2019. május 6., hétfő

Másokat fele ennyi bizonyítékokkal ítélnek 15 – 20 év börtönre , csak a maffiózóknak jár ez a kegy !!!!!














Másokat fele ennyi bizonyítékokkal ítélnek 15 – 20 év börtönre , csak a maffiózóknak jár ez a kegy !!!!!




Arról nem is beszélve , hogy a büdös rohadt kazár cenzor meg akarja akadájozni , a történet tovább adását.
A delikvens mint én is csak szakaszokat tud bevinni 10 – 20 próbálkozásra . Az Ildikó nagy asszony csak bólintott annak idején , és már ment az infó a szemétkosárba . Az volt ám a szabadkőműves diktatúra
azt sem tudtad , hogy van ilyen , de a párt elitje mind vakoló volt , legalábbis a döntéshozók mind a páholy tagjai voltak , és akit kiszámoltak , az bizony rákkal búcsúzott az árnyék világtól .
Most meg minden kazár tömörülés veszi a jogot és cenzurázik . Ahelyett , hogy a buzeráns kurva anyjukal foglalkoznának , vagy egymással fajtalankodnának , úgy legalább élvezhetnék egymás társaságát , mi meg a világhatalomra törő kazárságot felvilágosíthatnánk , hogy a végső időkben ,ők is mennek a levesbe , és csak 500 millió emberke fog élni , és azok , biztos , hogy nem ők lesznek , mert eddigre felmorzsolódnak majd , és csak biorobotokká alakított homoszapiensek lesznek rabszolgaként szolgálatba állítva , és ha eljön az idő , csak egy rádió jelre a ciános chip elteszi őket a más világra , Ez lesz a szép új világ mindenkit ellenőrzés alatt tartanak majd , ez lesz a totál fasizmus , mely azt a 300 családot fogja majd szolgálni , kik a föld lakosságát ma is kirabolják , két világháborúval ritkítottak bennünket , és balek háborús bűnösöket akasztgattak , és mint fő bűnösök , róluk egy szó sem esett soha , a buta goj meg bezabálta mindet , és megzsarolva , fizeti a sarcot , mint bűnüs nemzet !!!

Gyárfás új ügyvédje szerint Princz Gábor szerepét jobban kellett volna vizsgálni a Fenyő-ügyben (PS-interjú!!)





Gyárfás Tamás ellen nem szabadna vádat emelnie az ügyészségnek, mert a rendelkezésre álló bizonyítékok még a megalapozott gyanúhoz is gyengék – ezt nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Zamecsnik Péter ügyvéd, aki Bánáti Jánossalegyütt látja el a Fenyő-ügyben felbujtással gyanúsított Gyárfás védelmét. A védő portálunknak megemlítette azt is, szerinte a rendőrségi nyomozás lényegében csak a Nap TV volt tulajdonosára koncentrált és nem kellően foglalkozott Fenyő János másik nagy ellenfele, a pár hónapja elhunyt Princz Gábor szerepével. Az ismert ügyvéddel mindezek mellett a Fenyő-gyilkosság egykori főnyomozójáról, a Tasnádi Péter-féle állítólagos megbízásról és a Portik-hangfelvételekről is beszélgettünk
Ügyvéd úr nemrég kapcsolódott be a Fenyő-ügybe és immár Bánáti Jánossal közösen látják el Gyárfás Tamás védelmét. Az iratok megismerését követően mi az első benyomása, lesz vádemelés, vagy lát esélyt arra is, hogy megszüntetik az eljárást?
Fenyő János 1998-as lelövése után több hullámban zajlott a nyomozás, mikor, milyen intenzitással. Eközben megjelentek hírek, álhírek, amelyekben mindig utaltakGyárfás Tamás és még néhány személy nevére. A fővárosi főügyész fél évvel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy soha ennyi bizonyíték nem volt még a Fenyő-ügyben” és véleménye szerint lesz vádemelés. Nos, ezek után nehéz arra gondolni, hogy megszüntetik az eljárást, ki kell derülnie, hogy ki ölette meg Fenyőt. Ha szakmailag nézem, Gyárfás vonatkozásában ennek az ügynek nem szabad a vádemelésig eljutnia.
Miért?
Mert álláspontom szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok még a megalapozott gyanúhoz is gyengék.
Nem tartja elképzelhetőnek, hogy egyértelmű bizonyíték van Gyárfás ellen, csak még a nyomozás érdekeire tekintettel azt önök nem ismerhették meg?
Nem.
Ezt mire alapozza?

A Fenyő-ügyben 2012-ig egy igen széleskörű nyomozás folyt, rengeteg embert meghallgattak, új bizonyítékokat szereztek be, ami után a rendőrség készített egy rendkívül alapos összefoglaló jelentést. Ebben nem nevesítették Gyárfás Tamást, hanem azt írták le, hogy a felbujtó személyéhez nem jutottak közelebb. 2012 és Gyárfás meggyanúsítása között semmi nem történt, tehát ma is ugyanazok a tanúvallomások, közvetett, vagy közvetlen bizonyítékok állnak rendelkezésre. Ha hét éve az volt a hatóság álláspontja, egyébként helyesen, hogy nem jutottunk közelebb a felbujtóhoz, akkor mi alapján lenne most más a helyzet? Ami új bizonyíték, azok a Portik Tamás által rögzített hangfelvételek. Csakhogy a felvételeken egyetlen alkalommal sem hangzik el Gyárfás Tamás részéről, hogy Portikot bármivel megbízta volna, vagy az általa elmondottakkal egyetértene. Ilyen nincs. A kényesebb mondatokat Portik mondja, csak az attól még nem lesz igaz. Ez egy jól bevált zsarolási módszer, hogy az ember a másik szájába kísérel meg adni bizonyos kijelentéseket.



Gyárfás Tamást Portikhoz hasonlóan felbujtással gyanúsítja a rendőrség, de mindketten tagadják, hogy bűncselekményt követtek volna el. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS


Gyárfás Tamás korábban úgy nyilatkozott, Portik őt nem zsarolta és nem is fenyegette, ám később, miután a leiratokból ez kiderült, hirtelen megváltoztatta az álláspontját…

Gyárfás a zsarolás alatt pénzbeli igényt értett. Portik Gyárfásra rá akart ijeszteni, mi lenne, ha ő azt állítaná a rendőrségen, hogy ő a megbízó. Anyagiak helyett azt akarta nála elérni, hogy kapcsolatai révén Gyárfás hozza össze vezető politikusokkal, vagy tekintélyes bűnüldözőkkel. Általa értékesnek vélt információkat kívánt adni az ő nyugodt élete érdekében. Gyárfás nem beszélt senkivel, nem mutatta be senkinek. Az persze egy érdekes eljárásjogi kérdés, hogy maguk a hangfelvételek egyáltalán mennyire felhasználhatók. A 2003-2004-ben készült beszélgetések felhasználhatóságára vonatkozó szabályok ugyanis gyökeresen mások voltak, mint az új büntetőeljárási törvény tavalyi életbelépése után.

Az teszi még gyanússá Gyárfást, hogy amikor Portik először jelentkezett nála és a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos megbízásra utalt, nem küldte el őt azonnal. Annak ellenére sem, hogy Gyárfás azt állította, akkor még nem tudta, Portik mennyire veszélyes.

Erre végtelenül egyszerű a magyarázat. Gyárfás Tamás tartott attól, ha Portikot elküldi, akkor az általa megígért egyéb fenyegetések be fognak következni. Ne felejtsük el, Gyárfás úr neve egykor összeforrott a Magyar Televízió reggeli műsorával, a magyar mellett kiemelkedő pozíciói voltak, vannak a nemzetközi sportéletben is. Azt gondolom, hogy rövidtávon sem veszi ki magát jól, ha állandóan összefüggésbe hozzák egy gyilkossággal.

Igen ám, de Gyárfás 2009-ben mégiscsak megszakította a kapcsolatot Portik Tamással, pedig egy szűk körön kívül még abban az időben sem tudta senki, hogy az Energol-vezér több gyilkossági ügyben is érintett lehet. Mi változott?
2009-ben derült ki védencem számára, hogy Portik rögzített egy vele való beszélgetést, amikor azt le akarta neki játszani. Ez számára mindent felülírt. Fontos megemlíteni, az ügy egykori nyomozójának köszönhetően a védencem neve bekerült a Fenyő-ügy kapcsán a köztudatba, aki a mai szemmel nézve igen egyoldalúan próbálta a bizonyítékokat értékelni. Érdekes módon csak és kizárólag Gyárfás Tamás, mint lehetséges szóba jöhető felbujtóval foglalkozott, másokkal nem, azt hangoztatva, hogy az általa számításba vehetőek közül, csak neki voltak alvilági kapcsolatai. Ha egy kicsit is alaposabb, akkor tudhatná, hogy ez messze nem így volt.

Gyárfás Tamás azért került már a legelején a nyomozás célkeresztjébe, mert neki köztudottan komoly konfliktusa volt Fenyő Jánossal.

Természetesen egy rendőrnek az a dolga, hogy bizonyítékokat gyűjtsön. Csak nem egyoldalúan. Valóban volt konfliktus a Nap-kelte című műsor szerkesztése miatt, de a bíróság 1996. október 11-én Gyárfás javára döntött. Innentől kezdve megszűnt az ellenségeskedés. Ezek után teljesen kizárt, hogy másfél évvel később megrendeljen egy gyilkosságot. Ráadásul Fenyő és Gyárfás kibékültek egymással, amire még okirati bizonyíték is van. Mi több: kezet fogtak. Fenyő nevében nem nyilatkozhatom, de az biztos, hogy Gyárfás a megállapodást komolyan vette. Visszakapta a Nap TV-t, sikeres embert volt. Mi érdeke fűződhetett volna ahhoz, hogy egy ilyen helyzetben kiszolgáltassa magát az alvilágnak?



Az 1998-ban meggyilkolt Fenyő János a kereskedelmi televíziózásba is bele akart vágni, de úgy halt meg, hogy nem teljesült a nagy álma. Fotó: nava.hu

A rendőrség szerint a békülést egyik fél sem gondolta komolyan és Gyárfás tudta, Fenyő János nem fog belenyugodni a vereségbe. Ahogy Portik az egyik beszélgetés leirata szerint fogalmazott: a médiacézár, ha életben marad, 
„eltaposta” volna a Nap TV volt tulajdonosát.
Az, hogy pletyka szinten ki, miről beszél, egy dolog. Önmagában a Nap TV körüli harc lezárult. Én azt tudom ismételni, amit Gyárfás Tamás mond, hogy részéről ez a vita itt befejeződött. Azonban figyelemre méltó, hogy Fenyő nem csak a Nap TV-t szerette volna megszerezni, hanem a Postabankhoz köthető összes újságot. Jóval közelebb esik az a háború az emberölés időpontjához, hozzátéve, hogy Fenyő korábbi pszichológusa, tanácsadója, Perczel Tamás is azt állította Brády Zoltán 2004-ben készült dokumentumfilmjében, hogy a Postabank-botrány kirobbanása után az igazi nagy ellensége Fenyőnek a pár hónapja elhunyt Princz Gábor volt.

Perczel Gyárfással összefüggésben is úgy fogalmazott, hogy egykori főnöke vele halálos, vérre menő küzdelmet folytatott.

Ami 1996-ban lezárult. Perczel arra hivatkozott, hogy egy nappal Fenyő halála előtt az OTP Bank Nyrt. a Gyárfás vezette OTP-Sport Plusz SE-ből kilépett, a hatóságnak bizonylatokkal igazoltuk, hogy ez nem így történt. Az ügy igazi kérdése az, hogy Gyárfás Tamás felbujtott-e bárkit? Ő ezt határozottan visszautasítja. A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen elítélte Jozef Rohácot a Fenyő-gyilkosság elkövetéséért. Amíg az ellenkezőjét nem állapítja meg bármely rendkívüli jogorvoslat kapcsán a bíróság, addig Jozef Rohác a merénylet elkövetője. Látott már valaki olyan profi bérgyilkost, aki ingyen és bérmentve, a megbízó két szép szeméért öl embereket? Mert Rohác és Gyárfás között nincs kapcsolat, ez ténykérdés. Portik és Rohác között utóbbi szerint nem volt kapcsolat, Portik pedig nem tett vallomást és arra utaló adat, hogy köztük bármilyen pénzmozgás lett volna, nincs. A hangfelvételeken Portik Tamás és Gyárfás sok mindenről beszélnek, de pénzről, megbízási díjról nem.

Az Aranykéz utcai robbantás ügyében igazolták, hogy Portik és Rohác ismerte egymást. Sőt, egy vallomás szerint a szlovák bérgyilkos tízmillió forintot kapott Fenyő lelövéséért Portiktól, aki állítólag a Nap TV egykori urán keresztül megszerezhető politikai kapcsolatok miatt adott utasítást a leszámolásra.

A Gyárfás és Portik között zajló hangfelvételek leiratából is az vehető ki, hogy ügyfelem, mint már hangsúlyoztam, senkinek sem mutatta be Portokot, senkinél sem járt el az érdekében. De visszakanyarodva még Kovács ezredeshez: a Laborc Sándorral folytatott 2008-as beszélgetés alatt Portik arról panaszkodik, hogy Kovács Lajos őt arra akarta rávenni, valljon az úszószövetség volt elnökére. Tasnádi pontosan ugyanezt mondta: meglátogatta a börtönben Kovács Lajos és azt ígérte, kinyílik a zárkaajtó, ha Gyárfásra vall.  A hatósági munkának is vannak korlátai. A rendőrnek az a dolga, hogy a bizonyítékot gyűjtse, nem az, hogy gyártsa.








Az nem fér bele egy nyomozó munkájába, hogy megpróbál valakit vallomásra bírni?

Az, hogy valakit arra kérnek, hogy tegyen vallomást, az rendben van, de, hogy konkrétan arra ösztökéljék, hogy egy ártatlanra valljon, az nem férhet bele. Ez felveti a hivatali bűncselekmény gyanúját.

Kovács Lajos Gyárfással kapcsolatban azt nyilatkozta, nem érti, „mi a fenének barátkozik a legmagasabb körökbe is bejáratos ember olyan sötét alakokkal, mint Tasnádi Péter vagy Portik Tamás” ? Gondolom ez is a rendőrség gyanúját erősítette.

Ez Kovács ezredes úr szemlélete. Portik Tamással bérlőként került kapcsolatba ügyfelem a 90-es évek közepén. Ha hozzám bejön valaki és az én tulajdonomba lévő ingatlant bérbe veszi és tisztességesen fizet, nem szoktam elkérni erkölcsi bizonyítványt. Ez nevetséges lenne. Ráadásul, akkor még Portik neve fel nem merült bűnözőként a köztudatban. Tasnádi Péterrel, mint hirdetésszervező ismerkedett meg. Tasnádi milliókat hozott Gyárfás vállalkozásaiba. Ez az egész megközelítés azt gondolom, hogy megalapozatlan.

Ha már Tasnádi Péter szóba került: nemcsak ő, hanem 2005-ben a volt felesége is úgy vallott, Gyárfás Tamás megbízta Tasnádit, hogy bérgyilkosokkal ölesse meg Fenyő Jánost. Gyárfás azt állította, ebből semmi nem igaz, lényegében egy családi perpatvar áldozata lett. Ha ez így van, Tasnádi ex-neje miért nem csupán akkori férjére vallott, miért érte meg neki belekeverni a Fenyő-ügybe minden ok nélkül Magyarország egyik legbefolyásosabb emberét, vállalva ezzel a hamis tanúzást is?

Tasnádi Péter volt feleségének vallomása Gyárfást illetőleg nem közvetlen, hanem közvetett bizonyíték, mert csak azt tudja elmondani, amit egykori férjétől, vagy annak egyik bizalmasától hallott. Tasnádi Las Vegasban volt, amikor megtörtént a merénylet és elmondása szerint jót nevetett, amikor tudomást szerzett a gyilkosságról, majd bizalmasával elhatározta, „lehúzzák” Gyárfás Tamást. Ebből az következik számomra, hogy komolytalan történetről van szó és erre ítéleti tényállást alapozni nem lehet. Kovács Lajos is azt állította jelentésében, hogy nagyon sokáig a végletekig kiállt a férje mellett. Miután Tasnádi az anyósát méreggel leöntötte, a kedvese helyett a kertészt leszúratta, őt pedig meg akarta öletni, volt neje hangot váltott.





Tasnádi Péter azt állítja, Gyárfás 1997-ben megbízta őt, hogy ölesse meg Fenyő Jánost, de a Nap TV volt tulajdonosa szerint ilyen soha nem történt. Fotó: tasnadipeter.com


A Tasnádi-vonal a hatóságnak azért nagyon fontos, mert ezzel lehetne igazolni, hogy Gyárfásnak valóban szándékában állt megöletni Fenyő Jánost, csak a nehézfiú végül nem szervezte meg a merényletet, csupán a megbízási díjat vágta zsebre. Kovács Lajos egy interjúban hangsúlyozta, ez a történet már azelőtt be volt bizonyítva, hogy Tasnádi Péter ezt elismerte.

Ez Kovács úr véleménye, amit én tiszteletben tartok, holott erős kétségeim vannak ezeket illetően. Tasnádi legutóbb azt vallotta, hogy 1999. december 30-án Márianosztrán, a börtönben Kovács úrnak azt mondta, hogy őt Gyárfás bízta meg. Kovács úr akkor ezt a közlést nem tartotta fontosnak. Az általunk kezdeményezett kihallgatáson kollegámnak, dr. Bánáti Jánosnak legalábbis ezt mondta, amikor ezt észrevételezte. Itt jegyezném meg, én a nyomozás hibáját abban látom, hogy a hatóság régóta egy koncepcióhoz ragaszkodik és attól nem hajlandó eltérni. Ebben az ügyben talán ez a legnagyobb hiba, hiszen a Perczel Tamás által is említett Princz-szálat nem vizsgálták kellőképpen, csak Gyárfás Tamás esetleges felbujtói szerepére koncentráltak. Van több olyan vallomás, amely az azóta szintén elhunyt Kiss Ernő dandártábornokkal, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) egykori vezetőjével kapcsolatos, aki megtiltotta beosztottjainak, hogy a Princz-vonallal foglalkozzanak.

Kiss Ernő a 2012-es vallomásában tagadta, hogy belenyúlt volna a nyomozásba.
Azok a tanúvallomások, amik erről szólnak, részletesek és hitelesnek tűnnek. Ami még fontos, hogy más tanúk azt is megemlítik, hogy a Postabank-botrány kirobbanása után Fenyőnek csúnya összeszólalkozása volt Princz Gáborral és a vita hevében elhangzott, ha Fenyő nem kapja meg a bankhoz köthető médiaportfóliót, akkor a páncélszekrényében őrzött, a volt bankelnökre nézve kényes információk nyilvánosságra kerülnek. A Princz-vonalat erősíti még Radnai Lászlónak, a Conti-Car autókereskedés egykori tulajdonosának az a vallomása, miszerint Portik Tamás egyik embere, T. Tamás a Fenyő-gyilkosság után nem sokkal a Keleti pályaudvar közelében lévő bankfiókból felvett 120 millió forintot. Ezt a rendőrség elintézte annyival, hogy a Keleti pályaudvarnál nem is volt Postabank fiók. Ott valóban nem, de a közelben, az Erzsébet körúton bizony volt. A másik „döntő érv” pedig úgy szólt, hogy a pénzfelvételt nem támasztják alá bizonylatok. Ez valóban így van, mégpedig azért, mert mint ahogy a Postabank jogutódjának, az Erste Banknak az illetékes vezetője a hatóságnak írásban jelezte, a bizonylatokat tíz év után megsemmisítik. A hatóság a banktól Radnai László vallomása alapján kért tájékoztatást 14 évvel Fenyő meggyilkolása után. Szakmai meggyőződésem, hogy ezen a szálon tovább kellett volna nyomozni, ám ezt mégsem tették meg a rendőrök.








Gyárfás mellett Princz Gábornak is volt konfliktusa a meggyilkolt médiacézárral. Fotó: MTI


Ha be is igazolódna, hogy Princz Gábornak megbízóként köze volt a Fenyő-gyilkossághoz, az mennyiben gyengítené a Gyárfás elleni gyanút? Radnai László arról is beszélt, hogy Princz mellett az úszószövetség volt elnöke is felbujtója lehet az emberölésnek. Nem ez lenne az első eset a kriminalisztika történetében, hogy egy bűncselekménynek több megbízója van.

Princz Gábor esetleges megbízói szerepe abszolút gyengíti a védencemmel szembeni gyanút. Arra pedig semmilyen adat nincs, hogy Portikot többen bujtották fel. Megint csak ismételni tudom, 1996. október 11-et követően Gyárfás győztesként élte az életét. Visszakapta azt, amit Fenyő el akart venni tőle; az MTV reggeli műsorának szerkesztését.
Ha jól tudom, kérték a hatóságoktól a Portik-Princz beszélgetések leiratát, amennyiben azok léteznek.

Mi az összes Portik-hangfelvétel leiratát kértük, hiszen ezeknek a lefoglalása a Fenyő-gyilkosság nyomozása ügyében történt. Biztosak vagyunk abban, hogy Portik nem pusztán a Gyárfás Tamással zajlott beszélgetéseit rögzítette.  Szeretnénk megismerni valamennyit, amely a Fenyő-üggyel bármely vonatkozásban kapcsolatos. Nyilván van közöttük több indifferens felvétel is, mégis szeretném ellenőrizni és nem hagyatkoznék a nyomozó hatóság álláspontjára. Ez a tisztességes eljárás elvéhez hozzátartozik, hogy védőként meggyőződhetek arról, hogy a Fenyő-ügy szempontjából ezek a bizonyítékok nem tartalmaznak-e releváns adatot.




Vezető kép: hirklikk.hu


















Újabb sztárügyvéd képviseli Gyárfás Tamást





Golyót neki is !!!






Bánáti János marad Gyárfás Tamás védője, de a sportvezető a napokban Zamecsnik Péter ügyvédet is meghatalmazta arra, hogy járjon el az ügyében – értesült a Magyar Nemzet.
A lap szerint az ismert ügyvéd a Kúria nyilvános ülésén személyesen képviseli a Fenyő-gyilkosság kapcsán felbujtással gyanúsított Gyárfást, valamint kollégájának, Bánáti Jánosnak az ügyből történő kizárással kapcsolatos jogi álláspontját. Ahogy azt a PestiSrácok.humegírta, Polt Péter legfőbb ügyész a törvényesség érdekében jogorvoslati indítványt nyújtott be a Kúriához és kezdeményezte, hogy a legfőbb bírói fórum állapítsa meg: a Fővárosi Törvényszék törvénysértést követett el, amikor megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) határozatát és elutasította a Bánáti János kizárására irányuló ügyészi indítványt.
A BKKB nyomozási bírája elsőfokon azért zárta kiFenyő-ügyből Bánátit, mert egyetértett azzal az ügyészi állásfoglalással, hogy a védő tanúvallomást tett, így nem vehet részt tovább az eljárásban. Az ügyvéd a döntést megfellebbezte, és a Fővárosi Törvényszék jogerősen Bánáti Jánosnak adott igazat. Az indokolás szerint Bánátit valóban megidézte két kérdésben tanúként a nyomozó hatóság, ám az ügyben nem volt „érdemi tanú”.

Polt Péternek ugyanakkor a büntetőeljárási törvény biztosít egy olyan kivételes jogorvoslati lehetőséget, amely szerint ha egy jogerős bírósági döntés szerintük törvénysértő, és az más módon jogilag már nem támadható, akkor a legfőbb ügyésznek módja van a Kúriához fordulni. A kérdésről a május másodikára kitűzött nyilvános ülésen dönt a legfőbb bírói fórum, ám e kérdésben csak a törvénysértés megállapítására van lehetősége.


Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS




Fővárosi főügyész: Még soha nem állt rendelkezésre annyi bizonyíték a Fenyő-ügyben, mint most! (PS-interjú!!)





Soha ennyi bizonyíték nem állt még rendelkezésre a Fenyő-gyilkosság ügyében, mint jelenleg – mondta el a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában a Fővárosi Főügyészség vezetője. Ibolya Tibor hozzátette, Gyárfás Tamás meggyanúsítása óta is történtek a leszámolás nyomozásában pozitív fejlemények és úgy látja, az ügy el fog jutni a vádemelésig. A főügyész portálunknak beszélt arról is, hogy közös lengyel-magyar nyomozócsoportot hoznak létre abban a milliárdos áfacsalási ügyben, melynek egy feljelentés szerint érintettje lehet két egykori főrendőr, illetve Staudt Gábor, a Jobbik nemrég lemondott országgyűlési képviselője. Ibolya Tibort mindezek mellett még a Prisztás-merénylet kapcsán elrendelt perújításról, a Quasetor-ügyről, hivatali elődje, Ihász Sándor ügyészséget ért kritikájáról, a korrupció elleni küzdelemről, valamint az új büntetőeljárási törvény legfontosabb tapasztalatairól is faggattuk.
2018 nyarán életbe lépett az új büntetőeljárási törvény. Mik az elmúlt hónapok legfontosabb tapasztalatai?
A jogalkotó részéről kifejezett óhaj volt, hogy a büntetőeljárásokat fel kell gyorsítani. Nagyon jól alakulnak a számok, jók a visszajelzések, sikerült egy olyan törvényt alkotni, amit eddig a gyakorlat is visszaigazolt. Magyarországon a büntető-igazságszolgáltatás színvonala továbbra is magas, az ügyeket pedig gyorsabban be lehet fejezni. 2018. július elsejétől november 30-ig előkészítő ülésen, illetve az új Be. életbe lépése előtt kitűzött első tárgyaláson a Fővárosi Főügyészség illetékességi területén 1200 terhelttel szemben fejezték be azonnal az eljárást. Ennél erősebb bizonyíték arra, hogy jó az új törvény, szerintem nincs.
Az eljárások felgyorsításában kulcsszerepet játszik, hogy a terhelt, a védő és az ügyész egyezséget köthetnek. Ezzel összefüggésben milyen visszajelzések érkeztek?
Nagyon pozitívak. Én a magam részéről nagyon egyezségpárti vagyok. A világ legdrágább eljárása a büntetőeljárás, amennyiben azt „rendes” büntetőperben viszik végig, ráadásul a magyar szabályozás az objektív igazság pártján áll. Ez a gyakorlati büntetőeljárásban azt jelentette, hogy az eljárásokat nagyon könnyen el lehetett húzni, mindig lehetett új nyomozati cselekményt indítványozni, mindig lehetett újabb bizonyítási eszközt követelni az ügyésztől a bíró vagy a védelem részéről. Az egyezség azonban pont abba az irányba viszi az eljárást, hogy lehessen a nyomozás során úgy megállapodni az elkövetőkkel, hogy win-win szituációk létrehozásával gyorsan, akár napok alatt be lehessen fejezni az eljárást. Például bonyolult bizonyítású, időigényes gazdasági ügyekben ez nagyon nagy előrelépés, hiszen az államnak nagyon komoly érdeke fűződik ahhoz, hogy az őt megillető jövedelemhez minél hamarabb hozzájusson. És azok az elkövetők, akik ilyen cselekményeket követnek el, ha látják, hogy „baj van”, akkor beismerő vallomás, és a kár, vagyoni hátrány visszafizetése esetén jobban járnak. Minél hamarabb beismernek, annál jobban. Az új törvény erre épül. A Gazdasági Bűnügyek Osztályán tizenegy olyan személy volt már tavaly július elseje óta, akivel egyezséget kötöttünk, ők több száz millió forint visszafizetését vállalták a magyar állam részére. Ez win-win szituáció, mert mindenki jól jár, az állam, a hatóságok és végső soron a terhelt is. Ugyanakkor nincs elvtelenség, mert a terheltet megbüntetik, mégpedig azért a bűncselekményért, amit elkövetett, de enyhébb büntetéssel csak akkor úszhatja meg, ha a feltételeket teljesíti.
Ibolya Tibor elégedett az új büntetőeljárási törvénnyel. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS


Ez azért is fontos, mert korábban több ügyben is azt lehetett tapasztalni, hogy az érintett hiába tett beismerő vallomást, a végén súlyos szabadságvesztésre ítélték.
Tegyük hozzá, beismerés és beismerés között is van különbség. A büntetőjogban a feltáró jellegű beismerő vallomás számít igazán enyhítő körülménynek. Az a fajta beismerés, amikor a gyanúsított az elé tárt bizonyítékok hatására hozza meg ezt a döntést, az kevesebb súllyal esik latba, de az új büntetőeljárási törvény egyébként ezt is díjazza. Fontos ugyanakkor megemlíteni, hogy Magyarországon, az angolszász rendszertől eltérően, a tényállásról és a minősítésről nem lehet alkudozni. Ez nem a piac, a terheltnek és a védőnek ebben a kérdésben nem osztanak lapot, a tényállást és a minősítést a nyomozó hatóság és az egyezség előtt az ügyészség határozza meg. Itt arról van szó, hogy van a nyomozó hatóságnak egy bűnfelderítő, vizsgáló tevékenysége, és ha már van egy megállapítható tényállás és minősítés, akkor vagy a nyomozóhatóság, vagy az ügyészség felajánlja az egyezségkötés lehetőségét.

Ugyancsak újdonság, hogy az új büntetőeljárási törvény két szakaszra bontja a nyomozást. Ez a változtatás is beváltotta a hozzá fűzött reményeket?
Kriminalisztikai alapvetés, hogy ameddig nincs gyanúsított, azt felderítésnek nevezzük, ha már van gyanúsított, vizsgálati szakról beszélünk. Gyakorlatilag ezek a szakmai szabályok, amelyek eddig is léteztek, kerültek be az új büntetőeljárási törvénybe és ezekhez igazította hozzá a jogalkotó az új törvényt. A rendőrség szakmai felkészültsége, infrastruktúrája lehetővé teszi, hogy az eljárás felderítési szakában tudja, hogy mit kell a nyomozás érdekében elvégeznie. Ebbe az ügyész csak akkor szóljon bele, ha törvényességi problémát észlel. Amikor azonban már van gyanúsított, az ügyész az, aki tudja, hogy a bíróságnak milyen törvényes, perrendszerű bizonyítékokra van szüksége ahhoz, hogy kimondja a terhelt bűnösségét. Ezért szakmailag is az indokolt, hogy az eljárás vizsgálati szakaszában az ő szerepe legyen a meghatározó.
Egy éve úgy nyilatkozott, az ügyészek nem érthetnek mindenhez, ezért specializálódniuk kell. Hol tart ez a folyamat?

A szükséges specializáció a Fővárosi Főügyészségen már megtörtént, legutoljára az önálló Gazdasági Bűnügyek Osztálya jött létre, ami jól működik. Nyilván a főügyészség szervezete a törvénymódosítások hatására is változik, most is folyamatban van egy ilyen jellegű változás: a tervek szerint a jelenlegi Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) – a hatáskörének a kiüresedése miatt – átszervezéssel megszűnik és az új szervezeti egység Fővárosi Nyomozó Ügyészség néven alakul meg a közeljövőben. Az egység hatásköre új jogkörökkel bővül majd.



. Fotó: HorA főügyész elmondta, hamarosan megalakul a Fővárosi Nyomozó Ügyészségváth Péter Gyula/PS
Melyekkel?
Budapesten ez az új egység foglalkozhat az előkészítő eljárásokkal. Ez az eljárás szintén új eleme a büntetőeljárási törvénynek: ez az a szakasz, amikor még a bűncselekménynek az egyszerű gyanúja nem fogalmazható meg. Itt van nagy szerepe a leplezett eszközöknek, korábbi nevén a titkos információgyűjtésnek. De az átalakult nyomozó ügyészségnek lesz más feladatköre is, például az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozását, ami rendőri hatáskörbe került, kizárólag a Fővárosi Nyomozó Ügyészség fogja felügyelni Budapesten.
Visszatérve a gazdasági bűnügyekhez, még főügyész úr is elismerte, ezek nehezen nyomozható ügyek. Sajnos több ügyet is lehetne sorolni, melyeknél úgy tűnik, elakadt a hatóság. Az ellen mit tudnak tenni, hogy egy-egy bonyolultabb bűncselekmény elkövetője ne ússza meg a felelősségre vonást?
A specializáció pont azért szükséges, hogy ezeknek a nyomozásoknak a szakszerűségét biztosítani tudjuk. Olyan ügyészek dolgoznak a Gazdasági Bűnügyek Osztályán, vagy a IX. Kerületi Ügyészség gazdasági bűnügyek részlegén, akiknek megvan ehhez a felkészültsége, hiszen zömében speciális végzettségük is van.
A bonyolultabb ügyek közé tartozik a Quaestor-ügy pénzmosásos szála. Ebben van esetleg fejlemény?
Jó hír Quaestor-ügyben, hogy reményeink szerint az alapügyben 2019 végére az elsőfokú ítélet talán megszülethet. A kérdésére válaszolva, a soltvadkerti ügyrész befejeződött, ahol a bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés mellett van pénzmosásos szál is. Ebben reményeim szerint még januárban vádat emelünk. A nagyobb pénzmosási ügy továbbra is folyamatban van.
A magyar ügyészség folyamatosan a politika kereszttűzében van, az ellenzék egy része elfogultsággal vádolja önöket, ezért Magyarország Európai Ügyészséghez való csatlakozását szorgalmazzák. A magyar kormány viszont szuverenitási kérdésként kezeli az ügyet. Önnek mi a véleménye az Európai Ügyészségről?
Az Európai Ügyészséghez történő csatlakozás kérdése nem ügyészségi kérdés, így én erre nem tudok válaszolni. Egyébként az ellenzéki pártok indoka –  a korrupció elleni fellépés – a magyar ügyészségnek is kiemelt célja, az új Be. bizonyos szabályai is pont ezt a célt szolgálják. Például az előbb már említett leplezett eszközök bekerülése az új törvénybe. A régebben titkos információgyűjtésnek nevezett eljárásban született bizonyítékokat korábban sokszor azért nem lehetett felhasználni, mert volt a bíróságok részéről egy erős ellenállás, aminek döntően az volt a jogi indoka, hogy a titkos információgyűjtés részletes szabályai nem a büntetőeljárási törvényben szerepeltek. A bíróság ilyenkor többnyire azzal indokolt, hogy az így beszerzett bizonyítékok törvényesen nem felhasználhatók. Azaz, korábban nem mindig maradt törvényes eszközünk a bizonyításra.
Idén elsőfokú ítélet születhet a Quaestor-ügyben. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS


Ha jól emlékszem, pár évvel ezelőtt főügyész úr is írt a korrupció elleni küzdelem nehézségeiről, a különböző szervezetek között szétforgácsolódott felderítésről. Az új törvénnyel ez is megoldódott?

Részben igen. A jelenlegi büntetőeljárási törvény sokkal több lehetőséget biztosít a korrupció elleni küzdelemre, mert a leplezett eszközök beemelésével sokkal egyszerűbbé vált a bizonyítás. Innentől egy bíró sem mondhatja, hogy ezt nem fogadom el bizonyítéknak, mert ha a büntetőeljárási törvényben írtak szerint van lefolytatva az eljárás, akkor azt nem lehet kizárni a bizonyításból, a felhasználhatóság kérdése fel sem merül.
Nemcsak a politikusok, hanem hivatali elődje, a jelenleg a Fenyő-ügyben bűnpártolással gyanúsított volt Fővárosi Fellebbviteli Főügyész, Ihász Sándor is kritikát fogalmazott meg az ügyészség működésével kapcsolatban. A volt főügyész egy interjúban arról beszélt, hogy a félelem uralja a szervezetet, csökkent a szakmai színvonal és menekülnek onnan a kollégák. Erre reagálna valamit?
Azt tudom válaszolni, ha egy ügyészi álláshelyet kiírunk, akkor tízszeres túljelentkezés van. Arról sem tudok, hogy menekülnének a munkatársak az ügyészségről, nyilván van fluktuáció, de ez nem az ügyészi kart, hanem az írnoki, tisztviselői és fizikai állományt érinti leginkább, a Budapesten intenzíven emelkedő bérek miatt. A színvonalcsökkenésről pedig annyit, hogy 2012 előtt az ügyek két százalékát sem fejezték be a gyanúsítást követő harminc napon belül a fővárosban, az én vezetésem alatt ez a szám gyakran elérte a húsz százalékot.
Mit szólt, amikor megtudta, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) mivel gyanúsítja Ihász Sándort?
Megdöbbentem.
Arról tudott, hogy a volt fellebbviteli főügyész baráti kapcsolatban áll Gyárfás Tamással?
Nem.
Fenyő-gyilkosság ügyében hogy halad a nyomozás?
Soha ennyi bizonyíték nem állt még rendelkezésre a Fenyő-ügyben, mint jelenleg. Gyárfás Tamás meggyanúsítása óta is van újabb pozitív fejlemény a nyomozásban, és az én véleményem szerint ez az ügy el fog jutni a vádemelésig.
Rossz hír Gyárfásnak: Ibolya Tibor szerint soha nem volt még ennyi bizonyíték a Fenyő-ügyben, mint most. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
A már jogerősen lezárt Prisztás-ügyben ugyanakkor perújítást rendelt el ősszel a Fővárosi Ítélőtábla, miután Jozef Roháč tanúként azt állította, nem Portik egykori testőre, hanem ő végzett a vállalkozóval. A bíróság döntését nem érzi kudarcnak?
Egyáltalán nem. Megjegyzem, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség azért ellenezte a perújítás elrendelését, mert a meglévő bizonyítékok alapján Roháč vallomását enyhén szólva is megkérdőjelezhetőnek tartja. Úgy gondolom, ez a perújítás során a bíróság számára is nyilvánvalóvá fog válni.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) néhány héttel ezelőtt kezdett nyomozni abban a – Lengyelországban is vizsgált – áfacsalási ügyben, amelynek egy feljelentés szerint volt rendőrök és a Jobbik nemrég lemondott országgyűlési képviselője, Staudt Gábor is érintettje lehet. A NAV korábban arra hivatkozva, hogy nem a magyar költségvetést érte kár, nem indított nyomozást. Ezzel akkor a felügyelő ügyészség is egyetértett. Mi változott, hogy mégis megindították az eljárást?
A bizonyítékok értékelése a szakmánk legnehezebb része, hiszen többféleképpen lehet mérlegelni ugyanazokat a bizonyítékokat. A konkrét esetben nemcsak arról van szó, hogy a korábbi bizonyítékokat felülmérlegeltük és máshogy döntöttünk, hanem új adatok merültek fel, de ennél többet nem mondhatok. Azt elárulhatom, hogy szándékaink szerint a lengyel kollégákkal együtt közös nyomozócsoportot hozunk létre és a végére járunk ennek az ügynek.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS



Régi felvételen szólal meg Gyárfás és a később meggyilkolt Fenyő János!
















Egy keresztényüldöző ne próbálgassa magára az üldözött keresztény szerepét – Válasz Lendvai Ildikó kérdésére








Lendvai Ildikó, egy egykori kommunista, majd szocialista vezér, aki nyugdíjas éveit békésen, egy demokráciában élheti le annak ellenére, hogyha rajta és elvtársain múlna, még mindig tartana az egypártrendszer Magyarországon. És mivel elmaradt az elszámoltatás és a felelősségrevonás az előző rendszer bűneivel kapcsolatban, Lendvai Ildikónak is nagyon megnőtt a bátorsága, felerősödött benne a proligőg. Így próbálgathatta magára legutóbbi, Népszavában elsütött cinikus fogalmazványában az üldözött keresztények sorsát, és tette fel a kérdést: üldözött kereszténynek minősül-e? Erre pedig egy 21. századi, méltó választ kell adni, íme: 
Nehéz szavakba foglalni is, illetve egyáltalán értelmet találni Lendvai Ildikó, nyugdíjas kommunista legújabb fogalmazványában, amely Üldözött keresztény leszek?címmel jelent meg nemrégiben. Nos, mivel a kérdést Lendvai Ildikó magának sem válaszolja meg, kénytelen leszek én megfelelni erre a fogas kérdésre. Előbb azonban megpróbálnám összefoglalni mit próbál leírni Lendvai Ildikó, bár valójában egy zavaros, irigységtől, butaságtól, értetlen prolidühtől megterhelt szóhalmaz, ami valami olyasmit próbál sugallni, hogy a kormány nem törődik a szegényekkel, és az elesettekkel, ellentétben minden üldözött keresztény mellé állítana egy államtitkárt.
Ha üldözött kereszténynek nyilvánítanának, mindjárt külön államtitkárság foglalkozna velem. A fogyatékos, az egyedülálló szülő, a szegény, a munkaképtelen, a kilakoltatott ilyesmire nem számíthat
fogalmaz, kár, hogy a lélegeztetőgépezést kifelejtette belőle. Bár Lendvai azt állítja, esze ágában sincs „elviccelni az üldözött keresztények tragédiáját”, valójában ennél sokkal rosszabbat tesz. Csorgó nyálú exmunkásőrökből, besúgókból és provokátorokból álló követőinek a hatalom elvesztése fölött érzett évtizedes, rongyos dühét most éppen az üldözött keresztényekre, illetve a megsegítésük érdekében létrehozott segélyprogramra irányítja.
Nem múlt el nyomtalanul Lendvai életében sem, hogy az MSZMP központi bizottságának tudományos, közoktatási és kulturális osztályán dolgozhatott, profin kitanulta a rosszindulatú suttogópropaganda minden csínját és bínját, és tökéletesen képes uralni az egybites munkásmozgalmi tudatokat. Ami miatt most kénytelen vagyok Lendvai Ildikóról fogalmazványáról írni, az is tulajdonképpen jól bele is illik ebbe a munkásságba, hiszen mindjárt az első bekezdésével rombol, hazudik és félrevezet. A keresztényüldözéssel kapcsolatban ugyanis ezzel indít:
Sürgősen tisztázni szeretném: üldözött kereszténynek minősülök-e? Ebben az esetben tudniillik miniszterelnök úr értem is kiállt európai programjában: „Európában senkit ne érhessen hátrányos megkülönböztetés azért, mert kereszténynek vallja magát.” Eddig ugyan szegény Gellért püspök esete óta nemigen lehetett hallani az Unió területén keresztényüldözésről, de így legalább egy követelés máris ki van pipálva.
Ugyan szerintem igazából senkit nem érdekel, mit szeretne tisztázni és miért Lendvai Ildikó, vagy hogy egyáltalán hogyan merült fel benne ez a fölvetés, azt viszont fontos leszögezni, hogy ennek ellenére Lendvai Ildikó is azonnal lebukik a hazugságaival.
Ugyanis egy volt MSZMP központi bizottsági alkalmazott ugyan hogy meri venni a bátorságot leírni azt, hogy Gellért püspök esete óta nemigen lehetett hallani az Unió területén keresztényüldözésről, miközben csak az általa is csodált és éltetett vörös uralom évtizedei sem szóltak másról, mint a keresztények üldözéséről.
1948-ban 6.500 egyházi iskolát államosítottak, 4.500 szerzetes veszítette el a hivatását, 1950-ben kétezer szerzetest internáltak, majd a Hittudományi Egyetemet is bezáratták. Csak a papok és szerzetesek ellen 2.500-3.000 eljárás indult 1945 és 1972 között, 1956 után ráadásul megszaporodtak a tömegesen elkövetett papgyilkosságok is, több azóta boldoggá avatott pap vagy szerzetes lett a rendszer áldozata. Arról egyelőre nem is lesznek tényleges adatok, hogy a mindennapok embere milyen hátrányokat szenvedett azért, mert vallásos életet élt, egyházi iskolába járt, esetleg templomban mert megházasodni. Ahogyan arról sem kaphatunk átfogó képet, hogyan figyeltette az állam az MSZP szavazóbázisának egy részét alkotó egykori besúgók révén a keresztény közösségeket, hogyan zsarolták, mire kényszerítették azokat, akik nem fordítottak hátat a vallásuknak a karhatalmi elnyomás ellenére sem.
Ha ez nem – Lendvai Ildikó lelkes támogatása mellett zajlott – keresztényüldözés, akkor rémisztő elképzelni, hogy mi számíthat egy kommunistának annak. 
És akkor ismételjük meg ezt az elképesztően cinikus és lehetetlen kérdést: Lehet-e Lendvai Ildikó üldözött keresztény. Nos, természetesen nem lehet, még az említett cikkben maga is bevallja, hogy hidegen hagyja a vallás (bár meg lett keresztelve). Üldöztetésről pláne nem beszélhetünk, hiszen a kommunista bűnök elszámoltatásának elmaradása miatt ma is kényelmesen, az orosz és magyar kommunista hátsók fényesre polírozásáért kiérdemelt busás nyugdíjból élhet egy valóságos demokráciában, nem pedig egy elnyomó, vallásellenes de különben iszonyatosan béna diktatúrában, amilyennel ugye a kedves elvtársakkal próbálkoztak, és ami, ha rajtuk, azaz például Lendvai Ildikón múlna, akkor tartana még most is, a 21. században. Szóval állíthatjuk, hogy Lendvai Ildikóból nem lehet üldözött keresztény.
Ő ugyanis egy keresztényüldöző. Vagy legalábbis volt, ahogy az az egész galád rendszer, amelynek éltetője, építője, kihasználója és ideológusa is volt.
Lendvai Ildikó, és az elvtársai által azóta holtvágányra vezetett vörös villamos bizony számolatlanul gázolta el, nyomorította el a keresztény embereket, lehetetlenítette el életüket. Ezért ha nyugodt lelkiismerettel szeretne az időskor felé fordulni, Lendvai Ildikó is lassan elkezdhetne erőt gyűjteni a bocsánatkérésre. Mindenki már csak ezt várja tőle is, és a tettestársaitól. Egyéb szerepet a történélem már nem szánt nekik.
Forrás: Népszava/s4c.hu/Rubikon; vezetőkép: MTI




Orbán Viktor megmutatta Matteo Salvininek a déli határvédelmi rendszert (Videó!)




Orbán Viktor miniszterelnök az Instagram-oldalán egy olyan képet osztott meg, amelyen Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel közösen a magyar határt védő kerítésnél beszélgetnek. Az olasz belügyminiszter is tett közzé képeket, a déli határnál zajló találkozóról, illetve egy rövid videót is megosztott az eseményről a Facebookon. Az olasz belügyminiszter közösségi oldalán élőben közvetítette a Pintér Sándorral közös sajtótájékoztatójukat is. 
Az olasz bel­ügy­mi­nisz­ter magyar kollégájával, Pin­tér Sán­dorral helikopteren uta­zott Rösz­kére, ahol meg­te­kinti a ha­té­kony ma­gyar ha­tár­vé­del­met. Matteo Salvini csütörtökön azt posztolta a Facebookon: Élőben tekintem meg a magyar kormányzat által bevezetett határvédelmi rendszert, mellyel megállítható az illegális bevándorlás. Olaszországba és Európába csak engedéllyel lehet belépni! – hangsúlyozta az olasz tárcavezető a Ripost beszámolója szerint. Az Origo arra emlékeztetett, hogy útban hazánk felé Salvini ugyancsak nyilvánosan kijelentette: Magyarországra érkezem egy új Európát építeni. Európa két vezető politikusának az a célja, hogy egy teljesen más, a jelenlegi vezetés szemléletétől eltérő szellemi alapokon álló Európát alakítsanak ki. Orbán Viktor és Matteo Salvini hivatalos találkozója ma délután lesz Budapesten. 
Salvini a Twitter oldalára is posztolt fotókat a határvédelmi rendszer meglátogatásáról. 

Matteo Salvini

@matteosalvinimi



In Italia, in Ungheria e in Europa si entra solo con il permesso!
Per difendere i confini e la sicurezza dei nostri figli, il 26 maggio scegli la Lega.
#26maggiovotoLega
331
15:48 - 2019. máj. 2.

Twitter Ads-információk és Adatvédelem


Matteo Salvini a Twitter-oldalán tette közzé a magyar határon tett látogatásán készült fotókat
Forrás: Twitter.com@matteosalvini
 
Forrás: Twitter.com@matteosalvini
Forrás: Twitter.com@matteosalvini
 
Forrás: Twitter.com@matteosalvini 
Forrás: Twitter.com@matteosalvini
Matteo Salvini a Twitter-oldalán tette közzé a magyar határon tett látogatásán készült fotókat
Forrás: Twitter.com@matteosalvini 
Matteo Salvini a Twitteren közzétett fotókhoz azt is megjegyezte: nagyon örül annak, hogy személyesen láthatta, mennyire hatékony a magyar-szerb határvédelmi rendszer és a kormány milyen határozottan nemet mond az illegális bevándorlásra. Az olasz belügyminiszter számára vélhetően valóban nagy jelentőséggel bír a mai magyarországi látogatás, délután élőben közvetítette közösségi oldalán Pintér Sándorral közös sajtótájékoztatójukat is. 
Forrás: Ripost/Origo. Kiem




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése