Mocskos ez a világ !!!!

Mocskos ez a világ !!!!

Orwellia, a rejtőzködő szuperhatalom

"Ha látni akarja a jövőt, akkor képzeljen el egy csizmát,
amint az ember arcát tiporja - örökké."

George Orwell

George Orwell (eredeti nevén Eric Blair) Indiában született 1903-ban, de az Angliai Etonban végezte iskoláit. 1937-ben a köztársaságiak oldalán részt vett a spanyol polgárháborúban. Ezt követően a brit Observer tudósítója lett, és közben számos könyvet jelentetett meg. Ezek közül az Állatok Farmjaaratott elsőként világsikert 1945-ben. Ez egyszerre tekinthető a nyugati demokráciák és a keleti szocialista rendszerek bírálatának. Orwell még ennél is nagyobb sikert aratott az 1949-ben megjelent, s ma már klasszikusnak számító könyvével az "1984" -gyel. Szerzője nem sokáig örülhetett a világsikernek, mert 1950-ben meghalt Londonban.

Az Állatok Farmját kezdetben az orosz forradalom és a sztálinista önkényuralom szatírájának tekintették. De a regény elsősorban a demokrácia kellékeit használó pénzuralmi kapitalizmus bírálata. A történet szerint Jones gazda olyan gazdaságot működtet, amelyben az elégedetlen állatok fellázadnak az önkényesen viselkedő, hanyag és iszákos kétlábú gazdájuk ellen. Létrehozzák az állatok demokráciáját, az Állatok Farmját, amelyben minden állat egyenlő. Három minden hájjal megkent dörzsölt disznó - Napoleon, Sqealer és Snowball - azonban fokozatosan kiemelkedik, és vezető szerephez jut, ami katasztrofálisnak bizonyul. A konfliktus csúcspontja az, amikor durván elárulják Boxert a hűséges lovat, és bevezetik a totális uralmat. Ekkor írják fel vérrel a falra, hogy még a szabadság-egyenlőség-testvériség birodalmában is, ahol miden állat egyenlő -"néhány állat azonban egyenlőbb, mint a többi".

Az "1984" c. klasszikus műben London mogorva, nyomasztó város, ahol a Nagy Testvér folyamatosan szemmel tart mindenegyes embert, és a Tudat Rendőrség gyakorlatilag bárkinek a gondolatait el tudja olvasni. Winston a főhős nagy veszélybe kerül, annál az egyszerű oknál fogva, hogy emlékezete tovább működik. Amikor nem engedélyezett szerelmi viszonyba kezd, Winston fokozatosan felbátorodik és csatlakozik a titkos forradalmi szervezethez, amelyet "Testvériség"-nek neveznek, és amelynek az a célja, hogy elpusztítsa a Pártot. Winston szerelmével, Júliával, együtt kockára teszi az életét, a hatalommal folytatott halálos küzdelemben.

E kötetnek a címe - Orwellia - a George Orwell világsikerű könyveiben megismert utópikus társadalomra és világbirodalomra utal. A XXI. század utópikusnak tűnő állama, a pénzhatalom magánbirodalma - Orwellia - azonban nem utópia, hanem létező valóság. Ahogy a cukor eltűnik a pohár vízben, úgy létezik rejtőzködve ez a világbirodalom a látható államok nemzetközi rendszerében. A háttérhatalomnak ez a privatizált impériuma globális diktatúraként működik, s napjainkra ő lett a kibontakozó új világrend modern Leviathan-ja (mondákból ismert félelmetes tengeri szörnyetege). Kikből áll ez a háttérhatalom? Kik és miért hozták létre a hatalomgazdaságnak, a pénzdiktatúrának és hatalmi politikának ezt az agresszívan terjeszkedő magánbirodalmát?

Ahogy a hódító Orwellia fokozatosan átveszi a világuralmat, a szabadság, egyenlőség és testvériség elvein nyugvó demokrácia kiüresedik, elveszíti eredeti értelmét. A pénzuralom következményei máris érezhetőek: az emberi civilizáció hanyatlásnak indult, nő a világméretű szegénység, mindent elönt a dekadens konfekciókultúra, s fokozódik a pótolhatatlan erőforrások, s az életmegtartó környezet pusztulása. Orwellia nem véletlenül - csakúgy magától - jött a világra. A háttérhatalom jól átgondolt, több évszázadon átívelő stratégiájának az eredménye. Ennek a nemzetek feletti birodalomnak a megálmodói a XVII. században először Angliát vették ellenőrzésük alá, majd pedig Franciaországban rendezkedtek be 1789 után az általuk levezényelt forradalommal és a nyomában járó háborúkkal.

Az emberiség nyugati kultúrkörhöz tartozó része egészen az I. világháborúig azonban hitt az ember egyéni és közösségi tökéletesedésében. Az I. világháború minőségi változást hozott. Ez a világégés látszatra területszerzési és hatalmi ambíciók miatt tört ki, valójában a transznacionálisan megszerveződött magánhatalom programját hajtotta végre. Orwellia akkor bújt ki a világtörténelem "tojásából". Az I. világháború 1916-tól fokozatosan ideológiai háborúvá alakult át. Bebizonyosodott, hogy a szervezett pénzhatalom mozgatja az eseményeket a színfalak mögül, s a "háborúk végleges megszüntetésért vívott háború" valójában a háttérhatalom nem is túlságosan álcázott igénybejelentése a világhatalomra. Az európai népek tanácstalanul álltak ezzel a világégéssel szemben, de a világhatalom új trónigénylője számára ez a háború nagyon is ésszerű és sikeres volt.

Az első világháború az erkölcsi normák, a társadalmi igazságosság felrúgásával, olyan békével végződött, amelyből szükségszerűen következett egy újabb, még nagyobb világégés. Az úgynevezett demokratikus és kapitalista nyugat pragmatikus erkölcsnélküliségével emberellenesnek bizonyult. Azt a társadalmi igazságosságot hirdető szocializmust, amelyre ekkor még reménykedve tekintettek a hátrányoshelyzetű milliók, a bolsevizmus államkapitalista kizsákmányolása teljesen lejáratta. A háttérhatalom manipulációi segítségével gazdasági válság söpört végig a nyugati civilizáció központi országaiban, 1933-ban pedig nyílt diktatúra jutott uralomra az Európai kultúra egyik központjában, Németországban.

A II. világháborúban az erkölcsi normáknak szinte a maradéka is eltűnik. Nemcsak az alsóbbrendűnek minősített népek tömeges irtására került sor, de barbár módon és értelmetlenül földig rombolták Hamburgot és Drezdát is, amikor már lényegében vége volt a háborúnak. Ugyanezt lehet elmondani Japánnal kapcsolatosan is, amelynek két városára - Hirosimára és Nagaszakira - szükségtelenül dobták le az atombombát. Tokiót és a Kremlt úgy is meg lehetett volna félemlíteni az atombombák bevetésével, ha ezeket a tömegpusztító fegyvereket a városok közelében a tengerbe dobják le.

A háttérhatalom irányt vett az emberi természet megváltoztatása felé, az emberiesség lerombolására mind az egyénben, mind az emberi közösségekben. Felgyorsult az a folyamat, amely az embert élőlényből mechanikus robottá, kezelhető eszközzé alakítja át. Orwell a közeledő világkatasztrófa prófétájaként felismerte az emberi civilizáció egészét fenyegető veszélyt. Maradandónak bizonyult két klasszikus alkotásában a reménytelenség világhangulata fejeződik ki.

Milyen szabályok szerint működik Orwellia?

Elsőként említhetjük hogy ennek a nemzetek feletti magánbirodalomnak nem a társadalmi igazságosság vagy a közjó szolgálata a célja, sem pedig a nemzetközi jog érvényesítése, illetve valamiféle magasrendű erkölcsi és etikai norma követése. Orwellia működésének első szabálya, hogy tulajdonosainak meg kell szerezniük a világhatalmat, és azt szilárdan kézben kell tartaniuk. A hatalom itt azt a lehetőséget jelenti, hogy Orwellia döntéshozói úgy tervezhetnek, szervezhetik és hajthatják végre akciókat, hogy az általuk meghatározott célokat el is tudják érni rövid, közép és hosszú távon. A háttérhatalom magánbirodalma mindenek előtt pénzügyi monopóliumára támaszkodik, de felhasználja a politikai, gazdasági, ipari, üzleti, kereskedelmi, technológiai, kulturális és tömeglélektani tényezőket is. Orwelliának saját hadserege nincs, de eddig sikeresen vette igénybe a neki pénzügyileg alattvalóvá vált államok katonai erejét. E rejtve működő magánbirodalom sikerének az az egyik titka, hogy intelligensen tudja a maga céljaira kihasználni a pénzügyileg hozzácsatolt formális államok erőforrásait. Jelenleg az Egyesült Államok - a látható szuperhatalom - e láthatatlan magánbirodalomnak a legfontosabb eszköze. Korábban a Brit Birodalom volt az.

Orwellia irányításának másik szabálya, hogy kellő mennyiségű hatalmi eszköz álljon hálózatai és a hozzátartozó egyének rendelkezésére. De még ennél is fontosabb a hatalom minősége, azaz az Orwelliát irányító személyek kreativitása, gyors helyzetfelismerése, lényegmegragadása és kombinációs készsége. Ehhez érzelmi és akarati kötödésre is szükség van, az anyagi érdekeltségen túlmenően.

A harmadik szabály szerint Orwelliának és tartományainak az irányítói csak olyanok lehetnek, akik már rendelkeznek hatalommal, s képesek a nemzetek feletti központ által rájuk bízott hatalmat hidegfejjel alkalmazni. Azok, akik nem rendelkeznek hatalommal Orwellia provinciáiban, a függetlennek tartott államokban, azok csak arra alkalmasak, hogy viseljék a hatalommal rendelkezők döntéseinek a következményeit. A hatalommal nem rendelkezőknek a hatalommal bírók érdekeit kell képviselniük, és az ő céljaikat kell minden eszközzel megvalósítaniuk. Orwelliában a pénzhatalom a legfontosabb. Ezért ebben a magánbirodalomban a nemzetközi pénzügyi közösség ellenőrzi a független országnak látszó birodalmi tartományok gazdasági és monetáris rendszerét. Ez a pénzügyi hatalom felöleli a pénzkibocsátást, a kamat-, és árfolyam szabályozást, a hitelezést, a központi és kereskedelmi bankok irányítását, valamint az adott ország (tartomány, provincia) pénzügyi jogszabályainak a megfogalmazását és elfogadtatását. Orwellia országaiban az ultraliberalizmus érvényesül és a gyakorlatban szinte minden pénzügyi és gazdasági túlkapás lehetséges, ha az megfelelő pénzügyi és gazdasági haszonnal kecsegtet. A jogrendszer is úgy működik, hogy ami profitáló, az annak ellenére megengedett, ha egyébként nyilvánvalóan erkölcstelen és etikailag elítélendő. Orwellia tulajdonos-döntéshozói ezért szigorúan ellenőrzik a birodalomhoz tartozó nemzetállamok kormányait és közigazgatását. Gondoskodnak az együttműködő helyi uralkodó csoportok megvásárlásáról és Orwellia uralkodó rétegébe történő integrációjáról.

A pénzrendszer kézbentartásával a pénzügyi hatalom már képes az állami és a társadalmi élet szinte minden területének a közvetlen vagy közvetett ellenőrzésére, a magánérdekeket kiszolgáló technokrata vezetők irányító-pozícióba helyezésére, az állami intézmények és szervezetek befolyásolására, hogy azok mindig Orwellia tulajdonosainak adjanak elsőbbséget. A birodalmi tartományok társadalmát a pénzrendszer túl-hatalma, és a profit szempontok kíméletlen előtérbe helyezése fellazítja, a társadalmi szolidalítás meggyöngül, a korrupció pedig politikai döntéshozatal bevett módszerévé válik. A pénzhatalom finanszírozza a politikai szervezeteket, a pártokat és politikusokat, a választásokat, valamint a tömegtájékoztatási intézményeket.

Orwellia döntéshozói hatalmuk gyakorlásában támaszkodnak az adott országban érvényesülő eszme-és normarendszerre, amit ellenőrzésük alatt tartanak. Figyelembe veszik a történelmi hagyományokat, az ország műszaki és tudományos színvonalát, a kulturális szintet és a vallási beállítódást. A birodalmi vezetők ennek alapján végeztetik el a tervezést, azonosítják be a várható kockázatokat és használják ki magánbirodalmuk számára az adódó lehetőségeket. Ezért a közvélemény formálás szervezeteit vagy felvásárolják, vagy más módon ellenőrzik és befolyásolják.

Mivel Orwellia a nemzetközi pénzügyi közösség magánbirodalma, ezért a hatalomgyakorlás is elsősorban pénzügyi eszközökkel történik. A fejlett informatikának és elektronikának köszönhetően a pénzügyi rendszer működése felgyorsult. A pénzvilág szereplői ma már világszinten fektetnek be, spekulálnak, mozgatják a pénzt és a pénzügyi eszközöket. Pillanatok alatt lépnek át az egyik piacról a másikra. Ez a globális pénzügyi rendszer naponta több mint 3.000 milliárd dollárt mozgat, s ezek 97 % nem a reálgazdasági folyamatok érdekében történik, hanem elsősorban spekulációs célokból. A világgazdaság évi összterméke, GDP-je, 40 és 50 ezermilliárd dollár között mozog, azaz a globális pénzmozgásnak a tizede.

A pénzgazdaság technikai gyorsasága, az a körülmény, hogy a pénzpiacokon nagyteljesítményű számítógépekkel automatikusan lehet vásárolni és eladni részvényeket, fogyasztási javakat, valutákat, rendkívül nagy előnyhöz juttatta a pénzvagyon tulajdonosait. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy szervezett magánhatalmukat nemzetek feletti világbirodalommá tudták fejleszteni, amelynek a segítségével az értékelőállító gazdasági tevékenységet már globálisan ellenőrzik.

A termelő gazdaság szükségszerűen lassabban működik, mert a termékek előállítása meghatározott időhöz van kötve. A mezőgazdasági és ipari termékek, valamint szolgáltatások előállításánál érvényesülnek a természeti törvények korlátai. A szükséges idő - attól függően, hogy milyen áruk előállításáról van szó - néhány órától, néhány napig, hétig, sőt néhány évig terjedhet.

A társadalom sem tudja felvenni a versenyt a pénz gyorsaságával. Az emberi civilizáció működtetéséhez szükséges norma- és etikai-rendszer, a hagyományok és szokások, a kulturális színvonal lényegesen lassabban változik. A pénz-magánbirodalom egyes tartományaiban példa nélkül álló társadalmi és kulturális változások zajlanak, amelyek felölelik a családot, a kisebb közösségeket, a vallási gyakorlatot, a nemzeti nyelvet és kultúrát. Ezeknek a változásoknak fontos színtere az iskolarendszer, az elemi iskolától az egyetemig. A pénzhatalom különösen nagy figyelmet szentel a véleményformáló intézményeknek. Tulajdonosként ellenőrzi a tömegtájékoztatás legfontosabb szervezeteit, amelyeket felhasznál magánbirodalma megerősítésére. Ennek a stratégiának szerves része a természetes közösségek, a kisebb és a nagyobb család (a nemzet) gyöngítése. A felhígított társadalom könnyebben kézben tartható, ezért Orwellia döntéshozói támogatják az atomizálódást, a bevándorlást, a keveredést, a lakosság demoralizálását, kulturális szintjének csökkentését és az olyan befolyásolási technikák újraélesztését, mint a Római Birodalomból ismert "kenyér és cirkusz". Ennek a befolyásolásnak szerves része a brutális és véres tévéprogramok, a szexuális magatartás fellazítása, a kábítószer terjesztés és fogyasztás megkönnyítése.

Orwellia működésének negyedik szabálya, hogy az új világrend tényleges hatalmi struktúrái ugyan nem mindig láthatóak, mindazonáltal nagyon is érezhető következményekkel járnak, ha azokat a formális hatalmi struktúrák végrehajtják. Ha pl. tudni akarjuk, hogy egy adott ország kormánya miért fogad el ilyen vagy olyan tartalmú kormányprogramot, akkor a valódi okokat egyre gyakrabban az államok feletti pénzbirodalom informális központjaiban hozott döntésekben találjuk meg. Orwellia a hozzátartozó látható országokat a hatalom privatizált intézményei segítségével működteti. Az elmúlt három évtizedben a tényleges hatalom fokozatosan átkerült a magántulajdonban lévő pénzügyi és gazdasági struktúrákhoz. Ezért Orwellia - a pénzimpérium - a magántulajdonban lévő kapitalista korporációk szervezeti felépítésének és működési rendjének a logikája szerint funkcionál.

A hagyományos magántulajdonban lévő gazdasági szervezet - a korporáció - háromszintű vezetés alatt áll. A legfelső szinten vannak a részvénytulajdonosok, ők a valódi tulajdonosok és a korporáció felügyelői. Még akkor is ők, ha csak ritkán vesznek részt a gazdasági és igazgatási folyamatban. Valójában nincs is szükség arra, hogy ténylegesen értsenek a tulajdonukban lévő korporáció belső tevékenységéhez, minthogy távollévő tulajdonosként nem járulnak hozzá a korporáció érdemi tevékenységéhez. Elsősorban a spekulációval és a várható hozam (profit és tőkejáradék) újabb befektetésével, növelésével foglalkoznak. Tehát a pénzügyi, nem pedig az értékelőállító tevékenység köti le figyelmüket.

A korporációs struktúra második irányítási szintjén az igazgatók, az igazgatótanács tagjai foglalnak helyet. A részvénytulajdonosok képviselőiként felügyelik a korporáció hatékony működtetését, saját érdekeiknek és a helyi kormányzatoknak, továbbá az általuk hozott jogszabályoknak megfelelnek. Ők felelősek a hosszútávú tervek elkészítéséért, azért, hogy maximális növekedéssel biztosítsák a lehető legnagyobb hozamokat a lehető legkisebb költségekkel. Ez a követelmény az, ami a pénzuralmi rend korporációját alapvetően antiszociális, emberellenes szervezetté teszi.

Az irányítás harmadik szintjén a menedzserek foglalnak helyet, ők felelősek a korporációs vállalatbirodalom napi irányításáért. A menedzserek általában magasan képzett és keményen dolgozó szakemberek, specialisták, akik a korporáció működéséhez hozzáadják tehetségüket, szervezési képességüket és fenntartják a megfelelő fegyelmet és munkahelyi légkört, s egyben szorosan együttműködnek a szállítókkal és a többi üzleti partnerrel.

Orwellia működésének ötödik alapszabálya, hogy végre kell hajtani a termelői vagyon magánosításán túlmenően a hatalom privatizációját nemcsak az egyes államokban, de világszinten is. Mint már kifejtettük a XXI. század emberisége már az új világrendben él, amelynek egy központból irányított kormányzata van, amely azonban első látásra, nem felismerhető. Az emberek zöme még nemzetállami koordinátákban gondolkodik, és a kormányzás, közigazgatás, nemzetállami gyakorlatát ismeri. A közhatalom gyakorlásának ezek a hagyományos formái többek között azért nehezebben felismerhetők a világkormánynál, mert ez a rejtőzködő kormányzat a hagyományos magánhatalom-gyakorlás módszereit és struktúráit alkalmazza. Minthogy a világkormányzat hatalma azon nyugszik, hogy meg tudta szerezni a világ pénzrendszere feletti monopolhatalmat és ennek segítségével a világgazdaság feletti ellenőrzést, vagyis, hogy magánhatalom, és így a világkormány is magánhatalmi kormányzást folytat. Ez a korporációs, nem pedig a nemzetállami irányításhoz hasonlít. Másként kifejezve: a világkormány a hatalomgyakorlás privatizált formája.

A fentiekből következik Orwellia hatodik szabálya: ha a világhatalom privatizálva lett, akkor a kvázi globális unió kormányzati rendszere is magánhatalmi képződmény. Eszerint nem az államhatalmi ágak hagyományos megosztása szerint működik, ahol különválik a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom. Mivel ez a privát hatalom globális korporációhoz hasonlóan működik, érthető, hogy napjainkban miért torzult el a demokratikus államokban a közintézmények működése. A szervezett magánhatalom úgy vette át a közintézmények ellenőrzését, hogy a korporációs irányítási-struktúra felülírta az államhatalmi ágak kölcsönös megosztásán alapuló demokratikus társadalomirányítási rendszert.

Orwellia a magánkézben lévő új világrend hordozója, tehát privatizált hatalmi struktúra. Legfelső döntéshozói 300 trillió dollárra becsült vagyonnak a tulajdonosai, akik saját monopóliumukként irányítják a világ pénzrendszerét. Őhozzájuk tartozik a hosszútávú világstratégia kialakítása. E globális magánbirodalom középső irányítási szintjét, amely a korporációknál az igazgatóknak felel meg, az egyes államok integrált hatalmi elitje alkotja. Nemzetközi szinten ők hozzák a döntéseket, olyan nagyhatalmú szervezetekben, mint a Bilderberg Csoport, a Trilaterális Bizottság, a New Yorkban működő Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa), és testvérszervezete a Londonban működő Royal Institute for International Affairs (Királyi Külügyi Intézet). Az alsó menedzseri szintnek az egyes országok formális törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltatási szervezetei felelnek meg. Az elnököket, miniszterelnököket, vezérigazgatónak tekinthetjük.

A legfelső szintet tehát Orwellia tulajdonosai alkotják. A világhatalomnak ezek a részvénytulajdonosai a magánbirodalmukhoz tartozó látható államok közül csupán az Egyesült Államoknak, Nagy-Britanniának, Oroszországnak, Kínának és bizonyos esetekben Franciaországnak engednek időnként beleszólást a legfontosabb ügyekbe. Ezek a birodalmi döntéshozók saját intézményrendszerükben készítik elő döntéseiket. Létrehozták a stratégiai tervezést végző intézetek hálózatát, amelyeket tervező központoknak vagy think tank-eknek neveznek. Ez a "Globális agy" a már említett három intézményen kívül felöleli Carnegie Endowment for International Peace (Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért), World Economic Forum (Világgazdasági Fórum), American Enterprise Institute (AEI) (Amerikai Vállalkozói Intézet), Group of Thirty (A Harmincak Csoportja), Brookings Institution (Brookings Intézet), The Heritage Foundation (Nemzeti Hagyomány Alapítvány), Center for Strategic & International Studies (CSIS) (Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja), Hudson Institute (Hudson Intézet), Cato Institute (Cato Intézet), Tavistock Institute (Tavistock Intézet), Hoover Institute (Hoover Intézet) nevű szervezeteket, valamint egy sor egyéb agytrösztöt és gondolati műhelyt. Ezek a gondolati műhelyek dolgozzák ki a hosszútávú komplex politikai, gazdasági, pénzügyi, technológiai és kulturális projekteket, ők integrálják olyan komplex struktúrákká és modellekké, amelyek alkalmasak az uralom gyakorlására globális, nemzeti és regionális szinten.

E magánalapítványok által finanszírozott gondolati műhelyeknek a felső irányítását a leggazdagabb bankárdinasztiák tagjai, valamint a pénz-és korporációs oligarchia kiemelkedő személyiségei látják el. A teljesség igénye nélkül megemlítünk néhány fontos nevet: a Rothschild, a Rockefeller, a Morgan, a Schiff, aWarburg, a Weill, a Lazard, a Harriman, a Mellon, az Agnelli, a Montefiore, a Carnegie, a Bunge, a Noble, az Alemant, a Mitre és a Macri családok tagjait.

Az úgynevezett Fekete Nemesség tagjai is fontos szerepet játszanak. Ide tartoznak a ma még regnáló uralkodó dinasztiák tagjai (az Egyesült Királyság, a Benelux Államok, Spanyolország és a Skandináv Országok uralkodói), valamint a korona nélküli országok előkelőségei: Franciaország, Németország, Olaszország, Ausztria és Portugália egykori főnemeseinek az utódai. A Fekete Nemesség szoros kapcsolatot épített ki az Arab országok uralkodó családjaival, valamint az olyan koronázatlan, de nagyhatalmú főurakkal, mint amilyen az Egyesült Államok és Távol-Kelet multimilliárdosai.

Orwellia magánbirodalmában fontos szerepet töltenek be bizonyos vallási szervezetek, így pl. Nagy-Britanniában az Anglikán Egyház, Amerikában a lutheránus és kálvinista hitvallást követő protestáns felekezetek, a keresztény-cionista evangelizációs szervezetek, beleértve a zsidó Sanhedrint, valamint a Vatikánon belül működő egyes hatalmi struktúrákat is. Mindezt kiegészítik az olyan nemzetek feletti hálózatok, amelyekkel a szabadkőművesség, a nemzetközi cionizmus, a nemzetközi szociáldemokrácia, és a nemzetközi kereszténydemokrácia rendelkezik.

Orwellia sajátosságai közé tartozik, hogy irányítói bizonyos korlátok között ugyan, de illegitimnek és illegálisnak tekinthető szervezetekkel is kénytelenek együttműködni a hatalom gyakorlásában. Ezek közé tartoznak különböző maffia-csoportok, fegyverkereskedők, drog kartellek, pénzmosással foglalkozó szervezetek, mint pl. a Bolíviában, Columbiában, Afganisztánban és Thaiföldön működő kábítószer termelők és forgalmazók. Közülük csak azok jöhetnek számításba, akik hajlandók betartani az iratlan szabályokat.

Fontos szerepet játszanak a legitim érdekek szolgálatában álló titkosszolgálatok és hírszerző szervezetek, pl. a CIA, az MI6 és a MOSZAD. Ezek a szervezetek törvényes fedezettel a hátuk mögött működhetnek együtt titokban az illegitim szervezetekkel, s nem kell tartaniuk a tömegtájékoztatástól. Az új világrend keretében három olyan szervezet van, amelyből valójában nem lehet soha teljesen kilépni: ezek a hírszerző szervezetek, a szabadkőművesség, valamint a maffia jellegű csoportok. Orwellia magánbirodalma rendjében e három szervezet törvény felett áll, és kizárólag az iratlan szabályokhoz és magatartási normákhoz kell igazodnia. Orwellia legfelsőbb szintű döntéshozói irányítják azt az államok feletti hatalmi struktúrát, amelynek a legnagyobb országok, köztük az Egyesült Államok hatalmi elitje is engedelmeskedni tartozik.

Orwellia új világrendjében meghatározó szerepe van a magánkorporációk hálózatának. Ők képezik a hatalomgyakorlás középső szintjét. Kiemelkedő szerepe van a mintegy 500 nagy világcégnek, a transznacionális pénzügyi intézményeknek, az univerzális hatáskörű pénzintézeteknek, a világszinten működő korporációs tömegtájékoztatásnak, az elit egyetemek hálózatának. Ezen a szinten néhány állam kormánya is beleszólhat a döntésekbe. De ez a beleszólás csak a külügyekre, és a katonai kérdésekre korlátozódik.

Orwelliában a hatalomgyakorlásnak ezen a második szintjén finanszírozzák a politikai tevékenységet (beleértve a választásokat) az előre kiválasztott pártok és jelöltek érdekében. Mindezt olyan technikával végzik, hogy a lakosság körében fent lehessen tartani a látszatot: ők döntenek, és az általuk választott személyek gyakorolják törvényhozói és a kormányzati hatalmat. A politikai szféra finanszírozása a multinacionális cégek és a transznacionális pénzügyi intézmények útján történik. A politikai szféra kézbentartását szolgálja a véleményhatalom monopolizálása a korporációs tömegtájékoztatási intézményeken keresztül. Ennek a rendszernek a működését segíti az oktatási szektor átalakítása, és a lakosság kondicionálása arra, hogy a befolyásolást és a kiszolgáltatottságot demokratikusnak tekintse és alkalmazkodjon hozzá.

Orwellia magánbirodalmának napi ügyeit a látható államok kormányai végzik, élükön a végrehajtó, törvényhozó és bírói hatalom vezetőivel. Ezeknek a menedzseri-szintű irányítóknak a mozgásterét behatárolja az, hogy csak rövid ideig vannak döntési helyzetben, és hosszútávú feladatok elvégzésére nem vállalkozhatnak. Hivatalukba formailag demokratikus módon kerülnek, és rendszerint meg kell küzdeniük egy másik hasonló módon kiválasztott ellenféllel. A politikai választások szereplőit Orwellia tulajdonosai és igazgatói előzetesen már átvilágították, s indulásukat csak gondos vizsgálat után engedélyezték. Ha a kiszemelt személy átment a vizsgán, akkor még el kell adni őket a választóknak a politikai élet piacán. Ekkor válik fontossá a csomagolás és a reklám. A korporációs tömegtájékoztatás jól fizetett szerkesztői, újságírók, média-szakemberek, politikai elemzők és kommentátorok szakképzett csoportjai adják el a választóknak az Orwellia urai által kiszemelt politikusokat.

A hatalom privatizálása egyben azt is jelenti, hogy a demokráciában kötelező "egy ember, egy szavazat" elven alapuló számbeli többség fokozatosan átadja a helyét a korporációs hatalomgyakorlásban érvényes gazdasági, és pénzügyi erőfölényen alapuló többségnek. A politikában formálisan ma is a számbeli többség elve érvényesül. Amióta azonban a szervezett magánhatalom a közhatalom fölé került, a magánhatalom a közvélemény befolyásolásával érvényesíti akaratát. Ezt a rendelkezésre álló pénzügyi és gazdasági erőforrásokkal éri el. A tulajdonukban lévő tömegtájékoztatás lehetővé teszi, hogy céljaik elérésére akár nyílt és tudatos megtévesztéssel is törekedjenek. A közéleti félretájékoztatásban még a nyílt hazugság is rutin eszközzé vált. Ezt hívják Orwelliában propagandának. A háttérhatalom egy-egy hazugsággal le is bukhat. Ebben az esetben akár fel is lehet áldozni egy-egy szerkesztőt. Így a megtévesztés kezdeményezője az igazság bajnokának tüntetheti fel magát. A tudatipar szakemberei - a "lélek mérnökei" - a közvélemény manipulálása érdekében kellően adagolják az erőszakot és a képmutatást.

Montesquieu óta a demokratikus kormányzás egyik ismérve a hatalmi ágazatok - a törvényhozói, végrehajtói, és bírói hatalom - szétválasztása, a kölcsönös ellenőrzések, fékek és ellensúlyok rendszerének az alkalmazása. A francia gondolkodó - történelmi korlátai miatt - még nem hangsúlyozta a vagyon igazságos és teljesítményhez igazodó elosztását, amely nemcsak a gazdasági esélyegyenlőségnek, de a személyi szabadságnak és a politikai önrendelkezésnek is az egyik előfeltétele. Orwellia magánbirodalmában a hatalmi ágazatok teljesen más rendszer szerint oszlanak meg.

A legfőbb hatalmat a magántulajdonban, illetve a magánellenőrzés alatt álló pénzrendszer hordozza. Ide tartoznak a nagy beruházó bankárdinasztiák tulajdonában (vagy ellenőrzésük alatt) álló központi bankok, kereskedelmi bankok, univerzális hatáskörű pénzügyi szervezetek, a pénzügyi konzultációs szervezetek, a kockázat- és hitelminősítő intézetek, a tőzsdék, a befektetési alapok, a biztosító és viszontbiztosító társaságok, a nyugdíjalapok és pénzfedezeti alapok.

E legfőbb hatalmi ágazat után következnek a főbb multinacionális iparvállalatok. Már említettük, hogy 500 olyan világcég működik, amely kézben tartja legfontosabb termelési ágazatokat, a szolgáltatásokat, az elosztást, a bányászatot, az energiatermelést és elosztást, a fegyvergyártást, az elektronikát, a világűrkutatást kiszolgáló ipart, a fogyasztási cikkek gyártását, a vegyipart, az élelmiszeripart, a kőolaj és földgáz kitermelését és elosztását végző cégeket, a nagy építőipari vállalatokat, a hajógyártást, a tervezést és konzultálást. A termelőgazdaság állítja elő az értékeket. Hasznosságánál fogva ezt kellene a legfontosabb ágazatnak tekinteni, de mivel a multinacionális cégek a pénzrendszer tulajdonosainak az ellenőrzése alatt állanak, így természetesen Orwellia hitelpénzzel működtetett magánbirodalmában nem a termelő szektort illeti meg az első hely.

Már utaltunk az univerzális intézmények fontos szerepére, de ezeket a nemzetek feletti képződményeket fontosságuknál fogva külön hatalmi ágnak kell tekinteni. A harmadik hatalmi ágazathoz tartozik a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap, a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankja, az Amerikaközi Fejlesztési bank, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete, a frankfurti Európai Központi Bank, az amerikai Federal Reserve System, az Európai Unió, a NATO, az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Szerződés Szervezete, valamint az ENSZ és szakosított intézményei. Fontossága miatt elsőként is említhettük volna az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény, a GATT helyére lépett Világkereskedelmi Szervezetet, a WTO-t, amely Orwellia legfontosabb univerzális hatáskörű érdekérvényesítő intézménye.

Negyedik hatalmi ágazatként az egyetemek és tudományos intézetek koordinált hálózatát jelölhetjük meg. Az Egyesült Államok vezető egyetemei közül a Harvard, az MIT, a Columbia, a New York University, Princeton, Yale, John Hopkins, Chicago, Stanford, Georgetown, Nagy-Britannia egyetemei közül pedig Oxford, Cambridge és a London School of Economics tartozik ebbe a hálózatba. Természetesen akad kiváló egyetem a többi országban is, de jellemző, hogy Orwellia sztár-egyetemei az angolszász országokban működnek.

Az ötödik hatalmi ágazat a korporációs tulajdonban lévő multimédia-monopólium. E tudatiparághoz tartoznak a New York Times, a Washington Post, a Newsweek, az International Herald Tribune c. világlapok, a CNN-Time Warner világtelevizió, továbbá az olyan rádió és tévéhálózatok, mint az ABC, CBS, NBC, Fox News, PBS, valamint az olyan hetilapok és folyóiratok, mint a The Economist, a német Der Spiegel, a francia Le Monde, a Foreign Affairs, a Commentary, a The National Interest, a Foreign Policy. De Orwellia számára fontosak az olyan hírügynökségek is, mint a Reuters, az Associated Press, a Deutsche Presse Agentur, a France Press, és a többi nagy hírügynökség.

Orwellia hatodik hatalmi ágazatát képezik a formálisan létező államok (azaz a globális pénzbirodalom önálló államnak tartott tartományainak)kormányzatai. Ehhez tartoznak a kül- és belpolitika, valamint a pénzügyi és gazdasági szféra legfőbb irányítói, így pl. Amerikában az elnök és az alelnök, a külügyminiszter, a védelmi miniszter, a pénzügyminiszter, a belbiztonsági miniszter, a Nemzetbiztonsági Tanács, a CIA, az FBI és a Kongresszus (a törvényhozás) felső vezetői, valamint a legmagasabb rangú katonai parancsnokok.

Orwellia működésének hetedik alapszabálya szerint a káoszból csak úgy lehet megteremteni a rendet, ha minden globális szereplő hajlandó erőszak alkalmazása nélkül rendezni a konfliktusokat. Ilyen békeállapothoz azonban háborúkra van szükség, hogy világszinten egyetlen globális hatalomgyakorló legyen. Ő már háború nélkül döntheti el a vitákat és kényszerítheti rá akaratát, az egész emberiségre. Úgy rendezheti a nemzetközi konfliktusokat, mint egy államon belül működő bíróság. A természeti erőforrásokkal rendelkező országokat csak így lehet rákényszeríteni arra, hogy az Orwelliát irányító tulajdonoscsoport szabadon hozzáférhessen természeti kincseikhez. Ha erre a kiszemelt ország nem hajlandó, akkor a pénzügyi, a gazdasági, és politikai, végső soron, pedig a katonai erőszak legváltozatosabb eszközeivel kell és lehet jobb belátásra bírni.

Hogyan épül fel Orwellia birodalmi struktúrája?

Már láttuk, hogy ez az elsődlegesen magánbirodalom - amely a pénzrendszert a saját monopóliumaként működtető pénzoligarchia irányítása alatt áll - a pénzügyi intézmények, katonai támaszpontok, multinacionális világcégek és csatlós államok egységes rendszerbe integrálódott komplexuma. Leegyszerűsítés lenne azonban Orwellia dinamikusan terjeszkedő világrendszerét csupán-e rendszer legfontosabb komponensére, az Egyesült Államokra szűkíteni.

Annak a világbirodalmi struktúrának a szervezeti felépítését, amelyet mi Orwelliának nevezünk, a rendszerhez tartozó országok elemzésével tanulmányozhassuk. E birodalmi rendszer felső szintjén azok az államok foglalnak helyet, amelyek vezető érdekcsoportjai tulajdonosként tartják kézben a befektetéseket, a pénzügyi piacokat és akik, képesek a világ többi részén is ellenőrzésük alá venni a pénzügyi és gazdasági tevékenységet. Ezért Orwellia csúcsán az Egyesült Államok, az Európai Unió és Japán található.

A világoligarchia Amerikát használta arra, hogy létrehozza a birodalomnak engedelmeskedő csatlós államok rendszerét. Ezek a részben regionális hegemóniát gyakorló, vazallus államok gyakran Amerika nélkül is végrehajtják Orwellia felső vezetésének stratégiai döntéseit. Ehhez rendelkeznek a megfelelő katonai erővel és pénzügyi támogatással. Ezek a birodalmi feladatokat ellátó vazallusok megtörik a terjeszkedésre kiszemelt államok ellenállását és egyben saját helyi hatalmi érdekeit és érvényesítik.

A jelenlegi nemzetközi rendszerben fontos szerepe van az újonnan felemelkedő birodalmi hatalmaknak, amelyek egyszerre az Orwellia magjához tartozó birodalmi államok riválisai és együttműködő partnerei. Ehhez a hatalmi körhöz tartozik Kína, India, Kanada, Oroszország és Ausztrália. Ezeknek az országoknak számolniuk kell Orwellia agresszív behatolásával, ugyanakkor ők maguk is helyi hegemóniára törekednek a szomszédos országokkal kapcsolatban és maguk is kihasználják a szegényebb és fejletlenebb országok erőforrásait. Ezek a felemelkedő hatalmak szorosan kapcsolódnak Orwellia központi birodalmi államaihoz, egyrészt a náluk működő közös gazdasági szervezetek révén, másrészt versenyeznek a fejletlen és védtelen országok erőforrásaiért. Jól látható ez Kína és India azon erőfeszítéseiben, hogy más Ázsiai országokból, de Afrikából és Latin-Amerikából is gazdasági előnyökhöz jussanak, terjeszkedő beruházási tevékenység révén.

A globális birodalommá integrálódott nemzetközi rendszer következő, harmadik szintjén az úgynevezett fél-autonóm vagy korlátozottan független államok foglalnak helyet. Ide lehet sorolni Brazíliát, Dél-Koreát, Dél-Afrikát, Tajvant, Argentínát, Szaúd-Arábiát, Chilét és Bolíviát. Ezeknek az államoknak jelentős nemzeti gazdasági bázisa van és viszonylag fejlett, köztulajdonban lévő szektorral rendelkeznek. Kormányaik erőfeszítéseket tesznek, hogy jelen lehessenek a világpiac egyes részein, de erősen függnek Orwellia katonai védelmétől. Ez különösen érezhető Tajvan, Dél-Korea és Szaúd-Arábia esetében, amelyek katonai támaszpontokat biztosítanak területeiken Orwellia birodalmi érdekérvényesítéséhez. Ezen országok monokultúrájuk és egyoldalú erőforrásaik révén erőteljesen függnek. Jövedelmeiket kénytelenek megosztani Orwellia irányítóinak a tulajdonában lévő multinacionális cégekkel. Ebbe a csoportba sorolható Szaúd-Arábia, Chile, Nigéria, Brazília és Argentína.

Különösen a kőolaj kitermelő országok tartanak fenn szoros kapcsolatot Orwellia központi államai pénzügyi irányítóival, és saját jövedelmük jelentős részét a központi államok ingatlanaiba, államkötvényeibe és értékpapírjaiba fektetik be. Ezzel jelentős mértékben hozzájárulnak Orwellia két legfontosabb országának - az Egyesült Államoknak és Angliának - a finanszírozásához. A világbirodalmi struktúra-e harmadik szintjéhez tartozó országok együttműködnek a Szovjetunió felbomlásával létrejött Független Államok Közösségéhez, a FÁK-hoz tartozó államokkal, valamint az újonnan kiemelkedő birodalmi hatalmak csoportjához tartozó országokkal, olyan kérdésekben, mint pl. Orwellia birodalmi háborúja a Közel-Keleten, a Haiti elleni invázió, rendszerváltás végrehajtása Afrika egyes országaiban, a világszintű neoliberális stratégia támogatása, valamint a gazdaság legfontosabb szektorainak a birodalmi irányítás alá vétele.

A helyi uralkodó csoportok, és bizonyos esetekben a nemzeti szociális mozgalmak, valamint az érdekvédő csoportok ellenállása miatt konfliktusok is kialakulnak a legfelső irányító érdekcsoportok és a helyi elitek között. Így pl. Brazília, Chile és Argentína nem ért egyet azzal, hogy az Amerikai kormányzat (Orwellia első számú hatalmi eszköze) meg akarja buktatnia a venezuelai elnököt. Egyrészt jövedelmező gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok kötik őket Venezuelához, másrészt ellenzik a katonai puccsokat, mert ez saját hatalmukat is veszélyeztetheti.

Ezek a fél-autonóm és korlátozott függetlenséggel rendelkező országok viszonylagos mozgásszabadságuk ellenére hathatós katonai és politikai támogatást nyújtanak Orwellia birodalmi irányítása számára. Így pl. zsoldosokat nyújtottak Haitin a demokratikusan választott elnök megbuktatásához. Szomáliát etiópiai zsoldosok szállták meg, akiket közvetlenül amerikai tanácsadók képeztek ki, finanszíroztak és vezényeltek.

A világbirodalmi hierarchia legalsó, negyedik szintjén a csatlós-kollaboráns rendszerek találhatóak. Ezek közé sorolható Egyiptom, Jordánia, a Perzsa-öböl menti államok, Közép-Amerika és a Karib tenger államai, Fekete Afrika országai, a kelet-európai országok (köztük Magyarország), az egykori Szovjetunió kaukázusi és közép-ázsiai tagállamai, a Fülöp-szigetek, Indonézia, Észak-Afrika és Pakisztán. Ezeket az országokat többé-kevésbé demokratikus formák keretében tekintélyuralmi politikai csoportok kormányozzák, amelyek a birodalom magját alkotó országoktól (és részben a felemelkedő birodalmi államoktól) kapják a politikai, pénzügyi és katonai támogatást.

Ez a szint óriási lehetőséget biztosít Orwellia oligarchái számára a pénzügyi-, gazdasági terjeszkedéshez, a gazdasági erőforrások megszerzéséhez és centralizációjához. Mindez példa nélkül álló extraprofithoz juttatja őket. E negyedik szinthez tartozó országok kevés hozzáadott értékkel rendelkező terméket állítanak elő. Elsősorban nyersanyag kitermeléssel és szállítással foglalkoznak Orwellia központi államai számára. Ezen országok többségében olyan élősködő és korrupt vezetőréteg van hatalmon, amely valójában nincs felkészülve arra, hogy az adott ország gazdasági és politikai életét szakszerűen irányítsa.

Ezek az országok fokozott mértékben adnak zsoldosokat Orwellia birodalmi terjeszkedéséhez, és a csatlós rendszerek hatalomra juttatásához az újonnan meghódított országokban. E csatlós rendszerek - a birodalmi központ vazallusaiként - elősegítik a termelőmunkát végzők kizsákmányolását, az általuk előállított érték kisajátítását, a mezőgazdasági dolgozók életterének csökkentését és a pótolhatatlan erőforrások pusztítását.

Orwelliában a hatalom a pénz- és korporációs oligarchia kezében van. Ő tartja kézben a "piacnak" nevezett szervezett pénzügyi hatalmat. A korábban a társadalom és a közérdek szolgálatában álló nemzetállamot saját szolgáltató intézményévé alakította át. Ez a nemzetek feletti oligarchia gondosan felügyel arra, hogy a hatalom gyakorlása globálisan, valamint az egyes államokon belül is, mindig a saját emberei kezében legyen. Ma már e csatlós államok szervezik azokat a zsoldos seregeket, amelyek szükség szerint a föld bármely részén bevethetőek. Ez a privatizált világbirodalom gondoskodik tisztségviselői kiképzéséről, akik a zsoldos hadseregek parancsnokaiként és kollaboráns helytartókként közreműködnek az önrendelkezésért és nemzeti érdekérvényesítésért küzdő mozgalmak féken tartásában, Orwellia tartományainak a működtetésében.

A negyedik szint, tehát Orwellia hatalmi struktúrájának fontos alkotórészévé vált. E csatlósrendszerek kiegészítik a nemzetek feletti megszálló erőket, és megkönnyítik a nyersanyagok és energiahordozók kisajátítását. Nélkülük a magánbirodalom Orwellia már régen túlterhelte volna katonai erőit, és ez a birodalmi központhoz tartozó államokban erős társadalmi ellenállást váltott volna ki. A központ túlzott leterhelése pedig megerősítette volna a birodalmi terjeszkedés és újgyarmatosítás ellen fellépő erőket a világ más részein. A csatlós államok zsoldosai lényegesen olcsóbbak, s így csökkentik a birodalom fenntartásának költségeit. A privatizált birodalom zsoldos haderőit szépítgetőn ENSZ-erőknek, békefenntartóknak, a demokrácia védelmezőinek, és a terrorizmus elleni háború élharcosainak nevezik.

Orwellia magánbirodalma, noha terjeszkedik, és egyre mélyebben hatol be az emberi civilizáció minden részébe, nem mindenható. Az ellenhatás máris érezhető a globalizáció-ellenes politikai és szociális mozgalmak erősödésében, valamint olyan új államközi együttműködés kialakulásában, mint amilyen a Sanghaji Együttműködés Szervezete, ahol Kína, India és Oroszország tesz kísérletet Orwellia ellenpólusának a kialakítására. Így a pénzuralmi világrend jelenlegi döntéshozóinak sikerült elérniük, hogy megvalósuljon a geopolitika angol megalapítójának, Mackindernek, a rémálma: az Eurázsiai földrész legnépesebb és erőforrásokban leggazdagabb országai között - először a világtörténelemben - közvetlen gazdasági és katonai kapcsolatok épülnek ki.

Orwellia újabb világháborúja.

Az I. világháború után Orwellia nyíltan a világ színpadára lépett. A II. világháborút is ő készítette elő és vezényelte le a színfalak mögül. A világnak úgy állították be, hogy a demokrácia és a totalitarianizmus erői csaptak össze, ugyanakkor az Egyesült Államok és Nagy-Britannia - Orwelliának ez a két mintademokráciája - a legbrutálisabb totális diktatúrával, a Szovjetunióval lépett szövetségre. Valójában Orwellia uralkodó elitje, amely a bolsevikokat is finanszírozta, és hatalomra segítette (s így a Szovjetunió létrehozójának is tekinthető) folytatta évszázados küzdelmét a világuralomért. Ez konkrétan az egy központból irányított új világrend létrehozását jelentette, amelyben kétpólusú társadalom működik. A hatalmat Orwellia uralkodócsoportja - a szuper gazdag bankárdinasztiák zárt köre, és a nemzetközi pénzügyi közösség integrált elitje - gyakorolja. A másik póluson található a vagyontalan - bérmunkából vagy segélyből élő - függőhelyzetű többség. A szupergazdag beruházó bankárok tették lehetővé - a pénzügyi uralmuk alatt álló nyugati hatalmak felhasználásával - a kommunista rendszer terjeszkedését Európában és Ázsiában: Ők hozták létre az ENSZ-t és tették lehetővé Izrael Állam megalakulását is.

A legyőzött ellenfél nem a totális önkényuralmi rendszer volt, hanem a nemzetállam (a nemzetállamok rendszere), mint önrendelkezéssel bíró hatalmi képződményé, amely képes szembeszállni a nemzetek feletti pénzhatalom internacionalista és kozmopolita erői terjeszkedésével. A Németországban 1933-ban hatalomra került nemzeti szocializmus a bolsevista terjeszkedés megfékezését, a szélsőségesen igazságtalan Versailles-i Szerződés megváltoztatását, és a megbénított német gazdaság talpraállítását akarta. E feladatokkal a szuper gazdag bankárdinasztiák világuralmi törekvései miatt kellett megbirkóznia. Nemzeti önvédelemből vették ismét állami ellenőrzés alá Németország Központi Bankját, és tértek át olyan közpénzrendszer működtetésére, amelyben a német gazdaság teljesítménye volt a pénz fedezete. Olyan pénz került forgalomba, amelyből kimaradtak a nemzetközi bankárok, s ezt még tetézték azzal, hogy Németország jelentős részben áttért a csereüzletekre nemzetközi kereskedelmi kapcsolataiban. Ez azt jelentette, hogy a nemzetközi kereskedelemből is kiszorult a pénzvilág. A háttérből irányító pénzhatalom rövidtávon lenyelte ezeket az intézkedéseket, mert csak egy felerősített Németországot lehetett - kellő manipulációval - újabb világháborúba beléptetni. Erre a háborúra - pontosan Orwellia világstratégiájának tovább vitele érdekében - feltétlenül szüksége volt.

1941-re a Vörös Hadsereg - saját adatai szerint - csaknem tízszer annyi páncélossal, repülőgéppel és tüzérségi eszközzel rendelkezett, mint Németország. Sztálin támadó háborúra készült, és ennek megfelelően vonultak fel a szovjet csapatok a nyugati határon. Németország valójában Sztálin támadását előzte meg. A német vereség azonban nem volt kétséges a háttérhatalom felső döntéshozói számára, mivel tudták, hogy Amerika ipari kapacitásával és fegyverszállításaival a Szovjetunió - a világ legnagyobb területű országa - már ellent tud állni Németországnak.

Jelenleg az egykori internacionalista és kommunista erők maradványai, valamint a világszintű pénzmonopóliumukra támaszkodó kozmopolita-globalista erők küzdenek a nemzeti önrendelkezéshez, és a szociális igazsághoz ragaszkodó globalistaellenes erőkkel. A pénzuralom új világrendjének a ideológusai azok a neo-konzervatív politikusok - szélsőséges liberálisok -, akik korábban marxisták (trockisták) voltak, és csaknem valamennyien Leo Strausstól tanultak a Chicagó-i Egyetemen.

Orwelliában a béke egyre több és súlyosabb háborút jelent. 2002 június 18-án ezt mondta George W. Bush, a magánbirodalom zászlóshajójának számító Egyesült Államok elnöke:

"Csak azt akarom tudatni önökkel, hogy amikor a háborúról beszélünk, valójában a békéről van szó." Mintha csak George Orwell bámulatos jövőbelátását akarta volna újból alátámasztani. Egyedül az iraki demokrácia-terjesztő békemisszióban, amely eddig az amerikai adófizetők 453 milliárd dollárjába került, 2007. augusztus 16-ig 1 009 516 iraki és 3702 amerikai katona halt meg, a sebesültek és lelkisérültek száma pedig ennek a többszöröse.

Hogy is mondta Orwell? "Ha látni akarja a jövőt, akkor képzeljen el egy csizmát, amint az ember arcát tiporja - örökké."

2007
Dr. Drábik János: Orwellia
1. fejezet

Európa Feltámadása

Az idei Nagyhét szimbolikus ereje leginkább annak volt köszönhető, hogy Virágvasárnapot követően kigyulladt az európai civilizáció egyik szimbóluma, minden katedrálisok legszebbike, a párizsi Notre Dame. Ha létezik az európai keresztény civilizációt összegző szimbólum, akkor egész biztos a párizsi Notre-Dame az.

DOBÓ ISTVÁN PÉTER – PestiSrácok.hu

Ha akarnánk, adhatnánk a történetnek egy olyan értelmezést, ami rögvest kiveszi az élét a felvilágosult haladók minden vádjának, amivel most irigykedve és magukat is megalázva estek neki a párizsi katedrális felújítása körüli eseményeknek. Ugyanis Európa példátlanul összefogott, és alig két nap alatt össze is gyűlt a helyrehozatalhoz szükséges összeg.

Ám ez korunk kommunistáit végtelenül felháborítja: tetszés szerint láthatjuk a Notre Dame fotója mellé biggyesztve az afrikai éhezőket, haldokló bálnákat. Igazából furcsa, hogy még nem számolták át a helyreállítás költségeit lélegeztetőgépekre, de ami késik nem múlik.

A Notre Dame azonban nem más, mint az Európai Integráció Emlékműve. Azé az integrációé, amit ugyanazok, akik tajtékozva támadnak, egyéb iránt fennen hirdetnek. Való igaz ugyanis, hogy Európa világ életében átjáróháza volt a népeknek, és hogy nem is lenne ma Európa, ha cirka 1500 évvel ezelőtt, a bukott Róma romjaira benyomuló „barbár népek” nem indulnak el az integráció útján.

Mi is így tettünk, Szent István sem tett mást, mint „integrálta népét Európába” de ennek eszköze már akkor sem holmi érzékenyítő tréning vagy migránskártya volt. Megküzdöttünk ezért csakúgy a minket elnyomni szándékozó német lovagokkal, ahogy a belső elégedetlenkedőkkel.

Az integráció útja korántsem volt olyan, ahogy a mai haladók propagandája harsogja, miszerint hipp-hopp: alig három generáció alatt kumiszivó ázsiaiakból földművelő európaiak lettünk. És a történet idején Nyugaton is már vagy ötszáz év telt el aközött, hogy a frankok elhódították Rómától Gallia provinciát, és hogy ugyan ezek a germán törzsek, immáron „újlatin” nyelvet beszélő nemzetként Európa vezető kulturális hatalmává kezdtek nőni, terjesztve saját művészeti stílusukat minden királyi udvarban. Ők már nem voltak rómaiak, így nem véletlen, hogy művészetüket az itáliai mesterek „barbárnak” azaz „gótnak” bélyegezték, s ez a becsmérlő, pejoratív jelző adja ma a stílus nevét.

A gótika a római civilizációba integrált barbárok művészeteként folyamatosan a hódolat és a dühös rombolás között ingázott: vagy gyűlölték és pusztították emlékeit, vagy ájult csodálattal tekintettek rá. A reneszánsz, a barokk és klasszicizmus idején pusztulásnak indultak ezek az épületek, majd vad dühvel estek nekik a francia forradalmárok. A modern kor első haladóinak tombolását a Notre Dame csak csodás módon úszta meg.

Pár évtizeddel később azonban már csodálattal tekintettek a gótikára, és precíz műgonddal restaurálták emlékeit, mint tette épp Violet le Duc, a romantikus francia építész, akinek egyik főműve, a Notre Dame huszártornya omlott most be épp a templomhajó közepébe. De a „neogótika” stílusa lett a feltámadó Magyarország szimbolikus stílusa is, az és Anjou-aranykor és Mátyás király törökök és németek által elpusztított művészete, mely stílust végül maga a Parlament is épp ezért hordozza, hirdetve a magyar államiság ezer évét, tehát a „barbár magyarok Európai integrációját”

Ha úgy vesszük, a Notre-Dame maga a Feltámadás húsvéti üzenetét hordozza, Európa és a kereszténység feltámadásának üzenetét. Róma bazilikái már rég leomlottak, amikor az egykori birodalom bukása után 6 évszázaddal újabb csodálatos katedrális hirdette a „barbárok” fővárosában a kereszténység, és ezáltal Európa identitásának dicsőségét.

Mert igen: van integráció Európában és van identitása Európának. Úgy hívják: kereszténység. Európában az integráció kulcsa és útja ugyanis egyedül a kereszténység. Elbukhat Róma, jöhetnek új népek, nyelvek elhalnak, népek más népekbe olvadnak, vagy épp dacosan szembeszegülnek az asszimilációnak, de Európa újabb és újabb csodákra addig lesz csak képes, amíg kereszténységét megőrzi.

Hogy ez ilyen formán kulturális és nem vallási fogalom? Pontosan! Teljesen igaz ez az állítás, hisz az egyéni sőt akár nemzeti identitások, sőt a privát hitélet is elhanyagolható egy mindannyiunk közös kultúráját meghatározó szervező erő mellett. Aki most szóvá teszi ezt, az már rég az „Én-kultuszát” követi, amely azonban szintén nem mai történet. Tudjuk jól, hogy azok, akik ezt a „nárcisztikus vallást” követték, már mind a feledés homályában vannak, történelmünk sötét mementói. A koncoló barbárok, a katedrális rombolók, a szakadár árulók, a gyenge megalkuvók, a hasztalan szübariták, a hanyatló Róma erkölcstelen aranyifjai.

Ők egyszerre a korrupt, kiürsedett és hanyatló Birodalmak bürokratái, a forgószemű szanszkülottok, a dühödt kommunisták, a vérszomjas nácik és mindazok, akik irigyek voltak arra, hogy míg a kereszténység civilizációt épített, ők azt csak rombolni voltak képesek. Az ő utódaik nem csoda, ha dühödt haraggal támadnak ma is mindenre, ami keresztény, legyen az a hívő személye, vagy a szentély amiben imádkozik.

Mi tagadás, a közösségi média posztjait elnézve ma is lehet látni, hogy a „nép” úgy viselkedik 2019-ben is, ahogy viselkedett 2000 éve. Vasárnap még Hozsannát zengtek a Notre Dame falai közt, hétfőn kitört a tűz. Az első hangok a megrendülés és zavartság hangjai voltak: vajon megmarad? Vajon összedől?

Elég volt azonban 24 óra, hogy már az egész internet attól hangoskodjon, hogy ez az építmény a fehér elnyomás, egyházi kizsákmányolás szimbóluma, hogy bezzeg erre van pénz, miközben a Világ pusztul. Vesszen! Keresztre vele!

A nép pedig, amelyik vasárnap hozsannázott, péntekre Barabást kiált. A fekete falak, a szimbolikusan és valóságban is pusztuló Európa üres templomai meg csendben állnak, miközben Európába ezerötszáz év után megint új népek özönlenek feltartóztathatatlanul. Lesz-e Európában újabb feltámadás? Húsvét üzenete az ebbe vetett hit, tehát a válasz: lesz Feltámadás.

Lángok a mélyből – A Notre-Dame gyászára

PESTISRÁCOK.HU

Talán nem mindannyian mormolunk ma imát, talán néhányan közönyösen vállat vonnak, s talán el sem jut a hír sokakhoz, akik könnyet hullatnának. Pedig olyan kulturális tragédiát kell néma tehetetlenséggel szemlélnünk, amilyenre szavakat is nehéz találni. Nekem egy jutott eszembe: barbárság! (Szikszói Zita vendégírása a PS-nek.)

Nem, nem érdekelnek az összeesküvés-elméletek. Nem, nem érdekel, hogy a francia vezetők kevés pénzt adtak – s talán megkésetten – a felújításra. Az sem érdekel, hogy a rekonstrukcióhoz kijelölt biztonsági szakemberek hol is lófráltak, amikor szükség lett volna rájuk.

Mondanám azt is, hogy nem érdekel, ha ezt holnap az Iszlám Állam már megint szívesen magára vállalja. De mindez nem igaz. Igenis érdekel! Dühöngök, és toporzékolni tudnék, amiért ez megtörténhet velünk itt, Európában, a XXI. században!

A műemlék nem tulajdoni kérdés: védeni kell! Államilag, egyházilag, emberileg. Azért, hogy ezt láthassák a gyermekeink, unokáink, s mindenki, aki szépre és erőt adóra vágyik. Mert ettől leszünk jobbak. Ettől érezhetjük igazán: a humanizmus nemcsak szó, de minőség. Számtalan aspektusa van. Reggel köszönünk a szomszédnak, meghallgatunk egy Brahms-dallamot a rádióban, kezünkbe veszünk egy könyvet, s meggyászoljuk azt az épületet, amit már sosem fogunk látni.

Nézem a képeket – nem az égő, hanem a tegnap még élő katedrális felvételeit.

Gyönyörű. Felemelő. Áhítatot sugárzó.

Művészi. Tiszta. Lenyűgöző.

S csak most értem meg: olyan kincs, mint egy ártatlan gyermek. Óvni kell, mert nem tudja megvédeni önmagát. Nem tudom, a Notre-Dame-ot felelőtlenséggel vagy szándékosan bántották. Csak azt tudom, hogy nem vigyáztak rá. Nem elég jól.

Nagyhét kezdődött. A kampányt végképp hagyjuk is. Nem akarok rejtett üzeneteket keresni. Fantasztikus értéket, a kereszténység egyik szimbólumát veszítettük el.

A közömbösök számára csak „tűz van egy tetőn”.

Sokszor úgy tűnik: már átcsapnak rajtunk a lángok.

A mélyből.

Összeomlik a lángoló párizsi Notre-Dame székesegyház tornya. Fotó: MTI/AP/Dominique Bichon

Szikszói Zita

Lopási szokások az Európai Parlamentben

BÁLINT BOTOND

Most, hogy az Európai Birodalom gyors bevezetésére irányuló tervek tétet adnak az európai parlamenti választásoknak, a szemben álló felek egyre buzgóbban hozzák nyilvánosságra, hogy a másik frakcióban, pártcsaládban vagy, ha a szükség úgy hozza, a sajátjukban ülő bűntársaik milyen módon lopnak, fosztogatnak. A birodalmi brutalitásra fügefalevélnek szánt áldemokratikus intézmény viszonylag magas és stabil életszínvonalat garantál azoknak, akiknek időben sikerül felkerülnie Soros György vagy más multik fizetési listájára. De az igazán tanulságos tapasztalat az, hogy ezek az emberek az apróért is lehajolnak.

Amerikai szenátorokról és kongresszusi képviselőkről is derült már ki, hogy trükköznek a hivatalos útjaikon szerzett légitársasági törzsutaspontokkal, nincs abban semmi szokatlan tehát, hogy magasztos választott testületek tagjai szenvednek a keresztény szentek közismert megbetegedésében, a kéz rendellenes test felé hajlásában. De azok az ügyek, amelyek most kerülnek nyilvánosságra felettébb elgondolkoztatóak a jelen „népképviselet” szociológiai összetételét, pszichológiai állapotát és különösen zsarolhatósági szintjét tekintve is. Ugyanis azt mutatják, hogy csak a fővezérek, a Junkerek, Verhofstadtok lophatnak, illetve korrumpálhatók ipari méretekben, a második vonal kénytelen lehajolni az apróért is.

De ez logikus is az ő szempontjukból, hiszen ha az EP képviselői anyagilag függetlenek lennének és nem lennének piti bűncselekményekért zsarolhatóak, nem lehetne gyakorlatilag kézivezérléssel irányítani az EP-t és még jobban elszakítani az elvileg a nemzetállamokban választott képviselőket a választóik érdekeitől.

Az euromilliókkal kifizetett vezetők mellett azonban az is kiderült az elmúlt napokban, hogy már az elvileg befolyásos második vonal képviselői is kegyelemkenyéren vannak tartva, kénytelenek lehajolni az apróért is, száz-százötven eurót kicsalni az EP-be látogató, általuk kalauzolt politikai szimpatizánsoktól vagy nemes egyszerűséggel elvenni az EP által fizetett alkalmazottaik fizetésének egy részét. A rendszer pszichológiailag zseniálisan van felépítve. Hiába tűnik nagynak az EP képviselők fizetése és egyéb juttatása közép-európai mértékkel nézve, ezeknek az embereknek ott egy sokkal magasabb életszínvonalat mutatnak be. Drága éttermek, minőségi alkoholok, tiszta kokain, első osztályú szexuális szolgáltatások, amelyek nem ehhez a fizetéshez vannak árazva. A közép-európai képviselők még általában kötődnek a hazájukhoz (kivétel a magyar ellenzékiek természetesen), sok esetben még a baloldaliak, a liberálisok is. Így ők sokszor nem kerülnek bele abba az identitás nélküli emberekből álló masszába, amivé a brüsszeli és az uniós bürokrácia és politikus elit vált, egyrészt mert a művelt nyugatiak lenézik őket, másrészt mert nem bíznak meg bennük a hazaszeretetük miatt. Ez a közeg egyébként elképesztő pusztító erővel bír, még olyan nem megkérdőjelezhető, elkötelezett embereket is sikerrel neutralizált, mint Navracsics Tibor. Ezek az emberek már évtizedeket töltöttek el hetente ingázva a lakóhelyük és Brüsszel, meg Strasbourg között. Családjuktól, eredeti életüktől, ha egyáltalán volt nekik, rég elszakadtak, abban az illúzióban élnek, hogy Európa sorsának alakítói ők, akik különbek már mindenki másnál és ezért sokkal magasabb életszínvonalat érdemelnek, mint az átlagemberek. És ha nincs elég pénzük ehhez, akkor jól láthatóan és a drogosokhoz hasonlóan, a lebukás veszélyével mit sem törődve, szereznek.

De Európa valódi urai gondosan ügyelnek arra, hogy az igényeik és az anyagi lehetőségek között akkora távolság legyen, hogy a megvásárolhatóságuk, befolyásolhatóságuk biztosított legyen. Brüsszelben mindenki tud mindent, mindenki tudja, hogyan tesz kis extra jövedelemre szert a másik, melyik rekreációs szalonba jár, kinek a birtokán tölti a hétvégét a gyakornokával és milyen cégeknek lobbizik, szigorúan illegálisan természetesen. Hol az anyagi érdek írja felül a párthoz tartozást, hol Sorosék parancsa a nemzeti érdeket, hol egy reménybeli pozíció a régi harcostársnak tett ígéretet. Néhány öngyilkosság az apparátusban, a különböző irányú nyomások alatt összeroppanó becsületes alkalmazottak sorsa igazán nem nagy ár ezért. Az érinthetetlenség érzése mindenkinek megvan, csak a választások környékén kell ügyesen lobbizni otthon, hogy a befutóhely meglegyen a listán. Azonban mostanra az otthoniak számára is kiderült, hogy az Európai Egyesült Államok fontos posztjaira a legkönnyebb út a magországok EP képviselői pártlistáinak bejutó helyein keresztül vezet. Így már nem csak egymást, hanem a kisebb vesztegetőket, a saját dílereiket is készek feladni, hogy a saját pártjuk, a saját pártcsaládjuk befolyásosabb legyen a következő parlamentben. És persze azért is, hogy a pártcsaládjukon belül ők legyenek erősebbek.

Ilyenek az identitás nélküli emberek, akik csak a saját karrierjükkel, a pozícióikkal önazonosak, akiknek csak az számít, hogy a saját életszínvonalukat megőrizzék, mert csak az ilyen megélt gazdagságon keresztül tudják „kifejezni önmagukat”. Ez egy szokványos emberi tulajdonság, csakhogy ezeknek az alakoknak semmilyen más emberi tulajdonsága nincs már.

Csak remélhetjük, hogy Európa nemzetei felébrednek és valódi képviselőket is küldenek az EP-be, nem csak ezeket a piti véglényeket, mert különben már a következő öt évben vége lehet az Európa-projektnek.

Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger

Így támadják a családot az ájtatoskodó liberálisok

VÉSEY KOVÁCS LÁSZLÓ

Egy pillanatra sem állhat le a liberalizmus kultúrharca a normalitás ellen. A keresztény házasságból előbb polgári házasságot csináltak, aztán ezt továbbfejlesztve, már azonos nemű személlyel, fával, vasútállomással vagy akár önmagával is összeházasodhat az ember a nálunk szerencsétlenebb országokban. A nem több és nem kevesebb, mint kettő létező nem mellé is próbálnak felsorakoztatni még több tucatnyit, társadalmi nemként meghatározva különböző lelki és mentális betegségek szövődményeit. A támadássorozatot persze a család sem úszhatja meg. Ha viszont már így alakult, ne álljunk meg ott, ahonnan a libsik se merészkedtek tovább! Nézzük meg, mi minden lehetne még család az ő aberrált logikájuk szerint!

Az egész propagandahadjárat apropója a 2018-as gyermekjogi jelentés, amelyet a Soros-féle OSF pénzcsecsén lógó Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány adott ki. Ennek az alapítványnak a vezetője Gyurkó Szilvia jogász, aki a WMN.hu-n is csillogtatja tudását például az ilyen jóemberkedő, érzelmekre rádolgozó, a konkrét és ezáltal cáfolható állítások helyett ájtatoskodva politizáló cikkek szerzőjeként. Ne legyenek kétségeink, a Hintalovon alapítvány „szakmai csapata” által összeállított gyermekjogi jelentés ugyanolyan politikailag motivált, tendenciózusan hangulatkeltő fércmű, mint amikor a Transparency International éves jelentésében elolvashatjuk, hogy Magyarország teljesen élhetetlen, mert a feje búbjáig beborította a korrupció, majd ezt letéve a Freedom House jelentéséből azt is megtudhatjuk, hogy Magyarország teljesen élhetetlen, mert már egyáltalán nincs szabad sajtó.

Nagyokat aggódik a szegénységben élő, tartósan beteg, illetve speciális nevelési igényű, bántalmazás áldozatává vált, továbbá hajléktalan gyerekekért, mondván, ők nem sokat éreztek a kormányintézkedések keltette pozitív változásokból. Ha a kormány javítani próbál a gyereket vállaló családok helyzetén, hogy elhárítsa a következő évtizedekben várható népesedési katasztrófát, akkor ezek a hivatásos agitátorok és lélekrombolók azon kezdenek nyafogni, hogy a társadalom peremére szorultakkal mi lesz. Ha a rászorulók egy részének helyzete megoldódna, akkor meg az lenne a baj, hogy a többiek ebből semmit nem éreznek. És ez egészen addig így fog menni, amíg Fidesz-kormány van. Amint valami jó kis szakértői, progresszív újSZDSZ-es kormány kerülne hatalomra, azonnal lenyugodnának ám a kedélyek az elesettekért aggódó Soros-szervezetek körében, s hirtelen minden rendben lenne. Kivéve persze a középosztályt, mert az ismét érezné, hogy elkezdték tönkretenni, ahogy az minden kommunista-liberális kormányzáskor megtörténik.

A Hintalovon Alapítvány szerint attól függ, mennyire jó gyereknek lenni Magyarországon, hogy milyen a gyermekpszichiátriai és a gyermekaddiktológiai ellátás. (kép: hintalovon.hu)

HIRTELEN MÉGIS JÓL JÖNNEK A HATÁRON TÚLI MAGYAROK

A családok éve miatti túlpolitizáltságon sopánkodó jelentésbe persze kell a keményvonalas politika is, de csak a szokásos sunnyogással. Ha már az ellenzék állandóan a magyarok külföldre költözésén pörög, hát megállapítja a jelentés – persze politikamentesen, szigorúan szakmai alapon –, hogy minden tizedik magyar állampolgárságú gyerek külföldön született. Igaz, hogy a magyar adatok a legkedvezőbbek a környező országok közül, vagyis a többi V4-es országból is többen mennek nyugatra, nem beszélve a katasztrofális román és horvát helyzetről. Az ok pedig nem az ellenzék által delirált orbáni rémuralom, hanem az, hogy a szocializmusban elszegényített közép-európai országokra rátolták a gazdag nyugati országok unióját, amivel ez is együtt jár. Nyithatsz cukrászdát Bécsben, és szedheted le a tányérokat egy londoni gyorskajáldában. A fő hazugság viszont nem is ez. Hanem az, hogy egymilliónál több határon túli magyar rendelkezik már magyar állampolgársággal, vagyis minden tizenegyedik magyar állampolgár alapból külföldön él. Ezek a hitvány hazudozók pedig velük hamisítják most a kivándorlási statisztikáikat.

CSALÁD AZ, AMI SZERINTÜK AZ

Nem is ismernénk rá a haladókra, ha az elesettekért való aktuális aggódásukat nem használnák fel arra, hogy üssenek egy újabb rést a normalitáson. A gyermekjogi jelentés a liberális kánonhoz illeszkedve középpontba állítja az elvált szülőket, mindenképpen beerőlteti az egyszülős családokat a családfogalomba, aztán meg azon aggódik, hogy nem esik szó a gyerekbántalmazásról. Arról valamiért nem beszél a jelentés, micsoda agyrém az, hogy apák sokasága neveli valaki másnak a gyerekét, miközben az ő vér szerinti gyerekét is egy másik férfi neveli. Nem hangsúlyozza egyik liberális okostojás se, milyen károkat okoz gyerekben és szülőben egyaránt, hogy minden második örök hűségi fogadalom esküszegéssel végződik. Nem szoktuk tőlük hallani, hogy a legjellemzőbb gyerekbántalmazási eset az, amikor a nevelőapa bántalmazza az élettársa fiát. Nem, ők nem ezekről beszélnek.

Inkább meg akarják nekünk szabni, hogy mi mindent kell családnak tekintenünk. Definiálták is nekünk, hiszen egy szakmai megállapításnak kell, legyen szakmai alapja, márpedig ők a szakmaiság csúcsa. Igen, ezek a hibbantak szerint egy nő a kutyájával vagy egy férfi a macskájával is családot alkot. A leszbikus nőt a macskájával már alighanem túl sokszor röhögtük ki, azt nem merték rátenni.

BIZALOM, KÖTŐDÉS, FIGYELEM, FELELŐSSÉG, GONDOSKODÁS

Ezek a kulcsfogalmak a szakértők szerint. Ha egy közösségben mindez megvan, akkor azt a haladók már családnak tartják. Lássuk csak, milyen közösségek léteznek még, amelyek szintén megfelelnek a kritériumoknak! Haladó embertársaink szerint tehát ezek is mind családok.

Gyurcsány, Szilvásy és Bollók őrnagy – a KGB, az FSZB és a régi-új hazugságvizsgálat titkos története

MEZŐ GÁBOR

Amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége és Szilvásy György titokminisztersége alatt a magyar nemzetbiztonságiakat az orosz FSZB embereinek segítségével hazugságvizsgálat alá vetették, akkor csak megismétlődött a múlt. A hetvenes években a KGB emberei voltak jelen akkor, amikor a poligráfos vizsgálattal kísérleteztek. Bollók Sándor őrnagy titkos disszertációját egyenesen a KGB iskolájában védte meg, a rendszerváltás után Balatonmáriafürdő polgármestere lett, ma az MTA köztestületi tagja! Őt 2009-ben Érdemkereszttel tüntette ki ugyanaz a banda, amely a kétezres években jogilag talán nem követett el hazaárulást, de a mi erkölcsi nézőpontunkból igen. Tavaly felmentették őket. Egy velejéig gusztustalan történet következik.

Az egészben az a legdühítőbb, a legidegesítőbb, hogy nem írhatom le: hazaárulók. Hiszen a kegyes bíróság felmentette őket, így jogilag – ezek szerint – nem lehetnek azok. Tehát: Galambos Lajosék nem hazaárulók! Mégis, mióta ismerem a kémpert, és annak részleteit, azon gondolkodom, ha erkölcsi szempontból ez nem hazaárulás, akkor mi az? Mit kellett volna még tenniük ezen kívül? Visszahívni az orosz hadsereget? Hogy a kádári kígyó tényleg a farkába harapjon?

De ne siessünk, kezdjük az elején.

A hét közepén nálunk, a PestiSrácok.hu-n hozta nyilvánosságra kollégám azt a kémperes vádiratot, amelyből kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc dicstelen miniszterelnöksége alatt, az ő régi barátja és elvtársa, Szilvásy György titokminisztersége idején az orosz titkosszolgálat (FSZB) embereinek segítségével poligráfos vizsgálatot végeztek a Nemzetbiztonsági Hivatal tisztjein. Pontosítsunk, hiszen csúcstalálkozó történt: az FSZB helyettes vezetőjével Galambos Lajos, a hivatal főigazgatója tárgyalt. „A titokminiszter, II. rendű vádlott [Szilvásy] szóbeli rendelkezésére tekintettel az orosz fél által együttműködésre kijelölt X. Y. ezredessel megegyeztek, hogy két fő szakember érkezik kb. 7-10 napra a vizsgálatok elvégzésére” – írták a vádiratban. Majd: „A feladat végrehajtása keretében a Hivatal főigazgatója, I. rendű vádlott[Galambos] a Hivatal állományában osztályvezetőként dolgozó szakpszichológust arra utasította, hogy állítson össze poligráfiás vizsgálatokhoz kérdéssorokat és a vizsgálat során működjön együtt azok elvégzésében az általa konspirációs céllal bolgár pszichológusként megjelölt, de valójában az Orosz Föderáció Biztonsági Szolgálatához tartozó személyekkel.”

Végül: „A poligráfiás vizsgálatok úgy zajlottak, hogy az adott személy vizsgálata alatt az egyik idegen szervezethez tartozó személy bent tartózkodott az irodában és az alanyokkal való kommunikáció nélkül, a vizsgálathoz szükséges gépi hátteret kezelte”. Így a vádirat, ezek szerint az oroszok egyszerű „gépkezelőként” működtek közre. Valóban?

Akkor nem is történt hazaárulás, menjünk tovább, nincs itt semmi látnivaló. Ünnepeljük Szilvásyék felmentését. Inkább dühöngeni lenne kedvünk.

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága tavaly bízott meg azzal, hogy készítsek egy hosszabb tanulmányt a politikai pszichiátriáról, az elmúlt fél évben teljesen elmerültem az őrült diktatúra hagymázas világában, amikor épelméjű, igazságkereső embereket vádoltak skizofréniával, és tettek tönkre, tapostak el – ha tudták.

Kutatásom során találkoztam egy olyan állambiztonsági disszertációval, amelynek szerzője, Bollók Sándor pszichiáter (akkor éppen őrnagy, később alezredes, ma a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja) arról írt, hogyan honosították meg a poligráf vizsgálatot a hetvenes években. Szigorúan titkosan, részben ügynökökön, hálózati embereken tökéletesítve.

Bollók Sándort 2009-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjével tüntették ki – már Bajnai Gordon idején. Az idős ex-elvtárs (elnézést, a „pszichológiai tudományok kandidátusa”) azok közé a narcisztikus, egykor nagy hatalmú emberek közé tartozik, aki nem bírja ki, hogy ne írja meg saját életrajzát. Ennek megfelelően a Wikiwandon saját magát buktatja le, hiszen bár újbeszélül, de leírta teljes életrajzát. De most szigorúan titkos disszertációjáról lesz szó:

„A szocialista haza védelme az imperialista kémszervezetek cselszövései ellen – ez az állambiztonsági szervek legmagasabb rendű kötelessége és felelőssége – írta bevezetőjében Bollók. – Különösen fontos a tudományos módszerek alkalmazása az állambiztonsági szervek hálózati személyeinek tanulmányozásában és ellenőrzésében, mivel a hálózat ma a felderítési és elhárítási feladatok megoldásának legfontosabb eszköze,

és az marad a jövőben is.”

És milyen igaza volt!

Bollók disszertációjából kiderült, hogy a poligráfos próbakísérleteket a Rendőrtiszti Főiskola állambiztonsági szakának hallgatóin végezték el, aztán tizenhét „hálózati személy” következett. „Az első esetben egy nőről volt szó. […]

A hálózati személy ellenőrzését a Szovjetunió Állambiztonsági Bizottságának egyik munkatársával végeztük el 1972-ben és 1973-ban.”

Szóval: a szovjet állambiztonság munkatársával. Miért is lenne meglepő?

Maga Bollók is a Szovjetunióban védte meg titkos disszertációját, amelyet a KGB főiskoláján bíráltak el, egészen pontosan a „F. E. Dzerzsinszkij Állambiztonsági Főiskola Tudományos Tanácsa”.

Bollók és néhány kollégája (akikkel – mint erről néhány korabeli cikkben az állambiztonsági hátteret elhallgatva büszkélkedtek is – bevezették a hazugságvizsgáló használatát a Magyar Népköztársaságban) a rendszerváltás után is a BM-nél maradtak, egyikük a rendőrség kriminálpszichológiai laboratórium vezetőjeként dolgozott. Mert nálunk ez így ment.

Mi történt Szilvásy György, illetve Gyurcsány Ferenc idején? Egyszerűen a régi módszerekhez (és talán a régi emberekhez, talán tanítványaikhoz) nyúltak.

„Hazugságvizsgálat, akkor hívjuk a szovjeteket.” „Oroszokat, Gyurikám, oroszokat”. „Mindegy, érted te.”

Nagyjából ez történt, de az elképzelt jeleneten csak sírva röhöghetünk. Azt meg nyugodtan szánalmasnak és felháborítónak nevezhetjük, hogy ügy vádlottjait egyszerűen felmentették. Értjük ennek az üzenetét.

Galamboséknak papírjuk van arról, hogy nem hazaárulók. És szerintünk? Le merjem írni, hogy azok? Vagy azonnal beperelnek és bevitet engem az őket felmentő bírónő? Bilincsben, ahogyan illik.

A Magyar Nemzet 2009-ben ezt írta Bollók Sándor kitüntetéséről: „Tizennyolc Somogy megyei személy kapott kormánykitüntetést a március 15-i nemzeti ünnepen: közülük tizenketten kötődtek vagy kötődnek a Somogyért Egyesülethez, amelynek alapítója és egyben elnöke Gyenesei István, a második Gyurcsány-kormány független tagja. A >tizenkettek< közül a legmagasabb kitüntetést – a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt polgári tagozata – Bollók Sándor, az ÁNTSZ marcali intézete tiszti főorvosa, Balatonmáriafürdő község korábbi polgármestere és Molnár József Béla, Böhönye község nyugalmazott polgármestere kapta.” A konzervatív napilap akkor a politikai döntésen volt felháborodva (nem mintha a többi kormány nem így osztogatná a kitüntetéseket), de most már tudjuk, ki volt valójában a díjazott.

Emésszük csak meg: az állambiztonság őrnagya, a KGB akadémiáján disszertáló, saját hazája állampolgárain a poligráfot próbálgató Bollók a rendszerváltás után „köztiszteletben álló főorvos”, majd polgármester lehetett. Aztán Érdemkeresztet kapott. A kémper vádlottjait pedig felmentették.

Tudjuk, hogy ebben az országban nagyon sok mindent meg lehet úszni. De ezt? Ezt is? Tényleg?

Ha humorizálni szeretnék (nem akarok), akkor tulajdonképpen egyszerű világban élünk. Ha Galambos Lajos meg akarja írni a memoárját, simán előveheti Bollók disszertációját, elég néhány szót átírnia. „A hálózati személy ellenőrzését a Szovjetunió Állambiztonsági Bizottságának az Orosz Föderáció Biztonsági Szolgálatának egyik munkatársával végeztük el 1972-ben és 1973-ban 2007-ben.”

Szürreális? Máshol az lenne. Nálunk csak simán szomorú.

Fotó: MTI

Álmom, az Übermentesch ember

MEZŐ GÁBOR

Üdvözöljük a holnap (ma?) emberét, az Übermentesch-t. Akinek nincs neme, nincs identitása, nincs bőrszíne, az, hogy vallása sincs, az természetes, de ateizmusa sincs, mert gondolatai sincsenek, érzelmei, hangja, szaga, semmije se. “Egyedül van, hiszen nemmentes élettársa már elhagyta, és tudatos döntésük következtében Gyerek1 és Gyerek2 végül meg sem született, igaz, erre a szexmentes szex amúgy sem biztosított volna lehetőséget.” Vezércikk.

A huszadik század totalitárius diktatúrái meg akarták mondani, hogy milyen a jó állampolgár. És milyen a rossz. A jó árja/kommunista, a rossz zsidó, néger/kulák, reakciós.

A holnap embere a mindenmentes, az Übermentesch ember lehet. Akinek nincs neme, nincs identitása, nincs bőrszíne, az, hogy vallása sincs, az természetes, de ateizmusa sincs, mert gondolatai sincsenek, érzelmei, hangja, szaga, semmije se. Tulajdonképpen ő maga sem létezik, ő a nihilisták és az anarchisták álma.

Mégis, ha létezőnek észleli magát, és felkel, glutén-, és gyümölcsmentes, teljesen színtelen sütit eszik reggelire, olyat, aminek nincsen határozott formája, hogy se a kockák, se a gömbök ne érezzék magukat kirekesztve. Ha kész van, megissza koffeinmentes kávéját, amelybe tejmentes tejet és cukormentes cukrot adagol. Mindennap ugyanannyit, nincsenek kivételek. Vízmentes fürdőjében lezuhanyzik, és amorf, szagtalan székletét a vécébe tojja.

Ha ebédel, betyárcsemegét eszik, amit valamikor cigánypecsenyének hívtak, és koffein-, cukor- és kólamentes kólával öblíti le, mert ez a csudálatos, kátrányszínű üdítőital maradt az egyetlen, amit nem tiltottak be. Rágyújtani természetesen csak gondolatban gyújt rá, de akkor is csak egy nikotin- és elektromosságmentes elektromos cigarettára, amely a csupán vizuális füstölés alatt egyszerre női és férfi hangon dúdolja a dallamtalan és megjegyezhetetlen Világhimnuszt. A békéről, az egyenlőségről és a végtelen toleranciáról.

Az elképzelt cigarettázás közben majdnem egy kósza gondolat támad az Übermenteschre, de szerencsére a szorgos és érzelemmentes agylegyek még idejében felfalják a tűnődés-darabkát.

Nappal elvégzi munkamentes munkáját (ez Kádár népének különösen jól esik), bekapcsolja a televíziót, amely bűvös, villódzó ürességével, simogató agymosásával nyugodtságot, ernyedt, pudingszerű elmeállapotot biztosít az állampolgárnak. Este hatkor megenged magának egy pohár alkoholmentes sört, esetleg egy gyümölcs- és alkoholmentes pálinkát (ízesített vizet), ettől szilaj életöröm támad benne, és vagy szexmentes szexet folytat eldöntetlen nemű élettársával vagy kinyitja az egyik posztmodern, irodalommentes könyvet, amely tele van nyelvi leleménnyel és idegen szavakkal, de amelyből már az összes gondolatot száműzték a teljesen egyforma cenzorok.

Később a távkapcsolóval rutinosan szavaz a nap rasszistájára, fotelforradalmárjára és diktátorára, majd képzeletben elmegy az egyik tüntetésre, ahol valami ellen, valakik tüntetnek. Ekkor egy pillanatra elégedett, majd lájkolja a tüntetést szétverő gumibotos rendőrrohamot.

Alkonyul, sajnos hamar megunja a bensejét visszatükröző ürességet, és magához nyúl, azaz inkább magához veszi okostelefonját, érzelemmentesen, de kitartóan nyomogatja, egészen addig, amíg el nem fárad a keze. Tükörmentes tükrébe néz, ami csak sima üveg, de így legalább nem látja, hogy tikkel a szeme.

Érezni azért érzi, elhatározza, hogy elmegy orvoshoz, de aztán eszébe jut, hogy azokat már megint a táborokba zárták, hiszen túl okosak, túl képzettek voltak, és a Posztmodern Világboldogság Európai Nagyközösségében nincs már szükség túl okos emberekre, a Mindenmentes Hétköznapok Mindenen Túllépő állampolgárai éppen kielégítik egymás igényeit, akiét meg nem, az megdöglend.

Hétvégenként azért még kimegy a szurkolómentes stadionokba, ahol mosolyogva nézi az egyformán kávébarna, atletikus, taktikus, de egyformán unalmasan futballozó biorobotokat, és tapsol, amikor a biztonsági szolgálat elektrosokkolja a magáról megfeledkező, a gólnál felugró szurkolót. „Náci, náci” – kántálja boldogan a közönséggel, és eszébe jut, hogy ezt már hallotta valahol. Este a számára a hétvégékre kiutalt, gyerekmentes családdal beül egy erőszak-, szex- és történetmentes filmre, majd két órán át bámulja a távolba révedő Franco Nero tekintetét. Csodálatos az elméjét uraló csönd.

Amikor a pénteki házibuliban egy renitens a véleményét kérdi, akkor büszkén mondja, hogy neki olyan nincsen, mert nem akar megsérteni másokat, és mindig a véleménnyel, a gondolatokkal volt a baj, abból születtek a Hilterek. Amikor a másik azt mondja, Hitler, nem Hilter, akkor kérdőn néz rá, biztosan fasiszta. De ha már Albert, ő maga már zöldséget sem hajlandó enni, mert az élet a növénynek is fáj, és hogyan kérhetnénk bocsánatot a világ szenvedéseiért, ha nem egy brokkoli könnyeit felitatva?

Lefekvés előtt éppen a legutóbbi tüntetés után postán kiküldött műanyag-brokkolit simogatja, egyedül van, hiszen nemmentes élettársa már elhagyta, és tudatos döntésük következtében Gyerek1 és Gyerek2 végül meg sem született, igaz, erre a szexmentes szex amúgy sem biztosított volna lehetőséget. Bágyadtan néz ki az ablakon, amin nem lát ki a fekete fólia miatt, így csak elképzeli azt a tábort, ahová az összes megmaradt másként gondolkodót begyűjtötték.

„Élni akarunk, csak élni” – festették a falra. „Rohaggyatok meg”, morogja (pedig a vélemény bűn, így joggal haragudhat magára), „én is csak azt akartam.”

Lefekszik, álommentes álomra hajtja a fejét. Nem álmodik a szép új világról, mert már azt is betiltották.

Fotó: Stanley Kubrick: Acéllövedék

Tessék mondani, miért van több joga a bűnözőnek, mint az áldozatnak?

PILHÁL TAMÁS

Unióba lépésünk egyik alapfeltétele volt a jogharmonizáció. Ma már látjuk, hová vezetett mindez: jogilag is „hozzádegeneráltuk” magunkat Brüsszelhez. Tehát nemcsak egyes bírók butasága vagy aljassága miatt úszhatják meg a felelősségre vonást vagy kaphatnak mesés kártérítést például a balliberális politikusbűnözők, hanem a feje tetejére állított, unióhoz butított jogszabályok miatt is. Ezt az „igazságszolgáltatást” már rég nem az igazság kiderítése, a társadalom jogos felháborodásának csillapítása és a bűnözők megbüntetése érdekli.

Igen, teljesen igaza van Bálint Botond kollégámnak, hogy a bírók és ügyészek gyenge teljesítménye, illetve az ügyvédek ármánykodásai komoly szerepet játszanak az „igazságszolgáltatásnak” mondott jogszolgáltatás csődjében. Például abban, hogy a tescós rablók büntetőpere immár tizennégy éve tart, és nyolcadszor került vissza első fokra. De említhetem azt a múlt heti hírt, hogy bűncselekmény hiányában jogerősen fölmentette a bíróság a Gyurcsány-kormány volt közlekedési miniszterét, Szabó Pált és vádlott-társait a postaszékház áron aluli, az ügyészség szerint tízmilliárdos kárt okozó elkótyavetyélése ügyében. Vagy ott van a kémper, amelyben Szilvásy György volt titokminisztert és társait vakarta ki a slamasztikából tavaly Mészár Róza kúriai bíró tanácsa, aki – micsoda véletlen! – az MSZP korábbi többszörös alkotmánybíró-jelöltje volt. És a vérlázító példákat még hosszan sorolhatnám. Tehát egyes bírók tökéletes alkalmatlansága, idiotizmusa, vagy gazembersége egyértelmű. Tény.

Ám az is látható: ezeket az alkalmatlan bírókat nem lehet páros lábbal kirúgni a székükből, mert csirizzel oda vannak rögzítve. Ezt a bizonyos csirizt pedig úgy nevezik: „uniós jogharmonizáció”. Az uniós csatlakozásunkkor vállaltuk, hogy jogszabályainkat összhangba hozzuk a Brüsszel által üdvösnek gondoltakkal. Azoktól lényegileg nem lehet eltérni. És itt már rég nem az olyan mókás előírásokra gondolok, mint amelyek például az uborka görbületét szabályozzák. És nem is arra, hogy nem lehet nyugdíjazni egyes bírókat, mert azok Strasbourgig futnak, ahol sokmilliós kártérítést kapnak.

Hanem az olyan húsba vágókra, amelyek például tilalmazzák a halálbüntetést. Vagy amelyek ezerféle, épp most fölfedezett-kitalált „emberi jogra” és egyebekre hivatkozva kiskaput, kerülőutat, mentességi lehetőséget biztosítanak a köztörvényes bűnözőknek, nehogy megrázkódtatás érje őket büntetésük kiszabása előtt, alatt és után. Nehogy véletlenül valódi büntetésként éljék meg a számukra kiporciózott, amúgy is nevetségesen enyhe büntetést.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának épülete Strasbourgban. Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger

Az uniós jogharmonizáció elhozta számunkra a totális elmebajt. A világot, ahol a bűnösnek több joga van, mint áldozatainak. A világot, ahol a társadalom megvédésére hivatott hatóságoknak folyton attól kell rettegniük, nehogy megsértsék a családirtók, tömeggyilkosok, notórius rablók és Hunvald-Hagyók emberi jogait, „méltóságát”, különben a magyar adófizetők súlyos tíz- és százmilliókat fizethetnek ki „sérelemdíjként”, „jóvátételként” vagy egyéb jogcímen a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága ítélete alapján. Nem elég nagy és komfortos a cella? Penészes a fal? Az állam máris utalhatja a milliókat a latroknak…

• A bűnszervezetben elkövetett csalásért elítélt egykori szocialista politikus, Zuschlag János csaknem ötmillió forinttal vigasztalódhatott, amiért szűkös volt a tér a börtönben, illetőleg kellemetlennek találta, hogy a zárkában volt az illemhely, amit csak egy függöny takart el.
• Hagyó Miklós csaknem kétmillió forintot kapott a kedves magyar adófizetőktől, amiért a zárkájában penészfoltokra bukkant.
• A rendőrgyilkos Engel Zoltánnak több, mint hárommillió forintot ítélt meg Strasbourg, amiért fegyőrei nem bántak vele elég figyelmesen.

A Magyar Helsinki Bizottság, amely a határainkra törő illegális népvándorlók mellett az elítélt gonosztevők „emberi jogaiért” is rendületlenül harcol, néhány éve arról számolt be, hogy a magyar raboknak Strasbourg által megítélt sok tízmilliós kártérítés mértékét a fogva tartás időtartama, a zárkán belüli elkülönített vécé vagy a meleg víz hiánya, a bogarak, tetvek, poloskák elterjedtsége, a korlátozott fürdési lehetőség, valamint a megfelelő fűtés, szellőzés és természetes fény hiánya befolyásolta. Jó tudni!

Hagyó Miklóst megviselték a penészes falak. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ám nemcsak a börtönviszonyokban ölt testet az „uniós jogharmonizáció”. Ott van az már a bűnözők nyakon csípésétől kezdve. A gyanúsítottakat, vádlottakat nem szabad néven nevezni, fotójukat közzétenni, hiszen így a személyiségi jogok, úgy a képmáshoz fűződő jog. Mindeközben jogszabályaink lehetővé teszik, hogy egy újságcikk miatt körözést adjanak ki a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese ellen: egy tényfeltáró újságcikk okán Szarvas Szilveszter fotóját oda lehet tenni a körözött gyilkosok, erőszaktevők és rablók fotói közé.

Pár száz kilométerrel nyugatabbra a migrációt kritizáló Facebook-hozzászólókért kimegy a német rendőrség, a lakásából kihajíthatják a bennszülött németet egy afrikai kedvéért. Közben pedig a bangladesi erőszaktevőt fölmenti a francia bíróság, mondván, szegényke nem ismerte az európai szokásokat…

Ebben a feje tetejére állított uniós falanszterben a bűnözők jogai előrébb valók, mint a társadalom igazságérzete. Sokszor nemcsak a valódi büntetés marad el, hanem a bűnhődéshez szükséges másik nélkülözhetetlen kellék: a megszégyenítés is. Pedig eleink még tudták: a szigorú büntetés mellett a nyilvános megszégyenítés mekkora visszatartó erőt jelent a leendő bűnözőknek. Ma már erre szakosodott intézetek bármikor kimutatják nekünk (akár kérjük tőlük, akár nem), hogy se a halálbüntetés, se más szigorú büntetés nem jelent visszatartó erőt, egyedül az, ha minél szebben nézünk a potenciális gonosztevőkre, és minél több ingyen pénzt adunk nekik.

IGAZSÁG? NA NE RÖHÖGTESS!

Az unióhoz „hozzádegenerált” jogrendszerünket teleszórták olyan eljárási szabályokkal, „garanciákkal”, amelyek a panelszöveg szerint a büntetőeljárások elfogulatlanságát, tisztességességét biztosítanák. Valójában csak arra jók, hogy azokat a bűnözők és ördögi ügyvédeik kiskapuként kihasználva évekig húzzák az eljárásokat, sőt, akár meg is ússzák a felelősségre vonást. (Ha így haladunk, eljöhet az az idő, mikor az áldozatoknak kell majd félniük, amiért megerőszakoltatták, kiraboltatták magukat…)

• Nem „törvényes” módon rögzítették a bűnözőt leleplező hangfelvételt? Akkor azt ki kell rekeszteni a bizonyítékok köréből!
• Új ülnök érkezett? Új bíró vette át az ügyet? Hosszú idő telt el az előző tárgyalás óta? Nosza, kezdjük elölről az egészet!
• A kihallgatottat nem figyelmeztették vallomásának jogkövetkezményeire? Akkor stornó az egész, új eljárás.

Hosszú bekezdéseken át lehetne sorolni még az ilyen és ehhez hasonló, megtörtént eseteket. Ennyiből is látszik: az unióhoz degenerált jogrendszerünket, „igazságszolgáltatásunkat” már rég nem az igazság kiderítése, a társadalom jogos felháborodásának csillapítása és a bűnözők megbüntetése érdekli. Ezek ma már nem szempontok.  A Brüsszelből ránk erőszakolt, szándékosan túlbonyolított, kiskapukkal teleszórt paragrafus-dagonya hű lenyomata ennek a kornak és annak a kergemarhakórnak, ami az Európai Uniót szellemileg és testileg éppen fölemészti. Ezért is kell kilépnünk belőle, ha életben akarunk maradni.

Részeg embert nehéz kiütni, de ez az Orbán-saller hazavágta Junckert

PILHÁL TAMÁS

Ő már csak így tudja elviselni azt a sok hazugságot , amit lenyomtak az ő torkán is !!!! Egy nagy migráns farkat kellene lenyomni a torkán , és nem engedni , hogy kivegye a szájából !!! Ez jellemezné a megerőszakolt Európát , és vakolópáholy megmondó emberét , ott még annyi változtatás lehetne , hogy hátulról a páholy nagymestere be is akaszt neki !!!

Már most látszik: kár volt leszedetni az útmenti Isiászos-plakátokat. Pohár Úr ugyanis hálálkodás helyett úgy rázza az öklét, mint szomjas uniós vezető a kiürült vodkaautomatát. Idegengyűlölettel vádolta meg Orbán Viktort, aki viszont egyetlen válaszmondatával kiütötte őt. Nem mintha Juncker magától nem lenne folyton kiütve… A történet nem tanulságok nélküli.

A Soros–Juncker-plakátok leszedetése és a Fidesz néppárti tagságának önkéntes felfüggesztése után azt hihettük, most majd szépen az uniós kampányra összpontosít a szivárványfrakció apraja-nagyja, leszállnak végre Magyarországról és annak vezetőjéről. Ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna!

Néhány napja Manfred Weber, a néppárt frakcióvezetője szállt bele a Fideszbe és annak szavazóiba, jelezve: ha a magyar kormánypárt voksain múlik, akkor ő inkább nem is akar az Európai Bizottság elnöke lenni. Amúgy abban egyetértünk vele: ne is legyen, Isten mentsen tőle, hiszen egy csigagerincű alak, akinek még annyi mentsége sincs a jellemtelenségére, mint elődjének, Pohár Úrnak. Vasárnap este aztán az emlegetett Jean-Claude Juncker is szükségét érezte, hogy belerúgjon egyet a miniszterelnökünkbe. Az olasz köztelevíziónak úgy nyilatkozott:

A túlzott nacionalizmus lejtőjén halad, másokkal szemben politizál, elutasít másokat, nem enged be szerencsétleneket, mivel a menekültek mindenekelőtt szerencsétlenek (…), és én az idegengyűlölet minden formáját ellenzem.

Orbán Viktor egyetlen mondattal válaszolt neki, de annyi éppen elég is volt:

Aki Marx-szobrot koszorúz, az idegengyűlöletből ne oktasson ki senkit, mert az idegengyűlölet nagymesterét Karl Marxnak hívták.

K.O!

Juncker ismét padlót fogott. Ennek tán nincs is nagy jelentősége, hiszen emberünk hamarosan lelép a süllyedő Atlantisz bohóc-trónusáról, és végre minden percét kedvenc időtöltésének szentelheti. (Ahhoz legalább ért.) És talán már nem oszt, nem szoroz egy olyan pali, akinek az isiásza miatt bármelyik pillanatban leállhat a mája…

Mondhatnánk: „Lefőtt a kávé, Jean-Claude!” De nem mondjuk. Azért nem, mert amit Jean-Claude kinyilatkoztat, azt valójában rajta keresztül az Európai Unió bábmesterei nyilatkoztatják ki. Pohár Úr elmúltával pedig az utód – Weber? – is ugyanebből a kottából játszik majd. A kotta pedig változatlan: az Európára zúdított muszlim népvándorlók, az új honfoglalók „szegény, szerencsétlen menekültek”, az illegális migrációt megállító Orbán Viktor és követői viszont sanda „idegengyűlölők”. Ezt mantrázzák egytől-egyig a nyugat-európai zöldek, kommunisták, liberálisok, szocdemek és az ottani „kereszténydemokraták” is. Egyedül a lepopulistázott, leszélsőjobboldalizott pártok állnak ellent – de félő, május után sem lesz elég erejük, hogy megakadályozzák a migránspárti szivárványkoalíció ámokfutását…

Nyúl Berci !!!

Na látjátok a nyúl viszi a puskát !!!

Juncker a tavalyi Marx-megemlékezésen a németországi Trierben (Fotó: Patrik Stollarz/AFP)

Ha az agresszív szomszédot nem engedem be a nappalimba, nem „szomszédgyűlölő” vagyok, csupán helyén van az eszem. Ugyanígy: aki egy hódító vallás erőszakkal ránk törő százezreit nem engedi a hazájába, az nem idegengyűlölő, hanem józan államférfi. Csigagerinccel, Pohár Úrral és a többi nyugat-európai „demokratával” mégsem az a fő probléma, hogy hazugok és agyhalottak. Nem is az, hogy szeretnek mindent, ami idegen; mindent, ami a vesztünkre tör.

Az a fő baj velük, hogy az európai nemzeteket, a ma még sokszínű kultúránkat szívből gyűlölik.

Minden mozdulatuk, fenyegetésük, zsarolásuk, figyelmeztetőleg magasba emelt mutatóujjuk azt célozza, hogy a ma még tényleg sokszínű Európa, a nemzetek Európája örökre eltűnjön, és átadja a helyét az Európai Iszlám Államnak. Nem sokszínűség, nem multikulti lesz itt, hanem kalifátus liszteszsákba bújtatott hívekkel. Öröm az ürömben: annak a birodalomnak biztosan nem egy alkoholista félnótás vagy egy puhatestű karrierista lesz a vezetője. A transzklotyókat megszüntetik, az óvodai, iskolai gender-propagandát betiltják, Marx tavaly fölavatott trieri szobrát ledöntik… Hm, nem is hangzik rosszul.

Talán Nyugat-Európán már tényleg csak a népességcsere segíthet. Mi viszont köszönjük, megleszünk nélkülük!

Katolikus megújulás vagy önfeladás? Hova vezeti nyáját Ferenc pápa?

SZABÓ GERGŐ

Ahogy közeledik a húsvét, a keresztény világ a nagyböjt végéhez érkezik és a feltámadás örömhíréhez jut el vasárnap. A római katolikus egyház vezetője 2013 óta Ferenc pápa, aki a hagyományokhoz híven szentmisén szól majd a világhoz húsvét vasárnap. Vajon mi lesz az idei üzenete a Szentatyának? Az utóbbi években a pápa komoly ellentétbe került a migráció kérdésében a bevándorlásellenes erőkkel, az argentin származású Bergoglio ugyanis húsvéti üzeneteiben többször is a menekültek befogadására és szeretetére szólított fel. Egyértelmű, hogy Ferenc pápa egészen új színt hozott a katolikus egyház retorikájába, mely sok vitát szült, hiszen az Európába történő harmadik világból való bevándorlást más szemmel nézi, mint a jelenlegi jobboldali pártok és gondolkodók. Vajon kiragadott részleteket láthatunk a pápa gondolataiból, vagy tényleg örömmel lát minden bevándorlót Európában? Keresztényi szeretet, a vallás valódi üzenetének megélése, vagy a kereszténység utolsó bástyájának feladása, ami jelenleg történik?

Ferenc pápa mindenképpen más hangot üt meg, mint sok vallásos európai keresztény, hiszen a krisztusi szeretetet nem csupán hirdeti, hanem gyakorolja is, minden embert egyformán szeret, azonban nehéz a másik orcát odafordítani, és alázatosnak maradni, amikor záporoznak az ütések. Ferenc pápa ezt teszi. Azonban a jelenlegi nyugat-európai tendenciák alapján komoly feszültség alakult ki a tömegével érkező, beilleszkedni nem tudó, nagyrészt muzulmán vallású migránsok és az ott élő megfáradt, a kereszténységtől egyre inkább elforduló társadalom között, akik inkább tűrnek, de általában nem keresztényi alázatosságból, hanem elpuhultság miatt. Ebben a helyzetben hihetetlen nehéz a katolikus egyház fejének az egyre zsugorodó nyájat megszólítani, felfrissíteni a katolicizmust, Krisztus üzenetét elültetni azokban a fiatalokban, akik jelenleg nem találják a helyüket a világban. Biztos vagyok benne, hogy a pápa minden erejével őszintén ezt próbálja elérni, de nem biztos, hogy jó időben választotta ezt az utat.

Sokak gondoltak úgy Ferencre, miután elfoglalta a pápai trónt, hogy ő lesz az, aki megújítja az Egyházat, rengeteg begyepesedett hagyománnyal szakított, megvetette a pompát, mely sokak számára visszatetsző volt, példát mutatott alázatból, egyszerűségből, a hivalkodást megvetette és erre szólította fel a bíborosokat, valamint az egész egyházi apparátust és a híveket. Úgy tűnt, hogy mindez lendületet ad a katolikus egyháznak, hiszen ő maga mutatott példát, rengeteg ateista számára is pozitív volt a pápa hozzáállása és viselkedése, aki tömegközlekedési eszközt használ és nem tart pihenőnapot. Az egység és a bizalom azonban elég gyorsan megbomlott, hiszen a pápa nyíltan vállalta, hogy a menekülteket be kell fogadni, a magát ugyancsak kereszténynek valló jobboldali vezetők azonban Európa halálát látják a nyakló nélküli bevándorlásban, amely valóban borzasztó állapotokat okoz az öreg kontinensen. A mindennapos nemi erőszakok, rablások, no-go zónák és saría jogot követelő agresszív muszlim csoportok komoly veszélyt jelentenek a jelenleg még részben régi arcára emlékeztető Európára. Azt is látni kell, hogy a muszlimok sokkal több gyermeket vállalnak, mint a keresztények, így a következő 20-30 évben Nyugat-Európa több részén többségbe kerülnek. Azt viszont ugyancsak nem felejthetjük el , hogy Ferenc pápa azt is elmondja, hogy a migrációt ott kell kezelni, ahonnan indul. Próbál a keresztények érdekében is fellépni, azonban hangja nem elég erős, elszáll a szélben, mi pedig azt látjuk, hogy a legüldözöttebb emberek a világon jelenleg a keresztények.

Ebben a helyzetben rendkívül nehéz a keresztényi alázatot alárendelni a politikai törekvéseknek és az önvédelemnek, és egyre több az összezördülés Ferenc pápa és a bevándorlásellenes erők között. De mit mond valójában a pápa? Sokan azt gondolják, hogy mivel Dél-Amerikából jött, kevésbé érti és érzi az európai viszonyokat, és az ott működő olvasztótégely-hatás miatt egészen más a hozzáállása az európai helyzethez, de rengeteg összeesküvés-elmélet is kering, miszerint valójában egy álpápáról van szó, aki ártani akar a kereszténységnek. Az biztos, hogy a torzsalkodás senkinek sem tesz jót, elsősorban nem Európának, amely egyelőre még őrzi a kereszténység utolsó pislákoló fényét, azonban sokak szerint ezek az utolsó felvillanások. Megkerülhetetlen a tömeges muszlim bevándorlás hatásainak negatív szerepe, azonban nekünk, európaiaknak is magunkba kell nézni, hogy vajon hogyan engedhetjük azt, hogy kultúránkat szinte önként átadjuk az agresszív hódítóknak. Hiszen ez nem csupán azok hibája, akiket szinte vákuumszerűen vonz az európai nihil, és elfoglalják a meg nem született gyerekek helyét. Aki hagyja, hogy ez történjen, ugyanúgy hibás.

Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadja Emmanuel Macron francia elnököt (MTI/EPApool/Alessandra Tarantino)

Évezredes az ellenállás a muszlimok és a keresztények között, a muzulmánok már a 700-as években megpróbálták uralmuk alá hajtani Európát, Martell Károly 732-ben a poitiers-i csatában már a Frank Birodalom szívében állította meg a muzulmán seregeket, a mai Spanyolország területéről pedig csak 1492-ben verték ki őket. Dél-Európát is folyamatosan támadták, és nem feledkezhetünk meg a Magyar Királyság számára kis híján pusztulást jelentő oszmán támadási hullámra, mely az 1300-as évek végétől kezdődött, és végül az 1526-os mohácsi csatával megpecsételte a középkori Magyarország európai középhatalmi státuszát, másfél évszázados élet-halál harcra kényszerítve hazánkat, aki testével védte Európát.

Lehet, hogy az újabb támadási hullám már végzetes lesz a gyökereitől megfosztott Európa számára, a kérdés pedig az, hogy Ferenc pápa megmentő, vagy a széteső kultúra egyik utolsó tehetetlen képviselője? Üzenetei egyértelmű megtisztulást követelnek a hívektől, valamint a szeretetet, egymás keresztényi elfogadását javasolja, a béke és a megbocsátás embere. De mire gondoljunk vajon akkor, amikor a Prédikátor könyvét olvassuk:

Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek, ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.

Vajon most minek van itt az ideje, tehetjük fel magunknak a kérdést? Megtisztulás nélkül nincs megújulás, de ha önként feladjuk a kultúránkat, akkor nem lesz minek megújulni, hiszen a Notre-Dame leégésén viccelődő muszlimok nem a vallások megbékéléséért dolgoznak, hanem uralmuk alá akarják hajtani az elkényelmesedett nyugati civilizációt, ahol pedig nem lesz vallásszabadság. A nyugati civilizációnak pedig el kell jutni oda, hogy nem foghat mindent a migránsokra, hanem magába néz végre. Ehhez azonban olyan vezetőkre van szükség, akik karizmatikusak és a saját társadalmuk érdekeit nézik, így amíg egy Macron vezetheti Franciaországot, nincs esély semmilyen megújulásra, de a szétesőben lévő britek, és az önmagukkal meghasonlott németek sem mutatnak jó példát. Szép szavai ellenére Ferenc pápa sem hozott eddig áttörést és keresztény megújulást, a migránsok lábát alázatosan megmosó egyházfő sokak szemében elvesztette tekintélyét. Még ha el is ismerjük a valódi keresztény cselekedet krisztusi üzenetét, a mostani migrációs helyzetben nem feltétlenül ez a legjobb útmutatás a sokat támadott és végveszélyben lévő kereszténység számára. A megújulás pedig várat magára. Reméljük lesz még esély.

Forrás: MTI, PS; Fotó: MTI

A volt főépítész a Notre-Dame ügyéről: Mégsem baleset volt a tűz?

SZALAI SZILÁRD

Megszólalt a párizsi Notre-Dame egykori főépítésze, Benjamin Mouton. A Bataicu.com-nak azt nyilatkozta: az épület tűzbiztonsága elsőosztályú volt, és nem hiszi, hogy a székesegyház tetőszerkezete komoly külső hőhatás nélkül meggyulladhatott volna. Feltételezése nem alaptalan: 2016 szeptemberében már letartóztattak egy terrorcsoportot koordináló nőt, aki egy gázpalackokkal töltött gépjárművet akart felgyújtani a Notre-Dame előtt.

Semmi sem fejeződött be, épp ellenkezőleg: még csak most kezdődik a történet

– reagált a francia kulturális miniszter, Franck Riester keddi kijelentésére Benjamin Mouton, aki a székesegyház főépítésze volt 2013-ig. A politikus ugyanis bejelentette: az épület szerkezetét sikerült megóvni a lángoktól.

Az eset után azonnal azt kommunikálták a hivatalos szervek, hogy a tűzvész baleset következménye volt, az 50 fős nyomozó bizottság is ebből indul ki tevékenysége során. Ugyanakkor nem mindenki gondolja úgy, hogy szerencsétlen véletlen volt csupán a katasztrófa. Az ex-főépítész, Benjamin Mouton az egyikük.

A FŐÉPÍTÉSZ SZKEPTIKUS

Rögtön Reistner bejelentése után, miszerint az épület megmenekült, Macron pedig bejelentette a székesegyház újraépítését, Mouton megfogalmazta aggályait. Az ex-főépítész ugyan még nem járt az épület maradványai között, ugyanakkor aggódik az oltás közben használt víz által okozott károk miatt. Azt is mondta, hogy a víz akár az épület szerkezetét is megrongálhatta, mivel a tűz és az oltás óriási hősokkot jelenthetett a köveknek. Szintén veszélyesnek tartja, hogy a tetőt tartó boltívek nélkül a falak stabilitása is csökkenhetett. Ezért nem túl bizakodó az újjáépítés sikerességében.

Ugyanakkor nemcsak ez aggasztja az egykori főépítészt: szerinte nem lehetséges, hogy komoly hőhatás nélkül alakuljon ki egy ekkora tűzvész.

40 éves pályafutásom alatt soha nem tapasztaltam ilyen tüzet

– mondta Mouton, aki úgy vélte, hogy a katedrálisban kialakított tűzvédelem a legmagasabb szinten volt.

Hozzátette azt is, hogy a tetőszerkezetet teljesen lefedte egy tűzbiztonsági rendszer, amelyben több ponton elhelyeztek biztosítóberendezéseket. Ezek azonnal lekapcsolnak, ha valahol zárlatot érzékelnek, így teljességgel kizártnak tartja, hogy elektromos eredetű lenne a katasztrófa oka. Ráadásul a tetőszerkezet tölgyfából készült, ami rendkívül ellenálló fafajta.

Az elején valódi fűtőterhelést vesz igénybe egy ilyen katasztrófa előidézése. A tölgy különösen ellenálló fa

– mondta Mouton.

Így tehát a tűz oka egyelőre rejtély marad, azonban az egykori főépítész szavai alapján már nem elképzelhetetlen az “idegenkezűség”, azaz a nyomozóknak érdemes lehetne utánajárniuk, hogy volt-e valakinek motivációja arra, hogy felgyújtsa az épületet.

EGYSZER MÁR FEL AKARTÁK GYÚJTANI A NOTRE-DAME-OT

2016 szeptemberében egy Inès Madani nevű nőt vettek őrizetbe a hatóságok a székesegyház előtt. Madani nem volt ismeretlen a hatóságok előtt; járt már bíróságon terrorszervezet szervezéséért, akkor azonban megúszta felfüggesztett börtönbüntetéssel. 2016-ban azért tartóztatták le, mert egy Peugeot 206-ost rakott tele gázpalackokkal, és ezt felgyújtva akarta romba dönteni Párizs ikonikus székesegyházát.

Tényleg lehet minaret a Notre Dame tetején? – Megérkeztek az első “remek” ötletek az újjáépítéshez

DEZSE BALÁZS

Megérkeztek az első ötletek a Notre-Dame újjáépítéséhez, a versenyt Emmanuel Macron hirdette meg nemzetközi szinten a világ építészei között. Sokat viccelődtünk azon akkor, hogy ha a francia elnökön múlik, akkor romkocsma, vagy mecset lesz a székesegyház helyén, ennek ellenére megdöbbentő, hogy valóban érkeztek hasonló ötletek. Az eddigi elképzelések szerint a Notre- Dame-ot nem az eredeti tervek alapján kellene rekonstruálni, van aki ezt azzal indokolta, hogy egy épület ilyen szintű leégése nem más, mint “felszabadulás”. 

Gondolkodóba estek a világ építészei, miután a Notre-Dame tragikus leégése után Emmanuel Macron globális szintű versenyt hirdetett a székesegyház újjáépítésére. Az első kósza ötletek már napvilágot is láttak, melyek szerint nem lenne szerencsés az eredeti tervek szerint visszaállítani az épületet, a haladó tervezők modern stílus, üvegplafont, acéltornyot képzelnének el. 

A The Telegraph cikket is közölt a témában, mely szerint “paródia” lenne, ha az eredeti hasonmását építenék vissza a franciák. A Rolling Stone magazin pedig a Harvard egyik művészettörténészét, Patricio del Realt idézte, aki szerint az épület leégése nem más, mint a felszabadulás szimbóluma. Ezt a professzor azzal indokolta, hogy véleménye szerint a katolikus Egyház egy “mélységesen romlott intézmény”. 

Fotó: MTI/EPA/Pool/Michel Euler

De nem csak az újságok hasábjain, a való életben is összejöttek a modern, haladó építészek, hogy teljesen átalakítsák a székesegyházat. Lord Norman Foster, az egyik leghíresebb brit építész például egy acélból és üvegből készült tetőt képzelt el az épületre, amelyből egy funkció nélküli hegyes acéltorony mered a magasba. Az építész – aki a New York Times-nak nyilatkozott – úgy véli, ez az ötlet nem más, mint egy, “a fényről szóló műalkotás” lenne. Szerinte ez a dizájn nem csak kortárs, hanem “spirituális” is lenne.

Ian Ritchie a híres 120 méter magas dublini torony (Spire of Dublin) tervezője, az ír főváros ikonikus, de igencsak megosztó formájához hasonló dolgot képzel el a Notre-Dame tetejére, amely szerinte egy “karcsú, tükröződő kristály lenne a Mennybe”. A dubliniak egyébként nem túl lelkesek a saját “tornyukkal” kapcsolatban, és nemcsak a ráköltött elképesztő pénzösszeg miatt. Van, aki szerint egy gigantikus fecskendőt ábrázol, mások pedig örülnek, mert részegen hazavezeti őket. Valami ilyesmit képzelnek most a Notre-Dame tetejére is. 

Doublin Spire – Fotó: Free-City-Guides.com

Ha ez eddig nem volna elég, akkor érdemes pillantást vetni a Domus nevű építészeti magazinban megjelent javaslatra, amit egy bizonyos Tom Wilkinson talált ki. Szerinte a legjobb ötlet az lenne, ha az elpusztult torony helyre egy muszlim minaret (muszlim  mecsethez  vagy  dzsámihoz épített, vagy illesztett, esetleg különálló, nyúlánk, felfelé elkeskenyedő torony) kerülne azoknak az algériaiaknak az emlékére, akik az 1960-as években a francia kormány ellen lázadtak. 

Forrás: New York Times, Domus Magazine, Rolling Stone, The Telegraph; Vezető kép: Twitter

Megrázó felvételek a Sri Lanka-i robbantások helyszíneiről! (+18!)

JURÁK KATA

Húsvétvasárnap robbantottak templomokban és turisták által kedvelt hotelekben Sri Lankán. A helyi média beszámolója szerint összehangolt támadás állhat az akció mögött, egyelőre azonban nem adtak ki hivatalos közlést arról, hogy terrorcselekménynek minősítették volna a történteket. A támadás az egész világon mély megdöbbenést és gyászt váltott ki a keresztény közösségekből. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy a balliberális média vajon miként fogja értelmezni a történteket. 

Eddig több mint száz halálos áldozata és több száz sérültje van annak a robbantás sorozatnak, ami templomokat és hoteleket vett célba. A közösségi médiában megrázó videót is lehet látni (+18) az egyik templomban bekövetkezett támadás utáni percekről.  A támadók célja nyilvánvalóan az volt, hogy minél több áldozatot követeljen a robbantás, húsvétkor ugyanis a szokásosnál is többen mennek templomokba és a szállodák is megtelnek turistákkal. 

A helyi média beszámolója szerint több turista is van az áldozatok között. Fotó: Twitter

A Szent Sebastian templom a robbanás után (Fotó: Facebook @ sebastianchurch150)

Az áldozatok nemzetiségéről sem közöltek még információt, így azt sem tudni, hogy európai lakos van-e köztük, úgy tudni, hogy húsvéti ünnepekkor a támadók célpontjává vált hotelek többsége ilyenkor telt házzal működik és sok az európai vendég is. A közösségi médiában több felhasználó azt fejtegeti,hogy vajon az iszlám közösségek mennyire vállalnak szolidaritást a keresztény közösséggel?

A sérültek között gyerekek is vannak Fotó: Twitter 

Fotó: Twitter 

Orbán Viktor távozásától tartva írta át a Néppárt a javaslatát, a Fidesz önként fagyasztotta be tagságát (PS-Videó!)

SZARVAS SZILVESZTER

Orbán: Önként vállaltuk a néppárti felfüggesztést

https://www.youtube.com/watch?v=EBIszb1fsq0

Miközben az Európai Néppárt és vezetője, Joseph Daul, valamint csúcsjelöltje, Manfred Weber tegnap óta büszkén azzal veri a mellkasát, hogy a Fideszt felfüggesztették a pártcsaládban, valójában a Fidesz által vállalt önkéntes felfüggesztésről van szó. Utóbbiról Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján, majd Szájer József frakcióvezető is erről nyilatkozott. Kiderült az is, hogy a néppárti politikusok a tegnapi ülés alatt írták át a szavazásra bocsátott javaslatot, mert megtudták, hogy Orbán Viktor kezében ott van a hivatalos kilépési nyilatkozat, és ha a Fideszt felfüggesztik, akkor a párt azonnal távozik az Európai Néppártból. Mindez a PestiSrácok.hu videójából is kiderül, amelyben azt is megnézhetik, mit válaszolt a kormányfő portálunk Soros Györggyel és a liberálisok halálos ölelésével kapcsolatos kérdésére.

A néppárti képviselők tegnap mindenáron el akarták kerülni a Fidesz távozását, ezért kellett átírniuk a saját javaslatukat. Az eredetiben ugyanis még az szerepelt, hogy a Fideszt felfüggesztik, de előzetesen már Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter is egyértelműsítette: ha ez így történik, akkor a Fidesz azonnal kilép. Ez a pont vállalhatatlan volt a Fidesznek, ezt írták át a néppártiak, elfogadta végül a néppárt a Fidesz javaslatát, hogy a Fidesz felfüggeszti a saját részvételét a néppártban, nem pedig a néppárt függeszti fel a Fideszt. Tegnap Szájer József is azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a Fidesz önként vállalta, hogy nem gyakorolja jogait ez alatt az időszak alatt, és az EP-választások után visszatérnek arra, hogy a két szervezet viszonyát vizsgálják. A Fidesz tagsága ezzel nem szűnik meg, csupán “befagyasztásra kerül” – mondta a képviselő. Szájer József felidézte, hogy a néppárt annak idején, 2000-ben ezt az eljárást alkalmazta Ausztria esetében is, és Wolfgang Schüssel akkori kancellár, aki akkor a vizsgálat tárgya volt, most az EPP háromtagú vizsgálóbizottságának egyik tagja lesz. Az Osztrák Néppárt is önként vállalta az említett esetben, hogy nem gyakorolja jogait egy ideig – jegyezte meg.

Íme, az átírt második pont szövege a fideszes önkéntes vállalással:

Nézze meg a PS-videót Orbán Viktor tegnapi brüsszeli sajtótájékoztatójáról!

A videót készítette Tihanyi Rita és Szarvas Szilveszter.

Amit eddig a brutális és kegyetlen srí lankai merényletről tudunk

AMBRUS PETRA

Húsvétvasárnap robbantottak templomokban és turisták által kedvelt hotelekben Sri Lankán. A helyi média beszámolója szerint összehangolt támadás állhat az akció mögött. A támadás az egész világon mély megdöbbenést és gyászt váltott ki a keresztény közösségekből. A híradások szerint három templomot és három szállodát ért egyidejű robbantásos támadás, olyan helyeken, ahol turisták nagy számban megfordulnak. A rendőrség legfrissebb adatai szerint a merényletsorozatban 207-en haltak meg, 450-en megsérültek. Az információink szerint két robbantást öngyilkos merénylő hajtott végre, az országos rendőrfőkapitány pedig arról számolt be, hogy tíz nappal ezelőtt egy iszlamista mozgalom, az NTJ öngyilkos merényletekkel fenyegetőzött fontos templomok és India külképviselete ellen. Állítólag már voltak őrizetbevételek, amely során tűzharc alakult ki és három rendőr meghalt.

A támadásokat a fővárosban, Colombóban, illetve annak környékén lévő szállodáknál, templomoknál követték el, összehangoltan és szinte egy időben. A hotelek között belvárosi ötcsillagos szállodák is vannak, amelyek igen kedveltnek számítanak az odalátogató turisták között. A katolikus templomokban sok hívő volt a húsvétvasárnapi misén. A szállodai robbantások áldozatai között valószínűleg harmincnál több külföldi van. Colombóban egy Szent Antalról elnevezett templomot ért támadás. A két vidéki robbantás a fővárostól északra lévő Negombo város Katuvapitijai Szent Sebestyén-templomában, a másik pedig a keleten lévő Batticsaola város templomában történt.

HAT ROBBANTÁS EGY IDŐBEN, MÉG KETTŐ UTÁNA 

A hetedik robbantás az S. S. Jayasinghe Ground közelében Dehiwalában volt.  Az első hírek szerint ketten meghaltak, és többen megsérültek, őket kórházba vitték.  A felrobbantott épülettel szembeni állatkert kapuit bezárták, a biztonsági szolgálat pedig ellepte a környéket és lezárták a területet. Nem sokkal ezután következett a nyolcadik támadás, Colombo Dematagoda Maha Wila Udyanaya területén. Itt egy öngyilkos merénylő robbantott.

Rendõrök nézik a letakart holttesteket az egyik szálloda épülete elõtt Srí Lanka fõvárosában, ahol nyolc robbantásos merénylet történt ; Fotó: MTI/EPA/M.A. Pushpa Kumara

Két férfit neveztek meg a közösségi médiában feltételezett öngyilkos merénylőként, a posztokban Zahran Hasim és Abu Mohammed nevét emlegetik. Hivatalosan még nem erősítették meg ezt az információt. Az őrizetbe vettek hovatartozásáról sem adtak még információt a hatóságok.

AZ EGÉSZ KERESZTÉNYSÉG ELLEN INDÍTOTTAK TÁMADÁST

Egyértelműen kijelenthető, hogy keresztények ellen irányuló támadásról van szó, azonban eddig egyetlen terrorszervezet sem vállalta magára a merényleteket, annak ellenére sem, hogy a robbantók közül legalább kettő öngyilkos merénylő volt. Mint arról már korábban írtunk, a közösségi médiában megrázó videót is lehet látni (+18) az egyik templomban bekövetkezett támadás utáni percekről.  A támadók célja nyilvánvalóan az volt, hogy minél több áldozatot követeljen a robbantás, húsvétkor ugyanis a szokásosnál is többen mennek templomokba és a szállodák is megtelnek turistákkal. 

A Hiru televízió adásáról rögzített kép a megrongálódott Szent Antal tempom belsejérõl Srí Lanka fõvárosában 2019. április 21-én. Fotó: MTI/AP/Hiru TV

A Telegraph arról ír, hogy a főváros turisták körében is népszerű szállodáinál robbantottak, a Shangri La, a Cinnamon Grand és a Kingsbury hotelekben 50 ezer forinttól kezdődik egy éjszaka. A Cinnamon Grand a miniszterelnök rezidenciájának közelében található. Itt a pokolgépet az étteremben helyezték el.

Az ország kormánya kijárási tilalmat rendelt el azonnal hatállyal, és felfüggesztette a közösségi média működését is. A kijárási tilalom egyelőre 12 órán át (helyi idő szerint délután 6 órától másnap reggel 6 óráig) tart.

NINCS HÍR MAGYAR SEBESÜLTEKRŐL, ÁLDOZATOKRÓL

A nemzetközi közösség egységesen elítélte a támadássorozatot. A magyar Külügyminisztérium közleményben írta, hogy kapcsolatban áll a helyi hatóságokkal, és egyelőre nincs információ magyar áldozatról. 

A 20 milliós lélekszámú Srí Lanka lakosainak közel 10%-a katolikus vallású, de vélhetően több külföldi hívő is volt a templomokban, akik a szigeten töltik a húsvéti szabadságukat. Külföldi áldozatokról vagy sérültekről nem érkezett információ.

Fotó: MTI/EPA

“CINIKUS ÉS KEGYETLEN MERÉNYLET A KERESZTÉNYSÉG ELLEN”

Hagyományos húsvétvasárnapi beszédében Ferenc pápa azt mondta: “Együttérez ennek a kegyetlen erőszaknak az áldozataival, akiknek húsvétkor fájdalmat kell elszenvedniük és gyászolniuk kell”. Donald Trump amerikai elnök rettenetes terrorcselekménynek minősítette a történteket, és kijelentette, hogy az Egyesült Államok kész segíteni Srí Lankának abban, hogy kezelni tudja a helyzetet. Theresa May brit miniszterelnök Twitter-üzenetében rémisztőnek nevezte a támadásokat, és hangoztatta, hogy a nemzetközi közösségnek össze kell fognia, és el kell érnie, hogy mindenki félelem nélkül gyakorolhassa hitét. Vlagyimir Putyin orosz elnök a Srí Lanka-i államfőnek küldött táviratában cinikus és kegyetlen cselekedetnek nevezte a merényleteket. Leszögezte, hogy Moszkva megbízható partnere marad Colombónak a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben. 

Forrás: MTI, PS, The Telegraph, CNN; Fotó: screenshot