2019. május 10., péntek

A búzaégető városvezető akar lenni





A búzaégető városvezető akar lenni


De ő legalább megvendégelte a közösségét !!! Nem úgy a többi rabló !!!!

A búzaégetéséről elhíresült - emiatt Torgyán József által agrárterroristának bélyegzett - Karsai József polgármester akar lenni szülővárosában, Battonyán. A szocialista parlamenti képviselőnek négy független riválisa van. Riportunkból kiderül, a multimilliomos vállalkozóként a környéken már régóta ismert politikus Ferenc Józsefhez is visszanyúlna, a pénzosztás pedig a génjeiben van. Bár sok rajongójával nem találkoztunk a településen, ellenfelei tartanak tőle.
"Nyáron eljutottunk a Balatonra, épp barátkoztunk volna a helyiekkel, ám amikor megtudták, hogy battonyaiak vagyunk, csak legyintettek: a búzaégetők" - kesereg egy hetvenes éveiben járó, fekete pöttyös otthonkát viselő néni a battonyai Lagzi és Lajcsi nevű élelmiszerboltban. "Ezek vagyunk mi az országnak, ezt érte el a Karsai" - panaszkodik tovább. Pedig jó esély van rá, hogy az általa bírált Karsai József lesz okóbertől a település új polgármestere. A szocialista képviselő ugyanis indul a vezetői posztért, és ellenfelei mind kevésbé ismert, független jelöltek.
Karsai nehezen kezelhető politikus hírében áll. Legutóbb saját szocialista politikustársát, Bajnai Gordon kormánybiztost vádolta meg azzal, hogy szerepe van kilenc Hajdú-Bét-károsult öngyilkosságában. Aztán az MSZP vezetése gyorsan lecsendesítette őt. Korábban Torgyán Józseffel viaskodott, akinek miniszteri eskütétele napján tiltakozásul búzát égetett. Innen ered országos hírneve, bár helyben már egyébként is ismert lehetett évtizedek óta.
A mintegy negyven mezőgazdasági találmánya miatt már a '80-as években harmincmilliós vagyont felhalmozó Karsai birtoka tetemes: jelenleg 1000 hektáron gazdálkodik családjával és tizennégy alkalmazottjával Battonyán. A hatezres lakosú kisváros az ország délkeleti sarkában fekszik, Budapesttől 220, Makótól 50 kilométerre, a román határ mellett közvetlenül. Ez az ország egyik legszegényebb kistérsége.
Karsai húsosfazékja
"Nem is vagyunk rajta a térképen" - veti oda az egyik eladó a Lagzi és Lajcsiban, aki a tejfölöket pakolja a hűtőpultba. Nehezen nyílnak meg az emberek, azt mondják, hogy nemigen mennek el szavazni, de azzal tisztában vannak, hogy lesznek, akik "tutira szavaznak". Hogy kikre gondolnak, azt nem mondják ki. Egy a boltba a kérdezősködés közben érkező szőke nő, kezén, nyakán arany ékszerekkel azt mondja: ő már évek óta a tévéseket várja, hogy elmondja az igazat. Beéri egy internetes újsággal is, és egyből az [origo] munkatársainak tudtára adja, nem tetszik neki, hogy Karsai rendszeresen osztogat élelmiszert és pénzt.
A négygyerekes asszony - Kovács Lajosné, Ibolya - felhúzza derekán a piros melegítőalsót, és sorolja: a politikus húsvétkor sonkát, karácsony előtt mikuláscsomagot osztogat az embereknek, sokaknak meg készpénzt ad csak úgy, kézbe. Az országos sajtóba is bekerült augusztus 20-i nagy bulit is megemlíti, amikor a szocialista polgármesterjelölt kétezer embert látott vendégül az ünnep vagy éppen a közelgő választás alkalmából. Kiderül azonban, hogy ő is részt vett a rendezvényen, megjegyzi ugyanis: "Alig raktak húst a tányéromba."
Karsai Józseffel a városháza előtt találkozunk, amelynek oldalán az olvasható: "Az 1891-i évi battonyai agrárszocialista zendülés emlékére". Karsai szép nagy terepjáróval érkezik a beszélgetésre, de kérdésünkre elárulja, nem új az autó, "már fél éves". Láthatóan otthon van a polgármesteri hivatalban, az interjút is a városvezető szobájában adja. Olyan, mintha már most ő lenne az első ember a településen. Az utcán egy idős férfi kér tőle jogi segítséget, a hivatalban is előre köszönnek neki.


Sokan kérik a segítségét: Karsainak állandóan csörgött valamelyik mobilja
"A választás semmi másról nem szól, mint pénz, pénz, pénz. Olyan ez, mint a háború" - teszi egyértelművé, hogy mi számít igazán a kampányban. Márpedig pénze évtizedek óta van neki. Elmondása szerint a találmányai által még a rendszerváltás előtt keresett vagyont a '90-es években ügyesen fektette be, és jól megy a fiával közösen irányított családi vállalkozás is. Mintegy 1000 hektáron termesztenek árpát, búzát, repcét és napraforgót. Cége telephelyén egymás mellett állnak a ránézésre ultramodern gépek: a legdrágábbak egy 35 milliós traktor és egy 45 milliós kombájn.
"Olyan vagyok, mint az atomerőmű"
Karsai tetemes vagyonának egy részét - mint állítja - szétosztja a helybéli nincstelenek között. Immár nyolc esztendeje, évi három alkalommal - valamilyen ünnephez kötve rendszerint - megvendégeli Battonya legszegényebb 300-400 lakosát. Hangsúlyozza, hogy nem ő választja ki őket, hanem a családsegítő. Ezek mellett minden évben több száz mázsa kukoricát oszt szét, legközelebb majd szeptember 25-én, pár nappal a választás előtt. Volt rá példa, hogy 80 embernek visszaköttette az áramot, 50 embernek kecskét vett, igaz, aki gyorsan megvált az állattól, annak gabonát már nem adott az etetésre. 
Elmondása szerint az iskolába egyszer 660 ezer forintot vitt be, hogy jusson mindenkinek munkafüzetMint hangsúlyozza, szereti a gyerekeket, és egy alkalommal 550 ezer forintot osztott szét a város napján, hogy Battonya minden fiatalja fagyizhasson.
Az elmúlt ciklusban négyszer látogatott a kisvárosba az éppen hivatalban lévő miniszterelnök, és Karsai mindegyik alkalommal 10-12 ezres rendezvényeket szervezett, alkalmanként 3-4 milliót szánt a helyi szinten megabulinak számító eseményekre. "Volt rá példa, hogy egyszer nem jutott ebéd úgy 50 embernek, nekik 1000-1500 forintot adtam a kezükbe, hogy vegyenek maguknak" - közli. Arra a vádra, hogy megveszi az embereket, azt feleli: "Tíz százalék utál engem, ők terjesztik ezt, miközben nyolc éve jótékonykodom. Akkor hol voltam még attól, hogy polgármester legyek?" - kérdez vissza. Állítja: az adakozás, az emberek szeretete a génjeiben van.
"Én szeretem, ha támadnak. Olyan vagyok, mint az atomerőmű: minél több plutóniumot lőnek belém, annál erősebb vagyok" - közli mosolyogva. Jelölttársairól, riválisairól nem sokat, nem sok jót mond. Először mindössze annyit közöl, hogy helyesnek tartja,  ha a demokráciában indulnak mások is. Aztán később már keményebb mondattal áll elő: "Én megkérdeztem az embereket, hogy kit akarnak vezetőnek? Egy kutató agrármérnököt vagy egy szaros seggű parasztot?" Az nem derül ki szavaiból, hogy itt valamelyik konkrét polgármesterjelöltre gondolt, vagy csak úgy általánosságban kérdezett ilyet beszélgetőtársaitól.






Bajnai és Karsai tisztázta a félreértéseket


Tisztázta a félreértéseket Bajnai Gordon fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos és Karsai József MSZP-s országgyűlési képviselő, a konfliktust lezártnak tekintik - közölte a két politikus csütörtökön. Karsai az ügy tisztázása után is azt nyilatkozta, hogy ő ki kell fizetni a gazdákat.
"Bajnai Gordon a korábban Karsai Józsefhez érkezett információkkal kapcsolatban részletes tájékoztatást adott a Hajdú-Bét kapcsán a Wallisnál betöltött szerepéről, és végzett munkájáról. Karsai József a tájékoztatást elfogadta, és elismerte, hogy Bajnai Gordonnak a társaság felszámolásával kapcsolatban semmiféle anyagi előnye nem származott" - írták közös közleményükben a politikusok. Hozzátették: a konfliktust ezzel a maguk részéről véglegesen lezárták, az üggyel kapcsolatban a továbbiakban nem nyilatkoznak.
Bajnai Gordon a megbeszélés után azt mondta újságíróknak: az eset egyértelműen félreértés volt. Karsai József az MSZP-frakció délutáni informális ülése után úgy nyilatkozott, hogy viszonyukat valóban tisztázták. Hozzátette: ő továbbra is kiáll a gazdák mellett, vagyis véleménye szerint ki kell fizetni minden gazdát.
Az MSZP június 26-i frakcióülésén Karsai József battonyai képviselő - amikor megtudta, hogy a következő héten Bajnai Gordon lesz a frakció vendége - "azt kérdezte a frakcióvezetéstől, hogy majd megkérdezheti-e Bajnaitól, ő és az apja mikor adja vissza azokat a milliárdokat, amelyeket elloptak, például a Hajdú-Bét eladásakor". Bajnai Gordon egy nappal később visszautasította a vádakat, sugalmazásokat. Eközben a párt szóvivője, Nyakó István közölte, hogy az MSZP-ben minden képviselőnek joga van véleménye kifejtésére.
Bajnai Gordont július 3-án meghallgatta az MSZP frakciója. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője az ülést követően elmondta: a fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos megnyugtató választ adott az üzleti múltjával kapcsolatban.
Hajdú-Bét - csőd
A debreceni központú Hajdú-Bét egykor Magyarország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója volt, a vízi szárnyas termékek előállításában pedig európai összehasonlításban is az egyik legjelentősebb kapacitással rendelkezett. Előbb 1998-ban, az orosz válság miatt került a cég a csőd szélére, ekkor szállt be tulajdonosként a Wallis Rt., amely 1999-ben többségi tulajdonos lett. Ebben az időszakban - 1999-2005 között - Bajnai Gordon volt a Wallis Rt. vezérigazgatója.
A Hajdú-Bét mérlegét 2001-ben ismét sikerült eredményessé tenni, a 2003-ban kialakult, legfőképp a vízi szárnyas piac szereplőit sújtó válság azonban különösen súlyosan érintette. A cég nem tudott fizetni a beszállítóknak, s önmaga ellen kért felszámolást, ami jelenleg is tart.
Időközben az elégedetlen lúdtenyésztők több ízben is demonstrációt tartottak a Hajdú-Bét debreceni központja, illetve a Wallis budapesti központja előtt, követelve, hogy a szerintük az 5,5 milliárd forintot is meghaladó szállítói hitelt felhalmozott cég fizesse ki őket. Ez nem történt meg, kilátástalan helyzetében több libatartó öngyilkosságot követett el.



A képviselők irodaházánál tüntettek a Hajdú-Bét károsultjai


A fővárosban tüntettek a Hajdú-Bét károsultjai, akik a kormánytól várnak anyagi segítséget. A felszámolás alatt álló cég ugyanis évek óta nem fizeti ki a baromfitenyésztőknek járó pénzt, kilátástalan helyzetbe hozva a gazdákat. A Hajdú-Bét tulajdonosa a Wallis Rt., amelynek korábban Bajnai Gordon volt a vezérigazgatója, aki jelenleg az uniós forrásokért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget vezeti.
A Hajdú-Bét több károsultja tüntetett hétfőn délelőtt Budapesten, a demonstrálók a kormánytól várnak anyagi segítséget. Mintegy harmincan gyűltek össze a V. kerületi Jászai Mari téren, többek között olyan feliratú transzparensekkel, mint "A kormány szégyene, amit velünk műveltek!"; "3 éve kérjük, most már követeljük a pénzünket!".
A megkárosított libatenyésztők képviselői a termelők kormány általi 100 százalékos azonnali kártalanítását, az ügyben illetékes parlamenti vizsgálóbizottság azonnali felállítását követelték, és petíciót nyújtottak át Font Sándornak, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága elnökének. Ónodiné Demeter Éva, a Hajdú-Bét károsultjai képviseletében elmondta: a cég felszámolását követően a vállalkozás tartozása 14 milliárd forintra rúgott, amelyből mintegy ötmilliárd forint volt a termelői követelés. A Magosz szövetségi igazgatója, Budai Gyula szerint a termelők kára általában kettőtől 15 millió forintig terjed.
Egy mezőberényi gazdálkodó, Balázs Mihály azt mondta: neki 74 millió forinttal tartozik a Hajdú-Bét, a helyzetük tarthatatlanná vált, mert a banki hitelek lejártak, amit a pénzintézetek most egy összegben követelnek vissza a gazdálkodóktól. A gazdák nagy része azonban nem tud fizetni, így pénzbehajtásokra került sor. Balázs Mihály szerint az ellehetetlenült gazdálkodók közül már tízen öngyilkosok lettek.
A Wallis Rt. lett a többségi tulajdonos
A debreceni központú Hajdú-Bét egykor Magyarország egyik legnagyobb baromfi-feldolgozója volt, a víziszárnyas-termékek előállításában pedig európai összehasonlításban is az egyik legjelentősebb kapacitással rendelkezett. Előbb 1998-ban, az orosz válság miatt került a cég a csőd szélére, ekkor szállt be a Wallis Rt., amely 1999-ben többségi tulajdonos lett. Ebben az időszakban - 2000-2005 között - Bajnai Gordon volt a Wallis Rt. vezérigazgatója.
A cég mérlegét 2001-ben ismét sikerült eredményessé tenni, a 2003-ban kialakult, főként a víziszárnyas-piac szereplőit sújtó válság azonban különösen súlyosan érintette. A cég nem tudott fizetni a beszállítóknak, s önmaga ellen kért felszámolást, ami jelenleg is tart.
Bajnai Gordon az új kormány megalakulásával foglalta el az uniós pénzek elosztásáért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetői posztját. Ezután az MSZP-n belülről is érte támadás a Hajdú-Bét miatt, a cég ugyanis több beszállítójának azóta sem fizetett. Karsai József szocialista képviselő a frakció múlt hét hétfői zárt ülésén éles kritikát fogalmazott meg a kormánybiztosnak a Hajdú-Bét eladásakor betöltött szerepével kapcsolatban
Bajnainak tiszta a lelkiismerete
Megnyugtató választ adott az üzleti múltjával kapcsolatban Bajnai Gordon fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos az MSZP-frakció múlt heti ülésén felmerült kérdésekre - mondta Lendvai Ildikó hétfőn Budapesten a frakcióülés szünetében újságíróknak. Az MSZP frakcióvezetője szerint Bajnai Gordon tájékoztatója után nem maradt bizalmatlanság sem a személyt, sem a fejlesztéspolitika irányát illetően.
Bajnai Gordon a Hajdú-Bétre vonatkozó kérdésre a frakcióülésen azt válaszolta: tiszta a lelkiismerete, azt gondolja, mindig a lehető legtisztességesebben járt el. Mint mondta: "az utolsó pillanatig megpróbáltuk a helyzetet menteni, a Hajdú-Bétet valahogy talpra állítani". Szerinte az akkor általa vezetett cég, a Wallis Rt. volt anyagilag "ennek a történetnek a legnagyobb vesztese". Bajna hozzátette: a tüntetésről hallott, de a petíciót nem látta még.
[origo]/MTI


Megkezdődött a végrehajtás a Hajdú Bétnél


Egyes bankok felmondták a Hajdú Bét Rt.-nek folyósított hiteleiket és megkezdték biztosítéki jogaik érvényesítését. Közben az adóhivatal is végrehajtást kezdeményezett a cégnél a köztartozások behajtása érdekében.
A Hajdú-Bét Rt.-nek hitelező egyes bankok felmondták a társaságnak folyósított hiteleiket és megkezdték a szerződésekben kikötött biztosítéki jogaik érvényesítését - közölte a Hajdú-Bét Rt. tulajdonosa, a Wallis Rt. PR ügynöksége. Ennek részeként elvonták a baromfifeldolgozó cég ingatlanainak egy részét.
Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az APEH végrehajtást kezdeményezett a Hajdú-Bét Rt. ellen a köztartozások behajtása érdekében. A cég vagyontárgyaira vezetett foglalások mellett azonnali beszedési megbízást adott ki a cég bankszámláira - ezzel lényegében lehetetlenné váltak a kifizetések.
A társaság vezetése kezdeményezte, hogy a közgyűlés a lehető legrövidebb időn belül foglaljon állást.




Új vezérigazgató a Hajdú-Bét élén



A Hajdú-Bét Rt. csütörtöki igazgatósági ülésén közös megegyezéssel megszüntették Boros Attila vezérigazgató megbízását; a feladatok ellátásával ideiglenesen Nagy Györgyöt, a társaság elnökét bízták meg. Az igazgatóság szerint megalapozatlan a cég ellen elrendelt felszámolási eljárás.
A Debreceni Városi Bíróság rendelte el nem jogerősen az egyik legnagyobb magyar baromfi-feldolgozó felszámolását. A cég nyár óta nem fizet a mezőgazdasági szállítóknak, adóssága eléri az 5,5 milliárd forintot.
A Hajdú-Bét Rt. igazgatósága megalapozatlannak tartja a cég ellen kezdeményezett felszámolási eljárást, ezért megvizsgálja annak lehetőségét, hogy a rendelkezésre álló törvényi határidőn belül fellebbezést nyújtson be az illetékes bírósághoz - közölte Nagy Gábor vezérigazgató-helyettes.




Megmutatjuk, mi fog történni, ha a Föld összes jege elolvad

2015-ben a NASA azt találta, hogy a tengerek szintje a vártnál gyorsabb ütemben emelkedik. Animáción mutatták meg, milyen hatással lesz ez a földrészek arculatára.
Az űrügynökség számításai szerint, ha a jelenlegi trend folytatódik, és az összes gleccser és poláris jégsapka elolvad, a tengerszint-emelkedés az elkövetkező évtizedekben elérheti a 65,8 centimétert is, aminek katasztrofális következményei lesznek. A várható hatásokat a Business Insider videója kiválóan szemlélteti.
Nem meglepő módon elsőként az alacsony fekvésű szigetállamok, valamint a Velencéhez hasonló városok fognak víz alá kerülni. Ha Ázsiára tekintünk, a helyzet még ennél is drámaibb, olyan – összesen 19 millió embernek otthont adó – metropoliszok tűnnek el, mint Sanghaj vagy Kalkutta, de az USA területe is jelentősen kisebbé válik; Floridának például búcsút inthetünk.



How Earth Would Look If All The Ice Melted



boltíves pince építése

3m reclaim tunnel demonstration



faházikós rönkök készre gyártása

Extreme Fastest Lathe Logs for Log House - World Amazing Modern Woodworking Machines



Fóliaház építése (Timelapse)



Szuvandzsiev Péter - folytonnövő paradicsom termesztése



Dombház építés, Földház építés 1.rész , Hill Hausbau teil 1.

Dombház építés Földház építés 2. rész, Hill Hausbau teil 2.

Zsolti kemencéje

Kerti konyhák

Hogyan termessz fokhagymát-kreatív ötlet vidékre költözőknek



Fokhagyma termesztése házilag kiskertben

Fokhagyma tavaszi fejtrágyázása

Az ősszel ültetett fokhagyma nagyobb lesz, szemben a tavaszival

Mit tehetünk a gyomok ellen a kertben, vegyszerek nélkül?



Ember- és környezetkímélő kertművelés



Ásógép házilag.avi



Kézi kútfúrás III.

Kézi kútfúrás IV.

Kutfurás jobbos vizöblitéssel

Tomikút Kft. , kútfúrás

Ipari kútfúrás Wirth B3A géppel

ráti kútfúrás

Kútfúrás megyercsen 220mm átmérőjü védőcsővel part 01

Kútfúrás megyercsen 220mm átmérőjü védőcsővel part 02

Kútfúrás megyercsen 220mm átmérőjü védőcsővel part 03

Kútfúrás megyercsen 220mm átmérőjü védőcsővel part 04

Kútfúrás megyercsen 220mm átmérőjü védőcsővel part 05

Kútfúrás Megyercsen 220mm átmérőjű védőcsővel part 06

Kútfúró tárcsa kiemelése

Csigacsapdák egyszerűen

Spanyol - csiga ellen! (meztelen csiga)

Meztelen csigák irtása - Kertbarátok - Kertészeti TV - műsor

Gyógygazok a kertünkben. Nem véletlenül nőnek pont itt és most!



Kútfúrás Kerek tó




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése