2015. október 4., vasárnap

Mi áll az európai bevándorlás hátterében?




Mi áll az európai bevándorlás hátterében?





TTIP - Az EU irtózik a demokráciától 


Videó: https://www.youtube.com/watch?v=p8bG5jQ1Lk0 

Morvai Krisztina ismertette az EU-USA közötti szabadkereskedelmi megállapodás ellen tiltakozó ötven magyar közéleti személyiség levelét, illetve a 2,3 millió európai polgárt és 477 szervezetet tömörítő Stop TTIP mozgalmat, s ezekhez csatlakozásra biztatott az EP plenáris ülésén. A témával kapcsolatos másik felszólalásában egy percben összegezte a TTIP lényegét, közérthetően. A felvételen Balczó Zoltán felszólalása is látható, szintén egy percben, a leglényegesebb "TTIP tudnivalókkal". Ideje lenne, hogy minden magyar politikai erő egyértelművé tegye és nyilvánosságra hozza az egyezménnyel kapcsolatos álláspontját! 
Csatlakozás az Országgyűléshez intézett felhíváshoz 

Kérünk mindenkit, aki még nem tette meg, most csatlakozzon! 
http://nemzetihirhalo.hu/joo/index.php/csatlakozas-az-orszaggyuleshez-intezett-felhivashoz







Mi áll az európai bevándorlás hátterében? 

2015-07-30 VNTV 

Az európai kultúra, civilizáció, életszínvonal és átlag IQ még zavarja azokat a hatalmi törekvéseket, amely egy egyszerű Orvel-i maszlagban képzeli el a világ lakosságát. Mit kell tenni ahhoz, hogy ezeket az erőket, kezdeményezéseket, és polgári csoportosulásokat felbontsuk? 
Tegyük tönkre erkölcsileg, gazdaságilag ezeket a nemzetállamokat, és szabadítsunk rájuk "éhes hordákat". Az éhes hordák a rendelkezésre állnak, ugyanis több száz éve zsákmányolja ki a fehér rassz Afrikát, Ázsiát, lehetetlenné téve az ott élő emberek biztonságát, éhező emberek százmilliói indultak el, hogy új éltet kezdjenek Európában, a saját elképzeléseik szerint. Pontosan ezekkel az elképzelésekkel vannak problémák, mert az óriási kulturális különbségekről hosszú távon sem képzelhető el, hogy integrálható az európai gondolkodásmódhoz és kultúrához. Ez minden rassz, minden nemzet és felekezet óriási problémája. Itt az idő, hogy egységesen lépjünk fel a saját érdekünkben, összefogva. 
Ez az utolsó lehetőség, hogy a nemzetállamok kiálljanak a nemzetiségükért, és az emberek kiálljanak önmagukért. 
Dr. Drábik János - Jakab István 

Kapcsolódó: 
   Szétverték a tábort a migránsok Csehországban 
   Vajon ezt a híradó miért nem mutatja? 
   Ostrom az alagútban, London kerítést épít 
   Új betegségeket hozhat a menekülthullám 
   Mozgósítják a brit katonákat a menekülthullám miatt 
   Németországban a szerb menedékkérők 91 százaléka cigány 
   Közép-Európa közös erővel kell fellépjen a népvándorlás ellen 
   Eldurvul a bevándorlás-helyzet: a hadsereg bevetését követeli a brit ellenzék 
   Bezáratta a Velencei-tavi szabadstrandokat az ÁNTSZ 
   10 terroristát keresnek a Magyarországra érkező menekültek közt a kormányközeli lap szerint 
   Budapesten is menekültszállót nyitnának 
   Pintér: Csaknem húszezer bevándorlót küldhetnek vissza Magyarországra 
   Drótkerítés és keresőkutyák, így védi magát Nagy-Britannia a bevándorlóktól 
   Rács mögött maradhatnak a menekültek 



Gazsó János Veresegyházról: Bácsalmásról és környékéről jelenti egy ott élő rendtársunk. 
Éjszaka a védtelen házakba behatol 40-50 "menekült". Az ott lakókat gyerekestől kizavarják az utcára. A kiérkező rendőröknek azt ismételgetik ők menekültek és az EU területén velük semmit sem lehet csinálni és Németországba tartanak. 
Hát kedves magyar barátaim! Lassan itt az ideje, hogy ki-ki megbékéljen a haragosával - mert ha nem fogunk össze akkor ez a csürhe meggyalázza asszonyaink és gyerekeink!! 



Szétverték a tábort a migránsok Csehországban

MTI2015.07.31. 18:50
Ismét fellázadtak az illegális bevándorlók a Prágától 70 kilométerre északra fekvő Belá pod Bezdezemben lévő táborban - jelentette a cseh rendőrség.
Míg csütörtökön a tábor két kapuját rongálták meg, pénteken először csak jelszavakat skandáltak, majd
bezúzták az ablakokat, összetörték két terem berendezését és ismét megpróbálták elhagyni a tábor területét,amit a helyszínre érkezett rendőrök megakadályoztak. 




Menekültek tömege várja, hogy a szerb hatóságok regisztrálják őket. Csehországban türelmetlenebbek a migránsok
Fotó: Dudás Szabolcs - Origo
A pénteki zavargásra röviddel azután történt, hogy a Milan Chovanec belügyminiszter és Tomás Tuhy országos rendőrfőkapitány meglátogatta a tábort.

Tovább akarnak utazni

A cseh idegenrendészet szerint a külföldiek azt követelik, hogy elhagyhassák a tábort, a hatóságok engedjék őket továbbutazni Németországba, adják vissza mobiltelefonjaikat és pénzüket. Ugyanakkor
tiltakoznak az ellen, hogy a cseh hatóságok visszatoloncolják őket
abba az országba, ahonnan elmenekültek. 
Az eredetileg 270 ember elhelyezésére alkalmas Belá pod Bezdezem-i táborban jelenleg mintegy 380 ember van. A táborban azok a külföldiek vannak, akiknek a visszatoloncolásáról már döntöttek a cseh hatóságok.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Menekültekkel tömött magyar kamionra bukkantak Csehországban

Ez az app a kerítést is megmássza




Vajon ezt a híradó miért nem mutatja?



Kívàncsi vagyok és szeretnék infot! Vajon otthon a híradók mutatjàk e azon kívül,h kis oroszlàn született az àllatkertben,vagy h hajrà foci…
Dover Anglia több kilomêteres sor.

Calais kikötő felê nem mennek kompok. Vahj miért! Mert a sok bevandorlóval es nem fehér bőrű egyedekkel nwm lehet birni. Gyújtogatàs,rablàs,késelés teljes a kaosz. Rendőr es katasztrofa védelem mindenhol futnak,hajtanak próbalnak rendet rakni…folyamatosan làzadnak a bevàndorlók,a kerítésvédelem az folyamatosan nő,de a làttak alapjàn teljesen feleslegesen. Felmàsznak ott ahol éppen rend őrei nem àllnak,ott lapulnak az utak széli bokrokban,kiabálnak,rohannak egy egy tgk utàn, làtszik,h ha még 5x ennyi hivatalos szerv volna ott,azok sem birnának velük.Külföldi híradók igen részletes képeket,légifelvételeket mutatnak,tovàbbà h ne csak erről a részről írjak: bemondtak azt is h tovàbbi embereket öltek meg Tunéziàban 58-angolt,vajon észbe kapnak e ők is,hisz a mocskok java része oda kívànkozik…ki tudja sikerrel ê. Mivel Calaisba nem mehettünk igy masik kompra szàlltunk Doverbe. Ima h mikor indul mivel ha 30db komp menne az is kevés lenne. Feljutunk női bàjaim kihasznalva..a komp út 2,5 ora. Àt is érünk Dunkerque… be azt hinvén h minden ok. Amikor leértünk a kompról szintén rendőr hegyek. Minden út lezàrva,vagyis màr a vissza Anglia utvobalra sem lehet menni. Több tucatnyi kamion csoportok,szerencsétlenek a füvön jàrdaszigeten jardakon is àllnak..haladunk kifelé,persze rendőr irànyít (szerencse h a hazafelê oldalon araszolunk). Teljesen elhűltem mikor tovàbb haladva huszon km-en keresztül a teljes autóút,mellékutak,leàllosávok.. Tele…álló autókkal,tehergk-val,tűristabuszokkal. Hogy értse mindenik…megàllt az élet…kezd pànik lenni. Ezernyi ember a kocsikba rekedve,se előre se hàtra,se víz,se ennivaló,semmilyen illemhely.. Ez az àllapot kettő napja tart! A rutinos sofőr tudja…ha egyszer megindulhat a sor akkor is napokba telik mire eljut az a sok kamion oda,ahova kell. Na màr most kérdem én pl emberjogi balgàk! Sajnàljuk őket? Karitasz,meg egyenlőség? Adjunk nekik enni- inni meg segélykénk egy kis pénzt is? Azokat a melós embereket,akik szó szerint,most màr kimondhatjuk,h az életüket kockàztava is de dolgozniuk kell, akiket a kutakon megkéselnek, kirabolnak, ellopjàk a rakomànyaikat,de most màr az ennivalójukara is pàlyàznak..tehàt sosem tudni,h mikor,miért fognak a kamion elé feküdni megàllàsra kényszerítve azt. Abból semmi sem igaz,h rendben van minden,meg màr feloszlattak tàborokat..ott vannak mindenhol minden orszàgban.. Ki az akinek ez kell? Ki az aki még ezeknek az embereknek nem mondható lényeknek segít?! Ki az akinek még ezek többet érnek? Hàt a mai vilàgban egy hörcsögnek több joga van mint nekük civilizàlt europai embereknek! Ne is jöjjön nekem azzal senki h azok is emberek és egyenlőség testvériség szeretet meg bla bla.. Jàrjon az utakon az ilyen, vagy nézzen szét a nagyvilàgban. De kívànom az olyannak,h csak a szomszédjàba kerüljön egy olyan… A rosszabbakat nem részletezném,de tuti megvàltozna a véleménye! Mi dolgozó emberek akik nem tehetünk semmit,de mi isszuk meg mindennek a levét! Vissza mindet oda ahonnan jöttek! Nincs kivétel! Sajàt szememmel,bőrömön tapasztalva!



Ostrom az alagútban, London kerítést épít


Ausztria megerősíti a magyar határ védelmét az embercsempészet ellen

Őry Mariann – 2015.07.29. 23:40
Németországban másfélszer annyi migránsra számítanak, mint azt eddig hitték, a Franciaország és Nagy-Britannia közti csatornaalagutat pedig szabályosan megrohamozták.
Bevándorlók illegális tábora Calais-nál (Fotó: Reuters - Pascal Rossignol)
Az elmúlt napokban majdnem kétezer ember próbált meg illegálisan átjutni Franciaországból Nagy-Britanniába a csatornaalagúton keresztül. A vasúti alagutat működtető Eurotunnel társaság szóvivője szerdán megerősítette, egy 25-30 év közötti szudáni férfi meghalt, amikor elütötte egy teherautó. Június eleje óta ő a kilencedik bevándorló, aki a La Manche-csatornán való átkelési kísérlet közben halt meg. Az Eurotunnel az év eleje óta már több mint 37 ezer illegális bevándorlót tartóztatott fel a saját eszközeivel. David Cameron brit kormányfő szerint a helyzet nagyon aggasztó. Theresa May brit belügyminiszter bejelentette, hogy további hétmillió fontot (9,9 millió eurót, azaz mintegy hárommilliárd forintot) fordítanak a csatornaalagút biztonságának megerősítését szolgáló kerítésrendszer kiépítésére. Mint mondta, néhányan átjutottak Nagy-Britanniába. A The Times szerint azonban a brit hatóságok 148 embert fogtak el az alagút angliai termináljának közelében. A brit adatok szerint mintegy ötezer migráns várja most Calais-ban, hogy valamilyen módon eljusson Nagy-Britanniába, ahol a franciánál nagyvonalúbb a szociális rendszer.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter bejelentette tegnap, hogy további százhúsz rendőrt küldenek a calais-i régió és főleg az Eurotunnel védelmére. A Franciaországon átkelő menekültek jellemzően a Közel-Keletről és Fekete-Afrikából jönnek Líbián, majd Olaszországon át. Tegnap a szicíliai Messinába mintegy ötszáz, a szintén dél-olaszországi Reggio Calabria kikötőjébe csaknem hétszáz bevándorló érkezett.

Németországban a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF) nem hivatalosan már érvénytelennek tekintik a 400-450 ezer menedékkérőről szóló eddigi becslést, és azzal számolnak, hogy az év végéig hatszázezren kérnek menekültstátust.

Aleksandar Nikolic szerb belügyi államtitkár tegnap arról beszélt, hogy a bevándorlási hullám biztonsági kockázatot is jelenthet, mivel a migránsok egy részének van harci tapasztalata. Sajtóértesülésekre reagálva elmondta, szerinte országa nem célpont, hanem inkább bázis lehet az Iszlám Állam számára. Momir Stojanovic, a szerb parlament védelmi és biztonsági bizottságának elnöke viszont úgy nyilatkozott, a dzsihadistáknak nincsenek kiképzőtáborai Szerbiában, annak lehetőségét viszont nem zárta ki, hogy a környező országokban – elsősorban Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban – vannak ilyenek.

Az embercsempészet elleni ötpontos akcióterv részeként az osztrák belügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium megerősítené az osztrák–magyar határ védelmét. A határkontroll mellett a vonatok ellenőrzése, a nyomozók számának növelése, a csempészek büntetésének szigorítása és speciális szakértő ügyészek alkalmazása szerepel a tervezett intézkedések között. Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter megerősítette, hogy további határbiztosító ellenőrzésre van szükség. A belügyminisztérium közlése szerint az osztrák és a magyar rendőrség közösen fogja a vonatokat és az érintett magyarországi pályaudvarokat ellenőrizni.
  • See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/31768/Ostrom_az_alagutban_London_keritest_epit?honnan=Nemzeti_Hirhalo#sthash.ypFikXZh.dpuf




Új betegségeket hozhat a menekülthullám



Az ÁNTSZ járványügyi főosztályának volt vezetője szerint már megszűnt betegségek fertőzhetnek ismét.
Ócsai Lajos, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályának korábbi vezetője a magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, hogy kockázatot jelenthetnek Magyarország közegészségügyi biztonságára az ellenőrizetlen körülmények között tömegesen érkező migránsok, Magyarországon korábban már megszűnt betegségek fertőzhetnek ismét. 
A legfőbb gond, hogy a Magyarországra érkező menekültek jelentős része el sem jut azokra a pontokra, ahol járványügyi szűréseket végezhetnének, pedig a migránsok orvosi vizsgálatára vonatkozó, egészségügyi követelményeket tartalmazó belügyminisztériumi rendelet módosítása április óta érvényben van. E szerint a menekülteknek kötelező orvosi vizsgálaton kell átesniük. 
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal tájékoztatása szerint a migránsok egészségügyi szűrése már akkor megtörténik, amikor először találkoznak a rendőrséggel – olvasható a lapban. 
Zsohár Zsuzsanna, a Migration Aid szóvivője az Origónak azt mondta, egyáltalán nem jellemző, hogy a menekültek betegen érkeznének az országba, ha megbetegszenek, az már itt történik, a befogadóállomások nagyon rossz higiéniai állapota miatt. A szóvivő szerint külön hangsúlyt kellene fektetni a fogyatékosok, a kismamák és a gyermekek egészségügyi ellátására. Példaként hozta fel, hogy a menekült gyermekek kötelező védőoltására a hatóságok nem fordítanak kellő figyelmet. A szóvivő kiemelte, hogy a túlterhelt befogadóállomások fertőtlenítése az ÁNTSZ feladata. 




Mozgósítják a brit katonákat a menekülthullám miatt



Kárpátinfo.net | 07/31/2015 - 11:07 | Módosítva: 07/31/2015 - 11:07 | Külföld
Mozgósítják a brit katonákat a menekülthullám miatt
A brit hadsereg is beszáll a rendteremterésbe a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő alagút közelében kialakult válság enyhítéséért - írja a 444.hu.


Ezrek akarnak illegálisan átkelni a Csalagúton, elindulnak gyalog, felkapaszkodnak a vonatokra, a teherautókra. Több ezren próbálkoztak az elmúlt három napban az átjutással, mintegy 150-en járhattak sikerrel.
A menekültek folyamatos nyomása miatt akadozik a forgalom az alagútban, ezért a kamionok esetében már 19 óra a várakozási idő. Emiatt Kentben teljesen bedugultak az utak. A hétvégén rengeteg turista indulását is várják, ezért a hadsereg segít megtisztítani az utakat az ottrekedt teherautóktól. Többek között laktanyákat nyitnak meg ideiglenes parkolóknak.
Nagyon éles lett a belpolitikai vita a helyzet kezeléséről. David Cameron miniszterelnök “bevándorlók rajzásáról” beszélt. A jellemzően rovarokra használt kifejezés (“swarm“) felháborította a baloldali és a liberális ellenzéket is. Az ENSZ menekültügyi szervezetének egyik vezetője is elítélte a brit kormányt, mert xenofób szólamokkal kelti a hangulatot.

Forrás: 



Ki nem találná, honnan szerez pénzt az Iszlám Állam



Kárpátinfo.net | 08/04/2015 - 07:28 | Módosítva: 08/04/2015 - 07:28 | Külföld
Ki nem találná, honnan szerez pénzt az Iszlám Állam
Évente több mint 200 millió dollár haszonra tesz szert az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezet az irányítása alatt lévő területeken megtermelt gabonafélék értékesítéséből.


Az al-Arabíja pánarab hírtelevízió szerint az Iszlám Állam szélsőséges szervezet más források mellett a gabonafélék eladásából is finanszírozza tevékenységét.
Az IÁ uralma alatt lévő iraki Szaláh ad-Dín és Nineve tartományok adják az ország búzatermésének több mint egyharmadát és árpatermésének negyven százalékát. Emellett a szélsőségesek kezén van több mint egymillió tonnányi búzatartalék, ami az ország éves belső fogyasztásának egyötödét teszi ki – tette hozzá az al-Arábíja.
Hasonló a helyzet Szíriában is. A radikálisok kezén van a szíriai búzatermő területek harminc százaléka, amelyeket Rakka és Deir ez-Zór tartományok mezőgazdasági térségei adnak.
Az iszlamisták ezen felül a gyapotültetvények mintegy hetvenöt százalékát is irányításuk alá vonták Szíriában. A 2011-ben kirobbant polgárháború előtt Szíria számított a világ egyik legnagyobb gyapotexportőrének.
Az utóbbi időben az IÁ az iraki gabonát Szíriába szállítja, ahol lisztet őrölnek belőle, majd a radikálisok – egyebek közt Szíria határain kívül – értékesítik azt – közölte a pánarab hírtelevízió.

Forrás: 

MTI


A NATO felkészül a háborúra



Kárpátinfo.net | 08/03/2015 - 19:22 | Módosítva: 08/03/2015 - 19:22 | Külföld
A NATO felkészül a háborúra
A NATO amerikai főparancsnoka, Philip Breedlove Oroszországot tekinti a legnagyobb fenyegetésneka nyugati világra és a NATO-ra.


A tábornok ezt már az amerikai kongresszusban tartott meghallgatásain is elmondta, de a múlt héten az amerikai közszolgálati csatorna, a PBS hírelemző műsorának adott interjújában még hangsúlyosabban elismételte - közli a 444.hu.
20 éven át próbáltuk partnerként kezelni Oroszországot, de az utóbbi pár évben más utat járnak [...] most egy revansista Oroszországot látunk, ami másként tekint az európai biztonsági megállapodásokra, és amelyik nyíltan beszél az atomfegyverek bevetéséről” – mondta.
Kongresszusi meghallgatásán az amerikai vezérkari főnöki poszt várományosa, Joe Dunford szintén Oroszországot nevezte meg legnagyobb veszélyforrásként. Breedlove az interjúban annyiban tovább is ment ennél, hogy egyértelműen kimondta: a NATO háborúra készül.
Az ukrán helyzet apropóján ugyanis felmerült a NATO balti tagállamainak kényes helyzete is, aminek a kényességét jól jelzi, hogy egyetlen nap alatt, július 29-én 12 alkalommal kellett felszállniuk a balti államok légterét védő NATO-vadászgépeknek a lett határhoz és légtérhez túl közel repülő orosz gépek miatt.
Breedlove-ot arról is kérdezték, hogy milyen garanciákat tud adni a NATO a balti államoknak, amik egyedül nyilvánvalóan képtelenek volnának megvédeni magukat Oroszországgal szemben.
Részem volt abban a megtiszteltetésben, hogy a NATO (2014-es) walesi csúcstalálkozóján egy teremben ülhettem a 28 tagállam vezetőivel, ahol mindannyian sziklaszilárdan kiálltak (a kollektív védelmet garantáló) V. cikkely mellett” – mondta. A riporter kérdésére, hogy amennyiben ez az elrettentés nem működne, az egyetlen opció a háború-e, Breedlove azt felelte: “A háború elkerülésének legjobb módja, ha felkészülünk a háborúra. Ezért vagyunk ott, ezért képezzük ki a katonáikat”.
A NATO és Oroszország viszonyában a törést nem az ukrán válság hozta el, az csak tovább mélyítette a már éleződő feszültséget.
Az orosz-amerikai viszony annak idején a Cseh- és Lengyelországba tervezett rakétaelhárító pajzs miatt kezdett el romlani. Ez egyébként csak korlátozott elhárító kapacitást jelentett volna, amely lényegében nem csorbította az orosz nukleáris elrettentés erejét. Néhány tucat elhárító rakéta állt volna készenlétben, amivel egy Irán jelentette fenyegetést ki lehet védeni, az oroszok több ezer rakétája ellen viszont édeskevés lett volna.
Oroszország a rakétatelepítési terveket annak idején nyilvános kommunikációjában támadásként értékelte, most Oroszország londoni nagykövete, Alekszander Jakovenko egy július 29-i keltezésű levelében már arról ír, hogy a rakétapajzs Oroszország elrettentő erejét korlátozta volna – ami már közelebb van az igazsághoz, de még mindig túlzás.
Éppen ezért lényegi kérdés, hogy Oroszország mennyire értékelheti provokációként a NATO mostani lépéseit. Breedlove szerint semennyire.
Mi védelmi lépéseket teszünk” – mondta, például „nem mozgatunk nagy erőket a Baltikumban”. A három balti ország mindegyikébe egy századnyi amerikai katonát telepítettek, ami Breedlove szerint alatta van az arányos mértéknek is.
Hasonló, visszafogott fenyegetőzés Jakovenko levelében is van. Ő arról írt – saját maga szerint nyugtatólag –, hogy nincs esély hagyományos háborúra Európában, mert „a hidegháború idején kifejlesztett és az elmúlt tíz évben tökéletesített védelmi rendszereink miatt a NATO-nak esélye sincs a fegyveres erőinkhez elég közel bevetni eszközeit. A Pentagon zsargonjában ezt úgy mondanák, hogy ezek a valódi konfliktusban még sosem tesztelt fegyverek ellehetetlenítik a hozzáférést a hadszíntérhez”, legyen szó akár a Krímről, akár a balti államokról.

Forrás: 



Putyin és Erdogan örülhet, másoknak fájni fog az amerikai fordulat



Kárpátinfo.net | 08/04/2015 - 11:20 | Módosítva: 08/04/2015 - 11:20 | Külföld
Putyin és Erdogan örülhet, másoknak fájni fog az amerikai fordulat
A nagyhatalmi érdekek úgy látszanak alakulni, hogy Washingtonnak és Berlinnek mégis megérje Moszkvával jóban lenni – az ukránok kárára. Amerika és Törökország megállapodásából pedig a kurdok jöhetnek ki vesztesen, írja a VS.hu.


Kiárusítja-e Ukrajnát az Egyesült Államok?” – teszi fel a kérdést a The Atlantic magazin múlt heti cikkében. A lap szerint május óta látványosan megszaporodtak a kétoldalú megbeszélések az Egyesült Államok és Oroszország között, ez pedig sokakban ébreszt gyanút, hogy a felek valójában az új ukrán vezetés kárára alkudoznak egymással. John Kerry amerikai külügyminiszter május 12-én Szocsiban találkozott orosz kollégájával, és nem győzték dicsérni egymást. Szergej Lavrov szerint egyenesen „csodálatos tárgyalásokat folytattak” – az ukrán vezetésnek bizonyára a hideg futkosott a hátán e szavaktól, hiszen az Iránnal kötendő megállapodáson és a szíriai konfliktuson túl az ukrán helyzet is napirendre került.
A közel-keleti stabilitás szempontjából döntő jelentőségű egyezmény (melyben Irán vállalja, hogy nyilvánossá teszi atomprogramját, lemond a saját fűtőelemgyártásról, cserébe feloldják a nyugati szankciókat) sikerének egyik kulcsa valóban Oroszország lehet, melynek hagyományosan jók a kapcsolatai a teheráni vezetéssel. Az orosz diplomácia aktív közvetítő szerepet játszott az egyezmény tető alá hozásában, július 14-én meg is kapta érte a méltatást Barack Obama elnöktől.
Két nappal később az amerikai külügy Kelet-Közép Európáért felelős államtitkára, a magyar ügyekkel is foglalkozó Victoria Nuland utazott Kijevbe, hogy meggyőzze az ukrán törvényhozókat: fogadják el az alkotmánymódosítást, amely különleges státuszt garantálna a lázadó Donyeck és Luhanszk régióknak. Ezen kívül Obama és Vlagyimir Putyin elnök június 25-én és július 15-én is hosszú telefonbeszélgetést folytatott, amire már régen volt példa.
Asszad megússza?
Putyin ráadásul egy másik olyan térségi vezetőre is hatni tud, akire az Egyesült Államoknak nincs befolyása: Bashar al-Asszad szíriai elnökre. A 2011 óta folyó szír polgárháború eddig számos kudarcot hozott Obamának, és az amerikai elnök biztosan nem úgy akar majd visszavonulni, hogy megoldatlanul hagyja a véres konfliktust. Asszad rezsimje azonban egyelőre megdönthetetlennek tűnik, pontosabban eddig egyetlen, potenciálisan veszélyes ellenség tűnt fel a színen: az Iszlám Állam. Egyelőre egyetlen reális alternatíva merült fel: a Wall Street Journal szellőztette meg, hogy Oroszország a Nyugat félrenézése mellett menedéket biztosítana Asszadnak és családjának, aki így nyugdíjas éveit – egy sor harmadik világbeli társához hasonlóan – békés és fényűző száműzetésben tengetné.
Csakhogy Putyin nyilván megkéri az árát a segítségnek. Ebből a szempontból pedig logikusan adódik, hogy éppen Ukrajna legyen az. Donyeck és Luhanszk különleges státusa egyébként a fegyveres harcokat lezáró minszki egyezményben is szerepel, tehát önmagában nem lenne újdonság, a kijevi vezetés azonban mindeddig elzárkózott attól, hogy alkotmányt módosítson. Ez viszont azzal fenyeget, hogy egy összességében működésképtelen konföderáció jön létre Ukrajnában – spekulációk szerint Putyinnak éppen ez a célja, hiszen így még elméleti esély sem nyílna arra, hogy Ukrajna valaha is jelentős lépéseket tegyen a nyugati integráció érdekében.
Az Atlantic szerint az idézett események miatt kellő alappal gyanakodhatnak az ukránok, hiszen annak elég negatív színezete van, hogy Washington és Moszkva már a kijevi vezetés feje fölött, kétoldalúan tárgyal a legfontosabb kérdésekben. Andrej Illarjonov, Vlagyimir Putyin egykori, az elnökkel azóta már szembefordult tanácsadója pedig azt írta Garri Kaszparov sakkvilágbajnokból lett ellenzéki politikus saját híroldalán, a Kasparov.ru-n, hogy „egyezség született, Ukrajna nélkül, Ukrajna kárára”.
Gázos ügyek
Ukrajnát ráadásul az is nyugtalaníthatja, hogy Alekszej Miller, a Gazprom állami gázmonopólium elnöke bejelentette: megállapodtak a német E.ON-nal és az osztrák ÖMV-vel az Oroszországot és Németországot a Balti-tenger alatt összekötő Északi Áramlat kapacitásának megduplázásáról, vagyis egy új, évi 55 milliárd köbméter kapacitású vezeték megépítéséről. A hír annak fényében különösen érdekes, hogy napokkal később a Gazprom azt is közölte: a korábban tervezett 64 helyett csak 32 milliárd köbméter gáz lesz a Török Áramlat kapacitása.
Az eredeti megállapodás szerint a gáz egyharmada török felhasználásra ment volna, így ha ezt az arányt most is érvényesítik, akkor a Magyarországot is érintő Török Áramlat jelentősége jóval kisebb lesz az Északi Áramlathoz képest, ami még inkább helyzetbe hozhatja Németországot, hiszen így egyfajta európai elosztóközponttá válna. Ezzel hosszabb távon Berlin és Moszkva szoros gazdasági együttműködésre van ítélve, egyes félelmek szerint ez Ukrajna magára hagyásához is vezethet.
A jelenlegi magyar kormányban is vannak, akik határozottan állítják: csak idő kérdése, hogy egy „Berlin–Moszkva-tengely” alakuljon ki Európában az amerikai befolyás ellensúlyozására, és Magyarországnak idejében el kellene kezdenie felkészülni a helyzetre.
Nem a kurdok hete volt
A szíriai és iraki kurdok sorsa is rosszul alakulhat a geopolitikai realitások miatt. A múlt hét híre volt, hogy Törökország – arra hivatkozva, hogy beszáll az Iszlám Állam elleni küzdelembe – iraki kurd állásokat bombázott. Ez mindenki számára világossá tette, mit jelent a gyakorlatban Recep Tayyip Erdogan elnök július 28-i bejelentése, miszerint „vége a békefolyamatnak” a kurdokkal. Július 20-án 27 halálos áldozatot követelő merénylet történt a főleg kurdok lakta kelet-törökországi Suruc városában. A török hatóságok azt mondták, az elkövetők az Iszlám Állam tagjai voltak, az illegális Kurd Munkáspárt (PKK) szerint a merénylet mögött a török kormány állt. Napokkal később kurd támadók megöltek két török rendőrt – Erdogan erre hivatkozva fújta le az egyébként is már halódó békefolyamatot.
Egy múlt heti rendkívüli NATO-ülésen Erdogan megkapta a szövetség politikai támogatását az Iszlám Állam elleni akcióhoz, de arra is figyelmeztették, hogy lehetőleg hagyja békén az iraki és szíriai kurdokat, mert egyelőre ezek a csoportok jelentik az egyetlen hatékony fegyveres erőt az Iszlám Állammal szemben. Kérdés persze, hogy ez a figyelmeztetés mennyire hatja meg Erdogant. A török vezető elsődleges célja megakadályozni egy önállóan is működőképesnek tűnő kurd államalakulat létrejöttét, hiszen egy ilyen entitás nyilvánvalóan felerősítené a kurd szeparatista törekvéseket Törökországban. A török hadsereg erejére viszont a Nyugatnak is szüksége van az Iszlám Állam elleni harcban.
A Foreign Policy külpolitikai magazin már egy formálódó alkut sejt Ankara és Washington között: Erdogan egyrészt bejelentette, hogy egy 80 kilométer széles „repüléstilalmi övezetet” hoznak létre a török–szíriai határ szír oldalán, másrészt azt, hogy – Washington régi kérésének eleget téve – lehetővé teszi az amerikai légierőnek a délkelet-anatóliai Incirlik légi támaszpont használatát az Iszlám Állam elleni légicsapásokhoz.
Mivel az Iszlám Államnak nincs légiereje, egy „repüléstilalmi övezetnek” önmagában nincs túl sok értelme. A Foreign Policy szerint emiatt a háttérben az történhet, hogy az „övezet” – amelynek létrehozásához már Washington is hozzájárult – valójában egy Észak-Szíriában szerveződő kurd államalakulat megalakulásának megelőzésére szolgál. Persze továbbra is kérdés, hogy mi lesz egy ilyen övezet sorsa hosszabb távon, hiszen a fenntartás minden terhe Törökországra és az Egyesült Államokra hárul majd.

Forrás: 





A NATO új szemei



Kárpátinfo.net | 06/10/2015 - 14:00 | Módosítva: 06/10/2015 - 14:00 | Külföld
A NATO új szemei
A várható hatalmas költségek miatt Berlin végül is elvetette az önálló drón, az Eurohawk ötletét, amelyet a Bundeswehr számára kívánt beszerezni. Így 2017-ben az amerikai gyártmányú, Global Hawk szuperdrónokat fogják közös NATO-projektként hadrendbe állítani - írja a Sztárklikk.


A Global Hawk a szó szoros értelmében vett drón, legénység nélküli, távirányítású, csúcstechnológiával felszerelt, tartós megfigyelésre alkalmas eszköz.
"Sólymok" törzse nem nagyobb, mint egy tehergépkocsi, a szárnyak fesztávolsága viszont akkora, mint egy közepes utasszállító gépé. Közel harminc órát tud a levegőben tölteni egyhuzamban, 18 000 méteres magasságban, és közben képes egy Ausztria nagyságú területet teljesen feltérképezni, beleértve valamennyi jármű mozgását, és az esetleges fegyverzetük azonosítását.
Egy Global Hawk átal gyűjtött adatokból nemcsak a rakéták földi indítóállását lehet azonosítani, hanem - még a kilövés előtt - jó pontossággal az is megállapítható, hogy a rakétát milyen célpontra irányítják.
A gépek új rendszerű radarkészülékekkel vannak felszerelve, amelyekkel részletes domborzati térképeket tudnak készíteni, a nagy teljesítményű szenzorjaik segítségével pedig nagy távolságban végrehajtott mozgásokat képesek rögzíteni, egy perc alatt akkora területről, mint Manhattan. Egy Kelet-Ukrajna felett köröző drón képes lenne a határtól 170 km-re, orosz területen végrehajtott csapatmozdulatokat észlelni, és ezáltal egy készülő inváziót jelezni.
A nagy repülési magasság miatt a szuperdrónok szinte sebezhetetlenek, mivel közel kétszer olyan magasan manővereznek, mint ahol az átlagos katonai légi forgalom zajlik. Emiatt a föld-levegő rakéták számára szinte elérhetetlenek, és a harci repülőgépek is ritkán emelkednek ilyen magasságra. Ezek képviselik a pilóta nélküli repülőgépek S-osztályát.
2017-től nyolc Global Hawk-ból álló flottával fog rendelkezni a NATO, amelynek a közös irányító központja Szicíliában lesz, és valamennyi NATO-tagállam hozzáfér majd az adatokhoz. Jóllehet, csak tizenhárom tagállam járul hozzá a rendszer létesítésének és üzemeltetésének körülbelül másfél milliárd dolláros költségéhez. Bár a rendszert a tagállamok közösen fogják üzemeltetni, a létrehozás a tagállamok hadseregeinek saját kompetenciája. Sőt Németország, Olaszország és Törökország kisebb felderítő drónokat is használni fog.
Mivel a gép - az emberrel szemben - nem fárad el, ezért a szuperdrónok földi irányítását egymást váltó, háromtagú team-ek végzik. A teamet egy parancsnok, egy pilóta és egy szenzorspecialista alkotja, ez utóbbi kezeli az érzékelőket, és harci drónok esetén a fegyverzetet is. Az új típusú háborúkat konténerekben, monitorok előtt ülve vívják, miközben a harci cselekmények több ezer kilométer távolságban zajlanak.
A szuperdrónokkal végzett megfigyelések két területen lényegesen felülmúlják a műholdas adatgyűjtést. Egyrészt a drónok időegység alatt kétszer annyi információt képesek gyűjteni, másrészt képesek ugyanannak a területnek a megszakítás nélküli megfigyelésére.
Ha 2014. július 11-én már lett volna az ukrán légtérben egy Global Hawk, egyetlen óráig sem lett volna bizonytalanságban a világ, hogy a maláj utasszállítót milyen típusú, és honnét indított eszközzel semmisítették meg.

Forrás: 





NÉMETORSZÁGBAN A SZERB MENEDÉKKÉRŐK TÖBBSÉGE CIGÁNY



Németországban a kormány adatai szerint a szerb állampolgárságú menedékkérők 91 százaléka cigány volt az idei első negyedévben.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap online kiadásában ismertetett kormányzati kimutatás szerint a nyugat-balkáni térségből az első negyedévben érkezett 42 ezer menedékkérő 34 százaléka volt cigány. Arányuk a legnagyobb a szerb állampolgárok között volt. Szerbia után Macedónia következik 72 százalékos aránnyal, majd Bosznia-Hercegovina 60 százalékkal, Montenegró 42 százalékkal, és Koszovó és Albánia 9-9 százalékkal.

A cigányok nem politikai okból távoznak Szerbiából

Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök a napokban egy német lapinterjúban azt mondta, hogy a Németországban menedékjogot kérő szerb állampolgárok nem politikai okokból távoznak hazájukból.
Ezek nem is menedékkérők. Csak a németek pénzét akarják”
 - mondta Vucic a Süddeutsche Zeitung című lapban megjelent interjúban, arra a kérdésre, hogy mi válthatja ki a szerb menedékkérők számának nagymértékű emelkedését Németországban.
A Szerbiát elhagyó emberek többsége cigány, pedig Szerbiában a cigányoknak „nincsenek politikai ellenfelei”, és a kormány „aggódik” az életkörülményeik miatt
 - tette hozzá a szerb kormányfő.
Arra a kérdésre, hogy miért nehezebb a cigányok sorsa, mint másoké, azt mondta, hogy ez „történelmi okokból” alakult így, és a cigányok „hagyományosan szegények”. A cigány közösség nehéz helyzetének „nincsen semmi más oka”, hiszen „nem vagyunk mi rasszisták és nacionalisták, és minden polgárunknak ugyanolyan esélyeket biztosítunk” - mondta Aleksandar Vucic.

Németországban a cigányok megtalálhatják a számításukat?

A Német Szintik és Romák Központi Tanácsa kutatóintézetének vezetője a kormányzati adatokkal kapcsolatban óvott az általánosítástól.  „A romák nem alkotnak homogén csoportot, és minden leegyszerűsítő általánosítás tévedésekhez vezet" - mondta Herbert Heuß a FAZ-nak, rámutatva, hogy a Nyugat-Balkánról éppen a „jól képzett emberek” vándorolnak ki, mert kilátástalannak ítélik a helyzetüket, a német munkaerőpiacon pedig a cigányok is „megtalálhatják a számításukat”, a magasabb képesítést igénylő állásokban, vagy a vendéglátásban és a beteg-, és idősápolás területén egyaránt.
A Németországban elhelyezkedő cigányok „többsége annyira jól beilleszkedik, hogy környezetük nem is cigányként tartja számon őket” 
- véli Herbert Heuß.

A németek gyorsítanák a menedékkérők kérelmének az elbírálását

Németországban a Nyugat-Balkánról érkező menedékkérők ügye kiemelten fontos, mert a térség országainak állampolgárai alkotják a menedékkérők legnagyobb csoportját, nagyjából 40 százalékát, és körükben az elfogadott kérelmek aránya a 0,5 százalékot sem éri el, mert a menekültügyi hatóság a menekültek jogi helyzetét szabályozó genfi egyezmény alapján a rossz gazdasági helyzetet nem tekinti a menekült státusz megadását lehetővé tévő körülménynek.
Így a menekültválság kezeléséről zajló politikai diskurzus egyik fő témája, hogy miként lehet csökkenteni a nyugat-balkáni menedékkérők arányát. A legtöbben a menekültügyi eljárás felgyorsítását sürgetik. Ezt a lakosság többsége is támogatja. A Bild című lapban csütörtökön ismertetett felmérés szerint a németek 62 százaléka szeretné, hogy a nem háborús övezetből érkező menedékkérők esetében gyorsítsák fel a kérelmek elbírálását.
Ugyanakkor a kormány igyekszik tenni mindazon menedékkérők, és úgynevezettet befogadott státusban lévők minél gyorsabb beilleszkedéséért, akiknek van esélyük arra, hogy hosszabb távon Németországban maradjanak. A kabinet lazított egyebek mellett a munkavállalás feltételein is, így már csak a németországi tartózkodás első három hónapjában tilos munkát vállalni, és csak az első 15 hónapban érvényes az a szabály, hogy menedékkérő vagy befogadott kizárólag akkor kaphat meg egy munkát, ha nincs német vagy uniós állampolgár jelentkező, vagy harmadik országból származó jelentkező, aki ugyanolyan feltételekkel vállalhat állást, mint az uniós állampolgárok. Szerdai ülésén pedig a kormány arról határozott, hogy tovább szélesítik azoknak a gyakorlati szakmai képzési formáknak a körét, amelyekben menedékkérők vagy befogadottak a munkaügyi hivatal külön engedélye nélkül részt vehetnek.




Közép-Európa közös erővel kell fellépjen a népvándorlás ellen


Ausztria és Csehország az egyre fokozódó illegális bevándorlás miatt megállapodott a határvédelem megerősítéséről és a közös határőrizet felállításáról. A két ország közös határ menti járőrszolgálatot szervez.
Milan Chovanec cseh belügyminiszter és Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter hétfőn személyes megbeszélést folytatott, amit közös sajtótájékoztató követett. Mikl-Leitner szerint a közös járőrszolgálat illegális bevándorlók után kutatva figyeli majd a teljes határszakaszt, és erre a bevándorlással járó fokozott kriminalitás miatt egyre nagyobb szükség van. A közös járőrszolgálat egyben a határ menti régiókban a szervezett bűnözés visszaszorítását is szolgálja. Az osztrák belügyminiszter tehát elismeri, hogy a tömeges bevándorlás által érintett területeken radikálisan megnőtt a bűnelkövetések száma.
Chovanec szerint Csehországban már ezresével számolják a papírok nélkül, azonosíthatatlanul érkező illegális bevándorlókat, miközben Ausztria tízezresével számolja őket. A cseh miniszter szerint Prága készen áll arra, hogy további segítséget nyújtson a magyar kormánynak a déli határon át zajló népvándorlás leállítására, mert a szerb-magyar határon át érkező emberáradat egy része Csehországon át vonul tovább, és a lakosság biztonságérzete emiatt drasztikusan csökkent.
Az ENSZ adatai szerint idén eddig 137 ezer bevándorló érkezett a Földközi-tengeren át Európába. Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint akár 300 ezer illegális bevándorló is érkezhet Magyarországra év végéig. A baloldali liberális propaganda ellenére minden térségi országban az látható, hogy az illegális bevándorlók érkezésével nő a kriminalitás, a lakosság biztonságérzete drasztikusan csökken, miközben a bevándorlók a határ mentén komoly gazdasági károkat is okoznak. Kovács szerint “sok olyan állítás beigazolódott, amivel a választók elsöprő többsége egyetért”.
Közép-Európa közös erővel kellene fellépjen a népvándorlás leállítása érdekében, mert az Európai Unió döntésközpontjait továbbra is olyan személyek kis, elszigetelt csoportjai jelentik, akik a liberalizmus és multikulturalizmus képviseletében inkább nem néznek ki az ablakon, minthogy beismerjék az elmúlt évtizedek uralkodó ideológiájának bukását. Az illegális bevándorlás elleni radikális fellépés a múlt századról ránk maradt utolsó bukott ideológiával való leszámolás próbája.




Az otthon erőt ad: Letisztul végre az európai politika?



A brit kormány rendkívüli találkozót hívott össze, miután kétezer illegális bevándorló rohanta meg a Franciaországból Angliába induló vonatokat a Calaisban kezdődő csatorna-alagúton.
A migránsok Calais területén próbáltak meg bejutni az Anglia felé induló vonatokra, és a bevándorló-helyzet mostanra olyan méreteket öltött, hogy az Anglia és Franciaország közti vonatközlekedés ellehetetlenül miatta. Észak-Franciaország és Délkelet-Anglia tömegközlekedésén kaotikus állapotok uralkodnak, és az utakon is komoly torlódások alakulnak ki a migránsok tömegei miatt. A brit kormányra fokozott nyomás nehezedik, emiatt a napokban bejelentették, hogy további 9 millió eurót különítenek el a vasúti csomópontok biztonságának szavatolására. Az Egyesült Királyság az utóbbi hónapok során közel 4 millió euróval támogatta a csomópont biztonsági őrizetét, mivel a csatorna-alagutat kezelő Eurotunnel vállalat azzal vádolta a brit kormányt, hogy nem tesz elegendő ellenintézkedést a helyzet normalizálása érdekében.
Nem csak a tömegközlekedést bonyolító cégek részéről éri kritika a kormányt, hanem a közvélemény is egyre inkább ellenük fordul. Sokan arra hívják fel a figyelmet, hogy ebben a helyzetben már a kormány önmagában fellépése nem elég, ehelyett Franciaországra kellene fokozott nyomást gyakoroljon, hogy saját területein radikálisabb fellépést mutasson a népvándorlással szemben.
A francia és brit kormány folyamatos egyeztetéseket folytat a helyzet kezeléséről, és jelenleg kialakulóban van egy olyan megegyezés, miszerint az afrikai migránsokat egyszerűen visszaküldik Afrikába. Arról azonban nincs egyetértés, hogy mindezt hogyan valósítsák meg. A közvélemény radikális fellépést vár el, de a kormányok nem akarnak erőszakos deportálás jellegű akciókat végrehajtani, mert sokan továbbra is ragaszkodnának a multikulturalizmus sikerességének látszatához.
A helyzet mostanra odáig fajult, hogy Calais környékén több, spontán kialakult menekülttábor működik, ahol évek alatt összegyűltek az illegális bevándorlók. Elgettósodott területek alakultak ki, mert továbbutazni nem tudnak, személyes irataik nincsenek, letelepedni nem tudnak, a kormány pedig nem meri erővel felszámolni a spontán kialakult migráns-gettókat. Az itt összegyűlt bevándorlók időnként egy-kétezres tömegben megindulnak a csatorna-alagút bejárata felé, és megpróbálnak betörni a vonatállomásra. Szerdán történt egy újabb ilyen tömeges betörési kísérlet, melynek során egy bevándorló is életét vesztette.
A brit kormány mindeddig nagyon elővigyázatos volt annak kapcsán, hogy ne a franciákat okolja a kialakult helyzetért. A választók részéről azonban egyre nő a nyomás, és ha a kormány nem, az ellenzék minden bizonnyal kihasználja az adódó lehetőséget. A UKIP (brit függetlenségpárt) nyilvánosan is kijelentette, hogy Franciaország felelős a népvándorlás miatt kialakult közlekedési káoszért. Nigel Farage szerint a brit hadsereg kellene beavatkozzon még a határ francia oldalán, ahol a francia hatóságokkal közösen kellene ellenőrizzék az Anglia területére induló vonatokat.
Franciaország és az Egyesült Királyság mostanra egy sor megállapodást kötött, ami meghatározza, milyen protokoll mentén működhet a brit határőrség Franciaország területén, ez ugyanis mindennapi kérdéssé vált. Egyelőre a határőrség gyűjti össze az ezerszámra érkező migránsokat, és visszaviszik őket a csatorna-alagút vonatállomásai körül kialakult menekülttáborokba. A helyzet azonban egyre éleződik; a migránsok egy része többszöri, egyre elkeseredettebb próbálkozásokat tesz arra, hogy bejusson az Angliába induló vonatokra, így a tettlegességtől sem riadnak vissza. Hétfő éjjel újabb betörési kísérlet történt, melynek során több mint kétezren ostromolták meg a vonatállomás körüli kerítést. Eközben a lakosság egyre inkább követeli a kormány radikális fellépését, ami a spontán menekülttáborok hadsereg általi felszámolását és a migránsok tömeges deportálását jelentené.
A szélsőséges helyzet hatására az európai kormányok szembe kell nézzenek azzal a ténnyel, hogy a multikulturalizmus ideológiája többé nem fenntartható, a lakosság elementáris erejű nyomásgyakorlása mindinkább összeroppantja a kormányok ideológia-alapú bevándorlás-politikáját. Vannak olyan európai kormányok, melyek ezt akadálynak és problémának tekintik; a britek és franciák egyelőre láthatóan próbálják elkerülni a radikális megoldásokat. Vannak azonban olyan európai kormányok, melyek kezdik felismerni a helyzet adta lehetőséget; a lakosság elementáris erejű elvárásai nekik nem feltétlen leküzdendő probléma; sokkal inkább egy lehetőséget jelentenek arra, hogy a kormány újra legitimálja önmagát, és a nép akarata előtt meghajolva újraépítse támogatottságát.
A bevándorlás-probléma ebből a szempontból egy mérföldkő az európai politikában; a kormányok megtapasztalják az otthon erejét, és elkezdik felismerni, hogy stabil kormányzás csakis a nép támogatásával elképzelhető. A migráns probléma letisztítja az ellentéteket, és színvallásra kényszerít valamennyi pártot arra vonatkozóan, hogy kinek az oldalán állnak; a nép oldalán foglalnak állást, vagy inkább a társadalom ellenében próbálnák fenntartani hatalmukat?




10 terroristát keresnek a Magyarországra érkező menekültek közt a kormányközeli lap szerint



PROPELLER JÚLIUS 31., 07:51 108 HOZZÁSZÓLÁS 2948 MEGOSZTÁS 
Tíz, terrorizmussal gyanúsítható személy adatait, fényképeit, útleveleinek másolatát juttatták el a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatósága munkatársainak egy zárt hálózaton keresztül, hogy azonnal jelezzék, ha munkájuk során találkoznak az illetőkkel – írta pénteki számában a Napi Gazdaság.
A napilap forrásai annyit közöltek, az információk külföldi hírszerző szolgálattól érkeztek azt követően, hogy híradások jelentek meg a Bosznia-Hercegovinában működő dzsihadista kiképzőtáborokról.
Az újság szerint a titkosszolgálati segítségre azért is szükség van, mert jelenleg mintegy negyvenezer menekültügyi eljárást kell lefolytatniuk a hatóságoknak. Ez rendkívüli módon leterheli a szakembereket, akik így nehezebben tudják kiszűrni a rossz szándékú határátlépőket.


PINTÉR: CSAKNEM HÚSZEZER BEVÁNDORLÓT KÜLDHETNEK VISSZA MAGYARORSZÁGRA 



Ez úgy derült ki, hogy az Együtt politikusa, Szelényi Zsuzsanna megkérdezte Pintér Sándor belügyminisztert, hány ember visszafogadására kell számítani a dublini rendelet alapján. 
19 284 érdemi megkeresés érkezett Magyarországra július közepéig az úgynevezett dublini eljárásban átadni tervezett bevándorlók ügyében – derül ki a belügyminiszter írásbeli válaszából, amelyet az Együtt politikusának, Szelényi Zsuzsannának kérdésére adott.
A tárcavezető kifejtette, hogy idén január 1. és július 17. között a legtöbb megkeresés Németországból (7605), Ausztriából (5491), Franciaországból (2679), Svédországból (1036) és Csehországból (572) érkezett a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz. A dublini eljárásban átadott, illetve visszavett emberek száma azonos lehet a megkeresések számával, azaz több mint 19 ezerrel – jelezte.
Június végéig egyébként 66 788-an nyújtottak be Magyarországon menedékjog iránti kérelmet ebben az évben. Az eljárások közül 43 730-at megszüntettek, ebből 42 689-et azért, mert a kérelmező a döntést meg nem várva ismeretlen helyre távozott. A belügyminiszter közlése szerint az adatokból az következik, hogy a továbbállt kérelmezők Magyarország elhagyását követően más uniós tagállamban nyújtottak be menedékjog iránti kérelmet, így fennáll Magyarország felelőssége a dublini rendelet értelmében.
Pintér Sándor azt is jelezte, hogy július 16-ig az Európai Unió tagállamaiból 780 bevándorlót utaztattak Magyarországra, közülük 766-ot azért, mert korábban itt indult a menekültügyi eljárásuk. A 766 ember közül 685 nem várta meg, hogy ügyében érdemi döntés szülessen, ők röviddel a menedékjogi kérelem benyújtása után elhagyták Magyarországot.
Forrás: VS.hu
Fotó: MTI




Ügyvéd irányított egy magyar maffiát



Egy nyíregyházi ügyvéd a védőként szerzett tapasztalatait felhasználva bűnszervezetet épített ki a 2000-es évektől kezdve. Jogi ismereteit arra használta, hogy összezavarja a hatóságokat. A cigarettacsempészettől a prostitúción keresztül a fiktív cégátruházásokig mindenben benne volt a keze.
Maffiaszerű eszközökkel és módszerekkel próbálta blokkolni a bűnüldöző szervek munkáját az a bűnszervezet, amelynek irányítóját és két jobbkezét őrizetbe vették a NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói. A nyíregyházi ügyvéd által irányított vállalkozás a busás haszon reményében szinte bármilyen illegális ügyletbe belevágott, mint például cégtemető vagy éppen cigarettacsempészet – tájékoztat közleményében a NAV. 

Pandúrból rabló

Az ügyvéd a 2000-es évek elejétől kezdve sok bűnözőt védett, így megismerte a különböző bűncselekmények elkövetési módját és azokat a módszereket, amelyekkel a büntetőeljárások sikere meghiúsítható. Ezeket az információkat felhasználva bűnszervezetet épített ki. A vállalkozásként működő szervezetnek cégek eltüntetése, vagyon elleni bűncselekmények és cigarettacsempészet mellett prostitúcióval kapcsolatos bűncselekmények is a számlájára írhatók. Emellett a megindult büntetőeljárásokat például hamis bizonyítékokkal, hamis tanúvallomásokkal és hamis okiratokkal igyekeztek megtorpedózni. 

Összezavarta a hatóságokat

Az ügyvédnek a bűnszervezet zavartalan működtetése érdekében arra is volt gondja, hogy az eljáró nyomozókat, ügyészeket feljelentgesse, vagy vesztegetés látszatának keltésével, alaptalan elfogultsági bejelentésekkel próbálja elérni, hogy az eljárásokra más hatóságokat jelöljenek ki. Ezzel akarta elkerülni, hogy a szervezett jelleg és az állandósult elkövetői kör feltűnjön a hatóságoknak. 

Országszerte ismerték

Miután védőként megismerte, hogy a fiktív cégátruházások milyen haszonnal kecsegtetnek, elhatározta, hogy szervezetten tesz eleget a cégtulajdonosok ilyen jellegű igényeinek. Ehhez ukrán bukóembereket és fiktív magyarországi székhelyet biztosított, mindezért pedig cégenként legalább ötszázezer-egymillió forintot kért. A strómanoknak ötvenezer forintot fizetett. Az üzletszerű szolgáltatás országszerte elhíresült, hiszen atulajdonosok így menthették ki a cégek még meglévő vagyonát, meghiúsítva a hitelezői igények kielégítését. Sőt ezzel a módszerrel azt a látszatot keltették, hogy a cégek vagyona mellett a számviteli iratok is az ukrán ügyvezetőkhöz kerültek. Így leplezhették az egyéb bűncselekményeket és a bírsággal járó szabálytalanságokat is. Az eddigi adatok szerint 48 céget fantomizáltak. 




Cégenként fél-egymillió forintot kért a korrupt ügyvéd
Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Hárman előzetesben

A pénzügyi nyomozók 15 embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük a nyíregyházi ügyvédet és két segítőjét. Hármójukat őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat. A nyomozás közokirat-hamisítás és csődbűncselekmény miatt folyik. 









A menekült-invázió Nagy Izrael előkészítése 

július 29, 2015 nemzetiarcvonal.net 
Több írásunkban hangsúlyoztuk, hogy a menekültáradatot cionista háttérhatalmi erők irányítják. Elég megnézni a zsidó származású szakértőkkel kitömött jogvédő szervezeteket, akik pénzzel, élelemmel és ruhákkal látják el a beözönlőket. Ők a jogokra hivatkoznak, a háttérben viszont sokkal sötétebb tervek lappanganak, melyeket a zsidóságnak a szabadkőművességgel összefonódott rétege próbál megvalósítani. 
Utalunk itt a cionista világuralmi törekvésekre, melyek a Cion bölcseinek jegyzőkönyveiben vannak megfogalmazva. Ezek között létezik egy terv, mely a zsidó világbirodalmat készíti elő különböző fokozatokon keresztül. 
Ennek első része a zsidó állam létrehozása. Ez már egy jó ideje megtörtént. Izrael a második világháború után komoly világpolitikai tényezővé nőtte ki magát amerikai háttértámogatással. 
A terv második foka a Nagy Izrael létrehozása, és ez az, ami jelen helyzetben a legaktuálisabb. Nagy Izrael az Eufrátesztől a Nílusig terjedne, ez a terület magába foglalná a jelenlegi Izraelt, Szíriát, Egyiptomot és Irak egy részét. Más szóval a Közel-Kelet felét elfoglalná. Érdekes módon pont ezekből az országokból érkezik a legtöbb bevándorló Európába. Ezek az országok viszonylag jó gazdasággal és természeti erőforrásokkal rendelkeztek, például olajjal. Az Amerikai Egyesült Államok Izrael kérésére pontosan ezért itt robbantott ki háborúkat és lehetetlenítette el az életet. Mivel az említett országok területeit az eljövendő Nagy Izraelben zsidóknak kell, hogy lakjanak, így az ottani lakosságot fel kell számolni. A háborúk által romba döntött országok lassan kiürülnek. Akik mégis maradnak, azokat a szintén zsidó irányítás alatt lévő ISIS - (ellen-iszlám/ellen-állam) terrorszervezete irtja ki, megteremtve ezzel az életteret a zsidók számára. Mivel ilyen nagy számban még s osem érkeztek bevándorlók Európába a Közel-Keletről, így joggal mondhatjuk, hogy Izrael elkezdte megteremteni magának az életteret és munkálkodik egy nagyobb állam létrehozásán. 
Nagy Izrael, az emberi minőség gyűlöletének földje, a sátán leendő otthona
Nagy Izrael, az emberi minőség gyűlöletének földje, a sátán leendő otthona

Mire ezt megvalósítják, addigra Európa tele lesz idegen népekkel. A liberális jogvédők cionista gazdáik parancsára folyamatosan próbálják elfogadtatni az idegeneket. Velük való keveredésre illetve a kultúrák összeolvasztására ösztönöznek. Ezzel legyengítik és megsemmisítik az őshonos európai rasszt. Minőségtelen, öntudatlan véglényeket termelnek ki, akiket a zsidók hercege egyszerűen tud irányítani, illetve rabszolgának használni. Sajnos nyugaton ez már megvalósult. Most Kelet-Európát is megpróbálják multikulturális olvasztótégellyé változtatni. Ha Európa elbukik, onnantól már nagyon könnyű a zsidó világbirodalom megvalósítása. Birodalmuk az európai ember kiirtásával jár, és a káosz torz világa szabályainak érvényesítésével. 
Nem engedhetjük, hogy megvalósítsák! Európa fiainak minden eszközzel fel kell lépniük a zsidó világuralmi törekvések ellen! Európában mi fogjuk érvényesíteni akaratunkat, mely helyreállítja a rendet és elűzi a hódítókat. 
Varga-Vikernyés Sándor - NemzetiArcvonal.net 
Kapcsolódó: 
   Izraelből finanszírozzák a menekült inváziót? 
   Mi áll az európai bevándorlás hátterében? 



Izraelből finanszírozzák a menekült inváziót?

  • •   JÚNIUS 29, 2015
    Tízesével vásárolják a méregdrága energiaitalokat, a legmenőbb ruhákban feszítenek és udvarolnak a fehér lányoknak, a legújabb mobiltelefonokkal hivalkodnak és ékszereket vásárolnak, közben pedig a Magyar Állam eteti és itatja őket. A menekülteknek még drogra is akad pénze, miért is ne? Ki hallott már néger-kultúráról kábítószerek nélkül?
    Nem túlzás, ha azt állítjuk a migránsok jobban élnek, mint a magyar átlagpolgár, azok a nyugdíjasok, akik egész életüket végigdolgozták, télen pedig otthonaikban éri őket a fagyhalál. Persze akkor, ha van még otthonuk és a bank nem csapott le rá, előre eltervezett és aljas módon. Amikor a fedél nélküliek száma rohamosan növekszik, a fiatalok pedig kénytelenek anyagi lehetőségek miatt új hazát keresni, a hazánkba nyomakodó idegeneknek ilyesmire nincsen gondja. Jól élnek, dologtalanul és roppant kényelmesen, hiszen az együttlétekre kapható, feslett erkölcsű hölgyek meghódításán kívül nem sok tennivalójuk akad. Ha vetünk a képekre egy pillantást láthatjuk a márkás, méregdrága ruhákat, az úgynevezett “néger-dizájn” elengedhetetlen kellékeit. Ezek a fekete fiúk aztán megadják a módját, a többi pedig már gusztus kérdése.
    menekult_bicske_HM20150629_105
    Energiaital és divatos ruházat. Az ételt, italt és szállást az adófizetők dobják össze
    A rasszizmussal a legkisebb mértékben sem vádolható kormánylap, a Magyar Nemzet menekültekkel kapcsolatos írását vesszük alapul, hiszen az írásban a meginterjúvolt afrikaiakat faggatják életminőségükről, nyelvismereteikről, elhagyott hazájukról és arról, az általunk is prioritást élvező kérdésről, ami minden magyar ember kíváncsiságát felkelti. Nevezetesen azzal, kik finanszírozzák az Európába utazásukat és jólétüket? Van, aki arról mesél, hogy apja küld neki pénz hazájából és van olyan, aki izraeli jótevőkről beszél. Nos, ez azért nem figyelmen kívül hagyható információ, megérne egy alapos kivizsgálást. Ugyanis, ha valóban izraeli pénzek és azzal kapcsolatos érdekek húzódnak meg a háttérben, akkor némi nemzetbiztonsági kockázatot is hozzágondolhatunk a dologhoz. Persze nem is kell gondolni semmire, mondják a négerek maguktól, izraeli jótevőről, aki pénzeli a két lábon járó kockázati tényezőket, ezt a márkás ruhákba bújtatott, szaracén hordát.
    Korábbi okfejtésünkben már feltettük a költői kérdést: kik állhatnak a menekültáradat hátterében? Meg is kaptuk a prózai választ az egyik afrikaitól. Izraeli jótevő. A két szó nehezen fér meg egymás mellett, de ennek roppant fontos jelentése van. A háttérben meghúzódó erők katonai térnyerésének előretolt helyőrségei. Szerencsétlen, primitív négerek. Semmire nem jók. Ágyútöltelékként azonban nagyszerű hasznot hoznak a háborús uszítóknak. Az “izraeli jótevők” munkája háborítatlanul, rohamtempóban folyik. A vég kezdete? Meglátjuk.
    Balassa Viktor – NemzetiArcvonal.net

Mi áll az európai bevándorlás hátterében?

http://www.vntv.hu/2015/07/mi-all-az-europai-bevandorlas-hattereben/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Az európai kultúra, civilizáció, életszínvonal és átlag IQ még zavarja azokat a hatalmi törekvéseket, amely egy egyszerű Orwell-i maszlagban képzeli el a világ lakosságát. Mit kell tenni ahhoz, hogy ezeket az erőket, kezdeményezéseket, és polgári csoportosulásokat felbontsuk?
Tegyük tönkre erkölcsileg, gazdaságilag ezeket a nemzetállamokat, és szabadítsunk rájuk „éhes hordákat”. Az éhes hordák a rendelkezésre állnak, ugyanis több száz éve zsákmányolja ki a fehér rassz Afrikát, Ázsiát, lehetetlenné téve az ott élő emberek biztonságát, éhező emberek százmilliói indultak el, hogy új éltet kezdjenek Európában, a saját elképzeléseik szerint. Pontosan ezekkel az elképzelésekkel vannak problémák, mert az óriási kulturális különbségekről hosszú távon sem képzelhető el, hogy integrálható az európai gondolkodásmódhoz és kultúrához. Ez minden rassz, minden nemzet és felekezet óriási problémája. Itt az idő, hogy egységesen lépjünk fel a saját érdekünkben, összefogva.
Ez az utolsó lehetőség, hogy a nemzetállamok kiálljanak a nemzetiségükért, és az emberek kiálljanak önmagukért.
Dr. Drábik János – Jakab István








Martonfa nem kér a migránsokból 


Martonfa lakossága a mai napon a polgármesteri hivatal nagytermében tartott "nemzeti konzultáció" keretében egyöntetűen kinyilvánította véleményét arról a kormányrendeletről, amely a települést jelöli ki ideiglenes menekülttábor létesítésére. A sátortábor egy közművekkel el nem látott mezőgazdasági területen valósulna meg, közel a település lakott belterületéhez. 

A lakosság egyhangú szavazatával támogatta a polgármester és a Jobbik kezdeményezését, mely szerint a tervezett menekülttábor a felcsúti Pancho Arénában valósuljon meg. Meggyőződésünk szerint azért is lenne jó megoldás ez a változat, mert a stadion építését már eleve "nemzetgazdasági szempontból kiemelt jellegű beruházássá" nyilvánították és Mészáros Lőrinc, a nemzet gázszerelője mint helyi polgármester biztos nem tiltakozik a beruházás ellen. Ugyanakkor követelik, hogy a kormányzat a migránsokkal szemben a martonfaiakat támogassa mint magyar családokat. 
Megdöbbentőnek tartjuk azt is, hogy megkeresésünkre a Baranyai Megyei Közgyűlés fideszes elnöke azt válaszolta, ő sem tudott a kormány szándékairól. Érthetetlennek tartjuk a helyszín kijelölését is, hiszen egy a határtól 60 kilométerre lévő zsáktelepülésről van szó. Nemzetbiztonsági szempontok is azt diktálnák, hogy a kormányzat állítólagos szándékai szerint amúgy is visszafordítandó migránsokat a határ közvetlen közelében állomásoztassák. 
A Jobbik támogatja a falu lakosságát minden olyan eszköz alkalmazásában, amellyel meg kívánják akadályozni a menekülttábor létesítését. 
Hegedűs Lorántné országgyűlési képviselő és Szőcs Norbert Baranya megyei közgyűlési képviselő 
Kapcsolódó: 
   Menekültek: Martonfán és Sormáson épülnek új befogadó állomások 
   Soha nem fogja kitalálni, Orbán mit válaszolt a saját konzultációjára 





Soha nem fogja kitalálni, Orbán mit válaszolt a saját konzultációjára

Alig küldik vissza a nemzeti konzultáció kérdőíveit. Hiába tesz úgy a kormány, mintha ez olcsó lenne, drágább így kikérni az emberek véleményét, mintha népszavazást tartanánk. És még értelme sincs.

ásról és terrrorizmusról szóló nemzeti konzultáció kérdőívét. Ezt állítja legalábbis Kovács Zoltán kormányszóvivő, illetve a Napi Gazdaság. Mindezt úgy, hogy eddig csak a kérdőívek harmada érkezett egyáltalán meg az állampolgárokhoz. Többek közöttazt kérdezik, hogy
egyetért-e Ön a magyar kormánnyal abban, hogy a bevándorlás helyett inkább a magyar családok és a születendő gyermekek támogatására van szükség?

Sosem olcsó, de legalább drága és értelmetlen

Nyolcmillió kérdőívet küldtek ki, ami nem olcsó buli, 400 millió forintba kerül – csak a kampány, ami ezt övezi. Az összes költség egymilliárd forint körül mozog. Legutóbb 2012-ben volt ekkora volumenűnemzeti konzultáció. Akkor szintén nyolcmillió állampolgárnak küldték ki a leveleket, 850 millió forintért, amihez hozzáadódott 308 millió forintnyi reklámköltség. Aztán még 44 millió forint a köszönőlevelekre, amiket Orbán visszaküldött. 
A mostani konzultációnál még nem is tudhatjuk feltétlenül, mennyibe fog véglegesen kerülni. Most kezdik ugyanis csak legyártani azokat a fantasztikus plakátokat, amikkel magyar nyelven kívánják a bevándorlók tudtára adni, hogy ha Magyarországra jönnek, a kormány le fogja őket tegezni.
A mostani nemzeti konzultáció egyébként ár-érték arányban kifejezetten rossz üzletnek tűnik, már ha tényleg igaz a háromszázezer visszaküldött kérdőív, ezért már a neten is ki lehet tölteni, hátha. A 2012-es gazdasági konzultációt 690 ezer ember küldte vissza, majdnem egymilliárdért. A mostanit ennek már majdnem a fele, ugyanennyiért. Szijjártó Péter ráadásul már akkor is kifejezetten gratulált a megoldáshoz.
Azt mondta, egy rendes népszavazás legalább hatszor ennyibe kerülne. Bár akkor a részvétel biztos magasabb lenne.
A legutolsó népszavazás még 2008-ban volt Magyarországon, a tandíjról, vizitdíjról és a kórházi napidíjról. A szavazásra jogosult 8 042 272 főből 4 061 015 fő meg is jelent, ami 50,51%-os részvételt jelent. Csak hogy már akkor kiderült, hogy ez azért ne a mostani összeg hatszorosa. A népszavazás 2 947 millió forintba került, a személyi kötségekkel együtt végül 4,4 milliárd forintnál állt meg. A személyi kötségeket pedig a nemzeti konzultációknál még csak nem is tudjuk. Pedig a népszavazáshoz hasonlóan ezeket is össze kell számolnia valakinek. 

Ár-érték arány

A 2011 februári, legelső nemzeti konzultációra félmilliárd forintot költöttünk, az alaptörvényről szólt, amit 917 ezer ember küldött vissza. A 2011 májusi, szociális kérdésekről szóló konzultáció (a hajléktalanokról) 860 millió forintba került, 1 millió 140 ezer visszaküldött válaszért cserébe. A tavalyi, határon túliaknak szóló konzultáció pedig ennél sokkal kisebb volumenű volt. 77 millió forintértkonzultáltunk kevesebb, mint 300 ezer emberrel.
Ráadásul a mostani kampány az interneten keresztül is működik, ahogy írtuk korábban. Csak a nevet és email-címet kell megadni, és máris elmondhatjuk a véleményünket a bevándorlásról. Ennek ellenére is folyamatosan drágul a nemzeti konzultáció. Elég ha csak azt nézzünk meg, hogy az eddigi nagy konzultációknál mennyibe került egyetlen visszaküldött válasz.
  • 2011 február: válaszonként 545 forint.
  • 2011 május: válaszonként 754 forint
  • 2012: válaszonként 1678 forint
  • 2015: válaszonként 2500 forint
  • Népszavazás: válaszonként 1117 forint
A 2015-ös szám persze még kérdéses. Mi a várható egymilliárd forintos költséggel számoltunk, a mostani 400 ezer visszaküldött levélhez képest. Ennek ellenére szinte biztosnak tűnik az, hogy
a népszavazás olcsóbb, mint a nemzeti konzultáció,
ha az adott válaszokat nézzük. Ráadásul nehezebb ignorálni is az eredményeket, és sokkal szigorúbb szabályai vannak annak is, hogyan kell a szavazatokat vizsgálni. Ott nem elég, ha Kovács Zoltán kiáll, és rámondja a 400 ezer visszaküldött levélre, hogy az emberek keménységet akarnak, ezért keményésg lesz. Ráadásul a Miniszterelnökség nagyon titokzatosan viselkedik a nemzeti konzultációval kapcsolatban.

Orbán nem válaszol, ő kérdez

De a legfontosabb kérdés mégiscsak az, hogy mit gondol a bevándorlásról és a terrorizmusról az az ember, aki a leveleket kiküldi. Rákérdeztünk Havasi Bertalannál, a miniszterelnök sajtófőnökénél, aki ennyit válaszolt:
"Felhívom a figyelmét arra, hogy Orbán Viktor a kérdező ebben a témában, amellyel kapcsolatban egyébként ő maga több alkalommal, több helyen is nyilvánosan, részletesen kifejtette saját álláspontját."
És tényleg. Orbán kifejezetten szeret a bevándorlásról beszélni, főleg a kéthetente adott hosszú rádióinterjúiban. Legutóbb arról értekezett, hogy azok a menekültek, akik eljönnek (mert el kell jönniük saját országokból), mire Magyarországra érnek már nem is menekültek, az út során gazdasági bevándorlóvá válnak. 
A hozzánk érkező bevándorlás képlete szerinte a következő: az emberek először Görögországba mennek, utána Macedóniába, Szerbiába, de ott már nem minősülnek politikai menekülteknek, így már ne is jöjjenek Magyarországra. “Szerbiából már nem kellene eljönni.” A hazánkba érkezők már a jobb élet miatt jönnek, ezért őket nem kellene beengedni.



BÉCSI MEMORANDUM, 2015 


FELHÍVÁS A VILÁGSZERTE FELLÉPŐ MENEDÉKJOGI ÉS BEVÁNDORLÁSI PROBLÉMA SÜRGŐS MEGOLDÁSÁRA 

Európa a II. világháború óta egyik legnagyobb kihívása előtt áll. Ukrajna válsága, Görögország problémája, az eladósodás valamint a munkanélküliség megnövekedése megoldásra váró problémát jelent. A migrációs áradat ehhez még erősítő faktorként járul úgy, hogy számos megfigyelő szerint már fenn áll annak a veszélye, hogy a társadalmi rendszerek összeomlása következtében Európa ellenőrizhetetlen káoszba süllyed. 

Elengedhetetlen a határok azonnali védelme, a jövőre nézve új jogi feltételek megteremtése, az eddig egymásnak ellentmondó és nem megfelelő jogi előírásoknak a valós adottságokhoz történő igazítása. 

A Wiener Akademiker Kreis (Bécsi Akademikusok Köre) ezen indíttatással felszólítja Európa kormányait, az Európai Uniót, az Egyesült Nemzetek Szervezetét valamint az összes bevándorlással foglalkozó szervezetet, hogy a megelőzés és visszafordíthatatlan károk elkerülése céljából azonnali intézkedéseket eszközöljenek ki. 

I. HELYZETELEMZÉS 

1. Az Afrikából és Ázsiából történő bevándorlási hullám még egyáltalán nem érte el a csúcsot. A NATO Defense College katonai demográfiai tanszékének professzora, Gunnar Heinsohn szerint 2050-ig csupán Afrikából és a Közel-Keletről 950 millió bevándorló érkezik. 

2. A bevándorlók 90%-át embercsempész szervezetek kalauzolják több ezer kilométeren és mintegy 17 államon keresztül Európába. Nagy-Britannia képviselője a Frontex ügynökség egyik ülésén 3000 embercsempész szervezetről beszélt 29000 segítővel. 

3. Annak ellenére, hogy felkeltették a Földközi-tengeren megtörtént több ezer halottat követelő tragédiák az Európai Unió figyelmét, érdembeli intézkedés mégsem történt. Az embercsempész szervezetek a Földközi-tengeren átvezető útvonalat kikerülvén áttértek a Görögországot, Macedóniát, Szerbiát és Magyarországot átszelő szárazföldi útvonalra. 2015 januárjától már 80 000 bevándorló lépte át Magyarország határát. Magyarország a bevándorlók létszámát és az egy főre jutó terhelést illetően az élen jár. Kerítés építése nem tudja megoldani ezt a problémát sem Görögoszágban, sem Bulgáriában, sem Franciaországban sem pedig most Magyarországon. 

4. A perifériás államokban nem tartják nyilván a bevándorlókat, úgy tűnik, már Németország sem képes a regisztrációra. A bevándorlás ezért a biztonság tekintetében veszélyes problémává fajul. Már egyértelmű utalások történtek arra, hogy becsempészik Európába az IS erőszakra kész tagjait, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy muzulmán kalifátusokat alapítsanak Európában is. 

5. Az Európai Unió eddig kudarcot vallott. A Dublin III. rendelet nemcsak hogy igazságtalan, mert kizárólag perifériás államokat terhel, hanem jogilag helytelen is, mert nem tesz különbséget a menekültek és a kiegészítő védelemre jogosultak között. A menekültek védelme és a nemzetközi védelem egy rangra történő emelése politikailag és jogilag helytelen. 

6. 2008/115/EK visszatérési irányelv nem hatékony és nem kerül alkalmazásra, a határok védelméért felelős ügynökség, a Frontex is fogatlan és alkalmatlan. 

Az Európai Bizottság 10 pontba foglalt határozata sem oldja meg a problémát, amely a Líbiából Európába tartó csempészhajók megsemmisítését tűzte ki céljául, sőt még a bevándorlók felosztására irányuló szándék sem - sem kötelező kvóta megadásával, sem pedig önkéntes alapon. 

Gazdasági menekültek bevándorlási áradatát nem felosztani kell, hanem megállítani. A bevándorlást nem szabad rákényszeríteni senkire. Az eddigi felfogást, hogy a migráció mindenféleképpen és Európában mindenkit csak gazdagít, fel kell váltsa egy, a valóságnak megfelelő nézet. 

7. A már nem adekvát 1951-es Genfi Menekültügyi Konvenciót helyettesíteni kell egy olyan egyezménnyel, amely alkalmas az új veszély és a megváltozott világpolitikai helyzet kezelésére. 

II. JELENLEGI JOGI HELYZET 
Jogilag a bevándorlóknak 3 csoportját különböztetjük meg. 

1. Menekültek a Genfi Menekültek Helyzetére Vonatkozó Egyezmény alapján 

Az egyezményben megfogalmazott definició szerint ehhez az a személy tartozik, aki "faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása vagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja származási országának védelmét igénybe venni." 

Háborúk, polgárháborúk, egyéb háborús tevékenységek, fegyveres konfliktusok, erőszakos törzsi rivalizálások a menedékjog szempontjából nem képeznek menedék okot. A Genfi Konvencióban meghatározott menekültstátusz és ezzel az állandó tartózkodáshoz való jogosultság a bevándorlók csak egy csekély százalékának jár. 

2. Személyek, akik jogosultak a kiegészítő védelemre 

Ide azok a személyek tartoznak, akik nem jogosultak a menekültügyi jogállásra, de akiket nem lehet visszatoloncolni, mert hazájukban személyüket háborús támadás, halálbüntetés illetve embertelen bánásmód veszélyezteti. 

Az Európai Unió a Tanács 2004/83/EK 2004. április 4-én meghozott irányelvével, melyet 2011. december 13-án az Európai Parlament és a Tanács 2011/95/EU irányelve megváltoztatott, kiegészítette a Genfi Konvenció által meghatározott menekült fogalmát és bevezette a Nemzetközi Védelem fogalmát. Ez többek között kiegészítő védelmet tartalmaz olyan személyek számára, akik nem jogosultak menedékvédelemre, de mégsem lehet őket visszatoloncolni, mert személyüket súlyos sérelem fenyegeti. 

Az irányelv 15. cikke értelmében súlyos sérelemnek számít: 
a. halálbüntetés kiszabása vagy végrehajtása 
b. kínzás vagy embertelen, illetve megalázó bánásmód vagy büntetés alkalmazása 
c. Nemzetközi vagy belsö fegyveres konfliktushelyzetekben felmerülö megkülönböztetés nélküli eröszak következtében polgári személy életének vagy testi épségének súlyos és egyedi fenyegetettsége. 

Egyidejűleg a Genfi Konvencióban részletesen felsorolt üldözési okokat elemezték és kiegészítették. Különös figyelmet kell fordítani a nemre vonatkozó szempontokra, ebbe beleértve a nemi identitást is. A politikai vélemény menedékjogilag releváns, akkor is, ha ez a vélemény semmiféle tevékenységhez nem vezetett. 

Az Európai Unió így egy irányelvbe való becsempészéssel kitágította a Genfi Egyezményt, miközben ez a nemzetközi védelem csakis az Európai Unió tagjait kötelezi - kivéve Nagy-Britanniát, Írországot és Dániát. 

3. Gazdasági menekültek 

A legnagyobb csoportot (kb. 90%-ot) azok a bevándorlók képezik, akik sem a Genfi Konvenció alapján nem jogosultak menekültstátuszra, sem pedig kiegészítő védelemere, hanem akik kizárólag gazdasági okok miatt jól szervezett embercsempész szervezetek segítségével Európába jönnek. 

Ezek az illegális bevándorlók nem jogosultak védelemre és így nem jogosultak a befogadásra sem. A gyakorlatban viszont nem tesznek különbséget, ugyanazt az eljárást alkalmazzák rájuk, mint a menekültstátuszra és a nemzetközi védelemre jogosultaknak, mivel jelenleg nem létezik semmiféle hatásos lehetőség az ellenőrzésre, hogy megakadályozzák a gazdasági menekültek jogtalan bevándorlását. A gyakorlatban még vissza sem toloncolják őket, mert vagy ismeretlen a származási országuk, vagy a származási ország elutasítja visszafogadásukat vagy egyszerűen olyan sok idő telik el, hogy sikerült tartózkodási jogcímet szerezniük különösen házasság vagy munkavállalás útján. 

III. SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSEK 

1. A Genfi Menekültügyi Konvenció felmondása ill. felülvizsgálata 

Az 1951-ből származó, A Menekültek Helyzetére Vonatkozó Egyezmény a II. világháború után a kommunista országokból elmenekült és elüldözött személyek védelmére irányult. Már 1990-ben elavult és ezért teljes egészében fel kellene mondani vagy a Konvenció 45. cikkének értelmében felül kellene vizsgálni és a megváltozott geopolitikai adottságokhoz kellene igazítani. 

A politikai üldözés jelenlegi áldozatai a legtöbb esetben az iszlám terror elől menekülnek valamint az Afrikában és Ázsiában kialakult erőszak elől. Ebből adódóan sürgős feladattá vált érvényességének kontinensek szerinti földrajzi korlátozása, melyet a Menekültügyi Konvenció már 1951-ben tartalmozott, amikor a szerződő államok választhattak érvényességi kört (Európa vagy "Európa és máshol"). Minden kontinensen van biztos védelmet nyújtó állam és a kontinensekre történő korlátozás a menekültek érdekét is képviseli, mivel a menekülés kevésbé kockázatos és az integráció is sikeresebb lehet ugyanabban a kultúrkörben. 

2. Nemzetközi Egyezmény megkötése háborús menekültek nemzetközi védelmére 

Fenntarthatatlan állapot, hogy nemzetközi jogi megállapodás hiányában csupán az Európai Unió tagállamait (kivéve az Egyesült Királyságot, Írországot és Dániát) kötelezzék háborús konfliktus súlytotta területekről érkező menekültek felvételére. Elengedhetetlennek bizonyul egy nemzetközi, jogilag kötelező egyezmény megkötése az Egyesült Nemzetek keretén belül, amely a háborúk, az erőszak és az emberiség ellen elkövetett súlyos bűncselekmény áldozatainak védelmét szabályozza. Ezeknek a személyeknek ideiglenesen kiegészítő védelmet kell biztosítani, ha fennállnak az alábbi feltételek: 
- Nemzetközi vagy államon belüli fegyveres konfliktus háború vagy polgárháború formájában. 
- Ilyen fegyveres konfliktus által okozott veszély fennállása. 
- Agresszió büncselekmény, ahogy azt a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statutuma meghatározza. 

3. Menekülési alternativa 

Nem áll fenn semmiféle jogcím védelem biztosítására abban az esetben, ha adott egy államon belüli menekülési alternatíva vagy ha egy biztonságos harmadik országban a kérelem benyújtásának lehetősége fennáll és elfogadhatónak tekinthető. A kérelmet mindenféleképpen a saját kontinensen kell benyújtani. Kontinensek között önkéntes alapon lehet intézkedni ill. védelmet biztosítani, mint például üldözött keresztények esetében, akik számára egy iszlám államban történő kérvényezés nem lehetséges vagy nem elfogadható. Sajnos a ténylegesen védelemre szoruló személyek számára jelenleg nincs hely Európában, mert illegális bevándorlók foglalják el. 

4. Visszatoloncolás és a külső határok biztosítása 

Jelenleg a legsűrgősebb intézkedést, az USA és Ausztrália példájára, Európa határainak hatékony védelme képezi. Azokat a személyeket, akiknek sem menedékjog sem pedig kiegészítő védelem nem jár, már a határokon vissza kell utasítani. Ez ugyanúgy érvényes azokra a személyekre is, akik az államukon belüli menekülés lehetőségét ill. egy biztonságos harmadik ország védelmét nem vették igénybe. 

Ellenőrzéseket Európán kívül is kell végezni és e célból Afrikában és Ázsiában felvételi központokat kell kialakítani, amelyeknek európai ellenőrzés alatt kell állniuk, ebbe beleértve a katonai ellenőrzést is. 

A külső határok biztosítására kirendelt Frontex ügynökséget olyan személyzettel és pénzügyi eszközökkel kell ellátni, hogy feladatát el tudja végezni. Ugyanúgy támogatni kell az államokat is, hogy lehetőségük legyen a 2005. május 27-i Prümi Szerződés keretén belül elvállalt kötelezettségeiknek elvégzésére az illegális migráció elleni küzdelemben. 

5. Embercsempész szervezetek elleni küzdelem 

Habár az embercsempész szervezetek központjai ismertek, nem fogják felszámolni világot átszövő hálózatukat, melynek bevételei meghaladják a kábótószer kereskedelem bevételeit. Ezt kellene legelőször is megcélozni. A védelem saját kontinensre történő földrajzi korlátozása megalapozatlanná tenné az embercsempészek ígéreteit és Európa nem válna célállomássá. A bevándorlók ellen elkövetett tényleges bűncselekményt a pénzügyi kizsákmányolás jelenti és az, hogy rábeszélik őket otthoni megélhetési lehetőségeik feladására egy bizonytalan jövöért. 
6. Jogi szakvélemény és a Nemzetközi Büntetőbíróság bevonása 

Tömeges kivándorlás esetén az Egyesült Nemzetek Szervezetének ill. a Den Haag-i Nemzetközi Büntetőbíróság szakvéleményét kell kikérni, hogy meg lehessen állapítani a konfliktus okait és esetleg a felelősöket is. Amennyiben ezek megállapításra kerülnek, akkor be kell vonni a Nemzetközi Büntetőbíróságot egy bűncselekmény büntethetőségének felülvizsgálatara a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statutum 5. cikke értelmében. 
7. A megelőzést a helyszínen kell elvégezni 

Migrációs mozgalmakat tartósan csak az okok megszüntetésével lehet megakadályozni. A megelőzést sürgősen a helyszínen kell elvégezni. Lásd csatolva: Prof. DI Dr. Heinrich Wohlmeyer cikke "Miért nem ragadjuk meg a menekültügyi politikát a gyökereinél?" 

Bécs, 2015 júliusa 

A Wiener Akademiker Kreis nevében: 
Dr. Eva Maria Barki, ügyvéd 
Prof. Dr. Emanuel Aydin, a szír-ortodox keresztények ausztriai püspöke 
Pajor András, katolikus lelkész, a Keresztény Kulturális Akadémia elnöke, Budapest 



Nézetei miatt nem szerepelhet már kasszasikerekben Mel Gibson 


Robert Downey Jr. állítólag azt szerette volna, hogy a Bosszúállók 2: Ultron kora című kasszasiker-várományos filmben régi barátjának, Mel Gibsonnak is jusson valami szerep. 

A Radar Online-nak nyilatkozó, titokzatos produkcióközeli forrás szerint viszont erre még akkor sem lett volna esély, ha Downey térdre borulva könyörög a Marvel stúdió főnökeinek, "azt ugyanis az egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb izraeli bankár irányítja". Mint ismeretes, Mel Gibsonnak évekkel ezelőtt több zsidókat érintő elmés beszólása volt... 
2006-ban egy ittas vezetés és gyorshajtás után a rendőrautóban kezdte kiabálni, hogy "A kib...ott zsidók felelősek az összes háborúért!". 2012-ben pedig a tőle munkát nem kapó, ezért sértődött Joe Esterhas írta meg egy kilencoldalas nyílt levélben az Amazonon, hogy a The Maccabee című, ókori film általa írt forgatókönyvének egyeztetése alatt Mel Gibson folyamatosan bibsiknek, gázkamraszökevényeknek és tetűhintásoknak nevezte a zsidókat (eredetiben: Hebe, oven-dodgers és Jewboys), és többször is kijelentette, hogy "a holokauszt egy rakás lószar". 
Sokak szerint az ilyen jellegű botrányok vezettek odáig, hogy a 90-es években a zsidók dominálta hollywoodi filmgyár kedvencének számító, kétszeres Oscar-díjas sztár 57 évesen már csak a barátai filmjeiben (A hódkóros, Expendables, Machete) tud szerepelni. 
(Harcunk.info - Index nyomán) 
Kapcsolódó: 
   A hazafi teljes film 
   Mel Gibson - 800 million dollars 
   Top 15 Mel Gibson Movies 


A végjáték 

Korrupt kormányok, kozmopolita városok, eltűnik a fehér kisebbség Londonban, Franciaországban, Norvégiában " - és minket soha nem kérdeztek meg, akarjuk-e ezt?" 





A hazafi teljes film



Átkozottak harca (Teljes film)



MEL GIBSON - 800 MILLION DOLLARS



America Future Military Secrets Weapons #Mind Blow Full Documentary



Top 15 Mel Gibson Movies








Harminc harci géppel támadtak a törökök a kurdokra 



2015. július 31 Orientalista.hu 
A neo oszmán terrorizmus elleni harc alatt, az a kurdok szírek és irakiak elleni támadásokat lehet érteni. "A török légierő tömeges megtorló támadást intézett csütörtökön a magukat Észak-Irakban meghúzó kurd lázadók ellen - jelentette az NTV török tévécsatorna. 

A rendkívül heves támadásban mintegy harminc F-16-os típusú harci repülőgép vett részt. Az akciót azért indították, mert a kurd fegyveresek hajnalban megtámadták a hadsereg egyik konvoját, és a hivatalos tájékoztatás szerint megöltek három katonát. 
Azonnal "pilóta nélküli repülőgépeket, helikoptereket és különleges egységeket is vezényeltek a rajtaütés helyszínére" - tudatta közleményében a hadsereg. 
A Kurdisztáni Munkáspárt a múlt héten felmondta a 2013-ban kihirdetett tűzszünetet, miközben a török kormány is bejelentette, hogy a hadsereg fegyverletételre fogja kényszeríteni a kurd lázadókat. 
Ankara politikai oldalról is offenzívába kezdett: a hatóságok a "közrend veszélyeztetése" és "erőszakra való felbujtás" miatt vizsgálatot indítottak a közelmúltbeli parlamenti választások egyik nyertesének számító kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) elnöke ellen. 
A vádak szerint az ellenzéki vezető "provokálta és felfegyverezte" a tüntetőket az ország délkeleti részében tavaly kirobbant demonstrációk során. Több tucatnyian meghaltak októberben azokban a tüntetésekben, amelyek azért robbantak ki, mert Ankara nem volt hajlandó beavatkozni az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista csoport fegyvereseivel szemben, hogy megakadályozza Kobani, észak-szíriai kurd város elestét." 
Kiegészítés: 
Miközben a törökök az egyetlen északi IÁ ellenes erőt, a kurd Peshmargákat bombázták harminc darab F-16-os vadászgéppel, addig az Izrael dróntámadást hajtott végre a Golán-fennsíkon,amiben drúz és Hezbollah katonák vesztették életüket. 
Ismét elgondolkozhat a kedves olvasó, hogy ki is harcol valójában a terrorizmus ellen és ki támogatja azt. 
De be kell vallanom a magam részéről, hogy már kezdek belefáradni. Kezdek belefáradni, hogy nap mint nap megosztunk híreket (és a nem megosztottakról még nem is beszéltem) arról, hogy a nagy IÁ ellenes koalíció hogyan is "harcol" és hogyan is támogatja az IÁ terroralakulatait. 
Ez már annyira fárasztó, hogy az egész világ karba tett kézzel nézi ezeknek a terrorista országoknak a tevékenységét. Már minden épeszű embernek világos, hogy az Iszlám Állammal nem akar leszámolni a "nyugat", sőt, továbbra is támogatja őket, és az is világos lassan már mindenki számára, hogy kik is, melyek ezek az országok, akik a terrorizmust támogatják, és kész. 
... és kész. 
... na mindegy. Értem én a helyzetet. 
Azzal viszont most számolhatnak ismét az izraeli katonák a libanoni határon, hogy most rajtuk van a sor, bármelyikükön lehet a sor, bármelyikük lehet a következő áldozata a Hezbollah egyenlítésének vagy éppen a drúzok felháborodásnak és bosszújának. 
A törökökről meg ne is beszéljünk. Nagy baj lesz még ebből náluk! Ezt a "békát" most már nem fogják lenyelni a kurdok. 
Arra azért kíváncsi lennék, hogy mit szól Bernard-Henri Lévy Moszad ügynök a Peshmargák frontvonalán távcsővel a kezében, mikor jönnek a török vadászgépek. 
Erre azért kíváncsi lennék. 
A következő cikkben majd megosztom Önökkel a válaszokat! 
Orientalista.hu - Siroi Isi (Forrás: MNO) 
Kapcsolódó: 
   Ciki! Tinilányok verték át az Iszlám Államot 




Ciki! Tinilányok verték át az Iszlám Államot


2015-07-30 15:02:26

A három csecsen lány a terrorszervezet toborzóinak hazudták, hogy csatlakozni szeretnének a dzsihádista szervezethez Szíriában, de pénzre volt szükségük az útra, így a szervezettől kértek is. Összesen 3300 dollárt kuncsorogtak ki maguknak, azonban eszük ágában sem volt útra kelni.
A Yahoo.com szerint a lányokat egyébként az IS kereste meg az interneten, próbálták őket beszervezni. A lányok belementek a játékba, még hamis képeket is küldtek magukról.
Miután az IS toborzója elküldte nekik a pénzt, a lányok megszüntették a bankszámlájukat és minden kommunikációt megszakítottak a terroristákkal. A csecsen rendőrség azért nyomoz az ügyben.
Blikk-információ


Amerikai katonákat tartóztattak le Bécsben, 

mert engedély nélkül fegyvert akartak szállítani, saját bevallásuk szerint Ukrajnába 

A Kurier osztrák napilap információi szerint néhány nappal ezelőtt riadóztatták Bécsben a Schwechat repülőtér biztonsági személyzetét, mert az ellenőrzőponton áthaladó személyek csomagjaikban egy kisebb fegyverkészletet vittek magukkal, de ehhez nem rendelkeztek a szükséges engedélyekkel. 

Mivel a hatóságok előzetesen nem értesültek a fegyverszállításról, kisebb pánikot okozott a reptéren, amikor több M16 gépkarabélyt és maroklőfegyvereket találtak a csomagokban. 

Az amerikai katonák állítólag Washingtonból Ukrajnába tartottak, és annak ellenére, hogy semmilyen engedéllyel nem rendelkeztek, nem akarták átadni a fegyvereiket, így rendőri beavatkozást kellett kérni. Az osztrák rendőrség eljárást indított az ügyben, de az amerikai katonák fegyvereit végül nem foglalták le, hanem - vélhetően a nagykövetség beavatkozásának köszönhetően - felszállhattak egy következő repülőgépre és visszairányították őket Washingtonba. 

Az osztrák belügyminisztérium szóvivője szerint a katonák a Schwechat reptér területén elhagyták a tranzit területet. Nem egyértelmű, hogy a katonák tényleg felszálltak volna egy Ukrajnába induló gépre, vagy elhagyták volna a repülőtér területét. Az eset után az amerikai nagykövetség utólagosan próbált engedélyeket szerezni a fegyverszállításhoz, amit a Kurier jelentése szerint megtagadtak az osztrák hatóságok. (hídfő) 



Az USA beleegyezésével és támogatásával jött létre az ISIS 
A "Judicial Watch" konzervatív (Republikánus párti) jogi szervezet kérésére és a "Freedom of information act" törvény értelmében a DIA (katonai titkos szolgálat) kiadott olyan dokumentumokat, amik azt bizonyítják, hogy az USA, Szaudi-Arábia és Törökország áll az ISIS mögött. Ebben látta a washingtoni kormány Aszád meggyengítését. 
A konzervatívoknak tulajdonképpen teljesen más volt a szándékuk ezzel az akcióval. Ők Hillery Clintont az líbiai háboruban vállat szerepe miatt akarták megtámadni, mint elnökkandidátust. 
Kapcsolódó: 
   Secret Pentagon Report Reveals US "Created" ISIS As A "Tool" To Overthrow Syria's President Assad 
   Ukrajna: önállóságot kaphatnak a keleti szakadár területek 
   Marines held up in Vienna en route to Ukraine 







Az ukrán alkotmánybíróság jóváhagyta a decentralizációra vonatkozó alkotmánymódosító javaslatot, amelyet Porosenkó elnök kezdeményezett. Az alkotmánymódosítás után, az ország keleti, szakadár régiója bizonyos területeken önállóságot kaphat.
A javaslatról korábban a parlament is szavazott. Heves vitát után a 450 tagú törvényhozás jelen lévő képviselői közül 288-an támogatták Porosenko ukrán elnök indítványát azzal, hogy véleményezésre továbbküldik az Alkotmánybíróságnak.
Az Alkotmánybíróság pénteken jóváhagyta a javaslatot.
Porosenko korábban azzal érvelt, hogy Ukrajna történetében először fordul elő, hogy az államfő és a kormány egyszerre támogat egy olyan tervezetet, amely az eddig az elnök és a kormány hatáskörébe tartozó végrehajtó hatalmi jogkörök egy részéről önként lemond.
A helyi hatalmi funkciókat Ukrajnában a jelenlegi megyei állami közigazgatási hivatalok helyett prefektusok gyakorolják majd. Őket, akárcsak jelenleg a közigazgatási hivatalok elnökeit az elnök nevezi ki és váltja le a kormány előterjesztésére. A jogszabálytervezet felhatalmazza az elnököt a választott helyi hatalmi szervek leváltására, ha azok szeparatista jellegű határozatot hoznak, döntésükkel veszélyeztetik Ukrajna szuverenitását, területi integritását és nemzetbiztonságát.


Közös hadsereg felállítására készül az EU? 

2015. július 30., 08:15 Privátbankár, MTI 
Egyesül a német KMW és a francia Nexter Systems haddiipari cég. A vezetők szerint Európának erős hadiiparra van szüksége. 

Egyesült hadiipari vállalatot alakít a páncélosokat gyártó német Krauss-Maffei Wegmann (KMW) és francia konkurense, a Nexter Systems - jelentették be a cégek vezetői a szerződés aláírását követően Párizsban. 
Egy bandában 
A KMW gyártja a német Leopard harckocsit, a Nexter pedig a francia Leclerc harckocsit. A két vállalat már 2014-ben bejelentette egyesülési szándékát. Az egyesülési szándékról szóló szerződést a cégek vezetői Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter és Markus Grübel német védelmi minisztériumi államtitkár jelenlétében írták alá. 
Frank Haun, a KMW vezérigazgatója szavai szerint az egyesülés az európai hadiipari szektorban "már régen esedékes konszolidációt" valósítja meg. Philippe Burtin, a Nexter vezére pedig köszönetét fejezte ki a több mint egy éves tárgyalási folyamatban részt vevő kormányzati és privát partnereknek a "stratégiai jelentőségű európai projekt" megvalósításához nyújtott segítségért. 
Ütőképes haderőre van szükség 
Az egyesült hadiipari konszern hatezer alkalmazottal évi mintegy kétmilliárd euró forgalmat bonyolít. Az alapítók szigorúan egyenlő feladatmegosztásban vesznek részt a fejlesztésekben - hangsúlyozta Jean-Yves Le Drian. Markus Grübel pedig hangsúlyozta, hogy Európának saját ütőképes hadiiparra van szüksége és Németország és Franciaország meg is tette az ehhez szükséges lépéseket. 
Az egyesült vállalatot az illetékes versenyhatóságok engedélyének megszerzése után valószínűleg "Newco" néven jegyzik be. 
Kapcsolódó: 
   Gyermekgyilkosság ellen tüntetett, lelőtték 
   Oroszország nem kapja meg a francia hadihajókat 
   Orosz ENSZ-nagykövet: Kijev miért irányította háborús övezetbe a maláj gépet? 
   Hogyan láthatta műhold a maláj gépet lelövő rakétát? 
   1,7 milliárd dolláros IMF hitelrészlet Ukrajnának 
   Moszkvában létrehoznak egy alternatív ukrán kormányt 
   Autonómiát követelnek a bukovinai románok 



GYERMEKGYILKOSSÁG ELLEN TÜNTETETT, LELŐTTÉK



Belehalt sebesülésébe szombaton egy 18 éves palesztin fiatal, akit izraeli katonák lőttek meg előző nap, amikor többedmagával tüntetett amiatt, hogy feltehetően izraeli szélsőségesek okozta gyújtogatásban meghalt egy másfél éves palesztin gyerek.
Ahmad Betavi, a rámalláhi kórház igazgatója közölte, hogy Lajt al-Haldit mellkason lőtték, és a kórházban halt meg. Az izraeli hadsereg közleménye szerint a fiatalra azért lőttek rá a rámalláhi tüntetésen, mert állítólag Molotov-koktélt dobott a katonákhoz.
"Bosszú" - áll a kiégett ház oldalára fújt feliraton
Lajt al-Haldi a péntekre virradóra Ciszjordániában történt, nagy felháborodást kiváltó eset miatt tiltakozott. A Nablusz melletti Kafr Duma faluban feltehetően szélsőséges zsidók felgyújtottak egy családi házat, amikor a benne lakók még aludtak. Meghalt egy másfél éves kisgyerek, és megsérült négyéves bátyja és két szülője is.
Az eset után mintegy kétezer palesztin csapott össze az izraeli biztonsági erőkkel a ciszjordániai Nábluszban. Az izraeli hatóságok attól tartanak, hogy a gyerek halála miatt zavargások robbannak ki másutt is. Az esetet terrorcselekménynek minősítette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Móse Jaalon védelmi miniszter, elítélték az Egyesült Államokban és európai országokban is. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár arra szólította fel Izraelt, hogy vonja felelősségre a ciszjordániai lakástűz okozóit.


"A politikai folyamat hiánya, Izrael törvénytelen telepítési politikája, a palesztinok lakóházainak kíméletlen és szükségtelen lerombolása mindkét oldalon heves szélsőségességet szül" - idézte Ban Ki Munt szóvivője.

Oroszország nem kapja meg a francia hadihajókat



MTI | 2015. július 31., péntek
Befejeződtek az orosz-francia egyeztetések a francia Mistral helikopterhordozók sorsáról, eldöntötték, hogy Párizs milyen ütemezéssel és mekkora összeget fizet vissza Moszkvának a szállítás elmaradása miatt, és az eladásról kötött szerződést már a közeljövőben hivatalosan felbontják - közölte a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel Vlagyimir Kozsin, az orosz elnök haditechnikai együttműködésért felelős tanácsadója.
"A tárgyalások már befejeződtek, mindent meghatároztak, a határidőket és az összegeket is. Remélem, hogy a közeljövőben aláírják a megállapodást a szerződés felbontásáról, és akkor közlik, hogy mekkora összeget fog fizetni nekünk Franciaország" - mondta Kozsin.
Kattintson és nézze meg az orosz arzenált!
Korábban Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter azt mondta, hogy a francia kormány már döntött arról, nem szállítják le a Mistralokat Moszkvának, és tisztában van azzal, hogy az ország mintegy 1,2 milliárd eurót veszít ezzel.
A Kommerszant című moszkvai lap azt írta pénteken több, meg nem nevezett forrásra hivatkozva, hogy 1,16 milliárdos összeg visszafizetéséről született döntés, és a megállapodást augusztus elején írják alá.
Oroszország még 2011-ben írt alá megállapodást Párizzsal a két Mistral hadihajó megrendeléséről. A Vlagyivosztok névre keresztelt első hajó leszállítása 2014 októberében lett volna esedékes. Moszkvának az ukrán válságban játszott szerepe miatt kialakult feszültségek okán és amerikai, valamint brit diplomáciai nyomásra Franciaország tavaly szeptemberben felfüggesztette az átadást. Hasonlóképpen történt a másik, Szevasztopol névre keresztelt hadihajóval, amelyet eredetileg az idén, az év második felében adtak volna át Moszkvának.
Oroszország 1,2 milliárd eurónak (mintegy 361 milliárd forint) megfelelő összeget fizetett ki előre a Mistralokért Franciaországnak.




Hogyan láthatta műhold a maláj gépet lelövő rakétát?

Infravörös szenzorokkal szerelt amerikai szatellitek bármilyen rakéta kilövését érzékelik. Az MH17-es járat kilövésekor bizonyára felvillant egy képernyő Coloradóban.
Nem sokkal az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó utasszállító repülőgép tragédiát követően Barack Obama amerikai elnök hírszerzési és felderítési információkra hivatkozva már bejelentette, hogy a Malasia Airlines Boeing 777-es gépet rakétával lőtték le.

Honnan tudja az USA, hogy másutt lőnek?

Miként lehetséges, hogy egy Ukrajna feletti rakétakilövésről az Egyesült Államok azonnal tudomást szerez? Valószínűleg az amerikai légierő és a Nemzeti Felderítő Iroda (National Reconnaissance Office, NRO) által működtetett műholdhálózatok segítségével – írja a Space.com űrkutatási hírportál.




Az SBIRS egyik műholdja
Forrás: Lockheedmartin
A nagy érzékenységű infravörös tartományú kamerákkal, és például radarjeleket érzékelő szenzorokkal szerelt műholdak képesek észlelni a BUK rakétarendszerek jelenlétét is. A jelenlegi információk szerint egy ilyen fegyverrendszerrel lőhették le az MH17-es járatot is (a rakétarendszer működéséről részletesenebben a cikkünkben olvashat).

Két műhold figyeli a rakétákat a világon

A hírportál szerint a sok milliárd dolláros költséggel  a Lockheed Martin cég által kiépített SBIRS (Space Based Infrared System) műholdrendszer képes a világon a leghatékonyabban érzékelni az elindított rakétákat az általuk kibocsátott hő alapján. Ezt a rendszert kifejezetten úgy tervezték, hogy a biztonsági kockázatot jelentő háborús övezeteket monitorozza.
Az SBIRS a hidegháborús korszakban az internkontinentális rakéták észlelésére fejlesztett DSP (Defense Support Program) kémműholdjainak huszonegyedik századi utóda. A Space.com szerint az SBIRS-rendszer gyakorlatilag a DSP továbbfejlesztett változata, elődjénel gyorsabban képes észlelni a rakéták indítását, több időt adva a beavatkozásra, védekezésre, így nem csak nagy távolságból indított rakéták ellen vethető be.

Felvillant egy képernyő, amikor kilőtték a Boeinget

Jelenleg két, az elmúlt években felbocsátott műholdat használ a rendszer, amelyek a Föld forgásával megegyező irányban, geostacionárius pályán keringenek közel 36 ezer kilométeres magasságban. A rendszer működését azonban a korábbi DSP-műholdak szenzorai által gyűjtött adatok is kiegészítik. A jelenlegi rendszer gyűjtötte adatokat a műholdak a coloradói Buckley légitámaszpontra továbbítják, ahol elsődleges elemzésük történik – írja az NBC. A tervezett közel kétmilliárd dolláros bővítés részeként az SBIRS öt-hat műholdat fog használni.




Az egyik SBIRS-műhold felbocsátása
Forrás: Lockheed Martin
A Space.com-nak nyilatkozó szakértő valószínűnek tartja, hogy amikor a Malaysia Airlines Boeing 777-esét a múlt csütörtökön lelőtték, az amerikai légi támaszponton azonnal felvillant egy riasztás. A szakértő szerint minden rakétatípus egyedi jeleket produkál a hőmérsékletet vizsgáló infravörös szenzorokon, így az SBIRS kezelőszemélyzete jó eséllyel képes volt meghatározni, hogy milyen típusú rakétát  alkalmaztak, és valószínűleg honnan lőtték ki. A Space.com cikke szerint az adatgyűjtésnél egyéb katonai műholdak információit is felhasználják.

Ilyet már Vietnamban is bevetettek

Az infravörös szenzorral szerelt műholdak hadászati alkalmazásának lehetőségére az amerikaiak már a vietnami háború alatt (1955 és 1975 között) felfigyeltek, így a hidegháború alatt tovább is fejlesztették a rendszert. A DSP-vel már észlelni lehetett akár kis rakéták indítását, a levegőben bekövetkezett robbanásokat és nukleáris kísérletek tesztrobbantásait. Egy ilyen rendszer léte azért volt szükséges, hogy egy ellenséges rakéta indítását minél gyorsabban érzékelni tudják, és aktiválhassa elhárítórendszereit az amerikai hadsereg.
Néhány évtizeddel korábban, a hidegháború alatt még filmes fényképezőgépeket használtak, a kész tekercseket pedig ejtőernyővel dobták le a Földre. A nyolcvanas években a rendszert képessé tették a vadászrepülőgépek hajtóműjéből áramló hő érzékelésére is. A kilencvenes évek elején pedig a DSP segített az iraki Scud-rakéták indításának érzékelésében is – egyes műholdjai jelenleg is használatban vannak.

A civil műholdképeken mindent kitakarnak a felhők

Nemcsak az amerikai hírszerzés, hanem műholdas felvételekkel kereskedő civil vállalkozások is próbáltak segíteni a maláj gép katasztrófájának felderítésében. A Space.com-nak azonban a DigitalGlobe nevű cég elmondta, hogy hiába próbálták rendelkezésre bocsátani a gép lelövésének idejében, vagy a körül rögzített fotókat, a kelet-ukrajnai régióban felhős volt az ég, ezért a felvételeken semmilyen használható információ nem volt. A DigitalGlobe azonban továbbra is felvételeket készít öt műholdjáról a katasztrófa területéről.



Világ-panoráma: Mindenki hallja meg Ferenc pápa szavait! 

2015-07-31 Echo Tv 
Varga István közgazdász elmondta: a dollár uralta világgal szemben új gazdasági övezetek jönnek létre, és más szemléletű gazdaságot igyekeznek felépíteni. A világ újra rendeződik, de a dollár nem hagyja magát. A cél, uralom a nemzetek felett, az új gyarmatosítás. Ferenc pápa volt az, aki szerint nemet kell mondani a gyarmatosítás régi és új formáira. Történelmi léptékű bolíviai beszéde helyre tette a mindennapi emberek gondolatait. 



Csuthy György: Tudjátok e, hogy Daka József (aki, azt állítja magáról, hogy Horthy titokban megkoronázta 1944.-ben, annyira titokban, hogy semmilyen kézzelfogható bizonyítéka nincs) mint az Apostoli Magyar Királyság "felkent királya" két éve megjelölte volna utódjának nővére unokáját, akinek a férje, egészen véletlenül egy Habsburg leszármazott lett volna. Szerencsére a Habsburgok restaurációját megakadályozták a történelmi Magyar Nemesi Rend tagjai. 
A Magyar Nemesi Rend alkotmányos jogfolytonosság helyreállítását követelő Rendi Gyűlése 
A Magyar Nemesi Rend 2011. január 29-re szombatra összehívta a Rendi Gyűlést, hogy megtárgyalják a Magyar Történelmi Alkotmány érvényre juttatását érintő időszerű kérdéseket. A gyűlést a Magyarok Háza Bartók Béla termében tatották meg neves hazai és határon túli társadalmi és civil szervezet képviselői részvételével. (Fejér Szövetség





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése