Atomfegyverek felosztása.

Atomfegyverek felosztása.

Zsidóbűnözés

 :: 2011-10-03. 18:05

A kettős mérce tipikus esete: Izraelnek szabad titokban atomfegyvert előállítania, Iránnak nem

Józan ésszel azt gondolná az ember, ha valaki utánozza az én tetteimet, akkor nincsen jogom ítéletet mondani fölötte. A cionista gondolatmenet azonban más: ha bárki is ugyanúgy cselekszik, mint ahogyan ők, akkor azt esetleg helytelennek tartják, sőt az egész emberiségre nézve veszedelmesnek nyilváníthatják.

A zsidók ugyanis most attól félnek, Irán ugyanolyan ellentmondásos, homályos politikát folytat nukleáris programjával kapcsolatban, ahogy azt Izrael teszi. A világon mindenki tudja, hogy Tel-Aviv atomfegyverek sokaságával rendelkezik, ezt a tényt azonban a zsidók nem hajlandók beismerni. „A lehetőség, hogy Irán leutánozza a zsidó állam nukleáris politikáját, egyre növekszik” – jelentette ki egy névtelenségbe burkolózó izraeli kormányzati illetékes a The Jerusalem Post című napilapnak. Ami nem kevesebbet jelent, mint hogy az izraeliek immár teljesen nyilvánosan hirdetik felsőbbrendűségüket, hiszen ország-világ előtt kimondják: nekik joguk van olyan tetteket is végrehajtani, ami másoknak szigorúan tilos. 

A mai nap folyamán Leon Panetta, amerikai hadügyminiszter megbeszélést folytatott Ehud Barak izraeli védelmi miniszterrel. A tárgyalások középpontjában a perzsa állam atomfegyver kifejlesztésére irányuló állítólagos törekvései állnak, továbbá a felek megvitatták, miként lehet tovább növelni Izrael nyomasztó katonai erőfölényét a Közel-Keleten. Panetta az előzetes tervek szerint elzarándokol a Yad Vasem Holokauszt Múzeumba, ahol részt vesz a holokauszt vallási szertartásokon. Valamin nagyon törhetik a fejüket a fiúk, ugyanis az elmúlt héten James Stavridis, az USA európai haderőinek parancsnoka (aki egyúttal a NATO egyesített erőinek parancsnoka is) tette tiszteletét Jeruzsálemben. 

Az izraeliek most arról beszélnek, hogy az iráni reaktorokban jelenleg 20%-os szinten képesek uránt dúsítani, ami nem elég ugyan az atomfegyver előállításához, csakhogy néhány hónapon belül el lehet érni a 90%-os dúsítási szintet. Ami, ha sikerül, akkor már csak rövid idő kérdése az atomfegyver összeszerelése. Teherán abban a vonatkozásban is utánozza Izraelt, hogy igyekszik elrejteni a világ szeme elől nukleáris létesítményit. De ezek szerint amit „szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek”: az izraeliek szerint ugyanis Iránnak nincsen joga a Qom melletti hegyekben, mélyen a felszín alatt urándúsítást folytatni. Ezzel szemben Izrael természetesen rejtegetheti reaktorait, atombombáit, és még a nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőreit is kitilthatja a zsidó állam területéről. Ehud Barak honvédelmi miniszter 2009-ben egy alkalommal arról beszélt, hogy a Qom városához közeli, föld alatti létesítményt nem is lenne lehetséges légicsapásokkal lerombolni.

A neve elhallgatását kérő izraeli tisztségviselő a The Jerusalem Postnak nyilatkozva kijelentette: “Irán egy jó ideig gond nélkül folytatni fogja jelenlegi nukleáris politikáját és az urándúsítást, anélkül, hogy egy határhoz elérkezne, és nyilvánosan bejelentené a nukleáris fegyver kifejlesztését”. 

A zsidók tehát attól tartanak, hogy Teherán – Észak-Koreával ellentétben, de Izraelhez hasonlóan – sohasem ismeri be ország-világ előtt, ha majd atombombákkal rendelkezik, ily módon igyekezvén elkerülni az ország ellen foganatosított szankciók szigorítását, illetve a perzsa állam elleni katonai csapást. Természetesen Izrael egyelőre fantomokkal viaskodik: a perzsa államnak jelenleg egészen biztosan nincs atomfegyvere, és az sem biztos, hogy Teherán a nukleáris bomba kifejlesztésén munkálkodik. De mindegy, elég a feltételezés, és a háború megindulhat. 

Egyébként egyáltalán nem lenne meglepő, ha Afganisztán, Irak és Líbia példáján okulva az irániak mégis csak szeretnének atomfegyverre szert tenni, mert ha kezükben lenne a bomba, aligha mernének ellenük csapást mérni a cionisták. 

Forrás: ITT.

Perge Ottó 

További részletek: http://kuruc.info/r/4/86046/#ixzz1oRGySYzL

Atomenergia:

Neutron sugárzás Mivel a hidrogén kivételével minden atommag tartalmaz neutront, illetve neutronokat , elvben bármelyik atommag alkalmas neutronok elõoállítására. Ehhez akkora energiát kell közölni az atommaggal, mint amekkora a neutron kötési energiája. Az energiaközlés sokféleképpen történhet: a-részecskékkel, protonokkal, g-sugárzással való bombázással, vagy hasadási folyamat révén. Neutronforrásként olyan anyagot célszerûu választani, amelyben a neutronok kötési energiája alacsony. Ilyen lehet a deutérium (D) és a berillium. Három típusú neutronforrást különböztethetünk meg: Radioaktív neutronforrások: Ha Polónium forrás elé Berillium lemezt helyezünk, a Polónium alfa sugárzását el fogja nyelni a Berillium lemez és egy neutront fog kilőni az atommagjából. Létezik tiszta neutronforrás is, ilyen pl. a Cf-252 ami neutronsugárzással bomlik, de annyira veszélyes, és nehézkes a biztonságos szállítása, hogy nagyon kevés helyen alkalmazzák. Gyorsítós neutronforrás: Ha a nagyfeszültséggel felgyorsított deuteron deutériummal ütközik az ütközés során 3He és neutron , ha tríciummal ütközi, az ütközés során 3,6 MeV energiájú 4He és 14 MeV energiájú neutron keletkezik. Elõonye, hogy a deuteron-nyalábot csak annyira kell felgyorsítani, hogy a Coulomb-taszítást leküzdje. A gyorsításhoz szükséges feszültség mindössze 0,1MeV. Atomreaktorok: Az atomreaktorok, működésük során nagyon erős neutronfluxust adnak le. Az ilyen jellegű neutronforrásokat általában radioizotópok előállítására szokták használni. A neutronok kölcsönhatása anyaggal: Gyors neutronok kölcsönhatása anyaggal Gyors neutronokat a gyorstenyész reaktoroknál alkalmaznak, ahol Plutóniumot állítanak elő az Urán láncreakciója során. A gyors neutronok kisebb eséllyel hasítják szét az atommagokat mint a lassú neutronok. Lassú neutronok kölcsönhatása anyaggal Lassú neutronokat alkalmaznak az atomerőművekben az Urán fűtőanyag láncreakciójának működtetéséhez. A lassú neutronok nagyobb hatékonysággal találják el az atommagokat, mint a gyorsak, így sokkal nagyobb eséllyel okoznak magreakciót. A neutronok lassítását grafittal vagy vízzel lehet megoldani. Régen grafitot használtak, de ez veszélyesnek bizonyult Csernobil esetében, ezért ma már a legtöbb helyen vizet használnak, kivéve a legújabb generációs magas hőmérsékletű hidrogén fejlesztő reaktoroknál, ugyanis itt 1000C környékén van a reaktor hőmérséklete és így a grafit az egyetlen alkalmazható neutron moderátor. A neutronok detektálása Gyorsneutron-detektorok: a gyorsneutronok detektálására legalkalmasabb eszközök a szerves kristály-, plasztik-, folyadékszcintillátorok. Ezekben a szcintillátorokban sok hidrogén (proton) található. A gyorsneutronok a protonokkal való rugalmas ütközés során a protonoknak energiát adnak át. Ezek a meglökött protonok a szcintillátorban fényvillanásokat idéznek elõo. Lassú neutron-detektorok: A lassú neutronok detektálása magreakciók segítségével történik, melyek során nagy energiájú töltött részecske keletkezik. Detektorként bór-, lítium tartalmú szcintillátorokat, BF3 gáztöltésű számlálókat alkalmaznak. Alfa sugárzás Az alfa-sugárzás során az atommag egy úgynevezett alfa-részecskét bocsát ki. Az alfa-részecske tulajdonképpen azonos a hélium 4-es tömegszámú 42He izotópjával. Alfa-sugárzást csak nagyon nagy, 82-nél nagyobb rendszámú izotópok bocsátanak ki.Az alfa-sugárzás során a mag tömegszáma néggyel, és (a két kibocsátott protonnak megfelelően) rendszáma kettővel csökken. Erre példa a 22688Ra (rádium) alfa bomlása. A bomlás végterméke a 22286Rn (radon). Az alfa részecske töltése és tömege igen nagy, ezért erősen roncsolja a közeget, amibe belép, ugyanakkor hatótávolsága nagyon kicsi, akár egy vékony papírlap, vagy az emberi bőr is könnyen elnyeli. Levegőben a hatótávolsága néhány cm. Emiatt igazán csak akkor veszélyes, ha valamilyen módon alfa-sugárzó izotópokat tartalmazó anyag jut szervezetünkbe. Alfa sugárzó anyag például a Polónium 210 ami 6,5MeV-os alfa részecskéket bocsát ki. Ezek a részecskék annyira erősek, hogy a polónium darab körül kéken világít a levegő, és maga polónium darab is izzani kezd, majd megolvad.A nyers Urán is alfa bomlással alakul át Tóriummá Az alfa sugárzás jelenlétét sokfajta módon ki lehet mutatni: Ködkamrával, geiger számlálóval, szemrevétellel (nagyon erős alfa forrásoknál) Félvezetős számlálókkal, szcintillációs mérőkkel, Béta sugárzás A béta-sugárzás tipikusan a neutron felesleggel rendelkező atommagok bomlási módja. Ekkor ugyanis egy neutron átalakul protonná, miközben egy elektron keletkezik. Az így felszabaduló energia jelentős részét az elektron mozgási energiája viszi el. Az atomból nagy sebességgel kilépő elektron a béta-részecske. A béta-bomlás során tehát az atom rendszáma egyel nő, tömegszáma viszont változatlan marad, amit a 13755Cs (cézium) bomlásának példáján mutatunk be. A végtermék ekkor a 13756Ba (bárium). A béta-részecske szintén töltött, de tömege, illetve mozgási energiája jellemzően kisebb az alfa-részecskéénél, ezért az anyaggal gyengébben hat kölcsön. Így roncsoló hatása kisebb az alfa-sugárzásénál, áthatolóképessége viszont nagyobb. Egy vékony alumíniumlemezzel azonban már a béta-sugárzást is le lehet árnyékolni. Béta részecskéből két fajta létezik: az elektron sugárzást béta sugárzásnak szokás nevezni, a proton sugárzást pedig pozitron sugárzásnak. Negatív béta-bomlás: A folyamat során egy neutron protonná alakul elektron és antielektron-neutrínó kibocsátás mellett. A keletkező atom rendszáma emiatt eggyel növekszik, tömegszáma változatlan marad. Neutronfelesleggel rendelkező atomokra jellemző.Cézium-137, Bárium-137-é alakul béta sugárzás leadása közepette:. Pozitív béta-bomlás: A folyamat során egy proton neutronná alakul egyszeresen pozitív pozitron (antielektron) és elektron-neutrínó kibocsátása mellett. A keletkező atom rendszáma emiatt eggyel csökken, tömegszáma változatlan marad. Nátrium-22, Neon-22-vé alakul pozitron sugárzás leadása közben Béta sugárzás kimutatása: Geiger számlálóval, félvezetős számlálóval, szcintillációs számlálóval, Gamma sugárzás A gamma-sugárzás annyiban különleges az alfa- és béta-sugárzáshoz képest, hogy nem változtatja meg az atommag összetételét, csak annak állapotát. A radioaktív gamma-sugárzás mindig alfa- vagy béta-bomlás után, illetve azzal egyidőben következik be. Sok esetben ugyanis a bomlás után a keletkezett új mag gerjesztett állapotban marad. A gerjesztett állapot energiatöbbletét aztán azonnal, vagy hosszabb idő után elektromágneses sugárzás formájában adja le. Ez a sugárzás a gamma-sugárzás.Példánkban a 137m56Ba (bárium) gerjesztett állapotú izotóp (ezt jelöli az "m" index) felesleges energiát gamma-sugárzás formájában adja le.A gamma-sugárzás, mint elektromágneses sugárzás hasonló jelenség, mint a látható fény. A különbség csupán abban áll, hogy energiája akár milliószorosa is lehet a látható fényrészecskéének.A gamma-sugárzás töltéssel nem rendelkezik, ezért áthatolóképessége igen nagy, roncsoló képessége azonban kisebb a többi sugárzásénál. Külső sugárforrásként azonban mégis a gamma-források a legveszélyesebbek, mivel leárnyékolásukhoz vastag ólom vagy beton réteg szükséges. Az Urán, reaktorban való hasításakor gammasugárzás keletkezik. Iparban használatos gammaforrás a Kobalt-60, amit Kobalt-59-ből állítanak elő neutron besugárzással. Gamma sugárzás kimutatása: A legtöbb esetben geiger számlálót alkalmaznak, de lehet használni félvezetős műszereket is.

Atomfegyverek felosztása: A nukleáris fegyvereket fel lehet osztani a magreakciók lefolyása, és az atombomba felépítése alapján. A magfúziós és fissziós felosztás kevésnek bizonyult. A fegyver típusok skálája ennél szélesebb, mint ahogy azt csak 2 csoportra osszuk fel. Minden nukeáris fegyvernek szüksége van valamilyen fisszionáló (hasadó) anyagra, hogy a kezdeti energiát biztosítsa. Az atombomba kifejezés olyan fegyverre utal, ahol az atomok nem maradnak épek a robbanás után (ellenétben a nem hasadó anyagokból készült robbanóanyagokkal). De atombombának csak a tisztán hasadó anyagot tartalmazó bombát nevezzük. Együttesen mindegyiket nukleáris fegyvernek nevezhetjük, mivel mindegyik azon az elven alapul, hogy az atommagok átalakításából nyerünk plusz energiát. A fúziós fegyvereket hidrogénbombáknak nevezzük, mivel az elsődleges reakciók a hidrogén valamely izotópjait használják ‘üzemaynagként’. Az első fúziós bomba terveknél még csak deutérium (nehézhidrogén) szerepelt fúzióra képes anyagként a bombában. A fúziós fegyvereket termonukleáris fegyvernek nevezik a nagy hőigénye miatt, ami a fúziós reakcióhoz kell.A mértékegységek problémája: A metrikus rendszer már 1875 óta létezett, az SI rendszert 1960-ban vezették be. De ezt sok helyen nem kezdték alkalmazni, Pl. amerika, Nagy-Britannia, mivel ott előzőleg már más egységeket használtak, így létrejött néhány nem SI rendszerbeli egység, ezek közt a ‘tonna’ kifejezés is, melyet a nukleáris fegyverek eneriájának nagyságához társítunk. Viszont az angol, amerikai, és SI rendszerbeli tonna más-más értéket jelöl. De a curie, röntgen, red, rad stb. is SI rendszeren kívüli egység, ma már nem használjuk őket. Az említett atomhatalmak nem törekedtek ezek egységesítésére, és így különböző értékeket jelöl az angol-amerikai- SI tonna. Viszont az energiát jelölő tonna kifejezés metrikus, így az MT, Mt, mt is ugyanúgy megatonnát jelöl. A nukleáris fegyvereknél energiát jelöl, ami megmutatja, hogy hány tonna normális robbanóanyagnak felel meg a kibocsájtott energia, ahol a robbanóanyag a TNT. Viszont melyik típusú tonnát határozták meg ehhez? Illetve a TNT robbanóereje sem tisztázott, mivel az nem egy állandó, függ a sűrűségétől, minőségétől. A riportok 980-1100 kalória/g -ról szólnak. Ezért a mértékegység tisztázására azt mondták, hogy 1 kt = 1012  kalória (4,183 x 1012 J) Azt figyelembe kell venni, hogy a nukleáris fegyverek a kinetikus energia melett komoly radioaktív sugárzást is produkálnak, ami szintén a kilotonnákban megdott energiába értendőek, így egy 1kt-ás atombomba, és 1kt-nyi robbanóanyag közül a robbanóanyag az, ami nagyobbat robban. A jelölésben sem tisztázott, hogy a kis, vagy nagybetűvel írt tonna közül melyik mit jelöl, az energiát, vagy a súlyt, miközben mindkét jelölés szerepel az irodalmakban. Ezért nem érdemes különbséget tenni.Tiszta hasadásfegyver: A fissziós bomba (atombomba) fő energia forrása a hasadóanyag energiája, mely plutónium, vagy urán, szuperkritikus súlyban, egymástól elválasztva. Az első atombombát trinity névre keresztelték (szentháromság), mely után sor került az első éles bevetésre is, a jól ismert két célponttal, Nagasakival, és Hiroshimával (Little Boy, Fat Man). Az előfeltételt ezzel megteremtették, hogy fejlesszék az atomfegyevereket. Manapság az USA, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína rendelkeznek atomfegyverekkel. A legfrisebb atomhatalmak : India, Dél-Afrika, és Izrael. A hasadó bombáknak vannak korlátai:  1. Minél több a hasadó anyag, annál nehezebb azt tárolni a robbantásig.  2. A szuperkritikus tömeg összehozása is egyre nehezebbé válik, mivel ha nem egyszerre történik a hasadó anyag egyberobbantása, akkor nagyon sok szabad neutron veszik kárba, ezáltal nagyon romlik a hatásfok. Eddig talán a legjobb hatásfokú atombomba az Ivy King volt (500kt 1952 november 15), de pontos információk nincsenek a hatásfokáról.Egyesült hasadásos/fúziós fegyverek:Minden olyan atomfegyver, ami nem tisztán hasadással robban, az arra használja a fúziós energiát, hogy növelje a romboló hatását. Minden nukleáris fegyver, ami fúziót használ arra, hogy megnövelje az energiáját, arra használja a fissziós energiát, hogy ‘tüzelőként’ használja azt a fúzió beindításához.Fejlesztett hasadásbombák: Ezek a bombák is használnak fúziós, és fissziós energiát, de a fúziót arra használják, hogy neutronokat termeljenek (deutérium-trícium párossal). A nagy neutronfluxus megnöveli a hasadásarányt a magban, így több hasadó anyag képes részt venni a reakcióban. A csak tiszta fissziós bombák hasadóanyag-felhasználása (mondhatjuk hatásfoknak is) mindössze 20%. A Hiroshimára ledobott bomba hatásfoka 1,4% volt mégis hatalmas  pusztítást vitt véghez. A fejlesztett hasadásbombák ezzel ellentétben csaknem 100% hatásfokkal üzemelhetnek, azaz a teljes hasadó anyagot képesek a reakcióban felhasználni. Az első ilyen bomba a Greenhause Item volt (45,5kt 1951.május 24). A bombában folyékon nehézhidrogén-trícium gáz volt. Az új technológia megduplázta a bobma erejét.Lépcsőzetes fegyverek: Ezt a fegyvert gyakran nevezik Teller-Ulam-nak, vagy hasadás-fúzió, vagy hasadás-fúzió-hasadás fegyvernek. Ezek az eszközök könnyű elemek izotópjait (hidrogén, lítium) használják, hogy eltűntessék a töltetnagyság határait, és csökkentsék a költségeket, főleg a drága plutónium, és urán tekintetében, és nem utolsó sorban a bombák súlyát is. A fúziós reakció egy elszigetelt helyen történik, mely el van választva a fissziós anyagtól. A fissziós hasadó anyag röntgensugarait használják fel arra, hogy összenyomja a fúziós üzemanyagot. Az energia begyújtja a fúziót a könnyű elemekben középpontjában. Ezt a fúziós energiát egy újabb, nagyobb fúzióhoz használja fel, ami a 3. lépcső. Ez a kialakítás megengedi, hogy bármekkora legyen a bomba töltete. A fúziós energiát arra használják, hogy két úton növeljék a töltet energiáját: 1. közvetlenül a fúzió által kibocsájtott energiát növelik 2. a nagy energiájú, gyors neutronokat használják fel arra, hogy a fissziós stádiumban több energiát szabadítsanak velük fel. Az egyik legnagyobb valaha robbantott bomba (Tsar bobma 1961. október 30) is ebbe a kategóriába tartozott (hasadás-fúzió-hasadás). A Novaya Zemlya felett 4000 méterrel felrobbantott bomba 50Mt töltetű volt, melyet a Szovjetúnió készített. A bomba nagyon tiszta lefolyású volt, 97%-os fúzióval.Az ébresztőóra, Sloika teszt: A tervre először Teller Ede jött rá, de tőle függetlenül Andrei Sakharov és Vitalii Ginzburg is kifejlesztette. Míg Teller ezt ‘Alarm Clock’-nak azaz ébresztőórának nevezte, addig a szovjetek sloikának. A kialakítása gömbhéjas szerkezetű. A közepén van egy fisszionáló anyag, általában U235/Pu239, ezt körülveszi egy fissziós U238 réteg, majd Li6 deuterid, egy fúziós U238 kapszula, végül a nagy erejű robbanóanyag. A folyamat úgy kezdődik, mint egy normális atombombánál. A belső hasadó anyag berobban és összehúzódik, közben hatalmas hőmérsékletet termel, ami a fúziót beindítja a Li6-deuteridben. A reakció által termelt neutronok pedig létrehozzák a hasadás-fúzió-hasadás láncreakciót. A Lítium6 a lassú neutronok hatására tríciummá alakul, amely a deutériummal együtt fúzionál, és gyors neutronokat termel. Ezek a gyors neutronok segíteken a hasadásban, a folyamat így önfenntartóvá válik, amíg az összes anyagot fel nem emésztik a reakciók. A fúzió hatásfoka kb. 15-20%, melynél jobbat nem sikerült csinálni. Ez a kialakítás a csak tisztán fissziós bombákhoz hasonlóan rendelkezik töltethatárral, így a problémái is hasonlóak.Neutronbombák: A neutronbombák, azaz növelt sugárzású fegyverek (enhanced radiation ER warheads) kialakítása egy normál fúziós bombáéhoz hasonlít, de a neutronokat nem nyeletik el a bomba falában, hanem engedik megszökni. Az így létrejövő ionizáló neutronsugárzás nagyon pusztító hatású, és a legtöbb sugárzás elleni védőeszközzel, ami többek közt gamma sugárzás ellen is jó, az nem jó a neutronok ellen. A sugárzás csak a robbanás pillanatában következik be, és nem marad utána radioaktivitás. Az USA azért fejlesztete ki, hogy megóvja magát a Szovjetúnió rakétái ellen. A rakétákat ugyanis a neutronbomba sugárzása megrongálja, így azok ellen be lehet vetni. Taktikai neutronbombákat az emberek ellen vetettek volna be, ugyanis a személyes védőöltözékek nem védték volna meg őket a neutronokkal szemben. A gyors neutronok még a tankokba is behatolnak, és képesek a személyzetet megölni. A kisebb neutronbombák hatótávolsága kb 1 km, ott még az emberek megkapják a több, mint 600 rad-os dózist, mely azt jelenti, hogy az azt a dózist kapott emberek legalább fele meghal. A neutronok roncsoló hatása csak több óra után jelentkezik, így ezzel is számolni kell. A neutronbombák kialakításánál a fisszió csak egyfajta fúziós anyagot gyújt be, mégpedig D-T fúziót. A deutérium-trícium fúziónak az az előnye, hogy 80%-ban neutronok kinetikus energiájaként adja le az energiát, a fennmaradó 20% csupán lökéshullám és hőenergia. A 14,7MeV-os neutronok nagyon roncsoló hatásúak, és egy 0,5kt-s atombomba elég, hogy beindítsa a reakciót. Ezért elég csak kisebb neutronbombákat gyártani. A nagy neutronfluxusba fektetett energia miatt a bomba épen hagyja a házakat (csak kis lökéshullám van) de az élőlényeket megöli. Illetve aktívvá tehet néhány anyagot. A hátránya a neutronbombának, hogy a tríciumot drága előállítani, és tárolás közben gyorsan elfogy (tekintve, hogy 12 év a felezési ideje). Egy 1kt-s neutronbomba deutérium igénye 5g, tríciumból pedig 12grammnyi szükséges.A kobaltbomba: A kobalt bombák kialakítása a fisszió-fúzió-fissziós bombákéra emlékeztet, csak abban különbözik tőle, hogy a 2. lépcsőben a fúziós anyagok egy nem aktív anyaggal, Co-59-el veszik körbe. A fúzió beindulásakor a Co-59 köpeny felfogja a neutronokat, amely így egy nagyon radioakív anyaggá, Co-60-á alakul. Az így keletkezett izotóp besegít a 3. lépcső fissziójába, ezáltal gyorsabb lefolyású lehet a reakció. Tulajdonképpen a kobaltozást ‘besózásnak’ nevezik. A kobalt helyett használnak arany-197, tantál-181, cink-64-et még. Hogy használható legyen egy izotóp elsősorban könnyen előállíthatónak kell lennie, és a neutronsugárzás után erős gamma sugárzást kell, hogy produkáljon. A kobaltbomba ötlete Szilárd Leótól származik, aki 1950-ben publikálta ötletét. Eredetileg nem fegyvernek szánta, de szerinte képes lenne minden embert megölni a Földön. A kobalt-60 aktivitása sokkal veszélyesebb, mint az U-238-é. Az oka az, hogy a Co-60 nagyon erős sugárzást bocsájt ki, és a felezési ideje több év. Így képes messzire eljutni a levegőben, úgy, hogy nem veszít sokat radioaktivitásából. A kobalt-60 átal kibocsájtott gamma sugárzás pedig nagyon erős. Ez a két dolog teszi a kobalt bombát rendkívül veszélyessé. A kobalt bombát még nem építették meg, és valószínűleg nem is fogják veszélyességénél fogva.

Atombombák felépítése Alapvetően az a cél, hogy a hasadóanyagot rövid idő alatt szuperkritikus állapotba hozzuk és együtt tartsuk amíg lehet. Az általában felhasznált két alapanyag (urán-235, plutónium 239) kicsit eltér egymástól. Az Uránnak kisebb a természetes bomlása, így alkalmas egyszerű szerkezetű bombákhoz. A plutónium viszont hatékonyabban alkalmazható és "tenyészthető." Cserébe a plutóniumot bonyolultabb bombaként használni Gun-type Nagyon egyszerű szerkezet. Az egész egy ágyúcsőre épül, ahol a két szubkritikus tömegből az egyiket nekilőjük a másik jól megtámasztott darabnak. Hogy ne legyen kritikus simán elérhetjük azzal, hogy gyűrű formára alakítjuk az egyik (reálisan a nagyobb) darabot, a másik felét pedig a reflektortól viszonylag távol helyezzük el. Általánosan használt robbanóanyaggal elérhető, a szükséges 100m/s feletti inzerciós sebesség. Sajnos most nem találom, de láttam egy számítást, hogy néhány száz tonnához elég pár emeletet felcipelni és a megfelelő végére ejteni a csövet. Nagy előnye még az erőhatásokra való érzéketlenség a vastag falú cső miatt. Ezt kihasználva gyártottak belőle bunker rombolót és tüzérségi lövedéket is. Hátrányaként a súlyát, a limitált teljesítményét és a hasadóanyag pazarló felhasználását említeném meg. Működését az alábbi ábrán lehet megfigyelni. A cső végén helyezkedik el a závárzat (1), amin keresztül a robbanóanyag (2) a gyújtást kapja. A reflektor (3), mintegy fojtásként szolgálva a gyűrű alakú U235-al (4) együtt a másik része felé mozdul, amit szintén reflektor vesz körbe. A becsapódási energia elnyeléséért, illetve az anyag egyben tartásáért megerősített ház (5) felel. Ilyen elven működött Little Boy [5], illetve a Apartheid rendszer bombája is. Igaz, a másodikat politikai adunak fejlesztették és a lényeg a bolond biztos működés volt. Érdekes, hogy eddig ez az egyetlen ország, ahol teljesen leszerelték a nukleáris arzenált. (Talán féltek Mandeláéktól...) Implosion Sokkal kifinomultabb és hatékonyabb szerkezet, amiben az anyagot kritikus tömeggé nyomjuk össze. Képzeljétek el, hogy egy tömör fémgolyót nagyon kis időtartamra több, mint dupla sűrűségűre nyomunk össze a tér minden irányából. Erre csak robbanóanyagok által keltett lökéshullámok alkalmasak. A lökéshullámokat nagyon precízen kell kontrollálni, indítani, majd a legnagyobb sűrűség elérésekor neutronokkal beindítani a reakciót. Az első felrobbantott eszköz (Gadget, majd Fat Man [7]) a több pontból elinduló lökéshullámok egy pontba koncentrálásán alapult. A robbanóanyagokból lencséket öntöttek, amiket akár egy futball labdát állítottak össze. A labda belsejében foglalt helyet a plutónium mag. Az elérhető kompressziót a robbanóanyagok ereje, illetve a gyújtás pontossága határozza meg. Mivel mind a kettő véges, alakítottak a rendszeren. Újabban lökéshullám formálást alkalmaznak, illetve a robbanóanyag gyújtását egyszerűsítve, csökkentik a gyújtási pontok számát. Egy modern robbanófej működése erősen sematikusan a következő. A hasadóanyagot (1) gyűrű alakúra képezik ki (hollow core), a közepén egy hengeres szilárd maggal (2) (levitated core). A gyűrűt körbeveszik jó reflektáló képességgel rendelkező, szilárd burkolattal (3). Ezt követi egy légrés (4) és az úgynevezett "flying plate" (5). Ezt a lemez robbantjuk á a belső gyűrűre. A robbanóanyag (6) gyújtási késedelmétől függ a kialakítása, ugyanis a harang alakkal kompenzálják azt. A robbantás végén gyűrű alakot vesz fel a lemez. A lökéshullám formálása két lépesben történik. A lemeznek van ideje felgyorsulni, de a lefékezés sokkal rövidebb idő alatt történik meg. Ez hasonlít ahhoz, mintha betonfalnak hajtanánk padlógázzal. A felhalmozott energiát egy impulzusba sűrítve kapja meg a burkolat és a belső hasadóanyag. Amikor a gyűrű beroppan és nekicsapódik a belső álló magnak a lökéshullám nagy része visszaverődik, nagyjából megduplázva a helyi kompressziót. A végeredmény szuper kritikus tömeg és egy szép gombafelhő. Hidrogén bomba felépítése Helyesebb lenne termonukleáris eszközökről beszélni, de itt is igaz, hogy nem minden hidrogénbomba, amiben termonukleáris reakció játszódik le. Erre jó példa a már említett boosted atombomba, de az első orosz megoldást is csak a félutat képviselte. Ivánék, először a hasadó és fúziós anyag rétegzésével kísérleteztek. Ennél a megoldásnál csak a D-T reakció jöhet szóba, ami igen költségessé teszi ezt a megoldást. Természetesen Li-6 alkalmazásával ez megkerülhető. Az Alarm clock/Sloika felépítéssel az oroszok egy 40kt-ás bombát 400kt-sá tuningolták. A növekménynek csak 15-20 százaléka volt a fúziós energia és nagyjából 280-300 kt jött az U-238 burkolat bomlásából. A praktikusan (súly, hordozhatóság) elérhető tartomány 1Mt körül van. Teller-Ulam felépítéssel [8] viszont elméletileg bármekkora bomba építhető. Stanislav Ulam 1951 januárjában állt elő az ötlettel, hogy a fúziós tüzelőanyagot egy kis atombombával kellene kompresszálni, elvégre az kb. hat nagyságrenddel jobb a legjobb hagyományos anyagoknál. Teller Ede rájött, hogy itt nem a trigger (1) lökéshullámát, hanem az általa termelt hősugárzást kell felhasználni. A házról (2) visszasugárzott hővel elpárologtatják a besugárzási csatornában lévő anyagot (2). A létrejövő nagy nyomású gáz a fúziós üzemanyag házát (3), mint egy üres kólás dobozt összeroppantja. A kompresszió hatásfokát javítandó a "kólásdoboz" kívül tartja a meleget. (emlékeztek? p*V/T) Igen ám, de így nem indul be a reakció, mert nem melegszik fel eléggé a deutérium (4). Ezen egy plutónium "gyújtógyertya" (5) segít, egy második fúziós reakcióval belülről felfűtve a dobozt. Az eredmény, akár 50Mt is lehet, mint az oroszok bizonyították [9], de ott az U238 házat lehagyták. Azzal tovább növelhető 100Mt körülire a robbanás. Speciális kivitelek Az előző konstrukciókat kicsit továbbfejlesztették és speciális bombákat állítottak elő. A két legismertebb a kobalt és a neutron bomba. Az kobalt bombát hívják a végítélet bombájának is. A ház anyagához kobaltot adnak, ami a robbanáskor felaktiválódva hosszú évekre lakhatatlanná teszi a területet, ahová a radioaktív por kihullik. Megfelelő magasságban és méretben robbantva országunkat 1-2 darabbal ki lehetne vonni teljesen a forgalomból. A neutronbomba nagyon kis hatóerejű és viszonylag tiszta. 1kt körüli energiát szabadít föl, annak is a nagy részét neutronsugárzásként, jellemzően deutérium - trícium reakcióból. Ekkora robbanás pár száz méteren belül lerombolja a civil épületeket, de páncélozott járművekben (T-72) túl lehet(ne) élni. A felszabaduló neutron sugárzás azonban felaktiválja a páncélzatot és a másodlagos sugárzás rövid időn belül végez a személyzettel. A rövid felezési időnek köszönhetően az esetleges új személyzet sem húzza sokáig. Pár hét eltelte után már nem okoz gondot a sugárzás. A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Nukleáris csapás hatása

Egy nukleáris robbantásnak elsődleges (azonnal megnyilvánuló) és másodlagos hatásai vannak. [10] Az elsődlegesek gyakorlatilag azonnal, vagy nagyon rövid időn belül kifejtik hatásukat.

A radioaktív sugárzásra gondol mindenki először. Érdekes módon az ionizáló sugárzás csak a felszabaduló energia 5%-a körül van egy átlagos bombánál. A sugárzás a felszabaduló energia 0.19 hatványával arányos. Ez azt jelenti, hogy csak a bomba közvetlen közelében lehet belehalni. 500 rem sugárzást esetén az áldozatok fele elhalálozik, a tünetek pár óra elteltével megjelennek és súlyosbodnak. Jelentős gondokat 200rem közvetlen okoz, ilyenkor rövid - pár napos - lappangás után jelennek meg a sugárbetegség jelei, azaz hányás, hasmenés, vérzések...

A lökéshullám már a robbanás energiájának 0.33 hatványával arányos. Könnyen belátható, hogy sokkal nagyobb rombolásra képes, mint a sugárzás. Ha ideális magasságban robbantják kártyavárként fújja el az épületeket a nyomásváltozás. A szétrepülő törmelék halálos sebeket okoz az embereknek. Vízben robbantva a hajókat papírcsónakként dobálja, egy sikeres torpedó találat egy harccsoportnak megpecsételheti a sorsát. Ehhez a videóhozazt hiszem nem kell komment.

A hősugárzás teszi ki a legnagyobb részét a bomba hatóerejének, annak 0.41-ik hatványával arányos. Harmadfokú égést, vakságot okoz. Ezen a kínai videón jól látható, ahogy lángra kapnak az épületek. Az ellátatlan sebek elfertőződhetnek és végül halált okozva. Légköri robbantással lehet a legnagyobb területet lefedni, értelemszerűen földön vagy az alatt robbantva a tereptárgyak takarják a rálátást. Ha a villanást túléltük és nem vakultunk meg, akkor érdemes követni a régi katonai szabályzatot kicsit módosítva. Földre fekszünk, lábunk a villanás irányába néz, fejünkre húzzuk a ruházatot és a lökéshullám elvonulása után irány a lehető legmesszebbre.

Electro Magnetic Pulse alakul ki az ionizált gázok mozgásának (hő és radioaktivitás) hatására. Az emberekre gyakorlatilag veszélytelen, de az elektronikus eszközöket hosszabb-rövidebb időre kivonja a forgalomból. Ionoszférikus robbantással a kommunikációt nagy területen lehet blokkolni. Szerintem senkit nem vigasztal, hogy szép sarki fényt lehet utána megfigyelni.

A másodlagos hatások napokkal, hetekkel, évekkel később figyelhetőek meg. Ezek egy része annak köszönhető, hogy az infrastruktúra romokban hever. Egy földrengéshez hasonló az eredmény. Temetetlen testek szerteszét, nem járhatóak az utak, nincs ivóvíz és egészségügyi ellátás. Ezek teret adnak a járványoknak. A hőhatás tüzeket okoz, amik hatalmas területeket tarolhatnak le. A hatóságok csak a legfontosabb dolgokkal tudnak foglalkozni, ha egyáltalán... Érdemes összevetni a II. világháborús Drezdát Nagaszakival, a sugárzást leszámítva sok hasonlóságot találunk, miközben az elsőt "csak" gyújtóbombákkal támadták.

Ami egyedi, az a radioaktív szennyezés, angolul fallout. A kiszóródás nem csak a robbanás helyén, hanem onnan nagyon messze is lehetséges. Mértéke függ a bomba felépítésétől és a robbanás magasságától. Ha a földön, vagy annak közelében történik az explozíció sokkal több anyag tud aktivizálódni. A rövid felezési idővel rendelkező izotópok a legveszélyesebbek. rövid idő alatt össze lehet szedni a halálos sugárzást. Szerencsére ezek radikálisan csökkennek. ökölszabályként használható a 7-es szabály. Az első órát követően, minden 7 hatványban egy tizedére csökken a sugárzás. Azaz 7. órában az első órai 10%-a a maradék sugárzás. 49 óra után mar csak 1%... Az első két héten 25% pontossággal lehet így saccolni. A pajzsmirigyben felhalmozódó jód ellen jód tablettákkal lehet védekezni. A hosszabb felezési idejű anyagok a rák, illetve a mutációk (halvaszületés, 3 láb...) veszélyét növeli. Meglepő, de a rák nagyon magas szintnél is 1% alatt marad és a mutációk is csak töredék százalékban kimutathatóak. Ez valószínűleg azért is van így, mert a komolyabb sérültek nem élik túl és nem terhelik a társadalmat.

Female Breast 1.0%/100 rems
Bone Marrow 0.2%/100 rems (0.4% for children)
Bone Tissue 0.05%/100 rems
Lung 0.2%/100 rems

Tesztek, felhasználás

NTS

Oldalakat lehetne írni a nukleáris tesztekről én csak pár gondolatébresztőt szeretnék írni. Mivel az amerikai sorozatokról van a legtöbb információ, így a Nevada Test Site-ot [11] választottam ki a többi közül. Itt egy szép kép a Holdról. Nem, mégsem a kísérőnk van rajta, hanem néhány robbantási kráter. Kattints rá és szörnyedj el.

A tesztek 160 kilométeren belül voltak Las Vegastól, ami turistalátványossággá tette a robbantásokat. Szerintem a legmagasabb szálló tetején volt egy szoba teli pakolva orosz "turistákkal". A legnagyobb robbantás Mt nagyságrendű volt, igaz ez már a föld alatti szériához tartozott. 1,021 robbantást végeztek csak itt, amiből 921 volt föld alatti. Ezzel gyakorlatilag évezredekre lakhatatlanná tették a site-ot. A robbantások kb. 10,000 - 75,000 pajzsmirigy rákért tehetőek felelőssé az USA területén.

Itt elértünk egy elgondolkoztató adathoz. Figyelembe véve, hogy a populáció bőven 200milló feletti (cca 300 millió) töredék százalékokról beszélünk. Az aktív években a légköri robbantások egymást követték nem csak az NTS-en, hanem a Bikini szigeteknél, de az angolok, oroszok, franciák sem tétlenkedtek. Az emberiség mégis él és virul, maximum kicsit görcsöl a gazdasági válságon. A tapasztalat azt mutatja, hogy bár nem lenne kellemes egy korlátozott atomháború, az az ember, aki elég messze tartózkodnak csak statisztikailag lenne veszélyben. Ilyen helyzet kialakulhat az arab (perzsa) térségben, esetleg Indiával kötözködhet valamelyik szomszéd. Remélem egyik sem lesz annyira idióta, hogy megnyomja a gombot.

Békés felhasználás

Kicsit vicces, de az atombombákat megpróbálták békés célra használni. Az amerikai plowshare programban azt vizsgálták, hogy lehetséges-e kikötőt, csatornát robbantani. Bár az eredmények biztatóak voltak, néhány próbálkozás után leállították a teszteket. A szovjetek sokkal eredményesebbek voltak, 115 robbantást végeztek el. Bár volt víztározó robbantás is (nem szeretnék inni belőle) nagyjából 80% földgázzal volt kapcsolatos:

39 Szeizmikus kutatás gáz után. Hatalmas terület vizsgálható egy robbantással, a tajgában jól jöhet
25 Gáz kinyerés fokozása
22 Föld alatti gáztározó kialakítása (Ebből a gázból sem szeretnék fűteni)

Felhasználók

Atomfegyverrel rendelkezők: USA, Oroszország, UK, Franciaország, Kína, India, Pakisztán, Észak Korea, Izrael
Akik rövid idő alatt összerakhatnak egyet: Németország, Kanada, Svédország, Japán
Leszerelt: Dél-afrikai Köztársaság
Ismert programok: Brazília, Algír, Argentína, Irán, Irak...

A listához hozzátenném, hogy egy nukleáris program költséges. Nagyon költséges és csak egy politikai adut ad az ember kezébe, amit maximum a végjátékban dobhat az asztalra. Sok ország van azon a színvonalon, hogy a finomító kapacitása és technikai szintje is megvan a megvalósításhoz. Például Japánnak szerintem pár hónap alatt lenne implosion cucca, esetleg némi boost-al együtt. Technikailag Magyarország nagyjából egy évtizedes programmal simán tudna építeni pár darabot. Ugyanez igaz a világ legalább közepesen fejlett részére. Jellemző, hogy több ország indított programot, amit idővel pénz hiányában leállított, esetleg politikai alkuként adta fel (Brazil-Argentin) azonban csak egy van, amelyik saját maga megsemmisítette a bombáit.

Ha idáig eljutottál köszönöm a figyelmed és örömmel várok bármilyen véleményt, csak a politikát hanyagoljuk. A linkek között igyekeztem jól hozzáférhetőeket kiválogatni, nem filmekre, könyvekre hivatkozni. A wikipedia pontosságáért nem teszem tűzbe a kezem, de a nuclear weapon archive egy nagyon jó oldal.

Linkek

[1] http://nuclearweaponarchive.org/Nwfaq/Nfaq2.html#nfaq2.1
[2] http://nuclearweaponarchive.org/Nwfaq/Nfaq2.html#nfaq2.2
[3] http://nuclearweaponarchive.org/Nwfaq/Nfaq6.html#nfaq6.2
[4] http://en.wikipedia.org/wiki/Gas_centrifuge
[5] http://nuclearweaponarchive.org/Nwfaq/Nfaq4-1.html#Nfaq4.1.7.3
[6] http://en.wikipedia.org/wiki/Little_Boy
[7] http://en.wikipedia.org/wiki/Fat_Man
[8] http://nuclearweaponarchive.org/Nwfaq/Nfaq4-4.html#Nfaq4.4.1
[9] http://en.wikipedia.org/wiki/Tsar_Bomba
[10] http://nuclearweaponarchive.org/Nwfaq/Nfaq5.html#nfaq5.5
[11] http://en.wikipedia.org/wiki/Nevada_Test_Site

Hasadóanyagok táblázata [szerkesztés]

Nuklid	kritikus tömeg, kg	átmérő, cm	Ref
urán-233	15	11	[21]
urán-235	52	17	[21]
neptúnium-236	7	8,7	[22]
neptúnium-237	60	18	[23][24]
plutónium-238	9,04–10,07	9,5-9,9	[25]
plutónium-239	10	9,9	[21][25]
plutónium-240	40	15	[21]
plutónium-241	12	10,5	[26]
plutónium-242	75–100	19-21	[26]
amerícium-241	55–77	20-23	[27]
amerícium-242	9–14	11-13	[27]
amerícium-243	180–280	30-35	[27]
kűrium-243	7.34–10	10-11	[28]
kűrium-244	(13,5)–30	(12,4)–16	[28]
kűrium-245	9,41–12,3	11-12	[28]
kűrium-246	39–70,1	18-21	[28]
kűrium-247	6,94–7,06	9,9	[28]
kalifornium-249	6	9	[22]
kalifornium-251	5	8,5	[22]
kalifornium-252	2,73	6,9	[29]

Típusai [szerkesztés]

Atombombák [szerkesztés]

A hirosimai bomba szerkezete (részletek a képre kattintva)

Az atombombák, vagy fissziós bombák energiájukat a nehézatommagok hasadásából nyerik: nehéz atommagok (urán vagy plutónium) hasadnak könnyebb elemekké neutronokkal való besugárzásuk révén (ezek az elemek hasadásukkor újabb neutronokat hoznak létre, melyek újabb atommagokat bombáznak, láncreakciót eredményezve). Ezeket történelmi okokból atombombának nevezzük. Az elnevezés nem pontos, mivel a kémiai reakciók szabadítanak fel energiát atomok kapcsolódásából, nem a hasadás, valamint a fúzió (a könnyű atommagok egyesülése) sem kevésbé atomi jellegű, mint a maghasadás (fisszió). E lehetséges félreértés ellenére az atombomba kifejezést széles körben használják kimondottan a nukleáris fegyverekre, s leginkább a fissziós bombákra.[30] Az atombombák méretét nem lehet tetszőlegesen növelni, mivel egy kritikus tömeg felett külső hatás nélkül is beindul bennük a láncreakció.

Hidrogénbombák [szerkesztés]

     Ez a szakasz egyelőre erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A hidrogénbombák, vagy fúziós bombák az atommagok egyesülésén, fúzióján alapulnak, amikor könnyebb atommagok, mint például hidrogén vagy hélium állnak össze nehezebb elemekké nagy energia felszabadulása mellett. Az elnevezés pontatlan, mert egyrészt minden "hidrogén"-bombában a hatás egy jelentős részét egy fissziós bomba adja, másrészt az egylépcsős "atom"-bombák belső üregét is hatásfokjavító hidrogén alapú töltettel töltik ki. Így a "hidrogénbomba" helyett szerencsésebb a kétfázisú atombomba kifejezés. A hidrogénbomba elnevezést az alapanyaga miatt kapta, hívják még termonukleáris fegyvernek is, mivel a fúziós reakcióknál a láncreakció beindulásához rendkívül magas hőmérséklet kell. A hidrogénbombák tömegének nincsen felső korlátja, mivel a beindításához rendkívül nagy hőmérséklet és nyomás szükséges. Spontán módon, földi körülmények között semmiképpen sem indul meg a fúziós reakció.

A hidrogénbomba szerkezete

A hidrogénbombáról sok vázlatos ismertetés jelent meg, így számos lexikon és kézikönyv is - állítása szerint - összefoglalja a H-bomba működési elvét. Ezekből az ismertetésekből általá­ban igen lényeges elemek hiányoznak.

Az a vázlat, amely szerint a hidrogénfúziót elindító - mintegy gyutacsként szolgáló - hasadási bombát hidrogéntöltet veszi körül, teljesen téves.

Ennek az elrendezésnek a működésképtelensége egyszerű számítás alapján is belátható. Az atommagfúziós reakció f sebességét (az idő- és térfogategységenként végbemenő fúziós reakciók számát) a következő összefüggés adja meg: , ahol C_D, illetveC_T jelöli a reakcióban részt vevő atommagok – esetünkben deutérium és trícium – atommagok darabszám-sűrűségét, atom/m³ egységben mérve (magyarosan: db/m³), a σvmennyiség pedig a reakció valószínűsége (σ az ún. hatáskeresztmetszet) és a részecskék sebességéből képezett szorzat átlagértéke. Az atommagok darabszám-sűrűségét az irodalom n_D, illetve N_D betűkkel is jelöli, ahol indexbe a reakcióban résztvevő atommag (nuklid) vegyjelét írják (például D deuterium). A < > jelek jelölik, hogy a sebesség Maxwell-eloszlásból származik. A σv mennyiség erősen függ a hőmérséklettől, ezért, bár a magfúzió már 10-20 millió °C hőmérsékleten is végbemegy, a jelentős energiatermeléshez ennél nagyobb, 50 millió °C körüli hőmérséklet szükséges.

Az összefüggés alapján kiszámítható, hogy normál sűrűségen nem indul meg fúzió, hanem csak akkor, ha előzőleg a fúziós anyagot erősen összepréseljük. Ebből nyilvánvaló, hogy a hasadási bombát burkoló fúziós köpeny a robbanás hatására egyszerűen szétrepülne, mielőtt a fúzió megindulhatna. A következő táblázat a hőmérsékletet kiloelektronvoltban tartalmazza

üzemanyag	T keV	<σv>/T² m³/(s keV)²
deuterium 2 – tricium 3}	13.6	1.24×10−24
deuterium 2 - deuterium 2	15	1.28×10−26
deuterium 2 - hélium 3	58	2.24×10−26
p+ - litium 6	66	1.46×10−27
p+ - bór 11	123	3.01×10−27

A hidrogénbomba megvalósításának kulcsa az a megoldás, amit a szakirodalom Teller–Ulam-tükör, vagy Teller–Ulam­elrendezés néven ismer.

Ha a gyutacsként szolgáló hasadási bombát egy nehézfém (volfrám, urán stb.) anyagú, forgási ellipszoid alakú tükör egyik fókuszpontjába helyezzük, akkor a robbanás pillanatában keletkező hőmérsékleti sugárzást a tükör a másik fókuszba gyűjti össze, ebben a fókuszpontban foglal helyet a fúziós mag. Mivel 10 000 °C hőmérséklet megfelel kb. 1 eV energiának, a robbanás néhányszor tízmillió fokos hőmérsékle­tén néhányszor tíz keV energiájú sugárzás, azaz röntgensugár­zás keletkezik. Ezt a röntgensugárzást a tükör addig kon­centrálja, amíg anyaga a sugárnyomás hatására szét nem repül. (A sugárzás nyomása több millió atmoszféra is lehet.) Valamivel a sugárzás után érik el a tükröt a robbanás neutronjai, majd a lökéshullám, ezek befejezik a rombolást. A tükör atomjai azon­ban - tehetetlenségüknél fogva - képesek ellenállni a sugár­nyomásnak annyi ideig, amennyi elég a fúziós reakció megindu­lásához, illetve lefolyásához.

A H-bomba tervezésénél nyilvánvaló cél, hogy minél na­gyobb hányad elhasználódjon a fúziós töltetből, azaz a H-­bomba kiégési szintje nagy legyen. Ehhez szükséges, hogy a tükör "összetartási ideje" elég nagy legyen, valamint a fúziós töltetre is érvényes egy összetartási idő. Ez - mint a hasadási bombáról szóló cikkben már szerepelt,

ahol vs a közegre érvényes hangsebesség, r pedig egy jellemző méret, például gömbnél a gömb sugara, hengernél pedig a henger sugara.

A H-bomba működésének a feltételét lényegében az (1 ) és (2) összefüggés alapján lehet meghatározni. Ezektől függ, hogy a fúzió létrejön-e, illetve az anyag jelentős hányadára ki fog-e terjedni.

Az a tény közismert, hogy a "hidrogén" mindig nehézhidrogént (deutériumot vagy tríciumot) jelent a bomba esetében, azon­ban deutérium-trícium keverékből nem lehetne gyakorlatilag használható (harctéren bevethető) bombát készíteni. A D- és T-gáz csak akkor érheti el a megkívánt sűrűséget, ha csepp­folyós halmazállapotban van. A folyékony nitrogénnel és folyé­kony héliummal működő cseppfolyósító berendezések eleve lehetetlenné tennék a szállítható bomba megalkotását.

A trícium radioaktivitása is rendkívüli módon megnehezítené a bomba kezelését. Kb. 0,1 mg trícium aktivitása 1 Ci (3,7·1010 Bq): így egy bombában több millió curie trícium lenne.

A megoldás: a "száraz hidrogénbomba" megalkotása, ugyan­úgy, mint a robbanás fókuszálásának a megoldása, Teller Ede, továbbá - tőle függetlenül - Dmitrij Szaharov nevéhez fűződik. Ha a fúziós töltetet litium-deuteridből (LiD) készítik, akkor a hasadási gyutacs neutronsugárzása hatására a lítium tríciummá alakul. A keletkező trícium a deutériummal reakcióba lépve neutront termel, így a lítium-trícium átalakulás igen gyorsan és jó hatásfokkal végbemehet a következő egyenlet szerint:

A keletkező trícium reakcióba lép a deutériummal:

Fúzióval felerősített fissziós bombák [szerkesztés]

Ennél a típusnál a hasadóanyag közepébe deutérium és trícium (a hidrogén izotópjai) cseppfolyós keverékét helyezik. A fissziós bomba robbanásakor kialakuló magas nyomás és hőmérséklet beindítja a fúziót a D-T elegyben. A fúzió során sok szabad neutron keletkezik, amik hozzájárulnak a láncreakcióhoz. Ezzel az eljárással a fissziós bomba hatásfoka akár a duplájára növelhető. Lényeges tény, hogy a fúzióból származó energia a bomba energiájához képest elenyésző – 1% körül mozog. A befecskendezett D-T keverék mennyiségével a robbanás ereje szabályozható. A modern – mind fúziós, mind tisztán fissziós – bombák jelentős része ilyen módon szabályozható hatóerejű.

Háromfázisú bombák [szerkesztés]

A fúzió során nagy mennyiségben keletkeznek neutronok, amelyek lehetővé teszik az urán 238-as izotópjának a hasadását. A három fázisú bombákban a fúziós magot urán-238 köpennyel veszik körül. A robbanás erejéhez mind a fúziós, mind a fissziós reakció jelentős részben hozzájárul.

Egyéb típusú bombák [szerkesztés]

Neutronbomba, hivatalos megfogalmazásban megnövelt sugárzású nukleáris fegyver. Lényegében fissziós-fúziós bomba, amelynél a fúzió során keletkezett neutronokat nem nyeli el a bomba külső rétege, hanem szándékosan hagyják hogy szabadon távozzanak a környezetbe. A hagyományos nukleáris fegyvereknél a neutronokat nehézfém neutron visszaverő réteggel igyekeznek minél nagyobb arányban a bombában tartani, a hatásfok növelése érdekében. A neutron bomba rombolóereje körülbelül tizede a hagyományos fissziós fegyverekének.

Kifejlesztésének célja a hidegháború idején elsősorban az volt, hogy a szovjet harcjárművek támadása ellen legyen megfelelő fegyver. A páncélzat ugyanis a hagyományos atomfegyverek hőhatását és lökéshullámát a robbanás központjától már viszonylag kis távolságban kivédi. A neutronsugárzással a katonák akár páncélozott járművekben is megölhetőek. Egyszerűen megfogalmazva: Nem okoz nagy fizikai kárt, viszont biológiait annál inkább, minden élőlényt elpusztít a hatáskörén belül.

Kobaltbomba. (angolul gyakran „Doomsday engine”, azaz „Végítélet-gép”) Valószínűleg sohasem készült ilyen fegyver. Szilárd Leóvetette fel a lehetőséget, hogy amennyiben egy atomfegyver külső burkolata kobaltból készül, az a robbanás során neutronbefogással kobalt 60-as izotóppá alakul át, amely erős gamma sugárzó. 5,27 éves felezési idejével a robbanás helyszínét tartósan lakhatatlanná tenné. Szilárd szerint néhány ilyen bomba akár az egész élővilágot elpusztíthatná a Földön.

Piszkos bomba, vagy Dirty bomb klasszikus értelemben nem nukleáris fegyver, hiszen semmilyen magreakció nem zajlik le benne. A tömegpusztító fegyver besorolása miatt viszont ide sorolják. Az alapja egy hagyományos (kémiai bomba), aminek a pusztító hatását valamilyen, a kívánt hatástól függő, sugárzó izotóp hozzáadásával növelik meg, ami a robbanást követően szétszóródik az érintett területen.

ABV-fegyverek: Atomfegyverek I. rész

Kifejlesztésének előzményei – A német atombomba
Már jóval az amerikaiak előtt Hitler "Harmadik Birodalma" rendelkezett az atombomba előállításának tudományos és technikai hátterével. Az atombomba teljes kifejlesztését az összeroppanó náci Németország hiúsította meg. De ne rohanjunk ennyire előre! Nézzük meg, hogy milyen előzményei voltak a német atomfegyver programnak!

1938-ban óriási port kavart és egyből lázba hozta a világ tudósait két német fizikus, Otto Hahn ésFritz Strassmann felfedezése, miszerint az instabil uránatom, külső behatásra, két részre szakad, miközben hatalmas (egy vonatrakomány szén energiájának megfelelő) energia szabadul fel. Ez volt a maghasadás felfedezésének éve.

Egy évvel később, 1939-ben a Nature című brit tudományos folyóiratban megjelent három fizikus,Frédéric Joliot-Curie, Hans Halban és Lew Kowarski "Neutronok kiszabadulása uránatommag robbanásakor" című cikke, amelyben leírták a láncreakció folyamatát, miszerint ha az uránatommag hasadásakor két vagy több neutron keletkezik, amelyek kölcsönhatásba lépve más uránatommagokkal azokat ismét hasadásra készteti és ez így megy míg el nem fogy az összes uránatommag.

Még ugyanebben az évben, alig egy hónappal a cikk megjelenését követően a német hadügyminisztériumba levél érkezett a hamburgi egyetem előadóitól. Jelezték, hogy lehetőségük van olyan robbanóanyag előállítására, amelynek pusztító ereje sokszorosa a hagyományos robbanóanyagénak. Természetesen nem is kellett ennél több, az éppen világuralmi terveit szövögető náci vezetésnek. Létrehozták a német "Urán Társaságot" ("Uranverein"), míg a koordinációs tudományos központ a berlini "Vilmos Császár Fizikai Intézet" (Kaiser-Wilhelm-Institut für Physik") lett. Ennek az intézetnek 1933-ig Albert Einstein volt a rektora, de zsidó származása miatt menekülnie kellett Németországból. Helyét Werner Heisenberg vette át, aki megkapta a hamburgi, a lipcsei és a heidelbergi egyetem legjobb atomfizikusait.

A tudósgárda készen állt, az ipari háttér is rendelkezésre állt (Tekintve, hogy Németország akkoriban óriási összegeket, a nemzeti össztermék több, mint 70%-át fordította hadipari fejlesztésekre és a német hadsereg felfegyverzésére, a legkorszerűbb, legprecízebb gépek álltak rendelkezésükre.), már csak az alapanyagok hiányoztak. Ahhoz, hogy atombombát lehessen kifejleszteni, vagy egyáltalán bármit, ami az atomkutatással kapcsolatos el lehessen kezdeni, két fontos összetevőre volt szükségük: uránium ércre és deutérium-oxidra, azaz nehézvízre. Előbbi érthető, hogy miért kell, utóbbit a gyorsan mozgó neutronok lassítására használják az atomerőművekben, ugyanis csak a viszonylag lassan mozgó neutronok képesek láncreakciót elindítani.

Deutérium-oxid
A deutériumot 1931-ben fedezte fel Harold Urey. A deutérium a hidrogén egy stabil izotópja, amely annyiban tér el a közönséges hidrogén atomtól, hogy ebben az atommagban a proton mellett egy semleges töltésű, de nehéz részecskének számító neutron is megtalálható.

A nehézvíz (deutérium-oxid, D₂O vagy ²H₂O) tulajdonságai nagyon hasonlítanak a közönséges víz (H₂O) tulajdonságaihoz. A különbség abból adódik, hogy a nehézvíz esetében mindkét hidrogénatom a deutériumra van cserélve. Emiatt megváltozik a kötési energia a vízmolekulában, maga után vonva - a vízéhez képest - egyes fizikai és kémiai tulajdonságainak megváltozását.

Németország viszonylag hamar szerzett uránkészletet a megszállt Csehszlovákiából, viszont a nehézvízre egészen 1940. áprilisáig várniuk kellett a tudósoknak, ugyanis ekkor szállták meg Norvégiát, ahol nehézvizet állítottak elő.

Most már minden meg volt ahhoz, hogy a német atomfizikusok nekiállhassanak az atommagokat kutatni, kísérletezni. A német tudósok először egy mini-atomerőművet hoztak létre, amelyben grafitszabályozók gondoskodtak a kontrolált láncreakcióról, és kisebb urángömböket helyeztek el a nehézvízzel töltött tartályba.

A német tudósok azonban kicsúsztak az időből. A fegyver nem készült el, bár pár éve Rainer Karlsch azt írta egy könyvében, hogy Németország rendelkezett atombombával, sőt! Nem csak rendelkezett, de ki is próbálta, igaz ekkor már igencsak késő volt. A német csodafegyver már nem tudta megváltoztatni a háború menetét. Hogy miért nem tudtak időben elkészülni? Nos, erről ahány cikkíró foglalkozott ezzel, annyiféle okot találtam. Egyesek azt mondják, hogy belső feszültségek gyengítették a kutatócsoport munkáját, mások azt állítják, hogy maga Heisenberg hátráltatta a kutatásokat, megint mások az SS tisztekre kenik a sarat, mások a pénz- és időhiányról beszélnek, de olvastam arról is, hogy a német tudósok egyetlen dolgot nem tudtak csak megállapítani, ez pedig a kritikus tömeg.

Kritikus tömeg
Az a mennyiség, amely felett a láncreakció önmagától elindul. Ez az uránium-235 esetében 56kg.

Utóbbi állítás szerint, a híres német precizitás itt ütött vissza, ugyanis a tudósok által atombombának nevezett szerkezet, inkább volt alkalmas atomerőműnek, semmint atombombának. Akárhogy is volt, az amerikaiak beelőzték a németeket, és ezzel egy csapásra megváltoztatták a világot.

Kifejlesztésének előzményei – A Manhattan-terv
Rengeteg magyar vonatkozása van a Manhattan-terv néven ismertté vált amerikai atomprojektnek, így nem lehet kihagyni természetesen ezt a vonalat sem.

1934-ben Szilárd Leó szabadalmat nyújtott be a British Admiralitynek, amelyben az energiatárolás egy lehetséges módjáról ír, majd 1936-ban egy újabb szabadalmat jegyeztetett be, amely egy bomba elvét írta le. Utóbbinak valóban csak az elvét alkotta meg, ugyanis ötlete sem volt, hogy milyen anyagot használjon, hogy a legjobb eredményt érhesse el. 1935-ben Teller Ede is emigrált az USA-ba.

1939-ben Szilárd Leó, Albert Einstein aláírásával levelet küldött az akkori amerikai elnöknek, Franklin D. Roosevelt-nek, amelyben felhívta figyelmét a német atomprogramra, és egy esetleges német atombomba lehetőségéről tájékoztatta. Tulajdonképpen ekkor indult meg a Manhattan-terv, amelynek keretén belül az atomkutatás és az atombomba kifejlesztése állt. Hatalmas erőkkel indult meg a kutatás, több titkos kutatóállomást is létrehoztak ekkoriban (Los Alamos, Oak Ridge, Hanford). Az eredmények sem maradtak el. 1940-ben, alig egy évvel a terv beindítását követően felfedezték a plutóniumot, majd 1941-ben felfedezték, hogy a plutónium-239 izotóp alkalmasabb alapanyag bombagyártásra, mint az addig tesztelt uránium-235-ös, a nagyobb hatáskeresztmetszete miatt.

Hatáskeresztmetszet

Definíció szerint a hatáskeresztmetszet az a felület, amelyet az ütköző részecskék (atomok, molekulák, ill. egyéb részecskefizikai entitások) egymásnak célfelületként nyújtanak. Jele: σ; mértékegysége: m², ill. atomfizikában barn. 1 barn=10^-28 m².

Az események főleg a Pearl Harbor-t ért japán támadás után (1941. december 7.) kezdtek el felpörögni.

1942. december 2-án, Chicagóban üzembe helyezték az első kísérleti atomreaktort. Ennek fűtőanyaga még nem a ma használatos 235-ös uránizotóp volt, hanem fémurán, melynek rengeteg hátrányos tulajdonsága is volt. Pl.: magas hőmérsékleten deformálódott, összetöredezett.

Azonban ez a sikeres kísérlet, valamint a japán támadás hozzájárult ahhoz, hogy teljes gőzre kapcsolják a Manhattan-tervet. Ekkor került be a projektbe Teller Ede is, aki később a hidrogénbombát fejleszti ki.

Kevesen tudják, de a Manhattan-tervben Neumann János is aktívan részt vett, állítólag, megbetegedését is a tüdejébe jutott radioaktív por okozta.

1942-ben azonban még úgy tűnt a tudósoknak, hogy nagyon messze vannak egy esetleges atombomba megalkotásától, hiszen alig 2 éve fedezték fel a plutóniumot, és nincs 1 éve se, hogy rájöttek, melyik izotóp alkalmas egyáltalán bombagyártásra, eközben hiába dolgoztak ki több módszert is az urándúsításra (elektromágneses, centrifugás és gázdiffúziós szétválasztás), alig volt alapanyaguk. Az atomfizikusok még mindig a plutónium adatait mérték, miközben egyre inkább sürgetett az idő, hiszen nem tudhatták, hogy az óceán túlsó felén, a náci Németország tudósai mennyire haladnak a kutatásokkal. Azonban bármilyen meglepő is, hiába volt kevés dúsított uránjuk a tudósoknak, már ejtési és robbantási kísérleteket végeztek bombamodelleken.

Mivel később az atombombatípusainál részletesebben is kitérek az implóziós technikára, ezért csak a lényeget írnám le, ami a történeti előzményeket illeti.

Neumann János korábban már dolgozott a hadseregnek, mikor is a haditengerészet felkérésére különböző alakú lövedékek által keltett lökéshullámok bonyolult hidrodinamikájával foglalkozott. Így hát érthető volt, hogy felkeltette érdeklődését az S. Neddermeyer által kidolgozott implóziós technika. Neumann, számítógépe segítségével elvégezte a modellezést, amelyből kiderült, hogy az implóziós technikával kisebb, könnyebb, de hatásosabb atomfegyver állítható elő.

Ezenkívül Neumann rengeteg segítséget nyújtott mind a matematikusoknak, mind a fizikusoknak és a hadseregnek egyaránt. Például bevonták a megtámandó japán célpontok kiválasztásába is, neki kellett elvégeznie a szükséges számításokat.

A Manhattan-terv keretén belül Hanford-ban három vízhűtéses óriásreaktort helyeztek üzembe, amelyeket Wigner Jenő tervezett. 1944. decemberében beindult a nagyüzemi urán és plutónium gyártás, majd 1945. július 16-án sikeres kísérleti robbantást hajtottak végre Alamogordo (Új-Mexikó) közelében egy implóziós elven működő atombombával, amelynek hatóereje 20 000 tonna TNT (trotil) hatóerejével ért fel. Ez volt a Trinity névre keresztelt atombomba. Kevesebb, mint egy hónappal később pedig már Nagaszaki és Hirosima is a földdel lett egyenlővé egy-egy atombomba ledobását követően.

Kifejlesztésének előzményei – A szovjet atombombák
A szovjet atombomba program azután indult, miután Flerov 1942-ben figyelmeztette Sztálint a bomba lehetőségére. A program vezetője Kurcsatov volt, akinek szobra a róla elnevezett moszkvai intézet bejáratánál ma is látható. Az amerikai bombák bevetése után a programot felgyorsították. 1946. december 25.-én működésbe lép a szovjetek kísérleti atomerőműve. 1949. augusztus 29-én robbantják fel az első 120 kilotonnás atombombát Szemipalatyinszk mellett. Az már egy másik, érdekes történet, hogy hogyan, miként tett szert a sztálini Szovjetunió ilyen hamar atombombára. Valószínűsíthető, hogy a II. világháború végeztével foglyul ejtett német tudósok járultak hozzá az eredményekhez, de az ún. atomkémek ténykedése is segíthette az egyébként erőteljes lemaradásban szenvedő szovjeteket.

1953-ban már az első hidrogénbombát is tesztelték a szovjetek, melynek neve RDSz–6 (Reaktivnyi Dvigatel Sztalina) volt.

1961. október 30-án a Szovjetunió felrobbantotta a valaha épített és felrobbantott legnagyobb atombombát az ún. Cár-bombát (RDSZ-37), Novaja Zemlján. Elképesztő 57 megatonnás hatóerejű volt a bomba, és eredetileg kétszer ilyen erősre, 100 megatonnásra tervezték, de végül ezt elvetették, hiszen ekkora tömegnél, már hatalmas a radioaktív anyag kiszóródása, azaz a robbanásban részt nem vevő, passzív radioaktív anyag jelenléte. Mint minden, amit a Szovjetunióban állítottak elő, gigantikus volt ez a bomba is. Nem csak hatóereje volt óriási, hanem puszta megjelenése is. A bomba 27 tonnát nyomott, 8m hosszú és 2m átmérőjű volt. Azonban ez nem volt több puszta erődemonstrációnál. Mérete és súlya miatt erősen korlátozva volt a bevethetősége, a szállítógépet speciálisan át kellett alakítani, hogy elbírja ezt a terhet, rengeteg üzemanyagot igényelt a célba juttatása, éppen ezekmiatt a ballisztikus vagy interkontinentális rakétákra történő felhelyezése is teljesen értelmetlen lett volna. Azonban egy dologra tökéletes volt: a tudósok rájöttek, hogy ekkora atombombát értelmetlen építeni, így egyre inkább a méret csökkentése, a mobilizálhatóság és a hatásfok növelése lettek a főszempontok egy-egy bomba tervezésénél.

ABV-fegyverek: Atomfegyverek II. rész

Működésük

Történeti áttekintésünk után nézzük meg, hogy miként is működik az atombomba! Milyen folyamatok játszódnak le egy-egy atombomba belsejében?

Maghasadás

A maghasadás (fisszió) olyan nagy sebességű, s nagy energia felszabadulással járó magfizikai reakció, melynek során egyes nehéz radioaktív atommagok (spontán, vagy külső hatásra) kisebb tömegű atommagokká alakulnak át. A reakció során gamma-, valamint neutronsugárzás, és hatalmas hőenergia keletkezik. Az atomfegyverek alapjául szolgáló nagy sebességű mesterséges magátalakulás (a láncreakció) két alapvető feltétele: nagy energiájú szabad neutronok és kritikus tömegű radioaktív anyag.

Láncreakció

A láncreakció tulajdonképpen a maghasadásból következik. Nem másról van szó, mint egymás után gyorsan (a másodperc tört része alatt) bekövetkező maghasadásokról, mikor is az egyik maghasadásból keletkező neutronok újabb nehéz atommagokat találnak el, hasítanak szét, amelyek újabb neutronokat generálnak, amelyek újabb atommagokat hasítanak szét, és ez egészen addig megy, míg el nem fogy az összes hasadóanyag, legalábbis elméletben. A gyakorlat azt mutatja, hogy egy heves (pl.: az atombombában lejátszódó)  láncreakció a hasadóanyagot a teljes lebomlás előtt szétveti.

Magfúzió

A másik lehetőség hatalmas energiák felszabadítására a magfúzió, vagy magegyesülés, melynek során könnyű atommagokat, nagy külső-energia befektetéssel egyesülésre kényszerítünk, miközben ismét hatalmas energia szabadul fel. Ennek oka, hogy az egyesült elemek  össztömege kisebb a kiindulási anyagokénál, s a tömeghiánnyal egyenértékű energia válik szabaddá. Ez az elve a hidrogénbombának, ahol is egy atombomba segítségével indítják be a reakciót.

Az atombomba típusai

Fissziós bombák vagy egyfázisú atombombák
Ezek a bombák a maghasadást használják a pusztításhoz. Két alapvetően eltérő működési elvet alkalmaznak/alkalmaztak az atombombák építésekor. Az egyik a már fentebb említett implóziós (berobbantás) technika. Ezt elsősorban a plutónium bombáknál használják. Lényege, hogy a hasadóanyag körül kémiai robbanószert helyeznek el. Mikor beindítják a robbantási folyamatot tulajdonképpen a kémiai robbanószert robbantják be, amely összepréseli a benne elhelyezett hasadóanyagot, így az nagyobb sűrűségű lesz, elérve a kritikus tömegét, amelyben megindul a láncreakció.

A Nagaszakira ledobott plutónium bomba ezen az elven működött.

A másik működési elv, az ún. puska-elv, amit gyakrabban használnak és főleg az uránbombákra jellemző. Lényege, hogy a hasadóanyagot 2 részre osztják, amelyek külön-külön nem érik el a kritikus tömeget, de egy robbantás után a két darab egyesül, kritikus tömegűvé vállnak és megindul a láncreakció. Ilyen elven működött a Hirosimára ledobott Little Boy atombomba is.Fúziós fegyverek
Ezek közös tulajdonsága, hogy a tiszta fissziót, vagyis az atombombát arra használják, hogy a magfúzió folyamatát beindítsák, mintegy külső energiaforrásként veszik igénybe ezeket. Ilyen a hidrogénbomba is, amelynek működési elvéről fentebb már volt szó, de ismétlés a tudás anyja, ezért álljon itt ismételten: A hidrogénbomba felrobbanása során hidrogénatomokat, (deutérium vagy trícium hidrogén izotópokat) arra kényszerítenek nagy energiájú atombomba felrobbantásával, hogy egyesüljenek, és hélium atomok keletkezzenek. Azonban a hélium atomok össztömege kisebb, mint a hidrogén izotópoké, így a tömegkülönbözet energia formájában felszabadul és kisugárzódik.
Egyéb megnevezések: termonukleáris atomfegyver, kétfázisú atombomba, Teller-Ulam (Teller Ede és Stanislaw Ulam neve után)
Az első amerikai hidrogénbombát 1952. november 1-én (más források szerint október 31-én) a csendes-óceáni Enewetak atollon robbantották fel. Az Ivy Mike nevű kétfázisú atombomba 82 tonnát nyomott, így hatalmas súlya miatt nem volt bevethető. A hagyományos fissziós bomba felrobbanása cseppfolyós deutérium fúzióját indította be. A robbanás 10,4 megatonnás volt, 2km átmérőjű, 50m mély vízalatti krátert hagyott hátra. A robbantás után elképesztő, 80Mt talajhiány mutatkozott, lényegében egy teljes sziget eltűnt (bal oldali kép).

Az első – immár bevethető méretű - amerikai hidrogénbombát1954. február 28-án robbantották fel a Bikini Atol nevű szigetcsoporton, a bomba neve Castle Bravo volt. A fúziós fokozat lítium-deuteridből készült. 15 megatonnás hatóerőt produkált, azonban ez 2,5-szerese volt a laboratóriumban kiszámított értéknek, és ennek bizony súlyos következményei lettek. A megnövekedett hatásfok miatt több szigetlakó is sugárbetegséget, és égési sérüléseket szenvedett, többen meghaltak. A kísérletben részt vevő szakemberek és katonai megfigyelők is a számított sugárdózisnál jóval nagyobb mennyiséget kaptak, közülük többeket is a sugárbetegség tüneteivel kellett kezelni.
Fejlesztett hasadásbombák

Az egyszerű fissziós bombák hihetetlenül rossz hatásfokkal rendelkeztek kezdetekben. A Hirosimára ledobott Little Boy esetén a láncreakció az urántöltet mindössze 1%-ára korlátozódott, mégis hatalmas pusztítást vitt véghez. Míg a Nagaszakira ledobott Fat Man plutónium bomba esetén is csak 10% körüli volt a láncreakcióban részt vett hasadóanyag mennyisége. A fejlesztett hasadóanyag bombák egyaránt használják a fúziós és fissziós energiát, azonban a fúziót neutrontermelésre használják, amely így hozzájárul a tisztább és nagyobb hatásfokú fisszió lezajládásához. Az első ilyen bomba a Greenhouse Item volt, melyet 1951. május 24-én robbantottak fel. A bomba belsejében deutérium-trícium gáz volt, amellyel sikerült megduplázni a bomba erejét és hatásfokát.

Háromfázisú atombomba

Működési elve a következő: először egy kis energiájú fissziót indítanak be, az ott keletkező energia és neutronlöket beindítja a 2. fázist, amely egy fúzió. Az itt keletkező még nagyobb energia, és még több neutron egy rendkívül nagyenergiájú, és nagytisztaságú (90% feletti a láncreakcióban résztvevő hasadóanyag mennyisége) fissziót indít be. Ezek a fegyverek okozzák a legnagyobb pusztítást.

Neutronbomba

Hivatalos megfogalmazásban megnövelt sugárzású nukleáris fegyver. Egy kétfázisú atombombáról van szó, azonban a keletkező neutronokat nem fogják fel a bomba külső köpenyében, hanem hagyják kiszóródni a szabadba. A neutronbombák legnagyobb előnye, hogy viszonylag kis energia felszabadítás mellett, rengeteg neutront és gammasugárzást szabadít fel. Ezzel az élő szervezeteket elpusztítja a harcmezőn, azonban a gépek és berendezések érintetlenül maradnak, amiket a támadó fél akár már a bombatámadást követő másnap fel is használhat, védőfelszerelésben persze. Kifejlesztésére a hidegháborúban került sor az USA-ban, tartva egy esetleges szovjet szárazföldi támadástól. A szovjetek ugyanis elsősorban az élő erőre, és a szárazföldi egységekre helyezték a főbb hangúlyt.

Kobaltbomba

Csak elméletben létező bomba, amelyet Szilárd Leó vetett fel. A bomba külső köpenye kobaltból készülne, amely erős neutron besugárzást követően kobalt-60 izotóppá alakul át, amelynek 5,27 év a felezési ideje, így tartósan lakhatatlanná tenné a megtámadott területet. Szilárd szerint pár ilyen kobalt bomba az egész Földet lakhatatlanná tenné. Angolul gyakran „Doomsday engine”, azaz „Végítélet-gép” néven szokták emlegetni.

Piszkos bomba vagy radiológiai fegyver

Klasszikus értelemben nem atombomba, hiszen sem fúzió, sem fisszó nem játszódik le benne, azonban mégis ide szokták ezeket a fegyvereket is sorolni. Egy hagyományos kémiai bombából és valamilyen radioaktív izotópból áll. A robbanást követően a rendkívül sugárzó anyag szétszóródik, és sugárbetegséget okoz.

A fenti működési mechanizmus szerinti csoportosítás mellett a robbanáskor felszabaduló energia alapján is szoktak csoportosítani. Így megkülönböztetnek harcászati vagy taktikai atomfegyvereket, ezek 0.3Kt-tól pár száz Kt-ig terjedőek. Ezeket elsősorban a harcmezőn, az ellenséges erők lokális megsemmisítésére vethetik be.

M65 - atomágyú

Fajtái:

• tüzérségi lövedékek,
• tengeralattjárók elleni mélységi bombák,
• gravitációs légibombák,
• harcászati rakéták,
• atomaknák.

A 10 Kt-tól, 100Mt-ig terjedő széles skálába a hadászati, vagy stratégiai nukleáris fegyverek tartoznak. Ezek célpontjaik nem az ellenséges erők, hanem az ellenség háttérországának városai. Gyakran interkontinentális ballisztikus rakétákra vagy robotrepülőgépekre szerelik ezeket, így megnövelve a hatótávolságukat.

ABV-fegyverek: Atomfegyverek III. rész

Az atombomba pusztító hatásai

• a hő- és fénysugárzás,
• a lökő-szívó hatás (detonáció), vagyis a légköri hullám,
• az áthatoló (kezdeti) radioaktív sugárzás,
• az elektromágneses impulzus,
• a visszamaradó radioaktív sugárzás

Az egyes pusztító tényezők százalékos megoszlása az összesen felszabaduló pusztító energiához képest a hatóerőtől, a robbantási módtól és az atomfegyver típusától függ (vagyis egy-, két-, vagy három-fázisú, illetve irányított hatású vagy sem).

Egy közepes hatóerejű (10 kt - 100 kt közötti) légi atomrobbantás energia megoszlása a következő:

Pusztító tényező	E (%)
hő- és fénysugárzás:	35
léglökési hullám:	50
áthatoló radioaktív sugárzás:	5
elektromágneses impulzus:	1
visszamaradó radioaktív sugárzás:	9

 

Hő és fényimpulzus

Az atomrobbanás hő és fénysugárzása a robbanás centrumából kilépő és a tér minden irányában fénysebességgel terjedő elektromágneses energia, amely kb. 99 %-ban látható fény, illetve infravörös (hő) sugárzásból, 1 %-ban ibolyántúli sugárzásból áll.

A hő és fénysugárzás forrása a tűzgömb, így ennek a pusztító tényezőnek a közvetlen hatásával a tűzgömb élettartama (az ún. világítási idő) alatt kell számolnunk, ami kis és közepes hatóerők esetén néhány másodperc, nagy hatóerőknél néhány perc.

A fény és hőenergia valamely objektum, tárgy felületével történő találkozásakor részben, vagy teljesen elnyelődik, visszaverődik, illetve ha az anyag fényáteresztő áthatol rajta. Az elnyelődött energia hatására az anyagok felhevülnek, deformálódnak, megolvadnak, lángra lobbannak, vagy elszenesednek, nagy kiterjedésű harctéri tüzek keletkeznek, az élőerőnél különböző súlyosságú égési sérülések, ideiglenes vagy végleges vakság lép fel.

Az égési sérülések foka - több más tényező mellett - a bőrfelületen elnyelődött fényimpulzus nagyságától függ.

A fedetlen testrészeken égési sérülést okoz:

Energia	Sérülés foka
10-20 J/cm2 energia könnyű	I. fokú (bőrpír)
20-40 J/cm2 energia középsúlyos	II. fokú (erős hólyagképződés)
40-80 J/cm2 energia már súlyos	III. fokú (a bőrfelszín teljes elhalás)
80 J/cm2 feletti energia igen súlyos	IV. fokú (a bőr és a szövetek elszenesedése)

Nyári és téli ruházattal borított bőrfelületen a fenti értékek másfélszerese - háromszorosa okoz I-IV fokú égési sérülést.

Kezdeti áthatoló sugárzás

Az áthatoló radioaktív sugárzás - más kifejezéssel kezdeti radioaktív sugárzás - az atomrobbanás centrumából a robbanás pillanatától a tűzgömb élettartama alatt kilépő, a tér minden irányában fénysebességgel terjedő gamma és neutronsugárzás.

A gamma és a neutronsugarak igen nagy áthatoló képességgel rendelkeznek, káros biológiai elváltozásokat, sugárbetegséget okoznak az élő szervezetben, emellett pusztító hatást fejtenek ki bizonyos anyagokra, például a félvezető alapú áramköri elemekre, az optikai eszközök üveganyagára stb.

Az áthatoló sugárzáson belül a gamma és a neutronsugárzás egymáshoz viszonyított aránya a hatóerő, a robbantási mód és az atomfegyver típusa függvényében széles határok között változik, a nem irányított hatású, közepes hatóerejű atomfegyver esetén a gamma, míg a mikró hatóerejű szelektív atomfegyvereknél (neutronfegyvereknél) a neutronsugárzás a meghatározó.

Lökőhullám

A léglökési hullám a robbanás középpontjából a tér minden irányába, kezdetben a hangsebességnél nagyobb sebességgel terjedő összenyomott levegőfront, amelyet számszerűen a levegőfront sebességével és túlnyomásával jellemzünk. A léglökési hullám a földi és az alacsony légi atomrobbantások legfőbb pusztító tényezője.

A személyi állomány és a harci-technikai eszközök, objektumok sérülése, pusztulása, rongálódása egyrészt közvetlenül, a léglökési hullám frontjában uralkodó túlnyomás, másrészt közvetve, a léglökési hullám által nagy sebességgel szétrepített szilánkok, omladékok, roncsok hatására következik be. Ez utóbbi, úgynevezett repítő hatás a túlnyomás által veszélyeztetett zónákhoz képest lényegesen nagyobb körzetekben képes sérüléseket, halált, rongálódást okozni.

Különösen nagy pusztítást okoz az alacsony légi robbantásoknál a földfelszínre beeső és az onnan visszaverődő hullámok találkozásából létrejövő, a felszínre merőleges nagynyomású és nagysebességű levegőfal, az úgynevezett ütőhullám.

A robbanás irányába eső emelkedőkön - a lejtőszög függvényében - a túlnyomás a sík terephez képest akár háromszorosára is nőhet, az ellentétes lejtőkön, völgyekben viszont jelentősen csökken.

Az atomrobbantásoknál (de minden robbantásnál) megfigyelhető egy ún. szívóhatás. A detonációt követő megnövekedett légnyomás után, a kihűlő gázok, felfelé emelkednek, amelyek egy erőteljes szívóhatást fejtenek ki, ami – atomrobbantások esetén – ismét jelentős anyagi károkat tud okozni. Jól demonstrálja a léglökés erejét az alábbi videó.

Elektromágneses impulzus (EMI)

Az atomrobbanásokat minden esetben igen erős elektromágneses impulzusok kísérik, amelyek hatása leginkább a villámcsapások körzetében fellépő elektromos-elektromágneses jelenségekhez hasonlítható.

A robbanás centrumából a tér minden irányában kisugárzó elektromos energia a különböző híradóeszközökben; lokátorokban, antennákban, vezetékekben, a föld vagy légkábelekben több ezer voltos indukált feszültséget hoz létre, amely tönkreteheti a vezetékek szigeteléseit, a híradó eszközök transzformátorait, kondenzátorait, félvezető alkatrészeit, reléit stb. A felhevült alkatrészek éghető részei – pl. a tokozások, szigetelések - lángra lobbanhatnak, s tüzet okozhatnak.

Visszamaradó radioaktív sugárzás (fallout)

Az atomrobbanások sajátos kísérő jelensége és egyben pusztító tényezője a környezet radioaktív szennyeződése, amelyet más kifejezéssel visszamaradó radioaktív sugárzásnak nevezünk. A visszamaradó radioaktív sugárzás három fő forrásból, a láncreakció során keletkező hasadvány-termékekből, a hasadó anyagnak a láncreakcióban részt nem vett hányadából, valamint a neutronsugárzás által kiváltott, ún. indukált radioaktivitásból származik.

A légkör és a terep szennyeződésének mértéke több tényezőtől, így az atomfegyver típusától, az atomfegyver, hatóerejétől, robbantási módjától, a terep jellegétől és a meteorológiai viszonyoktól függ.

A legnagyobb visszamaradó radioaktív szennyeződés a földalatti és a földi atomrobbantásnál keletkezik: azonos hatóerő, atomfegyvertípus, terep és meteorológiai viszonyok feltételezése esetén.

Az atomrobbanási felhőből kihullott, illetve a robbanás körzetében a felaktiválódásból származó radioaktív termékek alfa, béta, gamma és neutron sugárzása a személyi állománynál különböző fokú sugárbetegséget, s ezáltal ideiglenes vagy végleges harcképtelenséget, illetve halált okoznak.

Különösen súlyos biológiai elváltozásokkal jár, amikor a radioaktív anyagok közvetlenül a fedetlen bőrfelületre jutnak, vagy élelmiszerekkel, vízzel, a belélegzett levegővel a szervezetbe kerülnek.

Robbantási fajták

A robbanás magasságának függvényében megkülönböztetünk légköri, földfelszíni, földalatti és magas légköri robbanásokat.

A magas légköri robbanás 30 km fölötti. A levegő ritkasága miatt a röntgensugaraknak sokkal nagyobb a hatótávolságuk (több száz km), így a keletkezett tűzgömb is nagyobb. A légkör nagymértékű ionizálása telekommunikációs rendszerek (műholdak, repülőgépek) összeomlását idézi elő. Az elektromágneses impulzus tönkreteheti a kifinomult elektronikai eszközöket. Bevetésük valószínűtlen a nagy hatótávolságuk miatt: egy ilyen bomba egy egész kontinens kommunikációs rendszerét is megbéníthatja. 1962. július 9-én végrehajtották az első magas légköri kísérleti atomrobbantást, amely a Starfish Prime nevet viselte.

A légköri robbanás magassága kevesebb, mint 30 km, viszont elég magas ahhoz, hogy a tűzgömb ne érje el a Föld felszínét. A magasság változtatásával maximalizálhatjuk a légnyomási, hősugárzási vagy a radioaktív hatást. Gyalogság ellen ez a legmegfelelőbb bevetési mód, mivel nagy területen (több négyzetkilométer) égési sérüléseket okoz, és még nagyobb területen okoz szemsérülést. A radioaktív kihullás ez esetben nem a robbanás közelében ér földet.

A földfelszíni robbanás esetében a keletkezett tűzgömb hozzáér a földhöz, így a felszabadult energia egy részét a föld nyeli el. Hatása kisebb, mint a légköri robbanás esetében. A radioaktív kihullás itt jelentős.

Az ionizáló sugárzás és a testszövet kölcsönhatása

Az ionizáló sugárzások biológiai hatásai bonyolult folyamatok eredményeként jönnek létre. A testszövet anyaga és a sugárzás között először fizikai kölcsönhatások lépnek fel, amelyeket kémiai, biokémiai elváltozások követnek. Ezek következményeként biológiai elváltozások alakulnak ki.

Az észlelhető biológiai elváltozások általában bizonyos lappangási idő elteltével jelentkeznek.

A szervezet sugárérzékenyebb részei a nyirokszövetek és a csontvelő. A csontvelő nagy érzékenysége miatt bizonyos izotópok már kis mennyiségű inkorporálódása (pl ⁹⁰Sr) is veszélyes azok csontokban való lerakódása és a gátolt kiürülése miatt.

A vérkép már kis dózisú besugárzás hatására is megváltozik (ezért ellenőrző orvosi vizsgálatok fontos része).

A vérerek tágulnak, a hajszálerek fala áteresztővé válik, ez belső vérzéseket okozhat. A bélfalak károsodása miatt egyes tápanyagok a tápcsatornából nem szívódnak fel, nem kívánatos anyagok (pl. fajidegen fehérje) pedig a falon átjutnak. Az ivarszervek is sugárérzékenyek, a sugárzás hatására az ivarsejtek termelése csökken, illetve meg is szűnhet nagy dózisok elszenvedésének hatására. Érzékeny látószervünk, a szem lencséjének károsodása már viszonylag kis dózisok hatására bekövetkezhet.

Az ionizáló sugárzás hatására a bőrön bőrpír (a bőr átmeneti gyulladásos reakciója), pigmentáció, heveny, vagy idült bőrgyulladás, melynek későbbi következményeként a bőr sorvadása, burjánzása, értágulatok, fekélyesedés, bőrrák alakulhatnak ki.

A felsorolt biológiai károsodások együttese a sugárbetegség. A sugárbetegség lefolyása és súlyossága függ attól, hogy mekkora az elszenvedett dózis, illetve a test melyik részét érte. A szervezet sugárérzékenysége egyébként egyénenként és időben is változhat.

A genetikai károsodás során az ivarsejtek magjainak - átöröklő tulajdonságokat hordozó – kromoszómáinak károsodása révén mutációk alakulnak ki.

Az egyes elszenvedett sugáradagok:

1-2,5 Gray (100-250 rad) sugáradag első fokú sugárbetegség. A betegség tünetei jelentéktelenek. A kezdeti reakció 2-3 hét után jelentkezik, a tünetek közé tartozik a fokozott izzadás, szédülés, enyhe fulladás, a torokban szárazságérzet és fáradság. A vérkép megváltozik. 2,5 Gy (250 rad) esetén a besugárzottak 85 % - a elveszti a harcképességét, ebből kb. 50 % az első nap folyamán. A betegek a harcképesség elvesztése után 1,5 - 2 hónapig kórházi kezelésre szorulnak.

2,5-4 Gray (250-400 rad) sugáradag, másodfokú sugárbetegség. A besugárzás után 2 órával jelentkezik a kezdődő reakció, ami 1-3 napig tart. (Fejfájás, émelygés, hányinger, általános gyengeség, szomjúság, szédülés, szárazság és forróságérzet a szájban.) Ezután a tünetek átmenetileg megszűnnek és a beteg 2-3 hétig jól érzi magát. Az orvosi vizsgálat azonban szívműködési, vérkeringési zavarokat és vérképi elváltozásokat mutat ki. A 3-6 hét folyamán a betegség kifejlődik. Ennek tünetei: étvágytalanság, hasmenés, vérzések, hajhullás, erős vérképelváltozások. Intenzív kezelés mellett 2-2,5 hónap alatt a betegek általában meggyógyulnak, de pihenésre szorulnak. A 3 Gy (300 rad) sugáradagot elszenvedett személyek elvesztik harcképességüket. (Ebből 85 % még az első nap folyamán). Az ilyen sugáradaggal besugárzott katonákat feltétlenül kórházba kell szállítani. A késlekedés a betegség súlyosbodásához vezethet.

4-6 Gray (400-600 rad) sugáradag, harmadfokú sugárbetegség. A kezdeti reakció a besugárzás utáni első órában hevesen jelentkezik. (Állandó hányinger). 2-3 nap múlva lappangási időszak következik, amely 1-3 hétig tart. Ezután általános gyengeség, étvágytalanság lép fel, gyors kifáradás és fulladás a legkisebb fizikai igénybevételre. Időnként hasmenés is jelentkezik. A vérkép erősen megváltozik. A betegség kifejlődésének időszakában erős fejfájás, magas láz, álmosság, szomjúság, étvágytalanság, rossz közérzet, hányás, hasmenés, vérzések, hajhullás, alacsony vérnyomás, szapora, de gyenge pulzus és erőteljes vérképváltozások lépnek fel.

A betegek feltétlenül kórházi kezelésre szorulnak. Az időben megkezdett intenzív gyógyítással meg lehet előzni az elhalálozást. A gyógyítás legtöbb esetben 3-6 hónapig tart. A betegség tünetei azonban később újból jelentkezhetnek.

6 Gray (600 rad) fölötti sugáradag, negyedfokú sugárbetegség. A kezdeti reakció nagyon hevesen jelentkezik, már a besugárzás után 30 perccel. Gyakran hiányzik a lappangási idő. Erős mérgezési tünetek és vizelési nehézségek lépnek fel. Nehéz légzés, valamint szívműködési, vérkeringési zavarok jelentkeznek. Orvosi ellátás hiányában az ilyen sugáradaggal besugárzottak halála 5-12 napon belül bekövetkezik.

50 Gray (5000 rad) fölötti sugáradag, heveny sugárbetegség. A kezdeti reakció tünetei a besugárzás után azonnal (néhány percen belül) jelentkezik. Nincs lappangási idő. A tünetek a központi idegrendszer zavarait mutatják; az egyensúly és a mozgás zavarai, továbbá remegés lépnek fel. A személyi állomány azonnal (a robbanás után néhány percen belül) elveszti harcképességét. A halál a besugárzás napján bekövetkezik.

A mértékegységekről
A fent látható Gray (vagy röviden Gy) a sugárterhelés mértékegysége. 1 Gray sugárterhelés esetén a sugárzást szenvedett anyag minden kg-jában 1 J sugárzási energia nyelődik el.

Szokás még Sievert-et (Sv) használni, ez az ekvivalens dózis, amely a dózis és a biológiai hatásosság szorzata. Lényegében arról van szó, hogy minden sugárzáshoz (alfa,béta,gamma és neutron sugárzás) egy faktort rendelnek, amely az ionizáló képességéről ad információt.

Régebben használták a rad-ot (R), amely 0.01 Gy-vel volt egyenértékű, valamint a rem-et, amely 0,01 Sv-nek felelt meg, és a röntgent, amely 0,0087 Gy.

A hatásértékelésnél a következő elnyelt sugáradagokat tekintjük számvetési alapnak:

Elszenvedett sugáradag	Harcképtelenné válás
50 Gy (5000 R)	10 percen belül
30 Gy (3000 R)	15-45 percen belül
5 Gy (500 R)	1 órán belül
2,5 Gy (250 R)	24 órán belül

Sugárbetegség szindróma

A sugársérülést követő rövid időn belül, azonban még az akut sugárbetegség fő szakaszának kifejlődése előtt, ún. sugárszindróma alakul ki. A reakció a vegetatív idegrendszer izgalmára vezethető vissza és gyomor-bélrendszeri (anorexia, hányinger, hányás, hasmenés, hasi görcsök, nyálfolyás) valamint neuromuszkuláris (fáradtság, közömbösség, izzadás, fejfájás, láz, vérnyomáscsökkenés) tünetekben nyilvánul meg. A tünetek fellépési ideje, időtartama, valamint a betegség első jelei és a fő szakasz közötti lappangási idő arányos az elszenvedett sugárdózissal.

Az egyes dózistartományokra jellemző tünet-együtteseket ennek megfelelően az akut sugárbetegség csontvelői (hemopoietikus), gyomor-bélrendszeri (gasztrointesztinális) és központi idegrendszeri (neurovaszkuláris) szindrómáinak szokták nevezni. Ezek a sugárszindrómák a már manifesztálódó szervkárosodások szervezeti megnyilvánulásai, és a dózistól függően hosszabb-rövidebb lappangási idő után alakulnak ki. Az egyes sugárszindrómák a valóságban csak ritkán figyelhetők meg izoláltan, az egyéb szervek sérülése - különösen erősen inhomogén besugárzás után - nagymértékben módosíthatja azokat. Különösen érvényes ez a 6 Gray-nél nagyobb dózisok esetén, amikor is a csontvelői károsodás dominanciája mellett egyre nagyobb szerepet játszik már a gyomor-bélrendszer sérülése is. Emiatt az akut sugárbetegségnek a 8-10 Gy közötti dózistartományra jellemző klinikai formáját a sugárbiológiai szakirodalom ún. átmeneti sugárszindrómának nevezi.

ABV-fegyverek: Atomfegyverek IV. rész

Védekezési és megelőzési módok

Az atombomba centrumától távolabb, ahol elsősorban a sugárzás okozza a nagyobb gondot többféleképpen is védekezhetünk a nagyobb sugárdózis elszenvedésétől.

Távolságnövelés

A sugárforrástól távolodva a dózisintenzitás a távolsággal négyzetesen csökken.

A sugárzásban eltöltött idő csökkentése
Fontos módja a védekezésnek a tartózkodási idő csökkentése.

Védő-vértek, sugárvédő falak használata
A távolságnövelés és az időcsökkentés módszerének alkalmazásán kívül, azzal egyidejűleg sokszor szükség van megfelelő védőrétegekre is, amelyen elnyelődik (abszorbeál) a sugárzás, annak intenzitása a veszélyes érték alá csökken.
Árnyékolás

Az alfa-sugárzás hatótávolsága a nagy ionizáló képessége miatt kicsi. Az emberi szövetben ez a hatótávolság 40-60 mikron. Az alfa-sugárzás ellen tehát akár már egy vékony papírlap is védelmet biztosít.
Azonban ha az alfa-sugárzó anyag testfelületre, vagy a szervezetbe kerül a nagy ionizáló-képesség miatt jelentős biológiai elváltozást okozhat.
A béta-sugárzás ionizáló képessége kisebb az alfa-sugárzáshoz képest, így hatótávolsága nagyobb. A maximális hatótávolság a nagy energiájú gamma sugárzások esetén a levegőben néhány méter, a testszövetben 1,5 cm. Az egész szervezetet kevésbé veszélyezteti, mint a nagy áthatolóképességű gamma-sugárzás, azáltal viszont, hogy a teljes energia egy viszonylag vékony rétegben nyelődik el, elsősorban a bőrt és a szemet károsítják. Megfelelő vastagságú védőlemezek a béta-sugárzások ellen védelmet biztosítanak.
A védőanyagok kiválasztásánál figyelembe kell venni azt, hogy a béta részecskék lefékeződésekor fékeződési röntgen-sugárzás keletkezik, ennek csökkentése céljából elsősorban plexit, műanyagot használnak a védekezésnél.
A gamma-sugárzás nagy áthatoló képessége miatt nagy távolságokra képes eljutni, nem beszélhetünk meghatározott hatótávolságról. A dózisintenzitás a távolsággal exponenciálisan csökken, de értéke nem lesz zérus még nagyon vastag réteg után sem. Egy bizonyos rétegvastagság a sugárzás intenzitását a háttér szintjére csökkenti. A nagyobb tömegszámú anyagok (pl. ólom) jobban elnyelik a gamma-sugárzást.
A neutron-sugárzás hasonlóan az alfa-sugárzáshoz, eltérően a gamma-sugárzástól nem energia kvantumok, hanem anyagi részecskék áramlása. A nagy tömegű, töltés nélküli részecskék nagy áthatoló képességgel rendelkeznek, a levegőben is nagy távolságokra képesek eljutni. A gamma-sugárzással szemben a neutron sugárzás elleni védelmet gyors neutronok esetében víz, paraffin, polietilén, lassú neutronoknál kadmium jelentik.

Megelőzés

Elsősorban a kálium-jodid szájon át történő adagolása jelent nagyfokú védelmet, amely megvédi a pajzsmirigyet az esetleg, a besugárzás hatására fellépő rendellenességek ellen.

A sugárbetegség közvetlen következményeinek kezelésére jelenleg nincs gyógymód, viszont a szövődmények gyógyíthatók, a tünetek enyhíthetők.

Nemzetközi szerződések, szabályozások

Miután ledobták Hirosimára és Nagasakira az atombombákat hamar nyilvánvalóvá vált, hogy mekkora pusztító erejű fegyverhez is jutott az emberiség, amit természetesen nem szabad kontrollálatlanul egymás ellen felhasználni, hiszen annak beláthatatlan következményei lennének. Már 1953-ban Dwight Eisenhower, amerikai elnök is felszólalt az atombombák ellen, az ENSZ gyűlésén mondta el híres Atoms for Peace szövegét, amelyben nyomatékosan felhívta a figyelmet az atombombák pusztító erejére és felszólalt az atomenergia békés célú használata érdekében.
1954-ben az indiai Nehru-tól származott az atomcsend egyezmény ötlete. Amelynek lényege, hogy betiltsák a kísérleti atomrobbantásokat. Az élet viszont elég fura humorral lett megáldva, hiszen ezt a kezdeményezést éppen India fogja majd megszegni, egy titokban, amerikai segítséggel kifejlesztett atombombával.
1955-ben megrendezték az első genfi konferenciát, ahol többek között az atomfegyverek és más tömegpusztító fegyverek használatának ellenzése, az atomenergia békéscélú felhasználása szerepelt napirendi ponton.
Még ugyanebben az évben Albert Einstein és Bertrand Russel kiáltványban fordult a világ tudósaihoz, hogy lépjenek fel az atomenergia katonai felhasználása ellen. A felhívást aláírták: Max Born, Percy Bridgman, Leopold Infeld, Frederic Joliot-Curie, Herman Muller, Linus Pauling, Cecil Powell, Joseph Rotblat, és Hideki Yukawa.
1957-ben megalakul a Pugwash Konferencia (Pugwash Conference on Science and World Affairs) Kanadában, amelynek célja olyan gyűlések szervezése, olyan tudósoknak, akik az atomenergia katonai célú felhasználása ellen lépnek fel.
1968-ban létrehozzák a Nemzetközi Atomsorompó Egyezményt. Az országoknak joguk van békés célú atomprogramot folytatni, viszont ez esetben le kell mondaniuk az atombomba fejlesztéséről. Az öt atomhatalom pedig köteles felszámolni nukleáris arzenálját. Ez mind a mai napig nem történt meg, bár folyamatosan szerelik szét az atombombákat, még mindig van belőlük. Továbbá az öt országnak (USA, Szovjetunió, Anglia, Franciaország és Kína) fel kellett hagynia a nukleáris technológia kereskedelmével, olyan országok irányába, amelyek nem rendelkeztek atomfegyverrel. Az atomfegyverrel nem rendelkező és az atomsorompót elfogadó országok pedig lemondtak ilyen technológia beszerzéséről. Azt is tartalmazza, hogy a nukleáris fegyverek nélküli országok lehetővé fogják tenni az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügynöksége (NAÜ, angolul: IAEA) részére, hogy ellenőrizze nukleáris létesítményeiket. Túl ezen az országoknak meg kell osztaniuk egymással a békés-célú nukleáris technológiát.
1972. május 26-án, Moszkvában Richard Nixon és Leonyid Brezsnyev aláírták SALT-I szerződést, amely a szárazföldi telepítésű interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM) és a tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták (SLBM) mennyiségi korlátozását írta elő. Az ellenőrzésre mindkét fél elsősorban saját katonai felderítő műholdjait használhatta. Egyúttal kötelezettséget vállaltak, hogy nem zavarják egymás technikai ellenőrző berendezéseit. A SALT-I egyezmény része az ún. ABM egyezmény is (Anti-Ballistic Missile Treaty), amely a rakétaelhárító hadászati fegyverrendszerek védelmi rendszerek korlátozásáról szól.
1979. június 18-án Leonyid Brezsnyev szovjet főtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök írta alá Bécsben a SALT-II megállapodást. A megállapodást a SALT-I 1972-es szerződés következő lépcsőfokának szánták, ám aláírásának ünnepélyes megrendezése ellenére végül nem ratifikálták, így nem léptek érvénybe a szerződésben megfogalmazottak. A szerződés tartalma volt, hogy mindkét fél kötelezi magát hogy a birtokában lévő interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM) indítóberendezéseinek, a tengeralattjáró-bázisú rakéták (SLBM) indítóberendezéseinek és a nehézbombázóknak az együttes száma nem haladja meg a 2400 egységet, míg a több robbanófejes rakétáké az 1320 egységet. Mindkét fél kötelezi magát arra is, hogy nem telepít új ICBM indítóberendezéseket, sem új típusú stratégiai támadófegyvereket.

Atomfegyverek manapság

Az 1960-as években még Anglia, Franciaország és Kína tettek szert atomfegyverekre, mind fissziós, mind pedig fúziós fegyverekre egyaránt. 1974-ben India is kifejleszti atombombáját, majd ugyanebben az évben a Dél-afrikai Köztársaság is csatlakozott az atomhatalmakhoz egy kis időre, ugyanis 1990-ben a hat kész és egy fél kész atomfegyverét megsemmisítette. Aztán gyarapodott a sor még Izraellel, Pakisztánnal, Iránnal és a legújabb tag Észak-Korea. Utóbbi 2002-ben felmondta az atomsorompó egyezményt is. Viszont a világon kb. 30 ország, köztük Magyarország is alkalmas lenne atomfegyver előállítására.

Atomfegyverek Magyarországon

A végére pedig egy apró érdekesség. Magyarországnak is volt saját atomprogramja, igaz ez eleve hamar halálra volt ítélve. A nem teljesen hivatalos atomprogram az 1950-es, 1960-as években indult meg, azonban már 1970-es években már le is állították. Ugyanis a KFKI és a BME atomreaktorai túl kicsik voltak ahhoz, hogy bennük egy atomfegyverre elegendő uránt lehessen előállítani, dúsítani. Bár mindkét reaktor 36%-os tisztaságú uránnal üzemelt, ami bőven túlmutat a békéscélú felhasználáson. A paksi atomerőműben is csak 3,6%-os tisztaságú az urán, amit használnak. Viszont a kellő mennyiséget a kettő együtt is 6 év alatt hozta volna össze és akkor még a technológiáról és egyéb részletek kidolgozásáról nem is beszélve. Azonban sürgős lett volna legalább egy atomfegyver Magyarországnak, legalább a demonstráció miatt. Hogy miért? Egyrészt már javában a hidegháború éveit írjuk, és Magyarország, szovjet csatlósállamként bizony potenciális célpont volt. Másfelől ott volt a román hadsereg betörésének esetleges veszélye is. A II. világháború után Magyarországnak tulajdonképpen nem volt hadserege, ami volt az is szovjet volt főként. Egy esetleges támadás esetén teljesen védtelenek lettünk volna. Azonban az 1970-es évektől a szovjetektől mégis sikerült atomfegyverekre szert tenni. Nem kevesebb, mint 125 (mások szerint 131) atomtöltetet tároltak hazánkban. Rengeteg földalatti bunker, óvóhely és atomfegyver tárolására alkalmas létesítmény áll elhagyatottan vagy még mind a mai napig szigorú őrizett alatt. Elsősorban taktikai, tehát kis- és közepes hatótávolságú, kishatású atomtölteteket tároltak hazánkban. Hogy jelenleg mennyi atomtöltet lehet hazánkban nem tudni.