Kmoskó Mihály: A zsidóság világuralmi törekvései

Kmoskó Mihály: A zsidóság világuralmi törekvései   2011-08-26 17:56:57, péntek Kmoskó Mihály: A zsidóság világuralmi törekvései I. rész A sajtó javarésze zsidó érdekeket szolgált és középkori sötétencnek, klerikális népbutítónak, reakciós gazembernek nyilvánított mindenkit, aki a zsidóság uszályhordozójának fel nem csapott. A nyolcvanas évek antiszemita mozgalmainak letörése után a magyarság bekötött szemekkel haladt sírja felé, ahová őt a zsidópénzen megvesztegetett ,,hazabölcsei" vezették. A világháború rémes eseményeinek, a hadiuzsorások, papírbakancs-szállítók, papírszövet-gyárosok, élelmiszerhamisítók, árdrágítók, katonaszabadítók, nemzetrontó agitátorok, hazug demagógok, bolseviki szédelgők, román sereghajtók gazabbnál gazabb üzelmeinek kellett közbejönniök, hogy az önnön butaságában megzápult és tespedő közönyében elernyedt magyar ,,szibarita váz" világosságtól elszokott szemei megnyíljanak és egy kicsit lássanak. Vannak azonban még sokan, sajnos, nagyon sokan, akiket az események cikkázó villámainak kísérteties fénye mintha még jobban elvakított volna. Egyesek egyáltalában nem akarnak látni, mert önös érdekeik láthatatlan szálai által a Mammon sémi képviselőihez fűzve nem is áll érdekükben látni. Az ilyen áruló Judásokkal szóbaállni, őket kapacitálni annyi volna, mint falra borsót hányni. Hadd menjenek pénzeszacskóikkal együtt, a pokol mélységes fenekére! Az ilyenek nemzetük számára végképp elvesztek. Ne is essék róluk szó! Vannak azonban jóhiszemű emberek is, akik becsületes rövidlátásuk miatt az országot fenyegető zsidóveszedelem igazi mivoltával nem tudnak tisztába jönni. Jelen iratka célja ezeknek a jóhiszemű embereknek a szemeit megnyitni és kimutatni, hogy a hazánkra szakadt számtalan baj és veszedelem nem volt ,,derült égből jövő villámcsapás", hanem csak egy láncszem a zsidóság évezredes munkájában, amelynek végcélja az egész világ meghódítása, leigázása, a trónok és oltárok lerombolása, a keresztény hit kiirtása s a keresztény népek rabszolgasorsra juttatása a zsidóság zsarnoki uralma alatt. A történelemben kevésbé járatos olvasók előtt a zsidóság világuralmi törekvései talán fantasztikus színben fognak feltűnni; lehet, hogy egyesek ezeket az állítólagos törekvéseket antiszemita ráfogásnak fogják minősíteni. Az egész kérdés tisztázása azon múlik, be tudunk-e illeszkedni a zsidóság gondolatvilágába, el tudunk-e mélyedni szövevényes történetébe. Akinek ehhez némi kedve, türelme és egy kevés természetes esze van, e kis iratka elolvasása után el fogja ismerni, hogy a zsidóság világuralmi törekvése nem antiszemita agyrém, hanem szörnyű valóság, amellyel csak a hazai gojok együgyű tömege nem tudott tisztába jönni. 2. A világuralom eszméje az ókorban. A világuralom eszméje sokkal régibb, mint sem sokan gondolnák. Midőn a régi népek földrajzi horizontja még oly szűk volt, hogy a földfelület igazi kiterjedéséről halvány sejtelemmel sem bírtak, sokszor megesett, hogy egy-egy hatalmas uralkodó, aki rablóhordáival messze tájakra elkalandozva, ismeretlen népeket igázott le, naiv tudatlanságában az egész világ urának képzelte magát és e meggyőződésének királyi címei között kifejezést is adott. Narám Szin, a sémi akkadok mezopotámiai uralkodója volt a legelsők egyike, aki mintegy 2500 esztendővel Kr. e. győzelmes háborúi befejezésével a világ urának képzelte magát és felvette ,,a négy világtáj királyának" hangzatos címét. Ezt a címet Asszyria későbbi uralkodói megtoldották ,,a mindenség királyának", a ,,királyok királyának" hangzatos jelzőjével, amely szinte elválaszthatatlanul forrt össze Mezopotámia birtokával. A perzsa, utóbb görög, végül a szaszanida uralkodók, akik ezt a területet egymás után meghódították, habozás nélkül vették fel legyőzött ellenségeik egykori címeit, amelyek közül a šâhân-šâh vagy ahogy mai napság mondják: sáh-in-sáh ,,a királyok királya", a perzsa királyok büszke címeinek sorában egészen mostanáig megmaradt. A világuralom eszméje az uralkodók címei révén a köztudatba annyira átment, hogy a Kr. u. VI. században Amr ibn Kultum, egy toprongyos beduin költő, a világ legtermészetesebb hangján énekeli: Ha a király a népet zsarnok módjára kezeli, nem tűrjük, hogy a zsarnokság meghonosodjék közöttünk. Úgy megtöltjük a szárazföldet, hogy-szűkös lesz részünkre s a tenger hátát töltjük meg hajókkal. Miénk a világ s aki rajta vagyon! Támadunk, amikor támadni képesek vagyunk. Amikor csecsemőinket az emlőktől elválasztják, a hatalmasok imádva borulnak le előttük! Így lett az ókorban közkeletűvé az a felfogás, hogy nagy és hatalmas uralkodó csak az lehet, aki nem éri be egy-két ország meghódításával, hanem hatalmát az egész világra, illetve a világ ismert részeire terjesztve ki, a győzelmes eleinek büszke címeiben kifejezett nagyravágyó követelődzést valóra váltja. A ,,világ ura" eszerint az ókorban nem volt semmitmondó frázis, hanem közkeletű és szilárd tartalommal bíró közjogi fogalom, amelynek megvalósítása nem egy nagyravágyó hódítót foglalkoztatott és számtalan véres háborúnak volt okozója. 3. A Messiás világhatalma. Tudva ezek után azt, hogy a zsidóság, mint az ókor keleti népeinek egyike, kulturális és politikai fejlődésében a szomszédos népek befolyása alól nem vonhatta ki magát, cseppet sem fogunk meglepődni, hogy a világhatalom eszméjével az ószövetségi szentírás egyes könyveiben lépten-nyomon találkozunk. Már a régi próféták várták Isten küldöttét, aki a világ hatalmasainak zsarnoki uralmát megdöntve, a béke s az igazság országát meg fogja teremteni ezen a földön. Trónja örök lészen és uralma szilárd. Nem lesz ő egyszerű, közönséges ember, hanem földöntúli, isteni lény, mert hiszen csodatevő, békefejedelem lesz az ő neve; Isten szelleme fog nyugodni rajta, a bölcsesség, belátás, jótanács, bátorság, tudás és jámborság szelleme. Az ő feladata lesz igazságot és békét teremteni ezen a földön, megvalósítani ezt a két szociális jót, amely után a világ népei, különösen pedig a régi Kelet gőgös nagyurak zsarnoksága alatt nyögő népei annyira epedtek. Mint a béke fejedelme, nem lovon fog bevonulni birodalma fővárosába, Jeruzsálembe, úgy, amint azt a világ győzelmes királyai cselekedték, hanem a békés utazók igénytelen háziállatán, szamárháton. Igénytelensége már egyik nevében jut kifejezésre: Izaiás az ,,Úr szolgájának" nevezi és megjövendöli, hogy szenvedései és halála árán az emberiség üdvét fogja szolgálni. Már e néhány mondatból világos, hogy a kép, amelyet az ószövetségi próféták Isten küldöttéről, a Messiás királyról rajzoltak, nem volt annyira egységes és világos, hogy azt félreérteni lehetetlen lett volna. Bizonyos, hogy a próféták a Messiást hatalmas királyi lény alakjában rajzolták. De bizonyos az is, hogy a Messiás uralmát, működését annyira idealizálták, hogy alakjában egyszerű hódítót, túlemberfajtájú zsarnokot, avagy zsidó nemzeti hőst felfedezni éppenséggel lehetetlen. Azt is természetesnek fogjuk találni, hogy a próféták titokzatos kijelentései a Messiás földöntúli, csodás alakjáról, tulajdonságairól, küldetéséről a zsidóság azt a részét, amely a szent könyvek állandó tanulmányozását tekintette életcéljának és szinte kizárólagos hivatásának, az írástudókat, erősen foglalkoztatta és képzelődésüket hihetetlenül felcsigázta. Csak erős lökésre volt szükség, hogy a messiási eszmék szemléletébe merült agyvelők működése gyakorlati irányba terelődjék és készen állt a fanatikus rajongók hada, akik az Írás ígéreteire támaszkodva és azok csalhatatlan mivoltában feltétlenül bizakodva, a legbadarabb és legképtelenebb politikai kalandtól sem riadtak vissza. Az ilyen kalandokra azonban hosszú ideig nem nyílt alkalom. Jeruzsálem első pusztulása után 586---637-ig Kr. e. a zsidó nép javarésze a bábeli számkivetésben sínylődött. A perzsa achaimenidák uralma alatt (539---332 Kr. e.) a zsidóság gazdasági és politikai helyzete oly kedvező volt, hogy Cyrus utódainak kétszázesztendős uralmát szinte átaludták. A perzsa birodalom összeomlása és Nagy Sándor halála után a zsidók az egyptomi ptolomaeusok fennhatósága alá kerültek és panaszra nem volt okuk. A paneasi ütközet után (198 Kr. e.) a ptolomaeusok Palesztinát elvesztették, amely immár a seleukidák kezére került. Nem sokkal később azonban fordult a kocka s a zsidóság nagy bajba került. IV. Antiochos Epiphanes ugyanis a zsidókat minden áron el akarta görögösíteni és vallásuktól megfosztani. 168-ban Kr. e. a jeruzsálemi templomból pogány szentélyt csinált és a zsidó vallás gyakorlását halálbüntetés terhe alatt megtiltotta. Erre kitört a forradalom, amelynek élére a makkabeusi testvérek álltak. 165-ben a templom már kezükben volt és röviddel utóbb nemzetük függetlenségét is kicsikarták. Az új zsidó állam élére előbb fejedelmi, utóbb királyi címmel a makkabeusok kerültek, mint a győztes szabadságharc vezérei. Ameddig a zsidóság politikai viszonyai normális keretek között mozogtak s a nép úgy politikai, mint szellemi vezetése józaneszű, reális emberek kezébe volt letéve, a próféták írásaiból táplálkozó utópistáknak a nép széles rétegeire alig volt, számbavehető befolyásuk. Abban a pillanatban, amelyben a zsidóság politikai helyzete rosszra fordult s a római birodalom vasöklét megismerte, menten elkezdődött a messiási utópisták végzetes szerepe, amely végül is a zsidó nép katasztrófáját idézte elő. 4. A politikai messianizmus kezdete és kialakulása a zsidóság életében. A zsidóság messiási utópiáinak helyes megértése és méltánylása szempontjából egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy a zsidóság vallási életét a bábeli fogság után két egymással ellentétes tényező intézte. Az egyik volt a vallási élet felelős és intézményes tényezője, a papság, amely egyúttal a zsidóság társadalmi életében az arisztokrácia szerepét játszotta, annál is inkább, mert a makkabeusok fejedelmi háza, a hasmon-család a papi rendhez tartozott. A vallási élet másik, felelőtlen tényezője volt az írástudók céhe, a zsidó szellemi proletárok tekintélyes tömege, amely a zsidóság vallási életében egyre nagyobb és egyre végzetesebb befolyásra tett szert. Midőn Nabukodonozor a zsidóságot Babyloniába hurcolta s a zsidó nép hazájától elszakadt, a változott viszonyok között a jeruzsálemi templom megszűnt a vallásos élet központja lenni, hanem annak a szerepét átvette az imaház, a zsinagóga; viszont a vallási cselekmények legfontosabb része nem az áldozat volt többé, hanem az imádság s a törvény tanulmányozása. Az új vallási élet irányításában a régi zsidó papságnak vajmi csekély szerep jutott; az imaházban végzett istentiszteletek élére jámbor és tanult laikusok, ú. n. írástudók álltak, akik a tömegek szemében csakhamar oly nagy tekintélyre és befolyásra tettek szert, hogy a kasztszerű és így nem túlságosan népszerű zsidó papi arisztokrácia hatalmát lassan-lassan teljesen megingatták. Az írástudók ugyanis a nép soraiból kerültek ki, tehát a papság arisztokratikus törekvéseivel szemben a demokrácia és a demagógia elvét képviselték; a zsidó papság lanyha vallásosságával szemben az intranzigens törvénytisztelők szerepében mutatkoztak be, végül pedig a vallásos cselekmények feltűnést keltő és hivalkodó végzésével tiszteletre és tekintélyre tettek szert. A makkabeus fejedelmek kezdetben ezekre a ,,jámborokra" támaszkodtak; csakhamar azonban kitűnt, hogy az ő demagóg elveik a monarchia s általában a rendes állami élet gondolatával homlokegyenest ellenkeznek s azért Hyrkán János 90 körül Kr. e. szakított velük, utóda pedig, Jannaj Sándor, a jámborok céhét, akik immár a farizeusok nevét vették föl, tűzzel-vassal kiirtani törekedett. De már akkor későn volt. Jannaj fiai, a harcias Aristobulos s a félkegyelmű Hyrkanos, a hatalom birtokán összevesztek és, mivel megegyezni nem tudtak, Pompeius római hadvezért szólították fel békebírónak. Pompeius tényleg rendet teremtett közöttük, de úgy, hogy mind a két királyfit elcsapta és Palesztinát 63-ban Kr. e. a római birodalomba bekebelezte. A farizeusok céhe, amelyet a részeges Jannaj Sándor halálra üldözött és földönfutóvá tett, tökéletes közönnyel szemlélte a zsidó nemzeti királyság bukását és ettől kezdve már csak Istentől és Isten felkentjétől, a Messiástól várta a zsidó nép sorsának jobbrafordultát. A messiási gondolat a rákövetkező időkben, főleg Heródes zsarnoki uralmának napjaiban vallási jellegét csaknem teljesen elvesztette és politikai utópiává lőn, amelynek tartalmát az a fanatikus remény képezte, hogy a legválságosabb pillanatban Isten csodaszerűen jő a választott nép segítségére, elküldi fölkentjét, a Messiást, aki a négy világtáj vidékein szétszórt népét összegyűjti, a Szent Földre vezérli, a szétszórt zsidóság egyesülését akadályozó földi hatalmakat, különösen a római birodalmat legyőzi, leigázza, kirabolja s a zsákmányt népe lábai elé rakja. 5. A messiásvárás a zsidó irodalomban. A messiási remény első nyomaival a Kr. e. 63 táján írt ,,Salamon zsoltáraiban" találkozunk, amelyek szerzője imigyen könyörög Izrael Istenéhez (XVII, 21---24): Tekints le, Ó Úr és állítsd be nekik királyukat, Dávid fiát az általad, Isten, elrendelt időben, hogy uralkodjék szolgád, Izrael fölött. Övezd fel eréllyel, hogy a zsarnok uralkodókat összezúzza, Jeruzsálemet pedig megtisztítsa a benne gyászosan tipródó pogányoktól! Bölcsen és igazságosan űzze ki a bűnösöket örökségéből, fazék gyanánt zúzza szét a bűnösök gőgjét! Vasbottal üssön széjjel közöttük és semmisítse meg szájának igéjével az istentelen pogányokat! Hasonló hangnemben szólal meg a ,,Sibylla" álneve alatt rejtőzködő zsidó költő, aki a Sibylla Jóslatainak elnevezett nagy gyűjtemény harmadik könyvében szintén kifejezést ad nemzete messiásvárakozásának. A zsidó Sibylla meggyőződése szerint az Istentől küldendő Messiás-Király az Úr parancsa értelmében véget veend a háborúknak. A jeruzsálemi templom megtelik arannyal és ezüsttel. A világ királyai irigységtől sarkalva, a Sz. Föld ellen nyomulnak s a Sz.. Várost ostrom alá veszik. Ám akkor Isten csodálatos módon lép közbe: az égből tüzes kardok és nagy fáklyák esnek az ellenségre és megsemmisítik. A szakadékok megtelnek az elesettek hulláival s a sziklák vérben fognak ázni. Az ellenség erődei összeomlanak; a földet jajveszékelés tölti el. Az általános nyomorral ellentétben Izrael nyugalomban és boldogságban fog lakozni az Úr oltalma alatt. Isten örök birodalmat alapít, mely az egész emberséget egyesíti önmagában. Az egész világ meghódol Izrael istene előtt és örök béke lészen a Földön. Amint látni, a ,,Sibylla" meg van róla győződve, hogy a gojok birodalmának összeomlása után Izráel a világ ura marad. Ugyanez a véleménye a Henoch álnév alatt meglapult utópistának, aki képletes beszédeinek messiási részében szintén annak a reményének ad kifejezést, hogy az ,,Ember Fia", vagyis a Messiás a királyokat székhelyeikről s a hatalmasokat trónjaikról le fogja taszítani és őket csúffá teszi. (XLVI.) Szerinte a gonosz szellemek a parthok és a médek királyait fel fogják lázítani a Messiás ellen s a sz. Föld ellen fognak nyomulni. Ott azonban megtörik hatalmuk; a szétszórt zsidók visszatérnek hazájukba. (LVI.) Isten ítéletet tart a világ királyai fölött; a bosszú angyalai pusztítást visznek véghez köröttük. (LXII). A Mózes mennybemeneteléről elnevezett zsidó apokryph hasonlóképen képzeli a Messiás eljövetelét: a Magasságbeli felkél, hogy a pogány nemzeteket megbüntesse és bálványaikat elpusztítsa; Izrael boldog lesz, amidőn sasszárnyakon száll fel Urához, Istenéhez. Ezt a messiási várakozást s a hozzáfűződő világhatalmi törekvéseket klasszikus rövidséggel foglalta össze a mózesi könyvek ,,Jerusalmi" néven ismeretes zsidó-arámi fordítása, amidőn Mózes I., 4911. versét imígyen értelmezi: ,,Oh mi szép a Messiás-Király, aki elő fog állni Juda házából. Derekát felövezve leszáll és csatasort rendez ellenségei ellen; királyokat öl meg hatalmasaikkal egyetemben és nem lesz király avagy hatalmas, aki megállna előtte. Megpirosítja a hegyeket elesetteik vérétől; ruhája bepiszkolódik a vértől; ő maga szőlőtaposóhoz lesz hasonlóvá." Ugyanez az ideológia nyilatkozik meg a Talmud két hosszabb messiási részletében (Sanhedrin fol. 96b. köv. és Abodá Zárá fol. 2a köv.), amelyek a Messiás megjelenésével és megjelenésének előjeleivel kimerítően foglalkoznak. Valahányszor a Messiásról esik szó, megismétlődnek a világuralomról, a nemzetek leveréséről, a zsidóság győzelméről ábrándozó, megalománikus közhelyek. Csakhogy, sajnos, ezek az ábrándok nem voltak üres szónoki túlzások, egyes meghibbant agyú fanatikusok ártatlan fantazmagóriái, hanem oly meggyőződés, amely a zsidóság vérébe ment át és végzetszerűen irányította sorsát. A zsidóság messiási mentalitása mellett természetesnek fogjuk találni, hogy a ,,Názárétit" árulónak tekintették, mert a köztudatba átment politikai messianizmussal szembehelyezkedve magát lelki megváltónak nyilvánította, akinek országa nem e világból való. Ilyen Messiás nekik nem kellett és mivel a ,,Názáréti" nem hirdetett háborút a gyűlölt rómaiak ellen, a politikai messianizmus eszméjének érdekében el kellett pusztulnia. A Golgotán lezajlott tragédiát csak akkor értjük még igazán, a maga komor fenségében, a zsidóság őrült elvetemültségét pedig csak akkor sejtjük meg némileg, ha az Evangéliumokat az akkori zsidóság uralkodó vezéreszméjének, a politikai messianizmusnak szemüvegén át olvassuk és értékeljük. Ebből a szempontból vizsgálva az Evangéliumokat, lehetetlen észre nem vennünk, hogy az a nagypéntek, amelyen a zsidóság Jézus Krisztust két lator között felfeszítette, sorsdöntő pillanat volt az egész emberiség történetében. Mert amidőn a zsidó nép a Legszentebbet a politikai messianizmus eszméje kedvéért kivégeztette, megkezdte a harcot ezen eszme megvalósításáért és a szó szoros értelmében hadat izent az Istennek s az egész emberiségnek. 6. A hamis messiások. A zsidók messiási ideológiáját ismerve, cseppet sem fogunk meglepődni azon a tényen, hogy az első században Izrael népe fölült minden csalónak, aki magát messiásnak adva ki, az ,,istentelen római kormány" ellen lázította nemzetét. A Szent Város pusztulását egész sereg haramiavezér fellépése előzte meg (a galileai Judásé, Teudas-é és valami csaló ,,egyptomié"), akik mind messiásoknak adták ki magukat. A zsidóságon bizonyos hisztérikus nagyzási hóbort vett erőt, amely végül is a római világhatalom ellen való felkelésüket eredményezte. A fanatikus zsidó írástudók mintegy kényszeríteni akarták istenüket, hogy a nélkülözhetetlen választott nép kedvéért csodát művelve, a megsemmisülés veszélyében forgó zsidóság megmentésére a messiást elküldje. Ez a csoda azonban nem történt meg. Veszpázián 70-ben Jeruzsálemet bevette s a zsidóság úgy állami, mint nemzeti életét megsemmisítette. Amióta a világ világ, soha a történelem könyörtelen ítélete egy nemzet politikai és vallási követelőzését úgy meg nem cáfolta, mint Jeruzsálem eleste a zsidók messiási reménykedését. És mindez hiábavaló volt: a zsidóság vakon haladt vesztébe a megkezdett úton. Alig két emberöltő múlva, 135-ben Kr. u. Barkokhba, messiásnak adva ki magát, nemzetét fellázította Hadrián császár ellen, aki legjobb vezéreit küldte ki a zsidók ellen, lázadásukat vérbe fojtotta és a palesztinai zsidóságot a szélrózsa minden irányába szétszórta. Ez a véres, kegyetlen lecke sem használt. 194-ben újabb lázadást szítottak Severus császár ellen, amelyet a rómaiak megint csak levertek. 352-ben lépett fel új álmessiás, Natrona személyében, akivel Gallus császár bánt el. A zsidók fanatikus elvakultságára jellemző annak az álmessiásnak esete, aki Sokrates egyháztörténet-író szerint 440 körül Kréta szigetén lépett fel. Ez a meghibbant agyú futóbolond félrevezetett híveinek belebeszélte, hogy ő, mint Isten felkentje, meg fogja ismételni Mózes csodáját s a tengeren keresztül vezeti át a népet az ígéret Földjére. A krétai zsidók messiásuk vezérlete alatt tényleg bele is láboltak a tenger vizébe; csakhogy a tenger, ahelyett hogy udvariasan kitért volna az Úr választott népe elől, az új Mózest híveinek nagy részével együtt elnyelte. A VIII. század első felében nem is egy, hanem két álmessiással találkozunk, akik az iszlám hatalmát meg akarták törni s a zsidóságot ősi hazájukba vissza akarták vezetni. Az egyik, a szíriai Serene, 720 körül lázadt föl II. Omar omajád khalifa ellen; a másik, akinek szereplése 750 tájára, az omajádok végnapjaiba esik, az iszfaháni 0badja Abu Isa volt; magától értetődik, hogy mindkét álmessiás lázadása csúfos kudarccal végződött, amelyet főképp a félrevezetett zsidóság keserült meg. Tévedés volna azonban azt hinnünk, hogy csak a Kelet országait lakó zsidóknak voltak ilyen álmessiásaik. A XII. század véres pogromjainak napjaiban, amidőn az európai zsidóságra ugyancsak rossz napok jártak, majdnem minden tízedik esztendőre esik egy álmessiás, akik majd ravasz szédelgők, majd féleszű fanatikusok, majd harcias desperádók szerepében mutatkoztak be. 1137-ben Franciaországban, 1138-ban Perzsiában, 1157-ben Spanyolországban, 1167-ben Fezben (Afrika) és ugyanekkor egy másik zsidó Arábiában lépett fel messiás gyanánt. A legravaszabb, legélelmesebb, egyben legcinikusabb álmessiás azonban Sabbataj Cevi volt, Smyrna szülötte, akinek fellépése a XVII. század hatvanas éveibe esik. E ravasz kalandort a kabbala, a zsidó okkultizmus tudománya ugratta a messiás szerepébe, melynek eredményeképpen a jeles Cevi Isten fiának, a próféták által megígért messiásnak s a zsidók királyának nyilvánította magát. Fellépése hihetetlen izgalomba hozta az egész európai zsidóságot. A londoni és amsterdami börzék zsidó bankosai egy ideig nem beszéltek másról, mint a Keleten feltűnt messiás-királyról; a hamburgi s a livornói zsidók elhanyagolták üzleteiket és vállalataikat, és Izrael sorsdöntő napjainak közelgéséről álmodoztak. 1666-ban kellett volna az új messiásnak dicsősége teljében a világ bámuló szemei előtt bemutatkoznia. Akkor azonban az álmessiás bajba került. Egy lembergi kabbalista a török kormánynál beárulta és elmondta, hogy a smyrnai álmessiás egész Törökországot fenekestül fel akarja fordítani és annak a helyén zsidó világbirodalmat akar alapítani. Erre IV. Mehmed szultán maga elé idézte Cevit és tudtára adta: vagy törökké lesz, vagy pedig fölségsértő üzelmei miatt lakolni fog. Cevi nem sokat habozott. Szőrös kucsmáját kicserélte török turbánnal, követőinek pedig tudtukra adta, hogy ,,Isten izmaelitát csinált belőle; parancsot adott neki s ő a parancsot teljesítette". Ezzel természetesen Sabbataj Cevi messiás-szerepe véget is ért. Azonban követőinek egy része az iszlámba is vele tartott; ezek a mai napig szemre törökök, azonban csak egymás között házasodnak és a családi életben a zsidó vallás parancsait pontosan betartják. Az ilyen zsidó-török kéthitűek javarésze Szaloniki városában telepedett le; utódaik a dön-meh-k, akik az ifiú-török forradalmat nyélbe ütötték s ezzel Törökországot elpusztították. Már jóval az ifjú-török forradalom előtt a dön-meh-k javarésze szabadkőműves volt és vérbeli forradalmár, mint általában a legtöbb zsidó. 7. A messiási eszme kihatása a zsidóság erkölcsi felfogására. Sabbataj Cevi fellépése minket gojokat főleg abból a szempontból érdekel, milyen magatartást váltott ki a zsidók részéről a gojokkal szemben. Mindenesetre különös figyelmet érdemel az a körülmény, hogy a konstantinápolyi zsidók, amint arról értesültek, hogy Cevi Smyrnában messiásnak adta ki magát, keresztény és muszlim hitelezőiknek járó tartozásaik kiegyenlítését menten megtagadták és csak Cevi külön parancsára álltak el ettől a szándékuktól. Még jellemzőbb Sabbataj Cevi válasza híveinek arra a kérdésére, milyen magatartást tanúsítsanak a ,,hitetlenekkel", vagyis a nemzsidókkal szemben. Szerinte a hitetleneket szabad bármely időben, még szombati napon is, életüktől megfosztani. Ha mármost meggondoljuk, hogy Sabbataj Cevi-t a mi napjainktól alig választja el 300 esztendő, önkénytelenül felmerül a kérdés: miért helyezkedett Cevi követőivel együtt a gojokkal szemben ilyen szélsőséges álláspontra és micsoda összefüggésben ez az antigoizmus a messiási rajongással, esetleg az egész zsidó vallással? Ismételjük: ez a kérdés minket nagyon közelről érdekel, mert Cevi között és közöttünk mindössze harmadfélszáz esztendő múlt el; ezen idő alatt a zsidóság vallási felfogása alig módosult, következőleg ami akkortájt igaz volt, igaz mai napság is. Tekintsünk el most mindennemű ócska, szúette bibliamagyarázatoktól és kérdezzük: mi a messianizmus? Ugyebár, a zsidóság világhatalmi törekvése vallási mezben. A messiás a világ uraivá teszi meg őket. Ez az ő messiási reményeik veleje. Ha mármost valaki erre az álláspontra helyezkedik, egy lépéssel odébb haladva nyugodt lelkiismerettel állíthatja, hogy ez a világ lappangó (virtuális) értelemben az övé, az ő tulajdona, birtoka és csak a külső körülmények akadályozzák abban, hogy ennek a tulajdonjognak érvényt szerezzen. Az ilyen okoskodások sorozatában a következő lépés nem lehet más, mint az, hogy a zsidó a gojok tulajdonjoga, sőt élete ellen bűnös cselekményt (gyilkosságot, lopást, csalást stb.) el sem követhet, mert ilyen tetteket követve el, nem tesz mást, mint azzal rendelkezik, ami előbb-utóbb úgyis az övé. Ne tessék azonban félreérteni! Én nem azt állítom, hogy ez az okoskodás logikus, avagy szükségszerű, úgyhogy az, mint ilyen, a zsidó vallási rendszer nélkülözhetetlen láncszemét képezi. Én csak bizonyos zsidó tani kijelentésekre akarok utalni, amelyek arra vallanak, hogy egyes zsidók az okoskodásoknak ezt a skáláját igenis megjárták. Ezdra IV. (apokryph) könyvének szerzője, aki Jeruzsálem pusztulása után, a Kr. u. II. században írta meg művét gyászba borult hitsorsosainak vigasztalására, habozás nélkül állítja fel a tételt: ,,Isten a világot a zsidóság kedvéért alkotta" és utána menten hozzáfűzi a kérdést: miért nincs tehát a világ a zsidóság birtokában? E fogas kérdésre viszont azzal felel: a jelen világ előkészítése a jövő jobb világának. E jobb világ a messiás világa, Isten fiáé, a világ megváltójáé, aki az idők végén Cion ormán meg fog jelenni s a nemzetek bűneit meg fogja torolni. Szerinte tehát a világ alapjában a zsidóságé. A talmudban is találkozunk hasonló kijelentésekkel. A Bâβa qâmma részlet 38a lapján a Misnah azon kijelentéséhez, hogy ha a zsidó ökre egy idegen (nemzsidó) ökrét felöklelte, zsidó nem kötelezhető kártérítésre, azt a magyarázatot olvassuk, hogy Habakuk könyve szerint az Úr felállt és megrendíté a Földet, nézett és kiszolgáltatta[1] a gojokat; t. i. látta, hogy mikor Noe fiai a bárkát elhagyták és Isten bizonyos törvények megtartására kötelezte őket, ezeket a törvényeket nem fogják megtartani, miért is felállt és vagyonukat Izraelnek engedte át. Ugyanerre az eredményre tesz szert az idézett talmudi hely Mózes V, 32z versének egybevetése útján: az Úr feltűnt Paran hegyéről; feltűntével Izraelnek juttatta a gojok vagyonát. Ami pedig az emberi élet szentségét illeti, elég utalnunk Simon ben Jochaj, II. századbeli zsidó írástudó kijelentésére: ,,A legjobbat a gojok közül öld meg, a legjobbnak a kígyók közül taposd szét a fejét." 8. A zsidó messianizmus modern alakja. Sabbataj Cevi fellépése nagyon fontos fordulópontot jelent a zsidók messianizmusának további alakulásában. Az a szégyenletes kudarc, amely őket akkor érte, amidőn a smyrnai álmessiás Mehmed effendi néven muszlimmá lőn, egyszer és mindenkorra elvette kedvüket az ilyen felülésektől és bizalmatlanokká tette őket minden néven nevezhető messiási kalandorokkal szemben. A zsidóság tanultabb, okosabb része a személyes messiás eszméjét lassacskán elejtette és csakhamar különbséget kezdett tenni a messiás személye s a messiási reménykedés között. Az újabb, modern zsidó felfogás szerint a messiás voltaképpen nem egy személy, hanem a zsidóság összessége; s a messiási remény egy jobb korba vetett hit, melynek megvalósítója maga az össz-zsidóság leszen. A korviszonyok maguk is úgy alakultak, hogy a XVII. század második felétől kezdve a zsidóság társadalmi és politikai helyzete fokozatosan javult; ezzel természetszerűen velejárt az is, hogy a zsidóság immár nem égi csodától várta felszabadulását és messiási reményeinek megvalósulását, hanem saját munkájától és élelmességétől. Izrael csillaga ez alkalommal a ködös Albionban kelt fel. Cromwell forradalma a bibliaolvasó puritánokat ültette nyeregbe, akik magukat Isten egyedül igaz híveinek és őszinte tisztelőinek tekintve, pápista és royalista ellenfeleiket filiszteusoknak, jebuzeusoknak, midjanitáknak és más effajta ószövetségi pogányoknak nyilvánították és úgy bántak el velük, amint azt az ószövetségi szentiratok a zsidóknak meghagyták: Baal tisztelőit, Béliál fiait halálra keresték és tűzzel-vassal irtották. A puritán bibliaolvasók révén az ószövetség nagy népszerűségre tett szert Angolországban és általa az ószövetség népe, a zsidóság, amely a kedvező hangulatot ügyesen kihasználva, 1657-ben kivívta, hogy a zsidók ellen hozott régibb törvények hatályon kívül helyeztessenek. A monarchia helyreállítása alkalmával újabb engedményekre tettek szert, mert annak fejében, hogy II. Károlyt pénzbeli támogatásban részesítették, engedélyt kaptak az Angliában való letelepedésre, ahol utóbb a lázas fejlődésnek induló üzleti életbe belekapcsolódva, roppant befolyásra tettek szert. A keresztény Európa népeinek szolidaritása a zsidókérdésben ezzel megingott és immár csak idő kérdése volt, hogy teljesen megszűnjék. Ez az időpont csakhamar be is következeit. Az angol forradalom nem szorítkozott politikai térre, hanem a szellemek lázadása is volt hittudományi és bölcseleti téren egyaránt. Fellépnek az első ,,szabadon gondolkodók" és hadat üzennek mindannak, amit a régiek szentnek és tiszteletreméltónak tartottak. 1717 június 24-én megalakult az első Iondoni szabadkőműves nagypáholy, a szabadongondolkodó bölcselők világszövetsége. London példáját követte Páris, ahol 1725-ben vetették meg az első szabadkőműves páholy alapját. XII. Kelemen egyházi átokkal sújtotta a veszedelmesnek mutatkozó titkos társaság tagjait, de hiába: a romlott és feslett európai nemesség az akkortájt divatossá lett észelvűséggel igazolta bűneit saját lelkiismeretének fóruma előtt s a pápa nyomatékos figyelmeztetésén túltette magát. Ezek a műveltségükkel és selejtes tudásukkal kérkedő bölcselők nem vették észre, hogy ők maguk készítik elő azt a katasztrófát, amely utóbb a francia forradalom képében zúdult rájuk. A zsidóság menten megneszelte, hogy a pápa által kiátkozott páholyok kiválóan alkalmasak a keresztény nemzetek politikai és társadalmi szolidaritásának megbontására és csakhamar tekintélyes számban furakodtak tagjaik közé. A híres St. Germain gróf, a csodatevő alchimista eredeti neve Wolf volt; a bűbájos Cagliostro valódi neve Joseph Balsamo; mindkettő zsidó volt és előkelő páholytestvér. Az utóbbi Mária Antónia francia királyné elé tulajdon levágott fejét varázsolta; páholytestvérei révén ugyanis megtudta, hogy a frankfurti páholy tagjai a francia királyi családot halálra ítélték. A szabadkőművesség elterjedésével lépést tartott a zsidóbarát politikai irányzat térhódítása; a *** testvérek az uralkodók közelébe férkőztek és mindenfelé élénk agitációt fejtettek ki Izrael felszabadítása érdekében. A XVIII. században divatossá lett liberalizmus is elsősorban a zsidók malmára hajtotta a vizet. Adam Smith óta (1776) szinte csalhatatlan dogmaként ment át a nemzetek köztudatába az a gondolat, hogy gazdasági téren a szabad versenynek kell érvényesülnie. Az emberi természet, mondák e kor bölcselői, ösztönszerűen találja meg a kibontakozást a gazdasági nehézségek útvesztőjéből. Tessék tehát szabadjára hagyni a gazdasági erők érvényesülését. Az állam érje be a jogvédő éjjeli bakter szerepével és ne ártsa magát alattvalóinak üzleti ügyeibe. Ha a kor nagyképű tudósai keresztény módon gondolkodtak volna, legott ráeszméltek volna arra, hogy okoskodásuk alapjában hibás. Az egyház tana az eredendő bűnről, az ember rosszra hajlamos természetéről eszükbe juttatta volna, hogy a liberalizmus gazdasági elvei a gazemberek, csalók, iparlovagok, az erőszakos túlemberek érvényesülését s a becsületes emberek letörését fogják eredményezni. De ki törődött a félkegyelmű felvilágosultság őrült napjaiban keresztény dogmákkal? Ki tartotta számon a keresztény iparosok és pénzemberek fokozatos letörését s a tülekedő zsidóság félelmes gazdasági térhódítását? Ki mint vet, úgy arat. A XVIII. század tudatlan és képmutató nemzedéke ál-felvilágosultságot és anarchiát vetett. Mit arathatott mást, mint forradalmat, a legőrültebb forradalmat, amely Európa nyugalmát több mint 20 éven át elrabolta, rengeteg véráldozatokat követelt, temérdek anyagi károkat okozott világszerte, anélkül hogy kézzelfogható gyakorlati haszonnal járt volna. [1] Az eredeti szöveg értelme nem ez, de a talmud ebben az értelemben veszi a szövegben olvasható wjtr igét.

Kmoskó Mihály: A zsidóság világuralmi 

törekvései II. rész

9. A zsidóság elhatalmasodása a francia forradalom után.
   
   A francia forradalomnak a világ egyetlen népe látta igazi hasznát: a zsidóság. Míg Európa keresztényei egymást mészárolták s a hosszú háborúk alatt alaposan elszegényedtek, addig a zsidóság oly eredményeket ért el, amelyekről soha azelőtt álmodni sem mert volna.
   
   Az első volt az, hogy a francia nemzetgyűlés 1791-ben a zsidóságot emancipálta. A jég meg volt törve.
   
   A második az volt, hogy a forradalmat követő háborúk alatt a zsidóság a hadiszállítások révén rengeteg vagyonra tett szert. Rothschildék tudvalevőleg a waterloo-i ütközet kimenetelére spekulálva alapították meg házuk későbbi hatalmát és tekintélyét.
   
   De mindez nem lett volna nagy baj. Sokkal veszedelmesebbek voltak azok a hamis jelszavak, amelyeket épp a francia forradalom hozott forgalomba s amelyek a keresztény Európa népeinek nyugalmát és társadalmi békéjét végképp aláásták. E jelszavak a szabadság, testvériség és egyenlőség forradalmi igéi. Európa népei sohasem fogták fel e jelszavak igazi értelmét, hanem a szabadság örve alatt egyre-másra lázadoztak, az egyenlőség jelszava alatt a tekintély elvét dobták sutba s a testvériség nevében a különböző társadalmi rétegek a legvadabb osztályharcokat indították meg egymás ellen. A francia forradalom jelszavai a társadalom belső egyensúlyát megingatták, a nemzetek békés fejlődésének lehetőségét meghiúsították s a közéletet undok csatatérré változtatták, amelyen képmutató akarnokok, nagyhangú demagógok és hitvány üzérek vívtak egymás ellen élet-halálharcot. De a francia forradalom révén diadalmas demokrácia mellett nem is lehetett másképp. Mert ugyan mi is a népfelség elve a gyakorlatban? Tömeguralom. A tömeget azonban nem a józan ész, hanem a szenvedélyek kormányozzák; következőleg annak, aki a tömegre hatni akar, aki a tömeget magával akarja ragadni, hogy azután uralkodhassék rajta, fel kell korbácsolnia szenvedélyeit, gyűlölködést, elkeseredést kell keltenie szívében, hogy a tömeg kolomposnak ismerje el és jóban-rosszban utána igazodjék. E szerephez azonban nagy adag lelkiismeretlenségre, hazug lelkületre és számító furfangra van szükség; mivel pedig az ilyen szerepre becsületes ember nem vállalkozhatik, nagyon természetes, hogy a politikai élet színterén előbb-utóbb nem maradt más, mint csupa nagyhangú demagóg, veszekedő krakéler, lelkiismeretlen stréber, akiknek csak gonoszsága múlta felül tudatlanságukat. Régente az abszolút monarchiák zsarnokságát szidták: ám kitűnt, hogy a demokrata-oligarchiák basáskodása látszólag szelídebb, de a végcél, a sápolás tekintetében sokkal kegyetlenebb és következetesebb. Régente egy-egy miniszterről rebesgette a fáma, hogy tolvaj, mert az államot meglopja: a demokrácia világában a parlamentek többsége csirkefogókból, gazemberekből és kalandor iparlovagokból rekrutálódik, akik mind a közvagyonból akarnak meggazdagodni és sokkal merészebben űzik az intézményes lopás mesterségét, mint a sokat gyalázott abszolutizmus hivatalnokai.
   
   Míg a keresztény Európa népeit a világszerte elharapódzó közéleti korrupció teljesen tönkretette, addig a zsidóság épp ebben a fertőben találta meg a korlátlan érvényesülés lehetőségét. Mert a testvériség forradalmi jelszavát hangoztatva kivívta, hogy 1848 után Európa-szerte emancipálták. A szabadság nevében megszerezte a korlátlan privilégiumot az európai gojok kizsákmányolására s az egyenlőség nevében úgy gazdasági, mint politikai tekintetben egyenesen a nyakukra ült és elhatalmasodott. Mert hiszen a zsidóság pszichéjét a gojokéval összehasonlítva, az a bizonyos egyenlőség úgy festett, mint ha görénynek szabad bejárást biztosítanak a tyúkólba, mert hiszen az is állat... A zsidóság továbbá mestere a tömegszuggesztiónak s e képessége révén nem volt nehéz a tömegek vezetését kisajátítania és elhatalmasodnia.
   
   10. A zsidóság elhatalmasodásának 
   
   11. A cionizmus.
   
   A múlt század vége felé a zsidóság immár oly erősnek és hatalmasnak érezte magát, hogy az asszimiláció álarcát letéve, igazi mivoltában mutatkozhatott be a világnak. 1896-ban jelent meg Theodor Herzl ,,Der Judenstaat" c. műve, melynek szerzője kereken megmondta, hogy a zsidók asszimilációs törekvéseinek zsidó nemzeti szempontból jó vége nem lehet, mert a zsidóság nemzeti felbomlását fogja eredményezni. A zsidóságnak tehát más célja nem lehet, mint a világ más népeinek: nemzeti életet élni a maga módja szerint. Mivel azonban nemzeti élet állami élet nélkül el nem képzelhető, nincs más hátra, mint a Föld valamely pontján nemzetközi oltalom alatt zsidó államot teremteni, amelynek területén a zsidóság a maga nemzeti szervezetét kiépítené. E célra szükség volna egy ,,zsidó társaság" (Society of Jews) s egy ,,zsidó társulat" (Jewish Company) alapítására olyképpen, hogy az előbbi a zsidó kivándorlás művét tudományosan megalapozná s a zsidó népet a nemzetek areopágja előtt képviselné, az utóbbi pedig megfelelő helyi szervezetek közvetítésével a zsidóknak új hazájukba való kivándorlását gyakorlatilag megvalósítaná. Az új haza természetesen nem volna más, mint Palesztina, amelyhez a zsidóságot egész történeti múltja köti. Herzl könyvének hatása korszakot alkotó volt. Cionistáknak nevezett párthívei már a rákövetkező évben (1897.) Basel városában kongresszust tartottak és törekvéseik gyakorlati célját a következő pontokba foglalták:
   
   ,,1. A cionizmus célja közjogilag
   a) Palesztina céltudatos betelepítése zsidó földművesekkel, iparosokkal és kézművesekkel, b) a zsidóság csoportosítása és egyesítése alkalmas helyi és általános intézmények keretében az egyes országok törvényei szerint, c) a zsidó nemzeti és egyéni öntudat ápolása, d) azon általános előkészítő lépések megtevése az egyes kormányok beleegyezésének kieszközlésére, amelyek a cionizmus céljaira szükségeseknek fognak mutatkozni."
   
   Utána megalkották a cionizmus szervezetét, alapítottak többrendbeli pénzintézetet a Sz. Föld gyarmatosítása végett és utóbb komoly munkához láttak. A cionista mozgalom gyakorlati eredménye a világháború kitöréséig az volt, hogy a Sz. Földön mintegy 30 földműves-telep keletkezett, bennük 10---12 ezer zsidó földművessel, akik kertészkedéssel, főleg olaj- és narancstermeléssel, szőlőműveléssel és búzatermeléssel foglalkoztak. A telepek gazdasági helyzete a világháború kitöréséig átlag kedvezőnek volt mondható; a világháború idején a telepesek exportképesek nem lévén, azonfelül antant-barát érzelmeik miatt sok üldöztetésnek kitéve, helyenkint tönkrementek és visszavándorlásra fanyalodtak. Magától értetődik, hogy jelenleg Sir Samuel Herbert zsidó kormányzósága alatt jogos panaszra aligha van okuk.
   
   Már e rövid áttekintés is arról győz meg minket, hogy a cionizmus gyakorlati eredménye a zsidóság pénzügyi túlhatalmához képest feltűnően csekély, legalább is a világháború kitöréséig az volt, noha a cionisták az ő programjuk teljesülésétől várták a zsidókérdés végleges megoldását. Álljunk meg e pontnál egy pillanatra és jegyezzük le a következő adatokat: Palesztina területe kb. 30,000 km. Ebből lakatlan sivatag és víz (Holt-tenger, Genezareti tó), félsivatag (földművelésre kevéssé alkalmas, sziklás terület) és csak kiadósan művelhető termőföld. Palesztina mai lakossága kb. 700,000 ember, ebből mintegy 100,000 zsidó. Egy km-re 100 lakost számítva, a Szentföld mintegy 3.000,000 lelket fogadhatna be; ilyenformán a már meglévő lakosság leszámításával Palesztina területén kb. harmadfél millió zsidó kaphatna helyet. Ha mármost figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a keleti ,,pogromállamok" (Orosz- és Lengyelország, Románia) zsidósága legkevesebb 8 millió lelket számlál és ennek a keleti zsidóságnak javarésze a szó szoros értelmében földhözragadt proletár, menten be fogjuk látni, hogy ha ennek az óriási tömegnek egy negyede Palesztinába telepedik, ezzel még egy lépéssel sem jutottunk közelebb a zsidókérdés megoldásához. Aki a Szent Földet csak némileg ismeri, igazat ad nekünk. De akkor menten felmerül a fogas kérdés: elképzelhető-e, hogy a cionisták maguk a való helyzettel tisztában nem lettek volna? Mindenesetre roppantul feltűnő tény, hogy a közkézen forgó cionista irodalom erre az alapvető kérdésre sohasem tér ki, de azért konokul hangoztatja, hogy a cionizmus a zsidókérdést meg fogja oldani véglegesen, maradék nélkül.
   
   Nyilvánvaló tehát, hogy a cionista programnak nem az a része fontos, amely a zsidóság közjogilag biztosítandó otthonáról beszél, hanem a 2. pont b) és c) szakasza, amely a cionista mozgalom mellékcélja gyanánt a zsidóság szervezését nevezi meg. Ha ez így van, akkor Palesztinának zsidókkal való betelepítése nem más, mint porhintés a gojok szemébe azzal a célzattal, hogy a cionizmus igazi céljait leplezze.
   
   12. A cionista szabadkőművesség.
   
   Aki a cionista mozgalmak történetét figyelemmel kísérte, legott sejtette, hogy a mozgalom igazi célja a bevallott program keretein kívül mozog. Csakhogy erről hosszú ideig biztos értesülése senkinek sem volt. 1919 nyarán az ,,Auf Vorposten Verlag" kiadásában megjelent Die Geheimnisse der Weisen von Zion (,,Sion bölcseinek titkai") c. munka, amelynek szerzője magát Gottfried zur Beek-nek nevezi. E mű végre némi világosságot derített nemcsak a cionista mozgalom céljaira, hanem egyszersmind a zsidóság világuralmi törekvéseire is. E mű közzétételének története oly szoros összefüggésben van tárgyunkkal, hogy azt hallgatással mellőznünk lehetetlen.
   
   Mint előbb említettük, Herzl könyvének hatása alatt a cionisták 1897 augusztus havában Baselben gyülekeztek, hogy ott programjukat megadják és szervezeteiket kiépítsék. Mivel Herzl könyvében erősen szocialista ízű kiszólások is foglaltattak, az akkori orosz kormány élt az indokolt gyanúpörrel, hogy a cionisták nyíltan bevallott céljai mellett más tervek is motoszkálnak a kongresszuson résztvevő izraeliták koponyáiban, s azért egyik hivatalnokát megbízta, hogy a Baselben gyülekező zsidóság igazi szándékait és titkos céljait puhatolja ki. A hivatalnok a helyszínén csakhamar megállapította, hogy a baseli kongresszus parádés, nyílt üléseivel párhuzamosan zsidó szabadkőművesek titkos zárt üléseket is tartanak (alkalmasint a Benéth berîth, ,,a szövetség fiai" című zsidó-szabadkőműves szervezet tagjai) s ott szorgalmasan ,,vakolnak". Ezeket megtudva, a kongresszus egyik résztvevőjét, aki egyben a szabadkőműves szervezet tagja is volt, megvesztegette. A lepénzelt páholytestvér a kongresszus befejeztével utasítást kapott, hogy a kongresszussal egyidőben tartott szabadkőműves titkos ülések jegyzőkönyveit a ,,felkelő hajnalhoz" címezett frankfurti páholynak kézbesítse. A szabadkőműves futár útközben egy kisebb német vidéki városban szállt meg, ahol őt az orosz hivatalnok a másolók egész rajával várta, akik a baseli szabadkőműves konferenciák francia nyelvű jegyzőkönyveit egy éjszaka alatt lemásolták.
   
   Az orosz kormány e másolatot utóbb több megbízható orosz ember rendelkezésére bocsátotta. Így jutott birtokukba Nilus orosz tanár is, aki azt Cion bölcseinek ülési jegyzőkönyvei címen 1902-ben közzétette. E könyv azóta több kiadást ért; utoljára 1917 február havában adták ki; ezt a kiadást azonban a zsidó Kerenszki (az első forradalmi kormány elnöke) az 1917. évi márciusi forradalom után lefoglaltatta és megsemmisítette, utóbb pedig a könyv régibb kiadásainak még megmaradt példányait is előkerestette és elkoboztatta.
   
   Orosz antiszemiták német bajtársaik figyelmét Nilus könyvére már a világháború kitörése előtt ismételten felhívták, azonban a mű első példánya csak 1918 őszén került Németországba. A németek utóbb a könyv csaknem összes kiadásainak példányait megszerezték s azt megfelelő bevezetés és magyarázat kíséretében a már említett: Die Geheimnisse der Weisen von Zion címen Charlottenburgban kiadták.
   
   A német kiadás csak a múlt év tavaszán lett külföldön ismeretessé és óriási feltűnést keltett mindenfelé. A londoni Times 1920 május 8-i számában ,,Jewish Peril" (,,zsidó veszedelem") címen hozott róla hosszabb, kimerítő ismertetést. A cikkíró megállapítja, hogy a londoni British Museum a mű 1905-i kiadásának van birtokában, amely 1906. augusztus havában vétetett fel a múzeum könyvtárának jegyzékébe. Arról tehát szó sem lehet, hogy a német kiadás hamisítványszerű misztifikáció volna. Megállapítja azt is, hogy a világháború s a világháború befejeztével lezajlott forradalmi események, különösen az orosz bolsevizmus kitörése, pontosan azon program szerint mentek végbe, amelyet Cion bölcseinek jegyzőkönyvei írtak elő. A cikkíró felveti a jegyzőkönyvek valódiságának kérdését s a következő dilemmával felel rá: az orosz szerző vagy hiteles okmányokat közölt művében s akkor a zsidó forradalmárokat szörnyű felelősség terheli a történelem ítélőszéke előtt, vagy a jegyzőkönyvek hamisítványok, de ez esetben szerzőjük prófétai ihlettel bírt, mert állításait az események pontról pontra igazolták.
   
   A londoni Morning Post hosszú cikksorozatban foglalkozott Cion bölcseinek titkaival és általában a zsidóság világhatalmi törekvéseivel. A cikksorozat szerzője szintén a jegyzőkönyvek valódisága mellett foglalt állást. A cikksorozat maga utóbb könyv alakban is megjelent.
   
   Annyi tény, hogy ,,Cion bölcseinek titkai" a zsidókérdés szempontjából elsőrangú munka, bár olvasmánynak sem nem megkapó, sem nem túl élvezetes. Első olvasásra a jegyzőkönyvek bizonyos kusza pongyolaság benyomását keltik és csak ismételt figyelmes olvasás után ötlik szembe logikus, de egyben cinikus gondolatmenetük. Ha a német kiadó, vagy helyesebben fordító, elbeszélése a jegyzőkönyvek történetét illetőleg az igazságnak megfelel, azt kellene hinnünk, hogy az orosz kém másolói hirtelen végzett munkájuk közben a kéziratnak egyes, közöttük felosztott részeit úgy körmölték le, hogy a lemásolt részek hovatartozását pontosan megjelölni elmulasztották. Lehet, hogy ez adja a magyarázatát a szöveg bizarr és kusza előadásának.
   
   Erre való tekintetből a jegyzőkönyvek magyar nyelvű fordítása aligha fizetődnék ki. Sajnos, hazai közönségünk értelmének kerekei oly lassan forognak, hogy a legtöbben csalódva és unottan tennék félre az effajta olvasmányt. Ismerve közönségünknek a komoly gondolkodástól való leküzdhetetlen iszonyát, célszerűbbnek láttuk a jegyzőkönyvek szószerinti szövege helyett kimerítő tartalmát adnunk logikus sorrendben, úgyhogy abból a legegyügyűbb goj is meg tudja érteni, miről is van szó.
   
   13. A baseli cionista jegyzőkönyvek 
10. 
    
11. eszközei.
    
    A liberalizmus érája összeesik a nagy természettudományos felfedezések idejével. A gőzgép, gőzhajó, az elektromotor s a benzinmotorok feltalálása a gazdasági életet teljesen kiforgatták régi, kezdetleges mivoltából. Hatalmas vállalatok létesültek abból a célból, hogy a természettudomány vívmányait ipari téren kamatoztassák; az európai fővárosokban bankok keletkeztek, amelyek az ilyen ipari vállalatok pénzügyi részét bonyolították le, vagy ahogy mondani szoktuk, finanszírozták. Egyszóval beköszöntött a kapitalizmus ideje, mert hiszen minden vállalatnak előfeltétele a hozzávaló tőke volt, amely nélkül a legfényesebb tudományos felfedezés is meddő maradt.
    
    A zsidóság menten felismerte az idők jeleit. Már a francia forradalom előtt legtöbb forgótőkéje neki volt és így leginkább volt módjában a tudomány vívmányait pénzügyi szempontból értékesíteni. A zsidó bankárok nagyvállalatokba fektetik pénzüket, a nagyvállalatok jövedelmei viszont a bankok hatalmát növelik, úgyhogy a zsidó pénzember csakhamar mindenhatóvá lesz.
    
    Senki sem tagadja, hogy a kapitalizmus a maga befektetéseivel és nagyszabású vállalataival egy ideig az emberiségnek óriási szolgálatokat tett. Hiszen tény, hogy az ipari gépek korszakában Európa népessége az előző korokéhoz képest óriási arányokban emelkedett. Tény azonban az is, hogy a kapitalista üzleti morálnak az az alaptétele, mely szerint a pénz a termelő javak közé tartozik, hamis, erkölcstelen s előbb-utóbb a kapitalizmus bukását idézi elő. A keresztény erkölcstan alapvető tana az, hogy senkinek sem szabad másnak vagyonából, avagy keresményéből illetéktelen hasznot húznia. Ebből az elvből kifolyólag a régi kereszténység a lucrum cessans, damnum emergens s a periculum pecuniae amittendae (a haszon elmaradásának, a felmerülő károknak s a tőke veszélyeztetésének) eseteit kivéve, a kamatszedést szigorúan kárhoztatta. Ez volt általában az összes ókori földműves-népek felfogása is az uzsorát illetőleg. A zsidóság ezzel szemben a már a régi babyloniai akkad szemiták által képviselt álláspontra helyezkedett, amely a pénzt automatikusan szaporodó termelő holminak tekinti és így a többé-kevésbé korlátlan kamatszedés jogosultságát hirdeti.
    
    E felfogás üzleti horderejét nem csupán a magánélet sínyli meg, amely számtalan esetben az uzsorának esik áldozatul, hanem különösen az állami élet, amely ha egyszer adósságokba keveredett, hitelezőinek örök rabságába esik s ebben a rabságban teljesen elsorvad, mert az állami élet összes erőforrásai az állami adósságok kamatainak fizetésére fordíttatnak s a legszükségesebb közérdekek kielégítésétől elvonatnak.
    
    Ezekután természetesnek fogjuk találni a zsidó nagypénzeseknek azt a törekvését, hogy Európa népeit céltalan költekezésbe és a velejáró adósságcsinálásba ugratva, állami életük erőforrásait saját feneketlen safe-jeikbe csurogtassák. E cél elérése végett a zsidóság a szabadkőműves páholyokba tódult, ahol a goj-társadalom legfőbb vezetőivel testvéri kontaktusba lépett, őket tervei támogatásának megnyerte és esetleges ellenállásukat leszerelte. Abban az államban, amelynek miniszterei szabadkőművesek, csak az történhetik, amit a testvérek, főleg a zsidók, a páholyokban kifőznek. Tudvalevő dolog azonban, hogy állami adósságok csinálására legjobb alkalom a háború, amely nemcsak a zsidó hadseregszállítókat hizlalja fel, hanem a zsidó milliomosok hatalmát is óriási arányokban öregbíti, mert amíg az állam a busás kamatokra felvett adósságok kamatait fizeti, a hitelezők rabszolgája marad; mivel pedig rendes körülmények között adósságait kifizetni nem képes és régi adósságait újakkal tetézi, egyre jobban és jobban hitelezőinek hatalmába kerül, akik nem csupán az adósságcsináló,. könnyelmű nemzedéket szipolyozzák, hanem még annak fiait és unokáit is.
    
    Ha az emberiségnek józan és természetes esze volna, a nagybankosok zsarolási kísérletei aligha járnának eredménnyel. Azonban a modern technika megoldotta azt a kérdést is, hogyan lehet a tömegeket úgy szuggerálni, hogy mindenkor azt tegyék, ami saját jól felfogott érdekeikkel homlokegyenest ellenkezik. A szuggesztió tömegeszköze a sajtó. Az a nép, amelyről Izaiás, legnagyobb prófétája azt írta: Jaj nektek, akik a rosszat jónak s a jót rossznak nevezitek, a sötétséget világosságnak s a világosságot sötétségnek, a keserűt édesnek s az édest keserűnek adjátok ki, ellentétbe jutott volna önnön múltjával, ha a sajtó szuggesztív hatását fel nem ismeri és saját céljaira fel nem használja. A zsidó sajtó tényleg hűen követte őseinek a próféta által kárhoztatott elveit: csúffá tette az erényt és felmagasztalta a bűnt; kifigurázta a gojok vallását, hazaszeretetét, gúnyt űzött a hitvesi hűségből, a családi élet szentségéből, ugyanakkor pedig tele torokkal hirdette a vallástalanság, nemzetköziség és erkölcstelenség kultuszát. A zsidó sajtó a spanyol bikaviadalok torreádorának szerepét játszotta: a gojokat egyre izgatta, ingerelte, nem engedte lélegzethez jutni és addig fárasztotta, míg végre azt hitte: itt a pillanat, amikor a goj-bikát le lehet szúrni és húsát meg lehet sütni.
    
    Tény az, hogy a zsidóság száz éven belül összes számottevő ellenfeleit leszerelte: az uralkodók jogait a demokrácia nevében megnyirbálta és maradványaikat illuzóriusokká tette, a régi nemességet koldusbotra juttatta, az egyház vagyonát elkoboztatta s az antiszemitákat elhallgattatta. Maradt egyetlen számottevő ellenfele: a városi munkások éhes, elégedetlen tömege, akiket kielégíteni nem akart, mert az sokba került volna, leszerelni pedig nem tudott, mert ahhoz elég hatalma nem volt. Mit csinált tehát? Élükre állt és megszervezte őket --- ,,in usum delphini" ---, önmagának. És csodák csodája: a goj munkások sötét agyvelejében jó sokáig még a kétely halvány sugara sem derengett zsidó sereghajtóik szándékainak őszinteségét illetőleg. Nem vették észre, hogy a kapitalista munkaadóik a szakszervezetek élén álló hamis prófétákkal összejátszanak és jogos elégületlenségüket oly ügyesen csapolják le, hogy nyomorúságuk igazi okozói biztonságban maradhatnak a mob haragja elől. Mikor szidta a ,,Népszava" a zsidókat? Nekirugaszkodott mindennek széles e világon; szapulta az ezerholdas gazembereket, a csuhásokat, a hivatalnokokat, de következetesen hallgatott az általános nyomorúság főokáról, a zsidóság üzelmeiről.
    
    A múlt század vége felé a gojok világszerte úgy meg voltak puhítva, hogy a zsidóság azt tehette velük, amit csak akart. Akadtak ugyan már a múlt század közepe felé egyes messzelátó gojok, akik bizonyos rendszert sejtettek a zsidóság törekvéseiben, azonban az ilyen próféták intő figyelmeztetése a pusztába kiáltó szava volt, amelyet a sajtó útján megtévesztett közvélemény nem volt hajlandó komolyan venni. A múlt század ötvenes éveiben Goedsche, a Kreuzzeitung szerkesztője, Redcliffe álnév alatt közzétett regényeiben kezdte feszegetni a zsidóság világuralomra való törekvését. Pedig akkortájt a közép- és nyugat-európai zsidók még az asszimiláció maszkjában folytatták üzelmeiket és ugyancsak óvakodtak elárulni igazi szándékaikat.
12. 
    
13.  biztosított otthont szerezni a zsidóság 
14. 
    
15. részére Palesztinában.
    
    2. E cél elérését a következő eszközök 
16. 
    
17. fogják szolgálni:
18. 
    
19. tartalma.
20. 
    I. Zsidók és nemzsidók.
21. 
    
    A zsidóság Isten választott népe. Homlokáról mély értelem sugárzik. A gojokban csakis állati ösztönök dolgoznak. Nézni tudnak, de látni nem képesek. Feltalálóképességük is csak az anyagiakban merül ki. A zsidó a külső sikert megveti és minden erejét a közös cél szívós szolgálatába állítja; a goj a külső sikert mindennél többre becsüli és annak a kedvéért minden tervét elejti. A nemzsidók híján vannak az előrelátásnak: ostoba birkák. A zsidók farkasok, akiknek láttára a gojok behunyják szemeiket és némán tűrik megtámadtatásukat, ha elkobzott jogaik visszatérítésére ígéretet kapnak, ami persze, sohasem fog teljesedni.
    
    A nemzsidók teljesen elfajultak. Megrontotta őket a szesz, a korai bűnök s a zsidók által elvetett hamis tanok, melyek terjesztői szabadkőműves tudósok, tanítók, nevelők és ,,társaságbeli hölgyek" voltak. Elfajulásuk, nyomoruk, éhségük a zsidók hatalmi érdekeit szolgálja.
    
    A zsidó előrelátó, a goj tudatlan. A történelem tanúságait sohasem szívlelte meg; kritika nélkül, készpénz gyanánt fogadta el azt a sok sületlenséget, amelyet a zsidó tudomány olyan exponensei tálalnak fel neki, mint Darwin, Marx és Nietzsche.
    
    A gojok államférfiai beérik a tudás látszatával és hülyén utánamondják házi zsidaik hazug frázisait, különösen azokat a merőben hamis jelszavakat, amelyek a modern alkotmányos élet sarkköveit képezik, a szabadság, testvériség, egyenlőség s a demokrácia, a népuralom igéit. Még az okosabb gojok sem veszik észre e frázisok belső ellenmondását. Mert a természetben nincs egyenlőség, hanem sokszerűség; nincs szabadság, hanem örök törvényszerűség. Szabadság nem lehet más, mint a jogosultság, megtenni azt, amit a törvény megenged. A szabadság csakis az Istenbe vetett hit és őszinte felebaráti szeretet mellett vezethetne jóra, ezeket azonban a zsidóság már rég kiirtotta szíveikből. A gojok a szabadság fogalmát immár úgy értelmezik, hogy nekik szabad az államtól minden lehető jogot kicsikarni, anélkül hogy e jogoknak hasznát tudnák venni. Ilyen körülmények között a szabadság hangoztatása nem eredményezhetett egyebet, mint azt, hogy a népeket minden isteni és emberi tekintély ellen fellázította; a népek törvényes uralkodóikat detronizálják, kipróbált vezetőiket félrelökik s a végén bajba jutnak, amint azt a szabadkőművesek által előidézett és irányított francia forradalom példája igazolja.
    
    A szabadság senkinek sincs hasznára. A munkás sorsán nem lendít semmit, ha néhány nagyszájú munkásvezérnek fecsegni szabad. A szabadság nem tény, hanem puszta fogalom. Mint ilyen azonban óriási szolgálatot tett a zsidók ügyének, mert ha a mob rákapott, a zsidóság világhatalmi céljait szolgálja. A zsidóság célja a meglevő állami rend elpusztítása. A szabadság puszta eszméje azonban nemcsak korlátozza az államhatalom jogait, hanem egyenesen illuzóriusakká teszi. Azonfelül a szabadság eszméjétől megkótyagosodott tömeget az ellentmondás ördöge szállja meg, kormányait úgy buktatja és csereberéli, mint az elhasznált kesztyűt és rendszerint őrült elhatározásokra ragadtatja magát.
    
    A zsidóság azonban nagyon jól tudta, mit tesz, amikor a mobot a hatalom birtokába juttatta. Ismeri pszichéjét, a tömegszuggesztió eszközeit és tudja a tömeget orránál fogva vezetni. A tömeg buta. Akarata és önálló ítélete nincs. Felizgulva olyan, mint a jobbra és balra tántorgó részeg ember. A népuralom hülyeség, mert önmagának mond ellen; a nép ugyanis képtelen uralkodni önmaga fölött és saját állami épületét rombolja le. Amellett barbár. Mihelyt hatalomhoz jut, féktelen lesz, minden törvényen túlteszi magát, ez pedig a barbárság legfőbb foka. A tömegnél cseppet sem jobbak az élére furakodó demagógok és népvezérek; azok is csak oly vakok, mint a mob maga.
    
    A zsidóság épp azért juttatta a tömeget a hatalom birtokába, hogy annál könnyebben leigázza. Mert a jog alapja a hatalom. Ahol nincs hatalom, ott nincs kormány és nincs jogrend. A demokratikus államokban nincs tényleg sem jogrend, sem igazi kormány s azért azok a zsidó törekvések elé komoly akadályokat nem is gördíthetnek. Közjogi kérdésekben csak a hatalom dönthet. Csakhogy hatalom és erkölcsi törvény egymással homlokegyenest ellenkeznek. Aki hatalomra törekszik, minden eszközt kell, hogy megragadjon annak kivívására és megtartására. A cél szentesíti az eszközöket, amilyenek a csalás, furfang, árulás, vesztegetés. A hatalomra törekvőnek az emberek gyöngeségeire és bűneire kell építenie terveit, főleg önzésükre, nagyravágyásukra és kapzsiságukra. Ezeket kiaknázva, elhatározóképességük megbénul és ellenállóképességük megszűnik. Így aztán könnyűszerrel leigázhatók. Ez a titka a szabadkőműves zsidó páholyok sikereinek is, amelyek tagjai lelkiismeretlen stréberekből és veszedelmes kalandorokból verődnek össze. Ők irányítják a mai politikát és ők buktatják meg a goj államokat, mert, mint felelős miniszterek, az államfőket orruknál fogva vezetik. Másrészt azonban uralmuknak a népben nincsen gyökere s azért könnyen megdönthető.
    
    Az igazi államtudomány abc-je az, hogy a tömeg vezetését az állami kormányzás művészetében jártas államfő tartsa kezében. Ezt régente az uralkodók végezték, akik az államháztartás féltve őrzött titkát apáról fiúra hagyományozták. Így azután az állami rend állandósága biztosítva is volt. Épp azért a zsidóság a monarchikus rend felforgatására és a republikánus rendszer bevezetésére törekszik, hogy a népuralom gyöngeségét kiaknázza s azt hatalmi céljainak szolgálatába állítsa. Törekvéseit lényegesen elősegíti az is, hogy a gojok a történelem tanulságait sohasem szívlelték meg és azok gyakorlati következményeit sohasem vonták le. A gojok haladásnak minősítik államjogi kísérletezéseiket. A valóságban a haladás üres frázis és minden haladó vérbeli forradalmár. Kormányozni pedig frázisokkal nem lehet, hanem csakis terrorral.
22. 
    II. A zsidó világuralom hatalmi eszközei.
    
    A zsidóság eszénél, belátásánál, nagyszerű tulajdonságainál fogva világuralomra van hivatva. Ezt a gondolatot fejezi ki a szabadkőművesség egyik jelképe, a kígyó, amely tekergődzve a gojok hatalmát ropogtatja. Ha egyszer a kígyó zárt gyűrűt képez, a zsidóság uralma tökéletes lészen. Lássuk most azokat az eszközöket, amelyek e cél elérését szolgálják.
    
    A zsidóság szívós kitartással, ügyes agitációval elérte azt, hogy a szabadság és népjogok hangoztatásától megőrjített gojok uralkodóiknak a köteles engedelmességet megtagadták, majd hitüket vesztve, az Isten kegyelméből való uralom eszméjét elvetették és államiságuk épületét a népfölség homokjára helyezték. A zsidóság hamis közjogi tanok terjesztésével a gojok tiszta látását elhomályosította, az általános és titkos választói jog behozatalával a kormányzást lehetetlenné tette s az önrendelkezési jog hangoztatásával a családi életet gyökerében támadta meg. Zsidó ügyvédek és ripők újságírók megtámadták a meglevő állami törvényeket, azokat félremagyarázták, tekintélyüket aláásták és ezzel az államot aláaknázták.
    
    E romboló munka egyik legfontosabb szerve a sajtó, az a nagyhatalom, amellyel nemzsidó uralkodók sohasem tudtak okosan élni. A zsidóság a sajtót kisajátította, szolgálatába állította és ezzel a ,,közvélemény" gyártását is elkaparintotta, nem törődve azokkal az anyagi áldozatokkal, amelyekbe a sajtó megszerzése kerül. A sajtó a mob felizgatására mindenféle sületlenségeket ír össze, amelyeket a tudatlan gojok tömege készpénznek vesz. A mai sajtó csakis a szenvedélyek felébresztésére jó. Pártcélokat szolgál, üres, hazug és igazságtalan, de mindenki fél tőle.
    
    A zsidóság másik hatalmi eszköze a pártpolitika s a parlamenti élet. Az alkotmányos, parlamentáris kormányforma már magában véve a pártviszályok iskolája. A parlamentek s a sajtó az uralkodókat s a kormányokat tétlenségre kárhoztatják és tekintélyüket a nép szemében aláássák, mert a parlamenttel s a pártokkal szemben való tehetetlenségüket nyilvánvalóvá teszik.
    
    Viszont a pártok az állam sírásói, mert tagjaik nem az állam javát, hanem saját érvényesülésüket keresik. Azonfelül a pártrendszer az állameszme egységét megbontja s ezzel szükségképpen gyöngíti. A parlamenti távszónokok a kormányokat támadva és buktatva a zsidók érdekeit szolgálják.
    
    A zsidók hatalmi törekvéseinek további fontos eszköze az arany, az állami gépezet rugója és olaja, mely nélkül mozogni és boldogulni nem képes. A zsidóságnak épp ezért legfontosabb érdeke, hogy a gojok elszegényítésével és kizárásával egyedül és kizárólag minden vagyon birtokába jusson. A gojok anyagi romlásának fontosabb eszközei: a luxus, a divat; a játékszenvedély felébresztése s a fegyverkezés.
    
    A zsidóság saját jól felfogott érdekében nem tűrheti, hogy a gojok között vagyonos emberek, arisztokraták és nemesek akadjanak, mert ezek anyagi függetlensége veszélyezteti terveit. Épp azért a zsidóság minden eszközzel a régi nemesség ellen tör; adósságokba kergeti, támadja, becsmérli, gyalázza és lejáratja.
    
    A zsidóság további törekvése az, hogy az összes állami jövedelmekre rátegye a kezét s az államháztartás ügyeire befolyást biztosítson magának. E célra szolgálnak az állami kölcsönök s az aranyvaluta. Az állami kölcsönök ugyanis az államot zsidó hitelezőitől teszik függővé, amellett pedig pióca módjára szipolyozzák gazdaság erejét. A gojok ugyan belső kölcsönnel is rendezhették volna államháztartásukat (úgy, mint az a hadikölcsönök idejében történt), ám a zsidóság a mértékadó tényezők (a miniszterek) megvesztegetésével elérte azt, hogy az európai államok a zsidó pénzkirályokhoz mentek kunyorálni kölcsönért, amely 20 év alatt a kamatok kamatjával együtt e kölcsönzött összeg kétszeresére, 40 év alatt háromszorosára, 60 év alatt négyszeresére emelkedik és örök rabságra kárhoztatja az eladósodott népeket. Az aranyvaluta behozatala is fontos zsidó érdek. Mert ha egy ország gazdaságának mértéke aranykészlete, a zsidóság az aranynak a forgalomból való kivonásával és felhalmozásával az egész nemzeti vagyon birtokába jut és elképzelhetetlen hatalomra tesz szert.
    
    A gojok azonban mostani abszurd állami gazdálkodásukból bajosan fognak kilábolni, mert állami háztartásuk költségeit félévenkint irányozzák előre, de az előirányzott összeget rendszerint jelentékenyen túllépik, úgyhogy az egyes gazdasági szemeszterek felbonthatatlan láncszemek gyanánt kapcsolódnak egymásba.
    
    Zsidó-érdek továbbá a nagyipar túlfejlesztése és a kisipar tönkretétele. A nagyipar ugyanis számtalan munkást foglalkoztat, akik munkaadójuktól függő viszonyban leledzenek és így a zsidó célok szolgálatába állíthatók. Azonfelül a nagyipari munkások elégedetlenek sorsukkal és így örökké lázongó forradalmi elemet képeznek. Ezzel szemben a kisiparos független réteg, amelynek fontos érdeke a meglevő állami rend zavartalan megmaradása. A zsidóság szempontjából tehát olyan elem, amelynek boldogulása nem kívánatos.
    
    A zsidóság elhatalmasodásának szellemi eszköze: a demagógia. A zsidóság a mob természetrajzának birtokában tudja szuggerálni és tetteit érdekeinek megfelelően irányítani. A tömegszuggesztió eszközei: népszónoklatok, dörgedelmes beszédek; az embereknek kifárasztása ékes távszónoklatok által. Az ilyen beszédek rendes tárgya a meglevő társadalmi és állami rend kritikája, lecsepülése, hitelének, tekintélyének aláásása, a közvélemény megrontása, a tömeg józan ítélőképességének megzavarása.
    
    A zsidó prókátorok kitűnően ismerik a gojok törvényeit és azokat félremagyarázva, tekintélyüket tönkreteszik.
    
    A zsidó törekvések veszedelmes ellensége az Egyház, a papság s a pápa. Magától értetődik, hogy ezek ellen is irtóháborút kell folytatnia, tekintélyüket megingatnia, ami a vallástalanság terjesztése útján történik.
    
    Még az antiszemitizmus is a zsidóság érdekeit szolgálja, mert a hitsorsosokat összetartásra készteti. A legfontosabb az, hogy a gojok között nagyszabású egyéniségek ne támadjanak, akik a tömeg irányítását kezükbe ragadva, a zsidó szabadkőműves törekvéseknek gátat vethetnének. Épp azért fontos zsidó érdek az ilyen nagyobbszabású egyéniségek boldogulását, érvényesülését minden eszközzel megakadályozni s az esetleg feltűnő szellemi és erkölcsi nagyságokat kompromittálni és lehetetlenekké tenni.
    
    A gojok megtévesztésének, megőrjítésének és elbolondításának legfőbb eszköze a ,,szabadság, testvériség és egyenlőség" jelszavaival dobálódzó szabadkőművesség, amely egy nagy világszövetségben akarja összefoglalni a világ népeit, elhallgatva természetesen azt, hogy a világszövetség zsidó-szabadkőműves vezetés alatt fog állni. A szabadkőművesség legyőzhetetlen, először azért, mert láthatatlan, másodszor, mivel az egész világon el van terjedve és így, ha az egyik ország a testvéreket üldözőbe veszi, a másik menedéket ad nekik, sőt, ha kell, fegyverrel kész őket megvédeni. Ha kell, Kína, Japán és Amerika fegyverei is a szabadkőműves zsidó érdekek szolgálatában fogják ontani a halált a zsidók ellenségeire.
    
    Azonban magának a szabadkőművességnek szerepe is csak addig tart, amíg a zsidó világhatalom valósággá nem vált. Abban az esetben, ha e nagyszabású terv megvalósul, felforgató titkos társulatoknak nem lesz helye többé. Feladatuk teljesítésével megszűnik létcéljuk.
23. 
    III. A zsidó világbirodalom alapítása.
    
    A választott népnek egy ideig még várnia kell, amíg a világot leigázza. Lehet, hogy száz év is elmúlik, amíg a győzelem napja felvirrad, de ami halad, el nem marad. Izrael győzelme immár bizonyos. Az egész világ aranya biztos rejtekhelyen össze van gyűjtve és két nap alatt mozgósítható a renitens gojok ellen. A szabadkőműves világszövetség behálózta az egész világot és azt akármikor kiemelheti sarkaiból.
    
    A kellő pillanatban Izrael akcióba lép. Világháborút provokál a gojok gyöngítése végett, lázadásokat szít, tűrhetetlenné teszi a nyomort, betegségeket terjeszt, reményeket kelt a gojokban, utána pedig egyik kiábrándulásból a másikba kergeti őket, míg végre maguk a gojok fognak könyörögni a zsidóknak, hogy vezetésüket vegyék kezükbe és örömrivalgással fogják fogadni a Dávid házából a világ élére álló egyeduralkodót.
    
    E világtörténeti pillanatot irtózatos gazdasági háború fogja megelőzni, amelynek folyamán a zsidóság fölénye a világ nemzeteinek köztudatába megy át. A zsidóság céltudatosan gazdasági kríziseket idéz elő, ezek nyomán nyomor és elégületlenség támad, amelyet a pártvezérek távszónoklatai s a ripők újságírók mosdatlan cikkei állandóan szítani fognak. Ezek a néppel elhitetik, hogy a nyomor okai a kormányok, hogy a nép jobb sorsa kizárólag rajta múlik, ha kormányai ellen fellázad s azokat elkergeti. A népjogok örökös hangoztatásával a szenvedélyek felkorbácsolódnak és lázadásban törnek ki. A gyárakból kitett munkanélküliek a ,,burzsujok" ellen fordulnak, rávetik magukat az irigyelt polgári osztályokra s azokat kiirtják.
    
    A zsidóság világhatalmát népuralomnak kell megelőznie, amelynek három fontosabb fázisa körülbelül ez lesz: 1. A forradalmi mozgalom kirobbanása a tömegőrület jelenségei közben. 2. A féktelenség állapota, amelyben a tömeg minden törvényen túlteszi magát. 3. A proletárdiktatúra deszpotizmusa, vele karöltve a titkos társulatok rémuralma s az állami vagyon elherdálása.
    
    Magának a zsidó világuralomnak egyes étappjait Cion bölcsei körülbelül így képzelik: 1. A monarchiák világszerte egymás után megszűnnek és helyüket köztársasági államformák foglalják el. A szabadkőműveseknek gondjuk lesz rá, hogy az elnöki székbe olyan egyének kerüljenek, akiknek múltjában sötét foltok vannak, mert az ilyeneket panamáik szellőztetésével meg lehet félemlíteni, miért is erkölcsi függetlenség híján a *** testvérek vak és engedelmes eszközei lesznek. 2. A páholyok további törekvése oda fog irányulni, hogy az elnök hatalmát a népképviselet rovására kiterjesszék, az eredetileg demokratikusoknak tervezett köztársaságok alkotmányának liberális elemeit kiküszöböljék s ezzel a zsidó világuralom deszpotizmusát előkészítsék 3. Mikor a gojok kellően lesznek puhítva, agyonnyomorgatva, anyagilag és erkölcsileg lezüllesztve, következik a merész, nagyszabású, szemtelen államcsíny, amely Juda királyi házának sarját állítja a világ élére.
    
    A zsidó világuralom a tiszta ész világa, amelyben az okosság és előrelátás kérlelhetetlen szigorral társul. E birodalom kormányformája az abszolút monarchia lesz, cselekedeteiért felelős uralkodóval az élén, aki azonban nem lesz reprezentációs bábú, hanem reggeltől estig az állami ügyekkel, különösen annak pénzügyi részével fog foglalkozni. Ennek az abszolút monarchiának a jogforrása az erősebbnek a hatalma; közigazgatási elve elméletben és gyakorlatban a terror.
    
    A népuralom, a szabadság, testvériség és egyenlőség forradalmi jelszavai lomtárba kerülnek és utópiáknak nyilváníttatnak. A tanszabadság az egész vonalon megszűnik; a főiskolák szigorú ellenőrzés alatt lesznek; sárgacsőrű professzoroknak és éretlen diákoknak közjogi kérdéseket feszegetni ezentúl nem lesz szabad. A vallásszabadságnak vége lesz; a pápa hatalma fokozatosan megsemmisül, az emberiségnek mózeshitűvé kell lennie.
    
    A pénzügyek gyökeres reformokon mennek át; az államháztartás eddigi abszurd ügykezelése megszűnik és pénzügyi egyensúlya helyreáll. A hivatalnokok szigorú ellenőrzés alá kerülnek és minden kötelességmulasztásukért keményen lakolni fognak. Izrael új országa a béke, rend és megelégedés mennyországa leszen.
    
    *
    
    Az itt ecsetelt program csodálatos keveréke a legnagyobb politikai igazságoknak, a legkomolyabb államférfiúi bölcsességnek, de egyben a legnagyobb szabású és legcinikusabb macchiavellista gazságnak. Amit Cion bölcsei a gojok ügyefogyott butaságáról, államférfiaik kicsinyes hiúságáról és hihetetlen rövidlátásáról elmondanak, színtiszta igazság. Hiszen nézzünk csak körül idehaza, ebben a mi kis országunkban: volt nekünk 1867 óta nagyszabású, messzelátó politikusunk? igen, voltak távszónokaink, népszerűséget hajhászó politikai primadonnáink, öblöshangú demagógjaink, de józaneszű, magyar, egyben keresztény politikusaink, sajnos, nem. S így volt ez Európa-szerte. Csak a zsidó tudta, mit csinál; a gojok a pillanatnak éltek.
    
    A francia forradalom forradalmi jelszavainak és demokrata elveinek cinikus bírálata szintén teljesen helytálló és a való viszonyoknak, a tömegpszichológiának oly alapos ismeretére vall, aminővel a mi tucatemberszámba menő, éretlen politikusaink körében nem igen találkozunk. Hiszen a legtöbb goj a modern demokrácia üres szólamait szentírásnak nézi s azokra égre-földre esküszik.
    
    A jegyzőkönyvek brutális őszintesége azonban megdöbbentő. A zsidóság világuralmi törekvéseinek s e cél elérésére szolgáló eszközöknek ismertetése, ha nem is meghibbant, de legalább is perverz agyvelőre vall. Mert az a gondolat, hogy a jövő jobb világát erkölcsi alap nélkül, egyes-egyedül a legvadabb terror segítségével lehetne megvalósítani és kiépíteni, oly hiú ábránd, mint a zsidó messianizmus maga. És tegyük fel, hogy ez az ábránd valóra válnék: ki valósítja meg? Azok a jellemtelen, rosszindulatú politikai összeesküvők, azok a veszedelmes kalandorok, azok a lelkiismeretlen harácsolók, akik a régi világot romba döntenék? Ezek a romboláshoz kétségen kívül értenek: de képesek lesznek-e a romokon újat építeni? Balgaság azt hinni, hogy a zsidóság a zsidó világbirodalom zsidó királyának uralma alatt hirtelen megváltoznék és farkasból báránnyá vedlik át! Zsidók által, zsidó ethika, zsidó politikai elvek szerint kormányzott állam ideig-óráig tarthatja magát, amint azt a bolseviki Oroszország példája igazolja. De egy nagy, az egész Föld kerekségét felölelő világbirodalmat zsidó elvek szerint kormányozni 24 óráig sem lehet, a legszörnyűbb terror kifejtése mellett sem. Ilyesmit elképzelni csakis megalomániában szenvedő, venereás beteg képes, józaneszű ember aligha. Ha Cion bölcseinek titkait az utolsó évek szomorú eseményei más tekintetben nem igazolnák, kénytelenek volnánk sületlen misztifikációnak nyilvánítani az egészet.

Kmoskó Mihály: A zsidóság világuralmi törekvései III. rész -- Vége. 14. Cion bölcseinek titkai s a világháború. Az utolsó tíz esztendő eseményeit szemlélve, akarva-akaratlan, be kell látnunk, hogy tényleg minden úgy történt, amint azt a zsidó-szabadkőműves program előírta. A szabadkőműves zsidóság a háborút tervszerűen készítette elő a szolgálatéban álló sajtó útján. A sajtó teremtette meg a világháború érzelmi alapfeltételét, az európai nemzetek kölcsönös gyűlölködését. Az angolok s a franciák németgyűlöletét a sajtó szította. A ,,boche" s a ,,Gott strafe England" ostoba jelszavait a zsidó sajtó hozta forgalomba; a gojok pedig felültek az uszításnak. Hogy a világháború mennyire elő volt készítve, mutatja Mme Thébes 1912-ben kiadott almanachja, amelyben a híres francia javasasszony megjövendölte, hogy a következő évben Ferenc Ferdinánd trónörökös meg fog halni. Ez a jóslat 1913-ban nem teljesedett be, de azért Mme Thébes 1913-ban rendületlenül megismételte és jóslata ez egyszer teljesült. Ki az a naiv ember, aki elhinné, hogy a francia jósnő túlvilági szellemektől nyerte értesüléseit? A dolog magyarázata nagyon is prózai. A szerb szabadkőművesség 1912-ben kapcsolódott be a francia vezetés alatt álló szabadkőműves világszövetségbe. Tehát ettől kezdve a francia szabadkőművesség pontosan tájékozva volt a szerb páholytestvérek szándékairól s arról a tervéről, hogy Ferenc Ferdinánd trónörököst elteszik láb alól. Mme Thébes őtőlük tudta meg, mi van készülőben. Cagliostro esete megismétlődött. A háborús őrület szítása hazánkban egyes-egyedül a zsidó sajtó bűne. A zsidóság már a háború kitörésének pillanatában tudta, hogy most már az ő ideje következik. Érdekes, milyen izgatott hangulat fogta el a zsidóságot mindjárt a világháború első havában. A budapesti Jüdische Allgemeine már augusztus havában úgy írt róla, mint a messiás apokalyptikus napjairól. Az 1914 augusztus 14-i számban egy zsidó talmudiskola (jesive) főnöke annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy ,,der jetzige Krieg sei der Beginn der. Mesich-s Zeiten und wenn jeder Tšive tut, wird der Go'el Zedeq erscheinen" (a jelen háború a messiás napjainak a kezdete, és ha mindenki bűnbánatot tart, az igazságos megváltó meg fog jelenni). Hogy ez a ,,bűnbánat" hogyan festett, arra még mindnyájan élénken emlékszünk. Már 1914 telén jöttek a panaszok a kárpáti hegyek között harcoló hadsereg részére szállított papírbakancsokról, a karácsonyi szeretetadományokkal űzött visszaélésekről stb. stb. Már akkor kezdődött a gojok oly arcátlan fosztogatása az árak szemérmetlen emelése révén, mintha a zsidó messiás már jelentkezett volna Sadagorában, Reb Szrulcsénél, az ottani csodarabbinál. A háborús lelkesedés ébrentartása is a sajtó műve volt. Egy ideig Izrael reszketett a béke gondolatától, attól, hogy a harácsolási alkalmak véget érnek; bezzeg menten a defétizmus vizeire evezett át, amikor azt hitte, hogy érdekeinek ez felel meg. Tervszerűen ment a forradalmi mozgalmak előkészítése is a központi hatalmak népei között. Wilson testvér kiadta a jelszókat: önrendelkezési jog, nincs győző és nincs legyőzött, nem lesz hadikárpótlás és nem lesz annexió, egészen úgy, amint azt Cion bölcsei kikalkulálták; a közép-európai zsidó sajtó e jelszavakat menten felkapta, az önrendelkezési jogra hivatkozva a gojokat uralkodóik ellen felizgatta s ezzel megteremtette azt a forradalmi hangulatot, amely a közép-európai monarchiák pusztulását és trónjaik összeomlását idézte elő. Programszerűen folyt le az 1918. évi őszi forradalom is, melyet egész Közép-Európában zsidók kezdeményeztek, zsidók vezettek s amelynek révén ők hatalmasodtak el és helyenkint még az államfői méltóságot is elérték. A világháború folyamán a kapitalisták elharácsolták az egész világ aranykészletét s ezzel óriási hatalomra tettek szert. Amerikában e kapitalisták tekintélyes hányada keresztény, de az európai nagytőkések között keresztény emberrel csak elvétve találkozunk. Tudva mármost azt, hogy az egész háború az európai zsidó bankosok érdekében folyt, cseppet sem fogunk meglepődni azon a gyászos tényen, hogy a párizsi békekonferenciát zsidó pénzemberek irányítják és így ez a konferencia nem is Európa népeinek, hanem egyes-egyedül a zsidóságnak s a szabadkőművességnek érdekeit szolgálja. A konferencia oszlopos tagjai kétségen kívül gojok (Wilson, Clemenceau, Lloyd George stb.), de ezek csak a sabeszgojok szerepét játsszák, mert titkáraik, referenseik mind zsidók. A ,,Jewery Über Alles" című londoni antiszemita újság az egész békekonferenciát zsidó hitközségi közgyűlésnek nyilvánítja. S ez a qôl, ez a hitközségi szervezet dönti el Európa népeinek sorsát! A béketárgyalások elejét Wilson népszövetségi terveinek megvitatása vette igénybe. E halva született fantazmagória úgy festett, mintha Cion bölcseinek megbízásából került volna a konferencia asztalára. A népszövetség ugyanis nem más, mint kísérlet a zsidó világmonarchia világ, az a világ, amelyben urak voltak és rabszolgák, földesurak és zsellérek, megdől s annak a helyén új világ keletkezik: a szabadság, egyenlőség és igazságosság világa, oly világ, amelynek hármas alapja: jog, igazság és béke. A kapitalista aranyborjú összeomlott korszakának romjain új idők születnek, melyekről áll az írás: Örvendve örvendjetek ti, gyászolók! A szolgaságból életre kelnek az összes elnyomottak és szegények, akiknek élete szegénységben züllött el, nyomor és szűkölködés folytán. Mindazok, akik nyomorogtak, bilincsekkel lábaikon és láncokkal kezeiken, immár szolgaságból szabadságba lépnek. Ó mily tragikus volt a nyomorult munkás sorsa! Néma tanúja volt saját sorsának, amely idegen, ellenséges kezekbe volt letéve. A munkás nem volt ember, hanem gép, amelynek nehéz munkát kellett végeznie idegenek részére. Munkájával, velőjével, vérével és verejtékével boldogítva a gazdagokat, maga nyomorult szegény ördög maradt egészen a sírig. A gazdagok számára várakat és palotákat emelve, önmaga piszkos, alacsony, nedves, szűk lakásokban, pincékben lakott, elevenen eltemetve. Gondoskodott róla, hogy a gazdagoknak legyen mit enniök, legyen finom ruhájuk, de ő maga éhezett és meztelenül, mezítláb járt. Mindent a munkás csinált, mindent ő állított elő, de csak a gazdagok, a kizsákmányolók részére: őneki magának azonban semmije sem volt! Így festett az eddigi szociális igazságosság! De ezentúl minden máskép lesz! A kommunizmus hatalmas változásokat visz be a társadalmi életbe. Új világot alkot: a hamisítatlan igazságosság világát. ,,Mindnyájatoknak egyforma jogot adok, nem lesz zsarnokság, nem lesznek rabszolgák és szolgák."[2] Ha e röpirat a varsói gettóban nyomorgó zsidó proletárok részére íródott volna, akik, mint a messiás országának leendő polgárai, már most is rémítő igazságtalanságnak tekintik szegénységüket, a benne foglalt uszítás még valahogy érthető volna. De hogy hazai zsidóságunk kesereg a munkás sorsa felett, az a zsidóság, amely palotákat emelt magának a gojok véres keresetéből, oly képmutatás, amely párját ritkítja az emberiség történetében. Hát még azok a nagyhangú ígéretek a jogról s az igazság uralmáról! Gondoljunk csak vissza Szamuelly halálvonatára, a forradalmi vérbíróságokra, a szovjetházban folytatott orgiákra és a népbiztos-meműnék többi gazságaira és menten tisztában leszünk azzal a ténnyel, hogy a jog és igazság fogalmának a kiáltványban csak akkor van józan értelme, ha e fogalmak alanya nem a goj proletariátus, hanem a zsidóság és csakis a zsidóság! A kiáltvány szerzője is csak így érthette az egészet. Mert mi célja lett volna tulajdon hitsorsosai bolondításának, akiket nem lehet orruknál fogva vezetni, mint a buta machsemojnikokat? Az idézett bevezetés után a kiáltvány kifejti, hogy a kommunizmus a zsidók szempontjából nem újság. Már a Thórában foglaltattak oly intézkedések, amelyek a latifundiumok keletkezését s a gazdagok elhatalmasodását voltak hivatva megakadályozni. A szerző természetesen elhallgatja, hogy a Thóra a tulajdonjog álláspontján áll. Hiszen ezen az állásponton állt a szovjet is, de csak addig, amíg zsidókról volt szó. Utána áttér a kommunista rendszer ellen elhangzó zsidó ellenvetésekre: Amint azonban ellenmondások és zavargások a zsidóknál gyakori jelenségek, ez az eset állt elő jelenleg is. Különböző oldalról hangzanak el ellenvetések, amelyek kételyt, bizonytalanságot és gyanakvást sejtetnek. Elsősorban a vallásos zsidóknak vannak aggályaik. Nyugtalanítja őket a ,,harc Isten ellen". Ez az állítólagos harc nem egyéb aljas és közönséges rágalomnál. A kommunizmus egyáltalán nem avatkozik vallási ügyekbe. A magyar szovjet-köztársaság első rendeletei közé tartozott tudvalevőleg annak a kijelentése, hogy az imaházak nem szocializálhatók és továbbra is eddigi céljukat szolgálhatják. A kommunista államban mindenki szabadon gyakorolhatja vallását, iskolába járhat (értsd: talmudiskolába), jámborkodhatik, Istennek szolgálhat, Thórát tanulhat, csak legyen kedve hozzá. Az úgynevezett vallásháború csakis a vallásos maszkba öltözött hamis próféták ellen irányul, akik ,,Isten nevében" a népet a szociális világrend ellen izgatják és lázítják. A vallásoktatás eltörlése az iskolában zsidó szempontból csak üdvözölhető. Mert ne bolondítsuk magunkat: azzal a kevéske heti egyórás vallásoktatással, senki az ő zsidó vallási kötelességeinek eleget nem tesz. Ahhoz, hogy a zsidó gyermek a zsidó nép részére megtartassék, heti egy-két órai vallásoktatás korántsem elegendő, főleg azon módon nem, ahogy az az iskolában dívott. Ezzel tehát ne bolondíttassuk magunkat. Ohó, elvtárs, álljunk csak meg egy szóra! A dolog nem egészen így áll! A kommunista kormány a legkomolyabban foglalkozott a templomok kommunizálásának gondolatával és csak akkor adta ki azt a rendeletét, amelyre az ,,elvtárs" hivatkozik, mikor látta, hogy a templomok elkobzása miatt az egész közvélemény ellene fordulna és elsöpörné. A kommunisták által engedélyezett vallásszabadság csak a zsidókra terjedt ki; hogy a keresztények szabad vallásgyakorlata hogyan festett a gyakorlatban, arra jellemző példa a Krisztinavárosban tartott úrnapi körmenet története. Viszont abban az elvtársnak teljesen igaza volt, hogy a vallásoktatás eltörlése csak a gojokat sújtotta. Hisz a zsidó gyerek az elemi- és középiskolákban az érvényben levő tanterv mellett tényleg nem azt tanulja, amire zsidó szempontból szüksége volna. Ezt a kérdést a zsidóságot kielégítő módon csak abban az esetben lehetne megoldani, ha minden fővárosi iskola zsidó cheider-ré (zugiskolává) alakulna át, bócher vezetés alatt. A röpirat azután azzal az ellenvetéssel foglalkozik, hogy a zsidó természeténél fogva nem munkás s így a kommunizmus rendszerébe beleilleszkedni nem lesz képes. Az elvtárs elismeri ugyan, hogy a zsidók legnagyobb hibája eleddig az volt, hogy mindnyájan kereskedők és lumpemberek lévén, nem alkalmasak a földműves munkára; de a dolog gyakorlati oldalára térve át, ahelyett hogy megmondaná, hogyan vedlik át a zsidóság munkásokká, a következő kijelentést teszi: Az új társadalmi rendben mindenki dolgozni fog és mindenkinek meglesz a maga ellátása bőven és nem fukaron, szabadon és nem korlátozva, fejtörés és különösebb üzleti elfoglaltság, raffinéria és szőrszálhasogatás, váltók, óvások, kamatok és terminusok nélkül, és mindenki elégedett lesz. Nem fog többé uralkodni gyűlölet; irigység, kapzsiság és becsvágy el fog tűnni a világ színéről. Mindenkinek meglesz, amire szüksége van, és boldognak érzi majd magát. Vagyis: mindenki fog dolgozni. A zsidó persze a maga módja szerint: mint termelőbiztos, mint népbiztos stb.; a goj ellenben mint közönséges munkás. Mindenki megkapta azt, amire az élet fenntartásához szüksége volt: a goj gerslit, a zsidó libacombot. Mert hogy végeredményben elvtársunk is így képzelte a dolgot, mutatja a röpirat vége: Most már az a kérdés, milyen állást foglaljunk el mi, zsidók, a kommunizmussal szemben? Mindenekelőtt tudatában kell lennünk annak, hogy a kommunisták minden hidat felégettek hátuk mögött s így a visszakozás lehetetlen lévén, a kommunisták jelszava nem lehet más, mint: előre! Nekünk tehát velük kell tartanunk, ha nem akarunk a burzsoázia mély örvényében, viharos tengerében megfulladni. Mindennemű passzív ellenállás a jelen esetben bűn, minden pozitív ellenállás vétek önmagunk és egész Izrael ellen. A történelem a maga kiszabott útján halad előre és nem kérdez minket, egyetértünk-e vagy sem. Ha a történelemmel nem tartunk, rólunk, nélkülünk és ellenünk fog ítélkezni. Aki a történelem kerekeinek nekimegy, közéjük esik és összezúzódik. Nekünk tehát tettleg kell közbelépnünk s az új államalakulásnál segédkeznünk. De nem szabad félelemből tennünk vallomást a kommunizmus mellett, avagy a proletárdiktatúrától való aggodalmunkból. Nem puszta félelemből, azért, hogy mint ellenforradalmárok bíróság elé kerülünk, hanem csakis szeretetből, meggyőződésből, hogy mindez a mi érdekünkben van, hogy jövőnk az emberiséggel[3] való szolidaritásunktól, a kommunizmus győzelmétől függ. Ha a kommunizmus megvalósul, megszűnünk bolygók lenni és bajaink, szenvedéseink véget érnek. Az egész világ eggyé lesz és mi nem leszünk ,,tűrtek" és ,,idegenek" többé, hanem mindenütt otthonosan fogjuk magunkat érezni, mint a nemzetek családjának egyenjogú tagjai. Ezt jelenti a kommunizmus a mi szempontunkból. A kommunizmus azonban már itt is van, nem az égben, nem is a tengeren túl, hanem az már tényleges valóság, eleven hatalmi tényező. Es mi, a mai nemzedék, akik az elmúlt világrendben annyit szenvedtünk, abban a helyzetben vagyunk, hogy megélhettük ezeket a nagy időket, amelyeket a szociális világrend egyik prófétája, Izaiás, már évezredekkel ezelőtt megjövendölt. A mi érdemünk, hogy napjainkban a kommunizmus megvalósulását szemlélhetjük. Valamikor, midőn a zsidók tulajdon hazájukban éltek, minden ötvenedik esztendő jóbel volt, amidőn a szociális élet 50 év alatt elharapódzó visszásságai megszűntek s az ország összes lakói részére a szabadságot kikiáltották. A jóbel-évet bíróság szentelte meg annak a kihirdetésével. Szent év! ,,És megszentelitek az ötvenedik évet és elnevezitek szabadságnak az országban minden lakói részére. Jóbel lesz az számotokra. Es ki-ki visszatér birtokába és rokonságához megy vissza." (Mózes III., 2510.) Hosszú ideig a világon nem volt jóbel! Most újra jött egy jóbel, de azt nem egy országban ülik meg és nem fog tartani csak egy évig, hanem az egész világon lesz és örökké fog tartani. Most, az örök jóbel kezdetén, a világtörténelem ebben az új korszakában, az igazi aranykor elején, ha a kommunizmus diadalt arat az egész világon, mi, miként egykoron, ezt a nagy időt megszentelve s az új világot ünnepélyesen köszöntve kiáltsuk: Szabadság a földön! Szabadság, szabadság, szabadság!! Amint látni, az elvtárs a kommunizmus diadalától várta a zsidóság tökéletes felszabadulását és szabadságát; meg volt róla győződve, hogy az egész világ eggyé lesz és a zsidók lesznek az urak benne, egészen úgy, amint azt Cion bölcseinek programja hangoztatja. Az elvtárs jóbelt és szabadságot emleget. Igaza is volt. A proletárdiktatúra az amúgy is szabad zsidót egyenesen féktelenné tette. Hanem a gojnak nem volt jóbel, de volt gaidesz. A bolsevizmus diadala után a népuralom, a szabadság, testvériség, egyenlőség jelszavai lomtárba kerültek és helyüket a Cion bölcsei által ajánlott terror váltotta fel. Oroszországban az emberi életnek jóformán nincs is értéke, az ellenforradalmárokat százával és ezrével végzik ki a legcsekélyebb gyanúokok alapján. A nyolcórai munkaidőről most már beszélni sem szabad. Kínai kulik kutyakorbáccsal kezükben kényszerítik az orosz ,,elvtársakat" nem nyolc, hanem tíz-tizenkét órai munkára. A tanszabadság végleg megszűnt, mert csak az igazság, amit a népbiztos elvtársak annak ismernek el. Érdekes jelenség az is, hogy Kun Béla kormánya a szabadkőműves páholyok működését beszüntette. Egészen úgy, amint azt Cion bölcsei meghagyták. De érdekes jelenség az is, mennyi jóindulatot mutatott a párizsi békekonferencia Kunék iránt és milyen előzékeny még mindig az orosz szovjet iránt. Varjú varjúnak nem vájja ki a szemét! Hogyan várhatunk erélyes fellépést a párizsi kahaltól az orosz meműnékkel szemben, akik utoljára is csak a fajrokonok érdekeit képviselik? De nem folytatjuk tovább. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy Cion bölcseinek titkai nem antiszemita misztifikáció s a zsidók világuralmi törekvése nem antiszemita agyrém, hanem, sajnos, a legkomolyabb valóság, amellyel minden józaneszű gojnak számolnia kell. 16. Zárszó. Meghiúsíthatók-e a zsidóság világhatalmi törekvései? E sorok írójának erre vonatkozólag felfogása és meggyőződése az, hogy a modern, kiélt és demoralizált vén Európa a zsidó vírussal szemben tehetetlen és, ha valami váratlan esemény közbe nem jő, a zsidó infekció áldozatává lesz. E meggyőződés alapját a szerzőnek az a megfigyelése képezi, hogy a dekadens Európa társadalmi, állami, erkölcsi, vallási élete ahelyett, hogy a zsidó ideáltól távolodnék, épp ellenkezőleg egyre közeledik hozzá, következőleg Európa népei addig, amíg a zsidóság teljesen nyakukra nem ül, a zsidóban nem is látnak veszedelmes ellenséget, hanem oly példaképet, akitől sok mindenfélét --- főleg csalafintaságot, üzleti erkölcstelenséget, politikai macchiavellizmust --- el lehet tanulni. Mire azonban Európa népei az erkölcstelenség terén a zsidókkal versenyre fognak kelni, addigra úgy lezüllenek, hogy a fajilag és gazdaságilag kompakt egészet képező zsidóság hatalmas szervezeteinél fogva a leigázott gojok minden lázadási kísérletét játszva el fogja nyomni. E gondolat megértése végett jegyezzük meg jól, hogy az európai gojokat a kereszténység tette nagyokká és hatalmasokká. A fehér ember alapjában véve nem az az angyal, akinek fehér testbőre révén látszik. A germán és román népek sokkal erőszakosabbak, durvábbak és bujábbak, mint sok ázsiai barbár nép, akikre az árják gőgös megvetéssel tekintenek le. Esz dolgában kétségtelenül ők vezetnek, de jószívűség, természetes nemeslelkűség tekintetében tán az utolsó helyen állanak. Amíg az árja népek a kereszténység fegyelmező hatása alatt álltak, rossz és szerencsétlen természetük elemi kitörésére nem volt alkalom; amilyen mértékben távolodtak a keresztény hittől, olyan mértékben közeledtek a pogány ethika felé, amelynek uralomra jutásával teljesen elvesztették önuralmukat s a végén saját bűneik rabszolgáivá lőnek. Az európai népek állami élete a tökéletes individualizmus felé hajlik. Ez a hosszú és veszedelmes folyamat nem mai keletű. Ebben is a sémi Keletnek volt legnagyobb része. A keresztes háborúk alatt Európa népei érintkezésbe léptek a Kelettel, az individualizmus, az állami, egyházi és a társadalmi anarchia fészkével s e szellemi kórsággal megfertőzve tértek haza, ahol a keresztes lovagok útján behurcolt nyavalya rohamosan kezdett terjedni. Első, vallásos mezben jelentkező kitörését --- értve az albigenzeket, katharokat s a többi középkori eretnekségeket --- az egyház az államhatalommal szövetkezve nagy nehezen elfojtotta. A XV. században az individualizmus tudományos mezt öltött, a humanizmus maszkjában lépett fel s akkor már nem bírt vele senki. A tudományos individualizmus a XVI. században vallási térre csapott át s a protestanizmus gyűjtőneve címen elkönyvelt mozgalmakat idézte elő; utána politikai téren éreztette hatását, ahol Macchiavelli tanítványai az államművészetet az erkölcstől teljesen függetlenítették. A liberalizmus érája alatt az individualista világnézet a gazdasági életet hódította meg, mert a ,,laisser fairé, laisser passer" elvének kimondásával s a gazdasági tülekedés szentesítésével a köz érdekeit az egyesek érdekeinek rendelte alá. Napjainkban már a társadalmi élet is atomizálódik; a családi élet ideálja megrendült, a nők emancipálódnak, az erkölcstelenség kétségbeejtően terjed s a végén az állam s a társadalom alkotóelemeire bomolva a jól szervezett zsidóság martalékává lesz. Az európai népek társadalmi élete a közlekedési eszközök tökéletesedése folytán örökös vándorlássá fajul és régi nyugodt, egyenletes jellegéből kivetkőzve, a bolygó zsidóság félnomád mintájára rendezkedik be. Az erkölcsi élet terén az evangéliumi ethikának szelídséget, szeretetet, önzetlenséget és áldozatkészséget hirdető maximái jóformán feledésbe mentek és azok helyét Nietzsche-ívású vad túlemberek erőszakos elvei foglalták el, amelyek mellett nyugodt állami és társadalmi életről szó sem lehet. Európát már csak a kereszténység tudná megmenteni a teljes felbomlástól. A kereszténység a modern életfelfogás individualista irányzottságával szemben a tekintély elvét hangoztatja s ezzel az állami élet felbomlásának vet gátat, a hívőket hozzászoktatja, hogy az élet összes viszonylatait ,,sub specie aeternitatis", az örök élet szemüvegén át szemléljék s ezzel a társadalmi élet nyugodtságét és egyenletes fejlődését biztosítja, végül a modern túlember erőszakosságával szemben a krisztusi életideál igénytelenségét hangoztatva, az uzsorások és kizsákmányolók elhatalmasodását és gőgös terpeszkedését teszi lehetetlenné. ,,Ég és Föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak" --- mondá az Üdvözítő. Azok a szavak, amelyeket a zsidósághoz intézett: ,,Jertek hozzám ti fáradtak és teher alatt roskadozók s én felüdítelek titeket" a mi szomorú napjainkban sem veszítették el aktualitásukat. Csakhogy az európai emberiség erről az isteni gyógypedagógiáról hallani sem akar. Mit várhatunk ilyenformán a jövőtől? Valljuk be őszintén, hogy a helyzet a lehető legsivárabb. Ha Európa népei idejekorán eszükhöz nem kapnak, a zsidó vírus elpusztítja szervezetüket és nemzeti hullákat csinál belőlük. De lehet-e remélni józan ésszel, hogy az európai ember eszéhez kap s a zsidóság uralma alól emancipálja magát? E kérdésre határozott válasszal felelni annyi volna, minta levelibéka, avagy Bellaaghné asszony szerepére vállalkozni. Tekintve az árja népek természetének erőszakos jellegét, éppenséggel nincsen kizárva, hogy esetleg akad egy kemény, de becsületes szándékú zsarnok, aki az egész zsidókérdést forradalmi úton fogja megoldani: megcsinálja az európai nemzetek fehér forradalmát a vörös zsidóság ellen. Ebben az esetben esetleg beteljesedik a lenini szerzetes középkori jóslata: ,,Israel infandum scelus audebit morle piandum". (Izrael szörnyű gaztettre vetemedik, amely miatt halállal fog lakolni.) Az sincs kizárva, hogy ez a forradalmi láz úgy fog fellépni, amint azt Donelly apokalyptikus regénye megjósolta s az egész európai civilizáció pusztulását idézi elő. Egy dolog föltétlenül bizonyos: az, hogy a zsidóság világhatalma nem lesz hosszú életű, ha tényleg valóra is válnék, mert erkölcsi alapja teljesen hiányzik. A jövő Isten kezében van. Őrültség volna összetett kezekkel azon töprengeni: mi lesz. Lássunk munkához, szervezkedjünk, teljesítsük kötelességeinket Isten, a haza és embertársaink irányában és bízzunk a Mindenható bölcs és igazságos gondviselésében, amely a szerencsétlen emberi nemet elhagyni nem fogja. Lehet, hogy a mi bűnös nemzedékünk belepusztul vétkeibe és atyáinak könnyelműségébe. De jegyezzük meg jól, hogy az energia megmaradásának törvényei a szellemi és erkölcsi világrendet csakúgy uralják, amint az anyagit. Az a munka, amelyet nemes szívű, becsületes emberek a keresztény nemzeti újjászületés érdekében kifejtenek, nem vész kárba. Ha mi nem is látjuk minden eredményét, látni és élvezni fogják fiaink, avagy unokáink. Véssük szívünkbe a zsoltáros igéit: Menet mentek és sírtak, amidőn hintették magjaikat, de jövet jönni fognak ujjongva, amidőn cipelik kévéiket. Minden becsületes ébredő magyar ehhez tartsa magát. Isten velünk. 17. Melléklet. (A ,,Nemzeti Újság" 1921 ápr. 13-i számából.) Őszinte vallomás a zsidóság céljairól. Cionista röpirat a zsidók világhatalmi törekvéseiről --- Aknamunka a diósgyőri vasgyárban. A miskolci Magyar Jövő írja: A miskolci államrendőrség egy géppel írott röpiratot foglalt le, amelyet ,,Ne dobd el, add tovább" felírással terjesztettek a diósgyőri vasgyár munkásai között. A röpirat, amely a Star Polska című lengyelzsidó lapnak egy cionista gyűlésről írott tudósításának fordítása, a következőket mondja: A zsidóság célja. Testvéreim! Az izraeliták már a XIX. század óta küzdenek azért a világhatalomért, melyet maga az Isten ígért Ábrahámnak. Eddig a kereszt diadalmaskodott a zsidóság fölött, akik a világ minden részébe szétszóródva, hosszú időn át a legkegyetlenebb üldözésnek voltak kitéve, de most már remélhetünk. Izrael népe napról napra hatalmasabb lesz és azok az országok, melyekbe a zsidóság szétszóródott, lassan már az ő tulajdonukat képezik. Nekünk, a zsidóságnak, sikerült a világbörze leghatalmasabb központjait a kezünkbe vennünk, a nagytőke felett mindenütt a zsidóság rendelkezik, az összes államok úgy el vannak nálunk adósodva, hogy kénytelenek bányáikat, gyáraikat, vasutaikat lekötni a zsidóságnak. Még csak azt kell elérnünk, hogy a földbirtokok is teljesen zsidó kézre kerüljenek, főleg a nagy latifundiumok. Ha ezek zsidó kézre kerülnek, akkor a hatalom mellett a dolgozó keresztény munkások kétszeres jövedelmet fognak nekünk szerezni. Ma már hatalmasak vagyunk! A legádázabb harcot elsősorban is a katolikus klérus ellen kell megindítani, azután hatalmunkba vesszük az iskolát. Az egyházat szegénnyé tesszük és akkor elveszti befolyását. A bírói karnak, orvosoknak stb. mind zsidóknak kell lenniök. Franciaország már a miénk lesz, ha megfelelően irányítjuk és kezeljük a sajtót, amelyet a mi véreink vezetnek. Mondhatná valaki, hogy sok zsidó átkeresztelkedett, de ez is csak a mi hatalmunkat erősíti, mert az igazi zsidó sohasem szűnik meg zsidó maradni. Ha kitartunk, el fog jönni nemsokára az az idő, amikor a keresztények is szíveken lennének zsidókká, de akkor a hatalmas zsidóság már utálattal fogja eltávolítani magától. Ehhez a röpirathoz nincs sok hozzátenni valónk, őszintén beszél. Azok a törekvések, melyek a zsidóság teljes gazdasági és politikai világuralmát tűzték célul, ennek a programnak sínszálain robognak. Őszintén és kendőzetlenül vigyorog szemünk közé a zsidó céltudatosság és szívósság, mely legázolt bennünk, mely robotosaivá akar süllyeszteni mindenkit, aki nem a fajhoz tartozik. Az imperializmus e megnyilatkozásához igazán nem tudjuk mit szól a zsidó nemzetiségi sajtó, mely magyarra kendőzve magát; mindig tagadta a zsidóság külön törekvéseit. --- A röpirat terjesztőjét --- egy diósgyőri vasgyári zsidó tisztviselőt --- a rendőrség letartóztatta. [2] Az idézet eredetével nem vagyok tisztében. Nyilván valami kommunista közhely. [3] Értsd az orosz-zsidó ,,emberiséget".