Növényházi dísznövények termesztése

Növényházi dísznövények 

termesztése

Boróczky Mihály, dr. Gerzson László, Hámori Zoltán, Honfi Péter, dr. Imre Csaba, Jámborné dr. Benczúr Erzsébet, dr. Komiszár Lajos, Nagy Tünde Turiné, dr. Neményi András, dr. Schmidt Gábor, Szafián Zsolt, dr. Szántó Matild, Szőriné Zielinska Alicja, Tillyné dr. Mándy Andrea, Tóth Imre, Farkas Zsuzsa

Mezőgazda Kiadó

Cserepes virágos dísznövények

A tartós és egyenletes beltéri dekorációra alkalmas cserepes levéldísznövényektől eltérően a cserepes virágos dísznövények látványos, de időszakos díszt adnak. Nyílásuk a lakásban ritkábban tart tovább egy hónapnál, többnyire inkább néhány hétre korlátozódik. Bár utánvirágoztatásuk elvileg megoldható, ezzel a háziasszonyok többsége nemigen bajlódik, az ajándékba kapott cserepes virágot egyfajta különösen tartós vágott virágnak tekinti, ami az ajándékozás után értékét veszíti.

A felsorolt sajátosságok miatt a cserepes virágos dísznövények felhasználása meglehetősen szezonális jellegű, kötődik a jeles ünnepekhez, névnapokhoz és az ajándékozási szokásokhoz. Mivel egy-egy kultúra nem foglalja egész évben a termesztőberendezést, az előállítók java része többféle növénnyel is foglalkozik, részben az egyenletes helykihasználás, részben a folyamatos bevétel érdekében.

A grafikonok az optimális kombinációk kialakításához nyújtanak segítséget: a leggyakoribb cserepes virágos dísznövények termesztési időszakát mutatja be, valamint egy lehetséges növényház-hasznosítási sémát, kis hőigényű cserepes virágok számára.

A növényházi kapacitás kihasználásának vázlata cserepes virágos dísznövények példáján

A növényházi kapacitás kihasználásának vázlata cserepes virágos dísznövények példáján

Ciklámen

A ciklámen a hazai piac egyik legkeresettebb virágos cserepes dísznövénye. Közel egy évszázada termesztik hazánkban, és a kialakult hagyományoknak megfelelően elsősorban az őszi és téli hónapokban keresik a piacon. Termesztése az utóbbi egy-két évtizedben jelentős változáson ment át, a nevelési ciklus egyszerűsödött és lerövidült.

A ciklámen virágzása a 15 °C körüli, alacsonyabb hőmérsékleten a legtartósabb, ezért az újabb lakások jelentős részében a korábban szokásos helyek – ablakköz, előszoba – hiányában nem túlságosan tartós a virágzása, bár évelő növény lévén, megfelelő kezelés mellett évente újra kivirágoztatható.

Egész Európában, de főleg Európa északi részén igen jelentős árunövény. Amerikában és Ázsiában kisebb jelentőséggel bír, de az új F1-hibrid fajták terjedésével itt is egyre népszerűbb. Ennek megfelelően nemesítésében és termesztéstechnológiájának fejlesztésében Európa az élenjáró.

Botanikai jellemzők

A Cyclamen persicum – perzsa v. szobai ciklámen – a Primulaceae (kankalinfélék) családba tartozik. A faj eredeti élőhelye a kelet-mediterrán térség, a görög szigetek és Kis-Ázsia. Ezeken a területeken alacsony, erdős hegyeken, mészkő alapú, humuszban gazdag erdei talajokon találkozhatunk vele, igen szélsőséges klímaviszonyok között. Nyáron a hőmérséklet folyamatosan 30 °C fölött van, a relatív páratartalom pedig igen csekély. Ezt az időszakot a ciklámen leveleit ledobva, a szárgumóba visszahúzódva vészeli át. Az őszi esőzések hatására a tő lombot fejleszt, kora tavaszra kifejlődnek a virágok. Ez az őszi–téli aktivitás magyarázza, hogy a termesztett ciklámen – bár élőhelye a mediterrán térség – a termesztésben is kis hőigényűnek bizonyul.

A ma termesztésben lévő fajták, fajtacsoportok az alapfaj több évszázada nemesített változatai. Napjainkban egyre inkább teret hódítanak az F1-hibrid fajták. Más ciklámenfajokkal való keresztezése, számos kísérlet ellenére, a kromoszómák eltérő száma miatt mindeddig nem járt sikerrel.

A vegetációban lévő növény két fő részből áll: a korongszerűen ellaposodó gumóból és az annak közepén kihajtó rügyből, ami tulajdonképpen egy rövid szártagú hajtás, rajta szív alakúan ovális, kékeszöld színű, ezüstös rajzolatú, mereven felálló levelekkel, amelyek hónaljában egy-egy oldalrügy található.

A virágok, amelyek kocsányai szintén a gumó felső részéből hajtanak ki, a levélzet fölé emelkedve, egyesével állnak. A párta töve összenőtt, a hosszú cimpák visszafordulva szabadon széthajlanak, a fehértől a rózsaszínen át a piros és lila számos árnyalatában díszlenek. Gyakoriak az eltérő színárnyalatú fajták is. Ezek pártájának torka többnyire sötétebb. A toktermés kocsánya ívesen visszahajló.

Környezeti igény

□ Hőigény. Hőigénye nem túl nagy, ami a gazdaságos termesztés fontos feltétele. Magvetéskor 20 °C-ot igényel 4 héten át, kedvező nevelési hőmérséklete tavasszal 16–18 °C, nyáron és ősszel 20–22 °C, virágzáskor 12–16 °C.

□ Fényigény. Mivel a mélyárnyéki erdők aljnövénye, az erős fényre érzékeny. Sötétben csírázik, és a magvetésből széttűzdelt növénykéket már a harmadik hónaptól árnyékolni kell. Ugyanígy az egész nyári nevelési időszak során szükséges a termesztőberendezést is árnyékolni, ami nemcsak a túlzott felmelegedéstől, hanem az erős fénytől is védi a növényeket. Fejlődésében a 10 000 lux fényerősség a megfelelő, 6000 lux alatt a fejlődése nagyon lassú.

□ Víz- és páraigény. Vízigénye nagy. Termesztése során rendszeres párásítást, öntözést kíván, és jól tűri a felszívatásos öntözést. A termesztés minden szakaszában nagy levegőigényű, még a téli időszakban is rendszeres szellőztetésre van szüksége. Ezért nevelték korábban a nyári időszakban magasárnyékoló alatt. Ezt a módszert ma már a nagy munkaerőigény miatt ritkán alkalmazzák. Ha mobil (szétszedhető) házakban termesztik, nyáron kétoldalt leszedik a ház üvegfalát, és árnyékolóval zárják a házat, ezzel biztosítva a folyamatos levegőzést.

□ Talaj- és tápanyagigény. Talajigénye is eredeti termőhelyéből következik. Laza szerkezetű, levegős, humuszban gazdag talajban termeszthető legjobban. A pH-igénye 6–6,5, de a közegnek legyen megfelelő mésztartalma is a kedvező gyökérfejlődés érdekében. Ezeknek a feltételeknek megfelelő közeg korábban a különböző lombföldek (bükk, akác) keveréke volt. Ezek ma már nem állnak rendelkezésre, ezért a ciklámen termesztéséhez lehetséges közeg a savanyú tőzeg, kéregkomposzt, marhatrágya és agyag keveréke vagy az ún. ciklámen-egységföld. A mai gyors, intenzív kultúrákban talán legjobban használt keverék a hazai fekete tőzeg és a baltikumi rostos tőzeg (Novobalt) 1:3 arányú keveréke, amelyhez köbméterenként mintegy 2–3 kg szénsavas meszet (Futor) adva a pH-t 6 körüli értékre állítjuk be.

A ciklámen tápanyag-utánpótlásánál figyelembe kell venni, hogy a vegetatív fejlődés szakaszában erősen nitrogén- és káliumigényes. A megfelelő tápanyagellátáshoz a magvetéskor 1 kg, tűzdeléskor 1,5 kg, cserepezéskor 3 kg Plantosan 4D alaptrágyát adhatunk köbméterenként, de ezt más, hasonlóan tartós hatású komplex műtrágyával (pl. Osmocote) is felválthatjuk. A tápoldatozást a mai technológia mellett 0,1–0,15%-os töménységben végzik 6–10 naponként.

Termesztés

A ciklámen termesztéséhez nem szükséges különleges termesztőberendezés. Magvetéshez, tűzdeléshez, neveléshez és virágoztatáshoz egyaránt megfelelőek a hagyományos üvegházak, amelyekben megoldható a nem túl magas termesztési hőmérséklet, a szükséges levegőztetés és árnyékolás, valamint fenntartható a megfelelő termesztési higiénia.

Szaporítás

A szaporítás magvetéssel történik. A sikeres termesztés alapja a nagy biológiai értékű, igazolt származású, fajtaazonos mag. Korábban hazai nagyüzemeink is foglalkoztak magtermesztéssel, jelenleg azonban termesztőink szinte kizárólag a nemzetközileg ismert nagy magtermesztő és forgalmazó cégektől szerzik be a szaporítóanyagot. Vetésre csak az egy évnél nem idősebb magokat érdemes felhasználni. A magvetést a fajta tenyészidejétől függően 8–9 hónappal a tervezett értékesítési időpont előtt, fertőtlenített, laza, tőzeg alapú talajkeverékbe végezzük. Szemenkénti vetést alkalmazva, szaporítóládánként 300 magot vethetünk (1200 szem/m2), de végezhetjük a vetést különböző lyukszámú (pl. 230) vetőtálcába (cellatálcába) is. A vetőtálcába vetett növények a gépi ültetésre nagyon alkalmas földlabdában nevelkednek. (A szemenkénti vetést a magvak magas ára is indokolja.) Az elvetett magokra 5–6 mm vastagságban finom tőzeget rostálunk, majd beöntözzük. Az így elkészült magvetést csíráztatókamrába helyezzük, ha ez nem áll rendelkezésünkre, felszívatószövettel vagy üveglappal takarjuk, és 20 °C-os hőmérsékleten tartjuk, a levegő relatív páratartalma 100% legyen. Mintegy 3 hét elteltével a magvetést a növényházi asztalokra helyezzük, és a sziklevelek kibomlása után az üveglapokat eltávolítjuk, a relatív páratartalmat 80%-ra csökkentjük. A ciklámen csírázásakor csak egy sziklevelet fejleszt, ún. ál-egyszikű növény. A takarás eltávolítása után 6 héttel kezdődhet a tűzdelés.

A ciklámen szaporítása és termesztése

2–3 leveles ciklámenmagoncok szaporítóládában

Ciklámenmagoncok cseréptálcában, az áttűzdelés után

A megfelelően megerősödött, hibátlan sziklevelű, szabályos kerek vagy kissé ovális gumójú magoncokat a magvetéstől számított 9 hét után folyamatosan áttűzdeljük tálcába vagy szaporítóládába (50 db/láda). Egyúttal szelektálást is végzünk úgy, hogy csak az azonos méretű növénykéket tűzdeljük át, így ez a művelet ládánként akár egy hétig is elhúzódhat. A sérült, torzult, gyenge növekedésű palántákat nem érdemes tovább nevelni (20–40% kiesés). A szelekció és a várható pusztulás miatt az értékesítésre szánt mennyiségnél mintegy 40–50%-kal több magot célszerű elvetni. Az eltűzdelt palánták fokozatos szoktatása miatt két hét után a hőmérsékletet 18 °C-ra, a relatív páratartalmat 70%-ra csökkentjük.

Magtermesztés

A ciklámen magtermesztése az utóbbi években Magyarországon gazdaságossági okok miatt teljesen megszűnt. Korábban fajtafenntartó nemesítéssel évtizedekig termesztették a jól bevált, hagyományos fajtákat. Mára ez a helyzet megváltozott. Néhány nagy európai cég uralja a magkereskedelmet és a nemesítést. A nemesítésben Németország, Hollandia, Franciaország, Dánia és Olaszország az élenjáró.

Megfelelő nemesítői és piaci háttérrel a magtermesztés rendkívül intenzív és gazdaságos tevékenység. Egy m2-re 8–10 anyanövény helyezhető el, egy növényen 15–25 virágot feltételezve 600–1000 db maggal számolhatunk növényenként.

A biztonságos termékenyüléshez kézzel kell a beporzást elvégezni, ennek optimális időpontja a tél vége. A beporzástól számított 80–100 nap múlva megérnek a magok. A magtokokat azok felnyílásakor le kell szedni és 5–10 napig utóérlelni.

Nevelés

A megfelelő tápanyag-ellátású, jól ápolt növények tűzdelés után 6–8 héttel, F1-hibrid növények esetén 12-es, ellenkező esetben 13–14-es végcserépbe ültethetők a növények, vigyázva arra, hogy a gumó a földfelszín alatt maradjon, mert ellenkező esetben bereped, elparásodik, és az így keletkezett sebeken keresztül fertőződik. Végcserépbe ültetéskor közvetlenül a talajfelszín alá kerüljön, később a folyamatos öntözés hatására felső harmada a talajfelszín fölé emelkedik. Mivel a ciklámen fő értékesítési időszaka az őszi és tél eleji időszak, a növények többségénél az ültetés a nyár elejére esik. Ilyenkor árnyékolt termesztőberendezésekben cserepet cserép mellé helyezve neveljük az állományt (60 db/nettó m2), ügyelve a rendszeres tápanyagellátásra, növényvédelemre és a folyamatos öntözésre. A túlzott nyári felmelegedés elkerülésére az árnyékolás mellett rendszeres szellőztetés és párásítás szükséges.

Értékesítésre kész virágzó ciklámenek

Az ültetés utáni hat hét elteltével az egymás mellé rakott növények lombja összeér, ilyenkor ritkítani kell (30 db/nettó m2). Az első szétrakást követő 4–6. héten újabb ritkítás szükséges (15 db/nettó m2). Minden ilyen alkalommal tisztogatni is kell a növényeket, azaz a sárguló, sérült, beteg leveleket el kell távolítani, valamint a levelek szintje fölé nőtt bimbókat tőből ki kell törni. Ha nem tőből törjük ki, a növényen viszszamaradt csonkok fertőzési veszélyt jelentenek. A kétszeri szétrakás és a folyamatos tisztogatás az egyik legmunkaigényesebb cserepes kultúrává teszi a cikláment, ezért ezzel a hátrányával a munkaszervezéskor, illetve a termesztőüzem növényszerkezetébe helyezésekor és a gazdaságossági becsléseknél számolni kell.

A nyári nevelésnél meg kell akadályozni a házak túlzott felmelegedését (23–25 °C), mert ilyen esetben a növény laza habitusú lesz, kevesebb szétterülő levelet fejleszt és kevesebb virágra is számíthatunk. Előfordulhat, hogy a levelek hónaljában lévő rejtett rügyek valamelyike kihajt és kétközepű növények fejlődnek, amelyek áruértéke jelentősen csökkent.

Az első ritkítás idején kezdjük a rendszeres tápoldatozást, amely a növények tápanyagigényéhez igazodva javasolható kezdetben Polyfertisal 0,1%-os oldatával, majd hasonló töménységű Volldüngerrel, végül ősszel, a virágoztatási időszakban Tomasollal végezni. A CO2-adagolás az irodalom szerint hasznos kondicionáló kezelés lehet, de ezt a hazai termesztési tapasztalatok nem támasztották alá.

Az első virágok néha már szeptemberben megjelennek, de ekkor a növény még nem elég piacos. A tömeges és egyöntetű virágzás (és az értékesítés), fajtától függően, októbertől vagy novembertől indul és december végéig, esetleg januárig tart (karácsony, újév, januári névnapok). A virágnyílás kezdetétől fogva 14 °C-ra csökkentjük a hőmérsékletet: így intenzívebb lesz a virágszín és nagyobb a szobaélettartam.

Fontosabb fajták és fajtacsoportok

A termesztés alapvetően két nagy csoportot különít el: a hagyományos és az F1-hibrid fajtákét.

A hagyományos (homozigóta) fajták termetesebbek, egyszerre kevesebb, de nagyobb virágot hoznak, színük gyakran élénk. Tenyészidejük 9–10 hónap.

Az F1-hibrid fajták előnye ezekkel szemben, hogy tenyészidejük rövidebb, 8,5 hónap körüli. Sokkal intenzívebben virágoznak, változatos színskálájukban rendkívül dekoratív pasztellszínek sorakoznak. A magok ára többszöröse a hagyományos fajtákénál, de ez a ráfordítás a tenyészidő lerövidülésével megtérül. Kisebb méretük miatt egységnyi területen több növény nevelhető. A piac mindkét típust kedveli és keresi, ezért a termesztő feladata, hogy a megfelelő arányt a két típus között megtalálja.

A hazai fajtaválasztékban döntő jelentőségű az adott fajta nyári melegtűrése, hiszen a hagyományos fajtáknak szükséges 20 °C körüli nyári maximális hőmérséklet nehezen tartható. Ennek a feltételnek leginkább a mediterránban nemesített fajták felelnek meg.

Külön említést érdemelnek az utóbbi időben egyre népszerűbb minifajták. Ezek termesztése némileg eltér a vázoltakétól. Lényeges különbség, hogy tenyészidejük 1 hónappal rövidebb, kisebb helyigényük miatt gazdaságosabban termeszthetők, mert átlagáruk a ráfordítás arányában kedvezőbb a normál méretűekénél, hőmérsékleti igényük is kissé eltérő a tenyészidő során.

Növényvédelem

A hatékony növényvédelem alapja a megelőző védekezés. Ehhez a magvetést gőzöléssel fertőtlenített közegben végezzük, tűzdeléskor és ültetéskor 5 g/m2 Basudin 5 G granulátummal fertőtlenítsünk, a termesztőberendezéseket 0,1%-os Chinoin Fundazol 50 WP-vel öntözzük be.

A ritkítások után 0,1%-os Rovral 50 WP-vel lemosásszerűen permetezzünk, az utolsó ritkításkor ehhez 0,1% Thiodan 35 EC-t is keverjünk. Az erőteljesen fejlett növényeket a továbbiakban is óvjuk a kártevőktől és kórokozóktól.

A levéltetvek ellen 0,075%-os Pirimor 25 WG-vel, vagy 0,1%-os Chinetrin 25 EC-vel védekezzünk.

• A takácsatka-fertőzés 0,1–0,2%-os Mitac 20-szal vagy 0,12%-os Omite 57 E-vel szorítható vissza.
• A ciklámenatka jelenlétét a torzult levelek és virágszárak jelzik: a 0,1%-os Thiodan 35 EC biztonsággal elpusztítja a kártevőket.
• A tripszek kártételekor a virágok foltosak, a virágszárak görbék lesznek, parás foltok láthatók a levél fonákán. 0,15%-os Lannate 20 L ismételt permetezése mentesíti az állományt.
• A házatlan csigák Delicia vagy Mesurol csigaölő szerrel irthatók, esetleg petricsészékbe kihelyezett sörrel gyűjthetők össze.
• A palántadőlés (Pythium, Rhizoctonia) 0,15%-os Chinoin Fundazol 50 WP és 0,1%-os Previcur 607 SL beöntözéssel megállítható.
• Hervadásos betegségek (Fusarium spp., Thielaviopsis spp., Cylindrocarpon spp.) megjelenésekor semmisítsük meg a beteg növényeket, de először üssük ki a cserépből, s győződjünk meg arról, hogy a gumó alján nem az ormányosbogár lárvája rágta le a gyökereket. A kettévágott gumón barnásfekete foltok jelzik a Fusarium jelenlétét. A másik két, hervadást okozó betegség a gumóból kiinduló gyökérnyakat támadja meg, ezek barnulása, korhadása utal a fertőzésre. A 0,2%-os Chinoin Fundazol 50 WP-vel való beöntözés gátolja terjedésüket. A botritiszes rothadás a barna levélfoltokról, s a gumó feletti szürke, molyhos penészbevonatról ismerhető fel. 0,1%-os Rovral 50 WP-s permetezés megállítja a fertőzést, és ilyenkor gyakori szellőztetéssel, magasabb hőmérséklettel csökkentsük a páratartalmat.

Korallvirág

Tartósan virágzó, közkedvelt cserepes dísznövény. A termesztés mennyiségi növekedése a II. világháború után a jó elágazású, kompakt növekedésű fajták nemesítésének és nem utolsósorban a virágzás időzíthetőségének köszönhető. Ez utóbbi a magyar virágpiac szezonális kereslete miatt különösen jelentős. A korallvirág azon kevés növény közé tartozik, amely szinte naptári napra virágoztatható, így a piaci igények jól kielégíthetők.

1970-től fokozottan nőtt az eladott mennyiség. Becslésünk szerint 1995-ben hazai termesztésből mintegy 400–450 ezer, importból további 80–120 ezer növény került a virágüzletekbe. 2000-ben az értékesített mennyiség elérte az 1 millió cserepet évente. A fő értékesítési időpont Valentin-nap és nőnap, valamint anyák napja. Ugyancsak keresett Mária- (szeptember eleje), Erzsébet- és Katalin-napokon. Bár ma már fehér fajtákat is termesztenek húsvétra és karácsonyra, ezek forgalma nem jelentős. Az ára minőségétől függően változik.

A termesztés gazdaságossága függ a termesztési idő hosszától és az évszaktól. A téli félévben a növekedés lassúbb, a virágfejlődéshez hosszabb idő szükséges. Időzített termesztésben a korai fajták 5,5–6 hónap alatt, a középkorai és kései fajták 6–7 hónap alatt nevelhetők fel. Jelentős költségek: szaporítóanyag-költség (licencdíj!), energiaköltség, munkabér.

Botanikai jellemzők

A Kalanchoë nemzetség a Crassulaceae (varjúhájfélék) családba tartozik. Fajai Afrika, Ázsia trópusi területein honosak. A K. blossfeldiana Madagaszkár szigetéről származik. A faj a Tsaratanana-hegységben él, humuszlakó, fényigényes. Hazájában évelő, ill. félcserje. Húsos szárú, 30 cm magas, kevéssé elágazó növény. Levelei átellenesen állnak, rövid levélnyelűek, enyhén fogazottak. A virágok felálló száron kerek, sokvirágú álernyőben nyílnak, világító vörös színűek. A virágokra a négyes szám jellemző: 4 csészelevél, 4 sziromlevél, 8 porzó és 4 termőlevél, kromoszómaszáma: 34. A termés tok.

A fajt a húszas években Perrier de La Bathie hozta Franciaországba. Robert Blossfeld potsdami magkatalógusában jelenik meg először, Kalanchoë globulifera var. coccinea néven. Az ő tiszteletére kapta jelenlegi nevét 1934-ben Karl von Poellnitz neves botanikustól: Kalanchoë blossfeldiana v. Poelln.

A növény nemesítése már az 1920-as évek végén megkezdődött: először Európában (Hollandia, Németország), majd Amerikában is.

Az 1940-es évektől további Kalanchoë fajokat vontak be a nemesítésbe. A K. flammea és a K. schumacheribekeresztezésével erős növekedésű, nagy virágú hibrideket állítottak elő, és a színskála kibővült a piros mellett a narancssárga különböző árnyalataival. A Kalanchoë grandiflora és a K. pumila fajok bevonásával a virágok méretét tudták tovább növelni, illetve a lila színt örökíteni.

A St. Gallenben dolgozó nemesítő, A. Grob állította elő a Svájci-hibridek néven ismert fajtákat, amelyeket 1971-től a Wyss cég forgalmazott és nemesített tovább.

Napjainkban a holland Fides cég fajtái szerepelnek legnagyobb mennyiségben a termesztésben, de az amerikai nemesítők (C. Hope, P. Mikkelsen) fajtái is jelentős helyet kapnak.

A dán, holland és német nemesítők folytatják az új fajták előállítását.

Nemesítési célok:

• gyors vegetatív fejlődés, nem túl nagy levél, jó szállíthatóság, tartós virágzás, ellenálló képesség javítása. A kereskedelem bimbós árut kíván (1–2 nyílott virág a virágzatokban); fontos, hogy a vevőnél a virágzás zavartalanul folytatódjék.
• a színválaszték országonként változik. Hollandiában 1984-ben 52,5% piros, 14% rózsaszín, 13% sárga, 20% lila és fehér a színarány. Magyarországon a piros szín részaránya magasabb; eléri a 60%-ot. Bár ma már fehér fajtákat is termesztenek, ezek részaránya nem jelentős.

A nemesítés történetében meg kell említenünk a vágottvirág-termesztésre alkalmas fajták előállítását. Az ún. Gold-hibridek közül (nemesítő Eyb) a ’Feuerblüte’ termesztése terjedt el. Vágott virágnak kiváló fajtákat állított elő M. Brunner, svájci nemesítő a Kalanchoë × kewensis(K. flammea × K. teretifolia) és egy K. blossfeldiana fajta felhasználásával. A 80 cm magas, erős szárú, nagy, lilás rózsaszín virágzatot fejlesztő fajta, a ’Schnittstern’ több hétig virágzik vázában.

Csüngő növekedésű Kalanchoë

A csüngő Kalanchoë fajtákat az 1980-as években kezdték nemesíteni. Ezek nem sorolhatók a K.-Blossfeldiana-hibridek közé. E téren kiemelkedő eredményeket ért el Retkes József, a szombathelyi Kertész TSz-ben. Szülőfajként elsősorban a Kalanchoë uniflora (egyvirágú korallvirág) elterülő szárú fajt és a K. manginii lazán elágazó szárú fajt használták fel. A virágok mindkét fajnál rövid száron, a hajtásvégeken nyílnak, forrt szirmúak, bókolók, a pártacimpa élénk színű. Az előállított fajták a növekedés alapján csoportosíthatók:

• felálló szárú, bókoló virágú fajták;
• széthajló szárú, csüngő virágú fajták;
• hosszan lecsüngő szárú, csüngő virágú fajták.

Hőmérsékletigény szempontjából lehetnek a fajták rövid nappalon alacsony hőmérséklet-igényűek, vagy melegtűrők, nyáron is virágoztathatók.

Környezeti igény

□ Hőigény. Melegházi körülményeket igényel. A növekedés optimális hőmérséklete 20 °C, ami éjszaka se menjen tartósan 16–18 °C alá. 10 °C-nál a növekedés gyakorlatilag leáll, 12 °C alatti hőmérséklet a rügyképződést megakadályozza. A termesztés végére kedvező a 16 °C, így élénkebb színű virágokat kapunk. A túl magas, 25 °C feletti hőmérséklet megnyúlt szárú, gyenge szöveti felépítésű növényeket eredményez. Napfényes időben a magasabb hőmérsékletnek (25 °C-ig) nincs károsító hatása. A rövid ideig tartó éjszakai lehűlés (5–10 °C) nem okoz nagyobb zavart a növekedésben, csak a virágképződéshez szükséges idő nő meg. Fajtánként a hőigény eltérő lehet; ha több fajtát termesztünk egy térben, igyekezzünk az optimális 20 °C-ot tartani.

□ Vízigény. A vegetatív növekedés idején rendszeresen öntözzünk. A gyökérlabda időnkénti kiszáradása levélhullást okozhat. A túlöntözés, páralecsapódás kedvez a gombás betegségeknek. Öntözésre 20–22 °C-os vizet használjunk. A kemény víz (8–10 NK felett) a leveleken mészkiválást eredményez, előnyösebb a felszívatásos öntözés.

□ Fényigény. A növény fényigényes, 20 000 lux felett szükséges árnyékolni. A dugványokat és a magvetéseket árnyékolt növényházban helyezzük el.

A vegetatív növekedéshez szükséges fény a nyári hónapokban kedvező, télen az asszimilációs megvilágítás – a növények magasságában 3000 lux fényerő – teszi lehetővé a gyors fejlődést.

Virágképződés szempontjából a Kalanchoë obligát rövidnappalos növény. A kritikus naphossz fajtánként eltérő lehet, általában 12,5 óra. A hagyományos, ún. normál termesztésben ezt a növények az őszi–téli időszakban megkapják, és januártól áprilisig virágoznak. Időzített virágoztatásban elsötétítéssel hosszúnappalos időszakban is virágzásra indukálhatók a növények. A fény és a hőmérséklet összehangolt legyen. Irányított virágzásnál a hőmérsékleti optimum betartása az időzítéshez elengedhetetlen. A világos órák szabályozását a virágképzés gátlására is felhasználhatjuk; gyenge megvilágítással 100–200 lux (20 W/m2) fényerő a kritikus naphossz fölött gátlólag hat (bővebben az irányításnál).

□ Talaj- és tápanyagigény. Humuszban gazdag, jó vízáteresztő képességű közeget igényel. Termesztésére használhatunk üzemi földkeveréket vagy kereskedelmi egységföldet. Mindkettő tőzeg alapú. Hazai tőzegeink közül használható a fertődi vagy osli és pötrétei tőzeg 1:1 arányú keveréke, az egységföldek közül a Florasca B, illetve a hozzá hasonlóak. Az importból beszerezhető, jó szerkezetű Sphagnum-tőzeg (pl. a Novobalt vagy más néven forgalomba hozott baltikumi tőzegek) tisztán vagy hazai tőzeggel, gyepszintfölddel, fertőtlenített komposzttal keverve jól használhatók. Szerkezetjavítás érdekében keverhetünk a közegbe perlitet vagy műanyaghab golyókat 1–4 mm szemcseméretben. Magvetéshez finoman rostált, cserepezéshez darabos közeget használjunk.

A közeg pH-értéke 5,5–6,5 legyen, ezt savanyú közegnél szénsavas mész adagolásával érjük el.

A Kalanchoë gyökere sóérzékeny, alaptrágyának Plantosan 4D vagy Buviplant A 1,5 kg/m3 elegendő. A szabályozott tápanyagleadású, szemcsézett műtrágyából (pl. Osmocote) 3 kg-ot keverünk a becserepezésre felhasznált közegbe. Kedvező eredményeket adott a termesztésben az alginit (agyagásvány) bekeverése 10–15% arányban.

Tápanyagellátása a vegetatív növekedés idején is K-túlsúlyos legyen: 0,1% Alkrisal, majd 0,1%-os Polyfertisal vagy Volldünger jó eredményt ad. Hetente 2–3 alkalommal tápoldatozzunk. Asszimilációs megvilágítás mellett a CO2-trágyázás gyorsítja a növények fejlődését. A kedvező koncentráció 600–700 ppm.

Termesztés

Szaporítás

A korallvirágot, a termesztett fajtától függően, ivaros vagy ivartalan módon szaporíthatjuk.

Ivaros szaporítás

A magvetés jelenleg kevésbé elterjedt módszer a dugványozáshoz képest túl hosszú tenyészidő miatt. A termesztési idő: 8–12 hónap. Normál kultúránál a január–áprilisi virágzáshoz az előző év március–áprilisában vetik a magot. A mag apró; 1 g-ban 60–80 ezer szem van, 1/6–1/8 g-ot vetünk egy szaporítóládába. A közeg lehet tőzeg, tőzeg-homok, tőzeg-perlit keveréke. A szaporítóládát félig töltjük darabos tőzeggel, alaposan beöntözzük, erre 1 cm vastagságban finoman rostált tőzeg kerüljön. A magvetést nem takarjuk, árnyékolt növényházban helyezzük el a ládákat, 22–24 °C-on mintegy 12–20 nap alatt csírázik. A szükséges vizet finoman permetezve pótoljuk. Csírázás után tűzdeljük a kis növényeket sejttálcába, szivarcserépbe vagy szaporítóládába 2×2 cm-re. A magoncokat a jó gyökeresedés érdekében 22 °C-on neveljük. A magról szaporítható fajták jól bokrosodnak, az oldalhajtások megjelenése után néhány napig 18–20 °C-on több levegővel, fénnyel eddzük, majd a palánták szállíthatók, illetve cserépbe ültethetők. Magvetéstől a cserépbe ültetésig mintegy 3–3,5 hónap szükséges.

Dugványozás

A legtöbb termesztett fajta csak dugványozással szaporítható, levél- és hajtásdugványról egyaránt. Termesztési idő: 5,5–7 hónap.

Kalanchoë dugványok gyökereztetése talpfűtéssel, pótmegvilágítással

Gyors fejlődésű, arányos növekedésű növényeket a fejdugványokból kapunk. A szaporítóanyag-termesztő üzemek anyanövényeket tartanak kultúrában, ezeket vagy mikroszaporítással állítják elő (új fajták szaporítása), vagy virágzó állományból, pozitív szelekcióval nyerik. Az anyanövényeket nagyméretű, 12–14 cm-es cserepekben, pótmegvilágítással felszerelt növényházban tartják. A dugványokat 2–3 hetente vágják vagy törik. Egy anyanövényről 30–40 dugvány szedhető 10–12 hónap alatt. Az I. osztályú dugványokon 2 kifejlett levélpár található, tömege fajtától függően 9 g körül van. A mediterráneumban – Kanári-szigetek – nevelt növények olcsóbban, jobb minőségű dugványt adnak.

A leszedett dugványokat azonnal dugványozzák vagy szállítják. Tárolni, szállítani 4–5 °C-on lehet. A tárolhatóság fajtától függ, általában 3–6 hét között.

A dugványokat szedhetjük a meggyökeresedett fiatal növényekről, ez egyben a visszavágást is jelenti. 2–3 levélpár fölött vágjuk vissza, a jól fejlett hajtások megfelelő szaporítóanyagot adnak.

A dugványozás közege: tőzeg, tőzeg-homok, tőzeg-perlit 1:1 arányú keveréke, de lehet nevelőközeg is. Gyökereztethetünk dugványcserépben (5–6 cm-es), műanyag tálcában (sejttálca) vagy értékesítési végcserépben is. A növényasztalra cserép-cserép mellé kirakják a közeggel megtöltött cserepeket, a dugványokat egyesével vagy párosan helyezzük a cserepekbe 1 cm mélyre. A közeg jó nedves legyen, 20–22 °C-on 15–20 nap alatt gyökeresedik. Gyökeresedésig fátyolfóliával takarjuk a növényeket. Párásítani nem szükséges. Dugványozás előtt a dugványokat egy percre Ronilan oldatba mártjuk (0,05%) vagy Previcurral permetezzünk a szárrothadás megelőzésére.

A szaporítóanyag-értékesítő üzemek műanyag cseréptálcában (42 lyukú sejttálca) vagy 5 cm-es tőzeghengerben gyökereztetnek. Szállításnál a gyökérzet nem sérülhet meg.

Mikroszaporítás

Elsősorban az új fajták felszaporítására használt steril szaporítási módszer.

A készáru előállítása normál kultúrában

Normál virágzáshoz július közepén, augusztusban, a természetes hosszú nappalok idején szaporítanak, később pedig nem adnak mesterséges rövidnappalos kezelést. Októbertől kezdve a nappalok természetes rövidülésével megindul és lezajlik a virágindukció, majd a növények, fajtától függően, a januártól áprilisig terjedő időszakban érik el a már értékesíthető, gazdagon virágzó állapotot.

A növények felnevelése során fontos, hogy a növényházban a hőmérséklet jól szabályozható legyen, a növények szintjén 20 °C-os optimummal. A dugványok cserépbe ültetése után néhány napig 22 °C-ot tartunk és nem szellőztetünk. Begyökeresedés után, a vegetatív növekedéshez nappal 18–21 °C, éjjel 16–18 °C-ot tartunk. Szükség szerint szellőztetünk. Enyhe árnyékolás csak nyáron szükséges.

Visszavágás: a legtöbb fajtánál szükséges, a bokrosodás elősegítése érdekében. A visszavágás a termesztési időt 2–3 héttel meghosszabbítja. A legkésőbbi visszavágás – gyors növekedésű fajtáknál – október elején történhet. Télen, kevés fény mellett ugyanis az oldalrügyek képződése lassúbb vagy el is maradhat.

Napjainkban a kislevelű, rövidebb reakcióidejű fajtákat termesztik, ezeknél a viszszavágás elmaradhat, illetve vegyszeres kezeléssel (Alar 85) kiváltható. Az új, gyors fejlődésű hibridekből ugyancsak törpítőszeres kezeléssel lehet zömök, rövid virágszárú növényeket előállítani. Az oldalelágazások arányos növekedését 0,3%-os Alar 85-ös permetezés segíti. Első kezelés a rövidnappalos időszak kezdetén, a második a virágszár 1 cm-es fejlettségénél történjék. Az erős növekedésű fajtáknál még további kezelés is szükséges, de a bimbók színesedése után már ne permetezzünk.

Normál kultúrában a korai fajták január végén, február elején, a késeiek március– áprilisban virágoznak. Téli időszakban mérsékelten öntözzünk, tápanyagot csak híg oldatban adjunk a növényeinknek. A térállás növeléséről szétrakással gondosodjunk. Kifejlett bimbós növényekből a gyenge növekedésű fajtákból (pl. ’Nevada’, ’Timor’) 50 db, az erős növekedésűekből (pl. ’Margarethe’, ’Farne’) 30–40 db fér el egy m2-en.

Különleges célokra (kiállítás, dekoráció) kiskoronás árut is előállíthatunk. Erre a célra az erős növekedésű fajtákat használják, pl. ’Grobs Melody’. A hajtást 25 cm-es magasságban vágják vissza (karózni kell), 20–30 cm átmérőjű koronában kezd virágozni.

Készáru előállítása, időzített termesztés

Szaporítás, vegetatív növekedés

Időzített termesztésben a szaporítás során és a nevelés kezdeti szakaszában az anyanövényeket, dugványokat, illetve a frissen visszavágott növényeket pótmegvilágításban részesítjük. Ezzel megakadályozzuk a virágképződést és serkentjük a vegetatív növekedést. A pótmegvilágítás (15–20 W/m2 ) időtartama a természetes nappalhoszszúságtól függ: lényege, hogy a nappal hosszát minimum 13 órára növeljük.

Hazai gyakorlatban az alábbi időtartamú megvilágítás ajánlott:

április végétől szeptemberig: szeptember 15–31-ig és április 1–15-ig: október 1–15-ig és március 1–31-ig: október 16–31-ig és február 16–28-ig: november 1–15-ig és február 1–15-ig: november 16–január 31-ig:

nem szükséges 2 óra 3 óra 4 óra 5 óra 6 óra

A természetes rövid nappalok idején, de különösen november 1. és február 28. között a vegetációs növekedés gyenge. Asszimilációs megvilágítással (2–3 ezer lux a növények magasságában) gyorsítható a növekedés, javítható a virág minősége.

A korallvirág időzített virágoztatása 9 hetes fajtával (pl. ’Debbie’) (dugványozás végcserépbe)

Virágoztatás

A virágzás időzítésére a fotoperiodikus reakcióidő ismerete ad lehetőséget, amit a szaporítóanyag-termesztő és forgalmazó cégek a fajtaismertetőkben megadnak. Mivel a növény csak rövid nappalon képez virágot, a természetes hosszú nappalok idején a nappal hosszát a kritikus érték (12,5 óra) alá kell csökkenteni, azaz az állományt elsötétíteni. A biztonság érdekében a nappal hosszát általában 12,5 helyett 9 órára rövidítik. Ez ugyanis a munkaszervezés szempontjából is kedvező. Az elsötétítő fóliát délután 17.00 órakor húzzák fel a növények fölé, és reggel 8.00 órakor húzzák le.

Az elsötétítés kezdetét úgy állapítjuk meg, hogy a kívánt virágoztatási időpontból visszaszámoljuk az adott fajta hetekben megadott reakcióidejét.

A fajták csoportosítása reakcióidő szerint:

nagyon korai korai középkorai – kései

9–12 hét 12 hét 13 hét 14–15 hé

t

A növények vegetatív fejlettsége a virágképződésnél meghatározó. Általában a visszavágott, már oldalelágazásokat fejlesztett növényeket sötétítjük el. Az új fajtáknál kezdhetjük az elsötétítést a visszavágás után. A gyökeres dugványok elsötétítése „mini” árut eredményez.

A virágindukcióhoz általában 10 napos elsötétítés elegendő, de a virágok kifejlődése gyorsabb, ha ezt az időt 20–30 napra meghosszabbítjuk. A 30 napig kezelt növények 5–10 nappal korábban virágoznak. A termesztőüzemben az elsötétítést a bimbók megjelenéséig folytatják. Nyáron a fólia alatt igen magas hőmérséklet alakulhat ki, érdemes éjszaka a fóliát lehúzni, megszellőztetni a növényeket.

Az elsötétítés kezdetétől a virágzás kezdetéig szükséges idő – hazai tapasztalatok szerint – optimális hőmérsékleten nyáron 10, télen, természetes rövid nappalon 14 hét. A virágok jobb fényintenzitás mellett gyorsabban fejlődnek, nyílnak ki. A rövidnappalos kezelésen túljutott növényeknél a nyári fényintenzitás sem zavarja a virágok nyílását.

A hőmérséklet erősen befolyásolja a virágfejlődéshez szükséges idő hosszát. Időzítés alatt ne süllyedjen a hőmérséklet tartósan 15 °C alá, és ne legyen magasabb 25°C-nál. Az elsötétítés kezdetén az éjszakai hőmérséklet néhány fokkal magasabb lehet az optimumnál. A nagyobb hőigényű fajták nyári virágoztatása könnyebb, nem igényelnek hűtést.

Javítja a virág minőségét, ha a nappali fényintenzitás magas, az éjszakai hőmérséklet az elsötétítés idején és után néhány fokkal az optimum alatt van (16–18 °C).

A „mini” áru előállításához rövidebb idő szükséges (3 hét gyökeresedés + 3 hónap a virágzásig).

Az előző oldalon bemutatott ábrán egy rövid tenyészidejű fajta (9 hetes reakcióidővel) lehetséges termesztési programjai láthatók. (Hosszabb reakcióidő esetén a termesztési idő értelemszerűen megnyúlik.)

Vízkultúrás termesztés

Próbálkoznak a Kalanchoë vízkultúrás termesztésével is. A sima dugványokat égetett agyaggranulátumba ültetik műanyag cseréptálcába, 21–22 °C-on fátyolfóliával takarva gyökereztetik. A gyökeres dugványokat 9–11 cm-es cserepekbe 4–8 mm-es szemcsenagyságú granulátumba ültetik. A tápoldatot felszívásos módszerrel juttatják a növényekhez 0,08%-os koncentrációban. A tápoldat hőmérséklete 20 °C, mélysége 2 cm. Hetente egyszer tiszta vizes átmosást adnak. A rövidnappalos kezelés kezdetétől K-túlsúlyos tápoldatot használnak. Az erős növekedésű fajtákat 2–3 alkalommal Alar 85 0,2%-os oldatával törpítik. Tartós (30–50 napos) virágzású növény, jól társítható virágtálak összeültetésénél a hidrokultúrás dekorációban. Tavaszi (március 15.) dekorációhoz szabadba is kihelyezhető.

A Kalanchoë mint vágott virág egyenlőre nem jelentős. A jövőben, ha a színválaszték nő, a vágófajtáknál számíthatunk a termesztés és kereslet növekedésére. A nemesítés célkitűzése lehet a remontálás, a két-háromszori vágás elérése.

A csüngő fajták előállítása

A csüngő fajtákat ámpolna- (akasztós) cserépben forgalmazzák. A cserép méretétől (11–14 cm) függően egy cserépbe 3–5 dugványt ültetnek, a visszavágás után dús elágazású, sokvirágú növényeket kapnak. A sötétítés miatt a csüngő szárú fajták nyúlottak lesznek, törpítőszer használata ajánlott.

Fontosabb fajták

• ’Rako’ – sötétpiros, kompakt, keskeny levél, 9,5 hetes;
• ’Mount Loa’ – narancssárga, kompakt, keskeny levél, 9 hetes;
• ’Lakon’ – rózsaszín, erősebb növekedés, 9,5 hetes;
• ’Timor’ – lilásbíbor, erősebb növekedés, 10 hetes;
• ’Isabella’ – világoslila, közepes növekedés, 9 hetes;
• ’Bells Dream’ – narancs-rózsaszín, csüngő, 10 hetes.

Növényvédelem

• Termesztési hibák lehetnek pl. a parásodás, paraburjánzás: magas páratartalom, kevés levegő, vízutánpótlás ingadozása idézi elő.
• Baktériumos betegségek közül a baktériumos fonnyadás lép föl (Pectobacterium spp.). A növény fakózöld, később fonnyad és elpusztul. A szár alapja megbarnul, a szállítóedény-nyalábok barnák. Elsősorban a kis növények pusztulnak, az anyanövény legyen fertőzésmentes (mikroszaporítás). Steril szaporítóközeget használjunk.
• Gombás betegségek közüla Phytophthora cactorum okoz szárrothadást. A levél fertőződik, a tő elrothad. Alacsony hőmérsékleten, nedves körülmények között gyakori. Talajjal, majd a kultúrában öntözéssel terjed. Agyökérbarnulást a Thielaviopsis basicola okozza: a gyökerek megbarnulnak, elhalnak, a növény lankad, sárgul, kidől. A közeg magas sókoncentrációja kedvez a fertőzésnek. A levél- és szárrothadást aMyrothecium roridum okozza: a levelek, levélnyelek, hajtások barnulnak, feketednek, elhalnak. Elsősorban a gyenge, fiatal növények pusztulnak. Magas páratartalmú, csepegő növényházban gyakori. A gombás betegségek közül a leggyakoribb a lisztharmat (Oidium kalanchoë): a levél felszínén szürkészöld, lisztszerű gombafoltok láthatók. Egy idő után a levélszövet kiszárad, a levél lehullik. A hőmérséklet csökkenése, a magas páratartalom és a kevés levegő segíti elterjedését. Permetezéssel (Saprol 0,1%) vagy éjszakai kénpárologtatással védekezhetünk ellene. A szürkepenész (Botrytis cinerea) sűrű növényállásnál lép fel, egérszürke penészgyepek alakulnak ki a száron, virágzaton. Megfelelő térállás, elegendő levegő, permetezés Ronilan DF, ill. Rovral 50 WP 0,1%-os oldatával hatásos.
• Állati kártevők közül a levéltetűvel és a gyapjastetűvel (Pseudococcus spp.) kell számolnunk. Az idős növényeken a viaszos pajzstetű is előfordul. A kártétel mindig foltban jelentkezik, a fertőzött növényeket különítsük el. Levéltetű ellen használjunk Vertimec 1,8 EC-t 0,025%, Pirimor 25 WG-t 0,05%-ban, gyapjastetű ellen preventív védekezés hatásos (Temik 10 G granulátum 5 g/m2 kiszórása). A tripsz a levelek, virágok elszíneződését, torzulását, a szamócaatka (Tarsonemus pallidus) a levelek torzulását, hullását okozza (Lannate 20 L 0,15%, Vydate 10 G 0,1% permetezés ajánlott ellenük, de a fajták szerérzékenysége különböző, próbapermetezést kell végezni a szerérzékenység megállapítására.) Az ormányosbogár lárvájának és a házatlan csiga kártételével a vágott virágnak kiültetett növényeken találkozhatunk.

Mikulásvirág

Botanikai jellemzők

A mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima) a közép-amerikai fennsíkok nedves, trópusi területein 3–4 m magasra is megnövő bokor, ill. törzses fa. Európába mint botanikai érdekesség még az 1800-as évek legelején került, de a faj leírása (jellemzése) után feledésbe merült. Néhány évtized múlva „újra felfedezték” Mexikóban, akkor aPoinsettia pulcherrima nevet kapta és ezen a – helytelen – néven terjedt el a köztudatban.

Euphorbia pulcherrima – mikulásvirág

Mint az Euphorbiaceae (kutyatejfélék) család tagja, a mikulásvirág is tejnedves, mérgező növény. Egylaki, váltivarú, jelentéktelen, erősen redukálódott virágai a hajtások csúcsán fejlődnek, e virágokon viszonylag nagyméretű mézfejtők találhatók. Levelei szórt állásúak, 10–15 cm hosszúak, a termesztett fajtáké többé-kevésbé karéjos, az erezetük hangsúlyos, világoszöld. Díszítőértékét színes (piros, rózsaszín, halványsárga, ill. „összemosott”), szabályos rozettát alkotó, a lomblevelekkel megegyező, sőt esetenként nagyobb méretű fellevelei adják. Tipikusan rövidnappalos növény. Magyarországon természetes fényviszonyok mellett november végétől színeződnek a fellevelek, és decemberben virágzik.

A mikulásvirágot a századunk elején mint vágott virágot, ill. mint nagyméretű cserepes növényt termesztették, azonban a fellevelek tartóssága nem volt kielégítő. Elsőként az amerikai Ecke cégnek sikerült kompaktabb növekedésű és tartósabb díszt adó fajtákat nemesíteni. Az 1950-es évek közepétől az Ecke, 1964-től a Mikkelsen és a Hegg cég fajtasorozatai, sorozatai uralták az amerikai és az európai piacot. Ezek a fajták már kifejezetten rövid ízközűek, de még mindig 60–80 cm magasak, jól elágazó hajtásrendszerűek voltak. Nagyméretű, változatos színű felleveleiket több hónapon keresztül megtartották. Reakcióidejük kb. 10 hétre csökkent, termesztésük jól időzíthető volt.

Napjainkban több cég foglalkozik mikulásvirág-nemesítéssel, új fajtáikat csak jogdíj megfizetése ellenében lehet szaporítani. Érdekeik védelmében szövetségbe tömörülnek (pl. „Plat”).

Magyarországon is termesztett fajták

• Jacobsen: ’Peterstar’, (a fajtanév gyakran sorozatot is jelent, pl. ’Pink Peterstar’, ’White Peterstar’);
• Ecke: ’Freedom’;
• Beckmann: ’Maren’;
• Fischer: ’Cortez’, ’Sonora’;
• Gutbier: ’Angelica’;
• Gross: ’Supjibi’;
• Dümmen: ’Royal Red’, ’Coco 2000’.

A termesztett fajták döntő többsége piros fellevelű, az egyéb színek jelentősége kicsi, de választékbővítésként, ill. vevőcsalogató kontraszt színként valamennyi termesztőüzem nevel egy kisebb mennyiséget ezekből is.

Környezeti igény

□ Hőigény. A mikulásvirág őshazájában az évi átlaghőmérséklet 18 °C. A termesztett fajták hőmérsékletigénye 18–24 °C körül alakul. Egyes fajták (vonalak) között jelentős eltérések adódhatnak. Magas (26 °C feletti) hőmérsékleten zavart a virágképződés.

19. táblázat - A mikulásvirág hőigénye az egyes 
20. 
    
21. termesztési fázisok során

Fejlettségi állapot	Nappali hőmérséklet	Éjszakai hőmérséklet
A dugvány begyökeresedéséig	22 °C	22 °C
Vegetatív fejlődés	21 °C	17 °C
Fellevelek fejlődése, színeződése	22 → 18 °C	18 → 16 °C
Készáru edzése, ill. tárolása	15 °C	12 °C

□ Fényigény. A vegetatív növekedés idején fényigénye magas. Műanyag borítású termesztőlétesítményekben növekedése vontatott lehet.

Obligát rövidnappalos növény. Kizárólag 12 óra/nap alá csökkenő megvilágításnál lép generatív szakaszba, és fajtánként eltérően ettől az időponttól számított (6,5)–7– 8–9–(10) hét elteltével virágzik és értékesíthető. Természetes körülmények között a szeptember végi, október eleji aktuális időjárás (pl. borongós idő) jelentősen megváltoztathatja a virágzás időpontját, ezért még gyakran a december közepén bekövetkező természetes virágzás esetén is sötétítéssel „egyértelműsítik” a rövid nappalok kezdetét, az egységes fejlettség érdekében.

□ Vízigény. Fejlődése során folyamatos vízellátást igényel, virágindukció után vízigénye mérsékeltebb. A pangó vízre érzékeny, kerüljük mélyre ültetését. Az utóbbi években kísérletek folynak kompaktabb növények előállítására alacsony vízadagok mellett.

□ Talaj- és tápanyagigény. Laza szerkezetű, enyhén savanyú kémhatású (pH 6,0–6,5) közegben optimálisan fejlődik. Nyugat-Európában általánosan elterjedt, de már hazai üzemek is használnak kifejezetten a mikulásvirág igényeinek megfelelően összeállított ipari földkeverékeket (pl.: Stender, Fruhstorfer). Ezek az egységföldek a mikulásvirág viszonylag magas tápanyagigényeinek megfelelő tápanyag-összetétellel is rendelkeznek. A mikroelemek közül az alacsony pH-érték mellett fellépő molibdénhiányra különösen érzékeny, ezért saját készítésű földkeveréknél javasolt pl. ammónium-molibdenát bekeverése a közegbe. A szén-dioxid-trágyázás hatása nem egyértelmű a mikulásvirág fejlődésére.

Termesztés

A mikulásvirágot vegetatív úton, hajtásdugványról (fejdugvány) szaporítjuk. A szaporítóanyag beszerzése ma már többnyire kifejezetten az erre specializálódott üzemekből történik, amelyek nagy része a mediterrán országokban található. Az elvirágzott növények átteleltetését és az ezekről történő tavaszi dugványszedést már Magyarországon sem alkalmazzák. A márciusban, áprilisban vásárolt gyökértelen elit dugványokból létesíthető anyatelep és az erről szedett dugványokból nevelhető készáru, ill. az első szaporulatról esetleg még szedhető néhány újabb dugvány. Az anyanövényeket természetesen szintén értékesítik, mint nagyméretű dekorációs virágos növényeket. Mivel azonban a hazai szaporítóanyag-előállítás nem elégíti ki az igényeket, a termesztés elsősorban importdugványokra alapozott.

A mikulásvirág-dugvány kb. 2 leveles fejdugvány. Hogy szedésekor az asszimiláták elfolyását, az „elvérzést” megakadályozzák, rövid időre forró (40–60 °C-os) vízbe vagy forró homokba (!) mártják az alapi részüket. A dugványok nem tárolhatók, szedés után mielőbb el kell őket dugványozni. A lankadt növények turgeszcenciájukat csak igen nehezen nyerik vissza.

A gyökereztetőközeg lehet tőzegpogácsa, tőzeg alapú földkeverékkel töltött táphenger, tálca, vagy pl. kőgyapot tápkocka.

A teljes begyökeresedés 22 °C-on, párafüggöny alatt, az első héten némi árnyékolással 2–3 hét alatt megtörténik. Gyökereztetőhormonok használata optimális környezeti feltételek mellett nem szükséges. Az egyenesen a végcserépbe történő dugványozás is lehetséges, de használata nem elterjedt. Alapvetően a dugványozás időpontja határozza meg a leendő készáru minőségét.

Dugványozás	Visszacsípés (esetleg dugányszedés)	Készáru minősége (decemberi természetes virágzás)	Cserépméret
július eleje	augusztus eleje	5–(6) ágas	12 cm-es
augusztus eleje	augusztus vége	3 ágas	10 cm-es
augusztus vége–szeptember eleje	nincs	1 ágas	8 cm-es

Megfelelően elágazódott, kompakt növény neveléséhez a mai gyakorlat szerint nélkülözhetetlen a törpítőszerek használata. A gyakorlatban az Alar 85 és a CCC használata terjedt el. Az említett szerekkel való kezelést a gyökeres szaporítóanyag végcserépbe ültetése után 1–2 héttel visszacsípett növények esetében további kb. 2 hét elteltével kezdjük, amikor a gyökerek a cserépben a földet már teljesen átszőtték. Ez történhet permetezéssel vagy beöntözéssel, ez utóbbi a gyakoribb.

Ha visszacsípés nem történt, azaz egyágas növényt nevelünk, a törpítés a beültetés utáni 1–2 héten belül történik. A kezelés történhet 0,5%-os oldattal (pl. CCC, Basacel 42%) a tenyészidő során 1–2 alkalommal, de lehetséges alacsonyabb koncentrációval történő, gyakoribb kezelés is.

Törpítőszerek használata az anyanövénytelepeken is lehetséges, ezáltal rövidebb ízközű dugványok nyerhetők, de természetesen a kezelés nem ronthatja azok későbbi gyökeresedést.

A jó elágazódás – az új kutatási eredmények szerint – visszacsípés nélkül is elérhető. Ha a növények a megfelelő a méretet elérték, 8–14 rövidnappalos és utána 8–14 (határozottan) hosszúnappalos kezelés hatására rövid ízközű hajtásokkal elágazódnak.

A mikulásvirág leggyakoribb termesztési programjai hagyományosan, sima dugványból kiindulva

Termesztési programok

1. Időzítés Erzsébet- és Katalin-napra (XI. 2. fele)

• Dugványgyökeresedési szakasz: VII. 24.–VIII. 14.
• Vegetatív szakasz: VIII. 15.–IX. 4.
• Generatív szakasz: IX. 5.–XI. 6. Mesterséges rövid nappal (sötétítés 16.00–7.00 óráig)
• Virágzás: XI. 7-től.

2. Többágas növények karácsonyra

• Dugványgyökereztetési szakasz: VIII. 15.–IX. 1.
• Cserepezés: IX. 2.
• Visszacsípés: IX. 10.
• Vegetatív szakasz: IX. 2.–X. 13. (pótfény nélkül).
• Generatív szakasz: X. 14.–XII. 8. (természetes rövid nappal, kezdetben „biztonsági” sötétítéssel).
• Virágzás: XII. 9-től.

3. Egyágas növények karácsonyra

• Dugványgyökeresedési szakasz: IX. 8–22.
• Cserepezés, vegetatív szakasz: IX. 23.–X. 13.
• Generatív szakasz: X. 14.–XII. 8.
• Virágzás: XII. 9-től. Virágzás kezdete után már nem tápoldatozunk.

Elsötétítő berendezés mikulásvirág időzített virágoztatásához

Szállításra kész, tasakolt és dobozolt mikulásvirág

Különleges formára (törzses fácskának) nevelt mikulásvirág

Virágzás természetesen bármilyen tetszőleges alkalomra (pl. nőnap) időzíthető, csupán a kívánt időponttól kell a fajta reakcióidejét (pl. 8 hét) visszaszámolni, és erre az időszakra kell rövid nappalt biztosítani. Attól függően, hogy mekkora méretű növényt szeretnénk kivirágoztatni, szükségünk van további 1–2 hónap (1 ágas – 5 ágas növények) hosszúnappalos időszakra a vegetatív fejlődéshez, és újabb szűk 1 hónapra (hosszúnappalos körülmények között) a dugvány begyökeresedéséhez.

Mikulásvirág-termesztéssel Magyarországon csak 3–4 nagyüzem foglalkozik. Kisebb üzemek legfeljebb vásárolt félkész árut nevelnek időzítés nélkül.

Mikulásvirágból különleges formák és méretek is előállíthatók:

• Törzses fácska vagy 60–140 cm szárhosszúságú, 10–14 napos vázatartósságú vágott virág nevelhető megfelelő fajtaválasztással, tavaszi, kora nyári dugványozással, visszacsípés és törpítőszer használata nélkül;
• kúpforma alakítható ki megfelelő zöldmunkával;
• ámpolna-növényegyüttes a beültetési idő helyes megválasztásával;
• „szupermini” áru nevelhető szeptemberi dugványozású növényekből 5–6 cm-es cserépben. (Gyakorlatilag virágos szaporítóanyagról van szó. A dugványok már rögtön a begyökeresedés után rövidnappalos körülmények közé kerülnek.)

Növényvédelem

• Gombás betegségek közül a Pythium spp., a Rhizoctonia spp., a baktériumok közül pedig az Erwinia léphet fel.
• Állati kártevők közül az üvegházi molytetű, a gyapjas pajzstetű, illetve a talajban a gyászszúnyog lárvái károsíthatnak.
• Élettani elváltozásokat a gyorsan ingadozó páratartalom, a túlöntözés vagy tápelemhiány okozhat, illetve a nagy hőmérséklet-eltérés a nappali és az éjszakai érték között.

Muskátli

Botanikai jellemzők

A Geraniaceae (gólyaorrfélék) családjába tartozó Pelargonium (muskátli) nemzetség kb. 250 faja – néhány kivételtől eltekintve – Fokföldön, az afrikai kontinens legdélebbi, elsősorban partvidéki részén honos. Főleg alacsony növésű, gyakran szőrös, ritkábban szukkulens szárú félcserjék. Linné (1753) még az ugyancsak több dísznövényt adó Geranium (gólyaorr) nemzetséghez sorolta, a francia L’Héritier (1792) azonban már elkülönítette őket, többek között zigomorf (tengelyesen szimmetrikus) virágaik, a repítőkészülék formája és a porzók egy részének sterilitása alapján. Nevüket jellegzetes gólyacsőrszerű termésükről – pelargos = gólya (görög) – kapták.

Több fajuk illóolajat, geraniolt és citronellolt tartalmaz. Ez alapján kapták magyar nevüket is: muskátli. A muskotály szavunk szintén erről a tőről fakad. Magyarországon csak a XIX. sz. közepétől kezdett nagyobb mértékben terjedni a kiskertekben és vált napjainkra a falusi kertek jellegzetes virágává.

A ma dísznövényként ismert különböző muskátlihibridek kialakulásában alig 10 fajnak volt jelentősége. Ezek közül is messze kiemelkedik a P. zonale (sávoslevelű muskátli) és a P. inquinans (szennyes muskátli), amelyek valószínűleg csupán 1710-ben, ill. 1714-ben kerültek Európába, valamint a P. peltatum (futómuskátli), a P. lateripes és a P. grandiflorum (nagyvirágú muskátli).

A tiszta fajok nem sokáig maradtak kultúrában, a nemesítés már a XVIII. sz. végén elkezdődött Angliában. A nemesítés első tetőpontját a XIX. sz. második felében érte el, amikor a munka áttevődött a kontinensre. 1863-ban a francia Lemoine bemutatja az első teltvirágú hibridet. A századfordulón Németországban a Neubonner (Ulm), Svájcban a Wullimann (Grenchen) cég folytatott jelentős nemesítői munkát. Hazánkban Greiger nemesített muskátlifajtákat: ’Fedák Sári’, ’Aranyálom’.

Napjainkban a Fischer (Hillscheid), a Dümmen (Reinberg), az Elsner (Drezda), a Selecta (Stuttgart), az Endisch (Hagenbach) és a PanAmerican Seed (West Chicago) a vezető cégek e téren. Eddig már közel 10 000 fajta jelent meg – és döntő többségük néhány éven belül eltűnt – a piacon.

Magyarországon a muskátli hosszú ideje az egyik legfontosabb cserepes virág, amit elsősorban nem a belső, hanem a külső terek dekorációjára használnak: balkonládába, dézsában vagy nagyméretű cserépben a teraszokon vagy belső udvarokon, vagy (főképp házikertben) a virágágyi kiültetésekben. Az évente forgalmazott menynyiség megközelíti az 5 milliót, és ennek túlnyomó többségét idehaza állítják elő.

A következőkben először ismerhetjük a legfontosabb hibridfajtákat és a hozzájuk tartozó jelentősebb fajtatípusokat. Konkrét fajtanevet nem vagy csak kivételképpen említünk: a szortiment szinte beláthatatlanul nagy és még azonos cégnél is évről évre változik.

Pelargonium-Zonale-hibridek

Elsősorban a P. zonale és a P. inquinans keresztezéséből alakultak ki az ún. kerti muskátlik, a Pelargonium-Zonale-hibridek (újabban Pelargonium × hortorum néven is találkozhatunk velük). A levelek sávozottságát és a robusztus habitust a P. zonale, az élénkpiros színt és a mirigyszőrösséget a P. inquinans szolgáltatta. A P. zonalénak az európai mediterráneumban több helyen találhatók kivadult állományai. Magyarországon fagyérzékeny. A termesztett fajták 20–80 cm magasak, többszörösen elágazó, húsos jellegű, alul fásodó szárúak. Szórt levélállásúak, kerekded levelűek, enyhén hullámos vagy csipkézett levélszéllel. A nóduszoknál pálhalevelek találhatók.

Az újabb fajták előállításánál kívánatos tulajdonságok:

• kompakt habitus (rövid ízközök),
• sötétzöld, nagy klorofilltartalmú lombozat,
• intenzív zonáltság,
• korai és folytonos virágzás,
• teltvirágúság,
• sterilitás, öntisztulás,
• szárazságtűrés, a virágzat ellenállósága az esővel szemben,
• kártevőkkel, kórokozókkal szembeni ellenállóság,
• újabb, intenzívebb virágszínek,
• szemfoltos, ill. „kétszínű” virágok,
• levéldísz-muskátlik (pl. ’Chelsea Gem’, ’Master Piece’).

Közkedvelt színek Nyugat-Európában: 60% piros, 30% a rózsaszín különböző árnyalatai, 10% fehér és egyéb. Magyarországon a piros szín nagyobb részarányú. Az értékesített mennyiség hazánkban évi 2–2,2 millió növény, melynek csupán a fele származik a nagy kertészetekből.

A fontosabb fajtatípusok:

1. Dugványról szaporított fajták

A muskátli hagyományos és még mindig legelterjedtebb szaporításmódja a dugványozás. Magyarországon is az így szaporított fajták uralják a piacot. A fajták túlnyomó többsége védett. Ezt a muskátlinál a szokásos ®-betűcske mellett a nemesítő cég védjegye is jelzi, amit a fajtanév előtt tüntetnek fel (pl. PAC® ’Robe’ vagy SEL®’Espirit’). Jelentésük:

• PAC = Elsner cég, Drezda (Pelargonien-Anthurien-Chrystanthemen),
• PELFI = Fischer cég, Hillscheid (Pelargonium Fischer),
• RED FOX = Dümmen cég, Reinberg,
• SEL = Selecta cég, Stuttgart,
• GF = Guilott cég, Franciaország (Guillot Fréres).

(Az első négy cég német, az ötödik francia.)

A dugványról szaporított fajták legnagyobb része félig telt vagy telt virágú.

A legfontosabbak három típusba sorolhatók, amelyek neve cégenként és katalógusonként is változhat:

a) Virágágyi kiültetéshez ajánlott, az időjárás viszontagságait jól tűrő, többnyire erőteljes növekedésű „normál” zöldlevelű fajták ’Standard’-sorozat, ’Quality’-sorozat vagy ’Strong’-sorozat néven.

b) Sötét lombozatú, közepes növekedési erélyű fajták, ’Dark Line’, ’Dark’-sorozat, ill. ’Black’-sorozat néven. A betegségekkel szemben ellenállók, a szállítás és az időjárás viszontagságait, pl. a száraz, tűző napot jól tűrik.

c) Többnyire kompakt növekedésű, korai és igen dúsan virágzó fajták, ’Tempo’-sorozat, ’Quick’-sorozat, ’Economy’-sorozat néven. Nevelésük során növekedési retardánst nem vagy alig igényelnek. Virágszáruk rövid és erős, ezért jól tűrik a szállítást. Különösen alkalmasak a szupermarketekben (áruházláncok) való értékesítésre. Nyári növekedésük esetenként vontatott.

További, kisebb jelentőségű fajtatípusok:

d). Erős növekedésűek, edzettek, de a piacon a teltvirágúaknál  Egyszerű virágú fajtákkevésbé kedveltek.

e) ’Árnyéktűrő’ vagy ’Szobai’ fajták. Beltéri dekorációra alkalmasak, mivel gyengébb fényellátás mellett is viszonylag gazdagon virágoznak.

f) ’Antik’ fajták. Gyors növésűek, telt vagy szimpla virágokkal. Őszi szaporításból oszlopra erősítve és 3–4-esével dézsába ültetve nagyméretű dekorációs „virág-gúlák” kialakítására alkalmasak (teraszra, közterekre).

g) ’Firework’-sorozat. Átmenet a P.-Peltatum-hibridek felé, kecses, apró termettel, különleges levél- és virágformákkal.

h) ’Pelgardini’-sorozat. Átmenet a P.-Peltatum-hibridek felé, viszonylag apró termettel és különlegesen sávozott (gyakran sárga vagy fehértarka), erősen zonált és mélyen karéjos levelekkel.

2. Magról szaporított fajták

Az 1960-as években szerte a világon rendkívül komoly gondot okozott a Xanthomonas pelargonii. Az addigi jól bevált, de fogékony fajták egyik évről a másikra eltűntek a termesztésből. Ez adott újabb lendületet a magról történő szaporítás további kutatásának, mivel a muskátli magjával sem vírus, sem pedig a Xanthomonas pelargonii nem vihető át.

Az élénk színű, a teljes palettát felmutató sorozatok mindenekelőtt az egészséges növényanyagnak köszönhetően gyorsan terjedtek. A kései és gyakran gyér virágzáson sokat javított az 1982-ben bevezetett ’Stellar’-sorozat és a PanAmerican Seed Magyarországon is nagy mennyiségben termesztett ’Cheerio’-sorozata.

A magoncmuskátlik aránya az Egyesült Államokban már meghaladja a dugványról szaporítottakét, Angliában kb. 40%, Németországban kb. 10% a részesedésük. Magyarországon – egyszerű virágaik miatt – a lakosság körében kevésbé kedveltek, viszont a parkfenntartó vállalatok köztéri kiültetésekhez már szívesen vásárolják. Az egynyári palánták termesztésével foglalkozó kertészetek technológiájába jól beilleszthető a magoncmuskátli, az anyanövények fenntartására nincs szükség, a szaporítóanyag vásárlása (szállítása) egyszerűbb. Jelentőségük az elmúlt néhány évben hazánkban ugrásszerűen megnőtt és további térnyerésük várható.

Speciális nemesítési szempontok a magoncmuskátliknál:

• kiegyenlített növekedés, elágazó hajtásrendszer,
• korai és folyamatos virágzás,
• sterilitás (öntisztulás),
• szállíthatóság (a sziromlevelek különösen érzékenyek!),
• teltvirágúság előállítása,
• színválaszték további bővítése.

Ismertebb magoncmuskátli-nemesítő cégek és típusok:

Novartis Seeds cég: Park Seed cég: PanAmerican Seed cég: PAC fajták pl.:

’Pulsar’-sorozat ’Sprinter’-sorozat, ’Diamond’-sorozat, ’Orbit’-sorozat. ’Cheerio’-sorozat ’Effie’ – piros, ’Pop Quix’ – skarlátvörös, ’Sitta’ – lazacrózsaszín, ’White’ – fehér stb.

Pelargonium-Peltatum-hibridek

A P. peltatum és többek között a P. lateripes keresztezéséből keletkeztek az ún. futó- vagy borostyánlevelű muskátlik, a Pelargonium-Peltatum-hibridek. (Esetenként a P. zonalét is bekeresztezték.) E hibridek a századfordulón Franciaországban örvendtek nagy népszerűségnek. Az 1960-as években a rózsaszín fajta ’Ville de Paris’ ismét a figyelem középpontjába került és mindmáig – most már több színváltozatával együtt – Magyarországon is a legelterjedtebb Pelargonium-Peltatum-hibridek egyike. A termesztett fajták 30–150 cm hosszú, elfekvő szárúak, a Pelargonium-Zonale-hibridekhez hasonlóan fásodó, de sokkal vékonyabb hajtásrendszerrel. A levelek enyhén pozsgás jellegűek, fényesek, több fajtánál enyhén karéjosak. A mirigyszőrözöttség és a levelek zonáltsága nem jellemző – kivéve a P. zonale tulajdonságokat is tartalmazó fajtáknál.

Pelargonium-Peltatum-hibrid

Főbb nemesítési célok napjainkban:

• erős vegetatív jelleg mellett rövid ízközök, de bő, folyamatos virágzás,
• folytonos virágzás (jó remontálás),
• öntisztulás (az elnyílott virágok szirmainak lehullása),
• sziromlevelek és az egyes virágok méretének növelése,
• szárazság- és betegség-ellenállóság,
• különleges színváltozatok,
• levelükkel (is) díszítő fajták.

A kedvelt színek részben eltérnek a kerti muskátlinál említettektől. A piros szín aránya 50% alatt marad, rózsaszín és lila színváltozatok pedig 20–20% körül alakulnak. A Magyarországon kiültetett futómuskátlik száma 2,5 millió körüli, és így már meghaladta a Zonale-hibridek jelentőségét és további térnyerésük várható.

Balkonkiültetéshez ajánlott ismertebb futómuskátli-fajták:

Túlnyomó többségüket dugványról szaporítják és két nagy csoportba (fajtatípusba) sorolhatók:

a) Egyszerű virágú fajták, általában erősen futó jelleggel;

b) Féltelt vagy teltvirágú fajták, általában kevésbé futó jelleggel („közepes növekedésű”-nek vagy „félfutó”-nak is nevezik).

Több katalógus a Peltatum-hibridekhez sorolja az előbb már ismertetett ’Firework’- és ’Pelgardini’-sorozatokat is.

A Pelargonium-Peltatum-hibridek is szaporíthatók magról. 1986-ban a kaliforniai Denholm Seeds-nek sikerült először 5 különböző színű, jó minőségű fajtát forgalomba hoznia ’Summer Showers’ név alatt. A hazai termesztőüzemek kísérleti jelleggel már kipróbálták a fajtákat. Ilyenek az S&G (Novartis) ’Tornado’-sorozata, vagy a Park Seed és a PanAmerican Seed által forgalmazott ’Summer Showers’-sorozat.

Pelargonium-Grandiflorum-hibridek

Több, ma már kideríthetetlen Pelargonium faj vett részt az ún. angol muskátlik, a Pelargonium-Grandiflorum-hibridek kialakulásában. Döntő részben azonban a P. grandiflorum (nagyvirágú muskátli), kisebb részben a P. fulgidum és a P. cucullatum (sisakos v. éleltszárú muskátli) szerepelhetett a szülők között. Hajtásrendszere aPelargonium-Zonale-hibridekhez hasonlóan felálló jellegű, de kevésbé elágazó, hamarabb elfásodó. A régebbi fajták 80–100 cm, az újabbak 20–30 cm magasak. Levelei hamvasak, szőrözöttek, a levéllemez kerekded, de több fajtánál erősen karéjos, fogazott. A virágok kifejezetten nagyok, 6–8 cm átmérőjűek, szemfoltosak. A virágzatban a kerti és futómuskátlikhoz képest kevesebb, de egyenként nagyobb méretű virág található.

Nemesítésével már a XIX. században foglalkoztak az angolok, majd a franciák és a németek: Teupel (Quedlinburg), Süptitz (Hamburg) vették át a munkát. 1983-ban Angliából került forgalomba a szintén kompakt növekedésű, az ún. Pansy (árvácskához hasonló virágú, szemfoltos) típus. Az utóbbi évtizedben pedig az osztrák Vavra (Bisamberg) nemesített több alacsony növekedésű, nagy virágzatú típust. Magyarországon csak egyszer – nyár elején – virágzik, a nagy melegben nem képez új virágokat.

Szobai cserepes növény, szabadföldi kiültetésre nem alkalmas. Hazánkban kis jelentőségű, választékbővítő kultúra.

Egyéb Pelargonium fajok

Az eddig ismertetett három nagy muskátlicsoporton kívül már hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend néhány Csipkerózsika-álmából felébresztett botanikai faj (sőt, gyakran már fajtáik is léteznek). Egzotikus habitusukkal, virágzatukkal és illatukkal belopták magukat a vásárlók szívébe és gyakran a süteményeikbe is, mivel egyre kedveltebb fűszernövények(!). Több hazai kertészetben már megvásárolhatók. Jelentőségük a hobbikertészek körében rohamosan nő.

Az erősen illatos levelű fajokat „Illatos” vagy „Duft” csoport néven hozzák a katalógusok:

P. graveolens: rózsaillatú muskátli;

P. odoratissimum: citromillatú muskátli;

P. × fragrans: illatos muskátli (almaillatú, ezüstszürke lombozatú).

Környezeti igény

□ Hőigény. A muskátli őshazájában az átlaghőmérséklet 16,4 °C, az évi minimális hőmérséklet 4 °C, a maximum 34 °C. Az éves csapadékmennyiség 600 mm, igen szélsőséges eloszlású (Fokváros). A hibridek hőmérsékletigénye nyáron 18–24 °C közötti. Télen alacsonyabb fényintenzitásnál 12–15 °C a megfelelő, 10 °C alatt a levelek elszíneződhetnek. Gazdaságossági szempontból azonban a termesztők gyakran nappal 16–18 °C-on, éjszaka 12–14 °C-on tartják a növényeket. Mivel a fűtési költségek az összes költség igen nagy hányadát (30%) tehetik ki, több ún. „hűtőszekrény-technológiát” kísérleteztek ki a termesztők. Ennek lényege, hogy az ősszel szedett, ebben az időszakban értékesíthetetlen dugványokat begyökereztetik és októbertől februárig állandó 8–10 °C-on (a tűzdelt magoncokat 3–5 °C-on) száraz, világos helyen tartják, majd februártól a növényeket végcserépbe ültetik, és néhány nap akklimatizálás után az optimális hőmérsékleten továbbnevelik.

Az angol muskátli hőmérsékletigénye alacsonyabb, virágzásának indukálásához vernalizáció szükséges. Alacsony hőmérsékleten a növények kifejezetten száraz talajt igényelnek, különben gyökérbetegségek lépnek fel. (A légmozgás szintén fontos tényező a Botrytis-fertőzés elkerülésének érdekében.)

□ Fényigény. A muskátlik 1500 lux feletti fényintenzitás mellett már asszimilálnak, de elfogadhatóan csak 5000 lux felett fejlődnek. Az optimum a dugványszedéshez 25 000 lux, az angol muskátliknál ennél alacsonyabb. 50 000 luxnál már erősen csökken a vegetatív jelleg. A mediterráneumban ezért a dugványtermesztésnél az árnyékolás elengedhetetlen feltétel, különben idő előtt kivirágzik az állomány. A virágzás ideje a nappalok hosszától független, a növekvő fényintenzitás természetesen a virágképződést és a színeződést javítja.

□ Vízigény. A muskátli különösen érzékeny a vízellátásra. Az erőteljes növekedés időszakában egyenletesen nedves közegre van szüksége. A pangó víz rendkívül gyorsan gyökérpusztuláshoz vezet. A téli fényszegény időszakban pedig kifejezetten igényli a száraz közeget, a 2–3 hetenkénti öntözés is kielégítő lehet. A levegő magas páratartalmára, páralecsapódásra érzékenyek, ezért csepegtető, ill. felszívató öntözés ajánlott. A dugványozás utáni időszakban 3–5 napig 70–80 (–100)% relatív páratartalom – és Botrytis elleni permetezés – szükséges.

□ Talaj- és tápanyagigény. A muskátli – más dísznövényekkel összevetve – a talajra nem különösen igényes. Saját keverésű, középkötött kerti talajok, steril komposzttal, esetleg némi tőzeggel, valamint alaptrágyával kiegészítve már jó eredményt adhatnak. (Nyugat-Európában az iparilag előállított keverékek az általánosan elterjedtek, Magyarországon még inkább a saját keverésűeket használják.) Természetesen fontos, hogy a közeg kártevőktől és kórokozóktól mentes legyen, valamint optimális fizikai és kémiai paraméterekkel rendelkezzen.

A gyökereztetőközeg a nagyüzemekben: balti tőzeg 70–80% + agyagásvány (Alginit) 20–30% + erősen humifikálódott fakéreg 10–20% + 2,5–3 kg/m3 szénsavas mész (Futor) + 0,5 kg/m3 komplex műtrágya.

A virágzó áru előállításához is kedvező, ha a közeg agyagásvány-tartalma megközelíti a 30%-ot, kémhatása pedig az 5,5–6,5 közötti pH-tartományban van. Ekkor már olcsóbb síkláptőzeg is megfelel. Optimális kiindulási (alap) tápanyag-összetétel: N 150, P2O5 100, K2O 200, MgO 50 mg/l közeg. Összes sótartalom: 1000 mg/l közeg. Tápoldatozás 0,5–1,5‰-es komplex műtrágyával lehetséges. Több hazai üzemben tartós hatású műtrágyát is használnak. A magasabb K- és P-arány jótékony hatással van a virágképződésre. A nyugat-európai szakirodalom a CO2-trágyázásnak a dugványok gyökeresedésére gyakorolt kedvező hatásáról is beszámol.

Termesztés

Pelargonium-Zonale- és a -Peltatum-hibridek vegetatív szaporítása

A vegetatív szaporítás az anyanövényekről vágott vagy tört fejdugványokkal lehetséges. A magyarországi üzemekben – a nagyobb teljesítmény érdekében – többnyire törve szedik a dugványokat (a futómuskátlikat mindig).

Az anyatelep növényeinek vásárlása rendkívül nagy körültekintést kíván. Ajánlatos minden évben új, egészséges, vírus- és baktériummentes, fajtaazonos, szuperelit vagy elit szaporítóanyag vásárlása, közvetlenül a nemesítő cégektől. Természetesen a telep helyének, optimális műszaki kiképzésének megválasztása is fontos a növényanyag megfertőződését késleltetendő.

Muskátliból hazánkban jelenleg két szakosodott üzem, a budapesti Óbuda Kertészet és a szegedi Dobay Kertészet produkálják a legnagyobb mennyiségű elit anyanövényekről származó szaporítóanyagot. Közvetlenül kapcsolatban állnak a nemesítő cégekkel és intézik a védett fajták licencdíjával kapcsolatos teendőket is. Mellettük számos kisebb szaporítóanyag-előállító vagy importáló cég is működik, és még elég elterjedt a készárut előállító cégeknél történő (nem egy esetben illegális) utánszaporítás.

A Magyarországon vásárolt elit szaporítóanyag szinte kizárólag gyökértelen vagy ún. kalluszos dugvány, amelyek a nagy nemesítő cégek mediterrán területeken található telepeikről származnak. Portugáliában, Dél-Franciaországban, Dél-Olaszországban, Izraelben, de az utóbbi évtizedben az Afrika nyugati partjainál fekvő, de Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken lendült fel a szaporítóanyag-termesztés, ahol a kedvező klimatikus adottságok (hőmérséklet, fény), a kártevő- és kórokozó-mentesség a készáru-termesztésben is (!) óriási lehetőségeket rejtenek.

Az anyanövénytelepek ma már Magyarországon is egyéves kultúrák. Ültetésük elméletileg az év bármely szakában lehetséges. A hazai általános gyakorlat szerint erre rendszerint júliusban, de esetenként már május végétől, ill. még novemberben is sor kerülhet. Természetesen a későbbi ültetésből jóval kisebb dugványhozammal számolhatunk, a korainál viszont a nagy dugványmennyiség nem értékesíthető, bár ekkor is folyamatosan kell szedni a dugványokat, hogy a növények juvenilitása megmaradjon. Az anyanövénytartás és a készárunevelés hazánkban még összemosódik, mivel a virágos árunak nevelt növényekről a téli hónapokban gyakran 2–3 db dugványt is szednek, így egyúttal több elágazással rendelkező, kompaktabb, de később virágzó növényt kapnak.

A dugványok régebben 3–4 levelesek voltak. Ma úgy tűnik, hogy az 1 vagy 2 teljesen és 1 félig kifejlett levéllel rendelkező dugványok jobban gyökeresednek és nem utolsó szempont, hogy az anyanövényekről így több szedhető le. Az elit dugványok többnyire a mediterrán területekről érkeznek repülőgéppel, 3–4 °C-ra hűtve. A muskátli 3–4 napnál tovább csak rohamos minőségromlás mellett tárolható. Kicsomagolás után (ill. a későbbiekben a saját anyanövényeinkről szedett dugványokat) rögtön tőzegpogácsába (pl.: Jiffy 7), szivarcserépbe, szaporítótálcába, rácsos dugványcserépbe, vagy kisméretű cserépbe ültetjük. Amennyiben a közeg tőzeg alapú, nem szükséges növényvédő szer bekeverése. (Esetenként kalluszos dugványok is forgalomba kerülnek, ezek már közvetlenül a végcserépbe ültethetők.) A növények 20 °C-os lég- és 22 °C-os talphőmérséklet, 90–100%-os relatív páratartalom mellett 16–20 nap, egyszerűbb technológiával 1 hónap alatt teljesen begyökeresednek. A gyakorlatban azonban gyakran már 3–4 nap után a hőmérsékletet 16–20 °C-ra, a páratartalmat pedig 70–80%-ra csökkentik gazdasági, ill. növény-egészségügyi okokból. Az érkező anyag már rendszerint gyökeresedést serkentő hormonnal kezelt (talkum: 2‰ IVS), bár optimális környezeti feltételek mellett a muskátli e nélkül is kifogástalanul gyökeresedik. A hazai nagyüzemek többsége nem használ hormont.

A begyökeresedett 3–4 hetes növényeket ültetik át 2–5 l-es konténerekbe, ill. virágos áru nevelése esetén 10–12 cm-es cserepekbe és 1 hónap múlva már leszedhető az első dugvány. Ezt követően (2)–3–4 hetes gyakorisággal szedve a következő év márciusáig tövenként akár 35 db dugványra is számíthatunk – elsősorban a futómuskátliknál. (Mivel hazánkban az olcsó gyökeres dugvány – mint kiültetési anyag – iránt is nagy az igény, esetenként még április elején is szednek dugványt.)

A dugványszedésnél ajánlott a vágóeszköz, ill. a gumikesztyű fertőtlenítése minden új növény előtt, hogy a fertőzésveszélyt csökkentsük. Nyugat-Európában a tiszta etilalkohol használata terjedt el leginkább.

Pelargonium-Zonale-hibrid fiatal anyanövények, nevelőasztalon

Pelargonium-Zonale-hibrid dugványok cseréptálcában

Az anyanövények elágazódási hajlama, az ízközök hossza növekedésszabályzókkal befolyásolható, de e szerek kihatnak a későbbiekben leszedett dugványok gyökeresedési erélyére, ezért alkalmazásuk vitatott. Elterjedten alkalmazzák viszont a CCC-t készáru nevelése során. Itt csupán az esetleges – időleges – levélsárgulás jelenthet problémát. Basacel/Cycocel (42%-os) használata esetén 0,2–1,0% töménységű beöntözést, vagy 0,1–0,5%-os oldattal való permetezést ajánl a szakirodalom a kultúra során 3–4 alkalommal, 2–3 hetes időközönként. Alacsonyabb koncentrációjú oldatokkal gyakrabban is permetezhetünk, és így az állomány jobban kézben tartható.

Készárunevelés januári, februári szaporítású növényekkel (12–)11–10 cm-es cserepekben történik. Ezekből 1 m2-en 20–36 db helyezhető el. A márciusi (áprilisi) szedésű dugványokat 6-os vagy 8-as műanyag cserepekben értékesítik. Jelenleg még a kisebb méretű, alacsonyabb árfekvésű növények iránt van kereslet. Az anyanövényeket a dugványszedés lezárulásával kivirágoztatják, és nagyméretű cserepes növényként értékesítik. A vásárlói igény április végétől jelentkezik és május közepétől tetőzik, de a termesztők tapasztalata szerint az aktuális időjárástól függően ez akár két héttel is eltolódhat.

Mind a kerti, mind a futómuskátliból lehet magas törzsű (80–100 cm) fácskákat nevelni. A kultúra teljes hossza 10–14 hónap. A törzs gyors kinevelése giberellinsavas permetezéssel (50–150 mg/l), a kompakt korona CCC használatával érhető el. A növények természetesen támrendszert igényelnek. Másik különleges forma az ún. „muskátligúla”, nagyméretű lapos dézsákban, 3–4 db támrendszerre nevelt és egymásnak döntött muskátlitőből kialakítva. Hazánkban e növényekre egyelőre nincs jelentős kereslet.

Pelargonium-Zonale- és a -Peltatum-hibridek generatív úton történő szaporítása

A Pelargonium-Zonale-hibridek magja nagyon kemény héjú, rosszul csírázik, ezért elengedhetetlen a mechanikai és kémiai vetőmagkezelés, amely után azonban már gyorsan, 3–5 nap alatt és egyöntetűen, kb. 90%-ban kelnek. Az ezermagtömeg kb. 5 g. A vetés történhet szaporítóládába, vagy szemenként cellatálcába. A csírázás optimális hőmérséklete 22 °C, célszerű a magvetés takarása üveglappal vagy fóliával. A palánták 2 hét múlva cseréptálcába tűzdelhetők, 6–8 hét múlva pedig a végcserépbe ültethetők. Jó minőségű, rövid ízközű, bokros áru előállításához nélkülözhetetlen növekedési retardáns használata. Az első CCC- (42%) permetezést 0,1–0,2%-os oldattal, 2–3 héttel a tűzdelést követően – miután már jól begyökeresedtek a magoncok – elvégezhetjük, majd pedig 3 hetenként további 3–4 alkalommal törpíthetünk. A magoncmuskátlik hajtáscsúcsának kitörése – az elágazódást javítandó – nem szokásos, mivel ez jelentősen késleltetné a virágzást. Dugványt szintén nem vágunk róluk. A kultúra hossza magvetéstől a virágos készáru értékesítéséig 4,5–5 hónap. December 20. körüli magvetésből kb. 145 nap elteltével, május közepére kapunk virágzó készárut.

Pelargonium-Zonale (F1 hibrid) magról nevelt fiatal állomány egy héttel a végcserépbe ültetés után

Értékesítésük feslő bimbós állapotban ajánlott, mert nyílott állapotban, szállítás közben a sziromlevelek könnyen lehullanak.

A -Peltatum-hibrid magoncok kuriózumként már szintén megjelentek a hazai piacon, de a szűkös választék és a vetőmag magas ára miatt jelentőségük nincs.

A Pelargonium-Grandiflorum-hibridek termesztése

Az angol muskátli szaporítása a leginkább a kerti muskátliéhoz hasonlítható, de annál igényesebb, a technológia pontosabb betartását követeli meg. Környezeti igényeik megegyezőek, de a hőmérséklet tekintetében több alapvető eltérés mutatkozik.

Magyarországon a készáru-előállításhoz július és szeptember között vágják a dugványokat az anyanövényekről. Különösen ügyelni kell azonban, hogy a dugványok ne lankadjanak meg. Mivel a kerti muskátlinál némileg rosszabbul gyökeresedik, 2‰ IVS használata javasolt. Gyökeresedés után visszavágjuk és decemberben a végcserépbe ültetjük, és (7)–12–14 °C között átteleltetjük, ügyelve arra, hogy a földje ne száradjon ki, de a túlöntözést is kerüljük. A virágindukcióhoz elengedhetetlen egy – fajtánként jelentősen eltérő –, 1–2 hónapig tartó hideg periódus, a virágzáshoz pedig nagy fényintenzitású, hosszúnappalos körülmények szükségesek. Hazai természetes körülmények között az angol muskátlik május végén, júniusban virágoztak. Nyári, őszi utóvirágzásuk nincs. (Nyugat-Európában előhűtött (preparált) növényekkel, valamint mesterséges megvilágítással bármely időpontra időzíthetik).

Növényvédelem

Vírusos betegségek

• a muskátli több klorotikus levélfoltosságot, gyűrűsfoltosságot, levéltorzulást okozó vírussal fertőződhet. A fertőzés vektorai többnyire szúró-szívó szájszervű kártevők, ill. duványszedéskor az ember. Csak preventíven, a kártevők gyérítésével és a dugványszedő eszköz gyakori fertőtlenítésével védekezhetünk. Vírusmentesített állományról származó elit szaporítóanyagot vásároljunk (lásd: „Mikroszaporítás” c. fejezet).

Baktériumos betegségek

• Xanthomonas campestris pv. pelargonii (a muskátli feketelábúsága): a muskátli legjelentősebb betegsége. A leveleken apró, vízzel átitatott, áttetsző foltok jelennek meg, amelyek néhány nap leforgása alatt 2–(5) mm átmérőjűek lesznek, közepük megbarnul. A foltok összefolynak, a levél gyorsan elszárad. A tünetek a száron is találhatók. A dugványok alapi része megfeketedik, nyálkás lesz. A kórokozó ellen gyakorlatilag csak preventíven, a higiénia betartásával védekezhetünk. A beteg növényeket meg kell semmisíteni (nem komposztálni!).
• Corynebacterium fascians a kerti és az angol muskátli gyengültségi parazitája. Fertőzés hatására a nyugalomban levő rügyek rendellenesen – pl. sok levéllel – hajtanak ki. Kis jelentőségű, de könnyen felismerhető kórokozó. Védekezés csak preventív módon lehetséges.

Gombás betegségek

• Puccinia pelargonii-zonalis (muskátlirozsda): kizárólag a Pelargonium-Zonale-hibrideken fordul elő. A levélen apró, sárga foltok jelennek meg, melyek 5–8 mm nagyságúra nőnek, és a fonákukon szétporzó jellegű rozsdatelep jelenik meg. Az asszimiláló felület csökken, a levél lehullik. A gomba hazai klimatikus viszonyok mellett télen a szabadban elpusztul, így az átteleltetett anyanövények a fertőzés forrásai. Tipikus kiskerti/kisüzemi kórokozó. Védekezés: mankocebtartalmú permetezőszerekkel (pl.: Dithane M-45) lehetséges.
• Pythium sp.: elsősorban a dugványok alapi részétől kiindulva szárrothadást okoz. Magyarországon nem nagy jelentőségű. Csak 15 °C alatti hőmérsékleten fertőz. Védekezés: propamokarbtartalmú (pl.: Previcur 607 SL), benomiltartalmú (pl.: Chinoin Fundazol 50 WP) szerrel történő beöntözés.
• Botrytis cinerea (szürkepenész): párás, fényszegény körülmények között – pl. zsúfolt növényállományban – lép fel. Megelőző védekezés: alacsony páratartalom, száraz lombozat, gyakori szellőztetés, az elszáradt növényi részek eltávolítása. Vegyszeres védekezés: vinklozolin (pl.: Ronilan DF), iprodion (pl.: Rovral 50 WP).

Kártevők

• az üvegházi molytetű (Trialeurodes vaporariorum), levéltetvek, atkák, bagolypille hernyói. Védekezés: lásd az általános rész „Növényvédelem” c. fejezetében.

Élettani rendellenességek

• Vízkórság: túlöntözött, magas páratartalom mellett tartott Pelargonium-Peltatum-hibridek levelein vízzel telt óriássejtek képződnek, majd szárazabb körülmények esetén beszáradnak és elparásodnak. A Zonale-hibridek virágzati szárán szintén előfordulhatnak parás repedések. Megelőzés: gyakori szellőztetés, egyenletes vízellátás.
• Korai sziromhullás: az egyszerű virágú muskátlik sokkhatásra, pl.: szárazon tartott kultúra hirtelen beöntözése, gyors hőmérsékletváltozás, szállítás következtében idő előtt elveszítik szirmaikat. Megelőzés: Kísérletek folynak ezüsttartalmú és egyéb vágottvirág-tartósító szerekkel, amelyeket a bimbók kinyílása előtt permeteznek a növényre.
• 
  

Rövidnappalos cserepes begóniák

A Begoniaceae (begóniafélék) családba tartozó Begonia-Elatior-hibridek (syn.: Begonia × hiemalis) változatos virág- és levélszínű, cserepes dísznövények. Virágzásuk jól időzíthető, a fény és a hőmérséklet szabályozásával egész évben bármikor virágoztathatók. A szállítást nehezen tűrik, hosszabb szállításnál a levél, a bimbó könnyen sérül, fertőződik. Ezért a belföldi forgalomban kapható árumennyiséget elsősorban hazai termesztők állítják elő.

Botanikai jellemzők

A virágzó begóniafajokat a XIX. században gyűjtötték össze és kezdték el a nemesítési munkát. A B.-Elatior-hibridek két faj keresztezéséből származnak, melyek közül az egyik, a Begonia × tuberhybrida (gumós begónia) egy fajhibrid. A gumós begónia többszörös keresztezéssel előállított kerti faj, nálunk mint virágágyi, ill. balkonládanövény ismert. Nemesítésében a Begonia boliviensis (Bolivia, Peru) volt a kiinduló faj, amelyet 1864-ben Veitch angol kertész hozott Európába.

Az Elatior-begóniák nemesítésének alapját a B. socotrana (szokotrai begónia)képezte, amely Szokotra szigetéről (Szomália, Arab-tenger) 1880-ban került Európába, az angol királyi botanikus kertbe. A növény 20–30 cm magas, lágy szárú évelő, a hosszúnappalos időszakban vegetatív növekedést, a rövid nappalokon virágzást produkál. Feltűnő vörös virágai, téli virágzása miatt vonták be a nemesítői munkába.

Az átütő sikert Otto Rieger nemesítői munkája eredményezte, 1955-ben hozta forgalomba a ’Riegers Leuchtfeuer’ fajtát, amely a további nemesítés alapja lett. A nemesítés célja a minőség javítása, különösen a virág tartósságának növelése volt. Ezt a célt először a ’Riegers Schwabenland’ (1961) fajtával érték el.

A ’70-es évektől induló új nemesítési célkitűzések:

• korai virágzás, gyors vegetatív fejlődés,
• jó nyári virágzás,
• viszonylag alacsonyabb hőmérsékletigény,
• betegségellenálló-képesség javítása.

Környezeti igény

□ Hőigény. Melegigényes kultúra. A gyökeresedés 20 °C-on optimális, 25 °C-on gyorsabb, de ez esetben kevesebb adventív rügy képződik. A hajtásfejlődéshez 18–20 °C szükséges. Különösen ügyelni kell arra, hogy nyáron, hosszúnappalos időszakban ne süllyedjen a hőmérséklet tartósan 18 °C alá, mert ez virágrügyképződéshez vezet. Télen sem szabad a vegetatív növekedésben lévő növényeket 18 °C alatt tartani. A túl magas (25 °C fölötti) hőmérséklet sem kívánatos, mert így laza szöveti felépítésű, betegségekkel szemben érzékeny növényeket kapunk. A bimbók megjelenésétől csökkentsük a ház hőmérsékletét 15–16 °C-ra, hogy edzett növények, élénk színű virágok fejlődnek. Energiatakarékossági szempontok miatt a már begyökeresedett növényeket nappal 18–20 °C-on, éjjel 16 °C-on neveljük. A levegő 2–3 °C-kal alacsonyabb lehet, ha a házban talpfűtést biztosítunk. A hőmérséklet tartós csökkenése meghoszszabbítja a termesztési időt, kedvez a betegségek terjedésének, sok lesz a kipusztulás.

□ Fényigény. Fakultatív rövidnappalos növény, ami azt jelenti, hogy rövid nappalokon (13,5 óra alatt) virágrügyeket képez, de hosszú nappalon is virágzik, ha a hőmérsékletet a növekedési optimum alá visszük (16–18 °C). A biztos virágzás érdekében hosszúnappalos időszakban elsötétítéssel segítik elő a virágdifferenciálódást. Rövid nappalokon a virágképződést pótmegvilágítással gátoljuk (200 lux fényerő a növények magasságában mérve).

Nevelés szempontjából a B.-Elatior-hibridek árnyékigényesek. A fajták fényérzékenysége eltérő, a piros levelű, piros virágú fajták érzékenyebbek a direkt fényre. Hazai gyakorlatban az üvegházakat árnyékoló festékkel (Temperson) vonják be, és belső műanyag árnyékolóhálót használnak szükség szerint. Az energiaernyő nyári mozgatása is megfelelő árnyékolást ad. A fényhiány is okozhat problémát, pl. a túl sűrű növényállás, hosszú ideig tartó szállítás levélsárgulást eredményez.

□ Víz- és páraigény. A növény víz- és páraigényes. A közeg egyenletes nedvességét biztosítani kell, de a pangó víz károsodást okozhat. Az egyenletes vízutánpótlás miatt kedvezőbb a csepegtető öntözőberendezés, mint a kézi öntözés. Az öntözővíz hőmérséklete 20 °C-os legyen, lehetőleg lágy vizet használjunk (10 német keménységi fok alatt). A szaporítóházban fontos a nagy páratartalom, nevelőházban a 60%-os relatív páratartalom kedvező.

□ Közeg- és tápanyagigény. Humuszban gazdag, jó szerkezetű földkeveréket igényel. Kedvező a lombföld-tőzeg keverék mintegy 10% agyaggal kiegészítve.

A gyakorlatban Sphagnum-tőzeget (Novobalt) használnak a szaporításhoz, mintegy 20–25%-ban perlittel keverve. A nevelőközeg 70% tőzeg, 20% lombföld vagy fertőtlenített komposzt, 10% poliuretánhab golyócskák. Újabban a lombföldet elhagyják, tiszta tőzegben nevelik 10–20% alginit hozzáadásával. A nevelőközegbe m3-enként 2–3 kg szénsavas meszet és 2 kg tartós hatású műtrágyát kevernek (Plantosan 4D, Buviplant A, Osmocote Plus 4–6 hónapos). A közeg pH-értéke: 5,5, a sótartalom 0,2–0,3%-nál nagyobb ne legyen.

A gyökér sóérzékeny, az alaptrágyákat úgy válasszuk meg, hogy perzselést ne okozzanak. A szükséges tápanyagokat vízben oldódó fejtrágyákkal pótoljuk. Begyökeresedés után a vegetatív növekedés idejére adhatunk 0,1% Alkrisalt, 0,2% Volldüngert. Megfelelő tápanyagarány NPK = 15:10:15 + mikroelemek (1 g/l töménységben). Kísérletek igazolták, hogy 550 mg/l N hatóanyag a növények vegetatív növekedését optimálisan segíti. A nyári időszakban hetente 2–3 alkalommal ismételhetjük a lombtrágyázást.

CO2-trágyázás a téli félévben optimális hőmérséklet mellett pozitív eredménnyel jár. A termesztési idő csökken, erősebb lomb fejlődik, gazdagabb lesz a virágzás, élénkebbek a virágszínek. A növekedésre a 350–600 ml/m3koncentráció kedvezően hat, 900 ml/m3 csakjobb fényviszonyok mellett hasznosul. November közepétől február közepéig a fejlődő növényeket asszimilációs pótmegvilágításban részesítve CO2-trágyázással gyors növekedés érhető el. Ez a szürkepenész fellépésének veszélyét is csökkenti.

Szaporítás

A vegetatív szaporítás lehet levéldugványozás vagy hajtásdugványozás.

□ Szaporítás levéldugványról: a célnak legjobban a középállású, közepes vagy kisméretű, érett levelek felelnek meg. A leveleket az anyanövényekről törve szedik, majd 2–2,5 cm-es hosszúságúra vágják a levélnyelet. Kisméretű cserepekbe, műanyag cseréptálcákba, tőzegcserepekbe dugványoznak, 1 m2-re 500–550 dugvány kerül. A gyökereztető közeg tiszta tőzeg (Novobalt), tőzeg és homok vagy tőzeg és perlit 3:1 arányú keveréke 0,5 kg/m3 Orthociddal kiegészítve. A cserepek alá felszívató-paplant fektetnek, a dugványokat fátyolfóliával takarják. 22 °C-os talpmeleget biztosítanak, a gyökeresedés ideje 2–3 hét és további 2–3 hét szükséges e hajtások kifejlődéséhez. A levéldugványokon több hajtás képződik, nő a hajtások száma, ha dugványozás után 3 héttel növekedésserkentő anyaggal permetezik a leveleket. A levéldugványokat nyáron árnyékolni kell, a páratartalom megközelíti a 100%-ot. Télen az anyanövényeket és a dugványokat megvilágítják, 16 órára egészítve ki a nappal hosszát. A hajtások kifejlődése után (1,5–2 cm) a dugványlevelet eltávolítjuk, az 5–6 cm-es hajtással rendelkező növényeket értékesítési cserépbe ültetjük, vagy értékesítjük mint gyökeres dugványt.

Begonia-Elatior-hibrid gyökereztetés alatt álló levéldugványok, cserépbe tűzdelve

Begonia-Elatior-hibrid meggyökeresedett és sarjat hozott levéldugványai. Balról: tőzegpogácsában, jobbról és hátul: cserépben

□ Szaporítás hajtásdugványról: a fajták egy része csak fejdugványról szaporítható; ennek hátránya, hogy azonos mennyiségű dugványhoz több anyanövény szükséges. Az anyanövényekről 5–8 cm-es hajtásokat szedünk, a hajtásokat törjük vagy fertőtlenített késsel vágjuk (baktériumos fertőzés átvitelének elkerülése). A talphőmérsékletet 24 °C-on, a levegőhőmérsékletet 20–22 °C-on tartva, 14 nap alatt meggyökeresedik. A nagy páratartalom, a téli pótmegvilágítás itt is szükséges. A cserépbe, cseréptálcába dugványozott növények 4–6 hét múlva ültethetők értékesítési cserépbe. Fejdugványból 1 m2-re 300–350 db-ot helyezhetünk el.

Nevelés

Vásárolt gyökeres dugványról egyszerűbb a készáru előállítása. Legnagyobb a kereslet az őszi, téli névnapokon, ünnepeken, ezért a gyökeres dugványokat augusztus– szeptemberben vásárolják az üzemek.

A gyökeres dugványokat a kívánt áruminőségtől függően 9–12 cm-es cserepekbe ültetik, a nagyobb méretű edényekbe két dugványt tesznek. A gyökér érzékeny, ezért lazán ültessünk, ügyelve arra, hogy a földlabda egyben maradjon. A beültetett növényeket melegházban, növényasztalon helyezzük el, a hőmérsékletet a begyökeresedésig (kb. 10 nap) 20 °C-on tartjuk. Begyökeresedés után kerül sor a visszavágásra. Ha a levágott hajtást szaporításra kívánjuk felhasználni, több időt (3 hetet) hagyunk a növekedésre. A korai szaporításból származó növényeket kétszer is visszavághatjuk, a későn szaporítottakat nem vágjuk vissza. Így értékesítéskor nagyméretű, jól elágazó, sokvirágú, közepes méretű és kisméretű, ún. mininövényeink lesznek. Ne vágjunk mélyen vissza, a hajtásokon maradjon 2–3 levél, a gyenge hajtásokat csak visszacsípjük. Az oldalhajtások gyors növekedését a hőmérséklet és a fény adja. Az új hajtások fejlődése 20 °C-on optimális, a növekedés idején az éjszakai hőmérséklet se legyen alacsonyabb 18 °C-nál. Téli időszakban a pótmegvilágítás nélkülözhetetlen, megvilágítás nélkül a rövid hajtásokon virág képződik.

Az irányított termesztésben a megvilágításnak nagyobb a jelentősége, mint az elsötétítésnek. Augusztus közepétől április közepéig az anyanövényeket és a fejlődő növényeket meg kell világítani. A hosszúnappalos effektus eléréséhez elegendő 100–200 lux, amit egy 1 m magasságban elhelyezett 25 W-os izzólámpával vagy egy 4 W-os halogénlámpával könnyen elérhetünk. Az éjszakai megszakításos pótmegvilágítás is (21–22 órától) jó eredményt ad: 15 perc megvilágítás, 45 perc sötét vagy 2 perc világos, 8 perc sötét. A megvilágítás ideje alatt a hőmérséklet ne legyen alacsonyabb az optimumnál. Esős, ködös napokon a megvilágítás hosszát emelni kell. A természetes rövid nappalokon a gyenge pótmegvilágítás (100–200 lux) csak a virágképződést akadályozza. A jó növekedéshez erősebb fény szükséges (2000 lux), amit speciális fénycsövekkel, lámpákkal érhetünk el (asszimilációs megvilágítás).

Legjobb a növekedés a természetes hosszú nappalokon. Ha korai (Ilona-, ill. Mária-napi) virágzást akarunk elérni, az elágazódás után a visszacsípést követő 10–14 nap múlva a növényeket elsötétítjük. A fekete fóliát lehetőleg állványra húzzuk ki, ne kerüljenek közvetlen a növényre. A gyakorlatban 17.00 órától reggel 8.00 óráig sötétítünk, nyáron éjszaka érdemes legalább egyszer szellőztetni a túlzott felmelegedés, páralecsapódás elkerülésére. Az elsötétítés kezdetekor egyes fajtáknál szükség lehet törpítőszeres kezelésre. Rendszerint kertészeti CCC-t használnak 0,05–0,1%-os töménységben permetezve. A kezelést megismétlik a bimbók megjelenésének idején. A kezelés csak akkor eredményes, ha a növények tápanyag- és vízellátása optimális, a hőmérséklet nem emelkedik 22 °C fölé. Természetes rövid nappalokon virágoztatott növényeknél is használnak törpítőszereket, mert a rövidebb ízközű növények a szállítást jobban bírják.

A virágindukció 2–3 hét alatt lezajlik, ezt követően a növények 5–6 hét múlva kezdenek virágozni. A reakcióidő hossza függ a fajtától, az évszaktól. Ma a 7–9 hetes fajtákat termesztjük, ami azt jelenti, hogy a rövidnappalos kezelés kezdetétől az értékesítésig fajtától, évszaktól függően 2–3 hónap szükséges.

Az arányos fejlődés csak megfelelő térállásban biztosítható, a közepes méretű növényeket legalább egyszer, a nagyméretűeket kétszer rakjuk szét. A végső térállás:

• mininövényeknél: 60 db/m2 (9 cm cserép),
• közepes növényeknél: 36 db/m2 (11 cm cserép),
• nagy növényeknél: 16–20 db/m2 (12–13 cm cserép).

Termesztett fajták

Levéldugványról szaporíthatók:

• ’Heidi’ – telt, piros;
• ’Ilona’ – telt, barackrózsaszín;
• ’Susi’ – telt, rózsaszín;
• ’Barkos’ – telt, piros;
• ’Schwabenland’ – egyszerű, piros;
• ’Kreefeld’ – egyszerű, piros, bordó levelű.

Fejdugványról szaporíthatók:

• ’Karita’ – telt, rózsaszín;
• ’Renaissance’ – telt, piros, fogazott levél;
• ’Netja’ – telt, sötét rózsaszín;
• ’Anne’ – telt, sárga.

Növényvédelem

• Legjelentősebb betegsége a baktériumos levél- és szárelhalás (Xanthomonas campestris pv. begoniae). A levélen olajos foltokat látunk, a levél és a szár megbarnul, a növény kipusztul. Az átcsepegő víz, növényi részek, művelési beavatkozások (pl. dugványszedés, visszavágás) terjeszti. A fertőzött növények eltávolítása, helyük fertőtlenítése, a kések és termesztőedények tisztasága, fertőtlenítése fontos a terjedés megakadályozásában. Új fajták nemesítésével az ellenálló képesség javítása lehetséges. A szaporítóanyag fertőzéstől mentes legyen.
• Gombás betegségek közül a lisztharmat (Oidium begoniae) és a szürkepenész (Botrytis cinerea) okoz gondot. Mindkettőnek kedvez a 22 °C feletti és a 12 °C alatti hőmérséklet, a túl sűrű növényállás. Lisztharmat ellen kén párologtatásával, Nimrod 25 EC 0,04%-os, Saprol 0,075%-os permetezéssel védekezhetünk. A szürkepenész fellépése rossz termesztési körülményekre utal, az optimális hőmérsékleten való tartás, szellőztetés, a növények szétrakása és tisztogatása a fertőzést megelőzheti. Fellépése esetén Ronilan DF, Rovral 50 WP 0,1% oldatával permetezzünk.
  A Phytophthora, a Pythium és a Rhizoctonia fertőzött szaporítóanyaggal vagy fertőzött termesztőközeggel kerülhet az üzembe. A szaporítóközeget Previcur 607 SL, Chinoin Fundazol 50 WP 0,15% oldatával öntözzük be.
• Állati kártevők közül levéltetű, takácsatka és tripsz kártételével számolhatunk. A levélfonálféreg felismerése is nagyon fontos: a sárgás, matt színű foltok a leveleken később megbarnulnak, a levélerek által határolt foltok később összeérnek, a levél elpusztul. Temik 10 G ültetés utáni kiszórása 5 g/m2mennyiségben hatásos, a kártevő elterjedését akadályozza. A tünet észlelésénél Vydate 10 G 0,15% permetezés ajánlott.
• Egyes növényvédő szerek perzselést okozhatnak, próbapermetezés elvégzése segít a szer kiválasztásában. A virágzó növényeket lehetőleg már ne permetezzük.

Afrikaiibolya

Napjainkban az afrikaiibolya (Saintpaulia ionantha) világszerte és hazánkban is az egyik legkedveltebb virágzó cserepes dísznövény. Bár mintegy 100 éve termesztik, de jelentős dísznövénnyé csak a II. világháború után vált, amikor a nemesítési munka eredményeként a gyakorlatilag vírusellenálló fajtasorozatok megjelentek. Ekkor termesztése ugrásszerű fejlődésnek indult. Mai típusa az 1960-as évek elején alakult ki, amikor sikerült előállítani olyan fajtát, amelynél a párta nem válik el a csészétől és így lényegesen hosszabb ideig díszít. (A párta gyors lehullása az egész Gesneriaceae családra jellemző hátrányos tulajdonság (lásd: Sinningia). Népszerűségét hosszan tartó, csaknem folyamatos virágzásának, egyszerű tartásának, a termesztő szemszögéből pedig könnyű szaporíthatóságának és viszonylag rövid tenyészidejének köszönheti. Piaci térhódításának eredményeként folyamatosan csökkent a cserepes Primula, a Sinningia és a Senecio termesztése.

A nemzetség nevét felfedezőjéről, Walter von Saint Paulról, Német Kelet-Afrika kormányzójáról kapta, aki 1892-ben a Tanga-hegységben fedezte fel. Azóta a nemzetség 17 faja vált ismeretessé, valamennyi Afrikából. A mai afrikaiibolya kialakításában elsősorban a S. ionantha és a S. confusa fajok játszanak szerepet.

Botanikai jellemzők

A Gesneriaceae (bársonylevélfélék) családba tartozó évelő növény. Az igen rövid szártagú hajtáson tőlevélrózsát formázva a viszonylag hosszú nyélen helyezkednek el az ovális, elliptikus vagy kerekded levelek, amelyek széle lehet sima vagy gyakran hullámos. A levél merev, szétálló, többé-kevésbé törékeny, felülete finoman szőrös.

Virágai laza, 5–10 virágú virágzatban állnak. A virágok liláskékek (a termesztésben egyéb színűek is), öttagúak, zigomorfok. A csésze szintén öttagú, csak a tövénél összeforrt. A virágokban két normálisan fejlett és három csökevényes porzó van. A nagy, sárga porzószálak az alapi rész felé kiszélesedők. A két normális porzó portokja összehajlik. A porzók élénksárga színe szinte világít a lila háttérben. A porzószálak görbültek, a két kisebb pártacimpa felé hajlanak. A vacok, a csészelevelek, a sziromlevelek és a felső állású magház szőrösek. A bibeszál görbült. A tok hosszúkás, kétrekeszes. Magja kicsi, 1 grammban kb. 25 ezer szem mag van.

A fajok közül egyesek üde vízpartok, nedves területek humuszban gazdag talaján nőnek, mások 2000 méternél magasabb hegységekben is megtalálhatók. Ezek szárazságtűrők, de a humuszos talajt kedvelik. A mai nemesítési munka során a magashegységi fajok bekeresztezésével igyekeznek az afrikaiibolya hőigényét mérsékelni és a növény méretét csökkenteni.

A termesztésben lévő fajtatípusok viszonylag új hibridek, a fajták még nem homozigóták. Ezért magról szaporítva kiegyenlítetlen állományt kapunk, de még vegetatív úton szaporítva is sok a hasadás. Így számos új kombináció jön létre, sok új fajtát állítanak elő, ezek azonban többnyire nem olyan értékesek, hogy jó tulajdonságukkal leválthatnák a hagyományos, standard fajtatípusokat. A mutáció és kombináció révén kialakult új fajták között sok a virágmódosulás, elsősorban a porzók szabálytalan növekedési formáit tekintve.

A nemesítésben élenjáró országok Hollandia, Németország, Anglia és az USA. Az afrikaiibolya nemesítésében vezető cég a világon a holland Holtkamp. ’Optimara’- és ’Rapsodie’-sorozata a legnagyobb mennyiségben termesztett fajták, normál, midi és mini méretben. Másik nagy hagyományokkal rendelkező nemesítő a német Fischer cég. ’Ballett’-sorozata normál, kompakt, midi és mini típusaival ismert. Az Englert cég ’Diana’-sorozatával szintén világszerte ismert.

A magyarországi nemesítés az utóbbi évtizedekig jelentős volt a hazai kínálat bővítésében. A 70-es években a Rozmaring MgTsz, majd a Szombathelyi Kertész MgTsz és a Sasad MgTsz nemesítési eredményei voltak számottevők. Az általuk előállított midi fajták mára lefutottak, divatjamúltak lettek. A hazai nemesítői munka visszaszorulásának oka, hogy ez a tevékenység nagyon időigényes és költséges. A nagy ráfordítást példázza, hogy a Sasad által nemesített 6 fajtát 15 000 magoncból kellett kiválasztani, vizsgálni, tesztelni.

Ma a nemesítési munka célkitűzése:

• a levelek puhák legyenek a jobb csomagolhatóság érdekében, fogják közre a virágot,
• a virágok egyre nagyobbak, a portokok jól láthatók legyenek.

Manapság keresettek a fodros szirmú fajták. Az utóbbi években a nemesítési munka eredményeként már F1-hibridfajták is léteznek, bár a termesztésben magas áruk miatt még nem nagyon terjednek.

Az afrikaiibolya képéhez a kék színt társítják. A hazai keresletben a sötétkék fajták aránya 50–60%, ismertek továbbá világoskék, lila, rózsaszín, fehér és világosabb vagy sötétebb sziromszélű fajták.

Környezeti igény

□ Hő- és fényigény. Melegigényes kultúra, az optimuma 20–22 °C, minimális termesztési hőmérséklete 18 °C. Erre a hőmérsékleti határra nagyon kényes, alacsonyabb hőmérsékleten a levelek foltosodnak és eladhatatlan minőségűek lesznek. Ezért előfordul, hogy a hűvösebb nyári éjszakákon is fűteni kell. Megfelelően magas páratartalom mellett azonban a 30 °C-ot is elviseli. Félárnyéki növény, a nyári időszakban a termesztőberendezést árnyékolni kell. 20–25 ezer lux fényerősség fölött már károsodik, levelén a firkálóbogár kártételéhez hasonló klorofillpusztulás okozta foltosodás látható. Az optimális fényerősség 10–12 ezer lux, ez alatti megvilágításnál nem vagy csak gyengén virágzik. A közvetlen napsütésre annyira érzékeny, hogy esetenként a téli hónapokban is árnyékolni kell. A fényszegény téli hónapokban 2500 lux fényerősség alatti pótmegvilágítással lerövidíthetjük a kultúra idejét. A nappalok hossza iránt közömbös növény.

□ Víz- és páraigény. Eredeti termőhelyén trópusi, szubtrópusi aljnövényként él, ezért víz- és páraigényes. A rendszeres öntözés és párásítás kötelező technológiai elem. Felszívatásos öntözéssel jól termeszthető. Érzékeny az öntözővíz hőmérsékletére, amely, ha a levegő hőmérsékleténél néhány fokkal alacsonyabb, a levél foltosodik, a növény mint áru súlyos minőségkárosodást szenved. A túl hideg víz a gyökérzetet is károsítja. Ezért csak 20 °C körüli hőmérsékletre előmelegített vízzel szabad öntözni. Ennek egyik módja, hogy az öntözővizet a felhasználás előtt az üvegházi asztalok alatt medencében tárolják, amíg felmelegszik a kívánt hőfokra. A levegő relatív páratartalma 70–90% legyen.

□ Tápanyagigény. Jó szerkezetű, laza termesztőközeget kíván. Ennek leginkább a rostos tőzeg alapú talajkeverékek felelnek meg. A 6–6,5 pH-jú közegben fejlődik legjobban. Palántakorban erősen nitrogénigényes, virágzáskor a foszfor és kálium mennyiségét növelni kell. A termesztőközegbe alaptrágyaként tartós hatású műtrágyát célszerű keverni, köbméterenként 1,5–2 kg-ot. 3–4 hónap után folyamatosan kiegészítő tápoldatozás szükséges maximum 0,1%-os koncentrációban, 7–14 naponta. A virágzáskor kedvező, ha folyamatos a foszforellátás. Ezért a közegbe célszerű olyan adalékot keverni, amely megtartja és folyamatosan adagolja a növénynek a foszfort. Ilyen anyag lehet a perlit vagy az alginit. A tapasztalatok szerint 500–600 ppm-es CO2-trágyázás fokozza a növények anyagcseréjét. A tápanyaggal jól ellátott növények levele fényeszöld, a nitrogénhiányban szenvedőké matt.

Szaporítás

Üzemi méretekben leginkább vegetatív úton, levéldugványozással szaporítják, de alkalmazzák a mikroszaporítást is – elsősorban az új fajták gyors elszaporításánál – és szaporítható magvetéssel is. A levéldugvánnyal történő szaporításnál a dugványt kiválasztott anyanövényekről és értékesítésre szánt árunövényekről egyaránt szedhetjük. Dugványozásra a már kifejlett, de még növekedésben lévő levelek alkalmasak. Ha anyanövény-állományt tartunk fenn, az alábbi szempontok szerint válogassuk ki a növényeket: csak virágzó állományból válasszunk; tökéletes egészségi állapotúak, fiatal és erőteljes növekedésben lévők legyenek. Legfeljebb egy évig szedjünk dugványokat az anyanövényekről, mert a későbbi dugványokból lassúbb növekedésű, kevésbé vitális utódok fejlődnek. A tarka színű fajták dugványaiból nagyon sok egyszínű mutáns lesz, ezért ezeket a fajtákat a virágkocsány szövetrészéből indított mikroszaporítással állítják elő.

Saintpaulia ionantha sejttálcába tűzdelt levéldugványai, fátyolfólia takarással gyökereztetve

Saintpaulia ionantha szállításra kész növények, tasakolva és dobozolva

A dugványról való szaporítás menete a következő: a 3–4 cm-es levélnyéllel szedett dugványokat szaporítóládába vagy műanyag szaporítótálcába tetőcserépszerűen egymás fölé duggatva helyezzük el. A szaporítóközeg lehet steril perlit, tőzeg, homok vagy ezek keveréke. A párologtatás csökkentése céljából a dugványokat a gyökeresedésig agrofóliával takarjuk le. A gyökeresedés ideje 2 hónap. A gyökeresedéssel egy időben járulékos rügyek képződnek és az anyalevél tövében kis csomóban megjelennek az új növények. Az anyalevelek letörése után egy-két héttel a csomókat szétszedjük és gyökereiket eltávolítva, illetve legfeljebb két, még nem teljesen kifejlődött levélkét meghagyva, méret szerint osztályozva, a növényeket eltűzdeljük. Egy anyalevél után 3–5 új növényre számíthatunk. (Helyenként a leválasztott anyalevelet újra dugványozzák, de nagyüzemi viszonyok között ez nem javasolható.)

Az eltűzdelt növénykék újra meggyökeresednek és 2 hónap múlva 9-es végcserépbe ültethetők, ezeket igényeiknek megfelelő viszonyok között neveljük az értékesítésig.

Növényvédelem

A különböző növényvédő szerek alkalmazásánál vigyázni kell azok szakszerű, precíz kijuttatására, mert az afrikaiibolya a növényvédőszer-perzselésre érzékeny.

Legfontosabb kórokozói és kártevői:

• Erviniás hervadás (Erwinia carotovora var. chrysanthemi): hatására a levelek fonnyadnak, visszahajlanak, amelynek oka az edénynyalábok eltömődése. A védekezés ellene megelőző jellegű. Az állományt tisztán kell tartani, meg kell akadályozni a befülledést, időnként teljes formalinos fertőtlenítést végezzünk az üvegházban.
• Lisztharmat(Oidium spp.): jelentős kórokozó, ellene a folyamatos védekezés elengedhetetlen. Rendszeres kénes füstöléssel nem pusztítjuk ugyan el, de a fejlődését gátoljuk (nincs tünet). Néhány napos kihagyás után a védekezésben már jelentkezhetnek a lisztharmat jellegzetes fertőzési tünetei.
• Nyugati virágtripsz (Franklinellia occidentalis): igen veszélyes kártevő. Mivel életét rejtetten, a talajban éli le, nagyon nehéz ellene a védekezés. A fertőzött növény hamarabb elvirágzik, a szétrágott portokokból a virágpor kihull és beszennyezi a pártát. Virágzás előtt 2–5 naponként folyamatos lemosó permetezés (Mesurol 50 WP, Decis 2,5 EC) szükséges. (A növényvédő szerbe cukrot tesznek a rovar csalogatására.)
• Szürkepenész (Botrytis cinerea): elsősorban a levegőtlen, párás termesztőberendezésekben veszélyes. Jelentős kártétele nem megfelelő technológiai fegyelemre utal.

Cserepes primulák (kankalinok)

A cserepes primulák a Primulaceae (kankalinfélék) családba tartozó, az egész világon elterjedt, nagy tömegben előállított olcsó, virágos cserepes dísznövények. Számos faj van üvegházi termesztésben. Korábban nálunk hármat termesztettek a leggyakrabban:

Primula obconica – szobai primula

Primula-Polyantha-hibrid, rövid szárú (P. vulgaris) típus

● P. malacoides – emeletes kankalin – Kínából származó növény, amelynek hosszú nyelű levelei laza tőlevélrózsát alkotnak, mely fölé emelkednek a karcsú virágzati szárakon, 3–4 örvben elhelyezkedő virágok. Külföldön ma is igen népszerű, kisebb mennyiségben nálunk is termesztik, alkalmanként import áruként jelenik meg a kereskedelemben.

● P. obconica – szobakankalin – a legáltalánosabban termesztett faj volt. Hazája Délnyugat-Kína. Nagytermetű, 20–25 cm hosszú levelei hullámos szélűek, mirigyszőrösek. A mirigyszőrökben allergén anyag, primin termelődik, ami a növény érintésére bőrgyulladást okozhat. Bár igen dekoratív faj, e tulajdonsága miatt lassan kiszorult a termesztésből. Jelentősége ismét megnőhet, mivel újabban ismertek már olyan fajták – ’Libre’-sorozat – melyek a sikeres nemesítési munka eredményeként nem tartalmaznak allergén anyagot.

● P. sinensis – kínai kankalin – Kínából származik. Hosszú levélnyelű, fűrészesen csipkés leveleivel a legdekoratívabb üvegházi primulafaj volt.

Európa több országában termesztik még a P. denticulatát –gömbös kankalint –, amely nagy tűrőképességű, rövid tenyészidejű növény. A tőlevélrózsa fölé 40–45 cm magasan kiemelkedő, gömb alakú virágzata szorosan illeszkedő, mályvaszín, lila vagy lilás rózsaszín virágokból áll. Nálunk még szintén nem termesztett hibrid faj a P.× kewensis (angol kankalin). Fogazott szélű leveleit finom fehér szőrzet borítja. A virágzati szár 35–40 cm-rel a levélzet fölött tartja az örvökben álló, hosszú csövű, sárga, illatos virágokat.

A cserepes primulák termesztésében új fordulatot jelentett az 1970-es évektől fokozatosan tért hódító P. elatior(sudár kankalin), P. vulgaris (szártalan kankalin) és P. veris (tavaszi kankalin) keresztezéséből származó hibrid fajták megjelenése. A kereskedelemben P.-Elatior-hibridek vagy P. × polyantha néven terjedtek el. Népszerűségüket rövid tenyészidejük, széles színskálájuk, alacsony hőigényük, kis méretük és jó időzíthetőségük eredményezte.

A mai termesztésben csaknem kizárólag e hibridcsoport az egyeduralkodó. Számos fajtája és fajtacsoportja van, a magtermesztő világcégek F1-heterózisfajtákat kínálnak. Attól függően, hogy melyik szülőfajra hasonlít a fajta, a virágok sok rövid, egyvirágú kocsányon ülnek (Vulgaris-típus) vagy 10–15 cm hosszú tőkocsányon ernyőben állnak (Elatior-típus).

Környezeti igény

□ Hő-, fény- és páraigény. A primula mérsékelt- vagy hidegházi növény. Csírázáskor 16–20 °C körüli hőmérsékletet igényel. Vegetatív fejlődése idején 15–18 °C elegendő számára, a virágdifferenciálódáshoz 5–6 °C a legkedvezőbb, de mindenképpen 15 °C alatt kell tartani. A virágok fejlődősének optimuma 10–14 °C. Magasabb hőmérsékleten a virágkocsány megnyúlik. Közepesen fény- és páraigényes, nem túlzottan vízigényes, de a virágdifferenciálódás időszakában a megszokottnál is mérsékeltebben öntözzünk. A nappalok hosszúsága iránt közömbös.

□ Talaj- és tápanyagigény. Alacsony tápanyagigényű, elsősorban K-túlsúlyos tápoldattal öntözzük, N-túladagolás esetén a levélzet a kívánt méretűnél nagyobbra nőhet. Laza szerkezetű, 5,5-6,5-es pH-értékű talajban fejlődik megfelelően.

Termesztése

A hazai viszonyok között a nagy mákszemnyi F1-hibrid magvakat május végétől–június végéig szakaszosan vetjük, szaporítóládánként 0,5 g-ot, ebből mintegy 350–400 palánta ültethető ki. A 20 °C alatt tartott magvetés 2–3 hét alatt csírázik, de ha 16 °C-os állandó hőmérsékleten tartjuk (hűtőkamra), 10–13 nap alatt kicsírázik. A magvakat a közeg felületére vetjük, csírázáskor finom tőzeget rostáljunk rá. A fejlődő palántákat 4–6 hetes korukban széttűzdeljük. A növények ekkorra 4 lombleveles állapotúak. Az első tűzdelést szaporítóládába vagy műanyag tálcába végezzük. A június elejei magvetés július közepére széttűzdelhető. Általános elv, hogy az első tűzdelést augusztus 20-ig be kell fejezni. A földkeverék tőzeg alapú, 1/3 részben marhatrágyaföldet is tartalmazhat, ennek hiányában tartós hatású műtrágyát adagoljunk a keverékhez. Ebben az időszakban a palántákat 20 °C alatt kell tartani, ezért a termesztőberendezést árnyékoljuk, folyamatosan párásítsunk, és rendszeresen szellőztessünk. Ha tartósan 20 °C fölé emelkedik a hőmérséklet, a palánták megnyúlnak.

A második tűzdelést szeptember elejétől folyamatosan végezhetjük az értékesítési (9–10-es) cserépbe. Az állományt cserép-cserép mellé rakva mintegy hat hétig neveljük, ilyenkor az éjszakai hőmérséklet 15 °C fölé ne emelkedjen. 6–8 °C-on is tarthatjuk éjszaka, ekkor lassabban fejlődik. Ez idő alatt a növények megerősödnek, megfelelő levéltömeget fejlesztenek.

Az ezt követő egy hónapnyi időtartam a virágdifferenciálódás időszaka. A növényeket 15 °C alatt tartva megjelennek a virágkezdemények. Ez az ún. félkész állapot, számos kistermelő ilyen fejlődési állapotban veszi meg és virágoztatja ki az állományt.

A virágkezdemények megjelenése után szét kell rakni a cserepeket 65–75 db/m2 térállásba. Ilyenkor a téli időszakban minél több fény és folyamatos vízellátás szükséges. Vigyázni kell azonban a túlzott öntözéssel, mert élettani eredetű klorózist okozhat. Vashiány tünetei mutatkozhatnak a talaj magas pH-értéke esetén is.

Tápanyag-utánpótlásnál alacsony nitrogén- és magasabb káliumtartalmú tápoldatok használata intenzívebb virágzást eredményez, a klorotikus tünetek elkerülése érdekében a tápoldathoz vaskelátok adagolása célszerű. Ha a közeg sótartalma megemelkedik, a levelek széle elvékonyodik, megbarnul, később elszárad. A jól fejlett, egészséges növények levelei a cserepek szélén kissé túlnőve gallérszerűen körülölelik a virágokat.

Növényvédelem

Vírusok fertőzhetik a növényeket, ezek a tünetek a levelek elszíneződésében és torz fejlődésében mutatkoznak meg. A vírusos növényeket meg kell semmisíteni. A rosszul levegőzött, párás körülmények között fejlődő állományban jelentős lehet a botritisz kártétele. Kedvezőtlen viszonyok között gyakori kórokozó a primula-levélfoltosodás (Ramularia primulae). Jelentős kártevő az üvegházi molytetű, a zöld őszibarack-levéltetű és a káposzta-bagolylepke hernyója.

A kultúra időzítésére több lehetőség van. A magvetés idejének helyes megválasztásával, szakaszos vetéssel folyamatos árualapot biztosíthatunk. A kereskedelemben különböző tenyészidejű fajták kaphatók. A virágdifferenciálódás előtti időszakban a növényeket 6–8 °C-on tartva lassíthatjuk a fejlődésüket. A téli időszakban a több fény gyorsítja a virágok kifejlődését. A virágoztatás periódusában emelhetjük a hőmérsékletet, de vigyázni kell, mert túl magas hőmérsékleten a növények könnyen megnyúlhatnak, a virágok aprók maradnak.

Az egészből ez a rész érdekelt , de , ha valaki másért keresi fel az oldalt , hát ha tudtam neki segíteni !!!!

Cserepes krizantém

A krizantém (Chrysanthenum indicum) botanikai jellemzése a vágott krizantém termesztésével foglalkozó fejezetben található. A cserepes krizantém jelentősége a hazai termesztésben és kereskedelemben az elmúlt 10 évben az új fajták elterjedésével megnőtt. Az őszi halottak napi piac korábban is igényelte a szabadban kiültetve megnevelt, majd gyökérlabdásan vagy utólag becserepezve forgalmazott, ún. töves krizantémokat. Napjainkban a hagyományos fajtákat is cserépben nevelik az értékesítésig. Az új, bőven elágazó, rövid ízközű fajták megjelenésével ugrásszerűen nőtt a kereslet, a fehér virágú fajták mellett a színesek is kedveltté váltak.

A cserepes krizantémok jól illeszthetők a palántatermesztésre specializálódott üzemek áruösszetételébe, a termesztőberendezések nyári–őszi hasznosításába. A termesztett mennyiség hazánkban eléri a 4,5–5 millió cserepet. Ennek mintegy 80%-a az őszi, szeptember–októberi hónapokban kerül piacra. A temetői értékesítés mellett balkonok, teraszok, középületek teraszát is szívesen díszítik az őszi időszakban virágzó krizantémokkal. Erre a célra 17–20 cm-es, nagycserepes árut is értékesíteni lehet. Terjed a cserepes krizantémok időzített termesztése is, anyák napjára a jó minőségű áru jó áron eladható.

A termesztés igényei, az időzítés biológiai és technikai feltételei megegyeznek a vágott krizantém termesztésénél leírtakkal.

A termesztőközeget tekintve, a cserepes termesztésnél különösen fontos a jó szerkezetű, vízáteresztő, humuszban gazdag földkeverék. Általában tőzegalapú típusföldeket használnak (pl. Florasca B), vagy a Standard speciális keveréket. Üzemi keveréket készíthetünk 60% Novobalt tőzeg, 25% hazai fekete tőzeg (pl. pötrétei) és 15% agyag (Alginit) keverékéből. Ha komposztot, szántóföldi földet adunk a keverékhez, a fertőtlenítés (gőzölés vagy vegyszeres kezelés) elengedhetetlen. Alaptrágyaként adhatunk 1,2 kg ammónium-nitrátot, 1,2 kg szuperfoszfátot és 0,8 kg kénsavas káliumot m3-ként. A pH-t 5,5–6-os értékre állítsuk be dolomitporral vagy szénsavas mésszel (1–1,5 kg/m3). Adhatunk komplex műtrágyákat is (pl. Osmocote Plus 3–4 hónapos) 2,5–3 kg/m3 mennyiségben. Nyári ültetésnél a magas hőmérséklet, gyakori öntözés miatt a tápanyagok gyorsabban oldódnak, túltrágyázás léphet fel, ami gyökérégést okozhat. Ezért ilyenkor az alaptrágyákból féladagokkal dolgoznak, majd a begyökeresedés után azonnal kezdik a tápanyag-utánpótlást.

A cserepes (töves) krizantém termesztésében megkülönböztetjük

• a hagyományos kultúrát,
• az időzített (irányított) kultúrát, valamint
• a kerti krizantémok („Garden Mums”) termesztését.

Hagyományos kultúra

Hagyományos termesztésben a gyökeres dugványokat puha vagy merev falú konténerekbe ültetik május végén, június elején. A beültetett töveket visszatörik, majd a nagyvirágú fajtáknál a hajtásokat kiválogatják, egy tövön 4–6 szálat hagynak, amit később lebimbóznak. A kisvirágú fajtáknál esetleg még egy további visszacsípést is elvégeznek a bő elágazás érdekében. Az oldalbimbók eltávolítása szükségtelen. A nevelés nyáron a szabadban történik. Szeptember közepén-végén növényházba, fóliaházba hordják a növényeket, vagy a tövek fölé felhúzzák a fóliát. Vidéken még előfordul a virágos tövek becserepezése vagy cserép nélküli árusítása a temetők mellett. Nagyobb biztonságot jelent a konténeres termesztés, a könnyebb mozgatás és a talajtól való elszigeteltség miatt.

Hagyományos módon, halottak napjára virágoztatott 

cserepes krizantém

A cserepes krizantém a becserepezés után 1–3 hétig nagyobb páratartalmat kíván. Éjszaka és borús napokon 18–20 °C, napos időben 20–22 °C és 80%-os relatív páratartalom szükséges. Az ezt követő 2–3 héten 15–16 °C-os éjszakai és napos időben 20–25 °C-os nappali hőmérséklet megengedett, 60%-os páratartalom mellett. A cserepes fajták többsége a virágképződés idejére 13–14 °C-os éjszakai és 16–17 °C-os nappali hőmérsékletet igényel.

A hazai hagyományos termesztésben a 12 cm-es cserépméret terjedt el, nagyvirágú fajtáknál 1, kisvirágú, bokros fajtáknál 3 dugvány beültetésével. A szabadban nevelt növények fejlődésére hat az időjárás változékonysága. Az erős napfény, a nagy meleg korai megfásodást, egyenetlen növekedést eredményez, az augusztusi hűvös éjszakák a virágképződésre hatnak kedvezőtlenül. Szabadban ügyelni kell a helyes térállás megválasztására. 12 cm-es cserepeknél 36–42 db-ot helyeznek el 1 m2-re, behordás után 17–24 db/m2-re rakják szét a növényeket.

Hagyományos termesztésben hetente 1–2 alkalommal adnak tápoldatot (0,1–0,2%-os Volldünger), illetve a növekedési szakaszban tiszta nitrogént. Szabadföldi termesztésnél a levéltetű-fertőzésre erősen figyelni kell, de hernyórágás és házatlan csiga is előfordulhat.

Időzített kultúra (irányított termesztés)

Időzített termesztésnél a vágott virághoz hasonlóan a kívánt virágzási időből kiindulva készítjük el a termesztési programot; a sötét periódus hossza (természetes vagy elsötétített) feleljen meg a fajta reakcióidejének. Ma már egész rövid (6,5–7 hetes) reakcióidejű fajták is ismertek, de a hazai piac még igényli a hosszabb 9–10 hetes fajtákat is (pl.: ’Altis’, ’Blanche Poitevine’).

Időzített termesztésben fontos a fajták reakcióidejének ismerete, a piaci igény felmérése, a technikai feltételek megteremtése. Hagyományos virágoztatási időpontra, halottak napjára is érdemes időzített cserepes krizantémot termeszteni.

• Előnyei: későbbi ültetés, rövidebb termesztési idő, biztos és egyöntetű virágzás, garantáltan első osztályú áru.
• Hátránya: a színvonalasabb technikai felszereltség a költségeket növeli.

-. táblázat - Termesztési program 9 hetes fajtára:

A kívánt virágzás ideje	Ültetés (dugványozás)	Hosszú nappal (világítás)	Visszacsípés	Rövid nappal (sötétítés)
Húsvét	Dec. 20–25.	Dec. 20–Jan. 22.	Jan. 23. körül	Jan. 23-tól (természetes)
Anyák napja	Jan. 25–31.	Jan. 25–Febr. 25.	Febr. 15. körül	Febr.7-től (mesterséges)
Halottak napja	Júl. 15–20.	természetes	Aug. 5–10.	Aug.1-től

Az időzített termesztés növényházban vagy fóliaházban növényasztalon történik. Indulhat a termesztés gyökeres dugványok ültetésével vagy hormonnal kezelt sima dugványok végcserépbe dugványozásával. Ez utóbbi a termesztési programban még évszaktól függően 10–12 nap gyökeresedési időt is igényel. Sima dugványok használatánál fontos a közeg sterilitása. Általában, ún. tűzdelőkeveréket használnak (50% alaptrágyával dúsítva), amit dugványozás előtt alaposan átnedvesítenek. A megtöltött cserepeket cserép-cserép mellé, asztalra rakják. Dugványozás után az asztalok fölé fehér, ill. tejszínű fóliát terítenek. Nyári dugványozásnál a házat árnyékolják, őszi–téli dugványozáshoz 18–20 °C-os talpmeleget biztosítanak. A takarófóliát gyökeresedés után éjszaka veszik le a növényekről, így könnyebben megszokják a megváltozott klímát. A gyökeresedés után 1–2 hét múlva kezdődhet a rövidnappalos szakasz.

A jól begyökeresedett növényeket (a gyökér elérte a cserép falát), visszacsípik a 7–8. levél felett. Kiscserepes programnál a magasabb, 8–9. levél feletti visszacsípés több elágazást biztosít. Visszacsípés nélkül nevelt árunál fontos a cserepenként azonos dugványméret.

Ha végcserépben gyökereztetünk, a használt közeget csak 50%-ban töltsük fel tápanyaggal. Ez esetben fontos a foszfor adagolása (pl. Crystalon hydrostarter bekeverése a közegbe 1 kg/m3). Fontos, hogy a közeg a foszfort felvehető formában tartalmazza. A tápoldatozást a begyökeresedés után – 3. hét – kezdjük, nyáron alacsony koncentrációban, 0,05–0,1%, naponta; minden 4–5. öntözés legyen tiszta vizes. A N-t nyáron külön pótoljuk, minden 3–4. tápoldatozás lehet tiszta nitrogén. A klorotikus tüneteket általában vashiány okozza, ezt vaskeláttal korrigáljuk.

Cserepes termesztésnél különös figyelmet fordítanak az öntözésre. Az asztalra felszívatópaplant terítenek, ezen fekszenek a szivárogtató tömlők, vagy csak csepegtető öntözést alkalmaznak. Az öntözőrendszert ellenőrizni kell, az eldugulás, a vízhiány pusztulást okozhat. A sófelhalmozódás, az ágyszélek kiszáradása miatt kézi, tömlős öntözésre is szükség van. Bimbószedés, virágnyílás idején különösen fontos az egyenletes vízellátás, de estére a növényeknek le kell száradniuk.

Az arányos növényméret, ill. -magasság és a bokrosodás a megfelelő térállással érhető el. A gyökereztetéstől az első visszacsípés után 2 hétig cserép-cserép mellett állnak a növények, ezt követően rakják szét végleges térállásra, ami az előállítani kívánt növények (és cserepeik) méretétől függően a következő lehet:

• mininövények: 5,5–7 cm-es cserépben, 90–110 db/m2,
• kiscserepes növények: 7–9 cm-es cserépben, 50–80/m2,
• normál méretű növények: 1 dugvány 10 cm-es cserépben, 28–35 db/m2, vagy 3 dugvány 11–12 cm-es cserépben, 17–24 db/m2,
• nagycserepes növények: 17–20 cm-es cserépben, 6–9 db/m2.

Hazai piacokra irányított termesztésből a korai kereslet (húsvét, anyák napja) a mini, a kiscserepes és a normál méretű árut, az őszi kereslet (Mária-naptól) a normál és a nagycserepes árut igényli.

A növekedés szabályozása a cserepes termesztésnél fontosabb, mint a vágott virágnál. Egyes fajták őszi, téli virágzása növekedésgátló szer nélkül is egyenletes. Változik a szer töménysége a talajminőség, az öntözés módja szerint is. Kötöttebb keverékekben nevelt növényeknek kisebb, laza közegben nevelt vagy csepegtető öntözéssel ellátott állománynak nagyobb koncentráció szükséges. Általánosan bevált az Alar 85 használata. A kívánt magasságcsökkenés fajtánként eltérő; 25–40% között lehet. Az Alar 85-öt 0,1–0,3%-os töménységben használják, 100 m2-re 10–15 liter oldatot kipermetezve. A kezelés gyakorisága fajtától függ. Először a begyökeresedett növényeket permetezzük, másodszor a visszacsípés után akkor permetezzünk, ha az oldalhajtások elérik a 1,5–2 cm-t. A harmadik kezelés az erős növekedésű fajtáknál szükséges az oldalhajtások 6–8 cm-es nagyságánál, ez inkább a vágott virágnak is alkalmas fajták cserepes termesztésénél ajánlatos, 0,3–0,5%-os töménységű oldat permetezésével. Alacsony, bokros fajtáknál (pl. ’Popsie’) elegendő egy gyenge koncentrációjú permetezés.

A kész növények osztályozása

A cserepes krizantém osztályozásának szempontjai:

• egyöntetű, a fajtára jellemző növénymagasság,
• fajtára jellemző virágszám, -átmérő és -szín,
• egészséges, üde zöld lomb.

Csomagolás, szállítás

A csomagolás műanyag zacskóba húzva, kartondobozokba téve történik. Egy 60×40×40 cm-es dobozban 24 db 10 cm-es, 15 db 12 cm-es cserép fér el. A kiszállítás előtt néhány órára vigyük a csomagolt növényeket hűvös helyre. A szállítás ún. szállítótálcákban, CC-konténereken hosszabb távolságon is biztonságos.

A legfontosabb fajták, fajtasorozatok

Nagyvirágúak:

• ’Altis’ – hófehér, 7–10 cm átmérőjű, félgömb alakú,
• ’Blanche Poitevine’ – fehér, 10–12 cm átmérőjű, gömb alakú,
• ’Bendy’-sorozat – fehér, sárga, piros, gömb alakú,
• ’Miral’-sorozat – fehér, sárga, gömb alakú,
• ’Virgo’ – hófehér zöld középpel, féltelt alakú,
• ’Induna’-sorozat – fehér, rózsaszín, gömb alakú,
• ’Matador’ – sötétbordó, gömb alakú virágzat,
• ’Triumpf’-sorozat – dekoratív, nagyvirágú, sárga, rózsa, piros színekben, félgömb alakú.

Kisvirágúak:

• ’Casablanca’, ’Casablanca Yellow’ – egyszerű, 2–3 cm-es virágzat,
• ’Tripoli’-sorozat – fehér, sárga, rózsaszín, lila, egyszerű virágú,
• ’Draga’ – teltvirágú, sárga színű,
• ’Time’-sorozat – teltvirágú fehér, rózsaszín, sárga, lila színekben.

Szabadföldi kerti krizantémok („Garden Mums”)

Új termesztési eljárást igényel az Amerikából származó ún. „kerti krizantémok” (amerikai elnevezésükön „Garden Mums” fajták) termesztése. Ezek a fajták általában fagytűrők, így a kertbe kiültetve a szabadban is nagy valószínűséggel áttelelnek. Erős növekedésűek, de nem magasak, hanem bőven elágazók (félgömb alakúak). Erős, sötétzöld leveleket fejlesztenek. Jól termeszthetők a szabadban, vagy tavaszi virágoztatáshoz (irányított termesztésben) növényházban is. Kedveltek mint nagy cserepes, ún. konténeres áruk: 20–22 cm-es cserépben elérhetik a 40 cm-es magasságot, az egyszerre nyíló virágok száma 200–300 is lehet. Természetesen értékesítési áruk is ennek megfelelő: a normál méretű (10–12-es cserépben nevelt) növények árának 10–15-szörösét is eléri.

A „Garden Mums” fajtákat a virágzási idő szerint csoportosítjuk:

Korai fajták: (reakcióidő: 5 hét)

• dugványozás: május 1. hete;
• cserépbe ültetés: május 3. hete;
• visszacsípés: 2-szer július 15-ig;
• virágzás: augusztus vége, szeptember eleje (Mária-nap).

Középkorai fajták: (reakcióidő: 5–6,5 hét)

• dugványozás: május 3. hete;
• cserépbe ültetés: június 1–2. hete;
• visszacsípés: 2-szer július 20-ig;
• virágzás: szeptember közepe-vége.

Kései fajták: (reakcióidő: 6,5–7 hét)

• dugványozás: május 3. hete;
• cserépbe ültetés: június 1–2. hete;
• visszacsípés: 2–3-szor július 25-ig;
• virágzás: szeptember vége–október eleje.

(Az ültetés idejét a cserépméret is meghatározhatja. Normál méretű (12–14 cm-es) cserépbe július elején is ültethetünk kései fajtákat. Ezeket kevesebbszer csípjük vissza, hogy októberre virágot hozhassanak).

A gyökeres dugványokból 1, illetve 3 db-ot ültetnek cserepenként, ügyelve az azonos dugványméretre. Begyökeresedés, első visszacsípés után hordják ki a növényeket a szabadba. A területet egyirányú lejtéssel teljesen simára előkészítik, a talaj felszínére agroszövetet terítenek. Lefektetik a csepegtető öntözőrendszert, a cserepeket végleges térállásba helyezik el. A csepegtetőtestekből a nagyobb cserepekbe kettő, a kisebbekbe egy kerül. (Nagy terület esetén öntözőkocsit alkalmaznak).

Ültetésre az előzőekben leírt speciális földkeveréket használnak 2,5–3 kg/m3 szabályozott tápanyag-leadású műtrágya bekeverésével. A tápoldatozást az ültetés utáni 3. héten (szabadba hordás után) kezdik. 0,05–0,1% N-túlsúlyos tápoldattal naponta egyszer, illetve a növekedés fő időszakában minden öntözésnél tápoldatot is kap a növény. Az N-hiánya és a kiszáradás korai bimbóberakódást okoz, ezért ügyelni kell arra, hogy főleg az első hat héten a növények ne éhezzenek és ne száradjanak ki. A hűvös júniusi éjszakák korai bimbóberakódást okoznak, ilyenkor mélyebben kell visszavágni, egyébként mindig ún. lágy visszacsípést alkalmazunk.

Az erősebb növekedésű fajtákat szabad földön is kezelni kell növekedésgátló szerrel (Alar 85). Az első kezelést az oldalhajtások 1,5–2 cm-es állapotánál, a másodikat szükség szerint végezzük el.

A „Garden Mums” fajtákat nyár végi–őszi virágoztatáshoz nem szükséges sötétíteni, mivel természetes virágzásuk is erre a szezonra esik.

Irányított termesztéssel anyák napjára is virágoztathatók. Ez esetben január–februárban indítják a kultúrát, növényházban meghajtatott anyanövényekről szedett dugványokkal. A dugványokat és a fiatal növényeket 4–5 hétig megvilágítják, majd 13,5 óra alá csökkentik a nappal hosszúságát. Ha (sikertelen értékesítés esetén) az anyák napjára virágzó töveket elnyílás után visszavágják, tápoldatozzák, rendszeresen öntözik, őszre újra virágzó töveket kapnak.

„Garden Mums” fajták:

• ’Linda’ – fehér, középkorai;
• ’Legend’ – sárga, pompon virágforma, korai;
• ’Ginger’ – piros középpel, középkorai;
• ’Barbara’ – sötétlila, pompon virágú, középkorai;
• ’Sundoro’ – rózsaszín, telt nagyvirágú, középkorai;
• ’Bravo’ – égővörös, telt virágú, korai.

Növényvédelem

A növényvédelem hasonló a vágott virágnál leírtakkal. A szabadföldi termesztésnél a levéltetű, esős időben a fehérrozsda erősebben jelentkezik. Fuzáriumos tőrothadás a speciális közegekben nem fordul elő.

Hortenzia

A kerti hortenzia (Hydrangea macrophylla) az 1980-as évek elején még az első öt cserepes virágos kultúra egyike volt. Napjainkban hazai termesztése erősen visszaesett: a hajdani 300 ezerről néhány tízezres mennyiségre. Ugyanakkor tavasszal a hortenzia hagyományos értékesítési szezonjában (húsvét, anyák napja, ballagás) extra minőségű import áruval is találkozunk a piacon, jelezve, hogy a kereslet e szép és tartós cserepes virág iránt továbbra is megvan.

A visszaesés részben a divat változásával, főképpen azonban gazdaságossági okokkal magyarázható. A hagyományos módon termesztett hortenzia előállítási ideje csaknem egy év, helyigénye nagy, ezért az előállítási ára viszonylag magas a többi cserepes virághoz képest.

Nyugat-Európában ismét fontos cserepes kultúrának számít. Versenyképességét olyan technológiai és fajtaváltásnak köszönheti, melynek eredményeképp a termesztés ma két fő irányban polarizálódik:

● „Hagyományos” termesztéstechnológia 8–10 hónapos előállítási idővel, továbbra is a húsvéttól a ballagásokig terjedő szezonra időzítve a virágoztatást. Ezzel a technológiával:

• vagy extra méretű és minőségű (és természetesen extra árú) többágas növényeket,
• vagy pedig egyszálas – lehetőleg minél kisebb méretű – „tömegárut” állítanak elő.

● Rövidített termesztéstechnológia 3,5–6 hónapra csökkentett előállítási idővel és a hagyományoshoz képest miniatűr növények virágoztatásával, az év bármely szakában.

Botanikai jellemzők

A Hydrangeaceae (hortenziafélék) családba tartozó Hydrangea macrophylla – kerti v. nagylevelű hortenzia – Japánból származó, eredeti termőhelyén 4 m-re is megnövő cserje. Virágzata 15–20 cm átmérőjű tányér vagy félgömb alakú bogernyő, ami a vad alaknál kétféle virágból áll: a virágzat középső részén elhelyezkedő hímnős virágok aprók, míg a virágzat peremét nagy, sziromszerű porzós virágok díszítik. Ezek szirmai ugyancsak aprók, de a csészelevelek nagy, sziromszerű fellevelekké fejlődtek, amelyek fehér vagy rózsaszín színüket az elnyílás után is megtartják.

A kerti fajták többségének virágzata csupa nagycsészéjű porzós virágból áll. Ezért olyan, mint egy óriási labdarózsa, ezek az úgynevezett gömb-hortenziák. A másik, nálunk még kevésbé elterjedt fajtacsoport virágzatai a vad alakhoz hasonlóan laposak és kétféle virágot tartalmaznak (szélen a nagy fellevelű meddővirágokkal), ezek az úgynevezett tányér-hortenziák (németül Teller-, angolul Lacecup-csoport).

A növényt Japánban már régen kultúrába vették. Első példányait 1789-ben hozták Európába, az angliai Kew Gardenbe. Termesztését és nemesítését az 1800-as évek elején kezdték el Angliában, majd Franciaországban, Belgiumban és Németországban. A nemesítés fő központjai továbbra is az említett országok, valamint Svájc, Hollandia és részben az USA.

Biológiai sajátosságok, természetes fejlődésmenet

A kerti hortenzia eredeti hazájában a miénknél enyhébb telű, bő csapadékú erdők szélén és tisztásain él vadon, párás, kiegyenlített klímában és erősen savanyú, humuszos talajon. Ha a talaj elég savanyú, nálunk is megél a szabadban, de csak 1–1,5 m magasra nő.

Virágai természetes körülmények között a nyár elején (nálunk június–júliusban) nyílnak, az előző évi vesszők vegyes rügyeiből fejlődő 6–8 levélpáros hajtások végén. A legnagyobb, legszabályosabb mindig a csúcsrügyből fejlődő virágzat. A felső oldalrügyek hajtásai ugyancsak virágzattal zárnak, de ezek kisebbek és néha enyhén féloldalasak.

A virágrügyek a virágzást megelőző év őszén differenciálódnak, amikor a nyári hajtásnövekedés a rövidülő nappalok hatására leáll és a hőmérséklet tartósan 17 °C alá csökken. Legelőször (már augusztusban) 6–8 levélpárkezdeménye alakul ki, majd a bogernyő virágzat egyes virágainak kezdeményei, belülről kifelé haladva. A virágrügy-differenciálódás egy darabig még a lombhullás után is folytatódik.

A nyugalmi időszak a szabadban egész télen át tart, kondicionált térben 5 °C-on viszont már 6–8 hét alatt lezajlik.

A „hagyományos” termesztés során tulajdonképpen a növény természetes életritmusát utánozzuk, de a téli nyugalmat szabályozott tárolással lerövidítjük, majd a növényeket a tél folyamán meghajtatva, a virágzást márciusra, áprilisra vagy májusra hozzuk előre. Fontos tudni a hortenziáról, hogy a hajtásain nemcsak ősszel tud virágrügyet differenciálni, hanem akár késő tavasszal, vagy a nyár elején is. Ha ezután egy további hűvös periódust meleg ősz követ, a virágrügyek még a nyáron áteshetnek a nyugalmi állapoton, és újra hajtanak, virágoznak. Ez az oka a túl korán szaporított és szabadban nevelt hajtatási alapanyag nemkívánatos nyári–őszi „bevirágzásának”, de ezen alapszik a folyamatos virágoztatási technológia is.

Másik sajátosság, hogy a rózsaszín és piros fajták virágai erősen savanyú talajon többé-kevésbé megkékülnek. A jelenséget korábban egyértelműen a talaj, illetve a sejtnedv kémhatásváltozásainak tulajdonították, és mesterségesen úgy segítették elő, hogy a savanyú termesztőközeget alumínium-szulfát (timsó) hozzáadásával tovább savanyították. Ma már tudjuk, hogy a színváltozásban a kémhatás mellett maga az alumínium játssza a kulcsszerepet. A virágok rózsaszínét adó antocián-festékanyag ugyanis az alumíniummal kék színű komplexet képez. Ehhez a savanyú kémhatás annyiban járul hozzá, hogy elősegíti a talajban lévő alumínium felvételét. Elégtelen alumínium-felvétel esetén (6,5 pH felett) a virág rózsaszín marad, részleges alumínium-ellátásnál piszkoskék (kellemetlen) színárnyalatot kap, bőséges alumínium-ellátás esetén (5,5 pH körül) pedig szép sötét porcelánkékre színeződik. (Az átmenetekre szép példákat láthatunk nyáron a Zala és Somogy megyei kertek hortenziáin.)

Környezeti igény

A cserepes hortenzia termesztése során négy alapvető szakaszt különböztetünk meg:

• a szaporítás (dugványozás),
• a nevelés,
• a teleltetés (rügynyugalom) és
• a hajtatás szakaszait.

Ezek során a környezeti igényei értelemszerűen változóak.

□ Hőigény. A dugványozás optimális hőfoka 20 °C körül van: ezen a hőfokon sűrű, bojtos gyökerek és vaskos, zömök hajtások fejlődnek.

A nevelés során a legkedvezőbb (lenne) az egyenletes, 20–25 °C közötti hőmérséklet. A rügyekben a virágzat differenciálódása akkor következik be, ha a hőmérséklet legalább 6 héten át 17 °C alá süllyed.

A teleltetés optimális hőfoka 5 °C. A nyugalmi időszak maradéktalan lezajlása után a kihajtás alacsonyabb hőfokon is egyenletesen és gyorsan megindul. Elégtelen rügynyugalom esetén magasabb hőfok szükséges hozzá, és a kihajtás nehezen indul.

A hajtatás általában 15 °C-on indul, majd később 17–24 °C-on történik. Ezek az értékek éjszakára vonatkoznak: ügyeljünk rá, hogy nappal ne emelkedjen a hőmérséklet 28 °C fölé. Magasabb hőfokon hamarabb bekövetkezik a virágzás, de gyengébb lesz a minőség, különösen a téli fényszegény időszakban. Alacsonyabb hőfokon nagy, húsos levelek, rövid ízközök és széles, tömött virágzatok fejlődnek. A hajtatás legutolsó két hetében ezért célszerű az éjszakai hőmérsékletet erősen lecsökkentetni (12 °C-ra), mert ez javítja a minőséget és fokozza a növény szobatartósságát.

Energiatakarékos, ugyanakkor minőségjavító eljárás az ún. megfelezett éjszakai hőmérsékleten való hajtatás. Lényege, hogy a növényház hőmérsékletét napnyugta után körülbelül hajnali 1–2 óráig 17 °C-on tartjuk, majd utána az éjszaka hátralévő részében 9–10 °C-ra csökkentjük. Így lehetővé tesszük a nappal képződött asszimiláták szükséges átalakulását és a virágzatba vándorlását, de visszafogjuk a nemkívánatos légzési folyamatokat az éjszaka második felében. A szabadban ilyenkor van a leghidegebb, ezért a fűtőanyag-megtakarítás sem elhanyagolható. (Az eljárást az USA-ban dolgozták ki: nálunk a bevezetés előtt kipróbálást és pontosítást igényel.)

□ Fényigény. A hortenzia a téli-tavaszi időszakban teljes fényellátást igényel. Nyáron a nagy melegben viszont kedveli a mérsékelt (40–50%-os) árnyékolást. A nap hosszúságra csak részben érzékeny: a szaporítási és a nevelési fázisban a hosszú nappalok a vegetatív növekedést segítik elő, míg ősszel a rövidülő nappalok hatására leáll a hajtásnövekedés, és a már viszonylag alacsony éjszakai hőmérsékleten (18–19 °C) megindul a virágrügy-differenciálódás.

A hajtatási időszakban (télen, tavasszal) fontos a bőséges fényellátás, hiszen a virág a levelek által termelt tápanyagokból fejlődik nagyra.

□ Vízigény. A hortenzia vízigényes növény és magas páratartalmat igényel. Öntözéshez lehetőleg 10–12 német keménységi fokú (lágy) vizet használjunk.

□ Talajigény. A hortenzia tartósan laza szerkezetű és feltétlenül savanyú kémhatású talajt (termesztőközeget) igényel. Ha a közeg pH-ja 6,7 fölé emelkedik, a virágok színe kifakul, a növekedés lelassul (7-es pH-érték fölött gyakorlatilag teljesen leáll), és a levelek klorózisosak lesznek.

A talaj kémhatása a rózsaszín és piros fajták virágszínét is befolyásolja. A kékítésre szánt növények közegének pH-ját 5,5 körüli, a rózsaszín virágúakét 6,5 körüli értéken tartsuk. A tápanyagok közül a foszfor (és részben a nitrogén is) gátolja, míg a kálium serkenti a kék szín kialakulását. A fehér virágú fajták számára 6–6,5 pH-jú közeget biztosítsunk.

A hortenzia hagyományos közege savanyú kémhatású lápi gyepszintföld (az úgynevezett moor-föld), tőzeg, földdé érett marhatrágya és homok keverékéből állt. Jól bevált hortenziaföld volt például a 4 rész lápi gyepszintföld, 2 rész osli tőzeg, 2 rész marhatrágyaföld és 2 rész homok hozzáadásával készült keverék.

A fenti komponenseket ma már tőzeggel vagy kéregkomposzttal helyettesítik, a tápanyagot pedig marhatrágya helyett műtrágyákkal oldják meg. Ha tőzeg helyett kéregkomposzt alapú közeget használunk, előzetes vizsgálatok szükségesek a tápanyagtartalom és a pH beállításához.

Nyugat-Európában ma csaknem kizárólag tőzeg alapú közegben nevelik a hortenziát, melyhez 10–30% agyagot (agyagásványt) adnak. A pH-t mészporral állítják be, a tápanyagellátást pedig az első hónapokban a cserepezőközegbe kevert kontrollált tápanyag-leadású műtrágyával, majd később rendszeres tápoldatozással biztosítják.

□ Tápanyagigény. A hortenzia tápanyagigényes növény, de a gyökerei kényesek a magas sókoncentrációra. Egyenletes tápanyagellátást kíván, ezért gyakran, de alacsony dózisokban tápoldatozzunk. A nitrogén mind az előnevelés, mind pedig a hajtatás időszakában fontos a levelek táplálása miatt.

Az előnevelés évében 3:1:1 vagy 2:1:1 NPK-arányra törekedjünk. A közegben az alaptrágya hatása (annak típusától függően) 1–4 hónapig tart. A továbbiakban hetente 0,5 ezrelékes, vagy kéthetente 1 ezrelékes tápoldatot adjunk.

A tárolás idején értelemszerűen nem kell tápoldatozni, de a hajtatás második hetétől (amikor a gyökerek újra megindulnak) már igen. A rózsaszín és a fehér virágú fajták 3:1:1 arányú NPK-ellátásnál adják a legszebb színt, a kékített virágú anyag nevelése során 2,5:0,5:2 NPK-arányra törekedjünk.

Napjainkban a hortenzia termesztése két alapvető technológia szerint történik:

• „Hagyományos” termesztéstechnológia tavaszi virágoztatással;
• Rövidített termesztéstechnológia, az év bármely szakában történő virágoztatással.

„Hagyományos” termesztéstechnológia

A technológia sematikus menete:

• Szaporítás: tavasszal és a nyár elején.
• Nevelés a nyár folyamán és ősszel.
• Teleltetési (nyugalmi időszak): késő ősszel és a tél folyamán.
• Hajtatás: a december végétől március elejéig terjedő időszakban indítva, a kívánt virágzási időponttól függően.
• Virágzás: a hajtatás kezdetétől számított 12–16 hét múlva (Valentin-napra, nőnapra, anyák napjára, ballagásra). A hajtatási időszak fajtától, de a hőmérséklettől és a fényellátástól is függ. Általában véve minél később indítjuk a hajtatást, annál rövidebb idő kell a virágzó állapot eléréséhez.

A hortenzia szaporítása és termesztése hagyományos időpontra való hajtatással

Szaporítás

A hortenziát hagyományosan hajtásdugványról szaporítjuk, de napjainkra in vitro szaporításának technológiája is kidolgozott. A sikeres szaporítás alapja a fajtaazonos, egészséges és jó kondícióban lévő anyanövény. Elvileg (és termesztéstől is függően) háromféle növényről szedhetünk dugványt:

1. a hajtatott növények meddő hajtásaiból,

2. a külön e célra kiválasztott és előnevelt, majd meghajtatott anyanövényről,

3. a vírusmentes anyatelepről.

Régen a hajtatási periódusban leválasztott, meddő hajtásokat szedték meg dugványnak. Ez kézenfekvőnek tűnő (takarékos) módszer, de az állomány leromlásához vezet. A hortenziafajták ugyanis állandóan létrehoznak új sportokat (mutánsokat), amelyek többnyire kisebb értékűek, mint a termesztett fajta. A virágzás időpontjában az állományt hiába ellenőrizzük és szelektáljuk, hiszen addigra már a gyengébb mutánsok is bekeveredtek a szaporítóanyagba.

Ma a kisebb üzemek a szaporítóanyagot (sima vagy gyökeres dugvány) többnyire készen vásárolják. Ha saját anyagról szaporítanak, akkor a virágzó állományból választják ki a legszebb (fajtára legjellemzőbb) egyedeket, amelyeket azután 2–3 évig használnak anyanövényként.

Az anyatöveken nem virágot, hanem meddő hajtást termelünk, lehetőleg mind többet és egyöntetűbbet. A kiválasztás után a virágzatokat levágjuk a szárról, a növényeket 14–15 cm-es cserépbe ültetjük át, és május végéig növényházban, majd szabadban neveljük tovább. Az előtörő hajtásokat június végén visszacsípjük. A visszacsípésnek kettős jelentősége van: a tő így egyrészt jobban elbokrosodik, másrészt a július elejétől előtörő új hajtások már nem differenciálnak rügyeikben virágzatot. Tavasszal ezeket a töveket meghajtatva nagy tömegű meddő hajtást kapunk szaporítás céljára. Egy-egy anyatő hozama az első évben kétszeri dugványszedéssel 25–30 db, a második évben 40 db. A harmadéves anyatövekről többnyire már nem szedünk dugványt, hanem nagyméretű cserepes virágos növényeket nevelünk belőlük és értékesítjük őket.

A specializált hortenziaüzemek az anyatöveket előzőleg vírusmentesítik, in vitro felszaporítják, és hidegágyban vagy fűtetlen növényházba kiültetve nevelik. Télen üveg vagy fólia alatt hidegen teleltetik őket, majd február–márciusban kezdik a hajtatásukat és áprilistól a dugványszedést. Az ilyen anyaállományok 6–8 évig maradnak egy helyben.

A dugványozás szezonja március elejétől június elejéig tart.

A dugványokat az erőteljes meddőhajtásokból készítjük, azok teljes feldarabolásával. A hajtáscsúcsból készül a legértékesebb fejdugvány. Az alatta levő részeket egynóduszos és kétleveles, ún. pillangós dugványokra, vagy a pillangós dugványok szárának hosszanti félbe hasításával ún. levél–rügy (egyrügyes) dugványokra darabolhatjuk. A nagyobb méretű dugványokból hamarabb lesz kész növény. A kisebbekből többet tudunk leszedni az anyanövényről, de hosszabb idő alatt, és általában csak kisebb méretű árut nevelhetünk belőlük. Az egyrügyes dugványoknál különösen fontos az alapos fertőtlenítés, a nagy sebfelület miatt. A leveleket általában nem kurtítjuk vissza: így nagyobb ugyan a szaporítótér-igény, de erősebb az asszimiláció. A dugvány talpát nem közvetlenül a nódusz alatt, hanem az alatta lévő nódusz felett vágjuk, mivel a hortenzia ízközben is jól gyökeresedik, és a nódusz alatt hosszan hagyott szárdarab elősegíti a stabil tűzdelést.

A dugványokat szaporítóházba tőzeg-homok vagy tőzeg-perlit 2:1–1:1 arányú keverékébe tűzdeljük. A gyökeresedés 18–20 °C-os talpmelegen és 16–18 °C-os léghőmérséklet mellett 3,5–4 hétig tart. A szükséges magas páratartalmat fóliaalagúttal, párásítással, permetezéssel, vagy a dugványokra borított 0,04 mm-es fóliával biztosítjuk. Áprilistól árnyékolni kell a túlzott felmelegedés ellen. Ha a dugványok kellőképp meggyökeresednek, edzés után közvetlenül a végcserépbe ültetjük őket. A többágas hortenzia számára minimum 12–13 cm-es, az egyágasok számára 10–11 cm-es műanyag cserepet használunk. 1–2 hétig (a begyökeresedésig) a cserepeket szorosan egymás mellé helyezzük, majd utána tágabb térállásra rakjuk szét őket. A dugványok csúcsát a cserepezés után 2–3 héttel csíphetjük vissza, hogy elágazzanak. A korai szaporításból (kétszer visszacsípve) extra méretű, 6–8 ágas, az április–májusi szaporításból (egyszer visszacsípve) 2–3 ágas növényeket kapunk. Az utolsó visszacsípés ne legyen később július elejénél, mert attól kezdve már csak meddőhajtást hozna a növény. A legkésőbbi (május végi-június eleji) dugványokat ezért már nem csípjük vissza: ezekből kisebb cserépben egyágas növényeket nevelünk.

Mind a szaporítás, mind a nevelés első fázisában fontos, hogy a növényeket ne érje 17 °C-nál alacsonyabb hőmérséklet, mert akkor idő előtt virágrügyet differenciálnak. A növényeket ezért május végéig a növényházban tartjuk. Ezután a szabadban, cserepesen, ágyrendszerbe kisüllyesztve neveljük tovább. 1 m2-en 16–20 db cserepet helyezünk el; a gyenge növésű fajtákból maximum 25 db-ot. Az ágyak fölé magasárnyékolót készítünk az erős napsütés ellen.

Az utolsó visszacsípés ideje június közepén-végén van. Ha túl korán csípjük vissza a növényeket, utána őszig esetleg túl hosszú hajtást hoznak rügyeikben, sok virágkezdeménnyel. Kedvezőbb, ha egy virágzaton belül kevesebb a virágkezdemény, mert ezekből nagyobb, mutatósabb virágok fejlődnek a hajtatás során. Az optimális visszacsípési időpont fajtától is függ, azt a szaporítóanyag-katalógusok általában megadják.

Nyári nevelés

A nyár folyamán a szabadba kisüllyesztett növényeket rendszeresen öntözzük, és 7–10 naponta tápoldatozzuk. Augusztus végén beszüntetjük a tápoldatozást, és némileg visszafogjuk (de nem szüntetjük be!) az öntözést, hogy a hajtások jól beérjenek. Szeptemberben a csúcsrügyekben megindul a virágkezdemények kialakulása.

Októberben, ha korai fagyok jönnének, éjszakai takarással óvjuk meg az állományt az idő előtti lombhullástól és a legértékesebb hajtáscsúcsi virágrügyek elfagyásától.

Végcserépbe ültetett hortenzia növények az első (előnevelési) év júniusában, egyszer visszacsípve

Hortenzia hajtatási alapanyag az első év végén, a lombhullatás után: balra egyágas, jobbra kétágas

Teleltetés, rügynyugalmi periódus

Október végén, ha magától nem következne be, a növényeket lombhullást előidéző szerrel lepermetezzük, majd a lehullott levelektől megtisztogatva, a teleltetőhelyiségbe hordjuk. A teleltetésre három módszer terjedt el:

• hűtőtárolóban 5 °C-on;
• növényházban (üvegház, mélyágy vagy fóliasátor) szükség esetén minimális fűtéssel, 5–10 °C-on;
• vermelőben, két sor cserepet egymásra rakva, majd 15–20 cm vastagon laza földdel vagy homokos-tőzeges keverékkel letakarva.

Hűtőtárolóban vagy növényházban a nagy termesztők teleltetnek: itt szabályozható legjobban a teleltetési hőmérséklet, így gyorsan lezajlik a rügynyugalom. Ez esetben különösen fontos, hogy a növények földje ne száradjon ki, de a rügyeik szárazak legyenek. Szükség esetén ezért öntözzünk, szellőztessünk, közben pedig permetezzünk vagy füstöljünk a szürkepenész ellen.

A vermelés a teleltetés legolcsóbb, de kisüzemi módja. Előnye, hogy a cserepek takarására használt laza föld megóv a kiszáradástól és a túlzott hőingadozástól, a rügyeket pedig a botritiszes fertőzéstől. Hátránya viszont, hogy munkaigényes, az áru szennyeződik (mosni kell).

A teleltetés (a rügynyugalmi időszak) fajtától függően legalább 6–8 hétig tart. Hűtőtárolóban akár áprilisig is nyugalomban tarthatjuk az anyagot, igen késői (június– júliusi) hajtatás céljaira.

Hajtatás

A hajtatást, a kívánt virágoztatási időponttól függően, december végétől március végéig kezdjük meg. December előtt a hortenzia még nem esik át az aktív nyugalmi időszakon: ha túl korán hajtatjuk, hajtásai rövid szártagúak lesznek, „rozettásodnak”. Ez esetben 20 ppm-es gibberellinsavas permetezéssel segíthetjük a rügynyugalom megtörését. Még biztosabb, ha egy időre ismét hideg körülmények közé visszük az állományt, majd utána kezdjük el újra hajtatni.

A hajtatás időtartama a korai fajtáknál 8–9 hét, a középkorai és késői fajtáknál 10–13 hét. A hajtatás kezdetén, míg a növények lombtalanok, cserép-cserép mellett helyezzük el őket, majd fokozatosan növeljük a térállást a növekedésnek megfelelően. A 3–4 ágas növények végleges helyigénye 10 db/m2.

A hajtatási hőmérséklet 18–20 °C. Télen, a sötét hónapok idején célszerű asszimilációs pótmegvilágítást is adni.

Hydrangea macrophylla (’Soeur Theresa’ fajta) kétágas virágzó növény, hagyományos módon húsvétra hajtatva

Törpítőszerek alkalmazása

A zömök, rövid szártagú hajtásnövekedés érdekében célszerű a növényeket retardáns szerekkel is kezelni, mind az előnevelés évében, mind pedig a hajtatás során. A kezelés különösen az erős növekedésű fajtáknál indokolt. Alkalmas szer a B9: a nevelés évében, június közepén, majd július közepén 0,5%-os, a hajtatás idején pedig a harmadik héten a lombra permetezve 0,25%-os töménységben.

A kivirágzott töveket bő fényellátás mellett és lehetőleg minél hűvösebben (10–12 °C) tartsuk az értékesítésig.

Rövidített kultúra, folyamatos virágoztatási lehetőségek

A hortenzia rövidített kultúrája az utóbbi években terjed. Segítségével a hagyományos 10–12 hónap helyett 6–8 hónap, vagy ennél is rövidebb idő alatt kapunk virágos növényeket. Ezek a virágok egyszálasak és kisméretűek („minihortenziák”). Ez a szállításnál és az áruházláncon keresztül történő értékesítésnél inkább előny, mint hátrány. (Természetesen ehhez először be kell vezetni az új típusú terméket a piacon.)

A rövidített kultúrájú hortenziák előállítása több módon lehetséges:

1. A meddőhajtások nyári dugványozása, majd egyszálasra nevelése, lényegében a hagyományos módon. Ennél a módszernél június végén–július elején közvetlenül 6–8-as méretű cserépbe dugványozunk. A gyökeresedés után a növényeket a szabadban neveljük, hogy hajtásuk csúcsán őszig virágrügy képződjék. A korai fagyoktól védve, október végétől ugyanúgy (lombtalanul) teleltetjük, majd december végétől hajtatjuk őket, mint a normál kultúra növényeit.

2. Meddőhajtások dugványozása, majd gyorsított rügydifferenciálása és azonnali hajtatása. E módszernél kiiktatjuk a téli lombhullást, így a növények a rügydifferenciálódás befejezése után gyakorlatilag azonnal hajtathatók. A szaporítás elvileg bármikor elvégezhető és a virágzás bármikorra időzíthető, az alábbi séma szerint:

Dugványgyökereztetés 6-os vagy 8-as cserépben:		4 hét
Nevelés 20–25 °C-on és hosszúnappalon:		2 hét
Rügydifferenciálás, majd rügynyugalom (leveles állapotban!) 12–17 °C-on és 8 órás rövid nappalon:		4–6 hét
Hajtatás:	nyáron:	8 hét
	télen:	10–16 hét
Összesen:		18–28 hét	(5–7 hónap)

Ezzel a technológiával a mi klímánkban egy júliusi szaporításból szeptembertől folyamatosan növényházban nevelve december végére-januárra minden különösebb hűtés vagy rövidnappalos kezelés nélkül virágos növényt kaphatunk. Csupán a hajtatás idején van szükség pótmegvilágításra, hogy a virág minősége jó legyen. Ha más időpontban szaporítunk és virágoztatunk, a nappalhosszúság mesterséges szabályozására és hűtésre is szükség van. A fényszegény időszakokban törpítőszerrel permetezünk a megnyúlás ellen.

3. Bimbós termőhajtások dugványozása, majd azonnali kivirágoztatása. Ilyen hajtásokat szedhetünk a hajtatott állományról is a hajtásválogatás során, vagy speciálisan erre a célra nevelt anyanövényekről. Ha az anyatöveket az előző év nyarán nem metsszük vissza, azok a hajtásaik felső rügyeiben virágot differenciálnak. Az ilyen töveket a következő év tavaszán meghajtatjuk, és akkor szedjük róluk a dugványt, amikor azok még zsengék (3–4 kifejlett levélpár), de közepükön már jól kivehető a virágzat bunkószerűen vastagodó kezdeménye. Közvetlenül 6–8 cm-es cserépbe dugványozzuk és a gyökeresedés után jó fény- és tápanyagellátás mellett neveljük őket. Kivirágzásukhoz – a dugványozástól számítva – 8–12 hétre van szükség, fajtától és évszaktól is függően. A bimbós termőhajtásokból gyökereztetett állomány nyílik a legrövidebb idő (3–3,5 hónap) alatt, de nem annyira egységes, mint amit meddőhajtásból indítunk.

Rövid kultúrájú „midihortenziának” általában a kis levelű és kis virágzatú „gömbös” fajták alkalmasak. Ilyenek például a ’Hörnli’ (piros), ’Tovelit’ (rózsaszín), ’Nymphe’ (fehér) vagy a ’Blauer Zwerg’ (kékíthető) fajták.

Fontosabb fajták

Gömbös virágzatúak:

• Piros: ’Enzett Bautzen’, ’Enzett Hermann’, ’Bruggnd’, ’Hörnli’;
• Rózsaszín: ’Rosalind’, ’King George’, ’Adria’, ’Blauer Zwerg’, ’Bodensee’;
• Fehér: ’Nymphe’, ’Soeur Therese’.

Tányérvirágzatúak:

• Rózsaszín: ’Messalina’;
• Fehér: ’Libelle’.

Megjegyzés: az egyes fajták technológiai sajátosságairól a szaporítóanyag-forgalmazó cégek katalógusai részletes tájékoztatást adnak.

Növényvédelem

• A kártevők közül a levéltetvek ellen kell rendszeresen permetezni.
• A betegségek közül a szürkepenész a teleltetés során okozhat gondot: elpusztítja a virágrügyeket. Ennek megelőzésére rendszeresen szellőztetünk, ha kell, permetezünk vagy füstölünk. A leveles növényekenlisztharmat léphet fel, a nevelés és hajtatás bármely szakaszában.
  Védekezés: az általános résznél felsorolt szerekkel.
• A vírusos betegségek a hortenzia fokozatos leromlását okozzák. Először kisebb-nagyobb növekedési rendellenességek jelentkeznek, később csökken vagy teljesen elmarad a virágzás.
  Védekezés: rendszeres permetezés a vírusvektorok (levéltetvek) ellen, szelektált anyanövények használata és azok 3–4 évenkénti leváltása új, vírusmentes anyaggal.

Broméliák

Botanikai jellemzők, származás, nemesítés

A broméliák a Bromeliaceae (broméliafélék) családba tartozó növények. Közép- és Dél-Amerikában élnek, rendkívül változatos éghajlati viszonyok között, a trópusi esőerdőktől a félsivatagi sztyeppékig szinte minden társulásban előfordulnak. Életmódjuk túlnyomórészt epifiton (fán lakó tehernövény), vagy egész sekélyen gyökerező terreszter, ill. görgetegkövekre tapadó félepifiton. Mintegy 2000 fajuk ismert, de ez a szám csak hozzávetőleges, mivel a mai napig fedeznek fel új fajokat és sok természetes hibridjük is van.

A broméliák a termesztési körülményekkel szemben hasonló igényeket támasztanak, mint amilyen körülményekhez voltak szokva eredeti élőhelyükön. Ezért ismerni kell a természetes előfordulási helyükön uralkodó éghajlati viszonyokat, amelyek nemcsak az Egyenlítőtől való távolság, hanem a tengerszint feletti magasság függvényében is jelentősen változnak (az Andok legmagasabb csúcsain 4000 m felett is nőnek broméliák).

a) Forró, esős, örökzöld őserdők. Nappal 30–40 °C, éjjel 20–25 °C a hőmérséklet. Az éves csapadék 6000–8000 mm, szinte minden nap esik az eső. A fény a fák koronája alatt kevés, a páratartalom nagy, a vegetációnak nincs nyugalmi szakasza. A talajt gyakran víz borítja. Az itt élő epifiton fajok egyenletes meleget, magas páratartalmat és árnyékolást igényelnek. Vrieseák, Guzmaniák, Tillandsiák és mély árnyékban élő Cryptanthusok élnek itt.

b) Köderdők. Forró, esős éghajlat, amely szakaszosan váltakozik meleg, de viszonylag szárazabb periódusokkal. A szárazabb időszakban a fák lombja megritkul, az epifiton fajok ebben az időszakban fényre kerülnek. Az itt élő broméliák levele vastagabb, keményebb, nagyobb ciszternát képeznek. Itt él pl. a Neoregeliák, Nidulariumok és aTillandsiák egy része.

c) Monszun klíma. Az Egyenlítőtől távolabb és a hegyvidékek magasabb zónáiban alakult ki. Az évszakok elkülönülnek, a hőmérsékleti és csapadékviszonyokat a monszunszelek határozzák meg. Az itt élő növényeknek kifejezett nyugalmi időszakuk van, termesztésben télen hűvösebben, szárazabban tartást igényelnek. Tillandsiák,Billbergiák tartoznak ide.

d) Szubtrópusi hegyvidéki klíma. Meleg időszakok váltakoznak mérsékelten hűvös szakaszokkal. A nyári esős időszakot 2–4 hónap száraz szakasz váltja fel. Nyáron sincs túl meleg, télen nagy az éjszakai köd- és harmatképződés. Az innen származó broméliák mérsékeltházi, félárnyékot igénylő fajok. A téli minimális hőmérséklet-igényük 12 °C körüli. Aechmeák, Tillandsiák tartoznak ide.

e) Szubtrópusi magashegyi klíma. Nyáron mérsékelt égövi klíma jellemzi, a téli időszak hűvös, fagypont körüli. Az itt élő fajok nálunk fényigényesek, hidegháziak. Pl. Tillandsia, Billbergia.

f) Félsivatagi sztyeppe. Az év nagy részében szárazság uralkodik. A nappali hőmérséklet magas: 25–30 °C, éjszaka azonban kimondottan hideg uralkodik: 0–5 °C. A levegő száraz, gyakori az erős szél. Az esős évszak rövid, de csapadékdús. Az itt élő broméliák talajlakók, vagy kaktuszokon élnek tehernövényként. Fény- és levegőigényesek, nem páraigényesek, nyugalmi periódusuk a száraz évszakra esik. Itt élnek pl. a Dyckia és aHechtia nemzetség fajai.

Az első broméliát, az ananászt 1690-ben hozták be Európába mint haszonnövényt. A család díszkertészeti értékét csak a múlt században fedezték fel, ekkor indult meg a hadjárat a különleges formájú és színű, élénk virágzatú fajok begyűjtésére. Bár a természet kirablása e különleges növényeknél is nagymértékű volt, azt a szintet nem érte el, mint az orchideáknál. Köszönhető ez annak, hogy a broméliák virágzata nem olyan változatos megjelenésű, másrészt mivel jóval ellenállóbbak, a hosszadalmas hajóutat Európáig sokkal nagyobb számú egyed élte túl. Termesztésük, tartásuk sem rejt magában annyi buktatót, mint az orchideáké. A legnagyobb gyűjtemények már a múlt században létrejöttek Belgiumban, és jelenleg is Belgium a bromélianemesítés központja. Mellette Németország, Hollandia és az USA áll az élen.

Magyarországon elsőnek Magyar Gyula állított elő broméliafajtákat szelekcióval. Ma is ismert fajtája a Billbergia nutans ’Speciosa’. Az elmúlt évtizedekben a szombathelyi Kertész MTSz-ben Retkes József foglalkozott bromélianemesítéssel. A közismert, kedvelt nemzetségek mellett ő indította el a szárazságtűrő Hechtia és Dyckianemzetségekbe tartozó fajok termesztését.

Morfológia

□ Gyökérzetük a növény testéhez viszonyítva kicsi. A gyökerek drótszerűek, vastagok, a Tillandsia usneoidesnél pedig csak a csíranövényeknek van gyökerük, a kifejlett növény elveszíti azt. Szerepük elsősorban a rögzítés, de a levegő nedvességtartalmát is fel tudják szívni. Egyes félsivatagi fajok csak az eső beköszöntésekor fejlesztenek gyökeret, majd a száraz évszakban a gyökerek visszafejlődnek.

□ Hajtásfejlődésükre a szimpodiális növekedés jellemző: az éves növekmény virágzatban zár, a továbbnövekedést az oldalrügyek adják. A hajtások képződhetnek vízszintes gyöktörzsön, mint egyes tölcséres fajoknál. Fejlődhetnek az előző évi hajtás apikális rügyeiből (egyes elágazódó fajoknál), valamint az előző évi hajtás alapi rügyéből (egyes el nem ágazódó fajoknál).

□ A levelek jellegzetesen egyszikűek, párhuzamos erezetűek, fokozatosan elkeskenyedők, de rendkívül változatosak. Spirálisan fejlődnek a száron, szorosan egymás fölött, így levélrozettát, ill. a fajok többségénél tölcsért, ciszternát alkotnak. A ciszterna a csapadékvíz felfogására szolgál, benne a leveleket gazdagon borítják a pikkelyszőrök. Ezek a broméliák vízfelvételének különleges szervei. Felszínüket vékony falú, oszlopos sejtek sorai alkotják, amelyek a levegő páratartalmát is képesek felszívni. Az így összegyűjtött vizet átadják az ún. talpi sejtnek, amely a levél epidermiszébe ágyazva ül, és ezt a vízkészletet közvetlenül a mezodermába juttatja. Ezért képesek egyes broméliák gyökerek nélkül is megélni. A csapadékszegény vidékeken egyes fajok rozettája felül összeszűkül, sőt összezáródik. Más fajok levele húsos, pozsgás jellegű, felületük sűrűn pikkelyszőrös. A levél hossza a néhány cm-től az 1 m hosszúságig változik, az egész keskeny fűszerű megjelenéstől a széles, határozott lemezig. Felületüket sok esetben pikkelyszőrök borítják, amelyektől a levél szürkés árnyalatú, vagy jellegzetes mintázatú lesz. A levelek széle lehet fogazott vagy ép. A levél színe is fajonként változik, sőt, virágzáskor egyes fajok levele beszínesedik. A hajtások teljesen kifejlett állapotban virágoznak.

□ A virágok a hajtás csúcsán képződő, vagy a levélhónaljból előtörő virágzati száron – rozettában ülve vagy abból kiemelkedve – füzérben, bugában, vagy fejecskében nyílnak, az egyszikűekre jellemző háromosztatúságot mutatják. Önmagukban jelentéktelenek, a növény díszítőértékét a virágzáskor megszínesedő fellevelek és némely fajoknál a színes szívlevelek adják. A virágok hármas tagolódásúak, gyakran csővé összenőttek. Színük a fehér, a sárga, a vörös, a lila, és a kék, ritkán a barna vagy a zöld különböző árnyalatai között változik. A porzók és a bibe gyakran kinyúlnak a lepelcsőből. A virágok élettartama csak 1–2 nap, de a színes fellevelek hónapokig díszítenek. Az epifiton fajokon a virágzat a csúcsmerisztémából képződik. A csúcsmerisztéma reproduktív sejteket fűz le, így elveszíti vegetatív jellegét, a növény növekedése megszűnik, az elvirágzott hajtások elpusztulnak. Előtte azonban az oldalrügyekből sarjak képződnek, amelyek a továbbélést biztosítják. A terreszter fajok a levél hónaljában képeznek virágzati szárat, itt az elvirágzás után is tovább él az egyed.

A broméliák beporzását madarak vagy rovarok, főleg pillangók végzik. A beporzók csalogatását az élénk színeződésen kívül elősegíti a nagy mennyiségben képződő pollen, a gazdag nektártermelés és ritkán az erős illat. Az öntermékenyülés egyes Vriesea, Guzmania, és Aechmea fajoknál gyakori.

□ A magok 6–12 hónap alatt érnek be. A termés lehet színes, húsos bogyó, ezeket a madarak terjesztik. AzAnanas nemzetségnél a virágzati tengely lédús gyümölccsé alakult. Lehet a termés tok vagy terméshússal körülvett tok. Benne a magok szivar alakúak, repítőszőrösek vagy háromélűek, hártyásak. Érés után a csíraképesség rohamosan romlik.

Rendszertanilag a Bromeliaceae családba tartozó fajok három alcsaládba – Tillandsioideae, Bromelioideae, Pitcairnioidae – sorolhatók.

Tillandsioideae

Az alcsalád elterjedési területe Közép- és Dél-Amerika szubtrópusi-trópusi vidékei. A fajok nagyon változó méretűek. A levelek keskenyek, ívesen lehajlók, rozettát alkotnak. Ép szélűek, felületük pikkelyszőrös. A virágok mérete a kicsiktől az igen nagyokig változik. Termésük száraz tok, pálcika alakú, repítőszőrös magvakkal. Az idetartozó fajok epifitonok és terreszterek. Legfontosabb termesztett nemzetségek: Tillandsia, Guzmania, Vriesea.

Szárazságtűrésre alkalmazkodott epifiton Tillandsia testfelépítése

Broméliarozetta és a levirágzás után képződő sarjak

Tillandsia – szakállbromélia

Az alcsalád legnépesebb nemzetsége, mintegy 400 faj tartozik ide. Elterjedési területük a legnagyobb – Mexikótól Chiléig, a forró esőerdőktől a sivatagokig előfordulnak. Epifiton vagy talajlakó életmódúak. A fajok rendkívül változó méretűek, 1–3 cm-től egész 1,5 m-ig. A levelek ép szélűek, legtöbbször ezüstös pikkelyszőrökkel gazdagon borítottak. A levélrozettából a virágzat kiemelkedik, tobozszerű vagy lapított, kard alakú. A virágok egyesével nyílnak, többnyire élénk színűek, a szirmok szabadon állók. Elsősorban a gyűjtők kedvelt növényei, de különleges növénydekorációkra (epifitafák, növényvitrinek) is igen alkalmasak. Fajgazdagságukhoz képest a termesztésben megtalálható fajok száma szegényes.

● T. flabellata – hazája Mexikó, Guatemala. 30 cm hosszú, 3 cm széles, puha levelei laza levélrózsát alkotnak. Virágzata karcsú, elágazó, majdnem hengeres. Piros fellevelei szorosan a virágzati szárra simulnak, lila virágai egyesével nyílnak, de a virágzat hónapokig díszít.

● T. cyanea – bíborlilás v. bíborkék szakállbromélia – a leggyakrabban termesztett faj. 20–30 cm hosszú, keskeny, de húsos levelei sűrű levélrózsát alkotnak. A levelek zöldek, csupaszok, gyakran pirosas árnyalatúak. A virágzat széles, csúcsos, lapátszerű. Virágai nagyok, enciánkékek. Több intergenerikus hibridje van.

Tillandsia cyanea

● T. lindenii – sötétkék szakállbromélia – a T. cyaneánál nagyobb termetű, a levelek csupaszok, tövük vörösen vonalkázott. A virágzati szár hosszúkás, a fellevelek zöldes rózsaszínűek. A virágok kékek, közepükön fehér folttal.

● T. stricta – merev szakállbromélia– rövid törzset nevel, amelyen sűrűn egymás mellett képződnek a tömött, soklevelű

levélrózsák. A levelek 10–15 cm hosszúak, tövüknél 1 cm szélesek, majd fűszerűen elkeskenyedők, zöldek vagy szürkék. A virágzat rövid száron bókoló, tobozszerű. A fellevelek világító kárminpirosak, szélesek, a virágok kékek, 2 cm hosszúak.

● T. usneoides – zuzmószerű szakállbromélia, légi-szakállbromélia – 4–6 cm nagyságú faj. Gyökere csak a magonc növénynek van, ez később elsorvad. 2–3 db, szálas szerkezetű, szétálló levele tőlevélrózsát képez. Az egész növény felületét sűrűn borítják felszívó pikkelyek, ettől ezüstszínű. Kolóniaképző, sohasem fordul elő egy növény egyedül. Az egyedek leveleikkel egymásba kapaszkodva hoszszú „szakállat” alkotnak. Igazi tehernövények. Hazájukban, Közép-Amerikában a villanydrótokat, felső vezetékeket tisztítják tőlük, hogy jelentékeny súlyuk alatt le ne szakadjanak. Magyarországon üvegvitrinek, epifitafák kedvelt faja.

Bromélia vízfelvevő pikkelyszőrének szöveti felépítése

Guzmania – Guzmán-bromélia

Közép- és Dél-Amerika északnyugati részén, a trópusi esőerdők lombozata alatti árnyékban élnek. Leveleik puhák, világoszöldek, ép szélűek, keskenyek, tölcsért képeznek. Virágzatuk a tölcsérből kiemelkedik, a virágzati szárat élénk színű, kehelyszerű fellevelek veszik körül. A virágok fehérek vagy sárgák, aprók, csövesen összenőttek, jelentéktelenek. Az idetartozó fajok meleg-, pára- és árnyékkedvelők

● G. lingulata – 30–40 cm hosszú levelei tölcsért alkotnak, kissé antociánosak, fonákjuk pirosas csíkos. A tölcsérből 30–40 cm-re emelkedik ki a virágzat, a fellevelek színe a sötétbordótól a halványsárgáig rendkívül változatos, a fajtától függően. A virágok fehérek. Változata a var. cardinalis – fellevelei narancssárgák, visszahajlók.

● G. minor – törpe Guzmán-bromélia – kis termetű, gyors fejlődésű faj. 20 cm hosszú, 1–1,5 cm széles, világoszöld levelei néha pirosas árnyalatúak. Kis tölcsérből emelkedik ki kompakt virágzata, amelyet égőpiros fellevelek díszítenek. Meleg-, pára- és árnyékigényes. Az ’Orange’ fajta fellevelei sárgák.

● G. monostachya – fáklyabromélia – az előző fajoktól eltérően kevésbé melegigényes, a szárazabb levegőt is jobban tűrő faj. 25 cm hosszú levelei laza levélrózsát alkotnak. A levéltölcsérből 30–40 cm-re emelkedik ki tobozszerű, csúcsos virágzata. A fellevelek zöldek, párhuzamos fekete-barna csíkokkal díszítettek. A toboz felső részén a fellevelek égővörös színűek. A virágok viszonylag nagyok, alulról fölfelé nyílnak, fehérek. A ’Variegata’ fajta levelei fehéren csíkozottak, csak sarjakról szaporítható.

● G. sanguinea – középtermetű bromélia. 25–30 cm hosszú, 3–4 cm széles levelei fiatalon csíkosak, virágzáskor vérpirosak, a tövüknél zöldek, visszahajlók. Széles tölcséréből alig emelkedik ki virágzata, sárga virágai ülők. Virágzás után visszazöldül és csak egy sarjat fejleszt. ’Mexico’ fajtája virágzáskor feltűnően szép színkontrasztot ad.

Ismertebb broméliák

Vriesea – pikkelyvirág, vrízea

Mintegy 150 fajt számláló nemzetség.Az idetartozó fajok levele ép szélű, felületük sima, fényeszöld vagy ezüstös pikkelyszőrökkel fedett. A levelek víztartó tölcsért alkotnak. Virágzatuk lapított füzér, két oldalán fedelékesen álló színes fellevelek közül hosszan kinyúlva egyesével nyílnak a virágok. Az egyes virágok élettartama rövid, színük sárga vagy zöldesfehér, a színes fellevelek hosszan díszítenek. Gyökérzetük gyengén fejlett, a legtöbb faj epifiton életmódot folytat. Meleg- és árnyékigényesek, egyes fajok szárazságtűrők (V. olmosana). Igen változatos méretűek. Virágosan a 1,5–2 m-t is elérő fajok a V. gigantea és a V. fosteriana. Kevés sarjat fejlesztenek, a sarjak elvirágzás után a tölcsérből nyúlnak ki. Sok fajuk és fajtájuk szerepel a kertészeti termesztésben.

Tarka levelű fajok

● V. splendens – sötétsávos pikkelyvirág – Venezuelából származik. A termesztésben ez a legelterjedtebb faj. 30–40 cm magas, 30–35 cm átmérőjű, 10–15 levélből álló, széles levélrózsát képez. Levelei 4–5 cm szélesek, simák, sötétzöldek, széles barna harántcsíkokkal díszítettek. Virágzata lapított kard alakú, piros vagy narancsvörös fellevelekkel. Feltűnő formája és színe miatt kapta a „lángoló kard” nevet. A virágzati szár 30–35 cm, a virágzat az 50 cm-t is elérheti. A virág 8 cm hosszú, sárga. A porzószálak a virágból kiemelkednek. Legismertebb fajtái:

• ’Flammendes Schwert’ – közepes méretű, a levelek csíkozottsága feltűnő. A virágzat igen hosszú, a fellevelek pirosak, alul narancssárgák.
• ’Mayers Favorite’ – keskenyebb levelei világoszöldek, barna csíkokkal, a virágzáskor rózsaszínűre színeződnek. Virágzata karcsú, narancsvörös.
• ’Friere’ – gyenge növekedésű, 20–25 cm magas, széles levelei az alapfajhoz hasonlóak. Virágzata rövidebb száron 30–35 cm hosszú.

● V. guttata – brazíliai eredetű faj. Virágos állapotban 30 cm nagyságú. A levél 15–20 cm hosszú, 4–5 cm széles, merev, kihegyezett. Fényes olajzöld leveleit szabálytalanul elrendeződött lila, sötétvörös foltok, pontok tarkítják. Gyengén elhajló virágzatán a fellevelek lilás rózsaszínűek, a szélük sárga, a virágok citromsárgák, 4 cm hosszúak. A porzók a virágból kiemelkedők.

● V. fosteriana – Brazíliából származik. Nagytermetű növény, virágzattal együtt eléri az 1,5 m-t. 50–60 cm hosszú levelein vörösesbarna keresztvonalak, csíkok húzódnak, amelyek gyakran összefolynak, kötegeket alkotnak. A levél alapszíne világos sárgászöld. A virágzat laza, kard alakú, zöld, vörösbarna pontokkal. Meleg-, pára- és árnyékigényes.

● V. racinae – brazíliai faj. Virágos állapotban 15 cm magas, 10–13 cm átmérőjű, 5–6 cm hosszú, 2,5 cm széles levelei visszahajlók, hegyben végződnek. A zöld leveleket szabálytalan vörösbarna foltok tarkítják. A virágzati szár karcsú. A virágzat egyszerű, lapított, kevés virágú, a fellevelek zöldek, barna foltosak, merevek. A virágok 4 cm hosszúak, fehérek.

● V. gigantea – Brazíliából származik. Igen nagyméretű. Levelei sötétzöldek, 50 cm hosszúak, rajzolatosak. Virágzata 1,5 m magas, összetett, ívesen elhajló. A virágzati fellevelek vörösek, a virágok zöldessárgák, éjjel nyílnak.

• ’Roseo-picta’ – levele rózsaszín foltos.

Zöld levelű fajok

● V. carinata – Brazíliából származik. A virágzó növény 30 cm magas, 15–20 cm átmérőjű. A levél 20 cm hosszú, szalag alakú, élénkzöld. A virágzat egyszerű, kard alakú, 4–5 cm széles, 4–5 cm hosszú, majdnem négyszög alakú. A virágok szabadon állnak, a fellevelek az alapnál vörösek, a csúcsnál zöldeslilás árnyalatúak, a virág sárga. Meleg- és páraigényes faj, gyors fejlődésű.

● V. psittacina – papagájvirágú pikkelyvirág – Brazíliában és Paraguayban honos. Virágos állapotban 50 cm magas, 50–60 cm átmérőjű, lapos levélrózsát képez. Levelei 40 cm hosszúak, élénkzöldek, fényesek. A virágzat egyszerű, lapos, 30 cm hosszú, 8 cm széles. A fellevelek vörösek zöld csúccsal, a virágok 6 cm hosszúak, vízszintesen állók, sárgák, hegyes csúcsuk zöld színű.

● V. regina – brazíliai faj. Óriás termetű, virágos állapotban 2 m magasságot is elérő faj. A virágzatot rózsaszín, felfújt fellevelek díszítik. A virágok 6 cm hosszúak, fehérek, illatosak.

Bromelioideae

Szár nélküli vagy rövid szárat nevelő fajok tartoznak ebbe az alcsaládba. A levelek rozettája gyakran ciszternát alkot. A levélszél általában ritkásan fogazott, néha ép szélű. A fellevelek gyakran élénk színűek. A virágzat feltűnő, nagy. A termésük húsos, színes bogyó, a magvakat állatok terjesztik. Elsősorban epifitonok, de félepifiton, sőt terreszter fajok is tartoznak ide. Legfontosabb termesztett nemzetségek: Aechmea, Ananas, Cryptanthus, Neoregelia, Nidularium, Billbergia.

Aechmea – lándzsarózsa, urnavirág

A nemzetségbe 150–180 faj tartozik. Mexikótól Argentínáig terjedtek el, a trópusi köd- és esőerdőkben. Többségük epifiton életmódú. Leveleik tölcsért, ciszternát képeznek. Szélesek, merevek, szélük fogazott, felületükön határozott vagy elmosódott keresztcsíkozás vagy feltűnő foltok láthatók. A levélcsúcs széles, lekerekített, középen kisebb-nagyobb tüskében elhegyesedik. Virágzatuk a tölcsérből kiemelkedik, tobozszerű vagy laza, elágazó fürt. Színes fellevelek között apró virágok fejlődnek, erősen mézelők. Termésük bogyó.

● Ae. caudata – nagy levélrózsát fejlesztő faj. 1–1,2 m hosszú, 8–10 cm széles levelei felállók, zöldek, éles, visszahajló tüskében végződnek. A ’Variegata’ fajta hoszszanti irányban sárgán csíkozott. Kúp alakú virágzata felálló, gyapjas, a fellevelek narancssárgák, a virágok sárgák. Félárnyékot kedvel.

● Ae. chantinii – ezüstsávos urnavirág v. lándzsarózsa – Brazíliából és Észak-Peruból, az Amazonas mentéről származik. Nagyon dekoratív faj, virágzattal együtt az 1 m-t is elérheti. Levelei 30–40 cm hosszúak, merevek, bőrneműek, élükön erős fekete tüskékkel. A levél alapszíne zöld, a levelek keresztirányban, szabályos távolságban ezüstszürkén csíkozottak. Elágazó virágzata a tölcsér fölé emelkedik, a virágzati szárat nagyméretű, szabadon álló fellevelek díszítik. Virágzata lapos, tobozszerű, vörösessárga. Lassú fejlődésű, meleg- és fényigényes.

● Ae. fasciata – csíkolt v. rózsaszínbugájú lándzsarózsa – Brazília déli vidékeiről származik. Virágzó állapotban 50 cm magas. Merev, 30–40 cm hosszú, 4–5 cm széles levelei bőrneműek, szélük tüskés, felszínük pikkelyszőrös, ettől ezüstszürke színűek. Széles tölcsért képeznek, amelyből kiemelkedik a széles, tobozszerű virágzat. Fellevelei szélesek, fogazottak, rózsaszínűek. A virágok világoskékek. Magyarországon az egyik legnagyobb mennyiségben termesztett bromélia.

● Ae. fosteriana – brazíliai faj. Virággal együtt 50–70 cm magas. Levelei 40–60 cm hosszúak, 4–6 cm szélesek, lekerekített végűek, zöld alapon barna foltosak, oldalukon szürke pikkelyesek. A virágzati szár ívesen elhajló, a virágzat laza fürt, jelentéktelen.

● Ae. fulgens – ragyogó v. fénylő lándzsarózsa – Brazíliából származik. Virágosan 40–50 cm magas. Puha, zöld levelei laza levélrózsát alkotnak. Virágzati szára vörös, virágzata nagy fürt, kék virágokkal. Termesztésben megtalálható az Aemeafulgens var. discolor: ennek levélfelülete olajzöld, fényes, fonáka bíborpiros. Fajtái: ’Polyantha’, ’Rakete’.

● Ae. miniata – brazíliai származású. Mintegy 40 cm átmérőjű levélrozettát alkot. Levelei szürkésbarna pöttyökkel tarkítottak. Virágzata 45 cm hosszú. Virágzata nagyméretű, gömbszerű, sötétvörös fürt. Termesztésben a lilásvörös levélfonákú, fehéren pikkelyszőrös változata, az Aechmeaminiata var. discolortalálható. Árnyékkedvelő, de erősebb fényen intenzívebben színeződik. Fajtái: ’Compacta’, ’Exotica’, ’Royalwine’.

Ananas – ananász

A nemzetségbe összesen öt faj tartozik. Nagy termetűek. 80 cm hosszú, keskeny, nagyon kemény, ívesen visszahajló leveleik sűrű rozettában állnak. Szélük fogazott. Virágzatuk a tölcsérből magasan kiemelkedik, gallérozó, tüskés szívlevelek veszik körül. A gyümölcs az elhúsosodó, lédús virágzati tengely.

Ananas comosus ’Variegatus’

● A. comosus – az egyetlen, étkezési célra termesztett bromélia. Hazája Brazília. Dísznövényként csak ’Variegatus’ fajtáját termesztik, amely az alapfajnál kisebb termetű, levelén sárga és rózsaszín hosszanti csíkok futnak, a virágzati tengely és a virágzat felett kialakuló üstök rózsaszín. Csak vegetatív úton szaporítható, az üstököket a trópusi országokból importáljuk. Nevelési ideje egy év.

Billbergia – bilbergia

A mintegy 60 fajt számláló nemzetség elterjedési területe Mexikótól Argentínáig húzódik, fő élőhelyük Dél-Brazília. Főleg epifiton életmódúak, ritkán terreszterek. Zárt, karcsú levélrózsát nevelnek, a tölcsér hosszú, csőszerű. A levéllemez zöld vagy változatosan tarka, pikkelyes. A virágzati szár hosszú, elhajló, a virágzat laza, gyakran összetett fürt, bókoló. A fellevelek nagyméretűek, élénk színűek, de hamar elhalványodnak. A virágok aprók, rövid életűek. Jellemző az erős sarjképzési hajlam, egyes fajok telepeket alkotnak. A szélsőséges viszonyokat jól tűrő, hálás szobanövények.

● B. decora – Brazíliában, Peruban, Bolíviában honos. 50–80 cm magas. Levelei zárt kelyhet alkotnak, keresztben szürkén csíkozottak, visszahajlók. Virágzati szára csüngő, lisztes bevonatú, rózsaszín fellevelek díszítik. A virágokból a porzószálak hosszan kinyúlnak. Fénykedvelő, mérsékeltházi faj, nyáron szabadban is tartható.

● B. nutans – bókoló bilbergia – Brazíliától Argentínáig terjedt el. Ellenálló, hidegtűrő, télen virágzó faj. Levelei 30 cm hosszúak, keskenyek, tüskés élűek, bőrneműek, karcsú ciszternát alkotnak. Mindkét oldalukon pikkelyszőrösek. Virágzata bókoló, fürtszerű, karcsú. A fellevelek rózsaszínűek vagy pirosak, 5 cm hosszúak. Virágai csövesek, sárgászöldek, kék cimpával.

● B. sanderiana (syn.: B. amoena) – brazíliai származású. 60 cm hosszú levelei tüskés élűek, barnán márványozottak, fonákukon fehéren keresztben csíkozottak, visszahajlók. Csüngő virágzati szára lisztes bevonatú, fellevelei rózsaszínek, sárgásfehér virágai bókolók. Kisebb termetű, élénkpiros fellevelű típusait termesztik.

Neoregelia – Regel-bromélia

Mintegy 40 faj ismert a nemzetségen belül. Brazíliában, főleg hegyvidékeken élnek. Túlnyomórészt epifitonok, kis részük sziklalakó. Leveleik kemények, bőrneműek, párhuzamos élűek, csúcsuk lekerekített, kis hegyben végződik. A levélrózsa a virágzás idején ellaposodik. Fürtvirágzata torzsaszerű, a levélrózsa szintjénél magasabbra nem emelkedik ki. A virágok fehérek vagy kékek, egyenként nyílnak. Díszítőértékét a virágzás idején élénk színűvé váló szívlevelek adják. Fénykedvelők.

Neoregelia carolinae ’Meyerdorfii

’

● N. carolinae – pirosló Regel-bromélia – a kifejlett növény 50–60 cm átmérőjű, fényeszöld levelű, a lapos rózsa szívlevelei élénkvörösek. Virágai ibolyaszínűek. Fajtái:

• ’Marechalii’ – kisebb méretű, zömökebb, a szívlevelek mélyvörösek.
• ’Tricolor’ – levelén hosszanti vajszínű csíkok húzódnak, fonákja enyhén vöröses. Virágzáskor a szívlevelek ibolyaszínűek.

● N. cruenta – levelei 30–50 cm hosszúak, meglehetősen szélesek, vérvörös levélcsúccsal és vörös tüskékkel. A szívlevelek kékesek.

● N concentrica – levélrózsája 50–60 cm átmérőjű, 30 cm hosszú, 10 cm széles levelei sötétzöld alapon vörösbarna vonalakkal és vörös pontokkal díszítettek. A levélfonák is mintázott, a levélszél fekete tüskés. A szívlevelek ibolyáslilára színeződnek, a virágok vöröseskékek.

● N. princeps – 30 cm hosszú, 2–3 cm széles leveleiből 50 cm átmérőjű, laza levélrózsát fejleszt. A levelek fényeszöldek, fonákjuk hamvasszürke, pikkelyes. A szívlevelek élénkpirosak, a virágok fehérek, kék csúcsban végződnek

.

Nidularium – fészektőrózsa

Eddig 25 fajuk ismert. Élőhelyük Délkelet-Brazília szárazabb fennsíkjai, túlnyomóan epifitonok. Leveleik merevek, kemények, fogazottak, a rozetta kissé lapított. A levelek vége elkeskenyedő. A fajok többségénél virágzáskor elszíneződnek a szívlevelek. Összetett füzérvirágzata a rozetta közepén, általában mélyen helyezkedik el. A virágok középről kifelé nyílnak, jelentéktelenek.

● N. billbergioides – (syn.: N. citrinum) – 25 cm hosszú, keskeny, élénkzöld levelei laza rozettát alkotnak, a virágzati szár a rozettából kiemelkedik. Fellevelei citromsárgák (N. b. var. citrinum) vagy pirosak (N. b. var.purpureum).

● N. fulgens – pompás fészektőrózsa – 30 cm hosszú, 3–4 cm széles levelei erősen fogazottak, sötétzöld alapon világosan márványozottak, fonákjuk világosabb. A szívlevelek élénkpirosra színeződnek, a csúcsuk zöld marad. A virágok kékek, a virágzatból kiemelkedők.

● N. innocentii – vörös fészektőrózsa – lapos levélrózsáját 20 cm hosszú, 4–5 cm széles, erősen fogazott levél alkotja. Színük zöld, fonákjuk sötétvörös. Virágzáskor a szívlevelek narancsvörösek, a virágok fehérek, nagyméretűek. Sok változatuk és fajtájuk ismert.

Cryptanthus – levélcsillag, rejtettvirág

Eddig mintegy 20–24 fajt ismerünk a nemzetségből. Kelet-Brazília szárazabb erdeiben talajlakó életmódot folytatnak vagy kidőlt fatörzseken telepszenek meg. Kistermetűek, lapos levélrózsát képeznek, ciszternájuk alig van. A levelek bőrneműek, fokozatosan keskenyedők, hegyes csúcsúak, hullámos, tüskés szélűek. A levelek alapszíne zöldes vagy barnás, lehet tarka, egyes fajokon a pikkelyszőrök szép mintázatot alkotnak. Virágzáskor a szívlevelek nem eltérő színűek, de jóval kisebbek. Virágzatuk ülő, a virágok jelentéktelenek. Elvirágzás után sok sarjat képeznek, a sarjak telepeket alkotnak, vagy az anyanövényről leválva meggyökeresednek. Általában meleg- és árnyékkedvelők, egyes fajok azonban a tűző napon színeződnek a legszebben.

Cryptanthus bivittatus

● C. acaulis – szártalan vagy hullámos levélcsillag – 6–10 cm átmérőjű növényke. Levelei 2–2,5 cm szélesek, hullámos szélűek, kihegyezettek, hamvas pikkelyekkel borítottak. Alapszínük zöld, virágzáskor rózsaszínes árnyalatú. A virágok fehérek. Változatai:

• var. ruber – barnásvörös lombozat;
• var. purpureus – rózsaszínes lomb;
• var. genuinus – erősen pikkelyes, ezüstös.

● C. bivittatus – kétsávos levélcsillag – 6–15 cm átmérőjű levélrózsájában a levelek 2–2,5 cm szélesek, erősen hullámos szélűek, enyhén fogazottak. Alapszínük zöld, két hosszanti, fehéres rózsaszín sávval tarkítottak.

• var. atropurpureus – sötétvörös lomb;
• var. luddemannii – a tőalaknál jóval nagyobb méretű, erősebben hullámos, fogazottabb levélszélű.

● C. beuckeri – márványos levélcsillag – levélrózsája 15 cm átmérőjű. Levelei kehelyszerűen felállók, szélesek, tojásdadok, tövüknél elkeskenyedők, levélnyélszerűek. Hullámos, tüskés szélűek, alig csúcsosak. Színük zöld, halvány rózsaszínes-barnás árnyalattal, a fehér pikkelyszőrök márványos mintázatot alkotnak. Fajtái:

• ’Morgenrot’ – vörös;
• ’Pink’ – rózsaszín;
• ’Red Star’ – bordópiros.

● C. fosterianus – tarka levélcsillag – díszkertészetileg az egyik legjelentősebb faj. Levélrózsája 25–30 cm hosszú, 3–4 cm széles levelekből áll. A levelek erősen bőrneműek, merevek, hullámos szélűek, fogazottak. Színük barnásvörös, rajtuk hullámos, szürkésfehér keresztcsíkokkal, amelyeket pikkelyszőrök alkotnak. A levélfonák egyenletesen pikkelyes. Sok, nagyméretű, fehér virágot nyit. Számos fajtája ismert.

● C. zonatus – csíkos levélcsillag – levelei 15–20 cm hosszúak, 3–4 cm szélesek, hegyesek, a talajtól elemelkedők. Merevek, szélük erősen hullámos és fogazott. Alapszínük világoszöld, sűrű ezüstfehér cikcakkos, keresztcsíkos rajzolat díszíti. Termesztett változatai:

• – var. fuscus – barnásvörös alapszínű;
• ’It’ – piros-fehér-zöld csíkozású;
• ’Ti’ – a levél két széle zöld, középen hosszanti, széles, fehéres rózsaszín sáv.

Pitcairnioideae

Az alcsalád tagjai szárazságtűrők, talajlakók. Leveleik rozettát alkotnak, ép szélűek vagy fogazottak, vastagok, húsosak, felületük vízfelszívó pikkelyszőrökkel borított. A virágok kicsik és jelentéktelenek vagy nagyok és feltűnőek. Termésük tok, hártyás szárnyalt magvakkal. Származási helyük Közép- és Dél-Amerika félsivatagi sztyeppéi, ahol kaktuszokkal és más szukkulensekkel társulnak. Számos fajuk a száraz évszak alatt gyökerét elveszti, és a sarjak összekapaszkodva, a szél által görgetve terjednek. Ide tartoznak a Hechtia, Dyckia, Pitcairnia, Puya nemzetségek.

Dyckia – tőrlevél

A nemzetség több mint 80 fajt számlál. Elsősorban Brazília száraz erdeiben élnek, de megtalálhatók Bolívia, Argentína, Paraguay és Uruguay száraz sztyeppéin is. Talajlakók, testfelépítésük xerofiton életmódjukra utal. Erős gyökérzetük van. Leveleik kemények, pozsgásak, szélükön erősen fogazottak, éles csúcsban végződők. Hosszú virágzati száron nyílnak sárga, narancs vagy piros színű virágai. A tő virágzás után sem pusztul el. Sok sarjat fejlesztenek, a sarjak párnát képeznek. Igényeik és termesztésük a kaktuszokéival megegyező.

● D. cinerea – törpe faj, 10 cm átmérőjű. Levelei sötétzöldek, ezüstös bevonattal.

● D. brevifolia – levélrózsája 20 cm átmérőjű. Levelei szürkészöldek, fehér pikkelyesek, fonákjuk zöldessárga csíkos. A virágzati szár lisztes bevonatú, sárga virágai egy hónapig díszítenek.

● D. fosteriana – a 15–20 cm átmérőjű levélrózsáját sok, fésűsen tüskés levél alkotja. 30 cm hosszú virágzati száron hozza nagy, 1,2 cm hosszú virágait.

Hechtia – polipbromélia

Mintegy 30 faja Mexikóban és Közép-Amerikában él, talajlakók és sziklalakók vannak közöttük. A levelek merevek, vastagok, fogazott élűek, szúrós hegyben végződők. Színük ezüstszürke. Hosszú virágzati száron füzérben nyílnak többnyire sárga virágai. Kistermetűek, rendkívül sok sarjat képeznek. Szárazság- és fénykedvelők.

● H. argentea – rózsaszínes levélrózsa, zöldesfehér virágok.

● H. desmetiana – piros virágok.

● H. glomerata – csavart, sűrűn tüskés levelek, virágai fehérek.

Pitcairnia – talajbromélia

Körülbelül 180 fajból álló nemzetség. Hazája Mexikó déli részétől Argentína és Peru északi részéig terjedt el. Rendkívül változatos méretű fajok tartoznak ide. Virágzatuk nem tartós, kertészeti jelentőségük másodlagos.

Puya – havasibromélia

A több mint 100 fajból álló nemzetség képviselői az Andok déli gerincein élnek 800–4000 m magasságban. Talajlakók és sziklalakók, szárazság- és hidegtűrők. Változatos méretűek. Merev, íves leveleik keskenyek, erősen fogazott élűek. Virágzatuk sárga, narancs, viola vagy zöldes színű.

Telepképzők.

Környezeti igény

□ Fényigény. A broméliák nagy többsége nem fényigényes, inkább árnyékkedvelő. A magoncokat már a márciusi derült napokon árnyékolni kell napégés ellen. A fiatal növények árnyékos körülmények között gyorsabban fejlődnek. Erős fény elsősorban a színes fajták intenzív színesedéséhez szükséges.

□ Hőigény. Kezdeti fejlődésükhöz a fajok egyenletes, 20–22 °C-os meleget kívánnak. A kifejlett növények hőigénye a szerint változik, hogy eredeti élőhelyükön mely klímazónában éltek. A trópusi fajok egyenletes 20 °C-ot, a mérsékelt- és hidegházi fajok a téli fényszegény időszakban 12–16 °C-ot igényelnek.

□ Víz- és páraigényük nagy. Lombozatukhoz képest a gyökérzetük rendkívül gyér, a vízfelvételt a leveleken lévő pikkelyszőrök végzik. Ezért nagyon fontos a gyakori rendszeres öntözés és párásítás, valamint hogy a ciszternás fajok ciszternájában mindig álljon a víz. Az öntözővíz hőmérséklete egyezzen a növényház léghőmérsékletével, keménysége ne haladja meg a 8 német keménységi fokot.

□ Talaj- és tápanyagigény. A broméliák kimondottan laza szerkezetű, jó vízáteresztő, levegős, savanyú közegben termeszthetők eredményesen. Többségük jól termeszthető savanyú tőzeg alapú földkeverékben, amit rostált fakéreggel vagy egyéb lazítóval kevernek. Sóérzékenyek. Alaptrágyaként 2 kg/m3 tartós hatású műtrágyát adnak a közeghez, a pH-t 5,5 körülire állítják be. A termesztés során 0,5–1‰-es lombtrágyával (Wuxal, Alkrisal, Volldünger) pótolják a tápanyagokat, hetente 1–2 alkalommal. A ciszternás fajoknál a tápoldattal töltik fel a ciszternát, ekkor azonban ügyelni kell, hogy a párolgás következtében nehogy betöményedjen az oldat. Virágzás ideje alatt a foszfor szintjét emelni kell.

□ Termesztőedény. A broméliák gyökérzete a lombozathoz képest rendkívül kicsi, ezért a szokásosnál jóval kisebb méretű cserépben termeszthetők. Különösen a ciszternás fajok lombozata és a vízzel telt ciszterna nehéz, amit a cserépnek és a közegnek meg kell tartania. Ezért egyes fajokat (pl. Aechmea fasciata) még napjainkban is agyagcserépbe ültetnek.

Vannak olyan epifiton fajok (Tillandsiák), melyek nem tűrik a cserepet. Ezeket fakéregre felkötözve, a gyökérzethez mohagolyót téve, függesztve termesztik.

Szaporítás

Magvetés

A broméliák legáltalánosabb szaporítási módja. A magot előállíthatja maga a termesztőtelep, és ez számít a legbiztosabb módszernek, mert a csírázási erély a magéréstől rohamosan romlik. Mindazonáltal lehet magforgalmazó cégtől is rendelni, de az előbb említett ok miatt ez kockázatos. Végül vásárolhat a termesztő magonc növényeket, ez a leginkább kockázatmentes és legegyszerűbb út.

Anyanövények kiválasztásánál nagyon fontos követelmény a fajtaazonosság és az egy időben való virágzás. A broméliák virágzása napszakhoz sőt, órához kötött. A biztonság kedvéért a beporzást kétszer-háromszor el kell végezni. A magvak 6–10 hónap alatt érnek be. A tokterméses fajoknál nem szabad megvárni a teljes érést, mert ha a magtok felreped, a repítőszőrös magvak szétszóródnak. A bogyótermésűeket teljes érésben szedik. A terméshúst szétnyomják, a magvakkal teli masszát 6–8 órán át langyos vízben áztatják, majd a magokat a fellazult hústól többszörös átmosással teljesen megtisztítják. A magok maximum 6 hónapig tárolhatók száraz, hűvös helyen, de pl. egyes Tillandsiák magvai sokkal rövidebb ideig csíraképesek.

A magokat szaporítóládába, fertőtlenített, vízzel felszívatott, savanyú tőzegre vetik. A repítőszőröseket csipesszel szétoszlatják a felszínen, mert a filcszerűen összetapadt repítőszőrök könnyen penészednek. A magvetést fertőtlenítőoldattal beöntözik, majd üveglappal takarják, és árnyékolt üvegházban helyezik el. A repítőszőrös magvak fényen csíráznak, a bogyótermésűek magvetését papírlappal is befedik. Öntözni csak felszívatással szabad.

Vriesea magvetés cseréptálcába

Vriesea első tűzdelés cseréptálcába

A magvak csírázása és a magoncok növekedési erélye a bogyós és a toktermésű (repítőszőrös) magvaknál eltérő:

	toktermésű	bogyós
csírázási hőmérséklet csírázási idő első tűzdelés	22–25 °C 15–20 nap  4–5 hónapos korban	20–22 °C  5–10 nap  6–10 hetes korban

A lassú csírázású magvak steril körülmények között, táptalajra is vethetők, az orchideák szaporításánál ismertetett módon. A steril magvetés előnye, hogy a csírázás kevésbé vontatottan megy végbe és a magoncok kórokozóktól és algásodástól védetten fejlődhetnek a tűzdelési méretig.

Csírázás után a magoncok levegőigénye gyorsan nő, amit az üveglap fokozatos eltávolításával elégítenek ki. Öntözni, permetezni csak a reggeli órákban szabad, hogy a növények estig leszáradjanak. A magoncok kezdeti fejlődése rendkívül lassú, 3–4 havonta kell újra tűzdelni a növénykéket. Tűzdelésnél vigyázni kell, hogy a növénykék ne kerüljenek túlságosan mélyre, mert ez tőrothadáshoz vezethet.

Mikroszaporítás

A broméliák mikroszaporítása nem könnyű feladat. Mivel rügyeiket nem borítják pikkelylevelek, erősen fertőzöttek. Ezenkívül a szövetek a fertőtlenítőktől erősen roncsolódnak, ezért a steril kultúrába vétel nehéz. Ennek ellenére egyre nagyobb mennyiségben állítanak elő mikroszaporított szaporítóanyagot, mert a vegetatív szaporításnak ez az egyedüli hatékony módja. A kiindulási anyagok lehetnek fiatal hajtások oldalrügyei, kifejlett növény hónaljrügyei, sőt – ahol a virágszár nóduszokra osztott – a buroklevelek alatt nyugvó alvórügyek is. Ez utóbbiak sterilizálása könnyebb, de előtte célszerű ezeket citokinin-aktivitású növekedésserkentővel kezelni. ABromelioideae alcsaládba tartozó fajok többsége csak folyékony táptalajon tenyészthető, mivel a levegőn szöveteik oxidálódnak és elhalnak. A táptalaj összessó-koncentrációja lehet magas, és ki kell egészíteni valamilyen természetes növényi eredetű serkentővel (kókusztej, nyírfa könnyezési nedve stb.). Más broméliák, mint pl. a Tillandsiák, Vrieseák mikroszaporításához alkalmasabb a szilárd táptalaj, a sókoncentráció alacsony legyen, intenzív sarjadzásukhoz magas citokinin- és auxinszint szükséges. A színes levelű fajták egyöntetűsége (pl. Cryptanthusok) mikroszaporítással nem tartható fenn.

Sarjleválasztás

A broméliafélék családjába tartozó fajok túlnyomó többségénél a tő virágzás után elpusztul. Előtte azonban a virágzó egyed több-kevesebb sarjat fejleszt. Ezek az utódnövények az anyatő elvirágzása után szétválaszthatók és egyesével tovább nevelhetők virágzásig.

Üzemi szinten csak a színes levelű fajok és fajták szaporítását végzik sarjleválasztással. Ehhez anyatelepet tartanak fenn asztalra kiültetve. A rövidnappalos időszakban a virágzás megakadályozására pótmegvilágítást alkalmaznak, a sarjképzést vegyszeres kezeléssel indukálják. Magyarországon nincs bromélia-anyatelep.

Továbbnevelés

A saját előállítású vagy vásárolt 10–15 cm-es szaporítóanyagot egyenletes, 20–22 °C-os hőmérsékleten nevelik. Nagyon fontos a fiatal növények erős fénytől való védelme: a házakat már márciustól árnyékolni kell. A nevelés történhet asztalra kiültetve vagy 8–10 cm-es cserépben. A kiültetve nevelés elavult. Cserepezéskor a növényeket méret szerint szétválogatják, az azonos méretűeket külön tételként kezelik. A melegházi broméliákat egyenletes, 20 °C körüli hőmérsékleten nevelik, a mérsékelt- és hidegháziak a téli fényszegény időszakban 2 hónapig 16 °C-on teleltethetők. A 2–2,5 éves növények érik el a virágoztatáshoz szükséges fejlettséget és méretet.

Virágoztatás

A broméliák természetes körülmények között 3–5 éves korukban virágoznak, többségük a nyári hónapokban. A virágzás előrehozható és időzíthető érést gyorsító kémiai szerek használatával. Virágoztatni csak kifejlett töveket lehet. A fejletlen egyedek is virágoznak a szerek hatására, de csökkent értékűek, ezáltal értékesíthetetlenek lesznek. A kémiai virágoztatás módszerével a kultúra ideje átlag 6 hónappal rövidíthető le.

Hagyományos termesztésben kalcium-karbidot (CaC2) használtak. 5 g-ot oldottak fel 1 l vízben, az oldatot a tölcsérekbe öntötték. A reakció során felszabaduló acetiléngáz indukálta a virágzást. A kalcium-karbid hátránya, hogy a növényt szennyezi.

Napjainkban a kezelést acetiléngázzal végzik: a gázt a vízzel feltöltött tölcsérekbe bugyborékoltatják 8–10 másodpercen át. Vigyáznak, hogy a légtérbe minél kevesebb gáz jusson. Kijuttatható az acetilén az öntözővízzel, abban feloldva, vagy a levegőbe juttatva is. Ez utóbbi kezeléseknek nagy hátránya azonban, hogy esetleg a még fejletlen növénytételek is indukálódnak. Acetilén helyett használható az Ethrel nevű érésgyorsító is, 0,2%-os töménységben, lemosásszerű permetezéssel. A kezelést célszerű 2 hét múlva megismételni. Fajtól függően a kezelést követően 1,5–3 hónap alatt kivirágzik az állomány.

A broméliák lassú növekedésű növények, termesztési idejük több évig tart. Ennek ellenére gazdaságosan termeszthetők, aminek két fő oka van: egyrészt nagyon alacsony a kézimunka-igényük, másrészt a szaporítóanyag-termesztés egyre inkább különválik a készárutermesztéstől. A készáru-előállítók félkész növényt vásárolnak, így a kultúraidő jelentősen lerövidül. Keresletük, forgalmazásuk különösen az őszi–téli virágszegény időszakban nő erősen.

A broméliák rendkívül érdekes, különleges megjelenésű növények. Bár a termesztésben igényesek, a szobai körülményekhez jól alkalmazkodnak. Nemcsak növény-együttesekben hatásosak, de különleges, igényes díszítésre, mint pl. epifitafák, növényvitrinek, szukkulens együttesek beültetésére is alkalmasak. Változatosságuk számos hivatásos és hobbikertészt indított gyűjtemények létrehozására.

Növényvédelem

• Palántadőlés. Védekezés: beöntözés propamokarb hatóanyagú növényvédő szer 0,3%-os oldatával.
• Fuzáriumos hervadás. Védekezés: megelőzésként kéthavonta beöntözés benomil hatóanyagú fungicid 0,1%-os v. tiofanát-metil hatóanyagú fungicid 0,05%-os oldatával.
• Pajzstetvek. Védekezés: permetezés diklórfosz, dimetoát, karbaril, malation, triklórfon vagy fention hatóanyagú növényvédő szerrel, többször ismételve.
• Tripsz. Védekezés: dimetoát, formotion, fentoát, diklórfosz vagy metomil hatóanyagú növényvédő szerrel, három-négy ízben megismételve.
• Csiga. Védekezés: csigacsalétekkel és metaldehid hatóanyagú szer kiszórásával.

Egyéb cserepes virágos dísznövények

Anthurium scherzerianum – kis flamingóvirág

A flamingóvirágok korábbi, nagyobb népszerűsége különleges alakú, egzotikus virágaiknak volt köszönhető, amelyek mind cserepes, mind vágott virágként egyaránt tartós díszt biztosítanak. Mára az Anthurium nemzetség fajai a hazai termesztésben jelentősen visszaszorultak, amelynek oka egyrészt, hogy az egyéb különleges formájú növényekből megnőtt a választék, másrészt hosszú a nevelési idejük és a termesztésük során – pl. a növényvédelem terén – számos nehézséggel kell szembenézni.

Míg a vágottvirág-termesztés jórészt bevonult a trópusokra, a cserepes anyagból való viszonylag nem nagy, hazai igény kielégítése helyi termesztésből, vagy nyugat-európai importból történik.

Anthurium scherzerianum – kis flamingóvirág

Botanikai jellemzők

Az Anthurium scherzerianum Közép-Amerika esőerdőiből származik. Nagy, megnyúlt, kihegyesedő levelei fényesek, bőrszerűek, élénkzöld színűek. Egy jól fejlett tövön 10–15 ép levél található, amelyeket mintegy 10 cm hosszú levélnyelek emelnek a talajfelszín fölé. Az ilyen egyedek, ha éppen nem virágoznak, levéldísznövényként akkor is igen dekoratívak.

Az Araceae (kontyvirágfélék) családra jellemző torzsavirágzatuk (spadix) kissé csavarodott, narancspiros, amelyet viaszos színű, élénkpiros, vagy fajtától függően rózsaszín, esetleg narancssárga fellevél (spatha) vesz körül. A spatha, mielőtt teljesen kiterül, a spadix köré csavarodva védi azt, és alakja a flamingók csőrére emlékeztet. Innen kapta a nemzetség az elnevezését. A virágzatokat vékony, igen erős virágzati szárak emelik a levelek szintje fölé.

Üvegházi viszonyok között is érlel magot, így a szaporításához szükséges vetőmag üzemi körülmények között is előállítható. Kézi beporzás után a magok 10 hónap alatt érnek be, amelyet a húsos bogyótermésekből (5–8 db/termés) érés után azonnal ki kell mosni és elvetni.

A kis flamingóvirág erőteljes gyökérzetet fejleszt, mélyen gyökerezik, ezért célszerű mély cserepekbe ültetni.

Környezeti igén

Meleg- és páraigényes növény, optimális nevelési hőmérséklete 20–22 °C, amely éjszaka sem csökkenhet 20 °C alá. Nyári időszakban megfelelő párásítás mellett a magasabb hőmérsékletet is jól viseli. Optimális csírázási hőmérséklete 25 °C.

Laza szerkezetű, 5,5–6,5 pH-jú talajt kedvel, amelyet rostos tőzeg alapú keverékkel biztosíthatunk számára. Közepes tápanyagigényű, kezdetben nitrogéntúlsúlyos, virágzáskor foszfortúlsúlyos tápoldatozást igényel 0,1%-os töménységben.

Termesztés

Magról történő termesztés esetén érdemes saját magtermő anyanövény-állományt fenntartani. Az anyanövények akár 15–20 évesek is lehetnek. A magvakat érés után megtisztítjuk, majd egy hétig áztatjuk, ezt követi a vetés. A magvetést fekete fóliával takarjuk, a csírázási idő 10–14 nap. Szaporítóközegnek legalkalmasabb a tartós hatású műtrágyával dúsított rostos tőzeg. A kicsírázott magoncokat fényen neveljük tovább, majd 4 hét múlva következik az első tűzdelés. Egy szaporítóládából mintegy 600 db magonc tűzdelhető ki. A tűzdelés és a későbbi nevelés optimális ültetőközege laza szerkezetű, rostos tőzeg alapú vagy speciálisAnthurium-keverék, ami rostos tőzegből, kókuszrostból és fenyőkéregből áll. Első alkalommal tálcába tűzdeljük, majd a növények megerősödése után, ami legalább 3 hónapig tart, 9-es cserépbe ültetjük a növényeket. Ilyenkor már megjelenhetnek virágkezdemények, de ezeket a tövek jobb fejlődése érdekében ki kell törni. Újabb 3 hónap elteltével a növényeket 13-as cserepekbe ültessük át, amelyekben az értékesítésig neveljük.

Az állomány gondozása során ügyelni kell a rendszeres párásításra, valamint a közvetlen fénytől való védekezésre. Az értékesítésig meghagyásra szánt virágok megfelelő fejlődéséhez a virágzati szárakat célszerű karózni, ami igen kézimunkaerő-igényes tevékenység. A tápanyagot lombtrágyával és talajba juttatva egyaránt pótolhatjuk.

Meglehetősen hosszú, 12–14 hónapos kultúra. A folyamatos értékesítést szakaszos magvetéssel lehet biztosítani.

Növényvédelem

Az állományt folyamatosan óvni kell a kórokozóktól és kártevőktől. Legfontosabbak a talajlakó kórokozók (pl.Pythium), de egész évben folyamatos védekezés szükséges levéltetvek, tripszek, atkák és a házatlan csigák ellen.

Aphelandra squarrosa – ráncos sárkányfüzér

Az Acanthaceae (medvekörömfélék) családba tartozó növény Brazíliából származik, 1855-ben került Európába. Nemesítése F. Prinsler nevéhez fűződik, 1950-ben került forgalomba az első hibrid (A. s. var. leopoldii × A. s. var.louisae) ’Fritz Prinsler’ néven. Az ebből a fajtából szelektált mutációk a jelentősebbek a termesztésben. Hazánkban a ’Dania’ (= ’Diana’) fajta terjedt el, az alapfajhoz hasonlóan felfelé törő növekedésű, de rövidebb ízközű. A szára vastag, húsos, vöröses, sima héjú, a levélnyél 1,5–2 cm-es, a levéllemez 6–8 cm széles, 15–18 cm hosszú, ovális, a levélállás keresztben átellenes. A levélen a főerek fehérek, krémszínűek, az erek közötti zóna kiemelkedő, élénkzöld, fénylő. A virágzat végálló fürt, a fellevelek élénksárgák narancsos szegéllyel, a tobozszerű fellevelek közül emelkednek ki halványsárga virágai.

Aphelandra squarrosa

Környezeti igény

Melegigényes, árnyékkedvelő, levéllel és virággal egyaránt díszítő cserepes növény. Nyáron virágzik, virágképzése erősen függ a fény mennyiségétől (intenzitás és napi időtartam). Gyengébb fényintenzitás mellett (borús napok) az alacsonyabb, 8–10 °C körüli hőmérséklet kiválthatja a virágképzést. Nagy fényintenzitás mellett a 25 °C előbbre hozza a virágzást, de 20 °C-on több virág fejlődik a virágzatban. A pótmegvilágítás a vegetatív növekedést is serkenti.

Szaporítás

Fej- és szárdugványokkal decembertől márciusig szaporítható. Az anyanövényeket a virágzó állományból választják ki. A követelmények: szabályos növekedés, élénk levél- és virágszín. Két évig érdemes kultúrában tartani az anyanövényeket, a második évben több hajtásdugványt kapunk és a szárdugványok mennyisége is háromszorosára nő. Az anyanövényeket átültetés után a nyár végén visszavágjuk, majd a hajtásnövekedés érdekében októbertől februárig pótmegvilágítást adunk, 13 órára egészítjük ki a nappalok hosszát (60 W/m2teljesítmény). Szaporítás előtt 15 °C-ra csökkentjük a hőmérsékletet, hogy a hajtások növekedése leálljon, és megerősödjenek a hajtások. A háromleveles fejdugványokat és az egy pár, illetve egyrügyes szárdugványokat szaporítóládában 22–24 °C-os talpmelegen fóliaalagút alatt gyökereztetjük. A relatív páratartalom a gyökeresedés ideje alatt 70–75% legyen. A gyökeresedés alatt is folytathatjuk a pótvilágítást. Gyökeresedési idő 4–6 hét. A szaporítóközeg tőzeg (Novobalt) és homok 2:1 arányú keveréke, a hajtásdugványokat tőzeghengerbe, sejttálcába, a szárdugványokat szaporítóládába helyezzük el. A szárdugványokról a nagyméretű leveleket levágjuk, 1 cm-es levélnyelet hagyunk. A kétfelé hasított egyrügyes szárdugványokat fertőtlenítjük (faszénpor, Chinoin Fundazol 50 WP) és ferdén dugványozzunk úgy, hogy a szem a talaj szintje felett maradjon. A szárdugványoknak gyökeresedés után még 2–3 hét szükséges a leveles hajtás kifejlesztéséhez. Kisebb volumenű (500–1000 db-os) termesztés esetén érdemesebb megvásárolni a gyökeres dugványokat, ez egyszerűbb és biztonságosabb.

A növényeket 10–12 cm-es cserepekben neveljük fel, általában egyágasra. Többágú növényeket 2–3 levélpár felett elvégzett visszavágással nyerünk. A levágott hajtáscsúcsokat felhasználhatjuk dugványozásra. Becserepezésre humuszban, tápanyagban gazdag földkeveréket használunk: tőzeg, kéregkomposzt, vegyes lombföld. Üzemi keverék hazánkban: 3 rész Novobalt tőzeg, 2 rész kéregkomposzt + 10% agyag Alginit, (pH = 5,6), amelyhez 3 kg/m3 Plantosan 4D vagy Osmocote Plus tartós alaptrágya adható. A nevelés optimális hőmérséklete 20 °C, éjszaka se csökkenjen 16 °C alá. A végcserépbe ültetett, jól begyökeresedett növények hetenként kapjanak 0,2%-os tápoldatot, ami N- és K-túlsúlyos legyen. A növekedés folyamán legalább egyszer rakjuk szét a növényeket; végleges térállás: egyágas növényeknél 25 db/m2, visszatört növényeknél 16–20 db/m2.

Értékesítés

Levéldísznövényként is keresett, virágos áruként anyák napjára, a nyári ünnepekre különböző fejlettségű növényeket hozhatunk forgalomba (a visszavágásból kapott fejdugványok nyár közepére virágoznak). A lakásban elvirágzott növény visszavágva még a nyár folyamán egy második virágzást eredményezve nagyon szépen díszít. A túlöntözést belsőtéri dekorációnál kerüljük.

Növényvédelem

Kártevők: viaszos pajzstetű, atkák, levéltetvek.

Túlöntözés, hirtelen lehűlés kedvez a szürkepenész fellépésének.

Palántaágyi betegségek ellen a fertőtlenített szaporítóközeg, a dugványok fertőtlenítése és az egyenletes, nagy talpmeleg ad védelmet.

Rhododendron-Simsii-hibridek – azálea

Az azálea Nyugat-Európában az első 10 cserepes virágos kultúra közé tartozik. Legfontosabb termesztője az atlantikus klímájú Belgium, ahol évi 20–30 milliót állítanak elő belőle a legkülönbözőbb méretekben és minőségben, túlnyomórészt exportra. Fontos termesztő még Hollandia (évi 6 millió tő), valamint Németország (évi 2–2,5 millió tő, főképp Drezda környékén). Az összeurópai termesztés közel 45 millió darab.

Magyarországon évente körülbelül 100 ezer cserép azáleát forgalmaznak. A növényeket félkészen (kifejlett termőrüggyel vagy már csaknem bimbós állapotban) külföldről szerzik be, és csak a legutolsó termesztési fázis, a hajtatás (készre virágoztatás) történik nálunk. Az értékesítési szezon – a növény széles fajtaválasztékának és jó időzíthetőségének köszönhetően – elvileg kora ősztől késő tavaszig tart, a fő értékesítő időpontok azonban továbbra is a jeles napok: karácsony, Valentin-nap, nőnap, húsvét, anyák napja, ősszel pedig Erzsébet- és Katalin-nap.

A II. világháború előtt Szombathely környékén még nálunk is foglalkoztak azáleatermesztéssel, napjainkra ez teljesen visszaszorult a jó minőségben és kedvező áron beszerezhető import alapanyag miatt. Termesztésével potenciálisan alkalmas lenne a délnyugat-dunántúli termesztőkörzet (Zala, Somogy megye), valamint egyes hegyvidéki völgyek, ahol a talaj erősen savanyú, a nyár pedig hűvös, párás.

Rhododendron-Simsii-hibrid

Botanikai jellemzők

Az Ericaeae (erikafélék) családhoz tartozó Rhododendron nemzetség fajokban és fajtákban a világon a leggazdagabb növénynemzetségek közé tartozik. Fajainak, fajtáinak többségét Nyugat-Európában szabadföldi kiültetésre használják és – a nemesítő, vagy valamelyik szülőfaj neve szerint – különböző csoportokba sorolják. Ezek közül a valódi örökzöld (kemény lombú) fajok mindig is a Rhododendron nemzetségbe tartoztak, míg a puha, inkább csak áttelelő lombú, semmint valódi örökzöld fajokat régen elkülönítve az (azóta megszüntetett)Azalea nemzetségbe sorolták. Innen származik az ilyen típusúak jelenlegi magyar elnevezése is.

A cserepesen hajtatott azáleák az úgynevezett Rhododendron-Simsii csoportba tartoznak. A csoport sokszoros hibrid származású, kialakításában a névadó Rh. simsii mellett szerepet játszottak még a Rh. indicum (indiai rododendron), Rh. linearifolium, Rh. mucronatum (hófehér rododendron), Rh. obtusum (kurume-rododendron),Rh. pulchrum (csinos rododendron). A fajták száma meghaladja a 2000-et, ebből mintegy 100–150 fajta van rendszeres termesztésben.

Fontosabbak a következők:

1. Igen korai fajták, amelyek augusztustól kivirágoztathatók: pl. a ’Helmuth Vogel’- és a ’Luci’ fajtacsoport tagjai.
2. Korai fajták, amelyek általában karácsonyi virágoztatásra alkalmasak: ilyenek például az ’Ambroziana’ fajtacsoport, valamint a ’Flamenco’ és a ’Janique’.
3. Középkorai fajták, karácsony utáni hajtatásra: például ’Friedhelm Scherer’, ’Rosa Perle’, ’Kirin’, ’Hoberlug’.
4. Középkésői fajták, januári, februári vagy későbbi hajtatásra: ’Dr. P. Köster’, ’Katrin’, ’Rosali’, ’Gloria’ és ’Stelma Maris’.
5. Késői fajták, amelyek legkorábban február–márciusban virágoztathatók: a ’Knut Erwin’ fajtacsoport tagjai, valamint a ’Leonore’, ’Leopold Astrid’ és ’Schnee’.
6. Igen késői, március–áprilistól virágoztathatók: ’Gusztav Hacker’, ’Mem. K. Gaser’, ’White Lady’.

Környezeti igény

A szülőfajok Kelet-Ázsia, elsősorban pedig Japán, Kína és Jáva meleg-mérsékelt égövi és szubtrópusi égövi hegyvidékeiről származnak, ahol erősen savanyú, nyers humuszos talajon élnek, párás, csapadékos nyáron és enyhe télen. Lombjuk puha, örökzöld vagy télizöld. Virágaikat a természetes viszonyok között március–áprilisban vagy májusban hozzák, az előző év őszén kialakult, csaknem bimbóméretű, nagy virágrügyekből. A rügynyugalmi (vernalizációs) időszakuk az enyhe tél miatt rövid, és viszonylag magas hőmérsékleten zajlik le.

Hibridjeik a szülők igényeit örökölték különböző kombinációkban. Közös tulajdonságuk az Ericaceae családra általában jellemző, erősen savanyú, „mészmentes” talajigény, 4–4,5 pH-értékkel. Általában nedves talajt és párás, nyáron hűvös klímát kedvelnek. A kert védett fekvésű részein kiültetve, –10–(–15) °C-os hideget is elviselnek. Nálunk többnyire inkább a meszes talajtól, semmint a téli hidegtől pusztulnak el. Virágrügyeik késő nyáron és ősszel, részben a rövidülő nappalok, főként pedig az alacsony (18 °C alatti) hőmérséklet hatására alakulnak ki. A téli rügynyugalom fajtától függően 8–12 °C-on vagy 15–16 °C-on már 3–6 (maximum 10) hét alatt lezajlik.

A virágok kinyílásához szükséges hajtatási hőmérséklet korai hajtatásnál 15–20 °C, késői hajtatásnál 15–18 °C. A hortenziához hasonlóan itt is általános szabály, hogy minél később, azaz a rügynyugalom tökéletesebb lezajlása után hajtatjuk a növényeket, annál alacsonyabb hőmérséklet és kevesebb idő elegendő a kivirágoztatásukhoz.

Fényigény. Az azálea a hajtatás során fényigényes növény. A téli fényszegény hónapokban adott vegetációs pótmegvilágítás sietteti a virágzást és javítja a minőséget. Nyáron a növények a mi klímánkban a tűző napra érzékenyek, ezért árnyékolást igényelnek.

Termesztés

Az azáleafajtákat általában hajtásdugványozással, egyes nehezen gyökeresedő fajtákat pedig oltással szaporítják. A teljes kultúra ideje a szaporítástól a virágzásig:

• a hagyományos, „normál” kultúránál 18–20 hónapot,
• a „rövidített” kultúránál min. 10–12 hónapot,
• az ún. „bébi azáleák” esetében 7–8 hónapot vesz igénybe.

Ebből nálunk általában csak az utolsó fázis, a hajtatás vagy esetleg az azt megelőző teleltetés zajlik, ami 2, maximum 6 hónapig tart.

A legtöbb időt a szaporítás és nevelés igényli. Ez a termesztési fázis nem nálunk, hanem a félkész árut előállító üzemben zajlik, ezért csak vázlatosan tekintjük át.

A normál kultúra növényeit április–májusban dugványozzák, augusztusban egyesével becserepezik, majd fagymentes növényházi teleltetés után a következő nyár folyamán a szabadban nevelik, cserepesen kisüllyesztve vagy ágyrendszerben közvetlenül a talajba kiültetve. A növények a következő nyár végére vagy őszére kerülnek félkész áruként értékesítésre vagy növényházi hajtatásra.

A rövidített kultúra növényeit októberben, novemberben vagy decemberben szaporítják, és a gyökeresedés után 2–3 dugványt ültetnek belőlük egy cserépbe, hogy a következő nyári szabadbani nevelés után őszre többé-kevésbé hasonló méretű növényeket kapjanak, mint a normál kultúrából.

A bébi azáleákat az értékesítés évének tavaszán dugványozzák (tulajdonképpen az ekkor becserepezett „normál” növények visszavágott hajtáscsúcsaiból). Gyökeresedés, majd cserepezés után csak egyszer vágják vissza őket, így a nyári nevelés után őszig 2–3 rövid oldalágas bimbós növényeket nevelnek belőlük, amelyek 5,5 cm-es vagy 5 cm-es cserépben hajtathatók.

A normál és a rövidített kultúrák növényeit a nevelés során többször is visszavágják (a nyesedéket újra eldugványozzák), és 1–3 alkalommal törpítőszerekkel is kezelik a sűrű bokrosodás és a gazdag bimbóképződés érdekében.

A magyar termesztők mindhárom méretet általában ősszel vásárolják meg. A félkész anyag cserepesen vagy földlabdásan „ömlesztve” érkezik. A korai fajták elvileg azonnal készek a virágzásra, a középkoraiak és a későiek december–januártól: előtte hűvösen teleltetjük őket, hogy rügyeik átessenek a nyugalmi perióduson.

A nyugalmi periódus az igen korai és korai fajták esetében 16–18 °C-ot igényel és 2–6 hét alatt (többnyire még a félkész árut előállító üzemben) lezajlik. A középkorai fajták 12–15 °C-os nyugalmi periódust igényelnek 6–8 héten át, a késői és igen késői fajták pedig 12 °C-ot 8–12 héten át. A teleltetés során a növények ennél lényegesen alacsonyabb (2–3 °C-os) hőmérsékletet is elviselnek, de akkor a rügynyugalmi időszakuk lassabban zajlik le.

A nyugalom lezajlása után maga a hajtatás 4–6 hétig tart.

A legfontosabb lehetséges technológiai sorokat az alábbi táblázat tartalmazza.

18. táblázat - Rhododendron Simsii-
19. 
    
20. hibridek előhajtatási menetei

Fajtacsoport	A nyugalmi időszak (hidegperiódus) hossza hetekben	A hidegperiódus optimális hőmérséklete °C	Virágoztatható:
l. csoport: igen korai fajták	2–4 hét	16–18 °C	augusztus-szeptembertől
2. csoport: korai fajták	4–6 hét	15–18 °C	október-novembertől
3. csoport: közép-korai fajták	6 hét	12–15 °C	decembertől
4. csoport: közép-késői fajták	6–8 hét	12–15 °C	januártól
5. csoport: késői fajták	8–10 hét	12 °C	februártól
6. csoport: igen késői fajták	10–12 hét	12 °C	márciustól

A megérkezett növényeket többnyire üvegházban helyezzük el olyan sűrűn, hogy levélzetük épphogy összeérjen. A cserepezés lazán történjen, a gyökerek ne nyomódjanak meg. A cserepezésre használt termesztőközeggel szemben alapkövetelmény az alacsony pH-érték (4–4,5), a magas humusztartalom, a porózusság, a jó víz- és levegőtartó képesség, valamint az alacsony sótartalom, mivel az azálea gyökerei a magas sókoncentrációra rendkívül érzékenyek. Napjainkban legtöbbször rostos tőzeg alapanyagú közeggel dolgoznak az üzemek, amit m3-enként 2–3 kg mésszel állítanak be a szükséges kémhatásra. A tápanyag-utánpótlásról 10–20% érett marhatrágya, komposzt vagy 1,5–2 kg/m3 tartós hatású műtrágya (Osmocote, Buviplant stb.) bekeverésével gondoskodnak. Lazítóanyagként a tőzeg helyettesítésére felhasználható még az érett kéregföld (maximum 50%-ig), valamint a nagy szemcséjű perlit vagy a polisztirol golyócskák. A későbbiekben fontos, hogy az öntözővíz ne legyen túl kemény (10–12 német keménységi fok alatt), a tápoldatozásnál pedig az oldat koncentrációja ne haladja meg az 1‰-et. Az öntözésre az esővíz a legideálisabb, a kemény vizek kénsavval, oxálsavval savanyíthatók.

A frissen cserepezett növényeket nálunk 12 °C körüli hőmérsékleten igyekezzünk tartani. A talajt öntözzük, a lombot tartsuk szárazon. Az állományt tisztogassuk meg a sárguló levelektől. Ha a gyökerek jól fejlődnek, de a lomb alulról felfelé sárgul, az tápanyaghiányt jelent, ilyenkor 1‰-es komplex tápanyagot adjunk.

A hidegperiódus alatt (a rügynyugalom lezajlásához) a korábban említett hőmérsékleten vagy annál alacsonyabban, 10 °C körüli hőmérsékleten tarthatjuk a növényházat, majd a kívánt virágzás idejéből 4–6 hetet visszaszámolva, a hajtatást 18 °C hőmérsékleten indítjuk. Ezt a hőmérsékletet tartjuk a teljes kivirágzásig. A hajtatás során a cserepek földjét öntözzük, a lombot lehetőleg szárazon tartjuk. A páratartalomról az utak és a tőzeggel vagy filccel takart növényasztalok öntözésével gondoskodjunk.

Amennyiben a normálisnál későbbi virágzást kívánunk, a növényeket a hidegperiódus megkezdése előtt, vagy akár a hajtatás végén (már színes-bimbós vagy virágos állapotban) 2–4 °C-on tartjuk (hűtőtároljuk). Ezen a hőmérsékleten kartondobozba csomagolva sötétben is tárolhatók. 5 °C-os tárolási hőmérséklet felett már minimum 30–40 lux fényerősségű megvilágításra van szükség, hogy a lombjuk le ne hulljon. (Növényházban ezt a fényerősséget a növények természetes úton is megkapják, a hűtőházban viszont gyenge pótmegvilágítást adunk napi 12 órán át.)

A hajtatás során rendszeresen el kell távolítani az esetleg elsárguló leveleket, valamint a bimbók (virágrügyek) alól induló ún. kacshajtásokat (vegetatív hajtásokat). A túlzott kacshajtásképződés azt jelzi, hogy a növény még nem esett át teljesen a nyugalmi perióduson, az ilyen növényeket vigyük vissza hűvösebb növényházba 1–2 hétig.

A kivirágzott növényeket azonnal értékesítjük, vagy a növényházban 10–12 °C-on (esetleg hűtőben 2–4 °C-on) tartjuk az értékesítésig.

Növényvédelem

Élettani károsodások

□ Levélhullás. A növények levelei sárgulnak, sodródnak, lehullanak. Oka lehet a túl meszes talaj, a hirtelen hőmérséklet- és páratartalom-változás, a fényhiány, a gyökérlabda kiszáradása vagy túlöntözése.

□ Sárgásfehér levélszíneződés. Általában hideghatás okozza, a Rh. ambrosianus hibridjein gyakori.

□ Kék levélelszíneződés. A levél csúcsrésze kékesre színeződik a túlzott antociánképződéstől. Túlságosan savanyú talajt és időjárási rendellenességeket jelez.

□ Virágbimbó-elhalás. A bimbók ülve maradnak és elbarnulnak, lehullanak. Ez akkor következik be, ha meleg nappalok után hirtelen hűvös éjszakák érik a szabadban elhelyezett növényeket, de a tápanyaghiány, nitrogén-túladagolás és a hibás cserepezés következtében is bekövetkezhet.

Fertőző betegségek

□ Szürkepenész (Botrytis).

□ Exobazidiumos betegség (Exobasidium japonicum) – Ez a betegség általában a nevelés során fordul elő. Tünetei: a hajtások fiatal levelein található 1–2 cm-es, kidomborodó, félgömb alakú gubacsok. Néha nem képződik gubacs, hanem az egész levéllemez megvastagszik, és üvegszerűen pattan, törik. Hasonlóképpen vastagodhat a levélnyél, vagy a hajtások is eltorzulnak. A betegség sebeken át fertőz. Hozzánk elvileg csak egészséges növények érkeznek, ha mégis fertőzöttek jelentkeznek közöttük, azokat gombaölő szerrel permetezzük.

Kártevő

□ Barázdáshátú vincellérbogár (Otiorrhynchus sulcatus). Ez a kártevő az utóbbi években jelent meg Nyugat-Európában és újabban nálunk is. 8–10 mm hosszú, fekete, szürkésbarnás szőrökkel borított ormányosbogár. Az imágó a növény föld feletti részén károsít, megrágja a bimbókat, virágokat és a levéllemezt. A sárgásfehér színű, fekete-fehér, 10–12 mm-es lárvák a gyökereken és a törzs föld alatti részén rágcsálnak.

A bogarak ellen karbaril vagy cipermetrin hatóanyagú (pl. Ravion 85 WP, Chinmix 5 EC) szerekkel permetezünk, a lárvák ellen diazinon vagy oxamil hatóanyagú szereket juttatunk a talajba.

□ Tripsz, üvegházi molytetű, levéltetű, viaszos pajzstetű, kétfoltos takácsatka károsítása is előfordulhat, az ellenük való védekezést lásd az általános résznél.

Calceolaria – papucsvirág

A Scrophulariaceae (tátogatófélék) család Dél-Amerikában honos nemzetsége mintegy 500 lágy szárú fajt foglal magában. Egyéves vagy évelő és a néhány cserjefaj az Andok (Peru, Chile) területén, erdei tisztásokon él. Valamennyire jellemző a három forrt sziromból kialakult alsó ajkak széles papucsszerű formája.

Calceolaria × herbeohybrida tarka papucsvirág

C. × herbeohybrida (syn.: C. × speciosa) – pompás papucsvirág

A több lágy szárú faj keresztezéséből származó dísznövény érdekes virágformájáról kapta magyar nevét. A felső ajkak két sziromlevele apró, teljesen visszahajló, az alsó ajkak három sziromlevele forrt, nagy, felfújt hólyagot képez. A virág színe: sárga, narancs, vörös vagy pöttyös. Rövid fürtökből álló, ernyőszerű, nagyméretű virágzata mintegy 3–4 hétig virágzik. Alsó, nagyobb levelei levélrózsát alkotnak, szárlevelei kissé megnyúlnak, enyhén fogazottak. A levélzet világoszöld, többé-kevésbé szőrözött, molyhos. Napjainkban elsősorban F1-hibrideket termesztenek. Virágméret és növénymagasság szerint megkülönböztethetjük a különböző fajtacsoportokat:

• ”Grandiflora Nana” fajtacsoport: 30–35 cm magas, 4–4,5 cm-es virágok (pl. ’Clou’ F1-sorozat);
• ”Multiflora Nana Compacta” fajtacsoport: 18–20 cm magas, 2–2,5 cm-es virágok (pl. ’Balett’ F1-sorozat; ’Bikini’ F1-sorozat);
• Egyes katalógusok C. × hybrida néven a törpe papucsvirág fajtákat foglalják össze, (pl. ’Sunset’-sorozat): 15 cm magas, a virágok aprók és viszonylag hoszszú száron nyílnak.

A Calceolaria hibridek virágzását az alacsony, 10–12 °C-os hőmérséklet segíti elő, ezt követően a hosszú nappalok serkentőleg hatnak (W. Rünger 1977.).

Szaporítás, nevelés

Szaporítása magvetésről történik. A mag fényen csírázó, apró (1 g 30–40 ezer szem, 1000 palánta magszükséglete 1/8 g). A hagyományos termesztésben a magot június– júliusban vetik, irányított termesztésnél szeptember elején, végén. Fertőtlenített „vetőtőzeg”-re vetnek, takarni nem szükséges. 18 °C-on 15–20 nap alatt csírázik. Irányított termesztésnél a kései magvetésből kapott magoncokat, palántákat mintegy négy hétig megvilágítják (60–100 W/m2). Két héttel a kelés után tűzdelnek szaporítóládába vagy sejttálcába. Másodszor 4–6 hét múlva tűzdelnek, illetve cserepeznek 10–11 cm-es végcserépbe. Nevelési hőmérséklete 12–15 °C, majd 6–8 °C-on teleltetnek. A hideghatás (12–15 °C-on) után 4–5 hét múlva virágzik.

A törpe hibridek november–februárban vetve 12–15 °C-on jól csíráznak, a vetés után 5–6 hét múlva, 9–10 cm-es cserepekbe ültetve, 5–10 °C-on tartva jarovizálódnak, ezt követően 15 °C-on, május elején virágoznak.

Alacsony sótartalmú, 5,8–6,4 pH-értékű közeget igényel. Novobalt tőzeg és pötrétei tőzeg 1:1 arányú keveréke 10% agyaggal vagy alginittel kiegészítve jó közegnek bizonyult. A közegbe 2 kg/m3 Plantosan 4D-t és 1 kg/m3kénsavas kálit kevernek alaptrágyaként. Fejtrágyázás, lombtrágyázás a hidegkezelés után hetente egyszer, 0,1%-os K-túlsúlyos műtrágyával történik. Ha a teleltetés után a levélszín fakó, egyszeri N-hatóanyagú permetezés szükséges.

A ’Balett’-sorozat már február végére, március elejére virágoztatható. A jó időzítés fontos, mert a legmelegebb, napfényben gazdagabb időben gyorsan elvirágzik. Vízigénye a hőmérséklettől függ; teleltetés alatt keveset öntözzünk, virágzás előtt és alatt vízigénye határozottan megnő. A ”Grandiflora Nana” fajtacsoportba tartozó fajtákat a hajtatás kezdetén a megnyúlás veszélye miatt 0,05% Cycocellel érdemes kétszer permetezni.

Alkalmi virágos cserepes dísznövény, elvirágzás után nem érdemes tovább öntözni, nem virágzik újra.

Kártevője: levéltetű, üvegházi molytetű.

Erica fajok és -hibridek – erika

Nyugat-Európában az erikák és hibridjeik fontos kiültetési és díszítőanyagok. Virágzásuk fajtól, fajtától függően ősztől egészen késő tavaszig tart. Különösen német nyelvterületeken kedveltek, ahol a sírokra és a hangakertekbe tömegesen ültetik őket. A télálló fajok közül legismertebb a nálunk is vásárolható Erica carnea(hússzínű erika), illetve annak hibridjei.

A nemzetség az Ericaeae (erikafélék) családba tartozik. A cserepes erikák főleg a nem télálló dél-afrikai fajok leszármazottjai. Előállításukban az augusztus–szeptemberben virágzó dél-afrikai E. gracilis (vékony hanga) mellett még számos más faj is részt vett. Az E. gracilis virágai apró gömb alakúak, augusztus–szeptemberben nyílnak. Az E. hiemalis (téli erika) fajtáinak virágai hosszúkásak (cső alakúak), december–januártól nyílnak, míg a hasonló virágformájú E. hibernica (szürke hanga) márciustól. E három „faj” (tulajdonképpen ma már inkább hibridcsoport) így ősztől egész tavaszig virágos árut szolgáltat. A fajták többsége lila színű, de van köztük sötétpiros és fehér is.

Az erikák igényei nagyban hasonlítanak az azáleáéhoz, azzal a különbséggel, hogy a Nyugat-Európában megnevelt anyagot mindig cserépben, színes-bimbós vagy teljesen virágos állapotban importáljuk, amelyek azonnal értékesíthetők.

Nevelési közegük megegyezik az azáleákéval, de azoknál napfényigényesebbek. Hajtatni általában nem kell, mivel a szabadban is az értékesítés idején virágzik. A virágzás lefolyása lassítható a növények hidegházban való tartásával, 10–12 °C-os hőmérsékleten. A vevők által a virágboltban megvásárolt erikák tavasszal a kertbe ugyan kiültethetők (erősen savanyú talajba), de a következő télen általában megfagynak a szubtrópusi-trópusi származásuk miatt. A tartásnál fel kell hívni a vevő figyelmét arra, hogy a tőzeges közeg sohase száradjon ki (kiszáradás után nehezen nedvesíthető át újra). Öntözésére elvileg mészben szegény (lágy) vizet kell használni, gyakorlatilag a közönséges csapvíz sem okoz kárt a viszonylag gyors elvirágzási idő miatt, ami után a növényt úgysem használják tovább.

Fuchsia-hibridek (syn.: F. × hybrida, F. 

speciosa) – fukszia

Kertekbe, parkokba a védett fekvésben nálunk is télálló Fuchsia magellanica (télálló fukszia) fajtákat ültetjük. Balkonok, teraszok, védett kertrészek díszítésére a Fuchsia-hibrideket használjuk. Díszét a különleges virágforma, változatos virágszín és növekedési típus biztosítja. Hazai termesztése növekvő tendenciát mutat.

Fuchsia-hibrid – fukszia

Botanikai jellemzők

Az Onagraceae (ligetszépefélék) családhoz tartozó Fuchsia fajok Közép- és Dél-Amerika erdős hegyvidékein egészen a Tűzföldig megtalálhatók. Inkább a nyugati part párában gazdag, ligetes erdőiben élnek mint cserjék, törpefák. Élnek fajok Haitin, Új-Zélandon, Tahitin, a trópusi Csendes-óceán szigetein. Európában 1695-ben Charles Plumier botanikus hozta be Santo Domingo szigetéről és L. Fuchs német botanikusról nevezte el a hármas levélörvöt fejlesztő fajt a Fuchsia triphylla coccinea-t (piros virágú). Később több faj került az angol Királyi Kertészeti Társaság botanikus kertjébe, majd 1832-ben bemutatták az első hibrideket. A hibridek színgazdagságát a nemesítésben felhasznált fajok változatos virágszínének köszönhetjük. Pl.:

● F. triphylla – narancspiros;

● F. lycioides, arborescens – lila;

● F. excorticata, perscandens – pirosas zöldesfehér;

● F. microphylla – rózsaszín;

● F. fulgens – tűzpiros;

● F. splendens – világos narancssárga;

● F. denticulata – fehér-zöld és narancsvörös.

A nemesítés során az alapfajok virágformája is kombinálódott a hibridekben. A forrt csészecső (tubus) hossza, színe, a csészecimpák állása színe ugyanúgy fajtabélyeg, mint a párta (corolla) mérete, színe, valamint a porzók és a bibeszál hossza és színe. A felső állású magházat színes (ehető) magköpeny veszi körül, ez lehet piros, bordó, lila. A virágok hosszabb-rövidebb kocsányon a levelek hónaljában képződnek, egyesével vagy csoportosan.

Századunkban 1930-tól lendült fel a nemesítése. Amerikában és Európában újabb fajok és változatok bevonásával (pl. F. boliviana var. luxurians, F.bacillaris ssp. bacillaris). Új nagy- és teltvirágú fajták jelentek meg és különleges (pl. padlizsánlila) színek. Napjainkban a bőven elágazó közepes, ill. kisvirágú fajták kezdenek divatossá válni nagyobb tűrőképességük miatt.

Fuchsia virágtípusok

A hibrideket növekedésük szerint két csoportba sorolhatjuk: felfelé törő, bőven elágazó forma és laza, elhajló ágrendszerű, ún. csüngő forma. Levélzetük általában keresztben átellenes, de lehet örvös állású is. A levelek hosszúkás tojásdadok, kihegyezettek, enyhén fogazottak. A levél színe világosabb, sötétebb zöld, egyes fajtáknál bordó, lehet fényes, matt, illetve bársonyos.

Termesztés

A vegetatív szaporításhoz anyanövényekre van szükség. Hazai termesztésben nem tartunk fenn anyanövényeket. A sima vagy gyökeres hajtásdugványokat november–januárban vásárolják az üzemek speciális szaporítóanyag-termesztő cégektől (Fischer, Kinzler, Novartis stb.). A sejttálcában érkező dugványokat 8–9 cm-es cserepekbe ültetik, a sima dugványokat sejttálcában (3,5–4 cm lyukbőség) gyökereztetik steril szaporítóközegben, 20–22 °C-on, árnyékolt növényházban, fátyolfólia-takarással. A 4 levélpárral rendelkező csúcshajtások három hét alatt jól gyökeresednek, ezt követően a hőmérsékletet 16–18 °C-ra kell csökkenteni. A gyenge hajtásdugványok érzékenyek a Botrytis fertőzésre, az anyanövények permetezése ajánlott Ronilan DF 0,1%-os, Rovral 50 WP 0,01%-os oldatával a dugványszedés előtt. Az erősebb, fejlettebb hajtások gyökeresedése biztonságosabb. Télen 4–5 órás asszimilációs pótmegvilágítást alkalmaznak az anyanövények kezelésére, a hajtásfejlődés elősegítésére. Később, március–áprilisban a jól fejlett hajtásokat végcserépbe is dugványozhatjuk, 9 cm-es cserépbe 2–3 dugványt.

Cserépbe ültetés január végén; a gyökeres dugványokat, illetve a korábban 8–9 cm-es cserepekbe ültetett növényeket 11–12–(14) cm-es cserepekbe ültetjük, laza, 5,6–6 pH-értékű, tőzeg alapú közegbe, 2–2,5 kg/m3alaptrágya (Plantosan 4D, Osmocote Plus 3–4 hónapos stb.) és 15% agyagadalék szükséges. A fiatal növények sóérzékenyek, kezdetben 0,05–0,1%-os tápoldatot használjunk hetente egy alkalommal, később, ahogy a napfényes órák száma nő, emelhetjük a koncentrációt 0,2–0,3%-ra, és adhatunk lombtrágyát is. A nevelés során N- és K-igényes. Hőmérsékletigénye a beültetés után 15–16 °C, majd 14 °C-ot tartsunk, az edzés idejére éjszaka 12 °C-ot. A növényházat enyhén árnyékoljuk. A bokrosodást visszacsípéssel segíthetjük elő. Ha a levágott hajtást dugványozni szeretnénk, várjuk meg, amíg a növény 5–6 levélpárt fejleszt. A korai visszacsípés szebb növényt eredményez, ilyenkor csak a hajtáscsúcsot törjük vissza. Sokágú növényt többszöri visszacsípéssel kapunk. Magas törzs neveléséhez csak a kívánt törzsmagasság elérése után (40–60–80 cm) csípjük vissza a tövet, és a nem kívánt alsó hajtásokat távolítsuk el.

A nevelés során a fajták növekedésének megfelelően gondoskodjunk a rendszeres szétrakásról. Vízigényes növény. Világos növényházban rendszeres öntözést és levegőztetést kapjon. A megnyúlás elkerülésére használjunk növekedésszabályozó kezeléseket. Kertészeti CCC 0,2–0,3%-os oldatával permetezzünk a visszacsípés után 2–3 héttel, a kezelést az erős növekedésű fajtáknál 2–3 alkalommal ismételjük. Az Alar 85 használata is jó eredményt ad. Hosszúnappalos növény, virágképződése 12,5 órás naphossz felett indul meg. A fás szárú, idősebb növények virágzásához rövidebb, a fiatalabbaknak hosszabb reakcióidőre van szükségük a virágzásig. Korai – március végi – virágzást mesterséges megvilágítással érhetünk el. A kívánt virágzási időpont előtt 9 héttel kezdjük a megvilágítást, 80–100 lux fényerőre van szükség a növény magasságában. Januárban 5, februárban 4, márciusban 3 óra éjszakai pótmegvilágítás szükséges. Az oldalelágazások a megvilágítás kezdetén minimum a 3–5 cm-t érjék el. A megvilágítás 4–5 hétig folytatódjék, ez idő alatt a hőmérséklet ne legyen 16 °C-nál alacsonyabb. Március 25-e után a pótmegvilágítás szükségtelen. A korai fajták jobban reagálnak a mesterséges megvilágításra.

Áprilisi virágoztatáshoz: szaporítás szeptember–november (import: november–január).

Májusi virágoztatáshoz: szaporítás december-január (import: január-február).

Februári szaporításból közepes méretű, március-áprilisi szaporításból kisméretű növényeket tudunk felnevelni májusi virágoztatásra.

Virágos cserepes növényeket értékesítünk. A szállításra érzékeny, a csüngőket trapéztasakba húzva, kartondobozokban különös óvatossággal szállítsuk a virágüzletekbe, a felvásárlókhoz.

Felhasználása: védett fekvésben, félárnyékban, viszonylag magas páratartalom mellett kiültethető virágágyba. Gyakoribb azonban a nagyméretű, 24–28 cm-es cserepekbe, dézsákba való ültetés. Az edényes növényeket helyezzük szélvédett teraszokra, erkélyekre és védjük a tűző naptól. Az edényekbe jó szerkezetű, tápanyagban gazdag, kissé kötöttebb közeget használjunk (pl. 4 kg/m3 Plantosan 4D). A beültetés után 3–4 héttel már adhatunk tápoldatot, nagyobb koncentrációval 3 g/l hetente, vagy 1 g/l koncentrációval hetente háromszor. Az időjárásnak megfelelően rendszeresen öntözzünk. A fukszia átteleltethető fagymentes helyen.

A teleltetésre szánt növényeket ősszel a fagyok előtt vágjuk vissza és vigyük hidegházba, világos pincébe, előszobába. 6–10 °C-on mérsékelt öntözéssel tartsuk a növényeket március közepéig, ekkor csípjük vissza a télen fejlődött gyenge hajtásokat, majd ültessük friss közegbe és szoktassuk levegőhöz, fényhez.

Fajták

Csoportosításuk növekedési típus szerint, virágforma, -szín, -méret és teltség alapján lehetséges. A főbb csoportok a következők:

• Felálló fajták: virágágyba, edénybe valók;
• Csüngő szárú fajták: balkonládába, ámpolnába, cserépbe alkalmasak.

Mindkét csoportban egyszerű, féltelt és teltvirágú fajtákat is találunk. A virágszín a fehértől a rózsaszín és narancs árnyalatokon keresztül a pirosig és a liláig terjed. Gyakori, hogy a csésze és a szirom különböző színű: ez különleges színhatást eredményez. Változó a virágforma is.

Növényvédelem

A fukszia fő kártevője a levéltetű és az üvegházi molytetű.

Impatiens – Új-Guinea-hibridek

Az Új-Guinea nebáncsvirág-hibridek új virágos cserepes dísznövénynek számítanak. Jó növekedésük, szép levélformájuk, bő virágzásuk, változatos virágszínük hamar közkedveltté tette őket. A kultúra óriási előnye a többi virágos cserepes növénnyel szemben, hogy egész évben virágoztatható, így egész évben a piacon van. Gyors növekedésű, egyszerű szaporítású faj, termesztése gazdaságos még a mai emelkedő energiaárak mellett is. Felhasználása hazánkban elsősorban szobai dekorációként szokásos, szabadföldi (balkonláda, virágtál) kiültetésre alkalmas fajtákat nálunk még nem termesztenek. Egyes üzemekben folyamatosan, egész évben szaporítják és termesztik, más üzemekben kiegészítő kultúra a szabadon lévő felületek hasznosítására.

A Balsaminaceae (nebáncsvirágfélék) családba tartozó növény 20–30 cm magas, szára szögletes, lédús, levelei keresztben átellenes állásúak, rövid nyelűek, lándzsás lemezűek, enyhén fogazott szélűek. A levél a zöld különböző árnyalataiban díszlik, zöld alapú, sárga foltos vagy barna színű. A virágok rövid száron a lomb fölött helyezkednek el, enyhén zigomorfak, sarkantyúsak. A virágszín – fehértől a bíborliláig – a kék és sárga kivételével, változatos; halványabb-erősebb foltokkal tarkázott. A termés húsos tok, a termesztett fajták többsége magot nem érlel.

A faj nemesítésénél az 1970-ben Pápua Új-Guineában felfedezett I. hawkeri és az I. linearifolia fajokat használták fel. A hetvenes évek első felében az amerikai Ball cég kezdte a nemesítést. Az első fajták kis virágúak és színes levelűek voltak. A szabadföldi fajták nemesítésében a Nikkelsen cég (USA) ért el szép eredményeket (’Sonnenschein’-sorozat). Hamarosan Európában is elkezdték a nemesítését, nagyvirágú, változatos levél- és virágszínű fajtákat hoztak forgalomba. A kompakt növekedés nemesítési célkitűzés, de a gyors növekedésű, megnyúlásra hajlamos fajtáknál is elérhető törpítőszerek használatával.

A legtöbb fajtát a német Kientzler cég állította elő. A nagy, kerek virágú fajták mellett napjainkban a sok, viszonylag kisebb virágú fajtákat is ajánlják a termesztőknek. Ez utóbbiak zömök növekedésűek, a szállítást is jobban bírják, mint a nagyvirágú fajták.

Szaporítás

Hajtásdugványozás. A viszonylag rövid, 2 pár lomblevéllel rendelkező fejdugványokat szedhetjük külön e célra tartott anyanövényekről, de a nevelés alatt álló állomány (félkész növények) visszavágásából kapott hajtások is jól gyökeresednek. A dugványokat 4–5 cm lyukbőségű műanyag tálcában és/vagy tőzeghengerben gyökereztetik. A jó szaporítóközeg 75%-ban fehér tőzeg, 15% perlit és 10% poliuretánhab golyó. A fejlődő gyökerek sóérzékenyek, a szaporítóközegbe 3 kg/m3 szénsavas meszet és 0,5 kg/m3 Plantosan 4D-t adnak. A gyökeresedés ideje 18 °C-on két hét, újabb két hét múlva viszszavágják az állományt, majd újabb egy-két hét múlva ültetik a gyökeres kis növényeket értékesítési cserépbe. A szaporítótálcába begyökeresedett dugványoknak adhatunk 0,05–0,1%-os Wuxal vagy Polyfertisal tápoldatot.

Néhány fajta magvetéssel is szaporítható (pl. ’Tangó’, ’Spectra’ F1). December közepén, január elején vetve, május közepére lesznek értékesíthető növények. A magról szaporított fajtáknál a növekedésgátló szerek használata a bokrosodás miatt ajánlott.

Nevelés

□ Talaj- és tápanyagigény. A gyökeres, már egyszer visszavágott dugványokat ültetik 10–11 cm-es cserepekbe. A nevelőközeg lehet fehér tőzeg (Novobalt) és perlit 3:1 vagy 4:1 arányú keveréke, de adhatunk a keverékbe fertőtlenített komposztot is. Az egységföldek közül a Florasca B típus használható. A tőzeg alapú keverékekbe 10% agyagot vagy alginit agyagásványt keverünk. Ha tiszta tőzegkultúrát állítunk be, adjunk 4 kg szénsavas meszet és 2–2,5 kg Plantosan 4D tartós alaptrágyát (Buviplant A vagy Osmocote Plus 4–6 hónapos is megfelelő). Az optimális pH-érték 5,5–6. A tőzeget más lazítóanyagokkal is keverhetjük: kéreg, kéreghumusz, kókuszhéj, rizshántalék is felhasználható, a víz- és tápanyag-utánpótlásra nagy figyelmet kell fordítani. A túlzott tápanyagellátás is nagy gondot okoz, hiszen a növény sóérzékeny. A cserépbe ültetés utáni első hetekben elegendő a hetenként egyszer adagolt 0,1%-os tápoldat (Volldünger, Alkrisal), a vegetatív növekedés idejére adható 0,2%-os, majd a virágbimbók megjelenésétől adhatunk 0,3%-os tápoldatot. Optimális növekedést biztosít 400–500 mg/l N-hatóanyag jelenléte a közegben, amit az alaptrágyába keverhetünk bele. Újabb kísérletek igazolták, hogy a gyakori híg (0,05%) tápoldatozás jobb eredményt ad, mint a hetenként egyszer adott magasabb koncentráció.

□ Hőigény. A vegetatív növekedés 18–20 °C-on a legintenzívebb. A virágbimbók megjelenése után 15–16 °C-ra lehet csökkenteni a ház hőmérsékletét, és az edzés érdekében lehetőség szerint gyakran szellőztessünk. Napsütéses időben 24 °C-ig emelkedhet a hőmérséklet, ha a házban 85%-os relatív páratartalom van. Egyes megfigyelések szerint az éjszakai magasabb (20 °C) és a nappali alacsonyabb (18 °C) hőmérséklet kompaktabb növényeket eredményez.

□ Fényigény. A növekedési szakaszban nyáron a házakat árnyékoljuk. A téli, fényszegény időszakban a jó elágazódás, kompakt növekedés, a megfelelő számú, élénk színű virág fejlődése érdekében érdemes asszimilációs megvilágítást alkalmazni. A Valentin-napra, nőnapra virágoztatott árut 14–16 napig megvilágítják a hajtásnövekedés idején. A megvilágítással a kultúraidő 2–3 héttel rövidíthető meg. A kívánt cél elérésére erős pótmegvilágítás szükséges (3–4000 lux). A fajták viselkedését ismerni kell, a kompakt növekedésű fajták például intenzív fényen túl alacsonyak maradnak.

□ Vízigény. Vízigényes növény, a hőmérsékleti és fényviszonyoknak megfelelően rendszeres öntözésről gondoskodni kell. A víz minőségével szemben nem érzékeny, de párásításnál a kemény víztől a levélen mészfoltok keletkeznek, ami rontja az áru minőségét. A felszívató öntözés ezt a problémát megoldja.

Időzítés. A hibridek nappalhossz-közömbösek, rövidnappalos körülmények között is képeznek virágot. A fajták egy része rövid nappalon (télen) kevesebb, gyengébb minőségű virágot képez, más fajtáknál az elágazódása és a növekedési erélye lesz gyengébb télen. A gyakorlatban február közepétől november közepéig időzítik a virágoztatást. A virágzás idejét a szaporítás idejével és a visszavágások számával lehet szabályozni. Cserépbe ültetéstől a virágzásig fajtától függően 10–12 hét szükséges. A fajták többsége visszavágás nélkül is jól elágazódik, a visszavágás további négy héttel hosszabbítja meg a termesztési időt. Növekedésszabályzó, törpítő anyagok használatával elkerülhetjük a visszavágásból adódó időeltolódást. A kezelt növények bőven elágazó, kompakt növekedésű, gazdagon virágzó árut adnak. A kezelésre használhatunk 0,2%-os CCC-t, vagy 0,25%-os Alar 85 oldatot. A kezelést akkor végezzük el, amikor a cserépbe ültetett növény eléri a 4–7 cm-t. Természetesen a visszavágott növények is kezelhetők, amikor az oldalhajtások az 1–2 cm-t elérték. Újabb szerek közül ajánlják a Bonzit: 0,5–0,1%-os töménységben, három alkalommal megismételve korábbi virágzást, élénkebb színeket eredményez.

Szállítás közben gyakori a virághullás, ez ellen javasolt a Chrysal 0,2%-os permetezése szállítás előtt 8–10 nappal. Vegyszerek helyett jó módszernek tűnik, ha a kompakt növekedés miatt a hajnali hőmérsékletet 15 °C-ra csökkentjük 3–4 órára.

Fajták

Kientzler két fajtatípust ajánl katalógusában:

• ’Paradise’-sorozat fajtái, erőteljes növekedésűek, teljes színskálában kaphatók;
• ’Classic’-sorozat fajtái, kompakt, nagyvirágú fajták, teljes színskálával.

Mindkét csoportban találhatunk zöld és színes lombú, korai és középkorai fajtákat.

A ’Classic’-sorozatból a pirosvirágú ’Seline’, a lazac-rózsaszín ’Delias’ és a lila ’Octavia’ kedvelt a piacon. Az újabb ’Paradise’-sorozat két éve került a magyar termesztésbe, a piros ’Antigua’, a rózsaszín ’Tahiti’, a bíbor ’Papeete’ és a fehér ’Samoa’ már nagy sikert aratott a hazai vásárlók körében.

Belsőtéri dekorációban, szobában 2–3 hétig képvisel nagy díszítőértéket, ezt követően folyamatosan, de kevesebbet virágzik. Az alkalmi cserepes virágos dísznövények közé soroljuk, ezért a keresleti időszakokban kell nagy mennyiségű áruval jelentkezni a piacon. Termesztett, értékesített mennyiség mintegy 500 ezer darab; növekvő kereslettel számolhatunk.

Növényvédelem

A betegségek közül Pythium, a Rhizoctonia és a Botrytis kedvezőtlen termesztési feltételek mellett lépnek fel. Steril szaporítóközeg, optimális hőmérséklet és szellőztetés, időben elvégzett szétrakás esetén gombás fertőzés nem fordul elő.

Az állati kártevők közül a takácsatka és a levéltetű csak nyáron okozhat gondot, amikor a nyitott szellőzőablakokon, más növényekről kerülnek az állományba. A nyugati virágtripsz elleni védekezés képezi a növényvédelem gerincét. A fertőzés korai felismeréséhez Dipner (1991) kék lapok kihelyezését ajánlja. A virágtripsz a virágok torzulását okozza, e mellett vírushordozó is. Ismételten elvégzett permetezés a fertőzést leállíthatja (pl. Lannate 20 L 0,1–0,2%). Csak megbízható helyről vásároljunk szaporítóanyagot.

A termesztési költségekben a szaporítóanyag ára jelentős, mert valamennyi termesztett fajta védett, a szaporítással foglalkozó üzemek licencdíj fizetésére kötelezettek, ami a dugvány árában is megjelenik.

Pericallis cruenta (syn.: Senecio cruentus) – 

kerti cinerária

Az Asteraceae (fészkesek) családba tartozó, a Kanári-szigetekről származó lágy szárú, humuszlakó növény, a párás hegyvidéki erdők tisztásain virágzik. Rövid szártagú növény, nagyméretű levelei levélrózsát képeznek, középzöldek, enyhén fogazottak, fonákuk szőrözött. A 2–4 cm-es, fészkes virágzatok nagy, 18–25 cm-es bogernyőkben nyílnak. A virágszín igen változatos (fehértől a sötétkékig). A színes virágok közepén fehér gyűrű húzódik, a kögvirágok rendszerint a nyelves virágoktól eltérő színűek.

Pericallis cruenta – cinerária

A fajtákat növényméret, levélméret, virágnagyság szerint csoportosítjuk:

• ’Grandiflora Maxima’: 40 cm magas, 3–4 cm-es virágú;
• ’Grandiflora Compacta Nana’: 25–30 cm magas, 4 cm-es virágú;
• ’Multiflora Nana’: 25 cm magas, sok 2–3 cm-es virággal.

Magvetésről szaporítjuk, 1000 növény előállításához 0,5–1 g mag szükséges. Július elejétől szeptember végéig szakaszosan vethető, 14–18 °C-on 10–12 nap alatt csírázik. A magoncokat szaporítóládába vagy sejttálcába tűzdeljük, majd szeptember– novemberben 10–12 cm-es cserepekbe ültetjük. A 3–5 leveles, jól begyökeresedett növényeket 5–8 °C-on teleltetjük. A virágképződés szempontjából 6–7 hétig hideghatás szükséges. A hajtást a kívánt virágzási időpont szerint kezdjük, 10–14 °C-on 6–8 hét szükséges a virágzáshoz.

Vetéséhez steril vetőközeget használjunk, tűzdeléshez adhatunk a tőzeghez 10% homokot és 10% kéregkomposztot. Cserépbe ültetéshez tápanyaggal jól ellátott keveréket használjunk: tőzeg, érett istállótrágyaföld és homok vagy tőzeg, homok és agyag 7:2:1 arányú keveréke, 3 kg/m3 Plantosan 4D-vel vagy Buviplant A-val kiegészítve. A pH-t 6,5–7 értékre állítsuk be szénsavas mésszel vagy dolomitporral. Tápanyagot 0,1% tápoldattal (N-túlsúlyos) biztosítsunk a hajtatás kezdetén. A bimbók megjelenésétől hetenként 0,2%-os K-túlsúlyos lombtrágyát használjunk. Vízigényes növény, a növekedés és a virágoztatás alatt bőségesen öntözzünk. Palántanevelés, növekedés idejére enyhén árnyékoljunk, hajtatás, virágoztatás világos növényházban eredményes.

A virágzás kezdete függ a fajtától (pl. a rövid tenyészidejű ’Venezia’ F1-sorozat cserépbe ültetéstől 12–15 hét múlva, a ’Merlin’-sorozat december–márciusban, a ’Miranda’-sorozat március–áprilisban virágzik.)

Értékesítésre 50%-os nyílottsági állapotban szállítják. Általában 3×3 vagy 3×4 növény kerül egy kartondobozba, soronként váltakozó színnel. Egyszer virágzó dísznövény, elnyílás után tovább nevelni nem érdemes. Hűvös, világos szobában virágzása 3–4 hétig tart. Tavasszal (március 15.) virágágyakba, virágtartó edényekbe, szabadba kiültethető.

Kártevői: levéltetű, tripsz, levélfonálféreg.

Kórokozók: az Alternaria senecioides fertőzésére a csíranövények elpusztulnak, a nagyobb növényeken, a leveleken barnás foltok láthatók, a levél beszárad. A lisztharmat fertőzése nyomán fehér színű, lisztszerű bevonat keletkezik a levélen, száron, ritkán a virágon.

Sinningia × hybrida – gloxínia, csuporka

A Gesneriaceae (bársonylevélfélék) családba tartozó nemzetség legismertebb, hibrid eredetű faja világszerte kedvelt dísznövény. A még jelentősebb elterjedésének gátat szab viszonylag nagy mérete, magas hő- és tápanyagigénye, hosszúnappalos volta, továbbá a virágzó cserepes dísznövényként könnyebben és olcsóbban termeszthető egyéb nemzetségek – afrikaiibolya, primulák, begóniák – népszerűsége. Különlegesen szép, nagy virágai és viszonylag rövid tenyészideje (5–5,5 hónap) azonban továbbra is versenyképessé, termesztésre érdemessé teszik e növényt.

Sinningia × hybrida – gloxínia

Botanikai jellemzők

A nemzetség első faját 1817-ben, a brazíliai esőerdők aljnövényzetében találták meg és írták le Gloxinia speciosanéven, amelyről világszerte használatos kereskedelmi nevét kapta. Kezdetben csak ezt a fajt termesztették – helyenként még ma is termesztik –, később más fajokkal való keresztezéséből alakult ki a ma ismeretes faj.

Alacsony, rövid szártagú, gumós növény. Laza levélrozettát alkotó nagy, nyújtott ellipszis alakú levelei az erek mentén erősen bordázottak, molyhosak, bársonyos tapintásúak. A levélnyél rövid. Az eredetileg mereven oldalt álló, sérülékeny levelek nehézzé tették a csomagolást, szállítást, de a nemesítési munka eredményeképpen a mai fajták levele puhább, kevésbé törik és kisebbek, ami a kereskedelem igényeinek jobban megfelel. Nagy, tölcséres virágai a felső levelek hónaljában 5–6 cm-es kocsányon egyesével fejlődnek. Színük korábban szinte kizárólag bíborpiros volt, ma már – bár többségében e színt keresik – ismeretesek lila, fehér, rózsaszín és tarka virágú fajták is, különböző árnyalatokban. Magja igen apró, 1 g-ban 30–35 ezer szem van. Magról jól szaporítható.

Környezeti igény

□ Hőigény. Melegigényes növény, 20–22 °C-os hőmérsékleten fejlődik egyenletesen. Magvetését 25–26 °C-on kell tartani a gyors és egyöntetű csírázás érdekében. Ha a végcserépbe ültettük és begyökeresedett, 15–16 °C-on is tartható néhány hétig a fejlődés visszafogása és az oldalhajtások jobb kialakulása céljából. Jól tűri a nyári magas hőmérsékletet, 30 °C felett is megfelelően fejlődik.

□ Fényigénye az afrikaiibolyáénál nagyobb, 15 000 lux körüli, de közvetlen napfényben károsodik, árnyékolni kell. A magvetést és az egyszer, illetve kétszer tűzdelt palánták fejlődését a téli fényszegény időszakban célszerű asszimilációs célú pótmegvilágítással gyorsítani. Hosszúnappalos, ezért a tavaszi és nyári időszakban virágzik.

□ Talaj- és tápanyagigény. Jó vízáteresztő képességű, laza szerkezetű, szerves anyagban gazdag talajt igényel. Ennek leginkább a rostos tőzeg alapú termesztőközeg felel meg. A pH 5,5–6 között legyen. Tápanyagigényes, a termesztése során leginkább nitrogéntúlsúlyos tápoldatot igényel. Sótűrése nagy, 0,4%-os tápoldattal öntözzük. Vigyázzunk azonban, hogy ne trágyázzuk túl, mert a növények szükségtelenül nagyméretűek lesznek, így egységnyi területen kevesebb fér el.

□ Víz- és páraigénye nagy, amelyet rendszeres, nagy adagú öntözéssel elégítsük ki. A termesztőközeg nem száradhat ki. A felszívatásos öntözés mellett felülről is öntözhetjük, de ebben az esetben ügyelnünk kell arra, hogy a levélzetről az öntözővíz minél hamarabb felszáradjon.

Termesztés

Általánosan elterjedt a magvetéssel történő szaporítás. Szövettenyésztéssel is szaporítható, de az így kapott palánták ára jelenleg még túl magas. A magvetést az átlagosan 5,5 hónap tenyészidőt figyelembe véve a tervezett értékesítési időponthoz igazítva októbertől végezhetjük. Korábbi magvetés esetén (pl. nőnapi értékesítésre) indukciós megvilágítást kell alkalmaznunk a sikeres virágoztatás érdekében. A szükséges magvakat beszerezhetjük import útján is, de saját magunk is előállíthatunk vetőmagot. Ehhez az értékesítésre szánt virágzó állományból kiválasztjuk a legszebbeket és kézi beporzás után, viszonylag könnyen, nagy mennyiségű maghoz jutunk. A termesztett fajták többsége homozigóta, így a színek hasadása minimális.

Tartós hatású műtrágyával dúsított, rostos közegbe vessük a magvakat. Fényen csírázó növény, a magvetést a 100%-os relatív páratartalom tartása miatt üveglappal takarjuk. Gyorsan – 6–10 nap alatt – csírázik. Általános megfigyelés, hogy minél gyorsabban csírázik a magvetés, annál ellenállóbb palántákat kapunk. A jól kezelt állomány gyorsan fejlődik, 4 hét után tűzdelhetjük.

Az első tűzdelésnél 1100 db/m2 sűrűségre (200 db/szaporítóláda) kerülnek a növények. Termesztőközegnek a továbbiakban megfelelő a rostos tőzeg és mintegy 10%-nyi agyagásvány keveréke. A második tűzdelés az elsőt követően 4 héttel történhet, 130 db/m2 térállásra (30 db/szaporítóláda). Újabb 4–5 hét elteltével a palánták olyan méretűek lesznek, hogy már az értékesítési cserepekbe (12 cm) ültethetők. A cserepeket kezdetben egymás mellé helyezzük el. Ilyenkor még, ha gyorsítani akarjuk az állomány fejlődését, gazdaságos lehet az asszimilációs megvilágítás alkalmazása. 4–6 hét elteltével az állományt ritkítni kell a végső térállásra, mely 15 cserép/m2 sűrűséget jelent. A magvetés széttűzdelésétől a folyamatos tápanyag-utánpótlás érdekében hetente tápoldatozzunk.

A növények ápolásához tartozik a folyamatos öntözés és párásítás mellett a rendszeres szellőztetés.

A hazai termesztésben a sok éve szaporított fajtákat részesítik előnyben, ezek itthoni magtermesztése, hazai szaporítása is gyakori. A fajta kiválasztásánál fontos szempont, hogy a növény mérete lehetőleg kisebb, levelei hasonlóképpen kisebbek, vékonyak és puhák legyenek, mert a húsos, merev levelek könnyen lepattannak vagy megsérülnek. A szelekciónál törekedni kell azon egyedek továbbszaporítására, amelyeknél a fő- és oldalhajtások virágai egyszerre nyílnak ki. Teltvirágú fajták is ismertek, ezek azonban inkább újdonságukkal hatnak, mert az egyes virágok súlyától a hajtások szétdőlnek, elhajlanak, nem lesznek szép habitusúak.

A gloxínia az üvegházak nyári kihasználására alkalmas növény. Kora tavaszi (nőnapi) előállításánál nehézséget okozhat, hogy a kevés fény miatt nem virágzik időben az állomány. Az Erzsébet-napra történő virágoztatás már kockázatos, mert sötétebb, borongósabb októberi időjárás esetén jelentős lehet a virághullás. Mindkét esetben pótmegvilágítás indokolt, ami viszont a kultúra jövedelmezőségét teszi kérdésessé. Kora tavaszra korábban gumóhajtatással állítottak elő virágzó növényeket, ez a módszer azonban nagy munkaerőigénye és a kultúra hosszú ideje miatt már idejét múlta.

Növényvédelem

Kórokozói, kártevői és az ellenük való védekezés hasonló az afrikaiibolyánál leírtakkal, azonban lisztharmat-kártétel a gloxíniánál nincs. Legfőbb ellenségei a talajlakó kórokozók és a Botrytis.

Spathiphyllum wallisii – illatos vitorlavirág

Az utóbbi években egyre népszerűbb, virágzó cserepes dísznövény, amely az Anthuriumnál könnyebben termeszthető, kevésbé igényes, rövidebb tenyészidejű, virág nélkül állapotban levéldísznövényként is igen dekoratív. Népszerűségéhez hozzájárul, hogy a termesztőberendezésekből kikerülve a vásárlók otthonában is hálás szobanövénynek bizonyul.

Spathiphyllum wallisii – illatos vitorlavirág

Botanikai jellemzők

Az Araceae (kontyvirágfélék) családba tartozó, 36 fajból álló nemzetség kertészeti szempontból legjelentősebb faja a S. wallisii. Dél-Amerika (Kolumbia, Venezuela) trópusi erdeiből származó humuszlakó növény. Wallis nevű botanikus fedezte fel 1876-ban, róla nevezték el. A mai formák már hibrid eredetűek. Középerős növekedésű. Levelei fényes sötétzöldek, puhák, kissé bőrneműek, mintegy 15–25 cm hosszúak, 4–6 cm szélesek, megnyúlt ellipszis alakúak, csúcsuk kihegyesedő, válluk a levélnyélre keskenyedő. Az egész levéllemez az erek mentén bordázott. A talajban lévő gyöktörzs egy tenyészőcsúcsából 3–4 levél fejlődik karcsú, 18–20 cm hosszú levélnyélen. Egy cserépben 3–5 ilyen levélcsomó is lehet. Magassága mintegy 30–40 cm. A virágzatok kissé a levelek fölé emelkednek. A fehér, 12–16 cm hosszú, 4–5 cm széles spatha kissé szétnyílva dagadó vitorlára emlékeztetően egyik oldalról takarja a halvány krémsárga színű, 3–4 cm hosszú spadixot. A virágok hetekig megmaradnak, az öregedéssel kissé zöldülnek (a fajták között sárga vagy piros színű is előfordul). Termése bogyó. A talajban lévő gyöktörzs feldarabolható, de üzemi méretekben csak szövettenyésztéssel szaporítják.

Környezeti igény

□ Fényigény. A Spathiphyllum árnyékkedvelő, sem a tűző napot, sem a túl sok fényt nem viseli el. Maximális fénymennyiség: 15–20 ezer lux, az ennél több fény következtében a levelek fakulnak, sárgulnak. Túl kevés fény hatására a növények elnyúlnak, a virágok száma csökken.

□ Hőigény. Melegigényes növény. A szaporítóanyag (magonc v. mikroszaporított) hőmérsékleti igénye 22 °C, ami később lecsökkenthető 20–22 °C-ra. A nevelési hőmérséklet télen nappal 18–20 °C, éjszaka 18 °C, ez alatt jelentősen lassul a növények fejlődése. 16 °C alatt károsodnak. Nyáron a nappali hőmérséklet 26–28 °C, a tartósan e fölé emelkedő hőmérséklet esetén a virágzás három hónapot (!) késik. A túlmelegedés ellen kora reggeli hosszas szellőztetéssel lehet védekezni.

□ Víz- és páraigény. Közepes vízigényű, de az egyenletes vízellátásra érzékeny. Páraigénye magas, optimálisan 80–90%. A pangó vizet nem tűri.

□ Talaj- és tápanyagigény. Bár a talaj összetételére nem nagyon érzékeny, kedveli a laza szerkezetű, tápanyagban gazdag, savanyú kémhatású közeget, amelynek pH-értéke 5,5–5,8. A kezdeti fejlődésben N-túlsúlyos tápanyagpótlást igényel 0,05–0,1%-os koncentrációban. Később jelentősen megnő a K-igénye. Optimális arány: N:K 1:1,2, amit 0,1–0,1%-os koncentrációjú tápoldattal lehet biztosítani. Sóérzékeny növény. Az őszi, téli és tavaszi időszakban a CO2-trágyázás kedvező.

Szaporítás

Magvetés

A mag előállítása, vetése, csíráztatása és a magoncok nevelése megegyezik az Anthuriumnál leírtakkal.

Mikroszaporítás

A növényt a torzsavirágzatból indított kultúrából szaporítják. A zárt, jól fejlett bimbókat vagy az elnyílt virágzatokat lemetszik, sterilizálják, majd egészben vagy darabolva táptalajra helyezik. 6–10 hét elteltével kezdenek növekedni a torzsán az első sarjak, amelyeket kb. 1 cm-es méretük elérésekor leválasztanak, és sokszorozó táptalajra tesznek át. Ezt mindaddig folytatják, amíg a torzsa új hajtásokat hoz. A sokszorozó táptalajon a sarjak intenzív szaporodásnak indulnak, méretük nagyon eltérő lehet. Ezért minden átrakásnál méret szerinti válogatást kell végezni. A kifejlett levelekkel rendelkező sarjak egyből gyökereztető táptalajra tehetők, a kisméretűeket először elongációs táptalajra oltják. A 2,5–3,5 cm-es gyökeres növényeket akklimatizálják, vagyis az ex vitro körülményekhez szoktatják. Ehhez perlittel kevert savanyú tőzeget használnak, amelynek a kémhatását 5,7–6 közötti pH-értékűre állítják be szénsavas mész segítségével, az öntözővíz keménységének függvényében. A közeghez tartós hatású műtrágyát kevernek. Az akklimatizáló közeget gőzzel fertőtleníteni kell, a vegyszeres fertőtlenítés káros lehet. Kiválóak az előre csomagolt, gyárilag kevert szaporítóközegek is. Használható még a Jiffy 7 nevű tőzegpogácsa is, ez tökéletesen higiénikus, de drága. A mikroszaporított növény állapotát (mosott gyökerű, tenyészedényes vagy akklimatizált), valamint a szállítás időpontját és a darabszámot a vevő határozza meg.

Tőosztás

Nem üzemi módszer. A nagyméretű, 2 éves vagy idősebb töveket 1–2 hajtásos darabokra vágják szét.

Nevelés

A nagy levelű, lazább lombozatú fajtákból 2–3 db szaporítóanyagot ültetnek cserepenként, a kistermetű, kompakt megjelenésű, dús lombú fajtákból 1 db-ot. Ez utóbbiak sarjképzésre hajlamosak. A kistermetűek cserépmérete: 9–11-es, a középméretűeké 12–14-es, a nagy termetűeké 16–24-es konténer. Folyamatos intenzív tápanyagellátás mellett, a fent említett 20–22 °C-on a magról szaporított növények 8–12 hónappal, a szövettenyésztéssel szaporított növények 7–8 hónappal a cserepezés után válnak piacképes virágos növényekké.

A 20 °C-on tartás és a rendszeres párásítás mellett egész évben védeni kell az állományt a közvetlen napfénytől, mert a leveleken súlyos égési foltok keletkezhetnek, ami a növények kereskedelmi értékét jelentősen csökkenti. Nagy páratartalom mellett jól tűri a nyári magasabb hőmérsékletet is, de a túlmelegedéstől a fent említett okok miatt óvni kell.

Fontosabb fajok és fajták

A S. wallisii mellett jóval kisebb mértékben termesztett fajok:

● S. floribundum (syn.: S. multiflorum)– díszes vitorlavirág – kolumbiai származású. Kistermetű, kompakt megjelenésű. Széles ovális levelei sötétzöldek, a főér halványabb. Spathája fehér, a spadix fehér és zöld.

● S. patinii – kolumbiai származású. Kecses növény, papírszerű, keskeny lándzsás, viaszos levelekkel. A hosszú, vékony virágzati szárakon keskeny, zöld csúcsú spadix fejlődik, amit keskeny, zöld és fehér spatha ölel körül.

● S. wallisii legfontosabb fajtái:

• kis termetűek: ’White Lady’, ’Luna’, ’Petite’, ’Alpepper’, ’White Liliput’, ’White Liberty’;
• közepesek: ’Pluto’, ’Brilliant’, ’Queen Amazonica’, ’Manua Loa’, ’White Sympathy’, ’Pallas’;
• nagyok: ’White Success’, ’White Princess’, ’Exklusiv’, ’White Beauty’, ’Klón 8’, ’White Baron’.

Növényvédelem

• Pítiumos gyökér- és szárrothadás.
• Cilindrokládiumos gyökér- és szárrothadás: a gyökér és szár rohad, leveleken kör alakú vagy ovális foltok jelennek meg. A levélnyél üvegesen áttetsző, később feketedik és pusztul. Propamokarb vagy benomil hatóanyagú szerekkel kell védekezni.
• Nyugati virágtripsz: a virágport fogyasztják, ezzel a beporzást, így az elnyílást segítik. Metomil, tiociklán, diklórfosz hatóanyagú szerekkel kell védekezni.
• Levéltetvek.
• Házatlan csigák.

Karácsonyi- és húsvétikaktusz

A Cactaceae (kaktuszfélék) családba tartozó karácsonyikaktusz és a húsvétikaktusz termesztése és felhasználása eltér a „szokványos” kaktuszokétól. E hasonló megjelenésű (ám különböző virágzási idejű) fajok hazájukban jórészt epifita életmódot folytatnak. Fényigényük valamivel kisebb, vízigényük jóval nagyobb a többi (termesztett) kaktuszénál. Virágzásuk jól időzíthető és tömeges, ezért cserepes virágos dísznövénynek kiválóan alkalmasak. Ezért termesztésüket nem a kaktuszféléknél, hanem a cserepes virágos dísznövények között ismertetjük.

A dán, holland és német nemesítés számos kiváló fajtát produkált, amelyeket specializált üzemek termesztésében a legkülönbözőbb méretekben forgalmaznak a téli, illetve a tavaszi szezonban.

Zygocactus truncatus (syn.: Epiphyllum 

truncatum, Schlumbergera truncata) – 

karácsonyikaktusz

Botanikai jellemzők

Kelet-Brazília tengerhez közeli hegyvidékeiről származik, ahol 400-tól 1500 m magasságig hatol, és epifitonként borítja a trópusi esőerdő fáit. Emellett a gyakori ködtől nedves sziklákon is előfordul. Ezen a területen május–júniusban virágzik.

Buckley angol kertész volt az, aki először termesztette 1850-ben. Ebben az időben keletkeztek az első hibridek aZygocactus truncatus és a Zygocactus russellianus keresztezéséből. A hibridek az előbbi fajtól örökölték a jellegzetes zigomorf virágokat, utóbbitól a fuzáriummal szembeni ellenálló képességüket.

A növény lapos szártagjai világoszöldek, kihajtáskor pirosasak. Az idős példányok töve elfásodik. A kifejlett szártagok hossza kb. 5 cm, szélességük 2–2,5 cm, szélük enyhén fogazott. A virágok színe leggyakrabban narancsos, rózsaszín, piros, de fehér fajtái is vannak.

Környezeti igény

Időzítése a termesztésben általános, és elsősorban a fénymennyiség, másodsorban a hőmérséklet befolyásolja. (A húsvétikaktusz esetében ez éppen fordított!)

A karácsonyikaktusz gyökerei a pangó vízre rendkívül érzékenyek, ezért termesztéséhez jó vízáteresztő közegre van szükség. Sokféle anyaggal megoldható a talaj megfelelő vízáteresztése, de több szakember a Styromull talajhoz való keverését ajánlja. A legkedvezőbb pH 5,5–6,0, azaz az enyhén savanyú kémhatás.

Tápanyag-utánpótlás céljára kiválóan megfelel az Osmocote, azonban úgy válaszszuk meg a hatástartamot, hogy augusztus közepétől jóval kevesebb nitrogénhez jusson a növény. Ellenkező esetben a túlzott nitrogénellátás a virágképzés rovására megy. (Régebben alaptrágyának a következő keveréket ajánlották 1 m3 talajhoz: 4 kg szaruforgács + 3 kg csontliszt + 2 kg káliumműtrágya.) Tápoldatozásnál is arra kell ügyelni, hogy a bimbófejlődés időszakában csökkentsük a nitrogén, valamint növeljük a foszfor és a kálium mennyiségét.

A növény egyenletes nedvességet igényel a gyökérzónában és a levegőben is. A fő növekedési időszakban – augusztustól szeptemberig – különösen védeni kell az állományt a kiszáradástól. Ugyanakkor a túlöntözés is káros, erre is az augusztus–szeptemberi időszakban a legérzékenyebb a növény!

Nem szereti, ha állandóan mozgatják, főként bimbós állapotban. Az ekkor történő áthelyezésre vagy akár elfordításra bimbóledobással reagálhat.

A karácsonyikaktusz szaporítása és termesztése téli és őszi dugványról

A szaporítás őszi vagy téli dugványozással történik. A virágoztatás mindkét esetben október–novemberre esik.

Szaporítás

1. Őszi dugványról. Az eladásra szánt növényeket augusztus–szeptemberben viszszatörik, és az ebből származó dugványokat meggyökereztetik. A dugványszedés csak részben egyenlő a visszatöréssel, mert azokat a – még puha, be nem érett – hajtásokat is le kell szedni, amelyek nem alkalmasak dugványnak, hogy a növények vegetatív fejlődését megállítsuk! Így egységes lesz a növények magassága, csokrosan, egy időben fognak virágozni. Ezzel a módszerrel megoldható az anyatelep nélküli termesztés, hiszen a friss szaporulat mindig az előző évben szaporított és a következő télen eladásra kerülő növényekről származik!

A dugványok egy vagy két szártagból állnak. A szártagok 8 rész savanyú tőzeg (pl. Novobalt) és 2 rész folyami homok keverékében gyökereztethetők a legeredményesebben. A szaporítás történhet 7-es cserepekbe vagy szaporítóládába. A gyökeresedés 3–4 hét alatt megtörténik.

2. Téli dugványról. Tél végén is szedhető dugvány, részben a megmaradó, el nem adott növényekről. Ez utóbbi dugványokat azonban csak egyszer tűzdelik és a kultúraidejük is rövidebb.

Nevelés

A karácsonyikaktusz nevelésének főbb lépései:

	Őszi dugványról	Téli dugványról
A kultúra kezdete	szeptember közepe	február közepe
A kultúra vége	következő év november	folyó év december
Időtartam (hét)	kb. 57	kb. 41
Szaporítás (7-es cserép) Helyszükséglet (m2/1000 cs.) Hőmérséklet (nappal/éjjel) (°C)	3 db/cserép 6,2 22/22	3 db/cserép 6,2 22/22
Átcserepezés Helyszükséglet (m2/1000 cs.) Hőmérséklet (nappal/éjjel)	november közepe, 10-es cserepekbe 10 22/18	április közepe, 9-es cserepekbe 8,4 22/18
Átrakás Helyszükséglet (m2/1000 cs.)	április közepe 16	szeptember közepe 13
Elsötétítés Hőmérséklet (nappal/éjjel) (°C)	augusztus elejétől 15/15	augusztus végétől szeptember 1–15/15. szeptember 13–20/18.
Forgalomba hozatal kezdete	október vége	november vége

Az egyes technológiai műveletek részletezése:

1. Őszi dugványról. A szeptemberi dugványok első tűzdelésére január–februárban, a másodikra március–áprilisban kerül sor. A cserépbe dugványozott növényeket csak egyszer kell átültetni, de hazánkban a szaporítóládás dugványokat is csak egyszer ültetik át (rögtön a végcserépbe). Az átültetést elvégezhetjük a szaporítást követő tél végén, ami a legkedvezőbb. Hazánkban azonban a növényt leggyakrabban valamely más cserepessel (pl. muskátlival) váltva termesztik, így a tavaszi időszakban ezek foglalják el a helyet, és a kaktuszok gyakran maradnak az asztalok alatt. Ez esetben a cserepezésre csak nyár elején kerülhet sor. Attól függően, hogy hány növény kerül egy cserépbe, a végcserép mérete változik. Lehet 10-es, de 13-as is.

A szaporítóládás dugványok legkívánatosabb kezelésmódja a következő: az első tűzdelésig a gyökeres dugványok a szaporítóládában maradnak, majd a növényeket januárban nagyobb térállásra „tűzdelik”, áprilisban pedig cserépbe ültetik. A hőmérsékletet az első átültetésig kevéssel 20 °C felett tartják. A növényeket júliusban ültetik 12–13 cm átmérőjű végcserepekbe, laza, tőzeg alapú földkeverékbe. Egy cserépbe 3–4(–5) növényke kerül. Gondoskodni kell a levegő állandó magas relatív páratartalmáról, de időnként szellőztetni is kell az állományt, nehogy gombás betegségek lépjenek fel. A begyökeresedés után az éjjeli hőmérséklet 18 °C-ra csökkenthető.

A nyári időszakban az erős fény ellen árnyékolni kell az állományt. Házilagos, de megfelelő megoldás az 50 cm széles fekete fóliacsíkokat vagy raschellhálót a bordákkal megfogatva, a palást belső oldalára tartva, a palástra feszíteni úgy, hogy a rácsmennyiség kb. a felére csökkenjen. Ennél tökéletesebb megoldást a teljes raschellhálós borítás nyújt. A növényeken a fényfelesleg a szártagok sárgulását okozhatja. Ez ugyan csak az éppen növekedésben lévő szártagokat érinti, azonban az egyszer már kisárgult hajtásdarabok később csak a közepükön képesek visszazöldülni.

2. Téli dugványról. A téli dugványokat áprilisban 9–10-es cserépbe ültetjük, de gyakori eset, hogy az őszi és téli dugványok egyszerre kerülnek a végcserépbe nyár elején. A hőmérsékletet télen 14–15, később 20 °C körül, az átültetés után kevéssel 20 °C felett tartják. A legmegfelelőbb éjjeli hőmérséklet nyáron 18 °C.

3. Speciális formák előállítása. Főként régebben koronás fácskákat is készítettek, amelynél a szártagokat januárban vagy júliusban Pereskia aculeataából (fullánkos lombkaktusz), Pereskiopsis rotundifoliából (kereklevelű leveleskaktusz) vagy Epiphyllum (Phyllocactus) ackermanniiból (levélkaktusz) nevelt, 10–20 cm magas törzsre oltották, többnyire ékoltással. Mindhárom esetben csüngő növénykéket kaptak. (Az oltást az alany tövisével átszúrva rögzítették.) Mára ezek a formák gyakorlatilag kiszorultak a tömegtermesztésből.

Virágoztatás

A visszavágott növényeken – amelyről a dugványok leszedésre kerültek – közvetlenül a dugványszedés után 3–4 hét elsötétítést (rövid nappalt) alkalmaznak, ami alatt megindul a virágképződés.

Nálunk az elsötétítést leggyakrabban az állomány feketefóliás takarásával oldják meg úgy, hogy a sötét periódus napi 14 órát tegyen ki (pl. este 18 órától reggel 8 óráig). A képződő bimbók érzékenysége miatt a hagyományos vastagságú fólia nem alkalmas a takarásra, e helyett vékonyabb anyagot kell használni.

Gyakorlatilag az elsötétítést akkor hagyják abba, amikor az első bimbók megjelennek.

Az elsötétítés alatt és után is a képződő apró szártagokat egytől egyig le kell csípni (ezek pirosas színükről könnyen elkülöníthetők a bimbóktól).

A megfelelő virágképzéshez fontos a megfelelő K- és P-szint, valamint csökkentett vízellátás is.

Az értékesíthetőséghez a bimbóknak el kell érniük a másfél centiméteres hosszúságot; a kisebb bimbókat a növény a csomagolás, szállítás stresszhatása miatt eldobhatja.

Hazánkban a váltott termesztéssel nehezen biztosítható az állomány egységessége, így szükség van a kész növények méret és bimbószám szerinti egységes tételekre való szétválogatására, illetve osztályozására.

Időzítés

A karácsonyikaktusz a virágképzést tekintve a fényre és a hőmérsékletre reagál a legérzékenyebben. Nem lehet általánosan azt mondani, hogy a nemzetség rövidnappalos, mivel bizonyos hőmérsékletnél hosszúnappalos körülmények között is virágot fejleszt: 20 °C feletti hőmérsékleten csak rövidnappalos körülmények között fejlődnek bimbók, míg alacsonyabb hőmérsékleten (kb. 15 °C-on) a virágok a nappalhossztól függetlenül kifejlődnek.

A maximális hőmérséklet fajtánként különböző. A ’Vésuv’ fajta növekedése például 20 °C-on, hosszúnappalos körülmények között vegetatív, míg a ’Weichnachstfreude’ ezen a hőmérsékleten már virágzik. A ’Vésuv’ esetében, ha a hőmérsékletet 23 °C fölé emeljük, akkor rövid nappalon sem képződik virág, míg a ’Weichnachstfreude’ még bimbót képez. Általában véve a virágindukció akkor a legjobb, ha rövidnappalos körülmények között éjszaka 15 °C-ot tartunk (és 16 órát sötétítünk). Ebben az esetben nem játszik szerepet a nappal hőmérséklete. Ezen feltételek mellett rövid időszak alatt generatív szakaszba lép a növény.

Az indukciót követően a maximális virágzásintenzitás 15–20 napig tartó rövidnappalos kezeléssel, 20 °C-os éjjeli hőmérsékleten érhető el. (A virágképződés 10 és 30 °C között indul meg.) Az időzítés a késő őszi névnapokra (Erzsébet, Katalin) történik, így december közepéig általában be is fejeződik az értékesítés.

Az időzítést befolyásoló legfontosabb szempontok

1. A hajtáscsúcsoknak jól be kell érniük ahhoz, hogy virágozni tudjanak.

2. A mindennapi elsötétítés hossza 14–16 óra.

3. A hőmérsékletet 17–18 °C között kell tartani (nappal) vagy az éjjeli hőmérséklet 15 °C körül legyen. 16 nappal az indukciós viszonyok kezdete után kell a hőmérsékletet 18–20 °C-ra emelni. Ezáltal a bimbóképződés gyorsul. Amikor a bimbók elérték az 5–7 mm-es állapotot, a továbbiakban a 20 °C-os hőmérséklet csak akkor előnyös, ha a jó fényviszonyok biztosítottak. A fényszegény téli hónapokban 15 °C-ot kell tartani, mivel ennél magasabb hőmérsékleten az alacsony fényintenzitás miatt a növény a bimbókat eldobhatja.

4. Az a rövidnappalos kezelés adja a legjobb eredményt, amely június 1. és október 1. között kezdődik.

5. Az átlagos virágképzés időtartama fajtafüggő, általában 8–11 hét. Königer az általa vizsgált fajtákra átlagosan 60 napos (kb. 8–9 hét) időtartamot közöl. A legtöbb fajtának valamivel hosszabb időre van szüksége.

6. A rövidnappalos kezelés után legalább ugyanilyen hosszú időszak következik, amíg a növény jól kifejleszti a bimbókat. Ez rendszerint 4–5 hét.

7. Az idősebb növények rövidebb rövidnappalos kezeléssel is beérik.

Fajták

A virágzás időzítése a Zygocactus esetén akkor lehetséges, ha az adott hőmérsékleti és fényviszonyokhoz megfelelő fajtákat választunk.

A piac legkedveltebb színe jelenleg a piros, utána a rózsaszín, a krémszín és végül a fehér következik.

A Magyarországon jelenleg termesztett fajták közül legmegbízhatóbb a ’Marie’, nevű, liláspiros virágú, korai nyílású német fajta. Ugyanígy korai az élénk rószaszín ’Éva’ és a narancspiros ’Stephanie’, utóbbi elsötétítés nélkül is kifejleszti a virágokat november elejére.

Az óarany-krémszínű ’Jaffa’ erőteljesebb ágrendszerű, nehezebben bokrosodik, takarással sokkal több virágot képez, mint anélkül. Október végére-november elejére virágoztatható.

Végül említésre méltó a ’Winterweiss’, amely fehér virágait közvetlenül karácsony előtt hozza. Előnye, hogy gyorsan bokrosodik; hátránya, hogy laza, kihajló ágrendszert képez és hogy a virágzási idő nem befolyásolható.

A jelenlegi nemesítés a merevebb ágrendszerű, ugyanakkor jó bokrosodási képességű fajták előállítása felé irányul, mert a készáru szállításának fő problémája a szétterülő ágrendszer, végén a törékeny, lecsüngő bimbókkal.

Növényvédelem

• A karácsonyikaktuszon kártevők ritkán lépnek fel, csak a gyökértetű (Pseudococcus) érdemel említést. Ellene pl. Vydate 10 G-s vagy Bi 58 EC-s beöntözés alkalmazható. Gombás betegségek (a fuzárium és a botritisz a leggyakoribb) ellen pl. Previcur 607 SL-es permetezés javasolt. A dugványokat a Rhizoctoniakárosítja időnként.
• Mind az öntözésnél, mind a permetezésnél tekintettel kell lenni arra, hogy a vízkő-, illetve permetszer-maradványok a növényen csúnya foltot hagynak, ezért a permetezéshez lágy vizet használjunk, és a lehető legkevesebb víz jusson a szártagokra!

Az előrejelzés céljából érdemes rovarcsapdát (pl. Csalomon) kihelyezni az állomány fölé, amely tájékoztat arról, ha a kaktuszra veszélyes repülő kártevő (tripsz vagy levéltetű) érkezik.

Epiphyllopsis gaertneri (syn.: Rhipsalidopsis 

gaertneri, Hatiora gaertneri) – húsvétikaktusz

A húsvétikaktusz Brazíliából került a termesztésbe. Erősen elágazó, felálló vagy oldalra hajló hajtású faj. Szártagjai laposak, kissé vastagabbak a karácsonyikaktuszéinál, zöldek vagy kissé vöröslők, az areolán erős serteszőrökkel. A virágok 4–5 cm szélesek, skarlátvörösek.

Igen hasonló az Epiphyllopsis × graeseri (syn. Rhipsalidopsis × graeseri, az Epiphyllopsisgaertneri és aEpiphyllopsisrosea fajok hibridje), melynek gondozása megegyezik az előző fajéval. Virágai kívül téglavörösek, belül kármin-rózsaszínűek.

Mindkét faj tavasszal virágzik és a virágképződés elsősorban a hőmérséklettel módosítható.

Környezeti igény és termesztés

Hűtéssel, fénykezeléssel mindkét faj virágzása az év bármely szakára időzíthető, de nálunk a karácsonyra és húsvétra való virágoztatás a leggyakoribb.

A húsvétikaktusz termesztésmenete

Az E. gaertneri virágképződéséhez 16 °C alatti hőmérséklet szükséges, ideális a 9 °C. Egyesek szerint a nappalhossznak nincs jelentősége, mások úgy vélik, hogy egy előzetes rövidnappalos periódus kedvező hatású. A hőkezelés időtartama 40–50 nap, amelynek végén a magasabb hőmérséklet a virágnyílást elősegíti. Január végétől ez 20 °C is lehet. A hidegkezelés rövidebb, mint a E. × graeseri esetén, s ez pl. a karácsonyi időzítéskor könnyebbséget jelenthet.

A E. × graeseri virágképződésének hőoptimuma 10–12 °C. 5 °C alatt és 15 °C felett nem képződik virág. 10 °C-os hőmérsékleten 60–70 nap szükséges a virágképződéshez: A hőmérséklet emelésével a napok száma is nő, egészen 120-ig, amely a 15 °C-nak felel meg. Itt is érvényes, ami a karácsonyikaktusznál, hogy a nagyobb méretű, idősebb növények rövidebb virágképzési indukciót, ez esetben „hűtési” időszakot igényelnek a kisebbeknél. A virágképződésre a hőkezelés előtti rövid nappal jótékony hatású; ezután a vegetatív növekedés akkor is leáll, ha a hőmérséklet emelkedik. Ha a növényeket hosszabb időn át 10 °C-on tartjuk, akkor a nappal jellegének már nincs jelentősége. A növekedés 20 °C-on hosszúnappalos körülmények között, tehát nyáron a legélénkebb.

Szaporításmódja, termesztése megegyezik a karácsonyikaktusznál leírtakkal, azzal a különbséggel, hogy az időzítés és a szaporítás is tavaszra esik. A kultúraidő, hasonlóan az előző fajhoz, 10–14 hónap.