Együtt a hányinger koalíciója

Együtt a hányinger koalíciója 

Halj meg időben, ne okozz másoknak gondot: A luganói tanulmány

• Lapszemle

|

A globalizációt sokszor azzal támadják, hogy benne csak az összeesküvés elméletek fantomját kergetik az emberek.. Pedig vannak dolgok, amelyek időnként kibuknak. Ilyen az úgynevezett Luganói tanulmány, amely a közeljövő folyamatait elemzi: Lényege: az ember felesleges. Minél előbb, minél problémamentesebben meghal, annál jobb azoknak, akik erre építenek. A Zöldpók publikálta Dr Csath Magdolna egyetemi tanár tollából e tanulmány összefoglalóját bemutató Susan George: A luganói tanulmány című művének részletes elemzését , amelyet ismertetünk olvasóinkkal. Kérem olvassák véres komolyan.

A luganó-i tanulmány

"A luganói tanulmány" globalizációs krimibe illő írás. Szerzõje Susan George, amerikai filozófus és politológus, aki 1994 óta francia állampolgár, jelenleg is Párizsban él, és a társadalmi igazságosságért tevékenykedő "Transznacionális Intézet" társigazgatójaként, valamint a "Globalizációs Obszervatórium" alelnökeként harcol a globalizáció ellen.

"A luganói tanulmány " című könyve angolul 1999-ben, franciául pedig 2000-ben jelent meg. A könyv alcíme: "Hogyan őrizzük meg a kapitalizmust a XXI-dik században".

A könyv lényege, hogy egy szűk szakértői csoport, a könyvben pontosan meg nem határozott "titkos megbízói kör" kérésére egy évig dolgozik a svájci Luganóban azzal a céllal, hogy végigelemezze a világgazdaság lehetséges jövőit. Vizsgálataiknál abból kell kiindulniuk, hogy a jelenlegi liberális, globalizálódó gazdasági rendszer fenntartása megkérdőjelezhetetlen cél. Éppen ezért fel kell deríteniük mindazokat a veszélyforrásokat, amelyek gátolhatják ennek a célnak az elérését.

A könyv olvasója számára végig nyilvánvaló, hogy Susan George meg van győződve arról, hogy a "titkos megbízói kör", amelyről csupán annyit sejtet, hogy a "globalizáció irányítóit és menedzserei"-t foglalja magában világosan látja és tudja, hogy milyen drámai következményekkel jár majd gazdaságpolitikája. Arra azonban mégis képtelen, hogy lemondjon róla, hiszen óriási haszna van belőle. Helyette saját túlélési lehetőségeit keresi. Ezért ad megbízást a szûk szakmai körnek a jövő vizsgálatára, és az ajánlások megfogalmazására. A szakértői csoport megállapításai lesújtók:

rámutatnak arra, hogy a globalizáció környezeti, szociális és egyéb katasztrófákba torkollhat, és ezért hosszútávon nem fenntartható. Ha azonban ez így van, akkor felmerül a kérdés: hogyan tudnák a globalizáció nyertesei saját kényelmes jövőjüket mégis biztosítani? Ere a kérdésre is választ várnak a szakértőktől. A válasz pedig szörnyű: cinikus és kegyetlen. És bármennyire is csak a képzelet terméke minden, mégis nagyon is valóságosnak és lehetségesnek tűnik. A szerző, Susan George ezért utószót illeszt a könyvhöz, amelyben megvilágítja, hogy hogyan kerülhető el a "titkos megbízói kör" számára a szakértői csoport által javasolt, hátborzongató megoldás.

A különböző szaktekintélyek lelkesen fogadták "a luganói jelentést". Ilyen vélemények hangzottak el róla:

"Kiváló és eredeti írás, amely remek iróniával festi le a globalizáció 22-es csapdáját."

"Kérlelhetetlenül őszinte és innovatív elemzés. Garantáltan rabul ejti az olvasót, és világossá teszi a számára azt, hogy a "globalizálódó világgazdaság" előnyeiről festett mítoszokat kritikával kell fogadnia."

A továbbiakban három részben foglaljuk össze a 213 oldalas könyv legfontosabb megállapításait, és Susan George javaslatait. A sorozatot a tanulságok saját helyzetükre való alkalmazásával zárjuk.

Csak az a vég, csak azt tudnám feledni.

"A luganói tanulmány" nem más, mint a liberális, globális gazdaság szakszerű, statisztikai adatokra támaszkodó hideg kritikája. Annak a gazdasági ideológiának a leleplezése, amely saját bukását csak mások "kiiktatásával" képes elkerülni. Ehhez van szükség a "grandiózus népességcsökkentő tervre", amelyet a szakértői csoport végül a "titkos megbízók" asztalára letesz.

A tervet a "titkos megbízói kör" csupán a kiválasztott államfőkkel, titkosszolgálati vezetőkkel, vállalati- és pénzvilág-irányítókkal beszéli meg. A "szűk szakértői csoport" pedig ígéretet tesz arra, hogy elemzéseit és javaslatait titokban tartja, és ha azokból mégis valami nyilvánosságra kerülne, akkor letagadja. A titokban tartandó ill. letagadandó javaslat pedig éppen az a "grandiózus népességcsökkentő terv", amely sokak számára a véget jelenti. De kezdjük az elején. Nézzük, hogyan is vélekedik a világról, és a liberális gazdaságpolitikák uralmának további biztosításáról a szakértői kör.

1. A leselkedő veszélyek

Az ökológiai katasztrófák lehetősége

A liberális nézetrendszer és a globalizáció végső győzelmét gátolhatja maga a természet. Ez a gazdasági rendszer ugyanis gyorsuló és növekvő mértékben terheli a természetet: írtja az erdőket, intenzíven aknázza ki az erőforrásokat, szennyezi a levegőt és a vizeket, és rengeteg hulladékot termel. A természet túlzott terhelése miatti problémák már ma is egymás után jelentkeznek: áradások, szárazságok, szélviharok lépnek fel, és az is tagadhatatlan, hogy elindult a globális felmelegedés. Az ökológiai katasztrófák politikai instabilitáshoz, helyi háborúkhoz vezethetnek, hiszen csökken a megművelhető terület, a termés áldozatul esik a természeti katasztrófáknak, és ez az embereket új élőhelyek keresésére kényszerítheti. A helyzet a globalizáció szerencse fiai számára is egyre ellentmondásosabbá válik, hiszen az óriáscégeknek és a gazdagoknak is hosszútávon kell együtt élniük azokkal, a természeti környezet romlásából fakadó következményekkel, amelyeket éppen az õ meggazdagodásukhoz vezető liberális gazdaságpolitikák és a globalizáció okoztak. Mivel a globalizáció a nemzeti érdekek ellen lép fel, a kormányok sem tehetnek semmit a destruktív gazdasági gyakorlatok ellen. Nem lesz tehát senki, aki a folyamatot megállítsa.

Veszedelmes növekedés

Nyilván furcsának tűnik a jelző: hogyan lehet "veszélyes" a liberális gazdasági felfogás egyik alappillére, az állandó növekedés? Hiszen naponta halljuk, hogy a növekedés az a motor, amelyik a gazdaság és az emberek ügyét egyaránt előre viszi. A helyzet azonban ennél bonyolultabb. A "több" és a "nagyobb" ugyanis nem feltétlenül "jobb". Más a gazdasági növekedés, és megint más az emberek életszínvonala. Nézzünk egy példát! 1995-ben az autólopások miatt az USÁ-ban az emberek 675 millió dollár értékű elektronikus biztonsági rendszer beépítésére kényszerültek. 2000-re ez az érték elérte az 1.3 milliárd dollárt. A liberális nézetek szellemében örömmel nyugtázhatnánk, hogy ez az iparág óriási növekedést produkált. De tényleg jobb lett-e ettől az emberek életszínvonala és életminősége?

Semmiképpen sem. Ennek ellenére a növekedés mérésére használt GDP - a bruttó hazai termék - növekedett. De növekedésként számolják el a börtönépítést, a vízszennyezés miatt szükségessé váló víztisztítást és a romló halálozási ráta miatt megnövekedett koporsó és temetkezési igények kielégítését is. A GDP növelés egyik legjobb módja egyébként a háborúviselés. Ha a növekedés valamennyi költségét számba vennénk, akkor világossá válhatna számunkra, hogy a gazdasági növekedés és a természeti környezet romlása között szoros kapcsolat van. Ezért is nevezhetjük ezt, a GDP-vel mért növekedést veszélyesnek.

A társadalmi problémák is egyre nagyobbak.

A rendszer jobb működéséhez szükséges lenne a jövedelmek egyenletesebb elosztása. A szegényebb rétegek vásárlásai ugyanis növelik a termékek iránti keresletet. A gazdagok már csak luxuscikkeket vásárolnak, vagy ingatlanokba, értékpapírokba fektetik pénzüket. Ezért nem teremtenek elegendő keresletet. Így a cégek eladásai csökkenhetnek, ami visszaeséshez, a növekedés megtorpanásához vezethet.

A tények viszont azt mutatják, hogy a globalizáció éppen a jövedelmek polarizálódásához vezet: egyre több jut a felső rétegeknek és egyre kevesebb mindenki másnak. Ez pedig nemcsak a növekedést gátolhatja, de sztrájkokhoz, lázadásokhoz is vezethet. További gond, hogy a tudás és az információ megszerzése drága, ezért sokan nem juthatnak hozzá. A cégek viszont egyre inkább a felkészült embereket keresik. A csak "izommal" rendelkezők iránt csökken a kereslet. Előbb-utóbb rájuk egyáltalán nem lesz a cégeknek szüksége. Részben ez okozza a magas munkanélküliséget több országban már ma is. A várható társadalmi problémák miatt viszont a gazdagok egyre inkább védekezésre kényszerülnek: fegyvert tartanak, őrzött lakóparkokba költöznek, őrző-védő szolgálatokat foglalkoztatnak, a cégek pedig védelmi pénzeket fizetnek.

Az országok is polarizálódnak. Ez azt jelenti, hogy a szegény országoknak egyre kisebb a reményük arra, hogy felzárkózzanak, ami tömeges kivándorlásokat indíthat el a gazdag országok felé. A bevándorlók pedig destabilizálhatják a gazdagabb országok belső rendjét.

Gengszterkapitalizmus

Terjed a világban a fegyverkereskedelem, a kábítószer kereskedők is egyre nagyobb területre terjesztik ki tevékenységüket, és a pénzmosásnak, a gengszterbandák, maffiózók tevékenységének, az embercsempészetnek és a korrupciónak sem tudnak már a kormányok megálljt parancsolni. Ennek egyik oka az, hogy a maffia-bandák beépülnek a kormányokba is.

Ez a tendencia nagyon komoly veszélyeket rejt magában, mivel kialakulhat egy párhuzamos gengsztergazdaság, ami szétzilálja a piacgazdaságokat, és anarchiát okoz.

Pénzügyi krízisek

Az elmúlt néhány évben veszélyes pénzügyi válságok rázták meg Dél-Amerikát, Ázsiát és Oroszországot. Ezeknek a válságoknak a terjedése, sőt felerősödése várható. Ez pedig szintén veszélybe sodorhatja a liberális piacgazdaságokat, hiszen elviselhetetlen veszteségeket okoz emberek tömegeinek.

Már az eddigiek alapján is látható, hogy a liberális piacgazdaság és a globalizáció sikeres fennmaradását sokféle veszély is fenyegeti. Természetesen működnek már ma is olyan ellenőrző mechanizmusok, amelyek ezeket a veszélyeket próbálják elhárítani.

A veszélyelhárító mechanizmusok

Már ma is léteznek a globális rendszert védő intézmények, mint például a Világbank, az IMF, az ENSZ, a WTO és a globális vállalatok. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ezek nem alkalmasak a liberális világrend fenntartására. Nézzük, miért!

A Világbank és az IMF (Nemzetközi Valutaalap)

A két intézmény - amelyeket "Bretton Woods"-i szervezeteknek is hívnak, 1944-ben jött létre. Korunkban rendkívül értékes tevékenységet folytatnak azzal, hogy szigorúan ellenőrzik és befolyásolják a fejlődő országokban, a volt Szovjetunió utódállamaiban, továbbá a Kelet-Közép-európai országokban követett gazdaságpolitikát. Sőt 1997-ben sikeresen terjesztették ki hatásukat az eddig pénzügyileg független Dél-kelet-ázsiai országokra, mint pl. Thaiföldre, Koreára és Indonéziára is.

Ugyanis az eladósodott országoknak nincs más választásuk, mint elfogadni és bevezetni a Világbank és az IMF által kitervelt "struktúra-átalakító programokat", liberalizálni és privatizálni gazdaságukat, megszüntetni az állami ellenőrzést a nemzeti valuták felett, és tovább fizetni az adósságot. Ezek természetesen jelentős eredmények, és csak köszönet illetheti a két intézményt, azért, amit a liberális gazdaságpolitika és a globalizáció teljes győzelméért tesz. A két intézmény szintén nélkülözhetetlen a pénzügyi válságok idején, hiszen az õ segítségükkel jutnak hozzá a külföldi spekulánsok - természetesen a helyi lakosság kárára - a nagy kockázattal befektetett pénzükhöz. Ezt ráadásul olyan ügyesen oldja meg a két intézmény, hogy a bajba került országok lakosságának eszébe sem juthat, hogy adóforintjaik a külföldi spekulánsok zsebébe vándorolnak.

Ez a két intézmény továbbra is igen hasznos lehet. Az IMF esetén bizton lehet számítani arra, hogy nem ereszti ki szorításából az adós országokat, rájuk erőltetve a különböző megszorítási programokat és a pénzügyi ortodoxiát. Ezek az intézmények sem lesznek azonban képesek arra, hogy a továbbra is várható válságokat mindig sikeresen elhárítsák. Emlékezzünk csak arra, hogy a két intézmény sok ezer jól képzett és különlegesen jól fizetett közgazdásza sem volt képes arra, hogy az 1994. évi mexikói pénzügyi válságot előre jelezze. Ugyancsak sikertelenül értékelték és kezelték később az orosz és az ázsiai kríziseket. Mindezek ellenére természetesen nem gondolunk arra, hogy ezt a két intézményt be kellene zárni. Hiszen kiváló szolgálatot teljesítenek azzal, hogy továbbra is hatékonyan erőltetik a szegény országokra a liberalizációt, a privatizációt és a "struktúra-átalakító programokat", vagyis azokat a gazdaságpolitikai lépéseket, amelyeket a fejlett világ vezetői elvárnak, de egyénileg nem kényszeríthetnek ki a kevésbé fejlett országokból, hiszen ezt "szuverén államok belügyeibe való beavatkozásnak" lehetne tekinteni. A látszatra pedig adni kell.

Az ENSZ

Úgy látjuk, hogy az ENSZ, jelenlegi felállásában nem alkalmas arra, hogy a globalizáció ügyét előrevigye. Az ENSZ különböző intézményei egyébként semmi érdemi hatalommal nem rendelkeznek. Pl. az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet, a FAO semmilyen befolyással nincs a világ élelmiszer termelésére és elosztására, az ENSZ környezeti problémákkal foglalkozó szervezete, az UNEP semmit sem tud tenni a környezet megóvásáért, és a Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezet, az UNCTAD nem tudja befolyásolni a világkereskedelem szabályait.

Az ENSZ leginkább azért hasznos, mert ez az egyedüli olyan nemzetközi fórum, amely a kisebb, gyengébb országoknak azt az illúziót kínálja, hogy részt vehetnek a világ ügyeinek intézésében.

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO)

A WTO a globalizáció szempontjából legsikeresebb szervezet. Azt is mondhatnánk, hogy ez az 1995-ben életre hívott szervezet az "új világrend" képviselője, hiszen az alapító kormányok óriási hatalommal ruházták fel. A WTO szabályai szerint ugyanis az egyes országok többé nem "akadályozhatják" a szabadkereskedelmet. Ha mégis megpróbálnák, akkor kemény szankcióknak tennék ki magukat. Nem véletlen, hogy a WTO igazgatója öntudatosan így nyilatkozhatott: "mi fogalmazzuk meg az egységes globális gazdaság alkotmányát".

A WTO szabályai szerint sem a környezet, sem pedig az egészség védelme érdekében nem korlátozható a cégek tevékenysége. Éppen nagy hatalma miatt azonban a WTO növekvő ellenállásra számíthat. A gazdag országok lakossága is egyre jobban fog tiltakozni a csökkenő környezeti, egészségügyi és élelmiszeripari normák ellen. Pl. a WTO szabályok szerint az Európai Unió kénytelen lesz beengedni piacára a hormonkezelt amerikai marhahúst és a különböző génmanipulált élelmiszereket, ami nyilvánvalóan nem tetszik majd az európai lakosságnak. A szegény országok lakossága pedig azért tiltakozhat, mert a fejlett országok exportja tönkreteszi a hazai vállalatokat, és ezáltal munkanélküliséget okoz.

Az eddigiekből láthatjuk, hogy a bemutatott nemzetközi szervetek jól szolgálják a liberalizáció és a globalizáció ügyét. A teljes sikerhez azonban még ennél is többre van szükség.

A globális cégek

A globális érdekek legkeményebb érvényesítői azonban kétségtelenül a globális cégek. Érthető, hiszen ezzel egyben saját profit-érdekeiket is érvényesítik. Ezek a cégek jól látják, hogy a piaci verseny nem szolgálja profit-érdekeiket. Az ugyanis jobb és olcsóbb munkavégzésre, a vevők kiszolgálására sarkallná őket. Hasznosabb ezért a megegyezés, és ezzel a monopolhelyzetek kialakítása. Ezt szolgálják a közelmúlt vállalat-összeolvadásai és a stratégiai szövetségek kötése. Van azonban egy megoldhatatlannak látszó probléma. Ugyanis az összevonások, a vállalati "karcsúsítások" miatt egyre több dolgozót bocsátanak el a cégek, ezzel egyben piacaikat is beszűkítik. A munkanélkülivé váló, elszegényedő emberek viszont alig vásárolnak. Ez pedig azt jelenti, hogy óriási kihasználatlan kapacitások halmozódnak fel, ami az 1930-as világválság-közeli állapotba sodorhatja a világot. A paradox helyzet tehát az, hogy azzal, hogy a globális cégek kegyetlenül érvényesítik érdekeiket, akár magát a globalizációt is veszélybe sodorhatják.

A pénzpiacok szabályozása

Ma a pénzpiacok már határok nélküliek. A modern információ-technikának köszönhetően óriási pénzek mozoghatnak a világban a másodperc tört része alatt. Ez egyben arra a veszélyre is rámutat, hogy mára gyakorlatilag a pénzmozgások teljesen szabályozatlanná váltak. Az államkötvények jelentős része külföldiek kezében van, akik- ha valami nem tetszik nekik - pillanatokon belül kivonhatják pénzüket az adott országból. Gondoljunk csak Soros György font elleni spekulációjára, amivel szemben még a brit központi bank is tehetetlen volt. A nemzeti pénzpiacok mára teljesen globálissá váltak, és határozottan elszakadtak a reálgazdaságtól. Például a valutapiacokon naponta megforduló összegek legalább 50-szer nagyobb értéket képviselnek, mint a megfogható termékek kereskedelmével létrejövő értékek. Ez a rendszer óriási hozamokat biztosít a spekulánsoknak, a bankoknak, a bróker-házaknak, a nyugdíjpénztáraknak, miközben maga az egész rendszer rendkívül bizonytalan alapokon nyugszik.

A rövidtávú egyéni érdekek hajszolása ezért könnyen vezethet újabb pénzügyi katasztrófákhoz. A szabályozás ellen azonban - éppen az óriási haszon miatt - a kulcsszereplők tiltakoznak. A szabályozás ugyanis azt jelentené, hogy jövedelmük egy részét meg kellene osztaniuk a szegényebbekkel. Ebből következik, hogy a közeljövőben nem várható a pénzpiacok szabályozása.

Szabadság és korlátozás

A jelenlegi rendszer haszonélvezőitől nem várható el, hogy bármilyen korlátozásra szavazzanak, hiszen ez sértené saját, elsősorban profit-érdekeiket. Tehát, ellentmondásos módon, a liberális világgazdaság számára a legnagyobb veszélyt éppen "túlzott sikere" jelenti: vagyis a "liberalizált piac" csődbe juttathatja önmagát. Hiszen - amint azt már az eddigiek alapján láthatjuk - túl kevés nyertest és túl sok vesztest teremt, felesleges kapacitásokhoz és a növekvő szegénység miatt kevés fogyasztáshoz vezet, miközben súlyosan károsítja a természeti környezetet.

A Keynes-i szabályozó állam megoldás lehetne a problémára. Ezt azonban el kell vetnünk, mivel ez a liberális gazdaságpolitika feladását jelentené. Itt van ezért az ideje annak, hogy saját megoldási javaslatainkat megbízóink elé terjesszük.

2. Mi befolyásolja a jövőt?

A jövő alakulását lényegében három tényező fogja a leginkább befolyásolni: A világ népességének növekedése, a fogyasztás mennyisége és minősége és azok a technológiák, amelyekkel a fogyasztási cikkeket előállítják.

A fogyasztás a jövedelmektől függ. Ezért annak a "morális kérdésnek" hogy pl. az átlag svájci miért fogyaszthat 17-szer többet, mint az átlag nigériai, nincs semmi értelme. Ez a kérdés egyszerűen nem kérdés. A globális piacgazdaság logikája szerint erre a felvetésre csak így lehet reagálni: na és? Nigéria számára pedig az a megoldás, hogy termeljen többet és csökkentse lakossága számát.

A technológiák továbbra sem környezetbarátok. Változás pedig, a profitérdekek miatt, egyelőre nem várható. Így a környezetszennyezés és a hulladékgyártás továbbra is probléma marad.

Népesség: jelenleg a világ népessége közel 6 milliárd. Ha semmi nem változik, akkor ez az érték 2008-ban 7 milliárd, 2020-ban pedig 8 milliárd lesz. Ráadásul a lakosság növekedése gyorsabb a szegény országokban, mivel egyrészt itt alacsonyabb az átlag- életkor, másrészt pedig itt a gyermek nagyobb érték: hiszen dolgozni tud és eltarthatja a családot. A gazdag országokban viszont egyre jobban figyelembe veszik az emberek azt, hogy a gyermeknevelés nagyon is költséges.

Következtetések:

A föld nem képes eltartani 6-8 milliárd embert. Ezért általánossá és elfogadhatóvá kell tenni a következő alapelvet:

"minél kevesebb embernek kell osztoznia a gazdagságon, annál több marad a nyerteseknek."

Ennek az alapelvnek a következetes végrehajtásától várható csupán, hogy a liberális gazdasági rendszer - amelynek nem a munkahelyteremtés, hanem a profittermelés a célja -fennmaradhasson. A profit mint cél ugyanis egyet jelent azzal, hogy nő a globalizáció hasznából kirekesztettek, a szegények, a munkanélküliek száma. Ezek az emberek megélhetést követelnek, ami óriási terhet rak a társadalomra. A javak megosztása ezekkel az emberekkel idegen a liberális rendtől, annak megszüntetését jelentené. Mivel azonban abból indultunk ki, hogy a liberális rendnek fenn kell maradnia, ezért csak egy megoldást javasolhatunk: a lakosság létszámát kell csökkenteni. Csak ez az egyedüli lehetséges módja annak, hogy a liberális világgazdasági rend fennmaradhasson. A kevesebb ember pedig a természetet is kevésbé fogja károsítani, és kevesebb szociális problémát is okoz. Tehát mindenki boldog lesz, a föld és azon a liberális rend tovább él. Így megvalósulhat a fenntartható fejlődés. De hogyan érhető el a lakosság-csökkenés? A szokásos módszerek: világháborúk, etnikai-nyelvi csoportok kiirtása, és az egyéb durva, direkt módszerek ma már nem alkalmazhatók. Ezek ugyanis túl költségesek és nem elég hatékonyak. Fel kell vetnünk tehát a kérdést: hogyan oldható meg mégis a radikális népességcsökkentés?

Fogalmazzunk meg először néhány alapelvet!

Az alkalmazandó módszereknek: Olcsónak kell lenniük, nem szabad semmilyen speciális berendezést igényelniük továbbá az "áldozatok" kiválasztását nem vállalhatja senki, azt magukra az "áldozatokra" kell bízni, az államoknak nem kell közvetlenül részt venni a munkában. Jobb ha azt ráhagyja a magánszektorra.

Ha a népességcsökkentési tervet jól átgondoljuk, és megfelelő erőforrásokat és akciókat rendelünk hozzá, a stratégia valószínűleg sikeres lesz. A stratégiának két területre kell készülnie: a születésszám csökkentésre, és a halálozási számok növelésére. Végső célként pedig azt kell kitűzni, hogy 2020-ra a világ jelenlegi 6 milliárdos lakossága 4 milliárdra csökkenjen le. Ehhez el kell érni, hogy a népesség a 20 év alatt évente átlagosan legalább 100 millióval csökkenjen. A csökkenés legalább 90 %-ának - de ha lehet még többnek - a kevésbé fejlett világban kell megtörténnie. Ez a születésszám csökkentésével és a halálozás gyorsításával oldható meg. A módszerek pedig - mint már említettük- nem lehetnek durvák, nyilvánvalóak.

Hogyan alapozhatjuk meg a népesség 

csökkentési tervet?

A négy pillér, amire támaszkodhatunk a 

következő: ideológiai-etikai, gazdasági, 

politikai és pszichológiai.

Nézzük röviden ezek lényegét!

Az ideológiai-etikai pillér azért fontos, mert az 

emberek igényelik a magyarázatokat. A 

magyarázatokat, a megideológizálást és az etikai 

elfogadhatóság biztosítását jól fizetett írókra, 

gondolkodókra, média-szakemberekre kell bíznia.

 Biztosítani kell, hogy zavartalanul publikálhassanak, 

és szót kaphassanak a TV- és rádióadásokban

. Különösen fontos, hogy a fiatalokra minél nagyobb 

hatást tudjanak gyakorolni.

A gazdasági pillér, a struktúra-átalakító 

programokkal és a gazdasági megszorításokkal a 

Világbanknak és az IMF-nek köszönhetően ma már 

"teszi a dolgát". Segít kiépíteni a "helyi elitet"

, amelyik sokkal elkötelezettebb a globalizáció, mint 

saját népe, nemzete iránt. A "gazdasági pillér" 

segítségével nő a szegénység, romlanak az 

életkörülmények, csökkennek az egészségügyi 

kiadások, csökken az élettartam, csökken a 

születések és nõ a halálozások száma. Különösen jól 

tetten érhetők ezek a tendenciák

Kelet-Közép-Európában.

A politikai pillér:

bár a gyengébb, kisebb nemzetek általában nem 

állnak ellent a "gazdasági pillér" Világbank és IMF 

általi működtetésének, mégis - a biztonság kedvéért 

- folytatni kell a nemzetállamok legyengítését. Ebben 

továbbra is vezető szerepet játszhat az IMF azzal,

 hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne 

csökkenhessen ezen országok adóssága, és így 

kénytelenek legyenek eleget tenni az IMF 

követeléseinek. Jól járul hozzá a nemzetállamok 

lebontásához a WTO is, és ha valaha mégis sikerül 

keresztülvinni a MAI - a többoldalú beruházási 

megegyezés - aláírattatását ezekkel az országokkal,

 akkor a nemzetállam megkaphatja végre az utolsó, 

halálos döfést. Az új rend fenntartásán pedig 

sikeresen működnek majd a globális cégek és a 

NATO.

A pszichológiai pillér: a nemzeti kisebbségek 

ösztönzése önállóságuk erősítésére és az 

önmegvalósítás bátorítása a különböző deviáns 

csoportoknál jó hatással van a nemzetállam 

lebontására. Lehetővé kell tenni ezért számukra,

 hogy megfelelő sajtójuk legyen, hogy 

csoportérdekeiket gyakran és határozottan 

jeleníthessék meg. Erősíteni kell minden 

szeparatizmus iránti igényt, és növelni kell az 

egymás iránti bizalmatlanságot. Ez jól szolgálja a 

nemzeti összetartozás, a szolidaritás leépítését, és 

így azt, hogy a lakosság- csökkentési terv 

észrevétlenül végrehajtható legyen. Azokat a 

nemzeti 

elkötelezettségű vezetőket pedig, akik értik mi 

történik, és tenni akarnak ellene, lehetetlenné és 

hiteltelenné kell tenni. Így el lehet érni, hogy az 

emberek bizalma elforduljon tőlük.

Ha a négy pillér már áll, hozzákezdhetünk a 

"grandiózus népességcsökkentő terv" konkrét 

elemeinek bevezetéséhez.

3. A "grandiózus népességcsökkentő terv"

 elemei

A terv elemeit a könyv több mint 80 oldalon 

részletezi, ezért ezeknek csak rövid összefoglalását 

adhatjuk. Természetesen továbbra is a szakértői 

csoport tagjainak véleményét ismerhetjük meg.

Nagyon fontos, hogy a terv mögött ne legyen látható 

a tervező. Olyan durva módszereket nem lehet 

alkalmazni, mint pl. a Shell Nigériában, ahol az Ogoni

 népességet a cég bizonyíthatóan 20 éven keresztül 

mérgezte, és ezzel a kihalás szélére sodorta. Ez a 

brutalitás nagy butaság volt. Az ilyen tettek ellen 

maguknak a globális cégeknek is fel kell lépniük.

 Ugyanis az ilyen viselkedés nyílt ellenállásra ösztönzi

 az embereket.

Melyek is lehetnek azok a láthatatlan fegyverek, 

amelyeket a "grandiózus népességcsökkentési terv" 

megvalósítására be lehet vezetni?

Az elhalálozások számát növelő módszerek:

- kívülről kirobbantott belső háborúk: vagyis konkrét 

beavatkozás nélkül elintézni azt, hogy az emberek 

egymást öljék;

- a helyi kisebbségek, elégedetlen csoportok 

felfegyverzése, fegyverkereskedelem;

- esetenként közvetlen beavatkozás jól

 megmagyarázott indokkal;

- magánhadseregek, őrző-védő szolgálatok bevetése 

a kellemetlen embercsoportok ellen;

- elszegényítés, éhínség,

- a föld megszerzése a szegény országokban, rontva 

ezzel a helyi önfenntartás esélyeit;

- olyan magok használatának ráerőltetése a szegény

 országok parasztjaira, amelyekből csak olyan 

növények termeszthetők, amelyek magjai 

alkalmatlanok a továbbtermesztésre;

- környezetszennyezés, víz-levegő-szennyezés;

- a mezőgazdaság további liberalizálása, az - 

időlegesen olcsó - import élelmiszerekkel a szegény 

országok mezőgazdaságának legyengítése, a fejlett 

országok mezőgazdaságától való függőségük 

növelése;

- a kisgazdaságok tönkretéte

le, a kevésbé fejlett országok rákényszerítése arra, 

hogy a tömegtermelést folytató, génmanipulációs 

kísérleteket végző óriási külföldi "agrobusiness"-eket 

beengedjék, sőt saját parasztgazdaságaikkal 

szemben előnyben részesítsék, élelmiszersegély 

nyújtása éppen akkor, amikor a helyi gazdálkodók

 betakarításra készülődnek, egészségügyi 

intézmények leépíttetése a szegény országokkal,

 kórházi ágycsökkentés, a orvosok számának 

csökkentése, egészségügyi privatizáció;

- differenciált beteggyógyítás; azokra koncentrálni, 

akik tudnak fizetni;

- a cigaretta-termelés és értékesítés növelése a 

szegény országokban, a dohányáruk reklámja 

betiltásának megakadályozása;

- az urbanizáció, a földelhagyás, a városba költözés 

bátorítása: ugyanis ez is kiszolgáltatottabbá, 

védtelenebbé teszi az embereket;

- közszolgáltatások privatizálása, hozzájárulva ezzel

 az árak megugrásához, és a lakosság 

elszegényedéséhez, a gyógyszerárak erőteljes 

növelése: így a szegények, közöttük a nyugdíjasok 

csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak 

majd a számukra szükséges gyógyszerekhez, az új 

gyógyszerekkel való tömeges kísérletek lefolytatása a 

szegény országokban úgy tüntetve fel, mintha ez 

nekik lenne jó. Mellékhatásként ez is halálesetekhez 

vagy gyógyíthatatlan betegségek kialakulásához 

vezethet.

Az AIDS további terjedése és a tuberkolózis esetek 

számának újbóli növekedése is jól segíti a 

népességcsökkentési tervek végrehajtását. (Igaz, 

ezeket a betegségeket gazdag emberek is 

megkaphatják, de nekik jó esélyeik vannak a 

felépülésre), a drogok legalizálása (ha valaki drogtól 

akar meghalni, miért kellene ebben 

megakadályozni?); a csecsemőhalandóság jelentősen

 növelhető a fejlődő világban azzal, ha az anyákat 

lebeszélik a szoptatásról, és rábeszélik a tápszerek 

használatára, ami növeli a fertőzések lehetőségét.

A halálozások számát növelő módszerek után térjünk

 át

a születések számát csökkentő módszerekre.

Abortusz és sterilizáció bátorítása; a 

gyermeknevelés megnehezítése, költségeinek 

növelése; a gyermekek számának csökkentését a 

"struktúra-átalakítási programok"-ba is bele kell 

foglalni; anyagi ösztönzés kínálása azoknak, akik 

nem vállalnak gyermeket; a gyermekvállalás érzelmi 

fontosságával szemben az anyagi hátrányainak 

hangsúlyozása.

További olyan, nem közvetlen módszereket is fel 

lehetne sorolni, amelyek vagy a születések 

számának 

csökkenését, vagy a halálozások számának 

növekedését okozhatják. A lényeg az, hogy ezeket a 

módszereket tervezetten, rendszeresen és egymásra 

való hatásukat is kihasználva kell alkalmazni. Jó 

példa erre az a mezőgazdasági projekt, amelybe 

India a Világbank javaslatára kezdett bele. A projekt 

hatására malária-járvány tört ki. Mivel azonban 

közben, az IMF előírására jelentősen csökkentették 

az egészségügyre szánt keretet, az országot a 

járvány felkészületlenül érte, ezért elég sokan meg 

is haltak.

4. Zárógondolatok

Ahogy az már a cikk elején is nyilvánvalóvá vált, "a 

luganói tanulmány" elkészítésének története kitalált 

történet : Susan George fejében született meg. A 

benne szereplő adatok, hivatkozások, és példák 

azonban mind tényeken alapulnak. Susan George, 

kiindulva abból, hogy mi is történik ma a világban, 

arra következtetett, hogy egy "titkos megbízói kör" 

illetve egy "grandiózus népességcsökkentő terv" léte 

nem is lehetetlen. Az pedig ezek után mindegy, hogy 

kik is a "kör" tagjai, és hol és mikor született meg a 

terv.

Susan George úgy gondolja, hogy a "luganói 

tanulmány", vagyis könyve

háromféle lehetséges hatást válthat ki az 

olvasókból:

elutasítják a könyvet, mint olyat ami olyan szörnyűségeket ír le, amelyek teljességgel lehetetlenek; elgondolkodnak a felsorakoztatott tényekről,

elfogadják az elemzéseket, de kételkednek abban, hogy azokból csak egy lehetséges megoldás, a "grandiózus népesség-csökkentő terv" kidolgozása és megvalósítása következhet; ráébrednek arra, hogy az egy bemutatott, lehetséges megoldás valóban következik az előzetes feltételezésekből és az 

elemzésekből. Vagyis

a vélt veszély nagyon is valóságos.

Ez utóbbi csoportba tartozó emberek jönnek rá 

először arra, hogy a neoliberális rend mennyire 

hazug: hiszen - ígéretei ellenére - egyre többen 

lesznek a kárvallottai, mint a nyertesei. Arra is 

ráébrednek, hogy családjuk, saját maguk,

 kisvállalkozásuk, környezetük, kisebb közösségük 

mind-mind komoly veszélyben van. Hiszen, ha a 

transznacionális cégek egyedül a tulajdonosok 

érdekeit szolgálják, ha a kormányok egyre 

tehetetlenebbek a globális erőkkel szemben, ha a 

globális pénz uralma mindenre rátelepszik, 

akkor valóban nem marad más hátra, mint a 

feleslegessé váló emberek "kiküszöbölése" a 

rendszerből, a tőlük való megszabadulás. Erre 

pedig 

valóban megoldás lehet egy "grandiózus 

népességcsökkentő terv".

Hacsak, azok az emberek, akiknek végre kinyílik a 

szemük, és megértik, hogy mi történik körülöttük,

 ezt meg nem akadályozzák. A könyvre a harmadik

 módon reagáló emberek bizonyosan azok között 

lesznek majd, akik tenni akarnak valamit a "kitervelt

 vég ellen". De milyen lehetőségek állnak nyitva 

előttük? Ezek összefoglalásával zárja a könyvet 

Susan George.

A vég másféle is lehet

A másféle megoldás ismertetése előtt azonban 

először fel kell tenni két egyszerű kérdést: Kik 

felelősek a jelenlegi ill. a jövőben is várható 

válságokért? Hogyan akadályozható meg további 

károkozásuk?

A globalizáció magától nem fog leállni. A 

transznacionális cégek hatalmának további 

növekedésével, a korlátok nélküli globális 

pénzmozgással rákos állapotba kerül a 

világgazdaság: folytatja az emberi és természeti 

értékek pusztítását annak ellenére, hogy tudja, hogy

 ez a pusztítás előbb-utóbb önmagára is káros 

hatással lesz majd. A kockázat tehát egyre nagyobb.

 Ezért haszontalan arra kérni a transznacionális 

cégeket, hogy legyenek egy kicsit jobbak,

 felelősségteljesebbek. A lényegük ellen kell

 fellépnünk. Vagyis le kell számolnunk a 

transznacionális zsarnoksággal, mielőtt az 

számolna le velünk. Ki kell szabadulnunk 

alávetettségünkből, igazi polgárrá kell válnunk, 

aki nem hagyja másra sorsa irányítását. Ehhez 

szövetségeseket kell keresnünk. Nem véletlen, hogy

a szakértők azt tanácsolták a "titkos 

megbízóknak", hogy bátorítani kell a 

széthúzást, a megosztottságot, a 

szeparatizmust.

Először is ezt kell leállítani.

Egy francia mezőgazdasági szakember hallgatva egy 

jobboldali és egy baloldali érzelmű parasztszövetség 

vitáját, így kiáltott fel: mit számít, hogy bal- vagy

 jobb-oldali parasztok vagytok-e?

Hiszen hamarosan egyáltalán nem lesztek!

A legfontosabb feladat tehát újraszőni a 

társadalom szövetét, amit a neoliberalizmus 

igyekezett szétszaggatni. Erősíteni kell a helyi 

kedvezményezéseket. Lokalizálni kell. Fel kell lépni a 

környezetet károsító külföldi cégek, a veszélyes 

hulladék-feldolgozók ellen, tiltakozni kell a globális 

cégek érdekeit szolgáló autópályák építése ellen, 

máskor pedig az ellen, hogy egy céget 

privatizáljanak 

vagy bezárják, és ezáltal emberek tömegei veszítsék

 el munkájukat, életlehetőségeiket.

Növelni kell a helyi fogyasztásra termelő 

kisvállalkozások számát, a külföldi helyett 

hazai 

terméket kell vásárolni. Helyi kisbankokat kell 

csinálni, amelyek a helyi megtakarításokat helyi 

fejlesztések támogatására használják. Harcolni kell 

az őstermelők jogaiért, nem szabad hagyni, hogy 

olyan szabályokat kényszerítsenek rájuk, amelyek 

ellehetetlenítik őket. A lokalizáció mellett szükség 

van továbbá arra is, hogy az állam ne gyengüljön 

tovább, hanem inkább nyerje vissza erejét, lássa el 

hagyományos gazdaságfejlesztési és szociális 

feladatait és védje meg a nemzeti érdekeket a 

transznacionális zsarnoksággal szemben. Azt is el 

kell érni, hogy a pénzt ne onnan vegye el, ahol a

 legkevésbé van: az állampolgároktól és a helyi kis-

 és közepes vállalkozásoktól, hanem onnan, ahol 

bővében vannak neki: vagyis a globális cégektől 

és a pénzpiac szereplőitől, elsősorban azok 

tisztességes megadóztatásával. Az ökológiai adó 

bevezetésével meg kellene állítani a természeti 

környezet további károsodását. Vagyis azt kellene 

jobban adóztatni, amiből kevesebbet, és azt 

kevésbé, amiből többet akarunk. Így csökkenteni 

kellene a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókat, és 

jelentős adókat kellene kivetni a környezetet 

károsító 

tevékenységekre közöttük a hulladéktermelésre is. 

Ezekkel és az ehhez hasonló lépésekkel kerülhető 

csak el a luganói tanulmány "végső megoldása".

5. Utószó

A könyv megismerése u

tán mi is választhatunk: reálisnak tartjuk-e Susan 

George elemzését vagy nem. Beteges fantáziálásnak 

gondoljuk-e a "titkos megbízói kör" által kiadott 

feladatot, hogy érdemesnek tartjuk arra, hogy 

elgondolkodjunk róla. Akárhogyan is vélekedünk a 

könyvről, a bemutatott tényeket nem tagadhatjuk, 

hiszen azokat saját bőrünkön is megtapasztaltuk. 

Még emlékszünk a Bokros-csomagra, tudunk a 

kórházi ágyak számának csökkentéséről, az 

egészségügynek juttatott csökkenő támogatásról, a 

lakosság fejlődő országoknál is rosszabb egészségi 

mutatóiról, az alacsony várható élettartamról, és a 

magas halálozási számokról. Naponta éljük meg az 

alacsony életszínvonal valamennyi hátrányát, a 

közüzemek monopolhelyzetéből fakadó áremelések 

derékszíj-összehúzó hatásait, látjuk az elesetteket, a 

hajléktalanokat, megtapasztaljuk a társadalmi 

kohézió hiányát, azt, hogy hogyan próbálják a 

globalizáció hívei szétzülleszteni, kiiktatni nemzeti 

érzéseinket, nemzeti kultúránkat. Végül intőjelként 

arra is gondolnunk kell, hogy az IMF és a Világbank 

hazánk esetén is már korábban megfogalmazta a 

"tervet", ami szerint túl sokan vagyunk, 2-3 millióval

kevesebb magyar is elég lenne.

Susan George könyve tehát nagyon is az 

elevenünkbe vág. A lokalizációval kapcsolatos 

befejező gondolatait ezért akkor is nagyon komolyan

 kell vennünk, ha érvelését esetleg nem tudjuk 

teljesen elfogadni.

Dr.Csath Magdolna, egyetemi tanár

(euroastra.info)

A Nobel-díj zsidó részrehajlása

• Tanulmányok

|

Rövid összefoglalás

Alfred Nobel végrendelete (a tekintélyes Nobel-díj alapító okirata) úgy rendelkezik, hogy “a díj odaítélésénél ne játsszon szerepet a jelöltek nemzeti hovatartozása, hanem az arra leginkább érdemesek kapják a díjat…” Ezt a kifejezett óhajt jórészt figyelmen kívül hagyja a Nobel Alapítvány, amely rendkívül nagy számban adományozza a díjat zsidó tudósoknak (akik hagyományosan „egy nemzethez” tartoznak, noha különböző országokban élnek, szétszóródva a világban), és így jelentős zsidó fölényt teremt. Világviszonylatban a díjat 137-szer gyakrabban, míg Amerikában 26-szor nagyobb gyakorisággal adományozták zsidó jelölteknek, mint ami a zsidó népességszám alapján várható lenne. A zsidó díjazottak aránya több mint megkétszereződött (2,3-szorosára nőtt) a második világháború után annak köszönhetően, hogy a zsidók és a nem zsidók között megosztva kiadott díjak száma ugrásszerűen (8,8-szorosára) megnőtt. A magasabb IQ, illetve az a tény, hogy a zsidók előszeretettel választják a tudományos pályákat, nem támasztja alá kellően ezt a zsidó túlsúlyt. Sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy az üzleti beállítottságú zsidó tudósok kiterjedt és jól szervezett személyes kapcsolatrendszere és az adományozó testület svéd képviselőinek egalitárius, liberális és közömbös hozzáállása együttesen idézi elő ezt a kedvezőtlen jelenséget. Feltételezhetően a tudományos világ képviselői ösztönzik a Nobel Alapítványt arra, hogy Nobel végakaratában megfogalmazott szabályokat a svéd törvények szerint alkalmazzák.

Bevezetés

A zsidókat és a keresztényeket gyakran nevezik “a könyv embereinek, mert van egy imakönyvük. A zsidók köztudottan ragaszkodnak ezekhez az írásokhoz. George H. W. Bush mondta el, hogy „A keleti zsidó gettókban az anyák mézet öntöttek egy könyvre, hogy a gyermekeik megtapasztalják a tanulás édes ízét. És a Kansas-ban élő éhező emberek a gyermekeiket hazavitték a mezőről, amikor egy tanító érkezett.” [1]. A tanulás tudáshoz juttat, a tudás pedig jobb emberi életet, tekintélyt, társadalmi rangot és gazdagságot eredményez. A zsidók mentalitásukból eredően nagy számban képviselik magukat intellektuális pályákon, és tehetségük elismerést arat.

1895-ben Alfred Nobel felajánlotta vagyonát (melyet a dinamit feltalálásából és ipari hasznosításából szerzett). Adományozásának szándéka világos kifejezést kap végakaratában: azokat a tudósokat akarta kitüntetni, akik “a legnagyobb szolgálatot tették az emberiségnek”, határozottan leszögezi: „feltétlen kívánságom [Nobelé], hogy a díj odaítélésében nem kell figyelembe venni a jelöltek nemzeti hovatartozását, hanem az arra leginkább érdemesek kapják a díjat …” [2].

A Nobel-díj népszerűsége jelentősen megnőtt az idők folyamán. A svédek felismerték, hogy a díj hazájuk, a király és a svéd tudomány számára hatalmas PR értékkel bír. Svédország egy kis skandináv ország Európa peremén, valószínűleg a „nagyvilág” számára továbbra is jelentéktelen lenne az évenként megrendezett Nobel-ceremónia nélkül.

Ez a díj a tudósok számára világszerte a tudományos kiválóság csúcsának jelképe és e kiválóság elismerése lett. Fiatal tudósok álmodoznak róla, és ez az álom segíti őket abban, hogy a tanulás és a laboratóriumi feladatok végtelennek tűnő óráit végigküzdjék. A tudomány sokat követelő hivatás, amelyben nem könnyű megmaradni álmok nélkül.

A Nobel-díjat legfeljebb három élő tudósnak ítélik oda hat területen, amely szabály a lehetséges jelöltek számát évente 18 főre korlátozza. Közismerten nehéz feladat megtalálni azokat a személyeket, akik “a legnagyobb szolgálatot tették az emberiségnek”. Ezek a nehézségek gyakran eredményeznek panaszokat a Nobel-bizottsággal szemben, azt állítva, hogy nem megfelelő személyt tüntettek ki. Az efféle bírálatokat többnyire senki sem veszi igazán komolyan, mert a tudóstársadalom tudja, hogy bármely tudományterület sikeres képviselői között háromnál sokkal több olyan személy van, aki joggal megérdemelné az elismerést. Azt még soha senki sem állította, hogy egy kitüntetett teljesen méltatlan lenne a díjra.

Az évente kiosztható díjak kis száma miatt nehéz megállapítani azt, hogy a kitüntettek nemzeti hovatartozását figyelembe vették-e bármelyik évben. Azonban ma már rendelkezésünkre állnak 110 év adatai, amely elegendő a megbízható statisztikai értékeléshez és a Nobel-díj nemzeti (etnikai vagy faji) semlegességének ellenőrzéséhez.

Valószínű senki sem lepődik meg azon, hogy a zsidó tudósok, lévén magasan iskolázott és rendkívül ambiciózus személyek, jeleskednek a tekintélyes tudományos díjak és kitüntetések elnyerésében. Ez alól a Nobel-díj sem kivétel. A zsidó siker mértéke azonban eléggé meglepő.

Nobel-díjasok statisztikája, 1901-2010.

Az elmúlt 110 év alatt [3] összesen 543 Nobel-díjat ítéltek oda 817 személynek és 23 szervezetnek. Ezek közül legalább 181 (21,5%) díjazott volt zsidó, és legfeljebb 659 nem zsidó. Minthogy a világ népességének 99,8%-a nem zsidó és 0,2%-a zsidó, a 659 nem zsidó kitüntetettek száma százalékos arányban 6,6, míg a 181 zsidó kitüntetettek száma százalékos arányban 905, amely világviszonylatban a zsidók 137-szeres felülreprezentáltságát jelenti. Összesen 299 díjazott volt amerikai. Közülük legalább 108 (36%) volt zsidó és legjobb esetben 191 (64%) nem zsidó. Az USA jelenlegi népessége 311,8 millió, amelyből a zsidók lélekszáma 6,5 millió (2,1%). Az USA-ban a 191 nem zsidó díjazott az össznépesség százalékában 1,95, míg a 108 zsidó díjazott százalékaránya 51,4, amely „csak” 26,3-szoros zsidó felülreprezentáltságot jelent a Nobel-díjasok között az USA-ban.

Nobel-díjat hat területen osztanak ki. A zsidó díjazottak számát és arányát különböző zsidó weboldalak figyelemmel kísérik. Ezeknek a weboldalaknak a célja, ahogy mondják, hogy olyan on-line forrást biztosítsanak, amely pontosan bemutatja a zsidók hozzájárulását a világ kulturális, tudományos és műszaki fejlődéséhez.

I. sz. táblázat

A zsidó Nobel-díjasok statisztikai adatai, 1901-2010. [4]

Viszonylag kevés tudós kapott díjat az első 40 évben. Túlsúlyban voltak az egyedül díjazottak (nem megosztott díjak), és több éven keresztül nem adtak ki díjat. A zsidó kitüntettek aránya 10% alatt maradt. Kevés díjat adtak megosztva zsidó és nem zsidó jelöltnek, ilyen megosztott díj csak az orvostudomány és a fizika területén fordult elő. A közgazdasági díj nem Nobel nevéhez fűződik, 1969 előtt nem létezett, a svéd Riksbank hozta létre. (1. sz. ábra).

1. sz. ábra

1. sz. Ábra: Zsidó és nem zsidó díjazottak, 1901-2010.

A Nobel-díj hivatalos weblapján [3] feltüntetett összes kitüntetett listáját és a Jinfo [4] oldalon megadott zsidó Nobel-díjasok listáját használtuk a zsidó (J) és nem zsidó (G) – csak zsidó, csak nem zsidó, megosztva zsidó és nem zsidó párosan, illetve hármasban díjazottak arányának kiszámításához. A számítások az 1901-1940. és az 1941-2010. időszakok adatai alapján készültek.

Alapvető változás következett be közvetlenül a második világháború után. A kitüntetettek száma ugrásszerűen megnőtt, és a díj megosztása gyakorlattá vált. A változást sokan a Nobel-díj “leértékelődéseként” emlegetik. A változás részben a kutatás felgyorsulásával magyarázható, másrészt azzal a ténnyel, hogy ma a kutatómunka többnyire teamekben folyik, így nem lenne igazságos egy személyt kitüntetni. További tényező az a kutatási többlet, amely a párhuzamos kutatásból és probléma megoldásból adódik. A zsidó-nem zsidó díjmegosztás egy szerény 2,7 %-os szintről 24,6%-ra (9-szeres növekedés) ugrott. 10% körül maradt a „csak zsidó” díjazottak aránya, azonban a „csak nem zsidó” arány csökkent, mivel a megosztott díjak gyakoribbakká váltak. Vagyis a zsidó tudósok több mint kétszeresére növelték részesedésüket a kiosztható díjakban, mert a „Nobel-tortából” juttatott nem zsidó rész csökkent (2. sz. ábra). A második világháború után a zsidó kitüntettek százalékaránya 9,4%-ról 22,.2%-ra nőtt, és a nem zsidó díjazottak aránya ennek megfelelően visszaesett. (A közgazdasági díjakat nem vettük be a számításba, mivel 1969 előtt nem léteztek.)

2. sz. ábra

2. sz. ábra: A zsidó-nem zsidó Nobel-díjak megoszlása, 1901-2010.

Az ábra az 1. sz. ábra alapján készült. Az oszlopok a standard hibaátlagot mutatják, n=5 (A közgazdasági díjakat kihagytuk). Egymintás t-próbát használtunk az eltérések jelentőségének elemzéséhez.

A 110 év alatt összesen 65 különböző nemzet részesült Nobel-díjban legalább egy díjjal, és 32 nemzet kapott legalább három díjat. További statisztikai elemzéseket végeztünk e 32 országot illetően (II. sz. táblázat). A Nobel díjasok (NL) országonkénti számát (NL/1 millió lakos/110 év) az országonként díjazottak száma [5] és a népesség szerinti országlista [6] alapján számítottuk. Ezeket az adatokat egybevetettük a 2006-ban mért nemzeti IQ értékekkel [7], országonként egy év alatt (2006.) kiadott könyvek számával (2006) [8] (első kiadás//10,000 lakos/év), az elfogadott szabadalmakkal (1998) [9] (szabadalom/1 millió lakos/év és az adott ország zsidó népességének arányával (%) [10].

A kitüntettek száma országonként jelentős eltéréseket mutat (3. sz. ábra). A zsidók (a világ bármely országában élő etnikumként értendő, nem csak Izrael állampolgárai) messze megelőznek minden más nemzetet 12,7 díjazott / 1 millió lakos eredményükkel. Követi őket Svájc és Svédország, mindkét országban 1 millió lakosból „csak” 3 kitüntetett van.

Gyakran megemlítik (a tudományos és a népszerű tudományos irodalomban), hogy a zsidók IQ átlaga magasabb, mint a nem zsidóké, vagyis a zsidók okosabbak, és ezért nagyobb mértékben járulnak hozzá a társadalom szellemi életéhez, mint a nem zsidók.

II: sz. táblázat

Azt gondolhatnánk, hogy az egyes országok Nobel-díjasainak száma összefügg az adott ország átlag IQ értékével, azonban ez nem így van. Ugyanakkor az egyes országok irodalmi termése többnyire összhangban van az adott ország díjazottainak számával (3. sz. ábra kiegészítése). Az elfogadott szabadalmak száma jól megfeleltethető az IQ értékkel, azonban a Nobel-díjasok számával nem. Az egyes országokban élő zsidó népesség száma nem befolyásolja lényegesen az adott országnak IQ értékkel, könyvkiadással és szabadalmakkal jellemzett szellemi aktivitását.

3. sz. ábra

3. sz. ábra: Nobel-díjasok az egyes országokban (a II. sz. táblázat adataiból)

Kifejtés

A Nobel-díj a 110 év folyamán fokozatosan vált az egyik legnagyobb presztízzsel járó tudományos kitüntetéssé. Az ambiciózus tudósok többségének titkon remélt kívánságai között a tudományos kiválóság legnagyobb elismeréseként jelent meg. A különböző, többnyire fejlett országok is magukévá tették ezt a véleményt, rendkívüli juttatásokat nyújtanak Nobel-díjasaiknak. A kitüntetéssel járó pénzösszeg (kb. 300,000 -1 millió USD) csak egy töredéke annak a pénzjutalomnak, amelyet a díjazott és intézete, illetve tudományos munkatársai megkapnak. Egyetemek, könyvkiadók és vállalatok számára egy Nobel-díjas értéke a testsúlyának megfelelő arany értékével ér fel. Számos egyéb előny között említhetők például tiszteletbeli állások, testületi tagságok vagy jól fizetett előadások. A Nobel-díj nem csak elismerést, hanem hatalmat is jelent. Ezért a kiérdemelt tiszteletnek megfelelően a tudóstársadalom figyelemmel követi a Nobel-díjasokat, így azt is, hogy ők és környezetük milyen módon használják fel tudományos és anyagi befolyásukat.

Mindezeken felül a díj helyet biztosít tulajdonosának a tudománytörténetben. A Nobel-díjasok és munkáik úgy szerepelnek a történelemkönyvekben, mint egy-egy mérföldkő a tudományok fejlődésében. A tudósok nagyon érzékenyek az ilyenfajta hagyományra.

IQ többlet a zsidó fölény mögött

A statisztikai elemzések arra utalnak, hogy a zsidó tudósok erősen felülreprezentáltak a kitüntetettek között. Ez a túlsúly 26-szoros az USA-ban. A túlsúly közismert, azonban mértéke kevésbé. Gyakran magyarázzák a zsidók magasabb IQ értékével. A mérések szerint [11] a zsidó amerikaiak átlag IQ-ja 115, őket követik sorrendben a kelet-ázsiaiak (106), fehérek (103), latinok (89) és afrikai amerikaiak (85). Többféle magyarázatot találhatunk erre a nagyon magas átlag zsidó IQ értékre. Ez az érték helytálló az askenázi zsidók esetében, de nem vág egybe az izraeli nemzeti IQ értékkel (100). Az eredményt jórészt a verbális inteligencia adja, az inteligencia más összetevőiben (pl. motorikus vagy térbeli) a zsidók valószínűleg jóval az átlag alatt lennének. Az átlag askenázi IQ Lynn mérése szerint Amerikában 107 (12) és Izraelben 103 (12). A zsidó inteligencia okát a szakirodalom [14-16] behatóan vizsgálta és alaposan feldolgozta.

Ésszerűnek tűnik az a feltételezés, hogy a sikeres tudósok átlagon felüli inteligenciával rendelkeznek. Azonban az csak egy spekuláció, hogy például egy 135-ös IQ értékkel rendelkező tudósnak nagyobb esélye van a sikerre, mint annak, akinek IQ értéke csak 130. A verbális inteligencia, amelyben a zsidók nagyon jók, nagymértékben befolyásolhatja a díjért folyó versenyt a béke, az irodalom és a közgazdaság területén, azonban más fajta inteligencia szükséges a sikerhez a fizika, az élettan és a kémia területén. Nehéz elhinni, hogy a kivételesen magas IQ értéknek döntő szerepe van a díj elnyerésében, amikor más, magas IQ-val rendelkező népek (kelet-ázsiai) kevés díjat szereznek. Izrael jellemzően átlagos IQ-ja és tudományos teljesítménye egy másik zavaró tényező, ha a zsidók sikerét csupán az inteligenciával próbáljuk megmagyarázni.

Különleges beállítottság a zsidó fölény mögött

Másik jól hangzó magyarázat a zsidó fölényre az, hogy a zsidók nagyobb arányban kapcsolódnak be a szellemi tevékenységekbe, mint a nem zsidó társadalom nem zsidó népessége. Következésképpen a 26-szoros zsidó fölény Amerikában arra utalhatna, hogy 26-szor több zsidó választja a tudományt élethivatásul, mint amerikai. Az USA-ban mintegy 2,1 millió tudós van [17], amely az amerikaiak 0,6%-át jelenti. Az amerikai zsidók 0,6%-a 36.000 személyt jelentene, vagyis 26x36.000=1.044.000 zsidó tudóst, így minden 6. zsidót az USA-ban. Ez pedig teljesen valószerűtlen szám.

A zsidó kitüntetettek aránya több mint megkétszereződött a második világháború után. E növekedés a zsidó-nem zsidó megosztott díjak nagymértékű növekedésének tudható be. Kiváló zsidó és nem zsidó tudósok kezdtek együttműködni, vagy esetlegesen azonos, sikeres tudományos terület kutatásában mélyedtek el. Ilyenfajta közös megjelenés (vagy véletlen egybeesés) szinte példátlan volt a háború előtt. Ez egy másik említésre méltó jelenség, arra utal, hogy a legtehetségesebb zsidók túlélték a holokausztot (miközben a zsidó népesség 1:2-3 arányban életét vesztette); e zsenik újra elvegyültek a leggazdagabb nemzetek közé és folytatták ragyogó tudományos pályájukat, példátlan sztár-karrierjüket, többnyire az USA-ban.

Jelölés és eljárásmód a zsidó fölény mögött

A kérdés továbbra is megválaszolatlan: Miből adódik ez a 26-szoros zsidó fölény? A választ a díjazottak kiválasztási módja adhatja meg, jóllehet ez az eljárás nagyon demokratikusnak tűnik.

A jelölési űrlapokat a Nobel-bizottság körülbelül 3.000 személynek megküldi, rendszerint az aktuális évet megelőző szeptemberben. Ezek a személyek többnyire az adott területen kutató akadémikusok. A jelölési űrlapok visszaküldésének határideje január 31. A Nobel-bizottság kiválaszt az űrlapokról mintegy 300 potenciális díjazottat és még további neveket választ. A jelöltek neve nem kerül nyilvánosságra, és velük sem közlik, hogy díjra jelölték őket. A jelölés teljes dokumentációját a kitüntetést követő 50 évre zárolják. Ezután a Nobel-bizottság beszámolót készít az adott területek szakértőitől kapott vélemények alapján. E jelentést az előzetes jelöltlistával együtt benyújtják a díjat odaítélő intézményeknek. Az intézmények képviselői összeülnek, és többségi szavazattal kiválasztják az egyes területek jelöltjét vagy jelöltjeit. Döntésüket, amely megfellebbezhetetlen, a szavazást követően azonnal kihirdetik. Díjanként legfeljebb három jelöltet és két különböző munkát lehet kiválasztani [18].

Például az élettani vagy orvosi Nobel-díjat a Nobel Közgyűlés, amelyet a stockholmi Karolinska Intézet 50 professzora (az intézet 500 professzora közül) alkot. A Nobel-bizottság öt tagjához csatlakozik hatodikként a Nobel Közgyűlés titkára. A tagokat három éves időszakra választják. Minden évben tíz társtagot választanak a márciustól októberig terjedő időszakra. A Nobel-bizottság a Nobel Közgyűlés munkatestülete [19, 20].

„ÉLETTAN ILLETVE ORVOSTUDOMÁNY TERÜLETÉN az alábbi személyek és szervezetek élvezik azt a törvényben szabályozott jogot, hogy az alkalmasság és az egyetemesség elve alapján Nobel-díjra előterjesztést nyújtsanak be:

1. A Karolinska Intézet Nobel Közgyűlésének tagjai;
2. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia orvostudományi tagozatának svéd és külföldi tagjai;
3. Élettani vagy orvostudományi Nobel-díjjal kitüntetett tudósok;
4. A Nobel-bizottságnak az 1. pont alatt nem megnevezett tagjai;
5. Svédország orvosi egyetemeinek professzorai, valamint Dániában, Finnországban, Izlandon és Norvégiában orvosi egyetemeken vagy hasonló intézményekben professzori címet viselő tudósai;
6. A Közgyűlés által kiválasztott legalább hat más orvosi egyetem hasonló címet viselő tudósai; a Közgyűlés úgy választja meg az intézményeket, hogy az egyes országok és egyetemeik között arányos legyen a feladatmegosztás; és
7. Természettudományok területén kutatómunkát végző olyan tudósok, akiket a Közgyűlés megfelelőnek tart a feladatra.

A Nobel-bizottság ajánlására a Közgyűlés minden évben május végéig hozza meg a döntést a 6. és 7. pont alapján kiválasztott kutatók személyére vonatkozóan.” [18].

A mintegy 300 nevet tartalmazó jelöltlistára felkerülni önmagában is kihívás. Azok a tudósok, akik nem kellően ismert vagy elismert beosztásban tevékenykednek, vagy egyszerűen csak visszahúzódóak, már ezen a ponton háttérbe szorulnak. A 300 jelölt közül az 1-3 főből álló díjnyertes csoportba való bejutás két lépésben történik. A Nobel Közgyűlés valószínűleg már februárban kialakította elvi álláspontját, amikor határoz a kitüntetendő kutatási terület kérdésében. Ez egy nagyon fontos döntés, alapvetően meghatározza a zsidó fölény erősítését vagy gyengítését.

Az eljárás szemléltetésére egy példát mutatunk be, anélkül, hogy akár burkoltan is azt sejtetnénk, hogy ilyesmi megtörtént. A leírásban valódi neveket használtunk, hogy a példát valószerűbbé tegyük.

A Humán Genom Projekt 2000-ben nagy részben lezárult [21, 22]. Francis Collins és Craig Venter neve ismertté vált az egész világon a kutatás legintenzívebb utolsó három évében [23]. A humán genom szekvenciájának meghatározása hatalmas vállalkozás volt a tudóstársadalom és a mögötte álló támogatást nyújtó országok részéről. Egyértelmű volt, hogy a projekt jelentős mértékben szolgálja az emberiség javát és a biológiában alapvetően megváltoztatja a gondolkodást és a kutatást. Sokan vélték úgy, hogy a projektet valamiképpen Nobel-díjjal fogják kitüntetni.

Ugyanakkor a kulcsszemély, aki a projekt előrehaladását biztosította és megmentette az anyagi összeomlástól, a tudós és vállalkozó Craig Venter volt. Dolgozott saját magának és vállalata, a Celera számára, miközben az emberiség javát szolgálta (sok hasonlóság van közte és Alfred Nobel között). A Celera értékesítette a szekvenciákat más tudósok számára és szabadalmaztatta ezeket jövőbeli biotechnológiai alkalmazásokhoz. Ez Ventert meglehetősen népszerűtlenné tette, különösen a naiv tudóstársadalom körében.

A második legjobb jelölt Francis Collin, aki a Humán Genom Projekt (HGP) vezetője volt a Nemzeti Egészségügyi Intézetben (NIH). Tehetséges, rendkívül közvetlen személyiség, jó szervezőkészséggel. Azonban tudományos intézete hírhedtté vált lassúsága és költségessége miatt. Sok elméleti tudós évekig kihasználta a projektet kényelmes életviteléhez, amelynek, úgy tűnt, soha nem lesz vége. Collins egy nyíltan és mélyen vallásos tudós, keresztény, ami sokakat irritál.

A harmadik szereplő John E. Sulston, az angliai Cambridgeshire-ben újonnan létesített Sanger Centre igazgatója. Ő és intézete jelentős mértékben hozzájárult a HGP sikeréhez, de messze elmaradt Collins és Venter mögött.

A Collins-Venter-Sulston trio megérdemelte volna 2002-ben az élettani és orvosi Nobel-díjat. De nem ez történt. A Karolinska Intézetben a Nobel Közgyűlés elvi döntésében más kutatási terület díjazásáról határozott; megtartotta Sulstont (és a HGP-t) a jelöltlistán, de elutasította Collinst és Ventert. Kitüntette Sulstont a C. elegans (egy féreg) kutatásáért az emberi genom (ember!) szekvenciája helyett, ezáltal „szabad utat” adott a Nobel-díjhoz Sydney Brenner és H. Robert Horvitz számára, akik történetesen mindketten zsidók. Ezzel létrejött a zsidó fölény, bár a C. elegans haszna az emberiség számára továbbra is felfedezésre vár.

Kapcsolatrendszer a zsidó fölény mögött

Amikor a Nobel Közgyűlés kialakította elvi álláspontját, már februárban, a kibővített Nobel Bizottság (16 személy) választhat a jelöltek rövid listájából. Ebben a szakaszban a legfontosabb tényező azoknak a tudósoknak a száma és státusza, akik egy adott jelöltet támogatnak. Valószínűleg olyan jelölt lesz véglegesen kiválasztva, akinek sok vagy befolyásos támogatója van. És ez az a pont, ahol a zsidó tudósok hasznosítani tudják, és hasznosítják is tehetségüket a kapcsolataik ápolásában (más zsidókkal) és kimagasló verbális intelligenciájukat. Nem magyarázhatjuk a zsidó fölényt magasabb zsidó IQ-val, vagy azzal, hogy a zsidók előnyben részesítik az értelmiségi pályákat. Lehetséges magyarázatként szolgálhat, hogy a zsidók mögött erősebb támogatás van, mint a nem zsidó tudósok mögött. A némileg magasabb IQ, az értelmiségi pályák bizonyos mértékű előnyben részesítése és az erős és hatékony zsidó kapcsolatrendszer együttesen járulnak hozzá a 26-szoros zsidó fölényhez. Egyértelmű, hogy az USA-ban minden egyes sikeres zsidó tudós mögött 26-szor több „mentor” (főként más zsidók) áll, mint egy sikeres nem zsidó tudós mögött.

Maga a Nobel Alapítvány a zsidó fölény mögött

A svédek meglehetősen érzékenyek a korrupcióra. A svéd egy rendkívül egalitárius társadalom, ahol az emberek meglehetősen sok időt töltenek azzal, hogy figyeljék és ellenőrizzék egymást. A Nobel-díj árúba bocsátása és megvásárlása elképzelhetetlen. Ugyanakkor a svédek fogékonyak mindenféle (gyakran buta) egalitárius érvre. Az elgondolás, hogy „egy díjat egy zsidónak és egy díjat egy nem zsidónak” tökéletesen elfogadható egy egalitárius svéd számára.

A szocio-kommunista vagy marxista társadalmak nagyon negatívan, sőt ellenségesen viszonyulnak a rangokhoz és díjakhoz, mert szerintük ezek a burzsoá társadalmak csökevényei és növelik (vagy hangsúlyozzák) a társadalmi egyenlőtlenséget. Svédország az egyetlen olyan ország a világon, ahol a politikai elit megpróbálta meggyőzni a doktorokat (MD) arról, hogy ne használják a doktori címet [24]. Sőt megpróbáltak megszabadulni olyan szokásos tudományos fokozatoktól, mint tudományos munkatárs és egyetemi tanársegéd [25, 26]. Svédország az egyetlen olyan ország a világon, ahol tortát lehet dobni a király arcába büntetés nélkül [27].

A svédekre még mindig ráhagyni, hogy egy tekintélyes díjról döntsenek, szinte vicc és természetesen az egyik legnagyobb létező képmutatás a világon. Jóllehet, a Nobel-díj jelentős PR hasznot hoz az egész ország és különösen a svéd tudományos intézményrendszer számára. A svédeket nem érdekli a Nobel-díjas személye és az, hogy mire kapta a kitüntetést; ami fontos számukra: a kitüntetés adományozásával járó figyelem és pénz. A svéd tudósokat nem érdekli egy díjazott neme vagy etnikai hovatartozása, a fontos számukra az, hogy a díj odaítélésekor lefolytatott eljárás számukra kapcsolatokat, hírnevet, könnyű publikációs lehetőségeket jelent tekintélyes újságokban, szekcióvezetőként konferenciákra meghívásokat, elnöki pozíciókat társaságokban és végső soron több kutatási forrást [28]. Zsidók vagy nem zsidók, nem számít, a show műsornak folytatódnia kell.

Ez a közömbös és engedékeny hozzáállás, amit nevezhetünk a „fölény passzív elfogadásával előidézett korrupciónak”, tágra nyitja Svédország kapuit egy individuális, piacszemléletű személyiségtípus kapcsolatrendszere számára, és végső soron a zsidó fölényhez vezet.

Maguk a nem zsidók a zsidó fölény mögött

A zsidók fent leírt túl ambiciózus csoportmarketingje, expanzív és erősen versengő viselkedése szokatlan a Nobel-díjjal kapcsolatban, vagy a háború utáni időszak viszonyai között. Mindig és mindenhol köztudott volt, hogy a zsidók hogyan éltek az elmúlt 3000 év folyamán. Sok nem zsidó félreérti ezt és nem megfelelően viszonyul ehhez. A nem zsidóknak meg kellene érteniük, három évezred után, hogy a zsidók az emberi fajnak egy olyan intelligens és ambiciózus variánsát alkották és alkotják ma is, amely érintetlenül megőrizte sajátos genetikai, vallási, kulturális és szellemi örökségét, a diaszpóra és a világ különböző országaiban való szétszóródás ellenére. Egy olyan Nemzet (egy Nemzet!), amelynek tagjai nem csak Izraelben élnek, hanem sok más országban is szerte a világon. Nagyon hatékony csoportalkotó stratégiával rendelkeznek. [29]. Megtanulták annak művészetét, hogyan lehet aránytalanul mértékben prosperálni –bárhol, bármilyen nem zsidó környezetben és viszonylag hosszú időszakokon keresztül. (Az utóbbi időben láthattuk Izraelben, mennyire tudnak boldogulni saját magukban, zsidó környezetben).

Azonban a nem zsidóknak nem szabad megfeledkezni arról, hogy a zsidók genetikai és kulturális integritásukért örökölt genetikai rendellenességekkel (a túl kicsi génállomány következtében) [30] és időközönként tetemes véráldozattal (a nem zsidók frusztrációja következtében) nagy árat fizetnek. Hatalmas és szelektív genetikai nyomás van ezen a Nemzeten és minden egyes zsidóra kínzó társadalmi nyomást gyakorol a saját közössége. Nem könnyű megfelelni Isten és a zsidók között létrejött szövetségnek!

Ugyanakkor a nem zsidók könnyű prédának tűnnek. A nem zsidók, mint többségi csoport, versenyre kényszerülnek más nem zsidókkal, és gyakran ezzel párhozamosan felkészületlenül kerülnek versenykényszerbe egy eszes kisebbségi zsidóval. A keresztény élet és megbocsátás, a halasztott igazságszolgáltatás és az egyén megjutalmazása a „másvilágon” nem a legjobb stratégia az evilági sikerhez. Sok nem zsidó tudós üzleti naivitása és „szelíd” idealizmusa, amely „minden” ember (Emberiség!) jóságára tekintettel van, különösen sajnálatos ebben a kontextusban.

A zsidó fölény, mint Nobel végakaratának a megsértése

A zsidók Nemzetet alkotnak? A hagyományos felfogás szerint, amely a Tórában megtalálható, a zsidók nemzetet alkotnak. A Tóra és a rabbik ezt a kifejezést nem a mai értelemben használták, amely területi és politikai entitást jelent, hanem ókori értelemben, azaz egy embercsoportot jelölt, melynek tagjait közös történelem, közös sors és az összetartozás tudata kötötte össze [31].

A zsidók (Hebrew: יְהוּדִים‎‎ Yehudim [jɛhuːdiːm]), vagy más szóval a zsidó emberek alatt egy nemzetet és etnikai-vallási csoportot kell érteni, amely az ókori közel-keleti izraelitákból vagy héberekből alakult ki. A zsidó nemzetiség, nemzeti jelleg és vallás szorosan összefügg, mivel a judaizmus a zsidó nemzet hagyományos hite [32-34].

A judaizmus magában foglalja a nemzet, a nemzetiség, a vallás és a kultúra egyes elemeit, annak meghatározása, hogy ki zsidó, bizonyos mértékig attól függ, hogy vallási vagy nemzeti megközelítésen alapszik-e a meghatározás. [35].

“A legtöbb zsidó közösség viszonylag elszigetelt maradt a mellette élő nem zsidó közösségektől a diaszpóra alatt és után. [36]. A kutatókat meglepte az a feltűnő genetikai

egyöntetűség, amelyet a mai zsidóknál tapasztaltak, függetlenül attól, hogy a diaszpóra szétszóródott a világban.

Az állampolgárság egy nemzethez vagy egy szuverén államhoz való tartozást jelent. A világ számtalan részén a nemzeti hovatartozás kifejezést sokkal inkább etnikai és kulturális alapon, vagy családi önmeghatározás alapján, mintsem egy államhoz vagy adott politikai alakulathoz való viszony alapján definiálják. Ugyanakkor az állampolgárság vonatkozhat egy nemzethez (olyan közösség, amelynek tagjait etnikai és kulturális, valamint önazonosságtudat kapcsol össze) való tartozásra, még akkor is, ha a nemzetnek nincs állama, ilyen nemzetek pl. a baszkok, a kurdok, a tamilok vagy a skótok [37].

Például valaki mondhatja magáról, hogy kurd, vagyis kurd nemzetiségű, bár jelenleg nincs független kurd állam. A korábbi Szovjetunióval vagy Jugoszláviával összefüggésben a nemzetiség szót gyakran használják az orosz vagy a szerb-horvát szavak szinonimájaként (национальность/ natsionalnost, народность/narodnost) ezen (korábbi) államok etnikai csoportjaira vagy helyi közösségeire.

Jó példa az Orosz Föderáció, ahol mai is az orosztól eltérő nemzetiségűek élnek, de orosz állampolgároknak tekintik őket, és a Föderáció törvényei vonatkoznak rájuk. Hasonlóképpen a „Kína nemzetiségei” kifejezés a Kínában élő kulturális csoportokra utal. Spanyolország különböző nemzetiségek által alkotott egy Nemzet, a nemzetiségeket politikailag nem ismerik el nemzetekként (államokként), illetve kisebb nemzetekként tekintik ezeket a spanyol Nemzeten belül.

Elég csak elolvasni a zsidó írásokat és figyelmen kívül hagyni a nem zsidó magyarázatokat annak megértéséhez és elfogadásához, hogy a zsidók (egyetlen) elhatárolható Nemzetet alkotnak.

Összegzés és javaslat

A zsidók sikeresen biztosítottak maguknak aránytalanul nagy részesedést a tekintélyes Nobel-díjakból és ehhez kapcsolódóan a tudományos/szellemi teljesítményhez szükséges társadalmi források feletti befolyásból. Minden tiszteletet megérdemel a zsidó IQ, intellektuális elkötelezettség és kapcsolatépítési tehetség, azonban ez esetben egy olyan fölény tapasztalható, amelyet a nem zsidó tudósoknak kezelni kell, jóindulattal és „keresztényi szeretettel”, annak érdekében, hogy elkerülhessük a félreértést, az etnikai feszültségek növekedését és a történelmi hibák megismétlődését. Jó szándékkal arra kérjük a világ tudósait, hogy győzzék meg a Nobel Alapítványt, hogy szenteljen több figyelmet Nobel végrendeletének és szüntesse meg a zsidó fölényt.

Köszönetnyilvánítás

Nagyon szépen köszönöm a Karolinska Intézetben tevékenykedő barátaimnak és nem kevés ellenségemnek, hogy e projekt vállalásához nélkülözhetetlen „Bizalmat” és „Szembenállást” biztosították számomra, illetve bíztattak könyvem, „A SVÉD ISTEN” (2009, www.amazon.com) megírására..

Hálás köszönetemet fejezem ki Kevin MacDonald professzornak, Kaliforniai Állami egyetem–Long Beach, amiért megtanított helyes, értelmes és tudományos stílusban írni a zsidó Nemzetről.

Hivatkozások

1. George H. W. Bush, Acceptance Speech at the Republican National Convention (August 18, 1988) - http://bushlibrary.tamu.edu/research/pdfs/rnc.pdf - access on January 18th, 2011

2. Nobelprize.org – The Official Web Site of the Nobel Prize. Excerpt from the Will of Alfred Nobel. (http://nobelprize.org/alfred_nobel/will/short_testamente.html - Last accessed 2011 01 17.

3. Nobelprize.org – The Official Web Site of the Nobel Prize. http://nobelprize.org/nobel_prizes/nobelprize_facts.html. - Last accessed 2011 01 17,

4. Jinfo.org. - http://www.jinfo.org/Nobel_Prizes.html - Last accessed 2011 01 17.

5. Nobel laureates by nationality http://en.wikipedia.org/wiki/Category:Nobel_laureates_by_nationality – Last accessed 2011 01 21.

6. List of countries by population http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_population – Last accessed 2011 01 21.

7. IQ and Global Inequality - http://en.wikipedia.org/wiki/IQ_and_Global_Inequality – Last accessed 2011 01 21.

8. Books published per country per year - http://en.wikipedia.org/wiki/Books_published_per_country_per_year – Last accessed 2011 01 21.

9. Economy Statistics > Patents granted (most recent) by country - http://www.nationmaster.com/graph/eco_pat_gra-economy-patents-granted - Last accessed 2011 01 21.

10. Jewish population - http://en.wikipedia.org/wiki/Jewish_population - Last accessed 2011 01 21.

11. Herrnstein, R. J., & Murray, C. (1994). The bell curve. New York: Free Press.

12. Lynn, R. (2004). The intelligence of American Jews. Personality and Individual Differences 36, 201–206.

13. Lynn, R. & Vanhanen, T. (2006). IQ and Global Inequality. Augusta, GA: Washington Summit Publishers, p. 312.

14. Charles Murray. Jewish Genius. Commentarymagasine.com, 2007 - http://www.commentarymagazine.com/viewarticle.cfm/jewish-genius-10855 - Last accessed 2011 01 21.

15. J. Philippe Rushton. Race, Intelligence, and the Brain: The Errors and Omissions of the Revised Edition of S. J. Gould's The Mismeasure of Man (1996). Personality and Individual Differences, Vol. 23, No. 1 (July 1997), pp. 169-180

16. R. Brian Ferguson. How Jews Became Smart: Anti-“Natural History of Ashkenazi Intelligence”. - http://andromeda.rutgers.edu/~socant/How%20Jews%20Became%20Smart%20%282008%29.pdf - Last accessed 2011 01 21.

17. Scientists, Engineers and Technitians in the United States: 2001. Detailed Statistical Tables, http://www.nsf.gov/statistics/nsf05313/tables.htm - Last accessed 2011 01 21.

18. N O B E L F O U N D A T I O N - http://nobelprize.org/nobel_organizations/nobelfoundation/directory_org_110112.pdf

19. The Nobel Assembly 2010 – http://www.mednobel.ki.se/mednobel/assembly.html

20. The Nobel Committee 2010 - http://www.mednobel.ki.se/mednobel/committee.html

21. Venter, J. Craig; et al. (February 16, 2001). "The Sequence of the Human Genome". Science (journal) 291 (5507): 1304–51

22. Eric S. Lander. Initial sequencing and analysis of the human genome. Nature 409, 860-921 (15 February 2001)

23. Adams, J. (2008) Sequencing human genome: the contributions of Francis Collins and Craig Venter. Nature Education 1(1)

24. Lars-Ake Pellborn – CEO of The Swedish Society of Medicine in Stockholm, Sweden, - personal communication, 2001.

25. Court Case T 27-04, Solna Tingsratt, Solna, Sweden, 2004.

26. Court Case T 3688-07, Solna Tingsratt, Solna, Sweden, 2007.

27. Swedish king in tart attack – BBC News. 6 September, 2001. - http://news.bbc.co.uk/2/hi/europe/1529270.stm -

28. Biro JC. The Swedish God. 2009, www.amazon.com

29. K. McDonald. A People that shall Dwell Alone – Judaism as a Group Evolutionary Strategy, with Diaspora People. Writers Club Press. San Jose, 2002.

30. Ashkenazi Jewish Genetic Disease, Jewish Virtual Library. http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/Health/genetics.html

31. Judaism 101. What is Judaism? http://www.jewfaq.org/judaism.htm -

32. "The Jewish Problem: How To Solve It," U.S. Supreme Court Justice Louis D. Brandeis, "Jews are a distinctive nationality of which every Jew, whatever his country, his station or shade of belief, is necessarily a member" (April 25, 1915), University of Louisville Louis D. Brandeis School of Law, http://www.law.louisville.edu/library/collections/brandeis/node/234 Retrieved on June 15, 2009

33. Palmer, Henry, A History of the Jewish Nation (1875), D. Lothrop & Co., Retrieved on June 15, 2009

34. "The Collected Papers of Albert Einstein, Vol. 7: Berlin Years," U.S. Supreme Court Justice Louis D. Brandeis, "The Jewish Nation is a living fact" (June 21, 1921), Princeton University Press,

35. Weiner, Rebecca (2007). "Who is a Jew?". Jewish Virtual Library. http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/Judaism/whojew1.html. Retrieved 2007-10-06.

36. Hammer, Mf; Redd, Aj; Wood, Et; Bonner, Mr; Jarjanazi, H; Karafet, T; Santachiara-Benerecetti, S; Oppenheim, A; Jobling, Ma, Jenkins, T; Ostrer, H; Bonne-Tamir, B (Jun 2000). "Jewish and Middle Eastern non-Jewish populations share a common pool of Y-chromosome biallelic haplotypes." (Free full text). Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America 97 (12): 6769–74. - http://www.pnas.org/cgi/pmidlookup?view=long&pmid=10801975. Nationality. Wikipedia. - http://en.wikipedia.org/wiki/Nationality - Last accessed

Jan C Biro MD., PhD

Karolinska Institute, Stockholm, Sweden & Homulus Foundation, Los Angeles, CA, USA.

jan.biro@att.net, www.janbiro.com

(A cikk 2011. március 15-én jelent meg. A Magyar forditást Dékány Sára (Bonyhád) készitette 2011 Juliusában.)

Eredeti szöveg elérhetősége:

www.janbiro.com/THE_JEWISH_BIAS_OF_THE_NOBEL_PRIZE.pdf

http://jewcatch.com/files/BIRO___THE_JEWISH_BIAS_OF_THE_NOBEL_PRIZE___TO_MEDIA_2011_MARCH.pdf

Szemfényvesztés újra?

• Tanulmányok

|

A magyarországi baloldal nem létezik. Ha ideológiai alapokat tekintjük, akkor meghalt Kádárral, ha pedig történelmi szinten vizsgáljuk meg a dolgot, akkor azt mondhatjuk, hogy sosem volt ilyen.

A baloldali eszmék alapját megalapozó zsidó Marx és Engels szavai százmillió ember halálát okozták a későbbiekben. Ezzel az eredménnyel nevezhetjük az általuk kialakult kommunista eszmét pusztítónak és károsnak. Nem csoda, hogy a kommunizmus szélsőséges formái, illetve az anarchizmus sem tudott egyértelmű eredményeket felmutatni a munkás és dolgozó tömegek számára.

Vele valami véget ért, és ez fáj még mindig a 

tömegeknek

A parlamentáris demokráciában működő mérsékelt irányzat, a szociáldemokrácia sem tudott hatékonyan politizálni a munkás és paraszt tömegek érdekében. Történelmi szinten így a munkás és paraszt tömegek képtelenek voltak társadalmi súlyuknak megfelelő politikai nyomást kifejteni. Magyarországon a helyzet még szélsőségesebb, hiszen a magyar politikai bal élére, vagy a második vonalba szinte mindig a zsidó bajkeverők kerültek.

Nincs ez másképpen ma sem. A magyar politikai életben éppen csak túl vagyunk a félidőn, de a háttérben megbújó cionista háttérhatalom kezében a média nagy részével és óriási összelopott tőkével már építi az országot tovább pusztítani akaró terveit.

A 2010-es választások a liberális baloldal politikai megsemmisülését okozták majdnem. Hozzá kell tenni, hogy nem lett volna kár értük. A Fidesz vezette csapat sem tud hatékonyan az országért és lakosaiért kiállni, nem utolsó sorban azért, mert a zsidó háttérhatalom oda is befészkelte magát stabilan. De mozgolódás van a rendszerben, hiszen a baloldali politikai mozgás megindult. Lehet, hogy néhány orbáni elszólás a bankrendszerrel kapcsolatban kiverte a biztosítékot?

A bankrendszer a mindenkori zsidó uzsora alapja bármilyen történelmi kort vizsgálunk meg. Az IMF és a hozzá kapcsolódó bankrendszer nem akar hallani arról, hogy a bankok profitjához hozzányúljon valaki. Nagy a lehetősége annak is, hogy a balliberális oldalon csoportosuló zsidó kritikus tömeg minden erejét összeszedi, mielőtt végleg megszünteti a magyar élet létalapját a Kárpát-medencében. Ezt már jól előkészítette a cionista banda az ún. nemzeti radikális páston is felügyeletet gyakorolva, a hazaszerető tömegek feltérképezésével és párhuzamos leépítésével. Csak a megfelelő ember, a megfelelő név, illetve a megfelelő stílus és a megfelelő mondanivaló szükséges ahhoz, hogy szétverje a jelenlegi, neki nem tetsző rendszert. A gondolkodni nem akaró, sajtóval befolyásolt buta tömeg az alapját adja majd a színjátéknak, ami 2014-ben lefolyik majd.

Rájöttek, hogy az MSZP kiöregedett, belülről szétesett és a korosodó támogatói hamarosan elhagyják ezt a világot.

A szegfű már kevés, a kávéjuk lefőtt

Mint látod a kis hülye vakolót már pártelnöknek tolta a páholya és a hazaárulásaikat nap mint nap átélheted !!!!!

Az LMP nem tudott kitörni a fővárosból, támogatottsága kicsi és képtelen volt a magyarellenes SZDSZ nyomdokaiba lépni. Most pedig a szakadás előtt áll, aminek az oka egyszerű. Van egy valóban zöld része a pártnak, amelynek a középpontjában az európai zöld program áll, míg a másik része erősen kapcsolódik az elmúlt évtizedek neoliberális és zsidó vérszívókhoz. A szakadással az esélytelenek körébe léptek a következő választáson, csak egyes csoportjaik mehetnek be a parlamentbe az Együtt 2014 színeiben.

A csapat típusos, de egyedül nekik sem megy

A DK és Gyurcsány egy ortodox balliberális irányzat lett, élen az öszödi szemfényvesztővel. Gyurcsány személye pedig inkább terhes lenne az új csoportnak, mint hasznos. Elsősorban az idősebb korosztály szélsőbalos szárnya támogatja majd.

Hithű, de már lejárt a lemeze

És ott van a Milla élén a legalizált drogkultúrát Magyarországra bevezetni akaró Juhász Péterrel, aki védte már a cigányokat, támadta az új médiatörvényt és mondhatjuk, hogy szembement a józan és normális magyar ember mindenféle erkölcsével. A kendermagosok harcosából lett a Milla vezetője és a zsidó-cionista háttérhatalom szóvivője (biztos, hogy nem kevés összegért).

Juhász Péter a kendert nem tudta legalizáltatni, de 

ennek ellenére már megint kábítja a népet 

A Milla a Magyar Szolidaritás Mozgalommal és Kónya Péterrel, illetve a Haza és Haladás Egyesülettel, élén a libás Bajnaival próbál betörni Együtt 2014 néven a politikai színtérre. Juhász és csapata Bajnaival és a régi SZDSZ csúszómászóival akar visszajönni, illetve szélsőséges gondolkodásával egy újabb kulturális és társadalmi armageddont elindítani. 

Együtt a hányinger koalíciója 

És mi lenne az eredménye?

1, totális zsidó térnyerés 2, cigányok

 elszabadulása, 3, teljes és mindenre 

kiterjedő magyarellenesség, 4, végső 

csapás a magyar fiatalokra és családokra,

 5, az ország teljes és totális 

kiszipolyozása és az élet ellehetetlenítése.

Abban biztosak lehetünk, hogy a szél összefújja a

mocskot 2014-ben és egymás nyakába fognak 

borulni az előbb felsoroltak. 

Összefújva a szemét: SZDSZ, Milla, MSZP, LMP, 

zsidók és még ki tudja…

Azonban a mocsoknak van egy jó tulajdonsága,

 mégpedig az, hogy eltakarítható. De ez már a 

mi feladatunk lesz. 

Jövőnk Infó - Tényfeltáró Munkacsoport