2016. január 12., kedd

A tervezett emberölések leosztott helyei

A tervezett emberölések
leosztott helyei

Lezárult az emberöléssel vádolt kínai politikusfeleség pere

Egynapos tárgyalás után lezárult csütörtökön az utóbbi évtizedek politikailag legkényesebb kínai pere, miután a fővádlott, az egykoron nagyhatalmú csungkingi (Chongqing) párttitkár, Po Hszi-laj (Bo Xilai) felesége és társa "nem emelt kifogást" az ellenük felhozott vád - szándékos emberölés – ellen

Ítéletet később hirdetnek. A per színehelyéül a kelet-kínai Anhuj (Anhui) tartomány székhelyét, Hofej (Hefei) városát jelölték ki. Po Ku Kaj-lajt, a feleséget és a család alkalmazottját egy brit üzletember, Neil Heywood meggyilkolásával vádolták. Heywoodot, a család barátját, 2011 novemberében találták holtan egy szállodában, s a halál okaként akkor alkoholmérgezést állapítottak meg. A holttestet elhamvasztották. Az állami Hszinhua hírügynökség július végén közzétett jelentése szerint a két gyanúsított ellen hosszas kihallgatások és részletes nyomozás, valamint a védelem meghallgatása után vádat emeltek.

A hivatalos közlés szerint a hatóságok előzetesen azt állapították meg, hogy a nő üzleti vitába keveredett a brit férfivel, és tartva attól, hogy Heywood veszélyezteti fia "személyes biztonságát", a család Csang nevű alkalmazottjával együtt megmérgezte. Utóbbiról kiderült, hogy a csungkingi városi pártbizottság alkalmazásában állt. A csütörtöki közlésekből az derül ki, hogy 2011. november 13-án Po Ku Kaj-laj felkereste Heywoodot a szállodai szobájában, ahol a brit férfit az asszony leitatta, majd miután hányt és vizet kért, a nő által előkészített és Csang által a szobába behozott mérget lenyelette vele.

Értesülések szerint a magának ügyvédként nevet szerző fővádlottat, két államilag kirendelt helyi, tartományi védő védte, egyikőjük gazdasági bűnügyek specialistája. Sajtóértesülések szerint a tárgyalás végén Po Ku Kaj-laj bevallotta tettét. "Bűncselekményt követtem el, ami negatív hatással volt a pártra és az országra" - mondta. Ugyancsak egy, a tárgyalóteremben jelen lévő számolt be arról, hogy Ku megköszönte a bíróságnak a nyílt tárgyalást és Csang számára enyhébb ítéletet kért a sajátjánál. Csang védői azzal érveltek, hogy szerepe az ügyben korlátozott volt. A bíróság megállapította, hogy Ku, aki a család ismerősei szerint is az utóbbi években depressziótól szenvedett, nem volt mentálisan stabil állapotban, amikor tettét elkövette és kevésbé tudott uralkodni magán, mint az egészséges emberek.

A védelem azt is felhozta, hogy Heywood megfenyegette a Po fiút, ezért őt is felelősség terheli. A tárgyaláson több mint 140-en vettek részt, jelen volt és véleményt nyilvánított a Heywood család ügyvédje is. A Po házaspár egyetlen fiúgyermeke, a Harvard Egyetemen idén végzett Po Kua-kua - úgy tudni - jelenleg is az Egyesült Államokban tartózkodik.
A CNN hírtelevíziónak szerdán e-mailben úgy nyilatkozott, hogy az ügyben megtette tanúvallomását. Po Kua-kua sajtóértesülések szerint Heywood közbenjárásával jutott be a brit Harrow középiskolába, majd a Harvardra. Az utóbbi évtizedek legnagyobb kínai politikai botrányát kiváltó bűnügy miatt Kína egyik befolyásos politikusa, volt kereskedelmi minisztere, a kommunista párt politikai bizottságának - immár csak volt - tagja, politikai karrierjének csúcsa előtt került a politikai süllyesztőbe.

Po Hszi-lajt valamennyi párttisztségétől megfosztották, ellene fegyelmi vizsgálatot indítottak. A Hszinhua hírügynökség csütörtöki jelentése szerint pénteken bíróság elé állítanak négy volt vezető rendőrtisztet is, akiket azzal vádolnak, hogy a nyomozás során nehezítették az ügy felderítését.

Igen jól látjátok a gyilkossági BT - k itt ezeken a helyeken működnek , és működtetik a hatalmasok. Nem kell már a húsdaráló, kifinomultabbak a módszerek és feltűnés nélküli a likvidálási módszerek , melyeket az államon kívül más szervezetek is igénybe vesznek. Hogy ez mennyire így van járd körül a témát, és ütköztesd a felbukkanó elemeket, majd következtess, hogy jó úton jársz  - e. Ha már ennyien meditálunk a témán talán kevesebb merszük lesz a magyar ölésére. Mert ugye nem hitted el hogy itt a magyarság megtartása a cél, mint Gázában a világ legnagyobb koncentrációs táborában, sem az a cél, hogy a Palesztinok ideális otthonra találjanak hisz ez az ők hazája volt, míg el nem rabolták tőlük. Végül a terrorista zsidó állam koncentrációs táborrá silányította életüket. Ők aztán tudják , hogyan kell működtetni e táborokat van tapasztalatuk a Gulágokon át a német megsemmisítő táborok működtetésében jártasságot szereztek, a többi országra nézve nem akarom elemezni a helyzetet, de nálunk mindenki tudja, hogy az ÁVH- t , hogyan működtették a zsidó vérebek , hát így ment ez végre világszerte, és most fog jönni Amerikában is a 800 drb  koncentrációs tábor  immár készen várja a beüzemelést, az Amerikai hazafiak rovására. A nagy nép a sátánizmus oltárán fog kimúlni, pedig hány háborút vívtak a zsidó érdekekért, csak hullott és hullott a sok Amerikai a zsidó érdek miatt. De legalább eltüntette Amerika a sok munkanélküli fiaikat. A cionista bankárkaszt meg teletömte zsebeit a háború profitjából, hát csak háborúz Amerika sok még a munkanélküli, és ott állnak a koncentrációs táborok. Had kérdezem itt az elején ki is a terrorista, és már te is tudod, csak nem mered kimondani. Igen - igen ők a terroristák, és nem az akit ők kikiáltottak terroristává. 

FELJELENTÉSFILM!!! Tömegmészárlások Bács megye legnagyobb kórházában! - A Koronatanú Tényfeltár! (Koncepciós rekordperek, házkutatások, fegyveres elhurcolások, betiltások a Koronatanú ellen!) (20:18.88 perc)

Tényfeltáró és Záró Hangeffektusok: Molnár F. Árpád "ELI"
(Keresztény emberjogvédő, minden magyarok Előre Bejelentve Legüldözöttebb és Legbetiltottabb Újságírója, a világ Legfőbb Echelon-Tanúja)

Interjú és Operatőr: Domján Tibor

További Munkatársak:
Angela Trianglar "Musica" (Zeneszerző, zenetanár, Echelon-Tanú)
Emma Paradigma (Keresztyén, Echelon-Tanú)
Bustya Tibor (Ceausescu üldözéseit túlélt Echelon-Tényfeltáró, Erdélyből)
Nagy Sándor "Naleksz" (BETILTOTT Keresztyén Újságíró, Tényfeltáró, Szerkesztő, Tervező, Echelon-Tanú és Echelon-Tényfeltáró)
és további, a fasiszta politikai terrorizmus miatt nem publikus személyek!

Rendezte: Molnár F. Árpád (ELI)
(Orbán-Vona és velük szövetséges külföldi fasiszta terrorista bűnbandáik által halálos fenyegetésekkel üldözött és 100%-ban BETILTOTT Keresztyén (tehát Keresztény) Újságíró, Emberjogvédő, a Legkedveltebb Roma Jogvédő, Operatőr, Filmrendező, a Kínai és Tibeti Üldözöttek Szövetsége (KTÜSZ), a Törökök Életvédelmi és Emberjogi Szövetsége (TÉESZ) és a Pszichiátriai Állami Bűnözést Leleplezők Nemzetközi Emberjogi Szövetsége (PÁBLENESZ) alapító-elnöke, A Rekordbetiltott HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Alapító-Főszerkesztője, általános vélekedések szerint a bolygó Legfőbb Echelon-Tanúja)

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more...

Felvétel: 2012.05.08. (Kossuth tér, Parlament, Budapest, Hungary.)
Készült: 2012.05.09. (8. kerület; a próféta helye. Bp., Magyarország.)
Premier: 2012.05.09. hirhatter.org
(Orbántól a hirhatter.com 2011.02.17-én a magyar népirtó [Btk. 155. § (1) b), c), d)] tarhely.eu-n keresztül, a BRFK óhajára hivatkozva BETILTVA, MEGSEMMISÍTVE MINDEN BIZONYÍTÉKOT! A Keresztény HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelyén ugyanúgy náci és sztálini népirtások propagálása hamis vádjával, 2011.03.07-én szintén BETILTVA! A helyére az atw nevű terrorszervezet egy hiányos öltözetű nagy babiloni szajha-reklámot helyezett e felirattal, csupa nagybetűkkel!: "ISMERJE MEG CSÁBÍTÓ AJÁNLATAINKAT!")

A Filmben olvasható feliratokból:
HÍRHÁTTÉR!: hirhatter.org
Minden magyarok Első és a bolygó Legmélyebb HAARP- és Echelon-Filmjeinek Médiuma!

NEMZETKÖZI FELJELENTÉSFILM!!!

2012-05-08. 3 év alatt 100-nál több halott! Betegeket gyilkolt a politikai orvosmaffia Bács-Kiskun megye legnagyobb kórházában, Kecskeméten! Lázlap-újraírások, morfiumos gyilkosságok, kórbonctani hamisítások! Orbán Viktor titkosszolgálati bűntettei! A Koronatanú Beszél!
(KLIKK a cikkre!)

2012-05-08. FELJELENTÉS KÓRHÁZI EMBERÖLÉSEK ÉS MÁS FŐBENJÁRÓ BŰNTETTEK MIATT! (Így Orbán Viktor ellen, Pintér Sándor, Demeter Ervin, Zombor Gábor, Borda Ferenc, a kecskeméti Megyei Kórház III. Belgyógyászata stb. ellen)
(KLIKK a cikkre!)
A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA

2012-05-09. Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán a Fideszes vezetésű kecskeméti kórház szisztematikus emberöléseiről, a Mercedes gyár orbáni látogatásainál a Molnár F. Árpád meggyilkolására való felbujtásokról
(KLIKK a cikkre!)

Borda Ferenc titkosszolgálati besúgó és állami bérgyilkos, az orvosetikai bizottság elnöke és adatvédelmi biztos funkcióban Orbán Viktornak a Demeter Ervin-féle titkosszolgálaton keresztül adott utasításait hajtotta végre!

Orbán Viktor embere, Zombor Gábor a fél életét a Molnár F. Árpád üldözésével töltötte! Orbáni kórház-főigazgatóként, kecskeméti polgármesterként stb.: feljelentések, házkutatások, fegyveres elhurcolások, pszich.terror, bizonyíték-elkobzások, betiltások...!

A képen Magyar László pszichiáter ezredes: 1990 után Orbán Viktor egyik legfőbb bérgyilkosa lett. A Molnár F. Árpád a tömeggyilkosokat kiskorától ismerte, mivel anyja az egyik legfőbb állami Holocaustgyárban, a katonai kórház elmeosztályán volt bizalmi!

Orbán Viktor és régi bérgyilkosa, Zombor Gábor kecskeméti polgármester, a romagyilkosságok és újságíró-üldözések világtörténelmi terroristákká dagadó bűnözői.

Borda Ferenc titkosszolgálati besúgó és állami bérgyilkos, az orvosetikai bizottság elnöke és adatvédelmi biztos funkcióban Orbán Viktornak a Demeter Ervin-féle titkosszolgálaton keresztül adott utasításait hajtotta végre!

NÉHÁNY REKORDUNK!

Mi gyártottuk a legtöbb romagyilkossági filmet!

Mi vagyunk a gyilkosságok állami háttere legfőbb leleplezői és legüldözöttebbjei!

A tárgyalásokon a legtöbbször mi jelentünk meg! Többször, mint pl. bármelyik vádlotti vagy sértetti ügyvéd!

A tárgyalásokra a legtöbb hallgatót, jogvédőt, újságírót stb. szintén mi szerveztük!

Volt, hogy Orbán - féktelen gyűlöletében - a tárgyalásról hurcoltatta el a Molnárt fasizmus vádjával!

Mivel minden Filmünkben tapossuk a nácizmust, a legfőbb roma jogvédők stb. vagyunk, ezért Orbán és terrorista náci bandája nácizmus terjesztése hamis vádjával 2011 eleje óta blokkolja A HÍRHÁTTÉRT, lefoglalva még a hirhatter.com domaint is!

Minden magyar idők első HAARP- és Echelon-Filmjeit a Molnár F. Árpád rendezte! Minden európai idők legtöbb Echelon-Tanúja a Molnárt kereste meg!

Minden magyar idők legfőbb titkosszolgálati bűnözést leleplezője a Molnár F. Árpád!

A politikai gyilkosságok létét és intézményrendszerét ugyancsak - ahogy Előre Bejelentettük, hogy ez lesz - a Molnár F. Árpád vezette be és tárta fel! Azóta is abszolút vezető ebben is!

A Molnár anyja a Kádár-éra egyik legfőbb politikai gyilkossági intézményében dolgozott, a II.Katonai Kórház elme osztályán! Így a Molnár kiskorától ismerte a tömeggyilkosokat, hallgatta és olvasta a katonai-rendőrségi aktákat, a felső tízezerrel nyaralt!

A politikai pszichiátriai csonkításokról és gyilkosságokról minden magyarok első leleplezője és a leleplezések első túlélője a Molnár F. Árpád!

A politikai maffia leghírhedtebb orvosokkjaiból!: Pigniczki Zsuzsanna, Antal Albert, Keller Éva, Kiss László, Kelemen Oguz, Szűcs Attila, Zala Attila, Kákonyi Róbert, Erdélyi Rita, Magyar László, Veér András, Döme László, Bognár Géza, Gibiszer Éva stb.!

Éger István, a Magyar Orvosokkos Kamara elnöke

Orbán utasítására A KERESZTYÉN HÍRHÁTTÉR tartalékhelyét is betiltották, ezt a nagy babiloni szajha kurvaképet téve a helyére, ezzel a felirattal: "ISMERD MEG CSÁBÍTÓ AJÁNLATAINKAT!"

A "szocialista" rendszerből az összes bűnöző pszichiáter átmentésre, kinevezésre és továbbműködtetésre került!

Az állami pszichiátriai bűnözésről a legtöbb Dokumentumfilm készítésében abszolút rekordtartó a Keresztyén Molnár F. Árpád (ELI)!

HÍRHÁTTÉR: hirhatter.org
Az elmetechnológiák első magyarországi és a világ Legfőbb Leleplezője

Egy gyorslista az állampszichiátriai terrorizmust leleplező Filmjeink arzenáljából!:
1. Lázár Jánosék és Orbán Viktorék életfogytiglanja
2. Orbán Viktor, a Fidesz és a Hír tv felhalálhörgése
3. Polgári és katonai titkosszolgálati erkölcs, honvédelem
4. A bűnözés pszichiátriája - Az 1500-ak maffiája és az Elkerülhetetlen Világreform
5. A magyarság gyámság alá helyezése
6. Kémnek és orvgyilkosnak programozva: Christine DeNicola Echelon-tanú
7. Botrányinterjú Lázár Jánossal
8. Öljétek meg Polgár Tamást is!
9. HAARP From 2011, és Több, Mint Delta-Kód!
10. Sátán férgein át a Győztesek Világa felé
11. Globális Megtorlás Készült - Pszichiátriai Holocaust, Vérbűn, Főbűn, Kárhozat!
12. Gergényi Péter, Szűcs Attila és elektrosokk; Stadler József és Tánczos Gábor kontra 100% ügyészmaffia
13. orbán viktor és Lázár János, a sokkos gyilkos csődtömeg minden kádári-orbáni tömeggyilkos pszichiáterért! - Betiltani és Megölni, akik...
14. Index Fórum: Anonim Cenzorbűnözés!: Üldözd az Echelon-Tanúkat! Éljenek a pszichiátriai állami gyilkosságok!
15. A LEGBETILTOTTABBAK az orbáni kilakoltatások és a patkány pszichiátriai fasizmusa ellen!
16. Nem sikerült meggyilkolni! : Hajdu Attila Keresztyén Tényfeltáró!
17. Novák Előd, Polgár Tamás (1 év 4 hónap) és a sokkos gyilkos, sortüzes bíróbűnözés
18. Kordokumentumfilm Molnár F. Árpádnak, a romagyilkosságok Keresztyén Emberjogvédő Koronatanújának orbáni elhurcolásáról a cigánygyilkosság tárgyalásról, hitlerizmus és sztálinizmus vádjával!
19. Jobbik-maffia minden tömeggyilkosságért! MAFFIAFILM!
20. Molnár F. Árpád a pszichiátriai tömeggyilkosságok CCHR-rendezvényén (videoklippel!)
21. A párt, amely leghangosabban imádta a pszichiátriai terrorizmust
22. NEMZETKÖZI ANTIFASISZTA ÉS TERRORELHÁRÍTÓ SUPER-FELJELENTÉS! A youtube betiltotta a fasizmus elleni kritikát! A magyar elkövetők IP-címeit követeljük!
23. Exkluzív Titkok a katonai, polgári, orvosi titkosszolgálatokról

Háttérhatalmi terror A HÍRHÁTTÉR Ellen!:
-2009.09.14.: Házkutatás, Bizonyítékelkobzás, Elhurcolás!
-2011.02.14.: Bp. rendőrkapitánya, Tóth Tamás aláírásával Házkutatás, Bizonyítékelkobzás!
-2011.02.17.: A HÍRHÁTTÉR hatósági megsemmisítése!
-2011.03.07.: A HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelye állami megsemmisítése!
-2011.04.17.: Az Élet menetéről a HÍRHÁTTÉR Keresztyénjei elhurcolása hitlerizmus váddal!
-2011.07.08.: Az államilag lemészárolt romák bírósági tárgyalásáról a Molnárt fegyveres orbáni rendőrbűnözőkkel hurcolták el, mondván: kivizsgálandó, hogy nem létező hitlerizmusa és sztálinizmusa csak megtorlandó bűnözés, vagy ellátni is képtelen magát!
-2012.02.29.: Házkutatás A HÍRHÁTTÉR volt munkatársánál és ismerőseinél fasizmus hamis vádjával! Orbánék A HÍRHÁTTÉR Keresztyén ANTIFASISZTA Jogvédői ellen további házkutatásokat és terrort jelentettek be, mondván, hogy fasiszták!

A Jobbik és a fajgyűlölet szervesen egy volt a fasizmustól a szocializmuson át a mai napig tartó állami pszichiátriai népirtások eltussolásával és követelésével, az elmetechnológiák leleplezőinek üldözésével: tehát AZ ISTEN és az Emberiség elárulásával...!

A magyar neonáci párt, a Jobbik "honatyái" közül, akik követelik a pszichiátriai fasizmus, a zsidók és a cigányok teljes kiirtása propagandája etc. védelmét!: Vona Gábor, Szávay István, Pörzse Sándor, Gaudi-Nagy Tamás, Gyöngyösi Márton, Ferenczi Gábor stb.

2011-10-24. Jobbikos vezető országgyűlési képviselők követelték: ne szóljunk semmilyen állami bűntettről és nép elleni tömeggyilkosságról; Szávay István feljelentéssel is halmozottan fenyegetőzött, ha bármilyen népirtást vagy terrorcselekményt bejelentünk neki! FELJELENTÉSCIKK! (KLIKK a cikkre!)
! HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA !

A Jobbik még a Fideszt is túlharsogta az eltussolásokért, és náci bandáival teleröhögte a bolygót az ártatlan magyarok megsokkolásán és halomra gyilkolásán!

A világi vezetőkön, köreiken és családjukon kívül a Molnár F. Árpád (ELI) azon állami ellenségei közül, akiket személyesen ismert, néhány év alatt tucatnál többen haltak meg...

2 + 1

És pl. Jelenések 11:5-6.
És pl. Jelenések 11:5-6.
És pl. Jelenések 11:5-6.

Borda Ferenc klasszikus titkosszolgálati pártbűnöző volt, a betegség rengeteg gyógyíthatatlan tüneteivel: gátlástalanság, kritikátlanság, súlyos bűnöző alkatú pszichopátia, gerinctelen, jellemtelen, szélsőséges rosszindulat, ön- és tömegpusztító jellem...

Molnár F. Árpád (ELI) a bűnüldözésben kezdte a rendőrséggel és a titkosszolgálatokkal. A féktelen állambűnözés miatt 2001 óta hadban áll a terrorista egypártrendszerrel. Politikai gyilkosság elől többször távozott külföldre.

A világ Echelon-Tanúi gyakran hadibázison vagy mellette születtek. Ahogy a halmozottan Bibliai nevű Molnár F. Árpád Magyarország Legfőbb hadibázisa katonai lakótelepén, ahová mai napig be van jelentve, és akit A VILÁG LEGFŐBB ECHELON-TANÚJÁNAK TARTANAK!

ELI legközelebbi ismerősei között (2007 után) hirtelen megnőtt a maradandó sérülést okozó térdbalesetek száma. Csak olyanokat sújtottak, akik nem voltak keresztyének, és akár tudatlanságból, akár félelemből nem mertek az Echelonról tényfeltárni.

Orbánéktól BETILTOTT HAARP-Filmjeinkből:
1. A HAARP, a Háttérhatalom ÉS AZ ÉLŐ UNIVERZUM Titkaiból
2. HAARP From 2011, és Több, Mint Delta-Kód!
3. Nikola Tesla, Babilon, S AZ ISTEN!
4. HAARP-project az Emberiség ellen
5. HAARP-álomban az egész bolygó

2011-10-30. HÍRHÁTTÉR TV: Jobbik-maffia minden tömeggyilkosságért! MAFFIAFILM! - vonista honatyai vérengzések, terror, extrémfasizmus, elévülhetetlen Emberiség elleni bűnök!
(Film, 18:18.88 perc; KLIKK!)
[Zene: Sosztakovics: XI. szimfónia]

Titkold az ECHELONT! Okold a cigányokat! Öld meg az Echelon-Tanúkat! Üldözd a cigányokat!

A youtube a bolygó talán leginkább fasiszta video-megosztója, ahol 10 magyar kommentelőből gyakran 10 éljenzi Hitler népirtásait, és kiáltja, hogy ki kell irtani a teljes zsidóságot és az összes cigányt! A youtube ezt a tényt is üldözi!

Mivel a youtube sorozatosan tiltja be a fasizmus elleni legkisebb kritikát is, közben korlátlanul áraszt el államokat fasiszta hitleri propaganda 100 millióival, destabilizálva a fél világot, így kezdeményeztük a youtube egész Föld bolygón való betiltását!

A BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály 2011.02.17-én érkezett felszólítása alapján felfüggesztve. Orbán Viktor utasítására BETILTOTT Keresztyén Emberjogvédő HÍRHÁTTÉR Főoldala!

A példátlan üldözéssel naponként egyre meghatározóbbá váló Kordokumentumfilm, Amelyre Orbán hatóságilag Betiltatta a Teljes HÍRHÁTTÉRT!!!: "100% rendőrbűnözés, 100% bíróbűnözés, 100% pszichiáterbűnözés"!

A youtube hivatalos állásfoglalásaival rendelkezünk, hogy a posztkommunista pszichiátriai bűnözés leleplezését szerintük be kell tiltani, és gyűlöletkeltő helyteleníteni, hogy gyakran 10 magyarból 10 éljenzi Hitler zsidók és cigányok elleni népirtásait!

Itt az idő! Itt az ideje újra házkutatást tartani a HÍRHÁTTÉR-nél, természetesen nácizmus vádjával... Heil Hitler! Itt az idő! FIDESZ

BETILTOTT FILMEK A TÖMEGGYILKOS REPÜLŐROBBANTÁSOKRÓL!

Naponta az egyik legolvasottabb Anyagunk a bolygón!: ORBÁN VIKTOR KÉNYSZERGYÓGYKEZELÉSÉNEK ÉS GONDNOKSÁG ALÁ HELYEZÉSÉNEK KEZDEMÉNYEZÉSE!

A REKORDOK MÉDIUMA!
hirhatter.org
A REKORDOK MÉDIUMA!
hirhatter.org

hirhatter.org
Minden bajjal, vészhelyzettel keresse a HÍRHÁTTÉR-t: Tel.:+36/30/919-6386

A pánarab forradalomról, BETILTOTT Próféciafilmjeinkből!:
1. Az elnök megölése! - Titkok Szaddam Husszein bukásáról (...kiállt Orbán gyilkosságaiért, ezért...)
2. Libanon az ISTEN és az Emberiség ellen
3. Libanonból a holtak világtengere

1. Megmondtuk: Orbánt nem fogadhatják Egyiptomban!
2. Orbán Egyiptomba ment és 1 nap múlva kitört a pánarab forradalom!
Ésaiás 43.!: "Adtam Érted Egyiptomot!"
3. Orbán házkutatással és A HÍRHÁTTÉR Blokkolásával a Cikket és a Képet BETILTOTTA!

A lengyel elnök (Kaczynski) és 100 társa Tervezett halála is előttünk hevert. A Júdás elnök nem élt a lehetőséggel. Ezért háttérhatalmi árulóként végezte családjával együtt...

Ajánljuk Japánról BETILTOTT és szuicid, omega kódú orbániáda által ÜLDÖZÖTT Próféciafilmjeinkből!:
1. Japán a népirtást választotta - Globalista titkosszolgálati terrorizmus Magyarországon
2. Japán, Szen, Dáj! Mielőtt a földrengések elkezdődtek...

Kopasz Zsolt rekord-tömeggyilkos antikrisztus

ELI ki ?:
Máté: 16.Rész 18-19.!
János: 8.Rész 3-12.!
János Ev. vége: 21.Rész 19-25.!
Jelenések: 6.Rész 5-6.!
Máté: 27.Rész 45-47.!
Máté: 17.Rész 10-11.!
Márk: 9.Rész 11-12.!
Máté: 18.Rész 6-7.!
Márk: 9.Rész 42.!
Lukács: 17.Rész 1-2.!
Máté: 24.Rész 41.!

És miért nem tudták Orbán és antikrisztusai, mit tesznek és hová mennek...

ELI ki ?!

Magyar égbolt 1989-ben

Pedig Mindig, Mindent, Előre...

2 + 1

1 + 2

2004-től vele, álmok tömegei által

Nappal folytatva a Jézus Krisztus és több valaki Más által

Ha bajban van, ha információval szolgálna vagy Munkatársunk lenne:
Tel.: +36/30/919-6386.

Az érintettekből: Borda Ferenc, LSD, orvosetikai bizottság, adatvédelmi biztos, megyei kórház, Kecskemét, belgyógyászat, diabetológus, cukorbetegség, inzulin, rák, kórlap, lázlap, zárójelentés, hamisítás, orvosi műhiba, műhiba perek, orvosbűnözés, orvosmaffia, orvosterror, pszichiátria, pszichiáterbűnözés, pszichiátermaffia, eutanázia, euthanázia, kegyes halál, állami gyilkosság, politikai gyilkosság, adjunktus, főorvos, szakértő, orvosszakértő, igazságügyi orvosszakértő, Kovács Tibor, Vén Gabriella, Juhász Márta, Orosz Attila orvos, Schmidt Ilona, kórbonctan, kórboncnok, boncolás, szervkereskedelem, nemzetközi szervcsempészt, Bruncsák András, Zombor Gábor, Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza, hármas bel, III. Belgyógyászat, NBH, NBSZ, NSZ, Demeter Ervin, Gyurcsány Ferenc, Karasz Csaba, Kecskemét rendőrkapitány-helyettese, Kopasz Zsolt, zaklatás, bizonyíték-elkobzás, fegyveres terror, feljelentéshegyek, feljelentések, Kecskemét polgármestere. III/III, Magyar László, Retezár Mária, III-as Főcsoportfőnökség, Éger István MOK-elnök, morfinlopás, morfiumlopás, morfin, morfium, romagyilkosságok, cigánygyilkosságok. "Na, ez el is teszi láb alól." Nővérek, fekete angyal, Faludi Tímea, F. Tímea, Nyíró Gyula Kórház. Halálos beteg. Magyar György ügyvéd. Halálos dózis. Felülvizsgálat. Klinikai halál, agyhalál. LSD-trip, Kecskeméti Televízió, KTV. Szocializmus, kapitalizmus, emberi jogok, human rights, humanrights. Filmgyártás, filmgyár, filmkészítés, filmrendezés. Elektrosokk, népirtás, csonkítás, igazságügyi elmeszakértő terrorista, életfogytig tartó fegyházbüntetés, nemzetközi emberjogi bíróság, Hága, Strassbourg. Emberiség elleni, soha el nem évülő bűnök és bűntettek. Orbániáda, rezsim, morális hulladék, fogyóeszköz, amortizáció. Szávay István, Morvai Krisztina, Pörzse Sándor, antiszemitizmus, antimagyarizmus, antihumanizmus, elmekórtani nácizmus. Hullaház, hullagyár. Lázas állapot, lázcsillapító, papírforma, orvosi hamisítások. Okirathamisítás, közokirat-hamisítás. Emberkísérletek, öntudatlan állapot, likvidálás. Orvosházaspár. Eltussolás, kibelezés. Navracsics Tibor, szervlopás, hullagyalázás, gyermekrablás, gyermekkereskedelem. Betegszállítás, betegszállítók, drogosok, bűnözők, pszichopaták, alkoholisták, beteghordók. Dávid Károly, Bács-kiskun megye rendőr-főkapitánya. Kassai Lajos, Kecskemét rendőrkapitánya. Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság. Orbán Viktor elmebeteggé nyilvánítása és kényszergyógykezelése hivatalos elrendelése. Büntetőjog, ítélet, törvényi megtorlás, végrehajtó nemzetközi és globális hatalom. A Superior Hatalom. Átok. Hirtelenhalál, hirtelen halál. Kórházi gyilkosságok, emberölések, branül, kanül, branule, canule, Kálium, fissó, fiziológiás sóoldat, infúzió, infunda, fecskendő, injekció. Több ezer ember meggyilkolása. Jó éjszakát, magyarok. Betegjog, betegjogi képviselő, kiszolgáltatottság, sorgyilkosság, sorozatgyilkosok, gyilkosságsorozat. 8ker, agykontroll, elmekontroll, agyprogramozás, elmeprogramozás, tudatmódosítás, mind controll. Super soldier, Manjurian Candidate, extra, mandzsúriai jelölt, pszí-hadviselés, pszí-katonák, hadászat, hadsereg. Pártokrácia, jobboldal, szélsőjobb, nacionalizmus, rasszizmus, fasizmus, titkosszolgálat, háttérhatalom, illuminátusok, Illuminati. Üdvösség, kárhozat, Biblia, Holy Bible, Szent Biblia, kereszténység, szociális érzék, Budapest, Jézus Krisztus, Isten. Júdás, árulás, antikrisztus. Új Világrend, New World Order, NWO, ÚVR, Orbán Viktor, Fidesz, Jobbik, atw.hu, ATW Zrt., Nagy Babiloni Szajha, titokzatos Nagy Babilon, vonalkód, Vona Gábor. Kecskemét. Orbán-család, Orbán Gáspár, Orbán Ráchel, katasztrófa. Pintér Sándor, dokumentumfilm. Országház, Parlament, Jelenések Könyve, Újszövetség, próféciák. Jobbik Magyarországért Mozgalom (Jobbik), Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere, Orbán Viktor bérgyilkosa. Engedetlenség, lázadás, gyűlölet, bűn és bűnhődés. Fajgyűlölet, fajüldözés, cigánygyűlölet, GWEN-tornyok, GWEN, rádióhullámok, rádiósugárzás, kísérleti fizika, elméleti fizika, kvantumfizika, pszíkémkedés, pszicho-kémek, totális kontroll, katonai hírszerzés, Forrásbiztonsági kódok, Forrásbiztonsági jelszavak, Főproject, Main Projecting, kémelhárító supertechnológiai hadviselés. Fegyverkezés, fegyverkutatás. Videoriport, interjú. Magyar Szocialista Párt (MSZP). Bűnteher, pszichiátriai üldözés, Emberiségüldözés, Istenárulás, Emberiségárulás. Szuperkémkedés, superkémkedés. Hanyatlás, dekadencia. Háborús jelek. Baljós árnyak, reanimáció. Zombik Világháborúja. Elbutítás, leépülés, vakság, megvakítás. Vak vezet világtalant, mindketten a gödörbe esnek. Erkölcsi vakság. Triumvirátus, UFO, Sky, Cosmos, Kozmosz. Halál angyala. Angyalok dühe. A szentek haragja. A Szentek bosszúja. Mentális hadviselés.

Directed by
Molnár F. Árpád "ELI" (Paramount of Echelon Witnesses)
http://hirhatter.org

Minden idők legnyilvánosabb hekkermaffiája mögött Orbán Viktor, Pintér Sándor és az USA áll... (24 perc 24.24 másodperc)

Tényfeltárók:
Molnár F. Árpád (ELI) (Betiltott Keresztyén Újságíró, vezető roma jogvédő, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg)
Domján Tibor (Betiltott Keresztyén Újságíró, emberjogvédő, Világszintű Echelon-Leleplező)

Operatőr:
Kovács Adrienn Nikoletta (Orbán nemzetközi fasiszta rezsimje által Betiltott Emberjogvédő Újságíró, Echelon-Leleplező)

Executive Producers:
Angela Trianglar "Musica" (Zeneszerző, Zenetanár, Echelon-Tanú)
Emma Paradigma (Keresztyén, Echelon-Tanú)

Zene:
Ligeti György: Requiem

Gyorsrendezés:
Molnár F. Árpád (ELI) (Keresztény emberjogvédő, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Echelon-Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg, és akit a világ Legfőbb Echelon-Tanújának, a Keresztyének pedig prófétának tartanak)

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more...

Felvétel: 2012.12.04. Budapest, Magyarország.
Készült: 2012.12.05., Budapest (Bp.), Hungary.
Premier: 2012.12.05.
http://www.hirhatter.org
(Orbántól a hirhatter.com 2011.02.17-én a magyar népirtó [Btk. 155. § (1) b), c), d)] tarhely.eu-n keresztül, a BRFK óhajára hivatkozva BETILTVA, MEGSEMMISÍTVE MINDEN BIZONYÍTÉKOT! (KLIKK!) A Keresztény HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelyén ugyanúgy náci és sztálini népirtások propagálása hamis vádjával, 2011.03.07-én szintén BETILTVA! A helyére az atw nevű terrorszervezet egy hiányos öltözetű nagy babiloni szajha-reklámot helyezett e felirattal, csupa nagybetűkkel!: "ISMERJE MEG CSÁBÍTÓ AJÁNLATAINKAT!")

A Filmben olvasható feliratokból:
Orbán-Obama-terror A HÍRHÁTTÉR Ellen!:
2009.09.14.: Házkutatás, Bizonyítékelkobzás, Elhurcolás!
2011.02.14.: Bp. rendőrkapitánya, Tóth Tamás aláírásával Házkutatás, Bizonyítékelkobzás!
2011.02.17.: A HÍRHÁTTÉR hatósági megsemmisítése!
2011.03.07.: A HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelye állami megsemmisítése!
2011.04.17.: A zsidók elleni Holocaustra emlékező Élet menetéről a HÍRHÁTTÉR Keresztyénjei elhurcolása hitlerizmus váddal!
2011.07.08.: Az államilag lemészárolt romák bírósági tárgyalásáról a Molnárt fegyveres orbáni rendőrbűnözőkkel hurcolták el, mondván: kivizsgálandó, hogy nem létező hitlerizmusa és sztálinizmusa csak megtorlandó bűnözés, vagy mentálisan is életképtelen!
2012.02.29.: Házkutatás A HÍRHÁTTÉR volt munkatársánál és ismerőseinél fasizmus hamis vádjával! Orbánék A HÍRHÁTTÉR Keresztyén ANTIFASISZTA Jogvédői ellen további házkutatásokat és terrort jelentettek be, mondván, hogy fasiszták!
8. A HÍRHÁTTÉR volt munkatársa orbáni elmegyógyászokhoz idézése, hogy képes volt-e belátni nem létező fasizmusa társadalomra veszélyességét, vagy annyira beteg, hogy erre is képtelen volt.
9. Az antifasiszta Keresztyén Nagy Sándor (Naleksz) HÍRHÁTTÉR-Munkatárs beidézése, természetesen szintén hitlerizmus rosszindulatú terjesztése hamis vádjával!
10. Bács-Kiskun megye antiszemita és cigánygyűlölő megyei főügyésze, Nánási László feljelentése minden magyarok Legfőbb roma jogvédője, a Holocaust leghíresebb magyarországi ellenzője, Molnár F. Árpád ellen fasizmus terjesztése hamis vádjával!
2012.06.15.: A búza utcai kilakoltatásról az életvédelmi főtudósító Molnár erőszakos elhurcolása, majd fogdába zárása, mondván, hogy amiért tudósított, ezért ellenállt a rendőrségnek, továbbá országos elfogató parancs van ellene fasizmus terjesztése címén!
12. Domján Tibor HÍRHÁTTÉR-Munkatárs, szintén roma jogvédő, Világszintű Echelon-Leleplező beidézése, szintén fasizmus vádjával!
13. Nagy Sándor (Naleksz) Keresztény Emberjogvédő HÍRHÁTTÉR-Munkatárs, szintén roma jogvédő és Világszintű Echelon-Leleplező orbáni elmeorvosokhoz idézése, fenyegetésekkel, fasizmus vádjával! (ORBÁN ELMEBETEG és súlyos paranoiás téveszméi vannak!)
14. A következő Keresztény Jogvédő családját is halálos félelem fogta el, és pánikszerűen a hozzánk forduló üldözöttekre támadt, hátha ezzel elkerülheti családja bebörtönzését, elmegyógyintézetbe zárását vagy az orbán-panetta banda általi legyilkolását!
2012.09.10.: Molnár F. Árpádot megint egy életvédelmi eseményről, egy idős, beteg asszony erőszakos kilakoltatásáról hurcolja el az orbáni rendőrmaffia, mondván, hogy fasiszta bűncselekményeiért Sopron is országos körözést adott ki ellene! Orbán elmebeteg!
2012.09.13-ra Domján Tibor antifasiszta jogvédő beidézése fasizmus hamis vádjával, ezúttal Soroksárra! A fél ország közpénzparazita náci rendőrállománya az antifasiszta Keresztényeket üldözi fasizmus hamis vádjával. (Orbán Elmebeteg!)
2012.09.13-ra Molnár F. Árpád antifasiszta jogvédőt az elmebeteg Orbán megint beidézteti fasizmus hamis vádjával, ezúttal Soroksárra! Az egész ország közpénzparazita náci rendőrállománya az antifasiszta Keresztényeket üldözi fasizmus hamis vádjával!
2012.09.21-re a Keresztyén Nagy Sándor Munkatársunk Budapestről Győrbe idézése (138 km) elmeorvosi vizsgálatra, mondván, meg kell állapítani, hogy azért fasiszta, mert bűnöző, vagy azért náci, mert elmebeteg.
2012.09.21-re, tehát ugyanerre a napra egy másik náci közpénzparazita terrorszervezet, a Makádi-féle soroksári rendőrbűnbanda a Molnár F. Árpádot is fenyegetésekkel idézi be, fasizmus hamis vádjával, mert Orbán és bandája ELMEBETEG!
2012.09.21-re ugyanakkor a Makádi Katalin-vezette soroksári "rendőrség" szintén nyílt fasiszta rekordbukással Domján Tibort is fenyegetésekkel idézi be, mint fasiszta bűnözőt, ugyanis Orbán és bandája tébolyult ámokfutók és náci ELMEBETEGEK Sátánhordája!
2012.10.26-ra a Keresztyén Roma Jogvédő és Echelon-Tényfeltáró, 3 gyermekes Nagy Sándor újra beidézése a 138 km-re lévő hírhedt állami bűnöző Tóth Zsuzsa pszichiátervezérhez, hogy megállapítsa, Nagy Úr azért náci, mert bűnöző, vagy mert bűnöző elmebeteg.

Az esetek külön-külön is bizonyítják a Btk. szerinti TERRORCSELEKMÉNY BŰNTETTÉT, melyek miatt az Orbán-Panetta fasiszta banda elleni ÉLETFOGYTIG TARTÓ FEGYHÁZBÜNTETÉSEKTŐL NEM TUDUNK ELTEKINTENI.

Az ajánlott Film Címe: "A Despotizmusra készülnek". (KLIKK!)

A Krisztus 8-as Prófécia 2000 évig titok volt.

Akik elhagynak Téged, mind megszégyenülnek! Akik elpártolnak tőlem, a porba íratnak be, mert elhagyták az Élő Vizek Kútfejét, az Istent!
(Jeremiás Próféta Könyve: 17.Rész 13.Vers)

AZ ISTEN és az
Echelon Kapuja
H Í R H Á T T É R

∆ ∆

Érintve még: hekker, hacker, Hungary, Magyarország, TEK, Pintér Sándor, Hajdu János, Orbán Viktor, Klubrádió, terrorizmus, terrorism, computerbűnözés, Osama Bin Laden, Al-Kaida, Al Kaida, pszichiátria, kényszergyógykezelés, Csányi Sándor, OTP, Barack Obama, CIA, USA, Hillary Clinton, Leon Panetta, NNI, Dunaújváros, kereszténység, magyarság, magyarbűnözés, magyarterror, arab terrorizmus, troll, trolls, titkosszolgálatok, háttérhatalom, Sátán, Jézus Krisztus, próféciák, Jeremiás próféta könyve, Isten, Úr, JHVH, JAHVE, Örökkévaló, Mindenható, Atya, Fiú, Szentlélek, Szent Lélek, Szent Szellem, Szentszellem, bűnüldözés. Titkos információgyűjtés, megfigyelés, Alcsút, Felcsút, Orbán Ráhel, földbirtokos, ringyó, kurva, prostituált, strici, Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere, Búzakalász 66 Kft., követés, vírus, trójai faló, vírustámadás, telepítés, technoterror. Az NNI csúcstechnológiai bűnözés elleni osztálya. Terrorelhárító Központ, Terrorelhárítási Központ, Terrorelhárító Hivatal. NBH, AVH, AH, Alkotmányvédelmi Hivatal, pintériáda. Katonai titkosszolgálatok. Provokáció, Istengyűlölet, Istenüldözés, keresztényüldözés, semjénista farizeus júdásfasizmus. Fidesz. Prófétaság, ellencsapás, Istenbosszú, Isteni Válaszcsapások, szellemi leépítés, elbutítás, megvakítás, vakság, csapda, gödör, tömegsír, Az Isten Haragja Hadművelet. A szentek haragja, a Bárány Haragja, a Júdásfaj kiirtása. Istenítélet az Emberiségért. Elhívottak, megszenteltek, elválasztottak, választottak, a Jézus Krisztus Bizonyságtétele a Prófétaság Lelke.

Ha bajban van, ha információval szolgálna vagy a HÍRHÁTTÉR Munkatársa lenne:
Tel.: +36/30/919-6386. http://www.hirhatter.org

Directed by
Molnár F. Árpád "ELI" (Paramount of Echelon Witnesses)
http://www.hirhatter.org

VHekkerek!: Lippai László megérdemelte, hogy 5 milliós autóját 30 ezres tartozásért elkobozta a maffia! - nyilatkozták...

Lippai László megérdemelte, hogy 5 milliós autóját 30 ezres tartozásért elkobozta a maffia! - nyilatkozták a végrehajtói maffia mellett álló orbáni és pintéri hekkerbűnözők! - A HÍRHÁTTÉR kezdeményezi a hekkerbűnözés drasztikus és visszamenőleges hatályú törvényi szankcionálását és az elkövetők kényszergyógykezelését! (Nemzetközi Feljelentés és Gyorstanulmány) (20 perc 14.88 másodperc)

Hang:
Molnár F. Árpád (ELI) (Betiltott Keresztyén Újságíró, vezető roma jogvédő, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg)

Executive Producers:
Angela Trianglar "Musica" (Zeneszerző, Zenetanár, Echelon-Tanú)
Emma Paradigma (Keresztyén, Echelon-Tanú)

Zeneszerző:
Ligeti György Lux Aeterna

Zenei Szerkesztő és Rendezte:
Molnár F. Árpád (ELI) (Keresztény emberjogvédő, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Echelon-Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg, és akit a világ Legfőbb Echelon-Tanújának, a Keresztyének pedig prófétának tartanak)

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more...

Nemzetközi Feljelentés és Gyorstanulmány: 2012.12.04., Budapest, Hungary.
Hangfelvétel és Filmslide: 2012.12.04., Budapest (Bp.), Hungary (Magyarország).
Premier: 2012.12.04.
http://www.hirhatter.org
(Orbántól a hirhatter.com 2011.02.17-én a magyar népirtó [Btk. 155. § (1) b), c), d)] tarhely.eu-n keresztül, a BRFK óhajára hivatkozva BETILTVA, MEGSEMMISÍTVE MINDEN BIZONYÍTÉKOT! (KLIKK!) A Keresztény HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelyén ugyanúgy náci és sztálini népirtások propagálása hamis vádjával, 2011.03.07-én szintén BETILTVA! A helyére az atw nevű terrorszervezet egy hiányos öltözetű nagy babiloni szajha-reklámot helyezett e felirattal, csupa nagybetűkkel!: "ISMERJE MEG CSÁBÍTÓ AJÁNLATAINKAT!")

Érintve még: hekker, hackers, Hungary, terrorism, Lippai László, végrehajtó, Zoltán Ákos, Honda, TEK, Hajdu János, terrorelhárítás, computerbűnözés, Osama Bin Laden, arab terrorizmus, Al-Kaida, Pintér Sándor, Zoltán Levente, Orbán Viktor, Zoltán Hunor, autó, Végrehajtói Kamara, pszichiátria, elmebetegség, kényszergyógykezelés, börtön, gyerekbűnözés, gyerekterrorizmus, skizofrénia, fasizmus, szociopátia, magyarbűnözés, számítógépbűnözés, számítógépes bűnözés, javító-nevelő intézet, cyberterrorizmus, kiberterrorizmus.

Ha bajban van, ha információval szolgálna vagy a HÍRHÁTTÉR Munkatársa lenne:
Tel.: +36/30/919-6386. http://www.hirhatter.org

Directed by
Molnár F. Árpád "ELI" (Paramount of Echelon Witnesses)
http://www.hirhatter.org

ePszichiáter- és rendőrmaffia, MMPI, rendőrpatológia (A Belsős Tényfeltár!)r

Pszichiáter- és rendőrmaffia, MMPI, rendőrpatológia (9 perc 38.88 másodperc)

Tényfeltáró:
Molnár F. Árpád (ELI) (Betiltott Keresztyén Újságíró, vezető roma jogvédő, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg)

Zene:
Cover Name Band (Az Echelon-Leleplezőkből is álló együttes a művet a HÍRHÁTTÉR Filmjeihez komponálta.)

Operatőr:
Kovács Adrienn Nikoletta (Echelon-Leleplező)

Munkatársak:
Angela Trianglar "Musica" (Zeneszerző, Zenetanár, Echelon-Tanú)
Emma Paradigma (Keresztyén, Echelon-Tanú)
és az antikrisztus és nyíltan fasiszta Júdásfaj népirtó extrémterrorizmusa miatt nem publikus személyek!

Közreműködött:
Domján Tibor (Betiltott Keresztyén Újságíró, Világszintű Echelon-Leleplező)

Rendezte:
Molnár F. Árpád (ELI) (Keresztény emberjogvédő, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Echelon-Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg, és akit a világ Legfőbb Echelon-Tanújának, a Keresztyének pedig prófétának tartanak)

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more...

Felvétel: 2012.10.04., Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Könyvtára; Bp., Arany János utca 1.
Készült: 2012.10.06., Budapest, Hungary (Magyarország).
Premier: 2012.10.06.
http://www.hirhatter.org
(Orbántól a hirhatter.com 2011.02.17-én a magyar népirtó [Btk. 155. § (1) b), c), d)] tarhely.eu-n keresztül, a BRFK óhajára hivatkozva BETILTVA, MEGSEMMISÍTVE MINDEN BIZONYÍTÉKOT! (KLIKK!) A Keresztény HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelyén ugyanúgy náci és sztálini népirtások propagálása hamis vádjával, 2011.03.07-én szintén BETILTVA! A helyére az atw nevű terrorszervezet egy hiányos öltözetű nagy babiloni szajha-reklámot helyezett e felirattal, csupa nagybetűkkel!: "ISMERJE MEG CSÁBÍTÓ AJÁNLATAINKAT!")

A Filmben olvasható feliratokból:
Molnár F. Árpád (ELI)
www.hirhatter.org

MOLNÁR F. ÁRPÁD (ELI) MONDJA:
- Bűnözők között, tömeggyilkosok között nevelkedtem, mint amilyen Pigniczki Zsuzsa...

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
Az Első ECHELON-Média!

A HÍRHÁTTÉR Gyorsfilmjének Címe:
Pszichiáter- és rendőrmaffia, MMPI, rendőrpatológia

Villámkommentár: Molnár F. Árpád (ELI).
Közreműködik: Domján Tibor.
Operatőr: Kovács Adrienn Nikoletta.
Zene: Cover Name Band.
Gyorsrendezés: Molnár F. Árpád (ELI).
Felvétel: 2012.10.04. ; Készült: 2012.10.06.

Music by Cover Name Band (Az Echelon-Tényfeltárókból álló együttes a művet a HÍRHÁTTÉR Filmjeihez komponálta.)

Munkatársak:
Angela Trianglar "Musica" (Zeneszerző, Zenetanár, Echelon-Tanú)
Emma Paradigma (Keresztyén, Echelon-Tanú)
és a sátáni fasiszta terror miatt nem publikus személyek

Molnár F. Árpád (ELI) MMPI-tesztjei rendre ugyanazt mutatták: a legalacsonyabb a szorongás (23), a legmagasabb az önzetlenség (67). Az összes többi patológiai mutató bőven határértéken belül maradt.

Egy lista az állampszichiátriai terrorizmust leleplező Filmjeink arzenáljából!:
1. Lázár Jánosék és Orbán Viktorék életfogytiglanja
2. Orbán Viktor, a Fidesz és a Hír tv felhalálhörgése
3. Polgári és katonai titkosszolgálati erkölcs, honvédelem
4. A bűnözés pszichiátriája - Az 1500-ak maffiája és az Elkerülhetetlen Világreform
5. A magyarság gyámság alá helyezése
6. Kémnek és orvgyilkosnak programozva: Christine DeNicola Echelon-tanú (KLIKK!)
7. Botrányinterjú Lázár Jánossal
8. Öljétek meg Polgár Tamást is!
9. HAARP From 2011, és Több, Mint Delta-Kód!
10. Sátán férgein át a Győztesek Világa felé
11. Globális Megtorlás Készült - Pszichiátriai Holocaust, Vérbűn, Főbűn, Kárhozat!
12. Gergényi Péter, Szűcs Attila és elektrosokk; Stadler József és Tánczos Gábor kontra 100% ügyészmaffia
13. orbán viktor és Lázár János, a sokkos gyilkos csődtömeg minden kádári-orbáni tömeggyilkos pszichiáterért! - Betiltani és Megölni, akik...
14. Index Fórum: Anonim Cenzorbűnözés!: Üldözd az Echelon-Tanúkat! Éljenek a pszichiátriai állami gyilkosságok!
15. A LEGBETILTOTTABBAK az orbáni kilakoltatások és a patkány pszichiátriai fasizmusa ellen!
16. Nem sikerült meggyilkolni! : Hajdu Attila Keresztyén Tényfeltáró! (KLIKK!)
17. Novák Előd, Polgár Tamás (1 év 4 hónap) és a sokkos gyilkos, sortüzes bíróbűnözés
18. Kordokumentumfilm Molnár F. Árpádnak, a romagyilkosságok Keresztyén Emberjogvédő Koronatanújának orbáni elhurcolásáról a cigánygyilkosság tárgyalásról, hitlerizmus és sztálinizmus vádjával! (KLIKK!)
19. Jobbik-maffia minden tömeggyilkosságért! MAFFIAFILM!
20. Molnár F. Árpád a pszichiátriai tömeggyilkosságok CCHR-rendezvényén (videoklippel!) (KLIKK!)
21. A párt, amely leghangosabban imádta a pszichiátriai terrorizmust (KLIKK!)
22. NEMZETKÖZI ANTIFASISZTA ÉS TERRORELHÁRÍTÓ SUPER-FELJELENTÉS! A youtube betiltotta a fasizmus elleni kritikát! A magyar elkövetők IP-címeit követeljük!
23. Exkluzív Titkok a katonai, polgári, orvosi titkosszolgálatokról (KLIKK!)
24. Zaklatás, bíróbűnözés, pszichiátriai terror, gyógyszermaffia, börtönélet
25. Tömegmészárlások Bács megye legnagyobb kórházában! - A Koronatanú Tényfeltár! (KLIKK!)
26. A pszichiáterek már a spájzban vannak
27. A pszichiáterek még inkább a spájzban vannak
28. Minden pszichiáter vagy bűnöző, vagy elmebeteg (Bizonyító Feljelentésfilm) - A Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) Kedvenc Kordokumentumaiból (KLIKK!)

DOMJÁN TIBOR (Az Orbán-Obama-banda részéről halálos fenyegetésekkel üldözött és 100%-ban Betiltott és Eltitkolt Keresztyén Újságíró, Emberjogvédő, Világszintű Echelon-Leleplező, A HÍRHÁTTÉR Munkatársa.)

MOLNÁR F. ÁRPÁD (ELI) minden magyarok Első HAARP- és Echelon-Filmjeinek alkotója, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg.

A neves roma jogvédő Molnár F. Árpád (ELI) volt és maradt az állami cigánygyilkosságok állami háttere legfőbb leleplezője, aki a romagyilkossági tárgyalásokon is a legtöbbször jelent meg.

Molnár F. Árpád (ELI) a Legfőbb titkosszolgálati leleplező. A politikai gyilkosságok intézményrendszerét és metodikáit is ő tárta fel, de pl. utasszállítók elleni repülőrobbantásokról sem készített senki több és vaskosabban leleplező filmet.

Molnár F. Árpád (ELI) 1998-ban kezdte a bűnüldözésben Gergényi rendőrségével és Orbán titkosszolgálataival. 2001 óta hadban áll a bűnöző rezsimmel. Politikai gyilkosság elől többször menekült külföldre. 2004-ben logikai úton lett Keresztyén.

Az olyan szakkifejezéseket, mint "bűnöző alkatú pszichopátia", "szkizoid személyiségzavar" stb. szintén könnyen rákereshetően a Molnár F. Árpád vezette be és tanította meg a lakosságnak, akik így már halmozottan tetten érik a pszichiátriai banditizmust!

Orbán-Obama-terror A HÍRHÁTTÉR Ellen!:
2009.09.14.: Házkutatás, Bizonyítékelkobzás, Elhurcolás!
2011.02.14.: Bp. rendőrkapitánya, Tóth Tamás aláírásával Házkutatás, Bizonyítékelkobzás!
2011.02.17.: A HÍRHÁTTÉR hatósági megsemmisítése!
2011.03.07.: A HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelye állami megsemmisítése!
2011.04.17.: A zsidók elleni Holocaustra emlékező Élet menetéről a HÍRHÁTTÉR Keresztyénjei elhurcolása hitlerizmus váddal!
2011.07.08.: Az államilag lemészárolt romák bírósági tárgyalásáról a Molnárt fegyveres orbáni rendőrbűnözőkkel hurcolták el, mondván: kivizsgálandó, hogy nem létező hitlerizmusa és sztálinizmusa csak megtorlandó bűnözés, vagy mentálisan is életképtelen!
2012.02.29.: Házkutatás A HÍRHÁTTÉR volt munkatársánál és ismerőseinél fasizmus hamis vádjával! Orbánék A HÍRHÁTTÉR Keresztyén ANTIFASISZTA Jogvédői ellen további házkutatásokat és terrort jelentettek be, mondván, hogy fasiszták!
8. A HÍRHÁTTÉR volt munkatársa orbáni elmegyógyászokhoz idézése, hogy képes volt-e belátni nem létező fasizmusa társadalomra veszélyességét, vagy annyira beteg, hogy erre is képtelen volt.
9. Az antifasiszta Keresztyén Nagy Sándor (Naleksz) HÍRHÁTTÉR-Munkatárs beidézése, természetesen szintén hitlerizmus rosszindulatú terjesztése hamis vádjával!
10. Bács-Kiskun megye antiszemita és cigánygyűlölő megyei főügyésze, Nánási László feljelentése minden magyarok Legfőbb roma jogvédője, a Holocaust leghíresebb magyarországi ellenzője, Molnár F. Árpád ellen fasizmus terjesztése hamis vádjával!
2012.06.15.: A búza utcai kilakoltatásról az életvédelmi főtudósító Molnár erőszakos elhurcolása, majd fogdába zárása, mondván, hogy amiért tudósított, ezért ellenállt a rendőrségnek, továbbá országos elfogató parancs van ellene fasizmus terjesztése címén!
12. Domján Tibor HÍRHÁTTÉR-Munkatárs, szintén roma jogvédő, Világszintű Echelon-Leleplező beidézése, szintén fasizmus vádjával!
13. Nagy Sándor (Naleksz) Keresztény Emberjogvédő HÍRHÁTTÉR-Munkatárs, szintén roma jogvédő és Világszintű Echelon-Leleplező orbáni elmeorvosokhoz idézése, fenyegetésekkel, fasizmus vádjával! (ORBÁN ELMEBETEG és súlyos paranoiás téveszméi vannak!)
14. A következő Keresztény Jogvédő családját is halálos félelem fogta el, és pánikszerűen a hozzánk forduló üldözöttekre támadt, hátha ezzel elkerülheti családja bebörtönzését, elmegyógyintézetbe zárását vagy az orbán-panetta banda általi legyilkolását!
2012.09.10.: Molnár F. Árpádot megint egy életvédelmi eseményről, egy idős, beteg asszony erőszakos kilakoltatásáról hurcolja el az orbáni rendőrmaffia, mondván, hogy fasiszta bűncselekményeiért Sopron is országos körözést adott ki ellene! Orbán elmebeteg!
2012.09.13-ra Domján Tibor antifasiszta jogvédő beidézése fasizmus hamis vádjával, ezúttal Soroksárra! A fél ország közpénzparazita náci rendőrállománya az antifasiszta Keresztényeket üldözi fasizmus hamis vádjával. (Orbán Elmebeteg!)
2012.09.13-ra Molnár F. Árpád antifasiszta jogvédőt az elmebeteg Orbán megint beidézteti fasizmus hamis vádjával, ezúttal Soroksárra! Az egész ország közpénzparazita náci rendőrállománya az antifasiszta Keresztényeket üldözi fasizmus hamis vádjával!
2012.09.21-re a Keresztyén Nagy Sándor Munkatársunk Budapestről Győrbe idézése (138 km) elmeorvosi vizsgálatra, mondván, meg kell állapítani, hogy azért fasiszta, mert bűnöző, vagy azért náci, mert elmebeteg.
2012.09.21-re, tehát ugyanerre a napra egy másik náci közpénzparazita terrorszervezet, a Makádi-féle soroksári rendőrbűnbanda a Molnár F. Árpádot is fenyegetésekkel idézi be, fasizmus hamis vádjával, mert Orbán és bandája ELMEBETEG!
2012.09.21-re ugyanakkor a Makádi Katalin-vezette soroksári "rendőrség" szintén nyílt fasiszta rekordbukással Domján Tibort is fenyegetésekkel idézi be, mint fasiszta bűnözőt, ugyanis Orbán és bandája tébolyult ámokfutók és náci ELMEBETEGEK Sátánhordája!

Az esetek külön-külön is bizonyítják a Btk. szerinti TERRORCSELEKMÉNY BŰNTETTÉT, melyek miatt az Orbán-Panetta fasiszta banda elleni ÉLETFOGYTIG TARTÓ FEGYHÁZBÜNTETÉSEKTŐL NEM TUDUNK ELTEKINTENI.

A politikai maffia leghírhedtebb orvosokkjaiból!: Pigniczki Zsuzsanna, Antal Albert, Keller Éva, Kiss László, Kelemen Oguz, Szűcs Attila, Zala Attila, Kákonyi Róbert, Erdélyi Rita, Magyar László, Veér András, Döme László, Bognár Géza, Gibiszer Éva stb.!

A Molnár Előre Bejelentette: Orbán Viktor lesz minden magyar idők legbukottabb pszichiátriai terroristája. A Molnár akkor kezdte a Tényfeltárásokat, mikor még a nép azt hitte, a pszichiáterek becsületesek. Ma már sorra jönnek a pol-pszichiátriai botrányok!

Filmajánlat:
"Új kilakoltatás és nyíltan nácista letartóztatás a Pázmány utcában! - Kordokumentumfilm 2012
1. Kilakoltatás! Fidesz: Nem a pénze, a lakása kell!
2. Letartóztatni a Molnár F. Árpádot!" (KLIKK!)

Obama-Orbánéktól BETILTOTT HAARP-Filmjeinkből:
1.A HAARP, a Háttérhatalom ÉS AZ ÉLŐ UNIVERZUM Titkaiból (KLIKK!)
2.HAARP From 2011, és Több, Mint Delta-Kód! (KLIKK!)
3.Nikola Tesla, Babilon, S AZ ISTEN!
4.HAARP-project az Emberiség ellen
5.HAARP-álomban az egész bolygó

Orbán és náci bandája az Összes Elmetechnológiai és Keresztyén Filmünket, Cikkünket, Feljelentésünket Betiltotta! Mivel az Emberiség Végső Védelméről volt szó, így Orbán és bandája ellen az életfogytig tartó fegyházbüntetések és a kárhozat Feltétlen!

Domján Tibor, Molnár F. Árpád (ELI), Kovács Adrienn.

HÁTTÉRHATALMI TITKOK
A Fő Isten-Kapu és Az Első Echelon-Médium!
TÉNYFELTÁRÓ DOKUMENTUMFILMEK
INFORMÁCIÓK ECHELONRÓL
INFORMÁCIÓK BABILONRÓL
Minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője!
HÍRHÁTTÉR

Hírháttér

AZ ISTEN és az
Echelon Kapuja
H Í R H Á T T É R
∆ ∆

Érintve: szkizofrénia, bűnöző alkatú pszichopátia, alkoholizmus, MTA, börtönpszichiáter, elmegyógyászat, igazságügyi elmeszakértő, pszichopata, Pigniczki Zsuzsanna, rendőrpatológia, Pintér Sándor, Orbán Viktor, Gaál Éva, Kecskemét, patológia, rendőrbűnözés, maffia, Budapest, katonaság, orvosbűnözés, Magyar Pszichiátriai Társaság, MPT, OPNI, IMEI. MN Magyar Néphadsereg II. Katonai Kórház Ideg-elme osztály, Magyar László, orvos, ezredes, alezredes, felső tízezer. Molnár Ferencné, Retezár Mária. Bűnözők, tömeggyilkosok, felülvizsgáló főorvos. Katonai titkosszolgálat, tégla, ügynök, titkos ügynök, titkosügynök. Ejtőernyősök, Zámbori Mihály pszichológus asszisztens. Politikai gyilkosság, állami gyilkosság, Szondi teszt, Szondi-teszt. Depresszió, skála, patológiai mutatók, hányados. személyiségteszt, személyiség, önzetlenség, jóindulat, rosszindulat. Szökési hajlam, önvédelem, emberölés. Szimpatikus, ellenszenves. Nyomozók, önkényuralmi jelkép tiltott használata, rendőrkapitányok, Gergényi Péter, Bács-kiskun megyei rendőrfőkapitány, rendőr-főkapitány, rendőr főkapitány, rendőrmaffia, megyei rendőrkapitányok bűnbandája, NBH, AVH, AH, Nemzetbiztonsági Hivatal, Alkotmányvédelmi Hivatal. Rövid ital, tömény alkohol, paranoid személyiségszerkezet, paranoia. Mentálhigiénia, hiszteroid pszichopátia. Antiszociális, szociopata, szociopátia, Tóth Tamás budapesti rendőrkapitány. Babar Tamás, Csóka János. Titkosszolgálati üldözés, Kecskés, Kecskemét, ügyvéd, ügyvédbűnözés, rendőri öngyilkosságok, likvidálás. Kirúgás. Zárt osztály, zártosztály, Belügyminisztérium, katona, katonaság, honvédség, hadsereg, bűnbanda. MSZMP, Magyar Szocialista Munkáspárt, rendőrminiszter, polgári titkosszolgálati miniszter. 2006-os sortüzek. Kilakoltatások, V. kerületi rendőrmaffia. MSZP, Gyurcsány Ferenc.

Ha bajban van, ha információval szolgálna vagy a HÍRHÁTTÉR Munkatársa lenne:
Tel.: +36/30/919-6386. http://www.hirhatter.org

Directed by
Molnár F. Árpád "ELI" (Paramount of Echelon Witnesses)
http://www.hirhatter.org

CÍM: Ügyészsöpredék, orbáni-obamista csőcselék az életfogytiglan és a halál felé (Vezető ügyészek rekordbukásához - Molnár F. Árpád megtámadása eltussolásából történelmi lavina!) (16:22.88 perc)

Tényfeltáró:
Molnár F. Árpád "ELI" (obamapatkány és a CIA, orbán és Júdássöpredék kartellbandája által 100%-ban BETILTOTT, politikai üldözött Keresztyén (tehát keresztény) Filmrendező, Roma Jogvédő, A Rekordbetiltott HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Alapító-Főszerkesztője, a Kínai és Tibeti Üldözöttek Szövetsége (KTÜSZ) alapító-elnöke, a bolygó Legfőbb Echelon-Tanúja)

Operatőr:
Angela Trianglar "Musica" (obamagörény és a CIA-s orbáni Júdássöpredék kartellbandája által BETILTOTT, minden hozzáférhető műveit végleg elkobzott Zeneszerző, Zenetanár, Echelon-Tanú)

További Munkatársak:
Domján Tibor (obamaféreg és a CIA, orbán és Júdássöpredék kartellbandája által BETILTOTT Keresztyén Újságíró, Emberjogvédő, Roma Jogvédő, KTÜSZ-alelnök, Filmrendező, Világszintű Echelon-Leleplező)
Emma Paradigma (Keresztyén, Echelon-Tanú)
Csiza Csaba (Echelon-Tényfeltáró, a KTÜSZ alelnöke)
Soós József "Titán" (Keresztyén, Echelon-Tanú)
Nagy Sándor "Naleksz" (Keresztyén, Filmrendező, Echelon-Tanú)
és további, JÚDÁSobama és orbánpatkány miatt nem publikus személyek!

Zenei flash: Sosztakovics: XI. szimfónia
[Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics (Дмитрий Дмитриевич Шостакович) (Szentpétervár, 1906. szeptember 25. (szeptember 12.) – Moszkva, 1975. augusztus 9.) orosz zeneszerző és zongoraművész.]

Rendezte:
Molnár F. Árpád "ELI" (Paramount of Echelon Witnesses)

Felvétel: 2011.10.08., Budapest, Magyarország
Készült: 2011.10.10., VIII. kerület, Bp. (Hungary)
Premier: 2011.10.10.
hirhatter.com (Orbántól 2011.02.17-én a magyar népirtó [Btk. 155. § (1) b), c), d)] tarhely.eu-n keresztül, a BRFK óhajára hivatkozva BETILTVA, MEGSEMMISÍTVE MINDEN BIZONYÍTÉKOT! A Keresztény HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelyén ugyanúgy náci és sztálini népirtások propagálása hamis vádjával, 2011.03.07-én szintén BETILTVA! A helyére az atw nevű terrorszervezet egy hiányos öltözetű nagy babiloni szajha-reklámot helyezett e felirattal, csupa nagybetűkkel!: "ISMERJE MEG CSÁBÍTÓ AJÁNLATAINKAT!")

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more...

A Filmben olvasható feliratokból:
Polt Péter, orbán legfőbb ügyésze!

KERESSEN RÁ!: Kordokumentumfilm Molnár F. Árpádnak, a romagyilkosságok Keresztyén Emberjogvédő Koronatanújának orbáni elhurcolásáról a cigánygyilkossági tárgyalásról, hitlerizmus és sztálinizmus vádjával!

orbániáda
polt péterizmus

fürcht pál és orbánpatkány közös vágódisznó-léte...

Fürcht Pál disznóügyész, a disznók lapja, azaz az Ügyészek lapja felelős szerkesztője, és a Budapesti Nyomozó Ügyészség vezető-helyettes ügyésze.

poltpatkány !

HÍRHÁTTÉR-Felvételek a romagyilkossági tárgyalások helyszínéről

Az ELMEBETEG obama és orbán által BETILTOTT Keresztyén HÍRHÁTTÉR Főoldala!

polt péter és kovács tamás legfőbb VEÉRügyészek! Hajtóvadászatot!

(Az utca túloldalán a XII. kerületi rendőrkapitányság.)

A BŰNSZERVEZETI TESTI SÉRTÉS STB. KAPCSÁN KERESSEN RÁ!: Kordokumentumfilm Molnár F. Árpádnak, a romagyilkosságok Keresztyén Emberjogvédő Koronatanújának orbáni elhurcolásáról a cigánygyilkossági tárgyalásról, hitlerizmus és sztálinizmus vádjával!

Részletek a világtörténelmi tételű bukássorozattá váló Kordokumentumfilmből!

KERESSEN RÁ!: Kordokumentumfilm Molnár F. Árpádnak, a romagyilkosságok Keresztyén Emberjogvédő Koronatanújának orbáni elhurcolásáról a cigánygyilkossági tárgyalásról, hitlerizmus és sztálinizmus vádjával!

fürcht pál fasiszta tömeggyilkos ügyészpatkány! ÉLETFOGYTIGLANT VAGY OMEGA-KÓDOT A KIIRTÁSIG!

Molnár F. Árpád az Ügyészek lapja és az Országos Kriminológiai Intézet telefonszámát hívta, fürcht pál VEÉRFASISZTA ügyészt keresve. Üzenetrögzítő jelentkezett, arra mondja...
(8.kerület, 2011.10.07.; Operatőr: Domján Tibor Világszintű Echelon-Leleplező)

HÍRHÁTTÉR-Felvételek a romagyilkossági tárgyalások helyszínéről

polt péter legfőbb VEÉRügyész előtt az ELMEBETEG mini szterelnök hajlong. Közös út volt, közössé vált a POKOL...!

A két antikrisztus állami halálügyész: kovács tamás és polt péter.

Az orbánpatkányhoz átmentett legfőbb ügyész-helyettes: belovics ervin sortüzes, szilánkos koponyacsonttörő sokkos gyilkos ELMEBETEG!

FÜRCHT PÁL ELLEN ÉLETFOGYTIGLAN VAGY USA-TÖRVÉNYEK: AZAZ HALÁL!

orbánról Előre Bejelentettük, hogy minden magyar idők leghírhedtebb pszichiátriai bűnözőjeként fog megbukni! A képen magyar lászló pszichiáter tömeggyilkos, 1998-tól orbán egyik legfőbb bérgyilkosa! (2010-ben orbánellenes erők likvidálták.)

A két legfőbb ügyész ugyanazokkal az orbán-átmentett sortüzes-csonttörő fasiszta halálügyészekkel dolgozik!

Angel Mendoza (és Sebők István pártelnök). Operatőr: Molnár F. Árpád (ELI).

A Fábián Gábor ellen támadó egyik rendőr már letöltendőt kapott, de ügyét újra elővesszük, mert a Btk. ÉLETFOGYTIGLANT követel!

A perui Angel Mendoza a Molnár F. Árpád Echelon-Tanú felvételén. (2008.03.12.)

A romagyilkossági tárgyalás szünetében Angel Mendoza a 3 OCEAN RACE feliratú öltözékben, 2011-ben.

A példátlan üldözéssel naponként egyre meghatározóbbá váló Kordokumentumfilm, Amelyre Orbán hatóságilag Betiltatta a Teljes HÍRHÁTTÉRT!!!: "100% rendőrbűnözés, 100% bíróbűnözés, 100% pszichiáterbűnözés"!

kopasz zsolt, kecskemét vezető ügyésze minden magyar idők egyik legbukottabb ügyésze, ezért ELMEBETEG omega-kód orbán viktor bandástól propagálta, a médiában is szinte teljesen nyíltan uszítva a Molnár F. Árpád Keresztyén Emberjogvédő meggyilkolására!

kopasz zsolt VEÉRügyész bűnöző állami kurvák társaságában felszállt a vonatra...
(HÍRHÁTTÉR-Képek)

GYORSDOKUMENTÁCIÓ...! :

Az obama-orbán-banda által sátáni gyűlölettel BETILTOTT Filmjeinkből!:
1. Fénylény szinte minden éjjel...
2. A világkormány titkaiból
3. Akik mindig itt voltunk...
4. A Háttérhatalom Neve: A Titokzatos Nagy Babilon - A Jelenések Könyve Elkezdődött

obamorbántól BETILTOTT, Legújabb NWO-Buktató Filmjeinkből !:
1. Intermezzo 8.25. (Milliárd dolláros tippekkel...)
2. Sziget 8 - A TEREMTŐTŐL Hollywoodig
3. A HAARP, a Háttérhatalom ÉS AZ ÉLŐ UNIVERZUM Titkaiból
4. Totális Agykontroll, Ostoba lakosság

obama-orbánterror A HÍRHÁTTÉR Ellen!:
-2009.09.14.: Házkutatás, Bizonyítékelkobzás, Elhurcolás!
-2011.02.14.: Bp. rendőrkapitánya, Tóth Tamás aláírásával Házkutatás, Bizonyítékelkobzás!
-2011.02.17.: A HÍRHÁTTÉR hatósági megsemmisítése!
-2011.03.07.: Kihallgatások, amikben kényszervallatás ellenére sincs terhelő vallomás!
-2011.03.07.: Aznap A HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelye állami megsemmisítése!
-2011.04.17.: Az Élet menetéről a HÍRHÁTTÉR Keresztyénjei elhurcolása hitlerizmus váddal!
-2011.07.08.: Az államilag lemészárolt romák bírósági tárgyalásáról a Molnárt fegyveres orbáni rendőrbűnözőkkel hurcolták el, mondván: kivizsgálandó, hogy nem létező hitlerizmusa és sztálinizmusa csak megtorlandó bűnözés, vagy ellátni is képtelen magát!

Több ezer, politikai bűntettekben tett Feljelentéseinkre, obama-orbán utasításaira!:
1. Minden általunk feljelentett tökéletes, hibátlan!
2. A Molnár F. Árpád az egyetlen bűnös!
3. El kell fogni, mert önellátásra is képtelen!
4. El kell fogni a Molnárt, mert kizárólag ő bűnöző!
5. El kell kobozni minden bizonyítékot!
6. A kuruc, puruttya, napiszar.com stb. marad, de a HÍRHÁTTÉR összes anyagát el kell tüntetni!
7. A hirhatter.com-nak még a Domainnevét is le kell foglalni!
8. Még a hírét is törölték orbán Facebook-oldaláról, hogy a HÍRHÁTTÉR ellen házkutatás volt, s hogy a Molnárt üldözik!
9. Teljes hírzárlatot rendelt el, titkosszolgálati kifejezéssel D-Notice-t! Ezt később külföldi kényszerre csekélyen enyhítették!
10. orbánnál sok százszor FELJELENTETT rendőrmaffiájával a Molnár elhurcolása az állami romagyilkossági tárgyalásról, a koronatanú meghallgatásáról! Indok: a legkedveltebb Roma Jogvédő Molnár hitlerista és sztálinista, így orvosmaffiával is vizsgálni kell!

Ha bajban van, ha információval szolgálna, vagy Munkatársunk lenne: Tel.: +36/30/919-6386.
Támogatás: 11773322-00818357 számlaszám. Nemzetközi (IBAN): HU63 11773322-00818357-00000000.

kopasz zsolt orbáni halálügyész és pintéri patkánybandája katasztrófafilmjeiből: Tömegpusztítás mindhalálig! - Olaszliszka sok százszorosa!

A FILM ÉS A HÍRHÁTTÉR (EMBERISÉG) FŐLEG BELFÖLDI ELLENSÉGEIBŐL: Apáthy István László (BKV, AVH), Bajnai, Balajti László (NBH-ig.), Baltay Levente (KBH-ügyvéd), Bencze József, Dávid Ibolya, Dávid Károly (Bács rfőkap.), Domján László (KBH-ig.), Draskovics, Ficsor Ádám, Fehér Zsuzsa (Hír tv), Fürcht Pál és Ihász Sándor (polt péter sátánügyészei), Gergényi, Gyurcsány, Gibiszer Éva, Gillyné Malkócs Angéla (Kmét főbíró), Gyöngyösi Zsuzsanna (FÚSZ-elnök), Michael Hayden (CIA-ig.), Hende Csaba, jovonk.info (náci), Horváth István (Kmét ügyész), Juhász Gábor (titokmin), Karasz Csaba (Kmét rkaphely), Kelemen Oguz, Keller Éva + Kiss Lajos (iü.elm.szak), Kopasz Zsolt (Kmét főügyész), Kounalakis (USA-nagykövet), Kovács Krisztina (PKKB bíró), Kovács Tamás (legfőbb ügyész), Kovácsics Ferenc (KBH-ig), Kurimay Tamás (MPT-ig), kurucinfo, Laborcz Sándor, Madarász Károly (KFH-ig), MATISZ (sokk. gyilk. echelonista pornómaffia), MAZSIHISZ (2006, pszich.népirt, reprobb, újságíró- és Keresztyénüldözés!), Lévai Anikó, Orbán Éva, Barack Obama, Leon Panetta + David Petraeus (CIA-igazg), Medgyessy Péter, Metzinger Éva (jegyző), Németh Sándor (HGY), Orbán Viktor, origo zrt. pornómaffia, Pigniczki Zsuzsa és bandája, Pintér Sándor, polt péter (orbán-pintér tömeggyilkos legfőbb ügyésze), Szabó György+Bognár Bálint (Sanoma), Széles Gábor és pindrochi orbánnácijai, Szilvásy György, Szűcs Attila prof, Tolnai utcai rendőrmaffia, Tóth Tamás (Bp.rkap.), Andrew Vajna, Varga Éva (ügyész), Zombor Gábor (orbáni polgm), Zsigó Tímea (nyomozó+bandája).

A "SUPER 8" című film eme 1. Trailer-ét pár órával a Java szigeti vonatkatasztrófák előtt Kaptuk és Hoztuk Nyilvánosságra. Orbán által BETILTOTT Cikkünkről előre Bejelentettük: Világtörténelem! A Címe...:

"Minden idők egyik vagy legjelentősebb katasztrófája! Előre Jelentettük, hogy vonatkarambol készül - Az ISTENT és Választottait szolgálta, és a világ sötétsége ellen irányult az indonéz vonatkatasztrófa"

Megjegyzés: Orbán és Andrew Vajna őrjöng, hogy AZ ISTEN és a Super 8 mind tovább titokban maradjon! Vajna Célja: pillanatnyi pénzért az Emberiség bukása!

A Mi magjaink lesznek, mint Ábrahámnál égen a csillag...!

Filmajánlatainkból:
1. Nyitott Kozmosz, Átkozott Emberiség
2. A Halhatatlanság alkalmazott, titkolt technológiai hátteréből - És Steven Spielbergnek azt üzeni...

Orbántól BETILTOTT további Kulcscikk!: "A kolontári iszapkatasztrófa valós háttere (Soós Úr cikke mellé Molnár F. Árpád Úr készített világtörténelmi képes-szöveges összeállítást)".

Két katasztrófát jelentettünk előre JAVA Szigetéről, és a Rettenetes Következményekből, ha mégis ellenünk... JAVA, mert JHVH-Kód!

Sokkal a Super 8 film előzetese előtt, Filmjeinkben évek óta minden légiparádék legnagyobb katasztrófáját vetítjük, az Emberiség ellenségeinek egy Júdáslistájával! A Tett Karambol Dátuma 8888-as Kód!: 1988.08.28.!

Directed by
Molnár F. Árpád "ELI" (Paramount of Echelon Witnesses)

HAARP földrengés szabályozás és a Jehova Tanúi (Villámkommentár-film) (5 perc 8.88 másodperc)

Villámkommentár:
Molnár F. Árpád (ELI) (Betiltott Keresztyén Újságíró, vezető roma jogvédő, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg)
Domján Tibor (Betiltott Keresztyén Újságíró, kiemelkedő emberjogvédő, Világszintű Echelon-Leleplező)

Zeneszerző:
Molnár F. Árpád (ELI): A mélyűr rejtett ragyogásából

Munkatársak:
Angela Trianglar "Musica" (Zeneszerző, Zenetanár, Echelon-Tanú)
Emma Paradigma (Keresztyén, Echelon-Tanú)
és az antikrisztus és nyíltan fasiszta Júdásfaj népirtó extrémterrorizmusa miatt nem publikus személyek!

Operatőr:
Kovács Adrienn Nikoletta (Echelon-Leleplező)

Rendezte:
Molnár F. Árpád (ELI) (Keresztény emberjogvédő, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Echelon-Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg, és akit a világ Legfőbb Echelon-Tanújának, a Keresztyének pedig prófétának tartanak)

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more...

Felvétel: 2012.10.04., Bp. VIII. kerület, Bezerédi utca.
Készült: 2012.10.08., Budapest, Hungary (Magyarország).
Premier: 2012.10.08.
http://www.hirhatter.org
(Orbántól a hirhatter.com 2011.02.17-én a magyar népirtó [Btk. 155. § (1) b), c), d)] tarhely.eu-n keresztül, a BRFK óhajára hivatkozva BETILTVA, MEGSEMMISÍTVE MINDEN BIZONYÍTÉKOT! (KLIKK!) A Keresztény HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelyén ugyanúgy náci és sztálini népirtások propagálása hamis vádjával, 2011.03.07-én szintén BETILTVA! A helyére az atw nevű terrorszervezet egy hiányos öltözetű nagy babiloni szajha-reklámot helyezett e felirattal, csupa nagybetűkkel!: "ISMERJE MEG CSÁBÍTÓ AJÁNLATAINKAT!")

A Filmben olvasható feliratokból:
Molnár F. Árpád "ELI" és Domján Tibor (Minden magyarok Legüldözöttebb és Legbetiltottabb Újságírói közül valók, Világszintű Echelon-Leleplezők).

A HÍRHÁTTÉR Villámkommentár-filmjének Címe:

HAARP földrengés szabályozás és a Jehova Tanúi

HÍRHÁTTÉR ! : Minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője!

Villámkommentár: Molnár F. Árpád (ELI) és Domján Tibor. Operatőr: Kovács Adrienn Nikoletta. Villámrendezés: Molnár F. Árpád (ELI). www.hirhatter.org

Music by Molnár F. Árpád "ELI": A mélyűr rejtett ragyogásaiból

Felvétel: 2012.10.04., Bezerédi utca, 8. kerület. Készült: 2012.10.08., Bp., www.hirhatter.org

A világ Echelon-Tanúi jellemzően hadibázison vagy mellette születtek. Ahogy a Molnár F. Árpád Magyarország Legfőbb hadibázisa katonai lakótelepén, ahová mai napig be van jelentve, és akit A VILÁG LEGFŐBB ECHELON-TANÚJÁNAK TARTANAK!

Molnár F. Árpád (ELI) beszél, akit már a HÍRHÁTTÉR megalapítása előtt a világ Legnagyobb hatásúra Teremtett Echelon-Tanújának tartottak.

1. Megmondtuk: Orbánt nem fogadhatják Egyiptomban!
2. Orbán Egyiptomba ment és 1 nap múlva kitört a pánarab forradalom!
Ésaiás 43.!: "Adtam Érted Egyiptomot!"
3. orbán házkutatással és A HÍRHÁTTÉR Blokkolásával a Cikket és a Képet BETILTOTTA!

Pl. a pánarab forradalomról ajánljuk BETILTOTT Próféciafilmjeinkből!:
1. Libanonból a holtak világtengere
2. Libanon az ISTEN és az Emberiség ellen
3. Az elnök megölése! - Titkok Szaddam Husszein bukásáról (...kiállt Orbán gyilkosságaiért, ezért...)

Ajánljuk pl. Japánról BETILTOTT és szuicid, omega kódú orbániáda által ÜLDÖZÖTT Próféciafilmjeinkből!:
1. Japán a népirtást választotta - Globalista titkosszolgálati terrorizmus Magyarországon
2. Japán, Szen, Dáj! Mielőtt a földrengések elkezdődtek...

Obama-Orbánéktól BETILTOTT HAARP-Filmjeinkből:
1.A HAARP, a Háttérhatalom ÉS AZ ÉLŐ UNIVERZUM Titkaiból (KLIKK!)
2.HAARP From 2011, és Több, Mint Delta-Kód! (KLIKK!)
3.Nikola Tesla, Babilon, S AZ ISTEN!
4.HAARP-project az Emberiség ellen
5.HAARP-álomban az egész bolygó

Orbán és náci bandája az Összes Elmetechnológiai és Keresztyén Filmünket, Cikkünket, Feljelentésünket Betiltotta! Mivel az Emberiség Végső Védelméről volt szó, így Orbán és bandája ellen az életfogytig tartó fegyházbüntetések és a kárhozat Feltétlen!

DOMJÁN TIBOR beszél, az Orbán-Obama-banda részéről halálos fenyegetésekkel üldözött és 100%-ban Betiltott és Eltitkolt Keresztyén Újságíró, Emberjogvédő, Világszintű Echelon-Leleplező, A HÍRHÁTTÉR Munkatársa.

Munkatársak:
Angela Trianglar "Musica" (Zeneszerző, Zenetanár, Echelon-Tanú)
Emma Paradigma (Keresztyén, Echelon-Tanú)
és a sátáni fasiszta terror miatt nem publikus személyek

Orbán-Obama-terror A HÍRHÁTTÉR Ellen!:
2009.09.14.: Házkutatás, Bizonyítékelkobzás, Elhurcolás!
2011.02.14.: Bp. rendőrkapitánya, Tóth Tamás aláírásával Házkutatás, Bizonyítékelkobzás!
2011.02.17.: A HÍRHÁTTÉR hatósági megsemmisítése!
2011.03.07.: A HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelye állami megsemmisítése!
2011.04.17.: A zsidók elleni Holocaustra emlékező Élet menetéről a HÍRHÁTTÉR Keresztyénjei elhurcolása hitlerizmus váddal!
2011.07.08.: Az államilag lemészárolt romák bírósági tárgyalásáról a Molnárt fegyveres orbáni rendőrbűnözőkkel hurcolták el, mondván: kivizsgálandó, hogy nem létező hitlerizmusa és sztálinizmusa csak megtorlandó bűnözés, vagy mentálisan is életképtelen!
2012.02.29.: Házkutatás A HÍRHÁTTÉR volt munkatársánál és ismerőseinél fasizmus hamis vádjával! Orbánék A HÍRHÁTTÉR Keresztyén ANTIFASISZTA Jogvédői ellen további házkutatásokat és terrort jelentettek be, mondván, hogy fasiszták!
8. A HÍRHÁTTÉR volt munkatársa orbáni elmegyógyászokhoz idézése, hogy képes volt-e belátni nem létező fasizmusa társadalomra veszélyességét, vagy annyira beteg, hogy erre is képtelen volt.
9. Az antifasiszta Keresztyén Nagy Sándor (Naleksz) HÍRHÁTTÉR-Munkatárs beidézése, természetesen szintén hitlerizmus rosszindulatú terjesztése hamis vádjával!
10. Bács-Kiskun megye antiszemita és cigánygyűlölő megyei főügyésze, Nánási László feljelentése minden magyarok Legfőbb roma jogvédője, a Holocaust leghíresebb magyarországi ellenzője, Molnár F. Árpád ellen fasizmus terjesztése hamis vádjával!
2012.06.15.: A búza utcai kilakoltatásról az életvédelmi főtudósító Molnár erőszakos elhurcolása, majd fogdába zárása, mondván, hogy amiért tudósított, ezért ellenállt a rendőrségnek, továbbá országos elfogató parancs van ellene fasizmus terjesztése címén!
12. Domján Tibor HÍRHÁTTÉR-Munkatárs, szintén roma jogvédő, Világszintű Echelon-Leleplező beidézése, szintén fasizmus vádjával!
13. Nagy Sándor (Naleksz) Keresztény Emberjogvédő HÍRHÁTTÉR-Munkatárs, szintén roma jogvédő és Világszintű Echelon-Leleplező orbáni elmeorvosokhoz idézése, fenyegetésekkel, fasizmus vádjával! (ORBÁN ELMEBETEG és súlyos paranoiás téveszméi vannak!)
14. A következő Keresztény Jogvédő családját is halálos félelem fogta el, és pánikszerűen a hozzánk forduló üldözöttekre támadt, hátha ezzel elkerülheti családja bebörtönzését, elmegyógyintézetbe zárását vagy az orbán-panetta banda általi legyilkolását!
2012.09.10.: Molnár F. Árpádot megint egy életvédelmi eseményről, egy idős, beteg asszony erőszakos kilakoltatásáról hurcolja el az orbáni rendőrmaffia, mondván, hogy fasiszta bűncselekményeiért Sopron is országos körözést adott ki ellene! Orbán elmebeteg!
2012.09.13-ra Domján Tibor antifasiszta jogvédő beidézése fasizmus hamis vádjával, ezúttal Soroksárra! A fél ország közpénzparazita náci rendőrállománya az antifasiszta Keresztényeket üldözi fasizmus hamis vádjával. (Orbán Elmebeteg!)
2012.09.13-ra Molnár F. Árpád antifasiszta jogvédőt az elmebeteg Orbán megint beidézteti fasizmus hamis vádjával, ezúttal Soroksárra! Az egész ország közpénzparazita náci rendőrállománya az antifasiszta Keresztényeket üldözi fasizmus hamis vádjával!
2012.09.21-re a Keresztyén Nagy Sándor Munkatársunk Budapestről Győrbe idézése (138 km) elmeorvosi vizsgálatra, mondván, meg kell állapítani, hogy azért fasiszta, mert bűnöző, vagy azért náci, mert elmebeteg.
2012.09.21-re, tehát ugyanerre a napra egy másik náci közpénzparazita terrorszervezet, a Makádi-féle soroksári rendőrbűnbanda a Molnár F. Árpádot is fenyegetésekkel idézi be, fasizmus hamis vádjával, mert Orbán és bandája ELMEBETEG!
2012.09.21-re ugyanakkor a Makádi Katalin-vezette soroksári "rendőrség" szintén nyílt fasiszta rekordbukással Domján Tibort is fenyegetésekkel idézi be, mint fasiszta bűnözőt, ugyanis Orbán és bandája tébolyult ámokfutók és náci ELMEBETEGEK Sátánhordája!

Domján Tibor, Molnár F. Árpád (ELI), Kovács Adrienn.

HÁTTÉRHATALMI TITKOK
A Fő Isten-Kapu és Az Első Echelon-Médium!
TÉNYFELTÁRÓ DOKUMENTUMFILMEK
INFORMÁCIÓK ECHELONRÓL
INFORMÁCIÓK BABILONRÓL
Minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője!
HÍRHÁTTÉR

AZ ISTEN és az
Echelon Kapuja
H Í R H Á T T É R
∆ ∆

Érintve: Kína, Japán, földrengés, Törökország, katasztrófa, Peru, népirtás, földindulás. Nikola Tesla, Nicola Tesla, szerb, magyar, horvát. Időjárásszabályozás, időjárás-szabályozás, időjárás szabályozás, eső, árvíz, áradás, termés, tsunami, cunami, USA. Találmány, feltaláló, tudós, Biblia, prófécia, Újszövetség, Ószövetség. Spektrum tv, aszály, hurrikán, szökőár, vihar, kataklizma, kutató. Amerika, Sátán, Isten, Jézus Krisztus. Élelmiszerhiány, HAARP-kutatók. Tisza, Bezerédi utca, Csokonai utca, 8ker, tőzsde, kereskedelem, fogadóiroda, jóslás, titokzatos Nagy Babilon, a titokzatos Nagy Babiloni Szajha, gazdaság, kereskedők, áru, áruhiány, portéka. Mezőgazdaság, éhezés, éhhalál. Gyerekéhezés, gyermekéhezés, gyermekhalál, gyermekhalálok, halálozási okok.

Ha bajban van, ha információval szolgálna vagy a HÍRHÁTTÉR Munkatársa lenne:
Tel.: +36/30/919-6386. http://www.hirhatter.org

Music and Directed by
Molnár F. Árpád "ELI" (Paramount of Echelon Witnesses)
http://www.hirhatter.org

A titkosszolgálatnál jártunk, maximalista hazaárulást láttunk! - Orbán és Pintér minden tömeggyilkosság és a világ összes titkosszolgálata kémkedése mellett (8 perc 58.88 másodperc).

Tényfeltáró:
Molnár F. Árpád (ELI) (Betiltott Keresztyén Újságíró, vezető roma jogvédő, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg)

Zeneszerző:
Angela Trianglar (Musica): Improvizáció a HÍRHÁTTÉR Filmjeihez

Operatőr:
Kovács Adrienn Nikoletta (Echelon-Leleplező)

Munkatársak:
Emma Paradigma (Keresztyén, Echelon-Tanú)
Domján Tibor (Betiltott Keresztyén Újságíró, Világszintű Echelon-Leleplező)
és az antikrisztus és nyíltan fasiszta Júdásfaj népirtó extrémterrorizmusa miatt nem publikus személyek!

Rendezte:
Molnár F. Árpád (ELI) (Keresztény emberjogvédő, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Echelon-Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg, és akit a világ Legfőbb Echelon-Tanújának, a Keresztyének pedig prófétának tartanak)

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more...

Felvétel: 2012.10.04. A magyar Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), azaz a polgári titkosszolgálat országos főépületétől - a Falk Miksa utcától - pár méterre.
Készült: 2012.10.05., Budapest (Bp.), Hungary (Magyarország).
Premier: 2012.10.05.
http://www.hirhatter.org
(Orbántól a hirhatter.com 2011.02.17-én a magyar népirtó [Btk. 155. § (1) b), c), d)] tarhely.eu-n keresztül, a BRFK óhajára hivatkozva BETILTVA, MEGSEMMISÍTVE MINDEN BIZONYÍTÉKOT! (KLIKK!) A Keresztény HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelyén ugyanúgy náci és sztálini népirtások propagálása hamis vádjával, 2011.03.07-én szintén BETILTVA! A helyére az atw nevű terrorszervezet egy hiányos öltözetű nagy babiloni szajha-reklámot helyezett e felirattal, csupa nagybetűkkel!: "ISMERJE MEG CSÁBÍTÓ AJÁNLATAINKAT!")

A Filmben olvasható feliratokból:
Domján Tibor, Molnár F. Árpád (ELI), Kovács Adrienn.

Villámkommentár: Molnár F. Árpád (ELI).
Operatőr: Kovács Adrienn Nikoletta.
Zene: Angela Trianglar (Musica).
Gyorsrendezés: Molnár F. Árpád (ELI).
Felvétel: 2012.10.04. ; Készült: 2012.10.05.

Munkatársak:
Emma Paradigma (Keresztyén, Echelon-Tanú)
Domján Tibor (Világszintű Echelon-Leleplező)
és a sátáni fasiszta terror miatt nem publikus személyek

Music by Angela Trianglar "Musica"
(A Zeneszerző és Echelon-Tanú az Improvizációt a HÍRHÁTTÉR Filmjeihez komponálta.)

A HÍRHÁTTÉR Gyorsfilmjének Címe:

A titkosszolgálatnál jártunk, maximalista hazaárulást láttunk!
Orbán és Pintér minden tömeggyilkosság és a világ összes titkosszolgálata kémkedése mellett

Leon Panetta amerikai védelmi miniszter, az Obama-kormány előző CIA-főigazgatója.

Az Air France-447-es 228 utasa szándékos obamai-panettai lemészárlásáról rengeteg feljelentést és több Filmet készítettünk!

A Hercules Java szigeti felrobbantása előtt 1 nappal hiába próbáltuk átadni a halál biztos adatokat. A magyarok ott is a tömegmészárlás mellett döntöttek!

Molnár F. Árpád (ELI) a romák elleni állami gyilkosságsorozat állami háttere legfőbb leleplezője! Az USA és Magyarország kiterjedt üldözés alá vette azokat, akik a sorozatgyilkosságok közben bármilyen adatot vagy bizonyítékot megpróbáltak átadni!

Orbán-Obama-terror A HÍRHÁTTÉR Ellen!:
2009.09.14.: Házkutatás, Bizonyítékelkobzás, Elhurcolás!
2011.02.14.: Bp. rendőrkapitánya, Tóth Tamás aláírásával Házkutatás, Bizonyítékelkobzás!
2011.02.17.: A HÍRHÁTTÉR hatósági megsemmisítése!
2011.03.07.: A HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelye állami megsemmisítése!
2011.04.17.: A zsidók elleni Holocaustra emlékező Élet menetéről a HÍRHÁTTÉR Keresztyénjei elhurcolása hitlerizmus váddal!
2011.07.08.: Az államilag lemészárolt romák bírósági tárgyalásáról a Molnárt fegyveres orbáni rendőrbűnözőkkel hurcolták el, mondván: kivizsgálandó, hogy nem létező hitlerizmusa és sztálinizmusa csak megtorlandó bűnözés, vagy mentálisan is életképtelen!
2012.02.29.: Házkutatás A HÍRHÁTTÉR volt munkatársánál és ismerőseinél fasizmus hamis vádjával! Orbánék A HÍRHÁTTÉR Keresztyén ANTIFASISZTA Jogvédői ellen további házkutatásokat és terrort jelentettek be, mondván, hogy fasiszták!
8. A HÍRHÁTTÉR volt munkatársa orbáni elmegyógyászokhoz idézése, hogy képes volt-e belátni nem létező fasizmusa társadalomra veszélyességét, vagy annyira beteg, hogy erre is képtelen volt.
9. Az antifasiszta Keresztyén Nagy Sándor (Naleksz) HÍRHÁTTÉR-Munkatárs beidézése, természetesen szintén hitlerizmus rosszindulatú terjesztése hamis vádjával!
10. Bács-Kiskun megye antiszemita és cigánygyűlölő megyei főügyésze, Nánási László feljelentése minden magyarok Legfőbb roma jogvédője, a Holocaust leghíresebb magyarországi ellenzője, Molnár F. Árpád ellen fasizmus terjesztése hamis vádjával!
2012.06.15.: A búza utcai kilakoltatásról az életvédelmi főtudósító Molnár erőszakos elhurcolása, majd fogdába zárása, mondván, hogy amiért tudósított, ezért ellenállt a rendőrségnek, továbbá országos elfogató parancs van ellene fasizmus terjesztése címén!
12. Domján Tibor HÍRHÁTTÉR-Munkatárs, szintén roma jogvédő, Világszintű Echelon-Leleplező beidézése, szintén fasizmus vádjával!
13. Nagy Sándor (Naleksz) Keresztény Emberjogvédő HÍRHÁTTÉR-Munkatárs, szintén roma jogvédő és Világszintű Echelon-Leleplező orbáni elmeorvosokhoz idézése, fenyegetésekkel, fasizmus vádjával! (ORBÁN ELMEBETEG és súlyos paranoiás téveszméi vannak!)
14. A következő Keresztény Jogvédő családját is halálos félelem fogta el, és pánikszerűen a hozzánk forduló üldözöttekre támadt, hátha ezzel elkerülheti családja bebörtönzését, elmegyógyintézetbe zárását vagy az orbán-panetta banda általi legyilkolását!
2012.09.10.: Molnár F. Árpádot megint egy életvédelmi eseményről, egy idős, beteg asszony erőszakos kilakoltatásáról hurcolja el az orbáni rendőrmaffia, mondván, hogy fasiszta bűncselekményeiért Sopron is országos körözést adott ki ellene! Orbán elmebeteg!
2012.09.13-ra Domján Tibor antifasiszta jogvédő beidézése fasizmus hamis vádjával, ezúttal Soroksárra! A fél ország közpénzparazita náci rendőrállománya az antifasiszta Keresztényeket üldözi fasizmus hamis vádjával. (Orbán Elmebeteg!)
2012.09.13-ra Molnár F. Árpád antifasiszta jogvédőt az elmebeteg Orbán megint beidézteti fasizmus hamis vádjával, ezúttal Soroksárra! Az egész ország közpénzparazita náci rendőrállománya az antifasiszta Keresztényeket üldözi fasizmus hamis vádjával!
2012.09.21-re a Keresztyén Nagy Sándor Munkatársunk Budapestről Győrbe idézése (138 km) elmeorvosi vizsgálatra, mondván, meg kell állapítani, hogy azért fasiszta, mert bűnöző, vagy azért náci, mert elmebeteg.
2012.09.21-re, tehát ugyanerre a napra egy másik náci közpénzparazita terrorszervezet, a Makádi-féle soroksári rendőrbűnbanda a Molnár F. Árpádot is fenyegetésekkel idézi be, fasizmus hamis vádjával, mert Orbán és bandája ELMEBETEG!
2012.09.21-re ugyanakkor a Makádi Katalin-vezette soroksári "rendőrség" szintén nyílt fasiszta rekordbukással Domján Tibort is fenyegetésekkel idézi be, mint fasiszta bűnözőt, ugyanis Orbán és bandája tébolyult ámokfutók és náci ELMEBETEGEK Sátánhordája!

Az esetek külön-külön is bizonyítják a Btk. szerinti TERRORCSELEKMÉNY BŰNTETTÉT, melyek miatt az Orbán-Panetta fasiszta banda elleni ÉLETFOGYTIG TARTÓ FEGYHÁZBÜNTETÉSEKTŐL NEM TUDUNK ELTEKINTENI.

Obama-Orbánéktól BETILTOTT HAARP-Filmjeinkből:
1.A HAARP, a Háttérhatalom ÉS AZ ÉLŐ UNIVERZUM Titkaiból (KLIKK!)
2.HAARP From 2011, és Több, Mint Delta-Kód! (KLIKK!)
3.Nikola Tesla, Babilon, S AZ ISTEN!
4.HAARP-project az Emberiség ellen
5.HAARP-álomban az egész bolygó

Cikkajánlatainkból: "Fenyegető levél az amerikai nagykövettől, Eleni Tsakopoulos Kounalakistól! (Válaszul Nemzetközi Feljelentés Molnár F. Árpád és Domján Tibor részéről!)".

1. Megmondtuk: Orbánt nem fogadhatják Egyiptomban!
2. Orbán Egyiptomba ment és 1 nap múlva kitört a pánarab forradalom!
Ésaiás 43.!: "Adtam Érted Egyiptomot!"
3. orbán házkutatással és A HÍRHÁTTÉR Blokkolásával a Cikket és a Képet BETILTOTTA!

Pl. a pánarab forradalomról ajánljuk BETILTOTT Próféciafilmjeinkből!:
1. Libanonból a holtak világtengere
2. Libanon az ISTEN és az Emberiség ellen
3. Az elnök megölése! - Titkok Szaddam Husszein bukásáról (...kiállt Orbán gyilkosságaiért, ezért...)

Ajánljuk pl. Japánról BETILTOTT és szuicid, omega kódú orbániáda által ÜLDÖZÖTT Próféciafilmjeinkből!:
1. Japán a népirtást választotta - Globalista titkosszolgálati terrorizmus Magyarországon
2. Japán, Szen, Dáj! Mielőtt a földrengések elkezdődtek...

A világ Echelon-Tanúi jellemzően hadibázison vagy mellette születtek. Ahogy a Molnár F. Árpád Magyarország Legfőbb hadibázisa katonai lakótelepén, ahová mai napig be van jelentve, és akit A VILÁG LEGFŐBB ECHELON-TANÚJÁNAK TARTANAK!

HÁTTÉRHATALMI TITKOK
A Fő Isten-Kapu és Az Első Echelon-Médium!
TÉNYFELTÁRÓ DOKUMENTUMFILMEK
INFORMÁCIÓK ECHELONRÓL
INFORMÁCIÓK BABILONRÓL
Minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője!
HÍRHÁTTÉR

Minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője!
Hírháttér

AZ ISTEN és az
Echelon Kapuja
H Í R H Á T T É R
∆ ∆

Érintve: Eleni Tsakopoulos-Kounalakis, Leon Panetta, Orbán Viktor, Pintér Sándor, AVH, AH, Alkotmányvédelmi Hivatal, Nemzetbiztonsági Hivatal, NBH, Göbölös László ezredes, USA, Barack Obama, Air France, utasszállító repülőgépek, Franciaország, Java sziget, Indonézia, Hercules teherszállító katonai repülőgép, Kecskemét, Budapest, Falk Miksa utca, Nigéria, Umar Farouk Abdulmutallab, bankár, Sanoma Budapest Zrt., Delta utasszállító repülőgép, Molnár F. Árpád, Pintér Antik, Prestige, eltussolás, polgári titkosszolgálatok, Leon Panetta védelmi miniszter, CIA-főigazgató, CIA-igazgató, terrorizmus, terrorcselekmény, hazaárulás, emberölés, gazdaság, korrupció, interkontinentális merényletek, repülőrobbantás, háttérhatalom, névjegykártya, névjegy, feljelentés, katonai repülőgép, faluirtás, Delta Airlines, Nicholas Sarkozy, Karácsony, Jézus Krisztus Születésnapja, a Szeretet Ünnepe, Al-Kaida, amerikai vízum, szeretetcsomag, Anglia, England, Lech Kaczynski, Lengyelország, romagyilkosságok, cigánygyilkosságok, Csontos István, KBH, Katonai Biztonsági Hivatal, informátor, különleges ügynök, titkos ügynök, titkosügynök, katonai titkosszolgálat, Tatárszentgyörgy, Kisléta, Balogh Mária, emigráció, dezertálás, politikai menekültek, kollektív idiotizmus, nemzetbiztonság, kémkedés, elfasizálás, Akt Development Corporation, ingatlanmaffia, szenátor, kormányzó, San Francisco, amerikai nagykövet, Görögország, kilakoltatások, Dél-Kalifornia, ingatlanbiznisz, terrortámadás, bomba, háború, háborúgyár, Catyn.

Ha bajban van, ha információval szolgálna vagy a HÍRHÁTTÉR Munkatársa lenne:
Tel.: +36/30/919-6386. http://www.hirhatter.org

Directed by
Molnár F. Árpád "ELI" (Paramount of Echelon Witnesses)
http://www.hirhatter.org

Orbán, Pintér, Szeva bácsi, Meciar, Rohac, Portik Tamás, Aranykéz utca - Villámkommentár: Molnár F. Árpád és Domján Tibor (3 perc 38.88 másodperc)

Villámkommentár:
Molnár F. Árpád (ELI) (Betiltott Keresztyén Újságíró, vezető roma jogvédő, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg)
Domján Tibor (Betiltott Keresztyén Újságíró, Világszintű Echelon-Leleplező)

Operatőr:
Kovács Adrienn Nikoletta (Echelon-Leleplező)

Munkatársak:
Angela Trianglar (Musica) (Zeneszerző, Zenetanár, Echelon-Tanú)
Emma Paradigma (Keresztyén, Echelon-Tanú)
és az antikrisztus és nyíltan fasiszta Júdásfaj népirtó extrémterrorizmusa miatt nem publikus személyek!

Zene és Rendezte:
Molnár F. Árpád (ELI) (Keresztény emberjogvédő, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Echelon-Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg, és akit a világ Legfőbb Echelon-Tanújának, a Keresztyének pedig prófétának tartanak)

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more...

Felvétel: 2012.10.04., Kossuth tér, Parlament; a Koppány Csoport egy hetes tüntetésének helyszíne.
Készült: 2012.10.04-05., Budapest (Bp.), Hungary (Magyarország).
Premier: 2012.10.05.
http://www.hirhatter.org
(Orbántól a hirhatter.com 2011.02.17-én a magyar népirtó [Btk. 155. § (1) b), c), d)] tarhely.eu-n keresztül, a BRFK óhajára hivatkozva BETILTVA, MEGSEMMISÍTVE MINDEN BIZONYÍTÉKOT! A Keresztény HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelyén ugyanúgy náci és sztálini népirtások propagálása hamis vádjával, 2011.03.07-én szintén BETILTVA! A helyére az atw nevű terrorszervezet egy hiányos öltözetű nagy babiloni szajha-reklámot helyezett e felirattal, csupa nagybetűkkel!: "ISMERJE MEG CSÁBÍTÓ AJÁNLATAINKAT!")

A Filmben olvasható feliratokból:
Domján Tibor (minden magyarok egyik Legüldözöttebb és Legbetiltottabb Újságírója, Világszintű Echelon-Leleplező).

Molnár F. Árpád (ELI)
www.hirhatter.org

Molnár F. Árpád "ELI" (minden magyarok Előre Bejelentve Legüldözöttebb és Legbetiltottabb Újságírója, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője).

MOLNÁR F. ÁRPÁD (ELI) MONDJA:
- Borzasztó sok helyen jártam belföldön, meg külföldön, amikor az Orbán, meg a Pintér fölheccelt 2001-ben, és akkor kezdtem el nyomozni az olajügyeik, meg a gyilkossági ügyeik után úgy külön...

MOLNÁR F. ÁRPÁD (ELI) MONDJA:
- ...meg Szlovákiában Meciar, a szlovák miniszterelnök bűncselekményei után, a házi bérgyilkosa, a Jozef Rohac...

Orbán, Pintér, Szeva bácsi, Meciar, Rohac, Portik Tamás, Aranykéz utca
Villámkommentár: Molnár F. Árpád és Domján Tibor

Villámkommentár:
Molnár F. Árpád (ELI) és Domján Tibor.
Operatőr: Kovács Adrienn Nikoletta.
Felvétel: 2012.10.04. ; Készült: 2012.10.04-05.
Zene és Gyorsrendezés: Molnár F. Árpád (ELI).

Munkatársak:
Angela Trianglar "Musica" (Echelon-Tanú)
Emma Paradigma (Keresztyén, Echelon-Tanú)
és a sátáni fasiszta terror miatt nem publikus személyek

Orbán-Obama-terror A HÍRHÁTTÉR Ellen!:
2009.09.14.: Házkutatás, Bizonyítékelkobzás, Elhurcolás!
2011.02.14.: Bp. rendőrkapitánya, Tóth Tamás aláírásával Házkutatás, Bizonyítékelkobzás!
2011.02.17.: A HÍRHÁTTÉR hatósági megsemmisítése!
2011.03.07.: A HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelye állami megsemmisítése!
2011.04.17.: A zsidók elleni Holocaustra emlékező Élet menetéről a HÍRHÁTTÉR Keresztyénjei elhurcolása hitlerizmus váddal!
2011.07.08.: Az államilag lemészárolt romák bírósági tárgyalásáról a Molnárt fegyveres orbáni rendőrbűnözőkkel hurcolták el, mondván: kivizsgálandó, hogy nem létező hitlerizmusa és sztálinizmusa csak megtorlandó bűnözés, vagy mentálisan is életképtelen!
2012.02.29.: Házkutatás A HÍRHÁTTÉR volt munkatársánál és ismerőseinél fasizmus hamis vádjával! Orbánék A HÍRHÁTTÉR Keresztyén ANTIFASISZTA Jogvédői ellen további házkutatásokat és terrort jelentettek be, mondván, hogy fasiszták!
8. A HÍRHÁTTÉR volt munkatársa orbáni elmegyógyászokhoz idézése, hogy képes volt-e belátni nem létező fasizmusa társadalomra veszélyességét, vagy annyira beteg, hogy erre is képtelen volt.
9. Az antifasiszta Keresztyén Nagy Sándor (Naleksz) HÍRHÁTTÉR-Munkatárs beidézése, természetesen szintén hitlerizmus rosszindulatú terjesztése hamis vádjával!
10. Bács-Kiskun megye antiszemita és cigánygyűlölő megyei főügyésze, Nánási László feljelentése minden magyarok Legfőbb roma jogvédője, a Holocaust leghíresebb magyarországi ellenzője, Molnár F. Árpád ellen fasizmus terjesztése hamis vádjával!
2012.06.15.: A búza utcai kilakoltatásról az életvédelmi főtudósító Molnár erőszakos elhurcolása, majd fogdába zárása, mondván, hogy amiért tudósított, ezért ellenállt a rendőrségnek, továbbá országos elfogató parancs van ellene fasizmus terjesztése címén!
12. Domján Tibor HÍRHÁTTÉR-Munkatárs, szintén roma jogvédő, Világszintű Echelon-Leleplező beidézése, szintén fasizmus vádjával!
13. Nagy Sándor (Naleksz) Keresztény Emberjogvédő HÍRHÁTTÉR-Munkatárs, szintén roma jogvédő és Világszintű Echelon-Leleplező orbáni elmeorvosokhoz idézése, fenyegetésekkel, fasizmus vádjával! (ORBÁN ELMEBETEG és súlyos paranoiás téveszméi vannak!)
14. A következő Keresztény Jogvédő családját is halálos félelem fogta el, és pánikszerűen a hozzánk forduló üldözöttekre támadt, hátha ezzel elkerülheti családja bebörtönzését, elmegyógyintézetbe zárását vagy az orbán-panetta banda általi legyilkolását!
2012.09.10.: Molnár F. Árpádot megint egy életvédelmi eseményről, egy idős, beteg asszony erőszakos kilakoltatásáról hurcolja el az orbáni rendőrmaffia, mondván, hogy fasiszta bűncselekményeiért Sopron is országos körözést adott ki ellene! Orbán elmebeteg!
2012.09.13-ra Domján Tibor antifasiszta jogvédő beidézése fasizmus hamis vádjával, ezúttal Soroksárra! A fél ország közpénzparazita náci rendőrállománya az antifasiszta Keresztényeket üldözi fasizmus hamis vádjával. (Orbán Elmebeteg!)
2012.09.13-ra Molnár F. Árpád antifasiszta jogvédőt az elmebeteg Orbán megint beidézteti fasizmus hamis vádjával, ezúttal Soroksárra! Az egész ország közpénzparazita náci rendőrállománya az antifasiszta Keresztényeket üldözi fasizmus hamis vádjával!
2012.09.21-re a Keresztyén Nagy Sándor Munkatársunk Budapestről Győrbe idézése (138 km) elmeorvosi vizsgálatra, mondván, meg kell állapítani, hogy azért fasiszta, mert bűnöző, vagy azért náci, mert elmebeteg.
2012.09.21-re, tehát ugyanerre a napra egy másik náci közpénzparazita terrorszervezet, a Makádi-féle soroksári rendőrbűnbanda a Molnár F. Árpádot is fenyegetésekkel idézi be, fasizmus hamis vádjával, mert Orbán és bandája ELMEBETEG!
2012.09.21-re ugyanakkor a Makádi Katalin-vezette soroksári "rendőrség" szintén nyílt fasiszta rekordbukással Domján Tibort is fenyegetésekkel idézi be, mint fasiszta bűnözőt, ugyanis Orbán és bandája tébolyult ámokfutók és náci ELMEBETEGEK Sátánhordája!

Az esetek külön-külön is bizonyítják a Btk. szerinti TERRORCSELEKMÉNY BŰNTETTÉT, melyek miatt az orbán-panetta fasiszta banda elleni ÉLETFOGYTIG TARTÓ FEGYHÁZBÜNTETÉSEKTŐL NEM TUDUNK ELTEKINTENI.

Domján Tibor, Molnár F. Árpád (ELI), Kovács Adrienn.

HÁTTÉRHATALMI TITKOK
A Fő Isten-Kapu és Az Első Echelon-Médium!
TÉNYFELTÁRÓ DOKUMENTUMFILMEK
INFORMÁCIÓK ECHELONRÓL
INFORMÁCIÓK BABILONRÓL
Minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője!
HÍRHÁTTÉR

Minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője!
Hírháttér

AZ ISTEN és az
Echelon Kapuja
H Í R H Á T T É R
∆ ∆

Érintve: Portik Tamás, Pintér Sándor, Szeva bácsi, Pannónia utca, Szemjon Mogiljevics, orosz maffia, olajmaffia, Vladimir Meciar, Szlovákia, SNS, robbantásos merényletek, bomba, Boros Tamás, Boross Tamás, Aranykéz utca, leszámolás, Jan Rohac, Jozef Rohac, Josef Rohac, Rohács, Molnár F. Árpád, Domján Tibor, Polski Fiat, Jozef Hamala, Orbán Viktor, titkosszolgálat, NBH, AVH, magánnyomozók, AH, olajszőkítés, rendőrüldözés, fasizmus, Hírháttér, hamis vád, átszervezés, keresztényüldözés, ukrán maffia, nyomozás, állami bérgyilkos.

Ha bajban van, ha információval szolgálna vagy a HÍRHÁTTÉR Munkatársa lenne:
Tel.: +36/30/919-6386. http://www.hirhatter.org

Music and Directed by
Molnár F. Árpád "ELI" (Paramount of Echelon Witnesses)
http://www.hirhatter.org

Ha az OTP-nél bankol, végveszélyben a vagyona! - Gigászi biztonsági rések a Csányi Sándor vezette OTP Bank és az USA között! (8 perc 28.88 másodperc)

Leleplező:
Molnár F. Árpád (ELI) (A Legüldözöttebb Újságíró, minden magyarok Első és a világ Legfőbb Echelon-Filmjeinek Rendezője)

Operatőr:
Kovács (Foretelled) Adrienn

A Vágófelvételek Operatőre:
Molnár F. Árpád (ELI)
Domján Tibor (Betiltott Keresztyén Újságíró, Világszintű Echelon-Leleplező)

Közreműködtek:
Angela Trianglar (Musica) (Zeneszerző, Zenetanár, Echelon-Tanú)
Emma Paradigma (Keresztyén, Echelon-Tanú)
Bustya Tibor (Echelon-Leleplező)
és további, az antikrisztus és nyíltan fasiszta Júdásfaj extrémterrorizmusa miatt nem publikus személyek!

Zene:
Cover Name Band (Az együttes a művet a HÍRHÁTTÉR Filmjeihez komponálta.)

Közreműködött:
Kiss Roland (Tartarossz Blog alapítója)

A Gyorsfilm poszterfotóa:
Dénes Attila

Eseményajánlat és Rendezte:
Molnár F. Árpád (ELI) (Keresztény emberjogvédő, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Echelon-Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg, és akit a világ Legfőbb Echelon-Tanújának, a Keresztyének pedig prófétának tartanak)

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more...

Felvétel: 2012.09.14., Bp., Kossuth tér (Parlament), Hungary.
Készült: 2012.09.15., Budapest, Magyarország.
Premier: 2012.09.15.
http://www.hirhatter.org
(Orbántól a hirhatter.com 2011.02.17-én a magyar népirtó [Btk. 155. § (1) b), c), d)] tarhely.eu-n keresztül, a BRFK óhajára hivatkozva BETILTVA, MEGSEMMISÍTVE MINDEN BIZONYÍTÉKOT! A Keresztény HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelyén ugyanúgy náci és sztálini népirtások propagálása hamis vádjával, 2011.03.07-én szintén BETILTVA! A helyére az atw nevű terrorszervezet egy hiányos öltözetű nagy babiloni szajha-reklámot helyezett e felirattal, csupa nagybetűkkel!: "ISMERJE MEG CSÁBÍTÓ AJÁNLATAINKAT!")

A Filmben olvasható feliratokból:
Molnár F. Árpád (ELI), Keresztyén Filmrendező. www.hirhatter.org

A Fő Isten-Kapu és Az Első Echelon-Média!
HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA

Minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője!

Felvétel: 2012.09.14.
Kossuth tér (Parlament). www.hirhatter.org

Csányi Sándor és Pintér Sándor extrémmilliárdosok.

A Felvételen Molnár F. Árpád (ELI) és Domján Tibor betiltott és a médiamaffia részéről eltitkolt Világszintű Echelon-Leleplezők.

6 SEX 6 SEX 6 SEX
Barack Obama és két CIA-főigazgatója.

Akivel a Sátán szüntelen harcol: Molnár F. Árpád (ELI) és a VAGYOK.

HÍRHÁTTÉR: hirhatter.org

Leon Panetta minden tettével tanúsította.

HIRHATTER.ORG
7 perces Villámfilmünket csak az USÁ-ban, de ott rögtön betiltották, és azonnal - a vimeo.com-tól a Google kulcsszavas keresőjéig - kiterjedt és drasztikusan önlebuktató korlátozásokat és megtorló üldözéseket indítottak, amit közvetlen CIA-s életveszélyes fenyegetésekkel folytattak!
Leon Panetta, az ostoba CIA-s védelmi miniszter versus Bill Clinton és az elmeprogramozói világuralom (KLIKK!)

A Csányi Sándor-féle OTP Banknak még a telefonszámai is mániákus sötétséget és antikriszticizmust hirdetnek: (06-1) 3 666 666; vidékről: 06 40 366 666; mobilról: +36 20/30/70 3 666 666.

Orbán és náci bandája az Összes Elmetechnológiai és Keresztyén Filmünket, Cikkünket, Feljelentésünket Betiltotta! Mivel az Emberiség Végső Védelméről volt szó, így Orbán és bandája ellen az életfogytig tartó fegyházbüntetések és a kárhozat Feltétlen!

Molnár F. Árpádot (ELI) kereste meg minden európai idők legtöbb Echelon-Tanúja.

Molnár F. Árpád (ELI) Keresztyén Emberjogvédő, minden magyarok Előre Bejelentve Legüldözöttebb és Legbetiltottabb Újságírója.

2012-06-17. HÍRHÁTTÉR TV: Búza utca Super 8 (Kilakoltatási és amerofasiszta maffiabotrányok a Mennynek és Pokolnak)
(Film, 55:58.88 perc; KLIKK!)

Hírháttér-szavazás
A felsoroltak közül kit látna legszívesebben titokminiszterként [543 votes total]
1. Molnár F. Árpád 55%

Orbán-Obama-terror A HÍRHÁTTÉR Ellen!:
2009.09.14.: Házkutatás, Bizonyítékelkobzás, Elhurcolás!
2011.02.14.: Bp. rendőrkapitánya, Tóth Tamás
aláírásával Házkutatás, Bizonyítékelkobzás!
2011.02.17.: A HÍRHÁTTÉR hatósági megsemmisítése!
2011.03.07.: A HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelye állami megsemmisítése!
2011.04.17.: Az Élet menetéről a HÍRHÁTTÉR Keresztyénjei elhurcolása hitlerizmus váddal!
2011.07.08.: Az államilag lemészárolt romák bírósági tárgyalásáról a Molnárt fegyveres orbáni rendőrbűnözőkkel hurcolták el, mondván: kivizsgálandó, hogy nem létező hitlerizmusa és sztálinizmusa csak megtorlandó bűnözés, vagy mentálisan is életképtelen!
2012.02.29.: Házkutatás A HÍRHÁTTÉR volt munkatársánál és ismerőseinél fasizmus hamis vádjával! Orbánék A HÍRHÁTTÉR Keresztyén ANTIFASISZTA Jogvédői ellen további házkutatásokat és terrort jelentettek be, mondván, hogy fasiszták!
8. A HÍRHÁTTÉR volt munkatársa orbáni elmegyógyászokhoz idézése, hogy képes volt-e belátni nem létező fasizmusa társadalomra veszélyességét, vagy annyira beteg, hogy erre is képtelen volt.
9. Az antifasiszta Keresztyén Nagy Sándor (Naleksz) HÍRHÁTTÉR-Munkatárs beidézése, természetesen szintén hitlerizmus rosszindulatú terjesztése hamis vádjával!
10. Bács-Kiskun megye antiszemita és cigánygyűlölő megyei főügyésze, Nánási László feljelentése minden magyarok Legfőbb roma jogvédője, a Holocaust leghíresebb magyarországi ellenzője, Molnár F. Árpád ellen fasizmus terjesztése hamis vádjával!
2012.06.15.: A búza utcai kilakoltatásról az életvédelmi főtudósító Molnár erőszakos elhurcolása, majd fogdába zárása, mondván, hogy amiért tudósított, ezért ellenállt a rendőrségnek, továbbá országos elfogató parancs van ellene fasizmus terjesztése címén!
12. Domján Tibor HÍRHÁTTÉR-Munkatárs, szintén roma jogvédő, Világszintű Echelon-Leleplező beidézése, szintén fasizmus vádjával!
13. Nagy Sándor (Naleksz) Keresztény Emberjogvédő HÍRHÁTTÉR-Munkatárs, szintén roma jogvédő és Világszintű Echelon-Leleplező orbáni elmeorvosokhoz idézése, fenyegetésekkel, fasizmus vádjával! (ORBÁN ELMEBETEG és súlyos paranoiás téveszméi vannak!)
14. A következő Keresztény Jogvédő családját is halálos félelem fogta el, és pánikszerűen a hozzánk forduló üldözöttekre támadt, hátha ezzel elkerülheti családja bebörtönzését, elmegyógyintézetbe zárását vagy az orbán-panetta banda általi legyilkolását!
2012.09.10.: Molnár F. Árpádot megint egy életvédelmi eseményről, egy idős, beteg asszony erőszakos kilakoltatásáról hurcolja el az orbáni rendőrmaffia, mondván, hogy fasiszta bűncselekményeiért Sopron is országos körözést adott ki ellene! Orbán elmebeteg!
2012.09.13-ra Domján Tibor antifasiszta jogvédő beidézése fasizmus hamis vádjával, ezúttal Soroksárra! Az egész ország közpénzparazita náci rendőrállománya az antifasiszta Keresztényeket üldözi fasizmus hamis vádjával. (Orbán Elmebeteg!)
2012.09.13-ra Molnár F. Árpád antifasiszta jogvédőt az elmebeteg Orbán megint beidézteti fasizmus hamis vádjával, ezúttal Soroksárra! Az egész ország közpénzparazita náci rendőrállománya az antifasiszta Keresztényeket üldözi fasizmus hamis vádjával!
2012.09.21-re a Keresztyén Nagy Sándor Munkatársunk Budapestről Győrbe idézése (128 km) elmeorvosi vizsgálatra, mondván, meg kell állapítani, hogy azért fasiszta, mert bűnöző, vagy azért náci, mert elmebeteg.

Az esetek külön-külön is bizonyítják a Btk. szerinti TERRORCSELEKMÉNY BŰNTETTÉT, melyek miatt az orbán-panetta fasiszta banda elleni ÉLETFOGYTIG TARTÓ FEGYHÁZBÜNTETÉSEKTŐL NEM TUDUNK ELTEKINTENI.

2012-09-09. Keresztények elleni agresszió 8-án és Keresztények elleni üldözéslista - FELJELENTÉS Orbán Viktor ellen és az azeri elnöknél és titkosszolgálatainál!
(KLIKK a Cikkre!) FELJELENTÉSKÉNT világszerte postázva!

A vimeo.com az USA leghírhedtebb titkosszolgálati videó feltöltő portáljai közül való. A Vimeo tökéletes fúziót alkot az amerikai kormány titkosszolgálataival. Az oldalon megjelenő tartalmakat egyidejűleg látják az USA titkosszolgálatai is! A Vimeo bármelyik oldalára klikkelőkről a cég azonnal begyűjt minden létező adatot, és azonnal kockázati elemzéseket eszközöl, hogy milyen vírusos támadásokat
intézzen a gyanútlan személy és annak ismerősei, rokonai etc. ellen. A Vimeónál mindenki gyanús és mindenki ellenség. A Vimeo mindezeken kívül a látszólagos törvényesség mögül is begyűjt minden elérhető adatot, hogy bármikor a legalitás álcája alatt felhasználhassa a világ lakosai ellen. Így például az USA kormányával bármiben egyet nem értő előfizetőit is kötelezi arra, hogy ha például a Facebook oldalain bárki megosztani akarja az Obama-kormány szerint, a CIA szerint nem 100%-ban kormánypárti videót, akkor (lásd fent!) azt hazudja, hogy mivel a szerver hibákat észlelt, ezért az elhárítására engedélyezd a Facebookon történő megosztást. Azonban az engedélyezést követően a gyanútlan előfizető saját Facebook-oldalán találja magát, ahol a Facebook arról értesíti, hogy a Vimeo be akar jutni a felhasználó Facebookos e-mail címére, ezért döntsön, hogy engedélyezi-e a személyes adatai további kiszolgáltatását. A gyanússá nyilvánított állampolgár vagy média azonban továbbra sem fogja tudni megosztani a világ egyetlen további helyén sem a Vimeo titkosszolgálati portálra feltöltött videóit. Érdemes kipróbálni: akár előfizető, akár nem, aki a Vimeo hivatalos fórumán bármilyen minőségében érdeklődik bármilyen korlátozásról, törlésről, világszerte hírhedt, de még a Vimeón is szemet kiszúró tényekről, nem csak választ nem kap, de a kérdését is törlik! Ha a Vimeo további oldalain (pl. a Facebookon) kérdez gyanútlan előfizetőként, kárvallottként vagy életveszélyben lévő politikai üldözöttként, azon helyekről is törlik, és letiltják a további kérdezési lehetőségét, a pénzét pedig szépen elnyelik. Aki tovább nyomoz, éles elutasításra talál a világ amerikai nyomozó és diplomáciai szerveinél, és ha még mindig próbálkozik, csakhamar a közvetlen és tettleges titkosszolgálati és hatósági üldözésekbe botlik. További esélyei, hogy bankszámlájáról eltűnik a pénz, angol nyelven életveszélyes fenyegetéseket kap levélben, telefonon; az utcán belekötnek, telefonjáról egyszerűen elszívják a pénzt és ehhez hasonló, a titkosszolgálatoknál megszokott terrorista bűntettek.

Ha az OTP-nél bankol, végveszélyben a vagyona! - Gigászi biztonsági rések a Csányi Sándor vezette OTP Bank és az USA között!

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA! : www.hirhatter.org
Ha üldözik, ha ingyenes segítségre szorul, vagy információi, bizonyítékai vagy tanácsai vannak: Tel.: +36/30/919-6386. hirhatter.multimedia@gmail.com

Még az USA elnöki rezidenciája (White Hall) környékét is a Bibliai kétszarvú, sátáni Fenevad fejformájához tervezték, leróva ördögi kegyeletüket!

Még az amerikai Pentagont is a Bibliai Baphomet sátáni fejformájához építették! Ahhoz, amit az elnöki-bankári Skull and Bones pedofil kéjgyilkos szekta imád!

Molnár F. Árpádot már akkor a bolygó legnagyobb hatásúra Teremtett Echelon-Tanújának tartották, amikor még tervbe sem vette, hogy a legelső Echelon-Filmeket valaha elkészíti, de még a HÍRHÁTTÉRT sem hozta létre!

Orbánéktól BETILTOTT HAARP-Filmjeinkből:
1.A HAARP, a Háttérhatalom ÉS AZ ÉLŐ UNIVERZUM Titkaiból (KLIKK!)
2.HAARP From 2011, és Több, Mint Delta-Kód! (KLIKK!)
3.Nikola Tesla, Babilon, S AZ ISTEN!
4.HAARP-project az Emberiség ellen
5.HAARP-álomban az egész bolygó

Orbán Viktor és Csányi Sándor.

Music by: Cover Name Band
(Az együttes a művet a HÍRHÁTTÉR Filmjeihez komponálta.)

Operatőr: Kovács (Foretelled) Adrienn

A Vágófelvételek Operatőrei:
Molnár F. Árpád (ELI)
Domján Tibor

Közreműködtek:
Angela Trianglar "Musica" (Echelon-Tanú)
Emma Paradigma (Keresztyén, Echelon-Tanú)
Bustya Tibor (Echelon-Leleplező)
és a sátáni fasiszta terror miatt nem publikus személyek

Közreműködött: Kiss Roland (a Tartarossz Blog alapítója)

Borbély József (a TEMPO Párt elnöke)

Molnár F. Árpád (ELI) és a DK kerületi elnöke.

A Gyorsfilm borítóképét fotózta: Dénes Attila

Eseményjavaslat és Rendezte: Molnár F. Árpád (ELI)

Felvétel: 2012.09.14.
Budapest, Kossuth tér (Parlament)

Készült és Premier: 2012.09.15. www.hirhatter.org

Máté: 16.Rész 18-19.! János: 8.Rész 3-12.! János Ev. vége: 21.Rész 19-25.! Jelenések: 6.Rész 5-6.! Máté: 27.Rész 45-47.! Máté: 17.Rész 10-11.! Márk: 9.Rész 11-12.! Máté: 18.Rész 6-7.! Márk: 9.Rész 42.! Lukács: 17.Rész 1-2.! Máté: 24.Rész 41.!

AZ ISTEN és az
Echelon Kapuja
H Í R H Á T T É R
∆ ∆

HÁTTÉRHATALMI TITKOK
A Fő Isten-Kapu és Az Első Echelon-Média
TÉNYFELTÁRÓ DOKUMENTUMFILMEK
INFORMÁCIÓK ECHELONRÓL
INFORMÁCIÓK BABILONRÓL

Directed by Molnár F. Árpád "ELI" (Paramount of Echelon Witnesses)

Hírháttér

Érintve még: OTP Bank, Demján Sándor, Orbán Viktor, biztonsági rések, milliárdosok, CIA, vimeo, siteground, Bank Center, Nádor utca, rés a pajzson. Demokratikus Koalíció, DK, Gyurcsány Ferenc, Hét nap a szabad választásokért, éhségsztrájk, kormányzó, Magyar Apostoli Királyság, MSZP. Befektetés, gazdaság, közgazdaság, bankkártya, hitel, adósság, csalás, lopás, sikkasztás, Országos Takarékpénztár. Amerikai tárhelyek, olcsó tárhely, domain hosting, tárhely-szolgáltató. Azerbajdzsán, Örményország, Anglia, Nagy-Britannia. Vírus, kémkedés, üzlet, Barack Obama, Leon Panetta, David Petraeus, CIA-főigazgatók, CIA-igazgatók, amerikai védelmi miniszter, bafomet, baphomet, Skull and Bones, Koponya és csontok. Számlaszám, SMS, tranzakció, kamat, betét, 666, Sátán, NSA, PIN-kód, PIN kód, kormányzati bűnözés, kormányszerverek, Amerikai Egyesült Államok, maffia, vírusgazda. Nicaragua, előfizetők, regisztráció. Baltás gyilkos, szuahéli. Szerződés, pereskedés, per, polgári per, büntető per, tárhelybérlés, ügyfél. Washington, spion, terrorism, nemzetbiztonság, fiókvezető, bankfiók, Románia, kölcsön, magyar állampolgár. Nemzeti hős, József Attila szobor, Kossuth szobor.

Ha bajban van, ha információval szolgálna vagy a HÍRHÁTTÉR Munkatársa lenne:
Tel.: +36/30/919-6386. http://www.hirhatter.org

Directed by
Molnár F. Árpád "ELI" (Paramount of Echelon Witnesses)
http://www.hirhatter.org

Illegális CIA-s blokkolás a HÍRHÁTTÉR globális betiltása mögött! (Molnár F. Árpád, SoDI) - Molnár F. Árpád kiterjedt büntetőjogi üldözést szervez Leon Panetta korábbi CIA-igazgató, mostani védelmi miniszter, David Petraeus CIA-igazgató, Barack Obama amerikai elnök és terrorista, tömeggyilkos bűntársai ellen több utasszállító repülőgép felrobbantása, továbbá felrobbantási kísérlete és más világterrorista bűntettek miatt.

Interjú: Kiss Endre Farkas (SoDI)

Riportalany: Molnár F. Árpád (ELI), minden magyarok Előre Bejelentve Legüldözöttebb és Legbetiltottabb Újságírója, Keresztyén (tehát Keresztény) Emberjogvédő, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Elmeprogramozó Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg, és aki általános vélekedések szerint a bolygó Legfőbb Echelon-Tanúja.

Felvétel: 2012.10.01., Parlament, Kossuth tér, Budapest, Hungary (Magyarország).

FIGYELEM! Eddigi információink szerint a Molnár F. Árpádot korábban nyíltan életveszélyesen megfenyegető Leon Panetta (az Obama-kormány előző CIA-igazgatója, mostani "védelmi" minisztere) és társai szervezésére világszerte blokkolták a HÍRHÁTTÉR főlapjának elérhetőségét, a www.hirhatter.org címet! A magyar Internet-szolgáltatók feltárták, hogy nemzetközi szinten elérhetetlen a HÍRHÁTTÉR, nem a magyarok miatt, az angol tárhelyszolgáltató pedig - ahol a HÍRHÁTTÉR tárhelyet bérel - a magyarokra, majd további nemzetközi blokkolásra hivatkozott. Szakértők szerint Obama titkosszolgálati vezetői nem csak a most folyó amerikai választások miatt követték el a nemzetközi bűntetteket, hanem mert rengeteg olyan bizonyítékot és feljelentést tettünk közzé, amik alapján Leon Panetta volt CIA-igazgatót, mostani "védelmi" minisztert és társait az amerikai törvények értelmében méreginjekció általi halálra vagy villamosszékre ítélhetik.
Telefonszámainkból: +36/30/919-6386

Sátán eszközeivel Sátán ellen - És média, Drábik János, Jobbik... (Tatár József és Brindza András a 18-ai MAREVOSZ-találkozón, a Krisztina Hotelben) (4 perc 28.88 másodperc)

Előadók:
Tatár József (Magyar Rendszerváltók Országos Szövetsége (MAREVOSZ) elnöke)
Brindza András (Összefogás A Fennmaradásért Mozgalom)

Operatőr:
Domján Tibor (Betiltott Keresztyén Újságíró, Világszintű Echelon-Leleplező)

Vágófelvételek:
Molnár F. Árpád (ELI)

Rendezvény:
Ruszkai Barnabásné (Emberjogi aktivista, minden magyarok egyik legfőbb otthonvédője)
és mások

Háttérmunkatársaink:
Angela Trianglar (Musica) (Zeneszerző, Zenetanár, Echelon-Tanú)
Emma Paradigma (Keresztyén, Echelon-Tanú)
Bustya Tibor (Echelon-Leleplező)
és további, az antikrisztus és nyíltan fasiszta Júdásfaj népirtó extrémterrorizmusa miatt nem publikus személyek!

Zeneszerző és Rendezte:
Molnár F. Árpád (ELI) (Keresztény emberjogvédő, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Echelon-Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg, és akit a világ Legfőbb Echelon-Tanújának, a Keresztyének pedig prófétának tartanak)

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more...

Felvétel: 2012.09.18., Bp., XVI. (8+8) kerület, Veres Péter út 79 (7+9=8+8), Krisztina Hotel.
Készült: 2012.09.21., Budapest, Hungary (Magyarország).
Premier: 2012.09.21.
http://www.hirhatter.org
(Orbántól a hirhatter.com 2011.02.17-én a magyar népirtó [Btk. 155. § (1) b), c), d)] tarhely.eu-n keresztül, a BRFK óhajára hivatkozva BETILTVA, MEGSEMMISÍTVE MINDEN BIZONYÍTÉKOT! A Keresztény HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelyén ugyanúgy náci és sztálini népirtások propagálása hamis vádjával, 2011.03.07-én szintén BETILTVA! A helyére az atw nevű terrorszervezet egy hiányos öltözetű nagy babiloni szajha-reklámot helyezett e felirattal, csupa nagybetűkkel!: "ISMERJE MEG CSÁBÍTÓ AJÁNLATAINKAT!")

A Filmben olvasható feliratokból:
Beszél: Tatár József, a Magyar Rendszerváltók Országos Szövetsége (MAREVOSZ) elnöke.

Sátán eszközeivel Sátán ellen - És média, Drábik János, Jobbik...
Tatár József és Brindza András a 18-ai MAREVOSZ-találkozón, a Krisztina Hotelben

Molnár F. Árpád (ELI), minden magyarok Első és a bolygó Legfőbb HAARP- és Echelon-Filmjeinek alkotója.

A kerekasztalhoz olyan neves személyek ültek, mint Balogh Béla (Koppány Csoport), Brindza András, Dombóvári Andrea, Domján Tibor és Molnár F. Árpád (HÍRHÁTTÉR), Síklaky Katalin, Takács András, Tatár József (MAREVOSZ) stb.

Beszél: Tatár József, a Magyar Rendszerváltók Országos Szövetségének (MAREVOSZ) elnöke.

HÁTTÉRHATALMI TITKOK
A Fő Isten-Kapu és Az Első Echelon-Média!
TÉNYFELTÁRÓ DOKUMENTUMFILMEK
INFORMÁCIÓK ECHELONRÓL
INFORMÁCIÓK BABILONRÓL
Minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője!

Beszél: Brindza András (Összefogás A Fennmaradásért Mozgalom).

Brindza Andrástól balra Tatár József, valamint Síklaky Katalin és férje. Síklaky Katalin a megölt Síklaky István rokona.

Operatőr: Domján Tibor (Világszintű Echelon-Leleplező)
www.hirhatter.org

Rendezvény:
Ruszkai Barnabásné (kiemelkedő polgárjogi aktivista)
és mások

Vágófelvételek: Molnár F. Árpád "ELI"

Háttérmunkatársaink:
Angela Trianglar "Musica" (Echelon-Tanú)
Emma Paradigma (Keresztyén, Echelon-Tanú)
Bustya Tibor (Echelon-Leleplező)
és a sátáni fasiszta terror miatt nem publikus személyek

Rendezte: Molnár F. Árpád "ELI" (Minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője!)
HIRHATTER.ORG

Felvétel: 2012.09.18., Krisztina Hotel, XVI. kerület (8+8), Veres Péter út 79. (8+8).

Készült: 2012.09.21. www.hirhatter.org

Már Albert Stubblebine tábornok, az USA katonai titkosszolgálati vezetője is feltárta, hogy katonák tömeges elmeprogramozásával foglalkozott, hogy szuperkatonákat alkosson. A Jobbik kezdettől üldözte ezen tényfeltárásokat!

Orbán és bandája az Összes Elmetechnológiai és Keresztyén Filmünket, Cikkünket, Feljelentésünket Betiltotta! Mivel az Emberiség Végső Védelméről volt szó, így Orbán és bandája ellen az életfogytig tartó fegyházbüntetések és a kárhozat Feltétlen!

Mivel a HÍRHÁTTÉR a bolygó legfőbb elmetechnológiai Filmjeit gyártja, és máig a Molnár F. Árpádot kereste meg minden európai idők legtöbb Echelon-Tanúja, ezért a tevékenységét totális elhallgatás és elképesztő üldözés kíséri.

Máté: 16.Rész 18-19.! János: 8.Rész 3-12.! János Ev. vége: 21.Rész 19-25.! Jelenések: 6.Rész 5-6.! Máté: 27.Rész 45-47.! Máté: 17.Rész 10-11.! Márk: 9.Rész 11-12.! Máté: 18.Rész 6-7.! Márk: 9.Rész 42.! Lukács: 17.Rész 1-2.! Máté: 24.Rész 41.!

Máté: 16.Rész 18-19.! János: 8.Rész 3-12.! János Ev. vége: 21.Rész 19-25.! Jelenések: 6.Rész 5-6.! Máté: 27.Rész 45-47.! Máté: 17.Rész 10-11.! Márk: 9.Rész 11-12.! Máté: 18.Rész 6-7.! Márk: 9.Rész 42.! Lukács: 17.Rész 1-2.! Máté: 24.Rész 41.!

AZ ISTEN és az
Echelon Kapuja
H Í R H Á T T É R
∆ ∆

Érintve még: Jobbik, Vona Gábor, Csurka István, MIÉP, Fidesz, Orbán Viktor. Molnár F. Árpád, Jesse Ventura, kormányzó, tengerészgyalogos, Albert Stubblebine, Former Head U.S. Army of Intelligence, katonai elhárítás, kémfőnök. Echo tv, Drábik János, média, Facebook, szabadság, elnyomók, elnyomottak. Isten, Jézus, Hírháttér, Krisztina Hotel, háttérhatalom, Sátán, agyprogramozás, elmeprogramozás. Választások, rendszerváltás, értekezlet, kerekasztal, gyűlés, találkozó, nemzetgyűlés. Fehér gazdaság, fehér pénz, fekete gazdaság, fekete pénz. HAARP, választásjogi törvény, visszahívható képviselők. Biblia, Jézus Krisztus, Echelon, Pokol kapuja.

Ha bajban van, ha információval szolgálna vagy a HÍRHÁTTÉR Munkatársa lenne:
Tel.: +36/30/919-6386. http://www.hirhatter.org

Music and Directed by
Molnár F. Árpád "ELI" (Paramount of Echelon Witnesses)
http://www.hirhatter.org

Vizovicki László és az állam - Molnár F. Árpád a pázmány utcai kilakoltatás közben (2:16.88 perc)

Tényfeltár:
Molnár F. Árpád (ELI) (Keresztény emberjogvédő, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Echelon-Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg, és akit a világ Legfőbb Echelon-Tanújának, a Keresztyének pedig prófétának tartanak)

Operatőr:
Domján Tibor (Keresztény, Világszintű Echelon-Leleplező, A HÍRHÁTTÉR Munkatársa)

Háttérmunkatársak:
Angela Trianglar "Musica" (Zeneszerző, Zenetanár, Echelon-Tanú)
Emma Paradigma (Keresztyén, Echelon-Tanú)
Nagy Sándor "Naleksz" (Keresztyén Echelon-Tényfeltáró)
és további, a politikai terrorizmus miatt nem publikus személyek!

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more...

Felvétel: 2012.07.02. (XV. kerület, Pázmány Péter utca 108., Budapest, Magyarország.)
Készült: 2012.07.03. (8. kerület, Bp., Hungary.)
Premier: 2012.07.03.
http://www.hirhatter.org
(Orbántól a hirhatter.com 2011.02.17-én a magyar népirtó [Btk. 155. § (1) b), c), d)] tarhely.eu-n keresztül, a BRFK óhajára hivatkozva BETILTVA, MEGSEMMISÍTVE MINDEN BIZONYÍTÉKOT! A Keresztény HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelyén ugyanúgy náci és sztálini népirtások propagálása hamis vádjával, 2011.03.07-én szintén BETILTVA! A helyére az atw nevű terrorszervezet egy hiányos öltözetű nagy babiloni szajha-reklámot helyezett e felirattal, csupa nagybetűkkel!: "ISMERJE MEG CSÁBÍTÓ AJÁNLATAINKAT!")

A Filmben olvasható feliratokból:
Tényfeltár: Molnár F. Árpád (ELI), akit a bolygó Legfőbb Echelon-Tanújának tartanak.
Operatőr: Domján Tibor Világszintű Echelon-Leleplező.

A XV. kerület, Pázmány P. utca 108. szám alatti kilakoltatás közben.
Felvétel: 2012.07.02. Készült: 2012.07.03.
HÍRHÁTTÉR: www.hirhatter.org

Molnár F. Árpád (ELI), minden magyarok Előre Bejelentve Legüldözöttebb és Legbetiltottabb Újságírója. www.hirhatter.org

A Tényfeltárás Legfőbb Ellenségeiből: Orbán Viktor, Pintér Sándor. Főrendőrök közül pl.: Tóth Tamás, Halmosi Zsolt, Töreki Sándor, Gergényi Péter, Dávid Károly, Kassai László, Karasz Csaba, Szőke Tibor, Szabó János, Timafalvi László (Kiskunfélegyháza).

A Tényfeltárás Legfőbb Ellenségeiből: USA: Obama, Panetta, Petraeus, Kounalakis. Főügyészek pl.: Polt Péter, Nánási László, Ihász Sándor, Fürcht Pál. Politikai pszichiáterek pl.: Pigniczki Zsuzsanna, Keller Éva, teljes Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT).

Vizovicki László és az állam - Molnár F. Árpád a pázmány utcai kilakoltatás közben
Felvétel: 2012.07.02. Készült: 2012.07.03.
Operatőr: Domján Tibor. www.hirhatter.org

Ha bajban van, ha információval szolgálna vagy a HÍRHÁTTÉR Munkatársa lenne:
Tel.: +36/30/919-6386. http://www.hirhatter.org

FOR N.A. '72 And Superior Delta Code (Az Orbán-Pintér Halálgyár Simicskás Császti lakásmaffiája, és a Koppány Csoport rekordkilakoltatási akcióbotránya!) (73:28.88 perc)

FOR N.A. '72 And Superior Delta Code Az Orbán-Pintér Halálgyár Simicskás Császti lakásmaffiája, és a Koppány Csoport rekordkilakoltatási akcióbotránya!Alcímmel

A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Akció-kordokumentumfilmje!

Rendezte: Molnár F. Árpád (ELI)
(Orbán Viktor és szövetséges külföldi fasiszta terrorista bűnbandáik által halálos fenyegetésekkel üldözött és 100%-ban BETILTOTT Keresztyén (tehát Keresztény) Újságíró, Emberjogvédő, a Legkedveltebb Roma Jogvédő, Operatőr, Filmrendező, a Kínai és Tibeti Üldözöttek Szövetsége (KTÜSZ), a Törökök Életvédelmi és Emberjogi Szövetsége (TÉESZ) és a Pszichiátriai Állami Bűnözést Leleplezők Nemzetközi Emberjogi Szövetsége (PÁBLENESZ) alapító-elnöke, A Rekordbetiltott HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Alapító-Főszerkesztője, általános vélekedések szerint a bolygó Legfőbb Echelon-Tanúja)

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more...

Felvétel: 2012.05.25. (2. kerület, Frankel Leó út 21-23.; Budapest, Hungary)
Készült: 2012.05.26-28. (8. kerület; a próféta helye. Bp., Magyarország.)
www.hirhatter.org
(Orbántól a hirhatter.com 2011.02.17-én a magyar népirtó [Btk. 155. § (1) b), c), d)] tarhely.eu-n keresztül, a BRFK óhajára hivatkozva BETILTVA, MEGSEMMISÍTVE MINDEN BIZONYÍTÉKOT! A Keresztény HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelyén ugyanúgy náci és sztálini népirtások propagálása hamis vádjával, 2011.03.07-én szintén BETILTVA! A helyére az atw nevű terrorszervezet egy hiányos öltözetű nagy babiloni szajha-reklámot helyezett e felirattal, csupa nagybetűkkel!: "ISMERJE MEG CSÁBÍTÓ AJÁNLATAINKAT!")

A Humanitárius Jelképpé vált Idős Asszony (A Közellenség):
Pomázi Mihályné (72 éves politikai üldözött, Akinek Orbán Viktor a 11 négyzetméteres lakása megszerzésére hatalmas rendőri hadsereget és nép elleni ostromot indított)

Főoperatőr, Zene és Rendezte:
Molnár F. Árpád "ELI" (Keresztény emberjogvédő, minden magyarok Előre Bejelentve Legüldözöttebb és Legbetiltottabb Újságírója, a világ Legfőbb Echelon-Tanúja)

Operatőrök:
Molnár F. Árpád "ELI"
Boros Ágnes
Rácz Gábor László "RGL"
Horváth Gábor
Bustya Tibor és mások

Külsős Operatőr:
Kőszegi M. László

Háttérmunkatársak:
Angela Trianglar "Musica"
Emma Paradigma
Domján Tibor
Nagy Sándor "Naleksz"
és nem publikus személyek

Terjesztők:
Kiss Endre Farkas "SoDI"
és további személyek

Zeneszerző és Rendezte:
Molnár F. Árpád "ELI"
(A bolygó Előre Bejelentve Legfőbb Echelon-Tanúja)

Az Életvédelmi Aktivisták közül:
Balogh Béla (Az Otthonvédő Koppány Csoport vezetője), Molnár F. Árpád "ELI" (A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Alapító-Főszerkesztője), Bustya Tibor, Kiss Endre Farkas "SoDI", Rácz Gábor László "RGL", Kőszegi M. László (Hungária TV), Tatár József, Székely Emma, Boros Ágnes, Horváth Gábor, Takács Rózsa, Dabasi Tamás (A Fehér Kéményseprők országos elnöke), Bogád Antal (költő), Fort András, Audie Rácz Era és mások.

A Filmben olvasható feliratokból:
Kocsis Máté 8. kerületi polgármester és terrorista államribanc aljegyzője.

Molnár F. Árpádot már A HÍRHÁTTÉR Megalapítása előtt a világ Legfőbb Echelon-Tanújának tartották!

Eleni Tsakopoulos Kounalakis USA-nagykövet.

Minden magyarok első és a világ legmélyebb HAARP-Filmjeit is mi Rendeztük! Azzal, hogy orbán nem csak eltitkolta a nép elől, de be is tiltotta az Emberiség védelmét, feltétlenné tette mentális tönkre tételét, és ellene a globális igazságügyi megtorlást!

Kocsis Máté bűnöző aljegyzői Mészár Erika és Szabó Orsolya!

A Világtörténelem Legbüdösebb Szeméttelepére ezzel a HULLADÉKKAL!!!

Molnár F. Árpád azon állami ellenségei közül, akiket személyesen ismert, pár év alatt tucatnál többen haltak meg...

A "SUPER 8" című film eme 1. Trailer-ét pár órával a Java szigeti vonatkatasztrófák előtt Kaptuk és Hoztuk Nyilvánosságra. Orbán által BETILTOTT Cikkünkről előre Bejelentettük: Világtörténelem! A Címe...:

"Minden idők egyik vagy legjelentősebb katasztrófája! Előre Jelentettük, hogy vonatkarambol készül - Az ISTENT és Választottait szolgálta, és a világ sötétsége ellen irányult az indonéz vonatkatasztrófa"

Megjegyzés: Orbán és Andrew Vajna őrjöng, hogy AZ ISTEN és a Super 8 mind tovább titokban maradjon! Vajna Célja: pillanatnyi pénzért az Emberiség bukása!

(Az előzetes második felét 3 percen belül vetítjük.)

A Molnár a bűnüldözésben kezdte a gergényi-féle rendőrséggel és az NBH-val! A féktelen állambűnözés miatt 2001-től hadban áll a globalista Egypártrendszerrel! Politikai gyilkosság elől többször ment külföldre! 2004 elején logikai úton lett Keresztyén!

A világ Echelon-Tanúi gyakran hadibázison vagy mellette születtek. Ahogy a halmozottan Bibliai nevű Molnár F. Árpád Magyarország Legfőbb hadibázisa katonai lakótelepén, ahová mai napig be van jelentve, és akit A VILÁG LEGFŐBB ECHELON-TANÚJÁNAK TARTANAK!

Az antikrisztusok által BETILTOTT Keresztyén HÍRHÁTTÉR Főoldala!

Egy lista az ELMEBETEG orbántól BETILTOTT kilakoltatás-ellenes Filmjeinkből!:
1. Sok helyet a halottaknak!
2. Horrortüntetés a Hősök terén!
3. Kilakoltatásom története (Rugyainé Major Éva)
4. Domján Tibor Filmje: Hírháttér Találkozások
5. A LEGBETILTOTTABBAK az orbáni kilakoltatások és a patkány pszichiátriai fasizmusa ellen!
6. Háború a szegények ellen!
7. orbániáda: Halál A Szegényekre! Vesszenek A Keresztyének! Nyíltan Pusztítsd A Földet!
8. A Titán Soós József Az Állami És orbánfasiszta Hitel- És Kilakoltatásmaffiáról
9. Dabasi Tamás és Molnár F. Árpád az orbáni kilakoltatások ellen!
10. Thürmer-Riport A Miniszterelnöki Hivatalnál
11. Tömeggyilkos apád, orbán életfogytiglanjához

A kilakoltatások ellen Dabasi Tamás FK-elnökkel. 2011.04.16., Parlament

Thürmer Gyula Munkáspárt-elnökkel. 2011.04.16. Miniszterelnöki Hivatal

Forrástitkok...
2011.08.26., Parlament

Egy GYORSLISTA orbántól gyilkossági szervez-
kedésekkel BETILTOTT Lázár-Publikációinkból!
1. Lázár Jánosék és Orbán Viktorék életfogytiglanja
2. Orbán Viktor, a Fidesz és a Hír tv felhalálhörgése
3. Tömeggyilkost belügyminiszternek
4. Botrányinterjú Lázár Jánossal
5. Lázár János és Mónus Áron, Novák Előd és Polgár Tamás (TomCat), és a bács-kiskun megyei tömeggyilkos Egypártbűnözés
6. Orbán Viktor és Lázár-botrányfilmünk óta az állami üldöztetésünk felerősödött és felgyorsult!
7. Öljétek meg Polgár Tamást is!
8. Pszichiátriai Holocaust, Vérbűn, Főbűn, Kárhozat!
9. Julian Assange, Wikileaks, és az Új Világrenden is túl
10. Orbán, Lázár, Kocsis Máté tovább írják a Sátán evangéliumát!
11. orbán viktor és Lázár János, a sokkos gyilkos csődtömeg minden kádári-orbáni tömeggyilkos pszichiáterért! - Betiltani és Megölni, akik nem imádják orbánt, a fenevadat!
12. Novák Előd, Polgár Tamás és a sokkos gyilkos, sortüzes bíróbűnözés

Amikor Lázár János 2002-ben polgármester lett, Hódmezővásárhely adóssága 297 millió Ft volt. Ezt röpke 6 év alatt 100-szorosára, 29 milliárd 907 millió Ft-ra turbózta! Ez tízezer %-os infláció! 2010-ben a buta magyarok 66,6%-kal újraválasztották!

Megjegyzés: Orbán és Andrew Vajna őrjöng, hogy AZ ISTEN és a Super 8 mind tovább titokban maradjon! Vajna Célja: pillanatnyi pénzért az Emberiség bukása!

A Mi magjaink lesznek, mint Ábrahámnál égen a csillag...!

Filmajánlatainkból:
1. Nyitott Kozmosz, Átkozott Emberiség
2. A Halhatatlanság alkalmazott, titkolt technológiai hátteréből - És Steven Spielbergnek azt üzeni...

Orbántól BETILTOTT további Kulcscikk!: "A kolontári iszapkatasztrófa valós háttere (Soós Úr cikke mellé Molnár F. Árpád Úr készített világtörténelmi képes-szöveges összeállítást)".

Két katasztrófát jelentettünk előre JAVA Szigetéről, és a Rettenetes Következményekből, ha mégis ellenünk... JAVA, mert JHVH-Kód!

Sokkal a Super 8 film előzetese előtt, Filmjeinkben évek óta minden légiparádék legnagyobb katasztrófáját vetítjük, az Emberiség ellenségeinek egy Júdáslistájával! A Tett Karambol Dátuma 8888-as Kód!: 1988.08.28.!

A Forrás Titkaiból...

A Forrás Titkaiból...

Ha bajban van, ha információval szolgálna, vagy Munkatársunk lenne:
Telefon: +36/30/919-6386.
Támogatás: 11773322-00818357 számlaszám.
Nemzetközi (IBAN): HU63 11773322-00818357-00000000.

Music and Directed by
Molnár F. Árpád "ELI" (Paramount of Echelon Witnesses).

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more...

Előadó és Zeneszerző:
Molnár F. Árpád "ELI" (orbántól 100%-ban BETILTOTT, politikai üldözött Keresztyén (tehát keresztény) Filmrendező, Roma Jogvédő, A Rekordbetiltott HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Alapító-Főszerkesztője, a Kínai és Tibeti Üldözöttek Szövetsége (KTÜSZ) alapító-elnöke, a bolygó Legfőbb Echelon-Tanúja)

Operatőr:
Domján Tibor

Munkatársak:
Molnár F. Árpád "ELI" (Keresztyén, Filmrendező, a bolygó Legfőbb Echelon-Tanúja)
Angela Trianglar "Musica" (Zeneszerző, Zenetanár, Echelon-Tanú)
Domján Tibor (Keresztyén, Filmrendező, Echelon-Leleplező)
Soós József "Titán" (Keresztyén, Echelon-Tanú)
Emma Paradigma (Echelon-Tanú)
Nagy Sándor "Naleksz" (Keresztyén, Filmrendező, Echelon-Tanú)
Csiza Csaba (Echelon-Tényfeltáró, a KTÜSZ alelnöke)
és további, a JÚDÁSorbán miatt nem publikus személyek!

Filmötlet és Felvétel: 2011.08.31.
Készült és Premier: 2011.09.02.
Budapest (Bp.), Magyarország (Hungary)
hirhatter.com (Orbántól 2011.02.17-én a magyar népirtó [Btk. 155. § (1) b), c), d)] tarhely.eu-n keresztül, a BRFK óhajára hivatkozva BETILTVA, MEGSEMMISÍTVE MINDEN BIZONYÍTÉKOT! A Keresztény HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelyén ugyanúgy náci és sztálini népirtások propagálása hamis vádjával, 2011.03.07-én szintén BETILTVA! A helyére az atw nevű terrorszervezet egy hiányos öltözetű nagy babiloni szajha-reklámot helyezett e felirattal, csupa nagybetűkkel!: "ISMERJE MEG CSÁBÍTÓ AJÁNLATAINKAT!")

Emberprogramozás - A Titkos Világháború (Claudia Mullen, Wolf, a két Clinton és a Molnár F. Árpád "ELI") (27:18.88 perc)

Tényfeltárók: Molnár F. Árpád "ELI" és Domján Tibor
1. Molnár F. Árpád (ELI): orbán-vona és velük szövetséges külföldi fasiszta terrorista bűnbandái által halálos fenyegetésekkel üldözött és 100%-ban BETILTOTT Keresztyén (tehát Keresztény) Újságíró, Emberjogvédő, a Legkedveltebb Roma Jogvédő, Operatőr, Filmrendező, a Kínai és Tibeti Üldözöttek Szövetsége (KTÜSZ), a Törökök Életvédelmi és Emberjogi Szövetsége (TÉESZ) és a Pszichiátriai Állami Bűnözést Leleplezők Nemzetközi Emberjogi Szövetsége (PÁBLENESZ) alapító-elnöke, A Rekordbetiltott HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Alapító-Főszerkesztője, általános vélekedések szerint a bolygó Legfőbb Echelon-Tanúja.
2. Domján Tibor: orbán, vona és az általuk médiapropagált extrémnáci antikrisztusi sátán-tenyészet által BETILTOTT Keresztyén Újságíró, Emberjogvédő, Roma Jogvédő, KTÜSZ-alelnök, Filmrendező, Világszintű Echelon-Leleplező.

További Munkatársak:
Angela Trianglar "Musica" (BETILTOTT, minden hozzáférhető műveit végleg elkobzott Zeneszerző, Zenetanár, Echelon-Tanú)
Emma Paradigma (Keresztyén, Echelon-Tanú)
Soós József "Titán" (a fasiszta sátánrendszer által 100%-ban BETILTOTT Keresztyén, Roma Jogvédő, PÁBLENESZ-alelnök, KTÜSZ- és TÉESZ-szóvivó, a világ egyik Legfőbb Echelon-Tanúja)
Nagy Sándor "Naleksz" (orbán, vona és velük szövetséges külföldi fasiszta terrorista bűnbandák által 100%-ban BETILTOTT Keresztyén Újságíró, Tényfeltáró, Operatőr, Szerkesztő, Tervező, Filmrendező, Világszintű Echelon-Tanú és Echelon-Tényfeltáró)
és további, az antikrisztus Júdásfaj extrémterrorizmusa miatt nem publikus személyek!

Zene:
Angelo Badalamenti: Twin Peaks
(Vocal by Julee Cruise; Film by David Lynch)

Rendezte: Molnár F. Árpád "ELI" (Paramount of Echelon Witness)

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more...

Felvétel: 2011.12.21., VIII. kerület, Budapest, Hungary (Hun)
Elkészült: 2011.12.28.!, 8. kerület, Bp., Magyarország
Premier: 2011.12.28.! http://hirhatter.org
hirhatter.com (Orbántól 2011.02.17-én a magyar népirtó [Btk. 155. § (1) b), c), d)] tarhely.eu-n keresztül, a BRFK óhajára hivatkozva BETILTVA, MEGSEMMISÍTVE MINDEN BIZONYÍTÉKOT! A Keresztény HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelyén ugyanúgy náci és sztálini népirtások propagálása hamis vádjával, 2011.03.07-én szintén BETILTVA! A helyére az atw nevű terrorszervezet egy hiányos öltözetű nagy babiloni szajha-reklámot helyezett e felirattal, csupa nagybetűkkel!: "ISMERJE MEG CSÁBÍTÓ AJÁNLATAINKAT!")

A Filmben olvasható feliratokból:
A FORRÁS orbán viktor és júdásbandája örök kárhozatára Tervezte

Filmajánlat: Sziget 8

Valerie B. Wolf és Christine DeNicola

Claudia Mullen Echelon-tanú a Bill Clinton-féle Elnöki Bizottságon

28 hirhatter.org 28

Claudia Mullen Echelon-tanú mellett Valerie B. Wolf főkoordinátor, a Zsidó Nők Nemzeti Tanácsának elnöke.

Orbán Viktor egyik legfőbb tömeggyilkos orvosa, Magyar László pszichiáter. Jobbra a Molnár F. Árpád anyja, a tömeggyilkos orvos-ezredes titkárnője. Molnár F. Árpád sosem hódolt be az állami terrorizmusnak. Sőt! A bolygó Legfőbb Leleplezője lett!

hirhatter.org
hirhatter.com
A FORRÁS akaratából, A Betiltásokra Kommunikáció helyett...

Tálas Péter, vezető biztonságpolitikai szakértő.

Afgán konferencia a Parlament mellett.
{Operatőr: ELI} {2010. 11. 05.}

8
A Szimbólum jelentésében: Az EGY és A 3 palack Víz, mert Az Élet Vize...

Balra a volt afganisztáni nagykövet. Középen Tálas Péter, a Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének igazgatója.

Camera: ELI

3

Minden magyarok első és a világ legmélyebb HAARP- és Echelon-Filmjeit is a Rekordbetiltott HÍRHÁTTÉR Rendezte! Így a Nagy Szajha Fideszes, Jobbikos és külföldi Júdásfajzatai Abszolút Betiltásért, Bizonyíték-Megsemmisítésért és Gyilkosságért őrjöngtek.

Molnár F. Árpád a Szovjetunióban

Rövid volt Auschwitz
Rövid lett orbániáda

BETILTOTT FILM: Kémnek és orvgyilkosnak programozva: Christine DeNicola Echelon-tanú

Molnár F. Árpád "ELI" és Domján Tibor Világvezető Echelon-Tényfeltárók
hirhatter.org

Előre Kijelentettük: Minden magyar idők Legbukottabb Pszichiátriai terroristája orbán viktor lesz...

Pintér Sándor és az egyik legsunyibb fasiszta tömeggyilkos: Navracsics Tibor

ELI megáll a sírjuk fölött...
ELI megáll a sírjuk fölött...

A lengyel elnök (Kaczynski) és 100 társa Tervezett halála is előttünk hevert. A Júdás elnök nem élt a lehetőséggel. Ezért háttérhatalmi árulóként végezte családjával együtt...

Molnár F. Árpád "ELI" és Domján Tibor Világszintű Echelon-Leleplezők
hirhatter.org

A JÚDÁSFAJ által BETILTOTT,
újabb NWO-Buktató Filmjeinkből:
1. A Júdásanya halála és más misztikus halálesetek
2. Jelenések Könyve: Van-e benne hamisítás?
3. Intermezzo 8.25. (Milliárd dolláros tippekkel...)
4. Sziget 8 - A TEREMTŐTŐL Hollywoodig

Balról: Claudia Mullen, Valerie B. Wolf, Christine DeNicola

A HAARP-pal való népi programozás a műholdas tévézéshez hasonló: a fellőtt adást az ionoszféráról visszatükröztetve lefedünk személyeket, országokat, kontinenseket! Beismert az is, hogy rádióhullámokkal észt, butaságot, betegségeket stb. tudunk okozni!

A vallásossá lett Brice Taylor és Barbara Hartwell Echelon-tanú. Brice Taylor programozott elnöki modellje és titkosszolgálati könyvtára volt Henry Kissingernek is. Az orbán-vona-féle hordalékfaj által üldözött Film: "Illuminátusoknak programozták".

Molnár F. Árpád "ELI", a világ Legfőbb Echelon-Tanúja

Cathy O'Brien

Molnár F. Árpád "ELI" és Domján Tibor Keresztyének, Rekord-Tényfeltárók, minden magyarok Legüldözöttebb Újságíróinak és Filmeseinek Csapatából.

Cathy O'Brien Echelon-tanú, Presidential Model.

Felvétel: 2011.12.21.
Elkészült: 2011.12.28.!
Publikálva: 2011.12.28.!
A BETILTOTT HÍRHÁTTÉR!

A FORRÁS orbán, pintér, hende és júdásbandája létét örök kárhozatára Tervezte

ELI ki ?:
Máté: 16.Rész 18-19.!
János: 8.Rész 3-12.!
János Ev. vége: 21.Rész 19-25.!
Jelenések: 6.Rész 5-6.!
Máté: 27.Rész 45-47.!
Máté: 17.Rész 10-11.!
Márk: 9.Rész 11-12.!
Máté: 18.Rész 6-7.!
Márk: 9.Rész 42.!
Lukács: 17.Rész 1-2.!
Máté: 24.Rész 41.!

28 28
A Holocausterek ellen
orbán elveszett
orbán elveszett

2010-es haláláig orbán egyik legfőbb tömeggyilkos orvosa, Magyar László pszichiáter. Jobbra a Molnár F. Árpád halott anyja, a tömeggyilkos orvos-ezredes titkárnője, a Molnár üldözője, aki halálát előre bejelentették. Mindkettőt rituális módon végezték ki.

A Molnár és Keresztyén Testvérei elleni titkosszolgálati megfigyelések és üldözések egyik legfőbb hivatalos aláírója Navracsics Tibor, orbán gazságügyi minisztere régóta keresi, hogyan gyilkolhatná meg Molnár F. Árpádot. A FORRÁS SZÓL: VÁR A TÜZES POKOL...

Háttérhatalmi terror A HÍRHÁTTÉR Ellen!:
-2009.09.14.: Házkutatás, Bizonyítékelkobzás, Elhurcolás!
-2011.02.14.: Bp. rendőrkapitánya, Tóth Tamás aláírásával Házkutatás, Bizonyítékelkobzás!
-2011.02.17.: A HÍRHÁTTÉR hatósági megsemmisítése!
-2011.03.07.: Kihallgatások, amikben kényszervallatás ellenére sincs terhelő vallomás!
-2011.03.07.: Aznap A HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelye állami megsemmisítése!
-2011.04.17.: Az Élet menetéről a HÍRHÁTTÉR Keresztyénjei elhurcolása hitlerizmus váddal!
-2011.07.08.: Az államilag lemészárolt romák bírósági tárgyalásáról a Molnárt fegyveres orbáni rendőrbűnözőkkel hurcolták el, mondván: kivizsgálandó, hogy nem létező hitlerizmusa és sztálinizmusa csak megtorlandó bűnözés, vagy ellátni is képtelen magát!

Minden magyar idők Legüldözöttebb Képeiből, melyekre hivatkozva Elmebeteg orbán Betiltatta a Teljes HÍRHÁTTÉRT!

Echelon-tanúk az 1995-ös (nem véletlenül március 15-ére Teremtett!) Elnöki Bizottságon! A dokumentumfelvételeket minden magyarok közül elsőként A HÍRHÁTTÉR Mutatta Be! Ezért orbán, vona és fasiszta bandáik Teljes Betiltásért és Gyilkosságokért őrjöngtek!

Molnár F. Árpád "ELI" és Domján Tibor Világszintű Echelon-Leleplezők
28 hirhatter.org 28

Mi vagyunk a legkedveltebb roma jogvédők, a gyilkosságok állami háttere legfőbb leleplezői, legüldözöttebbjei, a legtöbb romagyilkossági filmet gyártók, a bírósági tárgyalásokra a legtöbb hallgatót szervezők, a tárgyalásokon a legtöbbször megjelentek stb.

A fasiszta orbán és Jobbikos pártbandája által BETILTOTT Keresztyén HÍRHÁTTÉR főoldala!

Mivel minden Filmünkben tapossuk a nácizmust, ezért orbán és terrorista náci bandája nácizmus terjesztése hamis vádjával egy éve folyamatosan blokkolja A HÍRHÁTTÉRT, lefoglalva még a hirhatter.com domaint is!

Pákh Tibort a Veértébolyult fasiszta magyarság miatt külföldi nyomásra rehabilitálták!

Werner Faymann fasiszta terrorista osztrák kancellár

A politikai pszichiátriai terrorizmus első magyar leleplezője és a borítások első túlélője a Molnár F. Árpád! Orbán és a fasiszta Jobbikmaffia az összes gyilkos átmentéséért és tetteik eltussolásáért őrjöngött, DE ELŐRE ÉS EZERSZER SZÓLTUNK, HOGY HIÁBA!

JÚDÁSORBÁN leghírhedtebb fasiszta orvosokkjaiból!: Pigniczki Zsuzsanna, Antal Albert, Keller Éva, Kiss László, Kelemen Oguz, Szűcs Attila, Zala Attila, Kákonyi Róbert, Erdélyi Rita, Magyar László, Veér András, Döme László, Bognár Géza, Gibiszer Éva stb.!

Exit Clov: MK ULTRA

Projects!: MKNAOMI, MKDELTA, Paperclip (II. Világháború -),
2. CHATTER (1947-),
3. BLUEBIRD (1950-1951),
4. ARTICHOKE (1951-1955),
5. MKULTRA (1953-1965),
6. MKSEARCH (1964-1972),
7. NEWAGE (1972-)

Exit Clov: MK ULTRA

A Molnár F. Árpád (ELI) azon állami ellenségei közül, akiket személyesen ismert, pár év alatt tucatnál többen haltak meg...

Ez egy atom. "Minden" ebből épül fel. Látható, hogy szilárd pontja sincs! A szilárd halmazállapot csupán illúzió! Érintéskor is száguldó, pörgő, keringő energiák kölcsönhatása történik, valódi érintés nélkül! AZ ISTEN LÉTEZIK!

Magyar égbolt 1989
A Világrendszer-váltás küszöbén

A BETILTOTT VALÓSÁG!
A BETILTOTT TÚLÉLÉS!

A FILM ÉS A HÍRHÁTTÉR (EMBERISÉG) FŐLEG BELFÖLDI ELLENSÉGEIBŐL: Apáthy István László (BKV,AVH), Bajnai, Balajti László+Laborcz Sándor (NBH-ig), Baltay Levente (KBH-ügyvéd), Bencze József, Dávid Ibolya, Dávid Károly (Bács rfkap), Kurimay Tamás (MPT-ig), Werner Faymann, Domján László+Kovácsics Ferenc (KBH-ig), Fehér Zsuzsa+nagy zoltán orbáni hírig. (Hír tv), Orbán Viktor, Fürcht Pál+Ihász Sándor (polt sátánügyészei), Gergényi+Tóth Tamás (Bp.rkap), Gillyné Malkócs Angéla (Kmét főbíró), jovonk.info (náci), Angela Merkel, Varga Éva+Horváth István (Kmét ügyész), Gyöngyösi Zsuzsanna (FÚSZ-elnök), Kelemen Oguz+Keller Éva+Kiss Lajos+Gibiszer Éva+Szűcs Attila, Hende, Szilvásy György+Ficsor Ádám+Juhász Gábor (titokmin), Karasz Csaba (Kmét rkaphely), Andy Vajna, Kopasz Zsolt (Kmét főügyész), Szalai Annamária, Kovács Krisztina (PKKB-bíró), Kovács Tamás+polt péter (legfőbb ügyész), kurucinfo, Madarász Károly (KFH-ig), MATISZ (sokk.gyilk.echelonista pornómaffia), Gyurcsány, Metzinger Éva (jegyző), Vona Gábor+Pörzse+Szávay István+ Ferenczi Gábor+Gyöngyösi Márton+Márton László+Szegedi Péter (Jobbik), Kocsis Máté, Lévai Anikó, Michael Hayden+Leon Panetta (CIA-ig), Medgyessy, MAZSIHISZ (2006, pszich.népirt, reprobb,sajtó- + Keresztyénüldözés!), Pigniczki Zsuzsa+bandája, Pintér Sándor, origo zrt.pornómaffia, Szabó György+Bognár Bálint (Sanoma), Széles Gábor+pindrochi nácijai, Tolnai utcai rendőrmaffia, Zombor Gábor (polgm), Orbán Éva, Sztrókay Eszter ("ügyvéd"), Zsigó Tímea (nyomozó+bandája).

Nézzetek bele - illuminátusok, és LÁTJÁTOK, angyalok - orbán és pintér sátánsötét lelkébe: íme, készek pillanatnyi csekély javaikért elveszejteni az egész világot... VADÁSSZÁTOK LE ŐKET... MINDET FOGJÁTOK EL...

Júdásoktól BETILTOTT HAARP-Filmjeinkből:
1. A HAARP, a Háttérhatalom ÉS AZ ÉLŐ UNIVERZUM Titkaiból
2. HAARP From 2011, és Több, Mint Delta-Kód!
3. Nikola Tesla, Babilon, S AZ ISTEN!
4. HAARP-project az Emberiség ellen
5. HAARP-álomban az egész bolygó

A világ Echelon-Tanúi gyakran hadibázison vagy mellette születtek. Ahogy a halmozottan Bibliai nevű Molnár F. Árpád Magyarország Legfőbb hadibázisa katonai lakótelepén, ahová mai napig be van jelentve, és akit A VILÁG LEGFŐBB ECHELON-TANÚJÁNAK TARTANAK!

Molnár F. Árpád a bűnüldözésben kezdte a rendőrséggel és a titkosszolgálattal. A féktelen állami bűnözés miatt 2001 óta hadban áll az állami maffiával. Politikai gyilkosság elől többször távozott külföldre. 2004 elején logikai úton lett keresztyén.

1. Megmondtuk: Orbánt nem fogadhatják Egyiptomban!
2. Orbán Egyiptomba ment és 1 nap múlva kitört a pánarab forradalom!
Ésaiás 43.!: "Adtam Érted Egyiptomot!"
3. orbán házkutatással és A HÍRHÁTTÉR Blokkolásával a Cikket és a Képet BETILTOTTA!

Pl. a pánarab forradalomról ajánljuk BETILTOTT Próféciafilmjeinkből!:
1. Libanonból a holtak világtengere
2. Libanon az ISTEN és az Emberiség ellen
3. Az elnök megölése! - Titkok Szaddam Husszein bukásáról (...kiállt Orbán gyilkosságaiért, ezért...)

Ajánljuk pl. Japánról BETILTOTT és szuicid, omega kódú orbániáda által ÜLDÖZÖTT Próféciafilmjeinkből!:
1. Japán a népirtást választotta - Globalista titkosszolgálati terrorizmus Magyarországon
2. Japán, Szen, Dáj! Mielőtt a földrengések elkezdődtek...

Évekkel Előre Bejelentettük, hogy minden idők Legfőbb Terrorleleplezői leszünk, s hogy az általunk Végrehajtott Babilon-Összeomlasztás PREDESZTINÁLT, Azaz ELKERÜLHETETLEN...!

A Krisztus 8-as (Új Egyház) Próféciája 2000 évig titok volt.
[János Evangéliuma 8. Fejezet]

Jelenések Könyve 18.Rész 21.Vers: És egy erős angyal egy nagy malomkőhöz hasonló követ felvett és a tengerbe vetette, ezt mondván: Ilyen módon, nagy sebességgel vettetik el Babilon, ama nagy város, és többé meg nem találtatik!

A Keresztyén Molnár F. Árpád (ELI) a bolygó Legfőbb Echelon-Tanúja. Az Árpád jelentése: árpa, álmodó...

ELI-ről: Jelenések 6:5-6.!: Mikor felnyitotta a harmadik pecsétet (...), egy fekete ló; és annak, aki azon ült, egy mérleg volt a kezében. És hallottam (...): A búza mércéje egy dénár, és az ÁRPA három mércéje egy dénár (...).

A Malomban Molnárok őrölnek: JÉZUS MONDJA: Aki pedig egyet is hitetlenné tesz ama kicsinyek közül, akik Bennem [Jézusban] hisznek, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tengerbe vetik. (Máté 9:42.)

[Jézus] Mondta a tanítványoknak:
- Lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek! Jobb annak, ha egy malomkövet vetnek a nyakába, és a tengerbe vettetik, semhogy egyet e kicsinyek közül megbotránkoztasson! (Lukács 17:1-2.)

"ELI" azt is jelenti: "ISTENEM"...
A térd az imádság jelképe...

ELI ő: Máté 27:46-47.: Kilenc óra körül pedig nagy fennszóval kiáltott Jézus, mondván:
- ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? (...) Némelyek pedig az ott állók közül, amint ezt hallották, mondták: - Illést hívja.

ELI legközelebbi ismerősei között (2007 után) hirtelen rekordszámú lett a maradandó sérülést okozó térdbalesetek száma. Csak olyanokat sújtottak, akik nem voltak keresztyének, és akár tudatlanságból, akár félelemből nem mertek az Echelonról tényfeltárni.

Illés = Keresztelő János = Az e napokban előlépő Kulcspróféta!: Malakiás 4:5.!, Máté 11:13-15.!, Máté 17:10-13.!, Márk 9:11-13.!, Lukács 1:12-17.!

A "SUPER 8" című film eme 1. Trailer-ét pár órával a Java szigeti vonatkatasztrófák előtt Kaptuk és Hoztuk Nyilvánosságra. Orbán által BETILTOTT Cikkünkről előre Bejelentettük: Világtörténelem! A Címe...:

"Minden idők egyik vagy legjelentősebb katasztrófája! Előre Jelentettük, hogy vonatkarambol készül - Az ISTENT és Választottait szolgálta, és a világ sötétsége ellen irányult az indonéz vonatkatasztrófa"

Orbán, Andrew Vajna és a Vonanácik őrjöngnek, hogy AZ ISTEN, ELI és a Super 8 mind tovább titokban maradjon! Céljuk: pillanatnyi pénzért az Emberiség bukása!

- ELI !

A Mi magjaink lesznek, mint Ábrahámnál égen a csillag...!

Filmajánlatainkból:
1. Nyitott Kozmosz, Átkozott Emberiség
2. A Halhatatlanság alkalmazott, titkolt technológiai hátteréből - És Steven Spielbergnek azt üzeni...

Orbántól BETILTOTT további Kulcscikk!: "A kolontári iszapkatasztrófa valós háttere (Soós Úr cikke mellé Molnár F. Árpád Úr készített világtörténelmi képes-szöveges összeállítást)".

Két katasztrófát jelentettünk előre JAVA Szigetéről, és a Rettenetes Következményekből, ha mégis ellenünk... JAVA, mert JHVH-Kód!

Sokkal a Super 8 film előzetese előtt, Filmjeinkben évek óta minden légiparádék legnagyobb katasztrófáját vetítjük, az Emberiség ellenségeinek egy Júdáslistájával! A Tett Karambol Dátuma 8888-as Kód!: 1988.08.28.!

KULCSIRODALOM! BETILTVA!

KULCSIRODALOM! BETILTVA!

A világ Echelon-Tanúi gyakran hadibázison vagy mellette születtek. Ahogy a halmozottan Bibliai nevű Molnár F. Árpád Magyarország Legfőbb hadibázisa katonai lakótelepén, ahová mai napig be van jelentve, és akit A VILÁG LEGFŐBB ECHELON-TANÚJÁNAK TARTANAK!

Balra Thürmer Gyula Munkáspárt-elnök, középen Tálas Péter, aki Nógrádi György mellett a legfőbb biztonságpolitikai szakértő, és az első olyanok, akik e minőségükben megtették az első lépéseket az elmeuralmi kontroll feltárására.

Camera: ELI

Az afgán konferencián, középen Simó Endre. Mellette, lefelé nézve az orbán-kormány képviselője.

Domján Tibor világszintű Echelon-Leleplező mögött Hajós András szociológus.
(Camera: ELI)

Csak a Bibliában Prófétálta Meg...

A Szegények Világnapján Nagy Sándor (Naleksz) Világszintű Echelon-Tanú mögött Hajós András szociológus.
(Operatőr: ELI)

A 8-as Prófécia 2000 évig titok volt...
{János Evangéliuma 8. Fejezet}

3
A 3 A 2 KÉKKEL!

3
A 3 A 2 KÉKKEL!

Magyarország legfőbb hadibázisa mellett is! Háromszögben ELI, a világ Legfőbb Echelon-Tanúja a Kulcsvillanásokkal!

Az Arany 1 Kék és...

1 2 3

Directed by
Molnár F. Árpád "ELI"

Ha bajban van, ha információval szolgálna, vagy Munkatársunk lenne:
Tel.: +36/30/919-6386.
Támogatás: 11773322-00818357 számlaszám.
Nemzetközi (IBAN): HU63 11773322-00818357-00000000.

Directed by
Molnár F. Árpád "ELI" (Paramount of Echelon Witness)
http://hirhatter.org

Hát ezt a fiút jól felbosszantották , de figyelj oda szavai mögött az igazság !!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése