2016. július 11., hétfő

Téged sem az eszedért szeretünk Lajos !!!!








Téged sem az eszedért szeretünk 

Lajos !!!!








Matolcsyék akár 20 évet is kaphatnának 

2016. 04. 27. 24.hu 
Magyar György az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, önmagában az unortodox gazdaságpolitika még nem volt büntetőjogi kategória, de az, amit tudunk a jegybanki alapítványok pénzügyeiről, az megvalósíthatja akár a hűtlen kezelést is,
amit elég rendesen tud büntetni a törvény, mert nagyon nagy összegről van szó. Magas az érték, öttől tízes kategória. Ha egyszer valaki ezt megállapítaná, de emögé tennék egy gyors kérdőjelet.
De ha ne adj' isten ezt bűnszövetségben vagy bűnszervezetben követnék el, az már talán öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetendő lehetne.

Matolcsyék akár 20 évet is kaphatnának

Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója szintén bűnügyről beszélt. 
Ez tényleg bűnügy. Talán lehet azt is mondani, hogy ez az egész konglomerátum, amit a jegybank maga köré létrehozott alapítványokból, ez innen szemlélve leginkább valamiféle bűnszervezetnek tűnik.
Nem is az a bűnös magatartás, hogy az alapítványok vagyonát olyan célokra fordították, ami még az alapítványok nagyon gumírozottan megfogalmazott feladataival sincsenek összefüggésben, hanem magának a közpénznek az ellopása tűnik bűnösnek. Ezek a pénzek, ez a pár százmilliárd forint nem kerülhetett volna az alapítványokhoz.

Előre megfontolt szándékkal? 

Ligeti Miklós szerint visszamenőleg nézve a történetet, az alapítványokat éppen azért hozhatták létre, hogy a jegybank pénzeit ellenőrzés, közbeszerzés nélkül tudják célba juttatni. Az alapítványok valójában eszközei voltak "a hűtlen kezelés, sikkasztás, hivatali visszaélés" háromszögében elhelyezkedő pénzosztásnak. 

Magyar György szerint nem állja meg helyét az az érv, hogy az MNB-nek már nincs köze az alapítványokhoz, mert azok önálló jogi személyek. Van köze. 
Odaadta azt a közpénzt, amit rábíztak. 

Az ügyvéd szerint megállhat a hűtlen kezelés, hiszen az MNB úgy vette le kezét az MNB alapítványairól, hogy közben azok kuratóriumaiban csak bizalmi emberek vannak, a jegybank vezetői, döntéshozói ülnek a felügyelőbizottságokban, "ami már maffiaszerű". A TI jogi igazgatója ennek kapcsán emlékeztetett rá, hogy a végjátékhoz az Orbán-kormány is segédkezett, amikor megpróbálta az alapítványi pénzeket titkosítani. Magyar György szerint egy őszinte, feltáró jellegű beismerő vallomásnak felelt meg, ahogy próbálták az adatokat egy törvénnyel titkosítani. 
Ez maga elég ahhoz, hogy ráutaló magatartásukkal beismerjék, hogy olyan adatokat hordoznak ezek a szerződések, amelyek nem tartoznak az állampolgárokra."

Rabruhás M. Györggyel van tele a város

Igen is kötelezzék a parlamentet , hogy vegye vissza a monetáris jogot a bankárkaszttól , mivel 50 % + 1 fős törvénnyel ezt megtehetjük , és ha ők nem tudják gyakorolni a jogainkat , hát mint Izlandon akasszanak fel egy pár bűnözőt amiért ezt az országot padlóra küldték !!!

Hadházy Ákos


Matolcsy tarthat a lincseléstől.” – mondta Hadházy Ákos az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A módszerek ugyanazok: a tanulmányok, a work-shopok, a továbbképzések, amelyekre akármennyi pénzt ki lehet fizetni, reagált az LMP antikorrupciós szakszóvivője a jegybank alapítványi költései körüli botrányra. Az LMP a jegybankelnök lemondását és az MNB alapítványainak megszüntetését követeli.
atv.hu
Kevesek vagytok ti ahhoz , bár igaz , hogy lophatnának kevesebbet , főleg ha azt látom , hogy a családokban a gyerekek éheznek , míg ti ott fenn lukszus villára kikötőre szigetekre vadásztok !!! , de nem vagyok meggyőződve arról , hogy , ha ti lennétek hatalmon nem ugyanezt csinálnátok !!! Amig nem lehet vissza hívni ezeket az állami gondozott politikusokat a helyzet csak akkor változna , ha vennénk a bátorságot , és a népellenes törvények elfogadása miatt rájuk gyujtanánk a házukat , melyet úgy is az össze rabolt nemzeti vagyonunk része volt , és így a számonkérés biztos meg is történne a vakolók nem usznák meg , hogy kitudja hányadszor de sokszor eladták ezt az országot !!!




A TEK állta el a devizahitelesek útját



A Kúria épületétől Budára vonultak a tüntetők a devizahitelesekről szóló bírói döntés után. Körülbelül nyolcvan-százan indultak, de sokan lemorzsolódtak. Több tucat rendőr kíséri őket. Orbán Viktor háza a cél, de a TEK lezárta a kormányfő otthonának környékét, a tüntetők megakadtak a rendőrsorfalon.
Nagyjából százötven tüntető várta már délután egy óra óta a Kúria épülete előtt, hogy ítéletet hozzanak a devizahitelperben. A Kúria a múlt héten kezdte tárgyalni azt az ügyet, amelyet az adós másodfokon megnyert az OTP Bankkal szemben.
A tüntetők kissé megfogyatkozva, három óra után nem sokkal indultak el mintegy nyolcvanan az épület elől, a cél Orbán Viktor háza volt, ahogy azt korábban ígérték. A Terrorelhárítási Központ bejelentette, hogy délután négy órától "a szükséges ideig, de legkésőbb augusztus 4-én éjfélig" lezárják a Cinege utca, azaz a miniszterelnök házának környékét. 
Este hat után értek a Cinege utcába a tüntetők, de a útzárlat láttára megálltak. Beszédeket tartottak, volt, aki azt emlegette, "Orbán, nem ezt vártuk tőled", és tanácskoztak, visszaforduljanak-e. A meleg és a hegymászást nem mindenki viselte jól, egy ember elájult, hozzá mentőt kellett hívni. Egy kisebb dulakodás is kialakult a rendőrök és a tüntetők között, de nem volt komolyabb ütés tudósítónk szerint.
Lévai Anikó, a kormányfő felesége kiment a tüntetőkhöz, akik elmondták neki, hogy Orbán Viktor megígérte, senkit nem hagynak az út szélén. Lévai Anikó erre megígérte, átadja az üzenetet. Hét óra után nem sokkal már csak tucatnyian maradtak, a tüntetésnek vége volt.
A devizahiteles tüntetők menetét körülbelül húsz rendőr kísérte, több rendfenntartó ment a csoport mellett is. A vonulók élén egy Koppány csoport feliratú autó haladt. Többen Árpád-sávos zászlót, magyar zászlót vittek. A tüntetők antiszemita rigmusokat skandálnak, három-négy embernél volt mini megafon, ezek segítségével elhangzott az is, hogy "reszkessetek kutyák", és hogy "elővesszük a fegyvereket".




Kissé összekaptak, de komoly összecsapás nem alakult ki a rendőrökkel
Fotó: Tuba Zoltán - Origo
Korábban a Szent István körútra kiérve világossá vált, hogy a demonstrálókat engedik az úttesten vonulni, jelentette tudósítónk. Az autóforgalom a menet környékén leállt. A Vígszínháznál a kiülős helyeken sörözőket megpróbálták rávenni a tüntetők, hogy menjenek velük, de senki nem csatlakozott hozzájuk. Sok támogatást egyébként sem kaptak a körúton, egy idős hölgy azt sérelmezte, hogy a vonulók miatt lekési a vonatát, egy másik nőnek az Árpád-sávos zászlók nem tetszettek.
A demonstrálók rendbontás nélkül öt órára eljutottak a Kútvölgyi lejtőig, ott értesültek a Cinege utca lezárásáról, de egy gyors szavazás után továbbindultak. Ekkor mintegy 60-an lehettek.





Vonulnak a tüntetők
Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az ítélettől az indulásig

A demonstrálók a Kúria délután kettő körül meghozott döntéséről értesülve arról kezdtek beszélni a megafonba, hogy a bíróság nem tisztességes, "a szív helyett a zseb győzött", illetve, hogy "elég öt embert lefizetni, hogy a Kúria a bankok javára döntsön".
Egy nő ekkor kikapta az aktuális beszélő kezéből a megafont, és azt mondta, innentől kezdve nem vállal felelősséget a rendezvényért, ami történik majd, az mindenki saját felelőssége. A tömeg a Kúria épülete felé fordulva azt kezdte skandálni, hogy "kurva anyád, kurva anyád", és zúgott a "nem hagyjuk, nem hagyjuk" is  - jelentette a helyszínről tudósítónk, aki szerint kisebb zűrzavar támadt, amikor az egyik szónok közölte, ő úgy tudja, a javukra döntött a Kúria. A tüntetők ekkor kis ideig tanácstalanul kérdezősködtek egymástól.
Az emberek három óra előtt nem sokkal indultak el, előtte felszólították a rendőröket, hogy az azonosítójukat jól látható helyre tegyék. A szónokok közben azon méltatlankodnak, hogy a demonstrálók túl békésen veszik tudomásul az ítéletet, "mintha nem is az otthonuk múlna rajta", illetve, hogy "a Facebookon sokkal többen ígérték, hogy eljönnek". 




A Koppány-csoport tüntet a Kúria előtt
Fotó: Tuba Zoltán - Origo
A Koppány-csoport elnöke, Balogh Béla az Origónak még az ítélet előtt azt mondta, hogy az ítélettől függetlenül mindenképp Orbán Viktor háza elé vonulnak délután. Ha számukra pozitív ítélet születik, akkor a kilakoltatások azonnali leállítását követelik a miniszterelnöknél, ha pedig a bank javára dönt a Kúria, "akkor érthető, miért tüntetünk Orbán házánál" - mondta az elnök.
Kettő óra, vagyis még az ítélet előtt a tüntetők lejátszották a himuszt, és percekig skandálták, hogy "nem fizetünk uzsorát, nem fizetünk uzsorát". Előkerült egy fából összetákolt akasztófa is, amely két bábu lógott. Mindkettő nyakába táblát akasztottak, az egyikre azt írták, "korrupt, szar alak vagyok", a másikra pedig azt, hogy "végrehajtó vagyok".
A tüntetők a rendőröket folyamatosan provokálták. Egy férfi a Kúria bejáratánál álló rendőröket arra kérte, hogy fogjanak vele kezet, de ez nem történt meg. Egy Koppány-csoportos nő pedig azt kiabálta magából kikelve, hogy "tudjuk, hogy ti is szar helyzetben vagytok, százezer a fizetésetek, miért nem álltok mellénk?". A rendőrök faarccal álltak, és nem reagáltak.
Ne vonulgassatok inkább molotov koktélokat dobáljatok !!!!!
Így , még a bankárok is csak röhögnek a pofátokba , és a terror elhárítást küldik rátok , hol ott a terroristák Ők maguk !!!!!


Alapítványi rokonság - összegyűjtöttük a Matolcsy-Szemerey család érdekeltségeit



A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fél tucat alapítványánál csak egy Szemerey van, a nagyvállalkozó Szemerey Tamás felesége, Szemerey Gabriella. Ő pont a legfajsúlyosabb alapítványnál, a 60 milliárd forintos vagyonú Pallas Athéné Domus Animae Alapítványnál igazgató, ahol a kuratórium elnöke a férje unokatestvére, Matolcsy Györgyjegybankelnök. Utóbbi a 30 milliárdos vagyonú kecskeméti Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány kuratóriumában is tag.

Szemerey Gabriella igazgatósági tag további két, MNB-alapítványok által gründolt ingatlancégben, a Pallas Athéné Domus Optima Befektetési, Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Zrt.-ben és a Vörösmarty téri, egykor a Luxus Áruháznak is helyet adó épületet birtokló Kasselik-Ház Ingatlanfejlesztő Zrt.-ben. Alig két és fél hónapig a szintén az alapítványok által létrehozott Ferida Zrt. igazgatóságában is benne volt Szemerey Gabriella, ám január elején távozott, még azelőtt, hogy az alapítványok 20 milliárd forinttal feltőkésítették a céget. Állításuk szerint azzal a céllal, hogy abból külföldi befektetéseket hajtsanak végre – azt a Világgazdaság érdeklődésére tagadták, hogy az MKB Bank vételére az MNB által kijelölt két, a semmiből felbukkant magántőkealap egyikébe helyezett volna pénzt a Ferida.
Pedig Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere a Világgazdaság információi szerint jól ismeri Jaksa Jánost, aki az MKB egyik vevőjelöltjének, a 31 milliárd forintos Metis magántőkealapnak gyűjt forrást. Ők ketten több rendezvényen is együtt szerepeltek, 2013 júniusában például a növekedési hitelprogramról szóló kerekasztal-beszélgetésen. Ennél is erősebb kapocsnak tűnik, hogy még gazdasági ügyekért felelős alpolgármesterként Szemereyné intézte a Kecskemét Fejlesztéséért nevű kötvény ügyeit, amelynek kibocsátását Jaksa munkaadója, a Raiffeisen szervezte.
Szerző: VG

A zsidók nagyon rád szálltak , nem úgy táncolsz ahogyan ők fütyülnek , kár hogy csak egy segged van , mert három lovat nem tudsz megülni egy seggel !!!










Még újabb 32 stadion épül


Na – na , hogy ott fogják a betegeket gyógyítani , igen miz vagy úgy meghökkenve e koncentrációs táborokban lesztek elaltatva , és az égetőban óránként 300 halottat füstölnek majd el !!!. Most kezdődik nálunk is a hadgyakorlat , hogy hogyan milyen intézkedéseket kell hozni a zökkenő mentes működtetésükhöz , a birodalmi Amerika katonákat , és megfigyelőket küld az hadgyakorlat lefolyásának a megfigyelésére !!!!

Picinyem !! Amerikában az átnevelő koncentrációs táborokban koporsókat is felhallmoztak , de nálunk ez nem átnevelő tábor lesz , hanem megsemmisítő tábor !!! A mi pénzünkön húzzák fel a mi szemünk láttára , és a mi kárunkra , és csak akkor ébredünk majd fel , mikor a beüzemelés meg fog történni , és gyanus lesz hogy egy egy szomszédod máról holnapra nyomtalanul eltünik a környezetből , és rá jösz , hogy te következel , érted égetik a kemencét !!! Bár ne így legyen , de minek egy kétezres településre huszezer fős stadiont létesíteni !!!!!??????, ,,hol ott az egészségügy , az oktatás a béka picsájában van , a társadalomból közmunkások rabszolga társadalmát csinálták , a családok feje felül a házukat elvették , a gyerekek éheznek , és fáznak , a jövő generációja lennének ők , de nem kell , hisz emberhez méltó bánásmód sem illeti meg őket , mert akkor nem jutna lukszus villákra , kikötőkre , szigetekre , . és akkor még a slepp is követelőzik , hogy ez nekik is jár !!! Nektek mi jár ??? a halálhoz való jog !! Igen , de mi volna , ha úgy mennétek el , hogy legalább négy öt , helytartót is a másvilágra küldenétek !!! Előbb , vagy utóbb csak elfogynának a díszmagyarba öltözött MOSZAD ügynök politikai maffiózóink kik állami gondozottként tengetik életüket , hát donjatok rájuk egy – két molotov koktélt , mert másként nem lesz számonkérés , hisz a vezénylést a vakoló páholyok intézik !!!!



Orbánra hivatkozva a tervezettnél sokkal 


nagyobb stadion épül Tatabányán





Lagzi Lajcsi kórházba került




Ezt már Lajcsi sem birta , és a méreg úgy elöntötte , hogy kórházba került !!!!!







Kiderült, honnan vette Döbrögi a Várba költözés ötletét


Posted on 2016-04-26 by Admin
A legendás Jancsó-filmek két hőse, Pepe és Kapa egyik bizarr párbeszéde majd húsz év után igazsággá vált.
Az 1999-es “Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten” volt az első Jancsó-film, ahol láthattuk az azóta kultstátuszba emelkedett Kapa (Mucsi Zoltán) és Pepe (Scherer Péter)-párost, de azt sosem hittük volna, hogy bizarr, és nem ritkán trágár párbeszédeik egyike, a Hidas műsor részlete valósággá válhat:

Több, mint másfél évtizeddel később aztán kiderült, hogy Orbán a Várba költözik, – sőt, a volt karmelita kolostor épületére hatalmas erkélyt is építenek neki, hogy néha jól megtekinthesse majd a várost –, ezzel pedig eljött az idő, hogy jól ráillesszék a jelenetet Orbán Viktor szájára. A Korrektura Var nevű YouTube-felhasználó egy Bayer Zsolt-interjút használt hozzá, tökéletes eredménnyel:

Reméljük, egy Ászokot azért bekaptak a döntés után mindenképp!
(Forrás: 24.hu)

A Vár börtönében van a helyed Orbán Viktor!

HABONY
Még hogy terasz, meg kilátás, meg költözés! Más nem kell? Mire gondoltál mikor megfordult a fejedben az a képtelenség, neked csak a Várban van meg az a megfelelő hely, ahonnan aztán szépen tovább folytathatod az ország kirablását? Nem elég nagy már ehhez az irodád az Országházban? Nem tetszik onnan a kilátás? A Duna másik partjáról jobban látod a felcsúti birodalmad? Ki a fenének képzeled magad?
Orbán Viktor vagy az ország ideiglenes miniszterelnöke, aki mára már végképp elvesztette a kapcsolatát a mindennapokkal. Egy akarnok, egy zsarnok, egy hatalom bűvöletében élő mániákus hazudozó lett belőled, akinek már rég elment a józan esze. De ugyanakkor egy közönséges tolvaj is vagy a legrosszabb fajtából. Mert azoktól veszel el akik maguk is rászorulnak a támogatásra, akik bérből és fizetésből élnek, akiknek tanulni kellene, akik már ledolgoztak egy életet. Elveszel tőlük ellátást, csökkented a munkabért, emeled az adókat, butítod az oktatást, kivérezteted az egészségügyet. Adsz helyette stadionokat az üres lelátóknak, földet a haveroknak, trafikot a híveknek, hazugságot tündérországról rezsicsökkentéséről. Mert megteheted.Hiába is próbálna az ember a józan eszedre hatni hogy állj meg, el fogsz esni, te nem az a fajta vagy akinek pont elég az ami van neki, vagy amit becsületesnek mondott munkával megkeresett magának. Neked végül is egyik fogalom sem az erényed. Te mondtad nem vagy vagyonos ember, de nagyon hülyének kell lenni ahhoz ne tudja azt a józan eszét használó, minden Mészáros Lőrinc, Garancsi István, Andy Vajna, Rogán Antal, L Simon László mögött ott vagy. És a többi mögött is ott vagy akiket most nem említ a felsorolás, meg az olyan képviselő is te vagy aki még a mosógépet is állami segítséggel veszi a mamának, vagy aki szerint mindenki annyit ér, amennyije van. Neked köszönhető hogy egy elmebeteg irányítja a magyar jegybankot, és onnan tonna számra talicskázza ki a közpénzt a családi és baráti cégeknek. Közpénzt! Felfogod? Nem a te pénzed, ez mindenki verítékkel megkeresett adója amiből te, és a hozzád hasonlók most olyan jól élnek. Azt azért ne gondold ez így is marad.
Mert szerinted most minden rendben van, az ország szépen elősegíti a családod saját lábon állását. Ha valakinek ez nem tetszik akkor még több földet szerzel magadnak, ehhez csak pár törvényt módosítasz, és akkor már minden rendben van hiszen az akaratod érvényesült. Ha valakinek nem teszik a kisvasutad,akkor azt meghosszabbítod ameddig a szem ellát. Ha valakinek nem teszik ahogy az országot irányítod akkor azt le haza árulózod, és ellenséget csinálva belőle ezzel igyekszel elterelni a figyelmet az újabb magadnak megnyert közbeszerzésről. Ha valakinek nem tetszik az állam túlzott beavatkozása az oktatásba, ami a jövő, az egészségügy szétverése, ami az élet, akkor azt megfenyegeted a hallgatásra, kirúgod az állásából és minden rendben megy tovább. Hát nem.
Nálad lehet az igazságszolgáltatás vezetőjének a póráza, és azt úgy rángathatod ahogy szerinted ma neked meg lehet úszni az általad elkövetett gaztetteket. Nálad lehet a közszolgálatban dolgozók vezetésének a hatalma az általad kinevezett emberek feltétel nélküli hűségének a segítségével, így szerinted azt tehetsz az országgal amit csak szeretnél. Nálad lehet a törvénykezés kizárólagossága melynek segítségével úgy csinálhatsz mintha a jog melletted állna mikor lerabolod az ország gazdaságát a magad és haverjaid hasznára. Neked dolgozhat Habony Árpád és csapata, akik annyiszor mondhatják el az ország jobban teljesítését, amennyi fehér por felszívódik az orrukon. Azoknak még beszélhetsz mellé ha arról kérdeznek ami valójában történik az országban, akik jelenleg még hisznek a meséidben. A többi már tudja ki vagy, és hol fogod végezni.
Elvettél ettől az országtól annyi lehetőséget, és a benne élők jelentős részétől magadnak annyi anyagi javat, hogy ne úszd meg ép bőrrel a következményeket. Szétverted a közösségbe vetett hitet az ellenségeskedés szításával, elvetted a választás tisztaságának lehetőségét, lenyúltad a magánnyugdíjat, egymás ellen fordítottad a másként gondolkozókat, megaláztad a gyengét. Elloptad a földet, a trafikot, minden támogatást a saját udvari bolondjaidnak adtál. Elüldöztél nagyon sok szülőt, gyereket, unokát a megélhetésért, és akiket már ki is zártál az országból lakosságából mint szavazókat. Visszavitted az országot a rendszerváltás előtti központosításba, bele akarsz szólni a magánéletbe, szabályozni akarod a szabad gondolkodást, cselekvést.
Nem vezetője vagy az országnak, hanem kirablója.
Köztörvényes bűnözőket megszégyenítő alapossággal loptad el annak megtakarítását, vetted el lehetőségét a saját munkával való boldogulás elől, osztottad szét a magad haverjainak a gazdasági javakat. Megszálltad az országot egy téves eszme által, ami abból áll te mindent jobban tudsz, és csak az a jó, amit te csinálsz, vagy engedsz hogy csináljanak. Tagadhatod a vagyonod, tagadhatod a kastélyod, védheted a védhetetlent, egyszer minden mese véget ér. Bújhatsz rendőr sorfal mögé, építhetsz nagy falat a földed köré, lehet rezsi csökkentett áram is a kerítésbe, a jog amit te alkottál magadnak nem fog megvédeni az elszámoltatáskor. Mert az a jog amit te alkottál magadnak törvényes ugyan, de ugyanakkor nem igazságos, és nem elfogadott a mindennapi életben. Azok a te törvényeid, magadnak alkottad. Az ezen való változtatás törvénye azonban majd tisztességes is lesz ahol a bűn az bűn, a tolvaj az tolvaj, és te az alapján fogod leülni a maradék életed a rács mögött.”
(BANDITA)
Köszönjük olvasóinknak a témákat.
Bal-Rad komm: Kiegészítésül CSAK annyit fűznénk a két témához: NEM CSAK DÖBRÖGI…! Talán ő a leglátványosabban, és a legszemtelenebb módon. De tettestársai is vannak/voltak szép számmal.
AMI PEDIG A LEG LÉNYEGESEBB: NEKÜNK KÖSZÖNHETŐEN! Hiszen mi választottuk meg őket!


Hány vár állot ott , most kőhalom , kedv

 és öröm röpködtek ...




Hol gyár állt, most hűlt helye! 


(Valahogy igy veszett el 


Magyarország)



Posted on 2013-05-06 by Admi
nCukorgyár | A legendás gyár nem érte meg a 100. életévét, ma már a helye szinte sóval van bevetve. A lokálpatriotizmus hozta létre, a globalizmus szüntette meg.Az 1914-ben beindult szolnoki cukorgyár szinte dacból született a mindenható hazai cukorkartell fennhatóságával szemben. A világ más tájain jórészt maguk a répatermelők építettek cukorgyárakat, ezzel szemben nálunk ezen a területen a nagy hatalmú hatvani Deutsch család uralt mindent.Ennek ellensúlyozására fogtak össze a helyi gazdák Horthy Szabolccsal, a később hősi halált halt főispánnal és a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Gazdasági Egyesülettel, megszerezve az ügyben üzletet látó Pesti Magyar Kereskedelmi Bank támogatását is, aminek vezetője az a Weiss Fülöp volt, akinek neve a mai OTP árkádja alatti emléktáblán olvasható. Az egész gyártörténet felfogható valamiféle lázadásnak is, ahol több kevesebb sikerrel a munka próbált szembeszegülni a tőkével. A város ingyen telkén indult az építkezés, s 5500 holdnyi répaföldre a gazdákkal is megkötötték a szerződést. A gyárat a prágai Viktor Benes építette fel. Az új üzem átlagban 250 embert foglalkoztatott, ami répaidényben felment akár 1200-1400 főre is, sokat javítva a szolnoki munkalehetőségeken.A nehéz indulást követően végül a szolnoki cukorgyár kisebb-nagyobb megrázkódtatásokkal gyakorlatilag folyamatosan működött a rendszerváltásnak nevezett talányos folyamat lezajlásáig, ami jószerivel az egész, rengeteg embernek kenyeret adó, az országnak tisztes bevételt hozó hazai cukoripar fölött megkondította a lélekharangot. Mára minderről néhány fotón, egy színdarabon, sokak személyes emlékein kívül csupán az a néhány épület beszél a mának, ami még elkerülte e szép múltú ipari emlékünket elsöprő pusztítást.
– Máig hiányzik annak a két kéménynek a látványa, amelyeket néhány éve robbantottak le – emlékszik vissza a Halász Lászlóné. – Nem is beszélve arról az illatról, amely bejárta a környéket, amikor készült a cukor. Az a finom cukorillat… Soha nem felejtem el. A családunk története részben összefonódik a gyárral. Édesapám fuvarosként dolgozott a gyárban kampány idején, valamikor a harmincas években. De jött a háború, és az megváltoztatott mindent. Emlékszem, miként alakult át a munkások lakta épülettömb a zsidók gyűjtőhelyévé. Édesanyámmal gyakran jártunk arra a rokonokhoz, láttam szerencsétleneket a kemény télben fagyoskodni a szabad ég alatt. Ekkor történt meg az a gyilkosság is, amelyet soha nem tudok kitörölni az emlékezetemből. Egy asszony megszökött, de nem jutott messzire, pár száz méter után elfogták az őrök. Nem kegyelmeztek neki, egy tiszt elővette a pisztolyát és a földön térdelő asszonyt főbe lőtte ott, mindenki előtt, példát statuálva ezzel. Ezt gyermekként megélni szörnyű volt – meséli.
Az egyik gyárkémény robbantása. Fotó: Mészáros János
Az egyik gyárkémény robbantása.
Később családjával a gyár melletti utcák egyikében vásároltak telket és építettek házat. Férje a gyárban kezdett dolgozni gépkocsivezetőként. Később lányai is munkát vállaltak kampány idején, hiszen akkor mindig szükség volt munkaerőre.
– Az itteni házakban lakók szinte mind a Szolnoki Cukorgyárban dolgoztak, vagy a közeli papírgyárban – folytatja. – Igazi elővárosi élet volt itt, háztáji gazdálkodással. Mindenhol volt baromfi, disznó. Az évenkénti két-három disznóvágás alkalmával a munkahelyi barátok segítettek némi kóstolóért és az elengedhetetlen szíverősítőért. Egyébként nagyon sajnálom, hogy ez a fajta mentalitás kiveszett az emberekből. Akkor elég volt szólni, ha segítségre volt szüksége valakinek, és már jöttek is önként. Fizetséget soha nem fogadtak el, de egy jó ebédet, vagy pár üveg sör soha nem utasítottak vissza a fiúk – nosztalgiázik nevetve.
A Szolnoki Cukorgyár, amikor még létezett. Fotó: Csabai István
A Szolnoki Cukorgyár, amikor még létezett.
Az igazi kisvárosi idill kialakításáért a gyár vezetősége is mindent megtett. Megépült a focipálya, amelynek egyik részén salak, másik része füvesítve volt. A betonpályán az öregfiúk vívtak rendszeresen ádáz csatát a házibajnokságokon, ami után a közeli strandfürdőben lehetett pihenést találni az egész családdal. Nem lett volna igazi gyár, ha nem lett volna a kijárat közelében egy kocsma. A mindenki által csak „Faházként” emlegetett bisztróban a műszakok után megtalálható volt mindenki, az egyszerű segédmunkástól kezdve az igazgatókig.
– Jól emlékszem, mennyire megviselt mindenkit, amikor az egyik utcabeli gyári munkást baleset érte – folytatja történetét az asszony. – Kora reggel történt az eset, egy műszaki hiba miatt forró cukorlé ömlött rá. Teljesen összeégett, hiába szállították fel azonnal a fővárosba, az életét már nem tudták megmenteni, ott halt meg. Sokan gyászolták – jegyezte meg szomorúan.
A majális is jó hangulatban telt, a vezetés együtt ünnepelt a munkásokkal. Libárdi Géza archívum
A majális is jó hangulatban telt, a vezetés együtt ünnepelt a munkásokkal
Mint ahogy a szocializmus idején oly gyakran előfordult, nagyban ment a fusizás. Mindig lehetett tudni, kinek kell szólni, ha olcsón kellett beszerezni valamit, vagy mesteremberre volt szükség. Sok minden kikerült a gyár kerítésein kívülre, amelyből sokan bővítették a házukat, garázst, melléképületet építettek. A nyolcvanas években indult földgázosítási programban sok helyen sok jószívű barát és a gyár anyagkészletének segítségével sikerült „bevezetni a gázt a házakba.”
– Össze sem lehet hasonlítani azt a miliőt, ami abban az időben tapasztalható volt ott a gyárban – idézi fel emlékeit Libárdi Géza, aki középiskolásként került a gyár focicsapatához. – A cukorgyár, a többi akkori nagyvállalathoz hasonlóan egy baráti, már-már családi közösség volt. Engem kezdetben csak a sport kötött a cukorgyárhoz, majd a középiskola után a hőerőműben kaptam munkát.
Ott tartózkodásom felét itt töltöttem, később egy kisebb üzemegységben, az urebetin üzemben dolgoztam, amely a feldolgozott répaszeletből készített állati takarmányt. Így lettem ennek a közösségnek a tagja. Rendkívül sok közös program kovácsolta össze az ott dolgozó embereket, mondhatom szinte mindig volt valami, ha más nem, a közeli Faházban gyűltünk össze. Kirándultunk, amelyre ott volt a céges autóbusz, rendszeresen jártunk Diószegre, a testvér gyárba, ahol közös sport- és társasági életet éltünk – mondja.
A megyei első osztályban kiválóan teljesített a focicsapat. Volt, hogy százhúsz gólos különbséggel nyerték a bajnokságot a megyei zöld-fehérek. Nagy ellenfelek voltak a mezőgépesek, a tószegiek és a berényiek. Libárdi Géza a középpályán játszott ötös számmal.
– Sok pénz áldozott a gyár a minőségi sportra, a labdarúgás mellett a kerékpár és a sakk is kiemelkedő volt – folytatta. – Emellett az önkéntes tűzoltócsapat is sok támogatást kapott, amely egyrészt az üzem védelmét látta el, másrészt szabadidős tevékenység volt. A házi bajnokságok is rendszeresek voltak, főként a kispályán zajlottak ezek a derbik.
Libárdi Géza sok kedves barátjára emlékszik vissza, mint Korényi Kálmán, Sinda Géza, aki mellett a szakmát tanulta. Rajtuk kívül a régi csapattársak: Madarász Zoli, Géczi Laci, a Fenyvesi és Papp testvérek. És a becenevek. Volt olyan, akit csak becenevén emlegettek, még a főnökök is. Ők voltak például: Kispiusz, Kaktusz, Dugó, Lisztes, Pinás, Mityu, Szoki, Fenyő és még lehetne sorolni.
Libárdi Géza archívum
Amikor minden szép volt
Szívesen emlékszem vissza a reggelikre, hiszen bármit kértünk, a műhelyben dolgozó két takarítónő mindent elkészített – mondja nosztalgiával. – Mire beértünk az erőműből a műhelybe, már terített asztal várt ránk. Mi ezt azzal háláltuk meg nekik, hogy húsvétkor mindig meglátogattuk őket, úgy kollektíven.
(szoljon.hu)
Bal-Rad komm: “A lokálpatriotizmus hozta létre, a globalizmus szüntette meg.”
Valahogy igy járt Magyarország is!


Halál hörgés siralom zajlik már 

helyette....

Szabó Tímea (PM) parlamenti felszólalása, 2016.04.26








Polt szerint a felesége nem követhetett el semmit, hiszen nem indult eljárás ellene




A Parlamentben az MSZP-s Harangozó Tamás kérdezte Polt Péter legfőbb ügyészt az MNB-botrányról, azon belül is felesége szerepéről.
Polt-Palásthy Marianna a jegybank két alapítványában is szerepet vállal, a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány felügyelőbizottságának elnöke, a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítványnál pedig mezei felügyelőbizottsági tag. Emellett Polt-Palásthy Matolcsy György jegybankelnök személyzeti főnökeként is dolgozik, havi ötmillió forintos fizetésért.
Polt Péter válaszában határozottan visszautasította a vádakat.

Ön azt állítja, hogy valaki, jelesül az én feleségem, bűncselekményt követett el. Én azt gondolom, hogy még eljárás sincsen.
  • mondta a legfőbb ügyész, akitől ugyebár nem teljesen független, hogy van-e eljárás. 





Megszavazta a kormány Matolcsy havi 5 milliós fizetését


8383355_c3c9b74868a524cf28cd87832c7ff072_x

Jegybanki botrány ide vagy oda, a fideszes és KDNP-s képviselők kedden másodszorra is ötmilliós fizetést szavaztak meg Matolcsy Györgynek.  Orbán Viktor sajtófőnöke szerint fel sem merülhet, hogy Matolcsyt a kormányfő törvényesen meneszthetné.
hirdetés
A jegybank-botrányok ellenére is megszavazta az Országgyűlés kormánypárti többsége, hogy Matolcsy Györgynek ötmilliós legyen a jövőben a fizetése, és kedden másodszor is elfogadták a fideszes, KDNP-s képviselők az Alkotmánybíróság által a titkosítások miatt alkotmányellenesnek ítélt és megsemmisített jegybanktörvény módosítását is.
Az új verzió már csak a Nemzeti Bank többségi tulajdonában lévő cégek gazdálkodását titkosítja, az alapítványokét nem, azaz a közvagyon nem veszíti el közvagyon jellegét. Viszont tíz évig nem nyilvánosak azok az adatok, amelyek devizapolitikai vagy központi pénzügyi érdekeket sértenének. A gazdasági társaságok versenypiaci tevékenységére vonatkozó adatok szintén üzleti titoknak minősülnek, az alapítványok gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellenőrzi a jövőben. Az ellenzék a szavazás előtt a T. Házban Matolcsy György menesztését követelte.
nol.hu nyomán



A MAGYAR TTIP-TÁRGYALÓ


 ÁLLAMTITKÁRNAK IS VAN 


LIECHTENSTEINI CÉGE



Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára az elmúlt években leadott vagyonnyilatkozataiban elfelejtett beszámolni egy liechtensteini gazdasági társaságról, amelynek ő is tagja - értesült az Index.

Szabadon

Mint ismert, Mikola István képviseli a magyar érdeket az Egyesült Államokkal formálódó (TTIP), míg a Kanadával (CETA) már csak aláírásra váró szabadkereskedelmi egyezmények tárgyalásain. Az Európai Bizottság által szorgalmazott megállapodások egyik fő jellemzője a pénzügyi szolgáltatások liberalizációja, amellyel a szektorban próbálják eltüntetni a jogszabályi akadályokat.
Az Index információi szerint Mikola István és korábbi felesége az egyik európai offshore paradicsomban a családi pénzek kezelésére hozott létre egy alapítványt. A liechtensteini Vaduzban alapított cég azonban a kormányzati politikus egyetlen bevallásában sem szerepelt, holott a család közös ingatlanjairól akkurátusan beszámolt.
Az államtitkár ugyan elismerte, hogy létezik a családi alapítvány, de szerinte azt a volt felesége kezelte, míg a lapnak a hölgy az ellenkezőjéről számolt be.
Az Index felidézi, hogy Mikola Istvánnak a vagyonnyilatkozata alapján nincs megtakarított pénze, sőt még saját, tehermentes ingatlana sem.
Alább közöljük Mikola István államtitkár reagálását a cikkünkben leírtakkal kapcsolatban:
"Lichtensteini gazdasági társaságban, alapítványban nem helyeztem el pénzt. Volt feleségem által az alapítványba befizetett pàr euró nem képezte és nem képezi vagyonbevallásom tárgyát. Vagyonbevallásomban ugyanakkor feltüntettem a volt feleségem leánya első lakáshoz jutásához igényelt hitellel kapcsolatos kezességvállalásom következményét. A végrehajtó minden ingó és ingatlan vagyonomat lefoglalta,beleértve a havi munkabéremet is. A sajtóban egyébként nem kívánok volt feleségemmel méltatlan vitát folytatni."

Mint ahogy a TTIP – t is agyon hallgatták erről is hallgatni érdemes !!!!

 
    Avatár
    A végén még megsajnálom ezt a szegény embert! ))) Mocskos,piszkos gazember,egy szóval lehet jellemezni : fideszmaffiózó ! És letojom,ha esetleg kádéenpés ! )))
  • Bevittek minket a Sergburgi erdőbe , jó hír , hogy az Angolok kitaláltak belőle , és elhagyják az Uniót !!!!


MI FIZETJÜK MAJD A FIDESZ 


VÁLASZTÁSI KAMPÁNYÁT IS



Több mint 15 milliárd forintot kapna a jövő évi költségvetésből Rogán Antal propagandaminisztériuma kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra.

Míg az idei költségvetésben a Miniszterelnökség mindössze 1,7 milliárd forintot költ hasonló jellegű kiadásokra, a tavaly szeptemberben létrehozott Miniszterelnöki Kabinetiroda ennél jóval nagyobb kerettel számolhat 2017-ben, a választások előtt egy évvel.
 
A Rogán Antal vezette, a sajtóban csak propagandaminisztériumnak nevezett szervezet a jövő évre vonatkozó költségvetési törvényjavaslat szerint az idei összeg csaknem tízszeresét,
 
15,59 milliárdot költhet majd kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra.
 
A Miniszterelnöki Kabinetirodát tavaly ősszel azért hozták létre, hogy "segítse a kormányfő munkáját".  A tervek szerint a minisztérium kiadásai 2017-ben meghaladják majd a 22 milliárd forintot. Az eddigiekhez hasonlóan 612 milliót biztosítanak majd a rejtélyes Magyar Foundation of North America számára is, melynek célja, hogy lobbitevékenységet folytasson az Egyesült Államokban.
 


A franciák miniszterelnöki rangú 


lobbistája 


– Medgyessyt 1990 óta gyanú lengi körül


Olyan ez mint az orosz államadóság az is vol nincs hovalett valaki fialtatta a pénzt , és ma már senkinek semmi köze hozzá !!!!





Csak a jegybank botrányáról akarják elterelni a figyelmet – evvel védekezett Medgyessy Péter volt miniszterelnök és francia lobbista, miután kiderült, hogy családi cége majdnem kétszázmillió forintot kapott a francia Alstomtól, amikor az metrószerelvényeket adott el Magyarországnak. A brit hatóságok nemrég azzal vádolták meg a multicéget, hogy összesen hétszázmillió forinttal fizette le a magyar döntéshozókat. Kósa Lajos skandalumról beszél, mivel szerinte a magyar demokrácia huszonöt éves történetében miniszterelnököt ilyen súlyos vád még nem ért, és Medgyessynek el kell számolnia azokkal az összegekkel, amit korrupció gyanánt átutaltak neki. A Fidesz frakcióvezetője a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, elképzelhető, hogy a kenőpénz egy része a szocialista elnökhelyettes, Simon Gábor külföldi számláin landolt. Medgyessyre 1990 óta rendre a befolyással üzérkedés gyanúja vetül, szinte minden egyes esetben francia érdeket szolgálva ki.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu


Való igaz, hogy tanácsadói szerződése volt cégem utódjának az Alstommal , ám az ügy csak figyelemelterelés a jegybank-botrányról – így nyilatkozott  Medgyessy Péter volt miniszterelnök az Indexnek, miután a Magyar Idők keddenmegírta, hogy az egyik érdekeltsége pénzt kapott a korrupciós botrányba keveredett Alstom francia járműgyártótól. A lap azt írta, hogy Medgyessy Péter a miniszterelnöksége kezdetén eladta a Medgyessy Tanácsadó Kft.-t a társaság ügyvezetőjének, Toll Károlynak, 2004 novemberében azonban – már mint utazó nagykövet – feleségével új vállalkozást alapított M. P. Európa Tanácsadó Kft. néven. Medgyessy Péter 2006 augusztusában ezt a társaságot felhasználva vásárolta magát vissza a Medgyessy Tanácsadó Kft.-be, amely akkor AssistConsult néven futott. A Magyar Idők úgy tudja, Magyarországon az Alstom az AssistConsult Kft.-vel és a 2006 nyaráig offshore-résztulajdonban lévő Honfran Kft.-vel kötött tanácsadási, illetve képviseleti szerződést. Az AssistConsult Kft.-vel létrejött megállapodás alapján az Alstom 2007. március 30-án 259 ezer, 2008. január 22-én 338 ezer eurót utalt át. Néhány napon belül szinte a teljes összeg Medgyessy családi cégénél, az M. P. Európa Tanácsadó Kft. számláján kötött ki. Forrásaik arról számoltak be, hogy az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala (SFO – Serious Fraud Office) szerint az Alstom brit leányvállalata nagy összegű, munkavégzéssel nem ellentételezett tanácsadói szerződéseket kötött üzletszerzési célországaiban. A hivatal szerint a szóban forgó megállapodásokkal korrupciót lepleztek. Ismert, néhány hete robbant a hír, hogy a brit nyomozóhatóság vádirata szerint átszámolva hétszázmillió forintnyi kenőpénzt fizethetett az Alstom a 2-es és a 4-es metróért két cégen keresztül a BKV-körüli személyeknek, hogy az Alstom nyerje a metrókocsitendert. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást hivatali vesztegetés gyanújával, augusztus 3-i nyomozási határidővel, ismeretlen tettes ellen.
Demszky-Alstom magyaridok
A Fidesz Demszky felelősségét is megvizsgálná az Alstom-botrányban. Fotó: Magyar Idők

SIMON GÁBORNÁL IS LANDOLHATTAK AZ ALSTOM KENŐPÉNZEI?

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a botrányra reagálva közölte, hogy az ÁSZ is vizsgálta a beszerzést, és megállapítása szerint jelentős hátrány érte a magyar államot, a fővárost. Véleménye szerint újabb tekintélyes csontvázhalmaz esik ki a szocialista kormányázás szekrényéből. Az Alstom-ügy minden lehetséges szálát fel kell fedni – hangsúlyozta, jelezve: a kormány sürgetni fogja a vizsgálatot, de arra is szükség van, hogy a Fővárosi Közgyűlés is megvizsgálja az ügy körülményeit. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője is arra hívta fel a figyelmet, hogy az Alstom francia vállalat vezetői ellen eljárás van folyamatban, mert 2,3 millió eurót a BKV-nak és az ahhoz közel álló embereknek utaltak át, hogy a cég szerelvényeit rendeljék meg. Hozzátette: a Magyar Idők információi szerint a szocialisták miniszterelnöke, Medgyessy Péter családi cége ebből a kenőpénzből 600 ezer eurót, azaz 180 millió forintot kapott. Azt firtatta, hogy Medgyessy Péter el tud-e számolni ezzel a pénzzel, hol van a többi pénz, illetve kik azok, akik érintettek az ügyben. Szerinte Demszky Gábor volt főpolgármester, Bajnai Gordon volt miniszterelnök és a BKV felelős vezetőinek körében kell keresni a maradék pénzt. Hozzátette, hogy meg kell hallgatnia ezeket a volt politikusokat is. Kósa Lajos emellett a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, akár az is lehet, hogy Simon Gábor számláján is landolhatott a pénzek egy része, utalva arra, hogy a mai napig nem tudni, milyen „forrásból” származik az a több százmillió forint, amit az MSZP volt elnökhelyettese külföldi bankokban parkoltatott. Kósa szerint ez az ügy skandalum, hiszen a magyar demokrácia huszonöt éves történetében miniszterelnököt ilyen súlyos vád még nem ért,és Medgyessy Péternek el kell számolnia azokkal az összegekkel, amit korrupció gyanánt átutaltak neki. De a kormánypárti politikus elmondta azt is, hogy maga Gyurcsány Ferenc is beszélt arról, hogy „jobb, ha nem tudjuk”, hogy honnan vándoroltak jelentős összegek az ő elnöksége alatt a szocialistákhoz.
Medgyessy 2000-ben átveszi a Becsületrendet
Medgyessy 2000-ben átveszi a Becsületrend lovagi fokozatát.

Gergényi 2 vakolás felső fokon a 

díszpáholyban !!!

IDEGEN ÉRDEKEK SZOLGÁLATÁBAN?

Medgyessy Péterrel kapcsolatban érdemes még kiemelni, hogy 1990-ben az egyik legtekintélyesebb francia befektetőcég, a Paribas magyarországi leányvállalatának elnök-vezérigazgatója lett. Ilyen minőségében többek kötött a paksi atomerőművel kötött számos, mondhatni nem a magyar félnek előnyös megállapodást.
A franciáktól Medgyessyék kapcsolatrendszerén keresztül beszerzett alkatrészeknek volt felróható az is, hogy 2003-ban a paksi 2-es blokkban megtörtént a Csernobil utáni legsúlyosabb európai atombaleset, mely miatt évekig használhatatlan volt a blokk és kis mértékű rádióaktív szennyezés is a levegőbe jutott.
Később ugyanezekben az üzletekben a Medgyessytől már több évtizede elválaszthatatlan Apró-családba beházasodó Gyurcsány Ferenc is megjelent, az Altus Rt. képviselőjeként. Medgyessy, aki a Paribas után az Inter-Európa Bank elnökeként, majd a Horn-kormányba pénzügyminiszterként visszatérve is sok állami üzletbe egyengette a franciák útjait. Az idegen érdekek szolgálata esetében nem is maradt jutalom nélkül: a volt miniszterelnök 2000-ben átvehette a francia állam legmagasabb kitüntetését, a Becsületrend lovagi fokozatát, majd miniszterelnöki pályájának “csúcsaként” 2004-ben a Becsületrend főtisztjévé avatták.

TÖBB BOTRÁNYT IS MEGÚSZOTT MÁR

Amit aztán Medgyessy és utóda Gyurcsány Ferenc becsületesen meg is hálálta a 2002-es kormányváltás után. Ekkor alakult ki ugyanis az a gyakorlat, hogy még a közalkalmazottak juttatásait is francia utalványokkal fizették ki, mesés nyereséget hagyva a multik zsebében.  Az első Orbán-kormány bukása után néhány héttel kiderült, hogy D-209-es szigorúan titkos tisztként az állampárt titkosszolgálatának dolgozott. Medgyessy a parlamentben napokon belül elismerte, hogy 1977 és 1982 között kémelhárító tiszt volt. A hír felröppenése látszólag kormányválság veszélyét idézte elő, ugyanis emiatt az SZDSZ-ben voltak olyanok, akik kiléptek volna a koalícióból, ám az SZDSZ végül természetesen maradt a kormányban.2002-ben robbant ki az úgynevezettGresham-botrány is, miszerint
egy 1999-ben kötött szerződésben Medgyessy Péter családi vállalkozása százezer dollárért vállalta, hogy ráveszi a főváros V. kerületi szocialista képviselőit a Gresham-beruházás támogatására.
A dokumentum áttanulmányozását követően több neves ügyvéd is annak adott hangot, hogy Medgyessy Péter azzal, hogy politikusokat pénzért befolyásolt,elkövethette a befolyással üzérkedés bűntettét, aminek az elkövetéséért akár három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A hatóság azonban a legtöbb politikusokkal összefüggő eljáráshoz hasonlóan, végül bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást.



2016.04.27


NEMZETKÖZI KORRUPCIÓS BOTRÁNYBA KEVEREDETT A BALOLDAL



Nézd már a buzeránst kiált és sározza a másikat !!!

Felszólítjuk a baloldal fővárosi képviselőit, számoljanak el az Alstom-pénzekkel – mondta Kocsis Máté.
A Fidesz budapesti elnöke szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt, az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala nyomozást indított az Alstom-szerződések ügyében. A vád szerint közel 700 millió forint kenőpénzt adtak olyan döntéshozóknak, akik elősegítették, hogy a 4-es metró szerelvényeit a cég szállíthassa a budapestiek számára – tette hozzá Kocsis Máté. Szavai szerint Tarlós István „nem véletlenül vívott gigászi harcot amiatt, hogy az Alstom-szerződések körüli visszásságokat elrendezze”, és eljárást kezdeményezett.
Fotó: fidesz.hu
Most már nemzetközi szintre emelkedett ez az ügy; a baloldal nemzetközi szintű korrupciós botrányáról van szó – jegyezte meg a politikus.
"A MEDGYESSY PÉTER ÁLTAL MEGKAPOTT ÖSSZEG NYILVÁN NEM FEDEZI AZ ELJÁRÁSBAN EMLÍTETT 700 MILLIÓ FORINTOT, EZÉRT ADÓDIK A KÉRDÉS, HOGY HOL VAN A TÖBBI PÉNZ."
Leszögezte, a Medgyessy Péter által megkapott összeg nyilván nem fedezi az eljárásban említett 700 millió forintot, ezért adódik a kérdés, hogy hol van a többi pénz.
Érdekelne minket, hogy Demszky Gábor miért nem szólal meg az ügyben, valamint az, hogy Gy. Németh Erzsébet – aki az akkori baloldali frakció vezetője volt – érintett-e a dologban. Érdekelne minket, hogy Horváth Csaba, akire Demszky Gábor később a BKV felügyeletét bízta, érintett-e a dologban, és kapott-e ebből a pénzből; ha nem kapott, akkor miért nem tűnt fel neki, hogy az Alstom-szerződések hátrányosak a Főváros számára. Miért Tarlós Istvánnak kellett ezt a munkát elvégeznie? Mi volt Horváth hallgatásának az ára? – sorolta. Közölte, arra is várják a választ, hogy ezek a pénzek milyen döntéshozatali mechanizmuson keresztül „jutottak abba az állapotba, hogy ez a nemzetközi korrupciós botrány megvalósuljon”.

Felszólítjuk a baloldal fővárosi képviselőit, hogy a különböző figyelemelterelő és balhékereső ügyeik helyett inkább számoljanak el azzal, hogy az ő fővárosi kormányzásuk alatt hogy tűntek el ezek a pénzek, kinél vannak. Arra is felszólítjuk őket, hogy adják vissza ezeket a pénzeket a fővárosiaknak – jelentette ki Kocsis Máté, aki szerint ez az összeg a fővárosiakat, a BKV-t és a budapesti tömegközlekedést illeti meg.
Tájékoztatott arról, hogy a következő közgyűlésre megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy az ügy miatt érdemes-e vizsgálóbizottságot felállítani. Teljesen világosan látszik, hogy a nyomozati munka mellett szükséges a döntéshozatali mechanizmusok megvizsgálása is – jegyezte meg. Kocsis Máté úgy fogalmazott, Demszky Gábornak, Gy. Németh Erzsébetnek, Horváth Csabának nyilvánvalóan tudnia kellett erről az ügyről, ha pedig ez nem így volt „akkor a teljes alkalmatlanságukról adnak tanúbizonyságot”.

Újságírói kérdésre válaszolva szólt arról is, hogy a korábbi állami számvevőszéki vizsgálat megállapította, hogy a fővárosiakat hátrány érte az Alstom-szerződések miatt.
(fidesz.hu)
 

Hol a pénz , - hol a pénz elment a buzik szoptatására !!!






A demokráciánk 25 éves történetében miniszterelnököt ilyen súlyos vád még nem ért (...) és Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnöknek el kell számolnia azokkal az összegekkel, amiket az Alstom-tól korrupció és kenőpénz gyanánt átutaltak neki - ezt Kósa Lajos, a Fidesz doorstep-es félanalfabéta szakzsenije ámokfutotta keddi napirend előtti felszólalásában, hivatkozva a Magyar Idők nevű kormánylap ma hajnalban megjelent, igen jól időzített lelplező cikkére, amelynek igazságtartalmához és aktualitásához kétség nem férhet. 

Téged sem az eszedért szeretünk Lajos !!!!

A lukszus villa eladó a váci börtön , meg kiadó !!!!

Mire megtaláljátok a magán nyugdíjkasszát , már nem lesz 

több cella kiadó !!!

De majd küldünk egy szopós kurvát , hogy ne buzuljatok !!!


Lebukott Mesterházy Attila , de mi a helyzet Mészáros Lőrinc földjeivel ???? ,hát bizony ott még faekével szántanak , a parasztok vetnek ,a cigányok dézsmálnak , a zsidók meg aratnak !!!!!

Mészáros Lőrinc a földügyi államtitkárral 


kávézgatott az ország egyik legdrágább 


szállodájában



Mészáros Lőrinc az állami földpályázatok eddigi legnagyobb nyertese. Bitay Márton a Vidékfejlesztési Minisztérium földprogramokért felelős államtitkára. És ők az ország egyik legdrágább szállodájában, a Four Seasons Hotelben nyilvánosan kávézgatnak. 

"Bitay Márton háttal ült az ablaknak, vele szemben volt Mészáros Lőrinc, de később az államtitkár kiment telefonálni a hotel folyosójára. Ekkor már teljes bizonyossággal lehetett azonosítani, hogy Bitayról van szó.  Bitay ezután észrevette kollégáinkat, és hirtelen eltűnt az az épületből." - írta kedd esti tudósításában a Népszabadság.


Nagyon persze nincs min meglepődni azok után, hogy Matolcsy György jegybank elnök Polt Péter legfőbb ügyésszel ebédelget, egyetlen nappal azután, hogy törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményeztek a jegybank alapítványai ellen az ügyészségen.
Mészáros a szállodából kifele menet azt mondta az újságírónak, hogy csak kávézgattak, a minisztérium a Népszabadság kérdésére pedig azt írta, hogy "nem egyeztettek, az államtitkár más okból volt ott, csak összefutottak a polgármesterrel."
Mészáros családja csak karácsonyra 2 milliárdért vett 1400 hektár földet magánakHozzá került nemrég a hatvanpusztai majorság melletti föld is.
Szégyen kimondani , de most rendelt 6 drb faekét , hogy a köves talajt is meg tudja művelni !!!, , mert művelt ember ez a Lőrinc kávé ivás közben nem köp a padlóra , de ha kiitta a kávét , bizony a bögrébe azért bele sercint !!!!!

HA- HA – HA ….

Az üzlet az üzlet !!!!


A pénz, mint adósság - Part 1/6



"A modern bankrendszer a semmiből állít elő pénzt. Ez a folyamat valószínűleg a legmeghökkentőbb bűvészmutatvány az eddig kitaláltak közül. A banküzlet romlottságban fogant, és bűnben született. A föld a bankároké. Vedd el tőlük mindenüket, de hagyd meg pénzteremtő hatalmukat, és egy szempillantás alatt teremtenek elég pénzt, hogy mindent visszavásároljanak újra. Vedd el tőlük ezt az óriási hatalmat, és az összes óriási vagyon, mint az enyém is, eltűnik, és el is kell tűnnie, mert akkor ez a világ, amiben élünk, egy jobb és boldogabb világ lesz. 


NEM KELL A MAGYAR BUSZ A 


VOLÁNBUSZNAK?


Nem volt kebőpénz , nincs üzlet !!!!

A Totalcar szerint úgy írta ki a társaság a 152 új autóbuszra a tendereket, hogy azokon még véletlenül se tudjon indulni hazai gyártó.
Hiába írtak ki több mint száz autóbuszra tendert, a közlekedési központok új, hazai gyártású, autóbuszok nélkül várhatják a jövő évi piacnyitást - írja a portál.

Néhány hete a Volánbusz 152 darab autóbuszra írt ki tendereket, amelyek közül száz, a Volánbusz Zrt., 39 darab az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (ÉMKK), 13 pedig Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (KMKK) állományát gyarapítja majd. Így gyakorlatilag a Volánbusz szerzi be a saját és két másik közlekedési központ járműveit is. Erre a fajta beszerzésre, a hivatalos válasz szerint, azért van szükség, hogy homogénebb legyen a Volánok járműparkja.

A 152 autóbusz, a hazai autóbuszgyártóknak – mind a kettőnek – jó referencia lehetne, és talán a lassan elavuló járműcsaládjaikat is tudnák fejleszteni az így befolyt összegből. A Volánbusz viszont nem szeretne magyar járműveket látni a most megrendelt kontingensben, ugyanis úgy írták ki a tendereket, hogy magyar gyártó, főleg a győri Kravtex, ne tudjon indulni egyik beszerzésen sem - írja a portál.

Ez a Volánbusz weblapjáról letölthető dokumentumokból derül ki, ugyanis két tendernél a hosszúságnak 12 500-13 500 milliméter közé kell esnie a helyközi kialakítású buszoknál. A harmadik tendernél, a Volánbusz saját távolsági buszainál a minimális hosszúság 12 000 milliméter. Azaz pont tíz milliméterrel (magyarán egy centivel) több, mint amilyen hosszú az egyetlen hazai távolsági típus, a Credo Optinell, amely 11 990 mm hosszú.
cvb

A másik cégnek, a MABI-Bus-nak jelenleg egyáltalán nincs Euro VI-os helyközi vagy távolsági busza, így ők is kiestek az esélyesek közül. Igaz, a MABI-nál nemrég megkezdték az új helyközi típuscsalád tervezését, melynek prototípusát leghamarabb, 2017 első felében mutathatják be - írják.

A 152 darab autóbuszról szóló tendereken gyakorlatilag csak a nyugati gyártók tudnak indulni. Legnagyobb esélyes a Mercedes és az MAN, de beleszólhat még a végeredménybe a Scania és a Volvo is. A portál úgy tudja, az Evobus a Mercedes Citaro helyközi/távolsági GÜ típusával indult, ugyanis az olcsóbb típusukból, a Törökországban gyártott Conectóból nem gyártanak helyközi változatot. Így egy új prémium kategóriájú, csuklós típus jelenhet meg a hazai utakon. Az MAN, a Lion's City kétajtós helyközi változatával próbálja elnyerni a közbeszerzést. Ez utóbbiból egyébként van már néhány tucat a Volánbusz állományában, ezek közlekednek a főváros agglomerációs vonalain.

A portál megkereste a hazai buszgyártókat, hogy mi a véleményük a Volánbusz tendereiről, valamint a használt autóbuszok beszerzéséről, de nem kívánták kommentálni az eseményeket. Egy ágazati forrás a lapnak csak annyit mondott, hogy:

Mit tegyünk? Nekünk nincs az országban hatalmas autógyárunk, így ezt a békát is lenyeljük, és reménykedünk abban, hogy megváltozik az állam hazai gyártókkal szemben tanúsított hozzáállása.





Bűn és büntetlenség





Titkos hangfelvétel: Továbbra is 


Farkas 


Flórián vezeti az ORÖ-t?


Már ez is kazár lett , az előbőrt a vitrinbe őrzi , így érinthetetlen lett !!
A doktor úrnak 8 osztálya van , jobb esetben az éretségije is megvan , de a köztársasági elnökünk is spájzolta a doktorátusát !!

Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) egykori elnöke, jelenlegi miniszterelnöki biztos egy személyben döntötte el, hogy a 2016. február 26-i közgyűlésén kik lehetnek a testület vezetőségi tagjai, illetve elnöke – derül ki abból a hangfelvételből, amelyet a RomNet hozott nyilvánosságra.
A két hónapja készült felvételből kiderül, Farkas egymaga határozta meg az ORÖ elnökségének tagságát, az általános elnökhelyettes és az elnök személyét valamint a pénzügyi bizottság tagjait illetve a szakmai kabinet összeállítását. A Lungo Drom elnöke azt is világossá tette a frakcióülésen: Balogh János „társadalmi megbízatású elnök” lehet, és semmivel sem kap nagyobb jogkört, mint az általános elnökhelyettes, vagy az elnökség.
Farkas Flórián ragaszkodott ahhoz, hogy Lakatos István elnökhelyettes teljes aláírási joggal rendelkező első számú helyettese legyen Balogh Jánosnak, mert közel lakik hozzá, így őt „bármikor le tudja akasztani” és aláírhat papírokat, hogy minden haladhasson a maga útján.

Farkas Flórián kiosztja a tisztségeket az ORÖ-ben



Mi adjuk a hivatalvezetőt, a gazdasági vezetőt, senki nem tud ugrabugrálni, semmit nem engedünk meg”– fogalmazott, kijelentve azt is: „semmilyen döntés nálam nélkül, az elnökség nélkül nem indulhat”. Kijelentette azt is: aki az elmúlt időszakban Őt támadta, „ártatlanul”, semmilyen pozíciót nem kaphat az ORÖ-ben, és számolni kell majd a büntetőjogi következményekkel is.
A miniszterelnöki biztos a képviselőkkel azt is előkészítette, ha az ORÖ mégis feloszlatná magát, akkor hogyan mentenék át az állami normatív támogatást, hogy a képviselői ne maradjanak fizetés nélkül az új szervezet megalakulásáig.
Arról, hogy Farkas Flórián a háttérből napi szinten irányítja az ORÖ-t, egy másik hangfelvételi is tanúskodik, amely szintén a RomNet birtokába került. A miniszterelnöki biztos arról beszél hogy egy személyre szabott törvény alapján visszatérhetne az ORÖ élére.


Lex Farkas Flórián?!





Ha nekem vissza kell jönni azon az áron, hogy rehabilitálva legyen a cigánypolitika, az Országos Cigány Önkormányzat, akkor az elnöknek le kell mondania” – jelentette ki Farkas Flórián, hozzátéve, „mert ha én viszem, a csapat ugyanúgy számíthat rám”. A kormánypárti országgyűlési képviselő elárulta azt is: az ”összeférhetetlenségi kiiktatásra” vonatkozó törvénymódosító-javaslatot Farkas Félix parlamenti roma nemzetiségi szószóló, a Lungo Drom alelnöke fogja beterjeszteni „valamilyen szinten” az Országgyűlés elé.
(atv)
Bal-Rad komm: “…mert ha én viszem, a csapat ugyanúgy számíthat rám…”
-KÉTSÉGÜNK ne legyen az iránt, hogy a CSAPAT kiket jelöl. Döbrögi vajda és bűnbandája, kéz a kézben a tezsvír Flóri által gardírozott cigánybandával, amely legalább félmillió szavazatot fog szállítani a horda “választási” konyhájára.
Félmillió szavazat NAGYON SOK ám! EGYÉNI MANDÁTUMOK SORSÁT DÖNTIK EL!
Flóri teljes büntetlenséget, busás jutalmat zsebelhet be szolgálataiért! Súlyos és őt abszolút megillető fegyházbüntetés helyett HATALMI POZÍCIÓ a jutalma. Ma még!
Mert itt tartunk feleim!
Köztörvényes bűnözők börtön helyett POLITIZÁLNAK!
Az Úr legyen hozzájuk irgalmas! Mert EZEK!-tőlünk semmi jóra ne számítsanak!




Vizet iszol a buszon? 3000 forintod 


bánja!


Buszon, villamoson történő vízfogyasztásért 3000 forintot kell fizetni Debrecenben. Erről árulkodik egy debreceni utas facebookos bejegyzése.

ITT A DKV VÁLASZA >>

3000 FT-ÉRT ITTAM KÉT KORTY VIZET DEBRECENBEN…
Életemben másodszor jártam tegnap (április 26-án) Debrecenben. Taxizhattam volna a cég számlájára, mégis a villamost választottam, hangyafarknyival talán többet ismerek meg a városból meg még spórolok is. Nagyállomás, jön az 1-es vili, látom, második ajtón ott a tilos („csak leszállás!”) jel, felszállok inkább az elsőn, ki tudja, mit itt a szokás. Lyukasztok, helyet foglalok, érdeklődve bámulok ki, mire emlékszem saccra húsz évvel ezelőttről (kábé semmi), indulás, 13 óra 1 perc. Első megálló, megjelenik az ellenőr, még meg is jegyzem magamban, ezek is ugyanolyan suttyón jönnek, mint a pestiek: hirtelen toppanás eléd, karszalag fel, jegyeket, bérleteket! Nyújtom a jegyemet, vizslatja mindkét oldalt.
– Ez rendben van – mondja, majd alig hallhatóan folytatja. – De nem tudom elengedni.
– Mit? – kérdezek vissza teljesen értetlenül.
– Az italt.
– Ezt? – kérdezek vissza, s akkor veszem észre, hogy kezemben a félliteres vizes palackom, amiből előtte ittam két kortyot. (Esküszöm nem volt több, nem mintha jelentősége lenne.)
– Tilos enni, inni!
– Jó, rendben, elrakom.
– Nem tudom elengedni. Videó van róla.
– Ez most komoly? – kérdezek megint vissza.
– Helyszíni befizetéssel háromezer forint lesz.
Részemről teljes lefagyás. Jegyem még mindig a kezében. Én meg még mindig nem hiszem el, nézek körbe, tényleg van-e kamera, látja-e ezt a jelenetet más, de alig lézeng valaki. Még mindig gondolkodok, mire újra mondja, hogy háromezer forint lesz. Tart a lefagyás, odaadom. Visszaadja a jegyem meg egy pótjegyet.
– Ez egy pótjegy – tiltakozom, miután elképesztő lassan ocsúdva alkalmazom első általánosos alapjaimat.
– Ilyenkor ez jár.
Még mindig kába vagyok, kérdezném a nevét, valami azonosítóját, de megáll a villamos, és leszáll.
Ez az a pont, amikor elönt a méreg, a düh, és az igazságtalanságtól tombol bennem az adrenalin. Felállok, odamegyek az utazási szabályzathoz. Tilos enni, tilos fagyizni, szeszes italt fogyasztani, tilos hangosan zenét hallgatni. Ital sehol, ezekért járó büntetési tételek sehol. Odamegyek a villamosvezetőhöz, kérdem, normális, hogy megbüntettek, mert ittam a vizemből két kortyot. Hát ő megérti, de mit csináljon, úgy tűnik, az nem mérlegelt. Megkérdezem, hol van a legközelebbi ügyfélszolgálat, ahol panaszt tehetek. Itt rögtön szálljak le, két sarok. Kérdezek még egy járatszámot is. 311.
Minden debreceni készséges és hitetlen. Tíz perc a MalomPark, és ott állok az ügyfélszolgálatos előtt. Elmesélem a dolgot. A válasz: hát nem tudnak mindent kipiktogramozni. Mondom, elhiszem, de szerinte normális ez? Jó ez Debrecennek? Győrben nyáron vizespalackokkal várják az embert az állomáson, a DKV meg megbüntet két kortyért? Hát ők a DKV Debreceni Közlekedési Zrt., az ellenőrök alvállalkozásban vannak. Tehetek hivatalos panaszt, kivizsgálják. Van értelme? – kérdem. Nem tudja, kivizsgálják, s közben húzza a száját a csaj.
Húsz perc múlva kezdődik a sajtótájékoztatóm, ennyit a hivatalosdiról. Meg amúgy bűnös vagyok, magam is elismerem, ittam két korty vizet. Búcsúzóul annyit megjegyzek, a billentyűzete mellől én elraknám az üdítős üveget, hátha bejön egy alvállalkozó.
Órákkal később is dühös vagyok, de valójában nem az a nyavalyás 3000 forint izgat, hanem az, miért van, hogy Debrecenben, ebben az országban egy vállrándítással megtűrjük az ilyen senkiházi, pitiáner, kisstílű kis- és nagyköcsögöket? Legyen az DKV-ellenőr, kacsingatós hivatalnok vagy pofátlan összegek fölött enyveskezűen diszponáló gigavezér. Miért én, a normakövető érzem még hibásnak a balekságom miatt a történtek után?
Tanulság? Az nincs. De olyan a világon nem lehet, hogy tilos legyen inni két korty vizet, mert valahol valami apró betűs kis részt lehet így értelmezni. Ez az én Magyarországomon soha nem lehet így! Ugye, ti is küzdetek ellene?
Ui: azért a DKV illetékeseinek cifra mamáját, ha nem gondolják úgy, hogy valamit változtatni kell. Igen, az ott egy tíz perccel korábban kiállított számla a jegyvásárlásról.
Ha rosszul vagy , és egy korty víz megmebtebé az életedet , hát halj meg . De vízet ne igyál !!!!,,Bort azt igen orba szájba fogyaszthatsz , de vizet azt nem ihatsz !!!

Kiadta a Miskolci szabadkőműves páholy , lektorálta az akadémia vakoló szárnya , és mind ezt a szemetekbe köpte a vakolók kifizetési büntetés végrehajtási intézet járványügyi hatósága Farkas Flórián csoportja .





Orosz katonai fenyegetés: újra német csapatok indulhatnak Keletre 

2016. április 27. Privátbankár 

Tovább folytatódik a NATO keleti határain az ideges helyezkedés. Washington azzal a kéréssel fordult Berlinhez, hogy erős katonai jelenléttel járuljon hozzá Moszkva elrettentéséhez. De mik a legújabb fejlemények Észak-Európában, Lengyelországban és Romániában? 
Orosz katonai fenyegetés: újra német csapatok indulhatnak Keletre 
Leopard 2-es tankok egy német és holland katonák részvételével zajló németországi hadgyakorlaton 2016 februárjában. Fotó: EPA / Arno Burgi

Német sajtóértesülések szerint Washington azt kéri Berlintől, hogy a NATO keleti határain erős katonai jelenléttel járuljon hozzá Moszkva elrettentéséhez. A berlini kormánykörökből származó információk szerint a Fehér Ház mindenekelőtt Berlintől és Londontól vár csapaterősítéseket és harci eszközöket a Balti államokba, Lengyelországba és Romániába. Ezen szándékát a jelentések szerint Obama elnök már be is jelentette az amerikai Nemzetbiztonsági Tanácsban. Az amerikai kérés lépészavarba hozta Berlint, amely már 2020-ig elígérkezett a meglévő katonai potenciáljával különböző NATO-műveletekbe. 

Újrapozicionálás a Baltikumban 

Obama kérése jól illeszkedik a befolyásos washingtoni agytröszt, a RAND Corporation év eleji jelentéséhez, amely szerint az orosz csapatok adott esetben 60 órán belül le tudnák rohanni a Baltikumot. Ezért a Pentagonhoz több szállal kötődő kutatóintézet 2,7 milliárd dolláros költséggel hét NATO-brigárd felállítását javasolta a térségben az orosz "veszély" elriasztására. Nem véletlen tehát, hogy a február elején a Pentagon az európai költségvetésének megnégyszerezését kérte a 2017-es költségvetési évre. 

Az amerikai vezérkar jelenlegi álláspontja szerint a NATO szárazföldi erői az orosz tüzérséggel szemben alulmaradnának a Baltikumban. A Kreml adott esetben 10 nap alatt úgy ki tudna állítani 30-50 000 katonát a Baltikum ellen, hogy közben Ukrajnában is fenn tudná tartani a nyomást. Eközben Washington európai szövetségesei az elmúlt két évtizedben olyan szinten vágták vissza a tüzérséget, hogy a teljes német hadseregnek mára csupán két páncélos és tüzérségi zászlóalja maradt - a Hidegháborúban még meglévő tízzel szemben. A NATO európai védelmének ilyen szintű meggyengülésének a felelőssége csak részben nyugszik az európai döntéshozók vállán. A Pentagon itt egy erősen megkérdőjelezhető szerepet játszott, hiszen a szövetségeseket az utóbbi években missziós hadműveletekre ösztökélte, miközben a tradicionális területi védelem fejlesztése messze háttérbe szorult. 

Moszkva Hangja 

Oroszország nem fogja passzívan figyelni az amerikai katonai jelenlét európai megerősítését, és arra aszimmetrikus választ fog adni - jelentette ki Alekszandr Grusko, Oroszország NATO-nagykövete egy március végi interjúban. Hangsúlyozta, hogy Moszkva következetesen meghoz minden olyan katonai intézkedést, amelyet szükségesnek tart a szavai szerint "indokolatlan" amerikai katonai jelenlét erősítésének ellensúlyozására. Grúzia és Ukrajna NATO-taggá válási törekvésével kapcsolatban kijelentette: "nem lehet olyan helyzetet elképzelni", hogy "a szövetség reális terveket készítsen elő a felvételükre, mert az felrobbantja a helyzetet, és olyan válság szélére állítja Európát, amelynek méreteit és mértékét ma el sem lehet képzelni". 

Északi együttműködés 

Az észak-európai országok biztonságérzete alapjaiban változott meg a Krím-félsziget annektálása után, jelentette ki Ine Eriksen Soereide norvég védelmi miniszter március végén, amikor találkozott finn, svéd, dán és izlandi kollégájával. Az észak-európai védelmi minisztériumok és főhadiszállások idén nyár közepére építik a közös lehallgatásbiztos kommunikációs vonalaikat. 

A svédek már teljesen új vágányra álltak: a közelmúltban a svéd hadsereg dandártábornoka közölte, hogy országa néhány éven belül háborúba keveredhet Oroszországgal, így változtatnia kell eddigi, inkább csak távoli katonai missziókra fókuszáló védelmi politikáján. 

Varsó és Bukarest rakétavédelmi bázisai 

Tavaly decemberben technikailag üzemképessé nyilvánították Romániában a Duna és az Olt találkozásához közel fekvő Deveseluban felépített amerikai rakétavédelmi bázist. A deveselui és a lengyelországi Redzikowóban 2018-ra elkészülő AEGIS Ashore többfeladatú rendszer, melynek függőleges indítókonténereiből a rakétavédelmi célú elfogórakéták mellett légvédelmi célú (repülőgépek elleni) rakéták, de Tomahawk csapásmérő robotrepülőgépek is indíthatók. Az új hidegháború fejleményei és aktuális céljai függvényében a deklarált rakétavédelmi funkciót nem nehéz kibővíteni akár nukleáris csapásmérő feladatkörrel sem. 

Káncz Csaba jegyzete 
Az ISIS-t 40 ország finanszírozta

A zsidók már megint hadat üzentek Németországnak !!!!!

Törökország is iszlám államot épít



Ismail Kahraman, a török országgyűlés házelnöke javasolta, hogy Törökország törölje el a szekuláris alkotmányt, és ehelyett inkább az iszlám törvényeire alapozza államiságát.
Törökország első alkotmányát 1921-ben alkották meg, Mustafa Kemal Atatürk, Törökország első elnökének iránymutatása alapján, aki eltörölte a szultáni rendszert és megkezdte a szekularizációt, illetve a modernizálás útján elindította az országot. Ezt az alkotmányt később 1924-ben megváltoztatták, amit 1961-ben egy újabb változás követett, a mostani alkotmányt pedig 1982-ben fogadták el. Az 1982-es alkotmány kijelenti, hogy Törökország szekuláris, demokratikus ország, és köztársaság. Az alkotmány 4. cikke tiltja is ezen alapelvek megváltoztatását.
A Hürriyet napilap beszámolója szerint azonban Kahraman javasolta, hogy Törökország törölje el a szekuláris alkotmányt, és az iszlám vallási törvényeire alapozza államiságát. “Muszlim országként miért tartanánk fenn olyan állapotot, amelyben nem a vallási előírások alapján kormányzunk? Muszlim ország vagyunk, vallási alapú alkotmányunk kell legyen.” Kahraman hétfőn egy Isztambulban tartott konferencián jelentette ezt ki, amiről elsőként a Hürriyet számolt be. Az eset kapcsán hangsúlyozni kell, hogy a politikus a Recep Tayyip Erdogan által alapított, jelenleg is hatalmi pozícióban lévő kormánypárt tagja.
A politikus azzal indokolta javaslatát, hogy Franciaország, Írország és Törökország egyaránt olyan alkotmánnyal rendelkezik, amely megfogalmazásában a szekularizmusra hivatkozik – ám miközben ezeket a törvényeket mindenki máshogy értelmezi, az iszlám törvényei világosak és egyértelműek.
Törökország különböző politikai erői az utóbbi évek folyamán intenzív kapcsolatépítést folytattak az Európai Unió szinte összes országában, így Ankara számos európai szélsőjobboldali szervezetre kiterjesztette befolyását. Mostanra a Szürke Farkasok vált Németország legnagyobb tagsággal bíró radikális jobboldali szervezetévé, Ankara európai befolyásának növekedésével pedig az Európai Unió számos engedményt tett Törökországnak; a közeljövőben nem csak vízummentességet kaphatnak a törökök, de akár az uniós tagságot is megadhatják nekik.
Miközben Törökország vízummentességével és uniós csatlakozásával megkezdődhet a török “munkaerő” (lakosság) beözönlése az Európai Unióba, már számos európai országban mutatkoznak annak jelei, hogy a muszlim országokból érkező migránsok nem fogadják el a befogadó ország alkotmányát. Ehelyett azt akarják, hogy az európai ország is a saría jogrendet vezesse be, és a Koránra alapozza az alkotmányt, vagy a muszlim vallási törvények “figyelembe vételével” módosítsa azt.


Brit újságíró: a CIAalapította az Európai Uniót



CIA hivatal hidfo.ru
Ha a közelgő referendum alkalmából a briteknek nem lenne elegendő indoka arra, hogy megszavazzák a kilépést, talán most kaptak egy kellően erős érvet: egy brit újságíró azt állítja, hogy az Európai Unió már a kezdetektől fogva a CIA projektje volt.
Ambrose Evans-Pritchard a The Telegraph brit napilap hasábjain elemezte Barack Obama látogatásának körülményeit, és azt írta, a britek a kilépési referendum előtt minden eddiginél agresszívabb amerikai beavatkozásra kell számítsanak, mert “az Európai Unió mindig is egy amerikai projekt volt”.
Valójában, ha visszatekintünk a történelmi előzményekre, kézenfekvő, hogy az 1940-es évek végén Washington volt az európai integráció mozgatórugója, és rejtett módon Washington pénzelte azt a Truman, Eisenhower, Kennedy, Johnson, és Nixon adminisztráció ideje alatt.”
Az újságíró említi, hogy az európaiak körében egy általánosan elterjedt tévképzet, miszerint az Egyesült Államok fenyegetést és vetélytársat lát az Európai Unióban. Evans-Pritchard szerint ezzel szemben az Európai Unió mindig is az amerikai érdekérvényesítés horgonypontja volt, már egészen megalakulásától fogva.
Evans-Pritchard írásában hangsúlyozza, hogy 1950. májusában, a Schuman-nyilatkozat néven ismertté vált, Robert Schuman francia külügyminiszter által javasolt tervezet Dean Acheson amerikai külügyminisztertől ered: ennek jegyében hozták létre az Európai Szén- és Acélközösséget, ami a későbbi integráció alapjává vált. Az újságíró emellett említi, hogy a hidegháború kezdetén az amerikai fél nyomásgyakorlására került közelebb egymáshoz a német és francia politika, valamint az amerikaiak a háború utáni években azzal is fenyegetőztek, hogy leállítják a Marshall-terv segélyprogramját. Az Egyesült Államok fenyegetésekkel és nyomásgyakorlással hozta létre azt az egységfrontot, ami a mai Európai Unió alapja volt, mert ettől a projekttől remélte a szovjet befolyás visszaszorítását Európában, amit az Egyesült Államok saját érdekszférájának tartott.
Jean Monnet közgazdász és diplomata kapcsán – akit az Európai Unió egyik alapító atyjának tartanak – azt írja, hogy életének tekintélyes részét Amerikában töltötte, a háborús időkben pedig Franklin Roosevelt szeme és füle volt az európai politikában – emiatt Charles de Gaulle eleve amerikai ügynöknek tartotta, amit egy francia történész, Eric Roussel mintegy ezer oldalas, Monnet-életrajza alátámaszt, illetve részletesen kifejti, hogy működött együtt kéz a kézben az amerikai elnöki hivatallal.
Evans-Pritchard azt mondja, az Egyesült Államok külügyminisztériumának archívumában ma már nyilvánosan hozzáférhetőek korábban még titkosított dokumentumok, melyek egyértelműen bizonyítják, hogy az európai integráció ideáját erőltető mozgalmat az amerikai titkosszolgálat alapította, de “sajnálatos módon” ezek a dokumentumok se az amerikai, se az európai sajtóban nem kaphatnak nyilvánosságot – pedig minden bizonnyal meggyőznék a briteket arról, hogy a kilépés mellett döntsenek.
Az újságíró ennek kapcsán egy 1950. július 26-ra datált memorandumot említ, ami egy közös európai parlament létrehozásának terveit tartalmazza (az Európai Parlamentet 1952-ben alapították). Ezen a dokumentumon William J. Donovan tábornok aláírása szerepel, aki az amerikai Stratégiai Szolgálatok Hivatalának vezetője volt – ami a mai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) elődje.
Evans-Pritchard szerint egy másik dokumentum pedig azt mutatja, hogy 1958-ban ez az ügynökség biztosította az európai integrációs mozgalom anyagi forrásainak 53,5%-át. “Ebben a tekintetben a CIA frontvonala az Amerikai Bizottság egy Egyesült Európáért nevű szervezet volt, aminek elnöki tisztségét Donovan viselte. Vezetésében emellett részt vett Walter Bedell Smith és Allen Dulles, akik az ’50-es években a CIA igazgatói voltak, valamint más amerikai nemzetbiztonsági tisztek.”
Evans-Pritchard most azt mondja, ezek a széles körben egyelőre nem ismert dokumentumok azt mutatják, hogy a CIA elődjének stratégiai tervezőasztalain született az Európai Unió elgondolása, és ennek megvalósítása érdekében meghatározó pozícióba juttattak európai politikusokat, akik a későbbiekben az európai integráció vezéralakjaivá váltak. Az újságíró hangsúlyozta, hogy ezek a tények már a történelem részét képezik, de mai vonatkozásuk is eget rengető lehet, mert amennyiben egyértelműen bebizonyosodik, hogy a CIA alapította az Európai Uniót és maga építette fel annak döntéshozó szervét, az egyet jelenthet azzal, hogy az Európai Unió máig az Amerikai Egyesült Államok szigorú ellenőrzése alatt áll.



A vonat, ami elgázolta Soros György ideáit





Tiltakozó akciót kezdtek a Demokratikus Koalíció aktivistái, és befeküdtek a felcsúti kisvasút elé, azt remélvén, hogy ezáltal médiafigyelmet kapnak. A következő sorok azonban nem arról szólnak, mi történt a DK aktivistáival, – hanem, hogy egyáltalán miért épült meg a kisvasút, és miért tiltakoznak ellene.
Felcsút egy 1800 fő lakosságú község, aminek saját, 3500 fő férőhelyű stadionja van – nyilvánvalóan azért, mert a miniszterelnök kedvtelése a labdarúgás, és úgy döntött, hogy Felcsútra kell egy saját stadion. Ebből a stadionból ma kisvasút is indul – mert a községben él Magyarország miniszterelnöke, emiatt a település ehhez hasonló dolgok megvalósítására megkapja a szükséges forrásokat.
A község polgármestere pedig a kormánypárt tagja, és ennek köszönhetően milliárdos – amit gyakorlatilag leplezni sem próbálnak, de emiatt továbbra sincsenek tízezres tüntetések Budapesten. Felcsútra és környékére vándoroltak az Európai Uniós források, és okkal mondja az ellenzék, hogy abból a miniszterelnök “saját gyermekkori álmait valósítja meg”.
Gyurcsány szerint hobbivasút helyett oktatásra és egészségügyre költsék a pénzünket. Ez a kijelentés azonban merő kétszínűség egy olyan párttól, ami szerint az oktatást és egészségügyet magántulajdonba kell adni, fizetőssé kell tenni, és az állam egy fillért ne költsön rá. Gyurcsány Ferencnek tehát nyilvánvalóan nem az a problémája a stadionnal és kisvasúttal, hogy ez a pénz nem az oktatásba és egészségügybe vándorolt.
Miért tüntet a balliberális ellenzék az ellen, hogy Felcsúton stadion épült, most pedig felavattak egy kisvasutat?
Orbán Viktor életpályája a válasz erre a kérdésre, ami mostanra önmagában is ki nem mondott konfliktusban áll a Demokratikus Koalíció támogatóinak célkitűzéseivel. A miniszterelnök közéleti pályafutását Soros György ösztöndíjával kezdte, és, bár sokan mondják, hogy kőművesként többre vihette volna, kormányzása alatt megengedte magának, hogy az Európai Unió pénzén kisvasutat építtessen a saját szülőfalujába.
A saját szülőfalujába –
egy olyan politikus, akinek tanulmányaiból, munkásságából és eddigi tevékenységéből egyértelműen kellene következzen, hogy az ő számára nem fontos a származás. Ehelyett világpolgári életet kellene folytatnia, nagyvárosban élnie, és büszkén hirdetnie a nyílt társadalom ideáját. Megtehetné, hogy vissza se néz, és a Gyurcsány által vitt ideológiai vonulat éppen egy olyan politikust akar Magyarország élére, aki ezt tenné.
Ha Gyurcsányékat nem is gázolta el a vonat, de az ideáikat minden bizonnyal igen,
mert egy Soros György által útjára indított politikus évtizedek alatt pénzt, befolyást, hatalmat szerzett, majd mindebből arra is fordított, hogy a saját szülőfalujában “gyermekkori álmokat” valósítson meg, és gesztusokat tegyen a közösségnek, ahonnan származik. Ez a történés arra utal, hogy Soros György pénze, iskolája, és kifinomultan megmunkált ideológiája évtizedek alatt sem tudja eltörölni a szülőföld fontosságának gondolatát olyan politikusok identitásából, akik talán nem is lennének politikusok, ha nincs Soros György külön erre a célra szánt pénzalapja.
Ez az egyetlen kisvasút veszélyes üzenetet hordoz a globalista elit számára: hiába a világ minden pénze – a szülőföld gondolata és a származás fontossága idővel mindig felszínre tör. Még ha nem is egyértelműen és markáns ideológia formájában, hanem olyan egyszerű dolgok formájában, mint egy a pénzt, hatalmat megkaparintó politikus részéről a szülőfalu számára tett gesztus.
Ebben a kérdésben nem csak a “lopás” vagy “nem lopás” megítélése a figyelemre méltó; a “szülőföld mint identitásalap”, és a “szülőföld mint eltörlendő akadály” gondolata feszült egymásnak az utóbbi két évtizedben – de az ember saját szülőfalujában kisvasutat építeni nem éppen egy olyan világpolgári lét, amit Soros György megálmodott a magyarságnak. A balliberális ellenzék azért tüntet, mert Orbán Viktor pénzszórása kínos kérdéseket vet fel az ő számukra is: mi történik, ha évtizedes átneveléssel sem lehet eltörölni a szülőföld és haza gondolatát, és Orbán Viktor után előállnak olyan politikusok, akiknek hazaszeretete átvészelte a liberális oktatási rendszer agymosását?



Tavasznak tűnik, de a romlás virágai nyílnak






Soros György alapítványai és a “nyílt társadalom” ideológiáját képviselő csoportok állnak a Budapesten és számos más városban kezdődő megmozdulások mögött. A tüntetések résztvevőit félrevezetik; a hagyományos értékrend megsemmisítésére felesküdött szervezetek a civil társadalom valós igényeire épülnek rá, amit politikai célokra használnak fel.
A PestiSrácok.hu arról számolt be, hogy Soros György által finanszírozott civil szervezetek folytatják a kormányellenes demonstrációk szervezését. Bár a tüntetők erről láthatóan nem értesültek, a tömegdemonstrációk mögött a bukott SZDSZ holdudvarának elfelejtett tagjai és részben ismert, részben kevésbé ismert balliberális személyiségek állnak, akik az amerikai milliárdos alapítványaitól kaptak ösztönzést arra, hogy most kell kezdeni a kormányellenes demonstrációkat. A hétvégén mintegy száz ember részvételével lezajlott Országos Tantestületi Értekezletet a Soros György által támogatott Humán Platform és a Hívatlanul Hálózat hirdette meg. A lap rámutat, hogy a Humán Platform mögött álló Gulyás Márton tagja volt egy civil szervezetnek, ami 2012-ben 35 millió forintot kapott Soros György alapítványától, a Humán Platformnak pedig tagszervezete az az Oktatói Hálózat, aminek egy balliberális körökben elismert szociológus (Ferge Zsuzsa) és az SZDSZ kampányainak irányításában részt vevő Tóth Csaba is tagja. A szintén tagszervezet Hálózat a Tanszabadságért 2012-ben együttműködési megállapodást írt alá Bajnai Gordon mozgalmával, ami szintén egyértelműsíti a civil megmozdulások balliberális pártokhoz kötődését.
A Magyar Idők konzervatív napilap beszámol arról, hogy a pedagógusok országszerte folytatott tüntetéseit ellenzéki politikusok vagy balliberális pártok holdudvarához tartozó személyek szervezték, miközben balliberális pártokhoz köthető proxy-szervezetek “folyamatosan hergelik a pedagógusokat, álhíreket terjesztenek, és meg akarják akadályozni a köznevelési rendszer valós problémáinak tárgyalásos rendezését”. A lap kifejti, hogy Pilz Olivér, az egyik megmozdulás kulcsfigurája korábban MSZP-s városvezetéstől kapott jól fizető igazgatói pozíciót, és bizalmas viszonyt ápol számos MSZP-s politikussal. Hrabovszki-Megay Oktávia, egy másik kormányellenes tiltakozást szervező aktivista 2014-ben a balliberális összefogás jelöltjeit támogatta. Szegeden az LMP-Együtt-PM korábbi megmozdulásaihoz köthető A Köz-hasznáért mozgalom egy vezetője volt a szervező, Pécsen pedig a Magyar Liberális Párt tagja hirdette meg a pedagógustüntetést. A lap jelentése szerint Veszprémben a “politikamentesség” jelszavát használva a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője (Katanics Gyula) szervezte a demonstrációt, aki 2006 és 2010 közt még az MSZP országgyűlési képviselője volt. Győrben az LMP 2014-es képviselőjelöltje, Jenei Ferenc szervezkedett, a Facebook-on meghirdetett megmozdulás gazdája az LMP egy polgármesterjelöltje, Nógrádi László volt, miközben Sopronban a PM helyi alapszervezetének elnökhelyettese (Jakál Adrienn) szervezte a demonstrációt.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a pedagógusok demonstrációin keresztül bukott politikai erők próbálnak visszatérni a közéletbe. Ezek a politikai erők abban az esetben, amikor nyíltan – pártprogram formájában – megvallották céljaikat, választási vereséget szenvedtek. Éppen a lakosság demokratikus döntéshozatalának köszönhetően nem rendelkeznek érdemi beleszólással az ország ügyeinek alakításába. Tevékenységükkel a pedagógusok felháborodását, a valós civil társadalom valós igényeit eszközként használják fel, szakszervezeteket, civil mozgalmakat és Facebook-csoportokat proxy-szervezetként maguk előtt tolva próbálnak nagyobb szerepet megkövetelni maguknak, mint amennyit a választók adtak nekik.
A 168 óra néven futó balliberális híroldalon megjelent írás eközben – egy Freudi elvétéssel – arra tett utalást, hogy a nemrég kezdődött tüntetések nem spontán módon, hanem előzetes alapozó munkálatokat követően zajlanak. A „Parázslik a düh” kezdetű bejegyzés szerzője arról számol be, hogy amerikai sajtóorgánumok is foglalkoznak a Magyarországon zajló kormányellenes demonstrációkkal. Ennek során a Bloomberg hasábjain megjelent híranyagot egy félrefordítással úgy tálalja: “A tanárok megkezdték a tiltakozást az iskolarendszer Orbán Viktor-féle átalakítása ellen”. A “tiltakozást kezdtek” és “megkezdték a tiltakozást” kifejezések közti különbséget magyarul értő embereknek talán nem is kellene magyarázni: utóbbi esetében a tüntetések kezdete korábban tervbe vett demonstrációk megkezdését jelenti.
Ennek a tüntetéssorozatnak alapos és hosszadalmas előkészítő folyamata lehetett, a tüntetések első negyedévben történő megkezdésével a balliberális erők és a kormány egyaránt tisztában volt. Egyedül azok nem voltak tisztában azzal, hogy “tavasszal” tüntetni fognak, akiknek az érdekképviseletére hivatkozva ez a sok liberális politikus vissza akar térni a közéletbe. A kormány és a tüntetők számára is ajánlott, hogy ezeket a politikailag motivált személyeket kizárja a tárgyalási folyamatból. Soros György alapítványai egyszer már csináltak rendszerváltást Magyarországon – éppen annak köszönhetően sikerült odáig eljutni, ami ellen most a tüntetők tiltakoznak.




Nemkívánatossá nyilvánították Soros György alapítványait






Az orosz legfőbb ügyészség nemkívánatossá nyilvánította Soros György Nyílt Társadalom Intézetét és egy ahhoz kapcsolódó alapítványt – ezzel megtiltja, hogy orosz magánszemélyek és civil szervezetek csatlakozzanak a Soros által támogatott projektekhez.
A hétfőn megjelent közleményben az ügyészség a Nyílt Társadalom Intézetet és aNyílt Társadalom Segítségnyújtás Alapítványt említette név szerint, mint az ország alkotmányos rendjének alapjait kikezdő, fokozott nemzetbiztonsági kockázatot jelentő fenyegetést. Az Igazságügyi Minisztérium a két említett szervezetet hozzáadja az Oroszországban nemkívánatos külföldi szervezetek listájához.
Az ügyészség júliusban indított vizsgálatot Soros György által támogatott alapítványokkal kapcsolatban, miután az orosz szenátorok elfogadták az úgynevezett “hazafias stop-listát”; az összesítésben akkor 12 csoport szerepelt, melyek oroszellenes tevékenysége fokozott figyelmet igényel a hatóságok részéről. A listán szerepel többek között a Demokráciáért Nemzeti Alapítvány, a Nemzetközi Republikánus Intézet, aNemzeti Demokratikus Intézet, a McArthur Alapítvány és a Freedom House.
Demokráciáért Nemzeti Alapítványt júliusban nyilvánította nemkívánatossá az igazságügyi minisztérium, miután a vizsgálatok során egyértelművé vált, hogy az amerikai civil szervezet több millió dollárt költött a választási eredmények hitelességének megkérdőjelezésére, és a honvédelem tekintélyének szándékos rombolására.
A nemkívánatos szervezetekkel kapcsolatos törvény idén júniusban lépett életbe, és arra kötelezi a legfelsőbb bíróságot, hogy a külügyminisztériummal együttműködve állítsa össze az Oroszországban is jelen lévő azon külföldi szervezetek listáját, melyek az alkotmányos rend alapjainak aláásására törekszenek. Ha egy szervezetet nemkívánatossá nyilvánítanak, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Oroszországban tárolt vagyonát befagyasztják, irodáit bezárják, és tiltottá teszik számára mindenféle kiadvány terjesztését. Amennyiben a szervezet tagjai az erre vonatkozó törvényt sértik, komoly pénzbírságra számíthatnak, ismétlődő jellegű törvénysértés esetében pedig több évi szabadságvesztés lehet a büntetésük.



"Ti hoztátok létre az Iszlám Államot!"

John Kerry külügyminisztert megtámadták Olaszországban egy sajtótájékoztató után ! Az aktivista nő 'fizikailag' is szó szerint és az igazságot is konkrétan "Kerry képébe tolta" ...
"It was you who created Daesh!"

Kerry éppen azért érkezett Olaszországba, hogy a Daesh (ISIS, ISIL) Iszlám Állam elleni fellépésről tanácskozzon Paolo Gentiloni olasz külügyminiszterrel és még 23 ország képviselőjével az Európai Unióból... Valószínűleg nem arról beszélt, hogy maga az Egyesült Államok hozta létre és pénzeli a Szíriát szétverő "mérsékelt ellenzéki csoportoknak" nevezett terrorista brigádokat, mint pl. a Jabhat-Al Nusra Front, mely egyike az ISIS, Iszlám Államnak hűségesküt tevő csoportoknak.....



Video IRIB Marinella Correggia protesta contro kerry




Merkel az Egyesült Államokkal fogna össze az Iszlám Állam ellen



Transzatlanti összefogással, az Egyesült Államok és „egy erős Európai Unió”szoros együttműködésével kell választ adni a legsürgetőbb biztonságpolitikai kihívásokra – mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Hannoverben az amerikai elnökkel, a brit kormányfővel, a francia államfővel és az olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után.


A több mint kétórás informális tanácskozás után tett sajtónyilatkozatában Angela Merkel kiemelte: az illegális migráció ügyében az ötök egyetértenek abban, hogy a menekülésre késztető okok megszüntetésére kell törekedni és végre kell hajtani az EU-Törökország megállapodást.
A Líbiából a Földközi-tengeren Olaszországba vezető útvonallal kapcsolatban az Egyesült Államok szükség esetén készen áll közreműködni a migrációs helyzet kezelésében, és az ötök elkötelezettek a líbiai egységkormány megerősítése mellett – tette hozzá. Washington részt vesz az Égei-tengern az embercsempészek ellen indított NATO-műveletben, a Líbia-Olaszország migrációs útvonal ügyére vonatkozó együttműködésről viszont nincsenek konkrét tervek – fűzte hozzá Angela Merkel, rámutatva, hogy az EU a térségben folytatja Sophia nevű tengeri műveletét.
A szíriai helyzettel kapcsolatban közös meggyőződés, hogy a genfi békefolyamat révén politikai megoldásra kell jutni, az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcot pedig folytatni kell. Az ukrán válságban is a politikai rendezésre, a minszki megállapodások végrehajtására kell törekedni, a következő feladat a választási törvény megalkotása és a választások lebonyolítása a kelet-ukrajnai válságövezetben – mondta a kancellár a „mini G5” csúcsnak – a G7 csoport Kanada és Japán kormányfőjének részvétele nélkül rendezett találkozójának – is nevezett megbeszélés után.
Angela Merkel felidézte, hogy ebben a formátumban korábban is tárgyaltak már – tavaly a törökországi Antalyában, a G20 csoport csúcstalálkozójának margóján -, és kiemelte, hogy az ötök továbbra is szorosan egyeztetnek majd a „nagy politikai és biztonságpolitikai kihívásokról, abban a szellemben, hogy együtt sokkal erősebbek vagyunk, mint egyedül”.
A találkozót Barack Obama kétnapos munkalátogatása alkalmából tartották. Az amerikai elnök a hannoveri nemzetközi ipari vásár (Hannover Messe) megnyitójára utazott Alsó-Szászország tartomány fővárosába. Nagyjából 26 órás látogatása alatt négyszer szólalt meg nyilvánosan, és mindegyik alkalommal kiemelte, hogy szoros baráti kapcsolat fűzi Angela Merkelhez. A látogatás egyetlen konkrét bejelentése az volt, hogy egy újabb, 250 fős különleges katonai egységet vezényelnek Szíriába.
Barack Obama vasárnap elsősorban az EU és az Egyesült Államok Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) nevű formálódó szabadkereskedelmi szerződése mellett érvelt, és sürgette a szerződésről szóló tárgyalások felgyorsítását. Meggyőződése szerint a transzatlanti szabadkereskedelmi övezet kialakítása az Atlanti-óceán mindkét partján hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez és a munkahelyteremtéshez, és nem gyengíti, hanem erősíti a munkavállalók, a fogyasztók és a környezet védelmét szolgáló normákat, szabványokat.
Az amerikai elnök hétfőn egy fiataloknak tartott fórumon kül- és biztonságpolitikai kérdéseket taglaló beszédet mondott, amelyben az uniós integráció folytatására, az EU egységének megőrzésére buzdított. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak és az egész világnak erős, gazdaságilag virágzó, demokratikus és egységes Európára van szüksége, és a legújabb kori történelem világszerte irigyelt, kiemelkedő politikai és gazdasági vívmányának nevezte az EU-t.
Rámutatott, hogy az EU szövetségessé tett korábbi ellenségeket, és 28 demokratikus ország békés közösségévé fejlődött. Konrad Adenauer néhai német kancellárt idézve hangsúlyozta, hogy Európa egysége egykor kevesek álma volt, majd sokak reménysége lett, most pedig már mindenkinek szükségszerűség, így az Egyesült Államoknak is. Úgy vélte, az Európát összetartó erők sokkal nagyobbnak bizonyulnak majd, mint a széthúzó erők, és ez nem alaptalan; „vak remény”, ha az európaiak nem felejtik el, hogy kik is ők valójában.
A szabadságharcosok örökösei vagytok, akiket a sokszínűség kovácsol egységbe, akiket azok az eszmék vezérelnek, amelyek előre vitték a világot és akik tudják, hogy erősebbek együtt, mint egyedül” – mondta Barack Obama. Hozzátette: Európa számíthat arra, hogy „legerősebb szövetségese és barátja, az Egyesült Államok vállt vállnak vetve áll mellette, most és mindörökké”. Barack Obama amerikai elnökként ötödször, és valószínűleg utoljára járt Németországban.
Forrás: MTI



Kiskáté a világméretű offshore-botrányról, avagy összesöpri a szemetet a szél



Az egyetlen helyszín, ahol az alapárában benne van három névleges igazgató díja is! – hirdeti most is egy honlap az offshore  adóoptimalizációs szolgáltatásokat. Az utóbbi hetekben az ICIJ nevezetű nemzetközi újságíró-szervezet egy ismert panamai nemzetközi ügyvédi iroda adatait, információit szivárogtatta ki. A botrány nemzetközivé terebélyesedett, többek között az izlandi kormányfő – igen kínos huzakodás után – lemondott, a brit miniszterelnök kínos magyarázkodásba kezdett, aminek a vége az lett, hogy kiderült: ő is részvényes volt apja offshore cégében. Putyin elnök érintettségére is fény derült, bebizonyosodott, hogy Lionel Messi így optimalizálta az adót. Kis hazánkba is begyűrűzött a botrány, egy volt fideszes politikus, az MSZP volt és majdnem jelenlegi pénztárnoka, és egy MSZP-közeli főbankár “mutyikirály” is érintett a skandalumban. A PestiSrácok.hu annak is utánament, mi a háttere a történteknek és ki a kiszivárogtató.
lionelmessi
Lionel Messi a Chicago Tribune fotóján, a botrány kitörése után.
Panama is az adóparadicsomok listájához sorolható nem véletlenül. A panamai társaságok létrehozása az 1927. február 26-i 32. sz. Általános Cégtörvény alapján történik. A 32. sz. törvényt számos más ország használta fel mintaként, az rugalmas cégstruktúrát, befektetoi titoktartást kínál, valamint jogi keretet biztosít a nemzetközi szintu törvényes üzleti tevékenységek végzésére.


írja igen gyenge magyarsággal egy honlap, amely panamai cégek alapítását helyezi kilátásba. Persze nem tisztünk a helyzet bagatellizálása, ezért inkább arról számolunk be, hogy jelenleg úgy tűnik, igen sokan lapíthatnak….

ELŐSZÖR IS A SZIVÁROGTATÓKRÓL!

Az International Consortium of Investigative Journalists (ICIJ), magyarul Tényfeltáró Újságírók Nemzetközi Konzorciuma mögött több forrás Soros Györgynevét, illetve pontosabban a milliárdos befektető által finanszírozott, Amerikai Közintegritási Központot (CPI) sejteti, amelyet viszont számos érdekes hátterű amerikai non-profit alapítvány is támogat. Az ICIJ és a CPI hátterét könnyen megismerhetjük. A dolog úgy áll, hogy a CPI mögött a Carnegie Corporation of New York, a Democracy Fund, a Ford Foundation, Open Society Foundations, a Rockefeller Brothers Fund és a Rockefeller Family Fund nevű szervezetek találhatók. Az Open Society Foundation-on túl további, Soroshoz köthető szervezet, például a Hang the Bankers is kapcsolatban áll az ICIJ-el.

A MAGYAR BOTRÁNYOK

A hét eleje egy fideszes expolitikus nevétől volt hangos, Horváth Zsoltról, a legelső Orbán-kormány egy államtitkáráról, volt kecskeméti országgyűlési képviselőről derült ki, hogy offshore bizniszben utazott. A politikustól a pártelhatárolódott, jelezték, hogy már nem aktív.
horvathzsolt3-1024x576
Horváth Zsolt – Fotó: 24.hu
Aztán a nemzetközi kiszivárogtatás magyar beavatottja, az exorigósok Direkt36 nevű, adományokból élő portálja a jobber kishal beáldozása után emelte a tétet: kiderült, hogy vastagon érintett Boldvai László is, az MSZP korábbi botrányhős pénztárnoka, akit Tóbiás József pártelnök épp most szeretett volna reaktiválni. Boldvai feleségéről, Konti Csilláról derült ki, hogy a panamai ügyvédi irodán keresztül egy szamoai cég segítségével optimalizálták az adót éveken keresztül. Az MSZP-s politikus lemondásra kényszerült.
boldvai barikad
A barikad.hu képén Boldvai László látható, igen jó hangulatban…
A tudósítások mindegyikében felbukkan egy közvetítő, amely egy svájci magánbank, és a két politikus ezeken keresztül bízta meg a panamai ügyvédi irodát a cég alapításával és a cégügyek vitelével.
A hét további részében aztán a szocialista kormányok kedvenc bankára, Erős János neve bukkant fel. Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank egykori – szocialista kormányzás alatti vezérigazgatója ugyanis szintén igénybe vett “offshore szolgáltatásokat” – hivatali ideje alatt.
erosbajnaihvg
Erős János és Bajnai Gordon. Fotó: hvg.hu
Erős Jánosnak, aki 2002-2010 között volt az MFB elnöke, hivatali ideje alatt volt egy panamai cége. Ennek közreműködésével egy hazánkban jól ismert osztrák befektetővel bizniszelt 2007-2009 között; éppen akkor, amikor az OMV nagyon meg akarta venni a Molt – írta meg a Direkt36Erős János ügyével szorosan összefügg Heinrich Pecina neve is, aki az egyik legismertebb osztrák üzletember, s régóta jelen van Magyarországon jelentős befektetőként. Jelenleg a befektetőcégein keresztül az FHB Bankban, illetve a Népszabadságot, a Nemzeti Sportot, a Világgazdaságot és több megyei lapot is kiadó Mediaworks Hungary Zrt.-ben van érdekeltsége. A Falter nevű osztrák lap szerint ez a kapcsolat akkor is működött, amikor az OMV üzleti offenzívát indított a Mol felvásárlása érdekében, és mint a Direkt36 írja:
ennek a történetnek különböző oldalakon szereplője volt Erős és Pecina is”.
Az ügy azért is pikáns, mert  szocialista kormány bizalmi embere, az állami tulajdonban álló MFB volt vezetője gyakorlatilag bundázta a meccset – magánbizniszben. Az eddig ismeretes információk szerint Erős János Pecinával úgy bizniszelt, ráadásul  2007–2009 között, hogy Pecina Collegia elnevezésű magánalapítványa eladta a Wintercastle nevű cégét 50 ezer euróért a Garuda Groupnak. Ez utóbbi cég (a Garuda) panamai bejegyzésű volt és a most kiszivárgott papírok szerint a tulajdonosa Erős János.
Bár ez a baloldali bankszakmában nem teljesen egyedi, mint ismeretes Simor András – korábbi jegybankelnök – például ciprusi bejegyzésű céggel “optimalizálta” a befektetéseit. Simor akkor arra hivatkozott, hogy a ciprusi cégek nem offshore-k hanem onshore-k. Ez persze igen jelentős különbség, emellett a Vitonas LTD, vagy a Danilack LTD neve is ismerős lehet olvasóinknak,ez utóbbiak szintén ciprusiak és az utolsó szocialista szakértői kormányfő – Bajnai Gordon nevéhez kötődnek.

MÉG A WAFFEN SS IS SZÓBA KERÜLT

Az ICIJ több tényfeltáró projektben vett részt már eddig is, azonban egyelőre ez tűnik a legnagyobb dobásuknak, az offshore dokumentumok méretére jellemző, hogy 2.6 terrabájt információt kellett a tényfeltáró újságíróknak átnézni. Fontos hozzátenni, hogy ez egyetlen ügyvédi iroda irattömege, bár lehetséges, hogy az egyik legnagyobbé.
A Mossack Fonseca ügyvédi iroda két ismert panamai állampolgár tulajdonában áll. Az ügyvédi iroda nem rejtőzött, tevékenységét gyakorlatilag az üzletben résztvevők jól ismerték. A cégnek jól működő honlapja van, amely angolul, spanyolul és kínai nyelven is kínálja a szolgáltatásokat, egyben leírja, hogy 37 irodát működtet világszerte, Londonban, Csehországban, de Genfben is lehet a Mossack Fonseca Ügyvédi Irodával találkozni, ugyanúgy, mint több helyen Kínában.
A cég közel 200 ezer céget jegyeztetett be offshore- helyszíneken, így Panamában, Szamoán, a Seychelle szigeteken, illetve talán a legtöbbet a Brit Virgin-szigeteken. A Mossack Fonseca abban volt igazán piacvezető, hogy jól tudta kihasználni a Noriega tábornok bukása után is meglehetősen „árnyékos” panamai üzleti környezetet, illetve felfedezte a Brit Virgin-szigetek nem túl transzparens lehetőségrendszerét.
Ramón Fonseca 1952-ben született Panamában, 1977-ben alapította meg ügyvédi irodáját, amely egészen 1986-ig, vagyis Noriega tábornok bukásáig nem eredményezett komoly bevételt. Fonseca maga egy díjnyertes regényíró, és a helyi kormányzópárt elnöke is volt aki emellett 2016 márciusáig a panamai köztársasági elnök közvetlen tanácsadója, és csak azóta távozott elnöki tanácsadói és pártelnöki állásából, hogy Brazíliában eljárás indult az irodája ottani szárnya ellen és az ICIJ újságírói elkezdték vegzálni a cég ügyeit.Legutóbbi irodalmi alkotása a “Mister Politicus” címet viseli.
Jürgen Mossack, az üzletfele és társtulajdonosa pedig egy német bevándorló, akinek az apja új életet akart kezdeni Panamában, miután a hitleri Waffen SS-ben szolgált a második világháborúban.
mossackfonseca
Jürgen Mossack (b) és Ramón Fonseca, (j) a két tulajdonos. Fotó: elcomercio.com
A cég egyébként számos sötét ügyben – vagyis inkább konkrét, egyszerű köztörvényes bűnügyben segített a pénzek kifehérítésében. Többek között egy brit rablás zsákmányát,vagy épp a nemzetközi – Dél Afrikában kezdődő Fidentia nevű piramisjáték jövedelmét is offshore cégbe mentették, amit aztán így fehérítettek ki. A Fidencia cég vezetője „VIP” szolgáltatásokat kapott a Mossack Fonsecától.
Számos más korábbi és jelenlegi diktátor, és király is itt őriztette a családi trezort. Többek között az azeri elnök Ilham Alijev, a szaúdi király, vagy épp a pakisztáni miniszterelnök, Nawaz Sharif is a Mossack Fonseca ügyfele volt. A cég segítségével üzletelt Mauro Macri argentín elnök is, aki egy papíron bahamai cég vezetője volt. A Mossack Fonseca tulajdonosai és alkalmazottjainak talpa alatt 2014-ben kezdett égni a talaj, ekkor kezdődött ugyanis Brazíliában az „Operation Car Wash” vagyis a kocsimosás nevű akció. Az eljárásban aztán az ügyvédi iroda alkalmazottait azzal is megvádolták, hogy megsemmisítettek bizonyítékokat, papírokat.
Azonban nemzetközi szinten sokkal nagyobb sötétséget találhatunk, így például pikáns, hogy a nemzetközi közélet átláthatóságát folyamatosan ostorozó balliberális Transparency International nemzetközi korrupciókutató szervezet chilei szárnyának vezetője is érintett az offshore-botrányban – írta a Reuters. Gonzalo Delaveau megdőlése után lemondott a TI-beli munkaviszonyáról. Ő tehát saját tapasztalatait is megoszthatta az átláthatatlan pénzügyekről szóló előadásaiban.
transparencyGonzalo-Delaveaut
Gonzalo Delaveu, a Transparency Interntional chilei vezetője. Fotó:transparency.org.
Az offshore botrányban politikai vezetők, különböző sztárok, menő labdarúgók, és természetesen szervezett bűnözői körök is érintettek. Pedig ez csak egy ügyvédi iroda a sok panamai közül, amelynek iratait ismertették, csak egy cég belső levelezéseit, papírjait, információit tették közzé az újságírók. Az információcsomagban több mint 200 ezer offshore érdekeltségről esik szó.
A szerencse azonban úgy hozta, hogy Vlagyimir Putyin is az érintettek közé került, az orosz köztársasági elnök üzlettársai, közeli ismerősei és barátai az információk alapján közel kétmilliárd dollár összeget tisztítottak meg a panamai offshore-cégek segítségével. Az ügyben az ukrán elnök, Petro Porosenko is érintett, annak ellenére, hogy a korrupció ellen rengetegszer felszólalt.
vladimir-putin-funny-walk
Vlagyimir Putyin
Azonban méltatlan lenne csak a kelet-európai szálakat megemlíteni az eddigi legnagyobb leleplezési botrányban, a távol-keleti érintettség is elég komoly. Li Peng volt kínai miniszterelnök lányának neve is szerepel az iratokban.

AZ EDDIGI EGYIK LEGKÍNOSABB INTERJÚ IZLANDON

Minden idők egyik legkínosabb miniszterelnöki interjúját is megtekinthettük tegnapelőtt, Sigmundur Davíð Gunnlaugssont ugyanis azzal szembesítették, hogy milliókat tartott dollárban izlandi államkötvényekben, azonban azzal az aprósággal, hogy offshore számlán, tehát nyilván adómentesen. Épp akkor, mikor az ország teljes pénzügyi rendszere összeomlott, sőt a lakosság megtakarításait őrző bankoknak se segítettek. Az alább levő videón látható a szembesítés – egyébként a háromszázezres lakosságú Izlandon tízezres létszámű tiltakozás, tüntetés ment a személye ellen. Miután lebukása után bejelentette, hogy távozik, egy nappal később azzal örvendeztette meg az izlandi és a világ közvéleményét, hogy mégsem távozna, csak időlegesen. Végül le kellett mondania.


PANAMA PAPERS: Iceland Prime Minister Interview ✪ English Subtitles ✪ Icelandic PM Tax Haven



A BRITEK VISZIK A PÁLMÁT: CAMERON IS LEBUKOTT

Azonban a gentleman’s agreement-ek hazája, a csigavérű, angolok miniszterelnöke se érintetlen, ugyanis a jelenlegi brit miniszterelnök, David Cameron elhunyt édesapja – aki ügyvéd volt – is szerepel a dokumentumokban. A brit miniszterelnök apja, a multimilliomos ügyvéd és bróker neve ugyanis többször is felbukkan az iratokban, a kormányfő 2010-ben elhunyt édesapjának, Ian Cameronnak részesedése volt a svájci és bahamai érdekeltségű Blairmore Holdings nevű cégben. A sztori azért is felettébb kínos, mert épp David Cameron lépett fel több beszédében az offshore cégek ellen.
A brit miniszterelnöknek és közvetlen családtagjainak nincsenek olyan befektetései offshore alapokban, amelyekből “a jövőben” anyagi hasznuk származna”
hangsúlyozta az ügyekre szerdai közleményében a Downing Street. A közlemény tényszerű és pontos, a “már” szócskát azonban célszerűnek látszik a mondat elejére beszúrni.
David Cameron hivatala így reagált arra, hogy a szerdai brit sajtó igen jó kedélyűen cikkezett a konzervatív párti kormányfő esetleges offshore érdekeltségeiről. Azonban ettől függetlenül a tény tény marad: a Blairmore Holdings nevű alapkezelő cégnek Ian Cameron társalapítója és társigazgatója volt. A cég jogilag nem számított Nagy-Britanniában rezidens adóalanynak, ezért a helyzet úgy áll, hogy Cameronnak hamarosan papírja lesz arról, hogy igen közeli családtagja adócsaló volt.
fathercamerondailymail
David Cameron édesapja (balra). Fotó: Shutterstock
Nem váratott magára sokat azonban a beismerés, vagyis az, hogy ki kelljen mondania: bizony, 2010 előtt ő is rendelkezett részesedéssel apja offshore cégében, így, bár még a magyarázatok meglehetősen homályosak – valamilyen része mégiscsak volt neki is az adóelkerülésben.

AZ UKRÁN ELNÖK SE SZERETETT UKRAJNÁBAN ADÓZNI

Petro Poroshenko, ukrán elnök neve is rögtön felbukkant a listákon. Az ukrán elnök – 2014-ben, már a majdnai lázadás kitörésének idején egy ciprusi kijáróembert foglalkoztatott, aki a Mossack Fonsecán keresztül a Brit Virgin-szigeteken alapította meg offshore cégét. A cég azért jött létre, hogy Poroshenko eladhassa a Roshen nevű édesipari cégét- védekezett az elnök.
Azonban az offshore bomba robbanása után rögtön előjöttek a korábbi tettei is,ugyanis ukrán oknyomozó újságírók újabb öt offshore vállalatra bukkantak, amelyeket állítólag Petro Porosenko jelenlegi elnök használt korábban adóelkerülésre. Az ukrán Szabadság rádió pénteki híradása szerint 2003-ban büntetőeljárás is indult az ügyben.
Az államfő Ukrprominveszt vállalatcsoportjához tartozó offshore cégek ellen még Leonyid Kucsma elnöksége idején indult eljárás, amikor Porosenko ellenzéki politikus volt. A rádió újságíróinak olyan nyomozati anyagok kerültek a birtokukba, amelyekből az olvasható ki, hogy az államfő üzleti struktúrájában 2001-ben megjelent és máig létező Agroprodimpex vállalat több ukrajnai cég adójának minimalizálásában működött közre. A gyanú szerint mintegy 25 millió hrivnya, mostani árfolyamon csaknem 263 millió forint adó befizetése maradt el.
Porosenko szerint csak azért kellett offshore cégeket alapítania, hogy a tulajdonában lévő Roshen édesipari vállalatot eladja
Porosenko szerint csak azért kellett offshore cégeket alapítania, hogy a tulajdonában lévő Roshen édesipari vállalatot eladja – itt még mosolyog…..
Mindenesetre az elnök ellen vizsgálat indult.

NEM JÁRT SOKKAL JOBBAN AZ ARGENTÍN ELNÖK SEM

A világbotrány kitörésének idején már elhangzott az argentín elnök neve is.Tegnapra azonban eljutottak a dolgok odáig, hogy élő tévébeszédben kellett védenie ártatlanságát, amellyel kapcsolatban a jelek szerint az argentín ügyészségnek is van még némi mondanivalója. Mauricio Macri visszautasította, hogy bármit is kihagyott volna adóbevallásából, és azt mondta: áll az igazságszolgáltatás rendelkezésére., továbbá ártatlanságát hangoztatta.
mauriciomarci
Argentína se maradt érintetlen, elnöke épp magyaráz. Fotó: http://www.lanacion.com.ar/
Macri neve két offshore céggel hozható összefüggésbe. Az argentin államfő ugyanakkor leszögezte: őszinte volt, tiszteletben tartotta a törvényt, és nincs rejtegetnivalója.
Az elnök apja az ország egyik leggazdagabb embere. Mauricio Macri azt állítja: a nevéhez köthető cégek a család vállalkozásai, ő csak a nevét adta hozzájuk, és semmilyen ellenszolgáltatást nem kapott. Mindezt az elnök élő televíziós beszédében mondta el. Eközben a Buenos Aires-i elnöki palotánál körülbelül 500 ember követelte az államfő lemondását.
Mauricio Macri azt is bejelentette, hogy vagyonkezelő alapot szeretne létrehozni, amely hivatali ideje alatt tőle teljesen függetlenül kezelné minden pénzügyét.
Ilyet még egyetlen elnök sem tett. Azért teszem ezt, mert azt akarom, hogy szemernyi kétely se legyen”
fogalmazott.
Az AP hírügynökség birtokába jutott dokumentumok értelmében azonban az argentín ügyészség már benyújtotta a hivatalos kérvényt a bíróságon, hogy vizsgálatot indíthassanak az elnök ellen. A bíró megalapozottnak látta a kérést,és szükségesnek tartja a vizsgálatot annak kiderítésére, hogy nem járt-e el az elnök rosszhiszeműen. A bíró szerint bár Macri ártatlannak mondja magát, be kell számolnia arról, milyen szerepe volt a kérdéses cégekben, és a vállalatok milyen adószabályok szerint rótták le a közterheket.

ÉS MÉG SOKAN MÁSOK…

Emellett a kung-fu tudásáról ismert színész, Jackie Chan, illetve a focivilág számos sztárja az ötszörös aranylabdás Lionel Messi és egyéb botrányok miatt épp szénné égő Michel Platini is érintett.

HOGY MEGY AZ OFFSHORE?

Megkérdeztük Kecskés Andrást is, a PTE kereskedelmi jogi tanszékének vezetőjét, egyetemi docenst, mit is kell tudni az offshore cégekről.
kecskes5
Kecskés András, tanszékvezető egyetemi docens. Fotó:PS:hu
Az offshore cég egy olyan, úgynevezett adóparadicsomban bejegyzett jogi személy, amely így „adóoptimalizálásra” és a tulajdonos elfedésére alkalmas– mondta el. Ilyenek például Panama, a Seychelles szigetek, Szamoa, de a köznapi értelemben véve európai helyszínek is elhíresültek ilyen szolgáltatásokról, így például Ciprus. Kevesen tudják, hogy az „amerikai cég” – vagyis az USA-ban bejegyzett jogi személy sem jelent feltétlenül jót, például a nevadai cégek alapvetően szintén az „adóoptimalizálási lehetőségekről” híresek – tette hozzá.
Az úgynevezett offshore céget rendszerint egy ügyvédi iroda jegyzi be, – ilyen volt az is, amely most ebben a pillanatban lebukott az adataival – amelyet aztán kézbesítési megbízottként és egyéb módon lehet megragadni a hivatalos okiratokban- húzta alá.
Az offshore kifejezést használják kiterjedtebb értelemben is és van egy szűkebb szakmai értelmezése is, amely kifejezetten azokra a gazdasági társaságokra vonatkozik, amelyeket olyan államokban jegyeztek be, melyek jogrendszere kedvezőbb adójogi környezetet biztosít és cégnyilvántartásuk nem transzparens- mondta.
Nem transzparens, tehát nem tudunk utánanézni, ki a tulajdonos.”
A nyilvánosság és a hatóságok közötti együttműködés kettős hiánya pedig lehetővé teszi, hogy a társaságok tényleges tulajdonosai titokban maradhassanak és lehetőséget kínálnak pénzmosásra is- mondta el.
Az adó-optimalizáció szempontjából vannak olyan országok, ahol az adókulcsok jelentős mértékben kisebbek a hazaiaknál, szélsőséges esetben az is előfordulhat, hogy csak névleges adóteher hárul az offshore társaságokra. Vagyis gyakorlatilag nem kell adózni.”
Elképzelhető, hogy a tényleges tulajdonos az offshore céhen keresztül olyan szerződéseket köt meg, amelyeket a személyét érintő összeférhetetlenségi akadályok folytán másként nem köthetne (közbeszerzésekben való közreműködés, pályázatok, állami és alapítványi megbízások)- mondta el.
Az offshore ügyekben érintett politikusok tipikusan ebbe a kategóriába tartoznak, de a vagyonnyilatkozatuk – nyilván visszaélésszerűen – nem tartalmazza az offshore céggel összefüggő lényeges adatokat.”
A pénzmosás esetében jogellenesen szerzett tevékenységből származó jövedelmek beáramlanak a gazdasági életbe az offshore cégeken keresztül és a folyamat végén (a belőlük megvalósított gazdasági tevékenység közbeiktatásával), mint igazolt bevételek állnak rendelkezésre az offshore cégek tulajdonosai számára –tette hozzá. Az offshore cégeken keresztül megvalósuló pénzmosás költségei alacsonyabbak, mint más esetben, mivel kevesebb – gyakorlatilag azonosítatlan – gazdasági szereplő közbeiktatása útján megy végbe a folyamat – mondta el Kecskés.
Általános szóhasználatban az offshore jelzőt – tévesen bár, de – alkalmazzák minden olyan vállalkozásra, amelyet politikusok és közéleti személyiségek az országhatárokon túl üzemeltetnek. Bankszámlák esetében is gyakran hangzik el az offshore jelző, amennyiben az külföldi számlára vonatkozik, még akkor is, ha a számla éppenséggel nem anonim. Ezzel a szóhasználattal vigyázni kell, mert tartalmát tekintve nem fedi az offshore előbbiek szerint meghatározott fogalmát.
A panamai esetben azonban vérbő offshore cégekről beszélünk. Ott a cégek gyakorlatilag kinyomtatott papírokon léteznek, és ha a panamai hatóság nem néz utána – és bizony gyakran nem néz utána, hisz nem érdeke – akkor szinte teljesen el tud rejtőzni a delikvens.”




Brókergyilkosság, Kisbandi, olajmaffia, Altus – Szavazzon az év bűnügyi sztorijára!!!



Itt van az év vége, és ismét arra buzdítjuk olvasóinkat, szavazzanak az év legjobb bűnügyi cikkére! Szaftos PS-sztorikból ugyanis akadt idén is bőven! Legyen az tárgyalási tudósítás, vagy saját infó. Előbbire tavaly a maffiagyilkosságok megrendelésével vádolt Portik Tamás szolgáltatott több okot, amikor azt állította, hogy az Aranykéz utcai robbantásra nem ő, hanem Pintér Sándor adott utasítást. Nos, Portik idén is súlyos vádakkal illette a belügyminisztert, igaz, azt azért sejthetjük, hogy az olajmaffiózó nem éppen az igazmondás bajnoka. Ahogy a milliárdos áfacsalásokkal összefüggésbe hozott, Dominikán bujkáló áldiplomata sem, ám arra mégis büszkék vagyunk, hogy a nemzetközi körözés alatt álló bűnözőt a bíróság és a vádhatóság nem, mi viszont el tudtuk érni és meg tudtuk szólaltatni. Egyedül nekünk adott interjút a befolyással üzérkedés miatt jogerősen elítélt Kiss Ernő dandártábornok is, de sikerként könyvelhetjük el azt is, hogy mi írtunk először a Balla Irma-gyilkosság újraindított nyomozásának befejezéséről. Mindezek mellett olyan izgalmas témákat is feszegettünk, mint Gyurcsányék cégének kötődése az olajmaffiához, vagy például a 2000-ben történt brókergyilkosság. A leszámolást a nyomozóiroda idén tavasszal vette újra elő. Információink szerint cikkünk megjelenése után maguk a feltételezett érintettek is leizzadtak, ráadásul az emberölésnek titkosszolgálati szála is lehet, amit mi sem bizonyít jobban, hogy portálunkat egy ex-NBH-s is figyelmeztette: az ügy egy méhkas. Most már csak arra kérjük Önöket, hogy szavazzanak! A cikkeket időrendben és nem helyezés szerint tettük közzé!


1. PORTIK SZERINT HAMAROSAN BUKNI FOG A BELÜGYMINISZTER, PINTÉR SÁNDOR

Portik Tamás első fokon 11 év fegyházbüntetést kapott a Prisztás-gyilkosság perében Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu
Tavaly elsöprő sikere volt és nagy vitát generált az Energol vezetőjének egy nyilvános tárgyaláson tett nyilatkozata, miszerint nem ő, hanem Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter adott megbízást az Aranykéz utcában felrobbantott Boros József Károly meggyilkolására. Nos, Portik idén is bevádolta a belügyminisztert, hiszen azt állította róla, hogy az alvilág hírhedt verőlegénye volt a „gyilkosa”, akinek ráadásul –Portik szerint – emberölési ügyekben van bizonyítéka a főbelügyér ellen. Azt persze mindenképp érdemes kiemelni, hogy a sarokba szorított és súlyos bűncselekményekkel vádolt bűnöző nem kifejezetten az igazmondás bajnoka…

2. A VIZÓ-BIRODALOM TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA – A BÖRTÖNBEN AKARTÁK MEGÖLETNI TANYI GYÖRGYÖT

Tanyi Györgyöt és bandáját felmentették a Kempinsky előtti robbantás vádja alól Fotó: MTI
Pikáns anyagnak bizonyult az az írásunk is, amikor a Vizoviczki-iratokat áttúrva megtaláltuk a diszkócsászár bizalmasának azt a vallomását, amelyben Vizó jobbkeze arról beszélt az ügyészeknek, hogy Koblencz Attila  30-35 millió forintért elvállalta, hogy megöleti az éjszakai élet egyik rettegett figuráját, Tanyi Györgyöt. Az őrnagy a vallomás szerint ezt úgy akarta megoldani, hogy lefizette volna a férfi egyik ügyében eljáró bírót, hogy Tanyi rács mögé kerüljön, a börtönben pedig kapcsolatai révén meggyilkoltatja a diszkópápával rossz viszonyban lévő nehézfiút. Koblencz át is vette a pénzt Vargától, egyben megígérte neki, ha“nem sikerül becsukatni és ott megöletni Tanyit, akkor ingyen dolgozik három évig” Vizoviczkinek. A bizalmas elmondta, főnökének mindennél fontosabb volt Tanyi börtönbe juttatása és eltüntetése, annyira tartott az alvilág egykori erős emberétől.

3. A BRÓKERBOTRÁNY SZÁLAI ELVEZETHETNEK A 15 ÉVVEL EZELŐTTI GYILKOSSÁG MEGOLDÁSÁHOZ

hir24
Részletes cikket közöltünk áprilisban a lassan tizenhat évvel ezelőtt meggyilkolt bróker, Reichardt Ignác újra leporolt ügyéről. Megírtuk, információink szerint Reichardt a halála előtt arra készült, hogy mindent kipakol volt üzlettársairól, a Buda-Cash brókercég alapítójáról, Kovács Tiborról, valamint a Simon-Welsz ügyben hírhedté vált MagNet Bank igazgatóságának elnökéről, Fáy Zsoltról. De nem maradt rá ideje. 2000. január 14-én kivégezték. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai most azt gyanítják, a Buda-Cash-botrány szálai vezethetnek el a leszámolás megoldásához. No meg valószínű a titkosszolgálati szálak, amit egymásik, szintén a brókergyilkossággal kapcsolatos cikkünkben feszegettünk. Ezt erősíti, hogy portálunkat egy ex-NBH-s is figyelmeztette: ez az ügy egy méhkas.

4. A KILENCVENES ÉVEK OLAJMAFFIÁJÁVAL ÉR ÖSSZE A GYURCSÁNY-FÉLE ALTUS-BIRODALOM

Gyurcsány Ferenc
Ugyancsak nagyot robbant tavasszal az Altusról és Gyurcsányékról szóló írásunk is. Pedig három részes cikksorozatunk első részében „csupán” arra hívtuk fel a figyelmet, nagyon nincs rendben, hogy az Európai Bizottság a Gyurcsány-klán érdekeltségébe tartozó Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt-t bízta meg a fejlesztéspolitika magyarországi működésének ellenőrzésével. Méghozzá azért, mert a bizottság által felkért vállalkozás korábban több szálon is összeért a magyar olajmaffia legsikeresebb és legveszedelmesebb szervezett bűnözői csoportosulásával, az Energol Rt-vel, amely céghez az egész országot megrázó leszámolásos gyilkosságok köthetőek. Ezzel az érvelésünkkel a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János is egyet érthetett, hiszen a bizottságnak írt levelében részben írásunkra hivatkozott.

5. ITT VAN KISBANDI EDDIG MÉG NEM ISMERT, TITKOS VALLOMÁSA!!!! – PORTIK OLYAN AKART LENNI, MINT A RETTEGETT SZEVA BÁCSI

portik1
Egyedül portálunk jutott hozzá és adta közzé az alvilág bankárának is nevezett Lakatos András 2012-ben tett titkos vallomását, amelyben a brazíliai kiadatási őrizetben lévő férfi több gyilkossági ügyben tett terhelő vallomást Portik Tamásra. Az alvilág pénztárosa szerint szinte az összes nagyobb leszámolás az Energol-vezérhez köthető, hiszen a csalással gyanúsított férfi elmondta, tudomása van róla, hogy Portik parancsára lőtték le Prisztás Józsefet, robbantották fel az Aranykéz utcában Boros Tamást, illetve végezték ki Tahitótfalun Seres Zoltánt. Kisbandi szerint ráadásul Portik maga vallotta be neki azt is, hogy a menyasszonya szeme láttára szitává lőtt Muskovics Gyula meggyilkolásához is köze van az egykori olajvállalkozónak.

6. KISS ERNŐ: “NYUGODTAN ALHAT MINDENKI, AKI ABBAN A HITBEN VAN, HOGY TÚL SOKAT TUDOK”

Nemzeti Vedelmi Szolgalat Kiss Erno MVM 2015.12.03.foto:horvath peter gyula
Emlékezetes interjút adott a PestiSrácok.hu-nak a befolyással üzérkedésért jogerősen elítélt Kiss Ernő dandártábornok is. A KBI egykori nagyhatalmú vezetője ugyanis arról számolt be, hogy még az olajos időkben akarta őt felrobbantani az Aranykéz utca robbantás megrendelésével és a Prisztás-gyilkossággal is vádolt Energol-vezér. A sokat tudó egykori főrendőr az interjúnkban üzent a politikai és a gazdasági elitnek is: megnyugtatott mindenkit, megőrzi a hozzá eljutott információkat és nem fogja kiteregetni a szennyest.

7. A KÖZEL-KELETI EMBERCSEMPÉSZ MAFFIA VEZETŐIT NEM LEHET FELELŐSSÉGRE VONNI

embercsempész
A rendőrség az esetek nagy többségében tisztában van azzal, hogy kik az embercsempészettel foglalkozó bűnszervezetek háttérben álló, valódi haszonélvezői, de a jórészt Közel-Keleten élő keresztapákat országuk jogrendszere miatt képtelenség felelősségre vonni. Ezt a PestiSrácok.hu-nak Boross Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda Illegális Migráció Elleni Osztályának vezetője nyilatkozta. Az alezredes úgy gondolja, arra jóval nagyobb az esély, hogy a hazánkban tevékenykedő középvezetőket rács mögé lehessen juttatni. Boross elmondta még, hogy a főszervezők vagyonukat terrorszervezetek finanszírozására is fordíthatják. Szerintünk ez az interjú is belefért az idei tíz legjobb témánk közé, pláne, hogy ez az év szinte végig az illegális migrációról és az ahhoz köthető embercsempészetről szólt.

8. LEZÁRULT AZ ÚJRAINDULT NYOMOZÁS A BALLA IRMA-GYILKOSSÁG ÜGYÉBEN – A POLITIKUSNŐ FIA PERÚJÍTÁSSAL ÉL MAJD

balla gyilkosa borsonline
A PestiSrácok.hu számolt be elsőként arról, hogy lezárta a rendőrség a 2007 húsvétján brutális kegyetlenséggel meggyilkolt egykori fideszes képviselőnő, Balla Irma ügyében indult nyomozást. A Balla-gyilkosság aktáját 2013 novemberében, két hónappal azután porolta le Petőfi Attila tábornok speciális osztálya, hogy a bíróság jogerősen is felmentette a gyilkosság elkövetésével korábban vádolt politikusnő fiát, Schönstein Sándort. A nyomozóhatóság az új eljárásban már azt a D. Lajost gyanúsította meg a gyilkosság elkövetésével, aki évekkel korábban többször is beismerte a bűntettet.

9. MEGSZÓLALT GYÁRFÁS TAMÁS A FENYŐ-ÜGYBEN – “RÁM IRÁNYÍTOTTÁK AZ ALVILÁG FIGYELMÉT”

Gyárfás-MTI
Fenyő János médiacézár 1998-as lelövése tavaly és idén is több írásunkban előkerült, az azonban mindenképp kiemelendő, hogy a gyilkosság megrendelésével hírbe hozott Gyárfás Tamás ezzel kapcsolatos vallomását is megosztottuk olvasóinkkal. Az úszóelnök persze nem gyanúsítotti  kihallgatáson vett részt a Nemzeti Nyomozó Irodában, hanem dühében tett feljelentést Tasnádi Péter ellen, még 2005-ben, mivel a magyar alvilág nagyöregje tízmillió forinttal megzsarolta a merénylettel összefüggésben. Az úszószövetség elnöke felrótta kihallgatóinak, hogy néhány nappal korábban a Fenyő-ügyben nyomozó rendőrök és ügyészek házkutatást tartottak a Nap Tv-ben, ahol a biztonsági szolgálattól lefoglalták a látogatói könyvet. Erre azért volt szüksége a rendőrségnek, mert ellenőrizni akarták Tasnádi Péter testőrének, A. Gábornak a vallomását, aki terhelően nyilatkozott volt főnökéről és Gyárfás Tamásról. Cikkünkből az is kiderült, hogy Gyárfás panaszkodott egy tekintélyes rendőrre, akinek a gyilkossággal kapcsolatos elmélete rá nézve „tragikus” volt, azaz a ma már nyugdíjas zsaru a Nap TV egykori tulajdonosát vélte a leszámolás felbujtójának.

10. MEGSZÓLALT A DOMINIKÁN, SZÖKÉSBEN LÉVŐ ÁLDIPLOMATA – “MAJD EGYSZER BIZTOSAN HAZAJÖVÖK”

dominika02
Ami a vádhatóságnak és a bíróságnak nem, az a PestiSrácok.hu-nak összejött. Sikerült ugyanis elérnünk és megszólaltatnunk a milliárdos áfacsalásairól elhíresült, szökésben lévő bissau-guineai áldiplomatát, Farkas Attilát. Farkast gyakorlatilag futni hagyták a hatóságok.  Portálunk telefonon tudott beszélni a “diplomatával”. Farkas a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, hogy  „majd egyszer biztosan” hazajön, továbbá megemlítette, hogy bizonyos hatósági személyek pontosan tudják, hogy kik állnak a milliárdos bűncselekmények hátterében, azonban, mivel féltik az állásukat, semmit nem mernek csinálni.



Nem bírt a kémperrel a legfőbb ügyész sem


Kedden kezdi tárgyalni a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori vezetőit és a Gyurcsány-kormány volt titkosszolgálati miniszterét, Szilvásy Györgyöt is érintő, kémbotrány néven elhíresült elsőfokú, megismételt büntetőpert a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa. Figyelemre méltó, hogy a megismételt eljárás lefolytatásával Polt Péter legfőbb ügyész nem értett egyet, emiatt jogorvoslattal fordult a Kúriához, ám a legfelsőbb bírói fórum Polt indítványát két héttel ezelőtt elutasította.


PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
A bíróság holnap, november 10-én, illetve 11-én kezdi tárgyalni a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőit és volt titkosszolgálati miniszterét, Szilvásy Györgyöt is érintő, kémbotrány néven elhíresült megismételt büntetőpert.Szilvásyt, a Gyurcsány-kormány két egykori titkosszolgálati vezetőjét, Galambos Lajost és Laborc Sándort, valalamint bűntársukat kémkedéssel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség.  A Kaposvári Törvényszéktől származóinformációink szerint az új elsőfokú eljárás első két tárgyalási napján a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyező határozatának ismertetésével, illetve a vádlottak meghallgatásával folytatódik majd, a per későbbi szakaszában pedig több tanút is meghallgat a bíróság. Korábban azt is megírtuk, mivel az eljárást teljes egészében meg kell ismételni, ítélet is csak valamikor jövőre várható.

A TITKOSSZOLGÁLATOK EGYKORI MUNKATÁRSAIT IS MEGHALLGATJÁK

Sebes Péter, a volt titokminiszter védője a holnap újrainduló perrel összefüggésben a PestiSrácok.hu-nak elmondta, a vádhatóság – szerinte – nem tudott újabb bizonyítékkal előállni és véleménye szerint a megidézett hatvan tanú közül legalább ötven felesleges mind a védelem, mind az ügyészség szempontjából. Az ügyvéd hozzátette még, hogy Szilvásy György vallomást fog tenni és kérdésekre is válaszol majd. A védő továbbá kiemelte, hogy ügyfele továbbra is ártatlannak vallja magát és szerinte a főügyészség sem idézett be egyetlen olyan személyt  sem, aki Szilvásyra nézve terhelő adatokkal szolgálna. Az idézett tanúkkal kapcsolatban Sebes Péter elmondta még, hogy többek közötta titkosszolgálatok egykori munkatársait is meg fogják hallgatni. Szilvásy védőjéhez hasonlóan ügyfele ártatlanságáról beszélt az egykori NBH-főnök,Galambos Lajos védője is. Molnár Lajos emellett hozzátette, az elsőrendű vádlott is vallomást fog tenni és ugyanazt fogja elmondani, amit már a korábbi eljárás során is megosztott a bírósággal.
A kitiltási botrány és az amerikai cégekkel szemben folytatott vizsgálat két különböző történet Fotó: Szabó Fruzsina Anna/PestiSrácok.hu
Polt Péter nem értett egyet a táblabíróság döntésével. Fotó: Szabó Fruzsina Anna/PestiSrácok.hu

A FŐÜGYÉSZ NEM ÉRTETT EGYET A TÁBLABÍRÓSÁG DÖNTÉSÉVEL

Debreceni Törvényszék még 2013. július 5-én kihirdetett elsőfokú ítéletében Galambos Lajos nyugállományú vezérőrnagyot, elsőrendű vádlottat kémkedésért 2 év 10 hónap börtönre ítélte. Szilvásy György másodrendű vádlott, a Gyurcsány-kormány titokminisztere felbujtóként elkövetett kémkedésért 2 év 10 hónap börtönt kapott. Laborc Sándor volt dandártábornok, negyedrendű vádlottat az elsőfokú bíróság kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt egy év börtönre ítélte, melynek végrehajtást két év próbaidőre felfüggesztette. P. László harmadrendű vádlottat viszont, a kémbotrányban felbukkanó, orosz hátterű biztonságtechnikai cég tulajdonosát az államellenes bűncselekmények elkövetésének vádja alól felmentette a törvényszék. Az ügy iratanyagát 2040-ig titkosították. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla azonban júniusban megalapozatlanság és eljárási szabálysértések miattmegsemmisítette az elsőfokú, elmarasztaló ítéletet és új eljárás lefolytatására utasította a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsát. Sebes Péter a másodfokú bíróság döntésével kapcsolatban portálunknak elmondta, hogy a legfőbb ügyész nem értett egyet a Fővárosi Ítélőtábla korábbi hatályon kívül helyező döntésével,ezért rendkívüli jogorvoslattal fordult a Kúrához. A főügyész szerint ugyanis másodfokon is befejezhető lett volna a büntetőper. A legfelsőbb bírói fórumazonban október 26-ai végzésével elutasította Polt indítványát– mondta el az ügyvéd. Ezzel kapcsolatban megkerestük Fazekas Gézát, a Legfőbb Ügyészség szóvivőjét is, aki – mivel az ügy minden részlete minősített  – nem tudott ennél bővebb tájékoztatást adni. Értesüléseink szerint egyébként a hatályon kívül helyező döntés ellenére a Központi Nyomozó Főügyészség nem változtatott az ügy vádiratán.

ÁLLAMTITKOK KERÜLHETTEK OROSZ KÉZBE

Noha a büntetőügy minden részletét államtitokká minősítették, korábban más lapok mellett a Magyar Nemzet írt bővebben az ügy hátteréről. Eszerint a feljelentést vélhetőleg a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) és az Alkotmányvédelmi Hivatal tette 2011 tavaszán, a nyomozás 2011 júliusában kezdte el a Budapesti Katonai Ügyészség(BKÜ) államellenes bűncselekmények gyanúja miatt. A Magyar Nemzet szerint az NVSZ olyan bizonyító erejű dokumentumokkal rendelkezett, amelyek igazolják, hogy a Gyurcsány-kormány idején az akkori Nemzetbiztonsági Hivatal egyes vezetői tudtával a magyar elhárítás kényes adatai kerültek orosz kézbe, állítólag a MOL megszerzése érdekében. A lap szerint az NVSZ egy olyan fedett akció részleteit derítette fel, amelyben az NBH Liszt Ferenc repülőtéren szolgáló munkatársai a reptér védelmét ellátó Zömök Kft. embereivel együttműködve lehetővé tették, hogy poligráfos ellenőrzéssel megbízott oroszok és eszközeik feltűnés nélkül érkezzenek majd távozzanak. A PestiSrácok.hu összeállítását a kémperről ITT olvashatja el.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése