Aki
e cikk olvasása után is szereti a cionista szabadkőműves
ÁVH –
s zsidókat az nem magyar ember. Azt még meg érti
az ember , hogy
kirajzanak Oroszországból , de hogy
minden
nemzet nemzetalkotó
részét húsdarálóba kényszerítik azt
már a zsidó beteg agyuk
sem tudja elviselni , csak az aberált
elmeháborodottak hada tud
ilyen mocskos munkát végezni
. És most ne legyen egyetlen egy
magyar sem aki e
holokosztos gyilkosoknak megkegyelmez , mert a
nemzeti
vagyonunk után a vízünket akarják , és végül a földet
is
kiakarják húzni a lábunk alól . Ha hitelt érdemlően tudod
,
hogy a rohadék zsidó meglopott , mint gojt , gyujsd fel az
ingatlanját had égjen el mert számonkérés úgy sem lesz ,
hisz
vezetőid ma is fél zsidó maffiózók kiket csak a konc
érdekel ,
meg az hogy meglegyen a harmadik villája is , de
az életben még
egy kapa vágást sem végzett, míg te látástó
l mikulásig
dolgozol és a betevő falatott sem tudod
biztosítani
a családnak ,
a gyermekeid ma is éheznek , mert csak egy
karély kenyér jutott
nekik mára . Hát elő a molotov koktélt
, és égjenek ezek a
mocskos rablók , ne kíméld őket , mert
még a végén a Dunába
darálnak téged is . Az elrejtett
darálót
csak egy befalazott ajtó
választja el a valóságtól , és zsidó
ÁVH – darálósok ma is
élnek az unokákról nem is beszélve
a
gyerekek már MOSZAD – os
díszmagyarban járnak ti meg
csak szalutáltok nekik , hol ott már
rég bent kellett volna
égniük az összerabolt ingatlanjaikban ,
amiket a te
felmenőid
is építettek , de nem neked , mert a mocskos
zsidók
kirabolták a nemzetünket !!!!
atról szóló szó- és
betűáradatáról óhatatlanul e költői sor jut eszünkbe. Hiába
ismeri el ugyanis ma már minden történész, hogy 1956-ban
forradalom és szabadságharc volt, ha valódi előzményeit,
lefolyását, és főként a forradalmat megtorlók jellemrajzát,
hovatartozását továbbra is tabuk fedik. Ezért az alábbi írás
célja, hogy a teljes igazságot feltárja róla.
Előzmények:
hazánk szovjet megszállása, a vezetés zsidó arculata
Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel. David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során. De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a zsidó bolsevizmus, amelyről a két világháború között tucatnyi leleplező könyv jelent meg: róluk a Mindszentyhez mindhalálig hű Nyisztor Zoltán pápai prelátus úgy nyilatkozott, hogy amíg jómaga nem ismerkedett meg személyesen kommunistaellenes sajtótevékenysége miatt az Andrássy út 60 1945 utáni állapotaival, voltak némi kétségei hitelességüket illetően. Ugyanis alig tudta elgondolni is, hogy azokról a kínzásokról és kivégzésekről szóló tudósítások, amelyek bennük szerepeltek, mind szóról szóra igazak. Sok százezer nemzettestvérével együtt hamarosan megtapasztalhatta, hogy igazak bizony.
Nézzük az oktatásban, a tömegtájékoztatásban ma is tudatosan elhallgatott tényeket, amelyek nélkül nem érthetjük meg, mi vezetett 1956-hoz! A Vörös Hadsereg parancsnoksága 110 000 férfit űzött kényszermunkára Budapestről, azon kívül félmilliót az ország többi részéből. A megszálló, a népünket erkölcsétől eltántorítani akaró, vagyonából kifosztó szovjet csapatok – ahogyan Irving megjegyzi – a „sztyeppék kulturálatlan termékei” voltak. Közel egymillió magyar leányt és nőt erőszakoltak meg, akik közül sokan gyermektelenek maradtak örökre. Volt, hogy egy csinos titkárnőt és leányát tizenkét orosz katona erőszakolta meg. Ahová betörtek, kő kövön nem maradt. Körmenden például a Batthyány-kastélyban a bútorokat összetörték, a puskák csövét a falhoz vágták, majd az udvarra dobták. Az Árpád-kori függőpecsétes oklevelek fa pecséttokjával „tisztították” csizmájukat, az okleveleken pedig krumplit hámoztak, vagy a város környéki vizes árkokba hajították, illetve WC-papírnak használták őket, vagy egyszerűen elégették. A kölnit garatra öntötték, mert azt hitték, hogy vodka. A halat, hogy megmossák, leöblítették a WC-kagylóban, és ha a hal eltűnt, bosszúból agyonverték a háziakat.
Az 1948-ban teljhatalomra jutott, zsidók vezette Kommunista Párt kétfrontos harcot
vívott. Először is mindenkit, aki bármennyire szembeszállt a bolsevizmussal, fasisztának,
„burzsuj”-nak, osztályidegennek, a „népi demokrácia” ellenségének tekintett, akiket be kell
börtönözni, sőt ki kell végezni, másodszor a kereszténységet és az annak elkötelezett
nemzeti sajtót teljesen fel akarta számolni.
Ismeretes, hogy Mindszentyt halálos ellenségének tekintette Rákosi (Rosenfeld) Mátyás. Legszívesebben kivégeztette volna, figyelmeztetve, hogy követőikre is ez vár.
Az azonban már kevésbé ismeretes, hogy azért kerülte el a kivégzést, mert miután Rákosi szándékáról értesült Franco tábornok, tudatta Sztálinnal: ha Mindszentyt elteszik láb alól, kivégezteti az összes spanyolországi kommunistát. Ha a kivégzést igen, a fizikai megleckéztetést mégsem kerülhette el. Mindennél többet elárul a bolsevizmus természetéről, hogy amikor az Andrássy út 60-ba került, egy partizán belerúgott, és azt mondta neki: „Életem legboldogabb pillanata volt ez.”Rákosi fő támasza, az Andrássy út 60 új ura,Péter (Auspitz) Gábor korántsem csak a nyilasokat kínoztatta, hanem mindenkit, akinek elege lett a zsidó bolsevizmusból. Élet-halál ura volt. Vitéz Málnási Ödön, a kiváló történész így foglalta össze „Magyar Mártyrok” című könyvében, mi zajlott az Andrássy út 60 pincéiben:
„A tízezrével elfogott hazafiak 20 körme alá 10-10 gombostűt vertek, s azután gumibottal összes körmeiket leverték, lemanikűrözték. Vagy az áldozatot seprűnyélre kötve, talpával lefelé fordítva, talpait órákon át gumibottal addig csépelték, míg kétszeresére dagadt, aztán arra kényszerítették, hogy vödör hideg vízben áztassa lábait. Vagy az áldozatról lehúzták harisnyáit, szájába nyomták, hogy ne tudjon ordítani, még egy gázálarcot is kötöttek rá hangfogónak, azután hozzáfogtak a legkülönfélébb ’munkához’: nemi szervét gumibottal cafatokra verték, vagy vékony üvegcsövet nyomtak bele, és vaskalapáccsal addig verték, míg az üvegcső apró szilánkonként belepréselődött. Az ilyen áldozat két év múlva is sírt, ahányszor örökké gennyező nemi szervén vizelnie kellett. (Rosenberg Ibolya vezette be ezt a kínzási módszert.) Vagy az áldozat nemi szervét íróasztal fióknyílásba tördelték. Vagy az áldozat nemi szervére 2-3 gumiforrasztó sallert kötöttek, meggyújtották és így a nemi szervet teljesen leégették. (Dr. Farkas Ferenc ügyvéden kipróbált módszer, azután általános.) Ha nő volt az áldozat, akkor nemi szervét addig döfködték gumibotokkal, míg véresen kifordult, az áldozat hónapokon belül szörnyű kínok között meghalt. Vagy az áldozatot hátrafektetve lekötötték, hasára vaslábos alá patkányt kötöttek, a másik vaslábosba föléje égő parazsat tettek, és így a patkányt arra késztették, hogy az áldozat hasán keresztülfúrja magát és elmeneküljön a megsüléstől. (Dr. Böhm Ferencen kipróbált módszer.) De a leggyakoribb az volt, hogy az áldozatot nagyon sokan megrohanták, földre gyömöszölték és végtagjaira állva, gumibotokkal csoportokban váltva egymást, órákon keresztül addig csépelték, míg egész teste, feje csupa seb és vér volt. Ilyen kínzások közben egyedül a budapesti központjukban, az Andrássy út 60-ban naponként legalább 30-40 halt borzalmas mártírhalált. Aki életben maradt, gondolkodás nélkül aláírta az általuk előre megfogalmazott jegyzőkönyvet, mert számára a mielőbbi felakasztás megváltást jelentett a borzalmas kínzásoktól. Ha a ’népügyészségen’ eszébe jutott a kínzásokra hivatkozva vallomását visszavonni, vagy ezt a csőcseléknek is legaljából összeszedett népbíróság előtt merészelte megtenni, akkor nyomban visszaadták ’pótnyomozás’- ra a politikai rendőrségre, ahol újabb borzalmas kínzások után vállalta önmaga ellen a hamis vallomást, hogy végre felakasszák. A legtöbb áldozatnak legalább 50-100 zsidó meggyilkolását kellett elismernie. Ha össze lehetett volna szedni ezen jegyzőkönyveket, akkor kiderült volna, hogy Ábrahám óta egész földünkön együttvéve sem élt annyi zsidó, mint amennyinek meggyilkolását az ilyen tortúrákkal készült jegyzőkönyvek számadatainak összegezéséből ki lehetett volna mutatni.”A magyarság tömegeinek fizikai megnyomorításával párhuzamosan mindent megtett a bolsevizmus, hogy a Lenin által a „nép ópiumá”-nak nevezett vallást kiirtsa. A nőket a megerőszakolásuktól testével védő báró Apor Vilmos győri püspök meggyilkolását követően főleg az ifjúsággal foglalkozó világi- és szerzetespapokat üldözték (néhányukat, mint Kun András minoritát és Kiss Szaléz hitoktatót elsők között végezték ki). A kötelező hitoktatást eltörölték és megfenyegették a gyermeküket hittanra járató szülőket. A kipróbált, a lelkipásztorkodásban kimagasló egyéniségeket lemondatták vagy száműzték, és helyükbe az úgynevezett békepapok kerültek. Az egyházi ingóságok javát elkobozták. Ugyanígy jártak el a szellemi életben is: közel 4700 „fasisztának, szovjetellenesnek, antidemokratikusnak” bélyegzett sajtótermék tömeges megsemmisítését rendelték el.
Mindezzel szembesülve azonnal feltűnhet valami, amiről még az önmagukat nemzeti elkötelezettségűnek tekintő történészeink is hallgatnak: a rendszer vezetésének zsidó arculata. Amin nincs mit csodálkozni, hiszen a bolsevizmus bizonyult a zsidó világnézet leghatásosabb kifejeződési formájának. Soha nem fogja megérteni a kommunizmus természetét az, aki nem ismeri a Talmudot. A kommunizmus gyökerei ugyanis nem Marx, Engels, Lenin vagy Trockij írásaiban keresendők, hanem a Talmudban, a Kabbalában és általában a rabbinikus irodalomban.
Így mindjárt megérthetjük, miért a kor legmeghatározóbb alakja Rákosi. Eredeti vezetékneve Rosenfeld. 1892. március 9-én született. Apja zsidó fűszeres. Előbb Budapesten, majd Hamburgban és Londonban banki tanulmányokat folytat. Az első világháború után az oroszok elfogják, Szibériába száműzik, ahol kommunista lesz. Leninnel 1918-ban találkozik először Szentpétervárott, aki megismerteti a földalatti szervezkedés mesterségével.
Leninre – akinek tanítómestere a szintén zsidó forradalmár Dzserzsinszkij volt, aki szerint „a legfőbb feladat megölni minden burzsujt!” – úgy néz fel, mint egy Istenre. 1919-ben visszajön Budapestre. A Kommün bukása után Moszkvába, onnan Ausztriába megy. Miután főnökével, Zinovjevvel összevesz, a Komintern 1924-ben visszaküldi Magyarországra, hogy szervezze újjá a Kommunista Pártot, de egyelőre titokban. Kilenc hónap múlva szervezkedéséért letartóztatják, halálra ítélik, de a halálos ítéletet végül nyolc és fél év börtönre változtatják. 1935-ben újra bíróság elé kerül, ezúttal 40 kommunistaellenes magyar 1919-es kivégzése miatt, majd 1940. október 30-án Horthy véglegesen kiengedi a rács mögül, cserébe az 1849-ben a cári seregek zsákmányolta magyar honvédzászlók visszaadásáért. Rákosi tehát újra Szovjet-Oroszországban szervezkedik, ahonnan 1944 végén ismét Budapestre jön. Vezető emberei is mind zsidók, mint Gerő Ernő. Eredeti vezetékneve Singer. Mindenki iránt bizalmatlan, ravasz pártszervező. Szintén zsidó Farkas Mihály (Wolf Izrael) honvédelmi miniszter, nem is szólva a „főideológus”- ról, Révai Józsefről(Kahána Mózes , a propagandaminiszterről.
Azonban nemcsak a felső szinteken (a politikai vezetőrétegben, a közigazgatásban vagy
az egyetemi tanárokat kinevező bizottságokban), hanem alsóbb szinteken is megfigyelhetővé vált a zsidó térnyerés. Erre jó példa a már említett börtönvilág. Amíg ugyanis Szovjet-Oroszországban többnyire csak a parancskiadók voltak zsidók, szemben a parancsvégrehajtókkal (akik így kijátszhatták és sokszor ki is játszották a Moszkvából érkező parancsokat elítélt orosz nemzettestvéreik javára), addig nálunk – legalábbis 1945 és 1956 között – mindkettő. Hazánkban tehát még a verőlegények és az őrök között is feltűnően sok volt a nemileg eltévelyedett, szadista hajlamú zsidó. Gulágot megjárt honfitársaink a megmondhatói: ha választaniuk kellett volna Szibéria vagy az Andrássy út 60. között, akkor valószínűleg inkább Szibériát választották volna.
1956 perdöntő előzménye tehát a felsoroltakon kívül a nagypolgárok Hortobágyra való kitelepítéséért, a padláslesöprésekért, a kulákok kifosztásáért, a kolhoz- és szovhozrendszer erőltetéséért, a magyar mezőgazdaság és ipar szovjet mintára való tönkretételéért egyaránt felelős zsidó bolsevizmus volt, így a teljes igazság az, hogy népünk igenis ellene lázadt fel.
A forradalom hősei, a menetét késleltetők, tőle vonakodók és árulói
A kommunista-liberális történelemszemlélet két nagy hazugságot ver a fejekbe. Először is azt, hogy 1956 „mindenkié”. Másodszor azt, hogy csak azok voltak a forradalmárok, akik a kommunista rendszer megreformálásáért küzdöttek, nem pedig eltörléséért.
A forradalom és szabadságharc szereplői azonban nem moshatók egybe, mert messze nem volt „mindenkié”, mivel nem mindegy, ki melyik barikád élén állt. A forradalom történéseivel kapcsolatba kerülő személyeknek négy csoportját különböztethetjük meg.Az első csoportba a forradalom hősei tartoznak, mindazok, akik kezükben fegyverrel harcoltak a Rákosi-Gerô-Farkas-Révai négyesfogat, majd a benyomuló szovjet csapatok ellen. A világ akkori legnagyobb hadseregét akarták kiverni hazánkból. Ezzel kivívták a keresztény világ elismerését: nem véletlen, hogy róluk és általuk népünkről XII. Piusz pápa a legnagyobb csodálattal nyilatkozott. Többségük munkás volt. Ők fogtak fegyvert legelőször, és csak utánuk az egyetemisták.
A „reformkommunisták” szerint ötvenhat igazi hősei nem a rendszer szellemiségét, hanem gyakorlatát akarták megváltoztatni, ami persze fából vaskarika. Ha valakiket, akkor a munkásokat lehetett legkevésbé megtéveszteni. Ők nem reformokat akartak, vezetőváltásokat, hanem a rendszer teljes felszámolását. Ezt fejezték ki zászlóik felirataival is: „Ruszkik haza!”, „Többpártrendszert, szabad választásokat!”, „Lengyelország utat mutat, kövessük a magyar utat!”, „Bem apó és Kossuth népe, fogjunk össze, kéz a kézben!”. Az sem igaz, hogy a munkástanácsok az „emberarcú szocializmusért” szálltak síkra. A munkástanácsok különben is csak a szovjet csapatok november 4-i bejövetele után alakultak meg, így az október 23-án kirobbant harcokban nem vehettek részt, arról nem is beszélve, hogy a „tanács” kifejezés érthetően igen rossz szájízt keltett a felkelőkben, hiszen elegük volt az ígéretekből, a tanácsokból. Tudták, hogy kommunistákkal értelmetlen tanácskozni.A forradalmi hősök között elsők között említendő továbbá a szellem erejével harcoló Mindszenty bíboros. Leírhatatlan hatással volt a tömegekre, katolikusokra és protestánsokra egyaránt, de gyakran még a hit iránt közönyös emberekre is. Azok, akik 1946-ban még Budapest egyik legszebb temploma, a Regnum Marianum lebontásában vettek részt, hogy helyébe Sztálin óriásszobra kerüljön, 1956-ban már hatására darabjaira zúzták a „kőgeneralisszimus”-t, azt kiáltva: „A templomot akarjuk! A Regnum Marianum-ot akarjuk!” Ötvenhatos forradalmi rádióbeszéde felrázta népünket. Kijelentette: „Mi semlegesek vagyunk, mi az orosz birodalomnak nem adunk okot a vérontásra. De nem merült-e fel az orosz birodalom vezetőiben a gondolat, hogy sokkal jobban fogjuk becsülni az orosz népet, ha nem igáz le bennünket? Csak ellenséges népre szokott rátörni a megtámadott másik ország. Mi most nem támadtuk meg Oroszországot.”A második csoportba a forradalom menetét késleltetők, mindenekelőtt a „Petőfi Kör” irodalmárai tartoznak, élükön Déry Tiborral és Háy Gyulával. Felfogásuk az volt, hogy „ha valamit nem tudsz megakadályozni, akkor állj az élére”. A forradalom élére kívántak állni, de csak azért, hogy kifogják a szelet a vitorlából. A felkelők határozott követeléseit mérsékelni akarták. Követeléseik túlságosan általánosak, így hatástalanok voltak. A forradalom leverése után ugyan számosan börtönbe kerültek (Déry Tibor, Háy Gyula), de jóval a kiszabott büntetési idő lejárta előtt kiszabadultak, hiszen Kádár János tudta, hogy kuruckodásuk csak a valódi forradalmárok megfékezését szolgálta. Történelmi szerepük felnagyításáért a felelősség elsősorban a liberális médiumokat terheli.A harmadik csoportba a forradalmi eseményekkel szemben vonakodók tartoznak, elsősorban Nagy Imre és hívei. A nyugati történészek és újságírók többségének állításaival szemben tény, hogy a több mint másfél évtizede szinte kizárólag dicsőített Nagy Imre ifjúságától fogva szilárdan hitt a kommunizmusban. Még a pártfegyelemben sem ismert pardont. Két évtizeden át élt Szovjet-Oroszországban. Csupán annyiban különbözött Rákosi-Rosenfeldtől, hogy nem moszkvai, hanem jugoszláv – Titó-i – típusú kommunizmust akart. Vonakodva, bizonytalankodva tett csak apró engedményeket a forradalmároknak. Ezért nem véletlen például, hogy a győri felkelők vezére, Szigethy Attila azzal fenyegetőzött, hogy ha nem ad engedményeket a forradalmároknak, Budapestre jön és megdönti kormányát. Ráadásul az engedményekről nem egyedül döntött, hanem Mikojánnal vagy Szuszlovval egyeztetve, kivéve legutolsó lépését, hazánknak a Varsói Szerződésből való kilépését és az ENSz-hez való fordulását. Élete utolsó pillanatában valóban végleg szakított Moszkvával, mert csalódott Andropovnak a szovjet csapatok kivonulására tett ígéretében, így nem ismerte el Kádárt miniszterelnöknek és nem mondott le, mindez azonban nem változtat a a tényen: élete javát a kommunizmusnak áldozta, ezért nem lehetett a forradalom vezéregyénisége.
Végül a negyedik csoportba a forradalom árulói tartoznak. A sor élén Kádár (Csermanek) János áll, aki még a saját maga által átélt történelemből sem tanult, például abból, hogy Rákosi-Rosenfeld utasítására egyik elvtársuk, Farkas Vlagyimir valaha az ő körmét is letépte és a szájába vizelt. Közéjük tartozott ugyanakkor a korábban népkutatásairól ismert Erdei Ferenc is, és mindazok, akik október 23-a és november 4-e között ugyan a forradalom támogatóinak tetették magukat, ám a szovjet csapatok bevonulása után maguk is részt vettek a tömeges megtorlásban.A megtorlás módszerei, a megtorlók hovatartozása
Ha az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk leveréséről jelenleg rendelkezésünkre
álló forrásokat tanulmányozzuk, szembetűnő, hogy a régi, többnyire zsidó származású tisztek és bírók mennyire kevesellték az akasztásokat. Marosán György („Buci Gyuri”) és Gerő Ernő az „ellenforradalmárok” kemény megbüntetését követelték Kádártól. Rákosi-Rosenfeld pedig egyenesen odáig elment, hogy megpróbáljon visszatérni a hatalomba. Miután azonban Budapesten csütörtököt mondott ebbeli kísérlete, felkereste Hruscsovot, aki csak annyit mondott neki: „Nézze Rákosi, Magyarországnak már volt tatár kánja, török szultánja, Habsburg császára, de zsidó királya még nem!”
Tény, hogy az 1956-ot követő, az 1963-as kádári „amnesztia” kihirdetéséig lezajlott akasztások, a sortüzek áldozatai számának pontos megállapítása még várat magára. (Kéri Edit „Kik lőttek 1956-ban a Kossuth téren?” című könyve mindenesetre perdöntő tényadatokkal szolgál.) Az eddig feltárt tények azt mutatják, hogy az 1956 utáni megtorlás az 1849 utáni megtorlást összehasonlíthatatlanul felülmúlta. Amíg Kádár János 1956. november 11-i és december 26-i rádióbeszédében ünnepélyesen megígérte, hogy „egyetlen dolgozónak sem lehet bántódása”, az október 23-án elkezdődött tömegmegmozdulásokban való részvétele miatt, addig az 1957. december 10-i MSzMP-határozat szerint az „osztályidegen, deklasszált, huligán elemek” – valójában a forradalom hősei – „semmiféle kíméletet nem érdemelnek”. Kádár ismét hazudott, hiszen börtön vagy sortűz várta az elfogott felkelőket.
Döbbenetes példa a megtorlásra Hornyák Tibordokumentumkötetének (Ellenszélben 2. kötet. Bp. 1997.) egyik vallomása:»Beszélgetést folytatok Bucsai Imréné Marton Erzsébettel, akit Kádár-Marosán vérbírósága, szörnyű megkínoztatás után, halálra ítélt 1956-os cselekményeiért. A Beszkártnál voltam kalauz, Budán a szépilonai kocsiszínben. Október 26-án a Széna téri srácokkal együtt csatlakoztam Szabó bácsi csapatához. Fő tevékenységem abból állt, hogy a már megalakult kis csapattal bejelentésekre, illetve parancskérésre volt ÁVH-soktól fegyvereket, lőszert és robbanóanyagot gyűjtöttünk be, de olykor őket is. Egy alkalommal megbízást kaptunk, hogy Pasaréti úti villájából hozzák be Marosán Györgyöt, aki a jelentés szerint szervezkedik a forradalom ellen. Mi nyolcan teherkocsira szálltunk és kimentünk a lakására.Hogyan került sor a letartóztatására?
Úgy, hogy becsengettünk a lakásba, a felesége nyitott ajtót. Ő pedig a nappaliban állt és beszélgetett Nagy Dániel szomszédjával, aki szintén országgyűlési képviselő volt abban az időben. Közöltem vele, hogy letartóztatom és előállítjuk a Maros utcai parancsnokságra. Szó nélkül, szinte meghunyászkodva követtek bennünket mind a ketten. Bevittük őket a Maros utcába a volt ÁVH-s laktanyába. Én magam egyedül kísértem őket le a fogdáshoz, aki átvette tőlem őket, és ezzel az ügy a részemről befejeződött. Másnap azonban megtudtam, hogy reggel mind a kettőjüket a legkisebb bántalmazás nélkül hazaengedték. Bezzeg forradalmunk leverése után megint a régi Buci Gyuri volt! Írt egy könyvet és abban nem így írta meg a letartóztatása történetét.Aztán hova sodorta az élet?
Brüsszelbe, ott kaptunk egy hat szobás lakást négyen nők, és onnan jártunk dolgozni egy termoszgyárba. Aztán 1957 márciusában, Kádár felhívására, aki kijelentette, hogy nyugodtan menjen haza, aki nem gyilkolt, a tésztát bevettem és hazajöttem. Másnap jelentkeztem a rendőrkapitányságon, ahonnan azzal küldtek el, hogy menjek és tegyem a dolgom. Ezt sokáig nem tehettem, mert 1957. augusztus 12-én értem jöttek egy nagy, lefüggönyözött autóval, és házkutatást tartottak, majd elvittek a hírhedt Gyorskocsi utcába.Mivel vádolták?
A népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésével.Mit akartak kiszedni?
A Széna téren részt vevő katonatisztek nevét, rangját, hol találhatók, milyen kapcsolatban voltam velük, és hogy a Széna téren harcolókról, az ütközetekről, és a begyűjtéseimből mit tudok nekik elmondani?Hogyan folytak le a kihallgatások?
Borzalmasak voltak! Volt ott két kihallgató tiszt, akik állandóan kínoztak, ütöttek, rúgtak, ahol értek, a hajamat tépték, olyannyira sikeresen, hogy a kihallgatások befejezése után nyomorék lettem, tönkreverték a vesémet-májamat, a nemi szervemet pedig szülésre örökre alkalmatlanná tették. Az egyik vallató egy gumibotot dugott a hüvelyembe és azt jobbra-balra forgatta, húzta, nyomta stb. A másik állandóan ordítva tette fel a különböző kérdéseit. „Ezt Marosánért!” – kiáltotta többször.Mikor kezdődött a tárgyalása és milyen ítéletet kapott?
Erre majd azután válaszolok, ha előbb elmondom, hogy a gumibotos vallatás után mit tettek még velem. Elvittek a Mosonyi utcai rabkórházba. Ott egy raborvossal egészségügyinek mondott kaparást hajtottak végre rajtam, miközben le voltam szíjazva, lábaim felpolcolva s a két kínzómester kaparás közben folytatta a vallatást. Nemsokára kitűzték az első fokú tárgyalást, de azt azért kellett elhalasztani, mert agyon voltam verve és hordágyon mégsem akartak a bíróság elé fektetni. 1958. április 15-én, 17-én és 23- án tárgyaltak első fokon. Halálra ítéltek.Hogyan fogadta a halálos ítéletet?
Ahogy a bírónak nevezett bérgyilkos kimondta, hogy halálra vagyok ítélve, egyszerűen nem tudtam felfogni.Mi történt a másodfokú tárgyaláson?
Halálos ítéletemet 15 évi börtönre változtatták. A két tárgyalás között egy éjszakára visszavittek a Gyorskocsiba és ott őszültem meg reggelre.Az ítéletben milyen cselekményeket fogalmaztak meg?
A többi között gyilkosságot, rablást, betöréses lopást. Ezekre a koholt szörnyűségekre tanúkról is gondoskodtak.Végül hány évet töltött le a 15-ből?
Ítélet után Kalocsára a női börtönbe szállítottak. Olyan helyiségekben voltunk, ahol 16 ember számára csak egy vízcsap és egy vályú volt. Varrodában dolgoztunk, és megkezdték a politikai átnevelést. Sajnos, voltak közöttünk is olyanok, akik holmi kedvezményekért eladták magukat a belső elhárításnak (néhány cigaretta stb.), és vállalták a besúgó szerepét. Szabadulásomra az 1963-as úgynevezett ENSZ-amnesztiával került sor. Éppen most jöttem ki a kórházból huszonnegyedszer. A tüdőmön úgy elhatalmasodott a betegség, hogy csak minimális a légző felület. Tönkrementek a beleim, a veséim, a májam, az epém. Hallássérült lettem a sok veréstől, az egyensúlyozás szerve is sérült, ezért imbolygok sokat. A huszonnégy kórházi zárójelentésem egy agyhártya- és agyvelőgyulladást is kimutatott, és azt is, hogy a koponyámban baloldalt idegbénulások találhatók.Milyen nyugdíjat kapnak a férjével?
A felét sem annak, amit a volt kínmesterek, Buci Gyuriról nem is szólva.«
Kádár megtorlói között viszont már sokkal kevesebb zsidó szerepelt, mint 1945 és 1956 között, ugyanis nem akart a pártvezetés még egy felkelést a zsidó vezetés miatt. Tekintettel arra, hogy azonosításuk és tetteik feltárása még folyamatban van, ezért csak a teljesség igénye nélkül tudjuk őket kiemelni.Apró Antal szobafestő, majd a párt Központi Vezetőségének tagja, miniszterelnök-helyettes, az Országgyűlés elnöke az 1956. október 24-ére virradó éjszakán tartott központi vezetőségi pártülésen létrehozott Katonai Bizottság elnökeként katonai diktatúrával akarta leverni a forradalmat, Czinege Lajos és Hazai Jenő segítségével.Balázsi Béla ÁVH-ezredes, egyik megszervezője volt a Nagy Imre-pernek. Kádárral is szembefordult. Zöldségárus lett, majd öngyilkos.Barna Péter ÁVH-ügyész alezredes a Kossuth Tüzértiszti Iskola felügyelője, Budapesten a Gyorskocsi utcában 1959. szeptember 15-ig teljesített szolgálatot, és támogatta a véres megtorlás pereinek lebonyolítását. Ezt követően egyetemi tanár lett.Betlen (Bettelheim) Oszkár villanyszerelő, a Szabad Nép szerkesztője fegyverrel harcolt a forradalmárok ellen, védve a Központi Vezetőség székházát.Biszku Béla lakatos segéd, belügyminiszterfelügyelte az összes fegyveres testületet, ígyminden letartóztatás, kínzás elrendeléséért felelős!Ezért a minisztertanács
elnökhelyettese lett.Czinege Lajos kovácssegéd, honvédelmi miniszter 1956. október 23-án a párt katonai
bizottságának lett a tagja. A Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportjának helyettesével, Hídvégi Ferenccel, Uszta Gyulával és Apró Antallal katonai puccsal akarta megkaparintani a hatalmat. 1957 januárjától a Munkásőrség megszervezője. Pufajkás. Felelős valamennyi kínzásért és kivégzésért.Csendes Károly igazságügyi minisztériumi főosztályvezető, a legfőbb ügyész helyettese
1956 után szintén felelős a megtorlásokért.Csillag (Stern) Géza gépészmérnök, vállalati igazgató kivette részét a megtorlásból és a
Munkásőrség megszervezéséből.Dapsi Károly borbély, kerületi párttitkár, gyárigazgató a Néphadsereg MSzMP Intéző
Bizottságának elnökeként tevékenyen részt vett a forradalom leverésében. Jutalmul vezérőrnagy, később azonban kegyvesztett lett.Garasin Rudolf nyomdász, Cseka-tiszt, ÁVH-ezredes 1956-ban még irányította a büntetés-
végrehajtás fegyveres testületét, így tudta nélkül aligha kerülhetett sor tűzparancs kiadására,
amikor a Parlament környéki épületeket ostromolták.Gyurkó Lajos pék, vezérőrnagy Tiszakécskén sortüzet nyitott a tömegre. A kecskeméti cigánynegyedben megbúvó 60-80 felkelőre is tüzet nyitott.Hazai Jenő géplakatos, pártmunkás is katonai puccsal akarta átvenni a hatalmat.Horn Gyula a budapesti Kerepesi úti laktanyában, a Budapesti Rendőrfőkapitányság „Hunyadi János” karhatalmi zászlóaljának tagja, vagyis pufajkás lett. Fővárosunkban a Nyugati téri sortűz parancs kiadója volt.Ilku Pál tanító, művelődési miniszter felelős a törvényszékek halálos ítéleteiért, a rögtönítélő bíróságok döntéseiért.
Marosán György péksegéd, államminiszterfelelős a salgótarjáni sortűzért, amelynek 131
halálos áldozata és kétszer annyi sebesültje volt.Pap János vegyészmérnök, belügyminiszterfelelős többek között Brusznyai Árpád
bölcsész kivégzéséért.Pető (Richtmann) László a Munkásőrség tagjaként vett részt a forradalmárok megkínzásában.Rajnai Sándor kötőszövő, ÁVH-alezredes, diplomata készítette az első megtorlási
listát, amelynek alapján megkezdődött a forradalom vezetőinek letartóztatása. Ő tartóztatta
le a romániai őrizetben lévő Nagy Imrét és szállíttatta Budapestre. Őt bízták meg végül a Nagy Imre-per felügyeletével.
Sós (Sternberg) György rendőr vezérőrnagyrészt vett a forradalmárok letartóztatásában,
és nyilvántartásba vett 8000 Nyugatról hazatért budapesti lakost, és ügynököket telepített közéjük. Csak 1961-ben 111 ember ellen foganatosított rendőrhatósági intézkedést. 105-öt őrizetbe is vettek.Sucin József vasesztergályos, ezredes, politikai tiszt 131 forradalmár sortűz okozta halálért felelős.Zoltai Gusztáv (Zucker Gerzson) munkásőr a kecskeméti repülőtér őrszázadában teljesített szolgálatot tizedesként, majd 1968-tól 1976-ig Komlós János ávós tiszt művészeti titkára volt, 1991-től köztudomásúan a MAZsIHISz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) igazgatója.
A Kádár-világ igazi következménye a teljes tudatleépítés volt
Az 1963-as amnesztia kihirdetését követően a bebörtönzéseket és a kivégzéseket a magyarság millióinak teljes tudatleépítése váltotta fel, 1956 következetesen ellenforradalomnak nevezése, cionista vezényletre. Történelmünk addigi legsötétebb korszaka következett, és az általa okozott lélekirtás, szellemrombolás ezerszer veszedelmesebbnek bizonyult a gazdasági nyomornál: sokaknak már nem a körmét tépték le, hanem munkájuk eredményét rabolták el.
Az alábbi névtelen korabeli röpirat akasztófahumoránál aligha jellemezhetnénk találóbban az 1956 megálmodott Magyarországot keresztre feszítő Kádár-világ feslettségét:»A szocializmus hét csodája:
1. Mindenkinek volt biztos munkahelye.
2. Bár mindenkinek volt munkája, mégsem tett senki semmit.
3. Bár semmittevéssel telt az idő, mégis minden terv 100 % felett teljesült.
4. Bár a gazdaság terv szerint fejlődött, mégis minden fontos dolog hiánycikk volt.
5. Bár semmit sem lehetett kapni, mégis mindenkinek megvolt mindene.
6. Bár elvileg megvolt minden, mégis mindenki lopott.
7. Bár minden mozgathatót loptak, mégsem volt soha leltárhiány.«
Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel. David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során. De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a zsidó bolsevizmus, amelyről a két világháború között tucatnyi leleplező könyv jelent meg: róluk a Mindszentyhez mindhalálig hű Nyisztor Zoltán pápai prelátus úgy nyilatkozott, hogy amíg jómaga nem ismerkedett meg személyesen kommunistaellenes sajtótevékenysége miatt az Andrássy út 60 1945 utáni állapotaival, voltak némi kétségei hitelességüket illetően. Ugyanis alig tudta elgondolni is, hogy azokról a kínzásokról és kivégzésekről szóló tudósítások, amelyek bennük szerepeltek, mind szóról szóra igazak. Sok százezer nemzettestvérével együtt hamarosan megtapasztalhatta, hogy igazak bizony.
Nézzük az oktatásban, a tömegtájékoztatásban ma is tudatosan elhallgatott tényeket, amelyek nélkül nem érthetjük meg, mi vezetett 1956-hoz! A Vörös Hadsereg parancsnoksága 110 000 férfit űzött kényszermunkára Budapestről, azon kívül félmilliót az ország többi részéből. A megszálló, a népünket erkölcsétől eltántorítani akaró, vagyonából kifosztó szovjet csapatok – ahogyan Irving megjegyzi – a „sztyeppék kulturálatlan termékei” voltak. Közel egymillió magyar leányt és nőt erőszakoltak meg, akik közül sokan gyermektelenek maradtak örökre. Volt, hogy egy csinos titkárnőt és leányát tizenkét orosz katona erőszakolta meg. Ahová betörtek, kő kövön nem maradt. Körmenden például a Batthyány-kastélyban a bútorokat összetörték, a puskák csövét a falhoz vágták, majd az udvarra dobták. Az Árpád-kori függőpecsétes oklevelek fa pecséttokjával „tisztították” csizmájukat, az okleveleken pedig krumplit hámoztak, vagy a város környéki vizes árkokba hajították, illetve WC-papírnak használták őket, vagy egyszerűen elégették. A kölnit garatra öntötték, mert azt hitték, hogy vodka. A halat, hogy megmossák, leöblítették a WC-kagylóban, és ha a hal eltűnt, bosszúból agyonverték a háziakat.
Az 1948-ban teljhatalomra jutott, zsidók vezette Kommunista Párt kétfrontos harcot
vívott. Először is mindenkit, aki bármennyire szembeszállt a bolsevizmussal, fasisztának,
„burzsuj”-nak, osztályidegennek, a „népi demokrácia” ellenségének tekintett, akiket be kell
börtönözni, sőt ki kell végezni, másodszor a kereszténységet és az annak elkötelezett
nemzeti sajtót teljesen fel akarta számolni.
Ismeretes, hogy Mindszentyt halálos ellenségének tekintette Rákosi (Rosenfeld) Mátyás. Legszívesebben kivégeztette volna, figyelmeztetve, hogy követőikre is ez vár.
Az azonban már kevésbé ismeretes, hogy azért kerülte el a kivégzést, mert miután Rákosi szándékáról értesült Franco tábornok, tudatta Sztálinnal: ha Mindszentyt elteszik láb alól, kivégezteti az összes spanyolországi kommunistát. Ha a kivégzést igen, a fizikai megleckéztetést mégsem kerülhette el. Mindennél többet elárul a bolsevizmus természetéről, hogy amikor az Andrássy út 60-ba került, egy partizán belerúgott, és azt mondta neki: „Életem legboldogabb pillanata volt ez.”Rákosi fő támasza, az Andrássy út 60 új ura,Péter (Auspitz) Gábor korántsem csak a nyilasokat kínoztatta, hanem mindenkit, akinek elege lett a zsidó bolsevizmusból. Élet-halál ura volt. Vitéz Málnási Ödön, a kiváló történész így foglalta össze „Magyar Mártyrok” című könyvében, mi zajlott az Andrássy út 60 pincéiben:
„A tízezrével elfogott hazafiak 20 körme alá 10-10 gombostűt vertek, s azután gumibottal összes körmeiket leverték, lemanikűrözték. Vagy az áldozatot seprűnyélre kötve, talpával lefelé fordítva, talpait órákon át gumibottal addig csépelték, míg kétszeresére dagadt, aztán arra kényszerítették, hogy vödör hideg vízben áztassa lábait. Vagy az áldozatról lehúzták harisnyáit, szájába nyomták, hogy ne tudjon ordítani, még egy gázálarcot is kötöttek rá hangfogónak, azután hozzáfogtak a legkülönfélébb ’munkához’: nemi szervét gumibottal cafatokra verték, vagy vékony üvegcsövet nyomtak bele, és vaskalapáccsal addig verték, míg az üvegcső apró szilánkonként belepréselődött. Az ilyen áldozat két év múlva is sírt, ahányszor örökké gennyező nemi szervén vizelnie kellett. (Rosenberg Ibolya vezette be ezt a kínzási módszert.) Vagy az áldozat nemi szervét íróasztal fióknyílásba tördelték. Vagy az áldozat nemi szervére 2-3 gumiforrasztó sallert kötöttek, meggyújtották és így a nemi szervet teljesen leégették. (Dr. Farkas Ferenc ügyvéden kipróbált módszer, azután általános.) Ha nő volt az áldozat, akkor nemi szervét addig döfködték gumibotokkal, míg véresen kifordult, az áldozat hónapokon belül szörnyű kínok között meghalt. Vagy az áldozatot hátrafektetve lekötötték, hasára vaslábos alá patkányt kötöttek, a másik vaslábosba föléje égő parazsat tettek, és így a patkányt arra késztették, hogy az áldozat hasán keresztülfúrja magát és elmeneküljön a megsüléstől. (Dr. Böhm Ferencen kipróbált módszer.) De a leggyakoribb az volt, hogy az áldozatot nagyon sokan megrohanták, földre gyömöszölték és végtagjaira állva, gumibotokkal csoportokban váltva egymást, órákon keresztül addig csépelték, míg egész teste, feje csupa seb és vér volt. Ilyen kínzások közben egyedül a budapesti központjukban, az Andrássy út 60-ban naponként legalább 30-40 halt borzalmas mártírhalált. Aki életben maradt, gondolkodás nélkül aláírta az általuk előre megfogalmazott jegyzőkönyvet, mert számára a mielőbbi felakasztás megváltást jelentett a borzalmas kínzásoktól. Ha a ’népügyészségen’ eszébe jutott a kínzásokra hivatkozva vallomását visszavonni, vagy ezt a csőcseléknek is legaljából összeszedett népbíróság előtt merészelte megtenni, akkor nyomban visszaadták ’pótnyomozás’- ra a politikai rendőrségre, ahol újabb borzalmas kínzások után vállalta önmaga ellen a hamis vallomást, hogy végre felakasszák. A legtöbb áldozatnak legalább 50-100 zsidó meggyilkolását kellett elismernie. Ha össze lehetett volna szedni ezen jegyzőkönyveket, akkor kiderült volna, hogy Ábrahám óta egész földünkön együttvéve sem élt annyi zsidó, mint amennyinek meggyilkolását az ilyen tortúrákkal készült jegyzőkönyvek számadatainak összegezéséből ki lehetett volna mutatni.”A magyarság tömegeinek fizikai megnyomorításával párhuzamosan mindent megtett a bolsevizmus, hogy a Lenin által a „nép ópiumá”-nak nevezett vallást kiirtsa. A nőket a megerőszakolásuktól testével védő báró Apor Vilmos győri püspök meggyilkolását követően főleg az ifjúsággal foglalkozó világi- és szerzetespapokat üldözték (néhányukat, mint Kun András minoritát és Kiss Szaléz hitoktatót elsők között végezték ki). A kötelező hitoktatást eltörölték és megfenyegették a gyermeküket hittanra járató szülőket. A kipróbált, a lelkipásztorkodásban kimagasló egyéniségeket lemondatták vagy száműzték, és helyükbe az úgynevezett békepapok kerültek. Az egyházi ingóságok javát elkobozták. Ugyanígy jártak el a szellemi életben is: közel 4700 „fasisztának, szovjetellenesnek, antidemokratikusnak” bélyegzett sajtótermék tömeges megsemmisítését rendelték el.
Mindezzel szembesülve azonnal feltűnhet valami, amiről még az önmagukat nemzeti elkötelezettségűnek tekintő történészeink is hallgatnak: a rendszer vezetésének zsidó arculata. Amin nincs mit csodálkozni, hiszen a bolsevizmus bizonyult a zsidó világnézet leghatásosabb kifejeződési formájának. Soha nem fogja megérteni a kommunizmus természetét az, aki nem ismeri a Talmudot. A kommunizmus gyökerei ugyanis nem Marx, Engels, Lenin vagy Trockij írásaiban keresendők, hanem a Talmudban, a Kabbalában és általában a rabbinikus irodalomban.
Így mindjárt megérthetjük, miért a kor legmeghatározóbb alakja Rákosi. Eredeti vezetékneve Rosenfeld. 1892. március 9-én született. Apja zsidó fűszeres. Előbb Budapesten, majd Hamburgban és Londonban banki tanulmányokat folytat. Az első világháború után az oroszok elfogják, Szibériába száműzik, ahol kommunista lesz. Leninnel 1918-ban találkozik először Szentpétervárott, aki megismerteti a földalatti szervezkedés mesterségével.
Leninre – akinek tanítómestere a szintén zsidó forradalmár Dzserzsinszkij volt, aki szerint „a legfőbb feladat megölni minden burzsujt!” – úgy néz fel, mint egy Istenre. 1919-ben visszajön Budapestre. A Kommün bukása után Moszkvába, onnan Ausztriába megy. Miután főnökével, Zinovjevvel összevesz, a Komintern 1924-ben visszaküldi Magyarországra, hogy szervezze újjá a Kommunista Pártot, de egyelőre titokban. Kilenc hónap múlva szervezkedéséért letartóztatják, halálra ítélik, de a halálos ítéletet végül nyolc és fél év börtönre változtatják. 1935-ben újra bíróság elé kerül, ezúttal 40 kommunistaellenes magyar 1919-es kivégzése miatt, majd 1940. október 30-án Horthy véglegesen kiengedi a rács mögül, cserébe az 1849-ben a cári seregek zsákmányolta magyar honvédzászlók visszaadásáért. Rákosi tehát újra Szovjet-Oroszországban szervezkedik, ahonnan 1944 végén ismét Budapestre jön. Vezető emberei is mind zsidók, mint Gerő Ernő. Eredeti vezetékneve Singer. Mindenki iránt bizalmatlan, ravasz pártszervező. Szintén zsidó Farkas Mihály (Wolf Izrael) honvédelmi miniszter, nem is szólva a „főideológus”- ról, Révai Józsefről(Kahána Mózes , a propagandaminiszterről.
Azonban nemcsak a felső szinteken (a politikai vezetőrétegben, a közigazgatásban vagy
az egyetemi tanárokat kinevező bizottságokban), hanem alsóbb szinteken is megfigyelhetővé vált a zsidó térnyerés. Erre jó példa a már említett börtönvilág. Amíg ugyanis Szovjet-Oroszországban többnyire csak a parancskiadók voltak zsidók, szemben a parancsvégrehajtókkal (akik így kijátszhatták és sokszor ki is játszották a Moszkvából érkező parancsokat elítélt orosz nemzettestvéreik javára), addig nálunk – legalábbis 1945 és 1956 között – mindkettő. Hazánkban tehát még a verőlegények és az őrök között is feltűnően sok volt a nemileg eltévelyedett, szadista hajlamú zsidó. Gulágot megjárt honfitársaink a megmondhatói: ha választaniuk kellett volna Szibéria vagy az Andrássy út 60. között, akkor valószínűleg inkább Szibériát választották volna.
1956 perdöntő előzménye tehát a felsoroltakon kívül a nagypolgárok Hortobágyra való kitelepítéséért, a padláslesöprésekért, a kulákok kifosztásáért, a kolhoz- és szovhozrendszer erőltetéséért, a magyar mezőgazdaság és ipar szovjet mintára való tönkretételéért egyaránt felelős zsidó bolsevizmus volt, így a teljes igazság az, hogy népünk igenis ellene lázadt fel.
A forradalom hősei, a menetét késleltetők, tőle vonakodók és árulói
A kommunista-liberális történelemszemlélet két nagy hazugságot ver a fejekbe. Először is azt, hogy 1956 „mindenkié”. Másodszor azt, hogy csak azok voltak a forradalmárok, akik a kommunista rendszer megreformálásáért küzdöttek, nem pedig eltörléséért.
A forradalom és szabadságharc szereplői azonban nem moshatók egybe, mert messze nem volt „mindenkié”, mivel nem mindegy, ki melyik barikád élén állt. A forradalom történéseivel kapcsolatba kerülő személyeknek négy csoportját különböztethetjük meg.Az első csoportba a forradalom hősei tartoznak, mindazok, akik kezükben fegyverrel harcoltak a Rákosi-Gerô-Farkas-Révai négyesfogat, majd a benyomuló szovjet csapatok ellen. A világ akkori legnagyobb hadseregét akarták kiverni hazánkból. Ezzel kivívták a keresztény világ elismerését: nem véletlen, hogy róluk és általuk népünkről XII. Piusz pápa a legnagyobb csodálattal nyilatkozott. Többségük munkás volt. Ők fogtak fegyvert legelőször, és csak utánuk az egyetemisták.
A „reformkommunisták” szerint ötvenhat igazi hősei nem a rendszer szellemiségét, hanem gyakorlatát akarták megváltoztatni, ami persze fából vaskarika. Ha valakiket, akkor a munkásokat lehetett legkevésbé megtéveszteni. Ők nem reformokat akartak, vezetőváltásokat, hanem a rendszer teljes felszámolását. Ezt fejezték ki zászlóik felirataival is: „Ruszkik haza!”, „Többpártrendszert, szabad választásokat!”, „Lengyelország utat mutat, kövessük a magyar utat!”, „Bem apó és Kossuth népe, fogjunk össze, kéz a kézben!”. Az sem igaz, hogy a munkástanácsok az „emberarcú szocializmusért” szálltak síkra. A munkástanácsok különben is csak a szovjet csapatok november 4-i bejövetele után alakultak meg, így az október 23-án kirobbant harcokban nem vehettek részt, arról nem is beszélve, hogy a „tanács” kifejezés érthetően igen rossz szájízt keltett a felkelőkben, hiszen elegük volt az ígéretekből, a tanácsokból. Tudták, hogy kommunistákkal értelmetlen tanácskozni.A forradalmi hősök között elsők között említendő továbbá a szellem erejével harcoló Mindszenty bíboros. Leírhatatlan hatással volt a tömegekre, katolikusokra és protestánsokra egyaránt, de gyakran még a hit iránt közönyös emberekre is. Azok, akik 1946-ban még Budapest egyik legszebb temploma, a Regnum Marianum lebontásában vettek részt, hogy helyébe Sztálin óriásszobra kerüljön, 1956-ban már hatására darabjaira zúzták a „kőgeneralisszimus”-t, azt kiáltva: „A templomot akarjuk! A Regnum Marianum-ot akarjuk!” Ötvenhatos forradalmi rádióbeszéde felrázta népünket. Kijelentette: „Mi semlegesek vagyunk, mi az orosz birodalomnak nem adunk okot a vérontásra. De nem merült-e fel az orosz birodalom vezetőiben a gondolat, hogy sokkal jobban fogjuk becsülni az orosz népet, ha nem igáz le bennünket? Csak ellenséges népre szokott rátörni a megtámadott másik ország. Mi most nem támadtuk meg Oroszországot.”A második csoportba a forradalom menetét késleltetők, mindenekelőtt a „Petőfi Kör” irodalmárai tartoznak, élükön Déry Tiborral és Háy Gyulával. Felfogásuk az volt, hogy „ha valamit nem tudsz megakadályozni, akkor állj az élére”. A forradalom élére kívántak állni, de csak azért, hogy kifogják a szelet a vitorlából. A felkelők határozott követeléseit mérsékelni akarták. Követeléseik túlságosan általánosak, így hatástalanok voltak. A forradalom leverése után ugyan számosan börtönbe kerültek (Déry Tibor, Háy Gyula), de jóval a kiszabott büntetési idő lejárta előtt kiszabadultak, hiszen Kádár János tudta, hogy kuruckodásuk csak a valódi forradalmárok megfékezését szolgálta. Történelmi szerepük felnagyításáért a felelősség elsősorban a liberális médiumokat terheli.A harmadik csoportba a forradalmi eseményekkel szemben vonakodók tartoznak, elsősorban Nagy Imre és hívei. A nyugati történészek és újságírók többségének állításaival szemben tény, hogy a több mint másfél évtizede szinte kizárólag dicsőített Nagy Imre ifjúságától fogva szilárdan hitt a kommunizmusban. Még a pártfegyelemben sem ismert pardont. Két évtizeden át élt Szovjet-Oroszországban. Csupán annyiban különbözött Rákosi-Rosenfeldtől, hogy nem moszkvai, hanem jugoszláv – Titó-i – típusú kommunizmust akart. Vonakodva, bizonytalankodva tett csak apró engedményeket a forradalmároknak. Ezért nem véletlen például, hogy a győri felkelők vezére, Szigethy Attila azzal fenyegetőzött, hogy ha nem ad engedményeket a forradalmároknak, Budapestre jön és megdönti kormányát. Ráadásul az engedményekről nem egyedül döntött, hanem Mikojánnal vagy Szuszlovval egyeztetve, kivéve legutolsó lépését, hazánknak a Varsói Szerződésből való kilépését és az ENSz-hez való fordulását. Élete utolsó pillanatában valóban végleg szakított Moszkvával, mert csalódott Andropovnak a szovjet csapatok kivonulására tett ígéretében, így nem ismerte el Kádárt miniszterelnöknek és nem mondott le, mindez azonban nem változtat a a tényen: élete javát a kommunizmusnak áldozta, ezért nem lehetett a forradalom vezéregyénisége.
Végül a negyedik csoportba a forradalom árulói tartoznak. A sor élén Kádár (Csermanek) János áll, aki még a saját maga által átélt történelemből sem tanult, például abból, hogy Rákosi-Rosenfeld utasítására egyik elvtársuk, Farkas Vlagyimir valaha az ő körmét is letépte és a szájába vizelt. Közéjük tartozott ugyanakkor a korábban népkutatásairól ismert Erdei Ferenc is, és mindazok, akik október 23-a és november 4-e között ugyan a forradalom támogatóinak tetették magukat, ám a szovjet csapatok bevonulása után maguk is részt vettek a tömeges megtorlásban.A megtorlás módszerei, a megtorlók hovatartozása
Ha az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk leveréséről jelenleg rendelkezésünkre
álló forrásokat tanulmányozzuk, szembetűnő, hogy a régi, többnyire zsidó származású tisztek és bírók mennyire kevesellték az akasztásokat. Marosán György („Buci Gyuri”) és Gerő Ernő az „ellenforradalmárok” kemény megbüntetését követelték Kádártól. Rákosi-Rosenfeld pedig egyenesen odáig elment, hogy megpróbáljon visszatérni a hatalomba. Miután azonban Budapesten csütörtököt mondott ebbeli kísérlete, felkereste Hruscsovot, aki csak annyit mondott neki: „Nézze Rákosi, Magyarországnak már volt tatár kánja, török szultánja, Habsburg császára, de zsidó királya még nem!”
Tény, hogy az 1956-ot követő, az 1963-as kádári „amnesztia” kihirdetéséig lezajlott akasztások, a sortüzek áldozatai számának pontos megállapítása még várat magára. (Kéri Edit „Kik lőttek 1956-ban a Kossuth téren?” című könyve mindenesetre perdöntő tényadatokkal szolgál.) Az eddig feltárt tények azt mutatják, hogy az 1956 utáni megtorlás az 1849 utáni megtorlást összehasonlíthatatlanul felülmúlta. Amíg Kádár János 1956. november 11-i és december 26-i rádióbeszédében ünnepélyesen megígérte, hogy „egyetlen dolgozónak sem lehet bántódása”, az október 23-án elkezdődött tömegmegmozdulásokban való részvétele miatt, addig az 1957. december 10-i MSzMP-határozat szerint az „osztályidegen, deklasszált, huligán elemek” – valójában a forradalom hősei – „semmiféle kíméletet nem érdemelnek”. Kádár ismét hazudott, hiszen börtön vagy sortűz várta az elfogott felkelőket.
Döbbenetes példa a megtorlásra Hornyák Tibordokumentumkötetének (Ellenszélben 2. kötet. Bp. 1997.) egyik vallomása:»Beszélgetést folytatok Bucsai Imréné Marton Erzsébettel, akit Kádár-Marosán vérbírósága, szörnyű megkínoztatás után, halálra ítélt 1956-os cselekményeiért. A Beszkártnál voltam kalauz, Budán a szépilonai kocsiszínben. Október 26-án a Széna téri srácokkal együtt csatlakoztam Szabó bácsi csapatához. Fő tevékenységem abból állt, hogy a már megalakult kis csapattal bejelentésekre, illetve parancskérésre volt ÁVH-soktól fegyvereket, lőszert és robbanóanyagot gyűjtöttünk be, de olykor őket is. Egy alkalommal megbízást kaptunk, hogy Pasaréti úti villájából hozzák be Marosán Györgyöt, aki a jelentés szerint szervezkedik a forradalom ellen. Mi nyolcan teherkocsira szálltunk és kimentünk a lakására.Hogyan került sor a letartóztatására?
Úgy, hogy becsengettünk a lakásba, a felesége nyitott ajtót. Ő pedig a nappaliban állt és beszélgetett Nagy Dániel szomszédjával, aki szintén országgyűlési képviselő volt abban az időben. Közöltem vele, hogy letartóztatom és előállítjuk a Maros utcai parancsnokságra. Szó nélkül, szinte meghunyászkodva követtek bennünket mind a ketten. Bevittük őket a Maros utcába a volt ÁVH-s laktanyába. Én magam egyedül kísértem őket le a fogdáshoz, aki átvette tőlem őket, és ezzel az ügy a részemről befejeződött. Másnap azonban megtudtam, hogy reggel mind a kettőjüket a legkisebb bántalmazás nélkül hazaengedték. Bezzeg forradalmunk leverése után megint a régi Buci Gyuri volt! Írt egy könyvet és abban nem így írta meg a letartóztatása történetét.Aztán hova sodorta az élet?
Brüsszelbe, ott kaptunk egy hat szobás lakást négyen nők, és onnan jártunk dolgozni egy termoszgyárba. Aztán 1957 márciusában, Kádár felhívására, aki kijelentette, hogy nyugodtan menjen haza, aki nem gyilkolt, a tésztát bevettem és hazajöttem. Másnap jelentkeztem a rendőrkapitányságon, ahonnan azzal küldtek el, hogy menjek és tegyem a dolgom. Ezt sokáig nem tehettem, mert 1957. augusztus 12-én értem jöttek egy nagy, lefüggönyözött autóval, és házkutatást tartottak, majd elvittek a hírhedt Gyorskocsi utcába.Mivel vádolták?
A népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésével.Mit akartak kiszedni?
A Széna téren részt vevő katonatisztek nevét, rangját, hol találhatók, milyen kapcsolatban voltam velük, és hogy a Széna téren harcolókról, az ütközetekről, és a begyűjtéseimből mit tudok nekik elmondani?Hogyan folytak le a kihallgatások?
Borzalmasak voltak! Volt ott két kihallgató tiszt, akik állandóan kínoztak, ütöttek, rúgtak, ahol értek, a hajamat tépték, olyannyira sikeresen, hogy a kihallgatások befejezése után nyomorék lettem, tönkreverték a vesémet-májamat, a nemi szervemet pedig szülésre örökre alkalmatlanná tették. Az egyik vallató egy gumibotot dugott a hüvelyembe és azt jobbra-balra forgatta, húzta, nyomta stb. A másik állandóan ordítva tette fel a különböző kérdéseit. „Ezt Marosánért!” – kiáltotta többször.Mikor kezdődött a tárgyalása és milyen ítéletet kapott?
Erre majd azután válaszolok, ha előbb elmondom, hogy a gumibotos vallatás után mit tettek még velem. Elvittek a Mosonyi utcai rabkórházba. Ott egy raborvossal egészségügyinek mondott kaparást hajtottak végre rajtam, miközben le voltam szíjazva, lábaim felpolcolva s a két kínzómester kaparás közben folytatta a vallatást. Nemsokára kitűzték az első fokú tárgyalást, de azt azért kellett elhalasztani, mert agyon voltam verve és hordágyon mégsem akartak a bíróság elé fektetni. 1958. április 15-én, 17-én és 23- án tárgyaltak első fokon. Halálra ítéltek.Hogyan fogadta a halálos ítéletet?
Ahogy a bírónak nevezett bérgyilkos kimondta, hogy halálra vagyok ítélve, egyszerűen nem tudtam felfogni.Mi történt a másodfokú tárgyaláson?
Halálos ítéletemet 15 évi börtönre változtatták. A két tárgyalás között egy éjszakára visszavittek a Gyorskocsiba és ott őszültem meg reggelre.Az ítéletben milyen cselekményeket fogalmaztak meg?
A többi között gyilkosságot, rablást, betöréses lopást. Ezekre a koholt szörnyűségekre tanúkról is gondoskodtak.Végül hány évet töltött le a 15-ből?
Ítélet után Kalocsára a női börtönbe szállítottak. Olyan helyiségekben voltunk, ahol 16 ember számára csak egy vízcsap és egy vályú volt. Varrodában dolgoztunk, és megkezdték a politikai átnevelést. Sajnos, voltak közöttünk is olyanok, akik holmi kedvezményekért eladták magukat a belső elhárításnak (néhány cigaretta stb.), és vállalták a besúgó szerepét. Szabadulásomra az 1963-as úgynevezett ENSZ-amnesztiával került sor. Éppen most jöttem ki a kórházból huszonnegyedszer. A tüdőmön úgy elhatalmasodott a betegség, hogy csak minimális a légző felület. Tönkrementek a beleim, a veséim, a májam, az epém. Hallássérült lettem a sok veréstől, az egyensúlyozás szerve is sérült, ezért imbolygok sokat. A huszonnégy kórházi zárójelentésem egy agyhártya- és agyvelőgyulladást is kimutatott, és azt is, hogy a koponyámban baloldalt idegbénulások találhatók.Milyen nyugdíjat kapnak a férjével?
A felét sem annak, amit a volt kínmesterek, Buci Gyuriról nem is szólva.«
Kádár megtorlói között viszont már sokkal kevesebb zsidó szerepelt, mint 1945 és 1956 között, ugyanis nem akart a pártvezetés még egy felkelést a zsidó vezetés miatt. Tekintettel arra, hogy azonosításuk és tetteik feltárása még folyamatban van, ezért csak a teljesség igénye nélkül tudjuk őket kiemelni.Apró Antal szobafestő, majd a párt Központi Vezetőségének tagja, miniszterelnök-helyettes, az Országgyűlés elnöke az 1956. október 24-ére virradó éjszakán tartott központi vezetőségi pártülésen létrehozott Katonai Bizottság elnökeként katonai diktatúrával akarta leverni a forradalmat, Czinege Lajos és Hazai Jenő segítségével.Balázsi Béla ÁVH-ezredes, egyik megszervezője volt a Nagy Imre-pernek. Kádárral is szembefordult. Zöldségárus lett, majd öngyilkos.Barna Péter ÁVH-ügyész alezredes a Kossuth Tüzértiszti Iskola felügyelője, Budapesten a Gyorskocsi utcában 1959. szeptember 15-ig teljesített szolgálatot, és támogatta a véres megtorlás pereinek lebonyolítását. Ezt követően egyetemi tanár lett.Betlen (Bettelheim) Oszkár villanyszerelő, a Szabad Nép szerkesztője fegyverrel harcolt a forradalmárok ellen, védve a Központi Vezetőség székházát.Biszku Béla lakatos segéd, belügyminiszterfelügyelte az összes fegyveres testületet, ígyminden letartóztatás, kínzás elrendeléséért felelős!Ezért a minisztertanács
elnökhelyettese lett.Czinege Lajos kovácssegéd, honvédelmi miniszter 1956. október 23-án a párt katonai
bizottságának lett a tagja. A Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportjának helyettesével, Hídvégi Ferenccel, Uszta Gyulával és Apró Antallal katonai puccsal akarta megkaparintani a hatalmat. 1957 januárjától a Munkásőrség megszervezője. Pufajkás. Felelős valamennyi kínzásért és kivégzésért.Csendes Károly igazságügyi minisztériumi főosztályvezető, a legfőbb ügyész helyettese
1956 után szintén felelős a megtorlásokért.Csillag (Stern) Géza gépészmérnök, vállalati igazgató kivette részét a megtorlásból és a
Munkásőrség megszervezéséből.Dapsi Károly borbély, kerületi párttitkár, gyárigazgató a Néphadsereg MSzMP Intéző
Bizottságának elnökeként tevékenyen részt vett a forradalom leverésében. Jutalmul vezérőrnagy, később azonban kegyvesztett lett.Garasin Rudolf nyomdász, Cseka-tiszt, ÁVH-ezredes 1956-ban még irányította a büntetés-
végrehajtás fegyveres testületét, így tudta nélkül aligha kerülhetett sor tűzparancs kiadására,
amikor a Parlament környéki épületeket ostromolták.Gyurkó Lajos pék, vezérőrnagy Tiszakécskén sortüzet nyitott a tömegre. A kecskeméti cigánynegyedben megbúvó 60-80 felkelőre is tüzet nyitott.Hazai Jenő géplakatos, pártmunkás is katonai puccsal akarta átvenni a hatalmat.Horn Gyula a budapesti Kerepesi úti laktanyában, a Budapesti Rendőrfőkapitányság „Hunyadi János” karhatalmi zászlóaljának tagja, vagyis pufajkás lett. Fővárosunkban a Nyugati téri sortűz parancs kiadója volt.Ilku Pál tanító, művelődési miniszter felelős a törvényszékek halálos ítéleteiért, a rögtönítélő bíróságok döntéseiért.
Marosán György péksegéd, államminiszterfelelős a salgótarjáni sortűzért, amelynek 131
halálos áldozata és kétszer annyi sebesültje volt.Pap János vegyészmérnök, belügyminiszterfelelős többek között Brusznyai Árpád
bölcsész kivégzéséért.Pető (Richtmann) László a Munkásőrség tagjaként vett részt a forradalmárok megkínzásában.Rajnai Sándor kötőszövő, ÁVH-alezredes, diplomata készítette az első megtorlási
listát, amelynek alapján megkezdődött a forradalom vezetőinek letartóztatása. Ő tartóztatta
le a romániai őrizetben lévő Nagy Imrét és szállíttatta Budapestre. Őt bízták meg végül a Nagy Imre-per felügyeletével.
Sós (Sternberg) György rendőr vezérőrnagyrészt vett a forradalmárok letartóztatásában,
és nyilvántartásba vett 8000 Nyugatról hazatért budapesti lakost, és ügynököket telepített közéjük. Csak 1961-ben 111 ember ellen foganatosított rendőrhatósági intézkedést. 105-öt őrizetbe is vettek.Sucin József vasesztergályos, ezredes, politikai tiszt 131 forradalmár sortűz okozta halálért felelős.Zoltai Gusztáv (Zucker Gerzson) munkásőr a kecskeméti repülőtér őrszázadában teljesített szolgálatot tizedesként, majd 1968-tól 1976-ig Komlós János ávós tiszt művészeti titkára volt, 1991-től köztudomásúan a MAZsIHISz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) igazgatója.
A Kádár-világ igazi következménye a teljes tudatleépítés volt
Az 1963-as amnesztia kihirdetését követően a bebörtönzéseket és a kivégzéseket a magyarság millióinak teljes tudatleépítése váltotta fel, 1956 következetesen ellenforradalomnak nevezése, cionista vezényletre. Történelmünk addigi legsötétebb korszaka következett, és az általa okozott lélekirtás, szellemrombolás ezerszer veszedelmesebbnek bizonyult a gazdasági nyomornál: sokaknak már nem a körmét tépték le, hanem munkájuk eredményét rabolták el.
Az alábbi névtelen korabeli röpirat akasztófahumoránál aligha jellemezhetnénk találóbban az 1956 megálmodott Magyarországot keresztre feszítő Kádár-világ feslettségét:»A szocializmus hét csodája:
1. Mindenkinek volt biztos munkahelye.
2. Bár mindenkinek volt munkája, mégsem tett senki semmit.
3. Bár semmittevéssel telt az idő, mégis minden terv 100 % felett teljesült.
4. Bár a gazdaság terv szerint fejlődött, mégis minden fontos dolog hiánycikk volt.
5. Bár semmit sem lehetett kapni, mégis mindenkinek megvolt mindene.
6. Bár elvileg megvolt minden, mégis mindenki lopott.
7. Bár minden mozgathatót loptak, mégsem volt soha leltárhiány.«
Vérszagú pincék és az elit hatalma
(Hazánkért,
2002. február)
A
Budapesten Múzeummá felújított Andrássy út 60. alatti épület
-- a két háború között Hűség Háza volt, most az új névvel
felruházott Terror Háza -- megnyitását február 24-ére, “a
kommunizmus áldozatainak emléknapjára” tervezik, -- írja egy
hazai lap -- majd megtudjuk, hogy “az épületre
ránehezedő Terror felirat mellett nyilaskereszt és ötágú
csillag emlékezteti a járókelőket. Ez utóbbiba nyilván bele
fognak kötni azok, akik nem szeretik, ha a két elfajzott politikai
áramlat egylapon említtetik...” (... és az ilyen aljas
történelemhamisításba bele is kötnek - joggal! -TJ) A cikk
szerint az épületet egy zsidó bankár építtette 1919-ben, de
terroruralma idején Kun Béla államosította.
A
Múzeum leendő főigazgatója dr. Schmidt Mária történész,
Orbán Viktor miniszterelnök volt főtanácsadója, az igazgatója
pedig Vass Imre.
Dr.
Schmidt Mária szerint
“...
a rendszerváltozás [sic!
….. Ne beszéljünk a dolgok mellé, mert csupán hatalomváltás
történt ’a mente átgombolásával’ – TJ] után
a korábbi elit köztörvényes tagjait, akik gyilkosságokat
követtek el, felelősségre kellett volna vonni. De ma már nem
szabad ezzel foglalkozni,... [vajon
miért nem? Évtizedek óta Wiesenthalék egyebet sem csinálnak,
csak felelősségre vonnak! - TJ] a
társadalom morális értékítéletén ez ügyben változtatni
kell.”
[1]
(Ugyan!
Mit kell változtatni a társadalom morális értékítéletén?
Talán azt, hogy végre ismerje el a nemzet
sírásóinak dicsőséges munkáját? És azért
nem szabad ezzel többé foglalkozni, mert akkor nincs alapja a zsidó
kártérítéseknek? Értünk mi a szóból, dr. Schmidt! Tehát,
azoknak a magyar családoknak, akik szeretteiket elvesztették az ÁVÓ
pincéiben, nincs morális értékítélete és erkölcstelenül
ítélik meg a gyilkosságokat!? - TJ)
Az
intézményt működtető alapítványt egyéb olyan nevek fémjelzik,
mint Zbigniew Brzezinski, Carter volt amerikai elnök
nemzeti biztonsági tanácsadója, [2] a Trilateral
Commission alapítója.
Röviden
Z. Brzezinskiről csak annyit, hogy a Trilateral Commission
(Háromoldalú Bizottság) elvét először aTripartite
Studies című tanulmányában vetette fel, amit a Chase
Manhattan nagybankár és Bilderberg-főnök David
Rockefeller támogatásával, és felkérésére, mint
alapítótag, meg is valósított.
Egy
bölcs mondta egyszer, hogy a politikában semmisem történik
véletlenül! Nos, hogy kerül a csizma az asztalra?
Ezt
így is lehetne nevezni: ellenőrzött magyar történelem
megengedett adatokkal. Úgylátszik egyeseknek valóságos
életcél a történelemhamisítás. De ilyen nevek mellett
semmiképpen sem beszélhetünk függetlenMagyarországról!
A hazai jelentésből olvassuk:
“A
terror-időszak múzeumával a jelenlegi politikai hatalom
félreérthetetlenül megadta a jelet, hogy elkezdődhet a
szembenézés a fél évszázaddal ezelőtt történtekkel és a
történész szakma is félreteheti eddigi görcseit és félelmeit.”
Igen,
a történészek mostmár valóban görcsök nélkül írhatnak,
kutathatnak a hivatalosan elfogadott történelmi
tények között, de bizonyos megengedett kereteken
belül, szem előtt tartván a Rózsadombi 13
paktumot, miszerint“nem lesz kommunisták számonkérése
és elszámoltatása”. Huszárvágás ez a magyarországi
választások előtt néhány héttel, a kommunizmus gyilkosainak
számonkérését követelők elhallgattatására! Más szóval:
megint elmarad az Orbán Viktor által tett korábbi ígéret, “a
kommunisták agyagba döngölése”, hiszen mostmár
Schmidt Mária történész is figyelmeztet: “az elmaradt
felelősségre-vonással nem szabad többé
törődni.” Ezért elfogadhatatlan az a hazugság, hogy 1989-ben a
kommunizmus megbukott. Sajnos, nem bukott meg, hanem
átalakulva megerősödött, sőt a több évtizedes hatalmat élvező
kommunisták még ma is halállal fenyegethetnek újságírókat, ha
azok nyilvánosságra merik vinni piszkos, nemzetellenes munkájukat.
Él a farizeusok bosszúja!
Mindaz,
ami a magyarság ellen a háború után megindult, nem volt kizárólag
kommunista művelet. A Talmudi gyűlölet- fűtötte bosszúhadjárat
volt az, amit nagymértékben segítettek a nyugati demokráciákba
beépült hitsorsos elemek.
Meglehetősen
hadilábon áll az a Dohány utcai érvelés, miszerint “Rákosi
vagy Kun Béla nem volt zsidó, hiszen nem gyakorolta a judaizmust.”
Nos, ha valóban nem lettek volna azok, csak kommunisták,
akkor a világ zsidósága már régen elítélte volna őket, és
akárcsak a 100 esztendős állítólagos náci háborús
bűnösökkel teszik, a kommunistákat is nemzetközi
bíróság elé állítanák. Az ‘56-os magyar szabadságharc után
hiteles helyről érkezett a bevallása és bizonyítása mindannak,
amit a magyar nép amúgy is tudott. Tel Avivből,
a Hatikvában cikket írt dr. Dénes
Béla, az ÁVH első főorvosa, miután a cionista perben
elítélték s a szabadságharc alatt onnan kiszabadult:
¨“Akármilyen
kínos is, de meg kell írni, hogy nemcsak Rákosi, Gerő, Farkas és
a moszkovita tábor vezetőinek jelentős része volt zsidó, hanem
jóformán száz százalékig zsidókból állt az ÁVH
nyomozógárdája is. És az 1945 utáni egyre erősebben élesedő
antiszemitizmusnak ez az oka.” (Hatikva,
1957. ápr.)
Az
Amerikában élő Charles Gáti professzor így ír:
¨“Nincs
szükség különösebb dokumentációra, hogy a magyarországi
Kommunista Párt legfelső vezetősége zsidó származású volt. A
hírhedt ÁVÓ, később ÁVH nevű politikai titkosrendőrségnek
mintegy 80 százalékát zsidók alkották...
Magyarországon
az 1918-ban megalakult Kommunista Párt Központi Bizottságának 15
tagja közül legalább 10 zsidó volt. Az 1919-es Tanácsköztársaság
200 vezetőségi tagjának 3/4 része zsidó volt. Kun [Kohn] Bélától
Gerő [Singer] Ernőig, a pártnak minden főtitkára zsidó volt.
Tehát 1944-45 után a legmegbízhatóbb káderek zsidók voltak, s
ez nemcsak a moszkovitákra vonatkozott, hanem a hazai kommunistákra
is. A háború után Magyarországon az antiszemitizmus más volt,
mint azelőtt; a felszabadulás után a gyűlölet az ősapáik
vallásával, hagyományaival szakító ‘új zsidók’ ellen
fordult, akik kemények, megbocsájthatatlanok és bosszúállók
voltak. Molotov Magyarországról érkezett küldöttségen keresztül
meg is üzente Vas Zoltánnak, hogy a háború utáni budapesti
kormányból hagyják ki a zsidókat. A ‘keresztény’ Nagy Imrét
állítsák a párt élére a Rákosi, Gerő, Révai, Farkas
‘négyesfogat’ mellé. Moszkva mégis jóváhagyta, hogy a
négyesfogat tíz éven át vezethesse a pártot.
Volt
idő 1945-1956 között, amikor a Politbüró nagy részét (11-ből
6!) zsidók alkották. Tévedés ne essék, Moszkva nem tiltotta el
teljesen a zsidókat a párt vezetőségéből, csupán a létszámukat
akarta csökkenteni.” (Charles
Gáti, Hungary and the Soviet Bloc./100. old./ Duke University Press,
Durham, 1986.)
A
zsidók még ma is a judaizmus Talmud élettörvényei szerint élnek
a különböző befogadó országokban is, amolyan államot képeznek
az államon belül. Ám a legnagyobb veszély ott van, amikor a
zsidók a maguk [Talmud] törvényét alkalmazzák a befogadó állam
polgáraira, politikájára és erkölcsére. A zsidó bölcs Moses
Mendelssohnmeghatározása szerint:
“A
judaizmus nem vallás. A judaizmus vallásosított törvény.”Amikor a ‘barát’ rosszabb, mint az ellenség
A
fővárosban, a háború alatt egyik közismert marxista, az azóta
elhunyt Kővágó József, a háborúból való mielőbbi
kiugrás elkötelezett híve, Emlékezés a Náci-ellenes
Magyar Ellenállásra című könyvéből megtudjuk:
“Abban
az időben, amikor ezek a titkos diplomáciai és ellenállási
tevékenységek folytak, csupán egy voltam azok közül a névtelen
magyarok közül, akik a hitleri német uralmat Magyarország felett
halálos történelmi veszélynek tartották, azonban nem voltak
kapcsolataim azokhoz a vezető körökhöz, ahol
ezeket az erőfeszítéseket irányították.”
Az
ex-partizán könyvében ezután néhány oldalt lapozva az akkori
vezérkar főnöke Vörös
János vezérezredes
szavait látjuk:
“...
a németek képtelenek voltak megállítani az orosz előrenyomulást.
Magyarország legnagyobb részét feladták és Németország
érdekében most csak egy hídfőt fognak védelmezni Magyarországon,
amely lényegében a Balaton-Pilis-Budapest vonal. Azaz, most a
katonai koalícióban, amelyben eddig küzdöttünk,
Németország tőlünk
teljes
önfeláldozást kíván a
saját védelmében... Ezt az álláspontot sem katonai-politkai, sem
erkölcsi érvekkel nem lehet alátámasztani... Magyarországnak ki
kell válnia a háborúból... Ennek biztosítására bizonyos
csapategységek érkeznek Budapestre.”
Az
Andrássy út 60 alatti épület történetéhez tartoznak azok a
kegyetlen kínzások, amelyek csak beteg agyvelőkben születnek meg
és amelyekről ma valahogy nem illik írni/beszélni.
”Egyedül
az ÁVH hóhérja Bogár József 3500 magyart akasztott fel” - írja
a Nation Europa 1962. szeptemberi számában.
A
háború utáni Magyarországra visszaszivárgott munkaszolgálatosok
mellé az alvilág legsötétebb bűnözői jelentkeztek szolgálatra,
a politikai rendőrségre. A zugügyvédekből szervezett
népügyészekkel, a csőcselék legaljából szervezett
népbíróságokkal összejátszva emberek tízezreit, bestiális
gyilkossággal küldték a halálba. Az alvilág hatalomra került
perverz elemeinek orgiái áldozataként Magyarország kínzókamráiban
mintegy 60 ezer magyar pusztult el; csak az Andrássy út 60-ban az
első félévben 3000 embert kínoztak halálra.
Az
új népidemokráciában Klár Zoltán és Kővágó
József munkaszolgálatosai, és ex-partizánjai 1945.
márciusától minden emberi képzeletet felűlmúló kínzási
módszereket honosítottak meg:
Az
áldozatok tömeges lerohanását s órákig való verését,
rugdosását, taposását majd levetkőztetését. Az áldozat száját
gyakran a harisnyájával tömték ki, fejét gázálarccal kötötték
le. Női foglyok esetében a nemi szervét gumibottal addig
döfködték, amíg a belső része ki nem fordult, melleiket
cigarettavégekkel égették, körmeiket kalapáccsal verték,
esetleg előtte gombostűk százaival tűzdelték tele. A férfi
áldozatok nemi szervét íróasztalnyílásban tördelték,
heréjüket kalapáccsal tördelték, veséiket csizmával rugdosták.
Hamar meghonosodott Rosenberg Ibolya módszere:
csakis keresztény férfiak nemi szervébe vékony üvegcsövet
nyomtak, majd kalapáccsal verték szét. A húgycső, a belsejébe
préselődött üvegszilánkok miatt begennyesedett, s ha az áldozat
életben maradt, akkor még egy év múlva is üvöltésre késztető
fájdalmakat okozott. Aztán még volt a fazék-alatt-patkány,
szájba-vizelés-székelés (ezt még Kádár Jánossal is megtették,
azért volt olyan kezes bárány 30 évig!) Napirenden volt a főváros
három helyén működő emberhús-darálója, ahonnan a darált húst
aztán a Dunába eresztették a halaknak.
Embervadászat a háború után
A
második világháborúban létrejött amerikai-szovjet szövetség
az elmúlt évtizedek során egyre jobban rányomta a bélyegét az
amerikai nép szellemiségére. A legelőkelőbb egyetemek (pl.
Harvard!) voltak gócai a szovjettel szimpatizáló működésnek. A
mozgalom tulajdonképpen az USA háborús elnöke, Roosevelt idejében
indult meg, aki nem is titkolta ama véleményét, hogy “Sztálint
az akkori idők egyik legzseniálisabb államférfiának tartja”. Ez
aROOSEVELTI ÖRÖKSÉG éreztette hatását a második
világháború befejezése után, amennyiben a potsdami találkozó
során a szövetséges hatalmak minden szovjet-orosz kívánságot
teljesítettek.
Ezen
követelések egyike volt a Nyugatra menekült volt német
szövetséges államok antibolsevista vezető politikusainak a
kiszolgáltatása. A magyar politikai foglyok sorsa az Office of
Strategic Service/OSS magyar ajkúosztálya vezetőjének,
a hírhedt Counter Intelligence Corps/CIC ezredes Himler
Mártonnak a kezébe volt letéve.
Ki volt Himler Márton?
Németországban
a szövetségesek megszálló haderejének főhadiszállása, a
CIC magyar részlegében működött Himler
Márton “ezredes”,
aki Magyarországról azért szökött át az USA-ba, mert
sikkasztásért elítélték. A New Yorkban magyar nyelven
szerkesztett Az Ember című, magyargyalázó
kommunista szennylap tulajdonosa Göndör
Ferenc (született
Náthán Krausz) segítette be
Himlert a CIC kötelékébe, aki azonnal
ezredesi rangot kapott! Himler
1945-től zsíros fejpénzeket szedett fel a budapesti kormánytól a
hazahurcolt magyar “háborús bűnösök”-ért. Minél
több és fontosabb személyiség volt a háborús bűnös között,
Himlernek annál jobban ment az üzlet.
A magyar nemzet igazi sírásói
Himler
Márton 1958-ban
könyvet írt Amerikában “Így
néztek ki a magyar nemzet sírásói” címmel,
amit a nyolcvanas években “történelmi
dokumentumként, a magyar háborús főbűnösök amerikai hatóságok
előtt tett vallomásainak hiteles szövegét” teljes
egészében, sorozatos folytatásban közölt a torontói magyar
nyelven szerkesztett Menorah nevű
zsidó lap. A fércmű elolvasása után azonban bárki
megállapíthatja, hogy Himler könyve csupa hamisított és utólag
szerkesztett jegyzőkönyvek gyűjteménye!
1945-48
között úgy a vezetést, mint az ország társadalmi átalakításának
feladatát zsidó szempontok irányították.
Az
ideiglenes nemzeti kormány 81/1945 ME számú
rendelete, amelyet az 1944. évi törvénytelen, összekapkodott,
bolsevista debreceni nemzetgyűlés felhatalmazása alapján adtak
ki, már az első mondatában és első paragrafusában is galádság:
“A
jelen rendeletben körülírt bűncselekmények abban az esetben is
büntethetők, ha a cselekmény a rendelet életbeléptekor már
befejezett s a cselekmény befejezésének időpontjában fennállt
rendelkezések alapján ez nem volt büntethető.”
Himler
a második világháború utáni időkben élet-halál ura volt a
bolsevizmus elől Nyugatra menekült magyarságnak. A saját írása
szerint, nemcsak az OSS magyar ajkú osztályának
volt a vezetője, hanem a magyarok sorsát illetőlegteljes
diktátori joggal is rendelkezett. Azt fogta el, akit akart
és sorsok, életek függtek tőle. A teljhatalmáról így ír:
“Amikor
Jackson bíró és Donovan generális rámbízta az egyáltalán nem
gusztusos szerepet, hogy a hadsereg különböző egyedei által már
elfogott gonosztevőkön kívül adjam ki az elfogatási parancsot
azok ellen, akiket a szövetséges hatalmak által a háború alatt
megszabott ‘háborús bűnökben’ vétkesnek
találok,
hogy őket a Nürnbergben tartott tárgyalásokra előkészítsem,
csatlakoztam -- s örülök, hogy csatlakoztam -- Key generális
kéréséhez és Donovan generális álláspontjához, hogy Nürnberg
helyett ítélkezzenek a magyar hatóságok felettük. Mindig
örömömre fog szolgálni, hogy Key és Donovan generálisok,
valamint az én szerény érveim Jackson bírót és Eisenhowert a
foglyok hazaküldésére rábírták...”
Az amerikai “hadnagy úr”
Granville-Grósz “hadnagy
úr” a budapesti Ostende kávéház tulajdonosának, az öreg
Grósznak a fia volt, aki repülőgépen szállította Salzburgból
Budapestre, a bajor földön és Ausztriában összefogdosott magyar
háborús bűnösökszázait. A
bilincsbe vert magyarok cirkuszi mutatványszerű képeivel és
autogramjaival előnyös üzleteket bonyolított le a tengerentúlon.
A
háború végén amerikai katonai egyenruhában szaladgáló, hadnagy
úrrá vedlett Granville-Grósz -- egyesek szerint Grünwald
-- nem a Missouri vagy a Potomac partján született, hanem a pesti
gettóban. A katonai tudományokat nem West Pointban vagy
Annapolisban, hanem a körúti kávéházakban leste el a vigécektől,
akik talán mégsem a katonai becsület szakértői!
1945-1947-ben
a volt titkos kommunisták, a munkaszolgálatosok a sajtóban már
nyíltan dicsekedtek azzal, hogy miként emelte ki őket Himler és
irányításával
hogyan segítették a szovjet törekvéseket a
háború alatt és után.
Köpjetek ha ezt a nevet haljátok, és az ÁVH - t !!!!
Himler
Márton többek között, az amerikai Szabadság c.
lapban így ír:
“Magam
kértem kölcsön a 7. amerikai hadseregtől Granville hadnagy urat,
aki végig kitűnő munkatársam maradt, amíg le nem szerelt és
újból megnyitotta szőrmeüzletét. Tulajdonképpen ő nem is volta
katona, hanem olyan egyenruhás civil, akinek nem volt kötelessége
tisztelegni a felentesei előtt. Mi Ausztriában arra az álláspontra
helyezkedtünk, hogy a rabokkal minden jár, amit elfogatásuk
alkalmával náluk találtak.”
A jogérzékre való
álláspont alapján aztán el is vették a rabok iratait, pénzét,
ékszereit és egyéb magántárgyait. Himler tovább így kérkedik:
“A
nürnbergi törvényszéknél működő Jackson főbíró arra kért,
hogy fogjunk el 12-15 magyar főbűnöst, hogy Nürnbergben
ítélkezhessenek felettük. Azonban arra hivatkozva, hogy a pesti
kormány nálam lévő listája szerint 500 háborús bűnöst kell
elfogni, azt javasoltam, hogy ne végezzünk félmunkát, hanem
fogjunk el mindenkit, akit elérhetünk. E javaslatot a bíró azzal
utasította vissza, hogy egy letűnt politikai rendszer tényezőit
nem lehet kiadni egy forradalmi vérbíróságnak, mert ez
gyilkossággal lenne egyértelmű.”
Himler,
mint írja - nagyon csodálkozott azon, hogy egy amerikai bíró nem
bosszúra és büntetésre, hanem menekültjogokra gondolt. Elő is
vette minden rábeszélő képességét és bizonygatta, hogy nem
politikai menekültekről, hanem tömeggyilkosokról, rablókról,
fenevadakról van szó. Himler meg is kapta a parancsot, hogy
fogasson el midenkit, aki a budapesti kormány listáján szerepel,
sőt olyanokat is, akiket ő maga talál bűnösnek,
az amerikaiak által megállapított “háborús vagy népellenes
bűnökben”.
Thuránszky
J. Istvánt (1) a gonosztevők kezeiből
az amerikai követség szabadította ki. Vallomásában elmondta,
hogy
“Granville
főnöke, az amerikai útlevél nélküli Himler Márton az első
világháborúban kommunista, a másodikban CIC-ügynök volt. Utóbbi
minőségében egy Horváth nevű magyar kommunistával társulva
magyar és amerikai teherautókat lopott, ezüstöt, szőrmét,
nylonharisnyát és egyebeket csempészett. Az elfogott és
hazahurcolt magyarokért Himler és kopói vérdíjat szedtek, és a
pénzből osztrák városokban feketepiacot rendeztek be. Az amerikai
hadbizottság engedélye nélkül Ausztriába és Németországba
mentek, mert Himler szerint az amerikaiak rengeteg magyar teherautót
tartottak vissza, amiket egyszerűen elloptak és visszavitték
Magyarországra.”
[Thuránszky
vallomását angol nyelven a New York Times is
közölte 1950. március 29-i számának 6. oldalán.]
Thuránszky
vallomását amerikai és más külföldi lapok is közölték s
ezekből kitűnik, hogy Thuránszky látta, amikor Himler a pesti
Király utcában egy zsidó kereskedőnek amerikai katonai pokrócokat
és dohányneműt adott el. A vallomás érdekes részlete az, hogy
Himler “munkatörzse” munkaszolgálatos zsidókból tevődött
össze s ezt a Himler jóvoltából CIC-egyenruhában nyüzsgő hadat
az amerikai tisztek szinte elhessegették maguk mellől. Thuránszky
leleplezései után az amerikai magyarság a Himler-Granville-üzelmek
tisztázását, az emberkereskedelem és egyéb gazság felderítését
követelő mozgalmat indított.
Németországnak
mindössze 24 háborús
főbűnöse volt,
de a
budapesti
kommunista kormány 680 magyar háborús főbűnös kiadatását
követelte, amiből 650-et
meg is kapott! /tj/
------------
1.
Az azóta elhunyt Thuránszky J. István Huntigdonban lakó, magyar
származású amerikai állampolgár volt, aki 1947-ben az
International Harvester Company és a Ford Co. megbízásából
gépeket árult Magyarországon, ahol közvetlen ismeretségbe került
Himler Mártonnal.
A zsidó ÁVH -sok Himler Mártonnal az élen hamar elkezdték ölni a
magyart ,kell a hely a büdös zsidóknak, és ezerrel ráhajtanak a
magyarokra, mindet a húsdarálóba kellene dobni és akkor nem
kevernék
össze a Dunát a Szuezi csatornával , mit is kerestek
Szuez- Szuez
hangzott a kérdés és hangzik a kérdés ma is most
is, a hollókosztért
megakarnak dolgoztatni bennünket, az apraját
öregjeit is, a betegeket is
munkára kell fogni , mert jönnek a
betelepülők ,és őket is el kell tartami,
a cigányokon kívül, a
szálláscsinálók a Likudos testvérek osztják az észt
, és a
büntetést , buta magyar ne gondolkozz, mert meghalsz,
rabszolgának
így is jó leszel, mint katatóm élő hallot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése