2015. november 3., kedd

Az újfajta titkos háború



Az újfajta titkos háború









A globalizmus urai már – régóta kezükbe vették az időjárás irányítását.

A titkos trükkökért egyszer majd felelni kell

Molekuláris, kémiai, biológiai és elektromágnesességi terrorizmus az emberiség, s a természet ellen.

Cél: Az Új Világrend!

(Érdekes, ismeretterjesztő anyag a HAARP és a Chemtrail rendszerek működéséről és hatásairól. – Magyarországi példákkal is. Olvasóinknak kifejezetten ajánljuk, a nagy terjedelme ellenére is, – mert ebben a témában ilyen érthetően fogalmazott, átfogó és néhol egyenesen lenyűgöző anyagot, keveset olvashatunk.)


1. Előzetes…


…”Egyre több emberen jelentkezik a fibromyalgiának nevezett betegség, melynek a hirtelen jelentkező és az egész testre kiterjedő intenzív fájdalmak a tünetei. Drasztikusan megnövekedett a fejfájós és migrénes esetek száma is. Ismert tény, hogy mind az Öböl-háborúban, mind a Balkáni háborúban az USA elektronikus fegyvereket is bevetett a civil lakosság ellen….”
…”Pest-megye déli részében – beméréseink szerint, és ha végre eljön az igazság pillanata, ezt igazolni is tudjuk a bűnösök felé – furcsa csapadék esett. Amely nem csak a természetet, növényeket, állatokat mérgezett, hanem az emberek tudatára is hatással volt…”
…”Tököl környékén apró szemekben sárga- barnás csapadék esett, amelyet a gépkocsi szélvédőjéről (is) alig tudott levinni az ablaktörlő lapát. A furcsa szagú „vegyi anyagot” a lehetőségeink szerint elemeztük. Az eredmény borzalmas volt: több fémet elsősorban alumínium származékokat, aztán apró mikrószálakat, valamint jelentős báriumot tartalmazott a chemtrail kibocsájtott fátyolfelhője. Az abnormális koncentrációt földminta bevizsgáltatása segítségével is megtapasztalhattuk…”


2. Ismét bemutatunk néhány titkot…


A mesterséges világban egyre jobban lebutítva él a nép. A tudást, az ösztönt egyre jobban kimossák a emberekből. Akik lassan már nem, hogy a lábuk elé nem mernek nézni, az ég felé sem tekintenek.
Mindinkább lefelé – a mélybe – merengő szomorú tekinteteket látni nem csak körülöttünk, hanem lassan sajnos az egész Földön. Pedig itt lenne már az ideje, hogy végre együtt, egymás kezét fogva mentsük meg az Anyaföldünkön azt az életet, amire régóta vágyunk. Nem hagyjuk, hogy ellenőrizzenek, mérgezzenek MINKET. Például a levegőből, a levegőn át, különböző módszerekkel. EMBEREK ébresztő! Ismét bemutatunk néhány titkot. Például az időjárás, és ez által a hangulati tényezők módosításának alattomos módszereit, ahogy azokkal a háttérhatalom, az emberek fölötti ellenőrzést gyakorolja…


3. A “Naptorpedók”


Az űrvédelmi program keretében megalkotott automatikus lézerfegyver-rendszer, a HAARP, illetve a HPM. A HAARP lényegében egy rendkívül sokoldalú időjárás-fegyver, de emellett alkalmas emberi agyhullám-befolyásolásra, földrengések, esőzések kiváltására, de képes a Föld bármely pontján elektromos kisülést is kelteni. A Csillagháborús terveknek megfelelően bolygópajzs is létrehozható általa akár interkontinentális ballisztikus rakétákkal szemben, akár „kívülről érkező betolakodók megállítására”.
A HPM szigorúan titkos csodafegyver, a rövidítés a „nagy erejű mikrohullámú technológia” megnevezést fedi. Új-Mexikóban fejlesztették ki, ahol röviden csak e-bombának nevezik. A fegyver lényege, hogy minden elektromos impulzust blokkol egy mikrohullámú kisülést követően.
A HAARP-pal kapcsolatban olykor a legkülönlegesebb hírek rebbennek fel. Hasonló történt a közelmúltban is: Kent Steadman kutató, aki évek óta tanulmányozza a Napot, nemrégen megdöbbenéssel tapasztalta – fotókkal alátámasztva, illetve a SOHO napfizikai műhold képeit is felhasználta, – hogy életadó csillagunkba különös, általa “lézertorpedóknak” nevezett “rendellenességek” csapódnak.
A kutatását elmélyítve arra a megállapításra jutott, ezek a “rendellenességek” sem nem kisbolygók, sem nem eltévedt üstökösök, sokkal inkább az amerikai HAARP (Nagyfrekvenciás Aktív Magaslégkör-Kutató Program) által bevetett technika megnyilvánulásai, a cél pedig a Föld pólusváltásának felgyorsítása lehet. Ehhez drasztikus módon felfokozzák a naptevékenységet, a már amúgy is melegedő Földbolygónkat további klímakatasztrófával sújtják. Pedig, ugyanezzel a technikával Földünket akár meg is óvhatnák…
Számtalan eltitkolt vagy kevésbé ismert bizonyíték akad arra, hogy a HAARP tudósai a felső légkört “bombázzák”. És úgy tűnik, éppenséggel magát a Napot is célba vették. Aki rendszeresen követi az „űridőjárást” a különböző honlapokon, tapasztalhatja, hogy a központi égitestünk viselkedése egyre inkább eltér a megszokott ciklusától, korántsem olyan “nyugodt” csillag, ahogy azt elvárnánk tőle, egyre gyakoribb és mind erősebb kitöréseket produkál. Ezek a kitörések amellett, hogy teljességgel tönkretehetik a finom elektronikát alkalmazó berendezéseinket, lebéníthatják a teljes légi közlekedést, valamennyi mesterséges holdat, elnémíthatják telefonjainkat. De tévékészülékeinket is használhatatlanná tehetik, súlyos kárt okozhatnak magában a földi légkörben is, hiszen annak bizonyos rétegei éppen a napsugárzás ellen védenek bennünket. Az erős napkitörések pedig éppen ezt a védőréteget tehetik átmenetileg teljes mértékben átjárhatóvá, súlyos sugárkárosodást okozva valamennyi magasabb rendű élőlénynek a felszínen.


4. Az “Időjárás fegyverek”


A rendelkezésre álló hatalmas mennyiségű tudományos ismeret birtokában, a klímaváltozás hátterében esetleg megtalálható katonai alkalmazások, soha nem merültek eddig fel az ENSZ keretében. Sem a hivatalos képviselők, sem a különböző környezetvédő csoportok részéről, még a közelmúltban sem. Az USA továbbra is mereven elzárkózik a széndioxid kibocsátásának 1997-es szintre való csökkentéséről, vagyis az 1997-es Kiotói Egyezmény teljesítéséről; sem erről, sem más – a kialakult helyzet miatti felelősségét taglaló felvetésekről – hallani sem akar. A katonai alkalmazások klimatikus hatása szóba sem kerülhet, “ellentétes Washington stratégiai és védelmi céljaival”. Pedig, ha az ózonlyuk keletkezési idejét összevetnénk bizonyos, a felső légkörben észlelt ionoszférikus jelekkel – érdekes eredményekre juthatnánk.
Itt vannak az “időjárás fegyverek”. Dr. Rosali Bertell, a világszerte ismert tudós, az alábbiakat jelentette ki teljes határozottsággal: – Az USA katona tudósai fegyverként használható, az időjárással összefüggő rendszerekkel dolgoznak. Az elképzelés a viharok erejének megnövelését, a magas légkörben kiszórt anyagok révén pedig aszályok, valamint az áradások kiváltását foglalja magában a megcélzott területen…
Egyébként az 1970-as években a korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó, Zbigniew Brezinski mindezt előre látta, a “Két korszak között” című könyvében így ír:
- A technológiai háttér lehetővé teszi a gazdagabb nemzetek vezetői számára, hogy olyan titkos fegyvereket fejlesszenek ki, melyekről a biztonsági erők tagjai közül is csak igen kevesen tudnak. Az időjárás befolyásolása alkalmas arra, hogy időszakosan szárazságokat vagy viharokat keltsenek…
Nem akarunk senkit befolyásolni, sem pánikot kelteni, de tény, hogy a tudósok már régóta (tudományos programok keretében 1940-es évek óta) foglalkoznak az időjárás befolyásolhatóságának, irányításának kutatásával, megoldásával. Mint tudjuk, már réges-rég el tudják űzni a jégesőt okozó felhőket, tudnak esőt csinálni, tehát tény, hogy az emberiség – illetve annak egy szűk, de annál befolyásosabb maroknyi csoportja – a globalizmus urai – régóta kezébe vette  az időjárás irányítását.
Egyik olvasónk a következőket küldte el szerkesztőségünkbe:
- Mély megrendüléssel tudatom, hogy a Chemtrails és HARRP tevékenységek általunk kimerítő és tényszerűen feltárt bűncselekményei miatt a hatalom blokkolta az Eumetsat műhold meteorológiai helyzetképeinek megjelenítését!
Az üzenet egyértelmű és nyilvánvaló!Hazánk légterébe ki-be járkálhat bármely ország légiereje, a vegyi csíkokat létrehozó repülőgépek, és mindenféle, magukat EU-s, NATO-s vagy izraelinek tartó terroristák. A definíció kedvéért megjegyezném: terroristának tekintendő az a csoport, szervezet, hatalom, ország, amely más nemzetek életvitelében, társadalmi berendezkedésében, politikai rendszerében erőszakos változást idéz elő! Terrorizmus, a megszállni kívánt, majd koholt vádak alapján megszállt országok lakosságának módszeres kifosztása, ellehetetlenítés, nyomorba döntése és bábkormányokkal történő irányítása!
Majd azt is hozzátette olvasónk, hogy szerinte a nemzetközi missziónak nevezni az afganisztáni kábítószer termelés katonai védelmét, Irak biológiai és vegyi-fegyverek koholt vádjai miatti lerohanását, és kifosztását, és az IMF-el, Világbankkal, korrupt politikusok “segítségével” országok nyomorba döntését szintén több, mint undorító dolog, a föld lakosságának félrevezetése.
Különben jó, ha mindenki tudja, hogy az Eumetsat meteorológiai műhold képein figyelemmel lehetett kísérni Európa és ezen belül a Magyarország feletti Chemtrail és a HAARP tevékenységet, amint rendkívül hirtelen és erős hatást gyakorol az ionoszférára fókuszált, irányítható elektromágneses sugár alkalmazásával. (Az ionoszféra a Föld körül 60-100 km magasságban található, elektromosan töltött részecskéket tartalmazó felső légköri réteg.)


5. A HAARP lényege


Kevesen tudhatják, hogy a HAARP lényegében egy megfordított rádióteleszkóp: az antennák jeleket küldenek ki, ahelyett, hogy vennének.Kezdetben csupán rendkívül erős rádióhullám nyaláb teszteket végeztek vele, az ionoszférába juttatott fókuszált energianyalábok juttatása révén, felfűtve az adott területeket. Az energianyalábok azonban szabályosan visszapattantak és minden megsemmisítettek a felszínen, élőt és élettelent egyaránt.
A projekt úgy van beállítva a nyilvánosság felé, mint Nagyfrekvenciás Aktív Ionoszféra Kutató Program, s azt a benyomást igyekszenek kelteni, hogy itt valami, tudományos akadémiák által támogatott, tevékenységről van szó, az ionoszféra állapotának megváltoztatására irányuló céllal, a kommunikációs rendszerek tökéletesebb felhasználhatóságáról. Azonban az amerikai katonai források egyértelművé teszik: a HAARP segítségével megtudhatjuk „miként használható fel az ionoszféra a Védelmi Minisztérium céljaira.
A tengeralattjárókkal való kommunikáció csak az egyik lehetséges felhasználási terület. A sajtóban s más forrásokban megjelent információk HAARP képességeit messze alatta tüntetik fel a valóságosnak. A nyilvánosságra került hírek olyan fényben próbálják beállítani a tervezetet, mintha az semmiben sem különbözne más, az ionoszféra felfűtését célzó kísérletektől, melyeket a világ különböző jól ismert helyszínein folyamatosan végrehajtanak, ezek közül néhány: Arecibo, Puerto Rico, Tromso, valamint Norvégia és Oroszország nagyobb obszervatóriumai.
A HAARP nagy energiájú, nagy frekvenciájú adóberendezés és antenna. az adó teljesítménye hivatalos források szerint 3.6 millió watt, nem hivatalos források szerint elérheti a 100 gigawattot is. Az antennamezőn 180 darab kereszt alakú dipól-szerkezet van felállítva, derékszög alakban. Az aktív ionoszféra kutatások során a generált jeleket az adóberendezésekkel kisugározzák nagyjából függőleges irányban. A jeleket az ionoszféra 100 és 350 km-es magasságban elnyeli, a használt frekvencia függvényében. A nyalábok átmérője mindössze néhány száz méter, a magas légkörbe érve a nyaláb néhány tucat kilométer átmérőjűre terjed szét. A hivatalos források az energiasűrűségre 3 mikrowatt/cm2 adnak meg, nem hivatalos források ennek milliószorosát.
Az E-systems a Raytheon vállalat birtokába került, tényezője a védelmi kiadások vonatkozásában. 1994-ben a Raytheon a 42. helyet foglalta el a világ leggazdagabb 500 cégének listáján. Szabadalmi leírások ezreit birtokolja, többek közt olyanokat is, melyek igen értékesek lehetnek a HAARP projekt megvalósítása során. A tervezet gerincét 12 szabadalom adja, melyek természetesen mélyen el vannak süllyesztve a Raytheon páncélszekrényeiben. Meglehetősen figyelemfelkeltő Bernard J. Estlund egyik szabadalma, amely a következő címet viseli: „Eljárások és berendezések a Föld légkörének, az ionoszférának és/vagy a magnetoszférának megváltoztatására”, volt az, melyet titkos kormányintézkedés nyomán zároltak a nyilvánosság elől.


6. A HAARP, mint elektronikus fegyver


Az Eastlund-féle ionoszféra-fűtő berendezés különbözött a korábbiaktól, a kibocsátott rádiósugárzást az ionoszféra egy fókuszpontjára lehet koncentrálni. Az eltérés következtében elképesztő mennyiségű energiát lehet az ionoszférába juttatni, egy wattot köbcentiméterenként, míg a korábbi készülékek elméleti energiaszintje ennek egymilliomod része volt.
Az említett energiaszint az ionoszférát olyan állapotba képes juttatni, ami szükséges ahhoz, hogy a szabadalomban leírt futurisztikus tulajdonságokra szert tegyen. A szabadalmi leírás arról is említést tesz, hogy elméleti alapjait Nikola Tesla 1900-as évek elején végzett kutatásaira alapozza. Egy ideig semmi hír sem érkezett arról, hogy a HAARP rendszernek ilyen jellegű felhasználásán kísérleteznének. 1995. áprilisában azonban Begich rátalált néhány további szabadalmi leírásra, melyeknek szerzője egy „kulcsszemélyiség”, az APTI alkalmazottja. Ezek között a leírások között valóban szerepel a drótnélküli energiatovábbítás lehetősége.
Az Eastlund szabadalma előre jelzi, hogy az alkalmazandó technológia megzavarhatja, sőt egyenesen lehetetlenné teheti a repülőgépek és a különböző rakéták igen bonyolult irányítórendszereinek működését. Továbbá, a berendezés azon tulajdonsága, hogy nagy területeket képes a legkülönbözőbb frekvenciájú elektromágneses sugarakkal beszórni, oly módon, hogy ezeket a frekvenciákat végig ellenőrzés alatt lehet tartani, lehetővé teszi, hogy tökéletesen blokkolják a kommunikációt úgy a szárazföldek, mind a tengerek felett és a légkörben.
A szabadalmi leírás a következőket tartalmazza:
  • Ez a találmány lehetővé teszi, hogy példa nélkül álló energiamennyiséget pumpáljunk a Föld atmoszférájába stratégiai megfontolásokból, és hogy ezt az energiaszintet fenn is tartsuk meghatározott energiaimpulzusok alkalmazásával, miáltal a légkör viselkedése sokkal pontosabban és jobban irányítható mint amit ez idáig sikerült megvalósítani mindenekelőtt nukleáris bombák felrobbantásával különböző magasságokban.
- Lehetséges lesz, interferenciát kelteni más kommunikációs rendszerekben, miközben a légköri állapotok megváltoztatásával más jellegű kommunikációs rendszer építhető ki, annak ellenére, hogy akár az egész bolygó kommunikációs rendszere le van bénítva. Másképpen mondva, miközben egy sugárzásfajta alkalmazásával alkalmatlanná tesszük más kommunikációs rendszerek működését, egy újabb kommunikációs rendszert hozunk létre. – (Ez több, mint ügyes! – a szerk.)
- A légkör nagy területeit lehet elképzelhetetlen magasságokba emelni, miáltal a beérkező ellenséges rakétákat megjósolhatatlan és előre betervezhetetlen durva hatások érik, ami a pusztulásukhoz vezet.
 - Lehetségessé válik az időjárás befolyásolása, például oly módon, hogy megváltoztatjuk a magaslégköri szélviszonyokat, oly módon, hogy egy vagy több mesterséges turbulenciát keltünk, melyek akár lencseként és képesek működni.
  • A légkör molekuláris összetétele is megváltoztatható, miáltal pozitív környezeti hatások érhetők el. Lehetőség nyílik arra, hogy a légkör bizonyos molekuláinak mennyiségét mesterségesen megnöveljük, például az ózonét, vagy a nitrogénét.

7. Cél: Az Új Világrend!


A hetvenes évek elején Zbigniew Brzezinski megjósolta egy „jobban ellenőrzött és irányított társadalom” létét, köszönhetően a technológiának. Ezt a társadalmat egy elit réteg irányíthatná, nyomást gyakorolva a választókra, hogy állítólag „önként” válasszák a tudományos korszakot. Leplezetlenül háttérbe lehet szorítani a hagyományos liberális eszméket; ez az elit nem habozna a legkorszerűbb tudományos technikák alkalmazásával befolyásolni a társadalom viselkedését, és szoros szociális ellenőrzés és felügyelet alatt tartva őket, gyakorolni immár korlátlan hatalmát. A technikai és a tudományos háttér az, ami tálcán kínálja a lehetőségek ilyetén kiaknázását.
Brzezinski jóslatai igen pontosan beteljesültek. Mára már számos eszköz áll az „elit” rendelkezésére saját felemelkedésére, és a kísértés ezek alkalmazására folyamatosan növekszik. A politikai háttér már megteremtődött ezen eszközök alkalmazhatóságára. A mesterséges elektromágneses terek alkalmazhatósága igen széleskörű, beleértve a katonai és a kvázi-katonai helyzeteket.
Néhány ezek közül magába foglalhatja a terrorista csoportokkal való tárgyalást, tömegek befolyásolását és irányítását, katonai titkok birtokosai viselkedésének megváltoztatását, és antiszociális viselkedések kiváltását a taktikai hadviselés során. A felsorolt esetek mindegyikében elektromágneses rendszereket alkalmaznának az enyhétől a rendkívül súlyos pszichológiai zavarok kiváltásáig, legyenek azok akár érzékelési zavarok, viselkedési zavarok, akár orientációs zavarok. Mindebből következik, hogy azok az egyének, akiknek a testi-lelki működési hatékonyságát súlyosan degradálták, képtelenek bármiféle összehangolt harci cselekmény kivitelezésére. A másik előnye az elektromágneses rendszerek alkalmazásának az, hogy igen nagy terület lefedésére képesek egészen egyszerű rendszerek felhasználása mellett. Csendesek, és igen nehéz lehet ellenük bármiféle ellenrendszert kifejleszteni…
Az Egyesült Államok kongresszusi jelentései között is találunk feljegyzéseket, melyek arra utalnak, hogy a HAARP rendszer segítségével a felszín nagy energiájú rádióhullámokkal bombázható az ionoszféra felhasználásával. A jeleket korábban arra használták, hogy több kilométeres mélységben átvilágítsák a földet felszín alatti katonai raktárak, alagutak és ásványkincsek felderítése végett. A Szenátus csak 1996-ban 15 millió dollárt szavazott meg a földátvilágítási-képesség kifejlesztésére. A probléma az volt, hogy az a fajtasugárzás, mely a legalkalmasabb a föld átvilágítására, egyben a legerősebb pusztító hatást váltja ki az emberi mentális működésben. Emellett jelentős hatást gyakorolhat a különböző vándorló állatokra, halakra és vadakra egyaránt, melyek zavartalan elektromágneses viszonyok mellett képesek csak követni szokásos vándorlási útvonalukat.
Mintha az égből érkező, tudatrombolást végző elektromágneses hullámok önmagukban még nem lennének elegek, T. Eastlund még azzal is eldicsekszik, hogy a rendkívül magas energiákra gerjesztett ionoszféra segítségével az időjárást is befolyásolni lehet.


8. A viselkedés befolyásolása, irányítása a HAARP segítségével


Begich és Manning rávilágított arra, hogy egyes kormánydokumentumokból az derül ki, hogy a honvédség rendelkezik időjárás-befolyásoló technológiával.  A HAARP a maga teljes kapacitásával, sikeresen keltett különböző időjárási hatásokat az egész Földön, mindkét féltekén. Hogy miként kapcsolódik az ionoszféra lüktetése az agyműködéshez. Nos a föld ionoszférája nagyjából 100 km-es magasságban kezdődik. Befogja a napszél által szállított töltött részecskéket, így megóvja a felszíni életet a káros sugárzások roncsoló hatásától. Az ionoszféra folyamatos rezgésben van – Schumann rezonancia -, ennek csúcspontja jelenleg nyolc-kilenc körüli Hz. Ezek a hullámok folyamatosan áramlanak a felszín és az ionoszféra között. A „Föld szívverésének” ritmusa pontosan az agyműködés rezgéstartományába esik.
A naptevékenység és az időjárás kapcsolata egyértelmű fokozott Nap-aktivitás idején sokkal gyakoribbak a viharok, megváltozik a „Föld szívverési” frekvenciája, ezáltal agyműködésünk. Tudjuk, hogy az alfa állapotban az emberi tudat befolyásolható. Ha valaki befolyást tud gyakorolni az ionoszféra frekvenciájára, képes tömegek gondolkodását, érzelmi állapotát is befolyásolni, anélkül, hogy az érintettek ebből bármit és érzékelnének. Az emberek bioritmusa is tökéletesen felborítható.
A parafenomén gyógyítók és clairvoyantok agyműködése pontosan ezen a 8 herzes frekvencián dolgozik tevékenységük közben. Puharich professzor kimutatta, hogy ha egy személyt 6.6 Hz-es frekvenciának teszünk ki, akkor depresszióba esik, míg 10.8 Hz-es agresszív tombolási hajlam uralkodik el rajta. A normális 8 Hz körüli frekvenciától való tartós besugárzás esetén roncsolódnak a DNS-molekulák is.
Aki uralja tehát ezeket a frekvenciákat, az képes a Föld teljes lakosságát depresszióba süllyeszteni, vagy őrjöngő vadállattá változtatni. Mivel a Föld forog, a HAARP durván beavatkozik a mágneses tér erővonalrendszerébe, nemcsak egyszerűen „elvágja” ezeket a vonalakat, hanem gerjesztve őket kizökkenti az erővonalakat megszokott rezgési állapotukból. A kibocsátott erős impulzusok megrázzák az elektromágneses erővonalakat, miáltal magát a mágneses teret is erős vibrációnak teszik ki. Hasonló mindez a pókhálóhoz. Egy eltévedt rovar beleszáll a hálóba, s amint megrázza a hálót, az rezgésbe jön, s ez a rezgés jelez a póknak. Ha ez a rezgés elég erős, az ionoszféra szétszakad.
Az Időjárás szabályozással kapcsolatban érdemes megjegyezni: a rádiósugárzás által kiváltott részecskelavina igen kemény hatással van ránk. Begich és Manning a könyvében rámutat arra, hogy már igen kis energiákkal befolyást lehet gyakorolni az időjárásra, ha megfelelő „jeleket” küldünk a Föld sugárzási övezeteibe. Tesla pontosan ugyanezt csinálta, kis energiák felhasználásával hatalmas energiákat volt képes irányítani. Kézenfekvő mindezen ismeret katonai felhasználásnak veszélye.

9. Az időjárás befolyásolás hazai példái


Legalább húsz éve foglalkoznak időjárás fegyver kifejlesztésével. Néhány igencsak komplikált technológiát is áttekintettek hatalmas energiák uralása terén. Lézerek és kémiai anyagok felhasználásával olyan fegyverek megvalósítását tűzték ki célul, mely az ellenfél feje fölött egyszerűen megsemmisíti az ózonréteget.1958-ban, Howar T. Orville kapitány, a Fehér Ház tudományos főtanácsadója, beszámolt róla, hogy az USA Védelmi Minisztériuma tanulmányoz „olyan eljárásokat, melyek segítségével a föld és a légkör töltése megváltoztatható, minek következtében különböző változások kelthetők az időjárásban”, elektromágneses sugárzásokat használva az adott terület feletti ionizációs vagy deionizációs változásokat okozva.
A világszerte ismert tudós, MacDonald, számos elképzelést dolgozott ki a természetes környezet fegyverként való felhasználhatóságáról, azonban akkoriban minderről azt gondolta, hogy csupán a jövő zenéje. Amikor könyvének „Hogyan pusztítsuk a környezetet?” című fejezetét megírta, az Amíg a béke el nem érkezik című könyvében, egyáltalán nem tréfált. Leírja az időjárás befolyásolási technikát, az éghajlat, megváltoztatását, a sarkvidéki jégpáncél elolvasztását vagy destabilizálását, ózon megsemmisítési technikákat, földrengések kiváltását, az óceánok hullámainak irányítását, és az agyműködés manipulálását, s mindezt a bolygó energiamezőinek felhasználásával.
Ha a mai törvényhozókat kérdeznénk az elektromágneses manipulációs technikákról, ők is meglepődnének? Kötve hisszük. Nemrég óta ismert, hogy rendkívül erős elektromos kapcsolat van az ionoszféra és a légkör az alacsony atmoszféra között, ahol az időjárási jelenségek végbemennek. Mesterséges elektromos hatások keltése révén a töltött részecskék kiléphetnek a Föld sugárzási övezeteiből, azok jégkristályok kialakulását hozhatják magukkal, majd esőt.
A HAARP – a GWEN toronnyal végzett kísérletek tapasztalatai lapján – képes a nagy folyók teljes vízmennyiségét feltölteni elektromossággal, s ezáltal a légkörbe emelni, majd a Föld egy tetszőleges pontján lezúdítani. Egyre több emberen jelentkezik az általa fibromyalgiának nevezett betegség, mely hirtelen jelentkező és az egész testre kiterjedő intenzív fájdalom; drasztikusan megnövekedett a fejfájós és migrénes esetek száma is. Ismert tény, hogy mind az Öböl-háborúban, mind a Balkáni háborúban az USA elektronikus fegyvereket vetett be civil lakosság ellen.
A Föld, mint szférikus elektromos rendszer, igen találó modell. Azonban a kísérletezők, akik természetellenesen nagy energiákkal dolgoznak, talán abszolút nincsenek tisztában a lehetséges következményekkel. A villanymotorok és az elektromos generátorok gyakran zárlatosak lesznek, ha ingadozás lép fel az áramerősségben.
Begich, Manning és mások úgy vallják, hogy a demokráciáknak sokkal inkább a nyitottságra kellene alapozódniuk. A mind erősebb és erősebb gyilkológépezetekre költött elképesztő mennyiségű összegeket sokkal inkább lehetne gyógyításra és az egész emberiség jólétére fordítani. Könyvük leleplezi a katonai tudományos akadémiák törekvéseit, hogy a széles nyilvánosság szerezzen tudomást a háttérben zajló eseményekről. Ez pedig az első lépés lehet a világ megmentése felé.
Hogy Magyarországon is „erőteljesen” működnek ezek az emberiség elleni dolgok, csak egy példát említenénk meg. Március 15-én Nemzeti ünnepünk alatt is – véleményünk szerint – erőteljesen „karcolták a eget”. Pest-megye déli részében – beméréseink szerint, és ha végre eljön az igazság pillanata, ezt igazolni is tudjuk a bűnösök felé – furcsa csapadék esett. Amely nem csak a természetet, növényeket, állatokat mérgezett, hanem az emberek tudatára is hatással volt.
Egyébként az idei Nemzeti ünnepünk előtti hosszú hétvégén, március közepén Tököl környékén apró szemekben sárga-barnás csapadék esett, amelyet a gépkocsi szélvédőjéről (is) alig tudott levinni az ablaktörlő lapát. A furcsa szagú „vegyi anyagot” a lehetőségeink szerint elemeztük. Az eredmény borzalmas volt: több fémet elsősorban alumínium származékokat, aztán apró mikró szálakat, valamint jelentős báriumot tartalmazott a chemtrail kibocsájtott fátyolfelhője. Az abnormális koncentrációt földminta bevizsgáltatása segítségével is megtapasztalhattuk.
Jó, ha tudják a még az esetleg a markukba nevető felelősök: az igazság órája egyszer elérkezik. Az ember és természet elleni dolgokra rövidesen fény derülhet. Nem csak a végre valahára felébredt nép tekint fel az égre, hanem onnan is lesújtatnak, de nem csak a „mesterséges” villámcsapások formájában. És akkor már késő lesz imádkozni…
Apró megjegyzés még a végére: Szerbiában augusztus közepén rájöttek, mit tesznek velük. Ott már kinyílt a nép szeme: és egyre többen azt mondták, ha ismét „karcolni” merik az eget, lelövik a gépeket…

Betegséggyártás – a legjobb üzlet

Posted on 2011. november 20. vasárnap A betegséggyártók módszere nem csak az, hogy egészségtelen dologra beszélnek rá, mintha az lenne az egészséges, hanem ugyanakkor az egészségesről lebeszélnek, és úgy állítják be, mintha az káros lenne.”
A multik nagyüzemben mérgezik az embereket, az idegen származású és összetételű, úgynevezett élelmiszerekkel.
Az alábbiakban közöljük Miklósi István írását, mely a betegséggyártás egyik módszerével – a lakosság Káliummal történő tömeges mérgezését veszi górcső alá.
BetegséggyártókA józan eszednek higgy, ne az olyanok által kitalált hazugságoknak, akik hasznot húznak abból, ha beteg vagy! Azt fogom elmondani, hogy hogyan mérgezik tudatosan az embereket és miért nincs esélyed arra, hogy egészséges öregkort érj meg, feltéve, ha egyáltalán megéred a nyugdíjas kort!
A módszer nagyon aljas és rafinált! Több szempontból is, egyrészt azért mert ebben a témában aránylag könnyű félrevezetni még a szakembereket is, másrészt azért mert, aki esetleg csak fél füllel hall a dologról az biztosan nem fogja fel ennek a súlyát és jelentőségét.
Márpedig a cenzúrázott médián keresztül ez az információ biztosan nem jut el az emberekhez. Továbbá ebben a témában a “szakemberek” is hazudnak. Néhányuk – jó pénzért – maga gyártja a hazugságokat, de a legtöbbjük egyszerűen csak félre van vezetve és nem gondolt még bele alaposan. Sajnos az orvosok nagy része is az utóbbiak közé tartozik, legalábbis ebben a témában.
Nézzük mit is okoz ez a mérgezés: Szív és keringési problémák, magas vérnyomás, asztma, csontritkulás, érszűkület, fokozott trombózis és infarktus veszély, anyagcserezavarok, vagyis pont azokat a betegségeket, amelyek népbetegségek. Az anyagcserezavarok viszont nagyon sok más betegségnek a kialakulását segítik elő, pl. többek között a rákét is. Azt nem állítom, hogy közvetlenül rákot okoz, de igenis jelentősen segíti a rák kifejlődését. Úgy gondolom, hogy minden olyan betegség, ami nem vírusos vagy bakteriális eredetű, azoknak a kifejlődésében az anyagcserezavarok jelentős szerepet játszanak.
A helyhiány miatt csak nagyon tömören a lényeget fogom elmondani, emiatt sajnos sok olyan információ kimarad, amiről nem ártana, ha tudnál, mert a szándékosan terjesztett hazugságok pont az ilyen apró részletek félremagyarázásával válnak hihetővé azok számára, akik nem ismerik kellő mélységben a témát. Még így az elején fontos tisztázni, hogy 
a mérgezéseknek nagyon sok módja van. Ezek közül csak egy módszer az, amikor nem maga a felhasznált anyag a mérgező, hanem a szervezetbe juttatott mennyisége miatt válik mérgezővé.
Az az anyag, amiről konkrétan beszélek a 
Kálium. Ez egy egyébként létfontosságú anyag, a vérben 5mmol/l-nek kell lenni belőle, azonban az egyensúlya annyira kényes, hogy 7mmol/l-nél már megáll a szív!
A betegséggyártók által terjesztett hazugságok szerint a napi szükséglet belőle 2-3g, egyes esetekben 5 -10grammot is emlegetnek, pedig a tényeges napi szükséglet 0,3-0,5g között van, az elfogyasztott vízmennyiségtől függően!
Mivel, egy orvos által mondott hazugságot könnyebben elhiszel, mint a nem orvos által mondott igazságot, ezért szükségesnek tartom leírni, hogy hogyan tudod a valós napi Kálium szükségletet kiszámolni!Orvosi biokémia: Donnan egyensúly! (erre még fogok hivatkozni) ez írja le, többek között azt is, hogy a vérben 5mmol/l káliumnak kell lenni. Az emberi szervezet számára létfontosságú anyagok egyensúlyának fenntartásához egy anyagból ugyanannyit kell fogyasztani, mint amennyi természetes úton távozik!
Átlagos embernél, napi 2 liter folyadékfogyasztást és ennek megfelelően 2 liter folyadékürítést vegyünk alapul. (A folyadékürítés nem csak vizeletürítést jelent, de helyhiány miatt most úgy fogunk számolni mintha a folyadékürítés csak vizeletürítést jelentene. Ha a folyadékvesztés többi módját is részleteznénk, az sem módosítana sokat a végeredményen.) A vizelet, mint szűrlet a vérből választódik ki. Ideális esetben, ha a szervezetnek nem kell azért dolgoznia, hogy káliumot tartson vissza, vagy felesleges káliumtól szabaduljon meg, akkor a kiválasztott vizeletben ugyanannyi kálium van, mint a vérben, tehát 5mmol/l. Ha ennyi ürül, akkor az egyensúly fenntartásához ugyanannyit kell fogyasztani, tehát 5mmol/l-t. Ez napi 2 liter esetén napi 10mmol káliumfogyasztást jelent. 
A kálium relatív atomtömege 39,1. 39,1×10=391mg! Tehát ideális esetben, napi 2 liter folyadékfogyasztást alapul véve, a napi ideális káliumfogyasztás 391mg, vagyis 0,39gramm (!) Ha kevesebb folyadékot iszol, akkor kevesebb káliumra van szükséged!Jól látható, hogy a betegséggyártók, az egészséges káliumfogyasztáshoz képest 10 – 20 szoros mennyiséget tüntetnek fel egészségesnek és ennyit javasolnak (merő jóindulatból). Mivel igen kis mennyiségekről beszélünk, ezért ahhoz, hogy átérezd ennek a valódi súlyát, képzeld el, a rajtad lévő ruha (egy átlagos, nem túl meleg, de nem is túl hideg napot tekintve) nem kb. 1,5kg, hanem 15 – 30kg! A különbség óriási!A betegséggyártók módszere nem csak az, hogy egészségtelen dologra beszélnek rá, mintha az lenne az egészséges, hanem ugyanakkor az egészségesről lebeszélnek, és úgy állítják be, mintha az káros lenne.
Ennek megfelelően ennek a hazugságsorozatnak van egy másik része is, mégpedig az, hogy az egyébként egészséges és szükséges konyhasóról pedig lebeszélnek, úgy állítva be, mintha az egészségtelen lenne. A sóról, mindenféle hazugságot terjesztenek, többek között pl. azt, hogy megemeli a vérnyomást. Van még egy csavar a dologban, mégpedig az, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható ROSSZ SÓK tényleg vérnyomás emelkedést okoznak, ezzel is igazolva a betegséggyártókat. AZ EGÉSZSÉGES JÓ SÓ, EGÉSZSÉGES EMBERBEN NEM OKOZ VÉRNYOMÁSNÖVEKEDÉST!
Mivel a sóval kapcsolatos hazugságsorozatot csak nagyon lassan és észrevétlenül lehetett bevezetni, és a köztudatba elültetni, ezért ahhoz, hogy idáig eljussunk legalább 50-60 évre volt szükség. Becslésem szerint Magyarországon az 1950-1960-as évek körül kezdték lassan fokozatosan elterjeszteni a sóval kapcsolatos hazugságokat. 
A folyamatot jelentősen felgyorsította, amikor a gengszterváltás után észrevétlenül kicserélték a boltokban az egészséges sókat, mérgezőekre.
Ezeknek a következménye, hogy ma Magyarországon az emberek 90-95 %-ának túl alacsony a vér Nátrium tartalma, vagyis nem esznek elegendő mennyiségű JÓ sót. (Mindig felhúzom magam, amikor feljön ez a téma, elmondom az embereknek, hogy nem esznek elegendő mennyiségű jó sót, és sokan kapásból rávágják, hogy ők bizony elég sót esznek.)
Ha meg szeretnéd tudni, hogy elegendő jó sót eszel-e, akkor csak a vérképedet kell megnézni.Korábban már említettem a Donnan egyensúlyt. Ez azt is leírja, hogy egészséges embernél a vérben 142mmol/l Nátriumnak kell lenni.
Régi orvosi könyvek még leírják, hogyha a vér Nátrium értéke 140mmol/l alá csökken akkor az már KÓROS és hyponatrémiáról beszélünk. A vérképekben a Nátrium referencia tartománya jelenleg 135-145mmol/l, ami egy szándékosan eltorzított érték. (Ha előveszed a vérkép eredményeidet több évre visszamenőleg, akkor látni fogod, hogy a referencia tartományokat úgy módosítgatják, mintha csak egy időjárás jelentés volna.Nem csak a Nátrium vonatkozásában.) A Nátrium igazi referencia tartománya valójában 140 – 144mmol/l. A határok kitolásával elfedték, hogy az emberek tömegesen betegek a rossz sótól! A jelentkező tünetekre meg majd mindenféle gyógyszereket fognak szedni, jelentős hasznot hajtva ezzel a gyógyszeriparnak.
Azt, hogy miért ennyire fontos a Nátriumkoncentráció fenntartása megpróbálom röviden elmondani.
Az emberi szervezetet sejtek építik fel. A sejtfalon keresztül történik az anyagcsere, a sejt megszabadul attól, amire már nincs szüksége és felveszi a számára szükséges tápanyagokat. Mindezek a folyamatok folyadékokban történnek. A test nagy része is víz. A folyadékokban van egy olyan jelenség, amit úgy hívnak, hogy ozmózisnyomás. Ez olyankor jelentkezik, ha egy féligáteresztő hártyával (más néven ozmózis membránnal) elválasztunk olyan folyadékokat, amelyekben az oldott anyagok mennyisége különböző. Pl. tiszta víz és sós víz között. Ilyenkor a két folyadék igyekszik egyensúlyi állapotot létrehozni és egymással elkeveredni, mégpedig oly módom, hogy a hígabbik (ami az oldószer szerepét játssza) igyekszik, hogy a töményebb folyadékot felhígítsa. Ilyenkor az ozmózismembrán két oldalán jelentkező nyomáskülönbség rendesen mérhető. Minél nagyobb a két folyadék közötti töménység különbség, annál nagyobb nyomás jelentkezik.
A sejtfal egy féligáteresztő hártya, ami gyakorlatilag ozmózismembránként viselkedik, aminek mindkét oldalán folyadék van. Ahhoz, hogy az anyagcsere zavartalanul és maradéktalanul le tudjon folyni a sejtfal mindkét oldalán (vagyis sejten belül és sejten kívül) azonos nyomásnak kell lenni.
Ha a sejten kívül túl sok a só, akkor az ozmózisnyomás a sejtből kifelé mutat.Ilyenkor a sejt könnyen le tudja adni az anyagcsere termékeit, viszont nehezen tudja felvenni a működéséhez szükséges anyagokat, és a sejt éhezik, valamint folyadék távozik belőle, extrém esetben kiszárad.
Ha a sejten kívül túl kevés a só, akkor az ozmózisnyomás a sejtbe befelé mutat.Ilyenkor sejt könnyen fel tudja venni a szükséges tápanyagokat, ugyanakkor nehezen tudja leadni az anyagcsere által termelt salakanyagokat. Ilyenkor a méreganyagok felhalmozódnak, továbbá folyadék áramlik a sejtbe, amitől az deformálódik, megduzzad, extrém esetben szétpukkan.
A fentiek miatt könnyen belátható, hogy az ozmózis nyomás egyensúlyban tartása mennyire rendkívül fontos a szervezet számára! (Gondolkozz el azon, hogy napjainkban miért is vannak annyira felhalmozódva az emberek szervezetében a méreganyagok, és miért kap akkora hangsúlyt a méregtelenítés!)
A sejten belül lévő folyadék állandó, nem változik, míg a sejten kívüli tér az étkezésnek és a folyadékfogyasztás mennyiségének és minőségének függvényében változhat. Mivel a sejten kívüli ozmózisnyomás több mint 90%-át a Nátrium adja, ezért az is belátható, hogy mennyire fontos az elegendő mennyiségű JÓ só fogyasztása.
Ha számszerűen akarjuk megnézni, hogy mennyi JÓ sót kellene egy embernek naponta fogyasztani, akkor azt ugyanúgy tudjuk kiszámolni, mint a kálium esetében: (Orvosi biokémia: Donnan egyensúly!) Mint már említettem ez leírja, hogy a vérben 142mmol/l nátriumnak kell lenni. Az emberi szervezet számára létfontosságú anyagok egyensúlyának fenntartásához egy anyagból ugyanannyit kell fogyasztani, mint amennyit természetes úton távozik! Ezt is mondtam már.
Átlagos embernél, napi 2liter folyadékfogyasztást és ennek megfelelően 2 liter folyadékürítést vegyünk alapul. A vizelet, mint szűrlet a vérből választódik ki. Ideális esetben, ha a szervezetnek nem kell azért dolgoznia, hogy nátriumot tartson vissza, vagy felesleges nátriumtól szabaduljon meg, akkor a kiválasztott vizeletben ugyanannyi nátrium van, mint a vérben, tehát 142mmol/l. Ha ennyi ürül, akkor az egyensúly fenntartásához ugyanannyit kell fogyasztani, tehát 142mmol/l-t. Ez napi 2 liter folyadékfogyasztás esetén napi 284mmol nátriumfogyasztást jelent. A nátrium relatív atomtömege 22,99. 22,99×284=6529,16 mg tiszta nátrium! Míg a Káliumnál többnyire csak tiszta Káliumról van szó, addig nátrium esetében konyhasóról szoktunk beszélni ami NaCl. A konyhasóban minden egyes Nátrium atomhoz egy Klór atom kapcsolódik. Mivel a mmol, mint mértékegység gyakorlatilag az atom darabszámot méri, ezért ha minden Nátrium atomhoz 1 Klór atom kapcsolódik, akkor konyhasó esetén ez szintén napi 284mmol Klórfogyasztást jelent. A Klór relatív atomtömege 35,45. 35,45×284=10067,8 mg Cl-t jelent. Tömegüket összeadva 6529,16 + 10067,8 = 16596,96 mg. Tehát napi 2 liter folyadék elfogyasztása esetén ideális esetben NAPI 16,6 GRAMM JÓ KONYHASÓT kellene fogyasztania egy embernek. Ha ezt kiszámolom mennyi egy év alatt, akkor 6059 grammot kapsz, tehát évi 6 kg sót kellene egy embernek elfogyasztani, vagyis egy 3 tagú család esetében havonta 1,5 kg JÓ sónak kellene elfogynia.
Na, most gondolkozz el rajta, hogy eszel-e elég sót!
Amikor kevés sót eszel, akkor ahhoz, hogy a szervezet a só koncentrációt fenntartsa, „felesleges” vizet ürít. Valójában ez nem felesleges víz és szükség lenne rá, de nincs más mód a kompenzáláshoz. Ennek következtében a vér besűrűsödik. A besűrűsödött vér pedig megnövekedett trombózis veszélyt jelent. Emiatt van az, hogyha manapság valakinek begipszelik a lábát, akkor mindenféle vizsgálat nélkül, testsúlyhoz igazítva vérhígító (Fraxiparine) injekciót kell kapnia minden nap. 20-30 évvel ezelőtt még érdekes módon nem volt rá szükség. Természetesen azt mondják, hogy ez megelőzés, ami igaz is, ugyanakkor azt már nem mondják el, hogy erre a megelőzésre miért is van szükség, mintha nem tudnák, hogy mi miatt sűrűsödött be az emberek vére! Egy újabb jó üzlet, mert így a Fraxiparine fogyasztás több ezerszeresére növekedett!
További következménye annak, ha a szervezet „felesleges” vizet ürít, az, hogy a bőr jobban ráncosodik, és már lehet is jó pénzért eladni a különböző bőrfeszesítő, és hidratáló krémeket. Egy másik jó üzlet! 
 
(Könyörgöm, hölgyek! Hidratálni, vagyis vizet visszapótolni nem krémekkel kell! Elegendő JÓ só kell enni. Persze csodákat nem kell várni tőle, pláne figyelembe véve, hogy a bőr lesz az utolsó hely ahova a szervezet a sót és a vizet visszapótolja, de ez mindenféleképp lassítja a ráncosodást.) A napi 16,6 g-os szükséglethez képest a betegséggyártók napi 1 – 2 grammot extrém esetben napi 0,5 gramm sót ajánlanak elfogyasztani, szintén merő jóindulatból.
Ahhoz, hogy átérezd ennek a súlyát is térjünk vissza a ruhás példához, és képzeld el, hogy egy átlagos, nem túl meleg, de nem is túl hideg napon a kb. 1,5 kg, ruha helyett csak egy fehérnemű van rajtad.
 A betegséggyártók hazugságainak további hozománya, hogy mivel a sótól megszomjazol, ezért ha nem eszel elég sót, nem fogsz inni annyi vizet sem. Sőt, a vizet szinte egyáltalán nem is fogod kívánni, helyette mindenféle löttyöt fogsz inni tovább rontva ezzel a saját anyagcseréd egyensúlyát!
Szintén gondolkozz el rajta, hogy iszol-e elég vizet! Saját véleményem, hogy minden embernek napi 1,5 – 2 liter TISZTA VIZET kellene meginnia, ezen felül azt és annyit iszol, amennyit akarsz, de a napi 1,5 – 2 liter TISZTA VIZET el kellene fogyasztani! Ha elég jó sót fogsz enni, könnyedén meg fogod inni a napi 1,5 – 2 liter vizet!Sokat emlegettem a JÓ SÓ fogalmát. 
Azt, hogy az a só, amit te eszel jó-e, nagyon egyszerű megtudni. Azt, hogy a Kálium mérgező mennyiségben kerüljön a szervezetedbe, többek között úgy érik el, hogy a JÓ sóhoz, ami NaCl, hozzákevernek Kálium-kloridot. A kálium-klorid érzékszervileg nem különböztethető meg a Nátrium-kloridtól. Ugyanúgy néz ki és ugyanolyan sós íze van. Azonban, mivel a kálium-klorid bőr irritatív, ezért semmi mást nem kell tenned, mint a fürdővizedbe beletenni 3 – 5 kg sót, abból, amit eszel, (100 liter vízhez 3,5 kg-ot, ez ugyanannyi, mint a tengervíz só koncentrációja), és megfürdeni benne 30-60 percet. Ha JÓ a só, akkor ugyanúgy semmi bajod nem lesz tőle, mint a tengervíztől! Ha a só emberi fogyasztásra alkalmatlan, akkor a bőröd ki fog pirosodni (nem lehet összetéveszteni azzal, ha a meleg víztől enyhén kipirosodsz), érzékenyebb bőrfelületeket marni fogja. Nekem a szám szélét kezdte el marni, ott éreztem a legerősebben.Súlyos figyelmeztető jel arra, hogy rossz sót fogyasztasz az is, hogyha ismeretlen eredetű szívtáji fájdalmaid vannak. Szintén saját tapasztalatom, hogy ez a tünet férfiaknál sokkal többször és intenzívebben jelentkezik, mint nőknél. Nekem aránylag sokszor volt ilyen panaszom, (amit az orvosok kivizsgáltak, és nem tudták az okát megmondani), de a feleségemnek nem volt ilyen panasza, pedig ugyanazt a sót fogyasztottuk. Amióta jó sót eszek, azóta ez a panaszom teljesen megszűnt.Javaslom, hogy kerüld az étkezések során a szóját és a szójakészítményeket is, (pl.: szójás italok, olcsó virsli stb.) rendkívül magas (2000 mg/ 10 dkg) kálium tartalma miatt.Itt megemlítenék egy másik dolgot is. Hirtelen sportoló halálok! Állítólag nem tudják mitől áll le a sportolók szíve hirtelen és váratlanul. Gondolkozzunk egy kicsit. A sportolók nagy része sporttápszereket fogyaszt. Ezek tömény szója készítmények, rendkívül magas kálium tartalommal. A sportoló megissza a szójás sporttápszert, majd kimegy a pályára és intenzív fizikai megterhelésnek teszi ki magát. Elkezd erősen izzadni, vizet és Nátriumot veszít, miközben a korábban elfogyasztott sporttápszerből a kálium szívódik fel. A szervezetben a Nátrium szintje csökken, a kálium szintje emelkedik, amikor az eredeti Nátrium – Kálium egyensúly jelentősen felborul, és elér egy kritikus pontot, akkor az ingerületvezetés megáll, és megáll a szív. Ugyanis az ingerületvezetés a Nátrium – Kálium pumpának nevezett módszerrel működik. Amíg a mentősök nem tudják, hogy miért is állt meg a szív, addig egyetlen ilyen sportolót sem fognak tudni megmenteni! A sportolók esetében kiemelten jelentkezik a kevés JÓ só fogyasztásának veszélye!Amikor sóval kapcsolatos dolgokról hallasz érdemes odafigyelni pár dologra.Amikor nátriumról beszélnek az nem ugyanaz, mint a só, mert az Nátrium-klorid, kiszámolják neked a szükséges nátriumfogyasztást, majd mindenféle átváltás nélkül úgy beszélnek erről, mintha ez ugyanannyi konyhasót jelentene. Továbbá sokszor úgy beszélnek az elégséges mennyiségről, mintha az ugyanaz lenne, mint az egészséges. Az elégséges nem jelent egészségest! Ha a belélegzett levegő oxigéntartalma 10-15százalék az még elégséges, mert még életben maradsz, azonban akkor egészséges, ha az oxigéntartalom eléri a normális 21 százalékot. Látható, hogy az elégséges és az egészséges még véletlenül sem jelenti ugyanazt.
További aljassága a betegséggyártóknak, hogy míg a Nátrium tartalmat lassan szinte mindenen feltüntetik, addig a káliumtartalmat még a veszélyesen sok káliumot tartalmazó szójakészítményeken SEM tüntetik fel!
Érdemes azt is tudnod, hogyha már egyszer elromlott a vérnyomásod, akkor az már valószínűleg nem jön helyre még akkor sem, ha a kevés illetve rossz só fogyasztása miatt alakult ki, és a továbbiakban elegendő és jó sót fogsz fogyasztani. Miért érdemes mégis komolyan venned a sót ebben az esetben is? Azért, mert amíg ez nincs helyreállítva, addig az egészséged tovább romlik, és újabb és újabb betegségek fognak jelentkezni.
Ha egészséget akarsz magadnak és a családodnak, akkor a következő dolgot nagyon jól vésd az eszedbe!
A vérképednek a következőképpen kell kinéznie:
Nátrium 141-142 mmol/l
Kálium 4-5 mmol/l
Kalcium 2,5 mmol/l
Magnézium 1 mmol/l
Nem állítom azt, hogyha így fog kinézni a vérképed garantáltan egészséges leszel, de azt igenis határozottan állítom, hogyha a vérképed nem így fog kinézni akkor garantáltan beteg leszel!Ha vissza akarod pótolni a szervezetedből hiányzó sót, akkor a következőket javaslom:
1.) Nézesd meg a vérképedet. Ha a vér Na értéke 140mmol/l alatt van, akkor szükséged van a só visszapótlására. Ha 141-142 közötti az érték akkor téged ez a dolog nem érint.
2.) Győződj meg róla, hogy az általad fogyasztott só, jó-e! Vegyél belőle az említett módon egy fürdőt.
3.) Ezek után már csak jó sót fogyassz!
4.) Ha szükséged van a só visszapótlására, akkor csak nagyon lassan fokozatosan láss hozzá, folyamatosan figyelve magad. Nem kell rögtön megijedni mindentől, de ha ismeretlen és rossz tüneteket észlelsz, akkor lassíts és tájékozódj. A hirtelen, és intenzív só visszapótlás tényleg megemelheti a vérnyomásodat, ezért is fontos a fokozatosság. Minél nagyobb a szervezetedben a sóhiány annál lassabban kell hozzáfogni és annál érzékenyebb leszel kezdetben a sóra. Találkoztam olyannal, aki 1 pohár sós víztől rosszul lett. Vérképében a nátrium 135 alatt volt, és nem hallgatott rám, hogy lassan óvatosan. Az átmeneti rosszulléten kívül komolyabb baja nem lett, és ma már sokat javult a vérképe ebben a tekintetben.
5.) Ha használsz ételízesítőt, érdemes bio boltokban só nélküli ételízesítőt venni, amit otthon magad összekeversz jó sóval, vagy akár külön-külön is beleteheted az ételedbe.
6.) Kezd el olyan mértékig sózni az ételeidet, hogy MINDEN étkezésnél érezz egy KELLEMESEN sós ízt!
7.) Készíthetsz izotóniás sós vizet is. Amikor vízről beszélek, én fontosnak tartom, hogy TISZTA víz legyen. A csapvizet és az ásványvizeket nem tekintem tiszta víznek. Tiszta víznek az ozmózis szűrt vizet és a desztillált vizet tekintem! A desztillált vizet nem szabad összekeverni az ioncserélt vízzel! (Tudom, hogy a desztillált vizet sokan mérgezőnek gondolják.
Ez a betegséggyártók újabb hazugsága és szintén tudnék tartani róla egy előadást. Lehet, hogy egyszer ezt is megírom.)
1liter tiszta vízhez 9gramm tiszta sót adj hozzá, és keverd össze. Ez az izotóniás sómennyiség. Az ilyen sós víznek az ozmózisnyomása pontosan annyi amennyire a szervezetnek szüksége van! Fontos! A lehető legpontosabban tartsd be a 9gramm/liter arányt. (A 9gramm leméréséhez szükséges digitális konyhai mérleget bármelyik boltban megvásárolhatod 3-4 ezer forintért.) Ebből a sós vízből kezdj el naponta inni egy keveset, amit majd fokozatosan emelhetsz. A kezdő mennyiséget és az emelés ütemét és mértékét neked kell úgy igazítani, hogy az számodra megfelelő legyen.
Többnyire kezdetben elég napi 0,5 – 1dl, amit kb. 1 – 2 havonta emelhetsz 0,5 – 1dl-rel, de ismételten hangsúlyozom, hogy a megfelelő arányt neked kell magadhoz igazítani! Minél nagyobb az eltérés a normális 142-től, vagyis minél alacsonyabb a véred nátrium szintje annál nagyobb óvatosságra van szükség, és annál kevesebbel kell kezdeni és annál lassabban kell emelni az adagot! Napi 1 – 1,5l fogyasztása fölé nem menj!
8.) A szervezet a sós íz érzékelésével tudja igen hatékonyan szabályozni a felvehető só mennyiségét. Minél alacsonyabb valakiben a só mennyisége, annál kevesebb só vehető fel egyszerre számára, mert a meglévő egyensúlyi állapotot annál jobban felborítja a sok só. Igaz, hogy ez az egyensúlyi állapot rossz egyensúly, de akkor is csak egyensúly, és mint minden egyensúlyt, megváltoztatni csak lassan fokozatosan szabad, nem pedig felborítva. Ezért azok, akiknek nagyobb a sóhiányuk ugyanazt az ételt sósabbnak fogják érezni, mint azok, akiknek elegendő só van a szervezetében. Ezt nyugodtan próbáld ki. Keress valakit, akinek a vérében legalább 3-4mmol/l-el kevesebb nátrium van. Sózd meg az ételedet úgy, hogy számodra kellemesen sós legyen, és mond meg neki, hogy kóstolja meg. Számára ehetetlenül sós lesz. Mivel, ahogy fokozatosan visszapótolod a sót, egyre kevésbé fogod az ételekben a só ízét érezni így rájössz, hogy mindenhol, minden sótlan, ezért érdemes mindig magadnál tartanod egy kis doboz sót. Meg fogsz lepődni, mennyivel több sót fogsz fogyasztani, mint eddig. Ezt azért írtam le, hogy ha ezt fogod tapasztalni, tudd, hogy ez természetes.
9.) A sok só fogyasztásával több lehet a gyomorsavad, mivel a konyhasóból (NaCl) a Klórnak csak egy része kerül a vérbe (103mmol/l), a többi része a gyomorsavhoz kell. A gyomorsav semlegesítéséhez, és a savasodás megelőzéséhez a legegyszerűbb módszer a szódabikarbóna fogyasztása. (A betegséggyártók már erről is mindenféle rosszat terjesztenek.) A szódabikarbóna NaHCO3. A vérben Nátriumból, mint már tudod 142mmol/l-nek kell lennie, míg HCO3-ból 27mmol/l-nek, valamint ez a szervezet legfontosabb puffer rendszere.
Mint láthatod a szódabikarbóna minden része természetes összetevője a vérnek. Ha az elmúlt pár ezer évben nem volt káros, akkor valószínűleg ez után sem lesz az.
Ezenkívül a szódabikarbóna fontos Nátrium forrás is, így szintén segít a vér Nátrium értékét helyreállítani.
Szódabikarbóna fogyasztásánál fontosnak tartom, hogy gyógyszertári legyen. Nem drága, kb. 200 Ft egy 200 grammos csomag belőle.Olyankor vegyél be belőle, ha sok a savad.
Ha nincs túl sok gyomorsavad, és savasodás ellen, napi rendszerességgel akarod használni, akkor javaslom, hogy mivel semlegesíti a gyomorsavat, ezért étkezés után várj, legalább egy órát mielőtt beveszed. Én egyszerre egy fél kávéskanálnyit szoktam bevenni, de a számodra ideális mennyiséget ennél is neked kell megtalálni. Tapasztald ki. Az sem jó, ha túl sokat fogyasztasz belőle.

(Amit Miklósi István nem említett, az általa JÓ sónak nevezett só, nem más, mint a minden adaléktól mentes, csak Nátrium-kloridot tartalmazó sót a akár a gyógyszertárban is be tudjuk szerezni. a szerk.)

Ejteni kell még pár szót a cukorbetegségről is. Létezik egy olyan dolog, amit úgy hívnak, hogy másodlagos nátrium-glükóz transzport. Ez olyan területe az orvosi biokémiának, amibe nincs kedvem beleásni magam, és nem is áll szándékomban. Azonban tekintetbe véve, hogy a cukorbetegség is népbetegség, és igazából értelmes magyarázatot nem tud rá adni a jelenlegi orvostudomány, ezért élek a gyanúperrel, hogy komoly köze van a rossz sónak a cukorbetegség kialakulásához is.

További rafinériája a betegséggyártók módszerének, hogy öregkorra jelentkeznek a hatások, így további hasznot hajt azzal, hogy nem kell “feleslegesen” nyugdíjasokat fizetni.

Érdemes megnézni azt a tényt is, hogy ha visszaemlékszel 30 évvel ezelöttre, több idős ember volt, és azok is sokkal kevesebb gyógyszert szedtek, míg manapság, szinte nincs olyan idős ember, aki ne szedne gyógyszereket, és aránylag nem is keveset fogyasztanak.

Ez az ördögi módszer tökéletesen működik, úgy ahogy azt a betegséggyártók várják! Kik a betegséggyártók? Ezt találd ki magad.

Szerencs, 2009. augusztus
Miklósi István
természetgyógyász

Genetikailag módosított élőlények

Genetikailag módosított élőlény, (angolul Genetically Modified Organisms vagy rövidenGMO) olyan élőlény, amelynek genomját (génállományát) mesterségesen, molekuláris genetikai eszközökkel hozták létre. E technológiákat rendszerint rekombináns DNStechnológiának nevezik. A transzgenikus élőlények esetében más fajból származó géneket ültetnek be a GMO-ba, tehát olyan génkombinációt hordozó lényt hoznak létre, amely a természetben gyakorlatilag nem jöhet létre. A „GMO” fogalom kapcsán többnyire ilyen transzgenikus lényekről van szó, de valójában nem minden GMO transzgenikus lény. A genetikai manipuláció rendszerint a zigótát vagy az ivarsejteket, esetleg az ezekben is öröklődő sejtszervecskéket (színtestekmitokondrium) érinti, ezért a GM szervezetek utódai is GM szervezetek (vagy csak egy hányaduk az), így egyszeri beavatkozással tartósan továbbtenyészthető (-termeszthető) GM fajták hozhatók létre. Olykor a genetikai manipuláció csak a szomatikus sejtek egy részére terjed ki, ekkor annak eredménye nem öröklődhet.
Egy szentjánosbogár-faj (Photinus pyralis)luciferáz génjét hordozó dohánynövény sötétbenbiolumineszcens fényt bocsát ki.

Tartalomjegyzék

Génmódosított mikrobák [szerkesztés]

Viszonylag egyszerű genetikai felépítésük miatt a baktériumok voltak az első szervezetek, melyek genetikai kódját módosították.[1]

Gyógyászati felhasználás [szerkesztés]

A GM baktériumok egyik legfontosabb szerepe a gyógyászati hasznú emberi fehérjék tömegtermelése.[2] Emberi gént hordozó GM baktériumok állítják elő például azt az inzulint, amivel a cukorbetegség tüneteit kezelik.[3] Szintén GM baktériumokkal termeltetnek olyan véralvadási faktort, amellyel a vérzékenységtüneteit,[4], illetve olyan növekedési hormont, amellyel a növekedési zavarokat kezelik.[5][6] A baktériumok által termeltetett emberi fehérjék lényegesen biztonságosabbak, mint a korábbi készítmények, amelyek holttestekből kivont fehérjék voltak[7], és ezért AIDShepatitisz C ésCreutzfeldt-Jakob kór fertőzés kockázatával jártak.[7][8]
A szájunkban élő Streptococcus mutans cukrot fogyaszt és olyan savat termel, amely fogszuvasodást okoz. A közelmúltban e baktérium olyan változatát hozták létre, amely sav helyett etanolt termel. Feltételezések szerint a a fogszuvasodás megelőzhető volna, ha szájunk természetes baktériumflóráját e GM baktériumokkal helyettesítenénk.

Katonai felhasználás [szerkesztés]

biológiai fegyver céljára termelt emberi kórokozók hatékonyabbá tehetők genetikai manipuláció által. Így például a Szovjetunió illegális biofegyver programjában antibiotikumok elleni rezisztencia-géneket ültetett a tömegtermelésre szánt pestis és tularémia baktériumokba, valamint létrehozott „kiméra jellegű”, hibrid kórokozókat is.[9]

Génmódosított növények [szerkesztés]

Bt kukoricát szemlélő gazdák Kenyában
A GM növények termesztése a világban 2005-ben. A termés 95%-a 5 nagy országból származott: narancs, további termelő országok: sávozott, kísérletek folytak: petty.
Az A vitamin hiány elterjedtsége a világban aWHO szerint
A transzgenikus növények által a nemesítők többféle célt érhetnek el, például fokozhatják agyomirtószerekkel vagy a rovarokkal szembeni ellenálló képességet, növelhetik a szárazságtűrést, vagy javíthatják a termés táplálkozástani értékeit, például vitamin-tartalmát. Az első GM növények 1996-ban kerültek forgalomba, ezek a glufosinate és glyphosategyomirtókkal szemben voltak ellenállóak. Szintén korai fejlesztés a Bacillus thuringiensisbaktérium toxinját (=Bt toxin) hordozó kukorica fajták, melyek egyes rovarfajok károsításával szemben ellenállóak. Sokak szerint aggodalomra ad okot, hogy e fajták több ezerszer annyi toxint termelnek, mint az ugyanerre a toxinra, mint permetezett növényvédőszerre engedélyezett maximális dózis.
Ma már számos új, ezeknél sokkal fejlettebb fajta vár bevezetésre. Jelenleg nagyüzemi termesztésben van néhány gyomirtóknak ellenálló és rovarrezisztens GM szója-, gyapot-,repce- és kukoricafajta.
Az ún. aranyrizs rizs (Oryza sativa) olyan GM változata, mely béta-karotint termel, ami azA vitamin prekurzora.[10] Alkotói szerint ez jelentősen enyhíthetné az egyes trópusi országok szegény lakosságának egészségügyi gondjait. Az A vitamin hiánya ma világszerte több millió gyermek egészségét károsítja, és évente 250-500 ezer gyermek megvakulását okozza, legnagyobb arányban Délkelet-Ázsia és Afrika szegény, főként rizsen élő lakosságában.[11][12] Az aranyrizs ma sehol nincs forgalomban, részben a Greenpeacetiltakozása miatt, amely minden genetikai manipulációt ellenez.
MOL vezető közgazdásza szerint a bio-üzemanyagok előállításához alkalmas energianövények nemesítésében jelentős szerepe lesz a géntechnológiának.[13]
A GM fajták szabadalom által védett szellemi termékek, melyek tulajdonosai gyakran nagy multinacionális cégek. Sok országban, köztük hazánkban is, elkeseredett küzdelem folyik a fajták termesztésének bevezetését szorgalmazó tulajdonosok, illetve a környezetvédelmi mozgalmak és hatóságok között. Ez utóbbiak a nagyüzemi termesztés bevezetését legfeljebb csak alapos környezettudományi vizsgálatok előzetes elvégzése után tartják elképzelhetőnek. Ezzel szemben a tulajdonosok gyakran elfogultsággal vádolják a vizsgálatokat követelő hatóságokat, megakadályozzák a vizsgálatok elvégzését, miközben a médiában azonnali és korlátlan tömegtermelést szorgalmaznak.

Az Európai Unió viszonyulása a GM növények termesztéséhez[szerkesztés]

Az Európai Unió 2004 májusában oldotta fel a genetikailag módosított terményekre vonatkozó hat éves tilalmat, s egyben megszabta azok szigorú engedélyezési és címkézési szabályait. Ennek ellenére több uniós tagország egészségügyi és környezetvédelmi megfontolásokból nem járul hozzá a genetikailag módosított élelmiszerek behozatalához és forgalmazásához, akaratukat azonban EU szinten nem tudták érvényesíteni. Az Európai Bizottság már több genetikailag módosított kukoricafajta importját és forgalmazását engedélyezte, termesztésükhöz azonban nem járult hozzá.

Magyarország viszonyulása a GM növények termesztéséhez [szerkesztés]

Az érvényes európai jogszabályok hazánkban is előírják, hogy minden 0,9% feletti GM alapanyagot tartalmazó terméken jelölni kell, hogy az genetikailag módosított összetevőt is tartalmaz.
Hazánkban jelenleg (2008) moratórium tiltja a GM növények szabadföldi termesztését, és az 5 parlamenti párt teljes egyetértésben támogatja e moratórium fenntartását. E szokatlan ötpárti egyetértés részben az Országgyűlés szakértői szervezeteként működő GMO Kerekasztal munkájának eredménye.
E kerekasztalt Dudits Dénes akadémikus, az MTA élettudományi alelnöke és a Szegedi Biológiai Központ főigazgatója „hithű, biotechnológiát ellenző aktivisták” olyan csoportjának tekinti, akik a „GM növények kiátkozását teljes meggyőződéssel hirdetik”, noha„szakmai korlátaik nyilatkozataikban jól tetten érhetők”, miközben a testület „nem átall alantas eszközöket támogatni [sic!], hogy a legabszurdabb jogi trükkökkel akadályozzák a képviselők korrekt, tudományos hitelű tájékoztatását.[14]
A génmódosított növények magyarországi megítéléséről hosszas közéleti viták zajlanak [1].

GM kukoricafajták körüli vita Magyarországon [szerkesztés]

A legélesebb hazai GMO vita egyes kukoricafajták szántóföldi termesztésének engedélyezése vagy tiltása kapcsán alakult ki, az érveket prof. Heszky László akadémikus (Szent István Egyetem, Genetikai és Biotechnológia Intézet) cikke nyomán az alábbiakban összegezzük.[15]
E fajtákban több, bakteriális eredetű gén kap szerepet: az ún. PAT gén egy totális gyomirtóval (glufozinát) szembeni ellenálló képességet, a Cry1 toxin génje a kukoricamoly lárvákkal szembeni védelmet, végül a Cry3 gén a kukoricabogárral szembeni ellenálló képességet biztosíthatja. (Ez utóbbi két gén a Bt toxin egy-egy változatának termeléséért felelős.)
Kukoricamoly hernyója a kukorica levelén. Hazánk nagy részén nem okoz gazdasági károkat
GMO-ellenes francia aktivisták
Előnyök:
  • a gyomirtás totális gyomirtószerekkel könnyen megoldható;
  • a gyomirtás a más gyomirtókkal szemben rezisztens gyomokkal szemben is hatékony;
  • vetésforgó nélkül, monokultúrában is termeszthető;
  • a vetőmag és a hozzávaló gyomirtó egy csomagban kapható;
  • moly- vagy bogár-kártétel esetén, vegyszerezés nélkül többlettermés nyerhető;
  • a különböző genetikai fejlesztések ma már egyazon fajtában egyesítve is kaphatók;
  • megtakaríthatók a permetezési és vegyszer-költségek.
Hátrányok és kockázatok:
  • kialakulnak a totális gyomirtókkal szemben rezisztens gyomnövény-változatok;
  • kialakulnak a kukorica Bt toxinjaival szemben rezisztens moly- és bogár-változatok;
  • a szél által terjesztett pollen (virágpor) a szomszédos, hagyományos állományokban is termékenyít, ez a hagyományos fajták termelőinek és különösen a biotermesztőknek gazdasági kárt okoz (az ő termékeiket is GM-tartalmúnak kell megjelölni, piaci veszteségüket a GM termelőnek kell megtérítenie);
  • hiányoznak a tapasztalatok a totális herbicidek talajra és élővizekre gyakorolt hatásairól;
  • a Bt toxint a növény minden sejtje termeli, mennyisége kb. 1500-2000-szerese a hasonló permetezőszer engedélyezett dózisának, ez élelmiszerbiztonsági aggályokat vet fel;
  • a talajba szántott növényi részekben lévő toxin lassabban bomlik el, mint a hasonló permetezőszer toxinja;
  •  nincsenek tapasztalatok a Bt kukorica tartós termesztésének hatásairól, főként nem a Kárpát-medencéből, noha az egy elkülönült biogeográfiai régió, de egyes tanulmányok szerint védett lepkék állományait veszélyezteti;[16]
  • a GM vetőmag drága;
  • a hagyományos gyomirtás a kukoricában kellően eredményes;
  • a kukoricamoly hazánk területének nagy részén nem okoz kárt, ezért nem védekeznek ellene, és így megtakarítható költség sincsen;
  • a kukoricabogár lárvák kártételen ellen a vetésforgó megbízható védelmet nyújt;
  • a GM hibridek termelőjének évente új vetőmagot kell vásárolnia, előző évi terméséből nem vethet;
  • a GM hibridek termelése jelentős adminisztratív terhekkel és járulékos beruházásokkal jár (tanfolyam végzése, külön terménytároló stb.);
  • a legújabb hibridek már több bakteriális gént együttesen tartalmaznak, ezek együttes hatása azonban nem kellően ismert;
  • a GM fajták termesztésének esetleges engedélyezése a hazai növénynemesítők és a hazai vetőmagtermesztés bukását eredményezné, ami hazánk gazdasági kiszolgáltatottságához vezetne;
  • jelenleg inkább a GMO-mentes termékekre van piaci igény, a hazai agrárexport vásárlói értékelik Magyarország „GMO-mentes” státuszát.
Összességében természetesen nem az érvek és ellenérvek darabszáma számít. Ez a hazai esettanulmány segíthet megérteni azokat a dilemmákat, amelyek a GM fajták bevezetése vagy tiltása kapcsán világszerte felmerülnek.

Génmódosított állatok [szerkesztés]

GloFish: genetikailag módosított, ezértfluoreszkáló zebradániók.
A laboratóriumi állatok, így például az ecetmuslica, a házi egér és a vándorpatkány sokféle transzgenikus alakját hozták létre tudományos kísérletek céljából. Szintén tudományos kísérletek céljára hozták létre a zebradánió vörös, sárga, vagy zöld színben fluoreszkáló formáit, de ezeket már díszállatként is forgalmazzák.
Az ún. Enviropig egy transzgenikus disznófajta, melynek ürüléke más disznókéhoz képest környezetbarát, mert csökkent mértékben tartalmaz foszfátokat. Kifejlesztői azt remélik, hogy elterjedése esetén a folyókat és tavakat kevésbé fenyegeti majd az eutrofizálódásveszélye.[17] (Az édesvizek eutrofiációjának fő oka a foszfát-szennyezés.)
BioSteel egy különleges rostos anyag, amelyet a pókháló fehérjéire emlékeztető alapanyagból készítenek. A nyersanyagot transzgenikus kecskék tejéből vonják ki.

Génmódosított emberek [szerkesztés]

A versenysport tisztaságát sokak szerint alapvetően új, genetikai jellegű dopping eljárások is veszélyeztetik
Az emberi genom módosításának a nyilvános szakirodalomban is leírt módszerei nem azivarsejtek vagy a zigóta, hanem a szomatikus (testi) sejtek genetikai módosítására irányulnak. E változások tehát nem öröklődnek.
Az ember genomjának gyógyászati célból való módosítását genetikai terápiának, vagy röviden génterápiának nevezik.
A sportteljesítmények genetikai manipulációval való, illegális fokozása, az úgynevezettgéndopping ma már súlyosan veszélyezteti az versenysport tisztaságát.[18]


A szovjet bio-fegyverek temetője komoly veszélyt jelent
The New York Times Health News Service    Medincorp
Potenciálisan annyira veszélyes a volt szovjet biológiai fegyver-temetőben elföldelt baktériummennyiség, hogy az Egyesült Államoknak fontolóra kellene vennie, nem vállal-e nagyobb szerepet a megsemmisítésben, áll egy újonnan kiadott jelentésben.
A hidegháború alkonyán az Aral-tó egyik szigetén a szovjet katonák titokban sietősen eltemették a történelem egyik legfélelmetesebb fegyverét, a gyilkos anthrax baktériumot, jelentették a Monterey Institute of International Studies kutatói. A katonák feltételezték, hogy majd semlegesítődnek az elföldelés előtt vegyszerrel átitatott baktériumok.
Ám a veszélyes baktériumok élnek. A kaliforniai Montereyben működő intézet azon dolgozik, hogyan lehetne megelőzni a potenciális környezeti katasztrófát, azt, hogy az anthrax a talajvízzel Kazahsztán és a szomszédos Üzbegisztán, esetleg még távolabbi területek ökoszisztémájába kerüljün.
A 250 literes hordókban tárolt baktériumot eredetileg néhány méterrel a föld alá, homokba temették. Jelentések szerint azonban az erózió lepusztította a homokot és néhány hordó a felszínre került.
A kockázat fokról fokra nő. A volt Szovjetunió nem megfelelő öntözési gyakorlata miatt az Aral-tó kiszáradóban van. Ahogy apad a tó vízszinte, úgy nő a Vozrozsgyenyije-sziget. Tíz-egynéhány éven belül a sziget valószínűleg összeér a szárzfölddel.
"Az anthrax-spórák évtizedekig életben maradnak a földben, tartós fertőzési forrást jelentve" - állítja az intézet jelentésének előpéldánya.
"A Vozrozsgyenyije-sziget fertőzöttsége egyre növekvő veszélyt jelent a lakosság és a környezet számára az Aral-tó kiszáradása miatt, mivel mind emberek, mind állatok számára egyre megközelíthetőbb lesz a hajdan izolált sziget.
Egy szárazföldi sós vízű tóról van szó, a Kaszpi-tengertől keletre, Kazahsztán és Üzbegisztán volt szovjet köztársaságok területén.
Fennáll a veszélye annak, hogy az állatok és a rovarok földi hídon át megfertőzik az üzbég szárazföldet, jelentette ki Jonathan C. Tucker, a Monterey Institute kémiai és biológiai fegyverek megsemmisítésével foglalkozó projektjének igazgatója.
Ugyanakkor azonban "ne essünk pánikba" - tette hozzá Eric Croddy, a központ egyik vezető kutatója. "Az egész terület el van kerítve."
Elméletileg a megsemmisítés "nem olyan nagy dolog" - mondta Croddy. Azonban semmit nem tudni a baktériumok fizikai állapotáról, mert a hatóságok nem engedték meg a Monterey Institute munkatársai számára, hogy közelről megtekintsék a helyszínt. Így aztán nem lehet megmondani, vajon a baktérium por alakban van-e, ami lehetővé tenné, hogy a szél is szétfújja, vagy üledékes massza-e, ami valószínű, hogy egy helyben marad.
Az 1989-ben alapított intézetet olyan szervezetek támogatják, mint a Ford-, a Rockefeller-, a MacArthur-, a W. Alton Jones- és a Plowshares-alapítvány. Ösztöndíjakat kap az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériumától is.
Az intézet kazahsztáni fiókirodáján dolgozó Gulbarsin Bozsejeva vegyész, Jerlan Kunakbajev biológus és Dasztan Jeleukenov fizikus által írt intézeti jelentés nemcsak a Vozrozsgyenije-szigeti válságba enged betekintést, hanem a Szovjetúnió biológiai hadviselésének programmjaiba is.
A jelentés szerint a szovjet csapatok kétségbeesetten próbálták eltemetni az anthraxot, nehogy felfedezzék a nemzetközi fegyverzetcsökkentési bizottság felügyelői.
1992-ben Borisz Jelcin orosz elnök "beismerte, hogy a Szovjetúnió majd később Oroszország szigorúan titkos biológiai hadviselési programot folytatott, megsértve ezzel az 1972-es biológiai és vegyi fegyverellenes konferencián hozott és ezeknek a fegyvereknek a fejlesztésére, előállítására, felhalmozására és szállítására vonatkozó tilalmát".
A Monterey-jelentés szerint az 1950-es évek elején a Vozrozsgyenyije-sziget a Szovjetúnió biológiai-fegyver kutatásának egyik fő központja volt.
"A szigetet minden bizonnyal földrajzi elszigeteltsége miatt választották a biológiai fegyverek felszíni tesztelésére" - olvashatjuk a jelentésben. Az Aral-tavat "nagy kiterjedésű, gyéren lakott sivatagok ls félsivatagok veszik körül... A sziget ritkás növényzete, forró, száraz éghajlata és homokos talaja, amely nyáron a 60 C-fokot is eléri, mind csökkentette annak az esélyét, hogy patogén mikroorganizmusok ezen a helyen túlélnek és szaporodnak."
Fénykorában a Vizrozsgyenyije-sziget afféle szovjet Los Alamos volt, olyasféle, mint az új-mexikói szigorúan titkos sivatag, ahol az Egyesült Államok az atombombát kifejlesztette. A szigeten több száz alkalmazott él a családjával egy közösségben.
Az intézet szerint a a Vozrozsgyenyije-szigeten mért biológiai ágensek között megtalálható az athrax, tularemia, brucellosis, pestis, tífusz, Q láz, himlő, botulinus toxin és a venezuelai enkefalitisz baktériumai.
Megjelent: The San Francisco Examiner




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése