2018. február 20., kedd

Magyarországon 300 szabadkőműves páholy működik.




Magyarországon 300 szabadkőműves páholy működik.



Mindig lesz elég metéltfarkú aki lerabolja az országot !!!!!





Frontoldal - Egy hithű kommunista őszinte levele Kövér Lászlóhoz

2014.02.03 10:54
Előzmény..
Kapcsolódó link..
Tisztelt Kövér Úr!
A hortobágyi templomban 2013. június 22-én elhangzott beszéde igen érdekes gondolatokat ébresztettek bennem. Ön akkor úgy fogalmazott, hogy „mi magyarok saját bőrünkön tanulhattuk meg, hogy a magyarságnak még a kommunistákból is a legalja jutott, akik nemzetárulásban, hazaárulásban és nemzettársaik megnyomorításában mindig élen jártak Kun Bélától Rákosi Mátyáson át Kádár Jánosig”. Elképzelhető, hogy kommunistákból valóban a legalja jutott nekünk, hiszen annak idején sajnos Ön is, valamint testvérei és kedves édesapja, sőt nagyapja is az MSZMP tagjai voltak. Méghozzá nem is akármilyen tagjai. Nagypapája megkapta Szocialista Hazáért Érdemrendet, Ön pedig, mélyen tisztelt Kövér úr, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének Ifjúságkutató csoportjának volt a munkatársa. Emlékszik már?
kover_laszlo_mszmp
De tudja, még csak nem is az a legnagyobb baj, hogy miközben sok száz kommunista család őszintén hitt a dolgozók ügyéért harcoló szocializmusban, addig Ön karrierista nyikhajként – a többi rendszerváltó banditához hasonlóan –csak kapaszkodóként, eszközként használták a Kádár- rendszert.
A tragédia az, kedves Kövér úr, hogy míg a hithű kommunisták nem tagadták meg múltjukat, addig Ön gyűlölettől fröcsögő hangnemben gyalázza egykori sorstársait, elvtársait. Illetve nem. Az elvtársait nem. Ahhoz ugyanis elvek kellenének, Ön viszont – már ne is haragudjon véleményemért – szó szerint az a legalja, gerinctelen és elvtelen senki, akit a beszédében említett: az új kapitalista világban a politikai pályafutása érdekében, a hatalom kedvébe járva a legelszántabb módon gyalázza azt a rendszert, amely Önt kitaníttatta és próbált magából embert faragni. Sajnos nem sikerült, de erről azt hiszem, hogy nem mi tehetünk.
És most jól figyeljen, Kövér úr, mert talán még nem késő tanulni Önnek sem: hadd emlékeztessem arra, hogy az I.világháború után a  kommunisták védték az országot a trianoni gyalázat ellen, és nem a kommunisták, hanem a hazánkkal hadiállapotban lévő Franciaország fegyverezte és öltöztette fel azt a martalóc rablóbandát, amely nem az országot védte, hanem legyilkolt több, mint százezer magyar fegyvertelen munkást parasztot, majd egy puccsal átvették a hatalmat és ránk kényszerítették Horthy Miklóst, akiről akit leginkább Ady Endre költőnk szavaival lehet jellemezni a legjobban: „Úrnak,Magyarnak egyként rongyot”. Maguk épp olyanok, mint Horthy Miklós volt. Az egyetlen különbség az, hogy Önök nem küldtek halálba egy millió magyart úgy, ahogyan azt nagy példaképük tette a II. világháború idején. ( bár nem vagyok abban biztos, hogy ezt nem tennék meg szívesen)
Befejezésük csak annyit szeretnék még írni, hogy nemcsak a kommunistákból jutott a legalja. Pontosabban nem a kommunistákból jutott a legalja, hanem Önökből. Végtelenül sajnálom szegény országunkat, hogy politikai elitünk Önhöz hasonló köpönyegforgató, hataloméhes és képmutató, bukásra ítélt emberekből áll.
Katona Gábor, Népi Front




Alfahír -Terroristákat toboroz Magyarország ellen az Amerikai Népszava



2014.02.02 13:08
Előzmény..


Az Amerikai Népszava szélsőséges újságot, és az azt szerkesztő Bartus Lászlót már sokan jól ismerik. Bizonyára többen emlékeznek még rá, amikor Kertész Ákos író, lapjuk hasábjain „genetikailag alávaló, moslékzabálóknak” nevezte a magyarokat.
A hatalmas botrányt kavaró kijelentés után az Amerikai Népszava egy közleményt is kiadott, amelyben a Kertész Ákos által használt kifejezést csupán irodalmi fordulatnak tekintették, amely az írói szabadság körébe tartozik, ezért nincs is semmi probléma vele.
A szélsőséges lap legújabb cikkével ismét nem hazudtolta meg önmagát. Most a Szabadság térre tervezett emlékmű ellen emelték fel a szavukat.  A német megszállás emlékmű felállítása szerintük „hazug és a demokratikus Magyarország elleni nyílt antiszemita és klerikálfasiszta támadás.” Ezen a nagyjából már az 50-es évek elején is cikkinek számító jelzőhalmon nyílván nem kell meglepődni, tudjuk, hogy számukra gyakorlatilag minden ebbe a kategóriába tartozik, ami az országban történik. A lap azonban ebben az esetben már nem elégedett meg a habzószájú fasisztázással és nácizással. Konkrétan arra buzdítják az olvasóikat, hogy hajtsanak végre robbantásos merényletet a tervezett emlékmű ellen.
Azt írják, a Szabadság térre tervezett emlékmű felrobbantása alkotmányos és morális kötelesség, és aki megteszi, nemzeti hős lesz. Gyűlölettől átitatott cikkükben összesen hét alkalommal szólítják fel olvasóikat a készülő emlékmű megsemmisítésére. A terrorcselekmény elkövetésére történő uszítást a szerző a cikk alatt is folytatja. Nyílván úgy véli, hogy az esetlegesen életüket vesztő ártatlan áldozatokért nem kár. Ennyinek bele kell férnie, ha nekik nem tetszik valami.
Az „jó” terrorizmus?
A lap úgy buzdít terrorcselekmény elkövetésére, hogy abban az Egyesült Államokban működik, amely több mint 12 éve vív kíméletlen harcot a terrorizmus ellen. Ennek ellenére egyelőre nem történt semmilyen lépés a lappal illetve annak szerkesztőivel szemben. Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államokban a terrorizmus fogalma meglehetősen szelektív. Tehát van olyan terrorizmus, ami elfogadható a számukra. Még akkor is, ha azt egy velük szövetséges ország ellen kívánják végrehajtani.
Arra is kíváncsiak lennénk, - mivel tudomásunk szerint többen feljelentést is tettek a cikk miatt – hogy a magyar hatóságok értesíteni fogják-e amerikai kollégáikat, és mit kívánnak majd lépni az ügyben. Közismert, hogy a legtöbb esetben még egy bombamerényletnek csak a gondolata is komoly következményekkel és súlyos börtönévekkel járhat.  Csak remélni tudjuk, hogy a tragédiát megelőzendően, ebben az esetben is példás gyorsasággal járnak majd el a hatóságok.
http://alfahir.hu/terroristakat_toboroz_magyarorszag_ellen_az_amerikai_nepszava



"POLGÁRHÁBORÚ, KÜLFÖLDI MEGRENDELÉSRE?"


2013.11.04 12:54
Kapcsolódó link..
Bogár László professzor Magyar Hírlap-beli cikke. 99 %-ban egyetértünk.(Szerk.)
"Ha egy emberi közösség a hazugságok olyan zsákutcájába beleszorul, ahol a dolgokat nevükön nevezni nem lehet és nem is szabad, akkor ez előbb vagy utóbb elkerülhetetlenül elvezet a közösség általános értelmi és erkölcsi lezülléséhez." (Bibó István)
Az utóbbi hetek során kiéleződő gyöngyöspatai konfliktusok a globális média tálalásában már-már a lokális polgárháború képzetét keltették.
Mi tagadás, már ennek az első mondatnak a megfogalmazásánál is érezzük, hogy valóban nem egyszerű pontosan megnevezni a történteket, mert akármilyen kifejezéssel is illetjük azokat, az valamilyen további magyarázatot igényel. Akár etnikai konfliktusként írjuk le, akár szociális problémaként, akár komplex belpolitikai játszmák részeként, akár globálisan gerjesztett lokális polgárháborúként, akár ezek valamilyen kombinációjaként, joggal érezzük azt, hogy a megfogalmazás folyamata kicsúszik a kezünkből: akármilyen megnevezést is találunk, a dolog lényege a közös kudarc. A magyar társadalom újra elemi szinten bizonyul képtelennek arra, hogy elbeszélje a helyzetét, és megbeszélje a teendőit, márpedig amelyik emberi közösség képtelennek bizonyul e két művelet véghezvitelére, az cselekvésképtelen, és egy cselekvésképtelen emberi közösség közvetlen életveszélyben van.

Kezdjük el talán a helyzet értelmezését a miniszterelnök kijelentése felől: „Kár, hogy nem mindenki ért a szép szóból." Milyen megrendítően pontos nyelvünk is van! Szelíden, türelemmel, alázattal, egyszóval szeretettel próbálnánk meggyőzni másokat. Valaha az emberi társadalmak szakrális mélyszerkezetéből adódóan ez volt az emberiség természet adta beszédmódja. Ma már nem az! A lepusztulási lejtőn való lecsúszásunk oka és következménye is egyben a „szép szó" gyorsuló ütemben zajló kipusztulása.

Már az archaikus görög civilizáció is felismerte, hogy egy emberi közösség hanyatlásának, szétesésének, majd a semmibe hullásának három fő stációja van: az anómia, az anarchia és a káosz. Az anómia a lélek belső békéjének elroncsolódását jelenti - elpusztul a „szép szó", és innen már csak az erő, pontosabban az erőszak nyelve diktálhat. És persze e ponttól kezdve már csak idő kérdése, hogy ez az erőszak mikor jelenik meg a maga nyílt brutalitásában, ahol már csak az egyre keményebb „rendészeti szigor" tarthatja fenn a rendet. Pontosabban csupán a rend látszatát! Mert amint tömegessé válik a lélek belső békéjének felbomlása, mindenféle rend csupán látszat.

Persze valahol nem számít a penge mérete, jól azonosítható cigány fegyverrel pózol. - Ilyenkor hol a TEK? 
Ez az állapot már akkor is a második, anarchia stációt jelzi, ha az uralmi rendszer egy darabig még görcsösen ragaszkodik ahhoz a végzetes tévképzethez, hogy ő a rendészeti eszközökkel igenis a „rendet" állította helyre. (Ilyen helyzetben elképesztő gyorsasággal növekedni kezdenek az egységnyi „rendészeti (látszat) rend" helyreállításának fajlagos költségei. Egyszerűen azért, mert a fokozódó erőszak még nagyobb erőszakhullámot indít el, így a folyamat öngerjesztővé válik, ami a költségeket a kvázivégtelen felé löki.) Az a gyermeteg és végzetesen elhibázott vita, hogy az állam erőszak-monopóliumát hogyan lehetne visszaállítani, egyértelműen jelzi, hogy a magyar társadalom már milyen mélyen benn jár a lepusztulás anarchia nevű második stációjában. Ugyanis, ha ez a kérdés egyáltalán felmerülhet, a lényeg már elveszett. Mert az a rend, amelyet akármilyen legitimnek vélt állami erőszak visszaszerzésével kell helyreállítani, az már nem rend a szó lételméleti értelmében. És ha ez nyíltan kétségbe vonható, akkor ugyan hatalmi szóval elhallgattathatók a kétségbevonó törekvések, de ettől még léteznek, és erősödni is fognak. Újra igazolódik Bibó István Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem című dolgozatában leírt híres mondatának mély igazsága: „Ha egy emberi közösség a hazugságok olyan zsákutcájába beleszorul, ahol a dolgokat nevükön nevezni nem lehet és nem is szabad, akkor ez előbb vagy utóbb elkerülhetetlenül elvezet a közösség általános értelmi és erkölcsi lezülléséhez."

Nos, e lezüllési folyamatunk zavartalanul zajlik, mert a dolgokat változatlanul nem lehet a nevükön nevezni. Pedig nem látszik olyan nagyon bonyolultnak ez a néven nevezés. Mindössze annyit kellene elbeszélni, hogy a Magyarország felszámolását végző pusztító világerő, amely az elmúlt húsz év valamennyi kormányában meghatározó pozícióban volt, van és lesz, a cigányságot építette fel a leghatékonyabb tömegpusztító fegyverként a magyarság ellen. A globális SZDSZ lokális terrorosztagai lassan harminc éve zajló ultraliberális diktatúrájukkal először minden elképzelhetőnél mélyebb lelki, erkölcsi, szellemi, fizikai és anyagi nyomorúságba lökték a magyarság jelentős részét és a cigányság egészét. Majd az így előálló, spontán polgárháborús gyúanyaghoz most elkezdik adagolni a szikrákat. Végtelen cinizmusukkal mindeközben még arra is ügyelnek, hogy önmagukat - „jogvédőknek" álcázva - úgy tüntessék fel, hogy éppen ők azok, akik a helyzet rendezésére egyedül képesek.

Természetesen az is nyilvánvaló, hogy győzhet itt akár száz százalékkal is egy politikai erő, a forgatókönyveket egyelőre akkor is ez a pusztító erő írja. És ez egészen addig lesz így, amíg hagyjuk.

Bogár László
MH




Gépnarancs - Kövér Laci, inkább te dögölj meg!

2014.01.02 17:39

 

Előzmény..
Kapcsolódó link..

 

Igen, tudom, bunkóság ilyet kívánni bárkinek is, de ez csak a megfelelő stílusú válasz arra, hogy egyik legmagasabb közjogi méltatlanságunk nagy nyilvánosság előtt – és persze nem először – kifejtette: reméli, én, és persze sok barátom, ismerősöm mielőbb feldobjuk a talpunkat.

Photoshop, de a valóságot mutatja
Photoshop, de a valóságot mutatja
Most valamiért elfelejtette azt javasolni, mint a múltkor, hogy a gyorsabb megoldás érdekében használjunk kötelet és kössük fel magunkat. A lényegen azonban ez nem változtat, hiszen ez nála visszatérő kívánság.
Arról van szó, hogy Kövér Laci pár napja a fasisztoid Echo TV-ben, vagyis a mondanivalójához leginkább illő helyen fejtette ki nézeteit, egyebek között belebonyolódva annak ismételt fejtegetésébe, hogy Magyarország akkor fog felvirágozni, ha a nála idősebbek generációi végre eltűnnek a temetőkben, mint fogalmazott, „ha biológiailag is kicserélődik a népesség”. 
Mert szerinte ezeket a generációkat megfertőzte a kommunizmus szelleme, nem a szabadságban nőttek fel és persze – ezt már én teszem hozzá – nem képviselik az új, fideszes embertípust. A gondolat a mellbevágó bunkóságon túl több szempontból is érdekes, hiszen azt feltételezi, hogy az emberek politikai és ideológiai vonzalmait kényszerítő módon meghatározzák biológiai tényezők, például az életkoruk. (Innen egyébként már csak pár „logikai” lépés lenne az embereket genetikai vagy származási alapon osztályozni…)
Hát a nagy büdös szemináriumi brossurát, kedves Kövér Laci! Mert hiába vagyok idősebb nálad, nem én voltam az MSZMP fizetett pártmunkása, nem én szolgáltam a pártállamot főállásban. Hanem te, hiába is próbálod túlkompenzálni és elfeledtetni!
Ez az egyetlen példa, a te személyed is meggyőzően bizonyítja, nem feltétlenül generációfüggő, hogy kinek az agyát szállta meg a komcsi, pontosabban a sztálinista szellem. Azért kellett pontosítanom, mert bizony a Kádár-rendszer konszolidált időszakában is már csak a párt visszahúzó, retrográd szárnyának legbunkóbb képviselői viselkedtek úgy, mint te és a kompániád.
Ahogy például a másként gondolkodókat (hogy egy régi, ide illő kifejezést használjak), a más politikai nézeteket vallókat nem meggyőzendő vitapartnereknek vagy vetélytársaknak, hanem felszámolandó nemzetellenes ellenségeknek, gennyedző sebnek nevezed, az maga a tömény sztálinizmus. Vagy fasizmus, lehet választani.
Kövér Laci, mi a fészkes fenét keresel te a házelnöki székben?




Siklósi András - Ha én Kövér Laca helyében lennék - avagy méltó válasz Elie Wieselnek



2012.09.04 10:42
Kezdem azzal, hogy jól érzem magamat a saját bőrömben, és sem Kövér, sem mások „babérjaira” nem pályázom, velük helyet, pozíciót cserélni nem óhajtok. (E mai senkiházi, komcsi-ivadék percemberkéket majd megítéli a történelem, kedvezőbb esetben pedig a hamarosan kitörő népharag.) Csupán azért fogalmaztam így írásom címében, mert Kövér „úr” valószínűleg nem válaszol Wiesel „úr” provokatív levelére; vagy ha ezt mégis megteszi, annak várhatóan udvarias (értsd: megalázkodó) hangneme és simulékony tartalma miatt nem sok örömöt lelhetünk benne. Ezért gondoltam, hogy helyette (bár nem az ő nevében) is megelőlegezem azt a választ, amit egy ilyen alvilági, sátáni „űrlény” akármelyik magyar hazafitól megérdemelne. Tudom, amit tudok, tehát nem reménykedem benne, hogy példámat követni fogják mindenkori politikai és egyéb „vezetőink”; de legalább az olvasók levonhatják következtetéseiket arra vonatkozóan, hogy így is lehet(ne) kezelni az ilyen hazátlan, jellemtelen és „sorstalan”, hollókoszt-túlélésükkel üzletszerűen kéjelgő szélhámosokat.
Az előzményekről annyit, hogy Elie Wiesel a minap levelet írt Kövér László országgyűlési házelnöknek (ezt a függelékben közlöm), melyben hangot ad a magyarországi viszonyokat illető nemtetszésének, valamint visszaküldi a (néhai) Mádl Ferenc által 2004-ben neki juttatott állami kitüntetést (a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét). Mindez persze nem véletlen, hanem szerves része azoknak az 1-2 éve kezdődött és erőteljesen fokozódó, világméretű (s persze itthoni) cionista, magyarellenes támadásoknak, melyek tekintélyünk, önbecsülésünk maradékát igyekeznek lerombolni; valamint ideológiailag megalapozni zsidók általi gyarmatosításunk és kiirtásunk „jogosságát”, hogy nemzetközi téren is igazolhassák a Kárpát-medence elfoglalására támasztott igényeiket. A helyzet és a szabadkőműves-zsidó aknamunka szerencsére egyre szélesebb körökben ismert, ebből következően most nem szükséges semmit bizonygatnom (sokszor megtettem már ezt évek, évtizedek óta!). További fejtegetések helyett lássuk ezért - fordított időbeli sorrendben - a válaszomat (az okozatot), majd utána a kiváltó okot is, azaz Wiesel förmedvényét.

Egy hazafi válasza a Nobel-díjas Wiesel magyarságot sértő levelére

Mélységesen megvetett Túlélő úr!
Bár a magam nevében írok, őszintén remélem, hogy megjegyzéseim találkoznak hazánk elnyomott millióinak (ki nem mondott) álláspontjával s elképzeléseivel. Sőt, riposztom általános(ítható) tanulságai az emberiség jobbik részének egyetértését is megnyerhetik, ha egyáltalán eljuthat(ná)nak hozzá szavaim (ámbár ezt az önök sameszai nyilván megakadályozzák).
Először talán leplezzük le az ön „fölöttébb érdekes” személyiségét. Ebből csak annyi bizonyos, hogy zsidó származása és mivolta megkérdőjelezhetetlen; azonban az iratok tanúsága szerint ön még a nevét is mástól lopta, tehát hosszú ideje álnéven, hamis személyazonosság alatt tengeti nem éppen csöndes és szegényes életét. Márpedig ennek „jutalma” minden valamirevaló jogállamban szabadságmegvonás lenne, nem pedig Nobel-békedíj és egyéb magas rangú kitüntetések. Elég szomorú, és kizárólag a világszerte fönnálló, eszmeileg-erkölcsileg perverz viszonyoknak köszönhető, hogy egy ilyen hazug, szalonképtelen figura, mint ön, fontos kérdésekben véleményt nyilváníthat, ráadásul „megmondó-emberi” szerepkörben is tetszeleghet a nagy nyilvánosság előtt. Lelke rajta mindazoknak, akik egy ilyen silány pedigréjű csalónak bármilyen szinten hitelt adnak.
Az ön „aggódása és felháborodása” ezért számomra annyit ér, mint halottnak a csók, vagy négernek a napozás, vagy, hogy stílszerűbb legyek: mint becstelenségben megőszült talmudistának az ingyenes „kóser disznó”. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ön nem a saját „tájékozottsága és műveltsége” címén szólalt meg, s cselekedett ekképpen; hanem a mindenütt nyüzsgő, szánalmas siserahad „súgásai és figyelmeztetése” nyomán öltött „lovagi páncélt”, mint „az igazság felkent bajnoka”. Ugyan, mit tud ön rólunk, olvasta-e valaha a könnyedén lebecsmérelt kiváló íróinkat, van-e halvány fogalma a Horthy-korszak nagyszerű eredményeiről, s az ön „üldözött” fajtájának is önzetlenül menedéket nyújtó Magyarország akkori (és mai) állapotáról? Tudja-e, hogy nálunk nem volt sem fasizmus, sem nácizmus (helyesebben: nemzetiszocializmus); ám volt hungarizmus, többnyire az is ellenzékben, mely mindössze néhány hónapig került hatalomra, a háború végén? Mi alapján ítél el sommásan bennünket, ahelyett, hogy örök háláját fejezné ki egész fajtája nevében annak a nemzetnek, mely a legzordabb időkben is nagylelkűségét bizonyította az önök védelmében? Hol van még egy nép a földgolyón, mely ilyen kesztyűs kézzel bánt megrontó ellenségeivel, mint a magyar?
Ön egész siralmas, élősködő pályafutása során számtalanszor tanúsította zsigeri magyargyűlöletét (legutóbb 2009-ben, Parlamentünk falai között, ahol egyébként semmi keresnivalója nem volt!). Ha mi is ilyen megalapozatlanul utálnánk és rágalmaznánk az önök etnikumát, már az összes zsidó itt őrjöngene a határainkon; s ha netán még a hajuk szála is görbülne, nyilván már le is bombáztak volna bennünket, mint tették azt dicstelen elődeik és kortársaik az ártatlan Drezdát, Budapestet, Hirosimát, avagy Gázát illetően. Honnan veszi a bátorságot, hogy „szégyenről és gyalázatosságról” szónokoljon velünk kapcsolatban, amikor most is leginkább önök fenyegetik a világbékét, s éppen Izrael az az állam, ahol a legotrombább faji és vallási terror tombol, ahol a minimális tolerancia is hiányzik a másságokkal szemben? Milyen jogon oktatnak ki épp önök bennünket, mikor Istent és embert megtagadva, gátlástalan mohósággal törnek aljas céljaikra?
Ne higgye, hogy mind gyávák és tökkelütöttek vagyunk! Azért, mert türtőztetjük magunkat, s nem reagálunk minden gazságukra, attól még részletesen és világosan észleljük valamennyit. Noha ön állítólag nálunk (Erdélyben) látta meg a napvilágot, tudjuk jól, hogy sohasem tartotta hazájának Magyarhont, miként valószínűleg más országokat sem. A magukfajta nyilván csak ott érzi jól magát, könnyen mozgatható sátrát és tanyáját ott üti fel, ahol hitvány tulajdonságait és szellemiségét kellőképpen megbecsülik, valamint bőséges anyagi javakkal is elhalmozzák. Ön roppant szerény tehetségével tucatnyi könyvet is írt, melyek értéke egy lapon sem említhető a mi Nyírő Józsefünk és Wass Albertünk maradandóan szép és humánus alkotásaival. Önökkel ellentétben minket hidegen hagy a művészek világnézete és pártállása, s a puszta műveiket vizsgáljuk; legföljebb még azt, hogy remekeiknek megvan-e a kellő emberi fedezete. Márpedig az említett íróknál e kettő tökéletesen egybecseng, tehát semmi okunk sincs rá, hogy nemzeti értékrendünkből, vagy (alap)tantervünkből mellőzzük, kivessük őket. Hasonlóképpen az ön által kárhoztatott Horthy-rendszer legtöbb politikusára és irányítójára (szemben jelenlegi utódaikkal!) büszkék vagyunk, mert valamennyien közös üdvünket és fölvirágoztatásunkat szolgálták. Ezért méltán nevezünk el róluk utcákat, köztereket, iskolákat, vagy emelünk szobrokat, emlékműveket nekik, ill. méltán hajtunk fejet és zászlót nemes cselekedeteik, mártírsorsuk előtt. Egyébként engedje meg, hogy idegen kufárjainkat nem érintő, szigorúan belső ügyeinkben egyedül mi döntsünk, az önök sunyi bábáskodása és börtönőri rábólintása nélkül.
Wiesel (?) úr! Ha módjában áll, nézzen alaposan magába, s borzadjon el attól, amit találni fog! Tapassza be óhéber lepénylesőjét, s ne avatkozzon a magyarság dolgaiba! Söprögessen inkább a saját és fajtája szennyes portáján, mielőtt meggondolatlanul másokra dob követ! Azon pedig csöppet se csodálkozzon, ha tarthatatlan, barbár viselkedésük nyomán (végre nálunk is) „növekszik az antiszemitizmus”. Önvédelmünk érdekében adja Isten, hogy mindinkább így legyen! Ami viszont 2004-es kitüntetését illeti, jobb is, ha visszaküldi, hiszen annak horpadt, kehes mellére tűzése egész államrezonunk csúfos ballépése volt. (Apropó, szintén nevetséges, holokamutól bűzlő Nobel-díját mikor kívánja visszaadni?) Búcsúzásképpen hadd fejezzem ki össznemzeti vágyunkat, hogy önt hasonszőrű - féktelenül ragadozó s a mi földünkön „hont foglaló” - hittestvéreivel, elvtársaival együtt mielőbb vigye el az ördög!
A legcsekélyebb tisztelet nélkül: vitéz Siklósi András, szegedi költő

Függelék: Wiesel levele Kövér Lászlónak, a Magyar(országi) Országgyűlés elnökének

Elnök Úr!

Mélységes aggodalommal és felháborodással értesültem arról, hogy Ön Szőcs Géza kulturális államtitkárral és a szélsőjobboldali Jobbik elnökével, Vona Gáborral együtt részt vett azon a szertartáson, amelyet Nyírő József, a nyilas parlament egykori tagja tiszteletére rendeztek Romániában. Gyalázatosnak tartom, hogy a Magyar Országgyűlés elnöke olyan eseményen jelenik meg, amelyen a Horthy- és a Szálasi-korszak fasiszta ideológusa előtt tisztelegnek. Ez a lehangoló hír ráadásul annak az újjáéledő gyakorlatnak a nyomában érkezett, hogy köztereket neveznek el az országot a háború idején vezető Horthy Miklósról, továbbá rehabilitálják Wass Albertet és más olyan figurákat, akik lelkesen együttműködtek a magyar fasiszta rendszerrel. Arról is tájékoztattak, hogy szélsőjobboldali értelmiségiek munkáit az iskolai kötelező irodalom-tananyag részévé tették.
A magyar Parlamentben 2009. december 9-én tartott beszédemben arra sarkalltam az Ön kollégáit, hogy „tegyenek még többet a közéletben és a sajtóban megjelenő antiszemita hangok és csoportok egyértelmű elítéltetése érdekében… mivel meggyőződésem szerint szégyent hoznak erre a nemzetre”.
Azóta csak még világosabb lett, hogy Magyarország irányítói támogatják a magyar múlt tragikus és bűnös időszakainak - nevezetesen a háború alatti Magyarország vezetői több százezer magyar zsidó deportálásában és meggyilkolásában játszott szerepének - tisztára mosását.
Nem szeretném, hogy bármiféle közöm lehessen efféle törekvésekhez, ezért ezennel visszaküldöm Önnek a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét, melyet 2004. június 24-én ítélt oda számomra a Magyar Köztársaság elnöke.
Üdvözlettel: Elie Wiesel






Előkerültek a bizonyítékok, Adolf Hitler békeajánlatát vitte Nagy- Britanniába Rudolf Hess 1941-ben



2014.01.02 20:30
Kapcsolódó link..
 
Nagy-Britanniában a sajtó kisebbfajta szenzációként tálalta Peter Padfield történész nemrég megjelent Hess, Hitler és Churchill című könyvét.
A könyvben a szerző leszögezi: bizonyítékkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy Hitler egykori helyettese, Rudolf Hess nem magánakciót hajtott végre, amikor 1941-ben Skóciába repült, hanem egy részletesen kidolgozott német békeajánlatot vitt magával. A német békeajánlat lényege pedig az volt, hogy Németország hajlandó kivonni csapatait Nyugat-Európából, amennyiben London semlegességet vállal a küszöbönálló orosz-német háborúban.
A bizonyítékot állítólag egy meg nem nevezett brit akadémikus szolgáltatta a történész számára, akit annak idején az angol titkosszolgálat - másokkal együtt - felkért a német békeajánlat lefordítására. A titokzatos személy később egy ismert egyetemen is oktatott. Halála előtt eljuttatta a történészhez beszámolóját arról, miként bízták meg a kiválasztott fordítókat a feladattal. A németek csatoltak ugyan a dokumentumhoz egy angol nyelvű változatot, azonban a britek szerették volna az eredeti német szöveget is megvizsgálni, és azt a saját embereikkel lefordíttatni.
Az akadémikus úgy emlékezett, hogy a német békeajánlat első két oldalán Hitler felvázolta Oroszországgal kapcsolatos terveit, majd arról esett benne szó, hogy Németország garantálná a Brit Birodalom fennmaradását, a német csapatok pedig kivonulnának azokról a nyugat-európai területekről, melyeket 1939 és 1941 között megszálltak. Cserébe London semlegességet vállalt volna a Harmadik Birodalom hadseregének a Szovjetunió elleni offenzívája esetén. A tervezetben állítólag a támadás pontos időpontja is szerepelt. (Ami eléggé valószínűtlen.)
Peter Padfield ismert történész: korábban megírta Rudolf Hess, valamint Karl Dönitz és Heinrich Himmler életrajzát. A kutató meg van győződve arról, hogy Churchill semmiféleképpen sem akart békét kötni Németországgal, mivel feltett szándéka volt az USA bevonása az európai háborúba, ezen kívül pedig a brit kormányfő fenn kívánta tartani London befolyását a Németország megszállása alatt álló országok száműzött kormányai felett. Churchill saját hazájában élvezett tekintélyének összeomlásától is tartott egy békekötés esetén. A karrierjét féltő Padfield azt persze nem merte leírni, hogy a nemzetközi zsidó oligarchia milyen komoly szerepet játszott minden német békeajánlat visszautasításában.
A brit történész egyébként mindenféle bizonyíték nélkül azt állítja, hogy Hess információkkal szolgált a londoni kormány számára a “közelgő holokausztról”. (Churchill emlékirataiban nem tesz említést erről. Ha pedig ez az információ igaz, akkor a szövetségeseknek tenni kellet volna valamit a “holokauszt megakadályozásáért”.) Padfield úgy véli, Hess békemissziója a háború “fordulópontja” volt, Churchill pedig “morális döntést” hozott, amikor úgy döntött, a végsőkig kell harcolni a Harmadik Birodalom ellen. De ha Hess valóban tájékoztatta Churchillt a “közelgő holokausztról”, melynek megtörténtét Nagy-Britannia nem akadályozta meg, akkor miféle “morális döntésről” beszél a történész?
Padfield egy hölgy tanúvallomását is idézi a könyvében, aki állítása szerint 1941. május 10-én, az esti órákban tanúja volt annak, amint a brit rendőrség “értékes dokumentumok után kutatott” azon a helyen, ahol Hess földet ért, és “meg is találták, amit kerestek”. A szóban forgó állítólagos dokumentumok azonban mindeddig nem kerültek elő. (Ami persze lehetséges, ugyanis a második világháborúval kapcsolatos bizonyos iratok még a mai napig titkosak. Nyilván nem véletlenül.)
A békeajánlattal Skóciába repülő Rudolf Hesst azután szégyenteljes módon élete végéig fogságban tartották a “civilizáció” és a “humanizmus” brit bajnokai. Sőt, ők voltak azok, akik 1987-ben meg is gyilkolták áldozatukat a spandaui börtönben.
Szükségesnek tarom jelezni, hogy a “holokauszt-tagadó”, “náci” és “gyűlölködő” brit történész, David Irving hasonlóképpen “holokauszt-tagadó”, “náci” és “gyűlölködő” olvasói számára Peter Padfield most megjelent könyvében olvasható “szenzációs felfedezés” semmiféle újdonságot nem tartalmaz. David Irving ugyanis 1987-ben napvilágot látott Hess: The missing years 1941-1945 című művében már írt arról, hogy Hess nem magányos akciót hajtott végre 1941-es küldetése alkalmával, hanem Adolf Hitler békeajánlatát vitte magával.
(Perge Ottó - Kuruc.info - The Telegraph nyomán)






Amikor Izrael kilőtte a MALÉV 240-es járatát



1975. szeptember 30-án a Malév szovjet gyártmányú TU-154-es gépe Bejrút közelében egy izraeli rakétatalálat után a tengerbe zuhant.
(Jack Corn, Szent Korona Rádió)
A gépet annak ellenére lelőtték, hogy tudták, hogy ártatlan kisgyerekes utasok és apácák utaznak rajta. A Moszad abban a hitben volt, hogy Kaled Fahum, Arafat helyettese a kíséretével és egy Moszkvában kiképzett palesztin katonai csoporttal együtt ezen a gépen utazik.




A polgári személyszállítási célokra használt magyar gép az alig több mint 2000 km-es légiútra az utasok tudta nélkül 4 tonna összsúlyú varró- és írógépalkatrésznek listázott Kalasnyikovot, kézigránátokat és más, az utcai harcokban hasznosítható fegyvereket szállított Arafat csoportjának, a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek. A 161 utas számára tervezett gépen csak hatvanan utaztak, mert még az utastér egy részét is lezárt fegyverládák foglalták el.
Az egyik verzió szerint a zsidók által lelőtt gép először Rómában szállt le, és a palesztinok ott elhagyták a gépet, de végeredményben teljesen mindegy, hogy az arabok hol szálltak ki, vagy hogy hol nem szálltak be, mert a célpontnak kiszemeltek kivétel nélkül megúszták - igaz, az Arafatéknak szánt fegyverek és lőszerek egy elhanyagolhatóan kis része akkor megsemmisült. Megjegyzendő, hogy ugyanez a Malév gép korábban már hazaszállított kb. 80, a Szovjetunióban, Magyarországon és a többi szocialista országban utcai harcokra kiképzett arab katonatisztet. A háború miatt 1975 tavaszától kezdődően már csak néhány légitársaság repült Libanonba, az egyik a már akkoriban is alacsony nemzetközi reputációval rendelkező magyar Malév volt.







Az izraeliek által elkövetett tömeggyikosság napján a Malév 240-es járata már elhagyta a ciprusi légteret, csak kb. 25 km-re volt a libanoni partoktól, 8 perc múlva kellett volna a bejrúti reptéren földet érnie és már meg is kapta a bejrúti irányítótoronytól az ereszkedési és leszállási engedélyt, mikor egy amerikai gyártmányű AIM9 Sidewinder kódnevű, aránylag rövid hatótávolságú, az izraeli légierő szintén amerikai gyártmányú F-4 Phantom II. típusú vadászgépéről kilőtt hőkeresős izraeli szárnyasrakéta eltalálta.
A magyar utasszállító gép a levegőben felrobbant és az utasaival és a szállítmányával együtt az ott kb. 600 méter mélységű Mediterrán-tengerbe zuhant. A roncsokat és a fekete dobozokat a nemzetközi gyakorlattól élesen elütő módon soha nem keresték és nem is hozták felszínre. A magyar szocialista bábkormány álszent és félrevezető módon arra hivatkozott, hogy a közel-keleti háborús viszonyok miatt ez lehetetlen.



A Malév Flight 240-est egy menetrendszerűen közlekedő amerikai PanAm járat követte a szabályok által meghatározott követőtávolságban a libanoni partok felé. Az amerikai gép kapitánya és másodpilótája tisztán hallotta a rádióján a magyar kapitány meglepett és kétségbeesett hangját, amikor angolul azt kiabálta, hogy egy hosszú fénypalást közelít az éjszakában nagy sebességgel a gépe felé. Az amerikai pilóták látták is a robbanással járó fénygömböt. A magyar gép kapitányának azonban már annyi ideje sem maradt, hogy a robbanás előtt vészjelzést küldjön ki az éterbe.
De amikor másnap délután az időközben felállt nemzetközi vizsgálóbizottság elé idézték őket, akkor a nekik lejátszott magnófelvételek ellenére érdekes módon már egyikük sem volt hajlandó megismételni azt, amit pár órával azelőtt a merénylet előtt mondtak, láttak és hallottak. Hasonlóan járt el annak az angol Hercules tehergépnek a személyzete is, amely 45 perccel az izraeli merénylet után a tengerben hullámzó roncsdarabok fölött körözött és fényszóróival túlélők után pásztázta a vizet - ők sem mondtak semmit a bizottság előtt.
A nemzetközi vizsgálóbizottságba természetesen meghívták a magyarokat is, de a hamisításokkal, csúsztatásokkal és súlyos hazugságokkal teli jegyzőkönyveket a magyar delegáció nem írta alá. Nem azért, mintha a Malév és a szocialista magyar bábkormány kiküldöttei tiltakozni akartak volna a valótlanságok ellen, hanem azért, mert ott sem voltak a meghallgatásokon. Ugyanis az izraeliek szemében megbízhatatlan magyarok szobáit a szálloda folyosóján és szálloda körül zsidóhű fegyveres milícia vette körül és a magyar kiküldöttek még a szobájukat sem hagyhatták el. A villámgyors "vizsgálat" lezárása után egyenesen a reptére kísérték őket, és gyakorlatilag anélkül, hogy kitették volna a lábukat a szobájukból, visszaküldték őket Budapestre.
Egy bejrúti újság pár nap múlva pont az angolokra hivatkozva azt írta, hogy ők a robbanás után több tucat hullát láttak a víz felszínén úszni. Az MTI és a szocialista magyar sajtó akkor még azt is letagadta, hogy valaki vagy valakik láttak a vízben holttestet, vagy hogy valaha is kihalásztak volna egyetlen egy hullát is a tengerből.
A 60 utas (köztük egy magyar állampolgár) és a magyar nemzetiségű személyzet szörnyethalt. Lázár György, az akkori magyar bábminiszterelnök ki sem vizsgáltatta a szerencsétlenség okát, még a fekete dobozt sem hozták fel a viszonylag sekély tengerfenékről, a roncsokat sem, pedig az angol haditengerészet felajánlotta az ingyenes segítségét. A Malév és a magyar hatóságok még az utaslistát és a teherárú listát is eltüntették.
A zsidók által már akkor is távirányított Magyar Távirati Iroda mint mindig, ezúttal is mélyen hallgatott, hosszan lapított, majd 12 óra múlva, aznapi 74. (!!!) belpolitikai hírként futólag megemlítette. A magyar hivatalos körök a tényeket elhallgatták, és a katasztrófát ismeretlen, kideríthetetlen körülmény következményeként tüntették fel.
"Égbekiáltóan hazug álláspont, amelyet a körülmények, a tanúvallomások, a környezetben működő katonai radarfelvételek egyértelműen cáfoltak" - írja a Szarvasbikák, gépmadarak c. könyvében Fülöp András, a Malév volt főpilótája, aki harminc évig dolgozott a Malévnál.
Fülöp András, a Malévnek a szerencsétlenség után kinevezett új igazgatójával együtt nem hivatalos látogatásra pár hónappal később Bejrútba utazott. Az irányítótorony munkatársai akkor a fehér asztal melletti beszélgetéseken elmondták nekik, hogy akkor és azóta is mindenki, aki azon az éjszakán az irányítótoronyban szolgálatban volt, meg van arról győződve, hogy a Malév gépet az izraeliek lelőtték, mechanikai problémát vagy a rakomány váratlan felrobbanását kizártnak tartják, és erre hang- videó- és radartechnikai bizonyítékaik vannak, azonban ezeket a nem merték Fülöpéknek átadni.
A Malév a hozzátartozóknak a történtekről őszinte felvilágosítást nem adott, valós anyagi kártérítést a mai napig nem fizetett, még a felszínre felbukkant 37 holttestnek a nemzetisége és holléte is bizonytalan.
Felmerült a Malév részéről az államilag támogatott terrorizmus mellett az államilag támogatott biztosítási csalás lehetősége is: a kommunista jó szokás szerint a polgári gépet a magyar légitársaság szabálytalanul és törvényellenesen katonai célokra, azaz fegyverszállításra használta, így ha beismerik, hogy mi történt, akkor nem kapott volna a magyar állam egy fillért sem a külföldi biztosítótól.




A Malév 240-es járatának története (Teljes film)


ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT AZ EURÓPAI STABILITÁSI MECHANIZMUSTÓL! A fiskális diktatúra szerződésének anyagát megszereztük !

2012.07.11 10:19
Kapcsolódó linkek..

"Hozz létre válságot és ragadd meg a hatalmat !
Abban a pillanatban, amikor egy ország megrendül, úgy tudod alakítani a dolgokat, ahogy akarod. Ez egy erőszakos forgatókönyv, amit a szabad piacgazdaság hívei már évtizedek óta számos országon alkalmaztak : Anglia, Lengyelország, Kína, Dél-Afrika, Oroszország, Kína"
(Részlet Naomi Klein : SHOCK DOCTRINE c. könyvéből)
ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT AZ EURÓPAI STABILITÁSI MECHANIZMUSTÓL !

LEGYETEK KÉPBEN, mert nem fogják mondani, hogy mi is ez ! Még az európaiak elől is titkolták, a törvény szövege itt fent volt, de törölték. Megszereztem, ide feltettem, olvassatok bele : 
Az Európai Stabilitási Mechanizmus teljes anyaga ESM Treaty PDF

2012. június 28-ról 29-ére virradóra egy „fekete pénteket“ ért meg Európa és ezt sikernek könyvelte el az elit. Elképesztő!
A pénzügyi diktatúrának szabad utat adott az Európai Bizottság. Ezt az ESM szerződés nagyon világosan leírja, csak el kell olvasni.

Az ESM egy teljesen új EU adminisztrációs terv. Nem összetévesztendő az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmussal (EFSM) vagy az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközzel (EFSF), melyek a hírekben sokat szerepelnek.
Az alkalmazásához Brüsszel a 17 európai uniós tagország pénzügyminisztereit kérte fel. 

Ezek a miniszterek Brüsszelbe mennek kezükben a nemzetük páncéltermeinek kulcsával és teljes körű felhatalmazással, hogy Brüsszel bármikor annyi pénzt vegyen ki azokból, amennyit akar, amikor csak akarja és bármilyen gyakorisággal.

Ez konkrétan azt jelenti, hogy ha az ESM tanács ezt úgy gondolja, akkor az adók direkt mennek a bankoknak, az államok, a kormányok kiiktatásával. Tehát a kormányok nem felelnek a hitelekért, mehet a szabadrablás, a népek teljes kifosztása.
- Az ESM célja az állandó és korlátok nélküli hozzáférés. 
- A 17 miniszter nem tartozik számadással, hogy mekkora összeget vesznek ki és arról sem, hogy mire költik azt. 
- Az ESM miniszterek teljes körű immunitást élveznek, semmilyen kormányzati, közigazgatási és bírói intézkedés alá nem vonhatók. 
- A parlamenteknek semmilyen beleszólásuk sem lesz az ESM szerződés hatálya alatt dolgozó pénzügyminiszterek munkájába.

Ez a szuverén demokráciák végét jelenti a 17 EU tagországban! A videó kötelező !

 Sokkoló igazság a folyamatban lévő EU összeomlásról


Az Index is írt róla, érdemes elolvasni... : Akkor lesz Európai Birodalom?
Az ESM-et létrehozó szerződést februárban írták alá az euróövezeti tagállamok vezetői. A múlt pénteken véget ért uniós csúcson a megállapodás módosításáról döntöttek, ennek értelmében a 700 milliárd eurót megmozgatni képes rendszer forrásait kormányok közbeiktatása nélkül fel lehet használni a tagállamok bankrendszereinek feltőkésítésére.
 Egyetlen szerencsénk, hogy Mi, Magyarország még nem vagyunk benne és Orbán Viktor is ragaszkodik (még) a szuverenitásunkhoz. 
Orbán Viktor a csúcs után azt mondta, komoly egyeztetések kellenek itthon, hogy eldöntsük, akarunk-e csatlakozni. Nyitva hagyta mindhárom lehetőséget: a csatlakozást, a kimaradást, de a vétót is. Minden magyarnak résen kell lenni, nehogy egy éjszaka úgy húzzák ránk, hogy észre sem vettük....

Zárógondolatként engedjetek meg egy idézetet. 2007-ben, Robert Mundell az Euró egyik atyja ezt mondta:

"Egy világ monetáris reform csak úgy lesz lehetséges, ha ez egy globális krízis ellen való védekezés érzését adja."




2012blogol.hu: Összeesküvés - elméletek helyett : az Irányítók


2013.03.01 20:33
Előzmény..
A következő két bejegyzésben megpróbálom összefoglalni, hogy miért alapvetően helytelen mindenfajta összeesküvés-elmélet jellegű megközelítés, ha a mindennapi élet láthatatlan szellemi, gazdasági, társadalmi, politikai mozgatórugóit próbáljuk felderíteni. Egyúttal megteszem az első bátortalan kísérletet a helyes következtetések levonására, és a jelenkori „szabadság", „egyenlőség" és „testvériség" valódi alapjainak felvázolására.
Egyelőre nem kell Ádámig és Éváig visszamennünk, elég a Nagy Francia Forradalomig és az azt megelőző századokig - de előbb tegyünk egy kis kitérőt az ezredforduló idejére, Afrikába...
Ténykedik Magyarországon egy igen neves spirituális tanító, a neve Villás Béla. Egyik előadásán többedmagammal végighallgattam az ő „beavatásának" igen érdekes történetét, melyet egy afrikai sámán végzett el egy ottani „Ásramban" (képzavar, az ásram kifejezés csak hindu közegben értelmezhető), méghozzá tetemes összegért. A jelentkezőknek kemény próbákat kellett kiállniuk, és akik képesnek mutatkoztak erre, azoknak a mester a fülébe súgta, tessék megkapaszkodni,
A LEGVÉGSŐ TITKOT.
A létezés, vagy az élet titkát, vagy nevezzük akárminek, Isten legnagyobb titka ez, a spirituális überjollyjoker. Villás úr pedig, a szerecsen gurunak hála, birtokában van e titoknak.
Hogy mi ez a titok?
Ja hát az azért titok, mert nem lehet elmondani. Illetve lehetni éppen lehetne, csak hát nem szabad... Mert mi is lesz, ha mégis elmondja? Hát ezen a titkon kérem szépen a Skarabeusz Átok ül személyesen, szóval aki elmondja, annak még a lelke is darabokra szakad, vagy valami ilyesmi...
Nem vonom kétségbe, hogy Villás Béla őszintén beszélt, mikor mindezen körülményeket megemlítette saját beavatottságának fokát ecsetelve, csak maga a megközelítés az érdekes, illetve az, hogy az őt hallgató sokezer ember fennakadás nélkül elsiklik az „isteni titok" említése felett.
Istennek nincsenek titkai.
Ez mindjárt érthetővé és nyilvánvalóvá válik, de előbb említsük meg Voltaire azon megállapítását, hogy az ember az, aki „istent" teremt önmagának, a maga képmására. (Erre az aranyigazságra rengetegszer fogok még hivatkozni ebben a blogban - ha eljutunk odáig.) Jelen esetben, egy nagyon is emberi, sőt a mai korra és társadalomra ráillő jelenséget vetítenek ki az Istenre.
A hatalom és a titkosság közötti összefüggést.
És akkor folytassuk utunkat a középkorba, és nézzük meg, hogyan is működött az emberi civilizációban a hatalom intézménye akkoriban.
Legelőször is, a király arcképe minden egyes pénzérmén ott volt. S a király uralkodói tevékenységét a nyilvánosság előtt végezte. Alacsonyabb és magasabb rangú emberek százai fordultak meg udvarában minden nap, de törvénynapokat is tartott, melyeken országából bármely alattvaló eléje járulhatott, a legutolsó jobbágyig, és személyesen beszélhetett vele. (Tessék mondani, ki volt manapság Gyurcsánynál audiencián?) A király udvarát, vagyis életterét, jelenlétének legfőbb színhelyét, valamint útjain jöttét-mentét hatalmas, ragyogó pompa jellemezte. (S itt a ragyogó lesz a kulcsszó.)
De nem csak a király, az arisztokraták, sőt még a köznemesek közül is a hatalmasabbak hasonlóan jelentek meg alárendeltjeik szemében: ha a báró kocsija elhaladt valamerre, nyolcvannégy lovag haladt előtte, teljes díszben, zászlókat magasra felvonva, hogy már messziről látható legyen, hogy itt jön a báró. A báró pedig bent ült a kocsiban, melynek oldalán hatalmas, festett címerek jelezték: ez itt a báró kocsija. S a bárónak, ha kedve volt, integetett kifelé az ablakon az útból septében félreállt jobbágyoknak.
Ha a báró hazatért, hatszáztizennégy harsonás harsonázott másfél órán keresztül a vár udvarán, ezzel is jelezve, hogy itt van, megjött a báró, a zászlót pedig felhúzták - majd később, mikor a báró kilovagolt hatalmas és díszes kíséretével, megint trombitáltak egy félórát, majd leengedték a zászlót.
A nemesek udvarába a köznépnek bejárása volt, hiszen sokan ott is dolgoztak, de tessék elképzelni, nem voltak biztonsági őrök a kapuban, és nem kérték a befele menő emberektől a belépésre jogosító igazolványt, ugyanis az igazolvány fogalma akkor még nem létezett. Nem azért, mert nem lehetett volna egy papírt firkantani és viasszal lepecsételni, hanem azért, mert az ilyesminek akkor még mágikus súlya volt, és nem érezték szükségesnek, hogy lépten-nyomon alkalmazzák. (A feudalizmus ariszto-kráciára épült, és nem büro-kráciára. A kettő közötti különbségről majd írok máskor.)
A köznemesek, az egyszerű földesurak pedig minden nekik szolgáló jobbágycsaláddal személyesen tartották a kapcsolatot, ügyes-bajos dolgaikkal tisztában voltak, tudták, ki beteg, ki készül halni, házasodni, kinek volt rossz a termése, és így tovább. Sőt, ahol lehetőség volt rá, a birtok legmagasabb pontján építették meg az úr „kastélyát" - sok ilyen kastély mai szemmel családi háznak, vagy legfeljebb villának tűnne -, jelezve ezzel az úr fensőbbségét, de biztosítva ezzel azt is, hogy a birtok területén belül bárki bárhonnan láthatta a kastélyt, s fölötte lengeni a zászlót, ahogy az égre tekintve minden ember láthatja a Napot, s a kastély elhelyezkedése gyakorta az úrnak is lehetőséget adott, hogy minden egyes jobbágyát szemmel tartsa.
Röviden szólva, s csak azért fejtettem ki ilyen hosszan, hogy éreztessem, mennyire igaz a következő egyszerű kijelentés: a hatalom nyilvánosan működött.
És itt visszatér a „ragyogó pompa" kifejezése, nem véletlenül használtak annyi aranyat-ezüstöt és egyéb csillogó fémet a hatalmasok, és nem véletlen, hogy a zászlókon és a címereken a hatalom színe mindig a fehér volt. (Ma is az, de már csak üres szimbólumként.)
A fehér, a fény, a világosság, a láthatóság, a megismerhetőség, az értelem, a tudás, az igazság - ezek egy minőségbe tartozó fogalmak, és nevezhetjük őket isteni minőségnek is, hiszen Isten, mint tudjuk, mindentudó, tehát ő maga az abszolút tudás, igazság, értelem és az örök világosság.
A titok, mint olyan, pedig a sötétséggel összefüggő minőség, az isteni minőségekkel ellentétes dolog. Ezért nincsenek Istennek titkai. A középkorban is beszéltek ugyan isteni titkokról, illetve arról, hogy „rejtélyesek az Ő útjai", de az efféle gondolatok jórészt az Egyháztól származtak, amelynek szüksége volt a folyamatos létjogosultságra mint „közvetítő Isten felé", ezért próbálta a mindenki számára elérhető isteni világosságot az emberek elől elkendőzni - paradox módon a Szent Egyház a középkorban a sötétség legfőbb letéteményese volt.
S akkor nézzük, a következő bejegyzésben , hogyan megy át mindez a köztudatba, s hogy válik az „isteni titok" paradox fogalma természetessé!
S akkor nézzük, hogyan megy át mindez a köztudatba, s hogy válik az „isteni titok" paradox fogalma természetessé!
Hasonlítsuk össze a csillogó pompával utazó bárót egy mai hatalmassal!
És ugye nem kell sokat magyaráznom, hogy amint a feudalizmusban (vagyis föld alapú gazdaságban) minden földbirtokok végső hűbérura a király volt, s így ő volt a legfőbb hatalom, a jelenkor pénz alapú gazdaságában nem az elnökök, miniszterek, szenátorok, képviselők, polgármesterek, bírók a hatalom elsődleges letéteményesei - hanem azok, akik a pénz feletti legfőbb hatalmat birtokolják...
Hogyan is utaznak ők? Idézzük magunk elé róluk az éppoly sztereotíp - de legtöbbször éppoly találóan igaz - képet, mint amelyet a feudális nagyurakról festettem!
Lesötétített üveges kocsikban.
Nemcsak ők, általában személyes szolgálóik (a mai egyenlőségesdiben nem szokás használni ezt a szót, pedig bizony azok) és testőreik is sötét napszemüveget hordanak. Villáikat magas, átláthatatlan kerítés veszi körül, kamerák segítségével oldják meg, hogy a bent levők azért láthassák a kint ólálkodókat, s a birtokot biztonsági őrök, de az igazán gazdagok esetében bizony rendőrök is őrzik, huszonnégy órában.
Mindez természetesen csak elővigyázatosság, hiszen nem három ember három kézifegyverrel fog megállítani... mondjuk, teszem azt, egy népfelkelést...
Az igazi akadály az, hogy ezeknek a villáknak a holléte ismeretlen.
Sőt, tovább megyek: az igazi hatalmasok puszta személyének kiléte ismeretlen.
Leszármazottai ők azoknak az összeesküvőknek - és igen, akkor még azok voltak -, akik a háttérből Európa polgárosodási forradalmait kirobbantották. Ahogy Orwell is írja az 1984-ben, a középen lévők az alul lévők segítségével oldják meg a felül lévők eltávolítását, majd a helyükre ülnek. Miután ez megtörtént, az új uraknak több eszük volt annál, hogy a régi urak hibájába essenek, akikről mindenki tudta, hol laknak és hogy néznek ki, palotájukat meg lehetett ostromolni, őket elfogni és lefejezni, s ezzel valóban megszűnt létezni maga a hatalmi rendszer, hiszen az felülről lefelé építkezett, s csak fejét kellett levágni. (Nem véletlen az összefüggés!)
Ahogy a nyilvánosságnak a titkosság az ellentéte, a tudásnak a tudatlanság, az igazságnak pedig a hazugság.
A tudatlanság azzal is jár, hogy senki nem érti, hogyan is működik pontosan a hatalmi gépezet, a régi embereket kevés, szigorú és egyértelmű törvénnyel kormányozták, amelyeket általában mindenki könnyedén tudott alkalmazni, a mai törvényeket kívülállók számára érthetetlen tolvajnyelven beszélő jogászok csűrik-csavarják, hiszen azok nem egyértelműek, ráadásul már a jogszabályok puszta mennyisége lehetetlenné teszi a jogrendben való eligazodást.
A hazugság pedig azzal jár többek között, hogy mivel nyilván mindenki észrevenné, ha az eddig ismert nevű, arcú, sőt lakcímű(!) hatalmasok helyén csak nagy fekete kérdőjelek lennének, a hatalmi rendszer fenntartásának elengedhetetlen alapja, hogy egy látszat-hatalmat hamisítunk, melyről az emberek azt gondolják, az a valódi, és így nem is keresik a rejtett háttérhatalmat. Tessék csak megnézni a XX. század politikusait: öltönyös-nyakkendős, jól öltözött, jól fésült emberek, akiknek ruházatát és hajviseletét szakemberek tervezik meg és készítik el, és amikor a tévében szerepelnek, szakemberek által beállított-bevilágított felvételeket látunk, s nem nagy titok az sem, hogy szakemberek is írják a beszédeket. És tessék csak megfigyelni, ha nem is kifejezetten jóképű emberek, de mindenképpen olyan arcberendezéssel rendelkeznek, amely jellegzetességénél fogva megmarad az emberek agyában; melyet egyetlen alkalom után is újra felismerünk, s az arcok mellett a hangok, a hanghordozások egyénisége is éppilyen fontos. Mindez nem véletlen. Hofitól Nagy Bandón keresztül Markosig nem tudom, volt-e olyan humorista, aki ne parodizálta volna Kádár Jánost. De Horn, Orbán vagy Gyurcsány is nagyon könnyen parodizálható - mert beszédmodoruk, habitusuk, arcmimikájuk jellegzetes.
Reprezentálnak.
Ennyi a politikusok feladata, nem sokkal több. Természetesen a végrehajtói feladatot is ténylegesen a kormány látja el - a hivatalos álláspont szerint is ez a feladata, csakhogy valójában nem a parlamenti döntéseket hajtja végre, hiszen a parlamenti képviselők is a pártjuk által előírt gombot nyomják meg szavazáskor, és a többségi párt vezetője, micsoda véletlen, éppen az az ember, aki a miniszterelnök. (Volt olyan, amikor két külön arcot és nevet ismertünk „miniszterelnökként" és „pártelnökként", de ez a lényegen nem változtat.) Kiknek a döntéseit hajtják is végre a pártok?
Kézenfekvő lenne az eddigi okfejtésből, hogy a gazdasági elit döntéseit, azonban ez csak féligazság. Kikből is áll a gazdasági elit: a leggazdagabb vállalkozókból, valamint a leghatalmasabb multicégek legfelsőbb vezetőiből. Ezek mind olyan nevek, akiket ismerünk. Az utca embere ugyan kissé nehezebben találja meg őket, mint egy bárót annakidején, de ha az utca embere mellé hatósági személyek is odaállnak (ahogy a Nagy Francia Forradalomban meg is történt), már nem nehéz őket megtalálni, elfogni, kivégezni, stb.
Nyilván a tényleges kormányzó hatalomnak is volt annyi esze, hogy erre rájött, így a politikai elit mögé búvás nem volt elég a teljes láthatatlanná váláshoz, hanem egy gazdasági elitet is létre kellett hozni. Magyarországon csakúgy, mint nemzetközi szinten, megvannak azok az arcok, nevek, amelyeket az emberek a gazdasági elittel azonosítanak. Miért pont őket? Miért pont Bill Gates vagy Soros György? A tévékamera objektív (ugye), de mögötte van a szubjektum, az emberi tényező, aki arra fordítja, amerre akarja. Azért azokból áll a gazdasági elit, akikből, mert róluk olvasunk az újságban, az Interneten, és őket látjuk a tévében.
Tessék csak megnézni őket. Nemcsak jól öltözöttek (naná, hiszen gazdagok), de éppolyan stílusban öltöznek, mint a politikusok, és éppolyan, ha nem is megnyerő, de jellegzetes arcaik vannak...
Az igazi hatalom az, amelyik árnyékban marad. Árnyékban marad, mert fél tőlünk. Fél tőlünk, mert becsapott bennünket, mert elhitette velünk, hogy szabadok vagyunk, a saját sorsunk urai, hogy mi választjuk a vezetőinket, miközben csak tévésztárokat választunk magunknak, az igazi hatalomnak a puszta létéről sem tudhatunk, nemhogy működésébe bármilyen módon beleszólhatnánk.
Kik tehát az Irányítók? A világ urai, a politikai, gazdasági és médiaelit mögötti, láthatatlan réteg.
Ez nem összeesküvés: ez ma a hatalom működésének alapelve. Aki nemzetközi összeesküvéseket próbál leleplezni, az nincs tisztában ezzel az egyszerű ténnyel.
Aánlott irodalom:
Jim Marrs: Titkos uralom (ő az Irányítók hatalomra jutásának és politikai ténykedéseinek folyamatát írja le fordított időrendben, tengernyi dokumentumra és egyéb forrásra támaszkodva.)




Trianon felülvizsgálata



2012.05.31 09:01
11éve elhallgatja nem csak a magyar sajtó, hanem azok is akiknek szól. Lám, lám, még mindig magyarellenes összefogás van a világban.

Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme

Ezt mindenkinek tudni kell. Továbbítsátok!
Következő hasábokon egy, a szerkesztőségünkbe eljuttatott, eddig
eltitkolt anyagot adunk közre. Kötelességünknek érezzük, hogy az írás
napvilágot lásson legalább lapunkban, ha már a "független" magyar
sajtó 2001. februárja óta hallgat róla. Trianon felülvizsgálata talán
megkezdődhet, szégyelljük magunkat, hogy nem magyar kezdeményezés
eredményeként!

_________________
Őexcellenciája Carla del Ponte Főügyész
ENSZ Háborús Törvényszéke New York
Hága
Tárgy: Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme az Egyesült Nemzetek
Emberi Jogok Chartája alapszabályára hivatkozással, az egyenlő
elbírálás elvének biztosítása a Magyar Nép számára

Excellenciád!
Őszentsége II. János Pál Pápa 1984. január hó 12-én kelt
Enciklikájában megalapította az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS
Intézetet. Az Intézet az Egyesült Nemzetek Szervezete által 1948-ban
alapított Emberi Jogok Chartája erkölcsi alátámasztására és
fontosságának kihangsúlyozására szolgál. Az INSTITUTUM PRO HOMINIS
JURIBUS Intézet kormányoktól, pártoktól független.
Alapszabálya szerint segítenie kell azon személyeket, népeket,
népcsoportokat, akiket emberi jogaikban megsértettek, gondoskodni kell
arról, hogy a sérelem megszűnjön, illetve ha szükséges, nemzetközi
fórumokon is képviselni kell a sértettek érdekeit.
Mint a fent említett Intézet főtitkára, az alábbi

petíciót

terjesztem elő:

Javaslom az 1920. június 4-én Trianoni és az azt kiegészítő 1947. évi
szeptember hó 15-i Párizsi Békeszerződések jogi szempontból történő
felülvizsgálatát. A felülvizsgálat eredményeképp kérem annak
megállapítását, hogy a fenti szerződések érvénytelenek és kérem a
szerződések hatályon kívül helyezését.

A nemzetközi joggyakorlat, valamint a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság
határozataira figyelemmel kérem az Egyesült Nemzetek Szervezetének
Nemzetközi Bíróságát, hogy az egyenlő elbírálás elvének alapján
mentesítse a Magyar Népet az I. világháborúban való részvétele miatt
kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól.
Mint az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet főtitkára az ügyben egy
Nemzetközi Vizsgáló Bizottság felállítását javaslom, a Vizsgáló
Bizottság tevékenységének eredményeképpen pedig tárgyalás kitűzését.

Indoklás:

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar
Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi
Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért egyedül a Magyar
Királyságot büntették meg.
A Békeszerződés előtt a Magyar Királyság
területe 325.411km2 volt,
lakosainak száma 20.886.000 fő.
A Békeszerződés következményeként
az ország területe 92.863 km2-re, míg
lakosainak száma 7.615.000 főre csökkent.

A Nürnbergi Nemzetközi Bíróság 1946. október hó 2-án a II. világháború
kirobbantásáért és a világháborúban elkövetett jogsértésekért
Németország akkori vezetőit felelősségre vonta és megbüntette, azonban
a Német Nép felelősségét nem állapította meg. A Nemzetközi Bíróság a
Német Népet mentesítette az egyébként törvénysértő kollektív
felelősségre vonás alól.

Általánosan elfogadott tény, hogy egy nép vagy nemzet a vezetők
bűneiért és törvénysértéseiért nem felel. Ugyanakkor az I.
világháborúban való részvétel miatt Magyarország esetében nem az
ország vezetőit, hanem a Magyar Népet büntették meg, ezeken túlmenően
Magyarországot hatalmas összegű kártérítés megfizetésére is
kötelezték.
Ez az eljárás több szempontból is törvénysértő.
A szerződés következtében Magyarország területi elcsatolása az
alábbiak szerint történt:
- Romániához: 103.093 km2 (31,8%),- 5.256.451 fő (25,2%)
- Horvátország (Jugoszláviához): 42.541 km2 (13,1%), 2.621.954 fő (12,6%)
- Jugoszláviához: 20.551 km2 (6,3%), 1.510.897 fő (7,2%)
- Csehszlovákiához: 61.633 km2 (18,9%), 3.515.351 fő (16,8%)
- Ausztriához: 4.026 km2 (1,2%), 292.031 fő (1,4%)
- Lengyelországhoz: 589 km2 (0,2%), 24.880 fő (0,1%)
- Olaszországhoz: 21 km2 (0%), 49.806 fő (0,8%)
Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232.448 km2 (71,5%),
13.271.370 fő(63,5%)
Elcsatolás után megmaradt terület és lakosság: 92.963 km2 (28,6%),
7.615.117 fő (36,5%)
Magyarországot 300 millió USD kártérítés megfizetésére is kötelezték
az alábbiak szerint:
Oroszország részére 200 millió USD,
Jugoszláviának 50 millió USD,
Csehszlovákiának 50 millió USD.

A Békeszerződés kimondta, hogy amennyiben a szerződő felek a
szerződésben foglalt megállapodást nem tartják be, úgy
szerződésszegést követnek el, amelynek alapján a szerződés
érvénytelenítésére, illetve hatályon kívül helyezésére kerülhet sor.
A Békeszerződéshez csatolt Kisebbségi Záradék szerint a Szerződést
aláíró felek kötelezettséget vállaltak a területükön élő valamennyi
nemzetiség emberi jogainak maradéktalan biztosítására. Az emberi jogok
biztosítása az elcsatolt területeken nem érvényesült: Történelmi tény
az elcsatolt területen élők más területekre kitelepítése, internálása,
deportálása. Tény a templomrombolások, a vallásszabadság semmibe
vétele, a nyelvhasználat korlátozása, a kultúra gyakorlásának tiltása.
A kisebbségi jogok betartása biztosítva nem volt, ezzel a szomszédos
államok - Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia - szerződésszegést
követtek el.
Külön kiemelném azt a történelmi tényt, amikor Csehszlovákiából több,
mint 100 ezer magyart kényszerítettek lakhelyének elhagyására és
Magyarországra történő költözésükre úgy, hogy ingó és ingatlan
vagyonukkal nem rendelkezhettek (Benes dekrétum).
A Szerződéshez csatolt Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha
senki nem ellenőrizte. A Záradékban foglaltak betartása a
Magyarországgal határos államok részéről 1920. évtől kezdődően nem
érvényesült. A kisebbségeket ért atrocitások következménye az is, hogy
több, mint 100 ezer magyar az elcsatolt területekről gyakorlatilag
eltűnt. Ez a háborús bűntett miatt felelősséget felveti. Hivatkoznék
arra a konkrétumra, amikor Josip Broz Tito terroristái több, mint
40.000 magyart mészároltak le Délvidéken. A magyar lakosság számának
radikális fogyatkozását a korabeli és a jelenlegi lexikonok adatai
közötti eltérés is igazolja. E körben figyelembe veendők az 1910-es
népszámlálásadatai is.

A petícióban foglaltak értékelése során figyelembe kell venni azt is,
hogy a Szerződést aláíró államok közül több országnak a helyzetében
változás állott be:
- A Szovjetunió, mint egységes állam megszűnt.
- Jugoszlávia, mint a Szerződést aláíró egyik állam a korábbi
formájában megszűnt létezni.
- Csehszlovákia, mint egységes állam ugyancsak megszűnt.
A változások miatt a Szerződés a jogi formájában sem tartható fenn.

A fentieken túlmenően a következőkre kívánok még rámutatni.
A Békeszerződések következtében Magyarországot - többek között - az
alábbi veszteségek érték:
Haditengerészetüket ért kár színaranyértékben:
- hadihajó 60.000 kg színarany
- hajógyári anyagok, iparcikkek, gépek 480.000 kg
- hadikórházak, hidrográfiai hivatalok, hadiakadémiák 300.000 kg
- hadikikötői felszerelések 10.000 kg
- 801 db hajó 80.000 kg
- Fiume kikötő felépítésének értéke 21.300 kg
- Fiume kikötő ingó és ingatlan értéke 7.500 kg
- tengerhajózási vállalatoknak nyújtott segély összege 7.500 kg
- tengerhajózási vállalatok vagyona 7.785 kg
- összesen 974.085 kg színarany-érték.
(Az adatok dr. Juba Ferenc tengerészkapitány-történész szakértő
adatain alapulnak.)

További veszteségek:
- az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája,
- a szénbányák 80 %-a,
- az erdők 90 %-a,
- vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények,
- a felbecsülhetetlen értékű műkincsek,
- Fiume, az egyetlen tengeri kikötő elvétele,
- az összes tengeri és folyami hajók.

Közismert tény, hogy a Békeszerződés delegátusainak tagjai között a
Magyarországot sújtó retorziót illetően egyetértés nem volt. A
nézetkülönbségek a korabeli jegyzőkönyvekből, visszaemlékezésekből
egyértelműen igazolhatók.

A továbbiakban a Szerződés létrejöttében és a Szerződés megkötése
utáni időszakban hivatalban lévő politikai személyiségek véleményét
idézem:
David Lloyd George brit miniszterelnök a Londonban, 1928. október hó
4-én előadott beszédében kijelentette: "a teljes okmány- és adattár,
amit egyes szövetségeseink a béketárgyalások során nekünk
szolgáltattak, hazug és hamisított volt. Nem vettük észre a
szövetségeseink által elénk terjesztett statisztikák valótlanságát,
amely végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét
hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a
nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt." A fentiekről David Lloyd
George az emlékirataiban szól.
Henry Pozzi 1933-ban megjelent írásában kifejezetten felveti a
tárgyalófelek felelősségét. Lord Newton szerint "a nagy békebírák nem
ismerték azon nemzetek néprajzának, földrajzának és történelmének
alapelemeit, amelynek sorsát rendezniük kellett."
Robert Cecil angol delegátus szerint "a Népszövetséget azon célból
hozták létre, hogy "időről időre határrevíziót eszközöljön."
Nicolson Harold, aki a Békekonferencián jelen volt, 1933. évben a
következőket írta: "Magyarország feldarabolása oly módon történt, hogy
az érdekelt lakosság véleményét senki sem vette figyelembe."
Az angol diplomata "Peacemaking" című könyvében több érdekelt
államférfi véleményét is összegzi, amikor a következőt jegyzi fel: "az
uralkodó gondolat az volt, hogy az elért béke rossz és
alkalmazhatatlan, a béke az intrikának és a kapzsiságnak az eredménye,
és ez a béke inkább előkészíti a háborút, mint azt megakadályozná."
Nitti, aki az olasz kormány nevében szólott, a békefeltételeket azért
tartotta elfogadhatatlannak, mert Magyarország szétdarabolása esetében
a szláv túlsúly ellen nem látott semmiféle erőt. Nitti kitért arra is,
hogy Olaszország az Osztrák-Magyar Monarchiával, nem pedig
Magyarországgal harcolt.
A későbbi amerikai nagykövet, Bullit, a következőket írta Wilson
elnöknek: "Én csak egy vagyok azok a milliók közül, akiknek bizalmuk
volt Önben. Mi azt gondoltuk, hogy Ön egy pártatlan és igazságos békét
akar. Ennek ellenére a területi feldarabolásoknak népek lettek az
áldozatai, és ez magában hordja egy háború csíráit. A Békekonferencia
rendelkezései bizonyos, hogy újabb nemzetközi összeütközéseket élez
fel. Saját népe és az emberiség érdekében az Egyesült Államoknak
kötelessége, hogy megtagadja ennek az igazságtalan békének az
aláírását."
Itt kell említeni Ionel Bratinau román miniszterelnök 1920. július hó
1. napján Bukarestben elhangzott nyilatkozatát: "nem nyughatunk addig,
amíg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem
tesszük, mert mindaddig, amíg Magyarországban az életképességnek
szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük."
A Trianoni Békeszerződés tárgyalása során több esetben felvetődött,
hogy Romániát tekinthetik-e a tárgyaló felek szövetséges államnak. A
Franciaországot képviselő Tardieu és Berthelot voltak azok, akik nem
kis nehézségek árán érték el azt, hogy az Antant nagyhatalmak Romániát
hadviselő államnak ismerjék el. Maga Clemenceau miniszterelnök
nyilatkozta, hogy "a szövetségesek megegyeztek abban, hogy Romániát
ismét szövetséges hatalomnak tekintik, és a Konferencián e szerint
kezelik", tehát a szövetségesek Romániának ugyanolyan számú
küldöttséget engedélyeztek, mint Belgiumnak vagy Szerbiának, vagyis
azoknak az államoknak, amelyek a háború kezdetétől annak befejezéséig
harcoltak Németország - Ausztria-Magyarország ellen.
Történelmi tény, hogy a magyar delegáció a Béketárgyalásokon nem
vehetett részt. Csupán akkor volt jelen, amikor a meghozott ítéletet,
határozatot a részére kézbesítették. Ekkor közölték a magyar
delegációval, hogy csak akkor lehet tagja a Népszövetségnek, ha a
határozatot tudomásul veszi.

A magyar delegáció a kényszerítő körülmények hatása alatt írta alá a
Békeszerződést. Ez az aláírás, mivel a kényszerítő körülmények
hatására történt, mind a nemzetközi jog, mind pedig a bírói
joggyakorlat értelmében érvénytelen.

A közelmúlt - de a Békeszerződés következményeivel szorosan összefüggő
- jellemző példája a 169/1997-1991/18 számú törvény, melyet a román
illetékes szervek fogadtak el. Ez rendelkezik a törvénytelenül elvett,
elkobzott ingatlanok eredeti tulajdonosainak történő
visszaszolgáltatásáról. E törvény nemzetközi visszhangja pozitív.
Ugyanakkor tény, hogy a törvény ellenére a Romániában kisebbségben élő
magyar anyanyelvű lakosság - akiknek mintegy 70-75 %-a a törvény
hatály alá tartozna - semmiféle korábban elkobzott vagyonát vissza nem
kapta. Hasonlóan a törvény hatálya nem terjedt ki a római katolikus
egyházra sem.

Záradék:

A petícióból kitűnik, hogy a Trianoni szerződés elfogadásakor
Magyarországot az I. világháborúban való részvételéért büntették meg.
A Párizsi Békeszerződés aláírásakor viszont Magyarországot a II.
világháborúban való részvétele miatt marasztalták el. Mindkét
szerződés kollektív büntetésről rendelkezett, ami a nemzetközi jog
alapján elfogadhatatlan.

Összességében megállapítható, hogy mind a Trianoni, mind a Párizsi
Békeszerződés alakilag és jogilag is érvénytelen. Az elcsatolt
területen élő magyar állampolgárok sérelmére 1920. évtől kezdődően
olyan bűncselekmények elkövetése történt, amelyek a nemzetközi jog
alapján nem évülnek el.

Szükséges annak bíróság által történő kimondása, hogy a fent említett
Szerződések érvénytelenek és az érvénytelenség következtében a Magyar
Népet jogorvoslat illeti meg.

A büntetőjogi felelősség kérdése is vizsgálatot igényel. A
tényfeltáráshoz kíván segítséget nyújtani az INSTITUTUM PRO HOMINIS
JURIBUS, amikor egy nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását
szorgalmazza, és ehhez a maga részéről minden segítséget megad. A
vizsgálóbizottság felállítását 25-30 fő részvételével javaslom,
amelyekből 10 szakértőt az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS delegálna.

E személyek az elcsatolt területeken használatos nyelvet beszélik. A
bizottság tagjai a petícióban foglaltakat a helyszíni vizsgálatok
keretében konkrétan igazolják. Az 1956-os Magyar Forradalom idején az
Egyesült Nemzetek Szervezetének nem volt lehetősége támogatni a magyar
nemzet szabadságharcát. A körülmények megváltoztak. Az ENSZ-nek most
lehetősége nyílik arra, hogy jóvátegye az akkori közömbösségét.

Tisztelettel: Prof. Ludwig von Lang főtitkár
Kiegészítés a cikkhez..
dr.Balogh Sándor irásából levonhatjuk a következtetést, miszerint nemcsak a Magyarok Világszöveségének sorsát, hanem az Ország és a Nemzet sorsát is megpecsételték -- legalább is átmenetileg -- a Rózsadombi Paktum által.

Kedves Laci!

Balog Zoltán jobban tette volna, ha kicsit utánanéz az MVSZ és a Fidesz multjának. Úgy néz ki, hogy nagyon lábba lütte magát, és a FIDESZt rágalmával. A Fidesznek semmi haszna nincs a mult feltárásából, sőt, nagyon ráfizethet.

1. BZ illetve a levél ezt állítja, mint az előző kijelentés igazolása: az MVSZ "pártoskodásoknak, manipulációknak és legalábbis kérdéses pénzügyi akcióknak a színterévé vált." Azonban "kérdéses pénzügyi akciók" még nem tesznek egy intézményt "bőnbarlanggá"! Tehát kijelentése alaptalan rágalmazás volt.

2. Ha vissza akarunk menni és bűnbarlangot keresni, mielőtt Miklóst megválasztottuk alelnöknek Csoóri mellé, alapszabálymódosítást fogadtunk el, hogy a kiutalásokat az alelnöknek is alá kell írni, Csoóri illetve Timkó Iván felelőtlen költekezése és elszámolási hiányosságok miatt. Ezután választottuk illetve bíztuk meg Miklóst, hogy ellenjegyezze a kiadásokat! De azért senki nem szaladgált a bírósághoz vagy ügyészséghez.

De ha már bűnbarlangról van szó, javaslom, hogy nézzék át azokat a költekezéseket is, amelyekért Csoóri és Timkó voltak felelősek mielőtt Miklós alelnök lett.

És ha már itt tartunk, azt is át kellenbe nézni, hogy Timkó segédletével hogy játszották at az Amerikai delegációt a nemzeti oldalt képviselő AMOSZ-tól amelynek Pásztor László volt az elnöke, és az Amerikai Református Egyesülettől, amelynek Dr. Bertalan Imre ref. püspök volt az elnöke, akik időben befizették a tagsági díjat, szabályosan jelentkeztek és küldtek jelölő listát, a baloldali Dr. Somogyi Balázs által gyorsan összetoborzott Beke Imre féle csoportnak, akik csak a választás este vedödtek össze és senkit nem képviseltek. Somogyi Balázs már a rendszerváltás előtt tagja volt a régi MVSZ-nek, igy bennfentes volt, és Timkó haverja. Nekem is csak több éves lobbizás után sikerült bekerülni a delegációba, mint megtűrt tag. A két kijátszott egyesület az Amerikai Magyarságnak túlnyomó többségét képviselte, mig a Beke csoport csak saját magát. Ezzel az MVSZ elvesztette az Amerikai magyarságot, és még ma sem heverte ki teljesen az amerikai magyarság előtt az akkori csalás eredményét.

Hogy rövid történelmi hátteret kapjunk, csatolok két írásomat.  Az egyik annak idején megjelent otthon is, a másikat két éve  mondtam el a clevelandi 56-os megemlékezésen,  Vona Gábornak Jobbik elnöknek címezve,  aki a főszónok volt. Ez a beszéd adatokkal mutatja, hogy a mindenkori magyar kormány  milyen erőt veszített el az emigráció leírásával, míg a románok, szlovákok és a többi ellenfelünk mindig, még a Ceausesku regime alatt is, szorosan együttműködött az emigrációval.

 Végül attachmentben csatolom a Bush külügyminisztérium válaszlevelét.

Ez az ügy azt a konkluziót engedi levonni, hogy a Fidesz kormány, amelyik eredetileg megvonta az anyagi támogatást, és amelyenk mostani minisztere nevezte az MVSZ-t bűnbaralangnak, a független politikát folytató  MVSZ-re is kiterjeszti a Rozsadombi Paktum 14. és több más pontjának tiltását.

Tisztelettel,

Balogh Sándor






KIBÚJT A SZÖG A ZSÁKBÓL AZ MVSZ-NÉL (2001)

Dr. Balogh Sándor, USA



Az 1992-ben ujjászervezett Magyarok Világszövetsége életében az idei küldöttgyülés volt a legkritikusabb.

A tavalyi közgyülés volt az elsö, amelyet nem a visszalépö Csoori Sándor nyert meg, hanem nagy harcok után az erdélyi Patrubány Miklós. Ugy látszik, felkészülve erre az eshetöségre, a Patrubányt ellenzök egy csoportja már készen volt egy nyilakozattal, amelyben bár elismerték, hogy a választás demokratikus volt, követelték Patrubány azonnali lemondását. Hogy követelésüknek nagyobb súlyt adjanak, 12 elnökségi tag, pont elegendö a Szövetség megbénítására, “felfüggesztette magát.”

De ez még nem volt elég. Decemberben, minden elözmény vagy egyeztetés nélkül, az Országgyülés koaliciós pártjai teljesen lenullázták az MVSZ költségvetését, azaz a szokásos állami támogatást az Illés Alapitványhoz utalták át, azzal, hogy az MVSZ oda folyamodhat támogatásért. Ezzel az Illés Alapítványt mintegy felügyelöi pozicióba helyezték az egész világ magyarságát képviselö MVSZ és általuk is elismerten demokratikusan választott vezetöség fölé. Nem ismerem a magyar köztörvények részletes rendelkezéseit, de az USA-ban ez alkotmányellenes lenne, mert közpénzek felett egy magánintézmény rendelkezik, amennyiben egy közszolgálati egyesületnek szánt pénzt egy másik egyesület kapja és az bírálja el az eredeti egyesület munkáját látszólag minden törvényes kritérium nélkül (zárójelben megjegyzendö, hogy ilyen kritériumra látszólag  nincs is szükség, ugyanis minden MVSZ által benyujtott kérelem, ugy látszik,  a szemétkosárban köt ki).

De még ez sem volt elég. Az MVSZ esküdt ellenségei birósághoz folyamodtak. Mikor a bíróság megerösítette Partubányt mint elnököt, az ügyészség indított pert az MVSZ munkájának felfüggesztését és a tavalyi közgyülés, beleértve a választások megsemmisítését kérve. Az ok? Nevetségesnek hangzik, de egy állítólag öt évvel ezelött, tehát a Csoori elnökség alatt elkövetett “eljárási szabálytalanság.” Lényegében tehát a Tisztelt Ügyészség egy procedurális hibáért halálbüntetést kér az MVSZ fejére. Nem tehetek róla, de ez a szocialista igazságszolgáltatásra emlékezetö koncepciós pernek tünik. Döntés a nyáron várható, hacsak a jelen közgyülés sikere, és a rengeteg tiltakozó nyilatkozat és kérelem hatására a Magyar Köztársaság Legföbb Ügyészsége el nem szégyelli magát és vissza nem vonja látszólag politikailag motivált feljelentését, hogy idejét állitólagos eljárási szabálysértéseknél valamivel fontosabb ügyekre, mint pl. az olaj ügy, banki visszaélések, vagy ha már az MVSZnél tartunk, az MVSZ elözö nyolc évének, föleg a Timkó éra alatti költekezéseknek és zavaros pénzügyeknek a felülvizsgálására fordíthassa.

Igy az MVSZ, amely átélte a legsötététebb Rákosi korszakot is, az u.n. “rendszerváltás” után alig egy évtizeddel, a halál küszöbén áll és ha ellenségein mulik,  titokzatos körülmények közt mulna ki.

Még néhány általános megjegyzés kivánkozik ide. Az elözö évekkel szemben, az idei USA delegáció a küldöttgyülés egyik erössége volt. Mig a multban az MVSZ fizette az utiköltség felét plusz teljes kosztot és hotelszobát, idén mindenki saját költségén jött. Ez az egyszerü, szükség szülte változás eredményeként a potyalesök otthonmaradtak és csak a magyar ügyért áldozatot vállalók jöttek. Így, mig a multban az egyetlen gyülésen amin résztvettem, szégyeltem, hogy az amerikai delegáció tagja voltam, a jelen delegációnak büszkén voltam tagja!

Ami az új tisztikart illeti, Patrubány Miklós és kollégái a küldöttgyülést nemcsak példamutatóan készítették elö, hanem a gyülés alatt kiváló felkészültségröl tett bizonyságot, és az  elnök a legnehezebb helyzetben is megtalálta a megfelelö  választ illetve megoldást. Ha lehetséges, Patrubány munkáját csak Király Zoltán MVSZ elnökhelyettes szereplése multa felül.

Végül megjegyzendö, hogy a jelenlevö küldöttek óriás többsége, a szavazatokból itélve több, mint 90 százaléka, egyértelmüen nemzeti felfogású volt, és teljes mértékben támogatták a demokratikusan választott vezetöséget és az MVSZ megmaradását!

A Küldöttgyűlés



A fent ismertetett háttér után  érthetö, hogy nagy érdeklödés elözte meg a május 10-re meghírdetett küldöttgyülést. A két fötéma a támogatás megvonása és az önfelfüggesztök sorsa volt .

Csütörtökön este az anyaországi régió a boykotálók és hiányzók miatt nem volt határozatképes, de másnapra szerencsére voltak elegen ahhoz, hogy a gyülést normálisan megtarthassuk.

Az elso komoly konfliktus, aminek látszólag semmi köze nem volt a két fö témához, csütörtökön, a Nyugati Régió gyülésén kezdödött és áthúzódott a pénteki gyülésre.

Mig a régi MVSZ-ben az egyszemélyes Külügyi Bizottság az azóta önfelfüggesztett, visszahívott és leváltott ausztraliai Kardos Bélából állt, az MVSZ külügyi munkáját kibövítendö, Patrubány elnök kinevezett, a küldöttgyülés jóváhagyásától függöen a svájcban élö Zabolai Csekeme Éva vezetésével, szakmai alapon egy öttagú Külügyi Bizottságot, amely az Elnöknek illetve az elnökségnek tartozik felelösséggel.

A nyugati.  a régió vezetösége megpróbálta manipulálni és felügyelni a Külügyi Bizottság munkakörét az Elnökség határozatára hivatkozva, és egyik baloldali elnökségi tagnak az ellenőrzése alá utalni. A Bizottság elnöke, Zabolai Csekme Éva hevesen tiltakozott. Megjegyzendö, hogy a  Bizottság tagjai nem látták az elnökségi gyülés jegyzökönyvét, azonban az alább ismertetett tények alapján feltehetö, hogy külső manipulálás volt az elnökségi határozat mögött, ha valóban volt ilyen határozat.

Mi köze ennek a gyülés fötémáihoz? Ez csak egy kis darabja a nagy rejtélynek, és eredetileg én sem tulajdonítottam nagyobb jelentöséget neki, amig szombat délután le nem esett a tantusz! Így, bár nincs a rejtély minden darabja még a helyén, a kialakúló kép megdöbbentö és ijesztö. Aki ezekkel a részletekkel ellentétes adatokat ismer, kérem, közölje, mert én lennék a legboldogabb, ha következtetésem helytelen lenne!

No de hadd menjünk tovább. A legélesebb vita, amelyet a napi sajtó is megemlített, a 18. pont tárgyalásakor tört ki (“18. Állásfoglalás az MVSZ költségvetését megvonó országgyülési határozattal szemben.). Két kárpátmedencei régió, az erdélyi és a felvidéki (szlovákiai) Országos Tanácsok (OT), négy pontból álló követelést nyujtott be a lenullázás ellen, és ugyanabban a beadványban támogatták az MVSZ által javasolt “külhoni állampolgárságot.” Három nyugati régiós elnökségi tag hevesen tiltakoztt a külhoni állampolgárság nak pont ebben a levélben való megemlítése ellen, mert, mint mondották, ez és ehhez hasonló követelések lehetnek a pénzmegvonás mögött. Az üzenet nyilvánvaló: az MVSZ-nek meg kell tagadnia önmagát, ha az államtól pénzt akar!

Nem tudom Pap László, az USA delegácó elnöke honnan vette információját,  de a vita során felrohant a mikrofonhoz, és csak annyit mondott: "Meg kell szabadulni Patrubánytól, és lesz pénz!" Ezzel visszament a helyére.

Itt kezdett a kép kialakulni: Patrubány személye csak közvetve van a nullázás mögött, az a rémhir sem felel meg a valóságnak, hogy Orbán Viktor Boros Pétertöl akart megszabadulni (bármennyire is izgatónak tünik ez a kacsa) hanem az, hogy a pénz illetve annak megvonása a póráz, amin az MVSZ-t akarják sétáltatni, mint egy engedelmes, hangosan ugató de nem harapós kiskutyát. Eddig Csoori volt a póráz, majd Borossnak szánták ezt a szerepet. Patrubány alatt azonban az MVSZ harapni is tudna, ha lenne pénze. Csoóri alatt ettöl nem kellett félni, így dölhetett a pénz számolatlanul az MVSZ kasszájába! Bár, mint felszólalásomban megjegyeztem, az amerikai magyarság általában elégedett Orbán Viktorral és szivesen támogatnánk a jelen koaliciót ha lenne rá igény, felhívtam a figyelmet és óvtam az MVSZ-t kormánypénz elfogadásától bizva abban, hogy egy valóban megujhodott MVSZ megszerzi a szükséges anyagi alapot egy sovány de izmos (angolul “lean and mean”), és ami a fö, független MVSZ megmaradásához. Egyébként is az MVSZ alapszabály megkövetelte, hogy az MVSZ független maradjon a mindenkori kormánytól. A szombati vita pedig arról szólt, hogy ha állami pénzt akar az MVSZ, meg kell tagadnia önmagát.

A vita folyamán kiderült Patrubány Elnök felszólalásából, hogy a három nyugati elnökségi tag az elnökségi gyülésen még csak tartózkodott a két OT beadványának jóváhagyásától, itt pedig már egyenesen ellenezték. A rejtély egy ujabb darabja került a helyére. Az egyik elnökségi tag mindkét ügyben, a Külügyi  Bizottság bebéklózásában és a régiók határozatának elútasításában, központi szereplö volt. A rejtély egy másik darabja ami helyére esett Dr. Klement Kornél, a második ellenkezö tag szerepe volt. Itt önkénytelenül visszagondoltam a 14. napirendi pontra (14. “Újrakezdési  Bizottság: ütemezés, új régionális felosztás. Dr. Klement Kornél”) ameelyen Dr. Klement volt az elöadó. Nos, Kornél nagyon eloquensen beszélt a magyar nyelvröl, a magyar iskolákról, szemebeállítva az ö tapasztalatát a Cinkota Mihaly  által szavalt vers tanulságával. Azonban, mint jelenetette volt, az “ujrakezdés” munkájával  bizottsága nem ért rá foglalkozni. Nekem úgy tünt, hogy miért kellene egy halálraítélt embernek új ruhát rendelni, avagy miért pazaroljuk az idöt egy halálra itélt MVSZ ujrakezdéséröl beszélni?

Mig újrakezdésröl nem beszélt Klement Kornél barátunk, arra talált alkalmat, hogy hangsúlyozzon egy témakörébe egyáltalán nem tartozó témát: a Külügyi  Bizottság kell, hogy egyeztessen a kormánnyal! Erre már szükségesnek láttam érdemben hozzászólni. Elöször is, a kormány nem látta szükségesnek az MVSZ-el egyeztetni a lenullázás elött, pénzt nem kapunk töle, tehát erkölcsileg nem tartozunk nekik semmivel, mi, nyugatiak, bár szimpatizálunk a jelen kormánnyal, és a nemzethez lojálisak vagyunk,  talán még állampolgári hüséggel sem tartozunk a kormánynak, amennyiben mi nem szavazhattunk rájuk és minden segítségi ajánlatunk süket fülekre talál!

Másodszor, a kormány az államot és a kb. tizmillió itthoni állampolgárt képviseli, nem a magyar nemzet egészét, amelyet Antall József tizenöt millióra tett. Az MVSZ háromszáz küldötte a világ minden tájáról talán még jobban képviseli a nemzetet, mint a kormány. Mig napi politikában, államok közti kapcsolatokban és az államot illetve lakosságot illetö kérdésekben a mindenkori választott kormány és Országgyülés szuverenitása minden kritikán felüli, a nemzet egészét illetö kérdésekben inkább az államnak kellene az MVSZ-el egyeztetnie! A külhoni magyar pártokkal nem elég egyeztetni, mert azok a magyar kormányhoz hasonló megkötött helyzetben vannak.

Itt szeretnék reagálni a “tizenkettek” kritikájára is, amely szerint “az MVSZ szembehelyezkedik a magyar kormánnyal.” Szerintem ez egyrészt helytelen megfogalmazás. Az MVSZ tovább megy követelésével, mint a kormány, ami egy demokráciában teljesen érthetö és normális, föleg az adott körülmények közt. A kormány, diplomáciai és egyéb okok miatt nem akar túlmenni a statustörvényben javasoltakkal, míg az MVSZ-ben tömörülö külhoni magyarok ennél többet várnak Másrészt a tizenkettek jöttek ki elöször az ultimátummal, amit a kormány követett a lenullázással anélkül, hogy bármikor is probáltak volna civilizált módszerekkel egyeztetni vagy kompromisszumot ajánlani. Egyébként az egyetlen civilizált országban sem bün, ha egy egyén vagy civil szervezet szembehelyezkedik a kormány állaspontjával. Törvénysértés az, amikor elfogadott törvényt sért meg valaki. Az Országházban a politikusok naponta szemebehelyezkednek törvényjavaslatokkal! Civil szervezetek, a romáktól a szakszervezetekig, rendszeresen kritizálják a kormányt. Miért lenne bün, ha a világ magyarságát képviselö MVSZ is azt csinálja? Csak a mult rendszerben volt bün a pártpolitikával szembehelyezkedni, bár mint az alább idézett Berecz János emlití a Magyar Nemzet interjuban, még a Kádár idökben is volt kivétel! A tizenkettek sajnos, úgy látszik még mindig pártmonopolisztikus fogalmakban gondolkoznak és sokat kell még tanulniok, hogy mi is az igazi demokrácia!

Ugyancsak itt kell, hogy reagáljak és a Nyugati Régió, vagy legalább is az USA delegácó részéröl tiltakozzak a május 17-I MAGYAR FORUMBAN megjelent  minösíthetetlen iromány (A törvényen kívüli MVSZ?) ellen Györi Béla gyülölettöl csepegö tollából. Tények helyett vádak és hazugságok, félremagyarázások és a törvényes állapot figyelmen kivül hagyása jellemzik a cikket, mint pl. mikor, a birósági döntés figyelmen kivül hagyásával az önfelfüggesztett tizenkettöt tartja “az MVSZ hiteles vezetöinek.” Az még súlyosbitja a Magyar Forum felelösségét ezért a szenny-irományért, hogy Györi látszólag a MIÉP nevében nyilatkozik, amikor kijelenti, hogy “a MIÉP messzemenöen távoltartja magát ettöl a kóros és káros alakulattól.” Vajjon Giday Erzsébet tud erröl a határozatról (egyáltalán van ilyen határozat vagy ez is csak Györi találmánya?), vagy Giday Erzsébet már nem tagja a MIÉP-nek?:

Amint kezdtem olvasni a cikket, elöször azt hittem, hogy szarkazmussal van dolgom. Igy kezdi Györi a cikket: “Ez már mindennek a teteje. Egy Patrubány Miklós nevü egyén az MVSZ elnökségéböl kirugatta Fekete Gyulát. Elképesztö!…”  És ez igy megy tovább hosszú bekezdés hosszú bekezdés után Györi ugy látszik felháborodásában elfelejtette, hogy mikor van logikusan vége egy paragrafusra való mondókának Ebböl is kitünik, hogy józan ész helyett a szenvedély diktálta irományát! Nem érdemes ilyen eszellös irománnyal vitába szálni, de ha már idéztem ezt a  két mondatot, hadd helyesbitsek. Nem a Patrubány nevü egyén (aki mellesleg az MVSZ demokratikusan és a biróság szerint érvényesen megválsztott elnöke!) rugta ki Fekete Gyulát (akit egyébként mindig tiszteletem!) hanem a tavaly decemberi rk. Közgyülés álal adott határidö lejártával a mostani közgyülés volt hivatott dönteni a tizenkettek sorsa felett, és a közgyülés határozott úgy, hogy mivel a tizenkettek nem töltötték be elválalt poziciójukat, elnökségi tagságuk megszüntnek tekintendök. Egyébként legtöbb esetben az önfelfüggesztett elnökségi tagokat mint például az ausztráliai Kardos Bélát vagy az USA-ból Lauer Editet saját Orságos Tanácsuk hivta vissza és jelölt utódokat hivatalos kirugásuk elött, azt elökészitendö. Mindebben pedig ennek a Patrubány “egyénnek” semmi szerepe nem volt.

Visszatérve a téneyekhez, harmadszor, sajnos mindenféle egyeztetés csak kölcsönös jószándék alapján lehetséges. Mint mondtam, tangozni csak két személy tud! Erre Dr. Klement azt válaszolta, hogy akkor is elöbb meg kell egyezni a zenében. Nos, mi szivesen leülnénk egyeztetni a zenét is. A kormány azonban eddig minden egyeztetési kisérlet elöl elzárkózott az MVSZ-el, legyen az zene, tánc, vagy nemzetpolitika. Mikor Sisa István egy nyugati magyar szakemberekböl álló kis csoportot szervezett, akik évek óta ingyen és bérmentve dolgozunk az ország külöldi hirnevének javításán, felajánlotta, hogy ingyen és teljesen bizalmas alapon, szeretnénk idönkint egyeztetni az “Imázs” hivatallal, abszolut érdektelenséget találtunk a kormány részéről.

Negyedszer, az MVSZ olyat is ki tud mondani, olyat is tud követelni, amit a kormány nem tud kimondani! Érdekes, hogy pont a szombati (május 12) Magyar Nemzet közöl egy hosszú interjút Berecz Jánossal, a Kádár éra külügyi káderével, aki szerint “egy országnak legalább három  külpolitikai magatartásra van szüksége. Van a párt, amely szabályokhoz kötött, minden szavát jegyzik. Van a külügy, amely rugalamasabb, diplomáciai eszközöket használhat, titkolózhat, stb. és hagyjuk érvényesülni a népi diplomáciát, hogy néha ök is kimondhassanak olyan gondolatokat a szomszédos országokkal összefüggésben amelyektöl mi elhatárolódhatunk, de már elhangzott Magyarországon.”

Ehhez hozzáadhatjuk a nyugati országos tanácsokat, azok tagegyesületeit, és a könbözö független csoportosulásokat. Egy megfizethetetlen világhálózat állna a nemzet és a kormány rendelkezésére nemzeti külpolitikai céljaink elömozdítására és a különbözö befogadó országaink kormányainál való lobbizásra. Azonban ha van közös nevezöje az 1990 óta kormányzó három különbözö kormány külpolitikájának, az a nemzeti emigráció segítö jobbjának következetes elutasítása és annak rövid pórázon tartása, amennyiben csak az általuk kiválasztott megbízható embereikkel hajlandók szóba állni! Mig a moszkovita Kádár  rezsim szivesen használta a “népi diplomáciát,” a jelen vezetök képesek elpusztítani az MVSZt ha az nemzeti-népi diplomáciát próbál gyakorolni. Pedig még a nemzetközi intézmények is nemcsak elismerik hanem kifejezetten elömozdítják a nem kormányzati szervek, NGO-k munkáját. Ez a magyar kormányok alatt és elött tabu!

Egyelöre nem óhajtok további spekulációba kezdeni, hogy mi ennek a mélyebb oka. Szeretném, ha a kormány két lépéssel megcáfolna: (1) hivja meg a MVSZ Külügyi  Bizottság elnökét és a nagyobb nyugati szervek, mint pl. az Amerikai Magyarok Országos Szövetsége, amelyik rendszeresen lobbizik az EBESZ-nél és az amerikai hatóságoknál, vagy a Magyar Nemzeti Világtanács képviselöit egy nemzetpolitikai témákról szóló egyeztetésre. (2) Hivja meg az MVSZ demokratikusan választott vezetöségét és egyeztessen velük az MVSZ támogatását illetöen. Tegyék az asztalra kifogásaikat és elvárásaikat, és ha elfogadnak egy független MVSZ-t mint a “népi politika” egyik eszközét, állitsák vissza, elfogadható szinten a pénzügyi támogatást.

Amennyiben ez nem történik meg, a nyugati magyarság kénytelen lesz azt a következtetést levonni, hogy az eddig megszokott elhanyagolás, néha hidegháború, ujabban forró háborúba csapott, ahol az elsö figyelmeztetö lövés a költségvetésnek lenullázása volt, és az ügyészségi feljelentés már halált okozó háborus tettnek tekinthetö! Ugyanakkor az MVSZ-en belül néhány nyugateurópai gyászmagyar lesipuskás módra probálta kilöni az MVSZ Külügyi  Bizottságát. Ha jól megnézzük, a Bizottság két lépést tervezett: jobban megszervezni a nyugati Országos Tanácsokat, hogy lobbizzanak helyi kormányaiknál, és hogy követekezetesen elömozdítják a kisebbségi jogokat és az autonomiák megvalósítását, amelyet az MVSZ alapszabálya is célúl tüzött ki. Egy, a nemzet érdekeit védö kormánynak egyik ellen sem lehetne kifogása! Ha esetleg lenne kifogása az idözítés vagy a stilus miatt, szépen üljünk le és beszéljük meg a dolgot. Az MVSz tele van értelmes emberekkel, akikkel lehet szót érteni! De az önkényeskedést nem türik.

Az események hatására az egyik  Bizottsági tag megjegyezte, eddig is dolgoztunk a nemzet ügyéért, ezután is dolgozunk, csak most sokkal elszántabban, mert most már a kormány is ellenünk és a nemzeti érdek ellen van! Az MVSZ-t  megsemmisithetik, de a magyar szellemet, mint azt Király Zoltán Elnökhelyettes hangoztatta, soha!

Mi nem dominálni vagy dirigálni akarunk, nem akarunk a kormány feladatába beleszólni, de nemzetpolitikai kérdésekben Isten adta jogunknak tekintjük elszakadt honfitársaink sorsáért aggódni és nemcsak imádkozni, hanem ahol lehet, közremüködni emberi és kisebbségi, valamint önrendelekezési jogaikért. Tesszük ezt a kormánnyal való partnerségben ha lehet, önmagunk, ha kell! Egyeztetünk ha lehet, és cselekszünk, ha kell. Az ország határain kivül élö öt millió magyar nem a kormány ellenzéke, de alattvalója sem. Mi az “Egy a nemzet” jelszó alapján partnerek szeretnénk lenni, hacsak a kormány nem kényszerít ellenzékbe, söt, ellenségévé bennünket.

Mi elfogadunk jó tanácsot, testvéri figyelmeztetést vagy atyai intést, de nem fogadunk el sem szájkosarat, sem pórázt, még a magyar kormánytól sem, mikor a nemzet jövöjéröl, annak túléléséröl van szó!

Még nem késö békejobbot nyujtani. Azonban, lesz egyeztetés vagy nem, lesz MVSZ támogatás vagy nem, lesz MVSZ vagy nem, mi, nyugati magyarok nem szününk meg hazánkért és nemzetünkért küzdeni!Dr. Balogh Sándor, USA delegáció tagja.+





Dr. Balogh Sándor előadása a Clevelandi megemlékezásen, 2010, oktober 24-én



Kedves Elnök Úr, Kedves Krisztina, Kedves Barátaim!



Úgy látszik, még az régi emigránsok közt sem világos a nemzeti emigráció története, szerepe, és az otthonhoz való viszonya. Nemrég a következő lekezelő vélemény jelent meg egy értelmes emberekből álló emigrációs közösség honlapján.

„Sokszor ­eltűnődöm az emigráns magyar szervezetek politikai ténykedésén. Tagjaik többnyire  jóindulatú emberek, akik nincsenek megelégedve a magyar sorssal mely elől ők vagy felmenőik megszöktek; és most távirányítóval akarják erőlködve „megoldani” a magyar problémákat, melyeket évszázadok mulasztása, életképtelensége okozott.  Hatalmuk nincsen, pénzük nincsen, csupán becsvágyuk hajtja őket egy homályos, számukra elérhetetlen cél felé.”

Másik: Lakitelekre küldtünk Amerikából több, mint ezer kép-anyagot egy emigrációs kiállításhoz, amely ezzel a kérdéssel kezdődik: „És ők mit csináltak?” Ott volt a rengeteg kép kitéve, személyek, épületek, templomok, de minden magyarázat nélkül.

A fenti véleményre és erre a kérdésre is válaszolva fontos, hogy - remélve, egy korszak lezárásaként - röviden beszámoljak a nemzeti emigráció munkájáról. Először is nem szökevények vagyunk, hanem menekültek, másodszor nem táv-irányítással próbáltuk az otthont kormányozni egy „elérhetetlen cél felé,” hanem itt képviseltük a nemzetet. Mindezt nem becsvágyból, hanem hazaszeretetből tesszük!

Kossuth Lajos amerikai útjától az első világháború végéig nem volt nagyobb emigrációs politikai állásfoglalás. Azonban Trianon megzavarta az emigráció békéjét, és a sok kisebb-nagyobb kezdeményezés után végül is 1929-ben az Amerikai Magyarok Szövetsége, AMSZ nagygyűlést hívott össze Buffalóban, hogy Trianon kérdésével foglalkozzon. Majd pár év múlva Endresz György és Magyar Sándor pilóták „Justice for Hungary,” Igazságot Magyarországnak nevű repülővel repülték át az óceánt, Amerikából Magyarországra.

Ezekben az években megalakult otthon a Magyarok Világszövetsége is, amelynek eredeti célja az emigráció összefogása volt, és segíteni az emigráció magyar nyelvének, kultúrájának megtartásában.

Közben kitört a II. Világháború, és Magyarország német szövetséges lett. Az AMSZ Intéző Bizottsága 1941-ben egy öt pontból álló emlékiratot nyújtott be az USA elnökéhez. Az emlékirat nagy feltűnést és általános elismerést váltott ki amerikai körökben, és nagyban emelte a magyarok tekintélyét.

Az Emlékirat biztosítja az Elnököt az amerikai magyarság lojalitásáról és megállapítják, hogy Magyar­ország részéről elkerülhetetlen volt a Tengely hatalmakkal való szerződés aláírása, és meggyőződésük az, hogy ezzel Magyarország elvesztette függetlenségét és a magyar nép nem képes szabadon kifejezni akaratát. Ennek alapján, a negyedik pont ezt írja; EZÉRT MI, AZ A.M.Sz VÉGREHAJTO BIZOTTSÁGA, A  MAGYAR EREDETÜ AMERIKAI POLGÁROK KÉPVISELÖI, ÖSZINTÉN HISSZÜK, HOGY AZ ELNÉMÍTOTT MAGYAR NÉP GONDOLATAINAK ÉS ÓHAJAINAK TUDATÁBAN SZENT KÖTELESSÉGÜNK, HOGY MAGYARORSZÁG FÜGGETLENSÉGÉNEK ÉS A MAGYAR NÉP SZABADSÁGÁNAK MEGÖRZÉSÉRE IRÁNYULÓ MOZGALOM VEZETŐI LEGYUNK, AZ EGYESULT ÁLLAMOK ALKOTMÁNYÁN ÉS TÖRVÉNYEIN BELÜL.

1941 novemberében, az AMSZ közgyűlés még érdekesebb, egyhangúan támogatott, nyolc pontból álló határozatot hozott Pittsburghban. Először jóváhagyják és támogatják Roosevelt Elnök 1941. május 28-i kijelentését, amelyben az emberi szabadság jogokról és a nácizmusról beszél, majd miután elítélték a nácizmust és támogatják Amerika náciellenes politikáját, megértésüket fejezik ki (támogatás nélkül) az Amerikai döntés irányában, mely szerint Amerika segítséget nyújt az “orosz népnek". “UGYANAKKOR, folytatódik a határozat, AZ A.M.SZ. A BOLSF­VIZMUST EGY LELKI RÁKNAK ÉS SZELLEMI ELTÉVELYEDÉSNEK /aberratio/ TEKIN­TI ÉS NEM FOG MEGSZÜNNI EZ ELLEN AZ IDEOLÓGIA ELLEN MINDEN EREJÉVEL HARCOLNI. ILYEN MOZGALMAK KÖVETÖI NEM LEHETNEK SZÖVETSÉGÜNK TAGJAI.” A következőkben Roosevelt Elnök  nyolc pontját támogatják, abban a reményben, hogy az nem fog Wilson elnök 14 pontja sorsára jutni.

A következőkben még ezt írták, “mivel Amerika nem írta alá a Trianoni diktátumot, szabadnak érzik magukat, hogy Magyarország ezeréves jogaiért békésen dolgozzanak.” Végül ama joguknak és kötelességüknek adnak kifejezést, hogy az amerikai magyarság álláspontját és meggyőződését tükrözve, azon dolgozzanak, hogy az igazi demokrácia és egyenlő emberi jogok világszerte megvalósuljanak, és természetesen Magyarországon is.

A történelmi párhuzam a 40-es évek és az 1956 utáni évek, és bizonyos mértékig napjaink közt is nyilvánvaló, és azt hiszem sem akkor, sem ma nem tudnánk a nemzeti emigráció célkitűzését jobban és tömörebben megfogalmazni: képviselni az elnyomott nemzetet, és beszélni helyette és nevében. Ennek Amerikában közel hetven éves hagyománya van, Kossuth példáját nem is említve!

Ennek fontos, szinte elvi jelentősége volt. Grocius, a nemzetközi jog atyja szerint egy elszakított terület csak akkor veszik el, ha arról a nemzet lemond. Nos, 1948 után otthon „nem illett Trianonról beszélni,” és a hivatalos politika lemondott minden határrendezésről, még a magyar kisebbség jogainak védelméről is. Az emigrációra jutott a feladat a kérdést ébren tartani nemzetközi fórumokon, hogy ha eljön a nagy átrendezés ideje, akkor mi is benyújthassuk igényünket egy igazságos rendezésre. Ebben a szellemben számos könyv és cikk íródott, amit a Holló Öregcserkész Csapat Kanadából ingyen terjesztett illetékes körökben, és tett fel az internetre.

‘56-ban ugyancsak ebben a szellemben DP-s honfitársaink szinte éjjel-nappal jelen voltak az ENSZ palotában, hogy próbálják az amerikai delegációt informálni és befolyásolni – sajnos, minden  eredmény nélkül, sőt! Majd a menekültek elhelyezésénél segédkeztek, hogy minél simábban beilleszkedjünk az amerikai életbe.

Az 56-os emigráció, ahogy megtanult angolul, és egyre nagyobb befolyásra tett szert, tovább folytattuk a lobbizást. Itt két kritikára kell kitérni. Az egyik az, hogy az emigráció megoszlott. Ez egyrészt természetes minden demokratikus társadalomban, hogy az otthoni ideológiai vagy osztálykülönbségek itt is mutatkoznak. Azonban az AMOSZ fénykorában, a 80-as években, 116 tagegyesületünk fizetett tagdíjat és több tízezer tag nevében, példátlan összefogással küldött képviseletet gyűléseinkre, és akiknek nevében lobbiztunk Washingtonban vagy az európai EBESZ tanácskozásokon.

A másik kritika, hogy nem volt eredmény. Aki nem ismeri az emigrációs politikát, annak valóban úgy tűnik. Azonban tudni kell, hogy a többi utódállamok mennyit lobbiztak. A románokat még saját államuk is támogatta, és nekünk elegünk volt, saját államunkkal is küzdve, azokat ellensúlyozni, hogy  pl. a Most Favored Nation osztályozást kössék az emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartásához. Tehát ha pl. a románokat Amerika visszautasította, az nekünk siker volt, amit a közönség nem láthatott. Nehezen meg kellett dolgoznunk, hogy védjük legalább a status quo-t. Lobbizásunk nélkül sokkal rosszabb lett volna az elszakított honfitársaink helyzete.

Példál, mikor 1991-ben Genfben voltunk Pásztor Lacival,  a svájci külügyminiszter megnyító beszédében tett egy megjegyzést, hogy a II. Világháború után senki nem foglalkozott a kisebbségi kérdéssel. Erre elővettem a táskámból az 1947-es román békeszerződést, ahol a románok megígérik a kisebbségi jogok tiszteletben tartását. Egy ezt idéző levélben tiltakoztunk a helyszínen, és mit gondolnak, mi volt a válasz? „Nekünk ezt nem mondták a románok!” A románok segítettek megírni a miniszter beszédét. Két nap múlva helyesbítést adtak ki. Ezt elmondtuk az amerikai delegációnak, és megírtam helyi képviselőmnek. Erre pár hónap múlva 1992 H. Res 415 sz. alatt Határozatot adtak be a képviselőházban, amelyben többek közt erre a békeszerződésre is hivatkozva, felszólították Romániát  a békeszerződés és a kisebbségi jogok betartására

Azonban legnagyobb sikerünket az első Bush kormány alakulásánál értük el. A NYT közölte 1989. február elején, hogy Kissinger, Dr. K, újra benyújtotta kedvenc javaslatát a Bush kormánynak, hogy hagyják a középeuropai országokat békésen beolvadni a Szovjet Unióba. Erre Dr. Nádas Jánossal egy két oldalas levéllel reagáltunk, amit májusban köszönt meg a külügyminisztérium, azzal, hogy levelünk nagyon fontos hozzájárulás volt a vitához, és nyugodjunk meg, elvetették a Kissinger javaslatot. (szöveget csatolom attachmentben).

Ezután ment át Bush elnök Lengyelországba és Magyarországra, és zöld lámpát adott az átalakulásnak! Ezután ny1tották meg Horn Gyuláék az osztrák határt.  Ez volt legnagyobb győzelmünk. Azonban sajnos, nem tartott sokáig. Bush visszatérte után Kissinger ment el Magyarországra, ahol Bush és Amerika hivatalos politikáját aláásva, titokban kidolgozták a Rózsadombi Paktumot, és az egyik követségi első titkár, egy Kissinger ember, az USA, a Szovjet és az Izraeli titkosszolgálatok képviselővel együtt, elfogadtatta a Kissinger Paktumot az akkori Magyar politikum képviselőivel. Sajnos, a Paktumot 1990-óta minden kormány betartotta, és ma is  betartják. Egy párt van, amely ezt írta a Honlapján: „Rózsadombi paktum, hazaárulás büntetendő!”

Mit gondolnak, melyik párt tette ezt honlapjára? A JOBBIK Bp. XIII Kerületi szervezete bemásolta a Paktumot a Magyarság 1992 júl. 25-i számából.

Hogy valójában Kissinger, a kirúgott volt USA külügyminiszter keze van benn, elég elolvasni a Paktumot. Az első tíz pont a kommunistákkal és az akkor még Szovjet Unióval foglalkozik, majd ezt olvassuk: „18. A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon.”

Ez szinte Szovjet tagállammá redukálta volna Magyarországot. Persze ez sem úgy sikerült, de mindenesetre a rendszerváltást sikerült Dr. K-nak megakadályozni, bár Bush elnök őszintén mellettünk volt.

A Paktum 18. pontjának második fele pedig így szól: “az Egyesült Államok viszont megerősíti gazdasági befolyását a magyar életben.” Arról nem volt szó, hogy ez a bankokon keresztül történik, de a tény az, hogy “kimentek a tankok, bejöttek a bankok.” Tehát Magyarország ma sem függetlenebb, mint 1941-ben volt, csak most a Világbank rabszolgaságában élnek. Ezért a nemzeti emigráció feladata ma ugyan az, ami ’41-ben volt: egy elnémított népet képviselni, annak nevében beszélni!

Miért foglalkoztam a Paktummal ennyit? Az elmúlt húsz évre a 14. pont határozta meg a nemzeti emigráció és az otthoni kormányok és pártok viszonyát: “14.Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigráns személyekkel, szervezetekkel, csoportokkal.” Ebben a paktumos szellemben még a Magyarok Világszövetségét is szét akarták verni, mikor az a kormánytól független vezetés alá került

Ezzel nem Amerika népét vagy kormányát kritizálom, hanem ugyanazt a „háttérhatalmat,” amely 1956 sikeres forradalmát is aláásta, és 1990 óta is dominálja a magyar politikumot bérencei révén.

Persze a JOBBIK-ra is vonatkozik a Paktum: „12. A jobboldali, vagy szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének a megakadályozása.” Ez egyenesen ellentmond a Magyarország által is aláírt Koppenhágai Dokumentumnak. Mégis ezért próbálták a nemzet gyászvitézei, a Paktum szellemében, szabotálni még ezt a mai megemlékezést is!

A Kissinger Paktum miatt nem volt Magyarországon rendszerváltás, és ezért volt a nemzeti emigráció és az otthoni jobboldal nem csak mostohagyermek, hanem egyenesen ellenség, még az utóbbi húsz évben is, a nemzet nagy kárára.

Ugyanis volt köztünk sok tudós, gyáros, író, és jogász, és az Antall kormány és utódaik nagy mulasztást követtek el, hogy nem használták fel sőt, visszautasították tudásunkat, tapasztalatainkat, kapcsolatainkat, amíg voltak ilyen személyek. Sok rémtörténetet tudnék mesélni erről, ha lenne idő. Azóta öregszünk. A politikailag illetve irodalmilag tevékenyek közül Pásztor Laci, Major Tibor, Magyaródy Szabolcs, Lengyel Alfonz, Sisa István, aki írta a fenomenális sikert aratott Spirit of Hungary-t - magyarul Magyarságtükör címmel adta ki Püski Sanyi bácsi. Serényi Pista, aki végiggyalogolta Amerikát és lefutott New Yorkból Washingtonba, Igazságot Magyarországnak szalaggal a vállán, hogy egy petíciót adjon át az Elnöknek. Majd Pista bekötötte a Szabadságszobor szemét, hogy ne lássa Hruscsov amerikai látogatását. 56 szellemének és az emigráció hőskorának ezen hősei immár a 90-et tiporják. Pákh Sanyi bátyánk már százon felül van. Én, hozzájuk képest, „fiatal” 79 vagyok.

És fogyunk. Zolcsák Pista, Vasvári Zoltán, Dömötör Tibor, Bertalan Imre, Fazakas Feri bátyánk, a Nádas hármas, Rózsika, János és Gyula munkatársaim, sok más hőssel, már a hadak útját járják.

Azonkívül itt voltak az emigráció szellemi óriásai. Somogyi Ferenc, az évi Magyar Találkozóról kiadott Magyar Krónika kötetek szerkesztője, amely az emigráció színe-javának irodalmi és politikai tevékenységét örökítette meg, és az emigráció értelmi és művészeti kiválóságait magába foglaló Árpád Akadémia megszervezője. Vass Albert irodalmi munkásságán kívül komoly kiadói tevékenységet is végzett. Lehetne sorolni hosszan. Itt voltak őstörténészeink, mint Baráth Tibor, Badinyi Jós Ferenc, íróink, mint Padányi Viktor, Mailáth István, hogy csak néhányat említsek a nagyok közül, akik ébren tartották a magyar kultúrát a nagy magyar éjben.

Azt hiszem, nem sértjük meg a Pesti Srácok emlékét, ha Október 23-án róluk is megemlékezünk, akik a magyar szabadságra szentelték életüket.

Az emigráció és az otthon integrálódása érdekében fontos lenne otthon is megismerni és valamilyen formában megörökíteni ezeket a neveket (ahogy valamikor a kommunisták is megemlékeztek a pártmozgalom hőseiről).

Egyre kevesebben vagyunk nemzethű magyarok, de amíg élünk, amíg van bennünk lehelet, addig küzdünk egy szebb, szabad, független és keresztény Magyarországért, a Szent Koronás Regnum Mariánumért, hogy nemzetünk be tudja tölteni a magyarok Istene adta hivatását.

Adja Isten, hogy mielőbb úgy legyen.+






    Kedves Sanyi!
   
    Az alábbi levelet Kennessey Csaba az MVSZ egyik ellenese küldte meg B.Z. felkérésére. 
   
    Subject: Levél a Magyarok Világszövetsége tagjainak

    Nemzeti_Eroforras_Miniszterium

    Emberi Erõforrások

    Minisztériuma

   

   

   

    Levél a Magyarok Világszövetsége tagjainak

   

    Tisztelt MVSZ tagok!

   

    A Magyarok Világszövetsége (MVSZ), amely 1991-ben született újjá Csoóri Sándor munkájának és elnökletének köszönhetõen, a rendszerváltást követõen azt a feladatot töltötte be, amely miatt egykor életre hívták: a világ magyarságának összefogását, nemzeti tudatának erõsítését, kultúrájának õrzését és megismertetését képviselte.

    Csoóri Sándor elnöksége alatt a szervezethez számos külföldön élõ, hazánkhoz lelkileg kötõdõ magyar csatlakozott, akik áldozatos munkával dolgoztak a kitûzött célok megvalósításán. Ám az elmúlt években az MVSZ, amelynek az egész magyarságot kellene képviselnie, pártoskodásoknak, manipulációknak és legalábbis kérdéses pénzügyi akcióknak a színterévé vált.

    A Fõvárosi Ítélõtábla 2011 novemberében hozott ítéletében megsemmisítette az MVSZ 2008. augusztus 19-i, az elnök és elnökhelyettes választására vonatkozó határozatait, így jogerõs döntés is született arról, hogy majdnem négy éve nincs törvényes vezetése a jobb sorsra érdemes szervezetnek.

    Ugyanakkor fontos megjegyezni azt is, hogy a vezetõkkel – és az általuk vívott csatározásokkal, nemzeti egységet romboló nézeteikkel – nem lehet azonosítani a szervezet azon tagjait, akik számára továbbra is hangsúlyos feladat a magyarság felemelkedéséért való tevékenykedés. Balog Zoltán kijelentése kizárólag az illegitim vezetõknek és a világszövetséghez méltatlan magatartásuknak szólt. Azon tagokat és munkájukat, akik az MVSZ eredeti célkitûzéseit kívánják napjainkban is megvalósítani, a miniszter továbbra is megbecsüli és elismeri. Amennyiben a miniszteri kinevezését megelõzõ bizottsági meghallgatáson elhangzott, félreérthetõ kijelentésével megbántotta õket, és magukra vették a világszövetség illegitim vezetõjének és holdudvarának szánt megjegyzését, úgy õket megköveti. Ha az MVSZ elnöksége ismét törvényesen választott, alkalmas emberekbõl áll majd és a magyarság összefogásán dolgoznak, Balog Zoltánt is újból a szervezet támogatói között tudhatják majd a tisztességes, jó szándékú tagok.

   

    Budapest, 2012. május 22.

    Sajtófõosztály

    Emberi Erõforrások Minisztériuma











 szemelvények az említett könyvből:

Nos, nézzük, mi minden miatt nem lehet valós a választott cím! 
  1. Magyarországon nem történt rendszerváltás. Csak „papíron”.
  2. A szabadkőművesek vagy nem is léteznek, vagy ha mégis – a politikával nem foglalkoznak. (Ezt ők deklarálják magukról.)
  3. A meg sem történt rendszerváltást tehát nem csinálhatták a nem is létező, vagy a politikával „hivatalból nem foglalkozó” szabadkőművesek. Csak valaki más(ok), vagy senki…
 
De mégis, valami azt súgja – a témához ez lesz a legjobb cím.

 A legszebben ezt Drábik János, atyai jóbarátom fejezte ki: „Amit te, László, megírsz, azt sokan mások is tudják, látják. De nem írják meg, mert a leleplezésnek, a valóságfeltárásnak is vannak írott/íratlan (kötelező) szabályai, amelyeket a mainstream újságírók hallgatólagosan elfogadnak, és be is tartanak. Te azonban fittyet hánysz ezeknek a szabályoknak és megírod, amit igaznak gondolsz. Ennyivel több, amit írsz, a publicisztikánál.”
  
Korábbi munkahelyeimen már sok olyan munkatársat, ismeretséget szereztem, akik/amelyek később az országos politikai életben is „visszaköszöntek”. Dr. Sztojanovics Iván barátom – akkor még közleke
Sztojanovics Iván
A személyem persze nem több, csak egy hiteles tanú.

Korábbi munkahelyeimen már sok olyan munkatársat, ismeretséget szereztem, akik/amelyek később az országos politikai életben is „visszaköszöntek”. Dr. Sztojanovics Iván barátom – akkor még közleke
dési helyettes államtitkár – a leköszönő miniszterhez (1994-1995.), majd független országgyűlési képviselőhöz, Dr. Schamschula Györgyhöz ajánlott. Sokat beszélgettünk budapesti V. kerületi irodájában, de Ivántól sem szakadtam el. Éreztem, hogy a „rendszerváltással” valami baj van; emellett a Horn-érával – akkor még csak informálisan – újra visszatérni látszott a kommunizmus. Mivel fokozatosan mindenről kialakult a saját kritikai állásfoglalásom, elkezdtem rendszeresen írni, hogy hangot adjak ellenérzéseimnek, „felfedezéseimnek”, véleményemnek – és hogy reményeim szerint megváltoztassam a világot. Akkor még hittem benne – lehetett hinni benne -, hogy csak múló kisiklásról van szó, ami helyrehozható. Első átfogó politikai publicisztikáim Schamschula György barátom személyes ajánlására jelentek meg Bencsik András lapjában, a Demokratában. Bencsik helyettese, Seszták Ágnes gyakran fogadott virágos jókedvvel, amikor egyik-másik cikkemet vittem be a szerkesztőségbe, disken.

 
Schamschula György, MDF, FKGP
Egyszer ekként „adomázott”: „No, mit hoztál, Lacikám; hogyan lesz a zsidóból kereszténydemokrata?” Akkor persze – mint kezdő publicista - még megrökönyödtem ezen a profán kiszóláson: miért is ne lehetne? Évekkel később megértettem, hogy a szólás közvetlen tapasztaláson alapuló, mély népi bölcsességet takar.

Mivel 1995-ben „ki is léptem a szervezett társasági üzleti életből”; mint egyéni vállalkozó, menedzsment tanácsadó lettem. 1997-ben állásajánlatot kaptam Dr. Schamschula György közvetítésével; így Peták István, a részvénytársasággá alakult Magyar Televízió első elnökének főtanácsadójaként, hamarost „selfmade média-közszereplővé” is avanzsáltam. A közvetítő jóbarátja Dr. Skultéty Sándor, az MTV főigazgatója, vezető jogtanácsosa volt. Ebben a politikai és média szempontból egyaránt „sűrű” időszakban a Demokrata, az Új Magyarország és az Új Idők lapokban publikáltam, újpesti képviselőjelöltje voltam a Független Kisgazdapártnak, valamint kiterjedt politikai levelezést folytattam Sándor András író-publicista barátommal, ami a jövőmet illetően is alapvető szellemi épülésemre szolgált. Mindemellett állandó tanácsadója voltam Varga Mihálynak, a Fidesz gazdasági kabinetfőnökének, államadósság, privatizáció és állami költségvetési ügyekben, egészen az 1998. évi választásokig. Amikor Sándor András 1997-ben, 74
Skultéty Sándor
éves korában, szívinfarktusban meghalt – új globális ismereteimmel, megkezdett dolgaimmal teljesen magamra maradtam. Halála előtt pár hónappal, egy bükki kirándulásunk alkalmával átadott nekem egy cédulát, amelyet olvasatlanul tettem el a farmernadrágom zsebébe. András már nem élt, amikor egy nagymosást követően a cédula előkerült. Ez állt rajta: „Ha többet akarsz tudni a való világról, keresd fel Vass Csabát, és kérd el, olvasd el a Világállamról szóló tanulmányát.”  Később ez meg is történt, de menjünk sorjában…

 
Peták István

az MTV elnöke (1996-1998)
Inkompatibilis személyek, szerveződések és események feszülnek a mélyben – egymásnak -, amiből az össze nem illők hamar kirostálódnak. Hogy’ lehet valaki a Demokrata írója, ha a barátja Sándor András, aki – Csurkával - az MDF alapító tagja? Sőt, hogyan lehet valakiből kisgazdapárti képviselőjelölt, miközben – Orbán Viktor révén – a Fidesz szakértője? De főként: hogyan lehet valaki a Nemzeti Szövetség tagja, Schamschula barátja, hogyha a minimum rózsaszínű Peták István elnöki főtanácsadója? Az illető talán őrült, talán többszörös ügynök – hihetnénk -; de semmiképp nem hétköznapi figura, annyi szent. Aztán ki is tört az égzengés…

A szálak oldója, kötője és legfőbb bogozója Dr. Skultéty Sándor volt; olyan ember, akinek személye élő bizonyíték volt arra nézve, hogy teljesen értelmetlen és alaptalan az embereket jobb-és baloldaliakra szortírozni. Ezen a ponton kénytelen vagyok a szubjektív időrendből átlépni az „objektív” időrendbe, különben – önökkel, olvasóimmal együtt – én is elveszítem Ariadné fonalát. Nos, Sanyi – az én Sanyim! - rendkívüli személyiség volt, minden tekintetben. Olyasvalaki, aki ha nincs, ki kellene találni. Petákkal együtt – két főnököm a Magyar Televízióban – gyakori vendégek voltak a kertünkben, ahol épp nyár volt, 1997. forró, tékozló nyara. Vidáman ettük a termésünkből feleségem sütötte meggyes süteményt, és az elhangzott beszélgetések súlyos következményekkel jártak, legfőképpen énrám nézve. Munkaköri feladatként kaptam, hogy Peták elnök takarékossági intézkedéseit alátámasztandó, vizsgáljam felül az MTV Rt. valamennyi vállalkozási és produkciós szerződését – nagyjából ezerszer 10-20 oldalnyi üzleti, jogi és pénzügyi trükköt -, hogy végre kiderülhessen: kik, milyen módszerekkel, milyen nagyságrendben „lopják ki” az állam (az előfizetők) pénzét a Magyar Televízióból, évek óta.

Vizsgálati eredményeimet 50 db folytatólagos jelentés tartalmazta, melyek újszerűsége nagyjából mindenkit kiakasztott. Tekintve, hogy a megelőző évtizedekben a Szabadság téren dolgozó művész hölgyek és urak – tisztelet a kivételnek – olyan elszámolási rendszert vívtak ki maguknak, amelyben mindenfajta költség-felülvizsgálat tabu volt, illetve már a gondolat is szentségtörésnek számított volna; nem is dolgozott a produkciós területen soha egyetlen közgazdász sem. A legmagasabb rendű üzemgazdászi feladat a ráfordítások utólagos összevadászása volt – lett volna -, amit nagyképűen utókalkulációnak csúfoltak, de eredményeket nem tudtak felmutatni. Tulajdonképpen - a gengszterváltás után 6-7 évvel – zseniálisan „gonosz” ötlet volt személyemben egy vérbeli közgazdászt reászabadítani az MTV Rt. nevű gebines pénzmosó szentélyre; miután engem – viszonylag jó fizetéssel, de minden védőfelszerelés, vagy jótanács nélkül – beeresztettek, mint egyszeri őszinte közgazdászt a porcelánboltba, leültek „malmozni”, és várták a „kedvező” híreket. De egy plasztikus hasonlattal is megvilágítom a kialakult helyzetet. Mivel Skultéty és Schamschula is, a szó szoros értelmében is, „nagyvad-vadászok” voltak – szabad idejükben disznóra, szarvasra mentek -, kis túlzással állítható, hogy számukra én voltam az ideális hajtó, míg ők a gondosan megépített, kényelmes magaslesen ücsörögtek, kibiztosított sorozatlövő ismétlőfegyverrel a kezükben. A közel-távol biztonságában pedig a mindig tanácstalan Peták elnök ácsorgott, mint bizonytalan hitehagyó, aki nagy naivul az MDF-FIDESZ tandem felé kacsingató kriptokommunista szociáldemokratát alakította, s kíváncsian leste a fejleményeket, nem is sejtve, hogy épp a saját fellegvárát dönti romba, pontosabban maga alatt vágja a fát. Az ősi törzsi ösztönök összefonódó ereje minden kötelező óvatosságot félresöpört.

Ki is volt az én Sanyim; mert nem az volt, akinek látszott. Én teljesen gyanútlanul „rajongtam” a Sanyiért, akihez hasonlítható barátom azelőtt soha nem volt. Nagyvonalú óvatlanságomban még az sem zavart, mikor már bizonyos tényeket is hallottam felőle. Peták azt mondta róla: „A Sanyi nekem csak úgy van.” (Mint „földiek”, régről ismerték egymást.) Sanyi kétlaki volt, vagyis hivatalos beosztása mellett volt neki egy nem ugyanott hivatalos. Népnemzetinek mutatta magát – talán szíve mélyén az is volt -, ugyanakkor tősgyökeres „szociáldemokrata” gyökerekkel rendelkezett és akkor még finom voltam. Ismereteim szerint ő volt a Nagy Imre újratemetés biztonsági főmegbízottja –; lehet, hogy a konkrét elnevezés nem stimmel, de amit hallottam, tudok, azt én nem aktákból tudom. Édesapja TSZ-elnök volt Szolnokon, leánytestvére Király B. Izabella. Ami a nem jogászi karrierjét illeti: tudomásom szerint a „rendszerváltás” – amit ő nemes egyszerűséggel „ügynök-rendszerváltásnak” nevezett – után a Grand Orient Hóbagoly legfőbb biztonsági tisztje lett, ami később jó ajánlólevél lehetett számára Orbán Viktor kormányába is. (Némi festmény-lövöldözést pár hónappal követően ugyanis Sanyit a Környezetvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkári „székében” érte a hirtelen szívhalál. A kormányba amúgy – elmondása szerint két kisgazda (!) író segítette be, név szerint Gyurkovics Tibor és Hernádi Gyula; akik azóta már szintén elhunytak.

 
Tellér Gyula

1990-1994     SZDSZ
2006-2010     Fidesz    
Peták elnök eleinte nem nagyon merte a jelentéseimet kiadni az érintett szerkesztőségeknek – később aztán kiadta -, de a Kuratórium Elnökségéhez és az ORTT-hez is eljuttatta azokat. Az előbbihez hivatalosan, az utóbbihoz nemhivatalosan. Ilyen volt az akkori munka-„leosztás”. Ha eléggé elővigyázatosak lettek volna, ráütik az alcím szerinti minősítést. Ám a választások előtti évben – 1997. - a politikai helyzet már annyira várakozással teli, s feszült volt, hogy mindenki „eredményeket” akart produkálni; nem gondoltak arra, hogy a megrendelt vizsgálati jelentések tartalma majd mindenkinek a torkán fog akadni, illetve „kiégeti” a fiókokat. Az egyre szaporodó jelentéseimet kvázi szamizdatként titokban sokszorosították, és Tellér Gyula, a Kuratórium nagybefolyású fideszes tagja is szinte feljajdult minden egyes újabb olvasmány érkeztekor, hisz azok olyan tényeket tartalmaztak, melyek egyenként valószínűleg (köz)ismertek lehettek, ám egyenként számszerűsítve és tételesen összesítve már felértek egy kényszerű tükörbenézéssel: így működik az MTV Rt., hiába a menedzsment, a kuratórium, a felügyelőbizottság és az ORTT minden „újabb erőfeszítése”. – „Jesszusom, már megint egy újabb Czike-jelentés!” – szörnyűlködtek hivatalosan, miközben nemhivatalosan ezt gondolták: … amellyel betű szerint egyetértünk, ám hivatalosan mégsem tehetünk semmit.” Ezt az ellentmondást muszáj volt feloldani – valahogy.

Feloldották…

Mondj igent, jöjj közénk!

Az események a számomra teljesen váratlan fordulatot vettek.
Révész T. Mihály

ORTT első elnöke
Peták elnök egy nap hivatott, és közölte velem, hogy eddigi életében eddig csak egy hozzám foghatóan „okos embert” ismert, Timkó Iván a neve. Elmondta, hogy van neki egy társasági köre, melyben nagyon okos emberek cserélnek eszmét. Szeretne velük megismertetni. El is vitt magával valami óbudai művészeti találkozóra, ahol meglepetésemre több olyan ismerőst is felfedeztem, akik korábban közeli munkatársaim voltak valahol. Tévések, rádiósok, ORTT-sek is voltak közöttük. Kardos Lajossal 1970 és 1976 között a Posta Rádió-és Televízióműszaki Igazgatóságnál dolgoztunk – én „a vége felé” tervosztályvezető, ő pedig a talán legbizalmasabb radarállomás vezetője volt. Kiderült (1997), hogy az ORTT-ben Révész Tamás Mihály, ORTT-elnök helyettese. mikor az ORTT-ben meglátogattam, furcsán, izgatottan viselkedett. Ki-be röpködött az ajtón – látszott, hogy még másokat is vár rajtam kívül. Átadtam neki egy disken a televíziós jelentéseimet, mert - mint mondta – Révész T. Mihály elnök vizsgálatot akar indítani, a jelentéseim tartalma alapján. Előbb majd még meg akar ismerni, személyesen is. A „vendégek” között volt Vass Csaba szociológus is, akiről „Lali” elmondta, hogy Horn Gyula ellenlábasa a miniszterelnök-jelöltségben.
 
"dr. Vass Csaba, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető tanára a régi társadalmi felépítésünkről tart előadást, melyet a Szent Korona határozott meg."
Gorbacsov hatalomra jutása után Vass 1985-ben megalakította a Reformklubok Országos Hálózatát, amelyet egyfajta MSZMP-n belüli ellenzéki szerveződésként definiált. Ennek utódszervezete lett a Társadalompolitikai Tanács. Ez a fórum dolgozta ki 1987 elején kidolgozta a Fordulat és reform c. programot. A Tanácshoz csatlakoztak MSZMP-n kívüli csoportok tagjai is, így pl. Orbán Viktor és Kövér László is.

1987-től az MDF egyik alapító szervezője. Bihari Mihállyal és Kiss Gy. Csabával együtt fogalmazta a lakitelki nyilatkozatot. Bíró Zoltán kérésére mégis az MSZMP-ben maradt, hogy a párton belül a nemzeti érzelmű, baloldali elkötelezettségű erőket egységes platformmá szervezze. A reformköri mozgalom egyik főszervezője, majd a reformkörökből októberében megalakuló Reformszövetségnek, az MSZMP legnagyobb platformjának egyik vezetője lett.

1889–90 között az újonnan megalakuló MSZP első elnökségének tagja, a Haza és Haladás Platform vezetője. 1990-ben a platform ellenezte Németh Miklós miniszterelnök gazdaságpolitikai programját (az ún. „sokkterápiát”), Németh emiatt kilépett az MSZP elnökségéből.


2003-2008 között a Károli Gáspár Református Egyetem kommunikáció- és médiatudomány tanszékének vezetője volt. Vezette a Duna Televízió médiakutatási irodáját is.
 Baranyi Károly, tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, ELTE, matematika, fizika, teológia szak, 91-94 akkori oktatási minisztérium főosztályvezetője.
Medikultur kft, ügyvezető
Mert, mint mondta: „az ő kedves kis pártjuk az MSZP, és reméli, hogy én is hasonlóképpen érzek.”. Vass Csaba (Duna Televízió) megígérte, hogy elküldi nekem tanulmányát a világállamról. Aztán „Lali” egy perdüléssel kihívott a folyosóra. „Van nekünk egy kis titkos társaságunk, kérlek, mondj igent, lépj be közénk!” – Visszamentünk. A többiek tudták, miért is hívott ki „Lali” a folyosóra, de odabenn nem beszéltünk erről.

Gábor Józsefről azelőtt még sohasem hallottam. (Valamit később megtudtam a Sándor Gyuritól, aki évekig a legjobb barátom volt; de az nem volt reá nézve túl hízelgő.) Peták István tévéelnök hozzá küldött – legyen a pártfogó instruktorom, aki majd megismertet „a titkos társaság elnökével”, bizonyos Zelnik Józseffel. Gábor József az előző két kormányban is államtitkár volt. A találkozó – a várbéli dolgozószobájában – hamarosan afféle „spontán találkozóvá” fejlődött, hiszen egyre újabb, illusztris vendégek érkeztek, feltehetőleg elsősorban azért, hogy engem, a „frissen kiszemelt pipihusit”, méregessenek, alkalmas jelölt vagyok-e? Baranyi Károly  is jött, aki a reformtanterv „atyja” volt; majd megérkezett Vass Csaba szociológus is, aki elküldte nekem a „Valóság” folyóiratban évekkel korábban megjelent szociológiai tanulmányát a Világállamról. Vele Sándor Andrásról beszélgettünk. Gábor József hosszan méltatta Kardos Lajost is, a barguzini Petőfi-expedíció híradósát, legnagyobb nemzeti költőnk földi maradványainak „megtalálásában” végzett kitartó munkájáért, helytállásáért. Büszke voltam, hogy hazafiak közé kerültem, akik számítanak rám „a társaság” tagjai között.

Amikor egy előadáson – Peták István tartotta a piaristáknál a magyar televízió közszolgálatiságáról - már Timkó Ivánnal is megismerkedtem; a helyzet fokozódni kezdett. Timkó Iván – azóta már halott, Isten nyugosztalja – szintén kapacitált, „lépjek be”, hívott a Gellért-fürdő gőzfürdőjébe is, mondván, hogy ha „kételyeim” lennének, ott „mindent” nyugodtan átbeszélhetünk, kettesben. Ezek a történések egyre inkább lázba hoztak, mert halvány fogalmam sem volt, mi ez a „kis titkos társaság”, melynek a kedvenc pártja az MSZP, és olyan okos embereket tömörít magába a közélet minden területéről, hogy – szerintük – azonnal be kellene lépnem. Itt volt az ideje, hogy az egész kérdést átbeszéljem néhány értelmes emberrel, olyanokkal, akikről feltételeztem: egyrészt átéltek valami hasonlót, másrészt a legjobb tanácsot adhatják majd nekem. A két férfi, akit „kinéztem” magamnak, Dr. Skultéty Sándor főnököm és az édesapám voltak, természetesen egymástól függetlenül.  Vegyük előbb apámat, aki hamar átlátta a helyzet súlyosságát.

Láttam rajta, hogy vegyes érzelmekkel viseltetik „megkeresésem” iránt. Hangsúlyozta egyrészt, hogy imádkozik értem, mert akit titkos társaságok tagjai táncba hívnak, azt nem egyhamar hagyják békén. Másrészt afféle szolid „féltékenységfélét” is felfedeztem a viselkedésében, mintha csak furcsállná, hogy előbb „nem őt” keresték meg, hanem engem. Nem mintha szörnyen vágyott volna közéjük, viszont saját magát nálam sokkal többre tartotta mindenfajta (fel)használhatóság terén. Óvott is – vigyázzak, mert „ezekkel nem lehet packázni”. Érdekes, hogy a határozott válaszadásomat illető bárminemű „időhúzást” packázásnak nevezte, mintha csak a megfelelő szakszót használná rémült vacillálásomra. „Márpedig én semmi olyanba nem lépek be, amiről előre nem tudom teljes biztonsággal, hogy micsoda.” – mondtam. Egész hasonlóképpen csóválta a fejét, mint amikor – még 1994-ben – közöltem vele, hogy kilépek a Co-Nexus Rt.-ből. Akkor azzal ijesztgetett, hogy „aki tengelyt akaszt a vörös Lászlóval”, az később elveszíti a munkáját és egész egzisztenciáját. Megkérdeztem apámtól: „A László titkos társaság tagja  volt?” – „Nem, konkrétan megkérdeztem erről, és tagadta.”

No hiszen, még hogy tagadta!

Attól még bármi lehetett.

Skultéty Sanyi semmit nem rejtett véka alá. Meg sem lepődött azon, hogy Peták közvetítésével kerestek meg. „Öregem, ezek biz’ a szabadkőművesek, más néven vakolók!”. Egyrészt ő is a fejét csóválta, másrészt viszont gátlástalanul (ki)röhögött. Kérdőre vonta Petákot is – megtehette, hiszen erősen véleményes volt kettejük viszonyában, melyikük is áll ténylegesen a másik felett -, mi ez az egész? Aztán amikor átlátta, komoly a dolog; savanyú, sőt, lesújtó humorával közölte: „Látod, Pista, Te szabadkőművesnek sem voltál jó! Inas maradsz életed végéig!” Pista „lenyelte” a súlyos sértést, és láthatólag nem tudta, vagy nem akarta eldönteni, hogy szimpla fejvadász-inas maradjon élete végéig, vagy szembenézzen a ténnyel, hogy őt a vakolók szponzorálták a Magyar Televízió élére, szemben a Koltay Gáborral, akit a mérleg örökös nyelve SZDSZ valamiért annyira utált, hogy elképzelni sem tudta tévéelnöknek (Petákot el tudta). Sanyi legott nekikezdett az okításomnak, tekintettel arra, hogy látta: halvány fogalmam sincs a szabadkőművességről. (Ekkor még nem tekintette feladatának, hogy ő is megpróbáljon rávenni a belépésre. Ekkor még jóbarát volt, érdek nélkül.)

Mindjárt a következő – pontokba is szedtem - alapvető ismereteket kaptam tőle, néhány röpke óra leforgása alatt: (1) Sosem fogod teljesen megérteni, mi is a szabadkőművesség. (Ebben bizony alaposan tévedett; - bár mire nagyjából megértettem, addigra ő már nem élt). (2) Az elnök Boross Péter. (Később, amikor már nyilvánvaló volt, hogy soha nem fogok belépni a titkos társaságba; verset kellett írnom Boross Péter 70. születésnapjára, hogy megbocsásson. Sanyi volt a „kézbesítő”. Állítólag megbocsátott…) (3) A legmagasabb hatalmasság, az egész világra kiterjedő hatáskörrrel: II. Erzsébet, angol királynő. (Ma már tudom, hogy ez a világ-háttérhatalom – sematikusan - egy Lucifer-Erzsébet-Rothschild érdekszövetség; Sanyi ekkor és itt csak a szakrális főnökre gondolt.) 
Ma már  jól tudom, hogy mindazok számára, akik így vagy úgy, de benne voltak/vannak a pixisben, azok számára nincs, és nem volt különösebb jelentősége, hogy Peták elnök, vagy Sanyi főigazgató – vagy akár az épp’ regnáló Kormány – marad-e a helyén, avagy „kinyírják”. Hisz’ a használható emberek mind(ig) folyamatosan továbbszolgáltak; legfeljebb a színlelt (fedő-) szolgálati helyük változott időről időre, az egzisztenciájuk nem. Lényegében Petáknak is mindegy volt, hogy elnökként vigyorog-e a szemétdomb tetejéről, avagy visszamegy egyszerű műsorkészítőnek (értsd: Szent István túrát tenni az ország legkülönbözőbb tájain – vagy idegenvezetni a Vár kazamatáiba, a koponyák és lábszárcsontok közé.) Amint egyre közeledtünk az országgyűlési választások (1998 tavasza) felé, a korábban felsorolt politikai aktivitásaim lassan elfogytak, a következők szerint: (1) Az FKgP elnöksége egyszer csak (1998 januárja) már nem hívott többet a képviselőjelöltek egyeztető megbeszélésére. Schamschula György barátomat kértem, nézzen utána, mi is történhetett. Ezt „nyomozta” ki: Várhelyi András (politikus?, író?) - aki ma a Vitézi Rend főkapitánya - mondta Torgyánnak: „Aki egy akkora csirkefogó tanácsadója, mint a Peták István, az nem lehet az FKgP parlamenti képviselőjelöltje.” Kihúztak - nem is „védekezhettem”, nem is értesítettek.



"az Echo tv az egyetlen nemzeti televízió"; "boros péter legyen a köztársasági elnök."

 Becsületsértési pert nyert Várhelyi András G. Nagyné Maczó Ágnes ellen

Becsületsértési pert nyert első fokon Várhelyi András kisgazda országgyűlési képviselő G. Nagyné Maczó Ágnes FKGP-alelnök ellen
A kisgazda országggyűlési képviselő azért indított személyiségi jogi pert G. Nagyné ellen, mert az a televízióban azt állította, hogy Torgyánkörnyezetében moszkoviták, kommunisták, maffiózók és ügynökök találhatók és példaként Várhelyi Andrást említette. A bíróság próbára bocsátotta a jelenleg ismét kisgazda alelnökké vált G. Nagynét.
 
G. Nagyné az Országgyűlés egykori alelnöke.
A ciklus alatt a Torgyán József által képviselt politika ellen fordult és közeledni kezdett a Csurka István által vezetett MIÉP-hez. 1997-ben kizárták a pártból és a frakcióból is.


(2) Újdonsült „szponzoraim” egy ideig arról faggattak, igaz-e, hogy Orbán Viktorék tanácsadója vagyok? Apránként rá is jöttem, hogy afféle „online” kapcsolatnak kellhettem a miniszterelnök-várományos fidesz-elnökhöz, amire nemhogy nem haraptam rá, de egyenesen nem voltam hajlandó. Visszagondolva, az a legnagyobb gond, hogy a velem kapcsolatos történésekről folyamatosan és maradéktalanul tájékoztattam Sanyit, akit egyetlen megbízható barátomnak hittem. Éppen őt – nem kellett volna. Jóval később egyszer elmondta, hogy neki „hivatalból senki nem lehet a barátja ” – mindenki gondolja át és találja ki, vajon miért. Szóval – azelőtt bármilyen anyagot nyugodtan elküldhettem a Viktornak, mindent megkapott; tündérien kedves, intelligens és szolgálatkész, fiatalos hangú titkárnője Marika, még azt is elmondta, hogy a Viktor elolvasta-e már, és ha nem, mikor fogja átnézni. Egyszer a mobilján hívom a Viktort, aki azt mondja: „Elnézést, nem jól hallom, jön az alagút.” Hívom a titkárnőjét, hát a Marika helyett egy undok szipirtyó hangja jelentkezett be, és mikor elhadartam, ki vagyok és mit szeretnék, ellentmondást nem tűrően kioktatott: „Magának nem Viktor, hanem Elnök Úr. Az Elnök Úr most nem ér rá. Magának máskor sem. Az Elnök Úr egyébként csak hivatalos küldeményeket fogad. Marika helyett a továbbiakban mindig ÉN vagyok, leszek. Viszonthallásra.” Énszerintem királyok, nemzetek, csaták, háborúk sorsa múlhat egy titkárnőn. Érdekes, hogy ettől kezdve Varga Mihályt is hiába kerestem, már nem tartott igényt a tanácsadói munkámra. Fidesz-kapcsolatom ezzel megszakadt. (3) Miután az Új Magyarországban megjelent egy cikkem – Az utolsó bolsevik (Horn Gyula) címmel -, a főszerkesztő, Varga Domokos György (Dombi) értesített, hogy egyrészt nem tud honoráriumot fizetni, másrészt bizalmasan elmondta, hogy a cikkem miatt „megszüntették” a napilapot… Skultéty épp vezetői értekezletet hívott össze, mert néhány nap múlva volt esedékes Horn Gyula személyes látogatása a Magyar Televízióban, Petáknál, tekintettel a közelgő választásokra... A Gazdasági Hivatal már a tisztítóba is küldte a lépcsőn a bejárati kapuig legurítandó vörös szőnyeget… Sanyi az íróasztalára könyökölve felolvasta a cikkemet alárendelt vezetőinek. „Ez az ember – és itt rám mutatott – egy utolsó bolseviknak nevezte Magyarország jelenlegi miniszterelnökét.” A szó megfagyott a levegőben.

Skultéty Sanyi barátom közben folyamatosan okított, óvott és vizsgáztatott. Mivel az Új Idők-nek még a vezető publicistája voltam - Sándor András pedig meghalt -; állandóan azt ismételgette: „Laci, ne írj! Különösen a Sándor Andrással ne hozd magad közös nevezőre!” – A figyelmeztetéseiből arra következtettem, hogy valakinek nagyon kellemetlen, ha Sándor András szellemi örökösének tekintem magam; sőt, talán neki, Petáknak, és talán még Schamschulának is „keresztbe teszek” Sándor András állandó emlegetésével. (Akkor még nem tudtam, hogy Sándor András dezertált szabadkőműves volt – Isten nyugosztalja, nekem a valaha élt legjobb barátom volt.) Sanyi minden nap többször is „vizsgáztatott” a napi politikai fejlemények alapján, hogy várhatóan mi fog történni. Azt vettem észre, hogy egyre jobban felkeltettem a személyes érdeklődését. Egyre mélyebb és bonyolultabb összefüggésekről vizsgáztatott, és egyre gyakrabban kaptam tőle a válaszaimra „csillagos ötös" minősítést. Később, amikor már gyanítottam, kicsoda Sanyi, elhatároztam, írásban is kiugratom a nyuszit a bokorból. Írtam egy cikket Peták védelmében, aki még mindig nem hitte el, hogy most ugyanazok a királycsinálók akarják kinyírni (1997 vége – 1998 eleje), akik 1996 végén megválasztatták őt tévéelnöknek. Ő is elolvasta, és közölte, ha ezt a cikket bárhol kiadatom, kénytelen lenne engem azonnal kirúgni. Egy hét múlva kaptam egy fénymásolt levelet a hivatali postával, ami az én cikkem volt, névtelen levélként. Sanyi is kapott egyet, Peták is, sőt az MTV egész vezetősége. Este Sanyi nagy röhögve elmesélte, hogy a nővére (Iza) ceglédi nyomdájában állítottak elő többszáz példányt, és el is küldték a kormánynak, meg az országgyűlési képviselőknek is. Nem sokkal később írtam egy kőkemény cikket „Pakoljunk, vagy mégse?”; az ORTT is vastagon szerepelt benne, mint Országos Révész Tamás Testület. Odaadtam Sanyinak. Fogadkozott, hogy megjelenteti a HVG-ben, de ahogy teltek a hetek, egyre kevésbé hittem neki. Aztán a saját szakállamra odaadtam Bencsik Andrásnak, aki már a Demokrata következő számában lehozta. Másnap ott volt a lap a Sanyi kezében: „Átvertél engem!” – mondta, furcsán, kényszeredetten  mosolyogva. Mit tehettem? Visszamosolyogtam… 
Petákot leváltotta a Kuratórium elnöksége. Nagyjából ugyanazok, akik kinevezték. Ezt ő ugyan nem tudta feldolgozni, mert képtelen volt megérteni, hogy ő az elnökcsinálók kisinasa. Noha pontosan tudta, hogy a rendszer, melyben élünk, köszönő viszonyban sincs „a demokráciával” – azt már nem értette, hogy egy ilyen gyarmati sorba süllyesztett országban nem jó tévéelnökre, vagy jó miniszterelnökre van szükség, hanem mindig olyanra, aki a nagyon labilis, állandóan változó – mindig fúj a passzát, vagy az antipasszát szél – viszonyok, követelmények között, a szintén változó célokra a leghasználhatóbb és személyében a legkezelhetőbb. Mivel az én kirúgásom is csak napok, hetek kérdése lehetett - egyetlen lehetőségem maradt, az előre menekülés. (Balszerencsém volt: a köszvény csak hónapokkal később tört ki rajtam elemi erővel, így akkor betegállományba sem mehettem, legalábbis nem volt hozzá pofám.) Sokan meghúzták ezt (Sanyi is); - hónapokkal, évekkel hosszabbították meg a munkaviszonyukat. A Kuratórium által kiírt pályázat alapján megpályáztam a Magyar Televízió elnöki posztját. Az említett fogadatlan támogatóim erre ráharapva – újból „begyorsultak” irányomban. A spontán találkozó a szabadkőműves tervszerűség csodálatos találmánya, s a vakoló gondolkodásmód iskolapéldája. A lényege az, hogy legkevésbé sem spontán; - ellenkezőleg: abszolút aprólékossággal előre megtervezik minden mozzanatát. Az olyan emberek – látszólag véletlen – találkozója, akik egyébként a büdös életben nem ülnének egymással közös asztalhoz. A vakolók tehát együttműködésre késztetik, kényszerítik az egyébként ellenségeket is, hogy előmozdítsák terveik megvalósulását. A szokatlan rituálé meglepetésszerű „kényszere" megteszi hatását, így jönnek létre a nagykoalíciók.

A Fidesz 1998-ban győzött. A választási győzelmet kellőképp megünnepelendő, kongresszust hívtak össze az Elektromos Művek újlipótvárosi telepén. Engem is meghívtak. Mondanom sem kell, sok tucatra tehető azon meghívottaknak a száma, akik korábban egyszerűen csak kinevették az 1996. augusztusban, a Demokratában megjelent „jóslatomat”, miszerint Orbán Viktor lesz a következő miniszterelnök.

A választás előtt, ezek a részben közismert emberek, még vagy lekicsinylették, szóra sem méltatták, vagy kifejezetten gyűlölték a Fidesz elnökét. Most persze arcukon boldog mosollyal, ott csápoltak a kongresszusi ülésterem legelső soraiban – köztük például a leváltott Peták István is. Ott voltunk mi is; feleségem a reggel kezdődött vesegörcsöm ellenére „rávett”, hogy tegyünk eleget a meghívásnak. Amikor a gratulációk ideje elkezdődött, olyan fájdalom nyilallt a jobb oldalamba, hogy nem volt erőm odamenni sem a Viktorhoz. Ülve maradtam – az ünnepi pillanat, amiért az egész oda-vissza utat, Vácról Budapestre „bevállaltuk”, kihasználatlanul tovaillant, nem maradt más, csak a testi fájdalom és a lelki csalódás. Csak félgőzzel követtem a programot – nagyobbik részemmel a veseműködésemre koncentráltam. Előttünk, a sorok közötti feljáró lépcsőtől balra, 10 méterrel lejjebb ült Otto von Lambsdorff, az európai liberális internacionálé elnöke, akiben akkoriban még a Viktor legfőbb európai támogatóját tisztelhettük (azóta megváltozott a Fidesz identitása, bebújt az MDF helyén a jobboldalon támadt űrbe, s ma már a Néppárt a sláger, mi több a Viktor további úniós karrierjének legfőbb letéteményese is). A győzelmi beszédjét követően a Viktor egyszer csak odaröppent a Lambsdorff mellé, hogy mint házigazda, felkonferálja neki a következő hozzászólókat, a további programot. Nagy elánnal sugdosott valamiket a liberális nagyúr fülébe, egészen átadva magát feladata teljesítésének. Mivel közben „jobban” lettem, elhatároztam, hogy – amint feláll – „meglepem”. Soha kínálkozóbb pillanatot! Így is lett. Amint a Viktor – még mindig erősen elgondolkodva – felállt, rögtön felugrottam, ott is termettem mögötte, majd az ocsúdó testőrökkel mit sem törődve, elébe álltam, gratuláltam. Meglepetten – hisz ez már nem a protokolláris gratulációk ideje volt - kezet nyújtott, mire átöleltem, aztán úgy maradtunk. A kamerák vették az egészet, a testőrök tébláboltak, a Viktor is egyik lábáról a másikra állt. Ők nem tudhatták, hogy derekamban hasító, éles fájdalmat éreztem, ami olyan erős volt, mint a boszorkánylövés (hexenschuss). Nem bírván felegyenesedni, a teljes súlyommal a Viktor nyakában lógtam, támaszként használva Magyarország leendő miniszterelnökét. Úgy egy perc elteltével oldódott a varázs, a – Deus ex machina – vesegörcs. Életünk leghosszabb közös egy perce volt. És máig az egyetlen. A Leleplező egy korábbi számában, a főszerkesztő Tőke Péter is megírta ezt a történetet…
Sanyi egyre csak ezt emlegette: „Ha a vakolók téged támogatnak, te leszel a tévéelnök.” Ezzel minimum implicite a „belépésemet” egyengette, Kardosék kis titkos társaságába, amelyről még mindig csak annyit tudtam, hogy legalább tucatnyian vannak, Zelnik József úr az elnök, és Gábor József a jobbkeze, aki egyébként láthatólag az én instruálásommal is meg volt bízva. Instruktorom megkérdezte, tényleg tévéelnök akarok-e lenni. Becsületesen bevallottam, hogy nem; leginkább erőfelmérésnek szánom pályázatom benyújtását. „Közvetítette”, hogy ismeretlenül keressem fel Bereczky Lórándot, a kuratórium elnökségi tagját, a Nemzeti Galéria igazgatóját, hátha „mondana valamit” a jelölésemmel kapcsolatban. Jelszóként – a telefonszámmal együtt - meghagyta, köszöntsem fel a születésnapja alkalmából. Bereczky nevetve megköszönte, majd a tárgyra tért. Meghívott a Nemzeti Galériába, a Rippl-Rónai kiállítás megnyitó ünnepségére, feleségemmel együtt. „A hivatalos megnyitó után lesz egy kis zártkörű pezsgőzés, gyertek majd oda.” – mondta kedvesen. Ám a dolgok kicsit másképp alakultak. Szeles szombati nap volt; jó félórával korábban értünk fel a Várba. Felmentünk a karzatra, s onnan, a korlátra támaszkodva, szemügyre vettük az érkezőket. Akkor is volt már némi „rossz előérzetem” – sosem hagyott még cserben -, de konkréten nem gyanakodtam semmire. (A Gábor „Józsi” fogadott bennünket, és meglepetésemre „rám bízta” a dolgok alakulását – a beígért pezsgőzésig.) Néztem az érkezőket, és figyeltem, milyen ismerős arcokat fedezek fel. És akkor megláttam érkezni Gábor Alice-t, Farkas István, férje oldalán – előbbi az MTV Rt. 3 tagú felügyelőbizottságának egyik tagja, utóbbi az MTV személyzeti igazgatója. Márciusban kirúgtak az MTV-ből. Mivel az eltávolításomban mind a ketten "jelentős szerepet” játszottak, kifejezetten rossz ómennek tekintettem a felbukkanásukat. A hirtelen feltámadt szimatom most sem csalt meg! Mert egyszer csak a bejáratban megjelent előbb Kovács András, a kuratórium elnöke (a „Hideg napok” filmrendezője), majd maga Ladvánszky György, a Felügyelőbizottság elnöke, akit – nomen est omen – Peták, Skultéty és jómagam is a legfőbb rosszakarónknak tekintettünk. Lám, a sorsom már különvált a Petákétól, és éppen elszakadóban volt Sanyiétól is; ám ellenfeleinket tekintve még egyként gondolkoztunk. Azonnal átláttam, mi lehet a közös pezsgőzés igazi értelme, jelentősége. Ha együtt pezsgőzöm Ladvánszkyékkal, az a „békülékenységem” csalhatatlan jele. És ez szimbolikusan azt is jelenti, hogy a tévéelnökké választásom „templomos” támogatása érdekében kibékülök mindazokkal, akik kíméletlenül/gátlástalanul kinyírtak, amikor nem szólt felsőbb – vakoló – érdek ez ellen. Vagyis én sem vagyok különb, mint ők, hiszen engem is „csak” az egzisztenciális érdekeim vezetnek, nem az igazság. (Akkor meg miért nem lépek be?) A pillanat tört része alatt eldöntöttem, mit teszek. Sietve odaléptem Bereczky Lórándhoz, és szíves elnézését kértem, hogy hirtelen – pezsgőzés nélkül – távoznunk kell, de „rossz hírt kaptunk otthonról”… Ugyanezt elmondtam Gábor „Józsi”-nak is. Bereczky a bajusza alatt mosolyogva széttárta a kezét: „Még nincs döntés, bárki lehet még a tévé elnöke! Majd meglátjuk!” – mondta, aztán feleségemmel – dolgunk végezetlen - hazahajtottunk, Tahiba.

Már említettem az alcím szerinti című írásomat, amivel „átvertem”  Sanyit, mert már nem bíztam benne, hogy „kiadatja” a cikkemet. „Gábor Józsiék” épp ekkoriban szerveztek egy spontán találkozót, a Selyemgombolyítóba – ez a Magyar Kultúrális Szövetség fedőnevű karitatív társaság székhelye (Budapest, III., Miklós tér 1.), ami belül egy mindenfajta kerti partira felszerelt biliárdasztal-angolpázsitos, rigófüttyös „amfiteátrum”, ahol egyszer már Mária Terézia korabeli borokat iszogattunk, Zelnik József gyűjteményéből. Ekkor még a Horn-kormány regnált, okkult nyelven parafrazeálva ekkor még a „mi kis pártunk” uralkodott. A Gábor Józsi jó előre „figyelmeztetett”: „Lesznek ott jócskán olyan, közismert személyiségek is, akikről nem is gondolnád…!” Én ekkor még igazán nem gondoltam semmit, csak kíváncsian vártam, mi is fog történni. Az ebédet az elnök, Zelnik József felesége főzte, már igazán elég éhes voltam, hogy megízlelhessem. Balomon a Gábor Józsi, jobbomon a Skultéty Sanyi ült, bár előre hangsúlyozta, hogy ő nem tartozik „a Zelnik-körbe”, de azért összejárnak, hisz, mint említettem, „közvetítő szerepet” töltött be a létező titkos világ és „a nem létező” titkos világ között. Mindenféléről beszélgettünk. Mivel viszonylag korán megjöttünk, sorban érkeztek meg az újabb és újabb illusztris vendégek, vagy tagok – as you like it… Akik frissen érkeztek, előbb körbementek köszönni a kertben megterített hosszú asztal mentén, és kezet fogtak mindenkivel. Az asztal túloldalán, velünk rézsút, szemben Gyurkovics Tibor ( ┼ 2009.) adomázott, széles, vidám gesztusokkal, miközben hatalmas falatokban nyeldekelte az asszony készítette borjúláb-pörköltet, amit nagy kortyokban antinori vörösborral öblített sűrűn le. Jobbról halk surranás hallatszott, és besiklott a pázsit közepére az ezüst-metál, fényesre suvickolt sportos Nissan, a volánnál Kardos Lajos, mellette „valaki”. A „valaki” kiszállt, körbe indult, majd mikor hozzám ért, megállt épp előttem. Felálltam és bemutatkoztam: „Czike László.” – Révész T. Mihály! – válaszolta. (Kis Napóleon volt; az ORTT elnöke, Horn Gyula „média-minisztere”. Róla/róluk szólt a „Pakoljunk, vagy mégse!”.) Kezet fogtunk, nem eresztett, de nem szólt, csak nézett szúrós kis szemeivel. „Czike László!” – ismételtem meg, harsányabban, élve a gyanúperrel, hátha nem ismeri a nevemet. Aztán megszólalt: „Tudom, csak jól megnéztem magamnak!” – azzal Zelnik felé vette az irányt, és mellé ült. Gábor Józsi kedvesen elmagyarázta minden érkezőről, kicsoda, mit is kell tudni róla; és egyáltalán az egész szcenáriót igyekezett megértetni velem. De nem nagyon figyeltem, sem őrá, sem Sanyira. Elgondolkoztam. Tényleg, sokan vannak itt, akik közös helyen nemigen „férnek össze” egymással. Azután megértettem. A spontán találkozó olyan (okkult) intézményesített forma, amely arra való, hogy olyanok (is) találkozzanak, akiknek a személyisége egyéb tekintetben inkompatibilis. Amolyan politikai és ideológiai „vámszabad-terület”, ahol a jelenlévők átmenetileg felfüggesztik minden személyes ellenszenvüket, vitájukat és konfliktusukat, hogy atrocitás kizárásával, maximális hatékonysággal együtt tudják szolgálni a közös „páholy”-ügyet, melyet az elnök napirendre tűzött. Az egyik aktuális feladat talán Czike László megfigyelése lehetett, hogy személyiségében vajon alkalmas-e arra, hogy „a magasabb cél” érdekében együttműködjék olyanokkal, akiket egyébként „látni sem” bír. Azt hiszem, átmehettem a „vizsgán”, legalábbis egyszer sem jöttem ki a béketűrésből. Pedig a spontán találkozó vége felé még egyszer próbára tettek, pontosabban: tett, - Révész T. Mihály… Búcsúzólag megint elém állt, és kézfogás közben mondta: „Találkozunk még, kicsi ez az ország!” – önkéntelenül hozzágondoltam: „kettőnknek…”

A Hold utcai sörözőben ücsörögtünk. Sanyi; Zoli, egy kirúgott tévés főszerkesztő barátom – Sanyi nem is ismerte -, meg én. Ígértem: bemutatom Sanyinak. Sanyi gyakran mutatott diszkréten erre, arra hogy figyelmünkbe ajánlja az új illusztris vendégeket. Egyszer csak a háta mögé mutatott, egy éppen érkező szálfatermetű vitézre. „Na, ez is…” – sóhajtott, majd legyintett. Várhelyi András volt, aki önhatalmúlag kihúzott az FKgP képviselőjelölti listájáról. (Dicsértem a szálfatermetét. Akkor még nem tudtam, hogy a brutálisan meggyilkolt Fenyő János egykori média-holdingja részvénytársaságának igazgatótanácsi tagja, író, Kocsis Levente Mihály, az MTV kuratóriumi elnök helyettesének legjobb barátja – ma a Vitézy Rend főkapitánya.) De Sanyi a szálfatermetét is lazán lefitymálta. Sanyi ugyanis mindenkiről tudott mindent – foglalkozási ártalom; tudjuk, hivatalból nem köthetett barátságot senkivel -, viszont tudott hallgatni.
Zoli elmondta, hogy a Sanyi „egy jó ajánlatot” közvetített felé. Azt nem mondta el, kiét… Nagyon misztikus volt neki az egész. Megpróbáltam segíteni. Volt még egy feltétel, amit teljesítenie kellett – a német nyelvtudással rendelkezett -: azt üzenték, vadházasságban nem élhet, vegye el feleségül a barátnőjét, és akkor minden rendben lesz. Szívesen teljesíti a házasodási feltételt, mondta, de nem érti ezt az egészet, „mi a franc ez a szabadkőművesség, valami fejvadász hálózat?” – kérdezte, mert esze, az volt. Búcsúzóul elmagyaráztam neki, ne tartson semmitől, „ez csak olcsójáték, felnőtteknek”…
Orbán Viktor miniszterelnök első jelentősebb külföldi útja – ha jól emlékszem – Helmut Kohlhoz vezetett, Németországba. A feleségemmel néztük a Híradót, s egyszer csak valami érdekeset láttam! Az Orbán látogatásáról szóló tudósítás képsorain feltűnt valaki! Zoli ott állt, a képen Orbán háta mögött, mint Magyarország kulturális attaséja.

később fejeztem be könyvemet a Magyar Televízióban tett „kirándulásomról”, „A pokol legalsóbb bugyra” címmel. Bármily’ furcsa – „a legalsóbb” jelző Gellért Kis Gábortól származik, aki egyébként „lektorálás közben” elmesélte, hogy az édesapja jelentős, köztiszteletben álló szabadkőműves volt. A villájában tartott megbeszélésre siheder fiát is odahívta, hadd tanuljon a gyerek, milyen is a való világ. Végül is nem az a könyv jelent meg 2006-ban, hanem egy lebutított változat, amelyben említés sem történik a szabadkőművesekről, de „A pokol legmélyebb bugyra” című fejezetéből megtudhatja a nyájas olvasó, ki mindenkik is „bújkáltak” a MTV-ban.

Dánszentmiklóson, a nagy okkult-gnosztikus eseményen a magyar közszolgálati televízió jövőjéért aggódó televíziósok  vakolókanállal ették – ott is - a töltöttkáposztát. Összességében voltunk vagy harmincan.Meglett férfiak – nőt, egyet sem engedtek be! – ették félhalottra magukat, 8-10 disznófogást téve percek alatt magukévá. Kenyeret, savanyúságot senki nem evett az ételekhez. Disznó a disznónak körítése volt, s még kísérő italnak sem ittak mást, csak a kerítésszaggató szilvapálinkát, meg ásványvizet, „higításként”. Mint frissen kirúgottat, Pálfy G. István vígasztalt, ne szívjam mellre a dolgot. Pár székkel odébb Koltay Gábor rágott egy hatalmas csontot; csak a szemei jelezték, hogy hallja, érti, merre tart az egyébként snassz adomázgatás. Mihályfi Sándorra is emlékszem, az „Indul a bakterház” rendezőjére. (Sanyi mondta, ő is a Zelnik-kör tagja, „Nagyon nyomul!”; azóta már meghalt.) Horváth Lóránt – a későbbi tévés könyvemben lásd: Jákob hangja és Ézsau keze -, „ideiglenesen” két évre megbízott tévéelnök, másként MSZP-komisszár a személyi titkárával, mobiltelefonján „ellenőriztette” a spontán találkozó menetét, mintha a semmitmondó magnófelvétel nem is lenne elég. Sanyi nagyon berúgott, ennek ellenére őt láttam egyedül okosnak, magánál lévőnek, szellemesnek és felszabadultnak. És főleg őszintének, közlékenynek. Nem zavarta, kik ülnek mellette, mindig csak azt mondta, amit tényleg gondolt. Zelnik Jóska iszonylag hosszú értekezést tartott, miként kell értelmezni a magyar televíziózás közszolgálatiságát (talán a Peták helyett, aki nem volt jelen), népi kultúráját, stb. Arra is kitért, milyen legyen a politika és a kultúra viszonya. Az én Sanyim ezt már meg nem állhatta! Erősen az asztal sarkába kapaszkodva szólásra emelkedett, és nagyjából a következőket mondta: „Figyelj, Jóska, okosakat mondtál itten, de azért valamit mondok én tenéked… Nem a titkos társaságokban, titokban, elit káderek egymással, egymás között kell az ilyen dolgokat lerendezni, hanem a nép részvételével, a nagy nyilvánosság előtt.”  hatás nem maradt el. Néma, szinte síri csend lett. Átérezve a helyzet képtelenségét, valahogy kicibáltam Sanyit az udvarra, nem törődve törődött állapotával. Muszáj volt! Mert amint kiértünk, úgy elkezdtem teli szájjal röhögni, amint csak a torkomon kifért. Mert a Sanyi spiccesen kioktatta a Nagymestert.
Te is lázadó vagy?
Kérdezte Sanyi, náluk, amikor már kezdte megérteni, hogy sosem fogok belépni. „Nem!” – feleltem. – „Odáig még nem jutottam. Egyelőre csak azt látom, hogy ez a szabadkőműves HÁLÓZAT szörnyű alacsony hatékonysággal működik, ami nem is csoda, ha egyszer a káderkiválasztás alapmotívuma a kontraszelekció. Ha belépnék, azt nem azért tenném, hogy belülről bomlasszam, mint tették egyesek az MSZP-ben, hanem azért, hogy megmutassam, mindezt „a tervszerű népmegvezetést” jó céllal, sokkal hatékonyabban is lehet csinálni.”
...engesztelő verset kellett írnom Boross Péter 70. születésnapjára
 

BOROSS PÉTER 70. SZÜLETÉSNAPJÁRA

(1998. augusztus 20.)

Mértéktartó  a hatalom:
Nem szükséges forradalom.
Becsületes miniszterek
Kivívják a tiszteletet.
Dolgozik, épít a Kormány:
Ez maga az új Alkotmány.
Ifjúság  és mély bölcsesség –
Nem engedik egymás kezét!
Rózsák nyílnak, szívben kereszt, -
Hű  hívedet híven szeresd!
Megoldottad "minden dolgod":
Hetvenszer is legyél boldog!


„Ez az ember nemet mondott a szabadkőművesek invitálására!” Kuczka Judit csak nézett, a szeme sem rebbent. Ő pontosan tudta, mit is jelentenek ezek a szavak – én, akkor még nem. (A teljes kirekesztésemet a társadalmi – politikai, kultúrális és üzleti – életből, életem végéig. Aki ugyanis nem hajlandó belépni a HÁLÓZAT-ba, az nem része többé a TERV-nek, szabad préda, mert nem használható semmire, ami fontos. Használhatatlan selejt, sőt, közveszélyes másként gondolkodó, mert titokban nyilván összeesküszik a mainstream ellen. Lásd még: Orwell 1984, Fahrenheit 451 és Fahrenheit 9/11). Sanyi pontosan tudta, mit csinál. A nagymesternek íratott vers csak arra volt jó, hogy engem „lenyugtassanak", minden rendben van, nem lesz semmiféle retorzió vagy üldözés. (Lett.) Hogy elaltassák minden esetleges gyanúmat. üzent a vakolóknak, hogy, mint reménytelenről, mostmár végleg leveszi rólam a kezét. Kuczka Judit nyilván teljesítette a küldetést – miért is ne tette volna? Judit édesapja – mindezt jóval később tudtam meg –: Kuczka Péter, író vélhetőleg szabadkőműves volt. Mint az írók között nagyon sokan, legalábbis a jelentősebbek közül.

Egyszer – még boldogult tévés korunkban – Sanyi elmesélt egy bizarr történetet. A Mátrában vadászott, s lőtt is egy gyönyörű szarvasbikát. Már sötétedett, mikor elment egy közeli barátjához jeepért, hogy a szarvast hazavigyék. Mire visszaértek, öreg este lett, és a bikának bizony csak hűlt helyét lelték. A lámpák fényében vontatás nyoma látszott az erdei úton, egy közeli falucska felé. Ahogy csak tudták, olyan halkan közelítették meg a települést, majd a házat, ahová a széles nyom vezetett. Csendesen, észrevétlenül felfektették a bikát a jeep platójára. „És bosszú, az nem is volt?” – kérdeztem Sanyit. „Dehogynem! – válaszolta diadalittasan – Először szétlőttem a tetem elé „kötött” szakadt Zsiguli mind a négy kerekét, aztán még belelőttem a tankba is.” Síri csend volt egész idő alatt, míg az autó kiégett… (Csak hallgattam, belülről fejcsóválva, mintegy előre látva a jövőt: mégis, mi ehhez képest, ha valaki születésnapi eufóriában a vadászházban szétlő egy festményt?) Másik alkalommal Sanyi Schamschulának mesélte a legújabb szarvas-történetét, két egymás utáni időpontban, két részletben. Első ízben elmondta, már többedszer konstatálja, hogy a közeli Szlovákiából gyakran átváltanak a szarvasok. Különösképp feltűnt neki két, együtt kóborló aranyérmes szarvasbika. Gyuri a következő találkozásunkkor megkérdezte Sanyit: „És mondd, mi van a két gyönyörű „bikáddal”? – „Mi lenne? Hát lelőttem…” – hangzott a kényszeredett válasz, némileg kuncogva. De a Gyuri nem hagyta annyiban: „Mind a kettőt?” – „Mind a kettőt.” - válaszolta Sanyi, a Magyar Televízió – akkor még – vezető jogtanácsosa. Kicsit később – 1998-tól haláláig: Orbán államtitkára…
 Elítélték a kisgazdaparti bűnbakját
 Százezer forint pénzbüntetés s majdnem ugyanennyi bűnügyi költség megfizetésére kötelezte tegnap a megyei bíróság dr.Paróczai Csabát, aki két és fél évvel ezelőtt szétlőtte Somogyi Győző festményét
A környezetvédelmi minisztérium azóta elhunyt államtitkára,Skultéty Sándor ötvenötödik születésnapját ünnepelte széles baráti körben.

 A parti egy – Váncsa István publicista akkori megfogalmazása szerint – „markáns műélvezői gesztussal" zárul.
A néhai államtitkárnak nem tetszett Somogyi Győző Herman Ottó a Kis-Balatonnál című kétszer egyméteres festménye, s a tanúvallomások szerint odavetette cimboráinak: „Csináljatok valamit ezzel a képpel!"

A botrány négy hónappal később robbant ki, az esetről információkat szerzett Szvitek Erzsébet újságíró ugyanisoknyomozásba fogott, s végül a feljelentést is ő tette meg. Abban vád és védelem, tanúk és vádlottak egyetértenek, hogy a kép megsemmisült, az ünneplők pedig levitték a megrongált keretet a pincébe. Az ügyben egyedüli vádlott dr. Paróczai Csaba, a környezetvédelmi minisztérium hajdani közigazgatási titkárságvezetője ma is azt állítja, hogy a képet senki nem vitte ki a kertbe, az ott lógott a falon éjfélkor, amikor ő kissé ittas állapotban a lépcsőn megbotlott és a borosüveg szilánkjaival összezúzta a festményt.

...az is biztos, hogy a fegyverszakértő szerint több szögből támadtak Somogyi Győző alkotására. Ám a tanúvallomást tevő gondnoknő – aki a lövések dördüléséről is beszámolt – csak dr.Paróczait látta térdelő helyzetben, abban azonban biztos volt, hogy mások is voltak a kertben, például egy hosszú hajú férfi, aki nem lehetett más, mint a velük mulatozó énekes: Balázs Fecó.
a politikai feszültséget gerjesztő ügyben az elhunyt államtitkár akkori közvetlen helyettese a bűnbak.

dr. Paróczai Csaba az eljárás kezdete után önként megtérítette a kárt a nemzeti parknak, majd maga kereste meg a festőt, hogy újra elkészíttesse a képet.
Somogyi Győző végül nem járt rosszul, bár azt nem árulta el, hogy pontosan mennyi pénzt kapott a második megbízásért, azt azonban igen, hogy az új kép lényegesen jobban sikerült. A szakértői vélemények szerint egyébként a megsemmisített alkotás kereskedelmi értéke 1,2 millió forint volt.Dr. Paróczai Csaba lapunknak azt nyilatkozta: fenntartja vallomását, az összetört borosüveg a bűnös.

– A keret négy hónapig volt a pincében. Honnan tudhatnám, hogy ezalatt hogy kerültek rá a lövésnyomok? Én a képet szándékosan nem rongáltam volna meg – vallja a néhai államtitkár jobbkeze, aki állítása szerint az eljárás végéig sehol nem talált állást, felesége a háztartást vezeti, így jövedelem nélkül tengődik két kiskorú gyermekével. Sajnos állítása szerint már felélte azt a 27 milliót, amit a Jakupcsek – Most vagy soha! című műsorban nyert két évvel ezelőtt, s most az autót kellett eladnia, hogy a család ne éhezzen. – Most, hogy lezárult az ügy, remélem, álláshoz jutok. A pénzbüntetést valahogy befizetem, különben még börtönbe is kerülhetek. Szerettem volna, ha gyorsan vége ennek az egésznek, ezért értettem volna egyet az ügyészi indítvánnyal, amely szerint csak megrovás járt volna tettemért. Ha nem sürget az idő, a felmentés mellett kardoskodom, mert egy már – véletlen baleset folytán – megsemmisült képet tettem a kukába. Ezért tart ellenem az eljárás két éve, holott az egész politikai támadásként indult – s ily módon huszadrangú szereplője voltam – így a jogász végzettségű elítélt.

Ami a politikai színezetet illeti, az nehezen vitatható, s az is igaz, hogy az ügyben csak egyetlen ember tett végül terhelő vallomást. A gondnokot egyébként két héttel a bíróságon tavalyelőtt tett kijelentései után Kovács Béla, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park akkori igazgatója elbocsátotta állásából. 2003.05.22
"Rákosi Mátyás a Grand Orient szabadkőműveseknél nevelkedett,
de később valóban betiltatta a szabadkőművességet, ebben is
Sztálint, a nagymestert majmolta, mondván, hogy nincsen jobb
szabadkőműves páholy a kommunista pártnál (ebben egyébként
”van” is némi fals igazság). Ez az a „személyi kultusz”, ami
miatt mindketten, a pártjaik is, és az egész kommunizmus, a
maga sztálini és rákosista formájában nemkívánatossá vált az
illuminátus világállam uralkodó trendje szemszögéből.  
Kevesen tudják: Kádár János is szabadkőműves volt, talán ezzel függ össze, hogy valószínűleg okkult céllal lopták el Apánk koponyáját, amiről azóta sincs semmi híradás. " Szeretettel: L.




















Kovács Dávid a Jobbik egyik alapítója, első elnöke (2003 – 2006) , majd alelnöke. 2008. március 10-én kilépett a pártból. Óraadó a Károli Gáspár Református Egyetemen.
2008. március 10-én a párt másik két alapító tagjával együtt (Nagy Ervin választmányi elnök és Fári Márton a párt etikai bizottságának elnöke) kilépett a pártból. Indoklásuk szerint: „A Jobbik vezetői nem rendelkeznek, nem is rendelkezhetnek semmiféle hatékony eszközzel a Magyar Gárdába belépők megszűrésére, miként az is kérdéses, hogy hosszabb távon sikerülhet-e befolyást gyakorolni a jogilag teljesen különálló egyesületi formában működő Magyar Gárdára. Ez felmérhetetlen, így számunkra vállalhatatlan veszélyforrást jelent egy olyan politikai helyzetben, amikor a hatalom a provokációk és az önmerényletek eszközétől sem riad vissza.”

utódja: Vona Gábor; "a honvédelemhez nem kell engedély"





Magyarországon 300 szabadkőműves páholy működik.
PÁHOLYOK: GRAND ORIENT francia
B"NAI-BRIT, USA
Martinovics, francia
PALLAS, német




1 Áder János francia FIDESZ
2 Balsai István PALLAS (német) MDF
5 Bauer Tamás B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
6 Bokros Lajos PALLAS (német) MSZP
7 Bolgár György B"NAI-BRIT (USA) MSZP
8 Boross Péter PALLAS (német) MDF KGB
9 Dávid Ibolya B"NAI-BRIT (USA) MDF
10 Demján Sándor B"NAI-BRIT (USA) Trigránit
11 Demszky Gábor B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
12 Donáth Ferenc PALLAS (német) MSZP Evangélikus Lelkész
13 Elek István PALLAS (német) MDF
14 Eörsi István B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
15 Eötvös Pál PALLAS (német) MSZP Népszabadság
16 Eszterházy Péter francia SZDSZ
17 Farkasházy Tivadar B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
19 Glatz Ferenc PALLAS (német) MTA
20 Horn Gyula PALLAS (német) MSZP
21 Isépy Tamás francia KDSZ
22 Jancsó Miklós (francia) B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
23 Jeszenszky Géza B"NAI-BRIT (USA) MDF
24 Kapolyi László B"NAI-BRIT (USA) MSZDP
25 Keleti György PALLAS (német) MSZP MOSZAD
27 Kerényi Imre PALLAS (német) SZDSZ
28 Kiss János B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
29 Konrád György PALLAS (német) SZDSZ
30 Kónya Imre PALLAS (német) MDNP
34 Kőszeg Ferenc PALLAS (német) SZDSZ
35 Kukorelly István PALLAS (német) MSZP
36 Kupa Mihály PALLAS (német) CENTRUM
37 Lengyel László PALLAS (német) MSZP
38 Liebmann Katalin PALLAS (német) FkgP
39 Lovas István B"NAI-BRIT (USA) FIDESZ
40 Mádl Ferenc francia KE
41 Magyar Bálint B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
42 Makovecz Imre PALLAS (német) MDF
43 Martonyi János francia FIDESZ
45 Medgyessy Péter francia ME
46 Németh Sándor B"NAI-BRIT (USA) HIT
47 Orbán Viktor B"NAI-BRIT (USA) FIDESZ
48 Paskai László PALLAS (német) Pacific Biboros
49 Pető Iván B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
50 Pintér Dezső B"NAI-BRIT (USA) TV-2
51 Pokorni Zoltán francia FIDESZ
52 Popper Péter PALLAS (német) SZDSZ

54 Smidt Pál francia NOB
55 Sólyom László PALLAS (német) AJ
56 Suchmann Tamás B"NAI-BRIT (USA) MSZP Rabbi
58 Surányi György B"NAI-BRIT (USA) MNB
59 Surján László PALLAS (német) KDSZ
60 Szabad György PALLAS (német) MDF
61 Szabó Iván PALLAS (német) MDNP
62 Szájer József PALLAS (német) FIDESZ
64 Szentiványi István B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
65 Szörényi Levente PALLAS (német) MDF
66 Timár György PALLAS (német) FkgP
67 Torgyán József francia FkgP
68 Varga László B"NAI-BRIT (USA) FIDESZ CIA
69 Vértes Csaba PALLAS (német) GKI
70 Vizy E. Szilveszter PALLAS (német) MTA
71 Zwack Péter B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
72 Tamás Gáspár Miklós B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
forrás
A  B,, NAI-BRIT páholyba csak zsidók lehetnek / anyai ágon zsidók/ 




Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)