2018. február 20., kedd

A zsidó bankárkaszt és a végrehajtó maffia








A zsidó bankárkaszt és a végrehajtó maffia


Célpontban a végrehajtó maffia - az aberrált zsebrehajtók címével
A HírTV friss Célpont című adásában láthattuk, ahogyan a szerkesztők ismét a dolgok végére jártak… Megnyugtatjuk a kedves hírtévéseket, hogy a végén voltak valóban, de a másik végén, mert ez még csak az eleje volt. Portálunk által végzett oknyomozás kezdi kifejteni várva várt hatását, egyre több figyelmet kap ez a emberiség legaljából kikerült kamarai vezetőség, gyilkosokkal, rablókkal, zsarolókkal, kényszerítőkkel, félanalfabéta, magukat félistenként feltüntető maffiózókkal az élen.

Zsebrehajtók - Célpont (2013-02-22)


Nem mehetünk el szó nélkül a tegnapi műsor mellett sem, mert például retkes cigányunk, első eredeti erőszakoló Radics "Borat" Csaba azt állította megrettenve, hogy az általunk a nagy nyilvánosság elé tárt jegyzőkönyvek hamisak. Megnyugtatjuk Radics volt KMB-s urat, aki hatalmas köztiszteletnek örvend (elmondása szerint), hogy azért, mert a rablott vagyonból tellett az ügyek elsikálására is, az nem jelenti ezentúl azt, hogy az ügyek el lesznek felejtve és minden mehet a régi mederben. Radics ügyködését további dokumentumokkal fogjuk szemléltetni, egyre több szereplőjét bemutatva ennek a bűnbandának, takarító brigádjától a védőhálót biztosító szereplőkig bezáróan. Na majd akkor lesz a HírTv stábja is a vége végén, amikor Radics „urat” rabruhában mutogatják a börtönben, ahol biztosan nagy köztiszteletnek fog örvendeni, mivel jó sok lóvéja van, amivel fajtársait, a kigyúrt kancigányokat is megvesztegetheti, nehogy a „cső” másik végén kelljen gyakorolja a muszájszexet…

Radicsnak több ügye lett elsikálva és folyamatban is van több ügye, bírósági szakban is van pár, amikre nagyon oda fogunk figyelni. A korábbi cikkünkhöz írt hozzászólásokban is találunk több olyan olvasót, akiknek „szerencséjük volt” ehhez a szerecsen kinézetű gengszterhez és írtak a tapasztalataikról. Portálunk munkájának köszönhetően egyre többen mernek panaszkodni, informálni minket a valós helyzetről, ezt azonban nemcsak a kárvallottak teszik, hanem már a különböző hatóságok és szervek emberei is, kiegészülve olyan végrehajtókkal, akik mindannyian úgy látják, mára nagyon elszállt a szekér egyesekkel, egyre gusztustalanabbul rabolják ki Császtiék az embereket. Mára már mindenki úgy látja, betelt a pohár, eddig és ne tovább! Portálunk is azon fáradozik, hogy szűnjön meg ez a végrehajtási gyakorlat, távolítsák el és vonják felelősségre mindazokat, akik nem picit, hanem nagyon-nagyon bűnösök.
Mellesleg, ha néhány kedves érdeklődő úgy gondolná, hogy szívesen rákérdezne a kilátástalan helyzetben lévő adósokat zsarolással "természetbeni ellenszolgáltatásra" kényszerítő, végrehajtónak nevezett aberrált véglények egyéb viselt dolgaira (persze szigorúan csak "européer" módon), a következő címeken érhetők el:
Radics Csaba: Kóka, Kassai út 73.
Marada Gábor: Bp., XIII. Fay köz 3.
(Kuruc.info)
Kapcsolódó:


A Hír TV is méltóztatott foglalkozni az aberrált, bűnöző végrehajtókkal - "interneten megjelent dokumentumok"

Némi késéssel, ébredni látszik a Hír TV is: február 14-i híradójukban foglalkozni merészeltek a végrehajtó-bűnözők elleni büntetőeljárásokkal, illetve az aberrált gazemberek egyéb viselt dolgai is szóba kerültek.

Kilakoltatók ellen tüntettek a devizahitelesek


Mondanunk sem kell talán, hogy a "sajtóértesülések szerint", vagy éppen az "interneten megjelent dokumentumok" mind portálunkra vonatkoznak, csak hát a fősodratú lakájmédiában nem illdomos a "gaz nácikok" emlegetése még akkor sem, ha az adott leleplezés éppen az ő nevükhöz is kapcsolódik.
Ezúton üzenjük a végrehajtóknak nevezett emberalatti figuráknak, hogy korántsem üres még a lőporos hordónk!
(Kuruc.info)
Kapcsolódó:


Az MBVK elnöke évente milliókat sikkaszt a kamarától, míg lánya unalmában pornózik

/Frissítés a cikk alján./

A Kuruc.info utánajárt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara (MBVK) elnökének, Krejniker Miklósnak is. Hát nem semmi, hogy ott miket találtunk. Megtudtuk, hogy ez a maffiózó, akinek a feje felett nemsokára összecsapnak a hullámok, büntetőügyei miatt (sikkasztás, hivatali visszaélés, garázdaság, okirat-hamisítás, hűtlen kezelés - ezekről részletesen majd később), éves szinten milliókat nyúl le a kamarától egy alapítványon keresztül. (Bírósági Végrehajtókért Alapítvány, címe: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 2/b. I/1. - ez egyébként megegyezik a nemrég jogerősen elítélt Andresin Konstantin önálló bírósági végrehajtó székhelyével.)

Az alapítvány egyébként semmilyen érdemi tevékenységet nem végez, mindösszesen a felelős tisztségviselőjének - Krejniker felesége - fizetésére fordítja az MBVK évente súlyos milliókra rúgó támogatását (ld. dokumentumok). Egy idő után a gyilkos Császti, a kamara teljes elnöki jogkörével felruházott alelnöke, aki többek között pont ezzel az alapítvánnyal tartja kezében Krejniker mogyoróit, megjegyezte, "ne ilyen látványosan lopjatok, gyerekek", valamint az ügyészség is meggyanúsította őket összeférhetetlenséggel és hűtlen kezeléssel, névleg - a székházügyből jól ismert - Mihályi Róbert lett az alapítvány új elnöke. Ő volt az, aki a szervezet céljainak megvalósítása érdekében Krejniker Fannyt (Izraelben jól hangzó név) Svájcba küldte tanulni...

A Kuruc.info azt is kiderítette - és ez az MBVK honlapjáról is kiderül -, hogy Krejniker nem is lehetne a kamara elnöke. A Vht. szerint ugyanis elnök csak végrehajtó lehet. Krejniker korábbi helyén, Monoron most Paróczai Noémi a végrehajtó, így neki területe nem maradt. Hát, ahogy elnézzük, elnök úrnak lassan összecsapnak a feje felett a hullámok. Csoda, hogy még szabadlábon van. Nem véletlen, hogy a Schadl-ügy vádbeszédén az ügyész név szerint is kiemelte "elsüllyednék szégyenemben, ha ilyen kollégáim lennének, de biztosan nem tapsolnék a tárgyalásaikon az első sorban". Nem süllyedt el, pedig már a gyilkos Császti is kinevette...
Nem baj! Kell a munka a szoci expárttitkár, volt legfőbb ügyész (Györgyi Kálmán) nejének, dr. Kardos Évának, a bűnöző végrehajtók "házi ügyvédjének", aki az összes cigó-zsidó végrehajtó barátunk kiemelt büntető ügyében ott virít. Jól jöhet a kurtán-furcsán önnyugdíjazott Györgyi családi kasszájának Császti, Krejniker, Schadl, Tóth Dénes és a többiek honoráriuma. A kamarai pénzekből telik ügyvédre, bíróra. Mert évi 1.5 milliárd egy kamara működtetéséhez túl sok, de egy védőhálót működtető maffiahálózat fenntartásához, és a saját zsebek töméséhez talán még kevés is.
(Kuruc.info)
Előzmények
Dokumentumok:









Frissítés: Krejniker elérhetőségeiről: két címét is megszereztük. Az egyik: Attila u. 31., III. emelet, a fotón a fehér épület:

A másik a Zsolt u. 6., III.-IV. emelet, '96 óta lakik ott, közvetlen rálátással a Várra. Reméljük, a magyar királyok szelleme nem hagyja békén a zsidót.


És egy kis extra:
Keressük Krejniker Fanny további képeit, mert jól elférnének itt, az oldalon. Különös ismertetőjegye, hogy rendszerint egy duzzadt néger farok van a szájában. Az apja kedvéért.

A "hölgy" ugyanis pornózott, ettől volt hangos a szakma pár éve. Az apja ennek feledtetésére találta ki a szépségversenyt, amit a "kislány" aztán meg is nyert...
Keressük továbbá Krejnikerné Molnár Melinda képét, mert neki is szánunk itt egy helyet, mivel apja az ő neve alatt pumpolta ki a lovét a kamarából.



Újságírót támadott meg a Végrehajtói Kamara elnöke, Krejniker Miklós

2012. február 12-én délelőtt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara árverési csarnoka előtt az otthonvédők egy csoportja saját tagjuk otthonának elárverezését és otthonvesztését kívánta megakadályozni a puszta jelenlétével. Ez meg is történt, mivel az árverés az MBVK alkalmazottjának tájékoztatása szerint elmaradt.
Erről az eseményről készített helyszíni tudósítást a Szabad Riport Tudósító Iroda munkatársa, Fort András, ám munkája közben a nyílt utcán, közterületen, garázda módon megtámadta őt dr. Krejniker Miklós, a Magyar bírósági Végrehajtói Kamara elnöke. Szóban trágárul gyalázta az újságírót, majd fizikai erőszakot is alkalmazott vele szemben - áll a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetségének közleményében.


Árverés helyett agresszió.mpg





Jogi adalékok az MBVK-székház ügyéhez


A rendelkezésre álló adatok alapján a természetben Budapest, XIV. ker. Cházár A. u.13. szám alatti, az ingatlan-nyilvántartás szerint budapesti XIV. ker. 32. 713. hrsz.-ú, jelenleg a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara (röviden: Kamara) székházaként funkcionáló épület tulajdonjogának megszerzése illetve tulajdonjogának bejegyzése és 397 millió forint jelzálogjoggal való megterhelésére az alábbiak szerint került sor.
A hivatkozott ingatlan esetében - a közhiteles ingatlan - nyilvántartás adatai alapján, 233.AV.238/2006. számon Radics Csaba - több büntető eljárásban vádlott - bírósági végrehajtó előtt folyt végrehajtási eljárás. A tulajdoni lap adatai alapján a végrehajtási jog bejegyzésének időpontja: 2007.01.24-e. A végrehajtási jog törlésének időpontja: 2007.01.29-e!
Valószínűnek látszik, hogy 5 nap alatt lehetetlen lefolytatni egy végrehajtási eljárást árveréssel, annak jogerőre emelkedésével együtt, és az eljárást jogerősen lezárni, hiszen még az akkor hatályos végrehajtási törvény szerint is több hónap kellett hogy legyen az ingatlan lefoglalása, meghirdetése és értékesítése (már ha a törvényes határidők és jogorvoslati határidők betartatnak, akkor is, ha az ügyben egyetlen fél sem terjeszt elő semmilyen intézkedés ellen (pl. becsérték nagysága, árverés kitűzése stb.) kifogást, pert vagy más jogorvoslatot. Az esetlejes jelzálogjog jogosultak megnyilatkoztatására sor került-e?
Vht. 139. § (1) A végrehajtó a lefoglalt ingatlan értékesítése iránt akkor intézkedhet, ha a 7. § (2) bekezdése szerint a követelés viszonylag rövidebb időn belüli behajtása másképpen nem lehetséges, és a végrehajtási jog bejegyzéséről szóló határozatnak a végrehajtó részére történt kézbesítésétől számított 45 nap eltelt.
(2) Ha a végrehajtási jog bejegyzéséről szóló határozatnak a végrehajtó részére történt kézbesítésétől számított 8 napon belül igénypert indítottak, az igényelt ingatlan értékesítése iránt az igényper jogerős befejezése után lehet intézkedni.
(3) A végrehajtó az ingatlant a becsérték megállapításától, végrehajtási kifogás előterjesztése esetén a becsérték tárgyában hozott jogerős bírósági határozat kézhezvételétől számított 3 hónapon belül olyan időpontban köteles értékesíteni, amely a helyi körülmények között a legcélszerűbb . (2007.1.1-2077.4.11-ig hatályos szöveg.)
Ez a tény maga kriminális cselekmény lehet, amennyiben bebizonyosodik, hogy hivatali visszaélésszerű cselekmények útján kerülhetett sor a végrehajtási jog törlésére, és az árverés tárgyát képező ingatlan árverés útján történő értékesítésére, holott arra az árverés jogerőre emelkedését követően kerülhetett volna csak sor. Megjegyzés: a vevő a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara 1000/0-os tulajdonú cége volt.
Probléma lépett fel azonban a vevő személyével kapcsolatban, amikor kiderült, hogy az MBVK-nak nincsen úgymond fővárosi bírósági (most: Törvényszék) bejegyző végzése, ami alapján a Földhivatal a tulajdonjog-bejegyzést elvégezheti. A "vevői " oldalon jelentkező fenti szervezeti bejegyzési problémát és a - várhatóan magasan, azaz mintegy 460 millió forintban (!) megállapított - vételár után fizetendő áfa és más adó fizetésének problémamegoldását egy új, 100%-ban kamarai tulajdonú cég alapítása, és az adásvételnek ezen cég (Városliget 13 Kft.) nevére történő teljesítése jelentette.
A bejegyzési eljárásba azonban adataink alapján hiba csúszott, és a dr. Mihály Róbert által intézett cégalapítás illetve adásvételi szerződés aláírás közben olyan "exlex" állapot állt be, hogy a Városliget 13 Kft. úgy kötött adásvételi szerződést, hogy arra sem cégjogilag, sem polgári jogilag még nem volt jogosult.
Emiatt felmerülhet az ügyben magán- illetve közokirat-hamisítás, valamint különösen nagy értékre elkövetett csalás alapos gyanúja.
A történet szépséghibája továbbá, hogy a rendelkezésre álló információk szerint az akkori kamarai vezetés a Kamara Közgyűlésének tudtán kívül és előzetes avagy utólagos jóváhagyása nélkül bonyolította a jogügyletet. Az a tény is minimum etikai kérdéseket vethet fel, hogy egy kamarai végrehajtó (Radics Csaba) a saját Kamarájának játszik át egy ingatlant, amely jogügylet után körülbelül 30 milliós munkadíjat számol el... A rendelkezésre álló adatok alapján az ingatlan 230 millió forint összegért volt ingatlanforgalmazónál meghirdetve, akkor egy "nyomott" áras kényszer-értékesítés során hogyan lehetett az ingatlan vételára majd' 460 millió forint?
Mindenesetre bármelyik "megoldás" volt a nyerő, a végrehajtási eljárás befejezésére (árverés lebonyolítására avagy árverés hatályával történő megvételére) és ennek a jogügyletnek a vevő Kamara - illetve az általa tulajdonolt gazdasági társaság - törvényes döntési mechanizmusain történő keresztülvitelére, mindezen jogügyleteknek az ingatlan-nyilvántartáson történő gyakorlati és joghatályos átvezetésére a "rendelkezésre álló" időtartam (5 nap, ebből 2 nap hétvégére esik) - figyelemmel a földhivatali ügyintézési időkre és jogorvoslati időtartamokra - törvényes úton lehetetlennek tűnik. Esetünkben úgy látszik, megoldották, kérdéses azonban, hogy kik és hogyan?
Az is kétségesen törvényes, hogy hogyan jegyezhet be a Kamara a "saját javára" egy 397 milliós jelzálogjogot? Milyen felhatalmazás, számviteli jogszabály vagy döntési mechanizmus alapján helyezhető ki egy 500 ezres törzstőkéjű cégnek 397 millió forint? Az az összeg mire fordítódott? Ki hagyta jóvá a tranzakciót? Volt-e rá felhatalmazása? Hogy lett egy 230 milliós ingatlanból 460 milliós vételárú ingatlan? (Ha a vétel árverésen kívül, de árverés hatályával történt, akkor a 230 millió és a 460 millió forint közötti végrehajtói munkadíj illetve jutalék különbözete több tízmilliós nagyságrendű - ami Radics Csaba zsebébe kellett, hogy vándoroljon...)
Annak tükrében még érdekesebb a kérdés, hogy az árverési (?) vevő az ingatlan tulajdoni lapján jelenleg, a mai napon is feltüntetett VÁROSLIGET-HÁZ 13. Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1132 Budapest, Xlll.ker. Váci út 201.) amely cég a cégnyilvántartás adatai alapján 2010. október 7-i hatállyal nem létezik, megszűnt, azonban az ingatlan tulajdonosaként a mai napig szerepel az ingatlan tulajdoni lapján. Valakinek a cég illetve a tulajdonos Kamara képviseletében nem lett volna a feladata, hogy a közhiteles ingatlan-nyilvántartásba valódi adatok kerüljenek feltüntetésre?
A fentiek alapján - figyelemmel a Btk.138/A.§ d.) pontjának, illetve a 137. § 5. pontja rendelkezésére - az okozott kár nagysága minimum 160-170 millió forint körül lehet, így a hűtlen kezelés megállapításához elengedhetetlenül szükséges vagyoni hátrány megállapíthatónak látszik. A rendelkezésre álló adatok alapján közgyűlési felhatalmazások hiányában történő vagyonkezelési kötelességszegés az illetékes kamarai vezetők irányában megállapíthatónak látszik, azonban az esetlegesen érintett személyi kör tisztázása, és az egyéniesített cselekvőségüknek megfelelő bűnügyi vonzata további nyomozati feladatokat igényel, azonban az ügy iratainak megvizsgálását (Kamara, végrehajtó, adós, ingatlan-nyilvántartás) követően tisztázhatónak tűnik, így adott esetben mely büntető törvényi tényállás keretei közé illeszthető.
A szándékosság (célzat) kérdésében álláspontom szerint az esetlegesen megállapítható elkövetés esetén nem merülhet fel kétség, hiszen a Közgyűlés tudta és jóváhagyása nélkül ez a cselekmény - az ismert "eredmény" (ingatlan megvásárlása, jelzálogjog bejegyzése, cégváltozás bejegyzésének, feltüntetésének elmaradása) tükrében nem lehet kérdéses. Álláspontom szerint elképzelhetetlen, hogy egy felelős kamarai vezető illetve végrehajtó (aki saját bevallása szerint a revizorok főnöke) "gondatlanul" közreműködjön egy ilyen formátumú jogügylet lebonyolításában.
Nyilvánvalóan az ügyészség a körültekintő és alapos nyomozása alapján tudja a tényállást tisztázni, az esetleges elkövetői körre, az általuk elkövetett cselekmények minősítésére és azok a törvényes vonzataira, valamint tényállásszerűségére okszerűen következtetni.
Az itt részletezett tényeken túlmenően álláspontom szerint az ügy kérdéseket vet fel maga a Kamara bevételei, költségvetése és a Kamarának állami kényszer útján, törvény alapján biztosított, kötelezően fizetendő kamarai illeték összegével való gazdálkodás ellenőrzése körében.
Az ismertetett adatok alapján a tényállás alkalmas lehet ismeretlen tettes ellen a Btk. 319.§ (1) bekezdésébe ütköző, de a (3) bekezdés c.) pontja szerint minősülő és büntetendő különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és esetleg más bűncselekmények (Btk. 317. § (1) bekezdésébe ütköző, de a (6) bekezdés a.) pontja szerint minősülő és büntetendő különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás, 318. § (6) bekezdés a.) pontja szerint vagy a (7) bekezdés b.) pontja szerint különösen nagy értékre elkövetett csalás, illetve a Btk. 274-275. §-aiba ütköző közokirat-hamisítás alapos gyanújának megállapítására.


Milliárdos ingatlanmutyi a végrehajtói kamara, a szocionisták, zsidók és cigányok összefogásával

Korábban már nyilvánosságra hoztuk, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara (MBVK) előszeretettel használja az MSZP saját sajtószolgálatát (Andersons Communication) a népbutításra. Teszik ezt az MBVK sarainak eltüntetése, valamint busás anyagi haszon reményében.
Mi lehet mindennek az oka? Tudnivaló, hogy az MBVK 100 milliós nagyságrendű összeggel szállt be az MSZP oldalán a 2010‐es választási kampányba. 2009‐ben az MSZP rendelkezett a XIV. kerületben lévő Cházár András utca 13. szám alatti ingatlannal. A lerobbant, lelakott épületet 260 millió forintos irányáron hirdették meg. Az ingatlan jelenleg az MBVK csillogó‐villogó székházaként funkcionál. Azt is tudjuk, hogy az MBVK az MSZP‐től 500 millióért vásárolta meg az ingatlant, amelynek felújítási költségei 600 millióra rúgtak. Számoljunk csak! 260 milliós irányárból 1,1 milliárd forintért jutottak el egy használható épületig? Igen!

A Postás szakszervezeti székház


Ma MBVK-székház


Felmerül a kérdés, hogy kik nyerészkedhettek a fenti összegeken. Ugyanaz a személyi kör (Fülöp Róbert és társai) bonyolították az ügyletet, akik az Aranyalkony Nyugdíjas Otthont játszották át az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) tulajdonába egy vaduzi offshore cég nevében. Már megint a mocskos zsidók!
Korábbi cikkeink az Arany Alkony káváriájáról:
A székházra az eladást megelőzően végrehajtási eljárást indítottak, amelyet Radics Csaba (hoppá, ismerős, nemde? Az a cigány, aki országgyűlési képviselőknek, ügyészeknek, bíróknak kijáró mentelmi jogot követelt a bírósági végrehajtóknak, "véletlenül" pont azután, hogy hivatali visszaélés gyanúja miatt vádat emeltek ellene.) intézett. Letakarította a több száz milliós banki hitelt, zsebre rakott 30 milliót, majd tálcán kínálta a volt MSZP Postás szakszervezeti székházat az MBVK‐s haveroknak. Volt miből nyaralni a Radics-purdéknak!

Az elintézés sebessége sem volt akármi, hiszen a január 24‐én bejegyzett végrehajtási jog öt nappal később törölve lett, és az ingatlan a Városliget‐Ház Kft. tulajdonában landolt. Az érdekes az egészben, hogy az MBVK 397 milliós jelzálogjogot jegyeztetett be saját maga javára.
Radics és cinkostársai (Krejniker és Császti) persze jóváhagyás nélkül dolgoztak, hiszen az MBVK Közgyűlésének halvány lila fogalma sem volt a jogügyletről és annak részleteiről. Érdekes lenne annak is utánanézni, hogy a kamarai költségvetésből hogyan és milyen jogcímen került át 400 millió forint egy 5 milliós cégbe!
További slusszpoén, hogy az ingatlan-nyilvántartás szerint 2010. október 7‐étől egy nem létező cég van bejegyezve, mint tulajdonos.
Dokumentumok:




























(Kuruc.info)
Frissítés: Válaszunk egy olvasói felvetésre:
"További slusszpoén, hogy az ingatlan-nyilvántartás szerint 2010. október 7‐étől egy nem létező cég van bejegyezve, mint tulajdonos. Itt csupán annyi hiba történt, hogy elmulasztották bejelenteni a földhivatal felé a szervezeti változást (a kft.-ből átalakulás útján részvénytársaság lett). A bejelentés utólag pótolható."
A mulasztás gyakorlatilag pótolható, de ez nem ilyen egyszerű, mert súlyos következményekkel járhat. Amennyiben a zrt.-vé alakuló kft. képviselője ezt 30 napon belül nem tette meg, a cégtörvény (cgtv), illetve a gazdálkodásról szóló törvény (gt) alapján ő 100 000-től 1 milló forintig terjedő bírsággal sújtható, míg a cégjogász 50 000 - 900 000 forintig terjedő bírsággal sújtható, alapesetben. (Itt két év elteltével már nem beszélhetünk alapesetről, valószínűleg további büntetésekre is számíthatnak.) Amennyiben a mulasztás mögött más szándék is áll, pl. mások megtévesztése (= csalás), maga a cselekmény ún. intellektuális közokirat-hamisításnak minősül, mert aki közhiteles nyilvántartásba valótlan adatot tüntet fel - márpedig mind a cégbíróság, mind a földhivatal annak minősül -, elköveti ezt a cselekményt. Természetesen ha a háttérben csalás is van, elsősorban azért fogják elmarasztalni, a közokirat-hamisítás csak halmazatban fog szerepelni.
Ameddig az átvezetés nem történik meg, a társaság jogilag nem alakul át részvénytársasággá, így ebbéli minőségében bármit is tesz a részvényesek (akik nem is részvényesek), leányvállalatok vagy partnerek irányába, az mind visszaélés. A cég képviselőjének az átalakulást követően 30 napja van a bejelentésre, illetve a bejegyzés megkezdésére. (Ez egyébként hosszabb procedúra, és költséges is, mert a törzstőkét fel kell emelni a minimum 500 000 forintról 5 millióra + eljárási díj, ügyvédi költségek, közjegyző stb.)
Annyi bizonyos, ha egy cég csak látszólag alakul át kft.-ből részvénytársasággá, ott egybehangzó vélemények szerint valami nagyobb mutyi lehet a háttérben, mert ez egyébként nem életszerű (ez vonatkozik a földhivatali bejegyzésre is).
A vezetés felelősségében a két cégforma között nincs különbség, mert mindkét esetben a felelősség korlátolt. A részvénytársaság ugyanakkor már kötelezhető konszolidált beszámoló megtételére, ami sok esetben problémás, ha valahol, valaki, valamivel visszaél... Ugyanakkor behajtást pl. végezhet kft., de faktorálást (követelés kivásárlást) csak részvénytársaság. A PSZÁF az engedélyek kiadásánál következetes. Banki hitelek igénylésénél sem jön rosszul, ha a leendő adós részvénytársaság, illetve a cég irányába megnyilvánuló bizalom is nagyobb az rt.-nek vagy zrt.-nek a partnerek részéről.
Amennyiben csak a korábbi kft. tulajdonából az átalakuló zrt. tulajdonába kerülő ingatlanok tulajdoni lapján marad el az átvezetés, az is bírságot von maga után, illetve, főleg két év elteltével a fent felvázolt és a mellékletben is leírt közokirat-hamisítás vétsége is megáll, tehát bűncselekmény (a mögöttes szándékot itt is vizsgálni kell, hogy a tényállási elemek meglegyenek a Btk.-ba való ütköztetéshez). A teljességhez tartozik, hogy amennyiben a bűncselekmény elkövetéséhez a károkozás mint tényállási elem hiányzik, így bűncselekmény elkövetését sem lehet megállapítani, de az ilyen tiszta mulasztás gyakorisága a fehér hollóéval egyenlő számban fordul elő...



Dokumentumok: így lesz 20 millióból 85 - és így vándorol az egész a végrehajtók kamarájától MSZP-sek zsebébe

Szerkesztőségünk birtokába jutott néhány olyan belső információ, melyek érdekes kérdéseket vetnek fel. Például azt, hogy miképpen lesz 20 millió forintból 85 millió egy kamarától egyenesen az MSZP-érdekeltségek irányába…

Lévai Gábor (középen), aki új lendületet ígér Józsefvárosnak - ő markolta fel a pénz egy részét

Mint megtudtuk, 2011. óta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara (MBVK) kommunikációjáért az Anderson Communications Kft. felelős. Bár az MBVK a 2011-es költségvetés-tervezete szerint "csupán" 20 milliós forint összeget szánt médiával kapcsolatos szolgáltatásokra, a tények másról árulkodnak. A kamara ugyanis több mint 85 millió forintot fizetett ki a fenti kft-nek.
Ilyen érdekes esetekben nem árt megnézni, ki áll a háttérben, ugyanis borítékolható, hogy így találjuk meg a magyarázatot a hirtelen kiadásnövekedésre. Nos, a kft. egyik tagja az MSZP-s Lévai Gábor. Sőt ezé az emberé még a Wattson Hungária Kft. is, amely az elmúlt években több nagy összegű "támogatást" nyert pályázat útján a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől. Nem is kellett hozzá nokiás doboz.
Az is érdekes kérdés, hogy honnan lehet a Kamarának ennyi pénze, de a bevételi forrásuk mintha furcsamód hiányos lenne. Szerepel ott egy általános költségátalány sor, miszerint a sikeres végrehajtások után 1%-ot utalnak a végrehajtók a kamarának. Ez az az összeg, amelyet a kisemmizett emberektől hajtanak be, és ilyen úton jut el a mocskos kommunistákhoz egészen a mai napig...
Dokumentumok:
























(Kuruc.info)


Csak nyugdíjas magyar családdal mer kekeckedni a zsidó végrehajtó - ha erőt lát, megfutamodik

Sem a bűnöző Schadl, sem a kispajtása nem mert ma ellátogatni a százhalombattai Római utcába.

Schadl magyarázza a bizonyítványát elsőrendű vádlottként kényszerítés ügyében 

Mi történt? Nyilvánosság előtt már nem olyan vagány bűncselekményeket elkövetni? Elég volt benézniük az utcába, és miután látták, hogy nem lesznek egyedül, már el is húzták a csíkot. Kár, pedig az autófényezési és szélvédőproblémáikat is tudtuk volna a helyszínen orvosolni. Innentől kezdve nem lesz elég csak ügyvédeket alkalmazni, mert mi ott leszünk a következő és az azt követő tárgyalásaidon is!
A Római utca 41. szám alatti ingatlant már huzamosabb ideje lakják az ott lakók, bár a tulajdoni lapon még nyaralóként szerepel. A lakóházzá nyilvánítás azonban már széljegyen van, így feltételezhető, hogy a lakhatási engedélyt is kiadták. Ha pedig így van, akkor a moratórium ideje alatt nem lehetséges kilakoltatni őket, főleg, hogy nincs más lakhatási lehetőségük.

Ott voltunk a Római utcai ingatlannál a kilakoltatás előtti napon 


A kilakoltatás kitűzött időpontja után egy órával már semmi nem árulkodott arról, hogy milyen zsidóbűnözők készültek itt „merényletre”, csupán egy friss széles keréknyom, ami feltehetően terepjáróé lehetett

Már nem is meglepő, hogy a sztoriban akad még egy budapesti egyetemleges adós is, azonban vele szemben valamilyen okból nem kezdeményeztek eljárást a dokumentumok szerint. A végrehajtást kérő cég a Mavit Kft., amely a MIH Zrt. (Magyar Ingatlan Hitel) partnere. Utóbbi egy másodlagos hitelfolyósító cég, amely jelen esetben a Raiffaisen Bank hitelét adta tovább minden bizonnyal uzsora szintű feltételekkel. A MIH gusztustalan szokása egyébként, hogy a végrahajtás alatt álló ingatlanokat felveszi saját portfóliójába, így keresve vevőt, nyilván magasabb haszonért, mint ami a végrehajtás során befolyna. Az iratokból joggal feltételezhetjük, hogy erre az ingatlanra is megvan a vevőjelölt.

Petris Csaba lakóháza (Szigetszentmiklós, Csépi út 80/B) tegnapi felvételen. Neki egy MAW‐171 rendszámú sötét színű, kerek hátsójú, talán Audi típusú autója van


Itt van Schadl lakása (Veresegyház, Bartók Béla utca 19/A, 2. emelet) egy tegnapi felvételen. Neki egy LYR‐001‐es rendszámú Mercedes terepjárója van, ami éppen nincs a ház előtt


Ez itt Schadl anyjáéknak kissé cigós háza (Veresegyház, Ráday utca 99.) 

(Olvasónktól)
Frissítés: A kilakoltatás dokumentumai:
























Még mindig szedi áldozatait a végrehajtó hiéna - Lakásokat is feltört és kirabolt engedély nélkül Zoltán Ákos

Nem csillapodnak a kedélyek. Hiába indított el lavinát Lippai László (51) színművész ügye a balhés végrehajtóval, dr. Zoltán Ákos és brigádja ma is teszi dolgát, mintha mi sem történt volna. A máskor oly fürge és tettrekész nyomozó hatóságok ölbe tett kézzel ülnek.

Mint arról beszámoltunk, a színész többmilliós autóját dr. Zoltán Ákos végrehajtó hiéna mindössze 570 ezer forintért árverezte el egy 61 ezer forintos tartozás miatt. Nem csak a végrehajtót, a színész pénzét is elnyelte a föld, Lippai ugyanis azóta sem kapta meg a kocsija után járó 509 ezer forintos hátralékot. Egyre több károsult számol be megdöbbentő történeteiről, a végrehajtók áldozatai pedig továbbra is tehetetlenek. Közben a hírhedt végrehajtó szombaton újra akcióba lépett.
– Három évvel ezelőtt felejtettem el befizetni egy vízszámlát. Különös, hogy ezt csak most akarják behajtani rajtam, de az elmaradásomat természetesen rendezni szeretném – mesélte T. Lajos (50), akinek 25 ezer forintos tartozása a három év alatt több mint 78 ezer forintra hízott. – Ahogy megérkezett a levél, tárcsáztam a végrehajtó irodáját, és részletfizetést kértem. A hölggyel abban állapodtunk meg, hogy szerdán az irodában részletekben fizethetek, másnap mégis az ajtómon kopogtatott a végrehajtó, kezében a listával, hogy melyik értékeimnek inthetek búcsút.
Hiába fizetnek a panaszosok, a furfangos végrehajtók sokszor makacsul ragaszkodnak jussukhoz. B. Ildikót (42) majdnem egy évvel azután találta meg a végrehajtó, hogy már régen kifizette a 10 ezer forintos parkolási bírságát.




– A parkolási társaságot is felhívtam, hogy elutaltam a pénzt, szeretnének-e igazolást róla – mondta Ildikó, aki igazolni tudja, hogy rendezte tartozását. – Nem kértek. Kilenc hónappal ezután érkezett a levél: fizessek 43 ezer forintot a végrehajtónak! Két napra rá pedig rátette a kezét a két autónkra, a családi házunkra, de még a tiszai üdülőtelkünkre is.
– Csak a kamarának három levelet küldtünk, de a fülük botját sem mozgatták – panaszkodott Ildikó, aki csak kitartásának köszönhette, hogy másfél év után végül leszállt róla és családjáról a végrehajtó.
A csaló irodájának elérhetősége: 1043 Bp. Kemény G. utca 6, 2. em. 9. ajtó.
Zoltán Ákos telefonszáma: 06-1-272-0244, fax: 272-0245, 06-30-579-7606, 06-30-579-7611.
Céges autójának rendszáma: MBC 028.
A cégnyilvántartás szerint dr. Zoltán Ákos (an: Dénes Ilona) bejelentett lakcíme 2112 Veresegyház, Vásárhelyi Pál utca 65. A kisemmizett, bajba jutott emberek ingóságainak és otthonainak áron aluli átjátszása által szerzett milliókból vásárolt ház fotója:

(Kuruc.info - Blikk nyomán)
Kapcsolódó:


A bűnöző, aki húsz nappal a moratórium életbe lépése után is elrendelhet kilakoltatást

Bizony a pofátlanság és a gusztustalanság netovábbja, az emberi méltóság földbe tiprása, ami hamarosan meg fog történni, de talán még tehetünk ellene!

Frissítés: Így néz ki a maffiózó. A felvétel 2012 tavaszán készült egy érdi kilakoltatáson, amikor is egy botos öreg nénit dobott az utcára

Hiába a december 1‐jén életbe léptetett kilakoltatási moratórium, vannak olyanok, akik a jogszabályokra fittyet hányva hoznak meg sorsfordító döntéseket. Ilyen ember Schadl György is, aki egy 2012. 12. 20‐án kelt határozat szerint 2013. január 16‐ára rendeltetett el kilakoltatást. Mehetnek a  fagyos utcára az adósok, kit érdekel?




Ez az az ember, akit a Végrehajtói Kamara húzgál ki ilyen‐olyan bűnügyekből. A felmentő határozaton még talán meg sem száradhatott a tinta (még nem is jogerős), máris emberi sorsokról dönthet! Az adócsaló a mellékelt képen látható KN 175CX szlovák  rendszámú 20 milliós Mercivel lófrál.

Nem mellesleg az apja a veresegyházi éjszakai életben közismert verőlegény, anyja pedig Gyurcsány Feri titkárnője. Nincs vége a felsorolásnak, mert felesége (Baranyai Helga, telefonszáma:  70/546‐6767) a Végrehajtói Kamara panaszirodáján dolgozik. Talán ezért nincs ellenük panasz, mert mind a kukában köt ki? Ráadásul ez a Schadl, az embereket utcára pakoló véglény jelenleg is jogot tanít az Edutus Főiskolán (korábban MÜTF). Bejött az élet!
Schadl irodájának címe: 2040 Budaörs, Szabadság út 133. fsz. 5‐6. Telefonja: 23/414984, 23/789133.  Ügyfélfogadás: Kedd 8.00‐12.00, 13.00‐17.00. Lakcíme: Veresegyház, Bartók Béla u. 19. A. épület, II. em.  9. Az anyja Veresegyház, Ráday u. 99. szám alatt lakik, ha valakit érdekel…
Schadl helyettese a véresszájú Petris Csaba, telefonszáma: 70/3605010, címe: 2310  Szigetszentmiklós, Csépi út 80/B, email címe: drpcs@freemail.hu.

Ez a köcsög, amikor egy  szerencsétlenül járt adós megkérdezte tőle, hogy hova menjenek télvíz idején január közepén, csak annyit volt képes felköhögni, hogy „keressenek valami hajléktalanszállót”...
Frissítés: Újabb infók a címeres gazemberekről
Újabb infó, hogy önjelölt kamarai elnökjelölt barátunk a szlovák rendszámú autóját időközben lecserélte, de éber testvéreink ezt jelezték, így tudjuk, hogy mostantól a LYR-001 rendszámú vadonatúj fekete Mercedes terepjáróban feszít a lesötétített (golyó és rendőrálló?) ablakok mögött.
Jobbkezéről, a hernyófejű Petris Csabáról: mielőtt Schadl-üzlet samesza lett volna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal osztályvezetője volt és 100-300 ezer forintos tarifáért intézett illegális letelepedési engedélyeket kínaiaknak, négereknek zsidóknak - elvéve a munkalehetőséget a becsületes magyar emberek elől és növelve a bűnözők számát kis hazánkban.
Lehet, hogy azt a két niggert is ő engedte be, akik megerőszakolták azt a szerencsétlen magyar lányt a VIII. kerületben. A sok adócsaló kínairól már ne is beszéljünk. Így aztán volt miből a szakadt Skodáját Audira cserélni - ilyen áron...
Miután "közös megegyezéssel" kirúgták az állampolgárságiaktól, hol kötött ki? Hát Schadl Gyurinál, ahol tovább irthatja a magyart, télvíz idején, a moratórium alatt hajléktalan szállóra toloncolva a szerencsétlen családokat!
(Kuruc.info, Schadl képéért köszönet a Szabad Riport Tudósítói Irodának)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése