KUTAKODÁS

KUTAKODÁS

Megtaláljuk az isteni részecskét

• Stöckert Gábor - stoki@mail.index..hu

Most, hogy beüzemelték az LHC-t, az elméleti fizikusok évekig visszafojtott lélegzettel várják majd, mit találnak a részecskegyorsító kísérleteiben. Az Isten részecskéjeként is emlegetett Higgs-bozon szinte biztosan meglesz, azon túl minden szakember csak nagy fenntartásokkal mer jósolni. A tudomány mai állásából azért bizonyos valószínűségek leszűrhetők. Esélylatolgatás következik az extra dimenzióktól a sötét anyagig.
Az LHC indítása [1] előtt szinte minden élő Nobel-díjas és Nobel-esélyes fizikustól megkérdezték, hogy mit vár a legnagyobb részecskegyorsítótól. Többnyire bizonytalan vagy egyenesen ellentmondó válaszok születtek [2], kevesen merészkedtek odáig, mint Sean Carroll, a California Institute of Technology kutatója, aki a jelenlegi tudományos elméleteket alapul véve a Cosmic Variance nevű, kvantumfizikával foglalkozó blogon konkrét százalékértékekkel jósolta meg [3], mire számíthatunk.
Hasonló játékra invitáljuk olvasóinkat: bár nem vagyunk tudósok, Carroll és néhány nevesebb kollégája gondolatait segítségül híva megsaccoljuk, milyen eséllyel talál és fogad el bizonyítékokat egyes kvantumelméleti jelenségekre a tudomány mondjuk az elkövetkező öt éven belül. Az Index Kvantumfizikai Fogadóirodájának jegyzett sanszai: nagyon valószínű (90-99 %), valószínű (60-89 %), lehetséges (40-59 %), nem valószínű (10-39 %), esélytelen (1-9%) és szinte kizárt (1% alatt). Ígérjük, öt év múlva megnézzük, mennyire jöttek be tippjeink.
Higgs-bozon: Nagyon valószínű.
E semleges töltésű elemi részecske létezését a részecskefizika standard modellje [4], vagyis az elektromágneses, az erős és a gyenge kölcsönhatást leíró és egyesítő modell már megjósolta.

Peter Higgs, a Higgs-bozon névadója
és megjósolója az LHC-ben
Illetve, egész pontosan névadója, a skót Peter Higgs jósolta meg még 1964-ben. Higgs azt kívánta megmagyarázni, hová tűnik el a tömeg, amikor az anyag egyre kisebb atomon belüli részecskékké törik szét. Feltételezése szerint az ősrobbanás pillanatában súlytalan volt az anyag, majd hirtelen tömeget nyert egy mezőnek köszönhetően. Ez volna a Higgs-mező, amit az Isten részecskéjének is nevezett Higgs-bozon közvetít, és ez ad tömeget a többi részecskének (bár a fizikusok többsége ki nem állhatja az "Isten részecskéje" elnevezést). A Higgs-bozon létezését (vagy valami hasonló mechanizmus létezését) szinte az összes elmélet igazolja, energiában kifejezett tömegét valahova 114 és 250 GeV közé teszik. Ha ezen a skálán nehezebb a Higgs-bozon, hamarabb megmutatja magát az LHC kísérleteiben, talán már 2009-ben is. Peter Higgs maga úgy nyilatkozott [5], hogy több mint 90 százalék az esélye annak, hogy a Higgs-bozont megtalálják, és mivel e részecske volt az LHC építésének egyik fő motivációja, szinte elvárt, hogy ráakadjanak.
Szuperszimmetrikus részecskék: Valószínű.
A szuperszimmetria (angol rövidítéssel SUSY) a modern fizika egyik legizgalmasabb elmélete, eszerint az ismert részecskéknek létezik egy-egy nagyobb tömegű szuperszimmetrikus párja (szuperpartnere), amelyek ismert párjuktól egyetlen kvantumfizikai jellemzőjükben, a spinjükben különböznek (a spin a részecske saját impulzusmomentuma, vagyis perdülete – azonban nem makrofizikai értelemben vett perdületre kell gondolni, inkább egy kibővített hullámfügvényre, ahol ezt a bővítést egy extra kvantumszámmal fejezik ki). Az anyagi részecskék szuperpartnereit a párjuk neve elé írt "s-" előtaggal, a kölcsönhatást közvetítő részecskék esetén az utánuk írt "-ino" utótaggal jelöljük. A teória szerint tehát a kvarkok mellett léteznek skvarkok, az elektronok mellett selektronok, a fotonok mellett fotinók, és így tovább, és ezek nagyobb tömegűek az ismert részecskéknél (hiszen még nem fedeztük fel őket). Ez egyben azt is jelenti, hogy az elmélet szerint a létező részecskéknek legfeljebb a felét ismerjük.

SUSY - a részecskék felét még nem ismerjük?
Igen népszerű elméleti kutatási terület a SUSY (a húrelmélet [6] is támogatja), és rengeteg elméleti ellentmondást feloldana, ha sikerülne igazolni, hogy tényleg léteznek szuperszimmetrikus részecskék. A teória állításainak ellenőrzése eddig azért nem volt lehetséges, mert az ellenőrizendő folyamatok olyan nagy energiaszinten zajlanak, aminek előállítására képtelenek voltunk. Kérdés, hogy az LHC 14 TeV-os csúcsteljesítménye elég lesz-e. A válasz a legtöbb kutató szerint inkább igen, mint nem, például David Gross, a 2004-es fizikai Nobel-díj egyik díjazottja [7] is ezt vallja. Egyes szuperszimmetria-elméletek szerint a legkisebb szuperpartnerek már egy-két TeV-on megmutatják magukat, és ha ez így van, az LHC-ben már akár az idei ütközésekben is százával kell jelentkezniük. Bizonyítani azonban nehéz lesz a létezésüket, ugyanis a könnyű szuperpartnerek nem sok nyomot hagynak maguk után, csak némi hiányzó energiát. Ilyet pedig produkálhatnak a detektorok rétegei közt levő igen apró rések is, vagy akár egy bedöglött elektronika.
Nagy extra dimenziók: Esélytelen.
Régi gondolat, hogy a 3+1 dimenziós érzékelt világunkban léteznek további térdimenziók is – ezt Theodor Kaluza és Oskar Klein már az 1920-as években felvetették. A nagy extra dimenziók gondolata azonban egész új: e dimenziók létezését három tudós, Nima Arkani-Hamed, Savas Dimopoulos és Gia Dvali vetették fel [8] 1998-ban. Modelljükben nagy (értsd: akár egy milliméter széles) dimenziókról írnak, amelyek azonban számunkra láthatatlanok. Az extra dimenziókat a gravitáció hozza létre, a gravitációt pedig egy feltételezett részecske, a graviton közvetíti. Ha ez igaz, az LHC-ben a kutatók láthatnak majd extra dimenziókban eltűnő gravitonokat. De igen valószínű, hogy ez nem fog bekövetkezni, Arkani-Hamedék elméletében nagyon sok a bizonytalanság, sok kollégájuk szerint teóriájuk kifejezetten erőltetett.
Görbült extra dimenziók: Nem valószínű.
1999-ben Lisa Randall és Raman Sundrum csavartak egyet az extra dimenziók elméletén. Ezt akár szó szerint is lehet érteni, a tudósok ugyanis modelljükben [9] nem kevesebbet állítottak, mint hogy a parányi extra dimenziók (bár ők először még csak egyetlen extra dimenzióról beszéltek) nem olyan geometria szerint viselkednek, mint a három ismert térdimenzió, hanem görbülnek.

Szimuláció hatdimenziós térről
Ez egybevág a húrelmélet több megállapításával, és néhány természeti jelenséget is meg lehet vele magyarázni (például a Cygnus X-3 csillagkettős felől érkező titokzatos sugárzást, amit magyarok is kutatnak [10]). Ezzel együtt nem valószínű, hogy látjuk majd jelét görbült extra dimenziónak az LHC-ben, bár jóval esélyesebb a felbukkanása, mint a nagy extra dimenzióé. Egyébként George F Smoot, aki 2006-ban kapott [11] fizikai Nobel-díjat, nagyon optimistán nyilatkozott ebben a kérdésben.
Apró fekete lyukak: Szinte kizárt.
Az elképzelés laikus számára is könnyen felfogható: ha nagy energiával egymásnak ütköztetünk két részecskét, olyan energiakoncentráció jöhet létre, ami már fekete lyuk kialakulásához vezet. Ehhez azonban még az LHC energiája is kevés, igen valószínűtlen [12], hogy miniatűr fekete lyukak szülessenek az ütközésekben. Ha mégis megtörténik ez, egy pillanat alatt elpárolognak majd és semmi kellemetlenséget nem okoznak.
Stabil fekete lyuk, amely elpusztítja a Földet: Esélye gyakorlatilag nulla.
Az elképzelés laikus számára könnyen ijesztő lehet: bármilyen kicsi fekete lyuk keletkezik az LHC-ben, a fekete lyuk extrém gravitációt jelent, az anyag beszippantását és a Föld elpusztítását, csúnya véget jobb sorsra érdemes fajunknak. Léteznek olyan tudósok (jellemzően nem elméleti fizikusok), akiktáplálják [13] ezt a hisztit, de minden az ellen szól, hogy az LHC elhozza a világvégét. Erős cáfolat ugyanis, hogy az LHC csúcsteljesítményénél olykor nagyobb energiaadagokat kapunk a kozmoszból, mégsem semmisült még meg a Föld, de az sem elhanyagolandó, hogy mint azt Stephen Hawking levezette, a fekete lyukak energiát vesztenek, párolognak (tehát egy az LHC-ben létrehozott miniatűr és instabil fekete lyuk egyszerűen elpukkanna). Viszont ez a komolyan nem vehető pánik remek poénokra ad lehetőséget, lásd például ezt a weboldalt [14].
A húrelmélet cáfolata: Szinte kizárt.
A húrelmélet, vagyis az a kvantumfizikai elmélet, amely a részecskéket nem pontként, hanem kiterjedt objektumokként kezeli, a tudomány jelenlegi állása [15] szerint nem mond ellent semmilyen várható eseménynek, ami az LHC-ben történik majd.

A sötét anyag egy részének 3D térképe (kép: NASA/ESA)
Sötét anyag: Nem valószínű.
A sötét anyag [16] olyan matéria, amit nem tudunk megfigyelni, semmilyen elektromágneses sugárzást nem bocsájt ki és nem is nyel el, csak a gravitációjából következtethetünk a jelenlétére. Létezését harminc éve kezdték el gyanítani, mára odáig jutottak a fizikusok, hogy az univerzumnak csak 4 százalékát alkotja a hagyományosan is megfigyelhető anyag, 26 százalékát pedig a sötét anyag. Az LHC-ben nagy erőkkel keresik majd azt a részecskét, amely ezt az anyagot alkotja, de éppen azért, mert ilyen nehezen lép kölcsönhatásba, nem lesz könnyű megtalálni és biztosan azonosítani.
Sötét energia: Szinte kizárt.
A feltételezések szerint az univerzum legnagyobb részét, nagyjából 70 százalékát alkotó energiaforma. Nem kimutatható, viszont közvetett bizonyítékok vannak a létezésére magyaroktól is [17]. A sötét energia misztikus taszítóerő, ami a világegyetem tágulásáért (és a tágulás gyorsulásáért) felelős, de az LHC-ben folyó kísérletekhez semmi köze, szinte kizárt, hogy a fizikusok bármi újat tanulnak róla a részecskegyorsítóban.
Antianyag: Nagyon valószínű.
Minden részecskének van azonos tömegű, de ellenkező elektromos, gyenge és erős töltéssel rendelkező párja, vagyis antirészecskéje [18]. Ez a fogalom nem új a kvantumfizikában, az elektron antirészecskéjét, a pozitront már 1932-ben felfedezte Carl David Anderson. Az antianyag, vagyis a kizárólag antirészecskékből felépülő anyag pedig a sci-fi regényekben szereplő fotonhajtóművekből is ismerős lehet. Amikor ugyanis az anyag és megfelelő antianyaga találkoznak, mindkettő megsemmisül és energia szabadul fel fotonok formájában – elvileg ezt lehetne felhasználni űrhajók meghajtására. A gyakorlat még nem itt tart, de sikerült már antianyagot előállítani: 1995-ben a CERN-ben antihidrogént gyártottak. Ha akkor sikerült, az LHC-ben is sikerülhet, akár nehezebb atomokkal is.

Antianyaggal működő űrhajó fantáziarajza (kép: NASA)
Kvark-gluon plazma: Valószínű.
A világegyetem ősanyaga, amiben még szabad állapotban voltak a kvarkok és a gluonok, de csak a pillanat töredékéig [19]. Ezt az állapotot próbálják újra előállítani az LHC nehézion-kísérleteiben, amelyekben nem protonokat, hanem elektronjaiktól megfosztott ólómatommagokat ütköztetnek majd. Az így keletkező hőmérséklet és sűrűség igen rövid ideig kvark-gluon plazma állapotba kényszeríti az anyagot. A Brookhaveni Nemzeti Laboratórium gyorsítójában, az RHIC-ben már nagyon közel jutottak ahhoz, hogy aranyionokat ütköztetve megpillantsák az áhított őslevest, és mivel az LHC nehézion-kísérleteiben harmincszor nagyobb energiakoncentrációt hoznak majd létre, nincs sok okunk kételkedni a sikerben.
Új mértékbozonok: Esélytelen.
Az elemi részecskéket a fentebb említett spinjük szerint bozonokra és fermionokra osztjuk (a bozonok spinje nulla vagy egész szám, a fermionoké fél vagy félegész). A bozonok [20] között kiemelt figyelmet élveznek a mértékbozonok, amelyek valamilyen kölcsönhatást közvetítenek: a foton az elektromágneses kölcsönhatást, a W- és Z-bozon a gyenge kölcsönhatást, a gluon az erős kölcsönhatást. Egyes elméletek szerint azonban léteznek még nehezebb mértékbozonok, konkrétan a W-prime bozon [21] és a Z-prime bozon [22]. Az LHC-ben ezek is felbukkanhatnak, bár ennek az esélye igen kicsi.
Új kvarkok vagy leptonok: Esélytelen.
A kvarkok olyan elemi fermionok, amelyek részt vesznek az erős, a gyenge és az elektromágneses kölcsönhatásban, a leptonok ezzel szemben olyan elemi részecskék, amelyek nem vesznek részt az erős kölcsönhatásban. A kvarkokat és a leptonokat a standard modell három családba sorolja, ezek teljesek, nem hiányzik belőlük "családtag". Azonban nem zárható ki teljesen, hogy létezik egy negyedik család, aminek a részecskéi felbukkannak majd az LHC-ben.
Preonok: Esélytelen.
A korábbi részecskefizikai kísérletek tanulsága, hogy minél nagyobb energiával ütköztették a részecskéket, azok annál kisebb alkotóelemekre estek szét. A preonok [23] ilyen hipotetikus alkotóelemek, amelyek a kvarkok és a leptonok építőkövei volnának. Létezésüket komolyan veszik a kutatók, de senki nem várja igazán, hogy az LHC-ben fognak felbukkanni – valószínűleg jóval nagyobb energiaszinten jönnek majd csak elő.
Nem-részecskék: Szinte kizárt.
A nem-részecske (angolul unparticle [24]) a kvantumfizika egyik legújabb őrült gondolata. Kiötlője, Howard Georgi 2007 tavaszán publikálta merész elképzelését, miszerint a világegyetem nemcsak anyagot alkotó részecskékből áll, hanem úgynevezett "dologból" (stuff) is, amit a nem-részecskék alkotnak. Georgi szerint az anyag és a dolog közti kölcsönhatás nagy energiakoncentráción megfigyelhető lehet az LHC-ben, de nagyon kevesen osztják az optimizmusát.

A Higgs-bozon szimulációja – nem zárható ki, hogy nem találják meg
Valami, amit senki nem jósolt meg: Lehetséges.
A természet sokszor megfricskázta már a modellekben gondolkodó tudósokat, és egyáltalán nem kizárt, hogy ezúttal is okoz majd meglepetéseket. Számtalan példa mutatta már, hogy az elméleti fizika a gyakorlatban nem mindig működik, ezért az LHC-vel kapcsolatban sem nehéz szokatlan kísérleti eredményeket és fejüket vakaró kutatókat vizionálni.
Egyáltalán semmi: Esélytelen.
Nem zárhatjuk ki teljesen, hogy semmi újat nem tanulunk az LHC-től, a fizikusok nem találják meg a Higgs-bozont, nem hoznak létre kvark-gluon plazmát, és így tovább. Ezt sokan tragédiaként élnék meg, érthető módon: ez ugyanis nem azt jelentené, hogy az LHC rosszul működött, hanem azt, hogy biztosnak hitt modellek voltak alapjaikban hibásak, és újra kellene gondolni nagyon sok kvantumfizikai képletet. De ennek igazából senki nem ad esélyt. Mint Rolf-Dieter Heuer, a CERN jövendő főigazgatója mondta, amikor májusban Magyarországon járt [25]: ha a Higgs-bozont nem is, valamit biztosan találunk.

Arany Fehér Por ('White Powder Gold') másnéven 

ORME-elemek

Bizonyos vulkanikus eredetû kõzetekbõl nyert porok, amik felborították az ásványtani, kémiai, mágnesfizikai, bio-kémiai ismereteket, a legelképesztõbb gravitációs és térdimenziós anomáliákat is kiváltva. Egyúttal anyagi bizonyítékai lettek a Szaharov-Puthoff féle gravitációs elméletnek, és segítettek betekintést adni a szupravezetõk titkaiba, a neuronsejtek fizikájába, valamint gyógyászatilag is elképesztõ eredményeket produkáltak.

David Hudson multimilliomos, egy harmadik generációs igazi phoenix-i nagybirtokos gazdálkodó. Bevallása szerint nagyon konzervativ és materialista volt. Fogalma sem volt mi mindent fog csinálni, amikor belekezdett ebbe a dologba. "70000 acre birtokon gazdálkodtam [kb 280 millió m2] Phoenix környékén a Yuma Völgyben. Nagyon hatalmas, materialista ember voltam... 40 munkást fizettem hetente. 4 milliós hitelem volt a bankkal. Mercedes Benzeket vezettem. 15'000 négyzetlábnyi [kb 1350 m2] házam volt. Én voltam a Mr. Materialista."

1975-76-ban a talajt kezelve fedezte fel hogy annak 4-6 %-a szokatlan tulajdonságokat mutat.

Kémiai elemzéseknek vetették alá ezt az anyagot, feloldották és egy vérvörös színû oldatot kaptak. De amikor kémiailag lecsapódtatták ezt az anyagot egy cinkporos redukálószerrel, akkor meg feketévé vált, mint a nemesfémek. Egy nemesfémnél, ha kémiailag kihozzák a savból, akkor nem fog újraoldódni a savban.

Kicsapódtatták ezt az anyagot a feketébõl és meg akárták szárítani azt. A szárítás folyamatában egy nagy porcelán tölcsérre (Büchner-tölcsér) rakták, amin szûrõpapír volt. Ez az anyag kb negyed hüvelyknyi [kb 6 mm] vastag volt a szûrõpapír tetején. A szárításra egyszerûen csak kiterítették az arizónai napra, ami 115 [°F] fokos [kb 46 °C] öt százalékos páratartalommal, szóval rendkívül gyorsan száradt.

Az történt hogy miután az anyag megszáradt, elrobbant. Úgy robbant el amihez foghatót Hudson még soha sem látott eddig. "Nem volt felrobbanás, nem volt berobbanás. Olyasmi volt mintha valaki 50000 villanykörtét egyszerre elsütne - csak egy paff! Minden anyag eltünt, a szûrõpapír eltünt és a tölcsér megrepedt. Ekkor fogtam egy vadonatúj ceruzát, meghegyezetlenül, felállítottam közvetlenül a tölcsér mellé és még egy adagot kezdtem szárítani. Amikor ez az anyag elrobbant, 30 százalékban elégette a ceruzát, de nem döntötte le. Minden eltünt az anyagból. Tehát nem robbanás volt, de nem is implózió. Ez egy iszonyatos méretû fényleadás volt. Olyan mintha a ceruzát egy tûzrakás mellé raknád és 20 perc múlva azt látod, hogy füstöl az egyik felén és leégett a fele. Pont így nézett ki közvetlenül a villanás után. Nos ez végképp elkápráztatott. Akármi is ez az anyag, vadul viselkedik. Azt tapasztaltuk, ha nem napon szárítottuk, akkor nem robbant el; de ha közvetlenül napon szárítottuk, akkor meg elrobbant."

Ezután fogtak valamennyi anyagot, amit nem a napon szárítottak meg, és elhatározták hogy egy olvasztótégelyes redukcióba rakják. Az olvasztótégelyes redukciónál vesznek egy olvasztótégelyt - ami olyan mint egy nagyméretû ivópohár, csak porcelánból van - és összekeverik ólommal és más ilyen salakosító adalékkal és addig hevítik míg az ólom felolvad. Az történik, hogy minden fém, ami nehezebb mint az ólom, bennemarad az ólomban, és mindaz ami könnyebb nála, meg feljön. Állítólag, arany és ezüst bennemarad az ólomban és minden más nem-nehéz elem ki fog jönni az ólomból. Ez az igazi bevált módszer a fémelemzésre.

Ez az anyag leüllepedett az ólom aljára, pontosan úgy mintha arany, ezüst lett volna. Ez az anyag sûrûbb volt az ólomnál. Amikor leöntötték a fent úszó részt, azzal minden mást eltüntettek ami nem nemesfém. Amikor az ólmot is kiöntötték, ez az anyag szétválva ott maradt a megolvadt ólom alján. El volt különülve tõle egy rög formában, aminek aranynak és ezüstnek kellett volna lennie.

Elvitték ipari laboratóriumokba ezt a rögöt és azt közölték, hogy 'itt nincs semmi más csak arany és ezüst'. Csakhogy fogva ezt a rögöt, asztalra helyezve, kalapáccsal ráütve szétört mint az üveg. Pedig nincs olyan ismert arany és ezüst ötvözet ami ne lenne puha. Arany és ezüst tökéletesen szétolvad egymásban és szilárd formákat alkot. Mindkettõ nagyon puha elem és bármilyen arany, ezüst ötvözet is az és képlékeny, ha más nincs benne. Kiteríthetõ és kilapítható. Ez az anyag meg széttört mint az üveg. Hudson ekkor már sejtette hogy itt valami szokatlan történik.

Ekkor fogták ezeket az arany, ezüst-rögöket és kémiailag kiválasztották az aranyat, ezüstöt belõle. Visszamaradt egy csomó fekete anyag. Amikor ezt a fekete anyagot elvitték ipari laboratóriumokba kielemzésre, azt mondták hogy vas, szilíciumdioxid és alumínium. Márpedig ez egyszerûen képtelenség, hiszen ez az anyag nem oldódott semmilyen savban, vagy bázisban ha teljesen száraz volt. Sem színtömény kénsavban, kénes salétromsavban, sem sósavas salétromsavban, pedig az még az aranyat is oldja. Senki nem tudta meghatározni igazából, hogy mi is ez az anyag.

Ezután Hudson elment a Cornell Egyetemre, ahol felkeresett egy nemesfémekre specializálódott Ph.D.-vel rendelkezõ szakembert, akinek 22 ezer dollárt fizetett hogy az általa ismert legtökéletesebb módon a legpontosabb analízist adja erre a furcsa anyagra. Az eredmény lehangolóan ugyanaz volt: vas, szilíciumdioxid és alumínium. Hudson nagyon mérges lett, hiszen nemcsak hogy nem kapott kiérdemlõ választ arra hogy mi is ez az anyag, de megtudta, hogy az akadémiai vizsgálatok nem vezetnek semmire sem.

Felkutatott egy német származású spektroszkópiai szakértõt, aki Los Angelesben a Lab Test vállalat spektroszkópiai berendezéseinek tervezõje volt. Sikerült elérnie hogy több évig foglalkozzon ezzel a témával. Egy szovjet szakkönyv ("A Platina-csoport Elemek Analitikai Kémiája") szerint 300 másodpercig kell égetni ezeket az elemeket az elemzésre, míg az USA-ban csak 15 másodperces átlag-vizsgálatokat végeztek.

Egy teljesen új tervezésû és az elterjedtnél 2-3-szor nagyobb méretû analizáló gépet készítettek a német szakértõ bevonásával. Ezzel sikerült kielemezniük ezt az anyagot. Az eredmény annyira megdöbbentõ volt, hogy még a német spektroszkópiai szakember is meghökkent. Pontosan úgy, ahogy a szovjet könyv írta, 70.-ik másodperc után megjelent a palládium, majd késõbb a platina, ródium, ruténium, irídium, ozmium méghozzá olyan mennyiségben mint amilyet eddig természetes közegben sehol sem ismertek. Mik ezek az anyagok? A legdrágább nemesfémek. Egy uncia arany akkoriban $400 volt, ruténium $150, irídium $800, ródium meg $3000. Az addig legnagyobb koncentrációban elõforduló nemesfémek Dél-Afrikában fél mérföldnyi mélységbõl bányászva tonnánként egyharmad unciányi mennyiségben vannak jelen összesen. Ez az anyag meg tonnánként 6-8 uncia palládiumot, 12-13 uncia platinát, 150 uncia ozmiumot, 250 uncia ruténiumot, 600 uncia irídiumot és 800 uncia ródiumot tartalmazott! A német kutató annyira elképedt, hogy egy szakcikket is írt egy német spektroszkópiai folyóiratba. A legmegdöbbentõbb az volt hogy senki sem sejtett semmit errõl az anyagról.

Hudson a 69.-ik másodpercnél abbahagyva a hevítést arra gondolt leteszteli az angolokat is. A londoni Harwell Laboratórium neutron aktiválásos nemesfém-specialista analízise szerint "semmilyen nemesfém nem volt található" az adott mintában. Pedig közvetlenül a kimutatható hevítési idõtartam elött volt már. Tehát visszakerült ugyanabba az eredeti állapotába. De mi lehet ez? Vagy átalakul egy teljesen más elemmé, vagy olyan elrendezésben van amit még soha sem láttak? Hudson elhatározta hogy komoly pénzt fektet a kutatásba.

Ekkor kereste fel John Sickafoose Ph.D.-s analitikus kutatót, aki a periódusos táblázat minden elemével dolgozott már 4 nemesfém kivételével, egy igazi specialista, aki azt mondta: "Dave, dolgozni fogok ezen ingyen mindaddig, amíg meg nem tudom mutatni, hogy hol tévedtél. Írásos beszámolót is készítek. Ezután kell hogy fizess nekem, óránként $60 dollárt, amit erre a kutatásra szenteltem."

Három évvel késõbb John benyújtotta a számlát: $130' 000. Ezt mondta: "Dave, az életem olyan egyszerû volt mielött találkoztunk. Ez az anyag semmihez sem fogható. Elmondhatom nem hasonlít semmilyen közönséges elemre sem a periódusos rendszerben. Ez amivel Te foglalkozol, arra fogja késztetni a tudósokat hogy átírják a fizika könyveket, átírják a kémiai könyveket és egy teljesen új szemléletet fog bevezetni"

Az a négy elem, amivel eddig még nem volt dolga benne volt ebben az anyagban. De nem úgy és olyan mennyiségben ahogy várni lehetett. Az írásba foglalt összetétele szinte teljesen ugyanaz volt mint amit a német spektroszkópus szakértõ korábban meghatározott. Viszont az anomáliáknak se szeri se száma nem volt. A ródium például egy olyan könnyen elkülöníthetõ anyag, ami jellegzetes tõzegáfonya-színû klorid oldatban. Semmi más anyag nem ad ilyen színt klorid oldatban. Ezzel egyértelmûen különválasztható. Ezt a színt sikerült elérniük, csakhogy a ródium kimutathatatlan volt. Semlegesítve egy savas oldatban, vöröses-barna dioxid formájában csapódik ki. Egy óráig hevítve adott nyomáson 800 fokon, majd hidro-redukálva egy fehér porhoz jutottak, pontosan úgy ahogy a tiszta ródiumtól az elvárható, de az mégsem volt kimutatható. De amikor 1400 fokon újrahevítették argon alatt hõkezelve hófehérré vált vöröses-barna helyett, ami felrúgja az eddigi ismereteket. Ennek nem lenne szabad bekövetkeznie. Ezt hõkezelve anhidro-dioxiddá alakítva a minta harmadát lehûlése után félretették ismét vöröses-barna volt. A megmaradt többi anyagot oxigén alatt újrahevítették, lehûtötték, semleges gázzal megtisztítva, hidrogénnel ismét felhevítve annak oxidjaitól megszabadították. Lehûlve szürkés-fehér por lett. Ennek felét félretették. A maradékot meg hevítve újra-oxidálva, majd hidrogén-redukálva és hõkezelve azt ismét fehér porrá vált. Ezt az anyagot is félretették. Az így kapott három mintát elküldték az USA-ban legnagyobb hírnévnek örvendõ Pacific Spectrochem-be elemzésre. Az eredmény: a vöröses-barna anyag: vas-oxid, a következõ: szilíciumdioxid és alumínium de vas nélkül, a harmadik meg kalcium és szilíciumdioxid. Itt a kutatók szerint minden a feje tetejére állt. Elõszöris mi lett a ródiummal? Hidrogénnel a "vas-oxid" megszünt vasnak lenni és átváltozott szilíciumdioxiddá és alumíniummá, majd az alumínium teljesen eltünt és kalcium jelent meg. Mi zajlik itt? Ez az anyag teljesen kifigurázta a legnevesebb szakértõket is! Az egész kémia, fizika a feje tetejére állt. John Sickafoose megjegyezte hogy mi nem vagyunk amatõrök, tudjuk mit csinálunk, ez az anyag semmi máshoz nem hasonlítható.

A kutató nem tudott nyugodni, megkérte Hudsont hogy vigye el arra a helyre, ahol a kõzetanyag található. Majd onnan további mintákat véve további három évig végeztek újabb kutatásokat, mindent egybevéve 1983 - 1989 között. Nemcsak õ, de három mester vegyész és két technikus is, teljes munkaidõben. Rájöttek hogyan lehet szétválasztani és tiszta formában kihozni az összes nemesfémet. Beszereztek egy nagynyomású folyadék kromatográfiás készüléket is, maga Sickafoose ilyen készülék tervezésébõl írta a doktori disszertációját. Azóta a Dow Chemical továbbfejlesztésével világszínvonalon egyedülálló computer vezérlésû szétválasztó berendezéssé lett. Ezzel sikerült minden nemesfémet különválasztani és többek között öt-féle ródium-kloridot is elõállítaniuk. Ródiumot üzemanyagcellás autók kísérleteinél alkalmaznak. De a ródium nem volt kimutatható, csak erõsen feltételezhetõ. De amikor egy erre szakosodott cégben felrakták a szénre az üzemanyag-cellás technológiájukban, akkor minden úgy mûködött, mintha ródium lett volna. Néhány hónap múlva mindent szétszerelve ismét elküldték ezt a ródiumként viselkedõ anyagot elemzésre, ekkor már 8 százalék ródiumot ki lehetett mutatni. Azaz a szénnel érintkezve kezdett átváltozni a magkötése, fém-fém kötés kezdett kialakulni. Igazi fémes ródium jelent meg, ahol korábban ilyen nem volt!

Hudson szabadalmaztatta az összes ilyen technológiával különválasztott elemeket. Összesen 22 szabadalmi joggal rendelkezik az így elõállítható ORME (orbitális pályaszerkezetileg átmódosított monoatomos elemek) és S-ORME (rezonánsan párosított kvantum oszcilláló ORME rendszerek) anyagokra. [Az ausztráliai szabadalmi leírás a legrészletesebb. Ugyanez más országokban szabadalmi nyilvántartásba véve lajstromszámok szerint: Ausztria AT152489, Németország DE3920144, Nagy-Britannia GB2219995, Franciaország FR2632974, Svédország SE8902258, Belgium BE1003134, Svájc CH680136, Spanyolország ES2016468, Olaszország IT1237457, Hollandia NL8901538, Ausztrália AU3662489, Japán JP2111820. Mindez leellenõrizhetõ, vagy akár meg is vásárolható a Magyar Szabadalmi Hivatal Európai Úniós honlapján keresztül is, bár Magyarországon még nincs bejegyezve. Keresse a szabadalmi bejelentés nemzetközi megjelenítését lajstromszám alapján.]

Az ORME (orbitally rearranged monatomic elements) anyagok, mint kiderült, teljesen új formájú anyagok. [Az addigi ismeretek szerint a következõ anyagokra léteznek: arany, ezüst, réz, kobalt, nikkel, platina, palládium, ródium, irídium, ruténium és ozmium. Ezek az anyagok stabilak, nem fémes-szerûek és egy eddig teljesen ismeretlen elektron-pályás elrendezésben vannak módosult "d", "s", és üres "p" pályákkal. Azóta a higanynak is létrehozták már ilyen állapotú változatát, és erõsen feltételezhetõ még a következõ anyagokra is: vas, cink, cirkónium, molibdén, kadmium, és talán néhány más ritkaföldfém is elképzelhetõ ilyen állapotban: szamárium, európium, gadolínium, terbium, diszprózium, esetleg plutónium, amerícium, kûrium, berkélium, kalifornium.]
Az új elektron-pályáknak köszönhetõen ezek a monoatomos elemek jellegzetesen egyedi elektromos, kémiai, mágneses és fizikai megjelenési tulajdonságokkal rendelkeznek. [Az ilyen anyagok ugyanannyi neutront, protont és elektront tartalmaznak mint a közönséges elemek, csak a fizikai tulajdonságaik teljesen mások az eltérõ elektron-pályák miatt és stabillá válnak az így megnövelt energia állapotukban. Mivel teljesen különbözõ atomi elnyelési/kisugárzási spektrumvonalakat produkálnak mint a normál elemek, ezért közönséges spektroszkópiával kimutathatatlanok. Csakis ICP-MS (Inductively Coupled Plasma Mass Spectroscopy) tömegspektroszkópiával lehet kimutatni ezeket, ami az atommag neutronjainak és protonjainak tömeg/töltés arányán mûködik.]

De az igazi meglepetések csak ezután jöttek. Az elsõ furcsa észrevétel az volt, hogy ezek az elemi fehér porok a levegõn 20-30 %-nyi súlygyarapodást mutattak. Ennyi gázt képtelenség hogy be tudjanak szívni magukba. A legújabb hõgravimetrikus analizáló berendezéssel teljesen zárt rendszerbeli légköri állapotokat lehet tartani, közben oxidálni, hidrogénesen redukálni, hevíteni stb. Egy ilyen mintát ezzel a géppel percenként 1.2 [°C] fokos hevítéssel és percenként 2 fokos hûtéssel oxidálva 102 %-os súlyú lett, majd hidrogénes redukálás után 103%-nyi. Eddig még nics gond. De amikor hófehérré válik [pl. irídiumnál a negyedik hevítési ciklusban], akkor meg kissé kevesebb mint 56% súly volt csak mérhetõ. Valami itt rendkívül furcsa - gondolták. Majd ugyanezt a közel 56% súlyú anyagot újrahevítve addig míg üvegszerûen összezsugorodott, és feketévé vált, akkor meg megjelent a teljes súly. Tehát idõközben mégsem tûnt el anyag, csak egyszerûen nem volt mérhetõ, majd ismét azzá vált. Ha az 56% súlyú anyagot hagyták lehûlni, akkor tartósan ennyi súlyt mutatott. Bizonyos újabb hõkezelések után meg teljesen elveszítette a súlyát, de hûlve meg eleinte 300-400% súlyú is lett.

Idézet az elõadásból: "Gondoljatok arra, hogy a kísérleteket végzõk igen tapasztalt kutatók voltak, és ezt mondták, 'Nézz ide! Ez egyszerûen képtelenség!'"

Ez a gép olyan tökéletesen tervezett és szabályozható, hogy mérni lehet hogy a fûtõelem által keltett mágneses mezõ mennyire van hatással a súlyra. Sõt úgy tervezték hogy a fûtõelem körül egy az általa keltett mágneses térrel teljesen ellentétes teret hoznak létre benne, hogy azok egymást semlegesítsék, aminek eredményességét hagyományos mágnesezhetõ anyagok vizsgálatakor kiválóan lehet tapasztalni. Ott nincs semmi súlyváltozás, függetlenül attól hogy az a minta mágneses, vagy nem mágneses volt-e.

A kutatók arra gondoltak, hogy a gép szokatlanul mûködik, ha monatomos elemeket vizsgálnak vele. A gépet gyártó cég szerint viszont minden szupravezetõ veszít a súlyából, amit mások is tapasztaltak. De hogy milyen anyaggá válik késõbb a lassú hevítést követõ hûlés során, amikor többszörös súlygyarapodást mutat, arra nem tudtak választ adni.

[Ez az ábra az ausztrál szabadalmi hivatalba benyújtott leírásból van. Az 55.55%-os súly "akkor jelenik meg, amikor ez az anyag elõször változik fehér porrá", vagyis színtiszta monoatomos elemmé (alsó ábra). Amikor az anyagot tovább hevítik (pl. "kvarc-üveggé"), visszanyeri a súlyát, majd újabb hõkezelések után kb 815 fokon teljesen elveszíti a súlyát, amíg forró, a nullánál is kevesebbet mutat. A felsõ ábra a 850 fokosra hevített anyag tükörszimmetrikus hûlési diagramja, ahol a hûlés során tapasztalt óriási súlynövekedési anomáliák láthatók, "300-400%-os súlyokkal is".
Itt egy másik kettõs-ábra a szabadalmi leírásból. Az S-ORME állapotú irídium legelsõ melegítési súlyváltozása, alatta pedig a kb 850 fokról való hûlés okozta súlynövekedési anomáliák tükörszimmetrikus grafikonja. Az alul levõ grafikon az igazi bizonyítéka a szupravezetõ jelenlétének, mert pl. a vasnál ez egy vízszintes vonal lenne.]

Mik a szupravezetõk? Az ember azt gondolná, hogy valami szuperjó vezetõ anyag, és amikor ellenállásmérõvel összeköti, akkor egy nagy zuppot fog majd látni a skálán. Csalódni fognak, nem így van! Semmilyen áramvezetõ képessége sincs. Definíció szerint semmilyen feszültség-különbséget, vagy mágneses mezõt nem enged meg a belsejében. Akkor meg mire jó, ha nem lehet feszültséget kelteni benne? Hogyan lehet egyáltalán felhasználni?

A szupravezetõk belsejében egyetlen fényfrekvencia halad, mint egy lézer, ami örökké folyik benne, és a szupravezetõk körül ez egy ún. Meissner mezõt kelt. Ez a mezõ kizár minden külsõ mágneses mezõt és külsõ frekvenciát az anyag belsejében. A tisztán egy elembõl álló szupravezetõk mûködés közben csakis hófehér színûek lehetnek, mert minden fénysugarat visszavernek.

Egy rádiófrekvenciás adóval a szupravezetõt rezonánsan ráhangolhatjuk a mellé helyezett áramkörhöz és ezzel a belsejében elektron-párok keletkeznek és elmozdíthatók a szupravezetõben, mert azok a legkisebb ellenállást keresik. Ezek az elektron-párok szinkronban vannak a gerjesztõfrekvenciával. Elsõ hallásra megdöbbentõ dolognak tûnik az hogy két ugyanolyan, de ellenkezõ irányú másfél fordulatos elektron-részecske egymással párt alkotva fényként viselkedik. Bármilyen furcsa, mégis így van! Ezek az elektron-részecskék tökéletesen és tükörképesen párt alkotva többé nem részecskepárok, hanem fény, ami nem tud kijönni a szupravezetõk belsejébõl.

De még ennél is furcsább hogy egy elektron egy tér-idõben létezve képes leadni fényt, vagy felvenni fényt és ezzel átkerül egy másik tér-idõbe, vagy egy olyan frekvenciára ami számunkra és mûszereink számára kimutathatatlan. Ilyen fény-jelenségeket mutatnak a Kirlián fotók. [Az ábrámon egy ujjhegy aura felnagyított képe látható.]

A szupravezetõkbe így lehet energiát berakni, ami ott marad, nem illan el belõle valahol, örökösen benne marad. Ahhoz hogy kiszedjük ezt az energiát, mellé kell egy újabb vezetéket helyezni, rezonánsan rá kell hangolni és abban a pillantban puff, lejön ez az energia. Ha felraktak rá egy energiát, akkor nem kell attól tartani, hogy az akárcsak egy ici-picit is veszítene belõle, örökkön-örökké ott marad 100 %-ban. Ezért hívják õket szupravezetõknek, nincs semmi "veszteségi ellenállásuk". A szupravezetõkben levõ részecskékre az idõ mint olyan egy értelmetlen fogalom.

Ha például permanens mágneses térbe helyezik õket, akkor azonnal gerjesztõdnek, bár belsejükben nincs semmi kimutatható változás. De a körülöttük levõ Meissner mezõ nagyobbá válik, ami arra utal hogy belül nagyobb fénymennyiség folyik. A tudósok azt kérdezhetik, hogyan lehet megmérni a szupravezetõ belsejében közvetlenül a benne levõ energiát? A válasz lehangoló, sehogy. Eddig az emberiség még nem alkotott olyan mérõkészüléket ami nem a differencia-különbség elvén mûködne. Márpedig a szupravezetõkben belül semmilyen differencia-különbség elvi alapokon nem létezhet.

Az anyagok közül csak a szupravezetõk keltenek negatív induktivitást. Semmilyen más anyag nem ilyen. Ezek egyszerûen magukba építik a pozitív mágneses mezõ egy részét. Ez az jelenti, ha van egy ilyen szupravezetõ anyagod, akkor elektromos vezetékek mellé helyezve bekebeleznek energiát onnan. Ha egy árammal mûködõ készülék mellé helyezed azt, a készüléket tönkreteheti, vagy üzemzavarossá teheti.

Szaharov, a néhai orosz atomfizikus, aki sajnos háziõrizetével vált ismertté, még az 1960-as években azt mondta, hogy a gravitációt nem mágneses térként fogják majd pontosan meghatározni, mert nem az. Szerinte a gravitáció a protonok, neutronok és elektronok kölcsönhatása a mindenütt jelenlevõ vákuumenergiával. A vákuumenergia a világmindenségben mindenütt jelen van, idõ- és térfüggetlenül, úgy mint egy éter. Ha minden anyagot, hõt kiszivattyúzunk, akkor is ott marad. Ha nincs jelen anyag, akkor nincs jelen proton, neutron, elektron, ami a vákuumenergiával való kölcsönhatást okozná, ezért anyag nélkül nincs gravitáció.

Dr. Hal E. Puthoff, aki korábban távérzékelési kísérleteket folytatott tudományosan, késõbb pedig megalapította a texasi Institute for Advanced Studies-t, matematikailag összefoglalta Szaharov gravitációs elméletét, és a Physical Review-ban megjelentetett egy cikket 1989. március 1.-én, aminek a címe "Gravity as a Zero-Point Fluctuation Force". Ebben matematikailag kifejti, hogy amikor az anyag két dimenziós felület mentén (és nem a szokásos három dimenziós térben) kölcsönhatásba lép a vákuumenergiával, akkor elméletileg elveszíti gravitációs súlyának 4/9-ét (azaz 5/9-e marad csak meg). Márpedig a szupravezetõk definíció szerint két dimenzióban rezonáló kvantum osszcillátorok és nem három dimenzióban. Ez tökéletesen egybevágott a mérési eredményekkel. 5/9 = 55.555... % Ennyi maradt az anyag súlya a melegítés során amikor színtiszta 100%-os ORME-anyaggá változott. Ezzel ez a szupravezetõként viselkedõ por anyagi bizonyítéka lett a fenti elméletnek.

Hudson személyesen felkereste Puthoff urat és megmutatta neki a mérési eredményeket. Hal Puthoff ezt válaszolta:
"Dave, tudod-e hogy a gravitáció az ami meghatározza a tér-idõt? Amikor ez az anyag csak 56 %-os súlyát mutatja az igazi tömegének, akkor tudod-e hogy ez az anyag ténylegesen elgörbíti a tér-idõt? Az lenne jó, ha tudnánk egy olyan anyagot találni, ami teljesen elgörbíti a tér-idõt; aminek egyáltalán nincs gravitációs vonzása. Kisebb mint nulla." [Ezt hívta 'egzotikus anyag'-nak a munkájában.]

Márpedig pontosan ez történik további hõkezelése során. Amikor Puthoff ezt megtudta ezt mondta: "Dave, abban a pillanatban nem láthatod ezt az anyagot. Elméletileg vissza kell hogy húzódjon ebbõl a három dimenzióból. Nem is szabadna ebben a három dimenzióban lennie." Hudson ezt megerõsítette, hiszen az anyag láthatatlanná vált, amit õ akkor úgy értelmezett, hogy bizonyára más frekvencián rezeg, ami láthatatlanná teszi, ezt válaszolta: "Pont így van. Belenézhetsz a tartóedénybe egy kvarccsõn keresztül, és nincs semmi a tartóedényben. De a tartóedény nem annyi súlyt mutat, mintha nem lenne benne semmi sem, hanem kevesebbet!" Mintha valami elszippantana még az "üres" tartóedény súlyából is. [Hal Puthoff ekkor javasolt egy kísérletet a negatív súlyú állapotban lévõ láthatatlan anyagra. Eszerint egy pálcával megbökve vajon kiesik-e a tálból, vagy benne marad-e? Ezt évekkel késõbb sikerült kivitelezni és a válasz: benne marad! Nem lehet hozzáérni, minden anyag keresztülhatol rajta amikor ebben az állapotban van.]

Hal Puthoff szerint egy ilyen állapotban levõ anyaggal elméletileg tér-idõ utazást is lehetne tenni. Viszont lehûlve megjelent újból, elõször jókora nagy súlygyarapodásokkal, majd teljesen lehûlve ismét közel 100%-os súlyú lett. [Az elsõ ábrán fenn ez jól látható, ha figyelembe vesszük a különbözõ kiindulási súlyokat is. Jobbról balra kell szemlélni.]

Az amerikai Haditengerészeti Kutatóközpont SQUID (Superconducting Quantum Interference Devices) készülékeivel kimutatták hogy a test sejtjei egymással szupravezetõkkel kommunikálnak. Egy szupravezetõs gyûrût helyezve a test köré szószerint láthatóan fény halad sejtrõl sejtre.

Valójában az idegsejtek között nem áram folyik, ahogy azt sokan feltételezik, aminek az elektromágneses hullámai fénysebességgel terjednek, hanem fény, ami -most kapaszkodjon meg- a hangsebesség körüli hullámokat kelt a testben. A szupravezetõk körül keltett hullámok is hangsebességgel terjednek. Vajon mennyi meghökkentõ dolog vár még felfedezésre a szupravezetõk körül? Bizonyára jónéhány, pedig a gyógyászati hatásait akkor még nem is sejtették.

Hudson megdöbbenve kimutatta, hogy az állati agyminták szárított porának több mint 5%-a ilyen anyag, pontosabban nagy spin-es ródium és irídium. A következõket mondta: "Ez szószerint az élet fénye. Ez a test azon része amit a tudósok nem tudnak kimutatni. Szénnek mondják mivel nincs elnyelõ vagy kibocsátó spektruma és azt tételezik fel hogy szén, pedig nem az. 11 különbözõ elem lehet, de alapvetõen nagy spin-es ródium és irídium. Ezek rezonánsan kapcsolódnak és szószerint az élet fényét folyatják állandóan a testedben." A test körül így kialakul egy Meissner mezõ.

"Ezek [a nagy spin-es szupravezetõk] szószerint atomi lelkek a testedben. Ezek azok az atomok amik rezonáns harmóniában vannak egymással és a vákuum energiával, és a vákuum energia egy másik dimenzióként is felfogható ahol nincs idõ. Minden ami valaha is létezett és minden ami valaha is létezni fog elraktározódik a vákuumban. Barátaim, amikor találkoztok Istennel, akkor a vákuumban fogtok egyesülni. Onnen jött minden anyag, onnan eredeztethetõ minden anyag, és ott tárolódik minden információ. És a kapcsolatod a világgal ezekkel a rezonáns oszcillátorokkal történik, amik kvantum rezonanciában vannak a vákuum energiával. Ez hozza az élet fényét a kvantumvilágból a makro testbe, amit a saját fizikai testednek hívsz..."

"...Eljön az idõ és meg fogjátok érteni hogy ezen atomok mindegyike a vákuum energiával rezonál. Nem lehet egyetlen atomot külön hasznosítani... Ez egy örökmozgó gép. Amikor egy [ORME-] atom elõre és hátra rezonál a kétdimenziós síkban, egy kvantumnyi hullám jön ki belõle állandóan. A következõ atom magába ágyazza és állandósítja ezt a hullámot. Az atomok ténylegesen túl messze vannak egymástól hogy közöttük bármilyen kémiai kapcsolat is legyen, mégis egymástól távol is, tökéletes únióban, harmóniában rezonálnak egymással. Az energia szószerint az atom körül forog örökkön-örökké. Kérdezted-e magadtól miért nem fogynak ki az atomok az energiájukból? Azért mert állandóan a vákuum energiába merülnek..."

Ténylegesen készíthetõ belõlük egy gyûrû, amiben a Föld mágneses terével rezonánssá válik. Hudson szerint egy egyedi elembõl álló (1-es típusú) szupravezetõ 0.000000000000002 erg mágneses energiára is érzékeny. (2x10 a mínusz 15.-en erg = azaz 2 femto-erg). Egy erg egy elektron körüli mágneses tér energia mértékegysége. A Föld általunk viszonylag gyengének tartott mágneses mezeje kb 0.5 Tesla. 1 Tesla kb 1 trillió erg. energiával egyenértékû (18db nulla az 1 után!) Ez az anyag meg az erg ezerbillomodnyi töredékrészére is érzékeny. A gondolatokat roppant erõs mágneses hatásként érzékeli és behatással vannak rá. [Elméletileg a világon nincs olyan gondolat ami ne lenne rá hatással. Ennek visszafejtéséért csak tudni kell ráhangolódni. Mivel az agy legalább 5%-a ilyen elemi szupravezetõ, ezzel a telepátia és tisztánlátás tudományos megértéséhez nagyban hozzásegít.]

Hudson kíváncsi volt vajon meddig hõkezelhetõek. Mi történik ha hatalmas nagy hõhatásnak teszik ki ezeket? Beszerzett egy volfrám elektródás ívkisûléses heggesztõ-szerû, erõs hûtéssel ellátott hõkemencét, amibõl kiszivattyúzták a levegõt és hélium plazmagázt vezettek be. A gyártó szerint 35-40-szer lehet egymás után felhasználni a volfrám elektródát, percekig égetve. De a gyártók nem gondoltak szupravezetõkre, mert még egy másodpercig sem tudták használni. Egy nagy zzzzp után minden elnémult. Az elektróda beleolvadt ebbe az anyagba. Ami megmaradt egészen más anyaggá alakult mint ami elõtte volt. Kb 2000-szeres hõ keletkezett, ami szétolvasztott mindent. Ez nem kémiai hõ volt, hanem nukleáris hõ. A laboratórium rézvezetékei porladozni kezdtek. Egy közeli üvegedényben parányi buborékok keletkeztek és érintésre az üveg szétporladt. Ez gamma-szintû sugárzás okozta károsodás volt. Ha túlságosan nagy energiát kaptak, csakis akkor viselkedtek így.

Hudson szerint ezek olyanok mint minden nõ, ha nagyon nagy erõt fejtesz ki rájuk, akkor semmi hasznosat sem kapsz tõlük vissza, csak hasonló, vagy még nagyobb erõszakot, de ha értesz a nyelvükön, akkor meg úgy muzsikálnak ahogy akarod

Az ilyen elemi szupravezetõ fehér porok gyógyászati felhasználhatóságát a Bristol-Meyers-Squibb jelentette elõször, miszerint a DNS molekulákat korrigálja. Rákos, sugárzásos károsodásokat korrigáltak ki a sejt jelenlétében. De nem kémiailag hatnak a sejtekre, mint ahogy az várható lenne.

Hudson gondolt egyet és kipróbálta a nagyon beteg kutyáján, akinek kétféle láza és látható daganata volt az oldalán. Napi egy mgr port injekcióban beadott a tumorba és egyet a vérkeringésbe másfél hétig. A lázak elmúltak, a tumor szemmel láthatóan leapadt és eltünt. Erre abbahagyta a kezelést, de egy hét múlva a daganat ismét megjelent és növekedni kezdett. Ekkor újabb és hosszabb ideig tartó ugyanolyan kezelést adott neki, amire a rák eltünt. A kutya visszanyerte egészségét és jól érezte magát. [Hudson egy másik elõadásában dupla ekkora mennyiségeket említett. Ez abból eredhet hogy ez az anyag nagyjából csak a felét mutatja igazi tömegének. Azaz 1 milligramm ténylegesen közel 2 mg hatóanyagot jelent.]

A helyi doktor ezt látva megjegyezte "ez egy rendkívüli anyag". Volt egy halálos AIDS-es betege, aki a betegség végsõ fázisában volt már, szerinte egy-két napnyira a haláltól. Már intravénásan táplálták, öltözni, de még beszélni sem tudott. Gondolta itt nincs veszteni valója és injekció-kezelés alá fogta. 10 napi kezelés után az intravénás táplálásra nem volt többé szükség. A beteg fokozatosan visszanyerte erejét, képes volt magát rendbetenni. Másfél hónap múlva tökéletesen rendbejött és elhagyhatta a kórházat. Az orvos szerint senki meg nem mondaná hogy valaha is AIDS-e volt neki.

A doktor ezen fellelkesülve elhatározta hogy kipróbálja más halálos betegnek tartott páciensén is. Volt egy Kaposi Sarcoma-s (egy bizonyos gyógyíthatatlannak vélt bõrrák) betege, akinek vagy 30 kóros elváltozásos helyen jelent meg a KS a bõrén. Napi 1 milligramnyi injekciót kapva másfél hónap kellett mire minden folt eltünt a bõrérõl. Az orvos teljesen elképedt. A jelenlegi orvostudomány csak sugárkezelést tud alkalmazni egy bizonyos ideig, majd azt is abba kell hagyni a szövõdmények miatt, és a betegen nem tudnak tovább segíteni. A kezelés után a KS teljesen eltünt.

Egy másik nagyon beteg AIDS-es nõnél is alkalmazni kezdte, aki a HIV-t 11 éve szerezte, a fehér vértestecskék és T-sejtek száma rendkívül rossz volt már. Elõször szájon keresztül kapta ezt a port egy hónapig, de semmi hatást nem mutatott. Ezután injekcióban kapta meg és másfél órán belül a fehér vértestek száma 2200-ról 6500-ra nõtt. De az állapota már nagyon súlyos volt, magas láza volt és az orvos csak fele annyi injekciót mert beadni neki késõbb. Sajnos, meghalt. Közvetlenül az elsõ injekciót követõ vérvétel laboratóriumi vírus elemzésénél alig volt AIDS-vírus kimutatható a vérben. [Talán a szer mégiscsak használt volna, de vagy késõ volt már, vagy túl keveset kapott.]

Egy másik AIDS-es férfinél akinek a kezdeti vírus szám 57000 volt a vérében, már csak mankókkal tudott járni. A doktor szerint még 2-3 hete volt hátra az életébõl. Szájon keresztül vette be a porkapszullákat és 60 nap kellett mire a víruszszáma csökkenni kezdett, ezután havonta 30%-al esett ez a vírusszám. 7 hónap múltán alig volt valami is kimutatható a vérében, teljesen rendbejött napi 50 milligramm szájon keresztül szedett mennyiségtõl.

Egy másik orvos is két halálosnak tartott mellrákos betegen alkalmazni akarta ez a port. Az egyik igen fiatal, csak 42 éves volt, a másik 57 éves. A fiatalabb nõ két évvel korábban mindtkét mellét leoperálták már, intenzív sugárkezelést kapott azóta is, de a rák a nyakra, vállra, a gerincére és a bordákra is átterjedt. Az orvosok már feladták a reményt. A nõ felkészült a halálra, megírta a végrendeletét. Ekkor 100 milligramm mennyiséget kezdett szedni szájon keresztül kapszullában. Másfél hónap kezelés után a szakorvos szerint nem maradt egyetlen rákdaganatos sejtje sem. A nõ felkutatta Hudson telefonszámát és hálásan köszönetet mondva mesélte el neki a történetét.

De a másik nõn nem hatott ez az anyag, sajnos õ már nem él. [Ö is kapszullákban kapta és nem injekcióban.]

A Chicago-i Egyetem egér-kísérleteinél ez az anyag az esetek felében rákgyógyító, az esetek másik felénél meg rákot gyorsító volt. Azt tapasztalták, ha ösztrogénnel együtt adják, akkor 24 órán belül minden rák eltünt.

Volt még egy doktor Floridában is , aki egy hasnyálmirigyrákos betegnek adta, aki már a végsõnek hitt stádiumban volt. A beteg rohamosan veszített a súlyából és kétségbeesetten ki akart próbálni bármit is. 60 napig szedte kapszullában és akkor visszanyerte erejét, azóta teljesen felépült. A doktor nem értette. Ez egyszerûen nem lehet, tudomása szerint senki sem éli túl a hasnyálmirigy rákot. "Ez az anyag nem valami ellenes. Ez nem anti-AIDS. Ez nem anti-cancer. [cancer=rák] Ez pro-life. [élet-melletti]
Ez szószerint a lélek. Ez az anyag nem arra van hogy AIDS-et gyógyítson. Ez arra van hogy tökéletesítse a testünket. Ez az anyag nem gyógyszer, hanem korrigálja a testet, abba az állapotba, ahol lennie kell az egészséges mûködéséhez..."

"...Valójában az immunrendszerünk az, ami leküzdi és meggyógyítja a betegségeket. Ha képes vagy tested minden sejtjének DNS molekuláját kikorrigálnod abból a károsodásból, amit a rák, vagy egy vírus, mint például az AIDS-vírus okozott, akkor szószerint tökéletessé válsz. Visszatérsz abba az egészséges állapotba, ahol lenned kellene..."

"Ez az anyag ténylegesen is egy filozófiai anyag. Azért van hogy felvilágosítson minket, és megemelje az emberiség tudatát. Ha történetesen közben betegséget gyógyít, úgy legyen. Nehéz megértenünk, hogy valójában ez az amire való..."-zárta be az elõadását David Hudson.

Megjegyzés
A "White Powder Gold" elnevezés (szószerint "Fehér Por Arany") alatt sokan csak az ORME-aranyat értik, mások viszont (akárcsak én is) általánosították ezt a kifejezést az összes ilyen monoatomos szupravezetõ elemre, magyarul inkább "Arany Fehér Por"-ként, beleértve az S-ORME elemeket is. Ebben az értelemben az "arany" tulajdonképpen "aranyat érõ"-t jelent, ami egyben felöleli a bibliai és más eredetû utalásokat is.

Készítettem egy táblázatot milyen anyagok, fogyasztható növények és gyógynövények tartalmazzák a legtöbb ilyen monoatomos ródiumot és irídiumot (kapcsolatokkal). További kiegészítéseket, forrásmunkák kapcsolatait és könyvajánlatokat is találhat ott. A teljes ausztráliai szabadalmi leírás pedig itt van (ingyen közreadom).

P. A.
forrás: http://www.geocities.com/all_are_one.geo/hun/aranypor.html

Miért nem emlékeznek általában az emberek elõzõ életükre?

Miért van az, hogy aránylag nagyon kevesen emlékeznek az elõzõ életükben velük történtekre? Miért nem tudjuk tudatosan emlékezetünkbe idézni és hasznosítani az elõzõ reinkarnációinkból származó eredményeket, tapasztalatokat?

Poul Lauritsen ragyogó könyVében megkísérli a kielégítõ válaszadást.
Az elsõ ilyen válasz, igenis emlékezünk elõzõ életünkre. Nem felejtettük el teljesen, a róla, belõle való emlékeink el vannak raktározvá és hozzáférhetõek. Spontán is feltûnhetnek, például álomban, az elõzõ élet töredékképeiként.

Bizonyos cselekvések, tárgyak is felidézhetik emlékeinket. A hipnózis direkt módszer, amelynek segítségével a "kísérleti" személy visszavezethetõ egészen a születéséig, sõt azon túlmenõen is, elõzõ inkarnációiig is.

Ha elég kitartóak és türelmesek vagyunk, állandóan gyakorolt tudat- kontroll és mély meditáció segítségével közvetlen kapcsolatot teremthetünk az elõzõ létek végtelen emlékezet-tengerével.
Vannak jógik, akik nem csak a saját inkarnációikra emlékeinek, mások elõzõ létét is le tudják írni látnoki képességük révén.

Függetlenül attól az igazságtól, hogy képesek vagyunk emlékezni elõzõ életünkre, az is logikus és érthetõ, ha azt elfelejtjük.

Csak gondoljunk vissza saját gyermek- és ifjúkorunkra! Hány apró részletre emlékszünk két, három, tíz, tizenkét éves korunkból? Vagy gondoljunk csak a mai napra, ébredéstõl elalvásig! Alig valamire emlékszünk. Viszont ha ez így van, márpedig kétségkívül így van, akkor nyilvánvaló, elõzõ életünkre nem könnyû emlékezni, hiszen attól elválaszt minket a "köztes lét" néha meglehetõsen hosszú ideje, és elválaszt maga az emberi lét. Nem beszélve arról, hogy új életünkben egy tökéletesen más, új "ruhába", testbe, környezetbe öltözünk. Az elõzõ élet elfelejtését egy hasonlattal próbáljuk szemléletessé tenni. Homályos helyiségben diákat vetítünk vászonra. Ha vetítés közben kinyitjuk az ablakot, és így a déli napfény a vászonra zúdul, a diaképeket nem látjuk tovább, mivel a sokkal erõsebb napfény azokat elnyomja, elfedi. A diaképek a továbbiakban szemünk számára láthatatlanokká válnak, noha jelenlétük a vásznon nem tagadható. Tehát miért nem látjuk elõzõ létünk diaképeit? Mivel jelenlegi létünk "nappali" tudatának erõs fénye elnyomja õket. Nem véletlen, hogy elsõsorban kisgyermekek emlékeznek elõzõ életükre, s amint felnõnek, elfelejtik.
Ha viszont, a hasonlatnál maradva, érzékeink ablakait és ajtajait becsukjuk, behajtjuk, tehát elvágjuk külvilághoz fûzõdõ kapcsolatainkat és ezzel egyidõben tudatunk, szellemünk legbelsõbb kamrájába húzódunk vissza, miközben belsõ fénynyalábjainkat a "diákra" és a vászonra irányítjuk, látni fogjuk elõzõ inkamációink eseményeit, megéljük, újraéljük tapasztalatainkat. Van egy másik, mélyebb oka is a "feledékenységnek". Képzeljük csak el, micsoda zûrzavar keletkezne a mindennapi életben, ha az elõzõ élet eseményeire a jelen eseményeivel egyidõben emlékeznénk! Mekkora kínlódást okozna, ha az elõzõ életeinkben elkövetett bûnökre pontosan emlékeznénk, és látnánk, hogy bûnhõdünk értük jelenlegi életünkben! Az emlékezés felesleges megterhelést jelentene. Lessing írja: "Öröm számomra elfelejteni, hogy már léteztem egyszer! Az elõzõ állapotokra való emlékezés csak a jelen lét dolgainak rossz használatát tenné megengedhetõvé számomra. És különben is, amit most el kell felejtenem, azt mindörökre el kell felejtenem?"
A Múltra való emlékezés nyomán nagyon sok ember a Múlt igézetében élne, ahelyett, hogy a Jelent próbálná alakítani és megfelelõbb Jövõt igyekezne a maga számára megteremteni.
Sri Aurobindo írja: "Az a törvény, mely szerint elõzõ létünket elfelejtjük, a kozmikus bölcsesség törvénye, nem akadályoz, ellenkezõleg, a fejlõdést szolgálja."

/részlet Hernádi Gyula, Lélekvándorlás c. könyvébQl/

Hogyan működik a morfogenetikus mező.

Az előttünk álló, nem mindennapi fejlődés átéléshez az utca emberének is meg kell értenie, hogyan működik az a „valami”, ami által tényleges előrelépés rövidesen megtörténik. Ami által végre valóban változást láthatunk az emberi lét minőségében… ez valami, ami véget vet a válságnak, a széthúzásnak, és egy korszakot befejező csúnya évek sorozatának. „Válság” van! Már szinte divat mondani. És tényleg az van. Az emberi tudat válsága zajlik, a polaritás, avagy dualizmus korának alkonya, annak is végnapjai. Ezért e káosz. De a romokból egy szépséges világ születik hamarosan.

A Kis-szótár 2012-höz c. írásban szó esett már ezen írás névadó arról a közegéről, mely egyre több kvantumfizikus figyelmét köti le: az úgynevezett Morfogenetikus mező. A „Kis-szótár 2012-höz” című cikk a Morfo-genetikus mezőt a következőképpen határozza meg:

„Morfogenetikus mező – Olyan energia-mező, mely által az emberi faj egyedei nem fizikai módon kommunikálnak egymással. A morfogenetikus mezőmetafizikai energia-formák összekapcsolódósából keletkező információs közeg: az emberi faj gondolatainak és érzelmeinek összessége akkor is kapcsolatba lép egymással, ha erre az adott ember nem tudatos. A tudatos emberek ezt a mezőt képesek nagymértékben pozitív irányba „hangolni”, míg egyes érdek-csoportok ugyanezt a mezőt használják alvó tudatok irányításához, médián, reklámokon és pornográfián keresztül”

A közös tudat-mező, avagy háló tehát ez információs közeg, melyen keresztül metafizikai energiaminták, gondolatok és érzelmek „találkoznak” Olyan ez, mint az emberi faj közös kompjútere. Nem véletlen tehát, hogy ennek a közegnek a segítségével bizonyos érdekcsoportok gyakorlatilag vegetáló állapotban tartják az emberiség nagy részét. A média tökéletes eszköz arra, hogy mesterségesen állítsák be mindazt, hogy mit higgy. Behatárolják „fontos” politikai csoportokról a véleményed, megmondják, neked, milyen ruhában leszel vonzó az ellenkező nem számára, és elhitetik, hogy a Föld kocka, csak tulajdonképpen gömbnek tűnik.

Figyeld meg, hogy a híradóban a hírek túlnyomó többsége nemcsak negatív, de valójában lényegtelen is. Az ember természeténél fogva hajlamos pozitív gondolkodásra, mert így született, ez a természete. Ha viszonylag több időt töltöttél már külföldön, megfigyelheted: idegen származású, vallású, politikai ideológiákat magukénak valló emberek is nagyon könnyen összebarátkoznak hasonló körülmények között, (közös munkahely, például) HA nincs közöttük mesterséges szítás (gyakran még akkor is). Az emberi faj nem bűnben született, nagyon is harmonikus állapotban élhetne és élni foga természettel, amint egy picit is tudatosabb lesz önmagára és személyes energiáira.

A közös tudatháló segítségével az emberi faj is nagyon gyorsan (a jelenleginél sokkal gyorsabban) fejlődhetne és fejlődni is fog. Itt most nem a kéthavonta megjelenő telekommunikációs és informatikai fejlesztésekre gondolok, hanem az emberi lét értelmének, a tudatnak előrelépésére, ami által lehullik a maszlag erről a reklám-cukormázas kirakatvilágról. Ami által az emberiség és a bolygó jelentős problémai végre megoldódhatnak.

Ha nincs fék. Csakhogy a média még milliók tudatát mossa nap, mint nap. Most nem arról van szó, hogy minden műsor rossz, és szándékos butítás. Bár ezekből is akad szép-számmal, korántsem ez a fontos. A gazdasági elitnek éppen elég, ha tömeg-tudat hálóját jelentéktelen dolgokkal köti le, mert az leköti a figyelmet: ahol a figyelem ott pedig az energia, és aki jelentéktelen dolgokkal tölti az idejét, az nem ér gondolkodni: így eszébe sem jut, hogy szolgaként él. Nagy trükk ez, és az alvó tudat szépen be is veszi. Jól tudják azok ott az elitben, hogy lehet az emberből szorgos dolgozót faragni, úgy hogy az még kérdezni sem fog. Miért kell nekem 12 órát dolgozni? És miért nem tudok megélni belőle? Az „Azért mert nincs más” és az „azért mert válság van” válaszok pedig elégségesek egy mélyen alvó tudat számára. Jól tudják azok ott az elitben: add meg nekik a szabadság illúzióját, és a nép kezes báránycsordaként válik irányíthatóvá. Irányítsd a gondolkodásukat és ők meg sem fogják kérdezni, hogy mi miért történik.

Szabad fordításban idézném John Lennon szavait: „Kábítanak vallással, szexszel, TV – vel. Azt gondolod, annyira okos vagy, és a társadalmi rétegek szabadok. De amennyire én látom, ti még mindig kibaszott rabszolgák vagytok”

Mikor ültél le utoljára úgy híradót nézni, hogy feszülésig tele voltál izgalmakkal és alig vártad, hogy kezdődjön? Mert valójában így kellene történnie… tele izgalmas és érdekes, fejlődést képviselő eseményekkel. Új anyagot fedeztek fel, új expedíció a holdra, megszűnt az AIDS, gyógyíthatóvá vált a rák Megélénkülne és pezsdülne a világ, hiszen ahol a figyelem, ott az energia. Ehelyett elég a figyelmet érdektelen politikai és gazdasági adatokon, és celebek magánéletén tartani. Így tartják álomban a jóravaló munkásembert, aki melója után, ha van még neki (persze ez is „normális”, hiszen „válság” van) hazatérve csak TV mellett szeretne vacsorázni… és várni, hogy lassú haldoklása egyszer véget érjen. Talán majd ez a kormány… most már biztosan jobb lesz… jobbnak kell lennie.

Képzeld el, hogy ha Híradóban minden este bemutatnák a szabad energia-energia jelenségét, és az ahhoz kapcsolódó fejlesztéseket. (Csak itt jegyzem meg, hogy bár technológiai fejlesztések sohasem állnak meg, a szabad-energia jelensége már több éve felhasználható lehetne!) A morfogenetikus mező által a tömegtudat robbanna… Néhány hónap alatt, ténylegesen fűthetnénk és közlekedhetnénk segítségével – gyakorlatilag ingyen. Mi szükséges ehhez? Mindössze a szabad energia témájára irányuló, megfelelő mennyiségű figyelem. Minél több ember foglalkozik és gondol a szabad-energiára a, a válság, egyetlen gyors, és végleges megoldásaként, a valóság annál hamarabb fogja ezt a gondolati mintát követni. Persze ehhez fel kéne nőni, kollektív tudatossági szinten is.

Gondolkoztál azon, mi az akadálya, hogy az autód nem forgó-mágneses motorral szállít reggelente téged – ingyen - a munkahelyedre, ahonnan egy fél délelőttnyi „munka” után már mehetnél is a családodhoz, barátaidhoz, szerelmedhez?
Mi vagyunk az oka. Mert még mindig alszunk. Még mindig azt várjuk, hogy majd bemondja a TV… meg majd megtörténik magától az egész. Nem nem, ideje rájönni, hogy az a doboz nem tartozik a barátaink közé. Tudod, a „rosszak” legnagyobb fegyvere, hogy a „jó” emberek gyakran nem tesznek semmit. Tudják, hogy a birkanyáj közepén vannak, de nem cselekednek. Az elit pedig elégedetten néz végig a cseléd-seregen.
Mi a megoldás? A megoldás az információ terjesztése, most már széles körű társadalmi rétegekben is. Nem csupán ezoterikus weboldalak cikkeiben, de életmód és természet témájú magazinok, online és nyomtatott verziójában, ismereterjesztő könyvek és folyóiratok formájában, de akár egy-egy cikk erejéig Kiskegyed vagy a Nők Lapja hasábjain is. A szabad energia nem misztikum és nem alternatív technológia, hanem a globális válság, a dualizmus válságából az egyetlen kivezető út. Könyvkiadók és magán-tulajdonú médiumok előtt itt a lehetőség, hogy korszakalkotó technológia témáját végre felvállalják, és széles körben juttassák el az arra kiéhezett társadalom felé. Gondolj rá, beszélj róla, esetleg írj róla vagy tarts előadást ismerőseidnek!

Minden Magyarnak hallania kell a szabad-energiáról, tudnia azt, hogy ez nép rendeltetett arra, hogy az Új világ új technológiáját a bolygó többi részébe kisugározza. Mert - bár ez a jelenünkben gyakran nem látszik – a Magyar ősi, spirituális gyökerekkel rendelkező nép, amely el fogja hozni a szabad-energiát a Kárpát-medence majd a Földanya többi vidékére is.
Így lesz, méghozzá nagyon hamarosan.

Rejtélyek az új évezredben

Rejtélyek mindig voltak, s ma is vannak. Vajon a XXI. századba is elkísérnek bennünket? Sokan kételkednek, lesz-e egyáltalán XXI. század. Ahogy közeledik századunk vége, minden oldalról záporoznak ránk az új évezreddel kapcsolatos figyelmeztetések - változásokat jövendölnek, s leginkább rosszra fordulást. Egyesek a pápaság végét, az Antikrisztus eljövetelét, mások egyenesen a világ végét jósolják.
Másfajta végzetet jósolnak azok, akiket nyugtalanít, miként hódítanak mindenütt az okkult tudományok. Jean Gimpel történész szerint épp az ilyen elfogultságok jelzik, hogy civilizációnk a szakadék felé tántorog. Az efféle félelmek azonban nyilvánvalóan alaptalanok,  a rejtélyes dolgok iránti vonzódás mindig is történelmünk része volt és marad.

Annyi változott viszont, hogy valaha tűz mellett vagy a falusi kocsmákban mesélték a történeteket, manapság pedig a médiakultúra része, s mindenki értesülhet róluk. Ez gyakorta annyit tesz, hogy a rejtélyes események nevetség és szenzációgyártás tárgyai lesznek. Az újságok „Mit üzennek a csillagok?" rovatai, a televízió beszélgetőműsoraiban tréfásan emlegetett „kicsi zöld szörnyek", a könyvesboltok polcain sorakozó, önmegvalósítást hirdető kézikönyvek mind-mind komolytalanná teszik a kérdést - a legtöbb tudós legyint, ha a „paranormális" jelenségekről hall. De meddig mehetnek el a tudósok a rejtélyek világa mellett? Egyre többen ébrednek rá, hogy nem vehetik semmibe azokat a bizonyítékokat, amelyek a természetfölötti jelenségek létezésére utalnak. Rupert Sheldrake brit biológus „új élettana" - amelynek alapgondolata, hogy a fajfejlődést valamiféle globális pszichikai vonatkozás hatja át - mutatja, hogy a tudomány házában is van helye a rejtélyesnek, csak még több tudós nyisson ajtót és engedje be.

De használ-e majd a rejtélyeknek, ha a laboratóriumba viszik és szétdarabolják őket? A Pszichikai Kutatások Társasága megalakulása óta egy évszázad telt el ezen jelenségek kutatásával, ám az alapítók nagy reményei nem váltak be. A jelenések és szellemek továbbra is a rejtélyek világában maradtak, s ma sem tudjuk, mi történik, amikor a lélek elhagyja a testet. A tudomány még a paranormális képességek, a telepátia és a clairvoyance (látno-ki képesség) puszta létét sem ismeri el.
Annyit megtanultunk, hogy a rejtélyek kapcsán felmerült kérdések igen bonyolultak és kényesek. 1973-ban Harley Rutledge-t, az amerikai Missouri Állami Egyetem fizikaprofesszorát megkérdezték a tanítványai, mit gondol a közeli hegyekben látható fényekről. A fizikus úgy döntött, tanulmányozza őket; úgy gondolta, három hétvége megfigyelései meghozzák a várt eredményt. Hét év telt el, mire publikálta jelentését - a rendhagyó fényjelenség váratlan tudományos kihívást jelentett. Egy megfigyelés különös dimenziót kölcsönzött a rejtélynek - a fények, úgy tetszett, a kutatókkal is „kapcsolatba léptek". Egyre többen ismerik fel a személyes elem kulcsszerepét, ami alapvető változásokat hoz létre a paranormális jelenségek kutatásában. Amikor a Pszichikai Kutatások Társasága elvégezte első vizsgálatait, a tanú személyét ritkán vették figyelembe. A repülőcsészealj-megfigyeléseknél úgy gondolták, elegendő leírni a tárgyat, utalni sem kell a személyre, aki látta.

Ma már megváltozott a helyzet. Igazi kutató nem tekinti befejezettnek a vizsgálatot, ha az nem terjed ki az észlelő személyre, mivel megtanultuk, hogy az egyén viselkedését mindenkor befolyásolhatják olyan tényezők, amelyekre nem is gondoltunk. 1963-ban Solco Tromp holland kutató megállapította, hogy „talán nincs is az emberi szervezetnek olyan része, amely mentes lenne a meteorológiai környezet okozta hatásoktól, s ezek a hatások közvedenül vagy közvetve az ember lelki folyamataiban is tükröződnek". A könyvünkben említett legtöbb anomáliának társadalmi és lelki okai voltak, de gyakran a környezet is fontos szerepet játszott. A középkori kolostori hisztériák kitörését például részben a bezártság okozta stressz s az ehhez társuló fizikai körülmények - egyoldalú étrend, mozgáshiány - magyarázzák.
Bizonyos külső és belső körülmények egymásra hatása olyan helyzeteket eredményezhet, amikor az egyén nem képes különbséget tenni fantázia és valóság között. Ha valaki például azt állítja, hogy földönkívüliek ejtették fogságba, meglehet, valóban így is történt, de fennáll a lehetőség, hogy ez csak az adott egyén számára volt „valóság".
A rejtélyek világának jövőbeli kutatása tehát a pszichológusok és a szociológusok terepévé válnék? Aligha. William Corliss Baltimore-ban az egyik kötetet a másik után adja ki a természet magyarázatlanul hagyott jelenségeiről. Példái nem lakossági bejelentésekből származnak, hanem tudományos folyóiratokból. Adatai azt jelzik, hogy a tudomány egyre messzebb tolja ki az ismeretek határait, ezenközben viszont újabb és újabb rejtélyekre bukkan.
A villámot már régen nem tartjuk az istenek fegyverének. De mivel magyarázzuk, hogy egyes embereket és helyeket újra meg újra villám sújt? Vajon puszta véledenről van szó, vagy pedig az „átlag törvénye" érvényesül? Az efféle egyszerű kérdésekben mélység és bonyolultság rejtezik - meglehet, századunk legfőbb hagyatéka az lesz, hogy ráébredünk, milyen rejtélyes a rejtély.

/Reader's Digest írása/

Látni a fényt, avagy a kristálytiszta szándékok

Bármit is kívánunk életünkben manifesztálni, alapvetően fontos, hogy biztosak legyünk abban, mit akarunk. Mivel az angyalterápia azonnal hat, azonnal meggyógyulhatunk. Ebben kulcssze­repet játszik egyértelmű elvárásunk, hogy a gyógyulás azonnal megtörténik. Ehhez el kell en­gednünk a kérés helyénvalóságával kapcsolatos összes félelmünket és kétségünket. Vannak, akik attól tartanak, hogy az égtől kérni Istennek nem tetsző dolog, és ez a félelem azonnal rövidzárlatot is okozhat a gyógyulásban, hiszen a kívánt eredményt vágyaink egyértelműsége hozza meg.

Belső fényünk lényünknek abból a részéből fakad, mely alapvetően ösztönös. Az állatok – például a madarak – ösztönei is a túlélést szolgálják. Amikor a kígyó szemet vet áldozatára, az evés megkérdőjelezhetetlen szándéka vezérli. Nem habozik, nem latolgatja: És ha meg se érdemlem, hogy egyek? És ha Isten nem ezt akarja? Egyértelmű szándék hiányában a kígyó éhen halna. Nekünk nem kell élő áldozatok után lopakodnunk az életben maradáshoz, ám ahhoz, hogy vágyainkat földi életünk során képesek legyünk manifesztálni, nagyon is tisztában kell lennünk vele, hogy mit akarunk.

Ez azonban nem azonos az erőlködéssel vagy a kívánt eredmény kierőszakolásával. Minden esetben, amikor megpróbálunk előidézni egy eseményt, mi magunk állítunk akadályt a kívánt cél teljesülése elé. Ennek az az oka, hogy az erővel és az erőlködéssel járó negativitás pont azt vonzza be, amitől nagyon tartunk. Ilyen félelem lehet például, hogy vajon képesek leszünk-e elérni a kívánt dolgot; képesek leszünk-e hosszú távon is megtartani majd; egyáltalán megérdemeljük-e; és hogy vajon a többi ember mit gondol sikerünkről.

A kristálytiszta szándék nyugodt, magabiztos hozzáállásban nyilvánul meg. Segíthet, ha azt tartod szem előtt, hogy egészségesen többet tudsz adni szeretteidnek, és annak a közös­ségnek is nyújtani, amelyben élsz. Ha újra egészséges, erős és magabiztos leszel, akkor sokkal többet tudsz adni másoknak, méghozzá szívből és örömmel.

A gyógyulástól való félelem leküzdése

Ha lényed egy része egészséges szeretne lenni, de egy másik része fél tőle, akkor ezzel gátat szabsz gyógyulásodnak, mert ahhoz, hogy bekövetkezzen, kristálytisztán kell akarnod. Ha így van, akkor olyan csodaszerű dolgok is megtörténhetnek, mint az azonnali gyógyulás.

A Course in Miracles természetesnek tartja az azonnali gyógyulást, bár a legtöbb ember szá­mára nagyon is szokatlan és elképzelhetetlen. Ez azért van, mert az orvostudomány úgy tartja, hogy a gyógyulás lassú folyamat, mely rendszeres orvosi ellenőrzések, hetekig vagy hóna­pokig tartó gyógyszeres kezelések után következik be. Bár azt mondjuk, hogy minél előbb meg akarunk gyógyulni, valójában úgy félünk a gyors gyógyulástól, mint a tűztől. Ezért amikor a gyógyulásért imádkozunk, olyan, mintha egyik lábunkkal a gázpedált nyomnánk, a másikkal meg a fékre taposnánk – tudatalattink valójában azt kívánja, maradjunk csak betegek.

Találkoztam olyanokkal is, akik mélyen belül nem tartották méltónak magukat az azonnali gyógyulásra, ezért nem is tudták elfogadni, amikor mégis megtörtént. Emlékszem például egy nőre, aki a fülén nőtt kelést szerette volna eltűntetni. Kezemet a fülére helyezve küldtem az energiát, és ezt folyamatos megerősítésekkel kísértem, hogy a fül egészséges. A kelés kezdett zsugorodni és felszívódni. A nő csodálkozva fogta a fülét, és egyre csak azt kiabálta, el se hiszi, hogy ilyen gyorsan meggyógyult! Eszébe juttattam a Louise L. Hay könyvében olvasott hasonló esetet:

Louise egyszer segített egy nőnek megszabadulni a szemüvegtől, akinek a kezelés hatására egy csapásra tökéletesen megjavult a látása. A nő természetesen nagyon megörült, de annyira váratlanul érte az azonnali gyógyulás, hogy azt kiabálta: „Édes Istenem! El se hiszem, hogy nem kell szemüveget hordanom! El se hiszem!” Annyiszor elmondta, hogy látása hamarosan újra megromlott, és megint szemüveget kellett hordania!

Miért félhet bárki is a gyógyulástól? Terápiás munkám során a következő okait figyeltem meg ennek: félelem „Isten akaratától”.

Vannak, akik azt hiszik, hogy betegségük Isten akarata, és nem mernek szembeszállni e ná­luknál magasabb hatalom akaratával.

De ha valóban hiszünk abban, hogy Isten jóságos és szeret minket, akkor mi mást akarna számunkra, mint szeretetet és jót? Ő, aki csupa szeretet, soha nem kísérletezne velünk, soha nem akarná, hogy fájdalmak révén fejlődjünk. Elvégre, nem az szolgálná leginkább Isten terveit, ha energiától és egészségtől ragyognánk?

Amikor egészségért imádkozol, légy nagyon tudatában, hogy Isten is ezt akarja. A földi angyalok közül való vagy, kikre nagy szükség van itt e bolygón. Hiszen Isten békéről szóló terveinek megvalósításához és működtetéséhez sok kézre van szükség. Amikor egy fénykül­dött nem képes teljesíteni felvállalt feladatát, akkor egy másiknak kettő helyett kell dolgoznia.

A szenvedéssel kapcsolatos felemás érzések

Vannak, akik azt hiszik, hogy az élet a szenvedésről szól, és hogy a szenvedés elkerülhe­tetlen. Mivel pedig a szenvedéstől szerintük úgysem válhatunk szabaddá, mi értelme is lenne törekedni rá?

Sokaktól hallottam azt a véleményt, hogy a szenvedés a személyes és spirituális fejlődés egyedüli útja, és hogy saját magát rövidíti meg az, aki az élet fájdalommal teli leckéit meg akarja spórolni. De az angyalok azt mondják, hogy bár a szenvedés kétségkívül megerősít és megedz bennünket, békében és nyugalomban sokkal gyorsabban tudunk fejlődni.

Amikor békések vagyunk, mi magunk is hozzájárulunk a világbékéhez. Nyugalmunkkal másokat is nyugalomra ösztönzünk. A betegség és a sérülések azonban senkire se hatnak ösztönzően. Ezzel szemben mindig felemelő érzés, ha testi problémák legyőzésének és gyó­gyulásnak lehetünk tanúi.

A változástól való félelem

A krónikus betegségek és sérülések egy életstílussá – egy hosszú távú projektté – nőhetik ki magukat. A gyógyulás egy űrt hagy maga után, amitől a legtöbb ember ösztönösen fél. A Course in Miracles: Manual for Teachers (A Csodák útján: Tanári kézikönyv) szerint: „A betegség minden formája, beleértve a halált is, a felébredéstől való félelem fizikai megnyilvá­nulása.” Más szavakkal a betegség olyannyira betöltheti elménket és egész életünket, amivel elkerülhetjük, hogy önmagunkba kelljen néznünk, és életcélunkkal kelljen foglalkoznunk.

A betegséggel járó előnyök

Valljuk csak be, ha betegek vagyunk, ha valami baj ér, rengeteg együttérzés, érdeklődés árad felénk, ajándékokat, virágot kapunk. Talán dolgozni vagy iskolába se kell mennünk, esetleg hosszú időre kiírnak betegállományba. Mivel pedig tudat alatt nagyon vágyunk arra, amit betegségünkkel nyerhetünk, igazából nem is akarunk meggyógyulni.

Alacsony önértékelés

Terápiás munkám során sok olyan emberrel találkoztam, akik beismerték: lelkük mélyén nem hiszik, hogy megérdemlik a boldogságot és az egészséget. Mivel életük nem példamutató, nem tartják magukat méltónak az égiek figyelmére. Segítek nekik ráébredni, hogy bár egyi­künk élete se tökéletes, mindannyian Isten tökéletes gyermekei vagyunk. Isten mindannyi­unkat egyformán, feltétel nélkül szeretet.

Az egészségről vallott merev elképzelések

Vannak, akik szentül hiszik, hogy családjuk betegségeit genetikusan öröklik, hogy a betegség elkerülhetetlen, és bizonyos egészségügyi állapotokon úgyse lehet segíteni. Megváltoztat­ha­tatlannak tűnő diagnózisaikkal az orvosok bizonyos értelemben átkot ragasztanak betegeikre, akiken – amennyiben túlságosan azonosulnak a diagnózissal – a tünetek meg is jelennek. Ugyancsak hatással lehetnek ránk a betegségekkel és a gyógyszerekkel kapcsolatos rek­lámok, valamint a járványokat kísérő felhajtás a médiákban.

Tiszta elvárások, tiszta eredmények

Tiszta vágyunk az azonnali gyógyulásra és kézségünk annak elfogadására egyaránt fontos. Egy nő, aki saját uszodáját vezette San Franciscóban, elmesélte, mi történt vele, amikor egy rákos betegség miatt meg akarták operálni. Hangosan felkiáltott, miközben tolták be a műtőbe: „Nekem erre nincs időm!” És amit mondott, tényleg komolyan gondolta – az üzlet olyan jól ment, hogy minden napját lekötötte, egyszerűen nem volna ideje lábadozni egy betegség után. Az orvosok felnyitották, és meglepődve látták, hogy ráknak semmi nyoma.

Állj két lábbal szilárdan a földön, és oszd meg az univerzummal, milyen helyzetben vagy.

De hol van ebben Isten akarata? – kérdezik majd páran, de ez csak az ő személyes aggodalmuk. Én teljes szívemből hiszem, hogy meg van szabva e bolygóról való távozásunk „ideje”. Isten és angyalaink segítségével ezt mi magunk döntöttük el, mielőtt megszülettünk volna.

Hiszem, hogy Isten mindenható, és ott van mindannyiunkban. Ez azt jelenti, hogy Isten aka­rata, saját akaratunkat átfedő módon, mindenben benne van. Egy szeretetteljes Isten soha nem akarná, hogy bármi módon szenvedj, mint ahogy te sem szeretnéd, ha gyereked szenvedne.

Igaz ugyan, hogy a fájdalmak segítik fejlődésünket, de a béke és a nyugalom úgyszintén. Kérd, követeld és várd el minden lehetséges módon a békét és a nyugalmat, és akkor el is nyered.

Sokan félnek a gyógyulástól, mert életüket a betegségre tették fel. Egyszer kezeltem egy nőt, akinek egész élete saját betegségéről szólt: a betegség körül forgott minden gondolata, mintha az lett volna a szerelme, a gyereke. Vajon mi töltötte volna be a helyén maradó űrt, ha meggyógyul? Nem véletlen, hogy az egészségnek már a gondolata is nyugtalansággal töltötte el a nőt. Azon aggódott: „Mivel töltöm majd az időt?” vagy „Miről fog majd szólni az életem?” Igen, keresnie kellett volna egy tartalmas célt, és ez persze hozhatott volna kudarcot és sikert is neki… azt a két dolgot, amitől leginkább félünk mindannyian.

Sok kliensem bevallotta, hogy az egészséget és a nyugalmat gondolatban az unalommal társítja. A problémák izgalmat hoznak az életbe, kellemesen felpörgetik a szervezetben az adrenalináramlást, míg a béke és az egészség másfajta izgalmak átélésére teremt lehetőséget, mint például, hogy odaadóan szolgálhassunk egy ügyet, utazhassunk, segíthessük családunkat.

Jane Williams is megtapasztalhatta életében az azonnali gyógyulást. Szomszédjának kis csi­kója egyszer a kerítés fölött átugorva kifutott a forgalmas főútra, és Jane segíteni akart visszaterelni a legelőre. A csikó heves tiltakozásában nagyot rúgott hátrafelé. „Egyik patájával olyan erősen a bordáim közé rúgott, hogy a fájdalomtól térdre estem, és levegőt is alig kaptam” – meséli Jane. Azonnal kórházba vitték, és a röntgen szerint bordatörése volt.

Az orvosok kötést tettek mellkasára, több napos ágynyugalmat rendeltek neki, majd haza­küldték. Három nappal az eset után Jane mégis bement dolgozni, mert még nemrég dolgozott ezen a helyen. Bár továbbra is voltak fájdalmai, mozogni azért mégis képes volt. Ám hama­rosan újabb tünetek léptek fel, amelyek arra utaltak, hogy sérülése súlyosabb, mint gondolta.

”Mintha egy kis bugyogást éreztem volna, amikor az asztalnál ülve előre- vagy hátrahajoltam a papírokért. Amikor előredőltem, a bugyogás lefelé futott a hátamon, amikor pedig vissza­hajoltam, akkor fölfelé. Ez így ment szerdától péntekig, és anélkül, hogy bárki mondta volna, rájöttem, hogy a tüdőm is megsérült. Ez persze újabb vizsgálatokat és újabb költségeket jelentett, mivel az új munkahelyen nem volt biztosításom.”

Mivel már az első orvosi vizsgálat is 2 500 dollárba került, és Jane már úgyis azon gondol­kodott, vajon miből fizeti ki azt a számlát, most komolyan aggódni kezdett a várható újabb kiadások miatt.

Aznap éjjel Jane összepakolta a holmiját, hogy másnap befeküdhessen a kórházba. A két­ségbeeséstől sírás fogta el, és imádkozni kezdett. Csodás gyógyulást akart, méghozzá azon­nal! Ima közben annyira tisztán vágyott erre, hogy kérése teljesült is.

Jane így mesél arról, ami ezután történt: „Előrehajoltam, és semmilyen bugyborékoló hangot nem hallottam! Többször is előre- meg hátrahajoltam, de akkor se hallottam semmit! A hang teljesen megszűnt, és később se jelentkezett. Az angyalok és Isten iránt érzett hálától ekkor még jobban sírtam, mint előtte. Mekkora csodában, mekkora áldásban volt részem!”

Jane-nek később se volt semmi problémája a tüdejével, bordái pedig hamar teljesen begyó­gyultak. Jane azt mondja: „Azon a napon egy nagyon fontos dolgot tanultam meg: soha nem vagyunk egyedül a bajban. Pusztán csak kérnünk kell.”

Várd el a csodát

Az angyalok segíteni akarnak nekünk, de nem avatkozhatnak be, ha mi magunk nem kérjük segítségüket mindenben, amiben közreműködésükre vágyunk. De ne szabd meg nekik a segítés mikéntjét, csak azt mondd el nekik, mi az, amit szeretnél. Próbálj minél pontosabban fogalmazni vágyaid meghatározásakor. Jusson eszedbe: a kristálytiszta szándékok hatására fény keletkezik, és ez áthatja azt, amit manifesztálni kívánsz.

Ha például megsebzed magad, és vérezni kezdesz, hívd Rafael arkangyalt, és mondd azt neki: „Rafael, állítsd meg a vérzést most azonnal!” Felejtsd el az aggodalmakat, ne érezd úgy, hogy parancsolgató, erőszakos vagy tiszteletlen vagy. Az angyalok örömmel reagálnak tiszta kéré­seinkre. Tapasztalatom szerint, ha így hívom Rafaelt, és közben a sebet bekötözöm, a vérzés azonnal eláll. Ha te is ezt teszed, ilyenkor már nincs is más dolgod, mint lemosni a vérfoltokat a seb környékéről, és persze a végén ne felejts el annyit mondani Rafaelnek: „Köszönöm.”

A 16 éves Alex Woburn orra sokszor vérzett. Egyik nap megkérte őrangyalait, hogy állítsák el a vérzést. Azt meséli: „Az angyalok abban a pillanatban elállították, ahogy a kérést megfo­galmaztam.”

Az angyalok segítenek a fizikai fájdalmak csökkentésében és megszűntetésében is. Teljesen engedd el a helyzetet, és mondd azt Istennek és az angyaloknak: „Ezt a fájdalmat most odaadom nektek. Kérlek vegyétek el, én már nem bírom tovább.” Ez a legtöbb esetben nagyon gyors eredménnyel jár.

Alex Woburn egy másik esetet is elmesélt, amikor angyalainak köszönhetően elkerülhette a fájdalmat.

”Egyszer az iskolában a lábamra zuhant az ugrószekrény. Lábujjaim azonnal kékesfeketék lettek, nagylábujjamról kezdett leválni a köröm, és a bőröm is csúnyán felszakadt. Két napig otthon kellett maradnom, még járni is alig tudtam. Végül megkértem őrangyalomat, hogy gyógyítsa meg a lábamat. Még tíz perc se kellett hozzá, a zúzódás nyomai halványulni kezdtek a nagylábujjamon, a köröm pedig egyre világosabb lett, és szinte már nem is fájt. Újra tudtam sántikálás nélkül járni. Ez nem a véletlen műve volt – erős segítséget kaptam a gyógyításhoz. De nagylábujjamon a köröm még mindig félig ki volt szakadva a körömágyból, és le kellett szedni. A doktornő előre figyelmeztetett, hogy a műtét fájni fog, ezért imád­koztam az angyalokhoz, hogy vegyék el közben a fájdalmat tőlem. Azt se vettem észre, mikor vette le a doktornő a körmöt, annyira nem éreztem semmit! A doktornő persze telje­sen ledöbbent, mert még csak fel se szisszentem. Azt kérdezte, magas-e a fájdalomtűrő küszöböm. Én persze nagyon jól tudtam, hogy őrangyalaim ott voltak velem és ők segítettek, amit hálásan megköszöntem nekik.”

Tudd, hogy mit akarsz

A kristálytiszta szándék azt jelenti, hogy nem fogadsz el más eredményt, mint amire vágysz. Fontos, hogy ne szabd meg az égieknek, hogyan idézzék elő a kívánt dolgot… abban viszont nagyon is egyértelműnek kell lenned, hogy mi az, amit elfogadsz, és mi az, amit nem.

Ha ezt önmagad számára nehezedre esik kérned, vedd úgy, mintha egyik szeretted számára kérnéd. Sok esetben ugyanis jóval könnyebben tudunk például gyerekünk vagy kedvenc állatunk számára kérni valamit, mint önmagunk számára. Ha ez a helyzet veled is, ugyancsak segít, ha arra gondolsz, mennyi embernek segíthetsz azzal, ha meggyógyulsz.

A lényeg tehát az, hogy legyél olyan egyértelmű és következetes vágyaid meghatározásában, mint amilyen például Wendy Eidman volt.

Wendy egyik reggel, palacsintasütés közben véletlenül a palacsintasütő vasához érintette egyik ujját. Az égés helye nagyon fájt, és rögtön egy nagy hólyag nőtt az ujján. Gyorsan a csap alá tartotta a kezét, és közben arra kérte Michael arkangyalt, hogy gyógyítsa be a sebet. A fájdalom egy időre meg is szűnt, de kis idő múlva megint visszatért. Ekkor megint Michaelhez fordult, hasonló sikerrel.

Már vagy egy órája ment ez a pingpongozás, hol fájt a seb, hol pedig nem, amikor Wendy leült, és már egyenesen követelte, hogy végérvényesen szűnjön meg fájdalma!

Wendy így mesél róla: „Azt gondoltam: ’Na nézzenek oda, ez tényleg működik!’ Azonnal elmúlt a fájdalom, mintha nem is lett volna, és a hólyag is lelohadt. Sőt, még mosogatni is tudtam utána, és a gyerekeket is én fürdettem, pedig te is tudod, milyen szörnyű érzés a meleg vízbe nyúlni, mikor megégetted a kezed. Egyszerűen nem éreztem semmit az égés helyén! Sebem teljesen és végleg begyógyult, és tudom, hogy ezt Michael arkangyal gyógyító erejének köszönhettem.”

Ha nem tudod, mit is akarsz…

Mi van akkor, ha magad se tudod, mit akarsz, vagy attól félsz, hogy „nem jó” dolgot kérsz? Ha ez a helyzet, akkor gondold el az elképzelhető legjobb helyzetet. Ha saját magad számára nem vagy képes ennyi jót elképzelni, vedd úgy, mintha egyik szeretted kívánná számodra, majd helyezkedj bele a képbe.

Ha attól félsz, hogy kérés közben nem jól döntesz, tartsd szem előtt, hogy döntened mindenképp kell, olyan, hogy nem döntés, nem létezik. Más szóval, ha úgy képzeled, nem kérsz, és ezzel nem döntesz… azzal amellett döntöttél, hogy minden maradjon úgy, ahogy van. Ezt a félelmet leginkább azzal tudod kezelni, ha elképzeled a lehető legjobb kifejletet, majd azt mondod: „Ilyet vagy ennél jobbat, Uram!”

Így megadod az esélyt arra, hogy jobbat kaphass, mint amit kértél, még abban az esetben is, ha a lehető legjobbnál „rosszabbat” kértél. Ezzel megnyitod magad az angyali segítség előtt, hogy a számodra létező legjobbat elérhesd. Ráadásul elengeded a kéréseddel kapcsolatos összes félelmet is, ez a félelemmentesség pedig segít a gyorsabb és hatékonyabb manifesz­tációban.

Amikor egyértelműen eldöntötted, hogy életed minden területén – fizikai, érzelmi, spirituális, intellektuális szinteken, életed romantikus és pénzügyi vonatkozásaiban is – szeretnéd a gyó­gyulást, akkor minél többféle módon viszel fényt és szeretetet az életedbe, annál jobb. A kö­vetkező fejezetben azzal foglalkozunk, hogyan sokszorozhatják meg a kristályok a gyó­gyító fény erejét.

Read more: http://www.angyalisegitseg.hupont.hu/6/angyali-segitseg#ixzz3jAWoLZ7c

A Látnok [Teljes Film] HUN

http://www.yourepeat.com/watch/?v=90o2sblx-Co

Az iskolák "koncentrációs táborok"

http://www.yourepeat.com/watch/?v=xl2tII4o9VM

Mi áll az európai bevándorlás hátterében? - Dr.Drábik János; Jakab István

http://www.yourepeat.com/watch/?v=dVN_70CnB-0

FIX TV | Enigma - Pénzügyi fasizmus és modern gyarmatosítás | 2015.08.04.

http://www.yourepeat.com/watch/?v=_UtgTUtKl0I

FIX TV | Enigma - Pénzügyi fasizmus és modern gyarmatosítás 2. rész | 2015.08.11

http://www.yourepeat.com/watch/?v=OSy1YgmQUZs

Villás Béla - Kommunikáció a szellemvilággal, démonidézés, jövőbe látás, angyalkommunikació

http://www.yourepeat.com/watch/?v=BR2kBkJDP1E

Villás Béla - Angyalok

https://www.youtube.com/watch?v=y_9G4WQFLEc

Villás Béla - Kozmikus átalakulás, angyalok / 2015

https://www.youtube.com/watch?v=4eKcgH1aRpU

Elektronikus eszközök a mentalista mutatványokban

Ahogy már megírtuk, a mentalizmus a bűvészetnek az az ága, amelynek célja olyan parapszichológiai jelenségek illúziójának keltése, mint pl. a gondolatolvasás, a jövőbelátás, a távolbalátás és a pszichokinézis. Vajon hogyan keltik ezeket az illúziókat? Pillantsunk be most egy kicsit a mentalista produkciók műhelytitkaiba - ez nem nehéz, hiszen az internetes bűvészboltokban bőségesen kínálják megvételre a legkülönfélébb mentalista trükkökről szóló könyveket, videókat és a hozzájuk szükséges kellékeket.

A klasszikus mentalizmus egyszerű eszközökkel dolgozik, amelyek bűvészboltokban már pár dollárért is megvásárolhatóak. Ilyen például a hüvelykujjra erősíthető mini íróeszköz ("swami gimmick", ~$16), amellyel észrevétlenül lehet rajzolni, miközben a néző azt hiszi, a rajzot már korábban elkészítettük. Szintén egyszerű az alapelve a mágnest rejtő dobókockáknak (~$150), amelyeket szintén mágnest rejtő lapra ejtve mindig ugyanazt a számot dobjuk.

Persze a 21. század elején, a mikroelektronika korában a mentalistáknak a modern technika vívmányai is rendelkezésükre állnak. Se szeri, se száma azoknak az elektronikus eszközöknek, amelyek közül a mentalisták (ha meg tudják fizetni ezek gyakran borsos árát) kedvükre válogathatnak.

Az "elektronikus mentalizmus" eszközeinek legnagyobb csoportját a különféle,rádiós jelátvitellel működő készülékek képezik. A legegyszerűbbek az ún.thumperek: olyan, egyirányú kommunikációt lehetővé tevő eszközök, amelyek két személy, jelen esetben a mentalista és beavatott segítője között közvetítenek információt. Az adó rész többnyire a központi záras autókéhoz hasonló távirányító, a vevő pedig a használója közelében vagy ruházatában elrejtett készülék, mely fényjelzést adhat vagy vibrációval jelezhet. Az alábbi képen egy száloptikával működő thumpert láthatunk (~$125):

Természetesen ha a körülmények lehetővé teszik, akkor hangkapcsolat is lehetséges a bűvész-mentalista és beavatott segítője között. Ezt nagyban megkönnyíti a hallójáratba rejthető rádióvevő (~$600):

Az eszközök egy másik csoportja nem két személy között visz át információt, hanem valamilyen szenzor által detektált információt közvetít a mentalista számára. Ilyen például az az asztallap, amely kapacitív elven érzékeli a rajta lévő hat zónába helyezett tárgyakat, s ezt az információt rádiójel útján közvetíti a kártyapakli méretű vevőhöz, amely kis kijelzőn mutatja, mikor melyik zónába helyeztek tárgyat vagy vettek el onnan (~$1400).

Számos megoldást eszeltek ki a mentalisták rajzok reprodukálására. A hagyományos, indigóval, mágneses elven, stb. működő mappák után ezen a területen is megjelentek az elektronikus megoldások. A szenzort tartalmazómappa rádiós úton közvetíti a rajzot a vevő felé, amely kis képernyőn jeleníti meg azt. Az alábbi képen egy régebbi modellt láthatunk:

Tárgyak azonosítására is jó szolgálatot tesznek az elektronikus eszközök. A kézbe rejtett fémtárgyat egyszerű fémdetektorral, felmágnesezett tárgy esetén akár egy rejtett iránytűvel is lehet érzékelni. Ennél jóval több lehetőséget nyitnak meg az elektronikus azonosító chipek. Ezek ugyanolyan mikrochipek, amilyeneket pl. kutyák bőre alá is szoktak ültetni, hogy az elveszett kutya a megfelelő szkennerrel azonosítható legyen (RFID technológia). Az apró chipeket kisebb tárgyakon is el lehet rejtetten helyezni, a mentalista pedig a ruhája alá rejtett antenna segítségével érzékelheti azt, miközben a tárgy a néző kezébe rejtve vagy dobozva zárva, letakarva egyébként nem lenne azonosítható. Az információt a mentalista kis kijelzőn láthatja, vagy a ruhája alá rejtett vibrátor, esetleg rejtetten a bőrére ragasztott vibrációs tapasz segítségével érzékelheti. Az alábbi kép egy készletetmutat, amely mikrochippel ellátott kártyákat, dobókockákat, valamint érzékelő antennát és vibrációs egységet tartalmaz (~$1400). Jobbra a csuklóantenna látható.

 

Léteznek komplett mentalista készletek is, ilyen a "8th Sense", amely tartalmaz távirányítót, vevőt, érzékelőkészletet, speciális dobozokat, jeladót, stb. ($1000). Szép mentalista repertoárt lehet rá építeni.

Végezetül megemlítem  azokat az eszközöket, amelyek tárgyak távolról való mozgatását vagy a színpadra kihívott néző távolról történő megérintését szolgálják. A "telepatikus érintés" (melynek során az egyik résztvevőt megérintve azt a másik résztvevő érzékeli) legegyszerűbb változatához voltaképpen nincs is szükség kellékre, csupán arra, hogy az egyik résztvevőt észrevétlenül, korábban érintsük meg (Steven Banachek "PK Touches" c. mutatványa, $10). Láthatatlan érintés természetesen megvalósítható egy (átlagos megvilágítás mellett) láthatatlan szál segítségével is. E módszerek korlátait is át lehet lépni azonban elektronikus eszközökkel: Christopher Taylor "Real Ghost" nevű kelléke (~$300) egy távirányítható elektromechanikus eszköz, melyet egy szék hátára alkalmasan felszerelve a székben ülő nézőt távirányítással meg lehet érinteni. A konkrét működési elv féltve őrzött titok, de mivel az eszköz alkalmas kisebb tárgyak feldöntésére, csengő megszólaltatására is, működhet például egy vékony szál behúzásával vagy apró légfuvallat keltésével (de ez csak találgatás, a tényleges megoldást bárki megtudhatja, aki kifizeti a kb. 300 dolláros árat).

Mindez persze csak szemezgetés az internetes bűvészboltok óriási kínálatából. Mint láthatjuk, a mentalista bűvészek, valamint az őket kiszolgáló kellékiparban dolgozó feltalálók zseniális leleményességgel készítik el a legfurfangosabb, gyakran csúcstechnológiát alkalmazó szerkezeteket azért, hogy bennünket szórakoztassanak. Bevallom, engem a technikai megoldások leleményessége gyakran jobban lenyűgöz, mint a némelykor gyenge, hiteltelen előadások. Az említett eszközök, technológiák jó részét a TV2 A kiválasztott c. showjában is láthattuk működés közben, s bizonyára még sok hasonlóban lesz részünk a későbbi adások során. 

Természetesen nem az a fontos, ki milyen technikai megoldással valósítja meg  mutatványát, hiszen bárki képes reprodukálni ezeket, aki megvásárolja a szükséges kellékeket. Az igazi tehetség az előadás módjában mutatkozik meg, e tekintetben pedig A kiválasztott résztvevői kevéssé remekeltek.

A fénynél is gyorsabban

Nagy Gergely | 2009. április 24. 22:40 | Frissítve: 5 éve

Teljesen téves az elképzelésünk a térről, időről, de még a logika fogalmáról is - ez derül ki a CERN múlt nyári kísérletéből. A piros kapszulát választjuk, és megnézzük, milyen mély a nyúl ürege.

Miközben 2008 nyarán a tudományos világ az építése végéhez közeledő, több milliárd eurós LHC-ra figyelt, az ottani tudósok amúgy "mellékesen" elküldtek kirándulni két piciny fényrészecskét két közeli városba. Valójában egyetlen olyan fotonról van szó, amelyet optikai módon (tükrökkel) szétválasztottak, és a két, immár függetlenül mozgó felét pedig üvegszálas kábelen jó messze távolították egymástól. Mindössze 18 kilométer volt közöttük, amikor megérkeztek az üvegszál végén lévő érzékelőkhöz, és mégis történelmet írtak. Ugyanis, amikor megmérték annak jellemzőit az egyik oldalon, ugyanabban a pillanatban megváltozott a másik állapota is. Nem egy szempillantás, nem is egy milliárdod másodperc múlva, hanem - a mérési hibahatáron belül - valóban azonnal.

A tudomány jelenlegi állása szerint azonban semmi - így anyag, energia és információ sem - terjedhet gyorsabban a fénynél. Vagyis, az egymástól 18 km-re lévő fotonpár tagjai egyszerűen nem tudhattak volna "azonnal" a másik fél megváltozásáról, csak bizonyos idő elteltével (ami körülbelül néhány tízezred másodperc ezen a távon). Ezért a kutatók újra és újra ellenőrizték a méréseiket, a kísérletet többször megismételték, még a Föld forgását és nap körüli keringését is kizárták, végül kijelentették - a kapott eredmények bár elképesztőek, mégis helyesek,és eredményeiket publikálták a Nature című tudományos folyóiratban. Ezzel kvázi legitimitást nyert valami, ami - bárhogy is történt - teljesen megváltoztathatja világképünket. Vagy mégsem? A tudósok szerint van más magyarázat is a történtekre. Ez az alternatíva azonban még a fénysebesség átlépésénél is vadabb, elképesztőbb, következményei szinte felfoghatatlanok.

 Ragadjunk meg egy csésze kávét, és felejtsünk el mindent, amit a valóságról tudni véltünk: világunk más, mint amilyennek látszik.

Tartalom

• A média szerepe
• Az igazi X-akták
• A fénysebesség jelentősége
• C, a világ legváltozóbb állandója
• Az M87-es galaxis
• Az éter, a vákuum, a tér és a közegellenállás
• A Cserenkov-sugárzás, neutrínók, és a sötét anya
• Vannak egyáltalán mértékegységeink?
• A kvantum-nonlokalitás és párkeltés
• A szuperlumináris kommunikáció problémaköre
• A Bell-inekvalitás korlátai és a telepátia
• Retro-kauzalitás és az ok-okozati viszony megdőlése
• A megbomlott téridő
• A tudományos világ megosztottsága
• A legfontosabb források, linkek
• Zárszó
• A média és a tudományos világ reakciója

 

 

Hogy lássuk a nagyobb képet, legelőször azt kell megértenünk, hogy miért nem lett nagyobb visszhangja az elképesztő kísérletnek. Amikor a hír napvilágot látott, a populáris média (értsd hazai és nemzetközi hírportálok, ismeretterjesztő televíziók, stb.) lehoztak néhány cikket és interjút meglehetősen bulváros hangvétellel ("A fénysebességnél gyorsabb kommunikáció történhetett", "Időutazás tanúi lehettünk", vagy éppen "Hamarosan teleportálhatjuk magunkat" címekkel - ezeket két legnagyobb hírportálunk is átvette akkoriban). Aztán nagy csend következett. Mivel senki nem repkedett teleporton azóta, és nem is kedvenc szőke énekesnőnk bájairól, vagy éppen valamelyik szappanopera/valóságshow celebjeinek botlásairól szólt, a közvélemény eltemette ezt is a sok, összefüggéstelen és érthetetlen (a mindennapi életben haszontalannak tekintett) emlék-kacat közé.

De mi történt a tudományos világgal? Miért nem ez lett hirtelen a legelső és legfontosabb fizikai, matematikai kutatási irány, minden mást félresöpörve? Hiszen, ha mindezt kísérletileg igazolták, az megdönteni látszik szinte minden megkérdőjelezhetetlennek hitt axiómát, amikre egész világképünk épül. A válasz meglepő (és egyáltalán nem mulatságos). Mindezt (mármint a fénysebességnél gyorsabb távolba hatást) már a 20-as évek óta sejtették, a 80-as években kísérleteztek vele, az ezredforduló óta pedig legalább tucatnyi kutatócsoport ugyanerre az eredményre jutott Olaszországtól az Egyesült Államokig egyaránt. Tudták, hogy létezik a fénysebességnél gyorsabb távolba hatás, a tudományos világ csúcsa teljesen tisztában volt a jelenséggel. Már Einstein, és a félig holt, félig élő macskájáról elhíresült Schrödinger is aktív levelezést folytatott az ügyben, Einstein "Spooky action at the distance" (Különös hatás a távolban) néven említette. Aztán Bell (igen, az a Bell), Rosen és még jó néhányan a fénysebességnél gyorsabb kommunikáció lehetőségét vizsgálták ennek segítségével, rengeteg elméletet publikálva még az 50-es években.

Tehát, nyílt titokról van szó, mégis, szinte soha nem hallottunk erről semmit. De miért? Miért nem hallottunk róla az általános iskolában, középiskolában, vagy éppen a legtöbb egyetemen? Lehet, hogy a kutatók szándékosan, vagy véletlenül félreértelmezték a jelenséget? Esetleg tapintatosan nem akarták megzavarni mindennapi életünket olyan bonyolult összefüggések nyilvánosságra hozatalával, amiket még azok sem volnának képesek feldolgozni, akik egyébként kenik-vágják a speciális és általános relativitás-elméletet? Pedig valljuk be, kevesen vagyunk akik értik ezt az időfizika alapjainak számító tudományos tézist, amelyet ráadásul éppen cáfolni készülünk. Milyen következményei lennének egy még ennél is elképesztőbb igazságnak?

Az igazi X-akták

 Az FBI különleges és paranormális jelenségekkel foglakozó, 9 évadot megért sorozat több századik részében már megmosolyogtuk a kissé komikus cigarettás ember ezredszer elhangzó érvelését - "Mulder, az emberek még nincsenek felkészülve az igazságra", "Ha a világ tudná amit mi, pánik törne ki, és a társadalom összeomlana", és még sorolhatnánk. A valóság azért sokkal ijesztőbb, mert nem kellenek hozzá szörnyek, ufók, invázió vagy kicsiny zöld emberkék.

Ha teljes mélységében megértenénk, talán valóban nem volnánk képesek feldolgozni azon összefüggéseket, amiről cikkünk szól. Közülünk hányan volnának képesek elfogadni azt, hogy a jövő okozza a múltat, és nem fordítva? Hányan tudnák elfogadni, hogy egyszerre lehetnek két, vagy még több helyen? Pedig a fénysebességnél gyorsabb távolba hatás pontosan ezeket eredményezi, ill. vetíti előre egyben.

Miért fontos a fénysebesség egyáltalán?

Azért, mert elvben nem létezhet nagyobb sebessége ennél a Földön, és a Világegyetemben máshol sem, (legalábbis az általános időfizika szerint). Konkrétan, éppen az Einsteini relativitás elmélet szerint lehetetlen ez, és ezt közel 80 éve elfogadva a teljes űrtechnológiánkat erre építünk, a műholdas televíziózástól kezdve az űrhajózáson át a GPS rendszerekig. De miért tettük ezt? Talán azért, mert az Einsteini egyenletek és a kitüntetett pont nélküli vonatkoztatási rendszerek viszonylatában egészen máig helyesnek tűntek.

Rengeteg dolgot megjósoltak, amit később sikerült is igazolni (pl. a Merkúr pályaeltolódása vagy a fény elhajlása a Nap mellett), és mert elmélete sikerrel váltotta fel a Newtoni mechanikát. Való igaz, hogy ha a Newtoni mechanikára alapoznánk, a műholdjaink már rég lezuhantak volna, az űrszondák soha nem érnének célba, a GPS-rendszerek pedig néhány kilométerrel arrébb helyeznék a sarki boltot. Az relativitás-elmélet tehát praktikusan remekül bevált, így szinte mindenki elfogadta azt. De következik-e ebből az, hogy igaz? És egyáltalán, miért olyan fontos a relativitás alaptételéül szolgáló fény sebessége?

C, a világ legváltozóbb állandója

A fény sebessége 300 000 km/sec, tanulhattuk az általános iskolában. A fény sebessége 300 000 km/sec vákuumban - tanulhattuk középiskolában. A fény sebessége körülbelül 300 000 km/sec, attól függően, hogy milyen anyagban halad, a közeg törésmutatójától függően - tanulhattuk egyetemen. Azonban a vákuumban értelmezett fénynél semmi sem mehet gyorsabban, és ez a sebességállandó - tették hozzá ekkor is, sietve. De miért ennyi a fény sebessége, és miért nem mehet a fény gyorsabban, mint 300 000 km/sec? És mennyire biztos ez?

Az M87-es galaxis

A mellékelt kép nem trükkfelvétel, annak hitelességét senki nem vonja kétségbe. A Hubble űrtávcső készítette 1994 és 2001 között egy távoli csillagrendszerről, amiben heves anyagkilökődés történt. A felvétel szerint 7 év alatt 43 fényévvel távolodott el egymástól két nagyobb góc, ami kb. 6-szoros fénysebességet jelent. A csillagászok nagy része egyetért abban, hogy optikai csalódásról van szó, aminek a lényege, hogy az anyagfelhők nem csak oldalra, hanem keskeny szögben a Föld felé mozdultak el közel fénysebességgel, így a korábbi pozíció fénye jóval később ér el minket, mint a későbbi. Ez elvben lehetséges és logikus, csak az a gond, hogy ehhez 6-szoros fénysebességnél maximum 15 °-os mozgási pályával kell rendelkeznie a közeledő anyagnak, a mérések szerint viszont ez a szög 43 ° - ami max. 3-szoros fénysebesség illúzióját kelthetné.

Még mindig ott van annak a lehetősége, hogy a galaxis közepében lévő fekete lyuk meghajlította a fényt, és ez felelős az illúzió hiányzó részeiért, de mégis elképesztő, hogy van egy fényképünk valamiről, aminek nem volna szabad megtörténnie. Persze mindez csak akkor furcsa, ha a végletekig ragaszkodunk ahhoz, hogy a fény, illetve semmilyen más anyag, energia vagy információ nem tud gyorsabban haladni 300 millió méter/másodpercnél. De miért is hisszük ezt egyáltalán?

Az éter, a vákuum, a tér és a közegellenállás

Az Einsteini relativitáselmélet szerint azért nem mehet semmi gyorsabban a fénynél, mert ha valamit elkezdünk gyorsítani, a tömege is egyre nagyobb lesz, ami miatt egyre több energiát kell befektetnünk a gyorsításba. A képletek szerint ez a fénysebességhez közeledve exponenciálisan növekszik, míg elérünk oda, hogy a Világegyetem összes energiája sem elég a további gyorsításhoz. Végtelen mennyiségű kellene, de annyi nincs. Tehát, semmi nem gyorsítható fénysebesség fölé.

Fontos azonban kiemelnünk, hogy az relativitáselmélet nem tiltja a fénysebességnél eleve gyorsabban mozgó részecskék létezését. Az egyenletek szerint (ha léteznek), ezek viszont soha nem lassulhatnak le fénysebességre, mivel a lassításukhoz kellene végtelen energia. Ezeket az elméleti részecskéket még a 70-es években elnevezték "tachyon"-oknak, létezésüket eddig direkt módon nem sikerült bizonyítani.

A relativitáselmélet tetszetős, és a megfigyelések igazolni látszanak az egyenleteket, így sokáig szinte mindenki elfogadta, hogy a tömeg növekedése akadályozza a további gyorsítást. Mivel a részecskegyorsítók mérései összhangban voltak az egyenletekkel, kevesen kételkedtek annak igazában. Peig van egy másik lehetőség is, ez pedig a vákuum közegellenállása. Ezt sokkal egyszerűbb megérteni, mint a relativitás-elmélet egyenleteit. Hiszen egy autó, vagy egy szabadon eső tárgy - például egy ejtőernyős - azért nem tud egy bizonyos határon túl gyorsulni, mert a sebességével a közegellenállás is egyre jobban növekszik.

Ugyanez miért ne lehetne igaz a fényre nézve? Hiszen a fényt is korlátozza valami, pedig nincs tömege. Így a relativitás-elmélet nem vonatkozik rá, nem magyarázza meg, miért nem gyorsulhat tovább. Egyszerűen axiómának tekinti azt, nem indokolja. Pedig talán kellene... Mivel lehet, hogy a fény sebességét az üresnek tartott tér közegellenállása korlátozza. Lehetséges volna?

A Cserenkov-sugárzás, neutrínók, és a sötét anyag

 Az atomreaktorok hűtővizének mélyén halvány, kékes ragyogás veszi körül a sugárzó rudakat. A fényt az okozza, hogy a rádióaktív rudakból a bomlás során kirepüő részecskék gyorsabban haladnak, mint amilyen gyorsan a fény tud haladni a vízben. Ha ez igaz (márpedig igaz), akkor el kell, hogy fogadjuk, hogy a közegellenállás igenis hatással van a fény sebességére. Akkor miért félünk felvetni azt a kérdést, hogy nem lehet-e, hogy a vákuum (vagy az éter) közegellenállása miatt nem tud a fény "végtelenül" gyors lenni?

Ehhez először azt kell megvizsgálnunk, hogy mit értünk vákuum, vagy éppen az éter fogalmán. (A kettő nem teljesen azonos, de ez most lényegtelen). "Klasszikus" vákuum alatt azt a teljesen üres teret értjük, amiben nincsen semmilyen ismert elemi részecske, tehát, teljesen anyagmentes.

A probléma az, hogy ilyen nem létezik. Először is, a csillagközi tér telis-tele van hintve igazi "csillagporral" - a tudomány napszél néven ismeri őket, és a napok koronakitöréseikor szakadnak le a végtelenbe. Ezek okozzák a sarkokon jól ismert Északi Fény káprázatos színjátékát, és ezek bolondítják meg olykor műholdjainkat. Az üresnek tartott tér mindemellett tele van sugárzással. Milliárdnyi galaxis fény és rádióhullámai haladnak rajta keresztül, minden irányból, minden pillanatban, nem is beszélve az ősrobbanásból visszamaradt háttérsugárzásra. Elvileg nem hatnak egymásra, de ezt hogyan lehetne igazolni, ha nem lehet őket kiszűrni?

És ezzel még nincs vége. A kutatók egyetértenek abban, hogy a Világegyetem tágulásának jelenlegi mértéke nem egyeztethető össze a látható csillagok és galaxisok össztömegével. Legalább 3-szor annyi gravitáció tartja össze világukat, mint amit látunk. Ennek valahol lennie kell - de még soha, senki nem mutatta ki a jelenlétét. Mi van, ha a hiányzó, titokzatos "sötét anyag" jelen van a csillagközi térben, mindenütt? Mi van, ha egy láthatatlan "őslevesben" úszkálunk mindannyian, és a csillagközi tér nem "üres" hanem tele van egy számunkra érzékelhetetlen metériával? Akinek a sötét anyag túl elvont, az gondoljon a neutrínókra. Ezeket az elméleti fizika által megjósolt, rendkívül kicsi és rendkívüli sebességgel haladó részecskéket még egy 1000 méter vastag ólomlemez sem állítaná meg, létezésüket óriási, föld alatti medencékben vizsgálják különleges folyadék-detektorokkal, amikben foton-sokszorozók alakítják érzékelhető villanássá a képzelt részecske, és a mindennapi anyag kölcsönhatását. Ha úgy tetszik, akár neutrínókkal is kitölthetjük az eddig "üresnek" hitt teret.

Akárhogyan is, jogosan vetődik fel a kérdés, hogy létezik-e olyan, hogy "teljesen üres vákuum". Ha nem, akkor miért csodálkozunk azon, hogy a fény nem tud gyorsabban menni egy adott határértéknél? Másképp is feltehetjük a kérdés. Mi van, ha a fény sebessége igazából végtelen? Csak éppen, nincs olyan üres tér, amiben el tudná érni ezt a sebességet, így sosem tudtuk megfigyelni igazi valójában. Ha tovább gondolkozunk, még meglepőbb kérdések merülnek fel.

Vannak egyáltalán mértékegységeink?

Amikor kijelentjük, hogy a fény sebessége 300 000 km/másodperc, vagy 300 millió méter/másodperc, akkor egy eléggé evidensnek tűnő kijelentést is teszünk (talán többet is). Például, kijelentjük, hogy tudjuk, mi az a méter, és mi az a másodperc. De tényleg, mi az a méter? A hosszúság alapvető mértékegysége, amelynek definíciója - nos, talán meglepő, pont a fénysebességgel van definiálva.

Bizony, farkába harap a kígyó - minden jelenlegi szabvány és tudományos definíció szerint a méter az a távolság, amit a fény 1/300 milliomod (egészen pontosan 1/299 792 458) másodperc alatt tesz meg. Vagyis, c=300 millió valami/másodperc, ahol valami = 1/c-ad valami által definiált harmadik valami. A definíció szerint a fénysebesség meghatározása önmaga felhasználásával történik, ami nyilvánvalóan képtelenség.

Vajon miért nem zavar ez senkit? A fény lelassulhat, akár meg is állhat, vagy gyorsabban haladhat önmagánál - ha lehet hinni az ezzel kísérletező, egyre nagyobb számú tudósnak, akik szembe mertek szállni a lehetetlennel. Ez azonban még nem biztos, hogy a fénysebességnél gyorsabb kommunikációra is lehetőséget ad. Egy újabb talány, aminek megértéséhez ijesztően hangzó kvantummechanikai fogalmakat kell leegyszerűsítenünk. Nézzük, mik ezek!

A kvantum-nonlokalitás és párkeltés

 A bonyolult és fellengzős kifejezés egy nagyon egyszerű tényt takar: bizonyított, hogy szubatomi részecskék (mint például a testünket alkotó atomok elektronjai) minden különösebb trükk nélkül egyszerre lehetnek jelen két, egymástól távoli helyen. A kísérlet, amivel ezt igazolni lehet, olyan egyszerű, hogy bármilyen egyetemi laborban elvégezhető. Eleinte lézersugárral csinálták, ami - hogyha optikailag szétterítve áthalad két, egymás melletti résen, és rávetül egy távolabb lévő falra, akkor hullámzó interferencia-képet hoz létre.

A jelenség magyarázata az, hogy a két résen áthaladó fénysugár pásztái más-más hullámfázisban érik el a falat (vagy képernyőt), és ettől függően erősítik vagy gyöngítik egymást. Aztán kipróbálták elektronsugárral is (amely a régebbi, katódsugárcsöves televíziókban a fényeket kelti a képernyőn). Az eredmény ugyanaz, hullámzó interferencia-képet kapunk. Az igazi meglepetés akkor érte a kutatókat, amikor egyetlen (!) elektron is felvillantotta a hullámzó fénymintát, ami csak úgy lehetséges, ha az elektron egyszerre ment át mindkét résen. Meglepő? Igen, de attól még a legteljesebb mértékben igaz.

A szuperlumináris kommunikáció problémaköre

Mióta a non-lokalitás és a párkeltés jelenségéről tudunk - tehát közel egy évszázada foglalkoztatja a kutatókat a kérdés, hogy lehetne-e ezt kihasználva fénysebességnél gyorsabban kommunikálni. Látszatra ennél mi sem tűnik egyszerűbbnek; hiszen ha van egy kettéválasztott fénysugarunk, aminek forrása félúton A és B pont között, akkor csak annyit kell csinálni, hogy valahogyan hatunk az A pontban lévő fénysugár fotonjaira, és a B pontban azonnal - időkésleltetés nélkül - megváltozik annak a párja. A kvantum-nonlokalitás értelmében ez pontosan így is történik, csak egy baj van - a Heisenberg-féle határozatlansági kritériumok hatása a mérésre olyan, hogy maga a mérés is megváltoztatja a foton állapotát, így nem tudjuk, hogy mit is mértünk.

A CERN-ben magát a jelenséget is csak úgy tudták bizonyítani, hogy (utólag)összehasonlították az A és B pontban történt méréseket, és kiderült, a változások egyszerre történtek. De ehhez előbb (normál módon) továbbítani kellett a mérés központjába a két távoli pont állapotát, tehát visszakerültünk a kiindulási állapothoz; hiába történik valami fénysebességnél gyorsabban, ha nem tudjuk értelmezni.

Egy nagyon érdekes analógia segítségével könnyű megmutatni, hogy bizonyos, fénysebességnél gyorsabb jelenségekkel miért nem lehet információt küldeni. Fogjunk egy egyszerű lézerceruzát, és álljunk egy fal elé. Ha a lézerceruzát megmozdítjuk, a fénypont arrébb mozdul - méghozzá elég gyorsan. Ha távolabb megyünk a faltól, még gyorsabban fog arrébb ugrani a megvilágított pötty, azonos kézmozdulat esetén. Könnyű belátni, hogyha nagyon-nagyon távol megyünk a faltól, akár több száz, vagy több ezer kilométeres sebességgel is mozgathatjuk a lézerpontot a felületen. Ennek a sebességnövekedésnek nincsen elvi határa. Ha a Holdat, vagy egy még távolabbi objektumot világítunk meg egy nagy teljesítményű lézerrel, akkor könnyűszerrel átléphetjük a fénysebességet.

A fénypont akár ezerszer gyorsabban mozoghat a Hold felszínén a fénynél, mégsem lehet így információkat küldeni. Azért nem, mert előbb tudnunk kell, mit üzenne a Hold egyik fele a másiknak, mielőtt arrébb húzzuk a lézersugarat, viszont a továbbítandó információ maximum fénysebességgel érne vissza ide, a Földre. További egy fénymásodpercre lenne szükség, hogy a fénysugár által küldendő információ megérkezzen a Holdra. Visszatérve a csatolt kvantumpárok fénysebességnél gyorsabb információátviteléhez, a témában (mint azt már korábban is említettük) Bell folytatott kiterjedt kutatást, még az 1950-es években, és a tudósok 95 %-a egyetért azzal, hogy a Bell-teoréma miatt sajnos egyelőre nem fog E.T sem haza, sem idetelefonálni, legalábbis fénysebességnél gyorsabban.

A Bell-teoréma korlátai és a telepátia

Mint azt említettük, ma kb. 20 kutató közül 19 ért egyet a Bell-féle inekvalitás kizáró elvével, vagyis hogy nem lehet a kvantum-nonlokalitást közvetlen kommunikációra felhasználni. A maradék 5 százaléknyi - tehát átlagosan húszból egy - tudós másként vélekedik, és komoly értekezésekben cáfolja a kizárási teorémát. Érdekes módon több távol-keleti szekértő is érintett ebben, például Dr. Gao San, aki a fénysebességnél gyorsabb kommunikáción kívül egy rendkívül érdekes felvetést is tett, méghozzá azt, hogy a kvantum-nonlokalitás lehet az első igazán tudományos alapja a telepátiának is. Miért is ne? Ezt talán még a Bell-teoréma sem gátolja, hiszen tudatunkat és érzéseinket formáló - vélt vagy valós - létünk szintén apró energia-részecskékből áll, voltaképpen lényegtelen, hogy anyagként vagy energiaként tekintjük.

Talán nem véletlen, hogy ikreknél figyelhető meg leginkább ez jelenség: bár az élő szervezetek komplexitása miatt nehezebb bizonyítani, ám talán az ő létezésük kezdetén szétvált tudatuk hasonló egy fénysugár kettéválasztásához, amelyet a CERN-ben sikerrel végeztek. Egy ikerpár tagjai talán éppúgy reagálnak, mint az egymástól távol lévő, mégis egymásról "tudó" fotonok; tudatuk összekapcsolódik, és akár a galaxis túloldalán is érzékelik egymást, tértől és időtől függetlenül azonnal.

Bár az információ fénysebességnél gyorsabb haladása megint csak ütközik az általános és speciális relativitás-elmélettel (az információ a saját múltjába haladna), mégsem okoz logikai paradoxont. Azért nem, mert az információ nem a telepatikusan összekapcsolt tudatok múltjába érkezik, legfeljebb a saját múltjába; vagyis, az ikerpár tagjai nem tudhatnak előre arról, hogy mi fog történni a másikukkal, csak amikor már megtörtént (de akkor azonnal). Így nincs módjuk megváltoztatni a jövőt, tehát nem okoznak paradoxont. A fénysebességnél gyorsabban telepátia önmagában is rendkívüli, de van ennél nagyobb meglepetés is. Nem biztos, hogy az okból következik az okozat, és nem fordítva.

Retro-kauzalitás és az ok-okozati viszony megdőlése

 

Mint azt cikkünk elején említettük, nem csak a CERN-ben zajlanak ilyen kísérletek. Olaszországtól Kínáig (és egyes pletykák szerint még a volt Szovjetunióban is) végeztek hasonló kutatásokat, nem kevésbé meglepő eredménnyel, az utóbbi évtizedekben rengetegszer. Az egyik legfurcsább kimenetelűt egy bizonyos - dr. L.J. Wang követte el, aki véletlenül éppen azon az egyetemen dolgozik, ahol az előző cikkünkben említett kvantum-fluktuációval kapcsolatos kísérletek zajlanak.

Igen, a ugyanarról a Princeton-ról van szó, ahol annak idején John Nesh megalkotta a gazdasági élet bibliájának tekintett, akkor meglehetősen vitatott játékelméletét, és ahol kiderült, hogy a fehér zajnak tekintett kvantum-fluktuációk valahogy talán képesek előre látni a jövőt. L.J. Wang egy lézersugár-impulzust lövellt keresztül egy céziummal töltött akváriumon, hogy vizsgálja a hullámfront és a felvezető/lezáró hullámfázisok torzulását, ill. sebesség-fluktuációját a tökéletes szinusz-hoz képest. A másik oldalon lévő érzékelő (tükör) szerint elképesztő dolog történt: a hullám csúcsa már visszaverődött a tartály túlsó feléről, még mielőtt az eredeti egyáltalán belépett volna a közegbe.

Más szavakkal, a visszaverődő hullám csúcsa akkor keletkezett, amikor még nem is ért oda az, ami visszaverődhetett volna. Az már csak hab a tortán, hogy mindez fénysebességnél jóval (kb. 300-szor) gyorsabban zajlott.

Hogyan lehetséges ez?

 Newton óta tudjuk, hogy bármilyen hatás, vagy erő azonnal ugyanolyan mértékű ellenhatást vált ki, a következmény pedig cselekedeteink, vagy a tőlünk független események által kiváltott erők végső eredője lesz. A mostani kísérletek fényében viszont felül kell vizsgálnunk, hogy milyen ok-okozati viszonyban van egymással a hatás és az ellenhatás; talán tévesen feltételeztük mindeddig azt, hogy a hatás az "ok", az váltja ki az ellenhatást, majd végső soron a következményt. Figyelembe kell vennünk, hogy ezt egyszerűen azért hisszük, mert emberi létezésünk egyik sajátossága, hogy az időben csak egy irányba, a múltból a jövő felé haladva tudjuk érzékelni világunkat. Így könnyű azt hinni, hogy az "ok" az "előzmény", és ennek okozata a következmény vagy eredmény. Ez a logikai gondolkodás egyik alaptétele, a kauzalitás megdönthetetlennek hitt elve. Az tér-idő kontinuumban azonban úgy tűnik, nincs ilyen értelemben kitüntetett irány. A jövőből éppúgy következik a múlt, mint a múltból a jövő - ezt sugallják a legújabb princetoni eredmények is.

Gondoljunk csak bele; a túlsó végén visszatükrözött hullámcsúcs már azelőtt visszaverődött, hogy az eredeti hullám (annak kiváltó oka) még be sem lépett teljes egészében a kísérleti térbe. Ebben az esetben tehát a következmény látszólag megelőzte az azt kiváltó okot. Ezt nevezzük retrokauzalitásnak; amikor egy jövőbeli esemény (a következmény) váltja ki annak előzményét, és nem fordítva.

Fontos azonban kiemelnünk, hogy a visszaverődő hullám így is csak akkor jelent meg, amikor már úton volt az eredeti. Még pontosabban fogalmazva; akkor, amikor már megállíthatatlan lett volna a belépő fénysugár. Ez ezért fontos, mert így megmenekül a logika, és nem keletkezik feloldhatatlan paradaxon; viszont alighanem át kell értékelnünk néhány fogalmat. Mindennek fényében úgy tűnik, két egymással összefüggő, egymásra ható esemény nem állítható ok-okozati viszonyba. Pontosabban, egyik sem lesz kitüntetett ok, vagy okozat; mindkettő egyszerre kiváltó ok és következmény, mindegy, melyiket hittük "elsőnek". A logikában megszűnik a kölcsönös implikáció fogalma az időbeliség viszonylatában; előzmények és következmények, okok és okozatok időfüggetlen ekvivalenciává válnak.

A megbomlott téridő

Cikkünket a CERN 2008-as kísérletével kezdtük, és azzal is zárjuk. Ahogy azt említettük, a fénysebességnél gyorsabb távolba hatást kísérletileg igazoltnak tekinti a tudományos világ, ennek ellenére a kutatók nagy része kitart amellett, hogy semmi (így információ) sem terjedhet a fénynél gyorsabban a térben.

Ellentmondás? Talán nem. Hiszen senki nem állította, hogy az információ "áthaladt" a fotonpár két része közötti, 18 kilométeres téren. Erre egyszerűen nem volt szükség, mivel ugyanaz a foton volt jelen egyszerre mindkét helyen. Vagy, ami talán a legérdekesebb értelmezése a történteknek, hogy a látszólag 18 kilométerrel lévő részecskék között nem is volt távolság egyáltalán. A fotonpár két fele szétválásuk pillanatában valahogy megduplázta és magával vitte magát a teret, amit kitöltött. Ez nem áll ellentétben sem a speciális, sem az általános reativitás-elmélettel, mégis talán a leginkább megdöbbentő feltételezés. Talán éppen ezért ez az igazság.

A tudományos világ megosztottsága

 Cikkünk közel 8 hónapnyi előkészítés után lát napvilágot, amely során több száz tanulmány, több ezer oldalnyi definíció, levezetés, kísérlet és kutatási jegyzőkönyv, interjú és cáfolat átnézésére volt lehetőség - ami óriási mennyiségnek tűnik, ennek ellenére nyilván csak a jéghegy csúcsa. Mégis, az átnézett minta alapján következőket állíthatjuk viszonylagos biztonsággal:

1) A kvantum-nonlokalitás jelenségében, és a fénysebességnél gyorsabb távolba hatás létében mindenki egyetért, abban azonban nem, hogy lehet-e ezt kommunikációra (direkt információátvitelre) használni.

2) Abban, hogy a fénysebesség, mint konkrét felső korlát továbbra is behatárolja anyag, energia és információ térben való terjedésének maximális lehetséges sebességét, a tudományos élet képviselői nagyrészt szintén egyetértenek (és, mint ezt láthattuk, ez nem feltétlenül áll ellentétben a kvantum-nonlokalitás fénysebességnél gyorsabb távolba hatásának jelenségével).

3) A retrokauzalitás elvét szinte mindenki elfogadja, amennyiben az nem okoz paradaxont (kauzlitási ekvivalencia). 4) Az Einsteini relativitáselmélet még áll, de több ponton inogni látszik - a felnövő kutatók egyre nagyobb hányada mát-már tudományvallási dogmának tartja azt. Ráadásul a kvantummechanika tartogathat még ennél és furcsább meglepetéseket - ebben szintén mindenki egyetért.

 4) Ezen túlmenően viszont teljes a káosz. Bizonyítások és cáfolatok, majd cáfolatok cáfolatai követik egymást a tudományos (és áltudományos) fórumokban, folyóiratokban. Ezek sokszor olyan komplexitásúak és olyan tudományos hátteret feltételeznek - több tíz oldalas parciális differenciál-egyenletek rendszereiről beszélünk - hogy azt talán csak az érti, aki levezette (vagy még ő sem). Egy biztos: egyelőre nincs bizonyíték se pro, se kontra, ami megdönthetetlennek tűnek a fénysebességnél gyorsabb kommunikációt illetően.

Háttérbe szorult kutatók ...avagy, nem mindenhol van Princeton

 Jelen cikkük írója még az előzetes anyaggyűjtés során szembesült azzal a nem túl szívderítő ténnyel, hogy hazánkban - és így nyilván Európa és a világ számos országában is - rengeteg nagy tudású, elképesztő műveltségű és kreativitású kutatót vetett ki magából a rendszer, teljes névtelenségbe kényszeríve őket és elméleteiket. Azzal, hogy ezek a tudósok perifériára szorultak, gyakorlatilag esély sincsen rá, hogy elképzeléseik publicitást kapjanak; szégyen-gyalázat, hogy ingyenes tárhelyszolgáltatók villogó, csengőhang-reklámcsíkokkal tarkított aloldalain kell, hogy közöljék a relativitáselmélet továbbfejlesztéseit vagy éppen cáfolatát. Jelen cikk írója szerint sok ilyen - reklámoldalakra száműzött tanulmány és értekezés legalább annyira tudományosan megalapozottnak, átgondoltnak és logikusnak bizonyulhat, mint amit a "hagyományos" (egyetemi, akadémiai, stb.) megközelítések.

Csak két példa, csak kis hazánkból: http://www.freeweb.hu/doboandor/ http://aranylaci.freeweb.hu/

A legfontosabb források, linkek

 http://www.weburbia.com/physics/FTL.html

http://www.ejtp.com/articles/ejtpv5i18p105.pdf

http://www.khouse.org/articles/2000/265/

http://www.whyevolution.com/einstein.html

http://www.nature.com/nature/journal/v406/n6793/full/406243a0.html

http://www.hep.princeton.edu/~mcdonald/examples/optics/marangos_nature_406_243_00.pdf

http://hal.archives-ouvertes.fr/docs/00/21/70/75/PDF/RR-6428.pdf

http://en.wikipedia.org/wiki/Bell%27s_theorem http://arxiv.org/pdf/quant-ph/0506047v2

http://philsci-archive.pitt.edu/archive/00001643/01/qscfpl.pdf

http://www.dailygalaxy.com/my_weblog/2007/06/weird_science_c.html

 

Zárszó

 Köszönjük azoknak, akik időt szántak az Időkép eddigi legnagyobb lélegzetvételű cikkének áttanulmányozására. Írásunk azért nyúlt ilyen hosszúra, mert enélkül egyszerűen lehetetlen lett volna ezt a rendkívül szerteágazó, különlegesen komplex jelenség-csoportot tárgyalni. Így is, csupán súrolni tudtuk azokat a kérdéseket, amelyek megértése nélkül esélyük sincs eligazodni a kvantummechanika, a tér és az idő, a logika és a filozófia határain táncoló időfizika egyre inkább összemosódó peremén.

Ami jelen cikk írója számára talán a legérdekesebb (nem várt) felismerés az volt, hogy társadalmi szinten milyen keveset tudunk - szinte semmit - erről a témáról, talán még a létezéséről sem. Ahhoz képest, hogy 80 éve a legzseniálisabb kutatók tucatjai, ha nem százai folytattak kiterjedt elméleti és gyakorlati kísérleteket a kvantum-párok, a fénysebességnél gyorsabb távolba-hatás terén - ez édeskevés. Úgy látszik, kellett hozzá egy LHC, sok-sok milliárd euró, és persze a bulvársajtó, ami a témát felkapta. Ha nem jelennek meg 2008 nyarának végén az erősen hápogó, citromsárga színű, gumikacsa-ízű hírek a hazatelefonáló E.T-ről, a hamarosan teleportálhatjuk-magunkat Star Trek-módra hangnemben, talán ez a cikk sem (vagy jóval később) íródott volna meg.

És végül - ne felejtsük el, hogy egyelőre nincsenek a tárgykörben válaszok, csak kérdések. Aki azt állítja, hogy tudja a kérdésben a végső igazságot, az talán bölcsebb Murphy-nél, aki azt mondta, hogy ami elromolhat, az el is romlik, a tények pedig csak megkövesedett vélemények.

Mi mégis nagyon, - mint mindig - várjuk olvasóink kérdéseit, és véleményét és észrevételeit.

Nagy Gergely
2009. május 4.
Időkép.hu

Hologram a való világ?

2009, február 22 - 19:33 - Apáti János

Mintha a tudomány is közelítene ahhoz, amit a filozófia több ezer éve állít... 

Különböző tudományágak képviselői jutottak arra a meggyőződésre, hogy ez érzékszervek által tapasztalt világ csupán egy szelete a valóságnak. A mélyebb szinteken a teljes világegyetem összefügghet, és az elme nem csak vetítheti, de alakíthatja is a valóságot.

A párizsi egyetemen 1982-ben különleges kísérletre került sor. Az Alain Aspect fizikus vezette kutatócsoport egyes vélemények szerint a 20. század egyik legfontosabb megfigyelését tette. Az eredményekről nem tudósított a média, és Alain Aspect nevéről is csak azok hallhattak, akik folyamatosan bújják a tudományos szaklapokat. Mégis vannak akik szerint az adott felfedezés felfordíthatja a tudományt.

A francia kutatócsoport felfedezte, hogy bizonyos körülmények között a szubatomi részecskék, például az elektronok képesek egymás között az azonnali kommunikációra, függetlenül a közöttük húzódó távolságtól. Így nem számít, hogy 3 méterre vagy 10 milliárd kilométerre vannak-e egymástól.

Tudnak egymásról

A jelek szerint valahogyan mindegyik részecske tudja, hogy mit csinál a másik. A probléma ezzel csak az, hogy ellentmond Einstein azon tézisének, miszerint semmilyen információ nem haladhat a fénysebességnél gyorsabban.

Mivel a fénysebességnél gyorsabb haladás egyet jelent az időkorlát áttörésével, a megdöbbentő kilátások arra indítottak néhány fizikust, hogy megkíséreljék megmagyarázni, mi állhat valójában az Aspect-féle megfigyelések hátterében.

Másokat viszont az eredmények ennél is radikálisabb kísérletek elvégzésére ösztönözték. David Bohm, az University of London fizikusa például arra jutott, hogy Alain Aspect eredményei közvetve az objektív valóság cáfolatát jelentik. Tehát az univerzum kézzelfogható szilárd formája csupán látszólagos, a mindenki által megélt valóság gigantikus hologram.

Darabokban az egész

Bohm megdöbbentő következtetésének megértéséhez tudni kell, mi is valójában a hologram. Ezeket a három dimenziós fényképeket lézer segítségével készítik. A megörökítendő tárgyat először lézersugárral pásztázzák. Egy második sugár fénye a visszaverődő mintával interferenciát hoz létre, és ezt a mintát örökítik meg a filmen. Előhíváskor a film csupán fényes és sötét vonalak kavalkádja, de ha lézerfénnyel világítják meg, megjelenik az eredeti tárgy három dimenziós képe.

A hologramok viszont nem csak a háromdimenziós kép miatt különlegesek. Ha egy rózsa hologramját félbevágják és lézerrel világítják meg, a mindkét fél darab a teljes képet tartalmazza, bár kisebb méretben. Ha a darabokat tovább apírtják, minden kis darab az eredeti egész képet tartalmazza. A hagyományos fényképekkel ellentétben a hologram minden szelete az eredeti információ egészét tartalmazza.

A "teljes egész a részletekben" megközelítéssel teljesen új utak nyílnak a természettudományok előtt. A nyugati világ tudósai mindig is hajlottak arra, hogy a fizikai jelenségek megértéséhez, legyen az béka vagy atom, a szétdaraboláson és a részletek tanulmányozásán keresztül vezet az út.

A hologram viszont megmutatja, hogy a világban néhány esetben téves lehet ez a megközelítés. A holografikus struktúrák szétdarabolása nem az építőkövekhez, hanem kisebb egészekhez vezet. Ennek fényében Bohm más utat javasolt az Aspect-féle felfedezés értelmezéséhez.

Hal az akváriumban

Bohm szerint a szubatomi részecskék nem azért képesek egymással kapcsolatban maradni, függetlenül a távolságtól, mert valami titokzatos jel áramlik közöttük. Ehelyett a szétválasztottságuk nem más, mint a megfigyelőt becsapó illúzió.

A kutató érvelése szerint a valóság valamely mélyebb rétegében ezek a részecskék nem különálló egységek, hanem egy alapvető egész kiterjesztései. A jobb megértés érdekében Bohm a következő példát vezeti elő. Képzeljünk el egy akváriumot, amelyben egy hal úszkál.

Az akváriumot nem láthatjuk közvetlenül, és a benne szereplő világról is csak tévékamerák révén értesülünk. Az egyik kamera az akvárium elejét veszi, a másik az oldalát. A megfigyelő a két monitor képét figyelve azt gondolhatja, hogy a két hal külön-külön létezik, majd a halakat tovább figyelve felfedezi, hogy valami kapcsolat van közöttük.

Amikor az egyik hal elfordul, a másik ugyanabban a pillanatban hasonló fordulót végez. Ugyanígy amikor az egyiknek az eleje látszik, a másik mindig az oldalát mutatja. Ha a teljes összeállítás továbbra is rejtve marad a megfigyelő előtt, az nyugodtan feltételezheti, hogy a halak valahogy összebeszélnek, ezért mozognak egyszerre.

Mélyebb a valóság

Bohm szerint a szubatomi részecskékkel pontosan ez történik az Aspect-féle kísérletben. A látszólagos fénynél is gyorsabb kommunikáció valójában arról árulkodik, hogy a valóságnak a kézzel foghatónál mélyebb rétegei is léteznek. A szemmel nem látható komplex dimenziókat ugyanúgy nem érzékeljük, mint a megfigyelő a halat körülvevő akváriumot.

A részecskéket azért látjuk egymástól elválasztva, mert csak a valóság egy szeletét érzékeljük. Az ilyen részecskék nem különállóak, hanem részei a mélyebben meghúzódó egésznek, amely holografikus oszthatatlanként viselkedik. És mivel a fizikai valóságban mindent ez épít fel, az univerzum is csak egy illúzió.

A világegyetetemnek ezen fantomszerű viselkedés mellett más megdöbbentő tulajdonságai is lehetnek. Ha a szubatomi részecskék csak látszólag szétválaszthatóak, az annyit is tesz, hogy a valóság mélyebb szintjein a teljes világegyetem összefügg. Az emberi agyban meghúzódó szénatom elektronjai kapcsolatban állnak a Nap vagy tetszőleges távoli csillag felszínén lévő hidrogénatomok protonjaival.

Minden összefügg

Ahogy minden mindennel összefügg, értelmetlenné válik a világegyetem jelenségeinek osztályozása, mivel az összefüggő hálózatot alkotó természet fittyet hány minden ilyen felosztásra.

A holografikus univerzumban még az idő és a tér sem tekinthető alapfogalomnak. A helymeghatározás minden formája csődöt mond olyan környezetben, ahol semmi sem válik el igazán a másiktól. Így az idő és a három dimenziós tér úgy viselkedhet, mint a halat mutató monitorok, és csak kivetülései a mélyebb rendnek.

Bohm nem az egyetlen kutató, aki igazolva látja, hogy csupán hologram a világegyetem. Az agykutatás területén dolgozva Karl Pribram, a Stanford egyetem neurofiziológusa szintén arra a meggyőződésre jutott, hogy a holografikus lehet a valóság.

Agyi jelrögzítés

Pribram akkor dolgozta ki ezt a modellt, amikor az agyban az emlékek tárolási helyét kereste. Évtizedek során sok tanulmány jutott arra a következtetésre, hogy az emlékek adott helyhez kötöttség nélkül, a teljes agyban szétoszolva őrződnek.

A múlt század 20-as éveiben Karl Lashley rendkívüli jeletőségű kísérletsorozatban mutatta ki, hogy bármely részletét távolítja el a patkány agyának, képtelen megszüntetni a műtét előtt megtanult bonyolult műveletsorra vonatkozó emlékeket. Akkoriban viszont senki nem állt elő olyan magyarázattal, amely leírhatta volna ezt a "teljes egész a részletekben" jelenséget.

Pribram a 60-as években ismerte meg a hologram elvét, és rádöbbent, hogy megtalálta az agykutatók által régóta keresett magyarázatot. A kutató szerint az emlékeket nem neuronok vagy idegsejtek kis csoportja őrzi, hanem idegi impulzusok mintázatába kódolva hordozzuk, ahogy a lézerfény interferenciája elmenti a holografikus képet. Vagyis Pribram szerint agyunk holografikus tár.

Ez az elmélet egyébként magyarázatot ad arra is, hogyan képes az agy ilyen kis helyen ennyi emléket megőrizni. Becslések szerint az átlagos emberélet során 10 milliárd bitnyi információt ment el az agy. Ez az Encyclopaedia Britannica adatmennyiségének ötszöröse.

Jelek özöne

A rendkívüli emlékezőtehetség nem az egyetlen talányos agytevékenység, amely értehetőbbé válik a holografikus agymodell által. Legalább ilyen rejtélyes, hogyan képes az agy megbírkózni az érzékszerveket érő különböző frekvenciák özönével, és hogyan képes valós időben értelmezni az érzékszervek jeleit. Pribram szerint az agy holografikus elvet használ a fogadott frekvenciák matematikai átalakítására.

Ez az elmélet egyre több támogatót szerez. Hugo Zucarelli argentin származású olasz kutató a holografikus modellt kiterjesztette az akusztikai jelenségek területére. Ez az elmélet ugyanis megmagyarázhatja, hogyan képesek az emberek meghatározni a hang pontos forrását a fej elfordítása nélkül, még akkor is, ha csak egy füllel hallanak.

Eltűnik a valóság

Pribram holografikus agymodelljének legmegdöbbentőbb vonatkozása mégis az, amikor összevetik Bohm realitáselméletével. A világ megfogható képe így csak másodlagos valósággá változik, a tényleges környezet pedig frekvenciák holografikus kavalkádja lesz. Ebből a holografikus agy csupán néhány fontos frekvenciát választ ki, és érzékszervek jeleként értelmezi.

Eközben az objektív valóság teljesen elsikkad. Keleti vallások már régóta azt tartják, hogy az anyagi világ illúzió, és bár azt gondolhatjuk, hogy fizikai lényként mozoghatunk a fizikai világban, ez is csak képzelődés. Valójában vevőkészülékek vagyunk a frakvenciák tengerében, és amit kiszűrünk ebből a kavalkádból, az csak egy szelete a valóságnak.

Természetes a telepátia

Bohm és Pribram elméleteinek egyesítését, a holografikus paradigmaként emlegetett megközelítést sok kutató szkeptikusan fogadta, másokat viszont felvillanyozott. Néhányan egyenesen azt gondolják, hogy ez a modell képes lehet megoldani tudományosan eddig le nem írható rejtélyeket, sőt általa a parapszichológiai jelenségek a természet részévé válhatnak.

A holografikus paradigma által leírt univerzumban minden agy részét képezi a láthatatlan egésznek, és a telepátia pusztán a holografikus szint elérését jelenti. Hasonló módon a telekinézis (tárgyak mozgatása az akarat segítségével) szintén megszűnik rejtély lenni, hiszen az összefonódó mélyebb valóságban az egyén és a tárgy eleve egy.

Bohm és Pribram egyaránt emlékeztetet arra, hogy sok vallási illetve misztikus élmény, például az univerzummal való transzcendens együvé tartozás érzése szintén a holografikus szint elérése lehet. A régi írásokban ugyanerre, a mélyebb valóság elérésére gondolhattak, amikor a kozmikus egység érzéséről számoltak be.

---

Az eredeti írás itt olvasható: http://groups.google.hu

Hivatalos lélektan

Posted by charoninstitute on április 20, 2015

Posted in: 1 Charon Intézet. Megjegyzés hozzáfűzése

Hivatalos lélektanunk kétféle tudati állapotot vesz tudomásul: álom és ébrenlét. De az emberiség kezdetétől napjainkig rengeteg tanúbizonyság van arról, hogy létezik az ébrenlét állapotánál magasabb rendű tudati állapot. Haldane minden bizonnyal az első modern tudós volt, aki elhatározta, hogy tárgyilagosan vizsgálja a szupertudat fogalmát.

Maradjunk a tényéknél. A szuperéber állapot jelenségét a halhatatlan léleknek tulajdoníthatjuk. Ez a gondolat évmilliók óta rendelkezésünkre áll, csakhogy semmivel sem vitt előbbre bennünket e téren. De ha valóban nem tágítunk a tényektől, s arra a megállapításra szorítkozunk, hogy a szuperéber állapot fogalma az emberiség állandóan visszatérő vágya, – az nem elegendő. Elvégre a vágy egészen más.

Lássuk a feltevést!
Az álomból az ébrenlétbe történő átmenet egypár módosulást okoz a szervezetben. Például: megváltozik az artériás vérnyomás, módosul az idegfluidum. Ha létezik, amint mi gondoljuk, másik állapot, nevezzük a szuperébrenlét állapotának, felsőbbrendű tudati állapotnak, az átmenetet itt is különféle átalakulásoknak kell kísérnie.
Mármost tudjuk, hogy vannak emberek, akiknek az álomból felmerülni fájdalmas vagy legalábbis rettentően kellemetlen. A modern orvostudomány számol ezzel a jelenséggel, és az ébredési reakció alapján két embercsoportot különböztet meg.
Mi a szupertudati állapot, mi a valóban éber tudat? Azok az emberek, akik tapasztalták, visszatérve nehezen tudják leírni. A nyelv részben csődöt mond, nem tudja szavakba foglalni. Tudjuk, hogy akarattal el lehet érni. A misztikusok minden gyakorlata erre a célra összpontosul. Azt is tudjuk, hogy – amint Vivekananda mondja – lehetséges, „hogy egy ember, aki nem ismeri ezt a tudományt (a misztikus gyakorlatok tudományát), véletlenül eljuthat ebbe az állapotba”. Az egész világ költészetében hemzsegnek a leírások az ilyesféle hirtelen megvilágosodásról. És hány meg hány ember, akik sem nem költők, sem nem misztikusoNos, lehet, hogy az átmenet – vagy valami ahhoz hasonló – a közönséges éber állapot és felsőbbrendű (illuminatív, mágikus) tudati állapot közt valamilyen finom változásokat okoz a szervezetben, van, akinek ezek kellemetlenek, van, akinek kellemesek. A tudati állapotokkal foglalkozó fiziológiai kutatás még gyermekcipőben jár. A hibernáció révén kezd némi haladást elérni. A felsőbbrendű tudati állapot fiziológiája néhány kivételtől eltekintve még nem keltette fel a tudósok figyelmét.  A lényeg az, hogy megtudjuk: vajon az ember feltáratlan régióiban vannak-e finom szerkezetek, értelmét kiszélesítő erősítők, van-e ott valamilyen tökéletes felszerelés ahhoz, hogy meghódítsa és megértse a világegyetemet, hogy meghódítsa és megértse önmagát, hogy felvállalja egész sorsát?

k, érezte már a másodperc törtrészére, hogy súrolja ezt az állapotot?

 

Bodhidarma, a zen buddhizmus megalapítója egy szép napon, meditáció közben elaludt (vagyis óvatlanul visszaesett a legtöbb emberre jellemző tudati állapotba). Annyira kétségbe ejtette e hibája, hogy levágta a szemhéját. A legenda szerint – amint a két szemhéj a földre esett, máris megszületett az első teacserje. Az ember szeméből az álmot kiűző tea virága jelképezi a bölcsek ébren maradási vágyát, ezért mondják, hogy „a tea íze meg a zen íze egyforma”.
Az „éber állapot” fogalma éppolyan réginek látszik, mint az emberiség. Ez a legrégebbi vallásos szövegek kulcsa, és talán már a cro-magnoni ember is megpróbálta elérni ezt a harmadik állapotot. A radiokarbon kormeghatározás révén kiderült, hogy a dél-mexikói indiánok már több mint hatezer éve olyan gombaféléket fogyasztottak, amelyek hipervilágos állapotot váltottak ki. Mindig ugyanarról van szó, kinyitni azt a bizonyos harmadik szemet, túllépni a közönséges tudati állapoton, amelyben minden csupa ábránd, a mély álom meghosszabbítása. „Alvó, ébredj, ébredj!” A Bibliától a tündérmesékig, mindenütt ugyanaz az intelem.
Az ember mindenféle szertartásban kereste ezt az éber állapotot, táncokkal, dalokkal, önsanyargatással, koplalással, testi fenyítéssel, különféle kábítószerekkel stb. próbálkozott. Ha a modern ember felfogja, milyen fontos a tét – ami már nem várathat sokáig magára -, bizonyára más módszereket is talál.
Ráadásul ma már azt is tudjuk, hogy általában az ember még a legbonyolultabb intellektuális művelethez is csupán agya egytizedét használja. Képességeink legnagyobb része parlagon marad. Valószínűleg ezt jelképezi az elrejtett kincs időtlen idők óta élő legendája. Legalábbis ezt állítja Gray Walter angol tudós korunk egyik meghatározó művében, Az élő agyban.

A kínzás elviselése, a matematikusok ihletett pillanatai, a jógik elektroencefalogramjaiból leszűrhető tények és más bizonyítékok súlya alatt el kell ismernünk, hogy az ember a köznapi éber tisztánlátáson kívül valamely más állapotba is el tud jutni. Erről az állapotról mindenki a tetszése szerinti feltevést választja, isteni kegy vagy a halhatatlan én ébersége. Tetszése szerint valamilyen „vad” úton szerzett tudományos magyarázatot is kereshet.
A mi feltevésünk a következő:
Az agyban általában az idegfluidum vezeti a kapcsolatokat. Ami lassú tevékenység: néhány méter másodpercenként, az idegek felületén. Lehetséges, hogy bizonyos körülmények között valamilyen másfajta kapcsolat jön létre, de sokkal gyorsabb, mégpedig a fénysebességgel haladó elektromágneses hullám révén. így el tudnánk érni az elektronikus gépek rögzítésének és információcseréjének iszonyatos gyorsaságát. Semmilyen természeti törvény nem mond ellent egy ilyen jelenség létezésének. Ezeket a hullámokat nem lehetne az agyon kívülről észlelni. Ezt a feltevést sugalmaztuk az előző fejezetben.
Ha létezik ez az éber állapot, vajon miben nyilvánul meg? A költők és a hindu, arab, keresztény stb. misztikusok leírásait nem gyűjtötték össze, és nem tanulmányozták módszeresen. Rendkívüli, hogy mindent számba vevő korunkban a rengetegféle szöveggyűjtemény közt egyetlenegy olyan sem szerepel, amelyik „az éber állapot szöveggyűjteménye” lehetne. Pedig ezek a leírások meggyőzőek, csak éppen nem elég világosak.

Ha korszerű nyelven akarjuk megfogalmazni, mi játszódik le az éber állapotban, íme:
A gondolat rendesen mendegél, amint oly jól kimutatta Emilé Meyerson. A gondolkodás legtöbb eredménye alapjában véve egy-egy nyilvánvalósághoz vezető rendkívül lassú menet gyümölcse.
A gondolat cammog, még a legnagyobb szellemek esetében is. Nem tud úrrá lenni a tárgyon. Valószínűleg az újításokat elfelejtik, azután újra felfedezik.
Mégis úgy látszik, lehetséges, hogy a szellem az ösvény fölé emelkedjék, s ne bandukoljon, hanem repüljön, mint a madár vagy a repülőgép, és teljes képet kapjon. Ezt nevezik a misztikusok „éber állapotnak”.
Vajon egy vagy többféle éber állapot létezik? Minden jel arra vall, hogy több állapot létezik, mint ahogyan több repülési, magasság is. „Az első fokozatot nevezzük zseninek. A többieket nem ismeri és legendának tartja a tömeg.
Ha az emberben megvan a fizikai lehetőség, hogy elérje ezt vagy ezeket az éber állapotokat, élete fő célja csakis az lehet, hogy felkutassa e lehetőség eszközeit. Ha agyamban megvannak a szükséges gépek, ha ez az egész nem csupán vallásos vagy misztikus találgatózás, ha ez az egész nemcsak „kegyelem”, nemcsak „mágikus beavatottság”, hanem meghatározott technika, meghatározott belső és külső magatartásforma, amely képes lehet rá, hogy elindítsa ezeket a gépeket, akkor belátom, hogy egyetlen vágyamnak, legfőbb feladatomnak az éber állapot elérésének, a száguldó szellem elsajátításának kell lennie.
Az emberek nem azért nem összpontosítják minden erejüket erre a kutatásra, mert „könnyelműek” vagy „rosszak”. Ez nem erkölcsi kérdés. Ebben _ az ügyben semmire sem megyünk holmi kis jóakarattal, holmi kis erőfeszítéssel. Lehet, hogy agyunk magasrendű szerkezetei csak akkor használhatók, ha maga az egész (egyéni, kollektív) élet is szerkezet, az egészet úgy kell tekinteni és végigélni, mint az érintkezés megteremtését.
Az embernek azonban nem lehet az egyetlen célja az éber állapot elérése, mert a társadalmi élet nehézségei, a fennmaradás anyagi feltételeinek biztosítása miatt nincs szabad ideje efféle foglalatosságra. Nemcsak kenyérrel él az ember, de napjainkig civilizációnk még azt sem tudott mindenkinek nyújtani.
Amilyen mértékben a műszaki fejlődés lehetővé teszi, hogy az ember fellélegezzen, a „harmadik állapot”, az éberség, a hipervilágos tudat kutatása lép egyéb vágyak helyébe. Végül is az emberi jogok közé fogják sorolni az erre irányuló kutatásban való részvételt. A következő forradalom lélektani lesz.
Képzeljük el, hogy a neander-völgyi ember valamilyen csoda folytán a princetoni Élenjáró Kutatások Intézetébe kerülne. Ott állna Oppenheimer doktorral szemben, körülbelül olyan helyzetben, mint amilyenbe mi kerülnénk egy valóban éber emberrel szemben, olyan emberrel, akinek a gondolatai nem cammognának, hanem három, négy vagy n dimenzióban mozognának.
Fizikailag lehetségesnek látszik, hogy ilyen emberré váljunk. Agyunkban elég sejt, elég kapcsolási változat van hozzá. De nehezen tudjuk elképzelni, mit láthatna és mit érthetne meg egy ilyen szellem.
Az alkimista legenda szerint a tégelyben lévő anyag kezelése olyasmit válthat ki, amit a modernek kisugárzásnak vagy erőtérnek neveznének. Ez a kisugárzás megváltoztatná az adeptus minden sejtjét, és valóban éber emberré avatná, olyan emberré, aki „egyszerre lenne az egyik meg a másik oldalon, szóval élne”.
Gondolata nem jár, hanem repül. Ha másképpen sajátítja el mindazt, amit tudunk, ki-ki a maga mesterségében, vagy egyszerűen minden lehetséges kapcsolást végrehajt az emberi tudomány eredményei közt, az érettségi tankönyvek vagy a Sorbonne előadásai alapján, olyan fogalmakat alkothat magának, amelyek éppolyan érthetetlenek nekünk, mint amilyen a kromoszóma lett volna Voltaire-nek vagy a neutrínó Leibniznek. Egy ilyen embernek egyáltalán nem lenne érdeke szóba állni velünk, nem akarna hencegni azzal, hogy megpróbálja elmagyarázni nekünk a fény rejtélyeit vagy a gének titkát. Valéry sem a La Semaine de Suzette-ben közölte gondolatait. Ez az ember az emberiség felett és mellett helyezkedne el. Csak olyanokkal tudna hasznos beszélgetést folytatni, akik ugyanolyan szelleműek, mint ő. Erről elábrándozhatunk egy kicsit.

Ábrándozhatunk. Feltéve, amint Haldane figyelmeztet rá, hogy nem feledkezünk meg róla: ezek az álmok valószínűleg nem olyan fantasztikusak, mint a valóság.

Pauwels

Hogyan lehetnek aktuálisak a fenti sorok, cirka 60 évvel megjelenésük után is. Hogyan lehetnek aktuálisak az írott történelmünkben a mindig is megfogalmazott “leképezések”, melyek más fajta tudati állapotokról beszámoló írások. Érdekes és megrendítő, hogy napjainkban mennyire akuttá vált a változás igénye, s hogy ezt milyen információk, történések fogják kényszeríteni. Az biztos, hogy a ma szellemét már nem lehet semmilyen palackba visszagyömöszölni. mindenfelől hallani, hogy érnek, érlelődnek az események, – lassan oda, még az illúzióink kényelme is. Ha komolyan keressük azokat az okokat, melyek a jelenlegi társadalmi, kulturális és gazdasági helyzetet eredményezték, javallott meghaladni, hogy csak a külvilágot, más embereket, csoportokat hibáztassunk. Bob Marley mondta, hogy vannak emberek, akik szeretik a hatalmat és vannak emberek, akiknek hatalmukban áll szeretni. Ám ha a szavakra figyelünk, a szavak a fontosak ez sem ér semmit. Csak az elme szórakozása marad. Ma már olyan sokan vagyunk és olyan jól tudunk magyarázni mindent és legtöbb esetben ezt lineárisan tesszük. Idő-ruhát húzunk a lélekre, istenre. Kivisszük a Kozmoszba ezt a fajta emberi viselkedést, legalább is filmeken keresztül, mindenfelé titkok, összeesküvések, manipulációk. Teljesen mindegy van-e már lassan pénzed, mindenki egyre nagyobb kétségbeesések felé sodródik. Ha Te nem bántod magadat, mert esetleg nagy a tolerancia-faktorod, akkor ezt kívülről kapod meg. Szétnézel a világban, mindenütt a tudományban is óriási a fejlődés és a gondolkodásunk mit sem változik.

Észre sem vesszük milyen veszélyesek vagyunk, de azért a fantáziánk az álmaink mégis valahogy a valóságból táplálkoznak, bár igaz, – kissé sekélyesen, azaz csak egysíkúan, kizárólag materiális szinten. Ez pont olyan, mint amikor az ember lenéz egy két dimenziós világra és látja… – látja, de a gondolkodó embernél ez csak “lenézés” marad. Lila ködök mindenhol. Ahogy kifejlődött civilizációnkban az analitikus elme, olyan szinten elszaporodtak az idézőjelesen okos emberek, hogy túltelítődtünk “vélt” regionális igazság-buborékokkal.

Ma már mindennek és mindenkinek vannak jogai, igazságai és bizonyos szinteken ezek mégsem jelentenek semmit.

– De tényleg semmit. Pontosan úgy, mint ahogy egy gondtalan, kíváncsi gyermek belerúg a hangyabolyba, hogy mi is ez az egész. És hát mint tudjuk már ezen a szinten is lehet újjal mutogatni a másikra. – Legalább is emberi értelmezésben.

Igazság?

Nézzünk körül. Kultúrák ütköznek kultúrákkal, az akaratilag erősebb leigázza a gyengébbet és történelmileg, meg csak nagyon kevés dolog történt úgy, ahogy azt tálalják nekünk. Ma már semmire nem mondhatjuk ebben a szférában, hogy van biztos alapja. Hiába vagyunk képesek megélni a csendet, megtapasztalni, hogy csodás az élet mégis… Bele fog szólni az időben működő elme és tudjuk jól, hogy az idő sok helyen csak a “pénz” szinonimája. Kívül. Csak kívül akarunk változtatni mindenen, Meg akarjuk változtatni az összeesküvőket, a politikai, gazdasági lobbikat, mindenütt káosz, bizonytalanság. A békés egymás mellett élés lehetősége sincs meg, mert ésszel az együttérzés fogalma felfoghatatlan. Maximum abban merül ki, hogy Mi az egyik csorda, hogyan tudjuk lealázni a Másik csordát, mert hát “nekünk” aztán rohadtul igazunk van és tudjuk a frankót. És közben meg a világ-gazdaság rohan a semmi felé. És mégis jól van ez így? Talán elfelejtettük milyen Embernek lenni? – Egyre növekszik a pszichikai nyomás, mely ha kedves összeesküvő vagy, ha kedvesen lázadsz a összeesküvők ellen egyre jobban hat Rád is. Mert a támadás csak látszólag jön kívülről, mindegy hogyan személyesítjük azt meg.

A Pandóra szelencéjének már nincs is fedele. A “legfrissebb” tudományos elméletek szerint most a lélek fogalmát az agysejteken belül, mikrócsövecskékben képzelik el, melyekre kvantumgravitációként hatnak objektív redukciók. és hogy ez már az Ősrobbanáskor is ott volt. Már elnézést de ez is egy hadd ne írjam le micsoda. Nem lehet lefordítani a nem Tér-Időhöz kötött állapotot fogalmi nyelvezetre. Csak sejtetni lehetséges, de ahhoz meg illene haladni érdekeket, paradigmákat, előítéleteket, elvárásokat és ez vajúdás nélkül senkinek sem lehetséges az Időben.

Igazság? Mit jelent ez a fogalom? Hogyan lehetne ennyiféle igazság, ha csak az “én” szempontjából akarjuk értelmezni?

Nesze neked éberség! Semmit sem jelentesz a ma embere számára. Továbbra is nekifeszülünk a “kínált” ellenségeskedés szimpla lehetőségeinek. A nyugat a keletnek, a kelet a nyugatnak, egyre inkább elfajul minden, dívik a családon belüli erőszak, dívik a hatalmak közötti erőszak, aminek a mindennapok embere pusztán csak statisztika. És mindez történhet fizikai és érzelmi szinten. Minden olyan szinten felgyorsult, hogy az emberek egy élet alatt szinte évezredek tapasztalatait képesek besűríteni oly annyira, hogy egy lakatlan sziget vágyott gondtalansága is vezethet harakirihez. Igazából fajunk jelenlegi állapotában nem életképes. Mondják mindent megold, ha békesség van az emberben, de hogyan lehet békés az ember, ha éppen kiugrik a szíve a helyéről, mert folyamatosan sokkolja a létezés. Vajon mennyire kell idealistának lenni, hogy ma mégis tudjon bízni az ember valamiben és mit jelent, hogy idealizmus? Mit jelent a ma emberének az ébredés, melyről a fenti cikkben is  szó van?

Azt beláthatjuk, hogy a tudatállapotok szintjei, azaz frekvenciatartományai alapból meghatározzák a látásmódunkat. Ez tény. Személy szerint, most már én is kíváncsi vagyok, hogy a gyakorlatban milyen katasztrófáknak kell bekövetkezni, hogy ez elfogadottá váljon.

Erre megvannak az eszközeink. Bár olyan, hogy hivatalos lélektan; – nincs. Ugyan a pszichológiában megjelent már régóta, a Transz-perszonális pszichológia, megjelent már az interdiszciplináris tudomány és még lehetne sorolni, mennyi új neve próbál lenni a dolognak. És most a jövőnk találkozik a múlttal, de ezt hivatalosan, hogyan lehetne elismerni? De hát mint tudjuk a szuperéber állapot fogalma, mindig is az ember legbensőbb késztetése lesz, s akik ezt csak részben értik, – hihetik azt, hogy ez birtokolható. Mondják sokan valóban már “gondolkodók”, hogy óriási hibákat követ el a társadalmunk, civilizációnk. Mert hát a gondolkodásnak, látásnak is vannak szintjei és ez korrelál a tudati állapotok szintjeivel, amiről oldalunk is szól… Konstruktívnak tekinteni jelen vajúdásunkat viszont csak a “ciklikusság” szempontjából lehet.

– Bár ez lehet sokáig nem vigasztal bennünket. És ez lehet az oka, hogy sűrűn mostanában nem igazán ismételgetjük önmagunkat sem.

Murzsicz András