Látszat valóságok

Látszat valóságok

Mégnemzetibb szájbatalpaló a Trianon-jelenségről

2017.06.04. 19:46 dangbird

A bejegyzés a szájbatalpaló blogon itt található.

Kedves olvasók! Régen írtam már bejegyzést, ennek több oka is van – anélkül, hogy ezeket részleteznénk, örömmel jelenthetem, hogy ezek legalábbis egy része elhárulni látszik, így a jövőben remélhetőleg több írás várható. Téma van dögivel, bár jobban szeretem megvárni, amíg aktualitást nyer valamelyik, és nem csak úgy kilőni az éterbe – több emberhez jut el így.

A bevándorlásról és terrorizmusról szólóhozhasonlóan ez is olyan írás lesz, amire a bal és jobb oldali szemöldökök egyaránt „jó okkal” ráncolódhatnak – nem baj, legalább szimmetrikus marad az arcunk!

Na hát először is:

Minek kell egyáltalán foglalkozni ezzel az úgynevezett Trianon-kérdéssel, és miért mindig csak a jobberek síránkoznak? A progresszív balliberális értelmiség miért tud túllépni a régi sérelmeken és előre nézni? A világ úgyis globalizálódik, lassan elhalványulnak a határok... Akinek nem tetszenek a jelenlegi határok, inkább az egységes Európáért, sőt, az egységes világért küzdjön velünk, ahelyett, hogy folyton háttal ülne a lovon és a múltban élne!

Nos, az ehhez hasonló okfejtésekben van valamennyi méltányolhatóság és igazság, pont ezért tudnak olyan makacsul terjedni és fennmaradni – a színtiszta hazugságon az ember könnyebben átlát. A válaszok közhellyé, panellé változtak, de inkább csak azért, mert újra meg újra el kell mondani őket, hiszen a fenti „érvek” is újra meg újra elhangzanak. A „vita” itt meg is áll. Nem az számít, kinek van igaza, hanem hogy ki hangosabb.

A következő példa sántít, mint minden hasonlat: ha valaki megtalálja az autódat, és elfelejti visszaadni, az mikortól lesz az övé? Ha minden nap ott furikázik az orrod előtt vele, és még rád is dudál, ha annyit szólsz, hogy „hé”, akkor mennyire reális, ha a szomszédod vagy akár a rendőr régi sérelmet emleget? Mennyi idő után lesz hirtelen igazuk, és miért pont akkortól? Magyarország másfél évszázadot töltött három részre szakítva, az „anyaország” pedig oszmán uralom alatt állt.

 „Nem tudom, mit kell hőzöngeni a törökökre. Teljesen joggal várják el, hogy beszéljük itt Budinban az államnyelvet is. Különben is, aki nem tud törökül, úgyse jut előbbre, szóval saját maga és a gyerekei esélyeit rontja. Én már eleve török iskolába adtam a kis Évikét is, hadd tanulja meg rendesen a nyelvet. Hülyeség ez a magyar névátíratás is, most nem mindegy, hogy hivatalosan Éva vagy Evben?! Így könnyebben boldogul majd, és akkor sem kell magát összehúznia, ha törökökkel vitázik, mint nekem anno. Tanulja csak meg szépen az oszmán kultúrát is, hiszen nekünk most már a Török Birodalom a hazánk! Realistán kell nézni a dolgokat, és nem mindenféle felszabadításról meg autonómiáról halandzsázni, mint az az idióta Zrínyi. Az A török áfium ellen való orvosság, meg az ilyen fasiszta irományok csak rontanak a helyzeten, aztán csodálkozunk, hogy a törökök utálnak minket. Igazuk is van!” (modoros blog)

Régi sérelmekről esetleg akkor lehet majd beszélni, ha a talált autó a roncstelepre kerül; ha a határ túloldalán már nagyítóval kell majd keresni a magyarokat, de ettől szerencsére még messze vagyunk. Amíg az „anyaország” magyar lakosságának feléhez mérhető (sőt, annál több) magyar él az elcsatolt országrészeken, addig ez nem régi sérelem, hanem mindennapos.

Arról nem is beszélve, hogy a zsidók két évezred után kaptak vissza egy országot (legalábbis a felét) úgy, hogy Palesztinában rég nem élt zsidó kisebbség, legalábbis a II. Világháborúig.

Hogy a trianon-kérdés miért csak „jobboldali” szólam? Mert így lettek leosztva a lapok. Nincs olyan nemzeti és nemzetstratégiai kérdés, amit ne züllesztettek volna tudatosan politikai kérdéssé az elmúlt negyedszázadban (meg még azelőtt, bár akkor még csak egy hivatalos narratíva volt, azzal szemben csak a kocsmák népének dörmögése hallatszhatott).

De! Nyavalyogni „Trianonon” valóban nincs értelme. Már csak azért sem, mert a trianoni békeszerződésnek akár volt ilyenolyan záradéka, ami miatt nem is lépett érvénybe soha, akár nem, már hetven éve nincs hatályban,  az 1947-es párizsi békeszerződés váltotta fel. (A 99 év után lejárós hoaxot ne is emlegessük, nyilvánvaló hülyeség.) Ha a trianoni békét szóba hozzuk, rajtunk kívül már valószínűleg senki a világon (a történészeket leszámítva) nem tudja, miről beszélünk, legfeljebb a szomszédaink – ők is csak azért, mert mi folyton emlegetjük, mindhiába.

Ellentmondásba kerültem önmagammal?

Elsőre úgy tűnhet, de csak azért, mert az ember elsősorban érzelemvezérelt lény. Az autós példára visszatérve, a szomszédomnak nincs igaza, mikor azt mondja, törődjek bele, de attól még én is fölöslegesen panaszkodok neki minden nap, attól a helyzet nem fog változni. A trianon-kérdéshez való nacionalista hozzáállás valóban inkább csak erősíti azokat a határokat, főleg akkor, ha az a szomszédok szidalmazásával is együtt jár. (Tudom, a nacionalizmusról tartozok egy bejegyzéssel, türelem. A kérdés bonyolultabb, mint hinnénk.)

Mit akarunk mi határrevízió ügyében, mikor még egy olyan népszavazás is megosztottságot okozott, ahol ad absurdum magyar embereknek kellett volna magyar állampolgárságot adni? És még mielőtt a jobbikosok és egyéb nemzeti radikálisok feje leszakad a nagy bólogatásban, nekik most jön a székestől hanyattesés:

Készek vagyunk arra, hogy a Kárpát-medence összes lakójának megadjuk a magyar állampolgárságot, nemzetiségtől függetlenül?

Hülye vagy? A szőröstalpú oláhoknak? Engedd be a tótot, kiver a házadból!

Ez esetben  viszont sajnos a karmos kezes térképek mehetnek a szekrény aljába vasútvonalastul, hajózható folyamostul, furcsán beszélő gyimesi falustól. A Magyar Királyság ugyanis soknemzetiségű állam volt. Trianonnal szétszakították hét részre, viszont a maradék Magyarországgal „cserébe” kaptunk egy nagyjából nemzetállamot. Ha a Kárpát-hazát újra akarjuk egyesíteni, hozzá kell szokni a gondolathoz, hogy a nemzetállami lét a múlté. Vagy toloncoljuk „vissza” a románokat a Havasokon túlra? Azokat, akiknek az őseit a mi nemeseink hívták be ide? És a szlovákokat hova toloncoljuk, akik végig itt éltek, a magyarságból váltak le és szlávosodtak el? Mi legyen ezzel a sok millió emberrel, akiknek már az ükapáik ükapái is azt a vidéket nevezték hazájuknak, ahol ők most is élnek, méghozzá gond nélkül, harag, sértettség és feszültségek nélkül, anélkül, hogy „tolvajnak”, bitorlónak kellett volna érezniük magukat? Ennyit köszönhetnek a szomszédaink a trianoni békének, semmi többet – de ezt hogy magyarázzuk el nekik, amíg bennük száz év nacionalista agymosás dolgozik, bennünk meg a harag és a sértettség; amíg nem tudunk velük szót érteni úgy, mint akik egy sorsközösségbe hivatottak tartozni, ha másért nem – ha félreteszünk minden ember által kreált „ősi jogot” és fölösleges szkíta-dákóromán kivoltittelőbb-versengést és idősebb vagyok Szlovákiánál pólót – hát a természet vastörvényei által: a Kárpát-medence egy egységes tájrendszer, és csak egységesen működtethető hatékonyan és ésszerűen, ehhez pedig egységes államszervezet, politika és gazdasági stratégia kell.

Persze az eredeti határok visszaállítása helyett lehetséges elképzelés a nemzetiségi határok meghúzása is, csak akkor gondoljuk végig, mi lesz azokkal, akik már most is kisebbségben élnek a saját térségükben (akár magyarok, akár nem), és sehol nem jegyzett, törpe kisebbséggé válnak az új határok által, akivel a kutya nem törődik? (Nyújtsa fel az ujját, akit mostanában foglalkoztatott a magyarországi ruszinok helyzete!)

Mit lehet tehát tenni jelenleg, 2017-ben a határrendezés ügyében? A Jobbik addig-addig trianonozott az elmúlt tíz évben, hogy Vona Gábornak előbb-utóbb nekiszegezték ezt a kérdést, ő pedig mellébeszélés nélkül megadta a választ: semmit, „annak nincs realitása, sem aktualitása, hogy Magyarország visszacsatolja Erdélyt”. Realitása szerintem van, aktualitása viszont valóban nincs. Viszont ha az elmúlt 97 évben volt kétszer is aktualitása a kérdésnek, a jövőben miért ne lehetne? Elsőre csak a félsikernek is alig minősíthető bécsi döntéseket sikerült kicsiholni, melyeket sok mindennek nevezhetünk, de a kérdés rendezésének nem... na és mi a helyzet a második eséllyel, mely felett teljesen elsiklott a rendszerváltásba belerészegedett ország és a pórázon tartott Antall-kormány? Ki látta azt előre? A ’60-as, ’70-es évek globális politikai-gazdasági berendezkedése olyan stabilnak látszott akkor, valószínűleg az emberek jó része azzal számolt, hogy ez már az ő életében nem fog változni, hacsak ki nem tör a III. Világháború a két nagy blokk között. Nem tört, de valahogy aztán mégiscsak borult az egész, a piros ég találkozott a kék éggel (és lett belőle fekete), Ausztria felé a vasfüggöny hevítés nélkül elérte a 2862 fokot és elpárolgott, Jugoszlávia szétesett, Csehszlovákia szétesett, hihetetlen, de még a Nagy Szovjetunió is szétesett, mi meg átaludtuk az egészet, pedig ha valamikor, akkor lehetett volna tárgyalni a szomszédainkkal, hogy hogyan tovább. A cseh uralom alól felszabadult szlovákoktól megkérdezhettük volna, nem akarnak-e esetleg újra egy ország lenni, ahogy a horvátoktól is. A Kárpátalja ügyében maguk az ukránok jelentkeztek be, hogy tárgyalnának.

Semmi nem történt.

Mint amikor az ember az autópályán elbambul egy lehajtót: három kilométer után felocsúdva sajnos a satufék-tolatás már nem megoldás, meg kell várni, míg jön a következő – és csak azt ne mondja senki, hogy száz év, de még ötszáz év múlva is ott lesznek a határok (nem a jelenlegi magyar határok, hanem az összes), ahol most, mert nem tudom komolyan venni. Persze, jön az idealista baller (nesztek, új kifejezés a szlengszótárba), és jól kifejti két spangli között, hogy nem lesznek sehol a határok, testvér lészen minden ember, és jó lesz, végre nem lesznek háborúk, stb. Amíg a jobber a tizedik üveg csíki sör után el nem magyarázza neki, hogy a szlovák vagy a román kisebbségi politika mennyit változott az Európai Unióba való behatártalanodásunk után – rövid magyarázat lesz, semennyit, pedig már az EU-csatlakozás előtt is ezzel hitegettetek minket a Heti Hetesben, ___átok meg! Ami pedig a háborúmentességet illeti, nehéz megmondani, hogy a történelem során országok-államok-népek közötti háborúkban vagy pedig belharcokban és belső népirtásokban haltak meg többen, de nagyságrendileg egyforma lehet a két szám. Ma is láthatjuk, mi történik, ha egy kvázi-határmentes, tágas, toleráns társadalmi és államközegben próbálunk összekeverni egymásban nem oldódó kultúrákat. A szomszédainkkal legalább ilyen problémánk nincs, legalábbis „Trianon” előtt nem volt, ahogy azt a megelőző évszázadok bizonyítják.

Magát a trianoni békét sem annak köszönhettük, hogy a csehek vagy románok „legyőztek” volna minket, mert „erősebbek” voltak, hanem annak, hogy magyar részről jött egy belső ellenség, egy hazaáruló kormány (elcsépelt szó, tudom, de itt a szó legszorosabb értelmében használjuk), amelyik leszerelte a hadseregünket, hogy az ellenség akadálytalanul benyomulhasson. Károlyi meséje az volt, hogy „jó kapcsolatai” vannak az Antantnál, és majd ő vérontás nélkül, diplomáciai úton rendezi a helyzetet, persze ebből semmi nem volt igaz. Hogy Linder Béla mit tudott minderről és mi járt a fejében, mikor azt kiabálta a tömeg előtt, hogy nem akar katonát látni többé, azt nem tudom (olyan részeg volt,  hogy valószínűleg ő sem tudta utólag).

Mindez jól példázza, hogy mennyivel veszélyesebb tud lenni a belső ellenség, mint a külső.

Amíg nincs rendben a szellemi immunrendszerünk, nem állunk készen egy trianon-revízióra.

Amíg nem áll kellően szilárd alapokon a nemzeti önazonosságunk, addig könnyen káosz lenne a trianoni határok eltörléséből.

Amíg határon innen egy 8%-os, magyarul (is) beszélő kisebbséggel sem tudunk mit kezdeni, és pont a legerősebb nemzeti öntudattal rendelkezők köreiből lehet olyanokat hallani, hogy zárjuk ki, gettósítsuk ki őket egy fél megyényi területre, addig mit kezdenénk tízmillió idegen ajkú honfitárssal? Nyissuk össze a határokat, aztán lesz, ami lesz? Lehet, hogy jól sülne el, de valószínűbb, hogy nem. Az nyilvánvaló, hogy ez úgy működhetne a leginkább, ha minél pontosabban megpróbáljuk meghatározni, milyen közös jövőt is képzelünk el az egyesült Kárpát-haza népeinek. Ehhez pedig két dolog kell: egyrészt, hogy legyen egy olyan történelmi (társadalmi, politikai, gazdasági, katonai, stb) helyzet, amiből ki lehet indulni. Ez jelenleg nincs. Másrészt, hogy tudjunk értelmes képet alkotni a jövőről. Ez pedig aztán végképp nincs, főleg nem a fűszer-politika szintjén.

A hatalom arcai 1/II - Tóth Bálint előadása, Budapest, 111202

https://www.youtube.com/watch?v=KZj1Gc1K4UI&t=8m16s

Oszd meg és uralkodj - Tóth Bálint 1/II

https://www.youtube.com/watch?v=wMf3rBjrHR8

Tóth Bálint - Múlt és jövő 1/3 - Az emberiség eredetéről

https://www.youtube.com/watch?v=bmZzDSDEG2w

Tóth Bálint - Múlt és jövő 2/3 - Fejlődés és birodalmak

https://www.youtube.com/watch?v=N7RKSf2tseU

Úgyhogy addig is az egyetlen irány, amivel egyáltalán érdemes lehet foglalkozni, a határon túli összmagyar területek autonómia-törekvései. Kérdés, hogy az „anyaország” mit tehet ez ügyben. Sajnos úgy tűnik, nem sokat, főleg nem addig, amíg „balos” és „jobbos” kormányok váltogatják egymást – az egyik leszarja, a másik pedig szavazatszerzésre használja (és azt követően szarja le) a határon túli magyarok ügyét.

Ez a szép gesztus természetesen lehetne kölcsönös is. Nem nehéz kitalálni, hogy a jelenlegi kormánypártok azért és csak azért adták meg minden magyarnak az állampolgárságot, hogy aztán hálából rájuk szavazzanak, és pont ez az, amit nem kéne megtenni. Nem „megadták” ugyanis, hanem visszaadták! Azért pedig nem jár hála, köszönet és főleg nem hűség, politikai elköteleződés. A hűséget és az elkötelezettséget inkább tartsuk meg egymásnak, a határ két oldalán, a Fidesszel (meg az RMDSZ-szel és a többi „magyar párttal”) meg törődjünk csak pont annyit, amennyit ők törődnek velünk...

Aki érzi, hogy jön a vihar, ne sírjon „trianonon”, hanem készülődjön. Sokkal többet fog elsöpörni, mint ezeket a nyamvadt határokat. Aki meg nem érzi, várjon, amíg odaérünk. Csak ne bambuljuk el azt a lehajtót! „A következő lehetőségnél forduljon az ég felé”...

„Ne csüggedjetek!

Kocsmaasztal körül bús, gőzős fejjel nagyokat ne hallgassatok!

Ezer évből ötven, hetven, száz, vagy akárhány, csak mellen ülő, nehéz boszorkányálom. A varázslók, kik titeket ködbirodalmak szolgáivá tettek, már agganak. Varázsvesszős kezük már reszket.

Trianon palotáiban ítélet többé nem születik. Koszos, büdös lázadók pösölik körbe.

Themze partján az angol bajra bajt tetéz.

A Nagy Bulldog kivert, rühös eb. Csak nyüszít, nyöszörög, nem harap már.

A ködöt nap szívja föl, a fölleget szél fújja el. A gyarlón tákolt hajó hullámok étke.

Akinek mások adtak hatalmat, mások tákoltak birodalmat, attól mások is veszik el.

A csinált országok unatkozó urak dominóvárai. A vetett magot learatják, kiássák a vetett gyökeret.

Minket nem palántáltak gondos kezek. Vér öntözött, tűz melengetett. Mély vízerekből isznak gyökereink.

Hiába nyűnek, tépnek, újra hajtunk!”

(Máté Imre: Üzenet az elszakítottaknak)

Miért nem megyek szavazni október 2-án? – Nemzeti szájbatalpaló a bevándorlásról és a terrorizmusról

 2016. szeptember 23. - dangbird

 

A következő bejegyzés valószínűleg senkinek nem fog tetszeni. Akármilyen „oldalhoz”, nézetrendszerhez sorolódik is valaki, valamelyik szakaszban eretnekséget fog találni.

Először is le kell szögezni, hogy a kényszerbetelepítés elutasításával egyetértek több okból is. Így is túlságosan beleszól, beleavatkozik Magyarország (látszólagos) belpolitikájába a brüsszeli adminisztráció. A bevándorlási problémának pedig legalábbis a közvetlen előidézője pont ők voltak, illetve az EU idegenrendészeti politikájának gyengesége – inkábbis hiánya. Nomeg Merkel hívó szava, ami a szír menekültek áramlására rányitotta a mindenünnen érkező emberözönt. Létrehoztak egy problémát, és nem hogy nem szólhatunk bele, de még ők ugatnak le minket, a magyar kormányt szidják, az idegenrendészeti eljárásunkat a „Holokauszthoz” hasonlítgatják, mikor valahogy próbáljuk kezelni azt a problémát, amit létrehoztak, és valami szabályozott mederbe terelni az emberáradatot. Mi, egyedül, saját erőből. Ez már így is éppen elég mulatság volt Magyarország számlájára. Azután, mikor már a spejzban vannak az arabok, hirtelen „egész Európa közös problémájává” varázsolódik át a helyzet, aminek  a megoldásából mi is ki kell, hogy vegyük a részünket! Mikor tavaly még leginkábbis csak mi vettük komolyan a helyzetet, miközben mindenki fújolt ránk, kívülről, és jó szokás szerint belülről is. A kampány minden szokásos eszköze bevetésre került. Megindult a gyártáselőkészítése a Jupiter holdjacímű filmnek is – idén forog –, amiben a magyar rendőr lelövi a migráns fiút.

A film egyik díszlete - a háttérben MERKEL PLEASE LET US TO GERMANY "transzparens"

Aztán majd mehet külföldi forgalmazásra is, hadd lássák, hogy az a magyar (rendőr) ilyen. Lelövöldözi a migréneseket.

Ebből, köszönjük, nem kérünk. Aki idehívta és beengedte őket, az oldja meg, hogy mi lesz velük most már.

DE!

És itt jön a nagy de. Az a gyűlöletkampány, amit a kormány az egész bevándorlási hercehurca köré kerekített, annyira alpári és szégyentelen, hogy egészséges ember nem meri érinteni a szavazólapot, mert fél, hogy megfertőződik, és ő is gyűlölködni fog. Mit tehetnek ezek az emberek a világpolitika látható és láthatatlan hatalmasainak felelőtlen játszadozásairól? Ajánlottak nekik egy lehetőséget egy jobb életre, és ők éltek vele! Ki a fene akar otthon aljamunkát végezni és nyomorogni, mikor Németországban a sozialhilfe magasabb életszínvonalat és főleg gondtalanabb jövőt biztosít?

Természetesen magának a népszavazásnak a gyökere és a tétje sem kül-, hanem belpolitikai. Hiszen az ellenplakátokat sem Brüsszelből állíttatják, hanem a helyi politikai ellenfelek. Az egész a szavazatszerzésről szól 2018-ra, arról, hogy az emberek lássák és tapsoljanak, hajrá Orbán, állj ki értünk! Hajrá, Gyurcsány, ments meg a fasizálódástól! A népszavazás lényegtelen. Ürügy a kampányra, közpénzből. A baj az, hogy a jelenlegi politikai gyakorlat úgy működik, hogy ha a politikus lát egy problémát, nem az az első gondolata, hogy hogyan lehetne megoldani, hanem hogy hogyan lehetne szavazatszerzésre felhasználni! Az sem baj, ha fennmarad a probléma, sőt, még jó is, ha ez hosszútávon még további szavazatot hoz. Ez a hozzáállás, ez a valóságra rá sem hederítő demagógia és populizmus indította el eleve a bevándorlási hullámot is. Aki elmegy szavazni, az ezt a politikai „kultúrát” támogatja, helyesli, élteti. Mindegy mi van, csak szavazz! Mert amíg te szavazol, addig mi maradunk ott, ahol vagyunk: bársonyszék, húsosfazék. Ugyanarról szól az egész, mint a „nemzeti konzultációs” bedobált kérdőívek – látszólagos helyettesítése az államhatalom és a nép közötti párbeszédnek. Rendszeresen panaszkodnak szakmák képviselői még a tömegmédiában is, hogy már megint az ő bevonásuk nélkül talált ki a jogalkotó valami szakmailag teljesen életszerűtlen hülyeséget a fejük felett! A kormányzat és a nép között ugyanis nemhogy párbeszéd nem folyik, annak még valós tere, fóruma, módszertana sincsen létrehozva, színleg sem. Ezek után nem kérünk semmilyen olyan szimbolikus gesztusból, ami hatalmas cécóval övezve, rengeteg közpénzből azt próbálja elhitetni velünk, hogy számít, hogy mi a véleményünk! Ha számít, kérdezzék meg, és elmondom. De az nem vélemény, hogy „X”. Ráadásul a legtöbbször olyan kérdésben szavazhatunk csak, ahol az eredmény borítékolható és/vagy előre beprogramozták a számítógépbe, mint az EU-csatlakozás esetében, ahol már a Dunapartra előre odakészítették a tűzijátékot (és élő emberrel alig találkoztam, aki ne ellenezte volna erősen a csatlakozást, akármilyen „oldali” volt).

Még egy fontos dolgot le kell szögezni: a népszavazásnak nem tétje az, hogy idetelepül-e egy városnyi bevándorló, és a cigányokkal kapcsolatos együttélési problémáink (elég polkorrekt voltam?) mellé most még velük is meg kell-e birkózni, vagy sem. Amíg ugyanis a schengeni övezeten belül szabad mozgás van, addig úgyis vissza fognak menni Németországba!

egy potenciális terrorista :) 

Mert ők ott akarnak élni! Meg lett nekik mondva világosan, hogy mindenkinek joga van eldönteni, melyik országban szeretne élni! Ha nem mehetnek, a vonatsínre fekszenek!

Ha pedig a schengeni egyezményt felszámoljuk, az még egy testes koporsószeg az EU-nak. Magyarország pedig nagyon rosszul jár vele, mert akkor népszavazással vagy anélkül is itt fog feltorlódni minden további bevándorló. A számuk és számarányuk pedig minél magasabb egy adott területen, annál kisebb a hajlandóságuk az alkalmazkodásra, beilleszkedésre, annál jobban felerősödik a white flight jelenség...

Az európai ember szorul ki az életteréből. Onnan is menekül, ahol nagy többségben van, menekül a kisebbség elől, ami összességében az ő ízlésének túl koszos, hangos, intoleráns, erőszakos. Mindez pedig elsősorban nem a rossz politika miatt van, már az is csak következmény. Azért van, mert az európai ember gyenge. Olyan eszméket vetett el vagy tett szimbolikus közhellyé, amelyek erőssé tették és tartást adtak neki, és olyan eszmékkel fertőződött meg, amelyek gyávává, gyengévé és lustává tették, leszedálták a társadalom szellemi és fizikai immunrendszerét, leszoktatták az önérdek-érvényesítésről. Elvetette vallását, kultúráját, hagyományait. Kulturális vákuumot hozott létre, és ez szív be egy saját jogán és saját belső logikája szerint nagyon is létjogosult és életrevaló másik kultúrát.

Amíg a közel-keleti ember azt látja, hogy az európai embernek nincs kultúrája, nincs ízlése, nincs értékrendje, világnézetét nihilizmusra cserélte, viseletét rongyokra, zenéjét és szórakozását zajra, táncát idegrángásra, ételét moslékra, évszázadok alatt berögzült szokásait magatartászavarokra, addig nem érti, mi az, amit féltünk tőle? Mit veszélyeztet ő az Iszlám importjával? Miféle európai kultúrát? Ha Ahmed barátunk a facebookról eljön hozzánk látogatóba, és mi dagadó keblekkel meg akarjuk mutatni neki, mit jelent magyarnak lenni és mit jelent európainak, legjobban tesszük, ha elvisszük egy múzeumba. Ott aztán büszkén körbevezethetjük:

- Nézd ezt a rengeteg értéket! Ez Európa!

- Nem. Ez volt Európa. Miért baj, ha a romjaira rá akarom építeni a mecsetemet, a vahabita iskolámat? Még te is járathatnád oda a gyerekeidet! Legalább végre megint szólni fog valamiről Európa – ha nem is arról, amiről szeretnétek...

A Brexit csak egy újabb kondulása volt egy félrevert harangnak, ami szól már egy ideje (legalább a ’60-as évek óta). Üzeni, hogy az európai embernek nagyon betyárosan fel kell kötnie a gatyáját, ha nem akarja magát hamarosan Eurábiában találni. Nem az európai politikusnak, az európai embernek! A bevándorlási hullám közepette tapasztalható kommunikáció világosan megmutatta, hogy az európai politikusokban semmi összeurópai szolidaritás vagy közösségérzet nincsen. A Brexit pedig megmutatta, hogy az európai emberben sem sok van. Ahogy nem is volt soha az elmúlt 3-4000 évben, hiába próbálták újra meg újra birodalommá kovácsolni. (Most bezzeg szól az európéerség hárfazengetése egyre több irányból. Milyen sajátos emberi vonás, hogy a legnagyobb közösségszervező erő a közös „ellenség”!) Nem Európa bürokratikus úton való mesterséges szorosabbra vonása a megoldás, nem az Európai Egyesült Államok létrehozása, hanem a „Nemzetek Európája”, az európai ember cinikus, komolytalan hozzáállásának megváltoztatása saját nemzeti és összeurópai öröksége felé. Ha kell, meg is szüntethetjük a szólásszabadságot és visszaállíthatjuk a Szent Inkvizíciót is... de jobb lenne, ha menne szépszerével, az elmúlt évszádok eszmei és kulturális forradalmaiból megtartva azt, ami érték, és sajnálattal kivetni magunkból azt, ami látványra szép, de mérget hordoz, mint a gyöngyvirág.

Végezetül pár szót a potenciális terroristákról. Az iszlám és a terrorizmus összemosása már nem új jelenség, 2001. óta folyamatosan hallgatjuk. Valóban nem mentes az erőszaktól ez a vallás, de azért ugye még nagy európaiságunkban lapozgatjuk néha a Szent Biblia ezeroldalas vérfürdőjét? Vagy elég csak belekezdeni a Bhagavad-gítába, a hinduk legszentebb könyvébe, mindjárt az elején maga Krisna arra szólítja fel Ardzsunát, hogy harcoljon és öljön. Az iszlámnak ráadásul többféle irányzata van, és meglehetősen különböző vérmérsékletűek. A kereszténységnek is vannak szélsőségesei (például akik tagadják az evolúciót, ami nagyobb bűn az emberiség ellen, mint holmi öngyilkos bombamerénylet)...

Alex Jones már 2009 környékén megjósolta, hogy néhány éven belül katonák fognak a Nyugat városainak utcáin járőrözni, tökig gépfegyverben, de kevesen hittek neki. „Fear mongering”, riogatás a feltűnésért, ugyan már. Pedig azt is megmondta, hogy az „ok” a terrorizmus lesz. Nem lát ő a jövőbe, csak érti a jelent, érti a hatalom működését, és sokat tud céljairól és eszközeiről, ezért lett igaza: most megjöttek azok a katonák. Nem baj, legalább vigyáznak ránk. Mi félnivalónk lenne? Féljenek a terrorista migrénesek...

Korábban ugyan már kifejtettük, hogy a terrorcselekményeket a hatalom követi el önmaga ellen, de most ettől tekintsünk el, és tegyük fel, hogy Ahmed saját jogon robbantja fel a múzeumot, mert elege van az álszent, nosztalgikus baromságunkból. Ha ez elég sokáig zajlik, egy idő után az ellenoldali szélsőségből választ fog provokálni. Előbb-utóbb repülni fog a molotov-koktél a mecsetre, le lesz döfve az imám, meg lesz verve a muszlim kisfiú az iskola előtt... Akkor pedig, kedves őshonos európai fehér ember, te magad is potenciális terroristává fogsz válni. Főleg, ha kereszt lóg a nyakadból. Akkor te is szemlesütve somfordálhatsz el a katonák mellett, mint a muszlim (ímmár) sorstársad. Akkor már a saját fajtád ellen is meg kell küzdened az önérdek-érvényesítésért.

A média 3

social engineering

 2015. november 01. - dangbird

Az előző bejegyzésben leírt „valóságszabályozási” módszerek összefoglaló neve angolul: social engineering. Ha már szabályozás, akkor magyarul talán nevezhetnénk társadalomszabályozásnak, vagy társadalomtervezésnek – a szociológiában szokták „lépésenkénti társadalomjavításnak” is, de mint az előző bejegyzés példái is mutatják, nem csak javításra, hanem rombolásra, felforgatásra, destabilizálásra, a társadalom szétzilálására is nagyszerűen használható ez a módszer, és használják is. De nem csak az emberek hétköznapi életét és értékrendjét, viselkedésmintáit lehet változtatni ezzel, hanem egész komoly léptékű társadalmi-történelmi átalakulásokat is meg lehet alapozni, meg lehet „olajozni”, el lehet fogadtatni az emberekkel. Erre lássunk most egy konkrét példát!

1990 környékén járunk, az úgynevezett rendszerváltás történik, a szocialista blokk átalakítása, de persze nem egyik napról a másikra, hanem fokozatosan. 1988-ban még a legtöbben nem is sejtették, hogy a Szovjetunió hamarosan szét fog esni.

...emlékszünk még a második bejegyzésben írottakra? Sok ember tud kevés dologról, és kevés ember sok mindenről! 1988-ban ugyanis kijött a Red Heat (Vörös zsaru) című film, amelyben egy orosz és egy amerikai rendőr küzdenek az orosz kábítószermaffia ellen Amerikában, és különbségeik ellenére végül összebarátkoznak. A film végén el is hangzik Schwarzenegger szájából: mi rendőrtisztek vagyunk (egyszerű, hétköznapi, dolgozó emberek), nem politikusok – mi szerethetjük is egymást. Ö... Arnold Schwarzenegger... James Belushi, Gina Gershon... szóval „nem sajnálták az anyagot” a filmből, na. Ráadásul a film elején több jelenetet Budapesten forgattak, Koncz Gábor, Növényi Norbert és más magyar színészek szereplésével, hogy nekünk, magyaroknak is külön figyelemfelkeltéssel szolgáljanak, elvégre nálunk fog beindulni az egész folyamat, amire épp felkészítenek bennünket.

És bár szájbarágó gyorstalpalás a célunk, a következő három számot remélhetőleg mégsem kell magyarázni senkinek. Aki nem érti, mit énekelnek, keressen rá a szövegre, aki nem tud angolul, keressen a fordításra!

És nyilván ezek csak nagyon ismert példák a rengeteg médiatermékből, amivel a „nagy változást” előkészítették és elfogadtatták. Gondoljunk csak a Dallasra, amit mindjárt a rendszerváltást követően elkezdtek vetíteni nálunk, vagy a Família Kft-re, ami a Szomszédok „későkádári panelproli rögvalósága” mellé egy kisvállalkozást működtető család életét mutatta be, egyúttal importálva hozzánk is a sitcom műfaját. A tévé ránk zúdította a „kapitalizmus” káprázatát, a Bokros-csomag körüli keserű ébredéskor pedig már késő volt feltenni a kérdést: tényleg így akarjuk mi ezt? Tényleg ezt a pocsék társadalmi-politikai-gazdasági berendezkedést akarjuk? (Valójában még most sem késő feltenni ezt a kérdést, de erről majd máskor...)

Jelen bejegyzéssel lezárult a médiáról szóló sorozat, legalábbis ideiglenesen. Hogy mi a tanulság? Figyeljünk oda, hogy mit közvetít nekünk a média, ne csak benyeljük, ne csak beomoljunk este a tévé, hanem legyünk kritikusak, elemzőek, az érzelmi mellett legyen intellektuális megközelítésünk is a média felé!

A következő szájbatalpaló a sötét középkorról fog szólni, maradjatok a képernyő előtt!

A sötét középkor 1

 2015. november 09. - dangbird

Nagyon érdekes és kényes téma következik, mellyel kapcsolatban az indoktrináció olyan mély, hogy most „magától értetődő” igazságokat fogunk megkérdőjelezni. Éppen ezért a középkori életkörülményekkel kapcsolatosan nem is a legfontosabb alapkérdésekkel kezdjük a vizsgálódást első bejegyzésünkben, hanem egy szűkebb, ezáltal könnyebben utánellenőrizhető témakörben. Forrásokat ezúttal sem fogunk senkinek alátolni, keresse mindenki önállóan az itt leírtakkal egyező – és azokkal esetleg vitába szálló forrásokat! (Elegendő keresőkifejezést szórtunk el a bejegyzésben...)

Tehát. Nézzünk egy közismert, mindenki számára nyilvánvaló tényt a középkorral kapcsolatban:

Az emberek azt hitték, hogy lapos a Föld, és aki azt merte mondani, hogy gömbölyű, azt az inkvizíció máglyán elégette.

Namost, őszintén megvallva, a helyzet az, hogy ezt a mondatot nem sikerült röhögés nélkül legépelni. Legalább három rendbeli tévedés van benne.

Először is, nincs semmilyen tényszerű forrás, ami alátámasztaná, hogy az emberek valaha is azt hitték volna, hogy a Föld lapos, mely fölé kupolaként borul az égbolt. Valószínűleg már az ősember észrevette, hogy egy golyó felületén mászkál, elvégre a Föld nem olyan nagy, hogy ezt ne lehetne érzékelni. Ha a Föld lapos lenne, mindenhonnan ugyanazt az égboltot lehetne látni, azonban mivel gömbölyű, elég ezer kilométert haladni észak-déli irányba, hogy a sarkcsillag pozíciója észrevehetően elmozduljon és így az összes többi csillag és bolygó látszólagos keringési pályája is megváltozzon. Márpedig arról mindenki tud, hogy a történelem kezdetétől egészen az iránytű feltalálásáig az utazók mind a nagyobb kiterjedésű szárazföldi pusztaságokon, mind tengeren a csillagok járása alapján tájékozódtak. Az ókori világítótornyok léte is arról tanúskodik, hogy tudtak a Föld gömbölyűségéről, ahogy tiszta időben egy húsz-harminc kilométerre lévő hegységnek is csak a felső része látszik, az alja jól megfigyelhetően a horizont alatt van. A világítótornyokon túl direkt bizonyítékok is vannak, hiszen az ókori görögök kiterjedt írásbeliséget hagytak maguk után, ebben pedig több helyen szerepel utalás arra, hogy a Föld gömbölyű. Egy Sztrabón nevű filozófus ezt úgy bizonyította, hogy holdfogyatkozáskor a Föld mindig köríves árnyékot vet a Holdra, márpedig csak egy gömb képes minden irányba kör alakú árnyékot vetni. Hoppá! Okos megfigyelés... Ne dőljünk be a propagandának, a tudományt és a józan észt az emberiség nem a „felvilágosodással” találta fel. Sztrabón okfejtéséből még az is kiderül, hogy bár az ókori emberek világképe geocentrikus volt, azt mégis tudták, mi az a Hold- és Napfogyatkozás, nem képzelték, hogy egy égi sárkány nyeli le az adott égitestet csak azért, mert a mitológiában (és nem a tudományos értekezésekben) ezt szimbolikusan így írták le. Egy Erasztothenész nevű görög filozófus pedig az i. e. III. században még a Föld kerületét is kiszámította, mindössze pár százalék tévedéssel!

De aztán jött a Római Birodalom bukása, mondhatnánk, és elveszett a tudás, Európa pedig teljes szellemi sötétségbe merült, amelyben kulcsszerepe volt az Egyháznak, amely üldözte a tudományt...

Egyrészt a Római Birodalom bukásáról alkotott képünk is téves. Nem úgy volt, hogy lement a függöny, a díszletmunkások elpakolták a szobrokat, fürdőket, stb, a helyükre pedig kapáló parasztok kerültek, legelésző birkákkal és kövér földesurakkal, majd kezdődhetett az új felvonás: a közékor. A történelmet csak mi osztjuk korokra, az a valóságban folyamatos. Miután a hunok és a vizigótok szétverték a Birodalmat, Európában fokozatosan egy új civilizációs forma kezdett kibontakozni és az antik tudás szerepe is átértékelődött. De ha elveszett volna, akkor a reneszánsszal nem tudott volna újra átértékelődni.

A középkor tudományos irodalmában is rendre felbukkan a gömbölyű földre való utalás, mint ahogy a heliocentrikus világképet is már a VIII. században említik! A középkor során, bár a geocentrikus világkép volt az uralkodó, a heliocentrikus világkép folyamatos viták, méghozzá szabad viták tárgyát képezte. Az Egyház ugyanis a hitbéli tanok védelmével foglalkozott, nem a „tudomány üldözésével”. Az egy dolog, hogy a vallás létrehozott egy paradigmarendszert a tudományos gondolkodás számára, amin kívül nem illett, nem volt komolyanvehető (egyes területeken pedig kifejezetten veszélyes volt) gondolkodni. De a mai tudománynak is van ugyanilyen, világnézeti alapú paradigmarendszere. Ma is létezik tudományos eretnekség, és a tudomány világából száműzhető, aki megsérti a paradigmarendszert (de erről majd egy másik bejegyzésben).

A középkorban az Egyház a tudomány legfőbb művelője és patrónusa volt. Olyannyira, hogy például az eretnek Galileo Galilei Párbeszéd a két fő világ-rendszerről (Dialogo sopra i due massimi sistemi del mondo) című könyvét, melyben a geocentrikus és heliocentrikus világképeket hasonlítja össze (egyértelműen a heliocentrikus javára elfogultan) maga az Egyház adta ki VIII. Orbán pápa jóváhagyásával, annak ellenére, hogy a pápa a geocentrikus világkép pártfogója volt ebben a vitában!

Később Galileit valóban eretnekséggel vádolták, könyvét betiltották, azonban nem az abban foglaltak miatt, hanem azért, mert Galilei kétségbevonta a Biblia egyes passzusait. Ugyanez a helyzet Giordano Brunóval. Valóban a heliocentrikus világképet hirdette, és valóban máglyán végezte, de a két dolognak semmi köze egymáshoz. Brunónak azért kellett meghalnia, mert katolikus pap létére tagadta Jézus isteni mivoltát; nem tudományos nézetei miatt égette meg az Inkvizíció.

...most egy még meglepőbb kijelentés következik: az Inkvizíció soha senkit nem égetett meg máglyán.

Nem is volt ilyen jogköre. A máglyhalálokat a világi hatalom rendelte el, jellemzően az úriszék. Az inkvizíciót pont azért hozták létre a kathar eretnekség idején, hogy a máglyhalálok számát csökkentsék(bár ironikus módon a katharok egy testi létet tagadó, öngyilkos szekta voltak). Az inkvizíciónak az volt a feladata, hogy az eretnekeket még a világi hatóságok előtt felkutassa és az akkori felfogás szerinti Igaz Hit útjára visszatérítse. Ha ez nem sikerült, és az eretnek máglyán végezte, lelke pedig katolikus hit szerint a kárhozatra jutott: az inkvizítor kudarcot vallott.

Korábban egyébként a boszorkányokkal kapcsolatban hasonló megközelítéssel találkozunk a véreskezű pogányüldözőként beállított Szent István második dekrétumában:

„Ha valami boszorkány találkozik, vigyék a birák törvénye szerint az egyház eleibe és bizzák a papra, hogy bőjtöltesse és oktassa hitben: bőjtölés után pedig menjen haza.”

Mindössze egyszer fordult elő, még az inkvizíció korai éveiben, hogy egy főinkvizítor, bizonyos Bourger-i Robert kihirdette, hogy minden eretneket fel fog kutatni és máglyára fog küldeni; őt a pápa bebörtönöztette ezért a kijelentésért. Az inkvizíció vezetői így hamar megtanulták, hogy mi a feladatuk: a máglyahalál megelőzése.

Ezt sokszor olyan sikeresen végezték, hogy pl. a francia inkvizíció 1307 és 1323 között lefolytatott 930 eretnek-peréből összesen 42 végződött eredménytelenül (a világi hatalom által kiszabott máglyahalállal), amint az Bernard Gui domokos-rendi inkvizítor feljegyzéseiből kiderül, aki maga személyesen hallgatott ki közel hatszáz, eretnekséggel gyanúsított személyt. Kínzást ezek közül mindössze egyetlen esetben alkalmaztak!

Az sem igaz hát, hogy az inkvizíció brutális kegyetlenséggel dolgozott és Európa-szerte rettegtek tőle. A legtöbb ember soha nem is hallott az Inkvizícióról, hiszen az nem egy mindent behálózó „középkori AVH” volt, csupán ott állította fel bíróságát, ahol az eretnek tanok vészesen terjedni kezdtek. Az inkvizíció ezen kívül nem foglalkozott sem boszorkányüldözéssel, sem az idegen vallásúak zaklatásával.

Honnan származik az inkvizícióról alkotott hamis képünk? Minthogy az inkvizíció valóban üldözte a protestáns mozgalmat, ők kezdték az inkvizíció „rémtetteit” kiszínezni, hogy a társadalom szimpátiáját megnyerjék a saját ügyüknek. (Ismerős a módszer?) Majd később az Egyházat mindenáron lejáratni, befeketíteni, démonizálni és ezáltal tehetetlen kirakatszervezetté degradálni akaró Szabadkőművesség ismerte fel a protestánsok hamis szenvedéstörténetében rejlő lehetőségeket, és ők szőtték tovább a mesét, befolyásuk növekedésével egyre komolyabb erőforrások segítségével – gondoljunk csak a hollywoodi filmekre, amelyek látható, hallható, hihető valósággá teszik a sötét középkort... melynek további borzalmairól a következő bejegyzés fog szólni!

(A szerző nem katolikus.)

A sötét középkor 2

 2015. november 12. - dangbird

Úgy látszik, mégsem sikerülnek eléggé szájbarágósra a bejegyzések, mert többeknek az előző úgy jött le, hogy itt megpróbáljuk „mentegetni” a középkort vagy az inkvizíciót. Szó sincs róla, csak az a helyzet, hogy a köztudatban egy teljesen egyoldalú, ennélfogva hibás kép él a középkorról, ami kizárólag a rosszra összpontosít, sőt, ahol csak teheti, fel is nagyítja azt, megpróbálva a lehető legrosszabb képet festeni erről a korszakról. Ezt próbáljuk most egy kicsit kiegyensúlyozni, elsősorban olyan dolgokból kiindulva, amelyek egyszerűen nem igazak.

Az előző bejegyzés bemelegítője után tehát lássunk néhány további köztudomású tényt a középkorral kapcsolatban!

A jobbágyokat látástól vakulásig dolgoztatták a földesurak. A civilizáció fejlődésének egyik velejárója, hogy az egyszerű, de nehéz életmód felől a könnyű, de bonyolult irányába haladunk. A technikai fejlődéssel az emberiség egyre bonyolultabb módokon oldja meg a szükségletei kielégítését, emiatt a gépesítés ellenére is egyre több munkaórára van szüksége, csak hogy önmagát fenntartsa. A mai ember, ha alkalmazotti jogviszonyban van, napi nyolc órát dolgozik – a munkahelyén. Ha ehhez hozzászámítunk a közlekedéstől kezdve a bevásárláson át a házimunkáig mindent, igazából napi 13-14 órát fáradozunk az önfenntartáson. (Ez persze 2-3 gyerek mellett értendő, hiszen az önfenntartáshozbiológiai értelemben ez is hozzátartozik.) A természeti népek a XX. század megfigyelései szerint mindössze napi másfél-két órát foglalkoznak a szükségleteik kielégítésével, vagyis napi 14 óra szabadidejük van, tehát a helyzetük pont fordított, mint nekünk. A középkor technikai fejlettségéből kiindulva naponta átlagosan 5-6 órában lehet meghatározni az önfenntartás munkaigényét – 4-5 gyerek mellett! Ezzel a kérdéssel már a „vonalasnak” számító Index is foglalkozott egy cikkben.

„A munka a földeken pirkadattól alkonyatig tartott, ez télen 8-10, nyáron akár 16-18 órát is jelenthetett. Csakhogy a történészek szerint még a jobbágyoknak is járt pihenő napközben, nem is kevés. Az étkezési szünetek mellett az ebéd utáni szieszta is általánosan elterjedt volt Európában. Különféle kutatók mindezt számbavéve 8-9 óra közé teszik az átlagos középkori munkanap hosszát. Vagyis a 19. század végén a munkásmozgalmak küzdelme a nyolcórás munkanapért csak a 18-19. századi állapotokhoz képest jelentett előrelépést, és valójában visszatérés volt az 500 évvel azelőtti állapotokhoz.” (index.hu, Hanula Zsolt)

Persze hozták a formájukat: napi 8-10 óra munka a földeken télen. Tán a havat söpörték... Még a XX. századi paraszti valóságot személyes tapasztalatból leíró szerzők (pl. Tamási Áron, Raffai Sarolta) is arról számolnak be, hogy októbertől márciusig a paraszt a kemencepadkán vagy a kocsmában ücsörgött naphosszat, hiszen az állatok ellátásán túl nem nagyon volt mit csinálnia. Voltak persze a mezőgazdasági évnek olyan időszakai (pl. szántás-vetés, de különösen az aratás), amikor valóban látástól vakulásig dolgoztak. (A villanyizzó, a közvilágítás korában élő ember már nem is ismeri ennek a kifejezésnek eredeti jelentését: látás az, amikor napkelte előtt derengeni kezd az ég alja, így odakint már látni lehet, vakulás pedig, mikor a szürkület annyira elmélyül, hogy már nem lehet folytatni a munkát.)

A közemberek, jobbágyok borzasztó nyomorban éltek, a földesúr kisemmizte őket, alig volt mit enniük. A parasztság már csak azért sem éhezhetett soha, mert nagyon jól ismerte a természetet, a gyomok, vad növények minden fajtáját, így még ha az összes terményét elvették volna, akkor is mindig talált volna magának elegendő mennyiségű ennivalót. (Arról pl. nem is beszélve, hogy a középkori Magyarországon az utakat mindenhol gyümölcsfák szegélyezték, amelyekről bárki szedhetett.) A földesúri önkény, bár létező jelenség volt, de a társadalom alapvető berendezkedése ugyanúgy a törvényekre épült, mint ma. Pontosan előírt kötelezettségei voltak a jobbágynak, ezeken túl általában széleskörű önrendelkezéssel bírt. Ma akar a hatalom mindenkiről mindent tudni, ma van mindenki beazonosítva, nyilvántartva, sorszámozva, lefényképezve, bekamerázva, NAV-hoz bekötve, drónnal figyelve, mindennemű önálló tevékenység bejelentéshez, engedélyhez, pontos számadáshoz, ezernyi feltételhez kötve. Bár a középkorban az egyszerű embernek nem volt olyan szintű jogi érdekérvényesítő lehetősége, mint a mai embernek – de mit ér mindez a gyakorlatban? Gondoljunk csak a devizahitelesekre! Hasonló Magyarországon utoljára 1437-ben történt, mikor „valutaárfolyammal” próbálták megrövidíteni a parasztságot Erdélyben – az felkeléshez vezetett.

És még egy gyors kérdés: ha a parasztság annyira nyomorult helyzetben volt, mint láttatni próbálják, akkor hogyan volt ideje, energiája, gazdasági erőforrásai létrehozni és művelni egy páratlanul magas kultúrát, a népművészet káprázatos, és összetett szimbólumvilága folytán a művészettörténészeknek végtelen fejtörésre okot adó rendszerét?

A középkori ember borzasztó higiéniai és egészségügyi körülmények között élt, állandó járványok pusztítottak, tíz gyerekből egy élte meg a felnőttkort, és nem élt 30-35 évnél tovább. A modern értelemben vett higiénia valóban nem létezett, nem voltak klóros fertőtlenítőszerek, UV-lámpák, eldobható, steril gumikesztyűk, de ez nem azt jelenti, hogy mocsokban fetrengtek. A mai világban van egy irracionális baktériumfélelem, ezért túlsterilizál, ennek káros hatásaira már jópár éve elkezdett rájönni az orvostudomány, sőt, Amerikában piacra is dobták az immunerősítő „kosztablettát”. Az egyszerű, de nehéz élet követelményeinek megfelelően az emberek sokkal életerősebbek, virulensebbek voltak, részben azért is, mert működött a természetes kiválasztódás. Az nevetséges kijelentés, hogy „tíz gyerekből egy élte meg a felnőttkort”, de bizony alig volt olyan család, ahol ne fordult volna elő legalább egy csecsemőhalál; a természetes kiválasztódás ugyanis úgy működik, hogy ha egy egyed nem életrevaló, az igen korán kiderül. Ha tehát egy gyerek megérte a harmadik születésnapját, már lehetett számítani rá, hogy táncolni fognak az esküvőjén. (Érdekes ellentét, hogy ma az embereket a humánusság jegyében, az állatokat és növényeket pedig a hozam- és profitmaximalizálás jegyében erőszakoljuk életremindenáron!) A városok higiéniája valóban sok megoldatlan problémával küzdött: szemét, ürülék kezelése, ebből adódóan fertőzést terjesztő rovarok, rágcsálók elszaporodása, tiszta ivóvíz biztosításának nehézsége, nagy népsűrűség, nagy áru- és pénzforgalom – ebből adódóan a járványok elsősorban a városok lakosságát sújtották. De ha megnézzük, ma hányan élnek végelgyengülésig, nem sokkal jobb a helyzetünk. A rák a modern kor „pestise”, alig van család, mely ne lenne érintve. Ha még ehhez hozzá vesszük a rossz táplálkozást, az elhízást, a cukorbetegséget, az emésztőrendszeri problémákat, ízületi panaszokat, potencia- és meddőség problémákat, az emberek általános erőnlétét, vitalitását, akkor semmivel nem vagyunk jobb helyzetben egészség szempontjából, mint a középkori ember, sőt... (sőt, a társadalmunk pszichiátriai körképébe bele se menjünk!)

Egy harmincéves ember pedig mitől lett volna öreg? Az öregedés genetikai kérdés, egy telomer nevű huncut kis molekula szabályozza, nincs köze az életkörülményekhez. Az igaz, hogy az átlagélettartam rövidebb volt, mint ma, azonban a középkori orvostudománynak nem is volt célja az élet meghosszabbítása, az öregek életben tartása, mint ahogy társadalmi igény sem volt erre. Az emberek valóban öregebbnek néztek ki a paraszti világban (még a XX. században is), mint a mai, velük egykorú emberek, de ennek nem volt köze a valódi egészségbeli, erőnléti állapotukhoz, öregedésük előrehaladottságához, hanem az életmóddal járt. Az ember minél több időt tölt a szabad ég alatt, annál „öregebbnek” látszik, mert a Nap által kibocsájtott UV sugárzás öregíti, ráncosítja a bőrt, nem is beszélve az időjárási viszontagságok „cserző” hatásáról.

Végezetül lássunk még két apróbb, kevésbé kardinális állítást, amely a köztudatban elterjedt, és a középkor sötétségének ékes bizonyítéka:

A földesurat megillette az első éjszaka joga (Ius Primae Noctis). Ez a „törvény” a késő reneszánsz és az újkor pajzán irodalmának egy kedvelt, visszatérő eleme volt. Semmi nem támasztja alá, hogy ilyen „intézmény” valaha létezett volna. Sőt, nem is létezhetett: ha egy király ilyesmit elrendelt volna, a pápa kiátkozta volna az egyházi törvények megszegése, szentséggyalázás (a házasság szentsége római katolikusoknál a 7., ortodox keresztényeknél a 6. szentség) és Tízparancsolatból a 7. parancsolat semmibe vétele miatt. Lássuk, mit ír az első éjszaka jogáról a magyar Wikipédia:

„A késő középkor Európájában általánosan elterjedt nézet volt, hogy valamiféle ius primae noctis egy igen ősi privilégiuma a földesúrnak, és nevezetesen abban állna e jog, hogy a parasztok frissen oltár elé vezetett asszonyával annak nászéjszakáján előbb az úrnak áll hatalmában megosztani az ágyát, még a férj előtt. Ennek a hiedelemnek sok más között alapja lehet az alávetettség extrém, szimbolikus jelentőségű eltúlzása (– kiemelés tőlem), illetve a látványos státuszkülönbségek lassú eltűnésének korában az osztályok közötti közlekedés rangkülönbséget hangsúlyozni kívánó merev, az alávetettek számára megalázó formái.

E népszerű hiedelem eredetét nem könnyű kinyomozni. Egy 16.századi forrásunk, Hector Boece skót történész említést tesz egy állítólagos skót király, III. Evenus törvényéről, amely szerint: „A birtok uráé minden szűzlány szüzessége, aki a birtokán lakik.” A legenda szerint Skóciai Szent Margit, III. Malcolm, kegyességéről híres felesége sürgetésére váltották ki ezt a jus primae noctist a „menyasszonyadóval”, melynek neve merchet. A történet szépséghibája, hogy III. Evenus nevű királyuk nincs a skótoknak, és Boece előadása számos egyéb nyilvánvalóan fiktív részletet tartalmaz még.”

A háborúba induló férfiak erényövet csatoltak feleségükre, hogy távollétükben ne tudjon félrelépni. Ezt igen nehéz elhinni, tekintve a középkor szigorú, vallásos értékrendjét. Ma az erkölcsök sokkal lazábbak, mégis, ha hosszabb üzleti útra indul egy férfi, szerencsésebb esetben nyugodt szívvel hagyja hátra feleségét, bízva annak hűségében.

Az erényöv valóban létező eszköz volt, de egészen más szerepet töltött be: ostromlott várakban, ha az ellenség betörni készült, a lányok-asszonyok önmaguk csatolták magukra ezt a készséget, kulcsát pedig elrejtették, hogy az ellenséges katonák ne tudják megerőszakolni őket...

Nyilván az ilyen jellegű kisebb „nem osztogattak, hanem fosztogattak” jellegű lódításokat hosszan lehetne sorolni a középkorral kapcsolatban. Hogy miért van ilyen bandzsa képünk a régmúltról? A következő bejegyzésben levonjuk a tanulságot...

Rendkívüli szájbatalpaló: a terrorizmusról

 2015. november 14. - dangbird

Megszakítjuk a múlt, jelen és jövő viszonyán való rágódást (az ezt lezáró bejegyzést pótolni fogjuk!), hogy rendhagyó módon a napi eseményekre reagálva tartsunk egy gyorsrágó szájbatalpalót

A TERRORIZMUSRÓL.

Én vagyok Besenyő A. S. H. M. b. A István, aki vagyok.

Abdullah Szaid Husszein Muhammad bin Asszúd, aki vagyok. Allah és Mohamed próféta elkötelezett híve, szolgája ezen a földön és a másvilágon. Hiszek a Koránban, mint Allah megkérdőjelezhetetlen kinyilatkoztatásában. Hiszek az Ő igazságában, az Általa diktált Törvényben és szokásokban.

Évek óta Franciaországban élek. Fenemód zavar ez a nagy liberalizmus, a kirakott mellű, havonta partnert cserélő nők, az erkölcsi züllöttség. Azt szeretném, ha Allah fénye beragyogná új hazámat is, a franciák is az Igaz Hit útjára térnének, a Korán által diktált Törvény és erkölcs szerint élnének. Azt szeretném, ha elfogadnák és követnék Allahot, Mohamedet, a Koránt és a Saríját.

Ezért aztán Mohamed nevében, Koránnal a kézben, Allahu Akbár kiáltással felrobbantok pár százat közülük...

Noormális?

Ha valaki egy társadalmi ügyet képvisel, és azt előre szeretné mozdítani, az utolsó dolog, amit tenni fog, hogy a társadalmat önmaga ellen hangolja, hogy ellenszenvet kelt saját ügyével, céljaival, értékrendjével szemben. Az ilyesmi az ő érdekeivel teljesen ellentétes.

Innentől nem nehéz a következtetés: kinek jó az Allahu Akbáros repülőeltérítés, lövöldözés, robbantás? Természetesen az ellenérdekelt félnek.

A terrorcselekmény mindig a hatalmon lévők érdekeit szolgálja, soha nem a hatalom ellen küzdőkét. A terrorizmus:

- növeli a tömegmédia és a politikai színjáték iránti általános érdeklődést

- növeli a félelmet és a kiszolgáltatottság érzését, ennélfogva

- növeli a közbizalmat a hatalom gyakorlói iránt, gondoskodó, védelmező szerepkörbe emeli őket, ezáltal

- megkönnyíti a társadalomra nézve hátrányos intézkedések bevezetését, úgymint

- az egyéni szabadság és jogok „ideiglenes” korlátozását, valamint

- a társadalom egészének valós érdekét nem szolgáló háborús és bűnüldözési „erőfeszítéseket”.

2001. szeptember 11-e után elég hamar felröppent az összeesküvés-elmélet, hogy a merényleteket nem is az Al-Kaida hajtotta végre, hanem a CIA...

A baj az, hogy ez a feltevés értelmezhetetlen. Al-Kaida = CIA, a „hivatalos” verzió szerint is! A CIA hozta létre, toborozta össze, képezte ki, fegyverezte fel, pénzelte az Al-Kaidát kezdettől.

És ahhoz sem kell túlságosan mély bugyraiba letúrni az Internetnek, hogy megtudjuk, az „Iszlám Államnak” honnan vannak fegyverei.

Lássuk tehát, hogy mi történt most Párizsban:

Valakik lövöldözni és robbantgatni kezdtek. Csak úgy. A média azonnal terrorizmusról beszélt, noha a terrorizmusnak pontosan meghatározott definíciója van, amelyet mostanáig sem merítettek ki, hiszen deklarált politikai-társadalmi célja nem volt a merényleteknek (ahogy a 2001. szeptember 11-ieknek sem). Még azt sem lehetett tudni, mi folyik, de azonnal előbb az Al-Kaidát vették elő (mint régi jól bejáratott félelem-triggert), majd az Iszlám Államot.

Három-négy terrorista túszul ejtett több tucat embert. Ez a filmekben lehetséges, a valóságban csak akkor, ha a terroristákat nem egy szír kecskefarmon képezték ki, hanem egy titkosszolgálatnál, ugyanis ennek a végrehajtásához érteni kell a tömegpszichológiához. Máskülönben egy össze-vissza lövöldözéssel halálra rémített tömeg kiszámíthatatlan és kezelhetetlen. Gondoljunk csak a West-Balkáni „tragédiára” (Balkán-Bataclan, hm...), ahol mindössze 2-3 ügynök-provokatőrnek (agent provocateur)sikerült tömegpánikot elérnie néhány másodperc leforgása alatt.

Videót is láttunk az eseményekről. Egy darab mobiltelefonnal valami erkélyről felvett utcai szaladgálást. A rendőrök több ezer eurós fegyverzete-páncélzata mellé már nem telik egy száz eurós, rádiós sisakkamerára – például hogy a művelet parancsnoka lássa, mi újság. Egymásnak ellentmondó információk érkeztek nem csak az áldozatok számáról (őket nyilván nehezebb összeszámolni), de a rendőrség által lelőtt terroristák számáról is, illetve hogy hányan is robbantották fel magukat. A jelenlegi állás szerint heten voltak összesen, ebből négyet lelőttek, hat felrobbantotta magát. Majd még nyomunk pár F5-öt holnapig, hátha addigra kimatekozzák... (Persze érdekes kérdés, hogy miért robbantják fel magukat, nem ismerik az időzítést? És ha nem ismerik, akkor miért kell repülőtereket kiüríteni gazdátlanul hagyott táskák miatt?)

Azonnal megindult a szolidaritás-hullám. Az álszentség csúcsa, különösen az európai politikusok részéről, akik augusztus óta mennek egymás torkának a muszlim bevándorlók ügyében. Nem beszélve az Egyesült Államokról, akik először „nemhivatalosan” felfegyverezték az Iszlám Államot, aztán most „nemhivatalosan” fegyveres harcot folytatnak ellene.

Félárbocra engedték a zászlókat. A Bataclan közelében nem engednek senkit, ennek ellenére közeli felvételek vannak a Passage Saint-Pierre Amelot-n elhelyezett virágcsokrokról.

Eső után köpönyeg intézkedéseket vezettek be, akárcsak 2001-ben. Fokozott rendőri készültség, mindenkit óva intenek attól, hogy Párizsba utazzon, holott nyilván egy ilyen merényletsorozat után a terrorveszély nem nagyobb, hanem kisebb, mint előtte, hiszen nem ott fogunk lecsapni legközelebb, ahol felbolydult a vadméhkas – hanem mondjuk Rómában...

Olyan nagyon hasznos tanácsokat is kapunk, mint hogy „a városban pedig a lehető legnagyobb elővigyázatossággal közlekedjenek”, aminek a félelem fokozásán túl más foganatja nincsen. Ellenben

Párizsban gyülekezési tilalom van érvényben, betiltottak minden utcai demonstrációt. Csak ideiglenesen függesztettünk fel egy alapvető alkotmányos jogot, na... Az egyszerű járókelőket az „az a gyanús, ami nem gyanús” aranyszabályt követve, alkalmi jelleggel járdára fektetve, ráfogott gépkarabéllyal igazoltatják.

Az Iszlám Állam magára vállalta a merényleteket. A The Guardian szerint. További forrásmegjelölés nincs.

A politikai oldalak máris kovácsolják a tőkét: megjelent a semmiből a „nép egyszerű fia” szerepében a (szokás szerint) „kicsit híres, de azért nem nagyon” zongorista, és flashmob jelleggel kerékpárral vontatott halálrúnás zongorán eljátszotta az Imagine-t.

Imagine there's no countries
It isn't hard to do
Nothing to kill or die for
And no religion too

A „másik oldalon” pedig már mindenki számára magától értetődő: ez lesz a vége, ha beengedünk több millió muszlim bevándorlót Európába... Mert ezek ilyenek.

Igazuk is van annyiban, hogy nyilván nem véletlenül az elmúlt fél év bevándorlási hullámát és az akörül keletkezett ellentéteket, indulatokat szorosan követve történt ez a merényletsorozat. Hogy mi az összefüggés? Annyi, mint egy színdarab egy felvonásában két, egymást követő szín között. Kíváncsian várjuk a következőt, és igazából még szórakoztató is lehetne az egész, ha nem lenne meglehetősen valószínű, hogy a halálos áldozatok... legalábbis egy része valós.

Ajánlott néznivaló:

Network (1976)

Trianon történelmi háttere/Historical background of Trianon:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Trianoni_békeszerződés

http://en.wikipedia.org/wiki/Treaty_of_Trianon