2015. november 3., kedd

A VÉRESSZÁJÚAK TOBZÓDÁSA



A VÉRESSZÁJÚAK TOBZÓDÁSA
GÁTLÁSTALAN MAGYARGYŰLÖLET



  dr. Regős Péter "áldásos tevékenysége a magyarokért":
 YYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY

 dr. Regős Péter irta:

"Én nem Magyarországon élek, hanem New Yorkban. Ahogy én utálom a magyar állatfajtát, úgy nem utálja senki. 
Nekem nincsenek gátlásaim, én gátlástalanul gyülölöm a magyarokat, és erre minden okom meg is van.
Én egy három diplomás, ismert közéleti ember vagyok, aki egy évtizeden át a magyar irott sajtó egyetlen New York-i tudósitója voltam.
Tanult szakmám szerint jogász vagyok, egyébként pedig egy milliomos amerikai üzletember.
Hogy megnyiljon elöttem a tudás kapuja, summa cum laude végeztem a budapesti jogi egyetemen egy negyed évszázada. Majd a New York egyetemen szereztem filozófiai diplomát és politika tudományit. De hogy felzárkozzak hozzátok 
barom kelet-európában élö ázsiai majmok még elvégzek majd további néhányat.""Magyarország és a magyar nép nem Európába és különösen nem az Európai Unióba való.
Ez egy szedett vedett horda, egy csöcse
lék.
Nekem elegem volt ezekböl már közel egy negyed évszázada és leléptem. 
A gyülöletem a magyarság irányába nemhogy csökkent volna, hanem inkább nött, erösödött és egyre tudatosabbá vált. Ez a nép az emberiség szégyene, és ha elképzelhetö volna hogy egy nemzetet kiközösitsenek a népek a saját soraikból, akkor azt a kiközösitést a magyarokkal kellene kezdeni. Egyszerü emberi ésszel és emberi eszközökkel egy magyarral képtelenség megértetni, hogy miért primitiv, miért tisztességtelen, miért hasznavehetetlen, miért lelketlen, miért érzéketlenHányok ha a magyarságra gondolok. Persze akinek nem inge az úgy sem veszi magára és pontosan érti, hogy én kikröl is beszélek valójában.
És még a magyarok akarják elkenni a holokauszttal kapcsolatos felelösségüket?
Nácibbak voltak a náciknál, és most fényesen igazolták ezen állitásomat a könyvek megsemmisitésével, ami - mint egyik hozzászóló alább helyesen megjegyezte - azonos a nácik könyvégetéseivel.
Cato szenátor emlékét idézem, aki minden beszédét avval fejezte be a római parlamentben, hogy egyébként javaslom Karthágó teljes elpusztitását." 

Máshol:  
"Én valóban észvesztöen magyarellenes vagyok.
Minden okom meg van rá.
Ahol csak tehetem betartok és be fogok tartani nekik.
A példaképem Cato római szenátor, aki minden parlamenti beszédét úgy fejezte be, hogy "egyébként javaslom Karthágó terljes elpusztitását."
Szeretem Funart is mert rávilágit ezeknek az Európába betolakodóknak a történelmi aljasságaira. Trianon cimen szeretnék, ha Európát visszacsatolnák a Hortobágyhoz, miközben Etelköz valójában Afrika szerves része, legalábbis kulturális értelemben.
Schiff cikkében már több mint 20 hozzászólás foglalkozik velem, söt az én nevemben is irnak. én ezt rendkivüli módon élvezem, mert tiszta bizonyitéka annak, hogy milyenek a magyarok. Becstelen, eszetlen, primitiv, pogány fattyú fajta. Hánynom kell ha rájuk gondolok.
További életemben - ezt igérem - csak azon munkálkodom, hogy a magyarság
gonoszságaival megismertessem a tengerentúli embereket."


Dr. Regős Péter verse a magyarokról:
"
Hangosak a fasz magyarok,
Fajtiszták, mint az olaszok.
Buták, mint az oroszok
S úgy végzik, mint a karthágó'k.

Lesózzák a földjeiket,
Felszámolják történelmüket,
Eltünnek majd nem sokára,
Elmennek a bús picsába.
Úgy rühelem minnyájukat,
mocskos, gyilkos falkáikat,
s mikor himnuszukat hallom,
felfordul a teli gyomrom.
Panaszkodnak, nyavajognak,
Ök sehová sem tartoznak,
Mindenki az ellenségük,
Nincsen nekik kistestvérük.
Mindenki utálja öket,
Magyar férfiakat, s nöket,
Mindegyiküket megvetik,
De egyiküket sem szeretik.
Elveszett tekintélyüket féltik,
De mások a nyelvüket sem értik,
Nem tartoznak nyelvcsaládba,
Csak a tetves, bús picsába.
Európába keveredtek,
Emberekké nem vedlettek,
Ázsiai majmok még ök,
Zsivány Trianon-védök.
Gyülölik szomszédjaikat,
Megölnék mindannyiukat.
Irigyek a földjeikre,
Átok kisérje öket örökre.

Regös Péter
[Forrás: B.I.]
"
 Ő az :   Kép


Utálom a magyar népet!”
avagy
a holokaszt gyűlölete 3 tételben

Mottó: A első magyar (?) irodalmi Nobel- díjas Kertész Imre nyilatkozata szerint az elmúlt négy év "zsidózása" elől Berlinben húzta meg magát, remegve, félve a "populáris antiszemitáktól".
És mi hova meneküljünk előletek???? A mindent értéket kigúnyoló mocskolódásaitok, magyargyűlöletek elől?
                                                                      (Hazánkért, 2002. szeptember)


Köztudott, hogy a new yorki Hungarian Lobby vezetője Lipták Béla legfőbb életcéljának tűzte ki a magyarok és zsidók békítgetését. Az alábbi förmedvényt neki írta dr. Regős Péter, az MZSVSZ szóvivője, a Magyar Zsidók Világszövetsége az amerikai magyar ajkú zsidóság képviseleti szerve, -- egyébként -- “holokauszt-génes” dr. Regős Péter. Lipták legutóbbi körlevelelének címe:
A megbékélés alapja csak az igazság lehet!”[Lipták B.]
/N.B. A kiemelések tőlünk! Az eredeti E-mail üzenet a szerkesztőnél!–TJ/

I. tétel
Regős levele Lipták Bélához
 „Nézd Béla! A gyengémre tapintottál, s mivel a hangvétel baráti volt a részedről, hát én sem mehetek el amellett, hogy őszintén bevalljam (I have to plead guilty), hogy nekem eszembe sincs megbékélni azokkal, akik a népem (?) gyilkosai, mészárosai voltak. Ez nem egy pitiáner jogvita két pereskedö fél között néhány krajcárról, amin lehet vitatkozni, aztán később lehiggadva megegyezni peren kivül.
Magyarországnak meg kellene újulnia erkölcsileg, szellemileg, kultúrájában, stb, de a magyar nép erre képtelen. Én tudom hogy miért, de kérlek ne kényszeríts arra, hogy ezt most megmagyarázzam. Csak nem azt várod el tőlünk zsidóktól, hogy egyik napról a másikra csak úgy felébredjünk, s megbocsássunk szeretteink elvesztéséért. Ez nem az az eset, amikor valaki véletlenül rálép a lábadra, és bocsánatot kér érte. Életet visszaadni sohasem lehet. Én például 1951-ben születtem, de a génjeimben hordozom a holokausztot.
Te meg két félröl beszélsz, akik nem akarnak megbékélni? Csak egy oldalon kérheted ezt számon, a gyilkos magyar nép oldalán. Véreim vére a kezeteken. Nekem ne próbáld eladni a nagy zsidómentő magyarok hosszú sorának hamis történetét, mert az nem hogy nem igaz, de még cinikus is 600 000 mártír teteme felett.”
 [Mi sem vagyunk „lehorgasztott fejűek”, sőt nyitott szemekkel járunk és hosszú idők óta figyelünk! Míg a Jad Vashem emlékmúzeumban csak334 ezer ’magyar ajkút’ gyászolnak, az 1948-as magyar Statisztikai Hivatal kimutatása szerint mindössze 128 000 zsidó áldozata volt. Auschwitzban ’négymillió zsidó mártír’ nevét már lekaparták azokról a márványtáblákról, amelyeket korábban, szomorúan könnyezve maga II. János Pál pápa is megáldott! Ennek ellenéreJehuda Bauer professzor szerint „a hatmilliós számot nem csökkentjük, csupán kiigazítjuk”…/not reduced, only corrected.”/-Tóth J]

Az igazság az, hogy a gazság méreteihez képest alig voltak. Egy szégyen erre egyáltalán hivatkozni is. Én bátran kimondom - mert én nem egy lehorgasztott fejű, gyáva, szar zsidó vagyok, nekem van vér a pucámban - hogy én úgy utálom a magyar népet, hogy azt csak egy költő tudná megfelelően szavakba foglalni. Aztán ezért csak nyugodtan húzzátok le rólam a vizes lepedőt. Nem érdekel.
Tehát nem Magyarországot utálom, hiszen a fák, az erdők, a mezők, a virágok, a folyók, a hegyek, s a völgyek nekem cseppet sem ártottak. Én ennek a népnek a kultúráját, karakterét, minden alapot nélkülöző nevetséges magabiztosságát utálom.  Azt, hogy annak ellenére, hogy a térképen alig található meg ez a gyüszü méretü ország még nagyitóval is, minden nagyhatalmi vezetőt és nemzetet kioktat, lásd azt a barom Antallt és a még nagyobb állat Orbánt. Nem is fogadták őt Washingtonban, mármint Orbánt, s elárulom:közvetve ehhez nekem is van kissé közöm. Ezért nagyon is büszke vagyok. Majd egyszer elmesélem személyesen, hogy miért is van közöm hozzá.
Ezt az istenverte népet azonban nemcsak a holokauszt miatt utálom, hanem azért az erkölcsi fertőért is, ami ebben a kis szar országban uralkodik, mindegy hogy a komcsi vagy a náci oldalon vizsgálódunk. \”Engem ez az ország már apámban meglopott\” - írta a költő. Hát engem is. Egyenlőre ennyit erről.” +++       Tisztelettel, dr. Regös Péter


KOMMENTÁR
Ez a szennylevél -- többek között -- a magyarságot gyalázó, a korábban Magyarországon élő, majd az ú.n. rendszerváltozás után Kanadától „politikai menedékjogot” […!] kapottLandeszmann György főrabbira; a Szent Koronánkat gyalázó Új Hölgyfutár szennylapra; Csaplár Vilmos Magyarország, te dög” című, 1991-ben az Antall-kormány művelődési Minisztériumának támogatásával kiadott könyvére; és nem utolsó sorban, a legnagyobb gyűlöletirodalomra, a Talmudra emlékeztet. Éppen ezért a Magyar Zsidó Világszövetség ’szóvivőjétől’ a hangnem nem meglepő! Az Olvasó képzeletére bízzuk: mi lenne, ha valakiIzraelre illetve annak népére azt mondaná, hogy a gyűszű méretű szar ország”…vagy…Én ennek a népnek a kultúráját, karakterét, minden alapot nélkülöző nevetséges magabiztosságát utálom.” ?
Regős Péter mostanában azzal szórakozik, hogy a MOSZAD-ügynökség tagjaként, hazai és torontói magyaroknak E-mail-en -- PREGOS47@aol.com--nyomdafestéket nem tűrő, és a címzett egyéni/családi biztonságát fenyegető üzeneteket küldözget. (MZSVSZ vagy Moszad-ügynök ide vagy oda, azért az ilyen leveleket az Internet-Webmaster, de még a sokszor politikailag helyes kanadai rendőrség is komolyan vesz, mert a terrorista szó ma nagyon divatos!) Ezenkívül, kioktatja a magyar népet, hogy -- Magyarországnak meg kellene újulnia erkölcsileg, szellemileg, kulturájában…”
Tudjuk, hogy nem minden zsidó gondolkodik/viselkedik így, és módfelett sajnálatos, hogy őket is ez a társaság képviseli. De miért?
Regős társaságának igen messzire elnyúlnak a csápjai. Amikor Liptáknak azt írja a fenti levélben, hogy Orbánt nem fogadták Washingtonban és ehhez neki is köze van, sőt büszke rá, akkor nyílván arra célzott, hogy ő a Magyar Zsidó Világszövetség szóvivője, amit úgy látszik Lipták Béla nem tud, pedig mindketten New Yorkban élnek.
Elgondolkodtató, hogy Regős Péter miért éppen most, a ki tudja hány állampolgársággal rendelkező Ron Werber által, a kommunistákat befuttatott magyarországi választások után lett a nemzetközi zsidó szervezetek ilyen hangos szóvivője? Nyilván a „nagy győzelem” után érzik magukat oly nagy biztonságban, hogy a magyar néppel szemben a szóvivő” az ilyen hangnemet megengedhet magának!

O      Egyik olvasónk írja Torontóból:
Igaza van Regős Péternek is. Mindenkinek joga van azt utálni amit és akit akar, ha nem sajnálja az avval járó negativ vibrációt. Viszont, akkor legyen olyan kedves Regős Péter odahatni, hogy sem ő, sem kedvenc fajtestvérei ne használják a magyar nyelvet titkos nyelvként a new yorki tőzsdén, és Jeruzsálemben sem, és egyáltalán sehol. Az igaz, hogy nem azon a szinten használják mint Vörösmarty, vagy Arany János, mert egy életet lehet eltölteni a kutatással és senki nem fog találni egyik költő művében sem trágár magyar szót, - ami része ugyan az utcán használt magyar nyelvnek, de nem jellemző a magyar kultúrára -. mig a "regősök" tiz perc leforgása alatt ömleszteni tudják minden vonalon. De éppen ezért ez a szörnyű érzés talán elviselhetőbb lenne számukra, ha kitépnék a saját nyelvüket, hogy ne tudják többé beszélni ezt a gyűlölt nyelvet. Milyen nagy csend lenne egyszerre a világon! Ugye, hogy mindenre van megoldás? Csak hát el kell jutni egy bizonyos szintig, hogy ötletei legyenek az embernek….”

Hogy is mondotta a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István? - “Nyelvének pengése, még nem a szívének zengése!”
A cion-fasiszták időnként a lengyel népre mondják, hogy a zsidógyűlöletet már csecsemőkorukban szívják magukba az anyatejjel.” Vajon Regős Péter kitől vagy honnan szívta magába a gyűlöletet? A Talmudból? Talán Ilya Ehrenburgtől?Vagy a magyar nyelven is beszélő romániai túlélőtől, Elie Wieseltől, aki még a könyvében sem restellte leírni, hogy minden zsidónak ápolnia kell szívének egy bizonyos csücskében az egészséges németgyűlöletet?” Regős Péter szívében is van külön gyűlölet-tároló kamara a magyarok iránt? Mert a levelei ezt bizonyítják!
Kicsoda dr. Regős Péter?
A szóvivő MOSZAD-ügynök eddig csendben küldözgette tudósításait az Amerikában élő „bűnös magyar nép” tevékenykedéseiről, és úgy általában a fasisztákról meg az antiszemitákról, amelyekkel a legnagyobb politikailag helyes lapokat gazdagította. (Aztán mit ad Isten….! szennyes leveleivel egyszerre kinövi magát a szürke ismeretlenségből.) Többek között a budapesti KURIR napilap, az ÚJ ÉLET zsidó lap,és a Torontóban megjelenő MENORAH nevű folyóiratok new yorki tudósítója, aki ez utóbbi lap második oldalán írja firkálmányait, amelynek főszerkesztője az a Kosaras (Pufi) Vilmos, aki néhány évvel ezelőtt a torontói Magyar Ház Fegyveres Erők Múzeumáról írt cikkéhez bőséges helyet kapott a TORONTO STAR angol nyelvűlapnál, hogy a magyarságot kedvére fasisztázza és irredentázza az egész világ előtt!
Bizony, Regős Péter nem akárki, és főleg nem olyan elmebeteg, mint amilyennek a HL-körlevélben Kopácsi G. Judit véli, hanem nagyon is tudatos, cion-fasiszta érdekeket képvisel! Tudniillik ő, mint ’szóvivő’, ahhoz a nemzetközi MZSVSZ-szervezethez tartozik, amely – Tordai Péter, Lancz Tibor, Zoltai Gusztáv, dr. Farkas Ervin, Káldor István társaságában -- amagyar ajkú kisebbség intézményét, a MAZSIHISZ-t is magában foglalja. A Hungarian Lobby körlevelében, legalább két ’politikailag helyes’ személy úgy gondolta, hogy Regős szegény, szerencsétlen elmebeteg, akinek gyógyulásra van szüksége”. Ugyan! Ha a bíróságon valakinek enyhíteni akarnak a büntetésén, akkor arra rásütik, hogy „elmebeteg.”
De a jövőben Regősnek majd kimerítően megmagyarázzuk, hogy tulajdonképpen kik is a tulajdonképpeni felelősök Magyarország “gyűszű méretű” állapotáért, és az „erkölcsi fertőért”. 
Három kérdés marad, (valószínűleg válaszolatlanul):
(1)            Vajon hogyan vélekedik a HL-en „elmebajosnak” minősített dr. Regősről a Magyar Zsidók Világszövetsége, a MAZSIHISZ és a MOSZAD?! Érdeklődéssel várjuk a magyarázkodásukat!
(2)            Lipták Béla valóban komolyan gondolja a békítgetést magyarok és zsidók között? És egyáltalán KIK adják meg a megbékélés és az igazság” feltételeit és alapjait?
(3)            Ha Regős Péter annyira utálja a magyar népet’, vajon miért használja e nép nyelvét, a magyart? Ugyanis, mi nem akarjuk, hogy magyar szavak leírásánál, kiejtésénél a nap minden órájában hányinger és egyéb betegségek sorozata kínozzák!?+++

II. tétel
Regős Péter levele

Lovas István újságírónak

(Hazánkért ’Online’, 2002. szeptember)


Tisztelt Pacis úr! Nos, az utolsó kísérletem Önnél szintén kudarcba fulladt, meg a türelmem is jócskán elfogyott már. Mégis mit gondolt, hogy egy MOSZAD-tisztnek mennyi szabad ideje van egy ilyen senkiházi magyarra, mint Ön? Most már látom, hogy Önnek egyáltalán nincsen vér a pucájában. Egy nagyszájú szájhős Ön, és semmi más. Akkor támad, amikor védtelenekre vadászhat, de amikor a csillagzata leáldozóban van, mint most, akkor úgy lapít azzal a böhönye nagy testével és „erejével”, hogy a nyúl munkanélküli segélyt kollektálhatna maga mellett.
Egyébként nem csodálom, hogy be van szarva a Tasnádi úrtól, hiszen még álmában is az jöhet elő Önnek, hogy a zsidók hamarosan végeznek magával. Hát mitagadás nem szeretnék most az Ön bőrében lenni! Igazuk is van, az ilyen patkány férget, mint amilyen Ön, el is kellene tüntetni a föld színéről.
Tegyen meg most nekem egy nagy szívességet. Persze többet is, de most éppen arra gondolok, hogy engem is jelentsen fel. Lehetőleg valamelyik new yorki bíróságon, hiszen az alperes, vagy a vádlott lakóhelye és az elkövetési magatartás színhelye, bekövetkezte, megvalósulása alapján az illetékesség a new yorki bíróságok egyikét illeti meg. Ja és ne csak veszélyes fenyegetésért, hanem rágalmazásért és becsületsértésért is, ha kérhetném. Ha, hogy az utóbbi kettő még nem valósult meg? Na jó akkor.

1.           Rágalmazás, Ön egy közönséges bűnöző2. Becsületsértés, Ön egy gyáva szar, és egy nagypofájú, csúszó-mászó féreg.
Így mostmár jó? Elég lesz? Megfelel? Ráadásul volt pofája Nancy Goodmanhoz fordulni segítségért? Hát Ő is zsidó, meg Ön az amerikai stílust sem túlzottan kedveli, értékeli. Felejtse el az amerikai állampolgárságát egyszer és mindenkorra. Ha mégegyszer ki meri ejteni ezt azon a mocskos, trágyaszagú, magyar száján, én mint a magyar zsidók világszövetségének szóvivője elintézem, hogy megfosszák ettől [az] állampolgárságtól. S ha képtelen ezt elhinni nekem, én bebizonyítom, hogy téved.Megvannak a megfelelő eszközeink és kapcsolataink. Mivel sok mindent elfelejtett bevallani, amikor folyamodott érte, ezért nem lenne nehéz dolgom, hogy keresztül vigyem. Tehát csak, coki, kedves Pacis Pista! Értve vagyok? Aztán majd akkor vegye legközelebb Tasnádi úr nevét a szájára, különösen a feleségével összefüggésben, amikor a maga asszonykáját teszi majd boldoggá ellenállhatatlan sebességgel egy másik Stein, a Bronstein, az Einstein, vagy a Rubinstein.
Tisztelettel: dr. Regős Péter (újságíró)


A két levelet, a Juhász László által vezetett Szent László TV-internetes kísérleti adás keretében röpítették világgá. Hogy hányan olvassák, talán nem is annyira fontos, mint az, hogy a szunnyadozó magyarok közül hányan fognak tiltakozni az aljas magyargyalázkodás kijelentések ellen. A leghatásosabb az volna, ha Magyarországon bírósági eljárás alapján ezt a cion-fasiszta vigécet megfosztanák a magyar állampolgárságától és köteleznék arra, hogy a lábát soha be ne tegye abba az országba, amelynek népét úgy utálja.”
Ha a magyar honfitársak újra és újra, figyelmesen elolvassák a két levél, Magyarországot illetve a magyar népet legpiszkosabban sértegető mondatait, akkor jusson az eszükbe az, hogy ha ellenkező esetben ugyanezeket írná le valaki Izrael állam és népe ellen, talán még Tel Avivba is kilopnák, ott börtönbe vetnék, és KGB/ÁVÓS-módszerekkel végeznének vele a MOSZAD-, Shin Bet-pincéiben, ahogy ezt velünk sejteti is ez a cion-fasiszta firkász-vigéc a leírtakban! +++/Révffy László, Anglia/

III. tétel
Érdekes new yorki visszhangok

a ’Regős Péter-levelekre’

(Rendkívüli közlemény: HAZÁNKÉRT Online, 2002. szeptember 27.)

Az alábbi két levelet a new yorki Hungarian „Magyar” Lobby 2002. szeptember 27-i körleveléből vettük át. A szövegeket minden változtatás nélkül, helyesírási hibákkal együtt közöljük.
Különösebb megjegyzésekre nincs szükség, hiszen az ÚJ ÉLETnevű zsidólapban megjelentNyilatkozat”, valamint Lipták Béla és Farkas Ervin levelei önmaguktól beszélnek.
A bírálat maradjon az Olvasóé!  /Tóth Judit, szerkesztő/


Magyar Lobbi Akciófelhivása, 2002. szeptember 27
-----Original Message-----
From: owner-lobby@hungaria.org [mailto:owner-lobby@hungaria.org]On
Behalf Of M A G Y A R L O B B I
Sent: September 26, 2002 9:09 PM
To: HAL Magyar Lobby; HAL Hungary Discussion; HAL Danube Environmental
List
Subject: LOBBY: Magyar Lobbi Akciófelhivása, 2002, szeptember 27
+-------------------------------------------------------------------+
               U~dvo~zlet a Magyar Lobby Lista'to'l
 ***** Lsd az uj LOBBY honlapot: www.hungaria.org/lists/lobby *****
 +-------------------------------------------------------------------+
             Greetings from the Hungarian Lobby
 ---------------------------------------------------------------------
 fel/leiratkoza's    : lobby-request@hungaria.org
 sub/unsubscribe     : lobby-request@hungaria.org
 listaszerver        : majordomo@hungaria.org
 lista admin         : owner-lobby@hungaria.org
 ---------------------------------------------------------------------
 Lobby web: http://www.hungaria.org/list/hl/
 ---------------------------------------------------------------------





Nyilatkozat
 
Mi, az alábbi dokumentum aláírói, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ), a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH), valamint a Magyar Zsidók Világszövetsége (MZSVSZ) tisztségviseloi, ama együttes szándékunkat juttatjuk kifejezésre, hogy a jövoben közösen, egymást tájékoztatva, információinkat szabadon cserélve, szoros és oszinte közremuködéssel, összehangolva tevékenykedünk a magyarországi és a tengerentúlon élo magyar ajkú zsidóság sorsának felvirágoztatására.
 
Tevékenységünk elsosorban a magyar zsidó kultúra ápolására, közös zsidó hagyományaink elotérbe helyezésére irányul. Vallásunk, oseink hagyatékának tiszteletben tartása, mártírjaink emlékének ápolása és az a küldetés vezérel bennünket, hogy soha feledni ne engedjük a világnak a XX. század ama szörnyuségét, mely az emberi történelem legborzalmasabb, emberi ésszel legfelfoghatatlanabb kínjaként nehezül minden hittestvérünk lelkére.
 
Legnagyobb boldogságunkra az Örökkévaló meghallgatta panaszainkat, és immár több mint ötven éve újjászületett népünk, Izrael állama. A demokráciába vetett hitünkkel valljuk, hogy minden hittestvérünk joga saját belátása szerint eldönteni, hol kíván békés életet, illetve azt követo megnyugvást találni, legyen az akár a Szentföld, akár más ország.
 
Minden eronkkel azon munkálkodunk, hogy zsidó embertársainknak, bárhová is vezesse oket a sors, segítséget nyújtsunk zsidó hitük, tudatuk, kultúrájuk és hagyományaik ápolásában. Tevékenységünk során kiemelten foglalkozunk azon idosebb sorstársaink életének megkönnyítésével, akiknek az Örökkévaló vészkorszak túléloként hosszú életet ajándékozott.
 
Azon munkálkodunk, hogy azok az országok, államok, szervezetek, intézmények, vállalatok és bármely más létesítmények, melyek közremuködtek zsidó életek kioltásában, zsidók rabszolgamunkára kényszerítésében, vagy a zsidóságnak okozott bármely szenvedés eloidézésében, most közös és egyéni kártérítések, kárpótlások formájában próbálják jóvátenni jóvátehetetlen buneiket.
 
Anyagi, erkölcsi és politikai súlyt helyezünk arra, hogy a vészkorszak tagadását fél évszázaddal a holokauszt után is eszközül felhasználókkal szemben emlékeztessük az emberiséget a szörnyuségre. Erre irányul közös munkánk azon része, melyben azért küzdünk, hogy az egyes országok törvénykönyvei a holokauszt tagadását büntetendo buncselekményként foglalják magukban, és megfeleloen szankcionálják. További célunk, hogy ugyanezen országok vegyék kötelezo állami tanterveikbe akár önálló óraként, akár a történelemoktatás részeként a holokauszt tanítását, elemzését és értelmezését. Temetoink rendbehozatala, imaházaink felújítása, emlékeink és emlékhelyeink ápolása, kórházaink, szeretetotthonaink és minden hitünkkel, vallásunkkal közvetve vagy közvetlenül kapcsolatban lévo kegyhelyünk, intézményünk felvirágoztatása képezik napi munkánkat. Vezetoi tevékenységünk során sohasem egyéni érdekeinket, hanem közösségünk érdekeit, hitsorsosaink életének megkönnyítését, a zsidó vallás és kultúra megújhodását és felvirágoztatását tekintjük mindenkori célunknak.
 
Ezek megvalósításához kérjük az Örökkévaló áldását.
 
Tordai Péter, a MAZSIHISZ elnöke, Lancz Tibor, a BZSH elnöke, Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ és a BZSH ügyvezeto igazgatója, Dr. Farkas Ervin, az MZSVSZ elnöke, Káldor István, a MZSVSZ alelnök, Dr. Regos Péter, az MZSVSZ szóvivoje, A Magyar Zsidók Világszövetsége az amerikai magyar ajkú zsidóság képviseleti szerve.



Regos Péter és Angyal Pista
Tisztelt Lobbi Társaim!

Nem állt szándékomban válaszolni Regös Péter levelére, de most, hogy több magyarországi lapban is megjenent az írása és mivel ezekben a lapokban Öt, hibásan, mint a new yorki Magyar Zsidók Világszövetségének szóvivöjét, illetve, mint a Torontóban megjeleno Menorah címu, folyóirat new yorki munkatársát mutatták be, kötelességemnek érzem kijelenteni, hogy Ö nem az!

A magyar népét, annak kultúráját mélyen szereto Farkas Ervin bátyámtól, az MZSVSZ elnökétol, illetve Kosaras Vilmostól, a Menorah köztiszteletben álló, hazaszeretö magyar szerkesztöjétöl kapott telefonhívások alapján, minden kétséget kizáróan állíthatom, hogy az otthoni lapok hibás tájékoztatást adtak, Regös úr nem szószólója az MZSVSZ-nek és nem munkatársa a Menorahnak!

Azt is szeretném leszögezni, hogy a fent említett két magyar intézményre ugyanolyan tisztelettel tekintünk, ugyanolyan szeretettel tartjuk öket egynek a miéink közül, mintha tagjaiknak vallása református vagy katholikus lenne! Amikor a Menorah szerkesztöje nekem a telefonba elcsukló hangon mondta, hogy \"Én azt a mondatot nem tudtam volna leírni!\", akkor éreztem igazán, hogy milyen kárt okozott Regös Péter levele. Ezért is, ennek a kárnak a csökkentésére is mellékelem alább Farkas Ervin bátyám levelét, de elöbb szeretném felidézni Angyal Pista alakját:

Angyal Pista, a Tüzoltó utcai szabadságharcosok Auswitzot megjárt parancsnoka, 1957üben ezt írta az ÁVH börtönében: \"A magyarok az egész világ szabadságáért harcoltak és haltak meg 1848-ban és mi az ö utódaik vagyunk. A mi harcunk meghatározhatja az emberiség jövöjét. Nagy megtiszteltetés egy ilyen nemzet fiának lennem. Boldog vagyok, hogy magyarnak születhettem és ha újra élhetném életemet, ugyanazt tenném, mint tettem.\"

Pistát, a zsidó vallású magyar hazafit 1958 december elsején vitték az akasztófa alá. Miközben vonszolták a pufajkás brigantik, Pista a személyi igazolványából kiszakította a saját fényképét és a magyar melós gyermekes gyöngy betüivel ezt írta a fénykép hátára: \"Éljen a szabad Magyarország!\"

Mindezt csak azért írtam le most, mert itt az ideje, hogy feltegyük magunknak a kérdést: Szabad-e egy ember tetteinek vagy szavainak alapján megítélni népünknek egy egész rétegét és ha már általánosítunk, akkor kinek a tettei alapján általánosítsunk?

Tisztelettel, Lipták Béla



2002. szeptember 26

Farkas Ervin
1537 41st Street
Brooklyn, New York 11218

Kedves Béla!
Tegnapi telefonbeszélgetésünk témájára visszatérve, szükségét érzem, hogy az alábbiakról írásban is tájékoztassalak. Lónyay Péter úr hozzám intézett - általad ismert - levelében foglaltakkal kapcsolatban, irásban is szeretném kivánom a következöket:

Dr. Pegös Péter úr a Magyar Zsidók Világszövetségével kapcsolatosan egyetlen egy esetben fejtett ki tevékenységet a multban: Közvetitöje volt a magyarországi zsidó vezetöség és a Világszövetség közötti kapcsolat szorosabbá tételének. Ez a \"minösités\" természetesen azt jeleni, hogy minden konkrét ügyben szervezetünkkel, illetve annak vezetöjével, együtt kellett müködnie.

Mivel a pillanatban a szervezet elnöke még én vagyok (mellesleg, elörehaladott koromnál és egészségi állapotom megromlásánál fogva tisztségemet a vallási ünnepeink befejezése után átadom) minden konkrét ügyben velem együtt kell eljárnia. Ilyen ügy jelenleg nincs folyamatban, tehát Regös doktornak \"szószóló\" vagy \"szóvivö\" minösége sincsen. Fentieket - ha helyesnek ítéled - természetesen, az internet útján nyilvánosságra hozhatod. Közéleti munkásságod iránt a legmesszebbmenö elismeréssel viseltetem és arra kérlek, tarts meg továbbra is barátságodben.

Baráti szeretettel, Ervin

From:   thermalinfo@axelero.hu
To:       Liptakbela@aol.com     
File:      =?iso-8859-2?Q?Fejl=E9c1.doc?= (5120 bytes) DL Time (42666 bps):
+---------------------------------------------------------------------+
Hungarian American Lists: http://hungaria.org/


 -------------------------------------------------------------------------------------------------

   

"Ti magyarok évszázadokon keresztül mindig a rossz és a gonosz oldalán álltatok.
Magyarország több mint ötszáz éve nem nyert háborút. 
Megérdemelnétek ti mocskos nyilasok, hogy ti következzetek Irak után, ahogy alább kérdezed is, hogy vajon ki következik?
Amerika nem bomlaszt, hanem a világ bomlik, vagyis inkább oszlik, mint a hulla.
Amerika bomlasztotta szét ugyebár te ökör Csehszlovákiát, Jugoszláviát, a Szovjetuniót, stb., de például egyesitette Németországot?
Amerika nem egyesit és nem bomlaszt.
A történelem, a társadalmak, az ideológiák, a vallások, különbözö népcsoportok és kulturák teszik mindezt.
Amerika csak megpróbál együttélni a nyilt és a zárt forradalmakkal.
Ne hogy már azt hidd, hogy a ti életformátok, társadalmi berendezkedésetek, kultúrális hovatartozásotok, vagy hova nem tartozásotok olyan népszerü és hön szeretett a világban. Minden szomszédotokkal konfliktusban álltok. 
Számomra a magyarság egyenlö a hányingerrel.
Remélem a magyarom viszonylag elfogadható, érthetö és közérthetö.
Azért tanultam meg magyarul, mert az ember akkor extra értékü, ha beszéli 
az igazi ellenségei nyelvét is."


Kertész Ákos  Kossuth-díjas "író"  írta a magyarokról:
"A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van, legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire. Ma már a második világháború borzalmaiért, a holokausztért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást! "

Azt hiszem a fenti anyagok önmagukért beszélnek. Vannak akik mindent megengedhetnek maguknak büntetlenül,gátlástalanul. Mocskolódhatnak, kifoszthatnak országokat, régiókat, földrészeket, stb. És aki csak szólni mer az aljasságok ellen, azt rasszista, antiszemita, fasiszta jelzővel illetik és minden tevékenységét ellehetetlenítik.  A mostani időszak (2012. jan. - febr.) eseményei világosan bebizonyították, hogy az ún. összeesküvés elméletek már régen nem elméletek hanem kőkemény gyakorlat, a legteljesebb valóság.



A MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG
POSTALÁDÁJÁBÓL
    Szívünk sajog, szemünk könnybe lábad, gyomrunk összeszorul arra a nem várt (borzalmas) hírre, hogy Kertész Ákos honfitársunk – Kertész Imre példáját követve – búcsút intett hazánknak és  Kanadába távozott, mert nem bírta tovább a rettegést, az üldöztetést és/vagy a megaláztatást a genetikusan alattvaló” (sic!) magyaroktól.
    Sajnos  úgy tűnik, hogy nincs szerencsénk a “Kertészekkel”, illetve a Kossuth és/vagy Nobel-díjas íróinkkal,- pontosabban nincs szerencsénk a genetikusan felettes” személyekkel, mert nem becsültük meg őket, nem vagyunk méltók arra, hogy egy országban, egy levegőt szívjanak velünk.
    Kertész Imre például,- csupán a fukarságunkra jellemző szerény elismeréseket markolhatta fel a gyűlölt magyaroktól: 1/ Füst Milán-díj (1983), 2/ Forintos Díj (1986/, 3/ Artisjus Irodalmi Díj /1988), 4/ József Attila-díj (1989), 5/Déry Tibor–jutalom, 6/ Az Év Könyve-jutalom (1990), 7/ Örley-díj (1990), 8/ Márai Sándor–díj (1996), 9/ Kossuth-díj (1997), 10/ Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Nagydíja (1997), 11/ Budapest díszpolgára (2002).
    Kertész Ákos egy csipetnyivel többet mondhat magáénak, de koránt sem annyit, mint amennyit megérdemelt volna:1/ SZOT-díj (1966), 2/ József Attila-díj (1972), 3/ József Attila-díj (1984), 4/ József Attila-díj (1992), 5/ Szépirodalmi Kiadó Nívódíja (1990), 6/ Művészeti Alap Irodalmi Díja (1991), 7/ A Magyar Köztársasági Érdemkereszt tiszti-keresztje (1992), 8/Arany János-díj (1991), 9/ Hazám-díj (2002), 10/ Táncsics Alapítvány Életmű Díja, 11/ Kossuth-díj (2008), 12/ Budapest díszpolgára (2002).
    Alighanem a különféle díjakat osztogatók maximális figyelmetlenségét fémjelzi, hogy ezek a kimagasló tehetségek, agenetikusan felettes író-óriások,  ennyire el voltak nyomva!  Az meg egyenesen felháborító és a genetikusan alattvalókIQ-jára jellemző, hogy a Kertészek értékes művei a könyvtárakban porosodnak és az eladott (megvásárolt) példányok száma szégyenletesen kevés, olyan személy pedig még nagyítóval sem található, aki képes lenne felsorolni a két Kertész “termésének” a címeit.
    Érthető és elfogadható, hogy Kertész Ákos agyműködésében - ekkora mellőzés és  kirekesztés reakciójaként,-  elhatalmasodott a paranoia egyik (ún. üldözési mániája/téboly jellegű) típusa, amelyről ugyan úgy nem tehet, mintha krónikus hasmenésben  vagy lumbágóban szenvedne.
    Kertész paranoiáját igazolja az az állítása, hogy  minimum háromszor megkergették Budapesten, és alig tudott megmenekülni üldözőitől, ami  arra utal, hogy nyolcvan  éves kora ellenére  igen gyors futónak bizonyul, vagy üldözői a kilencvenes kor közelében  jártak, és vénségükre  jutott eszükbe “kergetősdit” játszani.  Más alkalommal  (az uszodában) a vízbe akarták fojtani, de szerencsére résen volt és meghiúsította a merénylő tevékenységét.
    Kertész azt is sérelmezte, hogy esetenként  durva megjegyzésekkel illették, köpködtek felé, sőt  egyszer le is köpte valaki.   Igazat kell adni a nagy írónak,  csúnya, illetlen és gusztustalan a köpködés, de  jusson eszébe, hogy  ő volt a kezdeményező,-  ő  az egész magyarságot köpte szembe az USA-ból, azokat (is), akiktől felmarkolta a díjak  és elismerések tömegét, akik révén  jólétben fürdött, tehát  messze nem lett kiegyenlítve az érintettek számlája egyetlenegy   viszont válasszal.
    Jóindulatú figyelmeztetésnek szánom Kertész Ákosnak, hogy  nem a megfelelő helyet választotta  ki magának éjjeli vagy nappali menedékül, hiszen Kanadában is él szépszámú  genetikusan alattvaló magyar, akik között biztosan van olyan, aki nem kimondottan szimpatizál  a genetikusan felettes egyénekkel.  Talán még nem késő megváltoztatni menedékhelyét,  és menedékjogot kérni az Orosz Föderáció,  Szíria,  Izrael vagy Irán  illetékeseitől, ott sokkal kevesebb genetikusan alattvaló” magyar van, mint Kanadában. Csupán arra vigyázzon, nehogy azokat is sértegesse, mert  ott nem ússza meg egy kis kergetődzéssel vagy  köpködéssel!
    Búcsúzzunk el tehát  Kertész Ákostól, éljen sokáig, jó egészségben,  kezeltesse a paranoiáját, az is gyógyítható, ha betartja a szakorvosok utasítását. Mi valahogy megleszünk (kibírjuk) nélküle, és talán - a túlvilágon –, Arany János, József Attila, Kossuth Lajos,   Táncsics Mihály, valamint  a többi, egykori  nagyjaink is   elégedetten veszik tudomásul, hogy  csökken a haszonlesők, a gyűlölködők,   a hazudozók,  a vádaskodók, a képmutatók   és a hazaárulók száma.  Adja Isten, hogy Göncz Kinga, Gyurcsány Ferenc, Gurmai Zita, Unger Klára, Mesterházy Attila,  Schiffer András, Szanyi Tibor, Lévai Katalin, Lendvai Ildikó és  “hasonszőrű” társaik kövessék  a két Kertészt, megfogadván  Gyurcsány tanácsát, miszerint: Nem kötelező itt maradni – tessék - el lehet menni”.  Szent meggyőződésem, hogy  senkinek sem hiányoznának...
                                                                                                                                                                             (Prof. Dr. Bokor Imre)
                                                                                                                                                                                                                                                   az MJB elnöke

 Kornis Mihály a híres árokásó írta: 
 " mi sokkal jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket"



Akik 1945. április 4-e után és a következő időkben kiírtották
 a magyarság színe javát:
Rákosi-Roth Mátyás, 1945. november 15-től 1952. augusztus
14-ig Tildy, Nagy Ferenc, Dinnyés és Dobi fölött „miniszterelnök-
helyettes”,
1952. augusztus 14-től 1953. július 4-ig miniszterelnök,
de kezdettől a párt mindenható első titkára. 
Gerő-Singer Ernő, 1945. november 15-től 1948. december
9-ig iparügyi miniszter, 1945. december 9-től 1949. január 10-
ig pénzügyminiszter, Rákosi után a párt első titkára s 1956.
október 23-át kiprovokálta. 1952, augusztus 14-től „miniszterelnök-
helyettes”. 
Révai (Kahána Mózes) József, 1949. júniustól 1952. augusztus
14-ig népművelésügyi miniszter, 1945-től 1956-ig a
sajtó korlátlan diktátora. 
Vas (Weinberger) Zoltán, 1945-től a külkereskedelem,
majd a tervgazdálkodás irányítója. 
Farkas (Wolff Izrael) Mihály, előbb kassai gépszedő,
majd négy csillagos hadseregtábornok. Emberek ezreinek
meggyilkolásáért 1956-ban
 Farkas Wladimir ÁVH századossal
később ezredessel együtt életfogytiglani fegyházra ítélve,
1960-ban amnesztiát kaptak. 
Nógrádi (Nussbaum) Sándor hadapród jelölt őrmesterből
altábornagy, miniszterelnökségi államtitkár, majd pekingi követ. 
Péter (Auspitz Benő Benjamin) Gábor, szabósegédből
rendőr altábornagy. Magyarok ezreinek meggyilkolásáért
1956-ban színleg életfogytiglani fegyházra ítélve, de 1960-ban
amnesztiát kapott.
Miniszterelnökségi államtitkárok 1945-ben: 
Nógrádi
(Nussbaum) Sándor, Bojta (Burger) Béla
, a NOT halálos ítéleteket
hozó tanácsának vérbírája és elnöke,
 "

Fentiekből egyértelműen kiderül, hogyan viszonyulnak a magyar nemzethez, az országhoz
és jelenleg miért van annyi pénzügyi, politikai, jogértelmezési, stb. probléma az EU-val,
a Valutaalappal meg a többivel. A gátlástalan szabadrablás akadályozása ma már
rasszizmusnak, antiszemitizmusnak, fasizmusnak, diktatúrának minősül az ő értelmezésük
szerint. Nem véletlenül tart ott a világ  ahol, mert ha valaki elolvassa még például a 
"CION BÖLCSEINEK JEGYZŐKÖNYVEI" -t is, rengeteg mindent megtudhat a világméretű
összeesküvésről. Szó sincs már összeesküvés-elmélet(ek)ről, mert ami a világban folyik,
az a "jegyzőkönyvek" kőkemény gyakorlati megvalósítása!!  




A zsidó álma


2008.10.13. 21:00 Tóta W. Árpád

"a brooklyni zsidó pénzügyesek és a Wall Street-i yuppie-k mérhetetlen pénzsóvársága, telhetetlensége és felelőtlensége összeomlásba sodorta az amerikai pénzügyi világot. S persze ezen keresztül az egész földtekét... "Bayer Zsolt: A lepke szárnya, Magyar Hírlap
Azt mondják a taoista guruk (vagy mindegy, kicsodák, én is úgy hallottam valahol), hogy a világot talán csak egy lepke álmodja. S hogy játék az egész, miként az időtlen Kárpátok ormai fölött a hópelyhek játszi kűrjei, mielőtt letelepednének rendelt helyükre, hogy Erdélyországot nehéz csend dunyhája alá temessék. Ismerjük jól e nehéz csend súlyát. A tiltott igazság csendjét. A vissza nem adott hegyek hallgatását.
Ám a világot, sajnos, nem egy lepke álmodja.
Hanem egy zsidó.

Egy csöpögő orrú, medencébe turházó zsidó. És az ő romlott fantáziájának minden perverz vágya beteljesül e világon. Gondol egyet a koszos zsidó, és spekulálni támad kedve. Alászáll azért, és öltönyös, sötét hajú üzletemberré változik. Brooklynban. Zsidul, tekergőzik és spekulál, hogy a föld népeit eleméssze.

Olcsó hiteleket dob például piacra, fedezetlen, ki nem érdemelt kölcsönöket. Buborékot fúj a tőzsdén, taknyos orrából színejátszó buborék kerekedik. Tükrében ott a jólét, a bőség, az örök kísértés. Füvet, fát és megváltást ígér, és a Szűz hisz neki. S felveszi az olcsó hitelt, beleéli magát, gyanútlan hajtja álomra szép fejét. Így üzekedik a zsidó az ártatlan szűzzel. A világgal.

Aztán fordul egyet a zsidó álmában. Nedves, bűzös pokrócai közt röfögve, szipogva tovahenteredik, mancsa szőrös asszonyának löttyedt mellén pihen. Most épp úgy tartja kedve, hogy kiszáll, esésre spekulál, és válságot álmodik nekünk. Mit érdekli őt a megesett szűz sivalkodása a kereszt alatt? Mit érdeklik a bedőlt hitelek, az utcára került családok? Solymosi Eszter vére? A zsidó nyálkás röhögése kíséri a nyomorba süppedő családok útját. A zsidó röhög.

S a Kárpátok fölött csillagtalan az ég…

Egyszer már kitoltál velünk, vén zsidó! Szenvedtünk angyalaidtól, mert hittünk nekik. Ma brooklyni zsidó bankároktól szenvedünk, ugyanazért. Vén zsidó! Látlak a felhők mögött, ahogy horgas orrod csillagtalan egünkbe vájod! Hallom éjjelente kárörvendő kacagásod, vén zsidó! Ott vihogsz a kihűlt kéményekben, a leolvadt mélyhűtőládákban, zsidó. És tudom, hogy a pállott, metélt pöcsödig nem érek fel. Te akartad, legyen. Akkor választott néped felé fordítom magyar valagam. És arcukba szellentem magam, ahogy Erdélyország ormai felett mesél az őszi szél. Feszítsd meg! – így szól az én imám, te zsidó. Így visszhangzik az én kereszténységem. Vedd és olvasd, kilincsorrú!

És ne akard, zsidó, hogy összefussunk a közeljövőben.


Elítéli Tóta Árpádot a MÚOSZ etikai bizottsága

2008. október 18., szombat 13:29
Tóta W. Árpád blogjában parodizálta Bayer Zsoltot. Egy olvasó és az Indexet korábban etikátlansággal vádoló Halák László MÚOSZ-vezető szó szerint értették a szöveget.
A MÚOSZ Etikai Bizottsága osztozik a magyar állampolgár – és mások – felháborodásában, elhatárolódik mind az írás mondanivalójától, a stílusától, mind a szerzőtől és az internetes portál szerkesztőitől, akik ennek a felháborító írásnak nyilvánosságot biztosítottak” – írja a Magyar Újságírók Országos szövetsége lapunknak is elküldött állásfoglalásában, amelyet Tóta W. Árpádpublicisztikája kapcsán fogalmazott.
Újságírónk blogjában Bayer Zsolt antiszemita írásának parafrázisát közölte hétfőn. A Magyar Hírlapban megjelent, és vihart kavart Bayer-cikkre egy linkkel is ellátott idézet, továbbá a parafrazeált cím is utalt.
A paródiát másként értékelte ugyanakkor Vajda András, aki levélben kereste meg többek közt a MÚOSZ-t, a Mazsihiszt, az ORFK-t és a Klub Rádiót. Az újságíró szervezet nyílt levélben, antiszemita írásként ítélte el az antiszemita írást kifigurázó cikket.
Tegnapi napon súlyos antiszemita cikk jelent meg az Index Hírportálon egy Pulitzer díjas, jelentős állami megrendelésekben részesülő "sztárújságíró" tollából, ami mellett már nem lehet szó nélkül elmenni. Zsidó származású lévén mélységesen megalázott, ugyanakkor fokozott félelmet ébreszt bennem, hogy a gazdasági válság miatt felelőssé teszi a zsidóságot, ezzel is katalizátorként erősíti az antiszemitizmus terjedését” – írta panaszában az olvasó. Érveit elfogadhatónak találta a szövetség, amely szerint a véleményszabadságnak is vannak határai. „Véleményünk szerint nincs olyan újságírói műfaj, amelyben „a vélemény kinyilvánításáért való felelősség” lehetővé tenné az inkriminált írásokban kifejtetteket” – fogalmaznak.
Megállapítjuk, hogy az írások esetében joggal merül fel az Újságíró Etikai Kódex és a Közös Etikai Alapelvek megsértésének alapos gyanúja” – mondja ki a levél.
Az olvasók számára egyébként nyilvánvaló volt, hogy paródiáról van szó, amelyben a szerző elítéli a Bayer Zsolt által képviselt eszméket és stílust. „Az újkapitalizmus mozgástörvényeinek rasszista megközelítése szellemi restség és ostobaság, semmi más. … Nem zsidókról, meg keresztényekről van itt szó, de ebben az elbutult, fasisztoid országban ez hat. Bayer Zsolt korlátolt, ostoba állatságaival ezért lehet hivatkozási alap” – írja az egyik első kommentező.
A feljelentő levél előtt született kommentjében maga a szerző is nyilvánvalóvá teszi, hogy írása paródia. Ekként tálalja a szöveget egyébként a zsidó kultúrával foglalkozó Judapest.org is.
A MÚOSZ levelét jegyző Halák László már korábban is hozott lapunkat elmarasztaló ítéletet. A 2004-es ügyben a szervezet etikai bizottságának elnöke - Kovács Lászó akkori pártelnök véleményéhez csatlakozva - etikátlannak tartotta, hogy újságírónk részt vett az MSZP egy kampánytréningjén, és megírta, az előadók az etikai normák figyelmen kívül hagyására buzdítottáka résztvevőket.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése