2016. július 10., vasárnap

Hírháló percek II.







Hírháló percek II.



Fő téma a terrorista világtalálkozó


Szíria megtámadása a harmadik 

világháború hivatalos kezdetével azonos 

2013. május 02. 08:05 dal Medio Oriente - Hunhír.info
Libanonban az orosz nagykövet Zasypkin mondta: nem fogjuk megengedni, hogy Szíriában megismétlődjön a líbiai forgatókönyv! Legyen most már világos! Ez a nyilatkozat nem más, mint hivatalos megerősítés, hogy a Hezbollah, Irán és Oroszország együtt fognak harcolni,hogy megvédjék Szíriát.
Annak, aki még nem értette volna meg: "Szíria megtámadása a harmadik világháború hivatalos kezdetével azonos." 



A Kormányzati Információs Központ 

Miniszterelnöki Sajtóiroda közleménye
 
Budapest, 2013. május 3., péntek (
OS)
    A bíróság mai döntését a szombati anticionista tüntetés engedélyezéséről elfogadhatatlannak tartom. Álláspontom egyértelmű: bármely köntösbe is bújtatott, nyilvánvalóan antiszemita szándékú rendezvénynek, a jogállam kijátszásának Magyarországon nincs helye. Az ilyen rendezvények engedélyezése sem a magyar emberek értékrendjével, sem az alkotmány betűjével, sem annak szellemével nem fér össze. Ezért arra kérem a Legfelsőbb Bíróság elnökét, vizsgálja meg, Magyarországnak milyen jogi eszközök állnak rendelkezésére, hogy érvényt szerezzen az alkotmánynak. Ezzel egyidőben utasítottam a belügyminisztert, hogy minden törvényes eszközt használjon fel az alkotmányellenes rendezvény megakadályozására.
Orbán Viktor,
Magyarország miniszterelnöke

Kiadó: Kormányzati Információs Központ Miniszterelnöki Sajtóiroda

Kapcsolódó:
   
A Fidesz a Cionista Szövetség volt elnökét küldte Izraelbe a magyar kultúrát népszerűsíteni
   
Ebben is jobban teljesít Magyarország 


Orbán a Legfelsőbb Bírósággal tiltatná be 

és Pintérrel akadályoztatná meg a holnapi 

tüntetést


2013-05-03. 16:25 Kuru.info
Orbán pénteken arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy "minden törvényes eszközt használjon fel" a szombatra, Budapestre tervezett, "alkotmányellenes anticionista rendezvény" megakadályozására. 

A Kormányzati Információs Központ Miniszterelnöki Sajtóiroda közleményében közölte azt is, Orbán Viktor arra kéri "a Legfelsőbb Bíróság elnökét, vizsgálja meg, Magyarországnak milyen jogi eszközök állnak rendelkezésére, hogy érvényt szerezzen az alkotmánynak." (MTI nyomán)

Korábban írtuk: Hiába próbálta a zsidók előtt hason csúszó Orbán betiltatni, a bíróság a szervezőknek adott igazat, és engedélyezte a holnapi anticionista tüntetést - értesült a Kuruc.info.

A szervezők néhány perccel ezelőtt kapták kézhez a végzést, mely ellen jogorvoslatnak nincs helye.

Frissítés: A Jobbik közleménye: Jogerős: emlékezhetünk a cionizmus és bolsevizmus áldozataira

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság mai ítéletével felülbírálta a politikai nyomásra hozott, a rendezvényt betiltó rendőrségi döntést. Ennek értelmében május 4-én, szombaton délelőtt 10 órakor a nemzeti érzelmű emberek törvényes keretek között megemlékezhetnek a bolsevizmus és a cionizmus áldozatairól.

A budapesti Vértanúk terére hirdetett méltóságteljes, békés emlékezésen felszólal Vona Gábor, a Jobbik elnöke, Murányi Levente, a Jobbik alelnöke, '56-os elítélt, valamint Hegedűs Lorántné és Gyöngyösi Márton országgyűlési képviselők. A szervezők sok szeretettel várnak minden emlékezni vágyót.

Hegedűs Lorántné országgyűlési képviselő 




decretum... Ugros eliminandos esse / elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak 


Martonyi: A kormány örül a Zsidó 

Világkongresszus budapesti 

tanácskozásának 


2013. május 02. csütörtök 12:19 MTI - 
Híradó
A kormány örül annak, hogy a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress - WJC) Budapesten tartja tanácskozását, mert így a szervezet tagjai személyes tapasztalatok alapján alkothatnak véleményt arról, hogy megalapozottak-e a Magyarországgal kapcsolatos aggodalmak - mondta a magyar külügyminiszter.

Martonyi János a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lapban csütörtökön megjelent, Ahol Magyarország valójában áll című írásában felidézte, hogy a WJC elnöke, Ronald S. Lauder egy április elején megjelent írásában aggodalmát fejezte ki a magyarországi politikai folyamatokkal kapcsolatban, és a "politikai iránytűjét" elvesztett politikusként jellemezte Orbán Viktort. 

Martonyi János kiemelte: a magyarországi zsidó közösség az egyik legnagyobb Európában, és mindig is fontos szerepe volt a közéletben, jelenleg pedig "a zsidó vallási és kulturális élet reneszánszát éljük, mindenekelőtt Budapesten". Mindeközben "sajnos antiszemiták is vannak", köztük olyanok, akik "az utcán hirdetik botrányos nézeteiket", így érthető, hogy a legnagyobb nemzetközi zsidó szervezet elnöke Magyarországgal foglalkozik.

A külügyminiszter hangsúlyozta: fontos, hogy "vezető személyiségek minden lehetséges országból" a WJC budapesti tanácskozása alkalmából személyesen tapasztalhatják meg, milyen helyzetben van a magyarországi zsidó közösség, és ellenőrizhetik, vajon helytállóak-e az egyes lapokban megjelenő általánosító megállapítások, megalapozottak-e Ronald S. Lauder aggodalmai.

Martonyi János kifejtette: a 2010-es parlamenti választás eredménye nem magyarázható csupán a "nyertesek kiválóságával". Az eredményben megmutatkozik a "végtelen frusztráltság és düh", amelyért mindenekelőtt a megelőző nyolc évben elharapódzott korrupció és az elhibázott gazdaságpolitika a felelős. A "szélsőjobboldali mozgalom (...) a baloldali kormány alatt erősödött meg, és ez az örökség valóban aggasztó jelenségeket hozott a felszínre" - írta a külügyminiszter.

Panaszkodás helyett azonban tettekre van szükség a kormány részéről, hogy a szélsőjobb követői "megtalálják a konszolidált demokratikus közösséghez visszavezető utat" - tette hozzá Martonyi János. Emellett "a magyarországi antiszemita esetek relativizálásának szándéka nélkül" azt is meg kell jegyezni, hogy a magyarországi helyzet pontos értékeléséhez érdemes tanulmányozni a rasszista motivációjú bűncselekmények európai statisztikáját - áll a FAZ-ban megjelent vendégkommentárban.

A külügyminiszter kiemelte: egyetlenegy antiszemita, rasszista indíttatású cselekmény vagy megnyilvánulás is túl sok. Az Orbán-kormány éppen ezért jogszabályi úton gondoskodott róla, hogy a szélsőjobb egyenruhás alakulatai ne masírozhassanak és ne kelthessenek félelmet akadálytalanul. Továbbá az alaptörvény "sokat bírált" negyedik módosítása bővíti a rasszista és antiszemita megnyilvánulások elleni jogi fellépés lehetőségeit. Nem is véletlen, hogy a zsidó közösség üdvözölte ezt a jogszabályt - írta Martonyi János.

Kifejtette: a "híres-hírhedt" médiatörvény miatt megfogalmazott pesszimista prognózisok ellenére "mindenütt látható és hallható" a kormány tevékenységével szembeni kritika, és a parlament módosította az illetékes európai testületek által kifogásolt törvényeket. A kormány értékválasztása pedig nem azt jelenti, hogy "búcsút mondott a modernitásnak", hanem azt a szándékot jeleníti meg, hogy helyreállítsa a társadalmi összetartást - tette hozzá a külügyminiszter, hangsúlyozva, hogy Magyarország a 2011-es uniós elnökség idején tettekkel bizonyította az európai egység eszméje melletti elkötelezettségét.

Martonyi János hangsúlyozta: mindennek alapján az a meggyőződése, hogy Ronald S. Lauder budapesti tapasztalatai "alapjaiban különböznek majd attól, ami elhamarkodott állásfoglalására késztette".

A külügyminiszter a WJC elnökének a Süddeutsche Zeitung című német lapban április 4-én megjelent írására reagált. Ronald S. Lauder vendégkommentárjában (Az elveszett iránytű) kifejtette: a 2010-es kormányváltás óta drámai mértékben emelkedett az antiszemita vagy romaellenes megnyilvánulások száma, a független médiumokra egyre nagyobb nyomás nehezedik, az alaptörvény negyedik módosítása következtében pedig veszélybe kerül a demokratikus berendezkedés.

Ronald S. Lauder azt írta: Magyarország "veszélyes tévúton" jár. "Fáj, hogy ez a szép ország ennyire elszigetelődött nemzetközileg, de nem adom fel a reményt, hogy ennek a csodálatos országnak a vezetői megtalálják politikai iránytűjüket és elforgatják a kormánykereket" - tette hozzá a Zsidó Világkongresszus elnöke.

Kapcsolódó:
   
Izraeli miniszterelnök-helyettes: "a vihar kellős közepén állunk"
   
Dániel végre elérte, amiért évek óta "dolgozott": egy perc hírnév asajátjai körében
   
FBI-ügynökök akcióztak Sopronban 

decretum... Ugros eliminandos esse / elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak 



Uniós parancsra jöhetnek a 

megszorítások 

Az Európai Bizottság országjelentése ismét bizonyította: az unión belül Magyarországgal szemben kettős mércét alkalmaznak. Míg más tagországok esetén jelentős könnyítéseket engedélyeznek horribilis mértékű államadósság vagy a megengedettnél jóval magasabb államháztartási hiány esetén, addig hazánk esetében nemhogy engedményt nem tesznek, de a magyar családok anyagi erőfeszítései ellenére sem szándékoznak megszüntetni a súlyos milliárdokról szóló túlzottdeficit-eljárást. Teszi ezt úgy a Bizottság, hogy évről évre előre felülbecsüli a magyar hiány mértékét, melyet aztán a tények cáfolnak.

Mind az Olli Rehn uniós pénzügyi biztos által felvetett "új intézkedések", mind a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által jósolt "évközbeni intézkedések" annak előszelei, hogy az eljárás megszüntetéséért cserébe az EU parancsára újabb megszorító intézkedések sújthatják a magyar családokat.

Magyarország azonban nem ilyen Európai Unióra mondott igent tíz évvel ezelőtt. Magyarország szabadságra vágyik mind politikailag, mind gazdaságilag, ezért a Jobbik elengedhetetlennek tartja a csatlakozási szerződés felülvizsgálatát, illetve egy népszavazást arról, a minket gazdaságilag is gúzsba kötő unió tagjai kívánunk-e maradni.
Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese


Vegzálás ellenére is jó volt a battai majális 


2013, május 3 - 14:46 Battai Hírpótló - 
alfahir.hu
A Halmok Gyermekei Hagyományőrző és Közéleti Mozgalom százhalombattai majálisán több hatóság is ellenőrzést tartott: vizsgálódott az ÁNTSZ, de tűzvédelemig terjedően mindent leellenőriztek.

Végül megállapították azt is, hogy a mindössze 100 wattos erősítés sem fogja elnyomni a lényegesen nagyobb városi majálist. Ahogy a mozgalomtól fogalmaztak: A folyamatos és felesleges zaklatások ellenére remekül sikerült a majálisuk.

150 rászorulót tudtak vendégül látni egy tányér paprikás krumplival, de többeknek házig vitték az ételt. A gyermekek között szétosztottak 300 darab lufit és több száz Hazai Pálya újságot vittek el az érdeklődők. A szervezők leszögezték: remekül érezték magukat és remélik, nem okoztak "álmatlan éjszakákat" a városi rendezvény szervezőinek. 



A MAGYAR "JÓL TELJESÍT", NEM PEREL? 

Portugália pereli az erkölcstelen bankokat 

2013. április 30., kedd 07:34 Napi Gazdaság - 
Index
A lisszaboni kormány hárommilliárd eurót akar behajtani a bankokon azon a címen, hogy a válság előtt túl kockázatos pénzügyi szolgáltatásokat adtak el az állami vállalatoknak. Eközben a görög parlament nagy közalkalmazotti elbocsátásról döntött.

A lisszaboni kormány beperel több olyan bankot - köztük az amerikai JP Morgant és a spanyol Santander portugál leányát -, amelyek a 2008-as pénzügy válság előtt "mérgező" származékos konstrukciókat értékesítettek állami vállalatoknak - idézi a Financial Times-t a Napi Gazdaság.

A pénzintézetek a várható kamatemelkedést ellensúlyozó hedge-üzletként kínálták fel az ügyleteket, amelyeket főként közlekedési vállalatok vettek igénybe. A válság kirobbanása miatt azonban zuhanni kezdtek a kamatok, ezért a kormány becslése szerint a származékos üzletek összesen hárommilliárd euró veszteséget okoztak a cégeknek.

Lisszabon a pénzintézetek egy részével megegyezett a "kártérítésről", mások péntekig - a perek elindításának kezdetéig - kértek gondolkodási időt, egyes bankok állnak az eljárás elébe. Védekezésük szerint a 2008 előtti pénzügyi-üzleti környezetben nem voltak kockázatosak azok a származékos konstrukciók, amelyeket a vállalatoknak eladtak, mivel akkor kamatemelési várakozások jellemezték a pénzpiacokat. Emellett nem számoltak nyereséggel arra az esetre, ha ügyfeleik buknának a hedge-ügyleteken.
A görögök már kirúghatnak közszolgákat

A görög parlament eközben megszavazta 15 ezer közalkalmazott elbocsátását 2014 évégéig. Ezzel feladták azt az alkotmányban rögzített szabályt, amely szerint a közszolgálatban dolgozókat nyugdíjas korukig megilleti állásuk. Az elbocsátások ugyanakkor nem járnak a közszféra jelentős létszámcsökkentésével, mert sok helyen, főként az egészségügyben új emberek kerülnek a távozók helyére.

Elemzők szerint ezen a téren a 2015 végéig tervezett 150 ezres leépítéstől várható eredmény, ennek során ugyanis nem vesznek fel másokat a nyugdíjba vonuló közszolgák helyett. A görög közszférát a 70-es, 80-as években duzzasztották fel a politikai pártok a támogatóiknak adott állásokkal.
Visszakoznának a gazdagok adójától

Párizst megtörték a befektetők, visszavonja a francia kormány a tőkejövedelmek adójának tavalyi növelését, hogy javítsa megítélését a befektetők körében. Az emelés miatt van olyan eset - ha valaki két éven belül kivonul befektetéséből -, amikor a hasznát 62 százalékos adó terheli.

A változtatások számos olyan felmentést adnak az adófizetés alól, amelyek a hosszabb távú befektetéseknek kedveznek. Ha valaki például nyolc éven át kitart egy kezdő vállalkozásban végrehajtott befektetése mellett, annak a jelenlegi szabályok szerint haszna 40, míg az újak alapján csupán 24 százalékát kell átutalnia az államnak. 




Posta Imre: Fidesz hívőknek! 



2010. máj. 4. 23:12, 
Szabad Sólyom Nemzeti Blog
A FIDESZ (Fiatal Demokraták Szövetsége) az állítólagos "rendszerváltozás" után az SZDSZ ifjúsági tagozatából alakult. Orbán Viktor, Soros (Schwartz) György a jelenlegi világgazdasági válságot "élete főművének" tartó, magyar származású amerikai milliárdos támogatásával végezhette el külföldi tanulmányait. Orbán (Orsós) izraelita nagyanyai származásával alkalmas személynek találtatott. A Nemzeti Kerek asztal tárgyalásain 1989-ben néhányadmagával "képviselte" a fiatal demokrata érdekeket, hogy 1989. október 23-án az ország népének megkérdezése nélkül, áldásukat adják, az 1949. évi XX.-as törvényként, szovjet erőszak hatására beiktatott 1936-os, buharini Alkotmány mintájára készült, 1989-ben adaptált, az MSZMP által módosított "ideiglenes" Alkotmányra! 

A FIDESZ anyagi forrásainak biztosítását Pintér Sándor, akkori Országos Rendőrfőkapitány látta el. Mivel az Antall kormány ez időtájban, a kiskunhalasi főgyűjtő KM1-es tankállomás gazolin készletének fosztogatásával, és a rablóprivatizációval volt elfoglalva, Gergényi Péter, Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány óvó szárnyai alatt, az olaj -és szesz maffián kívül, Pintér Sándor irányítása alatt a nemzetközi kábítószer, fegyver -és szervkereskedelem bevételeiből is részesült. Orbán elsősorban a Bács-Kiskun megyei vállalkozókat látogatta rendszeresen támogatás begyűjtése végett. Így tett szert 400 millióra Sepsi Lászlótól, a határokon elkobzott zárjegynélküli cigaretták átjátszásából, melyből Sepsi milliárdokat forgalmazott, de Orbán nem vetette meg, a szeszhamisításból származó kenőpénzek "jutalékát", és az olajszőkítés védelmet élvező orgazdáinak juttatásait sem!

Flaisz Ferenc, a "Kakas", csak bevallása szerint 1 milliárdot adott át Pintérnek, aki a későbbi belügyminiszteri szék reményében hűen szolgálta magyarországi és amerikai gazdáját. Tevékenységüknek köszönhető a kiskunhalasi kiserdőben lefejezett hullák, vagy a sorozatos, azonos módszerrel elkövetett rendőr "öngyilkosságok" is!
Orbán, Soros kegyeltje, számára jó tanítóra lelet. A FIDESZ hatalomra jutása előtt ismeretséget köthetett, az alvilág összes szereplőjével, akik összehangolt tevékenységét Pintér mesterien irányította. Pintér ugyan 1996-ban lemondásra kényszerült, ami olcsó ár volt ahhoz képest, hogy Olaszországban, a nemzetközi maffiabűntársai 20 év börtönbüntetéseket kaptak, de beletenyerelt az akkor éppen hatalomban soros Horn-Kuncze duó olajügyleteibe is. Kuncze félreállította ugyan, de a tranzit maffiakereskedelmet továbbra is felügyelte, Szemjon Mogiljevics-el, a magyarországi orosz maffia fejével, aki jelenleg Putyin úr jóvoltából Nyugat-Szibériában "vendégeskedik". Orbán és "csapata" szorgalmasan gyűjtötte be a bűnözői körök megvesztegetési pénzeit, miközben kegyeket gyakorolt! Soha annyi benzinkút nem nyílt Bács-Kiskun Megyében, mint az 1991-1995-ös években!

1998-ban a FIDESZ, a megegyezés szerint, amit egyesek "Rózsadombi paktum" néven emlegetnek, elérkezettnek látta az időt, hogy nagyobb arányban részt vehessen az ország kifosztásában! Csak a FIDESZ iránti szavazókedvet kellett egy "kicsit" erősíteni, amit Pintér Dietmar Clodó "sérülést nem okozó" robbantásaival biztosított! Bár abban az időben az egész ország tisztában volt, hogy Pintér alibijét hamis tanúzással támasztották alá, a közhangulat némiképp a FIDESZ-nek kedvezett! Tulajdonképpen nem akarta elhinni a jóhiszemű lakosság, hogy ilyen aljasságra is képesek magyarnak hazudott emberek!

A FIDESZ még így sem bizonyult elég erősnek, így szövetségre lépett a jánoshalmi zugügyvéddel, Torgyán Józseffel, aki nem csak a későbbi mezőgazdaságnak szánt, több, mint 1000 milliárd elsíbolásában, de a Parlamentben "nyűgként" szerepelő kisgazdapárt tönkretételében is segédkezett! Közös, áldatlan munkájuk eredményeként, a magyar mezőgazdasággal együtt, az FKGP-t is teljesen lezüllesztették, miközben az Antalli-úton haladva tovább folytatták a rablóprivatizációt! Pintér a választások idején már bírósági eljárás alatt állt, ami nem akadályozta meg Orbánt, hogy hűséges pénzbegyűjtőjét a belügyminiszteri székbe ültesse! Abban az időben még ilyen hangokat is lehetett hallani a "nép egyszerű fiaitól"(?), hogy: "Rablóból lesz a legjobb pandúr!", de ez csak a mesében szokott így lenni! Akkor sem így történt! Az olajügyeket, mint ahogy Magyarországon szokás az állami közalkalmazottak érdekeltsége és érintettsége esetén, titkosították, hisz nem csak Orbán és Pintér volt "érintett", hanem az Antall dinasztia, Horn Gyula, Kuncze Gábor, Pető Iván ("Tercsi, Fercsi, Kata, Klára, és valahány név még a naptárban") stb.! A korábbi kormányok bankkonszolidációs fosztogatási gyakorlatát is folytatták!

Ha valaki számára nem lenne világosan érthető, mit jelent a bankkonszolidációs fosztogatás, a következő a "technológiája": A privatizációra kijelölt nem 1.-Ft-os cégeket az aktuálisan felelős privatizáló, akkor még állami cég, felértékeli, általában a tényleges érték 10-20%-ára, majd meghirdetik az eladását. A kiválasztottak jelentkeznek, majd a bankkonszolidációra (behajthatatlan tartozások által okozott bankveszteség állami pénzből történő kifizetése, a bankcsőd elkerülése érdekében) kijelölt banktól felveszik a megfelelő összegű hitelt, amire fedezetként vagy a megvásárolt cég, vagy a korábban ilyen úton megvásárolt cégek, vagy egy "felsőbb utasítás" szolgál fedezetül! A felvett hitel azonnal átkerül a konszolidációs hiánykasszába, ami 100-250 milliárd forint körül "kiegyenlítésre" szorul, amit a bankcsőd elkerülésére hivatkozva, az adófizetők pénzéből "nagylelkűen" vissza nem térítendő módon ad az állam!

A Princz ügy Postabankos ügylete is így lett kivitelezve, de az Orbán kormány jogilag is biztosította Medgyessy számára, a további ország-rombolási feltételeket!

Az Alkotmányba bebetonozott "kollektív bizalmatlanság intézménye" a négyévenkénti rablóbandaváltást jelenti, amit következetesen betartottak 2004-ig, amikor is Gyurcsány puccsot hajtott végre. Orbánék is két kézzel szórták a pénzt! Nem számított, hogy 10 milliárdos adó és járulékfizetési tartozást kell elengedni az MTV-nek, vagy Orbán Viktorhoz közel álló - Vitézy László cége által készített műsorok minden percéért 76-220 ezer forintot fizetni, miközben az MTV belső gyártásában készülő anyag egyetlen perce 7-20 ezer forintba került. Persze szabad volt az MFB-nek fedezet nélkül 428 millió forintos hitelt adni az alcsútdobozi székhelyű Szekér Csárda-Fogadó Kft.-nek, vagy az OK-nak 2001-ben 4,625 milliárd forintos összköltségvetés adni. Magyarországon 12 állami gazdaság 12 milliárd 690 millió forint értékű részvényeit az Orbán-kormány "felkérésére" az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) által a szintén 100 százalékos állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) térítésmentesen átadni, és mindebből egy-egy 10 ezer forintos névértékű törzsrészvényt megtartani, és a FIDESZ-hez közelinek mondott érdekcsoportokat többségi tulajdonhoz juttatni.

Orbánék megengedhették maguknak, hogy a 12 állami gazdaság kivásárlására az állami tulajdonú MFB-től rendkívül kedvező, a családi gazdaságok számára kialakított kamatokkal, 20 éves futamidejű hiteleket fölvenni, és a ma Magyarországon a hatályos törvényeket kijátszva, a 12 egykori állami gazdasággal a jogszabályban szereplő 10 év helyett 50 éves földhaszonbérleti, gyakorlatilag örökbérleti szerződést kötni.

De a FIDESZ kezdte el a másfélszeres árú autópályák építését (Gyurcsány csak vérszemet kapott)! Ahogy az NA Rt., előző vezetőinek területszerzési feladatok elvégzéséért 1,5 milliárd forintot átutaltak egy ZIB Consulting nevű vállalkozásban, ami nem végzett érdemi munkát. Elgondolkozik néha a magyar szavazópolgár, hogy milyen lelkületűek azok a FIDESZ-es agitátorok, akik a köztörvényes bűnelkövetéssel meggyanúsított Deutsch Tamásra kérik el az ajánlószelvényt és szavaztatnak arra a Fidesz-listára, amelyiken az öt és fél milliárd forintot elsikkasztó gazember szerepel?

A sor hosszú! Százmilliók és milliárdok repkedtek, de a FIDESZ, a 2002-es elcsalt választások miatt sem emelte fel a hangját. Az újraellenőrzés előtt megsemmisített szavazóívek egyértelműsítették a csalást, Budaházy bűneként felróva, hogy szóvá merte tenni, de az MSZP-ben már az Apró (Klein) klán által futtatott Gyurcsány követelte a trónt! Medgyessy, mint pénzügyi szakember, csak előkészítette Gyurcsány számára az ország teljes kifosztását! Mindez a FIDESZ jóváhagyásával, és beleegyezésével, mert a Siotourt sem az ellenzéki szerepükért kapták! A FIDESZ ugyanúgy kisöpörte az államkasszát - csak a robbantás helyett a trezorra nemzeti színű pántlikát kötött, mielőtt kirámolta azt -, ugyanolyan tolvajpárt, mint a MSZP.
Pl.: A Siotour 2003. június 25-ig részvénykibocsátás folytán 70 milliárd 868 millió 750.000.-Ft névértékű részvényei értékét a FIDESZ-MPP 500 millió forintban határozta meg.

Az önkormányzatok tulajdonát, az 1/1-es tulajdoni hányadról, 2003. év végére 100075/7086875-ed - kerekítve 1/70-ed - tulajdoni hányadra csökkenttették az önkormányzatoknál. 2004. június 2-án délelőtt 11 órakor Siófokon, a Szent László u. 183-185. szám alatti Alisca Étteremben az ÁPV Rt. Igazgatóságának Elnöke - Mészáros Tamás - mint eladó, valamint a törvény szerinti minimális jegyzett tőkével rendelkező SCD Balaton Holding Rt. Vezérigazgatója - Jászai Gellért - mint vevő aláírta azt a szerződést, mely szerint 3,1 milliárd forint vételárért megvásárolta vevő a Siotour valamennyi részvényét úgy, hogy vevő a vételár megfizetésére "halasztást" kapott.

Két héttel a részvényvásárlás előtt a vevőt még SCD Holding Rt-nek hívták, valamint ugyancsak ebben a két hétben vásárolta fel a vevői cég valamennyi részvényét az a SCD Group Manegement Kft, melynek 100 %-ban tulajdonosa volt a 2 Lansdowne Row, Suite 242. Berkeley Squre London WIJ6HL, Nagy Britannia címen nyilvántartott székhellyel rendelkező SCD (UK) LIMITED postafiók cég. A vételár megfizetésére adott haladék lejártának napján - 2004. június 16-án - kölcsön biztosítására 2 milliárd 496 millió forint összegben keretbiztosítéki jelzálogjog, valamint vételi jog került ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre a Siotour valamennyi ingatlanának tulajdoni lapjára az OTP javára. Az akkor hatályos törvények szerint (1997. évi CXLIV. 226/H§ 1-2-es bekezdése szerint) a szerződés semmis volt. A londoni fantomcég mögött álló személyek 600 millió forintnak, valamint a törvénybe ütköző semmis kölcsönszerződéssel folyósított kettő és fél milliárd forintnak - összesen 3,1 milliárd forintnak - kifizetése esetén a részvényvásárlási manőverrel mindenképpen hozzájussanak, 70 milliárd forint értékű állami tulajdonú nemzeti vagyonhoz. Tulajdonosként 14 luxemburgi bejegyzésű offshore cég szerepelt. Természetesen mások is kivették ez időszakban a részüket fosztogatásból.

Így például a cégnyilvántartása szerinti 7/70. sorszám alatti "8621 Zamárdi Kilátó utca 3509, 3512. hrsz. ép." jelölésű ingatlanból a Siófoki Földhivatal bejegyzése szerint a zamárdi 3509. hrsz. alatti ingatlanból előbb 42.533/2005. 08. 01. számú földhivatali határozattal megosztással öt ingatlant hoztak létre, majd az így létrejött Zamárdi 3509/4. hrsz. alatti 1550 m2 területű ingatlannál 18 nappal később - 2005. 08. 19-én - ugyanazon a napon háromszor is tulajdonosváltozás történt a földhivatali bejegyzések szerint. Az SCD Group Management Kft tulajdonjogát törölték és a Tomcsányi Tamás Ügyvédi Iroda tulajdonjog átadás vételi jogcímén bejegyezték és végül Tomcsányi TamásÜgyvédi Iroda tulajdonjogát törölték és adásvétel jogcímén Dr. Medgyessy Péter és Dr. Medgyessyné Csaplár Katalin tulajdonjogát jegyezték be.

A 2002 utáni FIDESZ közvagyon eltulajdonítási események részletes leírását mellőzöm, mivel egyrészt megtalálhatók az ezekből az okokból benyújtott feljelentésekben, földhivatali okiratokban, másrészt szobányi irathalmazt jelent.
Orbán, és FIDESZ nemzetárulása ezekkel még nem merült ki, hisz meg kell említeni a Tel-Aviv-i Paktumot!

A magyar nemzetbiztonság megelégelte, hogy tizenöt éve nem dolgozhat a hazai érdekeket sértő izraeli behatolások ellen. Az informátor teljes tényállást adott át Orbán Viktor izraeli útjával kapcsolatos háttéranyagról. Miután a háttéranyag olyan adatokat is tartalmazott, amelynek ellenőrzésére szükség volt, ezért a Moszadba beépített magyar érdekeket védő barátaink segítettek. Valamennyi, most röviden felsorolt adatot ellenőrizték, tehát megerősített információkat közlünk.

1. Orbán Viktor izraeli engedélyt kapott, hogy a választások után miniszterelnök lehessen.

2. Minden közszereplésének az izraeli és a zsidó érdek megjelenítését is tartalmaznia kell.

3. Az izraeli beruházók (behatolók) valamennyi befektetése a jövőben kikerül a magyar hatóság engedélyezési köréből. Külön kiemelték, hogy ilyen "Grespik László-féle" engedélyezési eljárás az új ciklus alatt nem megengedett. (Grespik László, mint a Budapesti- és a Pest megyei Közigazgatási Hivatal Orbán- kormány alatti elnöke csupán gyakorolta hatósági jogkörét, amikor korlátozta, a viszonossági elvre építette a külföldiek, ezen belül az izreliek és a kínaiak lakásvásárlását, tulajdonhoz jutását, ezzel együtt hazánkban történő letelepedését.)

4. Valamennyi egyéb eljárásban az európai uniós országok polgárainak előnyeit élveznie kell az izraeli állampolgárnak.

5. Hatósági eljárást bármely izraeli állampolgár ellen Magyarországon csak és kizárólag a Moszad, tehát az izraeli követség engedélyével folytathatnak a magyar hatóságok

Ez már nem a Rózsadombi Paktum, hanem annál sokkal súlyosabb, ez már hazaárulás. A Fidesz legbelsőbb vezérkarában komoly ellenérzést váltott ki az egyoldalúan megkötött paktum. Ez az ellentét már érződött a tusnádfürdői beszéd váratlan fordulataiban.
2005-ben Gyurcsány, Veres és Kóka János (1380 milliárd, a 2005-ös költségvetési elszámolásba 1400 milliárd hiány) okozott (lopás), ami miatt a 2006-os választásoknál sem Gyurcsány, sem Veres János nem volt hajlandó tájékoztatni a választókat.

A Btk 211. szakaszának e) pontja bűncselekményként határozza meg a választás során megtévesztéssel történő befolyásolást! Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, és Veres János pénzügyminiszter, a választások előtt több médiában is kijelentették, hogy nem hozzák nyilvánosságra a költségvetés állapotát és a munkanélküli helyzet alakulását (amire a KSH rendelkezései is kötelezik), ezzel a választási csalás és a választás megtévesztéssel történő befolyásolásának bűntettét követték el, amiről Orbán Viktornak, mint jogásznak természetesen tudomása volt. Gyurcsány Ferenc, színészi vénáját fitogtatva, és a költségvetési lopás, valamint a választási csalás miatti előrelátásában, kiszivárogtatta az elhíresült "öszödi beszédet", amelyet Orbán, a "rossz nyelvek" szerint, zsarolásra kívánt felhasználni. A 2006. október 23-i FIDESZ nagygyűlés szétveretése már ennek jegyében született! Orbán hitványul cserbenhagyta választóit, mert elhíresült mondása szerint: "nem voltunk úgy öltözve"!

Orbán Viktor nem csak az Európai Néppárt alelnöke, de az EU és az USA gazdaságát uraló és irányító Bilderberg Group, a bankárarisztokrácia klikkjének is az egyik felsőbb vezetője (a trilaterális, legnagyobb szárny helyettes vezetője). Számos más taggal is bír ez a pénzügyi csoport. Úgymint Martonyi János, a FIDESZ külügyminiszter jelöltje, vagy Kapolyi László, a "Római Klub" magyarországi elnöke, a Bilderberg energetikai szárnyából, az Antall kormány alatt Magyarország aranykészletét ár alatt értékesítő Surányi, és még számos, az ország kifosztásában résztvevő politikai rabló elit tag, akik mindent elkövettek, hogy az utóbbi 20 év alatt a lehető legrosszabb feltételek szerint eladósítsák, kifosszák és kifosztatták, átjátszották idegen kézre az országot!
2007. márciusában, a Lisszaboni Szerződést Dr. Halász József lefordítatta magyar nyelvre, és megküldte a parlamenti képviselők számára, vagyis nem igaz, hogy nem tudták, mit szavaznak meg a FIDESZ-es képviselők 2009. december 17-én, mert csak a hitelesített fordítás kapták meg késve! Valójában pontosan tudták, hogy mit szavaztak meg! Azt a Lisszaboni Szerződést, amelyik felülírja a Nemzeti Alkotmányokat, és teljesen kiszolgáltatottá teszi a Magyarország lakosságát a tőkeerős nyugat számára! A FIDESZ tudott az Izraeli "menekültügyi egyezményről", amiben 550 ezer "izraeli háborús menekült fogadását" foglalták írásba, mivel az aláírók között szerepeltek!

"A Bilderberg csoport "legnemesebb" célkitűzései (megvalósulásának záró szakaszában vagyunk): A cél egy olyan "Új Világrend" (New World Order), ahol nincs középosztály" (csak uralkodók és rabszolgák).
Orbán Viktor beszédeiben gyakran hangzik el ennek az "Új Világrendnek" a megteremtése, általa kitűzött célként!
A dokumentumok titkosításának szigorításával kapcsolatos kétharmados törvényt 332 igennel fogadták el az MSZP-vel legnagyobb egyetértésben. Ezek szerint akkor sem hozható egy anyag nyilvánosságra, ha később kiderül róla hogy jogtalanul titkosították, pl. bűncselekmények takargatására szolgált, aki pedig felfedi, az börtönbe kerülhet.

Támogatnak olyan köztörvényes bűnözőt, aki börtönben is ült, és később hűtlen kezelésért és sikkasztásért nem állították bíróság elé, hanem kegyelemben részesült, Az aktáit, pedig 30 évre titkosították! (Lungo Drom elnöke Farkas Flórián)
Orbán Viktor nem kérte ki magának, amikor AZ MSZP megemlítette, hogy szükség esetén visszalépteti a jelöltjeit - egyfajta összeborulásként - a Fidesz javára, de Kövér László már nyíltan és nyilvánosan kijelentette a FIDESZ-MSZP koalíció lehetőségét. Mi ez, ha nem árulás? Elárulása a FIDESZ szavazótáborának!
Gazdasági érdekből (három hét alatt) AZ MSZP-vel egyetértésben megszavazták a kötelező áramátvételi rendszer meghosszabbítását, évi kb. 150 milliárd forintot juttatva ezzel a FIDESZ-es és MSZP-s érintett erőmű tulajdonosaknak, minden Magyar családot KWh-ként plusz 3,73 Ft-tal terhelve meg ezzel, az amúgy is borsos villanyszámlákban.

Sorolhatnánk még a listát az álláshalmozó FIDESZ-es politikusok önkormányzatokban elkövetett visszaéléseivel, az Ezüsthajó KFT, Joszip Tot, Kaya Ibrahim, Tompika beléptető rendszere, Országimázs Központ, stb., de már ez is elég!
És még egy fontos közlendő! Martonyi János, a FIDESZ külügyminiszter jelöltje, többségi tulajdonosa a TESCO üzletláncnak (nem a fizetéséből spórolta össze), és a jelenlegi amúgy is önköltségi ár alatti felvásárlást is tovább kívánja csökkenteni szlovák áruk behozatalával, kizárva a magyar termékeket! Mindezt, az alacsonyabb adókulcs miatt! Az alacsonyabb adókulcsú szlovák termékek teljesen ellehetetlenítik a haza termelőket, és feszültséget, ellenségeskedést szítanak a szlovákokkal szemben!

Az elmúlt időszak felelősségre vonásai az EU nem a FIDESZ érdeme, hanem Brüsszel adóbehajtó politikájának eredménye! Az EU haderő felállításához pénz kell, de az EU tagállamok korrupt kormányai az EU által legálisan, és illegálisan elvonható adóbevételeket is ellopják, ellenzékeikkel karöltve!
Az elmúlt nyolc év alatt több alkalommal is válthatott volna kormányt a FIDESZ, mivel ehhez nem csak társadalmi támogatottsága, de jogi alap is rendelkezésére állt. Nem tette, annak ellenére, hogy az EU is kénytelen lett volna támogatni, a nemzetközi jog szerint, mert a korrupciós összefonódások és az idegen érdekek mást kívántak!
Az összegzés a teljesség igénye nélkül készült, mivel 20 év FIDESZ-es bűncselekményeit 100-szor ekkora terjedelemben sem lehetne felsorolni, nem beszélve a rendelkezésre álló iratok, dokumentumok hatalmas terjedelméről!
Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy ez az írás csak a FIDESZ ellen irányul, megnyugtatásként: Folytatása következik! Minden párt sorra kerül, mert mindnek egy gazdája van, csak nevükben különböznek!

Posta Imre - 2010, március 24. szerda
Posta Imre, a szerző
forrás: 
http://postaimre.euroweb4you.eu/news.php?extend.1252 




Az eddigi legnagyobb létszámú 

kongresszust tartják a felvásárlók 

Judapesten 


Hetven országból érkezik küldöttség a vasárnap kezdődő Zsidó Világkongresszusra (WJC) Budapestre.

A Hotel Intercontinentalban zajló háromnapos eseménysorozat miatt a hétvégén a magyar fővárosba érkezik a világ számos befolyásos zsidó közéleti személyisége, és több ország küld magasrangú diplomatákat az eseményre.
WJC sajtófőnöke, Michael Thaidigsmann elmondta, hogy a szervezők az eddigi legnagyobb létszámú kongresszusra készülnek. Magán a közgyűlésen mintegy 500 delegált vesz majd részt, de az Európai Unióból, Németországból, Oroszországból és az Egyesült Államokból is várnak politikusokat.

A WJC ülésén persze részt vesz zsidóseggnyaló miniszterelnökünk is.

A rengeteg védett személy és diplomata jelenléte miatt erős titkosszolgálati védelem övezi a kongresszust. A rendőrség bejelentette, hogy lezárja a Duna-parti Hotel Intercontinental környékét egészen a Vigadó térig péntek délutántól a "szükséges ideig", de legkésőbb május 7. éjfélig.

Lezárják a Dohány utcai zsinagóga körüli területet is, és szigorítások lépnek érvénybe az izraeli nagykövetség II. kerületi épülete körül is. 
(Index nyomán) 


Még Orbán Viktor is tartsa tiszteletben a 

független magyar bíróság döntését! 


A független magyar bíróság döntései mindenkire kötelezőek függetlenül attól, tetszik vagy nem tetszik - szól az a már-már közhelynek tűnő mondat, amelyet annyiszor lehetett hallani az elmúlt években, kivált a fideszes politikusok szájából.

Úgy látszik azonban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök észak-koreai mintát követ, vagy az emberi jogokat számtalanszor megsértő izraeli példákból meríti a jogállamiságról alkotott nézeteit.

A független magyar bíróság által jóváhagyott, törvényes módon bejelentett, először a rendőrség által is tudomásul vett - utólag épp Orbán Viktor utasítására törvénytelenül betiltott - rendezvényt nem tilthatja be a Fidesz elnöke, ahogy a Jobbikot sem félemlítheti meg csak azért, hogy kedvében járjon a Zsidó Világkongresszuson részt vevőknek.

A nemzeti párt szombaton 10 órakor mindenkit szeretettel vár a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően megrendezendő s a bíróság által is jóváhagyott kegyeleti megemlékezésre a budapesti Vértanúk terére.
Jobbik Magyarországért Mozgalom 


Orbán döntésének háttere: "Isten 

ajándékai" felszólították (!), hogy 

haladéktalanul (!) intézkedjen 

Az alábbi közlemény olvasható a honlapjukon:
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége meglepetéssel fogadta a bíróság döntését, amellyel megváltoztatták a rendőrség határozatát, és engedélyezték a holnapra tervezett szélsőjobboldali tüntetést. Ez a tüntetés kizárólag arra alkalmas, hogy megzavarja a köznyugalmat, és rontsa Magyarország hitelét.

A MAZSIHISZ felszólítja a Kormányt, hogy az Alaptörvény betűjének és szellemének megfelelően haladéktalanul intézkedjen, és minden törvényes eszközzel akadályozza meg, hogy politikai célokból tovább rombolják Magyarország külföldi megítélését, ne hagyják, hogy a magyarságot a gyűlölködőkkel azonosítsák.

A Fővárosi Munkaügyi és Közigazgatási Bíróság mostani döntése a régi joggyakorlatot követi, és nem veszi figyelembe, hogy az Alaptörvény szigorúan tiltja az emberi méltóságot sértő cselekményeket.

Kapcsolódó:
   
Orbán a Legfelsőbb Bírósággal tiltatná be és Pintérrel akadályoztatná meg a holnapi tüntetést
   
Orbán egy izraeli lapnak: A Jobbik növekvő veszély, a zsidók pedig Isten ajándékai
   
Orbán: Nincs helye antiszemita szándékú rendezvénynek
   
Minden idők legnagyobb zsidó konferenciája lesz a budapesti 

Orbán egy izraeli lapnak: A Jobbik 

növekvő veszély, a zsidók pedig Isten 

ajándékai 

2013-05-03. 11:05 Kuruc.info
"Első alkalommal szíven ütött, második alkalommal fájt, harmadik alkalommal visszautasítottam. Kereszténységem véd meg engem ezektől" - ezt mondta Orbán Viktor az őt ért antiszemita vádakra reagálva a Jediót Ahronót című izraeli napilapnak, hogy a világkongresszus előtt bizonyítsa, mennyire imádja a zsidókat. A kormányfő az interjúban arról is beszélt, hogy "a Jobbik egyre nagyobb veszélyt jelent, és elszántnak kell lenni a párttal szemben".

Orbán Viktor elutasította a vádat, hogy Magyarország lenne az Európai Unió "legantiszemitább országa", zéró toleranciát hirdetett meg az antiszemitizmussal szemben, és elvetette az esetleges együttműködést a következő választások után a Jobbikkal a Jediót Ahronót című izraeli napilap pénteki számában megjelent interjújában. 

"Egyértelműen nem vagyunk antiszemiták"

A miniszterelnök kifejtette, hogy "egyértelműen nem vagyunk antiszemiták. Kötelességünk visszautasítani ezeket a vádakat, és ugyanakkor végiggondolni, vajon miért látják itt és ma az antiszemitizmust országunk jellemzői közt a Magyarországot kívülről megítélők". Orbán szerint ez a történelem velejárója. "Nézzen körül Európában, elsősorban annak keleti felén: Magyarország az egyetlen ország, melyben - a náci rémuralom ellenére is - eredeti, nagy zsidó közösség él... Ezért a magyarországi antiszemitizmus nem teoretikus kérdés, hanem személyes ügy" - mondta. Élnek azok a zsidó családok, akik túlélték a holokausztot és azok a magyarok, akik kollaboráltak a nácikkal. Ez az együttélés több problémát vet fel, mint más országok esetében - tette hozzá.

A jobbikos Gyöngyösi Márton a "zsidók listázására" vonatkozó kijelentésével kapcsolatos kérdésre a kormányfő úgy válaszolt, hogy "a parlamentben van egy szélsőjobb párt", amely a szavazatok 17 százalékát kapta. Véleménye szerint a Jobbik képviselői "időnként elfogadhatatlan dolgokat mondanak". "Ha személyesen jelen vagyok a parlamentben, amikor ilyen dolgok elhangzanak, én mindig egyértelműen kijelentem, hogy nem értünk egyet velük. A mi politikánk a 'zéró tolerancia' politikája az antiszemitizmussal szemben" - tette hozzá. 

A kormányfő elmondta, hogy bántja a Zsidó Világkongresszus vezetői részéről személyét ért kritika. Ronald Lauderrel, a Zsidó Világkongresszus elnökével kapcsolatban azt állította, hogy bírálata "üzleti okokon alapul. Bírósági eljárás folyik az ő cége képviselői és a magyar kormány között. Amikor személyesen érintett vagy, akkor nem lehetsz objektív" - utalt a sukorói kaszinóépítés kudarcba fulladt tervére.

Az interjúban beszélt az antiszemita vádakkal szembeni érzelmi érintettségéről is. "Első alkalommal szíven ütött, második alkalommal fájt, harmadik alkalommal visszautasítottam. Kereszténységem véd meg engem ezektől. A vádak abban gyökereznek, hogy én nemzeti politikus vagyok. Én ugyan Európa-párti, de mindemellett magyar és kereszténydemokrata vagyok. Egy igazi keresztény nem képes támogatni semmit sem, ami az emberi szabadság és méltóság ellen való" - tette hozzá.
A demokráciát védi a Jobbiktól

A Jobbik veszélyességére vonatkozó kérdésre egyértelmű igennel felelt. "Valós, növekvő veszély" - mondta. Szerinte ennek okai az EU-t sújtó gazdasági recesszióban keresendők. Az egész világon felbukkannak olyan politikai irányzatok, amelyeket a gyűlölet éltet, düh és csalódottság a kialakult társadalmi helyzet miatt. Létezik egy európai bűnbakkeresési hajlam, és ez mindig veszélyes - tette hozzá. "Nekünk Magyarországon nagyon óvatosnak kell lennünk és a leghatározottabban fellépünk e jelenséggel szemben. Ha meg akarjuk védeni a demokráciát, akkor elszántnak kell lennünk a Jobbikkal szemben" - mondta.

A kormányfő megemlítette ezen fellépés eddigi lépéseit. A szólás szabadsága nagyon fontos egy demokráciában, de amikor összetűzésbe kerül a szólás szabadsága az ember tiszteletével, a mostani kormány ezt nem fogadhatja el. Betiltották a Jobbik "félkatonai szervezeteit", amelyek a baloldali liberális kormány idején működhettek. Olyan törvényeket hoztak, amelyek szerint az ilyen szervezkedések bűncselekménynek minősülnek. Világossá tették, hogy az uszítás és a "holokauszttagadás" bűncselekménynek számít - sorolta. "Ha valaki egy közösség tiszteletét sérti meg, egyaránt indítható ellene büntető- és polgári eljárás. Ilyen nem létezik Európa más országaiban és erre mi büszkék vagyunk" - tette hozzá.

A Fidesz elnöke az interjúban egyértelműen kizárta egy esetleges jövendő együttműködést a Jobbikkal, és azt is hogy külső támogatásukkal alakítson majd kisebbségi kormányt. "Nem vezettem és nem is fogok kisebbségi kormányt vezetni" - közölte. "Ez nem jó a demokráciának" - indokolta.
Kun Béla, Rákosi, Péter Gábor és a többi magyargyilkos Isten ajándéka, akik nem akarnak bántani bennünket

Az antiszemitizmus a miniszterelnök szerint gyakran kisebbségi érzésből fakad. Sok emberből hiányzik az önbizalom, azt gondolják, hogy a zsidók erősebbek náluk, és ezért kárt okozhatnak bennük. "Nincs semmilyen szándékuk bántani bennünket" - mondta. "Azt magyarázom az embereknek, hogy nekünk tilos a zsidókra mint veszélyre tekintenünk, inkább tekintsünk rájuk, mint Isten ajándékára. Isten a magyar nemzetet nagyon színesnek alkotta meg, melynek részei a zsidók is" - jelentette ki.

A miniszterelnök kifejtette: létezik az "újfajta antiszemitizmus Európában, amely egy mély Izrael-ellenes politika". Szerinte azonban nem szabad azt mondani, hogy mindenki, aki Izrael politikáját kritizálja, az antiszemita. "Világossá kell tenni, hogy, ha az Izrael iránti kritika túllépi a racionalitás határait, az már antiszemitizmus. Azonban, ha bármilyen logikus érvünk van Izrael bármely kormányának politikájával kapcsolatban, jogunk van elmondani azt" - tette hozzá.
"Többet tettünk e témában, mint bárki"

A miniszterelnök a "magyar holokauszt" közelgő hetvenedik évfordulójával kapcsolatban emlékeztetett rá, hogy "a holokauszt zsidó és magyar áldozatai, akiket nem megfelelően védtünk meg, köztünk élnek, ezért nehéz szembenézni a múlttal, de nem zárkózhatunk el előle. Az elmúlt években többet tettünk e témában, mint bárki az előző évtizedekben." Emlékeztette az olvasókat, hogy első kormányzása idején miniszterelnökként bevezette a Holokauszt Emléknapot minden iskolában.

Az Izrael és Magyarország közti kapcsolatokban a kormányfő különösen fontosnak tekinti a zsidó állam magyar közösségét. "Az én értelmezésem szerint ők a magyar nemzet részei" - hangsúlyozta. 
(MTI nyomán)

Kapcsolódó:
   
Önkormányzat pénzeli a cigányok boxolását
   
Posta Imre: Fidesz hívőknek! 



Közvetlen amerikai segély a Szíriai 

Szabad 

Hadseregnek 

2013. május 02. csütörtök 10:04 MTI - 
Híradó
Először küldött közvetlenül élelmiszer- és gyógyszersegélyt az Egyesült Államok az ellenzéki Szíriai Szabad Hadseregnek - közölte az amerikai Foreign Policy című folyóirat internetes oldalán.

A hetilap a washingtoni székhelyű Szíriát Támogató Csoportra (Syrian Support Group) hivatkozva közölte, hogy a katonai élelmiszer- és gyógyszercsomagokat egy amerikai C-17-es szállítógéppel jutatták el, és Szelím Idrísz tábornok, az SZSZH vezetője jelenlétében adták át.

Az SZSZH mintegy 8 millió dollár értékben kap majd élelmiszer- és gyógyszersegélyt.

Feltételezések szerint a mostani küldeményt a szíriai Aleppó városban, az ellenzék által ellenőrzött térségben raktározzák, és onnan az ország 14 tartományába szállítják a felkelők alakulataihoz. 



Az Egyesült Államok újabb háborút 

kezdhet Szíriában 


26.04.2013, 16:13 
Oroszország Hangja
Az Egyesült Államok azon vádja, hogy a szíriai kormány kémiai fegyvereket vetett be, a háború megkezdéséhez szolgálhat ürügyként, jelentette ki pénteken a Twitteren Alekszej Puskov, az Állami Duma külügyi bizottságának elnöke.

Korábban Patrick Ventrell, az amerikai külügyminisztérium képviselője kijelentette, hogy "az Egyesült Államok alapos vizsgálatot fog végezni a kémiai fegyverek bevetésével kapcsolatban, Szíriában". Ventrell szerint "a tények megerősítésének legegyszerűbb módja az ENSZ ellenőrök bevetése".

Kapcsolódó:
   
Orosz hadihajók léptek a szíriai vizekre, hogy megelőzzék a NATO-beavatkozást
   
Amerikai hírszerzés: Az USA beavatkozhat Szíriában
   
Szíriai háború: a legnagyobb csapás Jordániát érheti
   
Megtámadhattak egy orosz utasszállítót Szíriában
   
Orosz külügy: ki kell vizsgálni a vegyi fegyverek bevetését Szíriában
   
Szíria arra kéri Oroszországot, hogy segítsen közzétenni az igazat az országban történő eseményekről 

"Ma Orbán újból felteszi a kipáját!" (Videókkal)
2013, május 4 - 10:26 
alfahir.hu
Megkezdődött az anticionista tüntetés a Vértanúk terén. A rendőrség nagy erőkkel vonult fel, jelentősebb fennakadás egyelőre nem történt, bár nem könnyű megközelíteni a helyszínt.

A helyszínen tartózkodó tudósítónk jelenti, a demonstráció helyszínét, a Vértanúk terét a Bajcsy-Zsilinszky út felől lehetetlen megközelíteni. A kis utcákat lezárták, daruskocsikkal imitálnak munkát. A Vadász utcában például több tucat kutya látható egy kerítés mögött, akiket - valószínűleg állatvédők - vödörből etetnek. 
 
Készenlétben a rendőrség

A rendezvényt Hegedűsné Kovács Enikő parlamenti képviselő nyitotta meg, egy perces néma csenddel emlékezve a második világháború minden áldozatára.

Ezután egy hangfelvételről ifj. Hegedűs Loránt szólt a több száz egybegyűlthez. Támadóinak és a világkongresszus résztvevőinek jelentős önvizsgálatot ajánlott evangéliumi igékkel tarkított megszólalásában.

Hegedűsné ezután Aaron Cohen rabbi üzenetét tolmácsolta, aki az anticionista Neturei Karta egyik vezetője. Azt üzente: az anticionizmus nem antiszemitizmus és szervezete minden erejével támogatja a mai demonstráció céljait.

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=EfMledFySiE

Hegedűsné kiemelte: minden politikai és média ellenszél ellenére ki fog tartani az izraeli új honfoglalás elleni küzdelemben. Megemlékezett a kommunista rendszer népbiztosairól, ahogy tételesen felsorolta a ma minket megszállni kívánó üzletemberek egy részét is. 

A magyar kormány megalázta a nemzetet

Gyöngyösi Márton az ÁVH-sokat, az FBI és a Moszad ügynökeit "köszöntötte". Kijelentette: ha párhuzamot lehet vonni a kommunizmus és a nácizmus között, akkor ugyanez a helyzet fennáll a cionizmus és a kommunizmus esetében is. Talán nincs magyar ember a Kárpát-medencében, aki legalább közvetve nem találkozott volna a kommunizmus, a világszerte több, mint százmillió áldozatot követelő ideológia borzalmával.

Gyöngyösi szerint a huszadik század rémtetteivel való szembenézés kettős mércéjű. A képviselő rámutatott, minden eddiginél nagyobb méreteket öltött a Holokauszt-ipar, szervezetten folyik az agymosás, az emlékévek. Mindenkit ellátnak az antiszemitizmus bélyegével, aki kritizálja a cionizmust működtető materialista, országhódító zsidóságot.

Izrael megalakulása óta, 65 éve rúgja fel a nemzetközi jogot, népirtást követnek el. Méltatta a török miniszterelnököt, Recep Tayyip Erdogant, aki a cionizmust emberiesség elleni ideológiának nevezte. Erdogan tudja: a cionista térhódítás ellen egyedül erővel lehet küzdeni, ezért is sikeres népe vezetőjeként. Gyöngyösi Márton szerint népet és nemzetet soha nem aláztak meg úgy, mint a jelenlegi kormány tagjai, aki a cionizmus szolgálatába álltak. A képviselő szerint még a szavak szintjén sem lehet megkülönböztetni Orbán Viktort Steiner Pállal. "Miben reménykednek ezek a szerencsétlenek a talpnyalásukkal?"- tette föl a kérdést Gyöngyösi.

A felszólaló politikus szerint a deklarált országhódítást a magyar politikai elit hallgatással, vagy egyetértésel támogatja. Hazánk szuverenitásának a megdöntését meg kell akadályozni - zárta Gyöngyösi Márton.

"A baloldal a szenny és a mocsok"

Murányi Levente következett, a Pesti Srác. Költői kérdéssel nyitott: miért nem volt kommunista Nürnberg, például 1990-ben? A kommunizmusból kinőtt mai baloldal uralja a világot a maga szennyével, mocskával, emberellenességével - szögezte le.

Felidézte: most volt május elseje és megünnepeltük, de emellett nem szabad feledni 1776 május elsejét, amikor megalakult az illuminátusok rendje. Ekkor vált a világ istenközpontúból emberközpontúvá. Ennek nyomán jöttek létre a materialista, értékeket tagadó szervezetek, amelyek a mai napig a világot irányítják, név szerint felsorolva a mai balliberális vezető európai politikusokat.

Murányi felidézte: minap az egyik internacionalista bolsevik lenácizta a Jobbikot, amely párt soha nem lopott és soha nem hívott Magyarországra idegen haderőt. Murányi ezután felidézte a kommunizmus rémtetteit és hogy azok milyen károkat okoznak napjainkban is. Szétverték a magyar akaratot és a szabadkőművesek megpróbálták megroppantani a nemzet gerincét. "Ne feledje senki soha, a baloldal a szenny és a mocsok" - szögezte le Murányi.

Morvai Krisztina nem tudott jelen lenni, de üdvözölte a tüntetést és céljait. Felemlítette Budaházy Györgyöt, aki "megpiszkálta" Sukoró ügyét és ma ő nem szabad ellentétben a szemkilövetőkkel, akik azok. Ezután egy rész hangzott el Morvai beszédéből az izraeli társulás megtárgyalásának a napjáról.

A videós beszédben Morvai az izraeliekről beszélt még, akik megszállták Palesztinát, elvették a termőföldjüket és a vízkincsüket. Az izraeliek elvették a palesztinoktól a nemzeti önrendelkezéshez való jogukat is - mutatott rá. Morvai felidézte: Gáza ma egy nagy börtön. Egy büntetőtelep, ahol a palesztinok minden joguktól meg vannak fosztva.

A kormány a trafikügyek után most ismét besétált a Dohány utcába

Vona Gábor következett. A Jobbik elnöke szerint a Fidesz a trafiktörvény és a világkongresszus kapcsán is "besétált a Dohány utcába". Vona Gábor szerint a ma megfélemlítetteknek tanulniuk kell a mai napból és legközelebb nekik is itt kell lenniük.

Vona kiemelte: itt és most bennünket bántottak meg, magyar embereket aláztak meg, Orbán a törvény őrzése helyett egy törvényes tüntetést akart megakadályozni. Vona szerint ugyanakkor győztünk, mert nem engedtünk a megfélemlítésnek.

A pártelnök reméli, senki nem jött Derrick-pólóban, mert jó eséllyel emelik ki azt a rendőrök. Vona szerint Orbán jó eséllyel követett el hivatali visszaélést, ha így van, fel fogja jelenteni a miniszterelnököt.

Kiemelte: nem a Jobbik provokál, hanem Izrael, a politikai "elit" meg némán hallgat. Felidézte: egyes magyar parlamenti képviselők Izrael-kitűzőben tesznek esküt, máskor együtt tüntetnek "Együtt Jeruzsálemért". Rámutatott: Petrás János és Szaniszló Ferenc kitüntetéseit személyesen az izraeli nagykövet akarta visszavonatni.

A magyar nép nem antiszemita, de Laudernek igaza is van: a magyarok valóban mások és ha egész Európa Izrael gyarmata lesz is, hazánk akkor sem lesz az - szögezte le Vona Gábor.

Vona kiemelt pár esetet, amelyek valóban sértik az emberi méltóságot, ilyen a homokosok felvonulása, az olaszliszkai siratófal, a tömeges cigánybűnözés, a sukorói és hasonló bűncselekmények. Az elnök szerint soha nem azt mondják hogy nincs igazunk, hanem hogy sértjük a méltóságukat.

A Jobbik elnöke elmondta, ha be akarják tiltani a hasonló tüntetéseket, segít. Simon Peresz kérjen bocsánatot. Az izraeli térhódítóknak másik célországot kéne keresniük, mert Magyarország nem eladó. A Holokausztkárpótlások megemelt összegéből hozzanak létre Szaniszló-médiaiskolát. A kettős állampolgárok mondjanak le, Palesztina jogait tartsák tiszteletben. A hazai zsidóság kérjen bocsánatot a Tanácsköztársaságért és a Rákosi idején zsidók által elkövetett gyilkosságokért - sorolta Vona Gábor.

Hozzátette: őt nem a hatalom érdekli, hanem a magyar nemzet jövője és semmi más ezen kívül nem motiválja. Ha ehhez választást kell nyerni, akkor meg kell nyerni a választást - tette hozzá.

A nemzet felvirágoztatásának feladata közös ügy, testvérek közötti szövetség, mert nem vagyunk egyedül - szögezte le. Téved az, aki szerint ez az ország megszállható lesz. "Mi nem leszünk talpnyalói senkinek, megvédjük a hazánkat, Attila unokái vagyunk és nem félünk senkitől!" - zárta Vona Gábor.

A rendezvény a Szózat és a Székely himnusz eléneklésével ért véget.
fotók: BB 

Tökéletes bizonyíték a Chemtrail-

permetezésről + Amit tudni kell az 

alumínium/bárium mérgezésről 

2012. október 1., hétfő 
vilaghelyzete.blog
Itt a tökéletes bizonyíték egy CHEMTRAIL vegyi permetezésre ezen a videón !
Már senki ne jöjjön ezek után a jégkristályokkal, meg a baromságokkal! Természetesen mi nem fogunk soha feljutni egy ilyen gép fedélzetére. Aki ilyen bizonyítékokat vár, az vagy buta vagy naív is egyben. A kereskedelmi TV-k "szakértőiről" nem is beszélve, ahol, 1 "sztár"-meteorológus és 1 pilóta megkérdezésével kimerítették 3 percben a témát ...........
Mondjuk ez őket minősíti, nem magának a témának a jelentéktelenségét.....

Ezen a videón jól látható, hogy katonai gépek, alakzatban repülve permeteznek, majd az egyik lekapcsolja, irányt vált és újabb sávot kezd meg. Elég világosan látható, de amatőrök már számtalan videót feltöltöttek a netre, ez a Chemtrail permetezés nem kérdés, az időjárás befolyásolása sem, mert elismerik, hogy legalább 2 évtizede csinálják.
Amit tagadnak: hogy a közvetlen népességcsökkentés lenne a célja. Viszont a VilagHelyzete is számtalanszor megírta, hogy alumínium, bárium, stroncium fém-részecskék vannak benne, ami kimutatható a csapadékvízből, ahol ezt közvetlenül befogták (az USA-ban) és az ilyen területen élők szervezetében is jelentősen magas a nehézfémek aránya. Sőt 
személyes képeimet tettem fel, amikor alakzatban egyszerre és egymás után 12 repülő rajzolta kockásra tele az eget órákig megmaradó csíkokkal, amik utána fátyolos burokká alakultak az addig tündöklően kék nyári égbolton.

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=0GrspMZJoyE A teljes eredeti videó itt található!


MÁR NEM ÖSSZEESKÜVÉS- ELMÉLET ! 


J.P. Holdren (Obama tudományos főtanácsadója) és a CFR is, de Németország is kénytelen volt kiadni egy közleményt, amelyben elismerik a vegyi permetezést.

Holdren tökéletesen járható útnak látja a chamtrails módszert a bolygó lehűtésére, és teljes mértékben támogatja a bárium, magnézium, alumínium, nano-szálak, stroncium, baktériumok, spórák és más vegyi anyagok légkörbe permetezését, méltatja a globális felmelegedés elleni küzdelem jegyében nehézfémek légkörbe juttatását.

A SAG, vagyis sztratoszférikus geo-mérnöki permetezéskor egy vastag fehér vonalat látni, ami megmarad az égen jó néhány órán át. Ez a chemtrail. A felső légkörbe permetezett SAG vonalak hosszú órák után terülnek csak szét, amik aztán úgy tűnnek föl, mintha felhők lennének. Alumínium, bárium-és egyéb elemek ezerszer nagyobb értékben fordulnak elő ezekben a felhőkben, mint az normálisan megengedhető lenne. Ezeknek a permeteknek a részecskéi aztán lassan leereszkednek a földre, amikor az belepi a talajt, a vizeinket valamint belélegezhetővé válik. A leereszkedési ráta lassúsága miatt akár 1-2 hét is eltelhet mire a kipermetezett anyag lassan emberközelségbe kerül. A sokat szabadban tartózkodók égő szemeket, migrénes fejfájásokat, szorongásokat, szabálytalan szívveréseket, magas vérnyomást és más egészségügyi problémákat tapasztalnak. 


Vannak kondenzcsíkok. Azokkal semmi baj nincs, így van. De vannak vegyi Chemtrail csíkok, melyek kimondottan egészségromboló hatásúak.
Ez még inkább tény és aggasztó tény ! Aki nem hajlandó ezt tudomásul venni, azzal már én nem is szoktam vitatkozni, hiszen a tipikus korlátolt gondolkodással napi szinten harcot vívni ostobaság.
Azokra kell koncentrálni, akik képesek már felfogni, hogy óriási, nemzetektől és sokszor kormányoktól is független folyamatok zajlanak a fejünk felett. Legyen szó a fent említett szándékos mérgezésről, az oltásokban lévő immunrendszer-gyengítő vegyszerekről vagy az embereket gazdaságilag is életképtelenné tévő rabszolga-rendszerről. 


Minden a terv szerint zajlik, amit könnyű megérteni, ha ismered a tervet. Elfogadni nehéz, mert mi emberi aggyal és rövid távon, saját kis életünkben gondolkodunk..... Ők viszont nem .....Szép Új Világ.....rend.....

- Nézd csak kicsim, milyen szép színes felhők !
- Apa, az ott nem felhő, hanem Chemtrail, vegyi csík és nagyon mérgező!

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=2YiHxQcc1tM 


Alumínium, bárium mérgezésről, ha 

érdekel valakit.... 

Alumínium

A harmadik leggyakoribb elem a Földön (8,13%) és a leggyakoribb fém a földkéregben. A természetben elsősorban kevésbé oldható oxidok és szilikátok, agyagásványok formájában van jelen, így a biológiai rendszerekben csak nyomokban jelenik meg. Bár az alumíniumnak nincs szerepe az emberi sejtműködésben, magasabb koncentrációban toxikus hatást mutat; az alumínium kitettség különösen vesebetegek számára jelent kockázatot. Nagy mennyiségben az alumínium mérgező az idegrendszerre is, mivel megváltoztatja a vér-agy gát működést. Az alumínium lerakódhat a csontokban.

Tulajdonképpen minden étel, ital és a környezeti elemek is tartalmaznak valamennyi alumíniumot. Egy átlagos felnőtt naponta 30-50 mg alumíniumot eszik meg. Belélegzés útján azok az emberek vannak kockázatnak kitéve, akik poros környezetben, alumíniumgyártás, veszélyeshulladék-lerakók közelében, vagy olyan helyen élnek, akol a természetes alumínium koncentráció magas.

Az alumíniumot a legtöbb esetben a bőrön át veszi fel az ember, és mivel az egyik leggyakoribb elem ezen a bolygón (8,13%), a lélegzetvétellel is szervezetünkbe juthat. Bőrön keresztül a hagyományos alumíniumpalackozású dezodorok miatt jut be, amik különösen rossz hatásokkal bírnak, főleg ha azt frissen borotvált bőrre alkalmazzuk, mivel a borotválkozás során okozott apró sérüléseknek köszönhetően az alumínium gyorsabban behatol a szervezetbe. Továbbá a testápolási termékekkel, krémekkel, vagy sminkelés közben kerülhet az anyag a bőrünkön keresztül a szervezetbe. 1972-ben dialízissel kezelt vesebetegek között figyelték meg a súlyos idegrendszeri károsodást okozó tüneteit, melyeket alumínium mérgezés okozott.

A tartós foglalkozásköri expozíció betegséget okozhat. Az alumínium tartalmú porok a belélegzés után a tüdő szöveteiben még éveken keresztül akadályozzák a gázcserét, melynek a tünetei köhögés, légszomj és váladék formájában jelentkeznek. Az alumíniumnak a szervezetre legkevésbé terhelő hatásai közé a gyomor-bélrendszeri irritációja tartozik. Egy nemrégiben készült tanulmány szerint jelenleg mintegy 35 millió ember szenved az Alzheimer-kórtól vagy a demenciától (szellemi hanyatlás, elbutulás). Néhány esetben olyan embereknél, akiknek a szervezetében sokáig volt jelen az alumínium, csont és agyi elváltozásokat tapasztaltak. Pár vizsgálat összefüggésbe hozta az alumíniumot a memóriazavarokkal, az Alzheimer- és a Parkinson-kórral.

Jelenlegi ismereteink szerint az alumínium felhalmozódhat a szervezetben, ezt a folyamatot pedig a kalcium/magnézium arány zavara és a foszfát magas szintje segíti elő. Továbbá az alumínium kiszoríthatja a vasat a transzferrin komplexből, és vérszegénységet idézhet elő. Negatívan befolyásolja a kalcium és a magnézium csontokba való beépülését is. Veszélyesek lehetnek az alumínium-fluor és vegyületei, amik például a repülőgépek üzemanyagával hozhatók összefüggésbe és a csapadékkal a Földre visszajutva szennyezhetik a környezetünket.
Az alumínium jól kötődik a levegőben lévő kis részecskékhez, ahol szálló por formában napokig fennmaradhat. Bizonyos körülmények között az alumínium oldódhat kis mennyiségben tavakban és folyókban.

Mindig más elemmel vegyületeket képezve található meg, mint például az oxigén, a szilícium és a fluor. Nem fémes formában az alumínium és vegyületei általában mindenhol megtalálhatóak a közvetlen környezetünkben: ivóvízben, alumínium bevonatú konyhai edényeken, dezodorokban valamint testápolók és kozmetikai szerek összetevői között, mint a különböző krémek, barnító folyadékok. Általában dörzsanyagként, izzadás gátlóként, sűrítő anyagként, fedő anyagként és fizikai fényvédő gyanánt kerülnek a kozmetikumokba.

Számos élelmiszerbe (sajtok, sütőport tartalmazó pékáruk, sütemények, fagyasztott tészták, szójalapú fehérjék) kevernek a feldolgozás során különböző adalékanyagokat (alumínium-ammónium szulfát E523, alumínium por E173, alumínium-szilikát E554 és E559, alumínium-sztearát E391, alumínium-szulfát E520). Az alumínium port élelmiszerekhez adagolva, élelmiszer színezékként használják, így például az E173-adalékanyaggal ezüstszürkés színhatás elérése a cél az adott termék felületén.

Korábbi cikkek :
   
Több tonna CHEMTRAIL anyagot nyomtak ma a nyakunkba ! Nektek is feltűnt ?
   
Csíkok az égen = vegyi permetezés - CHEMTRAILS 



2011-es rövidhír a Magyar Hírlapban: Öngyilkosság kilakoltatás közben 

2011. november 18., péntek 
MH

Kilakoltatása közben kiugrott a harmadik kerületi lakása ablakán egy férfi tegnap délelőtt a főváros III. kerületében, a San Marco utcában. Az 57 éves férfi szörnyethalt, a kiérkező mentők már nem segíthettek rajta. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit.A család, akit a kormány az út szélén hagyott Simor, 2008: Nem kell megmenteni a devizahiteleseket Király Júlia: nem szabad megmenteni a devizahiteleseket 



A nagykoalíció előre menekül az új 

honfoglalók mögé
 
Nagykoalíciós háttéralku lehet az offshore-botrány mögött
2013. április 16. 16:30
A Jobbik feltáró tevékenységének köszönhetően ismételten bebizonyosodott, hogy az elmúlt 23 év politikai erőterét meghatározó pártokat a színfalak mögött szoros gazdasági érdekek fűzik össze. Ennek nyilvánvaló jele, hogy amikor az átláthatatlan szervezetek milliárdos nagyságrendű támogatásának vizsgálatát szorgalmazta a nemzeti párt, akkor a Fidesz és az MSZP nagykoalícióban szavazta le a javaslatot.

Amint az az általunk elvégzett feltárások eredményéből látható, a balmazújvárosi fideszes képviselő, Iszak László és felesége tulajdonában álló Európa Humán-Rent Kft. 100 millió, míg az MSZP országgyűlési képviselője, Nemény András által alapított Körmend Lakópark Kft. 200 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutott. Jelenleg mindkét gazdálkodó szervezetben kimutatható a Seychelles-szigeteki ismeretlen befektetők jelenléte.
A két párt vizsgálatok elleni vehemens tiltakozása azt sejteti, hogy a már beazonosított offshore szervezetek mögött is szép számmal húzódnak meg e politikai körök meghatározó kapcsolatai.

A Jobbik továbbra is kiemelten kezeli a kis- és közepes vállalkozások forráshoz juttatását, ezért a részükre juttatandó támogatásokat elnyelő offshore szervezetek beazonosítására irányuló kutatásait változatlan intenzitással folytatja, a vizsgálatok eredményeit pedig a nyilvánosság elé tárja.
Szilágyi György és Volner János, a Jobbik országgyűlési képviselői

Kapcsolódó:
   
Posta Imre: Fidesz hívőknek! 




Antiszemitizmusra éhezett a nemzetközi 

sajtó Magyarországon 

2013, május 5 - 17:36 
alfahir.hu
A hazai média - a nemzeti sajtóorgánumok kivételével - csak tömören, sablonszerűen számolt be a Jobbik szombat délelőtti rendezvényéről. A nemzetközi sajtó szenzációt és antiszemitizmust keresett. Nem talált, de gyártott.

Bár a megfelelési kényszertől remegő Orbán-kormány mindent megpróbált annak érdekében - még a bírósági döntés ellenére is -, hogy megakadályozza a bolsevizmus és cionizmus áldozataira való jobbikos megemlékezést, sem a nemzeti radikális pártot, sem annak szimpatizánsait nem sikerült megfélemlíteni. A rendezvény sikerét a hazai média hallgatása is jelzi. Mivel nem találtak fogást a jobbikos felszólalók mondataiban - az unalmas előre legyártott jelzőkön kívül (antiszemita, szélsőjobboldali) -, nem törték magukat, hogy részletesen beszámoljanak az eseményről. A nemzetközi sajtó ennél "ügyesebb" volt. Mivel a külföldi lapok sem találtak habzó szájú antiszemitákat, csak néhány gondolatot ragadtak ki a jobbikos felszólalók szájából, de mivel azokkal sem tudtak mit kezdeni, bakancsos képekkel és videórészletekkel fokozták a hangulatot. Persze az unalmasan agyonismételt jelzők és félremagyarázások sem maradtak el, a lényegesebb részek azonban igen.

A Reuters hírügynökség beszámol arról: a Zsidó Világkongresszus választása azért esett Budapestre, hogy ezzel hívják fel a figyelmet az Európában "növekvő antiszemitizmusra és szélsőjobboldali csoportokra". A Reuters idézi Vona Gábornak, a Jobbik elnökének azt a kijelentését, hogy az izraeli befektetők válasszanak maguknak másik célországot, mert Magyarország nem eladó. A hírügynökségnek a Zsidó Világkongresszus szóvivője aggasztó jelnek nevezte, hogy a nemzeti radikális párt képviselői nyíltan beszélnek antiszemita és anticionista ideológiájukról.

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=Pz0GvKFPAus

A BBC online szintén "foglalkozott" a Jobbik rendezvényével és arról írnak (akárcsak a Wall Street Journal), hogy a párt "Magyarország állítólagos zsidó felvásárlása ellen tüntetett." Természetesen anélkül, hogy részletesen beszámolnának a jobbikos képviselők felszólalásáról, ismét Gyöngyösi Márton félreértelmezett és elferdített parlamenti beszédét (az izraeli-magyar kettős állampolgárságról) emlegetik fel, melyet hazai és nemzetközi hangulatkeltés követett.

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=lPzGzLT12dM

A brit The Telegraph arról ír, hogy a tüntetésen részt vett egy csoport, amely a 2009-ben betiltott Magyar Gárda egyenruháját viselte. A Telegraph tüntetésről készült videóját is megtekintheti ITT. Azon túl, hogy a videón semmi olyan nem hangzik el, ami ne lenne vállalható, sőt, világos üzenet az országhódítóknak, bakancsokkal próbálja a lap demonstrálni a "szélsőjobboldalizmust".

Az izraeli Jerusalem Post nem hazudtolja meg magát, a magyarországi antiszemitizmus "felemelkedésével" köti össze a Jobbikot és az Új Magyar Gárdát. A cikk, ahogy a BBC online is, újra előhozakodik Gyöngyösi "listázós beszédével", arról persze mélyen hallgat, hogy a jobbikos képviselő pont azt kérte számon a magyar parlamenten, amit Izraelben szigorúan vesznek, vagyis ott nem lehet kettős állampolgár az izraeli Kneszet tagja. A lap továbbá kiemeli Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnökének korábbi kijelentését, mely szerint "a Jobbik ideológiája rendkívül közel áll a náci ideológiához."

Arról nem tesz említést a Jerusalem Post, sem pedig a többi nemzetközi lap, hogy a Jobbik rendezvényének elején, Hegedűsné Kovács Enikő országgyűlési képviselő felolvasta az anticionista Neturei Karta egyik vezetőjének, Aaron Cohen rabbinak az üzenetét, aki szerint az anticionizmus nem antiszemitizmus és szervezete minden erejével támogatja a szombat délelőtt megtartott demonstráció céljait. 

A Neturei Karta egy átfogó eszme, mely mögé több tízezer zsidó sorakozik fel szerte a világon. Nem szelektíven olvassák a Tórát, nem vesznek el belőle semmit: pontosan azt hirdetik fennhangon, amit az mond, nevezetesen, hogy zsidó állam márpedig nem létezhet. A szekuláris Izraelt nem ismerik el, palesztinai tagjaik adót nem fizetnek, katonai szolgálatot nem teljesítenek, személyi igazolványt nem váltanak.

A Neturei Karta jelentése: a város (Jeruzsálem) őrzői. Nevük egy idézet része a Talmudból, amely arról szól, hogy Jeruzsálem valódi őrzői nem a katonák, akik valójában pusztulást hoznak rá, hanem a jámbor emberek, akik imádkoznak. Aaron Cohen rabbi korábban egy interjú során azt mondta: "A cionisták önkényes módon, már-már vallási szintre emelve használják rosszra a halott zsidók emlékét." A Neturei Karta másik vezetője, Moshe Ber Beck rabbi pedig úgy véli: "Az, amit ma 'Izrael' néven hívnak, egy gigászi bűn, s ez az ország nem az Istené, inkább a Sátáné. Épp olyan bűn volt létrehozni, mint ahogy bűnös dolog lopni vagy ölni."

Kapcsolódó cikkek:
   Vona Gábor: Győztünk! (Videó!)
   "Ma Orbán újból felteszi a kipáját!" (Videókkal)
   
Ki emelte magasba a horogkeresztes táblát a Jobbik tüntetésén? 


Feldmájer: A zsidóságnak ragyogó jövője 

van Magyarországon 



2013. május 5., vasárnap 20:11 MTI - 
Index
Zsidók és nem zsidók csak összefogva érhetik el, hogy soha ne térhessen vissza a zsidóellenesség sötét korszaka, mondta Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke vasárnap a Zsidó Világkongresszus (WJC) budapesti közgyűlésének megnyitóján.

A világ zsidó közösségeinek több száz képviselője előtt mondott beszédében a Mazsihisz elnöke kiemelte, hogy a magyar kormány szilárdan kiáll a zsidók vallási jogainak sérthetetlensége mellett, és "mindig támogatja Izrael állam biztonságos létét". Hangsúlyozta, hogy Magyarországon rendkívül sokat tesznek a holokauszt emlékének megőrzéséért, és törekednek arra, hogy a holokauszt története az iskolai oktatás szerves részévé váljon. Emlékeztetett arra, hogy Izrael után talán elsőként a világon a budapesti parlamentben iktatták törvénybe a holokauszt áldozatainak nemzeti emléknapját. Feldmájer Péter ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarországi zsidó társadalmat ismét fenyegetik "a középkorból és a holokauszt idejéből itt maradt ordas eszmék és tettek".

"Önök egy olyan országba érkeztek, ahol (...) idős főrabbit támadnak meg az utcán, ahol a fasisztákat éltetik, ahol a bíróság a gyilkosokat állítja példaképül az ifjúság elé, lelkes antiszemitákról neveznek el tereket és utcákat, a magyar nácik udvari költőinek műveit a nemzeti alaptanterv részévé tették" - mondta a Mazsihisz elnöke. Úgy vélte, hogy a zsidóság a magyar társadalom többségének támogatásával háboríthatatlanul élhetne, "ha a hangos gyűlölködők üvöltése nem nyomná el a józan, barátságos többség hangját". Hozzátette: biztos abban, hogy a zsidóságnak nemcsak ragyogó múltja és jelene, hanem ragyogó jövője is van Magyarországon. Feldmájer Péter megköszönte a háromnapos közgyűlésre érkezett résztvevőknek, hogy eljöttek Budapestre, és kifejezik szolidaritásukat a magyar zsidósággal.

A WJC közgyűlését megnyitó vacsorán részt vett több kormánytag, köztük Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Martonyi János külügyminiszter, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Jelen volt mások mellett Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, valamint Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökök is. A vacsora előtt Orbán Viktor kormányfő és a kabinet több tagja szűk körű megbeszélést folytatott Ronald S. Lauderrel, a WJC elnökével. A WJC az MTI érdeklődésére korábban közölte: azért tartják idei tanácskozásukat Budapesten, mert azt az üzenetet akarják közvetíteni a magyarországi zsidóságnak, hogy szolidárisak vele. A WJC véleménye szerint a közelmúltban Magyarországon és más országokban is drámaian emelkedett az antiszemita és rasszista megnyilvánulások száma, és ez aggodalmat váltott ki a zsidó emberek körében.

Kapcsolódó:
   
Nem csak 2006-ban, hanem 2004-ben is zsidó katonák érkeztek hazánkba
   
Kedden "lesöprik a bankokat a kibertérképről" 

Minimum a kasszakulcsokat és 

börtönzéseket meg kivégzéseket... 



Többet várt a Zsidó 

Világkongresszus Orbán Viktortól 



2013-05-06 MTI - 
EchoTV
A Zsidó Világkongresszus (WJC) sajnálatát fejezte ki, hogy Orbán Viktor a szervezet budapesti közgyűlésének vasárnapi megnyitóján mondott beszédében "nem adott megfelelő biztosítékot arra, hogy egyértelmű választóvonalat húzott volna kormánya és a szélsőjobboldal közé". 

A WJC vasárnap esti közleményében nagyra értékeli, hogy a magyar kormányfő a közgyűlés alkalmából felszólalt a nemzetközi zsidó közösség képviselői előtt. A szervezet örömmel fogadta, hogy Orbán egyértelművé tette, hogy az antiszemitizmust elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek tartja - állt a WJC késő este kiadott közleményében.

A miniszterelnök ugyanakkor nem nézett szembe a probléma valódi természetével, vagyis általában az antiszemitizmus, illetve különösen a szélsőjobboldali Jobbik párt fenyegetésével - közölte a szervezet. A WJC sajnálja, hogy Orbán nem reagált semmilyen közelmúltbeli rasszista, illetve antiszemita indíttatású eseményre, amely az országban történt.

A közlemény szerint ahogy a zsidó emberek a történelem során megtanulhatták: a tettek hangosabbak minden szónál, legyen az bármilyen jó szándékú is. A WJC továbbra is arra kéri a demokratikus erőket Magyarországon és máshol is, hogy határozottabban lépjenek fel az erősödő szélsőséges eszmékkel és az antiszemitizmussal szemben. A szervezet továbbra is figyelemmel követi a magyarországi helyzetet - tette hozzá a WJC szóvivője.

Orbán Viktor a WJC háromnapos közgyűlésének megnyitóján elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek nevezte az antiszemitizmust, amely ellen zéró toleranciát hirdetett. Beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar alkotmány valódi védelmet, biztonságot, emberi és közösségi méltóságot ad a velünk élő zsidóságnak. Kifejtette: a magyar kormány válasza az erősödő európai és magyarországi antiszemitizmusra "a jó keresztények példájának és hagyományának felidézése és felerősítése".

A magyar kormányfő előtt felszólalt Ronald S. Lauder, a WJC elnöke, aki arra kérte Orbán Viktort, legyen kezdeményező, és tegyen határozott lépéseket a "sötét erőkkel" szemben az intolerancia elleni küzdelemben.

"Itt az ideje az erős irányításnak és a még erősebb intézkedéseknek" - hangsúlyozta Lauder.

Kapcsolódó:
   
"Decretum ...Ugros eliminandos esse" 


Mi és ki van az EU hazánk elleni 

háborújának hátterében? - Morvai újabb 

felszólalásai Brüsszelben 





Orbán: Tűrhetetlen az antiszemitizmus 

2013. május 5., vasárnap 21:09 
Index
A Zsidó Világkongresszus budapesti ülésén Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette zérótoleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. A kormányfő a Hotel Intercontinentalban tartott nyitó vacsorán üdvözölte a rendezvény vendégeit. Ronald Lauder, a szervezet elnöke felvezetőjében azt mondta, szükség van a magyar kormány és Orbán fellépésére az intolerancia elleni fellépésben.

Világossá kell tenni, hogy az antiszemitizmus elfogadhatatlan és eltűrhetetlen - jelentette ki a Zsidó Világkongresszus Hotel Intercontinentalban tartott nyitó rendezvényén a magyar miniszterelnök. Orbán Ronald S. Lauder WJC-elnök köszöntője után lépett a pulpitusra. Lauder szerint Magyarországon újra erősödik a gyűlölet, az intoleracia és az antiszemitizmus, és megemlítette azt is, hogy a parlamentben is listázni akarták a zsidó származásúakat. 
 
Orbán Viktor beszéde a Zsidó Világkongresszuson
Budapest, 2013.05.05. Forrás: 
kormany.hu

Shalom - kezdte Orbán Viktor, majd Lauder szavaira reagálva azt mondta: Magyarországon mély hagyományai vannak a vendéglátásnak, a vendégjog mindenkit megillet, érezzék jól magukat és leljék kedvüket a csodálatos fővárosunkban - mondta. Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti Zsidó Világkongresszuson. A vendégjogba az is belefér, ha szóvá teszik, ami bántja őket.

Gyurcsány kivonult

"Na, azért Orbán szövegét nem hallgatom meg. Kijöttem a Zsidó Világkongresszus vacsorájáról. Mert ugye ő nem antiszemita.... - állítja. De használja az antiszemitákat és az antiszemitizmust, mondom én, hogy építse hatalmát. Így aztán nem jobb náluk. Az ilyeneket meg nem hallgatom meg magyarázkodni egy zsidóközösség előtt. Mert tudom, hogy hazudik..." - írta a szintén a helyszínen tartózkodó Gyurcsány Ferenc facebook oldalán.

Orbán felidézte, a kongresszus szervezői azzal magyarázták helyszínválasztását, hogy fel szeretnék hívni a figyelmet a magyar antiszemitizmusra. "Ha így érzik, jól tették" - mondta a miniszterelnök, aki ugyanakkor emlékeztetett, a résztvevők egy része olyan országokból érkezett, ahol erősebb az antiszemitizmus.

Szerinte a történelem a magyarokat megtanított arra, hogy időben fel kell ismerni az antiszemitizmust, megtörten hajtunk fejet az áldozatok emléke előtt, és "hálát adunk Istennek" a magyarországi zsidó közösség megmaradása miatt.

A miniszterelnök a magyar alkotmányt éltette, felidézte, bevezették a holokauszt áldozatainak emléknapját, Raoul Wallenberg emlékévet rendeztek, Holokauszt emlékközpontot és emlékbizottságot hoztak létre, zérótoleranciát hirdettek az antiszemitizmussal szemben. A világot szerinte a jó és a rossz mozgatja, amikor a jók akarata érvényesült, a magyarok és zsidók békében éltek együtt. Az antiszemitizmus a keresztényeket is fenyegeti, magyarok, keresztények is követtek el súlyos bűnöket, mondta.

"A mi nemzedékünk a szabadság, a szabadságharcosok nemzedéke" - mondta Orbán, szerinte ez a nemzedékünk nem tűri el, hogy bárkit korlátozzanak a szabadságában. Orbán Viktor megköszönte a zsidók kiállását a magyar nemzeti célokért. A miniszterelnök szerint megtanultuk, hogy az antiszemitizmus nem természeti csapás, hanem emberek műve, világossá kell tenni, hogy türhetetlen. Orbán arra kérte a résztvevőket, vigyék hírül a világ zsidóságának, hogy a magyar kormány nem lesz tétlen ezen a téren.

Még a miniszterelnök felszólalása előtt házigazdaként üdvözölte a kongresszust Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke, aki elismerte, hogy a jelenlegi kormány sokat tett és tesz a holokauszt emlékének megőrzéséért. Feldmájer azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy ismét veszélyek fenyegetik a magyarországi zsidó társadalmat.

A magyarországi zsidók nagyobb biztonságban éreznék magukat, ha szigorúbban büntetnék az antiszemita támadásokat, és ha az iskolai tanterveknek is része lenne az antiszemitizmus elítélése , mondta az izraeli kormányt képviselő Szilván Salom energia- és vízügyi minisztere. Szerinte antiszemita cselekedet az, hogy a Jobbik egyik képviselője a zsidó származású köztisztséget viselők "listázását" követelte. Szilván Salom szerint nem lehet kifogás az, hogy a Jobbik hatalmát a gazdasági válság erősítette meg. "Magyarországnak garantálnia kell állampolgárai biztonságát, beleértve a zsidókat is" - mondta.

A rendezvényt hatalmas biztonsági intézkedések kísérik. A tanácskozásnak helyt adó szálloda környékét napok óta lezárta a rendőrség, még a kukákat is beszedték a környékről. A készültségre jellemző, hogy vasárnap délután több helyszínen is bombagyanú miatt vonultak ki a tűzszerészek, de csak elhagyott csomagokat találtak. Budapest belvárosában vasárnap délután rengeteg erős rendőri és TEK-es kísérettel ellátott, megkülönböztetett jelzéssel haladó konvojt lehetett látni.

A kongresszus vendége Guido Westerwelle német külügyminiszter, Mihail Bogdanov, orosz külügyminiszter-helyettes, az orosz államfő közel-keleti különmegbízottja, és Helga Schmid, az Európai Külügyi Szolgálat főtitkárhelyettese is. Izraelből a kormány egyik tagja, Silvan Shalom vesz részt az eseményen, az Egyesült Államokat David Hale nagykövet, közel-keleti tárgyaló képviseli, de ott van japán kollégája, Yutaka Iimura nagykövet is. 


Shalom! - köszöntötte Orbán Viktor a Zsidó Világkongresszus (WJC) résztvevőit. "Örömmel köszöntöm Önöket Magyarország és a magyar emberek nevében Budapesten" - üdvözölte azokat is, akik "hazajöttek", mert itt vannak a családi gyökereik. Érezzék jól magukat és leljék kedvüket a csodálatos fővárosunkban - mondta.

A WJC közgyűlését megnyitó vacsorán részt vett több kormánytag, köztük Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Martonyi János külügyminiszter, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.

Jelen volt mások mellett Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, valamint Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökök is. (
Jadranka Roganovic)

Kapcsolódó:
   
Izrael népe - Felsőbbrendű zsidóság (javított)
   Feldmájer: A zsidóságnak ragyogó jövője van Magyarországon
   Diplomatadömping a budapesti WJC-n
   Minden idők legnagyobb zsidó konferenciája lesz a budapesti
    

Csak jönnek! 

2013. május 05. - 15:16 
Jövőnk.info
   
 Kárpát-medenceAz El Al légitársaság hetente nyolc járatot üzemeltet a Liszt Ferenc-repülőtér, és Ben Gurion között. Ezek közül hetente egy lesz, amelyet a 747-es Boeinggel szolgálnak ki. Jelenleg ez az egyetlen utasszállító légitársaság, amely menetrendszerűen közlekedtet Jumbo Jetet Budapestre. 

Ez a típus a Boeing 747-400-as, ami azt jelenti, hogy utaskapacitása 400 fő. A légitársaság igazgatója elmondta, hogy azért állították ezt a gépet szolgálatba, mert olyan nagy volt az igény az utasok részéről, hogy egy ilyen kapacitású gép tud csak ennek megfelelni.

Magyarország izraeli nagykövete üdvözölte a két ország közötti légi forgalmat, kiemelte, hogy egyenlőre nagyobb a beutazók száma, de a jövőben szeretnék ha Izraelbe nagyobb számú turistát tudnának csábítani.

Nekünk ez nem csoda, és cseppet sem meglepő, hiszen már évek óta hangsúlyozzuk az izraeli "honfoglalást", ami hazánkban zajlik.

Eljutottunk oda, hogy ez már nem csak titokban történik, hanem teljesen a nyilvánosság előtt.
Alföldi Pál - Jövőnk.info 


Pillangókés-tanfolyamot is indít a Fidesz a 

cigányoknak? 


Ha már elképzelése sincs a cigányság integrációjának mikéntjéről az Orbán-kormánynak, legalább olajat ne öntsön a tűzre! Egyszerre megdöbbentő és felháborító, hogy a Fidesz ökölvívó-akadémia indításában látja a cigány fiatalok sikerességét. Kozák Rajmund - az a fiatal cigány bokszoló, aki 2008 elején osztálytársát gyilkolta meg "tehetségével" - esetét lehet, hogy a Fidesz elfelejtette, de a társadalom nem!

A fiatalkorú cigányok egyre jelentősebb része nap mint nap agresszivitásával tartja rettegésben és terrorban a környezetét, s erre nem lehet az a minisztérium válasza, hogy verekedjenek minél profibb módon. Nem azt várjuk, hogy sakknagymesterek oktassák őket, de a körülményeket figyelembe véve nem biztos, hogy a köreikben divattá vált boksz lenne a legideálisabb, ha már az adófizetők pénzéből erre is jut.

Hajdúhadházon az idősek gondozását bíznák a cigányságra, most meg közpénzből "képzik tovább" agresszivitásukat. Nem volt még elég áldozat? Nincs még elég a cigányok által elkövetett személy és vagyon elleni erőszakból?

Mit fog még indítani a kormány az integráció jegyében? Minden cigány fiatalnak tanfolyamot a pillangókés minél hatékonyabb használatáról, esetleg a lakatosmesterség trükkjeire is megtanítják őket a komolyabb zárak feltörése végett? Vagy esetleg a MÁV-nál cigánykvóta lesz a színesfémkötegek szerelésére?

Magyarországnak ebből a politikából van elege. Ha Pintér, Orbán és a kormány nem képes megvédeni a tisztességes embereket, a Jobbik majd megteszi helyette.

Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő, a Jobbik szóvivője 

Orbán a cionistákat fényezi, Izrael meg 

egy 

szuverén államot bombáz 

2013. május 05. 18:26 
Hunhír.info
A szíriai külügyminisztérium elítélte az országa elleni izraeli légitámadásokat. Fejszál Mekdad külügyminiszter-helyettes vasárnap a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva izraeli hadüzenetről beszélt.

Kijelentette, hogy adott időben országa megtorolja a támadást. A damaszkuszi külügyminisztérium egyidejűleg levélben fordult az ENSZ-hez, illetve a világszervezet Biztonsági Tanácsához, azzal vádolva Izraelt, hogy a támadásokkal terrorista csoportoknak nyújt közvetlen katonai támogatást.

Elítélte és agressziónak nevezte az izraeli támadásokat az egyiptomi elnök. A kairói elnöki hivatal közleményében úgy ítélte meg, hogy a légitámadások megsértik a nemzetközi jog alapelveit, és veszélyeztetik a térség biztonságát, illetve stabilitását. Elítélte az izraeli légitámadásokat az Arab Liga is. Nabíl el-Arab, a pánarab szervezet főtitkára felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy haladéktalanul cselekedjen a további veszélyes, egy arab állam szuverenitása ellen irányuló izraeli agresszió megfékezése érdekében.

Izrael pénteken is légicsapást hajtott végre Szíriában.

Kapcsolódó hírek:
   
Ismét bombázták Szíriát a zsidó repülő erődök
   
Human Rights Council members come under Syrian attack 


A Közel-Keleti helyzet fokozódik 

Iráni vezetők elítélték az izraeli agressziót és katonai támogatást ígértek a szíreknek. Irán készen áll egy háborúra és mindenáron megvédi szövetségesét Szíriát.-nyilatkozta a iráni külügyminiszter helyettese.

Az iráni hadsereg vezetője készültségbe helyezte a Forradalmi Gárdát egy esetleges háborúra.

A Hezballah katonái elkezdtek mozgolódni a libanoni-izraeli határon.

Izraeli hadsereg is riadót fújt és növeli katonai erejét az északi határokon. A haifai és szafadi légivédelmeket aktivizálták egy esetleges szír válaszcsapás esetére.

Benjamin Nethanjahu izraeli kormányfő váratlanul lemondta a pekingi utját.

A szír kormány ezekben a percekben kezdte el a válságtanácskozását. Állítólag a megbeszélésen orosz szakértők is részt vesznek, akik próbálják a szíreket nyugalomra bírni.

A Jamrajai Katonai Központ igazgatója szerint csúcstechnológiájú fegyvereket vetettek be a cionisták amik számukra ismeretlen. Ezekben az órákban próbálják kideríteni milyen rakétákat lőttek ki az izraeli gépek. Elképzelhető hogy vegyi fegyvert vagy szegényített uránium bombát dombtak Damaszkusz környékére.- nyilatkozta a központ igazgatója a Russia Today-nek.
Szíriai Hírek - Sinoda

Kapcsolódó:
   
A közel-keleti helyzet egyre fokozódik 



Új-Mexikó az első nemzet, aki kitiltotta a 

területéről a kőolaj-és földgázkitermelőket 

2013 május 05. 
GreenProfit.hu
Amíg az Egyesült Államok északi részén környezetvédőket és aktivistákat tartóztatnak le, akik az olajóriások szennyező tevékenységére ellen tüntetnek, addig az Új-Mexikói Mora megye vezetése egy rendelettel (a helyi Bill of Rights) befagyasztotta a nemzetközi olajipar tevékenységét a területén. 

Az amerikai központi politikával szembemenve és a világon, egyedülálló módon betiltott a megye területén minden kőolaj-és földgázkitermelés az ott élők, a föld és víz a védelmében. A héten hozott moratóriumában még a próbafúrásokat is felfüggesztette.

Új-Mexikó másik megyéjében, San Miguelben, már egy ideje hasonló rendelet van érvényben. Ebben a megyében nem véglegesen tiltották meg a gáz- és olajóriásoknak a tevékenységet, csak ideiglenesen függesztették fel a fúrásokat a rendkívüli aszály miatt.

A Santa Fe-i sajtótájékoztatón elmondták a megyei tisztségviselők, hogy a szövetségi és állami törvények nem adnak megfelelő védelmet a közösségeknek, ezért döntöttek a teljes tilalom mellett. Nem tartják biztonságosnak a technológiát, amit ezek a cégek alkalmaznak és kérésük ellenére sem alkalmaztak egy biztonságosabb eljárást, melyről kiderült semmivel sem lett volna költségesebb. Viszont az alkalmazott technológia, melyhez ragaszkodtak a cégóriások, az aszály sújtotta területen évente több millió vizet használt volna el. Mivel ebben a régióban minden évben egyre súlyosabb az aszály, a talajvíz elhasználása és szennyezése nem megengedhető. Ezért számukra nyilvánvaló volt, hogy ezeknek a nemzetközi cégeknek csak a profit a céljuk, így elutasítanak minden ilyenfajta tevékenységet a területükön.

Wally Drangmeister, a New Mexico Oil and Gas Association szóvivője nyilatkozatában kifejtette, hogy a teljes moratóriumot érthetetlennek tartják, hisz hatalmas bevételtől esik el Új-Mexikó és a megye. A bevételeken kívül ez még munkahelyeket is teremtett volna és fejlődést a megye számára. A kutatások teljes blokkolását pedig értelmetlennek tartják, hisz egy későbbi döntés még feloldhatja a moratóriumot.

A döntést egy hosszú jogi harc előzte meg a bíróságon. Múlthét hétfőn egy állami bíróság az anti-fracking környezetvédők javára döntött, a megyei kormányzat pedig még ezen a héten a bírósági döntés alapján elrendelte a teljes tilalmat. A bíróság kimondta, hogy joguk van a megyéknek megvédeni az ott élők és a föld jogait a cégekkel szemben és egyedi rendeletekben tilthatják be a tevékenységüket.

A moratóriumban lefektették, hogy az embereknek joguk van a tiszta levegőhöz, a vízhez és az egészséges környezethez. A közösségi jog felülírhatja a vállalatok profitszerzéséhez való jogát.

Az Egyesült Államokban eddig 150 közösség, köztük New York, Las Vegas, Pennsylvania, Ohio, Maryland és most Mora megye hozott létre helyi alkotmányt (Bill of Rights), mely egyes pontokban szembement a szövetségi döntésekkel. Egységesen kiállnak amellett, hogy a helyi önkormányzatokat megilleti az a jog, hogy ellenőrizzék a vállalati tevékenységeket a területükön.
GreenProfit 





Kásler Árpád: Az Európai Unió része a magyarság ellen folytatott háborúnak 



Nem ijedtek meg az antiszemitizmustól 

Zsidó szervezetek és a világsajtó szerint Magyarország a legantiszemitább ország. A Képviselő Vágta erről faggatta a politikusokat. 





Mit mond erre a Fidesz?
 
2013. 05. 06., 10:51 
[origo] 
A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem drágultak, az adatok nem lettek titkosabbak, tandíj és megszorítás nincs. A kormány teljesen sajátosan magyarázza a számára kínos ügyeket. Hogyan kerülik ki a kormánypárti politikusok a kellemetlen kérdéseket?

A magánnyugdíjpénztárak nyugdíjvédelemnek beállított államosítása, az ellenzéki kritikákra előhúzott elmúltnyolcévezés, a médiatörvényt ért külföldi bírálatok balliberális ármánykodásnak címkézése, magyar sikertörténet a nem túl fényes gazdasági mutatók és a leminősítések dacára.

Az utóbbi néhány hónapban is előkerültek nehezen védhető ügyek, és sok bírálatot kapott intézkedések, amelyekre a Fidesz-kormány néha sajátosan reagált. Nemritkán alkalmazott fegyver az ellenzék hibáinak felemlegetése. Több ismert politikus időről időre látványosan meglepődik egy számára kínos ügyre vonatkozó kérdésen, csípőből tagad, vagy kijelenti, hogy először hall a felmerülő problémáról.

A kritikákat sokszor az érdekeikben megsértett multik vagy egyéb gazdasági csoportok aknamunkájának, esetleg a balliberális ellenzék lázító tevékenységének állítják be. Az elmúlt időszak ügyei közül válogattunk ki néhányat, amikor a Fidesz úgy próbálta védeni az álláspontját, hogy látványosan elrugaszkodott a valóságtól.
Az ügy: A Fideszhez kötődő pályázók százai nyertek a trafikpályázatokon

Mit mond erre a Fidesz?


Amikor erre vonatkozó kérdést tett fel múlt csütörtökön Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetőnek Az Este riportere - azt kérdezte, hogy az egyre dagadó botrány miatt nem indítanak-e vizsgálatot -, a politikus meglepetten pislogott, majd azt mondta: "most magára nézek, hogy miért kellene?" Szerinte a vádak alaptalanok, nincs értelme pártkötődéseket keresni mögöttük. Egyes információkat "nettó hazugságnak" minősített.

Kósa Lajos fideszes politikus sajtótájékoztatóján azzal érvelt, hogy több száz nyilvánvalóan baloldali pályázó is nyert, sőt jobbikos kötődésűek is trafikozhatnak. Selmeczi Gabriella pártszóvivő szerint a trafikügy helyett jobb lenne azzal foglalkozni, hogy - mint azt a Portik-Laborc hangfelvétel bizonyítja - a baloldal maffiaügybe keveredett. Bár a Fidesz meg van győződve arról, hogy a bírálatok nem jogosak, a trafikok odaítéléséről szóló pályázatokat egyelőre mégsem hozzák nyilvánosságra, Lázár János is csak egy beláthatatlan időn belül esedékes ígéretet tett erre.
Az ügy: Emelkednek a vonatjegyek árai, és nem szóltak róla előre

Mit mond erre a Fidesz?


Május 15-étől a gyors- és sebesvonatok többségén - eddig csak az intercityken alkalmazott pótjegy formájában - felárat vezet be a MÁV-Start Zrt., ezzel a jegyáremelés bejelentése nélkül drágítják a vasúti közlekedést.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint ez nem jegyáremelés, mert semmilyen tarifa nem változott, egyszerűen csak a feláras vonatok körét módosították, azaz bővítették ki. Orbán Viktor a téma lényegét elkerülve annyit nyilatkozott, elfogadhatatlannak tartja, hogy a képviselők egy kedvezmény értelmében eddig pótjegy nélkül utazhattak.
Az ügy: Korlátozzák a közérdekű adatok nyilvánosságát

Mit mond erre a Fidesz?


Egy múlt kedden sürgősséggel elfogadott törvénymódosítás korlátozza a hozzáférést az állam által kezelt adatokhoz, és megnehezíti, hogy újságírók, civil szervezetek vagy egyszerű állampolgárok feltárják a visszaéléseket.

Rogán Antal erre is úgy reagált, hogy nettó hazugság, mert a módosítással nem történt "erős érdemi változás", csak az olyan adatigényléseket korlátozzák majd, amelyek teljesítése indokolatlanul nagy munkaterhek elé állítaná az állami szerveket és gazdasági társaságokat. Ezekhez úgyis hozzáfér a KEHI, az ÁSZ és a felügyelőbizottságok is. A probléma csak az, hogy ettől kezdve minden állami szerv önkényesen dönthet arról, mit minősít indokolatlanul nagy munkatehernek.
Az ügy: EU-s eljárás indulhat Magyarország ellen a negyedik alkotmánymódosítás miatt

Mit mond erre a Fidesz?


Orbán Viktor és a kormány részéről megszólalók rendre azzal érvelnek, hogy a nemzetközi sajtó a tények ismerete, a szöveg elolvasása nélkül félreértelmezi a helyzetet. A kritikákra a másik jellemző kormányzati reakció az, amikor a sértődött multicégek vagy a - hazai vagy külföldi - balliberális erők aknamunkáját láttatják a Magyarországot érő bírálatok mögött.

A Közigazgatási Minisztérium egy közleményében úgy fogalmazott, a bíráló Viviane Reding uniós biztos magánháborút folytat Magyarország ellen. Az ország elleni boszorkányüldözés képét azzal is igyekeznek erősíteni a fideszesek, hogy állítják: a külföldiek csak általánosságokkal támadják a kormány intézkedéseit, anélkül, hogy konkrétan megneveznék a problémákat. "Megvárom, amíg elolvassák, aztán majd beszélgetünk a konkrétumokról. Mi demokraták vagyunk, ezért hiszünk a tények és az érvek erejében" - mondta például egy spanyol sajtókonferencián Orbán Viktor.
Az ügy: A diploma már majdnem mindenkinek pénzbe kerül

Mit mond erre a Fidesz?


Az elmúlt években drasztikusan csökkent az állami férőhelyek száma a felsőoktatásban, a slágerszakokon a legtöbb diák csak a költségtérítéses képzésekre jut be.

A Fidesz, amely ellenzékből népszavazással is harcolt a fizetős felsőoktatás ellen, tavaly ősszel - amikor a diákok tüntetéssorozatot is szerveztek a felsőoktatási változtatások ellen - következetesen tagadta, hogy tandíjat vezettek volna be. Orbán Viktor és a kormánypárti politikusok ragaszkodtak ahhoz a magyarázathoz, hogy azok, akik elég elszántak, továbbra is ingyen tanulhatnak.

Az [origo] kérdésére, hogyan oldaná fel az ellentmondást, hogy a kormány az eladósodás ellen harcol, mégis azt ajánlja, aki finanszírozni szeretné a felsőoktatási tanulmányait, az vegyen fel diákhitelt, Orbán azt mondta: "úgy oldjuk fel, hogy nem mondtunk ilyet, tehát nem is mondunk." Az oktatási államtitkár, Hoffmann Rózsa súlyos félreértésnek nevezte, hogy tandíj lenne, Harrach Péter KDNP-frakcióvezető is állította, hogy nincs.
Az ügy: Brüsszel szerint a kormány nem találta fel a megszorítás nélküli válságkezelést

Mit mond erre a Fidesz?


Éppen pénteken került nyilvánosságra az Európai Bizottság véleménye a 2013-ra tervezett magyar konvergenciaprogramról: eszerint a kormány nem tudta meggyőzni az EB-t, az ugyanis idénre és jövőre is akkora hiányt becsül, amekkorával nem lehet kikerülni a túlzottdeficit-eljárás alól.

Ha nem sikerül őket meggyőzni, megszorításokra lehet szükség, pedig az idei költségvetésbe már nem tervezett ilyet - adóemelést vagy kiadáscsökkentést - a kormány. Eddig viszont bőven voltak megszorítások különadók, adóemelések, új adónemek, szociálisjuttatás-csökkentések és más kiadási vágások formájában (itt és itt van a két legutolsó csomag). Erről így hangzik az évek óta hasonló módon kommunikáló kormány magyarázata: "Magyarországon nincsenek megszorítások, nem voltak, és nem is lesznek, a kabinetnek csak akciótervei, átszervezései vannak, a terheket pedig kifejezetten a nagy cégekre és a bankokra helyezi, nem pedig az emberekre." Ezt legutóbb decemberben, az idei költségvetést megelőző egyik egyeztetésen fogalmazta meg Orbán Viktor. Orbán szerint a kormány nem hozott megszorító intézkedéseket, sőt: a mai magyar gazdasági modell legnagyobb sikere, hogy az ország megszorítások nélkül fog kijutni a válságból.
Az ügy: A választási regisztráció szűkítette volna a szavazók körét

Mit mond erre a Fidesz?


Az Alkotmánybíróság által elkaszált választási regisztráció ötletét hónapokon át magyarázta a Fidesz a választóknak. Előzetes, személyes feliratkozás nélkül itthon sem lehetett volna szavazni menni.

A kritikák lényege az volt, hogy ezzel a Fidesz a saját malmára akarta hajtani a vizet, számítva arra, hogy csak az igazán elkötelezett szavazók lennének annyira elszántak, hogy előre regisztrálják magukat, míg a bizonytalanok inkább távol maradtak volna. A Fidesz szerint nem ez volt a lényeg, sőt éppen hogy a választói önrendelkezést teljesíti ki az ötletük. Egy korábbi Fidesz-közlemény szerint "feleslegesen és értelmetlenül keltenek hisztériát ellenzéki pártok a választási feliratkozás kapcsán, amely a részvételnek a mainál sokkal szélesebb lehetőségét teremti majd meg."

A kormánypártok azzal is érveltek, hogy a határon túli vagy külföldön dolgozó szavazók szavazati jogát csak regisztrációval lehet biztosítani, és emiatt azt itthon is be kell vezetni, sőt Lázár János szerint a Velencei Bizottság ajánlásának is ez felelt meg leginkább. Orbán Viktor arról beszélt tavaly nyáron, hogy a szavazni nem akarók élete lesz nyugalmasabb: aki nem akar részt venni, azt nem fogják zargatni választási akciókkal, nem fog szórólapot vagy kopogtatócédulát kapni.

Kapcsolódó:
   
"Ne óbégasson közbe" - Éles vita a trafiktörvény kapcsán a Házban
   
Medián: egymilliós rejtőzködő tömeg döntheti el a választásokat
   
Patai Mihály vs Varga István deviza hitel, melyik hazudik? 1: Patai, 2: Varga, X: mindkettő
   
Munkásszállóba mehetnek a bedőlt hitelesek
   
Feljelentés-kiegészítés a zsidó-cigány puccskísérlet következő felvonásáról 


Kajászóra rávicsorgott a döbrögizmus: 

betárcsázták a tavaszi vetést! 
Betárcsázták az állami földek haszonbérbe adásának gyakorlata ellen földfoglalással is tiltakozó kajászói gazdák által a "tavaszi vetés során áprilisban művelni kezdett földterületen a már zöldellő napraforgóvetést a hétvégén" - tudta meg lapunk.Ezzel szinte egy időben ugyancsak kézbesítették a vál-völgyi illetékes jegyző végzését, amelyben a kajászói gazdatanács egyik tagjával szemben - tudta és meghallgatása nélkül - lefolytatott birtokvédelmi eljárás végeredményeként Böcsödi Gergelyt, kajászói családi vállalkozót eltiltotta attól a bizonyos, a múlt év februárjában egy kápolnásnyéki vállalkozónak juttatott 2194 aranykorona értékű és az NFA által januárban leválasztott 64 hektáros területtől, amit a gazdák pár napja akartrak birtokba venni. Fellebbezésnek helye nincs. Az eljárást és ezen lebonyolítási módját az NFA nevében Sebestyén Róbert elnök kérelmezte - tájékoztatott a Gazdatanácsok Szövetsége Sajtószolgálata.

A Gazdatanácsok Szövetsége jogi szakértői csoportja természetesen megkezdte e végzéssel és eljárás ómóddal szemben is a jogi lehetőségek számbavételét. 
(feol.hu) 


Zsolt Falus: Mai jó hír! 
Dunaharasztiban a Király utcában mára tervezett uzsorás deviza konstrukció miatti kilakoltatása a családnak ELMARADT !

Azért kiemelten fontos az otthonvédelemnek ez a fajtája, mert a lakosság jelentős része, tömegei egyrészt gyakorlatilag jogfosztott állapotban vannak, azaz a jogi és pénzügyi ismeretek hiányáról kell az esetek többségében beszélni, másrészt a hamis és hanyag közjegyzői kioktatások egyoldalúságának az egyenes következménye, hogy önálló érdemi védekezésre képtelen állapotban a családra rárontó közjegyző és majdan a nyerészkedő végrehajtó számára könnyű falatok lehetnek....

Van család aki az utolsó utáni pillanatban talál rá az érdek és jogvédő civilekre, akik ebben a stádiumban is képesek a nyílt kiállásra a sorstársaikért !

Óriási köszönetemet és hálámat kívánom kifejezni mindenkinek aki ma megjelent és kiállt a sorstársért és egy családért !

Így tovább emberek ! Nagy büszkeség volt ma veletek lenni !

Köszönettel: 
Falus Zsolt Ferenc
B.É.C.S.

http://www.youtube.com/watch?v=9jK-NcRmVcw 



Orbán maga ismerte el, hogy zsidó! 


2013/05/06 - 14:09 Szent Korona Rádió
Mit keres Orbán Viktor a Zsidó Világkongresszuson (WJC), és miért szólal fel, - kérdezik sokan, magukat jobb oldali nemzeti-konzervatívnak mondó emberek. Erre válaszként felidézünk egy 2012-ben adott miniszterelnöki interjút, amit egy francia nyelvű lapnak adott.

Így talán már érthető miért lehetett Orbán 1988. áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa. Ezután pedig hogyan tanulhatott 1989. szeptemberétől a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ben, ahol az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta. Az is világossá vált, nagy nemzeti politikusként miért adta gyermekeinek a Ráhel és Sára nevet.

"Pas question, donc, de faire bouger les frontieres et pas question non plus, selon lui, de raviver, au bénéfice d'un nationalisme outrancier, le racisme et l'antisémitisme. « L'antisémitisme est antidémocratique et inacceptable. Je suis un Hongrois d'origine juive. Mais je n'ai pas de double identité. Mon identité est hongroise et je n'ai aucun probleme avec le fait d'etre juif. Je ne l'ai jamais nié et mon pere me frapperait si je le faisais », affirme Viktor Orban."

"Szó sem lehet arról, hogy megbolygassák a határokat és az fel sem merülhet - szerinte - nehogy a szélsőséges nacionalisták, a rasszizmus és antiszemtizmus abból tőkét kovácsolhassanak."Az antiszemitizmus antidemokratikus és elfogadhatatlan. Zsidó származású magyar vagyok. De soha nem volt kettős indetitásom. Az identitásom magyar és soha nem volt problémám azzal a ténnyel, hogy zsidó vagyok. Azt és soha nem tagadtam le és apám megvert volna, ha azt tettem volna" - erősiti meg Orbán Viktor"

A teljes interjú: 
http://www.szentkoronaradio.com/belfold/2013_05_06_orban-maga-ismerte-el-hogy-zsido 


"Szigorúbban büntessék az antiszemita 

támadásokat, a tanterv része legyen a 

vezeklés!" "Szigorúbban büntessék az

2013-05-06. 12:20 Kuruc.info
A magyarországi zsidók nagyobb biztonságban éreznék magukat, ha szigorúbban büntetnék az antiszemita támadásokat, és ha az iskolai tanterveknek is része lenne az "antiszemitizmus elítélése" - mondta az izraeli kormányt képviselő Szilvan Salom energia - és vízügyi miniszter vasárnap Budapesten a Zsidó Világkongresszus (WJC) közgyűlésének nyitó napján. 
 
Szilvan Salom (balra) jól ismeri már Orbánt

A miniszter leszögezte: antiszemita cselekedet az, hogy a Jobbik egyik képviselője a zsidó származású köztisztviselők "listázását" követelte. Szilvan Salom szerint nem lehet kifogás az, hogy a Jobbik hatalmát a gazdasági válság erősítette meg. "Magyarországnak garantálnia kell állampolgárai biztonságát, beleértve a zsidókat is" - mondta.

Méltatta Orbán Viktor 
néhány perccel korábban elhangzott szavait az antiszemitizmussal szembeni zéró toleranciát illetően, de hozzátette, sok még a tennivaló, és fontos lenne, ha az egész magyar kormány kifejezné a kormányfő által megfogalmazott álláspontot, és a gyakorlatba is átültetnék a tervezett intézkedéseket.

Szilvan Salom - aki 2001 és 2006, illetve 2009 és 2013 között miniszterelnök-helyettes, valamint 2003 és 2006 között külügyminiszter volt az izraeli kormányban - elismerően szólt a magyar-izraeli együttműködésről a mezőgazdaság, a kultúra és a kutatás-fejlesztés terén. Reményét fejezte ki, hogy a szoros kapcsolatok a jövőben is fennmaradnak és tovább virágzanak, bármennyire is szeretné a Jobbik ezt háttérbe szorítani és megszüntetni.

Az izraeli miniszter úgy vélte: a Jobbik egy tőről fakad az osztrák, a francia és a görög szélsőjobboldali pártokkal. "Mindannyian tagadják a holokausztot és pártolják az idegengyűlöletet a saját országukban" - mondta. A miniszter éppen emiatt kezdeményezte évekkel ezelőtt az ENSZ-ben, hogy jelöljenek ki egy nemzetközi holokauszt-napot, amelyet 2005 óta január 27-én tartanak.

Szilvan Salom beszédében felkérte Orbán Viktort: támogassa Izrael azon törekvését, hogy a Hezbollah libanoni szervezet kerüljön fel a terrorista csoportok listájára.

A miniszter végül kitért arra is, hogy Izraelben jelentős magyar közösség él és sok magyar származású ember magas pozíciókat tölt be az országban. Megemlítette Tomi Lapid néhai újságíró-politikus, egykori miniszterelnök-helyettes fiát, Jair Lapidot, aki az új izraeli kormányban pénzügyminiszter lett. Az Izraelben élő "magyaroknak" "erős érzéseik" vannak Magyarország iránt és "Izrael azt szeretné", hogy a magyarországi zsidók is hasonlóan érezzenek Izrael iránt - mondta Salom.
(Mazsihisz nyomán) 

Izraeli gépek támadtak Damaszkusznál, 

300 katonai alkalmazott vesztette életét 

2013. május 5., vasárnap 07:56 MTI/
Index
Izrael újra, akárcsak két nappal ezelőtt, a libanoni Hezbollah síita szervezetnek szánt iráni rakétaszállítmányra mért csapást vasárnapra virradóra Szíriában, közölték nyugati hírszerzési források. Szíria hadüzenetnek nevezte az izraeli támadásokat, és az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordult.

Vasárnap hajnalban nagy erejű robbanások rázták meg a szíriai fővárost, és az állami tévé közölte, hogy izraeli rakéták csapódtak be egy katonai kutatóközpontban Damaszkusz külterületén.

Nyugati hírszerzési források szerint a célpont egy Fateh-110 típusú rakétákat tároló raktár volt. A rakétákat Irán küldte a Hezbollahnak. A szíriai állami hírügynökség szerint a dzsamrajai katonai komplexumot érte támadás. A Damas Post internetes portál szíriai forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a légicsapások következtében Damaszkusz elővárosaiban mintegy 300 katonai alkalmazott vesztette életét, és több százan megsebesültek. Az internetes portál szerint a támadások elsősorban azokat az elővárosokat érték, ahol az elnöki gárda egységei állomásoztak.

Lejátszás: 
Izraeli gépek támadtak Damaszkusznál

A Damaszkusztól öt kilométerre északnyugatra fekvő épületegyüttesben működő kutatóközpont diplomaták szerint a szíriai rakétaprogram egyik nagyon fontos helyszíne. A komplexumnak része még több bázis és egy lőszerraktár is.
Izrael lezárta a légterét

Izrael néhány napra lezárta vasárnap északi országrészének légterét a polgári légi forgalom előtt - jelentette az izraeli védelmi erők sajtóirodája. A hadsereg közleményében nem indokolja meg az intézkedést, de helyi megfigyelők ezt a lépést összefüggésbe hozzák a szíriai területen lévő objektumok ellen végrehajtott izraeli légi támadások nyomán kialakult feszült helyzettel. Egyebek között törölték a Haifa és Eilat közötti járatokat. Haifában ezzel egy időben erősítik a lakosság polgári védelmét.

Az izraeli harci gépek egy állítólagos, Szíriából a libanoni Hezbollah síita szervezetnek - Bassár el-Aszad szíriai elnök szövetségesének - szánt rakétaszállítmányra mértek csapást.

"Az újabb izraeli támadással megpróbálják növelni a harci szellemet a terroristák soraiban" - közölte a szíriai állami tv az Aszad megdöntéséért harcoló lázadókra utalva. A riportok között beadott képeken a szíriai hadsereg katonái masíroznak és harcolnak, ami a Washington Post cikke szerint egyértelmű jele annak, hogy a szír kormány nem hagyja annyiban a támadást.

Izrael pénteken is légicsapást hajtott végre Szíriában, és nyugati hírügynökségek szerint a támadásban ugyancsak a Hezbollahnak szánt rakétaszállítmány semmisült meg. Izrael egyelőre nem volt hajlandó kommentálni az újabb szíriai célpont elleni állítólagos izraeli akciót. Egy katonai szóvivő ugyanakkor közölte, hogy az ország északi részére telepített Vaskupola nevű rakétavédelmi rendszer két ütegét készültségi állapotba helyezték.

A szíriai külügyminisztérium elítélte a légitámadásokat. Fejszál Mekdad külügyminiszter-helyettes vasárnap a CNN-nek izraeli hadüzenetről beszélt. Kijelentette, hogy országa meg fogja torolni a támadás a maga idejében, a maga módján. A damaszkuszi külügyminisztérium levélben fordult az ENSZ-hez, illetve a világszervezet Biztonsági Tanácsához, azzal vádolva Izraelt, hogy a támadásokkal terrorista csoportoknak nyújt közvetlen katonai támogatást.

Az izraeli támadásokat elítélte az egyiptomi elnöke és az Arab Liga. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni székhelyű szervezet szerint a vasárnap hajnali légicsapás olyan súlyos volt, amilyenre a szíriai fegyveres ellenzék nem lenne képes. Szemtanúkat idézett, akik szerint a támadás idején harci gépek repültek el a térség felett. Az OSDH szerint egy lőszerraktárt is ért légitámadás. Más aktivisták nem zárják ki, hogy egy rakétadandárt és a köztársasági gárda két alakulatát is támadták az izraeli gépek.

Nehéz megerősíteni a szíriai híradások hitelességét a helyszínről tudósító újságírók munkáját korlátozó intézkedések miatt. Ha viszont igazak a hírek, akkor január vége óta a vasárnapi volt a harmadik izraeli légicsapás Szíriában a Hezbollahnak szánt fegyverszállítmányokra.

Néhány órával a vasárnap támadás előtt Barack Obama amerikai elnök kijelentette: Izraelnek jogában áll cselekednie, megakadályozandó, hogy korszerű fegyverek a Hezbollahhoz hasonló terrorszervezetekhez kerüljenek.
 


Szíriai kormány zöld utat adott


a palesztin ellenállásnak 

Szíria Hírek - Sinoda
A szíriai kormány sokkal bölcsebb és megfontoltabb annál, hogy forrófejjel reagáljon az elmúlt napok izraeli támadásaira. Szíriának mindemellett egyeztetnie kell, a szövetségeseivel mielőtt belebonyolódna egy olyan háborúba, ami nem csak a térséget, de akár az egész világot is lángba boríthatja. A szomszédos országok ellenállásait egyedül Szíria támogatja a napjainkig ezért sok szervezet szoros szövetségben van a szírekkel. 

Az iraki, libanoni és palesztin szervezetek elkezdtek mozgolódni nem véletlen, hogy Izrael a hadseregének nagy részét az északi határhoz vezényelte. A Hezballah vezetői kijelentették, hogy egymaguk is képesek három fronton (Szíria, Libanon, Palesztinra) gerillaharcokat kezdeni az ellenséggel szemben. A szíriai palesztinok körében igen népszerű Népi Front Palesztina Felszabadításért szervezet vezérkari tagja Rahab Anwar Raja Damaszkuszból nyilatkozott a Russia Today csatornának:

- Szíria mindig is támogatta a különböző ellenálló arab szervezeteket köztünk minket is. Ezért hálásak vagyunk a szíreknek. Ezt a támogatást kívánjuk most viszonozni, mivel a szír kormány zöld utat adott nekünk, hogy egy újabb frontot nyissuk a cionista állammal szemben. Az elmúlt háborúkban sok tapasztalatot szereztünk a Hezballah mellett, és most eljött az idő, hogy a Golán-fennsíkon keresztül katonai akciókat hajtsunk végre. Szíriában több mint fél millió palesztin menekült él, akik csak parancsra várnak, hogy akár erőszakkal, de visszatérjenek szülőföldjeikre. Nem véletlen, hogy az USA támogatását élvező zsoldos milíciák rengeteg menekülttábort támadtak meg és követett el a civil lakosság ellen embertelen mészárlásokat. Most történelmi lehetőségünk van, hogy a szíriai, libanoni szervezetekkel karöltve katonai támadásokat indítsunk a megszállt területeken. - mondta Raja.

Kapcsolódó:
   
Rally in solidarity with Syria in Moscow 5/5/2013
   
Behívott minden tartalékost tegnap a Hezbollah! 


Szíria szerint az izraeli támadás háborús 

cselekmény 

május 6, 2013 Zerohedge.com - 
Idők jelei 

Izraeli támadások Szíriában

A vasárnap reggeli, kéthét leforgása alatt immár második Szíria elleni izraeli támadást követően a reakciók egyelőre visszafogottak. Szíria szerint az agresszió egyértelműen háborús cselekmény.
Az UPI szerint

    Szíria "megígérte, hogy megtorolja a Damaszkusz ellen vasárnap reggel elkövetett támadást. A szír kormány egyik illetékese a CNN-nek nyilatkozva elmondta, hogy a katonai kutatóközpont elleni támadás "háborús cselekménynek" minősül, amit a kormány nem vehet félvállról. "Szíria nem olyan ország, amelyik elfogadhatónak tart egy ilyen inzultust és megaláztatást," mondta Omran Zoabi, Szíria információs minisztere. Zoabi hozzátette, hogy a támadás szélesre tárta az ajtót minden opció előtt."

Az egyelőre kérdéses, hogy Szíria milyen opciókra gondolt, illetve, hogy csupán retorikáról van-e szó, ami viszont szinte garantálja a további légitámadásokat. Valószínűleg bármilyen válasz mellett döntenek, ahhoz szükség lesz Putyin előzetes jóváhagyására és segítségére is.

Egyelőre kizárólag Izraeltől érkezett válasz az eseményekre. A Stratfor, izraeli hírekre hivatkozva bejelentette, hogy Izrael május 9-ig lezárta az északi országrész légterét az Izraeli Védelmi Erők május 5-én kiadott direktívája miatt, ami azt jelenti, hogy a Golán-fennsíkon át Szíriával határos északi területek felett kizárólag katonai gépek repkednek majd.

Egyes elemzők szerint a provokáció célja egy kiterjedtebb konfliktus elindítása, amihez idővel az amerikai szponzorok is csatlakozhatnak. Reményeik szerint Szíria és Irán katonai választ ad majd a támadásokra, hogy az USA a "másik lábát is letehesse" a térségben és közvetlenül is intervenciót indíthasson Szíria és egy kis "szerencsével" Irán ellen, Nagy-Britannia, Franciaország és régiós szövetségeseik bevonásával. 


Miért is Szíria? 

Szíriai Hírek
Szíria a kelet kapuja, Irán fő szövetségese, és Izrael ősi ellensége. Miért pont Szíriába akar mindenki demokráciát meg szabadságot bármennyibe is kerülne?

Szíria egy teljesen önellátó ország, semmi nemzeti adóssággal nem rendelkezik. Egy olyan ország mely teljesen önellátó, az agrár ágazat számos területén export termékeket is termel.

Aleppó az ország második legnagyobb városa a gyáriparáról híres már év tizedek óta mely nem csak hogy az egész országot eltudta látni minőségi ruházattal textil termékekkel, de még évről évre egyre nagyobb mennyiségű árucikket exportáltak külföldre.

Nem beszélve arról hogy talán az egyik legnagyobb gyógyszer ipar az egész régióban szintén Aleppóban meg Damaszkuszban volt, kiváló minőségű gyógyszereket a nyugati árakhoz képest 80-90% al olcsóbban állították elő és hozták forgalomba.

Az ország 2 évvel ezelőtt sokak szerint olyan volt leginkább mint Oroszország 1990-ben, a lehetőségek, és befektetések országa...

Mindezek mellett Szíria az az ország melynek több mint 70% bevétele a nemzeti hadseregre ment!

Szíria volt a harmadik legbiztonságosabb ország a világon, és Kína után a második legrohamosabban fejlődő GDP szerinti ország, Szíria helyszinileg pont 3 kontinenset köt össze Afrikát, Európát, meg Ázsiát. Szíria az az ország mely sosem kötött békét Izraellel ...és a mai napig a botrány ellenére is az országban Iránnal ketten az egyetlen támogatói a Libanoni felszabadító hadseregnek a Hezbolláhnak, meg a palesztin felszabadító mozgalmaknak! szintén említésre méltó hogy Szíria volt Iránnal az a két ország ki támogatta az Iraki ellenállást az Iraki nemzeti hadsereg bukása, és az ország megszállása után... 

Miért is Szíria? Mert a rakétákat amiket Telavivba lőttek pár hónappal ezelőtt a palesztin ellenállás tagjai azok mind szír gyártmányú, vagy fejlesztésű volt!

Miért is Szíria? Szíria sokak szerint egy olyan ország melyet nem lehet hadilag megtámadni mivel olyan rakéta rendszerrel rendelkezik mely igazi fenyegetés lenne Izrael számára, nem beszélve arról hogy igen csak komoly szövetségesekkel rendelkezik mint Oroszország és Kína melyek nem csak hogy eddig sem engedték meg a Nato beavatkozását az országba de folyamatosan támogatják is az államot ahol csak lehet.

Miért is Szíria? Ha bukik Szíria akkor bukik az egész Arab ellenállás a régióban mivel az összes többi arab ország vagy hivatalosan, vagy falak mögött már rég békét kötött a cionista állammal és csak is egy arab ország meri fegyverezni a lázadókat Izrael ellen az Szíria.

Miért is Szíria? Mert ha bukik akkor következhet Irán, és ha Irán bukna akkor következhetne talán egész Ázsia.

Miért is Szíria? Mert Szíriát ha sikerül elárasztani iszlamista fegyveresekkel és megdölne a mostani rendszer akkor az egész térség instabillá válna így jogot formálnának a Közel-Kelet megszállásához, meg Szíriában is létre lehetne hozni egy iszlamista rendszert mint a báb Egyiptomi, Tunéziai meg Líbiai rendszereket majd egyesíteni őket egy muszlim unióban mely leginkább az EU ra hasonlít." és bár most sok olvasónak őrült ötletnek tűnik" csak hogy az európai médiumokban dicsőítik az iszlamista lázadókat ahogyan azt az Indipendent tette valamikor Oszama Bin Ladennel. ráadásul erre az muszlim unióra bármikor rá lehet kenni azt hogy terrorista és ezzel az ürüggyel meg is lehet sőt meg is kell szállni! Jusson mindenki eszébe Afganisztán vagy a többi ország. Soha egyik sem jelentett igazi fenyegetést Izraelre, de még is a középkori állapotokat teremtettek a demokrácia nevében. Ha a szír hadsereg összeomlana és megsemmisülne akkor az utolsó bástya is elveszne ami még ellenáll a Cionsita agressziónak

Miért is Szíria? Mert Izrael valódi hatalma nem az atom fegyverében van hanem három ország összeomlásában rejlik: Szíria, Irak, és Egyiptom." - mondta ezt anno David Bin Gurion "Ezek közül Irak és Egyiptom már évek óta nem okoz semmiféle veszélyt Izraelre nézve.. de ha egyszer Szíria megbukik, akkor valósággá válni Izrael nagy álma a Cionista állam a Nílustól az Eufráteszig." 


Kazahsztánban is szedte áldozatait a 

kommunizmus 

2013.05.05. 09:58 Vasárnapi újság
Újabb fejezet a kommunizmus történelmi krónikájából. Hallgassa meg!
Könyvbemutató a Terror Házában - a kazahsztáni terror rémtetteiről. 

Újabb részleteket tárt fel a kommunizmus szörnyűségeiből a Terror Háza Múzeum. Az Andrássy út 60-ban a héten nemzetközi konferencián a kazahsztáni, országnyi méretű munkatábort, a Karlagot idézték fel magyar és kazah értelmiségiek. A táborban magyar katonák is raboskodtak, derült ki a konferencián bemutatott orosz nyelvű könyvből. A tábor bekerítéséhez nem volt szögesdrót, ugyanakkor az ott raboskodók nem ismerkedhettek meg a térség kazah lakóival, mert a kazah nyelv tanulását már szökési kísérletnek tekintették a Karlag őrei. Molnár Pál a tanácskozás magyar és kazah előadójával beszélgetett.

A gulág rendszeréhez tartozó kazahsztáni Karlag munkatábor a kommunizmus szörnyűségeinek eddig kevésbé ismert helyszíne. Magyar hadifoglyok is raboskodtak az országnyi méretű táborban. Stark Tamás történésszel és Nurlan Dulatbekov kazah jogász professzorral, a "Karlag: emlékezet a jövő nevében" című könyv szerkesztőjével beszélgetett Molnár Pál. 



Zsidóság és kommunizmus 

Hazánkért, 2004. december
Sokan kételkednek abban, hogy a kommunizmus zsidó eredetű. - "Hiszen mindenfajta ember harcolt a kommunisták oldalán, és ahogy a zsidók szerint, 'ők is sokat szenvedtek' a kommunizmusban!" - mondják. De egyetlen ideológia, vagy politikai, forradalmi mozgalom sem tudott maga mögött annyi zsidó vezért és "ideológust", mint a bolsevizmus.

Maga a "Tőke" írója Levy Mordechai (Karl Marx) egy talmudista rabbi fia volt. Irv Weitzman new yorki rabbi 1942-ben így nyilatkozott: 
"Some people call it Communism - I call it Judaism!" (Néhányan kommunizmusnak hívják, én judaizmusnak hívom!)

* 1920. február 8-án egy fiatal brit író ezt írta az Illustrated Sunday Herald-ban:
"Nem lehet eltúlozni a nemzetközi és nagyrészt ateista zsidók szerepét a bolsevizmus kialakításában és az oroszországi forradalomban."

Ezt Winston Churchill írta. Noha később eladta lelkét sokkal többért, mint harminc ezüstpénzért, igaz marad, amit írt a szovjet kommunizmus eredetéről. Churchill kifejezte azt a döntő meglátást, hogy a zsidó kommunisták bűnei, amelyeket németek és oroszok ellen követtek el, bosszúvágyat ébresztenek az áldozatokban:

"A szovjet intézményekben a zsidó többség még meglepőbb. A terrorrendszerének túlnyomó, ha nem tényleg a teljességét zsidók képezték, a különbizottságok az ellenforradalom leverésére zsidókból, némely esetekben zsidó nőkből álltak.

Ugyanez az ördögi zsidó többség volt jelen Kun Béla rövid terrorrendszerének idején. Ugyanez volt a helyzet Németországban (különösen Bajorországban), amikor ez az őrület ideiglenesen uralkodni tudott a legyőzött német népen." [A Churchill idézet vége]

* Vicomte Léon de Poncins (1927) francia író könyvéből
M. Cohen ezt mondta a 'Harkovi Kommunista' lapban (1919. április):

"Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a nagy oroszországi forradalmat zsidó kezek hozták létre. Képesek voltak-e a sötétségben élő, elnyomott orosz munkás és paraszttömegek arra, hogy levessék a burzsoázia láncait? Nem! A zsidó volt az, aki az oroszországi proletariátust az internacionalizmus hajnalához vezette, és aki nemcsak vezette, de még most is vezeti azt.

Ugyan igaz, hogy a Vörös Hadseregben nem szolgálnak zsidók katonaként, de a bizottságok és a tanácsok szervezete zsidókból áll. A zsidók derekasan vezették az oroszországi proletariátus tömegeit győzelemre.

Nem véletlen az, hogy minden szovjet intézmény választmányi tagjai döntő többségükben zsidók. Nem véletlen, hogy a zsidó szimbólumok, amelyekkel évszázadokon keresztül harcoltak a (keresztény) kapitalizmus ellen, most az oroszországi proletárok szimbólumai lettek. A vörös ötágú csillag átvételéről beszélek, amely hosszú ideig volt a cionizmus és a judaizmus szimbóluma. E jelkép mögött győzelem vonul, a paraziták és a burzsoázia halála."

* Wayne McGuire, a Harvard Egyetem kutatója ezt írja:
" Lenin, akinek zsidó nagyszüleje volt, 'zsidó származású' volt az izraeli visszatérési törvény szerint. Emellett fajgyűlölő és soviniszta is volt, noha eszméit erről a veszélyes témáról erősen a háttérben tartotta, valószínűleg azért, mert ezek erőteljes ellentétben álltak a marxizmus feltett általánosságával. Lenin zsidó rasszista volt, aki előszeretettel adta zsidóknak a szellemileg legkihívóbb feladatokat. Beismerte, hogy a kommunista terroristák élcsapatának legalább 50 százaléka zsidókból állt."

...és ez, még csak a hatalmas jéghegy csúcsa! 


Sokkoló: az eurózóna felbomlását sürgeti 

a volt német pénzügyminiszter 

2013. május 6. 13:36 
Portfolio
Katasztrófa volt Görögországot, Spanyolországot és Portugáliát belső leértékelésre, azaz az árak és bérek csökkentésére kényszeríteni, mert az súlyos társadalmi problémákhoz vezetett, ezért fel kell bomlasztani az eurózónát, hogy a déli államok levegőhöz juthassanak - többek között ezt sürgeti abban a dokumentumban Oskar Lafontaine, amely a német Baloldali Párt oldalán jelent meg és a brit The Telegraph foglalta össze.

A pártot megalapító Lafontaine német pénzügyminiszter is volt 1999-ben, azaz akkor, amikor számlapénzként bevezették az eurót, így tehát bábáskodott a közös Európát szimbolizáló pénz létrejöttéért. Mostani kijelentése tehát élesen szemben áll akkori nézetével, amelyet azzal indokol: hiú ábránd volt azt feltételezni, hogy az euró létrehozása racionális közgazdasági viselkedésre késztet minden tagállamot a fizetési övezetben. Ezt kényszerrel elérni Lafontaine szerint katasztrofális hiba. 

A volt német pénzügyminiszter egyébként továbbra is támogatná az eurózóna gondolatát, de már nem tartja azt fenntarthatónak, és úgy látja: a mostani út katasztrófához vezet. Véleménye szerint hónapról-hónapra romlik a gazdasági helyzet, és a munkanélküliség olyan szintre ért, amely a demokratikus döntéshozatalt egyre inkább kétségessé teszi.
Fel kell ébredniük a németeknek

Lafontaine gondolatmenete szerint a németek még nem ismerték fel, hogy Dél-Európát - beleértve Franciaországot is - jelenlegi gazdasági szenvedése előbb-utóbb egybe fogja kovácsolni, hogy harcoljanak a német hegemóniával szemben. A periféria országok felőli kritika elsősorban azt az elmúlt időszaki német törekvést célozhatja, amely a bérek leszorításán keresztül a német exportpiaci részesedés fokozására törekedett.

A politikus szerint Angela Merkel német kancellár majd "felébred önelégült szundikálásából", amikor a bajban lévő eurózóna tagországok egyesítik erejüket, hogy Németország kárára módosítsák az eurózóna válságkezelésének irányát.

Lafontaine fenti gondolatmenete beleillik abba, amit éppen a hétvégén jelentett ki Pierre Moscovici francia pénzügyminiszter, miszerint a megszorítások korszakának vége. Moscovici azt követően nyilatkozott így, hogy az Európai Bizottság pénteken két éves haladékot adott a 3% alatti GDP-arányos deficit elérésére Spanyolországnak és Franciaországnak.
2013.05.03 12:38 Határidőt tolt a Bizottság
2013.05.06 09:51 Lezárul a megszorítások korszaka?

A kijelentés a The Telegraph szerint a német-francia kapcsolatok további romlását is előidézheti, illetve felerősítheti a keményvonalas berlini körök azon félelmét, hogy a tagországoknak nyújtandó engedmények végül egy pénzügyi káosz felé sodorják az egész övezetet. Ennek egyik jele, hogy a hétvégén a német kancellár-helyettes Phillip Rösler felelőtlennek nevezte az Európai Bizottságot a pénzügyi engedmények miatt, amelyek aláássák a költségvetési fegyelmet.

A lap arra is emlékeztet, hogy Lafonainet 1998-ban Európa legveszélyesebb emberének kiáltotta ki a szintén brit The Sun bulvárlap, amiért az Egyesült Európáról, illetve a nemzetállamok végéről beszélt.


Zsidó Világkongresszus - Lauder: 

Orbán Viktor tegye egyértelművé, 

hogy nem tűri az intoleranciát 



2013. május 05., 23:30 M
TI - Népszava
A magyarországi zsidók azt várják Orbán Viktor kormányfőtől, hogy tegyen határozott lépéseket, és tegye egyértelművé az egész magyar lakosság számára, hogy nem tűri az intoleranciát - mondta Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap Budapesten, a szervezet közgyűlését megnyitó vacsora után.

A WJC elnöke elmondta: "egy bizonyos parlamenti párt", a Jobbik aggasztja leginkább. "Antiszemitizmusával, a romák elleni gyűlölködésével és a külvilág elleni paranoid kirohanásaival a Jobbik besározza Magyarország jó hírét" - fogalmazott.

Ronald S. Lauder megköszönte Orbán Viktornak, hogy részt vesz a WJC közgyűlésének megnyitóján, és arra kérte a magyar kormányfőt, legyen kezdeményező, tegyen határozott lépéseket a "sötét erőkkel szemben" az intolerancia elleni küzdelemben. "Itt az ideje "az erős irányításnak és a még erősebb intézkedéseknek" - hangsúlyozta a WJC elnöke. Hozzátette: az intolerancia először mindig a zsidókat veszi célba, de soha nem ők az utolsó áldozatok. Minden jó ember szenved, egész országok szenvednek. "Végül az intolerancia csak romba dönti a nemzet reményeit, a fejlődését és a jövőjét" - mondta.

A WJC elnöke úgy véli, hogy az utóbbi években csorba esett Magyarország hírnevén. "Az ország jó hírét nem a külföldi sajtó mocskolta be, hanem szélsőséges erők" - tette hozzá.

Ronald S. Lauder beszédében szólt a magyarországi zsidóság történetéről, felidézve annak legsötétebb fejezetét, annak a több százezer zsidó embernek a sorsát, akiket a náci haláltáborokban gyilkoltak meg. Kitért arra, hogy Horthy Miklós kormánya az "irracionális gyűlölködés" irányába vitte Magyarországot. Lauder felidézte, hogy Horthy irányítása alatt fogadták el a zsidóellenes törvényeket, és abban az időben - 1941-ben - kezdődtek meg az első deportálások.

"Nem azért utalok ezekre az eseményekre, mert nem vagyunk kellőképpen tisztában velük, hanem azért, mert ma ismét egyre növekvő tudatlanságot, egyre növekvő intoleranciát és egyre növekvő gyűlöletet tapasztalunk. Ismét az antiszemitizmus gyalázatának vagyunk tanúi" - mondta. A WJC elnöke kifejtette: azt látják, hogy egyre többen tagadják a holokausztot, egyre többen vannak abban a régi tévhitben, hogy a zsidók irányítják a világot, és sokan a zsidókat okolják a gazdasági válság miatt is. Hozzátette, hogy ez nem kizárólag Magyarországra jellemző, ilyen tapasztalataik vannak például Görögországban, Ukrajnában és más országokban is.

Ronald S. Lauder a WJC közgyűlés megnyitóján részt vevő több száz vendég előtt beszélt arról, hogy a magyar parlament egyes tagjai "listázni" akarják a köztisztségeket betöltő zsidókat.
A WJC megdöbbenéssel értesült arról, hogy Magyarországon díjat adományoztak egy "antiszemita televíziós műsorvezetőnek". "Örömmel vettük természetesen, hogy a díjat visszavonták, de nagyon aggasztónak találjuk "magát a tényt, hogy egyáltalán odaítélték" - fogalmazott.
Ronald S. Lauder név szerint is idézett Bayer Zsolttól, akinek romaellenes megnyilvánulásai "az európai történelem legsötétebb korszakára" emlékeztetnek.

A WJC elnöke - aki anyai ágon maga is magyar származású - úgy vélte, Magyarországon a zsidók talán azért fontolgatják, hogy elhagyják az országot, mert manapság "olyan antiszemitákat dicsőítenek, mint Horthy Miklós", és magyar tisztviselők a Horthy emlékét ápoló szobrokat lepleznek le.
Beszédében kitért arra is, hogy a WJC azért tartja idei közgyűlését Budapesten, hogy kifejezze tiszteletét a magyarországi zsidó közösség ereje és vitalitása iránt. 


Elég a Zsidó Világkongresszus 

provokációiból! 

2013, május 7 - 16:35 
alfahir.hu
Magyarország belpolitikájába való durva beavatkozásként értékeljük mindazt, amit a Zsidó Világkongresszus Budapesten bemutat - közölte Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő, a Jobbik szóvivője. 

Az elmúlt napokban tanúi lehettünk annak, hogy a magyar kormány szolgai módon megalázkodott, de a Zsidó Világkongresszus tagjainak ez sem volt elég - írja az Alfahírnek eljuttatott közleményében Mirkóczki Ádám. Úgy fogalmaz: "Orbán Viktor miniszterelnöktől és kormányától kezdve a balliberális pártokig bezárólag a Jobbik kivételével a teljes politikai paletta egyre szánalmasabb módon a MAZSIHISZ és a WJC kegyeit keresi, s már észre sem veszik a zsidó világszervezet egyre messzebb terjedő, provokatív követeléseit, amelyekkel a hazai belpolitikát akarják meghatározni." Mirkóczki szerint ilyenek például "Horthy Miklós szobrainak és személyéről elnevezett közterületek elnevezésének megtiltása, a Jobbikkal szembeni fellépés akár a demokrácia zárójelbe tételével vagy a különféle jogszabályok megalkotására való felhívás." A Jobbik szóvivője rámutat: "Egy magára valamit adó országban ilyen arcátlanságot semmilyen kongresszus nem merne megtenni vendéglátóival szemben. A grémium által kiadott jelentéssel mindenki számára világossá válhatott az az álságos politika, hogy egy önmagát toleránsnak mondó szervezet egy demokratikus országban hogyan kívánna élni a diktatúra eszközével, amikor egy demokratikus választásokon parlamentbe került párt közel egymillió választójának akaratát semmibe veszi" - szögezi le Mirkóczki.

"Idejöttek, sértegetik, utasítgatják, alázzák országunkat háborítatlanul, amelyhez a hatalom mosolyogva asszisztál, de a büszke, öntudatos magyarok - akikből egyre több van hazánkban - nem kérnek belőlük. A vendéglátó nemzettel szemben tapasztalt arrogáns, felsőbbrendűséget hirdető magatartás nem vezet semmi jóra" - véli a szóvivő.

A Jobbik megítélése szerint "mindez kontraproduktív, hiszen azoknak a szemét is felnyitja, akiknél a fenyegetők ezt nem várnák." Mit szólnának ezek a derék demokraták, ha egy magyar szervezet hasonló módon viselkedne, követelőzne Izraelben, felmosóként használva a vendéglátó kormány tagjait? - teszi fel a kérdést Mirkóczki Ádám. "Magyarországnak elege van az sorozatos idegen provokációból" - zárul a Jobbik szóvivőjének közleménye.

Kapcsolódó cikkek:
   
Héberül köszöntötte a Zsidó Világkongresszus résztvevőit Orbán Viktor
   
Lauder aljas antiszemitának nevezte Horthyt (18)
   
Antiszemitizmusra éhezett a nemzetközi sajtó Magyarországon



Jobbik: Más országban ilyen 

arcátlanságot 

semmilyen kongresszus nem engedne 

meg magának 


Magyarország belpolitikájába való durva beavatkozásként értékeljük mindazt, amit a Zsidó Világkongresszus Budapesten bemutat - írja közleményében a Jobbik, alább olvasható a folytatás.

Az elmúlt napokban tanúi lehettünk annak, hogy a magyar kormány szolgai módon megalázkodott, de a Zsidó Világkongresszus tagjainak ez sem volt elég. Orbán Viktor miniszterelnöktől és kormányától kezdve a balliberális pártokig bezárólag a Jobbik kivételével a teljes politikai paletta egyre szánalmasabb módon a Mazsihisz és a WJC kegyeit keresi, s már észre sem veszik a zsidó világszervezet egyre messzebb terjedő, provokatív követeléseit, amelyekkel a hazai belpolitikát akarják meghatározni. Ilyenek például Horthy Miklós szobrainak és személyéről elnevezett közterületek elnevezésének megtiltása, a Jobbikkal szembeni fellépés akár a demokrácia zárójelbe tételével vagy a különféle jogszabályok megalkotására való felhívás.

Egy magára valamit adó országban ilyen arcátlanságot semmilyen kongresszus nem merne megtenni vendéglátóival szemben. A grémium által kiadott jelentéssel mindenki számára világossá válhatott az az álságos politika, hogy egy önmagát toleránsnak mondó szervezet egy demokratikus országban hogyan kívánna élni a diktatúra eszközével, amikor egy demokratikus választásokon parlamentbe került párt közel egymillió választójának akaratát semmibe veszi. Idejöttek, sértegetik, utasítgatják, alázzák országunkat háborítatlanul, amelyhez a hatalom mosolyogva asszisztál, de a büszke, öntudatos magyarok - akikből egyre több van hazánkban - nem kérnek belőlük.

A vendéglátó nemzettel szemben tapasztalt arrogáns, felsőbbrendűséget hirdető magatartás nem vezet semmi jóra. Megítélésünk szerint mindez kontraproduktív, hiszen azoknak a szemét is felnyitja, akiknél a fenyegetők ezt nem várnák.

Mit szólnának ezek a derék demokraták, ha egy magyar szervezet hasonló módon viselkedne, követelőzne Izraelben, felmosóként használva a vendéglátó kormány tagjait?

Magyarországnak elege van a sorozatos idegen provokációból!

Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő, a Jobbik szóvivője


A WJC elnöke elnézést kért Orbán 

Viktortól 

Orbán Viktor néhány napja egy lapnak azt mondta, hogy a Jobbik veszélyt jelent a demokráciára, megsérti az emberi jogokat, vagyis a miniszterelnök mégis határozottan állást foglalt a párttal szemben - mondta Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke a szervezet budapesti közgyűlésének végén, kedden. A Jobbik szerint "Orbán Viktor miniszterelnöktől és kormányától kezdve a balliberális pártokig bezárólag a Jobbik kivételével a teljes politikai paletta egyre szánalmasabb módon a MAZSIHISZ és a WJC kegyeit keresi".Magyar Hírlap - Echo TV 


Estve jött a parancsolat violaszín 

pecsét alatt 

szerda, május 08, 2013 
Radical Puzzle

Eddig is tudván tudtuk a szándékukat, de kedden végképp kibújt a szög a zsákból: a Zsidó Világkongresszus, illetve egyáltalában a zsidók nyíltan követelik a Jobbik betiltását. Nem egyedül a Jobbikét - a görög Arany Hajnallal megtisztelő társaságba kerültünk mi, magyar nemzeti radikálisok, jobbikosok vagy sem. Görög barátaink eredményesek, bátrak, és biztos nem sértődnek meg, ha azt mondom, hogy tökösek. Betiltását követelik még a zsidók a német radikális NPD-nek is, akik szintén nem semmik, hiszen a németek mégiscsak németek ugye... 

A Mazsihisz, illetve Feldmájer Péter elnökük nyomban rátett egy lapáttal, és kinyilvánították, hogy indítványokat fognak beterjeszteni a magyar kormánynak ebben a témakörben, sőt azt is "kérni" fogják, hogy például Horthy Miklósról ne lehessen közteret elnevezni. Arról a Horthyról, aki a manőverezéseivel szánt szándékkal több tízezer zsidót húzott ki a deportálásból Budapesten, és a háború utáni időkben nem is vetődött fel a felelősségre vonása a győztesek részéről. Ilyen a zsidó hála.

Na de térjünk csak vissza a pártbetiltogatásokra.

Tudjuk, hogy a Mazsihisz kérése parancs, neki a mostani csicskakormány és szolgaparlament ellentmondani nem fog, főleg most, hogy egészen konkrétan ott áll a Mazsihisz mögött a zsidókohngresszus, friss az élmény. Ha a Mazsihisz tehát valóban meg meri húzni ezt a lépést, akkor bekövetkezik.

"A demokráciának is meg kell húzni a korlátait" - hangzott el máris a blőd indoklás, de hát ez nem indoklási kérdés, de nem is jogi, sőt talán már nem is politikai a szó megszokott értelmében. Játékszabályok nélkül, kajakból játszanak, tudjuk.

Abszolút törvényszerűen működő, legutóbb több mint 800 ezer szavazatot kapó, valós és égetően fontos társadalmi igényeket megtestesítő párt betiltása józan ésszel nehezen képzelhető el - de hol van már a józan ész. Próbáljuk meg felmérni, hogy mit hozna magával.

A zsidó logika nagy valószínűséggel az, hogy a Jobbik eltűnésével a Fidesz koalíciós partner nélkül marad a 2014-es választásokon, és így még az esetleges győzelmével sem tudna kormányt alakítani, jöhet Bajnai ügynök a háta mögött a gazdáival, valamint pereputtyával és olyan partnerekkel, mint Mesterházi, Gyurcsány és esetleg valami új zsidócsapatocska, mint ami most az LMP.

Ez az elképzelés tulajdonképpen racionális. Gusztustalan, de logikus.

Nézzük inkább azt, hogy mi történne a nemzeti radikális oldalon.

A Jobbik tagjainak, a holdudvarnak, a szimpatizánsoknak, a Jobbikon kívüli egyéb kisebb nemzeti szervezetek tagjainak azzal kellene szembesülniük, hogy nincs kire szavazni. Nyilván nem szavaznak sem a Fideszre, sem pláne az MSZP-re. Újonnan megalakuló nemzeti párt pedig nem tudna rendesen meggyökeresedni, megszerveződni, sőt nagy valószínűséggel sok ilyen lenne, akik egymással rivalizálva kioltanák egymást, komolytalanságba fulladnának. Tehát sok százezer, alighanem millión felüli szavazó végre felfogná, hogy a nemzeti radikalizmus semmiképpen sem győzhet a "demokratikus választások" elnevezésű bolhacirkusz útján. Jelenleg sem győzhet, sőt már 2010-ben sem győzhetett volna, mert a Hatalom minden elképzelhető és el nem képzelhető eszközzel megakadályozná. De ezt a tényt a Jobbik betiltásával végre mindenki világosan felfogná, és megszabadulna azoktól az illúzióktól, amelyek az utóbbi években megakadályozzák a magyarságot abban, hogy minimum úgy lépjünk fel, mint a görögök, spanyolok, portugálok, olaszok. Nem volna mire várni, nem lenne "na majd 2014-ben". Élére állna a helyzet.

Másik következmény a Jobbikon és mindenütt a nemzeti radikális oldalon belüli belső személyi átrendeződés lenne. Miután egyértelmű lesz, hogy hagyományos értelemben vett karriert vagy legalább megélhetést biztosító pozíciókat a radikálisok közé beszivárgással nem lehet elérni, a megöltönyösödött (vagy magukat éppenséggel gondosan Bocskaiba csomagoló) csörtetők kihullanának és visszaadnák a különböző szintű belső vezetési helyeket a valóban elszántaknak. Olyanok pedig a mostani merítéshez képest sokkal többen lennének, ráadásul sokkal színvonalasabb emberek, hiszen akár a Fidesz, akár a Maszopszadi (bárhogy is nevezi magát aktuálisan) győz, az ország helyzete tovább fog komiszodni, szélesedni fog a radikalizálódás.

Mindezt persze a zsidók is tudják. Ezeket is végigkalkulálják, amikor eldöntik, hogy tényleg kiadják-e a parancsot a Jobbik betiltására.

Meglátjuk, nekik mi jött ki eredménynek arra, hogy megéri-e számukra.
 

Isteni csapás - Környezeti katasztrófa 

Izrael déli részén 

2013/05/07 - 20:09 MTI - 
Szent Korona Rádió
Az Egyiptomból érkező sáskák raja elpusztítják Izrael déli részét. A sáskák már felfalták a mezőgazdasági területek növényzetét. Súlyos károk érték az olíva- és gyümölcsültetvényeket. 

Az autósok veszélynek vannak kitéve, ugyanis az utakon akkora mennyiségben találhatóak meg a sáskák, hogy nem látni hol ér véget az úttest és hol kezdődik a homok. A helyi tisztviselők azt állítják, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium elvesztette a helyzet feletti irányítást. 

A Magyar Megmaradásért - Nyílt levél 

Ronald Lauder úrnak 


Ezt a petíciót, egy korrekt, tényeken alapuló válaszként indítom, Ronald Lauder tegnap elhangzott kijelentésére - miszerint Horthy Miklós "vicious antisemite" (aljas antiszemita) -.
Úgy vélem, hogy az idegen érdekek nem a magyar történelmi tényeket képviselik. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy újra és újra napvilágra kerüljenek ezek és mindazon tények, amelyek alapul és bizonyítékul szolgálnak rólunk a történések valós megismerése okán.
De ezen céljaink elérésehez nem a gyűlöletkeltésre, az acsarkodásra van szükség, hanem higgadt, megfontolt, tényekkel alátámasztott és a nemzet érdekeit maximálisan figyelembevevő párbeszédre.
És igen, megértem azokat, akik azt mondják, hogy a megélehtésért folytatott küzdelemben nem érdekli Horthy Miklós történelmi szerepe, politikai pályafutása...DE meg kellene végre értenünk, hogy egy módon változtathatunk a sorsunkon...az összefogással!

Ha mindig csak vitatkozunk, egymást marjuk vélt/valós sérelmeink miatt, akkor ne csodálkozzunk, hogy ott tartunk, ahol! Úgy gondolom - s nem állítom tévedhetetlenségemet- hogy kindulópontnak ez adhat egy sziládr alapot. Mert nemcsak Horthy Miklós személye mellett szól, hanem rávilágít azokra az elferdített történésekre, amelyeknek takargatni szükségeltetik, hiszen nem áll érdekükben, hogy az igazság felszínre kerüljön. Márpedig igenis derüljön rá fény...és lépjünk előre, tovább, magunkért, a nemzetünkért, a jövőnkért...de legfőképpen az emberhez méltó, élhető jelenünk megvalósulásáért!

Amennyiben egyetértesz törekvéseinkkel, kérlek írd alá és terjeszd ezen petíciót!
Köszönjük!

"Nyílt levél Ronald Lauder úrnak, a Lauder Javne Iskola alapítójának!

Meglepve és mérhetetlen csodálkozással olvastam a sajtóban megjelent nyilatkozatát, de leginkább az a kép döbbentett meg, ahogyan, és amilyen érvek alapján állította pellengérre az egyik legnagyobb nemzeti hősünket.
Vitéz nagybányai Horthy Miklósról Magyarország egykori kormányzójáról vont értékítéletet, olyan színben feltüntetve a néhai államfőt, amelynek valójában alapjai sincsenek.

Tudja, Lauder úr, mi maroknyi nép vagyunk Európában. De vagyunk, és soha nem akartunk nagyobbak lenni annál, mint ami járt nekünk. Sok éve lakjuk ezt a földet és több, mint ezer esztendeje létezik a magyar államunk. Ennek a hosszú időnek egyik egy 24 éves időszaka volt az Önök által Horthy-éraként elkeresztelt időszak.

Furcsa érzésekkel tölt el az álláspontja, mely szerint a kormányzó úr zsidóellenes lett volna. Valójában,azért is, mert Horthy Miklóst a szélsőjobb,mindig zsidóbarátnak tartotta.
Kérem, engedje meg, hogy segítsek Önnek az egykori magyarországi zsidó-helyzet bemutatásában!

Nem is én magam teszem, mert bizony az én esetemben-mint több Horthy Miklós és Horthy István szobor állítója és leleplezője- az a bizonyos nagyító üvege itt-ott torzítana talán. Még azt is elképzelhetőnek találom, hogy ez a fránya nagyító olyan részleteket nagyítana ki, amelyek az Ön számára jobb lenne, ha a homályban maradna. Megjegyzem, hogy az elmúlt időszak valamennyi Horthy-szobor avatásán tevékeny szerepet vállaltam, de állami tisztviselőkkel soha nem találkoztam.

Hát, akkor forgassuk vissza az idő kerekét Lauder úr!

Peter Meyer zsidó író, a magyarországi zsidók sorsáról így írt:

" ...Nem szabad elfelejtenünk, hogy Magyarország legalább két nemzedéken át, egészen a 2. világháború végéig az ellenállás szigetének bizonyult a Kelet- és Közép-Európát elárasztó mindkét nagy antiszemita hullámmal: a cári Oroszország fél-ázsiai és feudális antiszemitizmusával valamint Németország és Ausztria középosztályának szocio-ökonómiai és nacionalista antiszemitizmusával szemben. Ezen a szigeten a magyarországi zsidók veszély, elnyomás, sőt akadály nélkül éltek és boldogultak; életük a kisebb aggodalmak és alig észrevehető változások között folyt, s úgy látszott, biztonságban van a történelmi események zajlásai közepette. A földbirtokos arisztokráciától vezetett és ellenőrzött magyarok a magyarul beszélő zsidókat "államalkotó' magyaroknak tekintették, s megengedték nekik, hogy a kereskedelemben, az iparban és az üzleti világban tevékenykedjenek és boldoguljanak...
...A zsidóellenes törvények (1941-ben és 1942-ben) nem jelentették a zsidók teljes gazdasági tönkretételét Magyarországon. A zsidó lakosság jelentős része folytathatta tevékenységét, hivatását, foglalkozását. A zsidó vagyonok, ezek jövedelmei általában érintetlenek és hozzáférhetőek maradtak. Ezek a törvények kiszámított kompromisszumot képviseltek: a náci tömegnek odadobták azt a sok ezernyi munkahelyet csillapítóként, amelyet egyes zsidóktól elvettek, a zsidó közösségnek azonban lehetővé tették, hogy tulajdonjoga megmaradjon, s kivárja Hitler vereségének napját. A magyar antiszemita törvények viszonylagos enyhesége nyomán a szomszédos országokban már tomboló zsidóirtás alatt, az ottani zsidók Magyarországot valóságos mennyországnak tekintették."
(The Jews in the Soviet Satellites, 1953., Syracuse University Press, 379-385. o.)
Sisa István

A.W. S. Randall leírása szerint. "Namier professzor a zsidó képviselettől (agency) tegnap közölte velem, hogy az ő emberei nagyon aggódnak, ha netán a magyar kormány idő előtt cserbenhagyná Németországot, ami Magyarország megszállását eredményezné, és veszélyeztetné az ott élő 800.000 zsidót, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak. A zsidók itt - mondta ő - úgy vélik, hogy Németország nem engedi a magyarok háborúból való kilépését mindaddig, amíg a német hadsereg azt megtudja akadályozni, sőt nyomban megszállná Magyarországot, amely a legnagyobb számú Európában még meglévő zsidóság megsemmisítését eredményezné. "Azt mondtam, hogy a lehetőség már elő lett terjesztve (lásd a Tablet legutóbbi cikkét) mint ok, amiért Magyarország ne kezdeményezzen korai átállást a Szövetségesek oldalára. "Namier professzor azt mondta, hogy az egyetlen remény, ahogy a zsidóság látja, ha a magyarok nem mozdulnak, amíg gyakorlatilag biztosítva nem lesz, hogy a németek már nem tudnak visszavágni." (Kézírás) "E kérdést megkülönböztetett figyelemmel kísérjük, és nem követeljük a magyaroktól, hogy nyíltan álljanak ki a németek ellen, amely a német megszállást eredményezné. Úgy véljük, hogy e kockázat jelenleg kicsi."
(A fenti angol külügyminiszteri jegyzék részben megjelent Juhász Gyula: Magyar Brit Titkos Tárgyalások,1943. Ez a bizonyíték 1943. október 14-idátummal C12035 szám-jelzéssel, és 1943. október 15, F.O.371/34498 számmal van nyilvántartva.)
Ne felejtsük el! A zsidó nagytőke nem Horthy Miklós ideje alatt szállta meg az országot, hanem korábban, a kiegyezés után, még a Habsburgok alatt. A kormányzó úr, csak megörökölt, egy helyzet, amiből próbálta kihozni a tudása szerinti legjobbat. Hiszen: Horthy antiszemita nézeteit nem csak a "jó" és a "rossz" zsidók közötti megkülönböztetés jellemezte. Fontosnak tartotta a zsidóság politikai, gazdasági, közéleti stb. befolyásának fokozatos visszaszorítását. "

Elnézését kérem Lauder úr, hogy egy pillanatra megszakítom ezt a képzeletbeli időutazást, de meg szeretném kérdezni, hogy Ön tud arról, hogy az Amerikai Kongresszus köszönet mondott Horthy Miklósnak az 1944 - es zsidó lakosság megmentéséért?

" Ben Cardin demokratapárti szenátor a washingtoni Capitoliumban durván megtámadta Magyarországot. Felszólalásában a Fideszt és a Jobbikot azzal vádolta, hogy mindkét párt a II. világháború fasiszta ideológusait és vezetőit rehabilitálja, Horthy Miklóst is név szerint említve.

Homlokegyenest ellentétesen ítélik meg Horthy Miklós, Magyarország volt kormányzójának II. világháború alatti és a zsidókkal kapcsolatos szerepét éppen azok, akikre azok hivatkoznak, akik Magyarországot és kormányát a "Horthy-kultusz reneszánsza" ürügyén nevezik antiszemitának. Mint Tom Lantos néhai amerikai kongresszusi képviselő és John Flournoy Montgomery, az Egyesült Államok legfőbb képviselője az akkori Budapesten.

Horthy kormányzónak a zsidókkal kapcsolatos negatív szerepére sokan hivatkoznak a magyar kormányt is antiszemitizmussal vádlók közül. Sőt, a néhai Tom Lantos kongresszusi képviselőre is, akiről elnevezett intézet működik Budapesten, azt állítva, hogy ha Lantos ma élne, ugyanazokat a véleményeket fogalmazná meg Horthy Miklósról.

A tények azonban mást mutatnak. Tom Lantos ugyanis Horthy Miklósról és a parancsnoksága alatt a budapesti zsidóságot a végső pillanatig mentő Koszorús Ferenc ezredesről egészen más véleménnyel volt, mint akik ezt ma róla állítják, netán ugyanabban a washingtoni épületben.

Lantos értékelését teljes mértékben alátámasztja az Egyesült Államok részéről az akkori kor legilletékesebbje: John Flournoy Montgomery, Washington budapesti nagykövete Adolf Hitler emelkedésének korszakában.

Ideje szó szerint idézni Tom Lantost és Montomgery nagykövetet Horthyról és arról, milyen szerepe volt a budapesti zsidók egy részének megmenekülésében.

Lantos képviselő oly mértékben érzett hálát a magyar zsidóság egy részének megmentéséért, hogy Horthy Miklós parancsnokát - és így rajta keresztül a kormányzót - külön méltatta az Egyesült Államok törvényhozásában.

Erre 1994. május 26-án került sor, amikor a demokratapárti képviselő ezzel kezdte méltató beszédét:

"Elnök úr, az idén van a magyar holokauszt 50-ik évfordulója. Azért emelkedek ma szólásra, hogy a magyar holokauszt egyik nagy hősének adózzak. Koszorús Ferencnek, aki saját életét is súlyosan veszélyeztetve több ezer magyar zsidót mentett meg a náci haláltáborokba történő deportálástól. 1944 nyarának viharos idején a szövetséges erők Berlinhez közelítettek, míg Hitler felgyorsította a végső megoldás, a zsidó faj elpusztításának végrehajtását. Sok hősi együtt érző és emberséges tettet hajtottak végre abban az időben. El szeretném mondani Koszorús Ferenc ezredes történetét, ami az akkori idők bátor tettei közül az egyik leginkább figyelemre méltó.

1944 júniusában a nácik Európa zsidó lakosságának legnagyobb részét bezárták és likvidálták. Budapesten, Magyarország fővárosában mintegy negyed millió zsidó maradt élve. Budapest még mindig a magyar rendőrség irányítása alatt állt. A nácik úgy vélték, hogy ez az erő nem elég kegyetlen és brutális ahhoz, hogy Budapest jelentős, még élő zsidó lakosságának teljes elpusztítását megfelelően el tudja végezni.

Koszorús Ferenc a magyar hadsereg ezredese volt és alá tartozott a Budapesten és körülötte állomásozó első magyar páncélos hadosztály. Megtudta, hogy Baky László államtitkár, a hadseregen kívül valamennyi biztonsági erő vezetője államcsínyt akart végrehajtani, hogy a náciknak teljes mértékben lojális rendőri erővel váltsa fel. Ők azután gondoskodtak volna róla, hogy Magyarországot megtisztítsák az összes, még életben maradt zsidótól." (...)

Felmérve a helyzetet, Koszorús ezredes tanácskozott a kormányzóval és megkezdte az előkészületeket Baky és csendőri zászlóaljainak megállítására. 1944. július 5-én 11:30-kor Koszorús ezredes az első páncélos hadosztály egységeit Budapest stratégiai pontjaira parancsolta, lezárva a városba vezető valamennyi utat. 1944. július 6-án 7 órakor már valamennyi egység a helyén volt és Koszorús ezredes tájékoztatta Bakyt, hogyha csendőrsége nem távozik és nem oszlik fel, megsemmisítik őket. 1944. július 7-én Baky kapitulált és kiürítette erőit.

Koszorús ezredes páratlan tette az egyedüli ismert tény, hogy egy tengelyhatalom katonai erővel akadályozta meg a zsidók elhurcolását. Ennek a rendkívüli bátor erőfeszítésnek eredményeként - amire egy különlegesen ingatag helyzetben került sor, nagy kockázat vállalása mellett - Budapestnek a nácik által történő későbbi átvételét 3 és fél hónappal késleltették. Ez a rés több ezer zsidónak tette lehetővé, hogy Budapesten biztonságot találjon és így megmenekültek a biztos kivégzés elől. Lehetővé tette a híres Raoul Wallenbergnek - aki 1994. július 9-én érkezett Budapestre -, hogy sikeres és hatékony mentő küldetését teljesítse. 1944 októberében, miután a németek elfoglalták Budapestet, Koszorús ezredes bujkálni kényszerült, mert ellenkező esetben a Gestapo feltétlenül kivégezte volna."

Ezek voltak a néhai Lantos képviselő szavai.

Most pedig lássuk, miként látta Horthy Miklós kormányzót az egykori budapesti amerikai nagykövet.

Bevezetőként Montgomery rövid jellemrajza a kormányzóról, mint az Magyarország, a vonakodó csatlós címen magyarul először 1993-ban megjelent könyvében is olvasható.

1939. március 15-én a budapesti Királyi Operaházban ünnepséget rendeztek. Hitler éppen ezen a napon foglalta el Csehországot, ami miatt erős feszültség volt érezhető Budapesten, írja az amerikai nagykövet, ott volt az operai rendezvényen, amikor az ünnepséget megszakították az ütemes "Igazságot Szálasinak!" kiáltások. A nyilaskeresztes tüntetés Horthy és Teleki ellen is irányult. A kiabálás egyre hangosabb lett és ekkor Montgomery vejével megdöbbenve látta, hogy az a kormányzó páholyából jön. Belépve döbbent meg, hogy "ketten vagy hárman feküdtek a padlón. A kormányzó egy másik embert a torkánál ragadott meg, pofozta és azt kiabálta, mint később lefordították nekem: 'Képes lennél elárulni a hazádat?' A kormányzó egymaga volt, de uralta a helyzetet. Amikor földre dobta a férfit, valamit mormolt magában, kezével leporolta ruháját és egy szó nélkül haladt el mellettünk". (A Rákosi időből ilyen vagy bármilyen más, hasonló hőstettről - fordított előjellel - az akkori budapesti amerikai nagykövet nem számolt be, ami mutatja.)

Montgomery nagykövet így emlékezik Horthy Miklósnak a zsidók iránti érzéseiről:

"Szemében a zsidók emberek voltak, mint ahogyan példaképének, Ferenc József császárnak is, akinek uralkodása idején zsidó szülők gyermekei lehettek a vezérkar tagjai, tábornokok és tengernagyok. A kormányzónak az antiszemitizmussal szembeni ellenállását Magyarország prímása, Serédi bíboros és mindkét egyház osztotta. A parlamentben a kormányzónak a kérdésben elfoglalt nézetét nagy hangerővel osztották az arisztokraták is, akik exkluzív klubjukban, a Nemzeti Kaszinóban olyan dalt énekeltek, amelynek refrénje így hangzott: 'Nem, nem vagyunk árják...' Ez arra utalt, hogy a magyarok turáni származásúak."

A zsidótörvényekről ezt írja emlékiratában az Egyesült Államok egykori budapesti nagykövete:

"Magyarországon a zsidók biztonsága nagymértékben annak volt köszönhető, hogy milyen törvényeket hoztak korlátozásukra. Ezek a törvények ugyanis azt a látszatot keltették, hogy Magyarország eleget tesz a zsarnok követeléseinek, de valójában éppen ezeknek a törvényeknek a segítségével fel tudott fennmaradni mint menedéket nyújtó oázis. Ha megtagadta volna, hogy bármilyen törvényt is hozzon a zsidók ellen, a zsidók tényleges biztonságának időszaka kétségtelenül sokkal gyorsabban véget ért volna, mint a valóságban."

Montgomery így ír a Horthy-korszak azon döntéséről, hogy zsidó menekülteket fogad be:

"Hősi tett volt a kormány részéről, hogy igen sok külföldi, főként lengyel, szlovák és osztrák zsidót engedett be. Már az is elegendő bizonyítéka lett volna bátorságának, ha a kormány - a német nyomással dacolva - saját zsidó polgárait védte volna meg, és ugyanakkor lezárja határait. De Magyarország többet tett, mint amit morálisan el lehetett várni tőle azzal, hogy sajátjain kívül külföldi zsidóknak is menedéket nyújtott." De még akkor is, amikor már engednie kellett, "Magyarország azt lassabban és méltóságteljesebben tette szomszédjainál."

Az amerikai nagykövet itt idézi Anne O'Hare McCormicknak a New York Times 1944. július 15-i számában megjelent írását:

"Magyarország javára szól, hogy ameddig Németország meg nem szállta, az ország a Németországból, Ausztriából, Lengyelországból és Romániából menekült zsidók utolsó mentsvára volt Közép-Európában."

Montgomery könyve egy másik részén ismét idézi a Budapestről tudósító McCormick-ot, aki lapja 1945. november 26-i számában azt írta:

"A zsidók nem szenvedtek annyit, mint a szomszédos országokban élő zsidók, mert a legrosszabb üldözés csak azután kezdődött, hogy a németek 1944-ben teljes mértékben a markukba kaparintották az országot. Az előtt zsidó vállalkozásokat 'árjásítottak', de az átvevők közül sokan a tulajdonukból megfosztottak barátai voltak és a vagyonukat őrizték számukra."

Ha tehát Tom Lantos néhai amerikai kongresszusi képviselő - a washingtoni törvényhozás egyetlen holokauszt túlélője, mint gyakran mondták róla - így látta Horthy szerepét, teljes összhangban Montgomery amerikai nagykövettel és azon zsidókkal, akik a volt kormányzót portugáliai emigrációjában anyagilag segítették, akkor nem világos, hogy milyen kifogás emelhető az ellen, hogy a volt kormányzó emlékének a legnagyobb tisztelettel adózzanak e hon polgárai?"

Tisztelt Lauder úr!

Egészen bizonyos vagyok abban, hogy nem olvasta az Az elsodort falu c. könyvet.
A figyelmébe ajánlom!
A II. Kötet közepe táján kerül sor a regény főszereplője Böjthe János és zsidó barátja, Gyöngyi Oszkár emlékezetes beszélgetésére:

Miklósból fekete lobogással törtek elő a szavak:

-" És az én fajom? Én nem félhetek a fajomért!? Az én fajom nem szenvedett eleget?! A háború folyamán elvetődtem Magyarország minden pontjára. Voltam a fronton, a front mögött, falun és városban. Láttam mindenféle embert, mindenféle viszonyokat. Voltam nyáron a fürdőkben, a Tátrában, a Balatonon, mindenütt, ahol egészséget isznak és örömet élnek. Kik voltak ott? Zsidók, zsidók, zsidók. Menj a színházba, a mulatóhelyekre, mindenüvé, ahol élvezetet zabálnak. Kik élveznek? Zsidók, zsidók, zsidók. Menj a városokba, kiket emelt fel a sárból a háború, kiknek csordult teljes dézsával a háború emlője? Kik lettek az élet urai? Zsidók, zsidók, zsidók. Nézd meg, hova omlik a föld, kik veszik meg a fejős birtokokat, kik lesznek gazdái az elbitangolt udvarházaknak, kiké lesz a szőlő bora, a kalász magva, kik állják körül a föld csecseit? Zsidók, zsidók, zsidók. Menj a bankokba, ahol uralkodik a pénz, a szerkesztőségbe, ahol uralkodik a betű, az üzletekbe, ahol összetorlk a másoktól végzett munka, a központokba, kirendeltségekbe, a trénhez, a gazdasági vállalatokhoz, mindenüvé, ahol biztos az élet és könnyű a haszon. Kiknek folyik pénzt az egész megbomlott élet? Zsidóknak, zsidóknak, zsidóknak. És hol van az én fajom, az én megrabolt, kihasznált fajom? Menj Tirolba, Palesztinába, Flandriába, mindenüvé, ahol hősen, gyermekkedvvel kell meghalni. Kik halnak ott az első sorban? Magyarok, magyarok, magyarok. Menj a kishivatalokba, ahol becsülettel kell éhen halni, postához, vasútra, iskolába, törvényszékre és ezer más helyre, ahol buta becsületesen vacogó foggal kell megállni a végsőkig a sarat. Kik nyomorognak hatszoros munkával, kik fáznak, kik döglenek napról napra éhen? Magyarok, magyarok, magyarok. Magyarország most egy mesebeli óriás koca, millió éhes szájjal, millió csorduló emlővel. A szájak magyar csontot, magyar húst, magyar velőt, magyar szívet rágnak, magyar könnyet, magyar vért, magyar verejtéket isznak, az emlőket ti markoljátok, ti szívjátok és bitang grófi rablók. Hát az én fajom nem szenvedett a múltban? Igen, a tiétek is szenvedett, de most részeg kedvvel fizet a jelen. Mi a fizetése az én fajomnak? És ezt nem szabad kiüvölteni? Oláh, szerb, tót, zsidó beleordíthatja faja jogait a történelembe, ha mi megmukkanunk, az barbár sovinizmus, elfogultság, antiszemitizmus. És te, te sem akarod ezt látni és érteni?"

Igazgató úr!

Higgye el, hogy a végtelenségig tudnám sorolni az érveimet, de azt gondolom, hogy felesleges lenne folytatni a sort. Amennyiben nem győzték meg a fentiek, úgy nincs olyan, amivel Önt meggyőzhetném.
Kérem, élvezze ki Magyarországon a vendégjogot, ízlelje meg borainkat, kóstolja meg finom ételeinket, és csodálja meg gyönyörű leányainkat, majd menjen haza és mondja el az igazságot rólunk!

Itt a levél végén szeretnék Önnek mondani valamit:

Nem vagyok fasiszta, nemzetiszocialista, rasszista és nem vagyok tagja egyetlen pártnak sem. Pontosan tudom, hogy Ön provokál bennünket!

"A Horthy rendszerben erős és működő Magyarország volt, minden veszélyt jelent ami erre emlékeztet."

Soha nem akartam foglalkozni a zsidó, vagy más faji kérdésekkel, de a napokban történt események kényszerítették írásra tollamat.
Én azt a zsidót hazafinak tartom, akinek szíve magyar és a magyar hazáért tesz, gyarapít, dolgozik. A vallása legyen személyes ügye. Viszont,aki először zsidó a lelkében és csak utána magyar,azt nem fogadom el. Haza és magyar szív, csak egy lehet!
Önnek azt mondják zsidó polgártársaim, hogy gondolkoznak azon, hogy elhagyják Magyarországot az itt meglévő antiszemitizmus elől.
És tudja, hogy mit tesznek a magyar honfitársaim a magyar gyűlölet ellen?
Egymásnak adják a szót:

Mikor sötét fellegek gyülekeznek hazád egén, mikor gúnyt űznek nevedből és szitokszóvá válik a magyar...
Mikor ellened az egész átkozott világ...
Akkor jusson az eszedbe!
A magyar, Európa legszebb országában, a legkiválóbb földrajzi, gazdasági, hadászati egységében, a Kárpát-medencében őshonos. Nincs ehhez fogható természetes és állandó határ, mint a Kárpátok koszorúja. Gyönyörű ország, dolgos, becsületes emberek. Valamennyien testvéreid.
Légy rá büszke, hogy magyarnak születtél és büszkén vállald fel! Nem harsogva, csak csendesen, mint a szellő, vagy akár, mint apró csermely, mely hegyeken át emészti magát. Magyarnak lenni nem kiváltság, sokkal inkább súlyos felelősség. Erős a vállad, hogy vigyed! Hát vidd!
Nincs okod panasz szavára!
A legédesebb terhet kaptad.
Köszönd meg Atyádnak és Édesanyád csodás méhének!
Nem féltelek, legyen bárki ellened.
Bírni fogod magyar!

Látja Mr. Lauder, ezt jól megcsináltuk! Szívja a méregdrága szivarját és márkás öltönyében feszeng.
Ugye, hogy milyen furcsa is az igazság? Csak a valóság keveredett össze a látszattal.
Én meg ülök a szakadó esőben a tornácon, és bohócnak érzem magam -a manézs mellett, a zenekari árokban ...

"A bohócnak gyermeke halálos ágyától kell a cirkuszba mennie, hogy felöltse az álarcot és tréfáival, mozdulataival szórakoztassa, kacagtassa a közönséget.
A bohóc bukfencet vet, az álarc komikusabb, mint valaha: grimasszá torzult arcon könnycsepp gördül végig.
A közönség tombol, a bohóc rekedten kacag s közben majd meg szakad a szíve az aggodalomtól és tehetetlenségtől.
A bohóc, bukfence, grimasza, jókedve: látszat, kínja, gyötrelme, vergődése: valóság.
És a cirkuszban mindenki meg van győződve arról, hogy a látszat a valóság.
Ilyen látszatot és valóságot összekeverő cirkusz az élet is."

Bocsásson meg Lauder úr, hogy feltartottam és a magyar történelmi valóságot próbáltam átadni Önnek, és nem a látszatot!

Köszönöm, ha olvasott!
Zetényi-Csukás Ferenc
magyar"
http://www.peticiok.com/a_magyar_megmaradasert_-_nyilt_level_ronald_lauder_urnak 

"A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak." (Edmund Burke) 



És most egy levél, amit Dr Hammer írt 


világfőrabbinak a Rákkal kapcsolatban 

Dr. Hamer 1986. június 22-én kelt levele a világfőrabbinak, Menachem Mendel Schneerson-nak

Dr. med. Ryke Geerd Hamer
Sülzburgstr. 29, 5000 Köln 4
1986. június 22.
Dr. med. Menachem Mendel Schneerson főrabbi úrnak
770 Eastern Parkway Brooklyn, New York 11213

Igen tisztelt Főrabbi Úr!

Ahogyan azt nekem Denoun rabbi elmondta, Ön a világ minden zsidójának legfelsőbb szellemi vezetője. Jelenleg Ön a világ összes szabadkőműves páholyának spirituális vezetője is, akik mindannyian Cion templomának (= új világrend = világköztársaság = világdiktatúra - a ford.) felépítésén dolgoznak. Ön orvos is, és nagyon jól beszél németül. Ezért címzem a levelemet Önnek.

Amennyire örültem annak, hogy Ön elolvasta a könyvem a Rák a lélek betegsége, rövidzárlat az agyban, szervezetünk számítógépében, és nyilvánvalóan meg is értette azt, hiszen már ki is adta a rendelkezést, hogy az Önök minden zsidó páciensét ezek szerint kezeljék; annyira csalódott vagyok, hogy még mindig nem adta ki páholyainak a rendelkezést, hogy a nem-zsidó páciensekre vonatkozóan a Rák Vastörvényének (Új Orvostudomány) bojkottját feloldja. Kérem, ne mondja azt, hogy nem mi voltunk!, mert mindenről tudomásom van.

Az elmúlt öt évben (1981-86) az Ön szabadkőműves páholyai követték el az emberiség történelmének legborzasztóbb bűncselekményét azzal, hogy bojkottálták a Rák Vastörvénye felfedezését (az Új Medicina nyilvánosságra hozatalát, alkalmazásának bevezetését - a ford.). Több százmillió ember számára ez a kínkeserves halál(ra kezelésé)t jelentette. A szabadkőműves páholyok és Izrael, melynek szolgálatában az összes szabadkőműves páholy tevékenykedik, és építi Cion Templomát, együttesen viselik az összes felelősséget és a kollektív bűnösséget az emberi történelem legcsúnyább bűncselekményéért. A feleségem is a bojkott-terror áldozata lett. A családomat évek óta szisztematikusan terrorizálják. Eddig négyszer kíséreltek meg ellenem merényletet.

Igen tisztelt Főrabbi Úr, Ön a világ legjobban informált embere, gondolom én. Ön azt is pontosan tudja, hogy minden szó, amit leírtam Önnek, igaz. Cion Temploma, amin az Ön páholytestvérei dolgoznak, öt éve Izrael Auschwitzévé vált (a világot Izrael Auschwitzévé tette), amibe Izrael saját magát manőverezte bele. Szerintem az Önök által elkövetett bűncselekmény meghaladja az emberi elme képzelőerejét. Akkor is, ha a páholytestvérek a Talmud kettős morálja szerint dolgoznak, korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy emberek képesek lehetnének ilyen borzasztó, kegyetlen, óriási bűncselekményre.

Főrabbi Úr, akár beismeri, akár nem, a történelem majd igazol. A bűncselekmény minden nappal egyre csak növekszik. Ez után a levél után Önnek nem marad több lehetősége hallgatni, mert ez a levél a világban nem fog eltűnni. (Hamer doktor ezt a levelet ezután minden könyvének mellékletébe beletette eredetiben.) A betegeimért kérem Önt: adja ki végre a páholyainak, hogy a Rák összefüggéseinek felfedezése ellen folytatott bojkottot feltétel nélkül oldják fel. (Magyarán hozzák nyilvánosságra az Új Orvostudományt! - a ford.) Minden rabbi követni fogja rendelkezését innen New Yorkig; minekutána Ön, mint orvos meggyőződött arról, hogy a Rák Vastörvénye a rák kialakulásának jelenségét hűen leírja.

Naponta jönnek hozzám rabbik és páholymesterek, vagy azok küldöncei, hogy valamiféle feltételekről tárgyaljanak velem, melyek betartásával a bojkottot meg lehetne szüntetni. De már megbocsásson, azt nem lehet feltételekhez kötni, hogy abbahagyják, hogy embereket továbbra is halálra kínozzanak (rákkezelés, rákgyógyítás címén - a ford.)!

Tisztelt Főrabbi Úr, ha a cionizmust ilyen áron - az emberiség legnagyobb bűncselekményével - kell megvalósítani, az az egész emberiség számára szégyen. Dobja el a Talmudját a kettős morállal együtt, mert nem bizonyult igaznak. Haldokló pácienseim érdekében térden állva kérem Önt, legyen Önben emberi együttérzés, ne kínozzák pácienseinket, mint ahogy nem kínozzák a zsidó pácienseket. Csak ez az együttérzés enyhítheti e borzalmas bűncselekmény súlyát. Kérem, azonnal adja ki a rendelkezést, szüntessék meg a bojkottot, hogy a haldokló pácienseket is meg tudjuk menteni!

Annak reményében, hogy felelősségével és annak minden következményével tisztában van, és ebben a felelősségben a helyes döntést fogja hozni, maradok tisztelettel:
Dr. med. Ryke Geerd Hamer

És most következik

 Egy konferencia jegyzőkönyve, amelyet 

Erik Bryn Tvedt jogász hivatalában 

tartottak, 2008. december 17-én 

Résztvevők: Erika Pilhar, Olívia Pilhar, Ing. Helmut Pilhar, Vera Rechenberg, Arina Lohse, Dr. Esra Iwan Götz főrabbi, Bona García Ortin, Dr. Ryke Geerd Hamer

A konferencia résztvevői azért találkoztak, mert aggodalmukat fejezik ki abból a szempontból, hogy csak Németországban minden nap 1500 embert kezelnek halálra kemoterápiával és morfiummal. Az Új Orvostudomány segítségével szinte mindegyikük túlélhetné. (Magyarországon ez napi 400 ember, amiből legalább 200 gyermek!) A konferenciának ez az állapot a témája, melynek következtében eddig több mint 20 millió nem-zsidó páciens halt meg, csak Németországban!

A konferencia résztvevői megállapították:

1. Az Új Orvostudományt (GNM) 27 éve fedezték fel, és azóta ismerik. Körülbelül 27 éve - a világfőrabbi Menachem Mendel Schneerson egyik Talmud-cikke alapján - a világ összes rabbiját kötelezték arra, hogy gondoskodjanak róla, hogy minden zsidó vallású pácienst a Germán Új Medicinával (korábban Új Orvostudomány) kezeljenek. Ennek a terápiának 98%-os a túlélési aránya.

2. A borzasztó az volt, amit Dr. Esra Iwan Götz főrabbi is megerősít, hogy ugyanazon Talmud-cikk szerint a nem-zsidó páciensek számára el kell lehetetleníteni, hogy a Germán Új Medicina szerinti kezelést kapjanak. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy - Dr. Esra Iwan Götz szerint is - nemcsak tudta minden zsidó rabbi, hogy az Új Orvostudomány igaz és helytálló, és gondoskodtak róla, hogy egyetlen egy zsidó pácienst se kezeljenek kemoterápiával és morfiummal; hanem minden zsidó professzor, beleértve az onkológusokat is, akik a többség, egyidejűleg kétféle kezelést végeztek: a zsidó páciensek kezelését és a nem-zsidó páciensek félrekezelését.

3. Amit Dr. Esra Iwan Götz főrabbi is megerősít, hogy az Új Orvostudomány bojkottja nem tudatlanság, nem félreértés, nem ismeretek vagy információk hiánya, hanem célirányos, megtervezett és világméretű népirtás, tömeggyilkosság.

4. Ezen irtózatos bűncselekmény következtében az elmúlt 27 évben, számítások szerint, több mint 2 milliárd ember halt meg. A konferencia résztvevői szükségesnek tartják, hogy sürgősen és haladéktalanul tájékoztassák a nyilvánosságot, hívják rá fel a közfigyelmet, és utaljanak erre az emberiségellenes bűncselekményre. A zsidók között is vannak olyan irányzatok, mint a PROGRESSZÍV JUDAIZMUS VILÁGUNIÓ, amihez maga Dr. Esra Iwan Götz főrabbi is tartozik, akik nem tudnak ezzel a bűncselekménnyel azonosulni. Ezen okból felszólítunk minden becsületes embert, hogy vesse be magát azért, és vegyen részt abban, hogy ennek a bűncselekménynek véget vessünk, hogy minden nem-zsidó páciens is hozzájusson az Új Orvostudomány szerinti kezeléshez.

Dr. Esra Iwan Götz főrabbival együtt felszólítunk minden rabbit, és főleg az orvosi területen tevékenykedő onkológust: Állítsátok meg e bűncselekményt, és fejezzétek be a nem-zsidó páciensek világméretű tömeggyilkosságát!

Sandefjord, 2008. december 17.

Aláírók: Erika Pilhar, Olívia Pilhar, Ing. Helmut Pilhar, Vera Rechenberg, Arina Lohse, Bona García Ortin, Dr. Esra Iwan Götz főrabbi, Dr. Ryke Geerd Hamer

A konferencián résztvevők aláírásának hitelességét Erik Bryn Tvedt jogász hivatalában megerősítették.

És egy kellemetlen magyar ügy: Dr. Horváth István professzor úr megalkotta csapatával minden idők legsikeresebb életmentő vakcináját, az érelmeszesedés ellenszerét, aminek ha elkezdődhetne a sorozatgyártása, egy év alatt vége lenne az adósságcsapdánknak, és megindulhatnánk felfelé. A segítségnyújtás helyett azonban a professzorra ráküldték a rendőrséget, akik porig alázták, még a diplomáját is kétségbe vonták! A professzor mindezek ellenére a találmányát nem értékesíti a "művelt" Nyugat felé a 100 millió dolláros ajánlat ellenére, mert itthon szeretné tartani a várható hasznot. Vajon miért nincs Horváth professzor és csodacsapata számára kormányzati segítség? És miért küldték rá a rendőrséget? Balog Zoltán miniszter úr válaszát hónapok óta nélkülözzük! (a Barikád heti lap 2012. november 8-ai számában Horváth professzorral megjelent interjú alapján).

Kapcsolódó:
   
Soma Mamagésa: Hameri szemlélet a rákgyógyításban 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése