2019. május 7., kedd

Új világrend születik ????













Új világrend születik ????


moszad ügynökök akciói magyarországon

 






















Az új ENSZ

A "NAM" NEM-et mondott!
 
Miről van szó? Hát csak arról, hogy augusztus 26 és 31 között Teheránban az emberiség ismét magára talált, kiegyenesítette a gerincét, szembenézett a Gonosszal és széttépte a rettegés láncát. Hosszú, véres út vezetett idáig.
Az el nem kötelezett országok [Non Aligned Movement - NAM] teheráni csúcstalálkozójáról a Jövőnk Info nyújtotta a legrészletesebb tájékoztatást.  Molnár István  2012. augusztus 31-i írását teljes terjedelmében közlöm. A szövegen természetesen nem változtattam. A mondanivalót további képekkel illusztráltam. A témához, ill. a cikkhez kapcsolódó mondanivalómat az Info-cikk elé és a végére írtam.
Írni pedig azért muszály, mert a média szimpla napi szenzációként kezeli az ügyet. A "Non Aligned Movement" keresőszavakra a Google rengeteg találatot ad. A közlemények egy része a csúcs találkozó előtt, másik része a találkozó idején íródott. A találkozó után kevés írás jelent meg és ezek sem foglalkoznak érdemben a találkozó eredményeivel, határozványai val és várható következmé nyeivel. Ezt azért nem értem, mert a csúcstalálkozót a XXI század legfontosabb eseményének vélem.

Az előzményekről.

Az ENSZ 
1975. november 10-én a 72 szavazattal 35 ellenében elfogadta, a 3379-es határozatot, melynek értelmében "A cionizmus a rasszizmus és a faji megkülönböztetés egyik formája"Ezt követően azonban Izrael és Amerika térdre kényszeritették a Szervezetet [közvetett értelemben az egész világot], így "1991. december 16-án 111:25 arányban visszavonták ezt a határozatot. Arról nem találni hiteles információt, hogy ezt a gyáva visszakozást mennyi fenye getés, ígérgetés, hisztériázás késztette ki. A következők alapján azonban el lehet képzelni. 
A világ népei ugyanis tovább berzenkedtek "A cionizmus és rasszizmus kapcsolatának kérdése a dél-afrikai Durbanban 2001 augusztus 31. – szeptember 7 között , közel 160 állam és több mint 1500 civil szervezet részvételével rendezett nemzetközi rasszizmus tárgyú konferencián is felmerült. A konferencia lezárásaként elfogadott nyilatkozatban ez áll. Aggodalmunkat fejezzük ki az idegen megszállás alatt élő palesztin emberek sorsa miatt. Elismerjük a palesztin emberek önrendelkezési jogát, és jogukat saját államuk megalapítására. Elismerjük továbbá a régió valamennyi országának, köztük Izraelnek, a biztonsághoz való jogát, és felhívunk minden államot, hogy a békefolyamat támogatásával segítsék elő annak mielőbbi befejezését. A konferenciáról az USA delegációja, tiltakozásul az Izraelt ért igen heves bírálatok miatt, kivonult ."
Az izraeli állam megalakulása óta a történelem egyik legkegyetlenebb elnéptelenítési politikáját hajtotta végre a neki "ajándékozott" Palesztina területén. Könyvtárnyi irodalma van ennek, a világ legfeketébb krónikája. A történtekre itt most nem jut más, mint egy világhíres "annexiós térkép" amely egy pillantásra mindent elmond. Izrael persze nem csupán a "saját" területén írtotta az arabokat, hanem írtóhadjáratokat rendezett a szomszédos államok népei és a palesztin menekült táborok lakói ellen is.

Kinek lett volna kötelessége ezt a több évtizedes gyilkos tombolást megakadályozni? Hát az ENSZ-nek és a tucatnyi "nemzetközi jogvédő szervezetnek". Ami az előbbit illeti, a hitgyülis Németh Sándor hivatalos honlapja a Hetek, a következőket írja 
"1948 óta az ENSZ különböző fórumain évente elítélik Izraelt  [a palesztin jogokkal való szolidaritásnak külön napja is van a világszervezet naptárában], és állást foglalnak egy Jeruzsálem fővárossal alakítandó palesztin állam gondolata és több millió palesztin menekült Izraelbe való hazatérésének követelése mellett. Bár e határozatoknak nincs kötelező ereje, és nem teljesítésük esetén az ENSZ nem alkalmazhat szankciókat, ez mégis Izrael elszigeteltségét jelzi a nemzetközi közösségben." 
Tetszenek érteni? A gyilkos magányosnak érzi magát, mert nem ünneplik, sőt nem imádják a világfórumon. Hallatlan! Na' ez az "elszigeteltség" most válik véresen (!) komollyá. Erről szól ez az írás.

Ami a nemzetközi jogvédő szervezeteket illeti, egyszer egy cikkben kigyüjtöttem díszes listájukat és kimutattam, hogy külön - külön és együtt sem érnek egy kalap szart se'! Most arra sincs időm és kedvem, hogy a cikket megkeressem, tessenek enélkül elhinni, nem hazudok... 
Ami az ENSZ szemétségét illeti legyen eklatáns Példa Palesztina felvételi kérelmének "kezelése". 2011 szeptemberében Mahmúd Abbász palesztin elnök hivatalosan is átadta Ban Kimun ENSZ-főtitkárnak a levelet, amelyben az önálló palesztin állam teljes jogú tagságát kérvényezte a világszervezetben. Annak ellenére is benyújtotta a kérelmet, hogy az Egyesült Államok már előre jelezte, megvétózza a döntést, és a BBC forrásai szerint nyugati diplomaták az utolsó pillanatig próbálták lebeszélni.  Az sem ingatta meg őket ingatagságukban, hogy "Abbászt többen felállva fogadták, amikor a kérvény benyújtása után beszédet mondott az ENSZ közgyűlése előtt. Arra kérte a Biztonsági Tanács tagjait, hogy szavazzák meg a tagsági kérelmüket. Mint mondta, elérkezett az idő, hogy a palesztinok is szabadon élhessenek egy független államban." Az a mondás viszont nem igaz, hogy fejétől büdösödik a hal. A mosoly gó koreai Ban Kimon [sokféleképp írják a nevét] derék fickónak bizonyult, ami lentebb kiderül. A felvételre persze nem került sor mind a mai napig. Immár teljesen mindegy viszont, hogy még meddig tökölnek New Yorkban, hisz a világ nemzetei átvonultak Teheránba (!). hogy döntsenek a palesztin nép sorsáról és más, a világ sorsát eldöntő, kérdésekről. [Velük tartott a kínai is...] A Teheránban összegyültek most egyetértésre jutottak arra nézve, hogy vége a hezitálásnak, amely azóta tart, hogy 1948. május 14-én kikiáltották Izrael Államot az Egyesült Nemzetek 1947-es felosztási terve alapján. Apropó, felosztási terv! Hát az így néz ki. A sárga az araboké, a barna a zsidóké, Jeruzsálem pedig nemzetközi ellenőrzés, ill. igazgatás alatti terület! Ezt szabták át a zsidók a fenti "annexiós" térkép 2005-ös kockájának megfelelően [ami azóta eltelt hét év alatt lényegesen megváltozott, az arabok rovására]. Megöltek több ezer, menekülésre kényszerítettek cca. egymillió arabot és Izrael örök fővárosává nyilvánították Jeruzsálemet. A "szabad és demokratikus" zsidó (?) állam területén pedig öles kőfalakat emelnek kilométerek százain keresztül, hogy megvédjék magukat. [E bekerített területek válhatnak gettókká, ill. koncentrációs táborokká, ha úgy alakul a helyzet... Olvasóim nyilván ismerik a "Kinn a bárány, benn a farkas" játékot, ill. mesét...] 
Itt következzék a csúcstalálkozó eseményeinek leírása.
Idén Irán látja el a vendéglátó szerepet a El Nem Kötelezettek Mozgalma csúcstalálkozóján, ami így a korábbi találkozókhoz képest lényegesen korábban a figyelem középpontjába került. Az önmagukat hivatalosan egyik nagy hatalmi blokk mellett sem elkötelezettként nyilvántartó nemzetek augusztus 26-tól 31-ig Teheránban tartják 16-ik csúcstalálkozójukat. A rendezvény témakörei a világban jelenleg zajló geopolitikai átrendeződés köré csoportosulnak. 
Ez egyben a legtöbb kérdést felvető rendezvénynek is látszik, annál fogva, hogy egy olyan ország szolgál a találkozó helyeként, ami a fejlettnek mondott nyugati gazdaságokkal szemben jelenleg vívja ki térségi nagyhatalmi pozícióját (gazdasági téren is). Ha a találkozó sikerrel zárul, az több téren is paradigmaváltással járhat, de mindenféleképpen súlyos kijelentéseket fog maga után vonni olyan országoktól, mint például Észak-Korea, Azerbajdzsán és Irán, melyek jelenleg a nemzetközi diplomácia terén válaszút előtt állnak, és miközben saját függetlenségért minden eszközzel fellépnek, az erő felmutatása mellett igyekszenek is pozitív képet felmutatni a nagyhatalmak számára, és helyet szorítani maguknak a jelenlegi nagyhatalmak közé.

Az ENSZ főtitkára, 
Ban Ki Moon is részt vesz az eseményen, ami találgatásokat vont magával annak kapcsán, hogy a találkozók során az iráni atomprogram ügyében is paktum születhet, miközben az Irán elleni szankciókat támogató államok újra erőre kaptak. India, mint a El Nem Kötelezettek Mozgalmának szellemi atyja, szintén felszólal ebben a kérdésben.

A El Nem Kötelezettek Mozgalmához (a későbbiekben NAM - Non Aligned Movement) 120 harmadik világ béli ország tartozik, melyek a nemzetközi szervezeten keresztül együtt a fejlődő országok gazdasági és kulturális érdekképviseletét látják el. A NAM létrejötte 29 ázsiai és afrikai ország 1955-ös találkozójához köthető, melyek közös nevezőt állapítottak meg a gyarmatosítási folyamattal és a Nyugat befolyásával kapcsolatban. Az 1961-es találkozó meghatározta a NAM tagság feltételeit. Ez az egyezmény kimondta, hogy csak az az ország válhat tagállammá, amelynek a nyugati országokkal szemben semmiféle szövetségi viszonya nem áll fenn, és a nagyhatalmakkal semmilyen védelmi egyezményekben nem vesz részt. A NAM ezen az úton akarta biztosítani, hogy tagállamai a hidegháborús felek eszközeivé váljanak, és egyben elkülönítette magát mind a nyugati, mind pedig a szovjet blokktól. A NAM tagállamok első csúcstalálkozója 1961-ben az akkori Jugoszláviában (Belgrádban) Tito indítványozására lett megszervezve, a találkozón 25 állam képviseltette magát, légkörét az Egyesült Államok és a Szovjetunió közti konfliktus határozta meg.

A NAM kinyilvánítottan az imperializmus ellen küzdő államok jogait védi és egyfajta független bíróság szerepét tölti be. A mozgalom egyben a világgazdasági rend átrendezése mellett is elkötelezett. A Szovjetunió összeomlását követően a NAM politikáját a globalizáció jelensége, az eladósodás, a gazdasági gyarmatosítás és a nemzetközi szervezett bűnözés elleni fellépés határozta meg. Mivel a NAM tagállamok nagy része egyben ENSZ tagállam is, az ENSZ belelát a NAM működésének egy részébe, viszont a NAM tagállamoknak több ENSZ határozat is köszönhető, ami a tagállamok közös érdekképviselete nélkül egyébként nem született volna meg.

Ennek köszönhetően az ENSZ a találkozót megelőzően a következő nyilatkozatot adta ki:

1.) Elítéli a megszálló izraeli erők palesztin lakosság elleni támadásait a palesztin városokban, különösen a Jenin menekülttáborban
2.) Elítéli, hogy a megszálló erő, Izrael nem hajlandó együttműködni a közgyűlés tényfeltáró csoportjával a Jenin menekülttáborban az ENSZ Biztonsági Tanácsának
3.) Hangsúlyozza a Közel-Kelet térsége valamennyi népének biztonságának és jólétének fontosságát, és elítéli a tömeges halálesetekkel járó erőszak, terror alkalmazását a palesztin és izraeli civilek ellen
4.) Követeli az ENSZ BT 1402 (2002) határozatának azonnali megvalósítását
5.) Követeli a 2001 december 5-én Genfben kiadott deklaráció azonnali megvalósítását nemzeti, regionális és nemzetközi szinten is
6.) Utasítja a főtitkárt a Jenin és más palesztin települések területén történtekről az átfogó jelentés elkészítésére minden elérhető forrás és információ bevonásával
7.) Követeli, hogy a megszálló hatalom Izrael hagyjon fel az ENSZ humanitárius tevékenységének akadályozásával a megszállás alatt tartott területeken, különös tekintettel a Vörös Kereszt és az ENSZ újjáépítésért és munkahelyteremtésért felelős bizottságára, illetve hogy Izrael tartsa tiszteletben a szabad mozgás és tartózkodás jogát, biztosítsa a humanitárius ellátmányokhoz való szabad hozzáférést
8.) Felszólít az azonnal szükséges ellátás és alapvető szolgáltatások biztosítására, a jelenlegi humanitárius helyzet megoldásában és az újjáépítésben való segédkezésre, beleértve a palesztin hivatalok épületeinek újjáépítését is
9.) Mindkét felet felszólította a krízis megoldására tett törekvéseinek megduplázására, és a tárgyalások újrakezdésére minden témakör kapcsán, beleértve a független palesztin állam megalapítását is
10.) A tizedik különleges pont meghatározását elnapolja és felhatalmazza a közgyűlés elnökét, hogy a tagállamok kérésére újabb gyűlést hívjon össze kifejezetten e kérdéskör megvitatására

Ez a cionista rendszerben is komoly aggodalmakat váltott ki - a hét folyamán Izrael figyelmeztette Ban Ki-moon-t, az ENSZ főtitkárát és más vezetőket, hogy ne essenek az iráni propaganda csapdájába, mikor az El Nem Kötelezettek Mozgalmának csúcstalálkozóján részt vesznek. „Nincsenek kétségeink affelől, hogy az iráni állam ezt a találkozót propaganda célokra és politikájának legitimálására fogja felhasználni” (Yigal Palmor, a külügyminisztérium szóvivője) „Felszólítunk minden odalátogatót, hogy vigyázzanak az ilyen manipulációkkal, és ne essenek ebbe a csapdába” Martin Nesirky, az ENSZ szóvivője külön bejelentést tett, hogy a főtitkár Izrael (és az USA) tiltakozása ellenére is személyesen tesz látogatást a csúcstalálkozón, és 
személyes megbeszélést tart Mahmud Ahmadinedzsád iráni elnökkel. Ezt hallván az USA ENSZ nagykövete, Susan Rice szintén felszólította az ENSZ főtitkárt a távol maradásra.

A legmagasabb rangú delegáltak közt van az egyiptomi elnök 
Mohamed Murszi, a kubai vezető Raul Castro, és India miniszterelnöke Manmohan Singh. Ez még nagyobb felháborodást váltott ki a nyugati országokban, főleg az után, hogy Hamenei ajatollah a csúcstalálkozót megelőző héten rákos daganatnak nevezte Izraelt.

Egy az Oslo Times-nak adott interjúban az iráni nagykövet már a találkozót megelőzően bejelentette, tisztában vannak vele, hogy az iráni atomprogram kapcsán tárgyalásokat folytató „5+1 országok” közül többek politikai okoknál fogva nem vesznek részt a találkozón – és ha a tárgyalások nem az elvárásnak megfelelően alakulnak, akkor számítani lehet arra, hogy a tárgyalásoknak vége szakad, és a Nyugat szerepe nyilvánvalóvá válik.

Az El Nem Kötelezettek Mozgalmának jelenlegi találkozója azért is kiemelkedően fontos, mert először kerül megrendezésre úgy, a világ egyetlen nagyhatalma sem áll ki mellette támogatóan, így a szervezet egy különálló nagyhatalmi blokk formálódásának tekinthető.

A héten megjelent a Washington Postnak egy száma, ami már nyíltan felszólítja Ban Ki-moont, hogy ne vegyen részt Teheránban a konferencián, mivel Iránnak ez a konferencia kiváló lehetőséget ad, hogy a nyugati szankciókkal szemben nemzetközi ellenállást indítson be. A Haaretz cikkeiben Izrael elsődleges félelmei jelennek meg, mikor arról írnak, hogy a rendezvény elsősorban a palesztin állam nemzetközi támogatásáról fog szólni, és különösen amiatt aggódik, hogy ebben az ENSZ főtitkár is részt vesz. A Haaretz cikkeinek megjelenését követően a Washington Post ezt a találkozót „az USA, az ENSZ és az ENSZ BT-vel szembeni ellenállás fesztiváljának” nevezte. A Haaretz szerint „azzal, hogy Ban kezet ráz Ahmadinedzsáddal, átlépte a végső határt, mert legitimizálja az iráni elnök Izrael-ellenes és antiszemita propagandáját”.

Nem csak az ENSZ főtitkár látogatása váltott ki hasonló reakciókat, az indiai miniszterelnök, Manmohan Singh Teheránban tett látogatását ugyanígy fogadták a nyugati államok. De ez nem is az első alkalom, hogy a szövetség hitelességét egy tagállam politikájára hivatkozva kérdőjelezték meg, a 14.-ik találkozót követően (2006-ban) a kubai kormányra hivatkozva történtek hasonló esetek.

Irán 30 vezetőt lát vendégül, köztük India, Egyiptom és Kuba vezetőit, ami egyben azt is bizonyítja, hogy a Nyugat törekvése Irán nemzetközi elszigetelésére sikertelenül zárult. Az iráni külügyminiszter, Ali Akbar Szalehi azt nyilatkozta, „több mint 100 ország jelezte részvételi szándékát, közülük 30 ország képviselteti magát a legmagasabb szinten. Irán történetében ez az eddigi legnagyobb volumenű nemzetközi politikai rendezvény.” Ebben a két napban ugyanis Irán bizonyítja, hogy helyen van a nemzetközi politikában annak ellenére is, hogy a nyugati országok mindent megtesznek Irán nemzetközi politikából való kizárásáért. Ugyanis összesen hétezren jelennek meg a rendezvényen, beleértve a politikai, vallási vezetőket és a média embereit (ami nem utolsó sorban az ország turisztikai ágazatának is 50 millió dollár közvetlen bevételt jelent). Az iráni média pedig bátran kijelenti (mert kijelentheti), hogy ezek alapján a nyugatiak törekvései a rengeteg befektetett pénz és energia ellenére is sikertelenek voltak.

A NAM konferenciának ugyanis egyik központi témája, hogy a NAM tagállamok együttesen fellépnek az ellen, hogy a cionisták és az Egyesült Államok beavatkozzon a szír belpolitikába és kényszerített rendszerváltást idézzen elő katonai erővel. Ugyanis 2008 októberében a szír hatóságok lényegében helyreállították a rendet az országban. Azt követően kezdtek a nyugati államok és az arab szövetségesek teljes erőbedobással dolgozni az ország káoszba borításán, azóta több szír nagyváros helyén csak romhalmazok állnak. Az iráni külügyminisztérium szóvivője szerint a találkozón döntés fog születni ebben az ügyben, és általánosságban a tagállamok hasonló jellegű problémáinak megsemmisítéséről. A nemzetközi terrorizmus elleni közös fellépésről - ez talán egy újabb katonai szövetségi rendszer kialakulását jelenti, de a végső közleményekből majd egyértelműen látszódni fog, miről van szó. Ez beleillik az El Nem Kötelezettek Mozgalmának profiljába is, ami az 1979-es határozat óta a tagállamok önrendelkezésének, függetlenségének, területi egységének és biztonságának szavatolása.

A következő találkozó három év múlva Venezuelában kerül megrendezésre, és ez a két esemény együtt nemzetközileg egy sokkal nagyobb fordulópontot jelent: hogy újra létrejön a kétpólusú világ, még a világháború kirobbanása előtt. Ebben a viszonylatban pedig az ENSZ-szel szemben az El Nem Kötelezettek Mozgalma jelenti az alternatívát, és mint alternatíva, kiutat jelent minden államnak, ami a hanyatló Nyugatnak hátat fordítana. Az El Nem Kötelezettek Mozgalma egy olyan, nemzetközi, nemzetek feletti fórum szerepét fogja betölteni, ami a cionizmus és a Nyugat világméretű vereségét követően azt a szerepkört töltheti be, amit mindig is az ENSZ-nek kellett volna, de a cionizmus megjelenése miatt már az alapításkor eltorzult, és így feladatát ellátni nem tudta.

2012. augusztus 31 - 
Molnár István - Jövőnk.info



És innen hogyan tovább?

Azt tudjuk, hogy 
"a találkozón elfogadott záró nyilatkozat körülbelül 700 pontból (!) áll, amelyek között a Nyugat által terjesz tett iszlamofóbia és a rasszizmus elleni küzdelem, a nukleáris leszerelés és az emberi jogok tiszteletben tartása szerepel" Ez a nyilatkozat - tudtommal - nincs még közzétéve. A csúcstalálkozó ennek ellenére megérdemli, hogy a post comment műfajában máris foglalkozzanak vele. Ezzel próbálkozom.

Izrael máris reagált, a maga módján... 
"Netanjahu az alsó-szászországi tartományi miniszterelnököt, David McAllistert fogadva kijelentette, hogy a nemzetközi közösség körében sokan vannak, akik a jelek szerint semmit sem tanultak a múltból. 'Azt gondolom, hogy ez szégyen az emberiségre (!) nézve' - vélekedett." Ez nem normális! De nem azért... A világ - a tizenötmillió zsidót kivéve -  csupa gojokból, azaz állatokból áll. Mit pofázik hát Bibi "emberiségről" és milyen alapon várja el, hogy az állatok szégyenkezzenek? Erre mondom, hogy hülye. És ha már a múltnál tartunk: létezik olyan faj a világon, amely annyira keveset tanult volna a múltból mint a zsidó? De eddig és ne tovább, mert még elkezdek dühöngeni, ami árthat a stílusomnak...
No' és hogyan muzsikál a nagy haver, a nigger Obama? Hogy muzsikálhatna, amikor "a demokraták mostani választási kongresszusának kezdetén az amerikai államadósság összege - a pénzügyminisztérium múlt pénteken közzétett adatai szerint - már túlszárnyalta a 16 ezer milliárd dollárt míg Obama 2009-es hivatalba lépésekor ez az összeg 10,6 ezer milliárd dollár volt. Az Irakban és Afganisztánban történt katonai bevetések tartós költségei, valamint a gazdasági és pénzügyi válság következményei elleni harc sokba került az Egyesült Államok kormányának." A bokszosnak ugyancsak fogához kell vernie a garast akkor is, ha nem óhajtja megtámadni Iránt, vagy nem vállalja az izraeli támadás finanszírozásának költségeit. Az ám, a költségek! Irak és Afganisztán pehelykönnyü ellenfelek voltak Iránhoz képest, az ellenük folytatott sikertelen (!) háborúkra mégis ráment Amerika gatyája. Dehát ki gondolja, hogy ha Iránt megtámadják, csak Iránnal kell harcolniuk? Mikor Afganisztánt megtámadták senki se gondolt pl. Pakisztánra. Mostmár látják... Most a választási hadova keretében Obama olyasmiket mond, hogy célja az amerikai államadósság faragása és hogy az ehhez szükséges pénzforrás azáltal képződik majd, hogy csökkennek a hadikiadások. De hogy csökkennek, ha nekimennek Iránnak? Pihent agyú közgazdászok és grafikusok megalkották az amerikai államadósság "szobrát" és annak méreteit [százdollárosokból összerakva] összevetették más objektumok méreteivel. Egy jóval korábbi időállapotban az összevetés így festett...  
De van egy másik ok is, ami miatt Obamának a fogához kell vernie a garast. Ez pedig a kitörni készülő Második Amerikai Polgárháború! Aki bővebbet óhajt tudni e tárgyban keressen rá az Interneten a "FEMA" szóra és ennek bizonyos kapcsolataira: "táborok", "tervek", "aktivizálás", "feltöltés", stb.
Röviden arról van szó, hogy a zsidókapitalizmus csaknem annyira tönkretette az "anyaországot", mint a világ többi fertályait. A növekvő feszültséget erőszakos úton kívánják "levezetni". Ennek keretében olyan koncentrációs ill. megsemmisítő táborok rendsze rét építették, építik, amelyekhez képes a szovjet "gulag szigetcsoport", ill. a német KZ hálózat kismiska. Hogy ez sok pénzbe kerül, evidens, de van is rá adat. A 2008 évi költségvetés pl. 5.8 billió dollárra rugott. Szép pénz - az adófizetőknek, akikkel majd feltöltik a barakkokat és akiket elpárologtatnak az égetőkemencékben. Van azonban egy kérdés. Hajlandók lesznek e az amerikai embermilliók - a zsidókhoz hasonlóan - önként es dalolva bemasírozni a lágerekbe? Ezt kötve hiszem! Inkább arra gondolok, hogy a felfegy verkezett (!) polgárság védekezni fog. Ez azonban nem old meg semmit. Mélyen el kell gondolkodni azon, mi legyen a sorsa minden bajok forrásának az amerikai judeo-kapitalzmusnak?
A kapitalzmus megszüntetésének van már receptje. Az "ősrecept" alapelemeit vala hol Kelet New Yorkban dolgozták ki. Trockij vitte magával Oroszországba és a forradalom "menete" közben Leninnel tökéletesítették. Az alapelvek magukban foglalták azt a tézist, hogy a forradalomnak "véres" úton kell végbemennie, meghaladva a "Nagy Francia Forradalom" kegyetlenségét. Ez természetesen magában foglalta a kizsákmányoló osztályok felszámolását, vagyis a kizsákmányolók és pereputtyuk fizikai megsemmisítését. Értekeztem már erről egy könyv kapcsán. amelyet egy Glezerman nevü szovjet tudós írt "A kizsákmányoló osztályok felszámolása ... a Szovjetunióban" címen.

Nos a trockiji - lenini metódusok kiállták a nehéz idők próbáját. Alkalmazásuk előtt nincs számottevő akadály. Emlékezzünk csak arra, hogy az értelmiség, különös tekintettel az európai zsidó értelmiségre, milyen lelkesen tapsolt és falazott a tisztogatásokhoz. [A ragyogó ábrázatok csak később savanyodtak el, mikor Sztálin elvtárs írtani kezdte a trockistákat, azaz a kelet newyorkból beszivárgókat.]

Amerikában néha fellángolnak romantikus mozgalmak. Ilyennek gondolom a "Foglaljuk el a Wall Streetet" mozgalmat is. Hát jó, de a foglalást valahogy nem úgy képzelem, ahogy a "mozgalmárok".

A téma "holisztikus" megközelítésére gondolok, ahogy a NATO-éknál hirdetik 
"NATO katonai erő alkalmazásának holisztikus megközelítése azt hozza magával, hogy egyidejűleg kell készen állni a válságmegelőzés, a válságkezelés, a békefenntartás, a béketeremtés, a katasztrófaelhárítás és a humanitárius segítségnyújtás feladataira...” Azt Boszniából és máshonnan is tudjuk, hogy szuperálnak ezek az elvek a gyakorlatban. Erről szól "A föld fekélye - NATO" c. írásom. Tekintettel arra, hogy sem a jogvédő szervezetek, sem a strasburgi Emberi Jogok Európai Bírósága, sem olyan bíróság mint a Ratko Mladić perében eljáró az ENSZ hágai "ad hoc nemzetközi bírósága" tudtommal sohasem járt el NATO alakulatok, ill. azok tagjai ügyé ben, gondolom az általuk alkalmazott módszerek Amerikában is szalonképesek lesznek. Minden speciális alakulat megkapja az elfogandó személyek fényképét. az első fénykép máris adott...
Úgy látom, elméláztam és elkalandoztam kissé. A tárgyra visszatérve még a következőket kivánom papirra vatni.
A hazai (és külföldi) mocsokmédia fanyalgó szükszavúsággal számol be a történtekről. Óriásira igyekszik viszont nagyitani a leghalkabb disszonáns hangot is, ami ezen a hatalmas tanácskozáson elhangzott. A lényeg ezzel szemben az, hogy a résztvevő országok kivétel nélkül (!) elismerték Irán jogosultságát atomprogramjának megvalósítására és állást foglaltak amellett, hogy a szíriai helyzetet külső hatalmak - pl. a NATO - beavatkozása nélkül kell rendezni.
Világos a NAM álláspontja Jeruzsálem státusának kérdésében is. A Demokrata Párt a napokban kihagyta, majd újra belevette választási programjába, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa. Azt gondolom, hogy Izrael a közeljövőben annak is örülni fog, ha marad fővárosa és azt Tel Avivnak hívhatják.

NAM kongresszus végső kicsengése ugyanis nem más, minthogy a zsidó-amerikai szupremácián alapuló rohadt világrendnek egyszer s mindenkorra vége. A New World Order arculatát a gój embermilliárdok fogják kialakítani!

2012.09.09
Sz. Gy.




Izrael és az ENSZ


Az Egyesült Nemzetek Szervezete, amelynek fő feladata a világ békéjének és
biztonságának őrzése, az elmúlt hetekben három fórumon is megtárgyalta az utóbbi
hetek véres eseményeit. A Biztonsági Tanácsban – az Egyesült Államok tartózkodása
mellett – elítélték a zsidó államot, mivel – a határozat értékelése szerint
– "túlzott erőt" alkalmazott a fegyveres zavargások megfékezésére.
A Közgyűlés és az Emberi Jogi Bizottság határozatai már nem korlátozódtak a
"túlzott erő elítélésére", de megismételték és megerősítették a
palesztinok úgynevezett "elidegeníthetetlen jogait" a független állam megalakítására
Jeruzsálem fővárossal, és a palesztin menekültek Izraelbe való visszatérési jogát.

Az ENSZ alapokmánya szerint a szervezet feladata, hogy védelmezze tagállamai békéjét
és biztonságát, példátlan tehát, hogy a palesztinok és a PFSZ (amelynek a világszervezet


megfigyelői státust adományozott) jogait előnyben részesíti egy tagállama, Izrael hátrányára.
Sajnos ez a magatartás nem új, 1948 óta az ENSZ különböző fórumain évente elítélik
Izraelt (a palesztin jogokkal való szolidaritásnak külön napja is van a világszervezet
naptárában), és állást foglalnak egy Jeruzsálem fővárossal alakítandó palesztin
állam gondolata és több millió palesztin menekült Izraelbe való hazatérésének követelése
mellett. Bár e határozatoknak nincs kötelező ereje, és nem teljesítésük esetén az
ENSZ nem alkalmazhat szankciókat, ez mégis Izrael elszigeteltségét jelzi a nemzetközi
közösségben. 

Két olyan határozat azonban mégis van, amelyet meghozataluk idején a zsidó állam is
elfogadott. Az egyik az ENSZ-közgyűlés 181. számú határozata, amely a brit mandátumterület
felosztását javasolta egy zsidó és egy arab államra azzal, hogy Jeruzsálem mint "corpus
separatum" nemzetközi igazgatás alá került volna. Az Arab Liga és a palesztinok
vezetői ezt elutasították, és a fegyveres agresszió útját választották. A másik
a Biztonsági Tanács 242. és 338. számú határozatai (1967-ben és 1973-ban), amelyek
felszólítják a hadban álló feleket, hogy vitás kérdéseiket békés úton rendezzék
két alapelv egyidej? alkalmazása mellett. Az egyik Izrael visszavonulása az elfoglalt
arabok lakta területekről, a másik a térség minden államának joga a békés és
biztonságos létezésre. Ez a határozat nem szól Jeruzsálemről, és nem kötelezi
Izraelt, hogy vonuljon ki minden 1967-es, az úgynevezett hatnapos háborúban elfoglalt,
arabok lakta területről. E határozatok kölcsönös elfogadással váltak az oslói
folyamat jogi alapjává azzal az egyértelm? kötelezettségvállalással, hogy a felek
vitás ügyeiket kizárólag békés úton oldják meg, és nem erőszakos úton
igyekeznek megvalósítani politikai elképzeléseiket.

Sajnálatos módon azonban a Jasszer Arafat vezette palesztin fél az oslói egyezmények
hét éve alatt több ízben a fegyveres erőszak eszközéhez folyamodott. Csak példaképpen
említjük az 1994–96 közötti tömeges áldozatokkal járó palesztin terrorcselekményeket,
amelyeknek fő célpontja az izraeli polgári lakosság volt; az 1996-ban kirobbantott úgynevezett
"alagút-válságot", amelyben a palesztin rendfenntartó erők az Izraeltől kapott
fegyverekkel nyitottak tüzet és öltek meg 16 izraeli katonát; vagy a mostani fegyveres
konfliktust, amelyet a Palesztin Hatóság robbantott ki és irányít mind a mai napig, a
Sharm es-Sheik-i tűzszüneti megállapodás ellenére. E válságban a palesztinok két
zsidó szent helyet leromboltak, József nabluszi sírját és a jerikói ősi "Shalom
al-Jisrael" zsinagógát, miközben a Templom-hegyen módszeresen pusztítják a zsidó
történelem régészeti emlékeit. Mindehhez azonban az ENSZ-nek és fórumainak nem volt
egy szava sem. Nem érdemesül védelemre sem a béke, sem a biztonság elve, sem a
Biztonsági Tanács 242. és 338. számú határozata, amelyek a vitás ügyek tárgyalásos
rendezésére kötelezik a feleket, sem a nemzetközi jogrend, amely az aláírt nemzetközi
szerződések betartását írja elő. Miközben az ENSZ-nek nincs szava a zsidó szent
helyek elpusztításáról, úgy gondolja, hogy az intézményesített erőszakot a
palesztin jogok megerősítésével és Izrael elítélésével még jutalmaznia is kell.

ENSZ-határozatok a palesztin kérdésről

Hol áll Európa?
Az ENSZ Közgyűlése az október 20-án megtartott szavazásán a szokott arányoknál
kisebb többséggel ítélte el Izraelt. Nem számított meglepetésnek, hogy a határozati
javaslatot Izrael és az Egyesült Államok képviselőjén kívül csupán négy –
rendszeresen így szavazó – óceániai mini szigetállam, Mikronézia, a
Marshall-szigetek, Nauru és Tuvalu utasította el. Az sem újdonság, hogy az arab világ
országai egyöntetűen a megbélyegző döntés mellett sorakoztak fel. Érdekes
ugyanakkor, hogy az európai országok állásfoglalásai tarka képet mutatnak. 15 az elítélés
mellett voksolt, míg 24 ország – közöttük Magyarország – tartózkodott a szavazás
során. Az arány az Európai Unió tagállamai között fordított: 9 ország Izrael
ellen szavazott, míg 6 uniós ország tartózkodott.
Izrael elítélése mellett szavazott:

Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Finnország, Franciaország, Görögország, Írország,
Luxemburg, Málta, Monaco, Oroszország, Portugália, Spanyolország, Törökország,
Ukrajna (15)





Tartózkodott:

Albánia, Bulgária, Horvátország, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Németország,
Magyarország, Izland, Olaszország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Hollandia,
Norvégia, Lengyelország, Románia, San Marino, Szlovákia, Szlovénia, Svédország,
Macedónia, Egyesült Királyság (24)
Forrás: Az ENSZ Közgyűlés 2000. október 20-i szavazásáról készült jegyzőkönyv






Kérvényezték a palesztin állam ENSZ-tagságát



Mahmúd Abbász palesztin elnök a belengetett amerikai vétó ellenére is kérvényezte az önálló palesztin állam teljes jogú tagságát az ENSZ-ben. Navaf Szalám, a Biztonsági Tanács soros elnöki tisztségét betöltő Libanon ENSZ-nagykövete közölte, hogy a palesztin tagfelvételi kérelmet tartalmazó levelet megküldte a testület tizenöt tagjának, s helyi idő szerint hétfő délután három órára tűzte ki az első megbeszélés időpontját.
Mahmúd Abbász palesztin elnök hivatalosan is átadta Ban Kimun ENSZ-főtitkárnak a levelet, amelyben az önálló palesztin állam teljes jogú tagságát kérvényezte a világszervezetben. Annak ellenére is benyújtotta a kérelmet, hogy az Egyesült Államok már előre jelezte, megvétózza a döntést, és a BBC forrásai szerint nyugati diplomaták az utolsó pillanatig próbálták lebeszélni.
A beadványt ismerő források azt mondták a BBC-nek, hogy a dokumentum rövid és tömör, és az 1967 előtti határok alapján kérvényezi az önálló Palesztina elismerését.

000 126202397
Fotó: Spencer Platt
Abbászt többen felállva fogadták, amikor a kérvény benyújtása után beszédet mondott az ENSZ közgyűlése előtt. Arra kérte a Biztonsági Tanács tagjait, hogy szavazzák meg a tagsági kérelmüket. Mint mondta, elérkezett az idő, hogy a palesztinok is szabadon élhessenek egy független államban.
"Építsünk együtt olyan jövőt gyerekeinknek, ahol szabadságban, biztonságban és gazdagságban élhetnek" - mondta Izraelnek üzenve. "Építsünk hidat a párbeszédből az ellenőrző pontok helyett." Abbász beszédében elsősorban a zsidó telepbővítéseket okolta a béketárgyalások befagyásáért.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Abbász beszéde után reagált az ENSZ-ben. Megismételte, hogy a palesztinoknak az állammá válásuk előtt kell békét kötniük Izraellel. Netanjahu szerint a békeszerződésnek ki kell elégítenie Izrael jogos biztonsági igényeit. Ebben az esetben "Izrael nem utolsóként, hanem elsőként üdvözölné a palesztinokat az ENSZ-ben".
Abbász már korábban is jelezte, hogy az ENSZ-döntéstől függetlenül is folytatni akarják a béketárgyalásokat, azonban álláspontjuk megerősítéseként értelmezhetnék a támogatást a világszervezetben. Izrael azonban úgy véli, hogy a palesztinok a kérvényükkel csak újabb akadályt állítottak a béketárgyalások elé.

Tízezrek ünnepelnek

Abbász békés demonstrációkra szólította fel a palesztinokat Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben, ahol több ezren vonultak utcára és kivetítőn nézték a palesztin elnök beszédét. Rámalláhban, Nábluszban, Hebronban és Jerikóban is tízezrek ünnepeltek Abbász beszéde után.
Izraeli tisztviselők bejelentették, hogy az ország hadseregét, határőrségét és rendőrségét is magasabb készültségi fokozatba helyezik pénteken, mert zavargásoktól tartottak a kérvény benyújtása miatt.
Csak kisebb összecsapásokról érkeztek hírek napközben. Palesztin források szerint egy palesztint lelőttek az izraeli katonák Kuszra városnál, a tüntetők közül többen pedig izraeli zászlókat és Barack Obama képmásait égették el. Több palesztin fiatalt is őrizetbe vettek, Kalandijában pedig az izraeli katonák könnygázt vetettek be a köveket dobáló palesztinok ellen.

Nem fog átmenni a Biztonsági Tanácson

A kérvényt először Ban Kimun főtitkár tanulmányozza, majd továbbítja azt a Biztonsági Tanácsnak. Ahhoz, hogy egy tagállam az ENSZ teljes jogú tagja lehessen, szükség van az ENSZ Biztonsági Tanácsának támogatására, és utána a tagállamok kétharmadának szavazatára is. Mivel az Egyesült Államok már világosan jelezte, állandó tagként megvétózza a palesztinok kérvényét a BT-ben, ezért a pénteki kezdeményezés biztosan elbukik.

Izrael és az Egyesült Államok ellenzi, hogy az ENSZ teljes jogú tagként ismerje el a palesztin államot, szerintük annak létrehozásáról kétoldalú béketárgyalásokon kell megállapodni. A palesztin kérelmet egyoldalú lépésnek tekintik. Barack Obama amerikai elnök szerdán beszédet mondott az ENSZ-ben, amelyben megismételte, a konfliktust nem a világszervezetben, hanem az érintett felek megállapodásával lehet megoldani.
Navaf Szalám, a BT soros elnöki tisztségét betöltő Libanon ENSZ-nagykövete közölte, hogy a palesztin tagfelvételi kérelmet tartalmazó levelet megküldte a testület tizenöt tagjának, s helyi idő szerint hétfő délután három órára tűzte ki az első megbeszélés időpontját.
Ez még nem jelent azonnali döntést, a bejelentés előtt Alain Juppé francia külügyminiszter nem tartotta kizártnak, hogy csak heteken belül várható szavazás. A köztes időben az izraeli-palesztin konfliktusban közvetítő nemzetközi kvartett (az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió és az ENSZ) megpróbálhatja visszaültetni a feleket a tárgyalóasztalhoz.

000 Was4272143
Fotó: Emmanuel Dunand
Az sem egyértelmű, hogy végül az Egyesült Államoknak a vétóhoz kell folyamodnia, mivel a tizenötfős BT-ből legalább kilenc tag támogatására szükségük lenne a palesztinoknak. Az amerikai diplomaták az elmúlt napokban is próbálták meggyőzni a BT-tagokat, hogy vagy utasítsák el a kérvényt, vagy tartózkodjanak a szavazáskor.

A közgyűléshez is fordulhatnak

A pénteken beadott kérvény bukása után azonban a palesztinok még az ENSZ közgyűlése elé vihetik az ügyet, ahol a 193 tagállamnak egy-egy szavazata van, és vétózni nem lehet. Ha itt a tagállamok kétharmada, tehát legalább 129 ország mellettük szavaz, akkor akár "nem tag megfigyelő államként" ott lehetnek az ENSZ-ben. Ehhez hasonló jogosítványai vannak most Vatikánnak, és ilyen státusa volt korábban Svájcnak is.
A palesztinok most a Palesztin Felszabadítási Szervezeten (PFSZ) keresztül megfigyelő testületként vannak jelen az ENSZ-ben. A megfigyelő állami státusszal azonban a mostanival szemben például már a hágai nemzetközi bírósághoz is fordulhatnának, valamint nemzetközi egyezmények betartását is számonkérhetnék Izraelen.

Retorziókkal fenyegettek

Az amerikai képviselőház befolyásos tagjai, Eric Cantor republikánus és Steny Hoyer demokrata képviselők csütörtökön figyelmeztettek, hogy az amerikai kongresszus felülvizsgálhatja az amerikai segélyeket a palesztinoknak, valamint más kétoldalú kapcsolatokat is, amennyiben Abbász nem áll el szándékától.
Az előző héten több izraeli politikus is súlyos következményekkel fenyegetett, amennyiben Abbász benyújtja a kérelmet az ENSZ-ben. Steinic pénzügyminiszter például felvetette, hogy visszatarthatnák a Palesztin Hatóság éves költségvetésének jelentős részét kitevő segélyeket és adóbevételeket.



Teheránban megtartották a NAM-csúcstalálkozót


Teheránban megtartották a NAM-csúcstalálkozót
Fotó: EPA

Az el nem kötelezett országok (NAM) mozgalma, amelynek 120 ország a tagja, egyhang

Az el nem kötelezett országok (NAM) mozgalma, amelynek 120 ország a tagja, egyhangúan támogatta Irán jogát az atom békés célú felhasználására és elítélte az Egyesült Államok egyoldalú szankcióit az Iszlám Köztársasággal szemben. Ezen kívül a Teheránban tegnap lezárult NAM-csúcstalálkozó résztvevői a Szíria belügyeibe való idegen beavatkozás ellen léptek fel.
Összességében véve a találkozón elfogadott záró nyilatkozat körülbelül 700 pontból áll, amelyek között a Nyugat által terjesztett iszlamofóbia és a rasszizmus elleni küzdelem, a nukleáris leszerelés és az emberi jogok tiszteletben tartása szerepel.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2012_09_01/86874696/





Netanjahu: "Azt gondolom, hogy ez szégyen az emberiségre nézve"


Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán bírálta az el nem kötelezett országok teheráni konferenciájának résztvevőit, azzal vádolva őket, hogy igazolják az iráni rezsimet, amely "tagadja a holokausztot", és "meg akarja semmisíteni a zsidó államot".
"Több mint 120 ország gyűlt össze Teheránban egy olyan rezsim köszöntésére, amely nem csupán tagadja a holokausztot, de elkötelezte magát a zsidó állam megsemmisítésére, és bűnrészes több ezer ártatlan szíriai ember megölésében" - olvasható a miniszterelnöki hivatal által kiadott közleményben.
Netanjahu az alsó-szászországi tartományi miniszterelnököt, David McAllistert fogadva kijelentette, hogy a nemzetközi közösség körében sokan vannak, akik a jelek szerint semmit sem tanultak a múltból. "Azt gondolom, hogy ez szégyen az emberiségre nézve" - vélekedett.
Csütörtökön és pénteken mintegy száz ország képviselője, köztük hozzávetőleg harminc állam- vagy kormányfő vesz részt a teheráni csúcstalálkozón. Ettől Irán azt reméli, hogy sikerül kitörnie nemzetközi elszigeteltségéből, amelybe vitatott atomprogramja miatt került.




Újabb rekordon az amerikai államadósság



Barack Obama amerikai elnök az előző választási kampányban azt jelentette be, hogy az Egyesült Államok a felére fogja csökkenteni az államadósságát. Ehelyett azonban ennek az összege jelentősen növekedett.
A demokraták mostani választási kongresszusának kezdetén az amerikai államadósság összege – a pénzügyminisztérium múlt pénteken közzétett adatai szerint – már túlszárnyalta a 16 ezer milliárd dollárt míg Obama 2009-es hivatalba lépésekor ez az összeg 10,6 ezer milliárd dollár volt. Az Irakban és Afganisztánban történt katonai bevetések tartós költségei, valamint a gazdasági és pénzügyi válság következményei elleni harc sokba került az Egyesült Államok kormányának.


Obama 800 milliárd dolláros konjunkturális programot dolgozott ki a gazdaság megtámogatására, de a republikánusok azt vetik az elnök szemére, hogy felelőtlen költségvetési politikájával rekordmagasságba verték fel az államadósságot, annak ellenére, hogy az elnök ígéretet tett az adósság megfelezésére.


A Fox News emlékeztet arra, hogy miközben Kína valóban az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője, Peking a teljes államadósságnak mindössze 8 százalékát birtokolja, az államadósság kétharmada amerikai kézben van. A Fed, a belföldi és külföldi befektetők valamivel több mint 11 ezer milliárd dollárnyi adósságot tartanak a kezükben, míg a szövetségi nyugdíjrendszer és társadalombiztosítási alap 5 ezer milliárd dollárnyi adósságot tudhat a magáénak.


Kína egyébként egy év alatt 1,31 ezer milliárdról 1,16 ezer milliárd dollárra csökkentette amerikai adósságállományát júniusig, Japán csaknem ugyanennyi, 1,12 ezer milliárd dollárnyi amerikai államkötvénnyel rendelkezik. 



  
A föld fekélye
NATO 
Amikor a CIA és a MOSZAD sziriai "szerepvállalásáról" olvastam, ill. írtam, azt gondoltam, hogy már a fenekét kapargatom annak a mocskos üstnek, amit úgy hívnak: nyugati civilizáció. Hát nem! Még van lejjebb.
Egy levélből értesültem arról, hogy az 1995-ös srebrenicai mészárlás nem úgy történt, ahogy mindannyian tudtuk eddig, a Wikipédiával egyetemben: "A mészárlás 1995 júliusában történt, amikor Srebrenica környékén mintegy 8700 bosnyákot, főleg férfiakat és fiúkat, végeztek ki. A bűncselekményt, Ratko Mladić vezetésével, a Szerb Köztársasági Hadsereg (Vojska Republike Srpske, VRS) hajtotta végre. A VRS mellett a „Skorpiók” néven ismert szerb katonai alakulat is részt vett a mészárlásban." 

És mi áll a levélben? 
"Elöször egy hír: A közelmult egyik legbrutálisabb tömeggyilkosságát 1995-ben Srebrenicában a "Skorpiók” ("the Scorpions") nevû félkatonai alakulat hajtotta végre. Most egy magas rangú tanú és kötegnyi hivatalos dokumentum bizonyítja, hogy a mészárlás a  NATO parancsára történt és nem csak a holland védelmi alakulat nézte végig ölbetett kézzel, de a skorpiókat a NATO toborozta és fizette. A Ratko Mladic elleni ICC bírósági eljárás meg lett szakítva ésbizonytalan ideig fel lett fûggesztve, [Más források szerint ugyanígy - ugyanezért bedöglött a Karadzsics ellen folyó per is.] miután a vádló  ”elfelejtett” elkûldni több ezer oldalnyi dokumentációt a védőügyvédnek." Ez még passzolni látszott a Wikipédia közléséhez. A szerbek szivesen gyilkolnak ingyen is. Miért ne gyilkolnának még szivesebben, ha pénzt is látnak belőle. Csakhogy nem erről van szó. Közmondás szerint nem csak egy tarka kutya van a világon, hát még Skorpió... De menjünk sorjában. A levél a Press TV közleményére utal, amelyben egy mondat felkeltette a figyelmemet. Lám a három jómadár, az amerikai CIA, az angol Mi6, és a francia DRM! Ugyan milyen mocskos akcióból maradnának ki ezek szerte a világon? Az irány-keresés során további adalékokra bukkantam.

Mindenekelőtt az tünt fel, hogy a srebrenicai mészárlás valódi háttere évek óta nyilt titoknak számít. Megírta a 
Pravda. Ismert személy az alakulat egyik szervezője, irányítója is. Egy részletes közlemény a Veterans Today 2012.07.02-i oldalán jelent meg. Ott találtam a baloldali passzust is Dehát az ilyen hír nálunk nem hír. Barátom levelét egy hete kaptam. Arra gondoltam, amit ő Svédország ban észrevett, nálunk is kiszúrja valaki és megelőznek a témával. De nem! Nálunk most az az izgalmas, melyik jobbikos fél, vagy negyedzsidó...
Szóval írásommal nem kell nagyon könyökölnöm a hírmezőnyben. Ballagjunk hát tempósan tovább. Gyermekkoromban elszörnyedve olvastam a "Magyar Futárban" a katyni vérengzés történetét és nézegettem a képeket. Hát igen! A vérszívó diktátor ilyesmikre is képes volt. Ám ez a II. világháborúban történt és az áldozatok ellenséges tisztek voltak.
A srebrenicaiak viszont civilek voltak és részben gyerekek. Gyilkosaik pedig a NATO, egy olyan szövetség ügynökei, amelynek "célkitűzéseit az Észak-atlanti Szerződés foglalja magában, amelynek értelmében a tagállamok minden politikai és katonai eszközt igénybe vesznek a tagországok szabadságának és a biztonságának megőrzése érdekében".
És most kedves olvasóim válasszanak, melyik rendszer "végterméke" szimpatikusabb? Melyikhez éreznek erósebb vonzódást? Melyik felel meg inkább eszmei ideál juknak? Hol szeretnének lakni, élni? Hol látják biz tosítottnak gyermekeik, unokáík, dédunokáík sor sát? [Megjegyzem: a Szovjet Birodalomban a tömeg lét-garanciája szilárdabb volt, mint akárhány mai "demokráciában", hogy ne is beszéljek a III. Birodalomról.]

Tudjuk, Katynban miért ölték meg a tiszteket, de miért gyilkoltak bosnyák civileket, köztük gyereke ket?
Nagyon egyszerü! Amerika, a NATO útján, hábo rús okot akart kreálni Szerbiával szemben. Ehhez mindíg áldozatok kellenek. A Lusitania óceánjáró áldozatai segítették Amerikát az első világháborúba, Pearl Harbor halottai a másodikba, Tonkini Öbölben a Maddox és a Turner Joy hadihajók ellen el nem követett vietnami támadás a vietnami háborúba, a WTC tornyok elleni CIA akció az egész világ elleni permanens háborúba, a harmadik világháborúba. [A legjobb vicc az a tudósítás, hogy a Mi6 segített Mladicsot keresni, amikor még bújkált...]
Persze nem állítható, hogy csupán az irreguláris alakulatok jellemzője lenne a bestialitás. A NATO reguláris erői sem különbek, de most nem téma az iraki, az afganisztáni, ill. újabban a palisztáni hadfmüveletek "stílusa". Mindenesetre jellemző két kép, amelyek bejárták a világsajtót. Az egyiken levizelik a megölt tálibok (netán civilek) holttesteit, a másikon röhögve mutogatják az öngyilkos merénylők leszakadt végtagjait. Mi sem természetesebb, minthogy a másik oldal a maga módján fogja viszonozni ezeket.
Úgy érzem, e bevezető után lassan ideje lesz rátérnem, miért írok épp most a NATO-ról. Hát semmiképp sem a kibukott régi disznóságok miatt. A készülő új disznóságok foglalkoztatnak, a NATO új szerepvállalása. És máris Chicagoban vagyunk a NATO csúcson és szivünk repes amiatt, hogy micsoda miniszterelnökünk van. De mielőtt követnénk Orbánt Chicagoba emlékezzünk hol járt annakelőtte. Hát' Bakuban, megint Bakuban. Egy korábbi bakui kirándulásáról a magam módján már tájékoztattam az olvasókat. Azóta a helyzet változott és Orbánnak még kevesebb keresnivalója lett volna arrafelé. Vagy épp most vált aktuálissá a Soros ügynök azeri látogatása? Alighanem. Erre a látogatásra lentebb visszatérek.

Izrael és Amerika most (is) Oroszország tönkretételén ügyködik. A zsidóság emésztő gyülöletet táplál minden iránt ami orosz, különösen az orosz lélek iránt, amely nem fogadja be a zsidó eszméket. Az 
első gyilkos roham - az 1917-es zsidópuccs - végülis nem hozta a várt eredményt. Az orosz - zsidó megnemfelelőség leghitelesebb ábrázolása Szolzsenyicintől származik, aki a forradalom előtti és utáni állapotokat ábrázolja. "Szimbiózis" c. írásomban elemeztem Szolzsenyicin téziseit.
második nagy hadmüvelet a hidegháború és az azzal párhuzamos rothasztás volt. Fényesen sikerült! A "pereszt rojkás" Gorbacsov tálcán szállította a már alig pihegő Oroszországot a sakterek kése alá. A művet a részeges Jelcin próbálta megkoronázni. Minden olyan szépnek, minden olyan jónak látszott. A milliók vérén - verejtékén gyüjtött nemzeti vagyont jobbára zsidó oligarchák kaparintották meg és már ott tartottak, hogy a privatizált olaj és földgáz vagyont bevezetik a newyorki tőzsdére. De megint beütött a krach. A zsidónak mondott Sztálinnak zsidónak mondott követője támadt Putyin személyében, aki másodszor is kicsippentette a zsidó kullancsot az orosz nép bőre alól. A "Hodorkovszkij affér" ennek a folyamatnak a jellemzője. Írtam róla az "Urbi et orbi" c. cikkemben.
Most szerveződik a harmadik csapás, részben a NATO védőszárnyai alá bujtatva.
Emiatt a világ(méretü) háború több fronton folyik:
  • belső bomlasztás (folytonos tüntetések) a pénzelt ellenzék által,-
  • légvédelmi rakétáknak álcázott támadó rakéták telepítése Oroszország határai mentén,-
  • cyber kémkedés Oroszország titkainak kifürkészésére,-
  • az oroszbarát rendszerek destabilizálása (Sziria)
  • Oroszország közeli és távoli szomszédainak "felvásárlása" révén agresszós bázisok létesítése ezek területén,-
  • pénzügyi spekulációk a rubel meggyengítésére, ezek révén a gáz és olajimportból származó állami jövedelem csökkentése,-
  • stb., stb.-
Oroszország fegyveres bekerítésének tervét jól szemlélteti a mellékelt kép. Kérdés, hogy e bekerítésre mi lesz az orosz válasz? Jól emlékszünk (talán) arra, hogy a Szovjetúniót a túlfegyverkezéssel, a csillagháborús tervekkel, hajszolták elsősorban gazdasági csődbe. Csakhogy azóta megváltozott a helyzet. Amerikának a fogához kell vernie minden garast, amit a "túlgyilkolásra" (overkill) akarna fordítani. Oroszország pedig képes állni bármilyen fegyverkezési verseny cehhjét, ha fogtomra kerül a dolog.
Ennek a müveletsorozatnak egyik fontos területe Azerbajdzsán. "Azerbajdzsán Izrael legjobb barátja", trombitálja az Oroszvilág.ru című portál. "Már korábban is beszámoltunk az Azerbajdzsán és Izrael közötti szoros – a muszlim világban inkább kivételnek tekinthető - biztonságpolitikai együttműködésről, amely most a katonai téren is folytatódik. A lendületes fegyverkezési programot végrehajtó Baku ugyanis izraeli technikával kívánja erősíteni fegyverarzenálját." 

Ebből persze "egyebek" is következnek. Az azerieknek eszébe jut a 
"Nagy Azerbajdzsán", amit iráni (!) területek annektálásával óhajtanak megvalósítani - az izraeli fegyverek segítségével természetesen. Hát persze, hogy pattanásig feszül Baku és Teherán viszonya. És persze, hogy az Iszlám ügyét aljasul eláruló Törökország Azerbajdzsán mellé áll, hogy még nagyobb  legyen a semmiből gerjesztett háborús feszültség. "Miközben az azerbajdzsáni-iráni viszony még tovább romlik, Törökország demonstratív szándékkal Bakuba küldi hadserege szinte teljes vezérkarát: a török szárazföldi, tengeri és légierő vezetője a napokban Azerbajdzsánba utazik, ezzel jelezve, hogy Ankara szükség esetén nem hagyja magára török (?)  szomszédját."
 Nos, Orbán épp ide látogat és csupa hülyeségeket beszél. "A magyar miniszterelnök Bakuban találkozott Ilham Alijev azerbajdzsán elnökkel és Artur Rasidaze miniszterelnökkel is. Orbán négyszemközt is tárgyalt Alijevvel, ... szavai szerint a német és az orosz világ között elhelyezkedő köztes-európai térség energetikai együttműködését is fontosnak nevezte. A felek kifejezték szándékukat a kapcsolatok elmélyítésére." Vegyük észre, Orbán úgy viselkedik mint a köztes európai térség ügyeinek rendezésével megbízott utazó nagykövet. Vagy tényleg van valami megbízása? És ha van, ugyan kitől? Sorostól? A Zsidó Világkonresszustól? Az Izraeli Knesszettől? Mindháromtól?
Ez a szereptévesztés, az ego túldimenzionálása, még inkább kidomborodik a NATO chikagoi csúcstalálkozóján vagy méginkább felveti az ügynök-gyanút Orbánnal szemben."A NATO legfőbb jellemzője továbbra is a kollektív védelem kell, hogy legyen, amelynek egyik fontos eszköze a rakétavédelmi rendszermondta Orbán Viktor miniszterelnök Chicagóban, a NATO 25. csúcstalálkozójának nyitó tanácskozásán A NATO eddigi bővítései 'sikersztorinak' bizonyultak, ezért az integrációt folytatni kell - jelentette ki..." Azaz rakjuk körül Oroszországot együtt, könnyen és gyorsan támadó rakétákkal...

A szent cél érdekében hajlandó jó mélyen benyúlni az ország lapos bugyellárisába is. 
"Három éven át évi félmillió dollárt ajánl fel Magyarország az afgán biztonsági erők finanszírozására – erősítette meg ... Afganisztánban a magyar katonák nagyszerűen teljesítettek, széles körű elismerést harcoltak ki Magyarországnak – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy bár valóban nem a magyar kontingens a legnagyobb Afganisztánban, de fontos feladatot végez, és azt fog a jövőben is, tehát kifejezetten számítanak a magyar részvételre”. Orbán Viktor felidézte, a tervek szerint 2014-ben már az afgán belső biztonsági erők garantálják majd az ország biztonságát. A harcolókat kihozzuk, a kiképzésben részt vevő, azaz az afgán helyi erőket segíteni, megerősíteni tudó egységeinket pedig ott hagyjuk” – emlékeztetett a NATO döntésé re." Az utolsó csatlós szerepe mindíg "hálás". Orbán az utolsó lelkes (!) támogatója az afganisztáni agressziónak, miközben az USA nagy szövetségesei, a németek, franciák és angolok egyre savanyúbb képet vágnak az afganisztáni rossz vicchez és sorra oldalognak ki a húsdarálóból.

Oroszország szempontjából ugyancsak forró övezet a Baltikum, azaz Észtország, Lettország és Litvánia. Erre mit igér Orbán?
"Magyarország részt fog vállalni a balti államok légvédelmének biztosításában. Ezzel kapcsolatban a miniszte relnök kifejtette: az úgynevezett okos védelemhez - vagyis a párhuzamosságok kiiktatásához – Magyarország a légvédelmi erejével tud hozzájárulni. Ennek keretében Magyarország harci repülőgépeket állomásoztat majd a Baltikumban, és rendszeresen részt fog venni a – saját légi erővel nem rendelkező – balti államok légvédelmének biztosításában. A közép-európai szolidaritás és együttműködés jegyében számíthatnak ránk; különösen Litvániával lesz egy mély együttműködés” – tette hozzá."  A magyar "légierő" alatt a NATO szabványnak egyébként nem megfelelő svéd Gripen vadászgépek értendők. Néhányan biztos emlékszünk még arra (Orbán már nem...), hogy fogadták Amerikában a miniszterelnököt, amikor a kormányzat az amerikai F16 helyett a Gripenek lizingelése mellett döntött. Még államtitkári szinten sem álltak szóba vele. [Akit a gripen-szemét érdekel olvassa el a Népszabadság cikkét.] Sebaj! Egy fordítás a köpönyegen és máris a magyar papagály rikácsolásától hangos a NATO értekezleti terem. A seggnyalás mindenkinek tetszik. Hát hogyne tetszene ez a szöveg Obamának, hogyne lapogatná a minapi "szabadságharcos" hátát. Ezt Orbán is pontosan tudta, mikor ílyeneket mondott.A józan ész határozta meg a csúcstalálkozó menetrendjét   ... A rakétapajzs-létrehozást az amerikaiak átadták, és így NATO-üggyé vált, a rakétarendszer-építés, a 'csillagháborús tervek' elfogadhatóbbá váltak a nemzetközi közvélemény számára is." Az otromba, ill. ostoba célzás teljesen világos. Egy új fegyverkezési versenyre utal, amelynek csillagászati költségeit immár a düledező Európának kell előteremtenie. Hány újfajta adónemet kell ehhez Matolcsynak még kiagyalnia, hány kórházat kell bezárni és hány millió állampolgár létalapját kell csökkenteni?
A következő passzus kapcsán már az a kérdés fogalmazódik meg az olvasóban, hogy vagy Orbán teljesen hülye, vagy közismert  kolosszális pofátlanságával másokat néz idiótáknak. "A NATO és Oroszország viszonyáról úgy vélekedett, szükségét látja annak, hogy a katonai szövetség és Oroszország között egy hosszú távú, stabilitást adó, bizalomépítő együttműködés jöjjön létre. 'Oroszország van, volt és lesz, számolni kell vele, ez egy komoly ország jelentős erővel. (...) Nekünk érdekünk, hogy a világnak az a része ne ellenségesen tekintsen a Nyugatra, és az is érdekünk, hogy a Nyugat se tekintsen ellenségesen Oroszországra' – fejtette ki. Azért vagyunk itt (Chicagóban), hogy bebizonyítsuk és megüzenjük az egész világnak: a NATO él. Ez egy védelmi szövetség: akárhogyan is változik a világ, aki ebben benne van, az biztonságban érezheti magát.” Ezt a mocsok szöveget a NATO srebrenicai áldozatainak sirja fölött kellene elmondani! Vállalkozna erre kedves Orbán úr? Vajon mit szólnának a hozzátartozók?
De mit szól ehez Oroszország és Putyin? Egyelőre semmit, mert Orbánt hivatalosan nem veszik tudomásul. Az utolsó Igor Szergejevics Szavolszkij úr budapesti orosz nagykövet volt, aki neokonnak titulálta és undorát, ill. megvetését fejezte ki személye iránt. Ez persze nem jelenti azt, hogy a KGB-nél [FSZB] vezetett bűnlajstromán ne lenne gondosan feljegyezve minden szava, minden cselekedete. Ez az ember Oroszország számára kifejezetten veszélyes. Nem személyes kvalitásai miatt - mert olyanok nincsenek neki - hanem fáradhatatlan agent provocateuri tevékenysége miatt, amely az embert a piaci légyre emlékezteti leginkább.
Ha fogtomra kerül a dolog, azaz a Déli Áramlat üzembehelyezése után, ha Oroszország "belép"Európába; vagy ha sikerül sarokba szorítani, Putyin lépni fog. Orbán, tüsténkedése miatt, zöld pizsamát kaphat, mint Litvinyenko és sokan mások. A tanulságos Litvinyenko sztorit  is megtekintheti a tisztelt olvasó.
A NATO-ról pedig a hazai és a nemzetközi közvélemény tettei alapján ítél vagyis nem a pojácák véleményét követi. A tettei pedig súlyosan vádolják a NATO-t.
2012.07.11
Sz. Gy.







Jahve negyedórája
A legszennyesebb háboru – Sziria



Miért fontos nekem (?) ez a téma? Hát csak azért, mert vigyázó szemeinket manapság  nem annyira Iránra kell vetnünk, amelynek megtámadásával Izrael és Amerika fenyegetőzik, hanem Szíriára, amelyet már megtámadtak.
Nem árt tudni, hogyan vélekednek az Izraelt és Amerikát uraló izraeliták Sziriáról. Tiszta forrásunk ezúttal az "Izraeli Hírlevél" friss, 2012.06.13-i száma. Címe: "Sorsunk negyedórája"  Szerzője afölött kesereg, hogy az 1967-es háború után Izrael csak a Golan fennsíkot annektálta, nem az egész Sziriát. Ez isten ellen való vétek volt, mert lám mit szalasztottak el .............
Isteni szerencse, hogy Jah véval lehet alkudni. Igy könnyen megeshet, hogy az elszalasztott lehetőséget újra megadja válasz tott népének, ha önkritikát gyakorol és "megembereli" magát. Úgylehet ennek tanúi vagyunk most. Az iraki, majd az afganisztáni háborúval kapcsolatban azt hittük, ezeknél aljasabb háború nem létezhet. Nos, tévedtünk.
Mert mi is történik ma Sziriában? Amerikai - izraeli agresszió folyik, amelyet Bassár el-Aszad elnök és a szíriai hadsereg nyakába varrnak, hogy majd ugyanerre a nyakra rátehessék a 13 csomós hóhérkötelet (amerikai szabadalom...).

Az Aszad rendszer ellen - úgymond - népi felkelés folyik és hogy ezt elfojtsák civileket, köztük nőket és főleg gyermekeket, gyilkolnak. Tudunk, a szunniták és a siíták régi ellentéteiről, sőt harcaikról is. Olyat azonban nem jegyeztek fel a krónikák, hogy e vetélkedő arabok egymás gyermekeit öldösték volna. Tudjuk azt is, hogy Sziriát a siíta kisebbség kormányozza és ez nem tetszik a szunnita többségnek. A kezdeti legenda úgy szólt, hogy a harcokat a Szabad Sziriai Hadsereg folytatja, amelynek gerincét a hadseregből dezertált katonák képezik. Mivel ilyen hadsereg nem létezett, valami új fantomot kellett létrehozni. Ez meg is történt. Lássuk mit fantáziál kedvencem az 
Amerikai Népszava? E jóhírű orgánum azt állitja, pontosabban visszhangozza, hogy a hulai mészárlást ugyan nem a szir hadsereg, hanem Aszad magán szellemhadserege a "Szabihák" [szabiha = szellem] követték el. Van persze, már hogyne volna, fénykép is, amelyhez a Népszava a következő "magyarázatot" fűzi. "Felkelők által elfogott sabihák. Még a mostani diktátor apja csinált közbűntényes csempészekből tömeg gyilkos rohamosztagosokat."Csakhogy! Csakhogy? Csakhogy az egész nem igaz. Rendkivül figyelemre méltó, hogy a "magyar" sajtó keresőjében sem akadnak fenn olyan hírek, amelyek fehéren - feketével azt bizonyítják, hogy az arab gyerekeket a MOSZAD, ill. a CIA halálkommandói gyilkolják! Ebben a körben viszont vannak példák a gyermekgyilkolásra. "1948. április 9-én az Irgun és a Stern elnevezésű zsidó terrorcsoportok - élükön Menachem Beginnel és Jicak Samirral - megroha mozták a Jeruzsálem közelében található békés, mindössze 750 lelket számláló palesztin falut, Deir Jászint. A hozzávetőleg 120 cionista fegyveres eszeveszett öldöklésbe kezdett: a terro risták nőket, gyermekeket, férfiakat mészároltak le." E derék férfiak tehát jól gazdálkodtak Jahve "negyedórájával". Meg is lett a jutalmuk. Mindketten Izrael miniszterelnökei lettek, sőt Begin - a rothadt Európától - még Béke Nobeldíjat is kapott...

Ami a hulai mészárlást illeti, feltünő a hasonlóság a kis hulai gyermekhullák és a gázai gyermekhullák között. Ebben "gyönyörködhet" az olvasó az írás két szegélyén. De mit csinálnak most Sziriában a regnáló, ill. a leen  dő amerikai elnökök, és izraeli  miniszterelnö kök?

A bőség zavarával küszködve engedtessék meg csupán két forrást megjelölnöm. Az első a 
képre kattintva behívható. A képről leolvas ható Blackwater név régi "kedves" emlékeket gerjeszt.  Igen! Még 2007.10.09-én írtam róluk egy blogot "Mesterségem a halál"  címen. A cikk arról a kis epizódról szól, amikor 17 irakit, köztük gyermekeket (!) mészároltak le.

A második, ugyancsak külföldi, forrás a MOSSAD-on és a CIA-n kivül megemlíti az angol titkosszol gálatot, a minden szarban kanál MI6-ot is. A cikk a 
képre kattintva szintén lehívható.

Az Blackwater iraki "hőstetteinek" epilógusát 2010.10.21-én a HVG írta meg 
"Az USA nem 'tudja' felelős ségre vonni a gyilkoso kat. cimmel. Az általam szintén mélyen utált hetilap politika szerkesztőjének persze ma nem jut eszébe: hogy a fenébe vonnák őket felelős ségre, hisz akkor kit vetnének be Szíriában és a világ más forró pontjain (Pl. Jemenben)? Itt vetem közbe, Obamát korábban gyilkosniggernek tituláltam Oszama bin Laden meggyilkolása kapcsán. Azóta kitudódott, hogy a "terroristák" likvidálását világszerte Obama rendeli el, ill. hagyja jóvá. Így az amerikai elnökök az izraeli államelnökök, ill. miniszterelnökök nyomdokaiba lépnek az állami szintű bűnözés terén. Ezért, ha úgy adódik, mindannyiukra 13 csomós fojtókötél vár, mint háborús bűnösökre. Nota bene: Obama is nobel békedíjas lett! "A nemzetközi diplomácia és a népek közötti együttműködés terén kifejtett rendkívüli erőfeszítése iért kapta a díjat."  Írta az [origo]  2010.10.09-én. Ha akkor tán nem érdemelte ki, azóta meg szolgálta alaposan. Így immár a zsidó terrorista miniszterelnökök sorában a helye.

Mint tudjuk, Amerika elnökválasztásra készül. Azt is tudjuk, hogy az ellenzék, ill. annak elkökjelöltje mindennek lehordja riválisát és mindent lecsepül amit az csinál. Támadják persze Obamát is, Szíria miatt is, de miért? Sokallják kiontott gyermekvért? Nem! Keveslik!

A republikánus 
Romney Adviser Bolton, kifejezetten eszelős módon, amellett kardoskodik, hogy "bátran" szembe kell szegülni Sziria "cinko saival" Oroszországgal, Kinával és Iránnal is. Egy rá jellemző írás behívható a képről.

Az izraeli amerikai világimperializmus - Szirián keresztül - mind közelebb hozza a világgaz daság összeomlásának és emiatt a harmadik világháborúnak a veszélyét.

Ez a kardcsörtetés arra utal, mintha a nyugati hatalmakat pórázon vezető zsidóság komolyan elhinné, hogy az említett nagyhatalmak szembeszegülését megfélemlítéssel, vagy fegyveres erőszakkal megtörheti. Ezúttal azonban túl nagy fába vágták a fejszéjüket.

Kína és Oroszország a leghatározottabban elleneznek minden külső agressziót. Mintogy ez az agresszió már javában folyik, mindent elkövetnek annak ellensú lyozására. Mindenekelőtt korlátlan fegyverszállítással. Ezen túlmenően azonban mind hangsúlyosabb az orosz hadi flotta "aggódó" jelenlétének fokozása Sziria partjainál. Irán pedig a Forradalmi Gárda "önkénteseit" küldte Szíria védelmére.

E csendes irániak - gondolom - méltó ellenfelei lesznek a gyilkolásban a Blackwater banditáknak. De ne feledjük, ha a térképre nézünk nem is feledhetjük, hogy Szíria közelében több olyan arab állam, ill. még több fegyveres szervezet van, amelyek alig várják, hogy odasózzanak Izraelnek és Ameri kának. Libanonra és az államban államot alkotó 
Hezbollahra, valamint a Gázai övezetre és az ott "uralkodó" Hamaszra kell gondolni.

Az arab ellenállás anyagi erői és embertartalékai kifogyhatatlanok. Igazi fegyverük azonban a dzsihád, a "szent háború" szelleme, amelyet épp a zsidóságnak sikerült fehérre ízzítania... Itt és most nem akarom felemlegetni azokat a borzalmas bűntetteket, amelyeket Izrael - Amerikai fedezettel - e térségek népei ellen elkövetett, különös tekintettel az ártatlan gyerekekre.

[Be kell vallanom, holokauszt szemléletemet épp a gyermekek, a 
zsidógyermekek alakították ki. Sokáig nézegettem a táborok felnőtt "muzul mánjairól" készült képeket és nem indítottak meg különösebben. Ám a gyermekek, a gyermek-szemek! Ezek látványán - részvét nélkül - nem teheti túl magát az ember. Mondom: az ember! De ember e az, akik embertársát nem tekinti embernek, követke zésképp az emberek, a gyermekek elpusztítását sem tekinti bűnnek, feltéve, hogy gojokról van szó?

Mert hogy is szól 
Mózes V.könyvének 20. fejezete?  Mi legyen a sorsa az idegen városoknak? "Ha pedig nem köt békességet veled, hanem harcra kél veled, akkor zárd azt körül. És ha az Úr, a te Istened kezedbe adja azt: vágj le abban minden fineműt fegyver élével; De az asszonyokat, a kis gyermekeket, a barmokat és mind azt, ami lesz a városban, az egész zsákmányolni valót magadnak prédáljad; és fogyaszd el a te ellenségeidtől való zsákmányt, akiket kezedbe ad néked az Úr, a te Istened. Így cseleked jél mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, amelyek nem e nemzetek városai közül valók. De oly népek városaiban, amelyeket örökségül ad néked az Úr ne hagyj élni csak egy lelket is. Hanem mindenestől veszítsd el őket: a Khittheust, az Emoreust, a Kananeust, a Perizeust, a Khiv veust és a Jebuzeust, amint megparancsolta néked az Úr, a te Istened. Mindez teljesen világos. Így is cselekedett Józsué Jerikó lakóival. Lehet ugyan, hogy az egész história egyszerü kitaláció. Mindegy! A lényeg az, hogy a zsidók így gondolkodnak és így is cselekszenek ha azt hiszik, hogy valamit "kezükre adott az Úr". Aligha vitatható, hogy Szíria is "olyan" országnak minősül, amelyet az Úr kipusztitásra itélt, az ő "negyedórájá ban". És most jöjjön a térkép és annak alapján a kérdés, mennyiben "izgalmas" a szíriai helyzet nekünk európaiaknak? Miközben Izrael és Amerika Irán megtámadásával fenyegetőzött, ténylegesenmegámadták Sziriát. Ez a háború magátólelvezet, előbb vagy utóbb, Irán és Izrael összecsapásához, akár Izrael támadja meg Iránt, akár fordítva történik a dolog. Akkor pedig ismét előtérbe kerül a Hormuzi szoros kérdése és Európa, ill. a világ olajellátása. Innen már nem kell tovább ragozni a dolgokat, főleg az így is rogyadozó Európa felól nézve.Az új fejleményekrőlKina, Oroszország és Irán komolyan gondolják! Sziria területén és felségvizein a négy állam közös hadgyakorlatot rendez. Ennek során Szíria föld-víz rakétáit és a légvédelmi rendszerét teszteli. A legérdekesebb hír az. hogy "a  Fekete tengeri Flotta Iman nevű tankerének fedélzetén az orosz tengerészgyalogoság terrorelhárítói érkeztek Szíriába az Interfax hítügynökség szerint". Gondolom majd gyakorolgatnak a fiúk és ha elkapnak egy - két terroristát nyilván nem jönnek zavarba, hisz ők is tudnak néhány vallatási trükköt, nemcsak a blackwateresek, és megtanítják őket énekelni. Jó vadászatot!
Még újabb fejleményekrőlÉreztem én, nem babra megy a dolog. Június 20-án megszólalt a "Világ helyzete" [Situation of the world.com"] internetes portál is "Obama szerint "Nem a HA, hanem már csak a MIKOR a kérdés...". Elemzők tudják, hogy lépni kell, mert Iránba Szírián keresztül vezet az út...."Ezt pöntyögtem én is, csak 3 nappal korábban, ami a politikai hírelemzés műfajában nem kicsi idő... A cikk néhány képet is közöl, amelyeket nincs szivem nem "beragasztani" különös tekintettel arra, hogy a forrásként megnevezett Fars News Agency képes tudósítása is két nappal később jelent meg az enyémnél... A lényeg: a kocka tényleg el van vetve. Már egyik fél sem hátrálhat. Közeledik tehát az idő, amikor Izraelnek is el kell szenvednie az első katasztrófális háborús vereségét, hogy a közelkeleti népek - de a világ népei is - felszabaduljanak a mítosz hatása alól, amely izrael csalhatatlanságát és legyőzhetetlenségét próbálja az emberi agyakba gyömöszölni. Könnyen meglehet, hogy cion bölcsei most szembesülnek először ocsmány eszméik megvalósíthatatlanságáról és arról, hogy kedvenc kígyójuk nem képes a világot a gyűrűi között összeroppantani. És lassan lehet számolgatni, milyen árat fizet a világ zsidósága a kígyó többezeréves tekergőzése során az emberiségnek okozott mérhetetlen szenvedé sekért. Ja igen! A fizetség összege kamatos kamatokkal számítódik...
2012.07.28
Kedvencem az Amerikai Népszava 
közli, hogy orosz deszanthajók közelednek Sziria part jaihoz. A Nyezaviszimja Gazeta szerint nem lehet a véletlen műve, hogy egyszerre öt deszanthajó van egy olyan régióban, ahol a helyzet egyre kiélezettebb. Azt is nehéz lenne megmondani, írták a cikkben, hogy mikor volt a régióban ilyen hatalmas orosz deszanterő. Háromszáz tengerészgyalogos és 20 páncélos van egyedül az 1700 tonna teherbírású Nyikolaj Filcsenkov partraszállító hajó fedélzetén. A többi négy hasonló osztályú hajó mindegyike 500 tonna teherbírású, és egyenként 225 haditengerész és 13 páncélos van a fedélzetén. Ha csupán ezeket az adatokat összesítjük, 1200 deszantosból és 72 páncélosból álló erő rajzolódik ki – írta a lap, amely szerint ez komoly erőkoncentrációt jelent. A kérdés az, hogy mi célból – tette hozzá. Ez a játék nem mehet babra. Nem is arra megy... A világ sorsát döntheti el egy lélektani tényező: "IzrUSA" győzelme lohasztja, vere sége éleszti a nemzetek ellenállását.
2012.08.05
Aleppó ostromaAz Indexen olvashatók a sziriai "polgárháború" legfrissebb eseményei - Aleppó ostro mával kapcsolatban. Ismét leszögezem - tudom, unalmas vagyok - a szír tragédia végkifejlete után, aszerint (!) változik a világ.

Úgy látszik, az orosz deszantosok nem lógázzák a lábukat... A "szabadságharcosok" elkövették azt a hibát, hogy nyilvános kivégzéseket tartottak Aleppó ban. Nyilván utánozni fogják őket a kormányerők is, ha meg tudják törni az ellenállást. Csupán egy mód szertani "finomitás" szükséges. A felakasztandók nyakába akasztandó táblákon fel kell tüntetni, melyik nyugati titkosszolgálat emberei (voltak).

2012.08.23 Végső leszámolás (?)
Az aleppói front  eseményei [a Jövőnk Info tudósítása alapján - kivonatosan]. Július elején még átlagosan húsz életben maradási nappal számoltak egy-egy zsoldos esetében. Ez ma már a felére csökkent.  Mintegy hatvan-hetvenezer zsoldos lépte át a szír határt, de ebből ma már talán nyolc-tízezer harcképes.
A szír hadsereg mindenkit kivégez. Teljes joggal, mert a cion-banditákra semmilyen nemzetközi egyezmény nem vonatkozik. Az is ismert, hogy a foglyok egy része a kivégzésük előtt brutális kihallgatási eljárás alá esik [lásd Guantanamo - Abu Graib]. Ami a  "nyomásgyakorlás" módszereit illeti, az oroszok  Groznijban (!) szerzett tapasztalatokat átadták a szír különleges egységek tagjainak. Az "így" megszerzett információk igen hasznosak a hadsereg számára. A németek az ilyesmit úgy hivták anno: "sonderbehand lung" ...
Kivételt képeznek a csecsenek és a bosnyákok, mert őket átszállítják a tartuszi orosz tengerészeti bázisra, ahol már nem a szír tanítványok, hanem az orosz mesterek veszik kezelésbe őket.  
Egy rendszerváltoztató erőnek a legfontosabb a lakossági támogatottság. Segítséget jelent minden vonatkozásban, úgy az információk, mint a rejtőzködés terén. Ez az "aszimetrikus háború" első alapszabálya. Szíriában a cion-zsoldosokat a lakosság ellenségnek tekinti a folyamatos rablások, a nők megerőszakolása és a gyilkosságok miatt. No meg a szir kollaboránsok a zsoldosokkal egyenlő elbánásban részesülnek [l. lentebb]
A szír hadsereg városharcot a legmodernebb eszközökkel, ill. módszerekkel vívja Aleppóban. Felderítőik pontosan megadják a célkoordinátákat, és irányítják a tűzcsapá sokat. Ezért a cion-zsoldosok nem tudnak erődöket kialakítani. Gyáva módon a kórházak, sűrűn lakott háztömbök, iskolák közvetlen közelében létesítenek állásokat. Erre rendkívül hatásos válasz a mesterlövészek tömeges alkalmazása. Legalább ezer jól kiképzett mesterlövész vadászik a zsoldosokra, halálos eredményességgel. A napokban szinte sírva nyilatkozott egy zsoldoscsapat vezetője, hogy a rakétáknál és a tüzérségnél, aknavetőknél sokkal rosszabb a mesterlövészek állandó működése. Már kilőtték minden vezetőjüket és ha a felderítők bemérnek egy célpontot, amit a légierő, vagy a tüzérség lőni kezd, nincs menekülés, mert a mesterlövész harccsoportok már várják a csöbörből vödör be menekülő "célpontokat".
* * * 
A damaszkuszi hadmüveletek új fejleményei a Barikád nyomán.
A felkelők állásait ágyúzzák és helikopterekről rakétákkal, ill. gépgyútűzzel támadják. Az így "megpuhitott" városrészekben a hadsereg razziákat tart és a külföldi diverzánsokat a helyszinen agyonlövik. Így járt Rusztan Gelajev csecsen "önkéntes" [egy volt "hadúr" fia] is. Hasonló elbánásban részesülnek a szir kollaboránsok is. A saját házában lőtték agyon Mosáb al-Odaallaho ujságirót, az egyébként állami tulajdonban levő (...) Tisrin c. lap munkatársát.
És most a nyugalmat megzavaró hiradás következik! A gyengébb idegzetü, ill. hányásra hajlamos olvasók ezt a részt ugorják át.
A "Szentszék", azaz  a judaista pápisták szíriai nagykövete Mario Zenari nuncius "a darab jaira hullott jog haladéktalan tiszteletben tartását követelte (?) a harcoló felektől". És úgy vélekedett, hogy egy ilyen tragikus helyzetben a keresztények hivatása az, hogy hidakat építsenek.
Kissé megvakargatva a nuncius urat kiderül, hogy a Szentszék sziriai papagálya már májusban arról papolt néhány rutinszerü kis robbantás kapcsán, hogy "a Szentatya folyamatosan értesül a válságról és a szíriai nép fájdalmáról. A pápa közel áll a szenvedők höz, és megújítja felhívását a válság megoldása érdekében a párbeszéd útján. Mindenekelőtt az erőszak azonnali beszüntetésére hív fel. Sajnos azonban a szíriai falvakban állandóan a vérengzést tapasztaljuk, amely újabb vért kíván. A nemzetközi közösség segítségével kell megtörni ezt az erőszakspirált Ez a vérfürdő fájdalmat és megdöbbenést vált ki mindenkiből. Senki sem tudja már, hogy mit gondoljon. Damaszkuszra ólomsúllyal nehezedik ez a helyzet. Abban reménykednek, hogy a nemzetközi közösség még határozottabban a kezébe veszi a helyzetet, és még inkább támogatja a jelenlegi legjobb megoldást, a Kofi Annan-féle tervet."

Tetszenek érteni? A pápa Úrnak fáj a szíriai nép fájdalma. A palesztin nép, meg a gázaiak fájdalma bezzeg nem fáj a vén zsidóimádónak és nem bocsájt ki felhívásokat. Aztán tetszenek érteni azt is, hogy nemzetközi [értsd NATO] beavatkzást sürget, hogy "libiai módra" oldják meg a helyzetet? Dehát ki hallgat már a zsidócsahosra. Hol van már az idei hó - Kofi Annan és füstbement terve? Sziriát nem lehet csak úgy szétbombázni, mint Libiát, mert ha ezt megtennék, lőnének az oroszok, sőt a kínaiak is.

Most még egy kis "szeszákiáda" a fentiekhez.
Amint látják, az oroszok már a spájzban vannak és róluk köztudott, nem szeretnek kimen ni... Azonkivül létrejött - létrejön e modern "terrorelhárító" hadsereg. Ez most védekezik. És mi lesz, ha támadni fog, pl. Izraelben? Hogy ez lehetetlen? Hát nem láttak még karón varjút? Mi lesz, ha "Szentföld" palesztin ellenállói egy kis továbbképzést és néhány csúzlit kapnak az izraeli katona-hóhérok elleni harca. Erre visszatérek majd. Meggyőzódésem szerint lesz mire visszatérnem.
* * * 
Legfrissebb tudósítás külföldön élő barátomtól a Tinyurl.com szájtról.

Barátom nem volt rest és lefordította 
Brandon Smith cikkét amelyet teljes terjedelmében elolvashatnak. Itt csak szemelvényeket közlök belőle, néhány megjegyzéssel fúszerezve.A (sziriai) krízis okozta feszûltség messze túllép mindenen, amit a Közel-Kelet az elmult évtizedek alatt átélt, beleszámítva az USA iraki és afganisztáni invázióját is. Itt vannak a bizonyítékok. Ezek megmutatják a következményeit az esetleges USA, NÁTÓ vagy Izrael által kezdeményezett  Irán, vagy Szíria elleni háborúnak. Az eredmény nem felemelô:Szíria és Irán összefog. 2006-ban Irán és Szíria a nyugati fenyegetésekre válaszként kölcsönös védelmi és segélyszerzôdést kötött. Mindkét ország hajlandó követni a szerzôdés irányel veit. Irán már követi is a gazdasági élet terûletén, miközben Szíria a  polgárháborúba sodró dik.  Valójában az USA által támogatott szíriai  felkelés egyik fô célja ennek a kölcsönös szerzôdésnek a tesztje voltA teszt eredményes! A szerződés frankón szuperál.
Irán elzárja a Hormuz Szorost. A hadûgyminisztérium (Department of Defense) rendelkezé sére álló eszközök figyelembevételével úgy tûnik, hogy a Hormuz probléma tulajdonképpen nem létezik. Ez a felfogás nagyon téves lenne. Az Irán menti szoros a legkeskenyebb helyen alig 21 mérföld szélességû. De ezen belûl csak 2 hajózható csatorna létezik, mindegyik csupán 2 mérföld széles. Hormuz a világ egyik legfontosabb olaj tranzit csatornája. A világ olajter melé sének 20% megy itt keresztûl. A hajó utak lezárása egyszerû feladat lenne az új 'Ghader' rakétarendszer segítségével, amit Irán sikeresen tesztelt az idén. Ezeket nagyjából tudtuk. A "Ghader" új...
A Hormuz Szoros szûk terûletén egy nagymérvû rakétatámadás bármelyik ország haditenge részete számára megsemmisítô lenne és a szorost roncstemetôvé változtatná, ami lehetet lenné teszi az olajtankhajók közlekedé sét. Következmények? Az olajárak az égbe szökné nek, az ûzemanyag ára a legtöbb ember számára elérhetetlen lenne.
Izrael akciója az USA-t is háborúba fogja sodorni. Felejtsd el, bármit is mondott az U.S. Joint Chief of Staff General Martin Dempsey. Az USA mindeképpen résztvevôje lesz az izraeli légitámadást követô iráni vagy szíriai háborúnak. Szíriát segíteni fogja Oroszország és Kína Az orosz kormány számtalan alkalommal nyilatkozta már ki, hogy nem fognak meghátrálni egy Szíria elleni támadás esetén és haditengerészeti egységeket és katonai alakulatokat vontak össze a tartaruszi támaszponton.  Erre a fejleményre már 4 évvel ezelött felhívtam a figyelmet.
Kina valószínûleg átfogó méretü gazdasági megtorlással felelne, ami valószínûleg magába foglalná az amerikai államkötvények (U.S. Treasury Bonds) nagy mennyiségben történô kiárusítását (amire Kína már amúgy is 2005-óta készûl). A közel keleti krízis miatt égbe szökö olajárak mellett a  BRIC és az ASEAN országok végsô indokot kapnának arra, hogy a dollár helyett az IMF SDR-t (Special Drawing Rights) használják a globális kereskedelemben. 
A BRIC csoport hatékonyságát épp a legnagyobb Tag Kína fékezte eddig. Írtam erről egy blogot "Kinai kapituláció" cimen. Az általam vélt helyzet az, hogy a kínai politika ebben a műfajban is különösen aljas és szennyes valami. Kína azt reméli, hogy a saját javára, ill. hasznára manipulálhatja a globális nemzetközi ellentéteket. Ebben remélem tévednek.
A globális összecsapás veszélye mindenkit fenyeget, de háború fûstje magába rejt minden fajta bûnözôt. Kûlönösen a gazdasági bûnözôket. Nagyméretû háborúk, a termé szetûknél fogva, magukba foglalnak piacokat is és szélsôséges kilengéseket okoznak a gazdasági életben. Minden, és érts ez alatt szószerint mindent, rá lehet lesz fogni a háborúra. Így az USA gazdasági életének és a dollárnak a csôdjét is. Természetesen az igazi bûnösök ( a nemzetközi és a központi bankok) akik már évtizedek óta korrumpálták és szétzúzták az amerikai gazdaságot, nyerni fognak mindezen.
Az Israel,  U.S.A. és NATO oldal szurkolóinak, valamint a Közel Kelet, Oroszország, Kína, stb. követôinek csak annyit mondanék: nem lesz gyôztes. Nincs ”legjobb eset”. Nem lesz díszparádé. Hát már hogyne lenne. A cion bölcsei már ki is kalkulálták, hogy Izrael mindössze 500 halottat veszítene egy újabb közelkeleti háborún. Kíváncsi lennék, hány halottal kalkuláltak, amikor 1939-ben a Zsidó Világkongresszus szabályosan hadat üzent a III. Birodalomnak...
* * * 
A következő információk forrása az Antidogma.hu honlapról Gazdag István cikke amely megvilágitja, azt is hogy a Sziriában tevékenykedő orosz tanácsadók számára miért érdekesek a bosnyákok Először erről."Május 16-án a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelezte, hogy „szíriaiakat” gerilla harcmodorra és fegyveres propagandára (sic!) Koszovóban képeztek ki amerikai (!) támaszponton (!), akik mint lázadók hasznosítani fogják az egykori UCK (Koszovói Felszabadítási Hadsereg) harctéri tapasztalatait." Amig a sziriai kommandósok fel nem koncolják őket...

Persze nem ez az egyetlen amerikai kiképzőközpont. Felhívom a figyelmet arra, hogy Sziria [szekularizált] világi állam. Vannak a hülyeségig fanatikus iszlamisták, akiket Allah nevében rájuk lehet uszítani. 
"Washington, Ankara és Rijád áldásával főleg Katar foglalkozik muszlim fanatikusok és külföldi zsoldosok toborzásával és Szíriába juttatásával. Emlékezetes, hogy Katar, ez a vahabita olajmonarchia 2003-ban hadműveleti bázisul szolgált az Irak ellen felvonuló amerikai szoldateszkának, tavaly pedig egy ötezer fős elitalakulattal közvetlenül is beavatkozott a líbiai „spontán” forradalomba."Olvasóim biztos emlékeznek a "damaszkuszi merényletre", amikoris felrobbantották a sziriai vezérkart. A [geci, ill. köcsög] jordán király ekkor úgy nyilatkozott, hogy "a merény let komoly csapás Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjére..." Ez a barom nem tudja, hogy már más pennával írnak. A szíriaiak természetesen kiszasszerolták, kik - hol szervezték a merényletet. Aztán "†Bandar bin Szultanhercegnek nem volt ideje megmelegednie a szaúdi titkosszolgálat igazgatói foteljében. Még egy hét sem telt el azóta, hogy az Asszad-rezsim számára kegyelemdö fésnek szánt damaszkuszi bombamerénylet végrehajtásáért Abdullah király a posztjával jutalmazta. Szultan helyettesével, Masál al-Karnival együtt máris a CIA-kooperációban likvidált szír főtisztek sorsára jutott. Az a bomba végzett velük, amely a titkosszolgálat rijádi központ jában robbant július 23-án, és amely - a Moszad-forrásokhoz közeli DEBKAfiles szerint - szabályszerű pánikot váltott ki Washingtonban, Jeruzsálemben és egyes közel-keleti fővárosokban egyaránt. Ezzel a látványos akcióval ugyanis Damasz kusz és Teherán nemcsak a királyi család „héjáit” tömörítő Szudeiri klán főnökén, Szaúd Arábia volt washingtoni nagykövetén (1983-2005), az idősebb Bush „fogadott fián” állt bosszút, hanem egyúttal bebizonyították, hogy képesek behatolni a szaúdi vezetés legfelsőbb és legszigorúbban őr zött köreibe is.." Meg még máshova is... A füstösök után a kampósorruak következnek!

És Oroszország? Ha az ember a [hitvány] magyarnyelvü orosz honlapokat [Oroszország Hangja, Oroszvilág.ru] olvassa csak arról olvashat, hogy Putyin a Pussy Riot elítéltetése miatt aggódik, más gondja - ezek szerint - nincs.
Ezzel szemben."A hangnem kezd eldurvulni Moszkvában is, ahol egyelőre még félhango san, de már teljesen nyilvánosan haramiaállamként” emlegetik az Egyesült Államokat, nevezetesen Szergej Lavrov külügymi niszter, aki szerint Washington reakciója a szíriai biztonsági vezérkar ellen július 18-án Damaszkuszban elkövetett bombamerényletre a terrorizmus egyértelmű igazolását jelentette. A bumeráng-hatás ez esetben is borítékolható volt." Továbbá "Putyin arra kérte az Oroszország és hat ex-szovjet köztársaság alkotta Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetét, hogy készüljön fel béketeremtő kéksapkások Szíriába küldésére „a harcoló felek szétválasztása és az oda behatolt idegen erőkkel szembeni harc” (!) céljából. Nyikolaj Borgyuzsa, a katonai szövetség főtitkára megerősítette, hogy húszezer azonnal bevethető embere van az ilyen típusú küldetések végrehajtá sára." 
Régóta hajtogatom: a világ akkor szabadulhat fel a zsidóterror bénító lelki hatása alól, ha az igazi gonosz birodalma, vagyis "IzrUS", elszenvedi első nyilvánvalóan katasztofális vereségét. Amerikát többször hülyére verték már (Vietnam, Irak, Afganisztán), de a zsidók állami létezésük óta csak egyszer szenvedtek vereséget, a legutóbbi libanoni háborúban; de ez nem volt taglózó vereség, "csak" nem tudtak nyerni. Libanon és a Hezbollah talpon maradtak és nemrég ünnepélyesen fogadták Ahmadinejad elnököt... Komoly esélye van annak, hogy a gonosz épp Sziriában vívja majd meg a maga waterlooi csatáját. Ámen! 
Amerika nem nyughat. Clintonné elmegy az APEC csúcsértekezletre és ott kijelenti "Washington még erősebb nyomást kíván gyakorolni Damaszkuszra a demokratikus átalakulás érdekében - jelentette ki vasárnap az amerikai külügyminiszter a vlagyivosztoki APEC-csúcs találkozón. Hillary Clinton" A hölgy egy agresszív elmebe tegre, azaz Amerikára emlékeztet.
* * *  
De mit gondoljunk és mit tegyünk ebben a helyzetben mi európaiak, keresztények és magyarok? Hát' pontosan az ellenkezőjét annak, amit nemzeti hitványaink a Schweitzer incidens kapcsán gondolnak, mondanak és tesznek! Erről egészen jó panorámaképet ad az  Index cikke. Ami engem illet, nem inzultáltam volna. Nem azért mert zsidó és rabbi, hanem azért, mert beteg és öreg. Ez nem elvszerü hozzáállás, mert a magyar ság érdekei szempontjából Schweitzer tevékeny ségét ugyanolyan károsnak, ill. veszélyesnek ítélem, mint hitsorsosai Jaszin sejkét, aki "hajnali imáról távozott a gázai Szabra negyed mecsetéből tolószékében, amikor egy izraeli helikopter három rakétát lőtt ki feléje. A sejk és legalább további hét személy azonnal meghalt. Az izraeli rádió szerint  Ariel Saron izraeli kormányfő maga adott engedélyt a sejk megölésére és személyesen felügyelte a légicsapás végrehajtását." Ő a harmadik zsidó mészáros - a sabrai satilai menekültek gyilkosa - akiből a "demokratikus" Izraelben miniszterelnök lett. [További mészáros miniszterelnök Ehud Olmert a gázai gyermekek gyilkosa. A jelenlegi miniszterelnök pedig "Bibi" Netanjahu a "reménybeli" sorozatgyilkos, a hódító háborúk házaló ügynöke Amerikában. Ő az aki nem száll le Barack Obama nyakáról, hogy rávegye néhány kalandra a Közelkeleten.]

Jaszin haláláról egyébként megemlékeztem a 
"Barbárok Libanonban" c. irásomban.

Visszatérve honi nyomorultjainkra, a következőket szeretném leszögezni.
  • A hazai zsidóság előtti undorító hajbókolás ellenkező hatást vált ki, mint amit a puha gerincüek várnak tőle.
  • A magyarok elitélik a gyilkosokat és azokat a honi hitsorsosaikat is, akik velük szolidárisan - hallgatnak.
  • Mi magyarok továbbra is az egykori - Izraelt elitélő - ENSZ határozat talaján állunk és elítéljük a cionizmust, azok rasszizmusát, akik folyton a rasszizmus ellen kiabálnak.
  • Ebből következik, hogy nem a gyilkosokkal, ill. néma cinkosaikkal vagyunk szolidárisak, hanem áldozataikkal - a meggyilkolt kisgyermekekkel - azok családjaival és népeivel.
  • Kifejezzük azon elhatározásunkat, hogy ha sorsunk cselekvésre kényszerít bennünket, azok oldalán állunk majd, akik nekünk semmit sem vétettek és szembe szegülünk azokkal, akik - egyelőre szívós és csendes aknamunkával - a palesztin nép sorsát szánják nekünk saját hazánkban, amelyet Árpád fejedelem szerzett számunkra és amelyet I. Istvánnak és utódainak máig sem sikerült maradéktalanul a züllött és immár rogyadozó Nyugat kezére játszaniuk.
  • Bízunk abban, hogy Európa rab nemzetei együtt fogják letépni magukról a cionizmus, a nemzetközi uzsoratőke csápjait .
  • Az amerikaiak példájára valljuk: "Magyarország a magyaroké!"
  • Emlékezünk, barátainkra - ellenségeinkre egyaránt, hetedíziglen.
Végszó gyanánt egy vers, amely a magyarság történetében talán soha sem volt annyira idő szerü, mint baljós napjainkban.
Forr a világ bús tengere, ó magyar!
Ádáz Erynnis lelke uralkodik,
S a föld lakóit vérbe mártott
     Tőre dühös viadalra készti.
Ami Berzsenyi korában akár költői túlzásnak is tűnhetett, mára napjaink szörnyű valósága.

2012.06.17Sz. Gy.


Gaza



Hula















Az Észak-Atlanti Szerzõdés





Washington DC, 1949. április 4.

E szerzõdésben részt vevõ Felek, újból hitet téve az Egyesült Nem zetek Alapokmányának céljai és elvei mellett és megerõsítve abbeli óhajukat, hogy minden néppel és kormánnyal békében éljenek; elhatározva, hogy megõrzik a szabadságot, népeiknek a demok rácia, az egyéni szabadság és a jog uralma elvein alapuló közös örökségét és civilizációját; eltökélve, hogy egyesítik az együttes védelmük, valamint a béke és biztonság fenntartására irányuló erõfeszítéseket; megegyeztek a jelen Észak-atlanti Szerzõdésben:  

1. cikk

A Felek kötelezik magukat arra, hogy az Egyesült Nemzetek Alapokmányának megfelelõen minden nemzetközi viszályt, amely be belekerülhetnek, békés eszközökkel, olyan módon rendeznek, hogy a nemzetközi béke és biztonság, valamint az igazságosság ne kerüljön veszélybe, továbbá hogy nemzetközi kapcsolataikban tartózkodnak az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férõ, bár milyen módon megnyilvánuló erõszakkal való fenyegetéstõl és erõszak alkalmazásától.

2. cikk

A Felek a békés és baráti nemzetközi kapcsolatok további ki szélesítéséhez azzal járulnak hozzá, hogy megerõsítik szabad in tézményeiket, biztosítják azoknak az elveknek a jobb megértését, amelyeken ezek az intézmények nyugszanak és kifejlesztik a stabi litás és a jólét elõmozdítására alkalmas körülményeket. Arra fognak törekedni, hogy nemzetközi gazdasági politikájukban kiküszöbölje nek minden ellentétet és bátorítani fogják a bármelyikük és vala mennyiük közötti gazdasági együttmûködést.

3. cikk

A jelen szerzõdésben kitûzött célok hathatósabb elérése érdeké ben a Felek külön-külön és együttesen, folyamatos és hathatós önsegély és kölcsönös segítség útján, fenntartják és kifejlesztik egyéni és kollektív védelmi képességüket fegyveres támadással szemben.

4. cikk

A Felek tanácskozni fognak egymással valahányszor bármelyi kük véleménye szerint a Felek egyikének területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti.

5. cikk

A Felek megegyeznek abban, hogy egyikük vagy többjük ellen, Európában vagy Észak-Amerikában intézett fegyveres támadást valamennyiük ellen irányuló támadásnak tekintenek és ennél fogva megegyeznek abban, hogy ha ilyen támadás bekövetkezik, minde gyikük az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikke által elismert jogos egyéni vagy kollektív védelem jogát gyakorolva, támogatni fogja az ekként megtámadott Felet vagy Feleket azzal, hogy egyénileg és a többi Féllel egyetértésben azonnal megteszi azokat a intézkedéseket - ideértve a fegyveres erõ alkalmazását is -, amelyeket a békének és biztonságnak az észak-atlanti térségben való helyreállítása és fenntartása érdekében szükségesnek tart. Minden ilyen fegyveres támadást és ennek következtében foganatosított minden intézkedést azonnal a Biztonsági Tanács tudomására kell hozni. Ezek az intézkedések véget érnek, ha a Biztonsági Tanács meghozta a nemzetközi béke és biztonság helyreállítására és fenntartására szükséges rendszabályokat.

6. cikk ¹

Az 5. cikk alkalmazása szempontjából egy vagy több Fél ellen irányuló támadásnak kell tekinteni fegyveres támadást
  • a Felek egyikének területe ellen Európában vagy Észak-Amerikában, Franciaország algériai megyéi ellen2, Törökor-szág területe ellen vagy a Felek egyikének joghatósága alá tartozó, az észak-atlanti térségben a Ráktérítõtõl északra fek-võ szigetek ellen vagy a Felek egyikének hajói vagy repülõ-gépei ellen ugyanebben a térségben;
  • a Felek egyikének fegyveres erõi, hajói vagy repülõgépei ellen, ha a fenti területeken vagy azokon kívül bármilyen más olyan európai területen tartózkodnak, amelyen az egyik Fél a Szerzõdés hatálybalépésekor megszálló erõket tart

7. cikk

A jelen Szerzõdés nem érinti és nem értelmezhetõ úgy, mintha bármi módon is érintené azokat a jogokat és kötelezettségeket, amelyek az Alapokmányból származnak azokra a Felekre, amelyek tagjai az Egyesült Nemzeteknek, nem érinti továbbá a Biztonsági Tanács elsõdleges felelõsségét a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért.

8. cikk

Mindegyik Fél kijelenti, hogy közte és valamely más Fél vagy valamely harmadik állam között jelenleg érvényben lévõ nemzetkö zi kötelezettség egyike sem áll ellentétben ennek a Szerzõdésnek a rendelkezéseivel, és kötelezi magát arra, hogy nem vállal semmifé le, a jelen Szerzõdéssel ellentétben álló nemzetközi kötelezettséget.

9. cikk

A Felek ezennel egy tanácsot állítanak fel, amelyben mindegyi kük képviselve lesz és amelynek feladata, hogy a jelen Szerzõdés alkalmazásával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozzék. A tanácsot úgy kell megszervezni, hogy bármely pillanatban gyorsan összeül hessen. A tanács a szükségeshez képest segédszerveket hoz létre, nevezetesen azonnal felállít egy védelmi bizottságot, amely a szer zõdés

10. cikk

A Felek egyhangú megegyezéssel a Szerzõdéshez való csatlako zásra hívhatnak meg minden más európai államot, amely képes arra, hogy elõsegítse a Szerzõdés elveinek továbbfejlesztését és hozzájá ruljon az észak-atlanti térség biztonságához. Minden ekként meghí vott állam részesévé válhat a Szerzõdésnek, ha csatlakozási okiratát az Amerikai Egyesült Államok kormányánál letétbe helyezi. E kormány a Felek mindegyikét értesíti az egyes csatlakozási okiratok letétbe helyezésérõl.

11. cikk

Ezt a Szerzõdést a Feleknek saját alkotmányos elõírásaiknak megfelelõen meg kell erõsíteniük és végrehajtaniuk. A megerõsítõ okiratokat, mihelyt lehetséges, az Amerikai Egyesült Államok kormányánál kell letétbe helyezni, amely minden egyes letételrõl értesíti a többi aláíró Felet. A Szerzõdés az azt megerõsítõ államok   között életbe lép, mihelyt az aláíró államok többsége, közöttük Belgium, Kanada, Franciaország, Luxemburg, Hollandia, az Egye sült Királyság és az Egyesült Államok megerõsítõ okirataikat letét be helyezték; a többi aláíró állammal a szerzõdés megerõsítõ okira taik letételének napján lép életbe. 3

12. cikk

A szerzõdés életbe lépését követõ tíz év elteltével vagy bármely késõbbi idõpontban, a Felek, egyikük kérésére, a Szerzõdés felül vizsgálása céljából tanácskozni fognak egymással, figyelembe véve az adott idõpontban a békét és biztonságot érintõ tényezõket az észak-atlanti térségben, ide értve a nemzetközi béke és biztonság fenntartása céljából az Egyesült Nemzetek Alapokmánya értelmé ben kötött egyetemleges vagy regionális megállapodások fejlõdését is.

13. cikk

A Szerzõdés életbelépését követõ húsz év elteltével mindegyik Fél kiválhat a Szerzõdésbõl, éspedig egy évvel azután, hogy a fel mondásról értesítette az Egyesült Államok kormányát. E kormány minden egyes felmondott okirat letételérõl értesíti a többi Fél kor mányát.

14. cikk

Ezt a szerzõdést, amelynek francia és angol szövege egyaránt hiteles, az Amerikai Egyesült Államok kormányának levéltárában kell elhelyezni. E kormány a többi aláíró állam kormányához hitele sített másolatokat juttat el.  
  1. Görögország és Törökország csatlakozását követõen, az Észak-atlanti Szerzõdéshez csatolt jegyzõkönyv cikke alapján módosított szöveg.
  2. 1963. január 16-án a Tanács megjegyezte, hogy ami Franciaország ko rábbi algériai megyéit illeti, a jelen Szerzõdés ide vonatkozó kikötései 1962. július 3-tól nem alkalmazhatóak. fenn, valamint ha a Földközi-tengeren vagy az észak-atlanti térségnek a Ráktérítõtõl északra esõ részében tartózkodnak.
  3. és 5. cikkei alkalmazásaként teendõ intézkedésekre fog javaslatot tenn











Soros legjobb magyar tanítványa,
Orbán Bakuban


Mikor a tévében "Dallas" ment, senki se gondolhatta, hogy vérbeli Jockey Ewing-ok nemcsak a texasi prérin, de a felcsúti rónán is megteremnek. Csodás vidék ez! Ha hinni lehet a Wikipédiának2009-ben már Felcsút volt az egy főre jutó havi jövedelem alapján a leggazdagabb magyarországi település 171 092 forinttal, megelőzve Budapest II. kerületét. Egy évvel korábban, 2008-ban, még csak a 336. helyen állt, pedig nincs is alatta olaj.
[Érdekességként említendő, hogy "1931. július 16-án a település határában ért földet repülőgépével az Atlanti-óceán átrepülése után Endresz György és Magyar Sándor. Útjukkal a trianoni békedöntés igazságtalanságaira próbálták felhívni a világ közvéleményének figyelmét." Trianon persze maradt és nyakunkra ült a tőke, amelynek jelenlegi legfőbb szálláscsinálója e helység szülötte. Ha emlékművet emelnek neki, ne az Endreszéknek állított oszlop mellé tegyék, mert tudniuk kell, hogy Endresz mint a "Rongyos Gárda" tagja Héjjas Ivánnal és Franczia Kiss Mihállyal együtt küzdött egy darab magyar földért.]
Az ám, az olaj! Mikor Orbán először miniszterelnök volt, még útálta az olajat. Hallani se szeretett róla. Sokat tudna erről mesélni Pallag László a hírhedt "Olajbizottság" balsorsú elnöke. Orbán talán azért se szerette a bizottságot, mert ott piszkálták Pintér Sándort, állandó belügyminiszterét. [Persze hiába, mert teljesen makulátlan maradt!]
Ez régen volt. De az nem régen volt, hogy felkeltette a figyelmemet Orbán kitüntetett érdeklődése az olaj, helyesebben az olaj-politika, még helyesebben az olaj-nagypolitika iránt, olyan időben, mikor még nem volt érvényes lapja [ellenzékben volt], olajkérdésekben pedig Putyin orosz elnök és Gyurcsány Ferenc kevergették a kártyát.
Rosszallottam amit akkor tett, ill. mondott. Ennek hangot is adtam. Írtam egy blogot "Neo-Kohn" címmel továbbá egy kommentárt "Az első magyar Olaj Svejk" címmel. A "tréfás" címeket azért adtam írásaimnak, mert az egészet inkább nevetségesnek tartottam mint veszélyesnek.
Amit Orbán most művel, az is nevetséges, de inkább veszélyes! Mindjárt leírom, miért.
Nagy költőnk Batsányi arra figyelmeztette a népelnyomókat, hogy egy kis jövőbelátás kedvéért nézzenek a távolba.
Ti is, kiknek vérét a természet kéri,
Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri!
Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!
Ha most élne biztos eszébe jutna Bagdad, az iraki háború. Orbán szemmelláthatóan nem nem ügyel Irakra. Rosszul teszi! Ha figyelne, feltenné és meg is válaszolná magának korunk egyik legizgatóbb kérdését: aztán' mi történt Irakban?
Hát csak annyi, hogy Amerika elszenvedte történelmének legnagyobb 'gazdasági' vereségét. Olyan háborút vívott és veszített el, amelyre ráment a gatyája és most rámegy a mienk is. Nem mondom, voltak részsikerek is, főleg eleinte. Elpusztították Szaddam Husszein ócskavas  haderejét. Lerombolták az iraki létesítmények jelentős részét, főleg azokat amelyeket a többezeréves babyloni kultúra hozott létre. Megöltek többszázezer iraki polgárt, köztük természetesen öregeket, betegeket, nőket és gyermekeket. Kár volt a gőzért. Husszeinnek nem voltak sem vegyi, sem nukleáris fegyverei. Az iraki olaj, legalábbis a java, pedig nem az övék lett, hanem az oroszoké! Igen, az oroszoké!
Világgazdaság 2009. 12. 14-i híre, hogy Oroszország legnagyobb "független" olajtermelője, a LukOil és a norvég StatOil nyerte el a megbízást az egyik legnagyobb iraki olajmező, a Nyugat-Qurna 2 kitermelésére. A cég elnöke megérdemelt győzelemnek nevezte a kitermelési jog megszerzését egy olyan olajmezőn, amelynek készleteit 12,9 milliárd hordóra becsülik A projektből 63,75 százalékban részesedik a LukOil, 11,25 százaléka a StatOilé, a fennmaradó 25 százalék pedig az iraki államé. A Baszrától 65 kilométerre található olajmező készleteinek kitermelése 4-5 milliárd dolláros befektetést igényel.

Ez nem váratlan siker a LukOil számára. A Világgazdaság korábbi híradása szerint a LukOil részt vett  Qurna projekt első fázisának megvalósításában és még Szaddám Huszein kormánya idején szerződött a második szakaszra is, anno valamikor. Az üzletet 2002-ben leállították. Irak és a LukOil 2008-an állapodott meg a Qurna-2-re vonatkozó eredeti szerződés helyreállításáról.

Ebből mi a tanulság? Az oroszok olaj-szaglóérzéke (is) kiváló. Évekkel előre gondolkodnak és furakodnak. Szívósak mint a teveszar és van pénzük is. Mindezek folytán képesek a zsákmányt, vagy annak legnagyobb, legízletesebb falatját, a fenevad karmai közül kiragadni.
* * * * *  
Ezek után, ennek fényében lássuk mit művel a fülkeforradalmár a világpolitika legingoványosabb területén az olajpolitikában?
A jelek  szerint a GUAM [Grouping of Georgia, Ukraine, Azerbaijan, and Moldova] bohócaival óhajt fogózni. Tizenkétmillióért bérelt repülőgépre pattan, hipp - hopp Bakuban terem és ott aláírja az "olajszerződést".
Miről is van szó? 'Egyrészt' arról, hogy ... amint az oroszvilag.hu  21010.09.14-én írta "A tegnapi parlamenti ülésnyitó után Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kaukázusba utazott, az éjszaka folyamán megérkezett Azerbajdzsán fővárosába, Bakuba, ahol ma az azerbajdzsán, grúz, román elnökök mellett a magyar miniszterelnök is részt vesz az AGRI (Azerbaijan - Georgia - Romania - Interconnection) energetikai projekt megbeszélésein. A magyar kormányfőt katonai tiszteletadással fogadták, s ma reggel kétoldalú tárgyalásokat folytatott Mihail Szaakasvili grúz elnökkel, aki mellett nyíltan kiállt a 2008-as grúz-orosz háború idején az akkor még ellenzéki magyar politikus. Orbán Viktor azzal a céllal érkezett Azerbajdzsánba, hogy megállapodás születik egy, Azerbajdzsánból Grúzián, majd a Fekete-tengeren át Romániába (Grúzia és Románia között tankerek szállítanák a cseppfolyós gázt) haladó útvonalról  (AGRI-projekt), amelyhez Magyarország is csatlakozna, enyhítve az orosz gázimport függőségét." Mint olvasható, az oroszok szenvtelenül írnak Orbánról, de úgy is gondolkodnak felőle? Aligha! De - mit neki hekuba - Orbán elkötelezett - minket.
Aztán Alijev azerbajdzsáni, Basescu román, Szaakasvili grúz elnökökkel együtt ő, aki csak miniszterelnök, aláírták a "Bakui Nyilatkozatot", amely szerintük jelentős hozzájárulás Európa energiabiztonsága és az energiapiaci verseny megteremtéséhez. Mindenki tett  (apportált) valamit az asztalra. "Célul tűzve az energia utánpótlási források és útvonalak diverzifikálását és tekintettel Azerbajdzsán kiemelt szerepére, mint a Kaszpi-tengeri térség szénhidrogén termelője, Grúzia fontos szerepére, mint energia-tranzitország, és Románia stratégiai elhelyezkedésére, mint közvetlen kapcsolat az azerbajdzsáni földgáz számára az európai piacok felé, illetve Magyarország stratégiai helyzetére a közép-európai gázpiacokra jutásban, és a két EU tagállam tárolási kapacitásaira,
Egy földrajzi térség stratégiai helyzetét azonban úgy kell (másként nem lehet) szemlélni, hogy látható és láthatatlan erővonalak metszik keresztül - kasul. Az egyik ilyen erővonal (erőtér) az orosz terjeszkedés Nyugat Európa irányába. Magyarország ebből a szempontból is fontos "stratégiai helyzetben" van. Kérdés , hogy az orosz érdekeket milyen más érdekek keresztezik ebben a térségben. De talán nem is ez most a legfontosabb, hanem hogy ez az AGRI-projekt olyan link, mint Orbán maga!
A fentebb már citált Világgazdaság szerint (2010.09.16) "Mindenekelőtt eladandó azeri gázra van (lenne) szükség. A kaukázusi ország azonban nemcsak folyó termelését adta el több évre előre, hanem a még csak feltárásra váró és óriásnak mondott Sah Deniz 2 projekt gáza egy részét is. Fő vevője, az orosz Gazprom már egy éve jelezte, hogy kész megvenni minden, a további akban felszínre hozandó gázt Azerbajdzsántól, sőt, arra állítólag opciót is kapott. Ha - ezek után - lesz gáz, el kell szállítani Grúziába. Ehhez meg kell építeni egy szárazföldi vezetéket, és meg kell állapodni a Grúziának fizetendő tranzitdíjról is. Grúziában azután cseppfolyósítani kell a gázt. Az erre szolgáló üzem mintegy 6 milliárd euróba kerülne finanszírozásról azonban még nincs döntés. Nem ígérkezik zökkenőmentesnek a tengeri szállítás sem. Az ahhoz szükséges drága, speciális tartályhajók kisszámú gyártója nyolc évre vesz fel megrendelést. Romániában cseppfolyósgáz visszaalakító üzemet kell építeni, ami körülbelül egymilliárd euróba kerülne, stb., stb. ... Ettől függetlenül, bármilyen kezdeti szakaszban van is az AGRI előkészítése, a Kommerszant című orosz üzleti napilap már felhívta a figyelmet arra, hogy veszélyes lehet az orosz Gazprom európai exportjára nézve, ha az egyelőre csak szándéknyilatkozatot aláírt Magyarország csatlakozik a projekthez."
Egyébként is Orbán lemaradt egy brossurával. Előtte - szeptemben 4-én - Bakunak volt egy nála sokkal illusztrisabb vendége, Medvegyev orosz elnök, aki Ilham Alijev azeri elnökhöz nem érkezett és tőle nem távozott üres kézzel (nem is úgy néz ki).

'
Másrészt' pedig az a kérdés, hogy Orbán olaj-allűrjei mit hozhatnak az Ország konyhájára és mit vihetnek el onnan? Itt ismétlem a költői kérdést: az orosz érdekeket milyen más érdekek keresztezik ebben a térségben? Hát természetesen az amerikai érdekek, amelyeknek Orbán mindenkori készséges kiszolgálója. A fentebb már hivatkozott "Neo-Kohn"   c. blogban említettem, hogy annakidején Oroszország budapesti nagykövete, Igor Szergejevics Szavolszkij úr [elvtárs] azt találta mondani, egy televiziós interjú keretében, hogy Orbán Viktor (Grúziával kapcsolatos) oroszellenes kirohanása egy "amerikai [ihletésű] neokon reakció", amely belőle "undort" vált ki. Mostanában Oroszország nem tett olyat, ami Orbán negeatív erkölcsi ítéletét válthatta volna ki. Szavolszkíjt visszahívták, az új nagykövet pedig gondosan mérlegel minden szót, amit kimond vagy leír. De mit jelent ez?
Mindössze annyit, hogy a meccs már nem a rugby-ra, nem is a fudballra, hanem a vízipólóra fog hasonlítani, azaz a kemény bodicsekek a felszin alatt történnek. Ettől a meccs nem lesz kevésbé könyörtelen.
A kis ravasz most egyébként a neoliberalizmus csődjét hirdeti úton - útfélen. Az Orient Press-ben  pl. a következő nyilatkozata jelent meg. "A neoliberális kísérletezés ideje lejárt, a piac mindenhatósága és önszabályozása csak elmélet, az állam szerepe pedig maga a valóság - mondta az Európai Néppárt pénteki budapesti rendezvényén és kifejtette, a különböző spekulatív pénzügyi tranzakciók szabályozása nemcsak azért szükséges, mert válság van, hanem azért is, mert a jövőt csak valóságra, valós értékekre lehet építeni az utópiák és spekulációk helyett." (2010.09.17)
Enyje Viktor! Hát már nem emlékszel, ki a "spekulatív pénzügyi tranzakciók" nagymestere, a megaspekuláns? Hát nem a te mentorod, jótevőd a Soros Gyuri bácsi a legnagyobb szarkeverő a világpiacon? Hogy lehet egy szájból egyszerre hideget és meleget fújni? Ő most csodálkozhatna rajtad, ha történetesen nem fújnátok megint és még mindíg egy követ.
De nem is erről van nálad szó. Te nem vagy neoliberális! Te neokonzervatív vagy [ahogy Szavolszkij úr a képedbe köpte], a legrosszabb, legveszélyesebb fajtából. Arra készülsz, hogy kitaposd a magyar belekből amit a nemzetközi tőke feneketlen bendőjébe kell átpumpálni.
Annyiban pedig judeoliberális vagy, hogy legfőbb pártszövetségesed a Likud. Itt viszont, ismerjük be, nincs semmi ellentmondás, hisz mindkét oldali vonulatot egy központból dirigálják.
Egyébként nem a neoliberalizmus ideje járt le, hanem a judeokapitalizmusé.
2010.09.18
Sz. Gy.



Neokohn

Oroszország budapesti nagykövete, Igor Szergejevics Szavolszkij úr [elvtárs] ma azt találta mondani, egy televiziós interjú keretében, hogy Orbán Viktor legutóbbi oroszellenes kirohanása egy "amerikai [ihletésű] "neokon reakció", amely belőle "undort" vált ki.

Mit is mondott leendő miniszterelnökünk, hazánk jobbik felének reménye, szemefé- nye?

"...Felhívta a figyelmet arra, hogy "a puszta tények szerint" idegen csapatok állomásoznak egy másik ország területén, szétlõnek városokat, és ártatlan civilek halnak meg. "... Ezért egyértelmûen és erõteljesen ki kell nyilvánítani, hogy az Amerikával együttmûködõ (!) Európának igenis van felelõssége, és vannak eszközei (!), amelyeket ilyen történelmi pillanatban, józanul és okosan, használni kell. Úgy vélte, hogy Magyarországnak nem egy külsõ szemlélõ szerepét érdemes elfoglalnia, hanem egy közép-európai ország szerepét. Szintén kérdésre Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a Fidesz minden áldozattal együtt érez, legyen nemzetiségét tekintve grúz, oszét vagy orosz." [MTI. 2008. augusztus 14]

Ha bárhol - bármikor hallotta valaki, hogy Orbán hasonló szellemben nyilatkozott az Irak és Afganisztán elleni amerikai, vagy a Palesztina és Libanon elleni izraeli agresszióról, adja meg a hozzáférést és küldjön egy csekket, amin a tiszteletdíjat postázhatom.

Dehát mi fán teremnek a neokonok?

Ezt egy "magyar" író, ujságíró Seres László írása alapján értjük meg leghamarabb.
"Mi a neokonzervatív politika lényege, kik a neokonok, és fõleg: mi közünk az egészhez? ...A 'neokon-kérdés' idehaza, számunkra is megkerülhetetlen, releváns. A három évtizede létezõ, markáns álláspontokat megfogalmazó amerikai neokonzervatív áramlat olyan érvényes külpolitikai és kulturális üzeneteket hordoz, amelyek megismerése elengedhetetlen Izrael, a Közel-Kelet, a világ globális átrendezõdésének jobb megértéséhez. És nem csupán zsidó szemszögbõl.
Bal- és jobboldali ellenségei természetesen 'zsidó ügynek' tartják a neokonok elõretörését – ennek ellenére 
sok szempontból zsidó ügy is. Konspirációs elméletekben utazó bal- és jobboldali 'elemzõk' a zsidó világuralmi törekvések diadalaként könyvelik el, hogy a határozottan Izrael-barát neokon publicisták, elemzõk, stratégák és társadalomtudósok a Bush-adminisztráció legfontosabb döntéshozói posztjaira kerültek.

[A neokonok között valóban sok a zsidó származású, ám legalább annyi a protestáns, evangéliumi keresztény.] 'Hatalomra került a hetilapunk!' – örült ironikusan a neokon fõorgánum, a Weekly Standard szerkesztõségi cikke, amikor mérleget vont kétségtelen személyi és publicisztikai befolyásáról. Történt ez annak ellenére, hogy – a Reagan-érától eltérõen – a Bush-kormány eredetileg a külpolitikailag fantáziátlan, hagyományos paleokonzervatív izolacionizmust követte, egészen a 2001-es sokkig. A szeptember 11-i támadás azonban sokak szemét felnyitotta: az egypólusú liberális-kapitalista világ, a sokat idézett 'történelem vége' illúzió csupán.

A neokonok elõre látták, hogy a Szovjetunió felbomlása után új, nem kevésbé veszélyes ellenséggel kell szembenéznie a szabad világnak: a nemzetközi terrorizmus, ezen belül is a radikális iszlámista mozgalmak kis helyi sejtekre épülõ, hálózatszerûen szervezõdõ veszélyével. A 70-es évek elején elõtûnt, a 80-as évek elején öntudatosan elõretört neokonok Reagan idején következetes hidegháborús logikával óvtak a 'gonosz birodalmától', sikerrel fegyverkezték halálra a Szovjetuniót – a 90-es évek elejétõl pedig ugyanilyen kíméletlen fellépést ajánlottak a nemzetközi terrorizmus és az azt támogató államokkal szemben. Õk találták ki Reagan számára a 'gonosz birodalmát', és ifj. Bush is tõlük kölcsönözte a 'gonosz tengelyét.'

Jó vagy rossz, szabadság vagy elnyomás, 'velünk vagy ellenünk' [Bush]: a neokonok 
mélyen morális emberek, s a tiszta erkölcsbõl vezetik le politikai válaszaikat. Gazdaságilag szabadpiaci libertáriusok, de nem vetik meg a jóléti reformokat, külpolitikailag és kulturálisan pedig az erõs állam hívei. Három jelenség hozta õket elõ: a [szélsõ] baloldali ellenkultúra válsága, hamissága; a hagyományos jobboldal elavultsága; az amerikai külpolitika posztvietnami bénultsága. Sokan Leo Strauss tanítványai , ...mások, mint Irving Kristol, Christopher Hitchens, James Burnham vagy Norman Podhoretz korábban trockisták voltak, ám szembenéztek és radikálisan leszámoltak baloldaliságukkal. A Pat Buchanan-féle ókonzervatívok szerint ma is a világ megváltása, a „permanens forradalom” a céljuk, csak most 'jobbról.' Joggal mutatnak rá neokon publicisták, hogy ez az érvelés nettó zsidózás, hiszen azt hirdeti, hogy egy militáns, felforgató kisebbség behatolt az amerikai kormányzatba, hogy keresztül erõszakoljon egy Izrael-barát külpolitikát. Amibõl annyi igaz, hogy a neokonok Izrael legkövetkezetesebb barátai."

Eddig az írás. A magam részéről ehhez csak annyit, hogy a 700-as Klub adásaiban [ATV] vicsorgó és bohóckodó Pat Robertson is egy ilyen neokon. [Már írtam róla.]

Seres úr becses és szimpatikus személyével már foglalkoztam korábban. Arcátlansága nem változott. Agresszivitása annál inkább [fokozódott]. Ostobasága a régi. Ez most abból derül ki, hogy tagadás formájában fogalmazza meg azt, ami szemünk előtt játszódik letagadhatatlanul, félremagyarázhatatlanul. [Lásd a vastagitott szöveg részeket.]

Még annyit, hogy kinek, miért írtam ezt a Blogot?

Hát' csak szeretném tudni, hogy Fidesz-kortes, karizmatizált, díszmagyarjaink [Tőkés, Melocco, Makovecz PappLajos] mit szólnak ehhez? No nem a nyilvánosság, hanem a tükör előtt?

Sz. Gy.



Tűzveszély!
Az első magyar OlajSvejk


A játék az olajjal [gázzal] = játék a tüzzel. Nincs olyan ásványkincs a világon amelyért annyi vér folyt volna mint az olajért [gázért]! Az arany, nem szoros versenyben, csak szerény ezüstérmes lehet az olaj [gáz] mögött!

[Az olaj (gáz) mint téma is olyan bonyolult, hogy oltári baromságokat lehet írni, a legnagyobb körültekintés mellett is. Előre elnézést kérek tehát az olvasóktól ha írásomból netán valami hülyeség kerekednék ki...]
A nagyhatalmak olajért [gázért] folytatott harcában Magyarországnak mindössze annyi szerepe lehet, amennyiben előnyös / hátrányos földrajzi fekvése miatt az egyik harcterévé válhat ennek a háborúnak. Sőt, kissé máris az.
A pakli arra megy, hogy Oroszországot - e kontinentális nagyhatalmat - gazdaságilag, politikailag térdrekénysze rítsék amiatt, mert nemzeti vagyonával, különös tekinettel az olaj és gázkincsre, maga szeretne rendelkezni. Oroszország nemzeti jövedelmének jelentős hányada származik az olaj és a gáz exportbevételéből. Ha ezt a bevételt jelentős mértékben csökkenteni lehet, kevesebb jut a gazdaság modernizálásáre, a fegyverkezésre és a szociális kiadásokra. Ezáltal növelhető egy "bársonyos forradalom" esélye [CIA patent szerint].
A vita látszólag az orosz "Kék Áramlat", illetve az Európa által támogatott "Nabucco" vezeték preferálása körül folyik. [Lásd lentebb.]
Magyarország - kizárólag (!) földrajzi fekvése miatt - némi szereplehetőséget kap ebben a játszmában. Pontosabban szólva, magyar "politikusok" juthatnak szereplehetőséghez. Erre példa Putyin és Gyurcsány politikai kokettériája, amit a Putyin magyarországi, illetve Gyurcsány moszkvai látogatása alkalmával tapasztalható kitüntető udvariasko dás, sőt udvarlás jellemez.
Gyurcsány,szikár termetével, aszketikus alkatával, elegáns öltönyében, beleillik a Kreml millőjébe. De most megjelent a placcon a magyar vidék jellegzetes alakja. Alacsony, pocakja domborodik, tokája növekszik, nincs olyan öltöny amiben valahogy kinézne, stb. Hogy mutatna ez a fazon a Kreml velencei tükreiben? Brr!
Dehát itt van, nyomakodik. Már hogyne tenné, hisz drótjait a másik olajlobby rángatja, amely kontrázik Oroszországnak, kontrázik Putyinnak és Európát más csőrendszerből óhajtaná táplálni, emberbarátságból, mivel az orosz olaj és gázellátás, úgymond, "bizonytalan". Hát hogy a francba ne lenne bizonytalan? Ukrajna, ahol már győzött a "bársonyos forradalom" [ebbe fog rövidesen beledögleni], az amerikai olajlobby utasításai szerint cselekszik, anélkül, hogy joga lenne mérlegelni ennek kockázatát.
Ukrajna, földrajzi fekvésénél fogva, ugyancsak "tényező" az olajháborúban az államterületén áthaladó olaj és gáz tranzitvezetékek miatt. Erre játszik az amerikai olajlobby. Az ukránok a világpikaci árnál olcsóbban kapták az olajat, ill. a földgázt, csakhogy ezt a kedvezményes árat sem tudták, ill. akarták megfizetni. Milliárdos adósságot halmoztak fel. Kapitalista jelszó: "nincs ingyen ebéd"! Az ukránoknak van? Ugyan miért? Az orosz ellenlépés - a kontra - telje sen megfelelt a kereskedelmi szokásoknak. Ukrajna nem kapott tovább hitelbe energiahordozókat. Aztán jött a rekontra, ukrajna lopni (!) kezdte az orosz tranzit (!) gázt. Az orosz szubkontra nem lehetett más, mint az összes csapok elzárása. Ezt a lépést Oroszország egy aljas provokáció által előidézett kényszerhelyzetben lépte meg!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ami ezután következhet, már nem fejezhető ki a kártyajátékban használt kifejezésekkel. Annyit elöljáróban leszögezhetünk, ennél kisebb aljasság is megvalósitott már "casus bellit". Ez most nem következett be, de a téma korántsincs lefutva. A most kötött kényszeregyezség kérészéletü lesz. És akkor mi lesz? Lépjünk kissé vissza az
időben!
A mellékelt térkép jól tükrözi a "Nabucco" perspektíváit. A térkép készitői gondosan nem jelölik meg, hogy hol lesznek a vezeték két ágának tápforrásai.

A térképről ennek ellenére leolvashatók a következők. Az olajkutak, és részben a vezeték is, a világ legforróbb övezetében helyezkednek el. Ha az oroszok, az irániak, illetve a szírek nem akarják, hogy ez a vezeték szuperáljon, nem fog szuperálni.

A Nabucco alternatívája lenne a "Kék Áram lat" nevü, orosz területről induló vezeték: az "orosz alternatíva". Emiatt áll a bál...

A közelmúltban színre vitt "grúz válság" is az egyik tervezett epizódja volt ennek a hosszú távú, piszkos és öldöklő játszmának. Grúzia, túl a "bársonyos forradalmon", rájött hogy az orosz medve tulságosan rátehénkedik és mozgolódni kezdett. A "grúz szabad ságért" nyomban megmozdult a világ. Az az amerikai flotta amelynek iraki blokádja miatt, többek között, félmillió kisgyermek pusztult el, most tápszert szállított - az egyébként nem éhező - grúz kölköknek. [Ennyi jóság láttán az embernek be kell brunyálnia a meghatottságtól.]
És ekkor kezdett pofázni egy szolgálaton kivüli politikus, akinek nem osztottak lapot. Alighogy elkezdte, nyomban nyilatkozott Oroszország nagykövete Igor Szergejevics Szavolszkij úr . "Neokon ihletésü áskálódásnak" nevezte a "politikus" nyilatkozatait. Személye iránt pedig megvetését hangoztatta. Innen már nem nehéz kitalálni: a felcsúti böllérről Orbán Viktorról van szó... [2008.08.14-én egy blog bejegyzést tettem erről az incidensről "Neokohn" címmel. Aki nem röstelli, ugorjon el oda.]
A "neokonok" Amerika "zsidó ultrái", Orbán, a nemzeti politikus, cimborái. [A blogban ajánlottam Orbán karizmatikus híveinek - Tőkés Lászlónak, Makovecz Imrének, Melocco Miklósnak - nézzenek tükörbe. Mást nem javasoltam, pedig még gondoltam valamire...]
Nos Orbán most mint az olaj és gázügyek szakértője pózol. Ráadásul nemcsak itthon, hanem külföldön is. [Az olajhoz konyít valamit, Erről sokat mondott és még mondhatna Pallag László, az olajbiztottság agyagba döngölt elnöke. De így vagyok vele én is, mint egykori hajdú bihar megyei főügyész.]
"Magyarország, a leggyengébb energialáncszem? - címmel cikket jelentett meg Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke a European Voice című brüsszeli hetilapban [...] Az ellenzéki vezető egyebek között úgy vélte, "azzal, hogy szabad utat engedett a Kék Áramlat beruházásnak [még ha hivatalos döntést nem is jelentettek be], Magyarország nem csupán pofont adott az Európai Unió kifejlődőben lévő közös energiapolitikájának, hanem lökést adott az európai energiapiac átvételére irányuló orosz kísérleteknek".
Józan gondolkodású politikus soha nem foglalt állást amellett, hogy Oroszországot zárják ki az uniós energiapiacról, Moszkva földrajzilag természetes energiapartner - írta Orbán, meggyőződését fejezve ki ugyanakkor, hogy a biztonságos energiaellátásnak alapfeltétele az egészséges verseny, és az szolgálja legjobban a fogyasztók érdekeit is. Utóbbi miatt az uniónak többrétűvé kell tennie gázforrásait és azok szállítási útvonalait is - a Nabucco gázvezeték terv erre szolgáló program, amely 'élvezi' az EU politikai és pénzügyi támogatását.
Ezt a magyar kormány is jól tudja - tette hozzá Orbán Viktor, aki szerint az International Herald Tribune című napilapban a közelmúltban megjelent miniszterelnöki interjú után [amelyben Gyurcsány Ferenc álomnak nevezte a Nabuccót], a kormányfő kijelentései miatt keletkezett "nemzetközi zűrzavart" követően a témával kapcsolatos kommunikációs "ködösítés" azt jelenti, hogy a kabinet az orosz Kék Áramlat mellett tette le voksát.
Emlékeztetett Orbán arra is, hogy az e hónap elején tartott brüsszeli állam- és kormányfői találkozón a magyar miniszterelnök megpróbálta megakadályozni, hogy az EU jogilag kötelező vállalásokat tegyen a megújítható energiaforrások részesedésének kérdésében, miközben az ülés célja éppen a volt, hogy kidomborítsa az unió egységes hangvételét energiaügyekben. Az egykori kormányfő egyúttal leszögezte, hogy a Fidesz üdvözli a jogi kötelezettséget tartalmazó célkitűzést és a döntést, hogy a tagországok maguk dönthetnek arról, hogyan járulnak hozzá az uniós szintű 20 százalékos megújítható részesedés eléréséhez 2020-ra.[Napi Online 2007. 03. 30]
Ezt jól eltrafálta! Mára már tudjuk, a volt keleti blokk országai közül egyedül Magyarországnak voltak, ill. vannak gáz, ill. olajtartalékai. Igazán szép Orbántól, hogy Oroszországot nem óhajtja kizárni az Európába irányuló olaj és gázszállitásokból...
De ennyi piszkoskodás nem volt neki elég. Folytatta.
"Nem szabad megengedni, hogy Magyarországot a Gazprom 'legvidámabb barakkjává' tegyék - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, a párt megalapításának 19. évfordulója alkalmából tartott konferencián
Az utánunk következő fiataloknak nem kellene megengedniük, hogy a szovjet rendszer legvidámabb barakkja után most a "Gazprom legvidámabb barakkjává" tegyék Magyarországot - hangsúlyozta a pártelnök az MTI tudósításában. Mint mondta, a Fidesz nemzedéke azt üzeni a jövőnek, hogy nem azért mutattak ajtót bizonyos dolgoknak - az 'oroszoknak', a Szovjetuniónak, a kommunizmusnak - hogy'azok' most az ablakon visszamásszanak.
Hozzátette: azt is üzenik a következő generációnak, ne engedjék, hogy a demokráciából demokrácia nélküli többpártrendszer legyen. "Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság 'mindig nyugatról' érkezik, a demokráciát pedig nem lehet felülről irányítani, hanem csak az emberek szívéből nőhet ki" - mondta Orbán Viktor.
A pártelnök hangsúlyozta: ki kell tartani a 'nyugatos' Magyarország mellett, nem szabad engedni, hogy erről az útról Magyarországot letérítsék.
Orbán Viktor a Fidesz 19. születésnapja alkalmából rendezett konferencia utolsó felszólalójaként arról beszélt, hogy nem csak az 1988. március 30-án megalapított Fiatal Demokraták Szövetségét ünneplik, hanem egy nemzedék megszületését is. Valamikor a 80-as évek közepe táján öntudatra ébredt egy nemzedék, és megérezte, hogy küldetése van, amit vállalni kell - tette hozzá a pártelnök, aki szerint ha ez a fideszes 'új nyugat nemzedék' nem születik meg, akkor a rendszerváltás 'olyan' sem lett volna, amilyen volt.
Mint mondta, a generáció nem minden tagja vált részévé ennek a nemzedéknek, hiszen 1848-ban is voltak olyanok, akik nem Petőfiéket, hanem a bécsi udvart támogatták.
Orbán Viktor úgy vélte: ez a nemzedék túllépett azon a kérdésen, hogy szabad magyar legyen külföldön vagy maradjon itthon, és azt mondta, mi fogunk maradni, és az oroszok és a kommunisták fognak menni. A pártelnök szerint ez a nemzedék 'plebejus' érzelmű, és a kiváltságok ellen harcol." [Napi Online) 2007.03.30]
Nem kizárt, hogy a végtelen magyar ostobaság jóvoltából ez a fazon lesz [ismét] Magyarország miniszterelnöke. Ez legalább akkora, ha nem nagyobb, tragédia lesz az országra nézve, mint Gyurcsány országlása.
Orbán a "politikus" az idézett beszédben egyenlőségjelet tesz (!) az új Oroszország és általában az "oroszok", valamint a Szovjetunió, illetve a kommunisták között. Ez, politikus részéről, több mint bűn! Hiba! Ha tényleg ő lesz a miniszterelnök, semmiféle jóindulatra nem számíthat Oroszország részéről, mert az oroszok hivatalból és magánjelleggel is úgy utálják a "neokonokat" - mint a szart! [Bocs!]
Orbán leendő országlása idején még mindíg Oroszország lesz legnagyobb energiahordozó szállitója. A Gazprom vélhetőleg nem lesz készséges szállitója Magyarországnak. Vagyis Orbán ökörködésének a levét a lakosság fogja meginni. Akkor is a lakosság faszol majd, ha Magyarország "nyugatos" marad, ahogy ez a nemzetiszin pojáca szeretné.
"befolyási övezeteknek" viszont az a természetük, hogy nem öröklétüek. Magyarország ma nem a szabadságot hozó nyugat partnere, hanem a rabtartó, kiszipolyozó, tönkretevő nyugati tőke rabszolgája. "Mecsoda khölömbség", mondják erre Judapesten... De meddig tart ez az állapot?

Arról tényleg nincs szó, hogy az oroszok az 
"ablakon visszamásszanak". [Egy ilyen kifejezés a felcsúti focicsapat lábszagú öltözöjében se' lenne szalonképes, nemhogy egy "jubileumi szónoklat" keretében.]
Az oroszoknak alighanem nagyobbszabásu tervei vannak, annál amit a felcsúti böllér róluk feltételez.

Ha én Putyin lennék, először is kicsinálnám Ukrajnát. Erre több ok is lenne. A legfőbb "ok", hogy Ukrajna beteg, azaz gyenge! Nem kevésbé fontos szempont, hogy - mint a nyugat bábja - Ukrajna még félholtan is borsot törhet a medve orra alá. Végül: Ukrajnában több mint tizmilló orosz él, akik nem rajonganak tulságosan "új hazájukért". Ami a Szovjetunió feldarabolását illeti, abban felfedezhetők némi "trianoni elemek" ís. Így kerülhetett kissebbségi státusba, idegen állam alattvalójaként, kb. tizenhárommillió orosz. Kiváncsi leszek, ha ezek is "szakadni" akarnak majd, mint a horvátok, a bosnyákok, az albánok, vagy a szlovének, mit fog lépni a nyugat?

Épp most olvastam - Mónus Áron jóvoltából - 
Trocase francia író 1899-ben írt könyvét az Osztrák Magyar Monarchia elpusztitásáról [ami röpke 18-éven belül be is következett, csaknem ugyanúgy, ugyanazért, ahogy Trocase megjósolta]. Trocase keményen zsidózik. Könyve nyilván ezért tetszett annyira Mónus Áronnak, hogy lefordította és előszavával is méltatta. Trocase a zsidó aknamunkának tulajdonítja a Monarchia züllését. Ne firtassuk most, hogy ebben igaza van e - és mennyire van igaza. Gondolatmenetének az a lényege, hogy a Monarchia nemzetiségeinek nacionalista ébredése miatt fog széthullani. Hát ez az! Vajon mennyi időbe és fáradtságba kerül Oroszországnak az ukrán elnyomás alatt sinylődő oroszokban a nacionalista érzelmeket felbirizgálni? És milyen jól prosperálna mondjuk egy "Krimi Orosz Autonóm Köztársaság"? Má' miért is ne?
Ha netán egy ukrán "Anschluss" bekövetkezik [bekövetkezhet], úgy az oroszok nálunk sem az ablak felé kerülnek, hanem a főkapunál fognak állni. Ettől a rómaiak is beszartak annakidején. [Ebből az íjedtségből származik a "Hannibal ante portas" kifejezés.]
Az persze nem biztos, hogy [megint] bejönnek. Elég ha csak tőszomszédok leszünk, azaz hatni fog ránk az "erőtér".
És még valami, amit nem lenne szabad a "rendszerváltóknak" vagyis a "rózsadombi paktum" kreaturáinak és haszonélvezőinek elfelejteniük. A modern (!) Oroszország, ill. annak befolyásos erői, ma már merőben másképp gondolkodnak az orosz nép multjáról és jövőjéről, mint a rózsadombi paktum egykori bábái. Oroszországban "világnézeti forradalom" zajlott, ill. zajlik. [Nem baloldali...] Már áll és rövidesen elindul a Gólem, amely számbaveszi az orosz nép ellen elkövetett égbekiáltó gaztetteket. Megtorolja a bűnöket [esetleg hetedíziglen], és megvédi a felnövő új nemzedéket.
Hogy nekünk most mit kell csinálnunk. Hát nem sokat, csak nézzünk ki az ablakon, azon amelyik keletre néz!
2009.01.24
Sz. Gy.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése