2015. október 2., péntek

Befőzés






Befőzés



Uborka saláta




Az ubit kétszer is megmossuk, hogy minden homokos szennyeződést eltüntessünk róla.
Az ubit felkarikázzuk, egy kanál cukrot adunk hozzá , és elkezdjük nyomkodni, nem túl erősen . Levet enged megkóstoljuk , és ha jónak találjuk akkor csipet só , ecet megy bele , és ízleljük, ha jónak találjuk akkor kész.


Saláta uborka télire recept



Hozzávalók:

3kg uborka , 3o dkg cukor , o,5 l ecet , 2 kanál só , 1 befőző por , 1 kanál mustár mag , 3 db csípős paprika
Elkészítés:

A megmosott uborkát héjastól megvágni karikára, mindennel össze vegyítjük 24 órán át kavargatni s utána üvegekbe rakni, ha lehet csavarosba, bármikor ki lehet venni belőle nem romlik el ,,,nekem még 2 éves is van,, Jó étvágyat..hozzá..


Svéd uborka



Svéd uborkaBiztos információnk nincs a következő ízletes savanyúság, a svéd uborka nevének magyarázatát illetően, csak annyi, hogy állítólag a svédek nem szeretik a fokhagymát, és ez adta a nevét a svéd uborkának, amelyben valóban nincs fokhagyma, de azt is hallottuk, hogy a svédek kedvenc csalamádéja, és innét kapta a nevét..

Hozzávalók:

  • 4 kg uborka , 4 dl 15%-os ecet , 6 dl víz , 1 dl só , 8 dl cukor , 1 kk szalicil , 1 kg hagyma , 1 ek mustármag,
    kaporszár vagy kapormag (elhagyható, torma (elhagyható)
Elkészítés:

  1. Steril üvegeket előkészítünk.
  2. Az uborkát alaposan többször is átmossuk. Héjastul gyalun nagyon vékonyan felkarikázzuk. A hagymát meghámozzuk, szintén vékonyan felkarikázzuk.
  3. Az uborkát, hagymát, sót, cukrot, ecetet, vizet, szalicilt, és a mustármagot egy nagy edényben összekeverjük. Letakarjuk, és 24 órát állni hagyjuk.
  4. Másnap azonnal fogyasztható, vagy steril üvegekbe rakjuk. Ebben az esetben adhatunk hozzá kaporszárat (vagy magot) és tormát. Annyi lével öntsük fel, amennyi ellepi. Légmentesen lezárva, sötét és hűvös helyen tároljuk.
Tippek:
  • A savanyúság elkészítéséhez a rövid  (csemege/fürtös) uborkákat használjuk (azaz ne kígyó/saláta uborkát). Az uborka lehet nagyobb méretű is.
  • Ha nincs gyalunk, késsel is végezhetjük a karikázást. Ez persze időigényesebb. Ügyeljünk arra, hogy minél vékonyabb legyen.
  • svéd uborka fantasztikus előnye a csodálatos íz mellett, hogy befőzésben kevésbé jártasak is nyugodtan elkészíthetik, hiszen nem igényel hőkezelést. Az üvegek steril állapotára azonban ebben az esetben is ügyeljünk.







A 15 perces "ubikompót" bármilyen zöldségből

ropogós....... finom .....





1kg apró uborka, 1 csokor kapor, 1 fej fokhagyma, 3-4

 szem boróka bogyó, mustármag, fekete bors, vagy ki 

milyet szeretne bele :) 1 kanál só és 1 kanál 20% -os ecet. 

Annyi víz ami ellepi az uborkát!!

A vízbe rakom a sót, ecetet és a fűszereket majd 

felforralom. 

Belerakom a tisztított és bevágott uborkákat a kaprot és 

a fokhagyma gerezdeket. Együtt újra forralom, majd 

hagyom kihűlni és utána lefedve hűtőbe rakom. 

Estére már kész a ropogós friss uborka!! 

(Rita K Szeged)

Kovászos uborka - télire recept


Hozzávalók: 1 ötliteres üveghez: 

2,5-3 kg kovászolni való uborka (az uborka méretétől függ, hogy mennyi fér az üvegbe) , 1 csomó kapor , 2-3 gerezd fokhagyma , literenként 1 evőkanál só
kenyér , nátrium benzoát , ízlés szerint + fűszerek (bors stb.) én nem használom
Elkészítés:

A kovászos uborkát ugyanúgy megérlelem, mint a nyárit, csak az elrakás ad plusz munkát. Ebben az esetben viszont csak maximum 10-12 cm-es ubikat teszek el, mert egyrészt azt tudom gazdaságosan a kisebb üvegekbe berakni, illetve azok még nem annyira magvasak. Amikor megérett az üvegben (ilyenkor nem tűző napon érlelem, hogy ne legyen puha, plötyi), akkor leszedem a kenyeret róla, az uborkákat leöblítem, hogy ne maradjon rajta morzsa, ez fontos! Elosztom az uborkákat a kisebb üvegekbe. A levet egy edényben 2szer 3-szor sűrű szűrőn átszűröm. Ahány kis üveg uborkám lett, annyiszor fél deci lét kiveszek egy edénybe és ezt a lét külön megmelegítem. Erre azért van szükség, mert a szalicil vagy nátrium a meleg lében gyorsan feloldódik. Szóval a felmelegített lébe beleteszek annyiszor 1 csipet (nem kell több!) tartósítószert, amennyi a tele üveg uborkám. Langyosra kevergetem és rá is öntöm szépen elosztva az üvegekre. Ezután felöntöm a maradék hideg lével, úgy hogy ellepje. Az üvegre celofánt vagy folpackot és csavaros tetőt teszek. Ilyenkor még csúnya, zavaros az üvegben, mintha tejben úszkálnának az uborkák, de pár nap alatt teljesen leülepedik a lisztes rész, és ugyanúgy fog kinézni, mint a csemege uborka.
Tanácsok:

Nem kell félni a nátrium benzoáttól! Ugyanolyan jól tartósít, mint a szalicil és nem káros az egészségre!

A kovászos uborkára mindenképp kell tartósítószer, különben tovább erjed és megromlik!
Elkészítési idő: 30 perc


Kovászos uborka télire recept

Hozzávalók:

elkészített kovászos uborka
Elkészítés:

A már kész kovászos uborkát új üvegbe tesszük, és a levét leszűrve ráöntjük. Tetejére szalicilt teszünk, és légmentesen zárjuk.
Tanácsok:

Két nap múlva a leve letisztul, és télen épp olyan friss és finom lesz, mintha nyáron fogyasztanánk.
Én kipróbáltam, tégy te is próbát! Megéri!


Hordós /30 l-es/ recept


Hozzávalók:

12 liter víz , 1.5 liter 20%-os ecet , 36 dkg só , 2 kg cukor , 3/4 cs. mustármag
1/4 cs. babérlevél , 3/4 cs. egész bors , 6 dkg borkénpor , 1/2 cs. szalicil
Elkészítés:

A cukrot és a sót kevés langyos vízben feloldjuk, hozzáadjuk a többi vizet és minden belevalót hidegen keverünk bele. Végül beleszórjuk a savanyítani kívánt dolgokat.
Tanácsok:

Amit bele szoktam szórni: paprika, /de kettévágva, kimagozva/, zöld paradicsom, apró -hagyma, karfiol, zöldbab, sárgarépa /csíkokra vágva/, fejes káposzta /nyolc cikkelybe/.
Folyamatosan pótolható!



Édes szőlőlé télire recept


Hozzávalók:

3 kg. Szőlő , kristálycukor , na-benzoát
Elkészítés:

Tetszőleges mennyiségben szőlő jól megmosva, lebogyózva. Hideg vízben feltesszük főni, lassú tűzön. Ha átfőtt, bogyói kipattantak akkor leszűrjük. Minden literhez hozzáadunk 50 dkg. cukrot, amivel lassú tűzön 20-30 percig főzzük, majd kevés tartósítót adva hozzá üvegbe tesszük és száraz dunsztban kidunsztoljuk
Elkészítési idő: 120 perc

Almalé télire recept



Hozzávalók:

2,5 kg alma mosva és a magház eltávolítva , 1 doboz citrompótló (26g)
80 dkg cukor , szalicil (késhegynyi)
Elkészítés:

Az almát tisztítás után 2 liter vízzel feltesszük főni, hozzáadjuk a citrompótlót is. Ha megpuhult, paradicsompasszírozón áttekerjük. A cukrot 6 liter meleg vízben feloldjuk és az átpasszírozott almához öntjük.
Felforraljuk.
Szalicillel tartósítjuk és üvegekbe töltjük.
Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
Tanácsok:

7-8 l innivaló lesz belőle. És ez nem bolti amibe nem tudod mi kerül be.
Elkészítettem, és nagyon finom. Rostos mint a bolti körtelé.
Forrás:http://www.nosalty.hu
Elkészítési idő: 20 perc

Mentaszörp




Nem szerettem a mentát! Eddig. De ez valami elképesztően finomra sikeredett! A nagy melegben kifejezetten jól esik. Télen pedig jól jöhet felső légúti megbetegedésekkor.
Nyáron jégkockával, citromkarikával és némi mentalevéllel díszítve szemet gyönyörködtető! Esetleg fagyasztóba téve óránként megkeverve mentafagyit, pontosabban sorbetet készíthetünk belőle .

Hozzávalók :

    2 l víz , 2 db citrom , 2 jó nagy marék mentalevél , 5 dkg citromsav
  • 2 kg cukor

elkészítés

    A megmosott mentát a karikára vágott citrommal és a 2 liter vízzel 1 napig áztatjuk.
  1. Másnap hozzáadjuk a cukrot, a citromsavat, és összeforraljuk a forrástól számított 15 perc alatt.
  2. Üvegekbe töltjük és ágyban párnák közt (na jó, ágytartóban és paplanok közt) kidunsztoljuk.

Gyömbér szörp



Hozzávalók:

1 liter víz , 1,3 kg kristály cukor , 5 kávéskanál citrom sav (1,5 dl citromlé is lehet frissen facsarva) , 1 vaníliás cukor
20-25 dkg friss kemény gyömbér.

A gyömbért hámozd meg vékonyan és szeleteld le uborka gyaluval hajszálvékonyan, vigyázz az ujjaidra azt ne vágd bele !!! Vegyél kb. 4-5 evőkanál cukrot( A kimért mennyiségből) és tedd oda szárazon karamellizálni a tűzhelyre egész addig amíg habzani nem kezd(folytonosan keverd egy tiszta fakanállal), közben önts hozzá egy vaníliás cukrot, majd húzd félre picit le is hűtheted de ha kimérted a vizet óvatosan öntsd hozzá. Töltsd a karamellás folyadékhoz a maradék kimért cukrot, és citromot vagy (citromsavat ezt a gyógyszertárban beszerezheted) majd forrald fel.(közben meg kóstolhatod hogy elég savanyú-e ha nem tegyél hozzá még citromot.) Ha felforrt tedd bele a szeletelt gyömbért és főzd lassan forralva még 10 percet.
Ha kész vedd le tegyél rá fedőt és 2 óráig hagyd hogy hűljön.
Én azért használtam citromsavat mert az tartósít is illetve nem teszi zavarossá a szörpöt.
Kb. 2 liter szörpöd lesz hozzávetőleg 600-650 ft.-ból.
Töltsd üvegekbe várd meg amíg lehűl és friss ásványvízzel hígítva fogyaszd.(szénsavassal pont ugyanolyan sőt mondhatom hogy még pikánsabb lesz mint az eredeti gyömbér üdítő)
A hűtőben kb. 6 hónapig tudod tárolni, ha hűvösen tartod a spájzban akkor kb 1-2 hónapig, mivel ebben nincs tartósítószer.
Hát már csak fél liter maradt belőle mindenki imádja még a legkisebbik fiacskám is :)




Pirospaprika krém készítése házilag (Piros arany)




 2012.10.31. 17:22
piros arany.jpgHajdanán a paprikák dísznövényekként 

pompáztak a nemesi és urasági 

kastélyok kertjeiben. Ezen 

megállapításnál arra gondolok, hogy 

vajon léteznek-e ma is olyan 

dísznövények, amelyekről még nem, 

vagy csak alig fedeztük fel, hogy étkezésre is alkalmasak? 

Bizonyára. Kell, hogy létezzenek. Már csak azért is, mert 

ahogy éveim számában előre haladok, úgy ismerek meg 

egyre több és több növényt, amelyről korábban nem, vagy 

szinte alig hallottam. Például egész gyerekkoromban 

ismertem, láttam a feketebodzát, de bizony egészen az 

elmúlt egy-két évig nem tudatosult bennem, hogy 

mennyire 

értékes növény, amelyből nem csak 

lekvárt, de szörpöt is lehet készíteni. Sőt emellett számos 

betegség "gyógyszere" is lehet. Nos a paprikáról csak ezt az 

egy mondatot szerettem volna kiemelni. Én örülök, hogy 

abban a korban élek, amikor tudjuk, hogy ehető, sőt nem 

csak ehető, hanem különféle módokon felhasználható. Az 

egyik remek felhasználási módja, a piros paprikából 

készített paprikakrém, amely ételek ízesítésére (valamint 

színezésére) kitűnően alkalmas. Ennek az elkészítési 

módját mutatom most be:

A recept:

  
Hozzávalók:


  • 2-3 kg kápia vagy pritamin paprika (akár vegyesen is) ,

  •  só , kevés víz , üvegek , befőzési fólia

Elkészítés:

A paprikákat megmossuk, majd feldaraboljuk és egy kevés 

vízen megsózva elkezdjük párolni őket úgy, mint ahogy a

 lecsót is. Vannak, akik ezt olajos alapon készítik. Én 

egészségesebbnek tartom, ha nem égetünk, nem hevítünk 

olajat.

Mások pedig hagymás olajon, mint a pörköltet - készítik. Ezt

 sem ajánlom, ha az egészséges étrend irányvonalát 

szeretnénk követni.

Amikor a paprikák megpuhultak, megpárolódtak, 

botmixerrel összeturmixoljuk, majd előre elkészített 

"sterilizált" üvegekbe töltjük a paprikaszószt. Befőzési fóliát

 teszünk rá, a kupakkal jól lezárjuk és száraz dunsztba 

fejtetőre állítva megvárjuk, míg néhány nap alatt kihűl. 

Mikor már nem ad le meleget egyik üveg sem, pincébe vagy 

kamrába tesszük és szükség esetén felhasználjuk őket.

 Levesek, mártások, pörköltek, pástétomok ízesítésére 

nagyszerű "piros aranyunk" lesz, ami bearanyozza ételeink 

ízét! :)











Chiliszósz, csípős paprikakrém házilag



 2012.10.31. 17:45
tüzes paprikakrém2.jpgWikipédia szerint: "Az erek alapi részén 

az ún. óriás sejtek tartalmazzák a 

kapszaicint, amitől ízét csípősnek 

érezzük." Ez a titka annak, hogy miért 

csíp a csilipaprika. Az előbb 

bemutattam az édes paprikából készült 

krémet, most pedig a tüzes ízvilág 

kedvelőinek is elárulom, lehet házilag 

is chiliszószt készíteni. Az eljárás 

lényegében ugyanaz. Az igazság az, 

hogy először tüzes paprikakrémet készítettem, mert férjem 

nagyon kedveli a csípős ízt. Ezt követően gondoltam arra, 

hogy miért ne kedvezhetnék magamnak és a nem csípős 

ételeknek, ezzel a logikával készült az édesebb krém. A 

csípős szószhoz végül is bármilyen paprika jó. Vegyesen 

zöld, piros és sárga színű paprikákat használtam fel. Azért 

nem lett olyan erősen piros színe, elég, hogy az íze az.

Hozzávalók:


  • 2-3 kg csípős paprika , só , fokhagyma , kevés víz ,

  •  üvegek  , befőzési fólia

Elkészítés:

A paprikákat megmossuk, majd feldaraboljuk és egy kevés 

vízen megsózva elkezdjük párolni őket úgy, mint ahogy a 

lecsót is. Fokhagymát is apríthatunk bele. Vannak, akik ezt 

olajos alapon készítik. Én egészségesebbnek tartom, ha 

nem égetünk, nem hevítünk olajat. Felvágás után 

ügyeljünk arra, hogy a szem és a száj környékét ne 

dörzsöljük meg az ujjunkkal, ami a paprikákkal érintkezett, 

mivel irritáció léphet fel. Néhány éve véletlen bogyiszlói 

paprikát vettem a piacon - tv paprika helyett. Lecsóba 

elkezdtem feldarabolni és a végén mindkét kezem annyira 

égett, mintha megégettem volna, vagy erős napozáson 

égtem volna le. Szerencsére a panthenol sprayt a 

tenyeremre fújva rövid idő alatt helyreállt a bőr. Tehát a 

csípős paprikákkal óvatosabban kell dolgozni.

Amikor a paprikák megpuhultak, megpárolódtak a fedő 

alatt, botmixerrel összeturmixoljuk, majd előre elkészített 

"sterilizált" üvegekbe töltjük a paprikaszószt. Befőzési 

fóliát teszünk rá, a kupakkal jól lezárjuk és száraz dunsztba 

fejtetőre állítva megvárjuk, míg néhány nap alatt kihűl. 

Mikor már nem ad le meleget egyik üveg sem, pincébe vagy 

kamrába tesszük és szükség esetén felhasználjuk őket. Aki 

szereti a csiliszószt, nyilván tudja, mibe és hogyan 

használja fel. Lehetőség erre végtelen. Csak csínnyán 

bánjunk vele, nehogy a gyomrunk megérezze... Mértékkel, 

nagyon keveset. Lehetőleg főzés után adjuk az ételhez.





Uborkasaláta recept


Hozzávalók:

Hozzávalók (3-4 személyre):
50 dkg uborka , 1 közepes vöröshagyma , 1-2 evőkanálnyi borecet
1-2 evőkanálnyi salátaolaj , 2 gerezd fokhagyma , pirospaprika , fehér bors , só
Elkészítés:

A megmosott, szárazra törölt, hámozatlan uborkákat - miután végeiket levágtad - gyaluld vékony szeletekre. Add hozzá a szintén vékonyra karikázott és gyűrűire bontott hagymát, törd bele a fokhagymát, sózd és borsozd meg, majd hagyd egy órát pihenni. Ezután adj a levéhez kevés borecetet valamint salátaolajat és a tálalásig hűtsd le. Mielőtt az asztalra kerül, hintsd meg kevés pirospaprikával
Tanácsok:

A tejfölös verzióban a borecet és a salátaolaj helyett 1 dl tejfölt használunk, pirospaprika helyett pedig friss, vágott kaprot adunk a salátához.



Csemege uborka recept



Hozzávalók:

Egészen apró, hibátlan uborka, a levéhez l-enként 1 csapott evőkanál só, 1,5 evőkanál kristálycukor, 4-4 egész fekete bors és szegfűbors, 2 szegfűszeg, 1-1 szál kapor és tárkony, kis darabka torma, 1-1 késhegynyi őrölt gyömbér és köménymag, ecet ízlés szerint, 1 csapott mokkáskanál benzoesavas nátrium
Elkészítés:

Ízlés szerinti ecetes vizet keverek, valamivel többet, mint amennyi az uborkát ellepi. Beleszórom a fűszereket és a tartósítószert, majd felforralom. Közben az uborkát gondosan megmosom, lecsöpögtetem és kiforrázott üvegekbe rakom. (A zöldfűszerekből is beleteszek az üvegbe.) A forró levet ráöntöm, majd lazán lekötöm. Langyos helyen (napon vagy meleg konyhában) érlelem egy héten át. Leapadt levét pótolom, végül szorosan lekötve teszem el végleges helyére.
Elkészítési idő: 60 perc




Fasírozott recept

Hozzávalók:

40 dkg darált pulykahús , 4 tojás , fokhagyma , bors , ételízesítő
Elkészítés:

Két tojást keményre főzök, majd belereszelem a darált húsba, a másik két tojást beleütöm, fűszerezem, és jól összegyúrom. Pogácsákat formázok belőle, és kevés olajban megsütöm.
Kalóriatartalom: 240 kcalSzénhidráttartalom: 1.4 gramm



Töltelékes hús recept



Hozzávalók:

5db zsemle,vagy ennek megfelelő kenyér , 3db tojás , 1 fej v hagyma , petrezselyemzöld , 1/2kg csirkemáj , 1kg sertéskaraj , trappista sajt
Elkészítés:

A szokásos módon elkészítjük a tölteléket, beletesszük az apróra vágott csirkemájat. A karajt felszeleteljük, majd nagyon vékonyra ki kloffoljuk . A tölteléket két részre osztjuk, az egyik részt tepsibe rakjuk, elsimítjuk, majd a hússzeleteket ráfektetjük. Beborítjuk a megmaradt töltelékkel bőven megszórjuk reszelt sajttal, Sütőbe tesszük és a sajt pirulásáig sütjük. Kockára vágjuk. Nagyon laktatós, hidegen is fogyasztható.
Elkészítési idő: 20 perc


Fasírozott vagdalthúsból recept



Hozzávalók:

• 1 nagy doboz (400 gr) vagdalthús konzerv , • 3 db zsemle , • 2 db tojás , • só
• bors , • fűszerpaprika , • fokhagyma , • zsemlemorzsa , • olaj
Elkészítés:

A vagdalthúst egy tálban villával összetöröm, hozzáadom a beáztatott és kinyomkodott zsemléket, ízlés szerinti a fűszereket, valamint a tojásokat. Ha hígnak tűnne a massza, kevés zsemlemorzsával meghintem. Jól összedolgozom a masszát, pogácsákat formálok belőle, morzsában megforgatom, és forró olajban kisütöm. 

Főzelékekhez feltétnek olcsó, gyors és kiadós



Káposztasaláta üvegben



3 kg káposzta, 1,5 deciliter ecet (20 %), 30 dkg cukor, 10 dkg só, 1,5 l víz, egész bors, mustármag, koriander.

A káposztát legyalulom, besózom, majd egy óra hosszat állni hagyom. A vízből, cukorból és a fűszerekből felöntőlevet készítek. Kicsavarás után leforrázom a felöntőlével, majd üvegekbe teszem és lekötöm.
Akár télen is készíthető, hiszen káposzta mindig van.



Villámpaprika (azonnali használatra)



1 kg paprika, 2,5 dl 10 %-os ecet, 1 ek só, 1 ek mustármag, kapor.

A paprikákat kettévágom. 7,5 dl vízből, az ecetből és a többi hozzávalóból levet főzök, amelybe adagonként belemártom a paprikát, majd habkanállal kiszedem, üvegekbe rakom és forrón ráöntöm a levet. A kihűlést követően fogyasztható.



Villámuborka (azonnali használatra)



1 kg uborka, 2,5 dl 10 %-os ecet, 1 ek só, 1 ek mustármag, kapor.

A nem túl nagy uborkákat 2 centis darabokra vágom. 7,5 dl vízből, az ecetből és a többi hozzávalóból levet főzök, amelybe adagonként belemártom az uborkát, majd habkanállal kiszedem, üvegekbe rakom és forrón ráöntöm a levet. A kihűlést követően fogyasztható. 

Ecetes uborka


5 kg uborka, 7,5 dl 10 %-os ecet, 15 dkg só.

Az uborkákat egy éjszakán át víz alatt tartom. Másnap lekefélem és szorosan belerakom az üvegekbe. 5 liter vizet az ecettel és a sóval felforralom és lehűlés után az uborkára öntöm, majd az üvegeket lezárom. 


                                                                            Vegeta


1 kg sárgarépa * 1 kg gyökér * 1 kg zöldpaprika * 20 dkg karfiol * 20 dkg vöröshagyma * 40 dkg zeller * 20 dkg paradicsom * 20 dkg karalábé * 2 fej fokhagyma *1 csomag petrezselyem *1 csomag zeller zöldje * 50 dkg só



A zöldségeket húsdarálón, vagy nagy lyukú zöldségdarálón 

ledaráljuk. Összekeverjük a sóval. Kisebb üvegekbe tesszük és

 lekötjük. A lekötő papírok közé nátrium benzoátot teszünk. Télen 

vitamindús. Levesbe, főzelékbe használhatjuk. Igen jó a 

leveskockából készült levesekbe. Az étel sózására vigyázzunk.





                               Zsírban eltett lesütött oldalas

2 kg oldalas, 1,5 l zsír, 5 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, só.



Az oldalasokat 2-bordányi darabokra vágom és besózom. Egy nagy lábasban 3-4 deci vizet alátéve a fokhagymagerezdekkel és a tisztított, félbevágott hagymával fedő alatt párolom. Fél óra múlva hozzáadom a zsírt és kis lángon fedő nélkül készre sütöm. A kisütött oldalasokat száraz üvegbe teszem, ráöntöm a meleg zsírt és hagyom kihűlni. Mikor lehűlt, lezárom és a
a hideg kamrába teszem. Sokáig eláll.
 

Hagymás uborkasaláta télire
Hozzávalók:

  • 4 kg uborka , 1 kg hagyma , 1 marék jódozatlan só , 1 cs (20 g) mustármag , 7 dl 10%-os ecet , 8 dl cukor , 10 szem fekete bors , 1 kk. Nátrium-benzoát
Lehetőség szerint ne válasszunk túl nagy uborkát, és legyenek minél zsengébbek, mert a kisebbek finomabbak lesznek. A beraknivaló és a salátának való uborka közötti méret az igazi. 
Kefével alaposan sikáljuk meg őket, és hámozás nélkül gyaluljuk le uborkagyalun.

A hagymát pucoljuk meg, vágjuk ketté és nagyon éles késsel szeleteljük föl, nagyon vékony félkarikákra.
Aki olyan szerencsés, hogy a gyaluja van olyan éles, hogy elviszi a hagymát az csinálja azzal, az enyém sajnos képtelen rá.:)
A hagymát adjuk az uborkához, szórjuk meg a sóval, mustármaggal, borssal, cukorral, majd öntsük nyakon az ecettel. Ha csak 20 %-os ecettel rendelkezünk, akkor abból használjunk csak 3,5 dl-t. Majd forraljunk föl 3,5 dl vizet és hűtsük ki, keverjük össze az ecettel és úgy öntsük rá az ubira, mert így biztosan elég lesz majd a levünk.

Húzzunk félre egy kevés salit és az alatta lévő lében keverjünk el egy kávéskanál nátrium-benzoátot.
Alaposan keverjük össze a salátát, erre a legalkalmasabb a kezünk.

Takarjuk le és tegyük hűvös helyre 24 órára.
Alaposan kimosott és mikróban 3 perc alatt kifertőtlenített üvegekbe töltsük a salátát, de ne nyomkodjuk ki előtte, csak szépen lazán tegyük az üvegbe. A végén mindegyiket öntsük színig a levével. A fémkupak alá tegyünk egy réteg celofánt, hogy az ecet ne tudja kikezdeni a kupakot, majd zárjuk le és költöztessük a kamrába, hűvös, sötét helyre.
Mivel már másnap is teljes értékű, ezért tartósítószer nélkül is elkészíthetünk kisebb mennyiséget és egy tálban, hűtőben tárolva nyugodtam rájárogathatunk. Egy hétig biztosan eláll.


LEVES MACSKAJAJJRA

LEVES MACSKAJAJJRA

Hozzávalók:


  • 1 kg savanyú káposzta , 50 dkg füstölt kolbász , 1 nagy vöröshagyma , 1 ek zsír , 1 ek örölt piros paprika , 4 db babérlevél , 2 csipet egész kömény só
Elkészítése:


Az apróra vágott vöröshagymát zsírban aranysárgára sütjük. Rászórjuk a piros paprikát, elkeverjük és felöntjük kevés vízzel. Kiforraljuk, hozzáadjuk a savanyú káposztát, babérlevelet és a köménymagot.
Felöntjük annyi vízzel amennyi háromujjnyira ellepi, belekarikázzuk a bőrétől megszabadított kolbászt, ízesítjük sóval ha szükséges, fedő alatt 30 perc alatt készre főzzük.
Tejföllel, kenyérrel, vagy sós süteménnyel kínálhatjuk.
Jó étvágyat kívánok!


Leves macskajajjra recept fotó




Csalamádé 3.



Elkészítési idő: 240 perc
Hozzávalók:


  • 3 kg paprika , 3 kg káposzta , 3 kg uborka , 2 kg hagyma ,
  • 1 kg karfiol , 4 kávéskanál szalicil , 14 dkg só , 1 kg cukor ,
  • 4 dl 20%-os ecet , 2 teáskanál borkén
Elkészítés:


 A hozzávalókat karikázzuk, daraboljuk, melyiket hogy kell. Egy nagyobb edényben egymásra rétegezzük a hozzávalókat (káposzta, paprika, hagyma, karfiol, uborka, majd újra ugyanígy, amíg el nem fogynak), minden egyes réteget megsózunk. A tetejére szórjuk a 4 kávéskanál szalicilt és ráöntjük az ecetet.
2 l vizet felfőzünk, beletesszük a cukrot és tovább főzzük, amikor elolvadt a cukor és már rottyant párat, levesszük a tűzről, belekeverjük a 2 teáskanál borként és lehűtjük. A lehűtött levet ráöntjük a csalamádéra, és az egészet lefedve 2 napig állni hagyjuk. A két nap alatt gyakran megkeverjük. Ezután üvegekbe töltjük.


Tanácsok:


 A zöldség összetétel ízlés szerint változtatható.


Céklasaláta



A céklagumókat jól megmossuk, és meleg vízbe téve, lefedve puhára főzzük. A főzővizet leöntjük, a céklát lehéjazzuk és - lehetőleg hullámos pengéjű cifrázókéssel - vékony szeletekre vágjuk. Közben a szokásosnál savanyúbb ecetes lét készítünk (a cékla édes elviszi a savanyú ízt), sóval, köménymaggal, nagyon kevés cukorral felforraljuk. Amikor a lé kihűlt, a céklát néhány szelet tisztított tormával együtt üvegekbe rakjuk, a tetejére is tormaszeleteket teszünk, ráöntjük a levet, egy mokkáskanálnyi benzoesavas nátriumot szórunk rá, lekötjük és 8-10 percig gőzöljük.
Készíthetjük úgy is, hogy a megmosott céklát nyersen hámozzuk meg, csak ezután főzzük. Ilyenkor a főzőlevét használjuk fel a salátalé készítéséhez, minden egyebet az előbbiek szerint csináljunk.






A főtt céklasaláta
 Hozzávalók:
1 lábosnyi cékla (6-8 db), 1,5 evőkanálnyi reszelt tormasaláta,
1 púpozott evőkanál köménymag, 4-5 babérlevél, só,
cukros ecetes lé a felöntéshez
Elkészítése:
Egy jó púpozott evőkanálnyi köménymagot 10 percig gyöngyözve forralunk, majd leszűrünk.


A céklasalátához egy lábosnyi céklát sózott vízben megfőzzük addig, hogy a cékla héja lehúzható állapotba kerüljön. Általában úgy mondják, forrás után 20-25 percig kell főzni. A főtt és kissé lehűtött céklát meghámozzuk, sózzuk, késsel karikára vágjuk. Ha van hozzá dressing késünk akkor hullámos formájúra, de úgy is szép ha sima késsel szeleteljük.
Majd kikeverjük a reszelés közben leesett és eddig is cukros ecetes vízben ázott nagyobb tormadarabokkal, + 1-2 evőkanálnyi reszelt tormasalátával, utána a cukros ecetes lével + a köményes vízzel feltöltjük, hogy a lé ellepje, 4-5 babérlevéllel ízesítjük, reggelig kihűtjük, ekkorra jól megszívja magát a cékla a finom ízekkel, a leve mélybordó, az íze tormás, és pikáns. Nagyon jó téli csemege, ha jól készítik akár magában is fogyasztható, de isteni finom sült húsokhoz.
Ez az adag talán 3 befőttesüvegben elfér, és két hét alatt lába kél.



Reszelt ecetes torma kétféle módon



Ez is szilveszteri gyártás

Végy két óriási tormát (a nagy sárgarépához hasonló méretűt), reszeld le a legkisebb lukú sajtreszelőn, nekem van a svéd bútor árúház által árult ovális műanyag kribli, aminek két fémreszelő teteje van, s az alján gumibetét amitől nem csúszik az asztalon. A művelethez úszó, vagy hegesztő szemüveg használata célszerű, az orrunkra szükség van, ezért a legjobb nátha idején készíteni, mert garantáltan kitisztítja mindenféle orrüregünket, és orrmelléküregünket. Magyarul folyik tőle az orrunk, mint az influenzás tehénnek, tehát fontos kellék még egy jó adag zsebkendő is. Elkeseredni nem kell, csak pár percig tart az orrfolyás. Viszont a szemüvegre tényleg szükség van, mert a szemünk is könnyezik reszelés közben. A reszelés ne legyen túl gyors, mert a torma keményebb, mint a répa, és egy túl hirtelen mozdulattal sérülhet a külső ujjpercünk, húsnak (esetleg vérnek) meg nem kellene belekerülnie... 

Elkészítjük hozzá a cukros ecetes levet ami abból áll, hogy ugyanannyi cukorhoz 1 ek.-al több  ecetet (10,  vagy 15  %-os) öntünk, majd kiegészítjük a teljes mennyiséggel azonos vízzel + még egy kicsi. Ízre megy, magyarabbul: mondjuk 2 evőkanál cukorhoz 3 evőkanál ecet, és ehhez 6 evőkanál víz minimum kell, de a cukor feloldódása után kóstolni kell és ha túl erős, még vizezni. 

A reszelt tormát gyorsan fel kell önteni az ecetes lével, hogy ne barnuljon. Az egész mennyiséghez minimális mennyiségű lé kell, ne tocsogjon benne, ha túl sokat öntöttünk rá öntsük le róla a fehérré váló levet,
ha túl ecetes még öntsünk hozzá vizet, és átkeverés után öntsük róla. 2-3 dl-es befőttesüvegekbe töltsük, az a legcélszerűbb mennyiség. A kész termékbe beleszagolni csak egyszer célszerű, illetve kinek-kinek influenzája szerint többször is. Sokáig eláll, lényeges, hogy minél hamarabb ecetes folyadékkal lássuk el, különben levegővel érintkezve, s sokáig ott tartva a torma is barnul, mint az alma.
A lényeg: úgy legyen az üvegbe, hogy kanállal jól lenyomkodva ne álljon rajta a lé.
Mivel ez emberes csípősségű változat, ezért kb. (a cukros ecetes lével higítottból) 1/3 résznyit kivettem, reszeltem hozzá két kisebb almát, és 1 sárgarépát és összekevertem, hogy a lányoknak is legyen.



Fokhagyma kivonat

Az alábbi receptet 3 forrásból ismerem.

a) Régi szomszéd bácsim (86 évet élt) egyszer a kezembe adott egy régi írással írt kis lapot "titkos recept"címmel és csodálatos hatásáról gyakran mesélt nekem. A háborús
években is megvédte őt a szer. Erős dohányos volt egész életében, mégis, fürgén mozgott és szellemileg is friss volt szinte mindvégig. Orvosnál,kórházban csak élete utolsó évében volt.

b) Másodjára egy általam nagyra becsült természetgyógyász-
tól kaptam,aki gyógy masszőrkéntdolgozott. Sok külföldi beteg járt hozzá, akiknek a kezelése korlátozott időtartamú volt. Mivel erősen hitt a fokhagyma esszencia gyógyító erejében, le is fordíttatta azt és rendszerint betegei kezébe adta.

c) Harmadjára az Agykontroll wew-oldalán bukkantam rá. Dr. Domján László (belgyógyász, agykontroll oktató) tette közzé. Az alábbi levél és idézet tőle való.
"dr. Hermann István elmesélte, hogy édesapja tüdejét néhány éve azért nem merték megoperálni, mert az ultrahang- és a röntgenvizsgálat tanúsága szerint olyan mértékű érelmeszesedése volt, hogy az aortája gyakorlatilag törékeny "porceláncsővé" vált. A sebészek attól féltek,hogy a főverőér érintésekor az menthetetlenül sérül, és a beteg elvérzik.
István hallott egy ősi receptről, amit egy Unesco-expedíció talált néhány éve Kínában. Kipróbálta, és édesapja aortája - orvosa ugyancsak nagy meglepetésére - teljesen mészmentessé vált, amint azt az ultrahangvizsgálat egyértelműen jelezte! Orvosi szempontból ez egyszerűen döbbenetes!
Mivel manapság a legtöbb halálesetet és számtalan, súlyos tünettel járó betegséget végső soron az érelmeszesedés okoz, ezért örömmel adom közre az egyszerű receptet. 
(Én is rögtön készítettem egy-egy adagot a szüleimnek és magamnak.)"
Így készítjük:
. 33 dkg megtisztított fokhagymát fokhagymaprésben szétnyomunk, majd 10 napig áztatjuk 3 dl, 96%-os, gyógyszertárban kapható alkoholban, lezárt üvegben. Közben naponta egyszer fellötyköljük, hogy a fokhagyma hatóanyagainak kioldódását ezzel is serkentsük.
Ezt követően a pépet tiszta ruhán átszűrjük üvegbe. A nyert folyadék tömény, ragacsos fokhagymakivonat.

Adagolása: mindig evés előtt kell meginni, kevés tejben, gyümölcslében vagy vízben elkeverve: A kúra idején érdemes a szokásosnál több folyadékot fogyasztani.

Reggel Délben Este

1. nap: 1 csepp 2 csepp 3 csepp

2. nap 4 csepp 5 csepp 6 csepp

3. nap: 7 csepp 8 csepp 9 csepp

4. nap: 10 csepp 11 csepp 12 csepp

5. nap: 13 csepp 14 csepp 15 csepp

6. nap: 15 csepp 14 csepp 13 csepp

7. nap: 12 csepp 11 csepp 10 csepp

8. nap: 9 csepp 8 csepp 7 csepp

9. nap: 6 csepp 5 csepp 4 csepp

10. nap: 3 csepp 2 csepp 1 csepp

11. naptól: napi 3 x 25 csepp, amíg a folyadék el nem fogy.

Állítólag 7 évig nem kell megismételni a kúrát. Ha valaki kedvet érez hozzá, javaslom, próbálja ki, hiszen veszélytelen, és viszonylag olcsó szerről van szó.


Toros káposzta




Az igazi toros káposzta disznóhússal készül, a pipi viszont gyorsabban megsül és egészségesebb is. Ha gyorsan akarsz végezni a főzéssel, a csirkét ajánlom!Hozzávalók:

80 dkg savanyú káposzta , 1 csirkemell , 2 nagy fej hagyma
fél tk só , 1 tk bors , kevés olaj

A kockákra vágott húst kevés olajon megpirítom, sózom és a bors 1/3-át rászórom. Amikor a hús megsült, a kinyomkodott savanyú káposztát is a serpenyőbe teszem, és rádobom a maradék borsot. Az egészet 5-6 perc alatt készre párolom.
Bátrabbak csípős paprikával tehetik pikánsabbá.

Gyors, egyszerű, minimális szénhidrát-és kalóriaértékkel!





Toroskáposzta II.



Hozzávalók:

  • 1 kg vegyes sertéshús (lapocka, dagadó, tarja, oldalas, bármelyik jó, de legalább 2 fajta legyen, és ne comb, mert az nagyon száraz) , 2-3 púpozott kanál hideg zsír vagy 2 dl   olaj , 2-3 nagyobb fej vöröshagyma só , ételízesítő , bors
  • 1 evőkanál pirospaprika 1,5 kg savanyú káposzta
  • 1-2 babérlevél, ha nincs a káposztában

Elkészítés:


Az összekockázott húst, a zsírt, az apróra vágott hagymát, a

 borsot, a sót és az ételízesítőt együtt beletesszük egy

 nagyobb lábasba, sütjük-pörköljük, míg kifehéredik a hús 

minden oldala, majd fedő alatt puhára pároljuk. Ha elfőtte a 

levét, de még nem elég puha, kevés vizet teszünk alá, és 

tovább sütjük. Ha megpuhult a hús, de még van egy kis víz

 alatta, beletesszük a pirospaprikát is.

Zsírjára sütjük, és beletesszük a jól kiáztatott, kinyomkodott

 káposztát (ha nagyon hosszú a savanyú káposzta, kicsit 

vágunk rajta), és ezután fedő nélkül folyamatosan kavarjuk

, míg megpuhul a káposzta. Ez kb. 20-25 percet vesz 

igénybe. Ha szükséges, még fűszerezzük.

Fontos, hogy a hús teljesen puhára süljön, és csak utána 

tegyük bele a 

káposztát, mert a savanyú káposzta megedzi a húst, és 

utána nagyon 

nehezen fog megpuhulni.

Megjegyzés:


A receptet Jabaki2 küldte. Köszönjük!
Való igaz hogy csak a friss húsból a legfinomabb , mint ahogy az orjaleves is és a töltött káposzta is . Mifelénk /Szatmár/ disznóvágáskor kötelező a toroskáposzta ,a húst jó nagy-falatnyi darabokra vágták és előbb a zsírosabb részt /hasaalja ,tarja / kissé lepirították hogy eressze ki a zsírt majd a soványabb hússal tovább sütötték , de nálunk csak sóval , borssal fűszerezik ,paprikából csak erős csöves jöhet számításba és semmi tejföl- mert az már a székelykáposzta beütése - .


Disznó)toros káposzta







A toros káposzta egy, klasszikusan a disznótorhoz kötődő 

étel, mint neve is mutatja. Egyszerű, laktató mégis kissé 

ünnepi jellegű, hiszen a disznóvágás egy kicsit a bőség ideje.

Azt hiszem, ha valaki ezen a néven nem ismeri, akkor 

székelykáposztaként biztos hallott róla.

Hozzávalók (ez nagyban függ attól, hogy mekkora a tor, 

hány emberre kell főzni).
  • 1,5-2 kg savanyú káposzta (saját, házi készítésű)

  • 1-1,5 kg kicsit zsírosabb hús (lapocka, comb, dagadó,

  •  ami éppen „kiesik” a hentes kezéből.)

A káposztát kevés olajon megpároljuk, a húst felvágjuk 

pörköltkockányi darabokra, kevés zsiradékot és vizet alátéve 

kis lángon hosszan pároljuk, majd saját zsírjára pirítjuk,

 sózzuk, borsozzuk. Amikor megpuhult, összekeverjük a 

megpárolt savanyú káposztával és összemelegítjük.

Mi rendszeresen tejföl nélkül eszük. Őszintén mondom, 

hogy

a tavalyi disznótoron kvázi 14 óra meló után, kilenckor 

nagyon jól esett egy tál meleg toros káposzta elé leülni. Az 

étel különleges ízét (nem egy komplikált étel, ugye?) az 

abszolúlte friss hús adja, hiszen alig 2 órával a vágás után 

már a fazékban a hús. 

Anyukám elmondása szerint azért is szeretik tor alkalmával 

készíteni, mert az ételt hosszabb időre is magára lehet 

hagyni, nem kell 5 percenként ránézni.




Sülthúsos zsír




Hozzávalók:

½ kg. Sertéslapocka, 4-5 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 1 kis babérlevél, Só, bors, őrölt kömény, mustárpor a hús befűszerezéséhez, kb. 60 deka zsír, kevés víz a hús párolásához

Elkészítés:

A húst beszórjuk a fűszerekkel és megspékeljük a fokhagymával a sütés előtt 4-5 órával. Sütéskor a zsiradékot felhevítjük, megforgatjuk benne a húst, hogy egy kicsit megpiruljon, majd kevés víz hozzáadásával az egy fej vöröshagyma és egy szem kisebb babérlevél társaságában puhára pároljuk majd lesütjük zsírjára (ne maradjon benne víz). Kivesszük a húst a zsírból kihűtjük és megdaráljuk. Visszatesszük a zsiradékba és egy két percig állandó keverés mellett nem túl erős hőnél még sütjük.

Kis jénaiba öntöm át és kihűlés után a hűtőbe teszem. Időnként megkeverem, hogy a hús egyenletesen legyen benne.


Megjegyzés:

Nagyon finom, abszolút kalóriadús és koleszterinben gazdag kaja. Tehát egészségtelen. Jóféle kenyérre kenve leginkább hagymával, paprikával, paradicsommal érdemes fogyasztani akár reggelire, akár uzsonnára, vagy a nap bármely szakában Én egy bulin ettem először még az elmúlt évezredben, emlékeim szerint 1975-ben.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése