2015. november 9., hétfő

Typhoon-osztályú tengeralattjárók





Bevezetés


A Typhoon-osztályú tengeralattjárók a Szovjetunió által a 80-es években telepített – 24 000 tonna vízkiszorítással a világon valaha épített legnagyobb – nukleáris meghajtású ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárók.
Nem teljesen tisztázott, hogy miért pont a Typhoon nevet kapta a NATO jelentésekben, bár gyakran Brezsnyev egyik 1974-es beszédére hivatkoznak, ahol a Tayfun kifejezést használta egy a jövőben rendszeresítendő új típusú SSBN-re.
A Typhoon-osztályú tengeralattjárókat a Project 941 elnevezés alatt fejlesztették, majd az Akula (Cápa) elnevezést kapta, de ezen elnevezés nem összekeverendő a NATO Akula névvel emlegetett ugyancsak orosz Project 971 Shchuka-B SSN hajóval (orosz elnevezés: Bars).
Az osztály tagjai hadrendbeállításukkor a világ egyik legrettegettebb tömegpusztító fegyverei voltak. Jó lehet rakétáikat a szovjet kikötőkből is kilőhették volna, e hajókra vonatkozó szovjet doktrína értelmében a hajóknak az Északi-tengeren alámerülve kellett volna csapást mérniük az észak-amerikai területére.
Az összes Typhoon az Északi Flotta kötelékéhez tartozik, tartozott (állomáshely: Litsa Guba). A START-II egyezmény alapján 2001-ben megkezdték a hajók kivonását és szétbontását.
Typhoon-osztályTyphoon-osztály | Forrás

Fejlesztés, történet

A 941 nehéz stratégiai tengeralattjáró fejlesztését 1972 decemberében hagyták jóvá és 1973. december 19. napján a kormány hivatalosan is megbízást adott a 941 ballisztikus tengeralattjárók fejlesztésére.
A megbízást a Leningrád tervezőirodát (ma Rubin tervezőiroda) kapta. Intenzív tesztelések után 1980 szeptemberében vízre bocsátották a 941 TK-208 egységet, melyet 1981. december 12-én hadrendbe is állítottak az Északi-tengeri Flottánál. Az első egység 1983-ra érte el teljes működőképességét.
1980-1989 között összesen hatot állítottak szolgálatba, TK208, TK202, TK12, TK13, TK17 és TK20 jelzéssel. A 7. hajó építését elkezdték, de sosem fejezték be.
SS-N-20 SS-N-20 | Forrás
A hat egységből az Arkhangelszk (TK-17) és a Severstal (TK-20) bár jelenleg nem aktív tagjai az orosz flottának, állományban vannak. A Dmitrij Donskoj, mely még mindig aktív szolgálatban áll, jelenleg a Bulava (SS-NX-30) rakéta tesztplatformjaként tevékenykedik. 
A világ leghatalmasabb tengeralattjáróit (másfélszer olyan hosszak, mint az amerikai Ohio-k) a Borej-osztállyal szándékozzák leváltani.

Kialakítás

A hajók kialakítás sem éppen mindennapi…
A típus – a tengeralattjáró-elháritó fegyverek elleni fokozottabb védelem céljából – két, egymással párhuzamos, közös külső burkolattal borított, katamarán elrendezésű Delta-III hajótestből áll. E megoldásnak köszönhetően egyrészt a hajó jóval szélesebb, mint a szokásos tengeralattjárók, másrészt amennyiben az egyik hajótest megsérül a másikban lévők teljes biztonságban maradnak.
A rakétacsövek a hajó két belső hajóteste között kaptak helyet. A nyomás alatt álló hajótesteket, a torpedórekeszt titániumból, a közös külső burkot acélból készítették.
A típus védett moduljai (irányítóterem, elektromos berendezések rekesze) a rakétacsövek mögött kaptak helyet.
A törzsből kiemelkedő és az azon elhelyezkedő bevonható mélységi kormánylapátok lehetővé teszik, hogy a tengeralattjáró könnyen áttörhesse a sarki jégtakaró vékony pontjait – egyes feltételezések szerint e hajókat kifejezetten az Északi-tengeri flotta számára fejlesztették ki.

Fegyverzet

Valamennyi hajó D-19 kilövőrendszerrel szerelték fel és összesen 20 db szilárd hajtóanyaggal hajtott R-39 MIRV (max. 10 robbanófej) rakétát (SS-N-20) szállíthatnak, melyek hatótávolsága 10 000 km. A rakétaindító csövek két párhuzamos sorban, a hajó középpontja mögötti tömzsi torony előtt helyezkednek el.
A nukleáris rakéták mellett a tengeralattjárókat 6 torpedóvető-csővel is felszerelték; melyek közül 4-ből RPK-2 (SS-N-15) rakétákat és Type 53 torpedókat is ki lehet lőni, a többi kettőből RPK-7 (SS-N-16) rakétákat, Type 65 torpedókat, illetve aknákat lehet kilőni, telepíteni.
A Typhoon tengeralattjárók – normális viszonyok között – 180 napig is alámerülve járőrözhetnek, míg rendkívüli helyzetben akár tovább is.
Az osztály egységeibe épített D-19 rendszert le akarták cserélni egy modernebb kilövőrendszerrel, melyhez már az SS-N-28 Bark rakétákat kívánták párosítani. Az osztály főegységének – TK-208 Dmitrij Donskoj – átalakítását 1992-ben kezdték el. Személyesen Kuroedov adta utasításba a hajók átfegyverzését.
Az új rakéták átmérője 2 centiméterrel nagyobb voltak elődjeiknél, így a Dmitrij Donskoj kilövő csöveit el kellett távolítani, mely nem nem volt olcsó mulatság…
Az SS-N-28 Bark rakéta már tesztelési fázisban tartott, amikor a haditengerészet visszalépett a telepítésétől, az új tervező Moscow Teplotechnika Institute javára. A fenti Intézet lobbizása következtében a haditengerészet inkább az új Bulava rakéta melett tette le voksát.

Meghajtás

A hajók meghajtásáról és elektromos energiaigényéről két reaktor és azokhoz tartozó turbinák gondoskodnak (190 MW).
Az alkalmazott rezonancia és zajcsökkentő megoldásoknak köszönhetően a Typhoon-k a legcsendesebb orosz tengeri járművek közé tartoznak. Jóval halkabbak és sokkal jobban irányíthatóak, mint elődjeik.

Egységek

TK-208 (Dmitrij Donszkoj)

Vízre bocsátás: 1980. szeptember 23
Hadrendbeállítás: 1981. december 12, 1981
Státusz: aktív állományban

TK-202

Vízre bocsátás: 1982. április 26
Hadrendbeállítás: 1983. december 28
Státusz: 1995-ban kivonták az aktív állományból, 2003-2005 között szétszerelték

TK-12 (Simbirsk)

Vízre bocsátás: 1983. december 17
Hadrendbeállítás: 1984. december 27
Státusz: 1996-ban kivonták az aktív állományból, 2006-2008 között szétszerelték

TK-13

Vízre bocsátás: 1985. február 21
Hadrendbeállítás: 1985. december 29
Státusz: 1997-ban kivonták az aktív állományból, 2007-2009 között szétszerelték

TK-17 (Arhangelszk)

Vízre bocsátás: 1986. augusztus
Hadrendbeállítás: 1987. november 6
Státusz: jelenleg modernizálás alatt áll, várhatóan 2010-ban állítják újra hadrendbe

TK-20 (Severstal)

Vízre bocsátás: 1988. június
Hadrendbeállítás: 1989. szeptember
Státusz: aktív állományban

TK-210

Törölve
Typhoon-osztályTyphoon-osztály | Forrás

Specifikációk

Elnevezés: Typhoon (NATO), 941 (szovjet tervszám), Akula (szovjet elnevezés)
Gyártó: Rubin Tervezőiroda
Megépített hajók száma: 6 db
Aktív: 2 db
Vízkiszorítás: 23 200 – 24 500 t (felszínen), 33 800 – 48 000 t (alámerülve)
Hossz: 175 m
Szélesség 23 m
Merülés 12 m
Meghajtás: 2 db OK-650 típusú nyomottviz hűtésű reaktor, két db turbina, melyek két csavartengelyt hajtanak, 2 db hétlapátos hajócsavar
Sebesség: 41 km/h, 22 csomó (felszínen); 50 km/h, 27 csomó (alámerülve)
Maximális merülési mélység: 400 m
Személyzet: 163 fő
Tengeren egyhuzamban eltölthető napok száma: 180 nap (alámerülve)
Elektronika: 1 db felszíni felderítőradar, 1 db ESM-rendszer, 1 db alacsony frekvencián működő orrszonár, 1 db középfrekvencián működő torpedótűz-vezető szonár, VHF/SHF/UHF hírközlési rendszerek, 1 db VLF vontatott hírközlési bója és 1 db ELF-uszóantenna.
Fegyverzet: 20 db RSM-52 SLBM, 4 db 533 mm-es vetőcső (Type 53 torpedók és RPK-2 Viyuga robotrepülők), 2 db 650 mm-es vetőcső, 1 db 9K38 Igla SAM

Az osztály további sorsa

A hajók tervezett szolgálati idejét 20-30 évre becsülik, természetesen ilyen hosszú szolgálati idő eléréséhez elengedhetetlen 7-8 évente egy nagyobb javításnak alávetni a hajókat. A javítások nélkül 10-15 évre csökken az egységek szolgálati ideje.
1997-ben, mikor kivontak két hajót, a haditengerészet úgy nyilatkozott, hogy a maradék egységeket 2005-2007-ig szolgálatban maradhatnak.
A 1999-ben aláírt Nunn-Lugar Kölcsönös Csökkentési Egyezmény értelmében az oroszoknak 2003-ig szét kell szerelniük 25 Delta-osztályú, 5 db Typhoon-osztályú és 1 db Yankee-osztályú tengeralattjárót, melyek összesen több mint 400 rakétát szállítanak.
2000 júniusában az orosz Haditengerészet állítása szerint összesen 26 stratégiai nukleáris meghajtású tengeralattjárót üzemeltet, melyek összesen 2 272 db robbanófejet szállítanak (440 db MIRV rakéta).
A fenti arzenál 5 Typhoon-osztályú, 7 Delta-IV és 13 Delta-III osztályú tengeralattjáróból áll [ha összeadjuk 25 tengeralattjárót kapunk nem 26 darabot, de az orosz források nem feltétlen pontosak].
Természetesen nem mindegyik hajó bevethető, egy 1999-es jelentés alapján mindössze egyetlen Typhoon fogható harcra (feltehetőleg: TK-20).
2002. május végére a két felújítás alatt álló Typhoonok egyike készen állt, hogy ismét szolgálatba álljon.
A Dmitriij Donskoj (TK 208) – egy évtizedig tartó felújítás és javítás után – 2002 októberében ismét a habok közé merülhetett.
A munkálatok befejeztét feltehetőleg Sergej Ivanov védelmi miniszter 2002 júniusában a nukleáris tengeralattjárókat felújító és építő Szeverodovinszk-i üzemben tartott látogatása is gyorsította. A látogatás után megállapították, hogy a hajó 2002 májusában ismét szolgálatba állítható.
E hajó volt az osztály első egysége és a jövőben várhatóan az egyetlen aktív állományban tartott is. A hajót 2003 óta az új Bulava SLBM teszt platformjaként használják és jelenleg – különösen az elmúlt rakétatesztek után – bizonytalan mikor fogják telepíteni az átalakított hajóra telepíteni az új rakétát.
Fagyos vizekenFagyos vizeken | Forrás
2004 januárjában a Szevmash elkezdte szétszerelni az egyik hajót, a szétbontás költségeit az amerikaiak fizették az 1999-ban aláírt Egyezmény alapján.
Egy további Typhoon tengeralattjárót szétszerelési várólistára került a 2004-es év során.
A TK-12-est 1996 során kivonták az aktív állományból, azóta vár szétszerelésére Zapadnaya Litsa közelében…
2004-re a három megmaradt Akula-t átvezényelték az Észak-tengeri flotta 19. századához (2 egység fegyvertelenül, a Severstal 10 rakétával).
2004. május 24.-én az Északi-tengeri flotta parancsnoka Gennady Suchkov admirális, elmondta, hogy a haditengerészet parancsnoka Vladimir Kuroyedov admirális parancsba adta a megmaradt 3 Akula kivonását. A flottaparancsnok elmondta, hogy elutasították a hajók modernizálására és ismételt felfegyverzésére irányuló kérelmét.
Az egyik kivont Akula 2003 augusztusában történt elsüllyedése után (a legénység 10 tagjából 9 meghalt) Putyin elnök felfüggesztett Suchkov admirálist. A hadbíróság 2004 májusában 4 év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.
Az első Akula szétszerelése 2006-ban fejeződött be. 2006 közepére a tengerészet 3 Akula-val rendelkezett: Dmitrij Donskoj (Bulava teszthajó), Severstal (felújítás alatt), Arkhangelszk (fegyvertelen) – ütőképes csapat…
2008 decemberében egy magas rendfokozatú tengerész tiszt bejelentette, hogy a TK-17 és TK-20 hajótest számmal ellátott egységeket nem fogják felszerelni Bulava rakétákkal, de elképzelhető, hogy robotrepülők szállítására alakítják át azokat.
2009 júniusában Vladimir Vysotskiy admirális bejelentette, hogy a két említett egységet tartalékállományba helyezik a jövőben végrehajtandó javítások és modernizálások céljából

Felhasznált irodalom

  • http://en.wikipedia.org/wiki/Typhoon_class_submarine
  • http://bop.agria.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=72&Itemid=33
  • http://www.globalsecurity.org/wmd/world/russia/941.htm














Delta-osztályú tengeralattjárók




Bevezetés


A Delta osztályú tengeralattjárók (Project 667B) képezték, illetve képezik a szovjet/orosz stratégiai nukleáris tengeralattjáró flotta gerincét, rendszerbeállításuk (1973) óta.
E tengeralattjárók az R-29 Vysota családba tartózó rakétákat szállíthatnak. A Delta I,II, III és IV R-29 (NATO: SS-N-8 ‘Sawfly’), R-29D (NATO: SS-N-8 ‘Sawfly’), R-29R (NATO : SS-N-18 ‘Stingray’) valamint R-29RM (NATO: SS-N-23 ‘Skiff’) ballisztikus rakétákat szállítanak.
A Delta-I összesen 12, a Delta-II már 16 db rakétát szállított. A jelenleg még hadrendben álló Delta-III és IV 16 db MIRV rakétát szállít.
A R-27 Zyb rakétának, melyet a Project 667 szállítottak a 60-es évek végén, csupán 2,500 – 3,000 km-es hatótávolsággal rendelkeztek, így a korai tengeralattjáróknak közel kellett hajózniuk az amerikai partokhoz. A fentiekkel szemben a Delta egységek R-29-es rakétáikat már 7 700 km távolságból is kilőhették, ami jóval biztonságosabb távolságot jelent.
Jó lehet a Typhoon-osztály messze felülmúlta a Deltákat, de a 90-es évekig továbbra is hadrendben tartották azokat. A magas üzembetartási költségek és az R-39-es rakéták nyugdíjazása folytán a Delta-III hajók többségét a 2000-es évek elején nyugdíjazták.
A 2008 júliusában készített Központi Fegyverkorlátozási Tanulmány becslése szerint az orosz nukleáris elrettentő tengeralattjáró flotta 1 db Typhoon, 6 db Delta-III és 6 db Delta-IV tengeralattjáróból áll.
Azóta 2 Delta-III egységet nyugállományba küldtek, s a többi sem kerülheti el a sorsát. A leváltott hajók helyét az új Borej osztályú tengeralattjárókkal kívánják betölteni.
A hatból 4 db Delta-IV hajó törzsét átalakították az elmúlt években, a többi kettőn dolgoznak. A 7. Delta-IV (K-64 Vladimir) hajót átalakították speciális célokra.

Fantáziarajz egy Delta IV SSBN-rőlFantáziarajz egy Delta IV SSBN-ről | Forrás

Fejlesztés

A 1960-as években a szovjet haditengerészet olyan új típusú SLBM típusú rakétákat akart rendszeresíteni, melyekkel anélkül fenyegethette volna az amerikai városokat, hogy hajóinak közel kellett volna hajózniuk ellenségükhöz. A haditengerészet kívánságára a válasz a Delta-osztály lett.

A Delták

Delta-I (Project 667B, Murena)

Miután 1965-ben jóváhagyták az osztály fejlesztését, a Rubin Központi Fejlesztő Irodát bízták meg a feladata teljesítésére (főtervező: S.H. Kovalev).
Az első Delta osztályú hajó hadrendbeállításáig (Delta-I, K-279) 1972. december 22-éig kellett várni. A hajót Severodvinsk-ban gyártották és vízrebocsátását követően az Északi-tengeri Flottához helyezték (Yagyelnaya kikötőjébe). 1972 és 77 között mind a 18 tervezett Delta-I hajó elkészült – 8 db Komsomolsk-ban; 10 db Severodvinsk-ban!
Valamennyi a Project 667B Murena megnevezés alatt szolgálta a szovjet haditengerészetet.
Valamennyi hajót D-9 kilövési rendszerrel szerelték fel és összesen 12 db R-29 rakétát szállíthattak.
A Delta-I-es hajóknak – pont az általuk hordozott rakéták hatótávolságának köszönhetően – már nem kellett áthaladni a SOSUS vonal felett, hanem elégséges volt a szovjet flotta által védett területekre kihajózniuk ahhoz, hogy – elődjeikkel ellentétben, amelyeknek közelebb kellett hajózniuk az USA partjaihoz – fenyegetést jelentsenek fő ellenségükre. Sőt a hajókat a kikötőkben is teljes készenlétben lehetett tartani, így akár onnan is indíthattak volna rakétákat…
A rakétát alámerülve. 5 csomós sebesség mellett lehetett kilőni.
Minél nagyobb pontosság elérése céljából minden Delta I hajót Tobol-B navigációs rendszerrel és Cyclone-B műholdas navigációval szereltek fel.
1991-re már csak 9 egység állt hadrendben, de a 9 egység kivonására sem kellett sokáig várni. 1994-ben elkezdték lefegyverezni a még aktív hajókat, s 1997-re valamennyi rakétát eltávolították a tengeralattjárókról.
1998-ra minden Delta I-es hajót kivontak a forgalomból és 2005-ig szét is bontottak.

Specifikációk

Építő: Severodvinsk és Komsomolsk
Megépített hajók száma: 18 db
Leszerelve: 18 db
Vízkiszorítás: 7 800 tonna (felszínen); 10 000 tonna (alámerülve)
Hossz: 139 m
Szélesség: 12 m
Meghajtás: 2 db nyomottvizes reaktor, két turbina, két hajócsavar (52 000 LE/turbina)
Sebesség: 12 csomó / 22 km/h (felszínen); 25 csomó / 46 km/h (alámerülve)
Tengeren egyhuzamban eltölthető napok száma: ellátmány mértékétől függ
Legénység: 120 fő
Fegyverzet: 12 db R-29 (SS-N-8 Sawfly) SLBM, valamint 4 db 533 mm-es torpedóvető-cső

Delta-II (Project 667BD, Murena-M)

Delta II




















Delta II | Forrás
A Delta-II osztályú tengeralattjárók nagy méretű ballisztikus rakétahordozók voltak, melyek hadrendbeállításával kívánták kiküszöbölni a Delta-I hiányosságait, valamint növelni akarták a nukleáris elrettentő flotta méreteit.
1972.-ben adtak megbízást a Rubin Központi Fejlesztő Irodának az osztály fejlesztésére (Főtervező, megint csak: S.H. Kovalev).
Az első hajót 1975. szeptember 30. napján adták át a haditengerészetnek. 1973 és 1975 között 3 további hajóval végeztek Severodvinsk, így 75-re elkészültek mind a 4 tervezett egységgel!
A Delta-II hajók felépítése megegyezett a Delta-I osztályú hajókéval, de előbbiek már hosszabbak voltak (16 méterrel), így 4 további rakétakilövő cső fért el a hajóban. A mérteke növelése miatt már 16 db R-29 rakétát szállíthattak (ugyanúgy D-9 kilövési rendszer járult hozzájuk).
Az új hajók akusztikus észlelhetőségének csökkentése céljából egyrészt rezgéselnyelő bakokra helyezték a generátorok, másrészt a teljes csővezetékrendszert rugalmas felfüggesztéssel függetlenítették a törzstől, csökkentve a rezonanciát, és hangelnyelő anyaggal burkolták be.
Érdemes megemlíteni, hogy eredetileg a fenti megoldást a németek alkalmazták először a 2. világháború során! A Háború után a megoldás feledésbe merült, egészen addig, míg a szovjetek rá nem döbbentek hatalmas előnyeire, s alkalmazni kezdték. A nyugati haditengerészetek csak késve kezdték alkalmazni.
A NATO elnevezés (Delta-II) új típusra utal, jó lehet a szovjet elnevezés 667BD Murena-M jól mutatja hogy csupán egy továbbfejlesztett Delta-I osztályról van szó.
1996-ban mindegyiket kivonták az aktív állományból.

Specifikációk

Építő: Severodvinsk
Megépített hajók száma: 4 db
Leszerelve: 4 db
Vízkiszorítás: 9 350 tonna (felszínen); 10 500 tonna (alámerülve)
Hossz: 155 m
Szélesség: 12 m
Meghajtás: 2 db nyomottvizes reaktor, két turbina, két hajócsavar (55 000 LE/turbina)
Sebesség: 12 csomó / 22 km/h (felszínen); 24 csomó / 44 km/h (alámerülve)
Tengeren egyhuzamban eltölthető napok száma: ellátmány mértékétől függ
Legénység: 130 fő
Fegyverzet: 16 db R-29D SLBM, valamint 4 db 533 mm-es és 2 db 400 mm-es torpedóvető-csőDelta III (Project 667BDR, Kalmar)

Delta III


















Delta III | Forrás
A 667BDR Kal’mar (Squid) Delta-III osztályú tengeralattjárók, akárcsak elődjei dupla törzsű ballisztikus rakétahordozók voltak (a belső, állandó nyomás alatt tartott, “tubust”, kívülről körbeölelte a tengeralattjáró alacsony mágnesezettségű acélburka).
A fejlesztések 1972-ben kezdődtek a Rubin Központi Fejlesztő Iroda vezetésével (S.H. Kovalev).
Az első olyan tengeralattjárók voltak, melyek MIRV rakétákat szállíthattak és egyszerre is kilőhették az összes rakétát. E tengeralattjárók is – akárcsak a Delta-II – 16 (R-29R MIRV: 3-7 visszatérőegység, hatótávolság: 6 500 – 8 000 km) rakétát szállítottak.
Elődeihez képest több új rendszer is beépítettek a Delta III tengeralattjárókba. Kezdve az Almaz-BDR új harci igazgatási, valamint a Tobol-M-1 új inerciális navigációs rendszerrel.
Megemlíthető a „Shmel” névre keresztelt hidroakusztikus navigációs rendszer, mely a pontosabb helyzet meghatározást segítette. Végül megemlíthető a „Rubikon” nevet viselő új szonár rendszer. Összesen 14 darabot építettek, valamennyit Severodvinsk-ban. A hajók élettartamát 20-25 évre tervezétk.
Az Északi-tengeri flottához csoportosított egységek Sayda, Sayda, valamint Olyenya kikötőkben állomásoztak. A 90-es évek elején valamennyi SSBN-t Yagyelnaya-be rendelték.
A Csendes-óceáni Flottához csoportosított egységek főhadiszállása a Kamcsatka félszigeten volt.
2008. júliusára már csak 6 Delta III hajó állt hadrendben, melyek közül egy vagy kettő – vélhetőleg – leszerelés alatt állt.

Egységek

Csendes-óceáni flotta
K-441 (hadrendbeállítás: 1976; tartalékállományba helyezés: 1996)
K-424 (hadrendbeállítás: 1977; tartalékállományba helyezés: 1997)
K-449 (hadrendbeállítás: 1977; tartalékállományba helyezés: 1996)
K-455 (hadrendbeállítás: 1978; tartalékállományba helyezés: 1998-99)
K-490 (hadrendbeállítás: 1978; tartalékállományba helyezés: 1998-99)
K-211 Petropavlovsk-Kamchatskiy (hadrendbeállítás: 1980; 
aktív)
K-223 Podolsk (hadrendbeállítás: 1980; tartalékállományba helyezés: 1998-99; ismét hadrendbe állítva: 2001; 
aktív)
K-180 (hadrendbeállítás: 1980; tartalékállományba helyezés kezdete: 2004)
K-433 Svyatoy Georgiy Pobedonosets (hadrendbeállítás: 1981; tartalékállományba helyezés: 1997; ismét hadrendbe állítva: 2004; 
aktív)
K-506 Zelenograd (hadrendbeállítás: 1979; tartalékállományba helyezés: 1998-99; ismét hadrendbe állítva: 2001; 
aktív)
K-44 Ryazan (hadrendbeállítás: 1979; 
aktív)
Északi flotta
K-487 (hadrendbeállítás: 1978; tartalékállományba helyezés: 1998-99)
K-496 Borisoglebsk (hadrendbeállítás: 1979; leszerelve: 2008. december).
K-129 (hadrendbeállítás: 1981; leszerelve: 1997; ismét hadrendbe állítva: 2001; tartalékállományba helyezés kezdete: 2004, elképzelhető, hogy még mindig aktív)

Delta III












Delta III | Forrás

Specifikációk

Építő: Severodvinsk
Megépített hajók száma: 14 db
Leszerelve: 4 db
Vízkiszorítás: 13 50 tonna (felszínen); 18 200 tonna (alámerülve)
Hossz: 166 m
Szélesség: 12,3 m
Meghajtás: 2 db nyomottvizes reaktor, két turbina, két hajócsavar (60 000 LE/turbina)
Sebesség: 14 csomó / 26 km/h (felszínen); 24 csomó / 44 km/h (alámerülve)
Tengeren egyhuzamban eltölthető napok száma: ellátmány mértékétől függ
Legénység: 135 fő
Fegyverzet: 16 db R-29D SLBM, valamint 4 db 533 mm-es torpedóvető-cső

Delta IV (Project 667BDRM, Delfin)

A Delta-IV osztályú hajók nukleáris meghajtású stratégiai ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárók, melyeket arra terveztek, hogy katonai, ipari, vagy tengerészeti célpontok ellen mérjenek csapást.
Az orosz haditengerészet összesen 7 darab Delta-IV osztályú tengeralattjárót üzemeltet. Valamennyi hajó az Északi-tengeri Flottát erősíti, állomáshelyük Saida Guba haditengerészeti kikötőben található.
Valamennyi hajót a Severodvinsk-i hajógyárban építették 1981 és 1992 között. Az első hajót (K51) 1985 decemberében bocsátották vízre. Oroszországban Delfin, vagy Dolphin osztályú Project 667 tengeralattjáróként hivatkoznak az osztály egységeire.

Fejlesztések

A Project 667 BDRM Delfin osztály, NATO: Delta-IV, fejlesztése 1975. szeptember 10. napján vette kezdetét – meglepő módon a a Rubin Központi Fejlesztő Iroda vezetésével (Főtervező: S.H. Kovalev). Az első hajót (K-51) 1985. decemberében állították hadrendbe az Északi-tengeri Flottához.
1985 és 1990 között 7 db Delta-IV hajót építettek Severodvinsk-ban.
A hajók szolgálati idejét 20 és 30 év közé teszik, jó lehet 7-8 évenként egy nagyobb javításon kell átesniük, mely nélkül szolgálati idejük 10-15 évre zuhanna.

Delta IV





















Delta IV | Forrás

Szerkezet

A Delta-IV tengeralattjárók felépítése igen hasonló a korábbi Delta-III osztályhoz. A tengeralattjárók dupla törzzsel építették. A belső törzsben a rakéták kaptak helyet.
A tengeralattjárók mellső horizontális kormánylapátjaik függőleges állapotba is állíthatóak, így könnyebben át tudják törni a felszínt takaró jégréteget.
A hajók szolgálati merülési mélysége 320 m, míg a maximális mélység ameddig lemerészkedhetnek 400 m.
A hajók megközelítőleg 80 tengeren töltött napra elegendő ellátmányt szállítanak.
Elődeihez képest jelentősen javították mind a külső könnyebb és vékonyabb, mind a belső, nyomás alatt álló törzs anti-hidroakusztikus borítását. A hajókra az új 5 ágú propellereket szerelték, melyek szintén javították a hajók hidroakusztikus tulajdonságait.

Fegyverzet

Rakéták
A Delta IV tengeralattjárókba D-9RM kilövőrendszert építettek, melyekbe 16 db R-29RM (egyéb elnevezés: RSM-54; NATO: SS-N-23 Skiff) három fokozatú, folyékony üzemanyaggal hajtott – 4-10 db, egyenként 100 kt hatóerejű, visszatérő egységet szállító MIRV – rakéta helyezhető, hatótávolságuk 8 300 km. A rakéta körkörös szórása 500 m.
A rakétákat maximum 55 méter mélységből lőhetőek ki, 6-7 csomós (11-13 km/h) sebesség mellett. Valamennyi rakéta egyszerre is kilőhető.
Torpedók
A hajókat 4 darab 533 mm-es torpedóvetőkkel szerelték fel, melyekből – szemben a Delta-III osztállyal – bármilyen rendszeresített torpedó kilőhető.
E tengeralattjárókat TRV-671 RTM rakéta-torpedó vető rendszerrel is felszerelték, a torpedóvetőkből nemcsak torpedókat lehet kilőni! Főleg a Novator SS-N-15 Starfish hajó elleni rakétákra kell gondolni. A Starfish rakétákat 200 kt hatóerejű nukleáris robbanófejjel szerelték fel, hatótávolságuk 45 km
A kilövők mellé egy automatikus gyors torpedótöltő rendszer párosul.
A tengeralattjárók összesen 18 torpedót / torpedóvetőkből indítható rakétát szállíthatnak, melyek a hajók elülső részében kaptak helyet.

Tűzvezetés, felszereltség

Az Omnibus-BDRM harci irányítási rendszer vezérel minden harci tevékenységet a hajó fedélzetén. Többek között adatokat továbbít vezéreli a torpedókat és a torpedórakétákat.
A Shlyuz navigációs rendszer felelős a rakéták pontosságáért és biztosítja a csillagászati navigációt periszkóp mélységben.
A hajókat felszerelték a Skat-VDRM hidroakusztikai rendszerrel.

Szenzorok

A hajókra többféle szonárt is telepítettek.
A törzsre telepített Shark Gill szonár mind alacsony és közepes frekvencián, illetve mind aktív és passzív módban is működtethető.
A Mouse Roar aktív támadási szonárt szintén a törzsre telepítették, de e műszer már magas frekvencia tartományban keres.
A Shark Hide szonár egy passzív, alacsony frekvenciájú rendszer.
Végezetül a Pelamida szonár egy nagyon alacsony frekvencia tartományban működő, passzív kereső szonár.

Meghajtás

A Delta IV hajók meghajtását két darab VM-4 nyomottvizes reaktor biztosítja, melyek két darab GT3A-365 típusú turbinát hajtanak. A hajók két hétágú propellerrel rendelkeznek.

Telepítés

Valamennyi Delta-IV hajót az Északi-tengeri Flottához – 12. hajórajba (3. flotta hivatalosan) – osztották be (Olenya Bay).
Csupán a K-114-as számú hajót töltötték fel telesen rakétákkal.

Egységek

Északi flotta
K-51 «Верхотурье» (Verkhoturie), utolsó nagyjavítás: 1999; 
aktív
K-84 «Екатеринбург» (Ekaterinburg), utolsó nagyjavítás: 2002; 
aktív
K-114 «Тула» (Tula), utolsó nagyjavítás: 2006; 
aktív
K-117 «Брянск» (Bryansk), utolsó nagyjavítás: 2008; 
aktív
K-18 «Карелия» (Karelia), 2004 óta nagyjavítás alatt; ismételt szolgálatba állítás: 2009
K-407 «Новомосковск» (Novomoskovsk), 2008 óta nagyjavítás alatt; szolgálatba állítás várható időpontja: 2010

Felhasznált irodalom

  • http://en.wikipedia.org/wiki/Delta_class_submarine
  • http://www.naval-technology.com/projects/delta/
  • http://www.fas.org/nuke/guide/russia/slbm/667B.htm
  • http://www.fas.org/nuke/guide/russia/slbm/667BD.htm
  • http://www.fas.org/nuke/guide/russia/slbm/667BDR.htm
  • http://www.fas.org/nuke/guide/russia/slbm/667BDRM.htm



Delta IV – új kör indul

Az orosz nukleáris elrettentő erő tengeri ágát alapvetően továbbra is a Delta IV-osztályú ballisztikus rakétahordozók és telepített fegyverzetük képviselik, lévén az ősöreg Delta III-asok már réges-régen nem az igaziak, a Borej/Bulava páros meg még közismerten gyerekbetegségeivel szenved – alapvetően a páros második, lassan hírhedt tagja miatt.
Nos, hasonlóan a Delta III-asokhoz kapcsolódó közelmúltbeli hírhez, ezúttal is osztályának legöregebb aktív tagja kerül terítékre, ám a Delta III-as K-506 Zelenograddal ellentétben a K-51 Verhoturje nem lángvágós kezelés célzattal érkezett meg a Zvezdocska hajógyárba augusztus 23-án.
A K-51 úgymond új kört indít, hiszen az 1984-ben hadrendbe állított, legöregebb Project 667BDRM típusú egység volt az első, mely felújításon esett át. Az első, alapos felújításra 1999-ben került sor, azóta pedig a K-407 Novomoszkovszk kivételével – melyen folynak még a munkálatok – az összes Delta IV-esen befejeződött a felújítás.





















































A K-51 részére beütemezett hajógyári látogatás az 1999-esnél kisebb feladatot jelent majd a hajógyári munkásoknak, lévén alapvetően javítások elvégzéséről és apróbb felújításról van szó. Mindemellett elképzelhető, hogy egyben megtörténik majd a Verhoturje Szinyevára történő átfegyverzése is. Lévén az 1999-es felújításkor még bőven nem volt a telepíthetőség állapotában az azóta egyébként igen megbízhatónak bizonyult R-29RMU Szinyeva, így a K-51 az SLBM korábbi változatával, az R-29RM-mel lubickolt eddig.


Megújult Delta IV SSBN tért vissza az Orosz Haditengerészet aktív állományába

Meg tavaly júniusban írtunk egy hírt az orosz ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárókhadrafoghatósági állapotával kapcsolatban. És mivel arrafelé sem minden a Bulava körül forog, így egy újabb fejleményről számolhatunk be.
Feltételezzük a címből nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a két felújítás alatt álló Delta IV-osztályú rakétahordozó, a K-18 Karelia és a K-407 Novomoszkovszk valamelyikét kapta vissza az Orosz Haditengerészet. Nos, annak ismeretében, hogy a K-18 került először szárazdokkba a visszatérő egység megnevezése sem okozhat nehézséget.





















Az 1989-ben hadrendbe álló K18 Karelia még 2004 augusztusában érkezett Szeverodovinszkban található Zvezdocska hajógyárba, hogy társaihoz hasonlóan rajta is elvégezzék az esedékes nagyjavítással egybekötött modernizálást. A szárazdokkban 2008 novemberében váltotta a K-407, melyek után 2009 októberéig a Kaerlia-ra még további hajógyári munkálatok, majd 2009 decemberében 3 tengeri tesztút várt. Ezeket követően a Karelia 2010 január 15-én érkezett vissza állandó bázisára, melyet követően január 22-én egy kis ünnepség keretében visszakerült a haditengerészet aktív állományába, 5 egységre emelve a bevethető Delta IV-esek számát. A K-407 Novomoszkovszk újbóli átadását az idei évre ígérik.


Oroszország: csak 8 ballisztikus rakétahordozó tengeralattjáró hadrafogható


Ugyan Oroszország az Egyesült Államokhoz hasonló mennyíségű nukleáris meghajtású, ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárót (SSBN) tart hadrendben (USA: 14, Oroszország: 13), ám ez nem jelenti azt, hogy ennyit be is tud vetni. A Moscow Defense Brief főszerkesztője szerint erre mindössze 8 egység alkalmas.
Jelenleg az Északi és a Csendes-óceáni Flották között szétosztva 4 osztály egységei – Delta III, Delta IV, Typhoon, és a teljesen új Borej – találhatóak meg a listában, a következő megoszlás szerint:
  • Project 667BDR (Delta III): 5 egység1
  • Project 667BDRM (Delta IV): 6 egység2
  • Project 941 (Typhoon): 1 egység3
  • Project 955 (Borej): 1 egység4
[1] : Ezek egyike vélhetően kivonás előtt áll
[2] : Két egység épp felújítás alatt áll
[3] : A Borej-osztály fegyverzetének, a Bulava SLBM tesztjeire átépítve
[4] : Mivel a Bulva még nem hadrafogható (talán idén), ezért a Borej sem az, semmilyen körülmény közt sem
Ezen 2009. januári adatok alapján az orosz rakétahordozó tengeralattjárók összesen 172 ballisztikus rakétát hordoznak, melyeken összesen 612 robbanófej került elhelyezésre.
Nukleáris meghajtású rakétahordozó vonalon a Szeveromorszk központú Északi Flotta állományában csak Delta IV osztályú SSBN-ek találhatóak meg. Összesen 6 egység, melyből a felújítási munkálatok miatt jelenleg elvileg csak a következő 4 egység aktív: K-51 Verkhoturie, K-84 Jekatyerinburg, K-114 Tula, K-117 Brjanszk. Ezek közül már mindegyik átesett egy olyan felújításon és nagyjavításon, ami alatt most épp a K-18 Karélia és a K-407 Novomoszkovszk áll.










A K-114 Tula a felújítása során


















A K-114 Tula a felújítása során
Az Északi Flotta állományába tartozik ezen felül az egykori 6 Typhoonból megmaradt 3 egység is. A TK-17 Arhangelszk és a TK-20 Szeversztal tartalékállományban tengeti mindennapjait és 2008-as hivatalos orosz bejelentés szerint szerencsésebb sorsú társuk, a Bulava rakéta tesztjeire átalakított TK-208 Dimitrij Donszkoj-jal ellentétben ezek sohasem lesznek képesek a Bulava hordozására. Esetleges aktív szolgálatba visszakerülésük esetén is csak robotrepülőgépek indítására vagy aknatelepítésre lesznek felkészítve.
A csendben szétrohadó TK-12 és TK-13. További képek: http://englishrussia.com/?p=2525























A csendben szétrohadó TK-12 és TK-13. További képek: http://englishrussia.com/?p=2525
Fagyoskodó Delta III-as
















A Vlagyivosztok székhelyű Csendes-óceáni Flotta kötelékében Delta III-asok találhatóak meg. A 16. századhoz tartozó Delta III-asok (K-211 Petropavlovszk, K-223 Podolszk, K-433 Sv. Georgiy Pobedonosets, K-506 Zelenograd és az Északi Flottától felújítva áthelyezett K-44 Rjazan) bázisa a Kamcsatka-félszigeten található Avacsa-öböl.
Fagyoskodó Delta III-as

Orosz SSBN-ek nagyobb térképen való megjelenítése
Ha utánaszámolunk, akkor láthatjuk, hogy valóban 8 egységre jön ki a dolog. Az északi Flotta egységei közül ugye 2 szárazdokkban, a Csendes-óceáni Flotta egységei közül egy kivonás előtt, a Dimitrij Donszkij tesztelésre használva, az első Borej, Jurij Dolgorukij pedig még fegyvertelen. Ez így összesen 8 felfegyverzett és hadrafogható rakétahordozó.
A dologhoz persze hozzá tartozik, hogy a Borej-osztály első egysége még nincs igazán hadrendben. Továbbá hamarosan javulni fog a helyzett a nagyjavításból visszaérkező Deltákkal, valamint az újabb Borej-ek átadásával. A második Borej átadása 2010-re, hadrendbe állítása 2011-ben esedékes jelenleg.

Viljucsinszk készen áll a Borejekre

Viljucsinszkról annyit érdemes tudni, hogy az orosz távol-keleten, Kamcsatka déli részén, az Avacsa-öböl déli partján található és egyben a Csendes-óceáni Flotta tengeralattjáróinak bázisa. Vele kapcsolatos hírünk apropóját az adja, hogy a védelmi minisztériumhoz köthető forrás bejelentése szerint befejeződtek azok a modernizálási munkálatok, melyek lehetővé teszik hogy a közeljövőben megérkezhessen az első Borej.
Bár az első Borej hadrendbe állításával kapcsolatban mostanság 2010 legvégét, 2011 elejét lehet olvasni a dolog elég képlékeny, hiszen Bulava nélkül csak egy félkarú óriás… A Bulava kapcsán a Jurij Dolgorukij egyelőre pedig még mindig csak várja, hogy mi is lesz a Bulava tesztekkel, mikor kezdődhet meg a rakéták telepítése. A hadrendbe állításra késznek megnevezett Jurij Dolgorukij várakozását színesítve december folyamán végrehajtják vele az első torpedótesztet is.
A Jurij Dolgorukij egy, a tengeri tesztjeinek megkezdésének idejében készült fotón





















A Jurij Dolgorukij egy, a tengeri tesztjeinek megkezdésének idejében készült fotón
Visszakanyarodva Viljucsinszkra: Igor Korocsenko, orosz biztonságpolitikai szakértő elmondása szerint befejeződtek a mólók és a fő kiszolgáló létesítmények, valamint a kiképzést segítő központ felújítási/újjáépítési munkálatai, hovatovább készen állnak az új biztonsági és kommunikációs rendszerek telepítésével is, így minden adott Oroszország új generációs SSBN-jeinek érkezéséhez.

View Viljucsinszk in a larger map
Melyek érkezése nem kis ugrást fog jelenteni a jelenleg kizárólag a nem éppen mai darab Delta III-as osztályú ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárókkal rendelkező 16. század számára. Tavaly nyári, az orosz rakétahordozók hadrafoghatóságával foglakozó írásunk idejében még 5 Delta III-as egység állomásozott itt, (köztük az Északi Flottától felújítva áthelyezett K-44 Rjazan) mely azonban idén augusztusban a K-506 Zelenograd elbúcsúztatásával 4 egységre csökkent.
A Borejek érkezésig a Csendes-óceáni régióban SSBN vonalon a K-211 Petropavlovszk, a K-223 Podolszk, a K-433 Sv. Georgiy Pobedonosets és persze a K-44 Rjazan tartják a frontot.

Pénteken startol a következő Bulava

A friss információk alapján a Bulava SLBM legutóbbi, végre ismét sikeres, október 7-ei tesztjénekelemzésével hamarabb végeztek az orosz illetékesek, így Nyikolaj Makarov vezérezredes, az orosz haderő vezérkari főnökének korábbi nyilatkozatát megcáfolva mégiscsak már októberben sor kerül az idei 2., egyben a Bulava 14. éles tesztjére.
Mint ahogy már többször leírtuk, a korábban közölt menetrendnek megfelelően az október 29-re ütemezett teszt során is még a Bulava hordozására módosított, Typhoon-osztályú Dimitrij Donszkoj lesz az indítóplatform, majd ha ezúttal is minden papírforma szerint halad, akkor a stafétabotot átveheti a Bulava igazi hordozóplatformjának, a Borej-osztálynak első egysége, a decemberitorpedótesztjeire készülő Jurij Dolgorukij.

TK-208 Dimitrij Donszkoj

















Hogy milyen szerepkörből hajóznak majd el 2019 (?) után a Typhoon-ok a bontóba, vagy remélhetőleg múzeumhajót jelentő új élet felé, az egyelőre még kérdés. A fotón a TK-208 Dimitrij Donszkoj látható egyébként. | Forrás
A Bulava hadrendbe állításával kapcsolatban Vlagyimir Popovkin védelmi miniszter helyettes kedden úgy nyilatkozott, hogy arra a rakéta 98-99 százalékos megbízhatósága esetén kerülhet sor.

A Jurij Dolgorukij



















A Jurij Dolgorukij a Szevmash hajógyár közeli vizekben 2009. július 2-án
Ez egyben azt is jelenti, hogy a Bulava-nak a jövőbeni tesztjei kapcsán igencsak domborítania kell, hiszen a 2005 szeptemberében megkezdett éles teszteknek eddig majdnem a fele sikertelennek minősítendő. (3 sikeres – 3 sikertelen – 3 sikeres – 3 sikertelen – 1 sikeres mintával)

Topol-M, RS-24 és Bulava update

No, az a helyzet, hogy összegyűlt egy kosárnyi gombafelhős rövidhír, amit most jól meg is osztunk kedves olvasóinkkal amolyan vegyes gombapörkölt formában. Már akit érdekelnek az ilyenek. Nagy dolgokra persze nem kell számítani, amolyan időszakos helyzetjelentés futott csak be az illetékes orosz katonai körökből ICBM és SLBM vonalon.
Az Orosz Hadászati Rakétaerők részéről megerősítették a 2011-es Topol-M telepítési menetrendet: a tervek szerint 2011 végéig újabb 4 RS-12M2 fog érkezni a Szaratovtól egy kicsit ÉNy-ra található Tatyiscsevo környékén elterülő rakétamezőre. Hogy pontosan mikor, arról nem szólt a fáma, ám tradicionálisan december során szokott ilyesmire sor kerülni – talán a szovjet tervgazdálkodás amolyan utózöngéjeként.
Mint ismert a mobil-telepítésű változat, az RS-12M1 gyártása a MIRV-esített alfaj, az RS-24 Jarsz előtérbe helyezése miatt leállt, ám ettől még a silóba szánt változatot tovább gyártják. Legalábbis 2011-es és a 2012-es 4-4 darabos szállítás erejéig egész biztosan. Ezzel a 8 darabbal ugyanis összejön a 60 siló telepítésű változat, melyen felül emlékeink szerint egyelőre nem terveznek többet – jelenleg 52 db RS-12M2 és 18 db RS-12M1 áll hadrendben. Érdekességképpen felelevenítendő, miszerint a legelső SS-27 Topol-M siló 1997 decemberében állt harckészültségbe.

SS-27 Topol-M / RS-12M2 siló






















Forrás
Rátérve az RS-24-re, annyi mondható el, hogy a júliusban érkezett, az első ezredet feltöltötté tevő 3 darab is harckészültségbe állt augusztus 5-vel, így immáron 9 RS-24 bevethető.
Bulava indítás





















Bulava vonalon legutóbb Vlagyimir Viszockij admirális, illetve egy iparági forrás nyilatkozatáról számolhattunk be: az Orosz Haditengerészet parancsnoka úgy nyilatkozott, hogy az idei évben még 4 Bulava indításra kerül majd sor, melyek közül az egyik szalvó lesz. Mivel a tesztek időpontjának eldöntése nagyobbrészt nem a haditengerészet hatásköre, az admirális hozzáfűzte, hogy esetleg 2012-re is csúszhat ezen tesztekből. A másik forrás szerint a szalvó indításra augusztus végén fog sor kerülni.
Az ITAR-TASS orosz hírügynökség friss értesülései szerint az idei évben 2 teszt során 3 Bulava fog felbukkanni a vízfelszín alól. A hírügynökség forrása szerint egyelőre továbbra sem eldöntött, hogy az augusztus utolsó 10 napjának valamelyikére tervezett teszt során, vagy csak az ősszel, esetleg télen esedékes alkalommal kerül sor a szalvó tesztre – akárhogy is lesz, elmondása szerint sikeres szalvó után a Bulava végre megkapja a zöld lámpát.
























Az orosz védelmi minisztérium által kapcsolódóan kiadott képanyag | Fotó: orosz védelmi minisztérium





















Elhagyatott helyek: Titkos tengeralattjáró bázis

A Krím-félszigeten, a Fekete-tenger partján található Szevasztopol mellett Balaklavavárosrész. Balaklava egészen a 90-es évek közepéig egy szupertitkos katonai létesítmény volt, melyet egyetlen térkép vagy út jelzőtábla sem jelölt. A létesítményt, mely tulajdonképpen egy tengeralattjáró bázis az 1950-es években Sztálin parancsára kezdték építeni, aki egy atombiztos komplexumot akart létrehozni tengeralattjáró flottája számára.  A Tavrosz-hegy gyomrába vájt bunker 350 ezer négyzetméterével egy kisebb város területű, falai 56 méter széles vasbetontömbökből készültek, ezt azt jelenti, hogy akár egy 100 kilo tonnás atomrobbanás esetén is biztonságot nyújtott volna a bent lévők számára. A komplexum rendelkezett különálló szellőztető rendszerrel, dízelgenerátorokkal, üzemanyag- és vízvezetékkel és földalatti sínekkel. A hermetikusan lezárható komplexum, így lehetővé tette volna, hogy a földalatti város, mintegy 3000 lakost akár 3 évig is eltartson. A tervek szerint egy atomtámadás esetén, a bázison elbújtatott tengeralattjárókkal később ellencsapást tudtak volna mérni az ellenségre. A komplexum lakóinak minden igényét kielégítő lakóhelyiségek álltak a rendelkezésre, kórházzal, étkezdével, fürdőszobákkal, pihenőhelyiségekkel stb. A katonai objektumban a tengeralattjárók rendszeres karbantartási munkálatait végezték egyszerre 7-9 tengeralattjáró tudott egyidejűleg bent tartozódni a száraz és vizes dokkokban, emellett fegyver és töltet raktárként is funkcionált. Az bázisnak 2 bejárata volt, melyeket álcáztak. A kikötőben két mesterséges mólót építettek, melyek közé a víz alatt fémhálót feszítettek ki, így tartva távol a betolakodókat. A szupertitkos bázist a Szovjetunió szétesését követően elkezdték felszámolni. 1991-ben a Fekete-tengeri flotta feloszlását kővetően a tengeralattjárókat és hozzá kapcsolódó teljes felszerelést eltüntették. 1995 -ben pedig az utolsó tengeralattjáró is elhagyta a bázist. Mára az egykori hidegháborús bázis közkedvelt turista célponttá vált.

 






















































































































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése