Szuperhatalmak születése
Benedek,
k, 2006-01-10 01:55
Bárhogyan reagál is a Nyugat a Kína és India által támasztott kihívásra, a XXI. század immár visszavonhatatlanul a két feltörekvő ázsiai ország évszázada lesz. Sanghaj, Kína legdinamikusabb városa már globális álmokat szövöget. Noha a sanghaji várostervezési kiállítási csarnok nem a turisták első számú célpontja, a metropolisz jövőjére kíváncsiak számára kihagyhatatlan helyszín. A csarnok fő látványossága egy kosárlabdapályánál is nagyobb méretű, a lehető legaprólékosabban kidolgozott makett, amely azt mutatja, hogyan néz majd ki a hatalmas város 2020-ban.
Vannak itt óriási ipari parkok, seregnyi felhőkarcoló, új metróvonalak, gyorsforgalmi utak, de látni a 2010-es sanghaji világkiállítás helyszínét is, valamint kilenc, egyenként 800 ezer embernek otthont adó futurisztikus lakóparkot zöldövezettel, műtavakkal, bevásárló negyedekkel és egyetemi campusokkal. Az üzenet világos. Sanghaj már messze előre tekint, túl ipari jelenén, abba a jövőbe, amikorra - reményei szerint - a tudásalapú gazdaság egyik globális erőközpontjává válik. „Egy információs gazdaság esetében nagyon fontos, hogy a városi tér a mainál jobb természeti és társadalmi környezetet alkosson" - mondja Cseng Si-ling, a sanghaji építészeti szövetség elnöke. Annak fényében, amit Sanghaj eddig elért, nemigen lehet túlzónak nevezni a terveket. A városban 1990 óta annyi toronyház épült, amennyi megtöltené egész Manhattant.
A világ legnagyobb ipari parkjai közül több is itt található, és tucatjával létesültek kutatóközpontok. Ez egyetlen városban megfogalmazva a mai Kína története, ahol a munkások és a tőke példátlan mozgósítása nyomán egy generáció alatt megháromszorozódott az egy főre jutó jövedelem, és 300 millióan kerültek ki a szegénységből. Az ország vezetői most az elkövetkező évtizedek növekedésének alapjait fektetik le. Innov&aac
ute;ciós láncszem Ha valaki mindezek után Kínából átruccan Indiába, első pillantásra aligha az jut eszébe, hogy ez ma a világ másik feltörekvő szuperhatalma. Még az üzleti központokban is rendkívüli a szegénység, az úthálózat állapota pedig lidércnyomássá teszi a közlekedést. Ám az irodaházak és a kutatás-fejlesztési centrumok láttán már érzékelni lehet a csodát. India egyre értékesebb szerepet tölt be a globális innovációs láncban. A Motorola, a Hewlett-Packard, a Cisco Systems és más multinacionális vállalatok számára indiai mérnökök készítik a legújabb szoftvereket és multimédiás eszközöket, Indiában terveztet motorokat a General Motors, illetve repülőgépszárnyakat a Boeing, ott fejlesztik a Google új keresőtechnológiáját, és indiai pénzügyi cégek dolgozzák föl a Wall Street-i társaságok jelentéseit. Az évtized végére az effajta megbízások értéke várhatóan a jelenlegi kétszeresére, évi 56 milliárd dollárra nő.
Még lenyűgözőbb az innováció üteme. Bangaloréban és a többi technológiai központban önálló indiai cégek fejlesztenek saját mikroprocesszorokat, szoftvereket és gyógyszereket. „Ma Bangalore az egyik legizgalmasabb hely a világon. Olyan, mint a Szilícium-völgy volt 1999-ben" - vélekedik Dan Scheinmann, a Cisco alelnöke. Az indiai vállalatok nevetségesen alacsony áron kínálnak jó minőségű termékeket és szolgáltatásokat, a 2 centes telefontarifától az 50 dolláros repülőjegyeken és a 2200 dolláros autókon át az amerikai ár töredékébe kerülő szívműtétekig. Néhány elemző már hiperkompetitív multik születéséről beszél. „Ha egyszer megtanulják, hogyan kell világszínvonalon, de indiai árakon értékesíteni, bárhol versenyképesek lesznek" - állítja C. K. Prahalad, a University of Michigan menedzsment professzora. John Ciachella, az A. T. Kearney high-tech szaktanácsadója pedig mindehhez annyit tesz hozzá: „Nem hiszem, hogy az egyesült államokbeli vállalatok tisztában vannak vele, hogy India ma a következő nemzedék szolgáltató cégeit építi." Indiai gyártású mikrocsip. Ázsia két óriásának gazdasága kiegészíti egymást. Kína és India - soha korábban nem váltott még ki két viszonylag szegény ország gazdasági felemelkedése ekkora, félelemmel és reménykedéssel is vegyített izgalmat. Japánban és Dél-Koreában gazdasági csoda követte a második világháborút, de egyik ország sem volt elég népes ahhoz, hogy világméretű növekedést generáljon, vagy hogy átalakítson egész ágazatokat. Kínának és Indiának viszont olyan súlya és dinamizmus
a van, amely döntő hatással lesz a XXI. század globális gazdaságára. Fejlődésük talán még ahhoz hasonlítható a leginkább, ahogyan a XIX. században az Egyesült Államokban kialakult egy kontinensnyi gazdaság, átvéve a világelsőséget a mezőgazdaságban, a könnyűiparban és az akkori csúcstechnológia terén. Másfelől még ez a párhuzam is sántít, hiszen még soha nem volt példa arra, hogy két, együtt a világ népességének harmadát kitevő nemzet egyszerre produkáljon ilyen rohamos és tartós expanziót.
Az elmúlt két évtizedben Kína gazdasága átlagosan 9,5 százalékkal, Indiáé pedig 6 százalékkal bővült évente, s közgazdászok szerint mindkét országban adottak az alapok ahhoz, hogy a növekedés még évtizedeken át 7-8 százalék körül legyen. Hacsak nem történik katasztrófa, India harminc év múlva a világ harmadik legnagyobb gazdasága lesz - maga mögé utasítva Németországot -, Kína pedig az évszázad közepére az Egyesült Államokat is lehagyva az élre áll. Kína, India és a - fejlett országok közül egyedül számottevő népességgyarapodást mutató - Egyesült Államok hármasa mellett minden más gazdaság el fog törpülni. Kihívások útvesztőjében Bár Kína és India gazdasági fundamentumai évtizedeken át tartó gyors gazdasági növekedést vetítenek előre, van néhány tényező, amely letérítheti a két országot az expanziós pályáról. Környezetszennyezés Mindkét ország súlyos ökológiai árat fizetett a gyors iparosodásért és a népesség gyarapodásáért. Évente több millióan halnak meg a lég- és a vízszennyezés miatt. Néhány nagyváros - mint Új-Delhi, Bombay és Csongking - világviszonylatban a legrosszabb lakóhelyek közé tartozik a levegő minőségét tekintve, az erdők pedig riasztó ütemben fogynak. A környezetvédelmi törvényeket nem nagyon tartják be, a gyárak és erőművek nagy része szénüzemű, és nem invesztál tiszta technológiákba.
Ha Kína nem változtat gyorsan a helyzeten, az egekbe szökik a környezeti károk okozta egészségügyi bajok költsége. Számolni kell a vízhiánnyal is, amely a 2020-as években mindkét országban visszavetheti az ipar növekedését. Belpolitikai feszültség A kínai vezetés nem tűr el semmilyen rendszerellenes megmozdulást, mindazonáltal hetente vannak tiltakozások a városokban és a falvakban a korrupció, a környezetszennyezés vagy a munkások alulfizetettsége miatt. Hiányoznak a demokratikus intézmények, erősödik a gazdagok és szegények közti szakadék. Fennáll a kommunista párttal szembeni lázadás lehetősége, különösen, ha a gazdaság lela
ssul. Tény, Indiában ezzel szemben demokrácia van, de dúl a korrupció, a növekedés pedig kiegyensúlyozatlan. A Bharatija Dzsanata Párt 2004-es váratlan választási veresége a tömeges elégedetlenség következménye volt. A kormányra került Kongresszus Párt szintén elkötelezett a reformok iránt, a liberalizáció azonban lassult. A hinduk és a muzulmánok között az utóbbi időben enyhült a feszültség. Pénzügyi válság India 1991-ben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére szorult, és bár a pénzügyi rendszer viszonylag stabil, az államháztartás hiánya 2005-ben elérte a GDP 10 százalékát. Kína megúszta az 1997-es ázsiai pénzügyi válságot, de bankrendszere rossz állapotban van. Noha az óriási rosszhitel-állományt felhalmozó állami tulajdonú bankok a lakossági megtakarításoknak és a tőkeinjekcióknak köszönhetően eddig elkerülték a csődöt, 2006-tól megjelenhetnek a piacon a külföldi bankok, és a liberalizáció végzetes lehet a versenyképtelen kínai pénzintézetek számára.
Háború India és Pakisztán az 1947-es függetlenné válás óta három háborút vívott egymással, és számtalan kisebb incidensre is sor került Kasmír miatt. Ma már mindkét országnak van atomfegyvere, így egy újabb háború katasztrófához vezethetne. Noha folynak a béketárgyalások, a feszültség kiújulhat, ha Pakisztánban radikális iszlám rezsim veszi át a hatalmat, vagy ha Indiában hindu nacionalisták kerülnek kormányra. Kína esetében Tajvan a fő bizonytalansági tényező. Peking ugyan visszavett harcias retorikájából, de nem kétséges, hogy bevetné haderejét, ha Tajvan kikiáltaná függetlenségét. Ez esetben valószínűleg az Egyesült Államok és Japán is beavatkozna, aminek beláthatatlan biztonságpolitikai és gazdasági következményei volnának. Demográfia és egészségügy Húsz év múlva Kínában 300 millióan lesznek a 60 évnél idősebbek, viszont csak minden hatodik embernek van nyugdíjbiztosítása, és a lakosság mindössze 5 százaléka jogosult ingyenes gyógyellátásra. Peking erősíteni akarja a szociális hálót, ez azonban óriási költséggel jár. Az egészségügyi rendszerek fejletlensége miatt mindkét országban válságot idézhet elő egy AIDS-, TBC- vagy madárinfluenza-járvány. Indiában legalább ötmillió ember HIV-fertőzött, és ez a szám 2010-re húszmillió fölé emelkedhet. Kínában évente 200 ezer ember hal meg TBC-ben, és ott is terjed az AIDS: a fertőzöttek száma öt éven belül elérheti a 10 milliót. Jin és jang A két ázsiai óriást különösen az teszi hatalmassá, hogy kiegészítik egym&aacut
e;st.
Mind Kínában, mind Indiában egyre feltűnőbb az a trend, hogy a műszaki és irányítási ismeretek fontosabbá válnak az olcsó munkaerőnél. Kína ugyanakkor domináns marad a tömegtermelésben - lévén azon kevés ország egyike, ahol sokmilliárd dollárért épülnek elektronikai és nehézipari üzemek -, míg India a szoftverfejlesztésben, a designban, a szolgáltatásokban és a precíziós iparban lesz erős. „A konkurens gazdasági és politikai érdekek miatt valószínűtlen a két ország szoros integrációja, de ha ágazati szinten megvalósul az együttműködés, akkor maguk mögé fogják utasítani a világ technológiai iparát" - jósolja Navi Radjou, a Forrester Research elemzője. Gyakorlati értelemben már kezd érvényesülni a jin és jang, azaz a két egymást kiegészítő ellenpólus elve. A két ország közti kereskedelem értéke ugyan még csupán évi 14 milliárd dollár, de az internetnek és a távközlési költségek csökkenésének köszönhetően a multik ma már megtehetik, hogy Kínában gyártassák az indiai fejlesztésű szoftvert vagy áramkört tartalmazó termékeiket. Miután az olcsó indiai laborokban az interaktív technológia segítségével elkészülnek a háromdimenziós virtuális prototípusok, egyetlen hónap elég ahhoz, hogy a szintén olcsó kínai gyárakban beinduljon a termelés. Nandan M. Nilekani, az Infosys Technologies vezérigazgatója szerint pár éven belül a legtöbb társaság számára ez lesz a termelékenységjavítás útja. A globalizáció ellenzői persze azt mondhatják erre, hogy ami jó az amerikai vállalati szférának, az elbocsátásokat és alacsonyabb béreket jelent a dolgozók szintjén.
Washingtonban nagy felzúdulást is kelt minden egyes outsourcing-ügylet, a gazdaságkutatók pedig borús prognózisokat tesznek közzé arról, hogy Kína hogyan fenyegeti az Egyesült Államok globális élpozícióját olyan területeken is, mint a mikroelektronika és a nanotechnológia. A riadalom érthető. Ám az Egyesült Államok és a többi nyugati ország nemigen tehet mást, mint hogy helyet enged Kínának és Indiának. Szinte minden dimenzióban - lakossági piac, befektetések, termelés, energia- és nyersanyag-felhasználás - ez a páros fogja képviselni a nehézsúlyt a XXI. században. Gazdasági hatalmuknak ráadásul geopolitikai hatása is lesz: határozottabban fogják érvényesíteni érdekeiket a Közel-Keleten, sőt, Kína hadereje valószínűleg kikezdi az amerikai dominanciát a csendes-óceáni térségben. Számolni kell azzal is, hogy sok technológiai területen nyugatról keletre helyeződik a súlypont. Kínában és Indiában ugyanis együttesen félmillió mérnök &ea
cute;s természettudós végez évente az egyetemeken, miközben az Egyesült Államokban mindössze 60 ezer. A McKinsey Global Institute szerint a két országban az élettudományokkal foglalkozó fiatal kutatók száma 2008-ra 35 százalékkal, 1,6 millióra nő, míg az amerikai kínálat 11 százalékkal, 760 ezerre csökken.
Nyugati tudósok a megmondhatói, hogy Kína és India már most komoly eredményeket ér el a gyógyszerek és ipari anyagok fejlesztésében, s a kutatók nagy száma okán a hozzájárulásuk ezeken a területeken csak erősödni fog. Igény az újra Az innovációt a fizetőképes fogyasztói réteg folyamatos bővülése is előmozdítja. Kína már most a világ első számú mobiltelefon-piaca 350 millió felhasználóval, s a számuk 2009-re várhatóan 600 millióra emelkedik. Az ország autópiaca a harmadik legnagyobb a világon - az idén előreláthatólag 3 millió gépkocsi talál vevőre -, és két év múlva több kínai háztartásban lesz szélessávú internet, mint ahány amerikaiban. India fejlődése hasonlóképpen robbanásszerű: 2000 óta a mobilhasználók száma például 5,6 millióról több mint 55 millióra nőtt. Ráadásul mindkét ország fogyasztóira az jellemző, hogy a legújabb technológiákat igénylik. A Grey Global Group marketingcég felmérése szerint a kínai és indiai fiatalok túlnyomórészt optimisták és sikerorientáltak, ennélfogva státusszimbólumnak tekintik a termékeket. Kínában sokan háromhavonta lecserélik a telefonjukat, mert ha nem a legújabb csúcskategóriás modell lóg a nyakukban, az azt sugallja, hogy rosszul megy nekik. A fogyasztói tömeg miatt a két ország egyre erősebben fogja befolyásolni a globális technológiai szabványok alakulását. „Kína néhány éven belül követőből vezetővé válik a fogyasztói elektronikai trendek meghatározásában" - mondja Leon Husson, a Philips Semiconductors alelnöke. Az előnyök dacára sem Kína, sem India nem veheti egyelőre biztosra, hogy gazdasági szuperhatalommá fejlődik. Együttes bruttó hazai termékük jelenleg a világ GDP-jének csupán a 6 százalékát teszi ki, ami a fele Japán részesedésének. Legalább évi 8 százalékos növekedésre van szükségük ahhoz, hogy az évente a munkaképes korba lépő tízmillióknak legyen állásuk, emellett a két országnak meg kell birkóznia egy sor környezeti, szociális, pénzügyi és politikai kihívással is.
Mindemellett az olcsó munkaerő előnye sem fog örökké tartani - a kvalifikált szakmákban már most gyorsan emelkednek a bérek. Ezenkívül a két országnak van még egy komoly hátránya: ma sem Kínának, sem Indiának nincs még olyan, a Samsunghoz, a Nokiához vagy a To
yotához fogható vállalata, amely egyszerre fejlesztene, gyártana és értékesítene világszínvonalú termékeket. Mindkét ország túlélt azonban már válságokat, és mindkettő óriási kiaknázatlan potenciállal rendelkezik. Kínában a komoly fejlődés csak most kezdi elérni a vidéken élő 800 millió embert, ahol az egy főre jutó jövedelem napjainkban mindössze 354 dollár. A legnagyobb városokon kívül az órabér ma csupán 45 cent. Hai Ven, a pekingi egyetem közgazdásza szerint „ezért áll Kína még húsz évnyi gyors növekedés előtt". India hosszú távú potenciálja még ennél is nagyobb. Kínában ugyanis az „egy család-egy gyerek" politika miatt csak 2015-ig nőhet a munkaképes korú lakosság lélekszáma - elérve az egymilliárdot -, akkortól viszont csökkenni kezd, és nem lesz egyszerű gondoskodni az elöregedő, ráadásul korlátozott nyugdíjjogosultságú népességről. Indiában viszont közel félmilliárdnyian vannak 19 évnél fiatalabbak, és töretlenül magas a termékenységi ráta. Az évszázad közepére a népesség várhatóan 1,6 milliárdra nő, méghozzá úgy, hogy Indiában 220 millióval több lesz a munkaképes korú, mint Kínában. Ez persze instabilitás forrása is lehet, de növekedési előnyt is jelenthet, ha sikerül elegendő állást teremteni. Új-Delhi most készül megnyitni az ország kereskedelmi ingatlan-, energetikai, távközlési és kiskereskedelmi piacát, ami meglódíthatja a külföldi befektetéseket. „Elképesztő ütemben hajtják végre az intézményi változtatásokat és a liberalizációt" - mondja Willliam T. Wilson, a Keystone Business Intelligence India tanácsadócég vezető közgazdásza, aki az indiai modellt jobbnak tartja a kínainál.
Tény ugyanakkor, hogy Indiának közelítenie kell Kínához a tömegtermelés tekintetében. Az információtechnológiai szolgáltatási szektor, bármily sikeres is, még 1 millió embert sem foglalkoztat, miközben 200 millióan élnek napi 1 dollárból vagy annál kevesebből. A szükséges sokmillió új állás csak úgy jöhet létre, ha megépülnek a nagy volumenben exportra termelő gyárak, kiegészítve azokat a cégeket, amelyek nagy szaktudást igénylő és magas hozzáadott értéket képviselő árucikkeket gyártanak, viszonylag csekély mennyiségben. A külföldi tőke beáramlását azonban még gátolja a bürokrácia, a munkaerő-piaci szabályozás merevsége, valamint az infrastruktúra-fejlesztés lassúsága. Innovációs fékek Kínának még be kell bizonyítania, hogy képes túllépni az erőltetett ütemű iparosításon. Az ország óriási pénzeket fordít közmunk&aacu
te;ra és gyárak építésére, ami a gyors növekedés és munkahely-teremtés sikeres receptje. Ám a feldolgozóipari kibocsátás nagyságának fényében meglepő, hogy Kína milyen gyenge az innovációban. Az export 57 százalékát a külföldi tőkéből létesült üzemek adják, és hiába képeznek 35 egyetemen szoftvermérnököket, ennek egyelőre kevés a látszatja. Nem a tehetség hiányzik azonban, hanem az, hogy az állami tulajdonú nagy K+F intézetek az elméleti eredményekből kereskedelmi sikereket kovácsoljanak. „Nincs sok együttműködés az intézetek és az ipar között" - állapítja meg Craig Mundie, a Pekingben 180 fős kutatás-fejlesztési labort működtető Microsoft technológiai igazgatója. Kínában a tetejében jókora pazarlás is folyik. A 2004. évi 9,5 százalékos vagy a hasonló mértékű tavalyi gazdasági növekedés máris kevésbé impozáns, ha azt is figyelembe vesszük például, hogy 850 milliárd dollárnyi beruházás - azaz a GDP fele - olyan, már telített ágazatokba irányult, mint az acél- és járműgyártás, valamint az irodaépítés. Az üzemek energiafelhasználási hatékonysága ötször rosszabb, mint nyugaton, a banki hitelkihelyezéseknek pedig több mint az egyötöde behajthatatlan követeléssé válik. Csen Hsziao-jü, a pekingi országos számviteli intézet elnöke úgy becsüli, hogy a 13 ezer tőzsdei társaság kétharmada nem termeli ki a tényleges tőkeráfordítási költségét. „Építjük az utakat és az ipari parkokat, de rengeteg pénz megy veszendőbe" - mondja Csen. A két ország tehát egymásnak is riválisa.
Bárhogyan alakul is azonban versengésük, a multiknak nincs más választásuk, mint részt venni a kínai és indiai játszmában. Sőt, az újabb tapasztalatok azt mutatják, hogy a vállalatoknak egyszerre több szinten kell sikeresnek lenniük, ha versenyképesek akarnak maradni. Stratégiájuknak ki kell terjednie a fogyasztók megnyerésére, a kutatói és egyéb szakemberállomány folyamatos biztosítására, valamint a hatékony gyártásra. A Boston Consulting Group sanghaji irodáját vezető Jim Hemerling úgy látja: „Pár éven belül nagy szakadék nyílik azon cégek között, amelyek teljes mértékben aktivizálják magukat Kínában és Indiában, és azok között, amelyek tétlenkednek." Az elkövetkező évtizedekben Kína és India felemelkedése világszerte elemi erővel fog hatni a piacokra, teljes ágazatokra, vállalatokra és persze az emberekre. Európa a XIX. században már átvészelt egy ilyen traumát, amikor kénytelen volt elfogadni az új óriást, az Egyesült Államokat - amivel végül mindkét fél nyert. Most hasonló toleranciára volna szükség ahhoz,
hogy Kína és India úgyszintén mindenki javára integrálódhassék a világgazdaságba.
Bárhogyan reagál is a Nyugat a Kína és India által támasztott kihívásra, a XXI. század immár visszavonhatatlanul a két feltörekvő ázsiai ország évszázada lesz. Sanghaj, Kína legdinamikusabb városa már globális álmokat szövöget. Noha a sanghaji várostervezési kiállítási csarnok nem a turisták első számú célpontja, a metropolisz jövőjére kíváncsiak számára kihagyhatatlan helyszín. A csarnok fő látványossága egy kosárlabdapályánál is nagyobb méretű, a lehető legaprólékosabban kidolgozott makett, amely azt mutatja, hogyan néz majd ki a hatalmas város 2020-ban.
Vannak itt óriási ipari parkok, seregnyi felhőkarcoló, új metróvonalak, gyorsforgalmi utak, de látni a 2010-es sanghaji világkiállítás helyszínét is, valamint kilenc, egyenként 800 ezer embernek otthont adó futurisztikus lakóparkot zöldövezettel, műtavakkal, bevásárló negyedekkel és egyetemi campusokkal. Az üzenet világos. Sanghaj már messze előre tekint, túl ipari jelenén, abba a jövőbe, amikorra - reményei szerint - a tudásalapú gazdaság egyik globális erőközpontjává válik. „Egy információs gazdaság esetében nagyon fontos, hogy a városi tér a mainál jobb természeti és társadalmi környezetet alkosson" - mondja Cseng Si-ling, a sanghaji építészeti szövetség elnöke. Annak fényében, amit Sanghaj eddig elért, nemigen lehet túlzónak nevezni a terveket. A városban 1990 óta annyi toronyház épült, amennyi megtöltené egész Manhattant.
A világ legnagyobb ipari parkjai közül több is itt található, és tucatjával létesültek kutatóközpontok. Ez egyetlen városban megfogalmazva a mai Kína története, ahol a munkások és a tőke példátlan mozgósítása nyomán egy generáció alatt megháromszorozódott az egy főre jutó jövedelem, és 300 millióan kerültek ki a szegénységből. Az ország vezetői most az elkövetkező évtizedek növekedésének alapjait fektetik le. Innov&aac
ute;ciós láncszem Ha valaki mindezek után Kínából átruccan Indiába, első pillantásra aligha az jut eszébe, hogy ez ma a világ másik feltörekvő szuperhatalma. Még az üzleti központokban is rendkívüli a szegénység, az úthálózat állapota pedig lidércnyomássá teszi a közlekedést. Ám az irodaházak és a kutatás-fejlesztési centrumok láttán már érzékelni lehet a csodát. India egyre értékesebb szerepet tölt be a globális innovációs láncban. A Motorola, a Hewlett-Packard, a Cisco Systems és más multinacionális vállalatok számára indiai mérnökök készítik a legújabb szoftvereket és multimédiás eszközöket, Indiában terveztet motorokat a General Motors, illetve repülőgépszárnyakat a Boeing, ott fejlesztik a Google új keresőtechnológiáját, és indiai pénzügyi cégek dolgozzák föl a Wall Street-i társaságok jelentéseit. Az évtized végére az effajta megbízások értéke várhatóan a jelenlegi kétszeresére, évi 56 milliárd dollárra nő.
Még lenyűgözőbb az innováció üteme. Bangaloréban és a többi technológiai központban önálló indiai cégek fejlesztenek saját mikroprocesszorokat, szoftvereket és gyógyszereket. „Ma Bangalore az egyik legizgalmasabb hely a világon. Olyan, mint a Szilícium-völgy volt 1999-ben" - vélekedik Dan Scheinmann, a Cisco alelnöke. Az indiai vállalatok nevetségesen alacsony áron kínálnak jó minőségű termékeket és szolgáltatásokat, a 2 centes telefontarifától az 50 dolláros repülőjegyeken és a 2200 dolláros autókon át az amerikai ár töredékébe kerülő szívműtétekig. Néhány elemző már hiperkompetitív multik születéséről beszél. „Ha egyszer megtanulják, hogyan kell világszínvonalon, de indiai árakon értékesíteni, bárhol versenyképesek lesznek" - állítja C. K. Prahalad, a University of Michigan menedzsment professzora. John Ciachella, az A. T. Kearney high-tech szaktanácsadója pedig mindehhez annyit tesz hozzá: „Nem hiszem, hogy az egyesült államokbeli vállalatok tisztában vannak vele, hogy India ma a következő nemzedék szolgáltató cégeit építi." Indiai gyártású mikrocsip. Ázsia két óriásának gazdasága kiegészíti egymást. Kína és India - soha korábban nem váltott még ki két viszonylag szegény ország gazdasági felemelkedése ekkora, félelemmel és reménykedéssel is vegyített izgalmat. Japánban és Dél-Koreában gazdasági csoda követte a második világháborút, de egyik ország sem volt elég népes ahhoz, hogy világméretű növekedést generáljon, vagy hogy átalakítson egész ágazatokat. Kínának és Indiának viszont olyan súlya és dinamizmus
a van, amely döntő hatással lesz a XXI. század globális gazdaságára. Fejlődésük talán még ahhoz hasonlítható a leginkább, ahogyan a XIX. században az Egyesült Államokban kialakult egy kontinensnyi gazdaság, átvéve a világelsőséget a mezőgazdaságban, a könnyűiparban és az akkori csúcstechnológia terén. Másfelől még ez a párhuzam is sántít, hiszen még soha nem volt példa arra, hogy két, együtt a világ népességének harmadát kitevő nemzet egyszerre produkáljon ilyen rohamos és tartós expanziót.
Az elmúlt két évtizedben Kína gazdasága átlagosan 9,5 százalékkal, Indiáé pedig 6 százalékkal bővült évente, s közgazdászok szerint mindkét országban adottak az alapok ahhoz, hogy a növekedés még évtizedeken át 7-8 százalék körül legyen. Hacsak nem történik katasztrófa, India harminc év múlva a világ harmadik legnagyobb gazdasága lesz - maga mögé utasítva Németországot -, Kína pedig az évszázad közepére az Egyesült Államokat is lehagyva az élre áll. Kína, India és a - fejlett országok közül egyedül számottevő népességgyarapodást mutató - Egyesült Államok hármasa mellett minden más gazdaság el fog törpülni. Kihívások útvesztőjében Bár Kína és India gazdasági fundamentumai évtizedeken át tartó gyors gazdasági növekedést vetítenek előre, van néhány tényező, amely letérítheti a két országot az expanziós pályáról. Környezetszennyezés Mindkét ország súlyos ökológiai árat fizetett a gyors iparosodásért és a népesség gyarapodásáért. Évente több millióan halnak meg a lég- és a vízszennyezés miatt. Néhány nagyváros - mint Új-Delhi, Bombay és Csongking - világviszonylatban a legrosszabb lakóhelyek közé tartozik a levegő minőségét tekintve, az erdők pedig riasztó ütemben fogynak. A környezetvédelmi törvényeket nem nagyon tartják be, a gyárak és erőművek nagy része szénüzemű, és nem invesztál tiszta technológiákba.
Ha Kína nem változtat gyorsan a helyzeten, az egekbe szökik a környezeti károk okozta egészségügyi bajok költsége. Számolni kell a vízhiánnyal is, amely a 2020-as években mindkét országban visszavetheti az ipar növekedését. Belpolitikai feszültség A kínai vezetés nem tűr el semmilyen rendszerellenes megmozdulást, mindazonáltal hetente vannak tiltakozások a városokban és a falvakban a korrupció, a környezetszennyezés vagy a munkások alulfizetettsége miatt. Hiányoznak a demokratikus intézmények, erősödik a gazdagok és szegények közti szakadék. Fennáll a kommunista párttal szembeni lázadás lehetősége, különösen, ha a gazdaság lela
ssul. Tény, Indiában ezzel szemben demokrácia van, de dúl a korrupció, a növekedés pedig kiegyensúlyozatlan. A Bharatija Dzsanata Párt 2004-es váratlan választási veresége a tömeges elégedetlenség következménye volt. A kormányra került Kongresszus Párt szintén elkötelezett a reformok iránt, a liberalizáció azonban lassult. A hinduk és a muzulmánok között az utóbbi időben enyhült a feszültség. Pénzügyi válság India 1991-ben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére szorult, és bár a pénzügyi rendszer viszonylag stabil, az államháztartás hiánya 2005-ben elérte a GDP 10 százalékát. Kína megúszta az 1997-es ázsiai pénzügyi válságot, de bankrendszere rossz állapotban van. Noha az óriási rosszhitel-állományt felhalmozó állami tulajdonú bankok a lakossági megtakarításoknak és a tőkeinjekcióknak köszönhetően eddig elkerülték a csődöt, 2006-tól megjelenhetnek a piacon a külföldi bankok, és a liberalizáció végzetes lehet a versenyképtelen kínai pénzintézetek számára.
Háború India és Pakisztán az 1947-es függetlenné válás óta három háborút vívott egymással, és számtalan kisebb incidensre is sor került Kasmír miatt. Ma már mindkét országnak van atomfegyvere, így egy újabb háború katasztrófához vezethetne. Noha folynak a béketárgyalások, a feszültség kiújulhat, ha Pakisztánban radikális iszlám rezsim veszi át a hatalmat, vagy ha Indiában hindu nacionalisták kerülnek kormányra. Kína esetében Tajvan a fő bizonytalansági tényező. Peking ugyan visszavett harcias retorikájából, de nem kétséges, hogy bevetné haderejét, ha Tajvan kikiáltaná függetlenségét. Ez esetben valószínűleg az Egyesült Államok és Japán is beavatkozna, aminek beláthatatlan biztonságpolitikai és gazdasági következményei volnának. Demográfia és egészségügy Húsz év múlva Kínában 300 millióan lesznek a 60 évnél idősebbek, viszont csak minden hatodik embernek van nyugdíjbiztosítása, és a lakosság mindössze 5 százaléka jogosult ingyenes gyógyellátásra. Peking erősíteni akarja a szociális hálót, ez azonban óriási költséggel jár. Az egészségügyi rendszerek fejletlensége miatt mindkét országban válságot idézhet elő egy AIDS-, TBC- vagy madárinfluenza-járvány. Indiában legalább ötmillió ember HIV-fertőzött, és ez a szám 2010-re húszmillió fölé emelkedhet. Kínában évente 200 ezer ember hal meg TBC-ben, és ott is terjed az AIDS: a fertőzöttek száma öt éven belül elérheti a 10 milliót. Jin és jang A két ázsiai óriást különösen az teszi hatalmassá, hogy kiegészítik egym&aacut
e;st.
Mind Kínában, mind Indiában egyre feltűnőbb az a trend, hogy a műszaki és irányítási ismeretek fontosabbá válnak az olcsó munkaerőnél. Kína ugyanakkor domináns marad a tömegtermelésben - lévén azon kevés ország egyike, ahol sokmilliárd dollárért épülnek elektronikai és nehézipari üzemek -, míg India a szoftverfejlesztésben, a designban, a szolgáltatásokban és a precíziós iparban lesz erős. „A konkurens gazdasági és politikai érdekek miatt valószínűtlen a két ország szoros integrációja, de ha ágazati szinten megvalósul az együttműködés, akkor maguk mögé fogják utasítani a világ technológiai iparát" - jósolja Navi Radjou, a Forrester Research elemzője. Gyakorlati értelemben már kezd érvényesülni a jin és jang, azaz a két egymást kiegészítő ellenpólus elve. A két ország közti kereskedelem értéke ugyan még csupán évi 14 milliárd dollár, de az internetnek és a távközlési költségek csökkenésének köszönhetően a multik ma már megtehetik, hogy Kínában gyártassák az indiai fejlesztésű szoftvert vagy áramkört tartalmazó termékeiket. Miután az olcsó indiai laborokban az interaktív technológia segítségével elkészülnek a háromdimenziós virtuális prototípusok, egyetlen hónap elég ahhoz, hogy a szintén olcsó kínai gyárakban beinduljon a termelés. Nandan M. Nilekani, az Infosys Technologies vezérigazgatója szerint pár éven belül a legtöbb társaság számára ez lesz a termelékenységjavítás útja. A globalizáció ellenzői persze azt mondhatják erre, hogy ami jó az amerikai vállalati szférának, az elbocsátásokat és alacsonyabb béreket jelent a dolgozók szintjén.
Washingtonban nagy felzúdulást is kelt minden egyes outsourcing-ügylet, a gazdaságkutatók pedig borús prognózisokat tesznek közzé arról, hogy Kína hogyan fenyegeti az Egyesült Államok globális élpozícióját olyan területeken is, mint a mikroelektronika és a nanotechnológia. A riadalom érthető. Ám az Egyesült Államok és a többi nyugati ország nemigen tehet mást, mint hogy helyet enged Kínának és Indiának. Szinte minden dimenzióban - lakossági piac, befektetések, termelés, energia- és nyersanyag-felhasználás - ez a páros fogja képviselni a nehézsúlyt a XXI. században. Gazdasági hatalmuknak ráadásul geopolitikai hatása is lesz: határozottabban fogják érvényesíteni érdekeiket a Közel-Keleten, sőt, Kína hadereje valószínűleg kikezdi az amerikai dominanciát a csendes-óceáni térségben. Számolni kell azzal is, hogy sok technológiai területen nyugatról keletre helyeződik a súlypont. Kínában és Indiában ugyanis együttesen félmillió mérnök &ea
cute;s természettudós végez évente az egyetemeken, miközben az Egyesült Államokban mindössze 60 ezer. A McKinsey Global Institute szerint a két országban az élettudományokkal foglalkozó fiatal kutatók száma 2008-ra 35 százalékkal, 1,6 millióra nő, míg az amerikai kínálat 11 százalékkal, 760 ezerre csökken.
Nyugati tudósok a megmondhatói, hogy Kína és India már most komoly eredményeket ér el a gyógyszerek és ipari anyagok fejlesztésében, s a kutatók nagy száma okán a hozzájárulásuk ezeken a területeken csak erősödni fog. Igény az újra Az innovációt a fizetőképes fogyasztói réteg folyamatos bővülése is előmozdítja. Kína már most a világ első számú mobiltelefon-piaca 350 millió felhasználóval, s a számuk 2009-re várhatóan 600 millióra emelkedik. Az ország autópiaca a harmadik legnagyobb a világon - az idén előreláthatólag 3 millió gépkocsi talál vevőre -, és két év múlva több kínai háztartásban lesz szélessávú internet, mint ahány amerikaiban. India fejlődése hasonlóképpen robbanásszerű: 2000 óta a mobilhasználók száma például 5,6 millióról több mint 55 millióra nőtt. Ráadásul mindkét ország fogyasztóira az jellemző, hogy a legújabb technológiákat igénylik. A Grey Global Group marketingcég felmérése szerint a kínai és indiai fiatalok túlnyomórészt optimisták és sikerorientáltak, ennélfogva státusszimbólumnak tekintik a termékeket. Kínában sokan háromhavonta lecserélik a telefonjukat, mert ha nem a legújabb csúcskategóriás modell lóg a nyakukban, az azt sugallja, hogy rosszul megy nekik. A fogyasztói tömeg miatt a két ország egyre erősebben fogja befolyásolni a globális technológiai szabványok alakulását. „Kína néhány éven belül követőből vezetővé válik a fogyasztói elektronikai trendek meghatározásában" - mondja Leon Husson, a Philips Semiconductors alelnöke. Az előnyök dacára sem Kína, sem India nem veheti egyelőre biztosra, hogy gazdasági szuperhatalommá fejlődik. Együttes bruttó hazai termékük jelenleg a világ GDP-jének csupán a 6 százalékát teszi ki, ami a fele Japán részesedésének. Legalább évi 8 százalékos növekedésre van szükségük ahhoz, hogy az évente a munkaképes korba lépő tízmillióknak legyen állásuk, emellett a két országnak meg kell birkóznia egy sor környezeti, szociális, pénzügyi és politikai kihívással is.
Mindemellett az olcsó munkaerő előnye sem fog örökké tartani - a kvalifikált szakmákban már most gyorsan emelkednek a bérek. Ezenkívül a két országnak van még egy komoly hátránya: ma sem Kínának, sem Indiának nincs még olyan, a Samsunghoz, a Nokiához vagy a To
yotához fogható vállalata, amely egyszerre fejlesztene, gyártana és értékesítene világszínvonalú termékeket. Mindkét ország túlélt azonban már válságokat, és mindkettő óriási kiaknázatlan potenciállal rendelkezik. Kínában a komoly fejlődés csak most kezdi elérni a vidéken élő 800 millió embert, ahol az egy főre jutó jövedelem napjainkban mindössze 354 dollár. A legnagyobb városokon kívül az órabér ma csupán 45 cent. Hai Ven, a pekingi egyetem közgazdásza szerint „ezért áll Kína még húsz évnyi gyors növekedés előtt". India hosszú távú potenciálja még ennél is nagyobb. Kínában ugyanis az „egy család-egy gyerek" politika miatt csak 2015-ig nőhet a munkaképes korú lakosság lélekszáma - elérve az egymilliárdot -, akkortól viszont csökkenni kezd, és nem lesz egyszerű gondoskodni az elöregedő, ráadásul korlátozott nyugdíjjogosultságú népességről. Indiában viszont közel félmilliárdnyian vannak 19 évnél fiatalabbak, és töretlenül magas a termékenységi ráta. Az évszázad közepére a népesség várhatóan 1,6 milliárdra nő, méghozzá úgy, hogy Indiában 220 millióval több lesz a munkaképes korú, mint Kínában. Ez persze instabilitás forrása is lehet, de növekedési előnyt is jelenthet, ha sikerül elegendő állást teremteni. Új-Delhi most készül megnyitni az ország kereskedelmi ingatlan-, energetikai, távközlési és kiskereskedelmi piacát, ami meglódíthatja a külföldi befektetéseket. „Elképesztő ütemben hajtják végre az intézményi változtatásokat és a liberalizációt" - mondja Willliam T. Wilson, a Keystone Business Intelligence India tanácsadócég vezető közgazdásza, aki az indiai modellt jobbnak tartja a kínainál.
Tény ugyanakkor, hogy Indiának közelítenie kell Kínához a tömegtermelés tekintetében. Az információtechnológiai szolgáltatási szektor, bármily sikeres is, még 1 millió embert sem foglalkoztat, miközben 200 millióan élnek napi 1 dollárból vagy annál kevesebből. A szükséges sokmillió új állás csak úgy jöhet létre, ha megépülnek a nagy volumenben exportra termelő gyárak, kiegészítve azokat a cégeket, amelyek nagy szaktudást igénylő és magas hozzáadott értéket képviselő árucikkeket gyártanak, viszonylag csekély mennyiségben. A külföldi tőke beáramlását azonban még gátolja a bürokrácia, a munkaerő-piaci szabályozás merevsége, valamint az infrastruktúra-fejlesztés lassúsága. Innovációs fékek Kínának még be kell bizonyítania, hogy képes túllépni az erőltetett ütemű iparosításon. Az ország óriási pénzeket fordít közmunk&aacu
te;ra és gyárak építésére, ami a gyors növekedés és munkahely-teremtés sikeres receptje. Ám a feldolgozóipari kibocsátás nagyságának fényében meglepő, hogy Kína milyen gyenge az innovációban. Az export 57 százalékát a külföldi tőkéből létesült üzemek adják, és hiába képeznek 35 egyetemen szoftvermérnököket, ennek egyelőre kevés a látszatja. Nem a tehetség hiányzik azonban, hanem az, hogy az állami tulajdonú nagy K+F intézetek az elméleti eredményekből kereskedelmi sikereket kovácsoljanak. „Nincs sok együttműködés az intézetek és az ipar között" - állapítja meg Craig Mundie, a Pekingben 180 fős kutatás-fejlesztési labort működtető Microsoft technológiai igazgatója. Kínában a tetejében jókora pazarlás is folyik. A 2004. évi 9,5 százalékos vagy a hasonló mértékű tavalyi gazdasági növekedés máris kevésbé impozáns, ha azt is figyelembe vesszük például, hogy 850 milliárd dollárnyi beruházás - azaz a GDP fele - olyan, már telített ágazatokba irányult, mint az acél- és járműgyártás, valamint az irodaépítés. Az üzemek energiafelhasználási hatékonysága ötször rosszabb, mint nyugaton, a banki hitelkihelyezéseknek pedig több mint az egyötöde behajthatatlan követeléssé válik. Csen Hsziao-jü, a pekingi országos számviteli intézet elnöke úgy becsüli, hogy a 13 ezer tőzsdei társaság kétharmada nem termeli ki a tényleges tőkeráfordítási költségét. „Építjük az utakat és az ipari parkokat, de rengeteg pénz megy veszendőbe" - mondja Csen. A két ország tehát egymásnak is riválisa.
Bárhogyan alakul is azonban versengésük, a multiknak nincs más választásuk, mint részt venni a kínai és indiai játszmában. Sőt, az újabb tapasztalatok azt mutatják, hogy a vállalatoknak egyszerre több szinten kell sikeresnek lenniük, ha versenyképesek akarnak maradni. Stratégiájuknak ki kell terjednie a fogyasztók megnyerésére, a kutatói és egyéb szakemberállomány folyamatos biztosítására, valamint a hatékony gyártásra. A Boston Consulting Group sanghaji irodáját vezető Jim Hemerling úgy látja: „Pár éven belül nagy szakadék nyílik azon cégek között, amelyek teljes mértékben aktivizálják magukat Kínában és Indiában, és azok között, amelyek tétlenkednek." Az elkövetkező évtizedekben Kína és India felemelkedése világszerte elemi erővel fog hatni a piacokra, teljes ágazatokra, vállalatokra és persze az emberekre. Európa a XIX. században már átvészelt egy ilyen traumát, amikor kénytelen volt elfogadni az új óriást, az Egyesült Államokat - amivel végül mindkét fél nyert. Most hasonló toleranciára volna szükség ahhoz,
hogy Kína és India úgyszintén mindenki javára integrálódhassék a világgazdaságba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése