A NATO líbiai jelenléte, lebombázott lakóépületekkel, kórházakkal és iskolákkal, aligha hasonlít a humanitárius küldetéshez. Líbia sikeres ország volt a NATO-támadást megelőzően - nyilatkozta a Russia Todaynek (RT) az aktivista Yvonne Di Vito, a Libiaibarátok.com-tól. Interjú.
RT:
Említette, hogy itt, Olaszországban a Líbiában történtekről
szóló riportok nagyon zavarosak voltak, sok egymásnak ellentmondó
információval. Elmondaná nekünk, mit tapasztalt, és hogyan látja
a helyzetet?
Yvonne
Di Vito: Július 28-án mentünk Líbiába, augusztus 7-én jöttünk
vissza, és teljesen más helyzettel találkoztunk, ugyanis a NATO
civileket bombázott. A bombázások nemcsak katonai célpontok ellen
irányultak, hanem lakóépületeket, kórházakat, iskolákat,
televízióállomásokat is leromboltak, és ez teljesen
ellentmondott a humanitárius okoknak amiért, állításaik szerint,
ott voltak. Azt hiszem, azért csinálták ezt, hogy pánikot
keltsenek a városban. Ezért bombázták a lakosság által naponta
látogatott helyeket, ahol ételhez jutnak, és lényeges
szolgáltatást kapnak, mint pl. a kórházakban.
Ez
a muszlimok számára is nehéz időszak volt a ramadán miatt, és
ezért tartózkodtak otthon napközben. Elmentünk Tripoliba és
Zitánba, hatalmas tüntetéseket láttunk, ahol sok ezer
Kadhafi-támogató a NATO ellen fordult, és mindezeket a
tüntetéseket elhallgatták Olaszországban. Ellátogattunk Tanjurba
és Sansurba is, és sok asszonnyal találkoztunk, akik ránk
kiáltottak: „Ti, olaszok, miért bombáztok bennünket? Mit
vétettünk ellenetek? Miért gyilkoljátok gyermekeinket?” Ez volt
első számú kérdésük. Zitánban jártunkkor lebombáztak egy
házat és két gyermeket megöltek benne. Megpróbáltuk bemutatni
ezeknek a halott gyerekeknek a képeit, de rajtunk kívül senki nem
tette ezt.
A
lebombázott helyeken saját szemünkkel látottakon kívül annyi
anyagunk van, melyet líbiai sajtótudósítók és újságírók
adtak nekünk, mint bizonyítékot a NATO-bombázás halálos
áldozatairól! A látottak után egy kérdésünk van: ez lenne a
humanitárius háború? Igaz, hogy valóban segítik a civileket?
Mert azt hiszem, mindez gazdasági okok miatt történik, vagy
legalábbis más okai is vannak e háború megtörténtének, olaj és
más dolgok. Korábban is jártunk Líbiában, és az tapasztaltuk,
hogy az ottani helyzet normális volt, és az emberek jól érzik
magukat, eltérően más, forradalmon áteső országoktól. Líbiát
az afrikai kontinens Svájcának tekintették, mely igen gazdag, és
az iskolák ingyenesek az emberek számára, akárcsak a kórházak,
és a nők helyzete sokkal jobb volt, mint más arab országokban.
RT: Ön
jópár alkalommal személyesen találkozott Kadhafival. Mit gondol,
milyen lesz a háború és a Kadhafi utáni Líbia?
YDV: Ha
valamennyi tévéállomás Kadhafi ellen harcoló és tüntető
embereket is mutat, én személyesen sok Kadhafi mellett tüntető
embert láttam. Hogy annyi újságíró miért nem számol be erről,
nem tudom. Ezek valójában manipulálják a helyzetet. A független
média bemutatja ezt az interneten, mert ott nagyobb a szabadság.
Abból ítélve, amit személyesen tapasztaltunk amióta Líbiában
voltunk, és a látott dokumentumokra hagyatkozva, a lázadókat
szervezetlen csoportoknak találtuk.
RT:
Létezik az emberek körében egy olyan félelem, hogy a lázadók
hatalomra kerülése a bizonytalan helyzet huzamos folytatását
jelenti majd?
YDV:
Azt hiszem, Kadhafi után a zendülők nem lesznek képesek a
tisztességes munkára. Sok köztük a szélsőséges csoport,
iszlamisták, tunéziaiak, és nem értem, miért vannak ott. Az
al-Kaida és a líbiai lázadók csak változást akartak, de
túlzottan szervezetlenek a megkívánt munkához. Akiket
megkérdeztünk, nagyon féltek még elképzelni is, hogy a lázadók
átvehetik a hatalmat, mert úgy látják, hogy nem képesek
kormányozni az országot vagy megfelelő módon átvenni a hatalmat.
A lázadók ezen csoportjainak vezetői egykori politikusok, akik
korábban Kadhafival voltak, aztán teljes pálfordulást hajtottak
végre. Ahogy Olaszországban mondjuk, mentek, amerre a szél fúj.
RT:
Létezik olyan aggodalom, hogy a lázadók közt most sok az
ex-politikus, akik egyszerűen leveszik az egyenruhát, csatlakoznak
a lázadókhoz, és mennek harcolni velük?
YDV:
Azt hiszem, ezek korrupt politikusok. Ezt az is bizonyította, hogy a
lázadók újonnan csatlakozó főparancsnokát megölték a
vezetőjük parancsára. Sokszor láttuk, hogy ezek a zendülők
bűntetteket követnek el, pl. foglyul ejtett líbiai katonák fejét
levágták, majd kivágták a szívüket, és megmutatták az
embereknek. Épp ezért kérdésünk a következő: szövetségessé
teszünk olyan embereket, akik bűntényeket követnek el, és
valóban képesek ezek az emberek kormányozni az országot?
RT:
A NATO, a humanitárius küldetéssel – kiállja-e ez most a
valóság próbáját?
YDV:
Úgy vélem, nem hiteles ez a mentség, mert a legtöbb célpont
polgári jellegű volt, és sok ember mondta, hogy ők maguk voltak a
célpontok, hogy pánikot keltsenek körükben.
RT:
Milyen mértékű eltéréssel találkozott aközött, amit a NATO
mondott, és ami történt?
YDV:
Számos ellentmondással találkoztunk minden nap. Az első napon,
amikor a NATO egy polgári célpontot bombázott, bocsánatot kértem
az emberektől, mondván: ez véletlen volt. De a rá következő
napon folytatták a polgári célpontok bombázását, és amikor a
líbiai kormány megkérdezte, miért bombázzák a polgári
lakosokat, a NATO letagadta ezt, és azt mondta, az „Kadhafi
propagandája”. Márpedig ez nem volt igaz. Láttuk!
RT:
Ezt úgy jellemezte, mint a félreinformálás háborúját. Mennyit
látott ebből a helyszíneken?
YDV:
Továbbra is látjuk, mennyire manipulálja a média a helyzetet –
addig mondták, hogy Kadhafi fiait letartóztatták, amíg ez
hamisnak bizonyult. Arról számolnak be, hogy egész Tripolit
elfoglalták a lázadók, és ez is hamisnak bizonyult. Egy barátunk,
aki üzletasszony és Tripoliban él, aki bizottságot állított fel
a tények kivizsgálására, hogy mi is történt Líbiában,
említette, hogy talált néhány újságírót, akik hamis híreket
adnak le, azt állítva, hogy mögöttük már ott vannak a lázadók,
míg valójában a város mögöttük üres volt. Láttunk képeket a
Zöld-térről (Green Square), amelyik tejesen tele van lázadókkal.
De ha összehasonlítja azokat a képeket a Zöld-térről készült
más képekkel, teljesen másként néz ki, úgy tűnik szándékosan
koreografálták, hogy a nép azt higgye, egész Tripolit elfoglalták
a lázadók és az egész Kadhafi család halott.
Az
a véleményünk, hogy ez egy NATO-taktika, mert azt akarják
elhitetni az emberekkel, hogy a zendülők hatalomra jutottak, és
azt hiszem, azért csinálják ezt, mert a NATO-nak sürgős a dolog
augusztus 30. előtt, ugyanis nem akarják tovább finanszírozni a
háborút.
RT:
Fél-e attól a lakosság, hogy a lázadók hatalomra jutása az
ingatag helyzet huzamos folytatását jelenti?
YDV:
Ez nem egy nép által támogatott demonstráció volt, hanem egy
hatalmas katonai művelet Kadhafi ellen. Azt hiszem Kadhafi után
nagyon nehéz lesz a helyzet, és a NATO nem hagyja a National
Transitional Councilt (Nemzeti Átmeneti Tanács) kormányozni, mivel
igen sok pénzükbe került ez a háború, így valószínűleg a
hatalom egy részét akarják majd és a vezető szerepet. Így csak
egy mentség vagy kifogás van, hogy segíteni akarják az embereket
– továbbra is ellenőrzésük alatt lesz a nagyváros.
RT:
Beszélt Líbia törzseiről. Gondolja, hogy a nyugati országok
megértik pontosan, mit is jelent majd egyesíteni Líbiát, és
demokráciát hozni az országba?
YDV:
Korábban nehéz volt működőképesnek tartani a kormányt
Líbiában, mert sok törzsből tevődik össze, ez egy törzsi
demokrácia, egy törzsekből összeálló társadalom, melyeknek
konfliktusaik vannak egymással. Ezért aztán nehéz volt korábban,
és el tudom képzelni, hogy most még inkább az lesz.
RT:
Mit gondol, mi fog most történni Líbiában?
YDV:
Én, és sokan mások, akik figyelik a líbiai helyzetet, attól
félnek, hogy egy újabb Afganisztánná válhat – a hosszú évekig
elhúzódó háborúk országává. Egy tőlünk és a mi
demokrácia-felfogásunktól teljesen különböző társadalomról
van szó, ahol a mi demokráciaeszményünket nem fogadják el.
Számukra a kormány fogalma a csoporton és a törzsön nyugszik,
melynek megvan a maga főnöke, és ezek a törzsi vezetők együtt
alkotják a nemzeti tanácsot. Úgy hiszik, ez az egyetlen módja
valamennyi társadalmi csoport képviseletének. Pl. nem szeretik a
mifajta demokráciánkat, mert ha egy ország 60%-a szavaz egy
elnökre, akkor a fennmaradó 40% nem ért egyet az elnökkel. Úgy
vélik, ez nem egy demokráciaforma.
Ez
az első alkalom, hogy egy országot megtámadtak, noha kérték,
hogy bizottság szálljon ki az országba és nyomozza ki, állapítsa
meg a tényeket.
(Mellesleg
ugyanezt kéri a szíriai elnök al-Aszad, akinek úgyszintén nincs
félnivalója egy tárgyilagos kivizsgálástól. Dacára ennek, a
„demokratikus” Nyugat, az ENSZ-szel, a Biztonsági Tanáccsal és
az Izrael által rövid pórázon tartott világ csendőre USA-val
továbbra is egy – „Kadhafihoz hasonlóan, a védtelen, békés
állampolgárok körében vérfürdőt rendező” zsarnokról
beszél, akit el kell távolítani, és ugye ott is rezsimcserét
kell végrehajtani! De a forgatókönyv következő, Líbia esetében
már begyakorolt módszerű állomásáról, Szíriáról majd egy
más alkalommal bővebben. – A fordító megjegyzése - mellyel
szerkesztőségünk nem feltétlenül ért maradéktalanul egyet,
fontosnak tartjuk viszont, hogy portálunkon többféle álláspont
is megjelenjen az ilyen és ehhez hasonló, a legkevésbé sem
egyértelmű helyzetekről.)
A
bizottság kiszállása Líbiába nem történt meg. Egyszerűen
megtámadták az országot. Ezt az al-Dzsazíra által küldött és
a médián keresztül terjesztett hamis képekkel kezdték. Más
médiaügynökségek átvették ezeket a képeket és megerősítették,
hogy hitelesek, és a háború el is kezdődött. A legfontosabb
dolog az, hogy a kormány jelezte, készen áll a tárgyalásokra, de
a NATO ezt nem akarta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése