2017. november 24., péntek

Az élet élni akar , és nem buta jogi útvesztőket kerülgetni !!!






Az élet élni akar , és nem buta jogi útvesztőket kerülgetni !!!






Egyelőre nem lesz elsétálási jog 
2017. november 10. Magyar Idők 

A kormány nem tervezi az elsétálási jog törvénybe iktatását, mert az súlyos károkat okozna a magyar bankrendszernek - mondta el a Magyar Idők kérdésére Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte: a kormány korábbi döntése értelmében az adós hitellel terhelt ingatlana nem árverezhető el fillérekért, az csak a piaci áron vagy azzal közel egy szinten hirdethető meg. 
Egyelőre nem lesz elsétálási jog
A lakás elvesztésén túl még hitelteher is marad - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az elsétálási jogról Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke lapunknak a napokban azt nyilatkozta: a tengerentúlon már régebb óta alkalmazzák a módszert, amely szerint ha az adós minden vagyontárgyát értékesítik, akkor az érintett - bizonyos feltételekkel - mentesül az esetleg fennmaradó tartozás megfizetése alól. Schadl György úgy véli, az elsétálási jog szerint az adósoknak a lakásuk elvesztésével számolniuk kellene ugyan, de azzal már nem, hogy a hitel bizonyos része továbbra is a nyakukon marad. Hozzáfűzte, a megoldás idehaza csak akkor működhetne, ha szigorú kitételek érvényesülnének, például csupán a korábbi devizahiteleknél jöhetne szóba. 

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője egyelőre nem kívánta kommentálni a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének felvetését. Hangsúlyozta azonban: a KDNP javaslatára az Országgyűlés törvényt alkotott arról, hogy a jövőben november 15-én, vagyis az eddiginél két héttel korábban kezdődjön meg a kilakoltatási moratórium és két hónappal később, április végén járjon le. A lakások kiürítését eddig ugyanis december elseje és március első napja között tiltotta meg a jogszabály. 

Schadl György korábban lapunknak azt is elmondta, a változás haladékot ad az adósoknak, a szabályosan elárverezett ingatlanokat ugyanakkor legkésőbb a moratórium után át kell adni. A moratórium meghosszabbítása módot adhat arra, hogy a törvényhozás rendezze a devizahitelezés egyik ellentmondásos kérdését. Többször is előfordult ugyanis, hogy bár az adós mindent megtett devizahitelének visszafizetéséért, végül mégsem lehetett elkerülni az ingatlan elárverezését. 

Forrásaink szerint a választási kampány miatt az Országgyűlés már biztosan nem foglalkozik érdemben az elsétálási jog bevezetésének lehetőségével, a választások után viszont többen is esélyesnek tartják, hogy valamilyen formában előkerül majd a kérdés. A frakcióknak ennek megfelelően még nincs kialakult álláspontjuk ez ügyben, támogatói mindenesetre akadnak a kezdeményezésnek. 



Bukott rajta a költségvetés, de az államtitkár még mindig az olcsóságával védi a letelepedési kötvényt



Botos Tamás








"A letelepedési kötvények bevezetésére azért volt szükség, mert a baloldali kormányok óriási államadósságot hagytak maguk után," írja a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a szocialista Molnár Zsolt kérdésére válaszolva. Dömötör Csaba szerint 
"a polgári kormány szerette volna elkerülni az IMF-hitelek felvételét , és olyan finanszírozási formákat keresett, amelyeknek köszönhetően kevesebb kamatot kellett kifizetni. A kötvényprogram ebben játszott fontos szerepet."
Ezzel szemben a 2013-ban bevezetett kötvényprogram csak az első két évében érte meg valójában az országnak. Miután két százalék alá került a piaci hozam, és a fix kétszázalékos kamat lépett érvénybe, bukás volt a biznisz. A Magyar Nemzet korábbi összesítése szerint csak idén 
16,4 milliárd forintot vesztett a költségvetés a kötvényprogramon.
Dömötör válaszában ezzel már nem foglalkozott. A becslések szerint a közvetítőcégek mintegy 145 milliárdot kerestek a programom, csak Rogán ügyvédjének cége 9,6 milliárdos profitnak örülhetett. 


Aki a béreken fanyalog, szülessen másik országba



Bouvet2016. június 18. szombat
Ezt a szuper mondatot Dr Cser Ágnes volt szíves kinyökögni a TV2 Mokka című adásában az egészségügyben dolgozó védőnők zúgolódására, akik egy pöppet el vannak kenődve, hogy ők idén nem kapnak béremelést. Egészen pontosan ezt sikerült az elnökasszonynak megfogalmazni:
Dr. Cser Ágnes – az Egészségügyi Dolgozók demokratikus szakszervezetének elnöke közölte: “Aki ezen fanyalog annak azt tudom mondani, hogy olyan országba kell születnie, ahol a nemzetgazdasági jövedelem lehetővé teszi a ötszörös és tízszeres jövedelmet.”
cser
fotó: hirado.hu
Nos, ismételten egy kicsit meglódult az agyam és magam elé képzeltem egy víziót. Gyere velem te is, játsszunk el a gondolattal, mi lenne, ha… (ahelyett, hogy most csőstül gyorsan mindenki újra akarna születni valahol máshol).
Tudod, én úgy gondolom, egy országot vezetni pontosan ugyanaz a meló, mint egy családot. Ugyanazok a kiadások, ugyanazok a célok, a motivációk. Egy négyfős család is elégedett akar lenni, télen nem akar fázni, nyáron nem akar megégni, inni akar, ha szomjas, enni akar, ha éhes, normális úton szeretne járni, gyógyulni akar, ha beteg, stb. Ha ezt egy tízmilliós családdal játsszuk el, az hidd el, tök ugyanaz. 
És jön egy alaptézis ebben az egészben, ami így hangzik: gyarapodás, növekedés, jólét csak akkor érhető el, ha kapunk. Ennek az ellentéte viszont: ha nem adunk, hanem elveszünk, akkor hosszú távon nincs gyarapodás, nincs növekedés, akkor nyökögés van és küzdelem és nélkülözés.  
A lényeg tehát abban rejlik, hogy adj, ha fejlődést akarsz!
És akkor most kezdjünk el játszani: tételezzük fel, hogy az elkövetkezendő hat hónapban minden létező aktív magyar állampolgár, akinek jelen állapotában van tényleges jövedelme, valamint minden olyan nem aktív magyar állampolgár, aki már jogosan kap nyugdíjat (vagy rokkantjáradékot), kapja meg azt a bizonyos 5-10szeres bért illetve juttatást, amiről az elnökasszony hadovált.
Kerekítsünk: kapja meg mindenki azt a pénzt, amit egy átlag svájci targoncás havonta hazavisz. Bruttó egymillió, nettó hatszázezer forintot. Ha kell, kibírjuk, hogy fél évig nem épülnek stadionok. Ha kell, végignézzük, hogy az állami cégek és szervek felső vezetőinek a fizetése is le-csök-ken erre a szintre. Ha kell, simán beleegyezünk, hogy az állami vezetők most fél évig ne utazgassanak Honolulura. 
Vegyünk egy átlag családot, anya, apa, két gyerek, kétszer 600 ezer forint bevétel per hónap. Mi történik ekkor? 
Csődbe megy az ország? A lófütyit, pont ellenkezőleg. 
Mert ha anya-apa ketten hazaviszik a több, mint egy misit (mondjuk a kétszer 95 helyett), az alábbi folyamatok indulnak be kb pillanatok alatt.
  • A legfontosabbal kezdjük: anya fogja magát, állati messzire kihajítja a két éve a kínaiban vett ócska szandálját és elmegy az első plázába venni magának egy lapos sarkú meg egy magas sarkú szandált. Meg papucsot, mert az kell. Majd másnap vesz a gyerekeknek is, de most a szandál meg a papucs – most az a legfontosabb. Igen, tudom, viccelek az első példával, de annyira nem. Mi történik még?
  • A család időben kifizeti a közüzemi számláit, a telefonszámláit, az internetet, a súlyadót, a biztosításokat, amivel a közüzemi cégek, a telefon- és internetszolgáltatók, a biztosítók, vagy az önkormányzatok működése gördülékenyen folyik.
  • A fizetés egy része bentmarad a bankokban, amik több hitelt tudnak kiosztani a szintén megfelelő működésük biztosítására, amiket viszont a családok időben tudnak törleszteni. Ezáltal a betétesek is magasabb kamatokat kapnának, ami elindítja a társadalom megtakarítási hajlamát. 
  • A havi nagybevásárlások heti rendszeresek lesznek, amitől fellendül a kis- és nagykereskedelem egyaránt. A táplálkozás továbblendül a minőségi ételek, italok irányába, zöldség, gyümölcs, hazai termékek, húsok, sajtok forgalma megnő, háttérbe szorítván a gagyit, az egészségre ártalmast vagy a minőségileg kifogásoltat. 
  • A vasárnapi húsleves-rántott hús kombó mellé szintén friss gyümölcs és jóféle bor jelenhet meg a családok asztalain. Sőt, desszert is. Micsoda fellendülés lenne ez azon élelmiszeripari termékek piacán, amikre jelenleg a legtöbb embernek nincs kerete. 
  • A minőségi gyarapodás nem sújtaná tömeges elhízással a népet, ugyanis immár a családoknak lenne pénze a mozgásra. Immár nem csak beutalós nyugdíjasokkal és román/szerb vállalkozókkal lennének megtöltve az uszodák. A ház ura újra venne kondibérletet, vagy leruccanna heti kétszer teniszezni a Józsival, míg a ház asszonya szaunával összekötött, barátnős pancsikálást engedne meg magának hetente kétszer. Haszonnal működnének a sportlétesítmények, egészségügyi és rekreációs központok, bevételeiket egy részét további fejlesztésekre költvén. Emellett egyre több család engedhetné meg magának az új biciklit, súlyzót vagy otthoni szobabiciklit – ami mind-mind a lakosság egészségét is feltornázná. Szó szerint. 
  • A ház asszonya immár nem félévente merészkedne el fodrászhoz és urambocsá’ manikűröshöz, kozmetikushoz, pedikűröshöz, vagy masszázsra, hanem talán hetente. Ez a vállalkozói szféra szép lassan hazatérne a szomszédos Ausztriából és végre újra lenne minden második utcában egy-egy nívós szalon, ahová a nők bizony szeretnek járni. 
  • Az autókat immár nem csupán hétvégente használná a család, hogy szigorúan három kilométer surranón letudják a nagyit, de eljárnának kirándulni, utazni, távolabbi rokonokat látogatni. Három hónap után talán le is lehetne cserélni a család 19 éves “Rönóját”, mert az újra már megvan a 30% beugró, a többit három éves futamidőre, hitelből megoldanák, amit szintén tudnának simán és gond nélkül fizetni. 
  • És akkor nem beszéltem arról, hogy nem lenne többé luxus a ruhavásárlás, a mozi, a színház, a koncert vagy az étterem. 
  • Nem lenne luxus nyaralni menni.
  • Nem lenne luxus a ponty karácsonykor. 
  • Nem lenne luxus a …….. semmi nem lenne az, gyerekek. Mert elsősorban nem lenne luxus az élet.
És ha letelik a fél év? Nos, akkor el lehet dönteni, hogy a fél év alatt megszokott, élhető, működő és látványosan felfejlődött és újra emberekkel, munkavállalókkal teletöltött országot visszalohasztjuk a havi nettó 95 rugós fizetésekkel, vagy elkezdünk civillizált, európai módon élni egy olyan országban, amely…
tényleg jobban teljesít.
Ilyen egyszerű. Én szóltam.
Szerző: Bouvet
Kapcsolódó bejegyzés, a címükre kattintva olvashatod őket
Adatvédelem: A blogon megjelenő írásokra a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Jelen írás a sajátom, engedély nélkül kimásolni és máshol közzétenni az írásos engedélyem nélkül tilos!
Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Ha tovább olvasgatnád, nézd meg a bejegyzés alatti cikkajánlót, hátha ott is találsz valamit, ami felkelti a figyelmedet. 



Az oroszokkal a szerződést az állam 10 évre titkositotta és már lehivta az első 47 milliárd forintos kölcsönt (ami 4.7%-os kamatos kamattal kétszer annyi) és e mellett a kontraktoroknak "zsebből" kifizetett közel 10 milliárd forintot a magyar adófizetők pénzéből, A világ végre felfigyelt (lásd angol nyelvű mellékleteket) és a lapok jelentik, hogy Stasbourgban győzni fogunk és ezt a titkositott szerződést, - Putyin látogatása ellenére -, fel fogjuk mondani, mert a magyar nép végre kezdi megismerni a tényeket (magyar nyelvű melléklet) és ezért követelni fogja, hogy őt is megkérdezzék, hogy helyben hagyja-e ezt a tragikus tervet?!. 




Megint kikapott a magyar válogatott! 
2017. november 11. sokkaljobb.hu 

TAO, sport, foci, adókedvezmények 

A napokban adták át a 15,6 milliárdból megépült szombathelyi stadiont. Parkoló még nem épült hozzá, ezért a környező lakások parkolóiba fognak parkolni? Később biztos épül majd parkoló is néhány milliárdért. 
Megint kikapott a magyar válogatott!
A szombathelyi Haladás 15,6 milliárd forintos költséggel felépült új sportkomplexumának 9000 férőhelyes, UEFA IV-es besorolású, teljesen fedett lelátóval rendelkező futballpályája a bemutató napján, 2017. október 18-án. MTI Fotó: Varga György

Az ingyenes megnyitóra sem igazán telt meg a hatalmas, feleslegesen nagy stadion. Vajon a Népstadion helyén 200 milliárdért épülő Puskás Stadion is kongani fog az ürességtől? A lényeg, hogy legyen méregdrága beléptető rendszerekkel minél több stadion? Elképesztő módon már jócskán építenek stadionokat az adónkból külföldön is! A fenntartási költségeik is minden esetben a jövedelemhez alig jutók nyakába marad... Egyelőre még nem jelentkezett vállalkozó az üzemeltetésére. 
Mi az a TAO? Az államkassza helyett egy sor vállalkozásnak előírják, hogy ne az államkasszába, hanem a TAO számlájára utalják át a társasági adó egy részét. A vállalkozókat ezzel kár nem éri, de jóval kevesebb pénz jut például az egészségügyre, az oktatásra, a szociális ágazatra, és minden olyan kiadásra, amit az adóból finanszíroz az állam. Orbán Viktor egyszer azt találta mondani, hogy ez nem közpénz! Hát akkor mi? Ezek a pénzek egyre jobban hiányoznak az egészségügyből, az oktatásból, a szociális ágazatból és sok más fontos helyről! 
Az elit focisták (NB I. és a válogatott) fizetését is a TAO-ból folyósítják, 3 és 8 millió között szóródik a jövedelmük. Adókedvezményt kapnak, még a 15 százalékos egykulcsos adót sem kell nekik befizetni, jövőre meg már alig fognak adózni ebből az irgalmatlan magas jövedelemből. A bankadó mértéke évente csökken, jövőre a még meglévő mennyiséget is a TAO-ba kell majd utalni. Százmilliárdokról van már szó! A jegybank összes kiadása a magyar adófizetőket terheli, összes nyeresége meg a jegybankot és hat alapítványát. Az is közpénz! Ott is folynak kifelé az adómilliárdjaink. 
A bankadót a bankok a bevezetés idején tovább számlázták a számlájukat náluk vezetők felé. A bankadó csökkenése ellenére nem igazán csökkentek a számlavezetési díjak. Minden egyes többletadót az érintett multik és a kereskedelem továbbít az ügyfeleik felé. Vagyis mindig a kisember húzza a rövidebbet! Az italautomatákat is bevezetik online pénztárgépekkel az adóhatósághoz, az is áremeléssel, vagy a készülékek eltávolításával fog járni. Az ennél sokkal fontosabb, hatalmas bevételeket termelő KASZINÓK továbbra sem lesznek bevezetve. Igaz, Fidesz közeli milliárdosok az üzemeltetők. Vajon hová tűnik el onnan is az adónk? 
A TAO-ból agyonfizetettek tegnap megint vereséget szenvedtek, ezúttal az adóparadicsomként működő kis hercegségtől, Luxemburg válogatottjától. Sem az andorrai, sem a luxemburgi vereségnek nem lesz hatása a giga jövedelmükre! Nincs teljesítményhez kötve, ami kitermelte ezeket a gyalázatos eredményeket. Luxemburgtól 2:1-re "sikerült" kikapni. A TAO-ról a 2017. szeptember 30-án kelt cikk elérhető ITT 
Amúgy a csonka hazában minden rendben van, már a fél világot támogatja a magyar kormány, például több ázsiai és afrikai országot (Laoszt, Vietnamot, a Fülöp-szigeteket, stb.) és több afrikai országot. A legutóbbi hír szerint a népességrobbanás előtt álló, terrorral és korrupcióval sújtott Nigériát is. Erről bővebben ITT 
A legtöbbe Ukrajna támogatása kerül. Oda már évente 15 milliárd forint megy ki csak nyugdíjként, és ingyenes a betegellátás is. Fizetünk ki munkabért is, amit Ukrajna megadóztat! Megy ki jócskán segélyszállítmány is, és támogatjuk az ukrán mezőgazdaságot, hogy legyen a magyar gabonának konkurenciája. Az oroszok elleni embargó úgy alakul, hogy Oroszország önellátó lesz, gabonából például már exportálnak. Ez is hatással lesz a magyar gabona értékesítésére. Jobb lenne időben áttérni a zöldség- és gyümölcstermesztésre, de hát nem úgy, hogy oligarchák kezébe adjuk a magyar termőföldet, és ők nem arra rendezkednek be, hogy minél több munkavállalót alkalmazzanak. Nekik a 70 ezer forint/hektár/év uniós támogatás a fontos. Bizony ez is hozzá fog járulni ahhoz, hogy a magyar vidék végképp ellehetetlenüljön! 
Békéscsaba, 2017. november 10. 
F. I. 
Emlékeztető 1.: "Mikor lehet elmondani végre azt, hogy már nem vagyunk Következmények nélküli ország? Valódi rendszerváltozás kellett volna, de nekünk sem a forradalom, sem a rendszerváltozás nem sikerült. Az a kevés magyar, akinek sikerült, azok viszont ma már többszörös milliárdosok, offshore lovagok, oligarchák, a társadalom többsége viszont egyre rosszabb helyzetbe kerül az alacsony fizetések, a magas adók, a devizahitelezésnek nevezett csalás és a korrupció miatt. Egyre többször hangzik fel a sóhaj, hogy Anyám, én nem ilyen lovat akartam!" (Részlet az 1956. november 4-e pokoli hajnala című írásból) 
Emlékeztető 2.: "Azok nem döbbentek meg a hír hallatán, akik behatóan foglalkoztak, foglalkoznak a szervezett bűnözés és a politika kapcsolatával. Azt látni kell, hogy Portik Tamás, illetve Vizoviczki László olyan birodalmat építettek ki, és olyan hatalmas vagyonra tettek szert, amivel gyakorlatilag bármit el tudtak, tudnak érni itthon, s nem mellékesen, ezeknél az összegeknél jelentőségét veszíti a párthovatartozás is. A politika egy része az elmúlt évtizedekben lefeküdt ezeknek az embereknek." (Részlet a Kisberk Szabolccsal készült "Ha mindent elmondanék, úgy járhatnék, mint Boros Tamás az Aranykéz utcában" című interjúból) 








Társasági adó - mi az?


A jövedelem- és vagyonszerzést eredményező gazdasági tevékenység, azaz a vállalkozási tevékenység alapján társasági adókötelezettség keletkezik, így hacsak nem választ a vállalkozás KIVA-t, KATA-t, vagy EVA-t, akkor társasági adót kell fizetni, rövidítése: TAO.
Azaz ez az általános kötelezettség, hogy egy vállalkozás fizessen a vállalkozási tevékenysége után adót, ezt az adót társas vállalkozások esetében társasági adónak nevezzük. A társasági adó a vállalkozásokat terheli, egyéni vállalkozó - ha nem az előbb említett speciális adózási formákat választja, amelyek a kvázi vállalkozásokat terhelő adót is magában foglalják - akkor mint vállalkozó vállalkozói személyi jövedelemadót fizet, amely funkciójában és rendeltetésben a társasági adó megfelelője egyéni vállalkozók részére.

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény [Tao. tv.] tartalmazza a vonatkozó szabályokat.

Így azt mondhatnánk a vállalkozási tevékenységből származó jövedelem után adófizetés keletkezik. Ha társaságról van szó társasági adó, és Tao. tv szabályai érvényesek, ha egyéni vállalkozóról (azaz vállalkozó magányszemélyről) akkor személyi jövedelemadó törvény előírásai. De mindkét esetben, ha fennállnak a feltételek ezen adók helyett lehetőség van összevont, azaz más adónemeket is magukban foglaló speciális és kedvezőbb adózási formák választására, amelyeket külön törvények szabályoznak (EVA. KIVA, KATA), és amelyekkel a vállalkozási tevékenységből származó vagyon/jövedelem utáni adófizetési kötelezettség is teljesíthető. Speciális adózási forma esetén kikerül a vállalkozás a TAO szabályai alól, ha pedig az megszűnik, visszakerül ismét adóalany lesz.




































Újabb sportág,

Újabb sportág, ahová önthetik a TAO pénzeket


Ennek talán még Mészáros Lőrinc és Bánki Erik felesége is örül.
Az Európai Bizottság elfogadta és engedélyezte, a röplabdát is lehessen támogatni tárasági adóból. A röpladba egyébként Bánki Erik fideszes politikus kezdeményezésére lett látványcsapatsport, a politikus felesége éppen a röplabdaszövetségnél tölt be magas pozíciót. De örülhet a hírnek Mészáros Lőrinc köre is, a veszprémi kézilabdacsapat miatt. A veszprémi sportklubot működtető gazdasági társaságban nemrég szerzett többséget Szíjj László cége, a Duna Aszfalt, Simicska Lajost azon nyomban ki is tették a páholyból.
A röpladba mellett a labdarúgás, a kézilabda, a vízilabda, a jégkorong és a kosárlabda kaphat még TAO-pénzeket, további hat évig, miután az Európai Bizottság márciusban ezt jóvá hagyta. A legszembetűnőbb a miniszterelnök kedvenc hobbijának, a focinak a támogatása, azon belül is épp a Felcsút kapja a legtöbb pénzt. Az viszont nem nyilvános, hogy kitől, az ügyben a Kúriának kell majd döntenie.

Tömegesen juthatnak koldusbotra a vidéki nyugdíjasok


Mostanában érik el a nyugdíjkorhatárt Ratkó-gyerekek, köztük több százezer őstermelő, közmunkás és napszámos. Most szembesülnek azzal, hogy fillérekből kell majd tengődniük nyugdíjaséveikben.
Negyvenhárom évet dolgoztam, tavaly 18 ezer forinttal mentem nyugdíjba” – Dudás Zoltán üllési őstermelő úgy véli, hogy most nagyon sokan járnak hasonló cipőben, hiszen a jelenleg nyilvántartott csaknem 300 ezer őstermelő harmada éri el ezekben az években a nyugdíjkorhatárt.
A főként mezőgazdasági térségekben élők az állami gazdaságok és a téeszek felszámolása után cégeket alapítottak vagy őstermelőként próbáltak boldogulni, az egykori traktorosok, állatgondozók meg elszegődtek napszámosnak. Most tömegek állnak nyugdíjazás előtt, pár tízezer forintos megélhetésre számíthatnak.
Elszabadul a pokol?
Sokan bennünket, őstermelőket is hibáztattak, mert éveken át alacsonyan tartva az árbevételt akartuk megúszni az adófizetést” – ismeri el Dudás Zoltán, aki úgy számol, hogy az árbevétel alapján öt év alatt fizethették be azt a járulékot, amelyet egy év alatt kellett volna leróni a vállalkozói minimálbér után. Az üllési őstermelő azt azért hozzáteszi, nagyon sokan lettek kényszerből őstermelők.  
Az országban az új őstermelői igazolványok kiadásánál 270 ezer gazdát regisztráltak, de ez, figyelembe véve a közös igazolványokat, több mint 300 ezer embert érinthet. Az agrárkamarai felmérések szerint harmaduk nyugdíjaskorú, Dudás szerint ez az arány Csongrád megyében magasabb, itt az őstermelők fele lehet nyugdíjas, vagy közvetlenül az előtt álló.
Sokan most szembesülünk azzal, hogy filléreket kapunk majd a nyugdíjas éveinkre, így aki tud, dolgozik tovább.
© hvg.hu
Az őstermelői igazolvánnyal 600 ezer forintos éves árbevételig adómentesen lehet termelni, egy család több tagja is kiválthatja az igazolványt. „Ahhoz, hogy a minimálbéres járulékot be tudjuk fizetni, nagyjából évi 4-5 milliós árbevételt kellene elérni, de ez főleg ma, amikor a 20 évvel ezelőtti árakon vásárolják fel tőlünk a zöldséget, szinte lehetetlen” – adja Dudás Zoltán a magyarázatot arra, hogy miért nem kaptak észbe időben.
Ha életben akarnánk maradni, akkor legalább két-három embert vagy állandóra fel kellene vennünk vagy idénymunkában foglalkoztatnunk, de egy teremtett lélek se jön el annyiért dolgozni, amennyit mi tudnánk fizetni, így itt a vége” – magyarázza Dudás Zoltán, aki szerint még a nyugdíj előtti években sem tudtak volna annyit bevételt termelni, amennyiből a mostani bérigényeket kielégíthetnék. Ráadásul az életerős fiatalok már külföldön vannak, csak a közfoglalkoztatottakra és a nyugdíjasokra számíthatnak.
A napszámosnak is csak az éhenhalásra lesz elég a nyugdíja
Óránként 1000-1200 forintért már elmennék napszámba, de annyit nem adnak, csak szakmunkáért, sima mezőgazdasági munkáért nem” – magyarázza egy közmunkás Balástyán. Sándor évek óta közfoglalkoztatásban dolgozik, 5-6 éve van a nyugdíjig, de még nem gondolkozott azon, hogy akkor mihez fog kezdeni. Szerinte a nyugdíj szempontjából mindegy, hogy közmunkás-e, vagy elmegy napszámba: „Így se, úgy se lesz elég a nyugdíj még kenyérre sem.”
A közfoglalkoztatottak 50 ezer forintos bérük után filléres nyugdíjjal számolhatnak, bár ez változó lehet attól függően, hogy előtte milyen állásban voltak. Most úgy tűnik, senki nem fog túl jól járni, hiszen a napszámosoknál egy éven belül legfeljebb 90 nap számolható el szolgálati időként. Összegezve a hallottakat: sem a közmunka, sem a napszám, sem az őstermelői státusz nem hoz békés nyugdíjaséveket. Dolgozni kell, amíg bírja az ember.
Eső után köpönyeg
Tudomásul kell venni a jelenlegi munkaerő-piaci helyzetben, hogy be kell jelenteni a munkavállalókat, oda kell édesgetni őket pluszjuttatásokkal” – ezt még egy márciusi szegedi konferencián mondta Baja Sándor, a Ranstad Hungary Kft. ügyvezetője.”160 ezer forintból meg lehet élni?” – tette fel a költői kérdést Baja a gazdálkodóknak. Akkor Farkas Sándor, országgyűlési képviselő is jelen volt, aki szerint ha tőkehiánnyal küzd az ágazat, akkor „nem Mercit és házat kell venni”.  A képviselő mind a munkaadókat, mind a munkavállalókat felelősnek nevezte azért, hogy akár évtizedeken át feketén, de legalábbis szürkén dolgoztak, illetve dolgoztattak. „Most majd mindnyájan isszuk a levét” – tette hozzá még a márciusban, kertészeknek szervezett konferencián a politikus.
© hvg.hu
Ezen is az áfa csökkentése segítene?
Nem csak az őstermelők nem tudják kigazdálkodni a magasabb béreket, egy több telephellyel is működő kertészet vezetője szerint ez még nekik is nehézséget okoz. „Addig, amíg a termékek után 27 százalékot kell befizetni, addig a foglalkoztatásnak nincs áfája, így nettó befizetők vagyunk” – a nevét nem vállaló gazdálkodó szerint mostanra égetően szükség volna a minden alapvető élelmiszerre, így a zöldségre, gyümölcsre is kiterjesztett áfacsökkentésre.
A húszból tizennyolc hektáron azért kell termelni, hogy mindent kifizessen a gazda,  a bért is beleszámítva” – ezt a 30 év körüli Zsófi állapította meg, miközben nyolc-tíz napszámos szedte fel földjéről a zellert Balástya környékén. „Mi ketten vagyunk a férjemmel, ő most éppen otthon a 8 hónapos fiamra vigyáz, én jöttem ki intézni a dolgokat” – a fiatalasszony a fóliák mellett felügyeli, amint autóval hozzák át a túloldalon felszedett zellert, amit elvermelnek, hogy azt még frissen lehessen eladni decemberben is. „Idősek és romániaiak dolgoznak, nézze meg” – mutat a fiatal nő a túloldalra. Mindeközben azt magyarázza a nő, hogy 6-700 forintnál több órabért nem tudnak fizetni, mert akkor gyakorlatilag a család is éhen halna.
A múltkor együtt árultunk a polgármesterrel, mondtam neki, hogy adjon közmunkásokat ki munkára, de azt mondta, higgyem el, nem nagyon vállalják, inkább maradnak a kényelmes biztosban” – Zsófi szerint jószerivel már csak a nyugdíjasok maradnak, akik vállalják a nehéz munkát, hogy egy kis kiegészítő jövedelemhez jussanak.




Soroksári gyilkosság: a második bosszúszomjas nő vall saját férjére


Pontosan tudja, ki a tettes – ezzel kereste meg a kocogó nő özvegyét egy idős hölgy, aki saját férjét nevezte meg a gyilkosság elkövetőjeként – ezt állítja a borsonline.
Saját felesége vádolt meg egy hatvanéves férfit azzal, hogy négy éve megölt Soroksáron egy sportoló nőt. A meggyilkolt családanya özvegye számolt be a Borsnak a megdöbbentő bejelentésről. Állítása szerint a hölgy személyesen kereste fel, s azt állította, tudja, ki áll az egész ország figyelmét kiváltó, megoldatlan gyilkosság mögött.
Az özvegy elmondta, hogy a rendőrök már korábban ellenőrizték a férjére valló nő bejelentését, de kacsának találták. A házastársak valószínűleg összevesztek, s az asszony így akart bosszút állni.

Egyébként nem ez volt az első ilyen eset, tavaly a Bors szerkesztőségét kereste meg egy elvált, ugyancsak bosszúszomjasnak tűnő asszony azt állítva: volt férjének köze lehet a gyilkossághoz. Ez az információ is tévesnek bizonyult. Megkeresésünkre az Országos Rendőr-főkapitányság közölte, a soroksári gyilkossággal kapcsolatban sem akkor, sem korábban nem vettek senkit őrizetbe.



Nem azt bántam meg, hogy kiléptem a Fideszből, hanem azt, hogy be”





Itt van minden fázós ember álma: a csuklón viselhető "radiátor", ami télen melegít, nyáron hűt


Az Embr Wave nevű kütyü egy csuklón viselhető, állítható termosztát, ami ha fázunk, képes az aggyal elhitetni, hogy kellemes meleg környezetben vagyunk – vagy ha melegünk van, hűsít.
Az eredetileg célként kizűtött 100 ezer dollár helyett mintegy 578 ezer dollár, vagyis nagyjából 151 millió forint jött össze az előrendelésekből arra az eszközre, ami télen-nyáron hasznos lehet azoknak, akik fázósak, vagy túlságosan gyorsan kimelegszenek.
Az Embr Wave nevű kütyüt a Massachusettsi Műszaki Egyetemen végzett fejlesztők tervezték. A többek között az Intel befektetési támogatását is élvező csapat csuklón viselhető eszközének célja, hogy szükség esetén hűsítse vagy felmelegítse viselőjét.
© Kickstarter
Amikor a viselője beállítja, hogy milyen hatást szeretne érezni, a készülék működésbe lép: a csuklón keresztül kellemes meleg, vagy hűsítő érzést sugároz az ott található idegeknek, amelyek továbbítják az ingerületet az agynak. Ezzel gyakorlatilag sikerül "becsapni" a szervezetünket, így kevésbé fogunk fázni, vagy nem lesz annyira melegünk.

Embr Wave - A Thermostat For Your Body

Embr Wave - A Thermostat For Your Body


A Kickstarteren jelenleg 299 dollárért lehet előrendelni a kütyüt, Magyarországra plusz 30 dollárért juttatják el – vagyis nagyjából 86 ezer forintba kerül darabja. A kiszállítást 2018 júliusára ígérik, azaz már nyáron jó szolgálatot tehet.

Én ilyen bűnügyekben nem veszek részt” – Pálfi György elárulta, miért nem lett Toldi-film


A rendező súlyos váddal illette Andy Vajna kormánybiztost.
Pálfi Veiszer Alinda beszélgetős műsorának lesz a vendége kedd este, a felvétel már megtörtént, a műsorvezető a Facebookon posztolt előzetest a beszélgetésből.
Mint korábban mi is megírtuk, nagyszabású Toldi-filmet szeretett volna készíteni Pálfi György. A Filmalap úgy tűnt, 2 milliárddal támogatná is a projektet, de a forgatás nem kezdődhetett el. A rendező akkor azt mondta, Andy Vajna nem bízott benne, és kaszkadőr ismerősével rendeztette volna meg a látványos csatajeleneteket – azokat, amelyek leforgatása leginkább motiválta Pálfit.
2014-ben a Filmalap aztán végleg lefújta az összesen 2,5 milliárd forintos költségvetésű Toldi-film támogatását. A döntőbizottságból hárman – Andy Vajna, Divinyi Réka és Havas Ágnes – szavaztak arra, hogy ne támogassák a projektet Pálfi koncepciójában, míg ketten – Kovács András Bálint filmesztéta és Miskolczi Péter producer – a támogatás mellett tették le a voksot.
Most Alindának egy másik, sokkal súlyosabb okot is elárult Pálfi a meghiúsult tervről. Mint mondta a Vajnával való tárgyalások egy pontján a filmügyi biztos kitalálta, hogy ő az üzlettársaival létrehoz egy filmfinanszírozó társaságot, „amelyik megfinanszírozza ezt a maradék 10 százalékot, cserébe az összes olyan jogokért, ami nekünk az a maradék pici kis jogunk megmaradt -azt oda kell adni. Felálltam, borítottam az asztalt, és azt mondtam, hogy én ilyen bűnügyekben nem veszek részt”.
Azaz Vajna magántársasággal akart beszállni egy olyan filmbe, amit a állami Filmalap is támogatott volna.

Tao 2016: 3 milliárdot kaszált Orbán fociakadémiája


Jávor Bence
JÁVOR BENCEKÖVETÉS
2016.12.16.


Nagyjából kialakult a 2016/2017-es támogatási időszakra jóváhagyott látvány- és csapatsport támogatások jegyzéke a labdarúgásban. Néhány hiánypótlás alatt lévő pályázatot leszámítva teljes a lista,
aminek első helyén idén is a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány áll, közel négyszer annyi megítélt támogatással, Slack for iOS Uploadmint a második,
és 120-szor annyival, mint az átlag.

Az 5 legnagyobb nyertes:

1. Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (felnőtt csapat: NB II.)
A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát, azaz Orbán Viktor focibirodalmát üzemeltető alapítvány a támogatás történetében rekordösszegnek számító 2 929 840 871 forintnyi adóforint elköltésére kapott jóváhagyást, ami úgy 100 millióval több, mint a 2011/12-es időszak 2,82 milliárd forintja.
Orbán Viktor a felcsúti Pancho Arénában
Orbán Viktor a felcsúti Pancho Arénában
Fotó: Huszti István
A pénzből 1,81 milliárd forintot a felcsúti sportcsarnok második ütemére kapták (az elsőre tavaly 1,3 milliárdot vettek fel), ha ehhez még hozzávesszük a legalább 30 százaléknyi önrészt, akkor 4,42 milliárd körül jár a projekt. Ami 600 millióval drágább, mint a Pancho Aréna hivatalos ára.
A felcsúti taózás nagyságrendjét hűen érzékelteti, hogy csak környezetrendezés címszóval 636 millió forintot kaptak, ami önmagában is a negyedik legmagasabb megítélt támogatás lenne az időszakban, az összes pályázó közül. 
Az idei összeggel együtt a látvány- és csapatsport támogatás bevezetése óta 13 929 881 969, azaz közel 14 milliárd forintot ítéltek meg ezen a címen a felcsúti alapítványnak. (B=milliárd)

2. Mezőkövesd Zsóry Futball Club (NB I.)
A második legnagyobb összeg Tállai András NAV-elnök Mezőkövesdjének jutott, 778 813 281 forint, amit nyilvánvalóan nem az utánpótlás területén nyújtott erőfeszítéseire kapott a csapat, aminek nincs akadémiája, az utánpótláscsapatai a harmadosztályban szerepelnek – elég közepesen –, és ha akarna, sem tudna megfelelni az MLSZ "fiatalszabályának", mivel az első csapat keretében nincs is 20 év alatti labdarúgó. A legfiatalabb játékosuk a 21 éves szerb Milutinovics, akit november közepén igazoltak Portugáliából.

Tállai András a mezőkövesdi stadion avatóján
Tállai András a mezőkövesdi stadion avatóján
Fotó: Vajda János
De nem is feltétlenül az utánpótlásra kell ez a sok pénz, a majd 779 millió forintból 250 millió megy a sportszálló IV. ütemére, 143 millió pedig a napkollektoros rendszer kiépítésére. A maradékból bő 87 millió a sporttábor faházaira megy el, a többit (az összes pénz 38%-át) viszont tényleg az utánpótlásra fordítják – legalábbis a tervek szerint.
3. Pilisi Labdarúgó Klub (Pest Megyei I. o.)
Az év taós szenzációja egyértelműen a Pilisi Labdarúgó Klub harmadik helyezése. A megyei első osztályban induló csapat 710 651 259 forint közpénz elköltésére kapott jóváhagyást. Itt is nehéz lenne az utánpótlásra hivatkozni, a klubnak összesen két darab nagypályás utánpótlás-bajnokságban induló csapata van, az egyik a megyei első, a másik a megyei másodosztályban érdekelt. A kettőben eddig összesen 33 fő 18 év alatti labdarúgó szerepelt.
10464032 786623888111657 2877151807518899271 n
Fotó: Pilisi Labdarúgó Klub / Facebook
Mi sem természetesebb ennek fényében, hogy az MLSZ leokézta egy sportcsarnok építését 572 millió taós pénz bevonásával. Meg egy focipályáét, utóbbit egy 190,5 millió forintos beruházás keretében, amiből 136,2 millió taós forrás.
Az MLSZ által az idei évre kiadott "Pályaárak, építési költség benchmark" dokumentum szerint egy élőfüves nagypályát 67,7 millió forintból kéne kihozni.

Stadionépítések

Az Orbán-kormány 2010-től támogatja az új stadionok építését. Elsőként a 3,8 milliárd forintból épült felcsúti Pancho Aréna készült el.
Mindkét fejlesztés a művelődési ház környezetében épül, amit a 2013-ban elhunyt világhírű futballedző, Csernai Pál 220 milliós forintos adományából építenek fel. Leginkább erre a 220 millió forintra hivatkozva gyűjtötték össze a pénzt a további 1 milliárd forintos beruházásra.
4. Várda Sport Egyesület Kisvárda (NB II.)
"Csak" negyedik Seszták Miklós Kisvárdája, 581 489 005 forinttal. A nemzeti fejlesztési miniszter csapata is csarnoképítésre kapta a legtöbbet: 204 millió forintot, illetve 107 milliót visz el az élőfüves pálya. A többi mindenféle apróságra kellett, a 8 pályakarbantartó gépre például 40 milliót szavaztak meg, a használt autóbuszra 39 milliót, közműépítésre 35,7 milliót, hogy néhány nagyobb tételt említsünk.

A kisvárdai stadion látványterve
A kisvárdai stadion látványterve
Fotó: kisvardafc.hu
Tavaly még 1,26 milliárdot kaptak – tekintettel hogy ők is építettek egy sportszállót –, vagyis akár szomorkodhatnának is a mostani eredményen. Persze hamar jobb kedvre derülhetnek arra gondolva, hogy az október végén sikeresen lezárult közbeszerzési eljárás jegyében megkezdődhet a kisvárdai stadion építése 2 milliárd forintért, az eredetileg tervezett 800 millió helyett.
5. Illés Sport Alapítvány (NB I.)
A Szombathelyi Haladás akadémiájának programjára 476 105 009 forintot ítélt a grémium. Hogy mire költik majd, teljes rejtély, a transzparencia ugyanis nem divat az Illés Béla nevét viselő szombathelyi alapítványnál, noha a jog egyébként minden taózó egyesületet kötelez, hogy pályázatát, illetve az MLSZ határozatát elérhető helyen kitegye honlapjára. Az Illés Akadémia honlapján a legújabb megtalálható ilyen dokumentum 2013-ból származik.
Az épülő szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Az épülő szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Fotó: Varga György / MTI
A tavalyi 350 millióhoz képest mindenesetre jól jártak, ráadásul a Haladás új stadionját és egy sportcsarnokot is magába foglaló komplexum a tervezett nettó 8,8 milliárd forint helyett végül nettó 15,2 milliárdból épülhet meg, ha nem dobja meg a projekt költségvetését a kormányzat további milliárdokkal.
Tao 2016/17 top 10:
  
Sportszervezet neve
jóváhagyott támogatás
1
A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány
2.929.840.871
2
Mezőkövesd Zsóry Futball Club Korlátolt Felelősségű Társaság
778.813.281
3
Pilisi Labdarúgó Klub
710.651.259
4
Várda Sport Egyesület Kisvárda
581.489.005
5
Illés Sport Alapítvány
476.105.009
6
ZTE FOOTBALL CLUB Zártkörűen Működő Részvénytársaság
399.037.286
7
Tihanyi Futball Club
360.478.837
8
PAKSI FUTBALL CLUB KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG
324.278.855
9
HONVÉD Futball Club Korlátolt Felelősségű Társaság
299.937.342
10
GYIRMÓT SPORT EGYESÜLET
232.652.108

Összesített eredmények

A futballszervezetek egy jelentős része úgy működik Magyarországon, hogy az utánpótlás, illetve a profi/felnőtt csapat papíron külön üzemel, és ebből fakadóan külön is pályázik. Előbbiek általában Kft. vagy Zrt. formában, utóbbiak többnyire alapítványként vagy egyesületként. Például Mezőkövesd Zsóry Futball Club Korlátolt Felelősségű Társaság (profi csapat), illetve Mezőkövesdi Zsóry Sportegyesület (utánpótlás). Illetve vannak csapatok, amikhez több utánpótlásegyesület is tartozik (pl. Debreceni VSC), esetleg külön klubot hoztak létre a futsal, a footgolf vagy a női csapat számára (FTC, ill. UTE).
A valódi tao toplista összeállításához tehát összesíteni kell az egyes csapatok különböző jogcímen megítélt támogatásait.

Megjegyzés: mintegy 69 program áll még különböző okok miatt elbírálás alatt, ebből 57 összege ismert, ezek összértéke 776 millió forint. 12 program összege nem tudható. Utóbbiak közül csak az UTE-val való kapcsolatát felmondó Újpest 1885 Futball Kft. programja kaphat olyan nagyságrendű támogatást, amivel beférhet a top 25-be (2015-ben megítélt támogatás: 198 612 243 Ft), valamint a Debreceni Labdarúgó Akadémia Nonprofit Kft. (2015-ben megítélt támogatás: 12 080 108 Ft) módosíthatja még valamelyest a debreceniek összesített eredményét.

Összkép

A 2016-os látvány- és csapatsport támogatásra pályázó sportszervezetek összesen 1291 programot nyújtottak be, ezek közül 34-et utasítottak el. Az elfogadott 1188 sportfejlesztési programra az MLSZ 28,5 milliárd forintnyi közpénzt ítélt meg, azaz a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia egyedül is több, mint 10%-át viszi el az összegnek, ami egészen elképesztő aránytalanságot mutat. Hasonlóan döbbenetes adat, hogy az összesített top 25-ös lista tagjainak mintegy 40 programjára 10,77 milliárd forint jutott, a maradék 1140-re 17,7 milliárd. Átlagosan egy programra 24 millió forint jutott.

Stadionépítések



Már szavaznak is a focipénzek titkosításáról



Stubnya Bence


Már kedden 13 óra után szavaz az Országgyűlés arról a javaslatról, ami alapján adótitoknak számítana, hogy melyik cég pontosan mennyi társaságiadó-kedvezményt csorgatott vissza focicsapatoknak - például az ilyenből eddig nagyon sok pénzt összeszedő felcsúti Puskás Akadémiának - illetve a kormány más szeretett, törvényileg megtámogatott hobbijaira.
A Varga Mihály által hétfőn benyújtott javaslatot kivételes eljárásban módosíthatja az Országgyűlés. A javaslat aadótitokká tenné, hogy ki mennyit ad és kinek, amennyiben ezt adókedvezmény vagy jóváírás formájában,törvényben meghatározott célra nyújtott támogatásként, vagy törvényileg kedvezményezett célra adja.
Adótitok lesz az adókedvezmény és a felajánlás

Adótitok lesz az adókedvezmény és a felajánlás

Nem lehet megtudni, hogy ki kinek adott adóból leírható pénzt, így például az sem derülhet majd ki, hogy kik pénzelik a Puskás Akadémiát.Tovább
A törvénymódosítás azt is tartalmazza, hogy azért az adókedvezmények és felajánlások teljes mértékét a kedvezményezettek évente közzé kell hogy tegyék, azt azonban nem kell majd megmondani, hogy honnan jött a pénz
Az adakozók közül pedig csak a közintézményeknek és állami cégeknek kell majd közölniük teljes körűen, hogy mennyit ajánlottak fel ezekre a célokra; a magánvállalkozásoknak csak arról kell egy összeget közölniük, hogy egy adott évben mennyi adókedvezmény és jóváírást kaptak.
A kormány meglepő módon egyébként arra hivatkozik, hogy az adókedvezmény és a közcélú adakozás információi "a magán- és üzleti szféra körébe" is tartoznak, más szóval védendő üzleti adatnak, titoknak minősülnek. Egyúttal pedig azzal is érvelnek, hogy az már önmagában rendkívüli átláthatóságot biztosít, hogy a kumulált, egész évre vonatkozó adat elérhető. 


Tízmilliárdért renovál egy palotát a Tiborcz-közeli cég

10,7 milliárd forintért újítja fel a West Hungária Bau (WHB) vezette konzorcium a Károlyi–Csekonics-palotaegyüttest – derült ki a közbeszerzési adatbázisban található összegzésből, amit a Magyar Nemzet szemlézett.
A Tiborcz István-közeli WHB-n kívül a konzorciumban benne van a Build IT Mérnökiroda és az Épkar Zrt, utóbbi nemrég elnyerte a városligeti Olof Palme-ház hárommilliárd forintos felújítási munkálatait. Az épület felújításáról szóló közbeszerzést még a nyár közepén írták ki, a pályázaton a Laterex Kft. is indult, de kizárták, mert az ajánlattétel ötmillió forintos ajánlati biztosítékát nem megfelelő számlára utalta át. A közbeszerzési felhívást úgy tették közzé, hogy abban a felújításra szánt összeg nem volt előre meghatározva.

Károlyi-Csekonics Rezidencia
Károlyi-Csekonics Rezidencia
Fotó: kcsr.hu
A műemléki védelem alatt álló Károlyi-palota a renoválás után egy a reformáció 500. évfordulója alkalmából kötött megállapodás értelmében a református egyházhoz kerül az államtól.  A felújított palotaegyüttes Múzeum utcai épületrésze protokollrendezvények lebonyolítására lesz alkalmas, a Reviczky utcai szárny pedig irodai munkára, oda a Miniszterelnökség egyik szervezeti egysége költözik a tervek szerint.
 A West Hungária Bau Paár Attila győri üzletember érdekeltsége, de a cégcsoport korábban Tiborcz Istvánnal üzletelt: a WHB vette meg Tiborczéktól a közvilágítási tenderekkel korábban taroló Eliost, majd az egyik leánycégben, a WHB Ingatlan Kft.-ben egy rövid időre tulajdonosként is megjelent a miniszterelnök veje, mielőtt eladta volna a részesedését egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett offshore cégnek. A WHB rendre tarol a közbeszerzéseken, tavaly 25,4 milliárd volt az árbevétele, amelyet nem elhanyagolható részben az állami tendereken elnyert munkáknak köszönhetett. 












Több a hidzsáb, mint a kereszt a Tesco legújabb karácsonyi videójában 

2017. november 10. 888.hu 

Közeleg a karácsony, mindenki, így a Tesco is lázban ég. Az áruházlánc egy - finoman szólva is - furcsa videóval kívánta megteremteni az ünnepi hangulatot. 
A karácsony a keresztény világ talán egyik legfontosabb és legmeghittebb ünnepe, ilyenkor még a nem hívők is egybegyűlnek és ünnepelnek szeretteik körében. Ezt a tényt számba véve igencsak furcsának hathat a Tesco egyperces karácsonyi videója, amin homoszexuális párt, hidzsábos muszlim nőket és szikh családot is láthatunk:

Az áruházlánc szlogenje szerint: 

akárhogy is ünnepled a karácsonyt, mindenkit szívesen lát a Tesco." 
Hogy ez az üzenet mennyire tükrözi a valóságot, az igencsak kérdéses, hiszen olyan ünnepről beszélünk, amelyen Jézus Krisztus születéséről emlékeznek meg világszerte - márpedig sem a szikh, sem az iszlám nem ismeri el Krisztus isteni voltát. 

Apropó karácsony: keresztény szimbólumot még csak burkoltan sem jelenítettek meg a videóban. 


A német kormány egy modern "Berlini falat" épít! 

Az Orbán kerítése a legnagyobb bűn a Holokauszt után, de ha a Merkel kormánya kerítést épít az egész Szaúd-Arábia kürül arról nem beszél senki. Ez nem orosz propaganda, maga a német közszolgálati média leplezte le. Kár hogy az Orbán média nem mondja be, ha már úgy is lenácizzák. 

A kormány titkolózik, a parlamenti képviselők értetlenül csodálkoznak és a hivatalnokoknak megtiltották, hogy a projektről beszéljenek. A kerítést a szaudi kormány a EADS (az európai fegyveripar) közös projektje. Úgy lepleződött le, hogy a német rendőrséget is bevonták az ottani biztonsági szervek kiképzésére. 

De egyáltalán mit keres egy állam végrehajtó szerve külföldön? A német kormány szerint ez nem probléma, nem törvénysértő. 


Betlehem és géppisztoly: így biztosítják a "békés" karácsonyozást a Nyugaton


Forisek Ádám
2017. november 6. 08:58
LONDON, 08:58
Szerte Nagy-Britanniában álruhás rendőrök fogják védelmezni a karácsonyi vásárokat, mivel a szakértők szerint a helyszínek könnyen az Iszlám Állam célpontjaivá válhatnak.
Fotó: AFP
A karácsonyi vásárok érthetően a legkedveltebb és legnépesebb családi programok világszerte, ilyenkor több millió európai ember mozdul ki otthonából. Az ünnepi meghittséget azonban beárnyékolja a muszlim terrorizmus.
A brit rendőrség ezért többek között álruhás emberekkel tervezi biztosítani a biztonságot, hiszen az ilyen népes helyekre könnyedén lecsaphatnak a Szíriából és Irakból visszatérő dzsihadisták.
A korábban soha nem látott biztonsági intézkedéseket a berlini karácsonyi vásárban történt tragédia tette szükségessé, amikor is 12 ember életét vesztette, és további 56 személy megsérült.
A fokozott biztonsági ellenőrzést az összes nagyvárosra kiterjesztik: Birminghamre, Manchesterre, Londonra. A vásárok köré betontömböket és acéloszlopokat helyeznek, hogy megakadályozhassák a gázolásos merényleteket. Egyenruhás és álruhás rendőrök egyaránt járőrözni fognak a vásárokon, és a repülőtereken jellemző motozásokra is sor kerülhet. 


Tényleg egy drága vízfejet tartunk el Brüsszelben?


Making Saw Blade Sharpener using a Hand Grinder || Angle Grinder Hack




Svájcban megszűnt a szórakozás a migránsokkal: bűnöztél? Ki vagy toloncolva!


Szombattól a svájci hatóságok nagyon lerövidítették az eddigi eljárásokat: automatikusan kitoloncolják azokat a migránsokat, akik olyan bűncselekményt követtek el, amelyért több mint egy év börtön jár.
Azaz nincs kegyelem a bűnöző külföldieknek!” – kurjant egy örömtelit az osztrák lap (nagyon helyesen).

Nyilvános kérdés annak, aki Ungvári Tamás 27 milliós kormányzati támogatásáról döntött



A Magyar Nemzet január 25-i számában „Ungvári Tamással is bőkezű a Miniszterelnökség” címmel arról tudósít, hogy „Huszonhétmillió forintot kapott a Miniszterelnökségtől a Scolar Kiadó Ungvári Tamás két, korábban már megjelent műve átdolgozott kiadására.”
A két könyv regénytörténettel és regényelmélettel foglalkozik, olvasható a cikkben, amely hozzáteszi: „A kormányzati kulturális politikát nemegyszer nyíltan kritizáló író-irodalomtörténész hagyományosan minden politikai kurzus alatt jól boldogul.”
Azt is hozzátéve, hogy a Nemzeti Kulturális Alapnál alkotói támogatásként egy könyvre 300 ezer-egymillió forint közötti, könyvkiadásra általában egymillió forint alatt összegeket lehet nyerni.
A cikk zárómondata szerint „a HVG Kiadói Zrt. 10 milliót nyert a Műértő folyóirat megjelentetésére”.
A lélegzetállító hír hivatalos cáfolatát türelmetlenül vártam, de az sem a hírfolyamban, sem a tegnapi lapokban nem jelent meg.
A feltételezésem szerint minden őszintén, az értékrendje szerint jobboldalra elkötelezett szavazót és szimpatizánst felháborodással eltöltő hír megértése érdekében kötelességemnek érzem, hogy kérdésemet nyilvánosan tegyem fel, ugyanis tapasztalatom szerint a jobboldali elvárásokkal kapcsolatban feltett kérdésekre a válasz nem egyszer a hallgatás, a mellébeszélés, sőt menekülés.
De miért?
Hiszen, ha a kormány a döntését így látja jónak, arra büszkének kellene lennie és indokolni tudnia.
Így tehát csak találgatásra hagyatkozom.
A felháborodás melletti első reagálásom az, hogy ezzel a döntéssel, noha annak nem volt szándéka, hatalmas pofont kapott Ungvári, hiszen egyértelműen kiderült, ő annyira nem kell a piacnak, hogy mintegy az ötvenszeresével kell könyveit támogatni, mint amnnyivel a szabadpiaci keresletnek nem eléggé kellő műveket átlagosan támogatja a kormány, illetve a Nemzeti Kulturális Alap.
Továbbá: az általam korlátlanul elvetett Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök iránt életemben először nosztalgiám támadt, mert neki nem volt egy olyan betegsége, ami kívülről Stockholm-szindrómának tűnik, és soha nem támogatta ellenségeit.
Ami az összeget illeti: a döntést hozó kormány egyik volt miniszterével folytatott beszélgetésem során kérdésemre azt mondta, a magyar jobboldal érvkészletét támogató, neves nyugati könyveket megjelentető magyar kiadó mintegy 45 millió forinttal megindítható lenne.
Vagyis az Ungvári támogatás 27 milliójához a HVG 10 milliós támogatását hozzáadva már igazán nem állunk messze e vállalkozás elindításától. Csakhogy ennek a fordítottját látjuk.
Az elmúlt napokban két megfogalmazás pedig további zavarokat okozott nekem az Ungvári-könyvek támogatása indokainak megtalálásában.
Orbán Viktor miniszterelnök január 26-án Brüsszelben ezt mondta: „Van egy olyan mondás, miszerint ami létezik, az lehetséges”, hozzátéve, hogy „politikai vezetésében ez az első számú elv”.
Már majdnem megértettem az Ungvári-támogatást, amikor másnap Szijjártó Péter külügyminiszter egy másik doktrínát fogalmazott meg, mely szerint „A szolgalelkűséget sehol sem jutalmazzák, az hosszú távon az adott ország kárára válik”.
Arra kérem a levél címzettjét, hogy tájékoztasson, melyik elv szerint várható az ezután következő támogatásosztogatás.

A kazárnak külön támogatás a magyar családok meg mehetnek a híd alá lakni !!!
Pusztába kiáltott szó ma is gyilkol a szabadkőműves kazár páholy , és a páholyok nagymestere !!!!
Az ÁVH- sokat szélnek eresztették , de akik a vakoló páholyba tömörültek , még mindig gyilkolják a népet.
Csak gondolj a Pintér -féle gyilkosság BT re , kik több hullát hagytak hátra a magyar ugaron , mint Kádár az 56 – os megtorlás évei alatt , és a sortüzek halottait is beszámítva nem hagyott ennyi áldozatot , és ezt cselekedték bűntetlenül élvezetből, és hatalmi tébojukból kifolyólag , közben arra várnak , hogy a páholy becsületrendet adományoz nekik !!!

Hány embere adtak kilövési engedélyt a rohadék
páholyotok nagymesterei ??? Ha igaz a tervetek
2050 – re 6 millió magyar élhet a Kárpát – Medencében , akkor még vigan gyilkolhattok , és ha hagyjuk meg is érdemeljük a halált , és a rabszolgaságot , mert amikor kellett volna e gyilkosokat nem küldtétek a másvilágra !!!

Nekünk meg molotov koktéllal kéne megkinálnunk az egész családjukat , hogy soha ne feledjék az ártatlanok vére vissza száll a fejükre , ezért élve kell elégetni őket !!!!
Hogy népünkből megmenthessünk annyit , hogy az idegen szivüeket eltakarítsák ebből hazából .
Csak tanítsátok meg a gyülöletre utódaitokat , hogy ha eljön az idő ők merjenek felnőni a tetre , és ne kiméljenek senkit páholytagokat gyurcsányokat , helytartókat , minden cionista kazárt , népünk kirablóit , az ÁVH unokákat kik még mindig uralják a közéletet . Számoljunk le mindenkivel mer az elszámoltatásból nem volt semmi !!!
Elkenték az igazságunkat a hazánk kellet volna nekik ezért polgárháborút akartak kirobbantani gyurcsány , és a titkos szolgálatok cia , moszad a hazai , és kitudja még kiket bérelt fel az illuminátus !!
Akik Soros képében tetszelegnek , hány intézménybe furakodtak be eddig bomlasztva a nemzetet , ők is megérdemelnek egy nyak levágást !!





Előbb lesz hideg a pokolban, mielőtt a Nemzetközi Büntető Bíróság amerikaiakat ítél el háborús bűntettért



A hágai Nemzetközi Büntető Bíróság úgy döntött, vizsgálatot indít, hogy megállapítsa, valóban elkövettek-e amerikaiak háborús bűntettet Afganisztánban.
Francis Boyle, az Illinois Egyetem jogászprofesszora szerint mindez politikai szemfényvesztés és „előbb lesz a pokolban hideg”, mielőtt egy amerikait ezért a bíróság elé visznek. Hozzátette: a bejelentés kizárólag propaganda célokat szolgál. Ez azután jött, hogy Burundi az első afrikai országként bejelentette, kivonul e Bíróságról, mert az csak afrikaiakat hurcol színe elé, de soha nyugati országok által elkövetett háborús bűntettek szerzőit nem állítja oda. A hágai bíróságot a Nyugat eszközének nevezte, amely soha nem ment amerikaiak, a NATO tagországok, Izrael, stb. után. Noha az USA törvénytelenül rohanta le Afganisztánt, pusztította el az országot, bombázta vissza a kőkorszakba, állított fel kínzó központokat és 2001 októbere óta vagy egy millió afgánt ölt meg.
A vizsgálat megindítását e bíróság főügyésze, Fatou Bensouda jelentette be.
Boyle azt jósolta, hogy Bensouda majd elmondja, mindenért a tálibok a felelősek.


Ha a magyarok nem fognak lőni a határon…


Ismét sokkal többen érkeznek migránsok Törökországon keresztül Görögországba, mint egy évvel ezelőtt. Vajon az Ankarával kötött „menekültmegállapodás” ér annyit, mint az a papír, amire írták?
Görögországba az év eleje  óta a hatóságok szerint  150 000 migráns érkezett.
Egy fél évvel ezelőtt napi mintegy ötvenen érkeztek. Most több mint kétszázan. Ami havi több mint hatezret jelent.
Ha ez így megy tovább, naponta újra ezrek áramlanak Dél-Európa felé és onnan északra.
Törökországnak nincs mit veszítenie, ha a megállapodás kidurran. Az EU-nak viszont újra szociális katasztrófával kell szembenéznie, ha  ismét egy millió ember áramlik be a kontinensre. Ott már a magyar határkerítés se használ sokat, „hacsak a határőrök nem  használják fegyverüket” a bejönni akarók ellen. „Ebben biztosak lehetünk”, áll a  zárómondatban.


Hova mennek ezek az amerikai harckocsik?

A bajorországi Marktredwitz pályaudvarán már kedd óta két, olykor három vágányon állnak az olykor több mint száz méter hosszú tehervonat szerelvények, tele katonai járművekkel.
Az arra utazók csak meresztik a szemüket.
Emden felé küldik őket, ahonnan valahová elviszik őket hajóval. Az amerikai hadsereg semmiféle információt ezzel kapcsolatban nem ad.


A Betyársereg ajánlásával:

A farkasok ideje következik

május 22, 2016 Gondolatok
Családjaink és barátaink tudják, hogy nehéz idők előtt állunk, Magyarország és a teljes, európai térség óriási változások előtt áll. Ezeket a változásokat pedig még nehezebb kaotikus állapotok előzhetik meg majd, melyek eredményezhetnek egy törvényesség nélküli időszakot is. Ebben az időszakban a farkastörvényeké lesz a főszerep. Ajánlott olvasmány mindenkinek!
Farkasok-3
Az erő dominanciája fogja elpusztítani a sátán ivadékait.
Láthattuk a televíziós híradásoknak köszönhetően azokat a képsorokat, amelyek akár politikai jellegű zavargás, akár természeti katasztrófa kapcsán, de drámai események eredményeztek. Rablások, fosztogatások, erőszaktevések, gyilkosságok kísérték ezt az időszakot,amelyet a karhatalmi egységeknek is csak nagy erőfeszítések árán sikerült normalizálni. Ezek az állapotok, bárhol következtek be szerte a világon, mindenütt az erőszakosság legvadabb hajlamait váltotta ki a lakosságból. Akár a nyugati világban, úgy a fejletlen és primitív Afrikában, egyaránt terror kísérte útját.
Mindannyiunk számára ismeretesek azok a tények, melyek a menedékkérők erőszakosságát mutatják a maga meztelen valóságában. A bevándorlók által elkövetett bűncselekmények felsorolásához tonnányi papírosra lenne szükségünk. Az ellenőrzött média pribékjei és prostituáltjai még mindig szépnek és barátságosnak próbálják festeni azt, ami ocsmány és ellenséges. A tömegember ezeket a recenziókat tartja mértékadóknak és elhiszi azt, ami a világ legnagyobb hazugsága azt, hogy “minden ember egyenlő”.
Hiszen a különbségek egészen nyilvánvalóak, ahogy külsőségekben, úgy szellemi téren is. Kulturális, vallási és szokásbeli különbségek, hogy csak néhányat soroljunk. Nemzetünk fiainak és lányainak őseitől örökölt vérvonala, nemes génjei magasabb szinten állnak a barbár népeknél. Ez a nemes génállomány, amelyre a történelem során annyiszor építhettünk, ezek a velünk született kiváltságok miatt voltunk képesek annyiszor talpra állni és ennek köszönhető, hogy él még magyar a Kárpát-medencében. Genetikai magasrendűségünk amellett, hogy kizárólag adott a világnak, konzerválta azokat a faji privilégiumokat, melyek ránk, csak magyarokra jellemzőek. Ezeket pedig jogunkban áll megőrizni és továbbörökíteni az utódainknak.
Az európai élettérben olyan zavart kelt a beözönlők tömeges megjelenése, amelyből egyenesen csak az anarchia felé tarthatunk.
Követelőző, hangos és agresszív tömegek lépnek be olyan országokba, melyek őslakosait már régen megbénította a toleranciára való nevelés és egyéb liberális ostobaság.
A tömegkultúra jellemezte társadalom összeomlásra van ítélve. Képtelenség fenntartani, mivel szemben áll a természet alapvetéseivel, a rend alkotta szegregációval és az Isten alkotta harmonikus alkotásokkal. Hiszen az ördög műveiben nem találunk egy fikarcnyi jó szándékot sem. Azok a körök pedig, akik mesterük a sátán helytartóinak képzelik magukat, csapdába csalják az európai embereket, hogy jó szándékukat és humanizmusukat kihasználva végleg eltüntessék őket az emberiség történelmének mélyére.
A jövő felé vezető út tehát vészterhes és baljós, mégis bizakodjunk, hiszen az igazság a mi oldalunkon áll. A tiszta szellem küzdése és tusakodása pedig mindenkor és mindenhol diadalra volt ítélve.
Olyan idők következnek, melyben eldől népeink és nemzeteink sorsa. Farkasidők jönnek. A tiszta közösségek uralni fogják a káosz levonultával beköszöntő időszakot. Ez pedig az újjászületés korszaka lesz. Nem kizárólag a magyar nemzeté, hanem Európa új reneszánszának kora is.
(Kovrig Attila – ujero.net)


Euarábia már a spájzban….


január 10, 2016 Gondolatok
Azt mondják, Európa fél. Hát nem fél. Európa retteg. Miközben mosollyal az arcán szélesre tárja kapuját holmi beszivárgók, modernkori honfoglaló hordák előtt, szépen rettegni kezd. De valami rejtélyes oknál fogva inkább lehúzzák maguk előtt az országok a rolót, hogy ne lássák, mi folyik körülöttük, mintsem hogy a faltörő kossal kidöntött kaput a helyére támogatnák. Moncsi újabb remek írása Európa jelenéről, amely reméljük nem válik végzetévé az öreg kontinensnek.
7484107_02c347fe87f98f736c5617ce8acedd43_wm
Európa retteg, és már ünnepelni is elfelejtett. Brüsszel bezárt. Egyszerűen szellemvárossá vált, nem csak karácsony előtt, de szilveszter éjjelén is. Vagy lehet, egy katonai tábor képére jobban hajaz. Róma, Párizs, Berlin, Bécs belefulladt a rettegésbe, miközben a vidámság látszatát villogtatva pezsgőztek az emberek a talpig páncélba öltözött katonák által jól ellenőrzött utcákon. Ahová egy meleg pulóvert, de egy üveg pezsgőt sem vihettek be magukkal a mulatni vágyók.
A petárdák, tűzijátékok hangjától és villanásától Európában a kula is vigyázban állt. Tereket, utcákat, pályaudvarokat zártak le, csak úgy, az óév emlékére és az új év üdvözlésére. Mert Európa tudja: ez a jövő. Hát üdvözöljük úgy, ahogy neki jár. Nem árt idejekorán szembesülni a jövővel.
Európa retteg, de mi itthon mulatunk. Mert hisszük, vége a veszélynek. Mert mi bevittük a pezsgőt a Vörösmarty térre, mert itt senki nem rezzent össze, ha petárda hangját hallotta. A tűzijáték ropogása bennünk nem a Bataclan-nál felhangzó gépfegyver ropogását idézte fel, és a Parlament előtti karácsonyfa sem kapott lángra a hálás befogadottaknak hála. A mi iskoláink falán még nem zavar senkit a kereszt, és Áder újévi beszédét sem kellett arab feliratokkal ellátni. A fekete autókkal robogó TEK-esek pedig senkinek fel sem tűntek…
Mi azt hisszük, biztonságban vagyunk, mert délen véd a kerítés. Mert szegény az ország, hát ki a fene akarna idejönni. Mert egy budapesti balhé nem lenne akkora hír, mint egy bécsi, berlini, párizsi. Magyarázat, magyarázkodás, indok van bőven, hogy mi miért NE féljünk. És van bőven magyar szerte Európában, mert szegény az ország. Van hát kiért aggódni, és kit félteni Párizsban, Londonban, Bécsben. És a határ, közúton és vasúton is nyitva Ausztria fele….Akárcsak a hőn szeretett EU összes állama között. Határok nélküli Európa, határok nélküli tolerancia. Határok nélküli terror és határtalan félelem.
Európa pedig közben retteg. Bibliát lapoz és fohászkodik, lassan már az ateista is a Teremtő nevét rebegi. Pedig ha lenne esze, előkapná a Koránt, és bizony alaposan átolvasná. Ha tanulmányozná az iszlám törvényeit, előírásait, ismerné Mohamed életét, akkor tudná és értené, ki is a beszivárgott ellenfél. Kik azok az emberek, akik megérkezésük napján már harsogják: majd mi teleszüljük helyettetek a kontinenst! Mert akkor tudná és értené Európa, kik azok, akik terrorcselekmények tervével mosolyognak az arcukba a szomszéd lakásból kikukkantva reggelente. Akkor tudnák és értenék az emberek, hogy Európa számára már nem jövő a nagy, össznépi szeretet, és nem jövő a multikulti.
Észre kellene venni, hogy ma még csak lesik a miniszoknyás lányokat és a buzivonulást, de jövőre vagy azután már nem lesz lapító tolerancia. Tolerancia? Ugyan már! Terepszemle, és felmérés. Mi az, amin változtatni kell. Mi az, ami irtandó és elpusztítandó. Lassan elkezdheti hát Európa felszámolni a színes forgatagot, a meleg-házasságot, de Luis Vuitton és Coco Chanel divatcuccait is. Kertész Imre Nobel-díja megy majd a kukába, és a mozikba már nem jut el A szürke ötven árnyalata újabb része.
Európa magát pusztítja el. Leszedi a kereszteket, a Dávid-csillagok is nagy ívben hullanak, lakatot tesz a templomokra. Bezár tereket, pályaudvarokat, városokat. Katonák járnak az utcákon, gépfegyverrel lesik az embereket, a csomagokat, az arcokat, a mozdulatokat, és a biztonság hamis reménye csak újabb rettegést szül.
brusszel_katona_unio1
Az emberek bizony megtanultak félni és rettegni. Remegnek egy elhagyott hátizsák láttán, széles ívben kerülik az arab arcokat, és szemük sarkából lesik a burkát viselő nőket. Félnek mindentől, ami másként más, mint amit megszoktak. A kedvenc gyros-oshoz még bejárnak majd, remélve, ő talán csak nem terrorista. És ha egyszer mégis ott robban egy bombaöv – hát így járt a nagy rettegve-elfogadó.
De Európa buta, mert retteg. És a rettegés csak újabb és újabb buta lépéseket szül. Persze a félelem elől el is futhatunk. Sőt, tehetünk úgy, mintha nem is tétezne. De mindig lesz egy pillanat, amikor újra a hatalmába kerít, sokkal nagyobb erővel. És mivel alapvetően a butaság nem veszélyes, ám komoly szorgalommal párosulva azzá válik, csúnya jövő vár ránk. Csúnya jövő vár Európára.
Ha ismerjük az ellenséget és ismerjük magunkat is, akkor száz csatában sem jutunk veszedelembe; ha azonban nem ismerjük az ellenséget, csak magunkat ismerjük, akkor egyszer győzünk, másszor vereséget szenvedünk; és ha sem az ellenséget, sem magunkat nem ismerjük, akkor minden egyes csatában feltétlenül végveszély fenyeget bennünket.”
Európa nem ismeri az ellenségét. Magamagát pedig ma már talán még kevésbé…..
(Moncsi, Betyársereg)


Remigráció a fehér reneszánszért


november 28, 2015 Gondolatok
Európa politikai, gazdasági, vallási vezetői és médialakájaik évek óta azt szajkózzák népeiknek, hogy a migráció és a vele együtt járó lakosságcserés gyarmatosítást egyfajta fatalitás, és el kell viselnünk, mert „először is emberek vagyunk”. Gazdag István írása.
Illegális bevándorlás - Szlovénia
Naponta azzal bombáznak bennünket, hogy mindenképpen be kell fogadnunk a „másikat”, a „menekültet”, az „üldözöttet” az emberség és együttérzés kötelességének nevében, amely nyilvánvalóan csak az európaiakat terheli. Vagy talán hallottuk valaha is, hogy a szaúdi és öböl menti despoták megnyitották saját országaik határait szíriai, iraki, líbiai hitsorsosaik előtt? Hallottuk viszont Angela Merkelt arcátlan cinizmussal kijelenteni, hogy Németország számára kimondottan kedvező, ha alig egy év alatt 1 százalékkal növelheti a lakosságát, kizárólag a bevándorlás révén, egyúttal lenácizva azokat, akik ellenzik, hogy idegeneket telepítsenek azokba a szociális lakásokba, amelyekbe nem engednek őshonos hajléktalanokat.
Hallottuk a keresztény egyházak és a Vatikán deliráns nyilatkozatait, arra biztatva híveiket, hogy fogadják be a bevándorlókat, akár a saját otthonaikba is. „A zárt házaspár, a zárt család, a zárt csoport, a zárt parókia, a zárt haza tőlünk ered, semmi köze Istenhez”, prédikálta a pápa szeptember 6-án, vasárnap, a római Szent Péter téren. Nyilvánvalóan még most sem fogta fel, hogy miért ürülnek ki a templomok, amelyek közül Nyugat-Európában egyre többet „újrahasznosítanak” muzulmán imaházként. Hallottuk a harmadik világbeli megszállók európai kollaboránsaiként ügyködő balliberális és „környezetvédő” provokatőröket azzal kampányolni, hogy jöjjön csak hozzánk mindenki, és hogy kosztot, kvártélyt meg jogokat kell adni mindenkinek. Azt viszont csak nagyon kevés európai vezetőtől hallottuk, hogy emberi lények vagyunk, persze, de mégis csak európaiak, egy civilizáció örökösei, egy közös jövő letéteményesei.
A civilizációk csak nagy migrációs rohamok hatására halnak meg, mert ezek megváltoztatják a civilizációt alkotó és hordozó népek etnikai-genetikai jellegét. Jelenleg az európai civilizációt egyszerre három – rá nézve egyenként is végzetes – toxikus ágens fenyegeti: az afrikanizáció, az iszlamizáció és a dekulturalizáció.
P1430980
Az afrikanizáció, vagyis a fekete kontinens demográfiai robbanásának természetes következményeként fölöslegessé vált embertömegek Európába özönlése a fehér kontinens végleges etno-kulturális „arculatváltását” és ezzel együtt a sajátos európai értékek, szokások és társadalmi struktúrák megsemmisülését fogja eredményezni. Az iszlamizáció a fekete-afrikai és arab-mohamedán káosz Európába exportálásaként nemcsak a Korán totális egyeduralmát és a saría anakronisztikus törvénykezését jelenti, hanem az arab társadalmak feudális természetét, archaikus törzsi-klánikus tagozódását, retrográd világnézetét, mindenekelőtt pedig az erőszakon és az erőszakos hittérítésen alapuló politikai iszlamizmus barbárságát is. Mivel a történelmet a győztesek írják, és csak a vesztesek bűneit büntetik, az Egyesült Államok az utóbbi hetven évben a legyőzött Európára erőltette saját „alapértékeit”: a merkantilizmust, az individualizmust és a multikulturalizmust. Ez a dekulturalizáció és a nyomában létrejött piactársadalom termelő-fogyasztó státuszra degradálja az embert, akit az eltűnésre ítélt állam és nemzet már nem képes megvédeni, a szórakoztatóipar viszont kellőképpen szervilissé tesz, ideális „alapanyaggá” az európai identitás megváltoztatásához az afrikanizáció és az iszlamizáció által – amerikai recept alapján. Nem csoda, hogy az amerikaiak valósággal ujjonganak annak láttán, hogy Európát elözönlik a színes bőrű milliók, hiszen ha Amerika nyomán Európa is elszínesedik, még nagyobb lesz a hasonlóság társadalmaink között, és egy lépéssel ismét közelebb kerülünk a nemzetek és népek, határok és hazák eltüntetésére hivatott McWorld (Benjamin Barber) etnikai tohuvabohujához. Wesley Clark amerikai tábornok, a NATO volt főparancsnoka már 1999-ben kinyilatkoztatta, hogy „a modern Európában nincs hely etnikailag tiszta államok számára”.
Egyébként a fehérek számára az Egyesült Államokban is megkezdődött a demográfiai hanyatlás. Történelmük során először 2012 óta kevesebb fehér amerikai születik, mint amennyi meghal, és ez a fordulat teljesen váratlanul érte a demog­ráfusokat, akik nem számítottak erre legalább egy évtizeden belül. A mostani válság azonban láthatóan arra ösztönzött sok fehér nőt Amerikában, hogy elhalassza, sőt elvesse az anyaságra vonatkozó terveit. Így 2007 óta 13 százalékkal zuhant a születések száma a fehér népességben. Néhány éven belül az amerikai fehér népesség elkezd fogyni, jósolják a demográfusok, és a teljes népességben is csökkenni fog a súlya. Egyelőre a fehérek még többségben vannak, de a részarányuk sohasem volt ilyen alacsony: míg az 1990-es évek elején a népesség 80 százalékát képviselték, ma már csak a 60 százalékát. A jelenlegi etnikai kisebbségek tehát rövidesen többségbe fognak kerülni az USA-ban, ahol 2011 óta már a születések több mint a felét adják, és az évtized végére átveszik a vezetést a 18 éven aluli korosztályban, 2043-ra pedig a népesség egészében is.
Teljesen nyilvánvaló, hogy a jelenleg uralkodó kozmopolita oligarchia egész egyszerűen meg akar bennünket semmisíteni fehér európaiként, egy civilizáció örököseiként. Mi azonban nem reagálunk, pedig ideje lenne már felébredni. Egyedül mi tehetünk róla, ha elérik a céljukat, mert nem tudtunk nemet mondani és fellázadni, mert nem tudtuk megakadályozni mindannak a módszeres megsemmisítését, amit az őseink évezredek alatt létrehoztak.
bevandorl156402
Ideje lenne már ráeszmélni, hogy jobb egy napig oroszlánként élni, mint száz évig birkaként. Máskülönben esélyünk sem lesz rá, hogy visszahódítsuk földrészünket, kipaterolva róla az allogén megszállókat. Remigráció nélkül ugyanis nincs reconquista és fehér reneszánsz. Merész gondolat? Igen. Akárcsak egykor annak felvetése, hogy az európaiak valaha is kivonulnak a gyarmataikról. Mégis bekövetkezett. A gond csak az, hogy a gyarmataik is követték őket. A mostani párizsi terrortámadás ennek az évtizedek óta zajló reváns-gyarmatosításnak csak a legutóbbi – és biztosan nem az utolsó – véres epizódja.
(www.demokrata.hu – Gazdag István)




Fekete Gyula: “Telepítsünk vagy gyűlöljünk?” (+Budaházy Edda gondolatai)


október 8, 2015 Gondolatok
Budaházy Edda már évek óta dolgozik azon, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy Európa és Magyarország népessége folyamatosan csökken, emiatt pedig demográfiai katasztrófa fenyeget. Vannak olyan erők, akik a bevándorlókban látják a megoldást erről szól az alábbi írás, amelyet Budaházy Edda bevezető gondolataival kezdünk.
P1360761
ŐK A JÖVŐ EURÓPAI EMBEREI?
Semmiben sem különbözünk attól a békától, aki hagyja magát megfőzni
Milyen érdekes, hogy akik eddig egyáltalán nem foglalkoztak a népességfogyás problémájával, sőt, elhallgatták, kinevették lekicsinyelték azokat, akik kongatják a vészharangot, most hirtelen észrevették az elöregedés és kihalás veszélyeit, és a bevándorlók millióiban látják a megoldást. Nocsak. Még érdekesebb, hogy az őshonos fehér európai népek születésszámának emelése, a gyermekvállalás sürgős és hathatós elősegítése nem szerepel a megoldási javaslatok között. Fel sem merül! Pedig lehetséges volna!
Aki eddig nem jött rá, annak mára világossá kellett válnia, hogy valakik ki akarnak irtani minket, és mi még csak észre sem vesszük, mint az az ominózus béka, aki ahelyett, hogy kiugrana a vízből, inkább megfő. Nemhogy észre sem vesszük, hanem asszisztálunk hozzá, nevezetesen mindazok, akik ahelyett, hogy Isten és a nemzet parancsát követve családot alapítanának és gyermekeket vállalnának, élik az egyedülálló szinglik tiszavirág életű boldogságát, hogy pár év múlva nem találván életük értelmét a pszichiátrián kössenek ki. Tisztelet a kevés kivételnek, akiknek önhibájukon kívül nincs gyerekük.
Lehet, hogy a háború brutális valósága fog csak minket felrázni. A harmadik világ nem titkoltan gyermekek nemzésére és szülésére szólítja fel híveit Európa elfoglalására buzdítva tudván, hogy az a nép erős és van jövője, akik sokasodnak.
Itt az idő, hogy világgá kiáltsuk: magyarok, házasodjatok és sokasodjatok különben az a föld, melyért apáitok, nagyapáitok, ükapáitok a vérüket hullatták a betelepülő népeké lesz!
Már előre látom a kommentelők hadát, akik szánalmas kifogásaikkal a gyermektelenség mellett törnek lándzsát. Megkérem őket, hogy az egyszerűség kedvéért írjanak csak annyit: nekem nem ér annyit a magyar haza, hogy kisgyermekeket gondozzak, szeressek, életemmel védelmezzek érte.
budahazyeddaokt23
Budaházy Edda
Álljon itt egy több mint 10 évvel ezelőtti cikk Fekete Gyulától, aki egész életében a magyarság népességfogyása ellen emelte fel a szavát, munkásságáért meghurcolták és kinevették.
Fekete Gyula: “Telepítsünk vagy gyűlöljünk?”
Olvashattuk a sajtójelentést. “Ha csak gyors migrációs politikával igyekeznénk orvosolni a helyzetet, azonnal be kellene fogadnunk 1, 8 millió külföldit, majd évente folyamatosan 40-50 ezret – nyilatkozta … a MTA demográfiai bizottságának elnöke.” Alapos, részletes, fél évszázadra kitekintő számítások előzték meg a közleményt: hogyan lehetne elérni, hogy az ország népessége ne csökkenjen zuhanásszerűen, hosszabb távon is lehetőleg tíz millió táján maradjon.
Így lehetne elérni. A magyar nők teljes termékenységi mutatója nem sokkal több a fele annak, amennyi a népesség szinten tartásához kellene, tehát benne foglaltatik a zuhanás. Évtizedek során sikerült lebeszélni, leszoktatni a szülésről a lezüllesztett sajtónak, s azoknak a politikusoknak, akik eleinte a létező egy pártban, majd a “rendszerváltó” több pártban folytatták a lebeszélést gyerekadóval, “liberalizmussal”, az állampolitika rangjára emelt népirtással. Ahhoz, hogy az ország lakosságszáma tízmillió táján maradjon, ahhoz olyan népeket kellene betelepíteni Ázsiából, Afrikából, ahol a nők termékenységi mutatója két-háromszorosa a magyar nőkének.
Ez igazán egyszerű képlet, mindaddig egyszerű, míg csak matematika.
Egyébként az idézett közlemény nem javaslat akart lenni, hanem figyelmeztetés: itt tartunk.
Tény, hogy azt a zsugorított területet sem tudjuk belakni, amit a történelmi országból Trianon meghagyott. Történelmünk legocsmányabb kártevői – rosszabbak a ránk törő tatárnál, töröknél, németnél, orosznál – akik lefasisztázták a pusztulásra figyelmeztetőket, akik szóval-tettel, minden igyekezetükkel besegítettek a népirtásba, akiket “egyáltalán nem érdekel, mikor hal ki az utolsó magyar”, akik a rádió, a tévé, a nyomtatott sajtó minden fórumából kirekesztették a tisztességes szólást első számú közügyünkről (s kirekesztik jórészt mindmáig) akik az Akadémia pulpitusától a kabaré színpadáig bizonykodtak: “Hozzá nem értő írók kongatják a vészharangot!”, akik a “szabadságjogok” nevében hétmilliónyi magzatot gyilkoltattak le, s kapartattak a küblibe, történelmünknek ezek a legocsmányabb kártevői máris kapnak az alkalmon és kórusban üvöltik: EGYETLEN MEGOLDÁS A BETELEPÍTÉS!”
Telepítsünk, vagy gyűlöljünk?” – harsogja egy aljas módon kigondolt cím a Magyar Hírlapból és sajtószerte cikkek falanxa készítgeti, szoktatja a tervbe vett új leprabélyeget, a megkopott “fasiszta”, “antiszemita”, “szélsőjobb”, “rasszista” gyarapítására: “idegengyűlölő”! “Fajgyűlölő!”
Egy sunyi felmérés szerint a lakosság 38-40 százaléka “idegengyűlölő”, amire meggyőző bizonyság, hogy ellenzi milliók betelepítését, jobb szeretné, ha legalább ez a vakarék a hajdani nagyhazából a magyaroké maradna.
Készülőben a vádirat új nagy kollektív bűnünkről: tele a magyar történelem idegengyűlölőkkel. Ha csak az Árpádháznál kezdjük, majd Nagy Lajos, Mátyás, Bethlen Gábor, a Zrínyiek, a Rákócziak – elsorolhatatlan, s akkor még el sem kezdtem a névsort az irodalomban, a művészetekben, vagy sorra venni idegengyűlölő honvédségünk történelmi bűneit.
Százezerek, milliók adták az életüket azért, hogy ez a föld magyar maradjon, tessék csak megfigyelni, ebből a véráldozatból, hazaszeretetből hogyan fognak évek alatt kollektív bűntudatot kalapálni a médiát ma is megszállva tartó kértevők. Hogyan sminkelik át erénnyé a hazaárulást, s bűnné az áldozatot, a hősi halált is. Tessék csak figyelni ezt a manővert, engem most leginkább az foglalkoztat, miket követtek el népesedésünk megrontásáért – akár személy szerint is – az idegengyűlölet bőtorkú harsonásai.
A betelepítés gondolata különben nem újság, már a hetvenes években így vélekedett a jogi egyetem KISZ titkára: “Meg kellene egyezni a túlnépesedő országokkal, hogy ha mi kevesen leszünk, jöjjenek be ők. Végtére is Európa kizsákmányolása miatt maradtak el a civilizációs fejlődésben, jár is nekik ez a jóvátétel, hogy népfölöslegüket, most fogadja be Európa.”
Íme az előrelátás csodája?
Igaz, ma nem a marxista, hanem a globalizációs világprogram iheletésére született meg az ajánlás: fogyatkozó népessége pótlására fogadjon be Európa 160 millió idegent. Indiában máris képezik számítógépes szakmára tízezerszám az exportálandó fiatalokat, a németek magyar fiataloknak zöld kártyát kínálnak hat évre. Az a hat év éppen elég ahhoz, hogy egy fiatal családot alapítson, végleg megtelepedjék.
A brain drain új hulláma részleges népcserével fenyegeti Kelet-Európát, szívesebben pótolja innen – rokon kultúrterületről – a hiányát Nyugat.
A kiszippantottak helyére szippanthatnak a keletiek Ázsiából, Afrikából, többet az elégnél.
Semmi baj, gond nem volna az ide-oda kószálásokkal, ki-be vándorlásokkal, betelepülésekkel, ha az egész csak matematika volna. Ha nem allergén kultúrák, hitek, hagyományok, szokások, nyelvek, szándékok keverednének igen sokszor, s nem hoznák létre, szinte szükségszerűen az etnikai aknamezőt.
S ezen az aknamezőn sokkal hamarább lesznek áldozatok az elvénülő befogadók, mint az életerős, fiatal, összetartó jövevények.
Természetesen a betelepítés – a brain drain – igen szemérmetlen s nagyon kedvelt kizsákmányolási forma. A gonddal-költséggel felnevelt, netán szakmára tanított, netán diplomás fiatal “munkaerő” más ország kertjében hozza gyümölcseit, nem ott, ahol a beruházás történt. Így gazdagodott meg az USA, minden égtáj felől magába szippantva százmilliónál jóval több bekívánkozót. De kilyukadt a malting pot, s ma már az USA-ban is kétséges – nem szólva a magunk fajta kis országokról -, hogy ezért az osztályharctól mentesített álruhás kizsákmányolásért nem kell-e majd később igen súlyos árat fizetni.
(Betyársereg)




A Betyársereg üzenete a hazafiaknak: Védd a rasszod, a kultúrád, a földrészed!


augusztus 29, 2015 Gondolatok
A Betyársereg üzenete világos. Napjain legnagyobb kérdése, hogy lesz-e magyarság, aki tovább viszi őseink harcos szellemét, vagy meghunyászkodva elvész a történelem süllyesztőjében. Rajtunk, Rajtatok múlik!
ereszteslovag_betyar(Betyársereg)


A cigányok sportszelettel várták a betyárokat


szeptember 29, 2013 Hírmondó
A liberális Index is beszámolt a németkéri tüntetésen történtekről és kiderült, hogy a cigányok várták a hazafiakat – sportszelettel.
A Betyársereg továbbra is megvédi a magyarságot és ha a cigányok nem csak sportszelettel akarnának jönni, hát állunk elébe. “
Az eset egy humoros kis szösszenet is lehetne a cigányság részéről azonban, a komédia ideje lejárt. Egy öreg bácsit vertek majdnem halálra azok a fiatalok, akiket ez a degenerált banda kitermelt magából. Mint Tyirityán Zsolt a videó láttán elmondta: “Az, hogy a cigányok nem értik, hogy valójában mi is történt Németkéren az is csak azt bizonyítja, hogy nekik ez a magatartásforma, amelyet képviselnek, természetes. Viccelődnek itt a sportszelettel miközben fajtársaik félholtra vertek egy idős, ártatlan, magyar embert. A Betyársereg továbbra is megvédi a magyarságot és ha a cigányok nem csak sportszelettel akarnának jönni, hát állunk elébe. Mi persze a sport törvényeit betartjuk.”


Sportszelettel várták a cigányok a Betyársereget

Fenyegették a jobbikosokat a cigányok

Bokros Lajos: Sáskakommandók rabolnak


A videón megszólaló pár idős ember pedig nem képviselheti az egész falut. Ha nem lenne erőszak ez a tüntetés sem lett volna megszervezve. Abba is bele kell gondolni, hogy sok idős ember nem is érzékeli a veszélyt míg az be nem kopogtat az ablakán, vagy jelen esetben be nem mászik ott. Talán sokan emlékeznek még a pár évvel ezelőtti brutális ózdi cigánytámadásra. A teljesen elcigányosodott Hétesen az egyetlen ottmaradt, 92 éves nénit brutálisan összeverték (többek között a combcsontját eltörték) és kirabolták. A TASZ jogvédői ezelőtt pár héttel forgattak ott, amikor is a videón a néni a következőket nyilatkozta: “Nem bánt engem még az ilyen gyerek sem. Én se bántok senkit se, engem se bánt. Ha meg bántanék, okkal bántanának engem is. Nem bánt engem senki se.” Hát igen. Nem bántották… így tehát már talán érthető, hogya veszély valós és nem a nemzeti oldal gerjeszti azt, ez csupán egy válasz, egy teljesen normális önvédelmi reakció a folyamatos terrorra. Ha mindenki csöndben maradna, a helyzet még súlyosabbá válhatna.
Az ózdi néni a támadás előtt nyilatkozott a TASZ “jogvédőinek”
A támadás után, hol van a TASZ?
Az pedig, hogy a támadó cigányok szülei rendes, tisztességes emberek lennének? Ha ez a helyes cigány neveltetés, akkor nem is csodálkozhatunk a naponta előforduló erőszakon.
(Betyársereg)


Devecseri tüntetés – a zsidó “Tett és Védelem” csatát vesztett (+videók)


október 2, 2013 Hírmondó
A tavaly augusztus 5-ei felvonulás a liberálisok szerint közösség elleni izgatásnak számít – a rendőrség ezt nem így látta.
Közösség tagja elleni erőszak miatt javasol vádemelést egy hazafi ellen a rendőrség a tavalyi devecseri, a nemzeti szervezetek által a cigánybűnözés ellen szervezett demonstrációval összefüggésben – közölte Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel szerdán. A rendőrség szerint közösség elleni izgatás nem történt a tüntetésen. Az ATV-be is bővebben foglalkoznak a hatóság döntésével. A kaftános  zsidók a Helsinki Bizottsággal együtt most jól pofára estek.

Devecseri tüntetés - a zsidó "Tett és Védelem" csatát vesztett



Azonban jó ha odafigyelünk! Toroczkai László az egyik közösségi oldalon írta a következőket az eseményekre reagálva:
A Magyarországi (ez felér egy beismeréssel: tehát nem magyar!) Zsidó Hitközségek Szövetsége a TEV (Tett és Védelem Alapítvány) nevű alkotmányellenes rendvédelmi tevékenységet végző “zsidó gárdáján” keresztül éppen ismét nyilvánosan is nyomást gyakorol a magyar bűnüldöző szervekre, a rendőrségre, az elvileg független bíróságra, a magyar alkotmánybíróságra, végső soron Magyarország végrehajtó szerveire. Most éppen az a bajuk, hogy nem börtönöztek (még) be minket a tavalyi devecseri tüntetésünk miatt, ahol egy magyar családot megtámadó cigányhorda ellen léptünk fel. Mégis, mi folyik itt? Már nem is titkoltan irányítják a zsidók Magyarországot, s már nem is titkoltan védik, sőt uszítják a cigányság bűnöző rétegét a magyarság ellen.

Valóságsokk: Erővel kell megtörni a cigánybűnözőket!

Összefogott a falu - Elkergették a bűnöző cigány családot az erdélyi Recsenyédről



Összegezve: a zsidók által létrehozott, egyértelműen izraeli befolyás alatt álló, szervezet és hasonszőrű liberális bartai most csatát vesztettek. A magyarság önvédelmi reflexe Devecserben is jól működött,  ugyan úgy ahogy legutóbb Németkéren is. Sajnos egyre több esetben lesz szükség erre a reakcióra, hogy fajunkat és ezzel életterünket megvédjük ellenségeinktől.
(Betyársereg)





Tiszanánán már rendőrt is ver a cigány – betyár rendfenntartó kellene oda is?



január 10, 2014 Hírmondó
A Deres.tv kiderítette, hogy nem csak a polgárőröket, de a rendőröket is helyben hagyták a cigányok. A Betyársereg rendfenntartóit is így fogadnák a felzárkóztatottak?
Heves megyei Bűnügyek Facebook oldalán lett közzé téve a megdöbbentő eset: December 21-én 19 órakor Tiszanánán a Széchenyi utcában lakó B.J-né arra lett figyelmes, hogy valaki járkál a házában. Az idős néni segítséget kért telefonon a fiától, aki egyébként a helyi polgárőrség parancsnoka. A polgárőrök a helyszínre siettek, közben értesítették a rendőrséget és a kiérkező járőr előállította a tetten ért cigányasszonyt, P. Andrásnét.
Másnap a két polgárőr bement a rendőrségre tanúvallomást tenni, azonban amikor kiléptek a rendőrőrs épületéből, az elkövető családtagjai rájuk támadtak és bántalmazták őket.
Érti mindenki? A cigányok annyira felháborodtak azon, hogy nem hagyják nyugodtan lopni őket, hogy képesek másnap lesből megtámadni a két, munkáját becsülettel végző polgárőrt, ráadásul az áprilisban avatott 17 fős rendőrőrs előtt!
Gondolkodjon el mindenki, hogy mi lesz azokkal az emberekkel akiknek a falujukban még helyben lakó körzeti megbízott sincs?
A község polgármestere Tóth József, aki mellesleg országgyűlési képviselő is, valamiért nem tartotta fontosnak, hogy az ügy nyilvánosságot kapjon.
Mi lesz a következő? Megverik a rendőröket is? – tette fel a szinte magától értetődő kérdést a Deres.tv szerkesztője. Aztán hamar jött a szomorú válasz. A válasz, ami megérteti velünk, miért mindenhova a TEK-et hívják, ha nagyobb bajt éreznek. Sajnos ezekhez a bűnöző életmódot folytató piócákhoz már több erő kell.
A Deres szerkesztői megemlítik, hogy másnap, levelet kaptak egy tiszanánai illetőtől, miszerint ezzel nincs vége a történetnek, ugyanis a cigányok tegnap megtámadták a körzeti rendőrt a lakásán, hogy rajta is bosszút álljanak, amiért intézkedni mert a bűnöző cigány asszonnyal szemben. Állítólag a rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre.
Ami talán még felháborítóbb az az, hogy, mint kiderült már a Heves Megyei Roma Önkormányzat, Magyarországi Cigány Párt és több „jogvédő” szervezet emberei is Tiszanánára látogattak, akik a rendőröket és a helyi polgárőröket kezdték el felelősségre vonni és akadályozni a munkájukban.
Közösség tagja elleni erőszak, csoportosan elkövetett garázdaság, testi sértés – mindezekkel a rendőröket vádolják a jogvédők!
Véletlenül sem azzal foglalkoznak, hogy egy lopáson tetten ért cigány asszony miatt a rokonsága polgárőrökre, majd később a körzeti megbízottra támadt!

Valóságsokk: Erővel kell megtörni a cigánybűnözőket!



Egy a devecserihez hasonló séta talán jót tenne a környéknek és lecsillapítani az élősködőket
Nos, ez ma Magyarország. A bűnözés mindennapos, falvainkat elárasztotta a mocsok és a rendvédelmi erők tehetetlenek. Pedig két hét alatt rendet kellett volna tenni, az ígéret szerint. De hát a szó elszáll, a tettek pedig itt maradnak. Illetve jelen esetben a tettek hiánya, a káosz és a félelem. De még meddig?!
(Betyársereg)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése