2015. november 7., szombat

Jelenségek a dimenzió körül




Jelenségek a dimenzió körül




Villódzó gömb, titokzatos égi jelenség


A gömbvillám átlagosan harminc centi átmérőjű, nagyjából tíz másodpercig látható, általában zivataros időben észlelhető jelenség. Behatol a zárt helyiségekbe is, szabadon lebeg a levegőben, majd felrobban, vagy egyre halványulva eltűnik szem elől.
A gömbvillám kifejezetten ritka, vélhetően elektromos jelenség. Fénylő, változatos alakú, de általában gömbszerű, a többi villámhoz képest lassú mozgású és hosszabb életű, rendszerint földközeli objektum. Keletkezésének és mibenlétének körülményei még mindig nem tisztázottak. Igaz, az utóbbi idők kísérletei nyomán hasonlót már sikerült létrehozni, a vélemények azonban megoszlanak azzal kapcsolatban, hogy az valóban gömbvillám volt-e.
A szemtanúk szerint

Becslések szerint a népességnek csak 1 százaléka látott életében gömbvillámot, pedig már a középkor óta említik ezt a jelenséget, mint a viharok ritka kísérőjét. A fénylő gömbök az esetek túlnyomó részében a zivatarok közelebbi (40 kilométeres) környezetében jelennek meg. A beszámolók alapján a gömbvillám fehér vagy sárgás fényű, de fényereje gyenge, legtöbbször áttetsző. Kiterjedése egy golflabda és egy strandlabda mérete között változik. Leggyakrabban gömb, ritkábban körte illetve szivar alakú, viszonylag gyakran vet szikrákat.A szemtanúk elmondása szerint átlagosan 10-15 másodpercig látható, és robbanásszerűen, vagy hangjelenség nélkül tűnik el. Egyesek sistergésről, morajlásról számoltak be. A szemtanúk közül néhányan ózonra, nitrogén-dioxidra vagy kénre emlékeztető szagról tettek említést, amit a gömbvillám eltűnését követően éreztek.A gömbvillám a föld közelében úszik viszonylag lassan, lebegése a földfelszínnel általában párhuzamos, a magasságbeli ingadozás viszonylag ritka. Megfigyelték, hogy a földnek ütközve visszapattan, mozgás közben gyakori az irányváltoztatás. A szél általában nem, de az elektromos terek befolyásolhatják a mozgás irányát. A szilárd tárgyakat általában kikerüli, de megfigyeltek már lyukat égetve érkező, vagy alakot változtatva résen áthaladó gömbvillámot is. Sokan számoltak be arról, hogy áthalad az ablaküvegen annak károsítása nélkül. A gömbvillám élettani hatásai nagyban hasonlítanak az erős egyenáraméihoz: az érintkezés légzési- és szívritmuszavarokat, égési sérüléseket, vagy akár halált is okozhat. Az élőlényekre a kisebb energiájú gömbvillám is életveszélyes, de az még nem rombol. A nagyobb energiájúak azonban akár tüzet is gyújthatnak, illetve szilárd testeket égethetnek át, és gyakran vezetnek az elektromos berendezések leégéséhez.


A gömbvillám, mint parajelenség

Egyes teóriák szerint a gömbvillámok megjelenése sértheti az energia-, és a töltésmegmaradás ma ismert törvényszerűségeit, de legalábbis kiváltó okuk, energiájuk forrása ismeretlen. Ezzel kapcsolatban néhányan a gömbvillámok alaposabb megismerésétől egy új, alternatív energiaforrás felfedezését várják. Egely György kutatómérnök szerint a gömbvillámok alapvetően egy negyedik térdimenzió létezésének bizonyítékai. Egyesek a különleges alakú gömbvillámokkal magyarázzák a kísértetek felbukkanását, a nagyobb energiájúakkal pedig az önégési eseteket. Valószínűleg néhány UFO-megfigyelés is a gömbvillámokra vezethető vissza.



A tudomány álláspontja

A tudományos világ egy része már a gömbvillámok létezésében is kételkedik, nem hiszik el, hogy ilyesmi egyáltalán létrejöhet. A „hívők” különböző modelleket alkottak a jelenség magyarázatára.A fizikai modell szerint a gömbvillám elektromos töltéshalmaz, és a villámmal azonos karakterrel bír.A kémiai modell szerint a gömbvillám valójában égő nitrogén, melyhez az atmoszférikus áramok teremtik meg a feltételeket.Az örvénymodell szerint a gömbvillám olyan gyorsan pörgő plazma vagy ionizált gáz, melynek összetartását mágneses és elektromos mezők biztosítják. Mindegyik modell „sántít” egy kicsit, önmagában egyik sem elegendő a jelenség maradéktalan leírásához és laboratóriumi reprodukálásához.A New Scientist magazin 2007. január 10-i száma szerint brazil kutatóknak sikerült laboratóriumi körülmények között utánozniuk a ritka természeti jelenséget. A sikeres kísérlet John Abrahamson és James Dinnis új-zélandi kutatók 2000-ben közölt, kémiai folyamatokra épített elméletét igazolta. Eszerint a gömbvillám kiindulópontja a közönséges villámcsapás. A szilíciumot (homokot) tartalmazó talajban a villámcsapás hatására megolvadó, majd elpárolgó anyagokból nanorészecskék jönnek létre, a parányi gömböcskék fonallá, majd nagy, laza, vattaszerű gömbbé állnak össze. Kialakulásukkor még nem világítanak, de később a levegőben a nanorészecskék oxidálódnak, hőt és fényt sugároznak. A puha, összenyomható gömb a zárt helyiségbe azokon a réseken jut be, ahol a léghuzat.



Gömbvillám a Krím-félszigeten

Néhány hete, június 21-én nyolc embert kellett az intenzív osztályra szállítani a Krím-félszigeten, amikor egy hirtelen kerekedett vihar elől egy fémszerkezetű buszmegállóba húzódott be tizenhárom ember.
A felhőszakadástól ugyan megvédte őket a menedék, ám hirtelen villám csapott a megállótól néhány méterre álló nyárfába. A szemtanúk szerint ezt követően egy gömbvillám égette át a pléhtetőt, és azon áthatolva az összezsúfolódott emberek között pattogott másodpercekig.
A tizenhárom ember mindegyikét kórházba kellett szállítani, nyolcan intenzív ellátásra is szorultak. Néhányan csupán kisebb-nagyobb égési sérülést szenvedtek, ám többségüknél súlyos áramütést diagnosztizáltak.
 

Forrás: Astronet



Az idő természetrajza






Miként fonódhat össze egy magasabb térdimenzióban a múlt, a jelen és a jövő?


Az idő nemlétének koncepciója szerint a múlt, jelen és jövő nem létezik elkülönített időblokk-ként. A múlt, a jelen és a jövő egyszerre történik, és hatással lehetnek egymásra. Pusztán az, hogy iskolás korunkbamindig azt tanították, hogy a múltra úgy gondoljunk, mint ami már megtörtént, a jelenre, mint ami éppen történik, és a jövőre, mint ami majd történni fog, kevés bizonyítéknak. Einstein relativitáselmélete és a kvantumfizika egészen más lehetőségeket mutat be az idővel kapcsolatban.

Ha egy pillanatig feltételezzük, hogy minden idő egyszerre zajlik, akkor könnyen elképzelhető, hogy valaki ugyanolyan egyszerűen tud olvasni a múltban és a jövőben, mint a jelenben. Az, hogy valaki hipnotikus transzba kerül, megszünteti a szokásos időgátakat, és lehetővé válik egy különös, komplex megfigyelés végrehajtása.


Az idő-nemlét elv megértésének legnagyobb akadálya, hogy a háromdimenziós valóságban létezünk. Sok más dimenzió is létezik, amit a parapszichológiai jelenségek bizonyítanak. Az idő csupán illúzió, amelyet fizikai érzékszerveink hoznak létre. Öt érzékszervünk a valóságnak azonban egyszerre csak kis részét észleli. Ezért úgy tűnik, hogy egy esemény létezik, majd elmúlik, és egy másik esemény helyettesíti, amely szintén elmúlik. Mivel érzékelésünk korlátozott, az időt három különálló komponensre bontjuk: múltra, jelenre és jövőre.

Azt viszont még nem tudjuk, hogy a nem tér - nem időben, vagyis egy másik dimenzióban, lehetséges-e kívülről figyelni a háromdimenziós téridőben folyó eseményeit? Vagyis ebben a létsíkban létezik-e valamiféle kozmikus egyidejűség? Tehát egymásba fonódhat a múlt, a jelen és a jövő, s egy külső szemlélő számára egyszerre jelenik meg minden!



Úgy tűnik, egyedül tudatunk képes behatolni ebbe a - tér és idő nélküli - dimenzióba, s ott megtalálni a csodálatos ritmust a világegyetem halhatatlanságával!

Feltárul előttünk a kezdet és a vég, minden és a semmi: a halhatatlanság és mulandóság örök harcának kozmikus színtere.

S ekkor értjük meg, hogy halandó létünk örökké összeötvöződött a három térdimenzió fogságában megrekedt materialista valósággal...


















Halottak frekvenciája: A Fehér Zaj






Nemrég hallottam egy férfi beszámolóját, aki egy halálosnak mondható autóbaleset után, bár végül visszajött, igen messze kalandozott. Húsz percen át beszélt a furcsa utazásról, mégis egy dolog nagyon megmaradt bennem azokból, amiket mondott: egy dolog nagyon fáj, ha nem kérhetsz bocsánatot attól, akit megbántottál, mert ő a földön maradt, és már nem hallja, mit mondasz... A Lászlóval készült beszélgetést egyébként az agykontrollosok vették föl, ezért hiteles számomra. Egészen pontosan dr. Domján László beszélget vele arról, mit érzékelt abban az állapotban, amikor azt hitte magáról, hogy jól van, hogy él, miközben szétroncsolt teste a szintén roncs sportautójában feküdt élettelenül. Nagyon szép gondolatok hangzottak el ebben a beszélgetésben, László lüktetés-féle zenét hallott, és rádöbbent, hogy rég halott szerettei és ismerősei gyűltek köré, hogy segítsenek rajta. A mintegy tíz évvel azelőtt meghalt édesapja nyitotta föl a „szemét”, hogy meghalt, ő mutatta meg a kocsiban vérző, összeroncsolt testet, és azt is mondta, hogy fiam, korán jöttél. A köré gyűlt lelkekkel, ha volt még dolga, azt megbeszélte, aztán egyre feljebb emelkedett, egyre távolabb a baleset helyszínétől, ahol időközben összegyűltek az emberek, akiknek hallotta a gondolatát, és ahogy eltávolodott, úgy lett egyre könnyebb és könnyebb. Miután megértette, hogy meghalt, boldog lett, és azt gondolta, ha ez a halál, akkor ez csodálatos. Ezután egy mesebeli, rét-szerű helyre ért, ami mégsem rét volt, mert inkább fények voltak, mint fűk és virágok, mégis maga volt a csoda. Ott történt, hogy elkezdődött az a bizonyos film, amin végignézhette az életét. Egyszerre volt szereplője és megfigyelője az életének. Megtapasztalta, amit akkor gondolt, amit beszélt, és amit tett. Tudta, miért gondolta, mondta, tette azt, és hirtelen azt is tudta, mit kellett volna gondolnia, mondania, tennie. Ha olyan történet pergett a filmen, amiben László megbántott valakit, és nem kért tőle bocsánatot, az mérhetetlen szomorúsággal töltötte el. Főleg azért, mert már nem tehette jóvá, hiszen gondolatban megkövetni valakit nem egyenlő a valódi bocsánatkéréssel.




Ekkor az jutott eszembe, hogy hiszen – többek között – talán ezért van, hogy a halottak mindenképpen üzenni akarnak nekünk, élőknek. Először is haláluk után sokáig azt gondolják, hogy nem történt semmi, élnek, és képesek kommunikálni. De mivel nincs testi kiterjedésük, az a fajta kommunikáció megmarad az energiák szintjén, nem tud manifesztálódni. És azok az energiák pedig, ki tudja, mi módon „csapódnak le” a mi földi világunkban. A kopogó szellemek például zörejeket, surranásokat, koppanásokat hallatnak. Levernek, felborítanak dolgokat. Feltehetően ezt nem szándékosan teszik, hanem az a hatalmas energia, amivel az üzenetüket, mondandójukat akarják eljuttatni hozzánk, ezt az eredményt hozza. Mivel energiáról beszélünk, nagyon is elképzelhető, hogy az üzenet rezgése, frekvenciája megzavarja más – frekvenciákat kibocsátó – szerkezet működését.
Amikor a rádiónknak egyszer csak elállítódik a csatornája, és a toplis a helyett hirtelen csak recsegést hallunk, és dühösen tekergetni kezdjük a keresőgombot, nem is gondolunk arra, hogy talán egy halottunk szeretne üzenni nekünk, és az ő energiái zavarták meg a rádióadást.


Egyik újságíró ismerősöm digitális magnetofont vásárolt, hogy arra vegye fel az interjúkat, mert arról azonnal a számítógépre tudja másolni a hanganyagot, és nincs szükség szalagokra. Ez az ismerősöm halálra vált arccal mesélte, hogy amióta meghalt az egyik gyerekkori barátja, teljesen megőrült a digitális diktafonja. Olyan recsegéseket produkál, amelyekre nincs magyarázat, mert határozottan emlékszik, hogy amikor az interjú készült, semmilyen hasonló zaj nem zavarta meg a felvételt. Gondolta, talán a szerkentyűnek van valami baja, és legközelebb a férje diktafonját vitte magával. De azon ugyanúgy megjelentek a fura sípolások, recsegések. És az egész jelenség épp a haláleset óta volt így. A kollégám ekkor nyomozni kezdett, és rátalált a Fehér zaj jelenségre. Lelassítva, felhangosítva is többször meghallgatta a felvételt, és furcsa dolgokat tapasztalt. Bár kivehető szavakat, emberi hangra emlékeztető formulákat nem hallott ki a zajból, de nagyon éteri, kísérteties, suhogó, szinte síró hanghatásokat igen. Ez persze nem bizonyíték semmire, csupán csak elgondolkodtató.


Az EVP (Electronic Voice Phenomena – elektronikus hangjelenség) magas színvonalon kutatott, mégis csak nagyon kevéssé felfedett paranormális jelenség, amelynek odaadó hívei vannak szerte a világon. Fehér zaj címmel filmet is vetítettek a mozikban, érdemes utána nézni. A film arról szól, hogy a holtak bizonyos csatornákon (elektromos készülékek frekvenciáin) keresztül olykor megpróbálnak kapcsolatot teremteni az élőkkel.
A filmben az elhunytak részéről kezdeményezett kapcsolat a televízió-, rádió- és számítógép-frekvenciákon keresztül jön létre, ezeket a frekvenciákat nevezik a film címeként választott fehér zajnak, amiket aztán a fizikai világban élők fogadnak és értelmeznek. A paranormális jelenségek kutatói közül szinte mindegyikben egy közös vágy munkál: hogy kommunikáljon azzal, aki a szerettei közül már eltávozott. Persze, ha szeretteink megtehetik ezt, akkor miért ne tehetnék meg ugyanezt azok, akik nem szerettek minket? A filmben a feleségét gyászoló férj (Michael Kaeton) találkozik egy férfival, aki állítólag jeleket kap a nejétől a túlvilágról. Méghozzá különböző frekvenciákon. Persze a film az csak film, nem kötelező elhinni, amit a forgatókönyvírók állítanak, az ember fülében mégis elültetik a bogarat. Épp úgy, ahogy a már-már klasszikusnak számító Hatodik érzék című filmmel, amiből megtudhattuk, amit azóta is innen-onnan „bizonyítva”, megerősítve érzünk, hogy a halott épp úgy él tovább a saját világában, mintha élne, olyannyira, hogy sokáig rá se jön, hogy halott..



Telepátia




Úgy tűnik, vannak, akik képesek mások gondolataiban olvasni, még mindíg nincs tudományos magyarázat erre a titokzatos ráhangolódásra...





Halálra rémült öreg hölgy tipegett be 1980 egyik reggelén az egyik barcelonai rendőrőrsre. A 81 éves özegyasszony, Isabel Casas annyira megrémült egy szörnyű álomtól, hogy előrehaladott kora és rossz egészségi állapota ellenére is elindult, hogy riadóztassa a rendőrséget.
Félelemtől, összegabalyodó nyelvvel mondta el a szolgálatos tisztnek, hogy a szomszédja, Rafael Perez "rémülettől eltorzult" arcát látta maga előtt, és hallotta hogy egy hang azt mondja: "Meg fognak ölni minket".
A rendőrök hajlottak arra hogy Casas asszony élményét egy rémálom okozta. Ám kiváncsiak lettek, amikor megtudták, hogy az öreg hölgy már tíz napja nem látta Perezt, aki minden nap be szokott ugrani az öreg hölgyhöz, de most ehelyett bedobott neki egy cédulát hogy néhány hétre elutazik. Ez annál is furcsább volt, mivel a cédulát csak három nappal azután dobta be, hogy Casas asszony utoljára látta őt. Miért nem személyesen beszélt vele Perez?
Ennek alapján a rendőrök elhatározták, hogy kivizsgálják az esetetet. Perezt megkötözve találták a padlás egyik zugában. Elmondta a rendőröknek, hogy két férfi tört be a lakásába, akik aláirattak vele 28 db csekket, hogy feltűnés nélkül férhessenek hozzá 15 000 fontnyi megtakarított pénzéhez. Arra kényszerítették, hogy írjon egy levelet Casas asszonynak, hogy ne fogjon gyanút. Ezután megkötözték, majd kijelentették, hogy amint megszerezték a pénz, visszajönnek és megölik őt és a szomszédját is.
Úgy tűnik, hogy az idős hölgy hihetetlen módon fogta barátja gondolatait, miközben az, rémülten várta fogvatartóinak visszatérését. Perez életét Casas asszony élénk telepatikus álma mentette meg. Ezek után a rendőrség elfogta és letartóztatta a tetteseket, amikor azok visszatértek a tett színhelyére.


Warburton Kanonok esete


Az első kutatók által megvizsgált spontán telepátia egyik jellemző esete volt egy angol pap története 1883-ban. Warburton kanonok fivére házában üldögélt egy székben és már-már elszundikát. Hirtelen azonban felriadt és felkiáltott: "A mindenségit! Leesett!" A kanonok ugyanis azt álmodta, hogy fivére kijött egy szalonból egy kivilágított lépcsőfordulóra, majd megbotlott a legfelső lépcsőfokon és előrezuhant. Alig sikerült elkerülnie egy súlyosabb sérülést. Az álombéli házat nem ismerte fel a kanonok. Mivel nem sokkal azelőtt érkezett Oxfordból Londonba, nem tudta pontosan, hogy hol van a fivére, aki hagyott neki egy üzenetet, hogy bálba ment a West End-re és várhatóan éjjel egy órakor fog hazaérkezni.
Miután megemésztette különös álmát, Warburton kanonok ismét elszundított. Nem sokkal ezután fivére hazaérkezett és ezzel ébresztette: "Nem sok híja volt hogy kitörtem a nyakamat!" - újságolta. "A bálteremből kijőve megbotlottam, és fejjel előre lezuhantam a lépcsőn". Ez a rejtélyes álom csak egy a sok eset közül, amelyeket a pszichikai Kutatások Társasága gyűjtött össze Nagy-Brittaniában és Amerikában.



Ellenőrzött kísérletek



Sir William Barrett, Myers, Alfred Russel Wallace, René Warcollier, Professor Oliver Lodge, Upton Sinclair
A telepátia szó 1882-ből, egy cambridgei-i tudós és kutató F. W. H. Myerstől származik. Az ilyen esetekről szóló első nagyszabású tanulmány 1890-ben Census of Hallucinations (A hallucinációk számbavétele) címmel jelent meg, amelyben a szerző 20000, kérdőívre adott választ elemez. Ám a tudósok ennél ellenőrzöttebb körülmények között akarták vizsgálni a telepátiát. A telepátia tudományos vizsgálatának úttörője, Sir Willam Barett, a dublini Királyi Tudományegyetem fizikaprofesszora több kísérletet végzett, ennek eredményeként végül is meggyőzödött arról, hogy a telepátia létezik. Amikor benyújtotta Some Phemomena associated with Abnormal Conditions of the Mind, vagyis - Az agy abnormális működésével összefüggő néhány jelenség - című tanulmányát a tudomány előrehaladásában érdekelt brit szervezhez, a biológiai bizottság elutasította tanulmányát. Ám az antropológiai albizottság az elnök, dr. Alfred Russel Wallace - aki maga is a pszichikai jelenségek kutatója volt - döntő szavazatának segítségével elfogadta a dolgozatot. E század elejére kutatók jó néhány csoportja folytatott telepátiavizsgálatokat, amelyek közül számos lenyűgöző eredménnyel zárult. Az 1920-as években például René Warcollier végzett összehasonlító telepátiás csoportkísérleteket Franciaországban és az Egyesült Államokban. Ám a korai vizsgálódások nem mindíg elfogadhatóak a tudomány mai, szigorú feltételei alapján. Például a neves orvos, Oliver Lodge kísérleteket végzett két lánnyal, akik azt állították, hogy képesek egymás gondolataiban olvasni. Lodge hihetőnek találta ezt, és publikálta is az esetet 1909-ben megjelent - The Survival of Man ...Az ember túlélése c. tanulmányában. Mivel azonban a lányok foghatták egymás kezét, miközben kártyalapok képeit "küldték" egymásnak telepatikus úton, ezért nem lehet kizárni azt az eshetőséget, hogy jelrendszert alkalmaztak. A gyanút Lodge statisztikái is megerősítik, amelyekből kiderül, hogy amikor a lányok nem fogták egymás kezét, az eredmények majdnem csak a véletlen szintjére estek vissza.


Telepatikus képek


Az 1930-as években Upton Sinclair munkája keltette fel a közönség érdeklődését. Az író felesége ugyanis számottevő pszichikai képességekkel rendelkezett, és telepatikus úton képes volt "fogni" olyan képeket, amelyeket férje, vagy más "küldők" rajzoltak. Kísérleteiket néha szomszédos szobában, néha pedig nagy távolságokról végezték. Az eredmények Sinclair Mental Radio (Mentális Rádió) c. könyvében láttak napvilágot. Eszerint Mrsz. Sinchair 290 kísérletből 23 %-ban sikert, 53 %-ban részleges sikert ért el, és 24 %-ban végződött sikertelenül a kísérlet. Az eredeti és Mrs. Sinclair "példányai" közötti hasnlóság gyakorta megdöbbentő volt, amelyek kizárták a véletlen lehetőségét, ugyanakkor megnehezítették az eredmények statisztikai elemzését. Valójában a részlegesen eltalált képek is telitalálatnak számítanak, mert lenyűgöző betekintést adtak arról, hogy Mrs. Sinclair hogyan "vette" ezeket a képeket. Egy alkalommal Upton Sinclair egy vulkánt rajzolt, amelyből fekete füst gomolygott. Felesége ehhez nagyon hasonló rajzot készített, de nem tudta megnondani, mi van a képen, és egy bogárra tippelt. ha ez egy olyan kísérlet lett volna, amikor szóban kellett volna kifejeznie benyomásait, akkor ezt a kísérletet sikertelennek kellett volna nyilvánítani. Ám maga a rajz azt mutatta, hogy Mrs. Sinclair különlegesen pontosan "vette" a képet. Az elkötelezett szocialista Sinclair jól tudta, hogy a legtöbb tanult ember még mindig szkeptikusan fogadja a telepátia jelenségét. Sőt, néhány szocialista barátja úgy érezte, hogy Sinclairnek az ESP (extraszenzoros percepció - érzékszerven kívüli érzékelése) iránti érdeklődése nem egyezik racionalista világszemléletükkel. Egyikük meg is támadta Sinclairt egy újságcikkben.
A pszichikai erők - különösen a telepátia - felerősödnek az álmodás során. Felfedezték, hogy ezt laboratóriumi körülmények között is elő lehet hívni az ún. Ganzfeld-kisérletek alkalmazásával.

A kísérlet a következő: az alany egy elsötétített szobában relaxál. A szobát halvány, vörös fény világítja meg, az alany szemeit egy-egy félbevágott pingponglabda takarja. A fejhallgatóban pedig, "fehér zene" szól. A feladat az, hogy az alanynak figyelnie kell minden képre, ami bevillan az agyába, miközben - valahol máshol -, egy küldő keményen koncentrál és kommunikálni próbál...











Illegális emberkísérletek




Az emberkísérlet több szempontból is elítélendő, ám a bűnösöknek sokszor éppen a kormány ígért amnesztiát. Előfordult már a történelem során, hogy az új gyógyszerek hatását a kutatók vagy orvosok önmagukon tesztelték, de általában inkább önkénteseket toboroztak a kísérletekhez. Az ellenőrizetlen, titkos emberkísérletek azonban mindig is tiltottak voltak, ennek ellenére Németországban, az USA-ban, Japánban, Dél-Koreában és a volt Szovjetunió laborjaiban is folytak hasonlók. Íme, három a sok szégyenletes orvosi kísérlet közül, mely ezrek kínhalálát követelte a tudomány nevében.




A leghosszabb emberkísérlet

Az alabamai Tuskegee városában 1932-től 1972-ig, vagyis negyven évig folyt illegális orvosi teszt szifiliszben szenvedő, színesbőrű férfiakon. A 399, jórészt írástudatlan, fekete aratómunkás kezelés reményében fordult az orvosokhoz, de azok csak hamis diagnózissal és áltudományos hazugságokkal hitegették őket, gyógyítás címén pedig tüneti kezelést vagy placebót, vagyis hatóanyag nélküli pirulát adtak nekik. A tesztalanyokat ingyenebéddel és díjtalan orvosi ellátással tartották kézközelben, miközben pontról pontra dokumentálták betegségük lefolyását. A szifilisz vagy más néven vérbaj az elmúlt századok egyik legsúlyosabb fertőző nemi betegsége volt. A kór első szakaszában gyulladások és fekélyek, második szakaszában lép- és májduzzanat, csonthártya- és ízületi gyulladás alakul ki. Kezelés hiányában lefolyása gyakran halálos, mivel végső stádiumában szív- és agykárosodást, sőt, elmebetegséget is okoz. Oltóanyag nincs rá, de 1947-től már sikeresen gyógyítható penicillinnel. A tudósok szándékosan tagadták meg a kezelést a páciensektől, mivel azt akarták bizonyítani, hogy a szifiliszre adott, jórészt mérgező szerek nélkül is beállhat javulás a beteg állapotában. A feltevés téves volt, a beteg közül mindössze 74 maradt életben. A férfiak többsége magába a szifiliszbe halt bele, közel százan pedig a kór szövődményeibe. A fertőző betegektől mintegy negyven esetben feleségeik is elkapták a kórt, sőt, 19 párnál a gyerekek is örökölték a betegséget. Tuskegee orvosai mindeközben meg voltak győződve tettük helyességéről, holott nyilvánvalóan etikátlan és rasszista kísérletet folytattak. Ezt később a bíróság is kimondta, 1972-ben ugyanis - sajtónyomásra - végre törvény elé került az ügy. A túlélők és az elhunytak családjai 9 millió dollár kártérítést kaptak, valamint Bill Clinton kései, de őszinte bocsánatkérését, aki egy 1997-es ceremónián emlékezett meg a kísérlet áldozatairól.


A japánok haláltábora

A 731-es alakulat néven elhíresült halálbrigád a japán császári hadsereg titkos biológiai és vegyi hadviselési egysége volt, melynek tagjai 1937 és 1945 között illegális és brutális kísérletek sorát végzeték el mandzsúriai elítélteken. A népirtásnak beillő kísérletekre a katonai rendőrség adott utasítást azzal a céllal, hogy kifejlesszék a kínaiak és szovjetek ellen bevethető leghatásosabb biológiai fegyvert. Az emberkísérleteket - szó szerint - ipari szinten űzték, mivel az egység egy volt fűrészüzem területén működött Harbinban, Mandzsukuo tartományban. A kísérleti alanyok többsége katona volt, de a biológiai fegyvereket később a civil lakosokon is tesztelték. Több mint 10 ezer emberen folytathattak kísérleteket, de a hatezer áldozat közül csak 230-at sikerült azonosítani, mivel a haláltáborrá alakított fűrésztelepen elhunyt hadifoglyokat névtelenül, sorszámozott fahasábokként tartották nyilván. A válogatott vegyi anyagoktól, kémiai és tűzfegyverektől, illegális műtétektől, élve boncolástól vagy beinjekciózott halálos kórtól elhunyt rabok testét a hadsereg szinte azonnal el is szállította, így az áldozatok számát szinte csak becsülni lehet. Egyes források 200 ezer, mások 580 ezer ember halálát írják a vezető főorvos, Shiro Ishii és csapata számlájára.

 
Agymosás és átprogramozás CIA-módra

A titkos emberkísérletek jó részét egyébként máig homály fedi, főleg az állami utasításra végzett kegyetlenkedéseket, ezek aktáit ugyanis a kormány gondosan elrejtette a kíváncsi szemek elől. Ugyanez történt a CIA egyik dossziéjával is, melyben háborús veteránokon végzett kísérleteiket jegyezték fel. Az akta titkosítási ideje azonban három éve lejárt, így Rebecca Lemov antropológusnak köszönhetően ország-világ megismerhette az amerikai hírszerzés laboratóriumaiban történt megrázó kísérleteket. Az iratok szerint a CIA orvosai az ötvenes években pszichológiai agymosást és átprogramozást hajtottak végre vietnami veteránokon, akik az embertelen tortúra következtében végül személyiségüket is elvesztették. A katonákat a marylandi Edgewoodban, az MK-ULTRA agykontrollprogram keretében kezelték, ahol a feljegyzések szerint a tesztalanyok akaratát előbb LSD-vel törték meg, majd hangszigetelt sötétszobával, alvásmegvonással, kihallgatásokkal és elektrosokkal kényszerítették őket tartós magatartás-változásra. Az átprogramozott katonák hazatérve még a családtagjaikat sem ismerték meg, személyiségük - védelmi reakcióként - gyakorlatilag megkettőződött az átélt szenvedések hatására. A kísérleteket csak a hatvanas években hagyták abba, de addigra már civileken, sőt, gyerekeken is alkalmazták a módszert. Minderről csak a már említett iratból tudunk, a titkos kísérletek aktáit ugyanis 1973-ban, felsőbb utasításra megsemmisítették.








Titokzatos régészeti leletek (1)



Egyre több jel mutat arra, hogy több százezer, sőt millió évvel ezelőtt is éltek már civilizált emberek a Földön. Jó néhány olyan régészeti lelet került elő, amely több millió évvel ezelőtt élt értelmes, olykor a mainál is fejlettebb lényekre utal.
Van Oroszországban, azon belül is a Baskír Autonóm Köztársaságban egy kő, amely alapjaiban felforgathatja a történelmet. Olyan ez, mintha egy kalandos sci-fi vagy egy elejétől a végéig kitalált, felnőtteknek szóló mesefilm lenne.

A baskíriai Csandar nevű falu mellett 1999-ben orosz és kínai ősi kínai bevándorlók nyomait keresték. A régészek kőbe vésett kínai írásjelek után kutattak. Valaki jelezte, hogy a környéken számos ház alapjába és falába építettek be olyan kőlapokat, amelyeken különféle fura jelek láthatók. Az egyik helybeli lakos meg is mutatta a kutatóknak a saját háza falába épített, körülbelül másfélszer
egy méteres kőlapot. A csaknem tonnányi lapot minimális rongálás árán sikerült kivenni a helyéről.



A különös, kínainak látszó írásjelek miatt a lapot további kutatás céljából egy darabban szállították az ufai egyetemre, ahol nagyon érdekes dolgok derültek ki róla. Először is az, hogy voltaképpen három rétegből áll, amiből csak az alsó lehetett természetes, arra vitték fel mesterséges úton a másik kettőt. Az információt hordozó második réteg üvegszerű anyag, ma még nem tudni, hogyan dolgozták rá az alsó dolomitra. A harmadik és legvékonyabb egy védőréteg, amely mindössze pár milliméter vastag és átlátszó.


A kőlap pedig nem más, mint az Ural-vidék háromdimenziós domborzati térképe!
A következő három évben ezt térképészek és más szaktudósok is igazolták. Az ismeretlenek által ismeretlen időpontban (korban) készített térkép döbbenetes pontossággal ábrázolta – ábrázolja –
az Ural vidék hegyeit, völgyeit, folyóit. Ami még inkább meglepő: az a hegyek magassága. Még ma is komoly nehézségek, és intenzív számítógépes segítség kell ahhoz, hogy méretarányos domborzati térképeket készíthessenek, és ez a munka nem mindig jár sikerrel. Erős műszaki háttér kell hozzá és a gyártási eljárások sem mind kidolgozottak.
Döbbenetes pontosság

…A térképészek szerint a mű annyira pontos, hogy azt földi mérésekkel nem is lehetett előállítani. Valószínű, hogy a valamikori térkép-készítők légi fényképezést alkalmaztak és valamilyen más, ismeretlen módon dolgoztak, csak így történhetett meg, hogy a ma is ismert hegycsúcsok, vonulatok, völgyek és fennsíkok magassága és mélysége a valós helyzethez és egymáshoz viszonyítva is hihetetlenül pontos!
De még ez sem minden. Ugyanis amiben ez a térkép mégsem „pontos”, az egy olyan nem a mai állapotokat mutatja. Némelyik folyó ma nem pontosan ott kanyarog, ahol a térképen látszik. Ennek több oka is lehet. Az egyik például az, hogy némelyik folyón keresztben gát is látható. De ma nincsenek ott gátak, és úgy tudjuk, hogy soha nem is voltak. Nos, a „soha” egy kicsit erős, mert hiszen a térkép szerint mégis voltak valaha. De mikor?
Azonfelül a mai valóságtól még két jelentős ponton eltér ez a kőtérkép. Az egyik a csatornák. Ugyanis több helyen szemmel láthatóan egyenes, mesterségesen épült csatornák kötik össze az egyes folyókat. Ma természetesen ezek sem léteznek.
A másik dolog egy kanyon, vagyis a talajba nagyon bemélyedt folyóvölgy. A térkép szerint ez a mai Ufa városától délre található. Nos, a térképen úgy ábrázolták, mintha létezne. Vagyis – akkor létezett, amikor a térképet készítették. De ma már nincs meg, viszont
geológusok a kőtérképtől függetlenül évtizedekkel korábban megállapították egykori helyét!

Az évmilliókkal korábbi tektonikus törés a mai városok: Ufa és Sztyerlitamak között húzódott. Később újabb földmozgások miatt a föld ott összezárult és egy mai jelentéktelen folyó ágyát követi. Viszont a kőtérképen világosan látható, hogy ott valaha egy mély kanyon húzódott.
Az már csak „hab a tortán”, hogy a kőlapon (miként a környéken talált más köveken is látható) „kínai írásjelekről” egy erre felkért kínai egyetem tudósai megállapították: azok bizony nem kínaiak. Soha a múltban egyetlen kínaiak lakta vidéken, semmilyen törzs vagy népcsoport nem használt ilyen jeleket.
A jelek tehát más nép, más emberek írása volt. De mit lehet tenni, ha az nemcsak a kínaiakéhoz, ámde semmilyen más, a civilizációnkban valaha is használt jelrendszerhez, íráshoz nem hasonlít?
A kérdések szinte gépiesen merülnek fel. Ezek közül kettő a legfontosabb.
Mikor készülhetett ez a rejtélyes háromdimenziós térkép?

Az orosz kutatók kezdetben arra gyanakodtak, hogy maximum néhány ezer éves… Ám ennek rögtön számos részlet ellentmondott. Az egyik maga a kőlap a három rétegével. Itt jól látható, hogy nem egy természetes dolomit-, vagy gránit-, vagy márványlapra vésték rá a térképet. A körülbelül tizenöt centiméteres vastagságú dolomitlapot csupán alapnak, mondhatni hordozórétegnek használták. A második réteg, amibe magát a térképet belevésték, manapság diopszidüveg néven ismert.
A diopszid nagyon elterjedt pirozén ásványi anyag, vegyjele CaMgSi2O6. Kevés a vastartalma, zöldes színben játszik, kristályai oszloposak.
A fedőréteg egyfajta kalcium, amely a porcelán-réteghez hasonló bevonatot képez a térkép felületén. Mindössze pár milliméter vékony.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a térkép a maga rendkívüli földrajzi és méretarány-pontosságával nem készülhetett az emberi múltban, az eddig ismert múltunkban. Azért sem, mert elkészítéséhez a tudósok szerint légi fényképezésre volt szükség s csak a huszadik század végén értük el ezt a fajta pontosságot, amikor viszont a kőtérkép már régen be volt falazva egy ház alapjaiba.)
Van még érv a régi volta mellett. Például az, hogy a rajta jelölt kanyonok évmilliókkal korábban léteztek, ma viszont már nem láthatóak.
Tehát a „Mikor?” kérdésre a válasz: biztos, hogy nem az utóbbi pár ezer évben készült. Ezzel együtt azt is kimondtuk, hogy akik készítették, nem lehettek a mi ma ismert és fokról fokra fejlődő civilizációnk élőlényei, tagjai.

És ezzel el is érkeztünk a második, talán még fontosabb kérdéshez:
Kik éltek itt sok millió évvel ezelőtt és készítettek ilyen térképeket?

Lehet, hogy tényleg létezett egy (vagy több) emberiség előtti civilizáció?
„Jézus mondta: aki keres, ne hagyja abba a keresést, míg csak nem talál, és ha találni fog, zavarba jön majd, amikor zavarba jön, csodákozni fog, és a mindenségen uralkodni…” – ez az idézet Tamás evangéliumában olvasható. Vagyis egy olyan könyvben, amit manapság nem ismernek el Szent biblia részeként. Olyan művek között szerepel (Hénokh könyve, Mózes apokalipszise, Ezdrás apokalipszise, A tizenkét pátriárka végrendeletei, Apokrif evangéliumok) – amelyek valaha részei voltak a bibliának, de időközben a hivatalossá váló, uralkodó egyház „kitiltotta” onnan. Pedig nemcsak az Apokrifek, de három világrész „bibliái” és öt világrész mondái, legendái között is feltűnően sok az olyan közös elem, amely túlmutat az általunk ismert emberiség történetén és eseményein. A tudomány persze ezeket az írásokat igyekszik „egy az egyben” a fantázia világába sorolni.

Mindenesetre egyre több bizonyíték van, ami amellett szól, hogy ősi múltunk valójában egészen más volt, mint eddig hittük, és mint ahogyan a nagy többség ezután is hinni fogja. Bizonyára sokakat meglep, hogy az ősi vallásos iratokban már két-három-négy-ötezer évvel ezelőtt teljesen mai, modern dolgokról szólnak.
Sőt, az is kiderül, hogy valaha az emberek repkedtek, a világűrt kutatták, kiterjedt tudományos tevékenységet folytattak, ismerték az egész Földet, talán jobban, mint ma.

Felhasznált irodalom: Nemere István: Az előző emberiség





A segítőkész szellem




"Mindig nyitott voltam minden téren, különösen a szellemek és az egyéb földöntúli dolgok iránt. Voltak tapasztalataim, miszerint árnyakat és zajokat vettem észre a házban, mikor senki sem volt ott, de ez az utolsó, mely másfél éve történt, kitűnik a többi közül. Ez az én történetem...
Egy pénzügyi cégnél dolgoztam a biztonsági osztályon.
Két műszakban dolgozom itt évek óta. Általában mindenkinek van egy "első rossz napja", de az én helyzetemben egész érdekes volt.
Amikor itt kezdtem dolgozni, beléptem a főkapun és beléptem az előcsarnokba, amit itt úgy hívunk, hogy "keresztcsarnok", itt keresztben fut össze a két folyosó. Nos, ott álltam az ajtókat bámulva, majd hirtelen kiürült az agyam, és elfelejtettem, melyik ajtón jöttem be. A zsebemben keresgéltem a feljegyzéseimet az alkalmazottak útmutatójáról, majd eszembe jutott, hogy otthon hagytam. Ott vártam valakire, hogy jöjjön és megmondja, merre van a Biztonsági Osztály, de hiába vártam. Mikor eldöntöttem, hogy elsétálok a liftekig, amik felvisznek a Humán Kutatási Osztályra, a legnagyobb ajtó kinyílt, és egy hölgy lépett ki rajta. Ránéztem, és köszöntem.
"Szia!" – köszönt vissza, majd megkérdezte: "eltévedtél?"
Igennel feleltem, és megkérdeztem, merre van a Biztonsági Osztály.
"Épp itt az ajtó mögött, amin kiléptem. Gyere, beengedlek."
Aznap, később a főnököm körbevezetett az egész részlegen, hogy találkozzak a többi alkalmazottal.
Amint sétáltunk, elhaladtunk egy faliújság mellett, ami tele volt az ott dolgozók fényképeivel. Képek a születésnapi bulikról, vállalati piknikekről, egyebekről...
Észrevettem köztük azt a hölgyet, aki segített nekem. "Hála az égnek", mondtam a főnökömnek, "ha ő nincs, órákat tölthettem volna a Humán részlegen, mert nem találtam a volna meg a helyes ajtót a keresztcsarnokban."
Csak furcsán bámult rám, "szóval... ő segített magának... ma reggel?"
"Igen, uram. Mikor a liftek felé fordultam, kilépett az ajtón, és beengedett.
"Mit viselt?" kérdezte a főnököm.
"Fekete nadrágkosztümöt."
Mikor megkérdeztem, miért fontos ez, azt mondta, én vagyok a harmadik, akin segített.
Három éve hunyt el. Rákban.
Amikor ezt elmondta, az egész testem libabőrös lett. Azért kérdezte, mit viselt, mert ugyanaz a ruha volt rajta a koporsójában. Ismerte a ruhát, mert látta rajta a temetésen.


Még mindig itt dolgozom, és időről időre érintést érzek a vállaimon, vagy valaki a nevemet suttogja, ha egyedül vagyok műszakban.
Szerintem azért van így, mert az õ székét és asztalát kaptam meg.







Milyen alakban születhetsz újjá?



5 tévhit a lélekvándorlásról

A halál után rögtön visszatér a lélek? Tárgyként is újjászülethetsz? Eloszlatunk néhány tévhitet!
A reinkarnáció - más néven lélekvándorlás - célja, hogy azt, amit előző életedben nem tudtál megoldani, a következőben jóvátehesd. Ez érvényes minden egyes életedre, feladataidat tovább és tovább viszed.
A lélek minden újjászületéssel fejlődik. Ha előző inkarnációdban hibát követtél el, az mindig tapasztalatokkal járt. Ezek segítenek, hogy ne ess kétszer ugyanabba a csapdába, és egyre tovább juss a lelki fejlődésben, míg végül eléred a tökéletesség állapotát, amikor a földi élet körforgásából kiléphetsz.


Tárgyként is újjászülethetsz



A reinkarnáció filozófiája szerint a lélek örökkévaló, a test azonban változó. A lélekvándorlás az ismétlődő születés és halál folyamata. Mivel lelked életről életre vándorol, a reinkarnáció csakis testből testbe lehetséges.
Tévhit, hogy elvileg bármilyen alakban - akár tárgyként is - újjászülethetsz, hiszen a tárgyaknak nincs életük, nem lehet lelkük sem. Tehát csakis az emberi létforma az elfogadott, hiszen így lehet meg a folytonosság, mely által tanulhatsz korábbi inkarnációidból.


Szertartásokkal befolyásolható a következő inkarnáció



Az, hogy miként születsz újjá, a saját fejlettségi szintedtől függ, ezen pedig semmilyen spirituális szertartással nem tudsz változtatni. Fejlődésedhez elengedhetetlen a tapasztalás és a tanulás: ha megfelelő szintet értél el, akkor léphetsz egy magasabb síkra. Ennek a hosszú körforgásnak a célja az egységhez való eljutás.
Az utad csak saját magad befolyásolhatod, egyedül a tapasztalatok és a tanultak feldolgozásával juthatsz el a tökéletességhez és az önzetlenséghez. Minden inkarnációban a meglévő tudásszintedhez kapcsolódsz, és újabb feladatokat a saját fejlettségednek megfelelően kapsz. Ezeken a pontokon nem lehet átlépni.




Minden testet öltéssel jobbá válhatsz



Minden a tetteidtől függ. A Védánta - vagyis a Védák hindu szentirodalom végén megjelenő Upanisadok - szerint a lélek a földi életbe tapasztalni jön. Ezáltal egyre mélyebbre és mélyebbre jut, egészen addig, amíg rá nem ébred, hogy ez örökké változó. Ekkor kezdi el keresni a maradandót, amivel egyre feljebb kerül, és végül kikerül a földi körforgásból.
Az, hogy milyen leszel a következő inkarnációdban, sok mindentől, főleg az előzőben megélt tapasztalatoktól. Akár jó, akár rossz vagy, annak mindenképpen szerepe van a lélek további életében. Amennyiben tetteid következményeként negatív karmát hozol magaddal korábbi életedből, úgy nem válsz jobb emberré.


Emlékezhetsz, mi miért történik



Tudatalattid minden tapasztalatra emlékszik, amit előző életeidben gyűjtöttél, de tudatod ezeket elfelejti, amikor újjászületsz.
A lélek, mielőtt újra lejön a Földre, mindent eltervez. Kiválasztja, mit és milyen körülmények között szeretne megtapasztalni. Mostani életed körülményeit is te választottad magadnak, ha nem is tartod ezeket a legmegfelelőbbnek.
Az, hogy nincsenek emlékeid azokról a dolgokról, amiket már megtudtál, nem véletlen. Legtöbbször a jelenlegi életed történéseit is nehéz feldolgoznod, képzeld csak el, vajon mi történne, ha több inkarnáció kellemetlenségeivel egyszerre kellene megküzdened ebben az életben.


A halál után rögtön visszatérsz



Az, hogy visszatérj a Földre, időbe telik. A halál után a lélek - mint egy filmet - visszanézi, ami az életében történt. Ebből tudja meg, mi volt a feladata, és mennyire tudta teljesíteni azt. Ha valami nem úgy történt, ahogy szeretted volna, azt jóvá kell tenned, ezért a következő életedben több dolgot próbálsz magadra vállalni.
A feladatok teljesítéséhez segítők állnak a lélek rendelkezésére. Velük megteremthető a következő inkarnáció minden részlete, a családtól elkezdve a fő sorspontokig. A lélek csak akkor születhet újjá, ha mindez megtörtént, és elérkezett a megfelelő idő, hogy visszatérjen a Földre.





Lidérc




A fekete szemű emberek inváziója.

Sok embernek van sötét szeme. Ez önmagában még nem jelent semmit. Előfordul, hogy valakinek annyira sötétbarna vagy annyira sötétkék a szeme, hogy egy bizonyos szögből nézve egészen feketének tűnik. Ám a FEKETE szemű emberek, akikről most szó lesz, teljesen más értelemben sötét szeműek. Állítólag nemcsak az íriszük fekete, hanem az egész szemük. Akik találkoztak már ilyen szemű emberrel, úgy érezték, jobb, ha messzire elkerülik őket. A szem feketeségének észrevétele lehet pontatlan megfigyelés eredménye is, de ami a legszembetűnőbb, ezen emberek szokatlan, furcsa viselkedése.
Chris és férje, épp a michigani I-75-ös úton utazott, amikor úgy döntöttek, hogy megállnak egy rövid pihenőre. Amikor Chris kijött a női mosdóból, szembejött vele egy vékony, sötéthajú nő, akinek teljesen feketék voltak a szemei.


„Határozottan éreztem azt a szörnyű érzést, ami azt sugallta, valami nincs rendben vele. A szemei… teljesen feketék voltak. Nem voltak pupillái, feketeség borította az egész szemét. Erős késztetést éreztem, hogy azonnal tűnjek el onnan, amilyen gyorsan csak lehet. A tekintete üres volt, mintha semmiféle érzelem nem lenne benne, inkább hűvösnek és ridegnek tűnt” – mesélte Chris később.

Előfordul, hogy találkozunk sötétebb szemszínű emberekkel, de Chris valami nagyon különöset érzett ezzel kapcsolatban:

„Az érzéseim azt mondták, hogy nem ember volt. Olyannak látszott, mint egy felsőbbrendű valami, egy ragadozó, ami a zsákmányára vár. Úgy éreztem, mintha kontrollt akart volna gyakorolni rám. Emiatt éreztem azt, hogy azonnal el kell tűnnöm a hatásköréből. Amikor visszatértem a kocsinkhoz és beszálltam, hatalmas megkönnyebbülést éreztem.”

Felsőbbrendű, ragadozó – még lehetne tovább folytatni a sort, mely jelzőkkel illetik ezeket az embereket a szemtanúk. De mi van akkor, ha csak egy eltúlzott pszichológiai reakcióról van szó, amely válasz egy olyan szokatlan kinézetre, ami egyébként normális?






Tee jelenleg egy 48 éves apartmanház tulajdonosa Portlandben, Oregon államban. Húsz éves pályafutása alatt rengeteg emberrel találkozott már, ám volt egy eset a sok ezer közül, amelyet soha nem tud elfelejteni. Egy nap, fiatal fiú állt az apartman ajtajában. Tee így emlékezett vissza a történtekre:

„17 vagy 18 éves fiú lehetett. Azt kérdezte, van-e szabad szobám. Emlékszem, hogy nagyon riadtnak tűnt, mintha félt volna valamitől. Az öltözködésében nem volt semmi szokatlan. A szemében annál inkább. Felállt a hátamon a szőr és remegni kezdtem a félelemtől.”

Akárcsak Chris, Tee is megtapasztalta ugyanazt a rosszindulatú érzést. „Képtelen voltam egyenesen a szemébe nézni. Mintha a halálomon lettem volna. Most biztos páran azt gondolják, hogy túlreagáltam a dolgot, de a szemei igenis feketék voltak, nem volt igazi pupillája. A beszédjében sem volt semmi rendkívüli, de olyan erősen becsaptam az orra előtt az ajtót, ahogy csak tudtam, és olyan messzire kívántam őt, amilyen messzire csak lehetett. Úgy éreztem, komoly veszélyben vagyok.”

 
Valóban beszélhetünk fekete szemekről? Vagy kitágulhat egy pupilla annyira, hogy teljesen elfedje az íriszt? Némely esetekben, például gyógyszerszedés, agysérülés, szemcseppek használatának mellékhatásaként előfordul néha, hogy a pupilla természetellenesen kitágul, de itt nem valószínű, hogy erről volt szó, mert ezeknek az embereknek az egész lénye és kisugárzása szokatlan és idegenszerű volt.

Missy sohasem fogja elfelejteni érdekes találkozását, ami akkor esett meg vele, amikor egy hideg, őszi napon Starbucksban, leparkolt egy bár előtt, hogy megigyon egy forró kávét. Amikor fizetni készült és elővette a pénztárcáját, megfordult, mert úgy érezte, valaki figyeli őt. Egy férfi állt mögötte, nem messze tőle.

„A viselkedésében nem volt semmi különös, viszont a szemei és a kisugárzása nagyon megrémített. A szemei feketébbek voltak a feketénél is, semmi fehérség nem volt bennük, és valami sötét titokzatosság vette őt körül, mintha csak maga a gonosz lenne. Ahogy a szemeit néztem, tudtam, hogy nem emberi lélek lakozik abban a testben, és ő tudta, hogy én tudom, hogy nem ember.”

Naponta találkozunk különböző emberekkel, akiknek más és más jellemzőik vannak, de az, hogy valakit nem embernek érzünk, az valami egészen más.

Adele otthon volt és olvasott, amikor azon az éjszakán, két, tíz év körüli gyermek bekopogtatott hozzá.

„Éjszaka 11 óra körül kopogást hallottam. Felkeltem az ágyból, hogy megnézzem, mi lehet az. Kinéztem az ablakon és nagy meglepetésemre két gyermek állt ott. Kinyitottam az ablakot és megkérdeztem tőlük, mit akarnak itt az éjszaka közepén. Egyszerűen csak annyit mondtak, hogy engedj be. Nemet mondtam, majd megkérdeztem, miért. Erre azt felelték, hogy használni akarják a fürdőszobát. Eléggé megrémültem attól, hogy két, tíz év körüli gyermek, az éjszaka közepén bekopogtat egy idegen házba, mert a fürdőszobát szeretnék használni. Nemet mondtam még egyszer és bezártam az ablakot, de továbbra is figyeltem őket az üvegen keresztül. A szemükbe néztem… még soha nem láttam ilyen szemeket. Teljesen feketék voltak. Olyan volt, mintha valamiféle gonosz kisugárzás jönne belőlük. Szinte körbevett. Rettenetes volt.”



Barry Napier UFO-kutató túlzásnak tartja a beszámolókat. Azt állítja, a sötét kontaktlencse lehet a félreértés oka, no meg az emberek túl élénk fantáziája. Annak felvetésére, hogy mik lehetnek ezek a lények, három elképzelés lehetséges: vagy idegenek, vagy más dimenzióból jött lények, vagy démonok. Igazából csak találgatni lehet, de tény, hogy nagyon furcsa esetekről van szó, melyek egyre gyakrabban fordulnak elő. Pontosabb beszámolókra volna szükség, jobban kellene ezeket dokumentálni, de ahhoz komolyabban is kellene venni az elbeszéléseket. Lehet racionális, lehet természetfeletti magyarázata ezen jelenségeknek, Missy szavaival élve:

„Nem vagyunk egyedül ezen a világon. Világunkat megosztjuk nem 

evilági lényekkel is.”


Felhasznált forrás: Hihetetlen magazin





Kisértetek




A nép babonás hitének test nélküli, pusztán árnyképekül megjelenő kísértet alakjai, különösen az elhunyt emberek lelkei.
E hit általános lelki jelenségeken alapul, mint az álom fantasztikus tüneményein, aztán a látóérzéknek félelem előidézte csalódásain meg az agynak bizonyos testi betegségeket rendesen kísérő kóros állapotain (káprázatok); e hit minden népnél el van terjedve és mindig a léleknek a halál után állapotáról uralkodó felfogásból táplálkozott. A lélek halhatatlanságában való hiten kívül mindenütt bizonyos dogmákban nyert támogatást, p. a klasszikus ókorban elterjedt azon hitben, hogy a meggyilkoltak lelkeinek mindaddig bolyongniuk kell, míg bűneikért nem bűnhődtek és míg a halott tisztességes eltemetésben nem részesül. Az ó- és újkornak részben a valóságtól ellesett számos költeményben a rossz lelkiismeretnek e látható testet öltött alkotásai nagy hatásúak, még a színpadon is. A kereszténység a kísértetek létezését ugyan nem ismeri el oly mértékben, mint a klasszikus ókor, de a kísértetekhez való hit mégis erős tá***** talált a purgatóriumról szóló tanban. Mint sok régi görög bölcselő, úgy később az egyházatyák is a kísértetek létezése mellett nyilatkoztak. Míg a lélek bűnei kiengesztelve nincsenek, addig haza járhat, hogy a hozzátartozóikat arra intse, hogy miseszolgáltatással és jócselekedetekkel járuljanak megváltásához. A lélek ahhoz a helyhez vagy házhoz van kötve, melyben a bűnt elkövette, oda jár haza, ott kísért és gyötri a lakókat (l. Házi szellemek). Ezekhez csatlakozik az éjjeli alakok egy másik csoportja, mint a vámpír és lidérc, melyek szintén álombeli állapotokból magyarázhatók. Az újabb felfogás szerint a hazajáró lelkek (revenants) csak az éjjel 12-1 óra közti időben kísérthetnek, de vasárnap született gyermekek és szellemlátók más éjjeli órákban is láthatnak kísérteteket. Az ezekben való hit a költészetben talál utolsó támaszra, s sajnos még a népies és nevelési irodalom némely termékeiben; általában pedig elenyészőben van, noha egy új hitfelekezet egészen az elhaltak közleményeiből építi fel vallását.




"Mi volt az oka, hogy a Plútót lefokozták?"



A kérdésre adott válasz kissé hosszú, de szükséges a probléma teljesebb megismeréséhez.

Érdekes módon a csillagászat egészen a Nemzetközi Csillagászati Unió tavaly augusztusi üléséig nem definiálta konkrétan, mit is tekinthetünk bolygónak. Nyilvánvalóan a jóval nagyobb égitestek, amelyek központjában a nagyobb tömeg révén beindulhatnak a fúziós folyamatok, így saját energia- illetve fénykibocsátásuk van, már csillagok – ezzel felső tömeghatárt viszonylag könnyű találni. Mi legyen azonban az alsó határ? Mekkora mérettől tekinthető egy égitest bolygónak?

Az elfogadott határozat ezt a problémát kívánja megoldani, amennyiben a következő három kritériumot tartalmazza:

-a Nap (illetve központi csillag) körül keringő égitest (eddig rendben van)
-elegendően nagy tömegű ahhoz, hogy kialakuljon a hidrosztatikai egyensúly, vagyis kissé egyszerűbben fogalmazva: megközelítőleg gömb alakba formálódjon (ez még mindig rendben van)
-tisztára söpörte a pályáját övező térséget.

A Plútó (illetve a helyesírási szabályoknak megfelelően immár Pluto) kapcsán a probléma éppen az, hogy ezt az utolsó kritériumot nem teljesíti. Erre kitünő bizonyíték az elmúlt években sorra felfedezett, nagyjából a Pluto méretének nagyságrendjébe eső számos, általában felfedezésüket követően "tizedik bolygónak" kikiáltott égitest, mint például a Quaoar, a Sedna, illetve több, kevésbé hangzatos nevű égitest, amelyek megközelítőleg a Pluto térségében keringenek.

Egyszerűsítve a kérdést, két lehetőség volt: vagy "lefokozni" a Plutót, és az újabban felfedezettekkel együtt a törpebolygók családjában nyilvántartani – vagy bejelenteni, hogy az újonnan felfedezett égitestek is bolygók, amikkel együtt a Napnak akár 15-20 bolygója is lehetett volna, nem is beszélve a későbbiekben várható, hasonló égitestek felfedezéséről.

Arra, hogy a Pluto nem uralja kizárólagosan saját térségét (hiszen nem söpörte ki onnan ezeket az újonnan felfedezett égitesteket sem), utal az is, hogy különleges gravitációs viszonyban, ún. rezonanciában van a Naprendszer immár legkülső "igazi" bolygójával, a Neptunusszal. Ez annyit jelent, hogy amíg a Neptunusz háromszor kerüli meg a Napot, addig a Pluto pontosan kétszer.

A Pluto bolygó státusza egyébként már az 1930-as felfedezését követően sem volt sziklaszilárd. Miért is? Tekintsük át, hogyan fedezték fel ezeket a külső bolygókat.

Az ősidők óta ismert legtávolabbi naprendszerbeli bolygó a Szaturnusz volt, egészen addig, amíg William Herschel német katonazenészből lett angol csillagász véletlenül bele nem botlott távcsövével egy kiterjednek látszó csillagba. Rögtön felismerte, hogy új égitestet talált, bár először óvatosságból üstökösként jelentette be. Az Uránusz 1781-es felfedezését követően a figyelem középpontjában állt, és eléggé hamar kiderült, hogy nem követi pontosan a kiszámított pályáját. A számított és megfigyelt pálya közötti eltérést nem lehetett pusztán a Naprendszer akkor ismert égitestjeinek vonzásával magyarázni, így egyetlen logikus feltevésként feltételeztek egy ismeretlen, még távolabbi bolygót. Ezt követően talált rá a Neptunusz bolygóra Johann Gottfried Galle német és Heinrich Louis d'Arrest francia csillagász 1846-ban.

A történet az Uránuszhoz hasonlóan folytatódott: látszólag a Neptunusz sem követte pontosan a pályáját, ezért feltételeztek egy még távolabbi, zavaró bolygót. A számításokat követően végül is 1930-ban lelt rá Clyde Tombaugh amerikai csillagász a Plutora. Az újonnan felfedezett bolygó azonban már a felfedezéskor "gyanús" volt: túlságosan halvány volt, így az ebből becsült mérete és tömege alapján nem lehetett az az égitest, amely a Neptunusz pályaháborgásait okozta. Miután 1978-ban felfedezték holdját, a Charont, lehetővé vált tömegének pontosabb meghatározása, és így immár biztosnak látszott, hogy a Pluto tömege nem elég a Neptunusz mozgásának megzavarásához – egyébként is kiderült, hogy a vélt pályaháborgásokat különféle hibák és pontatlanságok okozták.

A Pluto ennek ellenére megőrizte bolygó státuszát egészen tavaly augusztusig, bár az utóbbi 10-15 évben többször felvetődött, hogy sorolják át más égitestcsaládba. Egy ilyen lépés egyébként, ellentétben a közvélekedéssel, nem az első a csillagászat történetében. A Mars és Jupiter pályája közötti "elveszett" bolygó keresése közben 1801-ben fedezték fel az első kisbolygót, majd nem sokkal később még négyet. Az akkori lapok, ismeretterjesztő művek és tankönyvek ezekről az égitestekről is mint "bolygókról" szólnak – egészen addig maradtak bolygók, amíg a sorozatos újabb felfedezések révén fel nem ismerték a kisbolygóövezet valódi természetét. Így ma ezeket az égitesteket sem bolygókként, hanem teljesen elfogadott módon kisbolygókként vagy aszteroidákként ismerjük.

Bár a Pluto "lefokozása" sokak számára lehetett kellemetlen, esetleg érthetetlen lépés, fontos emlékeznünk arra, hogy a csillagászat a többi tudományterülethez hasonlóan folytonosan gazdagodik újabb ismeretekkel, amelyek esetenként a régebbi tudást, szabályokat más megvilágításba helyezik. Ez a fajta fejlődés teljesen természetes és szükséges folyamat.


Holografikus Világegyetem?

2010, november 20 – 14:16 | Aranyi László

Kutatási anyag - 2005-ből
Az atomi világ működését leíró Standard modell tulajdonképpen már megszületése pillanatában megbukott. Az elmúlt közel száz év fizikája arról szólt, milyen „kozmetikázásokkal” lehetne mégis elfogadhatóvá tenni. A próbálkozás természetesen már eleve kudarcra volt ítélve. A Világegyetem keletkezését és fejlődését tárgyaló ősrobbanás-modell a hozzá kapcsolódó, legalább ezerszer „javított” teóriákkal együtt csak a hívők számára elfogadhatók, hiszen a logikusan gondolkodó embereknek kézenfekvőek pl. az Einstein nevéhez köthető elméletek matematikai és logikai abszurditásai. Tehát már kitalálásuk pillanatában sem lehetett volna komolyan venni őket, mint ahogy a „hasonló szellemben” fogant elképzeléseket sem. Igazából mindent, de mindent félre kellene tennünk, amiket a különböző természettudományos órákon tanítanak/tanítottak nekünk és újra kezdeni, a legelejéről, megpróbálni megvizsgálni sok-sok kísérlet révén, és megfigyelni, milyen is igazából a VALÓSÁG?

A Valóság
A valóság ugyanis olyan amilyen, és nem olyan, amilyennek mi hisszük, vagy szeretnénk hinni, különböző megfontolásainkból indíttatván. A valóságban egészen másként jelentkezik élő és élettelen viszonya, ha egyáltalán tényleg létezik „élettelen”, s nem csupán arról van szó, hogy amit élettelennek hiszünk, az csupán más sebességgel, más minőségben él, mint amiként mi az „élet” fogalmát meghatároztuk. Ebben az esetben viszont újra kell gondolnunk azt is, mi számít egyáltalán életnek. Alapvető biológiai kategóriáink és –szabályrendszereink sem állták ki az idő próbáját. Meglehetősen szokatlan dolog lenne ugyanis feltételezni, hogy elemi részek is képesek az egymás közötti kommunikációra, pedig éppenséggel ezt sikerült igazolnia az Alain Aspect által vezetett kutatócsoportnak, a Párizsi Egyetemen 1982-ben elvégzett kísérlete során. Egyesek szerint ez a kísérlet a XX. Századi fizika igazi áttörését hozta. Kár, hogy szakmai körökön kívül nem sokan halhattak felőle.

Az elemi részek „tudnak” egymásról
Alain Aspect (balról) az egyik szimpóziumon.

A kísérleti eredményekből az következik, hogy a részecske-párok valamiféleképpen tudnak egymásról. A problémát az akadémikus tudósok számára az okozta, hogy az említett eredmények ellentmondanak Einstein azon tézisének, miszerint semmilyen fizikai hatás, tehát információ sem haladhat fénysebességnél gyorsabban. (Ezen kijelentését mellesleg Einstein semmivel sem tudta igazolni, s az elméletében hívők az elmúlt közel száz év alatt sem.)
Mivel a fénysebesség meghaladása egyet jelent a - mesterségesen kreált – időkorlát átlépésével, az - egyes fizikusok számára kétségbeejtő – körülmények tisztázására törekedtek, igyekeztek megmagyarázni, mi is állhat a kísérleti eredmények hátterében.
Bátrabb kutatók az említett kutatócsoporténál is merészebb kísérletek elvégzését kezdeményezték. Példának okáért David Bohm, A Londoni Egyetem fizikusa arra a megállapításra jutott, hogy Aspect és csoportja által elvégzett kutatások eredményei tulajdonképpen a kézzelfogható valóság cáfolatát jelentik. Vagyis, a Világegyetem „szilárd” formája csupán látszólagos, a valamennyiünk által megtapasztalt valóság – szerinte – egy gigászi hologram.

Részekben az egész
Bohm legalábbis szokatlan következtetésének megértéséhez tudni kell, hogy tulajdonképpen mi is a hologram. Legismertebb formája a lézerek felhasználásával készített háromdimenziós fénykép. A leképezendő tárgyat először lézersugárral világítják meg. A megvilágításra használt lézersugár fényét egy tükörrel megosztják, egyik nyaláb közvetlen a fotólemezre vetül, míg a másik a leképezendő tárgyra és aztán a lemezre. A fotólemezen aztán ez a két lézernyaláb interferál egymással és tulajdonképpen ezt az interferenciamintát örökítik meg a képen. Előhíváskor a fotó sötét és fényes foltok kavalkádja, ám ha lézerfénnyel világítjuk meg, megláthatjuk az eredeti tárgy háromdimenziós képét.

David Bohm
A hologramok azonban nemcsak a háromdimenziós mivoltuk miatt tartanak számot érdeklődésre. Ugyanis, ha egy rózsa hologram-képét összetörjük, és bármelyik kicsiny szilánkot is kiválasztjuk, azt lézerfénnyel megvilágítva az egész rózsa képét láthatjuk, bár, természetesen kisebb méretben. Ha a szilánkokat tovább tördeljük kisebb szilánkokra, a folyamat nem áll meg, a legkisebb darab is a rózsa teljes képét tartalmazza. A hétköznapi fényképekkel szemben tehát a hologram minden egyes parányi része az eredeti információ teljes egészét tartalmazza!
A „részekben az egész” koncepció alkalmazásával teljesen új utak nyílnak meg a természettudományok előtt. A nyugati tudomány egyes körei mindig is vonzódtak a gondolat iránt, hogy a fizikai világ jelenségeinek pontosabb megértéséhez – legyen az akár egy kétéltű, akár egy elemi rész – annak feldarabolása és a részletek tanulmányozása által vezet az út.
A hologram puszta létezése viszont arra példa, hogy bizonyos esetekben téves lehet ez a megközelítés. A holografikus szerkezetek szétdarabolása nem az elemi építőkövekhez, hanem kisebb egészekhez vezet. A fentiek fényében Bohm más megközelítést javasol az Aspect és kutatócsoportja által megfigyelt jelenség értelmezéséhez.

Hal az akváriumban
Bohm véleménye szerint az egyes elemi részek nem azért képesek egymással kapcsolatban maradni – a köztük lévő távolságtól teljesen függetlenül -, mert valamiféle „távolhatást” közvetítő erő kapcsolná őket össze végtelen sebességgel, hanem elkülönülésük oka látszólagos, a megfigyelőt megtévesztő illúzió. (Egyébként az „elemi” részecskéket magasabb dimenzióból vizsgáló elméletek pontosan ugyanezt állítják, bár az ő érvelésükben az általunk részecske-pároknak észlelt elemi alkotók igazából magasabb számú térdimenzióban egyként viselkednek, és egyek is. Kettős természetük pusztán világunk alacsonyabb dimenziószámából következik, a megfigyelők számára így nyilvánul meg a magasabb dimenzió letükröződése.)

Karl Pribram

Bohm fejtegetése szerint a valóság valamely mélyebb rétegében az említett részecskék nem különálló egységek, hanem egy alapvető egész kiterjedései. A könnyebb érthetőség kedvéért az alábbi példát vezeti elő:
Képzeljünk el egy akváriumot és benne egy úszkáló halat. Gondolatkísérletünkben az akváriumot nem láthatjuk közvetlenül, és a belsejében rejtőző világról is csak videokamerák segítségével kaphatunk információt. Az egyik kamera az akvárium elejét mutatja, míg a másik az oldalát. A megfigyelő a két monitor képét nyomon követve azt gondolhatja, hogy a két hal külön-külön létezhet, míg ha alaposabban megfigyeli őket felfedezheti, hogy mégis van valamiféle kapcsolat közöttük. Amikor ugyanis az egyik hal elfordul, ugyanabban a pillanatban a másik is tesz egy hasonló mozdulatot. Hasonlóképp: amikor az egyik halnak az eleje látszik, addig a másiknak az oldala. Ha az egész hal a maga teljes valóságában rejtett is marad a megfigyelő előtt, azt nyugodtan kikövetkeztetheti, hogy a halak valamiként előre megbeszélték a dolgot, ezért mozognak egyszerre.


Mélyebb valóság
Bohm értelmezése szerint az elemi részecskékkel pontosan ugyanez történik az Aspect-féle kísérletekben. A fénysebességet is messze meghaladó sebességű kommunikáció igazából arról tanúskodik, hogy a valóságnak a hétköznapokban megtapasztaltaknál sokkal mélyebb rétegei is léteznek (lásd. Grandpierre Attila tanulmányait.) A szabad szemmel nem látható összetett dimenziókat ugyanúgy nem vagyunk képesek érzékelni, mint a gondolatkísérletben szereplő, a halat körülölelő akváriumot.

a holográf felvétel készítésének alap-kiépítése.


A részeke-párokat azért láthatjuk tehát a valóságban egymástól elválasztva, mert csupán a valóság egy-egy részletét érzékeljük. Az ilyen részecske-párok (elektron-pozitron, foton-antifoton, stb.) a valóságban nem különállóak, hanem a mélyebben meghúzódó egésznek a részei, annak az egésznek, mely holografikus oszthatatlanként viselkedik. És mivel a fizikai valóságban látszólag minden így épül fel, akár az a következtetés is levonható, hogy maga a Világegyetem is pusztán illúzió.
A Világegyetemnek e délibáb-szerű viselkedése mellett más, nem kevésbé megdöbbentő vonásai is lehetnek. Ha a részecske-párok csak látszólag elválaszthatók, akkor ez egyben azt is jelenti, hogy a valóság mélyebb szintjein a teljes Világegyetem egységes egészet alkot, s benne minden mindennel összefügg, pl. az emberi agyban megbúvó szénatom elektronjai a Nap, vagy akármelyik tetszőleges távoli csillag belsejében rejtőző részecske-párjaikkal kapcsolatban állnak. Ráadásul végtelen sebességű kapcsolatban.



Alain Aspect híressé vált kísérletének elrendezése.


Minden mindennel összefügg
Mivel minden mindennel összefügg, igazából értelmetlenné válik a Világegyetem jelenségeinek kategóriákba sorolása, mivel az összefüggő rendszert alkotó világunk semmiféle felosztással nem írható le.
A holografikus Világegyetemben az idő és a tér sem tekinthetők alapfogalmaknak. (Egyébként sem.) A helymeghatározásra tett mindenféle próbálkozás eleve kudarcra van ítélve olyan környezetben, ahol semmi sem válik igazából el semmitől. Az idő és a tér általunk megtapasztalt megnyilvánulásai igazából csak a halat különböző szemszögből bemutató videokamerákkal hozhatók párhuzamba, csak kivetülései a mélyebb rendnek.
Bohm azonban nem az egyedüli kutató, aki számára a Világegyetem hologram. Az agykutatás területén dolgozó Karl Pribram, a Sanfordi Egyetem neurofiziológusa szintén arra a következtetésre jutott, hogy a valóság holografikus lehet.

Információ-rögzítés az agyban
Pribram akkoriban dolgozta ki ezt a modellt, amikor az agyban az emlékek tényleges tárolási helyét kereste. Évtizedek alatt számos tudományos tanulmány jutott arra a következtetésre, hogy az agyban az információk helyhez kötöttség nélkül, a teljes agytérfogatban szétoszolva rögzítődnek és őrződnek.(Lásd. Pl. Aranyi László: Holografikus agyműködés és –öröklődés, Színes UFO, 2001. 5. és 6. szám.)


A teleportálás jelensége. Az Alice nevű részecske „telefonon felhívja” részecske-párját, Bobot, és informálja különböző fizikai paraméterekről, még mielőtt a fénysebességgel haladó hagyományos jel odaérhetne.



Az 1920-as években Karl Lashley rendkívüli fontossággal bíró kísérletsorozattal igazolta, hogy bármely részét is távolítja el kísérleti patkány agyának, képtelen ily módon megszüntetni a műtét előtt a patkány által elsajátított műveletsorra vonatkozó információkat. Akkoriban azonban senkinek sem jutott eszébe sem olyan magyarázat, mely a „részekben az egész” felfogást tükrözte volna, de ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a hologram-technika is ismeretlen volt még.
Pribram az 1960-as években ismerte meg a hologram-elvet, és ekkor döbbent rá, hogy tulajdonképpen megtalálta az agykutatók által már régóta keresett magyarázatot. Szerinte az emlékeinket nem az egyes idegsejtek, vagy kisebb csoportjaik őrzik, hanem idegi impulzusok mintázatába (töltésmintázat) kódolva hordozzuk azokat. Pontosan úgy, ahogy a fotólemezen az osztott lézerfény interferenciája létrehozza a képet. Csakhogy az agyban mindez nem síkban, hanem térben történik! Ahogy tehát a lézerfény interferenciája síkban képes háromdimenziós információt rögzíteni, agyunk, térben, ennél magasabb dimenziószámú információ rögzítésére is képes kell legyen. Agyunk tehát holografikus tér – állítja Pribram.
Az elmélet egyben arra is magyarázatot ad, vajon miként képes az ilyen kis területen ilyen hihetetlen mennyiségű információt megőrizni. Becslések szerint egy átlagos emberélet során terabyte-nyi információt rögzít az agy, főként a látásnak köszönhetően.

Jelek kavalkádja
A rendkívüli emlékezőtehetség csak az egyik olyan agytevékenység, mely érthetővé válik a holografikus agymodell segítségével. Legalább ennyire érthetetlen, vajon miként képes az agy megbirkózni az érzékszerveket folyamatosan érő, különböző frekvenciájú rezgések tömkelegével, miként képes ezeket valós időben feldolgozni. Pribram szerint az agy holografikus technikákat használ a fogadott frekvenciák matematikai transzformálására.
A fenti elméletet mind többen támogatják. Hugo Zucarelli például a holografikus modellt kiterjesztette az akusztikai jelenségek területére. Általa érthetővé válik, hogyan képesek az emberek meghatározni egy hang pontos forrását akkor is, ha a fejüket nem fordítják el és egyetlen füllel hallanak.

Szétfoszlik a valóság
Pribram holografikus agymodelljének legkülönösebb vonatkozása az, amikor összevetjük Bohm realitás-elméletével. A világ kézzelfogható képe ezáltal csak másodlagos valósággá változik, a valóságos környezet pedig a különböző frekvenciák holografikus forgataga lesz. Ebből a kavalkádból a holografikus elveken működő agy csak néhány fontos frekvenciát választ ki, és az érzékszervek jeleként értelmezi.
Mindeközben az objektív valóság teljesen szertefoszlik. Keleti vallások már régóta tanítják, az anyagi világ csupán illúzió, s bár úgy érezhetjük, fizikai lényként mozgunk a fizikai világban, ez is csak illúzió. Igazából vevőkészülékek vagyunk pusztán a frekvenciák tengerében, s ebből a kakofóniából amit kiszűrünk, az csupán egy szelete a valóságnak.

A telepátia természetes
Bohm és Pribram egyesített elméletét, a „holografikus paradigmaként” hivatkozott megközelítést sok kutató meglehetős ellenszenvvel fogadta, míg másokat érdeklődővé tett. Vannak akik egyenesen úgy vélik, éppen ez a modell az, mely képes lehet tudományos eszközökkel megoldást kínálni az eddig ilyen eszközökkel nem magyarázható rejtélyeket, sőt, segítségével a parapszichológiainak tartott jelenségek is a természetes hétköznapi tudomány részeivé válhatnak.
A holografikus paradigma által leírt világmodellben minden egyes emberi agy részét képezi a láthatatlan egésznek, és a telepátia pusztán a holografikus szint elérését jelenti. Ugyanígy a telekinézis – a tárgyak mozgatása pusztán akaraterő segítségével – szintén elveszti rejtélyességét, hiszen az összehurkolódó mélyebb valóságban az adott személy és a tárgy eleve egy. A két kutató arra is felhívja a figyelmet, hogy számos vallási és misztikus élmény, többek közt a Világegyetemmel való transzcendens együvé tartozás érzése szintén a holografikus szint elérése lehet. A régi írásokban pontosan ugyanerre a mélyebb valóság elérésére gondolhattak, amikor a „kozmikus egység” érzéséről számoltak be. Nem véletlen hívták fel már évezredek óta figyelmünket arra az általános igazságra, hogy ha valaki meg akarja ismerni a Világegyetemet, először lépésként a következőt kell megtennie:
Ismerd meg önmagad!”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése