Kik voltak a vezetők?

Dr. Ilkei Csaba: Újságírók, szerkesztők, sajtómunkások X.

         Bevezetés a Press Rezidentúrába:

                 Kik voltak a vezetők?

Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató tanulmányának eddig  kilenc részét közöltük,  rádiósok, televíziósok, újságírók és az állambiztonsági szervek titkos együttműködéséről.

Emlékeztetőül:

I. rész: „A Magyar Televízió, mint állambiztonsági fedőszerv” (http://www.utolag.com/Ilkei/MagyarTelevizio/MagyarTelevizo.htm)

II. rész: „MTV: a műsorpolitikát és az objektumot is védte a politikai rendőrség a nézőktől”( http://www.utolag.com/Ilkei/MTV/MTV.htm)

III. rész: „Az MTV mint az osztályharc kiemelt küzdőtere” (http://www.utolag.com/Ilkei/MTVOsztalyharc/MTVOsztalyharc.htm)

IV. rész: „A kemény vonalasok, a reformerek és az állambiztonság” (http://www.utolag.com/Ilkei/MTVII/MTVII.htm)

V. rész: „Egy rendhagyó titkos munkatárs a Népszabadságtól” http://www.utolag.com/Ilkei/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasok/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasok.htm)

VI. rész: „Lehetett-e nemet mondani az állambiztonságnak?” http://www.utolag.com/Ilkei/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasokVI/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasokVI.htm

VII. rész: „Várkonyi Péter külügyminiszter, a „Népszabadság” főszerkesztője, a Tájékoztatási Hivatal elnöke, az MSZMP KB tagja, mint államvédelmi tiszt, hálózati titkos munkatárs és rezidens” http://www.utolag.com/Ilkei/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasokVII/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasokVII.htm

VIII. rész: „Állambiztonság és káderpolitika, - több kudarc, mint siker a hírszerzés bázisain: MTI, Népszabadság, MÚOSZhttp://www.utolag.com/Ilkei/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasokVIII/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasokVIII.htm

 IX. rész: „Akiért a belügyminiszter tűzbe tette a kezét, Bécsből Ausztráliába szökött”

http://www.utolag.com/Ilkei/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasokIX/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasokIX.htm

Most a sorozat  X. folytatása következik.

***

Mielőtt a 60-as évek második felében a BM és a HM hírszerzése (BM III/I és MNVK/2 csoportfőnökség) felismerte a magyar újságíró társadalom nyugati kapcsolataiban rejlő fokozott hírszerzési lehetőségeket, s szovjet irányítással  létrehozták illetve bővítették  hírszerző bázisaikat (rezidentúrák, katonai attaséhivatalok, hírszerző pontok), 1945-től a hazai sajtószervek a legtágabb értelemben totális ellenőrzés alatt álltak, s a beszervezettek és „megnyertek” hazai és külföldi információkkal szolgáltak a teljes államvédelmi, állambiztonsági szervezetnek.

Történetileg úgy alakult, hogy az újságíró társadalom tagjaira mindenekelőtt a politikai rendőrség figyelme irányult – sorrendben 1945-től -:  PRO, ÁVO, ÁVH, BM I/IV, BM  II/5, BM  III/III (Belső Reakció és Szabotázselhárító Csoportfőnökség). Az utóbbin belül a sajtó, rádió, televízió, filmhíradó, tájékoztatási osztályok, stb. munkatársai 1962 augusztusától két osztály állandó felügyelete alatt álltak:

- III/III-4 osztály: kulturális elhárítás,

- III/III-5 osztály: objektum védelem

A kiemelt tájékoztatási és hírközlési objektumok közé tartoztak: MTI, Rádió, Televízió, MÚOSZ, Népszabadság székház és a filmhíradó bázisa.

Államvédelmi és katonai hírszerzés, rezidentúra és katonai attaséhivatal

1945 után az önállótlan és jelentéktelen államvédelmi hírszerzés intézményrendszere akkor kerül észrevehető pályára, amikor 1949 utolsó napjaiban az Államvédelmi Hatóságot a BM helyett közvetlenül a Minisztertanács alá rendelik, hozzácsatolva a HM Katonapolitikai Főcsoportfőnöksége Elhárító Csoportfőnökségét és a Honvéd Határőrséget is.

1950 szeptemberében a Hírszerző Osztály kivált az ÁVH I. Hálózati Főosztályából és X/3 néven önálló osztályként működött tovább Tihanyi János őrnagy vezetésével. Ekkor kezdődött a külföldi hírszerző rezidentúrák felállítása, elsőként Bécsben, majd 1951-52-ben Washingtonban, Londonban, Párizsban, Rómában, Brüsszelben és Buenos Airesben.

A megnövekedett feladatok miatt 1951 szeptemberében a X/3 osztály az ÁVH VIII. Hírszerző Főosztályává bővült Farkas Vladimir alezredes vezetésével. Ehhez előzetesen Péter Gábornak Moszkvában meg kellett szereznie a szovjet állambiztonsági vezetők egyetértését. Öt tanácsadó érkezett Budapestre, ők alakították ki a szervezetet és a működési rendet 5 osztállyal: 1., angol-amerikai, 2., nyugat-európai, 3., jugoszláv, 4., emigrációs, 5., külképviseleti elhárító, összesen 135 fős állománnyal.

(Farkas Vladimir)

1953 júliusában az egységes Belügyminisztérium I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség II. Osztálya lesz a hírszerzés,  Gazdik Gyula alezredes vezetése alatt. Az osztályt 1955. október 1-én főosztállyá szervezik, előbb Hárs István ezredes, majd Rajnai (Reich) Sándor alezredes vezetésével 1956 októberéig. A Főosztály 1., osztálya az Illegális Rezidentúrák Osztálya volt.

A forradalom utáni zavaros szervezeti elképzelések egyike volt a hírszerző feladatok átcsoportosítása a HM-ba, 3. csoportfőnökségként, a Fegyveres Erők Miniszterének alárendeltségében. Az előkészületek 1957 februárjáig tartottak, akkor Tömpe István, a belügyminiszter I. helyettese által készített javaslat bizonyult támogatottabbnak és márciustól a hírszerzés a Belügyminisztérium II. Politikai Nyomozó Főosztályának  3. osztálya lett, Móró István alezredes vezetésével.

Ez a szervezeti rend 1962 augusztusáig, a BM III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség megalakulásáig állt fenn, amikor is a hírszerzés feladatait a III/I. Csoportfőnökség kapta,  Komornik Vilmos alezredes vezetésével.

A HM Katonapolitikai Osztálya (KATPOL) a katonai hírszerzés és elhárítás egységes szerve 1945. március 3-án alakult meg. Az osztály vezetője: Pálffy (Oesterreicher) György (1909-1949) ezredes, majd a határőrség parancsnoka, a honvédség felügyelője, altábornagy és miniszter-helyettes, akit 1949. július 5-én az ÁVH letartóztat és koncepciós per után, október 24-én kivégeznek.

(Pálffy (Oesterreicher) György)

A Katonapolitikai  Osztályt 1947-ben csoportfőnökséggé szervezték, majd 1949-ben főcsoportfőnökséggé, 7 osztállyal: hírszerző, elhárító, rádió felderítő, katonai, nyilvántartó, törzs, és káder osztály.

1950-ben az időközben csoportfőnökséggé terebélyesedett elhárítás beolvadt az ÁVH-ba. A megmaradt felderítő szolgálat új neve: HM IV. Főcsoportfőnökség, amelynek fő feladata: a katonai hadászati-hadműveleti hírszerzés lett.

Ezt követően intenzív szakképzés kezdődött szovjet tanácsadók részvételével, majd sor került a katonai attaséhivatalok  felállítására. Moszkva (Virág Ede alezredes) után katonai attaséhivatal létesült  1951-ben Washingtonban (Szűcs Ferenc alezredes) és Párizsban (Sárközi Sándor alezredes), 1952-ben Londonban (Nagy Béla alezredes). A katonai hírszerzést a honvéd vezérkar főnöke közvetlenül irányította.

   

(Szűcs Ferenc - Sárközi Sándor)

[Katonai attaséhivatal: az attasé vagy helyettese által vezetett hírszerző rezidentúra, amely hírszerzőkből, ügynökökből és informátorokból áll.]

1953 decemberében a felderítő szolgálat az MNVK 2. Csoportfőnökség nevet kapta, változatlanul a vezérkari főnök alárendeltségében. A csoportfőnökség szervezeti felépítése 1956 végéig: operatív hírszerző szolgálat, elemző-értékelő és tájékoztató szolgálat, rádió felderítő szolgálat, kiképzési és ellátó szolgálat.

1956. december 21-én az MNVK 2 Csoportfőnökséget kivonták a vezérkari főnök alárendeltségéből és közvetlenül a Fegyveres Erők Minisztere: Münnich Ferenc altábornagy felügyelete alá helyezték.

1957 tavaszától ismét a honvéd vezérkar főnöke irányította a katonai felderítést: Ugrai Ferenc vezérőrnagy, 1963-ig, akinek volt „katpolos” tapasztalata. 1963-ban Csémi Károly vezérőrnagy lett a vezérkari főnök,  aki 1966-tól a honvédelmi miniszter első helyettese, 1973-1984 között a HM államtitkára.

Szűcs Ferenc ezredest, a katonai hírszerzés vezetőjét, az MNVK2 Csoportfőnökség vezetőjét 1962-ben felmentették beosztásából és kinevezték a vezérkari főnök helyettesévé, ettől kezdve ebben a minőségében felügyelte a Sárközi Sándor ezredes vezette  hírszerző csoportfőnökséget, a külügyi osztályt és a cenzor részleget. (A hetvenes években Sárközi Sándor vezérőrnagyot egy korrupciós ügyben való közreműködésért váltották le.)

(Csémi Károllyal beszélget Ilkei Csaba 1972-ben az MTV  „A Hét” c. műsorában)

1962-ben 13 legális rezidentúra működött: Athén, Bécs, Belgrád, Bern, Frankfurt, Hamburg, Koppenhága, London, Milánó, Párizs, Róma, Stockholm, Washington, összesen 38 fővel.

Az illegális hálózatépítés eredményeképpen öt rezidentúra jött létre Olaszországban (Milánó, Verona, Vicenza, Bolzano, Udine), kettő Ausztriában (Graz, Linz) és egy Nyugat-Németországban (München), összesen 24 fővel.

Hadműveleti felderítő csoportokat helyeztek el Olaszországban (Trieszt, Tarvisio, Pordenone, Merano, Pere di Cadore) és Ausztriában (Linz, Bruck, Radstadt).

1964 nyarán hosszas előkészítés után Czinege Lajos  honvédelmi és Benkei András belügyminiszter aláírta a HM 2. Csoportfőnökség és a BM III (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség szerveinek együttműködéséről szóló 002. számú szigorúan titkos parancsot, amely szabályozta az együttműködés megvalósításának módját a külföldön folytatott tevékenység  feltételeinek biztosításában, az operatív és tájékoztató munkában.

(Komornik Vilmos)

A BM III/I (hírszerző) Csoportfőnökség vezetői:

Komornik Vilmos (1962-1967), Rajnai (Reich) Sándor (1967-1976), Bogye János (1977-1989), Dercze István (1989. XI./XII.)

BM hírszerzés hazai bázison, a Press Rezidentúra beköltözik a MÚOSZ-ba

1968. július 26-án a belügyminiszter 0017. számú parancsa rendelkezett a BM III/I Csoportfőnökség tevékenységének szabályozásáról. A hírszerző munka korszerűsítését, szervezeti és személyi kereteinek megerősítését és újjászervezését indokolták a megváltozott nemzetközi helyzetből fakadó fokozott feladatok. A hírszerző munka jelentősége nőtt, ám az eredmények mellett a hírszerzés nem tartott mindenben lépést a követelményekkel. Így – egyebek között -:

*A hírszerzés még nem tudta szervezetten biztosítani a hazai bázison jelentkező lehetőségek kihasználását,

*A hírszerzés külföldön csak kis mértékben alkalmazza a konvencionálisan (diplomata védettség) végzett munka mellett a különböző szervek kihelyezési lehetőségeit, valamint az illegális módszereket.

A belügyminiszter parancsa szerint a III/I. Csoportfőnökségen belül meg kell teremteni a kapitalista külfölddel kapcsolatos politikai, gazdasági, katonai stb. információk és adatfeldolgozásuk rendszerét, ezért biztosítani kell, hogy a hírszerzés megkapja feldolgozásra, összegezésre és analizálásra a kapitalista külföldre vonatkozó olyan információkat, melyek jelentőséggel bírnak fontosabb nemzetközi problémák elemzése szempontjából.

(A belügyminiszter 0017. sz. parancsa 1968-ban)

Ezért a 0017/1968. BM parancs úgy rendelkezett, hogy:

A III/I. Csoportfőnökség hazai bázison végzett kutatómunkája eredményessége érdekében létesítsen kvalifikált belföldi hálózatot (ügynökök, társadalmi kapcsolatok, titkos munkatársak) ügynökjelöltek felkutatása, információszerzés céljából. A hírszerzés helyezzen el megfelelő munkakörökbe, illetve vegyen állományba nyugati nyelveket beszélő tiszteket a kapitalista külfölddel kapcsolatot tartó szervekben és intézményekben, így:

- a Külügyminisztériumban,

- a Külkereskedelmi Minisztériumban és annak külkereskedelmi vállalatainál,

- a MÚOSZ-nál, MTI-nél, Rádiónál, más sajtóügynökségeknél,

- a Kulturális Kapcsolatok Intézeténél,

- az OMFB-nél, NIM-nél, KGM-nél,

- az MTA-nál,

- az IBUSZ-nál,

- a Közlekedési- és Postaügyi Minisztérium légi- és egyéb közlekedési  vállalatainál, kirendeltségeinél,

- a Művelődésügyi Minisztérium külkapcsolatokkal foglalkozó szerveinél,

- néhány más, a külkapcsolatokat lebonyolító, vagy azokban érdekelt szervnél, intézménynél, vállalatnál.

A hírszerzés és elhárítás SZT állományú beosztottai, a csoportfőnökségek koordinációja mellett, sajátos feladataik ellátásán kívül, kölcsönösen  nyújtsanak segítséget feladataik végrehajtásához.

Végül azt is kimondta a parancs, hogy a hírszerzés szervezze meg a céljainak megfelelő vidéki kutatómunkát. Ennek érdekében néhány megyei politikai osztályon – Győr, Baranya, Borsod, Csongrád, Veszprém, Hajdú, valamint a BRFK Politikai Osztályon – létre kell hozni az I-es alosztályokat.

Egyértelművé vált, hogy a politikai és gazdasági hírszerzés elsődleges célpontjai az Amerikai Egyesült Államok,  a Német Szövetségi Köztársaság, a Vatikán és Izrael. A magyar hírszerzésnek sajátos feladatai vannak az USA „előretolt európai bázisai” (Ausztria, NSZK) tekintetében.

1968-ban a hírszerzés kilenc rezidentúrát működtetett külföldön: a bécsi és római főrezidentúrát, a londoni, genfi, párizsi, kölni, New-York-i, washingtoni és ottawai rezidentúrát, s megkezdte munkáját két hírszerző pont Új-Delhiben és Buenos Airesben.

[Rezidentúra: Állambiztonsági operatív  feladatok ellátására szolgáló konspirált szervezeti forma, amely állambiztonsági tisztekből, vagy hálózati tagokból áll, vezetője a rezidens. Jellege szerint leggyakrabban: külföldi vagy belföldi (hazai bázisú), legális vagy illegális; funkcióját tekintve: fő-, irány-, cél- és kiegészítő rezidentúra.]

(Bogye János)

A belügyminiszteri parancs értelmében felgyorsult  a hazai rezidentúrák  1987-ben megkezdődött felállítása.

A „Press” Rezidentúra (III/I-B önálló alosztály) a hazai sajtószervek nemzetközi kapcsolatait felügyelte: Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), Magyar Távirati Iroda (MTI), Magyar Rádió (MR), Magyar Televízió (MTV), Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala (TH). A Rezidentúra vezetői beköltöztek a MÚOSZ  VI. ker. Népköztársaság útja 101. sz. alatti székházába.

A „Világosság” rezidentúra az Állami Egyházügyi Hivatalban szolgálta az egyházak megfigyelését.

Az „Akadémia” fedőnevű rezidentúra a kulturális és műszaki kapcsolatokat felügyelte a Kulturális Kapcsolatok Intézetében. A későbbi főrezidentúra a Művelődési Minisztériumot és a Magyar Tudományos Akadémiát fogta össze.

A „Parabola” főrezidentúra  az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár (OMIKK) épületét választotta ki.

A „Politika” főrezidentúrát a Külügyminisztériumban hozták létre.

A „Pajzs” rezidentúra  szintén a Külügyminisztériumban működött.

[Később a Külügyminisztériumban további tagozódás és bővülés történt: a Főrezidentúra a Személyzeti Osztályon  és a Területi Főosztályokon összpontosult; újabb rezidentúra jött létre a Futár Osztályon és a Konzuli Főosztályon, valamint a Biztonsági Osztályon.]

A „Külkereskedelmi” rezidentúra a Külkereskedelmi Minisztériumban volt található a fajsúlyos külkereskedelmi vállalatok széleskörű felügyeletével.

Hírszerző pontok működtek a következő helyeken:

Az Országgyűlés Irodája, Minisztertanács Titkársága, Magyarok Világszövetsége, Állami Egyházügyi Hivatal,  MTA, Központi Fizikai Kutató Intézet, Külügyi Intézet, Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, Ipari Minisztérium, Paksi Atomerőmű, Mikroelektronikai Vállalat, Vám-és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, Magyar Vöröskereszt, IBUSZ, Nemzetközi Műszaki Tudományos Együttműködési Iroda (TESCO).

[Hírszerző pontok: Olyan rezidentúrák, amelyek a saját területi bázisukat valamely fő irányba használják ki, de a fogadó ország ellen nem dolgoznak.]

Az egyes főrezidentúrák, rezidentúrák és hírszerzőpontok felügyeletét a területet irányító csoportfőnök, illetve helyettese látta el. Közvetlenül a rendszerváltozás előtt az említett helyeken mintegy 130 SZT állományú beosztott dolgozott. A III/I-11 Osztály (hírszerzés harmadik országokban és hazai bázison) fogta össze a belföldi SZT rezidentúrákat, hírszerző pontokat és társadalmi rezidentúrákat.

(1987: A hírszerzés irányítási rendszerének és SZT állományának fejlesztéséről)

 Az irányítási rendszer és az SZT állomány fejlesztésére, a státuszok újra elosztására utoljára 1987. május 13-án készült javaslat a BM III/I-10 Osztályon (személyi ügyek, kiképzés, módszertan),  67-16-438/1987. szám alatt, amelyet Kovács József r. ezredes osztályvezető terjesztett elő.

A vizsgálódásunk tárgyát képező „Press” Rezidentúra 1967-ben annak a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) székházába költözött be, amely – mint majd láthatjuk – azSZKP nemzetközi osztálya alá rendelt  és közvetlenül a KGB irányítása alatt álló, prágai központú Nemzetközi Újságíró Szervezet (NÚSZ) legaktívabb tagja volt, a nyugati kapcsolatok felé irányuló hír-és információ szerző titkos megbízásokkal, különös  szervezési, gazdasági és végrehajtási feladatokkal, amelyek a kapitalista tömegmédia befolyásolását, újságíróinak megnyerését, a kiszemeltek beszervezését és kiképzését célozták. Különös feladata volt a magyar tagszervezetnek (is) a  gyarmati függőségből felszabadult harmadik világ újságíróinak megnyerése a politikai befolyásolás egyre bővülő eszközeivel, mindenek előtt Fekete-Afrika országaiban.

A Nemzetközi Újságíró Szervezet (NÚSZ)[International Organization of Journalists (IOJ)] 1946-ban alakult meg Koppenhágában kelet-és nyugat európai újságíró szövetségekből, s 1947-ben költözött Prágába. A kezdetektől fogva éles viták folytak a vezetésben  a sajtószabadságról,  a demokratikus szabadságjogokról, az újságírók felelősségéről, függetlenségéről  és „pártos elkötelezettségéről”. 1950-ben, amikor az elnökség szovjet nyomásra kizárta a jugoszláv szövetséget, a legnagyobb nyugati szervezet, az 1926-ban alapított  IFJ (International Federeation of Journalists) kilépett a NÚSZ-ból, amely ettől kezdve egyértelműen szovjet irányítás alá került és későbbi kritikusai szerint egyike lett azon kiemelt nemzetközi civil szervezeteknek, melyek szovjet titkosszolgálati fedőszervként területen kívüli jogosultságokat élvezve – állam az államban – rendkívüli műveleti feladatok sorát hajtották végre törvénytelenül, a tagság és a tagországi szervezetek vezetőinek tudta nélkül. A NÚSZ-nak 1990-ben kb. 250 ezer tagja volt mintegy 120 országban.

  

(Siklósi Norbert - Megyeri Károly)

A magyar feladatok megoszlottak  a BM és a HM hírszerzés (BM III/I. és MNVK/2) között. Míg az utóbbi iratai nem kutathatók, többet tudunk a BM III/I-B. Önálló Alosztályáról, amely még hivatalos fejlécében is a PRESS Rezidentúra nevet viselte. Vezetője (Szolnok Péter, Regős János) és munkatársai a MÚOSZ Népköztársaság útja 101. szám alatti székházában szorosan együttműködtek a szövetség választott vezetőivel, akik közül a kulcsfontosságú posztokon állók többnyire beszervezett hálózati személyek voltak, néhányan hivatásos állománybeli múlttal. (Például: a beavatott főtitkárok: Siklósi Norbert és Megyeri Károly – róluk később – mellett olyan kiválasztott  és kipróbált, Moszkvával tárgyalóképes  fedett állományú vagy hálózati újságírók voltak a főtitkár-helyettesek, mint Vajda Péter r. százados vagy Fábián Ferenc, „Újfalusi” titkos munkatárs.)

  

(Vajda Péter - Fábián Ferenc)

Innen irányították az egyre szaporodó olyan fedőszerveket, mint amilyen például az Interpress Nyomdai és Lapkiadó Vállalat (Stark György), a Sajtódokumentációs Kutató Központ (Dersi Gyula), az Interpress Filmstúdió (Falus György, Jutasi Dezső),  vagy a későbbiekben a Vue Touristique Idegenforgalmi és Propaganda Kiadó Vállalat (Siklósi Norbert) volt, amelyekhez szolgáltatók is kapcsolódtak, így a balatonszéplaki nemzetközi újságíró üdülő, a Hotel Interpress (Lutz József, Kató Árpád).)  (Ezekről később még szó esik.)  Az üzletből  többen meggazdagodtak, sokan magas kitüntetéseket kaptak;  a rendszerváltoztatásnak még a szándékát is kontrázták, majd  1990 után kellő információk és kapcsolatok birtokában sikeresen elvegyültek a jövő-menő hatalom gazdasági-pénzügyi hátterében.

1966-tól a  prágai központú NÚSZ egyik  alelnöke lett a MÚOSZ mindenkori főtitkára, aki egyúttal a nemzetközi szervezet kincstárnoki posztját is betöltötte. Az egy másik kérdés, hogy a budapesti kincstárnoknak sohasem volt pontos és hiteles információja a prágai nyílt és titkos pénzmozgásokról, a konspiratív gazdasági tevékenység valós bevételeiről és kiadásairól, a tényleges főkönyvi adatokat csak Moszkvában látták át megközelítő pontossággal.

A MÚOSZ szakosztályai közül  a nemzetközi kapcsolatok megszervezésében és működtetésében kiemelkedő szerep jutott az idegenforgalmi, a gasztronomiai-borászati és turisztikai, a kulturális (filmkritikusok) és sportújságírói szakosztálynak. A katonai hírszerzés főleg a turisztikai újságírók vonalába  [FIJET] épült be, arccal Olaszország felé. A Press Rezidentúra 10 SZT-tisztje átlagosan 100 kvalifikált ügynököt mozgatott itthon és külföldön. A Nemzetközi Újságíró Továbbképző Központ budapesti és balatonszéplaki helyszíneken képezte a NÚSZ ügynökeit, utolsó igazgatója Rybka Géza  r. alezredes, (III/I-B öá. aloszt.) helyettes rezidentúra vezető volt.

Az egymással rivalizáló polgári és katonai hírszerzés sakktábláján már a hetvenes évektől erősödtek a HM vezérkar (Magyar Néphadsereg Vezérkara (MNVK) 2. Csoportfőnöksége (Markotán Béla alezredes) pozíciói az újságírók között, annak köszönhetően is, hogy a katonai hírszerzés információi gyorsabbak, pontosabbak, hitelesebbek voltak a Varsó Szerződés tagállamainak szervezettebb, hatékonyabb vezérkari együttműködése következtében, mint a több áttételes, lassú és körülményes BM III. Főcsoportfőnökségen a polgári hírszerzésé, ahol a KGB tanácsadók néha hónapokat aludtak olyan ügyek fölött, melyek haladéktalan  elemzést, az összefüggések mielőbbi feltárását és aktív operatív végrehajtást igényeltek volna.

A mai napig nem ismerjük kellő mélységben, csak sejtjük a különböző titkosszolgálati csoportok  (ÁVH,  HM Katonapolitikai Osztály, BM III. Főcsoportfőnökség,  MNVK/2), a Külügyminisztérium, mint fedőszerv ) rejtett rivalizálását, pozíció harcait,  személyi összetűzéseit, árnyalva azzal is, hogy éppen kit támogatott jobban a nagy testvér valamelyik  belügyi vagy katonai állambiztonsági  szerve. Érdekes bepillantani a feltáró munkában egyes hatalmi csoportosulások, politikai platformok, állami nagyvállalatok és  tájékoztatási bázisok (MTI, Népszabadság, MÚOSZ, MRT) titkosszolgálati szerepvállalásaiba, pillanatnyi vagy tartós érdekközösségeibe, meglepő együttműködéseibe,  kontra akcióiba, párhuzamos karriertörténeteibe. Nem mindig tudjuk (még) megfejteni az igazi mozgatórugókat, a bonyolult és rejtett érdek összefüggéseket, majd azok felbomlását.

Ezek után ismerkedjenek meg a Press Rezidentúra három emlékezetes vezetőjével.

      Szolnok (Szikla) Péter

Benkei András belügyminiszter kínos igazoló jelentést kényszerült írni Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának 1968. december 10-én, mert a budapesti Press Rezidentúra (BM III/I-B önálló alosztály)  mb. vezetője: Szolnok Péter hírszerző szt-alezredes Prágában be akarta szervezni az augusztus 21 és 28 között a magyar nagykövetségen tartózkodó Oldrich Svestkát, a Rude Pravo főszerkesztőjét, a CSKP Elnökségének tagját és Rudolf Barak, korábbi belügyminisztert, a CSKP volt főtitkárhelyettesét. Az akciót Kovács Imre nagykövet akadályozta meg, aki rögtön jelentette a történteket a Külügyminisztériumnak. Ennek nyomán Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes levelet írt Benkei András belügyminiszternek, ő pedig jelentést kért a történtekről Szolnok Péter r. alezredestől a III/I Csoportfőnökség vezetőjén keresztül.

(Szolnok Péter)

Mint kiderült, az öt szocialista ország  fegyveres erőinek augusztus 21-i akcióját, Csehszlovákia megszállását követően a magyar belügyminiszter utasítására több BM operatív csoport is megjelent a prágai magyar nagykövetségen, így az a két tagú is, amely augusztus 23-án érkezett Szolnok Péter vezetésével. (Szolnok újságíró fedéssel, Hidasi János r. őrnagy diplomataként.) Szolnok 1967 óta – amikor megbízták a „Press” Rezidentúra vezetésével -  intenzív  kapcsolatban állt a prágai központú Nemzetközi Újságíró Szervezettel (NÚSZ), annak minden vezetőjét személyesen ismerte. Feladata volt információt szerezni tőlük, továbbá kapcsolatot keresni a csehszlovák hírszerzés  „pozitív elemeivel”, segítséget adni nekik a rendkívüli helyzet problémáinak megoldásában.

Kezdetben úgy tűnt, a  hírszerzők érkezéséről  nem tájékoztatták a prágai nagykövetet a KÜM vezetőségén keresztül a korábbi gyakorlatnak megfelelően.

(Kovács Imre nagykövet eredeti foglalkozása pék, később szakszervezeti érdekvédő, majd  1957-től 1967-ig élelmezésügyi miniszter, 1967-től prágai, 1970-től berlini nagykövet.)

A rendkívüli helyzet miatt a hírszerző tisztek alig tudtak kimozdulni a nagykövetség épületéből, információik jórészt a magyar diplomatáktól származtak. Kovács Imre először elítélte a szocialista országok intervencióját,  szerinte a beavatkozás súlyos hiba volt. Politikai véleményét nem rejtette véka alá, s ez megjelent Szolnok haza küldött jelentéseiben is. Kovács meggyőzésén aztán többen is munkálkodtak,  így a helyszínre érkezett – amúgy a minden funkció nélküli - Marosán György is, aki régi ismerőse volt Barak belügyminiszternek, továbbáVályi Péter pénzügyminiszter és Gosztonyi János, a Népszabadság főszerkesztője.  A nagykövet végül  engedett a pártos, elvtársi felvilágosításnak és belátta, hogy támogatni kell az „egészséges baloldali erőket” és a szükségessé vált katonai intézkedések fenntartását a konszolidáció megteremtéséhez.

(Benkei András)

Benkei András belügyminiszter mindent megmagyarázott „Szigorúan titkos!”, „Különösen fontos!” minősítésű levelében Kádár Jánosnak.

Először is a BM részéről csak két egység működött – elhárító és hírszerző tisztekből – a nagykövetségen azokban a napokban, a harmadik a katonai hírszerzésé (MNVK/2) volt. A nagykövetség azért nem kapta meg a táviratot Szolnok és Hidasi hírszerző tisztek érkezéséről a KÜM Személyzeti és Igazgatási Osztályán keresztül, mert  megszakadt az összeköttetés Prágával, amikorra pedig helyreállt, addigra már ott voltak és szabályszerűen bejelentkeztek a nagykövetnél. Benkei szerint a tisztek nem a nagykövetség munkatársaitól szerezték felterjesztett információik döntő többségét, hanem  cseh és külföldi újságíróktól, valamint a cseh állambiztonsági szervek munkatársaitól.

Ami a két beszervezési kísérletet illeti, a belügyminiszter szó szerint a következőket jelentette Kádár Jánosnak:

„Lehetséges, hogy a két BM tiszt a fenti kéréseikkel túllépték szigorúan vett feladatkörüket, de lépéseik elbírálásánál figyelembe vehető az akkori csehszlovák helyzet és légkör,  a kapcsolatlétesítésre és információszerzésre irányuló fokozott igény, s az, hogy a nagykövet megkerülésével ilyen irányba egyetlen lépést sem tettek. A két BM tiszt – ha a többi körülményeket nem vesszük figyelembe – csupán azért marasztalható el, hogy ilyen kérésük volt.”

Mindezért figyelmeztetésben részesülnek, - tájékoztatta a párt főtitkárát a belügyminiszter.

(Kádár János)

Szolnok alezredes szeptember 24-én vezetői parancsra tért haza, Hidasi őrnagy már egy héttel korábban itthon volt. Szolnok 1971 szeptemberéig állt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének  Népköztársaság útjai  székházában működött  „Press” Rezidentúra élén megbízott rezidensként, majd a III/I-11. Osztályon  kapott főoperatív beosztást.

Szolnok Péter  tevékenysége mély nyomokat hagyott az újságíró szövetség  történetének egy meghatározott szakaszában, élete és szakmai pályafutása nem szokványos és sablonos,  egyénisége  ellentmondásos, kiszámíthatatlan, öntörvényűsége miatt időnként kezelhetetlen az állambiztonság vezetői számára is, ezért érdemes kissé alaposabb  választ keresni arra a kérdésre: ki is volt valójában Szolnok Péter?  ( Sajátos és különös fejlődéstörténetéhez részletes önéletrajza és személyzeti dossziéja nyújtotta a legtöbb segítséget. ÁBTL 2.8.2.1. -209)

1928. december 12-én született Budapesten. Anyja: Dávid Róza (1894) napszámba járó szegényparasztok gyermeke. Ő maga is napszámba szegődve dolgozott 16 éves koráig, majd háztartási alkalmazott, mosónő, szobalány Győrött és Budapesten. A harmincas évektől a főváros nyomorenyhítő népkonyháin (Sipőcz) főzőnő. 1945 után az I. kerületi Tanács üzemi konyháján dolgozott, innen ment nyugdíjba 1950-ben. Tíz év múlva, 66 éves korában rákban meghalt.

Anyja családi állapotának változásait még fia sem tudta pontosan követni. Első férje  egy ismeretlen nevű asztalossegéd volt, aki baleset áldozata lett munka közben. Második férjével: Plesz Béla taxisofőrrel 1925-ben kötött házasságot. A férfi két év után elhagyta, egyes információk szerint az akkori Romániába szökött, más hírek szerint ideggyógyintézetben fejezte be életét. Fia tényleges apjával: Riba Péterrel (1896, Regöly) 1927 és 1931 között élt együtt házassági kötelék nélkül, vízvezeték szerelő és gépkocsivezető volt, paraszti származású, aki korán elkerült falujából, fiatalon bebarangolta Európát, kalandor természetűnek tartották. Azt írja róla 1961-ben Szolnok Péter:

„Anyámat, a tapasztalatlan vidéki lányt csak kihasználta, mellette nem dolgozott. Három éves koromban elhagyta anyámat, megszökött annak legjobb barátnőjével. Házmesterséget vásárolt egy lipótvárosi bérházban. A felszabadulás után egy ízben leprioráltam, zsidóvagyon eltulajdonítása miatt felfüggesztett ítéletet kapott. Visszament falujába, ahol rövidesen községi, majd járási párttitkár lett (MKP). Feketéző üzletek miatt leváltották. Visszatelepült Budapestre és újra házasodott. Egy belvárosi kalapszalon tulajdonosát vette el és azzal tartatta ki magát. Amimkor a szalont államosították, vissza kellett térnie a szakmájához. Nagyobb vidéki építkezéseken szerelőmunkásként dolgozott. Olvastam az újságban, hogy sztahanovista címet kapott brigádjával együtt. Testvére, Riba Antal ismert munkásköltő volt. Miután 3 éves koromban elhagyott, 13 éves koromban jelentkezett először. Egy-két vasárnapi ebédmeghívás után a kapcsolat megszakadt, mert akkori feleségét megvertem. Ezt követően érettségim előtt én kerestem fel, ruhát kértem tőle, amiben leérettségizhetek és állást kereshetek. Ezután csak véletlen találkozásaink voltak a városban. Kb. 1950 óta nem láttam. Hallottam, hogy egy testvérem született, jelenleg azt sem tudom, él-e?”

„Anyámmal rettentő rossz anyagi körülmények között éltünk. Havi 34 pengős keresete csak az éhhalál elkerülésére volt elég, s emellett gyakran betegeskedett. Időnként ágyrajáróként laktunk, s amikor minden kötél szakadt, - árvaházba adott. Nyolc éves korom óta végeztem alkalmi munkát, majd rendszeres kisegítő munkát. A háborús években a tanulás mellett már félnapos postai alkalmazott voltam. Ennek ellenére nem jutott többre, mint egy rend ruha és egy albérleti lakás. Így végeztem el a négy polgárit (II. ker. Medve utcai iskola). Végig kitűnő rendű tanuló voltam. Saját erőből kezdtem el a kereskedelmi iskolát.”

Szolnokot, mint leventét 1944 decemberében bevonultatták, előbb Budakeszire, majd Győrbe, onnan visszaszökött Budapestre, bujkált a nyilasok elől, háromszor kapták el, de mindig megszökött. Tizenhét évesen érte a „felszabadulás”.

(Hivatásos verekedő és botrányt okozó pártmunkás)

1945 után a „rekviráló bizottság” tagja Budán, élelmiszer fuvarozó.  Bekapcsolódik a II. kerületi MADISZ munkájába. 1947-ben befejezte a kereskedelmi középiskolát, és belépett a Magyar Kommunista Pártba. Kezdeti tevékenységéről egyebek között ezt írja:

„ Mint aktív pártmunkás:  R-gárdista, agitátor, választási gyűlés tartó, plakátragasztó, hivatásos verekedő és botrányokozó a jobboldali pártok gyűlésein, - pártmunkás igazolványt és elismerő oklevelet kaptam.”  

A párt elhelyezte a Mérnök Szakszervezetbe adminisztrátornak. Felvették a Közgazdaságtudományi Egyetemre,  - ott kapcsolattartó az egyetemi és a munkás fiatalok között -, de anyja betegeskedése miatt abba kellett hagynia tanulmányait.

1948. április 28-án került az ÁVO-hoz.

(Ezzel kapcsolatban megjegyzi: „A pontosság kedvéért megemlítem, hogy „társadalmi aktívaként” már 1947-től rendszeresen dolgoztam a II-III. kerületi ÁVO részére.”)

(Már 1947-ben dolgozott az ÁVO-nak)

 Előbb a „K” (postai) ellenőrzéshez, majd a Központi Elhárító Osztályhoz került. 1949-ben az első Dzerzsinszkij tanosztályt hadnagyi fokozattal végezte el. 1950-ben kinevezték az amerikai elhárító alosztály vezetőjévé.

1950-ben  ÁVH főhadnagyként elvégezte az MDP 5 hónapos központi pártiskoláját. Ott készült az első jellemzés róla.

„Hibái gyökere az önteltség, elbizakodás. Ez megmutatkozott magatartásában is. A már megismert dolgokban nem mélyedt el. Nem törekedett arra, hogy szélesítse ismereteit képességéhez mérten. Hiú, nagyon sérti az, ha nem neki adnak igazat. Hibáit megmagyarázza. Ő maga általánosságokban bírál.”

(Önteltség, elbizakodás, hiú, általánosságban bírál…)

1953-ban egy éves továbbképzésre küldték a Szovjetúnióba. Hazatérve,  századosi rangban  az egyesített angol-amerikai elhárító alosztály, majd 1954-től a jugoszláv hírszerző alosztály vezetője. Elvégzi a Külügyi Akadémiát. Az ÁVO-nál és az ÁVH-nál pártmunkát kér és végez, propagandista, majd két és fél évig az Elhárító Osztály párttitkára, 1949-ben 3 hónapos, 1952-ben 5 hónapos pártiskolát végez.

1954-ben megnősült, felesége Pócsi Edit (1935. február 18. Debrecen) munkásszármazású, apja cipészsegéd volt. Tizennégy éves korában gyári munkás, 16 évesen a debreceni ÁVO gépírónője, 1955-ben korengedménnyel vették fel a pártba, 1961-ben r. hadnagy a BM. Politikai Nyomozó Főosztályának  II/10. osztályán (operatív technika alkalmazása). Gyermekeik közül Edit 1955-ben, Péter 1961-ben született. Feleségének Ilona nevű húgát 1959-ben vették BM állományba, előbb a II/11 osztályon (operatív nyilvántartás), majd a II/10 osztályon (operatív technika alkalmazása) dolgozott.

(Szikla Péter eskütételi jegyzőkönyve 1961-ben)

1955 decemberében szigorúan titkos állományú (SZT) tisztként - feleségével  együtt - Londonba küldik az állambiztonsági rezidentúra vezetőjének. 1958-ban őrnaggyá léptették elő.

1958. február 6-án minősítette a BM Politikai Nyomozó Főosztályának II/3 osztálya (hírszerzés). Komoly bírálatot kapott 1956 októberi magatartása miatt:

 ”Szikla elvtárs ezekben a kritikus időkben nem irányította határozottan és helyes irányban beosztottait. Magatartásával  lehetőséget adott különböző megalapozatlan találgatásokra. Magatartása politikai határozatlanságnak minősíthető. Látta, hogy az ország belső eseményei ellenforradalmi jellegűek, de nem helyezkedett az első pillanattól kezdve tiszta, világos politikai platformra, s ez volt hibájának forrása.”

Szikla a kritikát néhány apró megjegyzéssel elfogadta. Javasoltak még neki bizonyos súlypont áthelyezéseket a munkájában, a túl gyakorlatias vezetői megoldások helyett a színvonalasabb vezetői elemző, irányító és ellenőrző munka előtérbe helyezését.

Londoni fedett diplomáciai beosztásában elkövetett dekonspirációs hiba  miatt az angol hatóságok 1959 májusában kiutasították az országból. Itthon munkájának és magatartásának hibái miatt fegyelmi büntetést kapott, lefokozták és operatív tiszti beosztásba helyezték.  Az indoklást 1961. november 11-i minősítése is tartalmazta:

„A londoni rezidentúrára történt kihelyezése után a rezidentúra operatív munkájának szervezésében, irányításában a kezdeti időkben eredményesen dolgozott. A kezdeti eredmények után a rezidentúra munkája helytelen irányba tolódott el…vezetése alatt olyan munkamódszerek honosodtak meg, melyek az elért eredményeket is megsemmisítették. A hibák kifejlődésében  nagy szerepet játszott Szikla elvtárs önteltsége. Hiányosságaira többször lett figyelmeztetve, azokat azonban a legtöbb esetben nem fogadta el, s amikor megértette, hogy munkamódszerein változtatni kell, már késő volt, mert egy korábban elkövetett operatív hiba miatt Szikla elvtársat kiutasították.”

(A figyelmeztetéseket nem fogadta el, operatív hibát követett el)

1961. január 1-én, büntetése lejártakor őrnagyi rendfokozatát visszakapta és a BM II. Politikai Nyomozó Főosztály 3. osztályán a  Jugoszlávia elleni hírszerzés területén folytatta munkáját. A X. kerület pártbizottságon  propagandistaként dolgozott.

[1962. április 26-án Sz. P. önéletrajzi kiegészítésében megjegyzi: „Apámmal az eltelt 7 évben nem találkoztam, utána nem is érdeklődtem, nem tudom, hogy alakult az élete, illetve azt sem tudom, hogy egyáltalán életben van-e?”]

Az alezredesi rendfokozatot 1964. november 1-én érte el. (Ugyanebben az évben vezetéknevét Szikláról Szolnokra változtatta.)

Decembertől pedig SZT-állományban  ismét rezidens külföldön, ezúttal Braziliában. (Portugál nyelvből 1966-ban épp úgy felsőfokú nyelvvizsgát tett, mint angolból 1949-ben, oroszból középfokkal rendelkezett és németül is megérttette magát, ha kellett.)

A rezidentúra megszervezése volt a feladata Rio de Janeiróban. Nem is ezzel volt a baj, hanem egy hazaküldött magánlevelével, melyben megengedhetetlen módon bírálta az MSZMP politikáját, egyes vezetőit, akárcsak a III/I. némely vezetőjét, „ellentéteket szítva” a hírszerző csoportfőnökség személyi állományában, úgymond cinikusan, karrieristaként, kétarcúan. Komornik Vilmos r. ezredes, csoportfőnök 1966. május 15-én hazarendelte  és leváltotta a III/I-1/A alosztály csoportvezetői beosztásából.

Négy hónap múlva került sor újabb minősítésére már a III/I-1-A alosztályon. A visszatérő gondokat - a fenti tényeken túl -  így fogalmazzák meg felettesei:

„Szolnok elvtárs hajlamos személyének, képességeinek túlértékelésére, mások lebecsülésére és arra, hogy jelenségekről, személyekről csalhatatlan véleményt mondjon. A rezidentúra [Rio de Janeiro] néhány tagjával, köztük a képviselet vezetőjével nem sikerült jó viszonyt kialakítania, s így gyakran bizonyos vélt vagy valóságos személyi ellentéteket kellett csitítania, ami természetesen a munkától vonta el energiáját.”

Minősítésével nem értett egyet Szikla alezredes, nem is írta alá. A megállapítások többségét visszautasította, azokat alaptalan vádaskodásnak nevezte, melyek minden tárgyi alapot nélkülöztek. Hazarendelését és leváltását indokolatlannak tartotta, az elhibázott döntés szerinte nem volt arányban a nehéz kinti körülmények között elért eredményeivel. Az igazságtalan és méltatlan intézkedések  annyira megviselték idegileg  – írta a minősítés alján olvasható kézírásos megjegyzésében -, hogy szívtrombózist kapott, s egy éves betegszabadság után sem gyógyult fel teljesen, de ezt meg sem említették a minősítők. Sem a minősítését, sem áthelyezését nem fogadta el, s felajánlotta leszerelési kérelmét.

(Minősítését 1966-ban visszautasította, alaptalan vádaskodásnak tartotta)

Ezután következtek a III/I-B önálló alosztályon, a  Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában  eltöltött évek (1967 – 1971) a „Press” Rezidentúra  megbízott rezidenseként, melynek keretében a már ismert módon és céllal 1968. augusztus 23-án elindult Prágába, ahol a magyar nagykövetségen tartózkodó két vezető cseh politikust túlbuzgó módon megpróbálta beszervezni, ennek pedig figyelmeztetés lett a vége szeptemberi hazatérése után.

Noha a „Press” Rezidentúrán feladatait igyekezett jól megoldani, s a kezdeti időszakban figyelemre méltó eredményeket ért el, felettesei értékelése szerint tartósan nem sikerült a rezidentúrát szakszerűen vezetnie. Saját kérésére mentették fel vezetői megbízatásából és helyezték a BM. III/I-11 Osztályra „SZT” állományú kiemelt főoperatív  beosztottnak.

Utolsó minősítése 1973. június 9-én készült, ez így értékeli a sajtó területén kapott új típusú feladatok végrehajtásának negatív tapasztalatait:

 „Nem sikerült Szolnok elvtársnak a rezidentúra tényleges irányítását, vezetését, tervszerű munkája megteremtését megoldania. Vezetési stílusára inkább az ad hoc szerűség volt a jellemző, ő maga igen sokat vállalt és végzett, de a rezidentúra tagjai között a munkát egyenlően és egyenletesen megosztani, kijelölni nem tudta. „ „Valós és vélt személyi problémái, nem kialakult elképzelései operatív tevékenységéről nagyon megnehezítik a személyével való tervezést.”

[Ezzel a minősítésével Szolnok alezredes egyetértett és azt felolvasás után aláírta.]

Szolnok r. alezredes 1973-ban azt kérte, hogy mentsék fel feladatai alól a III/I-11 Osztályon, s engedélyezzék elhelyezkedését a HUNGEXPO Sajtó Osztályán, mint fedőmunkahelyen. Kérését teljesítették. Amikor a HUNGEXPO Külkereskedelmi Vállalat 1975-ben Dél-Amerikába tervezi kihelyezni egy kereskedelmi kirendeltségre üzletkötőnek, a csoportfőnökség nem kívánja hírszerzőként alkalmazni, ilyen jellegű operatív feladattal megbízni. Kihelyezéséhez hozzájárulnak, de egyidejűleg kezdeményezik nyugállományba helyezését, ami után mentesül a külföldre utazási korlátozás alól, mert a Központban már hosszabb ideje nem dolgozott, így nem ismerte a hírszerzés új módszereit, eszközeit, információs adatait.

1975. március 31-én szolgálatra való alkalmatlansága miatt nyugdíjazták.

Az utolsó hivatalos értesítést 1990 novemberében kapta a jogutód szervtől Dr. Kovács Károly alezredes aláírásával. Arról tájékoztatták, hogy 1991. január 1-től nem folyósíthatják addigi nyugdíj kiegészítését, mert július 31-el megszűnt annak az állományviszonynak az intézménye, amelynek alapján a kiegészítést kapta.

Kitüntetései: Petőfi Emlékérem,  Szolgálati Érdemérem eredményes munkáért, Szolgálati Érdemérem 10, 15, 20 és 25 éves szolgálatért, Szocialista Munkáért Érdemérem, Közbiztonsági Érem, Csoportfőnöki dicséret, Főcsoportfőnöki dicséret.

Regős (Rausch) János

1930. április 30-án született Pestszenterzsébeten, munkáscsaládból, s a tipikus  munkáskádereknek kijáró megkülönböztetett figyelem kísérte pályáját mindenkor a személyzeti-és káderosztályok részéről.

Anyja:  Klein Éva (1908) szövőnő a Hazai Fésűsfonóban, apja Rausch Lajos (1904) géplakatos, mindketten az átalakuló kommunista pártok tagjai. Mindkét fiútestvére géplakatos, szintén párttagok, (az egyik munkásőr is) és édesapjukkal együtt a Csepel Vas-és Fémművek (Rákosi Mátyás Vas-és Fémművek)  Gépgyárában dolgoztak.

(Regős (Rausch) János)

Édesapjáról 1953-ban az ÁVH Személyzeti Osztályának megkeresésére - egyebek között - a következő jellemzést küldte a Rákosi Mátyás Vas-és Fémművek  személyzetise:

  „Egyszerű, idősebb elvtárs. Pártunk irányvonala mellett mindenkor kiállt. Hibájául annyit tudunk felróni, hogy többet érdeklődik a nők iránt, mint általában ebben a korban szoktak.”

Rausch János  a négy polgári elvégzése után 1945-ben a Csepel Vas-és Fémművekbe ment ipari tanulónak. 1948-ban mint idomszerész segéd szabadult fel.

 1949. március 10-én a SZIT (Szakszervezeti Ifjúmunkás- és Tanoncmozgalom) javaslatára került a Belügyminisztérium állományába.

  Az RM  Gépgyárak  Személyzeti Osztálya  így jellemzi az Államvédelmi Hatóságnak:

„Nevezett elvtárs munkához való viszonya nagyon jó volt, mint iparos tanuló a legügyesebbek közé tartozott… felettesei komoly munkákkal bízták meg. Amikor felszabadult, arany kitüntetést kapott jó munkájáért. Felettesei külön foglalkoztak vele, mert mint idomszerész kitűnő szakmunkást láttak benne. Munkatársai és felettesei szerették egyszerű magatartásáért, büszkék voltakrá, nagyon sajnálták, amikor üzemünkből elment. A Párthoz való viszonya jó volt, ifjúsági vonalon végezte társadalmi munkáját.”

(A Rákosi Mátyás Gépgyárak személyzeti jellemzése)

1949 márciusában Szombathelyen a Karhatalomnál kezdte szolgálatát. 1950-ben  államvédelmi őrmesterként felvették  az MSZMP-be, Budapesten elvégezte  a 6 hónapos Szamuely tanosztályt, majd őrsparancsnok Lovásziban.

 1951-ben az ÁVH  VI/2 (Börtönügyi) Osztályán és a VI/1 (Vizsgálati) Osztályán beosztott. 1951-ben 3 hónapos vizsgáló tanfolyamot végez, 1952-ben 3 hónapos pártiskolát, ami után  államvédelmi hadnagyként 1954-ig függetlenített párttitkár a VI/1-c alosztályon, illetve az I. (államvédelmi) Főcsoportfőnökség II/3 Osztályán (hírszerzés), majd  áv. főhadnagyi rangban főoperatív beosztott az utóbbinál.

1953-ban megnősült. Felesége: Adamovits Gizella (1933, Kispest, Kishancz Gizella) szövőnő, 1957-től MSZMP-tag. Két gyermekük született: Gabriella (1954) és Erzsébet (1957).

1956-os szerepéről a következőket írja 1960-ban kelt önéletrajzában:

„Az ellenforradalom alatt 1956 október 26-tól 30-ig a BM épületében osztályomnál tartózkodtam, majd a szovjet elvtársaknál, mivel az épületet elhagytuk. 1956. november 4-én a szovjet egységekkel való együttes akció során megsebesültem, a s így a Szovjetúnióba szállítottak. 1956 november 16-ig voltam a lvovi kórházban. Hazatértem napján  jelentkeztem volt osztályomon, ahol megkaptam további beosztásomat.1956-ban felvettek a Partizán Szövetség tagjai sorába.”

(1956: „A szovjet egységekkel való együttes akció során megsebesültem…”)

1957-1960 között  r. századosként elvégzi a BM Idegennyelvű Főiskola francia szakát. A Főiskolán készült jellemzése döntően pozitív, méltatják osztályhűségét, politikai, szakmai és emberi érettségét. Akad azonban egy-két kritikus megjegyzés is a minősítésben. Például:

„…teljesítménye sokszor hullámzó volt… univerzális, mindenhez értő embernek akar mutatkozni. Tény, hogy sokirányúak az ismeretei, de ő még többet tételez fel önmagáról. Így a vitákban sokszor nevetségessé tette önmagát. Modora… az első időben gyakran lekezelő, néha bántóan nyers volt. Munkájában és magatartásában hibaként jelentkezett a túlzott önbizalom és a problémamentességre való törekvés, a szakcsoportvezetői megbízásában pedig az, hogy gyakran csak a postás szerepet töltötte be a parancsnokság és a hallgatók között.”

Francia nyelvvizsgával a hírszerzés (II/3) főoperatív beosztottja, 1962-től r. őrnagy.

1962 júniusától 1966 szeptemberéig Svájcban teljesít operatív külszolgálati feladatot: Genfben 3 évig beosztott hírszerzőtiszt, majd 1 évig (1965-66) rezidens.

Hazatérése után, az 1966. október 18-án készült minősítése (III/I-3-J. aloszt.) egyebek között megállapítja:

„…fedőszervi túlterhelése miatt munkájának színvonala nem volt kielégítő. Nagy nehézségei voltak – kevés mozgási lehetősége miatt – a kapcsolatépítésben… a negyedik évben a rezidensi teendőket eredményesebben végezte…a hozzá kapcsolt titkos munkatársakat, kapcsolatait, s az ügyeket végleges hazatérésekor rendben átadta.  Rezidensi feladatait azonban gyakorlatlansága és részben leterheltsége miatt közepes színvonalon oldotta meg. Nem sikerült megvalósítania, hogy megfelelő áttekintése legyen a rezidentúra egész munkájáról…”

(Rausch János eskütételi jegyzőkönyve 1957-ben)

1967-ben főoperatív beosztott, illetve csoportvezető a III/I-3  Osztályon (hírszerzés Nyugat-Európa és a NATO ellen).

1968. áprilisától r. alezredes, a III/I-9 Osztály  (dokumentumok és okmányok készítése) főoperatív beosztottja.

1970. szeptemberétől  SZT-állományban a III/I-11 Osztály (hírszerzés harmadik országokban és hazai  bázison) főoperatív beosztottjaként kerül a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalába.

1971. júniusától kiemelt főoperatív beosztott, 1974 tavaszától a  „Press” Rezidentúra (III/I-B önálló alosztály) megbízott vezetője.

(1974-ben lett a Press Rezidentúra mb. vezetője)

Egy évvel később, 1975. március 24-én kötelezően minősítik Regős alezredes mb. rezidens alosztályvezetőt. A minősítés – egyebek között – megállapítja:

„SZT állományba kerülésekor a Központ egy évre mentesítette Regős elvtársat az operatív munka végzése alól. Ez idő alatt fedőmunkakörét megismerte, s felmérte az abból adódó operatív lehetőségeket. Fedőszervi pozíciója – mint a MÚOSZ  [Magyar Újságírók Országos Szövetsége] főhatósága – módot ad arra, hogy elősegítse az egész rezidentúra, továbbá a központi osztályok sajtó területén folyó munkájának végrehajtását, biztosítsa a hálózati személyek tervszerű külföldi utaztatásait.

Regős elvtárs operatív munkája lassan bontakozott ki. Lényegében 1972-ben kapcsolódott be a rezidentúra munkájába. Munkájának intenzitása és színvonala azóta fokozatosan javul. Eredményesen irányítja a rábízott titkosmunkatársi hálózatot az információszerző munkában, s elősegítette a Központ néhány kiemelt ügyének fejlesztését.1974 tavaszán ideiglenes megbízást kapott a „Press” Rezidentúra vezetésére.

Széleskörű szakmai és politikai ismereteit, tapasztalatait figyelembe véve Regős elvtárstól azt várjuk, hogy nagyfokú fedőszervi leterheltsége mellett is az eddiginél kezdeményezőbben és öntevékenyebben irányítsa a rábízott hálózatot, kutassa a sajtó és a tömegkommunikációs intézmények területén az operatív lehetőségeket a hírszerzés előtt álló feladatok végrehajtásának elősegítése érdekében.”

(„Fedőszervi pozíciója  mint a MÚOSZ főhatósága…”)

1974-től 1976-ig  a „Press” Rezidentúra mb. vezetője, majd főoperatív beosztottja. 1979-ben a Minisztertanács határozatával létrehozott Pressinform fedőszerv igazgatója, továbbra is a „Press” Rezidentúra keretein belül. 1980. januárjában készített utolsó ismert minősítése nemcsak értékelést tartalmaz, de néhány szervezeti történésről szóló, másutt hiányzó információt is:

„Regős elvtárs huszonöt éves hírszerző munkája során gazdag tapasztalatokat szerzett a hazai és külföldi operatív munkában.

Tízéves, a sajtó területén végzett fedőszervi tevékenysége révén a területet igen jól ismeri, nagy munkatapasztalattal és személyi ismeretséggel, kapcsolati körrel rendelkezik. Fedőszervi pozíciójában – a TH Nemzetközi Főosztályának vezetője volt – betanulva fokozatosan kapcsolódott be a rezidentúra tevékenységébe. Munkájának intenzitása és színvonala fokozatosan javult. Lehetőségeit felhasználva közreműködött a rezidentúra, illetve a központi osztályok sajtó területén folyó munkája zavartalanságának biztosításában, a hálózati személyek tervszerű külföldi utaztatásában. Szakszerűen irányította a rábízott titkosmunkatársi hálózatot az információszerző munkában. Eredményesen működött közre a Központ néhány kiemelt ügye fejlesztésében.

1979-ben Regős elvtárs, a Pressinform létrehozását elrendelő MT. határozat megszületése után fedőszervi vonalon is a felállítandó irodába került igazgatói beosztásba. Továbbra is a „Press” rezidentúra tagja. Ideje és energiája döntő részét az iroda felállításával kapcsolatos szervezési, személyzeti, egyeztetési munka köti lée. Tevékenyen közreműködött az iroda szervezetét, működését körvonalazó szabályzatok elkészítésében. Az ismert nehézségek miatt az iroda tényleges működését még nem kezdte meg, ezért tartalmi lehetőségeit még nem használhatjuk fel az operatív munkában.

 A nagyfokú fedőszervi lekötöttség miatt, Regős elvtárs a rezidentúra munkájában jelenleg nem végez a felkészültségével és tapasztalataival arányos munkát. Ez döntően a jelenlegi objektív helyzet következménye. Továbbra is szakszerűen és eredményesen végzi a rábízott hálózati személy bevezetését és irányítását. A fedőszerv létrehozása körüli akadályok felszámolásában Regős elvtársnak  is határozottabb magatartást kell tanúsítania. A rezidentúra operatív munkájába csak a fedőszerv érdemi tevékenységének beindulása után kapcsolódhat be tevékenyen.

Következtetés:

Ideológiai, politikai felkészültsége, valamint fedőszervi és operatív tapasztalatai alapján minden lehetősége megvan arra, hogy a fedőszerv létrehozása körüli nehézségeken úrrá legyen. Ehhez a Központ folyamatos támogatására, de döntően Regős elvtárs kezdeményezőkészségére is szükség van. Regős elvtárssal szemben kettős elvárásunk van. Öntevékenyebben és dinamikusabban járjon el a fedőszervi munkájának beindításában, majd apparátusával együtt kapcsolódjon be a rezidentúra elé állított feladatok megoldásába.”

(1979-ben a Pressinform fedett igazgatói beosztásába kerül)

Regős alezredes 1985-ig vezette a Pressinformot ( Külföldi Újságírókat Tájékoztató Iroda), amelyet 1978-ban hozott létre határozatával  a Minisztertanács, önállósítva a Külügyminisztérium Sajtófőosztályának egyik korábbi feladatát. A Pressinform együttműködési szerződést kötött az Idegenforgalmi Propaganda Vállalattal, működésének technikai feltételeit a Diplomáciai Testületet Ellátó Igazgatóság biztosította. Az érdemi munka késedelmes megkezdésének  a belügyi  (III/I) és a  katonai hírszerzés (MNVK/2) hatásköri  vitája volt az  elsődleges oka, amibe belefolyt a Külügyminisztérium is, s csak lassan és körülményesen egyeztette az álláspontokat és az irányítás felelősségi körét  az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztálya.

1985. április 30-án  helyezték nyugállományba, ettől kezdve felhőtlenül hódolhatott kedvenc szabadidős programjának: a horgászatnak és az evezésnek.

(1985-ben helyezték nyugállományba)

Kitüntetései között megtalálható a Munkás-Paraszt hatalomért Emlékérem, a Partizán Emlékérem,  A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata, a négyszer kiérdemelt Szolgálati Érdemérem, s a Kiváló Szolgálatért Érdemérem . Háromszor kapott miniszteri dicséretet, kétszer főcsoportfőnöki dicséretet pénz-, illetve tárgyjutalommal, kétszer csoportfőnöki dicséretet pénzjutalommal és egyszer osztályvezetői dicséretet pénzjutalommal. (ÁBTL 2.8.2.1. -519; 2.8.1. -17192)

Rybka Géza

1930. július 9-én született Budapesten. Anyja: Polák Aranka (1911, Budapest, Hirsch Fáni) 1945-ig háztartásbeli, később az MNDSZ függetlenített funkcionáriusa, majd nyugdíjazásáig a  Fővárosi Tanács lakásosztályának vezetője. Apja: Rybka Géza (1902, Budapest, Rybka Teleszfor), géplakatos a Ganz Vagongyárban, alapszervezeti párttitkár. Szülei 1945-ben léptek be az MKP-ba, édesapja korábban többször volt internálva baloldali magatartása miatt.

  

(Rybka Géza)

Négy polgárit végzett. 1945 után újjáépítési munkáknál dolgozott, majd vegyipari segédmunkás, 1946-ban belépett az MKP-ba. 1948-ban a légierőkhöz vonult be Mátyásföldre, onnan tisztiiskolára küldték 1949-ben , a Petőfi Akadémiát kitűnő eredménnyel végezte el, politikai tisztként alhadnagyi rangban került 1950-ben a határvadászok gyulai zászlóaljához. A Határőrség megalakulásakor a szentgotthárdi zászlóaljhoz, majd az őriszentpéteri századhoz vezényelték politikai tisztnek, mindkét egység a zalaegerszegi törzshöz tartozott. 1951-ben a ferihegyi, majd a szobi FEP-en teljesített szolgálatot hadnagyi rangban. 1952-54 között kiváló eredménnyel elvégezte a Sztálin Politikai Akadémiát (ez akkor kétéves pártfőiskolai és ezredpolitikai tiszti minősítésnek felelt meg) és főhadnagyként lett a Határőrség Országos Parancsnokságán az ifjúsági osztály vezetője. 1955-től határőr százados politikai tiszt, a DISZ Központi Vezetőségének tagja.

1955-ben került a BM hírszerzéshez, mint főoperatív beosztott. 1956-ban, a forradalom alatt – önéletrajza szerint – a BM épületében tartózkodott, több fegyveres akcióban vett részt. November 4 után a rákospalotai karhatalomban szolgált, majd visszatért hírszerző helyére, amely 1957 februárjától: a BM II. Politikai Nyomozó Főosztályának 3. Osztálya (hírszerzés). Megkapta a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemérmet. 1957-ben beiskolázták három évre a BM  Idegen Nyelvi Főiskola angol szakára.

1956-ban megnősült. Felesége: Gyurita Éva (1936. Budapest, Kovács Margit), akinek mindkét szülője nyugdíjas rendőr őrnagy;  Baján nevelkedett, a gimnázium elvégzése után postai segédtiszt, 1957-ben belép az MSZMP-be, novembertől belügyi dolgozó,  első  munkahelye a levélellenőrzés (BM Politikai Nyomozó Főosztály, II/13 osztály), onnan az Igazgatásrendészeti Csoportfőnökség Útlevél Osztályára helyezik, r. százados. Judit nevű gyermekük 1957-ben született,  1976-tól a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója. Férjével együtt van annak külföldi kihelyezésein (1963-65: London, 1967-1972: Új-Delhi hírszerzőpontok) a hírszerzés szerződtetett dolgozójaként rejtjelezési és fotózási, valamint adminisztratív feladatokat lát el szakmai elismeréssel.

(Rybka Géza eskütételi jegyzőkönyve 1957-ben)

Rybka Géza r. századosnak a  BM Idegen Nyelvi Főiskolán 1960-ban készül első minősítése, ami egyértelműen pozitív. Politikailag feltétlen megbízható, becsületes, jó szándékú, példás közösségi szellemiséggel, áldozatkész, nem anyagias. Operatív felkészültsége széleskörű, jó kombinatív készséggel rendelkezik, egy-egy kombinációhoz több variációs elképzelése van. Gyors észjárású. Kiváló szervező, jó tervező és helyzetfelismerő, váratlan fordulatok esetén az események között hamar megtalálja az összefüggéseket, ügyesen intézkedik, bátran viselkedik. Hatásos előadó, ötletes, szellemes társalgó, a társaságba könnyen beilleszkedik, nagyon leleményes, modoránál fogva meg tudja nyerni mások tetszését, a helyzetnek megfelelően képes beszédtémát választani és a társalgást irányítani. Rendkívül pedáns, tiszta, ízlésesen  öltözködik. Bár szenvedélyesen szeret vitatkozni, mégis elég nyugodt, nem lobbanékony természetű. Különösebb szenvedélye nincs. Noha korábban volt fegyelmije, azóta mindenben mértéktartó tud lenni. (A személyzeti iratokból ki nem deríthető okból, 1957-ben századosi rendfokozatból főhadnagyiba vetették vissza.)

A minősítés készítője: főiskolai osztályfőnöke, azért apróbb hibákat is lejegyzett. Például:

 „Rendszeresen figyelemmel kíséri a  bel-és külpolitikai eseményeket és azokból önálló véleményt képes kialakítani, bár ilyen esetekben néha hajlamos az elhamarkodottságra, a helyesnél radikálisabb és bizonyos fokú szubjektív következtetések levonására:” „Minden nehézséget leküzd, rendkívül szívós természetű tud lenni, ha valamire elhatározza magát. Egyes feladatok elvégzésénél viszont (amit kevésbé szeret) nem eléggé állhatatos.””A munkában előnyben részesíti a gyakorlati részt. Inkább többször mondja el az általa végzett munkát, minthogy egyszer leírja.” „Felületes ismerője számára esetleg a nagyképű ember benyomását kelti, azonban ez nem áll fenn. Ez inkább abban nyilvánul meg, hogy társaságban vita közben szeret a társaság középpontjába kerülni és ezzel felhívja magára a figyelmet.”

A főiskola elvégzése után visszakerül a hírszerzéshez, (II/3), az angol-amerikai alosztályra. 1962. áprilisától r. őrnagy.

 1963. januárjában a Külügyminisztériumba helyezik, s külügyi fedéssel áprilisban Londonba küldik konzul-helyettesnek. Előtte, március 9-én még minősítik az 1962 augusztusában megalakult III/I Csoportfőnökségen. Kifogástalan jellemzéssel javasolják külföldi munkára.

 (Mindössze két enyhén bíráló megjegyzést kap Borsányi Imre r. őrnagytól:

 „Jó szervezőkészséggel rendelkezik, esetenként azonban túlzott ambiciózussága következtében önmagát terheli túl tennivalókkal. Hiányossága, hogy írásos jelentései minőségére a szükségesnél kevesebb gondot fordít.”)

Londonban az angol hatóságok 1965. júliusában nem kívánatos személynek minősítették, ezért az akkor éppen Budapesten töltött szabadságáról nem tért vissza az angol fővárosba. A történtek az általa tartott egyik ügynök árulásának a következménye volt.

Továbbra is a Külügyminisztériumban, az angol-kanadai referatúrán dolgozott, egészen 1967. június 8-ig, amikor az újonnan létesített indiai rezidentúra vezetőjének nevezték ki Új Delhibe. 1972. júliusáig irányította eredményesen a fontos hírszerzőpontot. Közben, 1968 áprilisában alezredessé lépett elő.

Új Delhiből hazatérve a III/I-1 Osztálya értékelte ötévi munkáját. (A minősítést Borsányi Imre r. alezredes osztályvezető, Pesti Gyula r. alezredes alosztályvezető és Galambos Lajos r. alezredes személyzeti osztályvezető-helyettes végezte.)

Megállapították, hogy Rybka Géza kellő politikai felkészültséggel elemezte, értelmezte a térség politikai áramlatait, tendenciáit, bővítette a Központ ismereteit. Információ szerző munkája kifejezetten eredményes volt, jó érzékkel találta meg a hírigény kielégítéséhez legmegfelelőbb információs forrást. A vezetése alatt álló hálózati munkatársak több, titkos bizalmas dokumentumot szereztek meg. Fedőmunkáját is mindenki megelégedésére végezte, miniszterhelyettesi dicséretben részesült. Mindezzel szemben hálózatépítő munkáját súlyos kifogás érte, s még magatartásának némely vonását is szóvá tették:

„Rybka et. a hálózatépítő munkában közel sem fejtett ki olyan aktivitást, mint az információs vonalon. Ennek tudható be, hogy ötéves kihelyezése után érdemleges javaslatai nincsenek.Elismerten sokat dolgozott, szerveztette, egyeztette a különböző vonalak munkáját, tippeket is vetett fel, javasolt, azonban azok feldolgozásában, értékelésében alapvető operatív hibákat követett el, így célratörő, eredményes munka nem folyhatott…

A feldolgozó munkában az egyes tippek felvetésekor nem a realitásokból indult ki, azokat, illetve lehetőségeit eltúlozta. Alapos ellenőrző, feldolgozó munka nélkül terjesztette fel javaslatait. A munkatervben meghatározott célobjektumok irányába végzett munkája a kívánt szintet nem érte el. Aktivitása, ötletei azt mutatják, hogy élénk képzelőerővel rendelkezik, amely megfelelő irányítás alatt és adott körülmények között hasznos lehet.

Jellembeli tulajdonságai között van néhány olyan vonás, melyet környezete negatívan értékel. Apró felületességeit, nagyvonalú megnyilvánulásait, túlzásait munkatársai nem veszik jó néven.”

(„Ötéves kihelyezése után érdemleges javaslata nincs”

Minősítésével Rybka Géza hírszerző alezredes egyetértett és azt megjegyzés nélkül aláírta.

1973. decemberében a BM III Főcsoportfőnökség kinevezi a Vietnamba induló Nemzetközi Ellenőrző Bizottság „PAX” fedőnevet viselő rezidentúrájának vezetőjévé. A rezidentúra az ellenőrző bizottság keretei között működött, Rybka Géza diplomata fedésben 1973. január 28-tól 1974. február közepéig teljesített szolgálatot Saigonban. Hazatérése után a főcsoportfőnök kitüntette: eredményesen irányította a „PAX” rezidentúra viszonylag nagy létszámú, jól felkészült hírszerzőit és hálózati titkos munkatársait.

Ezt követően a III/I-11 Osztály SZT-állományában 1974. áprilisától kinevezték az „Akadémia” főrezidentúrára rezidensnek: a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, mint fedőszervben, főosztályvezető-helyettesi beosztásban teljesített szolgálatot. ( Ekkor még a főrezidentúrához tartozott az Országos Ösztöndíj Tanácsban dolgozó hírszerző tiszt is.)

(Berényi István)

1977 elején értékelte a III/I-11 Osztály (Berényi István r. alezredes, osztályvezető, Viczián Pál r. alezredes személyzeti osztályvezető és László István párttitkár) az utóbbi munkahelyen addig végzett munkáját. S noha a következtetés az volt, hogy beosztásában megfelel, új követelményeket támasztottak vele szemben, köztük olyanokat is, melyek mögött objektív szervezeti  és személyzeti hiányosságok voltak.

„…a rezidentúra munkáját most már több éve kedvezőtlenül befolyásolták  a fedőszerven belüli személyi és szervezeti változásokkal összefüggő bizonytalansági tényezők, s az, hogy az utóbbi években a rezidentúra személyi összetétele sem volt a követelményeknek megfelelő.

A fenti tényezők miatt a rezidentúra egészében nem tudta ellátni azokat a feladatokat, amelyeket a munkaterveinkben részére meghatároztunk. Ehhez hozzájárult az is, hogy Rybka elvtárs a rezidentúra munkájának szervezésében és irányításában nem tudott elég következetes lenni. Több esetben észleltük, hogy nincs szinkronban beosztottai napi operatív tevékenységével.

Értékelésünk szerint, a hazai bázisú hírszerző munkában az „SZT” rezidentúráknak – jó értelemben – ki kell szolgálniuk a központi szakosztályokat. Ehhez azonban szükséges lenne az, hogy Rybka elvtárs alaposabban – napra készen – ismerje az operatív osztályoik igényeit és elvárásait.

Rybka elvtárs több esetben elemezte és felülvizsgálta saját és beosztottai munkájának helyzetét, s maga sincs megelégedve a végzett munkával.

Emberi magatartásában közvetlen. Munkatársai szeretik. Megítélésünk szerint azonban az esetenkénti túlzott nagyvonalúsága miatt fedőszervi munkatársai és beosztottai körében nincs kellő tekintélye.”

( „… beosztottai körében nincs kellő tekintélye”)

Minősítésével Rybka alezredes egyetértett, s jóváhagyta azt Komornik Vilmos r. vezérőrnagy, csoportfőnök-helyettes is.

Negyedik külföldi szolgálati helyére (London, Új Delhi és Saigon után) 1979. januárjában vezénylik: a bécsi főrezidentúra beosztott hírszerző főtisztjeként teljesített szolgálatot 1983. június 30-ig. Hírszerző feladatait diplomáciai fedéssel hajtotta végre a nemzetközi szervezetek körében, különös tekintettel az ENSZ-re. Konkrét tevékenységi területét képezte az USA elleni információszerző, kutató, tanulmányozó, feldolgozó és hálózati munka.

Bécsi hírszerző tevékenységét 1983. július 13-án értékelte a III/I-1 Osztály Józan Sándor r. alezredes, osztályvezető vezetésével. Egyértelműen pozitív minősítést kapott. Vezetői kiemelték, hogy kihelyezésének egész ideje alatt az un. összhírszerző szemlélet jegyében valamennyi központi vonal igényének és kérésének igyekezett eleget tenni.

„ A Központ által hozzákapcsolt külföldi hálózati személyek (titkos munkatársak) irányítását, foglalkoztatását szakszerűen és munkájukat segítve látta el, melynek alapján munkatársaink operatív eredményessége folyamatosan fejlődött.”

Sikeresnek tartották információszerző tevékenységét, azt az önállóság és a kezdeményezőkészség jellemezte, feldolgozó munkája során pedig fontos külföldi ügynök beszervezését realizálta a Központ. Az amerikai célobjektumok feldolgozását elősegítő operatív információszerző lehetőségeket kutatott fel és azokat jól hasznosította. Fedőszervi feladatait igényesen realizálta, a főrezidentúra vezetőjének értékelése szerint Rybka alezredes a hírszerző egység egyik erősségének számított.

„Rybka elvtársat kedvező emberi tulajdonságai alapján általános magatartásával közvetlen környezetében segítőkész elvtársnak ismerték meg, modora fesztelen, közvetlen, megnyerő, családi állapota harmonikus. SZT állományú beosztásban központi operatív feladatok ellátására javasoljuk.”

(Bécsben a hírszerzés egyik erősségének számított)

1983. szeptember 1-én a „Press” Rezidentúra helyettes vezetőjévé nevezték ki a BM III/I-B önálló alosztály szigorúan titkos állományában, fedésben a NÚSZ Nemzetközi Újságíró Továbbképző Központ igazgatójaként dolgozott.

1985. májusában levelet írt Kamara János belügyminiszternek, melyben  közölte: „…a szolgálat felső korhatárának elérése után szolgálatban való visszatartásomat – a szakmai vezetéssel egyetértésben – vállalom.”

(1985: „… szolgálatban való visszatartásomat vállalom”)

Rybka Géza hírszerző alezredes személyi dossziéjában fellelhető utolsó levél 1990. január 11-én kelt. Rybka Géza írta a BM III/I. Csoportfőnökség utolsó vezetőjének: Dercze István ezredesnek.

Levelében kérte, hogy szolgálati viszonyát 1990. január 31-i hatállyal nyugállományba helyezéssel szüntessék meg. Lemond a BM szolgálati nyugdíj megállapításáról és folyósításáról. Közli, hogy évek óta polgári munkahelyen dolgozik és majdani nyugdíjazását innen tervezi járandóságai alapján.

Dercze ezredes 1990. január 17-én jóváhagyta a kérést.

(ÁBTL 2.8.2.1. – 790)

Dr. Ilkei Csaba

tudományos kutató