Geopolitikai tanulmányok

Geopolitikai tanulmányok

Lesz-e Magyarországon

polgárháború?

• Tanulmányok

|

Polgárháborús okok

A polgárháborút nyugodtan nevezhetjük a legkegyetlenebb háborúnak, de vannak fokozatai. A „sima” háborúktól alapból eltér abban, hogy egy országon belüli konfliktust jelöl, amely egy ország polgárai, vagy a másik kontextusban egy ország nemzetiségei között folyik le. A történelemben nem volt olyan kontinens, de államalakulat is egyre kevesebb, ahol nem zajlott le polgárháború.

Két vagy több ország háborújában országok csapnak össze, és általában a háborúban személyesen résztvevők nem egymással szembeni gondjaik miatt, hanem egyenruhájuk más színe és a politikusok által generált külpolitikai okok miatt lőnek egymásra. Ezzel szemben a polgárháborúban kemény, egymással szembeni, sokszor még személyes okok is megjelennek, és ez teszi véresebbé, kegyetlenné ezt a típusú háborút. A polgárháborúban szemben álló felek mindig ugyanabból az országból származnak és a központi esetleg a regionális politikai hatalom megszerzéséért vagy a kormányzati politikák megváltoztatásáért küzdenek erőszakos módszerekkel.

Egy másik 2006-os meghatározás szerint a polgárháborús konfliktusban legalább 1000 áldozata kell, hogy legyen, legalább 100-1000 áldozattal mindkét fél részéről évente. Ha ezt a definíciót elfogadjuk, akkor ki lehet mondani, hogy hazánkban polgárháború folyik már rég óta.

A polgárháború egyes esetekben együtt jár etnikai alapú tisztogatással is, amely cselekedet elássa a magját egy későbbi polgárháborúnak általában. Olyan sérelmek maradnak hátra, ami valószínűsíti, hogy néhány év, esetleg néhány emberöltő és újra kezdődik a véres cselekmény. Legjobb példa erre a Balkán, ahol már második évtizede állomásoznak békefenntartók, mert tudják a nagyhatalmak, hogy kivonásuk esetén a korábbi véres polgárháború újra fellobbanna, és destabilizálná nemcsak a Balkánt, hanem a görög és közép-európai térséget is. De ez egész Európát már másképpen érintené, mint húsz évvel ezelőtt egy gazdaságilag prosperáló időszakban.

Polgárháborús okok a történelemben és a példák

Több,mint kétszáz polgárháború volt eddig a történelemben. A polgárháborúk okai nagyon sokrétűek. Gazdasági, társadalmi különbségből fakadó okok. Etnikai és vallási okok. Kulturális különbségek és szeparatizmus. Bőrszín és nemzetközi, sokszor zsidó aknamunka. Mindenkivel nem foglalkozunk, de kiemeljük a legfontosabb sarokpontokat.

A történelemben és a kor embere számára legismertebb, hozzá kell tenni, hogy a médiának köszönhetően az amerikai polgárháború, amely nagyon sok filmrendezőt ihletett meg eddig.

Testvérháború - USA

Az USA polgárháborújának okai gazdasági, pontosabban etnikai és ezzel összeköthető gazdasági okai voltak a rabszolgatartás kapcsán. Nem szabad elfelejteni, hogy az elszabaduló liberalizmus és a szabadkőműves „háttérmunka” is erősen generálta a polgárháborús helyzet kialakulását. Az eredmény pedig a szabadkőművesek győzelmét okozta valójában, ami később kitűnő táptalajt biztosított az USA zsidó politikai és gazdasági megszállásához, ami mind a mai napig tart.

A szabadkőműves aknamunka százezreket vitt a halálba

De nem szabad elfelejteni azokat a polgárháborúkat sem, amelyek tisztán etnikai indíttatásuk voltak. A legvéresebbek a huszadik században zajlottak a Balkánon és Ruandában. A Balkán nemcsak lőporos hordó, de mindig is etnikai feszültség színtere volt a történelemben, de még az írott történelem előtti időkből is vannak jelek arra, hogy itt mindig is forró volt a talaj. Az első világháború utáni békéknek nevezett őrületben a későbbi polgárháború biztos elegyét hozták létre Jugoszlávia keretében. Az itt hetvenöt év alatt lezajló két polgárháború jól mutatja azt, hogy kultúrák keveredéséből és vallások elegyéből egy igazi polgárháborús pokolgép nőhet ki. Két polgárháború, hiszen a második világháború alatt a német megszállás alatt egy a németek részéről is kezelhetetlen polgárháború zajlott, amikor szinte mindenki harcolt mindenki ellen. A probléma tehát az első világháborút lezáró békék után húsz évvel már jelentkezett. A szlovén és horvát római katolikusok, a muzulmán bosnyákok és koszovói albánok, a keleti ortodox szerbek, montenegróiak és macedónok összekeverése biztos recept volt a destabilizációra és a vallási színezettel is kevert etnikai konfliktusra. Nem számolva a kisebb népekkel, akik kisebbségek voltak a robbanó elegyben. Itt kell gondolni a református és katolikus magyarokra, a románokra és más kisebb néprészekre. Az 1990-es évek elején kezdődött második és a mai napig le nem zárt polgárháború megmutatta, hogy vége a boldog hidegháborús békeidőknek Európában és új fejezet kezdődik a balkáni konfliktussal. A polgárháború terjedését a többnemzetiségű Románia vagy más államok felé az EU, a NATO és a békefenntartók akadályozzák, de ki fog szabadulni a szellem újra a palackból.

Balkáni csendélet

És ott van Ruanda, hiszen nemcsak a fehérek, de a négerek is folyamatosan egymásnak ugranak. Ruandában a hutuk és a tuszik folytattak egymás ellen véres akciókat a huszadik század második felében, aminek csúcspontja lett az 1990-es évek népirtással egybekötött etnikai konfliktusa. Pedig a két népcsoport egy közegből származik, de a tuszik kisebb létszámban voltak jelen, azonban jobban kihasználták az európai megszállókkal korábban fennálló politikai viszonyukat és így vezető politikai hatalmat gyakoroltak a többségi hutuk felett. A történelmi sérelmek azonban sérelmek maradtak és a hutuk visszavágtak. A kialakult konfliktus nagyrészt tuszi áldozatokat követelt, fél milliót.

Tuszi halottak, akiket a hutuk ölek meg
(Vajon nálunk is készülnek majd hasonló képek?)

Azonban a hutuk is elszenvedtek egy háromszázezres veszteséget, ami azután következett be, hogy a szomszédos államokban, főleg Ugandában állomásozó tuszi gerillák betörtek Ruandába és jól szervezett ellentámadásba lendültek.

A tuszik, akik nem adták fel, nem a biztos halált, hanem a harcot választották

A következtetések azonban levonhatóak, hogy a felsorolt példákban a fehérek vagy a négerek csaptak össze egymással, és ez is milyen szörnyűségekhez vezetett. A kérdés az, hogy ha mélyebb a szakadék kulturálisan és a különbségek már jól meghatározhatóak antropológiai és életviteli szempontokból, akkor mi várható. A kérdés jó, aminek kifejtését a következő cikkünkben tesszük meg.

Folytatjuk…

Jövőnk.info - Történelmi Tényfeltáró Munkacsoport

Lesz-e Magyarországon

polgárháború? Második rész

• Tanulmányok

|

II. rész

Külpolitikai okok 

Előszó a második részhez

Mielőtt az okokat kezdjük feltárni, érdemes megvizsgálni azt, hogy milyen változások mennek végbe Európában és közvetlenül Magyarország szomszédságában. Miért? Egyszerűen azért, mert azokkal a gondokkal, amivel mi is találkozni fogunk, azok a másoknál, főleg szomszédainknál is jelentkezni fognak. Ki kell emelni, hogy Magyarország problémái, amelyek polgárháborús helyzetet idéznek elő, azok nemcsak hazánk problémái. Ez egy ok-okozati összefüggés gyümölcse lesz. 

Európa összeomlása

Ha le akarjuk egyszerűsíteni a dolgokat, akkor elég visszatekinteni a történelemben. Az európai kultúra és a kereszténység is a Római Birodalomhoz köthető. Ki kell emelni azt, hogy Európában csak nyugaton esett szét a rómaiak birodalma egykoron, míg keleten továbbra is tartotta magát a keleti térség a bizánci korszak végéig. 1453-ban tűnt el teljesen kelet, amikor a törökök elfoglalták Bizáncot, a későbbi Isztambult. De mi is történt? Egyszerűen a gazdaságilag jobban prosperáló kelet, ami lakosságát és annak homogenitását is megőrizte még évszázadokig, nem omlott össze. A nyugat másképpen cselekedett, amely a barbár népeket beengedte a határai közé és ettől remélt katonai és gazdasági előrelépést. Ezzel a kocka el volt vetve, és összeomlott a nyugat. Persze az elnéptelenedés, a gazdasági visszaesés iszonyú terhét viselő birodalomnak a kegyelemdöfést okozta a más kultúrájú népek tömeges beengedése.

 Kapcsolódó cikk:

Lesz -e Magyarországon polgárhábú? Első rész

  

Európa napjainkban pontosan itt áll, ennek a helyzetnek már nem a kapujában, hanem az udvarában van. A nyugat rövidesen össze fog omlani és az fog újra megismétlődni, ami már 1500 éve egyszer megtörtént. Most azonban a nyugati térség totálisan magával rántja Európa középső és déli tájait is. A keleti térség pedig a nagy túlélő lesz ebben a katasztrófatörténetben. 

Európa haláltusája 

Napjainkban egy vergődésnek vagyunk a tanúi. Egy halálos vergődésnek, amiről a médiák egy szót sem közölnek. Csak néhány könyv és néhány blog, ami erről ír, vagy mer írni.

Európa nyugati része fogja okozni a problémák egy részét. Nem részletezzük (majd későbbi cikkünkben fogjuk), hogy az európai térség a gazdasági, demográfiai, etnikai, vallási és erkölcsi haláltusáját vívja jelenleg, de vesztésre áll. Rossz válaszokat adnak mindenre, amivel szembekerülnek. Az EU létrehozása, működtetése és már magának a léte is azt mutatja, hogy a második világháború után rájöttek, hogy a gond óriási, de eszköz kell a kontinens megmentéséhez, amiből lassan, de kinőtt az EU. A nemzetek Európáját felborító integrációs összeesküvés a helyzetet a kilátástalan kategóriába taszította be. 

A demográfiai harc, avagy Nyugat harca az európai fehérekért 

Európa nyugati részén demográfiai visszaesés volt és van és nem lehet megállítani. A gyermekszám csökkenés és az elöregedés az alapját okozza Európa problémáinak. Ennek oka a család, a keresztény paraszti falusi család és a falusi, vidéki közösségek szétrombolása. A városi életmód és negatívumai, a szingli életforma térhódítása, a média negatív hatása meghozta a gyümölcsét. A gyermekek felnevelésének modern kori nehézségei mind a lejtőre taszították a nyugati térséget és sajnos ezek a folyamatok begyűrűztek Európa középső és déli területeire is.

A megoldás természetesen megvolt, de zsákutcának bizonyult a demográfiai válság leküzdésére. Évtizedekkel ezelőtt bevándorláshoz nyúltak a nyugati országok. A bevándorlók jöttek is, hiszen sokan örömmel hagyták ott arab világbeli életüket, vagy afrikai kunyhóikat. Az 50-es, 60-as 70-es években a bevándorlók jelentős része integrálódni akart a többségi társadalomba, míg a későbbiekben a bevándorlók, vagy a korábbi bevándorlók leszármazottai már nem követték ezt és egyre eltávolodott az európai, illetve az ázsiai és afrikai vonulat Európán belül. A gondok ezzel óriásiak lettek. Külön negyedekbe tömörültek az arabok és a feketék, de a legtöbb esetben a negyeden belüli negyedek is létrejöttek azáltal, hogy ki melyik törzsbe tartozott odahaza. Persze a bevándorlók rájöttek arra, hogy jól ki lehet használni az európai, főleg zsidók által támogatott liberalizmust. A segélyek és a nem dolgozás világa köszöntött be, valamint a bűnözésé. 

Magukkal hozták a bevándorlók a vallásukat is, főleg az iszlámot, aminek már komoly hatásai tapasztalhatóak. Több helyen megjelentek a radikális, fanatikus imámok, és ezzel az elzsidósodott európaiak elleni gyűlölet Európán belül. A fanatikusok már merényleteket is végrehajtottak, ami a jövőben egyre fokozódni fog. Megoldás erre a helyzetre nincs, hiszen a liberalizmus és a multikultúra legyűrte a nemzetállamokat. 

A bevándorlás kérdésére még egy nagy lapáttal tett a keleti cigányok beözönlése is.  

A nyugati államok rájöttek, hogy baj van. Ezeket kitenni nem tudják, de mivel sokkal több gyereket vállaltak és vállalnak a bevándorlók, mint az európaiak, ezért cselekedni kell. Mivel az őshonos európai nem szaporodik, akkor máshonnan kell hozni fehéreket, főleg Európából, abból a keresztény kultúrkörből, ahova a nyugati emberek valók. A gond fokozódott, hiszen elkezdődött az, aminek a végét nem látni, pontosabban elkezdődött Európa középső területeinek aljas kiüresítése annak érdekében, hogy a nyugati demográfiai vergődésben szenvedő államok még egy ideig elkerüljék az elkerülhetetlent, a demográfiai összeomlást és a kisebbségi létet saját hazájukban.  

London - zavargások, 2011

Az EU hazugsága és új belépők népességének kiüresítése 

Az EU már megmutatta az elmúlt években, hogy mit akar. Persze sokan csak a külső mázt veszik észre, de az EU, pontosabban az azt vezető nagyhatalmú államok hátsó szándéka el van takarva. A céljuk az, hogy az újonnan belépő országok fiatalságát ellopják, és az újonnan felvetteket így gazdaságilag, s minden más értelemben padlóra küldjék. Mindenkit azzal hitegettek, hogy az EU-s pénzek majd gyorsan felrázzák a keleti gazdaságokat az EU-n belül, és minden szép lesz. Ennek ellenére más történt. Az európai nyugati térség rájött arra, hogy ha a keletnek nem ad megfelelő fizetéseket, nyomorban és az ide telepített üzemeiben pedig rabszolgaságban tartja éhbérért őket, akkor előbb vagy utóbb a fiatalság köreiben kivándorlást indít el a nagyobb bérrel kecsegtető nyugat felé. Magyarán egy irányított gazdasági száműzetésbe taszít milliókat. A fiatalok el is indultak, annyian, hogy egyes országok csak most jönnek rá, hogy mit jelent az EU. Óriási népességet veszített, és azon belül is fiatal népességet, Bulgária és Románia. A problémáik így óriásit nőttek, hiszen szisztematikus kiüresítési folyamat áldozatai. Magyarország a kivándorlási ráta középmezőnyébe került. Az EU-ban azonban ott ragad a fiatalok nagy része, ami a hazai gazdaságokra úgy hat, mintha atombombát dobnának rájuk. Persze ez az átkos folyamat mindenre negatívan hat, de leginkább a nemzetek elpusztítását szolgálja Európa közepén és déli részén. Természetesen az EU főleg zsidó vezetősége örömmel konstatálja az elért „eredményeket”. 

Cigánykérdés európai kettős mércéje 

És persze ezeknek a fiataloknak az országában pusztít a zsidó média és a Nyugat által terjesztett métely, a liberalizmus.

A cigányokkal szemben az EU nyugati része nem liberális. Pontosabban csak a saját hazájukban az, ahol nagyrészt szintén élősködő életmódot folytatnak, és erőszakosan viselkednek az egyelőre többségi társadalommal szemben. Az EU próbálja a mára több milliósra duzzadt semmirekellő bevándorló cigányokat visszatoloncolni oda, ahonnan jöttek. Ez azonban nehéz. A megoldást abban látja, hogy az eredeti élőhelyükön kell tartani őket. Hogyan?

Elsősorban pénzzel, magyarán pályázati pénzekkel és felzárkózási programokkal. Ezzel eléri, hogy ne az ő, hanem eredeti lakhelyük földjét pusztítsák, lopják, és gyilkolják a lakosait.

A másik módszere a jog. A liberális törvények védik a cigányokat, kisebbségvédelmi előírásokat fogalmaznak meg és ezt alapjogként lengetve az EU-s jogot rákényszerítik arra is, aki nem szeretné azt. Aljas módon miközben a dolgozni akaró tanult embereket kihúzzák az adott országból, addig a semmirekellő és élősködő cigányokat mindennel helyben támogatják.

És persze a média. Szinte minden országban a nyugatiak kaparintották meg a kereskedelmi, és az adott országban legjobban nézett adókat. A befolyásolásuk óriási a tömegek körében, hiszen a zsidókkal jól megszórt kereskedelmi tévékben reggeltől-estig a rasszizmusról és az európai értékekről beszélnek. A cigányokat mindenhol áldozatnak állítják be, míg a többségi társadalom rasszista és kirekesztő. A népszerű műsorokat is megszórják cigányokkal, sőt van, hogy műsorokat csinálnak csak nekik (lásd Győzike). Vagy más esetben előtérbe tolják őket egy műsorban (Való Világ, Big Brother), vagy egy zenés produkcióban kapnak domináns szerepet. 

Példának okáért, az országunkban annyira kedvelt zenés műsort is egy cigány nyerte meg egy határontúli magyar lány ellenében. Miért is? Mert itt sem a szavazat, hanem a szín számított. Így lehet egy népet lelkibeteggé tenni, és megtéveszteni egyszerre. A kamera előtt villogó cigányokkal pedig demonstrálhatják a zsidó médiamágnások, hogy itt nincs baj, csak mi vagyunk az elutasítók ezekkel szemben.

Európa pedig süllyed, a multikultura csődöt vallott, országok tűnnek el és mindent lassan beleng a polgárháború előszele. 

Folytatjuk… 

Jövőnk.info - Tényfeltáró Munkacsoport

Lesz-e Magyarországon

polgárháború? Harmadik rész

• Tanulmányok

|

Lesz-e Magyarországon polgárháború?
III. rész

A megszállás előzményei

A magyarországi zsidóság létszáma a hivatalos adatok szerint 80-200 ezer fő közé tehető és legnagyobb része Budapesten él. A valós létszám azonban ennél jóval nagyobb lehet, nem túlzó a félmilliós feltételezés. Ekkora létszámú, identitásukat keveredés esetén is megőrző, merőben eltérő szokásokkal és mentalitással rendelkező népcsoport jelenlétéről nem lehet nem tudomást venni. Annál inkább elgondolkodtatóbb a kérdés, hogy a zsidóság miért nem szerepel, miért nem szerepelhet a Magyarországon nyilvántartott kisebbségek között? Papíron 13 nemzetiségi kisebbséget tartanak nyilván, a tizennegyedik pedig érthetetlen okokból, mintha nem is létezne! Holott a 1,5 millió főre is (a hivatalos adatok szerint persze alig 200 ezerre) tehető cigányságot követően bizonyosan a zsidóság képezi a legjelentősebb létszámú, nem csupán nemzetiségi, de a cigányokhoz hasonlóan etnikai kisebbséget.

A zsidó származású emberek túlsúlyát bizonyos, sokszor stratégiai területeken pedig nem lehet nem észrevenni. Ezt az észrevételezést lehet sérelmezni, de tagadni nem. A gazdasági és politikai élet szereplői, kulcsfigurái, de a média agymosásán vegetáló társadalom mindennapjaiba befolyó közéleti szereplők között is szép számmal jelen vannak, sőt meghatározó súlyt képeznek. És meghatározzák az adott terület működését, hatásainak irányát is.

Kapcsolódó cikkek:

Lesz-e Magyarországon polgárháború? Első rész

.

Lesz-e Magyarországon polgárháború? Második rész

Ha az úgynevezett kiszsidók, boltocskázók, a társadalom tisztességes vagy kevésbé tisztességes részeihez tartozó köznapi zsidók viszonyait nem is vizsgáljuk a kulcspozíciókat elfoglaló, irányító szerepet betöltő zsidókhoz, utóbbiak szerepe hazánk sorsának alakításában kétségkívül tagadhatatlan és kérdéseket vet fel. A különböző amerikai és izraeli érdekkörökkel kapcsolatokat ápoló zsidó szervezetek, a nemzetközi zsidósággal együtt működő körök, a titkos szervezetek tagjai, és a kérdés elől tudatosan kibúvó, az országgyűlésben is jelen lévő kettős állampolgárok nemzetbiztonsági veszélyt jelentenek! 

A stratégiai pozíciók elfoglalása után jelenleg az ország kiüresítése és kijelenthetjük, módszeres népirtás zajlik! Az életkörülmények ellehetetlenítésével (megélhetés és előrelépés lehetetlensége, eladósítás, etnikai bűnözés elszabadítása és fedése) ifjúságunk külföldre kényszerítik (ahol szívesebben fogadják a demográfia európaiakkal való kiegyensúlyozását a más kontinensekről érkező bevándorlókkal szemben), az itt maradókat pedig felőrli a rabszolgasors és tizedeli az elszabaduló erőszak. Az ellenállást törvényileg letörik (egyenruhás bűnözés), miközben zsidó önvédelmi szervezetek alakulnak, és folyamatos a betelepülés.

Gazdaságilag, közvetett erőszakkal, és főként lelki-szellemi megtöréssel őrlik fel a lakosságot. Ez a receptje működik a nemzetirtásának, amit az elmúlt közel negyed évszázad már megmutatott. Lassú vergődésre ítéltek minket. Ha beavatkozás nem történik, az elindult folyamatok már különösebb erőfeszítés nélkül elvégzik a dolgukat, és gyakorlatilag bekövetkezik a nemzethalál. 50-100 év, és nincs többé magyarság!

Elég a demográfiai viszonyokat megvizsgálni, figyelembe véve a korfát is. Nem csupán a jelenlegi etnikai arányokat kell vizsgálni, mely a születési indexeket nézve már riasztó – de a helyzet még rosszabb! Amit ugyanis vizsgálni kell, az a szülőképes korban lévő nők arányszáma. A helyzet így még borúsabb. Különösen annak tudatában, hogy már ez az időintervallum is eltér az átlag cigány és az átlag magyar nők esetében. Ennek kifejtése egy másik írás témája, de el lehet gondolkodni! Innen a magyarság spontán kihalásra van ítélve – ha nem történik valami.

Simon Peresz izraeli államfő elszólása: "Manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmakat alapítani. Felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot." Nincs kertelés, nincs mellébeszélés: kell! Felvásároljuk, elvesszük, jövünk, ti meg mehettek!

Simon Peresz 1943-ban, amikor kecskepásztor akart lenni, és később, amikor hódító

A cél előbb vagy utóbb a fizikai megszállás lesz. A hitleri receptet követik. Hitler azt mondta, hogy Oroszország egy korhadt építmény, ahol csak be kell rúgni az ajtót, és összeomlik az egész. Tévedett, de azok, akik nem véletlenül kerültek szem elé akkor is, most felhasználják a gondolatait. Gazdasági értelemben korhasztják el az építményt, amit majd utána ténylegesen csak berúgni kell, vagy egy jó nagyot belelőni.

Csináltak már ilyet az USA-ban, de csak gazdasági és politikai, illetve média és oktatás terén hajtották végre a megszállást. A katonai megszállás felesleges volt. Egy olyan országot hoztak létre, ami óriási embertartalékokkal rendelkezik. A kultúrájukat - ami nincs - a médiával ők irányítják. A felsőoktatásukat teljesen megszállták, a bankrendszer és a politikai rendszer az övék. Minden, ami befolyásolni tudja az amerikai embereket, a kezükben van. Teljesen erkölcsileg lezüllesztett, valódi kultúrával nem rendelkező és a média által jól megvezetett tömeg. Ami azonban két dologra jó: fogyasztónak és ágyútölteléknek. Tehát a gazdasági lezüllesztés mellett a kulturális megsemmisítés is elsődleges cél.

Magyarországon a jelek szerint a megszállás előkészítése folyik. Amikor egyesek azt mondták a rendszerváltás nevű bohózat idején, hogy leszedték az országházról a vörös ötágú csillagot, és képletesen feltették a hatágú sárgát, az nem tévedett. A tankok kimentek, de bejöttek a bankok. A bankrendszer megszállása és az emberek szerződésekkel való totális megnyomorítása sem a rómaiak műve.

Egy nemzet lezüllesztése hosszú folyamat, ami esetünkben az utolsó stádiumban van. Hogyan lehet egy népet tönkre tenni a leghatásosabban? Egyszerűen lelkileg kell megtörni, befolyásolni nap mint nap, minden eszközzel.

A rendszerváltásig jól előkészítették a talajt, hogy befolyásolhassák és irányítsák a népet. Az 1944-45-ös ellenlökés után megszállták gyorsan újra a médiát. A színházakat hetek alatt foglalták vissza, a rádió és az újságírás hamar az övék lett. A kommunista-szocialista rendszerben ez csak fokozódott. Beférkőztek az induló tévébe, egymást tolták előre évtizedekig. Megszállták a főváros egész országra ható médiaközpontjait. Az emberek elé toltak olyan személyeket, akik véleményformálók vagy egész egyszerűen híresek lettek. Olyan szereplőket kreáltak, akik befolyásolni tudják a népet, a Kánaán felé vezető úton. Ő belőlük lettek a főmegmondók is, akikre a nép figyel és hallgat is. A rendszerváltás után jött el igazán az idejük. Az ekkor kialakuló új médiafelületek szintén a befolyásolás eszközeivé váltak - a profit mellett. Úgy hülyítették a népet, és hülyítik ma is, ahogyan akarják. A mindennapi sorozatokkal, show-műsorokkal, valóságshow-kal és a valódi híreket nélkülöző híradókkal. A műsorokból ömlik a tömény liberális propaganda. Minden show-ban fel kell bukkanni egy-két cigánynak, buzeránsnak. Mert ez a trend – ezt kell szeretni, emberek!

A fő problémákról pedig elterelik a figyelmet. A médiát kábítószernek használják, de az internet is jó eszköz. A népszerű közösségi oldalak szálai például a egyenesen az amerikai és izraeli titkosszolgálatokhoz futnak. Nem elég a kulturális szenny befogadása és az üres időtöltés, de önkéntes adatszolgáltatás zajlik!

És persze a politika is kézben van tartva. Minden pártot ők kreáltak. Mindegy, hogy narancs vagy szegfű, mindegyikben ott vannak. Némelyben nyílt érdekképviseletként, mint DK vagy LMP. Ők az ellenzék és a kormány is egyben. Persze innentől a választás is csak egy kutyakomédia.

Sok esetben ők hozzák létre a szélsőségeket is. Adatgyűjtés, figyelemelterelés, lekötés. A semmiből hirtelen előkerülnek, óriási médiavisszhangot kapnak, és senki nem tudja, honnan jöttek, hová tartanak?

Képesek magukat árpádsávba burkolva, turulokkal és nacionalizmussal elárasztani az országot, ha ez kell. Gyanús hátterű, zsidózó weblapok, szélsőségesnek kinevezett jobbközép pártok, ahol a keresztlevelekkel igencsak bajban vannak! Az ellenállásra képes hazafiak pedig megvezetve, ha ez nem megy, kitúrva, elhallgatva.

Kik vagytok igazából?

Folytatjuk…

Jövőnk.info - Tényfeltáró Munkacsoport

Lesz-e Magyarországon

polgárháború? V. rész

• Tanulmányok

|

Az önvédelem megszüntetése 

Az önvédelem egy egészséges társadalomban mindig jelen van. Működött nálunk is, közösségi szinten, családban és faluban, de országos szinten is a történelem jelentős részében. Az önvédelem, és főleg a fegyveres önvédelem leépítése a második világháború utáni időszakban meglódult, napjainkra pedig oda jutott, hogy jóformán nem is védhetjük meg magunkat. Őseink, ha gond volt, akkor kiegyenesítették a kaszát, kezükbe kapták a villát vagy a baltát. Mostanság már ez is a lehetetlen kategória lett. Lehetetlen, hiszen jogi értelemben lassan már egy rossz szó is büntetendő, nem hogy egy támadás kivédése, vagy annak megtorlása.

A magyar önvédelem totális kivégzése napjainkra általánossá vált, az emberek pedig a kérdéssel nem foglalkozva elfordulnak, ha ez szóba kerül. Pedig a túlélés alapja nem is sokára az önvédelem lesz. A központi, állami védelem jóformán megszűnt, az emberek magukra maradtak.

Most elemezzük az elmúlt negyed évszázad egyik legnagyobb bűnét, az ország véderejének és fegyveres erejének kivonását. Azért kell erről beszélni, mert egy polgárháborús helyzetben számolni kell ezzel a veszteséggel, és az ebből fakadó általános problémákkal.

A honvédség fokozatos leépítése

A Magyar Honvédség az utóbbi több mint két évtizedben sorozatos csonkításon ment keresztül. A 90-es években történt meg a nagy leépítés a hidegháború végén. Ez elfogadható, hiszen az akkori túlméretezett honvédség felesleges volt az aktuális világpolitikai helyzetben, de ami utána jött az csak az elmebajjal magyarázható. Az egyre komolyabb leépítéseket újabbak és újabbak követték, ami a 2000-es években is pofátlanul és ésszerűtlenül folytatódott. A 2000-es években megtörtént leépítések már rámutattak arra, hogy a laktanyák bezárása és fegyverzet kivonása arra megy ki, hogy az ország védelmi képességét a lehető legnagyobb mértékben meggyengítsék. Persze a leépítésekről mindig a politika, magyarán a zsidók által vezetett magyarnak hazudott politikai vezetés, és a hozzá kapcsolódó háttérhatalom döntött. Olyan mértékben tüntették el az alakulatokat, hogy azt tanítani lehetne.

Még egy háború sem tudott volna ekkora károkat okozni a hadseregnek, mint a cionista hatás alatt álló politikai vezetés. Egy idő után, amikor eltűnt a laktanyák 70 százaléka, utána elkezdtek még meglévő teljes fegyvernemeket kivonni a rendszerből.

A fegyverek kivonása

A légierő kinyírása is látványos volt ebből a szempontból. Taszár bezárása, és így a SU-22-es felderítők és csapásmérő légierő leépítése, csak úgy, mint a pápai vadászrepülő ezred eltüntetése. Nem szólva szentkirályszabadjai harci helikopter ezred megszüntetéséről.

Kivonták a magyar hadseregtől a teljes nehézfegyverzetet. Eltüntették szinte a teljes tüzérséget. Egy osztályt hagytak összesen Tatán. Általában ezt mutogatják, mint dicső tüzérséget. Kivonták Pécsett, ahol komoly NATO eredményeket maga mögött tudó tüzérdandár volt sorozatvetőkkel. Szétverték a gépesített lövészdandárok tüzérségét. Sok helyen csak aknavetők maradtak. Kivonták a teljes önjáró tüzérséget is. Eltűntek a lánctalpas BMP-1-es csapatszállítók is a rendszerből, illetve eltüntették a tankok jelentős részét is. Hogy mindezek lehetőleg sose kerüljenek elő újra, ezért a kivont tankokat főleg külföldre, Irakba szállították ki, míg a kézifegyvereket Afganisztánba. A magyar AMD-k gyakran tűnnek fel külföldi tévék riportjaiban, amikor az afgán rendőrségről van szó.

Magyar T-72-esek a kikötőben, útban Irak felé, természetesen milliárdokért felújítva, lefestve.

A lőszer egy részét szintén ingyen adtuk oda más országoknak, egy részét pedig megsemmisítésre küldték, főleg a Gyurcsány körüli cégek „semmisítették meg” (értsd: adták el).

AMD-vel gyakorlatozó afgán rendőrök

Az afgán lázadók is zsákmányoltak már AMD-ket - mindegy kinél van, csak nekünk ne legyen semmi a kezünkben

És amiről senki sem szól egy szót sem, sok ezer fegyver és lőszer tíz, illetve százezrek kerültek ebből a kivont anyagból a cigánymaffia kezére, összesen nulla forintért. Magyarán jó cigányainkat jól megpakolták már előre munícióval és fegyverrel. Persze eközben a magyarnak már lassan az airsoft-ot is bejelentéshez kötik. Alig maradt valami, amivel kívülről érkező támadásra reagálhatnánk, de valójában az igazi cél az volt, hogy teljesen kivonják, amit fel lehetne használni egy polgárháborúban. Amit ilyen esetben lehetne hasznosítani azt kivitték, leszerelték, roncstelepre küldték, beolvasztották, ellopták, vagy rosszabbra cserélték.

2013, kivont eszközök és harcanyag Kalocsán egy bezárt laktanyában

A határőrség eltüntetése

Nemcsak a honvédséget iktatták ki folyamatosan, hanem már odáig fajult a dolog, hogy felszámoltak teljes szervezeteket. A munkásőrség megszűnt a szocializmus végén, de ez érthető volt. Azonban azt senki sem értette, hogy miért kell a határőrséget szétverni. Főleg ott, ahol az EU külső határai vannak, vagy politikailag labilis országok találhatóak, mint tőlünk délre. Az országhatár hossza 2246 kilométer. Ebből a szlovák határszakasz 679, az ukrán 137, a román 453, a szerb 164, a horvát 355, a szlovén 102, az osztrák pedig 356 km. A határaink összhossza annyira nagy, hogy ez a 2246 kilométer egyenlő légvonalban a Budapest-Malaga (Spanyolország déli része, Gibraltártól nem messze) távolsággal. De nem kell megijedni, mert tudatos és újabb aljas támadás volt ez. Ezt a valóban hatékonynak mondható és nagy múltú történelmi fegyveres szervezetet is tudatosan zúzták szét. A határőrség nem volt a hadsereg része, de a rendőrségé sem. A honvédség és a rendőrség között helyezkedett el. A fegyelem nagyobb volt, mint a rendőrségnél, és az alá és fölérendeltségi viszonyok is jobban megmutatkoztak. A határőrséget azonban gyengítették folyamatosan. Az egykori őrsök megszűntetése, a sorállomány kivonása már adott 1-2 pofont a határőröknek, de Gyurcsány zsidóinak parancsára végleg szétverték. Az ok, hogy nincs szükség rá, mert van Európai Unió, és szükségtelen maga a szervezet. Magyarán szükségtelen, főleg az ország cigánylakta más országokkal szomszédos megyéiben, ahol nagy szükség lett volna rájuk egy rázós helyzetben. Persze a szervezet fegyvereit kivonták, és teljes állományát a rendőrség állományába helyezték át.

Sorállomány megszüntetése és következményei

Meg lehet azonban szüntetni fegyvernemeket, egész szervezeteket. El lehet tüntetni laktanyákat, fegyver és lőszerraktárakat. Ki lehet vonni mindent, de legfontosabb az ember. A zsidó háttérhatalom elsődleges célja a fegyverforgató, avagy a fegyverhez értő népesség eltűntetése colt. Izraelben már gyerekkorban lövöldöznek, és a fegyver használatát tanítják a zsidók, még a nőket is bevonultatják, addig a magyarországi zsidók által vezetett politika a magyarországi sorállomány eltűntetését hajtotta végre, olyan gyorsan, ahogy csak lehet. Az ok, hogy „drága volt”. Lefordítva inkább veszélyes volt akkor, amikor egy polgárháború szélén állunk, és a regnáló háttérhatalom épp a magyarságot akarja eltüntetni. A magyar fiatalok elhülyítése, iskolai fegyelmének csökkenése az első lépés. Ezután nem kapja meg azt a fegyelmezést, amit a hadsereg és a kötelező sorkatonai szolgálat jelentett. Nem kap fegyveres képzést, és képtelen egy krízishelyzetben egy fegyvert helyesen megfogni, és taktikailag megalapozottan harcolni, ha kell. Gyáva és harcra teljesen alkalmatlan csürhe kialakítása volt a cél, és még mindig az. A hadsereg egy összetartozás érzést is adott, aminek gyengítése szintén fontos volt. Egy önmagát megvédeni képtelen, és a liberalizmus mocskába süllyedő, gyáva és lezüllött fiatalság prototípusának kifejlesztése így nagyszerűen előállt.

A rendőrség kezének megkötése, rendőrök kivonása és nyugdíjazása

A rendőrséget olyan testületté alakították, amelynek tagjai cselekedni is alig mernek, hiszen a felépített jogrendszer úgy lett kialakítva, hogy az a rendőrök munkáját a lehető legjobban akadályozza. A rendőrök keze meg lett kötve tudatosan. A rendőrök megalázása, leköpése, vagy támadása mindennapos, főleg a cigányhorda részéről. A rendőrök közössége is szét lett verve. Az államilag előírt, sőt dokumentumba, szerződésbe foglalt lehallgatás beépítése, a belső ügyosztály, vagy a kollégák közötti bizalmatlanság kialakítása elsődleges célnak tekinthető a háttérhatalom részéről. A rendőrök élete félelem lett. Tartanak a jogrendszertől, egymástól, a kollégáktól, de még saját telefonjuktól is.

A magyar emberek is bizalmatlanok, hiszen a rendőrök a legtöbb esetben semmit sem tesznek. Nem tudnak egyszerű ügyeket megoldani sok esetben. A bűnüldözés helyett főtevékenységként közlekedési vegzálások, előírt bírságolási kvóta pedig tovább rombolja a társadalmi megítélést. Az elmúlt időszak főtiszti botrányai, amikor kiderült, hogy már régen összefonódott a rendőrség a maffiával, tehát ezek a (tudatosan formált és tálalt) tények végleg összetörték a rendőrséggel szembeni bizalmat.

Ügyesen kitalálták a rendőrség zöldfülűesítését is.. A korábbi nyugdíjazási rendszer célja elsősorban a tapasztalt emberek kivonása volt. Ha a fiatalok nem dolgozhatnak úgy, hogy ott vannak a nagy öregek, akkor a tapasztalatlanokkal jól megszórt testület egyenesen használhatatlanná válik. A receptet itt is megírták a háttérben. Nem szólva az érdekvédelem (a bizalmat visszaállítani képes TMRSZ) ellehetetlenítéséről, vagy egyes rendőrök levadászásáról. A rendőrségbe beépült külföldi (zsidó) ügynökök pedig a háttérben mindent figyelnek. 

Militarizmus eltüntetése

A nemzetidegen rendszer alapból fél mindentől, ami fegyver, mindentől, ami emberek kezébe juthat, és fegyverként használható. Nemcsak lőfegyverekre gondolunk. A kés pengéjének hosszát is meghatározták, a hosszabb késeket fegyvernek minősítették már korábban. Mindegy, hogy penge vagy pisztoly, mindegy, hogy mi, csak önvédelemhez ne lehessen alkalmazni.

Persze valahol nem számít a penge mérete, jól azonosítható cigány fegyverrel pózol. - Ilyenkor hol a TEK? 

Lőfegyvert igényelni lehet, de engedélyt nem kap szinte senki hozzá. Ma már odáig jutott a rendszer, hogy kötelezően be kell vizsgáltatni az airsoft „fegyvereket” is, amelyet egy budapesti cég végezhet csak el. Miről is van itt szó? Budapesten van egy cég, amely beméri az adott játékfegyver tűzsebességét. Persze mindenkinek rögzítik az adatait és már megy is a TEK, a titkosszolgálat vagy egyenesen a Mossad listájára. Mit is jelent ez? Azt, hogy aki már csak egy fegyverhez nagyon hasonlító tárgyat fog meg a kezébe, akkor az adott személy gyorsan és egyenesen listára kerül. Központilag irányított összeírás történik. 

A taktika egyértelmű. Meg kell akadályozni mindent, ami bármilyen fegyverrel kapcsolatos. Teljesen mindegy, hogy színházi, airsoft fegyver vagy bármi más. 

És persze a szervezetek. Volt és van Magyarországon 1-2 szervezet, ami azért alakult, hogy védelmet nyújtson a magyar emberek számára. Az automatikus asszociációként beugró, politikai díszletnek, és a betiltandó militarizmus demonstrálására használt gárda a legkevésbé fajsúlyos volt ebből a szempontból. A Magyar Gárdának komolyabb kiképzése nem volt, harcra zömmel alkalmatlan lett volna. Ilyen jellegű képzésüket le is tiltotta a felhasználó pártvezetés. Amikor pedig már ez a tömeg kritikussá vált, szét is verték gyorsan. Ráadásul komoly belső feszültségeket is generáltak. Megosztották, és így tudták uralni a tömeget, ami egyben veszélyes lehetett volna még a névleg hazafias politikusok számára is. Magyarán a csanádisták, Szabó Gábor pártigazgató és a cinkos Vona (valamint a politikai ellenfelek és belső ellenzék lejáratására szakosodott sajtójuk) segítségével csinálták ki a jobb sorsra érdemes kezdeményezést. Persze úgy állították be, mint ha az MSZP és a Fidesz által meghozott törvények okozták volna a gárda széthullását. 

A militarista alapokon nyugvó szervezetek azonban minden eszközzel akadályozva vannak. A legjobb módszer a hatalom részéről a totális elhallgatásuk. Nem szabad hallani róluk, mert akkor veszélyessé vállnak. Őrsereg, Betyársereg, MNA, Pax, stb. mind veszélyesek a rendszerre, a rendszer szerint. Egyszerűen azért, mert magyarpártiak, „cigányellenesek” és anticionisták. A militarista gondolkodás visszaszorítása a rendszer számára a legfontosabb, hisz tudják, hogy egy esetleges összeomlás esetén fegyvert kezébe kaparintó magyarság elkötelezett erői gyorsan rendet vágnának az őskáoszban, amit a zsidó terror alakított ki évtizedek alatt. 

Jövőnk.info - Történelmi Tényfeltáró Munkacsoport 

Eurázsiai Unió: problémák, perspektívák

• Tanulmányok

|

(A Jövőnk.info-n megjelent: 2011.11.04.)

Az „Új Oroszország” létezésének elmúlt 20 éve alatt az összes nemzetközi probléma mellett legélesebben a volt szovjet államok közötti kapcsolatok alakulása jelent meg. Az egykor egységes államot alkotó, egy egyedi civilizációt létrehozó közel 200 nép tagjai sorsának összefonódása továbbra is nyugtalanítja a posztszovjet világ lakosainak összes rétegét. És ez nemcsak egyfajta nosztalgia az anyagi jólétért, hanem ennél mélyebb, valami más. Szerintem, ezt az érzést jól kifejezte egy antik szerző, mikor azt mondta: „… az embernek a teljes boldogság eléréséhez dicső hazára van szüksége”. Bármennyire is igyekeznek befeketíteni a szovjet múltat, a nagyság és a dicsőség érzete megmaradt a volt Szovjetunió összes népében.

És mivel újra megjelent az egyesülés iránti vonzerő, ezért találják ki népeik történelmében az új államok „történészei” a saját „dicsőséges múltat”, az orosz történelmet, az orosz nép szerepét pedig igyekeznek bagatellizálni, meg nem történté tenni. Például, így állították be a 90-es években Oroszországot és az orosz népet, mint agresszorokat, megszállókat, gyarmatosítókat Soros pénzén a FÁK országok történelemkönyveiben. Kivételnek számít félig-meddig Belorusszia és Örményország, ahol a közös történelmünket viszonylag objektívan írják le. De kiirtani a népek történelmi emlékezetét, határokkal választani el az egységes kulturális, történelmi és szellemi világot nem sikerült. Eltérő korú emberek folytatják ebben az életüket. Az összes választási kampány során, legyen az elnöki vagy képviselői, és nemcsak Oroszországban, a FÁK országok integrációja elsőbbséget élvez. Jelcin, a 2006-os elnökválasztások előestéjén bejelentette az Orosz és Belorusz Egyesült Állam megalakulását, vagy még 1995 szeptemberében aláírt egy rendeletet, miszerint az orosz politika legfőbb nemzetközi prioritása a volt szovjet államok mély integrációja. Az igaz, hogy se az első, se a második nem valósult meg.

Az okok eltérőek, de egy világos: a politikai döntések megkövetelik a komoly tudományos előkészületeket, a megfelelő koncepció megállapítását, a folyamatok modellezését, a tervezést. Sajnos a legtöbb felhozott ötlet nem részesül a megfelelő fejlesztésben és az adott pillanat politikai jelszava marad. Vegyük az előbb említett Egyesült Államot. A mai napig senki sem tudja, mit is jelent. Nincs elmélete, a gyakorlatban nincs példája (valami hasonló létezik, Bosznia és Hercegovina, de ez csak ideiglenes és kikényszerített, perspektíva nélküli állapot), nincs tervezete, csak a szándéknyilatkozat van. Akkor jogos a kérdés: mit is építünk és építünk-e valamit egyáltalán? Szeretnénk reménykedni, hogy ezúttal V. Putyin az Eurázsiai szövetségről szóló ötletei megkapják a megfelelő körvonalakat, és a bevezetés stádiumába lépnek mind tudományos tervezet formában, mind a politikai gyakorlatban. Mert ez az idő követelése, válasz a modern világ kihívásaira.

Az emberi világ globalizációjának egyik megjelenési formája olyan geopolitikai alanyok megjelenése, akik a világ eseményeit alakítják. Ezek az alanyok gyakran veszik magukra az állam feladatait, míg azok pedig sok értelemben elveszítik a szubjektivitásukat a politikában, a gazdaságban és a szociális kérdésekben. A világ színpadon megjelentek már olyan transznacionális szervezetek, akik kihívás elé állították az államokat. Az egyik ilyen alany a világpolitikában mára a legerősebb lett: 45 ezer multinacionális vállalat, több mint ezer bank, 16 nemzetközi pénzügyi központ, saját irányító szervezetek, mint az IMF, a Világbank, saját pénznyomda – FED. Az egyet nem értők kényszerítésére ott vannak a NATO, az USA titkosszolgálatai. Éppen ez a monstrum az, aki alakítja a világ eseményeit. Az ő erőivel következett be a forradalmi változás a világgazdaságban: a pénz elszakadt a termeléstől, nemcsak, mint fizető eszköz létezik, hanem maga is áru lett, sőt az élet értelme. Válaszként kulturális és történelmi alapokon nyugvó világi és vallási egyesülések keletkeztek. Mint például – a Nagy Kína, Európa, India, az aktívan egyesülő Latin-Amerika, és soron következik az iszlám világ.

3 geopolitikai központ határozza meg jelenleg a világ eseményeit, egyidejűleg könyörtelen harcot vívnak egymással, és megteremtik a feszültségek globális harcmezejét. Ezek – Észak-Amerika, Európa, Kína. Ők rendelkeznek azokkal a feltételekkel, amelyek a világ vezetőivé teszik őket: önálló gazdasági terület legalább 400 milliónyi saját fogyasztóval, nem kevesebb, mint 20 trillió dollárnyi GDP, saját világpénz, a világ bármely pontján, tengerén és az űrben bevethető hadsereg, geopolitikai doktrína és globális stratégia, saját stratégiai fejlődéstervezet. Oroszországot a játékosok második vonalának tartják, és elsősorban az atomfegyverzetének, továbbá földrajzi helyzetének, természeti kincseinek, és a Szovjetunió geopolitikai nagyságának jogfolytonossága miatt ismerik el, hogy egy a világbirodalmak közül. De mindez csak a múlt hagyatéka, új geopolitikai potenciált az Új Oroszország nem hozott létre. A milliárdosok, a limuzinok számának növekedése, a korrupció erősödése koránt sem a geopolitikai színpadhoz tartozik. És ha a jelenlegi Orosz Föderáció nem változat a fejlődés irányán, úgy az elkövetkező pár évtized alatt átcsúszunk a harmadik vonalba, a nyersanyag bázisok és a kevésbé vagyonosok közé. Habár továbbra is rendelkezni fogunk pár ballisztikus rakétával.

Ha megfelelően tekintünk a „szovjet tervre”, észrevesszük, hogy az nem volt más, mint a jelenlegi geopolitikai központok „próbaterme”. Ezért nevezte A.G. Lukasenko, miután elolvasta Putyin cikkét az „Eurázsiai szövetségről” az „Izvesztyijában”, „a Szovjetunió szétesését a 20. század legnagyobb, legtragikusabb hibájának” (maga Putyin korábban úgy beszélt a Szovjetunió tragédiájáról, mint egy „geopolitikai katasztrófáról”).

Az Eurázsia szövetség tervezete igencsak aktuális, perspektívával is rendelkezik, de van benne sok „de” is. Először, az eurázsiai térség feletti ellenőrzésért, a kincseiért, az infrastruktúrájáért és a piacaiért a világ geopolitikai központjai küzdenek – USA, Kína, Európa. Ráadásul a Közép-Ázsia feletti befolyásért 3 iszlám szervezet vezetői is harcban állnak egymással: Törökország, Irán, Szaúd-Arábia. Türkmenisztán és Üzbegisztán vezetői nem igazán hajlanak feladni a nemzeti önállóságukat, vagyis a hatalmukat. Kirgizisztán kötelezettségekkel terhelt, mint a WTO tagja. Tádzsikisztán pedig nem tud belépni az egységes vám és gazdasági szövetségbe, az Oroszországtól és Kazahsztántól való földrajzi elszigeteltsége miatt. A Kaukázusban Örményországon kívül más nem igazán érdeklődik Putyin javaslata iránt, ő meg nem rendelkezik közös határral se Oroszországgal, se a jövőbeni tagokkal. És végül Ukrajna. Az elit és persze a lakosság jelentős része Európában, és nem Ázsiában szeretne élni. Maga Oroszország se vonzó perspektíva a maga mélyvidéki valóságával, a kőolaj és a gáz inkább az irigység tárgyai, de nem többek. Ráadásul Európa az uniós tagság lehetőségét, mint a mézesmadzagot húzza Ukrajna orra előtt. A szövetség jövőbeli tagjai közé Oroszországon, Belorusszián és Kazahsztánon kívül nincs más jelentkező. Ettől függetlenül fel kell építeni az Eurázsia Szövetséget. De nem szabad csak a gazdaságra koncentrálni. A kínaiak, indiaiak, brazilok, illetve korábban a japánok gazdasági sikereit megelőzte a nemzeti értékekhez való visszatérés, a kulturális és történelmi hagyományok és a technológiai fejlődés eredmények sikeres összekapcsolása. Teng Hsziao-ping legfőbb erénye volt, hogy visszavezette a kínaiakat a konfucianizmushoz, a „Változások könyvéhez”, a kínai civilizáció gyökereihez. A világon mindenhol a „Tianxia” (Tjanszjan, az ég alatti) jel lett a kínaiak nemzeti (geopolitikai) vezérlő elve. A kínaiak sikerét nemcsak a gazdaságban láthatjuk, hanem az oktatásban, a kultúrában, a tudományban, a szociális életben. A reformok alatt a kínaiak átlag magassága 11 cm-rel nőtt. Ez a személyiség fejlődése, a jövőbe vetett hit eredménye. Ezért az Eurázsiai Szövetség tervezetében a gazdaság, mint az egyén és a társadalom komplex fejlődésének feltétele, és nem, mint célja, kell, hogy megjelenjen. A liberális gazdasági modell, a lét nyugati értékei ellentmondanak az orosz (szovjet) értékeknek, melyek Oroszország és a Szovjetunió minden népébe beleívódtak. Erről már írtak a XIX. – XX. század kiemelkedő orosz írói is. Meg vagyok győződve arról, hogy a Szövetség első sikerei után a Közösség további államai is keresni fogják a csatlakozási lehetőségeket. De, még ha a FÁK összes tagállam csatlakozik a Szövetséghez, az is kevés lesz sikeresen versenyezni Kínával, az USA-val, Európával és a transznacionális pénzügyi óriással. Egy világ alapjait kell lerakni, összegyűjteni a jelenlegi rendszerrel egyet nem értőket. Egy ilyen szövetségnek már kirajzolódtak a körvonalai: Sanghaji szerződés, BRICS, ASEAN, stb. Az Eurázsiai Szövetségnek Oroszországgal egy teljes egészet kell alkotnia. Majd egy önálló geopolitikai központ létrehozásába kell fogni (kezdetben – gazdasági területen). És itt megint csak szükség van komoly tudományos alapokra és alaposan kidolgozott stratégiára.

Létezik még egy komoly probléma a Szövetséghez vezető úton. Ez a bürokrácia. A Szovjetunió szétesést követően egy teljesen új típusú bürokrata született. A szovjet bürokrata erős felelősségtudattal rendelkezett a neki kiosztott feladatokat illetően. A felelősségre vonás lehetett adminisztratív, pártoldali, társadalmi és büntetőjogi. Már a munkahelyi, illetve pártfegyelmi elegendő volt egy karrier derékba töréséhez és a megfelelő végrehajtást serkentette. Mára a hivatalnokokat egyáltalán nem a hozzáértésük alapján válogatják ki, nem valamiféle állami vagy társadalmi célért vállalják el a pozícióikat, hanem általában vagy a saját boldogulásukért vagy azéért, aki odajuttatta őket a pozícióra. A vezető erő nem az SZKP (kommunista párt) volt, még Gorbacsov idejében sem.

Mindettől függetlenül az Eurázsiai Szövetségre a FÁK összes népének szüksége van, ezért azonnal neki kell fogni a megvalósításának. A Közösség országainak kormányai nemrég megállapodtak egy szabadkereskedelmi zóna létrehozásáról – ez egy jó gyakorlati lépés a megfelelő irányba. Azonban a folyamat már itt fennakadhat a bürokrácia tüskéin – a hivatalnokok elkezdik fejni a vállalkozói szférát, így fékezik az elnöki és kormányrendeleteket. Az üzleti tervekhez szükség lesz egy védelmi és támogatói rendszerre mind az állam részéről, mind pedig az üzleti élet szereplőitől saját maguk védelmére és támogatására, egyfajta „Rendkívüli Helyzetek Alap”. Egy hasonlót a „Gyelovaja Rosszija” (Üzleti Oroszország) szervezet kezdeményezhetne, például A.R. Petroszján levédett elméleti munkája, az „Egyenlő esélyek ügynöksége” alapján, de lehetne más, hasonló is. De megint csak: elmélet nélkül nem boldogulunk.

Végezetül még egy érv a szövetség mellett. A szovjet vezetők egyik mondása volt: ha az ellenség kritizál, akkor jó úton haladunk. Putyin javaslata könnyű pánikot és erős kritikát váltott ki nyugaton. A Szovjetunió feltámadásáról kezdtek el beszélni, méghozzá nyugtalanul. Távol áll tőlem az a gondolat, hogy a nyugati politikusok a válság közepén épp a mi boldogulásunkért aggódnának: ők a saját érdekeikért aggódnak, ami helyes is. Vagyis az Eurázsiai Szövetség – a Közösség népeinek érdeke. A keretei között ott kell lennie a közös (de legalább igen hasonló) külpolitikai pozíciónak, a gazdasági érdekek együttes védelmi gyakorlatának, a kollektív önvédelem rendszerének. A Nyugatnak természetesen egyszerűbb lenne a dolga a különálló, posztszovjet államokkal, és éppen ezért kell az országainknak egyesülniük.

2011. október 30.

Szerző: Leonyid Ivasov – vezérezredes, a Geopolitikai Problémák Akadémiájának elnöke

Topwar.ru

A végcél: Oroszország

• Tanulmányok

|

Bevezető - Elemzésünknek, mely része az Európai Egyesült Államok létrehozásáról szóló tanulmányunknak, önálló címet adtunk, ugyanakkor szervesen kapcsolódik hozzá, és vele szorosan összefüggő egészet alkot. Az önálló címadással a téma súlyosságát és jelentőségét kívánjuk hangsúlyozni.

Ez az írás egy lehetséges jövőképet vetít előre, amely jelen időben még fikciónak tekinthető, de a világban zajló folyamatok pillanatnyi állapotát és irányát tekintve kutatóink és elemzőink megítélése szerint valószínűleg bekövetkezik. Ebben is, mint minden modellalkotásban, a tévedés lehetősége fenn áll, tekintettel arra, hogy olyan sokváltozós képlet felállításhoz hasonlít, melynek elemeit matematikai pontossággal meghatározni a jövő vonatkozásában nem lehet. Mivel Mozgalmunk nem rendelkezik (még...) az államok kormányai számára rendelkezésre álló hírszerző és információs apparátussal, ezért elemzésünk teljes egészében a nemzetközi sajtó hírein és a Világháló által megszerezhető információkon alapul. Mindazonáltal megjegyezzük, hogy ma már az államok és kormányok által fenntartott hírszerző ügynökségek is kilencven százalékban ezt a munkamódszert alkalmazzák, és csak kisebb részben hagyatkoznak a hagyományos hírszerzői tevékenységre, egyrészt anyagi okokból, másrészt 'kényelmi' okból valamint az információ ilyen módon megszerezhetőségének gyorsasága miatt.

Természetesen bajtársaink ezt a munkát szabadidejükben, minden anyagi támogatás nélkül végzik, így nem vállalkozhatnak arra, hogy a hivatalos szerveket 'felülmúlják' – bár ha mégis így történne, az bizonyára nem a véletlen műve. Az általunk felvázoltakat soha egyetlen politikai vezető, elnök, vagy miniszter nyilatkozatában nem jelentette ki, és nem is utalt rá egyértelműen, ugyanakkor egyes politikai és közéleti szereplők megjegyzései megerősítik következtetéseinket. Bár az Európai Unió megalapításakor a hosszú távú célokkal kapcsolatban az volt a hivatalos változat, hogy olyan európai rendszert kell létrehozni, ami felveszi a versenyt az Amerikai Egyesült Államok gazdaságával, az Unió politikájának már a kezdetektől minden eleme azt mutatta, hogy az Európai Unió létrejöttével az európai nemzetek sorra ugyanazon erővel szemben kerülnek alávetett helyzetbe, ami az Amerikai Egyesült Államok gazdaságát és társadalmát is mozgatja. A nyugati gazdaságok fokozatos összehangolása és politikai, ideológiai összhangja sokak számára egyértelművé tette azonban, hogy a végcél nem az Egyesült Államokkal szembeni ellensúly létrehozása, hanem azzal egységben egy olyan rendszer létrehozása, ami a korábbi céloknak megfelelően kellő gazdasági és katonai erőt tud kitermelni az Oroszországgal szembeni hatékony fellépésre. Jelenleg is Oroszország természeti kincseinek megszerzéseire törekszenek azok az erők, amelyeknek a hidegháború idején az Egyesült Államok elsődleges eszköze volt. Ma eszköztáruk részét képezi a NATO tagállamok többsége, és a válságpánikkal egységesíteni akart európai rendszerek.

Szemben Oroszországgal - A Nyugat (cion-imperialisták) törekvései

1. Politikai út - Oroszországban a hatalom megszerzése 'demokratikus úton', a választásokon elindított politikai jelöltjeik által, a putyini vezetés kiszorításával. Például a cionista bankárelit által támogatott Prohorov, vagy a bebörtönzött zsidó Yukosz-vezető és hasonlók hatalomba juttatásával. Korábban a jelcini vezetés ideális lett volna számukra, csakhogy a Putyin mögött álló erők még időben észbe kaptak.

2. Katonai út - A nyugati titkosszolgálatok által felbiztatott és támogatott nemzetiségi, vallási szeparatista csoportok által polgárháborús helyzet előidézése, az ország területén élő nemzetiségek föllázítása az orosz vezetés ellen, a közép-ázsiai államokban a 'líbiai forgatókönyv' megismétlése, az orosz érdekszféra államainak 'leválasztása' az orosz birodalomról, Oroszország teljes bekerítése, és végső esetben a katonai invázió, amelyet a líbiai forgatókönyv előzhet meg. McCaine szenátor líbiai nyilatkozata alátámasztja azt, hogy ezzel az utóbbi lehetőséggel valóban számolnak, sőt minden bizonnyal aktívan dolgoznak rajta. Ezért kell nekik az úgynevezett rakétavédelmi pajzs is, hogy a valószínűsíthető orosz válaszcsapást lehetőség szerint vagy kivédjék, illetve ha teljesen nem is tudják elhárítani, hatását legalább az EU peremvidékére korlátozzák - igen, jól gondolják, ez Magyarország lenne.

Frissítés: Elemzésünk elkészítése után pár héttel, a háborús előkészületeket alátámasztó információkat kaptunk >>

Az előzmények – amiért az imperialisták kudarcot vallottak a politikai (békés) úttal

Nem megalapozott az az elmélet, miszerint egy átmeneti korszak törvényszerű nehézségei sújtanak bennünket és az egész nyugati világot - amelynek hatásai az egész bolygónkra kiterjednek. Hazánkban a szocializmusnak nevezett államkapitalizmusból a klasszikus kapitalista rendszerbe való átmenetnek minden különösebb nehézség nélkül kellett volna megtörténnie, mert a termelési feltételek javulása a struktúra kis változtatása mellett nagy termelékenység növekedést eredményezhetett volna. Ám pontosan ez volt az a lehetőség, melyet egyetlen nyugat-európai ország, illetve az EU soha nem fogadott volna el. Nekik már húsz évvel ezelőtt sem versenytársakra, hanem felvevőpiacra és olcsó, kiszolgáltatott munkaerőre volt igényük, valamint az olcsón megvásárolható állami tulajdonokra. Erre alapozva egy óriási komplex európai termelő rendszer kiépítését tervezték, amely a multinacionális cégek vezetésével világviszonylatban is elsők közé emelkedhetett volna. A világpiaci részesedés ebben az esetben kiemelkedőnek ígérkezett. Két tényező miatt nem valósult meg ez a nagyszabású terv. Oroszországot nem sikerült legyűrni, és Kína fejlődése sokkal gyorsabb volt, mint amire számítottak. Az Oroszországgal kiegészült Európai Unió 600 milliós lakosságával, jól képzett munkaerejével, kimeríthetetlen nyersanyagkészletével, magas technológiai tudásával maga mögé utasította volna az USA-t, és Kínát.

Ez a terv Magyarországon bukott el. Itt történt meg elsőként a változás 1990 után, és a modern, a szociális kérdésekre érzékeny kapitalizmus helyett a legbrutálisabb rablókapitalizmus szabadult rá az országra. A szocialista rendszer bukása után, az 1990-ben elsőként hatalomba került kormány (Antall-kormány), és az őket követő teljes politikai garnitúra árulásával az országra nézve tragikus következményekkel járt mindez, de egyben felnyitotta a szemét azoknak az országoknak, melyek árgus szemekkel figyelték a "legvidámabb barakkban" történteket. A környező országokban Magyarországra hivatkozva tettek tönkre amit tudtak, mondván, ha a magyaroknak ez így jó, akkor ti miért ellenkeztek? Akkor még volt az országnak akkora tekintélye, hogy ezt az érvet többen el is fogadták.

Oroszország Gorbacsov és Jelcin alatt hajlott volna a függetlenség feladására, de a népi ellenállás, a nemzeti kommunisták lázadása és a csecsen háború késleltette ezt a folyamatot. Közben Magyarország politikailag, gazdaságilag és erkölcsileg összeomlott, elrettentő például szolgálva az EU módszereiről. Putyin és a mögötte álló erők az utolsó pillanatban léptek fel, és propagandájukban a magyarországi helyzet ismertetése meghatározó erejűvé vált. Kellett ez az elrettentés, mert a népi vagyon jó része már náluk is a kapitalisták (oroszországi, többnyire zsidó származású oligarchák) kezébe került, és ezzel tudtak hatni a megvezetett tömegekre. Ezért Oroszországban a hatalom megszerzése a magyarországihoz hasonló 'demokratikus úton', a választásokon elindított politikai jelöltjeik által hosszú időre lehetetlenné vált. Azonban az ilyen irányú törekvéseiket továbbra sem adták föl, mivel a bankárelit által támogatott Prohorov, vagy a bebörtönzött Yukosz-vezető és hasonlók hatalomba juttatásával folyamatosan próbálkoznak, ám a putyini államvezetés nagy támogatottságot élvez és kicsi az esély a hatalomból való kiszorítására politikai úton.

A jelcini vezetés leváltását Putyinra, a mögöttes erők taktikázását a terjedelem miatt most nem részletezzük, de a történet önmagában is megérne egy tanulmányt.

Alapos áttekintés után kijelentjük, hogy a világban a III. világháború már zajlik. Ezzel kapcsolatban nem csak a néhány háborús övezetre gondolunk, hanem az új típusú háború különböző megjelenési formáira is. A szocialista tömb összeomlása után az európai és a világpolitikát nagyjából 2000-ig a közös pontok keresése határozta meg. A központi kérdés az anyagi haszon volt. Kínától az Egyesült Államokon át Oroszországig, az EU-ban, a periférikus országokban mindenütt. Látható volt, hogy az úgynevezett lator-államokat mindenki igyekezett magára hagyni, legyen az Kuba, Észak-Korea, vagy bármelyik. Nem törődött velük senki, mert a közös pontok keresése volt a lényeg. Ennek a közös pontnak a megtalálása azon a közös alapon nyugodott, hogy a gyárak termeljenek, és azt az emberek megvegyék. A gyáraknak olcsó munkaerő kell és rengeteg alapanyag. Az olcsó munkaerőt megtalálták először Kelet-Európában, majd a Távol-Keleten, az olcsó alapanyagokat pedig a kifosztandó országokban, és az új vadnyugaton, (vadkeleten) Oroszországban. Történt azonban valami és ez a valami okozta a jelenleg zajló III. világháborút.

Az orosz-szovjet birodalom elárulásakor az orosz népet, és az orosz katonaságot a zsákmányszerző Nyugat mély nyomorba döntötte. A korábbi megállapodásokat és ígéreteket megszegve a NATO az orosz birodalom határáig nyomult előre – ugyanis ez volt annak a háttér-megállapodásnak az egyik pillére, hogy a Szovjetunió feladta Közép-Európáig nyúló protektorátusát és megszűnhetett a Varsói Szerződés is. A magára büszke Oroszországot olyan mélyen alázták meg, ami sokkal rosszabb volt, mint a trianoni, vagy versailles-i béke. Az orosz népet butának bélyegezték, az orosz hadsereget közel nullává züllesztették. Szándékosan olyan háborúba taszították, amelyben a veszteség megalázó volt: az első csecsen háborúba. A katasztrofális gazdasági helyzet miatt hagytak több ezer oroszt meghalni, nem volt pénz megfelelő tüzérségi, légi támogatásra, hogy a veszteség jól dokumentálható és világgá kürtölhető legyen. Az orosz katonák a mocsárrá változott ideiglenes laktanyákban laktak, a szállásuk és ágyaik elsüllyedve a sárban. Oroszország a világon első lett az alkoholfogyasztásban. Betörtek a drogok, az alvilág teljesen eluralkodott, ezen kívül megkezdődött a vadkeletté válás, a szabad rablás. Oligarchák uralták és ölték a népet mint amolyan maffiavezérek, az orosz termékek gyártása leállt, senki nem vett semmit onnan. A gazdaság mélyrepülésbe kezdett.

2001 október 4-én, a szeptember 11-ei jól ismert események után három héttel, a Siberia Airlines 1812-es járata Tel Avivból tartott Novoszibirszkbe. A TU-154-es a Fekete-tenger fölött hasította a levegőt, amikor máig tisztázatlan körülmények között megsemmisült, állítólag a gyakorlatozó ukrán légvédelem véletlenül lelőtte. Miért érdekes ez a történet? Mert a mai háború kiváltó oka. A vadkeletté válás folyamata megállt. Putyin meglehetősen erős kézzel vezeti az országot, ahogy ilyen helyzetben kell is, ráadásul jó felé. Oroszország pillanatokon belül egyedül találta magát a világban. Megszűnik a világot átmenetileg irányító „profit-egyetértés”. Oroszországnak szövetségesekre van szüksége, és lassan nyit a lator-államok felé, mert más felé nem tud. Irán, Kuba, majd később Venezuela, és a többi. Kapcsolata egyedül Kínával jó. Kína viszont piacorientált, tehát gazdaságilag Nyugat-függő. A Nyugatnak, ha tartani akarja a jelenlegi világban betöltött pozícióját, egyetlen dologra van szüksége, de arra nagyon. A mérhetetlen mennyiségű orosz nyersanyagra. Oroszország most kezdte meg a tundrai olajmezők feltárását, amelyekhez eddig hozzá sem nyúltak. A hírek szerint akkora olajtartalék van ott, amihez foghatót még soha sem tártak fel. Mellé pedig ott vannak az északi-sarki (arktiszi) mezők. Oroszország 10 éve készül arra, amire az északi államok csak most kezdenek ráébredni, az északi-sarki felfedezésekre, feltárásokra, és a Sark valódi meghódítására. Az orosz jégtörőflotta a legnagyobb a világon, kutatóállomásai a legkomolyabbak, és a legfelszereltebbek. Számottevő északi-sarki környezetre kiképzett haderőt állított fel. Tudósai olyan szinten kutatták az elmúlt évtizedben a sarki vidéket és tenger földrajzát, ami messze meghaladta az összes többi országot együttvéve. Nagyjából készen állnak az Arktisz meghódítására. Aki meghódítja a Sarkokat, azé lesz a jövő? Mivel minden kiaknázható területen hatalmas népesség osztozik, mondhatjuk, hogy azé lesz a jövő, akié a Sark, és Oroszország. Az Antarktisz délen teljesen feltáratlan. (Valamennyien hallgatnak az antarktiszi csatáról, az erről készült film a Youtube-on megtekinthető). Ez az okfejtés viszont Oroszországot első számú célponttá teszi.

Az Egyesült Államok és az EU (a Nyugat) Oroszország elfoglalását Jelcin után sem adta fel. Látható, hogy az elmúlt néhány év az orosz sikerek évei voltak. A BRICS létrejötte, a kínai együttműködés, egyes dél-amerikai országok, majd jószerével a déli félteke szembefordulása a Nyugattal szintén orosz sikernek könyvelhető el. Azzal viszont tisztában kell lennünk, hogy azok az államok, amelyek évtizedek óta szó szerint kirabolják az egész világot, és ebből felállították a világ legnagyobb kalózhadseregét, ha újra összeáll szétzilálódott elemeiből, olyan haderőt képes felmutatni, amely a Földön még soha nem állt fel.

Az ellenséget elítélhetjük, lenézhetjük, de alábecsülni soha nem szabad. Véleményünk szerint Oroszország olyan veszélyben van, amilyenben még soha nem volt, és az is meggyőződésünk, hogy a Kelet országai, éppúgy mint Oroszország, most döbbentek rá minderre, vagy éppen most szembesülnek a veszéllyel.

Ha a politikai út (1.) nem működik, a katonai (2.) megoldás következik - A NATO rakétavédelmi pajzs szerepe

Itt egy kis kitérőt kell tennünk, hogy érthetőbb legyen miről van szó. A nukleáris fegyverzetkorlátozási szerződések Oroszország számára is 'csak' 1550 stratégiai nukleáris robbanófejet engedélyeznek hadrendben tartani (a taktikai robbanófejeket ezek a szerződések nem korlátozzák). A stratégiai robbanófejek megoszlása az orosz nukleáris csapásmérő erőknél a következő arányban történik: 1100 robbanófejet telepítenek a nukleáris meghajtású rakétahordozó tengeralattjárókra. (Jelenleg a felújítás alatt lévő Delfin IV hajóosztály (7 db.), az építés alatt álló új Borej osztály (1+3 db.) és a jelenleg kivonás alatt lévő Tájfun hajóosztály (1+2 db.) képviselik ezt a csapásmérő erőt. Ezek a hajók típustól függően egyenként átlagosan 12-16 tengerészeti ballisztikus rakétát hordoznak, rakétánként akár (szintén típustól függően) tíz robbanófejjel, és ha szükséges, fél évet is eltölthetnek a világ óceánjain, vagy az Északi-Sark jege alatt, de akár az Egyesült Államok partjai közelében meglapulva is.) A maradék mintegy 400 robbanófej a szárazföldi telepítésű interkontinentális ballisztikus rakétákkal felszerelt rakétacsapatok (Topol-M, Yars, stb.), valamint a légierő nagy hatótávolságú stratégiai nukleáris bombázói (Tu-95 például) számára van készletezve. Ezt áttekintve látható, hogy az orosz stratégiai nukleáris csapásmérő erők 'aduászai' a nukleáris meghajtású rakétahordozó tengeralattjárók – és ezektől tart leginkább a Nyugat. Fejlesztésük és gyártásuk – érthetően – mostantól kiemelt figyelmet kap.

A stratégiai interkontinentális ballisztikus támadó rakéták röppályájának vázlata

A támadó stratégiai interkontinentális ballisztikus rakéták megsemmisítése az ábrán látható 1-5-ig terjedő fázisban lehetséges. Ez az emelkedés, és a pályaív legfelső pontján történő haladás. Ha a rakéta kidobja a csalifejeket, valamint az éles robbanófejeket, akkor már szinte lehetetlen megsemmisíteni ezeket. Az 5-6 pont közötti szakasz a rajzzal ellentétesen jóval hosszabb is lehet. Nos, ha ezt az ábrát és az elvet figyelembe vesszük, akkor egy esetleges háborús helyzetben az orosz rakéták, amelyeket akár szárazföldről, akár tenger alól Európa felé indítanak, Európa központi részeiről már nem megsemmisíthetők, mert a rakéták a zuhanási fázisban vannak. Az elfogó rendszert minél közelebb kell telepíteni az orosz határokhoz illetve az Európai Unió határaihoz (a rakétapajzs részeként a tengerekre, óceánokra is), valamint le kell vágni minden olyan orosz szövetségessé válható területet, ami ilyen szempontból veszélyt jelenthet. Afrika felől egy pufferzóna kialakítása szükséges. Ehhez elég elfoglalni (szövetségessé tenni akár bábkormányokkal) katonailag Afrika felső partvidékét. Az Arab-félsziget, Törökország szintén kiváló erre, nem véletlen, hogy Törökországba kívánják telepíteni az elhárító pajzs egyik elemét. Ha feljebb megyünk észak felé, látható merre is alakul a pufferzóna.

Bennünk, akik jelenleg a Nyugathoz tartozunk, mint csatlós állam, felvetődik egy kérdés. Mekkora valójában Európa, mekkora területet kell védeni, és mekkora pufferzóna kell. Nos, nem az a kérdés, hogy földrajzilag mekkora Európa, hanem mekkora az ipari zóna, mert védeni csak az ipari zónákat kell. Ez pedig a nyugat–európai országokból áll. Nem tette fel soha senki azt a kérdést, hogyan lehetséges, hogy stratégiai iparágat az EU - bármekkora haszna lehetett volna belőle - nem telepít ki ezekről a területekről? Mert a háború lehetőségét soha nem adta fel, és folyamatosan dolgozik rajta. Így hazánk az iparvidék szélét képezi. Amikor Magyarország mellett Ukrajna stabil NATO és EU várományosként állt szemben az oroszokkal, Magyarországra az EU lassan telepíteni kezdett ipart. Ekkor hazánk az orosz határhoz képest egy európai központi ország volt, mert abban az esetben a peremvidék Ukrajna lett volna. Most, hogy Ukrajna meginogott, hazánk peremvidékké változott, és így is kezelik. Veszteséglistán vagyunk, ez a helyzet. Ugyanis az a rakéta, amely hazánkat célozza, Romániából már nem semmisíthető meg. Ukrajnából még igen. Ezért Oroszország és a Nyugat szempontjából Ukrajna hovatartozása létkérdés. Máris értelmet kap Medvegyev kijelentése: Ukrajna vonatkozásában, és más országok vonatkozásában sem elfogadható a kétkulacsos politizálás. Nincs köztes állapot, dönteni kell. Ide vagy oda.

Tételezzük fel, hogy a Nyugat, élükön az USA-val, tudják az orosz rakéták pontos adatit, de ha nem is tudnak mindent, Oroszország teljes bekerítésével (és az Európa köré font védelmi gyűrűvel) egy háború esetén az orosz válaszcsapást nagyrészt semlegesíteni tudják. Ezért mondja folyamatosan Dimitrij Rogozin, Oroszország NATO nagykövete, hogy a NATO rakétapajzs - melynek minden paramétere jórészt orosz területről indított rakétákra van tervezve - veszélyezteti az orosz stratégiai nukleáris haderő elrettentő képességét. Az orosz birodalom részéről ezzel megszűnik az a fajta hatalmi eszköz, és az elrettentés képessége, ami a 130 milliós orosz nemzetet a legnagyobbak közé emeli. Ha az Egyesült Államok és az EU megfelelően körbebástyázza magát és iparvidékeit, jöhet a második fázis. Egy teljes világszövetségbe összeállt sereg, ami az orosz területre és az ott található természeti kincsekre úgy veti rá magát, mint az éhező egy falat kenyérre. Ha az EU összes országának légi erejét, Kanada, USA, Ausztrália, Japán, és valamennyi csatlós állam légi ereje egy többhetes megrendítő csapással nekiesik Oroszországnak, a ballisztikus rakéták védelme nélkül semmi esélyük. Az S-300-as rendszer paramétereit ismerik, és az orosz légvédelmi rendszerek képességeit is. Meglehet, hogy az orosz válaszcsapás néhány rakétája átcsúszik a pajzson, de ennek kockázatát fölvállalják, mivel ezek nem a legfontosabb területek felé haladnak, mert a központi területeket megcélzó eszközöket a peremvidékről megsemmisítik. Mi van akkor, ha hazánk, Románia, vagy Kelet-Lengyelország kap pár rakétát? Semmi! Majd a Nyugat jól megsajnál bennünket, de legalább annyival kevesebb gond lesz ezekkel a későbbiekben.

Ha az interkontinentális ballisztikus rakéták nem oltalmazzák tovább az orosz népet, akkor a nyersanyagkészletét nem védi a nyugati imperializmustól semmi más, mint egy éppen korszerűsítés alatt álló orosz hagyományos haderő. A hanyatló Nyugat utolsó erejéből ráncba szedett nyugati haderő olyan megrendítő csapást tudna mérni Oroszországra, amibe a jelenlegi kormány rövid idő alatt belebukhatna. Utána következnének a Nyugat bábáskodásával a Prohorov- és Hodorkovszkij-félék. Az orosz nép újra az alkohol és a kábítószerek mételyében fog fetrengeni, éppen csak annyit tartanak meg, amennyi lemegy az imperialista érdekekért a bányába, kitermeli a kőolajat és a földgázt, a híresen szép orosz nők pedig jók lesznek a helyi és európai bordélyházakba. Sőt, nehogy a putyini eset megismétlődhessen, a haderőt megszüntetik, a rendőrség pedig a maffiához lesz hasonló – tehát a magyarországi forgatókönyv valószínűsíthető. Ezzel a cion-imperializmus 200 évre bebetonozta magát, éppúgy, mint az angol gyarmatbirodalommal.

Mikor következhet ez be? Nem holnap, de nem is túl sokára. Ugyanis Oroszország már rájött a Nyugat szándékára. Észak-Koreával eddig nem foglalkozott a világ, most Moszkva hirtelen nyitott Phenjan irányába. Megújuló kapcsolatok, iparvidék létesítése, gabonakivitel, amiért Észak-Korea egyenlőre nem is fizet, hanem törleszt majd a későbbi megállapodások szerint. Moszkva Kínának is felhívta a figyelmét, figyeljenek a NATO tevékenységére, és közös bizottságot hoztak létre, ami a NATO szándékait elemzi, és megfelelő ellenlépéseket dolgoz ki – a kiszivárogtatott közös védelmi rendszer tervét egyelőre cáfolják. A NATO nem engedheti meg, hogy Oroszország új ballisztikus rakétarendszert fejlesszen ki, vagy új légvédelmi rendszert alkosson és rendszeresítsen, vagy kivárja az típusú tengeralattjárók legyártását és felszerelésüket a hozzájuk kifejlesztett új rakéta típusokkal (Bulava, Liner), vagyis nem adhat 5-10 évet. Amint elkészül a pajzs, a Nyugat azonnal lépni fog, amíg még ereje van rá, a visszafordíthatatlan összeomlása előtt.

A közelmúlt hírei és eseményei nem hagynak kétséget a imperialisták valódi céljait és törekvéseit illetően

- McCaine szenátor szeptember 29-én ismét Líbiába látogatott. Tripoliban sajtótájékoztatót tartott, melynek során kijelentette, hogy Líbia példája – vagyis a líbiai forgatókönyv – mintául szolgálhat Irán, Szíria, Kína és Oroszország vonatkozásában is. Úgy fogalmazott, hogy Líbia inspirálja az embereket Teheránban, Damaszkuszban, sőt Pekingben és Moszkvában, de inspirálja az embereket az egész világon.

- Bulgáriába és Romániába amerikai különleges alakulatokat telepítenek, mintegy ötezer fős létszámmal.

- Az Egyesült Államoknak egyértelmű az álláspontja, mely szerint a Fekete-tenger térségét meg kívánja szerezni. Ez pedig kizárólag Oroszország ellenében lehetséges.

Mit tehet Oroszország? Jelen tanulmányunkat azért készítettük, hogy megnézzük, milyen esélyeket és lehetőségeket látunk. A folytatásban erre próbálunk válaszokat találni.

Az Oroszország által vezetett Keleti Szövetség válasza a nyugati imperialista agresszióra

Valójában a kérdés két, illetve három részből áll. Az első, a Nyugat védelme európai vonatkozásban. Ha csak az ipari térnyerésről lenne szó, vagy szellemi határokról, akkor mi értelme euró tíz- vagy százmilliárdok elköltése a térképen nagyon jól látható katonai-stratégiai védvonalra, mi szükség az előretolt USA hadállásokra, mi szükség egy rakétapajzsra, és a még jobban látható, mindenképpen orosz érdekövezetekbe történő erőszakos térnyerésnek? Semmi épeszű válasz nincs rá, csak egy: a Nyugat háborúra készül. A legfőbb védeni valók az imperialista világ ipara és szellemi bázisa. A második ugyanezen világ tradicionális kötődése, Izrael. A harmadik elem pedig a támadás lehetősége. Ne felejtsük el, hogy a védelem kérdésein, az ellenség fegyvereinek kielemzésén hatalmas tudással rendelkező fizikusok, kémikusok, mérnökök, és különböző szakértők dolgoznak.

Miért kezdett az orosz sajtó nagy felhajtásba, mikor kiderült, hogy az orosz elnök leállítja az S-300-as elhárító rendszer további gyártását? Mert ha kiderül, hogy az orosz légelhárítás jelenleg hatástalan a Nyugat ellen, viszont a nyugati fizikusok és mérnökök ezen kívül ismerik az orosz nukleáris elrettentő erők képességeit, továbbá ezek ellen olyan védelmet hoznak létre, amely akár 100 %-os valószínűséggel semlegesíti az orosz eszközöket, akkor Oroszország jelen pillanatban teljességgel kiszolgáltatott a Nyugatnak.

Még ha Szíria közvetlenül ki is maradna a harcokból, erről az oldalról ellenállás nélkül közvetlenül támadható Izrael, illetve berepülhető Iránból. A mai technikák birtoklásával, amelyekre egy közepesen fejlett ország is képes, Irán különösen nagy veszélyt jelenthet számukra. Egy közepes hatótávolságú rakéta (ilyenekkel Oroszország nem rendelkezik, mert a korlátozások miatt meg kellett semmisíteni ezeket), melyeket Irán gyors ütemben fejlesztett és fejleszt, nagy veszélyt jelenthet, főleg akkor, ha a lézer rávezetést is alkalmazni tudják. Ebben az esetben a palesztinoknak már nem RPG rakétákkal kell szaladgálni, hanem célmegjelölőkkel. Irán most jelentette be, hogy elkészült a saját lézer rávezetéses rakétájuk.

Hol látunk kiutat abból a bekerített helyzetből, amelyben jelenleg Oroszország van?

Észak-Afrikában nagyon nehéz a helyzet. Az orosz szolgálatok ott vannak valamennyi helyszínen, a naprakész orosz sajtóból az leszűrhető. Hogy miben bízhatnak? Az egyetlen lehetőséget használják és használták ki, ez pedig Izrael és a zsidók kérdése. Az iszlám államokban a Nyugat cionista-központúsága kivívta a muszlim emberek-tömegek gyűlöletét.

Az orosz politika ugyan fáziskéséssel ismerte fel a helyzetet, de a legjobb döntést hozta meg, ráadásul köszönetet mondhatunk Putyinnak a döntésért. Törökországot vette célba. Na nem azzal, hogy átcsábítsa, mert az történelmi okok miatt sem lehetséges. Nekik azonban jobb egy muszlim nagy szomszéd, amely szemben áll a Nyugattal is, mint egy Nyugat-barát Törökország. Meggyőződésünk, hogy Moszkva bedobta a csalit a törököknek, és azok rá is haraptak. Elég volt az évek óta lebegtetett EU csatlakozást, a történelmi sérelmeket, a gazdasági kiszolgáltatottságot (Nyugat függőség) említeni, ráadásul Moszkva felvillantotta a lehetőséget, hogy itt az idő a muszlimok összefogására. Oroszország részéről nem lesz akadály gördítve ez elé, a Nyugat gazdaságilag megroppant, most vagy soha! Törökország ezeket a lépéseket Oroszország nélkül soha nem lépte volna meg. Egy török haderő képtelen lenne egy görög-izraeli-USA flottával háborúzni, főleg úgy, hogy ha szembe helyezkedik Moszkvával, esetleg a helyzetet kihasználva Moszkva is lépéseket tesz, főleg Szíria felé. Törökországnak szüksége van arra, hogy Oroszország legalább hallgatólagosan támogassa. Ankara felméri a lehetőségeket. Két nagy hadsereggel kell számot vetni az muszlim világban, az egyik Szíria, a másik Irán. Milyen szerepet szánt nekik Törökország, ha ki akarja vívni a vezető hatalom szerepét?

Iránnak nehéz a helyzete, Afganisztán és Irak között két tűz között, északon a kurd kérdés, nyakában egy kirobbanni látszó pakisztáni polgárháborúval, a Perzsa-öbölben a NATO jelenlétével. Törökország szerint a perzsa katonanép, háborúzhat, addig is le lesznek kötve. Nem véletlen, hogy Szíriával rosszabb a viszonya, mert helyi vita alakult ki. A mostani szír helyzet is kapóra jön. Éppen csak annyira kellene őket lenyomni, hogy Szíria elismerje vezetőnek Törökországot. Ebben a helyzetben, ha ez a képlet a Nyugat akaratával szemben feláll, Izraelnek vége. Vagy feladják az egész háborús tervet, vagy Izraelből menni kell. Oroszország felől - ha Törökország és Szíria kimarad -, az orosz haderő közvetlen csapást tud mérni. Izrael egy fél Dunántúlnyi ország. Ezzel végül is Európa és az USA egy hatalmas tehertől szabadulna meg, de elképzelhető, hogy enélkül is feladják. Ebben az esetben a zsidóság közel-keleti bázisa elveszett. Ezek fontos kérdések, de látható, hogy Moszkva jó helyen ragadta meg a problémát. Ha Izrael elveszik a Közel-Keleten, az iszlám eufória következtében könnyen lehet, hogy a Nyugat elveszti a talajt ebben a térségben. Irán és Törökország együttesen bármelyik iszlám országot képes felszabadítani, ráadásul hatalmas népi támogatottsága lenne, mert az oszmán birodalom emléke még mindig él az emberekben. Jó ez Oroszországnak? Ha Moszkva mindezt elősegíti, azért kapnia kell valamit, és ez elsősorban a kaukázusi nyugalom lehet, és kijárás a Földközi-tengerre. Cserébe a kaukázusi muszlim ellenállást le kell törnie Iránnak és Törökországnak, elsősorban az utóbbinak, mivel a szunnita irányzatról van szó. Vajon miről tárgyaltak az irániakkal a tálibok pár nappal ezelőtt? Pakisztánról? Afganisztánról? Vagy esetleg az új lehetőségekről? Törökország hatalmas külpolitikai versenyfutásba kezdett. Líbia, Tunézia, Egyiptom, Arab-liga, Irán, sorba tárgyal a vezetőkkel. Ráadásul ha ez így alakul, akkor Grúzia a Nyugat számára elveszett. Abban a pillanatban a Nyugat teljességgel kiszorult a térségből. Törökország így biztosíthatja az orosz hajók kijutását a Földközi-tengerre. Ez szintén lényeges, mert ha ez bekövetkezik, az észak-afrikai pajzs értelmét veszti, és a rengeteg beleölt pénz kidobott pénzzé válik. Törökország kulcspont! Mivel ez valóban lényeges kérdés, sokakban felvetődik a csapda lehetősége. Valóban! Ez a lehetőség ott van a többi között. Mi van, ha az egész arról szól, hogy a Nyugat fel akarja adni Izraelt, de úgy, hogy abból újra ő jöjjön ki a szegény üldözött szerepében. Készül egy újabb holokauszt legenda? Felvetődött sokakban annak a lehetősége, hogy Izrael Törökországot használja fel. Törökország beadagolja a muszlim világnak az összefogást, és mint nyugati csatlós igyekszik az élére állni. Elhiteti, hogy ellenszegül a cionizmusnak, Izraelnek, összefogást hirdet az arabok, és az egész muszlim világ között. Izrael kiszorul a térségből, ezzel a zsidók újabb 50 évig játszhatják a világban a szegény elnyomott zsidók szerepét, akiket mindig csak bántanak a szélsőségesek, ezért a számukra biztonságos – általuk uralt - vidékeken sokkal erősebben lehet ezek ellen fellépni, és pozicionálni a hatalmat. Ez persze fikció, de nem minden alap nélkül. A legutolsó ilyen témájú EU szavazást is figyelembe kell vennünk, ahol a cionista EU Palesztina mellett tette le a voksát. Hogy lehet ez? Eljátsszák, hogy az egyik zsidó a másik zsidó ellen szavaz? Népi nyomásra hivatkoznak? Mikor érdekelte az őket ez a haszonnal és az érdekeikkel szemben? Mivel a fősodratú média nem hangsúlyozza ki, hogy az EU parlament egylényegű az izraelivel, az átlag polgár úgy érezheti, szegény zsidókat megint bántják, szorongatják a politikusok. A Nyugat már ennél nagyobb átvágásokra is képes volt, az árulás, kétszínűség a fő jellemzője, arról nem is beszélve, hogy cionista érdekei miatt bármikor odadob egy népet vagy országot.

Nem véletlen, hogy Medvegyev elnök Ukrajna tekintetében kifejtette: nincs kétkulacsos politika. Valahová állni kell. Ez vonatkozik Törökországra is. Hiába próbálja önmagát helyzeti előnybe hozni. Látszólag Törökország saját érdekében politizál. Pillanatnyilag azonban a világ nem Törökországról szól, hanem a két pólus újrarendezéséről, ahol olyan nagy országok is megtalálják a helyüket, mint Kína. Azt, hogy Törökország önállóan egy harmadik pólust hozzon létre, pillanatnyilag kivitelezhetetlennek kell minősítenünk. Ehhez nem rendelkezik elég erővel, ugyanis a harmadik hely kivívásáért mindkét féllel meg kell mérkőzni.

A másik csapásirány, ahol Moszkva tehet valamit, az Belorusszia és Ukrajna. Ezt a két országot - habár nemrégen Nyugat-barát politikát folytattak -, szándékosan nem soroltuk a Nyugathoz. Itt érvényesül valamelyest az orosz külpolitikai nyomás. Számunkra miért jó ez? Mert így hazánk perifériára szorult. Amennyiben Izraelt fel kell adni, az ottani lakosság bolond lenne új hazának egy elsőlépcsős államot keresni, főleg akkor, ha a Nyugat valóban ki is akarja használni a helyzeti előnyét a rakéták vonatkozásában. Oroszországban egy líbiai forgatókönyv elkezdésére a legalkalmasabb időpont a jövő tavaszi elnökválasztás lenne. A szavazatok újraszámlálását követelő tüntetéseken páran meghalnak, amivel kezdetét veheti a beavatkozás.

A harmadik csapásirány az oroszok számára a nyelvi és vallásbeli, vagy annál szorosabb kapcsolatok miatt Bulgária, és utána Szerbia lenne. Milyen érdekes, hogy éppen ebben a két országban kezdődnek az utóbbi időkben a felfordulások. Amennyiben Oroszországnak sikerül megbontania ezt a pajzsot bármerről, és rést ütni rajta, az egész háborús terv dugába dőlt. Abban az esetben azonban a Nyugat nagyon rövid idő alatt elhullik. Az EU felbomlása elindítja az országokon belül a felelősségre vonásokat, és a cionista alapú berendezkedésnek hosszú időre – vagy örökre - vége a térségben. Most már érthető, miért van a hatalmas háborús készülődést, a tízezerszám megrendelt bombák, a románok hadseregének felduzzasztása, és sorolhatnánk. Továbbá értelmet nyer rengeteg apró, összefüggéstelen kis hír. A Nyugat egy hatalmas, de utolsó dobásra készül. Mindent egy lapra kell feltennie, mert nincs más választása. Vagy megszerzi a gigászi orosz nyersanyagbázist, vagy lehúzhatja a redőnyt. A Nyugatnak Oroszország nélkül semmi esélye a fennmaradásra (a jelenlegi formában). Még egy utolsó erőbedobásra talán képes, de aztán el kell fogadnia az orosz hegemóniát. A kérdés csak az, hogy ez az utolsó erőmutatvány milyen lesz.

Mekkora esélye lenne egy ilyen nyugati támadásnak? Erre mindenki azt mondja, Oroszországot még senki sem foglalta el soha. Most sem fogja, és nem is akarja. A lényeg a líbiai forgatókönyv. Utána pedig az oda beáramló idegenek, legfőképp Izraelből. Ahol nagyon sokan tudnak, és tanulnak oroszul (mert a volt Szovjetunió területéről települtek oda). A politikai ellentábor felállítása, mint új „narancsos forradalom”. A söpredék, a semmire való, a pedofil, a fajtalankodó (buzi) és megannyi selejtes, emberre emlékeztető lény azonnal a Nyugat mellé állna. Oroszország sajnos fáziskésésben, de megkezdte az ellenlépéseket.

Elemzésünknek ezzel még mindig nem értünk a végére, a folytatással rövidesen jelentkezünk. Bízunk benne, hogy akik eddig követték írásunkat, a továbbiakat is érdeklődéssel olvassák majd.

Folytatás >>

Jövőnk Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet

Nemsokára bejelentik az

Európai Egyesült Államok

megalakulását

• Tanulmányok

|

Nemsokára eljön az a pillanat, amikor hivatalosan is kikiáltják az Európai Egyesült Államokat. Természetesen ebbe se a tagállamoknak, se a népeknek nem lesz beleszólása.

A kevésbé nyilvánvaló dolgokon kívül ennek több, igen egyszerűen látható előjele van.

1. A nyugati propaganda irányában beállt éles irányváltás. A nyugati fősodratú média korábban a központosítatlan gazdaságot bálványozta, minden adandó alkalommal kihangsúlyozták, hogy az állam nem avatkozhat bele a gazdaságba. Ennek több célja is volt, de elsősorban a hazai médiának a nemzetközi médiában kijelölt irányelvekhez való hasonulása útján akarták elérni, hogy a lakosság legitimálja a nemzetállamok leépítését. Ezen a téren különösen erős volt a propaganda, mivel a uniós csatlakozás minden feltétele a nemzetállam leépítésére mutatkozó hajlandóság, és a gazdasági feltételek mind ezen a vonalon vannak meghatározva. A lakosság ezt így ebben a formában nem támogatta volna, ezért el kellett fogadtatni, hogy az állam nem szólhat bele semmibe, majd minden megy magától. Liberalizáció, dereguláció, privatizáció - (szervezetlenség, rendetlenség, szabadrablás) ezek voltak a főbb irányelvek. Mivel minden tagállamban sikeresen megvalósították a nemzetállam összes maradványának lebontását, a folyamat következő fázisába lépett és ennek értelmében az európai fősodratú média propagandájában éles irányváltás állt be. Az új irányvonal: egységes szabályozás minden téren, központosítás, és a magántőke összpontosítása. Természetesen nem a nemzetállam kereteire kell gondolni, az újabb néphülyítés az egységes európai állam szükségessége. Az újabb válsághullám akár mesterséges, akár nem, erre az egy célra van felhasználva. Elhitetni a néppel, hogy a nagyobb többet bír, a mostani gazdasági helyzetben a központosított európai állam az egyetlen ésszerű megoldás. Ezért foglalkozik az összeomlás gondolatával a fősodratú média - ugyanis az emberek többsége hajlamos arra, hogy a kisebbik rosszat válassza.

Ez a propaganda-hadviselés a gyakorlati megfelelője a szabadkőműves politikusok azon hazugságának, hogy "a tagállamoknak maguknak kell meghozni a döntést".

2. Geopolitikai viszonyok. Talán elsőre nem szembeötlő, de a jelenlegi háborúk nem csak a szükséges erőforrások elbitorlását biztosítják, hanem védelmi szerepük van. Vessünk egy pillantást Európa térképére, majd képzeljük el a határokat. Mik a jelenlegi határok, és mik lennének az Európai Egyesült Államok határai? A határok eltörlése eddig nem volt végleges érvényű, az Európai Unió tagállamai elkülönültek egymástól. A nemzetközi kapcsolatok is két dimenzióban működtek, az egyik a régebbi állapot maradványa - a tagállamok saját külpolitikája - másrészt az unió gépezetén keresztülvitt politika. Az egységes európai államok kikiáltásával a helyzet alapjaiban változna meg. Mik lennének ekkor a szomszédos államok? A térképen nyugatról kelet felé haladva rögtön szemünk elé tárulnak a következők: Algéria, Líbia, Egyiptom, Izrael, Szíria, Törökország. Rejtélyes módon az Európai Egyesült Államok szomszédos államai szinte csak olyan országok, ahol vagy cionista kormányzat van, vagy épp a közelmúltban zajlott le, esetleg folyamatban van valamiféle csodálatra méltó demokratikus átalakulás, és a nép felszabadulása a gonosz diktatúrából. Értik már? Kadhafi túl veszélyessé vált számukra az egységes és független Afrika létrehozásával. Ezért a NATO fél éve dobálja le a fegyvereket a líbiai kormány ellenzőinek, de mivel ez nem volt hatásos, a NATO maga elfoglalta azokat a területeket, ami számára érdekes. Ezek: olyan terület, ahol például olajfinomító van vagy más fontos erőforrás, olyan terület, ami az új kormányzat gazdasági központja lehet, és olyan területek, amivel ha a szomszédos ország rendelkezik, idegen tengeri flotta lehetne közvetlenül az Európai Egyesült Államok partjai mellett. Például a Földközi-tengeren. Vajon miért is akarják kiszorítani az orosz katonai jelenlétet a Földközi-tengerről? Milyen célból épül egységes rakétavédelmi rendszer? Vegyük csak észre, a NATO Líbiában szinte csak a Földközi-tenger partjai mentén elhelyezkedő városokat foglalta el. Mi a helyzet Algériában, Líbiában, vagy akár Szíriában? Miért vannak ezek a helyek az események középpontjában? Ezeken a szomszédos országokon túl már ott a muszlim világ, ahol nem a nyugatiak játékszabályai szerint történnek a dolgok.

Az Európai Egyesült Államok határai és védelmi zónái

A NATO és a média

Az Európai Egyesült Államok kiépítésének terve mentén könnyebben megérthető a nyugati, és közte a hazai média működése is. A nyugati tömegtájékoztatásról valósághűbb képet fest, ha tömegfélretájékoztatásnak nevezzük. A nyugati médiagépezet célja a nyugati gazdasági, katonai és politikai rendszer megszilárdítása és egységesítése. Az oktatási rendszerben eszközölt átalakítások is ennek jegyében történnek. Vegyük észre, hogy egy a nyugati oktatási rendszerben felnevelkedett ember nem tud más politikai rendszert elképzelni, mint demokráciát. Az egyenlőségelv és a demokratikus berendezkedés minden téren az egyetlen pozitív lehetőségnek van beállítva, holott a történelmi tapasztalatok ennek ellenkezőjét indokolnák. Az igazság az, hogy a demokratikus rendszer az egyetlen, ami lehetővé teszi, hogy elvtelen, ideológia nélküli szervezetek és emberek hatalomhoz jussanak. Mivel nincs mihez viszonyítani, ezeket a személyeket/szervezeteket a legkönnyebb befolyásolni és közvetlenül vagy közvetetten irányítás alatt tartani. Így a demokratikus rendszer a legalkalmasabb arra, hogy a lehető legkevesebb ember közbeiktatásával lehessen irányítani teljes országokat pusztán anyagi juttatások kiutalásával és megvonásával. Ennél fogva a demokratikus rendszer a materialista nyugati társadalom számára legkönnyebben szervezhető politikai rendszer. Ennek alátámasztását végzi a nyugati médiagépezet és a tömegoktatás.

A nyugati média minden eleme azt a gondolatot közvetíti, hogy a demokratikus társadalom tekinthető a fejlett és szabad társadalomnak, minden más pedig barbár, felvilágosulatlan világ, aminek előbb vagy utóbb, de keresztül kell mennie a demokratikus változáson. Ez a gondolat mélyen beépül, és a tömegek elfogadják a NATO területfoglalásait, mert azt egyfajta szükségszerű beavatkozásnak értékelik. A tömegek gondolatainak irányítottsága miatt rengeteg emberben fogalmazódik meg az a gondolat, hogy a NATO beavatkozása nélkül a leigázott népek sorsa sokkal elviselhetetlenebb lenne, és ez csak a szükséges rossz a későbbi jobb állapotok kiépítéséhez. Ezek az emberek ezt teljesen őszintén gondolják, ami biztosítja a nyugati rendszer politikai és gazdasági stabilitását. Ennél fogva a NATO-nak felhatalmazása van a nem nyugati irányítás alatt lévő demokratikus vagy nem demokratikus társadalmak elleni agresszióra anélkül, hogy ez a hátországban társadalmi feszültséget okozna.

Mivel a tömeges oktatás és a médiagépezet nem enged pozitív értéket kapcsolni olyan társadalmi berendezkedéshez, ami nem tekinthető demokratikusnak, ezért a lakosság minden problémából a demokratikus rendszer keretein belül látja a kiutat, vagyis irányítás alatt tartható. A demokratikus rendszer a tökéletesen passzív politikai rendszer, ami precíz irányításra és gyors döntéshozatalra alkalmatlan, így a lakosság a demokratikus rendszer elfogadásával elfogadja azt is, hogy a társadalom egésze kiszolgáltatott állapotban van.

A tömegmédia úgy tünteti fel az Európai Egyesült Államok védelmi hálózatának felépítéséhez szükséges gyarmatosítást, mint ha az egy régóta várt, pozitív átalakulás lenne, amit az ENSZ és a NATO kénytelen-kelletlen beavatkozásként hajt végre, nem pedig saját érdekérvényesítése végett. Jelenleg az észak-afrikai és közel-keleti forradalmak kimenetele dönt Európa sorsáról, mivel ha ezek a folyamatok a szabadkőművesség érdekei mentén alakulnak, az megteremti az egységes európai állam gazdasági és katonai feltételeit, ami borús jövőképet fest minden európai nemzet számára, mert ez az állam nem az európai nemzetek közös irányítása alatt áll, társadalmi és gazdaságpolitikáját a bárgyú szabadkőműves eszmék és a cionista érdekérvényesítés határozza meg.

A NATO háborúi során az első jelenség, ami szembetűnő az, hogy a nyugati média egyszerűen gátlástalanul hazugságokat közvetít a lakosságnak. Ezzel összpontosítja a lakosság gondolkodását a NATO által elkövetett tömeggyilkosságok elfogadására, mivel ezekről többnyire nem jutnak el a közvetítések a lakosság nagy részéhez. Mielőtt egy ország abba a státuszba kerül, hogy a jövőben esetlegesen szó lehet NATO katonai beavatkozásról, az adott országban a liberalizmus fellazító tevékenységét követően végbemegy a média központosítása is. Az információáramlás teljes szűrésének sikertelensége esetén a NATO egyszerűen lebombázza az információ kijutásához szükséges eszközöket, és ezzel a polgári infrastruktúra egy részét. A közelmúltban Líbiában is ezt tette, ennek eredményeként a Líbiában zajló eseményekről, a NATO által elkövetett tömeggyilkosságokról Európába csak alig jutottak el a közvetítések. A NATO szakemberei támadást intéztek az ország internetes hírközvetítő csomópontjai felé, majd a hadsereg a TV-és rádió-állomások ellen, szisztematikusan eltüntetve a közvetítés lehetőségének minden formáját. A hadmozdulat összehangoltságát mutatja, hogy a vérontásokról készült megrázóbb felvételek egy részét még az internetről is eltüntetik, bár ezen a téren már problémákba ütköztek, folyamatosan kerültek fel az újabb és újabb kép és hanganyagok. Így a NATO hadműveleteinek oka nem marad teljes egészében rejtve az európai lakosság előtt.

Védelmi vonal

A francia hadügy 'világ életében' védelmi vonalakban gondolkodott. Már Napóleon előtt is voltak ilyenek, és ez a mai napig jellemző a gondolkodásmódjukra. Európának és az egész világnak egy esetleges nagyobb konfliktus esetére leginkább a rakéta-háborúra kell felkészülni. Régen a 'tank-tank' elleni háború volt a döntő, de mára a rakéta–ellenrakéta korszaka jött el. Az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió ellentéte során mindkét ország készült erre, de igazi elfogó rakétákkal még nem rendelkeztek - majd megszülettek a különböző korlátozó egyezmények. Mára azonban minden olyan ország, amely közepesen fejlett iparral rendelkezik, könnyedén tud akár közép-hatótávolságú rakétákat (ilyenekkel Oroszország nem rendelkezik, a fegyverzetkorlátozási egyezmények következtében ezt a fegyvernemet fölszámolták) is kifejleszteni, majd bizonyos manőverező képességgel ellátni. Az évek során a támadások elhárítási tartománya a 'harckocsi távolságból' a 'rakéta távolságba' került át, emiatt több száz vagy ezer kilométerrel kell kitolniuk a védelmi vonalakat. 

Az európai szabadkőműves hegemónia most ebben a viszonylatban gondolkozik. A védelmi vonal előretolása esetükben a korábbi gyarmatbirodalom újragyarmatosítását jelenti. Érzékelhető, miért áldozzák a pénzt bizonyos csoportok támogatására, illetve kezdeményeznek maguk forradalmakat, ha egy már megkezdődött folyamatra nem tudnak alapozni. Amennyiben Líbia és Algéria esetében nem kivitelezhető teljesen az ország elfoglalása, az észak-dél kettéosztás lesz a megoldás. Az északi területeket nagyrészt nem négerek lakják. Ide az egyiptomi, karthágói, római, oszmán, majd az európai gyarmatosítás alatt folyamatos volt a bevándorlás, emiatt mára egy nagyon keveredett népesség lakja a térséget, ami azonban önazonosságot talált saját nemzetét illetően. Viszont az északi területek népei és a négerek közötti viszály fokozható könnyedén vallás, bőrszín, etnikai, és kulturális alapú uszításokkal. Így ezek a vegyes lakosságú országok könnyedén oszthatóak két részre.

Észak-afrikai térség

Az észak-afrikai országok mindegyike (kivéve Marokkó) az Afrikai Unió tagja. Kadhafi nagy álma egy olyan afrikai unió volt, amely nagy anyagi tartalékokkal rendelkezik, és megfelelő mennyiségű élelmiszert tud előállítani. Ebben a rendszerben a lakosság vallásossága miatt nem kizárható egy erős iszlám vallási háttér. Valamennyi ok között a legnagyobb veszélyt Kadhafi Uniós gazdaságpolitikája jelentette, mivel úgy függetlenítette volna Afrikát a dollártól, hogy bevezeti az aranyat (aranydinárt) mint fizetőeszközt. Az Európai Uniónak mindenért, amit Afrikából vesz, arannyal (vagy aranydinárral) kellett volna fizetnie, amiből mint tudjuk nincs elegendő még így sem - akármilyen hatalmas ütemben folynak az erdélyi aranybányák kirablásai. Ezzel az Afrikai Unió elérte volna, hogy az aranyban egyre inkább fizetésképtelen Európai Uniót még jobban kiszolgáltassa annak az országnak, ahol a nyersanyagért még fizethet dollárral: Oroszországnak. Az arab világban és Észak-Afrikában kitört forradalmak vagy demokratikusnak mondott átalakulások, megmozdulások nem minden esetben Nyugatról vezéreltek, de több esetben is erős nyugati befolyás alá kerültek, és sok csoport eleve nyugati érdekeltségektől szerezte anyagi forrásait.

Marokkó 1956-ban lett szabad állam a francia befolyás alól. Királyság van az államban, de demokratikus választásokat tartanak. Persze a nép erősen elnyomott és alulképzett. Az ország kilépett az Afrikai Unióból (akkor Afrikai Egységszervezet), szövetséget kötött az Egyesült Államokkal, és szabadkereskedelmi egyezményt kötött az Európai Unióval. Ebben az országban már januárban voltak megmozdulások, de a rendőrség a legelején csírájában fojtott el mindent, sok embert letartóztattak, megkínoztak, elítéltek, a nyugati politika és a sajtó mégis szó nélkül hagyta. Nem véletlenül. Franciaország most indított több fregattot Marokkóba, és számos francia hadihajó építése is folyamatban van az észak-afrikai országban.

Tunéziában megindultak a "demokratikus" változások és azóta is kaotikus állapotok uralkodnak, mivel a kormány képtelen elfogadható változásokat kínálni, a nép pedig nem fogadja el az újabb és újabb minisztereket. Tüntetések zajlanak tavasz óta. Ben Ali, Tunézia köztársasági elnöke nagyon rég óta volt hatalmon, és erősen Nyugat-orientált politikát folytatott. Az iszlám csoportokat betiltotta, erős vallásellenesség volt tapasztalható az államvezetés részéről. A nép nyomására a vallásgyakorlást engedte, de nem támogatta. Tunézia elismerte Izrael államot azzal, hogy izraeli nagykövetet fogadtak, majd megállapodást kötöttek a zsidó állammal. Azóta az országban a zsidók szabadon tesznek, amit akarnak, lényegében ők rángatták madzagon az elnököt. Tunézia gyengén iparosodott, jóformán az idegenforgalom a fő iparága. Az országban nagy tőkével van jelen az IMF, ami a gazdasági helyzet fokozatos romlását okozza. Tunézia hatalmas átvágás elszenvedője volt - gigantikus összegű hitelekkel, melyeket teljes egészében az idegenforgalomba ölt bele, de nem akárhogy. Valamennyi szállodát, hotelt zsidó cégekkel építtettek nyugatról vitt munkásokkal elképesztő magas árakon, mondván, hogy ez így biztosan jó minőségű lesz. Tunézia tengerpartja szinte egész végig szállodaláncokból és hotelekből áll. Ezeket a hatalmas befektetéseket senki nem tudja kitermelni, a vállalkozók csődbe mentek, és velük a teljes kiszolgáló háttéripar. Így a cionisták megkaparintották az egész turisztikai iparágat fillérekért, gyakorlatilag az egész tengerpartot. Tunézia nagyjából olyan állapotban van, mint hazánk, amelynek az iparát és legfőbb bevételeit a cionista pénzemberek kaparintották meg. A nép egyre kevesebbért egyre többet dolgozik.

Algériában megpróbálták a rendszert megingatni, de eddig nem jártak sikerrel. Nem véletlen, hogy a líbiai Nyugat-barát lázadók egyre többször támadnak meg algériai területeket. Próbálják Algériát belerántani egy háborúba. Az ország politikája nem tekinthető kifejezetten Nyugat-barátnak, de nem is áll szemben a Nyugattal, mérsékelt kapcsolat áll fenn. Algéria nem felejti el a franciák mészárlásait. Viszont az ország kőolajára és földgázára szüksége van a nyugati gazdaságnak. Ezen kívül Algériában több fontos anyagot is bányásznak, a franciák sokáig vissza akarták szerezni az országot, mivel több uránbányája is van, és ércekben is gazdag.

Líbia és Algéria olyan országok, melyek nagyon mélyen nyúlnak be Afrikába. Ennek ellensúlyozására kezdték el a parti népek (akik nem négerek) és a négerek közötti feszültségszítást. Ezeket az országokat ha a NATO nem tudja elfoglalni teljes egészében, észak-dél irányba lesznek kettészakítva a könnyebb felügyelet miatt.Egyiptom helyzete egyre rosszabb, észak felől állandó Izraeli fenyegetés, átszivárgó lázadások, és felbomlott rend az országban. Egyiptomot azonban nem nagyon lehet kettéosztani. A kezükben volt Mubarak vezetésével teljes egészében. Ebből felmérhető, hogy a tavaszi hullám nem minden esetben az ő termékük, de a cionista ráhatás minden esetben kockázatot jelent. A líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács is nagyon ingatag alapokon áll. Már mutatkoznak a bomlás jelei, és több fellázadt város jelentette ki, hogy nekik egy volt miniszter, - aki ráadásul ellenséges törzsből is való - ne akarjon irányítani. Mindeközben egyre szaporodnak az egyes lázadó csoportok közötti fegyveres összetűzések. A bomlás jelei pontosan és jól körülhatárolhatóak. Vallási, törzsi, és néhol világnézeti különbségek kerülnek előtérbe. Dél felől bizonyos törzsek fellázíthatóak a Nyugat ellen, de komoly katonai erőt nem képviselnek. A kettő közötti határ lesz az új határvonal.

Közel-keleti térség

Egyiptom keleti határainál kezdődik az a pont, amitől a védelmi vonal összetettebbé válik, mert ezen a területen határozottabban kirajzolódnak a muszlim országok érdekszférái, és itt erősebb a rivális társadalmi rendszer térségi befolyása, erősebb a nyugati cionista gondolkodásmód terjedésével szembeni ellenállás.

Izrael az arab világba ékelődött előretolt helyőrség. Az USA iszonyatosan nagy nyomására több országban a cionista hatalmi körök elfogadott tárgyalópartnerek. Az arab népek rendkívül érdekesek, szemben állnak a zsidókkal időtlen idők óta, de ha üzletről van szó, hajlamosak félretenni az ellentéteket. Ennek köszönhető az, hogy az arab világ is rendkívüli módon megosztott lett. Izrael léte a Nyugat számára létfontosságú. Ez a híd az arab világba, innen indul ki minden (had) művelet. Izrael az arab népek közé vert ék. Ennek léte biztosítja az arab államok közötti folyamatos feszültséget.

A zsidók számára vallási, etnikai, történelmi okokból Izrael kiemelten fontos. Megtartása nem csak gazdasági kérdés, hanem a zsidóság szívügye is (a korabeli cionizmus - 'Hertz Tivadar álma' - fő célkitűzése a zsidó állam létrehozására irányult, de a jelenkor cionizmusa túllépett ezen, és világuralomra tör). Annak ellenére, hogy rengeteg zsidó nem kíván ott élni, mondván veszélyes, nem tetszik neki az éghajlat, vagy egyszerűen túl sok ott a zsidó (sic! - igen, sok zsidó valóban így gondolkodik). Izrael megtartása függ a környező országokra kiterjesztett befolyás mértékén is.

Megvan rá a lehetőség, hogy Egyiptomot sikerül szövetségesként megtartani, bár az ez irányú lehetőségek egyre szűkülnek az iszlám forradalom erősödő befolyása miatt. Ebben az országban a megmozdulások egészen bizonyosan nem nyugati behatásra kezdődtek, mivel hatalmas gondot okozott a hirtelen támadt Mubarak-ellenesség. Egyiptom jelenleg a Nyugattal való együttműködése miatt jelentős és fejlett haderővel rendelkezik. A törökökhöz hasonlatosan ismerik a zsidók lehetőségeit. A nép azonban fokozottan Izrael-ellenes. A Muszlim Testvériség ezért élvez akkora támogatást, mivel a frissen párttá szerveződött formáció erősen Nyugat- és Izrael-ellenes. Kapcsolatait elsőként Iránnal építette ki. Ha a választásokig nem történik valami, akkor a szervezet jó eséllyel indulhat a választásokon mint jelentős tömegtámogatottsággal bíró politikai erő. Ha nyugati befolyásra fellép a hadsereg, akkor az országot hosszú évekre polgárháborúba dönthetik. Kialakulhat akár egy líbiai helyzet is. Ez még mindig jobb a Nyugatnak, mint elveszteni Egyiptomot. A vallási támogatás azonban inkább a déli törzsi népekre jellemzőbb, az északi városok lakosságát sokkal inkább vezetik politikai megfontolások. Ha ezt kihasználják, akkor Egyiptom is megoszthatóvá válik. Ha a törzsi vallási vezetők okosan lépnek, akkor nem tudják ellenük fordítani a különbségeket.

A Jordán király az utolsó háború után behódolt. Letett a palesztinok támogatásáról. Békét kötött Izraellel, azóta fokozatosan erősödő nyugati befolyás érvényesül. Az 1994-es Izrael és Jordánia közt köttetett megállapodás után Jordánia az amerikai fegyvergyártó cégek egyik fő vásárlója lett. A Jordán király nem támogat semmilyen Izrael ellenes harci tevékenységet. Mögötte a szintén Nyugat-barát Szaúdi Királyság áll. Erről az oldalról Izrael védetté tehető. Észak-Irak részben védi Irán felől. Ezen a területen valószínű, hogy már telepítettek elfogó rakétákat, vagy tervbe vették. Irak megtartása ebből a szempontból fontosabb is, mint Afganisztán. A Jordániában kisebb erejű megmozdulások voltak a tavasz folyamán, melyet a jordániai vezetés azonnal levert. Az összecsapásokban többen meghaltak. A nyugat itt sem kezdett a helyzet fokozásába, főleg azután, hogy a Jordán király újabb, a tömegek mészárlásra tökéletesen megfelelő harci helikopterek beszerzését kezdeményezte, valamint légi erődök vásárlását az Amerikai Egyesült Államokból. Az üzlet az üzlet, a halottak egyből nem számítanak semmit a nyugati vezetésnek. Jordánia és Szíria között a viszony nagyon feszültté vált.

Szíriában erősen érvényesül az orosz befolyás, ezáltal több szempontból is veszélyezteti Izraelt. Az országban orosz hajók, tengeralattjárók állomásozhatnak (ennek később lesz szerepe). Másrészről így Damaszkusz megfelelően tőkeerős stabil üzleti partnerekkel rendelkezik, ami a haderő fejlesztését lehetővé teszi. Szíria bejelentette igényét S-300-as légvédelmi rendszerre, de modernebb is szóba jöhet, akár az S-400, vagy az S-300 kínai változata. Szíria az egyetlen, amely nem fogadta el az izraeli háborúk eredményeit, és nem békélt meg a zsidó állammal. Szíria letörése ennek okán szinte létfontosságú. Az ENSZ előtt most akarják tárgyalni Szíria ügyét. Mind az orosz, mind a kínai külügy kijelentette, semmilyen beavatkozást nem hagynak jóvá Szíriában. Korlátozások, vagy bizonyos embargó elképzelhető, de a katonai beavatkozást nem hagyják jóvá.

Libanon - A 2006–os libanoni-izraeli háború csúfos kudarca volt a zsidó hadseregnek, több szempontból. Először is azért, mert szertefoszlott a verhetetlen hadsereg mítosza. Másodsorban azért, mert a vereséget, egy csak gyalogsággal rendelkező, komoly technikát hírből sem ismerő nem reguláris hadsereg, a Hezbollah mérte a zsidó csapatokra. Habár a gyalogság jól felkészült volt, és gyalogsági fegyverekkel alaposan felszerelt, még a legmodernebb orosz tankelhárító rakétát is használták. A zsidó haderő a legyőzhetetlen Merkavákból 22 darabot vesztett el pár nap leforgása alatt, valamint több kisebb terepjárót és harcjárművet. Az előrenyomuló zsidó hadsereg már az első napokban elvesztette a kezdeményezést, az összeomló támadó front hézagait kellett pótolniuk, majd a sikertelenségek láttán visszavonultak, és elfogadták az ENSZ tűzszüneti ajánlatát. A Hezbollah végig megőrizte jó kommunikációját, a védelem jó szervezettségét. A kormányzó Hezbollah hivatalos állami hadserege szinte be sem avatkozott a harcokba. Csak az önkéntesek harcoltak. A zsidó légierő azonban hatalmas károkat okozott az infrastruktúrában. Ezt kihasználva a Nyugat-barát ellenzék megnyerte a következő választást. Azonban a Hezbollahot nem tudják megingatni valódi hatalmában, mert saját jól szervezett haderővel rendelkezik. Ezért a Nyugatnak minden nemű beférkőzése ezidáig sikertelen volt. Szíriával a jelenlegi kormányzó erőnek nem jó a viszonya, de a Hezbollahot viszont Irán és Szíria is támogatja. Libanon viszont a felszínes dolgokat leszámítva nem jelent nagyobb veszélyt Izraelre.

Jemenből nemrégiben sietősen eltávozott az Izraeli nagykövet. Hazatérését a kairói események tapasztalatai sürgették. Jemenben megindult folyamatok szintén a Nyugat-barát vezetéssel ellentétesek. Komoly harcok folynak a hegyvidékeken, a városokban pedig sorozatos tüntetések, melyek sokszor fegyveres összecsapásokká alakulnak. Sok a halott. A jelenlegi rendszert teljes egészében az USA irányítja. A hegyi összecsapásokban amerikai katonák, hírszerzők, és sok Blackwater/Xe zsoldos is részt vesz. Ennek ellenére a tüntetések egyre erőteljesebbek. A nyugati sajtó alig foglalkozik Jemennel, úgy hallgat róla, mintha az ország nem is létezne. A néha kiszivárgó hírek a városokra is lassan átterjedő harcokról, és nagyszámú átállt katonáról szólnak.

A Gázai-övezet kipótolja azt a tátongó rést, amit a Nyugat máig nem tudott teljes egészében lefedni. A Palesztina részleges megszállásával szembeni ellenállás nemzetközileg elfogadottá teszi a zsidó katonai jelenlétet a térségben. A Hamasz és más radikális iszlám csoportok rakétatámadásaira hivatkozva a zsidók saját rakétavédelmi rendszere kipótolja a rést az Európai Egyesült Államokat védő rakétavédelmi pajzson, és az izraeli haditengerészet jelenléte a Földközi-tengeren ellensúly a még meg nem szilárdított védelmi zónák által jelentett esetleges fenyegetettségre. Palesztina ütközőpont a szabadkőműves Európai Egyesült Államok és az arab/muszlim világ közt. Az ország felvétele az ENSZ szervezetébe hosszú távon nem feltétlenül jelenti a térség elvesztését a nyugatiaknak, ugyanis az izraeli haderő által lerombolt infrastruktúra helyreállításra kerülhet a gyors ütemben beáramló nyugati tőkével, ami megosztja a lakosságot és így kedvező feltételeket jelent a nyugati típusú demokratikus rendszer kiépítésének. A fegyverszállítmányok kiszűrésén kívül ez a másik oka annak, hogy Izrael fenntartja a gázai blokádot. A közel 100%-os munkanélküliség és az infrastrukturális ellátottság teljes hiánya után az Izrael elleni háború nem nyújt azonnali megoldást, és teret enged a nyugati befolyásnak. Mivel a térség elsődleges ütközőpont, az ezirányú folyamatokat megakaszthatja a muszlim országok gazdasági támogatása.

Törökország a térség egyik legerősebb állama. Erős gazdaságilag, és éppen ezért jelentős haderőt képes fenntartani. Fontos tudni, hogy Törökország egészen a Mavi Marmara nevű török hajón történt izraeli rajtaütésig a térség NATO erejét adta, és Izrael egyik fő szövetségese volt. Ez a szövetség megtörni látszik. Ankara még tartja magát a NATO kötelezettségekhez, de pillanatok alatt háborúba keveredhet a másik NATO-tagállammal, Görögországgal. Ezért a török álláspont megváltoztatásának komoly okai vannak. Mit veszthetnek a törökök az álláspont megváltozásával? Izraelnek megvannak a lehetőségei a Törökország elleni érdekérvényesítésre. Törökországban jelentős zsidó diaszpóra van jelen, melyek - figyelembe véve a zsidó faji lojalitás jelentette összetartó erőt - alapjában mind izraeli ügynöknek számítható, akárcsak a világ bármely részén élő zsidók. Ezek azonnal komoly tőkét és gazdasági erőt fordítanak a jelenlegi politikai vezetéssel szembe, valamint megkezdődött a kurd lázadók újbóli támogatása, pénzzel és fegyverrel egyaránt. Ezek együtt komoly belső feszültségeket okozhatnak. Pillanatnyilag a hivatalos álláspont, hogy Törökország NATO-tag, aláírta a rakétavédelmi pajzs szerződést, és megkezdte a telepítési előkészületeket.

Kelet-európai térség

Az európai rakétapajzs elsőszámú országa Románia. A román haderő azonban szándékosan nagyon magas szinten tartott, jól felszerelt, és erőteljesen fejlesztett haderő. Hatalmas anyagi támogatást kap Nyugatról. Nem véletlen, hogy a NATO üdvöskéjének hívtuk, és mikor elemzésünkben kifejtettük, hogy Oroszország ellen elsőlépcsős haderő, azt gondolta mindenki, hogy bolondok vagyunk. Azóta kiderült (több hír is napvilágra került,kém-ügy, diplomáciai vita, stb. ami egyértelműen az oroszok ellen irányult), a román állam vezetői ezt nagyon jól tudják, és volt aki félelmeinek, volt aki eltökéltségének adott hangot emiatt.

Görögország egyelőre EU tagállam, egy gazdaságilag lecsúszott ország. Megmentésére régóta próbálnak megoldásokat keresni, kevés sikerrel. Katonailag azonban szükség lehet az Unióban tartására. A görög tengeri flotta igen nagy erővel rendelkezik, több olyan rombolója van, amivel csak nagyhatalmak rendelkeznek, például az USA, de Törökország már nem. Ezzel szemben a hatalmas tengeri kiterjedés és szigetvilág miatt Görögország a légierőt fejlesztette nagyobb ütemben. Több mint 400 vadász és vadászbombázóval rendelkezik. Egy török-görög háború rendkívüli módon leterhelné a török haderőt. De Törökország elődleges a rakétapajzs helyzete miatt. Azt is mondhatnánk, Brüsszel számára fontosabb lenne még anyagi vonatkozásban is Törökország megtartása, mint Görögország kisegítése. A görögöket azonban hanyagolni nem lehet az EU pénzügyi krízis-dominó elmélete miatt - ha egy tagállam bukik, húzza magával a többit. A kettő együtt azonban nem megy. Erre már sem anyagi keret, sem kellő erő nem áll rendelkezésre. Ezért lényeges kérdés Törökország helyezkedése.Bulgária azonban a pajzs szempontjából nem olyan fontos, mivel az általa nyitva hagyott rés Románia és Törökország között áthidalható.

Ha Ankara ebből a szempontból irányíthatatlanná válik, Bulgária veszi át a helyét. Bulgária viszont nyelvileg és történelmileg is kötődik Oroszországhoz, és itt akadályok merülhetnek föl. Ennek ellenére titkos tárgyalások kezdődtek a bolgár kormánnyal. Azonban ha a dél-keleti védelmi vonalat át kell telepíteni, akkor Horvátország, Olaszország, de még Ausztria ipara is veszélyeztetett zónába kerül. Hazánk a jelenlegi állapotok szerint már peremvidék, és látható, hogy semmi olyan komoly ipar nem települ Magyarországra, ami hadi gyártással, fejlesztéssel foglalkozik, sőt, még ami volt, azt is tönkretették. Bulgária szintén a tartalékok közé sorolható. Haderejét hazánkéhoz hasonlóan tönkretették, de amint a helyzet úgy hozza, a románokhoz hasonló elbánásban fognak részesülni.

Lengyelország, Magyarország, Szlovákia miatt nem kell bővíteni ezen sorokat. Elsőként ugrottak politikusaink a Nyugat ölébe, és ma is a legalávalóbb viselkedéssel szolgálják őket.

Érdekesebb kicsit, és ennek alapján értelmet nyer, miért kebelezte be legelsőnek az EU Litvániát, Lettországot, és Észtországot. Ezzel gyakorlatilag Oroszországot elzárták Európától a tengeren. Az a parányi rész, ami a Finn-öbölnél kijáratnak megmaradt a Balti-tengerre, a Tallin és Helsinki közötti szorosban teljesen lefogható, és lezárható. A Hormuzi-szorosba Irán által telepített hangfelismerő automata torpedókhoz hasonló nyugati gyártmányú torpedók még a tengeralattjárókat sem engedik át. A Fekete-tenger felől Törökország, Északon Finn- és Észtország az orosz atom-tengeralattjárókat elzárja az európai belső tengerektől.

Melyek azok az országok, amelyek így elsővonalasnak számítanak? A nyugati hatalmak az északi országokban titokban már telepítik a rakétavédelmet. Előtérbe került az Északi-Sark feletti uralom kérdése is, mert Oroszország kiterjedése folytán az Északi-Sark felett átlőve is támadhatja akár Kanadát, az USA-t, vagy Európát. Ezért fontos ennek felügyelete, valamint az észak-európai államok rakétavédelmi rendszere is – amit valószínűleg nem vernek nagydobra.

Elemzésünket ezen a ponton a terjedelem miatt megszakítjuk. A továbbiakban szót ejtünk majd a palesztin kérdésről, a zsidó betelepülésről, a szabadkőműves utódállamról és végül, de nem utolsósorban a leglényegesebb nyugati szándékról, az Oroszország elleni NATO invázió előkészületeiről és lehetséges következményeiről.

Folytatás >>

Jövőnk Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet