A pokol harangjai

Időkjelei: A videó megosztó oldalakon több száz filmet találhatunk, amelyek a zeneipar mögött rejlő titkokat kísérlik meg leleplezni, azonban egyik sem igazán alapos vagy mélyreható, illetve a legtöbbjükből nem derül ki, hogy mire megy ki a játék valójában. Bár az alábbi anyag több mint húsz éves, a benne foglalt igazságok ma is megállják a helyüket, csupán az előadók vagy stílusok nevét kell behelyettesíteni vagy kiegészíteni a manapság népszerűekkel. (Az anyag két részből áll, a második itt érhető el: LINK)

Írta: Eric Holmberg

Lehet, hogy a következő, zenészekről és zenéjükről szóló információk egyesek számára valószínűtlenül hangzanak és talán nehezen hihetőek, éppen ezért valamennyi részletet gondosan megvizsgáltunk, és dokumentáltunk. Minden idézetet a művészek írásaiból, rock-magazinokból, zenei szakkönyvekből vagy a rajongók által írt életrajzokból vettünk. Célunk, hogy tiszta képet adjunk, lerántsuk a leplet a pop-kultúráról és napvilágra hozzuk a felszín alatt rejlő igazságot. Így az igazság ismeretének birtokában mindenki eldöntheti, hogy milyen zenét hallgat.

Elsőként azonban szeretnék tisztázni néhány dolgot. Az alábbi írásban a modern zenéről és zenészekről lesz szó, és néhány kijelentés elég direkt vagy megdöbbentő lehet. Fontos azonban megérteni, hogy ez nem egy személyes ellenszenvet takar. Nem gyűlölöm ezeket a művészeket, nem azt próbálom kifejezni, hogy Isten gyűlölné őket, és nem is az a célom, hogy bárkiben gyűlöletet keltsek irántuk. Egyszerűen csak a modern zene világát szeretnénk alaposan megvizsgálni az Igazság szemszögéből, ahogyan azt a Biblia tükrében és Jézusszemélyén keresztül látjuk.

Itt egy másik problémát is fontosnak tartok megemlíteni: egyesek, akik ezeket a sorokat olvassák, nem hisznek, vagy nem akarják hinni, hogy a Biblia Isten Igéje és Jézus az emberiség megváltója, illetve nem vallják magukénak a keresztény hit alapjául szolgáló bizonyos igazságokat. Sokak számára a Biblia csak egy a sok könyv közül és a kereszténység a szentfazekak és ájtatoskodó emberek vallása, akik vacak zenét hallgatnak, bénán öltöznek, és azt gondolják, hogy a szex egy koszos dolog.

Megértem a dilemmát, mert 26 éves koromig pontosan ezt gondoltam én is. Arra kérek mindenkit, hogy ennek ellenére nyitott elmével olvassa a következő sorokat.

Végül pedig szeretném leszögezni, hogy ez nem egy cenzúráért kiáltó iromány. Nem az egyes zeneszámok vagy együttesek betiltását akarjuk, még csak azt sem szeretnénk megmondani, hogy ki milyen zenét hallgasson. Ez nem egy rockzene ellenes anyag. Ennél sokkal többre törekszünk. A cél, hogy segítsen az olvasónak megérteni a teljes képet és bepillantást nyújtani a popkultúra leple mögé.

Az első Pokol Harangjai anyag (amit ebben a posztban olvashatunk) 1989-ben (a második, már videó formájában 1999-ben) készült. Az azóta eltelt időben egyes zenészek ideje letűnt és helyüket újak váltották fel. Ugyanakkor minél több változást tapasztalunk, annál inkább látjuk, hogy az alapvető dolgok változatlanok maradnak. Arthur Brownból Alice Cooper lesz, aki pedig Rob Zombie-vá alakul, őt pedig minden bizonnyal egy újabb, még sokkolóbb zenész váltja majd. Reméljük, hogy az összképre és rockzenét fűtő lelki igazságokra összpontosítva segíthetünk az olvasóknak, hogy a két, három vagy akár tíz év múlva megjelenő zenéket éppen ilyen egyszerűen megítélhessék.

A rockzene, amelyet a történelem legbefolyásosabb, leggazdagabb és leginkább szórakozás-orientált rétege népszerűsít, jobban megváltoztatta napjaink világát, mint bármely más szociális jelenség. Jelenléte mindenre hatással van.

A rock multi milliárdos üzletté vált. A National Review nemrégiben megjelent cikkében a rockzenét „a világ leggyorsabban fejlődő iparágának” nevezte. (National Review, 1989. február 24. 28.o.) A szupersztárok évi jövedelme felülmúlja a legsikeresebb üzletemberekét és iparosokét.

A zene mindenütt ott van – a tömött sportcsarnokoktól a reklámokig, ahol a teniszcipőtől kezdve az alkoholig mindennel üzletelek. A zene mindenütt jelen van, a filmek és tv-programok háttérzenéjétől kezdve a gyógyfürdőkig. Úgy tűnik, minden ennek a ritmusára menetel.

Ami talán a rock rendkívül gyors terjedésénél is említésre méltóbb az a meggyőző erő, mellyel a világ ifjúságának szívét és tudatát formálja. Ahogyan Dr. David Elkind említi „A hajszolt gyermek” című könyvében: „A zeneipar fiatalokra gyakorolt hatását igen alábecsülik”. (The Hurried Child, Addison Wesley kiadó, 1988. 89-93 old.)

Ismét a National Review-t idézve: „A rock erőteljes befolyása napjaink leghatásosabb értékformálója. Hacsak nem vagy süket, garantált, hogy a rockzene valamilyen módon befolyásolta világnézetedet.” (National Review, 1989. február 24., 28.o.) A fiatalok öltözködési stílusából és életszemléletéből ítélve, csak kevés dolog áll ellent az üvöltő rock hatalmának.

És ezen nincs mit csodálkozni. A fiatalok ezzel ébrednek, ezzel vezetnek, tanulnak, játszanak, és ezzel alszanak el. Felmérések szerint a hetedik osztálytól a tizenkettedik osztályig az átlag tinédzser 11.000 órát hallgat rockzenét, és néz zenei videókat – több mint kétszer annyit, mint amennyit az iskolában tölt. (American Academy of Pediatrics*).

Ahogy Dr. Alan Bloom írja Az amerikai tudatzárás című bestseller könyvében: “Semmi sem annyira egyedülálló ebben a generációban, mint a zenéhez való addikció.” (The Closing of the American Mind, Dr. Alan Bloom, Simon and Schuster, 1987, 68.o.).

Noha mindenki előtt nyilvánvaló a rock káros hatása, a legtöbb ember sohasem vette a fáradságot, hogy elgondolkozzon, vajon mi megy végbe korunk zenéjében. Mitől van ekkora hatalma? Honnét ered? És hova vezet minket?

TÖRTÉNELMI HÁTTÉR

Már a múlt bölcsei is észrevették, hogy a zene nagy hatással van hallgatóira. 2000 évvel Krisztus születése előtt például a kínai zene igen fejlett volt és az élet fontos részét képviselete. Ez felkeltette a filozófusok figyelmét. Felismerték a zenében rejlő ösztönös erőt és gondosan ügyeltek rá, hogy a zene örök értékeket hordozzon, így javítva az emberek jellemét. (The Secret Power of Music – David Tame, Destiny Books, 1984., 34.o.)

A hagyomány azt tartja, hogy Shun császár a hatalmas birodalom tartományainak egészségét úgy ellenőrizte, hogy egyszerűen meghallgatta a tartományok lakói által írt zenét. A durva és érzéki hangok a társadalom betegségét jelezték, ahol szükség volt közbenjárásra és segítségre. (The Secret Power of Music – 13,14.o.)

Két évezreddel később, a görög filozófus, Platón egyetértett Shun elgondolásával, amikor azt mondta: „Amikor a zene jellege megváltozik, az állam alapvető törvényei vele együtt változnak.” (A köztársaság, 3. könyv 401.o.)

Híres könyve, a „Törvények” következő soraiban Platón modern korszakunkról is írhatott volna: „Bolondságukban az emberek elhitették önmagukkal, hogy a zenében nincs jó vagy rossz, tehát aszerint kell megítélni, hogy hallgatása mekkora gyönyört okoz… Így a kritérium nem maga a zene, hanem az agyafúrt kuszaság és a törvénysértés szelleme.” (The Secret Power of Music – 189.o.)

Platón kortársa, Arisztotelész szerint a zenének „jellemformáló hatása van” (The Secret Power of Music, 19.o.), és azt javasolta, hogy a zene kerüljön állami szabályozás alá. A régi görögök hittek a zene gyógyító erejében. Zenészt és orvost ajánlottak annak, aki beteg volt. Hitték, hogy a zene összhangba tudja hozni a test ritmusait, ami a gyógyuláshoz vezethet.

Századunkra térve, Vlagyimir Lenin, a kommunizmus társalapítója, és a történelem legnagyobb forradalom-szakértője azt mondta: „A társadalmat többek között zenéje segítségével lehet elpusztítani.” (Maxist Minstrels – A Handbook on Communist Subversion of Music*; America Christian College Press, 1974.)

Törvények megváltoztatása, jellemformálás, a társadalom ledöntése. Általában nem ilyen kifejezéseket használunk, amikor a zenéről beszélünk. Hogy megértsük a zene hatalmas befolyását, foglalkoznunk kell a zene és az ember természetével és azzal, hogy hogyan hat a zene a testre, a tudatra és a szellemre.

BEFOLYÁS ÉS HATÁS

Tekintettel a jelen korszakunkra jellemző materialista filozófiára, meglepő, hogy nem irányul nagyobb figyelem arra, hogy a hang és a különböző zenei kompozíciók hogyan befolyásolhatják az anyagi világot. Kutatók megfigyelései szerint például az éles hangok hatására – megfelelő hangerőn és folyékony közegben – a fehérjék kicsapódnak. Vagyis, ha egy nyers tojást teszünk egy vadabb rock koncert hangszórója elé, a koncert közepe táján a megéhezett rock-fanatikusok kemény tojást ehetnek. (The Day the Music Died* – Bob Larson, Bob Larson Ministries, 1973.)

Áttérve a fehérjékről az élőlényekre, ismételt vizsgálatok megerősítették, hogy a klasszikus zene jó hatással van a növényekre. Gyorsabban növekednek és hamarabb virágoznak, mint zene nélkül. Ezzel ellentétben, a disszonáns hangok, mint például a heavy metál gátolja növekedésüket, sőt hatására el is pusztulhatnak! (The Secret Power of Music – 143.o.)

Természetesen az ember sokkal összetettebb, mint egy növény. Mégis elgondolkoztató, hogy vajon a zene milyen hatással van az emberi szervezetre. Dr. Adam Knieste, zenetörténész szerint, aki a zene emberekre gyakorolt hatását tanulmányozta: „A zene tulajdonképpen egy nagyhatású drog. Megmérgezhet, feldobhat vagy beteggé tehet anélkül, hogy tudnál róla.” (Family Weekly Magazin, 1983. január 30, 12. o. – David Chagall cikke.)

Ahogyan a matematika a tudat univerzális nyelve, a zene a szív kommunikációs eszköze, melyet a nagy zeneszerző, Robert Schumann a „lélek tökéletes kifejezőjének” nevezett. Az emberi személyiség három összetevője a tudat, az akarat és az érzelem. Ezt felismerve ébredünk rá a zene valódi hatalmára.

A tudat birodalmába lépve nyilvánvaló bizonyíték van arra nézve, hogy bizonyos fajta zenék negatív hatással vannak az ember gondolkodására és befogadóképességére. Két egymástól független egyetemen, patkányokkal végzett kísérletek szerint az állatok sokkal nehezebben találják meg a labirintusból kivezető utat, ha körülöttük rockzene bömböl. (Insight Magazine, 1987. április 27, 57.o.)

Kevesen tagadhatják, hogy érzelmi szinten a zenének hatalmas befolyása van. A zene legnagyobb vonzereje éppen abban rejlik, hogy befolyásolja az érzelmeket és a hangulatot. A legtöbb embernek azonban elkerüli a figyelmét a zene hatásának mértéke, és az a könnyedség, amellyel a tudatalattit képes manipulálni. Ahogyan Eddie Manson, Oscar-díjas zeneszerző, és az Amerikai Zeneszerzők Társaságának volt elnöke mondta: „Egyfolytában manipuláljuk az embereket… Minden zeneszerző a zenei manipuláció tehetségével vegyíti össze élményeit, és ezt a Machiavelli* erőt másokra vetíti át.” (Family Weekly, 1983. janu ár 30., 15.o.)

Az agyra térve, a zene erőteljes kódoló. Ez a pszichológiában használatos kifejezés olyasvalamit takar, ami befolyásolja életszemléletünket és gondolkodásmódunkat. Más szóval, a zene a tudatalattit befolyásolja. (The Secret Power of Music, 148-150 o.) Ezt a kijelentést az a tény is alátámasztja, hogy a hallóidegek a legdominánsabbak* az emberi érzékszervek idegei közül. (The Secret Power of Music – 136.o.)

A Stanford Egyetemen végzett kísérletek nemcsak a fizikai és a tudatalatti szint perdominanciájának létezését erősítették meg, hanem egy olyan területét is, amely talán a legegyedülállóbban emberi, és ez a transzcendens tapasztalatok területe – amit a kutatók thrill-nek (izgalmi állapotnak) neveztek. „Kutatásaik eredménye szerint a thrillhez hasonló élmények előidézésének leghatásosabb eszköze a zene.” (Physiological Psychology – 1980, 8. kötet (1), 126-129.o., Avram Goldstein)

David Tame zeneesztéta megelőzte a Stanford felfedezését, amikor könyvében így írt: „A zene a nyelvek nyelve. Bátran mondhatjuk, hogy egyetlen művészet sem hat jobban a tudatra vagy változtatja meg azt könnyebben.” (The Secret Power of Music – 151.o)

David Crosby éppen erről, a tudat befolyásolásról beszélt, amikor a Rolling Stone Magazinban azt mondta, hogy zenéje képes megváltoztatni a közönség értékrendjét, és ennek hatására el tudja őket rabolni szüleiktől. (The Rolling Stone Interviews, Arthur Baker, 1981.)

Crosby nincs egyedül. A rock egyik legnagyobb géniusza, Jimi Hendrix 1969-ben így nyilatkozott a Life Magazinnak:

„A zenén keresztül mindent jobban meg tudok magyarázni. Hipnotizálhatod és arra bírhatod őket, hogy térjenek vissza ősi természetükhöz. Ha megtalálod gyengepontjukat, beleprédikálhatod a tudatukba, amit mondani akarsz.” (Life Magazin, 1969. október 3., 4.o.)

Eddie Manson – felismerve ezt a transzcendentális erőt – kijózanító megjegyzést tett: „A zenét mindenütt arra alkalmazzák, hogy az emberi tudatot szabályozzák. Hatása olyan, mint a kábítószeré, de annál sokkal veszélyesebb, mert senki sem veszi komolyan a zenei manipulációt.” (Family Weekly 1983. január 30. 15.o.). Különösen a fiatalok válhatnak prédájává ennek az addikciónak.

MI A ROCK, ÉS MIÉRT OLYAN RABUL EJTŐ?

Mielőtt rátérnénk, hogy a fiatalokban miért fejlődik ki a rock ritmusa iránti affinitás, meg kell ismernünk a rock természetét, és zenei konstrukcióját. A szülők, akiket ez a zene irritál, nem ismerik fel, hogy a rock hatalma fogságban tarthatja a testet és a tudatot, hallgatóját fogékonnyá téve a zene üzenetére.

Sok szülő nincs tisztában vele, hogy mi a „rock” és a „rock and roll” közötti különbség. A „rockot” a „rock and roll” rövidítésére használják, pedig kronologikusan és zeneileg is különbség van a kettő között. Bár a kettőt gyakran felcserélik, a rock and roll a korai 60-as évek zenéjére, illetve arra a mai zeneirányzatra utal, amely Little Richard, Elvis, Bill Haley, Chuck Berry, és a korai Beach Boys stílusát követi. Ezt kezdetben többnyire feketék játszották, zongorát és trombitát használva, míg a mai rock and rollt elsősorban kis létszámú fehér együttesek adják elő, főleg gitárt használva. A rock and roll egy egyszerűbb zenei irányzat és megelőzte a kemény rockot.

A „rock” elnevezés a késői hatvanas években lett divatos az újságírók körében, és a Beatlest követő zenére utal. Ez a definíció kevésbé pontos, és magában foglalhat olyan egymástól eltérő stílusú művészeket, mint Billy Joel és Eric Clapton. A rockzene általában sokkal komolyabb és lírája összetettebb, mint a rock and rollé.

A rockkal legszorosabb kapcsolatban álló hangszer az elektromos gitár. A rock koncepciójából eredendően a ritmus adja az alapvető hangzást. Bár az erősítés nélküli akusztikus gitár előfordul a rock lágyabb formáiban, az uralkodó hangszer mégis az elektromos gitár.

Minthogy a rock számos tradicionális műfajból fejlődött ki – a jazzből, a néger spirituálékból, a country and westernből és a bluesból – nincs „tipikus” hangzása. Számos stílus olvasztótégelyévé vált, melyek a könyörtelen ritmus köré épülnek.

Ezt nem lehet eléggé kihangsúlyozni. A rock lényege az ritmus. A dobosok ünnepe ez. Egy népszerű együttes dobosa a koncertek alatt oly erővel üti a dobot, hogy orvosi tanácsra bekötött kézzel kell dobolnia, hogy elkerülje a vérzést.

Minden dalt át lehet alakítani és elő lehet adni rock formában. A rock egyik jellemzője a szakadatlanul ismétlődő, ütemes sablon, melyet a lüktető ritmus hordoz. Ez a ritmusos, magával ragadó lüktetés jellemzi leginkább a rockot.

Természetesen nem a rock az egyedüli ritmusos zene. Bach, Haydn, Mozart, és más klasszikus szerzők is használtak érdekes ritmusokat csakúgy, mint magával ragadó melódiákat. A jazznek ritmikus lendülete van. A heavy metal és a hard rock azonban kemény, egyszerű, doboló ritmusra épül, amelynek pusztító hatása van. Némely rockzene a váltakozó ritmust hangsúlyozza, míg mások minden ütemre hangsúlyt fektetnek. A dobos tartja mozgásban a rockot, a szakadatlan, ismétlődő ritmussal. A hallgatót beburkolja a hang, mintegy bemerítkezik a rock elektronikus támadásának túláradó hatásába. A durva rock nem simogatja a fület, hanem döngeti a dobhártyát, mint egy tehervonat!

A szüntelenül sodró, lüktető ütemfolyam nem feltétlenül gonosz, ha azonban hosszú ideig, nagy hangerővel alkalmazzák, ellenállhatatlanul hipnotikus hatással lehet a hallgatókra a koncerteken. Mint minden, az idegérzékelő szervek elleni ismétlődő támadás, ez is bezárhatja a tudatot. Ezt a technikát alkalmazzák a keleti meditatív tanok, mint például a transzcendentális meditáció. Az eredmény a látomásokra és az üzenetekre való fokozott fogékonyság. (És megszállottság!)

Maga a tény, hogy egy bizonyos dalnak magával ragadó üteme van, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a dal egyben negatív lelki hatással is rendelkezik. Ha azonban a lüktetés elég erős és hosszantartó, a hallgató egy idő után feladhatja saját akaratát. Ez különösen igaz néhány heavy metál rock együttes esetében, akik előadásaikban ritmusukkal manipulálják a hallgatóságot. Ebben az esetben a tudat támadhatóvá és gonosz hatások prédájává válhat.

(Ez nem jelenti azt, hogy minden rockzene gonosz és démonikus. Attól függ, ki azelőadó, és mi a mondanivaló. Ha a zenészek keresztények és céljuk az, hogy a zene segítségével hirdessék az Evangéliumot és Isten Igéjét, a hatás jó lesz és a hallgatót arra fogja motiválni, hogy jót tegyen. Ha a zenészek nem igazi keresztények, befolyásuk valószínűleg rossz lesz, kezdve a sátánisták, mint a KISS démonikus dalaitól, más együttesek értelmetlen, jelentés nélküli dalaiig, amelyek közömbösséget, letargiát és apátiát sugallnak. Ahogy Jézus mondta, „Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket.” – Máté 7:20)

HEAVY METÁL

A heavy metál (jelentése: nehézfém) nem a periódusos rendszer egy új eleme, sőt még csak nem is az építőipar számára készült termék. A heavy metál egy zenei forma, mely a késői hatvanas években virágzott, a hetvenes évekre letűnt, de a nyolcvanas és kilencvenes években újra életre kelt.

A heavy metál egyik irányzatának rajongókit „head bangereknek” hívják arra utalva, hogy a zene által felszabadított energia és izgalom hatására a koncertek résztvevői gyakran a színpad szélébe verik a fejüket. A „heavy metál” kifejezés a zene hangzására utal, mely leginkább egy detroiti autó-összeszerelő üzem acél lemezeinek fülsiketítően csörömpölő zajára emlékeztet.

Billboard, a zeneipar szakmai magazinja így ír: „A heavy metál immunisnak bizonyult a mindent elsöprő zenei és kulturális hullámokkal szemben. 1980 óta a lemezek eladási listájának élén áll. Otthonaink padlószőnyegére öntve a bőr, ostorok, láncok és megkínzott nők véres halmazát, az MTV egyre népszerűbbé teszi a heavy metál műfaját.”

Mi is valójában a heavy metál? Ronnie James Dio szerint: „Az igazi heavy metal olyan kemény és erőszakos, hogy valósággal az őrület határára sodor.” A Motor Head vezetője így írja le zenéjük hatását: „Ha a bandánk a szomszédságodba költözne, kiégne a fű a kertedben.” Egy másik metál zenész még ennél is egyszerűbb jellemzést az: „A zene arra való, hogy kiirtsd vele a szüleidet.”

A Wrathchild énekese, Rodkie Shayes azt mondja: „Bevallom hangosak, közönségesek és még a bolondoknál is őrültebbek vagyunk, de ebben semmi rossz nincs. Amint gonosz képzeletünk kigondol valami elvetemültet, azonnal zenébe öntjük és felvesszük. Azt akarjuk, hogy zenénk hangos és visszataszító legyen.”

A heavy metál leghangosabb és legkellemetlenebb formája természetesen a koncert. Blackie Lawless, a Wasp tagja így szól ezekről a koncertekről: „A rock valójában színház, elektronikus revü. Itt bármit megtehetsz, következmények nélkül. Ebben a zónában a törvények és korlátok érvényüket vesztik. Olyan ez, mint a kontrollált anarchia. Vért köpünk és húsdarabokat dobálunk a közönségre.”

Ez a zene ellentéteket szít. Felmerült a kérdés, hogy az Egyesült Államok városainak van-e joguk betiltani egyes heavy metál együtteseket. Egyes csapatok nem tehették be a lábukat bizonyos városokba. A Judas Priest egyik koncertjén egy fiatal férfit agyonszúrtak.

LELKI DIMENZIÓ?

Az előbb említett idézetben Jimi Hendrix elmagyarázta, hogy a zene lelki dolog. A szellem birodalmára kell irányítanunk figyelmünket, mert innen ered a zene hatalma és hatása.

Még maga a „zene” vagy „muzsika” szó is erre a lelki dimenzióra utal. A szó gyökere, a „múzsa” azon lények neve, akiket az ógörögök a művészetek ihletőinek tartottak.

Ma nem csak a görögök érzik úgy, hogy a művészeket lelki erők ihletik. Joni Mitchellről, a folk-jazzművészről a Time Magazin a következőket mondta: „Joni Mitchell legerősebb kreatív impulzusa szokatlan módon jut el hozzá. Mélyen hisz egy férfi múzsában, akit Artnak hívnak. Ez a múzsa kölcsönzi neki annak a birodalomnak a kulcsát, amit Joni egyszerűen ‘Az Alkotás Szentélyének’ nevez.” (Time Magazine, 1974. december 16., 39.o.)

Peter Rowan avantgárd zenész ugyanezt a leírást adta, amikor a Washington Times-nak adott interjújában így fogalmazott: „Hiszem, hogy a zene önmagába véve lelki erő. Az ihlet, amit érzek szent dolog. Nincs rá szó, hogy leírjam.” (Washington Times, 1986. március 7.)

Ezt a felfogást még meghökkentőbb szemszögből világítja meg John McLaughlin, gitáros: „Egyik éjszaka, amikor játszottunk, hirtelen egy szellem költözött belém. Tovább pengettem a gitárt, de már nem én voltam, aki játszott.” (Circus Magazine, 1972 április, 38.o.)

Ez a felfogás tükröződik az AC/DC gitárosa, Angus Young szavaiban is: „Valaki más kormányoz. Én csak az utas vagyok. Meg vagyok szállva, amikor a színpadra lépek. ” (Hit Parader, 1985.)

Hogy jobban felfoghassuk az ember és a zene közötti lelki viszony természetét és mélységét, először meg kell értenünk valamit a lélekvilág alapvető realitásairól.

1. Az igazi valóság lelki jellegű. A Szentírás egyik alapvető üzenete, hogy az általunk ismert tér-idő-anyagi világ eredete egy örök, lelki birodalom, amelynek megértése vagy ismerete meghaladja fizikai képességeinket. János evangéliumában Jézus azt mondja, hogy „Isten Lélek”, (János 4:24a) – egy kimondhatatlanul bölcs, szerető és mindenható Szellem, a Teremtő. Övé az a realitás, mely túlhalad minden máson.

2. Az ember szellemi lény. Bár testben élünk, és mindannyian saját lélekkel rendelkezünk, elsősorban szellemi lények vagyunk. 1.Mózes 1:27 beszámol az ember eredetéről: „Teremté tehát az Isten az embert az Ő k épére.” Más szóval, Szellem szellemet nemzett. Isten leheletétől, amely életet adott nekünk, képe kitörölhetetlenül bevésődött szívünkbe. Mindannyian szellemek vagyunk. Mint szellemekre, nagy hatással vannak ránk azok az alapelvek és személyiségek, melyek a lélekvilágot uralják, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem.

Mint Isten leszármazottjainak, életünk elsődleges célja, hogy megismerjük és megtapasztaljuk Istent. János 17:3-ban Jézus azt mondja: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek Téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” A fentiekben idézett bibliai verset tovább vezetve: „Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükséges, hogy lélekben és igazságban imádják.” (János 4:24b) Az imádás itt nem valamiféle száraz, vallásos gyakorlatot jelent, hanem azt a természetes érzelmi reakciót, amit akkor érzünk, amikor megismerjük és megtapasztaljuk Istent. Biblikusan és tudományosan, nincs jobb mód erre, mint a zene segítségével belemerülni a lélek dimenzióiba, majd a zene által kifejezni ezt a megtapasztalást. Ahogyan a világ egyik legnagyobb zeneszerzője, Johann Sebastian Bach mondta; „Minden zene célja Isten dicsőítése és az emberi szellem felüdítése kell, hogy legyen.”

A bűn az emberiség bukását idézte elő, így az ember elkülönült Istentől. A Szentírásban Isten Igéje újra és újra visszhangozza: „Amely lélek vétkezik, annak meg kell halni.”  (Ezékiel 18:4)

Az a halál, amelyről itt szó van különböző módokon nyilvánulhat meg, elsősorban azonban lelki értelemben értendő, mivel a bűn által elkülönültünk az élet Istenétől. Zátonyra futottunk és alá vagyunk vetve önzésünk és vágyaink kényének, már nem vagyunk többé Isten Királyságának állampolgárai, hanem „e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint járunk, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik.” (Efézusbeliek 2:2) Reménytelen helyzetünk feloldásaként Isten Megváltót küldött, – saját Fiát – aki megfizeti bűneink árát, elpusztítja a “levegőbeli fejedelmet”, és visszavezeti Királyságába az emberiséget. (Lásd János 3:16; Zsidók 2:14)

REJTETT HATALOM? – A SÁTÁN?

A sötétség birodalma valóság. Ez minden Isten elleni lázadás szellemi forrása.

Ezen ördögi birodalom ura a „levegőbeli fejedelem”, ismertebb nevén Sátán, vagy Ördög. „E [bukott] világ fejedelmének” (2.Korinthusbeliekhez 4:4) hívják, és gonosz szellemek hordái állnak parancsnoksága alatt. A jelen bukott világ uralkodójaként szembeszegül Isten minden erőfeszítésének, mellyel megváltaná az emberiséget. A csatamező elsősorban az emberi tudat. Sátán a legkülönbözőbb eszközök alkalmazásával próbálja tudatunkat hazugságokkal elárasztani, meggyőzni arról, hogy a fekete fehér és a gonosz jó, megkísérli igazolni a bűnt és elhitetni velünk, hogy nincs szükségünk Megváltóra. Megpróbálja eltorzítani Istenről alkotott képünket, és eltörölni vagy bagatellizálni az önmagáról kialakult véleményt, meggyőzve minket arról, hogy nem is létezik, vagy ha létezik is nem több mint egy rajzfilmfigura piros pizsamában. Leegyszerűsítve: „megvakítja a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliomának világosságát, aki az Isten képe.” (2.Korinthusbeliekhez 4:4)

Az emberi szívre kiterjesztett hatalmának gyakorlására leghatásosabb eszközül a zene bizonyult. Figyelemre méltó, hogy a Szentírás és a vallásos hagyományok egyaránt azt sugalmazzák, hogy a zene egészen magától értetődő a Sátán számára. Lehetséges ugyanis, hogy bukása előtt, a Mennyországban az ő gondjaira volt bízva a zene. (Lásd Ésaiás 14:11; Ezékiel 28:13-15)

Természetesen a gonosz minden zenei stílust meg tud rontani. Sok részlet, amit tanulmányunkban vizsgáltunk, egyéb zenei műfajokban is megtalálható. Figyelmünket azért irányítottuk éppen a rockra, mert más műfajokhoz viszonyítva népszerűsége rendkívül nagy. Rendkívül figyelemreméltó az a mód is, ahogyan helyet adott a gonosznak. Kezdetben alattomosan, majd egyre fokozódó nyíltsággal hajtotta a rock a rajongókat a zene ritmikus uralma alá, és napjainkra Sátán csalásának leghatásosabb fegyverévé vált.

Szerencsére, Sátán túljátszása olyan zajt eredményezett, hogy az objektív megfigyelő éppen e vad megnyilvánulás segítségével tudja leleplezni az Ördög jelenlétét és céljait.

Végezetül, mielőtt a rockzenén kimutatnánk Sátán ujjlenyomatait, lényeges tudni, hogy a Biblia szerint Sátán át tudja változtatni magát a világosság angyalává. (2.Korinthusbeliekhez 11:14) Más szóval képes megjelenni gyönyörű, akár Krisztushoz hasonló formában is. Ne hagyd, hogy átverjen! Sátán hatalmát nem csak Hitlereken és Charls Mansonokon át nyilvánítja ki. Kedvenc gitárosodat, egy csinos táncdalénekesnőt, vagy akár téged is használhat! Bárki, aki ellenáll Isten akaratának, termékeny táptalajt biztosít a hazugság magjainak.

Sátán Jézus születéséig igen nagy hatalommal rendelkezett az emberiség felett. Azonban Jézus tövisektől sebzett homloka, és átdöfött teste tökéletes véráldozatot biztosított bűneink bocsánatára. Azok felett, akik hisznek Jézus megváltó erejében és értünk végrehajtott áldozatában, Sátán elvesztette egykori hatalmát. Nem csoda, hogy Sátánt ez gyűlölettel tölti el. Felfedezhető-e ez a gyűlölet a rockzenében? Sajnos igen.

JÉZUS A TÁMADÁSOK KÖZÉPPONTJÁBAN

Jézus sokkal inkább a gúny tárgyává vált a rockzenében, mint bárki más. Életének és szolgálatának szinte minden epizódját gúnyolták, és kritizálták.

A Jefferson Airplane dala, a „Jézus fia” tele van ilyen káromlással – azt sugallva többek között, hogy Jézus az okkultba is belekeveredett.

Hasonló otromba tiszteletlenség jellemezte John Lennon életét és művészetét is. Egyik életrajzírója arról számol be, hogy a Beatles éveiben, Németországban nagypénteken – az Úr keresztre feszítésének napján – Lennon néhány apácát választott mocskolódásának célpontjául. Ahogy az apácák elhagyva a rendházat a templomba indultak, „megdöbbenve látták, hogy az utca túloldalán egy életnagyságú Jézus képmás lóg az erkélyről, melyet John készített és akasztott ki. Amíg a nővérek csodálkozva szemlélték a szentségtörő látványt, John vízzel teli Durex kondomokkal kezdte dobálni őket.” Azután rájuk vizelt hangosan énekelve: „Esőcseppek a Mennyből”. (John Lennon élete, Albert Goldmann, William Morrow and Company, Inc., 1988, 20.o.)

„Isten” című dalában Lennon nem csak Krisztus iránti közömbösségének ad hangot, hanem Isten Fiát odáig alacsonyítja, hogy John F. Kennedy-vel, Bob Dylan-nal, a hindu mantrákkal és a Beatlessel hasonlítja össze. Ezek a példák egyértelművé teszik, hogy a John Lennontól származó hírhedt idézet – „A kereszténység hamarosan letűnik. Köddé válik és szertefoszlik. Mi (a Beatles) népszerűbbek vagyunk Jézusnál.” – sokkal többet jelentett valamiféle természetellenes Beatles-imádat kitörésnél. Lennon vágya az volt, hogy eltörölje Jézust, mint Messiást és a kereszténységet, mint vallást.

Ez a fajta nyilvánvaló szentségtörés nem egyedülálló. Együttesek tucatjai énekelnek nyíltan a gonoszról olyan formában, amelyet nemrégiben az okkult könyvesboltokon kívül sehol nem lehetett megtalálni. Egyesek számára ez egyfajta pénzcsinálás. A lázadás jól eladható és a legkeményebb rock számára mi lehet lázadóbb, mint Krisztus gyalázása és Isten káromlása?

A punk művész Lydia Lunch az utóbbi évtizedben több együttessel lépett fel – többek között a Teenage Jesus and the Jerks-el (jelentése: a kamasz Jézus és a seggfejek). Dalaik között szerepel a „Töviskorona” és a fülhasogató „Én vagyok az Úr Jézus” című szám is. Ezek legtöbbjét visszafelé vették fel.

A rock világában sárba tiporják az Úr szeretetben telt életének legfontosabb epizódjait, mint például az utolsó vacsorát. Halála előtti utolsó étkezésekor Jézus a tanítványainak adta a kenyeret és a bort, mellyel egy új szövetséget pecsételt meg, a szeretet és a megbocsátás ígéretét. A kenyér megtört testét és a bor kiontott vérét szimbolizálta – a rettenetes árat, amit hamarosan fizetnie kellett az emberiség megváltásáért. Mindebben semmi vicces nem volt. Graceland az utolsó vacsorát „Az első uzsonnára” keresztelte át és azt sugallta, hogy a menü egy prostituáltat is magában foglalt. Az MDC albuma, a „Millions of Damn Christians” (jelentése: sok millió átkozott keresztény) egyebek között kigúnyolja Krisztus vérét, kapcsolatba hozva egy jól ismert sörreklámmal.

A Zsidókhoz 9:22 szerint „vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat.” Az a vér, amiről itt szó van, Isten Bárányának vére. Az ő vére nélkül bűneink örök falként választanak el Istentől. A vér gúnyolása annyit jelent, hogy visszautasítjuk az egyetlen pokolból való menekülési lehetőséget. Ezért képezi a sátánizmus alapvető részét az Úr vérének megszentségtelenítése a rituálék és szertartások során.

Krisztus áldozatának más részleteit is kigúnyolták. Az okkult kedvelt módszere a szent dolgok megszentségtelenítésére, hogy a szentet a profánnal vegyíti össze. Sok együttes énekel olyan dalokat, amelyek nem csak Isten káromlóak, hanem nyíltan gúnyolják, és befeketítik Jézust és Istent, miközben magasztalják a Sátánt, „e világ istenét”. (2.Korinthusbeliekhez 4:4)

EGYETEMESSÉG

Egy másik módszer, amivel Jézust támadják az, hogy egy kalap alá veszik más vallási vezetőkkel. Ez az eretnekség, amit „egyetemességnek” hívnak, az utóbbi időben nagyon népszerűvé vált, különösen a New Age vallás elterjedése óta.

Az Earth, Wind and Fire* albuma különböző vallási szimbólumokat mutat be – a kereszténységet hinduizmussal, buddhizmussal és okkultizmussal keverve. Az album címe: „All in all” (mindent egybevetve). Más szóval, az egyes vallások azonosak egymással, vagyis Istenhez sok út vezet.

E zenei eretnekség legjobb példája az ex-Beatles, George Harrison albuma, a „Valahol Angliában”: „Krisztusnak, Vishnunak, Buddhának, Jehovának, vagy Urunknak hívnak Téged. Te vagy Gonindam, Bismillah, Mindenek Teremtője.”

Harrison is csatlakozott azon rock művészek társaságához, akik eltérő módokon, de ugyanazt a filozófiát vallják. Mivel a rock ipar kedvelt lelki gyakorlata a keleti, a New Age, és az okkult vallást helyezi előtérbe, biztosak lehetünk benne, hogy a világias rockzene Jézust mindig az univerzalizmus sápatag, százfejű Krisztusaként írja le.

A probléma csak az, hogy bármilyen szépen hangzik is a kijelentés, miszerint minden vallás Istenhez vezet, Jézus ennek épp az ellenkezőjét mondta. Tulajdonképpen minden vallás megpróbál jogot formálni Jézusra és felírni őt a maga lelki-szupersztár listájára, mi azonban megcáfolhatatlan bizonyítékkal rendelkezünk arra nézve, hogy maga Jézus utasította vissza annak lehetőségét, hogy Rajta kívül egyéb út is vezetne Istenhez. Ahogyan János 14:6-ban mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”

Máshol arra figyelmeztetett, hogy az utolsó időkben az emberek nem fogadják majd el egyedülállóságát: „Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak,… hogy elhitessék, ha lehet, még a választottakat is.” (Márk 13:22)

Gondolkodjunk el egy pillanatra. Ha az univerzalizmus igaz, akkor Jézus nemcsak, hogy hazug, mert démoni és hamis tanokat hirdetett, hanem a legbutább ember, aki valaha is élt e földön, mert önként alávetette magát az elképzelhető leggyötrelmesebb, és legszégyenletesebb halálnak – minden ok nélkül!

Más szóval, ha létezik más út is Istenhez, Jézusnak nem kellett volna meghalnia értünk.

C.S. Lewis, filozófus és író kijelentése tehát logikai szempontból is igaz: „Jézus vagy holdkóros hazudozó volt, vagy Maga az Úr.” (Mere Christianity, The Macmillan Company, 1952, C.S. Lewis, 41.o.).

Élete, halála és feltámadása mindenki számára, aki az igazságot keresi, minden kétség nélkül bizonyítja, hogy az utóbbi igaz – Jézus az Úr, Isten egyetlen Messiása. Ezért próbálja a Sátán oly hevesen meggyőzni az embereket ennek ellenkezőjéről.

KERESZTÉNY SZIMBOLIZMUS A ROCKZENÉBEN

A kereszt a keresztény hit középponti szimbóluma. Jézus keresztre feszítése és azt követő feltámadása nélkül (ami egyébként a történelem egyik bizonyított ténye) hitünk, Pál apostol szavaival élve „hiábavaló, és még bűneinkben vagyunk” (1.Korinthusbeliekhez 15:17)

A sátáni vallás ki nem állhatja a keresztet. Sátán jövőbeli bukásának és megaláztatásának eme szimbólumát a sátánizmus megveti és minden létező módon lealacsonyítja. A „levegő fejedelme” két módon próbál befolyást gyakorolni az emberekre. A kettő közül a körmönfontabb és mindezidáig leggyakoribb mód, hogy megvonja tőle a neki járó tiszteletet, a keresztet éppen azokkal a bűnökkel hozva kapcsolatba, amelyek miatt Jézust keresztre feszítették. Ez a fajta szentségtörés egyértelműen uralkodó a rock világában. A kereszt a sztárok legnépszerűbb ékszere. Úgy látszik, minél romlottabb a művész, annál több és nagyobb keresztet aggat magára.

A művészek elképesztő gyakorisággal személyesítik meg a keresztre feszített Krisztust. A kereszt olyan gyakori kellék, hogy azt hihetnénk a rockzene keresztény iparág – míg fel nem tárjuk a művészek szándékát, mondanivalóját és életstílusát.

A szentírás alapos bepillantást enged ebbe a megszállott keresztgúnyolásba és tisztánlátást biztosít, hogy objektíven diagnosztizálhassuk az egyén lelkiállapotát. – „Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek…” (1.Korinthusbeliekhez 1:18a) Más szóval, aki gúnyolja a keresztet, nyilvánvalóan halott lelkileg. A halál ura, Sátán ihleti a gúnyolódókat attól az őrült vágytól hajtva, hogy megrontsa az emberiség Istenről és az igazságról alkotott képét. Erre válaszként a fenti vers így folytatódik: „…de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje” (1.Korinthusbeliekhez 1:18b)

Egy másik módszer, amivel a pokol a keresztre támad, a nyílt megszentségtelenítés, ami a sátánizmussal és annak gyakorlataival hozható kapcsolatba. A pusztításban megnyilvánuló megszentségtelenítés, és a démoni képek és szimbólumok a sátánizmus bevett ceremóniái. A Johny Rotten tervezte trikót, melyen egy feje tetejére állított kereszten Jézus függött, alatta a felirattal „Pusztíts” Mick Jagger viselte a Rolling Stones1981-es körútján.

Az egyház, mint Krisztus földi képviselője, és azok a dolgok, amelyeket képvisel, a sátáni vallás számára iszonyatosak. Ezt példázza az egyik rock együttes dala “Jó keresztény csak a halott keresztény lehet”.

Ha már a halott keresztény szóba került, a Christian Death (Keresztény halál) együttes „Lépcsők” című dalában az egyházat azon dolgok listájára helyezte, amelyeket meg kell szentségteleníteni. Daluk szövege: „Isten városa nem létezik. Átkozott legyen Isten neve.”

GYÜMÖLCSEIKRŐL ISMERITEK MEG ŐKET

Az élet néha valóban zavaros lehet a különböző vallási irányzatokat és nézőpontokat figyelembe véve, melyek figyelmünkért versengenek. Sokszor nehéz felismerni mi a jó és mi a rossz. Ahogyan a Szentírásból korábban megtudtuk, Sátán a világosság angyalának álruháját öltheti fel. (2.Korinthusbeliekhez 11:14) Hogyan mondhatjuk meg bármiről is tehát, hogy Istentől van-e, vagy Sátántól?

Nos, az egyik módszer az, amit mi is tettünk. Összevetettük a Szentírással, Isten Igéjével. Az ítélőképesség ezen mércéjével mérve nyilvánvaló, hogy valami igencsak nincs rendjén korunk rockzenéjében.

Egy másik nagyon hatásos módszer az, ha megvizsgáljuk az adott zene gyümölcseit, az általa sugallt tetteket és életfelfogást. Jézus azt mondta, hogy a hamis prófétákat az igazaktól úgy különböztethetjük meg, ha összehasonlítjuk eredményeiket. (Máté 7:15-20) Egy példabeszédben a fákról szól – a jó fa jó gyümölcsöt, a rossz fa rossz gyümölcsöt terem.

Nos, néha, amikor a fák és a növények növekednek, nehéz őket megkülönböztetni egymástól. Létezik például két növény, amelyek fiatalon nagyon hasonlítanak egymáshoz. Az egyik az áfonya, a másik pedig a lantán cserje nevű növény. Nem sok különbözteti meg őket egymástól, amíg fel nem nőnek. Az egyik gyümölcse finom és tápláló, a másiké mérgező. Gyümölcseik alapján határozottan meg lehet őket különböztetni.

Krisztus példabeszédében azt mondta, hogy a mérgező növényeket kivágják és tűzre vetik. Egy korábbi versben is ezekről a növényekről beszélt, amikor azt mondta, hogy a fejsze a fák gyökerére vettetett és tűzbe vetették azokat. „A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik, és tűzre vettetik.” (Máté 3:10)

A gyökér számunkra láthatatlan. Bizonyos értelemben egy másik birodalom területén van. Azonban épp ez a láthatatlan gyökér határozza meg, hogy milyen lesz a fa és annak gyümölcse.

Ez a példabeszéd az életről szól, pontosabban az örökkévalóságról és az ítéletről, mely ránk vár. A Szentírás szerint Isten Lelkének láthatatlan gyökeréből sarjadó gyümölcsök a szeretet, az öröm, a békesség, a jóság és a mértékletesség. (Galátziabeliekhez 5:22) Ezzel szemben a sátáni gyökér és az emberiség bukott természete hajlamos az ellenkező gyümölcsöket teremni – haragot és félelmet a szeretet helyett, szorongást a béke helyett, őrült vágyakat az önkontroll helyett. (Lásd Galátziabeliekhez 5:19) Vizsgáljuk meg a rockot, mint a sátáni vallás legalapvetőbb gyümölcsét. János 10:10-ben Jézus azt mondja, hogy Sátán egyik elsődleges célja, „hogy lopjon, öljön és pusztítson”.

ERŐSZAK

Az ösztönös emberi önzés társulva a sátáni ideológia magjaival, elkerülhetetlenül erőszakhoz és halálhoz vezet.

Az erőszak kezdettől fogva a rock videók sajátossága. A National Coalition on Television Violence [NCTV – Országos Koalíció a Televíziós Erőszak Ellen] 900 rock video tanulmányozása után kiadott beszámolójából kiderül, hogy 46 százalékuk erőszakot, vagy erőszakra való felbujtást tartalmazott. A videók 13 százalékában szadista erőszak szerepelt, amelyben a támadó örömét lelte az erőszakban. Az NCTV átlag 17.9 erőszakos tettet számlált óránként. Felmérések szerit a videók 22 százaléka tartalmaz emberi lényeken elkövetett erőszakot. A szövetség beszámolója szerint 1963 óta az erőszakos dalszövegek száma 115 százalékkal emelkedett, és szadista erőszak sokkal gyakrabban jelentkezik az MTV-ben, mint más csatornákon. Még a rock iparban dolgozók is aggodalmukat fejezték ki. Egy lemezlovas szerint: „A dologban az a legijesztőbb, hogy ezek a srácok életük legfogékonyabb időszakát élik. Nem szeretném, ha gyermekeim a szexről, az erőszakról és a nőkről a zenei videókból alakítanák ki nézeteiket.”

A zene, a borítók, a színpadi fellépések és a rock iparral kapcsolatban állók életének fő témája mégis az erőszak.

Bár legtöbb esetben a szándék a sokkolás és a figyelemfelkeltés, hogy az együttes minél több albumot adhasson el, a zeneipar szervezete mögött olyan erők rejlenek, melyek számára a halállal való megszállottság nem tréfa.

Nagyon sok rock zenész erre keserves tapasztalatok árán, és néha túlkésőn ébred rá. Függetlenül attól, hogy saját hányadékukba fulladtak-e bele vagy szívrohamot kaptak a fürdőszobában, korai és gyakran szörnyű haláluk nemcsak a Halál Fejedelmét leplezi le, hanem azt is, hogy milyen iszonyú bánásmódban részesülnek áldozatai.

Az erőszak és a halál szelleme nemcsak a zenészekre hat. A rock korában 10.000%-al nőtt az erőszakos bűncselekmények száma! A koncert-erőszak járványos méreteket öltött, és ez Cincinnatiban, a Who koncertjén kulminált, ahol 11 embert tiportak halálra, amikor a tömeg az ajtókhoz tolongott. Már a reakció is, amit a zene a hallgatókból kivált – ordítva rázzák az öklüket, vagy az agresszió fékezhetetlen kitörésében egymásnak rohannak, amit „slam dancing” (csapódó tánc) hívnak – bizonyságot tesz a színfalak mögött munkálkodó erőkről.

A sátáni befolyás valósága mégis a bizarr gyilkosságok, a rituális erőszak és az öncsonkítás iszonyú világában válik nyilvánvalóvá. Az utóbbi évtizedekben a legvérfagyasztóbb és legerőszakosabb bűntetteknek lehettünk tanúi. Ezeket az értelmetlen tetteket az elkövetők természetellenes rock imádata és az a tény kapcsolja össze, hogy maguk a tettek kísértetiesen hasonlítanak a múltbeli sátáni rituálékhoz.

Különösen fontos megemlítenünk azt az érdekes tényt, hogy az értelmetlen, erőszakos tettek, melyeket számos zenész a színpadon mutat be, nemcsak korszakunkra jellemzőek. A Szentírás emlékeztet arra az időre, amikor Illés, Isten prófétája versenyre hívta ki Sátán prófétáit. A Királyok első könyvének 18. fejezete leírja, hogy mit tettek az ördögimádók, hogy kivívják istenük jóindulatát: „És elkezdtek hangosan kiabálni és az ő szokásuk szerint késekkel és borotvákkal metélték magokat, míg csak ki nem csordult a vérük.” (1.Királyok 18:28)

Ezek a varázslók tudatosan vettek részt a démoni szertartásokban. A modern rock rajongók legtöbbje, nincs tudatában annak, hogy viselkedése tulajdonképpen azonos a sátánizmus múltbeli formájával. Ne feledjük azonban, hogy a lélek birodalma magasabb rendű valóságot képvisel. Mindnyájan azon birodalom Urának hatalma alatt állunk, amelyhez tartozunk. Akár tudatában vagyunk ennek, akár nem.

Áttérve a komolyabb erőszakos tettekre, az utolsó évtizedben az öncsonkítás fokozatosan gyilkossággá és emberáldozatok bemutatásává fajult. Következzen néhány példa arról a növekvő tendenciát mutató jelenségről, mely számos igazságügyi szakember szerint járvánnyá fajulhat:

1985. április 12-én egy 14 éves heavy metál rajongó három embert ölt meg. Az Iron Maden őrült, aki az okkultizmusba keveredett, mellkasára véste a 666 szimbólumot. A fiú azt állította, hogy Eddinek, az Iron Maden figurájának hatása alatt követte el a gyilkosságokat. (The Toronto Sun, 1985. november 1.)

*

Az elvetemült kaliforniai tömeggyilkos, Richard Ramirez, az „éjszakai lopakodó”, olyan együttesek hatására került kapcsolatba az okkulttal és hajtott végre rituális gyilkosságokat, mint az AC/DC . Egyik osztálytársa elmondta, hogy kedvenc daluk „Az éjszakai portyázó” volt, ami úgy látszik nagy hatással volt Ramirezre.

*

1987-ben fogták el a tömeggyilkos, okkultista és nyilvánvalóan kannibál Gery Heidniket. A Times Magazine arról számolt be, hogy Heidnik philadelphiai házából, ahol a bűncselekményeket elkövette, éjjel-nappal heavy metal zene üvöltött. (Time, 1987. április 6., 34.o.)

Ezzel nem azt akarom állítani, hogy ha heavy metal zenét hallgatsz, az ördög előbb-utóbb rá fog venni, hogy megölj valakit. Ezeknek az embereknek más problémáik is voltak a rockzenéhez való természetellenes kötődésükön kívül. Ne feledjük, hogy a Sátán, aki maga is örökkévaló szellem, az örökkévalóságra koncentrál. Elsődleges célja az, hogy magával vigyen a pokolba. Ha arra is rá tud venni, hogy ölj, annál jobb. A lényeg azonban az, hogy távol tartson attól, aki meg tud szabadítani a pokolból és elhitesse veled, hogy Jézus követése ostoba és értelmetlen dolog. Azt sugallja, hogy a valódi életet a szórakozásban találod meg és abban, hogy azt teszel, amihez kedved van. Melyik művészet hirdeti nagyobb igyekezettel ezt az üzenetet, mint a rockzene?

Egyesek azt mondhatják: „Ugyan, ez csak móka, nem kell komolyan venni.” Nos, ez a hozzáállás teljesen figyelmen kívül hagyja az emberi természetet és a zene hatalmát. Ahogy Ken Wooden riporter monda az ABC 20/20 műsorában: „Miért költünk milliókat reklámokra? Mert az emberek reagálnak, válaszolnak rájuk. Ez a fajta zene egy hirdetési forma. Láttam srácokat, akik válaszoltak a hirdetésekre. Láttam őket halottan feküdni a márványasztalon.” (Richmond Times Dispatch)

Mások a rock zenészek jogait védik azzal érvelve, hogy az érzések kifejezése és közrejuttatása mindenkinek szuverén joga, függetlenül attól, hogy ez milyen következményekkel jár. Mona Charen újságíró azt írja: „Amikor a 2 Live Crew (egy népszerű rap együttes) nyíltan a nők széttrancsírozásáról és vérző testük szemléléséről énekel, vezetőink a cenzúra miatt aggódnak ahelyett, hogy elgondolkoznának rajta, vajon mivé lettünk, hogy ilyesmit ‘szórakozásnak’ tartunk. Amikor valamit művészetnek hívunk, azt felmagasztaljuk, megtisztítjuk, tulajdonképpen istenítjük. Elismerjük, hogy nem szükséges megfelelnie a morális mércének. A művészetnek következményeivannak. Nem véletlen, hogy az a társadalom, amely az American Psycho-t olvassa, a Guns N’Roses-t hallgatja és Andrew Dice Clay-en (egy közönséges komikus) nevet, ugyanaz a társadalom, amely nem tudja a nemi erőszakot kiszorítani a diákszállókból, és amelyben a gyerekek golyóálló mellényben járnak iskolába.”

ÖNGYILKOSSÁG

Egy másik mód, ahogyan az emberek a zenébe rejtett „hirdetésekre” válaszolnak, azöngyilkosság. Nyugaton, a fiatalok halálának okait tartalmazó listán ez foglalja el amásodik helyet. Felmérések kimutatták, hogy a mai megromlott, Krisztus nélküli társadalmunkban minden hetedik tinédzser öngyilkosságot kísérel meg! Természetesen, más tényezők is hozzájárulnak ehhez a tragédiához, a vezető szerepet azonban a rockzene tölti be.

Az öngyilkosság talán a leghatékonyabb sátáni fortély, mert az elsődleges emberi ösztönt – az önfenntartás ösztönét – iktatta ki. Hogy ezt megtehesse, előbb néhány alapvető igazságot kell elpusztítania, és hazugságokkal helyettesítenie.

A legalapvetőbb igazság az, hogy az élet célja több mint puszta lét. Az élet célja az, hogy megismerjük és megtapasztaljuk Istent. Azt már korábban is láttuk, hogy a rock vagy semmibe veszi, vagy nevetségessé teszi ezt az igazságot. Ennek az igazságnak a helyébe azt a sátáni hazugságot helyezi, miszerint az élet alapvetően értelmetlen, és a létnek egyedül a gyönyörök élvezete ad értelmet. Nemigen találunk olyan világi rock énekest, aki nem emel kalapot ez előtt a démoni filozófia előtt. A legtöbben azonban térdet hajtanak neki és imádják azt.

Érdemes megfigyelni, hogy a Szentírás hogyan jellemzi a végső idők hitehagyott generációját: „Mert lesznek az emberek magukat szeretők, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.” (2.Timótheus 3:2-4)

Az öngyilkossághoz vezető következő lépés az, hogy az emberi szenvedést megfosztják bármiféle értelemtől és céltól. A szenvedés nincs többé kapcsolatban Isten irántunk való szeretetével és törődésével. Az az igazság pusztul itt el, miszerint a szenvedés vagy egy lelki betegség tünete, amely Istenhez vezethet valakit, vagy egy átmeneti megpróbáltatás, amit Isten azért enged meg, hogy tökéletesítse az emberi jellemet. Tény azonban, hogy az élet mindenki számára tele van megpróbáltatásokkal. Az érettség és jellembeli nagyság az ezek feletti győzelmekből fakad. Ezzel szemben Sátán tana az, hogy az élet értelmét gyönyörökben találjuk. A gyönyörök hiányát tehát mindenáron el kell kerülnünk. Ha a fájdalom elviselhetetlenné válik, a logikus kiút az öngyilkosság.

A ma generációjának lelke annyira legyengült, hogy egy abszolút jelentéktelen esemény – mint például egy rossz osztályzat, szerelmi bánat, vagy az élet realitásai – hatására kiváltott fájdalom is öngyilkossághoz vezethet. Mint ahogyan Dr. Mark Rosenberg mondta az American Society of Suicidology (Amerikai Öngyilkosságtudományi Társaság) 1988-as kongresszusán: „Úgy hittük, hogy a tinédzserkori öngyilkosságokat a depresszió kezelésével lehet megelőzni. Ezeknél a gyerekeknél azonban nem ez a megoldás. Ezek az áldozatok nem depressziósak, hanem igen megfontolatlanok és képzeletük hajtja őket.” (Rising to the Challenge, Vision Video, 1988 P.M.R.C.)

Vajon mi az eredete ezeknek a fantáziáknak? Térjünk ismét vissza a rockzenéhez.

Lehet e véletlen, hogy az öngyilkosok nagy része a rock megszállottja volt? Ezek az áldozatok a tett elkövetése alatt, vagy azt megelőzően gyakran halálról és öngyilkosságról szóló dalokat hallgattak. Egy riportban ezt olvashatjuk: „Az áldozat főbe lőtte magát, miközben ördögi zenét hallgatott.” (Readers Digest, 1988 július, 3.o.)

2. rész

A pokol harangjai – 2. rész

Az előző rész

Írta: Eric Holmberg

KÁBÍTÓSZEREK

A rockzene által népszerűsített másik önpusztító és okkultizmushoz köthető gyakorlat a drogfogyasztás. Bátran mondhatjuk, hogy a kábítószer mindenütt megtalálható a rockban – a sztárok pusztuló testétől kezdve dalaik szövegéig. A Beastie Boys(szörnyfiúk) bestseller albuma, a „Licensed to Ill” (jogosítvány a betegséghez) például 90 utalást tartalmaz a kábítószer és alkoholfogyasztásra. (Rising to the Challenge, Vision Video, 1988, P.M.R.C.)

Kevésbé jól ismert tény azonban a kábítószer kapcsolata a lélek birodalmával. A pszichotróp és tudatformáló szereket a varázslók és okkultisták a lélek világ kapujának, vagy a két világ közötti kapocsnak tekintik. A görög szó, amit a Szentírás a „varázslóra” használ a „pharmakeia” (φαρμακεία), melyből az angol „pharmacy” (patika), vagy „pharmaceuticals” (gyógyszerészet) – szavak, más szóval a drogok is erednek.

A kábítószerek hatása, mely egyben varázsuk is, kétségtelenül a lelki tapasztalat. E tapasztalat során nyílik meg a lélek birodalma a kábítószer fogyasztó előtt.

A Beatles együttes irányzatot teremtő dalának, a „Tomorrow Never Knows”-nak eredeti címe a „The Void” (jelentése: az űr vagy üresség) volt. Ennek célja az volt, hogy a kábítószeres megvilágosodás evangéliumát hirdesse, miközben az LSD érzékszervekre gyakorolt hatását próbálja előidézni a hallgatókban. A dal első sorát egyenesen a kábítószeres szubkultúra bibliájából, Tim Leary „Psichedelic Experience”-éből (pszichedelikus tapasztalat) vették. A Sátán gyakran ejti zsákmányul a kábítószer hatása alatt álló embereket. Biztos lehetsz benne, hogy hasonló okok vezettek az okkultizmus rockzenén belüli elterjedéséhez.

Az volt Beatles tag, George Harrison így magyarázza Krisna-tudatát: „Amikor fiatalabb voltam, 1966-ban egy alkalommal az LSD utóhatása megnyitott bennem valamit. Gondolatok özöne árasztotta el az agyamat, ami végül a jógikhoz vezetett.” (Rolling Stone Magazin, 1987. november 5)

Egy rock magazin a következőképpen írja le a Cure Robert Smith-ének alkotómódszerét: „Gyakran a legfantasztikusabb dalötletekkel áll elő, melyeket alkoholos rémálmaiból merít. A ‘Head on the Door’ (fejet az ajtóba vagy fej az ajtón) teljes albuma ilyen módon született.” (Starhits, 1988 október)

A Greatful Dead (jelentése: hálás halottak) az évek során szinte a marihuána és az LSD fogyasztás szinonimájává vált. Egy újság így írja le azt a hátborzongató hatást, melyet odaadó rajongóikon gyakorolnak: „Sokak számára a Dead már vallás, dalszövegeik pedig a biblia. Általánosan elfogadott tény, hogy a Dead valóban érintett néhány mély, LSD ihlette igazságot. Nem csoda hát, hogy egyes megbűvölt Dead rajongók fura és bonyolult teóriákat szőttek Istenről és az univerzumról a Greatful Dead szövegének fonalából.” (The Washington Times, 1986-os koncert, Souvenir Edition)

Mindez valójában nem meglepő, mivel maga a Dead is elismerte, hogy vannak kábítószer okozta démonikus tapasztalataik. Ahogy Jerry Garcia mondta a Playing in the Band címmel kiadott biográfiában: „Nem tagadhatom, van egy bizonyos pillanat, amikor átalakulok, amikor egyszer csak Isten szól a húrjaimban.”

SZEX

A sátáni filozófia legelkerülhetetlenebb mellékterméke, vagy gyümölcse a mocskos szexszel való megszállottság.

A népszerű video-rendező, Marty Callner, aki pornográf stílusa miatt a Los Angeles Times „Hall of Shame” azaz szégyenlistáján találta magát, így védi erotikus képanyagát: „Valójában a rock a szexről szól.” (Los Angeles Time, 1988. január 24.)

A zeneipar hirdette szex nem az érett és önzetlen Isten adta szeretet, hanem a sátáni alternatíva, mely impulzív, buja és pusztító. Dr. Alan Bloom így ír a The Closing of the American Mind-ban: „A rocknak barbár hatása van, szexuális vágyat ébreszt, nem szeretetet.” (The Closing of the American Mind, 73.o.)

Az Egyesült Államok Florida állambeli, Fort Laudredale kerületi bírója, Jose Gonzalez 62 oldalas ítélete alapján a „2 Live Crew” „As Nasty As They Wanna Be” (Annyira rossz, amennyire akarják) című albuma a történelem első obszcénnak nyilvánított kiadása. Gonzalez szerint a 80 perces LP – amely első számolásra 226-szor használja a „fuck” szót, 87 orál szexre és legalább egy vérfertőzésre való utalást tartalmaz, – „hemzseg a férfi és női nemi szervekre, orál-anál kontaktusra, fellációra, szado-mazochizmusra, erekcióra való utalásoktól. E felvétel egyértelmű célja, hogy zenei líra formájában reprodukálja a szexuális aktust. A cél itt a mocskos gondolatok és vágyak felbujtása, és nem az intellektus és a tudat stimulálása.” (People Weekly 1990. július 2.)

Dr. Bloom itt egy fontos dologra mutat rá. A tiszta erkölcs nem szex-ellenes, de ellenzi a kizsákmányolást. Az általános véleménnyel ellentétben Isten nem ellenzi a szexet, sőt a szex éppen az Ő ötlete volt és úgy alkotott minket, hogy ezt élvezhessük. A szex az emberiség számára alkotott eszköz, melynek segítségével részt vehet az élet egyik legnagyobb csodájában, egy másik emberi lény megteremtésében. (Lásd 1.Mózes 1:28) Röviden, a szex fontos, hatalmas, és gyönyörű dolog.

Mint minden dolog azonban, amely ösztönös erőt tartalmaz, ez is potenciálisan destruktív. George Michael „I Want Your Sex” (a szexed akarom) című dala csak a jéghegy csúcsa. A 19 éves listavezető Bobby Brown-tól, akit 1989 februárjában Giorgiában letartóztattak, mert a színpadon a közönség egyik tagjával szexet szimulált, az arcátlanul pornográf stílusú világsztár Madonnáig, a rock művészek túlnyomó többsége a rockzene templomában morálisan egy szintre került a prostituáltakkal.

Mások finomabban, célozgatásokat és szexuális metaforákat használva gyakorolnak hatást a hallgató ösztöneire. A leplezett illúziók nagy része azonban egyre gyakrabban hihetetlen nyíltságnak ad helyet. Amikor valaki megismeri a bűn múló gyönyörét, egy fontos lelki törvénnyel találja szembe magát: „A bűn csalárdsága” megkeményíti a szívét. (Zsidók 3:13)

George David Weiss, az Amerikai Dalszövegírók Szövetségének elnöke kijelentette: „A dalszövegek, melyek egykor burkolt célzásokat tartalmaztak, most nyilvánvalóak. Valamikor a szöveg művészileg szuggesztív volt, most ordítóan világos. A téma egykor a gyengédség és a szerető kapcsolatok magasztalása volt, most az erőszak és a rideg szex dicsőítése.”

David Gergen a U.S. News and World Report-ban így írt: „A különbség a tegnap és a ma zenéje között annyi, mintha valaki egy hatalmas ugrással a Sport Illustrated fürdőruháitól a Hustler (egy kemény pornóújság) poszter mellékletébe vetné magát.”

Nem kell valakinek szexuálisan naivnak lennie ahhoz, hogy megdöbbenjen azon a burjánzó és perverz viszonyon, mely a rock és a szex között alakult ki. Az idő, és a jó ízlés nem engedi meg, hogy ezt a témát kimerítően taglaljuk. Vessünk azonban egy röpke pillantást az erkölcsi bujaság két alapvető tünetére: az erőszakra és fájdalomra – a saját ellentétébe olvadt szexre – és a szexre, mint vallásra.

A szexuális rabsághoz és nyomorhoz vezető pokoli út egyik utolsó mérföldköve az volt, amikor a szex és az erőszak egyé fonódott. A szex nemcsak, hogy kitöröltetett a szeretet és az odaadás szent témaköréből, hanem egyre alacsonyabb szintre jut, ahogy a gyönyör a fájdalomra és az élet a halálra cserélődik fel. Ez a sátáni téma hihetetlenül elterjedt, és népszerűvé vált a rockzenében.

A People magazin a „Furcsa szerelem” című dalt a „mazochizmus ünnepének” nevezve így írt: „…Hallgasd meg kétszer, és jobban megérted a mazochistákat. Hallgasd meg háromszor, és te is azzá válsz.” (People, 1987. szeptember 28.) A Motley Cruedalszövegei gyakran dicsőítik a kegyetlen, erőszakos tetteket, a csonkítást és a gyilkosságot.

Sok más együttes énekel a nemi erőszak gyönyöréről, a fájdalomról és a degradációról. Lehet-e csodálkozni azon, hogy egy nemrégiben végzett közvélemény kutatás kimutatta, hogy a 6-9. osztályos tanulók többsége a „date rape”-et (jelentése: randi erőszak) megbocsáthatónak tartotta (Rising to the Challenge video a Rhode Island Rape Crisis Centre-t idézve) vagy azon, hogy a szexuális bűncselekmények száma egyre emelkedik a fiatalok között? Még a világi újságok is kapcsolatot vélnek felfedezni ezek között az egykor hallatlan dolgok és a rockzene között. Ahogyan a Szentírás 2000 éves figyelmeztetése szól: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is. Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet.” (Galátziabeliekhez 6:7,8)

Ezt a témát a Frog nevű homoszexuális együttes még tovább viszi. Albumuk borítóján egy kisfiú rózsaszín háromszöget, a harcias homoszexuális mozgalom szimbólumát viseli. Az album egyik dalának címe: „Gather Around for Saviour #2” (Jelentése: Gyűljünk össze a 2. Megváltóért). Az énekes olyan világról beszél, amelyben a gyerekek otthagyják az egyházat, és új messiást követnek: őt.

Ez az istenkáromlás egy másik, nyíltan homoszexuális együttes, a Frankie Goes to Hollywood dalaiban még inkább kifejezésre jut. A gyönyört „Egyedülállónak” hívják, az egyetlen dolognak, ami mindent felülmúl. Grafikájuk továbbfejleszti a szexről, mint vallásról kialakult nézetet Noé és az özönvíz visszataszítóan perverz karikatúrájában. Az állatok Noé napjaihoz hasonlóan kettesével vonulnak. Az, amibe bemennek azonban nem a bárka, az emberiség megváltásának eszköze, hanem egy férfi nemi szerv.

Jézus mindannyiunkat figyelmeztetett, hogy visszatértekor meg fogja ítélni a hitetlen, és megromlott világot: „Amiképpen pedig a Noé napjaiban vala, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert a miképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne. És nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz, és mindnyájukat elragadá; akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Máté 24:37-39)

LÁZADÁS

A rockzene melléktermékeinek vizsgálatát folytatva, vessünk egy pillantást ennek a legfontosabb alkotóelemére – a lázadásra.

Blackie Lawlessnek a Wasp együttes tagjának véleménye szerint: „A rock agresszív művészeti forma, tiszta ellenségeskedés és agresszió. Úgy hiszek ebben, mint egy vallásban.” (The Washington Post, 1987 február 8. F2.o.)

Ennek lelki jelentőségét az Ószövetségben találhatjuk meg: „Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség.” (1.Sámuel 15:23) A Bibliában a varázslás a sátánizmussal szinonim, és gyökere a lázadás.

A sátáni lázadás nem a jó őszinte és nemes felkelése a gonosz ellen, vagy az igazság lázadása a hazugsággal szemben, hanem a lázadás gonoszsággal átitatott, anarchisztikus, képmutató és végtelenül destruktív formája. Nem túlzás azt mondani, hogy a lázadás a rocknak nem csupán alkalmi témája, hanem a rock lényege.

A rock és a lázadás annyira összeszövődik, hogy még a rock ipar arra irányuló önkéntes kísérletei is, hogy az emberi tisztesség mértékeihez szabják magukat, alapjaiban meghiúsultak. Vegyük például szemügyre azokat az összetevőket, amelyek együttesen létrehozták a Live Aid-et.

Számos újság, köztük a rock saját magazinja, a Spin is beszámolt arról, hogy a segély nagy része Etiópia kommunista diktátorának kezébe került, és végül csak igen kevesek javára vált. De vessünk csak egy pillantást a teljes képre. Mi jobb megoldás a világ problémáira: a rockzene – vagy Jézus, a világ Világossága?

Ahogyan egy rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt, úgy egy iparág, amely Isten és Igéje elleni lázadásban gyökerezett, sohasem teremhet olyasmit, ami igazán jó. Ahogyan Jézus maga mondja: „A test nem használ semmit: a Beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.” (János 6:63)

AZ OKKULT

Mint egy láthatatlan rákos daganat, mely elkerülhetetlenül halálhoz vezet, a rockzenében rejlő sátáni csírák az okkulttal való megszállottságban tetőznek. Egy generációval ezelőtt, az ördögre való rejtélyes utalások Robert Johnson, blues-énekes zenéjében, a Sátán és pokol nyílt imádásának adtak helyet, melyet a vallásokra jellemző szimbólumok, liturgiák, szertartások és a messiási személyiség megjelenése egészített ki. Ez már nem csak apró undergrund csoportok gyakorlata. Az okkult fiatalok millióit hajtotta gonosz uralma alá.

A sátáni vallás szimbólumai közül a legfontosabb a „pentagram”, egy fejjel lefelé fordított ötágú csillag, amely az okkult rituálék középpontjában áll. A következő a megszentségtelenített kereszt. Ez a két szimbólum a rock iparban legáltalánosabban használt jelkép. A Motley Crue, a Slayer*, a Bebop Deluxe, Metal Fatigue, Venom, Ebony Records, Sam Kenison, Suicidal Tendencies*, The Plasmatics, Blackie Lawless eredeti együttese a Sister, és az AC/DC, hogy csak egy pár példát említsünk azok közül az együttesek közül, akik a sátáni szimbólumokat használják.

A sátánizmus egy másik fontos jelképe az „Il Cornuto”, – Egy kézjel, mely magát az Ördögöt jelképezi. (A mutató és kisujj nyújtva van, míg a közép és gyűrűs ujjat a hüvelykujj szorítja le.) A pentagramhoz hasonlóan ez a szimbólum is lépten-nyomon feltűnik a rock iparban. Ozzy Ozbourne, Meatloaf, Rick James, Cheap Trick, Motley Crue, Frankie Goes to Hollywood, Coven, a Beatles, Kiss, Todd Rundgren és Dio csak néhány példa azok közül, akik a Sátán e jelképét használják.

Az Il Cornudo azonban leggyakrabban a rajongók körében tűnik fel. Kétségtelen, hogy a fiatalok többségének fogalma sincs róla, hogy mekkora jelentőséggel bír ez az egyszerű mozdulat. Ez azonban a legtöbb természetfeletti dologról elmondható. Mivel ezek a lelki erők láthatatlanok és transzcendensek, bárkire hatalmas befolyást gyakorolhatnak az áldozat tudta nélkül; főleg akkor, ha az illető a „tégy, amit akarsz” életfilozófiát vallja. Ezért annyira fontos megítélni ezen együttesek tetteit és zenéjük hatását.

Így betekintést nyerhetünk zenéjük lelki eredetébe. Mindenki, aki hajlamos a Sátán jeleit használni, valószínűleg szellemének befolyása alatt áll.

A következő sátáni szimbólum, a 666, a Bibliából származik. Jelenések könyvének 13. fejezete ezt a számot a „Fenevadnak”, az antikrisztusi diktátornak tulajdonítja, aki Isten ellen küzd. (Lásd: Jelenések 13:18) A „Fenevad száma” az Iron Maiden albumának címe is. Az Anvil, az RF7 és a Coven lemezein is vannak dalok, amelyek tartalmazzák a „666”-ot. A „Fenevad száma” a Black Sabbath és a Plasmatics együttes lemezborítóin, aMotley Crue színpadi díszletei között is megjelenik, és ott rejtőzik a Beastie Boysbestseller albumán, a „Licensed to Ill”-en is.

A rockzene a szimbólumok mellett hemzseg az okkult rituáléktól és filozófiáktól is. Kezdve a legközismertebbekkel, számos heavy metal együttes otrombán és gátat nem ismerve népszerűsíti a sátánizmust és a boszorkányságot zenéjében, lemezborítóin és koncertjein. Heavy metal együttesek százai mutatják be ezen dalok ezreit világszerte. Legtöbbjüket az elszánt, odaadó követőkön kívül csak kevesen hallják – és csak kevesen váltak népszerűvé. Akárhogy is, direkt, vagy indirekt módon, ez a típusú zene és az ezt létrehozó lelki erők nyomot hagytak a jelenkor kultúráján. Ami egykor elképzelhetetlen volt, arról most nemcsak énekelnek és gondolkodnak, hanem alkalmanként elfogadják, és e szerint cselekednek.

A heavy metal nem gyakorol egyeduralmat az istenkáromlás területén. A nyolcvanas években bukkant fel a rock egy hátborzongató formája, amely összevegyítette a punk, a New Wave és még a klasszikus zene elemeit is. Ezen műfaj művészei között szerepel aCure, Bauhaus, Christian Death, Sister’s of Mercy, Diamanda Galas, Nick Cave, The Lords of the New Church (Az új egyház urai), és a Smiths. E műfaj okkult elemei még zavaróbbak, mint a heavy metalé, ugyanis intelligens és költői szenvedéllyel társulnak, ami az utóbbiban ritkán fedezhető fel. Például amikor a Bauhaus együttesben játszó Peter Murphy latinul énekli az „Atya, a Fiú és a Szent Lelket”, – a sátáni mise egyik dalát – a levegőt jól érezhetően baljóslatú sugallat tölti be.

A Propaganda Magazine a következőképpen írja le a dal felvételét: „Peter ebbe a pillanatba sűrítette minden erejét. Mintha hirtelen démonok szállták volna meg, az egész bűzös moslék hányadékként ömlött ki a száján… (Később) a szobát betöltő gonosz szellemek szó szerint kiűzték őket a sötét stúdióból. Idegesen nevetve vissza-vissza pillantottak, ahogy kitódultak az utcára.” (Propaganda Magazine, No. 11, 1989 tele)

Diamanda Galas hangját démoni megszállottság imitálására használták a „Serpent and the Rainbow” (A kígyó és a szivárvány) című filmben. „Divine Punishment” (Isteni büntetés) című lemezének borítóján említésre kerül, hogy egy nő öngyilkosságot követett el, miután meghallgatta a lemezt. (Forced Exposure Magazine, #15, 1989 nyara, 24.o.) A teljes előadás az ószövetségi Szentírás hátborzongató recitációja egyetlen sor kivételével, amikor Galas azt énekli: „Sono L’Antichristo” („Én vagyok az Antikrisztus”).

Vagy vessünk egy pillantást az angol Thrill Kill Kult-ra*. A 666, egy keresztre feszített démon és egy megszentségtelenített kereszt közepette dermesztő effektusokkal idézik meg a pokol látványait és hangjait. Az ehhez a műfajhoz tartozó művekhez hasonlóan és a heavy metal nyílt közönségességétől eltérően, az üzenetet ők is összekapcsolják a sátáni lázadás legveszélyesebb katalizátorával, a vallásos és költői transzcendencia sugallatával.

Ezzel a zenével kapcsolatban azonban még inkább említésre méltó, hogy míg a legtöbb együttes kész elismerni zenéjük nyílt lelki voltát, ezzel egy időben magukat „keresztény orientáltnak” tartják. Ennek azért van különös jelentősége, mert a Szentírás szerint az antikrisztusi szellem akkor a legfélrevezetőbb, amikor nem kívülről, hanem az (úgynevezett) kereszténységen belülről támad. Jézus figyelmeztetett, hogy a legragadozóbb farkasok gyakran báránybőrbe öltözve jelennek meg. (Lásd: Máté 7:15)

Anélkül, hogy túlságosan is mélyre ásnánk a részletekben, meg kell említenünk, hogy a Sátán a történelem során mindvégig a „gnoszticizmus”, ezen ősi és visszatérő eretnekség tanait hirdette. Ennek az eretnekségnek új formáját fedezhetjük fel ezen, és más rock művészek munkáiban. Ebben a vonatkozásban Júdás levelének szavai, amelyek évezredekkel ezelőtt kerültek lejegyzésre, napjainkban is igen helytállóak: „Hasonlóképen mégis ezek is álomba merülvén, a testet megfertőztetik, a hatalmasságot megvetik és a méltóságokat káromolják. Ezek pedig azokat káromolják, amiket nem tudnak; amiket pedig természet szerint tudnak, mint az oktalan állatok, azok által megromolnak.” (Júdás 8,10)

GNOSZTICIZMUS

A gnoszticizmus vallási és filozófiai mozgalom volt Európában és a közel-keleten. Körülbelül Kr.u. 100-tól virágzott a hétszázas évekig. Számos keresztény és nem keresztény gnosztikus szekta létezett. Mindnyájan hitték, hogy birtokában vannak az univerzum természetére, az emberiség eredetére és rendeltetésére vonatkozó titkos ismereteknek. Hitték, hogy az emberek a megváltást a gnózis megszerzésével érhetik el. A gnózis görög szó, mely tudást jelent. A legtöbb gnoszticista hitt egy ismeretlen, és távoli Legfőbb Lényben. Tanaik szerint a világot egy gonosz és alsóbbrendű természetfeletti lény, Demiurgosz teremtette. A gnosztikusok szerint egyes kiválasztott emberek materiális testébe isteni szikra van bezárva. A gnózison keresztül ez az isteni szikra kiszabadulhat ebből az alapvetően gonosz világból, és egyesülhet a Legfőbb Lénnyel.

A keresztény gnosztikusok legtöbbje Jézust isteni hírnöknek tartotta, aki elhozta a gnózist az egyszerű keresztények számára. Tanaik kihangsúlyozták, hogy Jézus csak átmenetileg lakozott az emberi testben. Így tehát tagadják kereszthalálát és feltámadását, amiről az Újszövetség számol be.

Számos filozófiai irányzat és vallás hozzájárult a gnoszticizmus eredetéhez. Olyan korai keresztény vezetők, mint Szent Ireneus támadták és eretneknek tartották a mozgalmat. Ezek a támadások hangsúlyozták a gnoszticizmus pogány elemeit, és Jézus mibenlétével kapcsolatos nem hithű nézeteit. – World Book Encyclopedia.

A VUDU

Nincs mit csodálkozni azon, hogy a rockban oly világosan nyilvánul meg az antikrisztusi szellem. Számtalan bizonyíték van arra, hogy a rock lényege bizonyos mértékben azokból a zenei formákból származik, melyeknek egyedüli célja a gonosz szellemi erők felidézése – és ez a vudu, vagy fekete mágia. A rituálék, mágiák ősi és igen kifejlett formája, a vudu Afrikából ered és évszázadokkal ezelőtt került Amerikába, a rabszolga kereskedelem útján. Itt fokozatosan beépült a jazzbe, a „rythm & blues”-ba, vég ül a rockba. Ez önmagában még nem tenné a zenei formát démonikussá, a rockzene azonban felkarolta, sőt magáévá tette a vudu lényegét, ezt minden más zenei irányzatnál egyedülállóbb módon sajátítva el.

Fleetwood Mac például nemcsak a ritmust vette át, beépítve azt a „World Turning” című slágerbe, hanem a koncerten a vudu ünnepi öltözetét is magára öltötte. Haiti vudu motívumokat hallhatunk a Rolling Stones „Goat’s Head Soup” című albumán is. A vudu vallással kapcsolatos ikonok és rituális test- és arcfestés a Pretty Poison, és Peter Gabriel videóin is megjelent.

Jimi Hendrix spiritizmus iránti érdeklődése a „Voodoo Chile” című dalt eredményezte. Egy ghánai faluból érkezett kongajátékos, Kwasi Dzidzornu, akinek az apja vudu pap volt, és aki gyakran játszott együtt Hendrixel, a következőket mondta: „Első kérdésem az volt, hogy hol tanulta Jimi ezt a vudu ritmust… az alap ritmusok nagy része, melyeket gitárján játszott, gyakran egy az egyben apám vudu ceremóniáinak ritmusai voltak. A stílus, ahogy Jimi ezekre a ritmuskora táncolt, azokra a táncokra emlékeztetett, melyeket apám Oxunnak, a mennydörgés és villámlás istenének bemutatott szertartásokon adott elő. Ezt a szertartást ‘Vudushi‘-nak hívják.” (Scues Me while I Kiss the Sky*, David Henderson, 251.o.)

Akár szándékos volt akár nem, Hendrix „vudushija” démoni hatást váltott ki. Két társa, Alan Douglas, – menedzser és producer – és Fayne Pridgon – barátnője – a rockzene olyan oldalát fedezték fel, melyről a rajongók ritkán hallanak.

Douglas: „Jimiben az volt a legfurább, hogy szilárdan hitte, szellemek szállták meg. Be kell vallanom, egy idő után már én is hittem neki.”

Pridgon: „Mindig valami ördögről beszélt nekem, ami benne élt és azt mondta, hogynincs hatalma felette. Nem tudta, mi irányítja őt, és ki adja szájába a szavakat. A dalok csak úgy kibuggyantak belőle. Úgy tűnt, hogy szenvedett és valami gonosz megszállás alatt állt.” (Interjú a „Jimi Hendrix” című film hanganyagából, Warner Brothers, 1973.)

Hendrixhez hasonlóan, a Talking Heads David Byrne-jét is elbűvölte a vudu ritmus, amit zenéjébe is beépített. Erre igen jó példa Brian Enoval közösen felvett „My Life in the Bush of Ghosts” (Életem a szellemek bozótjában) című albuma, mely egy démoni megszállottságról szóló dalt is tartalmaz. Címe: „The Jezabel Spirit” (A Jezábel lélek). Byrne afrikai ritmusok, és vallások iránti csodálata eredményezte az „Alive from Off Center” (Élet a centertől távol) című  dokumentumfilm megszületését, mely a Candomble vallásról, a vuduizmus és a római katolicizmus démoni hibridjéről szól.

A dokumentumfilm kapcsán készült interjúban Byrne megjegyezte: „Ha visszatekintesz az amerikai popzene történetére, megtalálod a Joruba hatás rejtetett elemeit. Ott van a ritmusban és a szövegben is.” (Rolling Stone, 1989 július 13., 78.o.)

DEATH METAL

Egy tágra nyílt szemű, hosszú hajú fiatalember áll az őrjöngő, éljenző közönség előtt. Felkap egy vödör állatvért és a közönség első soraira önti. A rajongók nevetnek, magukra kenik a vért és húsdarabokkal dobálják egymást. A floridai „St. Petersburg Times” szerint ez a jelenet a Deicide együttes koncertjén játszódott le. Az együttes nevének jelentése „istenölés”. Ezt a fajta zenét death-, azaz halálmetálnak hívják és állítólag a heavy metál egyik legextrémebb formája. A Death együttes Scream Blody Goar című számának befutása óta ez a stílus nemzetközileg is népszerűvé vált.

A Deicide együttes vezetője egy sátánista, aki saját bevallása szerint azóta gyűlöli Istent, mióta egy autóbaleset során egy J alakú sebet szerzett. Állítása szerint a J Jézust jelent. Hangokat hall, melyek öngyilkosságra próbálják rávenni, és egy sátáni szimbólumot égetett a homlokába.

PÁN KULTUSZ

A vuduval közeli rokonságban áll az ősi Pán kultusz. A félig ember, félig kecske Pán, az Antikrisztus egyik legkitartóbb szimbóluma maradt. Isten emberben való megtestesülése helyett, – mint Jézus esetében – itt az ember az állattal kapcsolódik össze. Ez egyrészt a Sátán univerzális szimbóluma, másrészt az állati és szexuális szenvedély legalapvetőbb történelmi reprezentációja. A Pán szertartásában, a vuduhoz hasonlóan a zenét, és gyakran a kábítószereket használják a szellemek megidézésére és arra, hogy azok megszállják a rituálé résztvevőit. Említésre méltó, hogy a „pánik” szó a Pán által való megszállottságból ered, ami gyakran szexszel való megszállottságot eredményez.

Napjainkban nem csak az antikrisztusi szellem megnyilvánulásait láthatjuk a rockban, hanem számos világos utalást találunk magára Pánra is. A Rush „2112” című albumán hallhatjuk a „The Temples of Syrinx” (Syrinx templomai) című dalt, mely egy Pánnal kapcsolatba hozható görög szó. 1987-ben Elton John megbízást adott egy művésznek, hogy tervezze meg családja címerét. A grafika középpontjában Pán állt. Minden idők vitathatatlanul leghíresebb dala, a „Stairway to Heaven” (Lépcső a mennyországba) aLed Zeppelin-től, tisztán utal nem csak Pánra és sípjaira, hanem arra a képességére is, hogy lelki befolyást gyakoroljon azok felett, akiket megbűvöl. Robert Plant szövegíró és énekes a következő gondolattal kezdi: „A sípszó elvezet minket az okhoz” – aztán így énekel – „Fejedben zúg a dallam, de nem hallasz semmit a zajban. Ha tán még nem tudnád, a sípszó hívogat, indulj hát.”

Egy érdekes részlet: Marokkó távoli hegységeiben él egy kis csoport, amely még mindig szó szerinti értelemben gyakorolja a páni rítusokat. „A Joujouka mesterzenésze” – ahogyan ők hívják – egy misztikus világban lakik, ahol a zene a kulcs a természetfeletti világ megnyitásához. Ahogyan a rock művész és író Robert Palmer a Rolling Stone Magazinban megjelent egyik cikkében írta: „Amikor a zene és a lendület a csúcsára hágott, a törzstagok extatikus révületbe estek, szemük kifordult és ordítoztak, mintha meghasadt volna a mennybolt… Többször tanúja voltam annak a pillanatnak, amikor az erők a helyi pap testében gomolyogva sűrűsödtek össze, a pap remegni kezdett… aztán hirtelen eltűnt, és szemeiből, melyek úgy ragyogtak, mint egy rubinfényű lézer, valaki más nézett rám. Egy éjjel odalépett hozzám, kirántott a tömegből és én vele futottam. A máglyához ugrott, és benne voltam a tűzben. Sértetlenül álltam a lángok között. Aztán forogtam, mint egy búgócsiga, tovaforogtam a sötétségbe. ‘Láttunk téged a zenén át’- mondták (a pán imádók). ‘Most már közülünk való vagy.’” (Rolling Stone Magazine, 1989. március 23., 106.o.)

Nem Palmer az egyetlen, aki „közülük való” lett. A rock egyedülállóan áthidalta a szakadékot, – úgy földrajzilag, mint kulturálisan – mely elválasztja a Joujoukán kultuszt a világ többi részétől. E kultusz tanítványai között található David Bowie, Robert Plant és Patti Smith. A Rolling Stones alapítója Brian Jones hosszú időt töltött Joujoukában, amelyekből különböző, később megjelent felvételek is születtek. A Rolling Stones 1989-ben adta ki a „Steel Wheels”-t, amely magán viseli a vudu marokkói jegyeit. Talán az sem véletlen, hogy Patti Smith a Joujouka hatását leginkább magán hordozó albumának, a „Radio Etiópiának” jegyzetei akár Pánnak vagy Sátánnak az emberek szívéért és tudatáért folytatott zenei küzdelméről szóló összefoglalója lehetnének: „A rock and roll fennkölt hadviselés… csatamezőnk a világegyetem… fegyvereink a Fender és minden más gitár… – hősi katonáink a technikusok… az emberek pedig puhány barbárok… a cél az, hogy birtokába jussunk az ötödik zászlóalj kulcsának, és kiszabadítsuk Abaddon (a pokol) félelmetes és csatára kész angyalait.”

Smith próféciái jórészt valóra váltak. A minket körülvevő világban bőven találhatunk bizonyítékot, hogy Abaddon félelmetes és harcra kész angyalai kiszabadultak. A sátáni tervnek megfelelően Jézust semmibe veszik és tréfát űznek belőle. A keresztény erkölcsöt eltörölték és korunk új bálványai – szórakoztatóink – magukévá tesznek mindent, ami sátáni, mialatt a tömegek imádattal üvöltöznek.

A korai Rolling Stones például felkarolt egy okkult szektát, a „The Process”-t, és működési központot biztosított sátáni evangelizációik számára. (Contact America radio broadcast, 1986. szeptember 15.) Később Anita Pallenberg, törtető színésznő és gyakorló boszorkány Jagger, majd Keith Richards társa lett. 1979 júliusában Richards Connecticuti birtokán, Pallenberg ágyában fekve, egy 18 éves fiú agyonlőtte magát. A vizsgálatok során furcsa rituálékra és állatáldozatokra derült fény, melyek az öngyilkossághoz vezettek. (Rock and roll Babylon, Courage Books, 1982, Gary Hermann, 125.o.; The Rolling Stones – The First Twenty Years, Knopf, 1981, David Dalton, 148.o.)

A Stones egyik korai albumának címe „Their Satanic Majesties Request” (A sátáni felség kérése). Az együttes tagjai a borító fotóhoz boszorkánynak öltöztek. Egy Richards-Jagger kompozíció, a “Sympathy for the Devil” (Rokonszenv az ördög iránt) nem hivatalos sátáni himnusszá vált. Ebben a dalban maga Lucifer szólal meg, „udvariasságot”, és „szimpátiát” kérve azoktól, akikkel összehozza a sors.

A Rolling Stones hosszú ideig együtt dolgozott az okkult filmes és sátánista Kenneth Angerral. Jagger hangszerelte Anger filmjét az „Invocation of My Demon Brother”-t  (démontestvérem segítségül hívása), és Pallenberg szponzorálta a „Lucifer Rising”-ot (Lucifer felemelkedése), amely „bemutatta a ceremóniákat, melyekkel életre lehet kelteni Lucifert”. Nem véletlen, hogy a film sztárja a rockénekes Marianne Faithful, Mick Jagger egy másik ex-barátnője volt.

A CROWLEY KULTUSZ

Az okkult fontos szerepet játszott a heavy metál sztárbanda, a Led Zeppelin életében és zenéjében is. 1974-ben megalapították saját lemeztársaságukat, a Swan Song-ot. Nagy-Britanniában elsőként a „Silk Torpedo” jelent meg. A Led Zeppelin krónikása, Steven Davis szerint: „Az albumot egy istenkáromló Halloween parti vezeti be a Chiselhurst barlangban. Meztelen nők állnak a barlang mélyedéseiben, és a sátáni stílusú mise oltára előtt hódolnak.” (Hammer of the Gods*, William Morrow and Comp. 1985, Stephen Davis, 246.o.)

Bár a viselkedésforma sokkoló, mégsem annyira meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy az együttes alapítója a rock-generáció egyik vezető okkultistája volt. Jimmy Page fekete mágia iránti érdeklődése annyira intenzív, hogy ő az Equinox, Anglia egyik legnagyobb okkult könyvesboltjának tulajdonosa és üzletvezetője. ( Creem Magazine, 1979 november) Aleister Crowley iránti rajongása pedig már vallásnak nevezhető. Crowley volt korunk egyik leggyalázatosabb sátánistája. A század első felében kifejlesztett egy mágikus gyakorlatot, amelyet a rock hírességéi számára legfontosabb elemekkel kombinált – a szexszel, a kábítószerekkel, a rituálékkal és egy olyan különleges tudásanyaggal, amely a résztvevőket hatalommal ruházza fel. A „világ leggonoszabb embereként” vált ismertté és magának követelte a „Nagy Fenevad – 666” címet. (Aleister Crowley jegyzetek, Samuel Weiser, Inc. 1988, Sandy Robertson.) Amikor Kenneth Anger, szintén Crowley rajongó, felkereste Page-et és megkérte, hogy írjon zenét a „Lucifer Rising”-hoz, Steven Davis szavaival élve „Crowley hagyatékának páratlan gyűjteményét találta nála – könyveket, első kiadásokat, kéziratokat, kalapokat, pálcákat, festményeket, még azokat a köpenyeket is, amelyekben Crowley a rituálékat vezette.” (Hammer of the Gods, 168.o.)

Mindezek tetejébe Page megvásárolta Boleskine-t, Crowley régi házát, mely a híres Loch Ness partján, Skóciában áll. (Hammer of the Gods, 123.o.; Led Zeppelin Special, Modern Day Periodicals, Inc., 1980, 46.o.) Később Page Charles Pierce, a közismert sátánista segítségével felújíttatta a házat. A következő pár évben Boleskine egyik gondnoka öngyilkos lett, egy másik megbolondult. (Hammer of the Gods, 291.o.)

Crowley nemcsak a Led Zeppelin-t bűvölte meg. Graham Bond, a rockzene egyik úttörője, akinek az együttesei a rock néhány legnagyobb művészének adtak alkalmat az érvényesülésre, meg volt győződve róla, hogy ő Crowley törvénytelen fia. Egyik későbbi együttesének az Aleister Crowley’s Holy Magic (Aleister Crowley szent mágiája) nevet adta. Ezek olyan zenét játszottak, amely Bond szavaival élve „segít a hallgatónak érintkezésbe lépni a magasabb erőkkel”. Bond számára ez sikerült is, nemsokára megőrült és később rejtélyes körülmények között meghalt. (Aleister Crowley jegyzetek, 117.o.)

David Bowie 1971-es albuma a „Hunky Dory” egyik dala, a „Futóhomok” Crowley szektájáról szól. Ennek egyik sora így hangzik: „Crowley jelképrendszerébe merülve”. 1975-ben Henry Edwards életrajzíró beszámolója szerint Bowie éppen ezt tette. A Crowley-i rituálék és mantrák hatására vizeletét a jégszekrényben tárolta a „Fenevad” tanácsát követve, és végül

boszorkányságba és ördögűző szertartásokba menekült, hogy megszabaduljon a gonosz szellemektől, amelyek életét kontrollálták. (Stardust – The David Bowie Story, McGrav-Hill Book Co.1986. Henry Edward and Tony Zanetta, 334, 335, 339. o.)

A Stiff Kittens egyik albumának borítóján Crowley-t szerepelteti. A Beatles a „Sergeant Pepper’s Lonely Hearts Club Band” című albumán, mely a kritikusok szerint a rock történet legjelentősebb albumává vált, ugyanezt teszi. Ha egy pillantást vethetnénk John Lennon könyvespolcára, nyilvánvalóvá válna, hogy ez nem csupán udvarias gesztus volt – a számmisztikától a mágiáig Lennon az okkult minden ága iránt érdeklődött. (Lennon érdeklődését az okkultizmus és a New Age típusú spiritizmus iránt részletesen taglalja a The Lives of John Lennon and The Beatles, Second Revised Edition, McGrav-Hill, 1985, Hunter Davies.)

Jim Morrison és a The Doors egyik albumának hátlapján Crowley miniatűr mellszobrai láthatóak. Az okkult iránti rajongás korán jelentkezett Morrison életében. Életének ilyen irányba való orientáltságát egy gyermekkori incidensnek tulajdonítja. Családjával utazva egy baleset színhelyére értek. Az úton amerikai indiánok holttestei hevertek. Morrison így írja le, hogy mi történt ezután:

„A halott indiánok lelkei rémülten rohangáltak körbe-körbe és néhány beugrott a lelkembe. És azóta is ott vannak.” (An American Prayer, Jim Morrison and The Doors, „Ghost Song”*)

Ezeknek a szellemeknek az uralma Morrison életét és művészetét a halállal és okkulttal való megszállottsághoz, és Isten elutasításához vezette.

1970-ben Morrison egy boszorkányt vett feleségül. A szertartáson Sátánt idézték meg és vért ittak. (No One Here Gets Out Alive*, Warner Books, 1980, Jerry Hopkins and Danny Sugerman, 327.o.) Egy évvel később a művész, aki önmagát „sámánnak” vagy boszorkánydoktornak tartotta meghalt.

Ozzy Osbourne egyik dalának címe „Mr. Crowley”. A Celtic Frost albumát „Mega Therion-nak, a Nagy Mágusnak” ajánlja, ezt a nevet Crowley adta magának. Daryl Hall szintén elismeri a sátánizmus iránti csodálatát. 1987-ben így nyilatkozott a Penthouse Magazinnak: „1974 körül kezdtem érdeklődni az okkultizmus iránt. Hat, vagy hét évet töltöttem a kabbala és a káldeus, a kelta és druida hagyományok tanulmányozásával… Aleister Crowley, a tizenkilencedik századi varázsló, aki szintén ezen hitek követője volt, azonban valósággal megigézett.” (Penthouse Magazine, 1987 március 60, 62.o.)

Három brit rock együttest kell még megemlítenünk: A „Thee Temple Ov Psychic Youth” – egy okkult szekta, mely Crowley-val, és gyakorlatilag minden más sátáni tannal rokon nézeteket vall – zenei szócsöve a Psychic TV. Tizenhárom albumuk közül a tizenegyediket például ezzel az ajánlással kezdik:

„Szeretnénk ezt a koncertet Alez Sandersnek ajánlani, aki ma halt meg és akit úgy ismertek, mint a ‘Boszorkányok Királyát’. Ő volt az, aki Angliában hosszú küzdelem után legálissá tette a boszorkányságot. Szeretnénk tehát, ha te is emlékeznél erre. A háború azonban folyik tovább!”

A Coil album is a Crowley-izmusból fakadó okkult filozófiát hirdet. Ez az album két témát foglal magába, mely közel áll a „Nagy Fenevad” szívéhez – a homoszexualitást, és Pán imádatát. Valószínű, hogy valamennyi közül a Current 93 a legelszántabb Crowley szekta. A „Crowley” című album és dal nevetségessé teszi Krisztust és születésnapját, és egy alternatívát javasol helyette: október 12-t („A Fenevad születésnapját”)! Az Itt jön az Antikrisztus („Here Comes Antichrist”) című album bizarr és rituális zenét tartalmaz, amely minden kétséget szertefoszlat azzal kapcsolatban, hogy az együttes igen komolyan veszi a sátánizmust. A lemezbe latinul, és angolul is belekarcolták: „Jön! Hamarosan itt lesz!”

Szintén Crowley öröksége él a szellemidézés gyakorlásában, a halottak szellemével való kommunikációban. Az Iron Maden kabala figurája, „Eddie” állítólag egy elveszett lélek akit az együttes zenéje hozott vissza az életbe. És végezetül két együttes, amelyek démonoktól kapták nevüket. Egy iowai hotelszobában, egy ouija-, vagy más néven boszorkánytáblán, – melyet sokan ártalmatlan játékszernek tartanak – egy okkulthoz szükséges eszközön való játék közben négy fiatalember döbbenten nézte, amint a tábla kibetűzte: C-H-E-A-P T-R-I-C-K (olcsó trükk). (Washington Times, Robin Florida intervew). Vincent Furnier pedig pontosan így vált Alice Cooper-ré. (Circus Magazine, 1987. december 17., 23.o.)

VÁLASSZATOK MÉG MA

Most, hogy az igazságra fény derült, az emberekben általában két kifogás merül fel, amivel igazolni próbálják választásukat.

Az egyik a szándékra és a motivációra összpontosít: „Nem az én hibám, hogy néhány együttes, akiket hallgatok, rossz dolgokról énekel. Csak szórakozni és lazítani akarok egy kicsit. Eszem ágában sincs imádni az Ördögöt, vagy ilyesmi.”

Erre a témára még visszatérünk, amikor a sátánizmus alapjait vizsgáljuk meg és azt, hogy mit jelent valójában a Sátán követése. Először azonban foglalkozzunk a másik kifogással. Azzal, ami a „vallásos” embereknél gyakorlatilag mindig ugyanaz. Azok között, akik a Szentírás szavai szerint „inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői; akiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét.” (2.Timótheus 3:4,5) Érthetetlen, de ennek a csoportnak a tagjai azok, akik legjobban ellenállnak Isten Megváltó erejének.

„Én nem szeretem a sátáni dolgokat. A könnyed, semleges dolgokat kedvelem, mint a Bee Gees és hasonlók. ”

Először is, ahogy korábban is kifejtettük, sok olyan művész, akit semlegesnek gondolunk, egyáltalán nem semleges, ha a felszín alá pillantunk. Nagyon lényeges, hogy az úgynevezett semlegesek finomságuknál fogva potenciálisan még pusztítóbb hatásúak, mint a kemény rock nyilvánvalóan gonosz hirdetői. Csodálkozol? Nos, álljunk meg egy pillanatra és gondolkodjunk el az élet következő tényein: Ahhoz, hogy valami igaz legyen, teljesen igaznak kell lennie. Fecskendezd bele a legkisebb hamisságot, és az igazság azonnal hazugsággá válik – fegyverré annak kezében, akit a Szentírás a „hazugság atyjának” hív. (János 8:44) Nincs kétség afelől, hogy Sátán legnagyobb győzelmét ebben az arénában aratja, ahol az emberek habozás nélkül lenyelik a hazugságokat. Tény, hogy a leghatásosabb megtévesztés az, ami egy kis igazságot tartalmaz. Ezért van az, hogy a középút a zenében, de az élet egyéb területein is, gyakran a legveszélyesebb.

Egy hasonlattal élve vegyük a sztrichnint, a világ egyik legerősebb mérgét. Eredeti állapotában nem túl kívánatos és rendkívül keserű. Nyugodtan bent hagyhatod egy gyerekekkel teli szobában, nem valószínű, hogy felfigyelnek rá és még valószínűtlenebb, hogy megkóstolják, vagy akkora adagot esznek belőle, ami végzetes lehet.

Így van ez a rock némelyik extrém formájával is – avval a zenével, amely nyíltan dicsőíti a halált és a Sátánt. Legtöbben elkerülik, bár meg kell jegyeznünk, hogy társadalmunk olyan érzéketlenné és perverzzé vált, hogy néhányan még ezt a keserű mérget is készségesen beveszik.

Másrészről, ha ugyanezt a mérget bevonod színes cukormázzal és otthagyod a gyerekek között, valószínűleg mindegyikük vonakodás nélkül megkóstolja, sőt meg is eszi majd.

Ha te volnál az Ördög, melyik módszert tartanád megbízhatóbbnak – a keserű mérget, vagy a cukorbevonatú édességet?

Amint az író és filozófus C.S. Lewis klasszikus művében, a „Screwtape Lettersben” megjegyezte: „Valóban, a legbiztosabb út a pokolba az enyhe lejtő, puha útburkolattal, hirtelen kanyarok, mérföldkövek és útjelzők nélkül.” (The Screwtape Letters, Time Incorporated, New York, 1961, C.S. Lewis, 39.o.)

Valójában mit ajánlhat a popzenész a hallgatóinak? A „szeretet”, a „béke” és a „we are the world” (mi vagyunk a világ) szép szavai nem jelentenek túl sokat egy haldokló ember számára. Azzal, hogy tudomást sem veszünk súlyos állapotáról, vagy a megváltás hamis reményét adjuk, csak rontjuk szegény nyomorult helyzetét.

Természetesen nincs semmi rossz abban, ha a szeretetről éneklünk, csak ne a feltételekhez kötött, önző szeretet legyen a téma, melyet korunk zenéje népszerűsít. Nincs semmi rossz abban sem, ha a békéről és a világgal való törődésről éneklünk. Ezek mind olyan erények, amelyeket Jézus tanított és gyakorolt. Még abban sincs semmi rossz, ha a halálról és a kétségbeesésről éneklünk mindaddig, amíg az igazságot szóljuk, és Isten megváltó hatalmát hirdetjük. Isten a valóság, Igéje maga az igazság, Fia, az Úr Jézus pedig a Megváltónk.

A heavy metál ezt kigúnyolja, a popzene pedig tudomást sem vesz róla. Vajon melyik a rosszabb?

Létezésünk célja, hogy megismerjük és megtapasztaljuk Istent. Isten nagyon jól tudja, hogy a bűnbeesett emberiség hajlamos elfeledkezni az örökkévaló dolgokról, és a valóságot csak a felületes érzelmi és fizikai jólét kutatására redukálja. Isten figyelmeztet minket a Szentírásban, hogy keressük először az Ő Királyságát és ne hagyjuk, hogy a világ lelombozza lelkesedésünket. „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet [más szóval, amit olvasol, amit hallgatsz és teszel], mert abból indul ki minden élet. Egyengesd el lábaid ösvényeit, s minden te útaid állhatatosak legyenek. Ne térj jobbra, se balra, fordítsd el a te lábadat a gonosztól.” (Példabeszédek 4:23,26,27)

Évszázadokkal később Jézus kibővítette ezt a tanítást. Azt mondta, hogy szemeink legyenek tiszták, és összpontosítsunk teljes mértékben Istenre. Ha ugyanis a szemeink nem tiszták, egész valónk sötét lesz. „Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?! Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak” (Mát; 6:23,24)

A dolog lényege számunkra az, hogy ha igazán szeretjük Istent, természetes, hogy megbotránkozunk, ha gúnyolják Őt, semmibe veszik szeretetét, vagy kiforgatják igazságát. „Ne szeressétek a világot, sem azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg benne az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyát ól van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is, de aki az Isten akarat át cselekszi, megmarad örökké”. (1.János 2:15-17) Természetesen, ha már kialakult benned egy bizonyos fajta vonzódás vagy szeretet az effajta zene iránt, Jézus akkor is meg tud változtatni és megszabadíthat, „új teremtéssé tehet Krisztus Jézusban!” (2.Korinthusbeliekhez 5:17)

TUDATLAN ESZKÖZÖK, VAGY KÉSZSÉGES VÉGREHAJTÓK?

Térjünk vissza a másik fő kifogásra, amelyet az emberek az igazság elkerülésére hoznak – a szándék és a motiváció kérdésére. Érdekes, hogy nemcsak a rock rajongók teszik az ártatlant, hanem maguk a művészek is megjátsszák, hogy nem tudnak semmiről.

A Led Zeppelinben játszó Jimmy Page tagadja, hogy bármiféle gonosz motiváció lenne legendás okkulttal való kapcsolatában, amikor azt mondja: „Nem imádom az Ördögöt, de a mágia érdekel.” (Hit Parader Magazine, 1975 július, 64.o.)

A Rolling Stones gitárosa, Keith Richards egy interjúban azt mondta: „Egyes fekete mágusok szerint úgy viselkedünk, mintha tudtunkon kívül Lucifer ügynökei lennénk.” (Rolling Stone Magazine, 1971. augusztus 19.) Más szóval, ha valami tudtunkon kívül történik, az nem a mi hibánk.

Michael Jackson híres videója, a „Thriller” hemzseg az okkult képektől, a farkassá való átalakulásától és a szellemidézéstől, a halottakkal való kapcsolatig. A video így kezdődik: „Tekintettel személyes, mély meggyőződésemre, szeretném kihangsúlyozni, hogy ez a film nem bátorítja az okkultizmusban való hitet.”

Úgy Ozzy Osbourne, mint a Twisted Sisterben játszó Dee Snider, megpróbálják semmibe venni a lázadás nyilvánvaló elemeit és a zenéjükben megjelenő okkultizmust, azt állítva, hogy ez csak móka, és hogy ők valójában titkos keresztények. (Ozzy, a Geraldo Rivera „A sátáni ungergrund leleplezése” című műsorában, míg Dee a kongresszus előtt tett vallomásban, a rock obszcenitása ellen indított eljárás során vallotta magát kereszténynek.)

Mit jelenthet ez a tagadás? Ha ezek az emberek mindnyájan jót akarnak, és csak szórakozni szeretnének, ők és rajongóik nem tekinthetők a Sátán követőinek. Kérlek, most alaposan figyelj ide, mert mindaz, amit eddig láttunk és hallottunk, pontosan ahhoz vezetett, amiről most beszélni szeretnék. Annak, hogy oly sokan nehezen hisznek a „sátánizmusról” szóló történetekben az az oka, hogy Sátánról és vallásáról karikatúra jellegű képet alakítottak ki. Szerintük, ha egyáltalán létezik is ez a szörnyeteg, követése gyermek áldozatokkal, vérivással és egyéb borzalmakkal járna. Valójában semmi sem áll távolabb az igazságtól.

Tudjuk, hogy Sátán láthatatlan szellem és az álcázás mestere. Azon képessége, hogy átváltoztatja magát a világosság angyalává, félrevezetheti a lázadót vagy a lelkileg tudatlant, aki egy idő után valóban elhiszi, hogy a fekete tulajdonképpen fehér és az igazság hazugság. Sőt azt hiszi, hogy maga Isten is ezen a véleményen van. Ők az Ördögöt követik és sokan, akik ezt nyíltan teszik, elmondhatják neked, semmi sem olyan, amilyennek a filmek lefestik. A dologban ez a leghátborzongatóbb.

Mindnyájan bizonyos hiányérzettel születtünk, és maga az élet is a teljesség és tökéletesség, teológiai kifejezéssel élve a „Megváltás” utáni kutatássá válik. Bármit is keresünk, legyen az Isten, pénz, hatalom, szex, vagy akármi más, ez a személy, vagy dolog válik megváltónkká, más szóval istenünkké. A sátánizmus azt hirdeti, hogy mi vagyunk az Isten.

Dióhéjban, a kereszténység tanítása szerint mindnyájan magunkon viseljük a bűn nyomait, tehát képtelenek vagyunk önmagunkat megváltani. Szükségünk van a „Messiásra”, egy természetfeletti Megváltóra. A föld minden más vallása így vagy úgy, de azt mondja, hogy valójában nem vagyunk rosszak, tehát ha eleget próbálkozunk, képesek leszünk megváltani magunkat. Ebben a tekintetben a sátánizmus és a rockzene alapelvei megegyeznek.

Van Halen tagadja Isten megváltó erejének szükségességét a „ Best of Both Worlds” (Mindkét világ java) című dalban:

„Nem kell a Mennybe szállnod,

vagy újjászületésre várnod.

Arra hangolódj rá,

amit ez a hely kínál.

Talán ez az utolsó alkalom.

Én mindkét világot akarom,

tudom, hogy mi éri meg.”

A fenti tanáccsal ellentétben Jézus azt mondta, hogy ha a Mennyországot szeretnénk itt, a Földön vagy akárhol másutt, újjá kell születnünk. (János 3:3)

TÉGY, AMIT AKARSZ

Egy másik mód, ahogyan ez a filozófia megjelenik, Aleister Crowley legismertebb mondásában fogalmazódik meg: „Tégy, amit akarsz, ennyi a törvény.”

Mielőtt megvizsgálnánk, mit foglal magában ez a törvény, érdemes megemlíteni, hogy a rockzene ezt is magáévá tette, mint Crowley életének és filozófiájának sok más részletét. A Led Zeppelin harmadik albumának lemezébe belevésette „Tégy, amit akarsz” idézetet. A rock generáció guruja, Thimoty Leary, akinek John Lennon a „Come Together” című dalt ajánlotta, egy televíziós interjúban így nyilatkozott:

„Nos, én Aleister Crowley csodálója vagyok; azt hiszem, sok mindent tovább viszek abból, amit ő 100 évvel ezelőtt elkezdett. Úgy gondolom, a 60-as évek az ő munkájának eredménye is. Tudják, Crowley az önfelfedezés tanát vallotta és azt, hogy ‘azt teszünk, amit akarunk, ennyi a törvény’. Ez igen erőteljes kijelentés. Sajnálom, hogy nem lehet jelen, hogy láthassa azt a dicsőséget, melyet ő indított el.”

Ezen dicsőségek egyike Bobby Beausoleil rock zenész is, aki Jimmy Page helyét vette át Kenneth Anger filmje, a „Lucifer Rising” zeneszerzőjeként, és nagyon komolyan vette a ‘tégy, amit akarsz’ elvét. Ez végül Charles Mansonhoz vezette, és részese lett a történelem legszörnyűbb gyilkosságsorozatának. Crowley küldetése beteljesedett.

De ez a lehetőség sokkal körmönfontabb módon tovább él azokban a milliókban, „akiket e világ istene megvakított”. (2.Korinthusbeliekhez 4:4) Ez a vakító félrevezetés az élet egyik legelemibb igazságának elhomályosítására irányult – miszerint két birodalom és kétféle embertípus létezik: azok, akiket Isten megváltott, akik az Ő birodalmának tagjai és azok, akik a Sátán birodalmához tartoznak és megpróbálják önmagukat megváltani.

Ugyanúgy, ahogy Isten Királysága ragaszkodik a legnagyobb parancsolathoz: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből, és teljes erődből” (Márk 12:30), a sátánizmus alapvető törvénye ebben az egyszerű kijelentésben sűríthető össze: „Tégy, amit akarsz.” A félrevezető sztereotípiák dacára nem szükségesek feketemisék, vagy vad szexuális rituálék ahhoz, hogy valaki a Sátán követője legyen. Isten szeretetének és hatalmának megtagadása, ha úgy éljük életünket, „ahogyan akarjuk”. Emellett akár vallásos is lehetsz, rendszeresen járhatsz templomba, fizetheted a tizedet és jót is tehetsz. Ha ez a vallás a te feltételeiden alapszik, még mindig kényelmesen betöltheted a Sátán diktálta legalapvetőbb törvényt: „Tégy, amit akarsz.”

Milyen ironikus, hogy olyan emberek, mint Crowley az átlag templomba járó embernél sokkal jobban megértették, a bűn igazi gyökerét, és az alapvető kettősséget, amely az emberiséget kettéosztja.

Végtére is mindnyájunknak megadatott a választási lehetőség, melytől az örökkévalóság függ. Járhatjuk a magunk útját és örökre elveszettek maradunk, vagy kinyúlhatunk Ahhoz, aki „az út, az igazság és az élet”. (János 14:6)

Egy hasonlatot használva, ha az amiben hiszünk, zene és amit teszünk a tánc, akkor Billy Idol szavaival élve, „Önmagunkkal táncolunk” – és maradunk “holtak a vétkek és bűnök miatt… járván e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme [a Sátán] szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik… cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint a haragnak fiai vagyunk.” (Efézusbeliekhez 2:1-3) Füleinket azonban a Mennyország zenéje felé is fordíthatjuk, és megengedhetjük Istennek, hogy új táncra, új életre tanítson minket. „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett! És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat! (JÉZUS!) És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét!” (Zsoltárok 98:1, 40:2,3)

KINEK A ZENÉJE?

Bár Sátán használhatja a zenét, azonban nem ő írta az első dalt. A zene Isten szívéből fakadt, Aki ezt ajándékul adta az emberiség gyönyörűségékre és gazdagítására. Amikor látjuk Isten keze munkáját, és életünkben megtapasztaljuk szeretetét, nincs jogunk csendben maradni. Isten úgy alakította ajkainkat és tüdőnket, hogy dicséretet és hálaadást énekeljünk Neki. Kezünket felruházta azzal a képességgel, hogy hangszereket készíthessünk és az ezekből áradó zenét azért teremtette, hogy harmonizáljon a teremtés dalával.

A Biblia gyakran számol be arról, amikor Isten emberei dalra fakadtak, hogy elismerjék az Úr tetteit. Amikor az izraeliták átmentek a Vörös-tengeren, szabadulásukat énekszóval ünnepelték. A zsoltárokban Dávid zenébe foglalta szívének örömeit és gyötrelmeit. Ő volt az, aki zenészek ezreit állította az Úr ládájának kíséretébe. Ahogy az énekesek hangja összevegyült a trombiták, lantok, hárfák és a cimbalmok szavával a hallgatóknak bizonyára magasztos élményben volt részük. Dávid éneke az 1.Krónikák 16. fejezetében jó példa arra, hogyan lehet a hit kinyilatkoztatása egyszersmind az öröm kifejezése is.

Amikor Jézus világra jött, Isten a zenét választotta, hogy az örömhírt tudassa az emberekkel. Az Úr születését angyalok kórusa hirdette, akik az egyszerű pásztoroknak énekeltek.

A Biblia beszámol arról is, hogy ének töltötte be azon hívők szívét is, akik megtalálták a Messiást. Isten megrázta a börtön falait, amikor Pál és Silás énekelni kezdett. Az Efézusbeliekhez 5:19, és a Kolossébeliekhez 3:16 nyilvánvalóvá teszik, hogy a zene már korán részese lett a keresztény összejöveteleknek. „Öröme van-é valakinek?” – kérdezi Jakab apostol – „Dicséretet énekeljen.” Az egyház életének legdicsőségesebb eseménye lesz, amikor minden idők szentjei találkoznak a mennyei dalfesztiválon (Lásd: Jelenések 14:2,3; 15:2,3)

Josafát zenészeket bízott meg, hogy menjenek és hirdessék az Úr győzelmét, ahogy ő maga mozdulatlanul állt és nézte, amint az Úr megszabadította őket. Tehát illendő, hogy a keresztények, akik Isten végső győzelmére várnak, dalra fakadjanak. Megváltásunk hamarosan nyilvánvalóvá lesz, amikor összegyűlünk Isten trónja körül. „Új énekünk”, ahogy azt a Jelenések 5:9 nevezi, Megváltónk dicséretének véget nem érő himnusza lesz!