2016. január 12., kedd

Győzzön a szegény országok atomfegyvere




Győzzön a szegény országok atomfegyvere



A H5N1 madárinfluenza vírus egy kis beavatkozással milliókat fertőzhet meg



Időkjelei: „…és lesznek döghalálok…” – Máté 24:7 – Arról nem ír a Biblia, hogy ezek a döghalálok, vagy mai nyelven járványok milyen módon törnek ki, de figyelembe véve a világban folyó eseményeket és törekvéseket nem lenne meglepő, ha maga az ember okozná őket. 
Forrás CNSNews.com
Amennyiben a 60 százalékos halálozási arányú H5N1 madárinfluenza vírus ragályosabbá válna, hasonlóan a közönséges szezonális influenza vírushoz, több százmillió ember élete forogna veszélyben, nyilatkozta egy szakember az amerikai szenátus Nemzetbiztonsági Bizottsága előtt.
Mi történik, ha egy emlősről emlősre terjedő H5N1 vírus elkezd komolyabb mértékben fertőzni?” tette fel a költői kérdést Thomas Inglesby, a Pittsburgh-i Orvos központ Biobiztonsági Központjának elnök-vezérigazgatója a bizottság előtt tett nyilatkozatában.
A szezonális influenza vírus a világ lakosságának 10-20 százalékát érinti minden évben, ami körülbelül egymilliárd embert jelent,” mondta Inglesby. „A WHO adatai szerint a vad H5N1 vírus halálozási aránya 60%, tehát, amennyiben a vad madárinfluenza vírust módosítanák, hogy az a közönséges influenza vírushoz hasonlóan fertőzzön, több százmillió ember élete kerülne veszélybe. Ha csupán századrészt annyira fertőző vírus alakulna ki, az is több millió életet jelentene.”
Az amerikai országos egészségügyi központ márciusban adta ki a vírus kettős kutatására vonatkozó irányelveit, ami az amerikai tudományos akadémia 2003-as, „Biotechnológiai kutatások a terrorizmus korában” néven kiadott jelentését vette alapul. A biotechnológiai kutatások növekvő aggodalomra adnak okot az utóbbi időben, ahogy a kutatók egyre több mesterséges vírust állítanak elő laboratóriumi körülmények között.
Inglesby szerint a laboratóriumok is elkövethetnek hibákat, mint például 1977-ben, amikor „a H1N1 vírustörzs mini-járványt okozott, feltehetőleg egy laboratóriumból kiszabadult vírus miatt.”
Kilenc évvel ezelőtt a SARS veszély idején legalább három alkalommal fordult elő, hogy a BL-3 vagy BL-4 biztonsági besorolású laboratóriumok munkatársai Szingapúrban, Tajvanon és Kínában megfertőzték saját magukat a SARS vírussal,” mondta Inglesby. „Számolnunk kell az emberi tényezővel, a meglepetésekkel és balesetekkel a kutatások kockázatainak felmérésénél,” mondta.
A biobiztonsággal és kettős felhasználású kutatással kapcsolatos meghallgatás során Susan Collins szenátorasszony azt mondta, az amerikaiaknak jogukban áll elvárni, hogy a „közjóért végzett” tudományos kutatások finanszírozására szánt pénzek, ne a terrorizmust támogassák.
Elmondta, hogy a tervek szerint az amerikai és holland országos egészségügyi intézetek által végzett kutatások eredményei, amelyek azt vizsgálták miként lehet a madárinfluenza vírust megváltoztatni, hogy az a levegő útján is terjedhessen, két tudományos folyóiratban is meg fognak jelenni.
Az USA Országos Biobiztonsági Tudományos Bizottsága (NSABB) decemberben azt javasolta, hogy a kutatásokra vonatkozó információk egy részét biztonsági okokból tartsák vissza, de azóta a bizottság megváltoztatta álláspontját és a teljes tanulmányok megjelentetése mellett tette le a voksot.
A bizottság állásfoglalásának megváltozása „egy tudományos és biztonságpolitikai körökben folyó kiterjedtebb vita része, amelyben mindkét oldal komoly érvekkel állt elő,” mondta Collins.
Az amerikaiaknak joguk van elvárni, hogy az ő pénzükből a közjóért finanszírozott kutatásokat, ne lehessen terrorista célokra felhasználni. Ezek nem képzelt veszélyek,” tette hozzá.
Anwar al-Awlaki [amerikai születésű radikális imám, akit az Egyesült Államok az egyik legveszélyesebb közellenségként tartott nyilván] halála előtt olyan mérgek után kutatott, amelyekkel támadást lehet végrehajtani az USA ellen. Az aggodalmakat tovább növeli, hogy az al Qaeda új vezetője orvosi háttérrel rendelkezik, tehát elképzelhető, hogy számára a biológiai és vegyi terroristatámadások még fontosabbak,” mondta Collins.
Collins elismerte, hogy egyesek „állami cenzúrának tekintenék a tudományos fejlesztések ilyetén szerkesztését, ami gátat vethet a tudományos szabadság el; vagy korlátozhatja az életek megmentését lehetővé tevő vagy a közegészség érdekében végzett kutatásokat.”
Nincs garancia arra, hogy a kutatást nem fogja valaki ártó szándékkal megismételni. Csak remélni tudjuk, hogy egyetlen potenciális ellenségünk sem rendelkezik az ehhez szükséges tudással. Nem tudjuk mekkora az esélye annak, hogy egy terrorista csoport vagy egy nemzetállam ellenséges szándékkal használja fel ezeket az eredményeket,” mondta Inglesby.
Anthony Fauci, az amerikai Országos Allergológiai és Fertőző Betegségek Intézetének igazgatója szerint „a szezonális és járványszerű influenza vírus folyamatos veszélyt jelent és a fertőző betegségek által okozott globális halálozások egyik vezető forrását jelenti.”
Fauci-nak a bizottság előtt tett nyilatkozata szerint a CDC (amerikai járványügyi központ) adatai szerint a szezonális influenza vírus miatt évente 200.000 ember kerül kórházba és 49.000 hal meg az Egyesült Államokban. A WHO szerint a vírus évente 3-5 millió súlyos megbetegedést és 250-500 ezer halálesetet okoz.
Mi történik, ha egy emlősről-emlősre terjedő H5N1 törzs elkezd fertőzni? A szezonális influenza globálisan a lakosság 10-20 százalékát, évi egymilliárd embert érint. A vad H5N1 vírus halálozási aránya, ahogyan Önök is megerősítették, 60%, tehát, ha egy ilyen halálozási arányú H5N1 törzset állítanának elő mesterségesen, az több százmillió emberéletet veszélyeztetne,” ismételte Inglesby.
Daniel Gerstein, az USA helyettes nemzetvédelmi minisztere is megjelent a bizottság előtt és elmondta, hogy „a DHS (Nemzetvédelmi Minisztérium) nyomon követi, hogy a kutatóknak milyen DHS intézményekbe van bejárása és milyen kényes információkhoz, információs rendszerekhez rendelkeznek hozzáféréssel és minden egyes személy szigorú biztonsági szűrésen esik át, az egyes hozzáférési szintek odaítélése előtt.”
A kormánytámogatást élvező kutatók kötelesek azonnal értesíteni a DHS illetékeseit, kényes információk vagy termékek létrehozása vagy felfedezése esetén. Maga a DHS nem szolgáltat ki kényes információkat a támogatást élvező személyeknek,” mondta Gerstein. „Amennyiben bizonyos ritka esetekben ez mégis megtörténik az információ birtokába jutó személyeket titoktartási szerződés kötelezi az információk bizalmas kezelésére.” 


EKCÉMA STOP csomag




Szabadulj meg az ekcémától 3 hét alatt! Próbáld ki az EKCÉMA STOP csomagot, melyet kifejezetten az ekcéma kezelése céljából állítottunk össze, vásárlóink visszajelzései, sikerei alapján. A 100% természetes hatóanyagok egymást erősítve szüntetik meg a fájó és csúnya tüneteket.




Raktárinformáció:
 Raktáron
Kiszállítás:Ingyenes!
1 munkanap
Vevői értékelés:



Címkék:
Bruttó ár: 3175 Ft


Hogyan használd az Ekcéma Stop csomagot? 

Javasoljuk, hogy kezd az extra szűz olívaolajos szappannal, mert ez a leggyengédebb, az első pár napban használd ezt. Később a szappanok bármelyikét választhatod, tetszés szerint.

   


Próbáld ki még ma az Ekcéma Stop csomagot!




A honlap üzemeltetője: Manna Natúr Kozmetikum Kft.
Telefon: 06 30/393-95-97
címünk: 2316 Tököl, Csépi út 101. 
Számlaszám: 10403105-50526570-87521001
Cg.13-09-138755 Vezetve a Pest Megyei Bíróság mint Cégbíróságnál.
Közösségi adószám: HU22746999
 

Telefon: 06 30/ 393-95-97

Telefonhívásod minden munkanap 8-17 között várjuk.




Forrás: wired.com
A világ egészségügyi hatóságai évek óta készülnek egy világméretű influenzajárvány kitörésére. Természetesen az ő álláspontjuk szerint a vírusok elleni egyetlen védelem a vakcinákban rejlik, ezért újabb módszereket keresnek, amelyek segítségével járvány esetén több millió adag oltóanyagot gyárthatnak le, viszonylag rövid idő alatt. Ez nem könnyű feladat, mert az oltóanyagot csak a járvány érkezését követően lehet kifejleszteni (időkjelei: kivéve természetesen, ha a vírust is ők állították elő). Éppen ezért a hadsereg olyan módszert keres, amivel villámgyorsan és egyszerre sok vakcinát állíthatnak elő. Lehetőség szerint olyat, amit termeszteni lehet.
A megoldást abban látják, hogy az influenza vakcinát több tonna zöldség termesztésével állítsák elő. A DARPA őrült kutatói, a Pentagontól kapott 21 millió dolláros támogatás felhasználásával ezt a lehetőséget próbálják feltárni. A zöldségalapú oltóanyag előállítással foglalkozó kutatások, Blue Angel (kék angyal) néven 2005 óta folynak. Ezen a héten, a DARPA finanszírozással működő Medicago vakcina gyártó cég bejelentette, hogy kulcsfontosságú előrelépést tett: egyetlen hónap alatt 10 millió adag H1N1 influenza elleni oltóanyagot állíthat elő.
Influenza szezonban egy hónap hosszú időnek tűnhet, azonban jelenleg egy gyorsan terjedő, halálos járvány jelenti a legnagyobb és legtöbb áldozattal járó veszélyt az emberiség számára. Az amerikai járványügyi hatóság (CDC) szerint a 2009-es H1N1 influenzajárvány 284.500 ember halálát okozta világszerte.
Amennyiben a H5N1, más néven madárinfluenza vírus, egy mutáció következtében levegő útján is képes lenne terjedni, a globális halálozási arány akár a 60 százalékot is elérhetné. (Összehasonlításképpen az 1918-as spanyolnáthának nevezett nagy influenzajárvány, 2,5 százalékos halálozási arányával 50 millió ember halálát okozta a világon.) A WHO szerint egy ilyen járvány esetén az egész emberiséget be kellene oltani.
Fennáll tehát a globális járvány veszélye, azonban a jelenlegi technológiai korlátok veszélyeztetik az amerikai hadsereg egészségét és készültségi állapotát,” áll a DARPA által kiadott nyilatkozatban, a Medicago „termeld meg saját vakcinádat” eredményeiről. „Rendkívül nagy szükség van a vakcina gyártás gyorsaságát és alkalmazkodó képességét növelő technológiai újításokra, hogy képesek legyünk válaszolni a biológiai veszélyre.”
Az influenza oltóanyagokat jelenleg tyúktojások segítségével állítják elő. Nem vicc: a kutatók egy csirkeembrióba juttatják be a vírust. A tömeges gyártás elkezdéséhez azonban hónapokra van szükség és a teljes lakosság lefedéséhez nagyon sok tojás kell. Egyes becslések szerint csak az Egyesült Államok lakosságának beoltásához egymilliárd darab tojásra lenne szükség. Egy járvány kitörésekor nem biztos, hogy ilyen mennyiségű tojás egyáltalán rendelkezésre állna.
A növényalapú oltóanyagokat ezzel szemben „vírusszerű részecskék” segítségével állítják elő, amik genetikai szinten a vírusokra hasonlítanak, viszont nem fertőznek. Nem képesek emberről emberre terjedni, de segítenek az antitest termelésben. A részecskék előállításához a tudósok lemásolják az influenzavírus DNS-ét, amit egy baktériummal ötvöznek, majd a növényt ebbe áztatják. Néhány perc áztatást követően a növény elkezdi termelni az influenza ellen harcoló részecskéket, amik az oltóanyag alapját képezik.
Az eljáráshoz leginkább a dohánycserjét használják, mivel az viszonylag gyorsan nő, azonkívül az USA évente körülbelül 450 tonnát termel belőle. Ahhoz, hogy egy dohánycserjéből oltóanyag termelő növényt hozzanak létre csupán néhány hétre van szükség. Kellő méretű telepek segítségével elképzelhető, hogy havonta 100 millió adag oltóanyagot is képesek lesznek előállítani. A tojásalapú oltóanyagok esetében, már a vakcina kifejlesztése is hónapokig tart.
Komoly influenzajárványt minden bizonnyal egy teljesen új vírustörzs idézne elő, amivel szemben a lakosság nem rendelkezik immunitással. Egy ilyen vírus ellen nem elég egyetlen oltás. A DARPA reményei szerint a növényalapú vakcinák segítségével olyan erős oltóanyagot tudnak előállítani, hogy egyetlen oltás is elég lehet az immunitás eléréséhez, így összességében kevesebb oltóanyag előállítására lenne szükség.
2009-es éves jelentésében az amerikai hadsereg hangot adott aggodalmának, hogy „[járvány okozta] nagyszámú hiányzások miatt polgári elégedetlenségi mozgalmak, felkelések alakulhatnak ki, szükségessé téve a hadsereg beavatkozását, azonban éppen a járvány miatt a hadsereg készültségi állapota is jelentősen romolhat.” A hadseregre az influenza terjedésének megállítása érdekében is számítanának a hatóságok, azonban erre csak akkor lenne képes, ha saját emberei nem esnek áldozatul a betegségnek.
Az új eljárással készült vakcinák engedélyének beszerzéséhez még hiányoznak a klinikai tesztek. Bár a H5N1 vírusnak nem létezik olyan mutációja (a laboratóriumon kívül), ami emberről emberre terjedne, a vírus minden kételyt eloszlatott azzal kapcsolatban, hogy képes erre. Akár egyetlen véletlen mutáció is elegendő lehet hozzá. 













Az új tömegpusztító-fegyver: tüsszentsd tovább az influenzát



Az Egyesült Királyság lesz az első olyan ország, ahol a szezonális influenzaoltást az állami oktatásban résztvevő valamennyi gyereknek felajánlják. Az orron át, egy spray segítéségével beadott, az Egyesült Királyságban Fluenz, az USA-ban FluMist néven árusított és az AstraZeneca által gyártott vakcinát, 9 millió iskolás kaphatja meg. Az oltásnak ez a formája már 10 éve van használatban az Egyesült Államokban, de ez a mostani az eddigi legnagyobb megrendelés az USA-n kívül, ami komoly lépést jelent a szájon át továbbadható mérgek globális terjesztésében.
A FluMist nazális spray élő influenza vírust tartalmaz és beadást követően 28 napon át képes szaporodni az orrban, amely idő alatt az immunrendszert is gyengíti. (Fontos tudni, hogy Magyarországon NEM ÉLŐ, hanem ELÖLT vírussal immunzálják az embereket, a magyar vakcinában lévő elpusztított vírusok már nem képesek szaporodni a szervezetben.) Lehetséges, hogy a tüsszentést szánják a legújabb tömegpusztító fegyvernek, amivel könnyűszerrel megfertőzhetik az egész lakosságot? Mivel a vakcinát az új világrend egyik gyógyszeripari pszichopatájának márkaneve alatt értékesítik, nehéz félresöpörni a gondolatot, hogy a kampány egyik rejtett szándéka a globális lakosság csökkentése lehet.
A fővonalas média azzal magyarázza az eljárást, hogy a gyerekek nem olyan fertőzőek, miközben nagyon is tisztában vannak vele, hogy közvetlen környezetükben bárki megkaphatja a betegséget egy egyszerű tüsszentésen keresztül. Látott már valaki tüsszentést lassított felvételen? Nemcsak a mennyiség döbbenetes, de a távolság is, amit a kitüsszentett cseppek megtesznek. Milyen pusztítást végezhet néhány taknyos zsepi vagy eltévedt pufók ujjacska egy óvodában! Szükséges-e további példákat felhozni az influenzavírusokkal teli orr vagy tüsszentés veszélyeire?
160 km/órás sebességgel indulva egy kisgyerek orrából, aki még nem tudja rendesen használni a kezét, a cseppek akár 4 méter távolságra is eljuttathatják az élő influenza vírusokat. Az élő vírus a FluMist nazális vakcinával beoltott emberek 79% százalékánál aktív marad az oltást követően, akár 28 napon át. Az Országos Egészségügyi Intézet Orvosi Könyvtára szerint az öt éven keresztül végzett klinikai vizsgálatok a következőket mutatták:
Az alanyok 79% százalékánál volt észlelhető élő vírus a levett mintákban, azonban 6-23 hónapos kisgyermekek esetében ez az arány magasabb, 89%, míg a 24-59 hónapos korosztálynál 69% volt.”
A számokat vizsgálva az ember rájön, hogy a média beszámolói nem voltak egészen őszinték, az orron át beadott vakcinák valós veszélyeit illetően. A Fertőzéslétrehozó és Terjesztő Központ (értsd Járványügyi Központ, rövidítve CDC) statisztikái egyáltalán nem tükrözik a klinikai vizsgálatok eredményeit. A CDC a következőket mondja:
A klinikai vizsgálatok során a vakcinákban lévő vírus kevés esetben terjedt át az alany környezetében lévő személyekre. A vakcinákban lévő vírussal való megfertőződés becsült veszélye, miután valaki közeli kapcsolatba került a beoltott személlyel, a nazális spray esetében alacsony (0,6%-2,4%).”
Az „élő vírus” szemüvegén át vizsgálva a CDC oldalán feltüntetett egyoldalú információkat a nazális influenza vakcina esetében fennálló keresztfertőzés arányról, hihetetlen számokat kapunk. Vegyük a fenti számok átlagát és számoljunk 1,5%-kal. Amennyiben mind a 9 millió gyerek megkapja a vakcinát, hozzávetőlegesen 13.500 embert fertőznek meg. A média ezt „csorda” immunitásnak hívja. Innentől kezdve a számok egyre bizarrabbak. A 13.500 extra megfertőzött ugyanis nagyjából megegyezik azzal a számmal, ahány emberen a fővonalas média szerint a kampány segíthet:
Amennyiben a jogosultak 30%-a elfogadja az ajánlatot körülbelül 11 ezerrel kevesebb kórházi ápolásra szoruló betegre és egy év alatt 2000-zel kevesebb halálesetre számíthatunk az angol tisztifőorvos szerint.”
Lehetséges, hogy a számok valamilyen kódot tartalmaznak, és az új világrend szemüvegén át nézve jobban érthető az üzenet? Például, ha azt nézzük, hogy „30% elfogadja az ajánlatot” az számomra inkább azt jelenti, hogy 30%-kal több ember betegedhet meg, a „11 ezerrel kevesebb beteg és 2000-rel kevesebb haláleset” pedig az ellenkezőjét.
Hamarosan teljesen mindegy lesz, hogy valaki hagyja-e magát beoltani influenza ellen, mert úgyis megkapja egy tüsszentés formájában.
A cikkhez használt források:





Új információval gazdagodtak ismereteink a nagy 2009-essertésinfluenza csalással és az azt körülvevő tömeges oltási hisztériával kapcsolatban. Mint kiderült, az emberekre a H1N1 elleni megelőző intézkedésként ráerőltetett, eredetileg a szezonális influenza ellen kifejlesztett védőoltás a felelős a megbetegedések megnövekedett számáért, derül ki a kanadai Járványügyi Központ influenza szakértőjének vizsgálatából.
Dr. Danuta Skowronski, a kanadai járványügyi hatóság munkatársa egy átfogó elemzés keretében azt fedezte fel, hogy a szezonális influenza elleni védőoltással beoltottak sokkal nagyobb valószínűséggel betegedtek meg a H1N1 vírustól, mint azok, akik nem lettek beoltva. Megerősítve korábbi gyanújukat, Dr. Skowronski és kollégái, miután menyéteken modellezték a jelenséget, megfigyelték, hogy az abban az évben alkalmazott influenza vakcina egyértelműen kapcsolatban áll a magasabb arányú H1N1 fertőzéssel.
A San Franciscói Antimikrobás Szerek és a Kemoterápia Tudományközi Konferencián prezentált tanulmány a 32 menyéten tapasztaltak értékelését is tartalmazza. A menyétek fele a 2008/2009-es szezonban alkalmazott vakcinát kapta, a másik pedig placebo oltásban részesült. A kutatók a tanulmány végéig nem tudták, melyik állat melyik oltást kapta.
A tanulmány végére valamennyi menyét megfertőződött a H1N1 vírussal, de az influenza elleni vakcinával beoltott csoport betegedett meg először. Fontos tényező még, hogy az igazi vakcinával beoltott csoportnál a betegség sokkal komolyabb lefolyású volt és úgy tűnik, hogy ők fertőzték meg a nem beoltott csoportot. Ezek a felfedezések megegyeznek öt másik kanadai tanulmány eredményeivel, amelyeket más kanadai tartományokban végeztek, ahol szintén azt tapasztalták, hogy a szezonális influenzaoltásban részesült emberek között sokkal gyakoribb volt a H1N1 fertőzés.
A tanulmány eredményei egybevágnak azzal, amit az emberekre vonatkozó tanulmányok során tapasztaltunk,” nyilatkozta Dr. Skowronski a Vancouver Sun-nak.
A legfontosabb, amit megtudtunk, hogy a szezonális influenzaoltás nemcsak sikertelen volt a H1N1 vírussal szembeni védekezésben, hanem kifejezetten a fertőzések egyik okozója volt.
Egyéb források: cidrap.umn.edu 






Hol vannak a valós influenzaadatok?

Oknyomozó riporterként nem először fordul elő, hogy arról kell meggyőzzem olvasóimat, hogy legalapvetőbb feltételezéseik helytelenek voltak.
Az egészségügyi küzdőtéren ezt tovább nehezítik az orvostudománnyal kapcsolatban megdönthetetlen tényként elfogadott hazugságok. Az igazság azonban az, hogy erről a „tudományról” sok esetben derült már ki, hogy nem egyéb, mint szándékosan létrehozott illúzió. Ez a cikk is egy hasonló esettel foglalkozik. A valóság szöges ellentétben áll az egészségügyi hatóságok propagandaüzeneteivel, amelyek célja a lakosság hatékony agymosása.
Közeledik az influenzaszezon és természetesen egyre gyakrabban halljuk majd az illetékesektől, amint arra bíztatják a szülőket, hogy szófogadó robotként oltassák be egész családjukat a vírus ellen.
Hallani fogjuk a szokásos figyelmeztetéseket és előrejelzéseket a hatóságok hivatalos fórumain és a médiában egyaránt.
Az egyik adat, amit nem mulasztanak el hangoztatni, hogy (az Egyesült Államok esetében) évente 36 ezer ember hal meg az influenza következményeként. Ezt a számot nagyon sokszor hallhatjuk, olvashatjuk, hiszen oly nélkülözhetetlen az illetékes hatóság számára az oltás népszerűsítéséhez.
A lakosság nagy része nem fogja fel, hogy ez egy rendkívül torz adat, aminek nem sok köze van a valósághoz.
2005. decemberben a British Medical Journal (brit orvosi folyóirat) online verziójában egy megdöbbentő riport jelent meg, amelyben Peter Doshi, a John Hoskins Orvostudományi Egyetem kutatója leleplezi az amerikai járványügyi hatóság berkeiben gyártott, a lakosságból komoly reakciókat kiváltó illúziókat.
Doshi a következőket írja:
A CDC (amerikai járványügyi hivatal) statisztikái szerint az ’influenza és a tüdőgyulladás’ együttesen 62.034 halálesetért voltak felelősek 2001-ben, amelyből 61.777 ember tüdőgyulladásban, 257 pedig influenzában halt meg, de csupán 18 esetben tudták az influenzavírust egyértelműen azonosítani.”
A hatóság szándékosan egyetlen kategóriába sorolta az influenzához és a tüdőgyulladáshoz köthető haláleseteket. Miért is? Azt feltételezték, hogy a tüdőgyulladás minden esetben az influenza mellékhatásaként alakult ki. Ez azonban teljesen abszurd feltételezés. A tüdőgyulladás kialakulásának számos oka lehet, de ami ennél is szembetűnőbb, hogy az összes tüdőgyulladás és influenza haláleset közül mindössze 18 esetben tudták kétséget kizáróan megmondatni, hogy az elhunyt valóban influenzás volt.
Ebből kiindulva a hatóság összesen 18 olyan esetről tud 2001-ből, ahol a halált az influenzavírus okozhatta.
Doshi a következő írja még a CDC influenzaadatokról:
A CDD 1979 és 2001 közötti adataiból kiderül, hogy átlag évi 1348 (257 és 3006 között), az influenzának betudható halálesetről vannak adataik.”
Akárhogy is nézzük, ez lényegesen kevesebb, mint a CDC által hangoztatott harminchatezres szám. És ahogy a fenti idézetből kiderül ezek a számok csupán becslések, hiszen a CDC mindössze a feltételezett áldozatok nagyon kis százalékában tudja kimutatni magát az influenzavírust. Más szóval találgatnak és találgatásaik furcsa módon erősítik a hisztériát és népszerűsítik az oltásokat.
Sajnos azonban a lakosság jelentős része elhiszi, amit a hatóság mond, hiszen olyan gyakran és olyan meggyőzően mondják.
Jelentésében Doshi megemlít egy 2004-es, a CDC és az Amerikai Orvosszövetség által szervezett influenzaoltási konferenciát. A konferencia egyik fontos felszólalója Glenn Nowak volt, aki az influenzaoltás iránt mutatott igényről beszélt.
Elmondta, hogy az igény a lakosság részéről akkor erősödik, ha a hatóságok és szakértők kifejezik aggodalmukat és jelzik a veszélyt (megjósolva a következményeket), az influenza elleni oltásra bíztatva. Elmondta, hogy folyamatosan hírt kell adni arról, milyen súlyos betegséget okozhat az influenza, illetve milyen sok embert érinthet, azt az érzetet keltve, hogy sok embernél alakulhat ki súlyos lefolyású betegség.”
Természetesen az igények növekedésében fontos szerepe van a varázslatos harminchatezres számnak. Ez nem egyéb, mint jó „reklámfogás”.
Amikor valaki megkérdőjelezi a CDC által közvetített adatokat, a hivatal azzal védekezik, hogy az influenzavírus izolálása nagyon bonyolult feladat.
Azonban ha figyelembe vesszük, hogy a CDC éves költségvetése 10 milliárd dollár (2226 milliárd forint) körül mozog, elvárható lenne, hogy kicsit hatékonyabban dolgozzanak és nagyobb pontossággal tudják megállapítani miben is halt meg valaki, főleg, hogy legfőbb feladatuk a betegségekkel és elhalálozással kapcsolatos statisztikák készítése lenne.
A szomorú valóság azonban, hogy a hivatal, mint ebben az ágazatban oly gyakran, a gyógyszeripar kezében van, tehát az onnan érkező információk egyáltalán nem tekinthetők megbízhatónak.
Az amerikai egészségügyi hatóságok által kommunikált információk jelentős részét semmilyen valós adat sem támasztja alá.
Az influenzaoltással kapcsolatban lásd még: http://vedooltas.com/influenza/influenza-tanulmany.html 




Megerősítették a H1N1 vakcina és az idegbénulás közötti kapcsolatot



Forrás: Natural Society
A 2009-es sertésinfluenza félelemkampánynak köszönhetően több millió ember kapott H1N1 oltást a világon. Amit sokan a beoltottak közül nem tudtak, hogy a vakcina számos veszélyt rejt magában. Van aki úgy gondolja, hogy a sertésinfluenza elleni védelem megéri a kockázatot. Vajon akkor is ezt mondjuk, ha ez a veszély történetesen a teljes bénulás? A H1N1 (védő?)oltás mellékhatásai rendkívül komolyak (a legtöbb oltáshoz hasonlóan) és most a legújabb kutatás is megerősítette, hogy köze van az idegbénulást okozó Guillain-Barre Szindróma kiváltásához is.
H1N1 mellékhatások: paralízis
Quebec-i kutatók az Amerikai Orvosi Társaság folyóiratában a következőkről számoltak be:
A Guillain-Barré Szindrómáról azt feltételezik, hogy autoimmun betegség, de valamilyen külső hatás váltja ki. 1976-77-ben a betegséget szokatlanul magas számban diagnosztizálták az Egyesült Államokban a gyengített „sertés” influenza (H1N1) oltások beadását követően. 2003-ban az Orvos Intézet (IOM) arra a következtetésre jutott, hogy a bizonyítékok alapján el kell fogadni az 1976-os sertésinfluenza oltás és a felnőttkori Guillain-Barré Szindróma közötti (laza) összefüggést.”
A kutatók a 2009-es hatalmas Quebec-i sertésinfluenza elleni oltáskampányról is írtak, amely során a város lakosságának 57 százalékát, 7,8 millió embert oltottak be a H1N1 vakcinával. Az összes neurológiai klinika és sürgősségi ellátó egység adatait, valamint a vidéki kórházak zárójelentés adatbázisainak vizsgálatát követően, kitérve a jelentett esetek oltási adataira, a kutatók arra jutottak, hogy a Guillain-Barré Szindróma kialakulásának veszélye a H1N1 oltást követően kicsi, de komoly”. Figyelembe véve, hogy a Guillain-Barré Szindróma önmagában rendkívül ritka betegség, a kutatók úgy gondolják, hogy egymillió H1N1 oltás 2 Guillain-Barré Szindróma esetet okoz.
2009-ben az (angol) orvosok 50 százaléka, ami rendkívül magas aránynak számít, visszautasította, hogy beoltsák a H1N1 vakcinával, ugyanakkor legtöbbjük mégis azt javasolta betegeinek, hogy oltassák be magukat a vírus ellen, pedig a mellékhatások száma és súlyossága akkor is ismert volt már.
2010-ben az amerikai kormány egészségügyiilletékesei megerősítették a H1N1 szezonális influenza vakcina és a Guillain-Barré Szindróma közötti összefüggést, bár az információ nem számított újdonságnak. A kapcsolat ismételt megerősítése azonban nem zavarta az egészségügyi hatóságokat, hogy ráerőltessék az oltást a lakosságra 2010 és 2011 között. Tehát az influenzaoltás és a Guillain-Barré Szindróma közötti kapcsolat a 70-es évek óta ismert, amit több különböző kutató is megerősített az évek során.
Az 1976-ban alkalmazott védőoltást, mivel a Guillain-Barré Szindrómával való összefüggés felmerült, bevonták,” írja Elizabeth Miller professzor, a HPA immunizációs osztályának vezetője. Ugyanez a mai oltóanyagokról nem mondható el. Ma annyi történik, hogy ezt is hozzáírják a kockázatok és mellékhatások listájához (amit egyébként érdemes elolvasni).
(Idők jelei) Amikor a fenti cikk a Natural Society honlapján két napja megjelent, az első hozzászóló mondanivalója igencsak közel hozta az olvasottak komolyságát. Wendy a következőket írta:
Az a „kicsi, de komoly kockázat” a korábban egészséges édesapám számára végzetesnek bizonyult. Soha életében nem volt influenzás korábban, de még komolyan beteg sem az 50-es években elkapott mumpszot leszámítva. Az influenza miatti értelmetlen félelem ölte meg. Komolynak komoly, de nem kicsi. Legyen ez figyelmeztetés mindenkinek! A bénulás órákon belül jött, a félrekezelés hónapokig tartott, míg végül feladta, lebénulva, depressziósan, működő vesék nélkül, képtelen bármire, amit korábban csinált. Egyetlen nap alatt vesztette el minden erejét és soha nem kapta vissza. Ez az igazi kockázat.”




A szükségállapot influenza



Forrás: Activist Post
A legújabb vakcinák mind DNS szintű oltóanyagok, amik megfertőzik az emberi DNS-t a gyógyszeripari cégek szabadalmazott, genetikailag módosított organizmusaival, pontosan úgy, ahogy a Monsanto teszi a növények esetében.
A nyilvánosság mit sem tud erről és ki hallott olyanról, hogy bárki aláírt volna egy nyilatkozatot saját egyedi DNS-kódja szellemi tulajdonának átengedéséről?
A biotechnológiában és a gyógyszeriparban komoly érdekeltséggel rendelkező George W. Bush elnöksége alatt olyan törvények kerültek elfogadásra, amik lehetővé teszik, hogy a katonaságot is bevessék ezeknek a nyilvánosság számára ismeretlen tartalmú oltásoknak a beadására a teljes lakosság számára, egy influenzajárvány ürügyén.
A szóban forgó törvény egyebek között a következő rendelkezéseket tartalmazza:
Az Egészségügyi Világszervezet ellenőrzőlistája az influenzajárványra való felkészülésről: 1.5.1 cikkely, Jogi és etikai kérdések
Országos járvány esetén szükségessé válhat a jelenleg érvényben lévő törvények vagy (személyes) szabadságjogok felfüggesztése. Ilyen intézkedés lehet például karantén elrendelése (ami felülírja az egyén jogát a szabad helyváltoztatáshoz), magántulajdonban lévő épületek vagy kórházak igénybevétele, engedéllyel nem rendelkező gyógyszerek alkalmazása, oltások kötelező beadásának elrendelése vagy az alapvető szolgáltatások gyors átszervezése. Ezekhez a döntésekhez jogi keretre van szükség az intézkedések átláthatósága és létjogosultságuk indoklása érdekében. (Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat) [Forrás]
Bush elnök biztosította, hogy az amerikai járványügyi törvények összhangban legyenek a WHO szabályzatával, Barack Obama pedig nemrégiben aláírt egy végrehajtási utasítást, amely értelmében az USA köteles betartani a nemzetközi szabályozást.
A WHO volt a fő hajtóerő a világban folyó titkos sterilizáló kampányok mögött. A szervezet éppen a napokban figyelmeztette a pakisztáni kormányt Bill Gates nevével fémjelzett gyermekbénuláselleni (de igazából a helyzetet még inkább rontó) védőoltáskampány felfüggesztése miatt, a pakisztáni kormány ugyanis vette a bátorságot a kampány felfüggesztéséhez, amíg nem sikerül bebizonyítani, hogy a vakcina veszélytelen és hatékony. Számos szakember úgy gondolja, hogy maga a vakcina felelős a polioúj, a természetes gyerekbénulásnál veszélyesebb variációjának felbukkanásáért.
George W. Bush az 1918-as influenzajárványt kiváltó vírus ismételt felbukkanásának hamis félelmét kihasználva érte el az új járványügyi törvények elfogadását. A legújabb kutatások szerint 1918-ban nem volt influenzajárvány. Az amerikai Országos Allergia és JárványügyiKutatóintézet alapos vizsgálata szerint a gyógyszeripar „csodafegyverének” kikiáltott aszpirin túladagolása lehetett számos akkori haláleset okozója, mivel ez a gyógyszer túladagolás esetén gyengíti az immunrendszert és így egy egyszerű felső légúti betegség is halálos kimenetelű tüdőgyulladáshoz vezethet. A boncolások bebizonyították, hogy az 1918-19-es járvány idején a legtöbb beteg egyszerű baktérium okozta tüdőgyulladásban halt meg.
Ugyanezek a csoportok a Bush kormány alatt továbbvitték tervüket az új törvények segítségével.
Elérték, hogy ezt a veszélyes, az immunrendszert gyengítő „kezelést” oltások formájában előre megkapjuk, ha kell erőszakkal, amint a fenti rendelkezésből kiderül.
Elérték, hogy az állam, a katonaság, az egészségügyi „hatóságok” és a gyógyszeripar közös pénzügyi megállapodás keretében együttes erővel meneteljenek a kitűzött cél felé.
A felelősségre vonás nem lehetséges.
Az oltóanyagokat tesztelni sem szükséges vészhelyzet esetén. A vészhelyzet fennállását pedig nem kell bizonyítani.
Láthattuk, hogyan keltették egy H1N1 járvány látszatát eltúlzott adatok segítségével. A járványügyi hatóság mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza a CBS hírcsatorna tényfeltárását az ügyben.
Amikor a CBS leleplezte az adatok meghamisítását, Barack Obama országos vészhelyzetet rendelt el, ami működésbe hozta a FEMA-t (Szövetségi Válságkezelési Ügynökség) és megszüntette az oltóanyagipar vakcina tesztelési kötelezettségét, amennyiben az oltást „vészhelyzetben” alkalmazzák.
A járványügyi hatóság (CDC) is kivette részét az új törvények elfogadtatásában, hogy vészhelyzet vagy szükségállapot esetén (amit valószínűleg maga a CDC talál ki és rendel el) teszteletlen vakcinákkal olthassák be a lakosságot.
A Pentagon pedig átvette az influenzaoltások feletti irányítást.
Kathleen Sebelius, amerikai egészségügyi miniszter és hivatala rendszeresen cenzúrázza az oltóanyagokkal kapcsolatos, kételyeket megfogalmazó információkat és olyan oltóanyag kifejlesztéséhez adják hozzájárulásukat, ami gyengíti az emberek nemzőképességét.
Ilyen oltóanyagok alkalmazása a lakosságon legjobb esetben is a nyilvánosság megtévesztésének minősül. A katonaság bevetése pedig annyit jelentene, hogy egy szabadalmazott, de teszteletlen, tehát nem kellőképpen ismert szellemi tulajdont erőltetnek az emberekre, akiknek semmilyen információ nem áll rendelkezésére a szerről, és nincs módjukban tiltakozni az oltás beadása ellen.
Milyen jogon meri a Pentagon ráerőltetni a biotechnológia-ipar termékét az emberekre? 


Virágon annak az angliai iskolának a kerítésén, ahol 2009-ben az egyik diáklány a HPV oltás következtében halt meg.




Több millió toxikus HPV vakcina a harmadik világnak jutányos áron



Forrás: NaturalNews
Legutóbbi bizottsági ülésén Bangladesh-ben a GAVI Alliance, korábbi nevén Globális Szövetség a Védőoltásokért bejelentette, hogy az igen káros HPV (Humán Papillóma Vírus) elleni vakcinát, a Merck által gyártott Gardasilt és a GlaxoSmithKlein féle Cervrix-et, bevezeti a harmadik világban is. A Világbank, az UNICEF, a Bill & Melinda Gates Alapítvány és a gyógyszeripar által támogatott védőoltásokat népszerűsítő szervezet, a GAVI célja, hogy 2015-ig 240 millió gyereket oltson be ezzel a vakcinával.
Hamarosan kétmillió asszony és lány kaphatja meg a két oltás valamelyikét összesen kilenc fejlődő országban, annak ellenére, hogy a méhnyak rák a rákos megbetegedések által okozott halálesetek kevesebb mint százalékáért felelős. Az Amerikai Élelmezésügyi és Gyógyszeripari Hivatal (FDA) pedig már azt is kijelentette, hogy a HPV-nek egyáltalán nincs köze a méhnyak rákhoz.
A vakcinagyártók saját „nonprofit” szervezeteiken és állami társvállalkozásaikon keresztül továbbra is megpróbálják ráerőltetni a veszélyes oltást a fiatal lányokra és asszonyra, sőt most már fiúkra is (úgy látszik nincs elég hiszékeny nő, akinek el tudják adni az oltást) szerte a világon, annak ellenére, hogy az oltás nem véd meg a méhnyak ráktól (illetve nagyon kis százalékban) és számos, súlyos mellékhatása van. Az Amerikai Járványügyi Központ (CDC) legfrissebb adatai szerint csak a Gardasil egymaga 20.000 káros mellékhatás okozásáért és 71 halálesetért felelős piacra kerülése óta.
Ezek a számok valószínűleg még ennél is magasabbak, ha figyelembe vesszük az FDA által elhallgatott 26 halálesetet, melyekre a közelmúltban derített fényt a Judicial Watch nevű szervezet. A SaneVax, egy HPV oltás megfigyelésre és nyomon követésre szakosodott csoport azt állítja, hogy valójában 23.300 káros mellékhatásról és 103 halálesetről tudnak, melyeket a HPV oltás okozott.
Mindezeket figyelembe véve, igen aggasztó, hogy a GAVI most a világ legszegényebb, legvédtelenebb fiatal lányait és asszonyait akarja kitenni az oltásba rejtett vegyi méreg veszélyeinek. A GAVI ennek ellenére minden erejével azon van, hogy számára kedvező megállapodásra jusson a Merck és GSK gyógyszeripari cégekkel és mérsékelt áron kaphassa meg az oltóanyagokat. Az ENSZ Világbankja pedig kötvényeket fog kibocsátani a HPV oltáskampány finanszírozására.
Többet a HPV oltásról itt: LINK 




A mesterséges járvány





A gyógyszercégek jól jártak a hisztériával, állítja az EU Egészségügyi Bizottságának elnöke

Írta: Fiona Macrae

Wolfgang Wodarg professzor
A sertésinfluenza járvány egy hamis járvány volt, amit a gyógyszercégek gerjesztettek a sok milliárd fontos haszon reményében, állítja egy szakértő. 
Wolfgang Wodarg az Európa Tanács Egészségügyi Bizottságának elnöke azzal vádolja a vakcinák gyártóit, hogy befolyást gyakoroltak a WHO-ra a sertésinfluenza járvánnyá nyilvánítása érdekében.
A döntés hatalmas hasznot biztosított a gyógyszeróriásoknak, míg egyes országok, mint például Nagy-Britannia, elvesztegették csekély egészségügyi keretüket a lakosság beoltására egy enyhe lefolyású betegség ellen.
Az Európa Tanács elfogadta Dr. Wodarg indítványát a gyógyszeripari cégek szerepének kivizsgálásáról. A témában vitát tartanak még ebben a hónapban.
Dr. Wodarg bejelentésekor a brit kormány éppen az 1millárd fontot meghaladó értékű fel nem használ vakcina készlettől próbál kétségbeesetten megszabadulni.
Az angol Egészségügyi Minisztérium 65 ezer haláleset lehetőségére figyelmeztetett a járvány kezdetén, vészhívó szolgáltatást vezetett be és külön erre a célra létrehozott Internetes portált indított, sőt a korábbi egészségügyi előírásokat is felfüggesztette, hogy a vírus elleni gyógyszerek recept nélkül is kaphatók legyenek.
Az illetékes hatóságokat felszólították, hogy a halottasházakat készítsék elő a várható halálesetek magas száma miatt, sőt a hadsereget is felkészítették egy esetleges közbelépésre, ha netán pánik törne ki a lakosság körében egy esetleges gyógyszerhiány miatt.
Mivel a múlt hét során mindössze ötezren betegedtek meg a H1N1 vírustól Angliában és a betegségnek betudható halálesetek száma összesen 251, Dr. Wodarg a H1N1 járványt az „évszázad legnagyobb egészségügyi botrányának” minősítette.
Ez egy enyhe vírus és egy áljárvány,” nyilatkozta.
A hisztéria magvát öt évvel ezelőtt vetették el, amikor arról érkeztek hírek, hogy a sertésinfluenzánál sokkal halálosabb madárinfluenza emberre veszélyes mutációja jöhet létre.
A pánikhangulat eredményeként az egyes kormányok óriási Tamiflu készleteket halmoztak fel és több millió adag vakcina beszerzésére vonatkozó szerződéseket készítettek elő.
A kormányok olyan szerződéseket írtak alá, melyben garantálták a szerződésben meghatározott megrendelt vakcina készletek megvételét, és szinte teljes mértékben magukra vállalták a felelősséget,” mondja Dr. Wodarg. „Így a gyógyszer gyártók garantált haszonhoz juthattak, minden kockázat nélkül. Csupán meg kellett várniuk, hogy a WHO járvánnyá nyilvánítsa a megbetegedéseket, és az aláírt szerződések automatikusan hatályba léptek.”
Dr. Wodarg azt állítja, hogy a gyógyszercégek saját embereiket helyezték a WHO és egyéb befolyásos egészségügyi szervezetek kulcsfontosságú pozícióiba, hogy érdekeiket nyomatékosabban érvényre juttathassák.
Befolyásuk hatására nem sok választotta el a WHO-t attól, hogy megváltoztassa egy betegség járvánnyá nyilvánításához szükséges feltételeket, így a WHO  már tavaly júniusban világméretű járvánnyá nyilvánította volna a betegséget.
Dr. Wodarg nem említett neveket, azonban tavaly a Daily Mail leleplező cikket jelentetett meg, melyből kiderült, hogy Sir Roy Anderson, aki a kormány egészségügyi tanácsadója a sertésinfluenzával kapcsolatban, a GlaxoSmithKline igazgatótanácsának egyik tagja. Éves fizetése a cégnél 116 ezer Font. A GlaxoSmithKline vírusos betegségek kezelésére való gyógyszereket és vakcinákat is gyárt, és nagy valószínűséggel a mostani „járvány” egyik nagy haszonélvezője. 






Az eddigi legveszélyesebb influenza vírust állították elő egy kutatólaboratóriumban



Forrás: Daily Mail
Egy kutatócsoport azért harcol, hogy az eddigi legveszélyesebb influenza vírus előállításának menetét és módszereit publikálhassák. A halálos vírus a H5N1 madárinfluenza vírus genetikailag módosított változata. Az eredeti vírushoz képest sokkal fertőzőbb és milliókat képes egyszerre megbetegíteni. A kutatás rendkívül nagy port vert fel és a kutatókat is megosztotta, akik közül sokan úgy vélik a kísérletet nem lett volna szabad lefolytatni.
A jelenlegi H5N1 törzs által okozott megbetegedések mindössze 500 esetben voltak halálos kimenetelűek, azonkívül a betegség emberről emberre nehezen terjed, így nem képes igazi járványt okozni. A szakértők attól tartanak, hogy a módosított vírus rossz kezekbe kerülve a biológiai terrorizmus eszközévé válhat.
Ron Fouchier, a holland Erasmus Orvosi Kutatóközpont virológusa vezette a kutatást, amely során a csapat felfedezte, hogy mindössze öt mutáció segítségével rendkívül gyorsan terjedő vírust képesek előállítani.
A kísérleteket, mint az influenza esetében most már mindig, menyéteken végezték, mivel ezeknek az állatoknak a légző rendszere nagyon hasonlít az emberére. Fouchier olyannyira tart a botránytól, hogy már jó előre szakértőt fogadott a követendő kommunikációs stratégia kidolgozására. A kutatást nemzetközi ösztönzésre folytatták le, amelynek célja a H5N1 vírus alaposabb megismerése.
Fouchier elismerte, hogy a törzs „az egyik legveszélyesebb ember által előállított vírus,” de továbbra is ragaszkodik a kutatás eredményeinek és módszereinek publikálásához.
A kutatás komoly vitákat indított a tudományos szabadság kérdése és az olyan kutatások szigorúbb szabályozása terén, amelyek ugyan a közegészség javát szolgálják, de a biológiai terrorizmus számára is hasznosak lehetnek.
A H5N1 vírussal kapcsolatban egy másik kutatást is végeztek, ez alkalommal a Wisconsin és a Tokiói Egyetem kutatói. A rendelkezésre álló információk szerint a kutatás hasonló következtetésekre jutott a Fouchier által vezetett csapat eredményeivel.
Jelenleg mindkét tanulmányt az USA Országos Bio-biztonsági Tudományos Bizottsága (NSABB) vizsgálja. Az NSABB nincs feljogosítva a publikálás megakadályozására, de javasolni tudja a tudományos lapoknak, hogy ne jelentessék meg az anyagot.
Nincs tudomásom másik olyan patogénról, amelyik ennyire veszélyes lenne,” nyilatkozta Paul Keim, az NSABB elnöke. „Az antrax egyáltalán nem ijesztő hozzá képest.”
A tudományos kutatások elfogadott menete szerint más kutatóknak is lehetősége van az elvégzett kutatások értékelésére és az alkalmazott módszerek megismétlésére tanulási célzattal. Egyre több kutató úgy gondolja azonban, hogy a madárinfluenza víruson végzett kutatásokat korlátozni kellene. Michael Osterholm, bio-védelmi és influenza szakértő, a Minnesota Egyetem Fertőző Betegségek Kutatólaboratóriumának vezetője szerint a szóban forgó kutatások orvosi szempontból nagyon fontosak. A tanulmányok tartalmával kapcsolatban azonban nem tud nyilatkozni, mivel maga is az NSABB tagja, de megerősítette, hogy amennyiben a kutatási eredmények publikálásra kerülnek, bizonyos információkat visszatartanának és azok csak olyan szakemberek számára lennének elérhetők, akiknek fontos tisztában lenni ezekkel az adatokkal.
Nem akarunk ötleteket adni a rosszfiúknak,” tette hozzá. 




Genetikai népirtás: Az emberiségre leselkedő veszély



Forrás: Infowars.com


Egy wyoming-i farmon a kecskéket a pókhálójukért tartják.
Pandora szelencéjét felnyitották. Az emberiség történelmének eddigi legveszélyesebb genetikai kísérletsorozatára derült fény, amelynek keretében a „tudósok” ember-állat hibridek és egyéb génkeresztezéssel létrehozott klónok előállításával sodorják veszélybe az életet földünkön. 
Az elit által pénzelt tudományok és kutatás-fejlesztő programok munkatársai kényük kedvük szerint kísérletezgetnek a genetikai kódokkal, fittyet hányva a fajok keresztezéséből eredő egyértelmű veszélyekre és ezzel nyíltan kockáztatják a föld biológiai egyensúlyát.
Legutóbb egy angliai titkos laboratórium programja került napvilágra, ahol saját bevallásuk szerint a kutatók már három éve folytatnak ilyen szörny-hibridek létrehozásával kapcsolatos kísérleteket. A mezőgazdasági, gyógyszerészeti és orvosi kutatások monopolizálásán keresztül a biotechnológiának hatalmában áll a világra szabadítani ezeket a Frankenstein fajokat, hiszen az élet genetikailag módosított formái komoly haszonnal kecsegtetnek számukra.
A DNS kód egyes részeinek kicserélésével létrehozott génkeresztezett klónok tulajdonképpen keresztezett hibrid fajok, melyektől azt remélik, hogy szerveik alkalmasak lesznek szervátültetésre is beteg emberek számára, ezenkívül mesterséges fehérjékhez juthatnak általuk. Másik reményük, hogy a mesterséges megtermékenyítés és emberi klónozás területén is fel tudják használni felfedezéseiket, hiszen a meddőség, terméketlenség egyre több embert érint.
Azt azonban nem fogják fel, hogy pont ezek az ember által létrehozott „teremtmények” jelentik a legnagyobb veszélyt az emberiség számára, hiszen bizonyítottan steril utódokat és a rákmegbetegedések megnövekedett kockázatát eredményezik. Ezek a klónok, beleértve a világ első klónozott birkáját, Dolly-t is, nem sokáig képesek életben maradni és rövid életük során számos egészségügyi problémával küzdenek. Arról nem is beszélve, hogy minden életben maradt klónra több száz elvetélt vagy halva született embrió esik. Ennek ellenére a tudósok azt akarják velünk elhitetni, hogy ezek a lények az emberiség javát szolgálják.
Ezek közül a kísérletek közül az emberi gének, a tudósok által „hasznosnak” vélt állatok génjeivel való keresztezés a legveszélyesebb, hiszen ily módon olyan betegségek is átterjedhetnek az emberre, melyek eddig csak az állatok számára voltak végzetesek. Az egymással nem rokon fajok keresztezése (emlős és medúza például) előre nem látható következményekkel és irányíthatatlan mutációkkal járhatnak. Arról nem is beszélve, hogy számos korábban egyformának tartott gén, egészen másként viselkedik egy idegen DNS láncba ültetve. A tudósok azt is szeretik figyelmen kívül hagyni, hogy bizonyos gének nem egy, hanem több tulajdonságért is felelősek, még inkább kiszámíthatatlanná és mindenképpen veszélyessé téve az eredményt.
Az eddig csupán regényekben (mint a globalista H. G. Wells Dr. Moreau szigete című művében) felbukkanó  groteszk kísérletek mára rémálomszerű valósággá váltak. A tudósok emberi füllel rendelkező egereket állítanak elő, emberinek minősített szerveket nyernek tehenekből, disznókból és más gazdaállatokból, stratégiai fontosságú fehérjéket állítanak elő és egyéb általunk sci-fi kategóriába tartozó alkalmazási területeket vázolnak fel, megalapozva a biotechnológia ijesztő és sokunk számára nemkívánatos jövőjét. A pók-kecskekitenyésztése például szöges ellentétben áll a természet törvényeivel, és azért hozták létre, hogy a pókselyemből egy, az acélnál is erősebb fehérjét állítsanak elő, amit például golyóálló mellények és egyéb katonai eszközök gyártásához használnának fel.
A modernkor Frankenstein professzorai földünkre szabadították a genetikailag módosított fajokat, melyek elnyomják és kipusztítják a természetes egyedeket. A GMO növények megfertőzik és tönkreteszik a természetes maggal bevetett földeket, óriási károkat okozva a hagyományos gazdálkodást folytató vállakozásoknak. A genetikailag módosított növényekről bebizonyosodott, hogy a rákon és más egyértelmű betegségeken kívül sok esetben terméketlenséget is okoznak, ami csak a harmadik generációban jön elő.
A globalista elit istennek képzeli magát és azt gondolja, hogy az életet olcsó másolatokkal helyettesítheti, melyek valójában a föld igazi flórájának és faunájának létét veszélyeztetik. Nem is olyan régen a világ legtöbb ismert tudósa úgy gondolta, hogy a DNS kód 96%-ára semmi szükség és nem képviselnek genetikai értéket. Arroganciájuk mostanra odáig fajult, hogy a transzhumanizmushoz vezető utat akarják elénk tárni, hogy az embert (illetve bizonyos embereket), az élet meghosszabbításával isteni magasságba emeljék.
Mondjunk nemet, amíg nem késő. 




Milyen hatással lesznek a genetikailag módosított gyerekek az emberiségre?



Forrás: Dr. Mercola írása, Mercola.com
Amikor először hallottam arról, hogy genetikailag módosított csecsemők születtek, nem akartam elhinni. Alapos utánajárást követően azonban rá kellett jönnöm, hogy aDaily Mail cikkében leírtak igazak. Tényleg megcsinálták. Olyan emberi teremtményeket hoztak létre, amilyenek maguktól soha nem születtek volna és senki sem tudja, hogy ez milyen következményekkel jár majd.
Ami számomra még megdöbbentőbb, hogy mint kiderült nem új történetről van szó.
A Daily Mail nem datálta információit, de kiderült, hogy az idézett kísérleteket több mint egy évtizede folytatták le, a csecsemők megszületését bejelentő tanulmány pedig 2001-ben került publikálásra.
A cikkben a következőket olvashattuk:
Az információ szerint összesen 30 egészséges baba született az Egyesült Államokban folytatott kísérletek eredményeként, amelyek rengeteg vitát váltottak már ki az eljárás etikusságát illetően.
Tizenöt gyerek született az elmúlt három év során a New Jersey-i Reproductive Medicine and Science programjának eredményeként.
A kísérletben résztvevő nők valamennyien nehezen vagy egyáltalán nem voltak képesek gyereket foganni korábban. A kísérleti alanyok petéjébe női donoroktól vett extra géneket ültettek a megtermékenyítés előtt, hogy ezzel segítsék a fogantatást.
Két egyéves kisgyerek genetikai vizsgálata kimutatta, hogy három felnőtt, két nő és egy férfi DNS-ét is örökölték.
Az emberi gének megváltoztak – Mi következik?
Ma ezek a gyerekek tizenéves koruk kezdetén járnak és bár azt állítják, hogy „ez volt az első alkalom, hogy az emberi gének megváltoztatása normális, egészséges gyerekeket eredményezett,” későbbi tanulmányok vitatják ezt. 2001-ben a kutatók biztosak voltak abban, hogy minden irányításuk alatt áll:
Ezek az első olyan esetek, ahol az mtDNS (a mitokondrium saját DNS-e) génvonal megváltoztatása kettős mtDNS örökléséhez vezetett. Az mtDNS minták alapján látható, hogy a transzplantált mitokondrium átörökíthető az utódokba, olyan módosított géneket eredményezve, amelyek nem változtatják meg a mitokondrium működését.”
Tehát ezek a gyerekek extra géneket örököltek, két nő és egy férfi génjeit, amit továbbadhatnak utódaiknak. Ami megdöbbentő, hogy az eljárást többször is elvégezték, anélkül, hogy igazából tisztában lettek volna a következményekkel.
A növényi génmódosítással kapcsolatos ismereteim alapján azt gondolom, hogy a következmények messze hatóak, komolyak és váratlanok lehetnek.
Úgy tűnik, hogy a génekkel manipuláló tudósok ritkán rendelkeznek holisztikus szemlélettel az élő organizmusokat illetően, az emberi testet pedig többnyire egy gépnek tekintik. Látva a génmódosított növényekből eredő szerteágazó problémákat, a szupergyomoktól a szuperkártevőkön át a korábban ismeretlen, meddőséget és vetélést okozó organizmusok megjelenéséig, úgy tűnik, hogy ez a szemléletmód rossz következtetésekhez vezet.
Micsoda meglepetés! „Váratlan következményeket” jelentettek
Mint kiderült az ilyen típusú, citoplazmatikus transzfernek nevezett génmódosítás igen forró téma a genetikusok között, de a nyilvánosság csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem hall róla, mint ahogy engem is rendkívül meglepett ez a több mint 10 éves hír.
Számos azóta közzétett jelentés is a módszer sikerét hangoztatja, azonban több olyan is akad (többek között egy Cambridge Press által kiadott könyv), ami az eljárás veszélyeire és rejtett kockázataira hívja fel a figyelmet.
A 2003-as Szülészeti, Nőgyógyászati és Meddőségi Világkonferencián prezentált egyik jelentés például arra hívja fel a figyelmet, hogy kapcsolatot véltek felfedezni az eljárás és bizonyos kromoszóma anomáliák között és a kísérletben résztvevő egyik csecsemőnél az autizmushoz hasonló rendellenességet (PDD) diagnosztizáltak 18 hónapos korban.
Az amerikai Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóság (US FDA) is elkezdte az eljárás etikusságának vizsgálatát, mivel kiderült, hogy az ilyen segítséggel született gyerekeknél gyakoribbak a kromoszóma rendellenességek.
A fent említett jelentés arra is rámutat, hogy az így született gyerekek hosszú távú nyomon követése hiányzik vagy csak nagyon felszínes, így a módszer biztonságának megítélése nagyon nehéz. Úgy tűnik, hogy az emberi génmódosítás a növényekével párhuzamosan folyik, a nyilvánosság tudta nélkül, és lehet, hogy csupán néhány év választ el attól, hogy ezt is nagyüzemi módszerekkel szabadítsák az emberiségre. Az egészségügyi és egyéb kockázatok felmérésének minősége és mélysége már most is a növényi génmódosítással egy szinten van: mondhatni nem létezik.
Szabadalmazott emberek?
Az egészséghez kevésbé kapcsolódó kérdés, hogy vajon az eljárás nem eredményez-e amolyan szülőháborút, ami során a génmódosított emberek szabadalmaztatható tulajdonná válhatnak.
Őrültségnek hangzik?
Egyértelmű, de sajnos nem kizárható. Már javában folyik a vita arról, hogy milyen genetikailag módosított élőlényeket, élő organizmusokat lehet szabadalmaztatni és a biotechnológiai cégek a génmódosított magoktól az állatokig mindenféle élőlényt szabadalmaztattak már, sőt szabadalmazott emberi gének is léteznek.
Az Amerikai Polgárjogi Egyesület (ACLU) a következőkről számol be:
Az Amerikai Szabadalmi Hivatal (USPTO) több szabadalmat is bejegyzett már emberi génekre, ami azt jelenti, hogy a szabadalom tulajdonosa kizárólagos joggal rendelkezik ezek felett a génszekvenciák, azok használata és kémiai összetétele felett. Tehát a gén engedély nélküli használata a szabadalmi jog megsértésének minősül, amiért az illetéktelen használót be lehet perelni, függetlenül attól, hogy magán vagy üzleti felhasználásról van-e szó. A génszabadalmak, a többi szabadalomhoz hasonlóan, 20 évre szólnak.
Például a Myriad Genetics, egy Utah-i magán biotechnológiai cég a birtokosa a BRCA1 és BRCA2 géneknek (a mell- és a petefészekrákkal összefüggő gének). A szabadalmi bejegyzés miatt a Myriadnak joga van meggátolni, hogy bárki más kísérletezzen, tanulmányozza vagy akár vizsgálja ezeket a géneket. A cégé továbbá ezeknek a géneknek a mutáns változataira vonatkozó minden szabadalom is. Tehát a Myriad engedélye nélkül senki semmit nem tehet, aminek köze van ezekhez a génekhez.
Egy 2005-ös tanulmány szerint az Országos Biotechnológiai Információs Központ adatbázisában szereplő 23.688 emberi gén közül 4.382-re létezik szerzői jogi tulajdonigény. Más szóval az emberi gének 20%-a szabadalmaztatott. A fent említett BRCA gének mellett szabadalmaztatva vannak az Alzheimer-kór, az asztma, a csontvelőrák bizonyos formái, a Canavan-kór, a hemokromatózis és sok más betegség kialakulásáért felelős gének is.”
Ez felháborító és értelmetlen. Az ACLU azt állítja, hogy beperelte az Amerikai Szabadalmi Hivatalt, a törvényellenes szabadalmak bejegyzéséért. A törvény azt mondja, hogy kizárólag találmányokat lehet szabadalmaztatni, az emberi test részei pedig semmiképpen sem mondhatók annak. A már létező szabadalmak azonban precedenst állítottak. Mi tartaná vissza a biotechnológiai cégeket, hogy akár egy teljes embert szabadalmaztassanak?
Emberi klónozás
A Daily Mail cikke szerint:
Az emberi gének megváltoztatása egyet jelent a saját fajunkat meghatározó alapvető jellemzők megváltoztatásával, amit a világ legtöbb tudósa nem tart helyesnek. A genetikusok attól tartanak, hogy a törekvés eredményeként új emberi fajok alakulhatnak ki, akik több, „jobb” vagy megrendelt tulajdonságokkal rendelkezhetnek, mint például a nagyobb erő vagy magasabb intelligencia.
Egyértelmű, hogy a biotechnológia nem fog itt megállni, illetve ki tudja, hogy hol tart már:
Jacques Cohen briliáns, de ellentmondásos személyiségnek számít a szakmában, aki arról híres, hogy folyamatosan a mesterséges megtermékenyítési módszerek határait feszegeti.
A professzor tavaly bejelentette, hogy jelenlegi ismeretei és szaktudása birtokában lehetővé vált, hogy gyerekeket klónozzon. A lehetőség felvetése laikusokból és a szakma legtöbb képviselőjéből elszörnyedést vált ki.
Egyetlen délután elegendő lenne a feladathoz bármelyik tanítványomnak,” mondja a professzor, hozzátéve, hogy „legalább három személy” kereste már meg azzal a kéréssel, hogy klónozzon gyereket számára. A professzor elutasította a kéréseket.
Ez 12 évvel ezelőtt volt. Csak találgatni tudunk, hogy milyen kísérletek folytak azóta Cohen professzor laboratóriumában…




A Microsoft eugenista technológiát vásárolt a Merck-től és beszállt a vakcina gyártásba



Forrás: Natural News
Mostantól amikor Microsoft terméket vásárolunk a gyógyszeripart és annak globális céljait is támogatjuk. Ebben az új valóságban a világ legnagyobb szoftvergyártója ágyba bújt a világ legnagyobb vakcina terjesztőjével.
Hogyan lehetséges ez? 2009-ben a Microsoft megvásárolt egy fontos technológiát a világ legnagyobb vakcina gyártójától, a Merck-től. A technológia segítségével, ahogy azt mindjárt kifejtjük, lehetséges lesz népességcsökkentésre alkalmas oltásokat gyártani, amivel akár konkrét népeket, nemzetiségeket is megcélozhatnak, növelve a meddőséget a célterületen. Ez az elképzelés teljes mértékben összhangban van Bill Gates népességcsökkentő céljaival és módszereivel, amelyeknek számos alkalommal nyíltan hangot is adott(2:45-től).
Microsoft által megvásárolt, konkrét géneket célba vevő, oltás előállító technológiát a korábban a Merck tulajdonában levő Rosetta Biosciences fejlesztette ki. Szoftverüket úgy jellemzik, hogy képes „feltérképezni a gének együttműködési mechanizmusát, elemzi a peptideket, a metabolitokat és azt, hogy ezek hogyan függnek össze a gén-kifejezéssel.”
A Rosetta Biosoftware weboldalán olvasható nyilatkozatból megtudhatjuk, hogy „a megállapodás eredményeként a Microsoft a genetikai, metabolikus és proteomikus adatkezelő szoftvert beépítheti a Microsoft Amalga Life Sciences platformjába, hogy ezzel  tovább fejleszthesse a fordítással kapcsolatos kutatásait.”
Ugyanebből a nyilatkozatból kiderül, hogy a megállapodás részeként a Merck „stratégiai támogatást biztosít a Microsoft számára.” A Merck stratégiája pedig természetesen saját oltóanyagainak és egyéb gyógyszeripari termékeinek a ráerőltetése az emberekre, mint például a mára egyre több szakember által vitatott Gardasil vakcina terjesztése.
Rupert Vessey, a Merck kutatólaboratóriumának helyettes vezetője nyíltan kimondta, hogy a megállapodás gyógyszerfejlesztői szerepet biztosít a Microsoftnak. „Sokat várunk a Microsofttal való együttműködéstől, leginkább új bioinformatikai megoldások kifejlesztése terén, a gyógyszerfejlesztés előremozdítása és további támogatása érdekében…” mondta Vessey.
Ez egy kulcsfontosságú nyilatkozat, hiszen a „bioinformatika” kifejezés csak és kizárólag egy dolgot jelenthet. Mi tárol információt a biológiában? Egyetlen digitális tároló rendszer létezik az emberi biológiában és ez természetesen a DNS. Tehát a bioinformatikai megoldások kifejlesztése kizárólag a génekre ható vagy azokat célzó gyógyszerek illetve oltóanyagok lehetnek.
Ez tökéletesen összhangban van Bill Gates népességcsökkentő célkitűzéseivel a gyógyszeripart használva eszközül. „Ha jól végezzük a dolgunkat az oltások fejlesztése, az egészségügy és a születéssel kapcsolatos szolgáltatások terén, úgy 10-15%-kal le tudnánk csökkenteni a [föld lakosságát],” mondta Bill Gates egy nyilvános TED konferencia alkalmával. (4:06-nál)
Ez szorosan kapcsolódik Bill Gates egy másik „jótékonysági” projektjéhez, ami egy ultrahangos sperma-ölő technológiafinanszírozása, a férfi meddőség növelése érdekében (amit a kutatóprogram természetesen fogamzásgátlásként említ). Gates alapítványa sok bizarr projektre biztosított már pénzforrást, például genetikailag módosított szúnyogokkal kapcsolatos kísérletekre.
A Microsoft válhat az eugenika új vezetőjévé?
Ami nyilvánvaló ezeket hallva, hogy Bill Gates az emberi népesség csökkentését célzó eszméket vall. Sajnos ezzel nincs egyedül, Adolf Hitlertől, az Amerikai Gyógyszer és Élelmiszerügyi Hatóság több mostani vezetőjén keresztül a hatalmi elit tagjaiig sokan úgy gondolják, hogy meg kell szabadulni a „kisemberektől”, hogy csupán egy „vezető faj” maradjon fenn.
Manapság már bizonyos egyetemeken is azt tanítják, hogy az emberek széndioxid termelése tönkreteszi a földet és minél több embertől szabadulunk meg, annál nagyobb szívességet teszünk bolygónknak.
Erre tökéletes „megoldás” lenne egy magától szaporodó, célzott géneket megtámadó biológiai fegyver. A Microsoft által megvásárolt új technológia pedig biztosíthatja a kifejlesztéshez szükséges platformot. Érdekes megjegyezni, hogy a cég 2009-es felvásárlása óta egyetlen nyilatkozatot sem adott ki munkájával kapcsolatban.
Jussanak eszünkbe a fent olvasottak, amikor legközelebb egy Microsoft terméket vásárolunk, hiszen az általunk kifizetett pénz éppen egy fajegészségügyi projekt finanszírozásának is része lehet. 




A botrány ellenére a Baxter gyártja az új vakcinát



Az amerikai Baxter gyógyszeripari cég, amely néhány hónappal ezelőtt a madárinfluenza vírussal fertőzött oltóanyag miatti botrány eredményeként vált ismertté, nyerte el a H1N1 vírus elleni vakcina kidolgozására vonatkozó megbízást.
A Baxter megerősítette, hogy az Egészségügyi világszervezettel együttműködve az új virus elleni védőoltás kidolgozásán dolgozik.
A Baxter számos kormánnyal folytatott már együttműködést különböző fertőző betegségek, illetve potenciális bio-terrortámadások elleni védőoltások kifejlesztésében. Szeptember 11-ét követően a cég gyártotta a fekete himlő elleni védőoltás-készletet, 2003-ban pedig a SARS vírus elleni védőoltás kidolgozására vonatkozó megbízást nyerte el.  2006-ban az angol kormány bejelentette, hogy a Baxter által gyártott vakcinával az egész lakosságot szeretné beoltani egy esetleges influenza járvány megelőzése végett.
A Baxter név azonban egy ennél sokkal baljósabb ügylet miatt vált ismertté a közelmúltban.
Amint azt több csatornából is megtudhattuk, a Baxter által biztosított és a cég osztrák leányvállalata által 18 ország számára leszállított vakcina halálos H5N1 madárinfluenza vírust tartalmazott.
Csak a gondviselésnek köszönhetjük, hogy a lakosság beoltásának megkezdése előtt a Cseh-köztársaságbeli laboratórium menyéteken még egyszer tesztelte a vakcinát.  Valamennyi menyét elpusztult, így látott napvilágot a megdöbbentő felfedezés.
A Cseh lapok azonnal felvetették az összeesküvés lehetőségét, miszerint a történtek egy szántszándékkal elindított járvány tervének részét képezték. A vádakkal számos ország egészségügyi hatósága egyetértett.
Eleinte a Baxter “ipari titok” címszó alatt próbálta meg elhárítani a kérdéseket és semmilyen magyarázatot nem volt hajlandó közölni arról, hogyan fertőződhetett meg a vakcina a H5N1 vírussal.  A növekvő nyomásnak köszönhetően később azt nyilatkozták, hogy a H5N1 tételek szállítása véletlen volt.
Mivel annak az esélye, hogy egy biológiai fegyvernek számító vírus véletlenül hozzákeveredjen egy oltóanyaghoz a nullával egyenlő, más magyarázat nem marad, mint, hogy a fertőzéssel a H5N1 vírust a lehető leghatékonyabb vírus-fegyverré akarták alakítani a hagyományos influenza vakcinán keresztül. Így az oltást követően a vírus nagy valószínűséggel már levegő útján is terjedt volna.
Az ügyet az teszi nagyon gyanússá, hogy a közönséges H3H2 influenza vírust pont a rendkívül halálos H5N1 vírussal keverték. A H5H1 vírus önmagában több száz ember haláláért felelős, ám a betegség levegő útján nem terjed és csak kis mértékben fertőző.  Ha azonban összekeveredik a közönséges influenza vírussal, ami rendkívül gyorsan és könnyen terjed, mindezt pedig levegő útján is teszi, egy rendkívül “hatékony”, halálos, biológiai-fegyver kategóriába sorolható vírust kapunk.
Egyes vélemények szerint a mostani ijedelem is innen ered.
Most már tudjuk, hogy a Baxter az Egészségügyi Világszervezettel együttműködve kívánja az új influenza elleni védőoltást kifejleszteni, melynek eladásaiból több milliard dollár haszna származik majd.
Miért bízzák a feladatot egy olyan cégre, amelyről már bebizonyosodott a súlyos gondatlanság vétke, a legrosszabb esetben pedig az emberiség történelmének egyik legsúlyosabb bűntettének kísérletével állunk szemben.
A cég, amely a föld egész lakosságát veszélybe sodorta, néhány héttel később elvárja tőlünk, hogy megtiszteljük bizalmunkkal és szó nélkül, mosolyogva hagyjuk, hogy beoltsanak az általuk előállított oltással.
Ahogy azt Mike Adams a Natural News csatornán kommentálta “Ha fekete himlővel fertőzött borítékot küldesz egy szenátornak, terrorizmus vádjával letartóztatnak.” Hogyan lehetséges, hogy a Baxter, miután a világ számos laboratóriumába a fekete himlőnél sokkal veszélyesebb anyagot küldött, megússza egy egyszerű “Boccsal.”
Az Egészségügyi Világszervezet nyilatkozata szerint, bár szoros figyelemmel kísérik a Baxter által megfertőzött influenza oltással kapcsolatos vizsgálatot, nem nagyon aggódnak az ügy miatt.  Lehet, hogy nekünk azért kéne. 




Az MIT szerint az emberiség fele kirostálódik a posztipari válságban



Forrás: Infowars.com

Az MIT és a Római Klub „szakemberei” által felállított modell szerint, ami 2030-ra teszi a teljes összeomlást, csak a világkormány mentheti meg az emberiséget

Elképzelhető, hogy ebben a században 5 milliárd ember vesszen el a földön? Ez olvasható ki ugyanis aRómai Klub (Club of Rome), az elit egyik ellentmondásos agytrösztjének még 1972-ben kiadott írásából (The limits to growth – A növekedés korlátai). Több évtizeddel a tanulmány megjelenését követően, a globális kormány támogatói még mindig ezeket a jóslatokat idézik, amikor az ember ökológiai lábnyomának visszaszorítását követelik.
Graham Turner, ausztrál fizikus, ismét az MIT (Massachusetts Műszaki Egyetem) által a Római Klub számára még 1972-ben készített modellel került a hírekbe. A modell szerint a föld lakossága a források hiánya miatt, illetve ezzel arányosan jelentősen csökkenni fog. Turner következtetéseiből egyértelműen kirajzolódnak az elit szándékai. „A világ egyenes úton halad a katasztrófa felé,” állítja kertelés nélkül, hozzátéve azonban, hogy „a korlátlan gazdasági növekedés” még mindig lehetséges, amennyiben a világ kormányai megfelelő szabályozásokat vezetnek be és az ökológiai lábnyom korlátozását támogató zöld technológiákat alkalmaznak.
A neo-Malthusi Római Klub ismét a figyelem középpontjába került, egy olyan időszakban, amikor a környezetvédők egy világkormány felállítását követelik a föld megmentése érdekében. Az általuk ismertetett régi MIT modell egy zord jövőt vetít elénk, amelyben az üzemanyagok, az étel és a víz korlátozott mennyisége szerintük a föld lakosságának drasztikus csökkenését eredményező összeomlást hoz.  A grafikon, amiről lemaradtak a számok, illetve a mértékegység az Y tengelyen, úgy tűnik, hogy az1980-as adatoknak megfelelő 4,5 milliárd lakost jósol 2100 környékére, ami úgy 5 milliárdos csökkenésnek felel meg az ábrázolt maximumhoz képest.


Persze az MIT/Római Klub modell 2000-re jósolta a csúcspontot és a katasztrófa bekövetkezését, ami Thomas Malthus jóslatához hasonlóan, miszerint a föld lakosságának növekedése hamarosan meghaladja az élelmiszerellátást, nem történt meg.
A jóslat inkább az elit törekvéseire világít rá, ami a növekedés megállítására irányul, és egyáltalán nem egy elkerülhetetlen trend semleges, segítő szándékú megállapítását jelenti. Az elit célja a föld lakosságának drasztikus csökkentése és a feudalizmusra emlékeztető, posztipari társadalomhoz való visszatérés.
Az elit által, az elit számára 1968-ban alapított Római Klub egy amolyan „környezetvédelmi” csoportosulás. Ideológiáját világosan szemlélteti a klub 1991-ben megjelent írása, ami nyíltan kimondja, hogy a legfőbb ellenség „maga az emberiség”:
Az emberiség közös ellensége az ember. A bennünket egyesíteni képes új ellenség után kutatva rájöttünk, hogy a környezetszennyezés, a globális felmelegedés, a vízhiány, az éhínség és ehhez hasonlók a legmegfelelőbbek erre a célra. Ezeket a veszélyeket az emberi beavatkozás okozza és kizárólag a hozzáállás és viselkedés megváltoztatásával győzhetők le. Tehát az igazi ellenség az emberiség.”
- Római Klub, Az első globális forradalom
Lyndon LaRouche Végrehajtói Hírszerzési Ismertetője és más kritikusok írásai már a 80-as években megállapították, hogy az MIT által készített számítógépes modellt szándékosan Aurelio Peccei, a Római Klub alapítójának kívánságai szerint alakították. Phillip Darrel Collins és Paul David Collins a következőképpen foglalták össze véleményüket:
Peccei azzal érvel, hogy a megtévesztésben kizárólag emberbaráti szándékok vezérelték. Úgy tűnik, hogy ez a „nemes hazugság” szolgáltatta a szükséges sokkterápiát, ami ahhoz kellett, hogy a nemzetek hajlandóak legyenek a népességszabályozáshoz szükséges intézkedéseket meghozni (Executive Intelligence Review Special Report, 16. oldal, 1982). A „Növekedés korlátai” tanulmányról írt kritikájában Christopher Freeman egy számítógéppel felszerelt kollektív Malthus-nak nevezi az MIT kutatócsoportját (Freeman 5. oldal, 1975).”
Más szóval a mostani új és a Római Klub által használt eredeti modell célja nem az emberiség jövőjének feltárása, hanem annak irányítása. Gunnar Myrdal, közgazdász szerint a modell célja, „hogy komoly benyomást tegyen az ártatlan közvéleményre,” miközben „szinte minden tudományos alapot nélkülöz.”

Az elit posztipari társadalmat akar

A Római Klub „A növekedés korlátai” modelljének, Paul Ehrlich „Népességbomba” címen megjelent könyvéhez hasonlóan, az a célja, hogy elolvasva az emberek elszégyelljék magukat fogyasztásai szokásaik miatt. Nem szószerinti előrejelzéseknek kell tekinteni őket. Az MIT modell ismételt megerősítése tehát világosan mutatja, hogy az elit szándéka a társadalmi gondolkodás megváltoztatása egy globális hatalom elfogadását illetően.
Ugyanez az ENSZ „fenntartható fejlődésre” vonatkozó 21. számú Napirendjének (Agenda 21) célja is. Mindig a források kimerülését hangsúlyozzák, pedig feltételezéseik nagy része pontatlan, illetve nem veszi figyelembe a rendelkezésre álló alternatívákat.
Gondoljunk bele, hogy már fővonalas médiumok is, mint például a Bloomberg, be kellett, hogy ismerjék az olajcsúcs tévedését, a mítosz kategóriába sorolva a teóriát, hiszen az új felfedezések és a rendelkezésre álló források fényében lassan viccnek tűnnek a fűtőanyagok kimerülésére vonatkozó állítások. Függetlenül attól, hogy az olajat részesítik-e előnyben az alternatív üzemanyagokkal szemben, a jelenlegi források akár több száz évre is elegendőek.
A mesterséges hiánykampányok célja a társadalom kondicionálása. A kőolaj elérhetetlenné válása az átlagemberek számára nem egészen ugyanaz, mint a kőolaj valós hiánya. Amint arra a Forbes online is rámutat, a Római Klub által készített tanulmányt folyamatosan frissítették, azonkívül a tanulmány jelenlegi megerősítése semmilyen valós alternatívával nem számol. Pedig a lehetőségek rendelkezésre állnak. Úgy tűnik azonban, az elit nem szeretne élni ezekkel. Vajon miért?
Tim Worstall Graham Turner tanulmányát idézi:
Az energiaforrások felcserélhetőségével kapcsolatban egyszerű és szilárd álláspontot választottak. Először is azt feltételezik, hogy a fémek és ásványok nem helyettesíthetik a nagymennyiségben használt energiaforrásokat, mint például a kőolajat.”
Majd hozzáteszi:
Tehát ha fémekből és ásványokból nincs hiány, és a kőolajat fémekkel és ásványokkal helyettesíthetjük, a Római Klub állítása kicsit furcsának tűnik. Nem igaz?”
Az élelmiszerek megfelelő mennyiségű rendelkezésre állásását és megfizethetőségét nem a szükséges mennyiség megtermelésére vonatkozó képességünk, hanem a spekulátorok áremelő hatású tranzakciói teszik megkérdőjelezhetővé. (Lásd még: Az éhezők viadala a valóságban) A bioüzemanyagok, különösen a kukoricaalapú etanol, tovább erősítik ezt a dilemmát, hiszen a bioüzemanyagokelőállításához szükséges nyersanyagok termesztése óriási területeket vesz el az élelmiszertermesztés rovására, milliókat kárhoztatva ezzel éhezésre.
A GMO termények nagyobb hozamára tett hamis ígéretek is tovább rontották a helyzetet. Ezek a termények a több étel helyett nagyobb nyomort hoztak, mivel terminátor magjaik kiszorítják a hagyományos növényeket. A GMO technológiáért nagy árat fizet az emberiség: Indiában például soha nem látott mértékben nőtt az öngyilkosságokszáma azoknál a gazdáknál, akik a jobb termés reményében minden vagyonukat GMO magokba fektették és mindent elveszítettek.
A rendelkezésre álló tiszta víz mennyiségét sok tényező befolyásolja, de a tiszta víz hiányának egyik legfőbb oka a gyógyszerészeti anyagok általi szennyezettség. Ilyen szennyezőanyag például az ösztrogént utánzó és egyre több gyógyszeripari termékben előforduló Bisphenol-A, ami sok szakember szerint kapcsolatban áll az egyre növekvő arányban előforduló meddőséggel valamint a rákos megbetegedések, deformációk és a nemi elhajlások (embernél és állatnál egyaránt) számának növekedésével.
Az irányelveket szintén az elit erőlteti a világra. Van igazság abban, hogy az emberiség „fenntarthatatlan” mértékben és szükségtelen mennyiségben fogyaszt, de ezért talán nem az emberiséget, hanem azokat az erőket kellene okolni, akik ezt az irányt számukra kijelölték.
Az MIT számításai tehát kissé megfoghatatlanok. Nem azt kérdőjelezzük meg, hogy az emberiség képes elpusztítani önmagát, hanem azt állítjuk, hogy az uralkodó elit szándékosan hozza el ezt a pusztítást az emberiség alsó 80 százalékára. Ez az, amit sokan nem látnak, vagy nem akarnak meglátni.
Ezt a stratégiát láthatjuk Bill Gates 2010-es TED előadásában is, amely során a saját maga által felállított képlettel próbálja demonstrálni, hogy amennyiben nem tudjuk a népességet, az energiafogyasztást, a szolgáltatásokat vagy a széndioxid kibocsátást jelentősen csökkenteni, a világra összeomlás vár. „Ezek közül a számok közül valamelyiknek a nullához kell közelítenie,” mondja Gates, a népességadatok felé kacsintva.
Azt akarják elhitetni velünk, hogy a problémát meg lehet oldani úgy, hogy az egyenlet egyik tagját nullára csökkentjük, az emberi élet értéktelenségére célozva javaslatukban.
A világon eluralkodó pusztítás és életszínvonal csökkenés legvalószínűbb oka, ahogyan arról Marc Slavois ír, ezzel szemben inkább, vagy részben, a pénzvilág fenntarthatatlanságában rejlik:
Elég valószínűnek tűnik, hogy az elmúlt évtizedek alatt kibocsátott dollár milliárdok és az ebből keletkezett adósság előbb-utóbb fenntarthatatlanná válik. Mivel az egész fogyasztói rendszer az adósságra épült, amikor a rendszerbe vetett hit eltűnik, eljön a töréspont. Az adósság nem más, mint egy konkrét forráshoz köthető ígéret, akkor is, ha azt a levegőből állítják elő. A művelet azon az ígéreten alapul, hogy valamit létre fognak hozni az adósság visszafizetése érdekében. Jelen esetben mi, az emberek vagyunk az adósság biztosítéka, és már rég túl vagyunk azon a ponton, hogy ezt az adósságot vissza lehessen fizetni.
Ennek értelmében ez az „adósságcsúcs”, amit a fenntarthatatlan fogyasztás fenntartása érdekében halmoztak fel, éppen annyira aggasztó kellene, hogy legyen, mint egyesek számára mondjuk az olajcsúcs vagy a vízhiány. Amikor tényleg elérjük az adósságcsúcsot és nyilvánvalóvá válik, hogy a „biztosítéknem fedezi az adósság összegét, a biztosíték elvesztésének fogalma átértékelődik.


A globális elit népességcsökkentő politikája



Az alábbi cikkben megfogalmazott témáról nem olvashatunk a Bibliában, azért döntöttünk mégis úgy, hogy olvasóink hasznára válhat, mivel az összeállításban olvasható idézetekből ízelítőt kaphatunk a világot a háttérből irányító hatalom és az őket mozgató erő mérhetetlen gonoszságáról. Azt is tudjuk, hogy az emberek a legkönnyebben azt a hazugságot hiszik el, amibe némi igazság vagy az igazság látszata is vegyül, így sok jóhiszemű ember is prédájává vált az alábbi feltevések némelyikének.
Az alábbiakban olvasható törekvésekről úgy gondoljuk és reméljük, hogy nem járnak sikerrel, mindenesetre fontos tudni róluk, hiszen valamennyiünket érintenek.
Kihangsúlyoznánk, hogy a környezetvédelmet, az újrahasznosítást és számos egyéb értelmes kezdeményezést fontosnak és jónak tartjuk, hiszen, mint jó gazdáknak fontos jó gondot viselnünk otthonunkról, a földről, de nem más emberek rovására, és semmiképpen sem mások életével fizetve érte.
És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá.” – Mózes I. könyve 1, 28
Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” – János 8, 44


A népességcsökkentés legfőbb támogatói

Az Egyesült Nemzetek hivatalosan is október 31-ét nyilvánította a 7 milliárd napjának. Az ENSZ becslése szerint ezen a napon éri el földünk lakossága a 7 milliárdot. Ünneplés helyett azonban, az ENSZ Népesség Alapja (UNPF) a „fenntarthatóságra” és a „fenntartható fejlődésre” fekteti a hangsúlyt. Az ENSZ ezzel szeretné ismét kifejezésre juttatni, hogy túl sokan vagyunk a földön és hathatósabb eszközökre van szükség a népességnövekedés csökkentésére. Az ENSZ és más szervezetek egyre bátrabban beszélnek a globális elit népességszabályozási terveiről. Legtöbbször csupán a globális népesség „stabilitását” említik, de amint ebből a cikkből is kiderül, az elit számos tagja ennél többet akar és egyre nyíltabban beszélnek a számukra ideális 500 milliós vagy annál is alacsonyabb világnépességről. Sokak számára őrültségnek hangzik egy ilyen terv, de a globális elit tagjai között konszenzus látszik kirajzolódni e témát illetően, természetesen csakis bolygónk javát szolgálva. 
Október 31-e közeledtével egyre több cikk jelenik meg szerte a világon ennek a 7-milliárdos mérföldkőnek a szörnyűséges következményeiről.
Talán az sem véletlen, hogy az ENSZ éppen október 31-ét, a „halál ünnepét” választotta az alkalom megünneplésére.
Mára a fenntartható fejlődés közkedvelt és sokszor hangoztatott kifejezéssé vált, amit a radikális környezetvédelmi mozgalom követői előszeretettel emlegetnek, de a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy ennek legfontosabb eleme a népességszabályozás.
Mekkora az ideális lakosság eszerint az eszme szerint?
Természetesen a pontos számokat illetően nem létezik konszenzus, de sokan nyíltan hangoztatják, hogy 500 millió lenne a legideálisabb népesség a földön.
A hírhedt Georgia Guidestones köveire vésett „új tízparancsolat” első pontja a következőket mondja:
Tartsd az emberiség létszámát 500.000.000 alatt, örök egyensúlyban a természettel.”
Ted Turner, a CNN alapítója (akinek egyébént 5 gyermeke van) ennél is messzebbre menne:
250-300 millió lakos a földön ideális lenne, olyan 95%-os csökkenés a jelenlegi szintről.”
Dave Foreman, az Earth First (A föld mindenek előtt) társalapítója azt mondja, három legfőbb céljának egyike a föld lakosságát 100 millióra csökkenteni:
Három legfőbb célom az emberi populáció 100 millióra történő csökkentése a földön, az ipari infrastruktúra elpusztítása és a vadvilág helyreállítása, annak teljes vadállományával az egész világon.”
Ezeket a tanokat számos amerikai egyetemen is tanítják. Például Eric R. Pianka, a Texasi Egyetem biológia professzora a következőket írta:
Nem akarok rosszat senkinek, de meg vagyok győződve arról, hogy a világnak és az emberiségnek jobb lenne, ha nem lennénk ennyien.”
Bill Gates, a Microsoft és a Planed Parenthood alapítója is hasonló véleményen van:
A világon ma 6,8 milliárd ember él. Ez hamarosan 9 milliárd lesz. Ha jó munkát végzünk az új vakcinákkal és az egészségügyben ezt 10-15%-kal is csökkenthetjük.”
John P. Holdren, Obama elnök tanácsadója tudományos kérdésekben úgy gondolja, hogy az abortusz kötelezővé tétele is lehetséges „megoldást” nyújthat.
Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi alkotmány szerint is lehetséges lenne bevezetni a kötelező népességszabályozási törvényeket, beleértve a kötelező abortuszra vonatkozó törvényt is, ha a népességnövekedés ezt szükségessé teszi.”
Mihail Gorbacsov is a népesség 90%-os csökkentését tartja célravezetőnek:
Egyértelműbben kell fogalmaznunk a szexualitásról, a fogamzásgátlásról és az abortuszról, tehát azokról az értékekről, amik segítenek a népességszabályozásban, mert az ökológiai válság egyenlő a népességválsággal. A népesség 90%-os csökkentésével nem maradna elég ember a földön ahhoz, hogy kárt tegyen az ökológiai rendszerben.”
A globális elit általában persze politikailag korrektebb módon fogalmaz a népességszabályozásról. Jobban szeretik a „fenntartható fejlődés”, „szaporulat csökkentés” vagy „életminőség javítása” kifejezéseket, amikor a föld lakosságának csökkentéséről beszélnek.
A 7 milliárd napjának közeledtével egyre több cikk jelenik meg szerte a világon a népességszabályozással kapcsolatos intézkedések fontosságáról. Természetesen a nyugati világban ezek az intézkedések „önkéntes” alapon működnének, de ma már tudjuk, hogy a legtöbb új szabályt először így vezetik be. Amikor már elegendő ember követi „önkéntes” alapon az új népességszabályozási intézkedéseket azok kötelezővé válnak.
Roger Martin a következőket írta a Guardian-ben megjelent cikkében:
„…minden környezetvédelmi (és számos gazdasági és társadalmi) problémát könnyebben oldhatnánk meg, ha kevesebben lennénk, és szinte lehetetlen lenne megoldani őket, ha többen lennénk.”
Úgy gondolja, hogy ha kevesebben lennénk, az a megmaradt emberek életminőségének javulását eredményezné:
Egy véges méretű világban az ideális népességszám, ami minőségi életet biztosít mindenki számára, egyértelműen lényegesen kisebb, mint a jelenlegi, a túléléshez pedig jelentősen kisebb népesség szükséges a maximumnál. Minél többen vagyunk, annál kevesebb jut minden embernek, ha pedig kevesebben vagyunk, jobb minőségű életet élhetünk.”
Valóban ez lenne a helyzet?
Nem gondolnánk.
A történelem során az emberi szenvedés mindig jelen volt. A népesség 90%-os csökkentése nem jelentené egy új aranykor beköszöntét.
Az elit meggyőződése, hogy mi tönkretesszük az „ő bolygójukat”, ezért kevesebb embert akarnak. A modern technológiának köszönhetően elég nekik néhány százmillió munkás, hogy a rendszert működésben tartsa, így a népesség többi része csak „haszontalan kenyérpusztító” a szemükben.
Egyre több ember gondolja azt, hogy a nyugati világban is be kellene vezetni a Kínában érvényes egy-gyerekes családmodellt. A National Post a következőket írta:
Az egész világra érvényes egy-gyerekes családpolitika, mint amilyen Kínában is érvényben van, megfordíthatná a jelenlegi szörnyűséges népességszaporulatot, ami egymillió születést jelent négynaponta.”
A fenti cikk szerzője úgy gondolja, hogy az egy-gyerekes családpolitikával 2075-re 3,43 milliárdra lehetne csökkenteni a föld lakosságát.
Amikor valaki elhiszi, hogy a földön túl sok ember él, az emberi élet olcsóvá, mondhatni értéktelenné válik, az abortuszra pedig csak a nem kívánt szaporulattól való megszabadulás egyik eszközeként tekint.
Az „önkéntes” módszerekről előbb utóbb kiderül, hogy nem elegendők a népesség csökkentésére és ezzel az ideológia pártfogói most is tisztában vannak. Sokan közülük egy globális népességszabályozási hatóság felállítását szorgalmazzák, amely átsegítené a világot a „szükséges” átmeneti időszakon.
Ez a radikális zöld mozgalom igazi célkitűzése. [Az alábbi linken a brit zöldmozgalom egyik hivatalos promóciója látható, amivel a karbongáz-kibocsátás csökkentésére irányuló „önkéntes” mozgalmat próbálják népszerűsíteni. A reklám bemutatja milyen egy önkéntes kampány és mi történik azokkal, akik nem követik: link. Megjegyeznénk, a promóció humoros akart lenni…] A föld megmentése érdekében az emberek számának radikális csökkentését és a meglévő lakosság tevékenységeinek szoros felügyeletét akarják elérni.
Valóban egy ilyen világban akarunk élni a jövőben? Olyan világot akarunk, ahol bürokraták határozzák meg életünk legapróbb részleteit is a környezetvédelem zászlaja alatt?
Ők úgy gondolják, hogy mindenkinél okosabbak, és jobban tudják, mi szolgálja a föld és az emberiség javát, amiről előbb utóbb kiderül, hogy nem más, mint egy maroknyi ember abszolút uralma a világ felett.

Overpopulation is a myth - Túlnépesedés mítosz


 Még hogy a szegény országok atombombája a vegyi biológiai- fegyver, hát a globális elitnek nevezett képződmény mit csinál, vagy mit akar csinálni, és vajon a szegény ország ezek után , jogosan használhatja – e a globális elit ellen a génpiszka vírusokat.
Én úgy érzem, hogy igen , mert mi is elvárhatjuk , hogy az ilyen alakok eltűnjenek az élet színpadáról az őket kiszolgáló lakájokkal együtt. Te is úgy gondolod remélem , hát győzzön a szegény ország atombombája.


Ki van ez találva most éppen a MOSZAD zsoldjában álló agymosottak Párizsban gyilkoltak a bevándorló muszlimok így kaptak egy pofont , a szénájuk így kiáll Európából , ne hogy már a zsidókat kiszorítsák a jól tejelő hülye goj országok , hát a liberalizmus csődje jön el , mert tényleg ki fogják szorítani a zsidókat , mivel a hazájukat porig bombázta a sárközi -féle terrorista maffia . Így elindultak a vakvilágba , és bizony lesznek akik felvilágosítsák őket , és a helyes utra tereljék őket . A hitük megmaradt és az ellenségük is , már csak arra kel rájöjjenek , hogy nem ők a terroristák hanem azok akik gyarmatosították őket !!!
De ezt nekünk is fel kell ismerni , és ha nem is robbantgatunk , de a nemzeti vagyonunk elrablóinak az ingatlanait azt fel kell gyujtani … Nem lesz számonkérés , hisz Orbán , és Pintér is a holt szezonban , ha Horvát országba látogat hát bizony a Demszkivel ultizgat . Egy páholyba valók ezek nem számonkérésen diskurálnak ők , hanem arról , hogy ki legyen a következő becsületrendi páciens , és hogy őt hogyan juttassák révbe úgy , hogy a közvélemény becsületesen át legyen verve !!!
Mert ne feledjétek ők mindnyájan a MOSZAD zsoldjában állnak a többi állami gondozott tolvaj társaságával .


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése