2019. május 7., kedd

Törékeny a béke











Törékeny a béke





Bokros Lajos búcsúüzenetet tett közzé




Búcsúközleményt adott ki Bokros Lajos pártja, a MOMA. A megszűnésről természetesen a kormány tehet, de új mumusként az ellenzék is feltűnik a párt Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben, akiknek erőtlen tevékenységükhöz nem kívánnak a továbbiakban asszisztálni. Bokrosék emellett számtalan okot sorolnak fel arra vonatkozóan, hogy miért hagynak fel a politikai tevékenységgel, amit a maguk részéről már csupán az “éhezők viadalának” minősítenek.
A MOMA utolsó közgyűlésén, 2019. március idusán döntöttek arról, hogy megszüntetik a pártot és baráti körként folytatják tovább. Mai búcsúközleményükben pedig hosszasan ecsetelik, mi áll a döntés hátterében.Mint írják: tehet erről a kormány és az ellenzék is.
Többé nem látjuk értelmét annak, hogy díszletként szolgáljunk ahhoz az erőtlen ellenzéki tevékenységhez, ami az önkényuralom szorításában jobbára az »éhezők viadalává« silányult.
Bokrosék szerint
az ellenzék túlnyomó többsége legjobb esetben csak fügefalevélként szolgál a szabadságot és emberi méltóságot eltipró önkényuralom demokratikus látszatának fenntartásához, legrosszabb esetben pedig annak cinkosa, támasza, haszonleső kiszolgálója.
Tehát alapvetően mindenki hibás, csak ők nem, de azért végül csak kibújik a szög a zsákból:
A Modern Magyarország Mozgalom hét éven át tartó önzetlen küzdelmei (…) nem vezettek sikerre. A mai magyarországi politikai térben ezeknek az értékeknek és törekvéseknek az együttesére, amit a MOMA képviselt, kevés igény mutatkozik.
Bokrosék ezután baráti körként folytatják tovább – zárul a május 1-i dátummal keltezett közlemény
A Demokrata emlékeztet arra, hogy Bokrosék számos feledhetetlen pillanattal ajándékozták meg a közéletet: emlékezetes volt látványos, modern kampányfilmjük például, de ilyen volt Bokros Lajos fájdalmas vallomása is,amelyben elpanaszolta, hogy Gyurcsány Ferenc átverte őt.
Forrás: PS/Demokrata; Fotó: MTI
Facebook hozzászólások

Lajoskám isten veled a bárányhimlő vigyen el benneteket !!!! Most legalább lesz időd az iskolai értesítőid megkeresésére!!! Talán nem te leszel a koldus diák , ki egész életében tanult a vakoló páholy padsoraiban , és kietted a szegények szájából a falatot , hogy az utolsó falat akadjon el a torkodon , hogy tudd azt mondani eddig lélegeztem , de most már nem fogok !!!!

Lajoskám te hány szolgálatnak jelentettél , és jelentesz ma is a vakoló páholyod álcája alatt !!! És tetted mind ezt azért ,mert különben megélhetési politikus lettél volna !!!
A kamatadó essen a fejedre , mert eladtad ezt a nemzetet apró pénzért !!!! A testedet dobja ki a föld háromszor a
lelked ne találjon megnyugvást , légy bolyongó szellem , hogy ne találd meg az utad a másvilágba !!! És mindazok kövessenek téged kik hazaárulók lettek a kazár páholyotok soraiban !!




Az orosz hírszerzés szerint évente húszezer szélsőséges érkezik Európába


Évente mintegy 20 ezer szélsőséges érkezik Európába menekültként – jelentette ki Szergej Kovaljov vezérőrnagy, az orosz vezérkar (hírszerzési) főcsoportfőnökségének képviselője szerdán a 8. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági konferencián. Felhívta a figyelmet arra, hogy az EU lakosságának 11 százaléka “külföldi eredetű állampolgár”.
Adataink szerint menekültnek álcázva Európába évente mintegy 20 ezer szélsőséges érkezik. Eközben a rendvédelmi szerveknek gondot okoz a potenciális terroristák pontos és gyors azonosítása. Ennek oka, hogy sok áttelepülő bejelenti, hogy elvesztette személyi iratait” – mondta a tábornok. Kovaljov szerint a terroristák Európában gyorsan alkalmazkodnak a körülményekhez és sajátítják el a felforgató tevékenység előkészítésének és végrehajtásának módszereit. A terrorcselekmények elkövetéséhez felhasználják a fegyveres konfliktusokban, egyebek között Afrikában szerzett tapasztalataikat. A tábornok felszólalásában elmondta, hogy a szélsőségesek toborzó és radikális iszlamista propagandatevékenységet folytatnak a migránsok közegében. Emlékeztetett rá, hogy 2016-tól 2018-ig sok áldozatot követelő terrorcselekményeket követtek el Barcelonában, Berlinben, Londonban, Münsterben, Nizzában, Párizsban, Isztambulban és Stockholmban. Kovaljov azt mondta, hogy erősödik a Közel-Keletről és az Afrikából érkező migránsok Európába áramlása. Felhívta a figyelmet arra, hogy az EU lakosságának 11 százaléka “külföldi eredetű állampolgár”.
Nehéz most előrejelezni, hogy fog kinézni az európai kontinens 30-50 év múlva, milyen lesz a nemzeti és etnikai összetétele, mennyire tudnak majd az afrikai migránsok alkalmazkodni az új feltételekhez, mennyire tudják elfogadni az európaiak kultúráját, erkölcsét és szokásait, és végeredményben mennyire tudnak teljes értékűen integrálódni egy teljesen más kulturális térbe
-hangoztatta az orosz katonai hírszerzés tábornoka.
Forrás/fotó: MTI



A Srí Lanka-i hírszerzési vezetők visszatartották az információt, és nem tettek semmit




Hírszerzési vezetők szándékosan visszatartották a készülő terrortámadásra vonatkozó információkat – jelentette ki Laksman Kiriella Srí Lanka-i házelnök szerdán a colombói parlamentben.
Hírszerzési felsővezetők szándékosan eltitkolták az információt. A birtokában voltak, de a hatóságok vezetői nem tették meg a kellő intézkedéseket” – szögezte le Kiriella. A házelnök kifejtette: a szigetország hatóságai április 4-én kaptak figyelmeztetést az indiai titkosszolgálattól, hogy öngyilkos merényletek várhatók szállodák, templomok és politikusok ellen. Három nappal később az államfő vezetésével ülésezett a Srí Lanka-i biztonsági tanács, de az információt szélesebb körben nem osztották meg. “Valaki irányítja ezeket a hírszerzési vezetőket. A biztonsági tanács politizálni kezdett. Ezt ki kell vizsgálni” – hangsúlyozta Laksman Kiriella.
A húsvétvasárnapi terrortámadásban kilenc öngyilkos merénylő vett részt – volt köztük egy nő is -, nyolcat sikerült közülük már azonosítani. A támadásért felelőssé tett Nemzeti Tauhíd Dzsamaat vezetője is végzett magával az egyik helyszínen – tudatta a Srí Lankai védelmiminiszter-helyettes. Eddig már több, mint hatvan embert vettek őrizetbe a templomok és szállodák ellen elkövetett, 359 halálos áldozattal és több, mint ötszáz sebesülttel járó merényletek ügyében. A halottak között 39 külföldi van. A Srí Lanka-i hadsereg korábbi vezérkari főnöke ezzel egy időben úgy nyilatkozott, hogy a támadást valószínűleg hét-nyolc éven át készítették elő.
Washingtonnak nem volt előzetes információja a készülő merényletről – közölte az Egyesült Államok colombói nagykövete, Alaina Teplitz. A diplomata úgy vélekedett, hogy jelenleg is folyamatban vannak terrorista összeesküvések Srí Lankán. A terroristák figyelmeztetés nélkül lecsaphatnak közösségi tereken, nagy összejöveteleken – figyelmeztetett.
Dánia indiai nagykövete a TV2 dán televíziónak arról számolt be szerdán, hogy a robbantások idején eltűnt két dán állampolgár, aki egy colombói szállodába jelentkezett előzőleg. Hozzátartozóik és a hatóságok vasárnap óta sikertelenül próbáltak meg kapcsolatba lépni velük. A merényletekben három dán biztosan meghalt. Anders Holch Povlsennek, Dánia leggazdagabb emberének a négy gyermekéből három meghalt a támadásokban.
Forrás: MTI; Fotó: MTI



Szijjártó: Nem a migráció szervezésével kell foglalkozni, hanem a visszatelepítéssel



No erre a fülkeforradalmárra nem csak a vissza osztott pénzek rakódtak rá , de új helyzeteket pedzeget , és ez a meglátás jó is lehet , mert nyugatra a gyarmat tartóihoz jöttek a migránsok !! Hozzánk meg a Trianoni elcsatolt területeknek kellene már , hogy vissza csatolódjanak , amit a kazár vakolók elcsatoltak !!! Ahogy királyokat , hercegeket , a nemesi családokat , is kiirtották Európábak , és orosz országban is a vakolók ilyen vagy olyan ágai !!! A térképeken is önkényesen húzogatták meg a határokat a kazár zsidó vakolók a nagy liberálisok , és az emberségből csak a buzeráns farkuk maradt meg !!! De a sátánisták , évas szinten az USA – ban 800 ezer gyereket rabolnak el , hogy szexrabszolga , és a sátán oltárán felálldozható emberálldozatok legyenek , a többi gyerkőc meg a kazárok pászkájába kerülő vérükkel , és a hamburgerbe darált húsukkal a kannibalizmust terjesztik , és vele a krajcser – jakab kórt , amit a marhák szivacsos agyvelő gyuladásának mondanak , de ha láttad Hilarit a választáson az bizony az emberhús fogyasztásából származó tünet együttes volt !!
Hisz meg kellett áldozni a választás győztesévé kívánt üdvöskénket , a sátán nevében bizony emberhúst fogyasztott a drága !!!

No mit is mondott az öreg kis – ne csak együnk igyunk is –

A nemzetközi közösségnek, benne az Európai Unióval és az ENSZ-szel nem a migráció szervezésével és ösztönzésével kellene foglalkoznia, hanem az otthonaikat elhagyó milliók visszatelepítésével – hangsúlyozta Szijjártó Péter az ENSZ Közgyűlésének a szíriai elszámoltathatósági mechanizmusról kedden New Yorkban rendezett vitájában.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter felszólalásában emlékeztetett arra, hogy Európa déli, délkeleti szomszédságában az utóbbi években erősen destabilizálódott a helyzet, ami miatt milliók menekültek el otthonaikból, sokan közülük külföldre. A népvándorlási helyzetet tovább súlyosbította Brüsszel migrációt ösztönző politikája. Mára az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció katonai segítségének köszönhetően elveszítette területe kilencvennyolc százalékát, amelyeket 2014-ben foglalt el Szíriában és Irakban, így ideje a migránsok visszatérését ösztönözni, abban segíteni, nem pedig az elvándorlást támogatni, szervezni – mondta Szijjártó Péter.
A miniszter kifejtette, hogy a visszatérés eredményességéhez négy feltétel kell: jogi, infrastrukturális, biztonsági és elszámoltathatósági. Utóbbi a bűnismétlés megelőzése miatt különösen fontos; nem maradhatnak büntetlenül az emberiesség elleni bűncselekmények, olyan tettek, melyek milliókat űztek el otthonaikból, különben újraindulhat az egész migrációs hullám. Magyarország évente tizenötmillió forinttal támogatja az ENSZ elszámoltathatósági mechanizmusát egyebek közt bűnvádi bizonyítékok gyűjtésében – hangsúlyozta Szijjártó Péter. A miniszter felszólalása után találkozott Andrew Gilmourral, az ENSZ főtitkárának emberi jogokért felelős helyettesével.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu



Orientalista - Három millió menekült érkezhet az Európai Unióba avagy Líbia kulcsszerepe a migránskérdésben (3 cikk)

Három millió menekült érkezhet az Európai Unióba



Három millióan vándorolhatnak be az Európai Unióba 2017-ig, ha így folytatódik a menekültválság, olvasni az Európai Bizottság elé került legfrissebb jelentésekben. Tény, hogy Törökország felől naponta ötezren érik el a görög partokat.
 
menekült hajó
 
A tengeri átkelés életveszélyes a túlzsúfolt gumicsónakokban, ráadásul a téli időjárás nemcsak a hőmérséklet csökkenésével jár, de a tenger is erősebben hullámzik, gyakoribbak a viharok.
Fel kell készülnünk a lehetőségre, hogy minden nap ötezren érkeznek egészen jövő februárig. Láthattuk, hogy a Földközi-tengeren egyre több tragédia történt az elmúlt hónapokban, ami részben az időjárás télire fordulásával magyarázható. Ha nem cselekszünk időben, még több ember fog meghalni – mondta William Spindler, az ENSZ menekültügyi hivatalának szóvivője.
A parti őrség és a mentőalakulatok hajói gyakran kétségbeesetten jajveszékelő emberek tömegét találja egy-egy túlzsúfolt lélekvesztőben. Ilyenkor az emberek átszállítása önmagában is veszélyes, komoly feladat.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke és Alekszisz Ciprasz görög kormányfő is jelen voltak, amikor az első menekülő családok repülővel indulhattak Leszboszról Görögországba.
Nagyon merem remélni, hogy eljön a nap, amikor a menekülő emberek közvetlenül oda mehetnek a török partoktól Európában, ahol letelepednek” mondta a görög kormányfő, Alekszisz Ciprasz.
Orientalista.hu – Euronews
 

Menekültek elárasztásával fenyegetőznek a líbiaiak

Mind a két Líbiában működő kormány megfenyegette az Európai Uniót, hogyha nem szakítják meg a másik frakcióval a kapcsolatot, akkor bérelt hajókkal küldik az afrikai menekültek százezreit Európába.
 
líbia térkép
 
Líbiának két rivális kormánya van, akik nem csak egymással áll szembe, hanem számtalan fegyveres csoporttal önjáró tisztekkel illetve az Iszlám Állam és a helyi Al-Kaida szervezeteivel is hadban áll.
A nyugat mind a két kormányt elismeri és a diplomáciai kapcsolatot is felvette velük.
Jamal Zubiaa a Tripoliban székelő Nemzeti Megmentési kormány szóvivője szerint, több millió dollárt költenek a migránsok visszatartására, anélkül, hogy az EU segítené őket.  A szóvivő neheztelt a nyugatra, hogy a másik kormánnyal is kapcsolatot teremtet, illetve az Iszlám Állam kezén lévő nofiliai kikötő közelében gyakran nyugati országok zászlai alatt hajózó tartályhajók jelennek meg és a helyi források szerint az Iszlám Államtól nagy mennyiségű olajat vásárolnak.
Zubiaa szerint, ha az EU rövid határidőn belül nem változtat a politikáján, a migránsok megállítására költött pénzt inkább az Eu-ba valószállításukra fogja költeni Tripoli.
Orientalista.hu – Sinoda
 

Egyiptom felszólította nyugati államokat, hogy hagyjanak fel a mostani politikájukkal Líbiában

Egyiptom elnöke Abdel Fattah al-Sisi elmodása szerint Britanniának és más NATO országoknak, akik részt vettek Moammar Kadhafi eltávolításában, azoknak többet kellene tenniük az eddiginél a szélsőséges Iszlám elterjedésének megállítására.
 



 
Al-Sisi a tárgyra vonatkozó közbeavatkozása kellemetlen Cameron számára, aki elég sokat lobbizott Líbia elleni NATO hadjáratában, mely elüldözte és megölte az egykori elnököt, Kadhafit és káoszban és polgárháborúban hagyta Líbiát azóta is.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának 1973. számú határozatát a líbiai polgárháborúval kapcsolatban 2011. március 17-én fogadták el. A határozattervezetet Franciaország, Libanon és az Egyesült Királyság terjesztette elő. A határozat azonnali tűzszünetet rendelt el és bevezettek egy úgynevezett no-fly zonet is, ami minden légitársaságnak megtiltotta az országba való ki és berepülést.
Az akció Kadhafi megdöntéséhez, ami végül a meggyilkolásához vezette a koalíciós erőket, beleértve az USA-t az Egyesült Királyságot és Franciaországot is. Annak ellenére, hogy az új kormány a NATO küldetés meghosszabbításáért szólalt fel 2011 végén, az ENSZ Biztonsági Tanácsa a NATO küldetésnek a befejezésére szavazott.
 
Megszegett ígéretek
 
A katonai közbeavatkozás azonnali következményeiben Cameron egy új korszak eljövetelét dicsőítette Líbiában. „ Nagyszerű érzés itt lenni a szabad Bengáziban, és a szabad Líbiában,” mondta az Egyesült Királyság miniszterelnöke rögtön Kadhafi halála után.
 









Velorex blogja - Mu’ummar Qaddafi cenzúrázatlan üzenete



Pravda.ru

Fordította, Kásler Árpád
 

Életem visszaemlékezései: Mu’ummar Qaddafi.
40 évi vagy talán még több is, nem is emlékszem, mindent megtettem, hogy a népnek házakat, kórházakat, iskolákat adjak és amikor éhesek voltak élelmet adtam nekik. Sőt Bengházit mezőgazdasági területté alakítottam át a sivatagból. Felálltam a cowboy Reagen támadásai alól, amikor megölte az örökbefogadott árva lányomat, engem akart megölni, de helyettem azt az ártatlan gyermeket ölte meg. Aztán az Afrikai nővéreimet és testvéreimet segítettem pénzzel, hogy létrehozhassák az Afrikai Uniót.
Én mindent megtettem amit tudtam, hogy segítsek az embereknek megérteni azt a koncepciót, amely segítségével az emberek bizottságai kormányozzák országunkat, de ez soha nem volt elég, mint néhányan mondták nekem, még olyanok is akik 10 szobás lakásokkal, új ruhákkal, új bútorokkal rendelkeztek. Soha nem voltak elégedettek, önzők voltak és egyre többet akartak.
Azt mondták az amerikaiaknak és más látogatóknak, hogy demokráciára és szabadságra van szükségük. Soha nem értve meg, hogy ez egy torokmetsző rendszer, ahol a legnagyobb kutya megeszi a többit, de őket elvarázsolták ezekkel a szavakkal, nem tudván hogy Amerikában nincs ingyen gyógyszer, ingyen kórház, ingyenes lakhatás, ingyenes oktatás, ingyenes étkezés, kivéve amikor az embereknek könyörögni kellett vagy hosszú sorokba állni egy levesért.
Nem, nem számít mit tettem, egyeseknek soha nem volt elég, de mások tudták hogy Gamad Abdel Nasser fia vagyok, az egyetlen igaz Arab és Muzulmán vezető akink volt Salah-al-Deen óta, amikor visszakövetelte a Szuezi Csatornát saját népének és mint én is visszavettem Libyát népemnek, az Ő nyomdokait próbálom követni, hogy népemet távol tartsam a gyarmati uralomtól- a tolvajoktól akik tőlünk lopnának.
és ha Allah úgy akarja, akkor meghalok, követve az Ő útját, az utat amely országunkat gazdaggá tette, termőfölddel, élelemmel és egészséggel, sőt lehetővé tette számunkra, hogy segítsük Afrikai és Arab testvéreinket és nővéreinket, hogy itt dolgozhassanak a Libyai Jamahiriában.
Nem kívánok meghalni, de ha az kell, hogy megmentsem e földet, népemet, mindazon ezreket akik gyermekeim, hát legyen.
Legyen ez a végrendelet, a hangom a világ felé, hogy én felálltam a NATO keresztes hadjáratai ellen, felálltam a kegyetlenség ellen, felálltam az árulás ellen, felálltam a Nyugat gyarmatosítási törekvései ellen és kiálltam az arab és muzulmán testvéreimért mint egy fénysugár.
Amikor mások kastélyokat építettek én szerény házban és sátrakban laktam. Soha sem feledtem el Sirtei gyermekkoromat, soha nem költöttem a nemzet kincstárát ostobán és mint Salah-al-Deen, a mi nagy muzulmán vezetőnk aki megmentette Jeruzsálemet az iszlámnak, keveset vettem el magamnak…
Nyugaton egyesek „örültnek” „bolondnak” hívtak, de ők tudják az igazságot, ennek ellenére továbbra is hazudnak, tudják hogy földünk független és szabad, nincs gyarmati fogságban, ez az én jövőképem, irányvonalam és ez világos a népem számára is, hogy harcolni fogok az utolsó leheletemig, hogy magunkat szabadon tartsam.
Allah a mindenható segítsen nekünk, hogy hívők és szabadok maradhassunk.

Mu’ummar Qaddafi ezredes, 2011/04/05

Most a hadászati történelem legnagyobb ereje által vagyok támadás alá véve, az én kis afrikai gyermekem, Obama meg akar ölni, hogy elvegye a szabadságot országomtól, hogy elvegye tőlünk az ingyenes lakhatásunkat,ingyenes orvosi ellátásunkat, ingyenes oktatásunkat és élelmünket, felcserélve az amerikai stílusú tolvajlásra, amit „kapitalizmusnak” hívnak, de a Harmadik világban mindannyian tudjuk, hogy mit jelent. Azt jelenti, hogy vállalatok irányítják az országokat és az emberek szenvednek. Tehát nincs más alternatíva számomra, mint kitartani






Orientalista - Terror Európa vezető országában – Az ISIS Nagy-Britanniában (1.rész)


Sokan gondolkodnak, azon vajon hogyan kerülhet egy fejlett európai ország, mint az Egyesült Királyság a terrorizmus egyik fellegvárává. A válasz a részletekben rejlik. Kezdhetnénk azzal a kérdéssel hogyan lehetséges hogy számos ázsiai, afrikai és közel-keleti ország állampolgárával találkozunk bármerre is járunk Londonban.
 
isis in uk
 
A válasz egyszerűnek is tűnhet, de közel sem az Egyesült Királyság egy nagyon demokratikus élen járó Európai Uniós ország melynek gazdasága felülmúlja a többi tagállamét, ezzel be is kerül az elszegényedett ázsiai emberek álomországai közé.
A történelemnek köszönhetően a brit társadalom évszázadok óta jól ismeri az iszlámot mint vallást ezért is nem korlátozza az iszlám követőit vallásuk szabad gyakorlásában.
De vajon minek köszönhető a radikalizmus terjedése és minek köszönhető a sok terror cselekmény olyan országban ahol szabadon gyakorolhatják az emberek a vallásukat?
Menjünk vissza a történelemben egy kicsit utazzunk át az idő végtelen korlátain addig a pontig amíg Európa megjelenik Ázsiában és a világ különböző pontjain hódítási szándékkal.
A tények magukért beszélnek. India Ázsia egyik leggazdagabb országa volt, tele drága fűszerekkel drágakövekkel békében éltek itt az iszlám a buddhizmus és a kereszténység hívei is a hinduizmus árnyékában.
Amíg meg nem jelent az európai ember a nyugati demokrácia képviselője.
Európa nagy gyarmatosító országai minden nyersanyagtól más gazdagságtól megfosztották Indiát majd mikor már mindent szinte elvettek kivonultak és darabokra szaggatták az országot. Pakisztán és Banglades ma ennek köszönheti külön államiságát. A közigazgatás sokáig még brit minta volt aztán szépen lassan mindegyik ország a saját törvényeit vezette be Pakisztán és Banglades az iszlám törvénykezésen alapszik, de gazdaságilag nem állnak az élen. Ennek köszönhetően rengetegen keresnek boldogulást az ex gyarmatosító Nagy Britanniában. Ma a dél ázsiaiak teszik ki a brit szigetek legmagasabb számú kissebségi csoportját. Pakisztánban magas számban találhatóak tálibok akik elég erős szaúdi befolyás alatt állnak ami magától értetődve hozza a Vahabizmust a szélsőséges szalafizmust. A Brit Birodalomban született muszlimok gyermekei már egy fajta demokratikus iszlámban gondolkodnak mai igazából nem összeegyeztethető ugyanis sok minden van amit az iszlám nem engedélyez, mint például a kamatos kölcsön vagy más néven uzsora, a kapitalizmus és az iszlám teljesen eltér egymástól. Második és harmadik generációs muszlimok akik már brit területen születtek brit útlevéllel közlekednek a nagy világban, szabad útjuk van a világ összes országába.
Talán a Brit szigeteken található a legnagyobb muszlim közösség európában és itt található a legtöbb Iszlám kulturális központ és mecset is Európában amit többek között Szaúd Arábiából támogatnak.
Így kerül sor a síita ellenességre és az Irán ellenességre is. A fiatalokat olyan imámok tanítják szélsőségre mint Anjem Choudhary az Iszlám Állam takfirista terror csoport Londonban élő toborzója és a terror szervezet nézeteinek terjesztéséért felelős Bangladesi származású de brit területen született brit állampolgár aki több interjújában is elmondta hogy egyáltalán nem ítéli el a terrorizmust és nem is tartja terrorizmusnak az Iszlám Állam cselekedeteit. Choudhery több tüntetést is szervezett volt is rendőrségi őrizetben de bírósági ítélete sosem volt. Tanításai ezreket sőt tízezreket késztetett a londoni muszlim fiatalok közül arra, hogy elutazzanak Szíriába vagy Irakba és csatlakozzanak az Iszlám Állam ’’szent háborújához’’.  Rengetegen vissza is tértek közülük Londonba harcedzetten és kegyetlenséggel megtöltve, akik majd a következő generációs Londoni fiatal muszlimok felnéznek példának tekinthetik,aki szabadságért harcolt a muszlim népek szabadságáért .
Sajnos ezek a muszlimok egy tévúton járnak hisz a Korán nem engedi hogy egyik muszlim a másikat hitetlennek nevezze és ellene háborút indítson , mint ahogyan a keresztényeket is védi. Az iszlámban a keresztények a muszlimok testvéreiként szerepelnek és azt tanítja hogy muszlimok keresztények együtt harcolnál majd az Antikrisztus a Dajjal ellen. ezen tanokat nem halljuk a szaúdiak által szponzorált mecsetekben. Azokban a mecsetekben dzsihádokra tanítanak fiatalokat és arra hogy a nyugat mennyire kihasználja őket és hogy a hitetlen európaiak és amerikaiak muszlimokat gyilkolnak a közel keleten akik menekülni kényszerülnek a hitetlenek bmbázásai elől.
Rengeteg fiatal bangladesi származású Londonival találkoztam Angliában és nem csak Londonban hanem Manchester, Leeds , és környékén is akármerre mentem mindenhol többségben voltak a beáradó EU munkavállalók ellenére is. A szalafista erőszak terjed és a nyugati politika elitje  a saját
önző érdekei miatt szemet huny efelett. Szaúd-Arábia pedig a kegyetlenségéről és a nők elnyomásáról híres diktatórikus monarchia egyre jobban közelít a céljához: Iszlám Kalifátussá tenni az egész világot a sajátos iszlámuk törvényei által. Az USA mit tesz ez ellen? Kinevezi Szaúd-Arábiát az ENSZ emberjogi felügyeletére! Vajon ki tudna többet az emberi jogokról mint egy olyan állam ahol szigorúbb szólás korlátozás van mint a valaha létezett kommunizmusban. a király vagy annak családjának bármelyik tagját kritizálja valaki vagy éppen nem tetszését nyilvánítja ki azt halállal büntetik.
 
Folyt köv.





Tutiblog - Köszönöm Európa!



 
Kedves Európai liberálisok! A nevem Omar Bugh ibn Man. Iszlám terrorista vagyok. Szeretnék megköszönni mindent nektek, kedves európai liberálisok, hogy most itt lehetek, egy európai nagyvárosban (nem mondom meg hol vagyok, azért ennyire nem vagyok ostoba) és köszönöm, hogy most már a legnagyobb gondom az, hol szerezzem be a C4-et.
Omar Bugh ibn Man
 
Köszönöm Európa!
 
Tudjátok kedves liberálisok, én egy a ti fogalmaitok szerint szélsőséges iszlamista terrorista vagyok. De hát ezek a ti fogalmaitok, az én fogalmaim szerint én az Iszlám hűséges szolgája vagyok, és a célom, hogy az Iszlám végre az egész világot uralja. Hogy kitörjünk a sivatagból, és meghódítsuk a ti gyaur kontinenseteket. Elvégre ti már régóta semmi mással nem foglalkoztok, minthogy szétromboljátok Allah teremtését. Sanyargatjátok a népemet, ha kedvetek szottyan gyarmatosítotok, vagy épp lebombázzátok a városaimat. Szóval én így igazából ezt, amit csináltok a buzijaitokkal, meg a baszatlan nőitekkel, meg a sok harácsoló mocskos milliomosotokkal, úgy nézem, mint ami a Sátán műve, mint ami ellen nekem a legutolsó eszközzel is küzdenem kell, hisz az élet része a Dzsihád.
 
Ti meg kiérdemeltétek.
 
Eleinte azt hittem, csupán az a dolgom, hogy otthon megteremtsem Allah államát, de idővel rá kellett jöjjek, amilyen hülyék ti vagytok, simán rövidre lehet zárni ezt a kérdést. Hála Allahnak az unokatestvérem Párizsban lakik, és skype-on sokat dumáltunk az utóbbi években, mi hogyan megy arrafelé. Saint Denis-ben lakik, egész jól megy neki, egy kisboltban eladó, amikor épp nem drogot terjeszt meg kurvákat futtat. De hát… mindkettő kell a gyauroknak, hogy mocskos fertőben fetrengjenek, ez nem bűn Allah szemében, hisz csak a Sátán szolgáit gyengíti.
De mindegy ez most, a lényeg, hogy elmondta, hogy odaát mindenki hülye. Nekik a buzik fontosabbak, mint saját gyerekeik: támogatják a buzikat, és ölik a magzatokat. Igazából ők maguk is ki akarnak pusztulni, tehát az idő mindenképp a mi oldalunkon áll. Mondta, hogy miután Allah pár hű szolgája méltó elégtételt vett a Charlie Hebdo nevű sátáni lap szerkesztői felett, az összes vezető képes volt Allah igazságával szemben a mocskos uszítás és gyaur hazugság oldalára állni.
 
Eljött a mi időnk! Allah mellettünk áll, hisz ők mind egy emberként álltak a Sátán oldalára!
 
Gondolkodtam, hogy juthatnék oda én is, hogy Allah végtelen igazságát kinyilatkoztathassam, de nagyon bonyolultnak tűnt. Ha átadom magam a mindent látó adminisztrációnak, hamar kiszűrnek, és nem elég, hogy visszatoloncolnak, de talán le is tartóztatnak. Az elmúlt évben magam fejeztem le legalább 10 turistát a YouTube-on, hamar kiszúrnának. Kellett valami megoldás.
Ekkor jött az, ha esetleg egyszerre indulna meg 1 millió ember, ez a hülye gyaur Európa nem tenne semmit. A Hamaszos unokatestvérem mesélte, a gyerek nagyon jól működik még a zsidókkal szemben is. És hogy van már ötödik hadoszlop, és az nem más, mint a média! Nálunk ilyen nem nagyon van, de hát hogy is lehetne Allah igaz államában valami olyasmi, ami eltántorítja az Embereket az Ő Igaz Látásától azzal, hogy elferdíti azt? Ellenben a gyaur hitetlen Európa – mely szinte sír azért, hogy az Iszlám hitére térítsük – a „média” nevű szervezetével igazából a mi oldalunkon áll!
 
Fogtam hát az egyik feleségem, meg pár gyerekem, és nekiindultam. Tudtam, bármivel is próbálkozzon Európa, képtelenek lesznek megállítani, mivel valamelyik gyereket magam előtt tartva átmegyek bármilyen akadályon. Jöhet rendőr, katona, bármi, a „média” majd úgyis a síró gyereket mutatja, és nem engem, tehát mindenképpen átjutok.
 
És sikerült! Volt egy ember az egész bagázsban, aki gondot okozott. Úgy hívják Orbán Viktor. Nagyon trükkös gyaur ám, igazi ellenség. Ő valahol sejtheti, mit is akarok én vagy legalábbis gyaníthatja, de hála neked liberális Európa, ő most a ti szavaitok szerint „fasiszta” és „náci”, tehát nekem nem is kell tennem semmit, hogy ti magatok állítsátok őt le, ti magatok gyűlöljétek ki őt magatok közül. De hát ez vagytok ti Európa, és hát a franciaországi unokatestvérem ezt már évekkel ezelőtt elmondta skype-on nekem, hogy ez így működik felétek. Hogy ti ilyen iszonyatosan hülyék vagytok. Szóval nekem igazából nem kell tennem semmit, majd ti elintézitek ezt a gyaur kutyát. (valahol amúgy tisztelem, lehet nem ölöm meg személyesen, elég lesz, ha felrobbantom a négyes metrót pár év múlva, érezze csak a törődést…).
 
Még egyszer köszönöm nektek, liberálisok és köszönöm Európa! Ezt remekül elintéztétek helyettem is.
 
Szóval így átjöttem a határon egy hete, aztán voltak olyan kedvesek vonattal elvinni Hegyeshalomra, ott már az igazi idióta európaiak fogadtak, élükön ezzel a vén ribanccal, aki semmit se tud és el se takarja magát. Őt gúzsba kötik a pénzemberei, akiket meg úgyis ki fogunk irtani. Amikor átmentünk ezen az ellenséges Magyarországon, onnantól ezek az úgynevezett osztrákok már pont olyan hülyék voltak, ahogy a párizsi unokatesóm skype-on elmondta.
 
Ezek tényleg nem tudják mi a helyzet, adtak enni, bár a hülyék azt hitték, hogy majd én megeszem a csirkepárizsit, csak mert azt hiszik az oké, pedig a fele ipari disznószalonna… naná, hogy az árokba dobtam. Adtak vizet is a csillogó szemű idióták, meg is ittam, de igazából marha vicces volt, hogy ilyen „kedvesek”, mert láttam magamban, ahogy levágom a hülye fejüket vagy élve elégetem őket, hisz semmi mást nem érdemelnek az ostoba hitetlen kutyák. De hát most ők az én oldalamon állnak, bárhova eljutok, ha eljátszom, hogy szeretem őket.
 
Magyarországon még azt is hagytam, hogy egy szerencsétlen, rasztahajú, kutyák kurvája megsimogassa a gyerekeimet. De hát ezt szabad, Allah ezért nem fog engem elítélni, elvégre egy ilyen hitetlen kurva még mindig jobb, mint egy disznó, bár csak egy fokkal.
 
A kitmān is mosolyra kötelez, amíg el nem jön a kardok ideje
 
Aztán ez a Merkel vagy mi, az a kövér, német tisztátalan ribanc rá akart ültetni valami vonatra, hogy menjek valami akárhova, ahol ő majd regisztrál. Ajjaj, éreztem, hogy itt baj lesz, ha regisztrálnak. Gyorsan meghúztam a vészféket a vonaton, és elkezdtem szaladni, de nem volt gáz, mert ott volt pár igazhitű kocsival, és felszedtek. Most itt vagyok. És holnap azt hiszem meghozzák végre a C4-et.
 
Az asszonyt meg a gyereket majd ellátja a svéd állam, végül ott raktam le őket. De az asszony jó asszony, tudja hogy kell a gyerekeket felnevelni. Én meg itt ülök ebben a szobában. És várom a holnapot. Hogy felszálljak valami menetrend szerinti vonatra. Senki szólni nem fog, hisz én üldözött menedékkérő vagyok. Majd várok. Aztán megnyomom a gombot. Allah Akbar!!!!
 
Köszönöm nektek kedves európai liberálisok, hogy eljuthattam ide, hogy beteljesítsem Allah akaratát!
 



Idők jelei - Törökország kényszeríti a menekülteket Európába – NATO háborús tervek? Megrendezett esemény? Rendőrállam?



Forrás: Activist Post, Brandon Turbeville cikke alapján
 
A lassan egész Európát érintő, tragikus humanitárius válságot figyelve bizonyára sokakban felmerül a kérdés, hogy mi késztette ezt a tömeges kivonulást, amelyben az emberek mintha vezényszóra, egyszerre indultak volna meg. Hiszen a szíriai válság már vagy 4-5 éve, a líbiai pedig még régebb óta tart. Azonkívül más nemzetek is kerültek már összetűzésbe a NATO-val, és mégse láttunk még ilyen hihetetlen méreteket öltött migrációt, ami Európa után az Egyesült Államokra is kihat majd.
Amennyiben a szírek Bassár el-Aszad elnök kegyetlensége miatt kezdtek menekülni, miért nem láttuk őket 2008-ban, 2009-ben vagy 2010-ben? Igazából ilyen tömeges kivonulást még soha sem láttunk.
Miközben tudható, hogy az Iszlám Állam nyugat felé történő nyomulása miatt sok szíriai volt kénytelen menekülni, azt is fontos észben tartani, hogy sokan érkeznek egyéb országokból is.

Azt is fontos tudni, hogy a Törökországból kiáramló emberek nagy része a török titkosszolgálat és hivatalos szervek illetve személyek nyomására indult meg. Más szóval úgy tűnik, hogy Törökország szándékosan duzzasztotta fel a menekültek számát az országban, hogy a megfelelő időben útnak indítsa őket Európa felé.
 
Összegyűjtés és bevetés
 
Tony Cartalucci, a Társadalomépítés 101, avagy hogyan indítsunk menekültválságot című írásában kifejti, hogy Törökország megkérdőjelezhető lelkesedéssel tárta ki kapuit a menekültek előtt, hihetetlen összegeket áldozva e célra, amikor nyilvánvaló, hogy Törökországot egy cseppet sem érdekli ezeknek az embereknek a sorsa. Miután évek óta segédkeznek az Iszlám Állam, az al-Kaida és egyéb „mérsékelt” kannibálok kiképzésében, felfegyverzésében és koordinálásában, több százezer civil halálához és egy teljes ország elnéptelenítéséhez nyújtva aktív segítséget, elmondhatjuk, hogy Törökország sok mindenben lehet érdekelt, de a szíriai menekültek megsegítése nincs közöttük.

before-and-after-3
 
Törökország azonban ennek ellenére sok százezer szír menekültet fogadott be az elmúlt néhány év során.
Foreign Policy ezt írta erről:
 
Mára Törökország vált a menekülteket legnagyobb számban befogadó országgá. 2013 októbere óta háromszorosára emelkedett a regisztrált szír menekültek száma, ami mára csaknem elérte a 2 milliót.
 
Tehát annak ellenére, hogy Törökországot egy cseppet sem érdeklik a szír menekültek, mégis 2 millióan vannak az országban, és egyszer csak elkezdtek tömegével kiáramlani, mintha egy forgatókönyvet követnének.
 
A görög Kathimerini lap is szervezett menekültáradatról ír, aminek szerintük a török politika az oka:
 
A leginkább Szíriából Görögországba érkező migránsok és menekültek számának hirtelen növekedése mögött a török geopolitikai taktikaváltás áll, állítják diplomáciai források.
A tisztviselők szerint a Földközi-tenger keleti részét célzó menekülthullám oka a politikai nyomás erősödése a szomszédos Törökországban, ahol novemberbne előrehozott választások lesznek és amelyik úgy döntött, hogy csatlakozik az Egyesült Államokhoz az Iszlám Állam ellen Szíria területén tervezett bombatámadásban.
A több tisztviselő részvételével készített elemzés szerint a szomszédos Törökországból érkező menekülthullám azért indulhatott el, mert a török tisztviselők szándékosan szemet hunynak felette, sőt, aktívan támogatják a tömeges kivonulást.
 
Tony Cartalucci pedig ezt írja:
 
Az olyan katasztrófák, amelyek látszólag „hirtelen” és „váratlanul” érkeznek, azonkívül „megállíthatatlannak” tűnnek, amelyeket azonban mégis hagynak végbemenni az USA és a NATO által kontrollált hadszíntéren, kimerítik az összeesküvés fogalmát. A jelenlegi katasztrófa során ezek az erők a kétségbeesett és/vagy kihasznált és szándékosan Törökország felől Európába irányított menekülteket állítják szembe a nyugat manipulált, ijedt és rosszul informált lakosságával.
 
A menekültek által választott utazási módszerekért, pontosabban a veszélyes tengeri útvonalért is Törökország tehető felelőssé, ami teljesen felesleges kockázat Európa eléréséhez, hiszen a kontinens Törökország felől két ponton is megközelíthető szárazon: Bulgárián és Görögországon át.
Miért nem teszi Törökország lehetővé, hogy a menekültek a szárazföldön át jussanak be Európába?
Emellett az is tudható, hogy fokozott hangsúly helyeződik a fundamentalista elemek Európába juttatására. Szírián belüli forrásokból személyesen értesültem arról, hogy a Szíriában tartózkodó fundamentalista muzulmánok kiemelt elbánásban részesülnek a „menekültstátusz” elnyerése érdekében. Ez még véletlenül sem jelenti azt, hogy minden szír menekült vagy akár a többségük fundamentalista lenne. Nagyon fontos, hogy ne általánosítsunk! Mindemellett nem lehet figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a fundamentalista „menekültek” nagyobb figyelmet és segítséget kapnak Európába vezető útjuk során.
Arra is fontos rámutatni, hogy Európában a menekültek által indított tüntetéseken kizárólag férfiakat, méghozzá fiatal férfiakat látni. Milyen az a háború, ami elől a férfiak sokkal nagyobb számban menekülnek, mint a nők és a gyerekek? Valami nem stimmel.
Azt is fontos tudni, hogy nem minden Európába tartó menekült szír. Sokan érkeznek a Közel-Kelet különböző országaiból és Észak-Afrikából is. Egyre több hír jelenik meg arról, hogy a magukat szírnek valló menekültekről később kiderül, hogy más országból érkeztek. A konfliktus természete miatt sok menekült számára egyszerűbb, ha szírnek vallja magát, mert ily módon maga is részesülhet a szírek felé bizonyos országokban érvényesülő kiváltságos bánásmódban.
 
Miért ugrott meg a menekültek száma?
 
Mivel magyarázható, hogy az Európába tartó menekültek és bevándorlók száma ilyen mértékben megugrott? A válasz természetesen többrétű.
Először is, miután nyilvánvalóvá vált, hogy Bassár el-Aszad, jelenlegi szír elnök az anglo-amerikai támadások ellenére is képes volt kitartani, az elit hatalom szükségesnek látta a nyugati hatalmak katonaságának bevonását a terrorista zsoldosok mellé. A Szírián belüli „biztonsági zónák” USA és Törökország általi felállítása fontos lépés volt ennek a fokozott katonai jelenlétnek a megvalósításában és a Líbiában már látott pusztítás megismétlésében.
Miután Oroszország bejelentette, hogy „felderítő” kontingenst küld Szíriába, illetve az Iránnal kötendő atom megállapodás aláírásának közeledtével, valahogyan felkellett gyorsítani a Szíria ellen tervezett támadást, mielőtt az oroszok túlságosan megvetnék a lábukat Szíriában, Irán pedig szabadabban küldhetné pénzügyi és egyéb támogatásait a szír hadsereg számára.
A Szíria bombázásával és bizonyos európai országok részvételével kapcsolatos vita így tehát újraindult, miközben egyre többször hangzik el, hogy az Iszlám Állam mellett vagy helyett a fő célpontokat inkább Bassár el-AszaAzt d erői képeznék.
Miközben rengeteg cikket találunk a nyugati sajtóban arról, hogy a britek egyre komolyabban gondolják az Iszlám Állam elleni bombázások lehetőségét, az igazi vita a „biztonsági zónák” felállításáról és a kormányerők megtámadásáról folyik.
 
Huffington Post például a következőket írta:
 
David Cameronra egyre nagyobb nyomás helyeződik, hogy a királyi légierő légitámadásait Szíriára is kiterjessze, miközben a súlyosbodó konfliktus miatt egyre több ember menekül Európa felé.
Lord Carey, Canterbury korábbi érseke is csatlakozott azoknak a táborához, akik a katonai beavatkozást sürgetik a Szíria szívében tevékenykedő Iszlám Állam szétzúzása érdekében.
Azt is támogatja, hogy a brit hadsereg segédkezzen úgynevezett „biztonsági zónák” létrehozásában az országon belül, ahol a polgári lakosság védelmet találna a Szírián belül véres háborút folytató felek elől. …
A volt érsek azután szólalt fel, hogy George Osborne, brit pénzügyminiszter elismerte, átfogó tervre van szükség ahhoz, hogy a menekültválságot annak „forrásánál” lehessen kezelni.
A Törökországban összegyűlt G20-as pénzügyminiszterek előtt beszélve elmondta, hogy Bassár el-Aszad elnök „gonosz” rezsimét éppen úgy el akarja intézni, mint az Iszlám Állam militáns dzsihádistáit.
 
Az Európába özönlő menekülteket tehát arra használják, hogy az amúgy is ijedt európaiakat fanatikus, „Allahu Akbárt” skandáló muzulmánok rémképeivel ijesztgessék és vegyék rá arra, hogy támogassák a szír kormány elleni rakétatámadásokat. Az Európai lakosság, amelyik első kézből látta, hogy milyen hatással van egy migrációs hullám országaikra és kultúráikra, gyakran fizikai erőszakba fordulva, egyre nagyobb valószínűséggel adja majd meg magát és jelenti ki, hogy „Mindegy mit, csak csináljatok már valamit az Iszlám Állam és/vagy Aszad ellen, hogy ezek az emberek végre elmenjenek innen!”
 
[Időkjelei: Egyesek például felvetették a menekültek/bevándorlók megcsippelését is.]
 
A háború sújtotta országból, vízbefúlt gyerekek, megölt hozzátartozók és a nyomor friss képeivel a fejükben érkező menekülteket a „védelmezés felelősségét” illetve a „humanitárius bombázást” pártoló frakció egy hamis politikai kettősség második felének bevezetésére használja egy olyan bombázás formájában, amit a jobboldali konzervatívok már eddig is minden erejükkel támogattak.
 
multicultu
 
A menekülthullám másik fontos eleme az európai kultúra pusztulása, amit az igen különböző, egymással többnyire ellentétben álló kultúrák összecsapása jelent, és ami az oszd meg és uralkodj elv rendkívül egyszerű alkalmazását teszi lehetővé az európai népeken, a már amúgy is megtört migráns lakosság önkéntelen közreműködésével.
Európa már a szír válság kirobbanása előtt is komoly gondokkal küzdött a Közel-Keletről és Észak-Afrikából korábban bevándoroltak miatt.
Az uralkodó elit ilyen-olyan ürüggyel – gazdasági, etnikai, stb. – megnyitotta a gátat olyan bevándorlók előtt, akik az európaitól merőben eltérő és azzal összeférhetetlen kultúrákból érkeztek, sokszor olyan országokba, amelyek amúgy is gazdasági nehézségekkel küzdenek. Talán a bevándorlók is hozzájárultak a gazdasági helyzet romlásához Európában, de ami fontosabb, hogy ezzel egy újabb alacsony jövedelmű és szaktudással nem rendelkező munkásréteg jött létre, akiket aduként használhatnak a helyi lakosság ellen, szembefordítva egymással a két réteget. A bevándorlók által a másodrendűség miatt érzett dühöt az európaiakra irányítják, miközben az európaiakat a bevándorlók ellen hergelik a bérek és az életszínvonal csökkenése ürügyén. Eközben sajnos egyik csoport sem érti meg, hogy ezeket a viszonyokat társadalmunk oligarchái hozták létre bel- és külföldön egyaránt, így egymáson töltik ki dühüket.
Azt aligha tagadhatjuk, hogy a gátakat szándékosan szakítják át az Európába, különösen pedig Nagy-Britannia felé társadalmi manipulációs céllal irányuló migráció előtt.
Elvégre Andrew Neather, Tony Blair, Jack Straw és David Blunkett volt tanácsadója elismerte, hogy a kormány egyes miniszterei, Straw, Blair és a brit munkáspárt olyan mennyiségű bevándorlót engedne be az országba, ami örökre megváltoztatná annak arculatát.
Az Európa felé tartó jelenlegi menekült és bevándorló áradatnak ugyanakkor lehet egy harmadik aspektusa is, mégpedig egy megrendezett esemény formájában, amit persze az Európába vagy akár az Egyesült Államokba újonnan érkezett muzulmán szélsőségesekre kennének. Látva, hogy menekült státuszért folyamodó szélsőséges elemekben nincs hiány Szíriában (és nyilván más országokban sem), a helyzet adja magát arra, hogy az illetékesek kihasználják, hiszen Európában ma már válogatni lehet a bepalizható muzulmánok között.
Az amerikaiakat persze már évek óta készítik elő egy hatalmas, akár nukleáris terrortámadás lehetőségére, a Szíriát vagy Irakot járt dzsihádisták kezétől.
Lindsey Graham, Dick Cheney és megszámlálhatatlanul sok politikus, tisztviselő, médium, mozi- és tévéfilm gondoskodott arról, hogy ez a fenyegetettség beivódjon az emberek tudatába.
Amennyiben egy ilyen megrendezett terrortámadás tényleg bekövetkezik, végső búcsút mondhatunk ma még névleg szabad társadalmunknak. Elkezdődik a háború és a polgári szabadságjogok, illetve a szabadság, mint olyan látszata is megszűnik.
Az Európában kibontakozó bevándorlási válság teljes egészében a hatalmi elit műve, hiszen a közel-keleti és észak-afrikai országok ellen indított, milliók életét követelő háborúk indították útnak ezt a rengeteg embert, így a helyzet megoldása is az ő feladatuk lenne.
Természetesen az oligarchák nem a megoldást keresik, hanem megpróbálják ezt a válságot is terveik megvalósítására használni. Ettől függetlenül azért megemlíthetünk néhány lépést, ami segítene a helyzeten.
Látható, hogy Európa nem képes korlátlanul befogadni ekkora tömegeket, hiszen az ilyen bevándorlás-politika már korábban is gazdasági és kulturális káoszt eredményezett egyes európai országokban. Ugyanakkor nem a bevándorlókat kell vádolni azért, mert jobb életet szeretnének [akkor se, ha ezt számunkra furcsa vagy elfogadhatatlan stílusban teszik], vagy megpróbálnak elmenekülni a pokol elől, amit éppen azok az országok szabadítottak rájuk, ahová menekülnek.
A tömeges kivonulás megállításának első és legfontosabb lépése nyilván a Szíria és más, hasonló helyzetben lévő országok bombázásának azonnali felfüggesztése lenne. Továbbá fel kellene hagyni az Iszlám Állam, a Szabad Szír Hadsereg, a Nuszra front és egyéb „mérsékelt” kannibál csoportok támogatásával és lehetővé tenni, hogy a szír kormány kiűzze ezeket területéről.
 
e3aPp3y
 
Ne felejtsük el, hogy a szírek nem azért jönnek Európába, mert arról álmodoznak, hogy milyen csodálatos lenne a nemek politikájáról vitatkozni, kávét szürcsölni egy francia kávézóban vagy a királynő lábai előtt heverni. Azért jönnek, mert az otthonaikat lerombolták, a családjukat megölték és az országukat vademberek uralják és szaggatják szerteszét. Európa így talán azzal tenné a legtöbbet értük, ha segítene újjáépíteni, amit leromboltak.
Ezek a megoldások persze szöges ellentétben állnak az oligarchák akaratával, akik nem akarnak békés megoldást a szír válságra vagy humán módon véget vetni a bevándorlási hullámnak.
Thea: Ránk, egyes emberekre marad hát, hogy megmutassuk a reményt ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben is, segítve honfitársainknak és bevándorlóknak, menekülteknek egyaránt, hogy megismerjék a Béke Fejedelmét, hiszen egyedül Ő képes megváltoztatni a szíveket és életet adni ott, ahol látszólag már minden elveszett.
Az egymással ellentétes véleményen álló honpolgárok, illetve a bevándorlók/menekültek és az európaiak közötti feszültség növekedésével egyenes arányban nő a mi felelősségünk is, hogy ebben a szándékosan zavarossá tett világban ne véka alatt, hanem magasra tartsuk lámpásunkat.





Posta Imre - Háború Zajlik Az Ionoszférában - Chemtrails találkozó PECSA 2014

 
Több, mint 3000-en vettek részt Budapesten a chemtrail vegyi permetezés és az időjárás-módosítás elleni nemzetközi tiltakozás magyar rendezvényén, ahol több szakértő is beszélt. A videón Posta Imre látható.
 

Vegyi csíkok tüntetés" 2 - Pecsa 2014.01.25.










Cecil Rhodes öröksége: a "Round Table" hálózata a kis nemzetek ellenében uralja a globális világot




Dél-Afrikából a  labdarúgó világbajnokság ürügyén haza  küldött,  nemcsak a fociról szóló újságírói beszámolókban, tudósításokban hiába keresek egy nevet, véletlenül sem fordul elő. Még  senkinek se jutott eszébe, hogy megemlítse a mai globális világ szellemi atyját, máig működő titkos szervezetének létrehozóját: Cecil Rhodes-t (1853-1902), aki 1878-ban a fokföldi parlament tagja lett, 1890-ben pedig  Dél-Afrika miniszterelnökévé választották. Angol születésű közgazdász, üzletember, bányamágnás, politikus, a brit gyarmatbirodalom híve és kiterjesztője, róla nevezték el Rhodésia-t (ma Zambia és Zimbabwe), melynek angol helytartója is volt.
 
Cecil Rhodes
 
   Egész életében egy új világrendről, s a világkormányról álmodozott. Addig is, amíg az utóbbi létrejön, gyakorlatilag már annak meghatározói irányítják a világot a színfalak mögött,  a nemzetközi magánvagyonokra épülő érdekszövetségek titkos és szervezett Hálózata  útján. Rhodes úgy gondolta, hogy akik kezében a legtöbb pénz van, azok ellenőrizzék a modern világtársadalmat, tehát a legnagyobb bankok, amelyek titkos társaságot alapítanak: a pénzemberek hálózatát. Amely aztán  - szögezzük le nyomban -a nemzeti mivoltot, a nemzetek önállóságát és függetlenségét feláldozza a mindenható világkormány érdekében.
 
Dél Afrika
 
   Rhodes egy lelkész tüdőbeteg, gyenge fizikumú fia volt, akit a család a ködös Albionból  a melegebb éghajlatú Dél-Afrikába küldött: segítsen bátyja gyapotfarmján. Amikor a gyapot üzlet nem ment, a testvérek a közeli gyémántmezőkön próbáltak szerencsét. Cecil 1880-ban már egyik főrészvényese és titkára a De Beers bányavállalatnak, amely tíz éven belül a világ gyémánttermelésének 90 százalékát ellenőrizte. 1873-tól időnként hazahajózott Angliába, hogy befejezze tanulmányait Oxfordban, ez a 80-as évek közepére sikerült is. Közben befolyásos barátokra tett szert, a brit kolonializmus elszánt híveire, akikkel együtt határozta el egész Dél-Afrika, majd Afrika megszerzését Fokvárostól Kairóig. A fekete kontinens brit civilizációjában vetélytársai voltak a belgák, a németek, a portugálok és a búrok. Rhodes elérte, hogy Becsuánaföld (a mai Botswana) déli része 1885-ben brit gyarmat, északi része pedig protektorátus legyen. 1888-ban olyan megállapodást kötött Lobengulával, a matabele törzs uralkodójával, amely lehetővé tette a britek számára a bányászatot és a letelepedést (a félrevezetett király azt hitte, hogy csak "egy nagy lyukat" ásnak majd a földjén...). Az egyezmény kiaknázására létrehozta a Dél-afrikai Brit Társulatot, amelynek Viktória királynő ünnepélyes chartában biztosított kiváltságokat. Rhodes magánhadserege Észak felé nyomult, s megalapította az akkori brit kormányfőről elnevezett Salisburyt. A meghódított területet Rhodésia-nak nevezték el, saját törvényeikkel és kormányukkal, a fellázadt törzseket leverték, jó földjeiket bekebelezték. A De Beers terjeszkedett, ám amikor megnyíltak a belga-kongói és angolai gyémántbányák, a gyémánt ára nagyot esett. A részvényeket csendben felvásárolta Ernst Oppenheimer, s  családi vállalkozássá tette a céget. (1923-ban London átvette a társaságtól és koronagyarmattá nyilvánította Rhodésia-t, önkormányzatot hagyva a telepeseknek.) Amikor Rhodes miniszterelnöksége alatt  1895-ben elvesztette a búrok elleni háborút, -  bátyját elfogták és bebörtönözték -, lemondásra kényszerült.
 
Az egykori Rhodésia
 
   Az 1890-es években Rhodes évi egy millió fontot keresett, melyet jórészt titkos  terveire költött. A világkormányt célzó titkos szervezet létrehozását szolgálta hét végrendelete 24 és 46 éves kora között. (Mindössze 48 évet élt.) A legismertebb az első: a Titkos társaság hagyaték, s az utolsó, amiben a Rhodes ösztöndíjat alapította. "A Hit megvallása" című végrendelet a Jezsuita Rendet javasolta a titkos társaság mintájaként, de megemlíti a szabadkőműveseket is. A harmadik végrendeletben mindent bankárjára: Lord Rothschildra hagyott, akit később veje Lord Rosebury váltott. (Megjegyzem: az első titkos szervezetek szellemi atyja a bajor Adam Weishaupt volt, aki 1776 május elsején alapította meg a Felvilágosodás (Illuminati) Rendet, mely a jezsuiták felépítési rendjét vette alapul. Az illuminátusok mintául szolgáltak a francia forradalom és a kommunista forradalom (Marx, Lenin) számára is. Weishauptra pedig szellemi atyja és felettese: Moses Mendelsohn filozófus és bankár volt eredendően nagy hatással.)
 
Lord Rotschild
 
1891: Rhodes Társaság, "Rounde Table", Hálózat
 
   Cecil Rhodes Társaság legbelső magja 1891 márciusában alakult Rhodes pénzén, Rothschild körében, Lord Milner gyakorlati irányításával. A cél egyértelmű volt: az Egyesült Államok feletti brit hegemónia helyreállítása után megszerezni a világuralmat és egy, a világ központi bankjai által ellenőrzött modern világtársadalmat létrehozni. A Rhodes Társaság, (a "Hálózat") angliai központtal működött, legbelsőbb irányító testületét Round Table-nek nevezték, a más országokban létrehozott helyi szervezeteit pedig Round Table csoportnak. (Ezek ma is működnek, egy Kerek Asztalnak tartják az Európai Uniót is.) A Társaság egyik legfontosabb leágazása a New York-i Council on Foreign Relations,  a Külkapcsolatok Tanácsa, amelynek belső körét a Skull and Bones Order, a Koponya és Csontok Rendje alkotja, ennek szupertitkos elitjét viszont az Order of the Quest, a Keresés Rendje  képezi, amely a kutatók előtt Jason Society néven ismert. A CFR tagjai a világ legnagyobb bankjai, vezető brókerházai, befektető cégei, multinacionális nagyvállalatai, biztosító társaságai, kereskedelmi kamarái és tömegtájékoztatási óriásai, a tudományos intézetek és az alapítványok irányítói. A Háromszázak Bizottsága (The Committee of 300) a háttérhatalom központi intézménye. Ügyintéző és a személyi kiválasztást végző szerve viszont a londoni  Royal Institute of International Affairs, az RIIA, a Királyi Külügyi Intézet;  "politikai bizottsága", amely a világrégiók közötti együttműködést összehangolja: a Trilaterial Commision, a TC, a Trilaterális Bizottság; a központi döntések végrehajtásáról pedig a Bilderberg Group (Csoport) gondoskodik, amely nevét az első találkozó színhelyéről kapta: Hotel de Bilderberg, Hollandia, Oostebek, életre hívója pedig a holland Bernhard herceg volt, aki a Royal Dutch Petroleum és a Societe General de Belgique képviselője. Az elméleti kutatóintézetek munkáját az Oxford közelében lévő Tavistock Intézet, a Tavistock  Institute for Human Relations hangolja össze, ez irányítja például a Római Klubot is, amelynek fiókintézménye az 1993-ban létrehozott Budapest Club.
 
 
A Round Table hiányos elágazásokkal
 
   Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok 26. elnöke, 1912-ben egy választási gyűlésen a következőket mondta: "A látható kormányok mögött trónol egy láthatatlan kormány, amely nem tartozik hűséggel a népnek és nem ismeri a felelősséget. Az államférfi feladata ennek a láthatatlan kormánynak a megsemmisítése, a korrupt üzlet és a korrupt politika közti szövetség széttörése."
 
   Caroll Quigley, amerikai egyetemi tanár, a washingtoni Georgetown Egyetem, a Princeton Egyetem és a bostoni Harvard Egyetem professzora a globális pénzhatalom struktúrájának egyik legjobb ismerője ezt írja a pénzvagyon-tulajdonosok nemzetközi hálózatának céljáról: "...ez nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi ellenőrzés olyan magánkézben lévő világrendszerét, amely képes uralni valamennyi ország politikai rendszerét és a világgazdaság egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudális módon kontrollálnák, összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és konferenciákon elfogadnak."
 
   A mai napig kulcsszerepet játszó Külkapcsolatok Tanácsának (CFR) alapításában a Morgan bankház vitte a prímet, de ott volt a többi nagy is: Rockefeller, Kuhn, Loeb, Harriman, Warburg, Schiff, Baruch és a többiek. New York-ban, a Park avenue 68 sarkán van egy palota, amelyet Harold Pratt Háznak neveztek: Pratt úr özvegye - egy Standard Oil örökös - 1945-ben adományozta a Külügyi Kapcsolatok Tanácsának. Azóta innen irányítják a világ ügyeit. Itt döntöttek arról is, kik közül kerüljenek ki az USA elnökei. De Kissinger is így kiáltott fel visszavonulásakor, a díszvacsorán: "Önök találtak fel engem!" Itt nőtt fel a demokraták közül mindegyik Kennedy, Averell Harriman, Dean Rusk; a köztársaságiak részéről:  Dwight Eisenhower, John Foster Dulles, Robert McNamara, Richard Nixon. S olyan diplomaták, mint Henry Cabot Lodge, John McCloy, John McClosky. A Skull and Bones Order tagja az egész Bush család. A KKT tagjai kerültek a legfontosabb kormányposztokra, hivatalokba mindkét párt kormányzása időszakában, - ebben a tekintetben mindkét párt ugyanolyan gyökereket vallhat magáénak. A Központi Hírszerző Ügynökség gyakorlatilag megalakulása óta a Külkapcsolatok Tanácsának ellenőrzése alatt áll.
 
   A KKT tagságának 90 százaléka a wall streeti nemzetközi bankházakat képviseli; az 1600 fős szuper elitben ott vannak a gazdasági, pénzügyi, kereskedelmi élet nagymoguljai; a sajtóból például az NBC, CBS, ABC televíziók; a New York Times, a Washington Post, a Los Angeles Times, a Knight lapok, a Life, a Business Week, az U.S. News and World Report vezetői, mint tagok.
 
   Thomas Jefferson, az Egyesült Államok harmadik elnöke (1801-1809): "Polgáraink nem látják világosan bajaink igazi okát. Mindennek tulajdonítják, kivéve igazi okozójának: a bankrendszernek. Őszintén hiszem, hogy a bankok veszélyesebbek, mint a fegyverben álló hadseregek. Olyan pénzek elköltése befektetés címén, amit majd unokáinknak kell megfizetnie, - nem egyéb, mint nagy tételben szerencsejátékot űzni jövőnk rovására."
 
 
 
   A KKT -ben az első tag, aki ellent mondott a szervezet törekvéseinek: Chester Ward tengernagy volt, akit ugyan nem zártak ki, de bíráló szavai után többé nem kapott meghívót. Ward mindenekelőtt azt nem fogadta el, hogy "Nemzeti mivoltunk megszüntetése kell legyen nemzeti célunk." Ward: "... a tagság legtöbbjét áthatja az Egyesült Államok nemzeti függetlensége feladásának vágya." "A mindenható világkormány előtt feláldoznák az USA függetlenségét és nemzeti önállóságát."
 
"Akár tetszik, akár nem, világkormány lesz!"
 
   James Warburg bankár 1950. február 17-én a szenátus egyik bizottsága előtt makacs elszántsággal vágta az őt meghallgatók képébe: "Akár tetszik Önöknek, akár nem, világkormány lesz! A kérdés csak az, hogy szépszerével vagy erőszakkal."
 
James Warburg
 
  Hitler hatalomra jutásának finanszírozását előbb a Warburg irányítása alatt álló Mendelsohn Bank intézte, később a Schroeder Bank. Az utóbbi New York-i jogi képviselőjének üzlettársa volt John Foster  Dulles és Allen Dulles. A KKT javaslatára már 1939-ben létre jött a Háború Utáni Ügyek Bizottsága. A Chicago Tribune írta 1950 december 9-én: "A Külügyi Tanács tagjai jóval több mint átlagos befolyással rendelkező emberek. Tekintélyük, vagyonuk, társadalmi helyzetük és képzettségük által nyert előnyüket arra használják fel, hogy csődbe és katonai összeomlásba jutassák az országot." Carol Quigley professzor: " A   Round Table néven azonosítható Hálózat egyáltalán nem idegenkedik a kommunistákkal vagy bármely más csoporttal való együttműködéstől." A gyárosok és bankárok osztályharcos ellenségei érdekes módon egyazon szabadkőműves páholyt látogatják, a KKT-nak vannak tagjai nyíltan balos szervezetekből is, ilyen  például: az Amerikai Fabianus Szocialisták, az Ipari Demokrácia Szocialista Ligája vagy az Egyesült Világszövetség.
 
   Bilderberg csoport évente egyszer vagy kétszer ülésezik. Az általános ülés utáni megbeszélésre korábban  csak baloldali személyek mehettek be. Európa jellegzetes szocialista pártjai mindig fajsúlyosan vannak képviselve. A Tanácsadó Bizottság egy még belsőbb kört jelent. A Group rendszeres támogatója a Rockefeller, a Carnegie és a Ford alapítvány. A tanácskozások általában három napig tartanak. Amikor az alapító Bernhard herceg megérkezett az 1971 április 23-25-i összejövetelre a New York-i Woodstockba, Laurence Rockefeller egyik szállodájába, előtte - amint erről a Rutland Vermont Herlad című lap tudósított -, azt mondta a repülőtéren: a megbeszélések tárgya az Egyesült Államok vezető szerepének megváltoztatása lesz. (Igen, Bernhard, Rothschild és Rockefeller dönti el, hogy az USA milyen szerepet vállaljon a világban!) Az utasításokat Henry Kissinger, az elnök első számú külpolitikai tanácsadója juttatta el Nixonhoz. A woodstocki megbeszélés után nem sokkal Kissinger elutazott Pekingbe, hogy előkészítse Kína felvételét a világ nagy kereskedő nemzeteinek családjába, majd nemzetközi pénzügyi válság tört ki és a dollár leértékelődött. A világot egészen mások irányítják, mint ahogy azt a színfalak mögé nem látók elképzelik. Míg a felszínen a nemzeteket megosztó és gyengítő többpártrendszerű álságos demokráciák  manipulált nyilvánossága  előtt versengenek  egymással a bábként mozgatott politikusok, addig a nemzetközi magántőke láthatatlan és titkos szervezeteiben néhány kiválasztott  a pénz és a tömegtájékoztatás  feletti ellenőrzés jogának megszerzésével eldönti a kis  nemzetek sorsát, mindenekelőtt az uzsorakamatra adott hitelekkel és  az ellenőrizhetetlen, kiszámíthatatlan nemzetközi szervezetekbe kényszerítés könyörtelen diktátumaival. A nemzetek feletti „kerek asztaloknál” aztán a globális hálózatok megbízottaival találják szemben magukat a kisnemzetek becsapott képviselői, akik csapdába kerülve   birka módon szavazzák meg  nemzetük szuverenitásának feladását, hazájuk hosszú távú gazdasági-pénzügyi  eladósítását. (Lásd a lisszaboni szerződés valódi tartalmát és hatását.)
 
   A pénzhatalom globális erői ellen küzdő Charles August Lindberg (a híres repülő apja) az amerikai törvényhozásban mondta - egyebek között -: "A földkerekség leggigászibb trösztjét hozták létre... a pénzhatalom láthatatlan kormányzatát. Ha a Wall Street nem játszana ki minket, ha Kendtek, szenátorok és képviselők nem tennék szélhámossággá a Kongresszust és a valóban a népet képviselnék, akkor lenne csak stabilitás. A jelenlegi pénzrendszer a Kongresszus legnagyobb bűne. A banktörvény az utóbbi idők legnagyobb törvényhozási gaztette. A választmányi és pártfőnökök megint csak működésbe léptek és megakadályozták, hogy a népnek haszna legyen a saját kormányából." A szövetségi tartalékrendszer, az Egyesült Államok pénzkibocsátó központi bankja (FED) egy magán tulajdonú részvénytársaság. Az általa kibocsátott amerikai dollár hamis mivoltát 1953-ig maga a bank is elismerte, mert a következő felirat volt a bankjegyen: "... törvényes pénzre váltható az Egyesült Államok kincstárában vagy bármely Szövetségi Tartalék Bankban."
 
   A dinasztia alapító bankár, Mayer Amschel  Rotschild meghatározta a mindenkori célt: "Adjátok kezembe egy ország pénzügyeit, és nem érdekel, hogy kik hozzák a törvényeket a parlamentben!"  Amikor a dinasztiaalapító meghalt, a Ház  londoni ágának vezetését fia Nathan, majd pedig unokája Lionel vette át. Ellenőrzésük alatt tartották Nagy-Britannia központi bankját: a Bank of Englandot, amely hatalmas kölcsönöket nyújtott az angol és az amerikai kormánynak. Lionel fia, aki ugyancsak a Nathan utónevet kapta, lordi méltósághoz jutott, Ő volt az első Lord Rotschild, aki bekerült a brit törvényhozás második kamarájába, a Lordok Házába 1885-ben. Ő lett egyben a Bank of England kormányzója és közvetve az akkori világ nemzetek feletti pénzügyi szervezetének az irányítója. Ez a hatalom ma nagyobb mint volt, fokozatosan terjeszkedik, s a Rotschild Family Trust ellenőrzése alatt áll az Egyesült Államok központi bankja, a Federal Reserve System.
 
Bank of England
 
A Hálózat háttérhatalma
 
 Cecil Rhodes a Rotschildokkal létrehozta  a  nemzetek felett uralkodó univerzális intézményeket, a Hálózat háttérhatalmát, amelynek meghatározói a következők:
 
1., Kimagaslik a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations) New York-ban és a londoni Királyi Külügyi Intézet (Royal Institute of International Affairs). A CFR egyik igazgatója hosszú éveken át  Soros György volt, ő kezdeményezte 2007 május 8-án a Külkapcsolatok Európai Tanácsának létrehozását. 
 
Soros György
 
2., Globális pénzrendszer: bankok, pénzügyi szervezetek, pénzügyi konzultációs szervezetek, kockázat-és hitelminősítő intézetek, tőzsdék, biztosítók, befektetési alapok, nyugdíjalapok, pénzfedezeti alapok, múlti- és transznacionális vállalatok. Univerzális nemzetek feletti intézmények:  Világbank, Nemzetközi Valutaalap, az amerikai Federal Reserve System (FED), a frankfurti Európai Központi Bank, a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankja, a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete, az Általános Vámtarifa-és Kereskedelmi Egyezmény ( GATT)  helyébe lépett Világkereskedelmi Szervezet (WTO), az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Szerződés Szervezete, az Amerika-közi Fejlesztési Bank.
 
Federal Reserve System
 
 A City of London pénzügyi csoporthoz tartozik Rothschild-ház, Warburg-ház, Morgan-Greenfels -ház, a Brown-Shipley-bankház, a Schroeder-ház és a Lazzard Freres-bankház, valamennyi a brit központi bank: a Bank of England ernyője alatt.  Ismertek a nagy bankár családok: Schiff, Lazard, Carnegie, Harriman és mások. A nemzetközi pénzimpériumot Neo-British Empire-nek, azaz Új-Brit Birodalomnak is nevezik. A nemzetközi pénzügyi közösség ellenőrzi befolyási övezetük gazdasági és monetáris rendszerét, így a pénzkibocsátást, a kamat-és árfolyam szabályozást, a hitelezést, a központi és kereskedelmi bankok irányítását.
   City of London állam az államban, a The Crown (A Korona) pedig a nemzetközi pénzügyi közösség transznacionális pénzbirodalmának független közigazgatási egységként működő fővárosa, ahol a Bank of England működik. A Brit Birodalom egykor két egymástól elkülönült hatalomként működött. Az egyik a tényleges Brit Birodalom: a fehér bőrű lakosság által benépesített gyarmatok a brit uralkodóhoz és a brit kormányhoz tartoztak, így pl. Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrikai Unió. (Brit Nemzetközösség.) A másik: a koronagyarmatok a színes bőrűek által lakott gyarmatok, így India, Egyiptom, Málta, Ciprus, a közép-afrikai gyarmatok, Szingapúr, Hongkong, Gibraltár,  ezeken a brit jogszabályok nem voltak érvényesek. A koronagyarmatokat magántulajdonként birtokolta és igazgatta a Korona a City of Londonból. Az egész Brit Birodalomban nem lehetett hatáskörrel és illetékességgel bíró bíróságot találni, ahol lehetőség lett volna a Korona által hozott döntések megtámadására. A Korona a Brit Birodalom fegyveres erőinek  védelme alatt üzletelhetett, ám az így keletkezett vagyon nem brit vagyon volt.
  
 
3., Az Európai Unió: a világállam üzleti régiója. Irányítását az Európai Üzletemberek Kerekasztala nevű zárt társaság végzi , valódi neve: European Round Table of Industrialists, amelyet a nemzetközi pénzügyi közösség vezetői hoztak létre a Bilderberg csoport segítségével.
 
Orbán Viktor és Tom Lantos
 
4., Illuminátusság és szabadkőművesség. (Az utóbbi elődje a Templomos Lovagrend.)
   Az illuminátus: megvilágosodott elnevezés a babiloniai miszticizmusból származik, a távolbalátás pszichikus képessége, amelyet harmadik szemnek is neveznek. Legfontosabb az Adam Weishaupt alapította bajor illuminátus rend. Egyik követője, a skót John Robison 1798-ban összegezte az illuminátusok céljait - köztük -: a békés kormányok eltávolítása, a patriotizmus megsemmisítése, a családi szerkezet bomlasztása, a vallások felszámolása, az öröklési jog megszüntetése, a világkormány létrehozása. Az illuminátus hálózat középpontjában 500 család áll, amely egyesíti vérségi vonalait: Morgan, Astor, DuPont, Bundy, Guggenheim, Oppenheim, Onassis, Kennedy családok és mások; a Nagy Druida Tanács (Tizenhármak Tanácsa) ellenőrzi a volt szocialista országokat.
   A szabadkőművesség szerint nem a nemzeti uralkodó dinasztiáké, a születési arisztokráciáé a főhatalom, hanem a szabadkőműves pénzoligarchiák által kiválasztott elité, amely demokratikus technikákkal biztosítja a pénzarisztokrácia önkényes uralmát, akadályozza a törvényes öröklést, nehogy a tulajdon kikerüljön az ő hatóköréből. Nem a nép és az általa választott, ellenőrzött, demokratikusan működő törvényhozó és végrehajtó hatalom irányít, hanem a titkos és láthatatlan pénzhatalom, amely ereje a pénzrendszer  és a közvélemény formálás eszközei feletti ellenőrzésből ered. A demokratikus játékok, a többpártrendszer versengése számukra csak alibi, üres rituálé. Szabadkőműves páholyok például:  a már említett  The Order of Skull and Bones, a WASP (White Anglo-Saxon Protestant) fehér bőrű angolszász születésű és protestáns vallású vezetőréteg; B'nai B'rith, Grand Orient, Priory of  Sion, Wolfshead, Scroll and Key, stb. Szabadkőműves központok: a londoni City: a Hálózat Vatikánja; Washington, Bázel, Párizs, Genf, stb.
 
Orbán Viktor, Köves Shlomo és Metzger askhenazi főrabbi
 
   Az illuminátusság és a szabadkőművesség mögött ártatlannak tűnő jótékonykodó segélyszervezetek emberbaráti lánca húzódik, akárcsak a különböző nemes lovagrendeké, adakozó cluboké, sejtelmes egyházaké, tudományoskodó nemzetközi tanácsoké, gyanús,  de jól hangzó elnevezéssel bíró  értelmiségi társaságoké, - ne tévesszenek meg senkit, többségük  az előzőek udvarához tartozik, azok eszköztárához. (Újsághír 2009.02.09-én.: "A Jeruzsálemi  Szuverén Máltai Lovagrend  uralkodó nagymestere a Rend nagykeresztjét adományozta az Országházban Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Szili Katalin házelnöknek... A Rend nagymestere négynapos hivatalos látogatása során találkozott Sólyom László köztársasági elnökkel és megbeszélést folytatott Göncz Kinga külügyminiszterrel.")
   A nagytőke és intézményei manipulálják, gyengítik és megvesztegetik a civil és nonprofit szervezeteket, felhasználják őket a globalizáció ellenes mozgalmak leszerelésére.
 
5., Egyetemek, tudományos intézetekalapítványok, tanulmányi központok, gondolati műhelyek, fórumok. A kiválasztás, a képzés, a felkészítés, a felépítés és a pozícióba helyezés intézményei. A koordinált hálózat legismertebb intézményei az USA-ban: Harvard, Columbia, New York University, Princeton, Yale, Stanford, Chicago, Georgetown; Nagy Britanniában. Oxford, Cambridge, London School of Economics. Carnegie Alapítvány, Hoover Intézet, Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja, Világgazdasági Fórum, stb.
 
6., Sajtó-és média tudatiparág, információs monopólium, filmipar,  nyomdák, kiadók, internet, az iskolai tananyagok publikálásának kizárólagossága.
 Meghatározó fórumok: New York Times, Washington Post, Newsweek, International Herald Tribune; CNN, ABC, CBS, NBC,; hetilapok, folyóiratok: The Economist, a német Der Spiegel, a francia Le Monde, a Foreign Affairs, a Commentary, a The National Interest; hírügynökségek: Reuters, Associated Press, DPA, France Press.
   A tömegek gondolkodásának átformálását, meggyőzését, a nemzeti értékrendek megtörését  azonban nem elég újságírókra, programozott és maszkírozott celebekre bízni, szükség van tudósokra, fizetett írókra, a tudatmódosítás laboratóriumi szakembereire, hiszen nem kevesebb a feladat, mint például észrevétlenül gyengíteni egy-egy ország lakói közti összetartozást, erősíteni a szeparatizmust és a bizalmatlanságot, megfosztani őket a tiszta víztől és a tiszta levegőtől, csökkenteni az egészségügyi és oktatási kiadásokat, tönkretenni a kisgazdaságokat, elárasztani a piacot dömpingárúkkal, korlátlan előnyben részesíteni  a múlti- és transznacionális nagyvállalatokat, felgyorsítani a termőföld eladását és elhagyását, a közszolgáltatások privatizálását, az import munkaerő beengedését, korlátlan teret engedni a szórakoztatóipar kábításának, az üzletszerű örömszerzésnek, a racionális gondolkodástól való eltérítés Amerikában már kipróbált kommersz eszközeinek,  stb. A tömegtájékoztatási intézmények tulajdonosai és a vezető propagandisták  a központok legszigorúbb ellenőrzése alatt állnak, s pillanatokon belül lecserélhetők, a fizetett közéleti pályák felépített alanyai szintén egyik napról a másikra helyezhetők a süllyesztőbe. 
 
Orbán és Gyurcsány kézfogása a zsinagógában
 
   Abraham Lincoln amerikai elnök utalt arra, hogy az alibi demokráciában már nem  "a nép kormányoz a nép által a népért", hanem a pénzoligarchia szolgálatában álló fizetett politikai elit a látszatok fenntartásával. "A pénzhatalom mindent maga alá gyűr, hogy meghosszabbítsa uralmát, kihasználja az emberek hiszékenységét, egészen addig, amíg a vagyon néhány kézben halmozódik fel és a köztársaság elpusztul." A gazdasági globalizáció kiveszi a hatalmat a közjóért felelős kormányok kezéből és a tőkés társaságok kezébe teszi le. Az ember védtelen és tehetetlen   eszközzé válik a birodalom  szolgálatában, az ellenállókat  pedig  könnyen fel is áldozzák  a rettegés, a megfélemlítés, a gyűlöletkeltés  és a  a bosszú oltárán.
 
Rhodes beteljesülő életműve
 
   Foglaljuk össze Cecil Rhodes örökségét, életművének kiteljesülését a globális világ folyamataiban:
 
Cecil Rhodes Dél-Afrika miniszterelnöke
 
   A globalizációa tőke és a szabadpiac korlátozatlan uralmából származó  - társadalmi, gazdasági, kulturális, szociális és más  - egyenlőtlenségek sora, amely következményeiben emberellenes, közérdekellenes, az életet piaci kérdéssé silányítja, s elosztási viszonyaival mélyen sérti a társadalmi igazságosságot, kiszolgáltatva és megalázva a peremre szorult, lecsúszott versenyképtelen tömegeket.
 
   A világkormány: a hatalomgyakorlás privatizált formája. Integrálja és aláveti az egyes államok hatalmi elitjét. A pénzbirodalmi kontroll kiterjed a nemzetállamok kormányaira, törvényhozó és végrehajtó szerveire. A hatalom privatizálása azt jelenti - mutat rá Drábik János -, hogy az "egy ember, egy szavazat" elven létrejövő számbeli többséget kiszorítja a gazdasági és pénzügyi erőfölényen alapuló többség, így a szervezett magánhatalom a közhatalom fölé kerekedik, s a közvélemény befolyásolásával, tudatos megtévesztésével érvényesíti akaratát. A nagyobb érdekérvényesítési többség mindenkor felülkerekedik a demokratikus számbeli többségen!
 
   A piac: a szervezett pénzügyi hatalom szolgáltató intézménye.
   A háború: a gazdasági erőforrások és a vagyonok átcsoportosításának eszköze.
   A neoliberalizmus: a szabadsággal való visszaélés szabadsága, mely a köztulajdon ellenőrzött és felelősségteljes irányítása helyett a pénztőke korlátlan társadalmi felelőtlenségét teszi elfogadottá az információs monopóliumok útján.
    A libertarianizmus: a liberalizmus szélsőséges irányzata, a szabályozatlan piacgazdaság és a maximális egyéni haszon  gátlástalan híve, amely eltörölné a jóléti szolgáltatásokat és privatizálná a közösségi ellátó rendszereket. Minden gazdasági és pénzügyi túlkapás lehetséges, ha az megfelelő haszonnal kecsegtet. Ami profitáló, az a jogrendszer számára akkor is megengedett, ha egyébként nyilvánvalóan erkölcstelen és etikailag elítélendő.
 
   A nemzetközi pénzintézetek és multinacionális nagyvállalatok magánvagyonára épülő pénzoligarchia  tehát kormányok felett álló globális hatalom, amely egyúttal - a nyilvánosságot és a demokratikus döntéseket kerülő - titkos szervezetek központilag irányított hálózata is. Ennek a világhatalomnak legfőbb eszköze a pénz és az eladósítás uzsorakamattal. A pénzuralom alapjain terjeszkedő neoliberális világrend leggyakoribb áldozatai a kis nemzetállamok, melyeket antidemokratikusan létrehozott, ellenőrizhetetlen nemzetek feletti szervezetekbe kényszerítenek be, így például banki-, pénzügyi-és kereskedelmi szervezetekbe. Létrejön a globalizált jog, a nemzetközi igazságszolgáltatás, rendőrség, hadsereg; eltűnnek a korábbi dinasztikus és nemzeti középosztályok, helyükbe új kasztok lépnek: a pénzoligarchia, a gazdasági háttérhatalmat kiszolgáló politikai és államigazgatási osztály, a bérből és fizetésből élők, alkalmazottak, segélyezettek, eltartottak, lecsúszottak. A folyamat legfőbb finanszírozói a nemzetközi pénzintézetek és bankok, amelyek biztosítják az agymosó médiaháttér intézményeinek működését, bekebelezik a közvélemény-formálás szervezeteit,  gondoskodnak az együttműködő helyi uralkodó csoportok megvásárlásáról, a magánérdekeket kiszolgáló technokrata vezetők irányító pozícióba helyezéséről, pártok, politikusok, választási kampányok támogatásáról a birodalmi érdekeknek megfelelően.
 
Koponya és Csontok Rendje
 
   A nemzetközi nagytőke gyakorlatilag felügyeletet gyakorol a jegybankok és a kormányok felett, befolyásolni képes a törvényalkotást (törvény gyártás rendelésre), az igazságszolgáltatást, s ellenőrzést kell gyakorolnia  - nem győzzük hangsúlyozni - a sajtó és a média világa felett, mert nem tisztán piaci elit, hanem kapcsolatban áll az alvilággal, a maffiákkal, a terroristákkal, a titkos szervezetekkel, a pénzmosás, a korrupció, a feketegazdaság összefonódó erőivel, lásd még fegyverkereskedelem, kábítószer termelők és forgalmazók címszó alatt.
 
   A piac nem önszabályozó, nem teremt semmiféle gazdasági esélyegyenlőséget és demokráciát, csupán az erősebb győzelmét biztosítja a gyengébb felett. A tulajdon, a tőke, a termelés és a szolgáltatások szabad áramlása újratermeli az egyenlőtlenségeket, eldologiasítja az emberi viszonyokat, szembeállítja a társadalom tagjait a megélhetésért vívott napi harcban. A szociálpolitika például már nem alkotmányos alapjogra épül, hanem az új gazdag elit adakozókedvére. A profit magától sohasem "csorog le" oly mértékben, hogy az egész társadalom jól járjon. A klasszikus kapitalizmus fellendülést hozó időszakával ellentétben, az új kapitalizmus elitje már nem "jóbácsi" módjára viszonyul a vesztesekhez, nem hajlandó eltartani a versenyképteleneket, ellenkezőleg: annak az államnak a lebontásában érdekelt, amely szociális, pénzügyi, környezetvédelmi és más védő hálókat próbál vele szemben szövögetni.
 
   A saját érdekeiket hajszoló pénzpiaci csoportok és a közérdek által vezérelt társadalom híveinek küzdelme egyre reménytelenebb az utóbbiak szempontjából. A kis nemzetállamok mindeddig sikertelen kísérleteket tettek azért, hogy korlátozzák a tőke szabad, de kártékony áramlását, mérsékeljék társadalomellenes hatásait, az elszegényedést, s annak következményeit. A nemzeti önvédelem  - a globalizáció kritikai értelmiség és az antiglobalista mozgalmak támogatásával is - a jelszavakban megfogalmazott célok ismételgetésénél tart: esélyegyenlőség, igazságosabb elosztás, a középrétegek megerősítése, a lemaradók felzárkóztatása; érdekegyeztetés, érdekvédelem, jogvédelem;  a köz akaratát érvényesíteni tudó, ellenőrzött állam, amely partneri viszonyt ajánl a munkaadóknak és a munkavállalóknak a kölcsönös felelősség alapján, stb.
 
Dél-afrikai táj fehér kultúrával
 
   A politikai elit világszerte politikai játékokat játszik, de a klasszikus ideológiáknál erősebben hat a piaci-üzleti élet logikája, ezért a hatalmi elit a tulajdonjogok alapján különül el, - egyesek gazdagsága mások elszegényedéséből származik -, a vagyon feletti korlátlan uralomhoz pedig  annak két legfontosabb garanciáját is megteremtette: zavartalan befolyás a jogalkotásban és a jogérvényesítésben. A hazai politikai választóvonalak aszerint is meghúzhatók: melyik párt miként viszonyul az új kapitalizmushoz, a neoliberális gazdaságpolitikához, a globalizációhoz és annak hatásaihoz: az egyenlőtlenségek és a társadalmi igazságtalanságok növekedéséhez. Ám egyik politikai erő sem határozta meg pontosan és tartósan viszonyát az új kapitalizmushoz. A négyévenkénti kurzusváltások alkalmával meghirdetett új gazdasági-társadalmi programok ellenére 1990 óta tartósan maradt az uzsoracivilizáció tendenciája - ahogy  ezt  Drábik megfogalmazza - : termelőgazdaság helyett pénzgazdaság; teljesítmény helyett spekuláció; emberközpontú gazdaság helyett pénzközpontú; ellenőrzött közhatalom helyett ellenőrizetlen magánhatalom; érdemi demokrácia helyett formális és kiüresedett tartalmú demokrácia. A két tömbre szakadt ország négy évenként ígérgető versennyel és hazugságokkal válaszol  a világméretű kihívásokra. Semmi sem drága a hatalom megszerzéséért és megtartásáért. Deák Ferenc, a haza bölcse mondta 1869-ben: "Sem a népnek, sem az országnak nem barátja az, aki elérhetetlen vágyakat ébreszt a könnyen hívők kebelében."
 
            Ha a magánhatalom erősebb mint az állam
 
   A végkövetkeztetések között az egyik legnyilvánvalóbb az, hogy a világ igazi nagy kérdései, feszültségei és válság helyzetei nem kicsi, önző és jelentéktelen politikai pártok között feszülnek, hanem:
 
   - a szegénység és a gazdagság között,
   - a környezetrombolás és a környezetvédelem között,
   - a már reménytelenül lecsúszott népek, népcsoportok, társadalmi rétegek és felemelkedésük még megmaradt esélyei között.
 
  A racionális tények világa klasszikus ellentétre vezethető vissza, ám annak megoldása sem pártpolitikai:
 
   * a szabadság az erőseknek kedvez: lehetővé teszi, hogy megkülönböztessék magukat képességeik és teljesítményeik szerint, ez felemelkedésük alapja;
   * * az egyenlőség a gyengék menedéke, akik a versenyben alul maradnak; az egyenlőség ennyiben a szabadság korlátozása, de szabadság nélkül nincs társadalmi haladás, egyenlőség nélkül nincs társadalmi igazságosság;
   *** a testvériség (szolidaritás) képes megteremteni az előző kettő közötti helyes arányt, a harmóniát, amely biztosíthatja a társadalmi békét. (Ezt rúgták fel a világválság kirobbantói.)
 
   A "Szabadság, egyenlőség, testvériség" elvét gátlástalanul figyelmen kívül hagyták a gazdasági-pénzügyi világválság kirobbantói, s a társadalmi béke megbomlásából sem vonták le a felelősségteljes következtetéseket. A statisztika változatlan: a világ lakosságának a fejlett ipari országokban élő 20 százaléka fogyasztja el a világ erőforrásainak 86 százalékát, míg a világ lakossága 80 százalékának jut az erőforások maradék 14 százaléka.
 
   Ha a globális pénzkartell közös világstratégiáját végrehajtó magánhatalom titkos és szervezett hálózatáról beszél egy egyetemi hallgató a vizsgáján - korábban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, ma  utódja  tanszékein - akkor leállítják, hagyja a világ-összeesküvési elméleteket. A mindennapi valóság  tényleges intézményeiről és bekövetkezett eseményeiről pedig jobb nem beszélni, mert rásütnek valamilyen megbélyegző, minősítő jelzőt. Az ellenőrző tényleges hatalom mindenütt jelen van és - megtévesztő módon - átmenetileg minden hatalomra esélyes politikai erő támogat, hogy aztán egyik pillanatról a másikra indoklás nélkül cserben hagyja bármelyiket. Néha az utolsó utáni pillanatig tagad, aztán lelepleződése után beismerés, kritika és bocsánatkérés nélkül vált új  szempontú tematizálásra, mintha mi sem történt volna. Amikor 2008 őszén  Amerikában a Long Term Capital Management (LTCM), a hedge foundok (spekulatív kockázati tőkealapok) élén spekulációs szerencsejátékával világraszóló pénzügyi lavinát indított el, egyes hazai szakemberek azt a megtévesztő képet vetítették a lakosság elé, mintha csak egy-két amerikai bankház (Bear Stearns, Lehman Brothers) átmeneti nehézségeiről lenne szó, a FED által korrigálható hibákról, a magyar bankrendszer minden tagja oly szilárd, s kellő tartalékokkal rendelkezik (pl. az MKB a kikezdhetetlen szilárdságú Bayerische Landesbank hátterével), hogy az államnak semmilyen beavatkozó lépésre sem kell készülnie, mert "...Magyarországot a válságnak csak az oldalszele éri el."  Soha, senki nem korrigálta a nyilatkozatokat nyilvánosan. A szélsőségesen szabályozatlan,  meghaladott neoliberalizmus működőképtelenségének, az államok eladósodásának, a pénzrendszer megbénulásának következményeit egyszerűen áthárították az adófizetőkre.
 
Franklin Delano Roosevelt 1933
 
  A nemzetközi pénzoligarchia és hazai kiszolgálói az állam lebontásában érdekeltek, - gyenge állam: nagyobb érdekérvényesítő képesség. ("Az állam a legrosszabb tulajdonos!" "A minimális állam" elmélete: legyen olyan gyenge, hogy ne tudjon ellenállni a nemzetközi nagytőkének.) Franklin Delano Roosevelt, az Egyesült Államok 32. elnöke, - az egyetlen, aki két ciklusnál tovább vezette a Fehér Házat és 1933-1945 között négy terminusra választották meg - az utolsó volt, aki még befolyásmentesen jellemezhette azt a helyzetet, amikor a magánhatalom maga alá gyűri a társadalmat és az őt képviselő demokratikus államot: "Nincs biztonságban egy demokráciának a szabadsága, ha polgárai eltűrik, hogy akkorára nőhessen a magánhatalom, hogy erősebb legyen, mint maga a demokratikus állam." Végül térjünk vissza az alapító atyákhoz, Thomas Jefferson elnök mához szóló igazságához: " Ha az amerikai nép valaha is megengedi a bankoknak, hogy azok ellenőrizzék a pénz kibocsátását... a bankok és a korporációk tovább növekednek és megfosztják a lakosságot minden vagyonától egészen addig, míg gyermekeik arra ébrednek egy szép napon, hogy otthontalanná váltak azon a földrészen, amelyet apáik megszereztek."
 
   Dr. Ilkei Csaba





Orientalista - Összefoglaló a szíriai menekült kérdésről




Egyre többen kérdik a véleményünket nap mint nap a “szíriai” menekült áramlatról.  Jogos aggodalmak, megválaszolatlan kérdések foglalkoztatják a magyar embereket.  Eljött talán az ideje egy kicsit hosszabb véleménykifejtésnek, a Magyarországot is sújtó menekültáradatról.
 
  1. A menekültek nagy része nem a háború sújtotta Közel-Keletről érkezik. Hazánban regisztrált  menekültek 15%-a szíriai. Ez természetesen tavalyi adat, valószínű, hogy idén ez a szám megemelkedett. A térségből irakiak is érkeznek de közel sem olyan számban mint 10 évvel ezelőtt miután az Egyesült Államok megszállta Irakot, ezzel káoszt és anarchiát teremtve az országban ami azóta se tudta magát talpra állítani. Az amerikai agresszió több mint másfél millió áldozatot követelt.
  2. A több mint négy éve kirobbantott “arab tavasz” több országot is tönkretett, mégsem az arabok vannak 11709583_571559966318096_5678773007479027669_ntöbbségben a menekültek, bevándorlók között. A közel-keleti menekültek nagy része az országukon belül biztonságos területekre mentek, vagy a környező országokba emigráltak. Az iraki megszállást követően több millió iraki Szíriába menekült ahol integrálódott a társadalomba, majd évek múltán amikor stabilizálódni látszódott az országuk visszamentek. Közel egy millió palesztin is inkább a szomszédos Szíriába ment, abban a reményben hogy majd egyszer hazamehetnek. Ma Szíria lakosságának majdnem a fele kénytelen volt elhagyni otthonát. A tíz millió szír menekült 60% Hazáján belül maradt és közel négy millió szír a környező országokban menekülttáborokban él.  A szírek többsége jordániai és török területre menekültek, ahol kivannak téve az emberkereskedők és terrorszervezetek fenyegetéseinek. Az úgymond menekülttáborok nagy része kiképzőtáborok is egyben ahol a védtelen szíreket erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerítik őket az úgymond “ mérsékelt felkelők” szervezeteinek a csatlakozásához. A libanoni, iraki és egyiptomi táborokban viszonylag normális körülmények között élnek.A 2013-as és 2014-es hivatalos adatok alapján a Magyarországon menedékjogot kérők számának többsége koszovói. Abból az országból “menekülnek” amit az USA és a nyugati szövetségeseik teremtettek meg, a demokrácia és emberi jogokra hivatkozva.
  3. Afganisztánban több mint 40 éve valamilyen fegyveres konfliktus vagy háború tizedeli a lakosságot. A szomszédos Pakisztánban is is egyre nagyobb a különböző terrorszervezetek tevékenysége. Viszont a közelinek számító Közel-Keletről mégsem érkezik annyi menekült mint a kétszer olyan távoli fent említett két országból.
  4. Fontos tény, hogy nem minden menekült terrorista! Az emberek többsége akik Európába érkezik, valóban a 11218898_571559969651429_4924269303424956535_nterroristák miatt hagyta el hazáját, és kihasználva az nyugat-európai segélyrendszert itt lát lehetőséget az új élet kezdéséhez. Az is tény, hogy nehezen integrálódnak a társdalomba, inkább a saját közösséget alkotva elgettosodnak, ami kitűnő táptalajt ad a szélsőséges vahabita hittérítők  munkájának. A megoldás a bevándorlókra nem a befogadásuk lenne, hanem helyben kell megoldani a problémát. Jelen pillanatban egyedül a szíriai és iraki kormány lenne képes felszámolni a terrorszervezeteket és a biztonságot teremteni a térségben. De mivel az EU és a NATO tagállamok többsége megszakította a diplomáciai kapcsolatot Damaszkusszal,  és számtalan hazugsággal illeti a kormányt, hogy a saját népét mészárolja. A valóság mást mutat, pont az általuk teremtett és támogatott általuk “mérsékelt ellenzéknek” titulált szervezetek elől menekülnek az emberek. A nyugat még mindig kiáll négy évvel ezelőtti álláspontja mellett, annak ellenére, hogy már nyugati társadalom köreiben is köztudottá vált, kik is azok valójában akik az embereket legyilkolják a Közel-Keleten.
  5. Sok férfi azért menekül Szíriából, mert nem akar egyik oldalon sem harcolni. A négy éve zajló konfliktusban minden családban haltak már meg. A szírek többsége ugyanolyan átlag ember mint itthon, élni szeretne, dolgozni családot alapítani és nem akar háborúzni olyanokkal szemben akik mögött végtelen mennyiségű pénzt, fegyver és utánpótlás áll. A terrorszervezetek által megszállt területeken minden férfit, fiút, de már nőket is besoroznak a terroristák. Ez alól nincs kivétek az Iszlám Állam , Nuszra Front vagy a Szíriai Szabad Hadsereg is erőszakkal állítja soraiba a hadra fogható lakosságot. Az erről a területről elmenekülő szír férfiak, valódi célja, hogy Nyugat-Európa valamelyik országában letelepedjen munkát vállaljon és a segélyekből összegyűjtött pénzt hazaküldje családjának, hogy majd  ők is eltudjanak jönni.
  6. Nem minden szíriai egyforma. Az arányokat nem tudni, de biztos vannak vahabita irányzatot követő emberek is, de a szíriai menekültek nagy része normális konzervatív szunnita akiket a szélsőséges terrorszervezetek ugyanúgy üldöznek mint a különböző vallási és etnikai kisebbségekhez tartozó honfitársukat. Ezért butaság lenne minden muszlimot egyből leterroristázni. Ráadásul a kisebbséghez tartozó menekültek nagy része gyakran muszlimnak vallja magát, mert az életben maradáshoz ezt kellett tennie a szülőföldjén. A szír keresztények és a különböző más irányzatú muszlim közösségek tagjai viszont a befogadott országban hamar integrálodnak és 1-2 generáció alatt asszimilálódnak a társadalomba. A szír menekültek nagy része a háború után visszaszeretne menni hazájába, és otthon szeretne új életet kezdeni, pont mint a 2003-ban elmenekült több millió irakiak többsége is hazatért az országába.
  7. A menekültek közül senki sem akar maradni Magyarországban. Számukra Hazánk egy tranzitország, hiszen a11755188_571559982984761_6639760440104406611_n 
  8. segélyek és támogatások közel sem olyan mértékűek mint mondjuk Svédországban vagy Németországban.
  9. A Hazánkban tartózkodó és a szíriai “ellenzéket” támogató szírek egy része az embercsempészetből szép vagyonra tett szert. A Magyarországon élő szírek a konfliktus kitörése óta igen megosztott. A kormánypárti szírek többsége diplomás ember évtizedekkel ezelőtt Magyarországra jöttek tovább tanulni, majd családot alapítva itthon maradtak és szerves részei a társadalomnak.  Az “ellenzéki” szírek már a konfliktus kezdete óta szép hasznot húznak  a különböző seftelésekből. Az elmúlt években százával szállították az olcsó használt pick up autókat a terrorszervezeteknek. A rájuk szerelhető gépfegyvereket és kisebb ágyúkat is beszerezték a fekete piacokon és különböző csatornákon keresztül juttatták el Törökországba majd onnan átkerült Szíriába.  Most, hogy nagy számú menekült,  bevándorló érkezik, az itteni piacos arabok beépültek az embercsempészet hálózatokba, és milliós bevételt tesznek szert hetente azzal, hogy a budapesti pályaudvarokról összeszedett embereket Németországba szállítják.
  10. A szerb-magyar határra épített kerítés és a csak a rémkeltésre alkalmas óriás plakátok  egyáltalán nem jelent megoldás a problémára. Ezek a kampányeszközök amik itthon és az európai országokban terjednek, csak a politikai haszonszerzés céljából teszik a kormányok. Csak tünetkezelésre alkalmasak nem pedig a valós megoldást kínál a bevándorlóknak.
  11. Az utolsó és legfontosabb pont a terroristák beáramlása. A menekültek nagyszámú beáramlása előtt is már érkeztek olyan emberek akik valamelyik terrorszervezet tagjaként tevékenykedett vagy kollaborált velük a Közel-Keleten. Most hogy a menekültek száma megtöbbszöröződött még könnyeben tudnak elbújni köztük és bejutni az EU területére. A nyugati médiumok sem tudják ezt letagadni, de hogy “megnyugtassák”  a lakosságot nem terroristákról cikkeznek hanem elmenekült szabadságharcosokról írnak, akik  egyaránt harcolnak az ISIS és a gonosz szíriai kormány ellen. Fontos tény, hogy a Közel- Keleten nincs olyan szervezet ami mérsékelt lenne. Mindegyik iszlamista vahabita szalafista irányzatot követi és vállvetve harcolnak az iraki és szír kormány ellen.  Néha egymást is öldösik, mert nem tudnak megegyezni az elfoglalt területekről származó elrabolt műkincseken kőolajon vagy egyéb zsákmányon. Amikor még nem volt sem ISIS sem Nuszra hanem a terroristák mind egy zászló alatt harcoltak a magát Szíriai Szabad Hadseregnek (FSA) nevezett terrorszervezet kötelékén belül, ezek akkor is templomokat mecseteket fosztottak ki emberek fejét vágták le, nőket erőszakoltak meg és kényszerítették őket a prostitúcióra. Amikor az FSA nem vált be alakították meg az egyre szélsőségesebb szervezeteket, mint a Nuszra Frontot, Ahrar Al-Shamot, Iszlám Hadsereget, Iszlám Frontot, Harakat Fathot, Iszlám Államot és még számtalan kisebb terrorszervezeteket, akiket egytől egyik a térségbeli török, szaúdi, katari és izraeli kormányok támogatták illetve az USA-val az élén a nyugati államok is segédkeztek a létrejöttükben.
Orientalista.hu – Cadmus







Siroi Isi - A magyarországi CIA puccs apró becsatornázásai ( 2.0 )




Kedves Olvasó!

Gondolkodjon már el egy kicsit mindenki! Őszintén, értelmesen és bölcsen! De tényleg őszintén és logikusan, félretéve minden indulatot, gyűlöletet, haragot és előítéletet!
 
Fénykép: Kedves Olvasó! Gondolkodjon már el egy kicsit mindenki! Őszintén, értelmesen és bölcsen! De tényleg őszintén és logikusan, félretéve minden indulatot, gyűlöletet, haragot és előítéletet! Teljesen mindegy, hogy ki mit gondol Gyurcsányról, Vonáról, Orbánról stb. Teljesen mindegy, hogy ki mit gondol a netadóról, hogy hogyan fogják bevezetni, mit fogunk fizetni, kire hárítják, értelmes dolog vagy nem stb. Vonatkoztassunk most el ezektől! Ha
 
Teljesen mindegy, hogy ki mit gondol Gyurcsányról, Vonáról, Orbánról stb. Teljesen mindegy, hogy ki mit gondol a netadóról, hogy hogyan fogják bevezetni, mit fogunk fizetni, kire hárítják, értelmes dolog vagy nem stb. Vonatkoztassunk most el ezektől!

Ha "bárki" is "elzavarja" vagy leváltja, vagy megbuktatja a jelenlegi kormányt, akkor ki fog helyette jönni???

Van-e bárkinek is reális alternatívája, hogy országunkat vezesse? Van-e bármilyen csoportosulás vagy tömörülés, vagy párt, vagy szervezet vagy stb, akinek mind a szellemi, erkölcsi és gyakorlati képessége is meg van arra, hogy egy országot irányítson vezessen?
NINCS!
Éppen ezért, minden "demokrácia" ellen irányuló puccskísérlet jelen pillanatban semmi mást nem okozna hazánknak, mint ANARCHIÁT! Minden ország, ahol puccsal vették át az utóbbi időben az atlantisták a hatalmat anarchiába hullott!

Miért? Azért, mert nem volt meg az a váltóerő, ami az adott pillanatban át tudta volna venni egy ország irányítását, és éppen ezért, mindig ugyan azok maradtak hatalmon akik addig, csak olyan "arcokkal," akik addig nem voltak előtérben, és a népnek úgy tűnt, hogy most valami változás történt, ezek "új" arcok.

Ugyan már! Nem gondolkodhatunk ilyen naivan. A jelenlegi tüntetésekre rátelepedtek ugyan azok az arcok, akik eddig is romba döntötték Magyarországot. Az amerikai felforgatókkal karöltve, a liberálisok és az atlantisták akarnak ismét hatalomra jutni.
Erre írta az előbbi cikkben a Hídfő Net, hogy:
"Eredetileg a internetadó elleni tüntetésről volt szó. Jelenleg az ATV már nem Putyinról, hanem az ukrán választásról beszél. Valami olyasfélét sulykolnak, hogy "aki elment, annak többsége az Európához tartozást támogatja". Itt halkan megjegyeznénk, hogy emiatt nincsen Magyarországon belpolitika. A fentiekből látható, hogy Washington leplezetlenül rátelepedett az első tüntetésre, amire pártállástól függetlenül elmentek az emberek. Így az amerikai külügy gátlástalanságával gondoskodott arról, hogy Magyarországon továbbra se legyen demokratikus ellenzék."
Ismétlem: "Így az amerikai külügy gátlástalanságával gondoskodott arról, hogy Magyarországon továbbra se legyen demokratikus ellenzék."

Lehet tüntetni, főleg ha jogos, de kormányt váltani csak úgy lehet, hogy megvan az az erő, tömeg és vezetői kör, aki ezt a hatalmas feladatot, egy ország irányításának a sorsát magára tudja vállalni, mert ha nincs, akkor az ország anarchiába zuhan, amin ismét csak a régi vezetők hiénái fognak marakodni!!!
Éppen ezért, ha valaki változtatni akar, el kell kezdenie annak a megszervezését, hogy olyan embereket találjon, akik alkalmasak arra, hogy a fent említett kritériumoknak megfeleljen.
Lehet, hogy már vannak ilyen emberek. Akkor pedig meg kell szervezni köréjük a támogatottságot is.

De azzal semerre sem fog menni az ország, ha a jogosan, demokratikusan tüntető emberek tömegér rátelepszenek a régi "csontvázakat" manipuláló amerikai felforgatók.

De azzal pláne nem fog menni semerre sem az ország, ha EU zászlókat "tűzögetünk" ki a MAGYAR parlamentre, mint egy megszálló csapat, jelezve, hogy elfoglalták az országot. Jelezve, hogy az EU elfoglalta Magyarországot!

Na ez a zsákutca kedves Index, 444, origo és HVG.

Az EU-nak már rég befellegzett!

Miért álljon megint országunk a vesztes oldalra?

Ne erőltessük már kérem ezt az ostoba atlantisa, liberális, anarchista propagandát.

Én a magam részéről kellemesen csalódtam a tüntetőkben, hogy nem ült fel ezeknek a provokációknak!

Isten óvja Magyarországot!
 
Fénykép: A magyarországi CIA puccs apró becsatornázásai ( 2.0 )Mint láthatjuk az elmúlt hetek történéseiből, rendkívül nagy amerikai és orosz titkosszolgálati tevékenység zajlik hazánkban.Az amerikaiak a szokásos recept szerint, a főkonzul segítségével és a kis számú anarchista, atlantista, szélsőséges ellenzék és az ultraliberális média feszültségszító, megosztó bujtogatásával próbál fogást találni az országon.Az oroszok pedig a
 
 
A magyarországi CIA puccs apró becsatornázásai ( 2.0 )
 
Mint láthatjuk az elmúlt hetek történéseiből, rendkívül nagy amerikai és orosz titkosszolgálati tevékenység zajlik hazánkban.

Az amerikaiak a szokásos recept szerint, a főkonzul segítségével és a kis számú anarchista, atlantista, szélsőséges ellenzék és az ultraliberális média feszültségszító, megosztó bujtogatásával próbál fogást találni az országon.
Az oroszok pedig a "kertek alatt" próbálják az amerikai befolyást és terveket keresztülhúzni.

Azonban azt tudni kell, hogy ez nem ebben a pár hétben kezdődött.
Jóval előbb.


Egy kis média előzmény a nem túl tájékozottak kedvéért.

2013. február 22. Lemond az Index főszerkesztője Mészáros Zsófia.
Miután mindenki krokodilkönnyeket hullatott érte 2013. szeptember hatodikán kinevezik a 444.hu főszerkesztőjének.
A semmiből előnövő 444.hu internetes portál az amerikai titkosszolgálat által pénzelt ultraliberális, atlantista pártkatonákat gyűjti be a 444 szerkesztőségbe.
Ellentétben az indexxel, ahol voltak olyan szerkesztők és újságírók, akik nem hithű atlantista pártkatonák voltak, a 444.hu szerkesztőségének minden tagja az amerikai felforgatók és ügynökök kiszolgálói.
A 444.hu fertője alapvetően egy olyan CIA-s célkitűzés, aminek segítségével bármikor anarchiát lehet kirobbantani egy adott országban.


Korábbi hasonlattal élve a 444.hu szerkesztősége az a Coca-Colás palack, amibe a CIA megkeveri Magyarország számári is a puccs "koktélját".

Persze közben ehhez az Index is asszisztál, de a lényeg az, hogy az amerikai titkosszolgálatok és hírszerzés nagyon pontos adatai alapján, a portál horizontja olyan társadalmi szegmensre irányul célzottan, amivel a 444.hu nagyon hatékonyan tud dolgozni.


Az internetadó túlmutatott volna azon, mint amit legtöbben közülünk a felszínen kapargattunk. Az internetadóban benne van az a teljesen reflexszerű önvédelmi reakció, hogy az internet hatalom és aki nem tudja birtokolni vagy kordában tartani, az akár az internet miatt meg is bukhat.
( lásd a példát, mikor a török miniszter Erdogan lekapcsolta a Youtube-ot, az fb-t a twittert, hogy ne tudjon a hirtelen kitudódó korrupciós és piszkos ügyleteire "puccs" szerveződni )


A média, a hírközlés, az információközlés hatalom.

Az internet uralása a legnagyobb hatalom ezen belül.

És a történetnek még korán sincs itt a vége.
 
https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/v/t1.0-9/q82/s350x350/10409568_403978053092135_4444786281530615177_n.jpg?oh=f5e1017c6efa9ab3e75d953d4ebe13cf&oe=54DA5523&__gda__=1420680245_2b178a1966b1d22780c8840ddadbfc1e
 
Az embertengely

A mérlegnek két serpenyője van. Néha az egyik, néha a másik mérettetik meg. Egyszer az egyik süllyed, egyszer a másik. Máskor a másik emelkedik, az előző meg süllyed.

Vajon a mérleg egyenlő az imbolygó serpenyőkkel?
A mérleg nem egyenlő a serpenyőkkel.
A mérleg a serpenyők és tengely együtt.
Ha nem lenne tengelye elvesztené "mérlegségét".
A mérleg lényege a tengely!


A világ a mérleg, a "dolgok" a serpenyők, az ember a tengely!

Putyin bérenc? Orbán rajongó? Anticionista?

Ezek "csak" dolgok a serpenyőkben. Nem ezen van a hangsúly, nem ez a lényeg, mert ezek a dolgok mindig változnak.

Egy dolog nem változik. A "valamihez mérés"! A tengely!

Az embernek tengelynek kell lenni és megmérnie a dolgokat.

A szív tengelyével!

A szív útján haladó embert nem zavarják meg ezek a dolgok:

Putyin bérenc, atlantista, cionista, zsidó bérenc, Gyurcsányista ...

A szív útján haladó ember a szívével mér! A szíve a tengely.

És nem érti, hogy miért fontosabb az a hír, hogy a "berlini állatkertben kihullott a barnamedve szőre ismeretlen okból",
azzal szemben, hogy a szíriai Homszban az amerikai pénzből támogatott "mérsékelt" ellenzék felrobbantott 40 általános iskolás kisgyereket, akik iskolába mentek. Utoljára. Ott van mind a negyven kisgyerek nyoma, ami marad belőlük, az iskola falán.


Ilyenkor a szív útján haladó ember Assad párti? Ilyenkor a szív útján haladó ember Amerika ellenes. Ilyenkor a szív útján haladó ember megméri az ENSZ-t és azt mondja, még egy szóval sem említették meg a 40 kisgyermek halálát, de ha egy "panda leesik a fáról", akkor Ban Ki Mun ENSZ főtitkár elkezd aggódni. Ilyenkor a szív útján haladó ember nem mondhatja azt, hogy az ENSZ egy bűnszervezet?

Putyin bérenc? Ugyan már!
Orbán rajongó? Ugyan már!
Zsidó bérenc? Ugyan már!
.....


Vándorló dervis vagyok szürke álruhában, aki az élet útvesztőjében próbál rátalálni a szív útjára.


Embertengely.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése