2015. november 9., hétfő

Telepatikus önvédelmi technikák



Telepatikus önvédelmi technikák


Miféle negatív gondolatoktól kell megvédenünk magunkat? - Telepatikus önvédelmi technikák I.

2015.04.09.
Forrás: Choa Kok Sui Mester: Telepatikus önvédelem otthon és a munkahelyen ISBN 963 8120 92 4


Rokonaink megválasztására nem sok lehetőségünk van.
Néha úgy alakulnak a körülmények, hogy olyan emberekkel kell érintkeznünk, akik rossz hatással vannak ránk.
Egyikük-másikuk kimondottan pesszimista vagy depressziós.
S bár nem mondhatjuk, hogy velünk ellenségesek volnának, pesszimista, depressziós energiájuk folyamatos kisugárzása átragad ránk, megfertőz bennünket.
Gondolataik tudatos elutasítása azonban nem elegendő: meg kell tanulnunk felvértezni magunkat a negatív energiamezőik ellen, mert azok gyengítő hatással vannak ránk.

 
 
 
Telepatikus önvédelmi technikák I.

Miféle negatív gondolatoktól kell megvédenünk magunkat?






Mit jelent a telepatikus önvédelem?


A telepatikus önvédelem tudománya és művészete arról szól, 
hogyan védhetjük meg magunkat a szándékos és nem szándékos telepatikus támadások ellen.

Telepatikus önvédelmi technikák könnyen és sikerrel alkalmazhatók a gyakorlatban.


A telepatikus önvédelem alkalmazási köre
A telepatikus önvédelem az alábbi területeken alkalmazható:

1. Önmagunk megvédésére a negatív gondolatentitásokkal szemben.

2. Önmagunk megvédésére a szennyezett, egészségtelen telepatikus sugárzó mezőkkel szemben.

3. A negatív gondolatok vagy energiák – például düh vagy stressz – elnyelésére és eltávolítására otthon és a munkahelyen.

4. A negatív gondolatok vagy energiák fizikai lebontására egy adott helyen.
 
 

A különböző finomtestek és aurák



A telepatikus önvédelem mechanizmusának megértéséhez 
fontos, hogy megismerjük az emberi aurát.
 
Mit nevezünk aurának?

Az aura olyan energiamező, amely körbeveszi a testet. Az ősi tanítások szerint többféle auratípus van, a finom testek különböző típusaitól függően.


1. Először is van a 
fizikai test.

2. A fizikai testet, egy energiatest veszi körül, amelyet 
étertestnek nevezünk. Ez az energiatest áthatja a fizikai testet.
Az étertest a fizikai test vitalizálásának és energiával való feltöltésének az eszköze, egyben annak mintázata, és az úgynevezett éterikus aurával rendelkezik.

3. Az éterikus aurát, egy emocionális (
érzelmi) vagy más néven asztráltest veszi körbe.
Amikor a fizikai test meghal, a lélek az asztráltestben él tovább. Az asztráltest finomabb, mint az étertest.

4. Az asztráltestet, a 
mentális test veszi körbe.
Ez az elme, az intellektus eszköze. Finomabb, mint az asztráltest, és egy ún. mentális aurával rendelkezik.

Vannak más finomtestek is, de mi most csak ezzel a néggyel foglalkozunk.
 

A főcsakrák
 
A csakrák energiaközpontok, olyanok, mint az erőművek, fizikai és pszichológiai funkcióik vannak.
 
1. Az alapcsakra befolyásolja a fizikai és étertestet. A túlélés és az önfenntartás központja.

2. A szexcsakra a szaporodás központja.
 
3. A köldökcsakra a tudásösztön központja.

4. A meng mein csakra megkönnyíti az energia eljutását az alapcsakrából a test többi részéhez.

5. A lépcsakra fizikailag és pszichológiailag befolyásolja az illető pránaenergia-szintjét.

6. A solar plexus csakra az alsóbbrendű érzelmek – például bátorság, düh, agresszivitás és egyéb indulatok – központja.

7. A szívcsakra a felsőbbrendű érzelmek – például megbocsátás, együttérzés, szeretet – központja.
A solar plexus csakra és a szívcsakra befolyásolja az érzelmi testet.

8. A torokcsakra a konkrét elme központja.

9. Az ajna csakra az absztrakt elme és az akarati funkció központja.
A torokcsakra és az ajna csakra befolyásolja a mentális testet.

10. A homlokcsokra az alsóbbrendű intuíció vagy alsóbbrendű Buddha-/Krisztus-tudat központja.

11. A koronacsakra a felsőbbrendű intuíció vagy felsőbbrendű Buddha-/Krisztus-tudat központja. Ha spirituális védelmet szeretnénk biztosítani, a koronacsakrából kell kiindulnunk.


A gondolkodás és az érzés, gondolatentitást és telepatikus sugárzó mezőt hoz létre.

A gondolkodás és az érzés olyan szorosan összefügg egymással, hogy az emberek csak nagyon ritkán gondolkodnak anélkül, hogy éreznének, és éreznek anélkül, hogy gondolkodnának. 
 

Mi történik a gondolkodás és érzés közben?




Az ősi tanítások, továbbá a látás képességével rendelkező 
Annie Besant és C. W. Leadbeater megfigyelései alapján ilyenkor két jelenség megy végbe:
 

1. Gondolatentitást hozunk létre.

A gondolatentitás olyan élőlény, amelyet a gondolkodás révén hozunk létre.

A mindennapi gondolatentitás általában nagyon gyenge, mert a legtöbb ember nem ismeri az erőteljes gondolatentitás létrehozásának tudományát és művészetét.

A gondolatentitás élettartama többnyire igen rövid.
 
Éterikus, asztrális vagy emocionális és mentális anyagokból épül fel, amelyek az étertestünkből, asztráltestünkből, illetve a mentális testünkből származnak.

Ezért nevezzük mentális-emocionális-éterikus entitásnak – vagy röviden csak gondolatentitásnak.

A gondolatentitást gondolatformának is nevezik, mert amikor valaki gondolkodik, egy energiaforma jön létre.

A gondolatforma lehet jól körvonalazott vagy homályos.
Minél élesebbek a körvonalai, annál markánsabb.
Ha a gondolkodási folyamat zavaros, a gondolatforma elmosódó vagy homályos lesz.
 
A gondolatentitás az illető gondolataitól és érzelmeitől függően lehet pozitív vagy negatív.
A düh például negatív gondolatentitást hoz létre, míg az együttérzés pozitívot.
Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban a „gondolatentitást” és a „gondolatformát” a „gondolat” szóval helyettesítjük.
 

2. Telepatikus sugárzó mezőt hozunk létre.

Mit jelent ez? A televíziós adótorony jeleket bocsát ki, jeleket sugároz.
Ugyanúgy mi is, amikor valamire gondolunk, egy energiamezőt bocsátunk ki.

A telepatikus sugárzó mező ugyancsak mentális, emocionális és éterikus anyagokból áll.

Ha például valaki dühös valakire, a düh energiamezőjét sugározza ki magából, amely azonban mindenkire kihat, aki a közelben van.

Éppígy, ha egy olyan emberrel kerülünk kapcsolatba, aki vidám, mi is vidámak leszünk.
Ennek az a magyarázata, hogy ő a vidámság energiamezőjét sugározza ki magából.
 


A gondolatentitás és a telepatikus sugárzó mező közötti különbség


Hogyan különböztethető meg egymástól a gondolatentitás és a telepatikus sugárzó mező?

A gondolatentitás a gondolataink és érzelmeink pontos tartalmát foglalja magában, míg a telepatikus sugárzó mező azok minőségét.


Negatív gondolatok

Miféle negatív gondolatoktól kell megvédenünk magunkat?



1. Meggyengítő gondolatok


Számos telepatikus támadás nem szándékosan történik.

Volt például egy család, amelyben a szülők rendszeresen kritizálták a lányukat. Kinevették, és valahányszor hibázott valamiben, becsmérlő megjegyzéseket tettek rá. És bár alapvetően szerették, a sorozatos lekicsinylő gondolatok és szavak hatására a lány elveszítette az önbecsülését, önbizalmát, és elbizonytalanodott.

A sorozatos becsmérlő megjegyzések és kritikák pszichésen súlyosan károsítják az áldozatot.

Amikor a negatív gondolat bekerül az aurába és egy vagy több csakrába, az áldozatnak rossz képe alakul ki önmagáról, csökken az önbizalma, és nehezebben ér el sikereket a későbbiekben.

A csakrákban elültetett negatív gondolatokat, 
negatív programoknak nevezik.

A negatív gondolat elültetése egy másik személy csakrájában általában nem szándékosan történik.
Ám akár szándékos, akár nem, a pszichés következmények attól még hátrányosak. 
Ezt a jelenséget bizonyára több olvasó is tapasztalta már: ha nem a szüleivel, akkor valaki mással.
Többek között ezért is kell telepatikus önvédelmet tanulnunk.

2. Agresszív gondolatok


Az agresszív gondolatoktól is meg kell védenünk magunkat.

Vegyünk egy példát. Vannak országok, ahol a házalás bevett szokás. És olykor a házaló ügynökök rendkívül agresszívak. Arra képezték ki őket, hogy nagy hatású, támadó, meggyőző gondolataikkal olyan dolgok megvásárlására ösztönözzenek bennünket, amelyekre valójában nincsen szükségünk.

Ha ismerjük a telepatikus önvédelem módszereit, komoly pénzösszegeket takaríthatunk meg  magunknak.

3. Sznob gondolatok


Néha az emberek 
„sznob gondolatokat” sugároznak ki magukból.

Ebben az esetben nem a megjegyzéseik sértőek vagy lekicsinylőek, hanem a cselekedeteik árasztanak ostoba, műveletlen, értelmetlen, negatív gondolatokat vagy azt az érzetet, hogy megbízhatatlanok vagyunk.

A súlyos kisebbségi komplexusban szenvedő és csak mérsékelt sikereket elérő személyeknek olykor arra van szükségük, hogy porig alázzanak másokat.


Nemritkán az úgynevezett „elit rétegek” folyamodnak ehhez a magatartáshoz. Nagyon fontos, hogy az ilyen telepatikus támadás ellen is felvértezzük magunkat.

4. Rasszista gondolatok


A rasszista gondolat 
a telepatikus támadások legrosszabb fajtája, mert nemcsak egy emberre irányul, hanem egy egész fajra vagy országra.

A rasszizmus rettenetes dolog.
Ahol felüti a fejét, ott mindennaposak lesznek a szenvedések, a zaklatások és a társadalmi igazságtalanságok.
A negatív rasszista gondolat verbálisan vagy mentálisan juttatható kifejezésre.


A látók megfigyelték, hogy 
még azoknak az auráiban is, akik az úgynevezett „szalonrasszizmusnak” (árnyalt, burkolt formában megjelenő, rasszizmus) váltak áldozatául, a kisebbségi érzés, a gyűlölet, a reménytelenség gondolatai, valamint a minden alapot nélkülöző, burkolt vádak telepszenek meg.
 
Az áldozatokat sorozatos támadások érik nap, mint nap.
Éppen ezért nagyon fontos, hogy aki ilyen veszélynek van kitéve, telepatikusan fel tudja vértezni magát, és képes legyen elhárítani és visszaküldeni a rasszista gondolatokat.

5. Behódoló gondolatok


Mit jelent a behódoló gondolat?


Van olyan eset, amikor 
egy férfit oly mértékben rabul ejt egy nőhogy többé nem a józan megfontolás vezérli tetteit.
Az ilyen férfiak képesek feláldozni a családjukat és elveszíteni mindenüket egy olyan nő kénye-kedvéért, aki nem is a feleségük és nem a gyermekeik anyja.
 
Ugyanez érvényes bizonyos nőkre is.
Ez színtiszta őrültség.
Az ilyen emberek nem hallgatnak a jó szóra.

Prána pszichoterápiára van szükségük, és az érintettek között újra és újra meg kell szakítani a szexuális energia áramlását (el kell vágni az energiaszálat).

6. Fékevesztett gondolatok

Amikor veszekedés vagy bántó szóváltás történik, az érintettek olykor nagy hatású, felindultságból eredő gondolatokat bocsátanak ki.


Ezek a fékevesztett gondolatok 
néha fizikai betegségekben nyilvánulnak meg.
A telepatikus önvédelem segítségével megvédhetjük magunkat ezektől az ártalmas behatásoktól is, és megőrizhetjük nyugalmunkat.
 



Telepatikus sugárzó mezők



A negatív gondolatentitásoktól származó támadások mellett 
fertőzésveszélyt jelenthetnek számunkra a szennyezett vagy egészségtelen mentális, emocionális és telepatikus sugárzó mezők is.
Ha ez megtörténik, telepatikus fertőzésről beszélünk.



Melyek azok az egészségtelen telepatikus sugárzó mezők, amelyektől meg kell védenünk magunkat?

Vannak olyan munkahelyek, ahol a munkát rendkívül nagy stressz kíséri.
A stresszes energia teljesen betölti a hivatali teret. Nagy a feszültség, a szorongás és a pszichológiai nyomás.

Aki érzékeny, arra könnyen kihat a munkatársak által, felé sugárzott stresszes energia. A telepatikus önvédelem ebben az esetben is igen hasznosnak bizonyul.
 
 


Ismernünk kell továbbá azokat a telepatikus energiamezőket, amelyeket a 
különböző városok vagy országok árasztanak magukból.

Vannak nagyvárosok, ahol az emberek mindig rohannak, nem állnak meg egy percre sem, és rendkívül agresszívak.

Energiamezőiket alapvetően az agresszivitás és a sietve végzett tevékenységek határozzák meg.

Ha egy ilyen nagyvárosban járunk, a város energiamezője akár már néhány óra vagy nap elteltével érezteti rajtunk a hatását.
Olyan ez, mintha egy fehér ruhadarabot piros festékbe mártanánk. 
Ugyanígy, amikor egy stresszes nagyvárosban meg akarjuk őrizni a nyugalmunkat, telepatikusan meg kell védenünk magunkat.
 
 

Rokonaink megválasztására nem sok lehetőségünk van.

Néha úgy alakulnak a körülmények, hogy olyan emberekkel kell érintkeznünk, akik rossz hatással vannak ránk.
Egyikük-másikuk kimondottan pesszimista vagy depressziós.
S bár nem mondhatjuk, hogy velünk ellenségesek volnának, pesszimista, depressziós energiájuk folyamatos kisugárzása átragad ránk, megfertőz bennünket.

Gondolataik tudatos elutasítása azonban nem elegendő: meg kell tanulnunk felvértezni magunkat a negatív energiamezőik ellen, mert azok gyengítő hatással vannak ránk.
 
 

Néha a szülők – szándékaik ellenére is – ártanak gyermekeiknek. 
A férj és a feleség közötti állandó perpatvar károsan hat a gyermekek pszichéjére.

Még ha zárt térben, külön szobában zajlik is a veszekedés, ahonnan nem hallatszik ki a heves szóváltás, a fékevesztett, dühös energiamező káros hatást gyakorol a gyermekekre.
Ezért a gyermekek jó közérzetének megóvása érdekében a szülőknek meg kell tanulniuk harmonikusan együtt élni, és minél kevesebbet veszekedni egymással.
 
 
Másfelől a szülök aggódnak gyermekeik jövője és jóléte miatt.
Bizonyos esetekben szükség van arra, hogy kamaszkori! gyermekeinket telepatikusan megóvjuk az olyan korabeli társaiktól, akik rossz hatással vannak rájuk, továbbá hogy telepatikus védelmet biztosítsunk számukra az iskolában tapasztalható érzelmi és mentális nyomással szemben.
 

Telepatikus szennyeződés és fertőzés


Bizonyos helyeket – például a bárokat, bordélyházakat, kaszinókat és más hasonló létesítményeket – általában olyan emberek látogatják, akik önkéntelenül is szennyezett telepatikus energiát közvetítenek.

Ezeket a helyeket, a látók által igazoltan, egy szürke felhő borítja be és veszi körül, vagyis telepatikusan szennyezettek.
Amikor huzamos időn keresztültartózkodunk egy ilyen helyen, telepatikus fertőzés áldozatául eshetünk.
 

Előfordulnak helyzetek, amikor ilyen helyekre kell mennünk, amelyek telepatikusan szennyezettek.(bevásárló helyek, plazak...pl., de szórakozóhelyek is...mozi)
 
Ha valaki érzékeny, kis idő elteltével kellemetlenül fogja érezni magát ezeken a helyeken. Ilyen esetekben is a telepatikus védőpajzzsal megvédheti magát a telepatikus szennyeződéstől és fertőzéstől.
 


A vonzás és taszítás elve


A vonzás és taszítás elve kimondja: a hasonló tulajdonságok vonzzák egymást, míg a különböző tulajdonságok taszítják.
 
A hasonló természetű emberek általában vonzódnak egymáshoz.
Ahogy a mondás is tartja: „Mondd meg, ki a barátod, megmondom, ki vagy.”
Azok az emberek, akik ugyanazokat a dolgokat szeretik, vonzódnak egymáshoz.

Vagy, amikor valaki dühös gondolatot bocsát felénk valaki, és mi hasonló dühvel válaszolunk, a dühös energia megfertőzhet bennünket.

Ha azonban nyugodtak maradunk, és együtt érzünk az illetővel, a dühös energia nem tud halni ránk, meri „az ellentétek taszítják egymást”.
 
A nyugalom megőrzése és az együttérzés azonban nem mindig elég, lehetséges ugyanis, hogy amindennapos frusztrációk és a stressz következtében valahol már dühös és ideges energiák halmozódtak fel a csakráinkban, s ezért mégis fogékonyak leszünk a telepatikus behatásra.
 

A telepatikus támadások típusai és forrásai

Elementálok



A fizikai világot különböző lények – emberek, növények, állatok 
és egyebek – népesítik be.
 
A belső világban ugyancsak sokféle különböző lény van, ám ezek láthatatlanok azok számára, akik nem rendelkeznek a látás vagy tisztánlátás (clairvoyance) képességével.


Míg 
a fizikai világban a kórokozók képviselik az alsóbbrendű élőlényeket, addig a belső világban az úgynevezett elementálok az alsóbbrendű energialények.
 
Egyes elementálok úgynevezett energiaparaziták, és károsak az emberre. 
Amikor valaki dühös, magához vonzza az erőszakos negatív elementálokat.
Ritkán még az is előfordulhat, hogy fekete mágusok vesznek igénybe negatív elementálokat, hogy ártsanak másoknak.
 

A telepatikus támadások típusai és forrásai



1. Közönséges telepatikus támadás

A telepatikus támadások e típusa olyan emberektől származik, akikkel bármikor találkozhatunk az utcán.
A támadás általában nem szándékos és nem rosszindulatú.
Lehet, hogy az illetőnek nehéz napja volt vagy komoly stressz hatás érte, és erre dühkitöréssel reagálÁm már ez is egyfajta telepatikus támadás – noha annak enyhébbik válfaja.
 

2. Negatív program


A telepatikus támadások egy másik formáját „negatív programnak” nevezzük.
A negatív program olyan negatív gondolat, amelyet egy másik személy ültetett belénk, és ezzel negatív magatartásmintát alakított ki bennünk.

Ez történhetett szándékosan vagy önkéntelenül.

Találkoztak már olyan emberekkel, akiknek felsőbbrendűségi komplexusuk volt?
Ők azok, akik túl nagy véleménnyel vannak magukról.
 
Rendszerint az a magatartásminta jellemzi őket, hogy lenézik az embereket. Szavaik, gesztusaik, de még a tekintetük is azt sugallja, hogy alacsonyabb rendűek vagyunk náluk, és valami nincs rendben velünk.

Ha tudatosan vagy öntudatlanul a magunkévá tesszük a kibocsátott negatív gondolataikat, negatív magatartásminta alakul ki bennünk.

Ennek hatására nem tudunk teljes hatékonysággal működni többé, képességeink a pszichológiai gátlások következtében nem bontakoznak ki, és a meglevő készségeink kisebb-nagyobb mértékben legátolódnak.
 

A negatív programok egy másik példája az, amikor valaki rasszista magatartást tanúsít.
Viselkedésével azt érezteti, hogy egy alsóbbrendű fajhoz tartozunk, vagy csupán másodrendű állampolgárok vagyunk.
 
Mit tegyünk ilyenkor?
Egyszerűen utasítsuk el a felénk sugárzott rasszista gondolatot.

A családtagok között önkéntelenül kibocsátott negatív program hatására valaki könnyen a család fekete bárányává válhat.
Ezért részben a család a felelős, mert negatív gondolataival bizonyos magatartásmintákra programozta az illetőt.
Ha valakinek sikerül kiemelnie az illetőt a családjából (vagy negatív környezetéből), hatalmas pozitív változáson mehet keresztül.
 

3. Átok

Az átok a telepatikus támadás szándékos formája. Átlagember és képzett mágus egyaránt megátkozhat valakit.
 

4. Bábuk vagy képek használata


Bábuk vagy képek segítségével többnyire fekete mágusok intézhetnek valaki ellen telepatikus támadást.
A mágus a bábura összpontosítja a figyelmét, és a művelethez igénybe veszi a megtámadni kívánt személy egy ruhadarabját.

Ennek az áll a hátterében, hogy a ruhadarab összefügg az étertesttel. 
És mivel, ami az étertestet befolyásolja, az befolyásolja a fizikai testet is, a fekete mágus az illető ruhadarabjával képes kárt okozni annak fizikai testén.
A művelethez tartozik a tűk használata is, amikor a mágus a bábu bizonyos részeit tűvel szurkálja meg.
 

5. Mentális dominancia


A telepatikus támadás egy másik formája a mentális dominancia.
Átlagember és fekete mágus egyaránt alkalmazhatja, amikor szándékosan uralkodik valakin nagy hatású gondolatokkal. A mentális dominancia néha anyagi vagy szexuális célok elérésére irányul.
 


6. Telepatikus támadások fekete mágusoktól vagy varázslóktól


A telepatikus támadások egy másik forrása a fekete mágus vagy varázsló.
A Fülöp-szigetek, Afrika, Dél-Amerika és más országok bizonyos részein még ma is találhatók fekete mágusok.

A közönséges fekete mágus képes arra, hogy egy rossz cselekedet büntetéseként megbetegítsen valakit vagy fájdalmat okozzon neki.
Egy nagy tudású, komoly képességekkel rendelkező fekete mágus sokkal veszélyesebb – szerencsére azonban nem valószínű, hogy találkozunk ilyen mágussal, mert ők hétköznapi halandókkal és jelentéktelen ügyekkel nem foglalkoznak.
 

A karma törvénye


Ki mint vet, úgy arat.
Ez a velős kijelentés nem más, mint a karma törvénye.

Ha elvetünk egy rizsmagot, bőséges rizstermést arathatunk le.
Ha szándékosan jót teszünk, azt többszörösen vissza fogjuk kapni.
És ugyanígy, amikor szándékosan valami rosszat teszünk, többszörösen meg fogunk bűnhődni érte.
Figyelembe véve a karma törvényének következményeit, a telepatikus önvédelem tudományának alapelveit és technikáit csak jó szándékkal, nemes célból szabad alkalmaznunk.
 

Súlyos karmikus következmények



Milyen karmikus következményei vannak a hatalommal és az erővel való visszaélésnek?


Ha meg akarjuk érteni, mit fogunk aratni, előbb azt kell megismernünk, mi az, amit vetettünk.
Mi történhet akkor, ha egy fekete mágus telepatikus támadást intéz valaki ellen?
 
Az áldozat lelki kínokat él át, érzelmileg labilis lesz, amelynek mértékét a telepatikus támadás súlyossága szabja meg.
Fizikai károkozás esetén például megbetegedhet, sőt akár meg is halhat.
S ha megbetegszik, vajon tud-e dolgozni?
Természetesen nem. Mivel nem tud dolgozni, anyagilag nehéz helyzetbe kerül. S vajon az anyagi nehézségek kihatnak-e a család lelki életére, és érzelmi problémák származnak-e belőle? Természetesen igen.
 
A fekete mágia karmikus hatásai a balsors, a megromlott egészség, a betegség, a szegénység és az elmebetegség.

A másokra irányuló telepatikus dominanciának és a mentális leigázásnak súlyos karmikus következményei vannak.


Találkoztak már bolondokkal?
A bolondok között vannak olyanok, akiket negatív elementálok szálltak meg és kínoznak telepatikusan.

A belső világ tudományával való visszaélés őrületben és – a szó szoros értelmében vett, elementálok általi – megszállottságban nyilvánul meg.
A mentális leigázás szenilitást és idiotizmust eredményezhet.
 
A hatalommal való visszaélés másik következménye a súlyos fizikai betegség. Bizonyos esetekben akár tartós bénulás is kialakulhat.
 

A karmikus következmények anyagi veszteségekként is jelentkezhetnek. 
Ezek mértekét az elvetett mag fajtája szabja meg.
Az átmeneti anyagi nehézségektől a több éven át tartó csődig különböző fokozatok lehetségesek.
 
Az ártó szándékkal végzett hatalommal való visszaélés karmikus hatásának mértékét az határozza meg, kire irányul a negatív energia.
Minél magasabb spirituális szinten áll az áldozat, annál súlyosabbak a karmikus következmények.
 
Vannak esetek, amikor valaki szándékán kívül, dühében bocsát ki negatív energiát mások felé.
Vagy érzelmi kitörése van, de később belátja hibáját, bocsánatot kér, és megáldja vétlen áldozatát.
Ha ezt teszi, a karmikus következmények minimálisak.


Halmozottan hátrányos karmikus visszahatással akkor kell számolni, ha a hatalommal való visszaélés szándékos és sorozatos.
Ilyenkor valóban mélyreható következmények várhatók.


Éppen ezért az ezoterikus tanításokat nem szabad alantas célokra használni.
Sokkal bölcsebben cselekszik az, aki szeretetben él, nem okoz kárt másoknak, és a tanításokat mindenki javára, nemes célokra alkalmazza.
 


A negatív karma közömbösítése
 

Közömbösíthetők-e egy rossz cselekedet következményei?


Ha valaki 
szándékán kívül, rosszindulat nélkül hajt végre valamilyen negatív cselekedetet, akkor igen.
Hogyan?

A megbocsátás és az irgalmasság törvényének alkalmazásával.
Ha megbocsátunk valakinek, aki rosszat tett velünk, ez lehetőséget teremt számunkra, hogy lerójuk karmikus tartozásunkat.

Ha megbocsátunk másoknak, mások is megbocsátanak nekünk.

Kérhetjük Istent, hogy bocsásson meg nekünk.

A negatív karma az irgalmasság törvényének alkalmazásával is közömbösíthető.
Ha kapni akarunk, előbb adni kell.
 
Ha irgalmas, könyörületes magatartást tanúsítunk másokkal, irgalmasságra és könyörületességre tarthatunk igényt mi is.
Az irgalmasság és a jóság további megnyilatkozásai, a nemes célú adományozás, a segítőkészség és a bosszúállás kerülése.
 

Folytatásban: Az aura lezárása, megerősítése és a lezárás technikája


Az aura lezárása, megerősítése és a lezárás technikája - Telepatikus önvédelmi technikák II.



2015.04.10.
Forrás: Choa Kok Sui Mester: Telepatikus önvédelem otthon és a munkahelyen ISBN 963 8120 92 4


A rendszeres testmozgással a test egészségesebbé válik, automatikusan erősödik az aura.
A heti két alkalommal végzett félórás testmozgás már elegendő.
A látók megfigyeltek, hogy a testmozgás során nagyon sok elhasznált, szennyezett energia lökődik ki a fizikai testből és a belső szervekből, az energiatestből, a csakrákból és meridiánokból, valamint az aurából.
A rendszeres testmozgás pozitív fizikai és pszichés hatását nem lehet eléggé hangsúlyozni, bármiféle testmozgás megfelel.
 
 
 
Az aura lezárása, megerősítése és a lezárás technikája
Telepatikus önvédelmi technikák II.



Az emberi aura a természetes telepatikus önvédelmi rendszer egyik fő tényezője. 
Akinek nagyon gyenge az aurája, könnyen befolyásolható, és bizonyos esetekben könnyen megszállják a negatív elementálok vagy energiaparaziták.
 
Önmagunk megvédésének egyik legegyszerűbb módja az, ha az auránkat sűrűbbé, tömörebbé és kisebbé tesszük.
Az ily módon megváltoztatott aurát nehezebb telepatikusan áttörni. Ez az aura lezárásának technikája, amely ráadásul azonnal megtanulható!


Az aura lezárása a telepatikus önvédelem tudat alatti formája.
Észrevették már, hogy amikor valaki nem hisz el valamit, vagy nem akarja, hogy valaki hasson rá, önkéntelenül is keresztbe teszi a karját, és ha ül, a lábát. Ilyenkor tudat alatt „lezárja az auráját”. 
Ez jó módszer arra, hogy megvédjük magunkat mindenkitől, aki telepatikusan olyan dologra akar kényszeríteni bennünket, amely akaratunk ellenére van.
 
Az auránkat akkor is lezárhatjuk, amikor stresszes vagy telepatikusan szennyezett helyen vagyunk.
 
A főnökünk vagy felettesünk előtt ne alkalmazzuk a módszert, mert azt a dac, illetve a lázadás jeleként fogja értelmezni, jelenlétében inkább ne fonjuk karba a kezünket, hanem engedjük le a testünk mellett. Ezt a fogékonyság és az együttműködés jeleként fogja értékelni.
A módszert tanórákon se alkalmazzuk.
Tudnunk kell, hogy a tudás közvetítése nem pusztán verbálisan és vizuálisan, de telepatikusan is történik (telepatikus átvitel).
Az aura lezárása jelentősen lassítja a tanulást.
 
Indiában a gyerekek tiszteletük jeléül összefonják a karjukat, amikor a szüleik beszélnek hozzájuk.
Elképzelhető, hogy ezt a szokást egy bölcs ember honosította meg, aki megfigyelte, hogy amikor a szülők korholják a gyerekeket, és a gyerekek nem védik meg magukat, visszabeszélnek a szüleiknek, és ez a kapcsolat megromlásához vezet.
Így azonban, miközben megóvják magukat az esetleges megrovás negatív hatásától és a dühös, fékevesztett gondolatoktól, tisztelettudóak maradnak. Nem alakul ki heves szópárbaj, és megmarad a harmónia.


Hogyan zárjuk le az auránkat?



Amint azt korábban már említettük, 
karunk és lábunk összefonásával.
Amikor a karunkat keresztbe tesszük, a felsőaura „lezárul”.
Ez azt jelenti, hogy az aura tömörebb és kisebb, illetve jóval sűrűbb lesz.
Ennek eléréséhez még arra sincs szükség, hogy gondoljunk valamire, és az akaratunkra sincs szükség.
Az aura lezárása ezzel az egyszerű művelettel magától történik. Ez tényleg ilyen könnyű és egyszerű!

Auránk teljes lezárásához tehát csak arra van szükségünk, hogy keresztbe tegyük a karunkat és a lábunkat, így az auránkat tömörebbé és sűrűbbé tesszük.

Amikor felettesünk előtt vagy értekezleten vagyunk, tartózkodjunk a teljesen zárt pozíciótól. Főnökünk, illetve környezetünk ezt úgy értelmezheti, hogy kötekedni akarunk és agresszívak vagyunk.

Ilyenkor a
 „félig zárt pozíciót” érdemes választanunk.
Ez abból áll, hogy keresztbe vetjük a lábunkat, a kezünket pedig egymásra tesszük az ölünkben vagy a hasunkon.
 
A félig zárt pozíció előnye, hogy nem kelt provokatív benyomást,  éppen ellenkezőleg: a fogékonyság és az együttműködési készség érzetét kelti.

További előnye, hogy segíti a világos és pontos gondolkodást, ami lehetővé teszi, hogy részvételünk hasznos legyen az értekezleten.
 
 

Energiavámpír


Volt már olyan tapasztalatuk, hogy pár percig együtt voltak valakivel, és ez az idő elegendő volt arra, hogy úgy érezzék, elfogyott az erejük, és legyengültek?

Nos, ilyenkor az történt, hogy 
az illető elszívta az éltető életenergiájukat.
Ez nem rosszindulatból vagy rossz szándékkal történt, hanem tudat alatt, mert az illető fizikailag legyengült vagy beteg, és legyengültsége vagy betegsége következtében vámpír módjára elszívja a környezetében lévő emberek prána energiáját (életenergiáját).
 
Ha ilyen emberrel találkozunk, egyszerűen tegyük keresztbe karunkat és lábunkat, és ezzel zárjuk le az auránkat.
Ily módon megakadályozzuk, hogy az illető elszívja az életenergiánkat. Egyszerű és igen hatásos módszer.


Ne reagáljunk

Az aura lezárása nem mindig elegendő.
 
Amikor valaki dühös, és mi nem reagálunk rá, azt tapasztalhatjuk, hogy az illető csak még dühösebb lesz.
A dühös energia visszaáramlik rá, és még jobban kihozza a sodrából.
Ezt nevezzük „bumeráng effektusnak”.
 
Egy vita hevében az a helyes magatartás, ha megőrizzük a nyugalmunkat.
Ha nem vesszük fel a másik provokatív megnyilvánulásait, és kívülállók maradunk, a provokáció nem hat ránk.
Képesek leszünk higgadtan gondolkodni és megfelelően válaszolni.
Ám abban a pillanatban, amikor felvesszük a kesztyűt, sebezhetővé válunk a negatív gondolatokra, amelyek hatása alól még akkor sem vonhatjuk ki magunkat, ha keresztbe tesszük a karunkat, lábunkat – igaz, a negatív hatás gyengébb, mint ha még ezt sem tettük volna meg. 
A vonzás elve alapján, amikor egy személy dühös lesz, dühös energiát és dühös gondolatokat vált ki és vonz magához a másik emberből.

Ezért olyan rendkívül fontos, hogy ilyen helyzetben semlegesek maradjunk, és megőrizzük pozitív hozzáállásunkat.
 


Áldás


Amikor valakit szeretettel és minden jóval megáldunk, elhárítjuk és átalakítjuk a felénk irányított negatív gondolatokat.

Ennek hátterében a taszítás törvénye áll, amely kimondja, hogy az ellentétes tulajdonságok taszítják egymást.


Jó megoldás, ha ilyenkor azt ismételgetjük magunkban: „béke”, „shanti”, vagy „béke legyen veled”.
A dühöngőt – tudatosan, elménk szándékával áldjuk meg békével.
Összpontosítsunk a szívünkre, és azzal a szándékkal, hogy a negatív energiát nyugalommá, megértéssé és békévé alakítsuk, áldjuk meg az illetőt szeretettel.
Ezzel semlegesítjük, vagy legalább minimálisra csökkentjük a bumeráng-effektus káros következményeit.
 

További gondolatok az átalakítási technikáról



Még hatásosabb technika az, ha egyszerre koncentrálunk a szív- és koronácsakránkra, és így áldjuk meg a támadót szeretettel és békével.
 Ezáltal automatikusan rózsaszínű és aranyszínű energiát bocsátunk ki.

Ezek az energiák nem csupán megvédenek bennünket, de a negatív gondolatokat és energiákat is pozitívvá alakítják.


Az áldás cselekedetét Jézus, Buddha és más nagy spirituális tanítók is szorgalmazták. Jézus azt mondta: „Áldd meg azokat, akik megátkoztak téged.”
Miért?
Azért, mert ha szeretettel fordulunk valaki felé, aki megátkozott bennünket, az átok átalakul, az illető jobban érzi magát, és pozitívabban áll hozzánk.

Ha azonban mi is dühösen reagálunk, azzal csak hasonló reakciót váltunk ki belőle, és soha nem lesz vége a csatározásnak.
A gyűlölet gyűlöletet szül, a düh pedig dühöt.
 
A megoldás egyszerű: kövessük a szent tanítást, és a gyűlöletet viszonozzuk szeretettel.
 

A kapcsolatok ápolása áldással



Az áldással, kapcsolatok is ápolhatok.


Készítsünk listát azokról a személyekről, 
akikkel nagyon rossz a viszonyunk, akikkel rosszul bánunk, illetve akikkel hónapok vagy évek óta nem tudjuk megtalálni a közös hangot.
1. Összpontosítsunk a szív- és koronacsakránkra a műveletsor alatt mindvégig.
2. Emeljük fel a kezünket áldásra készen. Képzeljük magunk elé azt a személyt, akit meg
akarunk áldani (vizualizáció).
3. Halkan mondjuk; ki az illető nevét háromszor. A vizualizáció ne szakadjon meg. Miközben a szív- és koronacsakránkra koncentrálunk, és halkan ismételjük: „béke”, „shanti”, vagy
„béke legyen veled”, árasszunk szeretetet az illető felé.
4. A halk kántálást mintegy három percen keresztül folytassuk.
5. Már a kezdet kezdetén kérhetjük Istent, hogy árassza ránk szerető energiát, és áldásával ápolja az illetővel fennálló kapcsolatunkat. 
Természetesen azokat az imákat is mondhatjuk, amelyeket már megszoktunk. Azzal, hogy isteni segítségért folyamodunk, hatásosabbá tesszük az áldást.
6. A műveletsort mindenkivel ismételjük meg, aki a listánkon szerepel.
7. Az áldást hetente kétszer vagy háromszor ismételjük meg, ameddig szükséges. A kapcsolat általában egy vagy két hónap alatt lesz ismét harmonikus. Bizonyos esetekben a javulás tovább is eltarthat.
Ha a szívünk tájékát nehéznek érezzük, helyi sepréssel távolítsuk el a felgyülemlést.
Hogyan érzik magukat az áldás után? Érzik a lelki békét?
 
Fontos tudni, hogy az áldásra nemcsak a megáldott személy szempontjából van szükség, hanem önmagunk szempontjából is.
Az áldás aktusa valójában a megbocsátás aktusa, ami elengedhetetlen a lelki gyógyuláshoz. 
Súlyos esetekben a megbocsátás és megáldás megtagadása azokkal szemben, akik sérelmet okoztak nekünk, meggátolja a lelki béke és gyógyulás elérését, sőt, megnő az esélye lelkiállapotunk további romlásának, a belső erjedésnek.
 

Az aura megerősítése testmozgással


Az erős aura természetes telepatikus védőpajzsként működik.

A rendszeres testmozgással a test egészségesebbé válik, automatikusan erősödik az aura.

A heti két alkalommal végzett félórás testmozgás már elegendő.
 
A látók megfigyeltek, hogy a testmozgás során nagyon sok elhasznált, szennyezett energia lökődik ki a fizikai testből és a belső szervekből, az energiatestből, a csakrákból és meridiánokból, valamint az aurából.
 
Ezek tisztábbak, fényesebbek, egészségesebbek és erősebbek lesznek.
Az energiakeringés nagymértékben javul.

A rendszeres testmozgás pozitív fizikai és pszichés hatását nem lehet eléggé hangsúlyozni, bármiféle testmozgás megfelel.

Az aura megerősítésének másik módja a prána légzés.

A szerző több olyan pszichoterápiás esettel találkozott, ahol a betegek pszichés zavarokban szenvedtek.
A csakrákat negatív elementálok (energiaparaziták) lepték el.
Mivel fizikai testük és aurájuk erősen legyengült, könnyen megesett, hogy a betegek telepatikus megszállás áldozatai lettek.

Fontos a rendszeres testmozgás,  az egészséges test és a jó közérzet között közvetlen összefüggés áll fenn.
 

A szerzőnek van egy kanadai tanítványa, aki iskolaigazgatóként dolgozott. Vezető beosztását azonban feladta, és arra vállalkozott, hogy segítő kezet nyújt néhány tanítványának, akik különféle iskolai, társadalmi és jogi problémákkal küszködtek. Az osztály, ahová ezek a diákok jártak, nem volt nagy létszámú, de annál nehezebb volt őket féken tartani.
A diákok szombatonként és vasárnaponként összejöttek, és ivással és kábítószerezéssel töltötték az idejüket. Amikor hétfőn megjelentek az iskolában, alig bírtak magukkal, és nagyon gyakran csúnyán beszéltek. Viselkedésük ellenére a kanadai tanár nem sértődött meg ezen, hanem figyelt rájuk, és mindvégig együtt érző magatartást tanúsított velük szemben. Ugyanakkor bevezette a „héttői szabályt”, amelynek értelmében ezen a napon a diákok négy-öt órás túrán vettek részt. A túrák során mindig kifejezetten nehéz – ám azért még biztonságos – útvonalakat választott. A túrák hatására a diákoknál mind fizikailag, mind pszichésen komoly változás állt be. Egyrészt egészségesebbek lettek, másrészt szóhasználatuk finomodott, szalonképesebbé vált. Noha az átalakulás csak átmeneti volt, hatása viszont egészen drámai. A túrázás, a friss levegő, a jó kis hegyvidéki prána energia mind-mind jótékony, gyógyító hatást gyakorolt a diákokra.
Érdekes volna látni, hogy akik pszichés zavarokkal küszködő betegeket kezelnek, milyen eredményeket érnének el, ha követnék ezt a módszert.
És mi volna, ha nemcsak hetente egyszer végeznének valamilyen testmozgást, hanem többször is.
 

Az aura megerősítése meditációval



A meditációnak többféle módja van.
Általánosságban elmondható róluk, hogy beválnak. 
Amikor valaki meditál, a spirituális energia nagyobb mértékben áramlik alá. 
Ezért a meditáció komolyan befolyásolja, erősíti az aurát.

Az egyik nagy hatású meditáció az ikerszív meditáció. 
Ez egy ősi meditációs forma.
Csak rangidős tanítványoknak tanították, és sokáig titokban tartották. A módszert már a nagyközönség is megismerheti.  A meditáció hangkazettán és CD-n is kapható.

Az ikerszív meditációról:


A megvilágosodás-technika vagy ikerszív meditáció olyan módszer, amelynek az a célja, hogy elérjük a kozmikus tudatot (kozmikusan megvilágosodjunk).
Egyszersmind a világ szolgálatának egy formája is, hiszen a világ harmóniája bizonyos fokig azzal valósul meg, hogy az egész Földet szeretettel áldjuk meg.
 
Az ikerszív meditáció azon az elven alapul, hogy néhány főcsakra egyfajta kaput nyit bizonyos tudatszintekhez (tudathorizontokhoz), ahová rajtuk keresztül be lehet lépni.
A megvilágosodás vagy kozmikus tudat eléréséhez arra van szükség, hogy megfelelően aktiváljuk a szívcsakrát. 
Az „ikerszív” szó a szívcsakrára és a koronacsakrára utal: előbbi az érzelmi szív, utóbbi az isteni szív központja.

Amikor megfelelően aktiváljuk a koronacsakrát, 
tizenkét belső szirma kinyílik és felfelé fordul – ilyenkor egy aranyserleghez, aranykoronához, arany lótuszhoz vagy aranyvirághoz hasonlít –, hogy a spirituális energiát, amelyet majd a test más részeihez továbbít, magába szívja.
Szent kehelyként is szokták szimbolizálni.
 
A királyok és királynők által viselt korona nem más, mint pórias utánzata vagy szimbóluma a leírhatatlan szépségben tündöklő koronacsakrának, amellyel a spirituálisan magas szintre jutott személyek rendelkeznek.


A nagyon 
gyorsan forgó aranykorona ragyogó fénycsóvának látszik az ember feje felett. 
A pápa, a bíborosok és a püspökök süvege (mitrája) éppen ezt szimbolizálja.

Amikor a koronacsakra erősen aktivált, fénykör (glória) jelenik meg a fej körül.
Ez az oka annak, hogy a különböző vallások szentjeinek glória van a feje körül. Mivel a spirituális fejlődésnek különböző szintjei vannak, a glória mérete és fényessége is változó.
Amikor valaki ikerszív meditációt végez, isteni energia ereszkedik le hozzá, és isteni fénnyel, szeretettel és erővel tölti el.
Az isteni energia csatornájává válik. 
A taoista jógában ezt az isteni energiát „mennyei ki”-nek nevezik.
A kabbalában ez a „fény oszlopa”, ami arra utal, hogy a jelenséget a látnokok valóban fényoszlopnak látják.
Az indiai jógik ezt a fényoszlopot a fény spirituális hídjának, „antakharanának” nevezik.
A keresztényeknél ugyanez a „Szentlélek alászállása”, amelyet egy fényoszloppal és egy leszálló galambbal szimbolizálnak. A keresztény művészetekben úgy jelenik meg, hogy Jézus vagy a szentek feje fölött fehér fényoszlop látható, és egy fehér galamb ereszkedik alá. Ez az isteni energia leszállását jelképezi. 
Azok a spirituális jelöltek, akik régóta végzik ezt a meditációt, néha azt tapasztalják, hogy káprázatos, már-már vakító fény veszi körül őket, vagy tölti fel a fejüket.
Ez a magas szintre jutott jógiknál és a különböző vallások szentjeinél jól ismert élmény.
Ha elmélyedünk a különböző vallási tanok tanulmányozásában, tapasztalni fogjuk, hogy hasonló élményeket írnak le.
A koronacsakra csak akkor aktiválható megfelelően, ha előbb a szívcsakrát is megfelelően aktiváljuk.
A szívcsakra a koronacsakra hasonmása.
A szívcsakra a koronacsakra belső csakrájára hasonlít a 12 aranyszirommal.
A szívcsakra a koronacsakra alsó megfelelője.
A koronacsakra a megvilágosodás, az isteni szeretet és a mindenséggel való egység központja.
A szívcsakra a magasabb érzelmek – az együttérzés, az öröm, a szeretet, a törődés, az irgalom és más kifinomult érzelem – központja. 
Az isteni szeretet megtapasztalása csak a kifinomult, magasabb érzelmek fejlesztésével érhető el.
Egy átlagos embernek elmagyarázni azt, hogy milyen az isteni szeretet és a megvilágosodás, olyan, mint egy vaknak elmagyarázni a színeket.
 

A szív- és a koronacsakra aktiválásának sokféle módja van.
Fizikai mozdulatokkal (hatha jógával),  jóga légzéstechnikákkal, mantrákkal (nagy hatóerejű szavakkal) és vizualizációs technikákkal egyaránt elérhető.
Mindegyik módszer működik, de nem elég gyors. 
A két csakra aktiválásának leghatékonyabb és leggyorsabb módja a szeretet meditáció, azaz a Föld megáldása szeretettel.
Amikor a szív- és a koronacsakra segítségével szeretettel áldjuk meg a Földet, a csakrák a spirituális energiák csatornáivá válnak, és ezáltal aktiválódnak.
A művelettel egyszersmind a világot is szolgáljuk, és az áldás eredményeképp bennünket is sokszor megáldanak majd.
 
Akkor leszünk áldottak, ha mi is megáldunk másokat.
Akkor fogunk kapni, ha mi is adunk.
Ez a törvény!

Akinek megfelelően aktivált a koronacsakrája, az még nem világosodik meg törvényszerűen, mert ahhoz előbb meg kell tanulnia, hogyan kell aktiválnia azt ahhoz, hogy megvilágosodjék.
Olyan ez, mintha lenne egy bonyolult számítógépünk, de nem tudnánk kezelni. 
Ha a koronacsakra megfelelően aktív, akkor meditálnunk kell a fényről, az OM vagy Ámen mantrákról és az OM-ok és Ámenek közti szünetekről.
Az intenzív koncentrációnak nemcsak az OM és Ámen mantrákra kell összpontosulnia, hanem a köztük lévő szünetekre is.
A megvilágosodás (samadhi) csak akkor érhető el, ha intenzíven és elmélyülten koncentrálunk a fényre és a két OM vagy Ámen közti szünetekre (a csend pillanataira)!
 
A jógában van egy közkeletű mondás, mely szerint, ha kavarog a víz, nehéz meglátni, mi van alatta. Ha nyugodt a víz, látni lehet, mi van alatta.
Hasonlóan, ha az elme és az érzelmek kaotikusak, az önmegvalósítás sem lehetséges.
 
Nyugodt elmével és érzelmekkel azonban elérhető az, amit az indiai jógik „önmegvalósításnak”, a buddhizmus „az ember igazi természete megismerésének”, a keresztény hagyomány pedig „megvilágosodásnak” nevez.


A többi csakra a legtöbb embernél eléggé aktív.
Az alapcsakra, a szexcsakra és a solar plexus csakra gyakorlatilag mindenkinél aktív. Náluk a túlélési és a fajfenntartási ösztön nagyon erős, és könnyen reagálnak az alacsonyabb szintű érzelmeikre.

Az értelmi képességekre is erősen támaszkodó mai oktatás és a modern alkotások elterjedésével az ajna és a torokcsakra sok emberben fejletté vált.

Ami a legtöbb embernél nincs kifejlődve, az a szív- és a koronacsakra.

A modern oktatás sajnos hajlamos arra, hogy túlhangsúlyozza a torok- és az ajna csakra – tehát a konkrét és elvont gondolkodás – fejlesztésének fontosságát.

A szív fejlesztése háttérbe szorult.

Emiatt könnyen találkozunk olyan emberekkel, akik nagyon intelligensek, ám ugyanakkor nagyon nyersek.
Az ilyen emberek érzelmileg nem elég érettek, vagy a szívcsakrájuk alulfejlett.
Intelligensek, talán „sikeresek” is, de az emberi kapcsolataik nagyon szegényesek, alig van barátjuk, és talán családjuk sincs.


Az ikerszív meditációval az ilyen ember érzelmileg kiegyensúlyozottá válik.
Ez azt jelenti, hogy a főcsakrái többé-kevésbé harmonikusan fejlődnek.
Azt, hogy az elvont és konkrét gondolkodást konstruktív vagy destruktív célokra használják, a szívcsakra fejlettségétől függ.


Amikor a solar plexus csakra túlfejlett és a szívcsakra alulfejlett, vagy amikor az alacsonyabb szintű érzelmek dominálnak, a magasabbak pedig alulfejlettek, akkor az elme könnyen destruktív célok szolgálatába áll.

Ha az emberek nem fejlesztik a szívüket mind nagyobb számban, a világbéke beteljesületlen álom marad.

Ezért olyan fontos, hogy az oktatási rendszerekben kellő nyomatékot kapjon a szív fejlesztésének fontossága.


18 éven aluli személyek ne végezzenek ikerszív meditációt, mert az ő szervezetük még nem bír el túl sok finomenergiát.
Ellenkező esetben akár fizikai bénulás is kialakulhat hosszú távon. Persze vannak kivételek a szabály alól.

Sok nagyon fejlett lélek van, akik megtestesültek, és most éppen kamaszkorban vannak.
Ezek a fejlett kamaszok nagy szívcsakrával rendelkeznek, és – a felesleges problémák elkerülése érdekében felügyelet mellett – már 14-15 éves korukban elkezdhetik az ikerszív meditációt.

Kerüljék a meditációt a szívbetegek, a magas vérnyomásban szenvedők és azok, akiknek zöld hályoguk van, mert a meditáció súlyosbíthatja az állapotukat.


Fontos, hogy akik rendszeresen szeretnének végezni ikerszív meditációt, mindennapos elmélkedésen keresztül fejlesszék jellemüket és tisztítsák meg magukat.
 
Az ikerszív meditáció nemcsak a szív- és a koronacsakrát aktiválja, de a többi csakrát is.
Ezért a meditáló személyiségének mind a negatív, mind a pozitív tulajdonságai fokozottan érvényesülnek. 
Erről a meditáló maga is meggyőződhet, de a látnokok is megerősíthetik ebben.

Azok, akik rendszeres ikerszív meditációt szeretnének végezni:

1. Ne egyenek disznóhúst, angolnát és harcsát.
2. Ne dohányozzanak.
3. Ne igyanak túlzott mennyiségben alkoholt.
4. Ne fogyasszanak függőséget és hallucinációt okozó kábítószereket.
A disznóhús, az angolna és a harcsa fogyasztása a rendszeres meditáció ideje alatt az ún. kundalini-szindrómát idézheti elő.

A kundalini-szindróma a következő problémákban jelentkezhet:

1. Krónikus fáradtság
2. A test túlmelegedése
3. Krónikus álmatlanság
4. Depresszió
5. Bőrkiütés
6. Magas vérnyomás stb.


Az erős dohányosok ikerszív meditáció közben mellkasi fájdalmakat érezhetnek, mert az elülső és hátulsó szívcsakrájuk szennyezett.

Rendszeres dohányzás esetén, a magas vérnyomás kialakulásának lehetősége is fennáll.
Ezért, aki rendszeresen szeretné végezni ezt a meditációt, le kell mondania a dohányzásról.
A túlzott alkoholfogyasztást és a függőséget és hallucinációt okozó kábítószer-fogyasztást ugyancsak kerülni kell, mert ezek mind szennyezik az energiatestet. A szennyezett energiatesttel végzett meditáció prána felgyülemlést okoz.
 


Erősítő póz


Az aurát közvetlenül is megerősíthetjük, ha nyelvünket hozzáérintjük a szájpadlásunkhoz, és becsukjuk a tenyerünket vagy összefonjuk az ujjainkat.
 

Miért kell hozzáérinteni a nyelvünket a szájpadlásunkhoz?
Azért, mert ezzel teljessé válik az elülső és hátulsó meridián közötti energiaáramlás, amivel megnő a test általános prána energia-szintje.
 

És miért kell becsukni a tenyerünket?
Azért, mert ezzel a fölös prána energia, amely egyébként kifolyna a kézből, visszaáramlik a testbe. Ily módon megnő a test energiaszintje, és az aura még erősebb lesz.

Amikor egymásba csukjuk a tenyerünket, és a nyelvünket hozzáérintjük a szájpadlásunkhoz, az aura kitágul és erősebb lesz, ezt nevezzük „erősítő póznak”.


Amikor széttesszük a kezünket, és a nyelvünket levesszük a szájpadlásunkról, az aura viszonylag gyengébb lesz.

Az erősítő póz felvételével azonnal megnő az energiaszintünk, ugyanakkor megmaradnak az energiáink.

A póz jól alkalmazható olyankor, amikor koncentrálnunk kell valamire, fontos utasításokat kell adnunk valakinek, vagy éppen egy fontos tárgyalás közepén vagyunk.
 

A tenyér becsukásának, illetve összefogásának többféle módja is van:


1. Tegyük mindkét kezünket a hátunk mögé. A bal kezünkön hajlítsuk be a hüvelykujjunkat, aztán csukjuk be a tenyerünket, majd a jobb kezünkkel kulcsoljuk át a bal kezünket.

2. Bal kezünket tegyük a jobb kezünkre, és kulcsoljuk át a testünk előtt.

3. Csukjuk be mindkét tenyerünket. Hüvelykujjaink legyenek behajlítva. Tegyük zsebre a kezünket, hogy ne lássák. Ha nem tennénk zsebre, és a csípőnk mellett tartanánk, azt az agresszió jelének vennék.

 

Az aura megerősítése kristályokkal



A testen viselt kristályok aktiválják a csakrákat, és erősítik az aurát.
Ily módon telepatikus önvédelmi célokra is alkalmasak.
 

Mielőtt azonban használnánk őket, meg kell tisztítanunk, és fel kell töltenünk őket. 
A „kristályok” közé tartoznak az ékkövek, drágakövek és féldrágakövek.

A kristályok viselhetők medálként és gyűrűként. 
 
A tiszta kvarcból, cseh rubinból, ametisztből vagy zöld turmalinból készült hatágú kristálymedálként viselhető.
A hatágú kristály egyensúlyt teremt a felső és az alsó csakrák között.

A medálként viselt kristályt lehetőleg a szív és a torok közölt hordjuk.
A szíven nem szabad huzamos ideig viselni, mert károsan befolyásolhatja a fizikai szívet.
Ha gyűrűként viseljük, a kristályt a bal vagy a jobb kéz kis- vagy középső ujján célszerű hordanunk.
 

A gránát, amelyet a jobb kezünkön érdemes viselnünk, az aura megerősítésére és telepatikus önvédelemre egyaránt használható.
Pesszimista szemléletű és negatív beállítottságú személyek ne hordják, mert balszerencsét hoz rájuk.
Ugyanakkor pozitív beállítottságú, optimista embereknek jó szerencsét hoz.
 
 
A cetrine is alkalmas telepatikus önvédelemre. 
Ugyancsak a jobb kézen viselendő.
 

A zöld turmalin és a smaragd,  fertőtlenítő és tisztító hatása miatt gyógyítóknak, orvosoknak és pszicho terapeutáknak ajánlott. A bal kézen kell viselni. 
 
Az ametiszt, akárcsak a tiszta kristály, a jobb kézen viselendő. 
 
A gyémánt a telepatikus önvédelem különösen hatékony kristálya, amelyet a jobb kézen célszerű viselni. Nem szükséges vagyonokat költeni egy- vagy kétkarátos, jó minőségű gyémántra. Zárványos, enyhén sárgás gyémántok vagy épp egy gyűrű apró gyémántkövei is megteszik. Az egy karátot kitevő, több apró gyémánt, sokkal olcsóbb, mint az egy darabból álló. Az olcsóbb gyémántok nagyjából ugyanazt a védelmet biztosítják.
 

A kristály megtisztítása





Viselése előtt a kristálymedált vagy gyűrűt meg kell tisztítani.

Ennek több módja is van.
 
Az egyik legegyszerűbb módszer az egy-két perces, folyó vizes, szappanos lemosás.
Közben dörzsölgessük meg az ujjainkkal a kristályt, hogy a szennyeződések könnyebben eltávozzanak róla. 
Ugyanezt egy sós vizes edényben is elvégezhetjük, és az is jó megoldás, ha sós vizes oldatban állni hagyjuk néhány óráig vagy napig.
A kristály alkohollal is megtisztítható.
 
Sós vizet ne használjunk nagy értékű kövekre. Ezek híg savval tisztíthatók meg.
A tisztítást az ékszerészetben is elvégzik.    

A kristály megtisztítása a korona- és kézcsakrális technikával


A kristályokról, az úgynevezett korona- és kézcsakrális technikával is eltávolíthatók a korábbról rajta maradt lenyomatok és programok.
 
1. Érintsük nyelvünket a szájpadlásunkhoz.
2. Összpontosítsunk a koronacsakránkra és a kezünkre.
3. Végezzünk körülbelül tíz mozdulatból álló seprést ezüst-lila fénnyel vagy ragyogó fehér fénnyel a kristályon, azzal a szándékkal, hogy a korábbról rajta maradt lenyomatokat és programokat eltávolítsuk.
 

A kristály feltöltése


A kristály hatóerejét prána légzéssel, illetve imádkozással növelhetjük meg.
A kristály feltöltése prána légzéssel:
1. A kristály megtisztítása után végezzünk prána légzést a 7-1-7-1 technikával.
Végezzünk hasi légzést. Lélegezzünk be hét másodpercig. és tartsuk benn a levegőt egy másodpercig. Utána lélegezzünk ki hét másodpercig, és ne szívjunk be levegőt egy másodpercig. A műveletsort öt légzéscikluson át végezzük.
2. Tenyerünket helyezzük a kristály fölé, és végezzünk prána légzést további tizenkét légzéscikluson át. Ezzel egyidejűleg utasítsuk arra a kristályt, hogy szívja fel az általunk kibocsátott prána energiát.
3. Programozzuk be a kristályt az alábbi utasításokkal: „Megvédesz minden telepatikus támadástól és fertőzéstől. Megvédesz minden ártalomtól és veszélytől. A nap huszonnégy órájában védelmet biztosítasz számomra. Ez az akaratom. Úgy legyen.”
4. Rögzítsük a kibocsátott prána energiát vagy áldást oly módon, hogy a kristály auráját világos fehér-kék pránával festjük be. A stabilizálásra, azért van szükség, hogy megőrizzük a kristály hatóerejét, és megakadályozzuk az energia elszivárgását.
 

A kristály feltöltése imával



A kristályok imával is feltölthetők:

Legfelsőbb Isten,
spirituális tanítóm és minden spirituális tanító,
szent mesterek és szent guruk,
gyógyító angyalok és gyógyító segítők.
fénylények és minden nagyok:
Köszönet ennek a kristálynak a megoldásáért, az útmutatásért,
a segítségért és az oltalmazásért.
Köszönet azért, hogy megóvtok mindenféle telepatikus
támadástól, fertőzéstől, minden ártalomtól és veszélytől.
Köszönettel, igaz hittel. Úgy legyen.

Az imát háromszor mondjuk el.
Rögzítsük a kibocsátott prána energiát vagy áldást.
A kristályt hét egymást követő napon töltsük fel, hogy a hatóereje valóban nagy legyen.
A későbbiekben legalább hetente vagy kéthetente egyszer meg kell tisztítani és újra kell szentelni.
 

A kristályok viselésének mellékhatásai




Bár a kristályok valóban erősítik az auránkat, tudnunk kell, mikor szabad és mikor nem szabad viselnünk őket. 
 
Melyek azok a problémák, amelyek fennállása esetén kerülnünk kell a viselésüket?
És vannak-e mellékhatásaik?
 

A kristályok 
aktiválják a csakrákat. Különösen az alsó csakrákat.
Ezért nem szabad kristályokat – s különösen nem nagyméretű kristályokat – viselniük azoknak, akik az alábbi rendellenességek valamelyikében szenvednek:
1. Magas vérnyomás vagy szívproblémák,
2. Jóindulatú és rosszindulatú daganat,

3. Pszichológiai zavarokkal küszködő személy.
 
Ha nem szakértő tölti fel és programozza be azt, a beteg állapota tovább romolhat.
A pszichológiai zavarokkal küszködő betegek által viselt kristályokat rendszeresen kell tisztítani.
 

Tudnivaló azoknak, akik haladó szintű meditációs technikákat követnek:


a haladó szintű meditáció alatt viselt kristályok erősen megnövelik a kundalini-szindróma kialakulásának esélyét.
A kundalini-szindróma álmatlanságban, fizikai gyengeségben, különböző testrészeken jelentkező fájdalomban, a vérnyomás növekedésében és a test túlhevülésében nyilvánulhat meg.


Folytatásban: Hogyan hozzunk létre védőpajzsot?
 







Hogyan hozzunk létre védő aurapajzsot? - Telepatikus önvédelmi technikák III.





2015.04.11.
Forrás: Choa Kok Sui Mester: Telepatikus önvédelem otthon és a munkahelyen ISBN 963 8120 92 4


A védőpajzs alkalmazásának módszerével nemcsak magunkat óvhatjuk meg, hanem másokat is, tárgyakat is. Gyermekünket egy erőszakos osztálytárstól, vagy a barátok rossz hatásától.
Tárgyakat is megvédhetünk, pl. az autónkat vagy a házunkat a tolvajoktól.
A védőpajzs működése „finomenergiát” igényel, ezért fokozatosan gyengül, és végül eltűnik.
Emiatt újra kell töltenünk vagy újra létre kell hoznunk.
Házunkat vagy gépkocsinkat 24 órán át védhetjük egyhuzamban védőpajzzsal.
 
 
 
Hogyan hozzunk létre védő aurapajzsot?

Telepatikus önvédelmi technikák III.
 


Az aurapajzs


Többféle aurapajzs létezik: az éterikus, az asztrális, a mentális és a spirituális aurapajzs. 
Ha nem kerülünk vészhelyzetbe, ritkán kell használnunk valamennyi aurapajzsot.


A hétköznapi helyzetek kezelésére elegendő az éterikus aurapajzs. 
Ha valaki egy nyüzsgő nagyvárosban él, ahol nagyon nagy a stressz, az akaratlan telepatikus támadások ellen, rendszeresen használhatja az éterikus aurapajzsot.
 
Ez bizonyos fokig megvéd a telepatikus fertőzéstől és az éterikus és fizikai ártalmaktól.
Abban is segít, hogy megőrizzük belső nyugalmunkat és elménk tisztaságát.
 

Az éterikus aurapajzs létrehozása



1. Hunyjuk be a szemünket. Összpontosítsunk az alapcsakránkra és a gerincünk tövére.
2. Érintsük hozzá a nyelvünket a szájpadlásunkhoz.
3. Végezzünk prána légzést. Lélegezzünk be lassan, hét másodpercen keresztül. Tartsuk benn a levegőt egy másodpercig. Lélegezzünk ki lassan, hét másodpercen keresztül. Ne szívjunk be levegőt egy másodpercen keresztül. Az éterikus aurapajzs létrehozása alatt folyamatosan végezzünk prána légzést.
4. Képzeljünk magunk elé (vizualizáljunk) egy barackvirág- vagy világos narancsszínű, tojás alakú lámpát. Képzeljük el, hogy összemegyünk, és belépünk ebbe a lámpába, képzeljük el, hogy benne vagyunk.
5. Lássuk belülről, hogy felülről, oldalról, alulról, elölről és hátulról – egyszóval minden irányból – körbevesz minket egy fényes, átlátszó, világos narancsszínű védőpajzs. Szilárd meggyőződéssel tapintsuk meg az éterikus aurapajzsot, hogy milyen erős és törhetetlen.
6. Vizualizáljuk, hogy az éterikus aurapajzs metálfényű világos narancssárga.
7. Végezzünk további prána légzést mintegy kilenc légzési cikluson keresztül.
8. Magunkban mondjuk: „Ez a pajzs megvéd minden telepatikus támadástól és fertőzéstől. Megvéd minden ártalomtól és veszélytől. Úgy legyen. Tizenkét órán át biztosítja védelmemet. Úgy legyen. A pajzs belülről áthatolható. Úgy legyen.”
9. Ha akarjuk, isteni áldásért is folyamodhatunk a Legfelsőbb Istenhez, spirituális tanítónkhoz és a felsőbb lényekhez:„Legfelsőbb Isten, spirituális tanítóim és minden Felsőbb Lény, köszönöm, hogy ezzel a védőpajzzsal megóvsz a  telepatikus támadásoktól és fertőzésektől, valamint az ártalmaktól és veszélyektől. Köszönettel, igaz hittel. Úgy legyen!”
 

A védőpajzs beprogramozása adott időtartamra


Pontosan meg kell adnunk, mennyi ideig védjen bennünket a pajzs.

Miért van erre szükség?
 
Azért, mert ha nem programozzuk be például tizenkét órára, hatása rövid időn belül megszűnik.
Ezért be kell programoznunk egy adott ideig tartó védelemre.

Helyzettől függően általában tizenkét óra elegendő egy munkanapon.
 

„Belülről áthatolható” védőpajzs kialakítása



Amikor beprogramozzuk a védőpajzsot, 
„belülről áthatolhatóvá” kell tennünk. 
Mit jelent ez?
Azt jelenti, hogy a pajzs megvéd minden külső telepatikus támadástól és fertőzéstől, ugyanakkor minden negatív gondolat és érzelem, minden elhasznált, szennyezett energia képes távozni belőle. 
 
Ily módon, ha dühösek vagyunk, a dühös energia nem marad az auránkban.
A művelettel a védőpajzs biztonságos lesz.
 
Ha a pajzson nem lehet belülről áthatolni, saját telepatikus méreganyagaink fognak megmérgezni bennünket.
A belülről áthatolható védőpajzs hátránya, hogy tulajdonosának dühe vagy kételye könnyen lerombolhatja.
 
 
A belülről áthatolhatatlan védőpajzs ugyanakkor erősebb, mint az, amelyik belülről áthatolható.
 
Ezért ha veszélyes helyzetbe kerülünk, célszerűbb belülről áthatolhatatlan védőpajzzsal védenünk magunkat.

Az ilyen védőpajzsot rövidebb élettartamra, 
mindössze néhány órára kell beprogramoznunk.
Ellenkező esetben azt kockáztatjuk, hogy telepatikusan megmérgezzük magunkat.
Ez pedig pszichés zavarokban jelentkezik.
 

A védőpajzs befestése rózsaszínű-aranyszínű fénnyel


Amikor már megvan a védőpajzsunk, és valaki negatív gondolatot bocsát felénk, 
a gondolat többszörös erővel „pattan vissza” a pajzsról.
Ennek következtében a pajzs véd ugyan minket, másoknak viszont árthat, beleértve szeretteinket is, akiknek nem akarunk ártani. 
Ezért a pajzsot fel kell ruháznunk azzal a képességgel, hogy átalakítsa a negatív gondolatokat és energiákat.

Koncentráljunk a szív- és koronacsakránkra, majd „fessük be” éterikus aurapajzsunkat
rózsaszínű-aranyszínűre, azaz bocsássunk köré ilyen színű fényt, azzal a szándékkal, hogy a ránk irányított negatív gondolatokat és energiákat nyugalommá, megértéssé és békévé alakítsa át.
 

A pajzs védelmi képességének megőrzése érdekében bevezetett

 tilalmak
 

Két dologra kell vigyáznunk:
1. Nem szabad félnünk vagy kételkednünk.
Amikor védőpajzsot hozunk létre, szilárdan hinnünk kell abban, hogy a pajzs valóban ott van, megvéd bennünket, és áthatolhatatlan.
Abban a pillanatban, hogy félni vagy kételkedni kezdünk, a pajzs meggyengül és áthatolhatóvá válik.
A látók igazolták, hogy amikor valaki fél vagy kételkedik, védőpajzsa megremeg és összehúzódik.

2. Ne legyünk dühösek. Nagyon fontos, hogy megőrizzük a nyugalmunkat.
Mihelyt dühösek leszünk, a belülről áthatolható pajzs felmondja a szolgálatot.
Ezek az érzések – kétely, félelem, düh – károsan befolyásolják az aurapajzsot.
Meggyengíthetik, felbomlaszthatják.
 

belülről áthatolhatatlan védőpajzs erősebb a belülről áthatolható társánál.
Nem befolyásolja, nem gyengíti meg sem félelem, sem kétely, sem düh.
Ha azonban nem uralkodunk a gondolatainkon és az érzelmeinken, a telepatikus önmérgezés veszélyével kell szembenéznünk.
 
Ezért mindennapi használatra belülről áthatolható védőpajzsot érdemes kialakítanunk.
 

Tárgyak és más személyek megóvása védőpajzzsal
 

A védőpajzs alkalmazásának módszerével nemcsak magunkat óvhatjuk meg, hanem másokat is.
•    a gyermekünket egy erőszakos osztálytárstól, vagy a barátok rossz hatásától.
•    tárgyakat is megvédhetünk, pl. az autónkat vagy a házunkat a tolvajoktól.
Vegyük a ház példáját. A ház sokkal nagyobb, mint a testünk, s ezért hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy emiatt nehezebb védőpajzsot vonni köré.
Ezt a téves mentális kondicionálást úgy tudjuk megszakítani, hogy a házunkat kicsinek képzeljük el, és így vizualizáljuk körülötte a védőpajzs létrehozását.
Ily módon a tudatos elme nem gátolja a folyamatot. 
 

A védőpajzs működése „finomenergiát” igényel, ezért fokozatosan gyengül, és végül eltűnik. 
Emiatt újra kell töltenünk vagy újra létre kell hoznunk.
Házunkat vagy gépkocsinkat 24 órán át védhetjük egyhuzamban védőpajzzsal.


Ahogy gyakorlatot szerzünk a védőpajzsok kialakításában, képesek lehetünk olyan éterikus aurapajzsok kialakítására, amelyek élettartama 
hosszabb egy napnál, és akár napokon, heteken vagy hónapokon át védelmet biztosítanak.
 

Más típusú védőpajzsok




Szeretné megtanulni, hogyan készíthet más típusú aurapajzsokat? 
Ha asztrális védőpajzsot kíván létrehozni, koncentráljon a szívcsakrájára,
ha mentális védőpajzsot, az ajna csakrájára,
és ha spirituális védőpajzsot, akkor pedig a koronacsakrájára.
 

Az asztrális védőpajzs érzelmi védelmet biztosít.
 
Az asztrális és spirituális védőpajzsok az éterikus aurapajzzsal együtt használatosak, hogy az képes legyen a destruktív gondolatokat és energiákat békés és harmonikus energiákká alakítani.
Erről korábban már esett szó.
 
A mentális védőpajzs a világos és objektív gondolkodást segíti elő.
 

Az asztrális, azaz emocionális/érzelmi védőpajzs


Az asztrális védőpajzs meg hatékonyabbá teszi az éterikus védőpajzsot, és ily módon segít megőrizni lelki nyugalmunkat és érzelmi egyensúlyunkat pszichés terhet jelentő helyzetekben.

Szívbetegek ne alkalmazzák ezt a technikát, mert állapotuk rosszabbra fordulhat.


Az asztrális védőpajzs létrehozásához rózsaszínt vagy aranyszínt kell vizualizálni.
1. Koncentráljunk a szívcsakránkra.
2. Végezzünk mély prána légzést. Lélegezzünk be lassan, hét másodpercen keresztül. Tartsuk benn a levegőt egy másodpercig. Lélegezzünk ki lassan, hét másodpercen keresztül. Ne szívjuk be a levegőt egy másodpercig. A prána légzést mintegy kilenc légzéscikluson keresztül folytassuk, amíg az asztrális védőpajzs elkészül.
3. Vizualizáljunk rózsaszínű fényt magunk körül. Vizualizáljunk egy rózsaszínű, tojás alakú lámpát. Képzeljük el, hogy benne vagyunk a lámpában.
4. Lássuk belülről, hogy teljesen körbevesz bennünket a fénylő, rózsaszínű, átlátszó védőpajzs. Szilárd hittel érezzük, hogy a pajzs törhetetlen és nagyon erős.
5. Vizualizáljuk (képzeljük el), hogy az asztrális védőpajzs metálrózsaszín.

6. Mondjuk magunkban: 
„Ez a pajzs megvéd minden érzelmi támadástól és fertőzéstől. Úgy legyen. A pajzs áthatolhatatlan. Úgy legyen. Legyőzhetetlen. Úgy legyen. Érzelmileg nem lehel áthatolni. Úgy legyen. Tizenkét órámul biztosítja védelmemet. Úgy legyen. A pajzs belülről áthatolható. Ez az akaratom. Úgy legyen.”


Mentális védőpajzs



A mentális védőpajzsot 
olyan esetekben alkalmazzuk, amikor arra van szükségünk, hogy elménk különösen tiszta legyen. 

Megvéd a gigantikus törzsi és nemzeti gondolatformáktól.
Ezeket a gigantikus gondolat monstrumokat „egregoroknak” nevezzük. 
Az egregor kulturális kondicionálásban vagy kulturális részrehajlásban ölt testet.
Van „jó egregor” és „rossz egregor”.
Van faji egregor, vallási egregor, tudományos egregor, orvosi egregor stb.
 
Az egregort sok ember gondolata hozza létre, huzamos időre. 
Ez a magyarázata annak, miért olyan nagy hatású. 
A fasiszta egregor még ma is erős. Ezért vannak illegális újfasiszta mozgalmak mind a mai napig.


Az egregor miatt 
az átlagember nem gondolkodik objektívan bizonyos témákról. 
A mentális védőpajzs elősegíti az elfogulatlan, tiszta gondolkodást.
A mentális aurapajzs asztrális és spirituális védőpajzzsal egészíthető ki.
Mentális védőpajzs sárga vagy lila színnel hozható létre.
1. Koncentráljunk az ajna csakránkra (a két szemöldökünk közti területre).
2. Végezzünk mély prána légzést. Lélegezzünk be lassan, hét másodpercen keresztül. Tartsuk benn a levegőt egy másodpercig. Lélegezzünk ki lassan, hét másodpercen keresztül. Ne szívjuk be a levegőt egy másodpercig. A prána légzést mintegy kilenc légzéscikluson keresztül folytassuk, amíg a mentális védőpajzs elkészül.
3. Vizualizáljunk sárga fényt magunk körül. Vizualizáljunk egy tojás alakú, sárga lámpát. Képzeljük el, hogy kicsik vagyunk, és belépünk ebbe a lámpába. Képzeljük el, hogy benne vagyunk.
4. Lássuk belülről, hogy teljesen körbevesz bennünket a fénylő, sárga, átlátszó védőpajzs. Szilárd hittel érezzük, hogy a pajzs törhetetlen és nagyon erős.
5. Vizualizáljuk (képzeljük el), hogy a mentális védőpajzs metál sárga.
6. Mondjuk magunkban: „Ez a pajzs megvéd minden mentális támadástól, befolyásolástól és elnyomástól. Úgy legyen. A pajzs áthatolhatatlan. Úgy legyen. Legyőzhetetlen. Úgy legyen. Mentálisan nem lehet áthatolni rajta. Úgy legyen. Tizenkét órán át biztosítja védelmemet. Úgy legyen. A pajzs belülről áthatolható. Ez az akaratom. Úgy legyen.”

 

Spirituális pajzs


A spirituális pajzs erősíti a többi pajzsot, és fokozza a hatásukat.
Csak szükség esetén szabad igénybe venni!
Nagyon hatásos védelmi technika.
Rendszeres (például napi) használat esetén kundalini-szindróma léphet fel, amelyet nagyon nehéz gyógyítani.
Ezért a gyakori használatától tartózkodnunk kell.
 

1. Koncentráljunk a koronacsakránkra.
2. Végezzünk mély prána légzést. Lélegezzünk be lassan, hét másodpercen keresztül. Tartsuk benn a levegőt egy másodpercig. Lélegezzünk ki lassan, hét másodpercen keresztül. Ne szívjuk be a levegőt egy másodpercig. A prána légzési mintegy kilenc légzéscikluson keresztül folytassuk, amíg a spirituális védőpajzs elkészül.
3. Vizualizáljunk ragyogó fehér vagy ezüst-lila fényt magunk körül. Vizualizáljunk egy tojás alakú, sárga lámpát. Képzeljük el, hogy kicsik vagyunk, és belépünk ebbe a lámpába. Képzeljük el, hogy benne vagyunk.
4. Lássuk belülről, hogy teljesen körbevesz bennünket a ragyogó fehér vagy ezüst-lila fénypajzs. Szilárd hittel érezzük, hogy a pajzs törhetetlen és nagyon erős.
5. Vizualizáljuk (képzeljük el), hogy a mentális védőpajzs ragyogó metál-fehér vagy metál árnyalatú ezüst-lila.
6. Mondjuk magunkban: „Ez a pajzs megvéd minden támadástól, ártalomtól és veszélytől. Úgy legyen. A pajzs áthatolhatatlan. Úgy legyen. Legyőzhetetlen. Úgy legyen. Spirituálisan nem lehet áthatolni rajta. Úgy legyen. Tizenkét órán át biztosítja védelmemet. Úgy legyen. A pajzs belülről áthatolható. Ez az akaratom. Úgy legyen.”
 


Aurapajzs technikák



Pajzstípus – Csakra – Szín
1. Éterikus védőpajzs – Alapcsakra - Barackszínű vagy narancssárga
2. Asztrális védőpajzs – Szívcsakra - Rózsaszínű vagy aranyszínű
3. Mentális védőpajzs - Ajna csakra - Sárga vagy lila
4. Spirituális védőpajzs – Koronacsakra - Ezüstlila


Éterkesztyű


Néha kezet kell fognunk emberekkel.
Ez különösen akkor elkerülhetetlen, amikor üzleti tárgyaláson, konferencián vagy diplomáciai megbeszélésen vagyunk.

A kézfogással terjedő telepatikus fertőzés elkerülésére hozzunk létre éterkesztyűt.

Lépések:
1. Hunyjuk be a szemünket. Koncentráljunk a gerincünk tövére vagy az alapcsakránkra.
2. Nyelvünket érintsük a szájpadlásunkhoz.
3. Végezzünk mély prána légzést. Lélegezzünk be lassan, hét másodpercen keresztül. Tartsuk benn a levegőt egy másodpercig. Lélegezzünk ki lassan, hét másodpercen keresztül. Ne szívjuk be a levegőt egy másodpercig. A prána légzést mintegy kilenc légzéscikluson keresztül folytassuk, amíg az éterkesztyű elkészül.
4. Vizualizáljunk barackszínű vagy világos narancssárga fénygömböt a két kezünk körül.
5. Szívjuk össze a fénygömböket, míg lassan rá nem simulnak a kezünkre.
6. Mondjuk magunkban: „Ez a pajzs megvéd minden telepatikus fertőzéstől. Úgy legyen. Öt órán át biztosítja védelmemet. Úgy legyen. A pajzs belülről áthatolható. Úgy legyen.”
Amikor már nincs szükségünk az éterkesztyűre, húzzuk le a kezünkről, és dobjuk bele egy sós vizes vödörbe. Utána mossuk meg a kezünket vízben, sós vagy szappanos vízben.


Testhezálló éterikus védőpajzs


Aki vegetáriánus, és már régebb óta végez rendszeres meditációt, valószínűleg igen érzékeny. 
Mások társaságában fájdalmat, kellemetlen és kényelmetlen érzéseket tapasztalhat. 
Amikor közeli kapcsolatban van velük, aurapajzsa nem képes megvédeni a telepatikus fertőzéstől. 
 
Vajon miért? Azért, mert a környezete már eleve benne van az éterikus aura-pajzsában. 
 
A megoldást a testhezálló védőpajzs jelenti.
A testhezálló védőpajzsnak belülről áthatolhatónak kell lennie. Ez nagyon fontos.
A testhezálló védőpajzs olyan esetekben fontos, amikor huzamos ideig közeli kapcsolatban vagyunk másokkal, például a tömegközlekedésben, vagy amikor olyan nyilvános helyen vagyunk, mint mondjuk egy mozi.


A testhezálló védőpajzs elkészítési módja a következő:
1. Hozzunk létre éterikus aurapajzsot.
2. Szívjuk össze az aurapajzsot, míg lassan rá nem simul a testünkre. Azért nevezzük testhezállónak, mert rásimul a testünkre.
3. A védőpajzsnak belülről áthatolhatónak kell lennie. Ez nagyon fontos.
 
Két védőpajzsot is készíthetünk: egy testhezálló pajzsot és egy éterikus aurapajzsot. 
Ily módon kétfrontos védelmet biztosíthatunk magunknak.
 
Spirituális aurapajzs és spirituális testhezálló pajzs létrehozásával meg tovább fokozhatjuk védelmi képességüket.
Ha néhány óra elteltével fizikailag vagy pszichésen rosszul kezdjük érezni magunkat, távolítsuk el a testhezálló védőpajzsot, ugyanis nem megfelelően hoztuk létre. 
Kellemetlenségeink hátterében telepatikus önmérgezés állhat.
 
 
Ha a testhezálló védőpajzs nem hatolható át belülről, készítsünk olyan pajzsot, amelyen van egy telepatikus lyuk. 
Ez a telepatikus lyuk olyan elvezető nyílás, amelyen minden negatív gondolat és érzelem, illetve elhasznált és beteg energia szabadon távozhat.

A testhezálló védőpajzs technikáját sokáig féltve őrizték egyes nagy spirituális tanítók és kínai harcművész mesterek.

Csak most érkezett el az idő arra, hogy ebben a leegyszerűsített formájában a széles nagyközönség is megismerje ezt a felbecsülhetetlen értékű önvédelmi technikát.
 

A testhezálló védőpajzsot 
Indonéziában „kabalnak” nevezik.
 
Fülöp-szigeteki Bicol tartományban is ez a neve.
A kabalt azonban fizikai, s nem telepatikus védelemre programozzák be. 
A kínai harcművészetek ugyancsak alkalmazzák a testhezálló védőpajzsot, hogy bizonyos fokúsebezhetetlenséget biztosítsanak viselőjének.
De egy gyenge pontja ennek is van: az a bizonyos telepatikus lyuk, amelyen keresztül a felhasznált energiák kilökődnek.

Az ókori irodalomban is olvashatunk olyan alakokról, akik testhezálló védőpajzzsal védték magukat.
Ilyen volt például Akhilleusz is, a nagy erejű harcos, akit sebezhetetlennek tartottak.Sebezhetetlennek tartották, ám volt egy gyenge pontja. Egy nyílvessző sarkon találta őt, pontosan a telepatikus lyukon. Akhilleusz meghalt.

Egy germán mítosz szerint a testhezálló védőpajzsot viselő Siegfriedről ugyancsak azt hitték, hogy sebezhetetlen.
Egyik ellensége azonban megtudta Sigfried feleségétől, hol van Sigfried gyenge pontja, és ennek ismeretében dárdát szúrt a hátába, ahol a telepatikus lyuk volt. Sigfried meghalt.
 


Folytatásban: Felsőfokú telepatikus önvédelmi technikák, tisztítások
 










Titkos, ősi módszerek, önvédelmi technikák - Telepatikus önvédelmi technikák IV.





2015.04.13.

Forrás: Choa Kok Sui Mester: Telepatikus önvédelem otthon és a munkahelyen ISBN 963 8120 92 4


A technikák közül sokat, sok évszázadon át titokban tartottak, vagy csak részben tártak a nyilvánosság elé. Olyan technikák is voltak, amelyeket a keleti ezoterikus harcművészetekben alkalmaztak.
A telepatikus higiénia fontos dolog. A jó közérzethez, mind pszichésen, mind fizikailag, fontos a higiénikus energia vagy telepatikus higiénia. 
 
 
 
Titkos, ősi módszerek, önvédelmi technikák

Telepatikus önvédelmi technikák IV.

A technikák közül sokat, sok évszázadon át titokban tartottak, vagy csak részben tártak a nyilvánosság elé.

Olyan technikák is voltak, amelyeket a keleti ezoterikus harcművészetekben alkalmaztak. 
Ebben a fejezetben ezeket a titkos, ősi módszereket világos és egyszerű stílusban adjuk közre.
Az eljárásokat alkalmazott formában, leegyszerűsítve mutatjuk be, hogy szinte azonnal alkalmazhatók legyenek.
 


A hatáseltérítési technika



A hatáseltérítési technika, egy tárgy segítségével veri vissza a telepatikus támadást vagy fertőzést a célpontról.
 
Ha valaki telepatikus támadást intéz ellenünk, a negatív gondolatokat és érzelmeket egyhatáseltérítő telepatikus céltárgyra irányíthatjuk. 
Céltárgyként használhatunk füstkvarc kristályt vagy fekete turmalint.
A kristályt használat előtt tisztítsuk meg.

Mossuk meg folyó vízben, szappannal, majd két-három percig dörzsölgessük az ujjainkkal. 
Az is jó megoldás, ha egy vödörbe egy liter vizet öntünk, két maréknyi sót szórunk bele, összekeverjük, és belerakjuk a kristályt. A sós vízben egy-két percen át dörzsölgessük, majd utasítsuk arra, hogy minden rárakódott szennyeződést lökjön ki magából a sós vizes oldatba. Utána szárítsuk meg.
A kristály további tisztítását a korona- és kézcsakrális technikával végezhetjük el, amellyel minden telepatikus lenyomatot és programot eltávolíthatunk róla.
1. Érintsük a nyelvünket a szájpadlásunkhoz,
2. Koncentráljunk a koronacsakránkra és a kezünkre.
3. Végezzünk seprést a kristályon ragyogó fehér vagy ezüs-tlila fénnyel körülbelül tízszer, azzal a szándékkal, hogy a korábbról rajta maradt programokat és telepatikus lenyomatokat eltávolítsuk róla.
 

Hogyan alakítható át a kristály hatáseltérítő telepatikus céltárggyá?


1. A kristály megtisztítását követően végezzünk prána légzést a 7-1-7-1 technikával.

Végezzünk hasi légzést. Lélegezzünk be hét másodpercig, és tartsuk benn a levegőt egy másodpercig. Utána lélegezzünk ki hét másodpercig, és ne szívjunk be levegőt egy másodpercig. A műveletsort öt légzéscikluson át végezzük.
2. Tenyerünket helyezzük a kristály föle, és végezzünk prána légzést további tizenkét légzéscikluson át. Ezzel egyidejűleg utasítsuk arra a kristályt, hogy szívja fel az általunk kibocsátott prána energiát.
3. Vegyük a kristályt a jobb kezünkbe.
4. Folyamatosan koncentrálva halkan, de határozottan utasítsuk a kristályt: „Azonnal magadba szívsz minden engem érő, szándékos vagy nem szándékos telepatikus támadást. Magadba szívsz minden lehetséges telepatikus fertőzést, mielőtt elér engem. Úgy legyen.”

Az utasítást háromszor ismételjük meg.
5. „Elbontasz minden felszívott negatív energiát, és kilököd magadból a sós vizes oldatba. Úgy legyen.”
Ezt is megismételjük háromszor.
6. Stabilizáljuk a kibocsátott prána energiát vagy áldást oly módon, hogy a kristály auráját világos fehér-kék pránával festjük be. A stabilizálásra azért van szükség, hogy megőrizzük a kristály hatóerejét, és megakadályozzuk az energia elszivárgását.
7. A kristályt – beprogramozása után – tegyük egy vödör sós vízbe. Két marék só elég hozzá. A víznek van egy olyan képessége, hogy feloldja a jó és rossz finomenergiákat, a só pedig tovább bontja a negatív energiái.
8. A sós vizet naponta cseréljük frissel. A felhasznált sós vizet a vécébe üríthetjük.
9. A kristályt a fürdőszobában helyezhetjük el.



A kristály újratisztítása



A víz ugyan képes magába szívni a szennyezett energiát, de csak korlátozott mértékben.
Ezért a sós vizet célszerű naponta cserélni, mert ez tisztítja a kristályt.
 

A kristály újbóli beprogramozása

A kristályba táplált program egy idő után fokozatosan meggyengül, és érvényét veszti.
Ezért hetente egyszer újra kell programoznunk.
Nézzünk a kristályra. Halkan, de határozottan utasítsuk a fent leírtaknak megfelelően.
Az utasítást háromszor ismételjük meg.
 
 

Mivel helyettesíthető a kristály?

Mit tegyünk, ha nincs ilyen kristályunk?
 

Ez esetben egy tojás, alma, krumpli, banán, mangó vagy más szerves anyag is betöltheti a hatáseltérítő telepatikus céltárgy szerepét.
 
Utasítsuk arra, hogy a minket erő telepatikus támadásokat és fertőzéseket azonnal magába szívja.
 
Az utasítást háromszor ismételjük meg.
 
A felhasznált tojást vagy gyümölcsöt temessük el, égessük el vagy dobjuk ki.
 
Vigyázzunk, hogy használat után senki ne fogyassza el, még a háziállataink se!
 

A gyökértechnika


A gyökértechnika a hatáseltérítési technika része, ahol a telepatikus céltárgy ez esetben a föld. 
Kétféle gyökértechnika van: az elsődleges és a másodlagos gyökértechnika.
 
Az elsődleges gyökértechnika a gyökér felső pontjául (forrásául) az alapcsakrát használja. 

Mindenkinek van egy telepatikus vagy energiagyökere, amely össze van kötve a földdel.
Amikor mesterségesen „hozunk létre” egyet, voltaképpen csak a meglévőt erősítjük meg.
 
Energiarendszerünket (auránkat, energiatestünket és energiagyökerünket) beprogramozhatjuk arra, hogy minden bennünket érő telepatikus támadást, negatív gondolatot és érzelmet levezessen a földbe.
 

Az elsődleges gyökértechnika az alábbi lépésekkel valósítható meg:
1. Koncentráljunk az alapcsakránkra vagy a gerincünk tövére.
2. Végezzünk prána légzést. Lélegezzünk be hét másodpercig, és tartsuk benn a levegőt egy másodpercig. Utána lélegezzünk ki hét másodpercig, és ne szívjunk be levegőt egy másodpercig. A műveletsort kilenc légzéscikluson át végezzük, amíg létrejön a gyökér.
3. Vizualizáljunk egy fénygyökeret, amely a gerincünk tövétől mintegy öt méter mélyen fut le a földbe.
4. Vizualizáljuk, ahogy a gyökérből mellékgyökerek ágaznak el.
5. Mondjuk magunkban: „Úgy akarom, hogy ezentúl minden engem érő telepatikus támadást és fertőzést azonnal elnyeljen a föld. Úgy legyen. Föld Anya, köszönöm, hogy magadba szívsz minden engem érő telepatikus támadást és fertőzést. Úgy legyen. Úgy akarom, hogy ez a telepatikus gyökér és program egy héten át védjen engem. Úgy legyen.”
 
 

Az alábbi technikát azért nevezik 
másodlagos gyökértechnikának, mert a talpcsakra az alapcsakra meghosszabbításaként funkcionál.


Az ezoterikus harcművészetek képviselői szintén használják a gyökértechnikát.
 
Náluk a gyökér forrása a talpcsakra.
 
Energiarendszerüket úgy programozzák be, hogy az ellenfeleiktől érkező romboló energiát a földbe vezesse, és így minimális fizikai károsodás érje csak őket.
 
1. Koncentráljunk a talpunkra.
2. Végezzünk prána légzést. Lélegezzünk be hét másodpercig, és tartsuk benn a levegőt egy másodpercig. Utána lélegezzünk ki hét másodpercig, és ne szívjunk be levegőt egy másodpercig. A műveletsort kilenc légzéscikluson át végezzük, amíg létrejön a gyökér.
3. Vizualizáljunk egy fénygyökeret, amely a talpunktól mintegy öt méter mélyen fut le a földbe.
4. Vizualizáljuk, ahogy a gyökérből mellékgyökerek ágaznak el.
5. Mondjuk magunkban: „Úgy akarom, hogy ezentúl minden engem érő telepatikus támadást és fertőzést azonnal elnyeljen a föld. Úgy legyen. Föld Anya, köszönöm, hogy magadba szívsz minden engem érő telepatikus támadást és fertőzést. Úgy legyen. Úgy akarom, hogy ez a telepatikus gyökér és program egy héten át védjen engem. Úgy legyen.”
 

Az örvénytechnika



Az „aura örvényeztetésének technikája” vagy röviden „örvénytechnika” kétféle módon alkalmazható.

Az első módszert akaratkifejtéssel és a képzelet segítségével végezzük el. 
Elképzeljük, hogy az aura az óramutató járásával egyező irányban tizenkétszer körbeforog, közben a nyelvünket a szájpadlásunkhoz érintjük, s azt mondjuk magunkban: „Úgy akarom, hogy minden telepatikus támadás és szennyeződés visszaverődjön rólam, vagy levezetődjék a földbe. Úgy legyen.”
 

Az aura, örvénylő mozgása hatására a telepatikus támadásban részt vevő romboló telepatikus energia és fertőzés, leverődik az örvényről, illetve az örvény a földbe vezeti azt. 
Az akaratkifejtéssel és a képzelet segítségével alkalmazott örvénytechnika hatása négy-hat órán át tart (esetleg még tovább), az alkalmazó képzettségétől függően. 
A módszer nagyon hatásos verbális és telepatikus támadások esetén. 
Részben a gyökértechnikára hasonlít, amelyben a hatáseltérítő telepatikus céltárgy a föld.
 
A másik módszer az, amikor az örvénylés fizikailag történik, vagyis tizenkétszer körbefonjunk.
A nyelvünket itt is a szájpadlásunkhoz érintjük, és ugyanazt a megerősítési mondjuk el, mint az első módszer esetében. 
A fizikai örvényeztetés technikáját naponta egyszer vagy kétszer alkalmazhatjuk.
Nem olyan hatásos, és nem is tart annyi ideig a hatása, mint az előbbi módszernek, amikor akarattal és képzelettel dolgoztunk, de igen jól alkalmazható a gyakorlatban, és a telepatikus önvédelem azonnal bevethető formája.
Csak azért, mert egyszerű, nem szabad azt gondolnunk, hogy nem hatásos.
Ez a módszer nagyon is beválik!
 

Azok, akik olyan helyen dolgoznak, ahol sok stressz éri őket, naponta kétszer vagy háromszor alkalmazhatják az örvénytechnikát telepatikus önvédelmi célokra. 
Például mielőtt agresszív vagy rosszindulatú főnökkel kell beszélniük, egy fárasztó és idegileg megterhelő értekezleten kell részt venniük, vagy egy olyan partnerrel kell érintkezniük, akivel már eltávolodtak egymástól.

A technikára gyerekek is megtaníthatók, akik ily módon megvédhetik magukat a szülők közti diszharmónia által keletkezett romboló energiától.


Ezt a végtelenül egyszerű, ám annál hatékonyabb önvédelmi technikát hosszú évszázadokon át titokban tartották.
Csak most érkezett el az idő arra, hogy a szerző megossza a nagyközönséggel.
 
A gyökértechnikával kombinált örvénytechnika igen hatékony, és telepatikusan sebezhetetlenné teszi használóját.
 

Telepatikus porszívó



Képzeljük el, hogy egy 
olyan munkahelyen dolgozunk, amely tele van stresszes energiával. 
Alighogy belépünk az ajtón, máris rosszul és gyengének érezzük magunkat, sőt, esetleg hányinger kerülget bennünket. 
 
Hogyan tisztíthatjuk meg a helyiséget a negatív energiától?
 
Vagy képzeljünk el egy házaspárt, akiknél bajok vannak az együttéléssel.
A problémáikkal felhalmozódott agresszív energiák megfertőzhetik a gyerekeket, akik rossz jegyeket kezdenek hazahozni, inni vagy kábítószerezni kezdenek, ha nem valami még rosszabb történik velük. 
Hogyan védhetjük meg a gyerekeket? 

Telepatikus porszívóval.
 

Szerezzünk be egy
 kis méretű füstkvarc kristályt, vagy fekete vagy sötétzöld turmalint. 
Programozzuk be a kristályt arra, hogy szívjon magába és bontson le minden az irodában vagy a lakásban áramló szennyezett telepatikus energiát és negatív gondolatot, és „öntse ki” sós vizes oldalban.

A kristályt tegyük egy lavórba, amely két liter vizet és egy marék sót tartalmaz.

A vizet hetente két-három alkalommal cseréljük.

A kristály hetente egyszer tisztítható, tölthető fel és programozható be újra.

Ám még ezek előtt utasítsuk a kristályt, hogy függessze fel a hatását.
Érdemes újra áttanulmányozni a Hogyan alakítható át a kristály hatáseltérítő telepatikus céltárggyá? című szakaszt.
 

A kaktusz, mint telepatikus dezintegrátor


Ha nincs kristályunk vagy fekete turmalinunk, kaktuszt is használhatunk helyettük.
 
A kaktusz szúrós tüskéi bizonyos mértékig önmagukban is képesek telepatikusan megtisztítani egy helyet, ugyanis hegyes, szúrós energiákat bocsátanak ki, amelyeknek bomlasztó és tisztító hatásuk van.
Ez a magyarázata annak, hogy egyesek öntudatlanul is kaktusszal díszítik a lakásukat vagy irodájukat.

Kaktuszból úgy lesz telepatikus dezintegrátor (bomlasztó), hogy beszélünk hozzá, és az alábbi instrukciókkal látjuk el:
 
„Kaktusz, most jól figyelj arra, amit mondok. Bonts le minden szennyezett telepatikus energiát, negatív gondolatot és negatív elementált, amelyek az irodában (lakásban) vannak. Bonts le ezen kívül minden szennyezett telepatikus energiát, amelyet beittak a falak, vagy az iroda (lakás) légterében maradtak.”

Ezt, minden nap mondjuk el a kaktusznak, tehát háromszázhatvanöt alkalommal egy évben.
A „szennyezett telepatikus energia” szavak helyett mondhatunk „stresszes” vagy „dühös” energiát is, a helyzettől függően. 
A kaktusznak mintegy fél órától két-három óráig terjedő időszakra van szüksége ahhoz, hogy telepatikusan megtisztítson egy helyet, annak légterétől, az ott felhalmozódott szennyezett telepatikus energia mértékétől, valamint a kaktusz méretétől függően. 
A kaktusz dezintegráló (bomlasztó) hatását tovább fokozhatjuk, ha tizenkét légzéscikluson keresztül végzett prána légzés segítségével (7-1-7-1 technika) energiával töltjük fel.

Olyan sűrűn látogatott helyekre is érdemes kaktuszokat tenni, mint a bárok, éttermek stb., ahol az energia éterikusan szennyezett.

A kaktusz, tisztító hatást fejt ki ezekre a helyekre. 
A kaktuszt a vécében helyezzük el.

Telepatikus védelmi és egyéb telepatikus célokból az amerikai sámánok használtak növényeket.
 


Helyiségek megtisztítása füstölővel


Egy helyiség megtisztítására füstölő is alkalmas. 
Többféle füstölő van. 
A kísérletek alapján megállapítható, hogy a különböző füstölők és parfümök által termelt energiák különböző célokra használhatók. 
 

A szantálfa égetése például zöld fényrészecskéket termel, amelyek tisztító hatásúak. 
A rózsa, rózsaszínű energiát kelt, és akkor használjuk, ha nyugalmat és békét szeretnénk elérni magunkban.
Egy adott helyet úgy lehet megtisztítani, ha szantálfát, zsályát vagy levendulát égetünk benne. 
A füstölő használatát célszerű kiegészíteni imádkozással is, amely még teljesebbé teszi a tisztulást.
 
 
A meggyújtott füstölő fénypontokat, parányi fénylényeket vonz magához. 
Ezek a fénylények hallgatnak az utasításokra.
 


Mondjuk egyszerűen azt:
„Fénylények, köszönöm, hogy megtisztítjátok, ezt a helyet a szennyezett telepatikus energiáktól, negatív gondolatoktól, érzelmektől és elementáloktól. Köszönöm, hogy ilyen bámulatos munkát végeztek.”

Az égő füstölő hatását tovább 
fokozza, ha közben az OM mantrát ismételgetjük.
Az OM mantra magnóról és CD-ről is szólhat az alatt az egy vagy két óra alatt, amíg a füstölő elég. 
Fontos, hogy közben szellőztetéssel biztosítsuk, hogy az elhasznált, régi energia helyét friss levegő és energia vegye át.
 
 

Különböző módszerek együttes használata egy helyiség 

telepatikus megtisztítására
 


A helyiségek megtisztítására szolgáló módszereket ötvözni is lehet,


•    vagyis a telepatikus porszívó,

•    a telepatikus dezintegrátorként használt kaktusz,

•    a füstölő és

•    az OM mantra együtt is alkalmazhatók.


Ezekkel már egészen biztos, hogy teljes telepatikus tisztaságot tudunk elérni a kijelölt helyen.

A telepatikus higiénia fontos dolog.

A jó közérzethez, mind pszichésen, mind fizikailag, fontos a higiénikus energia vagy telepatikus higiénia. 
Mivel a munkahelyi teljesítményt és a jó közérzetei befolyásolja a telepatikus higiénia, a dolgozók joggal követelhetik a jövőben, hogy munkahelyük telepatikusan tiszta és stresszes energiától mentes legyen.
 


Rossz álmok



Mit tehetünk, ha gyerekeink rosszat álmodnak? 
Fogjunk egy lavór sós vizet, egy tojást vagy egy darab kristályt, és üzemeljük be telepatikus porszívónkat. 
Utasítsuk arra, hogy szívja magába a felzaklató energiákat, amelyek megrontják gyermekeink álmát. Tegyük az ágyuk mellé. 
Nyugodt alvásukat az is elősegíti, ha magnóról vagy CD-ről az OM mantra szól halkan.
 

Hívatlan, láthatatlan vendégek elijesztése



Hogyan vegyük el a kedvét hívatlan láthatatlan vendégeinknek attól, hogy egy adott helyre – például a házunkba – befészkeljék magukat?

  • Egyszerűen egy kaktusszal. Utasítsuk arra, hogy ijesszen el minden nemkívánatos vagy kellemetlen láthatatlan vendéget.
 
 
  • Az is jó módszer, ha szantálfa füstölő mellett az OM mantra szól kazettáról vagy CD-ről.
 
 
  • Azon a helyen, ahová érzésünk szerint láthatatlan látogatók fészkelik be magukat, gyújtsunk lila fényt. A lila fény energiaszintje túl magas ahhoz, hogy el tudják viselni, és ettől rosszul fogják érezni magukat.
 
  • Mihály arkangyalt, Sivát vagy más istenséget vagy szentet is segítségül hívhatunk, hogy a földhöz kötött lényeket a fény birodalmába emelje.
 



Talizmánok


A talizmán olyan tárgy, amelyet védelmi vagy más célból szentelnek meg. 
Ha a megszentelés, illetve erővel való felruházás megfelelően történt, a talizmán nagyon hatékony. 
Úgy is létre hozható, hogy megkérünk egy gurut, hogy áldjon meg egy tárgyat. 
Talizmánok többféleképpen is készíthetők. 
Bizonyos esetekben adott rítusok ismétlésére van szükség. 
A talizmán megszenteléséhez először meg kell tisztítani a tárgyat a korona- és kézcsakrális technika segítségével. Ezután prána légzéssel fel kell tölteni (7-1-7-1 technika), s ezzel párhuzamosan beprogramozni.
Az újratöltést hetente egyszer kell megismételni. 
A talizmánt telepatikus önvédelmi célok mellett más célokra is felhasználhatjuk.
 

Szent tárgyak

A szent tárgyak és vallási ereklyék ugyancsak képesek megvédeni bennünket. 
  • A feszületnek – kivált, ha meg van áldva – nagy védőereje van.
 
  • A relikviák és a szentek hátrahagyott tárgyai ugyancsak nagy védőerejűek, mert magukon hordják a szentek kisugárzását.
 
  • A szentek által forgatott vagy a nagyon sokszor olvasott szent könyveknek ugyancsak komoly spirituális erejük van, és ezért megóvnak bennünket.
 
  • Egy szent vagy guru képét arany vagy ezüst medálba helyezve viselhetjük. Viselése előtt azonban fontos, hogy megkérjük a szentet vagy gurut, áldja meg a képet és a medált isteni útmutatással, segítséggel és oltalommal.
 
 

Meditáció


Amikor meditálunk, energia- és rezgésszintünk megnő.
Ezért amikor valaki negatív energiát bocsát ki ránk, nem tud telepatikusan hatni ránk, mert nem reagálunk semmiféle negatív energiára.
 


Az invokatív technika


Az invokatív technika, a telepatikus önvédelem egyik formájaként használható. 
Ennek során Isten nevét, egy hatalmas istenséget, szent embert, szentet vagy gurut hívunk védelemül.


  • A keresztények Jézust, a boldogságos Szűz Máriát vagy Mihály arkangyalt hívhatják isteni segítségül, oltalmazást kérni.
 
  • Isten a kabbalisztikus életfához kapcsolódó szent nevein is megszólítható. A tizenegy szefirának megfelelően Istennek tizenegy neve van.
 
  • Az Ószövetség tartalmazza Isten neveit, amelyek különleges erővel bírnak.
 
  • A szufik, Allahnak kilencvenkilenc nevéből választhatnak, ha telepatikus védelemre vagy valami másra van szükségük.
 
  • A szent személyek, szentek vagy guruk nevének említése is nagyon hatásos.
 
  • Padre Piót (Pio atyát), századunk olasz kapucinus szentjét már életében csodatévőként tisztelték.
 
  • Sri Lahiri Mahasaya, modern indiai szentet és gurut ugyancsak csodatevőként tartották számon.
 
  • Shirdi Sai Baba is hasonló indiai szent volt.

És akkor még csak néhányat említenünk azok közül az újkori szentek közül, akikről köztudott, hogy segítenek a hozzájuk fordulóknak.
 
 
  • A buddhisták, Buddha szent neveit szólíthatják (például Gautama Buddha, Maitréja, Kuan Yin bódhiszattva stb.).
 
  • A taoisták, taoista szentek neveit.
 
  • Akiknek van egy magas spirituális szinten álló gurujuk, azok az ő nevét.
 
  • Az Istenanya oltalmáért való könyörgés is nagyon hatásos, különösen, ha az ő vagy az isteni női princípium hívei vagyunk. Az ókorban a patriarchális vallások kialakulásáig, az isteni női princípium imádata igen elterjedt volt.

  • A szent nevek használata igen hatásos.
 
  • Akik nem ragaszkodnak szigorúan egy valláshoz, használják az „Isten” vagy a „Legfelsőbb Isten” elnevezéseket.
 
 
 

Varázskör


Varázskört csak rendkívül súlyos telepatikus támadás eseten rajzolunk, például akkor,amikor egy egész csoport szervez összehangolt, nagy erejű támadást ellenünk, vagy küld ránk nagy hatású, negatív entitást. 
Mivel csak ilyen szélsőséges esetben alkalmazható, ritkán vesszük igénybe.
 
Rajzoljunk a földre négy koncentrikus kört. A külső körbe írjuk az angyalok vagy arkangyalok neveit, eggyel beljebb a szentek, szent mesterek és guruk neveit, még eggyel beljebb pedig, Isten különböző szent neveit.


A telepatikus támadás időtartama alatt tartózkodjunk a legbelső körben.
Ennyi szent név mellett nincs az a telepatikus támadás vagy negatív lény, amely áthatolhatna a varázskörünkön.

 
Nincs szükség bosszúállásra

Miért nincs?



Két okból nincs:

1. A bumeráng - effektus miatt
Amikor valaki gondolatentitást hoz létre, éterikus kapcsolat (éterszál) jön létre közte és a gondolatentitás között.
Ez az oka annak, hogy amikor elhárítunk egy ránk irányított negatív gondolatentitást vagy elementált, az bumeráng módjára visszacsap a küldőjére.
 
2. A „hasonló tulajdonságok vonzzák egymást” elve miatt
A belső világban számtalan jó és rossz lény van.

Amikor a romboló destruktív energia visszacsap a küldőjére, hasonló típusú energiát vált ki belőle.

A visszahatás pillanatára a negatív energia felerősödik, és eredeti intenzitásának többszörösét éri el.
Olyan ez, mintha az eldobott gyufaszál lándzsaként, vagy a kavics jókora sziklatömbként repülne vissza.


Folytatásban: Telepatikus ellentámadás és ellenvédelem, Az éterszál elvágása: a telepatikus kapcsolat megszakítása
 










Telepatikus ellentámadások és ellenvédelmek - Telepatikus önvédelmi technikák V.







2015.04.14.
Forrás: Choa Kok Sui Mester: Telepatikus önvédelem otthon és a munkahelyen ISBN 963 8120 92 4


Nem az a cél ebben a fejezetben, hogy telepatikus ellentámadási módszereket ismerjünk meg, hanem az, hogy rámutassunk az egyes technikák gyenge pontjaira, és megoldási módokat javasoljunk a telepatikus önvédelem megerősítésére.
Remélhetőleg, a tanulás érdekesnek, hasznavehetőnek és jótékony hatásúnak bizonyul majd.
Isten áldja meg, kedves olvasó!
 
 
 
Telepatikus ellentámadás és ellenvédelem
Telepatikus önvédelmi technikák V.
 



E fejezet
 célja nem az, hogy telepatikus ellentámadási módszerekkel ismertesse meg az olvasót,
hanem az,  hogy rámutasson az egyes technikák gyenge pontjaira,
és megoldási módokat javasoljon a telepatikus önvédelem megerősítésére.

 

A telepatikus aurapajzs lerombolása és programjának törlése



Az aurapajzs lerombolása pusztán akarattal, komoly erőfeszítést és szilárd meggyőződést igényel. 
Noha egy telepatikus eljárásokban járatos személy feltörheti a pajzsot, ez irányú törekvésének könnyen útját állhatjuk, ha szilárd hittel elhatározzuk, hogy pajzsunk áthatolhatatlan, lerombolhatatlan és legyőzhetetlen. 
Ebben teljes mértékben hinnünk kell, kételynek nyoma sem lehet, mert a kételkedés gyengíti a telepatikus aurapajzs védőerejét.

Az aurapajzs lerombolásának könnyebbik módja, a belé táplált program törlése.
Ez akaraterővel vagy az elme ilyen irányú szándékával történik. 
 
Egy program alapvetően energiából és az elme szándékából tevődik össze. 
Mivel a védőpajzsot az elménk alkotta meg, ez a program törlésével eltávolítható.
 

Hogyan védekezhetünk ez ellen?
„Biztonsági program” létrehozásával.
 
Amikor létrehozzuk az aurapajzsot, akarnunk kell, hogy azt csak és kizárólag mi programozhassuk be, programozhassuk újra és törölhessük a programját. 
Noha legyőzhetetlenségre, áthatolhatatlanságra és lerombolhatatlanságra valóban beprogramoztuk, arra nem, hogy csak mi programozhassuk be. 
 
Ezért amikor létrehozzuk, mondjuk azt magunkban:„Csak és kizárólag én programozhatom be, programozhatom újra és törölhetem a programját ennek a pajzsnak. Úgy legyen.”

Az utasítást háromszor ismételjük meg.
 
 
Az éterszál elvágása: a telepatikus kapcsolat megszakítása


Mi a hatáseltérítési technika ellenszere? 
Vágjuk el az energiaszálat (telepatikus kapcsolatot) az illető és a hatáseltérítő céltárgy vagy kristály között.
 
A kapcsolat megszakításával a telepatikus támadás eléri az illetőt, és hat rá. 
 
Hogyan lehet védekezni ez ellen?

A telepatikus kapcsolat lerombolhatatlanná, legyőzhetetlenné és „elvághatatlanná” tételével. Nagyon fontos, hogy a kapcsolat megszakíthatatlan legyen.


A hatáseltérítéssel szemben alkalmazott 
másik módszera hatáseltérítő céltárgy vagy kristály programjának törlése. 
 
A program törlésével a hatáseltérítő céltárgy többé nem képes magához vonzani és felszívni a romboló energiákat, és az törvényszerűen a célszemélyt fogja érni. 
Ez ellen úgy lehet védekezni, hogy a hatáseltérítő céltárgyat vagy kristályt biztonsági programmal látjuk el.

Akarjuk, hogy a hatáseltérítő céltárgyat vagy kristályt csak mi programozhassuk be, programozhassuk újra, és csak mi törölhessük a programját.
 
Mindössze annyit kell mondanunk magunkban: „Csak és kizárólag én, programozhatlak be, programozhatlak újra és törölhetem a programodat. Úgy legyen.” 
Ezáltal a hatáseltérítő céltárgy programja – és a telepatikus kapcsolat – kitörölhetetlenné válik.
 
 

Provokáció: megbocsátás és szeretet


Mi a helyzet akkor, ha a telepatikus támadás célszemélyének erős az aurapajzsa, és nem lehet törölni a pajzs programját? 


Mi ilyenkor az ellentámadás?
 
Mondjunk vagy csináljunk valami csúnya dolgot, amivel provokáljuk az illetőt.
A provokáció hatására az zaklatott vagy dühös lesz.
 
Amikor valaki tiszteletlen vagy csúnya szavakra érzelmileg reagál, a telepatikus védőpajzsa általában meggyengül, és repedések, lyukak keletkeznek rajta.

Az illető provokálása tehát, a védőpajzs meggyengítésének egyik módja.
 
 
Mivel a hasonló tulajdonságok vonzzák egymást, ha dühös vagy ideges lesz, könnyen áldozatául eshet a telepatikus támadásnak, mert fogékonnyá válik rá.
Mi ennek az ellenszere? 
Tanúsítsunk szeretetet és megbocsátást.
 
Ne veszítsük el a türelmünket, hanem maradjunk nyugodtak, és áldjuk meg az illetőt szeretettel és megbocsátással. 

Amikor szeretetet és megbocsátást sugárzunk magunkból, auránk nem képes magába szívni a romboló energiát. 
A telepatikus támadás visszacsap a támadóra.
 

Ezért mondta azt Jézus Lukács evangéliumában (6:28): „Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért.”

 
Maximális védelem: a karma törvénye (szeretet és 

erőszakmentesség)

Tegyük fel, hogy erősek, nyugodtak és hatékonyak vagyunk, védőpajzsunk erős, masszív, stabil. 
Ám mindig eljöhet az életünkben egy pillanat, amikor erőt vesz rajtunk a gyengeség. 
Vannak fekete mágusok, akik rendkívül türelmesek.

Kivárják azt a pillanatot, amikor áldozata életében elérkezik egy ilyen gyenge pillanat, és sebezhetővé válik a telepatikus támadásokra, és ekkor lecsapnak rá. 
A megfelelő pillanat türelmes kivárása, az ellentámadás egyik módja.
 
Mi ennek az ellenszere? 
A karma törvénye, a szeretet és erőszakmentesség által.
A maximális védelem nem más, mint az „ahimsa”, vagyis az erőszakmentesség. 
Ha nem hoztunk létre karmát azzal, hogy erőszakos magatartást tanúsítunk, nem eshet bántódásunk.
 
Nem érhet bennünket támadás, és nem halhatunk meg, mert amit nem vetettünk el, azt nem is arathatjuk le.

Ez a magyarázata annak, hogy például egy repülőgép-szerencsétlenségben hogyan történhet meg az, hogy miközben szinte mindenki meghal, egy vagy két utas a csodával határos módon túléli a katasztrófát.
 
Ha nem tettünk kárt másban fizikailag, akkor bennünk sem tehet kárt más.
 
Ha nem okoztunk kárt másoknak mentálisan vagy érzelmileg, akkor nekünk sem tudnak ártani telepatikusan.
 
Gondolt már az olvasó arra, hogy hányszor kritizált meg másokat szóban vagy gondolatban igazságtalanul? 

Az ilyen kritika is egyfajta telepatikus támadás.
Ha jogot szeretnénk formálni a karma urainak oltalmára, el kell sajátítanunk a szeretet és az erőszakmentesség erényét.
A kérdés már csak az, hogy képesek vagyunk-e erre.

Az erőszakmentesség erényét nem szabad mechanikusan értelmezni
 

Az erőszakmentesség erénye nem jelenthet fanatikusságot.
 
Az életben meg kell teremtenünk az ellentétek egyensúlyát, különben káosz lesz.
 
A jóságot és az erőszakmentességet renddel és szigorral kell párosítani.

Ha valakinek bakteriális fertőzése van, és el akarja pusztítani a kórokozókat, meg akarja állítani a fertőzést, nincs más választása, mint antibiotikumokat szedni.
Ha a bűnözők szabadon garázdálkodhatnának a városban, a többi állampolgár élete veszélybe kerülne. Ezért kell az államnak börtönöket építenie, és börtönökbe zárni a bűnözőket. A börtönök a békét és a rendet szolgálják.

Noha a maximális védelmet valóban az erőszakmentesség jelenti, ez nem jelenti azt, hogy nem szabad erőt alkalmazni.

Az erő alkalmazásához azonban csak akkor szabad folyamodni, ha az magasabb célt szolgál: önmagunk, mások vagy a társadalom védelmét vagy bizonyos leckék kiosztását.
Egyszer egy fiatalember megkérdezett egy tanárt: „Ha a szülők fizikai eszközökkel fegyelmezik a gyerekeiket, az talán nem egyfajta erőszak?”
A tanár így válaszolt: „Ha a szülők nem fegyelmezik a gyerekeiket, később mind a család, mind a társadalom fejére fognak nőni. Engedetlenekké, felelőtlenekké válnak.
Kérdezem ezek után, vajon melyik okoz nagyobb kárt: a fegyelmezés vagy a nem fegyelmezés?”
 
Az erő alkalmazásakor meg kell gondolni, hogy itt van-e az ideje, továbbá hogy miféle és mekkora erőt alkalmazunk.
Ezoterikus értelemben az erőszakmentesség elsajátítása az erő feletti uralom elsajátítását jelenti.
Különösen a mérhetetlen türelem és az erő mértéktartó használatát!

 

Közömbösítés


Hogyan segíthetünk valakin, ha telepatikus befolyás érte?


Többféle közömbösítő eljárás lehetséges:


1. Az energiaszál elvágása (a telepatikus kapcsolat megszakítása)
2. A kivonási vagy tisztítási technika
3. A prána pszichoterápia
4. Sós-kávés fürdő
5. Ima (könyörgés)
6. Az ikerszív meditáció
 


 

1. Fekete mágusok hatásának megszüntetése az energiaszál 

elvágásával
 

A fekete mágusok olykor egy bábu vagy kép segítségével támadnak meg valakit. 
Ez ellen úgy lehet védekezni, hogy megszakítjuk a kapcsolatot a célszemély és a bábu vagy kép között.
 
Hogyan lehet elvágni a kapcsolatot jelentő energiaszálat?


Úgy, hogy 
vizualizálunk egy szálat, amely az áldozat és az adott tárgy között húzódik.
Utána elképzelünk egy ollót vagy kést, és egyszerűen elvágjuk a telepatikus kapcsolatot jelentő szálat!
 

Vannak fekete mágusok, akik úgy támadnak meg másokat telepatikusan, hogy közben kijelölnek egy másodlagos céltárgyat.

A másodlagos céltárgy a bumeráng-effektus megakadályozására szolgál abban az esetben, 
ha a telepatikus támadás sikertelennek bizonyul, vagy nem hat az elsődleges célszemélyre. 

Mi a teendő ebben a helyzetben?

Vágjuk el a telepatikus kapcsolatot a másodlagos céltárgy és a fekete mágus között.
A telepatikus támadást verjük vissza, az bumeráng módjára vissza fog csapni a fekete mágusra, méghozzá többszörös erővel.
 

2. A kivonási vagy megtisztítási technika



A technika alkalmazásakor 
a kivonás műveletét egy tojás vagy kristály végzi el.

Utasítsuk a tojást vagy kristályt, hogy szívjon magába az áldozatból minden romboló telepatikus energiát, minden negatív gondolatentitást és/vagy negatív elementált.
 
Energiafelgyülemlés” általában ott következik be, ahol a telepatikus behatolás történt.
 
A támadás kihathat valamilyen szervre vagy szervekre, és vannak bizonyos csakrák, amelyeket rendszerint érint a támadás. 
Ilyen az elülső és hátulsó solar plexus csakra, az ajna csakra, a torokcsakra, az alapcsakra, a köldökcsakra és olykor még a koronacsakra is. 
Tegyük a tojást vagy kristályt az érintett terület közelébe, forgassuk el az óramutató járásával
ellenkező irányban, és akarjuk, hogy kivonja az áldozatból a romboló telepatikus energiákat, negatív gondolatentitásokat és/vagy negatív elementálokat.

Ezt minden érintett szerven vagy csakrán végezzük el.

Elképzelhető, hogy több tojásra vagy kristályra is szükség van.
A művelet után a tojás(oka)t el kell égetni vagy temetni, a kristály(oka)t pedig sós vizes oldatban kell áztatni több órán keresztül.
Utasítsuk arra a kristályt, hogy lökjön ki magából a sós vizes oldalba minden szennyezett és romboló energiát.
A víz képes magába szívni ezeket az energiákat, a só pedig lebontja azokat.
Az elhasznált vizet és sóoldatot öntsük ki a vécébe.
 


3. Prána pszichoterápia


A prána pszichoterápia ugyancsak 
alkalmas telepatikus támadások utókezelésére. 
A prána gyógyító ezüst-lila fény segítségével megszakítja a telepatikus kapcsolatot vagy energiaszálat, a romboló telepatikus energiákat, negatív gondolatentitásokat és negatív gondolat elementálokat, amelyek bizonyos szervekben és csakrákban telepedtek meg.
Ezt a műveletet nagy alapossággal kell végezni.
 
Prána pszichoterápiát csak nagy szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező személy végezhet telepatikus támadások utókezelése céljából.

A témáról bővebb felvilágosítást nyújt Choa Kok Sui mester Prána pszichoterápia című könyve.
 
Nem minden telepatikus támadás származik fekete mágustól.
Néha elég hozzá egy meggondolatlan személy is. 
Például egy tanár, aki durván kritizálja fiatal tanítványát. A kritika következtében a diák nem tudja tudása legjavát adni, és kibontakoztatni a képességeit. Csak akkor tud majd fejlődni, ha ez az áldatlan állapot megszűnik. Ilyenkor prána pszichoterápiára van szükség.
A negatív gondolatforma lebontása azonban nem elegendő.
Mivel a gondolat már régóta kíséri-kísérti az áldozatot, hozzászokott ahhoz, hogy önmagát negatívan szemlélje. Önbecsülésének tartós hiánya miatt, olykor ő maga teremti újra a negatív gondolatot.
A gondolat eltávolítása után az áldozatnak készen kell állnia arra, hogy megváltoztassa a szemléletét.
Pozitív önképet kell kialakítania magáról, és ezt nem szabad feladnia később sem.
 

4. Sós-kávés fürdő
 

Telepatikus támadások hatásának orvoslására 
speciális fürdőt is készíthetünk. 
 
Töltsünk meleg vizet a kádba.
Tegyünk bele három kiló sót, és 250-500 gramm azonnal oldódó kávét.
Üljünk a kádban 15-20 percig.
Ezek után zuhanyozzunk le.
A sós-kávés fürdőnek mélyreható tisztító hatása van.
 
Az emberek sokkal könnyebbnek érzik magukat utána. 
A só lebontja a szennyezett, beteg és/vagy romboló energiákat, a kávé pedig kilöki azokat.


Sajnos a kávé kis mértékben az egészséges prána energia egy részét is kilöki a testből, s ezért a fürdőzés után átmeneti fáradtságot tapasztalhatunk.
 
Ezt az esetleges negatív hatást úgy közömbösíthetjük, hogy a fürdőzés előtt magas energiatartalmú táplálék kiegészítőket fogyasztunk (például gyümölcsleveket; por vagy tabletta formájában árpát, búzát és más zöldféléket; ginzenget; méhpempőt vagy nyers tojást). 
Naponta egy vagy két fürdőt kell venni, és ezt az elkövetkező napokban vagy hetekben is folytatni, amíg az állapot helyre nem áll.
 


5. Ima (könyörgés)

A közömbösítés imával (könyörgéssel) is történhet. 
Az is egy lehetőség, hogy megkérünk egy magas spirituális szintre jutott gurut, papot, apácát vagy jógit, hogy imádkozzon értünk.
 
A könyörgés, illetve az isteni segítségért és oltalomért való imádkozás közben áztassuk a lábunkat sós vízben.
A sós víz magába szívja a romboló telepatikus energiákat, amelyek kilökődnek a testből.
 

Közben célszerű szantálfa vagy rózsa füstölőt gyújtani.
A füstölő, fénylényeket és felsőbb lényeket vonz magához.

Ez megkönnyíti a célunk elérését. 
Saját szavainkkal is imádkozhatunk, vagy elmondhatjuk az alábbi imát: „Legfelsőbb Isten, spirituális tanítóim, szent mesterek, szent angyalok, szentek, spirituális segítők és minden nagyok: alázattal fordulok hozzátok, hogy isteni szereteteteket, irgalmatokat, segítségeteket és oltalmatokat kérjem. Köszönöm nektek gyógyító és tisztító energiáitokat. Köszönöm az isteni gyógyítást és oltalmat. Köszönettel, igaz hittel. Úgy legyen.” 
Amikor imádkozunk, elménkben nem szabad kételynek lennie.
A kételkedés jelentősen csökkenti az ima hatását.
 

6. Az ikerszív meditáció



A testünket ért telepatikus támadás hatásait, 
rendszeres meditációval is felszámolhatjuk. 
Amikor valaki meditál, hatalmas mennyiségű spirituális energia áramlik alá.
A spirituális energiával orvosolhatók a telepatikus támadás hatásai. 
 
Az egyik javasolt meditáció az ikerszív meditáció.
A meditáció során az isteni energia vagy ezüst-lila fény a spirituális szálon át leereszkedik a testbe, és az energiaközpontokkal és szervekkel együtt teljesen megtisztítja azt.
 
Az ikerszív meditációt napjában egyszer kell elvégezni, több napon vagy héten át.
 
Azt, hogy hogyan kell csinálni az ikerszív és az öngyógyító meditációt, egy külön fejezetben található meg, a Telepatikus önvédelmi technikák VI. részében.
 
Tanulásunkat az isteni áldásért való könyörgéssel zárjuk.

Isteni áldásért való könyörgés minden napra

Szeretett Isteni Atya és Anya,
engedd, hogy isteni fényed bölcsességgel
és józan ítélőképességgel töltse meg elmémet.
Engedd, hogy isteni szereteted melegséggel, gyengédséggel
és együttérzéssel töltse meg szívemet mindenki iránt.
Engedd, hogy isteni erőd engem is erővel töltsön el,
hogy tudjam, mikor mit kell lennem,
és tartózkodjam a helytelen cselekedetektől és viselkedéstől.
Szeretett Isteni Atya és Anya,
Tekints gyermekedre
szeretettel, gyengédséggel, jósággal és bőséggel,
mert te mindenkivel együttérzel.
Vegyél szerető karodba, és védjél meg engem.
Én, a te szeretett gyermeked,
meleg szívvel köszönetet mondok neked.


Reméljük, hogy a tanulás érdekesnek, hasznavehetőnek és jótékony hatásúnak bizonyult.
 
Isten áldja meg, kedves olvasó! Így kívánja a szív, hát így legyen!
 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése