|
|
|
"Mi
máshogy háborúskodunk, mint Európában szokás. Mi nem
ellenséges hadseregek, hanem ellenséges népek ellen
harcolunk: fiataloknak és öregeknek, gazdagoknak és
szegényeknek ugyanúgy meg kell érezniük a háború
vasöklét, mint a katonáknak. Ebben az értelemben az én
georgiai hadjáratom elsöprően sikeres volt", írja
Sherman tábornok Grant tábornoknak 1865 január végén. A
levél tartalma és dátuma megdöbbentő lehet minden európai
számára. Egy amerikai tábornok ugyanis éppen akkoriban írt
ilyen szörnyűségeket, amikor a legnemesebb európai
szellemek arra törekedtek, hogy humánusabbá és
erkölcsösebbé tegyék a háborút.
Amerikában
azonban William Tecumseh Sherman tábornok, egy angol
származású puritán ügyvéd 45 éves fia kitalált egy új
háborús módszert az ellenséges nép, a polgári lakosság
ellen, vagyis valójában újra felfedezte Cromwell írországi
hadjáratának "felperzselt föld" stratégiáját.
Doktrínájának lényege: "Ahol áthaladtam, ott már
nincs háború, mert nincs többé élet sem!" Ez nem
jelent mást, mint az erkölcs kiküszöbölését a háborúból.
Miután a polgári lakosság elleni terrorakcióit tábornokként
végrehajtatta, Shermant az Egyesült Államok hadseregének
főparancsnokává nevezték ki. Módszere Amerika ideáljává
vált, és előbb az angolszász világot fertőzte meg.
A
XIX. század végén Moltke marsall megjósolta, hogy a jövő
háborúiban többé már nem hadseregek, hanem népek fognak
egymás ellen harcolni. Az első világháborúban az
amerikaiaknak nem volt idejük bemutatni az európaiaknak
Sherman doktrínájának az alkalmazását. Második
világháborús intervenciójával, nyílt városok, sűrűn
lakott városközpontok és kulturális műemlékek kíméletlen
bombázásával azonban Amerika megmutatta az igazi arcát,
ahogyan azóta a Vietnam, Irak, Jugoszlávia és Afganisztán
elleni agresszióival is.
Sherman stratégiája a
sikertelen és dicstelen hadvezérek sajátja. Shermannek nem
voltak jelentős hadi sikerei. Egyszerűen az volt a sorsa,
hogy mindig olyanokkal került szembe, akik jobbak voltak nála.
Amikor egyenlő katonai erőt képviselő ellenséggel harcolt,
sohasem aratott győzelmet. Nem a saját képességei, hanem az
ellenfél hibája segítette legnagyobb győzelméhez, Georgia
fővárosa, Atlanta elfoglalásához. Ez az ambiciózus ember
belefáradt a szerény sikereibe, és egy olyan ötlete alapján
folytatta a háborút, amelyet már régóta forgatott a
fejében.
Az amerikai polgárháborúról, más néven a
szecessziós háborúról beszélünk. A rómaiak az
emancipációs erőfeszítésekre alkalmazták a secessio
(elszakadás) kifejezést. De mindazt, amit Európa ebben a
fajta háborúban láthatott, messze felülmúlta az USA északi
államai által a déli államok ellen indított háború,
amelynek hivatalos indoka a rabszolgaság eltörlése volt.
Noha az északi államok fel akarták szabadítani a néger
rabszolgákat, a háború végén mégis mintegy százezer
fekete önkéntes harcolt felszabadítóik hadserege ellen. A
vérmérséklet és a vallási fanatizmus a világtörténelem
egyik legvéresebb mészárlásává változtatta ezt a
háborút, amely mind a tengeren, mind a szárazföldön
teljesen új formákat öltött magára (aknamezőket
telepítettek és megjelentek az első páncélos csatahajók).
A békekötés után csak nagyon kevesen tudták meg, hogy
valójában mi is történt Georgiában. A nemzetközi
közvéleményt alig érdekelte, mert Európában éppen
akkoriban robbant ki a német-francia háború. Ráadásul az
amerikai propaganda gondoskodott róla, hogy a világot csak
"Tamás bátya kunyhójának" szirupos történetei
foglalkoztassák.
Georgiai periódusa alatt Sherman csak
egyetlen újítást vezetett be a katonai taktika történetébe,
de már ennek is elégnek kellett volna lennie ahhoz, hogy
végleg kizárja őt az úriemberek társaságából.
Hadifoglyokat ültetett azokra a kocsikra, amelyek a csapatai
előtt haladtak. Ha felrobbantak, megtudta, hogy aknamezőn
járnak. Az önmagukat megvédeni képtelenekkel szemben
elkövetett kegyetlenkedések miatti minden tiltakozást azzal
a metsző hidegséggel utasította el, amely sugárzik a tőle
származó összes dokumentumból.
Virginiában csak
nevettek, amikor hírét vették annak a haditervnek, amelynek
az északi államok az anaconda nevét adták, mert az volt a
szándékuk, hogy akárcsak egy óriáskígyó, körbefonják
és megfojtják a déli államok teljes területét. Velük
nevetett az egész világ a blokád ötletén, annyira
gyerekesnek tűnt a déli államok kiéheztetése, hogy senki
nem vette komolyan. Senki sem számolt ugyanis Sherman
karakterével. Grant, Lincoln és a többi északi vezető
hallani sem akart az Anaconda-tervről, Sherman viszont egy
szociopata perverz ösztönével kezdettől fogva megérezte a
benne rejlő korlátlan lehetőségeket. Ugyanakkor nagyon is
tisztában volt azzal, hogy egy abnormális elképzelést nem
lehet normális módszerekkel végrehajtani. Egyébként a
blokádot, amelytől a háború humanizálását remélték,
elismerte a jog. Ezért gondolta azt a világ később, hogy az
északi és déli államok közötti háború elég ártatlan
dolog volt. Valójában a blokád függönye mögött
rettenetes bűnöket követtek el.
Lincoln meggyilkolása
után Grant lett az USA elnöke, aki Shermant nevezte ki a
hadsereg főparancsnokává. Grant elnökségével új éra
kezdődött Amerikában: a hivatalos korrupció és hipokrízis
korszaka, amikor egyik kézzel a Bibliát lengették, a
másikkal pedig meglopták a szomszédot. A legyőzött déli
államok vezető tisztségeibe ültetett északi
funkcionáriusok gátlástalan tolvajlásai és féktelen
önkényeskedései végül olyan nyilvánvalóvá váltak, hogy
1876-ban a republikánusok nem merték újra jelölni Grantet
az elnöki posztra.
Azóta egymást követték az
elnökök, de Amerika még mindig az ő útján jár. Időközben
a "grantizmus", vagyis a bűnt palástoló képmutatás
rendszere az amerikai állam hivatalos magatartásává vált.
Az amerikaiak napjainkban is elpusztítják azokat az
országokat, amelyeket lerohannak, ahogyan Shermantől
tanulták, miközben az erkölcsről prédikálnak és az
ellenség "barbárságára" panaszkodnak. A győzelem,
amelyről álmodoznak, a temetők nyugalma. Az anacondának meg
kell fojtania az egész világot, hogy teljessé váljon az
amerikai "one world" birodalom egyeduralma.
|
|
|
2012-10-16
19:55:49, kedd
A
terrorista olyasvalaki, akinek van bombája, de nincs légiereje.
Miközben a jelenlegi nemzetközi jog szerint "városok és
falvak indokolatlan lerombolása" elévülhetetlen háborús
bűncselekménynek számít, addig az emberi települések
gyakorlatilag büntetlenül bombázhatók repülőgépről, holott
a légibombázás nem más, mint állami terrorizmus. Ez a
hatalmasok terrorizmusa, amely több ártatlan áldozatot követelt
az utóbbi hat évtizedben, mint a valaha élt összes
államellenes terrorista együttvéve.
Douglas Lummis, az
egyik neves amerikai nonkonformista politikai gondolkodó szerint
"az Egyesült Államokban nem tartanánk alkalmasnak az
elnökségre azt az embert, aki valaha bombát dobott egy zsúfolt
étterembe, de örömmel elnökké választunk olyan embert, aki
valaha repülőgépről dobott le bombákat, amelyek nemcsak
éttermeket romboltak le, hanem a nekik helyet adó épületeket
és a környékbelieket is". Valóban, mintha egy sajátságos
amerikai perverzió lenne, hogy magasból bombáznak és távolból
rakétákkal lőnek olyan városokat és népeket, amelyek
valamiért az amerikai szoldateszka és politikai vezetés
célkeresztjébe kerültek. Ez részben azzal a tudatos óhajjal
függ össze, hogy ne kockáztassanak amerikai életeket
földfelszíni hadszíntereken, részben pedig azzal az inkább
tudatalatti vággyal, hogy az áldozatok véres maradványai
véletlenül se zavarják meg az amerikai bakák és az otthoni
tévénézők hipokrita érzéseit önmagukról, kormányukról és
fennen hangoztatott "családi értékeikről".
Korszakunk példátlan tudományos-technikai forradalma ellenére
igazi haladást az jelentene az emberiség számára, ha véget
lehetne vetni az amerikai bombázásoknak és háborúknak, egy
kis szerénységre késztetve az USA/EU/NATO "szentháromságot",
amely nem ismer el semmiféle felsőbb hatalmat, és azt hiszi,
hogy szó szerint joga van a világon mindenhol azt csinálni,
amit csak akar, mindenki ellen, ameddig neki tetszik, és ráadásul
mindezt "humanitáriusnak" álcázva.
Szinte már
közhelynek számít azzal vádolni az USA-t, hogy rendre színes
bőrű, harmadik világbeli, főleg muzulmán népeket választ
célpontnak, de ne feledjük, hogy a modern idők egyik
leghosszabb - folyamatosan 78 napig tartó - amerikai
bombatámadása a volt Jugoszlávia fehér, európai és
keresztény lakosságát sújtotta. Jól látható tehát, hogy
amikor bombázásról van szó, az Egyesült Államok a teljes
esélyegyenlőség híve. Számára a célponttá válás egyedüli
feltételei: a) akadályt jelenteni az amerikai birodalmi akarat
útjában; b) gyakorlatilag védtelennek lenni a bombázásokkal
szemben. (Szíria például megfelel az előbbi kritériumnak, az
utóbbinak azonban távolról sem, tehát minden esélye megvan
rá, hogy megússza az amerikai bombázást.)
A washingtoni
vezetés gondosan megkülönbözteti az amerikai légierő által
ledobott robbanószereket a "tömegpusztító fegyverektől",
amelyek bevetéséhez szerinte csak a hivatalosan annak
nyilvánított ellenségek elég romlottak. Az amerikaiak az
atom-, a vegyi és a biológiai típusú fegyvereket tartják
tömegpusztítóknak, amelyek hatása nem korlátozható kizárólag
katonai célpontokra, szemben az általuk használt "precíziós"
cirkáló rakétákkal. Mindez persze igencsak ingatag szemantikai
lábakon áll, tekintettel az utóbbi hat évtized amerikai
bombázásainak milliós nagyságrendű civil áldozatára.
Ráadásul Washington nem alkalmazza a tömegpusztító minősítést
az általa gyakran használt, noha válogatás nélkül gyilkoló
szegényített urániumtartalmú és fürtös bombákra.
Ugyanakkor rendkívül nehéz lenne "emberbarátnak"
minősíteni a Tomahawk cirkáló rakétákat, amikor több ezer
fontnyi TNT-t tartalmazó hasznos teherrel becsapódnak sűrűn
lakott városok központjába, gyakran szegényített urániummal
a robbanófejükben.
A náci rezsim ellen (persze csak
utólag) szót emelő egyik német papot plagizálva: amikor
Koreát, Vietnamot, Laoszt, Kambodzsát, El Salvadort és
Nicaraguát bombázták, nem szóltam, mert nem voltam kommunista;
amikor Kínát, Guatemalát, Indonéziát, Kubát és Kongót
bombázták, nem szóltam, mert nem vettem róla tudomást; amikor
Libanont és Grenadát bombázták, nem szóltam, mert nem
értettem semmit; amikor Panamát bombázták, nem szóltam, mert
nem voltam drogkereskedő; amikor Irakot, Afganisztánt,
Pakisztánt, Szomáliát és Jement bombázták, nem szóltam,
mert nem voltam terrorista; amikor Jugoszláviát és Líbiát
bombázták "humanitárius" okokból, nem szóltam, mert
indokoltnak látszott; amikor engem jöttek bombázni, nem maradt
senki, aki megvédjen, de nem számít, mert már halott
voltam.
Mementóként álljon itt tehát az USA által a
második világháború óta bombázott országok listája William
Blum Rogue State: A Guide to the World's Only Superpower c. könyve
alapján: Korea és Kína 1950-53, Guatemala 1954, Indonézia
1958, Kuba 1959-61, Guatemala 1960, Kongó 1964, Laosz 1964-73,
Vietnam 1961-73, Kambodzsa 1969-70, Guatemala 1967-69, Grenada
1983, Libanon 1983, 1984, Líbia 1986, El Salvador 1980-as évek,
Nicaragua 1980-as évek, Irán 1987, Panama 1989, Irak 1991,
Kuvait 1991, Szomália 1993, Bosznia 1994, 1995, Szudán 1998,
Afganisztán 1998, Jugoszlávia 1999, Jemen 2002, Irak 1991-2003,
2003-11, Afganisztán 2001-napjainkig, Pakisztán 2002-2003,
2007-napjainkig, Szomália 2007-2008, Jemen 2009, Líbia
2011.
"Bónuszként" pedig Philadelphia,
Pennsylvania állam / USA 1985. május 13. Egy rendőrségi
helikopter plasztik-dinamit bombát dob a MOVE nevű
keresztény-karizmatikus néger szekta által elfoglalt épületre,
az így keletkezett tűzvészben megsemmisül egy egész háztömb
60 lakása, és szörnyethal 11 ember, köztük öt gyermek;
Franciaország 1986. április 15. Miután a francia kormány
megtiltotta légterének átrepülését a Líbia ellen felvonuló
amerikai légierő számára, retorzióként a tripoli francia
nagykövetség épületét "véletlenül" találat éri
a líbiai fővárost sújtó bombázásban; Kína 1999. május 7.
A Jugoszlávia elleni amerikai agresszió során ugyancsak
"véletlenül" súlyos bombatámadás éri a Kínai
Népköztársaság belgrádi nagykövetségét; 2003 áprilisában
Irak lerohanásakor az Iráni Iszlám Köztársaság területére
is amerikai rakéták csapódnak be "tévedésből",
legalább egy ember halálát okozva. MD
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése