2015. november 8., vasárnap

Múmiák



Múmiák

1998 X.9





Maga a múmia szó az arab mumiya-ból származik és tulajdonképpen Júdeai bitumot vagyis aszfaltot jelent. Az emberek többségének lelki szemei előtt, a fenti szót halva egy fehér vászoncsikókba csavart emberi test jelenik meg, vagyis egy egyiptomi múmia. Ez egy részt természetes, hiszen Egyiptom az egyik legismertebb ókori civilizáció, a múmiák hírnevéhez hozzájárulva például Tutankhamon fáraó sírjának felfedezése és a benne megtalált csodálatos szépségű tárgyakkal, gondoljunk csak az színaranyból készült halotti maszkra. Múmiák viszont szerte a világban vannak, elkészítésüknek módja függ az illető civilizáció vallásos hitétől és környezetük adottságaitól.Az egyiptomi mumifikáló eljárás több mint 6.000 éves és részletese Hérodotosz írja le. Nagyjából ez módszer abból áll, hogy az orrüregen keresztül eltávolították az agyat, majd egy bal oldali vágáson a többi belső szerveket, a szív kivételével. Ezután a testet beborították egy Egyiptomban bőségesen megtalálható nátron (konyhasó és szódabikarbonát keveréke) nevű fehér porral. A test így maradt egy hónapig, majd szorosan befáslizták szurkos vagy gyantás vászoncsikókkal. Dr. Bob Brien véleménye szerint, a mumifikálás úgy kezdődhetett Egyiptomban, hogy a halottakat a sivatagba temették, ahol a forró homok mint egy szivacs és kiszívta a testekből a nedvességet. Víz nélkül maradva a baktériumok elpusztultak és a testek megőrződtek. Dr.Brien mumifikált napjainkban egy halottat, az ókori egyiptomi eljárásokat követve. Kiderült pl., hogy az agy feldarabolása után egy éles kampóval, az nem távolítható el, csak ha pálmabort öntenek a koponya üregbe és hagyják, hogy az feloldja az agyat majd az orrnyíláson kicsorgatják. Meglepetésükre, egy hónap múlva mikor eltávolítottak a testről a nátron réteget, a halottuk pont úgy nézet ki mint egy több ezer éves múmia. Az egyiptomi múmiák aszaltsága és pergamenszerű bőre nem a sok eltelt évezrednek köszönhető, hanem a mumifikálási eljárásnak. A mellékelt képen dr. Brien által mumifikált testnek a keze látható, egy klasszikus egyiptomi múmia feje mellett.


A fent leírt eljárást néha cifrázva volt, így találtak múmiákat melyek ki voltak töltve olyan anyagokkal mint iszap, homok, fűrészpór, gyantába áztatatott rongyok, esetleg hagyma vagy borsó (II Ramszesz múmiája), ezeket nem csak a test belsejében találták meg, hanem a koponya üregben vagy, a nők esetében, a mellekben.
Ezek mind drága eljárások voltak, a kevés pénzűeknek nem nyitották fel a testüket , hanem cédrus olajat fecskendeztek be a végbélnyíláson át, mely belül feloldott mindent. Ismertek olyan esetek is amikor halottat gipszel vonták be, így zárva el a testet a baktériumoktól és a káros levegőtől. Egyiptomban a mumifikálás egy iparág szerű tevékenységé fejlődött, nem csak embereket hanem állatokat is mumifikáltak. Tulajdonképpen minden egyiptomi állatfajnak vannak múmiai (íbisz, macskák, majmok stb. több milliós temetői).1851 XI. 12-én Auguste Mariette felfedezte a szent Apis bikák temetőjét. Ez földalatti folyósok soraiból áll, több szinten, melyek mindkét oldalán kamrák sora található, ezekben hatalmas gránit szarkofágok. Egy ilyen szarkofág súlya 70 tonna, ezen egy 20 tonnás fedő nyugodott. Az volt viszont az érdekes, hogy bár megvan a pontos leírása a bikák mumifikálásának, mégis a Szerapeumban talált bikaalakú múmiák belsejében 7 különféle állat csontváza keveredett, a szarkofágok nagy részében viszont egy csontszilánkokkal kevert bűzös bitum massza volt csupán.
A fent leírt mumifikálási eljárások nagyon hatásosak voltak. Így például Ra Hetep herceg sírjában talált búzaszem elültetése után kikelt, vagy Meme hercegnő múmiájának vizsgálata kiderítette, hogy a bőr sejtjei még élnek !
A „fagyasztás” egy másik mumifikálási módszer, amely 12.000 éves múltra néz vissza. Ez az eljárás abból állt, hogy a halottat egyenesen egy jégmezőben ásták el, vagy egy fagyasztási kamrát készíttek, az úgynevezett kurgánokat. Ezek nagy kőhalmok, melyet fával béleltek és jéggel töltöttek meg így érve el, hogy a belső hőmérséklet –200C fokon állandósuljon.
Sokan nem tudják, de a történelem egyik legnagyobb számú múmiáit az Aleutin szigetek egyikén, a Kagyamilen találták a '30-as években. Egy barlangban, bálnakoponyákra emelt gerenda platform tetején, több száz tengeri emlősök bőréből vart zsákokban, nyugodtak a unangani civilizáció halottai.


Közismert ugyanakkor a Cerro El Plomo csúcs 5.300 méter magaságán talált 10 éves inka kislány teteme, mely piros szegélyű krémszínű láma szőrből készült „ponchó”-jával, szépen levágott körmeivel és hajával, úgy tűnik mintha aludna. Mellette volt a piros és fehér tollakból készítet zsákja, melyben coca leveleket, egy ezüstből készült baba. Egy kisfiú tetemét is megtalálták az Andok 6.405 méter magas El Toro csúcsán, és minden azt látszik igazolni, hogy ezek vallásos áldozatok voltak.
A kurgánokra jellemző sír belsejeként a Pazyryk, 2.000 éves kurgánt említem meg, ahol egy 6 méter hosszú koporsóban egy fehérbőrű, 25 éves, 1,60 méter magas nő teteme volt, bal karján egy tetoválás, a mellette levő férfin harisnyanadrág és lábbeli. Koponyákat kinyitották, az agyvelő el volt távolítva, ugyanúgy mint a beleket és az izmokat, ezek helyébe fű volt téve. A sírban még lovak teteme volt megtalálható, egy négy kerekű szekér maradványaival.




A legrégebbi fagyás által megőrzött tetem 4.000 éves és a bronzkorból van. A Tiroli Alpok gleccserének vándorlása hozta napvilágra a kék szemű 30 éves férfi, 1,60 méter magas tetemét, mellette bronzszekercéjét bőrszíjak rögzítették fanyélre. Kése kőpengéjű, bőrzacskó tűzkőszerszámmal, átfúrt kőkorong amulett, bőrtok benne 13 darab 83 centiméter hosszú tollas nyílvessző.Fagyás által megőrzőt tetemeket akaratukon kívül is készítenek az emberek, ezek nagyon értékes információkat hordozva. Így például az 1845-ben elindult Franklin expedíciója mely a Csendes óceán felé vezető nyugat-északi átjárót akarta felfedezni. A jégmezőben záródva 3 évig próbáltak visszatérni. Bár nagyon jól ellátott expedíció volt, mégis senki nem élte túl. Egy sarki expedíció talált rá egy szigeten három tetemre. A fenti jobb oldali képen látható az egyik ilyen jéggel megtelt koporsóban talált férfi teteme. Mindhárman tuberkulózisban haltak meg. Viszont az ami megoldotta az expedíció rejtélyeit, az a testekben talált nagy koncentrációjú ólom volt. Úgy néz ki, hogy az élelmet ólom edényekben őrizték, és így ólom mérgezést kaptak aminek pszichikai következményei vannak, magyarán mondva az emberek megzavarodtak.Mikor egy test meghal, a belsejében található baktériumok, mellyel addig szimbiózisban élt, elkezdik felfalni a házigazdát. Ráadásul a holt sejtben a lizozomák egy maró hatású anyagot bocsátnak ki mely tönkre teszi a sejt membránt megengedve így a baktériumok behatolását. A tőzegföldek a tanninban gazdag nővények szétbomlás folyamán keletkeznek. A tannin molekulák áthatolnak a bőrön, megtöltve a bőr colaggén kanálisait, elzárva így a baktériumoknak és a nedvességnek az utját. Az ekképpen „bebalzsamozott” ember 2.000 évig is nyugszik a mocsaras tőzegföldben.
1984-ben, az egyik angliai tőzegföldben megtalálták egy férfi múmiáját. Bajusszá és haja gondosan nyírva volt, a mikroszkóp az bizonyítva, hogy erre egy ollót használtak. Főbe volt verve, a nyakán egy állatbélből készült fojtó hurok lógót, és a torkát is elvágták. A ruhái és az, hogy az akkor ritkaság számba menő ollóval volt levágva a haja, arra enged következtetni, hogy gazdag volt, a sebek halmozása kizárja viszont a rablás valószínűségét.
Meglepő, de a tőzegföldekből előkerülő múmiák mind végletekig vitt erőszak nyomait viselik : levágott végtagok, elvágott torkok, kötök a nyakban.
Például 1950-ben, ez alaklommal Németországban találták meg egy lány múmiáját (a Windebey-i lány). Le volt borotválva a feje, nyaka körül egy bőr gallér, szemei bekötve egy vászoncsíkkal.


Mindezek a tőzegföldi múmiák, egyszerre többféle képen voltak megölve, és mi nem tudjuk mi célból ? Gyilkosság ? Vallási szertartás ? Esetleg azért, hogy ne térjenek vissza az élők közé ?
Minden gondos balzsamozás ellen, a napjainkig fennmaradt legjobban megőrzött múmiák a természet műve. 1979-ben Kínában, a Lop Nar vidéken, a Góbi sivatag peremén, a régészek két nőnek a 4.000 éves tetemét találtak meg egy 8 méter magas sírdombban,  A hölgyek csúcsos fülvédős fejdíszt és tehénbőrből szíjakkal összekötött sarút viseltek. Bikabőrbe voltak tekerve, és az egyikük 20 éves lehetett és 152 centiméter magas elhalálozás pillanatában. Ami viszont küllőnősé teszi, az 10 kg súlya mely a szárazságnak köszönhető, és a sötét szőke haja !!
A test annyira jól megőrződött, hogy izmai még rugalmasak, belső szervei jól tartósodtak pont úgy mint a körmei és haja.
Ugyancsak Kínában, a Xinjiang tartományba találták meg az 1.200 éves, a sivatag homokrétege alatt, fatörzsekkel letakart, sártéglákkal körbefogott sírkamrákban nyugodó több száz múmiát. Élénk színű gyapjú felsőrészt, bőrzakót és lábukon bőrcsizmát viseltek.
Nem tudok továbbmenni, anélkül, hogy megemlíteném, az ugyancsak Kínában kiásott, a Tai márkinőjének elnevezett múmiája. A 4.500 éve megőrződőt testes hölgy, három, egyik a másikban elhelyezett koporsóban nyugodott, pontosabban a legutolsóban található rejtélyes vörös folyadékban, amiről csak annyit tudni, hogy nagy mértékben található benne higany.
1971-ben, Changsha városba (Mawangdui) az épitomunkások egy pince kiásása közben több mint 10 méter mélységben egy fehér szinű agyagréteget találtak és egy acélrudat vertek bele. Ennek nyomán valamilyen gáz tört fel, amelyet gyufával meggyujtottak és lángra kapott. A helyszinre sieto régészek megállapitották, hogy itt a föld mélyén egy óriási sirbolt lehet.




Miután feltárták a sirboltot, egy több mint 1 méter vastagságú fehér agyagréteget találtak, alatta egy vastag faszénréteg, majd több tucatnyi bambuszgyékény boritotta be a koporsókat. A kiemelt faszén sulya meghaladta az 5000 kilót, és négy tehergépkocsiban fért csak el. A kripta feltárásakor a gyékények sárga szinben ragyogtak, ezután azonban alig 10 perc alatt megfeketedtek, majd szétmállottak a levegötől. A sirboltban négy különböző nagyságú koporsó feküdt egymásban. A legkülső 7 méter hosszú, 5 méter széles és 3 méter magas volt. A holttest a legbelső koporsóban volt.
 


Amikor kinyitották a koporsókat, a régészek rendkivül meglepődtek, hiszen a női holttest teljes épségben megmaradt, arca jól kivehető volt, haja ragyogott, kéz- és lábujjainak vonalai is láthatóak voltak. Bőrének még nedvességtartalma is volt. Tapinthatóak voltak izmai. Végtagjain az inakat mozgatni lehetett. A boncolás kimutatta, hogy belső szervei épek maradtak. Nyelőcsővében, gyomrában és nyombelében több mint 100 sárga dinnye-magot találtak. Ez azt mutatja, hogy az eltemetett nő éppen sárga dinnnye fogyasztása közben halt meg, még pedig a dinnyeszezonban. A sirban megtalálták a meghalt nő pecsétjét is, az erre vésett jel szerint Qie Xin-zuinak hivták a hölgyet. Irásos feljegyzések szerint az időszámitásunk előtti 2. Században temették el. A hölgy a Nyugati Han dinasztia Changsha fejedelemsége vezérének, Li Cangnak volt a felesége.

 


Erről jut eszembe, hogy Kína egységes birodalmát teremtő első császárának, Csin Si Huang-tinak sírjába állítólag az ország térképét utánzó nagy méretű makett van, melyben a folyók és tengerek higanyból vannak, a csillagképek a plafonon gyöngyszemekből, és az ily módon ábrázolt ország közepén a császár hármas koporsója áll, mindezt persze egy hatalmas hadsereg védi. A régészek úgy tartották mindez csak egy legenda. Aztán 1974-ben napvilágra került a több mint 6.000 figurából álló agyaghadsereg. Katonák, lovak és szekerek, természetes nagyságban, álltak szépen felsorakozva. A döbbenetes az, hogy nem szalagmunkával, vagy sablonnal készültek, hiszen minden egyes katonának különbözik az arcvonása, ruhája és fegyvere. Megkerült, a „legendában” szerepelő hadsereg. A sírj feltárására nem add engedélyt a Kínai kormány, valószínűleg csak a legenda miatt mely kimondja, hogy a sír megbolygatása után Kína megszűnik létezni, így csak számítógépes modellezését láthatjuk.




A múmia készítésnek voltak nem éppen ortodox módjai is. Dél-Amerikában (Chile), az Atacama sivatagban, úgy kb. 7.000 évvel időszámításunk előtt éltek a chinchorrok. Halottaikat szépen megnyúzták, majd leválasztották a csontokról a húst. A csontokat ismét összeszerelték, egy faállvány segítségével, a rajta levő izmokat nád és tengerifű kötegek utánozták. Bevonták aztán a testet agyaggal, majd ráhúzták a halott bőrét, végül bekenték az egészet egy hamuból készített pasztával és egy vékony, csillogó mangán réteggel. A múmiák nagy részénél a fejet egy, valószínűleg a halott arcát utánzó, agyag maszk borította, rajta egy emberi hajból készült paróka.
Eva Peront, az argentin diktátor feleségét, azt akit Madonna alakit az Evita című zenés filmben, halála után egy orvos mumifikált. A folyamat több mint egy évig tartott, a végén viszont, a nő testének minden sejtje a víz helyet viaszt tartalmazott ! Annyira élőnek tűnt, hogy Perez bukása után, az új kormány emberei, levágták a múmia egyik ujját, hogy meggyőződjenek valóban a halott Evita van előttük !




Mindezek mellet az én kedvenceim a múmiák világában, a Peru-i múmiák Az első pillantásra valami nagy babához hasonló zsákok, egy inka előtti civilizáció nyomai, melyek halottaikat, egyedül vagy csoportosan földpiramisokban temette. Az összekucorodott tetem fejét egy gazdag és színes tollturbánnal díszítették, a kezein ezüst karperecek fénylettek. A tetemet egy finomszövésű vászon burkolja melyet egy totóra nevű, vízi nádból font kosárba helyeztek, az üreget pedig színes gyapottal töltötték ki. A nagy fonott kosarat több rétegben fehér gyapotvászonnal szorosan betekerték, majd erre varrták fel a bábú hamis fejét, melyre nagy szemeket festettek és egy nagy, mutatós  faorrt fogtak rá. Legvégül a fantasztikus jelenség fejére, egy hosszúszálú, pirosra festett agavé fonalból, kontyba tornyosuló parókát helyeztek.



A paróka jelenléte nem véletlen, hiszen egy ilyen „csomagból” került elő annak a 25 éves lánynak a teteme akinek 2,15 méter hosszú haja volt !!!!


A halál utáni élet a sci-fi irodalomban

1999 V.14 
A téma nyilvánvalónak tûnik ugyebár, ám rögtön látni fogjuk, hogy nem épp olyan nyilvánvalóak a dolgok mint gondolnánk. A bajok már ott kezdödnek, hogy nem tudjuk pontosan megfogalmazni mi az, hogy halál ? Mit nevezünk halálnak ?Nem tudjuk meghatározni mi a halál, mivel annak sincs pontos meghatározása, hogy mi az élet. Próbálkoztak már egy csomó, nyakatekert meghatározással, ám mindig találni egy kivételt ami megszegi a felállított meghatározásokat. Talán azért, hogy erõsítse a szabályt ?!
Mikor mondhatjuk valamire, hogy halott ? Valamikor azt mondták, egy ember akkor halott ha már nem ver a szíve. Ma már ez nem jelent gondot, az ember még él, a gépekre kötve, így most az a halott akinek nem mûködik az agya. Tulajdonképpen a halál kötelezõ mozzanata az életnek ! Sejtjeink milliói hal meg, mi viszont tovább létezünk, élünk. Talán nem gondolkodtatok el rajta, de egy embert a halál borítja, ugyanis a bõrkülsõ felülete, cheratinból van, ami nem más mint halott bõrsejtek. Minden sejtben be van építve az elhalálozás pillanata. A modern kutatások kimutatták, hogy egy sejt meghatározott számú osztódás után elpusztul. Ha ez az információ a DNS-ben megsérül, akkor a sejt tovább el, burjánzani kezd és rákos sejté alakul ! A rák tehát, tulajdonképpen olyan sejtek tömege melyek elfelejtettek megahalni. Valamikor örök élet volt a földön, pontosabban akkor amikor a sejtek mitozissal osztódtak (a szülõ génállománya azonos az utódéval), ám aztán felfedeztük a meiozist és a szexuális szaporodást (megduplázott DNS, a génállomány fele az apukától, a másik fele az anyukától jön ==> a gyermek nem azonos a szülőkkel), vagyis a szexért feladtuk az örök életet, élvezzétek hát ! hogy nincs átmenet az élõ és a holt között. Ha egy élõ sejtett kezdünk elemezni, a makroszkopikustól a mikroszkopikus felé haladva, valahol menet közben elvesztõdik az élet és a fizika meg kémia élettelen területén találjuk magunkat. Nincs átmenet az élõ és a halott között!
A Kirlián féle fényképészet, Backster kisérletei, Macovschi biostrukturális elmélet, stb. (lásd 
Furcsa kísérletek címû elõadást!), azt igazolják, hogy van esetleg az életnek egy olyan komponense, feltehetõleg energetikai, mely megfoghatatlan jelen pillanatban a tudomány számára. Ez arra enged következtetni, hogy esetleg van valami a hálál után.
Minden kultúrában megtalálunk elképzeléseket a halál utáni idõszakról. Ezekbõl a túlvilági elképzelésekbõl adódnak a temetkezési szertartások, vagy az e életi erkölcsi viselkedésünk. Gondoljunk csak a keletiek lélekvándorlására, vagy a keresztények Mennyország és Poklára.
A halál utáni élet reményét táplálják a klinikai halálból visszatértek beszámolói, vagy a regresszios hipnozis eredményei. Itt arról van szó, hogy hipnozisban egy egyént vissza lehet küldeni egy, a születése elõtti korba, és az szépen elmeséli az akkori, tehát elõzõ életének eseményeit, tapasztalatait. A döbbenetes az, hogy az alanyt nem csak a múltba hanem a jövõbe is küldhetjük ! Ezek a kísérletek azt a képet eredményezték, hogy a földi életünk célja a nevelés, „leckéket” kell megtanuljunk.
Egy ennyire érdekfeszítõ témát, gondolhatjátok, hogy a sci-fi nem hagyhatott ki. Az alkotok megpróbálnak választ adni a minket foglalkoztató kérdésekre, mint például arra, hogy mi is a célja életünknek ?
Daniel F. Galoye szerint a Világ nem más, mint egy álom, egy olyan lény álma mely egy embernek a fejében lakozik. Az illetõ személy, a 
Ma éjjel szertefoszlik a világ, címû elbeszélésben persze nem tud errõl semmit, ellenben a hatóságokkal akik egy idõ után rájönnek, így nagyon csodálkozik, hogy addigi szerény tapasztalata ellenére, szebbnél szebb nõk kezdik ostromolni, és amikor az utcán ki akarják rabolni, a támadott legalább tíz titkos rendõr fogja le. Ha már Galoyenál tartunk említsük meg a Szimulátor címû regényét, ahol a szereplõk rájönnek,  hogy nem egyebek egy számítógépben levõ adat halomnál, virtuális személyiségük és világuk csupán azt a célt szolgálja, hogy felmérjék a valós világ reklámjainak hatásfokát. A virtuális világot tartalmazó számítógépet is emberek készítették, de Donald A Wollheim egyik novellájában, Az idõ peremén-ben, ennél nagyra törõbb alkotást ír le. Itt az emberek létrehoznak egy kis Világmindenséget, melyet egy elemi részecske nulla Kelvin fokig való lehûtésével és tömegének a végtelen felé tolásával alkottak. A miniatûr világmindenségben levõ galaxisokban, a megfelelõ körülményeknek örvendõ bolygókon civilizációk alakultak ki, ezzel pedig telepatikusan tartják a kapcsolatot az „alkotok”.
Mielõt még a fejünkbe szállna a nagyságunk dicsõsége, megemlítem Mark Nowak egyik alkotását (
Elmeklinika), melyben a mi Földünk nem egyéb mint egy bolondok háza, az UFO-k pedig a mentõk akik szállítják a pácienseket.
Már említettem, hogy gyanítják az életnek van egy energetikai komponense, vagyis inkább energetikai lények vagyunk, még ha szubliminált szinten is
A következõ lépés az, legalábbis Kurt Vonnegut jr. szerint, hogy az emberek elhagyják testüket és csak ünnep napokon öltik fel magukra, a raktárból elõvéve, Silverberg szerint viszont, az Utasok-ban, pont az ellenkezõje történik, földönkívüliek veszik idõnkét uralom alá az emberek testeit, szórakozás céljából.
Eljön majd az az idõ is, hogy a túlvilág léte tudományosan bizonyítva lesz, de csak azok élvezhetik akik évekig keményen gyakorolnak mindenféle transzcendentális meditálást, vagy akinek sok pénze van, egy gépezet segítségével. Az eben a világban végbemenõ átalakulásokat írja le Robert Sheckley a filmre is vitt
Free Jack címû regényében. Természetesen egy akció film lett belõle, sehol nem leljük meg benne pl. azokat a közvetítõ irodákat, ahol kapcsolatban léphetsz az elhunyt szeretteiddel, vagy akár az ámokfutókat, vagyis azok a gazdagok akik végigmentek a túlvilági bejutáshoz való kezelésen, így kiállnak egy zsúfolt térre és megpróbálnak minél több embert megölni mielõtt a rendõrök megölik, esetleg embervadászatot rendeznek ahol õket kell levadászni. Vannak persze olyanok is akik egy komputerbe viszik be személyiségüket, így próbálnak tovább élni. Ha ezt a szemilység átvivést nem egy számítógépbe hanem egy másik ember agyába tesszük, akkor John Brunner Az utolsó magányos ember címû elbeszélésének alapötletét kapjuk. Brunner úgy látja a jövõt, hogy tudatunkat megosszuk másokkal, így testünk halála után is létezni fogunk, persze nem muszáj azok a mások emberek legyenek, lehetnek például élõsködök, mint ahogy George R.R. Martin írja le az Egy ének Lyaért címû alkotásában. A greeska élõsködõ persze csak egy váz a bolygón éltek tudatának.
Vannak e témával foglakozó kedvenc regényeim is.
Ian McDonald a 
Necroville címû regényében, a halottakat nanotechnológiával felélesztik, vagyis sejtnagyságú kis robotok milliárdjaival. A társadalmi szerkezet viszont olyan , hogy ezek a felélesztet személyek többet nem találkozhatnak a szeretteikkel, más városban kell költözzenek, és õk végzik a munkát másodrendû polgárok lévén. Nem fenséges utópia, de egy égetõ pokol sem, inkább Dosztojevszki kormos és pókhálós látomásaihoz hasonlít.
Sokan kíváncsiak vagyunk milyen a túlvilág. Erre adnak választ a
Thanatonauták. Ebbe a regényben melyet Bernard Weber írt alaposan áttanulmányozva különbözõ civilizációk másvilágról alkotott képét. A thanatonauták, olyan emberek akik mesterséges komában megindulnak a túlvilági utjukra, maguk után húzva a köldökükbõl kiinduló ezüst fonalat. Rengeteg, emberi életben mért áldozat árán, sikerül a kilövéshez ideális gyógyszer keverék dózist kifejleszteni, így az utazok mind hosszabb és hosszabb ideig vannak komába, visszatérve pedig elmesélik mit tapasztaltak. 18 percnyi komára van az a fényes ragyogó tölcsér mely valahol a világmindenségben lebeg. Ennek a végében egy fényes fal van, mintegy határként. Ezen túl jutva, 21 percnyi komára, van a fekete és hideg zóna, ahol az utazó lélek szembesül félelmeivel és kétségeivel. A harmadik zóna, piros, forró és nedves, 24 percre van, itt a legrejtettebb perverz látomásainkat kell átélnünk. Ha mindezeken a megpróbáltatásokon átjutunk, elérünk a 27 percre levõ rózsaszín váróterembe, Forgó égbolt alat hatalmas síkság terül ahol milliárdnyi emberi lélek várakozik. Itt találkozhatunk ismerõsökkel vagy beszélgethetünk rég elhunyt nagy emberek lelkeivel.
Áthaladva e hatalmas síkság felett, 31 percnyi koma után eljutunk az ötödik zónába. Itt a zöld a domináns szín és szembesülünk az abszolút szépséggel. Csodálatos nõvények és állatok találhatok meg itt és te utálni fogod rusnya emberi alakod. Az abszolút szépség után az abszolút tudás jön. Ebben a sárga zónába, melyhez 49 percnyi koma után érsz el, a jogik felfedezik a harmadik szemûket és a chakrák értelmét, a taoisták az Utat, a muzulmánok Allah kertjét, a Paradicsomot a keresztények és a nirvanát a buddhisták. Itt viszont még nincs vége az útnak. A következõ, hetedik zónába mérettetik meg az angyalok a lelkek érdemeit. Megtudhatjuk, hogy az õrdögök is jó angyalok, kísértéseikkel segítenek elsajátítani a megfelelõ leckéket. A megméretetett lelkek a fényhegy túlsó oldalára kerülnek, de oda már nem juthatnak el azok akinek ép az ezüstõs köldökzsinórjuk.
Weber szerint, ezeknek a felfedezése után, a világban egy általános jó lét kezd el uralkodni, mindenki megpróbálva minél több jót cselekedni a megméretetésre gondolva. De ez csak egy ideig tart. Megkezdõdnek aztán a túlvilági háborúk, melybe egyes felekezetek által kilõtt thanauták megpróbálják ellenségeik thanautáinak köldökzsinórját elszakítani.
Hát igen ilyenek vagyunk mi, emberek



Kristálykoponyák

1998 IV.10
A Föld különböző pontjain, kalandorok, tehát ismeretlen körülmények között, találtak meglepően rejtélyes műtárgyakat.akristály koponyák kiemelkednek ezek közül.
Az első ilyen koponyát, 1889-ben, Mexikóban találták és most a British Museum-ban található.
1927-ben Lubaantum-ban, Brit Honduras földjén, Frank Mitchel Hedges és nevelt lánya Anne Le Guillon is találnak egy ilyen kristály koponyát. Ez jelen pillanatban egy San Francisco melletti bankban található.
1970 október 27, Hewlet-Packard laboratóriumban, Santa-Clara városban vetett alá egy alapos vizsgálatnak az utóbbi kristálykoponyát.



A megfigyelések a következő eredményekre vezettek :
- az eredeti kristály tömb amiből készült a koponya 5 kiló lehetett, hosszúsága 182 mm., szélessége, mely azonos a magassággal 130 mm.- még elektronikus mikroszkóppal sem leltek meg rajta csiszolási nyomokat, azt a benyomást kelti, hogy úgy öntötték, ami technikailag jelen pillanatban lehetetlen.- belsejében prizmák és lencsék vannak melyek a koponya mélyébe vezetik a fénysugarakat.- bizonyos szögben vetített fényre a koponya szemüregeiben képek és színes foltok jelennek meg és 35 cm.-es diffúz holdudvar alakul ki körülötte.- néha, mély harangkongáshoz hasonló hangot ad.
- az agyvelő helyén légüres lyuk található.
Senki nem tudja napjainkban megmagyarázni, hogyan készültek ezek a kristálykoponyák, ki készítette őket és milyen célból.


A másik furcsaság amiről ma beszélni fogunk egy térkép amit Isztambulban, az egykori szultáni palotában, a Topkapi Szerájban őrzőt kéziratok között találták. Pontosabban mondva egy valamikor kettévágott térképnek a 90x65 cm-es bal felére bukkantak, ami az Atlanti-óceánt, annak keleti és nyugati partját szegélyező földrészsávokat és szigeteket ábrázolja.
A térképet Piri Reis készítette 1513-ban, huszonegy évvel azután, hogy Kolumbusz hajói első ízben szelték át az Atlanti-óceánt.
A térképen jól kivehető Dél-Amerika körvonala, és ami megdöbbentő az Antarktisz jelenléte ! Az Antarktiszt csak 1820-ban fedezték fel, 307 évvel azután, hogy Piri Reis megrajzolta térképét, hogyan ábrázolhatta tehát a hatodik földrészt ? És minthogy az Antarktisz évezredek óta jég borítja, hogyan szerepelhet a térképen jégtakaró nélkül ?
Mivel magyarázható a következő bejegyzés a térképen : „ezen a vidéken semmiféle élet nem található. Minden puszta, és nagy kígyók vannak, emiatt a portugálok nem is szálltak itt partra, amely állítólag igen forró?”
A térképen ábrázolt terület – nyilvánvalóan Dél-Amerika – nyugati részén a hegyek az Andoknak tűnnek. Csakhogy a térkép készítésének idejétől számítva még hét év telet el, míg Magellán megtalálta az átjárót, és tizennégy addig amíg Pizzaro meglátta az Andok csúcsait. Hogyan tudhatott Piri Reis az Andok létezéséről ?
A térkép déli részén valami, ami a Falkland szigetekre hasonlít, csak 1592-ben lett felfedezve.
A térképen látható partot és a modern földgömb Antarktisz partjait összehasonlítva figyelemre méltó a hasonlóság, a térkép ezen a területen mintegy húsz mérföldnyi eltéréssel pontosnak mondható. A kialakuló föltevések szempontjából nagy jelentőségre tett szert a kis szigetcsoport a térkép alsó szélén. A szigeteken látható sötétebb színezés hegyvidékre utal. Egy brit-norvég-svéd közös felmérés 1949-ben ezen a területen egy tenger alatti hegyvonulatot mutatott ki. Csúcsai közül néhány a víztükör fölé emelkedne (tehát sziget lenne) ha nem volna ott jégtakaró. Mi ez ha nem annak a bizonyítéka, hogy Antarktiszt fölfedezték és föl is térképezték, méghozzá abban a korban, amikor nem borította jég?
A Piri Reis-féle térképet behálózó vonalakat (úgynevezett loxodromákat) „lefordította” földrajzi szélességi és hosszúsági körökre, a Institute of Technology egyik matematikusa. (Loxodromának nevezik a gömbmértanban azt a vonalat, amely a gömbfelület valamennyi délkörével azonos szöget zár be). Az Atlanti-óceánra rajzolt öt szélrozsa egyébként egy köríven helyezkedik el. A kör középpontja a térképen kívülre esik, körülbelül arra a helyre, ahol Kairót ábrázolná a térkép – ha eltartana odáig.
A kutatok megvizsgáltak számos más térképész munkáit is és még sok más rejtélyes addig figyelmet elkerülő dolgokra bukkantak Oronteus Finaeus térképén is félreismerhetetlenül az Antarktisz látható. Mindezekből azt a következtetést lehet levonni, hogy ezek az ősi kartográfiai ismeretek, amelyek Piri Reis, Oronteus Finaeus és a többiek térképén tükröződnek, csonka, töredékes formában maradtak fenn, túlélve azt a civilizációt, amely létrehozta őket, és csodával határos módon átvészelte a kultúra ókori tárházainak, például az alexandriai könyvtár pusztulását.



Megalitikus civilizációk

1997 VIII.29
Szerte a világban megtalálhatóak egy letűnt kór hatalmas kövekből készült nyomai. Természetesen a diákok nem tanulnak ezekről a történelmi órákon mert senki nem tudja ki és mikor építette őket, miért annyira egységes a kinézetük, és főlég mi célból készültek ezek a gigászi alkotások ?A legismertebb típusok a menhirek, dolmenek, kőkörök és szanktuárisok. A menhirek (= hosszú kő) magányos faragot kőből készült függőleges oszlopok, a dolmenek (breton nyelvből = kő asztal) égy hatalmas vízszintes kőlap mely két vagy több függőleges tömbön nyugszik (csak Franciaországban több mint 4.500 van belőlük), míg a cromleh (kőkörök) kór alakba helyezett kőoszlopokból állnak.
A délnyugat-angliai Wiltshire grófság egyik kisvárosában található Anglia legnagyobb kőköre, amely még a híres stonhenge-i megalít építménynél is nagyobb és régibb. Körülbelül 700, a korai kőkorszakból származó (i.e. 6-2. évezred), durván megmunkált kő alkotott valamikor Averbury körül három gyűrűt, ezeket egy 15 méter mély árok és földsánc vette körül. Ma még 26 darab 40 tonnát is elérő kőóriás magaslik a kisváros fölött. Averbury szomszédságában „magaslik” a 40 méteres Silbury-domb. Az 1960-as évek végén folytatott ásatások eredményei arra utalnak, hogy a dombot i.e. 2.800 és 2.600 között mesterségesen emelték. Belsejében hatlépcsős kőpiramist találtak a régészek.
A kőkorszakból maradt ránk a Newgrange kazamatarendszere, a Dublin (Írország) közelében lévő kör alakú domb. Eredetileg számtalan megalít fogta körül koszorú alakban az építményt. Ebből 12 ma is látható közülük A newgrangei sírdomb minden bizonnyal az őskor legnagyobb építészeti csodája  és a világ legrégibb megmaradt építménye . A becslések szerint i.e. 5.000 körül keletkezhetett, építésekor 200 ezer tonna követ mozgattak meg.



Az építmény tulajdonképpen egy 79 méter átmérőjű és 12 méter magas kőhalom, melyben 300 tonna kő található, a peremén 97 hatalmas kőtömbökből készült kőszegéllyel. A domb belsejében található 3 sírkamrát (?) és a 20 méter hosszú, keskeny folyosót, 43 egyenesen álló, födémtartó faragott kő alkotja. A tömböket különös rajzok díszítik : kígyók és cikcakk vonalak, kettős spirálok és geometrikus ábrák. Az őskori épület kváderkövei stabilan egymáshoz illeszkednek. Kis csatornák gondoskodnak a vízelvezetésről és az állandó hőmérsékletről.
O'Kelly és munkatársai véletlenül fedezték fel azt az egyedülálló jelenséget, hogy a sírkamra a téli napfordulón 8 óra 58 perc és 9 óra 15 perc  között kivilágosodik. A bejárat felett egy derékszögű résre figyeltek fel, amelyet egy tolózárnak látszó derékszögű tömb zárt le. A kvarc karcolásaiból arra lehet következtetni, hogy a tolózárat régen gyakran mozgatták. Ha kinyitották, az öttonnás kőlemezzel lezárt bejárat felett keskeny rés vált szabaddá, amelyen azonban ember nem férhetett át.
A bretagne-i Morbihan-öbölben, két kis zöld sziget található : Gavrinis és Er Lannic. Szenzációkat rejtenek ! Az apró Er Lannicon található egy kőovális, átmérői 58, illetve 49 méter, melyet 49 megalít alkot, a fele a szárazföldön áll, a többit apálykor is a tenger mossa. Ott, pontosan 9 méterrel mélyebben fekszik egy második 33 kőből álló 65 méter átmérőjű kőgyűrű. Apálykor, ha csendes a víz, épp hogy ki lehet venni a víz alatt. A két kő alakzat együtt egy nyolcast formáz. 
A szomszédos Gavrinis, 750 méter hosszú és 400 méter széles sziget, és körben fák szegélyzik. Ezen a kis szigeten található egy 52 monolitból készült komplexum. A hatalmas kőtömbökkel szegélyzett, és befedett galéria 13,1 méteres. A szentély 2,6 méter hosszú, 2,5 méter széles és 1,8 méter magas. Ezt a kamrát hat hatalmas kőlapból képezték ki, és fölé helyeztek egy gigantikus, 3,7 x 2,5 méteres kő fedőlapot. Mindent összevéve a tulajdonképpeni sírfolyosó 52 óriáskőből épült, és ezek felét – 26  darabot – különös jelekkel vésték tele. Számtalan spirál és kör fonódik egymásba, majd sajátos barázdák látszanak, amelyek kinagyított ujjlenyomatokhoz hasonlóak, kígyóvonalak burjánzanak, gyakran az egyik monolittól a másikig, az egyik kövön pedig baltákra vagy hegybe szaladó kőökölre emlékeztető ábrázolások húzódnak.


Gavrinis szigetén maga az alap is mesterséges plató, az építők az örökkévalóságra gondoltak. A sok kérdés mellet mely az összes többi megalitikus építménynél felmerül, Gavrinis egy újabbat merít fel : hogyan tudták a több ezer tonnányi súlyt a szárazföldről ideszállítani ? Vagy a kőépítmény akkor keletkezett, amikor a tenger vize még nem volt ott ? Maradjunk továbbra is Franciaországban. Bretagne-ban, a Quiberoni-öbölnél furcsa kősétányok húzódnak. Korukról, építőikről és funkciójukról csak feltételezéseink lehetnek. Carnac jelentős prehisztorikus lelőhely, ugyanitt található a több mint 3.000 megmunkálatlan kőtömb melyek több kilométeres sétányokat alkotnak, közülük némelyeik egyenesen a tengerben vezet.


Feltételezések szerint több ezer menhirnek veszhetett nyoma a környékbeli építkezések során vagy az Atlanti-óceán hullámsírjában. Az eltűnt kövek megnehezítik annak a rejtélynek a megoldását, amelynek eredete az i.e. 6. évezredre nyúlik vissza. Madártávlatból nézve ugyanis az a benyomásunk, mintha néhány kisebb-nagyobb megalít hatalmas geometriai formákat alkotna. Olyan derékszögű háromszögek fedezhetők fel, melyek átlói 107 méteresek, és oldalaiknak aránya 5 : 12 : 13.
A Carnac melletti Locmariquer 21 méter magas menhire a maga 348 tonnás súlyával éppen 40 tonnával nehezebb, mint manapság egy utasokkal teli sugárhajtású repülőgép. A menhir jelentősége rejtélyes, egyes régészek szerint „útjelző tábla” szerepét tölthette be.
Carnac megalitjairól számos legenda kering. Aligha valószínű, hogy a súlyos kőtömböket varázserejű papok elméjük erejével mozgatták volna, vagy hogy 3 ezer ember görgőkön szállította a dimbes-dombos vidéken át. Egy újabb keletű legenda például azt is állítja, hogy 253-ban mártírhalált halt Szent Corneliust arra kényszeríttették, hogy pogány istennek mutasson áldozatot. Emiatt Romából Bretagné-ba menekült. Az őt üldöző római sereget a jámbor keresztény imái kővé változtatták. Ezek a kövek alkotják ma a carnaci kősétányokat.
Tralleborg, Dánia. Ha fogunk egy körzőt és húzunk egy kört, aztán néhány centiméterrel arrébb egy másikat, majd még egyet és még egyet, négy kört kapunk. Ezzel felvázoltuk Tralleborgot. A legbelső kör egy 17 méter vastag, 6 méter magas töltés földhalmokból és kisebb kövekből. A belső kör sugara 68 méter. Aztán 17 méteres árokfal következik, majd újra egy kör alakú földhalom, amelynek sugara az első kétszerese : 136 méter. Az egész körül megint egy kisebb árok és egy kör húzódik. Most vegyünk két, egymást keresztező lécet, és fektessük észak-déli és keleti-nyugati irányban az összes körre úgy, hogy keresztezés középpontja a legbelső kör centrumában legyen. Milyen képet kapunk ? Négy, egyenlő nagyságú negyedcikkekre felosztott kört. Most képzeljünk el 13 hajócskát, nem elől-hátul hegyes, hanem elliptikus formájúakat. Helyezzük el a hajócskákat egymás mellé a harmadik és negyedik kör között, de a körnek csupán abban a szélében, amely pontosan a keleti és a déli irány között helyezkedik el. A hajócskák tengelye mutasson a belső kör középpontjára. A kép jól alakul, de még nem teljesen kész. A kereszt alakú lécekkel a belső kört négy részre osztottuk. Mindegyik részbe helyezzünk el még négy hajócskát, összesen tizenhatot, kettesével észak-déli, illetve kelet-nyugati irányban, és máris kész Tallerborg alaprajza.
Egyik repülő utján Preben Hansson, dán pilóta felfigyelt a falak furcsa szimmetrikus elrendeződésére. A tájékozódást egy óriási földi kereszt segítette. Hansson ráállította erre a robotpilótát, és meglepetésére a repülő pontosan a második várhoz, Eskelholmhoz navigált, majd a harmadikhoz, Fyrkathoz, végül a negyedikhez. Jogosan merülhet fel az a kérdés, hogy milyen irányítóeszközökkel tájékozódtak ilyen pontosan a vikingeket megelőző korban ?
A földközi-tengeri Málta. Ötezer évvel ezelőtt virágzott itt a kora kőkori kultúra, melynek gyökereit máig sem fejtették meg a tudósok. Ha felkeressük Málta történelmi emlékeit, egyszersmind évezredeket lépünk vissza az időben, amikor az emberek hatalmas kövekből emlékműveket és hatalmas házakat építettek, mintha maguk is titánok lettek volna.
A Hal Tarxien létesítmény, két-két ovális alaprajzú teremből áll melyek úgy helyezkednek el egymás mellett, hogy hossztengelyük párhuzamos. Az oldalfalak és az aljazat hatalmas kőlapokból áll. Mi lehetett egykor az építmény – palota, templom, temetkezési hely vagy lakó épület ?


Az egyik helyiségben életnagyságúnál nagyobb, domborművekkel díszített talapzaton ülő nőalakot fedeztek fel, amiből a nőistenek, vélhetően a földanya iránti hódolatra következtettek. A vallettai régészeti múzeum egykori igazgatója, Zammit professzor, a több száz, mindenfelé hányódó kőgolyók alapján arra következtetet, hogy a szent helyen kőgolyók segítségével jósoltak. Azaz különböző méretű golyókat adott távolságból egy kőlyukon dobtak keresztül.
Az öt métert is meghaladó tömböket és a 65 centiméter vastag kőlapokat hosszú kilométereken keresztül talányos módon szállította az ismeretlen nép az építkezés színhelyére.
Ezzel kapcsolatban meg kell említsem a máltai „sínekkel” kapcsolatos elképzeléseket. A sziget talapzatát képező kőzetet, keresztül-kasul végig barázdálják párhuzamos sínszerű bemélyedések. Talicskanyomok lennének ? Nem, a különböző szélességű nyomtávok nem erre mutatnak. Ráadásul találtak egészen szűk, mélyen kivéset kanyarokat is. Egyetlen talicska sem lenne képes arra, hogy ilyen éles kanyart vegyen. Lehetséges, hogy Máltán valamikor szántalpas kocsikkal szállították a köveket a megalít templomok építéséhez ? Nem, a szántalpak még merevebbek mint a kerekek tengelye, így a zűrzavaros nyomokban és a keskeny, éles kanyarokban minden bizonnyal elakadtak volna. Vagy talán a máltai őseink feltalálták volna valamilyen járművet amely kő golyóscsapágyon gurult ? Noha találtak Máltán 70-60 centiméteres átmérőjű golyókat is, ez sem oldja meg a rejtélyt, ugyanis anyaguk homokkő, mészkő és agyag, tehát nem kemény kőzet. Már egyetlen tonna súlytól olyan lapos lett volna az ilyen kőből készült golyó, mint a palacsinta. Különben is, a golyók öblös és nem hegyes barázdákat hagytak volna maguk után.
Málta legizgalmasabb megalitikus rejtélye alighanem Hal Saflieni hüpogeosza. Ismeretlen eredetű építőmesterek 6.500 évvel ezelőtt egy gigantikus méretű monolitba különböző méretű kiöblösödések, járatok és kamrák rendszerét vésték. Több helyen támoszlopok is a magasban törnek, a faragványok pedig templomok ajtajait utánozzák. A falakon talált festmények vörös színűek és háziállat fejeket, spirálokat és vonalakt ábrázolnak. A két szinten kialakított termekben 7.000 csontvázat találtak.
A földközi-tengerben található Szardínia szigete, melyen mintegy 7.000 nurage, gigantikus méretű építmény áll. Az építmények központi részén áthaladva megfigyelhetjük, hogy az egyetlen tömbnek ható erődítmény részei a harmonikus, kerek tornyok ív alakban simulnak egymáshoz. A bejáratot is 50-60 cm magas kőkolosszusokból, kötőanyag nélkül rakták; felül egy kissé elkeskenyedik, és 2 méternél hosszabb, egy darabból faragott vízszintes kőoszlop kapcsolja össze. Egy külön lépcső vezet fel a az emeleti bejárathoz, és az erőd töredezett kőlépcsői vezetnek a központi torony megcsonkult – de még így is 18 méter magas - tetejére. Ez a torony a legrégebbi, i.e. 1.500 táján épült, a későbbi nemzedékek még négy tornyot építettek kilátókkal, kilövőállásokkal, folyosókkal összekötve. Ezek a kónuszos tornyok természetes kövekből épültek, dőlt falaik 2-5 méter vastagak.Még nagyon sok példát adhatnánk, szerte a világból, erről a rejtélyes megalitikus korról, de a szűkős idő csak ennyit engedet bemutatni. A kíváncsiság felkeltéséhez gondolom ennyi is elég.

A Nazca fennsík rajzai

1994 III.18
Nazca, egy dél-amerikai kősivatag, mely 27 kilométer hosszú és 12 kilométer széles terület.
1920-ban egy arrafele eltévedt repülőgép pilótája „mértani pontossággal rajzolt háromszögeket, négyszögeket, különféle hosszúságú vonalszakaszok kusza összevisszaságát” látta. A terület kutatását, 1940-ben Paul Kosak kezdte, a Long Island-i egyetemtől (USA), majd 1946-ban Marie Reich, egy német matematikus nő, aki 40 évet tölt a rajzok megfejtésével. Ő az aki védelmi intézkedéseket vezet be a rajzok megvédése érdekében (jelenleg egy országút halad át az egyik rajz közepén), és takarítja a vonalak hálózatát.A rajzok értelmének megfejtésében, 1970-ben bekapcsolódik Gerald S. Hawkins, egy bostoni csillagász is, aki az asztroarcheológia szakembere.
Maga az ábrák vonalainak elkészítésének módja rendkívül egyszerű, a fennsíkot borító barnás köveket hordták arrébb, így láthatóvá vált a sárga színű alaptalaj, helyenként pedig 50-100 cm. sáncot ástak. A rejtély abban áll, hogy miképp sikerült hatalmas távolságokon megtartani az egyenes irányt, és honnan néztek az óriás ábrákat (majom – 80 m., pók – 46 m) rajzoláskor, hiszen a földről szinte semmi sem látszik belőlük ! A végső kérdés pedig az, hogy milyen célra szánták őket és kik voltak az elkészítők?



A képek között találunk majmot, pókot, gyíkot, bálnát, és vagy 18 féle madár ábrázolást.A kusza vonalak és terek hálózata egyes szakemberek szerint csillagászati vonatkoztatásúak, ők úgy találva, hogy bizonyos vonalak a Nap, vagy más bolygók felkelésének irányába mutatnak jellegzetes időpontokban, az ábrák pedig az alkotok csillagkép világának ábrázolása.
Egy magyar kutató, Zelkó Zoltán szerint, az inka birodalom térképe van itt lerajzolva, Däniken pedig a földönkívüliek repülőterének tartja, míg Ludvík Soucek elijesztő vészjelzéseket lát bennük.
A régészeti ásatások folyamán talált kerámia és facövekek C14-es elemzése K.u. 525± 80év korhatárt szabta meg, de semmi sem garantálja, hogy ezeket a leleteket a vonalak készítői hagyták ott.
Jim Woodman, 1975 őszén, készítet egy hő légbalónt, olyan anyagokból amik az inkáknak is rendelkezésére állt, azt próbálva bizonyítani, hogy a magasba emelkedet balónokból irányítottak a rajzok és vonalak elkészítését. A Condor I, miután 200 méter magasra emelkedett, hirtelen magasságot vesztet és a földhöz csapódott.


1979-ben, 1.000 kilométere dél-keletre Limától, a Majes és Sihuas sivatagban, felfedeztek további 30 állat ábrázolást (madarak, majmok, hűlők), 30 és 60 méter közötti nagyokat. Kiemelkedik ezek között egy 72 méter hosszú kígyó, melynek szélessége 2 méter. A kutatok itt nem találtak bálnát vagy négy ujjú kezet mint Nazcanál, viszont van 14 óriás kör, 40 méteres átmérővel, melyben a föld beton keménységűre van döngölve. Nem lehet tudni mire voltak jók, de az expedíció helikopterei leszálló pályának használták őket. A legfurcsább viszont a közelben talált romos erődítmény 5-6 méteres, megalitikus falai voltak (kb. 6.000 évesek?!)
Az utóbbi időben felvetett, a vonalak értelmének és készítésének megmagyarázására született elméletek közül, a Henri Stierlin szövet elmélete lenyűgöző.
Stierlin abból indul ki, hogy a nazca civilizáció temetkezési szokásai magában foglalták az elhunyt személy gyönyörű szövésű zsákokba („fardo”-ban) való bevarrását.
Az 1,5 méteres kónuszos zsákok, több rétegű színes gyapotvászonból készültek, és ami Stierlin szerint a legfontosabb, ezek mind egybeszőttek !! A fennsíkon található rajzokra pedig az jellemző, hogy egyvonalúak !!
„A vitézek azért, mikor megfeszítették Jézust vevék az ő ruhait, és négy részre oszták, egy részt mindenik vitéznek, és a köntösét.
A köntös pedig varrástalan vala, felülről mindvégig szövöttJános evangéliuma 19/23.
Mint a szentírásból is látjuk, más kultúrák is fontosságot tulajdonítottak az egy szálból készült vásznaknak.
A nazca civilizáció múmiái, nem is ritkán, 28 méter hosszú és 6 méter széles egybeszőtt vásznakba voltak elhelyezve, ezek viszont elkészítésükhöz 128 kilométer hosszú fonalat igényeltek !!

Stierlin szerint a terek melyekből hosszú vonalak indulnak ki, ezeknek a vásznaknak a megszövésére voltak használva.
A gyapotból sodort szálnak az a kellemetlen tulajdonsága, hogy a sodrás mint valami rúgó hajlandó arra, hogy kitekeredjen milyet szabaddá válik, így összebogozva a fonalat. Ennek a tulajdonságnak az ellenlépése az lenne, ha két ellenkező irányú sodrásos fonalat egymásmellé helyezünk, ezek egymásba tekeredve semleges fonalat adnának. Stierlin ezt úgy képzelte el, hogy az egyik több kilométeres hosszú vonalon kifeszítenek egy sodort fonalat, majd rögzítik az egyik végét, és ugyanazt a fonalat visszaviszik a kiindulási pontba. Most a két fonal sodrásának iránya ellentétes, így ha egy kicsit tekernek a fonalakon, azok egymásba csavarodnak, és ha szabadon engedik úgy is maradnak.



Továbbá megfognak egy ilyen több kilométeres hosszú szálat és az egyik üres területen az ábrán látható módon „elszövik”. A fonal széleit kis cövekek rögzítenék A következő lépés az, hogy pl. a jobb oldalon levő csomópontokat átvitték a bal oldalra, így megfelezve a vásznat, majd ezt újra és újra megismételtek, amíg a vásznak a megfelelő méretet kapták. Ezután, hosszában végig vezették a jól ismert módon, a „szövőszálat”.


Húsvét sziget szobrai
1992 VII.8
Húsvét-szigeti szobrok *
1997 IX.26
Senki nem ismeri a sziget valódi nevét. Az őslakosság Rapanui-nak hívja, viszont a legrégebbi legendákban mint „Te Pito o te Henua”, vagyis „a föld köldöke”’ szerepel. Mi, akik több ezer kilométerre lakunk a sziget láthatárán túl viszont Húsvét szigetnek hívjuk. Miért? Azért mert 1722-ben, húsvéti nap délutánján, a holland Roggeven és társai, felfigyeltek arra, hogy ismeretlen emberek tűzet gyújtottak a parton, hogy magukra vonják a figyelmet. A két holland hajót, magas, világos barna bőrű, polinéz típusú emberek fogadták, voltak viszont közöttük egészen fehérek is. A sziget partjain hatalmas, tíz méter magas szobrok álltak, valami hengerekkel a fejük tetején, mint valami korona. A hollandok úgy tartották, hogy a szobrok agyagból készültek. A sziget lakosai mezítelenül jártak, sokan szakállat viseltek és fülcimpáikban, melyek jelentősen meg voltak nyúlva, súlyos fülbevalókat viseltek. Nádkunyhókban laktak, a padlón gyékények, párnának pedig egy lapos kő. Nem láttak gyerekeket és csak nagyon kevés nőt.Az első találkozás elég rosszul sült el, 14 bennszülöttet lőttek le, míg a hollandok vesztessége… egy asztalterítő és egy pár kalap amit a fejükről loptak el. !
Másodiknak a spanyolok jöttek, 1770-ben, Felipe Gonzzales vezetése alatt. A hajók kikötöttek, és két pap egy nagyszámú katonától kisérve, felmasíroztak a legközelebbi dombra, a kíváncsi bennszülöttek által kisérve, akik táncolva jöttek utánuk. Az újonnan jöttek felállítottak, három dombra egy-egy keresztet, énekeltek, lőttek egyet az ágyúval, és spanyol földnek nyilvánították a kis szigetet. Papír is készült erről, amit a bennszülöttek furcsa madárszerű rajzokkal írták alá. A spanyolok nem követték el a hollandok hibáját. Egy lapáttal megütöttek egy szobrot, ami annyira kemény volt, hogy szikrák szöketek. A gyerekek és a nők hiánya arra következtette a spanyolokat, hogy földalatti búvóhelyekre gyanakodjanak, ugyanis a kopár szigeten még csak egy fa sem volt.
Az idő telt-múlt, a hajók jöttekés mentek, aztán megtörtént a katasztrófa.
1862-ben, perui rabszolga kereskedők érkeztek és fogságba ejtettek több mint 1.000 bennszülöttet akiket egy guanó bányába vittek. Ez a becstelenség, még a tahiti püspököt is felháborította, aki kérelmezet a foglyok vissza szállítását szigetükre. Az 1.000 rabszolgából csak 15 ért vissza, azok is magukkal hozták a himlőt. A járvány nem kímélt senkit, még a földalatti barlangokba bújtakat sem, így a szigeten nem maradt csak 111 lakos.
Thor Heyerdahl, vizsgálja meg először alaposan a szigetet a '60-as években. Neki mutatnak meg a sziget lakói egy párat a földalatti barlangokból melyekkel tömve van a vulkanikus eredetű sziget, és melyekbe csak úgy tudsz bejutni, hogy a hosszú és szűk folyóson, hason csúszol mint egy kígyó.  A Húsvét sziget óriás szobrainak, hosszú és vékony újaik vannak, hatalmas görbe körmökkel melyek a hasukon vannak keresztbe fonva. A legnehezebb megérteni azt, hogy miképp emelték fel ezeknek a szobroknak a tetejére a két elefánt súlyát is kitevő vörös, henger alakú kontyot ? Miképp emelhetsz fel két elefántot égy négy emeletes ház magasságában anélkül, hogy egy daruval rendelkeznél ?

Hogy választ kapjon, Heyerdahl elment a vulkáni hegyhez ahonnan a szobrokat hozták. Már kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy a munkát hírtelen hagyták abba. Több ezer, primitív kőbalta hevert mindenfele és a bánya teraszain sok, különböző megmunkálási fázisban levő szobor volt látható. Az ősi kőfaragók egyenesen a szobor arcával és első testrészével kezdték a munkát, majd bemélyedve kétoldalt, elkészítették a hosszú füleket. Végül csak egy keskeny gerinc rögzítette a kész szobrot a szikla falhoz. A szobor teljesen kész volt, megcsiszolva és a legapróbb részletekig kidolgozva, de még mindig kötötte a gerinc a falhoz és a szemei sem voltak kifaragva a szemöldök íve alatt. A faragoknak mindegy volt, hogy a szobrot vízszintesen, vagy éppenséggel fejel lefele faragják ki, a bányában látható szobrok minden irányban nyugszanak kőágyukban. A szobrokat végül elválasztottak a sziklától és leeresztették a szinte függőleges oldalon, a vulkáni hegy lábához. Itt még látható a sok tonnát nyomó szobrok egy része, melyeket leengedtek, átemelve őket más, alsóbb teraszokon késszülő félben levő szobrokon. A lejtő alján hatalmas kőrakások vannak, maradékok azoktól a szobroktól melyek ide értek, és amiket egy gödörbe lábra állítva eltávolították rollúk a kiálló kőgerincet. Ezek után, a 2-10 tonnás szobrok, megindulták a sok mérföldes utjukra a sziget peremen lévő talapzatukhoz. Döbbenetes, hogy a szobrok nem mint valami faragatlan kőtömbök tették meg ezt az akár több tíz mérföldes utat, és amin elbírtak volna egy-két ütést, hanem kifaragót és lecsiszolt szobrokként !


Az út végére érve a vak szobrokat nem emelték lábra valami gödörbe engedve, hanem éppen ellenkezőleg agy ahu nevű talapzatra állították, majd kifaragtak a szemeket és a fejükre rakták a 2-10 tonnás kontyot. A szobrok nem a tengerre, hanem a sziget belseje fele néztek !
A szigeten 240 ilyen talapzat van, melyek közül 15 meglepően nagy méretűek, három pedig mely egyenesen felejthetetlen, a sziget három csücskében található, mintha az egész szigetre felügyelne. Hogy képünk legyen egy ilyen ahu méretéről, tekintsünk meg egyet közelebbről : a tenger felől nézve egy 3-5 méter magas és akár 80 méter hosszú fal látható, tökéletesen összeillesztet kövekből. Mögötte néha sírkamra található. A hordalék kővel feltöltött fal tetején vannak a 2-3 méter átmérőjű kőlapok melyre a szobrokat állították. Ezen túl egy lejtő következik, gondosan kikövezve, a tenger vize által lecsiszolt, vagy faragot kövekkel, kétoldalt tökéletesen összeillesztett kövekből készült fal tartsa az egészet.
Az egyik szobor mely 10 méter magas (50 tonna !) és egy 2 méteres fal tetején állt, a fején viselt egy 60 m
3es (10 tonnás !) vörös kontyot. Hogy képet alkossunk ezekről az adatokról, had éljünk egy pár hasonlattal. Képzeljük el, hogy felborítunk két 10 tonnás teher vagont és szorosan egymás rögzítjük. Megrakjuk a felborított vagonokat tizenkét lóval és öt elefánttal. Ily módon kaptunk kb. ötven tonnát. Most ezt az egészet el kell vonszoljuk, a legkisebb karcolás nélkül, két és fél mérföldön keresztül, egy köves talajon, egészen a talapzatig, ahol a ház nagyságú szobrot lábra kell állítsuk. Ezután a fejére kell helyezzük, a 10 tonnás kontyot, melyet légvonalban mérve, hét mérföldről cipeltünk ide. Hogy miképp csinálták ezt ? Ne tőlem kérdezzétek.
Amikor a munka hírtelen megszakadt, két szobor mely úton volt a Rano Raruku vulkánban levő bányából a talapzatuk felé, a síkság közepén maradt, a hasukon feküdve és nem a hátukon ahogy gondolnánk.
A vörös kontyokat a Puna Pau kráteréből faragták. Itt is találunk különböző fázisban levő kontyot, vagy olyant ami úton maradt valamelyik szobor felé. Az innen kitermelt legnagyobb konty 220 m
3es és 30 tonnát nyom, többet mint 75 jól táplált ló !
A legenda szerint, a szigeten valamikor két népcsoport élt. Egyiküknek különös külsejük volt, ugyanis a férfiak és a nők is kilukasztották füleiket és nagy súlyokat függesztettek fel rájuk, megnyújtva így fülcimpájukat egészen vállig. A rövid-fülűek keményen dolgoztak a hosszú-fülűeknek, hogy falakat és szobrokat építsenek. Ez ellenségeskedést szült. A hosszú-fülűek legújabb ötlete az volt, hogy megtisztítsák a kövektől, föld megművelés céljából, a Poike fennsíkot. A rövid-fülűek el kellet hordjanak minden követ a partig és bedobni a tengerbe. Ezért nincs most egy kő sem ezen a fennsíkon, míg a sziget többi részét vastagon borítják.
A rövid-fülűek megelégelték a dolgot és eldöntötték, hogy háborút indítanak. A hosszú-fülűek, egy Iko nevű férfi vezetése alatt, visszavonultak a Poike fennsíkra, amit elkülönítettek a sziget többi részétől egy hatalmas sáncot ásva amit megtöltöttek fával. Poike egy erőd volt, köröskörül a kétszáz méteres szinte függőleges fal lejtett a tenger felé. Ahogy már lenni szokott, árulás áldozatai lettek. Az egyik hosszú-fülűnek volt egy rövid-fülű felesége, név szerint Mako Pingei. Egy éjszaka Pingei beengedte az ellenséget a sánc egyik végénél, azok pedig a part mentén körbekerítették a hosszú-fülűeket. Amikor egy rövid-fülű tartalék csapat színlelt támadást indított a sánc ellen, a hosszú-fülűek meggyújtották a benne levő fákat. Ekkor előmásztak a beszivárgót támadok és hátból támadtak. Az ezt követő harcban szinte az egész hosszú-fülű a saját maguk készített sáncban éget. Csak hárman menekültek meg, de ebből kettőt hegyes karokkal ledöfték, így csak Oroiana maradt, aki aztán feleségül vett egy rövid-fülű nőt, és sok utóda volt.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése