Az eltűnt atombombák

Egy olyan kényes témáról fogunk ma értekezni, amelybizonyos szempontból még a konteóblogon is szerepelhetne. Elvégre mi is lehetne izgalmasabb, mint kitalálni, hogy kik, miért és hogyan tüntethettek el az elmúlt ötven évben jó pár atombombát..?


Az ugye mindannyiunkkal előfordult már, hogy elvesztettünk valamit. Kirántjuk zsebünkből a kulcscsomót és beleesik a hóba, letesszük a kedvenc Zippónkatvalahová, aztán meggyanúsítjuk a feleségünket, hogy rosszindulatúan ő pakolta el, mert így próbál leszoktatni a dohányzásról, nem találjuk a jogosítványunkat, pedig ezer százalék, hogy a tegnap még ott volt a bríftasninkban… Apró bosszúságok ezek (kivéve a Zippót vagy a svájci bicskát, mert ezek eltűnése valódi tragédia), amelyeken később felszabadultan mosolygunk (ha megvan a cucc), esetleg káromkodva lecseréljük a zárat, vagy elmegyünk az okmányirodába és végigüljük a sort.

Vannak azonban olyan tárgyak vagy eszközök, amelyek elvesztése felett nem lehet csak úgy napirendre térni. Gondolok itt például arra a fílingre, amit már én is átéltem vagy tíz évvel ezelőtt, amikor egy komor februári reggelen kinéztem az ablakon és az autóm nem állt ott, ahol előző este leparkoltam. Szar érzés volt, maradjunk ennyiben; biztosan nem tettem meg minden, tőlem elvárható intézkedést a lopás megelőzése érdekében, ahogyan azt a feljelentéskor a szememre hányták.

A józan mentalitású, biztonságra törekvő átlagember joggal gondolhatja, hogy a nukleáris robbanófejek a világ legjobban őrzött, legkörültekintőbben szemmel tartott és legszigorúbban kontrollált tárgyai. Azt is alappal feltételezheti, hogy az Amerikai Egyesült Államok, mint a világ egyetlen talpon maradt, befolyását egyre szélesebb körben érvényesítő szuperhatalma, na meg a hidegháborús ellenség, a Szovjetunió (mostanában Orosz Föderáció) mindent megtesznek az általuk birtokolt atomtöltetek biztonságáért. Nos, hogy kurvára finoman fogalmazzunk: ez a vélekedés nem mindig helytálló.

• Rés a pajzson (az eredetiben: Broken Arrow, vagyis Eltört Nyílvessző):filmcím, ugyanakkor az amerikai katonai zsargonban használatos kód, amelyet akkor alkalmaznak, ha egy (vagy több) nukleáris töltetet olyan baleset ér (eltűnik, megrongálódik, vétlen robbanás következik be, stb.), amely első megközelítésben nem jár nukleáris háború veszélyével.

Ahogyan azt olvasóink közül mindenki tudja, az USA volt az első állam, amely (a második világháború során,az ominózus Manhattan-terv keretei között) kifejlesztette az atombombát, s mindeddig az egyetlen, amely háborús körülmények közepette élesben be is vetette azt (Hirosima és Nagaszaki, 1945 augusztusa). Ami pedig az oroszokat illeti, nagyon jól tudjuk, hogy nekik sem kell a szomszédba menniük egy kis nukleáris tapasztalatért.

Az amerikai és az orosz (azelőtt szovjet) haderőknek tehát több, mint hatvan éves tapasztalata és rutinja van a legpusztítóbbnak tartott fegyverek biztonságával kapcsolatos teeendőket illetően. A fegyvertípus kifejlesztés óta eltelt évtizedekben azonban több olyan esemény is bekövetkezett, amelyek arra utalnak, hogy ezen a kényes területen sincs minden rendben. Ezek közül szemelgetünk (szinte találomra) az alábbiakban.

„A nukleáris fegyvereket oly módon, annyira körültekintően tervezik, hogy ezek felrobbanása csak szándékos élesítést követően történhet meg. Ennek ellenére mindig fennáll annak a lehetősége, hogy véletlen események szerencsétlen összejátszása miatt egy előre nem tervezett robbanás bekövetkezik.

Az ilyen eseménysorok megelőzése érdekében minden intézkedést meg kell tenni mindazokon a helyszíneken, ahol ezeket a fegyvereket összeszerelik és tárolják, továbbá a szállítóeszközökbe történő be- és kirakodásuk, szállításuk közben, a földön, vízen vagy levegőben…”

Az USA Védelmi Minisztériumának állásfoglalása, 1962.

1.) 1956. március tizedikén, közvetlenül a második légi utántöltés előtt a Földközi-tengerbe zuhan az amerikai légierő B-47-es stratégiai bombázója, fedélzetén két speciális, nukleáris robbanóanyagot tartalmazó konténerrel. Robbanás nem történt. Az eseményt követő kutatások során sem a gépet, sem a rakományt, sem a háromfős legénységet nem találták meg. Sőt, a hivatalos verzió szerint még a katasztrófa pontos földrajzi helye is ismeretlen. Minden olyan, sajtóban megjelent célzást, amely az eseményt az akkoriban egyre feszültebbé váló közel-keleti helyzettel hozta összefüggésbe (a szuezi válság hét hónap múlva eszkalálódott) a hivatalos álláspont csuklóból visszautasított.2.) 1958. február 5-én a US Air Force egy másik B-47-es gépe a georgiai partok előtt, a Tybee sziget légterében ütközik egy F-86-os Sabre vadászgéppel. A bombázó pilótája, Richardson alezredes a gépe által szállított termonukleáris bomba víz feletti kioldásáról dönt, mert attól tartott, hogy a sérült B-47-es leszállásakor a 3400 kilós bomba rosszul fog viselkedni. A kutatás három hónapig tartott, de nem vezetett eredményre; a Mark-15-ös típusú, három és fél méter hosszú robbanószerkezet (elméletileg legalábbis) még ma is ott van a vízben (itt fent), körülbelül 25 kilométerre légvonalban a 150 ezer lakosú Savannah-tól.

3.) 1965. december ötödikén, a USS Ticonderoga repülőgéphordozóra történő leszállás közben egy amerikai A-4 Skyhawktípusú könnyű harci gép túlszalad a fedélzeten, egy B-43-as taktikai atombombával a hasa

alatt. Robbanás nem következik be, a gépnek, a pilótának és a bombának utólag semmi nyomát nem találták a mintegy ötezer mély vízben. Mindez körülbelül félúton történt Tajvan és Japán között, Okinawa magasságában. 

4.) 1968. január 21-én az amerikai légierőnek a grönlandi Thule légitámaszponton állomásozó B-52-es nehézbombázója éppen visszatérőben a new yorkiPlattsburgh bázisról, amikor tűz üt ki a

pilótafülkében. A hatfős legénység engedélyt kér a katapultálásra, amit meg is kap; az ellenőrizetlenné vált gép 12 kilométerre a bázistól becsapódik a jeges tengerbe, fedélzetén négy darab hidrogénbombával, amelyek közül az egyikből radioaktív plutónium kerül a légkörbe. A katasztrófát követő kutatások során (amelyek a Crested Ice, vagyis Tornyosuló Jég fedőnevet kapták) három bombát megtalálnak, a 78252-es leltári számot viselő negyedik azóta sincs meg; állítólag továbbra is ott lapul a Baffin öböl mélyén. 

5.) Hogy a szovjet tengernagyok és a Kreml savanyú arcú politikusai ne kárörvendjenek olyan hangosan, a sors gondoskodott arról, hogy ők is szembesüljenek azzal, milyen kajak érzés atomtöltetet elveszíteni. Hogy nem tisztább és szárazabb, arra mérget vehetünk.

1968 márciusában a  K-129-es lajstromszámú, dízelelektromos meghajtású szovjet tengeralattjáró (valószínűleg robbanás következtében) elsüllyed a Csendes-óceán nyílt vizein, valahol Hawaiitól 

északnyugatra. Fedélzetén 99 fős legénység, továbbá három, nukleáris fejjel ellátott rakéta és két (ugyancsak nukleáris) torpedó volt. A valahol a közel ötezer méteres mélységben heverő hajótestet a CIA 1974-ben megpróbálta kiemelni (ez volt a Jennifer fedőnevű művelet, a hidegháború egyik legköltségesebb és legnagyobb titkosszolgálati akciója), de hogy milyen sikerrel, azt azóta is homály fedi; a Cég (talán nem véletlenül) elég ködösen fogalmaz.

6.) Úgy tűnik, 1968 nem volt valami szerencsés esztendő sem a tengeralattjárók, sem az amerikai hadsereg számára. Alig négy hónappal a thulei incidens után, május 21-én a US Navy Scorpion nevű, SSN-589-es lajstromszámú, atommeghajtású tengeralattjárója egy (a vetőcsőben nem teljesen tisztázott okból bekövetkezett) víz alatti robbanás miatt kettétörik és 750 kilométerre délre az Azori-szigetektől elsüllyed, fedélzetén 101 tengerésszel és két,Mark-45 típusú, nukleáris robbanófejjel ellátott torpedóval (itt alul). Túlélő nem volt, a torpedókat nem találták meg, radioaktív szennyeződésre utaló bizonyíték mindeddig nem merült fel. A nagy vízmélység miatt (az óceán arrafelé 2800-3000 méter mély) a roncsot nem sikerült kiemelni.

7.) Hogy ne csak a katonákat fikázzuk, hanem mondjuk a NASA-t is: 1970. április 17-én, amikor a híres (és balszerencsés) Apollo-13 legénysége éppen a visszatérési manőverekkel bíbelődött, elveszítenek egy, sugárzó anyaggal jócskán kibélelt rádióizotópos termoelektromos generátort, amely a rádioaktív bomlásból származó hőből készít elektromos áramot. A mi esetünkben a kínos cucc kábé három kiló plutónium-dioxid volt. A generátort nem találták meg, vélelmezhetően valahol a Fidzsi-szigetek környékén pihenhet a víz alatt.

A 3. világháború, lehetséges forgatókönyve

Az izraeli légierő megtámadja Iránt, megkezdődik az izraeli-iráni háború.

1. Destabilizálódik az egész közel-kelet, Szíria, Libanon, Pakisztán és egyes észak-afrikai államok mint Líbia, fegyverekkel és emberekkel támogatják Iránt, egyesek hadat üzennek Izraelnek.
2. Amerika először fegyverekkel támogatja Izraelt, majd a túlzott arab erő miatt, belép Izrael oldalán a háborúba. Ezt nem is lesz túlságosan nehéz elérniük, hiszen a zsidók teljes mértékben uralják ma már az amerikai közvéleményt.
3. Amerika belépésével a háborúba, az Iránnal  szövetségben álló országok, mint Venezuela és Törökország döntést kell hozzon. Venezuela Irán oldalán lép be a háborúba, így hadat üzen az USA-nak, az USA pedig vissza. Megkezdődik a karib-tengeri háború.
4. Oroszország helyzete egyre kilátástalanabb. A háború elején fegyverekkel támogatta iránt, azonban a leendő közel-keleti amerikai jelenlét gondolata kilátástalanná tenné helyzetét. Amennyiben az USA legyőzi Iránt és így teljes mértékben uralná a közel-keletet, Oroszország lehetőségei nagy mértékben tovább szűkülnének. Az orosz közvéleményt a média és különböző szabotázs akciókkal  Amerika ellen hergelik. Elmondják az orosz közvéleménynek, hogy valójában a 2008-as orosz-grúz háború is az orosz és a zsidó hadsereg között történt. Oroszország belép a háborúba Irán oldalán, hadat üzen az USA-nak.
5. Oroszország ahogy belépett a háborúba, teljesen elzárja az Európa felé áramló olajat. Európa országaiban mindenhol szükségállapotot vezetnek be, korlátozzák az ipari termelést, a közlekedést, nem lesz benzin. Az európai közvéleményt fokozatosan felhergelik Oroszország ellen. Az EU-nak döntenie kell hamar. Az EU hadat üzen Oroszországnak, belép a háborúba az USA és Izrael oldalán. Európában muszlim ellenes zavargások törnek ki, bevezetik a hadi állapotot, a kijárási tilalmat.
6. Kínának nem marad választása. Utolsó nagyhatalomként Oroszország és Irán oldalán belép a háborúba. Hadat üzen az USA-nak és az EU-nak. Megkezdődik a csendes-óceáni háború, ami később az atomháború legnagyobb színtere lesz.
7. A globális atomháború feltételei innentől kezdve adottak.

Hogyan indulnak a háborúk: Kína kontra USA (Peking próbára teszi az USA terjeszkedését)

marci, 2010, május 3 - 17:08 

Azok, akik azt gondolják, hogy a háborúk eredetét a korporációk érdekeinek külföldön történő szolgálata okozza, most irántuk barátságtalan forrásból, a New York Times-ból kaptak megerősítést. A korporációk által ellenőrzött New York Times publikált leleplező cikket arról, hogy az USA külpolitikája hogyan működik, és miért működik úgy, ahogyan működik. Az őszinteségi roham annak tulajdonítható, hogy a kínai külpolitikát kellett támadnia. Így a cikk rögtön leszögezte, hogy a kínai külpolitika – állítólag – olyan mint az amerikai külpolitika: azaz katonai jelenléttel kívánja uralni a világ azon körzeteit, amelyben „gazdasági (korporációs) érdekei” vannak. Úgy mint nyersanyagok, olcsó munkaerő, hajózási útvonalak, piacok stb.
A cikk azt fejtegeti, hogy a kínai gazdasági növekedés és a katonai intézkedések, amelyek ezt védelmezni szándékoznak, milyen veszedelmesen ütköznek az USA külföldi militarizmusával. Például: „A kínai flotta működni kíván jóval a parti vizein kívül, kezdve az olajszállítás útvonalainak kezdetétől a Közel-Keleten, át a Csendes Óceánon, ahol az amerikai flotta régóta, mint domináns erő szerepel, mondják a hivatalos személyek és a szakértők.”
Minek kell Kínának fejleszteni hadseregét?
„A kínai admirálisok azt mondják, hogy a fontos kereskedelmi hajóikat kívánják kísérni a Perzsa öböltől kezdve a Malaka szoroson át Délkelet Ázsiába. És biztosítani kívánják a kínai érdekeket az erőforrásokban gazdag Dél-Kínai és Kelet-Kínai tengereken.” (2010 április 24).
Shen Dingli, egy kínai értelmiségi, nemrég amellett kardoskodott, hogy létre kellene hozni az első külföldi katonai támaszpontokat (az USA-nak 909 katonai létesítménye van külföldön):
„Kína külföldi vállalkozásainak gyors növekedésével a kormánynak felelősséget kell vállalnia a tengerentúli érdekeink védelmezésében, a nyugodt kereskedés védelmezésében, és a tengerentúli beavatkozások megakadályozásában...” (2010 január 28. - China.org).
Az USA katonaságának tipikusan a feladata a globális hajózási útvonalak ellenőrzése azért, hogy a korporációk tulajdonát sem a kalózok által, sem a barátságtalan országok által ne érje kár. Kínát ez a helyzet már nem elégíti ki. De vajon miért?
Az egyik ok az, hogy Kína odafigyel az amerikai gazdasági elit növekvő ellenségességére, akik hangot adtak annak, hogy Kína gazdasági felemelkedése kiküszöbölhetetlen konfliktusban van vagy legalábbis versenyt teremt az amerikai korporációk profitképző képességének. Obama kínaellenes provokációi - fegyverszállítás Tajvannak, a Dalai Láma fogadása Washingtonban, Irán fenyegetése, a valuta vita stb. - mind azt mutatja, hogy Kína felemelkedését nem baráti öleléssel és együttműködéssel fogják fogadni.
A már említett New York Times beismeri ugyan, hogy ...”nincs bizonyíték az USA-val vagy akarki mással szembeni kínai agresszív szándékokra.” Ennek ellenére az egész cikk a Kínával való ijesztgetésre van kihegyezve. Például:
„Különös figyelmet érdemel az a tény, hogy a kínai katonai modernizáció az USA-nak a régióban lévő akció szabadságát igyekszik korlátozni”, mondja Willard admirális. „Japán is aggódik...” „Li Kuan Ju, a szingapúri ex-vezető is a kínai flotta miatti széleskörű aggodalomnak adott hangot, és arra ösztönözte az Egyesült Államokat, hogy tartsa fenn jelenlétét a régióban.”
Ez mind azt a szándékot mutatja, hogy a közvéleményt Kína ellen próbálják hangolni, amelyt az USA potenciális háborús ellenségnek tekint. Ezt a cikkben világossá is tették:
„...a gyors kínai növekedésre válaszul az USA az utóbbi időben átirányított atom-tengeralattjárókat az Atlanti óceánról aCsendes óceánra. Az USA felújította a hidegháború végén beszüntetett a Guamról kiinduló tengeralattjáró őrjáratokat..”
A legriasztóbb: „Amerikai hajók az utóbbi időkben állandó megfigyelés alatt tartják a hajnani kínai tengeralattjáró támaszpontot, ami időnként súrlódáshoz vezet a kínai hajókkal.
Kína gazdasági és katonai felemelkedése nyomás alatt tartja az USA katonai uralma alatt tartott területeket. Ilyen körülmények között valamilyen katonai „incidens” jól jöhet háborús ürügyként.
A katonai hatalomra való törekvés mögött gazdasági érdekek állnak. Az USA gazdaságát a nagy korporációk uralják, amelyek az USA katonai hatalmára támaszkodnak a külföldi extraprofit megszerzésében teljes régiók uralmuk alatt tartásával. Ezeket a régiókat -Közel-Kelet, Latin Amerika, a Csendes óceán térsége – az Egyesült Államok „exkluzív gazdasági zónáinak tekintik.” Hogy Kína a saját maga urának deklarálja magát, tűrhetetlen az USA korporációi számára, amelyek semmitől sem fognak visszariadni – beleértve a háborút is - , hogy fenntartsák a földgolyó feleti uralmukat. 

8.) 1986 októberében a K-219-es lajstromszámú, Navaga-osztályú, nyomottvizes fissziós reaktorú szovjet tengó süllyed el a Bermuda-háromszög északkeleti részén, valószínűleg a vetőcsövek egyikében bekövetkezett robbanás miatt (a szovjet vezérkar szerint a USS Augusta nevű amerikai kollégával ütköztek, amit a jenkik azóta is 

veszettül tagadnak). A süllyedő tengeralattjáró legénységét (négy fő kivételével) kimentik, a hajótest hatezer méter mélyre süllyed, 16 dupla robbanófejes rakétájával és két (szintén nukleáris) torpedójával egyetemben, ami öszesen nem kevesebb, mint 34 nukleáris robbanófejet jelent. A sztori regényesített verzióját ez a film mutatja be.

Végezetül pár olyan esetről, ahol atombomba nem tűnt ugyan el, de a történtek ennek ellenére alkalmasak arra, hogy az ember hirtelen a fülében érezze a vérnyomását és a szőr vadul meredezzen a nyakszirtjén.9.) 1980. szeptember 19-én az Arkansas államban található egyik, az interkontinentális ballisztikus rakéták elrejtésére és tárolására szolgáló 

silóban karbantartást végeznek a szorgalmas, de egy kicsit ügyetlen technikusok. Az állványzat tetején ügyködő műszakisok egyikének kezéből kicsúszik egy másfél kilós franciakulcs, amely 35 méter szabadesést követően nekivágódik a Titan II típusú rakéta egyik (nyomás alatt álló) vezetékének, amelyből szivárogni kezd a speciális, hidrazin-alapú üzemanyag, amely 8 óra elteltével be is robban. Egy ember meghal, huszonegyen súlyos égési sérüléseket szenvednek, de – állítólag – sugárzás nem következik be.10.) Annak bizonyítására, hogy nem lehet mindent arra a fránya hidegháborús feszültségre kenni, ne hagyjuk szó nélkül azt a botrányt, ami alig két éve, 2008 tavaszán söpört végig az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumán.

Történt, hogy (még 2006-ban) Tajvan akkumulátorokat rendelt az USA-tól a szigetországban hadrendbe állított UH-1 Huey harci helikopterekhez. A konténerek annak rendje s módja szerint meg is érkeztek, de mivel nem azonnal volt rájuk szükség, egy raktárba vitték őket.

Másfél évvel (!) később, vagyis 2008 márciusában, a Utah állambéli Hilllégitámaszpont speciális raktárában rutin-ellenőrzést végeznek, melynek során az illetékesek döbbenten konstatálják, hogy négy nukleáris robbanófej-gyutacs

hiányzik a polcokról. Mint kiderült, az atomfegyver-részegységeket tévedésből a tajvaniak által megrendelt helikopter-akkumulátorok helyett dobozolták be és szállították le a kedves címzettnek… A cuccot visszakapták ugyan, de a blamázs illata azóta is ott lebeg az Air Force feje fölött.

Az itt fent látható kis rajzon megtekinthetitek, mennyire hasonlított egymásra a két termék dobozolása és méretei, valamint azt, hogy milyen könnyen össze lehetett téveszteni őket.11.) 2007 augusztusában történt, hogy „adminisztrációs hiba” 

miatt egy B-52-es nehézbombázó rakterébe (a hagyományos robbanó-szerkezeteken kívül) berakodnak hat darab, élesített atomtöltettel felszerelt robotrepülőgépet. A gép mit sem sejtő pilótája felszállt, majd az észak-dakotai Minot-ból a louisianai Barksdale-ig, 2700 kilométert megtéve átrepüli az Egyesült Államokat, és – szerencsére – esemény nélkül megérkezik úticéljához, ahol a kirakodásnál (vizuális típus vagyok,ezért megnéztem volna az arcokat) bizonyára sokak szívverése megállt egy-két pillanatra…

A két ügy kapcsán elrendelt belső vizsgálatok következményeként Michael Wynne légierőért felelős államtitkárnak (jobbra fent) és Michael Mosley vezérkari főnöknek (balra) mennie kellett, a nukleáris biztonsággal kapcsolatos kérdőjelek azonban maradtak…

Ha van kedved, találgass: tényleg végleg eltűntek-e a hiányzó atombombák, vagy azóta megtalálták őket, csak senki nem beszél róla (pár létszám feletti robbanófej senkinek sem árthat), kik voltak, mit akarnak ezekkel tenni (már ha valóban suskus van a dologban), satöbbi. Nagyon számítok a rutinos konteósok fantáziájára...

Mi mással is zárhatnánk ezt a posztot, mint azzal a kérdéssel, ami oly sokakat nyugtalanít: Hát mi folyik itt, Gyöngyösön a világban?!

A hadüzenet nélküli harmadik világháború

Szerző: Haim Harari, elméleti fizikus, a Weizmann Tudományos Intézet (Weizmann Institute of Science) volt elnöke.

2004 Július

---

Mint tudják, az előadásaim rendszerint tudományos és technológiai témájúak, de ez alkalommal az előadás elnöke megkért hogy inkább mondjam el a személyes véleményemet az eseményekről a világnak arról a részéről ahonnan jöttem. Sose voltam és sose leszek kormány hivatalnok, és semmiféle megkülönböztetett információ nincs a birtokomban. A perspektívám azon alapul amit látok, olvasok, és hogy a családom majdnem 200 éve ezen a környéken él. Lehet hogy sokak számára a véleményem olyan mint a "taxisofőr és a fodrász" véleménye, amit természetesen meg lehet kérdőjelezni.

Sok lenyűgöző tényt és személyes gondolatot mondhatnék most itt el az izraeli-arab konfliktusról, de így döntöttem hogy ezeket csak érintőlegesen fogom megemlíteni. Ehelyett inkább a környék átfogó képéről szeretnék beszélni, és hogy ezek hogy kapcsolódnak a világeseményekhez. A terület amiről beszélek az Marokkó és Pakisztán között terül el, elsősorban arab és muszlim, de sok nem arab és nem muszlim kisebbségnek is otthont ad.

Miért nem Izraelről és a közvetlen környékéről beszélek? Azért, mert akármit is mond a világsajtó, Izrael és a környező problémák, se most se a múltban nem játszottak központi szerepet környék problémáiban. Természetesen a 100 éves izraeli-arab konfliktus létezik, de nem ez a fő attrakció. Az irak-iráni háború milliónyi áldozatának semmi köze se volt Izraelhez. A most ebben a pillanatban zajló szudáni tömegmészárlásnak, ahol az arab muszlim kormány irtja a néger és keresztény lakosait, semmi köze Izraelhez. A algériában folyó események, ahol a lázadók sorra irtják ki a falvakat, semmi kapcsolatban nem állnak Izraellel. Szaddam Husszein nem Izrael miatt rohanta le Kuvaitot, veszélyeztette Szaúd Arábiát, és gyilkolta a saját népét. Egyiptom nem Izrael miatt vetett be mérges gázokat Jemen ellen a 60-as években. Hafez Asszad, a volt szíriai diktátor, nem Izrael miatt mészárolt le több tízezer embert El Hama városában egy hét leforgása alatt. Az afgán talibánnak valamint az ott zajló polgárháborúnak szintén semmi köze sem volt Izraelhez. A líbiaiak sem Izrael miatt robbantották fel a Pan Am repülőgépét a skót Lockerbie város felett. Még sokáig lehetne a konfliktusokat sorolni, de ennyi elég.

A probléma ott gyökeredzik hogy bármiképpen is nézzük, az egész régió totálisan működésképtelen, és ezen az sem változtatna ha Izrael belépne az Arab Ligába vagy egy független Palesztína már a századik születésnapját ünnepelné. A 22 tagú Arab Ligának ami Mauritániától az öbölbeli olajsejkségekik húzódik 300 millió lakosa van, több mint az Amerikai Egyesült Államoknak, és majdnem annyi mint az EU lakossága volt a bővítés előtt. Ez a terület nagyobb mint akár az Egyesült Államok vagy egész Európa. Ennek ellenére ennek a 22 országnak, beleértve az olajból és más természeti kincsekből befolyó bevételeiket, az összesített GDP-je kevesebb mint Hollandiáé és Belgiumé együttvéve, vagy akkora mint Kalifornia GDP-jének a fele. [Hollandia: 16 millió, Belgium: 10 millió, Kalifornia: 33 millió lakos. -- A fordító] A gazdagok és szegények közötti szakadék minden képzeletet felülmúl, és a gazdagok nem azért gazdagodtak meg mivel sikerrel jártak az üzletben hanem azért mert korrupt vezetők. A nők szociális státusza meg sem közelíti a 150 évvel ezelőtti nyugati szintet. Az emberi jogok az elfogadható minimum alatt vannak annak ellenére hogy Líbiát választották az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának az elnökévé. Az ENSZ kérésére egy arab intellektuálisok által készített riport megemlíti hogy Görögország sokkal több könyvet fordít le mint az egész arab világ együttvéve. A 300 milliós arab világ kevesebb tudományos cikket közöl le mint a 6 milliós Izrael. A környék születési aránya nagyon magas aminek köszönhetően egyre nő a szegénység és a szociális szakadék, és a kultúra egyre jobban lezüllik. És mindez a világnak azon a részén történik amiről 30 évvel ezelőtt azt hittük hogy a világ egyik leggazdagabb területe lesz, és a muszlim világban, ami a történelem folyamán az egyik legfejlettebb civilizációt hozta létre.

Nyugodtan kijelenthetjük hogy ezek a körülmények lehetővé teszik a kegyetlen diktátorok, terrorista hálózatok, fanatizmus, gyűlöletkeltés, öngyilkos merénylők, valamint egy általános lezüllés kialakulását. Az is tény hogy szinte mindenki aki ezen a környéken él az Egyesült Államokat, Izraelt, a nyugati civilizációt, a Júdaizmust, a Kereszténységet, és minden mást hibáztat kivéve saját magukat.

Sokan azt hihetik hogy a káröröm beszél belőlem. De ez nem igaz, mivel meg vagyok győződve arról hogy a világ, beleértve a környezetet ahol élek, sokkal kellemesebb és békésebb lenne ha máshogy állnának a dolgok.

Érdemes szót ejteni a becsületes és tisztességes muszlimok millióiról. Ezek az emberek kétszeresen szenvednek. Egyrészről áldozatai a világ másrészein egyre jobban kialakuló iszlamofóbiának, másrészről pedig a saját környezetüknek ami lehetetlenné teszi hogy tartalmas életet éljenek. Ez a hatalmas és csendes többség nem részese a terrorista hálózatnak, de ugyanakkor nem szólalnak fel ellene. Ezek az emberek a "hallgatás beleegyezés" elvénél fogva maguk is részesei lesznek a körülöttük zajló eseményeknek, akárcsak a politikai vezetőik, a tudósaik, üzletembereik, és sokan mások. Természetesen ezek az emberek meg tudják különböztetni a jót a rossztól, de sajnos nem merik nyíltan kifejezni a véleményüket.

Az elmúlt pár év eseményei négy jelentős tényezőt nagyítottak fel. Ez a négy tényező mindig is létezett, de sose voltak ennyire perdöntők mint manapság. Ez a négy tényező az alapja a jelenlegi világkonfliktusnak, amire talán "a hadüzenet nélküli harmadik világháborúként" kellene utalni.[Sok ember ezt a konfliktust a negyedik világháborúnak tartja, mégpedig azért mivel a véleményük szerint a hidegháború volt a harmadik. -- A fordító]Sajnos nem tudtam jobb nevet kitalálni a jelenlegi helyzetre. Néhány éven belül mindenki el fogja ismerni hogy ez igenis egy világháború, de már most is igencsak benne járunk. Az első tényező amiről beszélni szeretnék az az öngyilkos merénylő. Az öngyilkos merénylés nem mai találmány, de az utóbbi időben roppant népszerűvé vált. Sajnos a Nyugat jelentős része még Szeptember 11 után sem érti meg ezt a fegyvernemet. Az öngyilkos merénylő nagyon erőteljes pszichológiai fegyver, annak ellenére hogy a közvetlen hatása viszonylag elhanyagolható. Izraelben az elmúlt három évben lényegesen többen haltak meg autóbalesetben mint a több száz öngyilkos merénylőtől. Sok földrengés nagyságrendekkel több áldozatot követel mint Szeptember 11. Minden egyes nap több afrikai hal meg AIDS-ben mint az összes orosz akiket csecsen öngyilkos merénylők öltek meg a válság kezdete óta. Szaddam havonta több embert ölt meg mint ahányat az öngyilkos merénylők öltek meg a koalíciós megszállás óta. [Ez a beszéd 2004 júliusában hangzott el, tehát a beszláni iskolai vérengzés előtt, és Szaddam megdöntése után kb. 16 hónappal. -- A fordító].

Akkor végülis miért törődünk annyit az öngyilkos merénylőkkel? Azért mert fantasztikusan jól mutatnak a újságok vezércikkjeiben. Látványosak. Félelmetesek. Darabokra szaggatják az áldozataikat, és akik túlélik, köszönhetően a sérüléseiknek, az életűk végéig nem lesznek képesek elfelejteni. A televízió mindig részletesen beszámol róluk. Egyetlen ilyen eset, a hisztérikus sajtóval egyetemben, képes ideiglenesen megbénitani egy egész ország túrista iparát, mint ahogy Baliban és Törökországban láttuk.

De ez a fajta terrorizmus azért félelmetes mert egy igazán eltökélt öngyilkos merénylőt nem lehet megállítani. A nyugati világ ezt a tényt még mindig nem fogta fel. Az USA és Európa még mindig az utolsó gyilkosságot próbálja meggátolni, nem a következőt. Az eltökélt öngyilkos merénylő ellen fabatkát sem ér a világ legbiztonságosabb repülőtere. Nem kell felszállnia a repülőre hogy felrobbantsa magát és egy csomó embert megöljön. Mi van ha a fémdekektorok előtti sorban robbantja fel magát? Vagy a pultnál? Ha Spanyolország minden egyes vasútállomás elé felszerel egy fémdetektort, akkor a terroristák a buszt fogják használni. Ha a buszokat is védelem alá helyezik, akkor még mindig ott vannak a mozik, a koncert termek, az élelmiszerboltok, a bevásárlóközpontok, az iskolák, és a kórházak. Ha őröket helyezünk minden egyes színház elé akkor mindig hosszú sorok lesznek ami remek célpontot fog a terroristáknak nyújtani, és jó eséllyel az őrök is az áldozatok között lesznek. Habár a veszély méretét természetesen lehet csökkenteni pl. megelőző módszerekkel és szigorú határellenőrzéssel, kiküszöbölni sose lehet, főleg nem egy háború alatt, és végképp nem védekező módszerekkel. És akárki akármit mond, igenis egy háború közepén vagyunk.

Mi van az öngyilkos merénylők mögött? Pénz, hatalom, és hidegvérű gyilkos lázítás, semmi más. Ennek semmi köze az igazi fanatikus vallási hithez. Még egy muszlim igehirdető sem robbantotta fel magát. Még egy arab politikus vagy vallási vezető fia sem robbantotta fel magát. Még egy befolyásos személy fia sem robbantotta fel magát. Ha ez valóban a legmagasabb vallási áldozat amit valaki hozhat akkor nem lehetne-e elvárni hogy a vallási vezetők saját maguk kövessék el, vagy rábeszélnék a gyermekeiket? Hát nem érdekli őket a menyország? Ehelyett a kitagadott nőket, naív gyerekeket, a szellemileg visszamaradottakat és forrófejű fiatalokat győznek meg. Azt igérik nekik hogy a másvilágon minden igényük, elsősorban szexuális, ki lesz elégítve. Továbbá a családjuk is kap egy szép summát miután megtörtént az esemény ami egy csomó ártatlan ember halálát okozta.

Az öngyilkos merénylésnek szintén semmi köze a szegénységhez és a reménytelenséghez. Afrika messze a világ legszegényebb része, de ennek ellenére ott sose történik meg. A világ minden részén, és minden kultúrában rengeteg elkeseredett ember él. De az elkeseredettség nem jár robbanószerekkel, információgyüjtéssel, és más fontos dolgokkal. Meggyőződéssel állíthatom hogy Szaddam Husszein alatt Irak sokkal reménytelenebb ország volt mint Paul Bremer alatt, de ennek ellenére senki sem robbantotta fel magát. Az öngyilkos merénylet nem más mint a gazdag terroristák borzalmas és visszataszító fegyvere. Ezek azok az emberek akik semmibe sem veszik az emberi életet, beleértve a honfitársaikét, de ugyanakkor nagyon sokat tesznek a saját jólétükért és hogy kielégítsék a hataloméhségüket.

Ezen "népszerű" fegyver ellen csak úgy lehet kűzdeni mint ahogy a szervezett bűnözés és a tengeri kalózok ellen kűzdünk: támadólag. Mint a szervezett bűnözésnél, itt is alapvető fontosságú hogy akik kűzdenek ellene támadjanak és ne pedig védekezzenek, egyesítve legyenek, és nem szabad megállni amíg el nem érik a piramis csúcsát. Nem lehet a szervezett bűnözést úgy megszüntetni hogy letartóztatjuk a sarki kábítószerkereskedőt. Nem, a célpont a "Családfő" kell hogy legyen.

Ha a lakosság egy része támogatja, egy másik része eltűri, továbbá az emberek félnek valamint sokan megpróbálják megmagyarázni hogy az egész a szegénység és a hátrányos gyermekkor szülőtte, akkor mind a szervezett bűnözés, mind a terrorizmus virágzani fog. Szeptember 11 után az amerikaiak értik hogy miről van szó. Már az oroszok is kapisgálják. A törökök is tisztában vannak a dolgokkal. De sajnos félek hogy Európa még mindig nem fogta fel hogy miről is van szó. Úgy látszik hogy az európaiak csak akkor fogják felfogni hogy mi is folyik körülöttük ha az öngyilkos merénylők hullámai elérik Európát és nagyon fel fogják kavarni az indulatokat. Szerény véleményem szerint ez mindenképpen be fog kővetkezni. A spanyol vasútrobbantás és az isztanbuli pokolgépes merényletek csak a kezdetek. Sajnos ezen a horror elleni kűzdelem alapfeltétele a civilizált világ összefogása. De amíg Európa nem ébred fel, ez az összefogás nem fog megszületni.

A második tényező a szó, pontosabban mondva a hazugság. A szavakkal ölni lehet. Sokan mondják hogy a politikusoknak, diplomatáknak, és talán az ügyvédeknek és üzletembereknek időnként hazudniuk kell mivel ez része a "szakmájuknak". De a politikán és diplomácián belüli hazugságokat össze sem lehet hasonlítani a terroristák gyűlöletkeltéséhez, szándékos csúsztatásaikhoz, amik eddig ismeretlen szinteket érnek el. Az arab világban felfoghatatlanul sokat hiszik hogy Szeptember 11 vagy nem történt meg, vagy az amerikaiak provokálták ki, vagy "a hab a tortán", egy zsidó összeesküvés volt.

Gondolom mindenki emlékezik Mr. Mouhamad Said al-Sahafra az iraki információs miniszterre aki még akkor is sajtókonfereciákat adott amikor az amerikai haderők már Bagdadban voltak. Egy háború alatt a dezinformáció az elfogadható taktikák közé tartozik. De az hogy valaki nap mint nap kiálljon és teljesen nyilvánvalóan hazudozzon, és a helyi sajtó szemrebbenés nélkül le is hozza ezeket a hazugságokat, az már elfogadhatatlan. Sajnos a nyugati sajtót sem gátolja meg semmi sem abban hogy lehetőséget adjon hasonló hazudozóknak. Végülis ha valaki anti-szemita akar lenni akkor vannak erre finomabb módszerek is. Nem kell tagadni a Holocaustot vagy azt állítani hogy a jeruzsálemi zsidó templom sose létezett. De sajnos a muszlimok milliói napról napra ezt hallják a vezetőiktől. Amikor ezek a vezetők más dolgokat állítanak, akkor a nyugati sajtó úgy hozza le mintha igaz is lehetne. Nap mint nap megtörténik hogy azok az emberek akik finanszírozzák, felfegyverzik, és kiküldik az öngyilkos merénylőket, a nyugati angol nyelvű műsorokban elitélik ezt a támadásformát, és ezt sajnos világszerte sokan el is hiszik. Naponta előfordul hogy ugyanezek a vezetők valamit kijelentenek arabul belső felhasználásra, és utána teljesen az ellenkezőjét állítják angolul. Az arab tv-kben folyó gyűlöletkeltés amiket a széttépett holttestek képe támaszt alá nagyon erős fegyverként szolgálnak azoknak akik hazudnak, csalnak, és a pusztításon kívül másra nem képesek. A világ többi részének fogalma sincs ezekről mivel inkább a szappan operákat és a kvíz műsorokat nézik. Javaslom mindenkinek, még azoknak is akik egy kukkot sem tudnak arabul, hogy időnként vessenek pillantást az al Dzsazira (al Jazeera) műsoraira. Nem fognak hinni a szemüknek.

Sajnos a sajtó még ennél rafináltabb dolgokra is képes. Egy berlini béketüntetésre amin Szaddamot támogató transzparenseket vittek, valamint három éves gyermekeket mutogattak akiket úgy öltöztettek fel mintha öngyilkos merénylők lennének, a sajtó és a politikusok "béketüntetésként" utaltak. Azt el tudom fogadni ha valaki támogatta vagy ellene volt az iraki háborúnak, de Szaddam, Arafat, vagy bin Laden rajongóira békeharcosként utalni, az már egy kicsit sok. Nézzük a következő esetet. Egy nő bemegy az ebédidő alatt egy étterembe. Megrendeli az ebédjét, megeszi, miközben nézi hogy a szomszéd asztaloknál családok esznek, beleértve a gyerekeket és időseket. Mikor befejezte az ebédjét feláll, fizet, és ... felrobbantja magát. Összeségében 20 ember hal meg, és az áldozatok között sok gyermek is akad. Az étterem tele van letépett karokkal és a fejek gurulnak a földön. A terroristát több arab vezető "mártírnak" hívja, és az európai sajtó pedig "aktivistaként" utal rá. És habár a különféle előkelőségek elitélik a támadást, de ennek ellenére meglátogatják a terrorista gyászoló családját, és a pénzt továbbra is folyik.

Sajnos az utóbbi időben egy újabb jelenségnek lehetünk a tanúi: az aktuális gyilkost a "katonai szárnynak" nevezik, azokat akik pénzelik, kiképzik, és szabadjára engedik "a politikai szárny" névre hallgatnak, és aki az egészért felelős pedig "a szellemi vezető". Sajnos sok ilyen és ehhez hasonló orwelli elnevezés létezik, és nemcsak a terrorista vezetők hanem a nyugati sajtó is nap mint nap használja ezeket. Ezek a szavak sokkal veszélyesebbek mint amilyennek tünnek mivel létrehozzák az atrocitások érzelmi alapjait. Joseph Göbbels mondta hogyha elég sokszor elismétlünk egy hazugságot, akkor az emberek el fogják hinni. Milyen szomorú hogy a tanítványok jobbak a mesternél.

A harmadik tényező a pénz. Hatalmas összegek, amiket a világ eme nem működő részén pl. szociális problémák megoldására is lehetne költeni, jutnak a terroristák kezére. Én a terrorizmust egy háromrétegű gömbnek látom. Legbelül vannak azok akik elkövetik a támadásokat. A támadások pénzbe kerülnek mivel finanszirozni kell az utazásukat, a robbanóanyagokat, a rejtekhelyeket, és az állandó kutatást a puha és védtelen célpontok után. A második és szélesebb rétegben vannak a közvetlen támogatók. Ezek az emberek tervezik a támadásokat, adják a parancsnokságot, az igehirdetőket, és rendszerint nagyon jó körülmények között élnek. Legkívül pedig az ún. vallásos, oktatási, és jóléti szervezetek vannak akik végülis csinálnak valami jót. Pl. etetik a szegényeket, iskolákat futtatnak, de ugyanakkor agymossák az újabb generációkat a hazugságaikkal, a gyűlölettel, és a szűklátókörűséggel (ignorance). Ez a legkülső réteg elsősorban a mecsetekben, a madrassasokban [muszlim vallásos iskola. -- A fordító], és más vallási intézményekben ténykedik, de természetesen otthon vannak az elektronikus és a nyomtatott sajtó világában is. Ez az a réteg ami tesz róla hogy a nőket alacsonyabb rendűként kezeljék, a demokráciára még csak gondolni se lehessen, és hogy az emberek minél kevesebbet tudjanak a világ más részeiről. Szintén ez az a réteg amelyik beleveri az emberekbe hogy mindenkit hibáztassanak a muszlim világ nyomorúságáért kivéve saját magukat.

Ezt a legkülső réteget talán őrségként lehet leírni, akik tesznek róla hogy az emberek befelé a terror és az uszítás irányába forduljanak ahelyett hogy megnéznék hogy milyen az élet a világ más részein. Hozzá kell még tenni hogy ennek a külső rétegnek bizonyos elemei azért működnek így mivel félnek a belső magtól vagy meg vannak zsarolva. Egy másik borzasztóan komoly probléma pedig a magas születési arány. Az arab népesség fele 20 év alatti, az a korosztány akiket a legkönnyebb agymosni, tehát még minimum az elkövetkezendő két nemzedék a vak gyűlölet által lesz vezérelve.

Ebből a három rétegből a legbelsőt elsősorban terrorista országok mint Szíria és Irán pénzeli, de a közelmúltig Irak és Líbia is hozzájárult a kasszához, és mégkorábban a különféle kommunista országok. Ezek az országok és a Palesztín Hatóság (Palestinian Authority) menhelyet nyújtanak a terroristáknak. A külső réteget elsősorban Szaúd Arábia pénzeli, de különféle európai és amerikai muszlim szervezetek is jócskán hozzájárulnak a költségekhez. Kisebb mértékben az európai kormányok, a különféle civil szervezetek, és az ENSZ is hozzárárul. Lehet hogy ezeknek a céljaik nemesek, de sajnos tejlesen át vannak itatva a külső réteg ügynökeivel. Várhatóan a szaúdi rezsim lesz a következő áldozat amikor a belső mag belerobban a külső rétegbe. A szaúdiak már kezdik átlátni a dolgokat és harcolnak a belső réteg ellen, de mindeközben továbbra is finanszírozzák a külső réteget.

A különbözŐ rétegek vezetői rendszerint nagyon kényelmes körülmények között élnek. A gyerekeik nem az öngyilkosokat kiképező táborokba járatják hanem a legjobb európai magániskolákba. Miközben a dzsihád résztvevői az iraki haláltúrákra járnak, a vezetők Svájcban síelnek. Jasszer Arafat felesége és a lánya pedig Párizsban él. Havonta több tízezer dollárt kapnak [tudtommal havi 100 ezer dollárt. -- A fordító] az állítólagosan csőd szélén járó Palesztín Fennhatóságtól, miközben a helyi al-Aksa brigád vezetője aki Arafatnak jelent mindössze pár száz dollárt kap minden egyes gyilkosságért.

A jelenlegi az egész világot átfogó konfliktus negyedik tényezője pedig a törvények teljes összeomlása. A civilizált világ hisz a demoráciában, a törvény hatalmában, a nemzetközi törvényekben, az emberi jogokban, a szólás és sajtó szabadságban, hogy a többiről ne is beszéljünk. Továbbá léteznek a régi időkből visszamaradt szokások mint a vallási szenthelyek és szimbólumok tiszteletben tartása, az hogy a mentőautókat nem használják fel háborús cselekedetek elkövetésére, nem csonkítják meg a holttesteket, és nem használják a gyerekeket élő pajzsként vagy két lábon járó pokolgépként. Soha még a világtörténelemben, még a náci németország alatt sem, fordult elő hogy valakik ennyire elállatiasodjanak mint aminek most vagyunk a szemtanúi. Minden politikai tudományokkal foglalkozó tanuló megvitatja hogy hogyan lehetséges meggátolni hogy az antidemokratikus erők megnyerjenek egy demokratikus választást és utána eltöröljék a demokráciát. Az emberi civilizáltság más határokat is ismer. Pl. tüzelhet-e a rendőr önvédelemből? Lehallgathatja-e a kormány a terroristák és a kábítószerkereskedők telefonjait? Beletartozik-e a szólásszabadságba hogy valaki elüvölthesse egy tömött színházban hogy "tűz"? Legyen halálbüntetés a szándékos többszörös gyilkosságok elkövetőivel szemben? Ezek mind régi keletű dilemmák, de sajnos mostanában egészen másokat is figyelembe kell venni.

Meg szabad támadni egy mecsetet amit a terroristák lőszerraktárként használnak? Vissza szabad-e lőni ha egy kórházból tüzelnek ránk? Megostromolhatják-e a kommandósok a templomot amit a terroristák megszálltak és a papokat pedig túszként tartják? Át szabad-e kutatni minden egyes mentőautót miután több öngyilkos merénylő mentőkkel érte el a támadásának a célpontjait? Át lehet-e kutatni minden nőt mivel volt olyan amelyik terhesnek tetette magát és a hasára kötötte a bombákkal teli övet? Visssza szabad-e lőni azokra akik szándékosan gyerekek mögül lövöldöznek? Meg lehet-e rohamozni a terroristák főhadiszállását ami egy bolondok házában van? Le lehet-e egy vezérgyilkost lőni aki állandóan mozgásban van és gondoskodik róla hogy mindig körbe legyen véve gyerekekkel? Ezek nap mint nap megtörténnek Irakban és a palesztín területeken. [Több ilyen témájú cikket fordítottam iraki forrásból. -- A fordító] Mit lehet csinálni? Senki se akar egy ilyen döntést meghozni, de sajnos nem lehet elkerülni.

Tételezzük fel csak a vita kedvéért, hogy valaki nyíltan Teheránban tartózkodna egy jól ismert lakcímen az iráni kormány vendégeként. Ezt a személyt, miközben terrortámadások sorát követné el Spanyol és Franciaországban és több száz ember halála száradna a lelkén, az iráni kormány pénzelné. Az illető bejelentené hogy ő a felelős a terrortámadásokért, és tv műsorokban megigérné hogy továbbiakat fog elkövetni. Eközben az iráni kormány nagy csindadrattával elitélné az illető viselkedését, de ugyanakkor továbbra is vendégként kezelné, meghívná hivatalos alkalmakra, és úgy kezelné mintha egy nagyon fontos személy lenne. El lehet gondolkodni hogy mit tenne Spanyolország vagy Franciaország ha ilyen helyzetben lennének.

A probléma ott kezdődik hogy a civilizált világ még mindig a törvényességgel foglalkozik egy totálisan törvények nélküli környezetben. Ezt ahhoz lehet hasonlítani mintha egy korcsolyázó ballerinát beküldenénk a jéghokizók közé vagy egy sakkozóval szeretnénk kiüttetni egy nehézsúlyú bajnokot. Mint ahogy egy országnak sincs törvénye azzal kapcsolatban hogy a kannibálok megeszik a miniszterelnököt, mivel ez egyszerűen elképzelhetetlen, ugyanúgy a nemzetközi törvény sem tud mit kezdeni azokkal akik a kórházakból, mecsetekből, és mentőautókból lövöldöznek ki miközben a kormányuk és a társadalmuk megvédi őket. A nemzetközi törvény szintén nem tud mit kezdeni azokkal akik elküldik a gyerekeket kövekkel dobálódzni miközben mögöttük állnak és lövöldöznek, és nem lehet őket letartóztatni mivel a kormányuk megvédi őket.

A nemzetközi törvény nem tud mit kezdeni azokkal a terrorista vezetőkkel akiket magasrangú vendégként kezelnek, miközben az ország vezetői ahol él elitélik a cselekedeteit vagy azt mondják hogy túl gyengék hogy letartóztassák. És az egészben az a legszomorúbb hogy ezek a gazemberek nemcsak megkövetelik hogy a nemzetközi törvény védje meg őket, háborús bűnösként definiálják azokat akik megpróbálják őket letartóztani, hanem bizonyos nyugati sajtók még ráadásul propaganda segítséget is nyújtanak nekik. Viszont jó hír hogy ez a jelenlegi helyzet csak ideiglenes mivel a nemzetközi törvénykezés mindig követte a valóságot. Az öngyilkos merénylők büntetésének pedig halálnak vagy letartóztatásnak kellene lennie a terrorista támadás előtt, és nem pedig alatta vagy utána. Minden egyes világháború után a nemzetközi törvénykezés sikeresen adaptálta magát az új helyzethez, és ugyanez fog történni a mostani után is. De sajnos még nagyon sok könny fog hullani amíg ez nem következik be.

Sajnos a helyzet amit itt leírtam nagyon nyomasztó. Mit lehet itt csinálni? Rövidtávon az egyetlen lehetőségünk a harc és a győzelem. Hosszútávon pedig jó irányba kell terelni a következő nemzedéket és meg kell ismertetni velük a világ többi részét. A belső réteget csak elpusztítani lehet. Más lehetőség nincs velük kapcsolatban. A külső réteget nem lehet erőszak útján megsemmisíteni. El kell vágni a pénzforrásukat, fel kell szabadítani a nőket, oda kell figyelni az oktatásra, ki kell használni az ellenpropaganda lehetőségeit, bojkottálni kell őket, és el kell érni hogy a lakosságuk hozzáférjen a nyugati sajtóhoz, az Internethez, és lássák hogy a nyomoron kívül más életforma is lehetséges. De a legfontosabb ebben a harcban az a civilizált erők összefogása.

Hadd változzak vissza egy pillanatra a a taxisofőrből a tudóssá. Egy rosszindulatú daganatot sebészi módszerekkel lehet eltávolítani. Másik megoldás hogy elvágjuk a tumorba vezető vérereket, és ezáltal meggátoljuk az "utánpótlást" aminek a segítségével a daganat áttételeződhet a szervezet más részeire. De ha biztosra akarunk menni akkor a legjobb mindkét módszert alkalmazni. Mielőtt az ember csatába indul és nyer, akár erőszak útján akár nem, először be kell látnia hogy hadban áll. Sajnos úgy néz ki hogy az európaiaknak még pár évre szükségük van arra hogy rájöjjenek hogy igenis egy háború kellős közepén vannak. Első lépésként meg kell semmisíteni azokat a kormányokat amelyek otthont adnak a terroristáknak. Nem akarok vitába keveredni azzal kapcsolatban hogy az Irak elleni amerikai támadás jogos volt-e vagy sem a tömegpusztító fegyverek szemszögéből vagy más háború előtti érvek alapján, de a háború utáni helyzet nagyon igéretes. Most hogy Afganisztán, Irak, és Líbia kiestek, márcsak két és fél ország van akik támogatják a terrorizmust: Irán, Szíria, és Libanon. Az utóbbit a szíriaiak a megszállásuk alatt tartják. [Ez most a cikk fordításakor változik. -- A fordító] Lehet hogy ezt a listát ki kell egészíteni Szudánnal. Irak és Afganisztán meghódításának az lett az eredménye hogy mind Szíriát mind Iránt olyan országok veszik körbe akik nem barátságosak hozzájuk. Iránt Afganisztán, az öböl államok, Irak, és a volt Szovjetúnió muszlim köztársaságai veszik körül. [a szerző kihagyta Pakisztánt. -- A fordító] Szíriát pedig Törökország, Irak, Jordánia és Izrael határolja be. [Továbbá Libanon amit a szírek megszállnak, de ez épp most változik. -- A fordító] Az afgán és az iraki invázió következtében a stratégiai helyzet alapvetően megváltozott, és a terrorista államok hatalmas nyomás alatt vannak. Nem meglepő hogy az irániak mindenáron ki akarnak provokálni egy síita lázadást Irakban.

Nem tudom hogy az amerikaiak már a kezdetektől fogva be akarták keríteni mind Iránt és Szíriát, de az lett az afgán és az iraki háborúk eredménye.

Szerény véleményem szerint manapság Irán jelenti a legnagyobb veszélyt a világra. Vitathatatlanul próbálnak minden irányban terjeszkedni és hatalmas területek felett rendelkezni. Egy olyan eszmerendszerrel rendelkeznek amiről azt állítják hogy felsőbb rendű a nyugati kultúrához képest. Könyörtelenek. Bebizonyították hogy képesek a nagykövetségeiken keresztül kifinomult terrorista támadásokat végrehajtani anélkül hogy sok nyomot hagynának maguk után. [Feltételezem hogy a szerző a 90-es évek első felében Buenos Airesben elkövetett két terrortámadásra utal. -- A fordító] Tagadhatatlan hogy megpróbálják kifejleszteni az atombombát. Az ún. mérsékeltek és a konzervatívok mesterien játtszák el a jó-rendőr rossz-rendőr^** szerepeket. Az irániak vitathatatlanul a terrorizmus közponjában vannak. Ők támogatják a szír terrorizmust, és kétségtelenül ők keverik a legtöbb bajt Irakban. Teljesen az irániak támogatják az Hezbollah terrorszervezetet, és rajtuk keresztül a palesztín Hamaszt és Iszlám Dzsihádot. Az irániak több terrortámadásért felelősek Európában és Dél Amerikában, és feltételezhetően Üzbegisztánban valamint Szaúd Arábiában is. Az irániak egy igazi multinacionális terrorszervezetet tartanak fenn amiben mellékszereplőkként részt vesznek Szíria, Libanon, és bizonyos iraki síita elemek. Sajnos ennek ellenére a legtöbb európai ország továbbra is kereskedik Iránnal, megpróbálják lekenyerezni, és nem hajlandók figyelembe venni a nyilvánvaló jeleket.

A háború megnyerése érdekében mindenképpen ki kell apasztani a terrorista elemek pénzügyi forrásait. Nincs értelme hogy megpróbáljuk megérteni az apró különbségeket a szunni, al-Kaida, Hamasz, Hezbollah, Sadr, és más hasonló irániak által támogatott terror szervezetek között. Ha a szükség megköveteleli, akkor nagyon szépen együttműködnek.

Szintén alapvető fontosságú hogy megszüntessük a külső réteg szaúdi és más csoportok általi támogatását mivel ez a réteg felelős a terror ideológiáért. Továbbá nagyon fontos hogy figyelemmel kövessük az iszlám szervezeteknek adott nyugati támogatásokat, hogy figyeljük a különféle nemzetközi segélyszervezeteket, és hogy kemény gazdasági ellenlépeséket tegyünk a terrorizmus támogatásának a legkisebb látszatára is. Végül de nem utolsó sorban határozottan fel kell lépni a hazugság kampány ellen, és megfigyelés alatt kell tartani azokat a nyugati sajtóorgánumokat akik akár naivitásból, pénzügyi érdekből, vagy egyszerű tudatlanságból együttműködnek a terrorista elemekkel.

De mindenek felett sohase szabad megadni magunkat a terrornak. Senki sem tudja hogy a spanyol választások más eredményt hoztak volna ha a pár nappal korábbi vonatrobbantások nem történtek volna meg, de ez végülis nem számit. Az a lényeg hogy a terroristák meg vannak arról győződve hogy ezt ők idézték elő, és ezzel elérték hogy a spanyolok visszavonják az irakban lévő csapataikat. A spanyol eset nagyon sokba fog Európának kerülni, beleértve a franciákat akik már kezdik kiutasítani a gyűlöletkeltő imavezetőket, betiltani a fátylat és azokat az országokat akik csapatokat küldtek Irakba. De hosszútávon a spanyolok fogják a legtöbbet fizetni.

Vajon a demokrácia a megoldás az arab világ bajaira? Ha a demokrácia alatt a szabad választásokat, a sajtó és szólás szabadságot, a működő jogrendszert, polgárjogokat, női egyenjogúságot, szabad nemzetközi utazást, a külföldi sajtó és eszmék beengedését, törvényeket a gyűlöletkeltés és rágalmazás ellen, továbbá az olyan törvénytelen dolgok végét mint pl. a korházakból és vallási helyekből való támadások levezetését valamint gyerekek felhasználását értjük, akkor a válasz igen. De ha a demokrácia nem más mint szabad választás, akkor valószínűleg a legfanatikusabb szervezeteket fogja hatalomra juttani, azokat akik a legvérlázítóbb rágalmakat tudják fabrikálni. [Erre mondják azt hogy egy ember, egy szavazat, egyszer. -- A fordító] Ezt tapasztaltuk Algériában, és bizonyos mértékben Törökországban is. Ez megint megtörténhet ha nem készítjük elő a talajt. A másik oldalról nézve egy lassú átmenet a demokráciába, mint Jordánia, jobb kilátásokkal kecsegtethet mint egy hirtelen váltás, mint ahogy ez nem működőtt Oroszországban, és Kínában sem működne.

Rendületlenül hiszem hogy végülis a civilizált világ fog felülkerekedni. De minél később értjük meg a háború jellegét, a győzelem annál drágább és fájdalmasabb lesz. Ebben a háborúban Európa a legfontosabb hadszíntér. Sajnos a második világháború pusztítása után érthető hogy elegük van a háborúból, és valószínűleg csak több ezer halott után fog a véleményük megváltozni hogy sajnos megint harcban állnak.

A 3. világháború, lehetséges forgatókönyve

Az izraeli légierő megtámadja Iránt, megkezdődik az izraeli-iráni háború.

1. Destabilizálódik az egész közel-kelet, Szíria, Libanon, Pakisztán és egyes észak-afrikai államok mint Líbia, fegyverekkel és emberekkel támogatják Iránt, egyesek hadat üzennek Izraelnek.
2. Amerika először fegyverekkel támogatja Izraelt, majd a túlzott arab erő miatt, belép Izrael oldalán a háborúba. Ezt nem is lesz túlságosan nehéz elérniük, hiszen a zsidók teljes mértékben uralják ma már az amerikai közvéleményt.
3. Amerika belépésével a háborúba, az Iránnal  szövetségben álló országok, mint Venezuela és Törökország döntést kell hozzon. Venezuela Irán oldalán lép be a háborúba, így hadat üzen az USA-nak, az USA pedig vissza. Megkezdődik a karib-tengeri háború.
4. Oroszország helyzete egyre kilátástalanabb. A háború elején fegyverekkel támogatta iránt, azonban a leendő közel-keleti amerikai jelenlét gondolata kilátástalanná tenné helyzetét. Amennyiben az USA legyőzi Iránt és így teljes mértékben uralná a közel-keletet, Oroszország lehetőségei nagy mértékben tovább szűkülnének. Az orosz közvéleményt a média és különböző szabotázs akciókkal  Amerika ellen hergelik. Elmondják az orosz közvéleménynek, hogy valójában a 2008-as orosz-grúz háború is az orosz és a zsidó hadsereg között történt. Oroszország belép a háborúba Irán oldalán, hadat üzen az USA-nak.
5. Oroszország ahogy belépett a háborúba, teljesen elzárja az Európa felé áramló olajat. Európa országaiban mindenhol szükségállapotot vezetnek be, korlátozzák az ipari termelést, a közlekedést, nem lesz benzin. Az európai közvéleményt fokozatosan felhergelik Oroszország ellen. Az EU-nak döntenie kell hamar. Az EU hadat üzen Oroszországnak, belép a háborúba az USA és Izrael oldalán. Európában muszlim ellenes zavargások törnek ki, bevezetik a hadi állapotot, a kijárási tilalmat.
6. Kínának nem marad választása. Utolsó nagyhatalomként Oroszország és Irán oldalán belép a háborúba. Hadat üzen az USA-nak és az EU-nak. Megkezdődik a csendes-óceáni háború, ami később az atomháború legnagyobb színtere lesz.
7. A globális atomháború feltételei innentől kezdve adottak.

Új atomkorszak

Több mint 36 ezer robbanófej – ennyi nukleáris fegyverrel rendelkezett a Time magazin összeállítása szerint 1998 tavaszán a világ nyolc atomhatalma. A földi civilizáció elpusztítására sokszorosan alkalmas atomarzenál a hidegháború évtizedei alatt a gyakorlatban biztosította a globális hadászati erőegyensúlyt. A kilencvenes évek végén azonban a nukleáris fegyvereket nacionalista vagy ideológiai ütőkártyaként tekintő országok feltűnése – amint az indiai robbantássorozat is bizonyította – beláthatatlan következményekkel járhat.

Újdelhiben tűzijátékkal és utcai ünnepléssel köszöntötték a hírt, hogy India az "atomklub" tagjává vált. Az örömünnep láttán a szomszédos Pakisztánban szinte azonnal megfogalmazódott a szándék, hogy kövessék az indiai robbantások példáját. A korábbi évek atomcsendjéhez szokott világ hirtelen ismét szembe kellett hogy nézzen a nukleáris fegyverkezés már meghaladottnak hitt következményeivel. A nemzetközi szerződések ellenére ma több ország birtokol atomfegyvert, mint bármikor korábban, és a felhalmozott készletek pusztító ereje is túlszárnyalja a hidegháborús évek szintjét.

A klub tagjai
Aligha véletlen, hogy hosszú időn keresztül az atomfegyverrel rendelkező országok listája azonos volt az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjával. A Szovjetunió és az Egyesült Államok után Nagy Britannia 1952-ben, Franciaország 1961-ben, Kína pedig 1964-ben hajtott végre sikeres atomrobbantást.
Az Ötök által kialakított erőegyensúllyal szemben a hetvenes években három ország: India, Pakisztán és Izrael volt képes önálló atomprogram kialakítására. A hivatalosan meg nem erősített, de gyakorlatban tényként kezelt izraeli atomprogram válasz volt az "Iszlám Bomba" kifejlesztésére indult arab – elsősorban pakisztáni és iraki – fegyverkezési törekvésekre. Az izraeli nukleáris fegyverek azóta állandó hivatkozási alapként szolgálnak szinte az összes reménybeli atomklubtag számára. Az indiai vezetők siettek emlékeztetni az atomrobbantásokat elítélő Washingtont, hogy az USA volt egyedül, amely háborúban alkalmazta az atomfegyvert, és amely egyetlen szóval sem tiltakozott az izraeli nukleáris fegyverekkel szemben. Miért vonatkoznak más szabályok a harmadik világ nagyhatalmaira, mint az Ötökre? – teszik fel a kérdést Indiában és Pakisztánban.
A nyolctagú atomklub országai mellett a katonai szakértők további négy állam esetében feltételezik, hogy rendelkeznek atomfegyverekkel, vagy rövid időn belül előállíthatnak ilyeneket. Riasztó, hogy ezek az államok – Irán, Irak, Észak-Korea és Líbia – egyben a terrorizmus támogatásával vádolt országok közé tartoznak. Legutóbb áprilisban látott napvilágot olyan információ, miszerint Irán atomprogramjához az alvilág közvetítésével Kazahsztánból vásárolt a volt szovjet arzenálból ellopott robbanófejeket és dúsított urániumot.

Zsarolás a bombával?

A titkos atomprogrammal rendelkező országok a nukleáris fegyvereket nem valószínű, hogy háborús bevetésre szánják. Ezek az országok is tisztában vannak azzal, hogy atombombáik – amelyek között aktatáska méret? minifegyverek is vannak – esetleges egyoldalú bevetése milyen válaszlépést váltana ki a nagyhatalmak részéről. Céljuk sokkal inkább az lehet, hogy ellenfeleiket – elsősorban Izraelt és az Egyesült Államokat – sakkban tartsák egy katonai konfliktus esetén. Fennáll a veszélye annak is, hogy Irak vagy Irán a fegyvereket formálisan a kormányzathoz nem kötődő terrorista csoportoknak adja át. Ezek egy háború kitörésekor a siker reményében megzsarolhatnák az ellenfelet vagy szövetségeseit azzal, hogy az atomfegyvereket a terroristák a civil lakosság ellen vetik be. Egyes feltételezések szerint terroristák nukleáris fenyegetéssel próbálnák meg Izrael szövetségeseit, az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és Törökországot semlegesíteni egy következő arab–izraeli háborúban.
Az atomterrorizmus lehetőségére figyelmeztetett a közelmúltban több orosz politikus – köztük Alekszander Lebegy tábornok – is, akik elmondták: a hetvenes években a KGB által kifejlesztett miniatűr atomfegyverek közül több mint száznak a Szovjetunió összeomlása után nyoma veszett. Katonai elemzők szerint a nukleáris terrorzimus mára annyira hihető realitássá vált, hogy háborús támadás esetén akár egy blöffként bejelentett fenyegetés is többórás, vagy akár többnapos késedelmet eredményezhet a megtámadott fél vagy szövetségesei számára, amely döntő lehet a konfliktus kimenetele szempontjából.

---

Atomprogrammal rendelkező országok

1. Egyesült Államok
Történet: 1945-ben hajtott végre először atomrobbantást. Azóta több mint 1030 kísérletet végzett, többet, mint a világ többi országa együttvéve.
Készlet: 12 070 robbanófej
Hordozórakéták hatótávolsága: 13 000 km, ezáltal képes a világ bármely pontját elérni2. Nagy-Britannia
Történet: első teszt 1952-ben, eddig összesen 45.
Készlet: 380 robbanófej
Hordozórakéták hatótávolsága: 12 000 km3. Franciaország
Történet: 1961 óta folytat kísérleteket, eddig 210 végrehajtott kísérlet. Legutóbb hat vitatott kísérleti robbantást hajtott végre 1995-ben és 1996-ban a Csendes-óceánon.
Készlet: 500 robbanófej
Hordozórakéták hatótávolsága: 5300 km4. Oroszország
Történet: az USA után másodikként hajtott végre atomkísérletet, eddig 715-öt. A fegyverkezési verseny egykori éllovasa, robbanófejeinek száma azonban folyamatosan csökken.
Készlet: 22 500 robbanófej
Hordozórakéták hatótávolsága: 11 000 km5. Kína
Történet: 1964-ben kezdte a nukleári kísérleteket, eddig 45-öt végzett.
Készlet: 450 robbanófej
Hordozórakéták hatótávolsága: 11 000 km6. India
Történet: a most világszerte meglepetést keltett öt robbantást megelőzően 1974-ben hajtott végre először atomkísérletet.
Készlet: mintegy 65 robbanófej
Hordozórakéták hatótávolsága: 2500 km

Nyilvánosságra nem hozott atomprogrammal rendelkező országok
Izrael, Pakisztán, Irán, Irak, Észak-Korea, Líbia

Lehet még fegyver a krumplibogárból

A biológiai fegyverek egyik különleges formáját képezik a rovarok. Mandzsúria ellen vívott háborújában Japán pestissel fertőzött, porcelánbombákba zárt bolhákkal sújtotta az ellenséges városokat. Az Egyesült Államok sárgalázat terjesztő szúnyogokkal készült a hidegháborúra. Milyen rovarokat és hogyan használtak fel elődeink a harcokban, és van-e esélye ma egy rovarháborúnak?

Sárgalázat terjesztő szúnyog

AJÁNLAT

• Előállították a bolhák szuperfehérjéjét

AJÁNLAT

• Háborúk csendes áldozatai

Tetvek és bolhák terjesztették a középkori pestisjárványokat, melyek olykor kiirtották Európa lakosságának harmadát, és így jelentős politikai, vallási és gazdasági változásokat okoztak szerte a kontinensen. Ruhatetvek hordozták azokat a kórokozókat, amelyek elpusztították Napóleon Moszkvából hazafelé vonuló csapatainak mintegy harmadát - noha ez volt a történelem első himlő ellen vakcinázott hadserege. Szúnyogok terjesztették a sárgalázjárványt, mely arra kényszerítette Napóleont, hogy eladja Franciaország észak-amerikai gyarmatait a briteknek, és ezzel megnyissa előttük a lehetőséget, hogy Amerika keleti partvidékéről nyugat felé terjeszkedve létrehozzák a mai értelemben vett Egyesült Államokat. 

A rovarok hatalmas biomasszájuknál (együttes tömegüknél), fajgazdaságuknál és életmódjuk változatosságánál fogva a bioszféra domináns szereplői. Ezért olykor az emberi történelem, és ezen belül a háborúk kimenetele is a rovarvilág befolyása alatt állhat. Logikus tehát a kérdés, hogy vajon használhatók-e fegyverként is bizonyos rovarok? Milyen rovarokat és hogyan használtak fel elődeink a háborúikban, és van-e olyan veszély, hogy egy agresszor egyszer majd rovarokkal támadhat ránk?

A történelem előtti idők harcászati eljárásairól csak anekdotikus ismereteink lehetnek, de őseink igen találékonyak voltak, ha az ellenfél legyőzése volt a tét. A barlangja mélyén meglapuló ellenség kiűzhető volt, ha oda méhkast dobtak, mert a megvadult méhcsalád hatékony kényszerítő eszköz lehet. Hasonlóképpen, a középkori várostromok idején felhasznált katapultok is alkalmasak voltak arra, hogy megvadult méhekkel árasszák el az ostromlott várakat. Mindezek azonban csak lehetséges, de nem bizonyítható katonai alkalmazások.

A rovartani hadviselés első bizonyított, nagyszabású, állami szinten megvalósított eseménye Japánhoz kötődik. A Japán Birodalom 1932-ben megszállta Mandzsúriát, ahol egy ambiciózus ifjú katonaorvos, Ishii Shiro megalakította a "731-es Víztisztító Alakulat" fedőnéven elhíresült katonaorvosi egységet. Az egység korántsem víztisztítással foglalkozott. Mintegy tízezer embert, civileket és hadifoglyokat, férfiakat, nőket és gyermekeket áldoztak fel azért, hogy emberi kórokozókat - többek közt pestis- és kolerabaktériumot - termeljenek. Az embertelen eljárások brutalitása korlátlan volt, csak az eredmény számított. Végül 1939-től a 731-es Alakulat és néhány más, kisebb, hasonló célú egység bevetette új fegyvereit Mandzsúria lakossága és részben a kínai hadsereg ellen is. Az egyik eljárás az volt, hogy pestissel szándékosan megfertőzött foglyaikra bolhák tömegét engedték, majd a vérszívással megfertőzött bolhákat porcelánbombákba zárták. A japán repülőgépek aztán a mandzsu városokat bombáztak ezekkel a pestisfertőzött bolhákkal. Az áldozatok száma nem ismert, de a japán biológiai agresszió - melynek a pestisfertőzött bolha az egyik legfontosabb fegyvere volt - összes áldozatainak számát a történészek kétszázezer és ötszázezer körülire becsülik.

Emberbolha (Pulex irritans)

A világháború végén az alakulat többsége Japánba menekült, és amerikai megszállás alá került. Soha nem vonták őket felelősségre, mert a haditechnikai információkért cserébe Amerika teljes büntetlenséget biztosított nekik. A hidegháború kezdetén mindez logikus volt, hiszen a japánok olyan technológiai tudás birtokában voltak, mely a nyugati világban megszerezhetetlen volt. Maga Ishii a háború után az Egyesült Államokban folytatta kutatásait. Az alakulat második parancsnoka, Kitano Masaji a háború utáni Japán legnagyobb gyógyszeripari cége, a Zöld Kereszt igazgatója lett.

Az alakulat tucatnyi embere azonban hátramaradt, ők a megszálló Vörös Hadsereg fogságába estek. A Szovjetunió haditörvényszék elé állította őket. A "habarovszki per" néven ismert tárgyalás anyagait több nyelven is kiadták és terjesztették a nyugati világban. Az ítéletek meglehetősen enyhére sikerültek, legalábbis a sztálini korszak gyakorlatához képest, és az elítéltek 1956-ban már hazatértek Japánba. Erős a gyanú, hogy ők is haditechnológiai információval fizettek fogvatartóiknak.

Darázsfészek

A hidegháború idején a nagyhatalmak rendkívüli érdeklődést mutattak a biológiai fegyverek iránt, noha ennek a nyilvánosság színterén semmilyen jele nem mutatkozott. Az USA - számos egyéb kórokozó mellett - különös érdeklődést mutatott a sárgaláz-fegyverek iránt. Csak találgatni tudunk ennek okait illetően. A döntésnek talán történelmi okai is lehettek, hiszen volt időszak (1793), mikor még az Egyesült Államok kormánya is megszűnt működni egy sárgalázjárvány miatt. Érdekesebb azonban, hogy az amerikai történelmi tapasztalatok is jól mutatják a sárgaláz mint emberi rassz-specifikus fegyver jelentőségét: az afroamerikai fertőzöttek halandósága jóval kisebb volt, mint a kaukázusi rasszhoz tartozó honfitársaiké.

A katonai döntéshozókat talán csábította a lehetőség, hogy az akkoriban várt harmadik világháború során a megfertőzött területekre, például egy járvány-sújtotta nagyvárosba az USA képes lesz afro-amerikai katonákat küldeni, miközben a Szovjetunió nyilvánvalóan képtelen lesz egy afro-szovjet alakulat bevetésére.  Bármi is volt e döntés hátterében, a sárgalázat egy szúnyog által terjesztett vírus okozza, ezért a hidegháború kezdetén Amerika nagyszabású iparágat épített fel a sárgalázas szúnyog (Aedes aegypti) tömegtermelésére, valamint a célba juttatáshoz szükséges haditechnika fejlesztésére. Ennek Richard Nixon vetett véget, mikor 1973-ban kezdeményezte a biológiai- és toxinfegyverek termelésének és alkalmazásának tilalmát kimondó nemzetközi egyezményt. Bár ezután a Szovjetunió illegálisan felépítette a világtörténelem valaha volt legnagyobb biofegyver iparát, abban a rovarfegyverek már nem játszottak meghatározó szerepet.

Rovarok alkalmazása a jövőbeli konfliktusok során sem kizárható. Ennek egyik lehetséges terepe a rovarok bevetése az ellenség mezőgazdasági növénykultúrái ellen. Már a II. világháború során is több ország foglalkozott a krumplibogár (Leptinotarsa decemlineata) katonai alkalmazásaival. Bár mindezt a tiltja a nemzetközi jog, hasonló elgondolások a jövőben is felmerülhetnek, különösen, ha az ellenség mezőgazdasága nagyrészt egyetlen növényfaj termesztésén alapszik. A fejlett haditechnikával bíró országok számára akár az is vonzó lehet, hogy a harmadik világ nehezen ellenőrizhető vidékein rovarokkal csökkentsék valamely kábítószernövény termelését. Sok növényevő rovar igen erősen specifikus a tápnövényére, a katonák remélhetnék tehát, hogy egy ilyen támadás az élelmiszertermelést nem akadályozza. A legnagyobb veszély azonban a rovarfegyverek bioterrorista alkalmazásai terén mutatkozik.

Terroristák kezében a biológiai fegyverek és köztük a rovarok is igen hatékony eszközzé válhatnak. A nyugati szakértők felhívják a figyelmet arra is, hogy az ilyesfajta terrorfenyegetés szokatlan forrásból is érkezhet. Egyesek például attól tartanak, hogy a fanatikus környezetvédő mozgalmak bármilyen eszközt felhasználhatnak a génmódosított (GMO) növényállományok megtámadására, éppúgy, mint ahogy egyes állatvédő aktivisták már többször eljutottak a tettlegességig. Továbbra is fennáll tehát a veszély, hogy valaki egyszer majd "méhkast dob a barlangba".

Rózsa Lajos

Előállították a bolhák szuperfehérjéjét

Közismert, hogy a bolha parányi méretéhez képes hatalmasakat képes ugrani. Hogy minek köszönheti ezt a kivételes képességét, azt már kevesen tudják.

A megfejtés egy különleges fehérjemolekula, a rezilin, ami egyébként a legtöbb rovarban megtalálható az állat testét borító képződmény, a kutikula bizonyos részeiben. A kutikula legnagyobb része igen kemény és rugalmatlan. Azokon a testtájakon, ahol nagyfokú rugalmasságra van szükség - például a lábak és a végtagok kapcsolódásánál -, a rezilin az, ami ezt és az igen hatékony energiaraktározást biztosítja. A rezilin nagyon hasonlít más rugalmas fehérjékhez, például a pókfonalhoz és az elasztinhoz. Ausztrál kutatóknak a közelmúltban sikerült mesterségesen is előállítani ezt a kivételesen rugalmas anyagot. A muslicánál (Drosophila melanogaster) találtak egy olyan gént (CG15920), amiről a szekvencia alapján feltételezték, hogy egy rezilinszerű fehérjét kódol. Az ausztrál CSIRO cég kutatói egy baktériumot, az Escherichia colit használták föl arra, hogy a fehérjét mesterségesen előállítsák. A baktériumba bejuttatták az említett gént, így az E.coli termelni kezdte és az őt körülvevő közegbe engedte ki (szekretálta) a fehérjét. Ezzel a módszerrel több gramm ún. pro-rezilint tudtak előállítani. A pro-rezilin molekulák között fény hatására keresztkötések jönnek létre, és egy gumiszerű anyag keletkezik. Ennek az anyagnak a rugalmassága meghaladja a polibutadiénét, amit legnagyobb mennyiségben autógumik gyártásához használnak föl (érdekességként érdemes megemlíteni, hogy jelentős mennyiség fogy golflabdák magjának készítésekor is, ahol szintén nagyon fontos szempont a rugalmasság). A rezilin az összes eddig ismert gumiféleségnél rugalmasabb. A bolháknál az ugráshoz szükséges elasztikus energia tárolásában játszik fontos szerepet, de tudjuk, hogy a rovaroknál a szárnyat és a rovar testét összekötő szöveteket is óvja a sérüléstől a szárnyak mozgatásakor. A rezilin esetében a rugalmasság azt jelenti, hogy szinte korlátlanul lehet deformálni anélkül, hogy hajlékonyságából veszítene. Rendkívül alkalmas gyors lenyomatkészítésre, amit a jövőben mind ipari, mind pedig orvosi célokra fel lehet használni.  Egy napon talán a csigolyákat összekötő elkopott porckorongok helyettesítésére - implantátumként - fogják majd alkalmazni. Az ausztrál csoport jelenleg ezen a fejlesztésen dolgozik. Úgy vélik, hogy a rezilin alkalmas lehet erre a célra, hiszen egy muslica élete során nagyságrendileg körülbelül ugyanannyiszor csap a szárnyával, mint ahányszor a gerincnek meg kell hajolnia egy ember élete során. Arra számítanak, hogy egy rezilinből készült porckorong-implantátum képes lesz kiállni ezt a terhelést. Napjainkban fémből és polietilénből készült pótlásokat használnak. Az ausztrál csoport jelenleg állatokon vizsgálja a rezilinből készült implantátum alkalmazhatóságát. A jövőben olyan módosított baktériumot szeretnének előállítani, amely a rezilin mellett pókselymet is termel. A kutatók azt várják, hogy ezzel a módszerrel a rezilin rugalmasságát és a pókselyem nyúlékonyságát tudják egy anyagban ötvözni. Bodrogi Lilla

Háborúk csendes áldozatai

Lecsupaszított vietnami erdők, több ezer elpusztult madár az Öböl-háborúban, lemészárolt kongói hegyi gorillák - a háborúk néma áldozatai. A harcok hevében senki sem törődik a környezettel, az élővilággal, s az összecsapások hatásai sokszor visszafordíthatatlanok.

Vietnami erdők elpusztítása

AJÁNLAT

• Ha háború lesz, elmaradhatnak a gólyák
• Ökológiai katasztrófák képei az új Times világatlaszban
• A fajkihalás új számai
• Biológiai Google: egymásra kattintó fajok

A technológiai fejlődés előrehaladásával a hadiipar is egyre hatékonyabb fegyverekre tesz szert, melyek egyre súlyosabb hatással vannak a környezetre. Ezek lehetnek direkt hatások például egy robbantás révén, vagy hosszan elnyúló, közvetett hatások a biológiai és nukleáris fegyverek használatát követően. A leggyakoribb áldozatok a fák, melyek már a történelmi időkben is megsínylették a fegyverkezést, többek között a Földközi-tenger partvidékén, ahol már az ókorban nagymértékű fakitermelés zajlott a hajóépítések miatt. Ma is az élőhelyek elpusztítása okozza a legtöbb faj kihalását, és a háborúk ezt a folyamatot felgyorsítják. 

"Narancs ügynök"

Az élővilág háborúk miatti pusztulására az egyik "klasszikus" példa Vietnam, ahol az amerikai hadsereg szándékos környezetpusztítást végzett. Növényirtó szerekkel irtotta az erdőt, hogy megkönnyítse a pilótáknak a célpontok felismerését, és hogy megnehezítse az ellenség számára a rejtőzködést a sűrű dzsungelben. A használt szerek közül a narancsszínű hordókban tárolt, a nevét innen kapó Agent Orange nevű anyagot használták a legszélesebb körben. Hatására a növények növekedése felgyorsult, ami idővel a levelek lehullását eredményezte (defoliáló hatás).

A közel 10 évig tartó Ranch Hand hadművelet során több tízmillió liternyi növényirtót permeteztek szét, ami hatalmas pusztítást okozott az élővilágban. A növényzetet egyszerűen letarolták, az eset az ember által okozott ökológiai katasztrófák egyik iskolapéldája lett, ám sokkal súlyosabb közvetlen hatása is volt. A szert ugyanis annak ellenére bevetették, hogy az amerikaiak tudták: gyártása során melléktermékként egy rákkeltő dioxin (TCDD) keletkezik. Egyes becslések szerint az Agent Orange körülbelül 400 000 ember halálát okozta, hatására 500 000 fejlődési rendellenességben szenvedő gyermek született, és további 2 millió embernél okozott rákos vagy egyéb megbetegedéseket.

Olaj az Öbölben

Az 1990-es évek elején a Perzsa-öbölben lezajlott Öböl-háború szintén a legnagyobb környezetpusztítást okozó háborúk közé tartozik. 1991. január 21-én az iraki erők több százezer tonna kőolajat engedtek a tengerbe, a történelem eddigi legnagyobb olajszennyezését okozva. Az olaj több mint 10 centiméter vastagon beborította a vizet, és nem kímélte a tengerben élő állatokat, valamint a vándorlásaik során ott megpihenő madarakat sem. Becslések szerint több ezer vándormadár pusztult el a tollaira tapadó olajtól. Az iraki csapatok visszavonuláskor több száz olajkutat gyújtottak fel, nagy mennyiségű szennyező anyagot juttatva ezzel a levegőbe, amelyek később a leveleken lerakódva megakadályozták a növények lélegzését.

Bombázások Koszovóban

A koszovói zavargások hatására 1999. március 24-én a NATO légitámadást indított Szerbia ellen, komoly károkat okozva a térség természetes élővilágában, valamint a közvetve érintett délkelet-európai országokban. A gyárakat, vegyi üzemeket, erőműveket érintő bombázások hatására jelentős mennyiségű szennyezőanyag került a levegőbe, vizekbe és talajba egyaránt.

Pancevo mellett egy nagy finomítót bombáztak le, ahol a robbanás megelőzése végett jelentős mennyiségű mérgező oldatot, többek között 800 tonna 33%-os sósavoldatot, 3000 tonna lúgot, 1000 tonna nátrium-hidroxidot és ismeretlen mennyiségű higanyt engedtek a Dunába. Más üzemekből összesen körülbelül 200 tonna ammónia került a folyóba. A vegyületek óriási halpusztulást okoztak. Romániában egy hónappal később olyan magas nehézfém-koncentrációt mértek a Dunában, hogy a halászatot ideiglenesen meg kellett tiltani. A szennyező anyagok azonban az üledékben lerakódva évtizedekig kifejthetik hatásukat az élővilágra.

Nagy sűrűsége miatt az Öböl-háborúban és Szerbiában is előszeretettel használták az urándúsítás melléktermékéből, a szegényített uránból (depleted uranium, DU) készült páncéltörő lövedékeket. Becsapódásakor urán-oxid keletkezik, amely a talajban zajló folyamatok hatására nagy százalékban olyan vegyületekké alakul, melyeket a növények képesek felvenni, s így bekerülhet a táplálékláncba. Bár a szegényített változat radioaktivitása kisebb, mint a természetes uráné, ez egy mérgező nehézfém, melynek felhalmozódása az embernél is vese- és májkárosodást, illetve rákos elváltozásokat okozhat.

Veszélyben az afrikai dzsungelek

Az előbbi példákról már sokan hallhattak, ám a legtöbb kisebb-nagyobb helyi háborúból egyáltalán nincsenek adatok az élővilágot érintő hatásokról. Különösen nagyok lehetnek a károk a fajokban gazdag területeken: például az Afrikában jelenleg is zajló konfliktusok, polgárháborúk beláthatatlan következménnyel lehetnek az ottani élővilágra. Ezekben a fejletlen országokban az erdőirtás, élőhelypusztítás közben úgy tűnhetnek el állat- és növényfajok, hogy azokat még fel sem fedezték. 2008-ban a Google Earth segítségével bukkantak rá brit kutatók a mozambiki Mabu-hegyre, amely több új rovarnak, egy eddig ismeretlen viperafajnak és számtalan ritka madárnak ad otthont, s amelynek sikerült átvészelnie a közel 20 évig tartó polgárháborút. Azt azonban senki sem tudja, hány olyan élőhely lehet, amely már áldozatául esett a korábbi viszályoknak.

Nincs védelem

A háborúk sújtotta területeken természetesen nem túl hatékony a vadvédelem sem. Közismert a Ruandában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban élő hegyi gorillák (Gorilla beringei beringei) helyzete. Az állatokra a legnagyobb veszélyt az orvvadászok jelentik, akik a fejükért, lábaikért ölik meg az állatokat. 2007 nyarán a Virunga Nemzeti Parkban ismeretlen tettesek összesen 7 állatot mészároltak le, ám a testeket nem csonkították meg, így a gyanúsítottak közül az orvvadászokat kizárták. A nyomozás során kiderült, hogy a gorillák megöléséért a nemzeti park egyik főfelügyelője a felelős, aki illegális szénégetőket működtetett, és az utána nyomozó egyik vadőrt akarta azzal eltávolítani, hogy rá terelte a gyanút. Hányattatott sorsuk ellenére úgy tűnik, hogy a virungai hegyi gorillák populációja növekedésnek indult, a 2007-es felméréskor ugyanis még 72 példány élt a területen, 2009-ben pedig már 81-et számoltak.

Afganisztánban a hópárduc (Uncia uncia) az országban állomásozó katonák miatt került veszélybe. A faj már a korábbi háborúkat is csak nehezen vészelte át, ráadásul értékes bundája miatt előszeretettel vadásszák, s ezért is került be az IUCN (Természetvédelmi Világszövetség) Vörös Listáján a veszélyeztetett kategóriába. Bár az országban 2002 óta vadászati tilalom alá esik, a piacokon gyakran lehet találkozni a bőrével, a külföldiek körében ugyanis kedvelt szuvenír. A prém ára attól függ, hány golyó ütötte lyuk van rajta: az olcsóbbak 300 dollár körül kezdődnek, míg a hibátlan bunda akár 1000 dollár is lehet. Az amerikai nagykövetség és a Wildlife Conservation Society végül tavaly úgy döntött, hogy felvilágosító előadásokon próbálják meg lebeszélni a potenciális ügyfeleket a szőrmevásárlásról, és figyelmeztették a kereskedőket is, hogy szüntessék be ezek árusítását. Az országban korábban az erdők pusztítása is hatalmas mértékű volt, közel egynegyedüket megsemmisítették.

A számos állam által 1992-ben aláírt, környezetről és fejlődésről szóló Riói Nyilatkozat 24. elve kimondja: "A hadviselés eredendően pusztító hatással van a környezetre. Ezért az államok a fegyveres összetűzések idején tiszteletben fogják tartani a környezet védelméről rendelkező nemzetközi jogot és szükség szerint együtt fognak működni e jog továbbfejlesztésében." A háborúk során azonban a környezet az, amire a legkevésbé figyelnek, és az összetűzések befejezését követően ezek rehabilitációjára jut a legkevesebb pénz.