2015. november 7., szombat

Jövőbe látás





Jövőbe látás





Áprilisi "tréfáink" közül elsőként ezt a képtelennek tűnő állítást vizsgáljuk meg, amely úgy tűnik, talán mégis tudományos igazolást nyert.A jövőbe látás egészen néhány évvel ezelőttig az ezotériához, a misztikumhoz, esetleg a sci-fi novellák világához állt legközelebb. Ma viszont már komoly tudományos kísérletek folynak a lehetőség igazolására, amelyek közül legalább egy úgy tűnik, kimondottan sikeres.

A jövőbe látást, mint lehetőséget a tudományos világ nagy része morális, fizikai vagy logikai okok miatt egészen idáig képtelenségnek tartotta és elítélte. Ebben az a furcsa, hogy - a józan ésszel ellentétben - valójában semmilyen fizikai törvény nem gátolja azt (mint ahogy az időutazást sem).

A legtöbben azt állítják, hogy a jövőbe látás, vagy az időutazás egyszerűen azért képtelenség, mert időparadoxont okozna. Hiszen, ha ismerjük a jövőt, akkor megpróbálhatjuk megváltoztatni, és ha ez sikerül, akkor már nem az lesz a jövő, vagyis nem a jövőt láttunk, csak egy lehetőséget - így nem beszélhetünk jövőbe látásról (mint pl.az időben visszafelé utazva, megakadályozva saját születésünket. De mi van, ha megkerülhető ez a logikai csavar?
Az időparadaxon elkerülése

Ha jobban belegondolunk legalább három, esetleg négy mód is van arra, hogy a "jövőbe látás" ne okozzon időparadoxont. Ezek közül a negyedik kicsit elvontabb (több, párhuzamosan létező világegyetemet feltételez), de most maradjunk csak a jól ismert, 3+1 dimenziós világunknál. A lehetőségek -

1) Információt kaphatunk a jövőről úgy, hogy nem tudjuk pontosan, mire/hogyan vonatkozik a kapott információ, és az csak utólag derül ki (így semmit sem tehetünk a jövőbeli esemény elkerülésére, megváltoztatására). 2)Információt kaphatunk a jövőről úgy, hogy pontosan tudjuk, mire vonatkozik, de semmit sem tehetünk, hogy megváltoztassuk a történéseket. (Például, tudjuk, hogy egy repülőgép le fog zuhanni, mert rossz az üzemanyag-mérője, de nem tudjuk értesíeni a pilótát, mert nincs rádiókapcsolat vagy más kommunikációs csatorna). 3)Végül a legérdekesebb lehetőség - információt kapunk a jövőről, amit megpróbálunk elkerülni/megakadályozni, de pont azon események láncolata váltja ki az végkifejletet, amelyet annak elkerülése érdekében tettünk.

Ez utóbbi lehetőség - amelyet több, tudományos-fantasztikus novella és film is sikerrel dolgozott fel - tulajdonképpen azt mondja ki, hogy teljesen téves az elképzelésünk a téridőről, illetve az ok-okozati viszonyokról. Hiszen ebben az esetben valójában legalább annyira az okozat váltja ki az okot, mint fordítva; és ami még ennél is furcsább, ez nem áll ellentétben a jelenleg ismert univerzum fizikai, logikai és matematikai törvényeivel sem. Csupán az emberi felfogóképeség határait teszi próbára, de attól még lehetséges.
Jelenlegi cikkünkben azonban a jövőbe látás első lehetésges formáját vizsgáljuk, mivel ezt sikerült valóban megtörtént eseményekkel összefüggésben, statisztikai módszerekkel, szinte minden kételyt kizáróan bizonyítani.
A Globális Öntudat Project, SETI és a kvantummechanika

Bármilyen hihetetlen, nem valamiféle ezotérikus, sejtéseken alapuló misztériumról van szó, hanem egy közel 15 éve zajló tudományos kísérletről. Kevesen tudnak a létezéséről, és világviszonylatban is csak néhány száz, maximum néhány ezer cikk, interjú vagy TV-műsor jelent meg vele kapcsolatban (ami legalábbis furcsa ilyen volumenű és jelentőségű kutatásoknál).

A projectet a világhírű Princeton egyetemen kezdték el, még a 90-es években, és azóta is folytonosan működik. Talán sokan emlékeznek olvasóink közül a korábban nagy sikert arató, évekig népszerű SETI-kutatási programra, aminek lényege az volt, hogy a NASA rádióteleszkópok által begyűjtött, több száz milliónyi rádiócsatorna és több ezer megfigyelt csillag, naprendszer adásait apró "csomagokra" bontották, amiket interneten lehetett letölteni, hozzá egy szoftverrel, ami kikereste bennük a leginkább gyanús (földönkívüli intelligenciára) utaló jeleket, és ha talált ilyet, visszaküldte azokat a NASA-nak.
A 90-es évek végén Magyarországon és világszerte több ezren, több tízezren csatlakoztak a kutatáshoz, még ha nem is túl sokszor jelentkezett E.T. a képernyőn futó 3 dimenziós spektrumrajzokon.

A Globális Öntudat Project ehhez kicsit hasonló, ám célja alapvetően más. Elosztott rendszerről van szó (mint az Időkép), amelyhez bárki csatlakozhat, méréseit és eredményeit pedig valós időben, interneten küldi vissza a központba. Ez a rendszer jelezte 4 órával előre a WTC elleni támadásokat, 24 órával előre a 2004-es Cunamit. És hogy miért nem tett senki ellene semmit?

Nagyon egyszerű - a rendszer nem mondta meg, mi fog történni, csak azt, hogy valamilyen rendkívüli jelentőségű esemény. Így befolyásolni nem lehetett, ám a véletlen valószínűségét statisztikailag kizártnak lehet tekinteni. Hogy ez hogyan lehetséges? Ehhez először meg kell ismernünk a GCP működését.


Véletlenszámok a jövőből

Fontos megérteni, hogy a Project nem a jövőbe látást célozta meg amikor elindult; az csupán egy véletlen felfedezés, hogy erre is képes lehet.

A terv eredeti célja semmi más nem volt, mint hogy a "tökéletes" véletlenszámok statisztikai eloszlását nyomon kövessék szerte a világon, a fehér zajban előforduló esetleges fluktuációk vizsgálata céljából. Ez olyan, mintha bekapcsolnánk a televíziót egy valóban üres csatornára hangolva, és a rendszertelenül villódzó fekete-fehér pontok eloszlásában keresnénk rendszert. Persze valóban üres csatorna a gyakorlatban nincs; ha villámok, a mosógép szikrái vagy más zajok nem is, a Világegyetem háttérsugárzása akkor is jelen lennének benne. Így ez nem jó a vizsgálat szempontjából; ennél "véletlenebb" véletlenre van szükség. 

"Tökéletes véletlen számnak" azt tekintjük, amikor egy szám, vagy számok sorozata elvben semmilyen ismert módon nem következtethető ki előre; nem kapcsolódik emberi tényezőhöz, környezeti hatásokhoz, sem más fizikai/kémiai/biológiai folyamatokhoz. Ha feldobunk egy érmét, annak eredménye nem "igazi véletlen", hogy miként esik le, nagyon bonyolult módon, de kiszámítható lenne a hajítás szögéből, a kezdeti perdületből, a légellenállásból és a sebességből - tehát ez nem "véletlen" szám. Igazi véletlen jelenlegi ismereteink szerint kizárólag kvantummechanikai módon képezhető. 

A Heisenberg-féle határozatlansági elv

Ez a tudományos törvényszerűség, amelynek eredeti jelentése többféleképpen értelmezhető, ám gyakorlati végeredményében egyetértenek a kutatók - egy kvantummechanikai szintű részecske tulajdonságait nem lehet egy adott határértéknél pontosabban megmérni, mivel maga a mérés megváltoztatja a részecske állapotát, méghozzá előre ki nem számítható módon. Ezért a kvantummechanikai jelenségek mérése által okozott "zajt" valódi véletlennek, igazi "fehér" zajnak tekinthetjük.

A GCP project pontosan ezt használja fel. A hálózat világszerte elszórtan elhelyezett, kvantummechanikai fehér zajt keltő egységek kimenetét gyűjti össze, és elemzi azok összefüggéseit. Az egységeket Véletlen Esemény-Generátoroknak (Random Event Generator) hívják, és a nap 24 órájában, a hét minden napján, az év 365 napján másodpercenként nem kevesebb, mint 200 db (0 és 1 közötti) véletlenszámot állítanak elő, és küldenek vissza Princeton-ba; mintha másodpercenként 200-szor feldobnánk egy érmét, és az eredményt (fej vagy írás) 1 biten ábrázolnánk. Elméletileg nagy átlagban mindig, tökéletesen egyenletes véletlenszám-eloszlást kellene, hogy kapjunk, és ha nem - akkor valami nagyon különös dolog történik világunkban.
Nem várt eredmények








Egy ideig úgy tűnt, a tökéletes véletlen számok tökéletesen egyenlő eloszlásúak. Bár néha előfordultak statisztikai anomáliák (pl. néhány százalékkal több 1-es érkezett, mint 0, ill. fordítva), de ezek normál fluktuációnak tekinthetőek. Az igazi meglepetés 1997-ben következett be, a Wales-i hercegnő, Lady Diana halálakor. A görbe hirtelen megugrott, a véletlenszámok nem tűntek véletlennek többé. Ahogy a hírek érkeztek, Európa és a Nyugati civilizácók nagy része gyászba borult, a kvantummechanika mintha megbolondult volna. A görbék jó ideig eltolódtak a véletlenből a rendezettség felé; erre semmilyen ismert magyarázat nincsen máig sem.

Mivel az 1997 nyarán keletkezett véletlenszámok láthatóan a világban élő emberek reakciója, érzelmi állapota szerint fluktuálódott, szárnyra kapott az a valóban kissé megdöbbentő feltételezés, hogy a véletlenszámok valahogy kapcsolódnak a kollektív tudatalattihoz (ha létezik ilyesmi). Azóta az elosztott véletlenszám-fluktuációs kutatást Globális Tudatalatti vagy Globális Öntudat Project-nek hívják, ami számtalan társadalmi, fizikai és matematikai kutatásokkal foglalkozó tudósnak okozott komoly fejtörést.
2001. szeptember 11. / 2004. decemberi cunami

Ennél is nagyobb meglepetést okozott 2001. szeptember 11-e, a Világkereskedelmi Központ ikertornyai ellen történt terrorista-támadás. Azon már nem is csodálkoztak a project vezetői, hogy elképesztő módon megváltozott a véletlenszámok eloszlása, ahogy a hír terjedt a világon, és ahogy az emberek kezdték megérteni, átérezni a tragédia nagyságát, és az egész emberiségre gyakorolt hatását.

Ami megdöbbentette a Princeton egyetem kutatóit, hogy az első, szignifikáns csúcs (amely a véletlenszámok anomáliáit jelzi) már a támadás előtt 4 órával bekövetkezett. Ha elhisszük, hogy a kvmantummechanikai véletlenszámok valóban a globális, kollektív tudatalattinkkal függenek össze valahogyan, akkor is megdöbbentő az eredmény. 2 lehetőség van -
1) Emberek egy igen széles csoportja már 4 órával az esemény előtt tudott annak várható bekövetkeztéről 2) Konkrétan nem egy adott csoport, hanem mindenki előre tudta, hogy valami elképesztő fog történni, csak éppen azt nem, hogy mi.

Mindkét lehetőség rémisztő; az egyik elképesztő és hihetetlen összeesküvés-elméletek végtelen sorát indíthatja el (amiből nem kevés van egyébként sem), a másik pedig az, hogy kollektív tudatalattink valóban a "jövőbe lát".
A 2004-es ázsiai cunami 24 órával előre jelzése ez utóbbi lehetőséget támasztja alá; hacsak nem jelenik meg egy még ennél is hihetetlenebb összeesküvés-elmélet, amely szerint arról is előre tudtak egyesek, hacsak nem ők okozták. 

Néhány fontos forrás, interjúk, vonatkozó angol nelvű oldalak

A Project hivatalos honlapja (Princeton egyetem)
 









 


Átvéve egy cikket az International Journal of Parapszichológia
(Negyedik rész a sorozatból készült The Golden Thread)
Globális Tudat Projekt
Amikor teszel valamit azért, és ad neki egy nevet, és akkor minden megegyezéssel válik.

.navajo, Álarcos istenek, Waters
1950

Áttekintés

Globális Tudatosság Project egy nemzetközi együttműködés a kutatók érdekel a lehetőség, hogy tudjuk észlelni egy halvány glimmerings coalescing intelligencia réteg a föld, amit Teilhard de Chardin nevű Noosphere (1) .

Tartunk detektorok hálózata található szerte a világon több mint 50 vendéglátó helyek kezdve Alaszkától Új-Zéland. Ezek az eszközök folyamatosan generál véletlenszerű adatokat és küldje el az archiválás egy dedikált szerver Princeton, New Jersey. Az adatok elemzése annak megállapítására, hogy a sorozatok a kiszámíthatatlan véletlen értékeket tartalmazza, hogy a szerkezet idő összefüggésbe hozható jelentős események a világon.

Szabvány szerinti fizikai elmélet, nem kell szerkezete egyáltalán véletlen adatok. Mégis, azt látjuk, hogy sokan a globális események nézzük társított feltűnő minták az adatokat. Ilyenkor a különleges ünnepek Szilveszter , és a tragikus események, mint a támadás szeptember 11, 2001 , változásokat mutat, összefügg a megosztott időszakok mély elkötelezettség vagy széleskörű érzelmi reakciók .

Elemzéseink megállapítani, hogy a nem véletlenszerű viselkedés nem tulajdonítható a világi források, például az elektromos hálózat hangsúlyozza, mobiltelefon tevékenység, illetve a szokásos elektromágneses mezők. A bizonyítékok azt sugallják, hogy ehelyett a rendhagyó szerkezete látunk valamilyen módon kapcsolódnak a szokatlanul egységes emberi figyelem középpontjába által generált rendkívüli események.

Laboratóriumi kísérletek bizonyítják, hogy szándékai hatással lehet véletlenszerű folyamatok, és a szabadföldi kísérletek azt mutatják, hogy a csoportok erős és zengő elkötelezettség tűnik, befolyásolja a fizikai véletlen esemény generátorok ( sorból ). Mégis, a következő lépés egy nagyot.

Hogyan ugrani egy világot átívelő hálózat tesztelése a jelei "globális tudat"?

Miért van valami hatása az egész világra kiterjedő újév ünnepe, vagy az elején egy háború vagy egy milliárd ember nézte a temetési szertartást, a REG helyezett berendezés sokkal sarkaiból a világot? Bár ez csak egy metafora, hasznos lehet elképzelni egy "tudat mező".

A kép halvány ragyogása információ kiterjesztése a végtelenségig ki minden elme, egy törékeny wavelike összefonódása létre interferencia mintázatokat, amelyek különböznek attól függően, hogy szándékait és a mi fokú elkötelezettség . Ne feledje, hogy ez egy metafora, és nincs tényleges fizikai energia, amit közvetlenül mérni.

Mégis, úgy tűnik, hogy olyasmi, mint egy információs mező könyv , amely felelős lehet a rendellenes hatások vizsgálatok sorból. A hálózat célja, hogy rögzítse finom hatásokat, amelyek e egy olyan területen, amely úgy gondoljuk, lehet megnyilvánulása kölcsönható területén a gondolat és az érzelem a világ minden tájáról. Képesek vagyunk érzékelni belőle valamit, amikor az emberek nagy számban válnak igazodjanak a közös érdek és érzés.

Gyűjtünk adatokat folyamatosan, éjjel-nappal, hónapról hónapra, így egy korábban szinkronizált leolvassa a világ minden tájáról, ami megfelel minden pillanatban és természetesen kiterjed minden fontos előfordulását a világ színpadán. Központi archívum tehát egy adatbázis a válaszok, amelyek nyilvántartásba, amikor egy nagy esemény serkenti szokatlan összhang a gondolat és érzelem bárhol a világon.

Barátok és kollégák világszerte alkotnak hálózatot emberek érdeklődését a Globális Tudatosság Project , akik hajlandóak létre egy számítógép otthont ad,tojást - egyik REG alapú detektorok.

A világtérkép mutatja a hálózat több mint 50 vendéglátó helyek elején 2003.
GCP tojás található szerte a világon, Alaska a Fidzsi-szigetek ,
minden kontinensen és a legtöbb időzónában.

Eredmények ábrázolása

Az adatok viszont azt kérdezi, hogy mi történik egy globális esemény. Az általunk használt mutató célja, hogy azonosítsa a kis jeleket, ami tipikusan egy nagyon zajos háttérben a véletlen számok.

Még apró változásokat, mi várható, ha azok összhangban vannak, nem lesznek "statisztikailag szignifikáns" mutatók tényleges hatást. Mi értelmezzük eltérés az elvárt viselkedés Adataink szerint az intézkedés valami kapcsolatos tudatosság követően kidolgozott elvek évtizedek laboratóriumi kutatások azt mutatják, hogy az emberi szándékok és különleges tudatállapot hatással lehet a véletlen az ilyen eszközök.

Bemutatni, hogyan használjuk az elemzés felfedi szerkezet, nézzük meg, egyes speciális esetekben, amelyek azt mutatják, hogy a szokatlan világosság grafikon az adatok jelentik az összefüggések mi érdekel, és hogy ezek a száraz statisztikákat is eltarthat a jelentésen.

Van számos esetben az eltérések elvárás, hogy van értelme, ha van egy virágzó globális tudat. Fontos, hogy elismerjük, lehetnek más okok és magyarázatok, mint például a hatására a kísérletezők "erős érdeke, de biztosak vagyunk benne, ezen a ponton nincs tévedés - az adatok azt mutatják igazi anomáliák. Ahhoz, hogy egy ötlet terjedelme és természete a hatások, nézzünk néhány példát.

Először is, egy hat órás időszak középpontjában az elején a NATO-bombázás Koszovóban , amely bírálta a nyugati országok és az Egyesült Államok különösen azt, hogy az egyetlen választási lehetőség áll rendelkezésre, hogy hagyja abba az etnikai háború Jugoszláviában . Döbbenetes volt a világ, még ha nem is volt váratlan.

GCP adatai Úgy tűnik, hogy markánsan eltérő előtt és után a bombázás kezdete. A három órás időszak vezet majd az első robbanás, a nyom egy klasszikus véletlen bolyongás, nem volt érzékelhető trend. Aztán hirtelen kezdve abban az időben, a változások nyomot, a következő három órában már nem néz ki véletlenszerűen. Ez, természetesen, értelmezése egy kép a statisztikai mutatók, és az egyetlen példány, nem válaszolt a kérdésre. De nem egyedül.Kiderül, hogy mintegy kétharmada a mi hivatalos tesztek is pozitív tendenciát erősítik azt a feltevést, és csaknem 20%-a statisztikailag szignifikáns szinten, ahol várjuk az 5% esélyt.

Az ilyen eredmények kezdenek hozzá akár egy meggyőző ügyben, noha a hatásokat igyekszünk megragadni a finom.
Három órával megelőző és követő három órával a bombázás kezdete Jugoszláviában.
Átvéve a szám George deBeaumont.

Az intuíció , hogy van egy mély érzelmek megosztása során nagy események a világ színpadán vezet kérdezi, hogy ezt a közös tudat állapotban lehet megnyilvánulások adatainkat.

Olyan esemény, amely nagy visszhangot váltott ki a média figyelmét, és ezt követte a pozitív hozzáállás az emberek mindenütt volt egyhetes zarándoklat János pápa a közel-keleti helyszínek, hogy tekintik a szent mértani származási három a világ nagy vallások .

Az adatokat a tartós tendenciát mutat a hat napos időszak, amely biztosan nem néz ki véletlenszerűen. A tartós indulás annyira feltűnő, hogy úgy éreztem kénytelen kivonására és feldolgozására egy speciális "ellenőrzési" adatkészletet, hogy biztosan nem volt hiba.

Az ellenőrzési adatok egy nagyszerű példája a bolyongás, vándorlás fel és le, de a trend nem mutatja meg minden.
A pápa zarándoklata a Közel-Keleten volt a hangsúly a hírek
mert a remény jele megoldására a végtelen viszály.
Az alsó nyom "ellenőrzés" adat 10 nappal később.

2003 elején, aggodalom egy esetleges iraki háború volt a világ élvonalában hírek, és logikus, a központi kérdés a mi hipotetikus globális tudat.

A 15 -én , február hatalmas számú embert a nagy város a világon jött össze tüntetések célja megmutatni világszerte támogatja a békés határozatait a konfliktusok Irakban és másutt a Közel-Keleten.

Az EGG hálózat tűnt, hogy válaszoljon. Az adatok egyértelműen véletlen az első néhány óra a GMT nap, de a 11:00, amikor az emberek az összeszerelés nagy tüntetések Berlinben , Rómában és Londonban , a kompozit intézkedés eltávozott várható meredek trend folytatódott a a nap további részében.

Fogott egy alapos tudományos álláspontot, fel kell ismernünk, hogy az eltérés lehet csak egy véletlen variáció, de az időzítés és az erős a trend nem meglepő.
Összegyűjtése nagy számok mutatják ellenezte háborút
és támogatja a békés megoldásokat a válság a Közel-Keleten.



Tragédiák és ünnepségek

Számos más esetben erőszakos zavarok a társadalmi szerkezet értékelték, és a legtöbb, bár nem mindegyik mutatnak jelentős hatások.

A legtisztább Ezekben az esetekben az volt a terrortámadás szeptember 11, 2001 , amelyben látjuk a rendkívüli indulási adatok elvárás megfelelő intenzitását ez az esemény a világ eszméletét. Mivel ez egy extrém példány, amit hívunk globális esemény , néztük, hogy minden szögből. Ez az összeg több publikáció (2-4) . A mellékelt illusztráció ad ötletet, hogy milyen eltéréseket találtunk az adatok azon a szörnyű napon.

A főalak végigköveti a variabilitás között a 37 REG jelentési eszközök szeptember 10., 11., és 12. pontja. Kora reggel a 11 -én , bemutatva a tojásokat kezdett következetesen nagy variancia, és ez a tendencia folytatódott egészen a 11:00, vagy egy kicsit később. Aztán a variancia lett tömörítve, és a kisebb maradt, mint máskor átlagosan egészen kora esti órákban. Ez figyelemre méltó alakja sok szempontból.

A csúcs indulás szeptember 11-én van esélye kevesebb, mint egy az ezer, és lényegében egyedülálló, nincs minap négy év azt mutatja, egy ilyen nagy eltérés. Sőt, ha azt olvassuk, közvetlenül a grafikonon, van egy talán még megdöbbentőbb Megjegyzés: Az EGG hálózatot kezdett jól reagálnak, mielőtt az első gép megüt a World Trade Center tornyai.

Lehet, hogy egy hétköznapi magyarázat (esélye ingadozás is lehetséges, bár nem valószínű), de ez úgy néz ki, mintha a globális tudat valahogy regisztrált előzetes ismeret, vagy előérzete a szörnyű eseményeket, hogy jöjjön.

Kattintson a képre a nagyításhoz
A World Trade Center tornyai esett szeptember 11-én 2001
, és nem kérdés, hogy ez az esemény érintette a globális tudat mélyen.
Az EGG adatok jelennek meg, hogy képviselje a sokk és a döbbenet,
A változások minden látszólagos véleményét már az adatok.

Talán a legkézenfekvőbb globális esemény , amelyre széles körű részvétel jósolható előre az időben az ünnepségre Szilveszter, amelyben mindig nagy érdeklődés és részvétel szinte mindenütt a világon.

Az egyik első tétel szerepel a GCP Előrejelzés Registry volt, nem véletlen mintákat gyűjtött adatok időszakban 10 perc körül az éjféli átmenetet 1998-1999.

Azt jósolta, hogy lesz változás éjfél körül minden időzónában, arra számítva, hogy végezz egy elemzést, hogy összeadja az eredményeket az egész 24 óra alatt. Minden évben azóta tettünk két elsődleges jóslatok, és minden évben az egyik vagy mindkét volt statisztikailag szignifikáns. Az adatok nem véletlenszerű, hanem egy mintát mutatnak összpontosító éjfélig.

A grafikusan ábrázolt adatok nem csak látványos, ezek statisztikailag is figyelemre méltó, különösen azért, mert látjuk a nem-véletlen szerkezete évről évre ismétlődik.

Kattintson a képre a nagyításhoz
Szilveszteri ünneplés könnyű időt a közös gondolat és érzés.
Mindannyian várni a pillanatot, hogy megérkezik,
és a figyelem a barátok és talán egy pohár emelése egy pirítóst a jövőben.



A lényeg

Az első négy és fél éve a GCP ( Globális Tudatosság Project ), találtunk két-három fontos esemény minden hónapban, az ideális a gondolat, hogy képesek lehetünk jelenlétének kimutatására a közös területen a tudatosság.

Egyes eredmények szerint feltűnő, mint a képek a szilveszteri rendezvények, illetve szeptember 11., míg mások nem utal arra, egyáltalán eltérések elvárás.Ezen időszak alatt tettünk több mint 130 hivatalos előrejelzéseket, ahonnan lehet, hogy létrehoz egy alsó sorban értékeli a projekt alapvető feltételezést, hogy lesz egy összefüggés a minták a REG adatokat a különleges pillanatokat a széles körű bevonása a tudat.

Azt lehet, hogy figyelmen kívül hagyja az adatokat egy pár ilyen esetek, vagy azt mondják, hogy végül is, ha sokáig nézett az találnunk kell egy alkalmi méltó minta véletlen területen, de minták jelennek meg az adatok véletlen gyakrabban, mint kellene , korrelációban értelmes eseményeket. Bár már több munkánk van, úgy tűnik, hogy ezek az összefüggések lehetnek anyagot, amiből származik betekintést messzemenő képességeit eszméletét.

A nagyszabású, összetett eredmény grafikusan látható a mellékelt ábrán, képviseli ismételt megerősítése Hipotézisünk, és ez nyilvánvalóan nem csak egy véletlen ingadozás.

Az esély, hogy ez a felhalmozott eltérés a véletlenszerű kapcsolatot történne véletlenül van az hogy egy 1 millió meghatározása globális eseményekszükségszerűen kissé önkényes, de vannak olyan esetek, hogy a legtöbb ember megállapodik, és vannak általános módszerek értékelése adatokat hogy lássa, van-e váratlan szerkezet.
Összesített eredmények szórása 130 hivatalos előrejelzéseket.
A pontozott görbék a sima 5%, 0,1%, és 0,001%-os szignifikancia kritériumokat.
A teljesen véletlenszerű lenne nyoma szint körül ingadozik trend.

Elsődleges eredményeink alapja a korreláló speciálisan kiválasztott pillanatokban, általában levonni világ híreket, adatokat vett egyidejűleg a EGG hálózat .Amikor felmérjük az összefüggéseket óvatosan, találunk egy tendencia, hogy az adat más, mint amit várhatóan a véletlenszerű adatokat, így csak néhány lehetőség, hogy fontolja meg.

Lehet, hogy a kamat és az emberek vágyait a EGG projekt termelnek, amit a neve " kísérletező hatás ", amely be van jegyezve a detektorok. Az is előfordulhat, hogy a természete A kérdés valahogy alakítja az eredményt, és lehet finom egyéb forrásokból származó hozzájárulásokat.

Az eredmény figyelemre méltó, minden esetben, de azt hiszem, mondhatjuk, hogy a minta az összefüggéseket mutat az elsődleges hatása összefügg az eseményeket magukat. Bár nem tudunk ezen a ponton azt állítják, hogy "globális tudat" a felelős ügynöke, én részletes tapasztalatokat a teljes adatbázis vezet, hogy higgyek ez egy jó jelölt a fő szerepet.

Ez, azt hiszem, az eltéréseket a legtisztábban és a legtöbb szorosan összefügg a világban zajló eseményeket és fontos az emberi reakciók őket, mint a fő forrása a hatást. Találtunk például, hogy az összefüggések közül a tojás a legerősebb, amikor egy teljesen független intézkedés "news intenzitás" magas (4). Ez azt jelenti, hogy a kísérletezők nem kell azonosítani az események külön, vagy akár tudni róluk korreláció áll fenn minden esetben.

Több mint minden, ez vitathatatlanul legegyszerűbb értelmezni az anomális folyamatok az adatokat annak bizonyítására, hogy valami ilyesmi a feltételezett globális tudat létezik egy halvány, de kimutatható formában. Azonban még sok munka vár ránk ez a következtetés levonása előtt egy végső magyarázó modell.

Mi lehet egészen biztos abban, ezeket az eredményeket jelentenek valódi anomália, de ezen a ponton, nem lehet felajánlani a végleges magyarázat. Vannak olyan javaslatok, amelyek elkezdik megmagyarázni ezeket a hatásokat, bár ezek továbbra is spekulatív. Az egyik legígéretesebb fizikai modell készül a
David Bohm elmélete aktív információ (2) . Az ő szempontjából, az információs (és a kísérő jelentés) lehet lokális, a végtelenségig kiterjesztve az egész térben és időben.

Aktív információ lehet képzelte, mint lehetséges terület egymásra a fejlesztés megnyilvánulása a fizikai világban. Így az aktív virtuális információ, de ha a "szükség", hogy létezik az, hogy szükség van aktualizálja az információkat tárolójának létrehozásával érte. Egy ilyen modellben a kérdés, kérünk az EGG projekt szerepet tölt be a szükséges információkat, lehetővé téve a megkezdett jelentését jelentős esemény rezonáló a globális tudat, hogy nyilvánvaló, mint a finom változások magatartását detektorok.

Javaslatok hasonlóan tett sok szellemi és kulturális hagyományok, hogy van egy földi tudat, úgy tűnik, van egy csöppnyi tudományos támogatást a GCP eredményeket . Hasonlóképpen, az ötlet egy nagyszabású csoport tudat, potenciálisan az egész lakosság folytató, kap némi hitelt. Legalábbis ezek az eredmények összhangban vannak azzal a gondolattal, hogy egy finom kapcsolat létezhet egymástól távol az embereket, és hogy mi lehet egymással egy nagyszabású tudat a mezőket.

A sorozat valószínűtlen "esély" vezető események EGG projekt hozott minket az eszközöket, hogy vizsgálja meg ilyen kérdésekre által keresett magának torzulásának esélyét, látszólag kovácsolta a tudat elérve csatlakozni az elménket, és érintse meg az anyagi világban.



Köszönetnyilvánítás

Globális Tudat Projekt nem létezik, kivéve a hatalmas hozzájárulását Greg Nelson és John Walker , aki megalkotta az építészet és a kifinomult szoftver.

Paul Bethke portolták a tojás szoftver a Windows, így a hálózat bővítése. Dean Radin , Dick Bierman , és mások a tervezési csoport járult hozzá ötletek és tapasztalatok. Rick Berger segített létrehozni egy átfogó webhelyet, hogy a projekt a nyilvánosság számára hozzáférhetővé. A projekt nem létezik, de az elkötelezettsége időt, erőforrásokat, és a jó szándék az összes tojást házigazdák.

A pénzügyi támogatás érkezik az egyének, beleértve Charles Overby, Tony Cohen, Reinhilde Nelson, Michael Heany, Alexander Imich, Richard Adams, Richard Wallace, Anna Capasso, Michael Breland, Joseph Giove, illetve egy névtelen adományozó. Az Institute of Sciences ismeretelméleti logisztikai támogatást nyújt, mint egy non-profit otthont a projekt, és a Lifebridge Alapítvány nyújtott nagylelkű támogatást dokumentációját GCP.

Végül, nagyon sok barátot az EGG projekt , amelynek jó szándék, érdeklődés, empátia szükséges megnyitni rést tudat térben.


Természetesen ez csak ízelítő, ennél jóval több forrást találhat az, aki még ennél is mélyebben érdeklődik a téma iránt.

Végkövetkeztetés

Jelen cikk írója nem azt állítja, hogy klasszikus értelemben létezik a jövőbe látás, hanem azt, hogy - több száz (szinte valamennyi, interneten elérhető) cikk és publikáció részletes tanulmányozása után legalábbis komolyan feltételezhető, hogy tényleg van valamilyeninformáció-áramlás a téridő jövőbeli, ill. múltbéli pontjai között.
Ez az információ-áramlás látszólag úgy valósul meg, hogy elkerüli az időparadoxokonat, és nem sérül semmilyen logikai, matematikai vagy fizikai alapelv.

Nem titok az sem, hogy pontosan ez a fajta információ-áramlás lesz a témája következő, provokatív cikkünknek, amelyben a talán nem is annyira vicces áprilisi tréfákat vesszük sorra, méghozzá a fénysebességnél gyorsabb kommunikáció lehetőségét vizsgálva. 




Jövőbelátás-konteók


Mai posztunk megint kilóg egy kicsit a szokványos, megszokott konteós írások közül, hiszen gyakorlatilag két részből fog állni. Első (mai) felében a sokakat foglalkoztató (és számos szkeptikus megjegyzést kiváltó, ugyanakkor sok rajongóval rendelkező)jövőbelátás (jövendölés, jóslás) témakörét járjuk körül egy kicsit (ez lesz az általános rész), míg a második részben (a múltkori voksgyőztes Szent Malakiás történetén és próféciáin keresztül) megpróbáljuk konkretizálni a topikot, úgy pár nap múlva. Tartsatok velünk tehát, s olvassátok most a Konteóblog futurológiai-prekogníciós speckoljának elméleti törzsanyagát!

1.) A jövőbelátás

Azt mindannyian tudjuk, hogy az eredendő humán kíváncsiságnak számtalan pozitív hozadéka van: kíváncsi embertársainknak köszönhetjük gyakorlatilag az összes földrajzi és más természettudományos felfedezést, az amerikai kontinenstől kezdve a pálinkán és a trójai romok feltárásán keresztül a penicillinig vagy a Higgs-bozonig.
A kíváncsiság jó. A kíváncsiság hasznos. A kíváncsiság nagyszerű.
Őseink (áldott legyen az ő nevük!) szerencsére nem álltak meg a különféle jelenségek okainak vizsgálatánál, hanem (gyakorlatilag ezzel egyidőben) a következményekre, az okozatra is kíváncsiak voltak. Ha mindezt elhelyezzük az időtengelyen (és kevésbé körmönfontan szeretnénk fogalmazni), úgy is mondhatjuk, hogy a múlt és a jelen iránti érdeklődéssel párhuzamosan megjelent az a vágy, hogy a jövőbe pillanthassunk. Mert hazudik az, aki azt állítja, hogy nem érdeklik a még meg nem történt események, hogy soha nem csigázta fel az a lehetőség, hogy egy – valódi, netán virtuális – ablakon keresztül belekukkantson azokba a történésekbe, amelyek órák, napok, évek, esetleg évszázadok múltán következnek csak be.
A jövőbelátási vágynak számtalan motivációja lehet. Van, akit elsősorban a saját (vagy szerettei, esetleg ellenségei) sorsa érdekel („mikor halok meg?”, „felépül-e a főnök a szélütésből?”), másokat a nyereségvágy mozgat (lásd a triviális, agyonismételgetett példákat a




















jövő heti lottószámokkal, a jövő tavaszi BUX-indexszel vagy a forint/euró keresztárfolyam helyzetével 2013 nyarán), de vannak, akik önzetlenül csak az iránt érdeklődnének, hogy mikor lép ember a Marsra, vagy hogy fog-e még a Csepel SC NB1-et nyerni…
Mielőtt továbbmennénk, határoljuk el az időutazást a jövőbelátástól.

2.) Az elhatárolás

Az időutazás (mint különféle összeesküvéselméletek egyik lehetséges magyarázata) már többször felbukkant a Konteóblog oldalain. Emlékezzünk csak vissza az ufós posztra, a feketébe öltözött emberekre vagy a Philadelphia-kísérletre: mindegyiknél felmerült opcióként, hogy a szereplők vagy a jövőből jönnek, vagy oda távoznak, a Bermuda-háromszög ésaz Antarktisz kapcsán pedig arról (is) beszélgettünk, hogy ezek a helyek esetleg időkapuként is üzemelnek. Ahogyan azt minden scifi-olvasó tudja, az időutazás azt feltételezi, hogy valaki (ritkábban: valami) fizikai valójában utazik előre (vagy hátra) az időegyenesen, ami kétségkívül felvet mindenféle problémát, amivel itt és most nem foglalkozunk, hiszen nem ez a mai témánk.
Oké, nem teljesen a mai témánk, de nem bírom ki és megosztom veletek az egyik ide kapcsolódó elméletemet: ha létezik majd időutazás, akkor az azt felügyelő állami szervezet (Nemzeti Időhivatal, NIH) egészen biztosan nem engedélyezi a múltba történő utazást, mert túl nagy lenne annak a kockázata, hogy a múlt bármilyen apró, balesetszerű megváltoztatásával olyan mértékben megváltozna a jövő (azaz a jelen), hogy magának a NIH-nek a létezése is megkérdőjeleződne (lásd még pillangóhatás). Márpedig nem létezik (soha nem létezett és soha nem is fog létezni) olyan állami szervezet, amely önmaga létezését akárcsak a legminimálisabb mértékben is veszélyeztetné. Nevezzük tehát a mútba utazás tilalmátaz időutazás nulladik törvényének.
A NIH elvileg engedélyezhetné a jövőbe történő utazást, de a visszatérést nem (ez ugyanis múltba történő utazásnak minősül, s mint ilyen a nulladik törvénybe ütközne – lásd előző bekezdés). De akkor egyáltalán van értelme a jövőbe utazni, ha onnan nem szabad visszajönni? Persze: például gyógyíthatatlan betegeket előreküldünk, mert talán már van gyógyszer a kórra, de időturizmusról nem beszélhetünk.  
A múltba csak teljesen passzív megfigyelőszondákat szabad majd küldeni, amelyek nem avatkoznak bele az eseményekbe. Igen, tudom: bizonyos elméletek szerint már a sima megfigyelés is beavatkozás, de ez jórészt már filozófia (vagy kvantumfizika – tudja valaki, mi a különbség?), úgyhogy ezt az eszmefuttatást itt be is fejezem, de a kommentek között szívesen olvasnék a véleményetekről, ami például az időparadoxont, a párhuzamos idősíkokat (alternatív jeleneket,multiverzumokat) vagy akár a Novikov-féle koherenciaelvet illeti.
Térjünk vissza az elhatárolás problémájához.
Tehát (az időutazással szemben) a jövőbelátás nem jelent a szó szoros értelmében vett anyagmozgatást a jövő és a jelen között, „csupán” információmozgást. Hogy ez az információ képi vagy hangformában (esetleg ezek kombinációjában)tárgyiasul, a vizsgálat szempontjából indifferens.
A próféta (a delphoi papnőktől kezdve Nostradamuson át Cayce-ig) nem tesz mást, mint azt, hogy egy ablakon (valódi vagy virtuális képernyőn, netán közvetlenül az agyába vetített képeken) keresztül belenéz a jövőbe, s az így szerzett értesüléseit megosztja az arra érdemesnek tartott kortársaival. A sikeres jövendölések esetében a bekövetkező jövő megfelel a jóslásnak, a sikertelenekre kétféle magyarázat is lehet, vagyis vagy kókler volt a mester, vagy bekövetkezett az, amitől a NIH tartott: a múlt valamiféle (szándékos vagy gondatlan) módosítása magával rántotta a jövőt, amely így értelemszerűen már nem úgy alakult, ahogyan a próféta eredetileg látta.
Vajon miféle képernyő az, amin látható a jövő (és hol lehet megrendelni)? Nos, erre többféle válasz is elképzelhető. Lehet, hogy a jövőből a múltba küldött passzív megfigyelőszondák (lásd a fenti keretes írás utolsó bekezdését) egyike-másika kétfunkciós: nem csak kamera, hanem képernyő is, amely közvetít. Lehet, hogy bizonyos emberek agya (valami genetikai rendellenesség miatt) egyszerűen fogja magát és megcsapolja azokat a csatornákat, amelyeket a jövő nemzedékei a jelenben (illetve a mútban – ezeknek a szavaknak a használata kicsit problematikus egy olyan írásban, amely az időutazással és a jövőbelátással foglalkozik…) használnak az információk továbbítására (lásd még lejjebb a 3.4 pontot).
És hogy hol vannak itt az összeesküvéselméletek, mit keres ez a téma egy konteós szakblogban?

3.) A konteók

Még mielőtt teljesen belezavarodnánk az igeidők nyakló nélküli használatába, lássuk, milyen konteók vázolhatók fel a jövőbelátás képességéről.

3.1.) Nincs ilyen

Jövőbelátás soha nem volt, nincs és nem is lesz. Nem kell akadémiai nagydoktorival rendelkezni ahhoz, hogy belássuk: nem lehet érzékelni olyan eseményt, ami még nem történt meg. Megérzések persze vannak, de ezek nem mások, mint a múlt és a jelen adataira támaszkodó, ezekből logikus következtetéseket levonó ösztönös előrejelzések. A meteorológus tudományos alapon jelzi előre a jövő heti időjárás: ha nedves légtömegek tartanak a Kárpát-medence felé, akkor valószínűsíthetően esni fog, ha pedig Oslótól Athénig fia felhő sem látható, akkor meg sütni fog a nap. Ez előrejelzés. Ha egy Fradi-Dózsa meccsen feszült a hangulat, a két kemény mag egyre hangosabban és erőszakosabban kurvaanyázza egymást, s enyhe kisüsti-szagot is felénk sodor a szél, az ösztöneink (esetleg egyfajta szubliminális vészharangok) jogosan súgják azt, hogy jobb lenne minél hamarabb lelépni a stadionból, még akkor is, ha az összetevőket racionálisan nem is állunk neki elemezni és értékelni, egyszerűen csak érezzük (és talán a tízéves fiúgyerekünk is érzi), hogy balhé lesz. Ezmegérzés. Az „óvakodj Macdufftól!” klasszikus macbethi esete pedig hundertpercent önbeteljesítő jóslat. De egyik sem jövőbelátás – legalábbis nem olyan, mint amiről az ezoterikus oldalak (és a kártyavetők) beszélnek.

A történelem nagy prófétái kivétel nélkül szélhámosok (jobbik esetben pszichiátriai esetek) voltak. Általános megfogalmazásaik a „királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz” típusú két- (vagy több)fenekű kijelentések, amelyekbe utólag könnyű belemagyarázni az okosságot. Az okozat sohasem előzheti meg az okot – ezt az alaptételt nem csak a természettudományok, hanem a filozófia is a magáénak tudja. Az érzékeken túli érzékelés (extrasensory perception, ESP) minden változata elmekórtani kategória, s mint ilyen, a jövőbelátásnak ott a helye a hátsó polcon, közvetlenül a szellemek, a kvarckristályokat síró libanoni kislány és a gyíkemberek mellett.

3.2.) Emberi időutazás

Időutazás márpedig létezik (vagy a jövőben valamikor létezni fog – az igeidő ebben az esetben nem releváns, elvégre ha a jövőben bármikor létezni fog, akkor már most is létezik, ugye). Bizonyos alapvető biztonsági intézkedések betartásával a múltba és a jövőbe is lehet (majd?) utazni; ennek a lehetőségét sem Einstein, sem a kvantummechanika, sem pedig a 26 dimenziós bozonikus húrelmélet nem tagadja. Persze ez nem úgy néz (majd?) ki, hogy az ember beleül egy primitív villamosszékhez hasonlító ülőalkalmatosságba, megteker két fogantyút és megnyom három gombot, majd – hatalmas sistergés közepette – a haja lobogni kezd a hirtelen keletkező minihurrikán miatt. Talán egyszerűen átlépünk egy kocsonyás ajtón, vagy a homlokunkra illesztünk két ragtapaszt, netán beveszünk egy smaragdszínű pirulát (a kék és a piros már foglalt)…
Hogy kik tartják (majd?) a kezükben ezt a lehetőséget? Hát jelöltek vannak gazdagon, hadd ne kezdjem most felsorolni őket. A lényeg, hogy a múltba utazók (előttünk még rejtett okokból, talán figyelmeztető üzenetként, esetleg szórakozásból vagy sima gondatlanságból) olykor felfedik a jelenük (vagyis a jövő) bizonyos részeit egyes kiválasztott ősök előtt, akik aztán (koruk nyelvezetével, hasonlataival, metaforáival) megpróbálják leírni azt, amit látniuk megadatott. Nos, ez a jövőbelátás.
Alkonteó: az időgép még nagyon kísérleti stádiumban van, s egyelőre csak a múltba lehet utazni, ezt is csak jelentős kockázatokkal és igen tág hibalehetőségi határokkal. A múltban bekövetkezett (és dokumentált) jövendölések a még gyermekcipőben járó időutazási kísérletek járulékos károkozásai, amelyek elhárításán szakembereink jelenleg is dolgoznak. Köszönjük megértő türelmüket, s reméljük, hogy a jövőben is ügyfeleink között üdvözölhetjük! A beszélgetés végén nyomja meg a kettőskereszt-gombot.

3.3.) Földönkívüli időutazás

Az időutazás kifejezetten ET-monopólium. Teljesen érthető, hogy az idelátogató idegenek (kíváncsiságból, tudományos érdeklődésből, gonosz számításból, kísérletezés céljából) nem csak az emberiség jelenével, hanem múltjával és jövőjével is meg akarnak ismerkedni. Jönnek-mennek a téridő minden kiterjedése mentén, s mivel közvetlenül nem akarnak beleavatkozni a dolgok menetébe, embertársainkon keresztül üzennek nekünk. Elvégre gondoljuk csak át: mennyivel kisebb megrázkódtatást jelenthetett hatszáz évvel ezelőtt egy akkori kortárs, aki (habzó szájjal vagy akár tök normális körülmények közepette) számol be egy látomásról, amely egy pár száz évvel későbbi eseménysorozatról számol be, mintha a 15. században lakossági fórumra invitálták volna az embereket, ahol egy Steve Jobs-szerű ember lézerpointerrel a kezében, egyPowerPoint-prezentációval a háta mögött kezd el mesélni arról, hogy milyen is lesz a nukleáris tél vagy a globális felmelegedés, ha nem vigyázunk. Az emberiség történelmének finomhangolása ez, nem egyéb.
A próféták tehát egyszerű krónikások és közvetítők, akik közül a talpraesettebbek még azt a bónuszt is megkapják a kis zöldektől (vagy nagy szürkéktől), hogy visszakérdezhetnek. S így nem csak a száz/ötszáz/ezer évvel későbbi globális eseményekről szerezhetnek tudomást, hanem arra is választ kaphatnak, hogy ki lesz a földesúr húsz év múlva, mikor fog leégni a szomszéd pajtája, s ki lesz a most ötéves lánygyerek kérője másfél évtized múlva.  

3.4.) Természettudományos jelenség

A jövőbelátás egzakt tudomány, ugyanakkor el kell ismernünk, hogy speciális (szubjektív és objektív) peremfeltételeknek kell fennállniuk ahhoz, hogy gyakorolható/művelhető legyen. 
3.4.1.) A szubjektív peremfeltételek az alanyhoz kapcsolódnak, vagyis ahhoz az emberhez, aki a prekogníciót alkalmazza. A tanulás és a képzés szerepét nem bagatellizálva úgy is mondhatnánk, hogy erre elsősorban születni kell, akárcsak a mesterfokon űzött hegedülésre vagy matematikára. Egy profi jövőbelátónak genetikailag kellképesnek lennie arra, hogy a hagyományos (háromdimenziós) térérzékelés mellett fogékony legyen a negyedik dimenziónak mondott idő változásaira is – és itt most nem a klasszikus múlt->jelen->jövő sorozatra gondolok, hanem a három elem tetszőleges sorrendbe történő rendeződésére.
próféta (a szóismétlések elkerülése érdekében nevezzük így a jövőbelátót, ugyanakkor leszögezem, hogy nem teológiai értelemben használom ezt a szót) képes például arra, hogy használja azt a szerkezetet, amit az elméleti fizikusok tachionikus antitelefonnakneveznek. Ez a berendezés (a végletekig leegyszerűsítve) képes arra, hogy a múltba lehessen üzenni vele. Aki azt hiszi, hogy ez valami olcsó poén, annak elmondom, hogy erről már maga Einsteinis írt, amikor a fénynél gyorsabb részecskék természetét vizsgálta, de olyan további koponyák is foglalkoztak vele, mint Richard Tolman és Arnold Sommerfeld.
A jövőbelátó tehát egyrészt érzékeli a (mondjuk így) időgörbületeket, másrészt pedig ezeket az észleléseit képes lefordítani a hétköznapi emberek nyelvére – ki nagyobb, ki pedig kisebb hatásfokkal és érthetőséggel.
3.4.2.) Az objektv peremfeltételek az alanyon kívüliek. A téridőben be kell következniük bizonyos anomáliáknak, hogy a jövőbelátás megtörténhessen, tehát ez nem egy analóg állapot, sokkal inkább digitális: vagy van anomália (s ekkor a prekogníció objektív peremfeltétele teljesül), vagy nincs (s ekkor a legtökösebb próféta sem lát semmit).  Úgy kell ezt elképzelni, hogy hiába néz farkasszemet Vincent van Gogh egy csokor, vázába tett napraforgóval, ha nem kap egy pemzlit és némi festéket, ebben az esetben pont annyira tud festeni, mint én; nekem viszont hiába adnak a kezembe egy professzionális festőkészletet csupa-csupa szibériai mókusszőrből készült ecsettel és a világ legjobb festékeivel, maximum egy pálcikaembert tudok a vászonra varázsolni.  
Hogy ezek az anomáliák mesterségesen előidézhetőek-e, előrejelezhetőek-e, vagy – passzivitásra ítélve – türelmesen meg kell várnunk, hogy maguktól felbukkanjanak – nos, ezen a szakértők is vitatkoznak, de ez már csak finomság; itt és most nincs rá mód, hogy továbbgondoljuk, de nektek semmi sem tiltja meg, hogy a kommentekben erről (is) elmélkedjetek, akárcsak arról, hogy szerintetek tanulható/tanítható-e vajon a jövőbelátás, legalább alapszinten (úgy, ahogy összeadni és kivonni majdnem mindenki megtanul, s a Boci, boci tarkát is el tudom zongorázni, ha nagyon odafigyelek).

3.5.) A Mátrix programhibái

Biztosan sokan emlékeztek az egyik múltkori posztra, ahol a szimulációs hipotézisrőlbeszélgettünk. Nos, valamennyi parapszichológiai eset (a jövőbelátáson kívül ide tartozik a déjà vu, a telepátia és társai is) nem más, mint programhiba, amely a való világnak hitt számítógépes szimulációban keletkezik. Minél komolyabb a rendellenesség, annál intenzívebb a jövőlátás. Kisebb bug egy sima






előérzetet eredményez, nagyobb és tartósabb szoftvergaliba pedig egy teljes, többkötetes jóskönyvet (lásd még Nostradamus kollégát vagy a hamarosan sorra kerülő Szent Malakiást).
Nos, ennyi volt a „Pár konteós gondolat a jövőbelátásról” című jegyzet előszava. És igen, a zéhán lesz belőle kérdés. Azoknak a hallgatóknak, akik (a kötelező szavazás után, ahol három opcióra voksolhatsz) aktívan kommentelnek, a félév végén megajánljuk a „kiválóan megfelelt” minősítést.


A lélek fotografálása




Már több,mint 7000 éve foglalkoztatja az embereket a lélek fogalma,hol léte.Talán most egy ukrán orvos meglelte a választ.
Egy ukrán orvos olyan készüléket szerkesztett, amelynek segítségével minden ember lelki képességeiről pontos rajzot lehet készíteni.

Platón, a híres görög bölcs mondta egyszer, hogy minden tudás kezdete a csodálkozás. Az a pillanat, amikor rájövünk arra, hogy tulajdonképpen nem értjük azt, amit mindennap látunk, érzünk, tapasztalunk. Az ősember csodálkozása izgató, feleletre váró érzésétől ingerelve, próbálta magának megmagyarázni az őt körülvevő nagy világot. S a tudományok nem tesznek voltaképpen ma sem egyebet, minthogy az ősember csodálkozására igyekeznek egyre tökéletesebb, egyre világosabb feleletet adni.

Egy dolog volt, amin nagyon sokáig nem csodálkozott az ember. Azon, hogy lelke van, hogy bonyolult, csodálatos lelki élete van. A szem mindent lát, csak önmagát nem. Ilyen a lélek is. Minden iránt érdeklődött, mindent kifürkészett az emberi lélek, csak önmagával nem törődött.

De akkor támadt a legnagyobb baj, mikor az emberi lélek csodálkozni kezdett önmagán és meg akarta fejteni, magyarázni önmagát. Kiderült, hogy ez lehetetlen feladat. Sok mindent lehet mondani a lélekről, de ma sem tudja megmondani senki igazán, hogy miben állnak a legegyszerűbb lelki képességek, az érzés, az akarat, vagy, ami a legeslegegyszerűbb, a gondolkodás.

Annyi azonban mégis kiderült, hogy a lélek székhelye nem a szív, hanem az idegrendszer középpontja: az agyvelő. Az a bizonyos, hogy a lelki képességek az agyvelő meghatározott részeihez vannak kötve. Az agyvelő egyes részeinek a megsérülései a velük kapcsolatban levő lelki képességek megbénulásával járnak. Beszélni, írni, sőt járni sem képes az ember, ha agyvelejének megfelelő részeit baj éri.

De azt már megint nem tudja megmondani senki, hogy milyen anyagi folyamatok, változások történnek az agyvelőben a lelki jelensége, a gondolatok. érzések, akarások alkalmával. De még ha tudnánk is ezt, akkor sem mennénk vele semmire, mert az agyvelőben végbemenő folyamatok nem magyaráznák meg a velük kapcsolatos lelki jelenségeket. Ezt az alapjában megismerhetetlen emberi lelket mégis sikerült lefotografálnia dr. Bissky ukrán orvosnak.

Dr. Bissky éveken át folytatott fáradságos kísérletek után egy olyan készüléket szerkesztett, amellyel felvázolható minden embernek a lelki arcképe s a jellemrajza. Az ukrán orvos kíséreteinél abból indult ki, hogy az emberi agyvelő elektromos s az agyvelő egyes részei a hozzájuk fűződő lelki képességek működése alkalmával elektromos izgalomba jönnek. Hosszú és pontos megfigyelések alapján az emberi koponyát olyan részekre osztotta, amely részek mindegyikével egy-egy lelki tulajdon egy-egy meghatározott lelki képesség függ össze. Ő ezeket a megszámozott koponyarészleteket izgalmi helyeknek nevezte el.

Mikor ezzel a munkával elkészült, hozzáfogott egy olyan szerkezet készítéséhez, amely minden emberi koponyán kimutatja az izgalmi helyek erősségét számokban kifejezve. A készülék megszerkesztése sikerült s lényegében villamos áramkörökből és az ezekkel összefüggésben levő villamos fejhallgatókból áll. Az erősségnek hat fokát különbözteti meg a szerkezet s a nullától 5-ig terjedő számokkal jelöli. A nulla a képesség a lelki tulajdonság közepes fokát jelenti, a magasabb számok pedig az erősség nagyobb fokait.

Az emberek lelki fotográfiáját a következőképpen készíti el dr. Bissky. A megvizsgálandó személynek a kezébe ad egy fogantyút, ami tulajdonképp a gyönge elektromos áram egyik vége. Az áram másik végét alkotó fogantyút, pedig ő, a vizsgálat vezetője veszi kezébe és megtapogatja vele a megvizsgálandó koponya izgalmi helyeit az előzetesen megállapított számozás sorrendjében.

Az egyes izgalmi helyek megértetésekor, ha a hozzájuk kötött lelki képességek, tulajdonságok a rendesnél nagyobb mértékben vannak meg a hallgatókon gyöngébb, erősebb zörej válik hallhatóvá.
Nemcsak a vizsgálat vezetője és a zörejek erősségét megfelelő számokkal feljegyző segédje viseli ezeket a fejhallgatókat, hanem az is, akinek a lelki arcképe készül. Így aztán a zörejek háromszoros ellenőrzés alatt állnak.

A vizsgálatnál segédkező pontokkal jegyzi be az egyes zörejek erősségét az előre elkészített táblázatba. A vizsgálat befejeztével csak ezeket a pontokat kell összekötni a kapott vonalak pontosan mutatják a megvizsgált személy lelki fotográfiáját.

Az érdekes fölfedezés iránt tudományos körökben igen nagy az érdeklődés. A lelki képességeket fotografáló gépnek nagy jövőt jósolnak, mert a gyakorlati élet sok területén felhasználható. Ha minden tekintetben beválik, nagy szerepe lesz az ifjúság pálya választásának az irányításában, a bűnösök lelki életének a tanulmányozásában és még sok más területen.

A berlini Élettani Intézet már be is szerezte a csodálatos készüléket s tervbe vették már azt is, hogy az egész világon állítanak fel intézeteket, amelyekben hozzáértő személyzet fogja elkészíteni a hozzájuk forduló emberi lelki fényképét.




12 méteres emberi csontvázat találtak Indiában! 

Elképesztő mit  találtak még a sírban!



India keleti régiójában végzett legutóbbi ásatások során, rendkívüli emberi csontvázféleségre bukkantak. Az indiai sivatag ezen területét Üres Negyednek hívják. A felfedező csapat amit még benne talált nagyon megdöbbentette őket...
Táblákat is találtak a sírban,melyekre ez volt írva: " A mi mitológia Isteneink "Brahma" az olyan fenomenális méretű embereket, melyek azóta sem teremtettek."

Nagyon magasak és erősek voltak! Érdemes megnézni a képeket az emberek és a csontváz közti külömbséget! Elképesztő!

Giant Human Skeleton Discovered


Pszichometria- avagy a tárgyak sorsukról 

mesélnek





A pszichometria a tárgyakhoz tartozó aurák érzékelésének művészete, rendszerint tapintás útján. Minden élő és élettelen lény rendelkezik aurával, amit tudattalanul is érzékelünk.
Minél gyakrabban használunk egy tárgyat, annál erősebb lesz az aurája. Például egy jeggyűrűt olyan elektromágneses mező vesz körül, amely információkat tartalmaz az elmúlt évek történéseiről, így mesélhet nekünk viselőjéről és annak múltjáról. Másrészt viszont egy szék, ami a ház ritkán használt vendégszobájában porosodik, valószínűleg nem bír erős aurával, hacsak nem történt vele valami jelentős dolog az évek során.


A pszichometria a mindennapjainkban us jelen van.Előfordulhat,hogy máris gyakoroljuk,csak éppen nem vagyunk tudatában-,laahányszor úgy döntünk gy üzletben,hogy nem veszünk meg egy tárgyat,mert hirtlene ráébredünk,hogy "nem tetszik".Képzeljük el a következő helyzetet: meglátunk egy arany karkötőt egy régiségbolt kirakatában. Bemegyünk, és felpróbáljuk. Szép, de amint a csuklónkra kerül, nyomottnak érezzük magunkat, megfájdul a fejünk, fázunk vagy kimerültség fog el. Á, ez csak véletlen, gondoljuk, ennek ellenére mégsem vesszük meg a karkötőt. Furcsa, hiszen még mindig szépnek látjuk, mégis van benne valami taszító.

Nos, a fenti esetben a pszichometria módszerét gyakoroltuk. Rákapcsolódtunk a karkötő aurájára, és felvettük előző tulajdonosa energiarezgéseit, aki depressziós, boldogtalan vagy beteg volt. Ezt azonban sosem fogjuk tudni kideríteni, mivel nem valószínű, hogy valaha feltárul előttünk a karkötő története.

A pszichometria tanulható


Nagyon jó eredményeket érhetünk el,ha olyan barátainkkal együtt kísérletezünk a pszichometriával,akik szintén szeretnék megtanulni ezt a
módszert. A tagok összeadódott energiája ugyanis megnöveli a helyiség rezgésszámát, így a jelenlévők okkult képességei nagy erővel mutatkoznak meg.
Beszéljük meg, hogy mindenki hozzon két-három tárgyat magával, amelyeken gyakorolhatjuk a pszichometriát. Kicsi, könnyű tárgyakat válasszunk, amelyek hosszú ideig voltak intenzív kapcsolatban a tulajdonosukkal, így magukba szívhatták annak energiáját; például órát, gyűrűt, más ékszereket, pénztárcát, töltőtollat, plüssállatkákat vagy kulcsokat, a lényeg, hogy történetüket csak az a személy ismerje, aki hozta őket.
Kérjünk meg mindenkit, hogy helyezze egy nagy tálcára a tárgyakat; a tálca legyen letakarva, hogy senki ne láthassa a többiek holmiját. A kendő alatt óvatosan keverjük össze. Ha készen állunk, válasszunk egyet-egyet, majd tapogassuk le pszichometriával. Ha úgy gondoljuk, időkorlátot is bevezethetünk az elemzéseknél. Minden elemzés végén segítsük egymást visszajelzésekkel és építő kritikával.




Megdöbbentő felvételt rögzítettettek egy lányról 

akiről találgatások folynak,hogy Angyal,vagy 

időutazó?



Érdekes és nagyon sok kérdést felvető felvételek egy lányról kinek kiléte a mai napig rejtély!
Ha valóban az akkor hogyan lehetséges mindaz amit látunk rajta?Ha trükkfelvétel,akkor hogyan csinálták és egyáltalán kik?  Ki vagy mi ez a lány? Angyal,Időutazó? Minden esetre érdemes megnézni még azoknak is akik szkeptikusan állnak mindehhez!

More Evidence !! Teleportation Girl Possibly REAL !!


During Japan Tsunami a strange creature was caught on camera - real footage





A Vatikán felkészül a földönkívüli élet bejelentésére





Ferenc Pápa állítólag a világ egyik legfontosabb nyilatkozatára készül a földönkívüli életről és annak teológiai következményeiről. Rosana Ubanell a Voxxi News-tól arról számolt be, hogy a földönkívüli élet tudományos detektálási módszereinek fejlődése miatt Ferenc Pápa készen áll egy nyilatkozatot tenni az “Első kapcsolatfelvételről”. 2014 szeptember 18-19-i előadása a  NASA és a Kongresszusi Könyvtár szervezésében.
Ubanell beszámolója szerint a részleteket még hivatalosan be kell jelenteni, de a Vatikán érdeklődése a földönkívüli élet iránt jól dokumentált a közelmúltban tartott asztrobiológiai konferencia jóvoltából, melyet a Vatikáni Obszervatórium szponzorált, illetve részt vett benne.

Guy Consolmagno atya jezsuita csillagász, és az egyik vezető Katolikus szószólója a földönkívüli élet tudományos felfedezésére való felkészülésnek, július 18-án nyerte el a Carl Sagan tudományos kitüntetést az Amerikai Asztronómiai Társaságtól. Ferenc Pápa, aki szintén jezsuita,  rendszeresen konzultál Consolmagnoval és más vezető vatikáni csillagásszal tudományos kérdésekről.
Valószínű, hogy Ferenc Pápa egy “Urbi et Orbi” beszédre készül – vagyis a “Városhoz (Róma) és a világhoz” – a földönkívüli élettel történő Első kapcsolatfelvételről.

A Vatikán tudományos érdeklődése a földönkívüli élet tekintetében először 2008 májusában derült ki, amikor a Vatikáni Csillagvizsgáló vezetője, Gabriel Funes atya, aki szintén jezsuita, interjút adott a vatikáni napilapnak, a L’Osservatore Romanonak. Funes egy sor megdöbbentő állítást tett, miszerint a földönkívüli élet valószínűleg erkölcsileg fejlettebb, mint az emberek, ezért tesvérekként kell üdvözölnünk őket.

Interjújában, melynek címe “A földönkívüli a testvérem” Funes azt mondta, hogy az intelligens földönkívüli élet lehet, hogy nem tapasztalta meg a ‘bűnbeesést’, és lehet, hogy “mentes az Eredendő Bűntől
a teremtővel teljes barátságban (maradva).” Ez lehetővé teszi, hogy “testvéreinknek” tekintsük őket, ahogy Funes magyarázta:

Ahogy létezik sokféle teremtmény a Földön, lehetnek más lények, akár intelligensek, akiket Isten teremtett. Ez nem áll ellentétben a hittel, mert nem korlátozná Isten teremtő szabadságát… “Miért ne beszélhetnénk ‘földönkívüli testvérekről’? Hiszen ők is a teremtés részei.
A legfontosabb, hogy Funes kijelentése megengedi azt a gondolatot, hogy a Kereszténységet mintegy exportálni lehet földönkívüli világokba, amelyek még nem tapsztalták meg a “bűnbeesést”, és szabadok az eredendő bűntől.
Alig több mint egy évvel az interjú után Funes volt a szervezője az első Asztrobiológiai Szimpóziumnak, melyet a Pápai Tudományos Akadémia tartott 2009 novemberében. Consolmagno és Funes azóta játszottak vezető szerepet a Vatikáni Obszervatóriumban, hogy bemutattak egy teológiai perspektívát a földönkívüli élet felfedezésére. A legfontosabb ugyanakkor, hogy mindketten Ferenc Pápa vezető tanácsadói a földönkívüli élet felfedezésének tudományos kérdéseiben.

Vajon mi lehet a tartalma Ferenc Pápa következő nyilatkozatának, vagy a lehetséges “Urbi et Orbi” beszédének az idegen életet illetően? Fontos nyom Consolmagno atya következő, 2014 szeptember 18-19-i előadása a  NASA és a Kongresszusi Könyvtár szervezésében megrendezésre kerülő asztrobiológiai szimpóziumán, melynek címe:
Felkészülés a felfedezésre: Racionális megközelítése a mikrobiológiai, összetett, vagy intelligens földönkívüli élet felfedezéséből adódó következményeknek.
Consolmagno az egyik kiemelt előadó, és meg fogják vitatni az idegen élet felfedezésének teológiai következményeit. Témája: “Megkeresztelnél egy földönkívülit” azt sugallja, hogy Ferenc Pápa egyetért azzal, hogy a földönkívüliek képesek a Keresztény üzenet, és a Kereszténnyé válás magasabb etikájának megértésére.

Ha Ferenc Pápa valóban egy nyilatkozatra készül a földönkívüli életről, akkor valószínűleg azt fogja hangsúlyozni, hogy ez nem jelent összeférhetetlenséget a földönkívüli élet Keresztény tanításaival, ahogy azt Funes atya javasolta 2008-ban. Ennél is fontosabb, hogy Ferenc Pápa valószínűleg kihangsúlyozza: nem osztoznak az eredendő bűnben; erkölcsileg fejlettebbek; a Keresztény üzenet megosztására képesek, és a testvéreink.

Nem mindenki fog üdvözölni egy nyilatkozatot Ferenc Pápától támogatva a földönkívülieket, mint testvéreinket, és méltón arra, hogy megkersztelkedjen a Keresztény hitben. Chris Putnam és Tom Horn, az Exo-Vatikana
 szerzői szerint Ferenc Pápa arra készül, hogy a Katolikus Egyházat vezetve az idegeneket mint “testvéreket a Krisztusban” átölelje – tükrözve az 1950-es és 1960-as évek kontakta jelentéseit a jóindulatú űrtestvérekről.

Putnam és Horn Exo-Vaticana című könyve a jövő vallási háborúit vetíti előre azok között, akik elfogadják a földönkívülieket, mint “testvéreket a Krisztusban”, és azok között, akik visszatérő démonoknak hiszik őket, akik rabszolgává tesznek bennünket.

A kiterjedt tudományosság ellenére, melyet az Exo-Vaticana bemutat, sajnos elferdíti az adatokat a földönkívüli látogatók motivációinak túlzottan negatív értékelése irányába. Szerencsére a Vatikán nyilvánosan formálja pozícióját, amint azt vezető csillagászainak nyilatkozatai is mutatják, egy sokkal felvilágosultabb álláspontot mutatva, hogy miképpen vegyék fontolóra az idegen élet felfedezését teológiai szempontból.

Egy nyilatkozat, vagy egy “Urbi et Orbi” beszéd Ferenc Pápától, amelyben különféle témákat fejt ki abból a szempontból, hogy a földönkívüliek potenciálisan “tesvérek Krisztusban” egy örvendetes helyzet. Ezzel felvállalnak egy ellentmondásos kérdést, melynek jelentős szerepe van a világban.

(
 Vajon mi készteti ennyire az egyházat, hogy tudomást hozzon arról amit igyekeztek minnél jobban eltitkolni,cáfolni? Ez az év több bejelentést hozott, hisz elsőként év elején jelentették be, hogy minél több ördögűző papot avatnak fel a meggyarapodott démoni megszállások miatt a világon, de mielőtt ezt megtették volna a Ritual című film, mely ugyan ezt ecseteli nem is egyszerű részleteséggel, egyből betiltatták és igyekeztek minnél jobban tagadni hitelességét! Bizonyára olyan események kapujában áll az emberiség, melyre kellőképpen fel kell készülni, és az egyház minden bizonnyal olyan pontra jutott, melyben hallgatásuk már nem esedékes!)
További linkek:




Egyéb koncentrációs gyakorlatok




Színek és Aurikus Párok
1. és 2. koncentrációs gyakorlatban már fölfigyeltünk rá, hogy a valódi színeket eltérõ színű aura veszi körül. Ezek az aurikus színek nem véletlenszerûek. Lentebb egy listát találsz a szivárvány (monokromatikus) színeirõl és a hozzájuk tartozó Aurikus Párjukról.
- A vörös türkizkék, a türkizkék vörös színű aurát ad
- A narancssárga kék, a kék narancssárga aurát ad
-A citromsárga ibolyaszínűt,
-Az ibolyaszín citromsárga aurát ad
-A zöld rózsaszín, a rózsaszín zöld aurát ad
A fenti táblázat a köztes színekre is érvényes, pl. a zöldessárga színnek lilásrózsaszínû aurája van. Megjegyezzük, hogy a fenti Aurikus párok KÜLÖNBÖZNEK a komplementer (kiegészítő) színpároktól, "színköröktől???" és "színátmenetektől???", amiket a földi tudomány hírdet. Bármelyik gyerek megerõsítheti, hogy a fent említett Aurikus Párok léteznek.
Ha jól körülnézünk, láthatjuk, hogy a Természet is gyakran alkalmazza az Aurikus Párokat. Vegyél csak egy piros madarat, ésbiztos lehetsz benne, hogy lesznek türkizszínű testrészei is. Ugyanez vonatkozik a kékes-narancssárga, sárgás-ibolya és zöldes-rózsaszínű színkombinációkra is, nemcsak madarakon, hanem halakon, lepkéken és virágokon is - mindenen, ami a Természet élénk színeit viseli. Alkalmanként előfordulhat, hogy a második legmegfelelőbb színt láthatod a tökéletes Aurikus Pár helyett. Feltűnt már, hogy a LEGTÖBB földi fának a virágai, amiket ZÖLD levelek vesznek körül, ibolyák, rózsaszínűek (lilák) vagy vörösek?Az Aurikus Színek a Természetben nagyon élénkítően hatnak, gyakran a szépség és a boldogság érzésével árasztanak el.
Fontos, hogy jól megjegyezd a fenti Aurikus Párokat és emlékezz is rájuk. Hogy miért? Mert ha egy rózsaszínû Aurát látsz egy világoszöld ruhát viselõ ember körül, nagy a valoszínûsége, hogy nem az ember, hanem a ruha Auráját látod.
 Az Aura érzékelése
Ennek a gyakorlatnak a célja az, hogy elõször lássuk az Aurát és/vagy gyakoroljuk ezt a képességet. Fontos a megfelelõ körülmények megteremtése, mert így nemcsak az Aurát látod jobban, de egyfajta önbizalomra is szert teszel a látottakból.
1. Ültesd le az alanyt egy nagyon finoman megvilágított EGYSZÍNÛ FEHÉR háttér elé. A színes háttér megváltoztatja az Aura színeit, ehhez többlettudásra van szükséged a színek kombinálásáról. Néhány háttér/Aura variáció félreértelmezéshez vezethet.
2. Nézz ki EGYETLEN PONTOT, és csak arra figyelj. A homlok közepe TÖKÉLETES erre a célra. Itt található 
az ún. Homlok Csakra vagy más néven Harmadik Szem. Néhány kultúrában (Indiában például) egy jelet raknak a homlokra.Az ilyesfajta jelek az ősi időkben egyfajta felkérést jelentettek, hogy vessünk egy pillantást az illető Aurájára.
3. Nézd ezt a pontot legalább 30-60 másodpercig vagy még tovább.

4. 30 másodperc után elemezd a környező dolgokat a periferikus látásoddal, miközben még mindig a kínézett pontra nézel. A koncentráció megtartása a legfontosabb. Álld meg a kísértést, és ne nézz máshova. Látnod kellene, hogy az alany körül a háttér világosabb és MÁS SZÍNE van, mint a távolabbi környezetnek. Így érzékeled az Aurát. Minél tovább koncentrálsz, annál élesebben látod. Jusson eszedbe, hogyha csak egy pontra figyelsz az növeli érzékenységedet a szemedbe jutó Aura rezgések felerõsítésével.
5. A legmagasabb szintű Aura gyakorlatokat teljes sötétségben végzik, de ehhez több óranyi folyamatos koncentrációra és rendszeres gyakorlásra van szükség.
 
Az Aura Pillanatképe
A koncentrálás befejeztével, még az Aurát nézve csukd be a szemed. Egy vagy két másodpercig most CSAK magát az Aurát látod. Készülj rá föl. Mindössze egy vagy két másodperced van amíg a fényérzékeny sejtjeid abbahagyjágyák a rezgést és a látvány továbbítását az agyba. Ha elszalasztod, kezdheted azösszpontosítást elõröl. Próbáld kikísérletezni, hogy milyen gyorsan kell becsuknod a szemed a legjobb hatás eléréséhez.
 
Más emberek Aurájának megvizsgálása
A legjobb ha egyenesen a homlok csakrára (vagy másnéven harmadik szemre, 1.5 centiméterrel az orr fölött, a szemek között található) nézel és megpróbálod elérni, legalább 30-60 másodpercig megtartva azt a tudatállapotot, mint a fentebb említett koncentrációs technikánál. Tapasztalataim szerint a torok vagy homlokcsakra nézése hasonló eredménnyel jár. Ennek ellenére élég furcsa és azérintett személy gyakran nehezményezheti, ha valakinek folyamatosan a mellkasát bámulod. Ellenben a homlokcsakrára nézve a beszélgetés nyugodtan folytatható.
Mint mindig, most is a NAGYON finoman megvilágított, árnyékok nélküli háttér a legjobb. Bár gyakorlással, bármilyen egyszínû környezet (mint például a kék égbolt) megfelõ lesz.
 
Hogyan lásd a saját Aurád
Állj körülbelül 1.5 méterrel egy megfelelõ méretű tükör elõtt. Kezdetben legjobb, ha a mögötted lévõ háttér egyszínű és fehér, árnyékok nélkül. A megvilágítás legyen NAGYON lágy és egységes, nem pedig ragyogó. Kövesd a fent említett utasításokat az Aurád meglátásához.
GYAKOROLJ legalább 10-15 percet egy nap, hogy növeld azérzékenységedet és fejleszd Aurikus látásodat. Ne feledd, a gyakorlás a legfontosabb ezen képesség kifejlesztéséhez.
 
Aurikus látás és az utóképek
A leggyakrabban feltett kérdés a szemináriumaim során az , hogy: Tom, nem lehet, hogy csak káprázik a szemem? Nos, a válaszom nem, épphogycsak megtanultad, valójában mire is vagy képes látószerveddel. A fényérzékeny sejtek a szemben (Vörös, Zöld és Kék) olyan rezgésérzékelõk, amik saját memóriával rendelkeznek. Ezért is képesek másodpercekkel a képi inger megszűnése után is továbbrezegni.
Ezt a memóriát gyakran utóképek formájában érzékeljük. Azutóképeknek pontosan ugyanolyan alakjuk van, mint az eredetieknek. Egy saját Aurája által körülvett tárgy utóképe ugyanakkor nagyobb, mint  az eredeti kép. Ezt a növekedést az aura rezgése okozza, annak "pillanatképét" láthatjuk ilyenkor. Ezért alapvetõ fontosságú,hogy egy pontra fókuszáljunk amikor az Aurát nézzük, mert a fókuszpont megváltozása miatt az Aura képe összezavarodhat a tárgy utóképével.
 Az Aura színei és jelentésük
Auránk Igazi Természetünket tükrözi bármely pillanatban. Ezen a ponton talán szükségszerű lenne részletezni, hogy mit is értünk "Igazi Természet" alatt és miért kell erőfeszítéseket tennünk a "felfedezése" érdekében. Társadalmunk a jelképeket, sablonokat, megszokásokat, bevett és felszínes viselkedésmódokat, a képmutatást és mások követését hangsúlyozza, beleértve szabad akaratunk alávetését bizonyos "vezetőknek". A "nevelésünk" nagyrészt olyan emberek nézetein és elvárásain alapul, akik megpróbálják irányítani a csordát.

Az Igazi Természetünk az , ami megmarad ha felismerjük és elhagyjuk összes megszokásunkat, sztereotipiánkat, a képmutatást, felszínes viselkedést és teljesen tudatossá, természetessé és ösztönössé (spontánná) válunk. Figyeld csak meg, néhány ember annyira a szokásainak és bevett viselkedésmódjának a rabja, hogy nagyon nehéz, ha nem lehetetlen felidézniük, kik is õk valójában.Azegyetlenegy mód, hogy azonnali belátást nyerjünk a személyiségükbeaz , ha megnézzük Aurájukat, ami a mindenféle felületes viselkedés mögötti Igazi Természetüket mutatja.
Általánosságban, minél színesebb, tisztább és ragyogóbb az Aurája, annál jobb és spirituálisan fejlettebb az adott ember. Ezenkívül minél egyenletesebb az energiaeloszlás az Aurában, annál egészségesebb és kiegyensúlyozottabb az illető.
Az Aurán belüli energiaeloszlás nagyon hatásos egészségügyi vizsgálóeszköz lehet, de általában igen összetett felszereléshasználatára van szükség. Ezen szöveg célja olyan dolgokra összpontosítani, amik szabad szemmel is könnyen láthatóak.
Auránk az egész testet körülveszi, de a lejebb található értelmezése a színeknek csak a fej körüli részére vonatkozik. A színek lejebb található irodalom szerinti jelentését ezen cikk szerzõje is megerõsítheti. Ha már jól látod az Aurát, magad is ellenõrizheted, ha bizonyos gondolatokra figyelsz miközben sajátodat nézed, vagy megmondod más emberek gondolatait Aurájuk figyelése közben.
Általában az embereknek egy vagy két domináns szín (erõs pont) vanaz Aurájukban. Ezek a színek (vagy az Aurikus párjaik) nagy valószínûséggel a kedvenc színeik is egyben.
A domináns színek mellett, az Aura tükrözi a gondolatokat, érzelmeket és vágyakat, amik "villanások", "felhők" vagy "lángok" formájában jelennek meg általában kicsit távolabb a fejtől. Például egy narancssárga felvillanás az Aurában azt a gondolatot vagy vágyat jelzi, hogy az illető hatalom és irányítás gyakorlására vágyik. A narancs, mint domináns szín az erő és a más emberek irányítására való általános képesség jele. Gyorsan változó "felvillanások" gyorsan cikázó gondolatokra utalnak.
 
Tiszta színek jelentése az Aurában 
(a szívárvány fényes, ragyogó, monokromatikus színei)
A lila: spirituális gondolatokra utal, sosem erõs pont az Aurában. Mindössze átmeneti "felhők" vagy "lángok" formájában jelenik meg.
A kék: kiegyensúlyozott létezés, helytállás, nyugodt idegrendszer, vagy energia küldése. Ha egy embernek ez a szín dominál azAurájában, az illető nyugodt, kiegyensúlyozott, arra is késznek érzi magát, hogy egy barlangban éljen és életben is maradjon. Született túlélõ. A kék gondolat jelentheti az idegrendszer pihentetését a tudat egyensúlyának eléréséhez, vagy szólhat a túlélésrõl is.Az acélkék azegész Aurát uralhatja, mikor az illető energiát kap vagy küld, vagy telepatikus kapcsolatban van. Például Michel Desmarquet, a "Thiaoouba Prófécia" c. könyv szerzõje gyakran acélkéken sugároz elõadásai során, különösen amikor a közönség kérdéseire válaszol.
A türkiz: lendületes és nagyon energikus személyiségre utal, aki képes az énjének kivetítésére és hatással van másokra.Az olyan emberek, akiknél a türkiz erõs pont az Aurában képesek egyidejûleg több dolgot is csinálni és jó szervezõk. Unatkoznak ha arra kényszerûlnek, hogy egyszerre csak egy valamire koncentráljanak.Azemberek szeretik azokat a fõnököket, akiknek türkiz Aurájuk van, mert elmagyarázzák céljaikat és képesek hatni a csapatukra, ahelyett, hogy csak parancsolgatnának.Az ilyen színű gondolat szervezésrõl és a másokra hatásról árulkodik.
A zöld: nyugalmas, mérséklő energia, természetgyógyászati képesség.Az emberek, akiknél a zöld erős pont az Aurában természetgyógyászok. Minden ilyen foglalkozású személynél jelen kellene lennie ennek a színnek. Minél dominánsabb a zöld, annál jobb a gyógyító.Az ilyen emberek szeretnek kertészkedni és értenek a növényekhez. Egy zöldszínû, erõs Aurájú ember jelenlétében lenni nagyon békés és nyugalmas érzés. A zöld gondolat nyugalmi állapotot és gyógyítást jelent.
A sárga: öröm, szabadság, kötõdés nélküliség, létfontosságú erõk felszabadítása vagy szabadon bocsátása. A sárgával sugárzó emberek tele vannak belsõ örömmel, nagyon nagylelkûek és nem kötődnek semmihez. A sárga fényudvar a fej körül magas spirituális fejlettséget jelent. A sprituális tanító ismertetõjele. Senkitől se fogadj el spirituális tanítást, akinek nincsen hasonló glóriája. Buddhánál és Krisztusnál a fényudvar egészen a karukig terjedt. Manapság nehéz olyan embert találni a Földön, akinél nagyobb mint 1 hüvelyk (2,54 cm). A sárga glória a rendkívül aktív homlokcsakra eredménye (amit sok ember láthat a szemináriumaimon, ahogy ibolyaszínnel ragyog). A spirituálisan fejlett emberek éveken keresztül folyamatosan serkentik a homlokcsakrájukat, mivel mindig erõteljes spirituális gondolataik vannak. Ha ezt a csakrát különösen aktív állapotban figyeljük meg, egy sárga (az ibolyaszín Aurikus párja) fényudvar jelenik meg körülötte az egész fejet körülvéve. A sárga gondolat azöröm és megelégedés pillanatát fejezi ki.
A narancssárga: felemelõ és érdekfeszítõ. Inspiráló.Az erő jele. Képesség és/vagy vágy mások irányítására. Ha a narancsszín erõs ponttá válik, általában sárga glóriával párosul, ami aztán aranyszínûlesz jelölve, hogy az illető egy nagy spirituális tanár, aki képes egyedülálló képességeinek szemléltetésére. A narancsszínû gondolat a hatalom gyakorlásával és más emberek irányításának vágyával kapcsolatos.
A piros: materialista gondolatok, gondolatok a fizikai testről. Ha túlságosan domináns szín az Aurában, materialista beállítottságú embert jelöl.
A rózsaszín (=lila+piros): szeretet. A tiszta rózsaszín eléréséhez vegyíteni kell a lilát (a legmagasabb frekvencia, amit érzékelni tudunk) a pirossal (a legalacsonyabb). A rózsaszín Aura azt jelzi, hogy azillető megteremtette a tökéletes egyensúlyt a spirituális tudatosság és az anyagi létezés között. A legfejletebb embereknek nemcsak sárga glória van a fejük körül (amely egy állandóan erõs pont azAurájukban) de óriási rózsaszín Aurával is rendelkeznek, ami messzire kiterjed. A rózsaszín az Aurában nagyon ritka dolog a Földön, és mindössze átmeneti gondolatok formájában jelenik meg, sohasem erős pontként.
 
A piszkos színek jelentése (színek, amelyek sötétebbnek tűnnek a háttérnél, és fényár helyett inkább füstre hasonlítanak)
A barna: felzaklató, nyugtalanító, materialista, spirituálisan tagadó.
A szürke: sötét, lehangolt gondolatok; tisztáttalan szándékok, a személyiség sötét oldalának jelenléte.
A kénsárga/zöldessárga (olyan mint a mustár): fájdalom vagy könnyedség hiánya, harag.
A fehér: súlyos betegség, szintetikus behatás (drogok). Miért is jelent a fehér szín az Aurában problémát? Mert a fehér leginkább a zajra hasonlít, nem olyan, mint a harmonikus színtónusok összessége (a monokromatikus színek). Lehetetlen a zajt összehangolni egy olyan zenekarral, ami harmonikus zenét játszik, ennélfogva a fehér Aura azegység hiányát jelzi mind testben mind lélekben. A Természet, melynek mi is a részei vagyunk, harmonikus. Ez az egység különálló rezgés "tónusok" vagy harmónikus frekvenciák formájában jelenik meg, ahogy azt részben a modern quantumfizika is leírja.
Néhány órával a halál beállta előtt,
az Aura fehérré válik és nagyban növekszik az intenzitása. Figyeld csak meg, hogy a legtöbb kúltúrában a halált FEHÉRNEK (nem pedig feketének) ábrázolják, mert a múltban az emberek látták a fehér Aurát a halál beállta elõtt. Úgy tűnik, hogy őseink sokkal többet tudtak, mint aminek a beismerésére ma hajlandóak vagyunk.



1.Koncentrációs gyakorlat az Aura látásához.




Ezzel a gyakorlattal először elsajátíthatjuk a periférikus látást.
Helyezd az 1. ábrán látható képet körülbelül 1,5 méterre magad elé.Nézd pontosan a fekete pöttyöt legalább 30 másodpercig vagy tovább, és figyeld meg a színes pontokat a periferikus látásoddal. Ne engedj a kisértésnek, csak a fekete pöttyöt nézd.

1. ábra Kép a koncentrációs gyakorlatokhoz


Figyeld meg, hogy a színes területeket úgy tűnik, mintha egy másik szín Aurája ölelné körül. Amikor a periferikus receptorainkat stimuláljuk egy ideig, színérzeteink vannak, amik teljesen mások, mintha a központi látásunkat használnánk. Minél többet koncentrálsz, annál világosabb az Aura színes területek körül, mivel azérzékenységed nő. Korábban képes lettél volna ezt a képet nézni órákon át anélkül, hogy bármit is láttál volna. A gyakorlat kulcsa az, hogy EGYETLEN pontra koncentrálsz elég hosszú ideig. Ez a gyakorlat azt a módot szemlélteti, ahogyan nézni kell az emberi Aurák látásához, tudatosítva magunkban látószervünk és érzékelésünk bizonyos képességeit.


2.Koncentrációs gyakorlat.




Ennek a gyakorlatnak a célja az, hogy élénkítse a kommunikációt mindkét agyfélteke között, ezáltal a "feldolgozási hatásfokot" növeli, ami szükséges az Aura látásához.
Helyezd a 2. ábrán látható képet kb. 1 méterrel magad elé. Nyújtsd elõre a kezed, így ujjaid egyike a körök között és alatt van.
Fókuszálj az ujjad végére és ne törõdj a körökkel, nézz át rajtuk. Most 4 kört kellene látnod. Ha ez sikerült próbáld meg a két középsõt EGYESÍTENI (hogy átfedjék egymást) és EGY kört látni EGY FEHÉR KERESZTEL az ujjad tetején, középen a kettõ között. Ha látod a keresztet az annak a bizonyítéka, hogy bal agyfélteked (ami a jobb szemmel van kapcsolatban) a jobbal kommunikál (ami a bal szemedhez tartozik).
2. ábra


Ez a gyakorlat nagyon hasznos: mindössze 5 perc megduplázza a bioenergiád és elősegíti az öngyógyulást.
A kereszt először lebegni fog és bizonytalannak tűnik majd. Kísérletezz a szemed és az ujjad közti távolság változtatásával, hogy elérd a tökéletes keresztet.Jelentős haszonra teszel szert 3-5 perc után, lehetőleg pislogás nélkül, de a bűvös időtartam úgy tűnik, hogy 45 perc folyamatos koncentráció, ami IGAZI változást idéz első  a szellemi (mentális) és aurikus képességeidben.
Tapasztalataim szerint a legjobb 1 vagy 2 perccel kezdeni és fokozatosan növelni az időtartamot hétről hétre. A rövid és intenzív koncentráció jobbnak tűnik mint egy hosszabb, amit a gyakorlás hiánya félbeszakít.
Fokozatos gyakorlással el kellene érned, hogy az ujjad nélkül is meglásd és fönttarsd a keresztet. Miközben a kereszt megtartásával foglalkozol próbálj meg tudatába kerülni a másik 2 körnek is és minden más körüllévő dolognak a periferikus látásod használatával. A periferikus látásod használatával aurikus színeket kellene lássál a fenti körök körül. Amikor képessé válsz arra, hogy elemezd a környező dolgokat a periferikus látásoddal, a kereszt (és a koncentráció) elvesztése nélkül, készen állsz az Aurák látására és olvasására.
A koncentráció magasabb szinjei:Az egyik átmérő a keresztben rendszerint a másik "előtt" látszik. Ez azt jelenti, hogy az egyik agyféltekéd dominál a másik felett. A férfiak általában a vízszintes átmérőt látják fölül (bal agyfélteke dominál), míg a nők többnyire a függőlegeset (jobb agyfélteke dominál).
Próbáld meg a "rejtett" átmérőt előtérbe hozni annyira amennyire csak lehet, tudatos koncentrációval. A koncentráció legmagasabb szintje a tökéletesen egyensúlyban lévő kereszt elérése és megtartása, aminek mind a négy karja ugyanolyan intenzitású, ilyenkor tökéletes az egyensúly a két agyfélteke között. Nagyon sok ember tapasztal bámulatos hatásokat ezen a ponton. Először, a koncentráció mélyebb lesz. Másodszor, 2-3 perc után úgy tűnik mintha elvesztenéd a látványt, a világos háttér sötét lilává vagy rózsaszínné válik. Azérzékenységed és tudatosságod nagyban fokozódik. Minden érzés megszűnik létezni.
Sok ember beszámolt róla, hogy a Csakrapoló viselése jelentősen javítja az effajta koncentrációt.










Hogyan lássuk az Aurát?




 Az Aura látásához szükség van
-a szemeink érzékenységének növelésére ÉS
-az érzékelt rezgéstartomány kiterjesztésére a látható fény mögé.
A fentieket elérhetjük
-a periferikus látásunk használatával és fejlesztésével
-az expozíció fokozásával
>és azzal, ha erősítjük a látásérzékelés feldolgozását az agyban - növelve a kapcsolatot a bal és a jobb agyfélteke között.
 
 Periférikus látás
Miért is kéne használnunk a periferikus látásunkat? A retinánk (a szem fókuszsíkja, ami a fényérzékeny sejteket tartalmazza) kevésbé sérült ott, mint a középső részen. A retina középső része folyamatosan használatban van, és az évek során halmozottan károsodik a túlzott és/vagy mesterséges megvilágítástól (TV, számítógép, mesterséges fény stb.) Ezenkívül a központi látómezőt arra tanítottuk az évek során, hogy csak bizonyos módokon lásson.
Vedd figyelembe, hogy a fiatal gyerekek sokkal könnyebben látják azAurákat, mert a középső látómezejük még nem sérült meg. Aztán amikor iskolába mennek, megmondják nekik, hogyan használják látásukat egy bizonyos módon, és fokozatosan elveszítik a természetes aurikus látásukat.
 
 Az expozíció növelése
Amikor egy sötét beállításról szeretnénk fényképet készíteni, növelnünk kell a film expozíciójának idejét. A szemünk szemszögéből nézve ezt úgy érhetjük el, ha pontosan EGY pontra koncentrálunk hosszabb ideig (30-60 másodpercig).
Amikor szemeink mozognak vagy a kép mozog a szemünk előtt, látószervünk átlagolja a képeket. (másodpercenként 25 képkockát a TV-ben egy gördülékeny mozgásnak látunk) Amikor egy pontra koncentrálunk, növeljük az érzékenységünket, mert átlagoljuk a bejövő fényt, fokozva annak hatását.
A fényérzékeny sejtjeink (Piros, Zöld és Kék) rezgésérzékelőként működnek akárcsak 3 rádióvevő készülék, amit 3 különböző színre hangoltak. Amikor egy nagy kilengésű rezgést szeretnél létrehozni, mondjuk egy hinta esetében, megteheted nagyon gyenge de folyamatos erőt használva a meghajtásra. Azzal, ha szemeiddel egy pontra koncentrálsz nagyon hasonló hatást érsz el: minimális ingerléssel képes vagy fokozatosan nagyobb rezgésbe hozni a fényérzékelõ receptorokat, és e az agyban vizuális érzékelést idéz elő.






Gyerekek és az Aura





A nagyon fiatal gyerekek (5 éves korig) természetes módon látják azAurát. A csecsemők gyakran néznek az előttük lévő ember FÖLÉ
Ha nem tetszik nekik a fej feletti Aura színe, vagy ha ez a szín nagyon különbözik szüleik Aurájának színétől, sírni kezdenek, mindegy, hogy mennyire is mosolyog az illető.
A gyerekeknek sokkal tisztább és erősebb az Aurája, mint a legtöbb felnőttnek, akiknek Természetét általában elnyomja a materialista világ felületes példák követését előidézve.  Szerintem a gyerekeknek meg kéne tanulni az Aura látását és olvasását még általános iskolában, így soha nem veszítenék el a természetes képességüket.
A Szemeink
Tulajdon szemeinkkel mindössze egy nagyon vékony frekvenciatartományba eső ElektroMágneses (EM) rezgések érzékelésére vagyunk képesek, melyek a 0.3 microméteres hullámhossztól a 0.7 microméteresig terjednek - lilától a pirosig.Azemlített frekvenciatartományban eső rezgéseknek egyfajta keveréke a szín, amit a szemünkkel képesek vagyunk látni. Ezt a keveréket pontosan mérhetjük ha rögzítjük a fény spektrumát (színképét), de mindez csak speciális eszközök, un. színképfénymérők (spektrofotométerek) segítségével oldható meg.
A színek amiket a szemünk észlel mindössze részleges érzékelése a SOKKAL bonyolultabb valóságnak, ami a fénynek összetett rezgéseiből áll (és ezzel együtt más rezgésekből is). 








Miért van szükségünk az Aura látására?



Színei és intenzitása, különösen a fej körüli és fölötti rész, NAGYON speciális jelentéstartalommal bírnak. Valakinek az Auráját nézve láthatod a gondolatait, még mielõtt verbálisan is kifejezné õket. Ha nem ért egyet azzal amit mond, a hazugsága ténylegesen is látszik.
Senki sem hazudhat előtted leplezetlenül. Nem hamisíthatjuk meg saját Auránkat. Mindenki számára láthatóan mutatja a igazi Természetünket és szándékainkat.
Ezenkívül Auránk egyfajta sprituális kézjegy. Ha olyan embert látsz, akinek világos és tiszta Aurája van, BIZTOS lehetsz benne, hogy jószándékú és spirituálisan fejlett, még akkor is ha szerény és nincs tudatában. Ugyanakkor ha egy embernek szürke vagy sötét azAurája, BIZTOSRA veheted, hogy tisztáttalan szándékai vannak, mindegy, hogy mennyire impresszívnek, ékesszólónak, mûveltnek, jókiállásúnak vagy jólöltözöttnek is tűnik az illető.
ALAPVETÕ FONTOSSÁGÚ, hogy ellenőrizzük az Auráját bármely vallási vezetőnek, spirituális tanárnak, mesternek vagy gurunak. Ezeknek az embereknek egy tisztán kivehetõ aranysárga glória kell, hogy legyen a fejük körül. Ha nincs nekik, SOKKAL TÖBBRE mész egyedül, mint velük.
Csatlakozni egy szektához vagy valláshoz, amit nem odavaló emberek vezetnek megfelelő Aura nélkül, nagyon veszélyes a tudatosságod számára. De hol a veszély? Amikor eljön az ideje, hogy ténylegesen használd az információt, amit a tudatod erről azéletedrõl tárol, elõfordulhat, hogy közel semmi hasznosat nem találsz, ha az életed rituálék és más emberek csordájának a követésére fokúszálod. Ilyen esetekben szükséges, hogy mindent újratanulj azelejétől kezdve. A legtöbb szektának, vallásnak, és politikai vezetõnek mindössze két dolog jár a fejében: a pénz és a hatalom, hogy irányíthassák az embereket. És ezt magadnak is LÁTHATOD azAurájukban. Képzeld csak el, hogy milyen változások lennének a Földön, ha sok ember lenne rá képés, hogy lássa vezetőinek azAuráját és ez alapján választaná ki õket.
Olvasásával felfedezheted a test rendellenességeit (a betegségeket) jóval a fizikai tünetek megjelenése előtt.Tudatos irányításával képes vagy önmagad meggyógyítására.
Ámbár, a fizikai test gyógyítása SEMMI ahhoz képest, amit az Auralátása és olvasása jelenthet tudatod és spirituális fejlõdésed számára.
Mindenkinek van Aurája. De a legtöb embernek a Földön NAGYON GYENGE és zilált. Ez közvetlen következménye annak a materialista életszemléletnek, ami gátolja és elnyomja a tudat fejlõdését, félelmet, irigységet, féltékenységet és hasonló érzelmeket nevelve azemberekben.Az ilyesfajta szemléletmód elnyomja az Igaz Természetüket, és ez az elfojtás az Aurájukban is megjelenik.
Ha megtanulod látását, gyakran szembekerülhetsz egy KÜLÖNÖSEN NEHÉZ kérdéssel: Meg tudod mondani, hogy milyen az Aurám? - ez az a helyzet, amikor egyáltalán nem látsz semmiféle Aurát vagy amit látsz, arról inkább nem szeretnél beszélni.Az egyik legjobb válasz, ami szerintem ilyenkor adható: miért nem tanulod meg látni magadnak te is? És ez egyike az alapvető okoknak amiért azembereket az Aura látására tanítom.
Amikor az emberek felismerik, hogy az Aurájuk mindenki más számára is látható és igen sokan látják, ügyelni fognak a gondolataikra. És megpróbálják majd látni és fejleszteni saját Aurájukat. A folyamat során jobbak és bölcsebbek lesznek, képesek arra, hogy felismerjék más emberek szándékait. Ennélfogva,az egész világ sokkal jobb lesz, ha mindenki megtanulja látását és megértését.






Hogyan lássuk és olvassuk az aurát?

Dr.Tom J.Chalko MSc,Phd munkája


Bevezetés
Nincs semmi paranormális az Univerzumban, kivéve a mi korlátozott megértésünket a Természetrõl. Amirõl úgy hisszük, hogy tudjuk most itt a Földön, az mindössze egy aprócska csepp a Tudás Óceánjából.

A távoli múltban istenítették a megmagyarázhatatlan dolgokat, és csodáknak nevezték őket. Régen az  emberek rendelkeztek az aura látásának képességével. A spirituálisan nagyon fejlett egyéneket, mint Buddhát, Jézust és közeli tanítványaikat mind aranyszínű glóriával festettek le a fejük körül, mert néhány művész rendelkezett az Auralátás képességével. Ausztráliában West Kimberley félreeső területén történelem előtti barlangrajzokat találhatunk (ld. jobbra), melyek több ezer évesek és embereket ábrázolnak arany glóriával a fejük körül. (a fénykép G. L. Walsh tulajdona)
A Természet MINDENT megadott számunkra ami az aura látásához kell. Mindössze arra van szükség, hogy tudatos erőfeszítéssel összehangoljuk érzékszerveinket. Ha meg se próbálod, SOHA sem fogod látni az Aurát. Viszont ha egyszer valamit saját magad is LÁTSZ, nem kell többé senki másba vetett hitedre sem támaszkodnod. Egyszerűen TUDNI fogod. És a tudásodat még több tanulásra fordíthatod.
Sok nagy ember mondta a múltban, hogy "van szemünk, de minek, ha egyszer úgy sem látunk velük". Ezen dokumentum későbbi részeiben rájössz majd, hogy miről beszéltek.
MINDENKI képes látni az aurát egy bizonyos fokig. Ahelyett hogy újabb rejtélyt csinálnánk az  újonnan megszerzett képességemből, a célom az, hogy mindenkinek megmutassam mire is képes a saját szemeivel. Ha egyszer majdnem mindenki (beleértve a gyerekeket is) ugyanazt a dolgot látja, akkor úgy gondolom, hogy ez a képesség része saját Természetünknek és kitüntetett figyelmet érdemel.
Világegyetemünkben minden rezgésekből áll. Minden atom annak összes részével együtt, minden elektronnal és elemi részecskével, még a tulajdon gondolataink és tudatunk is rezgésekből épül föl. Úgy határozhatjuk meg az Aurát, mint rezgést amely minden anyagi tárgyat körülölel. Ez már elég az aura érzékeléséhez, feltéve ha képezhetjük magunkat az Aura rezgéseinek látására.
-Az élő (tudattal rendelkezõ) dolgok (emberk, növények stb.) körül lévő Aura idõvel változik, néha meglehetõsen gyorsan.
-Az élettelen tárgyak (kövek, kristályok,víz) körül lévõ Aura alapjában véve állandó.
A fentebbi állításokat megkérdőjelezhetetlenül bizonyították orosz tudósok akik Kirlian efektust használva már több mint 50 éve tanulmányozzák az Aurát.






A körülöttünk lévő energiamező-Aura


Mi az Aura?
Az aura energiatér, amely minden dolgot körülvesz. Mivel az élő szervezetek atomjainak nagyobb a rezgése,  a fák,  növények, állatok és emberek energiatere könnyebben érzékelhető. Az egészséges ember aurája tojásdad formát alkot és kb. 2,5 - 3m a kiterjedése.A gyógyítóknak, mestereknek ettől jóval nagyobb is lehet. 
Régen az emberek látták az aurát, és néhány spirituálisan  fejlett embert  mint például Jézust és     Buddhát fénylő aranyszínű glóriával ábrázolták.Az aura színéből, méretéből és alakjából következtethetünk az ember általános állapotára. A stressz, az érzelmi feszültségek csökkentik az aura kiterjedését  és  fogékonyabbá tesznek  a betegségekre.  A színek és erősségük folyamatosan változhat,  attól függően,  hogy ,mi megy végbe az életünkben. A természettel való érintkezés tisztítja és kiegyensúlyozza az aurát, de energiát sugároznak a külön féle kristályok, féldrágakövek, drágakövek is, amely rezgéseket az emberi szervezet könnyedén átveheti, hasznosíthatja. Nemcsak a természet, a kövek, hanem az ember körül élő állatok aurája is jó hatással van ránk.






Tisztán érzés,tisztán hallás,tisztán látás.





Igazából az az idelális, ha először a szívével tanul meg látni az ember Ha a szív-csakra “tisztán érző” képessége elég érett ahhoz, hogy valódi feltétel nélküli szeretetet, elfogadást és megbocsátást tudjon érezni a lehető legkifinomultabb szinteken, igazi alázattal, akkor érdemes tovább lépni a képzésben.
Akkor fejlődhet tovább a torok-csakrához tartozó “tisztán hallás” képessége, melyen keresztül határozott, bizonyossággal érkező gondolatokat ébresztenek a felsőbb világok Mesterei a tudatunk felvevő ernyőjén. Ehhez azonban fontos, hogy készen álljunk a mindenkori őszinte, korrekt, csúsztatásoktól mentes kommunikációra is.
Végül pedig felébredhet a “tisztán látás” képessége, mely a harmadik szem-csakrához tartozik. Megnyílhatnak általa olyan belső képek, amelyek akár a saját, vagy a mások aurájában kódolt érzelmi-, gondolati, vagy karmikus minták leképeződései.
Azonban nagyon komoly lelki érettségre van szükség ahhoz, hogy mindezt egységként értelmezni tudjuk, és ezzel segíthessünk is. Ezek a szintek, és belső érzékszervek egymásra épülnek, és teljesen összefüggenek. …
Mindig csak annyit akarjunk tudni, megismerni, amennyit a szívünk is elbír!
Figyeljük meg mások és saját magunk önkéntelen mozdulatait! Meg-megdörzsöljük-e a szívünk tájékát, megsimogatjuk-e nyakunkat gégetájékon egy-egy kényelmetlenebb mondanivalókor? Vagy esetleg a harmadik szemünk helyét?
Soha nem érezhetjük Mesternek magunkat, hiszen az élet szüntelen tanulás, fejlődés, és mindig lehetünk még jobbak, tisztábbak és igazabbak. Úton járó tanítványok vagyunk, akik lehet, hogy csak kicsit előbb kezdenek el emlékezni arra, amit mindenki más is tud valahol a lelkében, …”






Skizofrénia avagy tisztánhallás?




Kassai Csilla elmondása alapján.
(Azért osztok meg veletek más élménybeszámolót,mert jómagam is egyetértek az itt elhangzottakkal,csak van aki jobban le tudja írni,jómagam nem mindig vagyok a szavak embere.Nézzétek el kérem ezt nekem.)
Kétségbeesett telefont kaptam egyik olvasómtól. Soron kívüli találkozót kért tőlem. Mikor bementem hozzá a kórházba, összeesett, depressziós emberre számítottam.Csalódnom kellett.Egy mosolygós, kedves, csillogó tekintetű férfi állt előttem. Zavarba jöttem. Ha nem köntösben fogad, azt hihettem volna, egy orvossal állok szemben. Rövid bevezetés után, verseket vett ki a kórházi szekrénykéjéből. Megkért, olvassam el őket és várja véleményemet. Néztem ezt az embert, aki elnézést kért tőlem lassú beszéde miatt, ami a nyugatóknak volt tulajdonítható és mesélt, mesélt az életéről. A történet körülbelül tíz évvel ezelőtt kezdődött. Volt egy tisztánhalló élménye, amit nem tudott hova tenni. Egyszerűen azzal szembesült, hogy hallja nem látható lények beszédét, ránéz valakire, és látja a szemében, mennyire őszinte, igaz, amit beszél. Nagyon megijedt. Mivel nem tudta leállítani a fejében ezt a belső párbeszédet, orvoshoz fordult. Az orvos pedig elkezdte a pszichiátriai kezelést, ami nyugatók, altatók, kedélyjavítók folyamatos szedetéséből állt. Ez az évek alatt odavezetett, hogy az állandó nyugtatószedéstől fásulttá, tudatában eléggé nyomottá vált, aludni pedig már nem is tudott, csak gyógyszerekkel, hiszen némely gyógyszer szedésétől deppendessé (függővé) válik az ember. Ez köztudott.
Ahogy hallgattam őt, sok minden el kezdett motoszkálni a fejemben. Mi lett volna, ha egy szenthez megy, egy természetgyógyászhoz, vagy egy látóhoz?Ők mit csináltak volna vele? Benyugtatózzák, hogy elmúljon a hallása? Hiszen ez félelmetes, és már nem az első találkozásom ilyen extraszensz emberrel. Évekkel ezelőtt egyik újdonsült ismerősöm tizenhét éves fiával ugyanezt éltük meg. Hordták pszichiáterhez, gyógyszerezték, időnként kórházba fektették és folyamatosan járt pszichológushoz, aki hónapról-hónapra el akarta vele hitetni, hogy nem lát és nem hall semmit, hanem csak halucinál és képzelődik, tehát skizofrén. Óriási szerencse, hogy találkoztunk! Néhány mondat után nyilvánvalóvá vált, hogy a fiú látó. Látja és hallja a szellemvilágot. Valószínűleg nyitott harmadik szemmel született. Teljesen természetes dolog, hogy azok, akik tisztánlátók, egyszerre érzékelik a harmadik és a negyedik dimenzót is. Olyan dolgokat látnak, mint például egy másik ember érzelmei, fizikai betegségei, és még sok minden mást is. Ám ettől ők nem őrültek, hanem különlegesek.
Sokan ismerjük a Rút kiskacsa meséjét, amikor egy hattyú tojása a kacsáké közé keveredik, és egész életében mindenki győzködi, milyen rút. Közben egyszerűen csak hattyú volt és nem kacsa.
Hála Istennek, a mai fiatalok között a tisztánlátás, tisztánhallás képessége már elég gyakori, hiszen ők már indigókként születtek le a Földre. Fel sem merül bennük, hogy ez betegség lehetne, mert mára már a környezet is egyre fogékonyabb ezekre a dolgokra, nem véletlenül mennek a TV csatornákon is ilyen jellegű filmek, mint pl. a 4400, vagy az X akták.
Olvasóm, akit meglátogattam a kórházban, fogta kezei között a verseit és megosztott velem néhányat. Gyönyörűek voltak! Meseszépek. Mind Istenről, az ő szeretetéről szóltak.Üzenetek voltak ezek az írások egy szebb és jobb jövőről, az emberi lélekről a szeretetről.
Nem fért a fejembe, miért kerül valaki a pszichiátriára ilyen istenadta tehetséggel?
Újból megkérdeztem, miért fekszik itt a kórházban?
-A feleségem utaltatott be. Mindig ő utaltat be.
-De miért? Mi a baj?
-Az, hogy hiszek.
Ültem megrökönyödve szemben ezzel a negyvenes, életerős férfival és nem kartam hinni a fülemnek! Nem volt folytatás. Mint kiderült, ő nagyon komolyan hisz. Állandóan bújja a bibliát, mert az első hallások óta, amik majd tíz évvel ezelőtt történtek, egyedül a biblia szavai voltak képesek csillapítani ezt a dolgot, nyugalmat hozni a mindennapokba. Úristen! Gondoltam végig! Ilyen alapon minden hívő embert kórházba lehetne záratni!
 
Kénytelen voltam megkérdezni:
-Ez most komoly? Azt akarja nekem mondani, hogy a felesége ateista és ezért záratja be magát évről-évre, mert olvassa a bibliát és istenes verseket ír? Üzeneteket hall?
A válasz igen volt. Még csak most értem haza, és egyből a gépem mellé szegődtem. Mindenkinek mondom, aki csak idejut és olvassa ezt az írást.A pszichikai képességek egyre felgyorsuló frekvenciákon, amikben a Föld részesül, mindenkiben villámgyorsan fejlődnek. A tisztánhallás, tisztánlátás nem betegség, hanem adottság. Ha valakit ez ellen nyugtatóznak, tuti, hogy csak még rosszabb állapotba fog kerülni. Ezek az emberek médiumok, postások, üzenethozók. A nyugati orvoslás ezeket a képességeket nem ismeri. Viszont mióta világ a világ, mindig voltak közöttünk szuper érzékeny emberek, akik lehozták az üzeneteket, a tanításokat, hiszen nincsen olyan vívmány a harmadik dimenzióban, amit létrejötte előtt nem képzeltek el, nem gondoltak át, nem rajzoltak le.
 
Remélem, olvasóm felesége meg fogja érteni, hogy egy embert, azért, mert hívő, még nem kell kórházba záratnia.
 
Kérdésemre, hogy az eddigi tíz év gyógykezelésnek mi az eredménye a következő választ kaptam:
 
-Nem akarom tovább szedni a gyógyszereket, mert teljesen letompítanak és függővé válok tőlük. Megnyugvást csak a hittel kapcsolatos könyvek hoznak számomra...- És mesélt a fényről, az emberekről, a világról.
 
Felmerült bennem egy dilemma: Ha ez az ember egy hívő családba született volna, most biztosan templomban lenne, nem pedig egy kórházban.
 
Egészen biztos, hogy mindenki őrült, aki különbözik a többiektől?




Jövőbelátás és Jóslás




Valójában mi is a jövő?
Nagyon egyszerű, az akkori jelened megélése. Az ok és okozat törvényei alapján működő következmények. Minden nap, a jelenben megélt gondolatok és érzések teremtődnek meg a majdani jövőben.
Tehát, már a „mostban” megtudhatod a „majdan” bekövetkezett hibáidat és sikereidet. A Jövőbelátás képessége segíthet abban, hogy döntéseket hozhass, és mérlegelni tudd ezeket. Nem mindegy, hogy a reakcióid milyen kihatással lesznek a környezetedre és rád.
- A jóslat befolyásolhatja-e a kérdező szabad akaratát, vagy tovább menve, jó az, ha ismerjük a jövőt?
A jövő megismerése nem korlátozza az egyén szabad akaratát, inkább tükröt tesz elé, és segít a nyitottabb gondolkodásban. Ennek a gondolkodásmódnak a felismerésében segítséget kell nyújtani a Tisztánlátónak, rá kell világítania az okokra és következményekre, de mindig a kérdező hozza meg a döntést. Tehát a saját akarata fog érvényesülni mindig a jövőben, és annak következményei.
– A hírleveleimben erről is olvashatsz bővebben -. Nem mindegy, hogy kihez fordulsz tanácsért! A Jóslatot végző személynek tisztában kell lennie az „élő” és „élettelen” szervezet rendjével. Az a szó, hogy jóslás - jövőbelátás valójában, Életút és Felismerés. Az információ lehívása és értelmezése, mindig is megkívánt egy „rezgési állapotot”, egy ráhangolódást. Tömören, a kulcsa ennek a ráhangolódásnak, a nyugalom és a biztonság érzése. Ennek az állapotnak az elérése gyakorlást igényel, függ a személyiségünket szennyező hiedelmek, eszmék minőségétől.
Minden érzékelés, amely a jövőbelátáskor jelentkezik, csak lényegre törő, és sallangmentesen mutatkozik meg. Ezt úgy hívom, hogy Főinformáció!
Formáját tekintve, lehet - vizuális: itt több momentum is átfedheti egymást, - hangbeli: amikor morajt hallhatsz, keverednek az események, ez odafigyeléssel letisztítható, és lehet - érzelmi: tapintással és szaglással összefüggő. Ezek együttesen is megnyilvánulhatnak






A  Spirituális Titok: Tisztán Látás




Miért akarjuk tudni a jövőnket?
mert ismeretlen...
Az emberi elme fél az ismeretlentől, és azt hiszi, ha megtudja, akkor képes kezelni a dolgokat...csakhogy, a jövő mindig az adott pillanat megélésétől függ, jövőnk a jelenünkben van megírva...A tisztánlátás képessége és az érzékszerveken túli érzékelés elnevezés megegyeznek. Szokták még clairvoyance-ként vagy harmadik szemként is emlegetni. Napjainkban a modern ember, gyakorlatilag elfelejtette a természet adta ajándékát használni, úgy is mondhatjuk, hogy elvágta a köldökzsinórt, ami összekötötte ezzel a világgal. Még fellelhetők a földön néhol természeti népek, akiknél nem veszett el ez a képesség.A tisztánlátással egyszerre észleljük a kül és a belvilágot, a fizikai testben és a körülötte végbemenő életfolyamatokat, a köztük lévő összefüggéseket, kapcsolatokat egymással. Ez a megfigyelés (látásmód) továbbmegy, megtapasztalja az univerzális kölcsönhatást.
Honnan jön az információ?
Ott kezdeném, hogy az emberi természet olyan, hogy szeret mindent megmérni, elnevezni, színekre, formákra bontani stb. Ez a természet adta tulajdonságunk, és mivel a harmadik dimenzióban létezünk fizikailag, az idő fogságában, csak is 3dimenziosan - direkt a szóhasználat - tudunk gondolkodni. Így vagyunk bekalibrálva. De, mindig van egy "de"! Valójában az anyagi világunk miből is épül fel, mi a legvégső építőelem? A "SEMMI", és ez a válasz a kérdésre is - honnan jön az információ? -, a nagy semmiből. Nehéz megemészteni, de az előbb írtam le, 3dimenziosan tudunk csak gondolkodni, ebből merít ismeretanyagot a tudatunk. Az információ íztelen, szagtalan, nem színes, stb., csak mi tesszük azzá, mert nem tudjuk másként értelmezni. Ezt a "SEMMIT" többféleképpen nevezik, hívják Akasha krónika-nak, Világemlékezet-nek, Sziderikus és Asztrálfénynek, kollektív Tudatnak vagy éppen Pszí mezőnek.
Az Akasha minden létezést és keletkezést magába foglaló kozmikus szellemi szubsztancia, itt az időnek nincs jelentősége. Minden, ami volt, van és meg fog történni, itt van megírva.

    Sok irodalomban olvasható, hogy megkülönböztetik a tisztánlátást (clairvoyance), szintekre bontják. Úgy, mint tisztánhallás (clairaudience), tisztánérzékelés vagy tisztánérzés (clairsentience), távolbalátás (nagy távolságokból való információszerzés), múlttal kapcsolatos információszerzés (retrokogníció), jövővel kapcsolatos információszerzés (prekogníció), elmék közti kommunikáció (telepátia), egy megérintett tárgy által közölt információ (pszichometria). De megkülönböztetnek még alapfokú vagy egyszerű tisztánlátást, középfokú látást, teljes tisztánlátást, éterikus látást, asztrális látást stb. Kicsit összezavarodtál? Nem kell. Az előbbiekben írtam le, hogy szeretünk mindent megmérni (a nevén nevezni). Ha valaki úgy szereti, hogy bekategorizálja e képességet, hát legyen, de ismét meg kell említeni, hogy minden forma és információ egy helyen "létezik", az Akashában - a nagy "SEMMI"-ben -! "Ami bent, az van kint", nem hiába tanítják a bölcsek. Egyszerűen, a kitágult tudatállapot.
    Azért születtünk le, hogy emlékezzünk a tudásra és tudjuk alkalmazni, hiszen ezáltal ismeri meg önmagát az Univerzum. Nem egy tanulási folyamatban veszünk részt - már a birtokában vagyunk a tudásnak -, hanem a tudatos gondolkodás és látásmód elsajátítása a cél, amit öregkorra, talán bölcsebben élhetünk meg.
Ez egy állandó önképzési folyamat, amit életünk végéig gyakorlunk és még azon is túl.

    "Aki bármilyen útmutatás alapján is elindult ezen a megismerési élet-úton, nem szabad megállnia, illetve megrekednie a médiumi érzékelési képességek szintjén. Tovább kell lépni az egyetemes létezés kauzális hatásmechanizmusainak a teljes értékű megértéséig, a nagy (elmélet) TEORIÁIG: az Isten-látásig."
  A jelenlegi életérzésből ne táplálkozz, csak ízleld meg és engedd el, tanulj belőle és lépj tovább. Balga az, aki saját kárából nem tanul, a lemezt folyton ugrani hagyja.
Ha nem tudsz dönteni, majd a sors dönt helyetted.

Nem várni, megélni kell az életet. Nehéz eldönteni a helyes utat, hiszen mindenkinek más és más feladata van kortól függetlenül.
A helyes választ magadtól kapod meg, a tükör soha nem hazudik.
A hibás gondolatoktól, pedig szabadulj meg, ez nem emberhez méltó - mindig rólad van szó!!! -.
Sohasem a "spirituális" kellék az eszköz, hanem Te önmagad, az ember.






Hatodik érzék:"tisztán látás"




Ez egy velünk született képesség.
A működési elv egyszerű: hullámok érzékelésén alapul. Ugyanúgy működik, mint összes többi érzékszervünk. 
Látásunk fényhullámokon száguldó külső információknak köszönhetően érzékeli a külső világot agyunkon belül.
Hallásunk hasonlóképpen hullámtermészetű: hanghullámokon kapja a külső információkat, majd belül értelmezhető információkká alakítja. Szaglásunk „adatai” távolból érkeznek, hőérzetünk szintén a konvektorból jövő hullámokat érzékeli testünk felületén, majd agyunkban értelmeződik. Ízlelésünk és tapintásunk hullámtermészetét az fogja most hirtelen megérteni, aki ismeri az anyag hullámtermészetét (kvantumfizika, Heisenberg, Bohr). Tehát lényegében minden érzékszervünk kívülről jövő hullámtermészetű információkat érzékel és elemez. Öt érzékszervünkhöz hasonlóan hatodik érzékünk is hullámtermészetű információkat érzékel, mint a rádió, a tv, a mobil, és egyéb informatikai eszköz. Ezek mind hullámokon keresztül kommunikálnak, mint az infrahullámokkal működő távirányító, vagy az infraport a mobil és a számítógép között. Informatikus lévén tudom, miről szól a kollektív tudat (internet) és a személyes tudat (memória) közvetlen kapcsolata. Számomra messze nem ezoterikus kérdés egy aura elemzése, vagy a távolbalátás (remoteviewing).
A kollektív és egyéni tudat kapcsolata egy hullámtermészetű szubatomi frekvenciaskála. Ez ugyanolyan hullámokon keresztül információkat közvetíteni képes tartomány, mint bármelyik másik elektromagnetikus alapokon működő információs technológia (áram, URH, infra, optikai kábel, stb.). Ennek személyes, egyéni rétegét – a tudat szempontjából – aurának szoktuk nevezni. Testközeli rétege aktuális gondolatainkat tartalmazza (hétköznapi tudat), távolabbi része mélyebb „háttérprogramokat futtat” (tudatalatti/személyiség), és a klasszikus auratojáson túli optikailag láthatatlan mezője már a kollektív tudatba mosódik (akasha?). Tehát az agyunkban realizálódó hullámtermészetű tudatunkat átszövi a kollektív tudat ugyanúgy, mint tudatalattink. Következésképpen a kollektív tudaton keresztüli távolbalátás, érzékelés, telepátia, stb. csak úgy érzékelhető, ha tudatunktól függetlenítjük „magunkat”. Ezt hívjuk módosult tudatállapotnak. Ilyen az álom, a hipnózis, és még számtalan úton elért alacsony frekvenciája agyhullámainknak. Tehát aktuális gondolatainktól függetlenítve antennánkat, belesüppedünk a kollektív tudat végtelen frekvenciaarzenáljába, és innentől kezdődik a tudatmező érzékelésének technikája.
Miután lenyugtattuk agyhullámainkat, csak figyelmünk kiterjesztése, célunk megcímzése, és a bejövő információk megfigyelése/elemzése a feladat. Erre érdemes szánni pár percet, megéri. Figyelmünk célja jó, ha érdeklődéssel tölt el, ezért érzékszervünk jobban ki lesz hegyezve. Mivel hasonlatos hatodik érzékszervünk mindegyik más érzékszervünkhöz, ezért hasonlóan kell hozzáállni: ha valami érdekel minket, jobban érzékeljük, gyorsabb az „adatátvitel”. Ezután ha türelmesen megvárjuk a bejövő információkat, majd ellenőrizzük a valóságtartalmakat, majdnem teljesen biztosak lehetünk a kérdésre kapott válaszban. De soha ne vegyük a látottakat készpénznek, hiszen az információk analizálásakor a legkritikusabb lényeg, hogy megtanuljuk kiszűrni a tévedéseket.
Tanítványaimon tapasztaltam, hogy mindenkinek vannak gyenge pontjai, amik tévedéseket tudnak okozni. Legáltalánosabbak: számok, bal-jobb keverés, és az életkorok meghatározása. Ha megismerjük saját gyenge pontunkat, máris tévedéseinknek 50%-át ki tudjuk szűrni. A többi tévedés puszta fantázia eredménye lesz az esetek 5 %-ában. Gyakorlással ugyanúgy felismerhetjük „dülöngélésünket”, mint ahogy biciklizés tanulása közben tesszük: tévedéseinkkel járó idegrendszeri jelek „beidegződnek”, majd 2-3 hét napi gyakorlás után automatikus reflex gondoskodik arról, hogy kezdetben tudatosan, majd tudat alatt ki tudjuk zárni fantáziatermékeinket.
A tudatmező felhasználási területei ugyanúgy megszámlálhatatlanok, mint ahány dologra látásunkat használhatjuk. Könnyebbé teszi életünket, ha hatodik érzékünkkel kiegészítve látunk dolgokat térben távol és időben előre, mivel a tudatmező az idő aspektusával kiegészítve legalább négydimenziós.Hasznos lehet, ha egy hullámhosszra tudunk kerülni másokkal, így megérezzük gyermekünk betegségének lelki okát is. Könnyebben megtalálhatjuk elveszett tárgyainkat, vagy a legközelebbi parkolóhelyet. Érzékeljük az időjárási változásokat, és kikerülünk a dugóból. Ráérzünk, ha megromlott az étel, és tudjuk, ha késik partnerünk a találkozóról. Könnyebben megálmodhatjuk, mit és hogyan kellene következő lépésben tennünk. Gyakorlottabb formájában tudatalattinkkal, felsőbb énünkkel és entitásokkal, vagy elhunytakkal is kommunikálhatunk, vagy átnézhetjük az Akasha mélyebb aspektusait is. Feltalálók nagyobb találmányai is néha – de nem mindig – egyszerűen csak „leestek” (Tesla, Leo, Mengyelejev, Einstein, stb), mégis, az együttérzés a legjobb felhasználási területe a tudat érzékelésének.
Például amikor képesek vagyunk veszekedő párunkkal egy hullámhosszra kerülni és megérteni a problémája mögötti valós problémát, vagy fenyegető főnökünkkel ténylegesen együtt érezni, és megérteni mit rontottunk el. Egy hullámhosszra kerülhetünk gyermekünkkel, hogy rájöjjünk, miért nem akar iskolába járni, és mi lenne a megoldás. De nemcsak élőkre lehet ráhangolódni, az Akashán keresztül korábbi tudatformákkal is fel lehet venni a kommunikációs „hangot”: megtapasztalhatjuk Hitler és Jézus önvalóját, előítéletek nélkül megismerhetjük Bin Ladent és Busht. Buddhával és Krshnával tudunk feltétel nélkül, szubjektív vallási dogmáktól függetlenül együtt érezni, megérthetjük mit akarnak és miért, megérthetjük a bennünk rejlő mindenségnek egyre több aspektusát. Saját magunkon belüli megismerésen keresztül átéljük, és – láss csodát – megszeretjük az egészet, úgy kint, mint ahogy bent! Ezt a tibetiek a Lodzsong szertartáson belüli Tong-Len technikának hívják, ami „küldés-fogadást” jelent. Információk fogadásának és küldésének ősi technikája, melyet leírni sem érdemes, mert itt nyugaton talán még a legelfajultabb ezoterikus ember is legyint, pedig minden kultúrában használták a sámánok/táltosok… a tibetieknek egyszerűen csak volt legalább 2000 évük foglalkozni a téma tökéletesítésével, és így kialakították a világ talán leghatékonyabb tisztánlátás technikáját: az igazi együttérzést.






A hatodik érzék.




Országunk egyik legfoglalkoztatottabb auraszakértője és -látója, tisztánlátás-oktató és kutató, Bognár Tas osztja meg velünk tapasztalatait és ázsiai tanulmányait. Elmondja, hogy a hatodik érzék ugyanolyan velünk született képességünk, mint bármelyik másik érzékszervünk.
Nem természetfeletti, nem érzékszerveken túli „extraszenzor”, és a legkevésbé sem ezoterikus dolog. Egyszerűen csak saját tudatunk és tudatalattink, illetve mások mentális kisugárzásának belső képekkel való érzékeléséről van szó. Mindenki használja minden nap, de intuíciónkat általában fantáziálásnak könyveljük el – néha jogosan, néha nem.
A köznyelv szóhasználatában hatodik érzék alatt azt értjük, amikor valakinek megérzése, intuíciója van, esetleg telepatikusan képes öt érzékszervén túli tudatátvitelre. Valójában nem csak erről van szó. Saját gondolatainkat is ezzel a hatodik érzék érzékszervvel vesszük belső képekként. Tudatalattinkat álmainkon keresztül belső filmekként „látjuk”. Tehát tudatunk, és más tudati formák érzékelése  –  melyeket nem a klasszikus öt érzékszervvel észlelünk – önmagában a hatodik érzék.Nevezhetjük harmadik szemnek vagy lelki szemünknek is, mivel optikai szemünkhöz hasonlóan képekben realizálódik „belső látásunk”.
A személyközi (interperszonális) megérzések elsősorban az érzelmi kapcsolatban álló élőlények között szoktak létrejönni: az anya megérzi ha gyermekével komoly baj van, barátok megérzik egymás telefonhívását, párkapcsolatban élők a megcsalást, rokonok megálmodják egymás halálát, állatok gazdájuk hazajövetelét, ikrek érzik és tudják ikertársuk gondolatait. Ezeket mindenki ismeri, annyira hétköznapi tények, hogy se cáfolni, se bizonyítani nem érdemes.
 
Viszont a szakmában használt belső látást már ezoterikus körökben is természetfelettinek tartják, szkeptikusok egyenesen elutasítják létezését.Ilyen a bűnügyi médium, a spiritiszta, a látó, a távdiagnoszta, az auraszakértő, a tarot kártyás, és még az asztrológus is, hiszen így ő is mélyebben láthat a bolygóállások személyes aspektusai mögé. Mindez tulajdonképpen csak a mindenki számára adott hatodik érzék irányított, tudatos használata főállásban. A spirituális technikák alapja a harmadik szem, azaz a hatodik érzék tudatos használata, hiszen a „spirit”, avagy a lélek, azaz a tudat érzékeléséről van szó. Mivel régebben minden ezzel foglalkozó „szakembert” máglyán égettek el itt nyugaton (és világszerte, ahol a fehér ember pusztított), emiatt kultúránkból ez a téma teljesen eltűnt, és csodának, természetfelettinek számít.

Pedig jobb, ha tudjuk, hogy a természetben nincs természetfeletti jelenség! Csupán megmagyarázhatatlannak tartott dolgokat szoktunk – minden történelmi korban aktuális fejlettségi szintünk függvényében – misztikusnak és hihetetlennek elkönyvelni. Newton kijelentette, hogy madárnál nehezebb tárgy sosem fog repülni. A francia tudományos akadémia 1840-es közleményében kiadta, hogy „égből alázuhanó kövek nem léteznek”…ezeket ma meteoroknak hívjuk. A tudatmező érzékelésének bármilyen formája (távolbalátás, prekogníció, chanelling, médiumitás, stb.) ugyanilyen okok miatt rendkívül ezoterikus, hiszen kutatások hiányában ismeretlen terület. A tudomány egyik legnagyobb kérdése: hol a tudat?
Tudományos kutatások szerencsére már megfelelő mennyiségű bizonyítékot gyűjtöttek az élőlények közötti transzperszonális kapcsolatokra (Rhine, Krippner, Moody, Targ, Puthoff stb). Mivel ez a tudományág mindössze 80 éves, ezért rendkívül kevés tudományosan megalapozott tényről beszélhetünk. 1930-ban kezdtek laboratóriumi körülmények között foglalkozni a telepátiával, tehát az elektromosságnál fiatalabb tudományról van szó!

Bátrabb kutatók a teleszomatikus jelenségekkel (ima, távgyógyítás, energiagyógyászat, stb.) kapcsolatban is jutottak már statisztikailag „lehetetlen” eredményekre. Norman Shealy idegsebész azért dolgozott rendszeresen a tisztánlátó-távdiagnoszta Carolyn Myssivel (munkájukról a The Creation of Health c. könyvében olvashatunk), mert 100 esetből 93 távdiagnózis megállta a helyét pusztán név és életkor alapján, telefonon keresztül. Egy a Stanford Egyetemen tudományosan szigorú körülmények között végzett laboratórumi kísérletben bizonyították, hogy két egymás mellett meditáló ember EEG-vel mért agyhullámai majdnem 100%-ban egy hullámhosszra kerülnek… két ember EEG mintázata viszont a kísérlet elejétől végéig 92% pontossággal megegyező képet mutattak: ők voltak az egy hullámhosszon lévő szerelmes pár.
- Informatikus rendszergazdaként dolgoztam évtizedekig – meséli Bognár Tas –, de a tudati technikák érdekeltek mindig is, majd ötéves ázsiai kint tartózkodásom után itthon mint „látó”, auraelemzéssel foglalkozom. Emellett tanítom az auralátást (amire mindenki képes!), és egyéni tanfolyamokon a tisztánlátás, távolbalátás, chanelling, stb. rejtelmeibe vezettem be azt a több száz tanítványt, akik az utóbbi években sikeresen elvégezték a tudatmező érzékeléséről szóló „Tisztánlátás a gyakorlatban” c. meglehetősen gyakorlati tanfolyamot. Mivel a tanfolyamon ugyanúgy sikeres volt a pszichológia professzora, mint a pilóta és a rendőrnyomozó, ezért tapasztalati alapokra hivatkozva biztosan állíthatom, hogy tisztánlátásra mindeki képes!
A tanítványok egy tibeti technikának köszönhetően már az első alkalommal elképesztő dolgokat képesek produkálni: pusztán név és életkor alapján leírják egy 150 kilométerre lévő személy részletes kinézetét, betegségeit, ruházatát. „Látják”, hogy éppen egy strandon van a gyerekével, és tudják, hogy A titok c. könyv elolvasása óta egy türkiz kocsira vágyik… a márkáját és típusát is elmondja a tanítvány. Egy másik esetben elmondja, hogy a távolban lévő személy éppen kórházban van, és érezhetően fáj a bélelszorulása… ezt saját testén érzi, amit teleszomatikus hatásnak nevezünk. Egy másik tanítvány a tudatmezőn keresztül érzékeli, hogy a távolban lévő személy nem szemüveges, de kontaktlencsét hord, 2,5 dioptriás szeme mínuszos! Egy másik érzékeli aurám átnézésekor, hogy édesapám agyvérzésben halt meg 10 éve… és tényleg! Sebész tanítványom egy személy térde mögött mentálisan megtalál egy apró cisztát, majd elmondja, hogy lyukas szívvel született. A ruhatervező lány egy rokonom aznap viselt ruháját írta le következőképpen: bokáig ér, ujjatlan, tengerkék, virágmintás, thai selyem. Mindezekből látszik, hogy a tanítvány adott szakterületében jártasabb, ezért részletesebben írja le a „látottakat”.








70 ÉVE KOPLALÓ INDIAI JÓGI TITKA







Nem régen nagy vihart kavart jogi a fényevő,aki állítása szerint 70 éve nem vesz magához sem ételt,sem folyadékot,mégis életben van.Mi ennek a titka,s milyen veszélyeket rejt magában?




Továbbra sem tudják megfejteni az orvosok annak a 83 éves indiai jóginak a titkát, aki állítása szerint hetven éve nem vett magához táplálékot és folyadékot.
"Még mindig nem tudjuk, hogyan marad életben" 
- jelentette ki Szudhir Sah neurológus, miután a múlt héten véget ért Prahlad Dzsani két héten át tartó nonstop kórházi megfigyelése.A jógit két héten át összesen harminc orvos vizsgálta a nyugat-indiai Ahmedábád egyik kórházában. "Ez alatt az idő alatt a férfi semmilyen táplálékot, folyadékot nem vett magához, vízzel csak fürdéskor és gargalizáláskor lépett kapcsolatba, és vécén sem volt" - közölte G. Ilavazahagan, az indiai nemzetvédelmi kutatóintézet élettani kutatásokkal foglalkozó részlegének igazgatója.A kutatók abban reménykednek, hogy a számos vizsgálat eredményei segítséget nyújthatnak abban, hogy túlélési stratégiákat dolgozzanak ki természeti katasztrófák és szélsőséges stresszhelyzetek esetére, valamint űrkutatási célokra, például Mars- vagy Hold-expedíciók számára.Az orvosok mágneses rezonancia-vizsgálatot, DNS-elemzést és hormonteszteket végeztek, elektródákkal mérték Dzsani agy-, vese- és szívműködését, valamint egyéb idegélettani és génvizsgálatokat is elvégeztek. Ezeken kívül részletesen elemezték az aszkéta vérét is. Az eredmények néhány héten belül készülnek el. 
A szakállas aggastyán a vizsgálatok végeztével hazatért közeli falujába. A férfi azt állítja, kizárólag a meditációból nyeri az életben maradáshoz szükséges energiát. Elmondása szerint nyolcéves korában egy istenség megáldotta, és azóta nincs szüksége semmilyen fizikai táplálékra. Arról is beszélt, hogy egy misztikus és megmagyarázhatatlan folyamat révén egy szájpadlásán található lyukon keresztül nyer vízcseppeket.

Sah szerint amennyiben Dzsani nem táplálékból vagy folyadékból nyeri az energiáját, akkor feltehetőleg valamilyen körülötte lévő energiaforrásnak, például a napfénynek köszönheti életben maradását. "Gyakorló orvosként nem hunyhatunk szemet afelett, hogy a kalórián kívül egyéb energiaforrások is létezhetnek" - jelentette ki a neurológus.
 
forrás:(MTI)







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése