2015. október 4., vasárnap

Tudják, merik, teszik...



Tudják, merik, teszik...





Tudják, merik, teszik... - Egy tömeg és egy politikai gyilkosság margójára 

2015-07-23 vntv.hu 

Pár napja Budapesten egy Markó utcai tárgyalóteremben ültem Dr. Horváth István professzor mögött. Csakhogy ő a vádlottak padján, én a hallgatóság első sorában. 
Dr. Horváth István találmánya, az antikoleszterol-antigén az antibiotikumok gyógyászati hatásához mérhető csak... Ez egy immun kezelés, injekció-kúra, aminek a hatására szervezetünk koleszterin háztartása normalizálódik. Azaz az összes érben, s hajszálérben a lerakódások eltűnnek, a vérkeringés helyreáll. Így az érszűkület miatti infarktusok, stroke esetek száma minimálisra csökkenhet. A hatás az erek kitisztítása, a vérkeringés jelentős javulása. Emiatt aki átesett a kezelésen 10-20 évvel fiatalabbnak néz ki, mint korosztálya, ha idejében hozzájut, kb. 30-40 évesen. A vérerek rugalmassága, áteresztő képessége jelentősen javul, s ez például önmagában megszüntetheti a migrénes fejfájásokat, a rossz keringés miatti gyulladásokat. Mellesleg ez lehet az oka néhány daganatos betegségnek is: hiszen például szívrák szinte nem létezik, mert a szívben jó a keringés. 
Ahogy a rettegett TBC-t, vagy más halálos gyulladásokat a sokféle antibiotikum visszaszorította, ugyanolyan hatásos, de mellékhatások nélküli ez az immunológiai eljárás, amit Horváth professzor kifejlesztett. Én, a családom, és barátaim nagy része végigcsináltuk ezt a kúrát. Csak a legjobbakat mondhatom róla, s az a néhány ezer ember is, akinek az életminőségét drasztikusan megjavította, netán az életét mentette meg. 
Ma Magyarországon évente kb. 15.000 ember hal meg stroke-ban 45-60 éves kora között. Ezen felül ezrével fekszenek bénultan, zöldségként, magatehetetlenül stroke után az elfekvő osztályokon. A gyógyulás reménye nélkül... Ugyanúgy a szerzett cukorbaj jó része is gyógyítható így, hiszen ha a hasnyálmirigy keringése javul, akkor az inzulintermelés is helyreáll. 
És épp ez a baj. Ugyanis akadt egy illetékes elvtárs a Gyurcsány-kormány idején, aki őszinteségi rohamában a professzor úrnak nyíltan a szemébe vágta: "ugyan miből fizetnénk azt a sok nyugdíjat, ha a szer elterjed?" S ez csak az érem egyik oldala... A gyógyszergyáraknak ugyanis ma nagy üzlet a koleszterincsökkentő szerek eladása... Hiszen évente (dollárban) milliárdokat hoz a konyhára... 
Ezzel az a gond, hogy a jó/rossz koleszterinszint olyan, mint a lábméret, vagy a nyakbőség. Kinek ilyen, kinek olyan, egyénenként változó lehet. Nekem például egy szakkönyv írása idején a János kórházban 16-os szintet mértek (a szokásos 4 helyett), mikor a jogsihoz kellett a lelet. Akkor éppen 3 éve szigorú vega diétán éltem. A körzeti orvosom (Dr. Pápai Judit) szerint, csak a gép romolhatott el. 


De térjünk vissza a magyar mélyvalóságba, a tárgyalóterembe. Itt a XXI. század szégyene, egy tőről metszett koncepciós per zajlik. Hagyományainkhoz híven persze névtelen feljelentés alapján. Ez már némi kifinomultság a XIX. századhoz képest, amikor a Semmelweis nevű elődöt az orvos kollégák becsalták egy bécsi tébolydába. Megkötözték, agyba-főbe verték. A bordáin ugráltak (a látlelet fennmaradt), majd hagyták, hogy a magatehetetlenül, a saját mocskában fekvő orvos sebei elfertőződjenek, s seblázban haljon meg. Mindez azért, mert egy őrült ötlete támadt: kezet kellene mosni. Abban a korban pedig megdönthetetlen, szilárd tudományos bizonyíték is akadt: a rossz levegő miatt halnak meg az anyák és csecsemők. Persze, hogy ostobaság, ezért a kollégák el is híresztelték róla, hogy szifiliszes, nemi beteg, és őrült, s ezt mesélték róla generációkon át. Itt még nem tartunk Horváth prof. ügyében, mindössze hét év letöltendő börtön lebeg felette. Mert persze tudjuk, hogy ez a folyamat lehetetlen, hiszen kutatók tízezrei nem értek el semmilyen eredményt ezen a téren. Mint anno a fertőzéseknél... 

Az orvosi mentalitás sem változott a mai napig: azaz mindenért a beteg felelős. Aki pedig ki akar lógni a sorból, azt elintézik, így vagy úgy... Pontosan ezt láttam Horváth professzor esetében is. 

A vád egyik tanúja egy ÁNTSZ-es orvosnő, Takácsné Csörsz Gabriella rendőrökkel érkezett abba a kis VIII. kerületi rendelőbe, ahol az önként jelentkezőktől a vért levették, s később az antiszérumot beadták. Előre megírt jegyzőkönyvvel a zsebükben érkeztek. "Tudták", hogy mit is találnak a helyszínen. A jelent hasonlított a "Tanú" című filmhez, ahol az ítélet hamarabb megszületett, mint a vádirat. 

A vád másik tanúja, egy szakértő, nem tudta megmondani, hogy a koleszterint egyébként lehet-e kereskedelmi forgalomban kapni? (Lehet) De azt megerősítette, hogy a szer ártalmatlan, nincs benne toxikus anyag. 

Ezután következtek a vád tanúi: azok a hétköznapi emberek, akiket a rendőrség ott, a razzia során igazoltatott. Természetesen mindenki önként, a gyógyulásban reménykedve várt a vakcinára, a razzia azt akadályozta meg. Így nem is mindenki tudta folytatni a kúrát. Kellett hozzá egy kis konspirációs bújócska, új helyszínen, új időpontban. De senkinek sem lett rosszabb az állapota. Néhány tanú elképesztő, ma orvosi csodának számító gyógyulásról számolt be, valahogy így - "Bíró úr, vánszorogni is alig bírtam az érszűkületem miatt. Orvostól-orvosig hiába jártam. Most nézzen rám, lótok-futok, lépcsőn le-fel." S még hozzátette: "Szégyen, ami itt folyik, a professzor úr Nobel-díjat érdemelne!". Erre persze a hallgatóság körében nagy taps tört ki. Az eset jogtörténeti érdekesség. A vád tanúja porrá zúzza a vád erkölcsi alapját, szánalmassá nyilvánítja az egész eljárást. 

Dr. Mikó Gergely tanácsvezető bíró ekkor figyelmeztetett, hogy kivezetett minket, ha zavarjuk a bíróság munkáját. Igen, erre van joga. Nekünk, adófizetőknek viszont nincs jogunk arra, hogy beleszóljunk - ki és mit tehet a pénzünkkel. Mert ezt az eljárást velünk és a vádlottakkal fizettetik meg. 

Van-e halálbüntetés? 

Itt nálunk akkora a néphatalom, a demokrácia, hogy beleszólhatunk akár abba is, legyen-e halálbüntetés. Jelentem, a vita rég eldőlt. Van halálbüntetés. Méghozzá tömegesen. Igaz, most még nem az élve eltemető, vagy 20.000 Ft-ért torokmetszők halnak meg. Most csak a törvénytisztelő, adófizető állampolgárok. Logikus. Belőlük több van. 

Ez a per több mélyebb, általánosabb kérdésről is szól. Az alkotmány és a jogállam hitelességéről, erkölcsi alapjairól. Arról, hogy komolyan vehető-e - akár egy másodpercre is - az élethez és egészséghez való jogunk? Vagy ezt az alapjogot felülírhatja egy huszadrendű szabály, melyet a fogyasztóvédelmi felügyelet, vagy az ÁNTSZ hoz? 

Én, a családom, a baráti köröm önként, dalolva vettünk részt a kúrán. Fizettem érte, számlát pedig nem kértem. Ugyan kitől, mire? Ennek, s a hasonló történeteknek az a szégyenletes abszurditása, hogy önkéntesen is illegális, ezért büntethető. 

A kocsmában bárki halálra ihatja magát. Akár két szál cigit is szívhatok egyszerre, mert úgymond demokrácia van... De a saját életemhez, egészségemhez gyakorlatilag nincs jogom. Csak adófizetői kötelességem van. Márpedig az ilyen uralom illegitim. A tízparancsolat ezt írja: Ne ölj... 

A vád szerint illegális, nm engedélyezett, ismeretlen összetételű a szer. 

De ismeretlen a Coca Cola, vagy Zwack Unicum összetétele is. Mégis isszák. Mikor lesz razzia a Cola palackozóban? Abba pedig már sokan belehaltak a kóros elhízás miatt. 

A daganatos betegek jó része olyan szereket, citosztatikumokat kap, ami köztudottan mérgező, s önmagában is rákkeltő. Viszont itt tilos az "illegális" immunerősítő szerek adása. A törvény ekkor is lesújt. Így ír erről egy nem orvosi lap: 

"Vége a rettegésnek: öt év s a betegek elfelejthetik a kemoterápiát... 

...A védekező rendszer megtanítható a szaporodni igyekvő tumoros sejtek felismerésére... 

...A Royal Marsden Kórház kutatója, dr. James Larkin tette a bejelentést... 

...A KSH szerint hazánkban átlag 32 ezer ember hal meg daganatos betegségben évente." (Blikk, 2015 június 2.) 

Ezt a bejelentést 25 éve előzte meg a magyar Kovács Ádám (a Celladam feltalálója). Ő is bíróság elé került, őt is meghurcolták. 

Remélem kezd látszani a magyar rendszer körvonala. Fizess adót, de ne merd a jogaidat kérni. 

Nem mindenütt megy ez így. Pár nappal a Blikk cikke előtt a Népszabadság melléklete közölt egy hosszú fizetett hirdetést (2015. május 29.) A hirdetés Ivan Georgijev macedón feltaláló immunerősítő daganatellenes készítményéről szól, ami nálunk is kapható Varumin néven. Állítása szerint meggyógyította F. Tudjman horváth elnököt és Fidel Castrot is, Milosevics feleségét is mellrákból és Mubarakot is. A szer gyógynövényekből készült.

Hallottam a bükki füvesember hasonló készítményéről is, tehát ez a lehetőség régóta itt lappang, de "hivatalosan" nem terjeszthető. 

A Varumint Macedóniában gyógyszerként, az EU-ban táplálékkiegészítőként regisztrálták. Tehát: egy országnak van némi mozgástere abban, hogy élve hagyja- e lakosságát. (Mert mi csak lakosság lehetünk, polgár nem. A polgárnak valódi számonkérési jogai vannak.) 

Az alaptörvény szellemének betöltéséhez nincs jogunk. Az alkotmánybíróság tagjai és politikusok eszesebbjei közül többen rég megcsinálták a kúrát. S utána mélyen hallgatnak... 

Pedig számolni is kellene. Például azoknak az inzulinkezeléseknek az ára, amelyektől megszabadulhatnánk, vagy a fiatalon stroke miatt ápolt betegek költségei bőven fedeznék a nyugdíjra kifizetett többletet. A migrénes fejfájások miatt kiesett munkanapok, a sok, érszűkület miatt megrokkant ember kiesett keresete és adója - mind többletet hozhatott volna. S van még egy tétel: az orvosi gyakorlatban szokásos koleszterinszint-csökkentés miatt szép lassan elbutulhatunk. Egyszerűen azért, mert agykérgünk nagy része koleszterinből épül. A sejtek persze bomlanak, részben épülnek is. De ha az utóbbit fékezzük, akkor tele lesznek az elfekvők magatehetetlen, Alzheimer és Parkinson kóros betegekkel. Azokat majd kitesszük meghalni "a büdös barlangokba", vagy csak ledobjuk a Taigetoszról? Ha a család ápolja (ahogy nálunk is történt), ki tud majd dolgozni, hisz ez majd' 24 órás feladat. Belegondoltak ebbe az illetékes elvtársak? Azért ilyen kiégett, elfáradt a társadalom, mert jól látja : A belőlük élő, értük felelős egészségügyi, politikai vezetők durván legázolják. 

Megint rólunk döntöttek, nélkülünk, ellenünk. Senkinek se legyenek kétségei: ez az ügy, ez a per itt és most már nagyobb mint anno a Holokauszt. Ennek a szív-érrendszeri betegségnek már több ártatlan áldozata van, mint a nácizmusnak és sztálinizmusnak együtt, mert minden civilizált országban ez a vezető halálok. Ez is a súlya ennek az ügynek. S akkor jön egy kutató, aki szorgalmánál, tehetségénél fogva felismerte munkája során a megoldás lehetőségét. Először saját magán próbálta ki. Sikerült, túlélte, s hatott a szer. Horváth professzor ezután - naiv módon - azt gondolta, másnak is joga van az egészséges, békés élethez, az aktív öregkorhoz, az unokákkal való játszáshoz. (Igaz, ez nincs benne a GDP-ben.) 

Ilyenkor az a szokásos ügymenet, hogy klinikai vizsgálatok sorát kell végezni. Előbb állatokon, majd betegeken, és egészségeseken is, hogy nincs-e káros mellékhatás. Ez a vizsgálatsor nálunk legalább 1 milliárd forint. Csakhogy a valós gyakorlat már rég túljutott ezen a fázison. Sok ezer fantasztikus gyógyulás igazolja (a vád tanúi is), hogy nincs mellékhatás, csak gyógyhatás. Ugyanúgy, mint Semmelweisnél sem okozott káros mellékhatást a karbolsavas kézmosás. Itt mindenki saját vérét kapja vissza, ezért az eljárás kevésbé veszélyes, mint egy influenza-oltás. S ha már nagyon ragaszkodnánk a papírformákhoz, az évekig elhúzódó eljáráshoz, akkor erre miért nincs pénz az adófizetők zsebéből? Ez nem nemzetbiztonsági kérdés? 

Ha átjönnének például a pirézek, és lelőnének évi 15.000 magyart, és megsebesítenének még ugyanennyit, hogy beszélni se tudnak többé, mit tennénk? Joggal követelnénk a hadsereg bevetését. Akár a Grippenek felhasználását is, melynek darabja úgy 12 milliárd forint. Épp nemrég törtek össze kettőt gyakorlaton. Ez benne van a járulékos veszteségekben. (Igaz, hogy fegyverre már nem futja bennük, de a pilóta a mutatóujjával igen fenyegetően tud mutogatni, s anyázni is lehet...) 

Mit gondolnak, meg merné a politikai osztály bármely árnyalata kérdezni az értisztítás lehetőségről a véleményünket? Na, ennyit a nemzeti konzultációról. 

Az eset szerény, mezei jogfelfogásom szerint egy sima cserbenhagyásos gázolás tömeges megfelelője. Csak ez nem vétlen, hanem szándékos gázolás, hiszen névtelen feljelentés alapján bírósági per folyik. Tehát a "hatalom" tudja, hogy mi folyik, merik folytatni, s az ítéletet végre akarják hajtatni. 

Mit tesz vajon a közpénzből fizetett Akadémia és az Innovációs Hivatal? Amit mindig. Hallgat, majd a háttérből jönnek a névtelen feljelentések. Azoktól, akik ismerik az ügy jelentőségét. Azoktól, akik Horváth István lába nyomába se léphetnek. Sem szakmailag, sem emberileg. Ebben a perben a vád tanúi olvasták a Tisztelt Bíróság fejére, hogy szégyen az egész eljárás. A tisztelt bíróság az egész társadalmunkról fog ítéletet hirdetni. Arról, hogy maradt-e szemernyi tisztesség a hatalmi gépezetben, vagy ordas, de sunyi tömeggyilkos, lélektelen gépezetben kell élnünk? 
Beszúrás : ha már az Akadémia szóba került nem árt megjegyeznem a mindig háttérből manipuláló szabadkőműves ordas hadat , akik a történelem eddigi menete során még mindig a magyar nép vesztét akarta , és tett is érte eleget , mint itt is . Tudni kell és illik is számba venni az esélyeket , ha szembe kell szállni ellenük , hogy a szabadkőművesek fellegvára a mi Akadémiánk lenne . Több megnyilvánulásuk is erre utal , pld . Petőfi kérdés , vagy a Finnugor eredet stb . Azt szeretném elhinteni , hogy mikor újul meg már a e neves intézményünk , és mikor szórják ki az akadémikusok sorából az idegen érdekeket szajkózó szabadkőműves csőcseléket , kik egyáltalán nem valók e neves társaság soraiba , ők menjenek a vakolók páholyába , és adják át a helyeiket a magyar talentumoknak , hisz ezt kívánná a Széchenyi elv is a magyaroknak magyar akadémikusokat , és ne holokamu bizniszt rendezzenek be állom fizetésekkel , mert akkor az Isten sem tudja kiverni ezeket a kufárokat a tudomány templomából.
Lehetne még hosszan ecsetelni a vakolós dolgokat , de csak a szót szaporítanánk , hogy vissza térjünk e témához egy kérdés motoszkál a tudatomban . Gondoljátok az igazság szolgáltatásunkba nem gyökeresedett meg mélyen a szabadkőművesség , láthatjátok itt kéz kezet mos , de nem azért , hogy Semmelweis emlékének adózzanak , hanem , hogy minél több magyar kerüljön át a másvilágra .

Nem tudom, hogy a védelem beidézheti-e azt a néhány ezer gyógyult beteget, akinek ez a kezelés az életben maradást jelentette. Valahol ott lehetnék én is, mert két brutális anginás rohamot tudtam így túlélni. Ha ez a szer nincs, talán már ugyanúgy halott lennék, mint egykori egyetemi évfolyamtársam, és KFKI-s kollégám, Lippényi Tivadar. Amikor végigcsináltam a kúrát, ő a Gyurcsány kormány innovációs guruja volt. Ajánlottam neki személyesen, hogy álljon az ügy mögé, életében először legalább hasznos dolgot tehetne. Nézett rám, lebiggyesztett ajkakkal... Aztán hátat fordított azon az innovációs állófogadáson, ahol újra találkoztunk. 62 éves korában szívinfarktus vittel el. Hiába ért vele a mentő időben kórházba. A koszorúerein vastagon lerakódott már a koleszterin. A jelek szerint az agyi hajszálerekben is, mert nem gondolkodott, nem cselekedett időben... 

Mit gondolnak, ha exportálnánk ezt a technológiát, mekkora adózott bevétel jönne egy hazai gyárnak? Becslések szerint 3-5 év alatt lehetett volna kifizetni az államadósságot. De az ismert vicc szerint, nem a pénzt boldogít, hanem a beszedett kamat... 

Azt tudjuk, hogy a politikusokat nem érdeklik a hasznos találmányok. Edison első ötletét, egy elektromos szavazatszámláló gépet, azért utasított el a massachusettsi törvényhozás, mert akkor nem lehetett volna machinálni. Mert nem az a lényeg, hogy mi a szavazás eredménye, hanem az, ki számolja össze, ki számolhat be róla... 

Itt is arra szavaznának az emberek, hogy éljünk még pár évtizedet egészségben. Ha mi számlálhatnánk a szavazatokat. 

Welsz Tamás titokzatos élete 

A per váratlan fordulatot vett számomra, amikor dr. Mikó Gergely bíró úr az elhíresült "öngyilkos" Welsz Tamás több tanúvallomását is felolvasta. Welsz azért állt az ügy mellé, és támogatta anyagilag is, mert a kezelés őt is, és édesapját is meggyógyította. Neki sem kellett ezután neves orvosi grémiumok pecsétes papírja. 

Welsz Tamásról, a politikusok lopott pénzeit mosó üzletemberről azt lehetett tudni, hogy minden lében kanál, sok sötét politikai ügyről tud. Személyesen persze nem ismertem, nagyon más körökben mozgunk. Életénél csak halála volt titokzatosabb, mert semmilyen oka nem volt öngyilkosságra. "A vizsgálat lezárult, felejtse el" típusú végzés született egy rendőrautóban bekövetkezett "öngyilkosságáról". Ez a változat körülbelül annyira hihető, mint hogy Malina Hedvig magát verte meg, mert magyarul beszélt. 

Így ír Welsz Tamás haláláról a Figyelő 2014/13. száma. 

"Kiegyensúlyozott, nyugodt, magabiztos". 

"Nem követett el öngyilkosságot - állítják egyöntetűen közeli ismerőse, barátai". 

"Úgy ismerték, mint aki szereti, nagyon is szereti az életet, azt véletlenül sem dobná el magától." 

"Ezer ismerősöm közül az utolsó lenne, akiről el tudnám képzelni, hogy fiatalon összeomlik a szervezete, vagy hogy öngyilkos lesz." 

Írja ezeket a Figyelő az idézett szám 8. oldalán. 

Nos, amiről az újságírók nem tudtak: elintézte (ha jól emlékszem Bissau Guineában) a vakcina forgalomba hozatali engedélyét. Igaz, ez nem nagy és mértékadó piac, de egy veszélyes rés a falon. Mert ha a lazább szabályozású afrikai országokban tömegesen terjed a szer, s látszik, hogy nincs mellékhatása, még az európaiak is vérszemet kaphatnának. 

Bizony, mikor a félelmetes ebola járvány terjedt arrafelé, azonnal át lehetett hágni az engedélyezési szabályokat. Most közvetlen, életveszély esetén ez a szokásos gyakorlat. A kísérleti szert beadták a fertőzötteknek, akiknek már nem volt veszteni valójuk. 

Nem szeretek összeesküvés-elméleteket gyártani, de itt sok embernek meglódulhat a fantáziája. Ha ugyanis Welsz Tamás élve marad, hamarosan gazdagabb lehetett volna nem csak az intim videós innovátor Gattyán Györgynél, de az egész magyar pénzügyi elitnél is. Mert ha csak fél Magyarország beoltatná magát, és a szervezésért csak húszezret kapna fejenként, az kb. 100 milliárd forint. De ha ez elterjed, mondjuk csak az 500 milliós Európára, akkor a fenti összeg 50-szerese az övé, és vették, vitték volna, mint a cukrot. Normális országokban - van ilyen (!) - a társadalombiztosítás fizette volna józan megfontolások miatt. 

Milyen lenne akkor az országimázs? Akkor nem csak az Aranycsapatról meg '56-ról tudna a világ... 

Igen, Welsz Tamás nem volt buta gyerek, mikor a zsebébe nyúlt és pár millióért ultracentrifugákat és más eszközöket vett. Egy kockás papíron számolva pillanatok alatt csillagászati számokat talált. S talán még ma is élne, s szállítaná a hamis vagyongyarapodási igazolásokat több ország enyveskezű politikusainak, ha ebbe az ügybe bele nem tenyerel. 

Azt írja a Figyelő, hogy "titkosszolgálati kapcsolatok nélkül nem lehet hosszú távon büntetlenül űzni az effajta mesterséget". Ez talán igaz is. 

Apropó: mit csinálnak ilyen esetben a nemzetbiztonsági szolgálatok? Mert ha van ügy, mely a nemzet biztonságát szolgálja, akkor ez az.
Jó lenne tudni, kit szolgálnak, kinek az érdekében dolgoznak, ha egyáltalán fel szabad tenni ezt a kérdést. 

Egészen naiv, földhöz ragadt módon azt gondolom, hogy ezt az ügyet minden civil szerveződésnek, sőt pártnak támogatnia kellene. 

Mert ha ezt nem, akkor mit? Hányszor akarják még lejátszani Semmelweis ügyét? Ha a Blaha Lujza téren sétálok, nekem mindig egy temető jut az eszembe. A Rókus Kórházban fertőzés miatt meghalt betegeket itt temették el sebtiben, amikor ez még egy gazos kültelki rész volt. Ma temetők tucatjai telnek meg évente azokból, akik nem kaphatták meg ezt a kezelést, mert nem is tudtak róla... 

Számomra itt a határ a politika számára. 

Felőlem lophatnak, hazudhatnak, de nincs joguk tömegesen elvenni ártatlan emberek életét. 

Amikor Anglia csatlakozott az EU-hoz, az a hír járta, hogy hosszas vita után átállnak a jobboldali közlekedésre, de csak fokozatosan. Először csak a kamionosok. Azok viszont egyszerre. 

Nos így jártunk mi is a halálbüntetéssel. Csak fokozatosan vezetjük be. Először csak a vétleneket végezzük ki, de azokat tömegesen. 

Nem tudom, mi lesz a per vége. A vádra nézve a vád tanúi sorozatos blamát jelentettek. Szerintem majd taktikát változtatnak. Rámennek az adóelkerülési vonalra. Igen, ott találhatnak valamit. Merthogy a hús, a liszt, a cukor, és elektronikai kereskedelemben amúgy már minden rendben van. 

Hosszú lesz még a per, talán évekig is elhúzódhat. Újabb vádak jelenhetnek meg. Névtelen feljelentőkből ugyanis mindig jó volt a felhozatal.
Csak briliáns, tisztességes, a hazáját, és az emberiséget szolgáló kutatóból kevés. Az olyanból, mint a Professzor Úr. 

Ezt a cikket nem névtelenül írom, De ez is feljelentés. Az ellen a politikus gárda ellen is, aki mindezt tudja, meri, teszi. 

Dr. Egely György 
És tegyük hozzá azok ellen a szabadkőműves mesterkedők ellen akik mindig a háttérből aljas módra , de legyilkolják azokat kik átjutottak a szűrőn , de rést ütöttek a pajzson . És ők megmutatják hatalmukat – bizony még a rendőr autóban is tudnak gyilkolni – meg van hozzá az eszközük , és módszerük , és most örüljetek , hogy titeket nem raktunk a kiirtandók listájára !!!!! Mert ne feledjétek a nemzetbiztonsági szolgálat is a mi zsoldunkban áll , és ha még nem volna világos zsidó érdekeket szolgálnak , mert ti csak egy kamatrabszolga csőcselékek vagytok , és csak azért éltek , hogy minket szolgáljatok , és ha úgy döntünk akkor bármikor, de bárki likvidálni fog benneteket mint itt a Pintér Gyilkosság Bt – je . Így tették el láb alól Ratyi bácsi fiát , hisz a Gyurcsányhoz nem nyúlhattak a cigány gyilkosságok miatt – a polgárháború szítása majdnem sikerült több szolgálatot is koordinált a vakoló csapat , és látod még a gyanú árnyéka sem vetült reánk árnyék nélküli emberekként suhanunk és ölünk a cion világhatalom megteremtéséért .



"A modern orvostudomány csonkol, megéget, mérgez!" 



2015-07-28 Civil MultiMédia 

A kemo-patkányméreg álterápiához: 
"Ez a szer terápiaként történő értékesítése az orvostudomány talán legnagyobb bűncselekménye mind a mai napig. Aki a kemoterápiás kínzást kitalálta, annak emlékművet kellene emelni a pokolban." 
Videó: https://youtu.be/fYNMZJZsO-w 
Rák: Izraelben feltűnően ritka 
Dr. Micha Berchana, az izraeli nemzeti rákstatisztikai hivatal vezetője 2008-ban hírül adta, hogy az országban a már amúgy is nagyon alacsony rákos számadat örvendetes módon tovább csökken. Ez elsősorban a vastagbél-, emlő- és tüdőrákra igaz. 
Izrael 7,4 millió lakosa közül már 2004-ben is csak 152 ember halt meg rákban. Néhány számítást végezve szenzációs számhoz jutunk, naponta csak 0,4 rákos elhalálozáshoz. Összehasonlításképpen: Ugyanebben az évben csak Németországban 220.000 ember hunyt el rákban - vagyis naponta 601. Ausztriában 2008-ban napi 55 rákos halálesetet regisztráltak, Svájcban pedig "csak" 40-et. 
Izraelben azonban ez az érték még mindig 100 faktorral kisebb! Az izraeli statisztikák szerint a legtöbb rákos áldozat a nem-zsidó lakosságból kerül ki. Ezt figyelembe véve a halálesetek száma a zsidók között még kevesebb. 
Miért is? Az izraeliek egészségesebben élnek? Valójában nem, mert például ott is minden negyedik ember dohányzik. A kulcs magában a rákkezelésben rejlik: Mert Izraelben egységes szemlélet szerint ítélik meg a rákot, és legfelsőbb prioritást élvez a test, lélek és szellem teljes méregtelenítése és az egészséges táplálkozás. 
Teljesen nyilvánvaló, hogy ez a természetes gyógymód remekül bevált. Kár, hogy a világon a többi egyetemes orvoslás még mindig ragaszkodik a kemoterápia, sugárkezelés és radikális műtéti beavatkozások "gyilkos üzlet"-éhez. Ugyanis ez nem segít. Még mindig növekszik világszerte a rákos megbetegedések száma. 2006-ban csak Európában 1,7 millió ember halt meg rákban. Bizalmas becslések szerint számuk azonban ennél több, mert a statisztika sok rákos beteget "szív- és érrendszeri" megbetegedésben elhunytként tart nyilván, ami a hagyományos kezelések következményeképpen alakult ki. 
A számok rávilágíthatnak néhány dologra. Úgy is, hogy ha egy adott ország mindenkori lakosságára vetített éves rákos halálesetek számát átszámítjuk egymillióra és így összehasonlítjuk a különböző országokat: Évente egymillió német lakosra 2.683 rákos áldozat jut. Az Európai Unió 25 tagállamában ugyanennél az aránynál 2.522 halott mutatkozik, Izraelben pedig 21. Az elhalálozás veszélye tehát Európában 120-szorosan áll fenn, mint Izraelben. 
Erre van megoldás: vagy ki kell vándorolni Izraelbe, vagy természettudományos módon kell kezeltetnünk magunkat! 
Forrás: www.ZeitenSchrift.com 64/2009 
A rákos megbetegedések számának csökkenése Izraelben 
Izraelben a rákos megbetegedések elterjedése csökkenő trendet mutat. Ezt adta hírül nemrég Dr. Micha Berchana, az izraeli nemzeti rákstatisztikai hivatal vezetője, Ennek oka, hogy egyre kevesebb a vastagbél-, mell- és tüdőrák. 
Barchana utalt arra, hogy a nyilvánosság tudatossága és az ezzel kapcsolatos elővizsgálatoknak köszönhetően sok korai stádiumban lévő mellrákot fekeztek fel. Aktuális adatok szerint 2006-ban 3075 mellrákos esetet regisztráltak (a 2005-ös évi 3144-el szemben). Az arab szektorban továbbra is magas mellrákos megbetegedések száma. 
A rákos elhalálozások száma is csökkent az elmúlt években. Izraelben 2004-ben 152, 2003-ban pedig 160 rákos halálesetet tartottak nyilván. 
(Haaretz, 22.10.08) 
Fenti, az izraeli zsidó páciensek rákban történő elhalálozásának statisztikáját 2008. 10. 29-én az izraeli nagykövetség hozta nyilvánosságra. Ez azt jelenti, hogy Izraelben a teljes, kb. 6 milliós zsidó lakosságra vetítve ez a 150 haláleset kb. 0,25%-ot tesz ki felfelé kerekítve, ügyelve arra, hogy minden zsidó lakost beszámítunk Izraelben. Habár itt tulajdonképpen nem is az számít, hogy az összlakosságra hány % elhunyt rákos beteg jut, hanem az, hogy mekkora a diagnosztizált rákos esetek százalékos aránya, ill. hogy mekkora a diagnosztizált rákos megbetegedések túlélőinek százalékos aránya. 
Ámde Németországból azt a hírt kaptuk, hogy az Orvosi Kamara évek óta utasítást adott arra vonatkozóan, hogy az összes rákos, kemoterápiában részesített elhunytat "szív-vérkeringés-halál" címszó alatt összegezzék. Azóta a "hivatalos" éves rákmortalitás száma gyorsan csökken, mely mára már csaknem kétharmada, tehát 600.000 helyett 250.000, pedig a rákban és a kemoterápiában inkább még többen halnak meg, mint azelőtt. 
A kemo- és morfiumos álterápia 
Annak dacára, hogy Ausztráliában csak a betegek 2,3%-ának, az Amerikai Egyesült Államokban pedig csupán 2,1%-ának válik javára a kemoterápia ötéves túlélést tekintve, - a mai napig is ugyanezt az álterápiát írják elő minden betegnek. 
Joggal tehető fel a kérdés tehát, hogy lehet az, hogy egy olyan terápiának, ami az elmúlt 20 évben oly kevés túlélési esélyt adott a betegeknek, mégis miért olyan sikeres az eladási statisztikája. 
Egyébként ugyanehhez a statisztikához 1999-ben Abel professzor, a heidelbergi Rákkutató Intézet munkatársa ezeket a szavakat fűzte hozzá: 
(Előrehaladott karcinóma kemoterápiás kezelése: Egy kritikus jelentés - Ulrich Abel - 2. legújabb kiadás. - Stuttgart: Hippokrates - 1995 - ISBN 3-7773-1167-7) 
Abel Gallmaiertől, a német onkológusok pápájának szavait idézi: "Ma a klinikai terápiás kutatásban az iparnak jelentős szerepe van. Meghatározza a trendet és a témákat, kiválasztja a megfelelő és szakképzett partnereket... nem termékhez kötött programokat rendszerint nem finanszíroz." 
Az Abel-idézet folytatása: "Tapasztaltuk, hogy a kemoterápia a legtöbb előrehaladott rákra biztosan nincs életet meghosszabbító hatással. Vagy sarkosan fogalmazva, az onkológia a ma alkalmazott citosztatikus terápiák használatához mindmáig nem volt képes egyértelmű bizonyítékokat prezentálni. 
Még ennél is rosszabb, hogy időközben szinte lehetetlenné vált az ilyen felülvizsgálatok és bizonyítékok utólagos elvégzése, mert etikai okokból az onkológusok alig tervezhetnek már összehasonlítási tanulmányokat kezelt és nem kezelt páciensek körében. Ha mégis, úgy ezt a tervet az etikai bizottság biztosan elutasítaná. Ezt a tényt az onkológusok általában bevallják." 
A kemo-patkányméreg álterápiához: "Ez a szer terápiaként történő értékesítése az orvostudomány talán legnagyobb bűncselekménye mind a mai napig. Aki a kemoterápiás kínzást kitalálta, annak emlékművet kellene emelni a pokolban." 
A zsidó orvosok természetesen nem "természettudományos módon" kezelik a betegeiket, hanem szigorúan a Germán Gyógytudomány szerint. 
Joav Merrick, Izrael állam kormánytagjának 2005-ben a The Scientific World Journal szaklapban (1) megjelent tudományos munkájában az olvasható, hogy: 
"Izraelben a mai egyetemes orvostudományban hivatalosan is elfogadott a Germán Gyógytudomány első két természettörvénye!" 
A legtöbb felelős vezető tudja, hogy a rákot 98%-ban meg lehetne gyógyítani. Ők ismerik a Germán gyógymódot! 
A Germán Gyógytudomány szerint azonban csak titokban végeznek kezeléseket, nehogy a zsidó onkológusokat felelősségre lehessen vonni a nem zsidó pácienseken végrehajtott kemoterápia és morfiumkezelések általi tömeggyilkosság miatt. Egyes hittestvérek és ezeknek az orvosoknak többsége önmagukon és családtagjaik esetében nem alkalmazza és elutasítja ezt a kemópatkányméreg-álterápiát és a radioaktív sugárkezelést, ill. gyilkosságot. 
Nem csoda, hogy a nyugati orvostudomány páciensei közül a kezeléstől számított hét év elteltével már csak kb. kettő él. (Német rákkutató Centrum, Heidelberg) 
Professzor Charles Mathe, francia, zsidó vallású rákspecialista, aki a villejuifi, Párizs melletti Francia Nemzeti Rákközpont egyik vezető személye (Israel, Schwarzenberger, Mathe) volt, nyugdíjaztatása előtt röviden összefoglalta: 
"Ha én rákban megbetegednék, semmi esetre sem hagynám magam kezeltetni egy hagyományos rákközpontban. Csak azoknak a rákos áldozatoknak van esélyük, akik távol maradnak ezektől a központoktól!" 
Ő maga az ún. hörgőrákból gyógyult meg a Germán Gyógytudomány segítségével, azonban évtizedekkel előtte és utána épp az ellenkezőjével, kemóval kezelte a nemzsidó betegeit! 
1 The Scientific World JOURNAL (2005) 5, 93-102ISSN 1537-744X; DOI 10.1100/tsw.2005.16 
2 KREBS, Stahl, Strahl, Chemo & Co: Vom langen Ende eines Schauermärchens, Phillip Day 
http://newsletter.cti-newmedia.de/index.php?site=artikeldrucken&nid=320&sid=NA==@id=2519 
Ez az ostoba és egyben cinikus bűncselekmény tovább már nem is fokozható. Láthatjuk, hogy a sok "speciális" propaganda által megtévesztett szerencsétlen ember olyannyira meghülyül, hogy önként, jó birka módjára, mit sem sejtve arról, hogy élve senki sem jön ki onnan, szalad a klinikai vágóhídra. 
Kapcolódó: 
   Egy tanulmány véletlenül fedi fel, a kemoterápia a rákra csak rásegit 



Egy tanulmány véletlenül fedi fel, a kemoterápia a rákra csak rásegít
Szerző: Neo, 2015 július 30 Cimkék: kemoterápiá, the NDP, turmeric, Vitamin D Kategóriák: Gyógyszeripari önkényuralom Tetszik1.1kTwitter5Google+33 (NaturaHirek.com) Miközben egy kutatócsoport azt vizsgálta, hogy a rákos sejtek miért olyan ellenállóak, végül rábukkant egy sokkal fontosabb felfedezésre.
 Kutatás közben a csapat felfedezte, hogy miközben a kemoterápia erősen károsítja az egészséges sejteket, azokat egyben arra is ösztönzi, hogy egy olyan fehérjét termeljenek,
amely tulajdonképpen üzemanyagot ad a tumor növekedéséhez.
 Ezen túlmenően, a daganatot még ellenállóbbá teszi a jövőbeni kezelésre is. A Nature Medicine cimü folyóiratban a kutatók arról számolnak be, hogy a kutatás eredményei “teljesen váratlanul” érték őket. A kemoterápia hatásait vizsgálva a bizonyítékok jelentős DNS károsodást figyeltek meg prosztatarákban szenvedő férfiaknál. Ez egy jó nagy pofon a legtöbb olyan orvosi szervezetnek, akik szerint a kemoterápia az egyetlen lehetőség arra, hogy a rákos betegek még évekig éljenek. A hírt a korábban hasonló kutatások is alátámasztják, miszerint a kemo és a vele járó drága gyógyszerek a daganatok kezelésére alkalmatlanok, sőt rengeteget rontanak a helyzeten. A rák elleni gyógyszerekről azt találták, hogy a daganatot “áttétessé teszik” és masszívan megnövelik méretüket is fogyasztásuk után. Ennek eredményeként, a ” terápia” gyorsabban megöli a beteget mint maga a betegség. A kemoterápia során keletkező fehérje az ú.n. WNT16B, fokozza a rákos sejtek túlélését, és ez az oka annak, hogy a beteg élete gyorsabban véget ér. Ahogy a társszerző, Peter Nelson a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ tudományos munkatársa magyarázza: “A WNT16B, kölcsönhatásba lép a hozzá közeli tumorsejtekkel és növekedésre készteti őket. Ezáltal még ellenállóbbá válnak majd a további terápiának.” A csapat ezután nyilatkozatott tett, összefoglalva talált eredményeiket: “Eredményeink azt mutatják, hogy a károsodott egészséges sejtek válaszai közvetlenül hozzájárulhatnak a tumor fokozott növekedési kinetikájához.”
Közben filléresen olcsó füszernövényekről, mint a kurkuma és a gyömbér, a kutatók következetesen kimutatták, hogy azok hatékonyan csökkentik a daganatok méretét és terjedését. 11 tanulmányt összehasonlitva azt találták, hogy a kurkuma az agyi tumorok méretét átlagban sokkoló 81%-al csökkentette. További kutatások azt is kimutatták, hogy a kurkuma képes a rákos sejtek növekedését megállítani. Egy hölggyel nemrég a média is foglalkozott, ugyanis kurkumával győzte le a rákot. Sajnos még mindig sok a “régi paradigma” a természetes kezeléseket pedig még mindig nem övezi megkülönböztetett figyelem, olyan amilyet joggal megérdemelnének. Az igazság az, hogy  ha mindenki a kurkumát és D-vitamint szedne, a ráknak még kifejlődni sem lenne sok esélye (amelyek persze megelőzésre is jók),
a nagy gyógyszergyárak pedig óriási profittól esnének el.
Források: http://articles.nydailynews.com/2012-08-06/news/33069701_1_healthy-cells-tumor-cells-chemotherapy http://www.cell.com/cancer-cell/abstract/S1535-6108(11)00447-8 http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19138983

Olvass többet itt:
A kemoterápiás kezelés mérgeinek gyártásában a szabadkőműves csoport kezében vannak a részvények , ha a profitjuktól elesnek akkor ölnek , ha megkapják a profitot akkor is ölnek , mert a szerrel csak ölni lehet .
A kórházi protokol az ami meghatározza a gyógykezelések menetét akik e terápiát elrendelték az embertársaink kiirtását legalizálták , és ez csak a gojokra nézve kötelező , ha egy orvosnak kell kemoterápiát javasolni Ő inkább az öngyilkosságot választja , ha elrendezi az életét , mintsem a kemoterápiát .

Kövér szerint az egész baloldal torzult, és a népességfogyásra az Orbán-kormány a megoldás 

2015. július 28. MTI / hvg.hu 
A magyar és az európai baloldal genetikai rendellenességéből fakadó torzult karakteréről beszélt Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, aki szerint a baloldal korábban a vörös csillaggal, most pedig a kék és szivárványszínű emblémával jelölt gőzmozdony elől el akarja távolítani a nemzetállamokat. Azt is elmondta, hogy a demográfiai csökkenés az egységes nemzetpolitikával orvosolható, ehhez azonban még párszor újra kell választani a mostani kormányt. 
A kommunisták vörös csillagát, az uniós zászlót és a melegek szivárványszínű jelképét vonta közös nevező alá a magyar parlament elnöke. Kövér László arról beszélt Gyöngyösön, a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei magyar irodalomtanárok találkozóján, hogy a magyar és az európai baloldal ezeknek a jelképeknek az útjából el kívánja távolítani a nemzetállamokat. 
A házelnök arról beszélt, hogy az elmúlt 25 évben regnáló kormányok egyik fele fontosnak tekintette a nemzetpolitikát (bizonyára a Fidesz- és MDF-kormányokra gondol), a többi kormány viszont nemzetellenes politikát folytatott (itt vélhetően a baloldali kormányokra gondol). El is mondta, melyik volt szerinte a mélypont: természetesen Gyurcsány Ferenc első kormánya, aki szerinte a "nyílt nemzettagadás politikáját valósította meg", ráadásul ez szerinte azóta is továbbél a baloldalon. Szerinte nem lehet semmissé tenni a 2004. december 5-i népszavazás következményeit. Különösen a fiatalabb generációban okozott olyan sokkot, maradandó sérüléseket, amit semmilyen szimbolikus jóvátétel nem tud teljesen helyrehozni - tette hozzá. "Ma már, tíz év távlatából azt látjuk: mindaz, amit a magyar baloldal sajátosságának, genetikai hibából fakadó torzult karakterének gondoltunk, az valójában az európai baloldal karaktere" - mondta Kövér, itt ejtve meg a cikk elején idézett szöveget, amely szerint e karakter alapján szerinte a nemzetállamok, s bennük a nemzetek a haladás útján robogó gőzmozdony elől, amelyen 1917 után vörös csillag, most pedig kék meg szivárványszínű embléma szerepel, eltávolítandók. 
A házelnök szerint a nemzetek feletti, nemzetek helyetti globális erőpolitika külzd azokkal, akik azt gondolják, hogy az egyesült Európának a nemzetek Európájának kell lennie. "Az egyesült Európában látjuk azt a lehetőséget, tágabb mozgásteret, amelyet kihasználva, ezen határok fölött meg tudjuk valósítani a nemzet integrációját, élő, organikus szövetté tegyük újra a magyar nemzetet" - jelentette ki Kövér László. Mint mondta, most a cél a nemzetegyesítés politikáját a gyakorlatba való átültetése. Az egységesülő magyar nemzet előtt ugyanakkor a legnagyobb kihívást a demográfiai lejtmenet jelenti - fűzte hozzá. 

Fotó: MTI / Vajda János 
Szerinte ez azért következhetett be, mert a magyar politikai elit az elmúlt 25 évben képtelen volt kialakítani egy egységes nemzetpolitikát. Tehát ezért kell az Orbán-kormányt még egyszer-kétszer újraválasztani. Azt mondta, hogy a biológiai megmaradás nem elsősorban anyagi kérdés, nem azon múlik, hogy milyen és mekkora kedvezményeket kapnak a családok, hiszen a leggazdagabb, legfejlettebb nyugati országokban is fogy a népesség. Fontos az is, hogy a gyermekvállalás ne legyen egyenlő a szegénység vállalásával. A demográfiai kérdések azonban fejben dőlnek el, ahhoz pedig, hogy mi van az emberek fejében, a pedagógusoknak van a legtöbb közük - húzta alá Kövér László. 

Kövér azt mondta, hogy a második Orbán-kormány által 2010-ben megfogalmazott nemzetpolitika közvetlenebb célja a nemzethatárok fölötti újraegyesítés elindítása, amellyel kimondtuk azt is, hogy a két világháború közötti revíziós nemzetpolitikával szemben, a realitásoknak megfelelően, alkalmazkodni kívánunk a fennálló geopolitikai rendhez, tiszteletben akarjuk tartani a határokat. Az Országgyűlés elnöke szerint a nemzetpolitika a Kárpát-medencében, illetve a világban bárhol élő magyarság életlehetőségeinek védelmét, bővítését jelenti. 

Magyarország valóban a legjobban teljesít!

   Nyugdíj 40 év után: összeomlik a magyar nyugdíjrendszer? 
   Húsz évnyi rablás rövid története - avagy Magyarország kifosztása 
   Andy Vajna az Alaptörvény felett: ez már sok a Fidesz-híveknek 
   Magyarország igazi ura nem kegyelmez Ukrajnának 
   Szeptemberben érkeznek az amerikai páncélosok Magyarországra 
   Itt a bizonyíték, hogy a lottó csalás? 
   Most kiderül: csalnak a lottósorsoláson? 
   (Kormány)Vezetőváltás a Szerencsejáték Zrt.-nél 2010. június 28. 
   Letagadta saját borászatát az RTL Híradónak L. Simon László 
   Orbán 14. havi nyugdíjat is ígér 
   Czomba Sándor államtitkár szerint 23 éves csúcson a foglalkoztatottság 
   Kilencedszer is beterjeszti az ügynöktörvényt Schiffer 


Nyugdíj 40 év után: összeomlik a magyar nyugdíjrendszer?

Biztosíthatók a források a férfiak negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásához – állítja a július elején indult népszavazási kezdeményezésről a Liga Szakszervezetek elnöke.
Gaskó István a lehetőségekről szólva kifejtette: az évente mintegy 200 milliárd forintba kerülő nyugdíjba vonulást elsősorban olyan forrásokból lehetne fedezni, amelyeket az állam szed be járulék címen. Példaként említette, hogy évi mintegy 5000 milliárd forintot tesz ki a feketegazdaság, ha ennek a 20 százaléka kifehéredne, akkor a forrás biztosított lenne – tette hozzá.
A Kúria júliusban döntött arról, hogy  népszavazást lehet tartani arról, hogy a nők után a férfiak is nyugállományba vonulhassanak 40 év szolgálati jogviszony megszerzése után. A döntés több szempontból is meglepetést okozott, de már korábban Élő Anita kolléganőm megírta, hogy a legnagyobb kérdés mégis az: valóban megvan-e az anyagi forrás a finanszírozásra?
Ha ugyanis a népszavazás sikeres lenne, akkor az életüket végig dolgozó iskolázatlan férfiak 54 évesen, a szakmát tanulók 57 évesen, a diplomások 60-62 évesen nyugállományba vonulhatnának. Nem volna tehát olyan folyamatosan dolgozó férfi, aki ne nyerne a döntéssel. Becslések szerint, már a bevezetés évében 150 ezer jogosult lehetne, miközben egyébként egy esztendőben átlagosan összesen csak 80 ezer új nyugdíjas van.
Az MSZP és Jobbik által támogatott kezdeményezés tehát jelen állás szerint bedöntené a nyugdíjrendszert. S mivel ezt követően már a korhatár emelésének sem volna sok értelme, borítékolható, hogy az aktívak járulékai nőnének, a nyugdíjak pedig akár csökkenhetnének is, mert hirtelen sokkal kevesebb dolgozó ember befizetéseiből kellene sokkal több nyugdíjas havi járadékát előállítani.
Emiatt az aktív korúaknak és a már nyugdíjasoknak jó okuk volna egy ilyen népszavazáson a Férfi40 program ellen voksolni.

  • HÚSZ ÉVNYI RABLÁS RÖVID 


  • TÖRTÉNETE – AVAGY 


  • MAGYARORSZÁG KIFOSZTÁSA


fotó: Burger Zsolt

Több állami támogatást kaptak a multik az eltelt évek alatt, mint amennyi adót és járulékot befizettek az államkasszába
A nyugati pénzügyi tőke megtiltotta Antall Józsefnek, hogy az államadósságot a saját elképzelése szerint kezelje – állítja Bogár László. A közgazdász szerint hazánk – már a rendszerváltást megelőzően – egy globális és végtelenített adósságszivattyúnak, egy kifosztó szivattyúnak lett az áldozata.
Antall Józsefet 1990 elején, amikor még nem volt miniszterelnök, de már látható volt, hogy ő lesz a soron következő kormány feje, számos alkalommal vitték el azokba a nyugat-európai pénzpiaci központokba (Frankfurt, Párizs, London), amelyek a világ pénzhatalmának európai centrumai voltak” – mondta Bogár László közgazdász az Echo Televízió Kiút többszemközt című műsorában. Bogár László szerint Antall Józsefnek alkalma nyílt mindenkivel találkozni, aki ebben a pénzhatalmi rendszerben számít. A kilencvenes év végén drámai hangú beszélgetésen mondta el Bogár Lászlónak azt, hogy mi történt ezeken a beszélgetéseken. A rendszerváltás első miniszterelnöke szerint egy globális vélemény hatalmi terrorja nyilatkozott meg a találkozókon.
A bankárok udvariasan, de igen határozottan jelezték Antallnak, hogy mi az, amiről soha semmilyen körülmények között nem szabad beszélni. Nemcsak neki, de a kormányzati rendszer egyetlen tagjának sem” – mondta Bogár László, aki az Antall-kormányban politikai államtitkár volt.
A közgazdász szerint ilyen volt az adósság problémaköre, amely valójában egy negatív nemzeti vagyon. Tilos volt továbbá az adósság könnyítéséről vagy a fizetés átütemezésének akárcsak a lehetőségéről is beszélni. „Az ország népe logikusan számíthatott volna rá, hogy az adósságot eltörlik, vagy legalábbis felvetik ennek lehetőségét, mint ahogy ez Lengyelországban történt, ahol az adósság egyharmadát elengedték” – hangsúlyozta a közgazdász. Elmondta, hogy tilos volt arról is beszélni, hogy az ország egy végtelenített adósságszivattyúnak, egy kifosztó szivattyúnak az áldozata lett. Bogár László szerint arról végképp nem szabadott értekezni, hogy a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején hogyan és kik konstruálták meg azt a rendszert, amelynek nyománaz országot belehajszolták egy olyan adósságcsapdába, amelyből nem lehet kikecmeregni.
Antall Józsefnek azt is megtiltották, hogy a nemzeti vagyon kifejezést használja. A statisztikai évkönyvben 1989-ben szerepelt utoljára a nemzeti vagyon kifejezés. 1990-től – Antall József is ezt örökölte – már nem szerepelt ez a fogalom a statisztikai évkönyvben, amelyet a globális világképre hivatkozva szüntettek meg.
Antallnak arról sem szabadott beszélnie a nyilvánosság előtt, hogy a hazánk területén ideiglenesen állomásozó multinacionális vállalatok – amelyek azóta letarolták a magyar gazdaságot – milyen alkuval jönnek be MagyarországraA legutóbbi időkig szigorúan tilos volt tudni, hogy mintegy hatezermilliárd forint nemzeti ajándékot (állami támogatást, adókedvezményt) kaptak ezek a vállalatok, többet, mint amennyi adót és járulékot befizettek az államkasszába” – mondta Bogár László. A közgazdász szerint a multik nemcsak ingyen használják a játéktereinket, de még nemzeti ajándékokban is részesülnek.
A sors fintora, hogy Soros György és Andrew Sarlos azt javasolta Antall Józsefnek, megvásárolják Magyarország adósságállományát, amely akkor huszonkétmilliárd dollárra rúgott. Ennek fejében a nemzeti vagyon legértékesebb darabjait kellett volna átadni az üzletembereknek. „Antall akkor azt válaszolta – nem szokott ilyen kifejezéseket mondani –, hogy ezkommunikálhatatlan, ezzel ő nem tud kiállni a magyar társadalom színe elé. Nem tudja elmondani, hogy a Nyugat, amelytől a felszabadításunkat vártuk, azzal kezdi a felszabadításunkat, hogy az adósságunk fejében elveszi a nemzeti vagyonunkat. A dolog tragédiája az, hogy eltelt húsz év, az adósságunk százmilliárd dollárral több, mint akkor volt, közben pedig eltűnt a nemzeti vagyon” – mondta a közgazdász, akinek az a véleménye, hogy rosszabb helyzetben vagyunk, mintha Antall József elfogadta volna Sarlos és Soros ajánlatát.
Bencze Izabella, a volt Kincstári Vagyoni Igazgatóság egykori vezérigazgató-helyettese szerint a fejlett demokráciákban az állami vagyon tíz és harminc százalék közötti arányt képvisel a magántulajdonnal szembenMagyarországon a szocializmusban kilencvennyolc százalék körül volt az állami tulajdon aránya. Felgyülemlett egy hatalmas vagyon, amelyet ha egy olyan típusú privatizációval értékesítettek volna, amely a bevételeket az államháztartásba vezeti be, az adósságokat ebből próbálja meg lefaragni, és senki nem lop el semmit, akkor ma Európa egyik leggazdagabb állama lehetnénk” – mondta Bencze Izabella. A jogász azt mondja, hazánkban a hivatalos kommunikáció szerint a reprivatizációt azért nem lehetett választani, mert annak költségeit a költségvetés és az állam teherbíró képessége nem viselte volna el.
Bogár László kijelentette, hogy a reprivatizáció, amelyet Csehországban megvalósítottak, számunkra tiltva volt.

Trianon miatt volt globális parancs a reprivatizáció megtiltása. A környező országok könnyen reprivatizáltak abból a rabolt vagyonból, amelyet véres koncként Trianon után kaptak, s a magukénak tekintettek.

Ezt a Nyugat, a globális hatalmi rendszer is elismeri. Mi lett volna, ha Magyarországon visszavezetjük a történelmi reprivatizációt? A Nyugatnak kényes kérdésben kellett volna állást foglalni: legitim döntésnek ismeri-e el a trianoni békeszerződést. Ezt a Nyugat el akarta kerülni” – mondta Bogár László.
(Forrás: Wiedemann Tamás – Magyar Hírek)

MIGRÁNSOK: A CIONISTA NAGY TERV MEGVALÓSÍTÁSA FOLYAMATBAN!



menekültek4-644x410 (1)

Az Európai Unió tudatosan olyan béna kacsa állapotába került, ami ugyan hangosan hápogni még tud, főleg ha valami nem tetszik neki, de egyéb cselekvésre képtelen. Különösen igaz ez utóbbi, az Európát megszálló menekültek vonatkozásában!
Azt, hogy az EU vezetése tulajdonképpen egy vízfej a ma még többé-kevésbé szuverén országok felett, eddig is tudtuk, de hogy a liberalizmus oltárán feláldozzák a fehér emberek hazáját: Európát – magával a fehér emberrel együtt – ráadásul a multikulturalizmus jegyében, az vagy közveszélyes (ön)gyilkos hajlamnak, vagy valami „magasabb rendű célnak” tudható be. Úgy gondolom, egyértelműen az utóbbiról van szó, a liberalizmus mindössze egy törékeny álarc, ami most még tökéletesen megfelel a valódi szándék elkendőzésére, igaz itt-ott már repedezik!
Azt mindannyian látjuk, hogy Hazánk irányába egyre inkább felerősödik a menekültáradat. A migránsok túlnyomó többsége a 17-40 éves – ereje teljében lévő – férfiakból kerül ki,akik csak kizárólag biodíszlet gyanánt, esetenként magukkal hozzák családjuk egy részét is. Ezek a férfiak jó kondícióban, nemegyszer márkás ruhában teszik meg a több száz-, esetleg több ezer kilométeres utat – mobil kommunikációs eszközökkel a zsebükben – miközben anyagiakban sem szűkölködnek. A fősodratú média hamis állítása szerint ők a szülőhazájukban eladtak mindent, hogy Európában új, boldogabb életet kezdjenek. Azt már nem közli a média, hogy akkor az elhagyott otthonukban oly nagy a használt lakásra, bútorra, stb. a fizetőképes kereslet, hogy a kapott pénzből ki tudják fizetni a csempészeket, meg is tudnak élni az út alatt, sőt olyan anyagi tartalékokkal bírnak, amiről egy naponta 8-12 órát robotoló magyar dolgozó legfeljebb csak álmodozhat?! És ha el is tudják adni mindenüket, hátramaradt – népes családjuk – hol él lakásuk értékesítése után? Az őserdőben, sziklákon? Talán erről is írniuk kellene! De nem teszik, mert így is kilóg már a lóláb! Nem is lehet mást gondolni,  mint azt: Európát sújtó modern népvándorlást idegen hatalmak szervezik és anyagilag bőségesen finanszírozzák!Vajon milyen célból?

migránsok2 (280x180)
Idővel a migránsok száma el fogja érni a kritikus tömeget, felélik az EU tartalékait, a közép európai országokban előbb, a gazdaságilag erősebbekben valamivel később, de közben ugrásszerűen nőni fog az egész kontinensen a bevándorló ellenesség.
migránsok3 (275x183)migránsok5 (640x384) (640x384) (320x192)
Növelni fogják a feszültséget a különböző helyeken történő merényletek, terrortámadások, melyek a megfélemlítés eszközei. Kitervelőikről, szervezőikről sohasem tudjuk meg valódi kilétüket, de a háttérhatalom gondoskodni fog arról, hogy a terrort az iszlámmal hozzuk összefüggésbe! Végül ki fog robbanni a fegyveres harc az őslakók és bevándorlók egésze között, ami a katonai irányítás bevezetése követ! A demokratikus jogokat, mint pl. gyülekezési jog, szólásszabadság, stb. felfüggesztik és a NATO (amerikai) katonák elkezdik a rendteremtést, melynek keretébenelőször a nemzeti erőkkel számolnak le, majd sor kerül a bevándorlókra is! Mindezek után megalakul az Európai Egyesült Államok, és a nemzetállamok eltűnnek! A helyzet stabilizálása után, cionista uralkodó veszi át a hatalmat a nemzetek felett, és nem csak Európában! Azaz megalakul a cionista világkormány! Szerintem ez a cél! A migráns áradat ugyanolyan áldozat lesz, mint mi magunk, hiszen kevesebbet jelentünk így velük együttvéve is, mint egy parasztfigura a sakktáblán! A NATO fellépéséig viszont legyilkoljuk/legyengítjük egymást. Ha belegondolunk, talán már érthető, hogy a NATO vezetése miért “bontakoztatta szét”, elsősorban az amerikai katonaságot szerte Közép-Európában, nem létező orosz veszélyre hivatkozva? A végső céljukra a “veszélyt” mi magunk jelentjük, és nem az oroszok, akikre feltehetően élethalál harcunkban sem számíthatunk!
Európa népei és a migránsok is, olyan helyzetbe kerültek, ami csapda a javából! Az utóbbiak még maguk sem tudják, hogy magát mindenek felettinek tartó erő, már akkor kimondta róluk a halálos ítéletet, mikor elindultak hazájukból!  Kiutat egyelőre nem látok: ha majd tűrünk: meghalunk, ha fellázadunk: meghalunk. Mindössze választhatunk: birkaként vágnak le bennünket, vagy felemelt fejjel küzdünk – ha eljön az ideje – Hazánkért, családunkért, unokáinkért a végsőkig, esetleg összefogva a Szent Korona országának népeivel?! Ez utóbbi adhatna némi reményt…
A cion bölcseinek jegyzőkönyvéből idézek, mely magáért beszél:
Kényurunk elismerésére sor kerülhet már az alkotmány lerombolása elõtt is; ez akkor fog bekövetkezni, amikor a nép, miután a végsõkig kifárasztotta uralkodóinak – általunk elõidézett – szabálytalankodása és tehetetlensége, így fog felkiáltani: “Távolítsátok el õket és adjatok nekünk egyetlen világuralkodót, aki egyesít minket és megszünteti a viszályok okait – a határokat, a népi hovatartozást, a vallásokat, az államadósságokat -, ki békét és nyugalmat ad nekünk, melyet nem találhatunk meg mostani uralkodóink és képviselõink alatt: Mint önök azonban nagyon jól tudják azt, hogy az összes nemzet kifejezést adjon ilyen kívánságoknak, csak úgy érhetjük el, ha minden országban megzavarjuk a nép és kormány közti viszonyt, annyira összetörve az emberiséget egyenetlenséggel, gyûlölettel, veszekedéssel, irigységgel, sõt még sanyargatások alkalmazásával, éhínséggel, betegségek beoltásával, nyomorral is, hogy a gójok ne lássanak más kivezetõ utat, mint azt, hogy menedéket keresnek a mi teljes pénzbeli és minden egyéb vonatkozású fõhatalmunknál.”
A migráns áradat, továbbá az európai államok kormányainak-, és főleg Brüsszelnek az árulása, kifejezetten alkalmas a cion bölcsei fenti tervének megvalósítására, mely szerintem az orrunk előtt folyik! Ezt a célt szolgálják egyes magukat baloldalinak tartó politikusaink is, akik a menekült táborok felállítását szorgalmazzák, a kerítésépítés és határzár helyett. (Támogatom a liberális elképzelést én is, sőt, ha kell szűkös keretemből anyagilag is hozzájárulok a táborok létesítéséhez, ha azok Budapest belvárosában a Síp és Dob utca környékén, valamint a Rózsadombon épülnek fel!) Ha Önök figyelemmel kísérik a politikai eseményeket, olvashatták, hogy Juncker – az Európai Bizottság elnöke – az Európai Egyesült Államok megalakítását szorgalmazta, majd ugyanezt megismételte a francia elnök és Merkel asszony is! A háttérhatalom szekértolóin – mondhatnám: árulókon – kívül, ugyanezt minden nemzet állampolgárainak többsége ellenzi! Ezért a cionisták és hazaáruló kiszolgálóik elképzelése csak úgy valósítható meg, ha egyszer és mindenkorra leszámolnak a nemzeti oldalakkal, és a gondolkodó értelmiséggel! Csak a rabszolgák maradhatnak, persze ha egyáltalán életben maradnak!
A magát Istennek képzelő háttérhatalom olyan országokból importálja hozzánk is az úgynevezett menekülteket melyekben, „hála” az USA “”demokrácia”” exportjának, az emberi élet mára már semmit nem ér! Szíriából, Irakból, Afganisztánból, Szudánból, Líbiából, stb. Ezen országok lakói, az amerikai érdekek miatt, szinte modern kori barbárokká váltak, hiszen annyi értelmetlen halált láttak már, hogy immúnissá lettek az emberi érzésekkel szemben, ugyanakkor gyűlölhetik azt a fehér fajt, aki milliónyi kínt, szenvedést és halált hozott népükre a történelem folyamán, és mostanság ismét! A szándékosan félremagyarázott iszlám hit még jobban fel fogja tüzelni, fanatizálni őket ellenünk, amit persze ellenségeink kihasználnak!  Ha egyszer itt Európában beindulnak, nem fognak kíméletet tanúsítani, sem nővel, sem kisdeddel szemben. Ha tudnak, kiirtanak bennünket.És erről mégsem ők tehetnek, a korábbi- és mai gyarmatosítók hozták, hozzák ellenünkőketa háttérhatalommal kéz a kézben! De nekünk, Közép – Európa lakóinak, mi közünk van a nyugat korábbi, és mai gyarmatosításaihoz? Nekünk miért kell pusztulni?
A fősodratú médiában hallható, hogy csak a magyar – szerb határon át kb. 200 ezer migráns fog hazánk területére érkezni összesen ebben az évben. Pontosabban ez a szám csak azokról szól, akikről tudunk. És akikről nem? Ebből a kb. 70-80%, azaz úgy 150 ezer fő a fiatal, életerőtől duzzadó férfi. Létszámukat tekintve egy hadsereg! Európába más szárazföldi és tengeri útvonalakon is érkeznek. Felszerelve kommunikációs eszközökkel, melyen majd alkalomadtán megjön a parancs…
somalia_gyermek_ak47_2menekült6Amiről fentebb írtam, „csak” egy lehetőség, ha úgy tetszik: vízió, de a migránsok Hazánkba történő beengedése, hatalmas nemzetbiztonsági kockázat, akkor is, ha bárki bármit mond!
Tudom, hogy a liberális beállítottságúak, továbbá azok, akik még nem olvasták az 1901.-ben kézre került cion bölcseinek jegyzőkönyvét, azt mondják az általam elmondottak mindössze: egy rosszul sikerült „összeesküvés elmélet”! Nagyon remélem nekik lesz igazuk! Amíg ez kiderül, kérem, számoljunk együtt! A magyar kormány a 2015 esztendőben kétszáz-ezer migránssal számol. (Ebben nincsenek benne azok, akiket a határon, vagy az ország más pontjain nem „kaptak el”, vagyis nem kerültek nyilvántartásba.) Ha azt feltételezzük, hogy egyetlen menekült számára – alaphangon számolva – legalább öt-ezer eurót kellett biztosítani a vándorlás alatti megélhetésre, az embercsempészek kifizetésére, és sok egyéb (telefonhasználat, orvos, gyógyszer, ruha, mosószer, stb.) költségére, akkor a végösszeg 1.000.000.000.- euró! De érkeznek migránsok Olasz- és Spanyolországon keresztül is! Egyes nyugati hírforrások két millió, Európába tartó menekültről beszélnek. Irdatlan összegről lehet szó. Aki az Európába induló migráns áradatot dotálja, az tulajdonképpen befektet azért, hogy az általa beinvesztált pénzt valamilyen módon visszakapja, reményei szerint kamatostól, vagy az a pénz más, pl. politikai célt szolgál, mint jelen esetben. Nos, ha az általam fentebb vázoltak összeesküvés elméletnek minősülnek, mégis miként nyeri vissza pénzét, vagy valójában mi mást akar elérni a befektető? Ha ezt az összeget csak a helyben maradásért áldozza be, ebből a mai migráns saját hazájában legalább 10-15 hónapig vidáman megél akkor is, ha nem dolgozik!
Súlyosbítja gondjainkat, hogy Európa nyugati feléből Hazánkba fogják visszaküldeni azokat a menekülteket, akiket itt vettek nyilvántartásba! Tehát úgy tűnik, Magyarországot jelölte ki nyugat egy nagy menekülttáborrá. Ha élethalál harcra kerül sor, az sajnos nagy valószínűség szerint Hazánkban fog elkezdődni, és innen terjedhet el szerte a kontinensen.
Végül a migránsügy kapcsán gróf Széchenyi István, a főrendiházban 1841.10.01. -én elmondott beszédéből idézek a liberálisok kedvéért. Igaz, a legnagyobb Magyar a felszólalásában a kazár zsidókra célzott, de szavai a “szerencsétlen menekültek” beáramlására ugyanúgy érvényes:
Ha egy bárkában ülök és abban van gyermekem és más gyermeke, és ha a bárkába bejő a víz, s előttem apodictice áll, hogy ezen két gyermeket benn nem tarthatom, az igaz, ha a magamét lököm ki és a másikat benn tartom, azt az újságban fogják hirdetni, de bizén inkább a magam gyermekét conserválom és a másikat kilököm. E tekintetben tehát a liberalismus egyenesen a nemzetiség rovására történik, és ez nem vélekedés, mert apodictice szám szerint be lehet bizonyítani, hogy minden ilyféle kedvezés csorba a nemzetiségre nézve.”

gróf Széchenyi István
A kormányunk figyelmébe ajánlom gróf Széchenyi István szavait! Fogadják azt meg, amíg nem késő! (Ha egyáltalán az un. “magyar kormány” bármilyen lépést meg tud még tenni saját elhatározásából!)
A fenti véleményemben nagyon remélem tévedek, és nem úgy alakul mint írtam, de anyagi képességed szerint készülj fel, hiszen azzal semmit sem veszthetsz, mert őket már akár fel is készíthették!
Madarász László



Rafahi „Fekete Péntek”: bizonyítékok az Izrael által elkövetett háborús bűnökre



Új bizonyítékokat tett közzé az Amnesty International és a Forensic Architecture, amelyek szerint egy izraeli katona elfogásának megtorlásaként az izraeli erők háborús bűnöket követtek el. A bemutatott bizonyíték, amely nagy mennyiségű multimédiás anyag elemzését is tartalmazza, rámutat a 135 civil életét követelő rafahi légi- és földi támadás módszeres és szándékos mivoltára, mely így az emberiség elleni bűntettek kategóriájába is sorolható.
A Rafahban 2014. augusztus 1-4. között történt izraeli támadások rekonstruálása. – Sürgős vizsgálatot megkövetelő háborús és emberiség elleni bűntettek bizonyítékaira derült fény. – Izraeli fegyveres erők 135 civilt, köztük 75 gyereket öltek meg egy izraeli katona fogságba esését követően. – A szakértők több száz videót, fényképet és műholdfelvételt vizsgáltak meg és vetettek össze szemtanúk beszámolóival. – Fejlett módszerekkel, például árnyékok és füstfelhők elemzésével vizsgálták a bizonyítékokat, hogy meghatározzák a támadások helyét és idejét.
A „Fekete Péntek”: a 2014-i Izrael/Gáza konfliktus alkalmával történt rafahi mészárlás (‘Black Friday’: Carnage in Rafah during 2014 Israel/Gaza conflict) című jelentéshez nagymértékben hozzájárult a modern kutatási technikák alkalmazásában úttörő Forensic Architecture, a Londoni Egyetemhez tartozó goldsmith-i kutatócsoport.
A Pléiades műhold felvétel Keleti-Rafahról 2014. augusztus 14-én 11 óra 50 perckor. A képen megjelölték a légi csapás krátereit (nagy, piros pontok) és a tüzérségi krátereket. © CNES 2014 Distribution Airbus DS)

Hiteles bizonyíték mutat arra, hogy az izraeli erők háborús bűnöket követtek el, amikor könyörtelenül lebombázták Rafah lakóövezeteit a civilek életére való tekintet nélkül, hogy meghiúsítsák Hadar Goldin hadnagy fogságba ejtését. Aránytalan és válogatás nélküli támadássorozatot indítottak, melynek független kivizsgálását elmulasztották” – mondta Philip Luther, Amnesty International közel-keleti és észak-afrikai igazgatója.
A „Hannibál direktíva” szerint katonájuk fogságba esése esetén az izraeli erők kemény tűzerőt vethetnek be a fogságba esett katona vagy a közelben tartózkodó civilek életét fenyegető veszély ellenére. Ahogy a jelentésben olvasható, a parancs végrehajtása civilek elleni törvénytelen támadások elrendeléséhez vezetett.
Miután Hadar Goldin hadnagy fogságba esett, az izraeli erők – úgy tűnik föl – kidobták a szabálykönyvet az ablakon, és egy durvább taktikához folyamodtak, ami pusztító következményekkel járt a civilek számára. A cél az volt, hogy bármi áron meghiúsítsák a hadnagy fogságba ejtését. A civil veszteségek elkerülésére tett óvintézkedésekre vonatkozó kötelezettséget teljességgel figyelmen kívül hagyták. Rafah teljes kerületeit lebombázták anélkül, hogy különbséget tettek volna civil és katonai célpontok között” – jelentette ki Philip Luther.
A Goldin hadnagy augusztus 2-i halottnak nyilvánítását követően folytatódó támadások kíméletlensége arra enged következtetni, hogy ezeket részben a rafahi civil lakosság megbüntetése motiválta.
Heves bombázás
Röviddel Goldin hadnagy fogságba esése után, 2014. augusztus 1-jén a felek tűzszünetet kötöttek, és sok civil visszatért az otthonába, gondolván, hogy biztonságos a hazatérés. Figyelmeztetés nélkül heves és elhúzódó bombázás kezdődött, miközben emberek tömegei voltak az utcákon, sokan – főleg azok, akik járműveikben tartózkodtak – célponttá váltak. A nap később „Fekete Péntekként” vált ismertté.
A fényképkollázs mutatja az izraeli légi csapás következményeit a rafahi al-Tannurban. (Foto: © Privát)
Szemtanúk káoszról és pánikról számoltak be, ahogy az F-16-os vadászgépek, drónok, helikopterek és a tüzérség tüze rázúdult az utcán tartózkodó gyalogosokra és autósokra, valamint a sebesülteket szállító mentőautókra és más járművekre.
Egy szemtanú szerint az aznapi mészárlás kísérlet volt Rafah civil lakosságának eltörlésére, és a támadást egy „kegyetlen, emberdaráló gépezethez” hasonlította.
Korszerű törvényszéki elemzés
A vizsgálathoz összevetették a rafahi mészárlás szemtanúinak beszámolóit a különböző forrásokból származó fényképekkel és videókkal, valamint az Amnesty International által megszerzett új, nagy felbontású műhold-felvételekkel.
A Forensic Architecture kutatócsoportja egy sor kifinomult módszert alkalmazott a bizonyítékok vizsgálatához. Az időre utaló jelzéseket elemezték – az árnyékok szögét vagy a füstfelhők formáját és méretét, amik „fizikai óraként” szolgáltak, – hogy meghatározzák a támadások idő- és térbeli elhelyezkedését (a folyamatot geo-szinkronizálásnak hívják).
A vizsgálat kimutatta: augusztus 1-jén az izraeliek több olyan helyet támadtak civil életekre való tekintet nélkül, ahol Goldin hadnagyot vélhetően fogva tartották, így az is lehetséges, hogy a támadások célja a hadnagy megölése volt.
Kutatók katonai szakértők segítségével megállapították, hogy az egyik legtöbb halálos áldozatot követelő támadáskor az izraeliek két egytonnás bombát – a légierő fegyvertárában megtalálható legnagyobb bombatípus – dobtak egy egyemeletes épületre al-Tannurban, Rafah keleti körzetében. Rengeteg civil tartózkodott a súlyosan aránytalan támadás közvetlen közelében.
A rafahi támadás kíméletlenségéből világosan látszik, hogy az izraeli erők milyen szélsőséges intézkedésekre képesek, megakadályozandó, egy katonájuk élve jusson az ellenség kezére – rengeteg palesztin életet feláldoztak ezért a célért” – hangsúlyozta Philip Luther.
A fellelhető fotók, videók és a szemtanúk által rendelkezésre bocsátott multimédiás bizonyítékok vizsgálata kiemelkedő fontosságúnak bizonyultak a lehetséges törvénysértések kivizsgálásában azóta, amióta az izraeli hatóságok megtagadták az Amnesty International munkatársainak a Gázai Övezetbe belépését a 2014-i konfliktus kezdetekor.
A Forensic Architectures új építészeti és médiatechnológiákat ötvöz, hogy bonyolult incidenseket rekonstruáljon az alapján, hogy a támadások milyen nyomokat hagynak az épületeken. Építészeti modellek segítségével kapcsolatot találhatunk az egyes
bizonyítékrészletek (közösségi hálókra feltöltött képek, videók és tanúvallomások) között, hogy virtuálisan rekonstruálhassuk az események menetét” – mondta Eyal Weizman, a Forensic Architectures igazgatója.


Támadások kórházak és egészségügyi dolgozók ellen
A műhold-felvételek elemzése kórházak és mentőautók elleni támadásra utaló károkat és bombatölcséreket mutat; az efféle támadások nemzetközi törvényeket sértenek.
Egy orvos elmondta, hogyan menekült a kétségbeesett tömeg az Abu Youssef al-Najjar kórházból, miután a környéken erősödtek a támadások. Több beteget az ágyán gurítottak ki, sokuk vénájába még mindig be volt kötve az infúzió. Egy fiatal begipszelt testű fiú a földön vonszolta magát, hogy elmeneküljön.
Egy sebesült idős férfit, egy nőt és három gyereket szállító mentőautót egy drónról indított rakéta eltalált és felgyújtott, és mindannyian – köztük az egészségügyi dolgozók is – bennégtek. Jaber Darabih, a helyszínre érkező egyik egészségügyi dolgozó így emlékezett az elszenesedett holttestekre „a kezeik és lábaik leszakadtak… súlyosan megégtek”. Darabih később megtudta, hogy fia, egy önkéntes mentős is a mentőautóban bennégett áldozatok között volt.
Azzal, hogy mentőautókra és kórházakra támadtak, az izraeli erők felháborító módon semmibe vették a fegyveres konfliktusokra vonatkozó törvényeket. Az egészségügyi létesítmények és dolgozók szándékos megtámadása háborús bűntettnek számít” – jelentette ki Philip Luther.
A büntetlenség korának vége
A rafahi kutatás meggyőző bizonyítékokkal szolgált a konfliktus alkalmával történt nemzetközi és emberi jogi törvénysértésekre.
Előző jelentéseiben az Amnesty International nemzetközi törvényeket sértő kihágásokról is beszámolt mindkét oldalról. Ide tartoznak Izrael civilek által lakott területek elleni támadásai, több emeletes épületek indokolatlan lerombolása, palesztin fegyveresek válogatás nélküli támadásai az izraeli civilek ellen, valamint gázai palesztinok kivégzése.
Mégis, egy évvel a konfliktus után az izraeli hatóságok elmulasztottak hiteles, független és pártatlan vizsgálatokat kezdeményezni a nemzetközi és emberi jogi törvénysértések kivizsgálására. Izrael felületes nyomozása, amely néhány egység augusztus 1-jei tevékenységét vizsgálta, nem talált felelősöket.
Eddig az izraeli hatóságok bebizonyították, hogy legjobb esetben képtelenek független vizsgálatok végzésére a rafahi vagy máshol előfordult nemzetközi törvénysértések ügyében, legrosszabb esetben pedig egyszerűen nem akarnak efféle kutatásokba bocsátkozni. A jelentés újabb meggyőző bizonyítékokkal bővíti a gázai konfliktus független, pártatlan és hatékony vizsgálatra váró törvénysértéseinek terjedelmes dokumentációját” – hangsúlyozta Philip Luther. „Az áldozatoknak és családjaiknak joguk van az igazsághoz és a jóvátételhez, azokat pedig felelősségre kell vonni, akik elrendelték vagy végrehajtották a háborús bűntetteket.”
A végleges jelentés itt elérhető.
Orientalista.hu – (Forrás: Infovilág)

Ez a zsidó fasizmus !!!!!

Andy Vajna az Alaptörvény felett: ez már sok a Fidesz-híveknek

Andy Vajna úgy építette fel cégbirodalmát, hogy nemcsak a kaszinópénzeket, hanem lényegében minden Magyarországon keletkezett nyereségét ki tudja menteni az országból – derül ki a csütörtöki Heti Válasz címlapsztorijából. A hatalom ennek ellenére bízik a kaszinó-, gyémánt- és filmmogulban; még az új jobboldali médiabirodalom egy részét is vele építteti fel.

Nagy a vissza osztás a pártkasszába , és a prominens személyeknek
Nem csoda , hogy jut a harmadik villa megvételére is belőle . És mind ezt teszik úgy , hogy te a betevőt sem tudod megkeresni a családnak , éheznek gyermekeid télen fáznak is mert tüzelőre sem telik miért nem dobtok molotov koktélt az összerabolt ingatlanjaikra , hisz ha jól megnézitek őket egy kapa vágást sem tettek ezért az országért , csak a jattot rakták zsebre, míg te éheztél, és akkor arról papolnak , hogy ők a nemzeti oldal , mit lophattak el a cionisták a baloldali lumperekkel együtt a vakolók támogatásával , hogy a kirablásunk teljesebb legyen az egész maffiát családostul le kellene darálnunk most már nekünk a Duna parti darálóval !!!!


Andy Vajna munkásságának van színe és fonákja. A filmipari kormánybiztos szakmai tevékenységét sokan elismerik – ennek is bőven szentelünk teret a csütörtöki Heti Válaszban. Vajna üzletemberi énjére viszont még az elkötelezett jobboldaliak is gyanakodva tekintenek. Legalábbis amikor a múlt heti tusványosi tábor egyik fórumán az LMP-s Schiffer András arról beszélt, hogy néhány nagyvállalkozó, például Andy Vajna az Alaptörvény felett áll, ő is kedvezményezettje a „központilag kijelölöm a nyerteseket” politikának, a Fidesz-hívek nemhogy nem zavarták haza az ellenzéki politikust, hanem egyetértő tapssal jutalmazták.
A Heti Válasz címlapsztorijából világossá válik: szó sincs arról, hogy Vajna csak a kaszinócégeiben keletkezett profitot vinné ki külföldre. Központi vagyonkezelő vállalkozását, az AV Investments Kft.-t is eleve úgy építette fel, hogy évi kétmillió dollárig a kisebbségi tulajdonos Cinergi Pictures Entertainmentnek kell elutalni a nyereség 99 százalékát. Az egykor az Evita című filmet is gyártó amerikai cégnek pedig az offshore-közvetítők által adóparadicsomként számon tartott Nevada államban van a központja.
Minden, amit Andy Vajna munkásságának színéről és fonákjáról tudni érdemes, kiderül a július 30-i Heti Válasz hatoldalas összeállításából. Lapunk elektronikus formában a Digitalstandon is megvásárolható.

Magyarország igazi ura nem kegyelmez Ukrajnának


Ukrajna egy hatalmas rakás pénzzel tartozik a világnak, kormányoknak, magánszemélyeknek és alapkezelőknek egyaránt. Csak 2015-ben és 2016-ban 14 milliárd dollárnyi (majdnem 3800 milliárd forintnyi) adósságot kellene törlesztenie az országnak, és ez még semmi a teljes tartozáshoz képest. Az egész ukrán (állami és nem állami) tartozás a külföld felé már az eleve zuhanó éves GDP 71,5 százalékára rúg. Ez más, az ukránnál nyitottabb gazdaságokkal összehasonlítva nem is feltétlenül tűnik soknak, akkor viszont rögtön meghökkentően nagy summává válik, ha hozzávesszük, hogy a teljes ukrán devizatartalék jelenleg alig 10 milliárd dolláros, és ezt is csak hosszú erőlködés után sikerült összeszednie az Oroszországgal tulajdonképpen háborúban álló országnak.
Ukrajna tehát nem fog tudni fizetni.



Legalább is semmiképpen sem időben.
Az ukrán kormánynak eközben muszáj lenne béreket emelnie, és kezdeni valamit a szociális juttatásokkal, az infláció ugyanis 2015-re 40 százalék körüli magasságokba kúszott, így igencsak szenvednek, akik hrivnyában kapják a jövedelmüket. Mindezt úgy kéne meglépni, hogy az ország egyik legfontosabb turistacélpontját, a Krímet elcsatolták az oroszok, Ukrajna keleti részén, a legfontosabb ipari régiókban pedig dúl a háború. Ha ez nem lenne elég, az orosz állami energiacégek is olyan vádakkal nyomasztják ukrán üzletfeleiket, hogy azok nem fizetnek megfelelően a felhasznált gázért (holott valószínűleg csak arról van szó, hogy Moszkva a szakadár területek gázfogyasztását is a kijevi kormánnyal fizettetné ki).
Ukrajnának tehát pénzügyi segítség kell, gyorsan.
Az IMF ki is dolgozott egy pénzügyi mentőcsomagot, és a tekintettel arra, hogy Ukrajna azért háborúzik, mert az orosz érdekszférából a Nyugat felé szeretne fordulni, a nyugati pénzvilág legfőbb integrációs szervezete (mármint az IMF) most kifejezetten eltökéltnek tűnik a megfelelő megoldás megtalálása, és Ukrajna finanszírozásának stabilizációja mellett. Eddig is tettek javaslatokat meg nyomták a pénzt, és most, hogy a legutóbbi mentőcsomagjuk kevésnek bizonyult, hamar összedobtak egy újabb hitelt az USA, az EU, Kína és nemzetközi szervezetek segítségével. Ez a csomag egy 17,5 milliárd dolláros (kb. 4725 milliárd forintos) hitelből, és egy több mint 15 milliárd dolláros adósságátrendezésből áll.
Utóbbit nem az IMF garantálja, erre az adósságátrendezésre csak kérik az ukrán kormányt és nemzetközi hitelezőit. Viszont ha az erről szóló tárgyalások sikertelenül zárulnak, akkor Ukrajna előtt csak három lehetőség áll:
  1. Csődöt jelent.
  2. Még nagyobb segélycsomagot húz be az IMF-től és/vagy az EU-tól, és abból fizeti ki a magánhitelezői felé lejáró tartozásokat.
  3. Brutális megszorító intézkedéseket vezet be az ukrán kormány, majd várja, hogy elsöpörje az ország több régiójában már így is elképesztő nélkülözésben élő nép haragja, vagy feleméssze a háború.
A harmadik nem lenne túl jó. Nemcsak humanitárius aggályok miatt, de azért sem, mert a jelenlegi kormány megtartása fontos a Nyugat számára. Az Arszenyij Jacenyuk vezette kabinet ugyanis határozottan Nyugatra húz, tárgyalóképes, és eddig a reformok és a korrupció elleni harc iránt is elkötelezettnek bizonyult – legalább a nyugati szimpátia elnyeréséhez szükséges mértékig. Ugyanakkor az is látszik, hogy Nyugaton olyan nagyon egyik állam sem akar tényleges katonai segítséget adni Ukrajnának az oroszbarát szakadárok elleni harcban, így pedig ha Kijev a hadsereg pénzügyi forrásainak csökkentésére kényszerül, azzal a Nyugat tulajdonképpen egész Ukrajna sorsát Putyin döntésére bízza: ha az orosz elnök úgy akarja, az általa támogatott szakadárok könnyebben elsöpörhetik az alulfinanszírozott ukrán ellenállást. Ugyanez a rizikó a kormány bukása esetén is fenn áll, könnyen lehet, hogy egy újabb választáson Oroszország tudna olyan, Janukovics, korábbi elnökhöz hasonló bábjelöltet állítani, aki a háború lezárását és a finanszírozási gondok megszüntetését ígéri, csak éppen azon az áron, hogy Ukrajna geopolitikai szempontból visszakerülne oda, ahol a Majdan téri tüntetések 2013 végi kezdete előtt volt.
A második lehetőség a világ adófizetőinek szívás. Ugyanis ha Ukrajna hitelezői ragaszkodnak a határidőben és az előre megbeszélt összegben történő törlesztéshez, és az ehhez szükséges forrásokat nemzetközi szervezetek és államok dobják össze Ukrajnának, akkor a világ adófizetői lényegében az ukrán államkötvényeket birtokló befektetési alapokba pumpálják a pénzt. A befektetési alapok mögött persze emberek állnak, többnyire gazdag befektetők, akiknek az ukrán kötvényeket megvásároló alapkezelő busás hozamot ígért. Az ukrán papírok hozama azonban eddig is azért volt magas, mert az átlagosnál nagyobb kockázat is járt velük, ráadásul az ukrán adósság nem olyan hatalmas, hogy a csökkentése a világpénzügyi rendszer megrendülésével járna.
Más kérdés, hogy ha Ukrajna el tudja érni, hogy a hitelezői belemenjenek valamekkora adósságleírásba, akkor más államok ugyanígy követelhetnék ezt – és ez a hitelezők egyik legfőbb érve is. Viszont ha például Görögországgal hasonlítjuk össze Ukrajnát, fontos különbség a háború, a Krím elcsatolása, az elképesztő infláció és a brutális gazdasági visszaesés is.
Az első lehetőség pedig mindenkinek rossz lenne, ez komolyabban megrendítené a pénzügyi rendszert és kihatással lenne a háborúra is. Az ukrán kormány azonban még mindig szívesebben választja ezt, mint a fentebb harmadikként leírt lehetőséget, ez pedig Kijev legnagyobb fegyvere is a most folyó tárgyalásokon. Ha ugyanis Ukrajna hajlandó csődbe menni, az minden hitelezőnek rossz, sokkal rosszabb, mintha beleegyeznének valamekkora adósságleírásba. Kicsit olyan ez, mintha az ukrán kormány egy, a saját fejéhez tartott pisztollyal zsarolná a hitelezőit:
Vagy kevesebbet kaptok, vagy meghúzom a ravaszt, és nem kaptok semmit.”
Ennek ellenére az elemzők szerint egy picit sem közeledtek az álláspontok a hetek óta zajló tárgyalásokon, így várhatóan nem is lesz érdemi eredmény a júniusi határidőig. Az ukrán kormány és a hitelezőket képviselő bizottság is pár naponta kiad valamilyen közleményt arról, hogy a másik féllel képtelenség tárgyalni. A hitelezőknek természetesen az fáj, hogy az ukrán kormány nem elégszik meg az adósság törlesztésének átütemezésével, hanem adósságleírást is akar, Ukrajnának meg az, hogy a hitelezők nem akarnak belemenni az adósságleírásba, pedig az összeomlás szélén táncoló gazdasággal és ezzel az adósságszinttel Ukrajna a legtöbb számítás szerint komoly adósságspirálba kerül, bármennyire is sikerülne elnapolnia a törlesztési határidőket.
Kijevnek az is fáj, hogy nem is tudja pontosan, kikkel tárgyal. A 2015-ben és 2016-ban lejáró (tehát átütemezendő) ukrán adósság majd kétharmadát a Templeton Alap birtokolja, egy hárommilliárd dolláros kötvényt pedig valószínűleg Oroszország. A többiek kilétét azonban egyelőre homály fedi.
A Templeton Alap Magyarország legnagyobb hitelezője is, az államadósságunkmajd 10 százalékát egymaga birtokolja. A legnagyobb üzleteit 2011-ben kötötte Magyarországon, amikor szinte mindenki más menekült innen, miután a kormány kirúgta az IMF-et. A magyar papírokat baromi olcsón lehetett összevásárolni, így azóta hatalmasat lehetett szakítani rajtuk.
A Templeton ezért ment Ukrajnába is: az alap olyan országok papírjait szereti vásárolni, amiktől mindenki más inkább tart. A befektetések azonban általában bejönnek, így a Templeton brutális, 8-9 százalékos hozamokat tud garantálni az ügyfeleinek. Ezért hitelezték Viktor Janukovics oroszbarát, de sérülékeny ukrán rendszerét is, és ezért vannak most nagy szarban. A majdani tüntetések eldurvulásakor az alapkezelő olyannyira beparázott, hogy a cég vezetője, Michael Hasenstab maga ment Kijevbe és egy csillivilli videóvaligyekezett megnyugtatni az aggódó befektetőket. Most a cég tévedhetetlensége forog kockán: ha belemennek az adósságleírásba, az nem néz ki valami jól a portfólióban. A Templeton megkerülése nélkül azonban nem lehet semmiben megegyezni, a szabályok szerint ugyanis minden adósság átütemezéséhez és/vagy leírásához az adott kötvénykibocsátásból vásárlók kétharmadának vagy még nagyobb hányadának beleegyezése kell. Ez pedig több kibocsátásnál is egymaga a Templeton.
A hitelezők egy közleményük szerint a törlesztési határidők megváltoztatására hajlandóak, de adósságleírásra nem, álláspontjuk azonban egyre nagyobb nemzetközi rosszallással találkozik. Még Larry Summers, volt amerikai pénzügyminiszter, akinél kevés, a Wall Street-i befektetők iránt barátságosabb ember van a világon, is az ukrán adósságleírás mellett érvelt néhány napja, a Financial Times-ban megjelent cikkében. Az ő érvei is ezek voltak: nem olyan sok pénz, hogy belerendüljön a világgazdaság, a Templeton és ügyfelei így is épp eléggé zsírosak, most pedig nagyon fontos dologról van szó, áldozatokat kell hozni, mert ez egy reformelkötelezett ukrán kormány, nem szabad bukni hagyni.
A befektetők másik érvével viszont Summers is csak megérzés alapján tud vitatkozni. Előbbiek ugyanis azzal is támogatják az igazukat, hogy az ukrán politikai elit nem lett sokkal kevésbé korrupt Janukovics elmenekülése óta, így az adósságleírás azt is üzenné a világnak, hogy a simlis kelet-európai politikusok csak úgy büntetlenül lenyelhetik a befektetők dollárjait, csak mert bajban van az országuk.
A 3 milliárdos orosz kötvény ügye is komoly vitákat szült. Az elemzők egyik fele tart attól, hogy az oroszok ezzel a követeléssel egymaguk is csődbe dönthetik Ukrajnát, vagy ha nagyon ragaszkodnak a pénzükhöz, akkor más, a megállapodásra inkább hajló befektetők számára marad kevesebb pénz a kijevi kasszában. Anna Gelpern, a nemzetközi gazdasággal foglalkozó Peterson Intézet elemzője szerint viszont a kötvény nem jelent olyan nagy fenyegetést, hiszen mivel az angol jog hatálya alatt állították ki, legvégső esetben egy brit jogi aktussal korlátozni is lehet a kikényszeríthetőségét. Ekkor Oroszországnak és Ukrajnának brit bíróság előtt kellene bizonyítania a maga igazát, amivel a legrosszabb forgatókönyv szerint is legalább időt nyer Ukrajna.

Szeptemberben érkeznek az amerikai páncélosok Magyarországra



2015. július 29., 08:19
Az amerikaiak szeptemberben demonstratív, 700 kilométeres közúti menettel érkeznek hazánkba Csehországon és Szlovákián keresztül. Folyami átkelésre is sor kerül a Dunán, ezt elsősorban a honvédség szentesi műszaki alakulata teszi lehetővé az egyébként úszásképtelen Strykerek számára.Amerikai segítség szépséghibával
Fegyverzetük megerősítésére szorulnak azok az amerikai páncélosok, amelyeket az Egyesült Államok az ősszel azért küld Magyarországra, hogy „fokozzák a NATO keleti tagállamainak biztonságérzetét az ukrajnai orosz agresszióra válaszul”. Az amerikai katonai-ipari komplexum szaklapja, a Defense News cikkéből kiderül: a németországi bázisú 2. felderítő-lövészezred nyolckerekű Stryker járműveinek tűzereje elmarad az orosz BMP–3 és BTR– 80/82 típusú harcjárművekétől, ezért az alakulat parancsnoka áprilisban sürgős segítséget kért a szárazföldi hadsereg vezérkarától 81 kocsijának 30 milliméteres gépágyúkkal történő felszereléséhez.
Az amerikaiak szeptemberben demonstratív, 700 kilométeres közúti menettel érkeznek hazánkba Csehországon és Szlovákián keresztül. Folyami átkelésre is sor kerül a Dunán, ezt elsősorban a honvédség szentesi műszaki alakulata teszi lehetővé az egyébként úszásképtelen Strykerek számára.
Gyenge fegyverzetA Defense News cikke szerint a Strykereket használó 2. ezred parancsnokának, John Meyer ezredesnek a kérését elfogadta a vezérkar, és a járművek tűzerejének növelésére jelentős összeget, 371 millió dollárt szavazott meg az amerikai kongresszus is. Az ezt célzó júniusi törvénymódosítás előterjesztője az egyik ohiói republikánus szenátor volt, ami nem meglepő, hiszen a munkát valószínűleg elvégző General Dynamics hadiipari konszernnek ebben az államban van üzeme. A szenátus fegyveres erőket ellenőrző bizottságában mindenesetre nem aratott egyöntetű tetszést a terv. A rangidős demokrata tag rámutatott: a hadsereg több évre elkötelezi magát egy olyan program mellett, amit nem fontoltak meg eléggé, az átalakítás járművenként 3,8 millió dollárba (több mint egymilliárd forint) kerülne, ráadásul nem válna rögvest hozzáférhetővé. Azt Meyer ezredes is elismerte a múlt héten a Pentagonban megrendezett sajtótájékoztatóján, hogy a Strykerek gépágyúkkal való felszerelése 24–36 hónapot vesz majd igénybe.
E szerint bizonyos, hogy szeptemberben még nem megerősített járművek érkeznek Magyarországra. A Defense News megkérdezte a Brent Scowcroft Központ szakértőjét, Jim Hasiket, aki azt mondta, hogy a 30 milliméteres gépágyúval a Strykerek szembeszállhatnának az orosz gépesített lövészzászlóaljakkal, és legalábbis zaklatni tudnák T–72-es tankjaikat is. „Az alternatíva, a (jelenleg meglévő – a szerk.) 12,7 milliméteres géppuska és a káromkodás” – fogalmazott a kutató. Rámutatott arra is, hogy az amerikaiak kelet-európai szövetségeseinek hasonló feladatú járművei fel vannak szerelve nagyobb kaliberű, 30-40 milliméteres gépágyúkkal. Konkrétan nem hozta fel ugyan ezt a példát, de a honvédség BTR–80A típusú, szintén nyolckerekű páncélozott járműveinek is van ilyen nagy tűzerejű fegyverzetük.
El sem jutnak tüzelési pozícióba
A Strykerek alkalmazási koncepciója szerint a szállított gyalogság a járműből kiszállva használhatja Javelin típusú páncéltörő rakétáit a fajsúlyosabb ellenfelekkel szemben. Ám gyenge fedélzeti fegyverzetük elejét veheti, hogy az egyébként gyorsan mozogni képes egységek egyáltalán eljussanak ebbe a megfelelő tüzelési pozícióba.
Hétszáz kilométeres közúti menetével a szeptember–október folyamán Magyarországon megrendezendő úgynevezett Bátor Harcos (Brave Warrior) fedőnevű hadgyakorlat nagyon hasonló lesz a korábban végrehajtott Dragonyos Vágtához (Dragoon Ride), amikor a balti országokból kétezer kilométeres menettel tértek vissza Németországba az amerikaiak. Az egyik legnagyobb különbség információink szerint az lesz, hogy a magyarországi gyakorlat idején nagyszabású folyami átkelésre is sor kerül a Dunán. A honvédség legutoljára 2009-ben, a nemzeti szintű Bevetési Irány hadgyakorlaton hajtott végre ilyen manővert, akkor az erre leginkább alkalmas ercsi szakaszon keltek át a folyamon, írja Zord Gábor László itt, az MNO-n.
magyartudat.com
Valakiknek kemény lesz az orosz tél !!!

Nem gondoljátok , hogy ki kellene öntenünk betonnal e harckocsikat , hogy ne feledjék egyesek , hogy milyen is a háború ,egy – egy bankárt is bele betonozhatnánk e járművekbe legalább elmondhatnák a családjaik , hogy bizony ők is megjárták a hadak útját .



Most kiderül: csalnak a lottósorsoláson?

BUDAPEST — Tudják, mi történik a golyókkal teli gömbökkel a szombat esti sorsolás után? Sokan kételkednek a lottósorsolás tisztaságában, amióta bevezették a számok gépi húzását. Ez az érzés pedig valószínűleg csak erősödött bennük azóta, hogy a hét és fél hónapos halmozódásnak köszönhetően minden idők második legnagyobbikára, 3 milliárd 177 millió forintra kúszott fel a főnyeremény, amit tegnap egyetlen szerencsés vitt el.
Egyre több csaláselmélet terjeng a világhálón. Van aki szerint a sorsológép jeladó vagy mágnes segítségével választja ki a számokat, de olyan is akad, aki úgy véli, hogy a golyók méretével, hőmérsékletével, tapinthatóságával trükköznek. Tegnap, közvetlenül a számok húzása előtt belestünk az ötös lottó sorsolásának kulisszái mögé.
Amíg a fellépők szórakoztatják a közönséget, a színfalak mögött már készen áll a gép a sorsolásra
Délután fél négyre jöjjenek a Pólus Center hátsó bejáratához, a Fortuna stúdióba. Hatkor van az ötös lottó sorsolásának a főpróbája, hogy a vendégek tudják, kézi húzásnál hova kell ülniük. Előtte lefényképezhetik, hogy a lepecsételt ajtó mögül közjegyző jelenlétében előhozzák a sorsoláshoz szükséges kellékeket" – magyarázta Tulik Ágnes, a Szerencsejáték Zrt. frissen kinevezett szóvivője.

A golyókat csak percekkel a sorsolás előtt veszik elő
Főőőpróba!? Lottósorsolásnál? Minek? – futnak végig az ember fejében a gyanakvó gondolatok. Ám sok időnk nincs ezen rágódni, és igazából értelme sincs. Hogy tudjuk, mire érdemes odafigyelnünk, az elindulás előtt felkerestük dr. Bóc István fizikust . –
Kardos János matematikus barátommal egyszer kikértük azt az adatbázist, amelyen a megjátszott számokat tárolták. Érdekesség, az 1, 2, 3, 4, 5 sorozatot 3500-an játszották – magyarázta Bóc. – A golyók hűtésének vagy felmelegítésének elmélete szerintem nem működik. Túl sok embert kellene bevonni ehhez. Egy módot látok csak a csalásra. Azt, hogy a húzás után bejuttatnak egy szelvényt. Ezt néhány perc alatt kellene megoldani. Ám nem hiszem, hogy előfordulhat ilyesmi. Az ötös lottónál 1 a 44 millióhoz az esélye annak, hogy valaki megüsse a főnyereményt. Sokan állandó számokkal játszanak, körülbelül tíz héten belül lesz telitalálat. Persze soha nem lehet tudni, egy szelvényt feladtam én is.
A sorsológépet egy gurulós kocsin tolják be a felvétel helyszínére
 
Bár hozzánk hasonlóan Tulik Ágnesnek, a Szerencsejáték Zrt. új szóvivőjének is ez volt az első lottósorsolása, egy-két érdekességet már a húzás előtt megosztott velünk. – Házon belül egyetlen kísérlet sem volt a sorsolás befolyásolására, de előfordultak már olyan esetek, hogy csalni akartak – mondta Tulik.
Egyszer egy úr azt mondta, összetépték a lottóját a gyerekei. Összeragasztott egy olyan szelvényt, amelyen a nyerőszámok voltak. Az igazolószelvény ellenőrzésén megbukott, így nem tudta beváltani. Kizárt a csalás. Ebben a közjegyző által lezárt és lepecsételt szobában tárolnak mindent. Az ajtó felnyitása után a közjegyző és a sorsolási bizottság elnökének a kíséretében viszik át a stúdióba az eszközöket fél órával a húzás előtt. Több hitelesített golyókészlet van. Ezeket független mérésügyi szerv hitelesíti. Többek között megmérik minden golyó súlyát, ellenőrzik a színét és a hőmérsékletét. Amikor a fogadás hivatalosan is befejeződik, akkor egy feltörhetetlen időzár zárja a számítógépes rendszert, ezt is egy független szerv felügyeli.
Közben odalépett a közjegyző és a sorsolási bizottság vezetője is, így végre beléphettünk a „titkok birodalmába". A raktár kicsit rendezetlen és poros volt. Gondolná, hogy ilyen környezetben lapulnak a több mint hárommilliárd forint sorsáról döntő gépek és golyók? Ugye nem! A szürke lepecsételt bőrönd előtt felfedeztünk egy zöld színű golyófedelet, de szám nem volt benne. A hat órai próbasorsolást még kevesebb és más színű golyókkal végezték. Háromnegyed nyolc előtt pár perccel viszont már a szürke bőrönd is a stúdióba került. A közjegyző és a sorsolási bizottság elnöke feltépte a pecsétet, és kezdődhetett a húzás.
S hogy lottóztak-e a bennfentesek? Igen, sőt fogadásokat is kötöttek arra, hogy lesz-e a héten ötös. Az idegtépő pillanatok után pedig azt is megtudtuk, mi lett a golyókkal a húzás után: a személyzet letörölgette, majd visszavitte a „sufniba".
Kolontár Krisztián


Letagadta saját borászatát az RTL Híradónak L. Simon László

A Miniszterelnökség államtitkára azt állította, nincs köze a nevét viselő L. Simon Borászathoz, a cég kizárólag a feleségéé. L. Simon Lászlót a borászat által forgalmazott, és rákellenes szerként reklámozott barackmag miatt kérdezte az RTL Klub. A letagadott cég hivatalos adatai szerint az államtitkár a többségi tulajdonos.
Az Agárdon működő L. Simon Borászat nem csupán madárnévre keresztelt palackozott borokat, hanem csomagonként 1000 forintos áron sárgabarackmagot is forgalmazott. A borászat erről a termékéről azt állította, hogy rákellenes, méregtelenítő hatású, tisztítja a májat és javítja a látást.



Fotó: Bődey János
HVG hetilap múlt heti száma kiderítette, hogy a sárgabarackmagot tilos ezekkel az állításokkal reklámozni, mivel a hatás nem bizonyítható, a mag túlzott fogyasztása viszont akár rosszullétet is okozhat.
Az RTL Klub Híradója hétfőn egy rendezvény után a rákellenes szerként árusított magról igyekezett megkérdezni  L. Simon Lászlót, aki először elmenekült a kamera elől, majd mégis ráállt az interjúra.
Az államtitkár lényegében annyit mondott, hogy nincs is barackmagügy, mert egyetlen barackmagot sem tudtak eladni, elromlott ugyanis a barackmagtörő gép. Ráadásul szerinte a cég nem is az övé, hanem a feleségéé.
Ehhez képest a borászat honlapon még az ő fényképe fogadja a látogatókat, és az alábbi bemutatkozó szöveg, amely az alábbi módon, "D" nélkül indul:
ÜVÖZÖLJÜK 
AZ L. SIMON BORÁSZAT OLDALÁN!
Üdvözöljük oldalunkon, ahol az író és politikus
L. Simon Lászlót most családi cégének borain keresztül ismerheti meg közelebbről.
A letagadott Simon és Simon Kft. a Céginfó és L. Simon László államtitkári vagyonbevallása szerint 57,7 százalékban az ő tulajdona, és a nyereségből is ilyen arányban részesül.
Bár ebből hivatalosan sok pénzt nem láthat.
A cég, amely egy 13 szobás agárdi panziót is üzemeltet, a cégadatok szerint súlyos veszteséget termel. A kft. tavaly 33,8 milliós árbevételt produkált, ami nagyon komoly visszaesés a 2013-as csúcsévhez képest, amikor közel 66 millió forint értékben forgalmazott. Az eredmény azonban az elmúlt években rendszeresen 20-30 milliós mínuszban volt
Ilyen embereket a baloldal is fel tud mutatni Dumát lehet velük rekeszteni , most jól jönnek majd mikor az amik hozzák a harckocsikat csak a darálót kell levinni az átkelőhöz !!!!!


Orbán 14. havi nyugdíjat is ígér

MTI2006.01.20. 19:45
Ez a cikk 9 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Orbán Viktor szerint a 14. havi nyugdíj is lehetővé válhat a Fidesz járulékcsökkentési programja révén. A Fidesz elnöke erről Egerben beszélt, a városi sportcsarnokban tartott nagygyűlésen, pénteken. Az MSZP szóvivője szerint a Fidesz elnöke gúnyt űz a nyugdíjasokból, akarat nélküli kiskorúaknak nézi őket.
Amennyiben megvalósul a Fidesz járulékcsökkentési programja és ennek nyomán több százezer új munkahely jön létre, kitűzhetővé válik a 14. havi nyugdíj bevezetésének célja - mondta a volt miniszterelnök a Változás 2006 című országértékelő beszélgetésen.
A pártelnök szerint 600 ezer új munkahely jöhetne létre, ha a járulékcsökkentés eredményeképpen minden családi vállalkozó akár csak eggyel több embert tudna foglalkoztatni. Az új munkahelyek révén befolyó társadalombiztosítási bevételek fedeznék a csökkentés miatt kieső forrásokat. Az új munkahelyek létrehozása és az aktív keresők számának növekedése nyomán 2006 és 2010 között a 14. havi nyugdíjat is be lehet vezetni - mondta Orbán Viktor.
A pártelnök szólt arról is, hogy a Fidesz az alkotmányba foglalná, hogy Magyarországon az állam elismeri a gyermeknevelés költségeit. "Ha módunk lenne (...) a mintegy kétharmados többségű parlamentet elővarázsolni", akkor az alkotmányban kellene rögzíteni, hogy Magyarországon az állam elismeri a gyermeknevelés költségeit - mondta.
"A mai magyar adórendszer olyan, hogy ha az ember úgy dönt, hogy mondjuk állatot tart, mondjuk nyulat, annak a költségeit leírhatja az adójából, ha úgy dönt, hogy gyermeket tart, azt nem írhatja le (...) ezért családellenes az adórendszer" - fogalmazott a politikus. Hozzátette: aki egyedül él, annak háromszor annyi adót kellene fizetnie, mint aki három gyereket nevel.
MSZP: Orbán gúnyt űz a nyugdíjasokból
Nyakó István, az MSZP szóvivője a Fidesz elnöke beszédére azt mondta: "Orbán Viktor gúnyt űz a nyugdíjasokból, akarat nélküli kiskorúaknak nézi a legtapasztaltabb korosztályt". Tagadhatatlan, hogy a Fidesznek van adóssága a nyugdíjasokkal szemben: kormányzása alatt összesen 50 milliárd forinttal rövidítette meg őket - tette hozzá.
A szocialista párt szóvivője szerint a mostani javaslat nem kárpótlás, inkább szemfényvesztés, mivel a munkaadói társadalombiztosítási járulék tízszázalékos csökkentése 650 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek. Ez azt jelentené, hogy eltűnne a 13. havi és további három havi nyugdíj fedezete. Mint mondta, az idén 149 milliárd forint van elkülönítve a 13. havi nyugdíj költségeire.
Rogán: a Fidesz tíz százalékkal csökkenti a munkát terhelő adókat
Rogán Antal szombati nyilatkozata szerint a Fidesz által tervezett társadalombiztosítási járulékcsökkentés nem jelent bevételkiesést, munkahelyteremtő hatása a 14. havi nyugdíj bevezetését is lehetővé teszi. "Ha a Fidesz kormányra kerül, július 1-től tíz százalékkal, a jelenlegi 29-ről 19-re csökkenti a munkát terhelő járulékokat, ez lehetővé teszi a 14. havi nyugdíj bevezetését is a következő kormányzati ciklusban" - mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
A járulékok tíz százalékos csökkentésével legkevesebb 120-150 ezer új munkahely hozható létre, és ennek eredményeként bevezethető 2006-2010 között a 14. havi nyugdíj - mondta Rogán, aki szerint a járulékok csökkentése nem jelent bevételkiesést. "1998-2002 között a munkát terhelő adók tíz százalékos csökkentésének eredményeként 236 ezer új munkahely jött létre, beindult a gazdasági növekedés és nőttek a társadalombiztosítási kassza bevételei" - nyilatkozta a frakcióvezető-helyettes.
Harrach Péter országgyűlési képviselő szerint a költségvetést nem terheli olyan mértékben a 14. havi nyugdíj, hogy az lehetetlenné tenné annak bevezetését. Ennek évi forrásigénye 150 milliárd forint.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Országjárásra indulnak a miniszterek

A Fidesz elnöke válaszolt a mentelmi bizottság elnökének

Orbán megállapodna a gazdasági élet szereplőivel

Orbánnak még van vitája a Financial Timesszal

MSZP-s városokba megy Orbán

Orbán Viktor: Hajrá, Vizsla!



Drága politikusainkat mikor viszik pihenésre a hűtőházba !!

Halottnak hitték, felébredt a hűtőházban



Gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt emelt vádat a németországi ügyészség egy orvos ellen, amiért halottnak nyilvánított egy 92 éves nőt, aki később magához tért a ravatalozó hűtőházában.
Birgit Jürgens esseni ügyész szerint az 53 éves német orvos, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra a magánélet védelméről szóló előírásoknak megfelelően, 
pénzbírságot vagy letöltendő börtönbüntetést is kaphat, amennyiben bűnösnek találják.




A nő a ravatalozó hűtőházában tért magához (képünk illusztráció)
Forrás: Thinkstock
Az eset még márciusban történt. A szakember az után nyilvánította halottnak a súlyosan beteg asszonyt, hogy a nő lakóhelyéül szolgáló idősek otthona egyik gondozója 
eszméletlenül találta a 92 éves hölgyet. 
Az asszonynak nem volt pulzusa és nem lélegzett. 

A nő két nappal később elhunyt 

Még aznap este a ravatalozó egyik dolgozója, ahová a nőt szállították, sikítást hallott a hűtőházból, majd rátalált az időközben magához tért idős asszonyra. A nő két nappal később elhunyt egy kórházban a korábbi esettel össze nem függő szívprobléma következtében.


23 éves csúcson a foglalkoztatottság

A Központi Statisztikai Hivatal mérésének kezdete, 1992 óta nem dolgoztak Magyarországon annyian, mint most, több mint 4 millió 200 ezren, a munkanélküliség pedig tíz éve nem volt ilyen alacsony - mondta el Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón, a KSH munkaerő-piaci adataira reagálva.
Az államtitkár hozzátette: a közfoglalkoztatás nagyjából 45 ezerrel járult hozzá a foglalkoztatottság éves szinten 126 ezret meghaladó bővüléséhez április-júniusban, míg a migrációs mozgás következtében mintegy 13 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma.

Ha az éves növekményből kivonjuk a közfoglalkoztatás és a migráció miatti bővülést, akkor is elmondható, hogy közel 70 ezren a versenyszférában találtak új munkalehetőséget, ami fontos eredmény - emelte ki. Az építőipar és a mezőgazdaság ,,vitte a prímet" a foglalkoztatottság bővülésében az utóbbi három hónapban, mindkét ágazatban nagyjából 20 ezerrel nőtt a létszám - ismertette. A feldolgozóiparban nyolc-kilencezres bővülés volt éves szinten - tette hozzá.

Valamennyi régióban javult a foglalkoztatási helyzet és a munkanélküliségi adat - jelentette ki Czomba Sándor, hozzátéve, hogy a jelentős területi különbségek jelentik az egyik legnagyobb kihívást a jövőben. Nyugat- és Közép-Magyarországon a növekedést elsősorban a versenyszféra generálja, míg Kelet-Magyarországon arányait tekintve még mindig magas a közfoglalkoztatás növekedése miatti bővülés - mondta.

Az államtitkár úr csak azt felejtette el elmondani , hogy a munkaképes lakosság 50 % - a már kivándorolt az országból !!!



Schiffer András nem adja fel, és kilencedik alkalommal is beterjeszti az állambiztonsági múlt feltárását célzó törvényjavaslatát. Az LMP-s javaslat egyik célja az is, hogy zárják ki a közhatalmi pozíciókból a diktatúra egykori vezetőit és azokat, akik a kommunista állambiztonság hivatásos állományú tagjai voltak.
Kilencedik alkalommal terjeszti be az Országgyűlés elé az állambiztonsági múlt feltárását célzó törvényjavaslatát az LMP frakcióvezetője hétfőn. Schiffer András sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: egy nagy törvényjavaslatban foglalja össze azon kezdeményezéseket, amelyekkel „a 20. század árnyaitól meg lehet szabadítani a 21. századi megújuló Magyarországot”. Az LMP-s kezdeményezés egyik célja, hogy zárják ki a közhatalmi pozíciókból a diktatúra egykori vezetőit és azokat, akik a kommunista állambiztonság hivatásos állományú tagjai voltak. Ők nemhogy államtitkár vagy állami cég vezetője, de még miniszteri, miniszterelnöki tanácsadó se lehessenek – mondta Schiffer András. 
Ismét hangsúlyozta, az Országgyűlésnek köteleznie kell a kormányt és a miniszterelnököt: járjon el annak érdekében, hogy kiderüljön, 1944 és 1991 között milyen magyar vonatkozású adatok, dokumentumok keletkeztek az NKVD, majd KGB irattárában. Kezdeményezik – folytatta –, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottság, „amelyet a Fidesz állított fel fideszesekből” év végéig gyűjtse össze: milyen érintettségük volt a kommunista állambiztonsággal azoknak, akik 1989 október 23-ától „az új magyar demokrácia vezénylő hídján álltak”. 
Schiffer András kijelentette: amennyiben a Fidesz nemet mond a törvényjavaslatra, világossá válik, hogy „a Fidesz-KDNP folyamatosan átveri saját szavazótáborát, szavakban antikommunista, tettekben viszont fedezi a múlt árnyait”.  Kérdésre válaszolva kétségbeejtőnek nevezte, ha valóban a Miniszterelnökséghez vonnának adóhivatali feladatokat. A kormányt be lehet zárni, hiszen minden érdemi funkciót Lázár János intéz – fogalmazta meg kifogását.


Ha majd az országgyűlés padsoraiból is elkezdődik a kivándorlás akkor talán elfogadják az ügynök törvényt, de akkor már senkit sem tudnak felelősségre vonni mert már a kutyájuk is halott lesz .

Migráció mint csodafegyver 

A 20-adik század csodafegyvere az atombomba volt, a 21-ediknek a mesterséges népvándorlás. Lényege: szegény Dél és Délkelet foglald el, vedd el és ülj bele a készbe ami a dőzsölő Nyugaté. 
Hogy jött létre ez a helyzet? 
1. A Dél és Délkelet túlnépesedett - ezt területe már nem tudja eltartani, s a "felesleges rész" kirajzik. Vagy végtelen háborúk űzik el népeiket. 
2. A kolonializmus eltörlése korán történt - az infrastruktúra felépítése előtt. 
3. A törzsi háborúk lényegében megszűntek. 
4. A modern és ingyenes gyógyszerek következtében a gyermekhalandóság nagysága lecsökkent. 
5. Az általános nyugdíjrendszer hiánya miatt a családokban sok gyermek kellett az öreg szülők eltartásához. 
6. A mobil-telefonok gyors elterjedése megismertette a tömegeket a fényezett gazdag Nyugattal és ez, mint "ígéret földje" elementáris vonzást gyakorol. 
7. A világ háttérhatalma felismerte a migráció óriási lehetőségét az európai nemzetállamok megroppantására és az Európai Egyesült Államok megteremtésére, melyek eddigelé igencsak akadoztak. 
8. A háttérhatalomnak hirtelen került elég pénze áttételesen megindítani a tömeges migrációt, s annak célirányt szabni. 
9. Az új népvándorlás sikeréhez egy világvallás szélsőséges csoportja adja az ideológiai alátámasztást és motivációt, mely fanatizmust ad a migrációs tömegeknek és mert mindig harcosan keresztényellenes volt. 
10. A Nyugat mely 200 éve mindent megtett saját elvi alapjainak a 2000 éves Kereszténység diszkriminálására, aláásására, és rejtett vagy nyílt üldözésére - mára már csak valami szublimált humanizmus elveibe kapaszkodik görcsösen, amellyel a küszöbönálló konfrontációban sem azt, sem magát nem fogja tudni megtartani. 
A történelem azt bizonyítja, hogy ha egy társadalom elérkezvén hatalma csúcsára, kiváltságos helyzetét, gazdagságát önmaga kedvtelésére, az élet gyönyöreinek habzsolására, s mások egyre nagyobb kizsákmányolására fordítja, akkor menthetetlenül az atomizálódás, a szétesés, és a pusztulás újtára csúszott. Ez volt a végzete az ókori Új-babilóniai birodalomnak, a Görög-Római világhatalomnak és a hatalmas Karthágónak. 
Karthágó a Föníciaiak által alapított gazdag kereskedő város volt Észak Afrikában, mely erős birodalommá fejlődött. Kora másik nagy hatalmával, Rómával versenyzett s három háborút is vívott. Volt amikor a híres Hannibál modern "harci elefántjaival" Róma kapui előtt állt - s végül mégis vesztett. Kereskedői megunták a hadsereg drága tartását - élni akartak és nem háborúzni. Karthágót hármas fallal vették körül - és biztonságban érezték magukat. Scipio, a római hadvezér, seregével nem a falak ellen indult, hanem a kikötőben szállt partra. Végül is Karthágó örökre elpusztult. Romjai Líbiában turista látványosság. 
Nyugat ma csodafegyvereiben bízik az atom, a biológiai, és kitudja még milyen elektronikus vagy sugár-fegyverekben s legyőzhetetlennek tudja magát. Hadseregei fenntartását, különösen az európaiak, drágának és fölöslegesnek tartják, mert sokba kerül, s mindez dőzsölésük és kedvteléseik rovására megy s elhanyagolják. 
Vakságukban nem látják, hogy a népvándorlás fegyvertelen hódító hullámai ma is a tengeri kikötőkön át érkeznek, lélekvesztőkön és gumicsónakokon. 
Megoldás lehetne: visszaküldeni a többséget kiindulási pontjaikra. Ellátva őket a fenntartásukból megspórolt összegből. Megtérni a Nyugatot eddig megtartó megújított Kereszténységhez, mely képes erős társadalomban összefogni az egyedeket és népeket. 
A kirajzott tömegek ne a készbe akarjanak beülni, hanem teremtsék meg a maguk élhető és fejlődő társadalmát. Ehhez Európa segítséget és szakértelmet tud adni! 
Prof. Dr. Pungur József 
volt afrikai tanár 
Kapcsolódó: 
   Fertőzött bevándorlókat vittek el a Nyugati Pályaudvarról 
   Migránsok: a cionista nagy terv megvalósítása folyamatban! 
   Nagyon érdekes útmutatót talált Toroczkai László 
   Fehérritkítással a sokszínűség felé - egy zsidó program margójára 
   Német elemzés: Amerika modern háborút folytat Európa ellen 
   Mindent letarolva özönlenek délről a bevándorlók 
   A brit kormány rendkívüli találkozót hívott össze, miután kétezer illegális bevándorló rohanta meg a vonatokat a Calaisban kezdődő csatorna-alagúton. 
   Az osztrákok mintájára Dánia is szabadulna a menekültjeitől 
   Multikultúra Afrikában: Fehér bőrűeknek tilos földet birtokolni Zimbabwében 
 





FERTŐZÖTT BEVÁNDORLÓKAT VITTEK EL A NYUGATI PÁLYAUDVARRÓL



Ötvenhat bevándorlót vittek kórházba ismeretlen fertőzés miatt kedden késő este Budapesten, a Nyugati pályaudvarról.
A Migration Aid közleménye szerint a civil kezdeményezés pályaudvaron dolgozó önkéntesei hasmenésre panaszkodó, vasúti csatlakozásra váró családokkal találkoztak. A szervezet értesítette a helyzetről a mentőszolgálatot, a helyszínre érkező orvosok pedig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bevonásával egy buszt rendeltek, ami a betegeket és a velük érintkezőket is az Egyesített Szent László és Szent István Kórházba vitte kivizsgálásra.
A kórház a felnőttek és a gyerekek közül is vett fel betegeket a közel hatórás eljárás után, az egészséges embereket pedig a rendőrség visszavitte a pályaudvarhoz, ahol időközben az ÁNTSZ fertőtlenítette az érintett területeket. A szervezet jelezte, hogy a teljes eljárás zökkenőmentesen, békésen zajlott le.
A Migration Aid közleménye szerint a fertőzés pontos eredete ismeretlen, a kórokozót csak a tenyésztés eredménye alapján lehet meghatározni, ami néhány napot igénybe vesz.
A közlemény arra is kitért, hogy a buszt rendőri kíséret vezette fel a kórházig. Ezzel kapcsolatban az ORFK Kommunikációs Szolgálata annyit közölt, hogy az Országos Mentőszolgálat kért rendőri segítséget kedd este a VI. kerületi Eiffel térre külföldiek kórházba kíséréséhez.

Frissítés: nem súlyos a fertőzött bevándorlók állapota

A kedd éjjel a budapesti Egyesített Szent László és Szent István Kórházba vitt ötven külföldi állampolgár közül kettőt kezelnek, állapotuk nem súlyos
- közölte az intézmény orvos igazgatója szerdán az MTI megkeresésére.
Müller Péter tájékoztatása szerint kedden 22 órakor az Országos Mentőszolgálat a rendőrség kíséretében 50 külföldi állampolgárt vitt be az egyesített intézmény Szent László Kórház telephelyére, feltételezett - hasmenést, lázat okozó - fertőző betegség gyanúja miatt. Ambuláns szakorvosi vizsgálatot követően egy felnőttet és egy gyermeket vettek fel hasmenés miatt, kivizsgálásuk és kezelésük folyamatban van, állapotuk nem súlyos.
A további 48 ember tünet- és panaszmentes, ők nem igényeltek kórházi felvételt és kezelést - fűzte hozzá. A közlés szerint Budapest Főváros Kormányhivatala népegészségügyi főosztályának megtették a szükséges bejelentést.
Fotó: Mihádák Zoltán

Nagyon érdekes útmutatót talált Toroczkai László



Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere a Facebookon posztolt egy fotót arról a papírlapról, amit egy civil csoport talált az egyik elszállított bevándorlócsapat táborozási helyén. A lapon egy utazási útmutató szerepelt. A hétvégén egyébként majdnem ötezren lépték át illegálisan a magyar határt. 
Ásotthalom jobbikos polgármestere, Toroczkai László a Facebookon tett közzé egy fotót arról a papírlapról, ami szerinte a bevándorlókat segíti abban, hogy átjussanak Macedónián, ha Görögországból Szerbia felé tartanak. Toroczkai ezt írta a papírlap mellé:
Önkéntes Határvadász néven a déli határ mellett élő tanyai lakosokból verbuválódott civil csapat segíti a rendőrség és a mezőőrség munkáját, és jelenti be a határsértők csoportjait. Ők találták a most csatolt papírt az egyik elszállított bevándorlócsapat táborozási helyén.Ebből világosan látszik, hogy valakik szervezik, felkészítik őket az útra, egyre biztosabb, hogy a migránsok egy jelentős része szervezetten érkezik Európába. Csak az a kérdés, hogy kik állnak az egész mögött, kik szervezik ezt a népvándorlást?”
Ezt az útmutatót töltötte föl Toroczkai László
Forrás: Origo

Nem tudják, ki készítette a papírt

A Mandiner.hu cikkéből az is kiderül, hogy a papírlapon az út egyes megállói szerepelnek, vonatok indulási időpontjai és azoknak az ára, valamint a taxizás költsége is szerepel. A lap alapján Görögországból Gyevgyelija városánál lépnek be a bevándorlók Macedóniába, onnan vonattal, vagy taxival mennek tovább a fővárosba, Szkopjébe, ahonnan vonattal utaznak a macedón-szerb határhoz. Szerbiába Preševo városánál érkeznek a migránsok.
A lapon arra is van iránymutatás, hogy Macedóniába érkezve a bevándorlók 72 órás tartózkodást lehetővé tevő hatósági igazolásért jelentkezzenek a rendőrségen. Az nem derült ki a civil csoport számára, hogy a papírt ki készíthette.Toroczkai posztja szerint a papír bizonyíték arra, hogy szervezetten érkeznek Európába a bevándorlók. A polgármester kommentben azt is hozzátette: a lap alját letépték, szerinte azon lehetett útmutató a magyarországi részről is.




Bevándorlók Mórahalom térségében
Fotó: Szabó Gábor - Origo

Közel ötezer határátlépő

A hétvégén egyébként minden eddiginél több, 4725 határsértőt fogtak el a rendőrök országszerte péntektől vasárnapig. A legtöbben most is Csongrád megyében lépték át a zöldhatárt. Vasárnap 1235 embert, köztük 226 gyermeket tartóztattak föl, a legnagyobb csoport délelőtt Ásotthalomnál lépte át a határt. 

Ő irányÍt?

Megerősítette a La Repubblica című olasz napilap pénteken azokat a brit sajtóértesüléseket, amelyek szerint a Líbiából az olasz partokra irányuló emberkereskedelmet az etiópiai Ermas Ghermay irányítja, akit az olasz terrorizmusellenes hatóságok régóta megfigyelés alatt tartanak.


Fehér ritkítással a sokszínűség felé - egy zsidó program margójára

Forrás: https://kuruc.info/r/20/146070/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

A minap osztottuk meg A végjáték című, végre magyar felirattal is elérhető dokumentumfilmet, olvasónk ezt egészítette ki további gondolatokkal, adalékokkal. Az alábbiakban közöljük írását. A filmben hallhatjuk, amint (a részben zsidó) Sarkozy az őshonos franciáktól követeli a keveredést, de mi a helyzet magával Sarkozyvel? Jelenlegi felesége Carla Bruni, aki zsidó (a biológiai apját tekintve ez nem egyértelmű, de a neveltetése miatt büszkén emlegeti a zsidó családi kötelekéket, és maga is vélt vagy valós fajtársaknak szokott gyereket szülni - a szerk.). Előző felesége Cécilia Ciganer-Albéniz volt, aki szintén zsidó (azóta újra férjhez ment – egy másik zsidóhoz). Sarkozy fia pár éve házasodott, egy zsidó nőt vett feleségül. A Sarkozy családban tehát nem népszerű a sokszínűség, zsidóként zsidókkal szocializálódnak, alapítanak családot. Az idegen fajtákkal csak a fehéreknek kell keverednie, ha kell politikailag erőltetve azt. Ők köszönik, jól vannak. Ezek ismeretében tipikus zsidó képmutatás kell ahhoz, hogy egy Twitter-üzenetében azt írja: "a fajkeveredés gazdagítja a társadalmat, a vérrokonság tönkreteszi azt”. (Annyit Sarkozy javára írhatunk, hogy az első feleségében talán csörgedezik egy kis cigány vér is - a szerk.) Noel Ignatiev - Valóban fajáruló? A filmben szintén szereplő Noel Ignatiev is megér pár sort. Ő is természetesen zsidó. A ’80-as évek elején marxista aktivistaként kezdte pályafutását, majd a Harvard egyetem oktatójává vált, később a massachusettsi főiskola professzora lett. A ’90-es évek eleje óta a Race Traitor ("fajáruló”) című újság szerkesztője, melynek jelmondata "a fehérség elárulása az emberiség iránti hűség”. A "fehérség" alatt a fehér emberfajta öntudatát, jellemét kell érteni. Ignatiev és társai szerint nincsenek különböző emberfajták, rasszok, ez mind csak mesterséges „szociális konstrukció”. Újsága kapcsán ezt írta a Harvard egyetem lapjában: "a szerkesztők komolyan gondolták mikor egy olvasónak válaszolták, hogy „félreértés ne essék: szándékunkban áll tovább ostorozni a halott fehér férfiakat, az élőket is, a nőket is, mindaddig, amíg a szociális konstrukció amit úgy ismerünk, hogy ’fehér faj’ elpusztul, nem ’átalakul’, hanem elpusztul". Továbbá: "korunk szociális problémáinak megoldására a kulcs a fehér faj megszüntetése – más szavakkal, hogy megszüntessük a fehér bőr kiváltságait." Persze a rögeszmés zsidó nem akarja a kínaiak kínaiságát, kongóiak feketeségét, izraeliek zsidóságát eltörölni, csak a fehér ember van a célkeresztben. Nem egy mezei bolondról van tehát szó (a fent idézettek is a Harvard oldalán jelentek meg), hanem egy professzorról, ő például az egyik megalkotója a nyíltan fehérellenes "fehérségtanulmányok" (Whiteness Studies) tantárgynak, amit Amerika több egyetemén is tanítanak. A filmben nincs kidomborítva, hogy a kollaboráns, gerinctelen fehér politikusok mellett kik is a fő felelősei annak, hogy a fehér országok megnyitották határaikat, de minden ez iránt érdeklődő tudhatja, hogy erőteljes zsidó lobbicsoportok, politikusok, mozgalmak, értelmiségiek az élen jártak. Egyre terebélyesebb irodalma van a témának. Erről több zsidó vezető is büszkélkedett már az elmúlt évtizedek folyamán, elég a Kurucon is már bemutatott Barbara Specterre gondolni. Hogy miért fontos nekik, hogy az őket befogadó fehér nemzetek fajilag kevertek legyenek szintén nincs eltitkolva (csak elhallgatva). Ha a zsidó természet és történelem ismerete nem lenne elég ennek megértésére, hallgassunk olyan fontos pozíciót betöltő zsidókra, mint a Perlmutter Zsidó Érdekképviseleti Intézet (Perlmutter Institute of Jewish Advocacy) ügyvezető igazgatójára (ez a befolyásos Rágalmazásellenes Liga (ADL) mellékszervezete), aki a Jewish Bulletin 1993. február 19-i számában azt írta: "a Központi Statisztikai Hivatal most jelentette, hogy az amerikai népesség fele hamarosan nemfehér, nemeurópai lesz. És ezek mind amerikai állampolgárok lesznek. Átléptünk egy pontot ahol egy náci-árja párt már nem lesz képes hatalomra jutni ebben az országban. Kialakítottuk a légkört az etnikai bigottság ellenzéséhez az elmúlt fél évszázadban. Ez a légkör még nem tökéletes, de népességünk heterogén természete ezt már visszafordíthatatlanná és ezen bigottság elleni gátakat minden eddiginél praktikusabbá teszi." A "bigottság" itt persze a fehér ember faj- és nemzetvédelmét jelenti. Minél inkább össze van keveredve a fehér társadalom idegenekkel, annál kevésbé tud az egyesülni és nemzeti, faji érdekeit érvényesíteni. A zsidó Charles Silberman Egy bizonyos nép: Amerikai zsidók és mai életük (A Certain People: American Jews and Their Lives Today) című 1985-ös könyvében a következőket írta: "Az amerikai zsidók elkötelezettek a kulturális tolerancia mellett mert hitük szerint - mely hit a történelemben gyökeredzik - a zsidók csak akkor vannak biztonságban, ha a társadalom amiben élnek elfogad sokféle viselkedést és sokféle vallási, etnikai csoportot. Ez a hit, és nem a homoszexualitás elfogadása az, ami miatt az amerikai zsidók nagy többsége kiáll a 'homoszexuális jogokért', és amiért a legtöbb szociális kérdésben liberális álláspontot foglal el". Dél-szudáni menekültek tiltakoznak az ellen, hogy a zsidók deportálják őket Nem elég, hogy fajilag legyen kevert a fehér nép amiben élnek, az a nép legyen erkölcsileg, kulturálisan is szétbomlasztva. Minél inkább darabjaira hull a faj és nemzet, annál biztosabb az etnikailag összetartó zsidók pozíciója azon belül, és annál kevésbé kell azon aggódniuk, hogy az a nép amin éppen élősködnek egyesült erővel lerázza magáról őket. Ezt a jellemző zsidó kettős mércében láthatjuk naponta. Olyan zsidó érdekcsoportok, politikusok, értelmiségiek akik harmadik világbeli bevándorlókért, homoszexuálisokért, fajkeveredésért, nemzeti önfeladásért lobbiznak a befogadó nemzetekben, Izraelre sosem gyakorolnak nyomást e téren. Sőt, mikor Netanyahu az afrikai bevándorlókat kitoloncoltatja, "betolakodóknak" nevezve őket, akik "fenyegetik Izrael zsidó jellegét" (lásd még többek között itt és itt), ezek a nemzetközi zsidó csoportok és megmondóemberek nem tiltakoznak vagy rasszistáznak. A gójokra bomlasztást erőltetnek, a sajátjaikra egységet. A film visszatérő eleme az, hogy az "antirasszista egy kódszó arra, hogy fehérellenes". Ennek jó példáját adja egy németországi politikus, Gregor Gysi, aki a Die Linke nevű, kommunista gyökerű, jelenleg harmadik legnagyobb németországi pártnak vezető figurája. Meglepő módon ő is zsidó. A videót saját Facebook-oldalán adta közre a múlt hónapban, angol felirattal alább látható. Magyar fordítása a következő: Hölgyeim és uraim, buzdítom önöket, hogy vegyenek részt demonstrációnkon, melynek címe "Élj jobban nácik nélkül – a sokszínűség a jövőnk". Június 6-án, délelőtt 10 órakor Neuruppinban. Ki kell állnunk a nácik ellen. Az 1933-1945 közötti történelmünk miatt kötelességünk megfelelően bánni a menekültekkel. Meg kell mentenünk az életüket a Mediterránban. Kell, hogy legyen egy legális [nem bürokratikus] módja annak, hogy menedéket kapjanak Európában. Olyan országok, mint – az amúgy nagyon katolikus – Lengyelország kell hogy hajlandó legyen [még több] menekültet befogadni. Ó, és mellesleg: minden évben több német hal meg, mint amennyi születik. Ez nagyon szerencsés. Ez azért van, mert a nácik nem jók abban, hogy gyereket nemzzenek. Ez [a németek hanyatlása] az, ami miatt annyira függünk az idegen bevándorlástól. Találkozunk a tüntetésen! Tipikus zsidó módjára a démonizált múlttal való erkölcsi manipulálás nem maradhat el. Jól mutatja ez a videó is, hogy a fehérellenesség olyannyira fősodratú az elzsidósodott jelenlegi légkörben, hogy a németek hanyatlásán vigyorát alig visszatartva gúnyolódhat egy vezető politikus, és nem történik semmi – miközben nemzetféltő megnyilvánulások miatt össztüzet zúdítanak bárkire, és Amerikából is visszhangzik a "rasszista" kórus. Pedig a lerasszistázott fehérek csak a saját hazájukban, a saját népükkel, kultúrájukkal akarnak békében élni, idegen tömegek és a velük járó kulturális, szociális hanyatlás nélkül. Az igazi fajgyűlölő inkább az, aki „antirasszista” álarcban gúnyolódik azon, hogy a németség pusztul. (A fajtájának köszönhető feminizmus, multikulturalizmus, tömeges idegen beáramlás, hedonista popkultúra stb. miatt, tehetnénk hozzá – a nemzetiszocialista Németországban a "nácik" még igen jó születésszámmal rendelkeztek ugyanis.) A "sokszínűség" annyit jelent: "kevesebb fehér ember", az "antirasszista", mint láthatjuk ismét, valóban annyit jelent: fehérellenes. Csonthegyi Szilárd Előzmény: A végjáték - dokumentumfilm a fehér népirtásról Néhány kapcsolódó: - Ungváry Zsolt: A menekültek a vákuumot töltik be - "No-Go Zone" - kerületek Európában, ahová őslakosok már nem tehetik be a lábukat - Miért viselkednek így a muszlim betolakodók? - A türelemnek semmi értelme a mohamedán fenevaddal szemben Izrael így bánik a néger zsidóival: - Tel-Avivban több ezer etióp zsidó tüntető tiltakozik a fehérzsidó rasszizmus ellen - Fekete zsidók tüntettek Nyugat-Jeruzsálemben az izraeli rendőrök rasszizmusa ellen - Izraelben nem adhatott vért egy parlamenti képviselő, mert "az etióp zsidóknak különleges vércsoportjuk van"
Forrás: https://kuruc.info/r/20/146070/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Német elemzés: Amerika modern háborút folytat Európa ellen



Az évente több tízezer Európába kerülő menekült hátterében szervezett üzlet áll?
A menekültek és bevándorlók kérdésénél aligha van forróbb téma, amely a világ közvéleményét pillanatnyilag foglalkoztatná. A német kla.tv érdekes elemzése azt vizsgálja, az Arab Tavasz milyen hatást gyakorolt Európára, a kialakult bevándorlási hullámra, és ebben milyen szerepet játszik az Egyesült Államok.
Líbiában például több száz menekült várja, hogy Európába juthasson, ezzel kapcsolatban Elmar Brok, a CDU politikusa így fogalmazott:  Valóságos népvándorlás ez". Bár fontos a menekültek kimentése a Földközi-tengerről, ez nem segít a helyzet megoldásában.  Ha még több hajót vetnénk be, akkor rövidesen 2 millió ember fog Líbiában várakozni" – fűzte hozzá.
 

Már évekkel ezelőtt figyelmeztették a politikusokat, hogyKadhafi kormányának Amerikai Egyesült Államok által kezdeményezett megdöntése az ország destabilizációját eredményezi, valamint veszélybe sodorja az Európai Unió déli határát. Létezett egy szerződés Líbiával, amely szerint az ország menekülttáborokban gyűjti össze a menekülteket, ahonnan visszaküldi őket hazájukba. Bár Kadhafi diktátor volt, bizonyos szabályok szerint garantálta a biztonságot országában, most viszont káosz van ott. Az, amit most átélünk, a katonai megszállás eredménye, amely megdöntötte Kadhafi rezsimét, de semmi egyebet nem ért el" – mondta Martin Schäfer, a német külügyminisztérium szóvivője. 
 
 
Múlt héten a külügyminiszterek egyetértettek abban, hogy a menekültválság csak akkor oldható meg, ha stabilizálódik a líbiai helyzet. Senki nem tudja viszont azt, hogy lehet ezt elérni. Az egyik ötlet szerint meg kell semmisíteni azokat a hajókat, amelyeken a menekültek Európába utazhatnának. Mások szerint az embercsempészekre kellene lecsapni. Kétséges, vajon lehet-e győzni velük szemben. 
 
 
Az évente több tízezer Európába kerülő menekült hátterében szervezett üzlet áll, minden menekültért 10.000 eurót kapnak. Az ebből származó hasznot csak a drogkereskedelemből származó haszon múlja felül. Vajon ki jut ezáltal pénzhez? E tekintetben fontos, hogy a legnagyobb számban azokból az országokból menekülnek, amelyeket az ún. Arab Tavasz döntött romlásba. Ott működik leginkább a menekültekre építő üzletág. Embereket toboroznak, csodás jövőt ígérnek nekik Európában, és mindezt a helyi sajtó is támogatja - állítja a kla.tv elemzése
 
 
Ez vonatkozik a fekete kontinensre, Afrikára is. Az onnan származó embereknek át kell kelniük a Szaharán, ahol még többen meghalnak, mint később a tengeren. Erről azonban hallgat a sajtó. A menekülteket szállító hajók Olaszországban kötnek ki, az olasz hatóságoktól megkapják a szükséges iratokat, dokumentumokat. A következő céljuk Németország. Ott menekülttáborokba kerülnek, a táborok viszont megteltek. Telt házasak a kórházak és a hivatalok is. Itt a menekültek rájönnek arra, hogy becsapták őket, nem vár rájuk csodálatos jövő. Nem csoda, hogy elégedetlenek lesznek, emiatt zavargások törnek ki, és szociális konfliktusokra kerül sor. 
 
Vajon ki tartja mozgásban mindezt, a menekülteket, az egész „iparágat", azokat, akik hasznot húznak mindebből? Ki mozgatja a szálakat? A menekültek érdekes módon arról számolnak be, hogy az őket szállító hajók amerikai zászló alatt hajóznak. Ezt a népvándorlást tehát az amerikai kormányzat, illetve a mögötte álló pénzügyi oligarchia vezényli - foglamaz az elemzés
 
 
 
Mi készteti az Egyesült Államokat arra, hogy lehetővé tegye a menekültek beszivárgását Európába? Vajon humanitárius okok miatt teszi ezt? Valószínűleg nem, hisz az Egyesült Államok könyörtelenül védi saját határait az illegális bevándorlóktól. Például az amerikai-mexikói határt 5 méter magas kerítés alkotja, amely több mint 3100 kilométeres szakaszon húzódik. A kerítés körül 17.000 határőr járőrözik, mindehhez repülőgépeket és helikoptereket, drónokat és kamerákat vesznek igénybe, illetve olyan berendezéseket, amelyek a föld rezgéseit érzékelik. Akit elkapnak, azt őrizetbe veszik és könyörtelenül visszaküldik az anyaországba. Európába viszont egyre érkeznek a menekülteket szállító amerikai hajók. 
 
 
Vajon hogyan reagálna az amerikai kormány, ha olasz vagy francia hajók mexikói menekülteket szállítanának az Egyesült Államokba? Ez kulcsfontosságú kérdés, ha a menekültek problémáját akarjuk vizsgálni. Ez az amerikai stratégia ugyanis egzisztenciális gondokat okoz Európának, illetve Európában. Ugyanez lenne a helyzet az USA-ban is, ezért zárták le légmentesen az amerikai határokat.
 
 
 
A mesterségesen megrendezett menekültkatasztrófa a háború modern módszere, amit az Amerikai Egyesült Államok a háttérben a pénzügyi oligarchia támogatásával folytat. Azt is mondhatnánk, először Líbiában hullottak a bombák, most pedig Európában – átvitt értelemben – bombák helyett menekültek hullanak. Ez viszont komoly problémákat eredményez. Ez egy kifinomult módszerekkel folytatott gazdasági és pénzügyi háború, amelyet Európa, konkrétan Németország ellen folytat az Egyesült Államok.
 
 
A háború célja Európának, a politikai, gazdasági és kulturális nagyhatalomnak a szétrombolása, destabilizálása. Az egyre nagyobb területen észlelhető káosz pedig megfelel az Új Világ globális pénzügyi oligarchái céljainak. Európa soha nem fogadta volna el ezt a helyzetet. Ezek tehát az ún. Arab Tavasz virágai?
 


forrás: Kolozsváros (via kla.tv, hirek.sk) / címlap: nol.hu



Mindent letarolva özönlenek délről a bevándorlók



Borsodi Attila   |   2015. július 29. szerda 05:45

Miközben a rendőrök megfeszített erővel küzdenek az egyre növekvő illegális bevándorlás feltartóztatásáért, a mórahalmi és ásotthalmi tanyákon élők már belefáradtak a migráns áradat okozta megpróbáltatásokba. A főként afgánok, szírek, pakisztániak és afrikaiak végiggázolnak a földeken, megeszik vagy letapossák a termést, és éjjel-nappal zargatják a tanyasi embereket. A térségben élők abban bíznak, hogy az épülő kerítés majd feltartóztatja a migránsok özönét.
Végre Magyarországon vagyunk, el akarunk jutni egy táborba, azonnal szóljanak a rendőrségnek – mondják megkönnyebbülve egy körülbelül tizenöt fős pakisztáni csoport tagjai, amikor valahol Mórahalom és Ásotthalom között kiérnek a műútra, és találkoznak lapunk munkatársaival. A férfiak megjegyzik, hogy még 2011-ben indultak el otthonról, és eddig Görögországban éltek albérletben, de mivel feszült lett a helyzet, eljöttek onnan. Állítják, hogy ott végig dolgoztak, piacon vagy boltokban segédkeztek a helyieknek. Most Németországba vagy esetleg Olaszországba szeretnének továbbmenni, de egyelőre annak is örülnek, hogy Magyarországra eljutottak. – Milyen települések vannak a környéken? – teszik fel a kérdést.
14486.jpg
A migránsok többsége Németországba akar eljutni - Fotó: Mirkó István
Amikor megtudják, hogy balra néhány kilométerre Ásotthalom, míg jobbra körülbelül kétszer akkora távolságra Mórahalom van, akkor utóbbi felé veszik az irányt. A kérdést az döntötte el, hogy Mórahalom város. Nem jutnak azonban messzire, mert a rendőrök hamar feltartóztatják őket, és elszállítják a csoportot egy gyűjtőpontra, onnan pedig egy befogadóállomásra.
Alig néhány száz méterrel távolabb három afganisztáni fiatalember szédeleg az Ásotthalmot Mórahalommal összekötő úton. – Huhhh – lélegeztek föl ők is, amikor megtudják, hogy már Magyarországon vannak. Ők mindenképpen Budapestre szeretnének eljutni, először munkatársainkkal akarják elfuvaroztatni magukat a fővárosba, majd arról érdeklődnek, hogy honnan indulnak a buszok. Végül, miután szomjukat oltják, ők is arra kérik kollégáinkat, hogy szóljanak a rendőrségnek.
Közben az egyik gyűjtőpontnál a készenléti rendőrök egy 39 fős szír csoportot terelnek fel a buszra. Az emberek egyenként teszik be a táskájukat a csomagtartóba, majd felszállnak a rácsos ablakú járműre, ezalatt a rendőrök külön megszámolják a gyermekeket. Az elcsigázott csoportban van karon ülő baba és néhány idős ember is. Az egyik már mozogni is képtelen asszonyt úgy teszik fel a többiek a járműre. Látni néhány olyan négy-öt év körüli kislányt is, aki rendkívül alultáplált. Pálcikaszerű lábaikat már alig bírják mozgatni, szinte vonszolják magukat a busz felé. A rendőrök végig határozottan végzik a munkájukat, de annak ellenére is próbálnak nyugodtak maradni, hogy valószínűleg megszámolni sem tudják, hányadik csapatot szállítják már erről a gyűjtőpontról. Miközben bezárják a busz ajtaját, érkezik az információ, hogy egy újabb 15 fős csoport valahogy megkerülte Ásotthalmot, és északról bejutott a település központjába.
Tíz perccel később a települést Mórahalommal összekötő úton két kisebb szír csoportba botlunk, ők busszal vagy taxival szeretnének Budapestre jutni. Körülbelül fél kilométerrel távolabb pedig egy olyan, körülbelül 20-25 fős csoporttal találkozunk, amelyiket már a rendőrök kísérnek a gyűjtőpont felé. Egy fiatal afganisztáni, kétgyermekes apuka azt mondja, hogy a társaság többi tagja Szíriából és Bangladesből érkezett.
Ezután egy földúton próbálunk újabb, a magyar–szerb határon éppen átjött migránsokra lelni. Alig kell néhány percet autóznunk, máris egy legalább 25 fős afrikai csapatra találunk. Egy angolul jól beszélő, nagy darab, erős testalkatú kameruni fiatalember azt mondja, hogy a csoport többi tagja jellemzően Guineából, Szomáliából és Nigériából jött. – Végig gyalogoltunk. Malin, Algérián, Líbián, Egyiptomon, a Közel-Keleten, Törökországon, Görögországon, Macedónián és Szerbián keresztül jöttünk idáig három hónap alatt. Az utunk során senki nem segített nekünk, GPS alapján jutottunk idáig. Én azért indultam útnak, mert a családomat megölték. Mindannyian Németországba akarunk menni, új életet akarunk kezdeni Európában. Tanulni, dolgozni szeretnénk. A papírjaink elvesztek, a pénzünk elfogyott – meséli a kétes hitelességű történetet a kameruni férfi. Az afrikai társaság legtöbb tagja jól táplált férfi, de van néhány hölgy is köztük. Egyikük áldott állapotban van. – Most három napja vagyunk úton, nem ettünk semmit, és erdőkben aludtunk – köszön el a férfi, majd a társaságot az időközben megérkező rendőrök több csoportban a gyűjtőpontokra viszik.
Miközben a rendőrök már-már szélmalomharcot folytatnak a bevándorlóáradat megfékezéséért, a környékbeli tanyákon élők nehezen viselik a migránsok szűnni nem akaró özönét. Az Ásotthalom–Királyhalom határátkelőhöz vezető út mentén több ingatlant is gyakran meglátogatnak a külföldiek. Az egyik házban lakó asszony azt mondja, hogy a bevándorlók naponta százával mennek el a kapujuk előtt. – Mióta híre ment, hogy épül a kerítés, talán még többen jönnek, a migránsok versenyt futnak az idővel – mondja egykedvűen a hölgy, majd hozzáteszi, ma délelőtt is látott bevándorlókat a környéken. – A múltkor már reggel hatkor ébresztett egy ötvenfős csoport, amelynek a tagjai aztán hosszú órákig pihentek a házunk előtt. A gyerekek hátizsákokon aludtak az út szélén, még a dudáló autók sem zavarták őket. A migránsok sokszor sérültek, betegek és kimerültek, általában vizet és útba igazítást kérnek tőlünk – jegyzi meg az asszony, aki leszögezi: a bevándorlók sohasem lépnek fel agresszívan. A hölgy szerint, ha megépül a kerítés, akkor kevesebb ember tud majd átjönni a határon. – Drótvágó segítségével azonban biztos, sokan meg fognak próbálkozni az átjutással – fűzi hozzá.
Nem jobb a helyzet a Mórahalom környéki tanyákon sem. Ahogy a helyiek mondják, a migránsok tökön-paszulyon keresztül vonulnak, óriási károkat okoznak a gazdák terméseiben. A legnagyobb gondnak emellett azt tartják, hogy „a bevándorlók úgy szórják szét a szemetet, mint csiga a nyálát”. A mórahalmiak folyamatosan szedik utánuk az eldobott papírokat, üvegeket, de a szemétkupacok rendre újratermelődnek. Ezek a halmok azt is megmutatják, hogy az embercsempészek éppen merre vezetik át a migránsokat a határon.
A bevándorlók legtöbbször forgalmas helyet keresnek, de az is előfordul, hogy elhagyott tanyákon húzzák meg magukat egy ideig. Ott pedig télen nem a kandallóban, gyújtóssal raknak tüzet, hanem olykor könyveket gyújtanak meg egy lábasban, és amellett melegednek.
A szegedi Tóth Mártonnak a határ közelében van tanyája, az idős férfi havonta négy-öt napot van kint a birtokán. Ennek ellenére már ő is többször találkozott migránsokkal a környéken. – Egyszer egy csoport vizet kért tőlem, megsajnáltam őket, és inni adtam nekik. Az üveg vízért 3 eurót akartak adni, azt mondták, hogy Szerbiában ennyit kértek tőlük egy flaska frissítőért – mondja a bácsi. Az egykori határőr megjegyzi, bízik az épülő kerítésben, de szerinte az csak akkor lesz hatékony, ha határőrség fogja védeni.
A kicsit távolabb lakó Pálity Mónika ugyancsak azt emeli ki, hogy az utóbbi időben megállás nélkül jöttek a migránsok. Eleinte csak este, később már nappal is. Amikor kiderült, hogy megépül a kerítés, akkor még többen özönlöttek át a határon, ám mióta elkezdődtek a munkálatok, a környéken pedig sok a rendőr és a katona, csillapodott az áradat. – Sokszor bekiabáltak nekünk, ha pedig nyitva volt a kapu, akkor be is jöttek hozzánk. Mindig vizet és útbaigazítást kértek. A szemetet rendre szétdobálják, így volt ez akkor is, amikor karácsonykor szaloncukrot adtam a gyermekeknek – hangsúlyozza Pálity Mónika, aki szintén abban bízik, hogy a kerítés útját állja a migránsoknak. Néhány házzal arrébb, egy másik tanyán élő hölgy azt mondja, manapság valóban kevesebb migráns jár erre. – Jó lenne, ha a megépülő kerítés segítene távol tartani őket – köszön el Németh Szilvia.


Az otthon erőt ad: Letisztul végre az európai politika?


Gyarmataitoknak talán élhetőbb életteret kellene biztosítani , hogy ne özönjenek be hozzánk !!
Túl sokat loptatok el tőlük, még a jövőjüket is , most itt vannak a jövőjükért adjátok vissza nekik az élhető életet. !!!!!!

A brit kormány rendkívüli találkozót hívott össze, miután kétezer illegális bevándorló rohanta meg a Franciaországból Angliába induló vonatokat a Calaisban kezdődő csatorna-alagúton.
A migránsok Calais területén próbáltak meg bejutni az Anglia felé induló vonatokra, és a bevándorló-helyzet mostanra olyan méreteket öltött, hogy az Anglia és Franciaország közti vonatközlekedés ellehetetlenül miatta. Észak-Franciaország és Délkelet-Anglia tömegközlekedésén kaotikus állapotok uralkodnak, és az utakon is komoly torlódások alakulnak ki a migránsok tömegei miatt. A brit kormányra fokozott nyomás nehezedik, emiatt a napokban bejelentették, hogy további 9 millió eurót különítenek el a vasúti csomópontok biztonságának szavatolására. Az Egyesült Királyság az utóbbi hónapok során közel 4 millió euróval támogatta a csomópont biztonsági őrizetét, mivel a csatorna-alagutat kezelő Eurotunnel vállalat azzal vádolta a brit kormányt, hogy nem tesz elegendő ellenintézkedést a helyzet normalizálása érdekében.
Nem csak a tömegközlekedést bonyolító cégek részéről éri kritika a kormányt, hanem a közvélemény is egyre inkább ellenük fordul. Sokan arra hívják fel a figyelmet, hogy ebben a helyzetben már a kormány önmagában fellépése nem elég, ehelyett Franciaországra kellene fokozott nyomást gyakoroljon, hogy saját területein radikálisabb fellépést mutasson a népvándorlással szemben.
A francia és brit kormány folyamatos egyeztetéseket folytat a helyzet kezeléséről, és jelenleg kialakulóban van egy olyan megegyezés, miszerint az afrikai migránsokat egyszerűen visszaküldik Afrikába. Arról azonban nincs egyetértés, hogy mindezt hogyan valósítsák meg. A közvélemény radikális fellépést vár el, de a kormányok nem akarnak erőszakos deportálás jellegű akciókat végrehajtani, mert sokan továbbra is ragaszkodnának a multikulturalizmus sikerességének látszatához.
A helyzet mostanra odáig fajult, hogy Calais környékén több, spontán kialakult menekülttábor működik, ahol évek alatt összegyűltek az illegális bevándorlók. Elgettósodott területek alakultak ki, mert továbbutazni nem tudnak, személyes irataik nincsenek, letelepedni nem tudnak, a kormány pedig nem meri erővel felszámolni a spontán kialakult migráns-gettókat. Az itt összegyűlt bevándorlók időnként egy-kétezres tömegben megindulnak a csatorna-alagút bejárata felé, és megpróbálnak betörni a vonatállomásra. Szerdán történt egy újabb ilyen tömeges betörési kísérlet, melynek során egy bevándorló is életét vesztette.
A brit kormány mindeddig nagyon elővigyázatos volt annak kapcsán, hogy ne a franciákat okolja a kialakult helyzetért. A választók részéről azonban egyre nő a nyomás, és ha a kormány nem, az ellenzék minden bizonnyal kihasználja az adódó lehetőséget. A UKIP (brit függetlenségpárt) nyilvánosan is kijelentette, hogy Franciaország felelős a népvándorlás miatt kialakult közlekedési káoszért. Nigel Farage szerint a brit hadsereg kellene beavatkozzon még a határ francia oldalán, ahol a francia hatóságokkal közösen kellene ellenőrizzék az Anglia területére induló vonatokat.
Franciaország és az Egyesült Királyság mostanra egy sor megállapodást kötött, ami meghatározza, milyen protokoll mentén működhet a brit határőrség Franciaország területén, ez ugyanis mindennapi kérdéssé vált. Egyelőre a határőrség gyűjti össze az ezerszámra érkező migránsokat, és visszaviszik őket a csatorna-alagút vonatállomásai körül kialakult menekülttáborokba. A helyzet azonban egyre éleződik; a migránsok egy része többszöri, egyre elkeseredettebb próbálkozásokat tesz arra, hogy bejusson az Angliába induló vonatokra, így a tettlegességtől sem riadnak vissza. Hétfő éjjel újabb betörési kísérlet történt, melynek során több mint kétezren ostromolták meg a vonatállomás körüli kerítést. Eközben a lakosság egyre inkább követeli a kormány radikális fellépését, ami a spontán menekülttáborok hadsereg általi felszámolását és a migránsok tömeges deportálását jelentené.
A szélsőséges helyzet hatására az európai kormányok szembe kell nézzenek azzal a ténnyel, hogy a multikulturalizmus ideológiája többé nem fenntartható, a lakosság elementáris erejű nyomásgyakorlása mindinkább összeroppantja a kormányok ideológia-alapú bevándorlás-politikáját. Vannak olyan európai kormányok, melyek ezt akadálynak és problémának tekintik; a britek és franciák egyelőre láthatóan próbálják elkerülni a radikális megoldásokat. Vannak azonban olyan európai kormányok, melyek kezdik felismerni a helyzet adta lehetőséget; a lakosság elementáris erejű elvárásai nekik nem feltétlen leküzdendő probléma; sokkal inkább egy lehetőséget jelentenek arra, hogy a kormány újra legitimálja önmagát, és a nép akarata előtt meghajolva újraépítse támogatottságát.
A bevándorlás-probléma ebből a szempontból egy mérföldkő az európai politikában; a kormányok megtapasztalják az otthon erejét, és elkezdik felismerni, hogy stabil kormányzás csakis a nép támogatásával elképzelhető. A migráns probléma letisztítja az ellentéteket, és színvallásra kényszerít valamennyi pártot arra vonatkozóan, hogy kinek az oldalán állnak; a nép oldalán foglalnak állást, vagy inkább a társadalom ellenében próbálnák fenntartani hatalmukat?







Dánia is szabadulna a menekültjeitől






A Dán Néppárt trükkös módszerhez folyamodna, hogy csökkentse Dániában a menekültek számát: a terveik szerint államközi megállapodásokat kötnének a szomszédos országokkal, hogy a menedékkérőket náluk szállásolják el, amíg az ügyük folyamatban van. Az ötlet nem egészen eredeti: az osztrákoktól lopták, akik már kötöttek is ilyen egyezményt Szlovákiával - írja a Local.dk.




Ennek értelmében 500 olyan menedékkérőt szállásolnak el a szlovákok, akiknek ügye Ausztriában elbírálásra vár. Ha megkapják a státuszt, átmehetnek Ausztriába, addig azonban a szomszédnál kell várakozniuk.
Ausztráliában is hasonló modell van érvényben azzal a különbséggel, hogy ott a menekültstátusz garantálása után is szívesebben helyezik el a kérvényezőket Pápua Új-Guineában, Kambodzsában vagy Naurán.
A nacionalista Dán Néppárt nem rejti véka alá azon szándékát, hogy elrettentse a migránsokat a dániai menedékkéréstől:



Az osztrák-szlovák megegyezés ahhoz vezethet, hogy végső soron kevesebb ember akar majd Ausztriában menedékjogért folyamodni. Ez egy izgalmas modell, szeretnénk közelebbről megvizsgálni, hogy hogyan tudnánk Dániában is használni. 
– mondta el Martin Hendriksen, a párt parlamenti képviselője.
A politikus amellett is érvelt, hogy még hatékonyabb eszköz lenne a menekültek távol tartására, ha egyenesen az ausztrál módszert vezetnék be, vagyis a menedékjogot elnyerteknek sem engednék a letelepedést Dániában, hanem valahogyan kiszerveznék őket a szomszédos országokba.
A dán jobbközép párt (Venstre) elnöke is szívesen támogatna egy ilyen megoldást, ugyanakkor szerinte elég nehéz lenne ezt keresztülvinni, hiszen a határos Svédországnak és Németországnak is megvan a maga baja a rengeteg menekülttel.
Az Eurostat adatai szerint Dániában 828 ember folyamodott menedékjogért idén májusban. Ez a szám még mindig sehol nincs az osztrák adathoz képest, ott ugyanis ugyanebben az időszakban 6000-en kértek menedékjogot. Mindemellett Dánia tavaly a hatodik volt az egy főre jutó menedékkérők listáján, és 2015 valószínűleg rekordév lesz: a menedékkérő migránsok száma minden jel szerint 15 ezer fölé kúszik majd.
Az ország egyébként ugyanazon az uniós tárgyaláson, ahol Magyarország egyedüliként nem vállalta egyetlen menedékkérő vagy menekült befogadását sem, szintén elzárkózott attól, hogy menedékkérőket vagyen át Olaszországból és Görögországból. Viszont hazánkkal ellentétben Dánia vállalta 1000 új ember befogadását konfliktuszónákból.

Multikultúra Afrikában: Fehér bőrűeknek tilos földet birtokolni Zimbabwében





Nem engedik meg az elkövetkezendőkben a fehéreknek, hogy földtulajdonnal rendelkezzenek Zimbabwében.
A bérlés talán lehetséges marad számukra is. Nincsenek sokan, legfeljebb 100-150 család maradhatott az országban a gazdaságot romba döntő mugabei földreform óta. A föld nem azé, aki megműveli, ha fehér ember – derült ki egy elnöki beszédből. Robert Mugabe kifejtette, hogy a fehéreknek nem fogják megengedni a földtulajdont.
Noha Nyugat-Mashonaföldön – itt avatott fel az elnök egy mezőgazdasági üzemet – 2000 óta gazdálkodnak az arrafelé nem megszokott bőrszínű emberek is. Arra szólította fel a fehéreket, hogy maradjanak, lakjanak a városokban és tevékenykedjenek iparvállalatokban, de ne gazdálkodjanak saját birtokon.
A földügyekkel foglalkozó miniszter is hasonló szellemben érvelt, elmondásából arra lehetett következtetni, hogy tulajdonjog helyett bérleti lehetőséget kaphatnak a fehér farmerek. Douglas Mombeshora azonban a kialakítandó bérleti rendszerről még nem adott teljes képest. A nagy mugabei földreform óta, amelynek eredményeként fehér farmerek ezrei voltak kénytelenek megválni birtokuktól, gyakorlatilag tönkrement az ország, a lakosság többsége éhezik, egynegyede pedig már elmenekült a súlyos gazdasági bajokkal küzdő Zimbabwéből.
A maradék 100-150 fehér gazdálkodó megütközéssel fogadta az elnök újabb kirohanását.
(Afromarket nyomán)


Magyar „csodafegyverek” a második világháborúban





Ha második világháborús magyar arzenálról beszélünk, aligha jut eszünkbe a kor csúcstechnológiája.
Pedig ezek a fegyverek is léteztek, legalábbis a rajzasztalon. Néhány év alatt valószínűleg a csapatokhoz is kikerülhettek volna a Németország „csodafegyvereivel” is vetélkedő magyar konstrukciók, amelyek ugyancsak megkeseríthették volna a Vörös Hadsereg, vagy éppen az amerikai bombázók életét. Következzen ezekből heti, szubjektív tízes listánk.
A világ első légcsavaros gázturbinás repülőgépe lehetett volna
Az RMI-1 X/H lehetett volna a világ első légcsavaros gázturbinás repülőgépe. Tervezői rombolónak szánták, ezért nem kevesebb, mint hét nehézgéppuskát helyeztek el a gépen, amely háromszáz kilónyi bombateher cipelésére is képes volt. Magyarországon ez volt az első olyan repülőgéptípus, amelyet fémhéjszerkezettel terveztek, vagyis dúralumínium lemezekből állt a burkolata. Hajtóműnek a Jendrassik György által épített Cs-1 típusú 1000 lóerős gázturbinára esett a választás, amely később a projekt vesztét is okozta, hiszen a forradalmi konstrukció sok évvel megelőzte korát, a háborús körülmények között sem a megfelelő anyagi erőforrás, sem elegendő idő nem állt rendelkezésre ahhoz, hogy a gép az eredeti tervek alapján készüljön el. A Cs-1 híján a tervezők úgy döntöttek, új motorágyak tervezését követően a Csepelen a Messerschmitt programhoz készülő DB-605 motorokat építik be. Az átalakítás 1943-ban fejeződött be, sikerrel, hiszen az RMI-1 még a DB-motorokkal is jobb teljesítményeket ígért, mint a német Me-210, ám politikai okokból mégis a német rombolót rendszeresítette a Magyar Királyi Honvéd Légierő.
Gyártósoron a világ első gázturbinás légcsavaros gép prototípusa
Egy igazán különleges vadász
A vadászgépek terén is forradalmi konstrukcióval állt elő a Repülő Műszaki Intézet. Az RMI-8 X/V-t arra tervezték, hogy az erős védőfegyverzetű bombázók és a fordulékony kísérővadászaik ellen egyaránt képes legyen harcolni. A formabontó újdonsághoz hasonló terv csak Németországban született, a Dornier Do-335 Pfeil. A húzó-toló motorelrendezésnek köszönhetően jelentősen csökkentek a gép méretei, légellenállása, kedvezőbb lett a súlyponthelyzete. Ezek a tulajdonságok nagyobb sebességet, hatótávolságot és fordulékonyságot kölcsönöztek a gépnek, amely harminc milliméteres gépágyúival a bombázók lövészeinek hatósugarán kívülről is megsemmisítő tüzet zúdíthatott rájuk.
Gyorsabb és fordulékonyabb lehetett volna kortársainál
Az első hazai szállítógép
1941-től a németek és az olaszok is szüneteltették a szállítógépek átadását, ezért a Légierőnek égető szüksége lett egy korszerű szállítógépre, amely leválthatja a kiöregedő Junkers ju-52-eseket, ezért megbízták az Aerotechnikai Intézetet egy saját szállítógép kifejlesztésével. RMI-5 X/U volt az első és eddig egyetlen magyar tervezésű négymotoros gép. Külsőre a német Fw-200 Condor vonalait mintázta, hajtóművéül a MÁVAG-ban készülő, szintén magyar fejlesztésű motort szánták, melyet a győri Waggon-nál gyártottak volna. A tervezők egy korszerű, fémhéjszerkezetű nagy szállítógép megalkotását tűzték ki célul. A négymotoros megoldás az előírt minimum húsz utas szállításához is megfelelt, és a civil légiközlekedés számára is ideális lett volna. A gép építése előrehaladott állapotban volt, már a törzsmodell készen állt, mikor a kísérleti műhelyt bombatámadás érte és megsemmisült.
Kaméleon - mítosz vagy valóság?
A magyar fegyverkezés történetének legrejtélyesebb fejezete kétségkívül az XN1-02 Kaméleon sugárhajtású vadászgép. Sokak szerint mindössze áprilisi tréfáról van szó (lévén hogy az egyetlen hely, ahol megjelent, a Repülés és ejtőernyőzés magazin 1980-ban kiadott áprilisi száma) mások esküsznek rá, hogy valóban megépült a háború végére. Ha hihetünk az újságnak, akkor a Kaméleon tervezője Nemisch Pál mérnök volt. Tulajdonképpen a törzs volt új tervezésű, a kettős törésű szárnyak pedig a Ju-87 módosított szárnyai. A pilótaülés plexibuborék borítást kapott, a lövész az orrkúpban foglalt helyet. Az alsó géppuskákhoz nagylátószögű optikájú kamera tartozott, és a kezelő személy képernyőn figyelte környezetét. A kétfős személyzet mindkét ülését katapultálhatóra tervezték. A T-elrendezésű farokrész fa és műanyag felhasználásával készült. Két hajtóműve a törzs hátulján, két oldalt kapott helyet. Az XNI-02 Kaméleon - már ha hihetünk a szóbeszédnek - kétség kívül korát messze megelőzte számos vonatkozásban, viszont egyetlen repülőképes példány épült belőle, bár konkrét bizonyíték ezt sem támasztja alá.
A mai napig talány, létezett-e a Kaméleon? 
Világszínvonalú rakétánk, a Lidérc
Zárt kötelékben támadó bombázógépekkel vette (volna) fel a harcot a Lidérc fedőnevű légiharc-rakéta, melyet Pulváry Károly fizikus zseniális találmánya, a rezonáns gyújtó hívott életre. Németország alkalmazott először a világon a levegő-levegő rakétákat, ám ezek jól működő közelségi gyújtóval nem rendelkeztek. A német típusokat csapódó és időzített gyújtóval látták el, de a közvetlen találat igen ritka volt. A szovjet és a brit légierő a szárazföldi célok elleni rakétát alkalmazta, csak véletlenszerűen alkalmazták légi célpont ellen. Pulváry négy darab érzékeny mikrofon felhasználásával alakította ki a közelségi gyújtó elődjét, amely a repülőgépek motorhangjára volt érzékeny, és annak maximumára hozta működésbe a robbanószerkezetet. Mivel a rakétákat akkor még tehetetlenségi irányítás mozgatta, a fegyvert mindössze az ellenséges kötelék belsejébe kellett juttatni, ahol valamelyik géphez közel kerülve robbant és letarolta a közelben lévő repülőgépeket. Soha nem készült belőle számottevő mennyiség, így nem vethették be a hazánkra támadó amerikai és szovjet bombázók ellen sem.
Panzerfaust magyar módra
Az 1942-ben tapasztalt szovjet páncélosfölény és a nehézharckocsik megjelenése indította be a magyar páncéltörő rakéták gyártását, mivel akkor a német fél még elzárkózott a titkos rakétafegyver átadása elől. A Haditechnikai Intézet rakétaszakosztálya kétféle típus fejlesztésébe fogott. A kisebbik a 60 milliméter átmérőjű 44M páncélromboló kézből indítható rakéta volt, a nagyobbik a 215 milliméteres 44M buzogánylövedék, amely páncéltörő és erődromboló típus is volt. A buzogánylövedék a világon az első ismert nehéz páncéltörő rakéta volt, 215 milliméter átmérőjű, több mint négy kilós töltettel és első volt hordozható kettős indítószerkezete is, amit teherautó platójáról és földről is lehetett működtetni. Ezzel Magyarország a világ harmadik állama volt, a Harmadik Birodalom és az Egyesült Államok után, amely bevethető páncéltörő rakétákat épített.
Magyarország a világ harmadik állama volt, amely bevethető páncéltörő rakétákat épített
Tigris helyett Tas
A magyar hadvezetés 1943 tavaszán döntött egy 75 milliméteres löveggel felszerelt nehézharckocsi beszerzéséről. Azért volt erre szükség, mert a Magyar Királyi Honvédség páncélosai rendre alulmaradtak a Vörös Hadsereg közepes és nehéz harckocsijaival szemben, melyek 76,2 milliméteres lövegükkel lényegesen hatékonyabbnak bizonyultak a gyenge fegyverzetű és vékony páncélzatú magyar harckocsiknál. A Tas fejlesztési munkálatait a Weiss Manfréd gyár mérnökei végezték. A munka során a német PzKpfw III futóművét vették alapul, amely a felázott talajon is kiválóan működött. A meghajtási rendszer alapjául a modern harckocsitípusok esetében alkalmazott megoldást választották. A motor a Tas mellső lánckerekeit hajtotta, ez jobb terepjáró képességet és könnyebb karbantarthatóságot eredményezett. A felépítményt a korabeli magyar harckocsikkal ellentétben nem függőleges, hanem döntött lemezekből állították össze, és nem szegecselést, hanem hegesztett kötéseket alkalmaztak, fő fegyverzetként a fejlesztés alatt álló 43M harckocsiágyút szerelték a prototípusba. 1944. július 27-én szövetséges légitámadás érte a gyárat, és az üzemcsarnokkal együtt a félkész jármű is megsemmisült. A prototípus helyreállítására az elszenvedett károk és a fokozódó nyersanyaghiány miatt már nem adódott lehetőség, pedig minden bizonnyal ütőképes fegyver lehetett volna az amúgy kiválóan képzett magyar harckocsizók kezében.
Ütőképes fegyver lehetett volna a magyar harckocsizók keze alatt
Sas és Turul - a légtér őrzői
Mindenki ismeri az Anglia déli partjaira telepített radarállomások sorsfordító történetét, ám kevesen gondolnak arra, hogy magyar mérnökök is gőzerővel dolgoztak lokátorberendezések kifejlesztésén. A saját fejlesztés beindítására már csak azért is szükség volt, mert a német fél elzárkózott attól, hogy lokátort adjon el Magyarországnak. Négy különböző változatot készítettek a mérnökök, így kezdődött el a felderítő Sas, a tüzérségi Borbála, a vadász-irányító Bagoly és a Turul, a repülőgép-fedélzeti rádiólokátor-állomás prototípusának fejlesztése. Az első Sast 1943. november 2-án a János-hegyen telepítették, de a kedvezőtlen mérési eredmények miatt november 25-től Sáriban telepítették. A másikat Dunapentelére tervezték, de végül Jászkisérre került. Ezekkel a berendezésekkel, valamint az időközben németektől vásárolt Freya radarral biztosították az ország légvédelmének riasztását. A felderítési információk a Légvédelmi Erők Parancsnokságához futottak be, és riasztást és más légvédelmi intézkedéseket is itt koordinálták. Érdekesség, hogy a Freya radar és licencének megvételére Magyarország már 1942-ben tett kísérletet, de Németország csak a sikeres magyar kísérletek hatására adott el berendezéseket.
Titán - az ultrahangfegyver
Még ma is elrugaszkodott ötletnek tűnik, ám a háború alatt magyar mérnökök komolyan foglalkoztak egy ultrahangfegyver megépítésével. Tervezője, Tihanyi Kálmán már a világégés előtt erősen érdeklődött az ultrahang felhasználhatósága iránt, s a kártevő rovarok elleni ultrahangágyú megszerkesztésén törte a fejét. Ám miután Magyarország is hadba lépett, terv született egy katonai célokra alkalmas ultrahangfegyver kifejlesztésére. A Titán névre hallgató eszköz szupertitkos projektje a TVR kódnevet kapta, fontos eleme lett volna a két méter átmérőjű parabolatükör, mellyel fókuszálni, irányítani akarták a hanghullámokat, a különleges ágyú hatótávolságát pedig közel nyolc kilóméteresre tervezték. A Titán világviszonylatban is teljesen új eszköz volt. A németek kísérleteztek ugyan ultrahang-fegyverrel, de ezt szélesebb körben lehetett volna alkalmazni annál. Horthy Miklós képzelőerejét is megragadta a korát megelőző fegyver, audienciákon fogadta Tihanyit, és sürgetni kezdte, mikor készül el a prototípus. A feltaláló viszont kapcsolatba került a náciellenes polgári ellenállási mozgalommal,, s egyre jobban tartott tőle, hogy nem vagy nem csak a Magyar Honvédséget fogja erősíteni az ultrahangágyú, hanem a Harmadik Birodalom is ráteszi a kezét, ezért hozzá hasonló gondolkodású munkatársaival együtt lassítani kezdte a munkát.
Üreges töltet, sokszoros hatás
A kumulatív lőszer olyannyira magyar találmány, hogy a nemzetközi szakirodalom az üreges eszközök működési elvét azóta Misnay-Schardin-effektusnak hívja. A manapság használt kumulatív hatású robbanóeszközök jórészt Misnay József hadi műszaki törzskari őrnagy által, a Királyi Magyar Haditechnikai Intézetben 1938-1944 között kifejlesztett fegyvereket veszik alapul. Persze voltak hasonló érdeklődési területen dolgozó kortársai, német fizikusok a harmincas évektől foglalkoztak az üreges töltetek elméleti problémáival. Ám magyar műszaki tiszt komoly, a háborúban is bevethető gyakorlati eredményeket ért el: a 43M kumulatív és a LŐTAK-nak nevezett lövő tányéraknát egyaránt bevetették, mi több, a Keleti-Kárpátokban kialakított védelmi vonalat valósággal telerakták efféle robbanóeszközökkel, bár a háború végkifejletét hathatósan már nem tudták befolyásolni.
(Harcunk.info - Honvédelem.hu nyomán)




Megszólalt a Merkelnek síró kislány: "Remélem, Izrael egyszer megszűnik" 

Zsuppán András 2015.07.28., kedd válasz.hu 
Reméli, hogy Izrael eltűnik a föld színéről, mondta a Die Welt újságírójának a palesztin menekült kislány, aki elsírta magát Merkel kancellár előtt. 

"Das Land sollte nicht mehr Israel heißen, sondern Palästina", vagyis "az országot többé nem Izraelnek kellene hívni, hanem Palesztinának" - ezzel a kijelentéssel lepte meg a Die Welt újságíróját Reem Sahwil, a 14 éves palesztin menekült kislány, aki világhírű lett, miután élő adásban elsírta magát Merkel kancellár előtt. Merkel akkor elmagyarázta neki, hogy Németország nem fogadhat be minden menekültet, és a politika néha bizony nagyon nehéz dolog. Sahwillra kitoloncolás várt, vissza kellett volna térnie Libanonba, ahonnan családjával együtt érkezett. A kancellárt sokan bírálták érzéketlenségéért, de hamar kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását: a kislány és szülei Németországban maradhatnak. 
Sahwil okos, szimpatikus kislány, öt éve az országban él, jól beszél németül, és megindító volt, ahogy elmagyarázta, mennyire szeretne Németországban maradni, és elvégezni a gimnáziumot ugyanúgy, mint az osztálytársai. Később azt is elmondta, hogy rosszul esett neki Merkel asszony válasza, de nagyra becsüli az őszinteségéért. 
A Die Welt most felkereste Sahwillékat rostocki lakásukban, hogy hosszabb riportban mutassák be a család életkörülményeit. A beszélgetés kellemetlen fordulatot vett, amikor az újságíró megkérdezte a kislányt, hogy hazájának tekinti-e már Németországot. "Nem, az én hazám Palesztina", válaszolta Reem. Az újságíró észrevette, hogy a szoba falán lóg egy történelmi térkép az 1948 - vagyis Izrael alapítása előtti - Palesztináról, és rákérdezett, hogy milyen területet nevez Reem Palesztinának. "Az egészet", mondta a kislány Merkelhez méltó őszinteséggel. "De ott van Izrael is", kérdezett vissza az újságíró. "Igen, egyelőre, de remélem, eljön az idő, amikor majd nem lesz ott, hanem csak Palesztina", válaszolta a kislány. 
"A beszélgetés most nehézzé vált. Reem, a szimpatikus, okos kislány, aki annyira szeretne Németországban élni, olyan dolgokat mondott, amelyek nem tarthatóak", jellemezte a beállt légkört a Die Welt. Az újságíró rámutatott, hogy Németországban nem tűrik el az antiszemitizmust, és megkérdezte, hogy érti-e Németország és Izrael különleges történelmi kapcsolatát. "Igen, de véleményszabadság van, itt szabad ilyesmit mondanom. Nyitott vagyok rá, hogy bármiről vitatkozzunk", jelentette ki Reem. 
A kislány, mint kiderült, ugyanazokon a történeteken nőtt fel a libanoni menekülttáborban, mint a palesztin gyerekek többsége: az 1948-as menekülés, a "katasztrófa" emlékein, és azon, milyen boldogok voltak egykor a nagyszülei Palesztinában. 
A sztoriban benne van minden, amiért ezzel a multikulti Európával lesz még egy-két probléma. 
Kapcsolódó: 
   Porosenko szerint Oroszország miatt csökkent az életszínvonal Ukrajnában 





Porosenko szerint Oroszország miatt csökkent az életszínvonal Ukrajnában







Kárpátinfo.net | 07/29/2015 - 20:58 | Módosítva: 07/29/2015 - 20:58 | Belföld
Porosenko szerint Oroszország miatt csökkent az életszínvonal Ukrajnában
Ukrajna államfője szerint az úgynevezett árháború Oroszországgal is közre játszik az ipar és az életszínvonal visszaesésében – adja hírül a Korrespondent.net.
Petro Porosenko Lembergben tartott beszédében elmondta, hogy a katonai agresszió és a kereskedelmi háború miatt, amit Oroszország indított Ukrajna ellen, jelentősen visszaesett az ország ipari teljesítő képessége és csökkent az emberek életszínvonala is.  
Beszédében Ukrajna elnöke kijelentette, hogy tisztában van vele, hogy milyen elviselhetetlenül nehéz az élet a legtöbb embernek. Azonban hozzátette: a világon még nem volt arra példa, hogy egy olyan országban, ahol jelen van a katonai agresszió, fellendült volna a gazdaság és nőtt volna az életszínvonal.

Forrás: 


Akkor nem a zsidó rablások miatt !!!!

És mit akar a kirabolt Ukrán nép !!!!!
Még több zsidót , ha lehetne , mert azokat már nem tudnánk ellátni , és így éhen halnának .



Az USA jövője - Élhetetlenné válik Amerika? 

Éhínség és vízhiány 
Hiába a hatalmas haderő, a látványos gazdasági sikerek, a napi szinten ezertonna szám nyomtatott petrodollár, az USA mégis haldoklik. Nem egy másik hadsereg győzte le, hanem az általa kizsákmányolt, és igába hajtott természet. 
Az Egyesült Államok nyugati felében irtózatos szárazság, és annak nyomában súlyos tűzvészek pusztítanak. 
/Kaliforniában már korlátozzák a vízfogyasztást, egyre gyorsuló ütemben folyik az elsivatagosodás./ Amerika középső részén a hatalmas földalatti vízgyűjtő lencse amely a legutolsó jégkorszakban vízzárványként maradt hátra 80%-ban már kiapadt. Ezáltal az USA éléskamrájának tartott közép-nyugat mezőgazdasága öntözés hiányában megszűnik. 
A Hover gát által a Colorado folyón kialakított hatalmas tó vízmennyisége alig a harmadára apadt. A Colorádó folyó már nem éri el a Csendes óceánt, torkolata kiszáradt, a folyó a torkolattól már jó száz kilométerre "megszűnt"!!! 
Mindehhez vegyük hozzá a délről történő latin bevándorlást, és a feketék egyre súlyosabb demográfiai növekedését is. 
Most pedig: "A méhek több mint 40 százaléka elpusztult tavaly Amerikában Öt méhkolóniából több mint kettő kipusztult tavaly az Egyesült Államokban, a szakembereket az döbbentette meg leginkább, hogy a legnagyobb pusztulás éppen nyáron történt - derült ki egy szövetségi felmérésből. 2014 áprilisa óta az amerikai méhészek méhkolóniáik 42,1 százalékát veszítették el, ami az utóbbi öt év második legkiugróbb méhpusztulásának számít - mutatta ki az amerikai mezőgazdasági minisztérium számára készült, szerdán nyilvánosságra hozott felmérés, amely a méhészek közreműködésével zajlott. Összehasonlításként: 2013 és 2014 között 34,2 százalékos volt az amerikai méhpopuláció pusztulása. A friss felméréshez mintegy 6100 méhés ztől kaptak adatokat, akik 400 ezer kaptárral rendelkeznek, ami az amerikai méhkolóniák 15,5 százalékát teszi ki. Oklahomában, Illinoisban, Iowában, Delaware-ban, Marylandben, Pennsylvaniában, Maine-ben és Wisconsinban a kaptárok több mint 60 százaléka kihalt 2014 áprilisa óta. (MTI)" 
Albert Einstein: "Ha a méhek eltűnnek, az emberiségnek alig négy éve van a kipusztulásig" 
Ugyanis a méhek végzik az ember által termelt, és elfogyasztott kultúrnövények beporzásának mintegy 98%-át! Helyettesíteni, pótolni ezt a "munkát" pedig semmivel sem lehet!!! Amerika hamarosan egy hatalmas éhség, és szomjúságlázadásnak fog elébe nézni. Ez elkerülhetetlen. 
Nincs az a szuperhadsereg tankokkal, repülőkkel, hadihajókkal amely ezt megtudná gátolni. Hiába építik a hatalmas FEMA táboraikat, hiába Denver új repterén a "Noé Bárkájának" nevezett szupertitkos óriási "túlélőbunker", ezek csak ideig óráig tudnak menedéket nyújtani a kiválasztott nagyon keveseknek, és elzárni a táborokba a lázongókat. Ugyanis az azokat őrző katonák is éhesek és szomjasak lesznek. A hadsereget is etetni kell/ene. Csak éppen nem lesz miből. 
Minden ellenpropaganda, hazugság, csúsztatás, és melldöngetés ellenére ez a folyamat már visszafordíthatatlanná vált. Haldoklik az óriás, és csupán már agóniájában csapdos szerte széjjel. 
Kapcsolódó: 
   Elszabadították a démonokat: összeomolhat Törökország 
   THE COMING FAMINE 

Elszabadították a démonokat: összeomolhat Törökország

Káncz Csaba, 2015. július 29., 11:10

Erdogan nem tudja megemészteni júniusi választási bukását, ezért összeomlasztotta a kurd békefolyamatot és többfrontos konfliktus szításával előrehozott választásokat akar kierőszakolni. Törökország a politikai instabilitás korszakába léphet. Szíria szuverenitását NATO jóváhagyással felfüggesztették.
Recep Tayyip Erdogan. MTI Fotó: Kovács Tamás
Tegnap a NATO úgy döntött, hogy támogatja az Egyesült Államokat és Törökországot egy puffer-övezet létrehozásában Szíria északi részén. Szíria – egy szuverén ENSZ tagállam - területi integritását tehát a regionális és globális hatalmak ezennel hatályon kívül helyezték. Az amerikaiak hivatalosan az Iszlám Állam (IS) ellen harcolnak. A törökök valójában kisebb részt az IS és jórészt a kurdok (PKK) ellen mind Irak, mind Szíria területén.
Washington-Berlin feszültség az iraki kurdok bombázása miatt
Washington és a NATO döntése azonban komoly turbulenciákat okoz Európában, ahol Merkel kancellár és Ursula von der Leyen német védelmi miniszter is felszólította Törökországot, hogy ne veszélyeztesse a kurdokkal a békefolyamatot – amely egyébként a kurdok szerint már megbukott az utóbbi napok fejleményei miatt. Berlin fegyvereket szállít az iraki kurd pesmerga milíciának – és így közvetve a szíriai kurdoknak – és részt vesz a harcosaik kiképzésében. A budapesti kormányzat és a Mol is kéz a kézben széleskörű kapcsolatokat épített ki az utóbbi években az észak-iraki kurdokkal
Erdogan játszmája a démonokkal
Új fejezet kezdődött tehát a térségben. A magasabb szintű dinamika mozgatórugója pedig a múlt havi választásokon megalázott Erdogan elnök és AKP pártja. Erdogan a választások után pár héten keresztül nyalogatta sebeit, aztán pedig többfrontos konfliktust kezdett: egyrészt támadja a PKK állásait Irakban és Szíriában, másrészt százával tartóztat le embereket Törökországban, beleértve PKK- és IS-támogatókat, valamint baloldali politikai aktivistákat.
Erdogan belpolitikai célja, hogy meggyengítse a kurdok pártját (HDP) – amely júniusban 13%-kal történelmi sikert ért el – és kierőszakoljon egy előrehozott választást. Az a szándéka, hogy a HDP-t visszanyomja a 10%-os parlamenti küszöb alá, és egy nemzeti hisztéria kiváltásával visszaszerezze a nacionalista szavazókat. Ezzel elérheti azt a 330 mandátumot a törvényhozásban, amely szükséges számára egy alkotmányos referendum véghezvitelére egy orosz típusú elnöki rendszer bevezetéséhez.
A török elnök szeretné újonnan bebizonyítani, hogy ő az erős ember az országban, de felelőtlen játszmájával olyan démonokat szabadít magára – IS, PKK, török nacionalizmus – amelyek a végén erősebbnek bizonyulhatnak nála. Az ország a politikai instabilitás korszakába léphet. Mindez végső soron amiatt, mert Erdogan elvesztette a török választásokat és ezt a mai napig nem tudta megemészteni.
Káncz Csaba jegyzete


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése