2018. február 20., kedd

A besúgók birodalma






A besúgók birodalma


Mi jár a svéd képviselőnek?

2015/01/18 06:06:40 
civilhetes.net
Szolgálati kölcsönlakás és vonatbérlet
Ha Lázár János Svédországban lenne frakcióvezető, hét közben igénybe vehetné a parlament egyik szolgálati garzonlakását, a hazaútra pedig az éves vasúti- vagy buszbérletét. Ugyanis ez járna neki. Munkája során adódó más költségeit, természetesen megtérítené a Ház gazdasági hivatala - annak szigorú keretei között. Ám, gondja se' lenne vidéki otthonáig tartó távolság napi legyőzésével, mivel nem tölthetné be egy időben a polgármesteri posztot is. Igaz, olyan poszt itt nincs is!
Svédországban a kormány kormányoz - ám az uralkodó 1974. óta nem uralkodik. Az államfőnek, miután ősszel a parlamentben megnyitja a politikai évet, alig van több dolga, mint hogy jó PR-munkát végezzen az "alattvalói" javára - igaz, a kormány ülésein csütörtökönként részt vesz, miután a külügyi- és honvédelmi kérdésekben van szava. Parlamenti választás (riksval) minden negyedik év szeptemberének harmadik vasárnapján esedékes (legközelebb 2014-ben). Miután megalakult, s a királynak bemutatkozott az új kormány, október első keddjén, a királyi család jelenlétében, H.K.H. Carl Gustaf megnyitja az új parlamenti évet.
A polgármester intézménye nem létezik, a 23 megye (län) élén a szimbolikus 'törzsfő' (landshövding) áll.

1974-óta (az azt megelőző 20 év alatt átszervezés során 2500-ról három lépcsőben lecsökkentett s kialakított) 290 helyhatóság (kommun) kollektív vezetésű: az a főnök, akinél a kassza kulcsa. Az önkormányzati képviselők zöme díjmentesen vagy csekély tiszteletdíjjal, a szabadidejében végzi munkáját. Hivatásszerűen, fizetésért csak az egyes szakterületekért felelős politikusok dolgoznak.
A parlamenti képviselőnek számítania kell arra, hogy pénzügyeit nagyító alatt tartja a gazdasági iroda, a sajtó és a polgárok.
Számot kell adnia minden jövedelméről, legyen az igazgatótanácsi tagság, családi vállalkozás, részvények, ingatlanok, nagy értékű ingóságok, szellemi tevékenység, testületi tagság, és minden más, ami bevétellel jár. Ez a komplett képviselői gazdasági regiszter nyilvános és elérhető bárki számára.(A köznapi polgár anyagi helyzete ugyanígy). Korrupció? Ha előfordul, a fentiek miatt többnyire hamar kiderül, s bukás a vége. Svédországban az ajándék 400 kr értékig adómentes. Ez mindenkire egyformán vonatkozik. A mentelmi jog természetesen ismeretlen fogalom. Egy demokráciában nincsenek kivételek.
A parlamenti képviselők munkája és a költségei is nyilvánosak. (Mint mindenki más esetében is). A képviselő alapjuttatása bruttó 55 ezer korona. (A parlament elnökét és a miniszterelnököt egyaránt 135 ezer korona illeti meg.) Ezenkívül kapnak egy szolgálati irodát (a képviselők házában, a parlament szomszédságában), laptopot, printert, mobilt és egy vezetékes telefont otthonra. Ezen eszközök szolgálati célú használatának (előfizetési díj, kártyadíj, internet) költségeit is megtérítik nekik (részletes telefon stb. számlával igazolandók a költségek).
Szolgálati autó tulajdonképpen nincs, egyértelműen csak a miniszterelnöknek jár.
A miniszterek, frakcióvezetők időnként, indokolt esetben kapnak. Taxiköltséget csak indokolt esetben számolhatnak el, például, ha a célállomás kollektív közlekedési eszközzel nem érhető el. Ha saját autót használnak, benzinpénzt kapnak (mint bárki más): 265 kr/100 km, amiből 185 kr adómentes. Külföldre a képviselők többnyire bizottsági vagy frakciótársaikkal utaznak, kollektív elszámolással; ha indokolt esetben egyedül mennek, akkor összesen 50 ezer korona áll a teljes 4 évnyi mandátuma idején a rendelkezésére. Az ilyen repülőutakat a parlament elnökhelyettesével kell előzetesen jóváhagyatniuk.
A szolgálati úton eltöltött időnek, szállodai tartózkodásnak, a visszaút időpontjának arányban kell állnia az utazás céljával, minden többletköltség a képviselő pénztárcáját terheli. Az utazás módjáról maga az érintett dönt, de elvárják tőle, hogy olcsó és környezetkímélő megoldást válasszon, az időtényező figyelembe vételével. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy inkább utazzon vonattal, egy nappal korábban, s aludjon hotelben, mint repülőgéppel aznap. A vidéki képviselők díjmentesen vehetik igénybe a parlament 250 garzonlakásának egyikét. Ha van sajátjuk, havonta legfeljebb 7000 kr (egy kisebb belvárosi lakás átlagos bére) bérhozzájárulás illeti meg őket. Az utazásokkal kapcsolatos számlákat is rendkívül aprólékosan ellenőrzik; ha aránytalanság gyanúja merül fel, rákérdeznek, majd a számlával együtt archiválják az e-mailek szövegét is.
A képviselők napidíja annyi, amennyi bárki másnak is jár, ha a lakóhelytől - amely a szolgálati lakásuk is - 50 km-nél távolabb utaznak, s ott is éjszakáznak. Napi 350 kr jár, ebből 210 kr adómentes. Ha valahol díjmentes étkezésben részesül, levonandó a napidíjból. A képviselők országon belüli utazását éves vonatbérlettel segíti a parlament, ha a távolság nagyon nagy, szóba jöhet ennek repülőgépes megfelelője is. Ezek szigorúan csak szolgálati utakra használhatók. Ha a képviselők szolgálati kreditkártyájukkal egyenlítik ki a számlájukat, azokat csak akkor fizetik ki, ha utazási elszámolást is csatoltak a számláik mellé.
Szolgálati lakást - Palme meggyilkolása óta - egy parlament közeli kis palotában kap a mindenkori miniszterelnök, ám ezt nem mindegyikük vette igénybe (mi több, Carl Bildt [1989-93] kerékpárral járt dolgozni [ma, külügyérként is, szívesen teszi ezt], a testőrség legnagyobb bánatára).

Ha egy képviselő idő előtt távozásra kényszerül, s nem érte el a 65-éves nyugdíjkorhatárt, de legalább 6 évet dolgozott a feladatkörében, jogusult un. garantált járulékra, míg nem éri el a korhatárt - azaz megállapodás szerinti nagyságú 'ejtőernyővel' távozik. (A három évvel ezelőtti cunami katasztrófa kapcsán a botrányosan alkalmatlannak bizonyult külügyminiszter lépett le így - a polgárok heves tiltakozása ellenére.)
A képviselők évi 365 napon vannak szolgálatban, tehát a hét minden napján. Csak indokolt esetben kérhető szabadság, s annak idejére fizetés nem jár. Ugyanakkor nincs jelenléti kötelezettség, s a parlament határozatképességét nem befolyásolja, hogy az egyes frakciókban aznap hány képviselő ül a helyén. Itt is érvényesül az általános íratlan svéd szabály: frihet under ansvar! (szabadság, felelősséggel). A mandátumidő lejártával úgyis a párt dönt, ki marad, s kit húznak le a listáról, s a választó is arról, melyik párt listájára, illetve azon melyik jelölt neve mellé húzza be az X-et.
KÉT PÉLDA - AZ ÁTLÁTHATÓSÁG KOMOLYSÁGÁRA
A szocdem miniszterelnökjelölt több mint 15 évre kiesett a pixisből, mert szolgálati kreditkártyáról 'kölcsönzött' egy bolti fizetéskor (pelenkát és Tobleronét vett a gyerekeinek). Másnap kiegyenlítette a tartozást, de egyáltalán nem lett volna szabad használnia a kártyát.
A mai konzervatív kormányfőt pedig az érintette rendkívül kínosan, hogy az első hetekben a sajtó kiderítette: egyik minisztere (a kulturális!) nem fizet tévédíjat, a másiknak ingatlana van Jerseyn, és nem adózott utána, egy harmadik feketén alkalmazott gyerekfelvigyázót. Mindegyikük távozásra kényszerült.
Utóirat:
Az vajon miért nem jutott eszébe, Lázár Jánosnak, hogy saját pénzén lakást béreljen a családjának a fővárosban, mintsem luxusautót havi egymillióért az adófizetőkén?




Orbán BESÚGÓ is volt?!

Az ország szégyene?!





Avagy: Amit Orbán Viktor nem tett ki a honlapjára állambiztonsági múltjáról “Orbán Viktor (Diktátorbán) annyira hozzászokott a párt-és kormányszintre emelt hazudozáshoz, hogy bárhol, bármikor, bárkit hülyének tud nézni szemrebbenés nélkül. Valóságellenes kommunikációja egy közepes képességű vidéki színész hamis gesztusaival egyre inkább a politikai giccs felé viszi hiteltelen alakját, nemzetrontó ámokfutását.” – írtuk március 6-án, a “Miért nem akarja Orbán Viktor az állambiztonsági múlt feltárását?című cikkünkben. Nem azt állítottuk, hogy beszervezték ügynöknek, hanem az általunk közölt dokumentumok – köztük Orbán saját kézzel felvázolt hálózata – alapján, arra a következtetésre jutottunk, hogy egy állambiztonsági hálózati személy kapcsolata volt, akit – akarva-akaratlanul – informált.
Arra kértük a pártelnök-miniszterelnököt: adjon magyarázatot némely dokumentumra, tárja fel egykori kapcsolatrendszerét fedőnevek nélkül, nézzen szembe kendőzetlenül múltjával, melyről egy 2009. június 2-án közölt tanulmányban a Fidesz belső magjához tartozott, , “László” fedőnevű vezető, aki szigorúan bizalmas állambiztonsági ügyekkel, a párt külföldi kapcsolataival foglakozott, ezt mondta: “Orbán Viktornak komoly gondokat okoz az, hogy korábban volt valamilyen ügye, ami akkor ugyan elsimult, de ha nyilvánosságra kerülne, az a politikai szereplésének végét jelentené, olyan mértékben lejáratná őt.” A “László” dosszié rejtélyét dr. Ilkei Csaba írta meg: “Állambiztonsági rendszerváltás, 1989: Ez egy életveszélyesen komoly ügy!” címmel…
Cikkünk után Orbán egy hónapot várt, majd az orbanviktor.hu oldalon nyilvánosságra hozott néhány dokumentumot, válaszolva egy szocialista parlamenti képviselő írásbeli kérdésére.
Sajnos, az akció nem több, mint Orbán parasztvakító porhintése, csak a félrevezetést szolgálja. (Spindoktora: Habony Árpád, az egykori hályogkovács egyre inkább leépülve olyan blődli ötletekre veszi rá Viktort, ami egyenesen a politikai natúr blöff kategóriájába tartozik, s ami miatt ma már nem engednék be egy rangos szakmai klubba Londonban. Elődje, Wermer András is naiv paraszt festő volt, de némely ravaszul sunyi tanácsa népművészi szinten bejött Viktornak.)
Viktorunk 1., Csak a lényegre nem válaszolt., 2., Nem hozott nyilvánosságra mindent., 3., Sajnálatot igyekezett kelteni maga iránt olyan körülmények miatt, melyek nem léteztek.
1., Avatott szakértők szemében a saját kézzel írt hálózat volt a legértékesebb dokumentum. Rajta a következő:
Csáki István
Temesvári fn. tmb. – Fidesz belső tag
Győri Gábor fn. hálózati személy
Kövér
Orbán egy szóval sem tért ki e dokumentumra.
Nem tudtuk meg: miként került kapcsolatba Csáki István rendőr őrnaggyal, aki a BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség II. Csoportfőnökségén, tehát a kémelhárításán dolgozott, annak a 7-a alosztályán. Szerepe azért is érdekes, mert az őrnagy édesapja Lévai Anikó és szülei lakóhelyén: Szolnokon volt az MSZMP megyei bizottságának munkatársa.
A “Temesvárifedőnevű titkos megbízottat, a Fidesz belső tagját sem a miniszterelnök azonosította, hanem mi. Ő Szeszák Zsolt (1968. december 9. Miskolc, Tolnai Edit), akkor az ELTE BTK. hallgatója, akit 1988. október 3-án szervezett be Kaizinger Zoltán rendőr hadnagy a politikai rendőrség, tehát a BM. III/III-2-a alosztályáról hazafias alapon az ifjúságvédelem területére. Állambiztonsági nyilvántartó kartonja lezáratlan, tehát feltehetően 1990-ig foglalkoztatták; kódja: 01 titkosított, DHBX-XX-PZ.
Orbán elhallgatta a nyilvánosság előtt “Győri Gábor” fedőnevű hálózati személy valódi nevét és nem magyarázta meg Kövér László szerepét sem a felvázolt összefüggésben.
Pedig “Győri Gáborneve egy másik, már nem saját kézzel írt dokumentumban is kulcsfontosságú, ezért megkerülhetetlenné vált Orbán számára, de nem volt bátorsága és tisztessége tisztázni személyét és viszonyát hozzá. Pedig nem akármiről szól az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által kiadott hiteles dokumentum.
A BM. Adatfeldolgozó és Tájékoztatási Csoportfőnökség Állambiztonsági Operatív Nyilvántartó Osztálya 1989. június 23-án arról értesítette a BM. III/III-2 (tehát a politikai rendőrség ifjúságvédelmi osztálya) vezetőjét, hogy a BM. III/IV-2/b (tehát a katonai elhárítás koordinációs feldolgozó osztálya) területén dolgozó Tarján István százados operatív célból prioráltatta “Győri Gáborfedőnevű hálózati személy kapcsolatát, aki a BM. III/III-2-a (tehát az ifjúságvédelmi politikai elhárítás a felsőfokú tanintézményekben) alosztály hálózatának kapcsolata: Orbán Viktor, 1963.V.31. Székesfehérvár, Sipos Erzsébet.
Nem kaptunk választ arra sem, hogy amikor 1988-ban ismét bevonultatták már „Kurázsifedőnevű beszervezési reménységként, hogyan értelmezzük a katonai elhárítás helyi szervének (III/IV -160) ezen feljegyzését: „bevonultatták sorkatonai szolgálatra. Mindent elmond magáról és a Fidesz-ről, valamint terveiről.Mennyit mondott el miniszterelnök úr? – kérdeztük. De nincs válasz.
2., „Kurázsifedőnevű iratot egyáltalán nem hozott nyilvánosságra, mintha csak „Viktóriafedőnév alatt fordult volna elő.
Teljes egészében hiányzik egy dosszié anyaga Orbán honlapjáról. Az, amely az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában 3.1.2. M-41477 szám alatt „László Pétertmb. Munka Dossziéjaként olvasható, 1985.09.11.-én nyitotta a Nógrád megyei Rfk. ÁB szervének III/III. osztálya.
László Pétertitkos megbízott nem más, mint az MSZP 1994-98 közötti országgyűlési képviselője:Vankó Magdolna (1963. 04.14., Budapest, Békás Magdolna), nyomdász, újságíró, a Légiközlekedés és a Pesti Riport munkatársa, a Belső Hang felelős szerkesztője, majd 1999-től a Fehérvári Polgár főszerkesztője; 1991-től az MSZP Hívő Tagozatának országos ügyvivője. Beszervezését a Pest megyei III/III. osztályról  Gábor Tamás r. százados végezte el 1983. 03. 21.-én. Két év után került át Nógrád megyébe, ahonnan 1987-ben átvette a BM. III/III-1-a, tehát az egyházi reakció elhárítása a katolikus egyház területén. Innen egyenes és logikus az út az MSZP Hívő Tagozatába.
A dossziéban Vankó tucatnyi oldalon át jelent  Orbán Viktor   – eseményhez kötött – politikai nézeteiről, akárcsak társaiéról, köztük: Fellegi Tamás, Kéri László, Lengyel László, Kövér Szilárd, Vass Csaba véleményéről, nem különben egy Kukor Eli (sic!) nevű előadóéról, akivel kapcsolatban csak azt nem tudjuk eldönteni, hogy Kukorelli Istvánra vagy Kukorelly Endrére gondolt valójában a művelt újságíró: Vankó Magdolna  hívő, szocialista besúgó „László Péter” fedőnév alatt.
1986. szeptember 4.-én a következő meglepő fordulattal zárja egyik jelentését Vankó Magdolna (dosszié 16. oldal):
 „Anikó arról is beszélt nekem, hogy ő még itt ügyvéd gyakornok, addig itt kihúzza és most, hogy összetalálkozott Viktorral, majd elmegy Szolnokra. Egyébként azt mondta, hogy érdekből megy hozzá, érdekházasság, de nem fejtette ki, hogy miért.
Orbán  nem tette ki internetes honlapjára a róla szóló jelentések azon oldalait, melyek kritikát tartalmaznak személyiségéről, jelleméről, máig megmaradt hibáiról, de eltüntette édesapjának: Orbán Győzőnek szigorú és megrovó mondatait is. Így szinte csak fedőlapokkal és 1-2 oldalas iratokkal találkozhatunk, a jelentések igazán érdekes tartalmával pedig nem. Emlékeztetőül  ezért megismétlünk néhányat:

A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervének  Orbán Viktorról  1982. májusában készített környezettanulmányából:

esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít…társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik…ideáljai a szellemi foglalkozást gyakorlók, ezek közül is azok, akik nyilvánosan szerepelnek. Középiskolában KISZ-tag volt, társadalmi megbízatásait megelégedésre végezte. Intenzitása mindenkori érdekeinek függvénye. Tudati fejlődését pozitív irányban jelentősen elősegítette apja sokrétű társadalmi elfoglaltsága, MSZMP tagsága. Az iskolában szervezett nemzeti és nemzetközi ünnepekre tudatosan és rendszeresen készült, azokon részt vett. Összességében társadalmi rendszerünkhöz hű fiatalnak jellemzik.
Az állambiztonság számára különös garancia Viktor édesapjának, Orbán Győzőnek, a Kádár-rendszer őszinte és megbecsült hívének személye. A Délkő Dunántúli Kőbánya Vállalat gánti üzemének vezetője a környezettanulmány készítésekor épp nincs itthon, mert 1982. február 21-től
államközi szerződés eredményeként Líbiában kutatómérnökként dolgozik, előreláthatóan 1983-84-ben tér végleg vissza Magyarországra. Többszörös „Kiváló Dolgozó”, aranykoszorús szocialista brigádtag. Úgy tudják, hogy 1958-tól tagja volt a KISZ-nek, aktív szervező tevékenységet folytatott. 1966-ban felvették az MSZMP-tagok sorába, előbb a KISZ patronálója, később propagandista lett. Társadalmi fejlődésünkről alkotott véleménye következetes kommunista, amely érezhető gyermekei tudati nevelésében is.
1987. szeptember 22-én a Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztálya értékelő jelentést készített a Dr. Lévai Anikó szolnoki lakos ellen folytatott „Bojtárfedőnevű bizalmas nyomozás eredményeiről. Ebben idézi Orbán Győzőnek „a célszemély apósának” véleményét fiáról és menyéről:
Orbán Győző, célszemélyünk apósa felelőtlenségnek, elhamarkodott ítéletnek tartja fia és célszemélyünk kijelentéseit a vízlépcső (Gabcsikovó-Nagymaros) mellett. Megállapítja általában, hogy fia és célszemélyünk meggondolatlanul, hebrencsen nyilatkoznak minden témában, amiben állást foglalnak. Nem az észérvekkel próbálkoznak hatást gyakorolni vitapartnereikre, hanem érzelmi alapon vitatkoznak.
3., Orbán sajnáltatja magát a honlapján közölt levél válaszban, s az az olvasó, aki nem ismeri az akkori események igazi hátterét, még meg is hatódik: „Szegény Viktor!Ezt írja honlapján  egyebek között:
a nyolcvanas évek elejétől mindenféle titkosszolgálati eszközt bevetettek ellenünk. Megfigyeltek, besúgókat állítottak ránk, lehallgató eszközöket telepítettek a munkahelyünkre, a lakásunkba, sőt, a hálószobánkba is…újra átélni azt a fenyegetettséget, nem kellemes élmény.
Ezzel szemben az a valóság, ami az állambiztonsági jelentésekből 1986 augusztusától bizonyítottan kiderül: Horváth István belügyminiszter, az MSZMP KB tagja, aki a jogász szakkollégium igazgatójának: Stumpf Istvánnak az apósa, tökéletes védelmi ernyőt tart  a hatalomra törő fiúk feje fölé.
Ők pedig tudják ezt, Orbán és Lévai Anikó különösen. Mindenről előre értesülnek, nevetve, viccelődve, „bátor kritikávalés gúnyos megjegyzésekkel fogadják a rendőri intézkedéseket, mert biztosak lehetnek benne: bármi történik, bántódásuk nem eshet. Ezt nem egyszer  nyíltan hangoztatja Lévai Anikó, akinek a magabiztos mondatai sorra megjelennek az állambiztonsági jelentésekben. Idézzük őket:
1986. augusztus 12-én a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztályának vezetője megkapja „Bátonyifedőnevű titkos munkatárs jelentését:
Amit az alábbiakban leírok, kérem nagyon bizalmasan, diszkréten kezelni. Már többször tettem említést, hogy ismerősünk (Lévai Anikó, – a szerk.) igen tájékozott minden vonalon, még a kormánykörökben elhangzott eseményekről is. Még ha bizalmasan is, azonnal első kézből kapják a tájékoztatást, ami nem kis dolog, nem adatik meg akárkinek. Miről van szó? A szervezet egyik tagja, Horváth Andrea és férje (Stumpf István, – a szerk.), aki egy nagy kollégium igazgatója Budapesten, mindent tudnak az ország eseményeiről, még ha az bizalmas is. Budapesten a Rózsadombon laknak egy gyönyörű villában. Horváth Andrea viszont nem más, mint H.I. (Horváth István belügyminiszter, – a szerk.), a KB. tagjának leánya. A közeljövőben Dorogházán lesz a találkozó: Dr. Lévai Anikó, a vőlegénye (hamarosan összeházasodnak), Horváth Andrea és a férje és még két ember, akinek a nevét nem tudom.

Bátonyijelenti augusztus 27-én:

Horváth országos szinten mindent tud, és amit ő tud, azt tudja a szervezet is, főleg a lányán, Horváth Andreán keresztül…minden olyan eseményről, ami kormány szinten eldöntetett, de a lakosság számára még  egyáltalán nincs tudomásra hozva. Legyen az kormány hatáskörön kívüli vagy belüli dolog. Személyekre vonatkozó vagy a lakosságot érintő esemény…A szervezet egyre több tagja jut külföldre előadások tartása céljából és akiken keresztül megkapják Nyugatról a megfelelő támogatást is. Most volt egy személy New-York-ban, most megy egy másik személy Nyugat-Németországba."
Ha valakinek a tagok közül összeütközése van a törvénnyel, rendőrséggel, ha valakit ki kell hozni a börtönből, Horváth elintézi.
A doktornő (Lévai Anikó, – a szerk.) elmondta, hogy nem számít, ha esetleg lázításért vagy valami másért letartóztatnák a vőlegényét (Orbán Viktort, – a szerk.), mert Horváth azonnal intézkedne és a vőlegénye azonnal szabadulna.
A doktornő elmondta, hogy igen könnyű a dolguk, mert a BRFK-án egyértelműen utasításba adták, hogy nem szabad ezt a szervezetet bántani, csak távolból figyelni kell a ténykedésüket, figyelni kell az események folyását.
Minden bizonnyal ez is Horváth „nyomásaalapján van így a BRFK-nál.
Ezt természetesen tudja a szervezet vezetősége is, így azt csinálnak, amit akarnak.
Az megy külföldre, akit ki akarnak küldeni, hiszen több nyelven beszélő emberekről van szó, úgymond az ország várható jövőbeni vezető embereiről.
Szomorú, de le kell írnom – hiszen az is a feladatom, hogy reális képet adjak dolgokról, még ha fájó is egy kicsit -, hogy a doktornő (Lévai Anikó, – a szerk.) most is hangosan  röhög a Nógrád megyei rendőrségen.
Említettem talán, hogy a doktornő 1986. szeptember hó folyamán Szolnokon fogja tartani az esküvőjét Viktor nevű vőlegényével és ezen az esküvőn komoly beosztású és egzisztenciájú egyének is meg fognak jelenni. (Többek között a Horváth família.)
Továbbá Horváth Andreáék rózsadombi villája is egy nagy-nagy rejtély. Eddig komoly jelentőségű randevúk színhelye volt. A doktornőt idézve: „országos jelentőségű randevúk színhelye…
Nos, csak ennyire voltak „fenyegetettek” ezek a szegény „üldözöttek”. A jövő favorizált  urainak kivételes helyzetében „azt csináltak, amit akartak.
Kellemetlen emléke pedig csak a rendőrségnek lehet, amelyen hangosan röhögtek. Tették-vették a technikát, kukkoltak, osontak a fiatalok nyomába, jelentéseket írtak, ám valójában tudták: odafent  Horváth és társai vigyáznak a megfigyeltekre, Andrea mindenről jelzést küld, hogy Anikó és Viktor jól aludhassanak és napra készen képben legyenek az országos információk tekintetében. Utazhassanak Nyugatra, kezelhessék a támogatásokat, megszervezhessék – egyebek között –  az állambiztonsági rendszerváltást idegen  pénzen, külföldi kiképző tisztekkel, nagy belső árulások segítségével.
Amúgy  mindennapos bevett szokás volt, hogy  az állambiztonság  a saját hálózati embereit is ellenőrizte, nem csak a kiszemelteket, hanem a legjobban dolgozókat is, köztük az  olyan amatőr hálózati kapcsolatot, mint amilyen Orbán Viktor volt.




Balczó Zoltán: "Átverés a génmanipulált növények tiltásáról szóló EP-jogszabály"




Nyolcszor akkora napelemadót fizetünk, mint a franciák


Míg Franciaországban úgy számolnak, hogy 4,5, Belgiumban pedig 7,5 euró cent fedezi a napelemek újrahasznosításának költségét, nálunk ugyanezért 35,6 centet fizettet a minisztérium. A magyarnál egyelőre csak a bolgárok húztak nagyobbat, ott egyenesen 1 eurós sarcot dobtak a termékre.
A Vidékfejlesztési Minisztérium azzal indokolta a termékdíj napelemekre való kiterjesztését, hogy így ülteti át ez elektromos hulladékokra vonatkozó uniós irányelvet a magyar jogrendszerbe, másrészt a napelemek jelentős részét kell begyűjteni, illetve „rendkívül sokféle anyagból állnak, ami tovább drágítja a hasznosítást”. Ezzel szemben a piaci szereplők arrahívták fel a figyelmet, hogy a napelemek hosszú élettartama következtében egyelőre alig van mit begyűjteni, és még a közeljövőben sem állnak majd halomban a használt napelemek a hulladékudvarokban. Másrészt az újrahasznosításra kiforrott technológiák állnak rendelkezésre.
Megpróbáltuk kideríteni, hogy európai összehasonlításban mennyire sok vagy kevés a kilogrammonként 114 forint, de egyelőre csak három összehasonlítható példát találtunk (sok tagállamban még nincs is meg a hulladékszabályozás napelemes kiterjesztése).
Fotó: Horváth Szabolcs
A témával foglalkozó egyik nemzetközileg is elismert tanácsadócég, a párizsi székhelyű S&T Consulting a hvg.hu megkeresésére azt mondta, hogy Franciaországban tonnánként 45, Belgiumban 75 euró a magyarhoz hasonló, vagyis előre kifizetett, és környezetvédelmi okok miatt kivetett termékdíj. Ezeket az összegeket ismerik egyébként a hvg.hu által megkérdezett hazai kereskedők is, ezt a szintet reálisnak, és a nyugat-európában várható átlagnak tekintik.
Ez azt jelenti, hogy Franciaországban kilogrammonkénti 4,5 cent a terhelés, azaz a magyar díjnak (a cikkünk megjelenésekor érvényes árfolyamon átszámolva) durván a nyolcadrésze, de a belgiumi 7,5 cent is csak az ötöde.
Úgy tűnik egyelőre, hogy a jóval magasabb díjtételek kivetése Európa keleti felére lehet majd jellemző. Az S&T Consulting adatai szerint Bulgária drasztikus,, egyenesen büntetési tételnek számító kilogrammonkénti 1 eurós termékdíjat vetett ki a napelemgyártókra és/vagy importőrökre.



Megszólalt a lecsúszott segg


Orbán Viktor folyamatosan hazudik


Orbán Viktor hazudott, és hazudozik folyamatosan, ezt mára mindenki, még a legelhivatottabb Fidesz hívők is látják, hallják, észlelik - kezdte vasárnapi sajtótájékoztatóján Török Zsolt, az MSZP szóvivője, és felszólította a kormányfőt, fejezze be a hazudozást - de a legjobb az lenne, ha a kormányzást fejezné be.
- Még a legelhivatottabb Fidesz hívők is tudják, hogy Orbán Viktor folyamatosan hazudozik. Hazudott akkor, amikor bizonyos EU és IMF követeléslistát emlegetett, amiről bebizonyosodott, hogy nem létezik. Hazudott a pedagógusoknak a választások előtt és után is folyamatosan 2 évig. Béremelést, életpályamodellt ígért nekik, amiből nem lett semmi - folytatta a szóvivő, és emlékeztetett az oktatási államtitkár 2010. szeptemberi szavaira, amikor lebohócozta a pedagógusokat, majd a miniszterelnök szóvivőjének szavaira, aki azt mondta, a pedagógusok konyakoznak akkor, amikor az ország ilyen nehéz helyzetben van.
Török kitért a gazdákra is, akiknek szintén hazudott a kormány, amikor azt ígérte, hogy a helyben élőké lesz a föld, ehhez képest az országban szinte mindenütt Fidesz közeli oligarchák kapják meg a területeket. 
- Orbán Viktor hazudott a rendőröknek, akiknek fizetésemelést ígértek, de a 10 milliárd forintos hiány mellett - félelmében, vagy nem tudni, miért - saját személyes testőrségét hozta létre. Hazudott Orbán Viktor az egyetemistáknak és szüleiknek, amikor azt mondta, hogy nem lesz tandíj. Erre bevezették a tandíjat, és csökkentették a felsőoktatási keretszámokat - folytatta a sort a szóvivő.
Az MSZP szerint a kormány hazudott az adófizető munkavállalók 85%-ának, mert az adók emelkedése miatt havonta 8-10 ezer forinttal kevesebbet vihetnek haza, ugyanígy a minimálbérből élőknek, és az őket foglalkoztató munkaadóknak, amikor azt mondta, hogy a minimálbért megemeli. - Az összegét valóban megemelte, de reálértékéből a minimálbér 10 ezer forintot vesztett - mutatott rá Török Zsolt. 
- A kormány hazudott a munkahelyteremtés ügyében is, amikor azt ígérte, 1 millió új munkahellyel lesz több az országban. Ehelyett nemhogy új munkahelyek jönnének létre, hanem azok sorra szűnnek meg, és munkahelyvédelmi programra van szükség, hogy meg lehessen őrizni őket. A KSH adatai szerint a 2011-es 10,9%-os munkanélküliségi ráta 2012-ben is prognosztizálható. 
Az inflációval kapcsolatban megemlítette, hogy az ígéretekkel ellentétben nem csökkentek az árak, és a "rezsiköltségek befagyasztása" helyett az élelmiszerek és a rezsiköltségek ára az egekbe szökött. Az adócsökkentéssel kapcsolatban sem az történt, amit megígértek, az adók nem csökkentek, hiszen kormányzásuk első 26 hónapjában 26 új adót vezetett be, ezekből a legemlékezetesebb a 27%-ra emelt Áfa, ami az inflációt is gerjeszti.
- Orbán Viktor hazudott az egészségügyben dolgozóknak, hiszen béremelést ígért nekik, de még ezzel együtt is reálbérveszteségük 2%-os - folytatta a sort Török. Végül a nyugdíjakkal kapcsolatos hazugságokra tért ki. - Orbán Viktor amikor csak teheti, ráront a nyugdíjasokra. A korábbi ígéretekkel ellentétben a nyugdíjak nem követik az áremeléseket, emellett 3 millió ember nyugdíj megtakarításait "einstandolták", azaz lopták el. Most pedig még a nyugdíjasok utazási kedvezményeinek megszüntetése, megnyirbálása is napirenden van - hangsúlyozta a szóvivő, utalva Fónagy János államtitkár szavaira, aki elismerte, készült erre vonatkozóan egy előterjesztés-tervezet.
- A Fidesz kormány tehát minden társadalmi csoportnak hazudott, ezért felszólítjuk Orbán Viktort, hogy fejezze be a hazudozást - de a legjobb az lenne, ha a kormányzást fejezné be - mondta végül Török Zsolt, és hozzátette, az MSZP tervszerűen készül a kormányzásra, kormányváltásra, gazdaságpolitikai koncepciójukat pedig hamarosan be fogják mutatni.





Nem mind aranytartalék, ami fénylik

2014. december 15., hétfő 21:30 Echo TV - 
Világ-Panoráma
   
Téma: Nem mind aranytartalék, ami fénylik. Több ország is keresi ellopott aranykészletét, valóságod aranyláz indult meg. Svájcban népszavazást tartottak egyebek között az aranyról is. Sok ország úgy döntött, hogy elég volt az USA-dollár-uralomból, ugyanis az Egyesült Államoknak hihetetlen hasznot hoz, hogy a dollár a nemzetközi tartalékvaluta. Az ő kezdeményezésükre minden olajelszámolás is dollárban történik.
De mit is tudunk a magyar aranytartalékról? Surányi György jegybankelnöksége alatt, az 1990-es évek elején rögtön eladták a magyar aranytartalékot. Jelenleg 3 tonna aranyunk van.

Műsorvezető Szaniszló Ferenc, Vendég Hossó Andrea közgazdász



136 milliárd forintot keresett a jegybank a forintosításon

2015. 01. 20. 15:48 MTI - 
Origo
A devizahitelek forintosítása nyomán a jegybanknak körülbelül 136 milliárd forintos nyeresége keletkezett, közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A 136 milliárd forintos nyereségből mintegy 100 milliárd forintot a jövő éveket terhelő esetleges veszteségek rendezésére fordít a jegybank, a fennmaradó összeggel az eredménytartalékot tervezik emelni.
Háromezer milliárd forint
A devizahiteles törvény szerint a svájci frank hiteleket 256,5, az euróhiteleket pedig 309,0 forinton konvertálták forinthitelre. Ehhez a devizát az MNB biztosította a bankoknak. Novemberben mintegy 12 milliárd dollár (3,3 ezer milliárd forint) értékben váltottak át forintra túlnyomórészt svájci frank alapú jelzáloghiteleket. Az MNB korábbi közlése szerint 2014 végéig minden bank gondoskodott a svájci frank (euró fejében történő) beszerzéséről.


Arady Pál

IDÉN SE AZ EU FOGJA ELTARTANI MAGYARORSZÁGOT!


Itt vannak az idei EU támogatási adatok!
(Források: Lázár János tegnapi nyilatkozata, MNB, KSH,)
A 2014-ban általunk befizetett tagdíj a mi "nagy támogatónknak":               246 000 000 000 HUF 

Pénzromlás a tvalyi költségvetési évhez képest (319/295=) 8,13%:          1 382 000 000 000 HUF

Költségvetés önrésze az EU  támogatás egy részéhez(10%):                       80 000 000 000 HUF           

Összesen:                                                                                           1 708 000 000 000 HUF 

Az  idei EU támogatás:  2 000 000 000 000 HUF

Netto támogatás tehát:                                                                           292 000 000 000 HUF

Magyarország költségvetése: 17 000 000 000 000 HUF

Az EU támogatás (netto) aránya a költségvetéshez ebből következően csak: 1,7%Ez azt jelenti, hogy ha 100 Forint adót fizetsz az államnak, hogy működni tudjon, akkor abból az EU 1,7 Ft-ot fizet ki!!
No meg azt, hogy az EU továbbra se tartja el Magyarországot, sőt, ha nem lennénk tagok, akkor a netto támogatás sokszorosa folyhatna be az államkasszába!
Kapcsolódó:
   
Uniós támogatással épült dohánygyárat adtak át Debrecenben
   
Átadták az uniós támogatással épült Pandúr Ökoparkot Baján
   
Átadták a Mészáros Borház Borászati Kft. uniós támogatással épült szekszárdi belvárosi szállodáját
   
Uniós támogatással épült gyógyszergyártó üzem Zalaegerszegen
   
1,4 milliárd forintos beruházással épült fel egy négycsillagos szálloda és egy kemping
   
Uniós támogatással épült beruházás a broilercsirkét előállító baromfitelep
   
30 dolog, ami nem lenne az EU nélkül
Szabad utazás - Schengen, Külföldi tanulás - Erasmus, Munkavállalás külföldön, Olcsó repülés, Nincs roaming, Egészségesebb a környezetünk, Magyar tudomány, kutatás-fejlesztés, Fogyasztói jogok..., Magyar föld és mezőgazdaság, A magyar gazdaság fejlődése, Csepeli szennyvíztisztító - Élő Duna Projekt, 340 kilométer autópálya megépülése és felújítása, Tiszai árvízvédelem, Biztonságosabb villany és gáz energia-ellátás, Szegedi Lézeres Kutatóközpont, Kerékpárút fejlesztések, Debreceni villamoshálózat, Négyes metró, Észak- és Dél-Budát összekötő villamoshálózat összefonása, 540 kilométer vasútpálya épül... 
(Hajrá hát rabszolgák! - KJ)




Beteg hazánkban a sajtószabadság, nagyon beteg


Somogyi Hírlap - 2015. január 16-i - számában nyilatkozatom alapján pontos, lényegre törő újságcikk jelent meg azzal kapcsolatosan, hogy a 400 Ft-ot is meghaladó HUF/CHF árfolyamra tekintettel a devizában nyilvántartott forint kölcsönszerződésekkel kapcsolatos milyen jogi helyzet alakult ki: sonline.hu

400 forint volt a frank: ez a csapás, vagy a forintosítás?

2015. január 16. 07:00
Négyszáz forint közelében is járt a svájci frank árfolyama csütörtökön, estére 319 forinton állt meg, Léhmann György szerint azonban ettől is jobban kell aggódniuk a devizahiteleseknek a forintosítás miatt.
A siófoki ügyvéd, akit csütörtökön is tizennégy új adós keresett meg perindítási kérelemmel, amondó: ötszáz forintos frankárfolyam is kisebb csapás, mint ha a forintosítás után (igaz, lehet, hogy majd csak egy-két év múlva) három, esetleg négy százalékra nő vissza a forint jegybanki alapkamata, mert az többszörösére növeli majd a havi törlesztőrészletet.
A Kúria devizaperekkel kapcsolatos korábbi jogegységi döntéséből Léhmann György szerint az következik, hogy az árfolyamkockázatot most már semmiképpen sem az adósnak, hanem a banknak kell viselni. - Arra aztán végképp nem számíthatott egyetlen devizahitel-szerződést kötő ügyfél sem, hogy a felvételkori 160-170 forintos frankárfolyam 300 és 400 között is jár majd - így a siófoki jogász. - Vagyis a 300 forint fölötti árfolyam már csak és kizárólag a bank kockázata lehet.
Léhmann azt mondta lapunknak: folytatja a pereit annak ellenére is, hogy törvényben kötelezte a bíróságokat a parlament a devizaperek megszüntetésére, illetve az új keresetek elutasítására. - Ha első fokon megszüntető végzést kapok, megfellebbezem és ezzel párhuzamosan előzetes döntéshozatali eljárási kérelmet nyújtok be az Európai Bírósághoz. Ennek a továbbítását nem lehet megtagadni. Az Európai Bíróság pedig észlelni fogja (hiszen így szól az európai jog, ami fölötte áll a magyar törvényhozásban született fércmuveknek, így az úgynevezett adósmentő jogszabálynak is), hogy a magyar bíróságok a szerződések módosítása előtt nem tisztázták: érvényesek-e, tisztességesek-e.
Vagyis szerintem nemcsak hogy a hazai pereket kell felfüggeszteni az EB döntéséig, hanem végül az összes forintosított szerződés semmis lehet az EB döntésével. Persze, lehet, hogy két év még, mire idáig eljutunk. De vajon hogyan állítják majd vissza ekkor a forintosított szerződéseket az eredeti állapotukba?
Az ügyvéd szerint azért is nagyobb a forintosítás veszélye, mint a frankárfolyam emelkedéséé, mert semmi sem garantálja, hogy egy-két év múlva ne ugorjon vissza 3-4 százalékra a forint jegybanki alapkamata. - Vagyis most valamelyest csökken a törlesztőrészlet, de később, kamatemelkedéskor a többszörösére is nőhet.
Egyetlen más írott, vagy nem írott média sem említi azt, hogy a 3-400 Ft-ra emelkedő árfolyamváltozásból semmiféle terhe az adósoknak nem származhat azért, mert a hatalmi elit által összehozott bankmentő XXXVIII. törvénynek állítólagos alapjául szolgáló 2/2014. számú Jogegységi határozatnak elhallgatott, elhazudott 1. pontja indokolása a következőket írja:
Előfordulhatott ugyanis, hogy a szerződés egyértelmű megfogalmazása, a megfelelő tartalmú kockázatfeltáró nyilatkozat ellenére a szerződéskötés során a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatás alapján a fogyasztó alappal gondolhatta úgy, hogy az általa viselendő árfolyamkockázat nem valós, annak nincs reális valószínűsége, vagy az bizonyos mértékben korlátozott (van egy maximuma). Ez a helyzet akkor, ha a fogyasztó az árfolyamváltozás várható alakulásáról, maximális mértékéről a pénzügyi intézménytől, annak képviselőjétől konkrét, hitelt érdemlőnek tűnő, később azonban tévesnek, valótlannak bizonyult tájékoztatást kapott. 
Ebben az esetben a szerződés a nem megfelelő (téves, félreérthető, nem egyértelmű) tájékoztatással érintett rendelkezése tisztességtelen, amely a szerződés részleges vagy teljes érvénytelenségét eredményezi.
Egyetlen más írott, vagy nem írott média sem hajlandó azzal foglalkozni, hogy a hatalmi elit hazudozásai ellenére öngyilkossággal felérő tett minden adós számára a következők miatt az, ha a szerződésének forintosítását tudomásul veszi. Függetlenül attól, hogy az árfolyam akár 500 HUF/CHF fölé emelkedik.
Azért ér fel az adós számára öngyilkossággal a forintosítás, mert a Magyar Nemzeti Bank közreműködésével a PSZÁF-nak 2008-ban a következő címen látható tájékoztatójának 9. oldalánakontroll.hu meghatározta azt, hogy 1 százalékpontos növekedés az irányadó devizának 9 %-os törlesztőrészlet emelkedésével jár. Ebből következően Matolcsyéknak a jelenleg is mélyponton - 2,1 %-on - tartott jegybanki alapkamattal és a teljességgel felesleges forintosítással egyetlen cél lebeg szerintem a szemük előtt. Az, hogy több millió magyar embert véglegesen földönfutóvá, bankok által kizsigerelhetővé tegyék.
Hiszen nem kell mást tenni ehhez a kamatmoratórium - 2016. április 30-a - lejárta után, mint azt, hogy mondjuk 3 %-ra felemeli a Magyar Nemzeti Bank a jegybanki alapkamatot. Ez összesen 36 százalékpontos növelést jelent azért, mert az átlagos 2,5 %-nak egy százalékpontja 0,025, és a 36 százalékpont minden százalékpontja 9 %-os törlesztő részlet emelést jelent minden adós számára.
Összesen tehát 324 %-os a kamatnövekedés szerintem ebben az esetben 2-3 éven belül, azaz mondjuk 50.000.-Ft. törlesztőrészlet így fog felemelkedni 212.000 Ft-ra a hatalmi elit, illetve kormányzati szándéka szerint.
Egyetlen más írott, vagy nem írott média sem hajlandó azzal foglalkozni, hogy a 2014. július 4-e óta hozott, devizában nyilvántartott forintkölcsön szerződéssel kapcsolatos egyetlen törvényt sem tudja a magyar bíróság alkalmazni azért, mert a bíróság által át nem vizsgált, illetve tisztességtelen szerződési feltételektől hemzsegő szerződést még akkor sem lehet semmilyen módon változtatni az Európai Jogszabályi rendelkezések szerint, amennyiben nem a tisztességes magyar emberek milliónak tönkretételére törekednek.
A nemzeti szabályok alkalmazhatatlanságát a Fővárosi Ítélőtábla egyik - 5.Pf. 21.699/2013/4. számu - végzésének alábbi indokolásával bizonyítom:
"Az 53. cikk - Európai Uniónak csatlakozási okmánya - értelmében az új tagállamok is az irányelvek és határozatok címzettjei, az 54. cikk pedig előírja, hogy hatályba léptetik azokat az intézkedéseket, amelyek ahhoz szükségesek , hogy az EK - Szerződés 249. cikke szerinti irányelvek rendelkezéseinek a csatlakozás napjától megfeleljenek. 
A per tárgyát képező szerződés tekintetében ennél fogva uniós jogként alkalmazandó az Irányelv, amelynek 1. cikk. 1. bekezdésében rögzített célja, hogy közelítse a tagállamoknak az eladó vagy szolgáltató és fogyasztók között kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseit."
Ez az Európai Uniós jogot semmibe vevő, bíróság előtt használhatatlan törvényhalmaz fentiekből következően semmi másra nem jó mint arra,hogy az emberek életét idegesítse, és reménytelenné tegye.
Ahogy mondani szokták, járja a bolondját Európa közepén a magyar hatalmi elit a demokratikus jogállamiságot és minden valódi értéket szétverve.
Visszatérek az írott és nem írott magyar médiákra, arra, hogy ezekről az általuk is jól tudott problémákról nem hajlandóak egyetlen szót sem írni, vagy mondani.
Jobb helyeken emiatt az ilyeneket a hatalmi elit lakájainak szokás nevezni.
Tájékoztatás helyett olvasható a következő cím megnyitásával 
mnb.hu a következő:
Az elszámolási törvény civil kommunikációjára kiírt jegybanki pályázat nyertesei
Szervezet neve
Megítélt támogatás (Ft)
Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet
6 500 000
Bírók a Mediációért Egyesület
3 500 000
Fiatalok Kulturális Szövetsége Ifjúsági Egyesület
4 000 000
Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség
1 900 000
Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége
5 000 000
Human-Net Alapítvány
2 850 000
Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület
5 000 000
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
8 994 825
Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége
3 440 000
Menhely Alapítvány
2 500 000
Merkating N Kft.
6 500 000
Munka-Kör Alapítvány
2 000 000
Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület
7 775 000
Pécs-Egyházmegyei Katolikus Caritas Alapítvány
3 000 000
Széchenyi Hitelszövetség
9 818 175
Tudás és Életmód Innovatív Közhasznú Egyesület
4 600 000
Váci Egyházmegyei Karitász
2 622 000
Összesen
80 000 000

Tetszenek érteni? Ennek a 17 cégnek adott összesen 80 millió forintot Matolcsy Úr azért, hogy ezek hirdessék az ország minden részében a Matolcsy úr által helyesnek tartott gondolatokat forintosításról, miegyébről.
Nagy bajban lehetnek Matolcsyék akkor, ha még ők sem hiszik el, hogy a 17. db, megfizetett cég segítsége nélkül nem lehet a magyar embereket zavartalanul félrevezetni.
Akik pedig ezekben a Matolcsy pénzt pályázó cégekben szerepet játszanak, sajnálom őket.
Hiszen szerintem soha egyetlen magyar ember nem felejti el jövőben velük kapcsolatosan azt, hogy Matolcsy úréknak akkor vállalták eszméit hirdetni pénzért, amikor több millió magyar embert sanyargatott bankvilági érdeket kiszolgálva a teljes hatalmi elit.
Most biztos jól jött számukra ez a csekély 80 millió forint, de mi lesz majd akkor, amikor Gerébhez hasonlóan évek múlva is mindenki hátat fordít nekik már akkor is, ha megszólalnak.
Ezek után pedig már csak az a kérdés, hogy vajon az írott és nem írott médiák mennyit kapnak azért a hallgatásukért és hazugságaikért, amit az objektív tájékoztatás kötelezettségének teljesítése helyett végeznek magyar emberek félrevezetése érdekében.
Ennyit a magyar sajtószabadságról.
Siófokon 2015. január 21. napján.
Léhmann György

Kapcsolódó:
   
Nemzeti Eszközkezelő: Rászorultakat az állam az ingatlan megvásárlásával mentesíti
   
A Fidesz ördögi terve: államosítani a devizahitelesek lakásait
   
Több 100 Irodaház üresen!
   
Tovább épülő irodaházak Budapesten és vidéken
   
Hatalmas IZRAELI LAKÓPARK épül! Még a Dunát is elterelik!
   
Újratöltve: Izraelben budapesti lakóparkot hirdetnek - miközben állítólag egyre fokozódik az antiszemitizmus
   
"Két módon lehet egy nemzetet leigázni: karddal vagy adóssággal."
   
Egyre inkább a virtuális valóságra támaszkodna a Facebook
   
"Az amerikai cionista" Mark Zuckerberg üzenetküldő szolgáltatását blokkolták a perzsák
   
Elbocsátó levelek, fizetési kimutatások, precíz adatkezelés - "unortodox" dokumentumok Auschwitzból
   
Lovas István: Miért szent érték a Charlie Hebdónál az, ami a Barikádnál tilos?
   
Obama és Cameron is kiállt a szólásszabadság mellett



A szónokok elfelejtették , hogy a ruszkikkal cionista kazárok is özönlöttek hozzánk Kun Bélák , Rákosik , Péter Gábork , ÁVH – s keretlegények Gulági kápók , kik itt darálták ölték a magyar parasztokat kuláknak titulálva őket a Dunába darálták haleledelnek !!!!





Orbán Viktor is kiállt a szólásszabadság mellett



Nemzeti Eszközkezelő Program



A hátralékos tartozással rendelkező, szociálisan rászorult Ügyfeleket a Magyar Állam az ingatlan megvásárlásával mentesíti a jelzáloghitel tartozás visszafizetése alól úgy, hogy az adós családjával együtt továbbra is az ingatlanban lakhat. Az igénylés folyamatos.

Állami segítség a hitelét törleszteni nem tudó Ügyfelek részére
A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. programjának lényege, hogy a hátralékos tartozással rendelkező, szociálisan rászorult Ügyfeleket a Magyar Állam az ingatlan megvásárlásával mentesíti a jelzáloghitel tartozás visszafizetése alól úgy, hogy az adós családjával együtt továbbra is az ingatlanban lakhat.
Felhívjuk Ügyfeleink figyelmét, hogy a jogosultsági feltételek 2013. május 17-től módosultak.
A jelzáloghitelre és ingatlan fedezetre vonatkozó feltételeknek megfelelő Ügyfelekkel a Bank felveszi a kapcsolatot. A programra való jogosultságnak a bank által előzetesen vizsgált feltételeken túl szociális feltételei is vannak, ezért érdeklődő Ügyfeleinknek azt javasoljuk, hogy egyeztetés céljából hívják az FHB TeleBank munkatársait a 06-40/121-100-as telefonszámon vagy keressék fel az ügyintézésre kijelölt bankfiók valamelyikét, illetve várják meg a bank képviselőjének jelentkezését.
Tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy a programban azok az ügyfelek is részt vehetnek, akiket a bank levélben előzetesen nem keresett meg, ha a jogosultsági feltételeknek egyébként megfelelnek.

Meddig lehet jelentkezni a programra? Amennyiben az Ön esetében a fenti feltételek egyike teljesül, akkor a jogszabály szerinti további szociális helyzetre vonatkozó feltételeknek nem kell
A programba való jelentkezésnek nincs törvényben rögzített határideje, azonban javasoljuk, hogy igényét mielőbb jelezze a jelzáloghitelt nyújtó pénzügyi intézmény részére. Amennyiben a programmal kapcsolatban kérdései merülnek fel, kérjük hívja az FHB TeleBank munkatársait a 06-40/121-100-as telefonszámon vagy kérjen visszahívást.
Ki jogosult a programban való részvételre?

A jogosultsági feltételek egy része a hitelre és a jelzáloggal terhelt ingatlanra, más része az ingatlanban lakó személyek szociális helyzetére vonatkozik.

A hitel fedezetéül szolgáló ingatlanban lakó személyek 
szociális helyzetére vonatkozó feltételek a következők:
Ha Ön vagy hozzátartozója (házastárs, élettárs, szülő, gyermek, örökbefogadott, mostoha- és nevelt gyermek, örökbefogadó, mostoha- és nevelőszülő) nem részesül ápolási díjban vagy saját jogú nyugellátásban (öregségi nyugdíj, rehabilitációs járadék), illetve megváltozott munkaképességű személyek ellátásában (rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás), akkor a bejelentett lakóhelyre vonatkozó előíráson túlmenően az alábbi feltételeknek is teljesülniük kell:
  • a hiteladós, a zálogkötelezett vagy a vele egy háztartásban élő hozzátartozója (házastárs, élettárs szülő, gyermek, örökbefogadott, mostoha- és nevelt gyermek, örökbefogadó, mostoha- és nevelőszülő) a háztartásban legalább egy gyermeket nevel, aki után a hiteladós, a zálogkötelezett vagy vele egy háztartásban elő hozzátartozója családi pótlékra jogosult és
  • aktív korúak ellátásában részesül (foglalkoztatást helyettesítő támogatás vagy rendszeres szociális segély) vagy
  • lakásfenntartási támogatásban részesül vagy
  • közfoglalkoztatási jogviszonyban áll vagy
  • a családi pótlékra jogosító gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül.

Foglakoztatást helyettesítő támogatás lehet például a rokkantsági járadék, a vakok személyi járadéka, a fogyatékossági támogatás stb.
Hozzátartozónak kell tekinteni a hiteladóssal vagy zálogkötelezettel egy háztartásban élő házastársat, élettársat, szülőt (vér szerinti, mostoha, nevelő, örökbefogadó), gyermeket (vér szerinti, mostoha, nevelt, örökbefogadott).
További feltétel, hogy a hiteladósnak vagy amennyiben az ingatlan nem az adós tulajdonában van, akkor a zálogkötelezettnek a bejelentett lakóhelye 2011. szeptember 28-án és azt követően folyamatosan a hitel fedezetéül szolgáló lakóingatlan kell, hogy legyen.
hitelre és az ingatlanfedezetre vonatkozó jogosultsági feltételeket a bank vizsgálja a kölcsönszerződés, illetve az ingatlan tulajdoni lapja alapján.Hogyan tudom megállapítani, hogy jogosult vagyok-e a programban való részvételre?

A jelzáloghitelre és ingatlanfedezetre vonatkozó feltételeket a bank vizsgálja meg. A szociális helyzetre vonatkozó jogosultság megállapításához kérjük, hívja az FHB TeleBank munkatársait a 06-40/121-100-as telefonszámon vagy keresse fel bármely, az ügyintézésre kijelölt bankfiókunkat illetve várja meg a bank képviselőjének jelentkezését.
Milyen költségekkel jár, ha részt veszek a programban? 

A programban való részvétel nem jelent költséget az Ön számára. A szándéknyilatkozat benyújtása, a kérelem elbírálása és az adásvételi valamint a bérleti szerződés megkötése díjmentes.
Hogyan lehet jelentkezni a programba?

Ha az adós vagy a zálogkötelezett a programban való részvételi feltételeknek megfelel, szándéknyilatkozat benyújtásával kezdeményezheti a lakóingatlan értékesítését a program keretein belül. A szándéknyilatkozatot a jelzáloghitelt nyújtó pénzügyi intézménynél kell benyújtani. A bank az ingatlanfedezetre vonatkozó feltételeknek megfelelő Ügyfeleket levél útján megkeresi és ezt követően a bank képviselője személyesen is felveszi a kapcsolatot az érintett Ügyfelekkel. Ügyfeleinknek azt javasoljuk, hogy a bank levele alapján hívják az FHB TeleBank munkatársait a szociális feltételek ellenőrzése céljából, majd várják meg a bank képviselőjének jelentkezését.
Milyen dokumentumokat kell benyújtani?
  • szándéknyilatkozatot, amely a bank honlapjáról (www.fhb.hu) letölthető illetve a bank kijelölt fiókjaiban elérhető
  • a családi pótlékra való jogosultságról szóló, Kincstár által kiállított, a szándéknyilatkozat benyújtásának időpontjában 30 napnál nem régebbi igazolást
  • az aktív korúak ellátására, a lakásfenntartási támogatásra, illetve a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságról a lakóingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat jegyzője által kiállított, a szándéknyilatkozat benyújtásának időpontjában 30 napnál nem régebbi igazolást
  • az ápolási díjra való jogosultságról az illetékes járási hivatal által kiállított, a szándéknyilatkozat benyújtásának időpontjában 30 napnál nem régebbi igazolást
  • a közfoglalkoztatásról a foglalkoztatási szerződésnek a közfoglalkoztató által hitelesített másolatát
  • saját jogú nyugellátásban vagy megváltozott munkaképességű személyek ellátásában részesülés esetén az ellátást megállapító határozatot vagy az ellátás évenkénti emeléséről szóló értesítést és
    • az ellátás átvételét igazoló 30 napnál nem régebbi szelvényt
    • vagy a bankszámlakivonatot.

A fenti dokumentumokon túlmenően az adósnak, zálogkötelezettnek és az ingatlanban lakó (állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező) személyek azonosító okmányait (személyi igazolvány, útlevél), lakcímkártyáját valamint adóazonosító kártyáját is be kell mutatnia.
Mely bankfiókokban lehet az igénylést benyújtani?

A programra az ügyintézésre kijelölt bankfiókokban (letölthető a Kapcsolódó anyagok közül) van lehetőség. Időpontfoglalás céljából illetve amennyiben a programmal kapcsolatban kérdései vannak, kérjük hívja az FHB TeleBank munkatársait a 06-40/121-100-as telefonszámon.

A fentiekben bemutatott állami segítséget igénybe vevő Ügyfelek az ingatlant terhelő összes jelzáloghitel tartozásuk visszafizetésétől mentesülnek, az ingatlant terhelő valamennyi jelzáloghitel tartozás megszűnik, mindeközben az adós és családja továbbra is ingatlanban laknak.
Kérjük, fontolja meg a programban való részvételi lehetőséget, amely egyedi állami segítséget jelenthet Önnek és családjának egyaránt. A részletes ügyféltájékoztatót a letölthető dokumentumok között találja.Amennyiben további információkra van szüksége hívja az FHB TeleBank munkatársait (06-40/121-100)vagy keresse fel az ügyintézésre kijelölt bankfiókok közül az Önhöz legközelebbit. Javasoljuk, hogy tekintse meg aNemzeti Eszközkezelő Zrt. és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete honlapját is.



A Fidesz ördögi terve











Budapest IV. kerület Baross utca B kategóriás irodaház iroda kiadó

Típus




Kiadó, bérelhető iroda

Település




: Budapest
Utca




: Baross utca
Bérleti díj




: 6.5 EUR/nm/hó
Bérelhető terület




: 1000 m2
Kategória




: B 







Budapest IV. kerület Váci út B kategóriás irodaház iroda kiadó

Típus




Kiadó, bérelhető iroda

Település




: Budapest
Utca




: Váci út
Bérleti díj




: 4 EUR/nm/hó
Bérelhető terület




: 3000 m2
Kategória




: B 







Honlap




Budapest XIII.kerület Rokolya utca A kategóriás irodaházban iroda kiadó

Típus


Kiadó, bérelhető iroda
Település


: Budapest
Utca


: Rokolya utca
Bérleti díj


: 6 EUR/nm/hó
Bérelhető terület


: 500 m2
Kategória


: A






Hajléktalan embertársaink az utcán fagynak halálra és közben itt vanak az üres irodaházak ahol be lehetne rendezni egy olyan otthont ahol nem fagynak halálra a szebb jövőt érdemlő honfitársaink. De amíg Balog úrnak az a dolga , hogy a gyarmattartóból elismerést csikarjon ki addig csak taposni fog a magyaron , és bizony még sok sok ember fog meghalni, mert ugyan már a farkáról levágatta az előbőrt , de még a nyelve csak olyan , hogy csak egy segget tud nyalni, és bizony neki sem tellik arra, hogy bér seggnyalókat alkalmazzon órabérben. A közmunkások elvileg ezt olcsón elvégeznék , de egynek sem áll rá a szája , hogy bérseggnyaló legyen . Így viszont azt kell , hogy mondjam a hiba a rendszerben van . A magyar ember nem seggnyaló azok akik most mégis magyarnak mondják magukat és nyalják a gyarmatosítóink valagát, sajnos nem az Árpád-házi hagyomány őrzők vonalából valók , és nem is magyarok , bár még magyarul beszélnek , de ők a hazaáruló klán tagjaiból valók. Költőnk így fogalmazott ,, kinek drágább rongy élete , mint a haza becsülete . ,, ….. Mi meg póriasan csak így fogalmazunk HAZAÁRULÓK!!!!!!




Hatalmas IZRAELI LAKÓPARK épül! Még a Dunát is elterelik!






Nyomatékosan kérünk, hogy a zsidó népet ne azonosítsd a világuralmi törekvésekkel, a Bilderberg csoporttal. A zsidó nép a világ minden országában és a hazájában is ugyanúgy áldozata a profitéhes tőke törekvéseinek, ahogy a magyar lakosság és minden más nép! 

 

2013.06.26. A magyar kormány izraeli nagykövetté nevezte ki Jaffa városába Nagy Andort, aki évek óta a kormánypártok vízügyi szakpolitikusaként képviseli hazánkat a nemzetközi tárgyalásokon. 




 "Két módon lehet egy nemzetet leigázni: karddal vagy adóssággal."


Palesztinának az előbbi, Európának az utóbbi jutott. Ahol a politikusok korruptak, ott megjelennek Izrael "üzletemberei". Görögország az első európai áldozat amelyet már Brüsszelből irányítanak. Formálisan ugyan a nép választotta Izrael elnökét 2012-ben, ő azonban azt teszi amit az IMF, EKB mond, vagyis, áron alul értékesíti országa értékeit... A következő jó vétel Ciprus lesz... közben a többi ország népe lassan - túl lassan - kezd ébredni. Az IMF és Brüsszel által generált "válság" 2014-ben olyan méreteket ölt majd amilyet rég látott a világ.... És akik okozták, azok kínálják majd a szakértői megoldást: A remek USA-EU gazdasági Uniót és egy új megmentő valutát amely mindenkinek sokba fog kerülni de semmit nem fog érni... Végül ha nem ébredünk fel, a bankok mindent visznek.



Ne tévesszük össze az izraeli lakosságot a cionistákkal. Az izraeli emberek ugyanúgy küszködnek a saját hazájukban, ahogyan mi is. A fiatalok nem jutnak lakáshoz, nem tudnak családot alapítani és ők Izraelben szeretnének élni, lakni, dolgozni, mert az a hazájuk. Ők nem akarnak és nem is tudnának kitelepülni, vagy az alábbi TV reklámban meghirdetett lehetőséggel élni és Magyarországra költözni, de nem is akarnak.


Nem hisszük, hogy bármilyen kapitalista vagy egyéb szemlélettel  elfogadható lenne egy TV reklámban arra buzdítani egy ország lakosságát, hogy telepedjen le egy másik országban! 

AZ IZRAELI TV HIRDETÉSE A BUDAPESTEN FELÉPÜLŐ
HATALMAS „ ZSIDÓ LAKÓPARKRÓL „ ,
AMELY A DUNA RÉSZLEGES ELTERELÉSÉT  IS AZ IDE KÖLTÖZŐK
SZOLGÁLATÁBA ÁLLÍTJA A RELÁM SZÖVEGE SZERINT.
MAGYARORSZÁGRA TELEPÜLŐ IZRAELI  TÖMEGEK JELENTKEZÉSÉT
VÁRJÁK AZ IZRAELI INGATLANCÉGEK
KORLÁTLAN A LEHETŐSÉG !
KATT IDE: 



NO COMMENT! 
A hozzászólásokat leállítottam, mert sajnos még nem tudunk kulturáltan beszélgetni. 
Tény az, hogy rabszolgának érezzük magunkat a saját hazánkban.
Az itt élő magyar lakosságnak még a
megélhetésre sincs esélye, nemhogy korlátlanok lennének a lehetőségei!
Egy ilyen reklám teljesen természetes, hogy kiveri a biztosítékot!
E-mailben viszont nyugodtan beolvashatsz nekünk és küldhetsz keresetlen szavakat is.
A kölcsönös tisztelet jegyében, Kerekes Klári kulturaliskreativok5@gmail.com

Korrekt hozzászólás érkezett e-mailben. Közzé teszem és mindenkinek köszönöm, aki segít a félreértéseket tisztázni. Kerekes Klári 2013.03.03.
Budapesten a GB  Európa Ingatlanfejlesztő cég beruházása, tehát a Duna Terasz Lakópark is a cég tulajdonosi-és értékesítési körébe tartozik, izraeli tulajdonosokkal és menedzsmenttel. Azaz ők építették és árulják a szóban forgó lakásokat .
Feltehetően nem értjük és beszéljük a héber nyelvet maradéktalanul, ezért most nyers fordításban közzé teszem az Izraeli Televízióban leadott reklám szöveges részét:
Szóval akkor ami a kinti hirdetés szövege, csak így gyorsan:

Új luxus lakások a Duna parton, 350.000,- shekeltől
7% garantált euró hozam
azonnal költözhetők, közvetlenül a beruházótól
az ár 3 év menedzsment díjat magában foglal
új városközpont, közel a metróhoz és a Duna Pláza bevásárlóközponthoz
minden lakáshoz tartozik erkély vagy akár saját kert is
parkolás a mélygarázsban
albetétesített, saját helyrajzi számmal rendelkezik

Budapestről leírás
A beruházóról leírás

Semmi arról, hogy ez csak nekik és csak zsidóknak... Ez elsősorban egy pénzügyi termék”
Erről a termékről az alábbi linken is tájékozódhatunk, 6 nyelven: http://guaranteedyieldinvestment.com/
E hirdetés alapján 2 db izraeli állampolgárnak sikerült lakást eladniuk, akik befektetési szándékkal vették meg, a fent hivatkozott pénzügyi termék részeként, s már bérbeadásra került 2 koreai fiatalembernek, akik a Samsungnál felsővezetők. Egy család pedig évtizede Magyarországon él és dolgozik, így ennyien vannak ők ott.
Ugyanez a hirdetés az ukrán, az orosz, a kínai,afgán TV-ben , (keleti-nyitás politikája a kormányunk szellemiségében, ez így tetszetős?) a szerb, macedón, lengyel, német közmédiában is hamarosan szerepel.
A megépült lakások közel 70%-a eladásra került, az ott élők, ill. bérlők  85% magyar, kb 15%-a  spanyol (mivel az eredeti beruházó  egy spanyol  cég ), orosz, kínai  és egyéb, kisebb felháborodásra okot adó nemzet állampolgára, vagy volt állampolgára.


A youtub videó nem zsidók a metróban, mert Magyarországon nincsenek
ebből a zsidó etnikumból itt élők. Ez a jelenet egy a Zsidó Nyári Fesztivál
nyitó napján a prágai színházi közösség buszával érkező vendégművészeket
fogadó tánccsoport, dobbal és sófárral, mely pár perc pont annyit jelentett,
mint anno, mikor a matyó ruhás lányok eljárták a kopogóst Ferihegyen az ide
érkező delegációknak. Köszönjük Szőnyi Pálnak a korrekt hozzászólását.



Zsidók a budapesti metróban..




Szerintünk így még te sem láttad IZRAEL-t! 

Köszönjük Vlatabárnak, hogy elküldte nekünk és bemutathatjuk ezt a csodálatos videót.

 Israel ¡Seeing is Believing!





 "A gójok lelke ördögtől való"  - tények és 


idézetek      Veteranstoday.com


Az alábbiakban egy Mohamed Khodr nevű szerzőnek a Veteranstoday.com oldalon megjelent írása fordítását közöljük. Nem árt újra és újra emlékezetünkbe idézni, mi mozgatja "Isten ajándékait", mi képezi a hozzánk való viszonyulásuk alapjait. Ugyanakkor azt sem árt folyamatosan tanulmányozni, mi az a sors, amire mi is juthatunk a palesztinok után és mintájára.
ez-a-katonai-kultura.jpg  Izraeli katona Instagramon mutatja be, milyen izgalmas hátulról fejbe lőni egy palesztin gyereket - ez a katonai kultúra

Izrael egy mesterséges és illegálisan létrehozott állam, amely szélsőséges terrorizmus, erőszak, etnikai tisztogatás, történelmi palesztin falvak százainak lerombolása, gyilkolás, gyermekek és nők megerőszakolása nyomán született meg. Ezen kívül minden más állammal szemben Izrael egyedülálló abban, hogy:
- nincsen alkotmánya
- nincsenek egyértelműen meghúzott határai
- nincsen nemzetközileg elismert fővárosa.
Azonban valójában mégiscsak van Izraelnek alkotmánya. Ami nem más, mint az úgynevezett Babiloni Talmud. Ami egyáltalán nem egy isteni sugallatra született könyv, hanem az írásba foglalt törvénykönyv, a Tóra és a vallási törvények több mint hatmillió szóból álló rabbinikus értelmezéseinek gyűjteménye, amely sokkal inkább tekinthető a judaizmus szent iratának, mint maga a Tóra.
A Babiloni Talmud magába foglalja a tanítást, amely szerint a zsidók a kizárólagos felsőbbrendű és kiválasztott faj a Földön, amely a génjeiben hordozza az isteni eredetet, és ily módon fel van jogosítva a világ irányítására és birtoklására. A Talmud szerint továbbá az összes gój csak azért létezik, hogy a zsidókat szolgálja, a gójok állatok, tisztátalanok, léhák, spermájukból genetikailag hibás vadállatok születnek. De legalább ilyen döbbenetes, hogy a Talmudban arról is olvashatunk, hogy egy rabbi vitába szállt az Istennel, és a vitában diadalmaskodott, valamint az is benne van, hogy ha egy zsidó nem engedelmeskedik egy rabbinak, akkor meg kell ölni. Szintén a Talmud tanítása, hogy elfogadható a gójok megölése, kirablása, becsapása, lehet nekik hazudni is, ezen kívül pedig a rabbiknak nem tilos prostituálttal hálni, sőt három esztendős lányokkal és fiúkkal közösülhetnek is. A gój gyerekek a Talmud világában nem számítanak embernek, ezen kívül pedig a gójok pénze a zsidókat illeti. A Talmud kimondja, hogy a zsidók ölték meg Jézust, akit egyébként, Szűz Máriával együtt (béke legyen velük) a legszennyesebb jelzőkkel illetnek a könyvben.
Kérném, alaposan tanulmányozzák a judaizmus történetét, a Tórát és a rasszista, bigott, szexuális perverziókkal telezsúfolt Babiloni Talmudot.
A „gój” szó alatt a Zsidó Enciklopédia a farizeus talmudista felfogás szellemében az alábbiakat írja: „A farizeusok azt tartották, hogy csak az izraeliták az emberek, a gójok nem emberek, hanem barbárok.”
Kérném az olvasót, tanulmányozza át az alábbi webhelyeket



eneral86/talmd.htm), és vonja le a saját következtetéseit.

13-eves-palesztin-fiu-elo-pajzs.jpg13 éves palesztin fiú a terepjáróra bilincselve, élő pajzsként használva. A bizonyítékok ellenére az IDF tagadja e gyakorlat rendszeres alkalmazását

Az IDF (az izraeli hadsereg) a legfelsőbb Bírósághoz fordul az emberi pajzsra vonatkozó tiltás felülvizsgálata érdekében.” „Mofaz védelmi miniszter azt mondja, érveket fog szolgáltatni azért, hogy az emberi pajzs eszköze Ciszjordániában alkalmazható legyen.” (Háárec, 2005. október 11.)
Hasonló (az izraeli hadseregnek a palesztin gyermekek elleni kegyetlenkedéseit bemutató) jelentéseket éveken át közzé tettek az ENSZ bizonyos szervezetei, így az Emberi Jogok Tanácsa, az UNRWA, az UNICEF, az Amnesty International, a Human Rights Watch, a Defense for Child International, a Nemzetközi Vöröskereszt. Ezen kívül izraeli emberi jogvédő csoportok is felhívták a figyelmet az elkövetett bűntettekre. Így cselekedett például a B’tselem, a Gush Shalom, a Rabbik az Emberi Jogokért, az Orvosok az Emberi Jogokért Izraelben, a Törd Meg a Hallgatást elnevezésű csoport. (Ez utóbbi izraeli katonák tanúvallomásait rögzíti, amelyekben beszámolnak a megszállt területeken végrehajtott hidegvérű gyilkosságokról). Mindezek mellett palesztin és európai jogvédő szervezetek is felszólaltak a palesztin gyermekek védelmében – mindhiába. Izraelt védelmezi az USA és a Babiloni Talmud, így továbbra is folytatódik a katonai megszállás alatt élő palesztinok elleni genocídium.


OLVASS TOVÁBB




A FÖLD politikai elitje minden hatalmát az 


emberiség előtt elhallgatott tényekből meríti


Tömegmanipuláció: A médiarendszer



2012.04.21. 16:13 <Fejedelem> Forrás: nemadjukfel.blogspot.hu

Előző bejegyzésemmel megpróbáltam rámutatni arra nagyobb vonalakban, hogy a globális pénzrendszer egy szűk kör érdekeit képviseli a kamatrabszolgaként tartott többség érdekeivel szemben. A pénzrendszer mögött meghúzódó globalisták adósgyarmatként kezelik az országokat, ahol megállás nélküli pénzszivattyúkat működtetnek, amik évről-évre az országok megtermelt javainak számottevő részét a globális elit kezébe szívják el. Aki ezt a felismerést megteszi, rájöhet arra, hogy a világ lakosságának döntő többsége modernkori adósrabszolga. A polgárok azért dolgoznak, hogy az általuk megtermelt javak nagyobbik hányadát a világbankok asztalára tegyék le, majd a pénz urai mindezért cserébe meghagynak számukra egy kisebb részt, melyet keresetnek nevezünk, ami a rabszolgáknak jó esetben arra elég, hogy ezzel el tudják kerülni a saját éhenhalásukat.
A pénz urai és az adósrabszolgák közötti függési viszony természetesen nem véletlenszerűen szerveződik, hanem nemzetközileg van igen kifinomult módon megszervezve. Ez a szervezett magánhatalom a feudalizmus felszámolása, és a pénzrendszer megszállása után alakította ki ezt az újfajta globális szerkezetet úr és szolga között. Értelemszerűen, mivel ők egy szűk közösség, legfontosabb érdekükké az vált, hogy a tömegek ne legyenek egyáltalán tudatában annak, ami körülöttük folyik, különben a kifosztottságukat megértve megdönthetnék a hatalmukat. Ahhoz, hogy uralmuk fennmaradhasson három tényezőt kellett az irányításuk alá vonniuk a pénzrendszer mellett minden bevethető eszközzel: a politikát, a médiát és az oktatást. Ennek a három tényezőnek a kézben tartásával el tudják azt érni, hogy végeláthatatlan emberi kamatrabszolga tömegek keletkeznek, akik egy számukra készített mesevilágban élik le a teljes életüket, melyben több frontról érkező módszeres sulykolások hatására elhiszik, hogy ők szabadok, holott „Senki sem reménytelenebbül rabszolga, mint aki tévesen hiszi, hogy szabad.”- Goethe. /1/ Én magam a globális politika, a globális média és a globális oktatás összeolvadását, mellyel egy többrétegű propaganda álomvilágot építenek tudatosan körénk „mátrixnak” hívom. Ezt azért említettem meg, hogy tudjátok pontosan, mire is gondolok a jövőben, ha ezt a kifejezést fogom használni. Egyébként a globalisták maguk is így hívják, de egyelőre ne menjünk ennyire előre. Mi már mindannyian beleszülettünk ebbe a mátrixba a 20- és 21. század folyamán, így egy tudatosan körénk emelt hazugságvilágban élünk ahhoz képest, ahol a valódi valóság tart. Gyerekkorunktól fogva olyan ingerek értek bennünket, az oktatás, a média és a politika látszat valóságával való kapcsolatba kerüléseink alkalmával, melyek egy teljesen hibás képet alakítottak ki bennünk a világról, annak működéséről és a vezetőiről.
Ez a bejegyzésem ebből a 3 tényezőből a médiával foglalkozik, mely a földkerekség leghatalmasabb tömegpusztító fegyverévé vált az idők folyamán. Mit értünk a média szó alatt? „A kommunikációban a média az információ rögzítésére és közvetítésére használt eszközöket jelenti.”/2/ Ebből kifolyóan érezhető, hogy a média egyidős az írás kialakulásával és megjelenésével.
Napjainkban nagyon sokszor hallható ez a szóösszefüggés, hogy „független média”, mely a szemfényvesztések legelső sarkalatos pontja. Minden újság cikk, minden híradás, minden információt közlő személy valójában a saját szubjektumából kiinduló véleményét közvetíti nekünk. A hírközlőnek célja van azzal, hogy egy adott eseményről a saját világképének megfelelően számoljon be, és azon belül értelmezze azt. Objektív hírközlés nem létezik, erről le kell mondanunk. Nekem is határozott célom van ennek a naplónak az írásával, és a tények tárgyilagos bemutatása mellett úgy szerkesztem tudatosan, hogy az olvasók gondolkodását egy adott irányba próbálom elmozdítani, mely az én saját véleményemből indul ki a rendelkezésemre álló történelmi és politikai forrásokra támaszkodva. Köztem és a média között azonban az a különbség, hogy én az igazság felé szeretném terelni azokat, akik olvasnak, elgondolkodnak és leellenőrzik az állításaimat.
Legtöbben úgy gondoljuk, hogy a televízió, a rádió, az internet stb. az igazságot közvetíti nekünk, és a tények objektív bemutatásával elvezetnek bennünket az igaznak vélt összefüggések meglátásához. Természetesen ez nem igaz, hiszen bele kell gondolni abba a ténybe, hogy az adott médium egyáltalán nem fog közölni a tulajdonosok érdekeivel ellentétes híreket, legalább is sohase olyan formában, ahogy az elvárható lenne tőle. Vajon milyen érdekcsoportokhoz vezethetőek vissza a fősodrású média mögött meghúzódó tulajdonosok? Vajon mik lehetnek az ő érdekeik? Létezhet-e az, hogy a 21. század elejére csaknem a világ teljes média hálózata a pénzrendszer urai kezére került? Ezek fontos kérdések, melyek megválaszolásához előbb vizsgáljuk meg nagyon röviden a média fejlődését az ókortól napjainkig.
Mint már említettem a média lényegében egyidős az írás megjelenésével, ugyanis már a korai írásos emlékek között is találhatunk olyanokat, amik információt rögzítettek és közvetítettek. Ezek az ókor és középkor folyamán elsősorban a társadalom felső rétegei számára voltak elérhetőek, és értelemszerűen ők is írták ezeket. Természetesen a legtöbb korai történetíró a saját szubjektív véleménye alapján készítette el beszámolóit, így a régészetnek és egyéb tudományágaknak is jelentős feladata maradt napjainkban is, hogy a pontos történelmet rekonstruálni tudjuk az adott korszakról. Az egyik legfontosabb média, amik az ókorban keletkeztek azok a vallási iratok voltak. Ezek a világ metafizikai értelmezése és erkölcsi Kézzel írott latin nyelvű biblia, 1407.jpgmagatartásformák tanítása mellett, sajátos stílusban megírt történelmi eseményeket is rögzítettek. A legtöbb igehirdetőnek a célja a tömegek vezetése volt, a teljes kontroll elérése az emberek tudata felett annak érdekében, hogy létrehozhassanak egy másabb fajta társadalmat az addig megszokottól. Ezek a célok lehettek igen nemes célok, mely a közösség jobb életének irányába vezetethettek, illetve lehettek önző célok is, mely csak egy szűk kör érdekeit képviselték a megvezetett tömegek érdekeivel szemben. A vallásmédia mindig is az adott társadalmat vezető elit szolgálatában állott, és az ő lelkiségükön múlott az, hogy pozitív vagy negatív irányba indult el a társadalom fejlődése. Ahogy már mondtam az előző bejegyzésembe a pénzel kapcsolatosan a világban minden kétélű fegyver, így jó és rossz célokat is szolgálhat. A vallás és a hozzá tartozó vallásmédia is pontosan ilyen fegyver volt, és az mind a mai napig, függetlenül attól, hogy elfogadjuk-e Isten (esetleg istenek) létezését, vagy pedig nem. Tudom, hogy vannak olyanok, akik számára ez egy újfajta, esetleg sértő megközelítése ezen iratoknak, de az igazság ettől függetlenül még ez velük kapcsolatban.
Szélesebb körben a média a könyvnyomtatás feltalálása után kezdett elterjedni. Ezen eljárás alkalmazása előtt a könyveket kézzel másolták, és ritkaságnak számítottak. Ezt a technikát Kínában találták fel a 8-9. század folyamán, ami kezdetben abból állt, hogy egy kézzel vésett falapot befestékeztek, amit rátettek egy papírlapra, és száraz kefével a hátoldalát dörzsölve hozzásimították. Később ez 1041-ben továbbfejlődött, ami egy Pi Seng nevű kínai kovácsnak volt köszönhető, aki feltalálta a külön mozgatható nyomóelemeket, amiket egy képlékeny kerámiából vésett ki, majd kiégetéssel szárított meg. Európában a könyvnyomtatást tőle függetlenül találta fel egy mainzi aranyműves Johannes Gutenberg 1450 körül. A könyvnyomtatás egyfajta szellemi forradalmat hozott el Európában, és jelentősen hozzájárult az 1517-ben útjára induló reformáció térhódításához. Az ezt követő évszázadok során megkezdődött a régi klasszikus feudális keresztényi világrend felbomlása. Az 1600-as, 1700-as évek folyamán útjára indult a „felvilágosodásnak” nevezett eszmeáramlat, ami az emberi Gutenberg-nyomda, 15. század.jpgértelmet állította a középpontba, megkérdőjelezve az addigi szokásokat, erkölcsöket és hagyományos intézményeket. Megjelentek az első újságok – a legelső 1566-ban Velencében – melyek hírközlő, és véleményformáló szándékkal jöttek létre. Ezen kulturális és társadalmi változásokat előmozdítani képes fegyverzet az éppen ez idő tájt szerveződő nemzetközi pénzügyi magánhatalom ölébe hullott, kik uralmi céljaik elérésének érdekében a tömegek ellen fordították az írott szó erejét. A későbbi századok folyamán a kezükben lévő nagytőke segítségével különféle könyveket, nyomdákat, újságokat hoztak létre, és eszmeáramlatokat indítottak útjára Európában az útjukban álló régi társadalmi rend felszámolására. 1896-ban megkezdődött a filmszínház (mozi) világhódító útja az amerikai New Orleansból, mely már szélesebb tömegek gondolatvilágát tudta meghatározni. 1920-ban indult be az első kereskedelmi rádióadó Pittsburgh-ben, 1929-ban pedig a BBC kezdte meg első kísérleti televíziós műsorszolgáltatását Angliában. Az USA-ban az NBC 1939-ben sugározta első adását, hazánkban pedig 1957-ben indult meg hivatalosan a Magyar Rádió és Televízió műsoradása. 1983-ban jelent meg a mai fogalmaink szerinti internet, mely tovább forradalmasította az információáramlást az emberek között, és ennek segítségével írhatok én is most nektek. A továbbiakban szeretnék egy átfogó képet adni a 20. század folyamán megjelent média birodalmak céljairól, módszereiről, működési elvéről, avagy arról, hogy milyen módon építik velük a mátrixot mesterségesen körénk.
A főáramú médiabirodalmak számottevő része részvénytársaságokból áll, és kereskedik a tőzsdén, így könnyedén a nemzetközi pénzurak kezébe hullnak, akik a saját szolgálatukba állítják őket. Ezek alapítását és működését engedélyhez kötik, így könnyen meggátolják olyan szereplők megjelenését a mátrixban, akik az igazságot próbálják közvetíteni szélesebb rétegek felé.  Nagy általánosságban elmondható, hogy minél több pénzt juttatnak egy adott vállalkozásba, annál inkább életképesebb lesz, háttérbe szorítva és elpusztítva a konkurenseit, már ha egyáltalán vannak olyanok. Ezen médiumok igazgatóinak olyan embereket tesznek meg, akik teljes mértékben beavatottak a törekvéseikbe, és ők ennek megfelelően állítják össze a műsorokat és a híreket. A globalisták nagyon műveltek és szellemileg magasan képzettek, akik abból az alapfelismerésből indultak ki, hogy az intelligens emberek mindenkor meg tudják vezetni a kevésbé intelligenseket. Az elit érdeke így az, hogy módszeres agymosást hajtsanak végre a teljes emberi populációban, melynek segítségével gigantikus méretű nyála folyó fogyasztó, emberileg és erkölcsileg állati szintre visszasüllyesztett degenerált embertömegek keletkeznek. Őket az érzelem világukon keresztül nagyon egyszerűen tudják befolyásolni, és adósrabszolgaként tartani egy számukra mesterségesen emelt álomvilágban.
Nagyon sokáig tanulmányozták az emberi psziché működését, ezáltal teljesen tisztában vannak azzal, hogy milyen módszerekkel lehet ezeket az ösztöncsordákat létrehozni, akik gondolkodás nélkül valóságnak fogadják el azt, amit a média eléjük tálal. Edward Bernays híres propagandista pszichiáter nagybátyja (Sigmund Freud) eredményeiből kiinduló pszichoanalitikus módszerekre támaszkodva adott tanácsokat nagyvállalatoknak, és amerikai elnököknek, aki a nemzetiszocialista Németország propagandaminiszterére Joseph Goebbels-re is nagy hatást gyakorolt, így vélekedett 1928-ban megjelent Propaganda című könyvében: „A tudatos és intelligens manipuláció a tömegek szervezett viselkedésének és Edward Bernays.jpgvéleményének, fontos elem a demokratikus társadalomban. Azok, akik manipulálják a társadalomnak ezt a láthatatlan gépezetét egy láthatatlan birodalmat alkotnak, ami a valódi hatalom az országunkban. Irányítottak vagyunk, elménk előre megformált, ízlésünk alakított, és elképzeléseink sugalmazottak nagymértékben olyan emberektől, akikről soha nem is hallottunk. Ez egy logikus eredménye annak az útnak, ahogy a demokratikus társadalmunk meg van szervezve.” /3/ Vélekedése szerint az emberek olyan csordának a tagjai, akiknek érzelmi reakció szuggerálható mintákat követnek. A csordatagok nem az eszükre hallgatva döntenek, és különféle benyomásokat lehet bennük kelteni olyan álesemények szervezésével, melyet a média valóságként tálal eléjük. A PR-, és a propaganda szakértők, azok közé az intelligens kevesek közé tartoznak, akik ráébredtek az emberek tudatának kontrollálhatóságára, és nekik kell megmondaniuk a tömegeknek, hogy azok tulajdonképpen mire is vágynak. Minden politikusnak egyben propagandistának is kell lennie, akiknek meg kell tanulni a közönségük érzéseit és vágyait kezelni. Az elit soha nem adhatja ki a kezéből a propaganda gépezetét, hisz ez egy olyan fegyver, mely könnyen ellenük fordulhat.
 A 20. századi tömegmédiák elindítása előtt a globalistáknak már nagyon határozott céljai voltak azzal kapcsolatban, hogyan is fognak ezek működni, és milyen kívánt változásokhoz fogják ezek elvezetni a társadalmakat. Az uralmi mechanizmusuk lényege az „oszd meg, és uralkodj” vezérelv, mely alapján a közösségeket darabokra törik szét egymással A média káros hatásai az emberi szervezetre.jpgszemben, akik emiatt képtelenek felismerni kifosztóikat, és összefogni a közös ellenségükkel szemben. Egymásnak fordítják a családokat, az etnikumokat, a vallásokat, a különféle szakmákat, a pártszimpatizánsokat, így uralkodva a megosztott társadalmak felett. Ahhoz, hogy elérjék a teljes feldarabolódást értelemszerű, hogy a legkisebb egységgel kell kezdeniük a pusztítást: a család intézményével. A szétesett családok, a tönkrement házasságok tönkre teszik a gyerekek és a szülők életét, akik így társadalmilag teljesen elszigetelődnek. Nem lesz összetartozás érzetük, így közösen fellépni sem fognak tudni az őket érő fenyegetések ellen. A szétesett vagy instabil családok pedig képtelenek a rokoni közösségükkel, és embertársaikkal is jól kijönni, így lehetetlen elérniük széleskörű társadalmi összefogást a változás érdekében.
Ahhoz, hogy megakadályozzák a családok létrejöttét, és előmozdítsák a szétesésüket értelemszerű, hogy a populáció szexuális ingereit kell felerősíteni, és erkölcsi gátjaikat lerombolni. Népszerűsíteni kell a szingli életmódot, építeni kell a karrierista nő típusát. A szexuális ingerek felfokozásával könnyen ellehet érni, hogy az emberek ösztöneiktől vezérelt egyedekké váljanak, akik szükségképp meg fogják csalni a párjukat, mely a család felbomlásához vezethet. Nagyon fontos, hogy helytelen viselkedésmintákat is elültessenek bennük, mely az alkohol, drog és egyéb szenvedélybetegségek irányába terelik őket. A szenvedélyeiktől vezérelt egyedek szellemi képességeikben is súlyosan károsodnak, és a globális elit könnyebben tudja ezeket a tömegeket irányítani. A csatornák nagy száma megteremteti a nézőkben a választás illúzióját, holott ezek mind ugyanazt a hamis valóságképet közvetítetik számukra. A Szovjetunió idején is több tucat tv, rádió, és újság volt forgalomban azonban ezeket mind az állam birtokolta, melyet a kommunisták értelemszerűen alávetettek a saját hatalmi céljaiknak. Az emberek viszonylag hamar a tömegmédia függőivé váltak, mellyel elveszítették azt az időt, amit gondolkodásra, művelődésre tudtak volna fordítani a világ valós helyzetével kapcsolatban. A tömegek médiafüggősége jelentős mértékben kezdte meg felszámolni az emberi kapcsolatokat, és az emberek egyre elszigeteltebbé válnak egymástól, mely a háttérhatalmi elit érdeke.
A globalisták hozták létre a központi hírközlő szerveket, amik a világ hírközlő hálózatának gerincét képezik. Ezektől veszi át a többi médium is a globális híreket, és helyi, jelentéktelen hírekkel egészítik ki őket. Tedd Turner dollármilliárdos médiacár a WTBS, CNN, TNT, Carton Network alapítója, aki egy ideig a Time Warner médiabirodalmat is igazgatta, és van „némi” rálátással a dolgok valós helyzetéről, így vélekedett 2003-ban:  „A médiatúl összpontosított, túl kevés ember birtokol túl sokat... Valójában 5 cég az, ami irányítja a 90 százalékát annak, amit olvasunk, látunk és hallunk. Ez nem egészséges.” /4/ A hírek, amiket nézünk erősen cenzúrázottak, és egy mesevilág irányába mozdítják el az emberek milliárdjainak az elméjét. Ted Turner.jpgA bemondó hírfelolvasás közben egyfolytában a kamerába néz, mely segítségével egy gyenge hipnotikus állapotba juttatja a nézőket, amivel könnyebben beléjük lehet táplálni a hamis információkat. Aki a pszichológiában járatos pontosan tudja, hogy a hipnózis milyen hatalmas fegyverré válhat a hozzáértők kezében. Ha megfigyeljük a hírműsorok tudatos felépítettségét, ráébredhetünk arra, hogy ezeknek egyetlen céljuk van: a lakosság félelemben tartása különféle veszélyektől, melyek ellen tehetetlennek érzik magukat, és emiatt külső segítséget várnak ezen problémákra, amiket a hatalom szíves-örömest megold helyettük. Félniük kell a balesetektől, félniük kell a járványoktól, félniük kell a terrorizmustól, félniük kell a gazdasági krízisektől, félniük kell a katasztrófáktól, félniük kell a háborúktól, félniük kell a bűnözéstől, félniük kell a világvégétől stb. Az állandó félelemérzet megteremtése azért fontos, mert az emberi tudat mindig könnyebben manipulálható egy adott irányba, ha bizonyos fokú rettegésben van. Több Új Világrend kutató ezt az egyik leggyakrabban használt tömegmanipulációs technikát így hívja: baj előidézése --> érzelmi válasz --> megoldás (problem --> reaction --> solution). Ennek lényege, hogy az elit megteremteti tudatosan a bajt, majd kivárják a megfelelő érzelmi választ a tömegektől, és végül felkínálják számukra a megoldást, mely eredetileg is a céljuk volt.
Egy egyszerű példán keresztül szeretném ezt nektek bemutatni. Tegyük fel, hogy az elit hatalmának megtartásában akadályokba ütközik, ugyanis a globális populációban mindig van egy nagyjából 5%-os öntudatra ébredt gondolkodó réteg, akik erkölcsi okokból nem csatlakoznak hozzájuk, és szellemi esetleg fizikai harcba kezdenek az elnyomás ellen saját és öntudatlan embertársaik jobb életének a reményében. Az elit úgy dönt emiatt, hogy megpróbálja elérni a szigorú törvények szerint működő szuperkontrollált rendőrállamot, ahol mindenki lehallgatható, megfigyelhető, analizálható és akár terroristának is nyilvánítható. Ennek segítségével meggátolják az ellenük szerveződő forradalmi csoportosulások kialakulását, és az igazság terjedését szélesebb körben. Az emberi tömegek ebbe értelemszerűen nem mennének önmaguktól bele, mert súlyosan korlátozva éreznék szabadságukat, és a magánszférájukat. Ez az a pont, amikor megkezdik a fenti módszert alkalmazni. Mesterségesen felszítják a bűnözést az adott országban az erre alkalmasnak ítélt társadalmi réteg munkavállalásának széleskörű ellehetetlenítésével, és rossz büntető törvények bevezetésével. A médiában ezzel Rendőrállam.jpgpárhuzamosan megkezdik hosszú időn keresztül a bűnözési hullámot még szörnyűségesebbnek lefesteni, mint amilyen az valójában, majd a politikában szőnyeg alá söprik ezt a problémát, és egy ideig rossz intézkedéseket mutatnak fel ezzel kapcsolatban. Az egyre fokozódó bűnözéssel párhuzamosan egyre fokozódik a lakosság félelem érezte, és a rend iránti vágya. Az elszigetelt emberek ez ellen a probléma ellen tehetetlennek érzik magukat, és külső segítséget követelnek a bajok megakadályozására, melynek érdekében a szabadságjogaiktól is készek megválni. Az elit ekkor mutatja fel a megoldás lehetőségét a büntetőtörvénykönyv szigorításával, a rendőri szervek megerősítésével, és a digitálisan felügyelt teljes körű társadalmi kontroll létrehozásával. A bűnözés visszaszorulását a tömegek pozitívan fogják értékelni, és tapsolni fognak a szabadságjogaik megnyirbálásakor, a fejük fölött egyre nyilvánvalóbbá váló diktatúra kiépülésekor. Így éri el végül az elit eredeti célját, melyben a hipnotizált tömegek voltak a segítségükre. Nagyon fontos megértenünk, hogy a globalisták semmit sem képesek végrehajtani önmaguktól, csak ha azt az agymosott emberek saját maguk számára követelik. Ez azt is jelenti, hogy mi saját magunk vagyunk azok, akik rabszolgásítjuk saját magunkat a globalisták manipulációinak köszönhetően. Ha valaki esetleg úgy érzi, hogy hazánk és a világ többi része a fenti példában ismertetett tömegmanipulációs technikának egyik állomásánál tart éppen, akkor nagyon jó irányba kezd el gondolkodni.
A legtöbb ember úgy véli, hogy a filmek, mesék, beszélgetős műsorok, kabarék, valóság-show-k, stb. kizárólag a szórakoztatásunkra jöttek létre. Ezzel kapcsolatban teljesen ki kell ábrándítsak mindenkit, mert ez soha, de soha nem volt így! Hollywood azért jött létre, hogy a globalisták céljait szolgálja, és végeláthatatlanul ontsa az emberek milliárdjainak gondolkodását meghatározó filmeket. Akik a propaganda művészetével tisztában vannak, azok tudják, hogy az emberekbe a kívánt változásokat legegyszerűbben a különféle filmekben elbújtatott normális erkölcsi normáktól eltérő jelenetekkel lehet elérni. Ezek a „szórakoztató”-, és „dokumentum” filmek kiválóan alkalmasak arra, hogy a kamatrabszolgákba módszeresen belé nevelt, számukra kitalált történelemképet megerősítő részleteket, és eszmefuttatásokat is tartalmazzanak, amik még mélyebb öntudatlanságba süllyesztik őket. Én magam 11 éve kutatom ezt a háttérhatalmat, ebből kifolyóan a történelmet, mely során lehetőségem volt feltárni az elmúlt évszázadok valós történelmét történészek tanulmányainak, és saját Hollywood.jpgkutatásaimnak köszönhetően, így tudom azt, hogy majd az összes filmben szerepel valami fajta bújtatott propaganda, ami a globális elit érdekeit szolgálja ki. Rengeteg programozási technika létezik, mely pszichológiai ismertekre támaszkodva tölti fel a tudatunkat a megfelelő információval, a film megfelelő pillanatában. Mivel ezek külön bejegyzést, és magyarázatot igényelnek tőlem egyelőre csak a létezésüket említettem meg. A valóság-show-k, beszélgetős műsorok, kabarék stb. az erkölcsi normák ledöntését célozzák meg, hol nyíltabb, hol burkoltabb formában, mely elsősorban a fiatalokra van nagyon nagy befolyásoló erővel, hisz nekik még nem alakult ki a helyes értékrendjük. A különféle hírességek (celebek), és csillagok (sztárok) életének híreivel terelik el a figyelmünket a valóságos problémákról, és az ő viselkedésüket állítják be követendő példának a fiatalok számára, hisz ki ne szeretne manapság sztár lenni közülük? A nők számára létrejöttek a szappanoperák, ahol könnyen azonosulni tudnak az éppen sokadik partnerével lefekvő női szereplővel, aki a szingliség és karrier építés előnyeit boldog mosollyal meséli el a nézőnek. A férfiaknak pedig megjelentek a sport közvetítések, és hatalmas sportarénákat emeltek a 20. század folyamán, hogy kiélhessék törzsi ösztöneiket, és levezethessék a felgyűlt feszültséget a részeg szurkoló tábor segítségével. A globalisták megtesznek bármit, csak ne gondolkodjunk, és ne lázadjunk a hatalmuk ellen. „Kenyeret és cirkuszt” a népnek, így a tömegek öntudatlansága és az ő uralmuk örök maradhat.
Példarajz a szubliminális üzenetek bemutatására.jpgA tv csatornákat saját maguk tartják el, ugyanis a reklámok hatalmas hányadát a birtokukban lévő multinacionális cégek fizetik ki. Emiatt lehetetlen létrehozni olyan tv társaságot, ami alternatív híreket közölne, hisz egyszerűen nem szponzorálnák a működését reklámok fizetésével. Meg kell értenünk, hogy nincs olyan tv állomás a választékban, amit ne ők hoztak volna létre, és ne ők tartanának el. Ha esetleg „államinak” álcázott tv csatornával találkozunk, akkor rá kell ébredni, hogy az állam is az ő tulajdonukban van, mint arra már előző bejegyzésem alkalmával megpróbáltam utalni. A reklámszakmában, de a filmek és mesék világában is az elmúlt évtizedekben jelent meg a Coca-Cola reklám.jpgszubliminális üzenetnek nevezett jelenség, mellyel részletesebben fogok később foglalkozni. Ezek az emberi tudat számára érzékelhetetlen információk, melyeket azonban az emberi tudatalatti befogad, és ezáltal hatással lesz az egyén viselkedésére. Ezeket nem tudja senki sem kikerülni napjainkban ugyanis ahhoz, hogy ezekre rábukkanjunk komoly kutató munkát kell végezni az adott filmek képkockáiban, reklámokban, stb. Egyelőre két példát mutatok be nektek, hogy tudjátok miről is van szó pontosabban.
Az internetet is a globalisták hozták létre, mely részben kicsúszott az irányításuk alól, emiatt is írhatok most nektek. A gondolkodó oldal ennek segítségével volt képes rengeteg információt, dokumentumfilmet, előadást stb. megosztani másokkal az elmúlt több, mint 20 év folyamán annak érdekében, hogy a világ lakossága öntudatra ébredjen. Ez az öntudatra ébredés kezdeti stádiumában tart, de egyre növekvő problémát jelent a globalisták számára, mely miatt cenzúra alá szeretnék vonni a teljes internetet. A SOPA, PIPA és az ACTA törvények ezt szeretnék előkészíteni, melyet az emberek ellenállása miatt egyelőre nem mindenhol sikerült végigverniük. Az internet ennek ellenére nem oly szabad média, mint sokan tudni vélik, ugyanis a meghatározó internetes hírforrásokat ugyanazok a média óriások irányítják, akik a tv-t, rádiót, újságokat, könyvkiadókat stb. A világhálón már a kezdetektől fogva egy cyber háború folyik a globalisták ügynökei, és az öntudatra ébredtek között, melynek eredménye egy hatalmas dezinformációs felhő képződése lett, amiben megpróbálják az ébredezőket bezárni újabb mátrixokba, hogy ellenségüket ne tudják beazonosítani. Ennek mikéntjét később fogom részletezni.
Végéhez közeledve bejegyzésemhez szeretnék választ adni nektek erre a kérdésemre: létezhet-e az, hogy a 21. század elejére csaknem a világ teljes média hálózata a pénzrendszer urai kezére került? Igen ez valóban létezik, és csupán néhány hírportál, újság, könyvkiadó áll ellen a szédületes mértékű tömegmanipulációnak, ami napjainkra körülvesz bennünket. Az idősebbek gyakran mondják, hogy a fiatalabb nemzedékek egyre inkább degenerálódnak, és kifordulnak az addig megszokott társadalmi normákból. Tanárok széleskörű véleménye, hogy a hozzájuk érkező diákok évről-évre egyre erkölcstelenebbek, és egyre alacsonyabb szellemi képességekkel rendelkeznek. Legtöbben nem értik ennek az okát, és nem látják át azt a nagyszabású tervet, melyben a globalisták a médiabirodalmaik segítségével háborút indítottak a teljes emberiség ellen a világuralom megszerzéséért. Észre kell venni, hogy az elit a számára kívánt társadalmi változásokat legegyszerűbben a kulturális forradalmakkal tudja elérni, mely tömegkultúrákat a médiumok zúdítják a nyakunkba. Ezeket a kívánt kulturális változásokat jó előre megtervezik, és évtizedek alatt fokozatosan viszik véghez, a fiatalok agymosásával, és erkölcseik tönkretételével. A lelkileg elpusztított fiatalok, ha egy nap szülőkké vállnak a gyerekeiket is helytelen normák szerint fogják felnevelni, rossz példát mutatva nekik, miközben a média az ő gyerekeiket is agymosás alá veti, és még mélyebb szintre juttatja még hozzájuk képest is. Így degenerálódnak állati szintre a társadalmak, mely a rendkívüli intelligenciával bíró, de lélektelen globalisták célja annak érdekében, hogy végeláthatatlan kamatrabszolga tömegek keletkezzenek, akik a számukra készített propaganda mátrixban élik le a teljes életüket.
Hogy védekezhetünk mindez ellen? Nagyon egyszerű. Kapcsoljuk ki a tv-t, rádiót, internetet, újságokat pár hétre az életünkből, és kezdjünk el töprengeni azon vajon, hogy történhetett meg mindez ahol most tartunk? Milyen okok vezethettek el bennünket idáig? Ha az eddig sziklaszilárdnak hitt világképünk, és történelemképünk a bizonytalanság talajára került, akkor vajon mi lehet az igazság? Tisztítsuk meg elménket, és értsük meg, hogy gyerekkorunktól fogva valakik jelentős energiát fektettek abba, hogy a tudatunk dezinformálva legyen több irányból szinte mindennel kapcsolatban, amit mi igaznak hiszünk. Minden, amit tudni vélünk a világról nem más, mint helytelen információk betáplálása az agyunkba, melyből helytelen következtetéseket vontunk le, amik segítségével álomvilágba tartjuk saját magunkat. Én azért vezetem ezt a naplót, mert tudom az igazságot és kötelességemnek érzem, hogy tájékoztassalak erről titeket, ugyanis a közeljövőben nagyon súlyos dolgok fognak történni az életünkben a globalisták világuralmi terveinek köszönhetően. Ha elolvastátok előző bejegyzéseimet is érezhetitek talán, hogy a teljes igazságot még nem tártam elétek, ugyanis általános tapasztalatom az, Ezt ne hagyjuk soha!.jpghogy az alvó állapotban lévő tudatok egyszerűen elutasítják a valóságot, ha azt felvezetés nélkül a szemükbe mondom. Az emberi elme egyszerűen bizonyos idő eltelte után képtelen átállni, ha több éves, több oldalról érkező téves információ feltöltésébe valaki beleszól. Minél idősebb valaki annál valószínűtlenebb, hogy fel lehessen ébreszteni, minél fiatalabb annál valószínűbb. Az első 6 bejegyzésemben emiatt úgy döntöttem, hogy megpróbállak kizökkenteni benneteket az eddig jól megszokott „valóság”képetekből, majd össze fogom foglalni azt a történelmi folyamatot, ami révén idejutott a világ. Be fogom azt is mutatni, hogy kik vezetik, és mit terveznek velünk a közeljövőben. Ezután bekapcsolhatjátok ismét a médiát és rájöhettek arra, hogy szinte mind hazudik nektek. Meghallgathatjátok a politikusokat és látni fogjátok, hogy oldaltól függetlenül ők is módszeresen hazudnak a tömegeknek kiszolgálva a globális elitet. Felidézhetitek a történelem órák tananyagát és rájöhettek, hogy a hivatalos oktatás is hazudott nektek. Ráébredhettek arra, hogy minden, amit igaznak véltetek csak egy mesevilágból származó információ halmaz annak érdekében, hogy hű rabszolgák lehessetek a globális politikai elit kezében. A legfontosabb, ha felismertük a nyilvánvaló igazságot, hogy gyerekeinktől zárjuk el a médiát, mert ők az a réteg, akik leginkább fogékonyak az agymosásra, és próbáljunk kialakítani számukra egy helyes erkölcsi normákból építkező jóságos világképet. Ha öntudatra ébredtünk elkezdhetjük tanulmányozni, mint ahogy azt én is megtettem a propaganda művészetét filmek, reklámok, mesék, híradók, stb. elemzésével, és meg fogjuk látni, milyen mélységekbe vezet el ez.

A történelmi feltárás logikai sorrendben: 

Szeretnék veletek megosztani 1 interjút és egy dokumentum filmet, amik mostani témámhoz kapcsolódóan elgondolkodtatnak. Kellemes „szórakozást” hozzájuk! A következő bejegyzésemben az oktatásrendszerekkel fogok foglalkozni, és megpróbálom bemutatni a működési lényegüket.
Ajánlott videók
Idézetek jegyzéke
Felhasznált irodalom
Ajánlott bejegyzések:
Köszönjük a szerzőnek az önzetlen és alapos tényfeltáró munkát. YagooftCulturalcreatives


Újratöltve: Izraelben budapesti lakóparkot hirdetnek - miközben állítólag egyre fokozódik az antiszemitizmus
Forrás: https://kuruc.info/r/6/107839/?honnan=Nemzeti_Hirhalo




Annak ellenére, hogy az alábbi, február 10-i anyagunk címlapos volt, olvasók tucatjaitól kapjuk meg most is a reklámfilm hivatkozását. Az ő kedvükért hozzuk előre cikkünket, a jelek szerint ugyanis elkerülte a figyelmüket. A hazai zsidóság Washingtonba, Brüsszelbe és Jeruzsálembe járogat panaszkodni, nemzetközi parazitákat hívnak a nyakunkra a már elviselhetetlen magyarországi, főleg jobbikos antiszemitizmus miatt. Közben Izraelben serényen hirdetik megvételre az izraeliek építette budapesti lakóparkokat. Most éppen az angyalföldi Fóka-öböl mentén fölhúzott izraeli lakópark lakásait kínálják 350 ezer sekelért. Lakópark a Fóka-öbölben A Duna Terasz Lakópark lakásait kínálják megvásárlásra izraeli héber nyelvű reklámfilmek az ottani sajtóban és más csatornákon. Megtudjuk belőlük azt is, hogy a több mint kétezer lakóegységből álló lakóparkot Budapest XIII. kerületében, Angyalföldön húzta föl egy Jiszráél Ben Jákár nevű izraeli vállalkozó, akinek cége portfóliájába Magyarországon további hatezer lakóegység tartozik. A lakópark a dunai Fóka-öböl, az infrastruktúra-fejlesztés keretében kiépített Marina Part mentén van. A reklámfilm ajánlatai közben egy furcsa, fölismerhetetlen, meghatározhatatlan, orosz és héber dal keveréke szól zongorakísérettel. A luxuslakásokhoz mélygarázs is tartozik, a teraszokról pompás a kilátás a Dunára, a közelben van a metróállomás és a Duna Plaza, 350 ezer sekeltől kezdődően (1 euró = kb. 5 sekel) megvásárolhatók. A vásárlás céljából Izraelből Budapestre látogató potenciális vevőket az eladó cég látja vendégül az Intercontinental szállóban, olvasható a csábító ajánlatok között. Az izraeli sajtóban és másutt már évek óta hirdetik megvételre vagy befektetés céljából a különböző magyarországi lakóparkokat, pontosabban az ott kínált lakóegységeket. A tendencia azért is érdekes, mert a fölfokozott reklámtevékenységgel párhuzamosan a zsidók az elmúlt hetekben, hónapokban azzal kürtölik tele a világsajtót, hogy Magyarországon már szinte fokozhatatlan szintre jutott az antiszemitizmus. A lakóparkos hirdetéseket és egyéb jelenségeket figyelembe véve az emberben önkéntelenül is fölmerül a gyanú: gazdasági és politikai célzattal folyik itt a magyarországi antiszemita végveszélyről terjesztett hisztéria, vagy ha mégis igaz, akkor teljesen hatástalan például a Jobbik antiszemitizmusa. Júszef el-Kudszi – Kuruc.info Kapcsolódó: - Újabb izraeli elismerés a Jobbiknak: velük foglalkozik az éves antiszemitizmus-jelentés közel egyharmada - Nemzetközi zsidó fenyegetés a magyar nemzeti oldal ellen – a budapesti kormányzat közreműködésével 
Forrás: https://kuruc.info/r/6/107839/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Izrael népe - Felsőbbrendű zsidóság



"Az amerikai cionista" Mark Zuckerberg üzenetküldő szolgáltatását blokkolták a perzsák
A főleg zsidó megkeresésekre bizonyos Facebook-szolgáltatásokból közösségeket kirekesztő, letiltó Mark Zuckerberget is utolérte a végzet: az iráni hatóságok blokkolták a Facebook által nemrégiben fölvásárolt WhatsApp üzenetküldő szolgáltatást. A hivatalos perzsa indoklás szerint a blokkolás oka az, hogy Mark Zuckerberg "amerikai cionista" - közli a Fox News nyomán az izraeli CFCA hírportál. A WhatsApp logója A Mark Zuckerberg tulajdonában levő Facebook mintegy két hónappal ezelőtt 19 milliárd dollárért fölvásárolta a világszerte több mint félmilliárd ember által nap mint nap használt WhatsApp nevű, telefonálásra is alkalmas üzenetküldő szolgáltatást. Az iráni fiatalok körében is igen népszerű szolgáltatást azonban két nappal ezelőtt blokkolták a perzsa hatóságok, magyarán kirekesztették, saját fegyverével lőtték meg a főleg zsidó megkeresésre a Facebook-szolgáltatásokról bizonyos közösségeket letiltó Zuckerberget. Az amerikai Fox News persze azonnal utánajárt a perzsa letiltásnak, s a hírtévé fölvette a kapcsolatot a legfőbb felelőssel, Ábdosszámád Khorrámabádival, az Iráni Világhálós Bűnözés Elleni Bizottság elnökével, aki a blokkolás okát firtató kérdésre ezt válaszolta: A WhatsApp üzenetküldő szolgáltatást Iránban azért blokkoltuk, mert annak tulajdonosa az amerikai cionista Mark Zuckerberg, aki szoros kapcsolatokat tart fenn a cionista Izrael vezető politikusaival. A két fölvásárló találkozója Jeruzsálemben A WhatsApp blokkolásának előtörténetéhez tartozik, hogy a 2009-ben, az iráni elnökválasztások idején kibontakozott, erőteljes külső támogatást élvező ellenzéki "zöld forradalom", vagy más néven "twitteres forradalom" megszervezésében is fontos szerepet játszottak az úgynevezett közösségi portálok a perzsa társadalom föllázításában. Az akkori szervezkedés célja az újraválasztott Mahmúd Áhmádinezsád elnök megbuktatása és Irán atomprogramjának leállítása volt. Júszef el-Kudszi - Kuruc.info Kapcsolódó: - Amerikai fajazonos ügyvédekkel támad a zsidó gárda - kihallgatásokat tűztek ki San Franciscóban Kuruc.info-ügyben - A kormány megállapodást kötött a Facebook-oldalunkat letiltató zsidó csalóval - jobbikos oldalakra is vadásznak
Forrás: https://kuruc.info/r/6/127405/?honnan=Nemzeti_Hirhalo



Lovas István: Miért szent érték a Charlie Hebdónál az, ami a Barikádnál tilos?

A multikultis megközelítés abszolút kudarcot vallott.” (Angela Merkel német kancellár, 2010. november 10.) Ha a nyugati világ a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap ellen január 7-én Párizsban elkövetett terrortámadás után ismét csak a kötelező mantrát hajtogatja, és a véleményvezérektől való félelme miatt nem mer egyrészt a 12 áldozattal járó merényletet kiváltó mélyebb okokkal foglalkozni, másrészt az iszlám világ szemszögéből is legalább egyszer önmagára kritikusabban tekinteni, a további vérontás megállíthatatlan lesz, sőt egyre nagyobb méreteket ölt majd. Ekkora árat a hallgatás nem ér. Amennyiben nyugati világunkban a sajtó szabad, akkor talán lehet olyan véleménynek is helye – és ez következik itt -, amely hajlandó nemcsak túllépni a mantrán, de el is tér a liberális gondolkodásmód kényszerzubbonya alatt megférő nézetektől. Azzal a vággyal, hogy e merényletek ismétlődésének a lehető legkisebb táptalaját se adja, illetőleg ne csak tüneti kezeléssel szolgáljon, mert az eddig is eredménytelennek bizonyult és a jövőben is az marad. A szörnyű és elítélendő gyilkosság senkit nem érhetett váratlanul. Legkevésbé a célpontot: a magazint, amely egyik legutóbbi karikatúrája szinte a beteljesülést sürgető jóslat volt. A szerkesztőséget majdnem pontosan négy évvel ezelőtt már gyújtóbombával megtámadták, mielőtt éppen Sharia Hebdo néven jelentette meg friss számát, amelynek „szatirikus” értelemben „vendégszerkesztője” Mohamed próféta volt. A nyugati világot e merénylet sem érhette váratlanul. Hiszen köztudott, hogy az iszlám vallásban nincs nagyobb bűn, mint „Isten utolsó prófétájával”, Mohameddel viccelődni. Ezt úttörőként a dán Jyllands-Posten tette, amelynek Flemming Rose vezetése alatt álló kulturális rovata 2005. szeptember 30-án 12 Mohamed karikatúrát közölt. Ezt a muzulmán világban hatalmas felháborodás és zavargás is követte. A dán export több közel-keleti ország bojkottja nyomán követően 15%-kal csökkent. Miután Iránban úgy érezték, hogy itt is a nyugati világ kettős mércéjéről van szó, Teherán 2006-ban a dán lapnak holokauszt-karikatúrákat kínált fel közlésre, de ezt Rose-ék elutasították. Viszont hibájukat belátva dánul, angolul és arabul bocsánatot kértek a muzulmán világtól. Szemben más nyugati lapokkal, amelyek jópofának tartották a halálos profanitást, és a karikatúrák utánközlésekor a sajtószabadság alapvető értékeire hivatkoztak, azok fenntartójaként ünnepelve magukat, és köszöngetve a szélrózsa minden irányából érkező gratulációkat. A dolgokat a másik oldalról megközelítve közismert ugyanakkor, hogy a mások végzetes megbántásán azonnal túllépő és a sajtószabadság köntösébe búvó liberálisok azok, akik a nyugati világban évtizedek óta követelik a „gyűlöletbeszéd” büntetésének minél szélesebb körű és egyre szigorúbb kiterjesztését, ha a sértettek célkategóriájában saját magukat is érintve érzik. Hogy hazai példát említsünk: emlékszik-e valaki arra, hogy bárki a sajtószabadság értékére hivatkozva vette volna a védelmébe a jobbikos Barikád hetilapot, amikor a Hvg.hu 2010. március 14-én követelte, hogy annak azonnal távolítsák el főszerkesztőjét, mert címlapján Gellért püspök szobrát ábrázolta, kezében a menórával, és azzal a felirattal, hogy „Ébresztő Budapest! Ezt akarjátok?”? Vagy arra, hogy ugyanazon év szeptemberében a Hit Gyülekezete és a Mazsihisz feljelentések tucatjait fontolgatták, amiért e hetilapon egy antiszemitának bélyegzett karikatúra jelent meg? A kérdés felmerül: vajon a „gyűlöletbeszéd” megítélésénél nem kellene-e a sértések célpontját is minden esetben megkérdezni? Csak a sértőnek vannak szelektív jogai, a sértettnek pedig semmilyen alanyi joga nincs érzelmei kifejezésére? Vajon mit gondolhatott a Klubrádió január 7-i Megbeszéljük műsorának egy esetleg magyarul tudó japán hallgatója, amikor egy betelefonáló azt mondta a párizsi merénylet megismétlődése elleni szereket ajánlva, hogy „az atombomba a japánokat viszonylag hamar leszoktatta az erőszakról”? Vagy ugyanannak a műsornak egy muzulmán hallgatója azon „gyógyszerre”, hogy „és akkor mondjuk ezt a Mekkát egy kicsit leradíroznánk a szaúd-arábiai sivatagról”? Amely vérlázító és embertelen gyűlöletbeszédet – és ezt előre tudjuk - a Klubrádiót mecenatúra-pénzekkel támogató, ugyanakkor külföldön „a zsarnoki Orbán-rezsim médiahatóságának” nevezett szervezetnek eszébe sem fog jutni kivizsgálni. Vajon a liberális sajtó ugyanolyan jóindulatú vihorászással reagált volna a mostani LMP társelnök Schiffer András által korábban vezetett TASZ nevű emberjogi szervezet által jóváhagyólag kiposztolt, a jobboldali politikai és sajtóvilág ismertebb embereinek név szerinti meggyilkolására buzdító dalával, mintha egy radikális jobboldali szervezet ugyanezt tette volna a másik oldal ismertebb figuráival, név szerint felsorolva őket, megemlítve megölésük javallt módozatait? A muzulmán világ egyszerűen nem hisz a nyugati világnak a sajtószabadságról, az emberi jogokról és a demokráciaféltéséről hangoztatott aggodalmaival. Hiszen az ő országaikat bombázzák; őket ölik égből és földről százezer számra. Ők látják, hogy a nyugati világ azon politikusai, akik a mostani párizsi merénylet után az áldozatokért oly hangosan emelik fel szavukat, némák maradtak a legutóbbi gázai öldöklés több ezer halottja és kétszázezer szétrombolt épülete láttán. Ők azt látják, hogy a sajtószabadságért e merénylet után most is aggódó Nyugat úgy tiltotta le egyik hírközlő műholdja után a másikról a globális iráni hírtévé, a PressTV angol adását, hogy az ma már csak az interneten fogható. Mint ahogyan azt is látják, hogy a Párizs ügyében (joggal) felháborodott Obama elnök hitet tesz még több gázai ártatlan kivégzése mellett azzal, hogy a világ legnagyobb szabadtéri börtönét fenntartó terrorállamnak még több fegyvert küld. De nem lehet elmenni Európa „eliszlámosodásának” kérdése mellett sem. Vajon nem a liberálisok által a kontinensünkre kényszerített laza bevándorláspolitika nyomán érkezett annyi muzulmán hozzánk, sokan közülük menekülve a Nyugat által indított háborúktól? Tényleg nem lehetett vagy nem lehet olyan bevándorláspolitikát nálunk is megteremteni, mint a Közel-Keleten, amelynek országaiban az odakívánkozó csak addig tartózkodhat, ameddig munkaszerződése szól? Miért az ő hibájuk, hogy éltek a lehetőséggel? A nyugati vezetőknek tudniuk kell, ameddig Nyugaton a diszkrimináció, a szemforgató hazudozás az úr értékekről és demokráciáról, e merényleteknek nyújtanak táptalajt. Meg kell érteni, hogy a muszlim anya sem arra neveli kisgyermekét, hogy „drágám, légy terrorista!”. De ha bombázzuk földjét, vagy ócsároljuk, ami neki szent, azzá válhat. (Fb) Kapcsolódó: Nem csak a muszlimok haragját vonták magukra a "szegény párizsi szatirikusok" - valamennyi vallást rendszeresen gyalázták (16+) 
Forrás: https://kuruc.info/r/7/137992/?honnan=Nemzeti_Hirhalo






Izrael együttműködött az al-Nuszra Front terrorszervezettel?


SIKORSKY 2015-01-16 
globoport.hu
Tavaly év végén jelent meg egy felvétel, és ezzel párhuzamosan egy ENSZ-jelentés, mely szerint Izrael aktívan támogatja a szíriai válságban a mérsékelt ellenzéknek tartott fegyvereseket. Azonban az al-Monitor nevű közel-keleti lap - helyi és ellenzéki forrásokra hivatkozva - most olyan cikket közölt, miszerint Izrael az egyik legismertebb terroristaszervezetnek is komoly segítséget nyújtott.
2014 decemberében jelent meg egy ENSZ-jelentés, amely később az izraeli sajtóban is felbukkant, arról, hogy izraeli kórházakban látják el a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) harcosait. Az ENSZ-megfigyelők több ilyen esetet is leírtak, és jelezték, hogy voltak alkalmak, amikor egészséges milicistákat is láttak Izraelben. Összesen 89 sebesült harcost gyógyítottak a zsidó államban, és gyakran adtak fegyveres kíséretet a mentőknek, akik a sebesülteket a határhoz szállították.
A VICE összefoglalója az izraeli kórházak működéséről:

Az UNDOF (az ENSZ Biztonsági Tanácsának speciális szervezete) jelentése kitér arra is, hogy nem csak "egészségügyi ellátást" biztosítottak az FSA-nak, hanem fegyvereket és lőszereket is. Egy június 10-i beszámolóhoz csatolt fényképeken az látható, hogy az Izraeli Védelmi Erők (IDF) katonái két nagy dobozt nyújtanak át az FSA harcosainak, amelyekben hadianyagok vannak, de a dobozok pontos tartama a mai napig nem ismert.
Az al-Monitor legújabb cikkében azonban nem mást állít, mint azt, hogy Izrael nem csak a mérsékeltnek tartott fegyveres ellenzéket, hanem bizony olyan terrorista szervezeteket is aktív támogatásban részesített, mint az al-Nuszra Front. És ez a segítség nem csak egészségügyi ellátást jelentett, hanem hírszerzési információk átadását és a támadások összehangolását is.
2014 szeptemberében a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) és néhány szélsőséges szervezet közös hadműveletet indított a Golán-fennsík körüli térség elfoglalása érdekében. A csatát megnyerték, és ma ők ellenőrzik a vitatott területet háromnegyedét. Ugyanakkor nem győztek volna az izraeli segítség nélkül - legalábbis ezt állítja Mohamed Kászim ellenzéki aktivista, aki részt vett a hadműveletben.
"A Kúneitra nevű település elfoglalásában jelentős szerepe volt Izraelnek: ő adta át azokat a hírszerzési jelentéseket és felvételeket, amelyek megmutatták a szíriai hadsereg pozíciót és csapatmozgásait. Az izraeli összekötővel Abu Dardá tárgyalt, aki akkoriban az al-Nuszra nevű terrorista szervezet vezetője volt" - nyilatkozta Kászim az újságnak a Skypeon keresztül. Az aktivista több FSA brigádparancsnokra hivatkozott, akik az Izraeli Védelmi Erőktől (IDF) rendszeresen kaptak "naponként frissített információkat" a szíriai hadseregről.
De nem csak ebben merült ki az izraeli támogatás. 2014 szeptemberében az izraeli légierő folyamatos légicsapásokat hajtott végre a Szíriai Arab Hadsereg állásai ellen. Ráadásul szeptember 23-án az izraeli légvédelem lőtte le az egyik szíriai MiG-21-et is, amely meg akarta akadályozni, hogy az izraeli repülők berepüljenek Szíria légterében, és segíthessék a szárazföldön harcoló ellenzékieket. A bombázásokon kívül az IDF kommunikációs berendezésekkel és egészségügyi ellátmányokkal támogatta az FSA-t, és rajta keresztül az al-Nuszra Frontot is.

Kászim ezenfelül részletesen beszámolt arról, hogy miképp zajlott/zajlik a fegyveres csoportok egészségügyi ellátása izraeli kórházakban. "Függetlenül attól, hogy civilekről, lázadókról vagy terroristákról van-e szó, az izraeli katonák bárkit elvisznek a Golán-fennsík izraeli részén található tábori kórházakba. Egy járőr vagy egy drón kiszúrja a határon átszivárgó elemeket, majd ha megfelelő a visszaigazolás, mentő megy értük, természetesen az izraeli katonák védelme alatt". Hozzátette azt is, hogy amint rendbe jött az illető, az izraeli hadsereg vagy a hírszerzés megkeresi, és tájékoztatást kér tőle a szír helyzetről.
"Kúneitra település esetében láthattuk, hogy mihez vezet Izrael és a terroristák együttműködése. Valójában azonban már jóval korábban voltak olyan esetek, amikor izraeli fegyverszállítmány érkezett az ellenségnek. Izrael célja egyértelmű: teljesen a kontrollja alá akarja helyezni a Golán-fennsíkot, mégpedig úgy, hogy a nemzetközi közösség elhagyja a térséget" - jelentette ki Rámi al-Hasszán generális, aki a Kúneitra térségben állomásozó szír erők főparancsnoka volt.
"Október 4-én az al-Nuszra nem lett volna képes elfoglalni a Daraa mellett fekvő Tal al-Harát, ha nincs az izraeli támogatás. Ők szervezték meg szinte az egész hadműveletet, mondták meg a terroristáknak, hogy merre menjenek, mikorra időzítsenek és hogyan mozogjanak. Az utasítások arab nyelven érkeztek, és a harcosok folyamatosan értesítették az izraeli hadsereget a fejleményekről" - mondta egy másik aktvista, Gázván al-Húrani. Ő éppen fültanúja volt az izraeli vezetés és az al-Nuszra közötti kommunikációnak Daraa mellett. Korábban itt volt a szíriai hadsereg elektronikus hadviselésre specializálódott ezredének egyik raktára és bázisa, s így a terroristák, miután elfoglalták a bázist, fejlett radar, radarzavaró és rádióeszközökhöz jutottak.
Ezenfelül a település közelében egy korszerű radarberendezés is működött. Nem egészen egy hónappal a Daraa-i offenzíva után, egy újabb ellenzéki hadművelet megindítása előtt előtt izraeli gépek lebombázták az objektumot. 2014 elején új orosz technológiával szerelték fel a szovjet időszakból származó megfigyelőrendszert, s így a szír légvédelem egészen Ciprusig és Szaúd-Arábiáig figyelni tudta a légteret, képes volt még a drónok észlelésére is. Ezért Izrael számára potenciális fenyegetést jelentett a radar, Damaszkusz ugyanis az egész Golán-fennsíkot és az izraeli légteret is ellenőrizte vele, és azonnal értesült mindenfajta mozgásról.
Az al-Monitor szerint Kászim és Huráni (mindkettő természetesen álnév) nagyon félve és folyamatos megszakításokkal számolt be ezekről a dolgokról. Amikor az újság egyik riportere rákérdezett, hogy miért mesélik mindezt el, hisz ezzel nem a "forradalmat" segítik, nagyjából mindketten hasonló választ adtak:"Ez az együttműködés árulás. Tízezrével estek el a harcostársaink, de nem azért, hogy néhányan egy másik ellenségünkkel működjenek együtt. Mi kezdtük a háborút, és mi is fejezzük be, mindenfajta segítség nélkül. Pláne olyanoktól nem kell segítség, akik palesztinokat gyilkolnak és költöztetnek át, miközben országunk egy részét megszállás alatt tartják."








Február 17-én jön Budapestre Vlagyimir Putyin



2015. január 21., szerda 08:37, frissítve: szerda 10:31 , forrás: MTI, szerző: MNO





Europress/AFP
Február 17-én tesz munkalátogatást Magyarországon Vlagyimir Putyin orosz elnök – jelentette be szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az orosz államfő Orbán Viktor miniszterelnök elmúlt évi moszkvai munkalátogatását viszonozza – közölte a tárcavezető a Magyar Rádió 180 perc című műsorában. Szijjártó Péter elmondta: a megbeszélés témái között szerepelnek majd a kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatok, energiabiztonsági ügyek és az ukrajnai fegyveres konfliktus is. Mint elmondta: Magyarország szorgalmazza, hogy az ukrajnai fegyveres konfliktus minél hamarabb, tárgyalásokkal véget érjen, mégpedig a krízis rendezését szolgáló minszki megállapodás alapján. Magyarországnak az az érdeke, hogy erős és stabil szomszédja legyen Ukrajna – tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy annál is inkább lesz miről beszélni a munkalátogatáson, mert az Európai Unió által Oroszországgal szemben bevezetett szankciók és az orosz embargós ellenintézkedések jelentős mértékben visszavetették a két fél közötti gazdasági és politikai együttműködést, így a magyar–orosz gazdasági, kereskedelmi együttműködést is. Példaként említette, hogy az Oroszországba irányuló magyar export több mint 13 százalékkal csökkent az elmúlt időszakban. Ugyanakkor szóba kerül majd az energiabiztonság kérdése is, ami a Déli Áramlat gázvezeték lemondásával még inkább akuttá vált – sorolta a megvitatandó témákat a magyar diplomácia vezetője. Ismert, február elejénBudapestre látogat Angela Merkel német kancellár is.

Jelzés az amerikai külügytől

Kérdésre válaszolva arról is beszélt: nincs késés abban a folyamatban, amelynek során Szemerkényi Réka, Magyarország új washingtoni nagykövete elfoglalja a posztját. Hangsúlyozta, hogy Szapáry György személyében ma is nagyköveti szinten képviselteti magát Magyarország az Egyesült Államokban. Szemerkényi Réka úgynevezett fogadó nyilatkozatát november végén kérték ki az amerikai külügyi tárcától, és az ezzel kapcsolatos eljárás mintegy két hónapot vesz igénybe. Az amerikai külügyi tárcától azt a jelzést kapták, hogy hamarosan megérkezik a fogadó nyilatkozat – mondta a miniszter.

Instabil viszonyok

Az M1 Ma reggel című műsorában Szijjártó Péter arról beszélt: az Európai Unió külügyminisztereinek hétfői brüsszeli találkozóján egyetértés volt arról, hogy nemzetközi konfliktusok, bizonyos térségekben kialakult instabil viszonyok táplálják a terrorfenyegetettséget. Ezért abban állapodtak meg, hogy fokozzák az együttműködést az észak-afrikai és közel-keleti államokkal a terrorfenyegetettség csökkentése érdekében. Arról bontakozott ki vita, hogy miként viszonyuljon az EU Oroszországhoz, illetve az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz – ismertette.
Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az EU-nak és Magyarországnak is az az érdeke, hogy Oroszországgal egy a partnerségen, egymás és a nemzetközi jog tiszteletén alapuló viszony jöjjön létre. Ugyanis a világ krízishelyzeteit sokkal könnyebb megoldani, ha az EU együtt tud működni Oroszországgal – fűzte hozzá.

Más lehetőségek a Déli Áramlat után

Arról is szólt, hogy február elején Szófiában összeülnek az európai déli gázfolyosóban érintett országok képviselői és megvitatják a Déli Áramlat lemondása miatt kialakult helyzetet. Hangsúlyozta, hogy ez nem csupán közép-európai, hanem összeurópai kérdés, és az EU-nak részt kell vállalnia Közép-Európa energiabiztonságának erősítésében. A Déli Áramlat lemondásával a térségnek más lehetőségeket kell felkutatnia, például hogy miként juttatható el az azeri gáz Közép-Európába, illetve amennyiben csak Törökországig épül ki gázvezeték Oroszországból, úgy onnan hogyan szállítható tovább – mondta Szijjártó Péter.




A MAMÁT AKAROM LÁTNI!”


Posted on 2015/01/20Szerző: Admin
Az alábbi felvétel ma reggel készült Donyeckben. A srác 18 éves volt! Neki csak ennyi adatott meg az életből. “Hála az USA-nak! Hála a NATO-nak! Hála a kijevi juntának!”
HÁLA A ZSIDÓKNAK HISZ HA A ZSIDÓK NEM AKARTAK VOLNA A HATALOMBA KERÜLNI MÉG MOST IS A RÉGI KISSÉ KORUPT UKRAJNA LENNE A SZOMSZÉDUNK, ÉS NEM ÖLNÉK A GYEREKEKET , OREGEKET, NŐKET, CSAK SZEGÉNYEK LETTEK VOLNA , DE ÍGY SE HAZÁJUK , SE ARANYUK, SE HITÜK, SE ÉLETÜK NINCS MÁR , MERT GYARMAT RABSZOLGÁVÁ SILÁNYÍTOTTÁK ŐKET A MOCSKOS ZSIDÓK. VALYON HOZZÁNK MIKOR KOPOGTATNAK BE GÉPFEGYVEREKKEL , ÉS MIKOR MONDJÁK , HOGY FUSS TE BÜDÖS CIGÁNY ELEGET LOPTÁL MÁR , MOST MI FOGJUK LERABOLNI EZT A NÉPET, ÉS KITERJESZTJÜK HATALMUNKAT AZ EGÉSZ KÁRPÁT – MEDENCÉRE, EZ LESZ AZ ÚJ KAZÁR BIRODALOM , ÉS INNEN IGÁZZUK LE AZ EGÉSZ FÖLDET , MERT A GOJ NEM ÉRDEMLI MEG HOGY ÉLJEN , AZ ÁLLATNAK CSAK AZÉRT ENGEDJÜK MEG HOGY ÉLJEN , HOGY MINKET SZOLGÁLJON, DE HA ÚGY TETSZIK AKKOR KINYIRJUK A FÖLD NÉPESSÉGÁNEK 80% - ÁT, ÉS NÉG MINDIG FELESLEGESEN ÉL EGY CSOMÓ GOJ .


18+ Old Man Killed (6 Injured) as Ukrainian Shelling Hits Donetsk

https://www.youtube.com/watch?v=wLJaSlaTsP8



Minden bizonnyal emlékeznek olvasóink a donyecki kissrác-Ványa megrázó esetére. A világ normálisabb fele beleremegett a döbbenetbe!
ványa3Szombaton Ványa magához tért a donyecki klinikán. Nem emlékszik semmire a történtekből. Még nem tudja, hogy milyen sérülései vannak! Csak arra panaszkodik, hogy nem lát!
Az orvosok kérdésére, hogy mit szeretne a legjobban, azt válaszolta: A MAMÁT AKAROM LÁTNI!
ványa4
Édesanyja ott volt ekkor is vele. Ványa nem értette, hogy miért sír a mama?
Vasárnap délelőtt Ványát a nem túl távoli Rosztov na Donuba szállították, ahonnan repülőgép vitte őt Moszkvába. Ványa egy speciális moszkvai klinika betege. A klinika specialistái szerint a kissrácnak jó esélyei vannak, hogy láthatja a mamát!
ványa
Többen az interneten gyűjtést kívántak szervezni Ványa és családja számára. Ványa anyukája viszont azt kérte, hogy ne tegyék! “Az én fiacskám is csak egyik áldozata ennek a borzalomnak! Inkább imádkozzanak Porosenko lelki üdvéért!”
Oroszország vállalta Ványa gyógykezelését!

VAJON EZT AKARJUK MI IS KIVÁRNI , HOGY ÍGY JÁRJANAK EL GYERMEKEINKKEL , VAGY ITT AZ IDŐ ÉS A RABLÓ GYILKOS CIONISTA ZSIDÓKAT MI LIKVIDÁLJUK , ÉS NEM VÁRJUK MEG míg BÉRGYILKOSOKAT KÜLDENEK RÁNK MINT UKRAJNÁBAN .


A pénzügyi háború kritikus szakaszához érkezik, Svájc csatlakozik a Pentagon / Nagy Britannia / BRICS szövetséghez


Benjamin Fulford 1/20/2015 
ujvilagtudat.blog
Az elmúlt héten az euró radikális zuhanása a jennel, az amerikai dollárral és különösen a svájci frankkal szemben világosan jelzi a pénzügyi rendszer irányításáért folyó harcot, és a világ közeledik egy csúcsponthoz.

A svájciak annak érdekében tett lépése, hogy elválasszák a frankjukat az eurótól, egy héttel a svájci Davosban esedékes elit csúcstalálkozó előtt történt, mely a kínai második számú vezető, Li Ko-csiang (1) vitaindító beszédével indul. Ez az első alkalom 5 éven belül, hogy a kínai kormány bárki jelentősebb embert küldött volna Davosba.
A beszéd Kínára fog koncentrálni felvállalva a nemzetközi helyzetet, és fel fog ajánlani lehetséges megoldásokat a különböző nemzetközi problémákra. Ez a davosi találkozó lesz az úgynevezett "Új globális kontextus", mely név egyértelműen azt jelenti, hogy elhatárolódik a fasiszta Új Világrendtől. Kínai kormányzati források azt mondják, hogy zárt ajtók mögött Li meg fogja vitatni a kínai/svájci pénzügyi integrációt. Amit ez világosan jelez, hogy a svájci banki világ, beleértve a központi bankok központi bankját, a BIS-t, csatlakoznak a BRICS / Nagy Britannia / Pentagon szövetséghez.
Ez volt a legnagyobb mozgás ebben az egy hétben, melyet látszólag egymástól független, drámai események jellemeztek. Talán a legjobb módja annak, hogy megértsük az összes többi kaotikus és gyakran bizarr incidenst, melyekre a múlt héten került sor, ha egy bandaháború szempontjából tekintünk rájuk. Akkor elkezdhetünk összekötni néhány pontot, de nem az összeset.
Először is emlékezzünk Christine Lagarde, az IMF francia vezetőjének ultimátumára, melyet Washington D.C.-nek adott, hogy vagy egyetértenek az IMF szavazati reformjával, vagy januárban nélkülük haladnak tovább. Aztán januárban Francois Hollande francia elnök szorgalmazta, hogy szüntessék meg az amerikaiak által hangszerelt Oroszország elleni szankciókat.
Közvetlenül ezután egy hamis támadás következett a francia Charlie Hebdo magazin ellen. Ezt követte egy hatalmas PR kampány, és az európai, és néhány ügyfél állam vezetőjének összejövetele, ahogy itt láthatjuk:theguardian.com
Figyeljük meg, hogy az amerikai, orosz, kínai, indiai stb. vezetők nem jelentek meg ezen a PR rendezvényen. Amit ehelyett látunk, egy Rothschild szolga összejövetel.
Ezek azok az emberek, akik próbálnak ragaszkodni a világ pénzügyi rendszerének irányításába azáltal, hogy azt javasolják, hogy az IMF kibocsátotta Különleges Lehívási Jogokat (SDR) (2) kellene használni, mely mögött a világ erőforrásai állnak, mint a dollár helyettesítője, más néven világ jüan. Ez a frakció szavazati reformot szorgalmaz az IMF-en belül, de csak egyfajta korlátozott reformot, hogy továbbra is szilárdan irányíthassanak.
Mindenestre a nagy hamis show és vallási konfliktus provokáció után a francia rendőrség egyik vezetője öngyilkos lett.telegraph.co.uk
Ezt követően az oroszok hirtelen bejelentették, hogy az összes Ukrajnán keresztül Európába irányuló gázszállítást leállítják, és azt mondták, hogy az európaiak kénytelenek lesznek Törökországon és Görögországon keresztül megszerezni a gázt.russia-insider.com (energiaoldal.hu)
Az oroszok azt is mondták a görögöknek, hogyha elhagynák az eurót, akkor Oroszország hatalmas mennyiségű mezőgazdasági terméket venne tőlük. Ez a két orosz lépés az általános görög választások előtt történt, melyen várhatóan arra a politikai pártra fognak szavazni, amely véget akar vetni nemzetük Euro maffia rabszolgaságának. Mindeközben az Angliát és Franciaországot összekötő Csatorna-alagutat füst miatt lezárták. Szintén ebben az időben dokkolt egy kínai hadihajó flotta Angliában.
Szintén a múlt héten történt egy pár érdekes dolog Ferenc Pápával a Fülöp-szigeteken. Ferencet egy sátáni kézjelet mutatva fényképezték le, és azt is mondta, hogy "megütne bárkit, aki sértegetné az anyját."nouvelordremondial.cc (parameter.sk)

Ez röviddel azután történt, hogy a pápának éppenhogy sikerült elkerülnie egy balesetet, amikor egy repülőgép titokzatos módon túlhaladt egy kifutópályán a Fülöp-szigeteken.
Továbbá a pápa kénytelen volt egy közeledő tájfun miatt lerövidíteni beszédét, melyet a két évvel ezelőtti tájfun túlélőinek vigasztalására tartott!
Érdemes megjegyezni, hogy a P2 szabadkőműves páholy vezető tisztviselője Marco Di Mauro meghívta e sorok íróját egy találkozóra a pápával a fülöp-szigeteki látogatása idejére. Azonban Di Mauro rejtélyes módon eltűnt a pápa érkezése előtt, így nem került sor a találkozóra. Di Mauro aranyat keresett a Fülöp-szigeteken, hogy azzal egy új pénzügyi rendszert támogasson a P2 és a Vatikán irányítása alatt. Úgy tűnik, hogy néhány magasabb hatalom nem tartotta ezt túl jó ötletnek.
Egyértelmű, hogy mind az európaiak, mind a P2 szabadkőművesek valamiféle sokoldalú támadás alatt állnak, melynek célja, hogy megakadályozzák őket abban, hogy megtartsák, vagy visszaszerezzék az ellenőrzést a nemzetközi pénzügyi rendszer felett.
Mi a helyzet az Egyesült Államokban? Nos, a dolgok nem mennek jól Washington D.C. gengsztereinek sem.
Hosszú ideje már, hogy hazudnak a gazdasági helyzetről, ami tovább romlik. Most ismét közeledik a január 31-i fizetési határidő, és küzdenek. Éber hírolvasók arra mutattak rá, hogy az IRS (adóhivatal) eredményei arra utalnak, hogy lehetséges, hogy leállítják a finanszírozás hiánya miatt.forbes.com
Továbbá a múlt héten egy fegyveres több lövést adott le az amerikai alelnök, Joe Biden otthonára. Mindez a titkosszolgálat folyamatos személyzeti válsága közepette történt.origo.hu
Valamint egy hatalmas dokumentum és bizonyíték dömping folyik idősebb George Bush és a náci, úgynevezett neokonzervatív csoport ellen. Busht nem látták távozni a kórházból, és sokan, akik hálózatának terrorja elől bújtak el, most előjönnek a rejtekhelyeikről.
Az FBI és az Igazságügyi Minisztérium most azt mondják, hogy bűntettel fogják megvádolni az egykori tábornokot és CIA vezetőt, David Petraeus-t, több vállalati média jelentés szerint. Azonban sem az FBI-nak, sem az Igazságügyi Minisztériumnak, ahogy jelenleg vezetik őket, nincs meg a szükséges erkölcsi tekintélye ilyen vádak érvényesítéséhez.
A Pentagonnak és az ügynökségeknek katonai bíróságra kell vinniük az olyan háborús bűnösöket, mint idősebb Bush, Donald Rumsfeld stb. olyan módon, hogy az ne váljon egy általános boszorkányüldözéssé.
Szintén megvannak a szükséges jogi eszközeik ahhoz, hogy eltávolítsák a korrupt politikusokat Washington D.C.-ből. Az olyan embereket, mint Soros György, akiről kiderült, hogy egyike volt azoknak, akik pénzt osztogattak, hogy megpróbáljanak faji zavargásokat provokálni Fergusonban, szintén börtönbe kell zárni, ahogyan a köztörvényes bűnözőket.
Ha ez megtörtént, a Pentagonnak és a fehér kalapos ügynököknek vissza kell állítaniuk az Egyesült Államok Köztársaságot, és meg kell győződniük, hogy kibocsátják a kormányzati pénznemet a többé már nem amerikai dollár helyett.
Az összeesküvés uralma a világ egészén hamarosan véget érhet, ha egy összehangolt támadást hajt végre az Egyesült Királyság / BRICS / Pentagon szövetség.
A sátánimádó összeesküvők most a háborús bűnös Benjamin Netanjahu körül keresnek védelmet, ahogy a nagy párizsi felvonulásról készült képen látható.
A japán Shinzo Abe rabszolga miniszterelnököt Izraelbe hívták, hogy találkozzon a rabszolga vezetőjével Netanjahuval, aki majd megparancsolja Abe-nek, hogy fosztogassa tovább a japán pénzügyi rendszert a sátánisták számára. Netanjahu, mint már említettük, az az ember, aki azzal fenyegetőzött, hogy elpusztítja az összes japán nukleáris erőművet, hacsak az ország át nem adja a valuta állományát. Ezért, és sok más okból Netanjahu hatalomból való eltávolítását folytatni kell, hogy a fenevad végül börtönbe kerüljön, ahová való.
Ugyanez igaz arra a gengszter családra, amely magáról nevezett el egy országot, Szaúd-Arábiát. Ha isten is úgy akarja, akkor Ibn Szaúd leszármazottai ki lesznek rángatva az otthonaikból, és a saját népük fogja megölni őket, ha nem fognak fegyvert a wahabista sátánisták ellen.
Összességében azonban az összeesküvés megdöntésére irányuló csata belépett a tisztogató szakaszába, csupán némi elszigetelt ellenállással.
Miután ez befejeződött, a szegénység megszüntetésére és a környezeti pusztítás megállítására irányuló hatalmas kampányt el lehet kezdeni, hogy végre paradicsommá változhasson ez a Föld.
Kategória: 2015 január




ÖSSZEOMLÓ FÉLBEN A VILÁG NE CSODÁLKOZZ , HOGY A PÁPA IS A SÁTÁN UJEGYÉT MUTATJA HISZ Ő IS A SÁTÁNI HATALOM LETÉTEMÉNYESE A SZABADKŐMŰVES VONALON REJTVE Ő IS A GOJOK KIIRTÁSÁRA SZÖVETKEZETT. HÁT rövidesen hullani is fog a férgese , a föld megrázza magát és a pénzügyi oligarchia a fűbe harap. Egy jobb kor , egy zsidó mentes kor köszönthet ránk , ha mindenki kiutasítja őket és kénytelenek lesznek a terrorista Izraelben élni , és már csak nekünk is koncentrációs táborrá kell változtatni a határt lezárni. Se ki se be nem jöhet senki egy emberöltőig , és helyre áll a népek békéje. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése