|
|
2010-09-09
18:21:05, csütörtök
|
|
|
|
|
A
helikopterek katonai alkalmazásának tapasztalatai
1918-ban
a haditechnikai eszközök fegyvertárában megjelent a
helikopter, amely 80 év alatt - tömegessé válása és
hatékony alkalmazási, harcászati-műszaki jellemzői révén
- beépült a haderők szervezetébe, s a légierő és más
haderőnem fontos elemeként a harctevékenységekben jelentős
szállítási és harci, csapásmérő szerepet tölt be. A
szerző cikkében a helikopter történetét, fejlesztésének
kezdeti lépéseit vázolja, és alkalmazásával kapcsolatos -
főleg francia, szovjet és amerikai - tapasztalatokat
összegzi. Végül mintegy következtetésként rámutat arra,
hogy a honvéd légierő fejlesztésében a fegyveres harc új
minőségi eszközének, a helikopternek is fontos helyet kell
kapnia.
A
helikopterek katonai alkalmazásának kezdetét általában az
1950-es és az 1960-as évek - azaz a koreai háború és a
franciák algériai háborújának - idejére teszik. Az is
közismert, hogy Vietnamban már széleskörűen alkalmazták
mind szállításra, mind különböző fegyveres változatokban
a helikoptert. A kezdet, az eszköz megjelenése azonban jóval
régebbre tehető.
A
helikopter fejlesztésének története, alkalmazásának
kezdeti lépései
Az
első repülőképes helikoptert 1918-ban építette az
Osztrák-Magyar Monarchia egyik magyar mérnökcsoportja.
1916-ban az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében a magyar
Petróczy István őrnagy javaslatot tett a katonai felső
vezetésnek, hogy váltsák fel a kábelen felengedett
megfigyelő ballonokat helikopterekkel (a ballonok közül
sokat lelőttek az antant repülői). A magyar Kármán Tódor
professzort bízták meg a tervezéssel, Zsurowecz Vilmos
gépészmérnököt a kivitelezéssel, így kapta a típus a
PKZ jelölést. A meghajtásra villanymotort terveztek, a
helikopteren Asbóth Oszkár-féle forgószárnyakat
alkalmaztak. A biztonság okáért két változatot rendeltek
meg. Kármán Tódor irányításával a PKZ-1 változatot a
MÁG-nál, Mátyásföldön, a PKZ-2 változatot
Pestszentlőrincen a Lipták-gépgyárban építették. A PKZ-1
1918-ra elkészült, de soha nem repült. A PKZ-2 1918
júniusában már repült, de személyzet nélkül. A
forgószárnyak felett volt a megfigyelőkosár két személy
és egy géppuska részére. 1918 augusztusában a gép 50 m
magasba emelkedett, de oldalhúzás következtében belengett,
leesett és összetört. A háború befejezése miatt a további
kísérletek megszakadtak.
Asbóth Oszkár mellett - aki
önállóan is épített repülőképes helikoptert - jó
néhány sikeresen kísérletező alkotó nevét lehetne
megemlíteni. A katonai alkalmazás szempontjából azonban
kiemelkedő szerepe van Juan de la Cierva spanyol mérnöknek.
Cierva munkásságát az első és a második világháború
között fejtette ki, nevéhez fűződik egy sor sikeres
autógíró megépítése. Az első - C-4 jelű - gépe 1923.
január 9-én repült eredményesen Madrid közelében.
Cierva
munkásságának jelentőségét az emeli ki, hogy gépeit -
licenc alapján, vagy anélkül - alkalmazta a brit, a francia,
az amerikai, a japán, a német, a szovjet és részben az USA
haderő!
Cierva legsikeresebb alkotása a C-30 változat
lett. A javított változatú C-30A első vásárlói az
angolok voltak. 1934 decemberében egy úszótalpas és 10 db
kerekes - Avro C- 30 Rota I-gép került a Királyi Légierő,
a RAF állományába. A 70 legyártott C-30 változatból 37
angol polgári cégekhez, szervekhez került. Jó néhány
gépet az újdonságok iránt érdeklődő európai, indiai,
kínai, ausztráliai és dél-amerikai tulajdonosok szereztek
meg. Következő változat volt az Avro C-40 Rota II, melyből
5 gépet szereztek be a RAF részére. Ezek a RAF 1448. -
később 529. - számú repülőszázad egyik raját képezték.
A gépeket a második világháború kitörésekor a brit
expedíciós hadsereggel bevetették francia földön:
futárszolgálat, tüzérségi tűzhelyesbítés, légi
felderítés és megfigyelés céljából. 1940-ben
Dünkirchennél mind az 5 gép elpusztult. A háború
kitörésekor az angolok egy tucat civil C-30 gépet besoroztak
a hadseregbe. Ezeket és még néhány repülőképes Avro C-30
Rota I-et - összesen 15 gépet - egészen a háború végéig
egy önálló autógíró-repülőszázad kötelékében Anglia
különböző helyein telepített lokátorállomások
kalibrálására használták.
A második világháború
kitörése előtt már a francia haderő is rendelkezett egy
autogíró-parkkal. A hadseregben 52 db - LeO C-30 típusú - ,
licenc alapján gyártott autogíró szolgált. Feladataik
hasonlóak voltak az angol autogírókéval. Ezenkívül a
francia haditengerészetnek is volt 8 gépe, melyek hajók
felderítését végezték, és 1940. május végéig
őrjáratoztak a La Manche csatorna felett.
Egy másik
autogíró is sikeres lett, pályafutása a hadseregben érte
el alkalmazásának csúcsát. Az USA-ban 1929-ben alapították
a Kellett Autógíro Corporation céget, mely a Cierva gépek
sikere láttán megvásárolta a gép licencét. A cég első
gépe a kétüléses K-2 lett 1931-ben, de ismertebb típusa a
KD-1 változat is elkészült 1934-ben. A gép felkeltette a
hadsereg érdeklődését is, és beszereztek 15 db-ot.
A
Kellett cég autogírója azonban nem az amerikai hadseregben,
hanem - a sors iróniája folytán - a császári japán
hadseregben futott be igazi karriert. A japán kormány
1939-ben vásárolt egy KD-1A gépet, amelyet átadott egy
japán cégnek továbbfejlesztés céljából. A cég a gépet
240 LE-s német motorral szerelte fel, és mint Ka-1 típust
kezdte építeni. Az első Ka-1 1941. május 26-án repült.
Ebből a gépből összesen 240 db-ot gyártottak a haderő
részére. A hadsereg futár- és tüzérségi tűzhelyesbítő
gépként alkalmazta, a haditengerészet pedig a
tengeralattjáró-elhárításban vette hasznát. A flotta
parti bázisokról és repülőgép-anyahajókról alkalmazta
felderítésre. Említésre méltó, hogy a Ka-1 típus
tulajdonképpen már felfegyverzett változat volt, 2 db 60
kg-os bombát vagy tengeralattjárók elleni mélységi
vízibombákat szállíthatott.
Visszatérve az
Észak-amerikai Egyesült Államokhoz, meg kell említeni, hogy
az amerikai hadsereg első, még a háború alatt szolgálatba
állított helikopterét és az egyrotoros helikopterek első
sikeres típusát Igor Szikorszkij építette. Helikopter
építésével 1938-tól kezdett a gyakorlatban is foglalkozni,
első gépe már 1939. szeptember 14-én levegőbe emelkedett.
Ebből - a VS-300-ból - lett az XR-4, amely 1942. január
14-én emelkedett fel. Az US Army Air Forces (USAAF) 1942.
május 30-án formálisan is elfogadta az XR-4-et. Szikorszkij
összesen 131 db R-4-et épített, melyekkel a hadsereg hatásos
felderítő- és mentőhelikopterhez jutott.
Az
amerikaiak 1944 áprilisában Burmában hajtottak végre első
alkalommal légi felderítést és kutató-mentő feladatot
helikopterrel a kínai- burmai- indiai határ térségében.
Egy R- 4-es 1944. április 25-én három sebesült brit katonát
és egy szövetséges pilótát mentett ki a japánok által
megszállt területről, mintegy 250 km mélységből. A harcok
folyamán kettőre apadt gépállománnyal, alkatrész-ellátási
nehézségek ellenére, 18 kutató-mentő bevetést hajtottak
végre nehéz klimatikus körülmények között.
Az
YR-4B változatból kifejlesztett R- 4B szériagépből 100
db-ot gyártottak. Ebből az USAAF részére 35-öt
szállítottak felderítő- és futárfeladatok ellátására,
mintegy 20 db-ot a haditengerészet, a fennmaradó 45 db-ot
pedig a RAF kapta meg a Lend-Lease keretében.
Érdekes
módon Németország feltalálóit nem találjuk a
forgószárnyasok úttörői között. A helyzet akkor
változott, amikor a Foche-Wulf cég megvásárolta a Cierva
C-19 Mark IV. autogíró licencét. Heinrich Foche professzor,
a cég műszaki igazgatójaként támogatást kapott egy új
vállalat - a Foche-Achgelis - létrehozására, amely csak
helikoptergyártással foglalkozott. 1939 közepére elkészült
az Fa-266 típus első példánya, melyet átkereszteltek
Fa-223-ra. Az első prototípus világrekordot állított fel -
1940 októberében 182 km/ó sebességet ért el, 3705 kg
repülősúllyal, majd két nappal később 7100 m magasságra
emelkedett. A cég 100 gépre kapott megrendelést. Öt
alapváltozatot dolgoztak ki:
Fa-223A
tengeralattjáró-vadász, 2 db 250 kg-os
vízibombával;
Fa-223B felderítő-;
Fa-223C
kutató-mentő;
Fa-223D szállító-;
Fa-223E
kétkormányos kiképzőhelikopter.
Az Fa-223EV2
prototípuson megjelent a teljesen üvegezett orrész, a
teherkabin alatti üvegablak és az orrba szerelt, mozgatható,
7,9 mm-es MG15-ös géppuska. Ez a gép a jobb áramvonalazás
révén elérte a 220 km/ó sebességet. Az E változatból
mindenes gép lett. A kísérletek gyorsítása miatt
elhelyeztek rajta bombatartókat, elektromos emelőszerkezetet,
mentőkapszulát, kettős kormányt, póttartálytartót. 1944
végén 400 gépes rendelést kapott a cég, a németek tömeges
helikoptergyártása azonban nem sikerült, mert a
szövetségesek bombatámadásai következtében az üzemek
jelentős része elpusztult. 1945 elején egy
szállítórepülő-század állományában volt még néhány
Fa-223-as és Fi-282-es helikopter. A helikopterek szállító-,
futár- és tüzérségi tűzhelyesbítő feladatokat láttak
el.
Az Fa-223 harci alkalmazásai közül talán
említésre méltó két eset. 1945 februárjában - Hitler
utasítására - a körülzárt Breslauból ki kellett
menekíteni Karl Hanke gaulaitert. A gép 16,5 óra alatt 1665
km-t repült és elvégezte a feladatot. A másik eset magyar
vonzatú. A magyar királyi honvédség 210 mm-es lövegekkel
felszerelt 103/2. ütege 1944 decemberében az Eperjestől
keletre fekvő Galambos község mellett foglalt tüzelőállást.
Az ütegnek nem állt rendelkezésére a magyar 102 kg-os
repeszgránát, ezért a németek helyette ugyanolyan kaliberű,
de fele akkora súlyú, olasz hajóágyú-lövedékeket
szállítottak egy Fa-223-as helikopterrel.
Az Fi-282
típusú helikopterrel kapcsolatban megemlítendő, hogy első
példánya 1940 júliusában készült el. Tizenöt elő- és
30 db szériagépet rendeltek, amiből 20 db készült el
1943-ig. Ezt a típust sikeresen alkalmazták, mint konvojvédő
helikoptereket a Földközi-, az Égei- és a Balti-tengereken.
Különösen sikeres volt a tengeralattjárók elleni harcban.
A tengeralattjáró felderítése után a riasztott bombázó
repülőgépet rávezette a célra.
A forgószárnyú
repülőszerkezetek születésénél ott voltak az oroszok is -
Szikorszkij, Jurjev elméleti munkáikkal, igaz, nem túl
sikeres kísérletekkel. A fejlesztés azonban a cári rendszer
bukása és jó néhány szakember külföldre menekülése
után sem állt le. Az eredmény akkor mutatkozott meg, amikor
a Vörös Hadsereg légierejébe - új fegyverként - 1941
nyarán bevonult az autógíró. Ezt a gépet - az A-7-3a
típust - a maga korában erős fegyverzete miatt joggal
nevezhetjük az első fegyveres forgószárnyasnak. A
csillagmotor hengerei között tüzelt egy szinkronizált, 7,62
mm-es PV-1 géppuska, a megfigyelő kezelte a körsínre
erősített, forgatható DA típusú 7,62 mm-es dobtáras
ikergéppuskát, a szárnyak alatt 4 db FAB-100 bomba
függesztésére, emellett 6 db 82 mm-es RSz-82 nemirányított
rakéta felrakására volt lehetőség, melyek közül a két
belsőt hátrafelé lehetett indítani! A gép hasznos (harci)
terhelése 750 kg volt, 2- 2,5-szer több, mint külföldi
kortársainak. A gép ősatyja itt is - mint jó néhány más
esetben - a Ciewa-féle autógíró, konkrétan a C-8 típus
volt.
A háború kitörésekor az elkészült 5 gépből
egy autógíró-századot hoztak létre. A gépek a 24.
hadsereg állományába kerültek, és főleg futár-,
tüzérségi tűzhelyesbítő, partizántámogató és éjszakai
röpcédulaszóró feladatokat végeztek, amíg el nem
pusztultak a háború végére.
Az autogírók és
helikopterek második világháborús alkalmazása
tekintetében, a következőket lehet megállapítani:
az
autógírók és helikopterek katonai és harci alkalmazására
- korlátozott mennyiségben és feladatokkal - a hadviselő
felek, azaz a német, az angol, a francia, az orosz, az USA és
Japán haderőiben már a második világháborúban sor
került;
kialakultak a helikopterek katonai
alkalmazásának klasszikus feladatai, mint: a légi
futárszolgálat, a személyi állomány és anyagok légi
szállítása, a harcmező megfigyelése és a légi
felderítés, a bajba jutott hajózóállomány kutatása és
mentése, a tengeralattjárók elleni harc (felderítés,
csapásmérés - mélységi vízibombák alkalmazása,
csapásmérő repülőgépek célra vezetése);
a
háborús tapasztalatok és a technikai fejlődés
eredményeként az autógírók fejlesztése abbamaradt, és a
figyelem mind polgári, mind katonai vonatkozásban a
helikopterek fejlesztésére összpontosult.
A
helikopter a fegyveres harc új minőségi eszközévé
válik
A
második világháború befejezésétől napjainkig terjedő
időszak a helikopterek, a katonai helikoptererők széles körű
fejlesztésének és alkalmazásának időszaka. Az 1960-as
években elhangzott olyan értékelés, hogy a helikopter a
harmadik világháború fegyvere. Ez természetesen túlzás,
de kifejezi azt a tényt, hogy a fegyveres küzdelem egy
minőségileg új és olyan eszközéről van szó, melynek
alkalmazása nélkül elképzelhetetlen bármilyen
harctevékenység. A helikopter megingatta az összfegyvernemi
harccal, a csapatok mobilitásával és légi támogatásával
kapcsolatos korábbi teóriákat is.
Az 1950-1953
közötti koreai háborúban a katonai helikoptereket
elsősorban a második világháborúban kialakult klasszikus
feladatokra alkalmazták, csak jelentősebb mennyiségben. Az
eszközök alkalmazásának pozitív tapasztalatai alapján az
USA-ban beindították a tömeges gyártást. 1955-ben 3500,
1970-ben pedig már 12.000 helikopter volt az amerikai
hadseregben.
Megemlítendő, hogy a Magyar
Néphadseregben 1956 után jelent meg a helikopter - 2 db
MI-4-es. Sajnos mindkét gép repülési feladat közben
balesetet szenvedett és ezzel nálunk egyelőre lezárult a
helikopterek katonai alkalmazása.
A helikopterek
katonai alkalmazása és fejlesztése szempontjából a
legnagyobb impulzust a vietnami háború 10 éve (1961-1971)
adta. Ennek a háborúnak a helikopterek alkalmazása
szempontjából két fontos tanulsága van:
az egyik: a
katonai helikopterek harcmezőn betöltött jelentős
szerepének a felismerése. Westmoreland tábornok - az USA
hadsereg akkori vezérkari főnöke - e tényt kiemelve
jelentette ki: helikopterek hiányában, a Vietnamban harcoló
amerikai csapatok létszámát 1 millió fővel kellett volna
növelni;
a másik: a felfegyverzett (UH-1) helikopterek
és a harci helikopterek (AH-1G) tömeges megjelenése és
alkalmazása a harcmezőn, a harc meghatározó tényezőjévé
válása.
1965-ben az amerikai haderő szárazföldi
csapatainál létrehoztak egy sajátos magasabbegységet, a
légimozgékony hadosztályt, melynek állományában 428
helikoptert rendszeresítettek. A hadosztályt azonnal
bevetették Dél-Vietnamban. 1970-re már 4000 helikopter volt
a térségben. A szállítások méretei szinte elképesztőek.
1962. januártól 1970 februárjáig a szállító helikopterek
24,7 millió bevetést hajtottak végre, 38,5 millió katonát,
3,5 millió tonna anyagot és harci technikát szállítottak.
Ezek a helikopterek pótolhatatlan kutató-mentő eszközként
is jeleskedtek. Az 1965- 1969 közötti időszakban 40.471
embert mentettek ki, ezen belül a katapultált hajózóállomány
55%-át.
Mint
kiderült, a katonák és az anyagi eszközök légi szállítása
nemcsak a csapatok mobilitását növelte, hanem a harcmezőt a
harmadik dimenzióba is kiterjesztette. A csapatok helikopteres
harcbavetése szükségessé tette az ellenség tűzzel való
lefogását a földi harc folyamán és a szállító
helikopterek repülési útvonalán. Ilyen támogatást a
gyalogságnak csak egy új kategóriájú helikopter tudott
nyújtani, ez pedig a csatahelikopter volt.
Itt
szükséges megemlíteni, hogy az atomfegyver, az
interkontinentális ballisztikus rakéták és a szuperszonikus
vadászok elvakították a katonai teoretikusokat. Ez az
időszak mintegy 10 évet (az 1960-as éveket) fogott át, mind
nyugaton, mind keleten szinte teljesen elfelejtkeztek a
csapatok közvetlen légi támogatásáról. E feladatra a
kiöregedett szubszonikus vadászok felhasználását
tervezték. Ezen típusok alkalmazása a közel-keleti és az
indokínai helyi háborúkban igen jelentős veszteségeket
okozott. Az 1970-es évek közepén újból felismerik a
csatarepülők szerepét a korszerű harcban, az amerikai
hadseregben szolgálatba állították az A-10, néhány év
múlva pedig a Szovjetunióban a Szu-25 csatarepülőgépet.
A
harcmezőn mind a csatarepülőgépek, mind a csatahelikopterek
alkalmazásra kerülhetnek. A csatahelikopterek a köztudatba
mint tűztámogató helikopterek, vagy harci helikopterek
vonultak be (ez utóbbi az elterjedtebb). Az ilyen rendeltetésű
helikopterekből az első 87 db már 1965-ben az 1.
légimozgékony hadosztályban harcolt Dél-Vietnamban. Ez a
típus az UH-1 IROKEZ felfegyverzett helikopter volt.
Vietnamban a helikoptereken mintegy 20 fegyverrendszert
próbáltak ki. Az IROKEZ - gyenge harci életképessége miatt
- nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az USA
hadseregének változatlanul szüksége volt egy olyan
helikopterre, amely hatásosan képes tevékenykedni bármilyen
cél ellen, intenzív légvédelmi tűz körülményei között.
Egy ilyen feladatra alkalmas a helikopter az AH-1G COBRA lett,
melyet 1967 szeptemberében sikeresen bevetettek Vietnamban.
1968 tavaszától a TOW páncéltörő rakétákkal felszerelt
AH-1G helikopterekkel Európában már úgy számoltak, mint
alapvető páncélelhárító eszközzel. Habár Vietnamban nem
volt jellemző a harckocsik elleni harc, az amerikaiak
kidolgozták a csapásmérés célszerű változatát, mely
szerint: a csapásmérő csoport előtt repült egy OH- 6
felderítő helikopter (ezen volt az egész kötelék vezére);
ezt 1-2 COBRA kísérte, oltalmazta és lefogta a
csapatlégvédelmi eszközöket; ezután következett a 2
AH-1G-ből álló csapásmérő csoport 20 m magasságban
repülve, amelyek a felderítő utasítására 3- 4 km-rel a
cél előtt ugrást hajtottak végre 300 m magasságra és 1,5
km távolságról indították a páncéltörő rakétákat,
majd éles fordulóval lesüllyedtek 10 m-re és elrepültek a
céltól.
A helikopterek harci alkalmazásának
tapasztalatai Vietnamban megdöntötték a szkeptikusok azon
véleményét, miszerint rendkívül magas lesz a helikopterek
csapatlégvédelmi eszközöktől elszenvedett vesztesége. Az
amerikai helikopterek harci veszteségei a háború 10 éve
alatt 1900 gép, míg a nem harci veszteség 2300 gép volt!
590 harci bevetésre jutott egy lövedéktalálat a
helikopterbe, 6600 bevetésre jutott egy teljes
helikoptermegsemmisítés. Laoszban, a viszonylag erősebb
légvédelem miatt a veszteségek nagyobbak voltak.
Felvetődik
a kérdés, hogy vajon Európában vagy más, légvédelmi
eszközökkel sűrűn ellátott régiókban mi a helyzet? E
kérdésre a választ keresve, az NSZK területén kísérletet,
csapatgyakorlatot végeztek. Ebben amerikai, kanadai és német
alegységek vettek részt. 30 kísérletet hajtottak végre:
párbaj-szituációban egyrészt AH-1G és OH-58 helikopterek,
másrészt a LEOPARD harckocsik és a VULKÁN légvédelmi
eszközök vettek részt. A TOW páncéltörő rakéták
indítását és a légvédelmi eszközök tüzét
lézersugárral imitálták, betartva a célra vezetés és
célzás összes reális körülményeit. A kísérletek
folyamán “lelőttek" 10 COBRÁT, és 4 CAYOVÁT,
a helikopterek pedig 167 harckocsit és 29 VULKÁN gépágyút
“semmisítettek meg". A harci helikopter
hatékony alkalmazását bizonyította az 1973-as közel-keleti
arab-izraeli fegyveres konfliktus is. Ekkor 18 izraeli harci
helikopter egy bevetés közben 90 egyiptomi harckocsit
semmisített meg saját veszteség nélkül.
A
helikopterek katonai alkalmazásának francia, szovjet és
amerikai tapasztalatai
A
helikopternek, mint csapásmérő repülőszerkezetnek az
elismerése véglegessé és visszafordíthatatlanná vált,
így több országban hozzáfogtak a saját csatahelikopter
megépítéséhez.
A francia szárazföldi haderőben az
1960-as évek elején, az algériai háború ideje alatt
kezdtek a katonai helikopterek komolyabb feladatokat
végrehajtani. Az egyes - a légierőből kikülönített -
helikoptereket először 1962-ben fogták össze az úgynevezett
GALDIV (hadosztály könnyűlégicsoport) kötelékében, amely
kb. 30, első generációs helikopterből állt. Feladatuk
ekkor még csupán légi felderítés és légi futárszolgálat
volt, majd a háború vége felé légi szállítást és
evakuációs tevékenységet végeztek. A tüzérségi
tűzvezetés a könnyű repülőgépektől átkerült a
helikopterek feladatkörébe. Az 1970-es évek elején, az
irányított páncéltörő rakéták megjelenésével a
franciáknál is megjelentek a harci helikopterek első
példányai.
A Szovjetunióban 1967-ben fogtak hozzá a
MI- 8 közepes szállítóhelikopter bázisán a
csatahelikopter kifejlesztéséhez. 1969-ben az új V-24 (gyári
jelzés) már repült, és 1971 elején az első négy
sorozatban gyártott MI-24A a hajózó átképző és
harckiképző központban alkalmazásra készen állt. A MI-24
szállító-harci helikopterként lett kifejlesztve és nem
csatahelikopternek. Az Afganisztánban lezajlott fegyveres
konfliktus azt igazolta, hogy a MI-24 különféle változatai
- lövészkatonákkal a fedélzeten (akik saját fegyvereiket
alkalmazzák a levegőből) - egy sor feladatot képesek
teljesíteni. A MI-24 alkalmazása Afganisztán mellett
Iránban, Irakban, Angolában, Szíriában, Líbiában,
Jemenben, Etiópiában azt jelezte, hogy a szárazföldi
csapatok tűzzel való támogatásának megbízható
eszköze.
A Szovjetunió 1979 decemberében beveti
csapatait Afganisztánban, és kezdetét veszi a többéves
háború. A harcok folyamán valamivel több mint 400 szovjet
helikoptert alkalmaztak. Említésre méltó néhány
tapasztalat, habár ez a háború a helikopterek
feladatrendszere szempontjából nem tűnik ki
újdonságaival.
A repülő- és helikopterezredek -
váltásos rendszerben - általában egy évet töltöttek a
hadműveleti területen. A vadászbombázó- és
csatarepülőgép-vezetők 200-300, a harci és
szállítóhelikopter-vezetők 300- 400 harci bevetést
hajtottak végre egy év alatt.
Az áttelepülés előtt
a felkészülés folyamán elsőbbséget kapott a
hajózóállomány kiegészítő kiképzése. Erre azért volt
szükség, mert a hajózó állomány nem volt felkészítve
háborús feladatok végrehajtására. Heti 4 repülési napot
terveztek, lényeg: a földközeli és kis repülési magasság,
repülés a hegyek között, sok lövészet, rakétaindítás
és a bombavetés volt. A kis és földközeli repülési
magasságra, a hegyek feletti repülésekre vonatkozó összes
békeidős korlátozást feloldották, életbe lépett a valós,
háborús tevékenységi rend.
A gyorsított kiképzést
több jelentős probléma zavarta, például:
a
repülőkiképzés alapvető okmányai és szabályzói a
békekiképzésre vonatkoztak, így akadályozták a konkrét
harckiképzést. Az okmányok előírásait, szabályait meg
kellett sérteni, amitől a parancsnokok húzódzkodtak;
a
lőtereken nem lehetett teljes javadalmazással lőni-bombázni,
mert közelükben sok lakott település volt.
Az
Afganisztánba való áttelepülés előtt 3 hétig az afgán-
szovjet határtól 40- 50 km-re egy üzbég hegyi lőtér
közelébe települt a helikopteregység, ahol mindent
természetes körülmények között lehetett gyakorolni. A
továbbiakban - már afgán területen - a repülések 12-
15%-át fordították a harci manőverezés gyakorlására és
a nem szokványos fel- és leszállási módszerek
elsajátítására.
Az afgán ellenzék erősödő
légvédelme a szovjet repülőcsapatoknak jelentős
veszteségeket okozott. Legtöbb veszteségük a MI-8 szállító
helikopterekkel és a MI-24 különböző változataival
felszerelt helikoptercsapatoknak volt - mintegy 335-340 gépet
vesztettek, ennek kb. 65-70%-a harci, 30-35% nem harci
veszteség volt. Afganisztánban 1988-ban 2273 bevetésre
jutott egy teljesen megsemmisült szovjet helikopter. Mind a
MI-8, mind a MI-24 helikoptereknek sok gondot okozott a hátsó
légtér védelme. Először a MI-8-asok kaptak egy
farokgéppuskát, majd ezután került sor a MI-24-esekre, ahol
hátul - alul egy 12,7 mm-es géppuskával ellátott szűk
lövésztornyot alakítottak ki, ami nem szokványos, de
hasznos megoldás volt.
A helikopterek a rájuk
jellemző, sokrétű feladatot hajtottak végre. A háború
első időszakában a vadászbombázó- és csatarepülők
részére a helikopterek végezték a célmegjelölést, amit
később - a helikopterek veszteségei miatt - az ERIP-ek
vettek át. A csapásobjektum körzetébe elsőként egy
célmegjelölő MI-24 géppár és egy kutatómentő MI-8
géppár repült ki, és a vadászbombázó-repülőkötelék
beérkezése előtt 5 perccel megkezdték az őrjáratozást. A
repülőkötelék beérkezésekor a vezér parancsára a
MI-24-ek OFAB-50 és 75 vagy SZAB-100 bombákkal, esetenként
Sz-5 nemirányítható rakétákkal megkezdték a
célmegjelölést. Ha ez pontatlan volt, akkor a
helikoptervezetők rádión közölték a célok pontos
koordinátáit. Sikertelen célmegjelölés után az ismételt
rárepülést végrehajtó MI-24-ek közül esetenként többet
lelőttek.
A
MI- 8-as helikopterek jelentős és folyamatos feladata volt a
bajba jutott hajózóállomány felkutatása és mentése.
Ezeknek a helikoptereknek az oltalmazása elsősorban a
vadászbombázó- és csatarepülők feladata volt.
A
MI-24-ekből 22 megrendelő országba szállítottak, és
1992-ben gyártásukat befejezték. A MI-24-ek az AH-1 COBRÁHOZ
hasonlóan a harci helikopterek első nemzedékéhez
tartoznak.
A repülőszerkezetek ezen osztályának
további fejlődését sok tekintetben meghatározta az
1983-ban megjelent AH-64A APACHE amerikai harci helikopter.
Első ízben hoztak létre csapásmérő helikoptert, nem mint
egy szállítóhelikopter modifikációját, hanem egy teljes
értékű harci komplexumot, az indokínai tapasztalatok és a
különböző hadszíntereken való alkalmazási lehetőségek
figyelembevételével. Az APACHE harci potenciálja a COBRÁHOZ
viszonyítva a csapatok légi támogatásakor “1,8",
a harckocsik elleni harcban pedig “3" egységet
képez.
A korszerű harci helikopterek harcászati
műszaki jellemzői lehetővé teszik a földi célok
támadásakor optimális harcászati fogások alkalmazását.
Többek között ide sorolhatók:
repülés a cél
körzetébe az ún. biztonsági folyosóban, azaz 15 m
alatt;
a terepdomborzat és a különböző építmények
kihasználása az álcázásra és az ellenséges tűz elleni
védelemre;
a rakéták indítása 30-100 m magasságra
való energikus ugrás után;
gyors elrepülés a
legközelebbi fedezék mögé oldal- vagy farokirányban, hogy
a lehető legkisebb felületet nyújtsa a légvédelmi
tűznek.
Már korábban említettem, hogy a csatarepülők
korszerű harci alkalmazása a helikopterek és repülőgépek
együttműködésére épül. Az Öböl-háború első három
hetében az A-10, az AV-8, a B-52 harci repülőgépek
hagyományos célzórendszereikkel 650 harckocsit, optikai
elektronikus célzórendszerekkel és lézervezérlésű
rakétákkal pedig egy hét alatt 750 harckocsit semmisítettek
meg. A harci repülőgépek ilyen magas szerepvállalása a
harckocsik elleni harcban azzal magyarázható, hogy a korszerű
földi-légi támadó hadműveletben az ellenséges csapatokat
hadműveleti felépítésük teljes mélységében egyidejűleg
pusztítják olyan mélységben is, ahová a helikopterek
harcászati hatósugara már nem terjed ki. A harci
helikopterek az Öböl-háborúban nemcsak a harckocsikra,
hanem más objektumokra is mértek csapásokat. Többek között
éjszaka Irak 700 kilométeres mélységében lévő
kulcsfontosságú radarállomásaira, melynek eredményeként
azonnal megindulhatott a szövetséges légierő támadása a
kijelölt iraki célpontok ellen. A második nemzedékhez
tartozó csapásmérő helikopterek - a tapasztalatok szerint -
képesek jól alkalmazkodni a földi célok elleni tevékenység
körülményeihez. Gyors mennyiségi növekedésük
eredményeként indokoltan feltételezhető, hogy az ellenséges
vadászokkal és harci helikopterekkel való megütközésük -
azaz védelmi és támadó légi harcaik - mind valószínűbb
lehet. Feltehetjük a kérdést - képesek-e a harci
helikopterek légi harcot vívni?
A kérdésre keresve a
választ, az amerikaiak 1968-ban kísérleti
légiharcgyakorlatot hajtottak végre, melyben egy AH-1G COBRA,
egy F-4 FANTOM és egy F-8 CRUSEIDER vett részt. Mindkét légi
harc a COBRA győzelmével végződött. Egy másik gyakorlaton
a harci helikopter SIDEWINDER rakétával lelőtt egy 800 km/ó
sebességgel repülő célgépet. Találunk példát reális
harci helyzetben is - egy MI-24P gépágyús helikopter lelőtt
egy FANTOMOT az iráni- iraki háborúban. Bizonyítást nyert,
hogy a harci helikopterek képesek felvenni a harcot a támadó
légi ellenséggel. Ennek érdekében nem feltétlenül
szükséges speciális vadászhelikoptereket építeni,
elegendő, ha a meglévők fegyverzetüket kiegészítik
korszerű levegő- levegő irányított rakétákkal, például
a STINGER, MYSTRAL rakéták helikopterre átalakított
változataival.
A francia haderő illetékesei is
behatóan tanulmányozták a katonai helikopterek
alkalmazásának tapasztalatait. A szárazföldi haderő
vezetői felismerték, hogy a nukleáris elrettentésre
alapozott katonai doktrína mindenképpen lassította a
szárazföldi erők fejlesztését, amelynek relatív hátrányát
csak a minőségi, mobil elemek - többek között és főleg a
csapatrepülők - fejlesztésével lehetett rövid időn belül
kompenzálni. Nem kis hatást gyakoroltak a fejlesztésre az
USA vietnami, majd később a Szovjetunió afganisztáni
tapasztalatai. Nem utolsósorban jelentősek voltak a franciák
saját tapasztalatai Csádban, a Közép-afrikai Köztársaságban
és más afrikai országokban.
1977-re a francia
szárazföldi csapatoknál harcihelikopter-ezredet hoztak
létre, amelyet a saját gyártmányú SA-319B HOT rakétákkal
ellátott helikopterekkel, majd az SA-330 PUMA
szállítóhelikopterekkel, az évtized végén az újonnan
kifejlesztett SA-341 gépágyús támogató- és a SA- 342 HOT
rakétás páncéltörő helikopterrel szereltek fel. 1984-ben
döntöttek arról, hogy létrehozzák a 4. légimozgékonyságú
hadosztályt (4. DAM). A terv 1985-ben realizálódott, a
magasabbegység azonnal a gyorsreagálású erők állományába
került. Az új hadosztály minőségileg magasabb kategóriába
emelte a csapatrepülő erők harcát, amely harcászati
szintről hadműveleti szintre értékelődött fel. Ezzel
egyidejűleg alakultak meg, illetve át az összfegyvernemi
hadtestek harcihelikopter-ezredei is. A francia haderő könnyű
(csapat)repülői kötelékében mintegy 700-730, különböző
rendeltetésű helikopter található, ebből kb. 350-400 a
harci helikopter. A hajózóállomány évente és
személyenként 160-170 órát repül.
A francia
teoretikusok szerint a katonai helikopterek, azok szervezeti
egységei a kezdeményezés megragadásának és a sürgős
feladatok végrehajtásának újszerű erői.
Harctevékenységükre jellemző a gyors reagálás, a
páncéltörő eszközök gyors összpontosítása vagy
megosztása, a harcászati, esetenként a hadműveleti
meglepetés. A katonai helikoptererők számára kedvezőek a
többi fegyvernem tevékenységével összehangolt, de azoktól
függetlenül végrehajtott feladatok. Feladataikat a többi
fegyvernem érdekében hajtják végre. Többek között:
harcászati és hadműveleti légi felderítést hajtanak
végre, harcolnak a páncélosok ellen és a legkülönbözőbb,
a légi szállítás kategóriájába sorolható tevékenységet
végeznek.
Az eddig leírtakra támaszkodva, a katonai
helikoptererők helyét, szerepét, alkalmazásuk széles
területét illetően az alábbi összefoglaló
következtetéseket tehetjük:
Talán nem érdemtelen
kiemelni azt a tényt, hogy a forgószárnyas repülőszerkezetek
katonai alkalmazása közel egyidős a merev szárnyú
repülőszerkezetek katonai alkalmazásával. Túlzás nélkül
állítható, hogy a katonai helikoptererők kinőtték kezdeti
klasszikus szerepkörüket és a harc-hadművelet
nélkülözhetetlen összetevő részévé, elemévé váltak.
Valóban erővé alakultak át, ennek összes vonzatával.
Téves az a felfogás, miszerint a katonai helikopterek
kisegítő szerepkörre hivatottak.
A harc, a
hadművelet, a harcoló erők sikeres tevékenysége érdekében
a katonai helikopterek nem kevésbé fontos és sokrétű
feladatokat hajtanak végre, mint a katonai repülőgépek,
különösen válsághelyzetekben, a nemzetközi békefenntartó
és béketeremtő tevékenységek keretében, és egyáltalán
hagyományos fegyverek alkalmazásakor. Mindez különösen
kiemelendő kis országok esetében. A katonai helikoptereknek
köszönhetően fejlődött ki a földi- légi harc együttese,
és terjedt ki a földi harcmező a harmadik dimenzióba.
A
katonai helikoptererők - alkalmazásuk tartalma, méretei,
jelentősége alapján - harcászati szintről hadműveleti
szintre emelkedtek.
Bármilyen furcsának is tűnik, a
katonai helikoptererő a légierő természetes összetevő
része még akkor is, ha szervezetileg nemcsak a légierőnek,
hanem más haderőnemeknek is részét képezi.
A
magyar katonai helikoptererők helyéről és szerepéről
A
Magyar Köztársaság katonaföldrajzi jellemzői sajátosak, a
védelmi tevékenység szempontjából (a nagy folyami
határszakaszok és az északi-hegyvidék egyes körzetei
kivételével) kedvezőtlenek. Hazánk nagyrészt összefüggő
síkságai az agresszor harckocsi- és gépesített csapatai
alkalmazásához nyújtanak lehetőséget. Ha ránézünk
hazánk térképére, akkor szembetűnő, hogy légi
járművekkel szinte minden irányból földközeli magasságban
megközelíthető és átrepülhető az országhatár. A 15- 20
m magasságban repülő helikoptereket felderíteni szinte
lehetetlen. Ezen okfejtésből következik, hogy megnő a harci
helikopterek szerepe a páncélelhárításban, a légvédelmi
és más csapatobjektumok elleni csapásmérésben.
Szomszédaink
haderőiben nem került le a napirendről a harci helikopterek
alkalmazásának kérdése. Például, a nyílt sajtóból
megismerhető információk szerint, Szlovákia többszörösére
kívánja növelni harci helikoptereinek számát. Romániában
20 katonai fejlesztési program folyik, ebből az egyik újra
zöld jelzést kapott: AH-1W Super Cobra, azaz a DRACULA harci
helikopter licenc alapján történő gyártása (96 db). Ezt
is figyelembe véve növekszik harci helikoptereink szerepe a
csapatok, az objektumok ellenséges helikopterek elleni
oltalmazásában.
Amikor a magyar katonai helikoptererők
helyét-szerepét vizsgáljuk, nem lehet kikerülni a honvéd
légierővel szemben támasztott követelményeket, az annak
való megfelelés mértékét, valamint az ezen
követelményekből fakadó feladatrendszert. Ehhez mindig szem
előtt kell tartani, hogy a légierő összetevő részei: a
harcászati (vadász) repülő-, a csapatrepülő-, a
légvédelmi rakéta- és tüzér-, valamint a légtérellenőrző
alakulatok.
Egy kis kitérővel vitatni kell egyfajta
felfogást. Az AVIATOR, és a TOP GUN című repülő
folyóiratok kizárólagosan csak a harcászati
vadászrepülőgépek vásárlását (fejlesztését)
emlegetik, szinte ezzel kötik össze a honvéd légierő
létét. Hozzáteszem, a politika szintjén is hasonlót
hallani. Olyan megfogalmazásokkal találkozni, mint: -
“legyen légierő, legyenek korszerű harci
repülőgépek, és a pilóták kellő időt tölthessenek a
levegőben!" , vagy - “be kell szerezni az
annyit emlegetett, az annyira megcsodált új harci
repülőgépeket", vagy “a harci helikopterekre
továbbra is nagy szükség van. Nagyon sok rendészeti,
határrendészeti feladatot éppen ezek a forgószárnyasok
tudnak a legjobban ellátni", vagy - évekkel ezelőtt egy
konferencián elhangzott, hogy “a harci repülőgépek
egy bevetéssel 150 harckocsit pusztítanak el..."
Véleményem
szerint a követelményt és a feladatrendszert tekintve honvéd
légierőről csak akkor beszélhetünk, ha a légierő minden
összetevő része a vele szemben támasztott követelményeknek
azonos időintervallumban eleget tesz és teljesíti a
feladatait. Ez így van a NATO-tagállamok haderőiben is. Sőt,
elsősorban ott van így, mi ettől még igen messze vagyunk.
Úgy gondolom, hogy az említett összetevők nélkül a
légierő nem teljes. A légierővel szemben támasztott
követelmények különböznek békében, válsághelyzetben és
agresszió esetén - azaz harci-körülmények között - , de
ezeknek mindenkor eleget kell tenni! Az új honvéd légierő
létrehozása természetesen jelentős átmeneti időszak (15-
20 év?) után és nem kis áldozat révén fokozatosan
lehetséges, nem tévesztve szem elől a végső
célt!
Visszaemlékezve az MHTT légvédelmi és
repülőszakosztálya által 4-5 évvel ezelőtt rendezett
repülőharcászati konferenciára, ahol a bevezető
előadásomban a honvéd légierővel szemben támasztandó
hadműveleti-hadászati követelményeknél a következőket
hangsúlyoztam: “agresszió esetén biztosítsa a
védekező szárazföldi csapatok hatékony légi támogatását,
legyen képes harcászati repülő- és harci
helikopter-alegységeivel az agresszor 140-150 harckocsijának
egy bevetéssel való egyidejű megsemmisítésére."
Tehát a harcászati vadászok és a harci helikopterek
közösen, egy bevetéssel! És nem külön, mert erre nem lesz
elegendő erő (az örökös forráshiány miatt).
A
honvéd légierő feladatát az ország katonaföldrajzi
sajátosságai, az ország nagyságrendje és a légierővel
szemben támasztott követelmények határolják be. A légierő
repülő - harcászati vadász- és csapatrepülő -
alakulatainak feladatai agresszió esetén az alábbi öt
csoportba sorolhatók:
1.) Légi felderítési
feladatok; amelyeket a harcászati vadászok, a harci, a
szállító- és a futárhelikopterek teljesítenek.
Ilyenek:
a hadműveleti-harcászati légi felderítés,
a
harcmező-megfigyelés,
a pontosító és ellenőrző
légi felderítés,
a légi vegyi- és tűzfelderítés,
a
légi műszaki felderítés,
a légi
időjárás-felderítés.
2.) Légi oltalmazási
feladatok; amelyeket a harcászati vadászok és a harci
helikopterek teljesítenek. Ilyenek:
az ország
körzeteinek, fontos objektumainak és az MH csapatainak
oltalmazása a támadó harcászati vadászok és harci
helikopterek ellen,
a saját repülő- és
helikopterkötelékek tevékenységének biztosítása
(kísérés, légvédelmi eszközök lefogása),
a helyi
légi fölény kivívása,
az agresszor
légideszantjainak pusztítása a levegőben.
3.) Légi
támogatási feladatok; e feladatokat a harcászati vadászok
és a harci helikopterek teljesítik. Ilyenek:
az
agresszor betörési sávjában lévő határ menti város(ok)
védelmének támogatása,
az agresszor első lépcsője
páncélos alegységeinek pusztítása,
a
harcmező/harctevékenységi körzet elszigetelése,
a
bekerítésben harcoló alegységek támogatása,
biztosítása,
saját csapataink
ellenlökéseinek/ellencsapásainak támogatása,
a
védekező alegységek harcának közvetlen légi
támogatása,
az agresszor
légideszantjainak/légimozgékony alegységeinek pusztítása
a földön.
4.) Légi szállítási feladatok; amelyek
végrehajtásában a csapatrepülők szállító repülőgépei
és helikopterei, valamint a polgári repülési szervektől
bevont repülőtechnika vesz részt. Például: az MH csapatai
részére végzett különböző légi szállítások
(deszantolások, anyagi-technikai eszközök szállítása,
evakuálások, átcsoportosítások) és az ország, a
lakosság, a polgári védelem részére végzett különböző
légi szállítások.
5.) A légi biztosítási
feladatokat részben a harcászati vadászok és zömében a
különböző rendeltetésű helikopterek és könnyű
repülőgépek látják el. Például: légi vezetés
biztosítása, légi futár- és tábori postaszolgálat, a
légi vegyimentesítés, légi tűzoltás, a légi
aknatelepítés, a bajba jutott hajózóállomány kutatása és
mentése, a tüzérségi tűzhelyesbítés, ködfüggöny
létesítése, a harcmező megvilágítása és a légi
elektronikai zavarás.
Úgy vélem, hogy a légierő
feladatrendszerének vázlatos áttekintése is kifejezi a
lényeget: a Magyar Honvédség légiereje a katonai
helikopterek, a csapatrepülők nélkül nem képes feladatait
teljesíteni! Nincs olyan feladatcsoport, melynek végrehajtása
lehetséges lenne elsősorban a harci helikopterek, illetve más
helikopterek részvétele nélkül (a békeidős és
válsághelyzet feladatairól nem is beszélve). A honvéd
légierő fejlesztése tehát nemcsak a harcászati
vadászrepülők, a légvédelmi rakéta- és légtér-
ellenőrző eszközök, hanem a katonai helikopterek, a
csapatrepülők feladatarányos fejlesztését is jelenti. Az
utóbbi években erről - sajnos - nálunk méltánytalanul
kevés szó esett. Éppen ezért tartom fontosnak - mondhatnám:
kiemelkedő jelentőségű - eseménynek az MHTT légierő
szakosztály és szolnoki repüléstudományi szekciójának
“Merre, hová, helikopter?" témájú tudományos
konferenciáját, amely az érdeklődés középpontjába
állította a témát.
|
|
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése