2016. július 11., hétfő

Texasban legyen Új Izrael!







Texasban legyen Új Izrael!





Fokozódó feszültség az USAés Izrael közt



Mindinkább fokozódnak a feszültségek az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia közt, miközben Barack Obama találkozókat tart az Öböl-országok vezetőivel. Szakértők szerint azonban nem a szaúdi királyság az egyetlen közel-keleti ország, aminek tartósan megromlanak a kapcsolatai Washingtonnal: Izrael és az Egyesült Államok közt szintén szembenállás kezd kialakulni.
Kilenc hónap maradt hátra Barack Obama elnöki tisztségéből, és a választások előtt az amerikai elnök láthatóan arra törekszik, hogy bebiztosítsa; korábbi szövetségesei kitartanak az Egyesült Államok mellett – az amerikai elnök megpróbál biztonsági garanciákat adni azoknak az országoknak, melyek eddig az amerikai külpolitikai törekvés katalizátorai voltak a Közel-Keleten. Egy a közel-keleti történésekre szakosodott amerikai hírügynökség, a The Media Line azonban arról számol be, hogy az utóbbi évek során kialakult szembenállások túlmutatnak Barack Obama elnökségén. “Bár az iráni atomprogram hatásaként kialakult ellentétek sokak reményei szerint hamar feloldódnak, és Obama elnökségének végére helyreállhat az amerikai-izraeli viszony, mindinkább egyértelművé válik, hogy ezzel ellentétes trend van kibontakozóban.”
A lap visszautal arra, hogy Benjamin Netanyahu kijelentése szerint “örökre Izrael része fog maradni” a Golán-fennsík, amit Izrael az 1967-es hatnapos háború során szerzett meg, és 1981-ben annektált. Genfben azonban már formálódik egy tervezet, ami a Golán-fennsík Szíria számára történő visszaadását előírja, Netanyahu emiatt szombaton egyértelműen közölte az amerikai külügyminiszterrel, hogy a szíriai polgárháború politikai rendezését támogatja, de Izrael Szíriával közös határai nem fognak változni. Netanyahu szombaton azt is kijelentette, hogy függetlenül attól, milyen döntéseket hoznak nemzetközi szervezetek, az izraeli hadsereg nem fog kivonulni a Golán-fennsíkról.
A lap azonban azt írja, az amerikai fél erre azonnal egyértelmű és elutasító választ adott. John Kirby külügyi szóvivő az 1967-ben megkaparintott területek kapcsán azt mondta, hogy “ezek a területek nem Izrael részei, pontos státuszukról tárgyalásos úton kell dönteni. A jelenlegi szíriai helyzet azonban ezt nem teszi lehetővé.” Joe Biden amerikai alelnök emellett azt mondta: “határozottan úgy gondolom, hogy az izraeli kormány utóbbi évek során tett lépéseivel – a telepek szisztematikus kiterjesztése, a földkisajátítások legalizálása – Izrael rossz irányba halad”.
Az Arab Liga bejelentette, hogy rendkívüli találkozót tart Kairóban az izraeli miniszterelnök kijelentése kapcsán.





Merkel még bukása előtt bevonulna Kelet-Európába



Németország készen áll arra, hogy kiterjedtebb szerepvállalást folytasson a NATO kelet-európai misszióiban, és “megvédje szövetségeseinek keleti határait”.
Ezt a kezdeményezést maga Angela Merkel német kancellár jelentette be, az úgynevezett “G5” hannoveri konferenciáján. A rendezvényen német, amerikai, brit, francia és olasz vezetők vettek részt, akik Barack Obama európai körútját követőn hirtelen mind elkötelezetté váltak azirányba, hogy megvédjék kelet-európai szövetségeseiket. A Der Spiegel szerint ez azt jelenti, hogy Németország azonnal ezer katonát küld Litvániába egy hadgyakorlatra.
Március közepén Linas Linkevicius, Litvánia külügyminisztere kérte, hogy Németország aktívan vegyen részt a NATO litvániai katonai jelenlétének fokozásában. Az észak-atlanti szövetség vezetői júliusban találkoznak Varsóban, ahol várakozásaik szerint 28 tagállam vezetői közösen megegyeznek a kelet-európai katonai jelenlét fokozásáról. Ezen a találkozón születhet döntés arról, hogy pontosan milyen létszámban érkeznek további amerikai és német csapatok az orosz határ mellé.



Német sajtó: nincs szükség amerikai tankokra Kelet-Európában




Németországban nem kapott széleskörű támogatást az amerikai hadsereg Kelet-Európába történő bevonulása és állandó jelenlétre berendezkedése: egyes sajtóorgánumok azt is ki merték jelenteni, hogy nincs rájuk szükség, mert nincs mi ellen.
Philip Breedlove tábornok, az Európában állomásozó amerikai haderő parancsnoka szerint az intézkedés azért volt szükséges, hogy ellensúlyozzák az “agresszív oroszokat”. A német sajtó azonban nem fogadta kitörő lelkesedéssel az amerikai jelenlét fokozását, – ehelyett sokkal hasznosabbnak tartanák, ha inkább a Közel-Keleten jelennének meg az amerikai páncélosok, az Iszlám Állam elleni harc részeként. Korábban amerikai sajtóorgánumok is az adófizetők pénzének elszórásaként értelmezték, hogy Washington mintegy 3,4 milliárd dollárt költ “európai szövetségeseinek megnyugtatására”, és 2017-ben tovább fokozza katonai jelenlétét Kelet-Európában.
A német sajtó szintén kétkedve fogadta ezt a “megnyugtató intézkedést”. A Straubinger Tagblatt szerint nincs bizonyíték arra, hogy Oroszország tényleges veszélyt jelentene a nyugati szövetségre. “De ha mégis veszélyt jelentene, 250 amerikai tank és 4500 katona csak szimbolikus szerepet töltene be Putyin elnök katonai lehetőségeivel szemben. Oroszország napok leforgása alatt 30 ezer katonát küld a konfliktus-zónába, ha akar.”
A Die Freie Presse eközben hangsúlyozta, hogy a NATO a kelet-európai katonai jelenlét állandósításáról hozott döntése veszélyt jelent az egyébként is instabil globális biztonságra. “A fenntartható diplomáciai kezdeményezések, melyek célja, hogy visszatérítsék Oroszországot a tárgyalóasztalhoz, sokkal fontosabbak lennének, mint a katonai erő demonstrálása.” A lap szerint a konfliktusrendezésnek nem a legagresszívabb formáját kellene választani, ehelyett vissza kell térni ahhoz a diplomáciához, aminek alapja nem a konfrontáció, és törekszik a különböző érdekek kompromisszumra juttatására.
A WAZ német napilap szintén azt hangsúlyozta, hogy a NATO kelet-európai tevékenysége nem csak hatástalan, de kontraproduktív is; az USA és a NATO közti bizalmat már megsemmisítették, és emiatt egy újabb hidegháború vette kezdetét. Emellett azt valószínűsítette, hogy a nagyhatalmak erőfitogtatását hamar megelégelik majd a kelet-európai nemzetek, és a térségi országok idővel újra a szélsőséges nacionalizmus és izoláció felé fordulhatnak, hogy ezáltal mindenfajta nagyhatalom szorításából megszabaduljanak. A térségi országok befelé fordulása azonban olyan tényező – az értékelés szerint -, ami hosszú távon lerontja a biztonsági helyzetet Kelet-Európában, mert a térségi országok újra egymás ellen fordulhatnak, elutasítván mindenfajta nagyhatalmi vagy nemzetközi konfliktusrendezési kezdeményezést.







A NATO az atomháború szélére sodorja Európát





A NATO véglegesen felhagy a nukleáris leszereléssel, és azt tervezi, hogy a non-proliferációs egyezmények nyílt sértésével atomfegyvereket telepít Kelet-Európába. A nyugati katonai tömb agresszív lépése Oroszországot ennek megfelelő válaszlépésekre kényszeríti.
A Kommerszant napilapnak adott interjút egy vezető orosz diplomata, aki arról nyilatkozott, hogy a NATO atomfegyverek elhelyezésére készül Európában, ami Oroszországot adekvát válaszlépésre kényszeríti. Korábban erre utalt az a tény, hogy a NATO-légierő nukleáris fegyverek hordozására képes gépeket összpontosított Kelet-Európában, különösen a balti országokban. A NATO szeptemberben az “Atlanti Megoldás” nevű hadgyakorlatra hivatkozva küldött atombomba hordozására alkalmas repülőgépeket közvetlen az orosz határ mellé, a balti országokba. A nyugati országok akkor orosz propagandának nevezték azt az információt, miszerint a NATO atomfegyvereket akar elhelyezni Kelet-Európában. Vezetőik kijelentéséről azonban hónapokon belül egyértelművé vált, hogy hazugság volt: az utóbbi hetek folyamán a NATO már hivatalos szinten is elismerte, hogy újabb – amerikai – B61-12 atombombákat helyez el Európában. Ennek okán az is egyértelmű, hogy az atombomba hordozására alkalmas gépeket már ennek előzetes lépéseként küldték a balti országokba, a nyilvánosságnak pedig egyszerűen hazudtak a tervezett lépés kapcsán.
Mihail Uljanov, az orosz külügyminisztérium non-proliferációs és fegyverkontrollért felelős hivatalának igazgatója pénteken a Kommerszantnak nyilatkozva azt mondta, a NATO agresszív lépése ennek megfelelő választ követel meg Oroszországtól. “A katonai szférában általános törvényszerűség, hogy minden lépés válaszlépést kényszerít ki. Biztos vagyok benne, hogy Oroszország adekvát választ ad az amerikai atombombák Európában elhelyezésére, és ennek részletei a körülmények alapos vizsgálata mentén kerülhetnek megállapításra.”
A NATO jelenleg azt tervezi, hogy a Németországban, Belgiumban, Olaszországban és Törökországban elhelyezett összesen 180 darab B61-es atombombát a 2020-as évek elejére B61-12 változattal helyettesítse. Arról azonban nincsenek elérhető információk, hogy a “korszerűtlen” atombombákat hatástalanítanák, így valószínűsíthető, hogy azok a szövetség más országaiba lesznek áthelyezve. Tekintve, hogy a NATO az utóbbi egy év folyamán agresszív haderő-összpontosítást folytatott a balti országokban, és – az amerikai légierő és páncélos haderő mellett – több tízezer amerikai katona jelent meg Kelet-Európában, ez 180 atomtöltet megjelenését vetíti előre a balti országokban és Nyugat-Ukrajnában.
Uljanov kijelentette; ezzel a NATO egyértelműen kinyilvánította, hogy szándékosan és hosszú távon sérti a nukleáris leszerelés kapcsán érvényben lévő nemzetközi egyezményeket. A nyugati katonai tömb újra atomfegyverek felhalmozásával akarja biztosítani a világpolitikában az elmúlt évtizedek során szerzett domináns szerepét. Ez nemcsak globális szinten újraindítja a nukleáris fegyverkezést, hanem haszontalanná tesz minden, a nukleáris leszerelés terén eddig elért eredményt.
Amennyiben a NATO elkötelezett marad az atomfegyverekkel folytatott erőfitogtatás irányába, Oroszország számára nyitott a lehetőőség, hogy ennek megfelelő választ adjon az újonnan jelentkező fenyegetésre. A NATO nukleáris fegyverkezésére adott szimmetrikus válaszként Oroszországnak lehetősége van arra, hogy számos atomfegyvert állomásoztasson mélyen az Európai Unió határain belül. A Kalinyingrád enklávé Oroszország része, délről Lengyelországgal, északkeletről Litvániával határos, nyugatról a Balti-tenger határolja. Amennyiben a NATO nukleáris csapásmérő erőt épít a balti országokban és Kelet-Európában (az orosz határ mentén), egy a nyugati katonai tömb által kezdett expanzív háború esetén Moszkvának lehetősége van arra, hogy közvetlen a lengyel határ mellől indítson nukleáris csapást az agresszor ellen. Olyan módon, hogy ahhoz nem kell atomfegyvert állomásoztatnia az orosz határon kívül. Ennek okán, a NATO-országok jelenlegi biztonságpolitikája nem csak értelmetlen, de egyben öngyilkos jellegű is, amivel az atomháború szélére sodorják Európát.
Egy ilyen nagyhatalmak közti összecsapás elsősorban az Amerikai Egyesült Államok érdeke, hiszen maga a konfliktus az amerikai határtól tízezer kilométerre történne, ezáltal az USA területén nem jelentene közvetlen katonai fenyegetést. Érdekeltek-e a térségi országok vezetői egy olyan biztonságpolitika fenntartásában, amiben Közép- és Kelet-Európa csak mint járulékos veszteség szerepel?









A migrációs válság eltereli a figyelmet az amerikai invázióról





A NATO azt tervezi, hogy tovább bővíti katonai jelenlétét az orosz határ mentén. Amerikai sajtóértesülések szerint a balti országokba és Lengyelországba is tovább özönlenek az amerikai fegyveresek.
Alig egy hete értek véget a térségünkbe küldött amerikai fegyveresek hadgyakorlatai, az Egyesült Államok máris továbbküldi őket az orosz határ irányába, helyükre pedig újabb csapatok érkeznek, vélhetően újabb hadgyakorlatokkal. A Wall Street Journal beszámolója szerint Lengyelországba, Észtországba, Lettországba és Litvániába is országonként ezer amerikai katona érkezik.
Oroszország állandó NATO-nagykövete, Alexander Grusko elmondása szerint a lehető legrosszabb forgatókönyv valósul meg Kelet-Európában, és a NATO terjeszkedése miatt a nyugati tömb és Oroszország közti fegyveres összeütközés egyre valószínűbbé válik. Grusko hangsúlyozta, hogy a bevándorlással kapcsolatos médiahisztéria egy fedőakció, amivel elterelik az emberek figyelmét a háborús készülődésről. Miközben a sajtó szó szerint elárasztja az embereket a migrációs válsággal kapcsolatos hírekkel, az európai országok Washington irányítása alatt háborús készülődést folytatnak Oroszország ellen.
Szeptemberben a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov kijelentette, hogy a NATO agresszív terjeszkedése az orosz határ irányába arra kényszeríti Oroszországot, hogy ennek megfelelő ellenintézkedéseket tegyen.







Nukleáris katasztrófa lehetőségével számolnak Brüsszelben




Belgiumban a hatóságok azt tervezik, hogy az ország összes lakosának olyan tablettákat osztanak ki, ami minimalizálja a radioaktív sugárzás lehetséges hatásait.
Belgiumban (és az ország határain túl) jelenleg azoknak a lakosoknak osztanak ki jódtablettát, akik atomerőművek 12 mérföldes körzetében élnek. A Libre Belgique napilap szerint azonban Maggie De Block egészségügyi miniszter javasolta, hogy ezt terjesszék ki 62 mérföldre, ami gyakorlatilag az ország egész területét jelenti.
Belgium a jelenlegi törvények szerint 2025-ig összes atomerőművét leállítja, és nagyrészt megújuló energiaforrásokkal fogja biztosítani az ország energiaellátását. A közelmúltban azonban számos olyan eset történt Európában, ami alapján a hatóságok azzal számolnak, hogy terroristák az atomerőműveket fogják célba venni.
Februárban a Derniere Heure napilap arról számolt be, hogy a Belgiumban végrehajtott rajtaütések során a hatóságok olyan bizonyítékokhoz jutottak, melyek alátámasztják, hogy a Daes nukleáris csapást akar mérni Európára, és ennek részeként atomerőművek ellen terveznek támadásokat. A feltételezett terroristák elleni rajtaütések során a hatóságok olyan videofelvételeket találtak, melyek egyértelművé tették, hogy egy terrorsejt tagjai a saját lakásán megfigyelés alatt tartották a belgiumi atomprogram igazgatóját.
Novemberben sajtóhírek kezdtek terjedni arra vonatkozóan, hogy Belgium területén robbanás történt egy atomreaktorban. A Doel erőművet működtető Electrabel képviselője a Het Laatste Nieuws napilapnak nyilatkozva akkor azt mondta, hogy a robbanás nem jelent veszélyt a környezetre, mert a reaktort korábban leállították. A pontos károkról nem számoltak be az incidenst követően.




Nukleáris csapást terveztek Európa ellen





A Párizsban történt merényletsorozat kitervelőinek “nagyobb ambíciói” lehettek annál, mint hogy gépkarabéllyal gyilkoljanak ártatlan civileket; egy belgiumi napilap szerint a terroristák atomerőműveket akartak felrobbantani Európában.
A Derniere Heure napilap arról számol be, hogy a Belgiumban végrehajtott rajtaütések során a hatóságok olyan bizonyítékokhoz jutottak, melyek alátámasztják, hogy az Iszlám Állam nukleáris csapást akar mérni Európára, és ennek részeként atomerőművek ellen terveznek támadásokat. A feltételezett terroristák elleni rajtaütések során a hatóságok olyan videofelvételeket találtak, melyek egyértelművé tették, hogy egy terrorsejt tagjai a saját lakásán megfigyelés alatt tartották a belgiumi atomprogram igazgatóját.
A hatóságok jelenleg vizsgálják, hogy a már elkészült felvételek “milyen veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra”. A nyomozás során egyelőre nem került megállapításra, hogy a terrorsejt tagjai már a párizsi merényleteket megelőzően is megfigyelés alatt tartották-e a program igazgatóját, vagy ez a tevékenység egy újabb támadássorozat előkészületét jelenti.
Novemberben sajtóhírek kezdtek terjedni arra vonatkozóan, hogy Belgium területénrobbanás történt egy atomreaktorban. A Doel erőművet működtető Electrabel képviselője a Het Laatste Nieuws napilapnak nyilatkozva akkor azt mondta, hogy a robbanás nem jelent veszélyt a környezetre, mert a reaktort korábban leállították. A pontos károkról nem számoltak be az incidenst követően.







Medvegyev: Már nincsenek biztonságos helyek, a nyugati világ is veszélyessé vált




Több mint 20 államfő és számos más vezető politikus gyűlik össze február 12-14. közt a Münchenben kezdődő nemzetközi biztonságpolitikai konferencián. A távoli országokban működő terrorszervezetek és Európát eddig nem közvetlen érintő tömeggyilkosságok helyett ma már a nyugati világ állampolgáraira leselkedő veszélyekkel kell foglalkozzanak Európa vezetői.
Második évtizede zajlik a nyugati világ “terror elleni háborúja”, melynek során az Egyesült Államok vezetésével számos nem-nyugati országban történt az ENSZ BT jóváhagyása nélkül katonai beavatkozás térségi terrorszervezetek, agresszorok jelenlétére hivatkozva. Ahelyett, hogy a beavatkozások biztonságosabbá tették volna a világot, a terrorizmus mind közelebb kúszott Európához, és ma már a nyugati országok számára jelent belső fenyegetést.
Miközben a nyugati országokban vita tárgyát képezi, hogy a bevándorlás összefüggésben áll-e a terrorizmussal, az orosz vezetők részéről a probléma egyértelmű és világos megközelítésére számíthatunk. Szergej Lavrov külügyminiszter és Dmitrij Medvegyev miniszterelnök behatóan foglalkozik majd Európa biztonságpolitikai helyzetével, nyilvánosságra hozzák Oroszország Európa biztonságával kapcsolatos állásfoglalásait. Dmitrij Medvegyev a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva előzetesen elmondta, hogy a biztonsági konferencián az Európát érintő kihívások teljes spektrumával foglalkozni fog, beleértve a katonai, politikai, gazdasági, humanitárius és ökológia problémákat is.
Az orosz miniszterelnök elmondta, hogy a fő biztonságpolitikai kihívásokkal érintőlegesen mindenki tisztában lehet, lévén a nemzetközi média is nagy mértékben foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. “Már nincsenek biztonságos helyek – a világ “biztonsága” nem valósult meg, sokkal inkább vágyálommá vált. Bizonyos országokban gyakorlatilag terroristák léptek a kormány helyére, így elsődleges célkitűzésünk a nemzetközi terrorizmus elleni fellépés kell legyen.”
A Közel-Keletről és Észak-Afrikából jelenleg is több százezer menekült van úton Európába vagy a világ más régióiba, melyekről azt gondolják, hogy védettek a terrorszervezetek tevékenységével szemben. Az Európai Uniót alapvetően egy biztonságos helynek gondolják, de a közelmúlt eseményei rámutattak arra, hogy ma már a nyugati világ sem biztonságos: bármikor történhetnek sok halálos áldozatot követelő terrortámadások, amit a hatóságok láthatóan tömeges megfigyelési programokkal sem képesek megakadályozni.
A nemzetközi terrorizmus mellett egy másik jelentős biztonsági kockázat, hogy olyan csoportok körében zajlik le radikalizáció, akik valamely uniós tagállam állampolgárai, de saját kultúrájukkal a kapcsolatot már elveszítették, az európai társadalmakba integrálódni pedig nem tudnak. A Párizsban, november 13-án történt terrortámadás hívta fel a figyelmet erre, melynek során az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által elkövetett merényletsorozat 130 halálos áldozattal járt és több mint 360-an sérültek meg, a szervezet pedig intenzív toborzó tevékenységet folytat az Európába érkező – és már itt születő – bevándorlók közt. Medvegyev az Európába irányuló bevándorlás kapcsán egyértelműen kijelentette: ostobaság volt megnyitni a kapukat, és válogatás nélkül beengedni mindenkit, aki jönni akar.






Válaszoltak oroszok: nagyon rájuk mászott az amerikai hadihajó



Fellegi Tamás, 2016. április 22., 06:06


A múlt héten orosz gépek súroltak egy amerikai hajót, az oroszok szerint viszont az amerikai hajó merészkedett túl közel az orosz partokhoz, még ha jogilag nemzetközi vizeken is járt. Ezek nem véletlen incidensek: Oroszország folyamatosan kifogásolja, hogy a NATO túlzottan közel húzódik hozzá, és ő ezt fenyegetésnek tekinti.
A USS Donald Cook hadihajó. Forrás: wikimedia.org
Nyomásgyakorlás és elrettentés
Az incidens a Balti-tengeren történt: az orosz gépek közel repültek az amerikai hajóhoz, amely ugyan nemzetközi vizeken tartózkodott, de az oroszok szerint a kelleténél közelebb a Kalinyingrád körüli orosz területhez. Ugyanakkor a két fél megpróbál közeledni egymáshoz: két éve először NATO-orosz találkozóra került sor. Ezen az orosz fél kifejtette, hogy addig nem javulhat igazán a viszony, amíg a katonai szövetség vissza nem húzódik az orosz határ közeléből.
Szerintük a NATO ott tartózkodása nem más, mint katonai nyomásgyakorlás Oroszországra, és az orosz fél minden szükséges intézkedést meg fog tenni, hogy ezt a fenyegetést elhárítsa. Hasonló figyelmeztetés már korábban is zajlott: amikor tavalyelőtt Ukrajna körül kiéleződött a helyzet, Putyin megfenyegette a szövetséget, hogy ha túlzottan veszélyeztetik Oroszországot (például mélyen benyomulnak Ukrajna területére), akkor kénytelen lenne megelőző atomcsapást mérni Lengyelországra, miután ott van a fenyegető NATO fegyverarzenál.


Forró drót
Ennek meg is lett a hatása, a NATO lényegében visszavonult Ukrajnából, feltehetően érezték, hogy ez már valóban a kialakult status quo erős megbontása. Azóta nem is voltak komolyabb incidensek, most viszont a hajós ügy újra azt mutatja, hogy az orosz fél nagyobb távolságtartást szeretne.
A NATO főtitkára is elismerte, hogy a feleknek tárgyalásokat kell folytatni a fölösleges katonai kockázatok elkerülésére, és jobban szabályozni, melyik fél hogy manőverezzen. Javasolta, hogy elevenítsenek fel egy hidegháborús dokumentumot, az ún. bécsi megegyezést, amely szabályozza a nagyobb hadgyakorlatokat és katonai mozgásokat, valamint meghatározza azokat a kommunikációs csatornákat, ahol a felek rögtön kapcsolatba léphetnek egymással, ha valami kifogás merül fel.
Gyenge kommunikáció
Az ukrán válság előtt a NATO nem állomásoztatott erőket Kelet-Európában, de a Krím visszacsatolása óta többnemzetiségű erőt és komoly fegyverzetet kezdtek telepíteni Lengyelországba és a Balti államokba. A felek az eseményeket kölcsönösen fenyegetésként élik meg, noha vélhetően egyik sem annak szánja, nincs egymással szemben támadó szándékuk. Inkább kölcsönös meg nem értésről van szó, amit a nem megfelelő kommunikáció táplál.
A Krím visszafoglalásakor és Kelet-Ukrajna oroszok által lakott részek elszakadásakor Oroszország nem kommunikálta, hogy csak a tisztán oroszok lakta területeket veszik vissza így vagy úgy. Nem tervük viszont sem Ukrajna más részeinek, sem a részben oroszok lakta NATO-tag balti államok visszaszerzése. Így a NATO olyan stratégiát dolgozott ki, ami a keleti NATO-tagállamokat védi, ugyanakkor a NATO sem kommunikálta megfelelően, hogy nincsenek ezen túlmutató szándékai.
Jogilag zűrös ügyek
A kommunikáció ma sem egyértelmű: Oroszország tagadja, hogy közvetlen hatása lenne a kelet-ukrajnai szeparatizmusra, noha valószínűleg sokkal tisztább ügy lenne, ha elismerné, hogy segíti az elszakított oroszokat a függetlenedésben vagy a hazatérésben, ahogy a NATO is elszakította Koszovót Szerbiától (a Krím visszaszerzésekor ezt emlegették is). Végülis mégiscsak Lenin, illetve Sztálin által önkényesen húzott határokról van szó, amik 1991 végén hirtelen nemzetköziek lettek, ahogy Jugoszlávia felbomlásakor is a Tito által tetszés szerint húzott határok lettek nemzetköziek.
Jogilag igen bonyolult, gyakorlatilag feloldhatatlan helyzetek, de megfelelő kommunikációval a felek jobban tudtára adhatnák egymásnak szándékaikat, sok félreértés elkerülhető lenne, kevesebb lenne az incidens, és kevésbé kéne fegyverkezni és fenyegetőzni. Igazából egyik fél sem akar újra hidegháborúzni.

Pánikban Az USA- Orosz Tengeralattjárók Uralják A Csendes-Óceánt



 by foszerkeszto - 2016.04.240



A TASS hírügynökség közleménye szerint a Csendes-óceánon az orosz tengeralattjárók okozzák a legnagyobb gondot az amerikai haditengerészetnek.
Harry Harris admirális szerint, aki az amerikai csendes-óceáni flotta parancsnoka, Oroszország nagy veszélyt jelent a térségben, mivel Moszkva folyamatosan korszerűsíti és fejleszti haditengerészeti erőit.
Az orosz csendes-óceáni flotta hadihajói, tengeralattjárói és a nagy hatótávolságú repülőgépek rendszeresen üzennek és bizonyítják, hogy Oroszország átvette a katonai hatalmat a térségben, fejezte be mondanivalóját az admirális.
magyartudat.com


Árnyék: A Rabszolgaság Soha Nem Szűnt Meg, Csak Formát Váltott!



 by foszerkeszto - 2016.04.298


A rabszolgaság ott kezdődik, mikor éppen csak kijössz a fizetésedből egyik hónaptól a másikig.
A szalaggyárak egy része is túlórákkal, mindennel együtt  jó ha a 100. 000 forintot kifizetik.
Nos ezt saját hazájukban, saját állampolgáraikkal szembe nem mernék megcsinálni, viszont a hazai cégek többsége még ezen multiknál is gátlástalanabbak, és még brutálisabban kihasználják a dolgozókat.
A multik ezt felismerve, hogy a magyar zokszó nélkül kihasználja a magyart, mert e nép türelmes, ezért magyar munkástoborzó figurákat alkalmaz, és szemét elfordítja a piszkos dolgok felől.
Ám egyet tudni kell, ezen toborzó embereket nem szabad összekeverendők a hivatalos munkaerő kölcsönző cégekkel!
Ezen utóbbiak betartják az aktuális kormányok által munkatörvénykönyvének nevezett rabszolgatartó kézikönyvet.
Viszont hazánk toborzó fiai/lányai,  kizsigerelik a dolgozókat.
Nos náluk semmi nem számít, a lényeg, hogy amit ők bevállaltak, azt rendesen kisajtolják a náluk munkába állt embereken.
Így ha már munkaerő kölcsönzés, (mert pl. sok multihoz csak rajtuk keresztül lehet bekerülni) akkor csak is a nagy munkaerő kölcsönzőket érdemes választani, és nem Jóska-Pistát, mert a nagy, neves kölcsönzők legalább a hivatalos mederben maradnak.
Rusznyák Zsolt
magyartudat.com





Amerika A Világot Akarja Rendre Tanítani



 by foszerkeszto - 2016.04.301


Carter amerikai hadügyminiszter a Szenátus költségvetési vitájában kijelentette: az USA biztonságát öt veszély fenyegeti: Oroszország, Kína, Irán, Észak Korea és a radikális szélsőséges mozgalmak,  írja a Defense.
Az USA minden erővel igyekszik uralni a világot, és elnyomni mindent, ami az amerikai uralom ellen irányul. Oroszország válasz lépései nem maradnak el. Nő a feszültség és a háborús veszély a világban.
Thürmer Gyula
magyartudat.com
A zsidó gyarmat elsődleges terroristái a világot akarják gyarmattá tenni , de már nincs energia potenciájuk , csak úgy vannak még talpon , hogy a Kínaiak elől megpróbálják Afrikát is cionista gyarmattá tenni . Ezért még a migránsokat is Európára engedi , hogy a nemzetállamokat így segítse leépíteni Egy kacsmaszt könnyebb a világkormány alá gyűrni !!! A sok kamatrabszolga mire föleszmél , már soha sem lesz szabad ember !!! És akkor a muszlimokkal együtt mehetnek atomreaktorokat robbantgatni ,
hogy a bankárkaszt azért tudja , hogy nem fenékig tejfel az amit kitaláltak a föld lakosságának a kiírtására !!!!





Washington Újabb Atombombák Európába Telepítését Tervezi



 by foszerkeszto - 2016.04.161



Az orosz diplomáciai tárca aggasztónak nevezte azt is, hogy a Pentagon katonai biológiai infrastruktúrája több országban is megjelent, és az elmúlt években közelebb került Oroszország határaihoz.
Komoly aggodalmának adott hangot pénteki állásfoglalásában az orosz külügyminisztérium amiatt, hogy az Egyesült Államok nukleáris arzenáljának modernizálása keretében új, kisebb kapacitású precíziós légibombák európai telepítését tervezi.
Az orosz diplomáciai tárca szerint ez a projekt nagyon veszélyes, mert jelentősen lejjebb szállíthatja a nukleáris fegyverek alkalmazásának “küszöbét”, mivel az amerikai nukleáris bombákat “harctéri fegyvernek” tekinti.
“Nem feledhetjük el, hogy Moszkva és Washington ezt a lehetőséget huszonöt évvel ezelőtt feladta” – emlékeztetett az orosz külügyi állásfoglalás, amely szerint az Egyesült Államok arra készül, hogy visszatérjen korábbi “felelőtlen gyakorlatához”, ahhoz, hogy “a nukleáris háború peremén járjon”.
Az orosz külügy emellett riasztónak nevezte Washington viszonyulását az atomsorompó-egyezményhez, mert szerinte az Egyesült Államok a nukleáris fegyverekkel nem rendelkező NATO-szövetségeseivel, az úgynevezett “nukleáris megosztás” keretében, az atomfegyverek alkalmazásának képességét gyakorolja.
Moszkva szerint célravezető lenne, ha az Egyesült Államok ugyanúgy a területére vonná vissza az összes nem stratégiai nukleáris eszközét, ahogy azt Oroszország egy negyedszázaddal ezelőtt megtette, tilalmat rendelne el saját területén kívüli telepítésükre, és lebontaná a gyors európai visszatelepítésüket szolgáló infrastruktúrát. Washingtonnak az orosz külügy szerint tartózkodnia kellene attól is, hogy az atomfegyverekkel nem rendelkező NATO-szövetségesekkel együtt ilyen fegyverek alkalmazását gyakorolja.
Az orosz diplomáciai tárca aggasztónak nevezte azt is, hogy a Pentagon katonai biológiai infrastruktúrája több országban is megjelent, és az elmúlt években közelebb került Oroszország határaihoz.
Az orosz külügyi állásfoglalás szerint nincs értelme visszatérni az európai hagyományos fegyveres erőkről megkötött (CFE-) szerződéshez, mert Moszkva szerint azt az Egyesült Államok és más NATO-tagországok életképtelenné tették. (Az ebben való részvételét Oroszország 2007-ben felfüggesztette.)
Az orosz külügyminisztérium azt is kifogásolta, hogy az Egyesült Államok és a NATO Oroszország “feltartóztatása” felé vette az irányt, Washington és a szövetség saját javára kívánja billenteni az erőegyensúlyt a NATO kibővítésével, a katonai infrastruktúra keletre tolásával és csapatainak az orosz határ közvetlen közelébe telepítésével.
magyartudat.com
 



Kilenc Méterre Közelítették Meg Az Amerikai Rombolót Az Orosz Harcigépek



 by foszerkeszto - 2016.04.156

Kedden Szu-24-es harci gépek többször is közel repültek a USS Donald Cook nevű amerikai rombolóhoz a Balti-tengeren.
John Kerry amerikai külügyminiszter veszélyesnek és provokatívnak minősítette, hogy orosz harci repülőgépek agresszív módon többször átrepültek egy amerikai hadihajó fölött a Balti-tengeren, nemzetközi vizeken.
Az amerikai diplomácia irányítója Miamiban a CNN hírtelevízió spanyol nyelvű adásának és a Miami Herald című lapnak adott interjújában beszélt erről.
Kerry elítélte, provokatívnak és veszélyesnek nevezte a történteket, s hozzátette, hogy a katonai erő használatára vonatkozó szabályok szerint a romboló akár le is lőhette volna az orosz gépeket.
“Meg kell érteni, hogy komoly dologról van szó, s az Egyesült Államokat nem lehet megfélemlíteni a nyílt tengeren sem. Az oroszok tudtára hozzuk, hogy ez mennyire veszélyes, s reméljük ilyesmi többé nem fordul elő” – fejtegette a külügyminiszter.
Kedden Szu-24-es harci gépek többször is közel repültek a USS Donald Cook nevű rombolójához a Balti-tengeren.
Egy gép mindössze kilenc méterre húzott el mellette, felkavarva a tenger vizét. A gépeken nem látszott fegyverzet, de a pilóták nem válaszoltak a hadihajó legénységének rádiós hívásaira. Orosz KA-27 Helix típusú helikopterek is megközelítették az amerikai hajót, és fényképeket készítettek róla.
Moszkvában csütörtökön az orosz védelmi minisztérium szóvivője nyilatkozott az ügyről, és azt mondta, hogy az oroszok tiszteletben tartották a biztonsági előírásokat. Az amerikai külügymisztérium szóvivője, John Kirby ugyanaznap azt mondta, hogy Kerry felveti az ügyet orosz kollégájának, Szergej Lavrovnak. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője a szokásos napi sajtóértekezletén, újságírói kérdésre válaszolva arról tájékoztatott, hogy Washington már megosztotta ebbéli aggodalmait orosz tisztségviselőkkel.
magyartudat.com



Vlagyimir Putyin Bejelentette Az Orosz Nemzeti Gárda Megalakítását

 by foszerkeszto - 2016.04.052


Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden bejelentette az orosz Nemzeti Gárda létrehozását, mely része a belügyminisztériumi csapatoknak.
Mi létrehozzuk a  Nemzeti Gárdát, amely részt vesz a terrorizmus, és a szervezett bűnözés felgöngyölítésében, amelyek szoros kapcsolatban állnak egymással, mondta az orosz elnök.
Fontos, hogy a belügyminiszter nem csak a rendeletet, hanem a jövőben szövetségi törvényt is alkot annak érdekében, hogy az egész konföderáció területén működni tudjon az orosz Nemzeti Gárda, folytatta Putyin, majd hozzátette, nagyon reméli, hogy a Nemzeti Gárda csapatai is hatékonyan tudják ellátni feladataikat, írja a TASS.
Fotó: © Valerij Matytsin / TASS, archív
magyartudat.com





Heves Harcok Az Örmény És Az Azeri Hadsereg Között



 by foszerkeszto - 2016.04.040


A háborús állapotokat az 1994 óta érvényes, Moszkvában kötött fegyverszünettel kívánták rendezni, azt azonban mindkét oldalon rendszeresen megsértik. 
Folytatódtak az összecsapások vasárnap reggel az azerbajdzsáni és az örmény katonák között Hegyi-Karabah határán, a felek kölcsönösen egymást vádolják a tűzszünet megsértésével – jelentették orosz hírügynökségek.
Az Interfax Hegyi-Karabah “hadseregének” egyik illetékesére hivatkozva számolt be arról, hogy a harcok folytatódnak, nem is szüneteltek az éjszaka, és a karabahiak “teljes ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet”.
Hegyi-Karabah “védelmi minisztériuma” is közölte vasárnap, hogy reggel az azeri hadsereg újra ágyúzni kezdte állásaikat a határ menti térségben, tüzérséget és páncélozott haditechnikai eszközöket is bevetett. A karabahi hadsereg előretolt alegységei intézkedéseket tesznek az ellenség támadó hadműveleteinek elhárításárára – közölte a minisztérium, mellőzve a részleteket.
Folytatódó harcokról számolt be az azeri védelmi tárca is, amely szerint katonáik elfoglaltak néhány magaslatot és települést a térségben, megsemmisítettek hat örmény harckocsit, 15 tüzérségi üteget és száznál több ellenséges katonát. Mindezt tagadta az örmény védelmi minisztérium.
Az azeri és az örmény katonák között péntek éjjel robbant ki újabb, szokatlan hevességű tűzpárbaj Hegyi-Karabah határán. A felek kölcsönösen egymást vádolják az azóta is folytatódó harcok elindításával.
Szerzs Szargszján örmény elnök a washingtoni atomcsúcsról sietve hazautazott. Azt mondta, hogy a jelenlegi harcok a legsúlyosabbak az 1994-ben életbe lépett fegyvernyugvás óta. Örmény oldalon szerinte 18-an haltak meg. Az azeri fél 12 katonájának az elestét erősítette meg.
Örményország és Azerbajdzsán az 1980-as évek vége óta konfliktusban áll egymással Hegyi-Karabah ügye miatt. A többségében örmények lakta terület az 1990-es évek elején – Örményország támogatásával vívott – véres háború nyomán szakadt el Azerbajdzsántól. Az 1994-ig zajló háborúban 30 ezer ember veszítette életét, és százezrek kényszerültek menekülésre. A tartomány parlamentje 1996-ban kikiáltotta Karabah függetlenségét, de ezt csak néhány ország ismerte el. Azerbajdzsán továbbra is saját területének tekinti a karabahi enklávét, ahogyan lényegében Örményország is.
Az utóbbi hónapokban egyre gyakoribbá váltak az összetűzések a két ország fegyveres erői között. Baku kilátásba helyezte, hogy diplomáciai megoldás híján képes és hajlandó akár erővel is visszafoglalni Hegyi-Karabahot, mire Örményország tudatta, hogy semmilyen azeri katonai akciót nem hagy megválaszolatlanul.
magyartudat.com
A hülyéket a zsidók már megint össze ugrasztották , ahelyet , hogy minden zsidót likvidálnának akik a területükön él ,és megszünne a viszáj szítók szerepe inkább gyilkolják egymást !!!!!








Új jelentés: az USA 30 millió embert ölt meg 1945 óta



NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE
iraqbombing
A magyarul Akaszd fel a bankárokat nevű hírportál tanulmánya szerint „az amerikai rezsim a II. világháború óta 20-30 millió embert ölt meg” a világ különböző országaiban. A tanulmány országonként bontásban adja meg a megöltek számát.
 
Formabontó és kliséromboló cikket jelentetett meg a vezető amerikai lap „Kelet-Európa valóban rasszistább a Nyugatnál?” címen. Kenan Malik, az indiai-brit neurobiológus, egyetemi tanár szerző Magyarország példájával indít, amely részben felidézi azt is, hogy Jan-Werner Müller /a Princeton Egyetem tanára/ azt követelte, hogy az Európai Unió a pénzügyi támogatások megvonásával és uniós szavazati jogának felfüggesztésével vesse ki magából Magyarországot, mint egy „olyan országot, amely nem tartja be saját értékeit” [a cikk ismertetését lásd e helyütt az október 15-i keltezésű szemlében]. Sokak szemében a kelet-európaiaknak a menekültekkel szemben mutatott nagylelkűségének hiánya, írja a lap, alapvető „politikai és kulturális űr, amely kettészakítja a kontinenst. A kelet-európai nemzetek a szovjet igát csak negyedszázada dobták le magukról, és újak a liberális demokrácia értékei terén. Etnikailag homogének és nincsenek hozzászokva a bevándorláshoz. Ez okozza – mondják sokan – az elszigeteltséget és előítéletet. A szerző ezután tények sorával mutatja be, hogy ez a beállítás hamis. Bemutatja például, hogy milyen annak a 3 ezer migránsnak az élete, akik az észak-franciaországi Calais mellett lévő „Dzsungelben” élnek, ahol a körülményeket „ördöginek” nevezte a Világ Orvosai nevű szervezet. A sátrakban patkányok hemzsegnek; a víz emberi ürülékkel szennyezett, és az ott élők tuberkulózisban szenvednek. „Ha a Dzsungel Magyarországon vagy Lengyelországban lenne, kétség nem fér hozzá, hogy felháborodást váltana ki. Ugyanakkor kevés történész vagy újságíró bajlódott azzal ,hogy dühödten elítélje Nagy-Britannia küszöbén jelen lévő, förtelemmel kirakatba tett idegengyűlöletet”.   Az embereknek azért kell ott élniük, mert David Cameron brit miniszterelnök nem engedi őket beáramlani az Egyesült Királyságba.
 
A vezető svájci lap szintén formabontó és kliséromboló cikkében Hans-Hermann Tiedje „Németország és a menekültválság: Merkel alkonya” címmel [az eredeti „Merkeldämmerung” szójáték a „Götterdämmerung” – Wanger Niebelung gyűrűjének utolsó darabjára, az Istenek alkonyára – mintájára] azt írja: nem Orbán Viktor, a német sajtó „felháborodás iparának gyűlölet tárgya”, hanem Vucic szerb miniszterelnök beszél „álmenekültekről”, majd így folytatja: „legyen az bármilyen kényelmetlen, de hozzátartozik: orbán érvényes európai jogot alkalmaz határai védelmében. Merkel épp ezt sérti meg és nem először. E kérdésben Angela Merkel Európának már hosszú ideje magyarázattal tartozik”.
 
Az Európai Unió ma nyilvánosságra hozza az izraeli telepekről származó áruk megjelölésére vonatkozó új irányvonalait, jelenti az iráni rádió német programja Brüsszelből. Az erre vonatkozó technikai lépés előkészítése már befejeződött. Az izraeli kormány szerint az EU-nak nincs igaza abban, hogy a megszállt palesztin területeken létesített telepek illegálisak.




Megijedt az EU: ma tárgyalnak arról, hogy felfüggeszthető legyen a törökök vízummentessége (WSJ); Texasban legyen Új Izrael! (JTA);



texas
AMERIKAI VÁLASZTÓK TÖBBSÉGE: TISZTESSÉGTELEN AZ ELŐVÁLASZTÁSI RENDSZER; NÉMET ÉS HOLLAND KORMÁNYZATI FIGYELMEZTETÉS: NE BÍRÁLJA SENKI TÖRÖKORSZÁGOT; REKORDSZÁMÚ PALESZTIN KISGYEREK IZRAELI BÖRTÖNÖKBEN; MARSEILLES-BEN MECSET LESZ ZSINAGÓGÁBÓL, STB.
 
A globális amerikai lap birtokába jutott egy olyan francia-német javaslat, amely szerint az EU gyorsan felfüggeszthetné, sőt meg is szüntethetné a vízummentes utazásra vonatkozó megállapodásokat Törökország, Ukrajna és Grúzia esetében. Erről ma tárgyalnak Brüsszelben a tagállamok. Az Európai Bizottság a múlt héten ajánlott vízummentességi megállapodást a 45 millió ukrán állampolgár számára.  Grúzia a múlt hónapban kapott pozitív választ. Törökország pedig közölte, a migrációs válságban nyújtott segítsége attól függ, hogy június végére 80 millió török állampolgár vízummentesen utazhat-e az uniós országokba.
 
Az amerikai választók több mint fele úgy hiszi, hogy tisztességtelen módon befolyásolt az a rendszer, ahogyan az amerikai politikai pártok jelöltjeiket választják a Fehér Házra és több mint kétharmaduk azt akarja, hogy az eljárást változtassák meg, hozta nyilvánosságra a brit hírügynökség az általa végzett közvéleménykutatás eredményeit. Ezek az eredmények visszhangozzák a republikánusok színeiben versenyző Donald Trump és demokratapárti versenytársa, Bernie Sanders panaszát, miszerint a rendszer olyanokat részesít előnyben, akiknek szoros kapcsolatuk van ezen pártokkal. E kijelentések váltottak ki országos vitát arról, hogy az egész eljárás tisztességes-e.
 
A demokrata színekben pártja elnökjelölti posztjáért küzdő Bernie Sanders bejelentette, több száz kampánysegítőjét elbocsátja, de versenyben marad Hillary Clintonnal szemben és a június elejei kaliforniai megmérettetésre összpontosít, írja a vezető német lap.
 
A német külügyminisztérium állampolgárait attól óvja, hogy nyilvánosan bírálják a török államot. Hollandia az internetes Erdogan-kritikákra figyelmeztet, mivel az ilyen megnyilvánulások a felhasználóknak nehézségeket okozhat törökországi utazásuk esetében.
*             *             *
Összeomlás veszély: az Öböl-államoknak a kőolajár miatt 500 milliárd dollár hiányzik” címmel a cikk arról ír, hogy a Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint ezen országok államháztartásában hatalmas lyukat vágnak az alacsony olajárak. Növekedésüket jelentősen lefelé korrigálta. Az IMF az előrejelzésénél hordónként átlagosan 50 dolláros olajárral számolt.
 
A dél-afrikai kormány az ország sportszövetségei közül négynek megtiltotta, hogy világeseményeket rendezzenek, mert nincs elég fekete játékosaik a nemzeti válogatottban, tudósít az orosz globális tévéállomás angol nyelvű portálja. Fikile Mbalula dél-afrikai sportminiszter közölte, a krikett, a rögbi, a hálós labdajátékok és az atlétika érintett. A kormány most tervet készített elő, hogy növeljék a fekete sportolók számát a nemzeti válogattotokban.
 
Egyre nő az Izrael által bebörtönzött palesztin gyerekek száma, írja a palesztinok jogai mellett kiálló ismert hírportál, amely így kezdi erről szóló beszámolóját: „Izrael idén újabb mélységbe süllyedt azzal, hogy legfiatalabb fogva tartottját, a 12 éves Dima al-Vavit öt hónapra ítélte.” A kislányt büntetése felének kitöltése után most engedték szabadon. Vallatásánál lábbilincsben volt és azóta biceg. A vallatók üvöltöztek vele. /Esetéről minden nagy nyugati sajtóorgánum és hírügynökség beszámolt. Nálunk egyedül a vs.hu./ De idén az ilyen korú gyerekek bebörtönzése már rutin: a zsidó állam a tavalyinál jóval több, 12 és 15 év közötti gyereket vet börtönbe. Jelenleg 440, 18 évnél fiatalabb palesztint tartanak katonai börtönben, ami rekordszám, amióta erről az izraeli hadsereg adatot közöl.
 
Allan Levene kongresszusi képviselőjelölt látva az izraeli-palesztin „béketárgyalások” vergődését, azzal az ötlettel állt elő, hogy egy egészen másfajta kettős állami megoldással kell átvágni a gordiuszi csomót: Texas állam déli részén egy második Izraelt kell létrehozni Új Izrael néven. A Mexikói-öböl mentén elhelyezkedő területen kevesen laknak és az éghajlat is hasonló az izraelihez. Izrael annak fejében kapná meg a területet, ha hajlandó visszavonulni az 1967-es határok mögé. A zsidó állam ezzel nyerne, mert új, békés területre tenne szert. Az USA nyerne, mert nem kellene Izraelnek évente sok milliárd dollárt adnia segélynek. A palesztinok nyernének, mert megkapnák Ciszjordániát. Texas nyerne, mert egy teljesen új államot építenének fel területén.
*             *             *
11 zsidó diák és a Harvard jogi fakultásán végzett egykori hallgató levelet írt alá, amelyben megvédik azt a joghallgatót, aki Cipi Livni volt izraeli külügyminisztert megkérdezte, hogy miért annyira büdös, tudósít a zsidó távirati iroda a levélről hozzátéve, hogy az észak-amerikai és brit egyetemeken egyre terjed az Izrael-ellenes hangulat és a vita arról, vajon az anticionizmus antiszemitizmust hordoz magában, vagy pedig pusztán a zsidó állam bírálata.
 
A Marseille város belvárosában lévő Aranytóra zsinagógát az iszlám Al Badr szövetség vásárolja meg azon folyamat nyomán, amelyben a zsidók kiszorulnak a város egyes részeiből, ahogyan oda muszlimok költöznek, írja a népszerű francia portál. A zsidóknak a városban már nem ajánlatos kippával a fejükön járkálniuk, teszi hozzá a cikk.
 
Az antifasiszta blog tegnap késő este gyorshírben közölte, hogy Magyarországon meghalt „a világ leginkább keresett náci bűnöse”, a 98 éves Csatári László. A csatolt linkre kattintva derül ki a halál időpontja:  2013. augusztus 10.





Első ízben: a britek többsége otthagyná az EU-t (DWN); “populista internacionálétól” retteg a Spiegel; Izrael asztrofizikust rabolt el (PressTV)





A zsidó fasizmus szedi áldozatait , a műveltnek hitt nyugat meg csak statisztál e fajtalan zsidó buziknak !!!Úgy látszik a nyugati kamatrabszolgák, ugyan olyan gyarmatok mint a birodalmi Amerika !!!! Még jó is talán , hogy rájuk engedték a muszlimokat , hátha együtt fognak menni robbantgatni , hogy a holozsidóság kitakarodjon Európából !!!És a magyarok mi a faszt keresnek e terrorszervezet soraikban , még csapatokat is küldünk független országok leigázására , és mindezért a csatlós szerepért , homokkal fizetnek , mert az arany , az olaj , és az ásványkincsek kellenek az elsődleges terrorista államoknak , nekünk már csak a homok jut , azért meg kár , mert itthon is hozzájuthatnának a homokozóban játszadozó nuzeráns zsidókhoz !!!!Ti fityma szűkületben szenvedő kazárjelöltek ne küldjétek a fiainkat zsidó érdekekért háborúba , küldjétek a betelepült zsidóinkat harcolni , hátha ott is hagyják a fogukat , hisz ez az ő mutyijuk !!!!
brexit-800x500

és még: ha a britek otthagyják az EU-t, a svédek többsége is azt tenné, stb.
 
Nagy-Britanniában most először a többség már az EU-ból való kilépés mellett van. Német politikusok a briteket a gazdaságot érő pusztító következményektől óvják arra az esetre, ha az ország tényleg kilép az unióból”, kezdődik a német gazdasági-politikai portál cikke, mely ismerteti az ICM brit közvéleménykutató legújabb felmérésének eredményeit. Ezek szerint a megkérdezettek 46 százaléka a Brexit, a kilépés, 44 százaléka a maradás mellett van.
*             *             *
A németek többsége azt akarja, hogy az EU szüntesse meg, illetve lazítsa az Oroszország elleni szankciókat, derül ki egy most nyilvánosságra hozott felmérésből. A megkérdezettek 35 százaléka a teljes megszüntetés, 36 százaléka a lazítás mellett foglalt állást.
*             *             *
A török parlament elnöke azt mondta, hogy a török alkotmánynak mostantól fogva iszlám alkotmánynak kell lennie. Hozzátette, az állam és a vallás közötti elválasztást végleg meg kell szüntetni. Ez azonban a sária-törvény kényszerű bevezetésével járna, kommentál a lap.
 
A németek vereséget szenvedtek a franciákkal szemben azon gigantikus összegű, 35 milliárd eurós megrendelésben, amely keretében Ausztrália  12 új, óriás méretű tengeralattjárót rendelt. A ThyssenKrupp már nyeregben érezte magát, tudósít a német lap, amikor kiderült, a megarendelést a francia DCNS nyerte el a német és francia vetélytársak előtt. Holland francia elnök személyesen is lobbizott a megrendelésért.
 
DER SPIEGEL
A hetilap főszerkesztőjének kora reggeli köremailjében kétségbeesett hangon ír arról, hogy az osztrák „jobboldali populista Szabadság Párt” elnökjelöltjének győzelme után európai ideológiai hasonmásaik sürgették a jövőbeni szorosabb együttműködést. Amihez még hozzájárul, hogy Donald Trump most öt szövetségi államban is megnyerte az előválasztásokat. „Újabb kérdések merülnek fel, egyik őrültebb a másiknál. Egy populista internacionálé alakul? Vagy a Nyugat lesz az új Kelet? Most csak egy biztos: az őrület módszerré válik”, panaszkodja.
 
 
Egy most napvilágot jelentés szerint a brit kormány legalább negyed millióval becsülte alá a Nagy-Britannia érkezett migránsok számát. Ez hatalmas csapást jelent David Cameron miniszterelnök „Maradj!” (mármint az unióban) kampányára. A Kelet-Európából érkezetteknek sokkal nagyobb számban bocsájtottak ki biztosítókártyát, mint amit a hivatalos adatok mutattak. /A brit lap az ott dolgozó kelet-európaiakat „migránsoknak” nevezi, míg a franciákra és a németekre ezt a szót nem használja, mely aljas diszkrimináció és hazug terminológia természetesen nem háborítja fel a nyusziügyi hazai újságírókat./
 
Genf városa nem hajlandó elmozdítani egy molinót egy kiállítás bejárata elől, amelyre ez van írva: „Nevem Berkin Elvan. A rendőrség a török miniszterelnök utasítására ölt meg”, jelenti az uniós ügyekre szakosodott portál. A felirat mellett Berkin Elvan fotója látható, akit 2013 júniusában öltek meg az isztambuli Taksim téren. Erdogan elnök akkor miniszterelnök volt. Április 25-én a genfi török konzulátus tett panaszt a molinó ügyében.
*             *             *
Egy most nyilvánosságra hozott felmérés szerint a svédek többsége azt szeretné, ha országuk kilépne az EU-ból, ha a Brexit referendumon a britek többsége az EU elhagyása mellett dönt.
 
Az amerikai lap cikkírója felháborodottan utasítja vissza, hogy a Freedom House mára várható sajtószabadság jelentésében Izrael sajtóját már nem szabadnak, hanem „részben szabadnak” kategorizálja. /Izrael „mellesleg” folyamatosan tartóztat le palesztin újságírókat azért is, mert a valóságot ábrázoló fotókat posztolnak ki, és katonasága palesztin tévé-, illetve rádióadókat rohamoz meg, zárja be, kobozza el felszerelésüket. Ha mindez nálunk történne, a FH a magyar sajtót már régen  a „nem szabad” kategóriába sorolná./
 
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa „súlyos aggodalmát” fejezte ki, amiért Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök e hónapban korábban kijelentette, a megszállt szíriai Golán-magaslatok „örökre” Izraelé lesznek, jelenti a globális orosz tévé angol nyelvű adásának portálja.
*             *             *
Az Alternatíva Németországnak (AfD) párt éles belső vita után úgy döntött, hogy hétvégi gyűlésük programpontjaiból törlik a körülmetélés tilalmát, amit a párt bajor tagjai javasoltak. Marad viszont az egymásra hasonlító iszlám halal és zsidó kóser állatvágás megtiltása:  a párt ragaszkodni fog ahhoz, hogy az állatokat levágásuk előtt kábítsák el. /A hazai állatvédők e téren még nem hallatták hangjukat./
 
Izrael ismert palesztin asztrofizikust rabolt el” címen arról számol be, hogy az 53 éves, ötgyermekes Imad al-Barguti egyetemi tanárt a ciszjordániai Nabi Szali ellenőrző ponton tartóztatták le. A professzor plazmafizikát tanít a megszállt kelet-jeruzsálemi Al-Kudsz Egyetemen. Korábban dolgozott NASA-projekteken, kutató volt az Egyesült Államokban, Jordániában, Szaúd-Arábiában, Franciaországban, Németországban és Svédországban. Egy alkalommal már egy hónapig vád nélkül adminisztratív fogságban tartották, és akkor az izraeli hatóságok a nemzetközi tudósközösség tiltakozására szabadították ki.
*             *             *
Bernie Sanders amerikai demokratapárti elnöki kandidáns nem írta alá azt a levelet, amelyben a száz tagú szenátusból 83-an írtak alá sürgetve, hogy évi 5 milliárd dollár amerikai segélyt kapjon Izrael a 2018-ban lejáró szerződés után, melynek értelmében a zsidó állam évi 3 milliárdot kap.
 
Volker Keller, a brémai lutheránus egyház lelkésze és a német város önkormányzatának tagja a jeruzsálemi lapnak küldött emailjét úgy írta alá, hogy „Üdvözlettel: Volker Keller, antiszemita”. Az esetet és a kirobbanó tiltakozásokat ismertető cikk felemlegeti, hogy egy, a lelkészhez köthető csoport 2011-ben izraeli termékek bojkottjára szólított fel és hogy a mostani  ügyben a Simon Wiesenthal Központ is tiltakozik.
 









Fenn kell tartani az Oroszország elleni szankciókat, amíg Moszkva nem teljesíti az ukrán válság politikai rendezését célzó minszki megállapodás előírásait - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök a németországi Hannoverben elmondott beszédében. Barack Obama egy fiataloknak tartott fórumon elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy nem szabad megengedni a népek önrendelkezési jogának megsértését és a 20. században kijelölt határok megváltoztatását "a 21. század brutális erejével". Ukrajnát támogatni kell, hogy megszilárduljon a demokrácia, és az ország a haderejének korszerűsítése révén megvédhesse függetlenségét - tette hozzá az amerikai elnök. 






OBAMA FIGYELMEZTET: NE ETNIKAI ALAPON SZERVEZZÜK EURÓPÁT!





Az Egyesült Államoknak és a világnak erős, gazdaságilag virágzó, demokratikus és egységes Európára van szüksége - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök hétfőn a németországi Hannoverben elmondott beszédében.
Barack Obama egy fiataloknak tartott fórumon elmondott beszédében a legújabb kori történelem világszerte irigyelt, kiemelkedő politikai és gazdasági vívmányának nevezte az Európai Uniót. Rámutatott, hogy az EU szövetségessé tett korábbi ellenségeket, és 28 demokratikus ország békés közösségévé fejlődött. Konrad Adenauer néhai német kancellárt idézve hangsúlyozta, hogy Európa egysége egykor kevesek álma volt, majd sokak reménysége lett, most pedig már mindenkinek szükségszerűség, így az Egyesült Államoknak is.

EGY ÚJ EURÓPA

Európa segít érvényesíteni világszerte a békét és a jólétet szolgáló normákat és szabályokat, és az Egyesült Államokkal együtt rendkívüli teljesítményekre képes.Ezt mutatja a 2008-ban elmélyült világgazdasági válság megfékezése, az iráni atomprogramról kötött megállapodás vagy a tavaly decemberi párizsi klímacsúcson elfogadott éghajlatvédelmi szerződés.
Azonban
"Európa kezd kételkedni saját magában és kezdi megkérdőjelezni az utóbbi évtizedek eredményeit",
ami csak azoknak segít, akik azt mondják, hogy "a demokrácia nem működik", akik a tekintélyelvűség, az intolerancia és a sajtó korlátozásának pártján állnak és "etnikai vonalak mentén" akarják megszervezni az életet.

MIGRÁCIÓ

A menekültválságról szólva kiemelte: nem új falakra van szükség, a közös értékekért pedig akkor is ki kell állni, amikor ez nehéz feladatot jelent. A történelem megmutatja, hogy mindig csak akkor volt haladás, amikor érvényesültek az egymással szembeni nyitottság és az emberi méltóság tiszteletének "időtlen eszméi".
Európa biztonsági helyzetéről szólva úgy vélte, hogy a kontinens időnként "túlságosan derülátó" és bőven van még mit tennie védelme erősítése érdekében. A nyári varsói NATO-csúcsra utalva hangsúlyozta, hogy valamennyi tagállamnak a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékának megfelelő szintre kell emelnie védelmi kiadásait, és az észak-atlanti szövetségnek meg kell erősítenie jelenlétét Lengyelországban, Romániában és a balti államokban, miközben a déli szárnyát fenyegető kihívásokra is választ kell adnia.

SZEMBEN OROSZORSZÁGGAL

Az ukrán válságról szólva kiemelte, hogy fenn kell tartani az Oroszország elleni szankciókat, amíg Moszkva nem teljesíti az ukrán válság politikai rendezését célzó minszki megállapodás előírásait. Hozzátette, hogy nem szabad megengedni a népek önrendelkezési jogának megsértését és a 20. században kijelölt határok megváltoztatását "a 21. század brutális erejével".
Ukrajnát támogatni kell, hogy megszilárduljon a demokrácia, és az ország a haderejének korszerűsítése révén megvédhesse függetlenségét - mondta az amerikai elnök. Hozzátette, hogy jó viszonyra törekszik Oroszországgal, "sokat invesztál" ebbe a kapcsolatba, és reméli, hogy Moszkva felismeri:
"igazi nagyságra nem a szomszédok gyötrésével lehet szert tenni, hanem a világgal folytatott együttműködéssel, és csak ez hozhat tartós gazdasági növekedést és fejlődést az orosz népnek".
Az amerikai elnök EU és az Egyesült Államok kapcsolatát, illetve az amerikai külpolitika törekvéseit vázoló beszédében a többi között kitért a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtő programjai körüli botrányra is. Mint mondta, egyensúlyba lehet és kell is hozni a biztonság és a magánszféra védelmének elvét. Hozzátette: a terrorizmus elleni harc eredményessége érdekében az uniós tagországok között, illetve az EU és az Egyesült Államok között is meg kell osztani a hírszerzési értesüléseket.




FELMENTETT GÁRDISTÁKNAK FIZET KÁRTÉRÍTÉST A RENDŐRSÉG



A Fővárosi Ítélőtábla egy napon két jogerős ítéletben is elmarasztalta a Budapesti Rendőr-főkapitányságot alapvető szabadságjogok megsértése miatt és jelentős összegű nem vagyoni kártérítést ítélt meg a nemzeti jogvédők által képviselt meghurcolt tibetieknek és gárdistáknak - írja honlapján Gaudi-Nagy Tamás.
A BRFK a Fővárosi Ítélőtábla 2016. április 22-i jogerős ítélete alapján két gárdistának köteles nem vagyoni kártérítést fizetni: kamatokkal és perköltséggel együtt – fejenként hétszázezer forintot. 
 
A két gárdistát, Horváth Krisztiánt és Veress Gábort 2009. november 22-én a fővárosi Gellért tér közelében jogtalanul megbilincselték, előállították, majd hat és fél óráig fogva tartották. A felpereseket dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője képviselte.
 
A jogsértettek a vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó 1919-es budapesti bevonulására emlékező rendezvényen vettek részt, amikor a rendőrök arra hivatkozva intézkedtek velük szemben, hogy úgymond tetten érték őket, amint a 2009. július 2-i jogerős ítélettel feloszlatott Magyar Gárdát újjászervezik. 
 
A rendőrség csak állította, de nem bizonyította, hogy a gárdisták vezényszavakat használtak, és alakzatban vonultak. Ennek ellenére egyesülési joggal való visszaélés miatt három évig tartó büntetőeljárás indult a felperesek és Kiss Róbert volt gárdafőkapitány ellen, de végül jogerősen felmentették őket. Precedensértékű, hogy a bíróság immár nemcsak szabálysértési, hanem büntetőügyekben történt jogtalan fogva tartásért is jóvátételt ítélt meg, azért mert az utóbb felmentett civilek személyes szabadságának korlátozása szükségtelen és aránytalan, ezáltal jogellenes volt. 
 
Az Ítélőtábla szerint ugyanis semmi nem indokolta, hogy tettenérésnek tekintsék a jogsértettek megemlékezésen való jelenlétét, ezt semmilyen tény nem támasztotta alá, sőt az előállító rendőr sem érzékelt semmiféle vezényszót és más vezetői jellegre utaló eseményt velük kapcsolatban. Másrészt egy feloszlatott szervezet újraszervezésének cselekménye sokkal összetettebb, ami egy eseményen igazából nem is valósítható meg. A rendőrség a gárdistákkal szemben is sorozatosan követett és követ el törvénysértéseket. 
 
"Az ebben a kategóriában legdurvább és tömegesebb ilyen eset, a 2009. július 4-i gárdistatüntetés (Bajtársaisság Napja) jogellenes feloszlatása miatt (216 embert állítottak elő brutális erőszakot és könnygázt alkalmazva) még közel 100 jogsértett személyiségi pere zajlik, a rendőrség egyezségre érthetetlen módon nem hajlandó, védi a Bajnai rezsim gyalázatos jogtiprását" - fogalmaz Gaudi. 
 
Május 6-án hoz jogerős ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla a szintén nemzeti jogvédők által képviselt 13 gárdista ügyében: a Fővárosi Törvényszék tavalyi elsőfokú ítéletében jelentős összegű kártérítéseket (fejenként átlagosan hétszázezer forint) ítélt meg a szintén a Bajtársiasság Napján jogsérelmeket szenvedett gárdistáknak. A rendőrség ezen ítélet ellen nyújtott be fellebbezést.

A rendőrség fekete napja 1.: felmentett gárdistáknak fizet kártérítést a BRFK



Hová tűnt a világ aranya? - Drábik János, Jakab István




EU go home - mi lesz azon a napon, amikor kilépünk az EU-ból? - Dr. Drábik János, Jakab István

Megsemmisítő FEMA táborok Magyarországon








Földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a Szabadságpárt Ausztriában 

2016. 04. 24. Alfahír 

Az FPÖ durván elkalapálta a többi pártot. Norbert Hofer a szavazatok több mint 36 százalékát szerezte meg az elnökválasztás első fordulójában, a második helyen a Zöldek végeztek, a kormányzó pártok jelöltjei a 4-5-dik helyen. A magyar politikai életben gyakran használt fordulattal éljünk: a XX. század pártjai megbuktak. 
Végleges eredmény 
A szabadságpárti jelölt, Norbert Hofer 36,40 százalékkal végzett az első helyen, a második a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen lett 20,4 százalékkal, a függetlenként induló Irmgard Griss csaknem 18,5 százalékot ért el. A kormánypártok által indított két jelölt, a néppárti Andread Khol és a szociáldemokrata Rudolf Hundstorfer mintegy 11-11 százalékos támogatottsággal a 4-5 helyen szerénykedik. Az építési vállalkozó Richard Lugner 2,4 százalékot kapott. Mivel az első fordulóban senki nem szerezte meg a szavazatok abszolút többségét, négy hét múlva második fordulót tartanak, amelyen már csak az első fordulóban a két legtöbb szavazatot kapott jelöltre, vagyis Norbert Hoferre és Alexander Van der Bellenre lehet majd voksolni. A levélben leadott szavazatokat hétfőn számolják össze, így végleges eredmény aznap estére várható. 
Az adatok azt mutatják, hogy a Zöldek egyedül Bécsben tudtak győzni. 
Földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a Szabadságpárt Ausztriában 
Norbert Hofer és H.C. Strache, az FPÖ elnöke kampányol

Földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a Szabadságpárt Ausztriában

A Sora közvélemény-kutató által végzett felmérés szerint a szabadságpárti jelöltre szavazók mintegy 70 százaléka úgy véli, hogy Hofer megérti az emberek problémáját, hatvan százalék úgy látja, hogy kompetens és helyes értékeket képvisel. Ötven százalék szerint fontos szempont volt a választásban, hogy Hofer a szabadságpárt jelöltje, és harminc százalék vélte úgy, hogy az osztrák politikai életben előforduló konfliktusokban Hofer tudná a leghatékonyabban közvetíteni. 
     
A választók ötöde a szavazás előtti utolsó napokban döntötte el, hogy kire adja voksát. A levélben leadott szavazatokat hétfőn számolják össze, így végleges eredmény csak aznap estére várható. 

Túlzás nélkül állítható, történelmi pillatakokat él át Ausztria. 

A tartományi szavazóhelyiségek különböző időpontokban fogadják a választópolgárokat, van, ahol csak a délelőtt folyamán, pár órán át tartanak nyitva. 

Mivel az előrejelzések szerint az első fordulóban senki nem szerezte meg a szavazatok abszolút többségét, azaz az összes leadott szavazat több mint felét, a négy hét múlva második fordulót tartanak, amelyen már csak az első fordulóban a két legtöbb szavazatot kapott jelöltre lehet majd voksolni. 

NAGYON MELLÉ LŐTTEK (ISMÉT) A KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÓK 

A legutóbbi felmérések ugyanazt a népszerűségi sorrendet mutatják: a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen a legnépszerűbb, a második helyen az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) által indított Norbert Hofer áll. A két kormánypárti jelölt, a néppárti Andreas Khol és a szociáldemokrata Rudolf Hundstorfer alulmarad a felmérések szerint; elemzők szerint ez komoly figyelmeztetés lehet a koalíciós kormány számára. 
     
Ha az első fordulóban senki nem szerzi meg a voksok abszolút többségét, vagyis senki nem kapja meg az összes leadott szavazat több mint felét, négy héttel később, a második fordulóban dől majd el a verseny. A jelenlegi állás szerint valószínűleg Van der Bellen és Hofer jut majd be a május 22-én rendezendő második fordulóba. Eddig az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vagy az Osztrák Néppárt (ÖVP) adta a szövetségi elnököt, így történelmi eredmény születhet. 
     
A jelenlegi államfő, a szociáldemokrata Heinz Fischer 2004 óta tölti be tisztét. Legutóbb, 2010-ben mintegy 80 százalékos támogatottságot ért el. Fischer mostani hivatali ideje 2016. július 8-án jár le, az új államfőt ekkor iktatják be hivatalába. 
     
Az osztrák szövetségi elnök mandátuma hat évre szól, és csak egyszer újítható meg. 






Ritka nagyot bukott Faymann pártja



Meglepetés nélkül ért véget a tartományi választás Felső-Ausztriában: a Szabadságpárt megduplázta szavazóinak számát, és ezzel a második legnagyobb párttá vált, míg a Néppárt és a szociáldemokraták is sokat vesztettek. Az eddig kormányzó néppárti-zöld koalíciónak nincs már többsége a tartományi parlamentben, így a győztes Néppártnak új koalíciós partner után kell néznie. Az elemzők a néppárti-szabadságpárti koalíciót tartják a legvalószínűbbnek, de van esélye egy néppárti-szociáldemokrata együttműködésnek is.
A felső-ausztriai tartományi választást – a rossz eredmény ellenére – a Néppárt nyerte a szavazatok 36,3%-ával, ez tízszázalékos visszaesés a korábbi eredményhez képest. Koalíciós partnere, az osztrák zöld párt, bár növelte szavazóinak számát, 10,3%-os eredménye mégsem elegendő ahhoz, hogy többséghez juttassa a néppárti-zöld együttműködést. Ezzel a linzi tartományi koalíció jelenlegi formájában biztosan felbomlik, és új szövetség alakul. A választók túlnyomó része számára a menekültügy volt a meghatározó választási szempont: a választás napján zajlott kutatások szerint elégedetlenek a kormány menekültügyi bizonytalankodásával, és félnek attól, hogy a menekültek a munkahelyeket veszélyeztetik.




Heinz-Christian Strache
Forrás: AFP/AA/Hasan Tosun
A Szabadságpárt igen jelentős növekedése ennek köszönhető: a Néppártból és a szociáldemokratákból kiábrándult választók vevők voltak a Szabadságpárt határozott menekültellenes üzeneteire. A választás két nagy vesztese a Szociáldemokrata Párt és a liberális Neos: a szociáldemokraták a háború utáni legrosszabb eredményüket érték el, és először végeztek 20% alatt, míg a Neos immár harmadszor maradt el a parlamenti küszöböt jelentő 4%-os eredménytől, és ezzel nem került be a tartományi parlamentbe.




Migránsok a magyar-osztrák határátkelőhely kamionparkolójában kialakított gyűjtőponton az ausztriai Nickelsdorfnál
Forrás: MTI/Krizsán Csaba
A szociáldemokraták visszaesése drámai: ők maguk 25% körüli eredményre számítottak a hagyományosan jobboldali tartományban, legrosszabb álmukban sem gondolták, hogy a 20%-ot sem érik el. A pártot – hiába volt ellenzékben – egyaránt sújtotta a kormányzó koalícióval és Werner Faymann szociáldemokrata kancellárral szembeni, országos politikában jelentkező elégedetlenség, illetve az, hogy helyben sem tudtak megfelelő választ adni a menekültügyre. A hagyományos baloldali üzenetek – lakásépítés, béralku, modernizáció – nem működnek, mindenkit a menekültügy kezelése érdekel.

Két hét múlva Bécsben választanak

A Szabadságpárt megerősödése, bár nem meglepő, nem sok jót sejtet a két hét múlva esedékes bécsi választások számára. Az elemzők szerint a választás elsődleges tétje a menekültkérdés volt: a Szabadságpárt által ajánlott bezárkózó, kemény menekültellenes álláspont az elmúlt napok német-európai bizonytalankodása után az egyetlen alternatívaként jelent meg a választók szemében. A Szabadságpárt jó szerepléséhez elsősorban a német határ menti településeken való kiugróan magas eredmények járultak hozzá: ott, ahol a választóknak közvetlen élményeik és komoly menekültellenes félelmeik vannak, kivétel nélkül a Szabadságpárt nyerte a választást. Linzben, a tartományi fővárosban kiegyenlítettebb volt a küzdelem, itt a Néppárt nyert 28%-os eredménnyel, a második Szabadságpárt 26%-ot ért el, míg a szociáldemokraták itt a tartományi átlag fölött teljesítve 23%-ot értek el. Ennek ellenére a választási matematika miatt a közgyűlésben a néppárti-szabadságpárti koalíciónak kényelmes, kétharmados többsége lehet.

A szabad szemmel látható pártokkal tárgyalnak

Felső-Ausztria kormányzója, a győztes, néppárti Josef Pühringer első reakciója az volt, hogy minden „szabad szemmel látható” párttal leülnek előzetes koalíciós egyeztetésre, ám koalíciós megállapodás bármelyik féllel csupán október 11-e, a bécsi választások után várható. Az előzetes vélemények Felső-Ausztriában néppárti-szabadságpárti koalíciót vélelmeznek, ám nem lehet kizárni egy néppárti-szociáldemokrata koalíciót sem, bára „vesztesek koalíciójának” az üzenete meglehetősen negatív volna.Matematikailag lehetséges, hogy egy szabadságpárti-szociáldemokrata-zöld koalíció formálódik, de ennek lehetőségét a szociáldemokraták már a választások éjszakáján kizárták.

Haupl megverhetetlen?

Mindez elsősorban a két hét múlva esedékes bécsi választások miatt érdekes: a Szabadságpárt felső-ausztriai erősödése és a menekültügy minden más politikai kérdést háttérbe szorító volta azt jelzi, hogy a fővárosban is Heinz-Christian Strache pártja a legnagyobb esélyes. Elemzők már egyáltalán nem zárják ki, hogy a Szabadságpárt Bécsben a legerősebb politikai erővé válik, bár azt egyelőre valószínűtlennek tartják, hogy a polgármesterjelöltként is induló Strache megverje a várost huszonegy éve irányító Michael Haupl szociáldemokrata polgármestert. Ennek ellenére a szociáldemokraták Bécsben is jelentős gyengülésre számíthatnak, ami nem jelent majd könnyű helyzetet az ottani szociáldemokrata-néppárti koalíciónak.Haupl választási győzelem esetén kizárta a Szabadságpárttal való koalíciós együttműködés lehetőségét Bécsben.A szélsőjobboldal erősödése a bécsi kampányban jó muníciót kínálhat a baloldal számára: a Szabadságpárttal való riogatás sok olyan szavazót visszacsábíthat a szociáldemokraták (vagy a Néppárt) mellé, akik azt fontolgatták, hogy Bécsben a zöldekre vagy a liberálisokra szavaznak majd.

Bekeményíthet a néppárti vezetés

Strache erősödése azt mutatja, a jelenlegi kormány megengedő álláspontja menekültügyben a választók egy részének nem tetszik. Ez pedig azzal a következménnyel is járhat, hogy az eddig a szociáldemokratákkal összhangban megengedő álláspontot valló néppárti vezetés a zuhanás megállítása érdekében változtat politikáján, és határozottabb, keményebb fellépésre tesz javaslatot menekültügyben, ez pedig koalíciós feszültségeket jelenthet az országos politikában is. Erre már voltak jelek az elmúlt napokban: a Néppárt javaslatot tett arra, hogy három évben maximalizálják a menekültstátusz elnyerésének időtartamát, illetve alaposabban mérlegeljék, hogy ki a valódi menekült és ki a gazdasági bevándorló. Így a felső-ausztriai választási eredmény – különösen,ha két hét múlva a Szabadságpárt válik a legerősebb fővárosi párttá – valódi politikai fordulatot okozhat Ausztriában:rákényszeríti a kormányzó szociáldemokrata-néppárti koalíciót a keményebb, elzárkózóbb menekültügyi politikára, ami a német politika esetleges fordulatával együtt nem sok jót sejtet Európa és a menekültek számára sem.


Terrorizmus és a majdani társadalmai

Csorja Gergely

A XX. század nagy terrorcselekményeit, melyek tízmillió számra szedték áldozataikat, tehát nem a vallási fanatizmus segítette elő, hanem éppen a vallást meggyengítő felvilágosodás.
Ebben az értelemben a modern iszlámhoz köthető terrorizmusnak csak részben van köze az iszlámhoz. Az Iszlám Állam múltat eltörlő tevékenysége, hogy a kultúra ősi tárgyi emlékeit szisztematikusan pusztítják, hogy több ezer éves társadalmi múltra visszatekintő népeket tudatosan irtanak, legalább annyi rokon vonást mutat a felvilágosodás szellemi talaján álló népirtókkal, mint a fundamentalista terrorizmussal.
Az, hogy a terrorizmus nem elsősorban vallási indíttatású, hogy a vallást csak ürügynek használják, azt jól bizonyítja a marxista alapú kurd terrorizmus. A kurd mozgalmak, melyek az önálló Kurdisztán megteremtését, egyben a Törökországtól való függetlenedést tekintik elsődleges célnak most a Nyugat által támogatottak, hiszen az Iszlám Állam ellen harcolnak. De mihelyst kiderül, hogy újra becsapták őket és szó sem lesz itt semmiféle Kurdisztánról, a kurd harcosok, a Pesmerga lesz a következő nagy terrorista szervezet.
A Nyugat ellenes terrorizmust ugyanis nem a vallási fanatizmus, a rasszizmus vagy a kulturális habitus gerjeszti. A Nyugat elleni terrorizmust maga a Nyugat indukálja.
Az a Nyugat, melynek mi is részesei vagyunk. Az a Nyugat, amely – éppen a felvilágosodás hatására – felosztotta társadalmi egységét és létrehozott számtalan önálló egységet, melyek saját célokkal, tematikával, sőt tudománnyal rendelkeznek és melyek a hatékonyságot zászlajukra tűzve taszítanak vagy tartanak szegénységben milliárdokat és tesznek szerencsétlenné további milliárdokat, többek között saját polgáraikat is.
Amikor a Nyugaton megszületett a gondolat, sőt a dogma, hogy a gazdasági társaság egyetlen célja a profitmaximalizálás, amikor tudományos alapossággal állítottunk fel elméleteket, hogy az igazságszolgáltatásnak miért nem feladata igazságot szolgáltatnia, amikor parciális érdekeket szakmai, tudományos indokokkal emeltünk össztársadalmi céllá, amikor kijelentettük, hogy csak növekedés, gyarapodás, harácsolás által tarthatjuk fenn jólétünket, sőt ezt tudományos tézissé szilárdítottuk, akkor lényegében magunk indítottuk el a folyamatot, melynek végén most azon kell aggódjunk, hogy mikor, hol és ki robbant majd fel.
Ahogy azt két héttel ezelőtt címlapon írtuk, ehhez természetesen kell, hogy saját elitjeink jóváhagyólag tudomásul vegyék, sőt bizonyos értelemben támogassák a terrorizmus létét. Addig sem foglalkozunk más, alapvető kérdésekkel.
A terrorizmus nem szüntethető meg a Nyugaton kívüli népek átnevelésével, rendszabályozásával, vagy biztonsági intézkedésekkel. A Nyugat elleni terrorizmus csak a Nyugat államainak újragondolásával orvosolható.
Ennek az újragondolásnak az igénye egyre szélesebb körben jelenik meg, de egyelőre még csak apró sarjak, tétova próbálkozások látszanak.
Egyelőre az emberek túlnyomó többsége elhiszi, hogy egzisztenciális rettegésben leélni egy életet természetes. Több milliós, tízmilliós, sőt még ennél is nagyobb vagyonnal rendelkező emberek rettegnek egzisztenciális kiszolgáltatottságuk miatt ugyanúgy, mint a havi pár tíz százezer forintos fizetést kapó többség. Huszonéves fiatalok azon szoronganak, hogy miből lesz nyugdíjuk. Az állandó gyarapodási vágy vezette egyének és társadalmak képtelenek belátni, hogy a gyarapodás önmagában nem érték. A könnyű élet tüneménye vezet milliárdokat, pedig nap nap után derül ki, hogy nincs könnyű élet. Sőt, még a gazdagok élete sem könnyű, mert az emberi elme sajátja, hogy éppen mindig az a nagy probléma, amivel szembesülünk.
Az, hogy nem tud megfelelő személyzetet szerezni a birtokára a milliárdos, azt az elme ugyanolyan súlyú problémává képes emelni, mint, hogy nincs mit enni holnap.
Hitünket, hagyományainkat, közösségeinket a felvilágosodás óta szisztematikusan felszámoltuk, átrajzoltuk, aktuálissá tettük. Mivel társadalmi célként fogalmaztuk meg a növekedést, ehhez elménk hozzárendelt egy vágymintát. Minden helyzetben megfogalmazunk magunknak valami célt, amitől a boldogságot várjuk. Most még hajtani, harácsolni, csalni, szenvedni, törekedni kell, de majd ha a vágyott eredményt elérjük, a vágyott esemény bekövetkezik, a vágyott tárgyat megszereztük, akkor majd jó lesz.
A Nyugat kitermelte a majd társadalmait. Mindenki vár valamire, ami majd a jövőben megtörténik és amitől majd a jövőben boldog lesz. Majd amikor meglesz az érettségi, majd, amikor meglesz a diploma, majd amikor meglesz a lakás, majd amikor megszületnek a gyerekek, majd, amikor megveszem a nagy autót, majd amikor megjön a nagy pénz, majd amikor jó magas nyugdíjam lesz, majd akkor minden rendben lesz. És természetesen a többségnek soha nem jön meg a nagy pénz, de akinek megjön, az sem elégszik meg, mert rögtön jön a következő majd.
Ez a Nyugat társadalmainak üzemanyaga, ez a majd. És ez az, ami miatt most már milliárdok gyűlölik a Nyugatot. Mert milliárdoknak mutattuk meg, milliárdokkal hitettük el, hogy nektek is kell a majd. Majd ha demokratizálódtok, majd ha nálatok is lesznek szabadságjogok, majd ha lesz iparotok, majd, ha lesznek egyetemeitek, majd ha olyan jól éltek, mint mi.
Persze közben mindent megtettünk, hogy ne éljenek olyan „jól”, mint mi.
Így aztán nekik is lett majdjuk. Az ő majdjuk most az, hogy majd ha elvesszük azt, ami nektek, a Nyugatnak van, akkor nekünk is jó lesz. Az ideológia – ami nem is teljesen alaptalan – az, hogy mert ezt a gazdagságot tőlünk, a kizsákmányolásunkkal szereztétek.
A terrorizmus ilyen körülmények között felszámolhatatlan. Más körülmények, a majd társadalmainak átalakítása pedig egyelőre csak parciális igény.
 
Olvassa el a teljes elemzést a legújabb Magyar Fórumban! Keresse az újságárusoknál!


Földi: óriásira nőhet a „muszlim hadsereg” Európában





A biztonsági szakértő szerint ha a boldogulást kereső migránsok nem találják meg a számításaikat Európában, radikalizálódni fognak. Földi László arról is beszélt, hogy egymillió menekült érkezett Németországba, de csak 300 ezerről tudják, hogy hol van. 700 ezren viszont szabadon kószálnak az országban, s bár a hatóságok nem tudnak róluk, az iszlám biztosan eléri őket.
A hétvégén Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Angela Merkel német kancellár Ankarában tárgyalt, és arról győzködték a törököket, tartsák be az EU-val kötött megállapodást, miközben a törökök „követeléseik” teljesítését sürgették az uniótól.

Legyen a kérdés Törökország NATO-tagsága
Földi László szerint az a legnagyobb gond, hogy az unós vezetők egészen másról alkudoznak Törökországgal, mint kellene. Az egyetlen lehetséges alap a tárgyalásra a török NATO-tagság felfüggesztésének meglebegtetése lehet, ha ugyanis Ankara nem tartja be a tagsággal járó feltételeket, egyszerűen kizárható a katona szövetségből - tette hozzá.
Ankarának nem lehetnek feltételei
Szó sincs arról – érvelt Földi -, hogy Ankara bármilyen feltételeket támaszthatna arra hivatkozva, hogy illegális bevándorlás indul Törökországból.
Milyen vízumkényszer-eltörlést akarnak a törökök, amikor azt sem tudják garantálni, hogy csak olyanok szállhassanak fel a hivatalos kompokra, akiknek megfelelő okmányuk és vízumuk van, pedig ez lenne a kötelességük. Arról nem is beszélve, hogy NATO-tagként kötelessége védeni a tagországokat mindenféle megszállással, atrocitással szemben” – fűzte hozzá.
Dikili, 2016. április 8.  Török rendőrök illegális bevándorlókat kísérnek Dikili kikötőjében 2016. április 8-án, miután negyvenöt pakisztáni férfiból álló újabb menekültcsoport érkezett vissza a görög Leszbosz szigetéről Törökországba. Az Európai Unió és a török kormány között március 18-án létrejött menekültügyi megállapodás keretében április 4-én kezdődött meg azoknak az illegális határátlépőknek a visszaküldése Törökországba, akik március 20-a után érkeztek valamelyik görög szigetre, és akiknek a görög hatóságok elutasították a menedékkérelmét, vagy akik maguk zárkóztak el a kérelem benyújtásától. (MTI/EPA/Mert Cakir)
Török rendőrök illegális bevándorlókat kísérnek Dikili kikötőjében 2016. április 8-án, miután negyvenöt pakisztáni férfiból álló újabb menekültcsoport érkezett vissza a görög Leszbosz szigetéről Törökországba.(MTI/EPA/Mert Cakir)

Törökország támadása Európa ellen”
A szakértő értékelése szerint az európai vezetés most tehát nagyon súlyosan félreérti a helyzetet, hiszen Törökországnak semmiféle zsarolási pozíciója nem lehet a NATO-tagságon kívül, így ha az EU vezetése mégis tovább alkudozik, odáig juthatunk majd el, hogy
Törökország támadása Európa ellen odáig fajulhat, hogy Ankarának érdekévé válik minél több iszlám vallású ember Európába telepítése, hogy a török befolyás hosszú távon érvényesülhessen. Törökország tehát most abban a kivételes helyzetben van, hogy ha megállapodik az EU-val (vízumkényszer eltörlése, uniós tagság, eurómilliárdok) az is előnyös számára, ha pedig nem jutnak dűlőre, akkor is jól jár, hiszen egyre több muszlim kerülhet Európába ”- magyarázta Földi László.
Dikili, 2016. április 6. A török parti őrség által Izmir partjainál elfogott illegális bevándorlók, mielőtt továbbszállítják őket egy migránstáborba a nyugat-törökországi Dikili kikötőjében 2016. április 6-án. Az Európai Unió és a török kormány között március 18-án létrejött menekültügyi megállapodás értelmében két nappal korábban megkezdődött a görög hatóságok által elutasított menedékkérők és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépők visszaküldése Törökországba. (MTI/EPA/Tolga Bozoglu)
A török parti őrség által Izmir partjainál elfogott illegális bevándorlók, mielőtt továbbszállítják őket egy migránstáborba a nyugat-törökországi Dikili kikötőjében 2016. április 6-án. (MTI/EPA/Tolga Bozoglu)

Ezres nagyságrenddel nőhet tehát a „muszlim hadsereg”
Az öreg kontinensre az elmúlt évben körülbelül másfél millió embere érkezett. Nagy részük azért, hogy jobban éljen, van azonban néhány száz muszlim katona is, akik közül néhány tucatnyian sejtszerű módon élve terrormerényletre készülnek, illetve már követtek is el ilyet” - folytatta.
Ha azonban a boldogulást keresők végül nem találják meg itt a számításaikat, nem sikerül az integráció, radikalizálódni fognak, ezres nagyságrenddel nőhet tehát a „muszlim hadsereg” Európában, és százával jelennek meg a terrorsejtek. És még midig csak másfél millió bevándorlóról beszélünk, a másod-, harmadgenerációs muszlimokról, illetve az idénre jósolt 2-3 millió érkezőről még nem is volt szó ”– hangsúlyozta Földi.
Nizip, 2016. április 23. A török kormány által közreadott képen Angela Merkel német kancellár (j) és Ahmet Davutoglu török miniszterelnök a délkelet-törökországi Gaziantep melletti Nizip településen működő szíriai menekülttábor óvodájában 2016. április 23-án. Merkel és az Európai Unió két vezetője azért utazott Törökországba, hogy az EU és Ankara márciusi, a menekültválság megoldását célzó egyezményének részleteiről tárgyaljon. (MTI/AP/Török miniszterelnöki hivatal pool/Hakan Göktepe)
Angela Merkel német kancellár (j) és Ahmet Davutoglu török miniszterelnök a délkelet-törökországi Gaziantep melletti Nizip településen működő szíriai menekülttábor óvodájában 2016. április 23-án. (MTI/AP/Török miniszterelnöki hivatal pool/Hakan Göktepe)

Emberi jogi kérdések nincsenek
A (költői) kérdés ezek után már csak az, hogy mindennek tudatában miért nem ebben az irányban tárgyalnak és gondolkodnak az EU és az Egyesült Államok vezetői, miért nem a határok azonnali lezárásáról és az itt lévő, Európa végét jelentő illegális rendszerek felszámolásáról van szó – jelentette ki a szakértő.
Emberi jogi kérdésekről biztos nincs értelme beszélni, hiszen jogok annak járnak, aki a kötelességével kezdi, ám a migránsok illegálisan jöttek, úgy, hogy a határátlépés kötelességét sem tartották be. Németországban egyébként mindössze 300 ezer embert sikerült regisztrálni, a többiekről hivatalosan azt sem tudni, merre kóborolnak, miközben az iszlám erők – köztük Törökország is -, pontosan tudják, hogy lehet őket utolérni, és integrálni és a befolyásuk alá kényszeríteni.
Friedland, 2016. április 4. Szíriai menekültek érkeznek a friedlandi fogadóállomásra a közép-németországi Göttingen közelében 2016. április 4-én. Ettől a naptól fogva az Európai Unió és Törökország között március 18-án megkötött megállapodás értelmében a görög hatóságok által elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket visszaküldik Törökországba, az EU-tagországok cserébe átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba. (MTI/EPA/Swen Pförtner)
Szíriai menekültek érkeznek a friedlandi fogadóállomásra a közép-németországi Göttingen közelében 2016. április 4-én. (MTI/EPA/Swen Pförtner)

Ki a NATO-ból Törökországgal
A megoldás, a képlet Földi szerint ezek után nagyon egyszerű, csak bátorság kell hozzá. Az unió külső határvédelmét koordinálni hivatott Frontexnek látnivalóan már semmiféle jelentősége nincs, Törökországot ezért azonnal ki kell zárni a NATO-ból, és a NATO-csapatok innentől kezdve a török partoknál járőrözve védhetnék Európát az illegális bevándorlóktól – összegezte a teendőket a biztonságpolitikai szakértő az M1 reggeli műsorában.


TOROCZKAI ÉS A MIGRÁNSKÉRDÉS 


ÉRDEKLI A LEGJOBBAN AZ OSZTRÁK 


NACIONALISTÁKAT



"Forradalom Magyarországon - Példakép Ausztria számára?" (Revolution in Ungarn – Vorbild für Österreich?) címmel tartott találkozót az osztrák nacionalista és konzervatív diákszervezet, a Wiener akademische Burschenschaft Olympia. A rendezvényre meghívást kapott a Jobbik Ifjúsági Tagozat (Jobbik IT) és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) is.
A bécsi találkozó fő témája az egész Európát sújtó népvándorlássá terebélyesedő bevándorlás volt. A szervező osztrák Burschenschaft Olympia szerint a migráció káosszal és Európa bukásával fenyeget, de kritikusan viszonyulnak Angela Merkel német kancellár és Werner Faymann osztrák kancellár bevándorlási politikájához is, amelynek következményeként tartják számon a kontinens terrorfenyegetettségét. Magyarországot azonban pozitív példának, a Willkommenskultur-politikaalternatívájának látják.

A nacionalizmus bástyái

A Wiener akademische Burschenschaft Olympia és a hozzá hasonló más diákegyesületek a XIX. század közepe táján jelentek meg azokon a vidékeken, ahol német nyelvű diákság volt. Tagjaik közül számos jelentős katonai vezető és politikus került ki. A Burschenschaftok a német nemzeti oldal bástyáinak minősültek a múltban, és jelenleg is ilyen feladatot látnak el. Bécsben ebben jár élen a Wiener akademische Burschenschaft Olympia, melynek tagjai közt találhatóak FPÖ-aktivisták (Freiheitliche Partei Österreichs - Osztrák Szabadságpárt), illetve FPÖ-s politikusok is. A Burschenschaft Olympia múlt heti rendezvényét több osztrák baloldali sajtóorgánum is támadta, illetve a hazai Fidesz-közeli sajtó is kárörvendően és lekicsinylően nyilatkozott róla. A vasárnapi osztrák szövetségi elnökválasztás első fordulójában történelmi győzelmet aratott és az első helyen végzett az FPÖ elnökjelöltje, Norbert Hofer.

ÁTFOGÓ KÉP A JOBBIKRÓL

A találkozón előadást tartott Szalay Szabolcs, a Jobbik IT külügyi kabinetjének elnöke, aki röviden bemutatta a Jobbik és a párt ifjúsági tagozatának történetét, működését, illetve céljait. Szalay Szabolcs az Alfahírnek nyilatkozva elmondta, az előadáson olyan témákról beszélt, mint a Jobbik külpolitikájának sarkalatos pontjai, a Németország-Oroszország-Törökország nagyhatalmi háromszög, a közép-európai tengely, továbbá az Európai Unió és az Egyesült Államok Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnersége (TTIP), míg a magyar belpolitika esetében, a magyar pártok ismertetése mellett, a korrupció került szóba.
Szalay Szabolcs szerint a résztvevők különösen érdeklődtek a Jobbik IT iránt is, amely kapcsán elmondta, hogy az Y-generáció 53 százaléka a Jobbikot támogatja, de ezzel együtt nehéz a fiatalokat bevonni a politikába, azonban a Jobbik IT mégis jelen tud lenni az egész országban.

FÓKUSZBAN A BEVÁNDORLÁS ÉS AZ ÉRPATAKI MODELL

A bevándorlás kérdése, amely a leginkább felhívta a figyelmet Magyarországra, kiemelt szerepet kapott a találkozón.
"A Burschenschaft Olympia által szervezett rendezvényen nagy volt az érdeklődés Toroczkai László, Ásotthalom polgármesterének bevándorlással kapcsolatos intézkedései iránt"
 - mondta el az Alfahírnek Fodor Tamás, a Jobbik külügyi stábjának munkatársa. Hozzátette: az osztrákok átfogó képet kaptak a magyarországi határvédelemről, de olyan konkrétumokról is tájékoztatást kaptak, mint az ásotthalmi mezőőrség működése.
A magyarországi cigányság helyzetével és segélyezésével kapcsolatban is kaptak kérdést a Jobbik IT és a HVIM előadói. Fodor Tamás szerint ez a kérdés azért is érdekelte az osztrákokat, mert ahogy a cigányság esetében is milliárdokat költöttek az eddig sikertelen integrációra, úgy Ausztriában ugyanez a helyzet a bevándorlók segélyezésével. Lapunknak elmondta: az előadáson alternatív pozitív példaként azÉrpataki modellt alkalmazását állították szembe az elhibázott állami segélyezési rendszerrel.







Azért Olyan Hatalmas Mongólia Területe, 

Mert 

Visszavárják A Magyarokat 

2014.01.08. magyarno.com
Néhány évvel ezelőtt a barátnőm egyik összejövetelén beszélgettem egy középkorú jól szituált férfivel, aki hosszú éveket töltött Közép-Ázsiában, többek között Mongóliában. Egy rövid mondattal elintézte a mongol beszámolóját, amely így hangzott: 
A mongol iskolákban a gyerekeknek azt tanítják, hogy az Aranyhorda a Magyaroktól kapott ki. 
Azért Olyan Hatalmas Mongólia Területe, Mert Visszavárják A Magyarokat

Amit mondott szöget ütött a fejembe! Éreztem, hogy valami nincs rendjén. Nem értettem az egészet. Egy éven keresztül nem hagyott nyugodni ez az egyetlen egy mondat. Utána jártam: A mongolok igenis jól tanítják. 

Egyet azért biztosra vettem: 1241 április 11-én nem vertük meg a mongol hadakat Muhinál, ám nem is mértek ránk megsemmisítő csapást, mint ahogy azt tanultuk. Az iskolában valamikor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a tatárjárást, ha nem is pontosan, így tanultuk, de ez volt a sugallata: 
Azért Olyan Hatalmas Mongólia Területe, Mert Visszavárják A Magyarokat

Dzsingisz Kán 1241-ben Muhinál megsemmisítette a magyar haderőt, majd pusztított és kiirtotta a magyar lakosságot, majd a betelepülő szlávok, germánok, románok megtanultak latinul, hogy pár száz évvel később magyarul beszélhessenek. 

Kivonulásuk a tanultak szerint: 
Majd egy félév múlva meghalt Dzsingisz Kán apja, Batu kán, így az országból viharos gyorsasággal kivonultak! 
Azért Olyan Hatalmas Mongólia Területe, Mert Visszavárják A Magyarokat 
Dzsingisz kán

Kivonulásuknak valós okai a következők: 
1. Igen sok harcosuk odaveszett a Magyarországi hadjárataikban.
2. Nem tudták megsemmisíteni a magyar haderőt, erre bizonyíték az is, hogy IV. Béla röviddel a tatárjárás után, már több külföldi hadjárat élén visszafoglalta a tőle korábban kizsarolt nyugati megyéket.
3. Közel 160 magyar várat nem sikerült bevenniük (Fehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Győr, Pannonhalma, Moson, Sopron, Vasvár, Újhely, Zala, Léka, Pozsony, Nyitra, Komárom, Fülek, stb.)
4. A magyarországi háborús állapotokban a mongol hadsereg élelmezése is nehézséget okozott.
 

Most jön a lényeg, ha időben előrecsúszunk 44 évet, akkor valóban Mongóliában tanítanak helyesen, mert Magyarországon elfelejtették tanítani azt a röpke tényt, hogy: 
Nogaj kán 1285-ben, az addigi legerősebb seregével, az Aranyhordával indult a Magyarok ellen (a 2. tatárjárás) Pestnél IV. László csatlakozott Kunokkal, leverte őket, majd a Keleti-Kárpátok szorosain át kiűzte őket. Torockónál, a Székelyek segítségével győzött, és az utolsó túlélő mongolt is kiűzték az országból, de még Vizsolynál Baksa György, majd Borsa Lóránd is fölpofozta őket. 

Ezt a Mongolok valószínűleg "Magyar járásnak" hívják. 

Ismerősömnek volt egy másik érdekes mondata: 
Ha egy mongolt megkérdezel, hogy miért van akkora országuk a népességükhöz képest, akkor a válasz a következő: visszavárjuk a magyarokat! 

Marjai László 


"Paradigmaváltás a magyar őstörténeti kutatásokban.



"BÍZZATOK, MAGYAROK!
A rabság és szenvedés napjai megszámláltattak.
A SZABADSÁG HAJNALA DERENG.
Vigyázzátok a mustármagvakat!"

"... az Úr ... megszabadítani csak akkor fog benneteket,
amikor visszatértek az Ő törvényéhez s egymás szeretetében,
egymás támogatásában nemzetté váltok újra.
Lélekben tiszta, jellemben erős, szeretetben tántoríthatatlan,
s az Úr törvényének tudásában bölcs és engedelmes nemzetté,
kikben önmagára ismerhet újra a Teremtő Atya.
A szeretet ereje mindenekre képes,
de a szeretet hiánya képtelenné teszi a legjobb szándékot is."
(idézet 
Wass Albert Hagyaték c. regényéből)

Paradigmaváltás a magyar őstörténeti kutatásokban

Cser Ferenc és Darai Lajos tanulmányával - MTF-12: Kárpát-medencei magyar ősiség - megnyitjuk a Magyarságtudományi Füzetek olvasói által a legnagyobb izgalommal várt, második tematikai osztályt: A magyar nép etnogenezise, amelynek feladatául a magyar nép eredetének megfejtését tesszük.

Azért választottuk a sorozat első közlésévé ezt a magyarság Kárpát-medencei eredetét bizonyító és hirdető tanulmányt, mert a nemzetközi tudomány interdiszciplináris kutatásai leginkább ezt az elméletet valószínűsítik. Ezt követően megpróbáljuk ismertetni mindazokat az elképzeléseket, amelyek értékelhető érveket szolgáltatnak egyik vagy másik származáselmélethez anélkül, hogy - ex-katedra - valamelyik mellett letennénk a voksunkat. E szándék fogalmi szinten történő érzékeltetésére a sorozat további füzeteinek szóhasználatában nem a magyar nép ilyen, vagy olyan eredetéről fogunk értekezni, hanem a magyar népet egyik, vagy másik néphez, illetve egyik vagy másik térséghez fűző kapcsolatról. Lesz indiai, egyiptomi, közép-ázsi- ai, sumér, szabir, kelta, etruszk, örmény, kazakh, kínai, japán, koreai és sok más kapcsolat, amelyeket megpróbálunk közösen feltárni.

Sorozatunkban nem szándékozzuk a magyarság eredetének kérdését megfellebbezhetetlenül lezárni. A kérdés teljes körű kiértékelése és lezárása sokkal inkább annak a nemzedéknek a feladata lesz, amelynek tagjai a Magyarságtudományi Füzeteknek most megnyitott tematikai osztályát már iskoláskorban megismerik.

Cser Ferenc és Darai Lajos tanulmánya sokoldalúan bizonyítja a magyarság Kárpát-medencei eredetét: genetikai, embertani, régészeti adatokkal, nyelvének, művelődésének, társadalomszerkezetének beható elemzésével.

Valamennyi bizonyíték közül kiemelkedik az a tudományos közlés, amelyet 2000 novemberében a világ első számú tudományos közlönyében, a SCIENCE című folyóiratban tett közzé tizenhét genetikus, az olasz kutatónő, 
Ornella Semino vezetésével. A nemzetközi kutatócsoport - amelynek egyetlen magyar tagja sem volt - minket, magyarokat alapvetően érintő, döbbenetes eredményre jutott. Az elvont, szakmai fogalmakkal írott tudományos közlést magyar szakemberek értelmezésében értheti meg a laikus.
Dr. Papp Lajos szívsebész professzor egy előadásában így összegezte az Ornella Semino vezette kutatást:


A 17 tudós föltette azt a kérdést:
Európa őslakossága, az ős európai gének különböző ma élő népek fiaiban milyen arányban szerepel? Az ős- gén, ami nem mást jelent, mint Krisztus előtt 35 - 40 ezer évvel ezelőtt itt élők genetikai kódját az európai népességből mely népek hordozzák legmagasabb arányban? Magyarul a kérdést úgy lehet föltenni: kik képezik Európa őslakosságát?
A vizsgálat Y kromoszóma meghatározással történik. A férfi kromoszóma jobban kutatható, mert bármilyen sejttöredékből meghatározható. A női kromoszóma vizsgálathoz ép mitocondrium kell.
Itt be is fejezem a szigorúan tudományos tények boncolgatását.

Az eredmény döbbenetes.

Az Y kromoszóma kutatás alapján ez a tudóscsoport megállapította, hogy a ma, itt, a csonka Magyarországon élő, tehát a teremben jelen lévő sokadalom 95 %-ában jelen van az európai ősgén.

Ez azt jelenti, hogy
genetikus vonatkozásban a magyar lakosság 95 %-ban őseurópai gént hordoz.


Badinyi Jós Ferenc - Magyar múlt



Legalább olyan érdekes, hogy vajon a többi európai népesség milyen arányban hordozza az európai ősgént? Kik hordozzák az európai ősgént a magyarok után magas százalékban?

A lengyelek, a horvátok és a Keleti-Kárpátokon túli ukránok. (50-60 %) A többi népcsoport töredékében sem hordozza az európai ősgént"

Dr. Czeizel Endre neves genetikus A magyarság genetikája c. könyvében így ír a Semino-tanulmányból levonható következtetésekről: "A magyarférfiak 60%-a az EU-19-es - őskőkorszakbeli - ősapa leszármazottja. ...A magyar férfiak további 13,3%-a az EU-18, 11%-a az EU-7, és 8,9%-a az EU-4 ősapa utóda. Mindez azt jelentheti, hogy a jelenlegi magyar férfiak 93,3%-a négy ősapától ered, és 73,3%-a már az őskőkorszakban itt élt férfiak utódja."


Tekintettel e tanulmány kiemelkedő jelentőségére, alább közzétesszük valamennyi szerzőjének nevét és kutatásainak helyszínét: Ornella Semino,1,2 Giuseppe Passarino,2,3 Peter J. Oefner,4 Alice A. Lin,2 Svetlana Arbuzova,5 Lars E. Beckman,6 Giovanna De Benedictis,3 Paolo Francalacci,7 Anastasia Kouvatsi,8 Svetlana Limborska,9 Mladen Marcikiae,10 Anna Mika,11 Barbara Mika,12 Dragan Primorac,13 A. Silvana Santachiara-Benerecetti,1 L. Luca Cavalli-Sforza,2 Peter A. Underhill2


The Genetic Legacy of Paleolithic Homo sapiens sapiens in Extant Europeans: A Y Chromosome Perspective ; SCIENCE VOL 290. 10 NOVEMBER 2000.

Cser Ferenc és Darai Lajos hatalmas tanulmányos apparátust vonultat fel, több mint négyszáz címet számláló jegyzetanyaggal. Számunkra nem kétséges, hogy ez a füzet, miként az általa megnyitott sorozat is, paradigmaváltást eredményez a magyar nép eredetét vizsgáló őstörténeti kutatásokban.

Budapest, 2011. április 8-án
Patrubány Miklós István Ádám



1Universitá di Pavia, Pavia, Olaszország,
2Stanford University School of Medicine, Stanford, USA
3Universitá della Calabria, Rende, Olaszország
4Stanford Genome Technology Center, Palo Alto, USA
5International Medico-Genetic Centre, Donyeck, Ukrajna
6University of Umeá, Umeá, Svédország
7Universitá di Sassari, Sassari, Olaszország
8Aristotle University, Szaloniki, Görögország
9Russian Academy of Sciences, Moszkva, Oroszország 10Clinical Hospital Center Osijek, Eszék, Horvátország
11Regionalne Centrum Krwiodawstwa i Krwiolecznictwa, Zamosc, Lengyelország
12Samodzielny Publiczny Szpital Wojwodzki im. Papieza Jona Pawla II., Zamosc, Lengyelország
13University Hospitál Split, Split, Horvátország


WHO ARE HUNGARIANS?



 JKI Szfvár 2011.11.24.


MAGYAROK ISTENE óvja nemzetünket!


Több mint ezer éve elszakították a kárpát-medencei magyarságot a turáni testvérnépeitől és ezek ellen fordították. A magyarság utat tévesztett amikor a nyugati "civilizáció"-hoz csatlakozott. Az ezer éve követett nyugati szellemi és politikai irányzat rendkívül károsnak bizonyult a magyarság számára és a mai válságos helyzetébe vezette. A magyarság kényszerített Európába illeszkedése, és a turáni testvérnépeitől való elszakítása, valamint ezek ellen fordítása a magyarság leigázását, szétdarabolását, elnyomorítását és pusztítását eredményezte. A magyarságot a pusztulás fenyegeti ha tovább ragaszkodik a hanyatló nyugati "civilizáció"-hoz, éppen amikor a keleti turáni testvérnépek hatalma növekszik. Ezekből az következik, hogy a magyarság egységét és független fennmaradását az őseredetig visszanyúló nemzeti öntudatra és a turáni népek összetartására kell újra megalapozni.

A Magyarok 
NEM azért jöttek a Kárpát-medencébe, hogy a nyugatnak meghódoljanak, hanem azért, hogy a hun es avar birodalmakat helyreállítsák és hogy az Atilla által létrehozott turáni népek egységét visszaállítsák. A magyarságnak e turáni irányzatot kell folytatnia hogy fennmaradását biztosítsa. Itt az ideje hogy a veszélyes helyzetben álló magyarság több száz milliós turáni testvérnépei felé visszaforduljon. A turáni népek rokonságának és közös érdekeinek tudata már régóta létezik. A volt "kommunista tömb" állandó válságai és bizonytalanságai alkalmassá és szükségessé teszik a turáni népek közötti szorosabb politikai, gazdasági, és műveltségi kapcsolatok létrehozását.

HUN TÖRZSEK


Kr.e. 4040-ben, Ordoszban megalakult a 24 Hun Törzsszövetség, melynek tagja voltak :


Kaza-hun (Kazakok), Széki-hun (Székelyek), Türk, Jász, Lett, Bolgár, Manysi, Kabar, Úz, Mari, Tatár, Mongol, Kun, Manzsu, Suoma, Vót, Baskir, Újgur, Avar, Észt, Komi, Csuvasz, Vepsze, Mordvin.

További Hun Törzsek, melyek később csatlakoztak a Hun Törzsszövetséghez:

Saka népe : Saka-szkíták, Pamír-szkíták, Parszi-szkíták. továbbá

Örmény, Hanti, Kovád, Sambe (Lapp), Karjalai, Garaúz (Grúz), Szavárd, Élamiták, Hokjen, Fokjen, Szabír, Szogd, Aháj, Barszil, Muroma, Mescser, Akkád, Alán, Kurd, Onugor, Szavárd, Tuva, Burját, Etruszk (Etur vezér népe), Baszkok (Baszkor-Vizkaja fősámán hozta őket), Jürcsik, Ajnók (Japán) Samasna, Hikszosz (mai Egyiptom területén éltek), Pártus, Sumir, Indijók (Kuszkó népe) – As, Maja, Béla (Maya unokája), Kecsuák (Kecső törzs),

800-as évek második felében, honfoglaló Magyar Törzsek(Káspivár): Kéri, Keszi, Tarján, Kürt, Béla. Magyari Törzsek (Etil bal partján): Jenő, Gyula, Megyer, Gyarmat, Nyék. (108 Magyar nemzetség)


A Hun népek fellelhetők:


Hungarian History



Peru, Magyarország (Szent Korona Országa), É-Olaszország (Arnó-Etruszk), Kréta (Etruszk), Spanyolország-Franciaország (Baszk), Svájc (Hun-völgy), Németország-Bajor (Avar), Ausztria-Avária, Irán, Iraq, India, Törökország (Ujgurok is), Pakisztán, Grúzia, Kazaksztán, Azerbajdzsán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Oroszország (autonom területek: Hanti-Manysi, Burját, Krimi tatár, Jakut), Kína (Ujgurok)... Forrás!



A turáni irányzat nem azt jelenti hogy a Magyaroknak el kell fordulni Európától és hogy el kell szigetelni magukat a szomszédos népektől. Az utóbbiak tulajdonképpen részben turáni származásúak, vagyis turáni népekkel keveredtek (Padányi Viktor: Dentumagyaria), csak az idegen hatalmak befolyása őket a Magyarok ellen fordították. A magyarságnak e népeket vissza kell nyernie a turáni eszme alapján. A "nacionalizmus" a népeket egymás ellen uszítja a felületes különbségek mesterséges hangsúlyozásával. A turáni eszme nem egy hamis és gyűlöletet szító fajelmélet mint a finnugor, pánszláv, dáko-román, árja, stb. elméletek. A turáni eszme a különböző népek közös gyökereinek kimutatásával lenne alkalmas az ellentétek megoldására. Tudományosan bebizonyított tény, hogy az Ősturánok az emberiség műveltségének megalkotói. A turáni eszme e műveltség megóvásán és gyarapításán keresztűl a népek közötti egyetértésre és kibékülésre törekszik.

Nem volna szerencsés ha Magyarország nemzetközi kapcsolataiban nyugatra fektetné a hangsúlyt. Gazdasági, biztonsági, és műveltségi szempontokból előnyösebb lenne egy többoldalú, kiegyensúlyozottabb külpolitikai irányzat. Ebben fontos szerepet töltene be a magyarság keleti rokonnépeivel való kapcsolatok kifejlesztése és megerősítése. E népek nagy létszámban, hatalmas és természeti kincsekben gazdag területeken élnek, mint pl. a török-mongol népek, vagy erős és gazdaságilag fejlett országokban, mint pl. a japánok.

A turáni eszme tehát korszerű folytatása ősi nemzeti küldetéstudatunknak: Atilla Hun Birodalmának jogos örököseiként foglaltuk vissza ősi földünket azért, hogy ősi nagy népünk hatalmas birodalmát visszaállítsuk. E turáni irányzat a turáni népek jogos érdekeinek és a magyar nemzeti érdekek mindenek fölötti és feltétlen érvényesítésére törekszik, nemzeti egységünk, függetlenségünk, biztonságunk, műveltségünk és öntudatunk megóvására:
- a tudományosan bebizonyított, több ezer éves szumír-szittya-hun-avar-magyar folytonosság és azonosság, valamint kárpát-medencei őshonosságunk általános elismertetéséért,
- a hamis, idegen és magyarellenes érdekeket képviselő, -hivatalos- finnugor származási elmélet, valamint a Vajkot (Szent Istvánt) államalapítóként beállító történelemszemlélet felszámolásáért,
- nyelvünk tisztaságának megörzéséért, valamint ősvallásunk és ősi rovásírásunk helyreállításáért,
- az erkölcstelen, lélek-, társadalom-, nemzet-, és környezetromboló, anyagias és önző nyugati kapitalista fogyasztó embertelen rendszer megsemmisítéséért, - a hagyományos nemzeti értékeket ápoló, erkölcsös, fegyelmezett, szorgalmas, család-, nemzet-, és országépítő, egészséges társadalom létrehozásáért, a rendet és közbiztonságot megteremtő nemzeti állam keretein belül,
- a turáni népek felszabadulásáért mindenféle idegen fennhatóságtól, gyarmatosítástól, vallástól, és befolyástól, a teljes államigazgatási (politikai), gazdasági és műveltségi önrendelkezésükért, és a turáni népek államszövetségben való újraegyesítéséért.





Papp Lajos a védőoltások mellett érvel a Világpanoráma műsorában! 


Most kaptam ezt a videót MAG vonalon, és nagyon lesujtott a hallott szakmai vélemény Papp Lajos úrtól, de a nyilatkozatának helyszine is figyelemre méltó sajtó orgánum. Nekem pár hónapon belül döntenem kell, így mondhatni jókor jött a meleg ígéret! 

A világ legnagyobb üzlete: https://www.youtube.com/watch?v=z9_2bGzfrPA 
Ferenc pápa Isten szeretett népének nevezte a zsidókat Peszách alkalmából

Fontosabb kiemelt mondatok: 
Fiatal apák és anyák is megbolondultak, mert a modern orvostudomány leghatásosabb módszerét nem használják. A védőoltások elhagyása, gyermekgyilkosok azok a szülők, akik nem adatják be a védőoltást! (19:00) Már a 19 században okos magyar orvosok elkezdték a védőoltásokat adni! Akik arra hivatkoznak, hogy a természetes immunitás elegendő, nagy ostobaságot követnek el, a saját életükkel azt tehetnek amit akarnak, de a gyermekükkel NEM! Igen is törvényben kell védeni a gyermekeket mert, tessék megnézni ott ahol elhagyták, Német országban tömegesen fordulnak elő betegségek, és ebből következő halálok. Mi orvosok becsaptuk a betegeket az infulenz oltással, de van amit Isten előtt nem lehet elhallgatni, ez pedig a gyermekek védőoltása. Szinte hisztérikusan viselkednek a szülők. Attól nem félnek hogy ha nem adtják be, igen van néhány százalék szövődmény, de ősszehasonlíthatatlanul nagyobb a jótétemény! Az emberek elbizonytalanodtak, de vannak dolgok amit Isten előtt elszámolva n em lehet elhallgatni! 
Azt kell mondanom, orovsi lelkiismeretem is a teremtőtől kapott lelkiismeretem okán, kérek minden szülőt, hogy a védőoltásokat adassák meg a gyermekeiknek!!! 
A hazugság óriási tragédia az emberiság számára, az orvosok pedig csak a nem ártani elvét szolgálhatnák.... 

Lehet vélekedni és védekezni! 
Rózsa Ákos 



Védőoltást igen vagy nem ?


Védőoltás fertőzött meg egy 20 hónapos babát – az életéért küzdenek



Egy 20 hónapos hódmezővásárhelyi kisfiú életéért küzdenek az orvosok közel 4 hónapja. A babát a tbc elleni kötelező védőoltás fertőzte meg.
Patkós Ádámnak hívják azt a hódmezővásárhelyi kisfiút, akinek életéért a szegedi gyermekklinikán karácsony óta küzdenek az orvosok. A tbc elleni védőoltás fertőzte meg azt követően, hogy gyenge immunrendszere miatt  megkapta a betegséget.
Ádám meggyógyul, vagy meghal. Ezt mondták az orvosok. Nem ilyen durván fogalmaztak, de ez volt az értelme” – mondta a 29 éves édesanya, Patkósné Petrikó Tünde.

Született rendellenességtől gyenge a kisfiú immunrendszere

A 20 hónapos babát jelenleg a klinika gasztroenterológiai osztályon kezelik. Állapota nem sokkal azt követően romlott, hogy megkapta a tbc elleni kötelező védőoltást. Akkor persze még senki sem sejtette, hogy betegségének okát ebben kell keresni. A kisfiú hónalji nyirokcsomói begyulladtak, operálni is kellett.
A vizsgálatok kiderítették, veleszületett betegség miatt a kisfiú immunrendszere annyira gyenge, hogy nem ellenanyagot termelt, hanem a legyengített vírus megfertőzte a tbc-vel. A riasztó diagnózist karácsony előtt néhány nappal közölték a szülőkkel az orvosok. Akkor végeztek gyorstesztet a babán, és a nyirokcsomó-tenyészet is ugyanezt igazolta.

A karácsonyt az intenzíven töltötték

Mióta kiderült a betegsége, Ádám egyetlen napon, február 5-én lehetett otthon. Rosszabbodott az állapota, vissza kellett őt vinni a klinikára. Már a karácsonyt is az intenzív osztályon töltötték, egyszerre csak egyik szülője látogathatta.
A betegség a nyirokereken keresztül terjedt szét a kicsi testében, megtámadva a máját és a veséjét is. Csontvelővizsgálat adhat választ arra, hogy szükség lesz-e csontvelő-transzplantációra. A kisfiút szondán keresztül táplálják a klinikán. A család, a barátok, rokonok együtt bíznak a gyógyulásában – írja a Délmagyar.hu.




Orosz rulett: magyar csecsemők százezreiben okozott Shiftet a teljesen szükségtelen pneumococcus vakcina – betiltás helyett azonban kötelezővé tette a miniszter!








Shift okozása közpénzből, következmények nélkül.  A PCV oltás bevezetése lehet az oka annak, hogy az elmúlt években megváltozott pneumococcus szerotípusok terjedtek el Magyarországon. Ezt szakszóval Shiftnek nevezik. A közpénzből működő ÁNTSZ-t ugyan megbírságolta a Gazdasági Versenyhivatal – a GSK vakcinaóriás óhajának megfelelően – a gyermekeknek okozott helyrehozhatatlan károkért azonban nemhogy felelősségre vonás, de még csak bocsánatkérés sem történt. A vakcinagyár haszonkiesése miatt szankcionálta 1 millió forintos – jelképes – bírsággal a GVH az egészségügyi hatóságot, de bezzeg, a magyar csecsemők százezreinek okozott egészségdeficit mit sem számít! Elvégre az Orbán-kormány is teljes mellszélességgel támogatja ezt az orosz rulettet… Magyarországon 2008 októberétől oltanak pneumococcus baktériummal, a PCV-7 vakcinákat eleinte térítés ellenében kérhették csecsemőik számára a szülők. 2009 októberében a Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemlében közzé is tették azt az orvosi felismerést, hogy a PCV-7-es oltóanyaggal lemérgezett gyermekeknél megnövekedett más szerotípusok fertőzésének a gyakorisága. Tehát, a szakma – kivételesen – idehaza is tisztában van immáron 5 éve ezzel a ténnyel, hogy a PCV oltás Shiftet okoz, mégis – ahelyett, hogy betiltották volna – most, 2014-ben még kötelezővé is tették!  „A PCV7-tel (régebbi típusú pneumococcus elleni oltás – a szerk.) oltott gyermekeknél ritkábbak a vakcinában szereplő szerotípusok által előidézett fertőzések, míg az egyéb szerotípusok okozta fertőzések gyakorisága nőtt”. (Pneumococcus fertőzések – Sherman J. Alter, MD és Leslie Plotnick, MD, Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle, 2009. október). Milliárdokból kísérletezgettek a mit sem sejtő kisbabák százezrein Az Egészség Évtizedének Népegészségügyi Programja keretében a kormányzat – felvetve a hűtlen kezelés alapos gyanúját! – 2009-ben több milliárdnyi közpénzt dorbézolt el a csecsemők PCV vakcinával történő lemérgeztetésére. Papírforma szerint ugyan, csupáncsak nagylelkűen lehetővé tette az állam, hogy szülői választástól függően, önkéntes alapon beadathassák – ingyen – csecsemőiknek ezt a három ismétlésből álló (méreg)injekció-sorozatot. A közpénzből szponzorált kísérletezgetés csúfos eredményéből azonban nem vonta le a kormányzat a konzekvenciát. Mániákus hazudozás – mindenkit félrevezettek.   Ezek után következett az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetőjének, dr. Ócsai Lajosnak(balra) az alakítása, aki 2011 végén végighaknizta a médiát azzal a valótlan állítással, mely szerint „2012-től kötelező lesz a PCV oltás”. Mivel szinte minden sajtóorgánum szolgai módon leközölte a hatósági vezér teljesen alaptalan hazudozását, így aztán a legtöbb szülő és gyerekorvos áldozatul esett a megtévesztésnek, s úgy tudta, hogy ez az új vakcina is kötelező, akárcsak a többi, s szinte minden esetben kérdezés és tájékoztatás nélkül be is adták a többi – kötelező – oltással együtt. Számos olyan esetről van tudomásunk, amikor a szülő tiltakozása ellenére adta be az orvos, azt állítva, hogy ez is kötelező. Egy lelkiismeretes orvos pedig – aki azon kevesek egyike, aki felelősséget érez a gyermekek generációja iránt – még feljelentést is tett a megtévesztés miatt, a Zala megyei rendőrség azonban bűncselekmény hiányára való – nyilvánvalóan téves – hivatkozással, megtagadta a nyomozást. A hazugság utólagos szentesítése – jogalap gyanánt magára a hazugságra építve 2013 végén pedig – egy szemfényvesztő trükkel – dr. Beneda Attila, az Egészségügyi Államtitkárság kabinetfőnöke hivatalosan bejelentette, hogy 2014. január 1-jétől kötelezővé teszi az állam a PCV vakcinákat. S nem átallott arra hivatkozni, hogy azért lesz kötelező, mert “a legtöbb szülő úgyis beadatta”, s ez azt jelenti – Beneda szerint – hogy “nincs semmi érv a kötelezőség ellen”! No comment… Tehát: az állam azért kényszeríti bele törvényi erővel ezt az újabb, igencsak kétes trutyit a csecsemőkbe, mert voltak szülők, akik önkéntesen beadatták, vagy pedig sikeresen meg lettek tévesztve azzal a hazugsággal, hogy kötelező! Ez még egy banánköztársaságban sem lehet ürügy az alapjogok megsértésére, de ugyebár, „Magyarország jobban teljesít”… S lám, az Emberi Erőforrások minisztere, páter Balog Zoltán 2014 tavaszán – nyilvánvalóan olvasatlanul – alá is írta az erősen bűncselekménygyanús rendeletmódosítást! A félrevezetett Alkotmánybíróság, mint az ÁNTSZ csicskája. A felvilágosult, oltásmegtagadó szülők elleni – középkori boszorkányüldözéseket idéző – hatósági eljárásokban gyakran hivatkozik a vakcinaügynökséggé züllött ÁNTSZ egy bizonyos alkotmánybírósági határozatra (AB 39/2007.). A sokat, és remekműként emlegetett iromány valóban színvonalas munka volna, csupáncsak az az igen nagy baj vele, hogy készítői téves tudományos előfeltevésekre alapozták, s emiatt jutottak arra a téves konklúzióra, mely szerint az oltási kötelezettség kiállja az alkotmányosság próbáját. Meg kell jegyeznünk, hogy az AB-t – a döntés befolyásolásának céljából – arcátlanul nyomás alá helyezte az ÁNTSZ vezetősége, s az ő közbenjárásuk folytán történt meg az a gyalázatos árulás, hogy az alkotmányos jogok védelmére felesküdött, elvileg független grémium figyelmen kívül hagyta az oltáskritikus panaszosok által benyújtott nemzetközi tudományos bizonyítékokat, s az ÁNTSZ megalapozatlan, tudománytalan véleményéhez igazította határozatát – pusztán az igazgatóhelyettes bemondására… Azonban az alkotmánybírák – sejtvén azt, hogy egyszer minden disznóságra fény derül, s nyilván a későbbi, esetleges felelősségre vonásuk megelőzésének bebiztosítására – elhelyeztek bizonyos tanúköveket a nagy műben, melyeket az állami hatóságok kínosan kikerülgetnek, mintha azok ott sem lennének… Az egyik ilyen kitétel szerint az állam alapvető kötelezettsége, hogy kizárólag olyan betegségek kapcsán rendeljen el kötelező oltásokat, melyekre tényleg elkerülhetetlenül szükség van, s nem utolsósorban: az állam köteles a vakcinák minőségét folyamatosan ellenőrizni, s gondoskodni a legkisebb ártalommal, kockázattal járó készítmények beszerzéséről. Nos, ezek egyikét sem tartja be a mindenkori nagyérdemű államhatalom! Először is: nem igazolta soha semmiféle tudományos vizsgálat az oltások állítólagos szükségességét! Másodszor: az oltóanyagokat senki sem ellenőrzi, ennek ékes példái (a teljesség igénye nélkül): – a GSK Infanrix vakcináinak 20 országból történt azonnali visszahívása, másfél évvel a gyártás után, baktériumszennyezettség miatt,  – a HPV vakcinák visszahívása üvegszilánkokkal való szennyezettség okán,  – a Meningitec csecsemőoltások mai napon történt visszahívása rozsdaporral való szennyezettség miatt! Látható tehát, hogy a vakcinagyártás teljesen ellenőrizetlen, az még az építőiparban megkövetelt tisztasági előírásoknak sem felelne meg… Belegondolni is rettenetes, hogy ahol a végfelhasználókhoz simán eljuthatott a szabad szemmel látható rozsdaport és üvegszilánkokat tartalmazó vakcina, ott mi minden – szabad szemmel nem látható – szennyeződés, DNS és RNS darabkák, vírustöredékek stb. lehetnek az oltóanyagban! S ne feledjük: a vakcina tartalma szűrés nélkül a szervezetbe kerül, visszafordíthatatlanul… Meg egyáltalán: hogy kerülhet rozsdapor az oltóanyagba – sufniban gyártatja az állam a csecsemővakcinákat??? Az állam a legkisebb érdeklődést sem mutatja alkotmányos kötelezettsége iránt, de bezzeg van képe az oltásmegtagadó szülők meghurcolásához! Miniszteri túlkapás 16 éven keresztül – következmények nélkül!  Megállapíthatjuk, hogy a miniszter ismételten túllépte hatáskörét, ugyanis az egészségügyi törvény kizárólag arra adott neki felhatalmazást, hogy erősen fertőző betegségek ellen rendeljen el életkorhoz kötött kötelező oltásokat. A mindenkori miniszter teljes szakmai analfabetizmusát igazolja, hogy a pneumococcus mellett, sem a tetanusz, sem a polio nem tartozik ebbe a kategóriába, s mégis szerepel az 1998-ban kiadott rendeletben! Tehát: a 11-féle betegség közül 3, még hivatalosan sem számít fertőzőnek… Járvány forrásává válhat a felelőtlen vakcinázgatás A pneumococcus baktérium minden második ember szájflórájának természetes része, s nem okoz semmiféle betegséget. A nagyon ritka megbetegedések általában műtétek következtében szerzett fertőzések következményei, melyek a nem kellő gondossággal operált gyermekeknél és öregeknél okozhatnak problémát. Tehát: akkor kaphatja el valaki, ha az orvosa mondjuk fogmosás nélkül beleköpköd a műtéti sebbe… Vajon honnan vindikálta magának a miniszter a jogot ehhez a fasisztoid rendelkezéshez mégis, mely szerint kötelezően le kell oltani vele a 2014. június 30-a után születetteket? A június 30-án születettek még nem jelentenek oltatlanságukkal járványveszélyt, de az egy nappal később napvilágot látottak, már igen??? Eddig semmiféle járványveszélyt nem jelentett a pneumococcus baktérium, azonban most ez megváltozhat, mégpedig épp a felelőtlen vakcinázgatás miatt! Az első figyelmeztető jelek már meg is jelentek, világosan nyomon követhető, hogyan hoz létre betegséget, alapoz meg későbbi járványokat a lelkiismeretlen kormányzati intézkedés: a szájflórában gondot nem okozó mikroorganizmust, vakcinái révén beleimplantálta a csecsemők szervezetébe, lemérgezte vele a jövő generációját, így az cirkulálni kezdett, s az oltás bevezetését követően újabb, sokkal erősebb szerotípusok jelentek meg, s terjedtek el. Nyomozatilag volna szükséges feltárni, hogy pusztán gondatlanságból, vagy tervezetten hajtották végre az illetékesek ezt a sokadik merényletet a magyar nemzet jövőjét megtestesítő csecsemők generációja ellen! A koncon vesztek össze A „bili” azon borult ki, hogy az ÁNTSZ – azzal az ürüggyel, hogy a GSK vakcinája hatástalan és feltehetőleg Kawasaki-szindrómát okoz (ami persze korábban egyáltalán nem zavarta!) – a 10 milliárdos közpénz elherdálását nem a megszokott haveri körhöz kötődő multinál követte el, hanem egy másik (bizonyára még jobb) mutyit részesített előnyben. A sértődött, s a kövér megrendeléstől így eleső GSK pedig ezért bepanaszolta a GVH-nál. Az ÁNTSZ – szimbolikus – 1 milliós bírságot kapott, s a nyáron ezzel volt tele a sajtó… Ezzel a műbalhéval terelték el a figyelmet arról az egetverő disznóságról, hogy gyakorlatilag az állam az adófizetők pénzén egy újabb méreginjekciót – vagyis 3 ismétlőt – kényszerített rá a csecsemők nemzedékére, mely nem csupán kiszámíthatatlan ártalmakkal, mellékhatások tömkelegével terheli meg a magyar kisbabákat, hanem újabb fertőzést terjeszt el a vakcina révén, a baktérium mutációját segítve elő, veszélyeztetve az egész társadalom járványügyi biztonságát. A vakcina hosszútávon minden bizonnyal teljesen hatástalan – akárcsak a szamárköhögés-oltás – s kiszámíthatatlan bajok forrása lehet! Hatósági terror, menekülő családok. Tehát, egy bűnszövetségben elkövetett, állami terrorcselekményről beszélhetünk, mely a legkiszolgáltatottabb, legsérülékenyebb korosztály ellen irányul, s a tudatos, felvilágosult szülők további vegzálásához, meghurcolásához szolgáltat újabb alapot. A felelős szülők tömegei pedig őrlődnek a hazaszeretetük és a gyermekszeretetük között, s rengetegen elmenekülnek – gyermekeik egészségének és életének megóvása érdekében – szeretett szülőföldjükről, melyet lelkiismeretlen, lelketlen, gyermekgyilkos janicsárszellem tart jelenleg uralma alatt. Sajnos, nagyon kevés a tisztességes, lelkiismeretes orvos, aki nem kíván ennek az emberiségellenes bűncselekménynek tevőleges végrehajtójává válni, s aki – a vészkorszakhoz hasonlóan, zsidókat mentő nagyapáink mintájára – a gyermekek lemérgezése nélkül igazolja az oltások megtörténtét. Ha többen lennének elhivatottak az élet védelmére, akkor nem kellene magyar gyermekek tömkelegének idegenben felnőniük, családoknak szétszakadniok, beteg, kiszolgáltatott, tisztességben megőszült nagyszülőket hátrahagyva az édenkertből pokollá rombolt honból elmenekülniük.  A lelkész hivatású miniszter vajon hogyan bír tükörbe nézni? Labant Csaba, 2014. július-szeptember
Olvass többet itt: http://naturahirek.com/orosz-rulett-magyar-csecsemok-szazezreiben-okozott-shiftet-a-teljesen-szuksegtelen-pneumococcus-vakcina-betiltas-helyett-azonban-kotelezove-tette-a-miniszter/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése