2016. július 11., hétfő

Szintetikus vírusok




Szintetikus vírusok





Teremtés a semmiből: az első mesterséges vírus



Először sikerült fertőzőképes vírust készíteni komplex biológiai minta nélkül. Kémia és számítógép: ez minden, amire szükség van egy vírus létrehozásához.
Kémia és számítógép: ez minden, amire szükség van egy vírus létrehozásához - olvasható a Nature oldalain. Amerikai kutatók valóban úttörő eredményt értek el, amikor biológiai minta nélkül, elsőként állították elő a poliovírus fertőzőképes példányait.
Forrás: ORIGOBár az eredmény valóban szenzációs, mégsem állíthatjuk, hogy sikerült megismételni Természet anyánk egyik legnagyobb húzását, azaz élettelen anyagok halmazába életet lehelni. A vírusok ugyanis nem teljes értékű élőlények, mivel csak a gazdaszervezetekben mutatnak életjelenségeket. Általánosan elfogadott nézet szerint fertőzőképes genetikai információnak tekintjük őket, amelyek a genetikai információt hordozó nukleinsavból (DNS vagy RNS) és az azt körülvevő fehérjeburokból állnak.
Mégis, ez az első eset, hogy egy működőképes, biológiai aktivitásra képes entitás a "semmiből", azaz pusztán élettelen kémiai anyagokból kiindulva, mesterségesen készült el.
Eckard Wimmer (State University of New York) és munkatársai a poliovírus genetikai állományát (genom) annak egyedi építőkockáiból, az ún. nukleotidokból szerelték össze. A négyféle nukleotidból álló DNS-lánc helyes felépítését a korábbi szekvenálási eredményekből ismerték. A szintetikus vírusgenomot ezután egy olyan közegbe helyezték, amely különféle fehérjemolekulákat, köztük enzimeket tartalmazott. Ezután azt tapasztalták, hogy a vírus szépen összeszerelte önmagát, azaz létrehozta saját fehérjeállományát.
Az így elkészült vírusokat egérsejtekbe juttatták, ahol azok annak rendje és módja szerint, immár természetes úton szaporodni kezdtek. A mesterséges vírus tehát működőképesnek bizonyult.
A kísérlet lépéseit - a genom összeszerelését és a vírus sejten kívüli felépítését - önmagukban már korábban sikerült megvalósítani. A mostani eredmény jelentősége az, hogy ezeket együtt kivitelezték a "vírusmérnökök". Hozzá kell tenni azonban, hogy a paralízist okozó poliovírus még a vírusok között is a legegyszerűbbek közé tartozik: nagyon kicsi és egyszerű szerkezetű genommal rendelkezik.
A következmények számos területen éreztethetik majd hatásukat. Ezek egy része pozitív: például biztonságos hordozók előállítása a génterápiás kísérletekhez. Ugyanakkor az interneten bárki számára elérhető például az influenza, a HIV és az ebola genetikai állományának szekvenciája is. A módszer fejlődésével pedig akár az is lehetségessé válhat, hogy tetszés szerint szerelhetők össze olyan halálos változatok, amelyekkel még nem találkozott az ember immunrendszere.

Valódi élőlény, akár a legegyszerűbb baktérium hasonló jellegű "teremtése" ma még felettébb valószínűtlennek látszik.
A kutatásokról egyelőre a Sceince magazin online kiadásában jelent meg publikáció (Cello, J., Paul, A.V. & Wimmer, E. Chemical synthesis of poliovirus cDNA: Generation of infectious virus in the absence of natural template. Science published online, doi: 10.1126/science.1072266 - 2002).









Szintetikus vírusok - Andrew Hessel





Hessel szerint a rákos megbetegedés, viselkedését tekintve egy olyan fertőzéshez hasonlít, amikor a saját sejtjeink bolondulnak meg.
Száz évvel ezelőtt a mikrobák miatt aggódtunk. A penicillin és a többi antibiotikum felfedezése forradalmasította a gyógyítást. Ma a rák miatt aggódunk és a gyógyszeripar fejlettsége lehetővé teszi, hogy a legfejlettebb gyógyszerek nagyon célzottan a rákos sejteket támadják.
Ilyen, célzott gyógyszerekre lenne szükségünk.
Csakhogy a gyógyszertervezés hosszadalmas (akár tizenöt évig is eltartó) kockázatos, és mindezért nagyon drága folyamat. Az elmúlt évek adatait megfigyelve látható, hogy egyre több pénzt emészt fel, és egyre kevesebb gyógyszert eredményez, tehát a hagyományos módszerekkel történő fejlesztés fajlagosan még drágul is.
Ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma rák sem, a célzottan készülő gyógyszerek tehát nagyon kevés emberen tudnak segíteni. Miközben tudjuk, hogy a rák legyőzéséhez célzott gyógyszerekre van szükségünk. A megoldás: újra kell gondolni hogy fejlesztünk gyógyszereket.
Erre hoztam létre a Pink Army Cooperative-ot, az első mindenki által tulajdonolt, nonprofit gyógyszerfejlesztő közösséget, hogy a lehető legjobb rákgyógyszereket fejlesszük ki, amilyen gyorsan csak lehetséges, amelyeket azután ingyen adunk az embereknek.
Mekkora őrültségnek hangzik ez és egyáltalán hogyan lehetséges ez?
Tizenöt évvel ezelőtt az ingyenes e-mail és tárhely ígéretével induló szolgáltatásokra kaptuk fel a fejüket, ma mindenkinek ingyen e-mailje van. Egy új üzleti modell kellett, hogy szülessen ehhez.
De hogyan csináljuk ezt a gyógyszeriparral?
A válasz a digitális genetikus tervezés. (Digital genetic engineering.) A tudás és a szoftverek, valamit a DNS nyomtatási technológia ma mindenki számára elérhető és egyre megfizethetőbb lesz.
Mivel egyetlen emberre tervezünk gyógyszert nincsen szükség hosszú és drága tesztekre, ez nagyon lerövidíti a folyamatot.
Az Autodesk szoftverjével olyan gyógyszereket tervezünk, melyek a rákos sejteket magukat használják a rák elleni anyag termelésére a szervezetben (oncolytic virus), a 3D nyomtatók segítségével a világtörténelemben először egy szoftvercég által készített életformát hoztunk létre.
Személyre szabott „antibiotikumok”, gyógyszerek készülhetnek a rák ellen. Miután kidolgoztuk egy emberre a működő eljárást, felskálázzuk, kidolgozzuk az eljárást a tömegek számára is.
A 3D nyomtatási technológiák fejlődése és az open source kutató fejlesztő központok ismét megmutatják a „Mi” erejét, (power of ’Us’) és forradalmasítják a gyógyszerek kutatását, fejlesztését.

(Update I. a 2014-es TEDxDanubia konferencia másnapján jelent meg 
ez a cikk az onkológiai vírusterápia első jól dokumentált sikeréről.)






Egyelőre félsiker a rák vírusterápiája





Rákkal küzdő betegen segítettek sikeresen a Mayo Klinika orvosai, amikor a csontvelőrákkal küzdő Stacy Erholtzot nagy mennyiségű kanyaró vírussal oltották be. A vírusok eltüntették a rákos sejteket az asszony szervezetéből. Az első látásra ígéretes terápiát azonban még nagyon korai ünnepelni.
Az előrehaladott csontvelőrákban (myeloma multiplex) szenvedő Stacy Erholtz volt az egyike annak a két embernek akiken a kísérleti kezelést végrehajtották. A betegeknek intravénásan nagy dózisban kanyaróvírust adtak be. Az oltást követően Erholtz szervezetében kimutathatatlanná vált a rák jelenléte és hat hónappal később sem találták a páciensnél a betegség jeleit - olvasható a Mayo Clinic Proceedings című szaklapban.  
A onkológiai vírusterápia arra a megfigyelésre épít, hogy nagy mennyiségű vírus szervezetbe juttatásával a rákos sejtek természetes védelmi rendszere túlterhelhető és ezzel elpusztítható. Az oltást megelőzően a vírust genetikailag módosítják, hogy a kórokozó az egészséges sejteket ne fertőzze meg. A szervezetbe juttatott módosított vírus megfertőzi a tumorsejteket és arra kényszeríti őket, hogy a sajátjuk helyett a vírus genetikai anyagát másolják. Ettől a rákos sejtek idővel szétrobbannak, a vírus pedig kiszabadul és további tumorsejteket támad meg. Az immunrendszer a vírus genetikai jellemzői alapján felismeri a megmaradt fertőzött rákos sejteket és elpusztítja őket. Ezt az eljárást korábban sikeresen alkalmazták előrehaladott rákkal küzdő egereknél.
A kutatók korábban már gyanították, hogy a rákos sejtek védelmi mechanizmusának megtöréséhez nagyobb mennyiségű vírusra van szükség. Egy normál kanyaró vakcina 10 000 egységnyi vírust tartalmaz, Erholtz gyógykezeléséhez azonban 100 milliárd egységnyi kórokozót tartalmazó vakcinára volt szükség, ami körülbelül 10 millió ember beoltásához elegendő.
A terápia szempontjából fontos, hogy a páciens szervezetében ne legyen jelen megfelelő mennyiségű ellenanyag a vírussal szemben, ellenkező esetben az immunrendszer elpusztítja a vírust, mielőtt az megfertőzné a rákos sejteket. A két beteg korábban nem sokat találkozott a kanyaróval, ezért kevés ellenanyag volt a vérükben.
A Mayo Klinika szerint a vírusterápiát már az 1950-es évek óta kutatják, és rákos betegek ezreit kezelték különböző vírusokkal. Ám ez a kutatás az első, jól dokumentált eset, amikor a módosított vírus beadása után egy daganatokkal teli szervezet teljesen meggyógyult, minden gócból eltűntek a beteg sejtek.
A kedvező eredményekre ugyanakkor árnyékot vet, hogy a másik betegnél - akinél a rák a lábizomzatban képzett áttéteket – a kezelés hatástalannak bizonyult.
A tanulmány vezető szerzője, Stephen Russel szerint a kutatások fő célja a továbbiakban az lesz, hogy pontosabban megismerjék a vírus és a tumorsejt kapcsolatát. A várhatóan szeptemberben induló klinikai tesztek során nagyobb számú betegen fogják kipróbálni az új terápiát.






Innovatív immunitás



Egy élelmes biológiai megoldás, amivel RNS-ből védőoltást lehet előállítani
A védőoltások a gyógyszerek egyik legkifizetőbb csoportja, mégis sok komoly ragályos betegség ellenszérumát eddig még nem sikerült előállítani. A Bécsi Egyetem kutatógárdája nemrégiben bemutatott egy olyan új vakcinagyártási módszert, amivel egerekben voltak képesek az encephalitis ellen hatásos ellenállást kiváltani. Az encephalitis egy kullancs által terjesztett vírusos fertőzés. A védőoltás egy olyan új módszernek az előfutára, ahol az RNS-t használják fel, azaz azt a molekulát, amely segítségével a sejt genetikai információja eljut a DNS-től a fehérje-előállító területekre. Ha az elgondolás beválik más feltételek mellett és más állatoknál is, ez óriási előrelépést jelenthetne a vakcinagyártásban.
A legtöbb ma használt védőoltás hatástalanított vagy legyengített mikrobákból áll. Az elmúlt években immunológusok rájöttek, hogy a plazmidok, ’tiszta’ DNS darabkák, akár önmagukban is tudnak immunitást kiváltani, hogyha beléjük építenek egy olyan új szakaszt, ami egy pathogén fehérjéjét kódolja. Amint a DNS belép az állat sejtjeibe, ott ’lefordítódik’, és a sejt elkezdi a fehérjét termelni, ami viszont így stimulálja az immunrendszert. A hagyományos ellenszérumokkal összehasonlítva a DNS oltóanyagok könnyen és olcsón előállíthatóak, mivel nem kell nagy mennyiségű baktérium és vírus törzseket kitenyészteni egy dózishoz. Bármennyire is ígéretesnek hangzik a DNS oltás, a klinikai kísérletek eddig nem voltak annyira sikeresek mint azt sokan remélték, mivel a gazdasejtek mindössze addig termelik a pathogén fehérjét, amíg a kódoló DNS változatlan marad.
Egy másik módszer után kutatva, Christian W Mandl és kollégái laboratóriumban mesterségesen előállítottak olyan RNS-t,ami a kullancs által terjesztett encephalitis vírus szinte teljes genetikai állományát tartalmazza. Ez a genom, csakúgy, mint sok másik vírusé, RNS-ből áll. Bár hiányzanak belőle egyes géndarabok, a mesterséges vírus RNS így is képes volt szaporodni és fertőző volt, ha gazdasejtbe juttatták. A teljes vírus genommal ellentétben, viszont lassabban szaporodott.
Mandl és kollégái ezután a szintetikus, legyengített RNS-t egy mikroszkopikus aranygolyóbisra rögzítették és egy ’génfegyver’ segítségével belelőtték kísérleti egerek bőrébe. A génfegyver sok más DNS oltószerekkel foglalkozó tanulmányból ismert már.
A kezelés eredményeképpen az egerek erős immunitást fejlesztettek ki encephalitis ellen, valószínűleg mert az RNS egy helyi, gyenge fertőzést okozott, ami felkészítette és megerősítette az állat immunsejtjeit. Döbbenetes volt az eredmény, mivel az RNS képes volt osztódni és így a mennyiség, ami az immunitás megszerzéséhez kellett alig egy ezreléke volt annak a tiszta DNS adagnak, ami védőoltásként kellett volna. Az eredményeket a Nature Medicine 1998. decemberi számában publikálták.
A legtöbb korábbi RNS-sel foglalkozó vakcina kutatás az RNS-t mint hordozót használta fel, ami különböző pathogének fehérjéit állítja elő a sejtben. Más kutatások csupán olyan rövid RNS szekvenciákkal foglalkoztak, amelyek pathogének génjeit kódolják. Viszont ez az új megközelítés, csakúgy, mint a DNS vakcinák, csökkenti azt a pathogén fehérje mennyiséget, amit a gazdasejt termelni tud. Az olyan szintetikus fertőző RNS, ami szinte teljesen megegyezik a vírus RNS-ével, teljesen eredeti ötlet, állítja Margaret A. Liu, aki a Chiron Technologies munkatársa a kaliforniai Emeryville-ből. A Chiron levédjegyzett olyan molekulárisbiológiai eljárásokat, amelyekkel olyan RNS vírusok gyárthatóak, amik hatására a sejtek a kívánt RNS szakaszt nagy mennyiségekben előállítják.
Egy Mandl ötlete alapján előállított praktikus vakcina azért lenne hatásos, mert a gazdasejtben sokszorozódna, és emellett biztonsági előnyei is lennének. A legyengített vírusok a sejtben szaporodva néha visszaváltoznak fertőzővé, viszont nincs semmilyen indok, hogy miért történhetne meg mindez egy szintetikusan előállított RNS-sel. Legfontosabb, hogy az RNS, ellentétben a DNS-sel, nem képes beépülni a gazdasejt kromoszómájába, mint ahogy azt már többször is megfigyelték már DNS oltóanyaggal befecskendezett sejtkultúráknál.
Viszont, ahogy arra David B. Weiner, a University of Pennsylvania munkatársa figyelmeztet minket, az RNS meglehetősen gyorsan lebomlik, s így lehetséges, hogy Mandl technikáját csak nehezen lehetne használni tartós oltóanyagok előállításához, mivel nem lehetne hosszabb ideig raktározni illetve szállítani őket. Mandl szerint az előállított anyagok még akár fél éves raktározás után is tökéletesen működnek. Szerinte az eljárás kitűnően használható lenne sárgaláz és gyermekbénulás ellen, amiket ugyanolyan RNS vírusok okoznak, mint az encephalitis (viszont nem működne DNS alapú vírusok és retrovírusok, mint a HIV ellen). Mandl elismeri, hogy az eljárás bonyolultsága miatt az RNS-oltóanyag jelenleg még túl drága széles körű használatra, de a tömegtermelés lejjebb viheti a kiadásokat, és a védőoltások terén sürgős szükségünk van az új ötletekre.




Egy szintetikus fehérje szinte azonnal aktiválja az immunrendszert az influenza ellen



Két órán belül aktiválja a veleszületett immunrendszert egy, az oltásokban hatásjavító szerként már használt szintetikus fehérje, így alkalmazása segíthet megelőzni az influenzás tünetek megjelenését - állapították meg amerikai kutatók.



A PLoS ONE című tudományos online folyóiratban közzétett tanulmány eredménye azt mutatja, hogy az EP67 jelű szintetikus fehérje alkalmazása után a kísérleti egereken sokkal enyhébben jelentkeztek a betegség tünetei, a halálos dózisú vírussal megfertőzött állatok pedig életben maradtak.
A San Diegói Állami Egyetem kutatói Joy Phillips vezetésével vizsgálták, hogy az egyébként az influenza elleni védőoltásokban adjuvánsként (hatásjavító szerként) jelen lévő fehérje milyen hatást vált ki. A fehérjét a vírussal való találkozást követő 24 órán belül adagolták a kísérleti egereknek.
Kiderült, hogy a szer nagymértékben aktiválja az állatok veleszületett immunrendszerének elemeit, így az influenzavírusokkal való találkozást követően szinte azonnal reagált testük a fenyegetésre, jóval gyorsabban, mint az egyébként teszi.
Mivel az EP67 nem az influenzavírussal szemben lép fel, hanem az immunrendszert "élesíti be", ezért többféle vírussal szemben is hatékonyan alkalmazhatják a jövőben - idézte a kutatókat a Science Daily című tudományos ismeretterjesztő portál.
MTI/para




Biohackerek feltörhetik az emberi agyat? - A szintetikus biológia új irányai




Az amerikai tudósok meg vannak győződve, hogy nincs messze az az idő, amikor az agyat ugyanúgy „fel lehet törni”, mint a számítógépet, azaz irányítani lehet majd az embert.
Vírusként speciális mikroorganizmusok szerepelhetnek, amelyeket a gépsebészet új irányával, a szintetikus biológiával foglalkozó kutatók hozhatnak létre.
A sejtek, mint élő mini komputerek, a DNS, mint a programozás nyelve: íme a futurológusok üzenete. Ugyanakkor az orosz szakemberek szerint az ilyen összehasonlítás csakis metafora.


Egyáltalán nem korrekt a számítógép és az emberi agy közvetlen analógiája – mondja Alekszandr Kaplan génsebészeti szakértő. A programozó nagyon jól ismeri a számítógépet, pontosan tudja, hová küldi a vírust, hogy károsítson bizonyos programot. Az emberi agy azonban sokkal bonyolultabb.


"Az agy titka titok marad. Senki nem tudja most, hogyan olvasható az információ az agyból. Hiszen százmilliárdnyi idegsejt közül melyikhez kell fordulni? Ez a feladat teljesíthetetlen az agykutatók számára is. Akkor mit tehet egy apró vírus, amely arra irányul, hogy valamelyik sejt genomjába beépülve újraalkossa magát? Ez irreális feladat, még a nagyon távoli jövőre is."


Alekszandr Kaplan szavai szerint rendkívül nehéz kialakítani szintetizált genommall rendelkező mesterséges szervezetet, amely hasonlítana az ésszerű lényre és maga is képes lenne „gondolkodni”.


Más szakemberek feltételezik, hogy elvileg nem zárható ki az ember viselkedésének irányítása speciálisan beprogramozott mikroorganizmusokkal. Vlagyimir Korovin, az Információs Csúcstechnológiák Ügynökségének igazgatója szerint, ami „korábban csak a fantázia terméke volt, most realitássá válik. "Mesterséges szerveket állítanak elő, olyan printereket, amelyek nyomtatják ezeket a szerveket” – állapítja meg a programozó.


Bármilyen távlatokat is rajzoljanak a tudósok, a szintetikus biológia eredményei kétségtelenek. Már elkészült az első baktérium, amelynek teljes egészében mesterséges a genomja. A tudósok olyan mikroorganizmusok kidolgozásán munkálkodnak, amelyek generálják a gyógyszereket, az élelmiszert, sőt még képesek elektromosság előállítására is.

Bejegyezte: SBG Buddha 




Lehullt a lepel a rejtélyes amerikai távozásról Szíria partjaitól - Orosz - amerikai rakétaháború "főpróba"



Lehullt a lepel a rejtélyes amerikai távozásról. Az egész nyugati világ hatalmas vereségként értékelte az amerikai hadiflotta távozását a szíriai partoktól. Sokáig rejtély volt, hogy miért is távozott olyan sietve az egész nyugati flotta, de most lehullott a lepel a távozás okáról.

Jól emlékezünk arra, hogy 2013. augusztusában egy közel 1500 halálos áldozatot követelő vegyi fegyver támadás történt Szíriában. A nyugat azonnal Asszad elnökre akarta fogni az esetet, azonban Moszkva jól tudta, és rövid időn belül bizonyítékokkal is alátámasztotta, hogy az országot felforgató terroristák használták a vegyi fegyvert. 

Az USA szenátusa megadta Obamának a felhatalmazást, hogy támadásokat hajtson végre Szíria ellen. A támadások azonban elmaradtak, és a nyugati világ legnagyobb csodálkozására az angol, majd amerikai hajók sebtében távoztak Szíria partjaitól.

Emlékeztek ? Akkoriban én is számtalan cikkben foglalkoztam a témával.... Sőt írtam, hogy meg fog indulni a támadás.... Aztán mégis nagy csend lett ....



De mi is az igazság ? 


Az, hogy az USA támadás egyáltalán nem maradt el. Azok után, hogy Obama megkapta a felhatalmazást, szeptember 3-án rakétatámadásokat hajtottak végre. A robbanásokról felvétel is készült, amely bejárta a világot, a sajtó pedig rejtélyes izraeli repülőgépes támadásról beszélt. Csapás ért egy katonai objektumot Damaszkusz mellett, valamint egy TV állomást Damaszkuszban. Halálos áldozatok is voltak mindkét helyen. Csakhogy történt valami. Mégpedig az, hogy a szibériai központban a rakétafelderítő kémműholdak jelezték az amerikai hajókról induló cirkálórakétákat. A műholdképek bizonyították, hogy az amerikai hadihajókról indultak a támadó rakéták. 


Moszkvában azonnal összehívták a hadsereg rakétaerőinek parancsnokait. Az ülés rendkívül rövid volt. Az adatok alapján a szakértők egyértelműen állították, hogy az USA a legmodernebb rakétákat használja, mert sebességük jóval nagyobb volt, mint a szokásos cirkálórakétáké, feltételezhetően azért, hogy - az orosz és szír légvédelem képességeit ismerve - ne legyenek képesek a rakétákat lelőni. Az orosz vezetés nem habozott sokáig. A közelben állomásozó orosz hadihajók parancsot kaptak, hogy minden NATO hajóról induló rakétát semmisítsenek meg.

Az elkövetkezendő órákban a technika harca zajlott. Amerikai hajókról további rakéták indultak, melyeket az orosz hadihajók légvédelmi rendszerei sorra leszedtek. A nyugat legrosszabb rémálmában sem álmodott arról, hogy az orosz légvédelem képes ezeknek a rakétáknak a lelövésére, ráadásul olyan távolságból, amilyen messze az orosz hajók akkor voltak. 



A NATO további rakétacsapásokra nem volt képes. Ez teljességgel alátámasztja, hogy miért is ácsorgott valaki teljesen véletlenül éppen akkor Damaszkusz melletti magaslaton kamerával a kezében. A becsapódásokat kellett visszajeleznie, illetve a világ közvéleménye elé tárni videomegosztókon, ahogy az el is kezdődött azonnal. Csakhogy a további becsapódások elmaradtak. Így gyorsan ki kellett találni az izraeli légicsapás mesét. Nem sokkal később a NATO felmérve, hogy hajói ezek után feleslegesen állomásoznak a szír partok közelében, távozásra adott parancsot.

A világ közvéleménye teljesen értetlenül állt a történések előtt. Ott állt a nyugat a teletrombitált vegyi támadás esetével, a világháló tele a szenvedő gyerekek képeivel, és a NATO eloldalog Szíria mellől. Hogy mi történt, arra nem volt semmilyen hivatalos magyarázat. 




Gyakorlatilag egy összecsapás történt az orosz és a NATO technika közt, amiben a NATO technika alulmaradt. Voltaképpen a hadihajók fő csapásereje leszerepelt. Ezek után az amerikai hadihajók már maximum csak halászhajóknak lettek volna jók a Földközi-tenger keleti csücskében, - hát jobbnak látták távozni. Ha ki akarjuk sarkítani a történéseket, akkor a szíriai háború ott és akkor dőlt el, azokban az órákban. Minden ami azóta történt és történik, már csak vergődés.




Israel & US give conflicting accounts of detected ballistic missile fired in Mediterranean



Forrás: SBG Buddha - VilagHelyzete
Fordítottam és kiegészítettem innen :
Disclose.tv
Telegraph.co.uk
Bejegyezte: SBG Buddh

RS-24 Yars Nuclear Intercontinental ballistic Missile Russia Russian army defence industry







Amerikai terroristák a vegyi támadás mögött(?) - Zajlik az evakuálás, felsorakoztak a hadihajók és menekülnek a civilek



BREAKING NEWS - UPDATE - AZONNALI FRISS HÍR - Változott a helyzet !!! 

Az előző cikket kellene ezzel kiegészítenem, mert változott az a helyzet, hogy Oroszország tétlen marad és a hadihajók Szíriától függetlenül állomásoznának a Földközi-tengeren! 
Teljesen friss információ:


Az oroszok eldöntötték a támadás utáni válaszcsapás tényét. 
Már csak arra várnak, hogy mikor indulnak meg a szövetséges bombázások. 

Ezt egy magas rangú tábornok jelezte, aki szerint az orosz tengeri flotta a térségben NEM mint szemlélő van jelen. Ez csak a közvélemény felé megy ki, mint hír. 

Mivel a szövetségesek megsértették az ENSZ határozatait, NEM elfogadását. 
Ráadásul bizonyíték van már nekik is a kezükben arra vonatkozóan, hogy az amerikaiak keze van a vegyi támadás mögött, ezért beavatkoznak ! Ez lett Putyin döntése ! 

+Szíriában és Törökországban már osztják a gázálarcokat ! Izraelben már mindenkinek van ! 


Hivatalosan a hír nincs kint még szerintem sehol......

(SBG Buddha) ..... 

Egy biztos, most nem kell sokat várnunk, hogy megtudjuk, mi lesz......



Kivárnak a nagyhatalmak - szombatig nem támadják meg Szíriát


 
- Valószínűleg amerikai hátterű terroristák követték el a vegyi támadást és Európa ellen is hasonlót terveztek, hogy ürügyet szolgáltassanak a támadáshoz. - írja a Reuters
- Nagy-Britannia bejelentette, hogy jogában áll csapást mérni Szíriára az ENSZ BT hozzájárulása nélkül
- Az orosz hadihajók megérkeztek és Törökországtól délre várakoznak
- Franciaország Szíriához küldte az egyik legújabb fregattot
- A szaúd-arábiai hadsereget harckészültségbe helyezték, a brit repülőgépek pedig Ciprusra készülnek
- "Izrael lángba borul, ha az USA támad" - közölte Irán. Katar már tele van amerikai katonákkal

AMERIKAI HÁTTERŰ TERRORISTÁK ÁLLHATNAK A VEGYI TÁMADÁS MÖGÖTT

EURÓPA ELLENI VEGYI TÁMADÁST IS TERVEZTEK



A damaszkuszi Four Season Hotel előtt sajtótájékoztatón bombaként robbantotta a hírt a szír külügyminiszter, hogy még az ENSZ vizsgálótisztjeinek is átadta azokat a hírszerzési dokumentumokat, melyek szerint az
 USA, Nagy-Britannia, Franciaország nyújtott segítséget a Damaszkusz mellett elkövetett vegyi támadáshoz az országban működtetett nyugati terrorista hálózatuk segítségével.

Mindez megerősíti a YahooNews korábbi dokumentumait, sőt....




A szíriai külügyminiszter szerint a bizonyítékok arra utalnak, hogy Európa elleni vegyi támadás lett volna a következő, amit a nyugat által működtetett terroristák elkövettek volna, hogy aztán Szíriára fogják a dolgot. A megszerzett amerikai kormánydokumentumok is erre utalnak, hogy az ő kezük van az egészben. 

A képen: kilátás egy vegyi támadás ellen védő maszkból két hasonló, "rókalyukban" bevetésre váró katonára.
  
Ha valaki nem tudná, januárban Szíria-ellenes cionista összeesküvést leleplező anyagot közölt a második legnagyobb brit lap - majd gyorsan eltüntette a cikket.



"Az Egyesült Államok támogatta, hogy vegyi fegyvert vessenek be Szíriában, majd Aszad rezsimjére fogják" - adta hírül a Daily Mail kiszivárgott levelekre hivatkozva, melyek egyikében a "védelmi" minisztérium egyik szerződéses vállalkozója azt írja, a tervre rábólintott Washington. 
A cikket megjelenése után néhány órával eltávolították, bocsánatot kértek, és 110 ezer font "kártérítést" fizettek a cégnek. Az eset még január végén történt, de a mostani események fényében nem elhanyagolandó adalékot jelent a kialakult helyzethez.

Obama többször egyértelművé tette, hogy a vegyi fegyver lesz az a "vörös vonal", aminek áthágása katonai akciót fog maga után vonni. 
A nagy-britanniai székhelyű Britam Defence két vezetője között zajló levélváltásból kiderül, hogy Washington engedélyezett egy olyan akciót, melynek során Katar pénzt adott volna a szíriai "lázadóknak", hogy vegyi fegyvereket vásároljanak - derül ki a lap cikkéből.
A december 25-én kelt levélben az áll, hogy 
a cég Líbiából származó, szovjet gyártmányú fegyvereket szállítana Homszba, ahhoz hasonlókat, amivel Aszad erői is rendelkeznek. Azt is hozzáteszik, hogy néhány ukrán emberüket is elküldenék, akik oroszul beszélnének egy általuk felvenni tervezett "bizonyító erejű videón".

A Daily Mailt a cikk közlése után beperelte a leleplezett cég, mire a lap bocsánatot kért tőlük a "rágalmazásért", nyomtalanul törölte a cikket (de persze ez a mai világban nem megy olyan könnyen, egy tárolt változat elérhető), pedig azt is megtehette volna, hogy frissíti a már meglévő anyagot a "cáfolattal", és egy megállapodás keretében még fizetett is nekik 110 ezer font "kárpótlást". Lépését a lap azzal magyarázta, hogy "kiderült": a levél hamisítvány volt.
(Persze mióta a brit titkosszolgálat az újságok pincéiben semmisítteti meg a bizonyítékokat, elég nehezen hihetők az efféle magyarázkodások.)
Az Infowars oldaláról, ahol a levél eredetileg megjelent egy német hekker munkája eredményeképpen, kiderül: a cég elismerte, hogy a két munkatárs náluk dolgozik, és hogy feltörték a levelezőrendszerüket, de tagadta a levelek eredetiségét.

FRISS HÍREK

Úgy tűnik, hogy a katonai beavatkozás napja Damaszkusz ellen el van döntve.

Az amerikai hadihajók megközelítették Szíria partjait, Nagy-Britannia bejelentette, hogy jogalapja van arra, hogy még abban az esetben is akciót indítson Szíria ellen, ha az nem nyeri el az ENSZ Biztonsági Tanácsának hozzájárulását.


A napokban az USA Szíria partjaihoz küldte a Mahan rombolót. Ez már a negyedik amerikai hadihajó, amely a Földközi-tengeren állomásozik. Ahogyan azt Charles Hagel elmondta, az amerikai hadsereg készen áll a Szíria elleni csapásra, ha Barack Obama erre parancsot ad.A francia katonai parancsnokság úgy döntött, hogy a Földközi-tenger keleti felébe küldi a Chevalier Paul fregattot – számolt be csütörtökön a francia Puen magazin. A hajó elhagyta Toulon kikötőjét.
Várhatóan a Földközi-tengeren az amerikai és brit hajókhoz és tengeralattjárókhoz fog csatlakozni, amelyek már Szíria közelében tartózkodnak.



Megérkeztek az orosz hadihajók is és Törökországtól délre várakoznak 






 

A szaúd-arábiai hadsereget harckészültségbe helyezték, a brit repülőgépek pedig Ciprusra készülnek

Szaúd-Arábia hadseregét teljes harckészültségbe helyezték a Nyugat országainak azon kijelentései kapcsán, hogy csapást terveznek mérni Szíriára.

Közben a média arról is beszámolt, hogy a brit légibázis a ciprusi Akrotiriben esetleg a légierő központi bázisává válhat a Szíriával szembeni hadművelet bekövetkezése esetén. 
A katonai repülőgépek hétfő óta érkeznek a bázisra, amely mintegy 160 km-re helyezkedik el Szíria partvidékétől.

Ezen kívül bizonyíték van arra vonatkozólag, hogy valószínűleg ”Tomahawk” rakétákkal fogják támadni Szíriát a Földközi-tengeren lévő hajókról.


Damaszkuszban nő a feszültség a várható katonai csapás miatt


A katonai vezetés elrendelte a Damaszkusz közelében lévő fontosabb katonai központok evakuálását.  A libanoni határnál a bőröndökkel megrakott autók kígyózó sorokban állnak.
A libanoni biztonsági erők szerint legkevesebb 6 ezer ember lépte át a határt csak az elmúlt 24 órában.





Forrás: Oroszország Hangja / Reuters / Yahoo / Infowars
Bejegyezte: SBG Buddha




A vírusok és a kvantumfizika házasságából születhet hatékonyabb napelem





A tudósok és a mérnökök már régóta dolgoznak azon, hogy feljebb tornásszák a napelemek hatékonyságát, de még mindig messze vannak attól, hogy megközelítsék a természet saját napenergia-feldolgozó módszerét, a fotoszintézist. Váratlan párosítás, a víruskutatás és a kvantumfizika együttese vihet közelebb ehhez a célhoz.
A fotoszintézisben a növények mindenféle emberi technológiánál sokkal ügyesebben, majdnem 100 százalékos hatékonysággal képesek felhasználni az összegyűjtött napfényt. Hiába egyre elterjedtebbek és hatékonyabbak, a mai napelemek a növényekhez képest jóval alacsonyabb, 50 százalék alatti hatékonysággal teszik csak a dolgukat. Az MIT kutatói – Angela Belcher vírusszakértő és Seth Lloyd kvantumfizikus vezetésével – egy új tanulmányban nem a legmodernebb napelemeket próbálták meg még jobban feltuningolni, hanem teljesen úgy irányból közelítettek:
Vasember napenergiára téríti a világot

Vasember napenergiára téríti a világot

Elon Musk harmadik cégéről gyakran megfeledkeznek a Tesla és a SpaceX árnyékában, pedig a Solar City szorgosan borítja be napelemmel a háztetőket. A cél a világ megváltása, de van még addig pár akadály.Tovább
génmódosított vírusokkal próbálják kihasználni a fotoszintézisnél megfigyelt kvantummechanikai hatásokat.
A fotoszintézis során a növény által felvett foton találkozik egy kromofór nevű receptorral, amely ennek hatására egy exciton nevű, semleges töltésű energiahordozó kvantum részecskét termel. Az exciton ezután kromofórról kromofórra ugrálva halad a reakciócentrumba. Ez az ugrálás viszont véletlenszerű és alacsony hatékonyságú lenne, ha nem használná ki a kvantummechanika lehetőségeit. De kihasználja, így az exciton valójában egyszerre több irányba is halad, és azt választja ki végül, amelyik a leghatékonyabbnak bizonyul. Ez viszont csak akkor működik, ha érvényesül a Goldilocks-hatás kvantumváltozata, a kvantum Goldilocks-hatás: a kromofóroknak pontosan a megfelelő távolságra kell elhelyezkedniük egymástól, se közelebb, se távolabb, különben nem jön létre közöttük a kvantumkoherencia.
Itt jön a képbe a vírus, amelyet úgy manipuláltak, hogy összekapcsolódjon egyszerre több szintetikus kromofórral. A kutatók ezután a vírus több változatát is létrehozták, mindegyiknél apró eltérésekkel a szintetikus kromofórok elrendezésében. Végül kiválasztották azt, amelyik a legjobban teljesített. Ezzel a módszerrel több mint duplájára tudták növelni az excitonok sebességét, amelyeknek hosszabb utat is sikerült megtenniük.
A rendszer egyelőre csak arra alkalmas, hogy demonstrálja a módszer működőképességét. A vírusok képesek összegyűjteni és utaztatni a fényt, de még nem képesek energiát előállítani belőle. Ha ezt sikerül megoldani (például a fotoszintézis mintájára egy mesterséges reakciócentrum létrehozásával), a rendszert számos területen lehetne alkalmazni. Például sokkal hatékonyabb napelemek előállítását tenné lehetővé.
A kutatást bemutató tanulmány a Nature Materials című folyóiratban jelent meg.




Szintetikus baktérium-DNS-t hoztak létre





A kaliforniai J.Craig Venter Institute kutatóintézet tudósainak sikerült mesterségesen előállítaniuk egy baktérium teljes genetikai örökítőanyagát. Ez jelentős áttörés a genetikában, eddig ugyanis csak vírusok DNS-ét sikerült szintetikusan létrehozni, ami sokkal kisebb, mint a baktériumoké.
A kísérletek végső célja, hogy képesek legyünk számítógépen megtervezni egy DNS-térképet, azt "kinyomtatni", majd egy sejtbe beültetve létrehozni a saját céljainknak megfelelő lényt - mondta a New York Times-nak az intézet alapítója és névadója, az emberi DNS-t feltérképező projektjével elhíresült John Craig Venter.
A Nobel-díjas biológus, Hamilton O. Smith által vezetett kutatócsapat egyelőre nem saját tervek alapján hozta létre a szintetikus DNS-t, hanem a Mycoplasma genitalium nevű baktérium kromoszómáit másolta le. A következő - és egyben a legnagyobb jelentőségű - lépés az lesz, hogy a szintetikus kromoszómát beültessék egy élő sejtbe, ami az első mesterséges élőlény megteremtését jelentené. Sikeres átültetést eddig csak a Mycoplasma baktériumok természetes kromoszómáival sikerült elvégezni, de a kutatók várakozásai szerint még 2008-ban képesek lesznek erre a szintetikus DNS-sel is.
A mesterségesen létrehozott génállomány 582 970 bázispárból állt, ami közel hússzor több, mint az eddigi legnagyobb szintetikus DNS. Ezt a csapat 101, egyenként 5-7 ezer bázispárból álló szekvenciából állította össze, amit hasonló kutatásokkal foglalkozó cégek készítettek el számukra. Az örökítőanyagban egyetlen gént változtattak meg, ami a baktérium fertőzőképességét kapcsolta ki (a Mycoplasma genitalium egyébként gyulladást okoz és szexuális úton terjed), és egy genetikai funkció nélküli plusz génszekvenciát, egyfajta vízjelet adtak hozzá, ami a DNS szintetikus mivoltát jelzi.
A szintetikus DNS előállítása egyelőre nagyon drága, bázispáronként nagyjából egy dollár a költsége, de Venter szerint ez az elektronikus csipekhez hasonlóan drasztikusan csökkenni fog a jövőben. Civil szervezetek szerint a szintetikus biológiát sürgősen szigorú ellenőrzés alá kell vonni, mielőtt tévedésből, vagy szándékosan veszélyes organizmusokat hoznak létre a tudósok.



Génmódosítás győzheti le a HIV vírust


Tudósok olyan mesterséges antitestet fejlesztettek ki, mely az immunrendszerbe integrálódva inaktiválja a HIV vírust. Tulajdonképpen nem védőoltás ez, hanem biotechnológiai vívmány.
A Scripps Research Institute-ban Dr. Michael Farzan által kifejlesztett molekula szintetikus géneket visz a szervezetbe. Eddig sikerrel módosította a HIV-fertőzött kísérleti majmok izomszöveteiben a géneket, hogy a sejtek felvehessék a harcot a HIV vírus ellen. A majmokat az újbóli megfertőződéstől is megvédte az immunoprofilaxisnak (azaz immunmegelőzésnek) nevezett beavatkozás.
A gyógyítás eme formája voltaképpen génterápia, melynek során a tudósok izolálják azokat a géneket, melyek erős antitesteket képeznek, s ezeket a géneket juttatják be a testbe. A befecskendezett gének beépülnek a sejt génszerkezetébe és ugyanolyan erőre tesznek szert, mint izolált állapotban. (Az izomba adagolás azért is érdekes, mert ezek a szövetek általában nem termelnek antitesteket.)
A kutatók az Ebola, a malária, az influenza és a hepatitisz ellen is bevetik a módszert, írta a The New York Times márciusban. A kísérleti egerek 80%-ában immunitást okozott a maláriával fertőző szúnyogcsípés ellen a mesterséges antitest.
Tesztelés a tudás anyja
(fotó: freeimages.com)
Áttörést hozhat a gyógyításban a génmódosítás?
Új távlatok nyit a biotechnológiában és a mezőgazdaságban a tudósok által munkára fogott CRISPR-molekula: ez képes belépni akár egy vírus DNS-ébe és kivágni belőle a kívánt szegmenst.Meggyógyítottak már vele egeret és módosítottak vetőmagokat is.
Néhány héttel később, 2015. április elején a Nature szakfolyóiratban megjelent tanulmány már arról számolt be, hogy 2014. február óta HIV-pozitív személyek nagy adagban kapták az új ellenszert, mely “mélyreható” javulást eredményezett. (E dolgozat ismertetésekor a BBC “klónozott emberi fehérje” kifejezéssel írta le a szintetikus géneket. Az antitestek ugyebár fehérje-alapú képződmények.)
Ami fontos, hogy a HIV több törzsét is sikerrel győzték le az antitestek. A baj azonban az, hogy a HIV köztudottan gyorsan mutálódó vírusfajta, ezért a tudósok azt javasolják, hogy az orvosok a jelenleg hozzáférhető antiretrovirális gyógyszerekkel együtt alkalmazzák a génterápiát a HIV-pozitív betegeken.
A “széleskörűen semlegesítő” antitesteket eredetileg a philadelphiai gyermekkórházban kezdték használni vakcinához hasonló hatás eléréséhez a hemofília (kóros vérzékenység) megszüntetésére. 2009-ben jöttek rá, hogy a HIV majmokban működő változata (illetve víruselődje), a SVI gyógyítása is hatékony lehet e módszerrel.
A módszer jelentős fordulatot jelent a génterápiában, mely eddig a hibás gének -jól működő változattal történő- behelyettesítésére koncentrált.
Vakcina-elv
A hagyományos vakcinák gyengített vagy halott kórokozókat juttatnak a szervezetbe (sőt olykor csak annak molekuláris részeit), s jelenlétük érzékelése készteti az immunrendszert arra, hogy antitesteket állítson elő a legyőzésükre.
A himlő és a rubeóla (kanyaró) elleni oltások majdnem teljes védettséget okoznak.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése