2016. július 10., vasárnap

Háború és hidegháború a nemzetek ellen








Háború és hidegháború a nemzetek ellen



Sokak szerint, a világban uralkodó áldatlan állapotokat csak egy háborúval lehet feloldani, ill. normalizálni, és ezt követően megszüntetni. A globalista rendszer maga alá gyűrte a Föld kormányainak jelentős részét, és adminisztratív diktatúrákkal terrorizáltatja kormányaikkal a rendszerébe kényszerített nemzeteket, miközben kiépítette katonai hídfőállásait világszerte.
Több hidegháborús korszak követte egymást az elmúlt 100-150 évben. Minden ilyen időszak a globál-cionisták fokozatosan növekedő térnyerését eredményezte. Fertőzött 
Európa, az USA, Dél -és Közép Amerika, Kanada, Ausztrália, Afrika és Ázsia egy része. A felsorolt területek szoros gazdasági kapcsolatban állnak a világ, még fertőzésmentesebb részeivel. A világ legnagyobb felvevőpiacai, az USA és Európa gazdaságai fokozatos leépítésre kerültek, és kerülnek, ezzel gazdasági átstrukturálódásra kényszeríti, a még tőlük irányítás-független államokat. A legtöbb ember átsiklott az EKB (Európai Központi Bank) januári tervezete felett, amiben a gazdaságok leépítése, a nemzeti kormányok szuverenitási jogainak lekorlátozása és katonai irányítás bevezetése szerepel. Az USA területén épült “gettók”, már a Bush elnökségek idején elkészültek. A hidegháború folyományaként Európa országaira is ez vár, de előtte kiéheztetéssel, a nyilvánosan prostituálódó politikai vezetés szennyesének kiteregetésével lázadást szítanak, hogy indokot teremtsenek a katonai irányítás bevezetésére! A célok érdekében, újabb, és újabb hidegháborús fegyverek, fegyverzetrendszerek jelennek meg, mert a második évezred elejére már nem csak a fegyverkezési verseny nyomorítja meg a versenyben résztvevő országok lakosságát költségterheivel, hanem a természeti, meteorológiai, geofizikai és légkörfizikai, információs, akusztikus és elektromágneses hullám, tudatmódosítási és biológiai fegyverek egyre nagyobb mértékű alkalmazása. Ezek a “fegyvernemek” a 70-es, 80-es évektől kaptak egyre nagyobb mérvű kutatási és fejlesztési kereteket, mert felhasználóik rájöttek, hogy ezen fegyverrendszerek a világ bármely pontján szinte azonnal bevethetők, Alkalmazásuk esetén, általában nem ismert a támadás forrása, az ezeket alkalmazó országok nem tömörültek korlátozásokat végrehajtani képes szervezetekbe, mint például az atomsorompó szerződés. A kibernetikai terrorizmus és bűnözés kiszámíthatatlan irányokba tereli az új hadviselést. Az ilyen támadások érintik az infrastruktúrák, pl. áramellátás, telekommunikáció, közlekedés, szállítás és más logisztikai hálózatokat, gazdasági szektorokat, vízellátást, de a teljes meg is semmisítheti ezeket.
A természet normál működésébe történő beavatkozások nagymértékben befolyásolják az energetikai rendszereket is. Venezuela energiaellátása vízerőművekre épült, az utóbbi évek tartós szárazsága, atomerőművek építését tette szükségessé. A szél és napenergiát óriási infrastrukturális beruházásokkal felhasználó országok jelentős megtérülési idő növekedést könyvelhetnek el maguknak a chamtrail-ezés miatt kiesett energiatermelés és az árvizek okozta mezőgazdasági -és állattenyésztési termeléskiesések miatt. Az élelmezési terület éghajlat-befolyásolás áldozataként, éhségövezetek nagyszámú kialakulásához vezetett, és ez a tendencia, a folytatódó tevékenység miatt egyre nagyobb méreteket ölt jelenleg. Az chamtrail tevékenység a
 NATO égisze” alatt fut. HAARPrendszerekkel több ország rendelkezik, de kifejezetten nagy emberáldozatokat követelő tevékenységet, az USA és Izraelfolytat. Itt megemlítendő, hogy az Észak-Amerikát érintő hurrikánok kialakításával az USA, Oroszországot vádolja, ahogy a szecsuáni, és Haiti földrengések amerikai előidézését az oroszok igazolták.
A szakemberek paradigmaváltás tartanak szükségesnek, de ennek váltásnak a legnagyobb ellenfele a pénzügyi területeken keresztül gazdasági nyomást gyakorló bankárkaszt politikája, rabszolgarendszer bevezetésére való törekvése.
HAARP (hárfa) projektet tudományos légköri megfigyelési kísérletként, a chamtrail-ezést a légkör felmelegedése elleni küzdelemként tálalják, miközben a “légkörkísérletek” durva beavatkozások, a Föld energetikai, vízháztartási, és légköri működésébe! Bolygónk egy önszerveződő és önszabályozó asztrofizikai zárt rendszer és mint ilyen, korábban, az emberi tevékenység megjelenése előtt, is megélt “globális” felmelegedéseket, üvegházhatásokat, pólusváltásokat és jégkorszakokat, de mindezen “veszélyek” sem indokolják bolygónkkal és a nappal végzett kísérleteket!

(lézer-torpedó, azaz egy adiabatikusan komprimált lézer üreg-rezonátorból kibocsátott nyaláb) közelít a Nap felé. Később hatalmas robbanást okozva.”
Az alkalmazott új fegyverzetek jelentős része frekvencia fegyver, és mint ilyenek elég széles spektrumban működnek. Az alacsonyfrekvenciás fegyverek esetében a szónikus, kis hatótávolságú infrahang és ultrahang fegyverek fejlesztése, a I. Vh. óta tart. Az 
Egyesült Nemzetek Szervezete 1978-as munkadokumentuma szerint az embere legveszélyesebb frekvencia a 7-8 Hz közötti. Ez a rezonáns frekvenciája a húsnak, és nem csak elméletileg szakítja szét a belső szerveket, és töri el, végtagokat, ha elég nagy intenzitással sugározzák. Hét Hertz az átlagos gyakorisága az agyi alfa ritmusnak is, így ez a frekvencia alacsony intenzitással már nem veszélyes, hanem pihentető. A nagyobb expozíciójú ilyen infrahang viszont epilepsziás rohamokat válthat ki, valamint félelmet is.

A közzétett eredmények szerint, a NASA kutató, GH Mohr által bemért frekvenciák között, 0 Hz és 100 Hz-es értékeken, a 150-155dB, jelerősséggel előállított rezgések, a mellkasfal fájdalmával, légzésritmus változásokkal, szájbetömés érzéssel, fejfájással, köhögéssel, vizuális torzítással, fáradtság érzésével jár. A későbbi kutatások megállapították, hogy szemgolyót érő 19 Hz-es rezgés torzítja a látást.
Az alacsony frekvenciák alkalmazása a szoros összefüggésben van a Föld felszíne, és az ionizált “vezető” réteg, az ionoszféra közötti elektromágneses rezonátor-üreggel, az úgynevezett Schumann-üreggel. Ebben az üregben az elektromágneses hullámok folyamatos rezgésben vannak, így bizonyos tartományokban rezonanciák léphetnek fel. A 
Schumann-rezonancia csúcspontja ma 7.8 Hz, (esetenként 7,83 Hz-ben határozzák meg) ami a légkör állapotának függvényében kissé változhat. A rezonancia-hullámok kvázi-állóhullám rendszert alkotnak a földfelszín és az inoszféra között. Ez a frekvencia “amelyhez 23400 km-es hullámhossz tartozik” nevezhető a Föld saját skalár-hullámának (Vagyis, a fél-hullámhossz nagyjából a Föld átmérőjével egyezik meg). Mivel az elektromosan pozitív ionoszféra az összességében negatív töltésű földfelszín ellenpólusa, így a két réteg között állandó a potenciálkülönbség. Ez a feszültség rendszeresen kisül, amikor a Földön valahol kitör egy vihar. Schumann megállapította, hogy az ionoszféra és a földfelszín közötti energia kisülések melléktermékeként rendkívül alacsony frekvenciájú rádióhullámok keletkeznek, amelyek képesek rezonálni az üreg elektromágneses hullámaival. Ezek a “rezonáns” rádióhullámok nemcsak behatolnak a Földbe, hanem felerősödve hatalmas állóhullámokat keltenek, amelyek képesek hosszú időn át stabilak maradni. A kvázi-állóhullám frekvencia pontos értéke szintén 7.8 Hz. Ezek a rendkívül alacsony frekvenciájú hullámok (ELF-hullámok) katonai hasznosítása kézenfekvő. Miután ezek a hullámok majdnem veszteség nélkül képesek behatolni a földfelszínbe és az óceánok vizébe, kitűnően alkalmazhatók föld alatti objektumok lokalizálására, tengeralattjárók felderítésére vagy a velük folytatott kommunikációra, (Amerikában egy egész városnak fáj a feje ettől) valamint “a szeizmoionoszférikus csatolást kihasználva ” földrengés-keltésre is.
Ezzel megérkeztünk a HAARP rendszerekhez, bár a frekvenciafegyverek tárháza sok egyéb, mást is tartogat számunkra, vagy inkább ellenünk.
A
 HAARP és SURA rendszerek is a 7,8 Hz-es hullámokat termelnek, un.”mellékhatásként”, és az is érdekes hogy az ember és a legtöbb emlős mérhető agyhullámai normál állapotban is a 7.8 Hz körüli tartományba esnek.
A behatárolható területre lesugárzott elektromágneses alacsonyfrekvenciájú hullámok tömeges pszichikai, gondolkodási és érzelmi, hatások kiváltására is alkalmasak. A korábban ismertetésre került, a Svédországban kiépített LOIS és LOFAR rendszerek is elsősorban tudatmódosítási céllal épültek.
A láthatatlan, nagy távolságból csapást mérő, korlátozottan behatárolható fegyverzetrendszerek mellett, feljebb gyalogolva a frekvenciaskálán, az ultrahang fegyverek következnek, kihagyva az Irakban is alkalmazott hallható frekvenciájú zajkeltéssel sokkoló eszközöket.
Az ultrahangfegyverek, az un. “nem halálos” katonai eszközök kategóriájába tartoznak. Tömegoszlatásra és “kényszerítő kihallgatásra” használják és ebben kulcsfontosságú a “Fehér zaj”. Szenzoros deprivációs technikák kiválóan alkalmasak a zavargások elfojtására. A hangrobbantásban, két némileg eltérő, elviselhetetlenül magas hangú ultrahang frekvenciát irányítanak (16.000 Hz és 16002 Hz) a “lázongókra”. A két frekvencia, kombinálva a “kitermelt” frekvencia 32002 Hz-es és 2Hz-es. Az eredmény, a lázongók “kényszerítően kívánják, hogy valahol máshol kellene lenniük”. A hangrobbanás okozta fehér zaj nem tévesztendő össze a “rózsaszín” zajjal, ami a két fülben, kihasználja az agyműködés azon tulajdonságát, hogy a két frekvencia különbsége is megjelenik az agyban. Az egyik fülbe 800, a másikba 810 Hz-et sugározva, nyugtató, pihentető 10 Hz-es hullámok is megjelennek.
A kommunikációra használatos frekvenciák is fegyverként használatosak, mivel a 150 kHz-től 22 GHz-ig terjedő sávokon önti ránk a média a szemetet.
A mikrohullámú fegyverek széles skálán mozognak. A tömegoszlatásra kifejlesztett “önjáró”, 95 GHz-es “mikrohullámú sütőktől”, mely felületi égető érzésen kívül komoly károsodásokat is tud okozni,

az SDI “illetve későbbi utódai a BMD, valamint az MD keretében folytatott kísérletek eredményeként létrejött röntgen, valamint deutérium-fluorid, és hasonló lézerekkel, amelyeket sikeresen kombináltak nem-konvencionális lövészeti technológiákkal. Egy ilyen eszköz például a hibrid-lézernek és a hypervelocity rail gun-nak az összeházasítása, amely eszköz, a gravitációs gyorsulás százezer-szeresével is képes kilőni plazma-lövedékeket. (intenzitásuk több, mint 10 MW/cm2.) A közben kibocsátott Cserenkov-sugárzás miatt tűnhet egy ilyen lövedék “lézer-torpedó”-nak.
A mikroelektronika és a mikromechanika kombinációjából megszülettek a 100 nanométer alatti, vagyis a sejtmembránon is áthatolni képes nano-robotok. A MEMS-ek (Micro-Electro-Mechanical Systems), óriási változásokat hoznak létre, és alapjaiban változtatják meg kémkedés, időjárás-szabályozás, és biológiai rendszerek működését. Az érzékelőkkel, lézerekkel és kommunikációs adó-vevőkkel ellátott, és egymással kommunikáló, részben intelligens, nehezen észlelhető miniatűrök felhasználási területe szinte végtelen. Egy éve még a bőr alá ültethető azonosító chip-ek miatt aggódtak a 
H1N1 oltás “áldozatai”, miközben az USA szinte minden államában már gyártották és gyártják ezeket a parányi kémkedésre, az emberi szervezet működésébe is beleavatkozni képes eszközöket. Természetesen a “másik oldal” sincs lemaradva! A technikai fejlődés eredményeként kiléptek a kutatási fázisból a quantum processzorok, és az atomi szinten létrehozott logikai egységek. Együttes alkalmazásuk rosszabb rémálmot tud elővarázsolni, mint a Terminátor filmek, kombinálva a Csillagok háborújával, mert ott, a történetben még harcoltak.
Láthatatlan, távoli fegyverek ellen kell harcolni, ami ellen kevés egy-egy ország.
Manapság Európában már nem tudni, hogy mi fog a vegyi csíkokat húzó NATO permetezőgépekből a fejünkre hullani (vírus, baktérium, vegyianyag, vagy nanorobot), mert a bérenc, “elkötelezett”, vagy megfélemlített kormányok hallgatnak, és a szellemileg alultápláltabb tagjaik, abban reménykednek, hogy ők is kiválasztottak lehetnek a túlélésre, de kinek kellene ennyi jellemtelen, gerinctelen, megbízhatatlan, bűnöző “ember-formájú”? A nagy megmérettetésnél a mérleg másik tányérján nem a 
Talmud lesz a súly!
Az alvó, megtévesztett, és saját kis világába zárkózó emberek óriási tömegeinek kell felfogni világszerte, hogy a bolygó emberiségét kiirtani, és a bolygó kisajátítását célként kitűzők kiszolgálásával, a saját, és családjuk sírját ássák!

Tulok




Dr. Nagy Levente: Magyarország totális feltérképezése a birtokbavétel előtt?



Bizonyára emlékszünk arra, hogy a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején, Magyarországon kutatási célú robbantásokkal feltárták, mit rejt a föld mélye. Természetesen mindezt állami finanszírozással, vagyis a mi pénzükből hajtották végre.
Ekkor jöttek rá, merre húzódik a könnyen kiemelhető termálvizek vonala, hol vannak a legnagyobb földgáz , valamint kőolaj lelőhelyek és sok egyéb ásványkincs. Ekkor elkészült Magyarország geológiai ásványkincseit nagy vonalakban leíró térképe.
Telt-múlt az idő. Jöttek a külföldi befektetők és elkezdtek kőolajat, földgázt és minden más egyebet keresni kies hazánkban. Teljesen véletlenül minden alkalommal oda fúrtak le, ahová kellett, azt találták, amit kerestek.Mázlisták voltak. Vagy pontosan tudták, mi rejtőzik a magyar föld mélyén?
Ennek az átverésnek a legnagyobb példája a Makói-árokban rejtőző gázkincs. Jött egy kanadai cég, fillérekért megvásárolt egy földterületet, végzett egy próbafúrást és elképesztő mennyiségű földgázt találtak. A politikusok bagatell összegért eladták a kitermelés jogát a hittestvéreknek. Miért? Hát mert “egy ilyen kutatás óriási anyagi befektetést igényel és bizonytalan a kutatás eredményessége.”Mekkora pofátlanság!
A “befektetők” egy kész térképpel a kezükben bejárták az országot és az állam pénzén végzett kutatások eredményeit felhasználva felvásárolták azokat a földeket, amelyek alól kitermelhették azt az ásványkincset, amire szükségük volt.
A kőolajon és a legfontosabbon, a földgázon kívül találtak és kitermelnek azóta is több ritka ásványt. Persze ezekről az ásványokról mi, magyarok alig tudunk valamit…Ez volt régen és mi van napjainkban?
Fontos a kőolaj, fontos a földgáz, de napjainkra legsürgetőbbé az emberi fogyasztásra alkalmas víz felmérése vált. Az ivóvíztartalék két részre osztható: felszíni és felszín alatti vízkészlet.Vegyük a felszín alatti vizeket.
Az alábbi érdekes dolgokat egy kutatásban résztvevőktől tudtam meg. Jász-Nagykun-Szolnok megyében ez év tavaszától egy multi megrendelésére ismét kutatásokat végeznek. A kutatás ebben az esetben 700 négyzetkilométerre terjed ki. Ez egy rendkívül aprólékos feltérképezést jelent. Teletűzdelik a földeket apró szondákkal és különböző rezgésszámú hullámokkal kutatják, mit rejt a föld mélye. Mivel a kutatást egy multi rendelte meg milliárdokért, a vizsgálatok “nem ismernek határokat”, magyarán a teljes Kárpát-medencére, vagyis a Történelmi Magyarország teljes területére kiterjed.(Ma már mindenki tudja, hogy a Kárpát-medence olyan, mint a bibliai Kánaán. Magas hegyek védik, bővizűek a folyói, kiváló a termőföldje és itt találhatóak a föld legjobb ásványvizei, gyógyvizei) Ha úgy esik, a kutatást folytatják a szomszédos Kis- Antant országokban. Elvégre az Unióban élünk …

A speciális járművek egy része
A kutatás a különböző rezgésszámú hullámok visszaverődési elvén működik, amikor ezek a mélyben találkoznak bizonyos anyagokkal.(Minden anyag saját rezgésszámon rezeg és ennek a hullámhosszával kívülről “eltalálva”pontosan feltérképezhető a kiterjedése a földkéregben) Ezek vizsgálatok kis energiákkal működnek, kárt nem okoznak a kutatás alatt, egyszerű fizika az egész, tehát pl. a HAARP rendszerhez semmi köze. Legfeljebb a vakondokok lesznek aktívabbak egy kicsit …
A rendszer négyzetrácsos elven vizsgálódik, a szondák egymástól 250 méter közötti távolságban vannak lefektetve. A feltárás rendkívül részletes. Azokon a helyeken, ahol a domborzat, valamilyen tereptárgy, vagy a növényzet akadályozza a méréseket, ott apró robbantásokat végeznek, mélyen a földbe
A mérések legalább két kilométer mélységben tárják fel aprólékosan a földet, hajszálpontosan kielemezve, mit rejt a talaj mélye. Az adatokat számítógép összegzi és Budapesten dolgozzák fel, az eredményekhez nem igazán férhetnek hozzá se a mérést végzők , se a földtulajdonosok, se az önkormányzatok. A kutatást végzők elmondása szerint sok mindent kimutatnak, olajat, gázt és vizet keresnek elsősorban. Az egész folyamat milliárdokat emészt fel. A Szolnok megyei mérés csak egy része a folyamatnak, ami évek óta zajlik Magyarországon. Akinek a kezében lesz a kutatás eredménye, az egy háromdimenziós térképet tart a kezében. Ráhelyezi a földhivatal hivatalos térképére és azonnal látja, melyik földbirtokosok földje alatt mi található két kilométer mélységig és melyiket érdemes megvásárolni …
Mondjuk Kanadából, vagy Ausztráliából eljön valaki, bányászati céllal. Megveszi Juliska néni földjét bagóért. Juliska néni boldog, mert bármit termel, nem tudja eladni, az erdejét meg ellopják a cigányok. Megtehetik büntetlenül, mert ez is megélhetési-bűnözési kategória. Szóval a befektető megveszi azt a néhány hektárt. Lefúr a derékban levágott erdőben és lám, feltör a gáz. Kiderül, hatalmas lelőhelyre akadt. Épp ott, ahol lefúrt. Mázli, mint Makónál. Eltelik pár hónap. Lefúr Juliska néni tyúkólja mögött és lám, rengeteg kiváló minőségű vizet talál. Mázli ismételtenIlyen felmérés folyik jelenleg Szolnok megyében.
Néhány éve ilyen célú kutatások folytak Szabolcs megyében is és ki tudja, hány helyen még az országban, illetve a Kis- Antant államokban….
Azt, hogy hol mit találtak, nem tudhatja meg átlagos (magyar) földi halandó. Most szépen megpróbálom összerakni a mozaikokat, részben a saját fantáziámat felhasználva. Ismeretlen befektetők bizonyos helyeken földterületeket vásárolnak fel.
Így történt ez Nyírtasson is, ami arról híres, hogy a holokausztban elpusztultnak hirdetett Salamon Berkowitzék egyszer csak felbukkantak a semmiből. Berkowitzék csak azért jöttek vissza Kanadából, mert több tízmilliós adócsalásba keveredtek a kanadai Québecben, egyébként a mai napig siratnánk őket. Mi, fasiszta, náci, rasszista magyarok. Szóval Nyírtasson megjelent egy ciprusi bejegyzésű cég, amely 380 milliárd forintért erőművet építene a nagy semmi közepén, csak bizonyos alapterületű földterület kell nekik .Föld, föld, magyar termőföld – mindig ez kell minden kozmopolita, gyökértelen befektetőnek.
Teljesen hihető a történet, mert ugye manapság a zsidó befektetők csak olyan dolgokat építenek idehaza, amire a legnagyobb szükségünk van: kaszinót, kuplerájt, tengervízben lebegő szállodát bálnákkal az alföldön és hasonlóakat. Ha holnap azt olvasnám, szappanbuborék előállító gyár épül valahol, meg griffmadárkeltető, már az sem lepne meg.
Jön a kérdés: miért adják el a magyarok az értékes termőföldet, amikor a mai globalizált világban mindenki számára egyértelmű, hogy a legnagyobb kincs az élelmiszer és a víz?A válasz egyszerű!
Vegyük a keleti régiót! A térség legnagyobb felvásárlója, már 15 éve a Horker KFT, több mint 4000 kistermelő megélhetését biztosította. Aztán 15 év után váratlanul az Erste banktól nem kapta meg a szokásos hitelt, az illetékes magyar minisztérium pedig nem töri kezét-lábát a segítségen… Véletlenül, persze …
(Ilyenkor eszembe jut a fasiszta plakát a Dohány utcai zsinagóga holokausztterméből, amelyre szó szerint ez van írva: “A zsidó fegyvere a pénz; ne adj fegyvert ellenséged kezébe!”Borzasztó és rettenetes ez a kijelentés! Nem tudom, miért jutott ez most eszembe, mindenesetre az első emeleten van a plakát másolata.)
De!!! Ugyebár, mint az egészségügyi központok leírásában említettem, itt is megjelent véletlenül egy izraeli befektető.
A Horker KF T-t meg akarta venni ez a zsidó 2,5 milliárd forintért és a 4000 kistermelőtől fel akarta vásárolni a mezőgazdasági termékeket. Ezeket a termékeket esze ágában sem lett volna kifizetni, hanem benyelte volna a pénzüket. A felvásárló cég forgalma évente 8 milliárd forint fölött volt, tehát a szegény holokauszt túlélő egy év alatt több , mint 5,5 milliárd forintot kaszált volna tisztán .A négyezer magyar meg futhatott volna a pénze után, ha panaszt emeltek volna, azt azonnal antiszemitizmusnak bélyegezték volna – ahogy szokás manapság a zsidók negatív kritikáját kivédeni. A Horker tulajdonosa egyébként nem adta el a KF T-jét a készülődő átverés miatt és hamarosan tönkre is ment.
A mezőgazdasági termékek árai önköltség alá estek, a földnek nincs értéke, mert nem lehet eladni azt, ami megterem rajta…
A kör bezárult.
De térjünk vissza a mai világ legnagyobb kincsére, az édesvízre! Ugyebár 2 kilométeres mélységben a Kárpát-medence felszín alatti vízkészlete pontosan feltérképezésre kerül a gáz és az olaj mellett, amint fentebb már leírtam. A pontos leltár elkészült.Vegyük a másik lehetőséget, a felszíni, nyílt vizeinket.
Egy angol kutató csoport rendkívül ritka technológiával felmérte a Balaton nyílt vízfelszínét a napokban. A Balatonról azt kell tudni, hogy Európa legnagyobb tava, azaz legnagyobb nyílt vízű édesvízi tartaléka a kontinensnek. Mondhatni, stratégiai fontosságú a közeljövőben, mivel a következő háborúk nem az olajért, hanem a vízért fognak zajlani … Szóval ezt a fejlett technológiát még nagyon ritkán alkalmazzák a világon, nálunk még soha nem kutattak ilyen módon.
De valakik pénzt nem kíméltek, eljöttek szétnézni kies hazánkba …
Három módszerrel kutattak; rendkívül érzékeny digitális kamerával, domborzati pásztázó lézerrel és hiperspektrális kamerarendszerrel…
A kutatás 10 napig tartott, kíváncsi vagyok, kik finanszírozták a nemzetközi kutatócsoportot…

A nemzetközi kutatócsoport
Miután az adatokat feldolgozzák, műholdas vizsgálatokkal ki tudják majd elemezni Európa legnagyobb nyílt vízű édesvízi tartalékának a tulajdonságait.
Tehát nem szükséges a Balaton környékén leskelődni, vízmintát gyűjtögetni, mikroszkóp alatt elemezgetni, hanem elég, hogy valaki a műhold fotóit kielemzi a világ másik felén… Aktuálisan, percre pontosan…
Érdekes. a szemünk előtt zajlik a Kárpát-medence elképesztően részletes feltérképezése. A leltár folyik a föld felszínén és a föld alatt több kilométer mélyen. Valakiknek nem számít se pénz, se idő, se technológia. Kinek áll az érdekében elvégezni a terepszemlét?
Eszembe jut ilyenkor, hogy a szegény, sokat üldözött zsidó nép mostanság mindig vízparton építkezik idehaza … Legyen az a Balaton parti óriási parkkal rendelkező volt pártüdülő, Sukoró a Velencei tónál, vagy a Duna parti lakóparkok sora … Gondolom, ha a nyílt vizek már túlzottan körbeépültek, majd arrébb is épülnek lakóparkok, véletlenül ideális helyen …
Magyarországot többször megszállták. Például a tatárok, törökök, osztrákok,németek vagy oroszok soha nem akartak magyar nyelven beszélni – jelenleg Izraelben rengetegen tanulják a nyelvünket, akiknek soha, semmi közük nem volt a Kárpát-medencéhez… Tatárjáráskor felégették az országot, raboltak, fosztogattak, gyilkoltak, de soha nem akarták azt bizonyítani, hogy a “honfoglalás”- nevezetű ferdítés előtt már megelőztek volna bennünket , tehát itt éltek előttünk, ezért joguk van ehhez a földhöz ….A törökök sokáig maradtak, de nem változtatták magyarra a nevüket, nem vettek pénzért kutyabőröket hogy jól hangzó nemesi nevük legyen és legfőképpen nem változtatták meg – látszatra – a vallásukat, hogy elvegyüljenek közöttünk … Az osztrákok sem szivárogtak be alattomosan az államszervezetünkbe, hanem egyszerűen birodalmi szinten maguk alá rendelték azt … Az oroszok laktanyákat építettek, rengeteg tömegpusztító fegyvert tartottak, reptereket fejlesztettek, atombombákat halmoztak fel, de soha nem építettek orosz polgári családoknak lakóparkokat. Pedig rengeteg orosz katona állomásozott itt…..
Ezzel azt akarom mondani, hogy a jelenleg folyó megszállás nem gyarmatosítás lesz, hanem egy új haza alapjainak a lerakása folyik a Kárpát-medencében. Ma már teljesen közismert tény, hogy Izrael állam hosszú távon nem tartható fenn, az izraelita vallású kazároknak új helyet kell keresniük…
Leírta ezt már évtizedekkel korábban a CIA, a KGB is, ma már tudja ezt az egész világ! A kulcskérdés az, hová telepednek majd le a zsidó tömegek?? Ha letelepednek valahová, kikkel fognak úgy bánni, ahogy most a palesztinokkal bánnak?
Idehaza avatják, újjáépítik, restaurálják az izraelita szakrális helyeket – nagyrészt a mi pénzünkből – mert ugyebár a hit, az ideológia nagyon fontos… Kitakarítják, bekerítik a zsidó temetőket országszerte, mert ugye bizonyítani kell, hogy folyamatosan itt éltek, itt élnek…
Csak egy dolgot nem értek, én buta. Aki a Páva utcai Holokausztkutató Központba ellátogat, azt olvashatja, hogy Auschwitzban 900ezer ember pusztult el, akiknek 78%-a magyar származású volt. Ha így állunk, akkor miért akarnak ide telepedni a zsidók, arra a területre, ahol a legnagyobb emberáldozatot szenvedték. Azt mondják, kiirtottuk őket, mégis az oroszok mellett a legnagyobb népességet a magyar származásúak adják Izraelben …
Jó, tudom, pár éve még 4 millió halottról tudtunk, de mióta 3 évvel büntetik a holokauszt számbéli tagadását, nekem a tej is fekete. (A korábbi, 4 milliós auschwitzi táblát 1991-ben II. János Pál pápa javíttatta át személyesen …) Magyarán, a 2+1= 6 (Auschwitzon kívüli áldozatok kétmilliós száma és az auschwitzi 900ezer)
Lassan írom, hogy megértse mindenki: életem nagyobbik felében úgy tudtam, 2+4= 6
Mióta a magyar parlament megszavazta, kötetező tudomásul vennünk, hogy 2+1=6
Rossz érzés hülyének lenni, de három év börtön az mégis három év. Három év, hatalmas érv.
Ha már a számoknál tartunk, egy kis memóriafrissítés! Manapság a legfontosabb a pénz. Így volt ez mindig, így a Kasztner vonat esetében is. Még 1944-ben Szegedről 3 zsidókat szállító vonat indult. Auschwitzba kettő, egy pedig 1,6 millió dollárért Svájcba… A gazdagok megmenekültek, a szegények részben odavesztek, de a szervezőt, Kasztner Rezsőt 1957 március 3.-án odahaza, Izraelben lelőtte egy rokon, akinek hozzátartozóit nem Svájcba, hanem a koncentrációs táborba vitték… Mert nem volt elég pénzük…
Néha az a gyanúm, ez a misztikus nagy-nagy összetartás csak egy hazugság, a sok közül…
Vajon mi lesz az egyszerű, senkinek sem ártó, szegény izraelitákkal, ha tömegesen kezdenek beáramlani a dúsgazdag, agresszív hittestvérek a Holt-tenger partjáról? A pénzen kívül mi lesz még szempont? Tehát manapság izraeli kémrepülőgépek “porszívózzák fel az ország elektronikai információit”, a kecskeméti repülős napokra elsőként jelentkeznek, mint résztvevők – de csak az ő gépeiket nem nézheti meg senki belülről… Vajon miért???
Aztán kiderül, Romániában, a Kárpátokban lezuhan egy izraeli harci helikopter, mert kiderül, a zsidóknak éppen itt a legideálisabb a domborzati viszony a gyakorlatozáshoz. Sehol máshol a világon, csak itt. Valakik Kárpát-medencében, azaz Történelmi Magyarország léptékben gondolkodnak. Kutatnak, feltérképeznek, kémkednek, hadgyakorlatot végeznek…
Senkit nem zavar az egész, hiszen a Parlament politikusai és a befolyásos közéleti személyiségek legtöbbje kettős állampolgár, amolyan előretolt helyőrségként funkcionálnak .
A lényegre visszatérve, amíg a parasztvakítás folyik a Kárpát-medencében, a bosszú népének ismét új hazát kell keresnie. Már sokadszor… Spiró György féle magasságokba zuhanva arra gondolok, ha a nomád patkányok terve megvalósul, a kis-antant országok meg fogják érteni, hogy azért volt Trianon, hogy ők is megtapasztalhassák, milyen a palesztinok élete… Vajon a szlovákok, vagy a románok hogy bírnak ellenállni a választott népnek? Olyan lenne ez, mint egy átok. Az isteni választottságot hazudók összecsapnak majd a dicső történelmet hazudó kis-antant országokkal …
Hogy a zsidók milyen hazafiak? Kiválóak! Elég átböngészni a CIA, vagy KGB archívumokat. Leírják az igazságot. A nagy kémszervezetek sokat panaszkodnak. A Moszad töredéknyi apparátussal, sokkal hatékonyabb, mint ők. Ez azért van, mert ha a Moszadnak operatív munkát végző emberre van szüksége, mondjuk Vlagyivosztokban, megkeresik az ottani vallási vezetőt ….
Ha egy akciót kell szervezni Teheránban, akkor felveszik a kapcsolatot az ottani hittestvérekkel … Nem kell felderítést végezni, környezettanulmányt tartani, megvesztegetni senkit. A zsidó mindig nemzeti elkötelezettségű, mindig hű a népéhez az izraelitákhoz és mindig hű a hazájához, Izraelhez. Ezt az emberiség és a magyar történelem számtalan esettel dokumentálta.
A spanyolok már sok száz éve elmondták, hogy “attól, mert egy zsidó kikeresztelkedik, nem lesz egy hívő kereszténnyel sem több, de egy zsidóval sem lesz kevesebb…” Elgondolkodtató kijelentés ez a múltból…
Velünk, magyarokkal kapcsolatban az a véleményem, ha valóban az a nép vagyunk, akinek tartjuk magunkat, akkor ezt be kell bizonyítanunk. Sokszor bebizonyítottuk már, most ismét eljön az idő hamarosan. Az igazi, de most elhazudott történelmi múltunk sok mindenre kötelez bennünket.
A legjobbjainkat módszeresen kiirtották már, ha végérvényesen elkorcsosultunk, akkor el kell tűnnünk a történelem süllyesztőjében. Akármikor virágzásnak indult a hazánk, először a nemzeti öntudatunk erősödött meg … Például Hunyadi Mátyás büszke volt a rovásírásunkra. Klebersberg Kúnó elutasította a liberális oktatást. Horthy Miklós, aki a kirabolt, megcsonkított országot Európa ötödik legfejlettebb országgá tette, kinevette a finnugor nyelvrokonság hazugságát.De a végeredmény mindig rajtunk múlik!
Csak igaz magyarként kell viselkednünk, mint annyiszor megtettük már a történelmünk során… Mert ugye, nekünk, bátor, dicső nemzetnek történelmünk van, nekünk hazánk van. Nekik, gyáva, settenkedő népnek csak útleírásuk van, ami pontosan dokumentálja mikor, hová szivárogtak be, aztán hamarosan elzavarták őket. Mert mindig csúfosan elzavarták őket.Tényleg!
Nagy Lajos uralkodása legelején egyszerűen kizavarta a zsidókat Magyarországról. (A fasiszta, náci! ) Lám-lám és nem “csak a bő gatya, meg fütyülős barackpálinka maradt ” az országban, hanem európai nagyhatalommá váltunk, kivirágzott a kultúránk, nem omlott össze a gazdaságunk, hanem úgy említik ezt a történelmi időszakot, hogy “.. a Magyar Királyság fénykora Nagy Lajos király idejében volt “
Szegény Soros Györgyöt az IMF-el együtt kitiltották már Horvátországtól Dél-Koreáig bezárólag a pénzügyi csalásai miatt . A kettő a világ ellentétes oldalán található és akad köztük még néhány antiszemita állam … Soros, Lantos és a többiek irdatlan pénzeket öltek a drog legalizálásába, a buzerancia társadalmi elfogadtatásában és általában olyan tevékenységek elősegítésében, amivel a társadalmakat szét lehet forgácsolni, tönkre lehet tenni, le lehet zülleszteni. Térben és időben azonosak a problémák?? Ej, hát “nincs új a nap alatt”?Tényleg!! Hogy is van ez akkor???
Egy érdekes példa a sok közül… Tom Lantos az a magyar származású zsidó volt, akit kiküldtek Ceausescuhoz, hogy megnézze az erdélyi magyarok sorsát.
Mindent tökéletesnek talált, Ceausescu diktátor Romániája az ő segítségével megkapta az USA-tól a “legnagyobb gazdasági kedvezményt”. Az amerikai magyarok egy teherautónyi trágyát öntöttek Lantos háza elé, jelezve, mekkora szarembernek tartják. Ennek a Lantosnak akart a magyarok pénzéből, több milliárd forintért alapítványt létrehozni Gyurcsány Ferenc. Jött a váltás. Most már nem Fletó akarja az alapítványt, hanem a a “jobboldali” Schmitt Pál akarja a Tom Lantos Intézetet létrehozni Budapesten .. Nem érdekes ez?Másik példa:
Az előző kormány odaajándékozta az irakiaknak a Magyar Hadsereg T-72-es tankjait, Afganisztánnak vagonszámra ajándékozták a hadseregünk gépfegyvereit. Mindkét tételt INGYEN adtuk oda, az volt a lényeg, hogy minél kevesebb fegyver maradjon idehaza…Mi van most?
Most is egy hadsereg felfegyverzésére elegendő harci eszközt adnak el. Rakétákat, AMD – gépkarabélyokat, géppuskákat, távcsöves puskákat. Mindegy, csak az a lényeg, minél kevesebb fegyver maradjon idehaza.
Vajon kinek az érdeke, hogy a magyarság az önvédelemre teljesen alkalmatlanná váljon? De ha ezt így alakítják az ország vezetői , akkor mi várhat ránk, ami ellen nem szabad védekeznünk? A Kis- Antant országok hadserege hihetetlenül erős. Olyan országok fegyverkeznek, mint Ausztria, vagy Svájc. Nekünk ezerszer gyengébb a hadseregünk, mint amit Trianoni békediktátum előírt annak idején …
Hogy képletesen fogalmazzak, ha valaki nem akar tudomást venni árvízkor a gát készülő átszakadásának, elég, ha hátat fordít a folyónak. Az ilyen ember a saját butaságának az áldozata. Aki számít az árvízre, jobbak a túlélési esélyei, mert tudja, milyen veszélyre számíthat. Ez az élet törvénye.





11-06-29 06:24


Valamennyi nemzeti érzésű, gerinces honfitársam nevében határozottan tiltakozom a zsidó "kárpótlás" összegének egész népünket terhelő további növelése, kifizetése ellen, ill. a "gyűlöletkeltéssel", holokauszt-tagadással szembeni fellépés ellen, az alábbi cáfolhatatlan okok és indokok alapján:

1.) A magyar nép és Magyarország hatóságai soha nem üldözték a zsidókat, sem faji, sem vallási alapon, hanem az Eötvös-féle emancipációs (egyenjogúsítási) törvény elfogadása óta velünk mindenben egyenlő jogokat élveztek, sőt ezen felül kiváltságokban (pozitív diszkriminációban) részesültek. (a legnagyobb utólagos sajnálkozással)





A II. világháborúban Antonescu Romániája több mint 300 ezer ottani zsidót gyilkolt meg brutálisan; hasonlóan cselekedett a Tiso-féle *oops Szlovákia is; Lengyelországot, Ukrajnát, Franciaországot, Dániát, Ausztriát s a Benelux államokat pedig többé-kevésbé a hitlerista megszállók "zsidótlanították". Ezzel szemben hazánk még az európai országokból ezerszámra hozzánk menekülő zsidókat is befogadta és megvédte, s az 1944-es ""szövetséges" német bevonulásig maximális biztonságot, békességet nyújtott részükre. Utána is minden eszközzel akadályozta Németországba történő deportálásukat - úgy Horthy Miklós, mint a sárga földig becsmérelt Szálasi Ferenc.

Ennek eredményeként a teljes budapesti gettó, a védett házak és az összes fővárosban bujkáló zsidó megmenekült, de vidékről is csak korlátozottan történtek elhurcolások. Akiket pedig elvittek, azok jelentős része útközben megszökött, vagy Wallenberg és mások hamis útleveleivel szerzett menedéket, amelyet valamennyi kormányunk alatt tiszteletben tartottak. A koncentrációs munkatáborokból (nem megsemmisítő haláltáborok!) hazakerültek, vagy az oda soha nem deportáltak viszont tízezrével jelentkeztek, mint "túlélők", s bosszúszomjukra jellemző, hogy ""az utcákat magyar keresztény koponyákkal akarták kikövezni". Ma is ezek és ezek utódai (akik jelentős része időközben Izraelbe, az USA-ba és egyéb helyekre költözött) követelőznek a leghangosabban.

[Legutóbb például azzal a képtelen ötlettel álltak elő, hogy Amerikában beperlik a MÁV-ot, amiért az tevékenyen segítette "sorstalan" társaik Auschwitzbe szállítását. Talán mentek volna inkább gyalog? Vagy a parancs megtagadása miatt vállaltunk volna egy fegyveres összetűzést a németekkel, csupán miattuk? Ebbe még belegondolni is ostobaság, közönséges vicc, sőt egyenesen Ausch-witz! Ennek kapcsán már olyan megjegyzések is elhangzottak - nem teljesen alaptalanul -, hogy akkor ők meg utólag fizessék ki a vonatjegyeket, elvégre ingyenes utaztatásukkal jelentős kár érte a Magyar Királyi Államvasutakat. Ami pedig az ún. ""Aranyvonatot" illeti (melyen a közhiedelemmel ellentétben nem csupán a zsidóktól elkobzott javakat vitték Nyugatra, hanem a magyarságtól összeszedett értékeket, sőt bizonyos múzeumi műkincseinket is!), azt leltár szerint átadtuk az amerikai győzteseknek, aminek zömét ők egyszerűen ellopták, azaz magukkal vitték hazájukba. Ennek tőlünk való követelése nevetséges; kártérítési igényükkel forduljanak inkább az USA kormányához.]

A magyar keresztény egyházak s a civil lakosok is mindvégig példamutató módon, komoly áldozatok árán bujtatták, mentették a rettegő zsidóságot. A sokat kárhoztatott, milliószor elítélt ún. "zsidótörvények" meghozatala és a munkaszolgálat bevezetése is az ő érdekükben, a német nyomás ellensúlyozására történt; továbbá tudni kell azt is, hogy Magyarország éppen az angolszász zsidóság könyörgésére nem ugrott ki idejében a vesztes, számunkra a kezdetétől szörnyű vérhullást okozó, bolsevizmus elleni háborúból (ezért viseljük máig a homlokunkra égetett "utolsó csatlós" szégyenbélyegét!), nehogy ezzel provokálja a nácikat, akik cserbenhagyásukat nyilván elsősorban a zsidókon torolták volna meg.

Mindent összevetve: okos politikánknak, humánus és lovagias viselkedésünknek köszönhető, hogy a jelentős számú hazai zsidóság néhány tízezer fős fogyatkozással (szemben a 600 ezres nemtelen hazugsággal!) vészelhette át a senkit sem kímélő vérzivatart. Éppen ezért eléggé ki nem fejezhető, örök hálával tartozik népünknek, s bármiféle kárpótlási követelése eleve komolytalan és méltánytalan. A tények iménti kifejtését igazságérzetünk követeli meg, melynek legfőbb célja nemzetünk becsületének megtisztítása a rádobált sár és a ráhulló rágalomeső szennyétől, valamint az alaptalan legendák, mítoszok és az oktalanul gerjesztett bűntudat eloszlatása.


2.) Viszont mit szólhatunk mi magyarok az 1919-es zsidó tatárjáráshoz, Kun Béla, Szamuely, Korvin Ottó és a "Lenin-fiúk" barbár gyilkosságaihoz, s a lényegében nekik tulajdonítható trianoni országcsonkításhoz? Vagy miként vélekedjünk az 1945-ben fél Európát legázoló vörös horda fegyverein nyugvó 45 éves cionbolsevizmusról; a Rákosi, Farkas, Gerő, Péter Gábor, Révai, Lukács-féle moszkovita ávósvilágról; 1956-os szabadságharcunk kegyetlen eltiprásáról és Kádár-i megtorlásáról; a szovjet hadifogságban, a szibériai Gulágon, az itthoni haláltáborokban s börtönökben sínylődő sok százezer ártatlan honfitársunk pokoljárásáról; a gulyáskommunizmus Aczéllal, Majorral fémjelzett kulturális népirtásáról; anyagi javaink Fekete János vezette fondorlatos kisíbolásáról; a Hirschler-Czeizel-banda által a "nők védelmében" elkövetett 7 millió abortuszról stb.?





S hogyan tűrhetjük el (az utóbbi 20 évben) a valódi, tisztességes rendszerváltás végrehajtása helyett a petők, hornok, gadók, surányik, gönczök, bauerek, eörsik, hackok, princzek, tocsikok, demszkyk, szekeresek, gyurcsányok, bajnaik, hillerek, lendvaik, deutschok, hellerek, zoltaik, feldmájerek, keletik, csintalanok, kósánék, hujberek, békesik, kapolyik, suchmannok, draskovicsok, gergényik, bokrosok, ungárok, vásárhelyik, zwackok, pokornik, rogánok, kupák, dávidok, donáthok, paskaik, várszegik, tasnádik, popperek, kendék, jancsók, kernek, jordánok, alföldik, spírók, balók, bánók, jusztok, fialák, bolgárok, mészárosok, havasok, verebesek, farkasházyk, gesztik, gálvölgyik, sassok, sólyomok, berkovitzok, landeszmannok, konrádok, baruchok, fejtők, sorosok, lantosok és hitsorsosaik által ránk erőszakolt álliberális democsokráciát; a mételyező ízlés- és sajtóterrort, a globalizmus rettenetes kártevéseit, az elvtársúri jólét féktelen tobzódását; a nemzet zömének aljas kifosztását, rabszolgasorba süllyesztését; gazdaságunk, oktatásunk, egészségügyünk, létbiztonságunk, hagyományaink, erkölcsünk, szakrális szellemiségünk tönkretételét; az ország kiárusítását és idegen gyarmatosítását? Ezekért a rombolásokért a valódi bűnösöknek felelniük kell! Ezekért a veszteségekért a zsidóság igen jelentős kártérítéssel tartozik a magyar népnek! És a máris késedelmes számlát egyszer be fogjuk nyújtani!


3.) A mérhetetlen sok megpróbáltatásért, üldöztetésért a magyarság eddig még semmiféle elfogadható kárpótlást nem kapott, csupán nevetséges alamizsnát. A korábban törvénytelenül eltulajdonított ("államosított") földjeit, ingó és ingatlan vagyonát sem nyerte vissza. Hogyan gondolhatja bárki, hogy a többségi magyarság rovására, annak mintegy fölé helyezve, állam az államban módszerével, kizárólag egy törpe, de erőszakos kisebbséget kárpótoljunk vélt vagy valós szenvedései okán, csak úgy "bemondás" alapján? Azt a zsidóságot, mely már eddig is számtalan különjuttatásban részesült, és korábban is, most is szabad rablása terepének tekinti az országot?!

Nekik nem elég az egykor felajánlott fejenkénti 30000 Ft, nekik Dárius kincse is kevés lenne! Ha 10-szer annyit adnánk, a 100-szorosát követelnék, sose bírnánk kielégíteni őket. Ezért sem kaphatnak egyetlen lyukas fillért se, amit pedig eddig különböző hamis jogcímeken összeharácsoltak, azt mind visszaköveteljük, törvényes úton! Egyébként nálunk elvileg nem is léteznek zsidók, hiszen konkrét számbavételüket (akár faji-nemzetiségi, akár vallási alapon) különböző ürügyekkel mindmáig megakadályozták; önazonosságukat nem merik vállalni (kiváltságokat óhajtanak, kötelességteljesítés nélkül!), hanem "magyarnak" vallják magukat (pontosabban elrejtőznek a hátunk mögött!). Akkor pedig viseljék a mi sorsunkat, mindazokat a hátrányokat is, ami a magyarsággal végzetszerűen együtt jár.

Ki hallott még olyat, hogy egy láthatatlan árnyékhadoszlop rendszeres dézsmát szed, s többletjogokat biztosít magának a "bennszülöttek" semmibe vételével? Arról nem is szólva, micsoda otromba közönyösség és perverzitás bármit elvárni egy olyan néptől, amelyet adósságcsapdába, NATO-ba és EU-ba taszítottak, s amelyet a sírgödörben vergődve még aszályok, árvizek, kereskedelmi embargók, közvetett háborús veszteségek (pl. a délszláv etnikai konfliktusok miatt), nincstelen politikai menekültek, betelepülő lumpenek sáskarajai is sújtanak. Vajon hol vannak ilyenkor a "jó" zsidók, akik megfékeznék legmohóbb társaik kapzsiságát?!

4.) Nálunk nincs, nem is volt soha semmilyen faj(ta)gyűlölet. Itt csak idegenek által provokált magyargyűlölet van! Tótok, oláhok, rácok, ukránok, zsidók, cigányok irigykednek ránk, és egyként gyűlölnek bennünket az egész Kárpát-medencében. Gyűlöl, aki csak képes rá! S a készülő törvénymódosítás szerint (melynek kidolgozását korábban Orbánék a Mazsihiszre bízták, tehát kecskére a káposztát!) még minket akarnak lecsukni, ha szülőföldünkön védekezni próbálunk. Azaz, mi legyünk tekintettel mindenféle "másság" és önérzetes jöttment "érzékenységére", de bennünket akárki gond nélkül gyalázhat, ősi nemzeti és vallási jelképeinket büntetlenül gúnyolhatja, rongálhatja, s kabarétréfák céltáblájává alacsonyíthatja. Ám, ha fájdalmunkban felüvöltünk, s népünket tettekre serkentjük, akkor rögtön nacionalisták, revízionisták, rasszisták, szélsőségesek, antiszemiták, nyilasok, fasiszták és gyűlöletkeltők leszünk. Pedig csak szabad és boldog magyarként szeretnénk élni saját, Istentől rendelt hazánkban.





Mert micsoda ország az, ahol betiltják vagy föloszlatják a hazafias fiatalok békés megemlékezéseit nemzeti mártírjainkról és hőseinkről, szétverik a földeladás ellen tüntető parasztgazdákat, vagy a szavazatok újraszámolásáért demonstráló polgárokat; ugyanakkor elnézik a korrupciót, a maffiák garázdálkodását, háborítatlanul tűrik a homokosok, kábítószeresek s a különféle destruktív szekták közerkölcsromboló rendezvényeit, a "Demokjatikus Chajta" fölvonulásait; ahol megfojtják a hungarizmust, de táplálják a kozmopolitizmus, a cionizmus és judaizmus tombolását (hanuka-ünnepek, "tarka marha" kiállítások, zsidó fesztiválok, napi holokamu-megemlékezések stb.)?!


5.) Pár évvel ezelőtt New Yorkban a néhai Kahána rabbi fanatikus ortodox követői - a fennálló törvényekre fittyet hányva - kikiáltották az új Judea államát. A "vállalkozást" a Wall Street-i uzsorások s más magas tisztségeket bitorló zsidók is segítették, míg a rendőrség, a közhivatalok s a politikusok sülthalként hallgattak. Amerika - a "korlátlan lehetőségek" oázisa, a zsiványok paradicsoma - talán még ezt is elbírja. De a megcsonkított, betegen vegetáló Magyarország nem engedheti, hogy gyönyörű fővárosát Judapestnek "kereszteljék", hogy a sajtót kizárólag "ojságok" uralják, hogy a Tiszántúlon és másutt kibucokat nyissanak, a Pilisben pedig soha nem volt "gázkamrás díszleteket" kreáljanak egy filmhez stb.; s végül a Kárpát-medencében az egyre rohamosabban (Izraelből, Ukrajnából, Oroszországból és máshonnan) beözönlő zsidók megalakítsák Nagy-Izraelt. Mert ez az őrült elképzelés régen létezik, hiába tagadják.

A mi feladatunk, hogy ezt meggátoljuk, s biztosítsuk, hogy Árpád apánk országa a magyarok földje maradjon! Ha lehet, a velünk élő idegen népességekkel együtt, ám ha nem, akkor nélkülük; mert akik törvényeink felett állónak tekintik magukat, azoknak semmi keresnivalójuk nincs itt. Egy biztos: ha a sok évtizedes talmudista bosszúhadjárat folytatódik ellenünk, nem mi leszünk azok, akik elvándorolnak innen. Mert ez a mi otthonunk, mi vagyunk a házigazdák, s a hívatlan, ármánykodó "vendégeknek" kívül tágasabb! Minket az összmagyarság által támogatott nemzeti kormány irányítson az országépítésben, ne pedig a hazaáruló MAZSIHISZ (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége), illetve bármely hasonszőrű hazai vagy külföldi kaftánosok bűnszövetkezete!!

Egy találó és szellemes álláspont szerint:

"Ezek a zsidók sose fogják 'megbocsátani'
nekünk, hogy nem irtottuk ki őket." 


A lapokban s az elektronikus hírközlésben óvatosan elhintett, gyűlöletbeszéd elleni törvénytervezet sérti állampolgáraink emberi jogait (szólás- és véleményszabadság stb.), szemben áll az alkotmánnyal, hátrányos megkülönböztetésektől hemzseg, és egyértelműen magyarellenes. Ezért - a fenti pontokból is következően - nemzetvédő hazafiként teli torokból protestálok ellene, s tiltakozásomat mindaddig folytatom, ameddig szükséges, amíg érdemi eredményt nem hoz.

Javaslom megfontolásra, hogy (a fenti szöveggel) indítsunk el egy petíciót, melyet - kellő számú egyetértő és támogató aláírás (származzék akár magánszemélyektől, akár közösségektől) begyűjtése után - küldjünk el a magyarországi (p)ártoknak, az országgyűlésnek, a (k)ormánynak, a fontosabb hazai és külföldi zsidó szervezeteknek, valamint az ENSZ-nek, az EU-nak, a NATO-nak és egyéb számottevő nemzetközi fórumoknak. Hadd tudja meg a világ, hogy szerencsétlen, számkivetett fajtánknak milyen fenyegetésekkel kell szembenéznie, s mily alattomos, sátáni eszközökkel gátolják ma is önrendelkezését és fölemelkedését.



Igen, tudom. Tudják. Ők a kecske, és mi a káposzta.

Honvédelem szétverve.
Nemzetközi megalázó szerződések és eladósítás.
A hazafiság keményen regulázva.
Öntevékennység tiltva és fenyegetve.
Szólásszabadság cenzúra alatt.
Megélhetési és zsidó politikusok törvénykeznek
A jövő alapja gazdaságilag eltörölve és megsemmisítve
Idegen élősködők és nációk horrorisztikus összegű és véget nem érő támogatása
A pontos és részletes statisztka betiltása a nyilvánosság felé






Harc Budapestért.

I.
A magyar Laokoón. A váteszek sorsa.
Az alcímen ne töprengjünk.
 Szabó Dezsőről lesz szó, akit a kortárs irodalmi hitelminősitő (cég)Szerb Antal a "Magyar irodalom történet" c. könyvében az alábbiak szerint méltat, ill. óhajt átadni az utókornak.
Szabó Dezsőnek a könyvben nem jut fejezet, alcím sem utal létezésére. Marad a tárgymutató, amely a 18, 249, 326, 361, 457 és a 462 oldalakra mutat. A 18 lapon Sőtér István előszavában utal Sz. D.-re. A 249 és a 457 oldalon szó sem esik róla, e két hivatkozás tehát fals. A 326 oldalon Eötvös "A falu jegyzője " c. könyve kapcsán Szerb annyit említ, hogy Sz. D. a magyar állapotokról még Eötvösnél is megdöbbentőbb képet rajzol (valahol). A 361 oldalon az áll, hogy Arany a "János pap országa" c. írásában az idegen papokra csaknem Szabó Dezső modorában haragszik. A 462 oldalon Babits-ról ír és ennek apropóján megállapítja, hogy Babits olyan korban maradt meg kultúrköltőnek,
 "amikor a fiatalság, Szabó Dezső szuggesztiója alatt, virtussá fejlesztette az ész ellen való dühöngést.Hát persze hogy ezt a mondatot citálja Sőtér, a kommunista kiválóság, az előszóban a 18 oldalon.

Nagyon régen volt, hogy személyes sorsa miatt sajnáltam Szerb Antalt. Később már a káros
 "Szemfényvesztők"közé soroltam egy kommentárom alcímében. Aki netán a "dühöngő" Szabó Dezső irodalmi munkásságára, irodalmi nagyságára, kiváncsi elegendő, ha beüti a nevét a Wikipédiába. Itt és most nem akarok filologizálni, ezért nem sorolom, könyveit cikkeit, verseit, stb. Csupán a "Virradat" c. ujságban megjelent vezércikkeinek gyüjteményéből szemezge tek kissé, hogy kibonthassam a címekben jelölt témát.

A vezércikkek csaknem 90 évvel ezelőtt íródtak, amikor
 "nem volt még elrákosodva a társadalmi tudat." A gyüjtemény [a Szabó Dezső Emléktársaság kiadványa] 45 "remekművet" sorol fel, amelyek eltünedeznek az orszá gos nagy könyvtárakból, nyilván nem véletlenül, hisz Szabó Dezsőt ki kell írtani a nemzeti emlékezés agysejtjeiből. E nemtelen munkát az Ady nyalonc Szerb Antal kezdte el. Vessenek egy pillantást a pónemjére és menjünk tovább.

A cikkfolyam nagyjából akkor indult, amikor a '19-es forradalom, amiről jól tudjuk, hogy a  a vérszomjas zsidó vigécek és újságírók forradalma volt. Ehhez lelkendezett, az erkölcsi szifilisszel is fertőzött, Ady "Rohanunk a forradalomba" c. versében, szinte előre rajzolva Tisza István sorsát.
                           
Minden a Sorsé, szeressétek,
Őt is, a vad, geszti bolondot,
A gyujtogató, csóvás embert,
Úrnak, magyarnak egyként rongyot.
Mert ő is az Idők kiküldöttje
S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze
Hunnia úri trágyadombja,
Ez a világnak nem közösse.
Apercipiálta is a történendőket, hisz zseni volt.
Eljött hát végre a pusztánkba
Isten szent küldöttje: a Sátán.
Szüzek voltunk a forradalmak
Magas, piros, hős nászi-ágyán.
De bőrünk alól kisüt lobogva
Már vérünk, e bús, mindeddig lomha.
Csönd van, mintha nem is rezzennénk
S rohanunk a forradalomba.
Ezt a forradalmat nevezi most a hálátlan utókor patkányforradalomnak. A Horthy nevével fémjelzett "ellenforradalom tól" viszont elvárható lett volna hogy mondjuk Szamuely Tibor példájából egyszer s mindenkorra levonja a szükséges következtetéseket a zsidó entellektüellekre vonatkozólag. De nem így történt.
Szabó Dezső a levert '19-es patkányforradalom utáni ellenforradalmi "irodalmi megtorlásokról" így vélekedik. "Az antiszemitizmus, mely a magyarság szükségszerű higiéniája, életösztöne, sine qua nonja, egy hatalmas építő, szervező, céltudatos munka helyett kis, egyes esetekre és személyekre ugató, népszerűség-hajhászó, ízléstelen és igen sokszor ostoba szószátyárkodássá züllött." [Karácsonyi Ének]
Budapest elzsidósodása, különös tekintettel a kultura területére, egy igen rövid kényszerszünet után, vígan folytató dott tovább Őfőméltósága Vitéz Nagybányai Horthy Miklós Magyarország Kormányzója "ellenforradalmi" rendszeré ben.

Szabó Dezsőt azonban nem tévesztette meg semmiféle mimikri.
 "Kapard meg a "legkultúrabb" zsidót, aki reggel Maeterlincket olvas, délben Paul Claudelt szaval, este Tolsztojt gargalizál: az "európai" epidermis alatt megtalálod az érintetlen ős zsidót, az ádáz Jehova, a rettenetes Talmud acélos bennszülöttjét, aki a vérnek, az idegeneknek tudatlan ösztönösségével az élet alapkérdéseiben faja minden egyedével azonosan lát, hall, tapint, szagol, ízlel, szeret és gyűlöl."
[Ellenforradalom.]

Ma némi csodálkozást érzünk, ha Konrád György, vagy Kertész Ákos zsidó rasszizmusáról olvasunk. Szabó Dezső ha élne, nem csodálkozna együtt velünk. Ő már akkor tudta róluk.
 "Ők a tiszta faj, az ő istenük az egyetlen uralkodó isten, avilág, isteni adományból, örökség szerint, az övék. Minden más vér tisztátalan, minden más isten hazugság, minden más faj bitorló ezen a földön. És az egész zsidóság minden tényében a visszafoglalás nagy célját kergeti." [Ellenforradalom.] 
E próféciák épp napjainkban köszönnek vissza [erről szól majd a II. rész]. Nincs vak aki ne látná, nincs süket aki ne hallaná, nincs hülye aki ezt nem értené. Csak gazember van, aki "úgy tesz" mint a három majom: nem lát, nem hall, nem  beszél; vagy pláne tapsikolva lelkesedik. Mihez is? "Liberalizmust ordít, hogy szellemi rabszolgaságba hajtson, demokráciát rikolt, hogy felépítse a legirtózatosabb anyagi rabszolgaságot, mely a demokrácia halálát jelenti: végletes kapitalizmust, forradalmat hirdet, hogy a forradalmon át megalapítsa a maga abszolút uralmát." [Ellenforradalom.]
Hát nem ez a "való világ" amit Szabó Dezső 90 évvel ezelőtt már látott, a marha magyar meg még máig sem bír megérteni?

A konklúzíó:
 "...az emberiséget csak faján keresztül szolgálhatja az ember, s a magyarságra minden összekeveredés a zsidósággal biztos halált jelent. Teljes szétválás, abszolút külön szervezkedés: ez az egyetlen reálpolitika." [Ellenforra dalom.] 
A gójok legnagyobb bűne ha úgy gondolkodnak saját fajukról, mint a zsidók az övékéről. Szabó Dezső [Hitlerrel szinte teljesen szinkronban] úgy véli, "...a magyarságnak legnagyobb szerencsétlensége, hogy a fajnak, ennek a termő alapszolidaritásnak fogalmát mindjárt európai élete küszöbén elhomályosította egy másik általánosabb fogalom: a nemzet, az állam fogalma." [Egységet.] 
Hitler így vélekedett "...El kell majd egészen ejtenünk a nemzet fogalmát. Újabbat teszünk a helyébe, a faj fogalmát!"[Rauschning: Hitler bizalmasa voltam. Zrínyi kiadó 9 old.] Minő veszélyes új eszme, mondhatnánk erre. Dehát ez nem új eszme, hanem a zsidóság többezer éves eszméje. Sokszor idéztem már Herzl Tivadart és "A zsidó állam" c. könyvét, amelyben a zsidóságot határozottan és következetesen "faj"-nak nevezi! Hitler és Szabó Dezső hasonló nézetein csak azok botránkozhatnak meg, akik úgy vélik hogy a faj kategóriáiban gondolkodni a zsidók előjoga. Miért lenne így?
A jelenkor vezérlő eszméjéről a liberalizmusról alkotott véleménye is jóslatszerü. "...Már bölcsőnkben belénk fúrt a liberalizmus, mint egy kielégíthetetlen galandféreg, mely később hatalmassá szíva magát, magába eszi a faj minden életerejét. Egy egészen különös, perverz és beteg liberalizmus, mely öngyilkosságává lesz az egész fajnak" [Egységet.]
Plasztikusan ábrázolja azt a jelenséget is, ahogyan a magyar örökös bujdosóvá vált saját hazájában, akárcsak az indián Ameriikában. "A magyarnak Magyarországon hátrány volt igazán és mélyen magyarnak lennie. De aki más fajból máról holnapra így nekimagyarult, az megbízható kormányzati eszköz volt, azt minden asszimilációra el lehetett várni. Ráadásul az idegent összes vérbelieinek hatalmas, titkos szolidaritása is tolta előre, míg az egyik magyar a másikat dobta félre az útról. Az a történelmi tény tehát, hogy az élet számos funkcióját idegen fajokkal végeztettük " [Egységet.] Hogy melyik fajra gondolt kiváltképp az író? Találd ki kedves olvasó.
És hogy mi (lenne) a fajiság jelentősége egy nemzet midennapjaiban? "Nem is tudatos látás, szándékolt felelet, akart akarat, hanem a vérnek, húsnak, életünk mély gyökereinek azonos válasza a világ bizonyos hatásaira. A németeknél, angoloknál, franciáknál s az ezen a téren bámulatos zsidóknál minden egyedben megkapjuk ezt a megmásíthatatlanvérkatekizmust." [Egységet.] 
Hát igen! A "vérkatekizmus"! Mennyire más ez mint a keresztény katekizmus. Az előbbit "Szent" István kezdte kiírtani ki Árpád népéből, hogy a nyugati sáska papok az utóbbit gyömöszöljék az agyakba, a szívekbe. Ezer év alatt ez (majdnem) sikerült is. Ha mármost Muenier idealizált festményét egybevetjük a világméretű, tömeges papi pedofilia óriás jéghegyének alig látható csúcsaival, felmérhetjük e katekizálás kárait.

Az eredmény pedig, költői képben megjelenitve, a következő.
 "A szerencsétlen faj, mintha az űzött vadkan a futó lábait védő agyarait, fogait az öt üldöző kutyáknak kölcsönözné, hogy saját lábaival érjék utol, saját agyaraival döfjék le, saját fogaival falják fel." [Egységet.]
Sz. D. a világháború, a patkányforradalom és az ellenforradalom gazdasági mérlegét is megvonja. A kilencven éves "életkép" talán azért érdekes, mert a mában is érvényes, hűen tükrözi a mai való világot is. "...Azok, akiknek bő seftjét védték a nyomorgók, akik trénkonyhákon híztak, akik a kiprédált magyar vérből, magyar agyvelőből. milliókat harácsol tak garmadákba, akik hazug szavakkal kicsalták a védő fegyvert a magyar katona kezéből, akik a leroskadt magyar föld jét átlopták az idegen rablók kezébe, azok most tejben, vajban, mézben, zsírban úsznak. Jó libazsírban, a tollát mi hord juk új hont szerző akarattal, de a húst, a hájat ők harapják ki a tollak közül."  [Csuhaj!]

Most megint tegyek fel találós kérdést? Nem teszek! Csak annyit, hogy amit 90 éve egy világháború okozott, azt most a "rendszerváltás" idézte elő.
És most egy kis kitérő.

Ki volt Laokoón? Mi volt a bűne? Miért fojtotta meg a kígyó fiaival együtt? Mi következett utána?

Laokoón Trója főpapja volt, aki megpillantván a görögök falovát, e szavakra fakadt.
 "Timeo Danaos et dona ferentes!" [Bármi is ez, félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is.] Majd lándzsáját dobta feléje. Büntetése rettenetes volt, amint Vergilius az Aeneis-ben megénekelte.
Íme azonban két kígyó közelít Tenedosból.
A hüllők Láokoón kicsi két gyerekére vetődnek,
Nyílegyenest, és átfonván testük gyürüikkel,
Szánandó, csöpp tagjaikat tépdesve lemarják;
Majd az atyát, ki rohan fegyverrel védeni őket
Fojtják rémséges hurkokba: a pikkelyes izmok.
És a nép, az istenadta nép, hogyan reagált erre?
"Összesugnak: vétkéért sujtott végzete Láokoónra
Méltán mérte e sorsot, mert bűn volt gerelyével
Úgy megsérteni, gyomrondöfni e drága fatáltost.
Felzúgnak hát: vontassuk fel a várba a bálványt
S esdjünk istenségéhez ..."
És úgy lőn! A többi ismert. Aztán nehány ezer évig folyt a vita azon, hogy Trója egyáltalán létezett e, amig Schliemann, a zseniális dilettáns, fel nem fedezte és ki nem ásta a romokat.
De térjünk vissza "mesénk" fonalához. Sz. D. megértette a Trianont diktáló Wilsont és a neki diktáló háttérerőket.
"Amikor az okos nemzetközi zsidóság megérezte az összeomlás szagát, a magyar zsidó összevigyorgott az orosz zsidóval, a francia zsidóval, az olasz, az angol, a török zsidóval: Ni, a bolond gójok tépik egymást, itt az idő, hogy kezünkbe kaparjuk az európai impériumot. Egyelőre előbástyának jó lesz Budapest (!!!), a mi Budapestünk (!!!), s a hozzá ragadó Magyarország..." [Csuhaj!] 
Hogy mit jelent a Budapesthez "ragadó" Magyarország? Hát a Trianon utáni kis Magyarországot. És hogy mi a klúja a feldarabolásnak? "A történelmi Magyarországnak szét kell törnie, ez még igen nagy falat volna, ezt még nem tudnák átasszimilálni. Az oláh, a szász, a szerb még egészséges fajok, azoknak még van ellenálló erejük. Hadd legyen Erdély az oláhoké, a Felvidék a csehé, a Délvidék a szerbé, őket majd külön fogjuk átrohasztani. A magyar, az már nem számít, itt már miénk a vezetés, a szó és a fegyver. Az ellenállókat pincékben intézzük el vagy kikergetjük. Nagy offenzívákat rende zünk, hadd őrlődjék a magyarság férfijövője. Mi megszállunk minden hivatalt, minden hatalmi állást, behívjuk a világ kóbor zsidóit, és megalapítjuk az új Jeruzsálemet (!!!) és az új Ciont, s a világ kapitalista, radikális, szocialista proletár és kommunista zsidósága egyaránt ápoló gonddal fog segíteni minket." [Csuhaj!] 
Nekünk tulajdonképp nincs más dolgunk, minthogy az elmult 90 év történelmét egyebevessük e próféciával. Ha meg tesszük, rá kell döbbennünk, hogy Sz. D. jóslatai sokkal pontosabbak, mint Nostradamuséi... Igaz, a terveket némileg késleltette általában a második világháború és különösen Hitler, dehát a zsidóság évszázadokban tervez és holmi kis, nyolcvan száz éves, kitérő egyáltalán nem lankasztja a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvében megénekelt "jelképes" kígyót abban, hogy folytonosan araszoljon kijelölt körén...

Az új világrendet, a demokráciát, a Nagy Francia Forradalom eszméiből és "praxisából" eredeztetve, a következőképp jellemzi. 
"És megszületik a szervezett gyilkosságok, rablások, a morállá konszolidált bűnök, hazugságok és perverzitá sok irtózatos szisztémája, a világtörténelem legóriásibb arányú haláltánca: a korlátlan szabad verseny, a polgári kapita lista demokrácia, a zsidónak megígért nagy történelmi szüret." [A népképvislet problémája]
Hozzak fel példákat? Tudják mit? Nem hozok. Olvassanak újságot, nézzenek tévét és szörfözzenek az Interneten...
Sz. D. attól sem ódzkodik, hogy az elevenbe vágjon, azaz tárgyalás alá vegye magát a zsidókérdést is.
"A zsidóság a legkomolyabb, a legvégzetesebb ellenség, a zsidókérdés a magyarság élet-halál kérdése, mely belekap csolódik a magyar élet, a magyar jövő minden mozzanatába." [Antiszemitizmus]
Úgy vélem, az egyházat, a vallást és Krisztust senkinek sem sierült egy töredék mondatban oly tömören kifejezni, mint neki. "...Nagy ölelést jelent Krisztus a tiszta emberi együttműködés számára. De korbácsot jelent az éhes, vad törzsi ösztönök ellen. Az antiszemitizmusban Krisztus korbácsának vagyunk harcos keresztényei.[Antiszemitizmus]
Dehát kinél a korbács? XVI Benedeknél talán, aki nyüszítve alázkodik a zsidóság előtt? Vagy Erdő Péternél, aki immár - Lékai és Paskai után - a harmadik zsidó prímás a keresztény "magyar" egyház élén? Ja! Hát persze! A taxisofőrből "egyházfővé" avanzsált Németh Sándornál (csak még nem vette elő), aki immár a leghangosabb hirdetője a "krisztusi tanoknak", persze a Tóra és a Talmud szellemiségén átszürve. A Hit Gyülekezetének andalító zsolozsmái, a "vidám vasárnapok" kulisszája mögött valami egészen más történik. "A fajok irtózatos harcáról van itt szó. Egy ázsiai barbár faj, mely meg maradt emberevő, zord ősi törzs pszichéjében, és magá évá tette az európai kultúra minden rafinált eszközét, nem kötve semmi moráltól, halálos gyűlölettel az európai múlt, európai morál, európai kultúra ellen, melyből ő ki volt tagadva, ezer arccal, millió eszközzel tör Európa meghódítására." Képzelődnék? Dehát mit jelent Kornis Mihály gyakran idézett pièce de résistance-a, a "mi sokkal jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket" formula? Viccnek szánt magánvéleményről lenne szó talán? Nem! Ez a zsidóság kollektív véleménye, életérzése. Ez szaglik Konrád György és Kertész Imre írásaiból, ez buggyan ki Esterházyból és Kertész Ákosból. Legyintsünk rájuk? Kár lenne. "Ma még sokan mosolyognak Nyugaton a zsidó imperializmus veszélyein. Pedig ez a veszély napról napra óriási arányokat ölt. És ennek az imperializmusnak a győzelme az európai múlt, az európai közös fejlődés, az európai kultúra végső veszedelmét jelentené." [Antiszemitizmus] Ami 90 éve még feltételes jövőnek látszott, mára a befejezett mult igeidejébe került.
A gyüjtemény legizgalmasabb fejezete a "Budapest visszafoglalása" címet viseli. "Nézd: óriás bankokba, hatalmas részvénytársaságokba, s a fertelmes börzébe folyik össze a magyarság minden termése: a paraszt vetése, a munkás napi verejtéke, a magyar agyvelő gondolata. Kiké ezek a bankok, kiké ezek a részvénytársaságok, kiké a börze? Zsidóké.[Budapest visszafoglalása] Persze az eltelt 90 év alatt változott a dolgok külső képe. A lényeg viszont ugyanaz. Csak most nem az újlipótvárosiakra haragszunk, hanem a Wall Street pénzembereire. Szerencsére nem támad hiányérzetünk, hisz ki vigyorog onnan is a pofánkba? Hát a Soros... Ma nem témám a jó úr. Ezért csupán futólag említem: épp most ügyködik az Európai Egyesült Államok létrehozásán, amely Amerikára kell hogy hasonlítson. Lesz tehát EU Wall Street is. De lesz e?
"Minket szétold a nyomorúság, a pénz, a hódító idegen ezer ravasz fogása. 1686-ban, 1849-ben a magyarság egy hősies roham lázában foglalta vissza fővárosát a hódító idegentől. Akkor puskával, ágyúval, karddal állott szemben a magyar. Most egy nemzetközileg szervezett rágalommal, hazug sággal, egy minden eszközzel harcoló ázsiai törzs világszolidaritásával és infámis tőkéjével. A harc most nehezebb lesz. De Budapestet vissza kell foglalni. Ezt parancsolja a magyarság jövője s a kultúremberiség minden érdeke. [Budapest visszafoglalása] Ami Budapestet illeti, a fogalmat gyakran helyettesitjük Budavárával és ha erre a névre asszociálunk más évszámok és események is eszünkbe jutnak. De ha csak '49-re gondolunk is, beugrik hány náció fiai öltöttek honvéd egyenruhát akkoriban. Bizony a zsidók kurvája vén monarchia ellen a keresztény Európa legjobbjai fogtak fegyvert. Mára változott a helyzet. Judapest, az új Jeruzsálem, már nem csupán a szerbek (Damja nich), a lengyelek (Bem), a németek (Leiningen) szemét szúrja, orrát facsarja, hanem másokét is, szerte a világon! El tudja valaki képzelni, milyen tarka lesz egy felszabadító honvédsereg etnikai összetétele? Gondoljunk csak arra, törté nelmünk során hány csatát vívtunk a kunok, a besenyők, a jászok stb. segítségével. A történelem ismétli önmagát, de nem lineárisan, hanem spirálisan. Majd meglátjátok!

A következő idézet már szinte átlóg a megírandó második részbe.
 "Ki kell tiltani az emberiség érdekében minden olyan szektát, törzsvallást vagy kollektív ősbabonát, mely azt tanítja, hogy az illető szektához vagy törzsvalláshoz tartoznak Isten kiváltságos teremtményei, kikkel szemben az egész kultúremberiség tisztátalan, kiket a nem szektabeli kultúrembe riséggel szemben semmi morális kötelék, még az eskü szentsége sem kötelez, kik egy őstörzsi vallás barbár imperializ musával veszélyeztetik a magyar nép békéjét." [Budapest visszafoglalása] Nem akarok kapkodni, főleg a saját fejem hez, amelyben a második rész kavarog, de egy dologra előre fel kell hívnom a figyelmet. Olvasóim talán még emlékez nek arra, mi volt a "Mindnyájan együtt Jeruzsálemért" elnevezést viselő nemzetközi konferencia summázata? Hát az, hogy a zsidó Jeruzsálem "jogi" státusát maga Izrael Istene szavatolja, akivel szemben nincs más isten! Nos ez a kapocs köti össze az írás két részét.

Most egy olyan passzus következik, amelyre ma azt mondhatjuk: elcsépelt igazság. De 90 évvel ezelőtt ki látta és merte kimondani, hogy
 "... A faji hódítás szempontjából magyarázható meg az a bebizonyítható tény, hogy az egész világ kapitalista zsidósága támogatta az orosz és magyarországi kommunista zsidóság harcát. Mert ők jól tudták azt, amit diadalra jutásuk napja oly fényesen megmutatott. Hogy a kommunista, a szocialista, a forradalmár zsidó csak előharcosa, élő tankja a kapitalista, imperialista zsidóságnak, s győzelmük esetén meghamisítják a kommunizmust, megsemmisítik a szabadságot, széttörnek minden szociális jogot, a proletárt csak vak eszköznek tűrik meg, s kommu nizmusuk, szocializmusuk nem más, mint átmenet (!) egy új, most már az egész faj szélesebb alapjaira fektetett kapitaliz mus világuralmi berendezkedésére."  [Két romlás közt]

Persze még másvalaki is látta és ki is merte mondani, hány óra van... Igen, 
Henry Fordról van szó és "A nemzetközi zsidó"  c. könyvéről, amelynek első kiadása 1921-ben jelent meg, gyakorlatilag egyidőben Sz. D. téziseivel. A különb ség csupán annyi, hogy a nagy pénzekért dolgozó szakembergárda óriási tényanyagot gyüjtött és dolgozott fel, jelen időben. A jövő(idő)t azonban csak a magyar Laokoón "látta"! Azt nevezetesen, hogy a szocializmus csupán egy átme neti (!) forma a zsidó világkapitalizmushoz vezető úton.
Az író önvallomást tesz világlátásáról. "Egész bizonyos, hogyha egyszer én is a föld alá kerülök, s nem leszek többet annyira akadálya senkinek, hogy a rám vonatkozó megállapításokat "hatalmas temperamentum" és "eruptív egyéniség" terminusokkal kelljen helyettesíteni, be fogják látni, hogy minden látszat ellenére hidegen megfontoló elme és éles szem voltam, akinek, mikor az eseményeket megfigyelte, és azokból következtetéseket vont, a temperamentum szelíden gubbasztott lábánál, mint egy szigorúan dresszírozott kutya." [A mozi]

Igen, Szabó Dezső olyan magányos volt, mint Laokoón. [Marhákkal volt körülvéve...]

Természetesen megfogalmazta a kormányzattal [vagy talán a nemzettel] szembeni követeléseit is. Ezek:
1. A numerus clausus megvalósítása minden vonalon, mindenféle iskolában, a sajtóban, minden elképzelhető pályán és kenyérkereseti forrásnál.
2. Az 
1910 óta betelepedett zsidóság eltávolítása Magyarországból. Megvizsgálni az 1914 óta szerzett zsidó vagyont, s mindazt, amit a magyar hősiesség, magyar vér és munka árán jogtalanul bírnak, visszavenni s kulturális és szociális célokra használni (iskolák, kórházak, rokkantházak alapítása etc.). [Az 1910-es év nem egészen érthető. A nagy "kazár" invázió, avagy a migrációs hullám 1830 és 1870 között a galíciai nyomor és az 1846-os lengyelországi parasztlázadást követő pogromok eredményeként érte el csúcspontját. Ezzel a hullámmal jöttek a tiszaeszlári metszők is. Solymosi Eszter pere 1882–1883-ben zajlott.]
3. Kimondani, hogy a zsidóság faj, külön nemzetiség, vallásukra való tekintet nélkül. Megvalósítani a zsidóság különvá lasztását az élet minden terén. Az élősditől csak úgy szabadulhatunk meg, ha eltávolítjuk attól az organizmustól, melyet kizsákmányol. Minden zsidó szervnek, lapnak, egyesületnek nyíltan kelljen hordania a zsidó megnevezést, s a magyar álarc használata tilos legyen.
4. A lelkiismereti szabadság álarca alatt nem szabad megtűrni olyan vallásnak exaltált törzsbabonát, mely az államalkotó lakosság nagy többségét, s az egész kultúremberiséget tisztátalannak, alsóbbrendű lényeknek tanítja, s egy őstörzsi kannibál pszichét őriz meg.
5. Meg kell szüntetni mindazokat a lelki elemeket, melyek a magyarság kebelében egy állandó jogos és veszélyes nyugtalanságot táplálnak. Így pl. el kell törölni a címeket.
6. Korlátozni kell nemzetvédelmi szempontból a szabad versenyt az élet minden terén.
12. A magyar nemzeti hadsereg teljes kiépítése úgy, hogy az egyszersmind a magyar nemzet nagy tömegének kulturális és gazdasági iskolája, s szociális szolidaritásának megvalósítása legyen. 
[1848. március 15]
Kétségtelenül rémísztő program, már ha a részletekbe belegondolunk, ahol az ördögök rejteznek. [A vázlatos felsorolás akár a wannsee-i konferencia programja is lehetett volna...]

Az "ellenforradalmi" rendszer a jobboldali körök és bizonyos egyházi körök nyomására - nagyon nem szívesen - hozzá is látott a dologhoz. Megszülettek a zsidótörvények, kimondták a numerus clausust is. Az elkülönítéshez már német "rásegítésre" volt szükség. Itt, immár nem először, ismét kijelentem: nem vagyok igazi szélsőjobboldali, mert nem tagadom a Holocaustot. Nem tagadhatom, mert személyes tapasztalataim alapján tényként kell elfogadnom, hogy zsidókat (és másokat) a németek tervszerüen kiírtottak.

A volt táborlakók és a Holocaust által nem érintett zsidók máig sem tudták megemészteni a történteket. Ennek nem kis részben az az oka, hogy faji előitéleteik szemüvegén keresztül szemlélik a multat és abból fajuk érdekei alapján vonnak következtetést a jövöre nézve.

A holokauszt gombócot minden nép torkán le akarják gyömöszölni, de nekünk magyaroknak különösen nagy, lenyelhetetlen gombócot szánnak, mert tőlünk akarnak valamit: az országunkat. Örökös bűntudatra akarnak minket kényszeríteni hetedíziglen, hogy uralkodhassanak rajtunk.
Kár fáradniuk. Ha azt vetik szemünkre, hogy nem segítettünk rajtuk a vészkorszakban, csak a borsót hányják a falra.
Ha egyszer őszintén összeállítanák a nem segítők listáját, a Zsidó Világkongresszussal, a Wall Streettel, Roosewelttel és egyáltalán Amerikával kellene nyitniuk a sort, hogy Angliáról ne is beszéljek . A vészkorszakban a főhatalmat csicskásuk Horthy tartotta a kezében, aki meg is mentette - az SS-el egyetértésben - a gazdag zsidó arisztokráciát. A szegény zsidó tömegekért csakúgy nem fájt a feje, mint maguknak a zsidónak legyenek "magyar" bárók, vagy nyugati tőkések. Aztán a végefelé összeszedte magát és leállította a budapesti deportálásokat. A zsidóság libamájon hízlalt krémje tehát megmaradt. Nem hálásak. Épp ők nem hálásak.

Való, hogy a vidéki zsidótlanítást az SS adminisztratív (!) irányitása alatt a magyar csendőrség végezte, a tőle megszo kott könyörtelen szakszerűséggel. Nekünk magyaroknak mit kellett volna tennünk? Megtámadni a csendőrséget? Dehát ilyenre nem volt példa a magyar csendőrség történetében. A magyarság magáért sem lázadt. '48 után magával kötve mint a kéve sunyított, vagy parancsot követett. Ép a zsidókért kellett volna lázadnia? Ugyan miért? 

A zsidók a bűnös nép fogalmával operálnak, ami érthető, hisz a népet akarják igába hajtani. Csakhogy bűnös nép nincsen sem a szó politikai, sem erkölcsi, sem jogi értelmében. Ha lenne, a zsidóság lenne az...
Korábban elmélkedtem azon, hogy a jelképes, vagy valóságos, krematóriumok előbb az emberi lelkekben épülnek fel (s csak utána a ködös lapályokon) és ezt az építkezést maguk a zsidók végzik tégláról - téglára, elviselhetetlen viselke désükkel.
El kell ismernem, Szabó Dezső próféciái valóban szörnyűségesek, javaslatai meg pláne. Ha a cikket itt befejezem, mindenki azt mondhatja - joggal - kár volt ennyi hetet - havat összehordani egy antiszemita gyűlőlködő népszerűsítése érdekében. Igenám, de ha próféciákról van szó és ha velük kapcsolatban kimondtam az a-t, ki kell mondanom a b-t is. Ez annyiból áll hogy a 90 év távolából Szabó Dezső gondolatait felhasználva kell rávilágítanom a jelenre, pontosabban szólva egy most aktuális eseményre a Mindnyájan Együtt Jeruzsálemért fantázianevű, Budapesten megrendezett, Izraelt támogató nemzetközi konferencia eseményeire, tanulságaira. Ha megteszem, abból fog kitetszeni, vátesz volt e Szabó Dezső, vagy antiszemita köpködő. A jóslat próbaköve a jövő. Ford és Hitler nem sokat bajlódtak a "Cion bölcsei jegyzőkönyveinek" homályos eredetével. Csak elolvasták a könyvet és tartalmát összehasolították koruk eseményei vel. Minden klappolt. Meglátják, így lesz e Szabó Dezső cikkeivel is.
2011.11.25
Sz. Gy.










Harc Budapestért.
II.

Budapest - Judapest?

Megírtam én már ennek a témának a fordítottját is "Harc Jeruzsálemért" címen. Ott többek között arról esik szó, hogy az ENSZ a maga faramuci módján elrendezte a volt Palesztina sorsát. E rendezés lényege, hogy a mai Izrael rovására ki kell alakítani egy leendő palesztin állam területét. Jeruzsálemet pedig egy nyugati és egy keleti részre kell osztani, úgy hogy a keleti fertály lesz a jövőbeni palesztin állam fővárosa. Mivel a "szent helyek" [a keresztény Szent Sír Temploma, a muzulmán Topkapi Mecset és az Izraeli Siratófal] Kelet Jeruzsálemben vannak, e kényes területnek különleges felügyeleti státust kell biztosítani. Izrael természetesen köp erre és az e tárgyban hozott összes [többtucat nyi] ENSZ határozatra. Erődfalakat, bástyákat és új meg új lakótelepeket épít Kelet Jeruzsálem területén.
Ezt a szembeszegülést demonstrálja látványos módon a "budapesti fesztivál" azaz az Izraelt Támogató Parlamenti Képviselők Nemzetközi Alapítványa (IIACF) elnökségi ülése amely Budapesten került megrendezésre október 29-étől, három napon keresztül. Tárgy az Izraelt fenyegető legaktuálisabb kérdések megtárgyalása és kiállás a zsidó állam elidegeníthetetlen, örök jogai mellett. A tanácskozás szlogenje: "Mindnyájan együtt Jeruzsálemért." A tanácskozás fénypontja a Hit Parkban rendezett cionista (!) nagygyűlés volt, olvasható Németh Sándor hivatalos honlapján. Cionista naggyűlés! Nagy dicsősége ez Magyarország hajdani fővárosának a mai Judapestnek. De mit szólunk ehhez mi, dunamenti palesztínok?

E naggyűlésen a világ vallási, jogi és erkölcsi rendje elleni szónoklatok hangzottak el. Az ATV annakidején ismételten közvetítette. Ám mára rejté lyes kezek törölték az Internetről a videót és hozzáférhetetlen a cionista naggyűlés hozzászólásainak szövege is. Hát nem különös? Ha csak az a magyarázat, hogy az anyagot a zsidók pénzért árulják, rendben van. Megveszem, de félek meg van metélve, mint a zsidók fütyülője.

Hát azért lássuk csak!
A Jeruzsálemért folytatott budapesti meeting csak egyik epizódja a küszö bön álló kelet-nyugati irányú "alijának". Alijának, mondom, mert ha Izraelből a zsidók (csőstől) jönnek, ez tulajdon képp szintén "hazatérés" lesz, hála a Németh Sándor és szektája, pardon - Magyarország negyedik legnagyobb "egyháza", mögött álló nemzetközi és "nemzeti" erőknek.

A naggyűlés annak a cionizmusnak a fenyegető és cinikus zászlóbontása, amelyről az ENSZ 1975. november 10-i közgyülése 72 szavazattal 35 ellenében (32 hiányzással) elfogadta, azt a 
3379-es határozatot, melynek értelmében "A cionizmus a rasszizmus és a faji megkülönböztetés egyik formája". Ekkor százegy indoka volt ennek az állásfog lalásnak. Mire az okok száma legalább duplájára emelkedett a világ-zsidóságnak sikerült a világszervezetet vissza kozásra kényszerítenie. A határozatot 1991. december 16-án 111:25 arányban (13 hiányzással) visszavonták.

Aztán tovább növekedett a fekete pontok száma. Ennek ellenére
 a cionizmus és rasszizmus kapcsolatának megvita tására a dél afrikai Durbanban 2001 augusztus 31. – szeptember 7-e között, közel 160 állam és több mint 1500 civil szervezet részvételével lezajlott, "A nemzetközi rasszizmus" tárgyú, konferencián ismét sikerült kimódolni, hogy a záródokumentum, megbélyegzés helyett, csupán aggodalmakat és javaslatokat fogalmazzon meg...

A cionizmusnak immár nincs szüksége "ENSZ bizonyítványra", anélkül is nyilvánvaló rasszista jellege. Túl vagyunk a megbélyegzésen is. 
Immár világméretű harc folyik, amelynek célja a cionizmus megsemmisítése!

Jó esélyünk van arra, hogy e harc egyik szintere a mi egykor szép Budapestünk lesz.

A cionista banzáj, a "Budapest okkupáció" c. hadmüvelet nem most kezdődött. Előzményei vannak. Fontos epizódja volt az
 European Friends of Israel (EFI - Izrael európai barátai) elnevezésű konferencia, melyre "25 európai országból több mint 600 politikus – parlamenti és európai parlamenti képviselő utazott Jeruzsálembe. A tíz fős magyar delegáció vezetői Medgyessy Péter volt miniszterelnök és Hende Csaba honvédelmi miniszter voltak (...). Erről szól "Izrael keresztény barátai" c. kommentárom. Ezen előzmény előzménye pedig az u.n. "Euro Mediterrán megállapodás"amelyről egy blogbejegyzésben emlékeztem meg.

E mediterrán megállapodás egyik passzusa 
T/1473 irat Egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodás és annak módosításainak kihirdetéséről többek között - a következő kitételeket tartalmazza. 7. cikk E fejezet rendelkezéseit a Közösségből és Izraelből származó termékekre kell alkalmazni, az Európai  Közösséget  létrehozó  szerződés  II. mellékletében,  illetve  – az  Izraelből szár mazó termékek esetében – e megállapodás I. mellékletében felsorolt termékek kivételével. 8. cikk A Közösség  és Izrael között  tilos minden  behozatali  és  kiviteli  vám  és  vámokkal  azonos hatású díj. Ez a fiskális vámokra is vonatkozik. Régen a "szabad" ópiumkereskedelemhez az angol flottát kellett bevetni. Manapság elegendő, ha Martonyi János (menóra-gyujtó) aláír egy olyan megállapodást, amelyre tíz ember sem emlékszik Magyarországon. Persze majd eszünkbe juttatják, mikor eljön az ideje.
De térjünk rá a cionista fesztivál egyelőre főleg emlékezetből felidézhető eseményeire, mondanivalójára. A rendez vények több helyszínen zajlottak. A képviselőket Semjén Zsolt fogadta a Parlamentben, nemzetközi sajtótájékoztatót tartottak InterContinental szállodában, konferenciát rendeztek a Magyar Tudományos akadémián, felszólaltak egy nemzetközi konferencián (?) és részt vettek a Hit Parkban megrendezett cionista naggyűlésen.
A sajtótájékoztatón Doug Lamborn amerikai képviselő elmondta, hogy "Jeruzsálem Izrael oszthatatlan fővárosa, és az elnöki konferencia nevében ennek elismerésére szólított fel. Ezekben a válságos időkben szervezetünk elsődleges célja megértetni a nemzeti parlamentekkel, hogy Izrael az egyetlen demokrácia a Közel-Keleten. Álláspontja szerint Izrael véd hető határairól nem az ENSZ feladata dönteni, márpedig a palesztinok tagfelvételi kérelmének elfogadásával gyakorlatilag erre tesz kísérletet." E zsidó impertinencia világos, még érthető is.

A hányinger, a vizelési és székelési inger akkor jön rá az emberre, amikor egy díszgoj megszólal [nem Semjénre gondo lok...]
Hannu Takkula, finn európai parlamenti képviselő elmondta "még az EP képviselőkkel folytatott beszélgetésekből is az derül ki, hogy az embereket fel kell világosítani a történelmi tényekről, hiszen közülük is van aki úgy gondolja, hogy idővel akár teljesen fel lehetne számolni Izraelt, és egész területét Palesztinának adni. A lappföldi politikus szerint egyetlen igazi demokrácia létezik a Közel Keleten, ahol az európai alapértékek, úgymint az emberi élet szentsége, az emberi méltó ság, a szólásszabadság, a jog uralma, valamint a nők jogai maradéktalanul érvényesülnek, és ez Izrael. Okfejtése szerint Európának ezért is szükséges a zsidó államot kiemelten támogatnia."Hát igen - te nyálas - így néz ki egy virtigli demokrácia kivülről. Ilyennek szeretnéd látni Budapestet is? És tudod, hogy néz ki belülről? A palesztinok gyilkolásáról már nem is beszélek, nem akarok "közhelyekkel" operálni... Ellenben az MTI közlése szerint  "A nőket ábrázoló plakátok száma megfogyatkozott az izraeli főváros utcáin. Egyes helyeken külön járdára irányítják a nőket, a buszokon és több egészségügyi intézményben is bekövetkezett a nők szegregációja. A hadsereg katonanők áthelyezésén gondolkodik, mert vallásos férfitársaik nem hajlandók együtt szolgálni velük. Újfajta realitás ez a XXI. századi Izrael egyes részein, ahol ultraortodox rabbik igyekeznek visszaszorítani a világi értékek térnyerését, és ezért éles támadásokat intéznek a különböző neműek nyilvános helyeken megvalósuló keveredése ellen. A demokrácia rongyos fátyola mögött zsidó teokratikus állam épül Izraelben. Ezt a cionista kongresszus egyik zsidó küldöttje [remélem rövidesen prezentálhatom a nevet és a pontos szöveget] úgy fejezte ki, hogy Jeruzsálem státusának legfontosabb garanciája, az "egy isten" aki sohasem hagyta cserben választott népét és most sem fogja. Ő lyukadt ki a lényeghez: Izrael a világ fölött uralkodó faj, amely dacol az egész világgal saját érdekei védelmében.Jahve uralmának budapesti kinyilvánítása a zsidó rasszizmus világos bizonyítéka! Azt jelenti, hogy a zsidók istene a világ istenei és népei fölött uralkodó isten.
Az egyiptomiak több mint háromezer éves kulturája virágzott, miközben "listába" kellett foglalni a töméntelen istent
Akentől az
 alvilági hajóstól Upuautig a temetők istenéig.
A görögök emberarcú kulturája Zeusz főistenen kivül számtalan istenséget tisztelt Adónisztól a természet körforgásá nak istenétől Zephüroszig a nyugati szél istenéig.

A ma élő vallások száma is imponáló, különös tekintettel az ú.n. "világvallásokra" azaz a nagy népek vallásaira. Ilyenek a bráhmanizmus, a dzsainizmus, a buddhizmus, a kínai univerzalizmus, a párszizmus, a judaizmus, a kereszténység és az iszlám. A judaizmust kivéve minden vallás úgyszólván embermilliárdok vallása, amelyek többezeréves kultúrákból gyökerezve testesítik meg e kultúrák népeinek istenképét, istenhitét. És akkor megjelenik Budapesten egy pökhen di jakhec és kijelenti, hogy Jeruzsálem kizárólagos birtoklására vonatkozó joguk végsősoron az egyetlen isten, 
Jahve az egy igazi isten garanciáján nyugszik. És egyetlen buda pesti plafon se' omlott a nyomorultra.
Fentebb fajt, mondtam, de csak ugyanazt mondtam, amit Herzl mondott a "Zsidó Állam" c. könyve előszavában. "A zsidókérdés mindenütt megvan, ahol zsidók nagyobb számban élnek. Ahol nincs, oda magukkal hurcolják a bevándorló zsidók. Mi természetszerűleg oda húzódunk, ahol nem üldöznek bennünket; megjelenésünk által azután jelentkezik az üldözés. Ez igaz, igaznak kell maradnia mindenütt. ... A többi országban, ahol a zsidók pillanatnyilag jól érzik magukat,fajtestvéreim valószínűleg a leghevesebben fogják támadni megállapításaimat. Csak akkor hisznek majd nekem, ha újból részük lesz zsidóheccekben. És minél tovább várat magára az antiszemitizmus, annál dühösebben kell kitörnie. A látszólagos biztonságtól vonzott zsidók beözönlése, valamint a bennszülött zsidók feltörekvő osztálymozgalma azután együttesen hatalmasan hatnak közre a felfordulás siettetésére. Nincs egyszerűbb ennél a logikai következtetésnél. " Jól látta! De hogyan érvényesül Herzl "igazsága" napjainkban?

Az elzsidósodott magyar "uralkodó osztály" most készűl a legsúlyosabb nemzetárulásra. Eddig "csak" tönkretették az országot, most pedig már át akarják adni a kapukulcsot is. A lopakodó bevándorlás egyelőre simán megy. Felépül itt - ott egy lakótelep, ipartelep, vagy raktártelep. Ezek még jobbára üresek, várják a lakókat, bérlőket, üzemeltetőket. De mi lesz, ha kilöttyen az egyetlen közelkeleti demokrácia és megkezdődik a 
"beözönlés".
A magyar fajtestvérek persze sunnyogni fognak ehhez is. Már kezdem látni, Kertész Ákos alighanem ráhibázott, amikor genetikailag alattvalóknak minősített bennünket.
Itt és most azonban egészen másról van szó. A tömeges zsidó bevándorlás alapjaiban változtatja meg Európa geopolitikai viszonyait. A világ népei már világosan látják, mint jelent egy "echte" izraeli demokrácia, úgy is mint amerikai hídfőállás, a szomszédságban. Egy Európai Izrael létrejötte "mélységes aggodalommal" fogja eltölteni elsősorban Oroszországot. Nem marad talán közömbös Kina sem, amely - Oroszországgal együtt - leintette az Irán megtámadásával fenyegetőző Izraelt és Amerikát. Aztán itt vannak az izmosodó európai iszlám közösségek! Ezek egyelőre csendben terjeszkednek és építgetik moshéikat. De mit szólnak és főleg mit tesznek majd ha közelkeleti testvéreik gyilkosai megjelennek és grasszálni kezdenek Magyarországon?
És mi lesz akkor? Hát "felfordulás", amiről Herzl vizionál. Az angolok most is előbbre látnak, mint a zsidók és az amerikaiak. Előre "világstratégiát" dolgoznak ki arra az esetre, ha a tömegek elégedetlensége folytán világszertemegszaporodnak a támadások az angol kolóniák, intézmények, gazdasági létesítmények ellen. De ki tudja (akar ja) ezeket megvédeni, ha elszabadulnak az indulatok? Mik ezek forrásai?
Szabó Dezső nem az egyetlen "antiszemita" az irodalomtörténetben. Az újkor nagy gondolkodói közül maga George Washington így vélekedett róluk "Ők hatásosabban dolgoznak ellenünk, mint az ellenség hadserege. Százszor veszé lyesebbek szabadságunkra és nagy ügyeinkre. Sokat sopánkodhatunk azon, hogy miért nem pusztította ki őket minden állam már régen, mint a társadalom pestisét és Amerika boldogságának legnagyobb ellenségeit." (George Washington életelvei, A.A. Appleton & Co. kiadásában.)Voltaire szerint az ellenük megynilvánuló ellenszenv "...az ő törvényeik elkerülhetetlen következménye: vagy mindenkit uralni akarnak, vagy azt akarják, hogy az egész emberi nem gyűlölje őket... A zsidó nép engesztelhetetlen gyűlöletet mutat minden nép iránt. Minden uralom ellen lázad. Mindig uralkodni akar, mindig kapzsi mások jólétét illően, mindig barbár - alázatos, ha szegény, dölyfös, ha gazdag." Nietzsche megsejti az Európa dilemmát is. "A huszadik század látványosságai közé tartozik az európai zsidók sorsá nak'végső rendezése'. Minden tény arra mutat, hogy mivel elvetették kockájukat és átmentek Rubikonjukon, két lehetőségük van: vagy Európa urai lesznek vagy elvesztik Európát, ahogy az ókorban Egyiptomot elvesztették, amikor hasonló helyzetbe juttatták magukat ... Egy 'végső rendezés' (endlösung) már megkezdődött a III. Birodalom idején. Most elébe mennek (jönnek) egy másiknak? Nietszsche jól látta a " vagy - vagy" kényszerét: uralkodni, vagy elbukni. Komolyan gondolhatja valaki, hogy a mai Európát - Budapest bázisról - a zsidók leigázhatják a pénzügyi kizsákmányoláson túl etnikailag is? Képtelenség!
Hogy nekünk mi közünk mindezekhez? Úgyszólván semmi. Elmerenghetünk legfeljebb szíriai származású rabszol gából lett római költő Publilius Syrus bölcs mondásain: "Nehezen adódik az alkalom, de könnyen elvész. A fontolgatás sal gyakran elmúlik az alkalom."
Megint elolvastam Ady versét "A hőkölés népét"
Betyár urai így nevelték,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
S ki egyszer rugott a magyarba,
Szinte kedvet kap a rugáshoz.
Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha néhányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák.
Hát van benne valami.
2011.12.03.
Sz. Gy.

"Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat
és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek,
hányszor akartam összegyüjteni fiaidat, ahogyan
a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de ti nem akartátok!
Ezért elhagyottá lesz a ti házatok.Mert mondom néktek:
nem láttok engem mostantól fogva mindaddig, amíg
azt nem mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jön."

[Jézus panasza Jeruzsálem ellen - Máté evangéliuma.]
 


























Harc Jeruzsálemért

Leomlanak az új Jerikó betonfalai?
 
Talán észre sem vesszük a korszakváltás közeledtét, pedig a Palesztin Államnak az ENSZ védnöksége alatti ujjászületése erre intő jel.
A Tóra szerint Józsua, mint Mózes utóda vezette be Izráel népét az Ígéret földjére. Jerikóvolt az első város amit a zsidók elfoglaltak Palesztínában. A város falain kívül hétszer hordozták körbe a Frigyládát, miközben a papok fújták a kürtö ket. Hetedszerre Jerikó falai leomlottak. Eddig az ige. Aztán 1930-ban a régészek kiásták Jerikót. Azt hitték, hogy a kürtök által leomlasz tott falakat találták meg. De - óh jaj - kiderült, hogy a leletek 1000 évvel régebbiek annál, hogy Józsua K.e. a XIII. században elfoglalta a várost. Mindegy! A csinn-bumm cirkuszi jele net ma is be van vésve - a Tórába.  
Jézus nem volt önmagához következetes. Mégis be-szamaragolt Jeruzsálembe és úgy járt, ahogy maga mondta: megölték a zsidók. Igenám, de mielőtt megtették volna odavágták Pilátusnak "Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére." Hát' rájuk szállt, rájuk száll. Maguk hangoztatják minduntalan, hogy aki egy embert megöl, a világot öli meg. Nos a zsidók Krisztus személyében a szeretet világát ölték meg és azóta építik a gyűlölet világát, amely most ellenük fordul, pusztulással fenyegetve őket, hogy rajtuk teljesedjék az Írás: szemet szemért, fogat fogért!
A ősi Jeruzsálemet - a keresztények, zsidók és mohamedánok közös (!) szent városát - a zsidók lassan saját Jerikójukká "építik", de örökkévalónak bizonyulnak e a magas betonfalak? Aligha. Izrael állam megalakulása óta dacol a világgal. Úgy tűnik már nem sokáig teheti.
Jeruzsálemet a világ köldökének is mondják. Története majdnem olyan hosszú, mint az egész világ története. Sajnos az épületes históriának itt nem jut hely, de ajánlhatom a Parókia Közösség honlapján a "Biblia múzeum" címen közölt kitünő írásokat  [Jerusalem I Jerusalem II Jerusalem III] A továbbiakban főleg azoknak írok, akik az "ajánlott irodalmat" elolvasták...
Itt nem részletezhetem azt sem, hogyan jött létre az új izraeli állam 1948. május 14-én egy angol szélhámos Lord Balfour jóvoltából. Az épületes históriáról magam is írtam "Cionista keresztesek" címen. A vérben - szennyben végbement szüléshez szükség volt az ENSZ bábáskodásához. Ezt Izrael még tűrte, a további gyámkodást azonban nem.
Az ENSZ hülyéinek naív elképzelései szerint a volt brit "gyámsági területen" két államnak kellett volna létrejönnie és egy gyékényen árulnia. Az ENSZ közgyűlése 1947. november 29-i 181. számú határozata szerint a háromfelé hasított  Palesztinának így kellett volna festenie: A) nyugati fertály - Új Izrael, B) keleti fertály - a "kis" Palesztina C) Jeruzsálem. Ez utóbbi két részre osztva, nemzetközi ellenőrzés (!) alá helyezve. Minden félreértés elkerülése végett a határozat Kelet-Jeruzsálemet a "megszülető" kis palesztin állam fővárosaként jelöli meg. (Jeruzsálemnek ekkoriban kb. 105 ezer arab és 100 ezer zsidó lakosa volt, majdnem fifty - fifty.)
A két "szomszéd állam" határvonalait azonban gondosan, nem jelölték ki...
A baloldali térképre pillantva (amely rákattintással nagyítható, két kattintással visszaállítható) a következőket látjuk. A "két" állam természetes keleti határa a Jordán folyó (a Holt Tengerrel és a Genezáreti Tóval). Ehhez a területhez, az egyik védekező háborúban, Izrael hozzácsapta a Szíriától elvett Golán fennsíkot is. Azt sem árt tudni, hogy Ciszjordánia sem volt benne a pakliban; ez a terület is katonai megszállás révén csatoltatott "Izraelhez".
Alighogy megalakultak gőzerővel hozzáfogtak az elnéptelenítés politikájához. Ez a törekvés nem volt öncélú! Izrael olyan nagyságú állammá akart növekedni, amely számára további hódításokat tesz lehetővé, olyan szomszédállamok rovására, amelyek sohasem tartoztak a "Bibliai Izraelhez". A zsidóknak nép nélküli föld kellett.
Ha egy percig is komolyan vették volna az ENSZ-et, és egyáltalán a világot, akkor (!) le kellett volna ülni az arabokkal és megtárgyalni a hogyan tovább együtt kérdéseit. Nem ez történt  Izrael kiszorítja az arabokat mind a neki, mind a Palesztinának "juttatott" területekről. A baloldali képen (nagyítható) az agresszió "néprajzi" térképe látható az állam alakulástól 2000-ig. Azóta nyilván még cifrább a helyzet. 
A zsugorodó zöld népességfoltok a palesztinokat jelképezik. Hogy most hol vannak a "zöldek"? Hát' menekülttáborokban szomszédos államok területén, ill. Izrael területén, pl. Gázában összezsúfolva. Izrael időnként népirtó akciókat rendez a táborokban, "otthon" is, szomszédos államok területén is. A sabrai - satillai menekülttábor pl. Libanonban van, közel Bejruthoz a fővároshoz. A főrendező Ariel Saron későbbi miniszterelnök volt. 
 Egy másik korábbi miniszterelnök Menachem Begin (a Nobel díjas tömeggyilkos) 1958. október 28-án így beszélt az izraeli hadsereg katonái előtt. "Nektek izraelieknek nem szabad könyörületeseknek lennetek, amikor ellenségetekkel leszámoltok. Nem rokonszenvezhetünk vele, amíg meg nem semmisítjük az 'úgynevezett' arab kultúrát, amelynek romjain felépítjük a magunk civilizációját … " [Makai György: "A cionizmus és Izrael állam" 238-239. old.] Fantáziája is messzebb kalandozott a Jordán innenső partjainál. "Ha északra pillantunk, látjuk Szíria és Libanon termékeny síkságait … Kelet felé az Eufrátesz és a Tigris gazdag völgyeit … Irak olaját, nyugatra az egyiptomiak földjét. Nekünk nincs lehetőségünk a fejlődésre, amíg nem rendezzük területi problémánkat az erő pozíciójából, amíg nem kényszerítjük az arabokat a teljes engedelmességre." [Ugyanott 239, old. A szerző a "The Jerusalem Post" 1963. jul.16-i cikkét jelöli meg forrásként.]
Mindez még semmi ahhoz képest, amit Jeruzsálem "szabad várossal" műveltek. Művelhették, mert az ENSZ az Izraelt figyelmeztető, intő, elítélő határozatok gyártásán túl az égvilágon semmit sem tett azért, hogy a nemzetközi ellenőr zésre vonatkozó határozatnak érvényt szerezzen. De mit is beszélek határozatról, hisz az ENSZ "ajánlásokkal" dolgozik, főleg ha Izraelről és Amerikáról van szó.

Mi sem természetesebb, minthogy a kegyetlen elnyomás évtizedek alatt lázadókat, majd harcosokat formált a jámbor kecskebaszó arabokból. Kiderült viszont, hogy a zsidók nem bírják elviselni az ellenállás legenyhébb formáját sem. Ezért törik el pl. a katonák súlyos sziklakövekkel a kődobáló arab suhancok felkarcsontját. [Chrudinák Alajos filmje az egykori Panorámában.]
Márpedig az ellenállás folyton erősödik, dacára az elsöprő haditechnikai fölénynek. Öles betonfalakat és őrtornyokat kezdtek építeni és épitenek jelenleg is. Az "alapkerítés" az egykori  Ciszjordáni nyugati határán létesült(t), de ez nem volt elég; jóllehet a Hágai Nemzetközi Bíróság 2004-ben - a kerítés építésének megkezdése után három évvel - a nemzetközi jogba ütközőnek minősítette a 760 kilométeresre tervezett betonfal-fémkerítés együttest, amely több ponton mélyen benyúlik Ciszjordániába, és annak lebontására szólította fel az izraeli hatóságokat. Hasonlóan foglalt állást az ENSZ közgyűlése is. Persze hiába.

Nem! Annyira megtetszett nekik a falazás, hogy 2006 áprilisában az izraeli kabinet úgy
 döntött: ideiglenesen kerítést épít Jeruzsálem egyes körzetei köré is, ahol még nem készült el a Ciszjordánia határán emelt biztonsági kerítés (?). Az izraeli kormány szerint a kerítés (The segregation wall of Jerusalem, avagy Israeli West Bank barrier)  gyors megoldást jelent az esetleges palesztin merénylők távol tartására. Elég egy pillantást vetni a baloldali képre (Ez a kép is nagyítható!) ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljék: ezek falépítők elmebetegek Ráadásul kiderült, erre a célra a fal nem igazán alkalmas. Voltaképp nem is ez a rendeltetése. Kiinduló állásoknak szánják a további agressziókhoz a speciális izraeli "Drang nach Osten" céljaira. Arra sem lesz alkalmas. Esetleg gettónak lesz jó. Ezért folyik a forszírozott lakótelep építés Kelet Jeruzsálemben és Ciszjordánia területén. Az agressziónak erről a formájáról Izrael senkivel sem óhajt érdemben tárgyalni. A zsidókra jellemző a a következő "epizód". A világ legnagyobb emberi jogi szervezete, az Amnesty International (AI) szerint izraeli telepesek ... több alkalommal is mérgező kemikáliát terítettek szét három, Hebrontól délre fekvő palesztin falu, Tuváni, Umm Faggara és Harrúba határában." Tették ezt azért, hogy a falon kivülre rekesztett arabok a fal közelében ne tudják állataikat legeltetni, nehogy a birkák kirágják a betonfalat...
Nem nyugszanak! Most olvastam (szept. 23), hogy "Benjámin Netanjahu utasítást adott, gyorsítsák meg annak a biztonsági falnak az építését , amely az Egyiptommal közös határ védelmét hivatott elősegíteni. A kerítés célja a miniszterelnök szerint elsősorban a terrorista tevékenység megakadályozása, és csak ezután a beszivárgás kizárása." A hír a Galamus portálon jelent meg. A világért sem írják, voltaképp miről van szó. Tessenek egy pillantást vetni a baloldali (nagyítható)térképre. A gázai övezetet akarják Egyiptom irányából lezárni (!!!), hogy továbbra is fenntarthassák a gyilkos blokádot! Kérdés, mit szól ehhez Egyiptom és mit szól Törökország? Úgy látszik, nem volt elég az izraeli nagykövetség elleni támadás és nem veszik komolyan Erdogant sem, aki az újabb segélyhajókat a török hadiflotta védernyője alatt fogja indítani Gázába. Ja' és a gázaiak? Tétlenül tűrik, hogy elfalazzák őket a külvilágtól?
Most járjunk körül két fogalmat. A "Galut" száműzetést jelent, ez jutott osztályrészűl a palesztin népnek. "Alija" a cionizmus egyik központi fogalma. Hazatérést jelent, ami végül Izrael "Hazatérési Törvényében" csúcsosodott ki, ami bármely zsidó számára széleskörűen engedélyezett jogot biztosít az Izrael államban történő letelepedésre, az ehhez nyújtott állami segítséghez, valamint az automatikus izraeli állampolgársághoz. Az alijázó zsidókra az "olé"szót használják

Nos, Palesztina és Jeruzsálem története azt bizonyítja, hogy ebben a térségben gyakran változik a lapjárás és aki alijázik, egy szép napon arra ébredhet hogy sorsa galutba fordul. Valami ilyen van kialakulóban most is. A palesztinok most szövegezik saját "Hazatérési Törvényüket", amelyhez épp oly vitathatatlan joguk van, mint a zsidóknak volt. Hogy mi dönti el, ki érkezik az alijával és ki távozik a galuttal? Hát az erőviszonyok! Hát ez az! Itt következett, következik be a változás.

Izrael, Amerika és a nyugat európai demokráciák cinkos összjátéka révén, a Közel Keleten olyan "erőegyensúlyt" hozott létre, hogy az izraeli haderő egymaga erősebb legyen, mint valamennyi környező állam hadereje együtt. Emlékezzünk csak a szuezi válságra, azaz a második arab - izraeli háborúra, amely a
 Szuezi-csatorna álla
mositása
 miatt tört ki. Egyiptomot, Amerika védernyője alatt, izraeli, brit és francia csapatok támadták meg 1956. október 29-én és győzték le november 7-ére.

Ezt az "erőegyensulyt" domborítja ki, hogy Izrael - egyedül a térségben - atomhatalommá vált és maradt; mert megtehette pl., hogy 1981. június 7-én légiereje meglepetésszerű és súlyos csapást mérjen az Irakban található osiraki atomreaktorra, melyről a hírszerzés azt feltételezte, hogy ott atomfegyverbe való plutóniumot állítanak elő.
Ez a kis erőegyensúly egy nagyobb egyensúly része volt. Ez utóbbit Amerika, azaz a zsidóság, 'csaknem' korlátlan világuralma jelentette. Ezt semmi sem veszélyeztette, de Amerikának ez nem volt elég. 'Korlátlan' világuralmat (big - big business) akart. A korlátokat úgy törte át, mint az első és a második világháborúba való belépés korlátait: azaz háborús helyzet kiprovokálásával. Az első világháborúba saját hajója a Lusitania, a másodikba pedig saját támaszpontja Pearl Harbour "beáldozása" árán avatkoztak be. A harmadik világháború amerikai felfogásban azt jelenti, hogy Amerikának a világ bármely pontján, bármely ország ellen joga legyen háborút indítani, ha érdekeit veszélyeztetve látja. Ennek az elképzelésnek "formai" szépséghibája volt, hogy sehol sem volt olyan hadsereg, amely az U.S. Army sarkáig felért volna. Valami új, valami fantasztikus kellett: a "Nemzetközi Terrorizmus". Ez a fantom azonban csak azáltal válhatott háborús okká (casus belli) , ha "bizonyítja", hogy képes Amerikát megsebezni. Erre persze semmiféle terrorszervezet sem volt képes. Egy valaki volt csak képes: maga Amerika!
Nos ez a terv lépett életbe 2001 szeptember 11-én a World Trade Center ikertornyai elleni repülőgépes támadással, a Pentagon elleni rakétatámadással és a Fehér Ház ellen tervezett, de meghiusúlt támadással. Mára nyilvánvaló lett, hogy Amerika "önmerényletet" követett el. Ez itt most nem téma, így csupán utalok ezzel kapcsolatos cikkemre.
Bárhogy is történt a dolog, Amerika háborút indított Irak és Afganisztán ellen és újabb háborút tervezgetett Irán ellen is. (Menet közben, Afganisztán mellett, egy új frontot is sikerült nyitnia - Pakisztánban. Ahol már a főváros Karachi alatt táboroznak a "lázadók".) A lényeg, hogy Amerika súlyosan elszámította magát. Győzni sehol sem tudott. (Lassan megint a tálibok, vagy az Al Kaida, lesznek az urak Kabulban is. A legutóbbi masszív támadás a kabuli hatalmi központok ellen ezt jelzi!) Viszont csúnyán ráfizetett az üzletre. A hadikiadás felmerült, a haszon elmaradt. Ennek köszönhetjük a jelenlegi világgazdasági válságot. De azt is, hogy Amerika képtelené vált finanszírozni saját háborúit és ráadásul Izrael nem kevésbé költséges háborúit.
Amerika tehát elszámította magát, mert ostobán túlbecsülte saját képességeit és lebecsülte koldus ellenfeleinek erkölcsi szilárdságát. Nem tanult a koreai félkudarcból és a vietnami totális kudarcból sem. Még nem tudjuk, milyen szerepet játszott Amerika (a CIA) a közelmult észak afrikai forradalmaiban, de azt máris látjuk, hogy az érintett országok nem mennek be Amerika zsákutcájába. Erre jó példa. Izrael és Amerika leghűségesebb vazallusa Egyiptom, aki már soha sem fog visszatérni az "eviani békerendszerbe". Ellenben kaput nyitott a Gázai övezetbe és bosszús polgárai a "bámészkodó" rendőrök orra előtt elfoglalták és felgyújtották az izraeli nagykövetséget. Az idők jele, hogy elmaradt az izraeli válaszcsapás, sőt Izrael Amerika vállán sírta ki magát a történtek miatt. Taktikából történt mindez? Nem! Ez a gyengeség jele.
A gyengeség betegség! Egyik oka a nyugati szövetségi rendszer eróziója. Nemrég a nagy nyugati demokráciák még könnyen kaphatók voltak kisebb nagyobb katonai kalandokba bocsátkozni Izrael és Amerika oldalán. Mindez a múlté. Tönkrementek ezek az egykor gazdag és "harcias" államok is. Ráadásul Oroszország gáz - infúziójára vannak kötve. Nem társulnak Izrael és Amerika eszement kalandjaihoz sem vérrel, sem pénzzel. A toportyán - férgek tehát magukra maradtak.

Már kezdenek hülyűlni is.
"A földrajznak csupán korlátozott szerepe van egy háborúban. Ami feltétlenül elkerülendő az, hogy egy országot
gyűlölködő szomszédok vegyenek körül - mutat rá 
Martin van Crefeld, a jeruzsálemi Héber Egyetem hadtörténésze. Szerinte Netanjahu ragaszkodása a Jordán folyó stratégiai fekvésű völgyének ellenőrzéséhez kedvezőbb volna Izrael biztonsága szempontjából, ám nem feltétlenül szükséges". Így a jóember... Dehát hogy szabadulhat meg Izrael gyülölködő szomszédaitól, akik vérére áhítoznak? Irakban több mint ezer éves zsidó kolónia virágzott az arab néptengerben. Őket úgy "alijázták" át Izraelbe, hogy merényleteket szerveztek saját hittestvéreik ellen. Csoda, hogy most gyűlölik őket Irakban is ezért, meg a félmillió kisgyermekért, akiknek a blokád miatt kellett pusztulniuk.
Késő már a gyűlölködő szomszédokról filozofálni. Izraelnek fizetnie kell. Ezt szeretnek legkevésbé. Így hát felkészülnek a várható arab agresszióra. De hogyan?"Izraelben komoly előkészületek folynak Palesztina esetleges elismerése esetére. Egy a ciszjordániai zsidó telepen a fiatalok a palesztinok várható reakcióira készülnek. 'Szimulációs gyakorlatot végzünk arra az esetre, ami történni fog. Felkészülünk az arab erőszakra, ami várható az ENSZ bejelentése után' – mondta egy zsidó telepes. A gyakorlat során azt próbálják el, mi történik, ha a palesztinok áttörik az izraeli biztonsági kerítést, illetve, ha megostromolnának egy iskolát. A palesztinokat maszkos, Izrael elpusztítására készülő alakokként jelenítik meg." 
"Két virtuális vonalat húztak meg minden létesített telep esetében. Ha a palesztinok átlépik az elsőt, a telepesek könnygázzal lőnek rájuk és más eltántorító eszközöket vetnek be. Ha a második vonalat is átlépik, a katonák éles lőszerrel nyitnak tüzet és lábon lövik a tüntetőket. Más szóval Izrael zavargásokat tervez. Teljes készenléti állapot van érvényben. A palesztinokat fogják hibáztatni, mint mindig. Az eredmény rengeteg sérülés és haláleset lesz. Az ENSZ új tagállamának elismerése helyett Izrael háborús uszításra készül és nyílt agresszióra." 
(Büdös borz akció) "Tucatnyi, Belgiumból beszerzett lóval, vízágyú- és könnygázerősítéssel, a rohamrendőrség megkétszerezésével, sőt „egyedi alkalmatosságokkal” is készül Izrael a következő hetekre, helyi rendőrségi források szerint. A rendkívüli intézkedéseket a várakozások indokolják: az elkövetkező hetekben zavargásokra számítanak az ENSZ közgyűlésében a palesztin államiság kapcsán folytatott viták apropóján. A furcsa alkalmatosságokat új találmányok jelentik: vannak köztük nehezen elviselhető bűzt, illetve zajt keltő, tömegoszlató eszközök."
Dehát kedves zsidó "testvéreink"! Ki a fene mondta nektek, hogy az arabok fegyvertelen tömegakciókat terveznek, azaz fejjel mennek a betonfalnak? Hát nem ismeritek a törvényt? Ha valakik elszánják magukat, hipp - hopp a kezük ügyébe akad a géppisztoly és vállukra űl az onnan indítható rakéta. Nem nézegettétek az arab forradalmak képeit? Kődobáló gyerekeket vártok? No, majd meglátjátok!
Persze hallgathatnátok a nálatok okosabbakra is.
"A világ korábbi vezető politikusait tömörítő Bölcsek elnevezésű csoport kedden a palesztin állam létrehozása mellettfoglalt állást az ENSZ Közgyűlésében, és arra kérte az Európai Uniót, hogy tegyen közzé egy ilyen irányú 'közös és erős állásfoglalást'. A 27 uniós ország külügyminisztereihez intézett levelükben a Bölcsek azt javasolják, hogy az Európai Unió tegyen javaslatot egy olyan határozatra az ENSZ-ben, amely "támogatná a palesztin népnek az államisághoz való legitim jogát".A Bölcsek csoportjának jelenleg 12, a békéért és az emberi jogokért küzdő tagja van, egyebek mellett Jimmy Carter korábbi amerikai elnök, Aung Szan Szú Kji, Mianmar ellenzéki mozgalmának világszerte elismert Nobel-békedíjas vezetője és Desmond Tutu dél-afrikai püspök...."
Persze nem hallgattok rájuk (se). Ti "Bibi" Netanjahu után mentek akiről tudnotok kell, hogy az agyát szétrágta a talmud mérge. "Bibi" a terrorizmus elleni harc főideológusa. Jó régen (2001.09.16-napján) felfigyeltem erre. Lásd 
"Előveszik Bibi Netanjahu forgatókönyvét?" c. írásomat.
 
"Benjámin Netanjahu a kormány ... ülésén egyértelműen a palesztinokat tette felelőssé azért, hogy megrekedtek az izraeli-palesztin béketárgyalások. 'Az igazság az, hogy Izrael békét akar, és az igazság az, hogy a palesztinok mindent megtesznek azért, hogy megtorpedózzák a közvetlen párbeszédet' - mondta a miniszterelnök. Netanjahu szerint Izrael és az Egyesült Államok szorosan együttműködik, hogy meghiúsítsa a palesztin ENSZ-tagság elfogadását a Biztonsági Tanácsban, amelynek áldását kell adnia a palesztin kérelemre."
Dehát kedves Bibi! A "közvetlen párbeszéd" államotok megalakulása óta, sőt annál régebben, folyik. Részetekről főleg tömeggyilkosságok, harckocsitámadások, bulldózeres épületrombolások, foszfor és kazettás bombák ledobása, tömeges és precíziós rakétacsapások, stb. formájában. Arra biztos nem gondolsz, hogy immár az arabok is "töme ges párbeszédre" készülnek, csakhogy nem a ti játékszabályaitok szerint, hanem az amilyen a mosdó - olyan a törölköző elv alapján. Hivatkozhatnék a bibliai "fogat - fogért" elvre, de másra hivatkozom egy olyan jogelvre, amely a római jogban található. Igy szól "Vim vi repellere cuique licet." azaz "Erőszakot, erőszakkal visszaverni szabad!" És nem is akarom szóbahozni Lúdas Matyit, aki háromszor verte el a port Döbrögi uramon. Netanjahu azzal a hülyeség gel hozakodik elő, hogy Izrael a megegyezés reményében hónapokig "szüneteltette" az építkezéseket Kelet Jeruzsálemben és Ciszjordániában. Dehát egyáltalán nincs jogotok ott építkezni!
Ideje, hogy más szemmel forduljatok a siratófal felé , hisz ti tudjátok legjobban, hogy azKelet Jeruzsálemben van, amely az új palesztin állam fővárosa lesz. Hát persze sírhattok, bólintgathattok és dugdoshatjátok a céduláitokat. A különbség minössze annyi lesz, hogy palesztin fegyveresek állnak majd a kapuknál és ők adják - adják (!) - részetekre a belépési engedélyt, hogy csendben imádkozhassatok. Nem értitek, hogy a jövőben miért nem ajvékolhattok kizárólagos joggal a Siratófal előtt? Hát csak azért, mert "mellesleg" ott van még a keresztények Szent sír temploma és a muzulmánok Topkapi (szikla) mecsetje. Nekik ugyanolyan joguk van e helyeken istenüket imádni, mint nektek. Örüljetek, ha a palesztinok fővárosa Jeruzsálem, nemzetközi ellenőrzés mellett nyilt várossá válhat, ahogy az ENSZ annakidején ajánlotta.

 





Erre az "új világrendre" készüljetek, mert azt a világrendet, amelyet ti akartatok a világra kényszeríteni, maga alá temette a világosság (!), amely a World Trade Center füstjének eloszlása után rávilágított "művetekre"!
2011.09.21
Sz. Gy.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése