Hírközlés, és agymosás a pokol lépcsői

Hírközlés, és agymosás

a pokol lépcsői

I. A pokol cséplője

…

Soh’sem hallotta ön hírét

A cenzúrának?... hogyha nem,

Hát megmondom, mi az.

Az a pokol cséplője, mely alá

Kévéinket kell tartanunk, s ez

Az igazságot, a magot

Kicsépli belőle, aztán

Az üres szalmát visszadobja,

S ezen rágódik a közönség.

....

/Petőfi Sándor: Az Apostol/

(Hazánkért, 2001. március)

Ma, mintegy húsz óriáscég tartja kézben az amerikai tömegkommunikációs eszközök felét. Főleg Amerikában a médiacégek által összeállított "híreknek" mintegy 40%-a minden átdolgozás nélkül jut el a sajtóügynökségek irodáiból a médiához.

Egyik kritikus így nyilatkozik róluk:

"A játékosok ereje hihetetlenül nagy. Egyre több óriás- és szuperóriás cég lép szövetségre egymással. Az újságírást, a híreket és a nagyközönség elé kerülő információt teljesen kézben tartják a legmagasabb szintekig a gazdasági és egyéb, nem a médiával összefüggő vállalatok. Az érdekellentétek a társadalom valódi hírek iránti igénye és a társaságok ‘pozitív’ (értsd: a számukra előnyös) hírek iránti igénye között egyre gyakoribbak."

A nagy társaságok az újságokat felvásárolják, tehát az alkalmazottak létszáma lecsökken, a hasznot pedig nem fektetik vissza az újságba, hanem a társaság teszi zsebre. A riportereknek egyre kevesebb az idejük tényfeltáró anyagok készítésére, és így egyre gyakrabban hagyatkoznak más nyomdakész sajtóanyagokra, vagy inkább könnyen feldolgozható, szenzációhajhász történetekről tudósítanak.

Ezzel megnyílik az út az olyan szervezetek előtt, mint például a North American Precis Syndicate, hogy befolyásolják a híreket. E szervezet a legnépszerűbb hírügynökségek és az 500 legnagyobb vállalat megbízásábólkészít híreket körülbelül tízezer újság számára, azonnal kinyomtatható formában.

A hírügynökségek politikailag helyes videóanyagokat és rádióműsorokat is készítenek. A Radio USA ötezer rádióállomást lát el azonnal sugározható minőségű híranyaggal, filmrevett történetekkel, amiket maga a médiacég fogalmaz meg, rendez és forgat, majd műholdakon keresztül többszáz TV-állomásnak, rádiónak továbbít a világon.

Ezek a jó pénzért eladásra szánt videóanyagok általában két változatban készülnek el egy történetről. Az első változat teljesen szerkesztett, hanggal ellátott anyag, esetleg helyenként jelölik azt a részt, ahol a helyi szerkesztőnek kell hozzáadni pár mondatot. A második, nyers változat, amelyet sokan “B”-változatként ismernek, azokat a részleteket tartalmazza, amelyekből a szerkesztett változatot összevágják. A fogadó TV-állomás vagy saját maga szerkeszti meg ennek alapján a kész anyagot, vagy összevágja, párosítja máshonnan származó anyagokkal.

Az így alkotott videóanyagokat kifejezetten úgy készítik, hogy megkülönböztethetetlenek legyenek az igazi híranyagoktól, és sokszor a TV-műsorokban a híradás részeként jelennek meg, mindenféle jelzés nélkül.

Páldául az öbölháborúban a Hill & Knowlton nevű médiavállalat 500 ezer dollár értékű videóanyagot készített, és ezek terjesztésével több tízmillió dollárt érő "ingyen" műsoridőhöz juttatta megbízóját, a kuvaiti kormányt.

A MediaLink nevű céget 1986-ban alapították New Yorkban, és irodái megtalálhatók a következő városokban: Los Angeles, Washington (DC), Chicago, Boston, Dallas, Atlanta és San Francisco; nemzetközi központjuk Londonban működik. A MediaLink 1991-ben 4000 videóra felvett "híranyag" terjesztése során 92 szerkesztőségnél végzett felmérést. Mind a 92-ben használtak médiacégek által, ingyen rendelkezésükre bocsátott anyagot, amelyek valójában a médiacégek megbízóinak termékeit vagy a saját gondolatait (!) szolgáltak eladni, valódi hírnek álcázott formában.

“A legtöbb műsor, amit a TV-ben láthatunk, valójában előrecsomagolt PR*-termék! A legtöbb anyag, amit az ember újságokban olvashat, vagy a TV-ben lát, tulajdonképpen nem is hír.” - büszkélkedik az elnökhelyettes a Gray & Company médiacégnél.  [* PR = Public Relations, magyarul: “közönségkapcsolat”]

A mai sajtó egyre inkább függővé válik a médiacégektől s még a  riporterek is tudják: nem engedhetik meg maguknak, hogy nagy tekintélyű publicistával ujjat húzzanak.

Amerikában a Hill & Knowlton és a Burson-Marsteller együttesen a harmadát adják a leggyakrabban idézett forrásoknak. John Sweeney a londoni The Observerben így ír róluk:

"A fő keverőmesterek túl jól tudják, hogyan kell játszani az információval, tudják, hogyan kell irányítani, visszatartani, és ha szükség van rá, teljesen elfojtani az információt. Ha valaki pedig nem az ő szabályaik szerint játszik, annak akkor nincs többé tudósítás. Ezt mindenki tudja: a rendőrség, a Munkáspárt, és a boszniai szerbek is."

A médiák összevonása és az alkalmazottak létszámcsökkentése a fiatal riportereket pályájuk elhagyására kényszeríti, s ezáltal olyan anyagi nehézségekkel néznek szembe, hogy a továbbiakban nem tudják biztosítani családjuk fenntartását, gyermekeik színvonalas iskoláztatását. Keresetüket csak úgy tudják növelni, ha otthagyják az újságírói szakmát, és hírügynökséghez mennek dolgozni.

Mindez szoros összefonódásokhoz is vezet a hírügynökségek, a sajtó munkatársai, a vállalatok és a politikusok között. Susan Frento író szerint:

"Semmilyen piszkos ügynek nem lehet a végére járni. Az elmúlt időszak ismertté vált jelentős visszaéléseinél sosem találták meg a felelősöket, és így nem is büntettek meg senkit. Úgy tűnik, az ügy már nem is érdekel senkit. A háromszög tagjai-- a sajtó, a kormányzat és a nagyvállalatokat képviselő hírügynökségek -- mindig megvédik egymást".

A hírügynökségek mintegy 150 ezer alkalmazottja már most is több mint a 130 ezer újságíró, s ez a cégek hatalmát mutatja. Azáltal, hogy a média folyamatosan leépíti alkalmazottainak létszámát, a rés a két ipar között egyre növekedik. Az Egyesült Államok néhány legjobb újságíró-iskolája már végzős hallgatóinak több mint a felét egyenesen a hírügynökségekhez küldi.

A hírügynökségek állandóan szemmel tartják az újságírókat is. Dean Rotbart, aki korábban a Wall Street Journal tudósítójaként dolgozott, úgy hasznosította magát, hogy hatezer egykori kollégájáról állított össze személyes adatokat tartalmazó dossziékat azért, hogy a nagyvállalatok pontosan tudják, a média egyes embereit hogyan lehet manipulálni. Rotbart cége ezeket az információkat méregdrága hírlevelekben teszi közzé, ezenkívül pedig előadásokat is tart.

"Ha bármikor felhív egy újságíró, és nem tudod, ki az", - mondja Rotbart, - “csak telefonálj, és egy órán belül átfaxoljuk a teljes életrajzát."

Ezek az életrajzok többek között az egyes újságírók feletteseinek nevét is tartalmazzák, hogy a cégek tudják, kivel kell beszélni, ha panaszt szeretnének tenni. (1)

A pénz beszél, a kutya ugat!

Ez a közmondás soha nem volt igazabb! Az újságírás valamikor régen nemes hivatást jelentett, ami sajnos, ma már az üzleti világ egyik legjövedelmezőbb ipara. Az újságokból, folyóiratokból valóságos kereskedelmi vállalkozások lettek. A busásan megfizetett hirdetések már nem a társadalom tájékozódását, tudósítását szolgálják, hanem az üzletemberek érdekeit. Ezzel fennáll ama veszély, hogy amennyiben egy-egy üzletembernek Uram bocsá’ nem tetszik az újság szelleme, megvonja a fizetett hirdetést. Mivel újság manapság képtelen fennmaradni az előfizetők évi díjából, alkalmazkodnia kell az üzletember felfogásaihoz. A végeredmény: az újság nem nevezhető többé független sajtóterméknek! +++

-------------

1. Forrás: The Ecologist, London, 1996

 

II. A pokol cséplője

(Hazánkért, 2001. április)

...

Soh’sem hallotta ön hírét

A cenzúrának?... hogyha nem,

Hát megmondom, mi az.

Az a pokol cséplője, mely alá

Kévéinket kell tartanunk, s ez

Az igazságot, a magot

Kicsépli belőle, aztán

Az üres szalmát visszadobja,

S ezen rágódik a közönség.

....

/Petőfi Sándor: Az Apostol/

A pénz beszél, a kutya ugat

Kétségtelen, hogy valamely kiadvány -- attól függően, hogy milyen elveknek, világnézeteknek, pártoknak az elkötelezett szócsöve -- az olvasóközönség véleményét valamilyen irányba formálja. Mivel újság, folyóirat nem képes fennmaradni előfizetők, eladott lapok díjából, egyértelmű, hogy a tulajdonképpeni lapkiadók maguk a hirdetők, hiszen pénzügyi támogatásuk tartja fenn a folyóiratot, amit a kimúlás veszélye fenyeget, ha a lap szelleme nem egyezik a hirdetők véleményével. Lehet-e az ilyen kiadványt “függetlennek” nevezni, amikor annak létkérdés a néhány tucat hirdető?

Igazi sajtószabadság csak úgy képzelhető el, amikor egy-egy kiadvány irányvonala teljesen független marad a hirdető cégek véleményétől, felfogásától.

Tehát a gondolatformálás ma már nagyrészt a pénzes hirdető kézben van, aki meghatározza a társadalom világnézetét, vallási vagy politikai felfogását. Minden, ezektől eltérő irányvonal elfogadhatatlannak minősítendő.

Manapság a világon a legnagyobb hatalom azé a néhány tucatnyi, azonos érdekű igazhitűek családjába tartózó sajtómágnásé, akik a hírközlés és filmipar eszközeivel befolyásolják, kitartó ráhatással formálják a közvélemény gondolkodását. És választás nincs, mert akár tetszik, akár nem, éteren át vagy napi-heti sajtójukkal mérgező füstként jutnak a családi otthonokba, ahol a nap huszonnégy óráján át végzik a népnevelést. Hasonlít ez a börtönélethez, ahol mindenki ugyanazt az ételt kapja.

Megállapítják, hogy milyeneknek kell lennünk, hogyan viselkedjünk, milyennek képzeljük el a világot, és még azt is, hogy mi legyen minderről a véleményünk. Az átlag ember gyakorlatilag az általuk gondosan előkészített folyóiratokból, rádió-, és TV-műsoraikból értesül a körülötte zajló eseményekről, de aki jobban ismeri az igazságot, és gondosan odafigyel, észreveszi, hogy bizonyos eseményekből milyen fondorlattal hallgatnak el fontos tényezőket vagy mennyire hangsúlyozzák ki a féligazságokkal, ferdítésekkel telített “történelmi doku-drámákba” beleszőtt  propagandát. A nagyobb hatás érdekében emberi érzelmekkel játszanak, s bizonyos színes jelzőkkel, szívszaggató jelenetekkel tarkítják a “bizonyított” történelmi eseményeket.

A “háborús bűnös, antiszemita, fajgyűlölő”, vagy “türelmetlenség a másság iránt”... “üldözött homoszexuálisok”, ...”fegyverhordozó fehérbőrű banditák”,... “a demokrácia ellenségei”... csupán néhány a sok közül ... valamennyi a közvélemény gondolkodását formáló kifejezés, amelyeknek hallatán a társadalom politikailag helytelen embercsoportjaira terelik a figyelmünket.

Képernyőnkön egyre nagyobb előteret nyer a fajilag vegyes házasság szépségének hirdetése. A minden gátlás nélküli nemi közösülés szinte állandó tartalma a szórakoztató televízióműsorok délutáni szappanoperáinak, példamutatással befolyásolják a gyanútlan néző -- főleg a fiatalok! -- erkölcsi felfogását.

Ez már nem Meseország!

Magyarországi olvasóink gyakran kifogásolják, hogy ‘a magyar televízióműsorok tele vannak amerikai kultúr-szennyel’. Nos, amerikai ... vagy pedig egészen más? Ez a jogosan kifogásolt ‘kultúr-szenny’ az amerikaiakat éppúgy érinti, mint bármely más ország lakosságát, ahová az Amerikában működő óriás média-cégek tervszerűen elkészített filmjei eljutnak. Mennyire felelős mindezért az amerikai nép?...

Nézzük meg, kik is a felelősök a ‘kultúr-szennyért’. Amerikában ma a kisebb cégekkel összetömörült legnagyobb hírközlőszerv évi 23 milliárd dolláros forgalommal működik, ez a Walt Disney Company, amelynek tulajdonosa és vezérigazgatója már nem az eredeti keresztény alapító Walt Disney, hanem Michael Eisner, aki valóságos megszállottsággal végzi az emberiség gondolkodásának formálását.

A régi tulajdonos vezetése alatt 1984-ig Walt Disney egészséges, az egész család részére szórakoztató, nevelő filmeket készített. De amióta Eisner megvásárolta a birodalmat, már egyre több mocskos “felnőtt-anyag” kerül filmvászonra. Az “új” Disney birodalomhoz nemcsak számos televízióállomás, és maga a filmipar tartozik, hanem Disneyland, Disney World, Epcot Center, Tokyo Disneyland és Euro Disneyland is. Mindemellett Disney évente több mint egymilliárd dollár értékű könyvet, játékot és ruhaneműt is árusít a 636 Disney-üzletben. 

A Walt Disney Picture Group feje Joe Roth, akinek vezetése alatt fut a Touchstone Pictures, Hollywood Pictures, és Caravan Pictures. Disney Miramax-Films nevű stúdióját a Weinstein-fivérek vezetik: filmjeik kedvenc témája gyakran a közönségesség, a durva cselekmény, az erőszak, a perverz szexualitás.

1995-ben Eisner megvásárolta a Capital Cities/ABC, Inc. céget, amelyhez tartozik az ABC Television Network. Állomásaik ezekben az amerikai városokban működnek: New York, Chicago, Philadelphia, Los Angeles, San Francisco és Houston, nem is beszélve az ezenkívül velük együttműködő további 225 amerikai és európai TV-állomásról.

Az ABC kábel-leányvállalata az ESPN, ennek vezérigazgatója Steven Bornstein, akinek részvény-többsége van a Lifetime Television és az Arts & Entertainment Network kábelhálózat vállalatoknál. Az ABC Radio Network a nagyobb városokban 26 állomás tulajdonosa, s még 3, 400 állomással tart kapcsolatot.

S ha mindez még nem elég, a Capital Cities/ABC tulajdonában áll hét napilap kiadója: Fairchild Publications, Chilton Publication és Diversified Publishing Group.

A nemzetközi média második helyen álló szörnyetege a Time Warner, Inc., amely 1997-ben csekély 13 milliárd dollárt bevételezett, vezérigazgatója Gerald M. Levin, --(szintén családtag). A céghez tartozó Warner Brothers Record Amerika legnagyobb hanglemezgyártója és felelős az úgynevezett “gangsta-rap” /gengszter-ének/ terjesztéséért, amelyeknek szövege fekete bőrűeket uszít fehérek elleni erőszakra. A Time Warner lapkiadó részlegének az élén Norman Pearlstine áll; az állandó népnevelési szócsövük a Time, Sports Illustrated, People, és Fortune című kiadványok.

A listán a harmadik legnagyobb népnevelő Viacom, Inc. szintén évi 13 milliárd dollár bevétellel, és Sumner Redstone (igazi nevén Murray Rothstein) vezetésével. A Viacom televízió-műsorokat készít, s legalább 13 TV-, és 12 rádióállomás tulajdonosa. A Paramount Pictures stúdióiban  Sherry Lansing (családtag) vezetésével készülnek a mozikat és televízióállomásokat elárasztó filmek. Könyvkiadóvállalat részlegükhöz tartozik: Simon & Schuster, Scribner, The Free Press, és Pocket Books, videofilmjeiket a mintegy négyezer népszerű Blockbuster videóüzlet árulja. Redstone, aki a Viacom 75 százalékos részvény-tulajdonosa, felelős az amerikai és európai tizenévesek fajkeverési programjának népszerűsítéséért: 71 ország 210 millió családi otthonába jutnak el a tizenévesek ‘nevelését’ szolgáló vegyesrock videofilmek.

Szesz és kultúra

A legújabb médiaóriás Edgar Bronfman, jr. -- a Seagram Company, Ltd. szeszgyár ‘vodkakirálya’ -- apja id. Edgar Bronfman a World Jewish Congress elnöke. A Seagram tulajdonát képezi két hatalmas filmgyár: az MCA és az Universal Pictures; ezek egyesültek az Universal Studios név alatt. Az MCA tulajdonában áll az Interscope Records, amely úgy, mint a Warner Brothers Records, szintén a gyűlöletet árasztó “gangszter-ének” lemezeket gyártja és terjeszti.

Bronfman 1998. májusában a holland Philips-cégtől 10. 6 milliárd US dollárért megvette a PolyGram nevű európai lemezgyárat, s így lett ő a világ negyedik legnagyobb média-óriása, évi $12 milliárd bevétellel. Bronfman, mint a PolyGram új tulajdonosa, a CD-lemezekre felvett klasszikus zene feletti beleszólási jogot is fenntartja: a ‘PolyGram’-hoz, tartozik a Deutsche Gramophon, Decca-London és Philips lemezgyártó cég.

UTÓGONDOLAT - Ezekután joggal felmerül bennünk a kérdés: lehetséges-e ilyen feltételek mellett sajtószabadság? Van-e valamilyen beleszólásunk abba, hogy gyermekeink ne váljanak az emberiségre ráerőszakolt ‘kultúr-szenny’ áldozataivá? Vagy milliárdokkal már minden megoldható? Tudniillik, mivel van pénzem, az emberiségnek az én irányelveim, erkölcsi világnézeteim szerint kell gondolkodnia, cselekednie..!/TJ/    +++  /folytatjuk/

---------------------

Forrás:

Kivonatosan a világhálózat The National Vanguard Books honlap “Who rules America” c. tanulmányából.

III. A pokol cséplője

(Hazánkért, 2001. május)

A “közszolgálatinak” mondott televízió és rádió után az Egyesült Államokban a legbefolyásosabb hírszolgálat a naponta 60 millió példányban eladott (és feltehetőleg el is olvasott) 1, 500 féle különböző napilap. Tény, hogy ebből az 1, 500-ból csak 25% van független kezekben, a többi mind hatalmas újságláncolat jól megválogatott sajtóanyagából meríti a tudósításokat.

Az átlag ember azt hinné, hogy mivel ennyi folyóirat jelenik meg Amerika egyik partjától a másikig, kisebbségi érdekcsoportoknak nincs esélyük a hírek elferdítésében és irányításában.

Sajnos, ez nem így van.

Sokkal kisebb a függetlenség, a versengés, és a többség érdekeinek képviselete szinte jelentéktelen. Hol vannak azok a szép napok, amikor legtöbb városban a közösséghez közeli kapcsolatban álló helyi alkalmazottak független kiadványokat szerkesztettek?

Az amerikai sajtóbirodalmat (26 napilapja, felsorolhatalan számú képeslapja, a Newhouse Broadcasting 12 televízióállomása, 87 TV-kábelrendszere)  Samuel Newhouse oroszországi bevándorló zsidó alapította. Amikor 1979-ben meghalt két fiára hagyta az $1. 3 milliárd értékű birodalmat, ami további fejlesztéssel ma már 8 milliárd dollárra dagadt.

Előző írásunkban írtuk, hogy amikor fizető hirdetők tartanak fenn egy lapot, akkor az már nem lehet független, hiszen annak irányvonalát, szellemét a hirdető üzletemberek befolyásolják.

Az, hogy a Newhouse-családnak sikerült megkaparintani olyan sok újságot részben annak tudható be, hogy az újságokat nem az előfizetők tartják fenn, hanem a hirdetők! A hirdetésekből származó hatalmas pénzekből nem pedig az olvasóközönségtől összeszedett fillérekből fizetik a szerkesztőket, írókat, innen származik a haszon a tulajdonosnak.

Amikor pénzes hirdetők egyik folyóiratot jobban kedvelik, akkor a konkurrens egyszerűen tönkremehet.

Az évszázad eleje óta a zsidó kereskedelmi hatalom meghatározó erővé vált, ennek eredményeként Amerikában az újságok egyre nagyobb számban kerültek zsidó kezekbe, ugyanakkor -- a zsidó cégek és kereskedők hirdetési politikája miatt -- a keresztény szellemiségű lapok száma fokozatosan apadt.

Mennyire igaz ez a közmondás! - ‘az szabja meg a nótát, aki fizeti a prímást’.

A három legpatinásabb lap, a The New York Times, a The Wall Street Journal és a The Washington Post(mindhárom zsidó kézben) politikai és pénzügyi mérvadója az összes más folyóiratnak, ezek szerkesztősége határozza meg mi számíthat vagy nem hírközleménynek.

Az igaz, hogy ők kutatják fel a “híreket”, amiket más lapok szerkesztőségei -- fizetés ellenében --  csak lemásolnak.

A The New York Times a nemzet  nemhivatalos társadalmi, szórakoztató-ipari, politikai és kulturális útmutatója. Bemutatja, hogy mi a divat, melyik filmeket kell/lehet megnézni, milyen könyveket kell/lehet elolvasni. Ezenkívül: melyek a legnépszerűbb vélemények; melyik politikus, professzor, egyházfő, művész és üzletember áll a társadalom élén. Ezt a lapot 1851-ben két keresztény Henry J. Raymond és George Jones alapította, de a haláluk után 1896-ban Adolph Ochs dúsgazdag zsidó vette meg.

A The Washington Post 1877-ben indult, alapítója Stilson Hutchins volt. A csődbe jutott újságot 1933-banBernard Baruch iparmágnás társa Eugene Meyer zsidó bankár vásárolta meg egy árverésen. A lap jelenlegi tulajdonosa Katherine Meyer Graham, E. Meyer lánya. Tehát a folytonosság biztosított, mert az irányítás napi 3. 2 millió példányszámmal változatlanul jó kezekben van!

A napi 1. 8 millió példányszámú The Wall Street Journal Amerika legnépszerűbb üzleti lapja. A tulajdonos a new yorki Dow Jones & Co. Inc., tőzsdevállalat, amely még 24 napi-, és hetilapot ad ki.

 Nos, így néz ki az amerikai “pokol cséplője”! Ezek egyáltalán nem titkos dolgok! Ha valakinek kedve szottyan a könyvtárakban időt tölteni, felkutathatja a Rádió- és Televízió-ipar évkönyveit, vagy újságok és lapok címtárait, megtalálhatja a jelen és volt tulajdonosok életrajzát.

Egyik hazai újságíró így fogalmazta meg a közszolgálati televíziót:

“A televízió nem más, mint kapu, amelyen keresztül üzeneteket kapunk a külvilágról. A műsorkészítők pedig olyan kapuőrök, akik az érzések és információk végtelen özönéből önkényesen válogatnak. A globális világfalu médiapiacán az erőszak ma a legjobban eladható árucikk. Lehetőleg minél több legyen a vér, a tűz, a robbanás...”

E tanulmány nem zsidóellenes, csupán feltárja a kemény valóságot: olyan erőszakos kisebbség tartja kezében a hírszolgálatot, amely befolyásolja és meghatározza az Egyesült Államok kül-, és belpolitikáját, s előtérbe helyezi a saját érdekeit, - akár tetszik ez a többségnek, akár nem! Pedig egyetlen kisebbségnek sem állhat jogában diktálni a szerkesztési politikát, kénykedve szerint megszűrni, befolyásolni a híreket.

Az ő befolyásuk nélkül nem lett volna Öböl-háború, sőt a két háború is más kimenetelű lett volna, (amit úgy magyaráznak, hogy “Amerika nemzeti érdeke”) és ma hangos dobpergés se lenne Irak további bombázására, de Koszovóban a NATO három hónapos bombázására sem került volna sor.

Tehát a hírszolgálat és a szórakoztató ipar -- “a pokol cséplője” -- olyan kezekben van, amelyek az Egyesült Államok politikai rendszere és kormánya felett teljhatalmat gyakorolnak, gyermekeink gondolkodását és lelkivilágát a saját érdekeik szerint befolyásolják.

Ugyanez a médiabirodalom felelős a társadalom teljes erkölcsi felforgatásáért: a közszolgálati televízión normálisnakés elfogadható életmódnak állítja be a perverz homoszexualitást, fajtalankodást, és azt hirdeti, hogy a fajkeveredés “jó dolog”, “a másság tisztelete kötelező” és “szeressük ellenségeinket”, ….. még akkor is, ha ebbe belepusztulunk.+++ /folytatjuk/                                                                     

-----

Forrás: National Vanguard, U.S.A. /1999

IV. A pokol cséplője

...

Soh’sem hallotta ön hírét

A cenzúrának?... hogyha nem,

Hát megmondom, mi az.

Az a pokol cséplője, mely alá

Kévéinket kell tartanunk, s ez

Az igazságot, a magot

Kicsépli belőle, aztán

Az üres szalmát visszadobja,

S ezen rágódik a közönség.

     /Petőfi Sándor: Az Apostol/

(Hazánkért, 2001. június)

Csak azért, mert valaki dúsgazdag és nem tud mit kezdeni a milliárdjaival, még nem jelenti azt, hogy elégedett. A telhetetlennek talán nem is annyira a sok pénz a vágya, hanem az irányítás, a mások feletti uralom; s ezek pénzzel, mindig könnyen elérhetők! Neki soha semmi nem elég.

Ezért a független állam törvényeit nem-tisztelő, hatalomra vágyó kapzsi egyén minden üzleti lehetőséget felkutat: felvásárol olajkutakat, bányákat, újságokat és könyvkiadókat. A pénzmosás, a kábítószer-kereskedelem természetszerűleg idetartozik. Számára az adott ország politikai rendszere lényegtelen, hiszen pénzével a számítását mindenütt és mindenkiben megtalálja -- itt kivétel a független egységes nemzeti állam, ahol a tevékenységét nem tűrik el. (Ezért állunk már az Újvilágrend küszöbén, és ezért kell a nemzeti államokat is eltüntetni!)

Az orosz példa

Néhány hónappal ezelőtt a világhálózaton az ‘American Jewish Committee’ 40 oldalon át (az oldalakat már gondosan letörölték!) ismertette az “orosz-zsidó kiválóságokat és az antiszemitizmust”:

“A történelem során a közvéleményben az orosz-zsidók kétszer kerültek kapcsolatba az uralkodó elittel: a bolsevizmus idején, amikor a zsidók fontos szerepet töltöttek be a Kommunista Párt vezetésében és a szovjet állam kulturális, gazdasági, közoktatási életének irányításában. Azután másodszor a kommunizmus összeomlása után, 1991-ben a zsidók újból befolyásos szerephez jutottak a politikai életben, és a magánszektorban, de különösen a sajtónál és hírközlőszerveknél...” [1]

A fenti intézmény (AJC) felsorolja a legbefolyásosabb zsidó kiválóságokat Oroszországban 1991 óta:

Anatoly Chubais, Jelcin volt pénzügyminisztere és a szabadpiac-reformok megtervezője

Sergey Kiriyenko, Jevgeny (Finkelstein) Primakov volt miniszterelnökök

Alexander Livshits, Jelcin gazdasági tanácsadója

Yakov Urinson, Jelcin közgazdasági minisztere

Boris Nemtsov, kormányzó (Nyizsnyij Novgorod)

Grigor Yavlinskij, demokrata képviselő

Vlagyimir Zsirinovszkij, az “öngyűlölő nacionalista”

A “Seven Oligarchs”

Az oroszországi kiválóságokat a világhálózaton a “Seven Oligarchs” címen ismertetik... közülük hatan zsidók:

 Aven Pyotr, zsidó - miniszter (a külföldi gazdasági kapcsolatok 1991-92;

 1994-től az Alfa Bank vezérigazgatója.)

Berezovszkij Boris, zsidó. A Forbes Magazine egyszer úgy hívta, hogy “The

             Russian Godfather” [orosz mafia-főnök-TJ]

             Fridman Mikhail, zsidó bankár

Gusiszkij Vlagyimir, a Russian Jewish Congress alapítója 1996-ban; izraeli és 

        amerikai állampolgár,

Khodorkovszkij Mikhail, zsidó bankár,

Potanin Vlagyimir, orosz nemzetiségű,

Szmolenszkij Alexander, zsidó bankár.

A napjainkban botrányos pénzügyekkel vádolt, rendíthetetlen cionista B. Berezovszky így magyarázta újságíróknak Izrael “visszatérési törvényét”:

“Minden zsidó, függetlenül attól, hogy hol született vagy él, de facto Izrael állampolgára. Az, hogy én ma megsemmisítem izraeli állampolgárságomat, nem változtat a tényeken, hogy zsidó vagyok, s ha úgy tetszik  bármikor újra Izrael állampolgára lehetek. Értsék meg, hogy Oroszországban minden zsidó kettős-állampolgár.” [Segodnya (Moscow), 1996. 11. 14.]

Néhány tisztánlátó oroszországi újságíró még 1997-ben figyelmeztetett arra, hogy a főleg kettős-állampolgárságú, idegen érdekeket képviselők kezébe került sajtó ugyanúgy veszélyeztetheti a sajtószabadságot, mint a múltban a szovjet-kommunista uralom. Ez így is lett, s az új sajtócégek kiadványai -- akárcsak Nyugaton! -- nem a lakosság érdekeit szolgálják, hanem saját politikai érdekeik szócsövévé váltak. Pedig Boris Jelcin az elnöksége idején többször is kijelentette:

“. soha többé nem lesz nálunk politikai és ideológiai cenzúra. Elegünk volt belőle, mert tudjuk jól, hogy hová vezet.”

Azóta már Jelcin elvtárs is a múlté, de a tisztánlátók jóslata valóra vált: az új sajtócégek “antikommunista”álarcban bizony gyakran beavatkoznak a szerkesztőség és az újságírók munkájába. (Mi a különbség a kommunista diktatúra és a milliárdosok diktatúrája között?)

A Gazprom magyarországi terjeszkedése 

“A magyar gazdaságban tavaly szeptemberben jelent meg erőteljesen az orosz tőke, amikor a Dublinban két angol fonttal bejegyzett Milford Holdings Ltd. -- azt állítva, hogy Gusinszkij volt cégtársa, az orosz Gazprom megbízásából jár el -- felvásárolta a hazai BorsodChem (BC) Rt. részvényeinek csaknem egynegyedét. A tranzakció két hazai petrokémiai vállalat megszerzésére irányult, tekintettel arra, hogy a BC 30 százalék erejéig a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Rt.-nek is a tulajdonosa volt.

Tehát fél év alatt orosz (?) befektetők kulcspozíciókat szereztek meg a magyar vegyiparban, a ‘BorsodChem’-ben és a Tiszai Vegyi Kombinátban. Miközben a nyíltan vagy gyaníthatóan Gazprom-érdekeltségű cégek tagadták tevékenységeik összehangolását, egyetértésben szavaztak a részvényesi közgyűléseken, és sorra rugták fel az alapvető játékszabályokat is, ügyesen használva ki a kétségtelenül meglévő joghézagokat.” [2]

Gusinszkij, aki az orosz NTV televízió alapítója és volt 49%-os részvényese, a politikai élettől sem idegenkedik, birodalma a következő: televízióállomások, szatellite televízió-csatornák, egy rádióállomás, egy olyan cég, amely Oroszországban legalább ötven televízióállomást ellát pénzzel és műsorokkal. A sajtókirálynak nyomtatott kiadványai is vannak: egy népszerű orosz napilap, és az amerikai Newsweek c. folyóirattal együttműködve egy hetilap is. Izraelben aMaarív c. lap részvényese. Gusinszkij alapította a Segodnya és az Itogi nevű lapokat, valamint az NTV-t, mindez és még több is a Media-Most nevű birodalmához tartozik.

Kanada se kivétel

Tavaly augusztus egyik szép reggelén arra ébredt a kanadai társadalom, hogy az ország legnagyobb sajtó-, és hírszolgálat-birodalma zsidó tulajdonban van. Senkisem írta így meg pontosan ezekkel a szavakkal, de ez az igazság. Amint a The National Post vezércikke is írta:

“Asper lett a nemzet média-királya.”

Nos, Izzy Asper, aki már korábban is TV-fejes volt, most megvásárolta a Hollinger/Southam 13 napilapját, 126 kisebb újságot, a ‘The Canadian Internet’ és a National Post 50%-át. British Columbiában ez azt jelenti, hogy Asperék és a CanWest nevű birodalmuk irányítása alá esik minden jelentős hírközlőszerv, beleértve a The Vancouver Sun, The Province és a Victoria Times-Colonist nevű lapokat.

A hatalomátvétel után a megvásárolt kiadványok jó néhány szerkesztőjét, újságíróját nyugdíjazás, betegség címen menesztették, de az elbocsátások valódi okai nyilván a titkos fiókokban összegyűjtött, Izrael-ellenes kritikus hangú cikkek voltak.

Lehetséges-e ilyen körülmények között, ilyen egyeduralom mellett bármiféle szabad sajtóról beszélni?

A kanadai “Ministry of Truth, 2001”?

A kanadai bíróságokon az Igazságnak nincs sok jelentősége. Kisebbségek (főleg az üldözöttek) elleni kritikát a kanadai Büntetőtörvénykönyv 319. pontja “szándékos gyűlöletuszítás”-nak nevez, amelyben a bűnös ellen a “szándék” képezi a vádat, és az objektív “igazságra” való hivatkozás a védelem gyenge eszköze. Ebben aszabad országban olyan nem létezik, hogy bemutatom az igazságot, a valós tényeket, és a bíróság legalább figyelembe veszi. A bíróság csak jóváhagyott igazságokat tekint igazságnak, s ebben közreműködnek a szolgalelkű kanadai sajtóközeg és egyéb hírközlőszervek - tisztelet annak a kevés, de bátor újságírónak, akiknek kiveszik a kezéből a tollat, ha véletlenül túllépnének a megengedett határon. +++

Jegyzetek: ---------------

1. American Jewish Committee: <www.ajc.org> 2000. szeptember

2. Magyar Nemzet,  2001.03.05.

Hírközlés vagy agymosás?

Köztudomású, hogy a hírközlő és szórakoztató közegek egyoldalúak. De miért van ez így? A média vajon a társadalmat szolgálja-e fontos tudnivalókkal vagy pedig, megbénítva a szabad-gondolkodást egyértelműen agymosást végez?

Az agymosásban két szereplő csoport vesz részt: (1) akik abban a helyzetben vannak, hogy ezt végezhetik, illetve befolyásolják a célba vett áldozatot, és (2) az agymosottak a műveleten átesett nagy csoportja, akik mégis maradnak e passzív állapotban, mert újra tanulni a történelmet, és elhallgatott igazságokat felfedezni számukra elviselhetetlen lenne.

Nincs a világon nagyobb hatalom, mint amit Amerika közvéleményalakítói gyakorolnak. Sem a régi idők nagy pápái, sem hódító hadvezér vagy főpap nem gyakorolt olyan óriási hatalmat, mint amilyen az amerikai tömegtájékoztatás és szórakoztató-média néhány tucat emberének a kezében van. Hatalmuk nem távoli és egyéniség nélküli, hiszen bejut Amerika mindenegyes házába, és befolyását gyakorolja a nap minden órájában. Ez a hatalom alakítja a gondolkodását gyakorlatilag minden polgárnak, legyen fiatal vagy idős, gazdag vagy szegény, egyszerű vagy iskolázott.

A hírközlő szervek kialakítják a világról alkotott képünket, majd megmondják, hogyan vélekedjünk róla. Lényegében minden, amit tudunk – vagy hiszünk – a szűk ismeretségi körünkön kívüli világról a napi újság, heti hírlapok, rádió és TV útján jut el hozzánk. Bizonyos hírek egyenes elhallgatása, vagy a televízióban a történelmet színházi játéknak feldolgozott „dokufilmek”otromba erőszakolása jellemzi a médiafőnökök vélemény-alakító módszereit.

A nekünk nyújtott hír és szórakoztatás elrendezésében finomságot és alaposságot is gyakorolnak. Például, hogy a híreket milyen hangsúllyal mondják be. Miket szorítanak a háttérbe, a bemondó szóválasztása, hanglejtése, arckifejezése, a címek megválasztása, a képek/rajzok megválasztása – mindez tudatalatti és mégis mélyen befolyásolják, hogyan magyarázzuk, amit látunk vagy hallunk.

Mindezt betetőzve, a rovatvezetők és kiadók tudják, hogyan osszanak el minden kétséget az eszünkből a „helyes” meglátás felől. 

Gondosan kidolgozott pszichológiai módszereket alkalmazva irányítják gondolatainkat és véleményünket, hogy egy-hangnemben legyünk a „bennfentesekkel” az „okos emberekkel.” Pontosan megmondják, hogyan kell viselkednünk bizonyos típusú emberekkel szemben azáltal, hogy őket vagy a kívánatos magatartást „dokudrámák” vagy vígjátékok, délutáni szappanoperák keretébe helyezik, ahol a szereplők „politikailag helyes” módon viselkednek.

Gondolkodásunk kialakítása

A kevertfajú házaspár népszerű, megbecsült, kedves és más szereplők kedveltje éppúgy, mint a „törekvő” néger tanár vagy üzletember, az érzékeny és tehetséges homoszexuális, vagy a szegény, de becsületes törvénytelen bevándorló. Ezzel szemben a „fehér rasszistát”, azaz bármely faji öntudatos fehér egyént, aki nem nézi jó szemmel a fajkeveredést – legjobb esetben úgy ábrázolnak, mint megvetendő vakbuzgót, akit a többi szereplők becsmérelnek, vagy mint veszélyes agybeteget, akit megbűvölnek a fegyverek, és aki veszélyeztet minden törvénytisztelő egyént.

Az átlag amerikai, akinek a napi idejéből a TV-figyelés oly egészségtelenül nagyrészt vesz el, csak nagy nehezen vagy egyáltalán nem tud különbséget tenni a valóság és az elképzelt helyzet között. Úgy viszonyul a TV-színészek tetteihez, kijelentéseihez és magatartásához, mintha valóság lenne. Túl sok embernek a TV hamis világa helyettesíti az igazi életet s így ehhez a hamis valósághoz igazodik. Ennél fogva, amikor a TV-játék írója a TV-n keresztül bizonyos elképzelést vagy cselekményt hagy jóvá, vagy ellenszegül nekik, erős hatást gyakorol a nézőre saját szemszögével történő egyetértésre.

Ahogy ez a TV-játék világában történik, ugyanúgy van a híreknél, legyen az nyomtatott vagy sugárzott. Az ilyenforma alattomos gondolatirányítás még sok olyat is befolyásol, aki tudja, hogy a média hírei egyoldalúak. Ez azért lehetséges, mert nemcsak a jelent ferdítik el, hanem határt és szabályokat szabnak a megengedhető véleményeknek.

Vegyük a Közel-Kelet híreinek jelentését. Némelyik szolgalelkű minden jelentésében az ellentét a semlegesség. Ellenben senki se meri megkérdőjelezni, hogy az Egyesült Államok kormánya esetleg a helytelen felet támogatja az arab-izraeli viszonyban, vagy hogy 9/11 annak a támogatásnak volt az eredménye.

Azt se meri egyik sem javasolni, hogy zsidó érdekeket és nem amerikaiakat szolgált Izrael fő vetélytársa Irak lerohanása az amerikai hadsereg által. Így hozták létre a megengedhető vélemény-szórásképet Izrael-baráttól a semlegesig.

Pedig a Fehér Ház egyik magasbeosztású hírszerző-szolgálati ügynöke Philip Zelikow szerint:

“Irak, Szaddám Husszein idejében nem jelentett veszélyt az Egyesült Államokra, de annál inkább Izraelre, és Washington ezért támadta meg az arab államot. Irak lerohanásának egyik fő oka volt Amerika leghűségesebb közel-keleti szövetségesének, Izraelnek a védelme.”

Zelikow, a 2001. szeptember 11-én történt támadás kivizsgálására felállított bizottság vezérigazgatója. Izrael, a hűséges szövetséges, évente 3-4 milliárd US dollárt kap amerikai adófizetők pénzéből. [forrás: www.ipsnews.net]

c

A helyzet hasonló a faji-kérdés kezelésében. A vélemény-alakító média majdnem teljesen egységes jellegű. Az összes irányított média – TV rádió, újság, hetilap, könyvkiadó, film – egy-hanggal beszél, mind megerősíti a többit.

A népnek egyazon világképet festik, amelyben. Ez a médiafőnökök által megalkotott világnézet, amely az ő céljaiknak az összes faj egyenjogú, ‘a második világháború megkérdőjelezhetetlen meséje’, a nem-fehér idegenek bevándorlását megakadályozni akarók gonosz volta, az összes nemi beállítottság egyenjogúsítása, a többelvűséget megengedő társadalom kívánatossága az egységesen fehér ellenében… stb megfelel – és óriási a nyomás, hogy ehhez a világnézethez igazodjunk. És kik ezek a hatalmas médiafőnökök? Bizonyos politikai érdekcsoportok tagjai. Néhány kiváló kivétel ellenére, a túlsúly a médiák területén oly nagymértékű, hogy kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy ez nem a véletlen műve.

Elektronikus híradás és szórakoztatás

Ön  bármikor televíziót néz, legyen az helyi adóból, kábelről vagy műbolygóról jövő adás, bármikor filmvetítést néz otthonában vagy moziban, bármikor rádiót vagy hangfelvételt hallgat,  bármikor újságot, könyvet vagy hetilapot olvas, nagy a valószínűsége, hogy a hírt vagy szórakoztató műsort ezeknek az óriáscégeknek egyike gyártotta és/vagy osztotta szét terjesztésre.

Time Warner

Napjaink legnagyobb média vállalat-tömörülése, 2003-ban 39,5 milliárd U.S. dollár bevétellel. A Warner Brothers céget a Warner-testvérek alapították a múlt század elején. Hamarosan a hatalom gócpontjává nőtt Hollywoodban. A Time Inc.-kel történt egyesülés (1991) csak növelte a hatalmukat. AOL (America OnLine) megvásárolta a Time Warnert (2000).  AOL, az Internet világhálózat legnagyobb („service provider”) 34 millió amerikai előfizetővel, szolgál a Time Warner zsidó programjai terjesztéséhez. Norman Perlstine, Meg Siesfeld és Jodi Kahn irányítják a munkát. HBO – a Time Warner leányvállalata. Amerika legnagyobb fizető kábel TV-hálózata (26 millió előfizető). HBO „versenytársa” a Cinemax szintén a Time Warner kábel kezdeményezése.

Warner Music – 1998-ig Amerika legnagyobb hanglemez vállalata volt. Edgar Bronfman a whisky-milliárdos megvásárolta s így továbbra is kézben maradt. (Ifj. E. Bronfman, a Jewish Defense League elnöke, apja id. E. Bronfman a World Jewish Congress elnöke). Filmgyártás – Kábel TV-n és zenén kívül Time Warner mélyen benne van a filmgyártásban. (Warner Brothers Studio, Castle Rock Entertainment és New Line Cinema.)

Könyvkiadás – Norman Perlstein vezetése alatt 50 folyóirat tartozik Warnerhoz, köztük: Time, Life, Sports Illustrated ésPeople. Könyvkiadásban hozzájuk tartozik a Time-Life Books, Book-of-the-Month-Club, Little Brown és még sok más.

 Rádió – Time Warner tulajdona a Shoutcast és Winamp is, amely eszközök használatára szorul a független rádióadóknagy többsége.

Az érdekek védelme – Ted Turner nagy sikerre tett szert reklámozásban, majd igen sikeres Kábel-TV híradó hálózatot épített CNN név alatt, 70 millió előfizetővel. 1985-ben Turner kísérletet tett a CBS vállalat megvásárlására. Vivian Paley és társai a CBS-nél ellenezték egy ‘nem-odavaló egyén jelenlétét’ vállalatukba, s ezért meghívták Laurence Tisch milliárdost. Tisch 1986-tól 1995-ig volt a CBS elnöke és vezérigazgatója. Turner későbbi próbálkozásait Gerald Levin a Time Warner vezérigazgatója akadályozta meg, 20 százalékos CBS részvényblokkjával. De amikor Sumner Redstone 34,8 milliárd dollárt ajánlott fel a CBS-ért 1999-ben, Levin nem ellenkezett. Turner végül a Time Warner cégnek vette meg jelentős részét, de Levin és társai jóvoltából elvesztette vagyonának 85%-át.

Disney – Ma a második legnagyobb média vállalattömörülés a Walt Disney Company, Michael Eisnervezérigazgatóval az élén. Eisner, 1984-ben vette át a vállalatot a keresztény Disney-családtól, és azóta a korábbi családi szórakoztató vállalatból nagyrészt „felnőtt” programokat szorgalmazó vállalkozás lett.

A Disney-csoport magába foglal televízió-műsorgyártó vállalatokat (Walt Disney Television, Touchstone Television, BuenaVista Television,) és Kábel TV hálózatokat, 100 millió előfizetővel. Filmgyártásban a Walt Disney Motion Pictures Groupmagában foglalja a Walt Disney Pictures-t, Touchstone Pictures-t, Hollywood Picrtures-t, és Caravan Pictures-t. Disney tulajdona a Miramax Films is, amelyet a Bob és Harvey Weinstein fivérek irányítanak.  /folytatjuk/

II. Hírközlés vagy agymosás?

Capital Cities/ABC, Inc – 1995-ben szerezte meg. Idetartozik azABC Televízióhálózat, amely 10 televízióállomást birtokol Amerika legnagyobb városaiban, és amellyel társul 225 más TV- állomás, több mint 2800 rádióállomás, amellyel több, mint7200 műsort készítenek. Az ABC tulajdonában van 54 rádióállomás, és 57 állomást működtet, sokat Amerika legnagyobb városaiban.

ESPN (Sport hálózat) - az ABC Kábel leányvállalatát George W. Bodenheimer vezeti. Szintén a vállalat irányítása alatt áll a ToonDisney, Disney Channel, A&E, Lifetime Television, SoapNet és a History Channel, mindegyik 86-88 milliós tagsággal.

ABC/Disney bevesz évente 1 milliárd dollárt könyvkiadásból:

Walt Disney Company Book Publishing, Hyperion Books, and Miramax Books

szintén tulajdonosa hat napilapnak és kiad több mint húsz folyóiratot. A Disney Publishing világszerte 74 országban 55 nyelven ad ki könyveket és folyóiratokat és havonta 100 millió olvasót ér el.

Az Internet világhálózaton Disney működteti a Buena Vista Internet Group, ABC Internet Group,ABC.com, ABCNEWS.com, OSCAR.com, Mr. Showbiz, Disney Online, Disney’s Daily Blast, Disney.com, Family.com, ESPN Internet Group, ESPN.sportzone.com, Soccernet.com, NFL.com, NBA.com, Infoseek (részlettulajdonos) és Disney Interactive műsorokat.

Viacom – A harmadik a media ranglistán 26.5 milliárd dollár bevétellel, Sumner Redstone (szül. MurrayRothstein) vezetése alatt. 2004. júniusig Melvin A. Karmazin volt a második helyen, mint elnök, LeslieMonves és valószínűleg a hitsorsosa Tom Freston váltották fel, mint társelnökök, miközben Karmazinmegmaradt fontos részvényesnek.

A Viacom TV-műsorokat készít és elosztja a három legnagyobb hálózatnak. Közvetlen tulajdonosa 39 TV állomásnak és a CBS Television Network-on belül 200 más állomásnak, az Infinity Rádiócsoportjában 185 rádió közvetlen tulajdonosa és a CBS Radio Network-on belül több mint 1500 rádióállomása van. Vetítő filmeket a Paramount Pictures gyárt, Sherry Lansing (szül. Sherry LeeHeiman) irányítása alatt.

A Viacom a Country Music Television és a Nashville Network kábel-TV tulajdonosa is, valamint az Egyesült Államok legnagyobb külső hirdetőtábla vállalata. Könyvkiadó csoportja magába foglalja aSimon & Shuster, Scribner, The Free Press, Fireside és Archway Paperbacks kiadókat. Videóit8000 Blockbuster üzlet osztja szét és a műbolygó-hírközlésben is benne van. Viacom a hírnevét leginkább a világ legnagyobb kábel-programozási tevékenységének köszönheti

a Showtimes, MTV, Nickelodeon, Black Entertainment Television és más

hálózatokon keresztül.

NBC Universal – a negyedik legnagyobb vállalat. Ennek és a Seagram Company Ltd.-nek feje ifj.Edgar Bronfman volt. A Seagram tulajdonában volt még az Universal Studios, amihez megvásárolta az Interscope Records céget is. 1998-ban megszerezte a PolyGram Records céget az európai hanglemezóriást s ezzel a világon az első lett a hanglemezgyártásban.

2000. júniusában a Bronfman-ok egyesültek Vivendi-vel és becserélték a Seagramot Vivendirészvényre. Ifj. E. Bronfman az igazgatótanács alelnöke. Vivendi 2002-ben megvette Barry Diller-től azUSA Networks céget.

N. B. - Diller tulajdonában volt az Inter Active Corporation, Expedia, Ticketmaster, The HomeShopping Network, Lending Tree, Hotels.com, CitySearch, Evite, Match.com és egyéb Internet-üzletek Vivendi egyesítette az USA Network, Universal Studios, Universal Television cégeket, aVivendi Universal Entertainment név alatt.

A Vivendi Universal 2004-ben egyesült az NBC-vel és NBC Universal lett belőle. NBC Universaljelenlegi elnöke Bob Wright, aki gyakran dolgozott zsidó érdekű ügyekben. Az Universal Studioselnöke Ron Meyer, és az Universal Pictures elnöke Stacey Snider. Az NBC Universal TelevisionGroup elnöke Jeff Zucker.

Egyéb médiavállalatok

Rupert Murdoch cégje a News Corporation az USA ötödik legnagyobb médiavállalata. Hozzá tartozik: a Fox Television Network, Fox News, FX Channel, 20th Century Fox Films, Fox 2000 és a HarperCollins Könyvkiadó. A Fox News Channel kulcsszerepet játszott a zsidó „újkonzervatív” teendők terjesztésében, mely vezérelve mind G. W. Bush-kormányának, mind az agresszív cionizmus és több fajiságnak. Murdoch névlegesen (?) nem-zsidó, ellenben David Irving angol történész szerint, ’anyjaElisabeth Joy Greene zsidóasszony volt, és Murdoch egész életében erőteljesen támogatta a cionizmust és más zsidó ügyeket. Murdoch fő embere Peter Chernin elnök és vezérigazgató.

Chernin alatt zsidók töltenek be kulcsállásokat: Gail Berman irányítja a Fox Entertainment Groupcsoportot, Mitchell Stern a DirecTV-t, Jane Friedman a Harper Collins-t és Thomas Rothman a Fox Filmed Entertainment-et.

A News Corporation tulajdona a New York Post és a TV Guide, mindkettőt Chernin irányítása alatt közlik. A Weekly Standard lapot is a News Corporation adja ki William Kristol, vezető „neocon” kiadó alatt. Azoknak a TV és filmgyártó vállalatoknak, amelyek nem képezik a nagy médiaóriások tulajdonát, legnagyobb részét szintén zsidók irányítják. Például a „független” Spyglass-filmgyártóalapítói Gary Barber és Roger Birnbaum irányítja, Jonathan Glickman az elnök és Paul Neistein az alelnök.

Dream Works SKG, a legismertebb a kisebb médiavállalatok között, David Geffen, JeffreyKatzenberg és Steven Spielberg, alapította 1994-ben. /folytatjuk/ 

United States: Jewish population 5,800,000 (estimate only)

Forrás: http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/Judaism/jewpop.html

Population of United States of America 295,792,416

Forrás: http://www.census.gov/main/www/popclock.html

III. Hírközlés vagy agymosás?

[Folytatás az áprilisi számunkból]

A Columbia Pictures az egyik legfontosabb filmstúdió, és a japán Sony tulajdona, de Amy Pascal az elnök. A Sony teljes amerikai munkálatait pedig Howard Stringer irányítja. A Sony BMG Music Entertainment-et, a világ egyik legnagyobb zeneszétosztóját az NBC vezérigazgatója, Andrew Lack vezeti.

A korábban említett stúdiók: Disney, Warner Brothers, Paramount Universal, 20th Century Fox, Dream Works és a Columbia Pictures filmjei kapták 2003-ban az összbevétel 94 százalékát. A TV-hálózatoknál az ABC, CBS és NBC nyerte valamikor a legnagyobb bevételt. Míg függetlenek voltak, a kezdettől fogva mindegyiket zsidók irányították: az ABC-t Leonard Goldenson, az NBC-t először David Sarnoff, majd a fia Robert, a CBS-t először William Paley, majd Laurence Tisch. A média-egyesülések óta ezek többé nem önállóak, de a zsidó vonal tovább folytatódik, főleg a hírközlésben. Jó példa erre az NBC! Jeff Zucker az NBC Universal Television Group elnöke. Zucker közvetlen alantasa jó barátja Jonathan Wald. David M. Zaslaw az NBC Cable elnöke - úgyszintén a ’digital video’ TIVO Inc. Igazgatója.

Hasonlóan kezekben van a többi hírhálózat: Sumner Redstone, Tom Freston, Les Moonves, Al Ortiz, Michael Bass és Victor Neufeld a CBS-nél, David Westin, Paul Slavin, Bernard Gershon az ABC News-nál.

A nyomtatásos média

A TV után a napilap a leghatásosabb híreszköz Amerikában. Közel 56 millió példányszámot adnak el naponta, 1456 kiadványban. Valaki azt hihetné, a napilapok nagy száma biztosíték az ellen, hogy egy kisebbségi csoport ellenőrizze és eltorzítsa a híreket. Ez egyáltalán nem így van. Ma az 1456 kiadványnak kevesebb, mint 20 százaléka független, holott 1945-ben minden öt amerikai napilap közül négy volt független, a helyi közösség tulajdonában. A független lapok legnagyobb részét már a ’70-es évek közepén megvásárolták vagy elűzték. A maradék, nagyrészt képtelen önálló tudósítókat tartani saját közösségükön kívül s így a nemzeti és nemzetközi híreket kénytelenek a nagy hálózatoktól átvenni.

Az Associated Press (AP), amely ilyen híreket árusít napilapoknak, jelenleg Michael Silverman alelnök és főszerkesztő irányítása alatt áll. Ann Levin a nemzeti hírek főszerkesztője. Mindkettő Jonathan Wolmannak felelős.

A független napilapok eltűnéséért nagy részben a Newhouse-család Advance Publications nevű cégje felelős. Az Advance Publications megvásárolja a közösség két versenyző napilapjának egyikét, hirdetési háborút indít a hirdetési árak drasztikus leszállításával, amely a csőd szélére hajtja mindkét lapot, Advance Publications akkor közbelép és megvásárolja a másikújságot s így a versengés megszűnik.

A Newhouse média-hatalom bizonyíték arra, hogy a zsidók mennyire szeretik kezükben tartani az összes véleményformáló és ellenőrző média-szerveket.

A Newhouse-család kezében van 31 napilap, köztük több fontos: a Cleveland Plain Dealer, New Orleans Times-Picayune és a Newark Star-Ledger, Newhouse Broadcasting (TV-állomások és kábel-hálózatok), a vasárnapi Supplement Parade (35 millió példányszámban hetente), mintegy két tucat folyóirat, köztük: The New Yorker, Vogue, Wired, Glamour, Vanity Fair,Bride’s, Gentlemen’s Quarterly, Self, House and Garden, stb.

Az alkalmazottak, természetesen, nagyrészt zsidók. A Parade jó példát nyújt: a kiadó Randy Siegel, vezető alelnök LeeKravite, igazgató Ira Yolfe, tudományos szerkesztő David H. Levy, egészségügyi szerkesztő dr. Isadore Rosenfeld.

A zsidó újságok térhódítását megkönnyítette az, hogy a lapok nem az előfizetésekből, hanem legnagyobb részt a hirdetésekből éltek meg. Így a zsidó üzletemberek zsidó lapokba tett hirdetéseikkel akarva-akaratlan befolyásolták azok sikereit a gój vetélytársakkal szemben. Még a gój kézben lévő újságok vezércikk és hírtartalmát is befolyásolták az üzletemberek, mert megkívánták, hogy a pénzügyi támogatás fejében a szájízük szerint írjanak.

Három kiadvány

A versengés elfojtása és a hírszolgálat feletti monopólium megszerzése jellemezték a zsidó hatalomátvételt az amerikai újságok felett. A zsidók ebből származó képességét a sajtó zsidó célok szolgálatába állításában semmi nem jellemzi jobban, mint az ország három legpatinásabb, legbefolyásosabb napilapja: a New York Times, a Wall Street Journal és a Washington Post. Ezek hárman fektetik le az irányvonalat Amerika pénzügyi és politikai fővárosaiban, ők döntik el mi a fontos és mi a nemzeti, nemzetközi szinten. Ezektől erednek a hírek, a többiek csak lemásolják. Mindhárom lap az “üldözött kisebbség” kezében van.

A New York Times az ország nem-hivatalos társadalmi, divat, szórakoztató, politikai és kulturális irányítója. Ifj. Arthur Sulzberger jelenlegi kiadó és a New York Times Co. igazgatótanácsának elnöke, Russell T. Lewis a N.Y.T. Co. vezérigazgatója, Michael Golden az alelnök. Martin Niesenholtz a hatalmas Internet-vállalatot irányítja. A Sulzberger-család a New York Times Co. mellett még 33 más újság – köztük a Boston Globe, – nyolc TV és két rádióállomás tulajdonosa. Ők adják ki az International Herald Tribun-t, a világ legjobban elterjedt angol nyelvű lapját.

A New York Times News Service 506 más újságnak, hírügynökségnek és folyóiratnak küld dróton híreket, leírásokat és fényképeket.

A Washington Post elsőbbséget élvez a Szövetségi Kormányt illető hírek terén. Donald Graham tulajdonos, kiadó és vezérigazgató, zsidó. A Washington Post Company tulajdonosa több más újságnak — a Gazette Newspaperseknek, beleértve 11 katonai kiadást, — televíziónak (WDIV-Detroit, KPRC-Houston, WPLG-Miami, WKMG-Orlando, KSAT-San Antonio, WJXT-Jacksonville), és folyóiratnak, köztük legnevezetesebb a Newsweek, az ország második legnagyobb hetilapja.

A Wall Street Journal hétköznapokon 1,800,000 példányszámot ad el, a Dow Jones and Company, Inc. tulajdona, amely még 33 más újságot és a Baron’s pénzügyi lapot is kiadja. A Dow Jones vezérigazgatója a zsidó Peter R. Kann, aki egyúttal a Wall Street Journal kiadója és elnöke is.

New York többi újságjai hasonló kezekben vannak. Mortimer B. Zuckerman a tulajdonosa a New York Daily News-nak. LesGoldstein a New York Daily News vezérigazgatója. A New York Post pedig a News Corporation tulajdona, Peter Cherninirányítása alatt. Az említett úriemberek szintén a kisebbség tagjai.

Hírlapok – Mindössze három nagyfontosságú hírlap létezik az Egyesült Államokban: Time, Newsweek és U.S. News and World Report. A Time, a Time Warner Communication kiadványa, a Newsweek pedig a Washington Post folyóirata. Az U.S. News and World Report a fentebb említett Mortimer B Zuckerman tulajdona és kiadványa.

Zárószavak

A zsidó média határozza meg Amerika külpolitikáját, és lehetővé teszi, hogy zsidó érdekek és nem pedig amerikai érdekek döntsenek a háború és béke kérdésében. Zsidó média irányítása nélkül nem lett volna Öböl-háború. Nem lett volna iraki-háború sem és sok ezer életet menthettünk volna meg. A cionista Izrael állam édeskevés támogatást kapott volna és a Közép-Kelet vérbosszúja, gyűlölete, terrorja sohasem érte volna el partjainkat.

Azzal, hogy átengedjük a média irányítását az „üldözött és kiváltságos” kisebbségnek nemcsak politikai rendszerünk és kormányunk felett adunk nekik döntő befolyást, hanem gyermekeink értelme és szellem felett is, akiknek az elképzelését és magatartását nagyobb mértékben alakítják a zsidó filmek és zsidó televízió, mint szüleik, az iskola vagy bármely más behatás. [Forrás: www.davidduke.com]

        

•Adrien Arcand a kanadai nemzeti jobboldal egyik vezető egyénisége mondta az 1930-as években:

“Hírügynökségeiken keresztül befolyásolják a gondolatvilágunkat,  nehogy úgy lássuk a világot  mint amilyen, hanem úgy, ahogy ők akarják. Filmjeik segítségével az ifjúságunk agymosói csupán kétórás filmmel kimossák a gyerek agyából mindazt, amit hat hónap alatt otthon ... vagy az iskolában tanult.”

• Alfred Lilienthal, The Zionist Connection II, (1978):

 “A zsidó kapcsolatok leghatásosabb része a médiák ellenőrzése. Jól ismert, hogy az amerikai közvéleményt régóta egy tucat nagy példányszámú újság alakítja, mint például a New York Times, a Washington Post, és a St. Louis PostDispatch, amelyek a Sulzbergerek, a Meyerek, és Pulitzerek tulajdonai, -- mind zsidó családok.” /folytatjuk/ 

Aki nem ismeri a történelmet,

az ne idézzen történelmet!

►Csurka István beszédéből a Hősök terén 2007. 10. 31.  „(…) Ez az első eset a magyar történelemben, hogy kormányra nem egy politikai garnitúra kerül, hanem egy bűnszövetkezet. Szállasi [sic!!] is véreskezű, gonosz megszállott, sorsát megérdemlő gazember volt, de politikus, vezérkari tiszt, akit Horthy bebörtönzött, és aki mániákusan vágyott a politikai hatalomra. Rákosi Mátyás is másodosztályú hivatásos forradalmár volt fiatalabb korában, gonosz, tömeggyilkos, de elsősorban politikus, Kádár is a munka elől menekült a munkásmozgalomba, ez az első csapat, amelyik csak a könnyebb és nagyobb arányú szajrézás céljából álcázza magát politikusnak, valójában, indítását tekintve pénzszerző. Velük és általuk lett a kormányhatalom a bűnözés főfészke.  (….) „ ► http://www.miep.hu/fuggetlenseg------- ---

Emlékeztető azoknak, akik a pártvezér „ünnepi beszédét” hallgatták a Hősök terén!

1994. december 21-én Csurka István (MIÉP) és Torgyán József (FkgP) Debrecenbe ment megünnepelni a szovjet tankok árnyékában megalakított Ideiglenes Nemzetgyűlés 50. évfordulóját! Miért volt fontos nekik megünnepelni

Debrecenben a magyar nemzet árulóit?

*

1. Ben Hecht zsidó író a következőket írja a cionisták felelősségéről Perfidy (Álnokság, NY 1961) címűkönyvében:

A Zsidó Tanács Mentő Bizottságának vezetője Itzhak Greenbaum 1943-ban Tel Avívban kijelentette:

„Amikor azzal a kérdéssel fordultak hozzám, hogy az európai zsidók megsegítésérejuttatnék-e valamennyi összeget az Egyesült Zsidó Alap pénztárából, azt mondtam, hogy NEM!...és megismétlem újból, most is azt mondom, hogy NEM! Ellent kell állanunk ennek a nyomásnak, amely véleményem szerint cionista mozgalmunk tevékenykedéseit háttérbe szorítaná!*”

Ben Hecht ezután hozzáadja:

 “Hátat fordítva az európai zsidóságnak, ugyanezen vezetők később a zsidóirtást arra a célra használták fel, hogy milliókat és milliókat összegyűjtsenek, s hogy kártérítésként milliárdokat követeljenek a németektől.”

“1954-ben Izrael állam főügyésze Chaim Cohen a következőket mondta: *A zsidóság milliói részére valóra vált a régi átok, és íme utolérte őket a szégyenletes sorsuk, hogy mint barmokat hajtsák a teljes pusztulásba. Lélektelenek voltak ők, akárcsak varsói testvéreik.*”

2. A Cionista Világszövetség elnöke dr. Chaim Weizmann a következőket mondta az európai zsidókról:

“Kegyetlen világ porszemei ők, el kell fogadniuk a rájuk mért sorsot. Csak maréknyi marad belőlük.” /u.o./

“A magyarországi gettókba tömörített zsidók anélkül, hogy tudták volna mi vár rájuk,engedelmesen szálltak fel a deportáló vonatokra, hiszen vezetői azt mondták nekik, hogy Kenyérmezőre szállítják őket és semmi bántódásuk nem lesz. A zsidók persze nem hittek a német és a magyar hivatalos személyeknek, de minden bizalmuk megvolt a saját zsidóvezetőikben. Eichmann és társai ezt ki is használták, s így a Zsidó Tanács vezetőinek segítségével néhány hét alatt zökkenőmentesen hajtották végre a deportálásokat..” /u.o/

“Egy külön kiválasztott gazdag zsidó csoport megmentése érdekében a zsidó tömegeket saját vezetőik vezették félre, sőt azokat a zsidókat, akik az igazságról szólni mertek társaik körében, nagyon hamar elhallgattatták az ún. mentőszolgálat zsidó vezetői.” /u.o/

3. A zsidó írónő Lucy S. Dawidowicz - Háború a zsidók ellen 1933-1945 (The War Against the Jews 1933-1945.Bantam Books, 1981) c. könyvében a következőket írja:

►“1944. március 22-én új magyar kormány alakult Sztójay Döme miniszterelnök vezetésével, aki korábban a magyar nagykövet volt Berlinben. E szerint a tényleges hatalmat Magyarországon az SS és a Birodalmi meghatalmazott, Edmund Veesenmayer gyakorolta. 1944. októberében, miután a Nyilaskeresztes Párt vezetője, Szálasi Ferenc lett a miniszterelnök, a zsidók ismét német kézre kerültek deportálás céljából. Október 26-ára mintegy 35 ezer zsidó férfit és nőt vittek a táborokba, de mivel Auschwitz ekkorra már megszűnt, ezeket a zsidókat munkaszolgálatra küldték. A háborús károk a vasúti szállítást lehetetlenné tették, ezért a németek 27 ezer zsidót gyalog meneteltettek mintegy 160 km távon Ausztria felé. De amikor Szálasi megtudta, hogy a menetelés sok halálos áldozatot követel, akkor leállította.”

Tudni kell, hogy Szálasi Ferenc a zsidók kiszállításába csak írás ellenében egyezett bele, s hogy a németek munkaszolgálatra viszik őket. Itt tehát Szálasi ismét szembeszállt Hitlerrel a zsidók védelmében.

A volt budapesti amerikai nagykövet, John Montgomery emlékiratai 1991-ben jelentek meg, A „Kelletlen Csatlós” címmel, amelyben leírja, hogy “1944. márciusáig Magyarország egymillió zsidó (?) számára volt biztos menedékhely. Hitler magyarok elleni haragját nagyrészt a zsidóknak nyújtott védelem provokálta ki. Egész Közép-Európában a magyarok bántak legjobban a zsidókkal.”

Az XX. század utolsó törvényes magyar kormánya

 Szálasi Ferenc Nemzetvezető Hungarista kormánya volt!

1944 – 2004

†Markóné Katonka Mária (Kanada)

A Habsburg-ház felbomlásával a győztesek nem a történelmi és független Magyarországot kívánták megcsonkítani, mint ahogy nem azt tették, hanem a világhatalmi pozícióra törő osztrák-római császárt. De a fennálló magyar közjogi törvénynek Magyarországot, mint a császárság alapját, meg kellett semmisítenie. A Trianonban bennünket ért nemzeti szerencsétlenséget tehát az 1668/IV. törvénycikkből kiinduló folyamatnak -- az eltiport nemzeti függetlenségnek köszönhetjük.

A Habsburg-ház trónfosztása után a függetlenségét visszanyert nemzet kormányzót választott Horthy Miklós személyében. Az 1920/I.tc. kimondja, hogy „a kormányzó felelős a nemzet által szabadon választott Országgyűlésnek.” (Aranybulla, 31.tc.)

A második világháború utolsó idejében a kormányzó (miként Lipót király 1664-ben) az Országgyűlés tudta és beleegyezése nélkül tárgyalásokba kezdett az ellenséggel. Miként Lipót királynak, úgy a nemzet a kormányzónak sem tűrte el az alkotmánysértést, hanem élt az Alkotmányban biztosított jogával, a törvénysértővel szemben.

Tiltakozott. Koalícióba tömörültek a különböző pártok, amelyek az Országgyűlés 87 százalékát alkották. A fennmaradó 13 százalék az ellenséggel tárgyaló kormányzó oldalán állt, közöttük a Kommunista és a Habsburg-párt, az 1921/3.tc. állam-, és társadalmi rend elleni szervezkedés miatt törvényen kívül helyezett csoportok.

A koalícióba egyesült pártok annak a pártnak a vezetőjét – Szálasi Ferencet -- választották Nemzetvezetőnek, mely pártnak indulása idejében a történelmi Magyarország volt a célja. A Nemzetvezető a megbízatását a háború tartamára és a háború utáni rend helyreállításának idejére kapta.

A Nemzetvezető esküjét a Szent István koronája előtt tette le, mint egykor Hunyadi János kormányzó. Miért viseli mégis a nemzetvezetői közjogi tisztséget? Azért, hogy a császárság, illetve a “kormányzófélék,” még egyszer ne veszélyeztessék a “királyság” intézményét, módosították a kormányzói közjogi szerepet.

Ezzel tisztában volt a független magyar Országgyűlés és felkészült rá. Aki vállalta a nemzetvezetői tisztséget, tisztában volt azzal, hogy mi vár azokra, akik Szent István koronáját a császártól visszaszerezni akarják! Vértanúk sora jelezte az utat. Amikor a nemzetvezető az Egyház hűséges fiaként letette az esküt, -- mint korábban Hunyadi János -- Szent István koronája abban a pillanatban megszűnt császárok politikai eszköze lenni, de visszaszármazott az Egyház tulajdonába. A császár az Egyház kívánalmaira soha többé nem építhette törekvéseit.

Az eskütételnél, az Egyház képviseletében jelen volt Serédi Jusztinián hercegprímás is, tehát a Korona visszakerült az Egyház tulajdonába. A szabad királyválasztás joga pedig visszaszállt a nemzetre. Ha egyszer eljön az Igazság Napja Magyarország felett, akkor a nemzet maga határozza majd meg, hogy milyen államformában akar élni.

1953. december 3-án XII. Pius pápa ezt az eseményt hivatalosan is kihirdette, a Vatikán hivatalos lapja, sajtója, rádiója is közölte.

Az “örökös királyt” a pápai nyilatkozat nem tartotta vissza attól, hogy 1956-ban ne próbálkozzon a népcsászárság tervével, miként annak idején Ferenc Ferdinánd. Ma sem szűnik ezen tervével tevékenykedni, -- most a nyugati demokráciát kívánja megnyerni támogatásul, hivatkozván arra, hogy a magyar törvények értelmében (1687/4.) “örökös királyt” csak az idegen megszállók és lázadó magyar kiscsoportok akadályozzák!

A magyarságot napjainkig nem Szent István koronája tartotta meg a történelemben, hiszen az Árpádok és a Hunyadiak korán kívül mindig idegen fejet ékesített és idegen érdekét szolgálta. A magyarságot az a korona tartotta meg, amely a nemzet címerpajzsában látható!

Erről így ír a Törvénytári Kivonat:

“A régi, eredeti magyar állami címerpajzs (amely fölé jön majd a Szilveszter pápa által küldött korona), amely hosszában kétfelé van osztva, a baloldalon, a vörös részen négy fehér vízszintes csík (szelemen), a jobboldali szintén vörös részen hármas zöld halom fölött arany koronából kiemelkedő kettős fehér kereszt...”

Ez a magyarság címerpajzsa. Az aranykoronából kiemelkedő kettős kereszt egykor hármas kereszt volt. Ez a korona tartotta meg a magyarságot nemcsak a Kárpát-Dunamedencében lévő, de előbbi történelmünkben is -- vagyis az erkölcsi és hitbeli erő, amelyet ez a régi korona jelképez.

Ennek szellemiségében folytatta a második világháborút az akkor rövid időre függetlenné és szabaddá vált magyar nemzet nemcsak hazája, de Európa védelmében is. Annak idején az egész világ sajtója méltatta azt az önfeláldozó harcot, amelyet az a maroknyi magyar véderő kifejtett. Katonai szakértők vitatták nagyságát a “hadászati” tudománynak, amellyel sikerült megállítani az orosz haderőt. 

Az utolsó szó jogán

Részlet a vértanú Szálasi Ferenc Nemzetvezető beszédéből, 1946. márciusában

 “A szellem mindig erősebb, mint bárki más. Ha az igazság az életet szolgálja, akkor az igazság fog győzni és nem átmeneti hangulatok. Kétezer évvel ezelőtt az igazság hite volt a földön és Krisztust mégis keresztre feszítették. A második világháborút egyáltalán nem nyerte meg senki. A háború nem abban áll, hogy a harcoló fél kezéből kiütöm a fegyvert, hanem hogy az utána következő békét mindenki jóléte és életbiztonsága alapján valósítsák meg.

Az én felfogásom szerint a jelenlegi események egyáltalán nem zárultak le, még egyik fél sem győzött. A nagy világkérdés, a problémák, amelyek a háborúban felmerültek, még nincsenek megoldva. A bennem élő hit és az új világ szempontjából én mindig olyan lépéseket tettem, amelyek meggyőződésem szerint a magyar nemzet dicsőségét és boldogságát voltak hivatva szolgálni.

Első összeütközésem 1931-ben volt azzal az állami és társadalmi renddel, amely 1944. október 15-én végleg elbukott. 1944. október 15-én választani kellett, hogy a magyar nemzet és vezetősége Kelet felé megy-e vagy Nyugat felé. Az én döntésem és elhatározásom nem lehetett más a kifejtettek alapján, mint az, hogy ki kell tartani, mert a harc időnyerésért, drága időért folyik, és aki megnyeri ezt az időt, az megnyerte a háborút is.

Ténykedésemnek más alapja nem volt. Nem is lenne értelme, hogy más alapot adjak döntéseimnek, mert a legteljesebben ellenkezésbe jutnék azzal az ideológiával, amelyhez konokul ragaszkodom. Hogy én ezt meggyőződéssel vallom, az nem bűn. Hogy meggyőződéssel csak ennek tudok élni, az nem lehet bűn!

Én a felelősségrevonás elől nem vonom ki magamat, és nem menekülök előle. Amit rólam elmondtak, mind valótlanság és személyes becsületemet a legsúlyosabban érinti. Én köszönöm mindenkinek, kivétel nélkül, aki engem ezen a súlyos úton követett, köszönöm az özvegyeknek, az árváknak, a hősi halottaknak, a rokkantaknak, hogy ezért a hitért áldozatot hoztak.”

► AZ IGAZSÁG - AKÁR LETAGADJÁK, AKÁR MEGHAMISÍTJÁK, AKÁR

PERÚJRAFELVÉTEL: Bűnös volt-e Szálasi Ferenc?

Dobszay Károly összeállítása

2. Aki nem ismeri a történelmet, az ne 
3. 
   
4. idézzen történelmet

Frissített folytatás ~ a cím marad! –Tóth Judit

 Csurka István Hősök téri beszéde teljes egészében Medveczky Attila „Monitor” c. rovatában olvasható: <http://www.miep.hu/fuggetlenseg/2007/oktober/26/20.htm>

*

Akiknek elkerülte volna a figyelmét, írásom első része itt olvasható Csurka hamisít

Annak megjelenése után elindult Fórumokra, honlapokra, és ki tudja még hová, ahol kellemetlen vendégként fogadták. Egyik olvasónk kiáll Csurka mellett, és ezt írja: 

„(…) Csurka, akit személyesen ismerek, igazán másképpen vélekedik Szálasiról, amikor úgy magunk között vagyunk. Nem pozitívan, de nem is így. De aki ma kiáll egy pódiumra itt, nyíltan nem nyilatkozhat másként, ha nem akarja, hogy másnap szétszedje a média. Az persze igaz, hogy Csurka itt finoman szólva is túlteljesített a megfelelési kényszertől vezérelve, csak a "megszállott" jelző mondható igaznak, és tulajdonképpen ez az egy jelző önmagában elég is lett volna a mondanivalóhoz, és akkor senkit nem haragított volna magára, no de sosem volt jó politikus. Az viszont szintén alapos tévedés, hogy a beszéd időpontja nem lényeges. Dehogynem!  október 23, az október 23.”

*

Írásom első része a közismert és népszerű «Krokó tanár úr» lapján kötött ki, amit valamelyik Fórumból küldtek át. Az összeállítás nem maradhatott szó nélkül, -- a kékszínű betétek tőlem:

<igazsag.myip.hu> ▐ A szerkesztőség (Krokó tanár úr) maximálisan egyetért a címben foglaltakkal, sajnálatosnak tartja azonban, hogy a kétségtelenül helyes és bölcs útmutatást a cikk írója (TJ) saját maga sem fogadja meg: 1. A tényszerűség kedvéért: Csurka István nem október 31-én, hanem október 23-án mondta el az ominózus beszédét a Hősök terén. [A Függetlenség c. MIÉP-es honlapon Csurka beszéde 2007. október 31. keltezéssel jelent meg – nem én írtam a beszéd időpontját. Tessék megnézni! --TJ] 2. Lucy Schildkret Dawidowicz könyvéből nem elég idézni néhány valakitől e-mailben kapott sort, a könyvet el is kell olvasni. [Most láttam, az amazon.comkönyvterjesztőnél kapható még a könyv, tehát rohanok megvenni! – csupa olcsóság $1.25 - TJ]  New Yorkban már 1975-ben megjelent, és benne 450 000 magyarországi zsidó deportálásáról ír a szerző, igaz, csak tervezetként. Ugyanakkor úgy tűnik, Dawidowicz sem ismerte a történelmet, (…) Az viszont megfelel a valóságnak, hogy Magyarországról utoljára 1944. októberében szállítottak Auschwitzba zsidót, ennek azonban nem a tábor megszűnése volt az oka. Az oroszok által idén januárban nyilvánosságra hozott adatok megtekinthetők itt:►igazsag.myip.hu/TBRNews.htm 3.  Szálasi Ferenc sem írás ellenében, sem másként, hivatalosan nem egyezett bele a deportálásba. (A gyakorlatban persze a németek számára a beleegyezés hiányának nem volt jelentősége.) A Szálasi kormány nevében Hubay Kálmán tárgyalt Pohllal a deportálásról. Pohl hiába győzködte három napon át Hubayt, hiába emlegette Horthywilhelmsbadi aláírását, hiába érvelt azzal, hogy már minden európai ország aláírta a német„hatókörben”, Hubay közölte: elképzelhetetlennek tartja, hogy magyar állampolgárokat kiszolgáltassanak egy idegen hatalomnak. Pohl utolsó szavai ezek voltak a távozóHubayhoz: „Nem lesznek magának hálásak a kiállásáért. Ha megnyerik a háborút, fel fogják akasztani.” Hubay elegáns mosollyal mindössze ennyit válaszolt: „Tudom.” -  és eltávozott anélkül, hogy aláírta volna a dokumentumot. (Egyébként Pohl nem tévedett:Hubayt hálából valóban felakasztották Rákosiék.) 4.  Ami pedig Montgomery gondolatait illeti, nem árt hozzátenni, hogy Magyarország hadba lépését is nagyban motiválta a hazai zsidóság védelme. Ennek magyarázata legpontosabban Bárdossy népbíróság előtt elmondott beszédében hangzott el. Amikor a vérbíró megkérdezte tőle, hogy miért támogatta Magyarország hadba lépését, Bárdossy körülnézett a teremben, s miután megállapította, hogy majdnem kizárólag zsidók ülnek a padsorokban, közölte: „Azért tisztelt uraim, mert ha nem támogattam volna, ma aligha ülhetne Önök közül itt akárcsak egyetlen egy is, hogy engem felelősségre vonjon.” (Akkor ugyanis a németek kénytelenek lettek volna azonnal megszállni hazánkat, és a deportálás nem 44-ben indult volna meg!) -- Krokó tanár úr <igazsag.myip.hu>

 ADDENDUM - Hazánkért

[ Az angol Times  írja 2004. április 16-i számában: -- “Magyarország nem nyilvánította ki elszántságát kellőképpen az antiszemitizmus elleni küzdelemben, ezért a megnyíló Holokauszt Múzeum létrejötte jelentős lépésnek számít. A központ és a  Múzeum lehetőséget ad arra, hogy a magyarok elismerjék: (!?)  nem lehet 430 ezer zsidó deportálását -- 1944. május és július között -- kizárólag a német megszállók és egy maréknyi nyilas számlájára írni.” -TJ] –  Ez ugye megint a nemzetközi zsidóság, magyarokra rakott gyalázkodása,  az állítólagos „hetedíziglen háborús bűncselekmény!”  De amiről senki nem beszél: mivel és hogyan foglalatoskodtak, ezen idő alatt, a Hitlerékkel együttműködő cionisták,  a tömeges deportálásokkal megvalósítandó zsidó állam benépesítése érdekében? --TJ. 

Olvasnivaló! ►Tóth Judit: A magyar nép védelmében

*

       Marschalkó Lajos: (…) "Amikor távozóban voltunk, --  mondja az esküt helyettesítõnyilatkozatban Lits Ernõ -- a Reichssicherheitshauptampt képviselõje, Hubay Kálmán után kiáltva azt mondta:

-„Herr Hubay, die Juden werden Ihnen für Ihre Stellungnahme nicht dankbar sein. Sie werden Sieaufhängen, wenn sie den Krieg gewinnen sollten. (Hubay Úr! Az Ön állásfoglalásáért a zsidók nem lesznek hálásak. Ha a háborút megnyerik, Önt is felakasztják.) – „Wahrscheinlich!” -  válaszoltaHubay mosolyogva, és vállát vonogatva.

Annak a magyar nemzeti jobboldalnak, amely a teljes emberséget és teljes magyarságot képviselte 1944. júniusában, semmiféle kapcsolata nem volt, nem lehetett az országhódítók aranyával, szellemi fellegváraival, hiszen a németek épp azért hívták meg, mert száz százalékban megbízhatónak tartották õket. A fenti eskü alatti nyilatkozatot a résztvevõk 15 évig nem hozták nyilvánosságra, mert bevallják szégyellték, hogy emberek, magyarok voltak, és zsidó embertársaik megmentése érdekében ki mertek állni. Szégyellték, mert hiszen Pohl SS tábornok jóslatát valóra váltották, amikorRákosi-Roth Mátyás akasztófáira hurcolták Hubay Kálmánt, Bosnyák Zoltánt, Rajniss Ferencet,Andréka Ödönt, Jaross Andort, Kolosváry-Borcsa Mihályt, és a többieket, akik részesei voltak ennek az utolsó nagyvonalú zsidómentõ akciónak.

A legcsodálatosabb azonban nem az egyházak álláspontja, amely természetes, hanem az úgynevezett magyar "antiszemiták" kiállása a zsidók mellett. A jól ismert emigráns sajtó természetesen elhallgatta ezt az emberi és magyar dokumentumot, amelyet Lits Ernõ jóvoltából a "Vádló bitófák"-ban, eskü alatti nyilatkozat formájában Fiala Ferenccel együtt hoztunk nyilvánosságra. A magyarországi zsidóság megmentésére azok tették az utolsó kétségbeesett kísérletet, akik az eskü alatti nyilatkozat szerint a "magyar jobboldal keresztmetszetét képezték". Tették pedig az oroszlánbarlangban, 1944. június 17 és 27 között, ahova a németek azért kérették a magyar jobboldali politikusokat és újságírókat, hogy mint a nemzeti lelkiismeret német szempontból megbízhatóképviselõi, a magyar pecsétet ráültessék a zsidó deportációra és gettózásra, amelyhez Horthy Miklós kormányzó 1944. március 18-án Klessheimban kénytelen volt hozzájárulni. Az "antiszemita" magyarok nemzeti lelkiismerete azonban egészen másként nyilvánult meg, mint azt a német birodalmi belügyminisztérium, a német birodalmi igazságügy-minisztérium, külügyminisztérium, a Wehrmacht, a német vezérkar, a nemzeti szocialista párt, az Amt. Rosenberg, az Amt für Rassenforschung és ahesseni Gauleiter hivatalos képviselõi, valamint Pohl SS tábornok, a SS Wirtschaftsamt vezetõivárhattak volna.

Az elõzõleg ott járt francia, spanyol, román, norvég, belga, dán küldöttségek kivétel nélkül hozzájárultak a zsidó deportációhoz, egyedül a magyar "antiszemiták" voltak azok, akik életük és szabadságuk kockáztatásával ellenvéleményt mertek nyilvánítani a német szándékokkal szemben, noha velük is csak annyit közöltek, hogy Horthy Miklós Klessheimben hozzájárult, miszerint a magyarországi zsidókat német birodalmi munkaszolgálatra vigyék. A magyar küldöttség változatlanul Istóczy Gyõzõ álláspontját képviselte: a magyarországi zsidók magyar állampolgárságot élveznek, így jogilag nem szolgáltathatók egy másik külhatalom kezére. A magyar "antiszemiták" szemben a jelenlevõ Pohl tábornokkal, a varsói Hubay Kálmán, aki egy idõben a bebörtönzött Szálasi helyettese, és tulajdonképpen a Hungarista Mozgalom igazi felépítõje volt, bátran, magyarul és emberien állt szemben az akkor még hatalma teljében levõ Német Birodalom képviselõivel szemben. (…)

►Forrás: ORSZÁGHÓDÍTÓK - AZ EMANCIPÁCIÓTÓL RÁKOSI MÁTYÁSIG - 2.rész

*

▐ Befejezésül -- A fentiek és az előző cikkben feltárt tények szerint mennyire volt„Szálasi véreskezű, gonosz megszállott, sorsát megérdemlő gazember?” Ha Csurka István magánbeszélgetésben «másképpen vélekedik» Szálasiról, akkor saját magát hazudtolja meg a nyilvánosság előtt, nemzeti ünnepünkön, illetve tudatosan terjeszt valótlanságot. Miért volt fontos neki azt mondani október 23-án, hogy «Szálasi véreskezű, gazember volt»? Valakik ezt követelték tőle? Jó pontokat várt a Dohány utcából? Mert ezt írják a zsidó-kommunista könyvek? Miért kell hamisítani? Már szokássá vált?--TJ

A magyar nép védelmében

(Hazánkért, 2004. május)

Für Lajos írta egyszer otthon: a ‘kommunisták magukévá tették Sztálin nézetét, hogy Magyarország bűnös ország, ezért meg kell büntetni. Nem a rendszert, hanem az egész népet. Kollektív büntetést szabtak ki ránk.’~ Ugyan! Sztálin és a kommunisták? Kik várták tárt karokkal Sztálin „felszabadító” hordáit? Kik végezték ki a magyarság legjobbjait 1945 után?...Egyáltalán, kikért történt a két háború?

A magyar nép “bűnösségéről” először a Magyarok Világszövetsége lapjában, aMagyar Hírek 1989. június 19-i számában olvastam, Joseph Lovinger a görögországi zsidó közösség központi tanácsának elnöke tollából. A vélemény azóta alaposan elterjedt, mert a vádaskodás itt-ott még történelemkönyvekben és cikkekben is előbukkan. [A szöveg hasonlít a Times által közölt hangulatkeltéshez, amelyben szintén a „magyar nép a felelős”!]

 J. Lovinger ezeket írta:

 “Ami Magyarországon történt, azért a magyar nép felelős! Nem lehetett volna a magyar nép aktív és őszinte segítsége nélkül pár hét alatt 600 ezer embert bevagonírozni, és halálba küldeni. De azt sem szabad felejteni, hogy mi minden történt Magyarországon még 1944 előtt. Nagyon hosszú volna ez az írás, ha felsorolnánk mindazt, ami a XX. században történt velünk, zsidókkal Magyarországon.

[..]1945-től mind a mai napig vette-e magának valamelyik magyar kormány a bátorságot, amit a németekAdenauertől Kohl kancellárig minden alkalommal nyilatkoznak: ami történt, azért a német nép erkölcsileg felelős, még akkor is, ha nem élt a náci korszak alatt és ez örök szégyene. [..]”

    Az angol Times írja 2004. április 16-i számában:

“Magyarország nem nyilvánította ki elszántságát kellőképpen az antiszemitizmus elleni küzdelemben, ezért a megnyíló Holokauszt Múzeum létrejötte jelentős lépésnek számít. A központ és a múzeum lehetőséget ad arra, hogy a magyarok elismerjék: nem lehet 430ezer zsidó deportálását -- 1944. május és július között -- kizárólag a német megszállók és egy maréknyi nyilas számlájára írni.”

“Álnokság”

    Ben Hecht zsidó író a következőket írja a cionisták felelősségéről Perfidy (Álnokság, NY 1961) címűkönyvében:

“A Zsidó Tanács Mentő Bizottságának vezetője Itzhak Greenbaum 1943-ban Tel Avívban kijelentette, hogy

*amikor azzal a kérdéssel fordultak hozzám, hogy az európai zsidók megsegítésérejuttatnék-e valamennyi összeget az Egyesült Zsidó Alap pénztárából, azt mondtam, hogy NEM!... és megismétlem újból, most is azt mondom, hogy NEM! Ellent kell állanunk ennek a nyomásnak, amely véleményem szerint cionista mozgalmunk tevékenykedéseit háttérbe szorítaná!*”

Ben Hecht ezután hozzáadja:

 “Hátat fordítva az európai zsidóságnak, ugyanezen vezetők később a zsidóirtást arra a célra használták fel, hogy milliókat és milliókat összegyűjtsenek, s hogy kártérítésként milliárdokat követeljenek a németektől.”

“1954-ben Izrael állam főügyésze Chaim Cohen a következőket mondotta: *A zsidóság milliói részére valóra vált a régi átok és íme utolérte őket a szégyenletes sorsuk, hogy mint barmokat hajtsák a teljes pusztulásba. Lélektelenek voltak ők, akárcsak varsói testvéreik.*”

A Cionista Világszövetség elnöke dr. Chaim Weizmann a következőket mondta az európai zsidókról:

“Egy kegyetlen világ porszemei ők, el kell fogadniuk a rájuk mért sorsot. Csak egy maréknyi marad majd belőlük.” /u.o./

“A magyarországi gettókba tömörített zsidók anélkül, hogy tudták volna mi vár rájuk, engedelmesen szálltak fel a deportáló vonatokra, hiszen vezetői azt mondták nekik, hogy Kenyérmezőre szállítják őket és semmi bántódásuknem lehet. A zsidók persze nem hittek a német és a magyar hivatalos személyeknek, de minden bizalmuk megvolt a saját zsidó vezetőikben. Eichmann és társai ezt ki is használták, s így

 a Zsidó Tanács vezetőinek segítségével néhány hét alatt zökkenőmentesen hajtották végre a deportálásokat..” /u.o/

“Egy külön kiválasztott gazdag zsidó csoport megmentése érdekében a zsidó tömegeket saját vezetőik vezették félre, sőt azokat a zsidókat, akik az igazságról szólni mertek társaik körében, nagyon hamar elhallgattatták az ún. mentőszolgálat zsidó vezetői.” /u.o/

Megjegyzés

Egyértelmű: a zsidók deportálása azért ment oly símán, mert a cionisták ezt így akarták és így intézték. A magyar népnek semmi köze nem volt a cionista ügyhöz! A magyarországi zsidóság mai vezetői nagyon jól ismerik a Kasztner-féletörténetet, amiről az Interneten bőséges anyag található, ugyanakkor  nincs tudomásunk arról, hogy a múzeum nyitásánál valaki is tiltakozott volna Medgyessy miniszterelnök aljas rágalma ellen!

A budapesti  “múzeum-szentelő” nagy eseménye nem lett volna hatásos, ha Medgyessy meg nem szólal és a legújabb aranyköpésével be nem íratja magát a történelembe:

"A köztársaság miniszterelnökeként kimondom, ezt az aljas bűnt magyarok követték el magyarok ellen. Erre nincs magyarázat, csak megbékélés és közös gyász és remélemmegbékélés van 60 év után felejtés nélkül."

Ben Hecht 1961-ben megjelent Perfidy c. könyve ma is megkapható az Interneten az amazon.com könyvterjesztőnél, sőt Izraelben sincs betiltva, akárcsak Hitler Mein Kampf-ja. Ám annak idején állítólag Ben-Gurion volt izraeli miniszterelnök az erősen cionista-ellenes könyvet összeszedette a könyvtárakból. Amerikában azonban majdnem lehetetlenség megkapni. [Valaki 15 évvel ezelőtt egyik new yorki könyvtárban megtalált egy példányt, de nem vihette ki, ellenben bezárták egy szobába, ahol elolvashatta.]

A macska kibújt a zsákból és Ben Hecht elhallgatott könyve más fényben világítja megaz emberiességet hirdető cionistákat, akik most igyekeznek kimagyarázni a dolgokat: ~ ‘Kasztner semmi rosszat nem tett s tulajdonképpen hős volt, mert a lehetőségek szerint zsidókat mentett.’

Akik a magyar társadalom megnevelését célzó bőséges cionista irodalom és film anyagaiból még mindig nem tanulták meg a magyarországi zsidók második világháborús szenvedéseit, most a mulasztást bepótolhatják az öt hónap alatt elkészített holocaust-múzeumban. Az állandó “magyar” kiállítást -- talán nem véletlenül Ferencváros romos magyar házai közé ékelték -- a “zsidó holocaust” 60. évfordulója alkalmából.

A jelenlegi budapesti kormány -- természetesen közpénzből

 -- a tárlatra 250 millió forintot illetve $1,187,932 millió US dollárt -- áldozott.

A Steven Spielberg Schindler Listája, Anna Frank Naplója, mint kötelező tananyag, vagy aJancsó-féle dokufilmek után azért mégis csak hatásosabb a népnevelés, ha a kiállításokat, főleg gondosan kiválogatott iskolások látogatják. Míg szovjet gulágokra nem szerveznek zarándokutat, (ez ma már nem illik!) Auschwitzba évek óta működik az ingajárat.

Végül kik a felelősök?

   1943 ~ A Zsidó Ügynökség jegyzőkönyvéből:

“Kell-e nekünk mindazokat a zsidókat segítenünk, akiknek szükségük van anélkül, hogy minden egyes személy jellemét megvizsgálnánk? Nem volna-e helyesebb, ha cionista nemzeti jelleget adnánk egy ilyen akciónak és csak azokat mentenénk meg, akik hasznosak lehetnének Izrael és a judaizmus számára? Világosan ki kell mondanunk, ha az 5 millióból mi képesek vagyunk megmenteni tízezer olyan zsidót, akik hozzájárulhatnak Izrael felépítéséhez és a nemzet újjászületéséhez, vagy pedig 1 millió olyan zsidót, akik felesleges terhet jelentenek számunkra, akkor nekünk a tízezer zsidó megmentését kell előnybe részesítenünk.”

A magyarországi cionista vezető, aki tevékenyen együttműködött a náci vezetéssel, Kasztner Rezső ajánlata a német vezetésnek:

“Ha engedélyezik 1864 gazdag zsidónak, valamint a cionista vezetőknek és családtagjaiknak, hogy távozzanak Palesztinába, akik hasznosak lehetnek a majdani Izrael felépítésében: tőkések, bankárok, mérnökök és katonák, akkor elhitetnék a 460 ezer magyar zsidóval, hogy nem gettóba, hanem egy másik magyarországi munkahelyre szállítják őket. Ígéretet kapva a németektől, ezzel akadályozták meg a zsidó vezetők zsidók százezreinek megmenekülését.”

Megjegyzés

És mindezért “felelős a magyar nép”? A fenti okmányhoz külön magyarázat nem szükséges. A zsidóság azt akarta, hogy Magyarország csak maradjon a németek mellett, ugyanis így biztosított volt a cionisták és a németek közti együttműködés -- mert a zsidókra, mint telepesekre szükség volt az izraeli állam megvalósításához.

David  S. Wyman amerikai egyetemi tanár könyvet írt 1984-ben The abandonment of the Jews: America and the Holocaust, 1941-45 címmel, amelyben külön fejezet szól a magyarországi zsidókról:

“A szigorú antiszemita megszorítások ellenére Magyarország megengedte a jelentős lélekszámú zsidó lakosságának, hogy 1944-ig békében éljen, sőt menedékül szolgált több ezer lengyel és szlovák zsidó számára. De Hitler 1944. március 19-én attól tartva, hogy Magyarország a szövetségesek oldalára áll és nem szolgáltatta ki a zsidókat a náciknak, dühében megszálló erőket küldött az országba.”

Horthy Miklós kormányzó 1920-tól 1944-ig ellenállt a németeknek, sőt 1944. júliusában a deportálások felfüggesztését is elrendelte, és megmentette 200 ezer zsidó életét.

v

Adolf Eichmann vezette a tárgyalásokat a cionista vezetőkkel, miközben irányította a jelentéktelen kis zsidók deportálását. Kapcsolatban állt Kasztner Rezső cionistával. Tárgyalásaik eredménye volt, hogy Kasztner 1864 gazdag zsidót küldött Magyarországról Svájcba. Eichmann felajánlotta, hogy elenged egymillió zsidót, a keleti frontra szállítandó bizonyos mennyiségű kávé, tea és szappan és tízezer teherautó fejében. A javaslatokat maguk a cionista szervezetek utasították el.

Tehát csak a gazdag, szabadkőműves zsidók menekültek meg a pusztulástól.

Kasztner a háború után Izraelben telepedett le, ahol  Eichmann kollégáját bonyodalmas bírósági tárgyalás után végül felakasztották. Mi lett Kasztner sorsa? A budapesti Malchiel Grünwald azzal vádolta Kasztnert, hogy együttműködött a nácikkal. Mire az izraeli kormány kérésére Kasztner becsületsértési pert indított Grünwald ellen.

A cionisták viselt dolgairól túl sokat tudó Kasztnert a zsidó szabadkőművesség parancsára meggyilkolták Tel-Avivban.

Azt mondták, hogy a Moszád műve volt.

v

Részlet az Interneten társalgó honfitársaink körleveléből:

“A németek 1944. március 19-én szállták meg Magyarországot, és innentől kezdve, bár kétségtelenül még Horthy volt a kormányzó az 1944 őszi ‘kiugrásig’ - de katonailag megszállt országban mindig a megszállóké a felelősség, mivel nincs nemzeti szuverenitás. Ezt én azért tartom nagyon fontosnak, mert Horthy kimondottan zsidómentő politikát folytatott, míg egyáltalán önálló politikát folytathatott (március 19!) az utána történtekért nem felelős. ~ Hitler felelős egyedül a holokausztért - a magyarságnak semmi köze hozzá!”

A háború után Horthy Miklóst Nürnbergben nem találták háborús bűnösnek! Felmentése után Portugáliában telepedett le és az USA-ban élő magyarajkú zsidók egy villát bocsátottak a rendelkezésére. Még nyugdíjat is biztosítottak számára rendszeres pénzbeli segítség formájában egészen 1957-ben, 89 éves korában bekövetkezett haláláig.

Ugyanakkor 1945 után kivégezték a magyarság legjobbjait -- akik ’szintén még német megszállás alatt’ intézték az ország ügyeit -- és százával kerültek börtönbe, akasztófára és szovjet gulágokba azok, akikre rásütötték a náci-fasiszta bélyeget. Horthy Miklósnak nem származott baja a deportálásokból.

A brit külügyminisztérium 1943. október 13-14-i jegyzékeiből Notes of the British Foreign Office of Brit levéltári okmány (iktatási szám F. O.371/34498./C12035) Helyzet Magyarországon: A zsidók álláspontja   Hivatalos beszélgetés alkalmával Namier professzor a Zsidó Ügynökségtől (Jewish Agency) azon félelmének adott kifejezést, hogy amennyiben a magyar kormány túl korán hagyná cserbe Németországot, akkor Magyarországot megszállnák a németek, ami a 800 ezer zsidó megsemmisítését eredményezné, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak. Randall úr azt mondta, hogy ezt már előterjesztették, mint okot, amiért Magyarország ne álljon át a szövetségesek oldalára. Namier professzor azt remélte, hogy a magyar kormány nem mozdul addig, amíg bizonyos nem lesz, hogy a németek már nem tudnak visszavágni. (Kézírás) E kérdést megkülönböztetett figyelemmel kísérjük, és nem követeljük a magyaroktól, hogy nyíltan álljanak ki a németek ellen, amely a német megszállást eredményezné. Úgy véljük, hogy e kockázat jelenleg jelentéktelen. N.B. Az angol külügyminiszteri jegyzék részben megjelent Juhász Gyula, Magyar-Brit Titkos Tárgyalások 1943-ban című könyvében (Kossuth Kiadó, 1978).

v

“Az utolsó csatlós”

Ez a címe Hőgye Mihály 1985-ben, New Yorkban megjelent könyvének is, amelyben többek között ezt írja:

“...a zsidótörvények végső fokon a magyar zsidóság védelmét szolgálták. Mert a zsidótörvényekkel ki lehetett védeni a követeléseket a valóban súlyos következményekkel járó intézkedések elrendelésére anélkül, hogy a zsidóság valóban vitális érdekeinek ártottak volna...”

A magyarságban a bűntudat elmélyítésére alkalmazott vádaskodások egyike az “utolsó csatlós”-ként való megbélyegzés annak igazolására, hogy

*a második világháborúban Magyarország volt Németország leghűségesebb, mindvégig kitartó szövetségese, s hogy Magyarország készségesen kiszolgáltatta a zsidókat a németeknek. Ezért méltán megérdemli soha le nem róható bűnösségét.*

A zsidó írónő Lucy S. Dawidowicz Háború a zsidók ellen 1933-1945 (The war against the Jews 1933-1945.Bantam Books, 1981) című könyvében a következőket írja:

“1944. március 22-én új magyar kormány alakult Sztójay Döme miniszterelnök vezetésével, aki korábban a magyar nagykövet volt Berlinben. E szerint a tényleges hatalmat Magyarországon az SS és a Birodalmi meghatalmazott, Edmund Veesenmayer gyakorolta.

1944. októberében, miután a Nyilaskeresztes Párt vezetője, Szálasi lett a miniszterelnök, a zsidók ismét német kézre kerültek deportálás céljából. Október 26-ára mintegy 35 ezer zsidó férfit és nőt vittek a táborokba, de mivel Auschwitz ekkorra már megszűnt, ezen zsidók rabszolga munkára lettek használva. A háborús károk a vasúti szállítást lehetetlenné tették, ezért a németek 27 ezer zsidót gyalog meneteltettek mintegy 160 km távon Ausztria felé. De amikor Szálasi megtudta, hogy ezen menetelés sok halálos áldozatot követel, akkor leállította.”

Tudni kell, hogy Szálasi Ferenc a zsidók kiszállításába csak írás ellenében egyezett bele, s hogy a németek munkaszolgálatra viszik őket. Itt tehát Szálasi ismét szembeszállt Hitlerrel a zsidók védelmében.

A volt budapesti amerikai nagykövet, John Montgomery emlékiratai 1991-ben jelentek meg, A kelletlen csatlós címmel, amelyben leírja, hogy “1944. márciusáig Magyarország egymillió zsidó (?) számára volt biztos menedékhely. Hitler haragját a magyarok ellen nagyrészt a zsidóknak nyújtott védelem provokálta ki. Egész Közép-Európában a magyarok bántak legjobban a zsidókkal.”

Az igazi célok

Nincs valami titokzatos kapcsolat a munkaszolgálatra összeszedett zsidók és a Palesztinába való bevándorlás között? Sejtet valamit az alábbi levélrészlet, amit az amerikai United Jewish Appeal vezérigazgatója, Henry Montor írt Baruch E. Rabinowitz rabbinak, 1940. február 1-én.

[..]A “szelektivitás” egy kikerülhetetlen tényező a Palesztinába való bevándoroltatásnál. “Szelektivitás” alatt értendő a fiatal férfiak és nők kiválogatása, akiket Európában képeztek ki termelés céljából akár a mezőgazdaságban vagy iparban, és akik képzettek arra, hogy Palesztinában éljenek, mely élet magában foglalja a nehézségeket, a nélkülözéseket, amire el kell készülniük fizikailag és szellemileg. Az érzelmi tényezők természetesen mindenkinek fontosak és mindenki meg szeretne menteni mindenegyes zsidót Európa olvasztókondérjából.

Veszedelmes fegyvert adnánk a cionizmus ellenségeinek  -- akár az angol kormánynak, vagy az araboknak, még bizonyos zsidó csoportoknak -- a kezébe, ha Palesztinát elözönlenék az idős korúak, vagy nem kívánatos egyének, akik Palesztinában lehetetlenné tennék az élet feltételeit és aláásnák a gazdasági élet ama lehetőségeit, amelyeket a folyamatos bevándorlás biztosítana.[..]”   [forrás: Ben Hecht, Perfidy (reference notes, 255. old.]

A főcionista, katona és újságíró Vlagyimír Jabotinszky kijelentette 1936-ban:

“Nekünk nem az a dolgunk, hogy kiválogatott embereknek Palesztinában otthont építsünk, vagy államot népünk egy kevés részének. Erőfeszítéseink célja megszervezni a tervszerű tömeges zsidóság elszállítását azokból az országokból, ahol élnek.” [The New Judea, a Zionist Organization of England hivatalos folyóirata, 1938. április]

v

55 millió forint volt az izraeli politikus védelme

“Móse Kacav izraeli elnök múlt heti háromnapos Magyarországon tett látogatásán az elnök védelmének biztosítása több mint 54 millió 360 ezer forintjába [55 millió forint = $200 ezer US] került az államnak” (MTV.hu)

A biztosításban négy rendőri szerv, az Országos Rendőr-főkapitányság Köztársasági Őrezrede, a Budapesti Rendőrfőkapitányság, a Készenléti Rendőrség és a Repülőtéri Biztonsági Szolgálat 3, 265 munkatársa vett részt a három nap alatt.

Lamperth Mónika belügyminiszter jutalomban részesíti azt a 39 munkatársat, akik a Magyarországra látogató izraeli államelnök védelmének biztosításában kiemelkedő munkát végeztek.  ~ Az eseményt most hozzácsaphatják „a 900 éves szenvedések” dajkameséihez! /tj/

Kapcsolódó anyag:

       Kasztner különjáratai

      Hitler és a cionisták

Kasztner különjáratai

(Hazánkért, 2004. május)

Keveset hallani arról, hogy az erdélyi születésű zsidó Rudolf (Rezső) Kasztner a második világháború idején hogyan és miért kötött 1.5 millió dolláros egyezményt -- nem a magyar nyilasokkal, hanem  Adolf Eichmann-nal, mely cselekedet egészen az élete végéig kísérte. Ma már mindketten halottak, mert vagy túl sokat tettek vagy nem eleget.

Nos, Kasztnert, -- akiről még évtizedek multával sem határozták el, hogy hős volt-e avagy áruló, -- 1957-ben agyonlőtték Izraelben a bírósági tárgyalása idején, Eichmannt pedig mint náci háborús bűnöst felakasztotta a zsidó állam igazságszolgáltatása.

Eichmann /The Eichmann Confessions/ így vélekedett Kasztnerről a Life Magazine 1960. november 28-án és december 5-én megjelent számaiban:

“[..] A velem egyidős dr. Kasztner jéghideg szívű ügyvéd és fanatikus cionista volt, akivel egyenlő partnerként tárgyaltunk. Az emberek ezt elfelejtik. Mint politikai ellenfelek valamilyen megoldást kerestünk és teljesen megbíztunk egymásban. Nagy műveltségével és fegyelmezettségével ideális Gestapo-tiszt lehetett volna belőle. Mi több, sok volt a hasonlatosság az SS és a határtalanul idealista cionista vezetők között, akik talán az utolsó harcukat vívják.

Én azt mondtam Kasztnernak: ‘Mi is idealisták vagyunk, és nekünk is véráldozatra volt szükségünk mielőtt hatalomra jutottunk.’ - Hiszem, hogy Kasztner akár százezreket is feláldozott volna ahhoz, hogy elérje a célját. ... Kasztner közreműködését ajánlotta fel, hogy a zsidók között ne legyen ellenszegülés a deportálásoknál. Ígérte, hogy még a rendre, a fegyelemre is ügyel majd a gyűjtőtáborokban, amennyiben szemet hunyunk afelett, hogy néhány ezer fiatal zsidó Palesztinába mehessen. Igazán jó egyezmény volt. [..]”

Hős volt-e Kasztner, vagy a zsidóság árulója?

Kasztner nem minden hitsorsos testvér szemében “nemzeti hős”, attól függően, hogy melyik oldalon áll az illető. A híres/hírhedt zsidómentő cionista vezér lehet “áruló” is! Például a budapesti születésű, Miamiban élő Ernest Stein a cionista ellenállás egykori partizánja szerint:

Kasztner Rezső

“...Kasztner megkapta az Auschwitzról szóló információkat, de senkinek se mutatta meg, kevesebb volt ő, mint egy patkány. Biztos vagyok benne, hogy egyezményt kötött a nácikkal... Mindent megtett a különvonat érdekében. Az ő szemében a többi zsidó nem volt fontos. Úgy gondolta, hogyha meg tudna menteni vagy 2000 embert, akkor a többi mehet a pokolba...”

Kasztner nemcsak ügyvéd és újságíró volt, hanem mint fanatikus cionista a Segélyszolgálat és Mentőbizottság/The Zionist Vaad/ feje is.

“Dr. Kasztner Rezső (1906-1957) cionista vezető. A ‘Joint’ magyarországi megbízottja.[A ‘Joint Distribution Committee’-t Amerikában alapították 1914-ben, rászoruló zsidók támogatására.] A Budapesti Mentőbizottságban Komoly Ottó helyettese volt. 1944-ben tárgyalt az SS-képviselőivel, hogy a ‘Jewish Agency’ Törökországon és Svájcon át érkező jelentős anyagi javak ellenében rábírja az SS-t a magyarországi zsidók kivándorlásának engedélyezésére. Részeredményeket sikerült is kivívnia: pl. az úgynevezett bergen-belseni csoport, 1685 fő. A háború alatt többször volt Svájcban tárgyalni. 1944.decemberében már nem sikerült visszatérnie az ostromgyűrűbe zárt fővárosba.

A háború után Izraelbe ment, ahol fontos állásokat töltött be és az Új Kelet c. lapban publikált. 1952-ben megrágalmazták, és kezdetét vette egy öt és fél évig húzódó per, amelyben első fokon elmarasztalták, másodfokon viszont felmentették. Felmentő ítéletét azonban már nem érte meg, merénylet áldozatává lett.” (1)

A magyarországi születésű, Izraelben élő zsidó Malchiel Grünwald 1952-ben, egy cikkben Kasztnert a nácikkal való együttműködéssel vádolta s hogy a magyarországi zsidók vagyonát Kurt Becher SS-tiszttel [Kasztner a háborúsbűnösséggel vádolt Becher mellett, mint tanú jelent meg] együtt ellopták, mire Kasztner beperelte őt becsületsértésért. A bíró, Benjamin Halevi is azzal vádolta Kasztnert, hogy “a nácikkal kötött egyezmények miatt eladta a lelkét az ördögnek”.

Márpedig Kasztner nem volt akárki! A tárgyaláson Kasztner védőügyvédje Chaim Cohen államügyész ezt mondta róla:

“Az ember, Kasztner, nem magánszemélyként áll itt, hanem mint a palesztinai Zsidó Nemzeti Intézmények elismert hivatalos és nem-hivatalos képviselője, és cionista végrehajtó ügyintézője. Idejöttem, hogy a vádlottat, mint nemzeti intézményeink képviselőjét megvédjem.” (2)

Ne feledjük, hogy a második világháború idején a dúsgazdag európai zsidóság jelentős része nem volt cionista, és nem osztozott Herzl “Zsidó Ország”-ának nagy tervében. A Zsidó Ország megvalósításához tömeges kivándoroltatásra volt szükség, s legalább egy Hitlerre, -- nomeg, Herzl szavait idézve -- “az antiszemitizmusra, mint hajtóerőre”. A tömeges kivándorlást az akkor még maréknyi cionista vezetőség képtelen lett volna egymaga megoldani. Hogy volt-e közös cél Hitler és a cionisták között? Erre itt van két példa:

Berend főrabbi levele a Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom legfőbb pártvezetőségének

Alulírott, főrabbi vagyok, a Zsidó Tanács tagja, meggyőződéses cionista. Fajnak tartom a zsidóságot, külön nemzetiségnek és végleges megoldásnak a Zsidó Országot. Célom azonos az Önökével: a zsidóság kivándoroltatása. De ez csak a háború után lehetséges. Ha ezer évig tudtak várni a zsidókérdéssel, várjanak még néhány hónapot, amíg elül Európában a harci lárma és ezt a problémát az összes érdekelt nemzetek és a világzsidóság hivatott képviselőinek bevonásával, egész világra szóló érvényességgel rendezni lehet. Hiszen nyilvánvaló, hogy ez nem egyedül magyar, hanem európai, sőt világkérdés. Ennek megfelelően, véglegesen és közmegnyugvásra csakis nemzetközi úton oldható meg. (...)”  (u.o.)

A cionista vezér Vlagyimir Jabotinsky 1936-ban mondotta:

“Nekünk nem célunk Palesztinában népünkből kiválasztottak részére, vagy akár egy kis csoport részére otthont teremteni. Minden erőnket a különböző országokban élő zsidók tömeges és tervszerű elszállítására összpontosítjuk...” (Ben Hecht, Perfidy)

Jabotinsky 1940. áprilisában így nyilatkozott New Yorkban:

“Zsidók millióinak áthozatala a saját hazájukba, majd megmenti az európai zsidóságot a végpusztulástól. Ismétlem: a tömeges kiürítés az egyetlen megoldás a zsidó-katasztrófa elkerülésére.” /u.o./

1944 nyarán Kasztner leült Eichmann-nal tárgyalni, hogy 1.5 millió dollár fejében különvonattal hogyan szállítsanak ki Svájcba 1,685 kiváltságos (valamennyi cionista) zsidót, köztük voltak a saját családtagjai és barátai valamint számos cionista vezető. Az egyezményt nyélbeütötték és a különvonat 1944. június 30-án éjjel elindult Svájc felé...

Eichmann beleegyezésével Kasztner kiválasztott 380 zsidót:

 “Kolozsvár zsidóságának legjobb vezetőit, köztük saját családtagjait és barátait, nagyrészt cionistákat, a többit Budapestről és vidékről.”/Ben Hecht/

De voltak még más családok is, akik kikerülték a deportálásokat -- ezt meghagyták a nem-cionista kis-zsidóknak, akikről az 1948. májusában létrejött Izrael első miniszterelnöke Chaim Weizmann1937-ben azt mondta, hogy ‘csak gazdasági és erkölcsi porszemek egy kegyetlen világban’(Perfidy). Ők, mert megtehették, inkább a biztonságot választották. Róluk ezt olvassuk Horthy Miklós titkos irataiban (3):

“Az SS-sel kötött megállapodás aláírása, 1944. május 17. után az SS-tisztek azonnal Bécsbe vitték, személygépkocsikkal a családokat. A Weiss és Chorin családok 32 tagja 1944. június 25-én a német Lufthansa nagy, külön repülőgépén megérkezett Lisszabonba. 1210 kg csomagot vittek magukkal.  (OL Küm.res.pol 1944-43-234/402.)

A Reuter angol hírügynökség jelentése szerint ‘a lisszaboni vámhivatalnokok életükben még nem láttak együtt annyi ékszert’, mint a különrepülőgép utasainál.  [OL MTI Bizalmas külpolitikai szemle, 1944. 07. 01.]”

“Magyar, bűnös vagy tehát kösd fel a bőgatyát és fizess!”

Svájc fizet, Németország már évtizedek óta, úgyszintén az amerikai nép is milliárdokat, és természetesen még a mai budapesti miniszterelnök Medgyessy Péter szerint is “a magyarok, akik tétlenül nézték Közép-Kelet-Európa legelitebb zsidóságának az elpusztítását.”

***Te hetedíziglen bűnös magyar, ha mindezért nem tudsz fizetni, akkor -- ahogyan az írva vagyon a Tórában -- viszik, azaz már el is vitték az országodat, és a benne lévő ingó és ingatlanságokat.*** 

Internetes honlapokon hemzsegnek az irományok, amelyekben az írók már kívülről fújják a szöveget, általában könnyedén a források megjelölése nélkül! -- az 1967 óta és nem korábban feltámasztott, a kártérítésekhez szükséges épületes kérdések:

“a 800 ezer magyar állampolgár elkobozott ékszereit és más értéktárgyait, a 600 ezer (sic!) magyarországi zsidóság szenvedése illetve elpusztítása és az elrabolt zsidó vagyonok”.

Újabban Schindler-filmek és cikkek helyettesítik a holocaust-könyveket, mivel ezeket már senki sem olvassa. Tagadhatatlan, hogy az írások egyre színesebbek és fordulatosabbak, egyre több bennük a tonna-mennyiségű ládaszámra felsorolt brilliáns, arany, műkincs stb...-  tény, hogy a témát egyszerűen nem engedik kihűlni..., mert aki hallgat, az bűnös és nem lehet követelni valója. Nemde mindig a nyikorgó kerék kapja a kenőcsöt?

És nem veszik észre, hogy a propagandából elege van a világnak? Mert meddig lehetséges ugyanazon étellel etetni az emberiséget?

“Az 1944-es, mintegy 770 ezres lélekszámú magyar zsidóság teljes vagyona mai értéken számolva, a becslések szerint 20 milliárd dollárral volt egyenértékű.” - írja Kádár Gábor és Vági Zoltán történész aNépszabadság internetes lapján megtalálható terjedelmes cikkben, amiben legalább egy őszinte részletet találtunk:

“[...] A jellemzően filoszemita vagy a zsidók irányában pozitívan semleges, (főleg északi) országokban a zsidók száma rendkívül alacsony volt. A norvég, dán, finn, holland, olasz, belga állampolgárságú, illetve itt élő bevándorló zsidók száma összesen sem érte el a 270 ezer főt. Ezekben az országokban gyakorlatilag nem volt *zsidókérdés*, azt a németek és cinkosaik kreálták.

Magyarországon a helyzet teljesen más volt. Létszámát tekintve itt élt Európa (Lengyelország és a Szovjetunió után) harmadik legnagyobb, a lakosságarány szempontjából (Lengyelország után) második legnagyobb zsidó közössége. Míg a fajtörvényeket és az Endlösungot ‘feltaláló’ Németországban minden százhuszonötödik, addig Magyarországon minden huszadik lakos volt zsidó. Németországban az orvosok nyolc, Magyarországon ötvenöt százaléka volt zsidó, de hazánkban szintén zsidó volt minden második ügyvéd és kereskedő, minden harmadik mérnök, tudós vagy író. Ráadásul Magyarországon a zsidó származású nagytőkések irányították a hazai ipar majdnem felét, és zsidók birtokolták vagy bérelték a megművelhető mezőgazdasági földterületek ötödét. Ha tehát a nácizmus bölcsőjében volt zsidókérdés, akkor Magyarországon jóval inkább lehetett.

Auschwitzot mégsem a magyarok, de nem is a lengyelek, oroszok vagy amerikaiak építették. (Ez is jelzi, hogy az antiszemitizmus intenzitása nem egyenesen arányos az adott országban élő zsidók számával.) [...]”

 Az izraeli holocaust-kutató Jehuda Bauer, a jeruzsálemi Hebrew University tanára szerint “a háború alatt aWannsee Konferencia, ahol a nácik állítólag azért gyűltek össze Berlin egyik külvárosában, 1942-ben, hogy megtervezzék a végső megoldást, csupán összejövetel volt, amit nem lehet konferenciának nevezni. Nem sokat valósítottak meg abból, ami ott elhangzott, mégis, a közvélemény továbbra is ismételgeti a történetet, miszerint ott határozták el a zsidók teljes elpusztítását.” [The Canadian Jewish News, 1992.01.30]

Ez már igazi matematika!

„Az Amerikai Zsidó Évkönyv /5702/ 1941. szeptember 22-től 1942. szeptember 22-ig, 43. kötet, amelyet Philadelphia-ban adott ki a The Jewish Publication Society of America (Amerikai Zsidó Kiadó Társaság), a 666. oldalon közli, hogy a legnagyobb náci terjeszkedés után egészen Oroszországig, beleszámítva a Németországban maradt zsidókat is, a Németországnak alárendelt Európában, 1941-ben 3,110,722 zsidó volt. Kérdés: hogyan lehetett a 3,110,722 zsidóból 6 milliót elpusztítani?

Ezekből a zsidókból még mindig maradt annyi, hogy közvetlenül a háború után több mint 2 millió kivándoroljon Palesztinába, és ott létrehozza az Izrael nevű államot.

A zsidó fajelmélet az összes többi fajelmélet modelljét képezi, egy ideológia, amely arra szolgál, hogy igazolja a különböző népek feletti uralmat. Az Ószövetség betű szerinti értelmezése ugyanazoknak a mészárlásoknak az elkövetéséhez vezet, amelyeket Josué végrehajtott.” [Idézet Roger Garaudy, Az Izraeli politikát megalapozó mítoszok  című, már magyar nyelven is megjelent könyvéből.]

 Jól gondolja meg, mit beszél az, aki tudatlanságból, idegen érdekből, vagy akár valamilyen felső utasításra mégegyszer azzal vádolja a magyarságot, hogy “felelős a zsidók elpusztításáért”!  TJ 

------------------

1. Schmidt Mária: Kollaboráció vagy kooperáció? A budapesti Zsidó Tanács, Minerva Kiadó, Bp. 1990.

2. Ben Hecht, Perfidy, 268. oldal

3. Horthy Miklós titkos iratai, Kossuth Kiadó/1972, Bp. 443-444. old

 

Hitler és a cionisták

Volt-e együttműködés a cionisták és a nácik közt?

A Hitler-kormány 1933-ban szerződést írt alá a cionistákkal, amelyben megengedte a zsidóknak,

hogy kivándoroljanak Palesztinába, és nagy mennyiségű tőkét vigyenek magukkal

 

Hitler katonái

Werner Goldberg a Wehrmacht “félzsidó” katonája     [kép: Brian Rigg könyvéből]

A történelem legsötétebb oldalait már nagyon nehéz eltitkolni, főleg nem a világhálózaton. Hányszor hallottuk már, hogy “a zsidó holocaustért maguk a zsidók felelősek, az ő művük volt.” Akik ezt így ki merték mondani, nem sok esélyük volt az illetékes zsidó szervezetek megbélyegzését elkerülni. Most végre írásban, mégpedig zsidó szerzőktől egymás után kerülnek napfényre olyan könyvek, amelyek tényekkel és adatokkal alá is támasztják.

Kérdésünk: miért csak most 60 év elmúltával kerülhet mindez a felszínre? És ha már a korábbi “antiszemita hazugság” itt van az asztalon, akkor a világsajtó miért nem közli ezt vezércikkekben? Maga a zsidóság is megdöbbenve áll az új tények, adatok előtt, mondván, hogy akkor eddig hazudtak nekik?

Tommy Lapid, izraeli igazságügyminiszter mondta a BBC Hard Talk című televízióműsorában, hogy “Auschwitzban 3 és félmillió zsidó pusztult el.” Létezik az, hogy a zsidó vezetőknek sincs fogalmuk a legújabb revíziós (beleértve zsidó tudósokat) kutatások eredményeiről, amelyek szerint legfeljebb egymillió személy pusztult el természetes okokból vagy erőszak által? Ha nem így lenne, akkor a Canadian Jewish News szerkesztőségének is tudomása lenne arról, hogy mit ír a Jerusalem Post a Közép-Kelet-Európából és Oroszországból Izraelben, embertelen körülmények között “foglalkoztatott” fiatal nők szomorú sorsáról, és otthon Raj Tamás rabbi se ríkatná már többé az idős zsidó néniket a mesével, miszerint “a nácik zsidó zsírból szappant főztek.”

1990 után Magyarországon kommunista népnyúzók, ávósok számonkérését követelte a magyar nép. A válasz minden esetben az volt, hogy ‘ez lehetetlen, mert akkor ugyancsak elszabadulna a zsidógyűlölet.’ Aztán az illetékesek gondoltak egyet, s úgy próbálták kimagyarázni a helyzetet, hogy *a kommunizmust kiszolgáló zsidók, mint Kun Béla és Rákosi, meg Gerő, tulajdonképpen nem is voltak zsidók, mert hűtlenekké váltak a zsidó nép és a zsidó vallási hagyományok iránt.* Ezen elvek alapján, akkor a németországi beolvadt zsidók sem számítottak zsidóknak!?

Most azonban szinte gátszakadás történt, mert zsidó történészek kutatásai alapján megtudjuk, hogy a Führer hadseregében több mint 150 ezer zsidó származású német állampolgár szolgált, akik között sokan -- Hitler tudtával és jóváhagyásával! -- elérték az ezredei és tábornoki rangot is. A meglepő hírt a Cambridge University egyik történésze és tanára, a maga is németországi zsidó származású Bryan Mark Rigg hosszú évekig kutatta, míg aHitler’s Jewish Soldiers című könyve 2002. májusában megjelent. A szerzőt, aki mint önkéntes az izraeli hadseregben is szolgált és tiszti rangot ért el az amerikai hadseregben, a könyvéért semmiféle bántódás nem érte, sőt a Yale Egyetem kitüntette, ma pedig a hadiakadémia történelem tanára.

v

Részlet Edwin Black, The Transfer Agreement című könyvéből,

 1984 és 1999 ~ USA

Tagadhatatlan, hogy a kezdetben a cél közös volt: a nemzetiszocialisták és a cionista zsidók nemzeti törekvései Németország félmillió zsidó kisebbségének Palesztinába való bevándoroltatásán függött. Nem volt tervezve ott semmiféle tömeges zsidópusztítás. Közben volt egy óriási akadály: a németországi zsidók egyszerűen nem akartak távozni. Hitler hatalomra jutása után a társadalomban valami láthatatlan, de valódi háromszög alakult ki: a hazájukhoz hűséges, nagyrészt asszimilálódott zsidóság, a nemzeti érzésű német lakosság és a cionizmus. A Harmadik Birodalomban a cionisták hirtelen a zsidók hivatalos gondnokainak és szószólóinak tekintették magukat.

A német társadalomba beolvadt zsidóság nem érezte magát többé zsidónak, hanem hazájukat szerető németeknek, akik véletlenül zsidóknak születtek. Amikor az emancipáció után a politikai cionizmus előjött, a német ajkú vezetők, a zsidó állam, Izrael megvalósításához Németországot tekintették jótállónak. /sponsor/ Ugyanakkor a németországi zsidók 97 százaléka minden erővel visszautasította a cionizmust, amit „belső ellenségnek” tekintettek. A német cionista Richard Lichtheim szerint „az új mozgalom iránt sehol máshol nem volt olyan lázas és vad ellenállás a zsidók részéről, mint Németországban.”

Miután 1917-ben a Balfour Nyilatkozatban Anglia otthont ígért a zsidóknak Palesztinában, a német zsidók szinte hisztérikusan távolították el magukat a cionista tevékenységektől, amiket esetleg Németország ellenségével, Angliával hoznának kapcsolatba.

Hitler 1920. április 6-án így magyarázta a cionizmus iránti náci hajlandóságot:

„Célunk elérése érdekében minden rendelkezésünkre álló eszközt meg kell ragadnunk, még akkor is, ha mindjárt paktumot kötünk magával az ördöggel.”

Ami meg is történt, mert érdekes módon a cionista Vladimir Jabotinsky lényegében ugyanezt mondta, még hónapokkal a XII. Cionista Kongresszus előtt:

„Palesztináért való tevékenységünkben, még az ördöggel is szövetséget kötnék.”

Alfred Rosenberg, Hitler elsőszámú judaizmus és cionizmus elméleti szakembere volt, magáévá tette a cionizmus kihasználásának előnyeit. A Die Spur nevű lapban (1920) Rosenberg azt kérte a németektől, hogy tegyenek félre minden ellenszenves érzést:

„A cionizmust minden eszközzel támogatnunk kell, hogy évente bizonyos számú zsidót küldhessünk Palesztinába, vagy legalábbis a határon túlra.”

Nácik és cionisták együtt dolgoztak a zsidóság kivonulásában. 1933. január 31-én, tehát 24 órával Hitler kinevezése után, a Juedische Rundschau nevű cionista folyóirat kijelentette, hogy a zsidóság jogaiért kizárólag a cionisták és nem pedig a német zsidók [beolvadt] harcolhatnak. A május 10-i, a nácik által elkövetett nyilvános könyvégetések után a lap és a zsidóság is ugyan gyászolta a nagy veszteséget, de nem tudott ellenállni, hogy nyilvánosan meg ne bélyegezze azokat a hitehagyott zsidó írókat, akik cserbenhagyták a származásukat.

A Juedische Rundschau, viszonylagos sajtószabadságot élvezett, és szabadon hirdethette a cionizmus különálló politikai eszméit és céljait, valójában Németországban akkor az egyetlen, a Harmadik Birodalomban jóváhagyottvallás-filozófiai világnézet.

1933-ban a héber nyelvtanítást bevezették az iskolákban, és két éven belül a zsidó fiataloknak megengedték a cionista egyenruha viselését. Amikor 1935-ben Németországba bejött a Nürnbergi Törvény, a németországi zsidókat megfosztották az állampolgárságuktól, és törvénysértő volt nekik német zászlót emelni. Ugyanakkor e törvény szerint a zsidók szabadon használhatták a Dávid-csillagos cionista zászlót.”

[Eddig a rövid részlet Edwin Black könyvéből, akit még távolról sem lehet antiszemitizmussal vádolni. A könyv mégis megjelent, mégpedig a politikailag helyes cionista zsidók jóváhagyásával. - szerk.]

Az utószóban nem akárki, hanem a new yorki B’nai B’rith Anti-Defamation League (ADL) vezetője Abraham H. Foxman többek között leírja, hogy „a nácikkal való együttműködés lehetővé tette mintegy 60 ezer zsidó és 100 millió US dollár átmentését Palesztinába. Amennyiben hasonló egyezmény (Transfer Agreement) létrejött volna más európai államokban, mint például Csehszlovákiában és Magyarországon, akkor még a háború előtt zsidók százezreit megmenthettünk volna. De a háború kitört, és a „transfer” lényegtelenné vált.”

MEGJEGYZÉS - Lapunkban ismertetett könyvek mindegyike beszerezhető az “amazon.com” Internetes könyvterjesztőnél.