Solomon bosszúja A 86 éves tömeggyilkos álnéven Tel Avivban él

Solomon bosszúja A 86 éves tömeggyilkos álnéven Tel Avivban él

2005. február 7. 11:14 

Jack Corn 
A II. világháború után Lengyelországban több mint 200 ezer német származású embert gyűjtöttek össze. A haláltáborok vezetőit az addig üldözött zsidók közül válogatták, akik a kínzásokkal 80 ezer német származású civilnek oltották ki az életét. A legkegyetlenebb táborparancsnok a ma Izraelben élő Shlomo Morel volt.

Közvetlenül a II. világháború után Lengyelországban 277 börtönben és 1255 kommunista koncentrációs táborban több mint 200 ezer német származású polgári személyt gyűjtöttek össze. Sztálin írásos parancsára a haláltáborok vezetőit szándékosan az addig üldözött zsidók közül válogatták, akik éheztetéssel, kínzásokkal és szadista kegyetlenkedésekkel 80 ezer német származású civilnek, többségében nőknek és gyerekeknek az életét oltották ki. A legkegyetlenebb táborparancsnok a ma Izraelben élő Shlomo Morel volt.  Sztálin marsall, a Szovjetunió kommunista pártjának főtitkára és a Vörös Hadsereg főparancsnoka 1945 novemberében a Közép- és Kelet- Európát megszálló szovjet csapatok egyik első és legfontosabb feladatának azt jelölte meg, hogy népnevelési és „nácítlanítási” célból gyűjtsék össze és deportálják Németországba a megszállt területeken élő német származású polgári lakosságot. A háborút Moszkvában átvészelt, és a szovjet fővárosból hazaküldött lengyel kommunisták Varsóban is nekiláttak a parancs végrehajtásának. Haladéktalanul felállították az Állambiztonsági Hivatalt (Office of State Security) aminek az élére – Sztálin külön utasítására – a zsidó származású Jacob Bermant nevezték ki. Berman a hivatalhoz tartozó alosztályok, börtönök és koncentrációs táborok élére olyan zsidókat állított, akiknek rokonait a nácik elpusztították, és a szovjetek biztosak lehettek abban, hogy megvan bennük a feladat végrehajtásához szükséges bosszúállási vágy. Jacob Berman A szovjetek által megkövetelt, és teljes mértékben támogatott bosszúhadjárat azonnal beindult: a Jacob Berman vezette ÁBH emberei a Lambinowice (német neve Lambsdorf) melletti átnevelő táborból fiatal német nőket és lányokat mezítláb hajtottak ki a városka határában levő szántóföldre, ahol korábban több mint 500, a háború alatt kivégzett lengyelt temettek el. A nőket arra kényszerítették, hogy a mész nélkül sebtében elhantolt holttesteket kiássák, melléjük feküdjenek, csókolgassák és közösüljenek a már régen oszlásnak indult hullákkal. A táborba visszahurcolt lányok és asszonyok közül hatvannégyen meghaltak a pár nap múlva kitört tífuszjárványban. Lambinowice-i koncentrációs tábor Jacob Berman a Swietochlowice nevű felső-sziléziai kisváros (német neve Schwientochlowitz) mellett létrehozott kommunista koncentrációs tábor parancsnokának egy 26 éves zsidó származású volt partizánt, Shlomo Morelt nevezte ki. Morel szüleit és minden rokonát a német fasiszták Auschwitzban meggyilkolták, csak ő és az egyik unokaöccse élte túl a náci gázkamrákat. A swietochlowice-i táborba az első, német származású polgári személyekkel teli vasúti vagonok érkezése után este 10 óra körül Morel besétált az egyik barakkba és pálcájával a csizmás lábát verve közölte a rabokkal: „engem Morelnek hívnak és zsidó vagyok. Az egész családomat kiirtottátok Auschwitzban. Ott megesküdtem, ha élve kikerülök, mindent visszaadok nektek (....) A a mai naptól kezdődően megfizettek azért, amit csináltatok". A lambsdorfi történet és a fenti idézet egy zsidó származású amerikai történész professzor több európai országban végzett hétévi kutatómunkájával és kétszáz túlélő szóban és írásban tett vallomásának felhasználásával készült könyvéből való. A már elhunyt John Sack sok nehézség után 1993-ban tudta megjelentetni a Szemet szemért: elhallgatott történetek a zsidók által a németek ellen 1945-ben elkövetett bosszúhadjáratról című könyvét. A könyv Wrath of Solomon (Solomon bosszúja) nevű fejezete hosszan részletezi a túlélők visszaemlékezéseit Shlomo Morel kegyetlenkedéseire: „az őrök kisméretű kutyaházakba kényszerítettek a nőket és a gyerekeket és megparancsolták nekik, hogy ugassanak, és aki nem ugatott elég hangosan, vagy engedély nélkül abbahagyta, azt ott helyben eszméletlenre vagy agyonverték (....) megparancsolták az embereknek, hogy a földön hason fekvő társaiknak a gerincére ugorjanak (....) az egymás elleni bokszmeccseken addig kellett két németnek egymás véres orrát verni, amig az őrök megunták, és az is előfordult, hogy a sok ütéstől az egyik fogolynak kiesett az üvegszeme (....) . Rendszeresen a többi női fogoly szeme láttára tucatjával erőszakolták meg a német nőket, a zsidó őrök előtte hosszú sorba állva vártak a sorukra (....) egy 14 éves fiúnak a szőke haját benzinnel leöntötték és meggyújtották, a fiú életben maradt, de megőrült a fájdalomtól, és utána az egész életét egy zárt intézetben élte le (....). Az őrök arra idomították a kutyákat, hogy a kikötözött öregembereknek és kisfiúknak rohanva széttépjék a nemi szervüket." Ezeken az eseményeken Shlomo Morel személyesen vett részt, és vezette a tábor foglyainak kínzását. Az irányítása alatt állt koncentrációs tábor lakóinak több mint 80 százaléka nem élte túl a szadista embertelenségeket. Shlomo Morel A II. világháború után a zsidó nép kárpótlásáról folyó, és soha véget nem érő tárgyalások során a nyugatnémet kormány készítetett egy felmérést az 1945 májusi kapituláció után a német polgári lakosság ellen elkövetett atrocitásokról. A kormány elé terjesztett, és sokáig titokban tartott dokumentum szerint a német nép kollektív megbüntetése nevében a szovjet megszállás alá került országokban 200-250 ezer német származású polgári személyt hurcoltak koncentrációs táborokba, ahol mintegy 70-80 ezer ártatlan polgári lakos pusztult el. Európában az 1940-es évek közepétől zajlott le az emberiség történelmének legnagyobb etnikai tisztogatása: Lengyelországból, Csehszlovákiából, Romániából és Jugoszlávia területéről tizenhat millió német származású polgári lakost telepítettek ki. (A forrás nem említi Magyarországot) Lengyelországból főleg a sziléziai területekről ötmillió embernek kellett távozni úgy, hogy a fejenként egy bőrönd bepakolására sok helyen még öt percet sem hagytak. Shlomo Morel a háború után a kommunisták vezette Lengyel Népköztársaságban maradt, ahonnan 1994-ben a biztos menedéket nyújtó Izraelbe távozott. A jelenleg 86 éves tömeggyilkos álnéven él Tel Avivban jó anyagi körülmények között, a nyugdíját a zsidó államtól kapja, és a Moszad (izraeli titkosszolgálat) 24 órás védelme alatt áll. 1998 decemberében a katowicei állami ügyészség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, és kérte Izraelt, hogy 1600 rendbeli gyilkosságban való részvétel miatt adják ki Lengyelországnak. Az izraeli hatóságok elévülésre hivatkozva megtagadták a kérést. Az Interpol értesítette a zsidó állam kormányát, hogy ha Morel kilép Izrael állam területéről, akkor a lengyel kérésre elrendelt nemzetközi elfogatóparancs értelmében letartóztatják és átadják a varsói kormánynak. A tavalyi év végén Eva Kok, a katowicei ügyészség vezetője újabb tanúvallomásokat és bizonyítékokat csatolt a meglévő Shlomo Morel kiadatását követelő iratokhoz. Most már a gyilkosságok mellett a nemzetközileg elfogadott törvények értelmében elévülhetetlen (Izrael is aláírta és életbe léptette) „emberiség elleni bűntettekkel" is kiegészítette a kiadatási kérelmét, amit a lengyel külügyminisztérium diplomáciai úton ismét eljutatott Izraelbe. Az izraeli hatóságok és az izraeli igazságügyi minisztérium még nem hozta nyilvánosságra a döntését a második lengyel kérelem ügyében. „Morel már a háború utáni békeidőben elkövetett bűncselekményeit nem engedhetjük a szőnyeg alá söpörni (...) az izraeliek nagyon erélyesek és célratörőek a hasonló bűnök elkövetőivel szemben, és ha tetszik ha nem, el kell fogadniuk azt, hogy más nemzetek is ilyen módon akarnak érvényt szerezni a nemzetközi és országuk törvényeinek" – nyilatkozta Kok az angol lapoknak. Dr. Lubomyr Luciuk, a legnagyobb kanadai ukrán polgárjogi szövetség elnöke szónoki kérdést tett fel a Morel-ügyről véleményét kérdező ukrán nyelvű kanadai újság riporterének: „az egész világ tudja, hogy a nácik hatmillió ártatlan zsidót szörnyű módon semmisítettek meg, tehát itt nem arról van szó, hogy egyenlőségjelet tegyünk hatmillió zsidó és nyolcvanezer német emberi élet közé (....) inkább arról az elfogadhatatlan kettős mércéről kell beszélnünk, hogy a nácivadász Simon Wiesenthal Központ, a B'Nai Brith, a Zsidó Világkongresszus és a többi zsidó érdekvédő szervezet remekül együtt tud működni a náci bűnöket elkövetők kézrekeritésében, de most Shlomo Morel ügyében nem szólnak és nem tesznek semmit (....) és ha ők nem is, de a zsidó állam egyszerű és becsületes polgárai hogyan tudnak elszámolni a saját lelkiismeretük előtt ezzel az elképesztő kétszínűséggel?" Forrás: The Telegraph, The Toronto Star, Allied War Crimes, Ukrainian Archive, The Ukrainian Weekly, Ukrainian Canadian Civil Liberties Association, John Sack: An Eye for An Eye: The Untold Story of Jewish Revenge Against Germans in 1945.

A  magyar feltámadásban nem csak hinni kell, hanem tenni is kell érte, hogy megvalósuljon!

Kiút Trianonból.

Szucsán Károly előadása,

2005, április 17-én, a Montreáli Magyar Ifjúsági Otthonban

Tisztelt Honfitársaim!

Igen nagy megtiszteltetés számomra, hogy kedves honfitársaimnak ma itt előadást tarthatok, a Trianoni diktátummal kapcsolatos eddigi munkásságomról. Mint Párizsban született magyar származású, világos lett előttem, hogy először is, valamilyen formában tájékoztassam a francia közvéleményt a magyarság igazi történelméről, mivel annak nem ismerése végett olyan könnyelműen daraboltatták szét Magyarországot, Trianonban.

A könyvem: „Mes ancetres les Magyars:  Leur origine depuis le commencement de l’histoire.” Öseim a Magyarok: Eredetük a történelem kezdetétől” mely az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ötven éves évforduló alkalmából jelenik meg, érthetően mikor elérkeztem a Trianoni korszakhoz, megdöbbenéssel vettem, amikor elolvastam a Trianoni diktátumnak hivatalos szövegét.

Kedves honfitársaim engedjék meg, hogy előadásom első részében egy rövid történelmi áttekintést nyújtsak, miért is kellett Trianonnak bekövetkezni és mi történt az, azóta eltelt, közel 85 évben?

1920. június 4-én Magyarország fölött beborult az ég és a kettős kereszt meghajolt a magyar golgotán. Nyolcvanöt év leforgása alatt a történelem folyamata Magyarországot olyan szintre szorította, amelyben a nemzeti önállóság elveszett, nem csak a gazdasági veszteségek miatt, hanem az idegen hatalmak óriási politikai befolyása végett. Szükséges felidézni azokat a viszonyokat, amiben a békediktátum kialakult és azoknak következményeit. De ahhoz, a mai emberi jogokat tisztelő szemszögből vizsgálva, muszáj megemlíteni. Csak akkor láthatjuk, hogy milyen erkölcstelenek voltak akkor is a nemzetközi politikusok, akik a legármányosabb rablási szellemben osztozkodtak a magyarság – most már bebizonyított – több ezer éves Kárpát medencei hazájának területéből, azon állításuk alapján, hogy az osztrák magyar monarchia okozta az első világháborút és ezért a magyar nemzet háborús bűnösségét, kétségtelennek vélték és vélik ma is, beleértve a jelenlegi magyar politikai elit többségét is.

Köztudomású, hogy, a cárista Oroszország, a pánszlávterjeszkedést szervezte, és az Ortodox egyház támogatásával kereste a háború kitörését, mert abban látta Magyarország megsemmisítését, hogy végre megvalósuljon az észak és déli szlávok egyesítése. Ebben a tervben a franciák is érdekelve voltak, mert Alsace Lotharingiát tervezték visszaszerezni a németektől, egy általános háborúval, tehát titkosan összejátszottak a cári oroszokkal. Ferdinánd herceg meggyilkolása a szerb és orosz tikos szervek terve szerint meg is történt, amelyre a gyilkosok kiadtatását megtagadva, a várt hadüzenet az Osztrák Magyar Monarchia részéről átadták Szerbiának. Tisza István miniszterelnök, ellenezte ezt a radikális döntést, és ezért meggyilkolták.

Ebből is láthatjuk, hogy az előre kiagyalt háborús „bűnösséget” a magyarokra kenték, amit a Trianoni békediktátum elfogadása végett, a magyarok öntudatába is erőltettek. Sajnos sokan hitték és hiszik a „bűnösségünket”. A magyarság azonban rendelkezett olyan erkölcsi és szellemi képességgel, mellyel remélte rendezni az óriási igazságtalanságot, ami érte a Magyar nemzet.

Az 1938-as Bécsi döntés értelmében részben rendeződött is a Trianoni igazság szolgáltatás, de a magyar nemzet szerencsétlenségére, megint belekerültünk egy világháborúba. Ismerjük annak kimenetelét: a magyar nemzetet ismét bűnösnek nyilvánították. Semmi kétség abban, hogy Trianonban végképp el akarták pusztítani a magyarságot - ahogy azt világosan kifejezte az akkori, Antonescu román miniszterelnök, mondván:” addig nem lehet nyugtunk míg a magyarok életképesek”. Ma sincs nyugtuk!

A második világháború utáni rendezésben, még súlyosabb vád érte a magyar nemzetet, mert megterhelték a németek által a magyar zsidóság ellen vétett bűnökkel. Az orosz megszállással érkezett kommunisták ezt buzgón elismerték, sőt, világszerte hirdették. Az 1947-es Párizsi békeszerződést, amely visszaállította a trianoni határokat, ujjongva fogadták. Minden igazi magyarnak lelkében azonban ott volt és van az a tudat, hogy a magyar nemzet sem az első, sem a második világháború kitöréséért nem bűnös! Ezért nemcsak érthető, hanem kötelességünk is a legerélyesebben visszautasítani ezeket a vádakat!

A magyarság elleni gyűlölet a kommunista korszakban tetőfokát érte el, mert olyan diktatórikus társadalmi rendszerbe szorította a magyar népet a nemzetközi közösség, amiben a szocializmus burkolata és elárulása alatt, a legvadabb nemzet-pusztítást hajtottak végre, amire minden emberi jogokat védő intézmény szemet hunyt. Ugyanakkor, aláírták az ENSZ alapszabályát, amelyben az emberi jogok védelme van kihangsúlyozva legjobban.

Csak vegyük az állítólagos háborús bűnösök kivégzését! Németországban, ha jól tudom, négyet végeztek ki. Magyarországon több mint háromszázat, nem beszélve a magyarok végtelen deportálásáról a Szibériai gulágokba.

A Rákosi uralom alatt a családszaporodás gátlása volt az egyik fő cél. Az általános nyomurúságban szenvedő magyar nőket, akiket a munkapadok mögé tereltek, könnyen abortálásra uszítottak az általános szegénységi helyzetben.  Ugyan akkor Romániában meg tilos volt, sőt súlyosan büntetendő volt az abortálás. A mai napig 8 millió abortusszal büszkélkedik a magyar statisztikai hivatal. Ez is a magyar holocaust!

Alá kell, hogy húzzam, hogy lássuk a Trianoni békediktátum igazi célját, mert annak igazi célja, a magyarság közvetetten való irtása volt. Sajnos még ma is szemet huny az ENSZ, és más egyéb emberi jogok intézménye, amelyek nem hajlandók a szomszéd országokra hatni a kihívó emberség elleni bűncselekmények és emberi jogok sértése ellen, mint például mostanában délvidéken. 

Kedves honfitársaim ilyen világban élünk! Holott köztudott, hogy az emberiség ellen vétett bűnök soha ne avulhatnak el. De mivel magyarok ellen vétett bűnökről van szó, tömegsírokban fekvő több százezer magyarról, beleértve magyar zsidókat és másokat a szomszéd országok bűnös vezetősége által lemészárolt áldozatokról, a magyar igazságszolgáltatási követelés, sajnos nem volt figyelemre méltó ez idáig az ENSZ előtt. Ennek iskolapéldája az 1956-os szabadságharc kegyetlen megtorlása és a bűnösök büntetlensége.

Ez a nemzetközi magatartás szintén a Trianoni szellem öröksége és minden, ami az EU alkotmány burkolata alatt történik szintén az, amit most megtetőzött a világbank célja: a Kárpát medencében, le kell sorvasztani a magyarságot hat millióra! Úr Isten, hova jutottunk ebben az Istentelen világban!

Nem könnyű tudomásul venni, de mi sem igazolja legjobban, a magyarság elleni ördögi összeesküvést, mint a jelenlegi magyar népességi helyzet és a 85 év óta tartó státus quo, amin változtatni kell, mert ha nem, ez a magyarság kipusztulásához vezet.

Kedves honfitársaim, tanuljunk a múltból és most pedig, beszéljünk a jövőnkről, amiben mindent lehet.

Ez a meggyőződésem vezényelt, amikor magamat nagyobb cselekvésre ösztökéltem és ezért fordultam 56-os, barátaimhoz, hogy közösen szervezkedjünk megszüntetni a Trianon diktátumból eredő igazságtalanságokat.

2003. október 12-én megalakult a Magyar Trianoni Bizottság: amelynek fő célja, az idegen nyelveken való nemzetközi folyamatos tájékoztatás a trianoni igazságtalanságok ellen.

Buzgó társak lelkesen támogatták egy ilyen bizottságnak megalakítását és végül is kialakult egy széleskörű értelmiségi csoport, az internet segítségével szerte a világon, természetesen Magyarországon is, amely tanulmányokkal és egyéb iratokkal, jogi tanácsokkal, fordításokkal stb. lehetővé tette az érdemi munkát. Sűrű megbeszélésekkel és a történelmi viszonyok tanulmányozásával kialakult az a meggyőződés, hogy a Trianoni diktátum óta, magyar nemzetközi szerződések az igazi nemzetközi jog és törvények értelmében nem lehetnek érvényesek, mert azoknak elismerése kényszerhelyzetben történt.

Külön ki kell hangsúlyoznunk kényszerhelyzetben történtek és mi sem igazolja legjobban ezt a kényszert, mint az 1921-es XXXIII számú parlamenti törvény előszójában való képviselők állítása „Ezt kényszerhelyzetből írjuk alá!” Ez a törvény Horthy Miklós kormányzása alatt lett a képviselőkre hárítva, amelyeket kineveztek, vagy megyék küldték, de nem demokratikus alapon lettek parlamenti képviselők.

A Trianoni diktátumnak érvénytelenségét végül is 1946-ban a Nürenbergi Nemzetközi Bíróság határozata döntötte el, ami kijelenteti: „Népet, nemzetet nem lehet megbüntetni, csak vezetőket”. Trianonban pedig csak a magyar népet, nemzetet büntették meg. A vezetők soha nem lettek felelőségre vonva, ha már valamiféle bűnösségről lehet beszélni. Ez nagyon is elgondolkoztató!

Mégis csak legjobban a bölcs képviselőknek köszönhetjük, akik végül is megrökönyödve az óriási katasztrófától, amivel sújtották a magyar népet, mindjárt kezdetben teoretikusan érvénytelenítették a diktátumot kijelentésükkel, azonban az elrabolt területek már megszállva voltak és a teóriára sokat nem adott senki, de gondoltak az utókorra! 

Mindezeknek az említett történelmi tényezőknek tudatából kiindulva fektette le programját a Magyar Trianoni Bizottság, ami a magyar külügyi szolgálatoknak hiányát próbálja betölteni, természetesen korlátolt lehetőségekkel, de mégis amennyiben lehet, a leghathatósabban.

Ezek a szolgálatok abból állanak, hogy idegen nyelvek képességével először is közvetítjük a bizottság beállítottsága alapján a magyar kormány által kihagyott emberiség elleni bűnösségek kivizsgálását a nemzetközi emberi jogok intézményeknél.

Másodszor: a Magyarországgal kapcsolatos politikai és gazdasági döntésekben való véleményünk ismertetése az érdekelt hatalmak képviseletével.

Harmadszor: Az igazi magyar történelem terjesztése, kapcsolatok, támogatások keresése idegen polgári szervezetekkel, közéleti személyiségekkel. Többek között meggyőzni érvekkel a Trianoni diktátum és a többi magyar nemzetközi szerződések érdemi kivizsgálásának szükségességét, mindazok előtt, akik érdemlegesnek vélik állításainkat, mert igenis sokkal többen vannak azok, mint azt gondoljuk.

Alapvetően ez a Magyar Trianoni Bizottság általános célkitűzése, amíg Magyarországon egy nemzetérdeket szolgáló kormány, vagy a Magyarok világszövetsége, ebben a szellemben ezt a munkát nem veszi át.

A Magyar Trianoni Bizottság közel két éves tevékenysége közül, engedjék meg, hogy felsoroljam a legfontosabbakat:

A magyar Trianoni Bizottság és prof. Ludwig von Láng úrral ( Zurich Svajc), az Institutum Pro Hominis Juribus főtitkárával,( emberi jogok intézménye) a Trianoni diktátum érvénytelenítése érdekében, hivatalos kérelmekkel, úgy az ENSZ-hez, mint a Hágai Nemzetközi Bűntető Bírósághoz fordult. 2003 őszén.  Eljutattunk az Európai Unió 15 külügyminiszterének egy kérelmet (angol és francia nyelven), felhiva figyelmüket a Trianoni diktátum igazságtalanságaira és arra, hogy a magyarság jóvátételt fog igényelni. Külön kihangsúlyoztuk, hogy az EU alkotmány biztosítsa a magyar azonosságot az elszakított területeken élő magyaroknak, nem pedig az utódállamok azonosságával legyenek eltüntetve.

Annak ellenére, hogy hivatalos politikai berkekben a Trianoni béke diktátum kérdése tabu, mert ugyan mindenki tisztában van azzal, hogy a magyaroknak ez a jogos követelése kétségen kívül megalapozott, de melynek elismerését mindenképpen kerülni kell, 8 külügyminisztérium  (Angol, Ír, Német, Belga, Francia Svéd, Finn és Osztrák), megtiszteltek válaszukkal.  Az Írek jelezték, hogy érdemmel foglalkoznak a kérésünkkel. A német, belga, osztrák külügyminisztérium magyarázta az EU álláspontját, a kisebbségi kérdésben. A többiek angolok, finnek, franciák és svédek tudomásul vették. A minisztériumok válaszai kezdetét jelentette annak a kibontakozó kapcsolatnak, amelynek továbbfejlesztésével, mindig jobban ismertetjük igényeinket.

A 15 külügyminiszternek való küldeményünk, az alkotmány javaslattal kapcsolatosan, nagy ijedelmet okozott a kancelláriákban, mert a Trianon szellemét hoztuk fel azzal, hogy legalább azonosságának biztosításában egyesüljön a magyar nemzet. Természetesen Shrőder kancellárnak jutott az a szerep, hogy leállítsa a magyar nemzet kisebbségre sorvasztottak azonossági követelését, amit elindítottunk. Ezért Budapestre rohant az akkori Kovács László magyar külügyminiszterhez és átnyújtotta neki küldeményünk anyagát, amely között volt az Institutum Pro Hominis Juribus pápai emberi jogok intézményének a Hágai bírósághoz intézett beadvány szövege, amelynek tartalma rámutat magyarok ellen 85 éven keresztül végrehajtott bűnösségekre. Kovács László felháborodva rohant a Vatikánba, ahol viselkedése végett azt a kérdést kapta: "Maga most román külügyminiszter, vagy magyar, mert Szucsán levelében semmi megvetni való nincs”.  

Ettől az időtől kezdve az idegen nyelvű levelezésünk felgyorsult, köztük Chirac francia államelnöknek írt három oldalas levelem, amiben kértem, hogy eljött az ideje, rendezni a Trianoni tévedést, kihangsúlyozva, hogy nem lett volna a szerb albán háború, ha nagy Magyarország létezne. Fontosságot fordítottam kiemelni a magyarság létezésének ős eredetét a neolitikus időszak óta, akinek erkölcsi beállítottsága az évezredes közép-keleti mágusi vallásban magaslott ki. Megmagyaráztam a Magyar névnek értelmi jelentőségét, ami Mágusi nemzetséget jelent. Tudom, sokan felháborodnak az ilyen állításra, de a tudományos világ most már nem tudja tovább elhallgatni, félrevezetni a modern embert és napról napra nő a nagyvilágban a figyelem a magyarság létezésének titkainak feltárására. Nem ártott tudatni ezt a francia államelnökkel.

Titkárja válaszában jelezte, hogy „nagy figyelemmel olvasta az elnök úr a levelemet”. Ha, magamat teszem az ő helyében, mint francia, aki csak a sok hazugságokat ismeri a magyarok eredetéről és történelméről, akkor én is nagy figyelemmel olvasnám az ilyen szokatlan állításokat.

Ugyanilyen tartalmú levelekkel és egyéb küldeményekkel fordultunk különböző államfőkhöz közismert személyiségekhez, beleértve magyarokat is.

Külön beadványt juttatunk Pat Cox-nak az akkori EU tanács elnökének, követelésekkel a román állammal szemben, ami az Erdélyi magyarságnak a kártérítéseit illeti. Tudni kell azt, hogy 85 év alatti károkat, amivel a románok a magyarságot megkárosították, 2200 milliárd Us. dollárra becsülik a szakemberek.

A 2004 szeptemberi ENSZ közgyűlése előtt a 180 delegátusnak postáztunk egy olyan terjedelmű tájékoztatást a magyarság helyzetéről három nyelven, ami a meggyőződésünk szerint ez idáig még nem történt meg, egyúttal kértük őket, támogassák a Trianoni diktátum érvénytelensége érdekében való kezdeményezésünket. Kétségtelen, hogy tudatában voltunk annak is, hogy a delegációk csak állami szervekkel tartják a kapcsolatot, és kevés figyelemre méltatják a polgári szerveket.  Mégis tudomásunkra jutott, hogy sok delegációknál nagy figyelmet keltett a küldeményünk, mert a magyar történelemről is kaptak igazi felvilágosítást, amiről az ENSZ fennállása óta még így nem hallottak.

Külön kérelemmel fordultunk közvetlenül Koffi Anann ENSZ főtitkárához, szintén a trianoni diktátum érvénytelenítése végett és a Benesi Decrétumoknak gyakorlatból való visszavonását.

Sajnos itt meg kell említeni, hogy az ENSZ emberi jogok bizottsága, aki végre javasolta a Benesi Decrétumok tárgyalását, a magyar delegáció közbenjárása elérte, hogy nem került tárgyalásra.

Abban az időben, az EU-ban Törökország csatlakozásával való foglalkozással felkerült a közvélemény elé a Törökök által való Örmény mészárlás, amelynek elismerését követelte a törököktől, Michel Barnier, francia külügyminiszter, mielőtt befogadják Törökországot. Nem lehetet kihagyni, hogy ugyanakkor követeljék Romániától a magyar holocaust elismerését, amely több mint 400 ezer erdélyi magyar áldozatot tesz ki és még máig nincsenek feltárva azoknak tömegsírjai, nem beszélve a kártérítésekről.

Ekkor szintén a francia külügyminiszter figyelmére hoztam levélben, hogy követelje Franciaország a Románia részéről elismerni a mészárlásokat, mielőtt befogadják az EU-ba.

Közben Magyarországra is fordítottuk figyelmünket, próbáljuk, felébreszteni az értelmiséget a Trianoni kérdésre. A kettős állampolgársági aláírások és a december ötödikei szavazás, nagy figyelmet keltett az idegen politikai körökben és köszönet a Magyarok Világszövetségének, Patrubány Miklós elnökének, hogyha nem is sikerült többséget elérni, de nagyon elősegítette, felhívni a figyelmet, a Trianoni diktátumból eredő problémákra.

A Koltay Trianon film meg teljesen transba hozta a szomszéd országok szélsőséges politikusait és a magyarságban is végre feltámadt az az igény, hogy közelebbről kellene megvizsgálni, mi is történt velünk Trianonban?

Mindnyájan ismerjük Dr. Csap József, a Székely Nemzeti Tanács elnökének munkásságát. Itt járt közöttünk a közzel múltban és külön köszönetét fejezte ki a Magyar Trianoni Bizottságnak a külügyi tevékenységéről, mellyel segítettük és segíteni tudjuk az ő munkájukat.

Az eredmény nem váratott sokáig, az EU külügyi bizottsága meghallgatta Dr. Csapó József javaslatát, amely kérte tegyék feltételként Romániának csatlakozását az EU-hoz törvénybe iktatni a Székely nép önrendelkezési jogát. A külügyi bizottság a javaslatot elfogadta és EU parlament, április 27-én dönt. 

Gondolom minden érdekeltnek tanulságosak az eddig felsoroltak, mert egyúttal, mindez rámutat, mi lehet a „Kiút Trianonból”.

Engedjék meg, hogy most a jövőről beszéljek, mert a jövő az, amiben mindent lehet, ahogy már említettem és a „Kiút Trianonból” csak a jövőben lehetséges.

A tevékenységünk tapasztalatából vettük tudomásul, hogy elég kevesen vannak azok a magyarok, akik kilátásban tudják tenni a történelmi Magyarország helyreállítását a Trianoni és a Párizsi diktátumok revízió alapján.

A különböző vélemények a jelenlegi határok változhatatlanságról szólnak, vagyis észrevehető, hogy a többség elfogadja és beletörődött a kész tények elé való állítást, amin nem lehet csodálkozni, mert nemcsak a bűnös hatalmak érdeke volt reménytelenné tenni a magyaroknak a revíziót, hanem maguk a magyar kormányok is hozzájárultak a magyarság önbizalmának megtöréséhez. Ebben a nehéz helyzetben találtuk magunkat mikor a magyarságot is tájékoztattuk az idegenek felé való tájékoztatásunkról a Trianoni igazságtalansággal kapcsolatosan.

Kijelentettük, hogy a nemzetközi jog értelmében a békeszerződések érvénytelenek, ezért minden jogunk megvan az elrabolt területek visszaköveteléséhez. Sőt, elég nagy ellenállásba ütköztünk még a magyar emigráció egyes vezető személyiségei által is, de hála Istennek a tájékoztatásunk azért a lelkek mélyében felidézte a mélyen elrejtett reményt, hogy valaha kialakulhatnak a kedvező viszonyok a revízió lehetőségéhez.

Azonban a kedvező viszonyok nem maguktól alakulnak. Itt a szükséges kedvező viszonyok megvalósítása tervezésében rájöttünk arra, hogy a magyarságnak kell visszaadni először is önbizalmát, mielőtt bármerre tevékenykedünk, mert ha a magyarság nem fejezi ki a revízió igényét, a világ figyelmen kívül hagyja a legjobb tájékoztatásokat, érveket és igazolásokat.

A sok idegen kapcsolatok szervezése mellett, szintén nagy örömmel tapasztaltuk, hogy Magyarországra is elért a revízió szükségességének elmélete, ami érthető a sok sikertelenség után, amely a magyar nemzet valamilyen formában való egyesítését próbálta.

Az a meggyőződésünk, hogy végül is a Trianoni diktátum elfogadását - ha kényszerből is - a Magyar parlamenti képviselők törvényesítették, az 1921 évi XXXIII törvényével, akkor pedig a parlamentben kell visszavinni a képviselők elé a revízió megoldásnak kérdését.

Itt, ugyancsak abba ütközünk, hogy a jelenlegi parlament egy érvénytelen magyar alkotmány alapján működik, ha tetszik egyeseknek, ha nem, ez így van. Még mindig a sztálini importált alkotmány alapján működik a törvényhozás. Tehát alkotmány-revíziót is kellene ideálisan követelni, de ezzel nem tudunk foglalkozni és levélben fordultunk az Országház elnökéhez, kihangsúlyozva az alkotmány érvénytelenségét, tevékenységeinket és a revízió igényeket.

Itt ki kell hangsúlyoznom, hogy a Trianoni kérdés nem pártpolitikai, hanem az egész magyar nép ügye, ezért minden ideológiai, faj, kisebbség vagy vallás beállítottságú között nem teszünk különbséget, mivel mindenki lehet azért hazafi érzelmű és ugyanakkor fájó pontja is az ország marcangolása Trianonban.

Mi sem igazolja legjobban, mint az Országház elnökének, Dr. Szili Katalinnak a válasza, amiben érdeklődik, „hogyha az eddigi magyar próbálkozások nem sikerültek, hogy képzelem a revízió lehetőségét?” A kérdése vezényelt minket rámutatni, mi a „Kiút Trianonból”. Válaszomban a következő feltételeket sorolom fel, ami lényegében kivezethet Trianonból.

Nyolc pontban foglaltam össze elképzelésünket.

1, Legfontosabb, egy állandó idegen nyelvű fordító és tájékoztatási intézmény felállítása, amely világviszonylatban terjeszti a magyarok igazi ős és modern történelmének sorsdöntő korszakait, kihangsúlyozva azokat, amelyek automatikusan megcáfolják a kedvezőtlen képet a magyarokról, amivel lealázta évszázadokon keresztül és elárasztotta az idegen közvélemény. Ismertetni kell végül is, kik voltak és kik a mai magyarok, hogy a visszanyert tekintélyünk alapján a ránk kent hazug bűnösségeket visszafordítva érezzék és vegyék tudomásul. A mai világban, a propaganda a legnagyobb fegyver és az megjelenik mindenféle formában, kulturális, gazdasági, ideológiai, politikai. Vegyük csak például a filmek hatását, amiben az amerikaiak monopoliuma uralja a közvélemények alakítását, adagolva észrevétlenül értékrendjét. Nem hiába fontos ezeknek az eszközöknek uralása.

Képzeljük el, hogy egy lökhárító, vadászrepülőgép árából, ami 50 és 80 millió dollárba kerül- és Magyarország nem egyet vásárolt csak a rendszerváltozás óta - egynek árából, mennyire tudná a tekintélyét emeltetni a magyarság. A trianoni igazságtalanság ismertetése idegen nyelven a legfontosabb előfeltétel, mely nélkül, lehetetlen meggyőzni bárkit a revízió jogosságáról, ebben a revízióellenzők, tisztában vannak.

2, Egy pártpolitika és vallás feletti kormányon kívüli magyar nemzeti kongresszust összehívni a „15 millió” magyarság delegátusaival, amely a Trianoni, Párizsi stb., szerződések felülvizsgálatát végezné, és határozati javaslattal döntené érdemi értékelését, amely kétségen kívül nem lehet más, mint a szerződések érvénytelenségének kikiáltása és azok visszautasítása.

A kongresszusi vitákból tájékozódna a magyarság és felvilágosodva meggyőződne, hogy az elrabolt tulajdonának visszakövetelése nem csak jogos, hanem kikerülhetetlen kötelessége. Külön ki kell hangsúlyoznom, hogy azért mert a magyarságot kisebbségre sorvasztották, legyen bármelyik elszakított területen senkinek nincs joga bitorolni a több, mint ezer éves magyar tulajdont.

Figyelembe véve a demokratikus elveket és keretet, amiben végre a magyarság kifejezheti akaratát, egy referendum szavazással (megfelelő felvilágosítással) megkérdezni a magyar népet, kívánja e, a revízió tárgyalások követelését a magyar parlament által.

Ennek a referendumnak a Magyarok Világszövetsége, vezető szerepet tölthet be. Csak ilyen megközelítésben alakulhat ki a magyarság demokratikus akarata a szerződések kérdésében.

3, Az ebből eredő viták és vélemények nemcsak bizonyos magyar népi önállóságot bizonyítanának, hanem óriási felháborodást keltenének, úgy a bűnös nagyhatalmak, mint a szomszédországok politikai köreiben. Azonban mivel előzőleg az idegen nyelvű tájékoztatás a közvéleményekben elkerülhetetlenül szimpátiát keltett a magyarok iránt, a 85 éves „status quo” viszonyból kizökkenne és végre, új viszonyt alapítva, amiben most már a magyarok diktálnák jogos követeléseiket.

4, Amennyiben a magyarság világosan kifejezte akaratát, és az Országházi képviselők felvetik a nép revízió akaratát, kétségtelen, hogy a politikai kormány felelősségére válik a kérdés, amiből a nemzetközi kapcsolatok roppant feszültség alá helyezi a magyar diplomáciát.

Ebben az esetben a politikai párt kormányhatalom szerepe váltságos helyzetben kerül, ha nem hajtja végre a nép akaratát. Ha pedig vállalja, akkor kezdődnek az igazi nehézségek a nemzetközi közösséggel, aki a kivételeket kivéve reakciós állapotban helyezkedne, mert az egész Európa területi térségének felfordulását okozná a tényleges határmódosítás, hogy egyesülhessen a Magyar nemzet, amihez- ki kell hangsúlyozni - vitathatatlanul minden joga megvan.

5, Ettől az időtől kezdve a magyarság önálló élni akarásának a megpróbáltatása következne, mert fenyegetésekkel, és nehézségekkel kell majd szembenéznie, de ebben a harcban mosná le magáról a száz éven át rája kent szennyet. Végre új viszonyokban magára találva, jogos önbizalmának visszaszerzésével egyenjogúan építhetné országa népének a boldogabb jövőt a Közös Európának hasznos tagjaként, nem pedig gyarmati alattvalóként, ahogy ez volt a Habsburg és a Szoviet imperializmus alatt, most pedig az Európai Unió alatt.

6, A kérdés van-e a magyarságnak akarata ezekkel a nehézségekkel szembeszállni a demokratikus eszközök használatával? Ebben semmi kétségünk nem lehet, hogy igen is van! Ha pedig katonai megszállással fenyegetik a Magyar nép önálló akaratának gyakorlását, a nemzetközi közösségnek teljes erkölcsi összeomlását igazolná és az erősebb diktatórikus elv uralkodását, ami a demokratikus akaratban nehezen elképzelhető, de megtörténhet.

7, Végül is a revízióköveteléssel, ki kell mondani, milyen formában akarjuk a történelmi Magyarország jogosságát visszaállítani? Ezen a téren több formátum létezik és a Kossuth idők óta minden tárgyilagosan felvetett megoldás, a federációs keretet ajánlották. Ide érkezve, a magyar eredeti alkotás képességet kell felmutatni, amiben főleg a szakemberek tudnak dolgozni.

Bevezetésül elmondhatjuk, hogy a magyar korona alatti föderáció egész Közép-Európára kiterjedhet, ami amúgy is egy természetes következmény lesz idővel, mert a jelenlegi Közép-Európai kis országok megosztottsága kényelmesé teszik a három Európa Unió nagyhatalomnak azokon uralkodni, a gazdasági előnyeikkel.

8, Amennyiben az Európai Unió országai a demokratikus alapon kifejezett revízió akarat ellen lépnek fel, és minden képességükkel gátolnák, kilátásban kell helyezni az abból való, kilépést és más országokkal kell a gazdasági és politikai kapcsolatokat kifejleszteni. Meglepő lehetne, mennyivel hasznosabb viszonyok alakulhatnának a magyarság hasznára. Ennek kilátását azonban megelőznénk egy kormányokon kívüli semleges országok ügyészségi kamaráinak segítségével, egy semleges nemzetközi bíróság felállításával, amely a Trianoni és egyéb szerződések érvénytelenségének tárgyalását hajtaná végre, és határozatot hozna, a mai korszak viszonyai értékrendjének megfelelően.

Ezt, mint utolsó próbálkozás lesz, meggyőzni a nemzetközi közösséget, a történelmi Magyarországhoz való jogos ragaszkodásunkat. Annak megvalósítása után lehet csak, a magyar nép szabad akarata szerint, új „békeszerződéseket” elfogadni, ami az akkori igények szerint fogalmazódhatnak. De akkor, egyszer és mindenkorra, mindenki részére véget vetettünk a bűnösségi állapotoknak. Ezzel az angolok, franciák is megkönnyebbülnek, mert őróluk is lemossuk a gazemberségük szégyenfoltját.

Itt meg kell említeni, hogy Dr. Szili Katalin az országház elnöke a megoldási pontok tájékoztatási második levelemre is válaszolt, érdeklődve a Magyar Trianoni Bizottság eredményeiről, annak ellenére, hogy nem osztja optimizmusunkat a Trianoni kérdésben.

Összefoglalva a nyolc pont érdemi tartalmát, hinni kell:

Jogunk van: Az elrabolt magyar nemzet tulajdonának visszaköveteléséhez!

Jogunk van: A demokratikus népi önrendelkezéshez, mentesen az idegen befolyásoktól!

Jogunk van : Az alkotmányos keret meghatározáshoz!

Jogunk van: Nemzeti egyediségünk védelméhez!

Jogunk van: Nemzeti és állami függetlenségünkhöz!

Jogunk van: A dicsőséges múltunk büszkeségéhez!

Jogunk van: A Magyar nyelv és kultúra védelméhez, ami a Magyar nemzet fenn maradását biztosítja!

Jogunk van: Az erkölcsös élethez!

A nagy vonalban elmondott megvilágításban látható a „Kiút Trianonból”. Sok részletezésre volna szükség, hogy most hirtelen elképzelhetővé váljék a revízió, de ha a gyakorlatban helyezzük annak útját, akkor a viták minden kiterjedésre megadják a választ.

Remélem előadásommal egy kis lépést tettünk felvilágosítani azokat, akik már nem hisznek a dicsőséges magyar múltban és a jelen elkeseredettségben, lemondtak a tőlük jogtalanul hazug állítások alapján az elrabolt javaiknak visszaköveteléséről, ami nélkül nincs magyar jövő.

Semmi kétségünk nincs abban, ha most nem, a következő magyar nemzedék sokkal erélyesebben fogja követelni az elfogadhatatlan igazságtalanság rendezését. Meggyőződésünk, hogy ma csak a magyarságon múlik a kérdésnek felvetése, kár volna elmulasztani, mert az emberiség szomjúhozik az igazságra. A Trianoni kérdésben pedig a magyarságnál van az igazság, csak azt neki kell terjeszteni, hogy érdemet kapjanak mindazok az idegen és magyar értelmiségi személyiségek, akik bátran igazolták és igazolják a magyarok jogosságát a történelmi Magyarországhoz, de hangjukat elhallgatatják. Kívánom, hogy ebben ne csak mi legyünk meggyőződve, hanem az egész magyarság és vele a világ is.

Mindennek érdekében csak azt tudom mondani: a magyarok tartják távol magukat attól a hadjárattól. amiben a hazug rágalmazásokkal, bizonyíthatatlan ügynöki listákkal és más egyéb furfangos hazugságok terjesztésével próbálják a magyart a magyar ellen állandóan uszítani, hogy minden építőerejét a veszekedésben pocsékolják el. Azzal csak a saját gyengeségüket bizonyítanák, és az megakadályozná a magyarságot rátérni: „Kiút Trianonból.”

Itt az ideje tevékenykedni, mert a magyar feltámadásban nem csak hinni kell, hanem tenni is kell érte, hogy megvalósuljon!

Súlyos büntetés, súlyos bántalmazás

A börtönben is verik a magyarokat

Aggasztó hírek érkeztek Sajtószolgálatunkhoz a Temerinben fogvatartott és elsőfokon kirívóan súlyos büntetéssel sújtott magyar fiatalok ügyében. 

A Magyarok Világszövetsége arra kéri a világ különböző országaiban élő tagjait és szimpatizánsait, hogy tájékoztassák az illető kormányokat, emberjogi szervezeteket, az Európai Parlament képviselőit, a budapesti kormányt és országgyűlést, azonnali beavatkozást kérve a bántalmazások leállítására.


A rendkívül súlyos ítélet jogerőre emeléséig a temerini fogdában tartott magyar fiatalok egyike levelet juttatott ki édesapjához. Levelében elmondja, hogy milyen bántalmazások érik.

"Ezt a levelet azért írom, mert eddig reménykedtem, hogy ezt az esetet otthon bírom elmesélni, de amint látod ez nem így történt. Szeretném, ha ezt a levelet a tata és anya elott olvasnád fel, kérlek, tedd meg ezt a kedvemért. Eddig úgy gondoltam hallgatok erről a sok magaláztatásról, amit itt éltem és élek át és itt gondolok fizikai és pszichikai megaláztatásokra. Gondolom kíváncsi vagy arra, hogy a jobb szememre miért nem látok. Persze még mindig bennem él az a félelem, hogy ennek a levélnek következményei lesznek, de ez most már nem érdekel és remélem is, hogy tetőled ezt a levelet egy befolyásos személyiség fogja olvasni.
Első pont alatt elmondanám, hogy a jobb szememre azért nem látok, mert jó párszor az éj közepén ok nélkül kivezettek a szobából és a veséimet is jól összerugdosták meg persze szálltak a pofonok és a hasonlók a fejem irányába, mintha csak tudták volna, hogy csak jobb szememre látok, persze most már arra sem tökéletesen. És ez az első naptól kezdve így van, mikor azon a bizonyos szombat késő délutáni napon ide hoztak. Nem telt el még 1 óra sem mikor tisztára ok nélkül kaptam az első stációt, majd mikor pár perc múlva magánzárkába zártak, nem telt el 2-3 óra ismét kivezettek a folyosóra és ismét a vesémet és a szememet verték és ez azóta így van. Nincs olyan nap, hogy pofon nélkül megússzam, de hogy miért azt nem tudom. Azért fájnak még a veséim mai napig is mint soha az életben nem fájt. Pontosan meg tudnám nevezni azt az őrt, vagyis őröket akik mindezt tették velem, de most még nem teszem.
Erről nem beszéltem se nektek, se az ügyvédnek, mert mindig egy őr mellettem volt és mindig hallgatta, hogy mit beszélek, remélem ezt a levelet megkapod és, hogy az ügyvédnek elmondod mind ezt amit én neked ide leírtam és hidd el ez a színtiszta igazság. Te is jól, tudod, hogy innen semmit sem bírok ez ellen csinálni, de úgy gondolom te és az ügyvéd bírtok. Nem tudom mi történik, de az ügyvéd ezen és a múlt héten se volt bent nálam, de kérlek mondd meg neki, ha bejön ezt itt ne említse, mert akkor még rosszabb lesz. Inkább, ha bír, cselekedjen. Csütörtökön megyek a kórházba, ma is voltam, de már a bal szememre majdnem még a fényt se látom és a jobbra is csak 65%-ot. Kérlek, cselekedjetek ameddig nem késő. Még látok, de reggelente nagyon keveset. Remélem ezt a levelet megkapod."

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt drákóinak nevezte, az egész vajdasági magyarságra irányuló nyomásként értékelte az öt fiatalra kirótt 61 év börtönbüntetést. A Vajdasági Magyar Szövetség arra figyelmeztetett, hogy a bíróságok sajnos csak elvétve járnak el hasonló szigorral más súlyos bűncselekmények elkövetőivel szemben.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom három fős küldöttsége április 14-én Londonban brit emberjogi és politikai szervezeteket tájékoztatott az esetről.

Budapest, 2005. április 28.

MVSz Sajtószolgálat 

Bakay Kornél: A kihirdetett magyar őstörténet 

alkonya 

Önök eljöttek egy történelmi előadást meghallgatni, s legelőször ezt köszönöm meg. Az elmúlt fél évszázad alatt ugyanis a magyar emberek többségéből is kiveszett a történeti érzék, kiveszett az érdeklődés a valós, az igazi, a meg nem tagadott ősi múltunk iránt.
Nem csoda ez, hiszen a mai hatvan éven aluliak nemzedékeit a kommunista uralom marxista-leninista történelmi materializmusával etették hosszú évtizedeken át, amely tévtan szerint mindenki hitvány reakciós és sovén nacionalista, aki törődik a múlttal, aki szereti a hazáját, akinek fáj az, hogy 83 év óta nincsen igazi Magyarország, aki hiányolja, hogy 1945 óta nincs tiszta értékrend a társadalomban, aki aggódva
kesereg azon, hogy csakhamar elfogyunk, mert nincs természetes szaporodás (már csak tízmilliónyian vagyunk az államhatárok között és 12,5 milliónyian a Kárpát-medencében), aki büszke akar lenni arra, hogy magyar. Az elnevelt tömegemberek primitív dáridója tölti be az étert a tévéken és a rádiókon keresztül, s a szellemi degenerálódás napról-napra járványszerűen terjed. Az éretlen és tudatlan tömegembernek véleménye nincs, akarata nincs, a reklámokkal tetszés szerint irányítható a szakadatlan fogyasztásra és a vegetálásra, így aztán tekintélyt nem tisztel, a múlt egyáltalán nem érdekli. Miért is érdekelné a történelem s kivált az őstörténelem? Az iskolában azt tanították, és nagyobbrészt azt tanítják ma is, hogy a magyarság ezredéveken át vándorló, kóborló, istentelen, barbár nép volt, akinek rokonai a (finnek és a baltiak kivételével) a rendkívül alacsony szinten éldegélő úgynevezett finnugor népek. A Kárpát-medencébe fejveszett meneküléssel, megriadt csorda módjára érkeztek, majd vad kegyetlenséggel legyilkolták az itt talált művelt szlávok egy részét, a többit beolvasztották és leigázták. Európa művelt népeit pedig a munkát utáló, részeges, vidám magyar rablóbandák hosszú évtizedeken át kifosztották, a településeket felgyújtották, a nőket megerőszakolták, a gyermekeket rabszíjra fűzték. Eleink tehát nem voltak kultúrnép,
így ne akarjunk őseinkre hivatkozni, kivált ne a nagy keleti népekre, mint a szkítákra vagy a hunokra. Ezekhez ugyanis semmi közünk sincs. Minékünk csak a szibériai vogulok és osztyákok, a permi finnek és a balti finnek a rokonaink, és aki ezt nem fogadja el, az a politikai alvilághoz tartozik, az históriai bűnöző – állítja ma is Rédei Károly, a bécsi egyetem emeritus professzora, Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Valóban ilyen volna a magyar őstörténet? Valóban analfabéta, dologtalan, öldöklő rablógyilkosok lettek volna ősatyáink? Valóban a história, a történelem nem volna más, mint visszanéző, szenvtelen kíváncsiskodás az egykor régen-volt iránt? A válaszunk: határozott nem! A kihirdetett, hivatalos őstörténet hamis tanokra épített, amelyet sem az írott források, sem a tárgyi források (régészet), sem az embertani kutatások (antropológia, DNS-, vércsoport-vizsgálatok) nem erősítenek meg. Ugyanakkor a mérvadónak nevezett történetírás nem ad választ arra, hogy:

A.) Mi volt az oka annak, hogy sem a hunok, sem az avarok, sem a magyarok nem települtek meg a Kárpát-medencét nyugat felől lezáró Bécsi-medencétől nyugatra?

B.) Mi volt az oka a kezdetektől kimutatható
magyarellenességnek (vagy
talán helyénvalóbb magyargyűlöletet
mondani)?


C.) Mikor és miért született meg a
finnugor rokonság elmélete?


D.) Mikor és miért bomlott meg a
nemzet egysége, s miért nem azonos a
magyar állam a magyar nemzettel?

A népek sohasem költöztek el hazájukból kedvtelésből vagy kalandvágyból, nem hagyták el könnyedén őseik temetőit és földjét. A magyarok sem tettek így soha. Ma már a régészet kétségbevonhatatlan tényekkel igazolta, hogy sem a szkítáknak nevezett népek 2700 évvel ezelőtt, sem a hunok, sem az avarok, sem pedig a magyarok nem bolyongtak a végtelen füves rónákon, állataikat terelgetve, sátoros szekerek kíséretében, mint a kóbor cigányok, hanem váraik, városaik, falvaik, hatalmas állandó temetőik, a maguk korában rendkívül fejlett hadseregük volt s az Altájtól a Bécsi-medencéig egységes kultúrát és erős hatalmi övezetet alkottak. S ennek a nagy keleti kultúrának volt szerves része a magyarság! Krónikáink egybehangzóan állítják, hogy a hungárok, a magyarok egyazon nép a hunnusszal s az avarral, s mindannyian szkíták. S azt is állítják, hogy Álmos és Árpád egyenes leszármazottja volt a nagy Atilla királynak. A hivatalos történetírás szerint nekünk hun hagyományunk sohasem volt, ezt csak a németektől loptuk a XII-XIII.században. Hamis állítás ez, hiszen a nyugati források már a X. századtól (Waltharius eposz) tudják, hogy a hungarusok Pannóniában élő hunok, illetve avarok. De ezt bizonyítja eredethagyományunk is, így mindenek előtt a csodaszarvas legendája, amely megvolt a szkítáknál, a hunoknál és megvan a magyaroknál.
De akkor hogyan lettünk finnugorok? A magyar nemzeti történetírás ős- és hőskorában, a XVII. század végétől senkinek sem jutott eszébe kétségbe vonni a szkíta-hun rokonságot. Csak amikor megszületett az összehasonlító nyelvtudomány, akkor került sor a nyelvek, nyelvcsaládok szerinti elkülönítésére: többek között a hajlító és a ragozó nyelvek nagy családjait választották szét. A napkeleti nyelvnek tartott magyar nyelv eredetisége és különállása mindenki előtt világos volt. Az sem volt tudománytalan, hogy megállapították, a magyar nyelv mind nyelvtanilag, mind bizonyos mértékig szókincsében rokonságot mutat a permi, a szibériai és a balti nyelvek egyikévelmásikával. A nyelvtudományban is élenjáró német tudósoknak azonban kapóra jött a XVIII. század végén ez a rokonság, mert így jogot formálhattak arra, hogy a török háborúk 150 keserves éve után amúgy is elerőtlenedett magyarság önbizalmát súlyosan megtépázzák, kivált azután, hogy Mária Terézia legendás vezére, Hadik András huszárjaival megsarcolta Berlint (1737). Műveikben gúnyosan írták le: a barbár magyarok, akik csak a lovakhoz és a gyilkos kard forgatásához értenek, a kultúráról pedig fogalmuk sincs, nem a nagy Atillától származnak,
hanem a rénszarvast hajszoló lappoktól és obi ugoroktól. Nem arról van szó természetesen, hogy tagadnánk a magyar, a finn, az észt, a lív, a lapp, a mordvin, a cseremisz, zürjén, a vogul vagy az osztyák nyelvvel való – nem túl mély – rokonságot, hanem arról, hogy ez a rokonság nem úgy alakult ki, ahogyan a finnugristák ellentmondást nem tűrően kinyilatkoztatják, vagyis úgy, hogy egykor régen (az V-IV. évezredben) volt egy közös őshaza valahol a tajgás-tundrás Szibériában vagy az Urál mentén, volt egy közös ősnép, egy közös alapnyelvvel, amely mindössze 600 alapszóból állt volna, amely ősnépből egyszer csak – valami csoda folytán – az előmagyarok kiváltak volna és dél felé fordulva megkezdték volna több évezredes vándorlásukat. Miközben az ősi halász- vadász-gyűjtögető életmódot felváltotta náluk az állattartás. Meg kell mondanunk ez a torz feltevés már a XX. század első harmadától eluralkodott, sőt nem hagyta érintetlenül még a nagy Hóman Bálintot sem. A valós helyzet azonban más volt: egy nagy lélekszámú, magyar nyelvet beszélő nép hatott a szomszédos kis népcsoportokra, amelyek átvették a nyelvet, illetve annak bizonyos elemeit (karavánnyelv vagy közlekedő nyelv, úgynevezett lingua franca).
A finnugor rokonság és származáselmélet tehát a társadalomtudományok fejlődése következtében született meg, de tagadhatatlanul politikai okai is voltak. A fő hajtó- és mozgatóerő: a magyarellenesség, a magyarok iránti gyűlölködés volt. Miért alakult ki ez a magyarellenesség Európában, majd a világban? Földünk 148 millió km2-nyi területéből Ázsia 45 millió, Európa 9,9 millió km2. A 340 000 km2-es Kárpát-medence Európa kellős közepe, természetes védettséggel, zárt vízrendszerrel, igen gazdag ásványkincsekkel, hatalmas ivóvíz- és gyógyvízkészletekkel, s ez az a tájegység, ahol a latin-germán, a görög-szláv és a szkíta-hun népek és kultúrák egyedül Eurázsiában találkoznak! S ezt a földet a történelemben először a keleti lovas népek tudták egyesíteni, egy hatalmi erő alá vonni. Először a hun Atilla, majd az avar nagykirály: Baján. Amikor ez az egység megbomlott a IX. században, vákuum keletkezett. Ekkor érkeztek meg eleink s néhány évtized alatt, lényegében harc nélkül birtokba vették az akkor lakható egész Kárpát-medencét. De csak azt! Hadi erejüknél fogva mehettek volna bárhová megtelepedési céllal is, amint a normannok és az arabok tették, erejüket a hadjárataik világosan megmutatták. De nem telepedtek meg másutt. Mit jelent ez? Egyrészt azt, hogy az itt lakó népek nagyobb része testvérnép kellett legyen,
s amint a Tarihi Üngürüsz és az itáliai krónikások (Bonfini és Ransanus) írják, ugyanazt a nyelvet kellett beszéljék. Erre mutat a Kárpát-medence toponimiája: a hely- és földrajzi nevek tömege, amelyek döntő többsége színmagyar eredetű, még az antik forrásokban szereplő Duna, Tisza, Maros, Olt, Ompoly sem kivétel, mert ezek szkítakori vagy még régebbi elnevezések. 1400-ig például Erdély területén
2056 helynév jött létre, s ebből csak 102 bizonyult szláv eredetűnek! Ugyanakkor komoly nehézséget jelent, hogy sem a szkíták, sem a hunok, sem az avarok nyelvét hiteles és vitathatatlan nyelvemlékből eddig nem ismerjük. Eddig – mondottam s azért tettem ezt, mert nemrégiben közzétettek egy óörmény betűvel (grabar) írott kaukázusi hun nyelvű anyagot, amelynek mind a nyelvtana, mind a szókincse rendkívüli hasonlóságot mutat a magyarral. Ez a forrás azonban még nem ellenőrzött, tehát egyelőre csak mint lehetőséget lehet
számba venni. Ugyanakkor a dezoxiribonukleinsav vizsgálatok kimutatták (a DNS molekulák az öröklődés anyagai, nem a fehérjék, s
ezt 1995-ben fejtették meg!), hogy a Kárpát-medencét birtokukba vevő őskőkori népek között az ősmagyarok is ott voltak, az őshorvátokkal és az őslengyelekkel együtt 35 000 évvel ezelőtt. A rögzült mutációkból, azaz a DNS szekvenciák különbözőségeiből ugyanis a fajok rokonságára lehet következtetni (egy emberben 23 pár kromoszóma van és ez 16 millió féle kombinációra képes, ám a vércsoportot egyetlenegy génpár határozza meg, s ezek évezredek után is kimutathatók jelzőgének-markerek a sejtgyökök maradékaiban.)
Az úgynevezett mitokondriális DNS révén tudjuk például, hogy az ember nem 25 millió éves a Földön, hanem csak 5 millió éves, s a mi ember-ősünk mintegy 100 000 évvel ezelőtt rajzott csak szét Közép-Afrikából. A Kárpát-medencét birtokba vevő magyar eleink tehát itt egy hatalmi gócot hoztak létre mind katonai, mind gazdasági vonatkozásban. Ezt szerették volna a nyugat-európaiak megszüntetni már a kezdetektől. Ezért vonultak fel 907-ben, s ezért ajánlotta Abd al-Rahman mór (cordovai) kalifa 955- ben Ottó német királynak, hogy a magyarokat ki kell irtani. Ezért hirdettek a pápák keresztes hadjáratot a magyarok ellen, a gens detestanda – az elátkozott nép ellen. Dehungarizálni kell a térséget– mondták ki később a nagyhatalmak is. A hungarocidium meg is indult: 1848- ban a bácskai Földvár templomi oltárára kirakott, 37 levágott magyar gyermekfej volt az egyik legszörnyűbb jelzés. A Turul-nembeli Álmos-Árpád szent dinasztia 29 uralkodója (819–1301) hiába adott a keresztény világnak 10 magyar szentet, az erős, bizonyos korokban európai nagyhatalomként működő magyar királyság az ellenszenv, a gyűlölködő harag tárgyává vált. Ezt fejezte ki a XVIII-XIX. századi álláspont, hogy tudniillik a magyaroknak nincs helyük Európában. Tisztázatlan az eredetük és nincs joguk nemhogy Erdélyre, de Magyarországra sem! S mindez 150 évvel Trianon előtt! Csoda-e, ha 1918/20-ban bekövetkezett nemzeti történelmünk legnagyobb tragédiája? Meggátolható lett volna a katasztrófa?
Határozott válaszom: igen! Ha a magyarságból nem ölik ki a nemzeti érdeklődést múltja iránt, ha megmarad a nemzettudata, akkor nem dobja el a fegyvereit 1918-ban. Az első háborút 1918. augusztusában a németek nagy veresége után a szövetségesek elvesztették,
de a szávai magyar hadsereg érintetlen volt még 1918 októberében is. Ám a kiegyezés utáni liberális polgári radikálisok (Kunfi Zsigmond, Jászi Oszkár, Károlyi Mihály, Linder Béla) megmételyezték a magyar ember lelkét s elvették a múltját. A múltját vesztett ember pedig olyan, mint az emlékezetét vesztett, gyógyíthatatlan beteg. A történelem minden nép számára hatalmas erő, de csak akkor hat, ha a nemzettel való azonosulást, a közös sorsot vállaljuk. Csak akkor vagyok a nemzet tagja, ha minden pillanatban és minden helyzetben vallom és megélem: ez az én nyelvem, ez az én múltam, ez az én földem, ez az én hitem, ez az én szent örökségem, a génjeimben őrzött szent hagyományom. S nem szabadna tűrnünk, hogy idegenlelkű firkászok (Népszabadság 2003. nov. 17.) le merjék írni büntetlenül: „a csodaszarvas, nemzetbálvány, a fehér paci, miegymás lehetnek komoly Istenek, de az üdvösség valóságára nézve mindegyikük
csak kár és szemét!” S a Széchenyi- díjjal kitüntetett Spiró Görgy szerint „a szarból jött magyarok” között csak az ő csoportjukat illeti meg tisztelet. Nagy költőink tisztán látták a jövendőt, a pusztulás útját s azt is, hogy a magyarság a katasztrófák nemzete. A XX. század kivégezte Magyarországot, a XXI. század vajon mit hoz? Marad-e a megfeszített nemzet a keresztfán vagy végre feltámadunk?
A múltat nem szabad elveszítenünk, nem szabad eladnunk, nem szabad hagynunk eljelentékteleníteni. Hazug szólamokat terjesztenek a mai mérvadónak hitt történészek, amikor azt hirdetik: tegyünk úgy, mint Szent István királyék tettek: szokásainkat, hagyományainkat,
múltunkat, erőszakkal akár, töröljük ki az emlékezetünkből, az őseinkhez fűződő minden szálat szakítsunk el, mert csak így fogad be bennünket Európa, s most az Unió. Csak így bocsátják meg nekünk Atillát, Bajánt, Bulcsút és Lélt. A magyar politikai gondolkodás mindig
történelem-érzékeny volt, csak mostanság nem az. Nem ismerik el a történelmi jogot, nem ismerik el a nemzetek közötti kulturális különbségeket, s történetietlen historizálásnak nevezik, ha az igazi történész mind az értelemre, mind az érzelmekre hatni akar. Márpedig az a historikus, aki csak részletproblémák pepecselésével tölti az idejét és csak a szaktársainak ír magvas tanulmányokat, feleslegesen
élt és dolgozott, mert a keze között a történettudomány halott.



Előadás a Magyar Kultúra Alapítvány
székházában megtartott Klebelsberg-napokon.

(2003.) 

Holland nyelvészek elfogadták, hogy nincsen 

uráli/finn-ugor nyelvcsalád. 

[11/18/2004] Angela Marcantonio professzor sikeres előadása az Amszterdami Egyetemen. 2004. november 12-én Angela Marcantonio professzor a Római "La Sapienza" Egyetem tanára az Amszterdami Egyetem Nyelvtudományi Intézetében vendégelőadást tartott.

Az olasz professzornő kifejtette, hogy szerinte a finn-ugor nyelvrokonság kitalált hagyomány. Nem lehet az ún. finnugor nyelveket ágrajz modellben csoportosítani. Nem létezik ugor nyelvcsoport sem. Véleménye szerint a magyar lényegesen eltér a többi finnségi nyelvektől. Lehet, hogy Sajnovics János az ö idejében komoly kutatónak számított, de mai tudományos mércével mérve az ö magyar-lapp szóegyeztetései nem felelnek meg a tudományos igényeknek. Sem Sajnovicsra, sem Gyarmathyra nem lehet hivatkozni, mint a finnugor nyelvtudomány megalapítója. Az olasz nyelvésznek nincsen túl jó véleménye honfitársa, Alinei professzor etruszk-magyar szófejtegetéseiről sem, de Sajnovicsékhez képest Alinei munkája sokkal megbízhatóbbnak tűnik.

A tanárnö kifejtette, hogy az igazi probléma az összehasonlító módszerben rejlik, amit elöször az indo-európai nyelvcsaládra alkalmaztak. A rendszer túlgenerál, emiatt nincsen tudományos értéke. Túl sok hangszabályra, túl sok kivételre van szükség ahhoz, hogy csak néhány szópárhuzamot lehessen levezetni. Ezt sztatisztikai alapon ki lehet mutatni. Óriási nyelvészeti apparátusra van szükség, hogy a kb. TÍZ (!) magyar-finn szópárhuzamot tudjuk levezetni.

A professzorhölgy az összehasonlító módszer túlkapásait indo-európai nyelvek segítségével mutatta be. A nagylendületű előadást élénk vita követte. Az Amszterdami Egyetem fonológiai tanára, Norval Smith elismerte, hogy Marcantonio professzornak igaza van, ami az uráli/finnugor nyelvcsalád nem-létét illeti. Marcantonio professzor jövőre tervez előadást tartani Magyarországon. A magyaroknak is be fogja bizonyítani, hogy nyelvük finnugor eredete elavult, téves.

Forrás: Radics Géza

Amikor egy istennő lesz a párunk... 

Megköszönhetjük Török Sándornak, hogy annak idején megírta a Hahó, Öcsi!című film alapjául szolgáló regényét, mert bármily meglepő, de ebben a műben olyan titkos kulcsokat helyezett el, amire egy Táltos Iskolát végzett hallgató is, de bármely magyarul gondolkodó ember rácsodálkozhat. Ez a könyv, ill. film mondhatnánk, hogy egy modern táltos mese. Szinte minden tudnivaló megtalálható benne, mint amit annak idején a népmeséinkben is elrejtettek a névtelen szerzők, csak itt mai környezetben. Legkisebb fiú, aki elindul világgá az idő nyomában, próbák kiállása, király, sárkány, tudósok stb, stb. És végtelen bölcsességek egy négy éves "kiskirályfi" szájába adva. Most csak egyetlen rácsodálkozásomat osztom meg olvasóimmal. A film vége felé többször is nyomatékosan elhangzik egy szó. A királyi pár jutalmul a fiúnak ígéri a királylányka kezét, ezekkel a szavakkal:Íme a Te mátkád! A fiú rácsodálkozik, majd többször is elmondja a szót: Mátka, Mátka. Sőt a befejezésnél odasúgja édesanyjának: Mátkám van! Ezek a szavak, mint kicsiny harangocskák, elkezdtek csilingelni a fülemben: Mátka, mátka!Érdekes szó! Annyit jelent, hogy "kis mát". A "-ka" ugyanis a magyar nyelvben jelenleg kicsinyítő képzőként szerepel. Tehát, ha van "mátka", akkor van ennek egy nagyobb alakja is. Ez pedig a "mát". Ismerünk ilyen szót? Nem nagyon. Vagyis akkor a "mát" egy olyan szó, ami napjainkban önállóan nem létezik. Legalábbis a köznyelvben. De nézzük mit is jelenthet a "mátka". Az oroszul tudók most gúnyosan rávághatják, hogy ez a "máty" - anya szó átvétele, hisz őseink mennyit kóboroltak a kies orosz pusztákon, anno. Na, ja! De azt nem tudják, hogy ők honnan vették át, némi jelentésmódosulással.

Tehát Magyar Értelmező Kéziszótár:
Mátka fn nép rég 1. Mennyasszony 2. elav Vőlegény (? szláv) ~pár fn rég vál (Esküvő) jegyespár.

Hát nem sok. Annyit tudtunk meg ebből, amit amúgy is: főnév, népies, régies, elavult, netán szláv jövevényszó stb. A mátka a házasságra lépés előtti állapotot jelöli, amikor még nem történt meg az esküvő és az az utáni történések (a nászéjszaka is fontos pillanat ebben, ugyanis csak ez után lett teljes értékű feleség/férj az érintett, majd meglátjuk miért). A csilingelés csak nem marad abba, úgyhogy tovább megyünk a mátka nyomában, hátha elvezet a titok nyitjához. Egy jó mátkától ez el is várható. Ha belelapozunk a magyar népdal, népköltészet kincsestárában szinte egymás után találunk olyan verseket, dalokat, melyek a mátkáról szólnak. Édes Mátkám, Szerelmetes Mátkám, Gyönyörű Mátkám és még sorolhatnám. Szent Margit legendájában is szerepel, hogy ő Jézus Krisztus jegyese, mátkája. A mátka tehát minden esetben (népmesék, -dalok, -balladák, legendák) a tisztaság jelképeként is értelmezhető. Csak olyan leány, nagy ritkán legény, neveztetik mátkának, aki még megőrizte szüzességét. Azokat, akik az egyéb szerepet töltik be, vagy már házastársként jelennek meg, soha nem neveztetnek - eredetileg - mátkának. Ők a társak, párok, vagy "babák" (pl.: Juhászlegény babája). A mátka ezek szerint valamiféle rangot is jelölhetett. Minden valamirevaló legény ilyen mátkáról álmodozott, ilyet keresett magának. Most már kezdjük utolérni mátkánkat, lássuk, hogy hova is vezetett minket.

Messze jutottunk napjainktól, térben is, időben is. A Földön még az istenek járnak, égi hajóikkal, bárkáikkal érkeznek Egyiptom földjére. Az itt élőknek megmutatnak, megtanítanak minden égi tudást, a csillagok ismeretétől a földművelésig. Egyszerre adják át a test és a szellem fejlődéséhez szükséges alapokat. Miután eltávoznak, a földiek több ezer éven át hűen őrzik és továbbfejlesztik a kapottakat. Minden isten tetteiről végtelen számú legenda, mese születik, melyekből az új nemzedék újra és újra megtanulja az alapvető erkölcsi, szellemi értékeket. Az istenek neveit később az utódok és nemcsak az uralkodók, előszeretettel csatolják sajátjukhoz. Egyiptom földjén a leletek arról tanúskodnak, hogy szinte mindenki Ré vagy Ra fia, Hórusz védelmezettje, Ámon kedveltje, Izisz fénye, Thot testvére stb. Számtalan istent tiszteltek, neveik területenként változhattak is, illetve egy-egy isten különböző korának más-más nevet adtak (a déli Nap Ré, az esti Atum). És így az egyiptomi napistenhez (Ré) érve jutottunk mátkánk honába, kiindulási pontjához.

Nem csigázva tovább az érdeklődést ezen ponton rájöhetünk, hogy a Mátka nem más, mint egy egyiptomi isten, pontosabban istennő. Neve pedig MAAT, kiejtve MÁT. Nem véletlen, hogy mai szóhasználatunkban nem szerepel. De a folytatás előtt nézzük, hogy ki is ez Maat vagy mi már írhatjuk, hogy Mát istennő? (Segítségünkre Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája című könyve lesz. Osiris kiadó, 1998). "...a Nap éjszaka, amikor a halottak birodalmán utazik végig, időnként nyugalomban van, a bárka legénysége pihenőt tart. A bárkának tehát legénysége van - egyes szövegek úgy tudják, hogy ezek csillagok -, az ő evezőik hajtják a Nap hajóját... A Nap nem egyedül utazott, társaságában találjuk Íziszt, a Szót (Hu), a Felismerést (Szia), a Varázslatot (Heka) vagy a Nap lányát, az Igazságot (Maat). Maat jelenléte a szimbolika nyelvén utal arra, hogy Ré az igazság őre, az elnyomottak, üldözöttek oltalmazója."

Ebből a pár sorból kitűnik a legfontosabb, miszerint Maat Ré lánya. De furcsamód, mint lány, ő képviseli az Igazságot, ami pedig szinte minden más kultúrkörben férfi princípium, előjog. Gondoljunk csak Jupiterre. (Az már csak hab a tortán, hogy volt nekünk olyan királyunk, akinek neve és jelzője egyaránt erre az ősi tudásra rímel: MÁT-yás, az Igazságos.) Ez pedig azt jelenti, hogy alapállásban, vagyis az ősmúltban ez még a női vonalon jelent meg. A nyomokban még ma is meglévő matriarchális társadalmak viszont átörökítették ezt a hagyományt. A magyar őstársadalom is ilyen lehetett a kutatások szerint, tehát az igazságosztás alapvetően női feladat. Nyilván olyan nő képviselhette ezt a szerepet, aki még őrizte az égi tisztaságát, bűntelen volt. Amikor megszűnt az anya és nőközpontúság, a férfiuralkodó mellől hiányozni kezdett az igazszóló "társ". Még a görög és római kultúrában is fellelhető az ősi hagyomány továbbélése: delphoi jósda papnői és a vesztaszüzek "intézménye". A mai kor jósnői némi túlzással szintén ezt a feladatot látják el.

Amikor azt mondjuk, hogy "mátka", akkor valójában egy kis istennőt helyezünk magunk mellé, pontosabban az ő földi megfelelőjét tiszteljük. Hiszen mi a Nap fiai vagyunk, ő pedig a Nap lánya. A kettő így egészíti ki egymást. Amikor egybekelnek - egyesítik lelküket, ha minden jól megy - feleséggé és fé(l/r)jé (vagy fél Ré) válnak. Szinte közhely, de a magyar nyelvből minden világosan kiolvasható. Máshelyen feljegyzik, hogy a fáraó-főúr minden fontos döntése előtt Maat-hoz fordul (a mátkájához) segítségért, tanácsért. Ez egy jó kapcsolatban a mai napig így működik, hiszen a tudomány rájött arra, hogy a nők agya egyszerre több dolgot is tud mérlegelni, míg a férfiaké előbb csak egyet tud megoldani. Igaz, hogy ez hatékonyabb cselekvést eredményez. Az egyiptomi kultúrában minden bíró és vezír Maat alárendeltje, hogy a kényszerű ítélkezésben megfelelően tudjon dönteni. Mielőtt pedig valaki belép a túlvilág kapuján, megmérettetik a szíve, hogy mi módon élt és cselekedett életében. Az istenek serege előtt egy serpenyőbe kerül a szív, melynek másik felére Maat jelképe egy tollpihe vagy későbbi korban, egy kis ülő női alak kerül. Ha a szív könnyebb, mint Maat, a jelölt beléphet a Mennyországba, a túlvilágba. Ha nehezebb, akkor bizony baj van, mert jön a Halottfaló szörnyeteg és megeszi a gonosz szívet, megsemmisíti a lelket. Ez jelenti a halálnak halálával való elmúlást. Amikor a lelket is meg kell semmisíteni.

Összegzésként Maat-Mát, az az égi személy (Menny-asszony), akinek a segítségével a földi ember, férfi (fél-fi) kiegészülhet, hogy élete után a lelke újra visszajuthasson a mennybe. A földi Maat (mátka), a házasság révén feláldozza a tisztaságát, odaadja a felét, hogy az égi rend ne boruljon fel.

A "mátka" második tagját (ka) szintén meglelhetjük az egyiptomi mitológiában, hiszen Ka a lélek szimbóluma, jele az ég felé emelt két kar. (A legfontosabb "bizonyíték” erre az okfejtésre pedig az egyiptomi Hatsepszuth királyné uralkodói neve: MAAT-KA-RE. A fentiek után már nem szorul további magyarázatra)

Így pedig a magyar mátka nem más, mint Maat istennő Ka-ja, lelke, de aki két karjával még védelmezi is a párját. Az igazi társ pedig valóban hordozza ezt a nagyon ősi, és messze a csillagokba mutató, kozmikus hagyomány magvát, a mátkaságot, amit jó lenne újra feléleszteni, a magyar kisleányokat pedig felkészíteni erre a feladatra, amely segítségével a tékozló legényeket visszatéríthetnék az elfelejtett útra.