Hogyan irányítják a világot (nemzetközi) bankárok?
II.
rész
2011.12.05. 10:40 astroleslie
E
a cikk az előzőnek a
közvetlen folytatása. Ott láthattuk, hogy az Alapító Atyák
ugyan megengedték egy, a Bank of England-hez hasonló központi bank
létrehozását magánembereknek, de mindössze négy év után
megszüntették a bank működési engedélyét. Thomas Jefferson
például így vélekedett erről a bankról:
„Ha az amerikai
emberek valaha is hagyják, hogy magánbankok irányítsák pénzük
kibocsátását, akkor először az infláció, majd a defláció
révén, a bankok, és a körülöttük kinövő vállalatok minden
tulajdonuktól megfosztják őket, míg végül a gyermekeik
hontalanul ébrednek a földrészen, amit apáik hódítottak
meg."
Jefferson próféta volt, gondoljunk csak bele, hogy mi
folyik manapság a világban! De majd konkrét példákat is látunk
a későbbiekben, amikor (egyes) bankok jól jártak az ún.
gazdasági válságok során.
Nézzünk
egy másik véleményt egy másik Alapító Atyától, Morris
kormányzótól (nincs rokonság közte és Robert Morris között).
Ő így fogalmazott James
Madisonnak írt
levelében 1787. július 2-án:
"A gazdagok mindent
elkövetnek majd, hogy kialakítsák uralmukat, és rabszolgává
tegyék a többieket. Mindig is ezt tették. Mindig is ezt fogják
tenni? Ugyanaz lesz a hatása itt is, mint máshol, ha csak mi, a
kormány (hatalma) által nem tartjuk őket kordában."
Nemes
és becsületes gondolatok. Sajnos az évtizedek alatt Amerikában
és szerte a világon elfeledkeztek erről a (demokratikusan
megválasztott) politikusok. De most lássuk a (nemzetközi)
bankárok második támadását az USA pénzügyi rendszere ellen!
Miután 1785-ben megszüntették a Bank of North America központi szerepét, Hamiltonék (ő, Robert Morris és Thomas Willing) támadásba lendültek, és az Alkotmányozó Gyűlésen (1787) meggyőzték a Kongresszus küldötteinek többségét, hogy igenis szükség van egy ilyen magántulajdonú központi bankra. A küldöttek féltek az olyan inflációtól, mint ami a függetlenségi háború idején volt. Elfelejtették, hogy előtte a „Telepes Cédula” milyen jól működött. Érdekes módon az USA Alkotmánya nem szól semmit erről a témáról……
Elgondolkodtató
Hamilton mondata egyik levelében, amit Robert Morrisnak írt:
"Az
államadósság, amennyiben az nem túlzott mértékű, áldás lesz
nemzetünknek."
Eléggé „érdekes” gondolkodás, én
nem látom benne a racionalitást.
1791-ben erőfeszítéseik jutalmat nyertek. A Kongresszus (kiélezett vita után) megadta az új banknak 20 évre az engedélyt. A bank a First Bank of the United States nevet kapta, ezzel is titkolva, hogy magántulajdonban van. A Bank monopóliumot kapott az amerikai fizetőeszköz nyomása felett, noha tőkéjének 80%-a magánbefektetők kezében volt. A maradék 20%-ot az állam birtokolta, de ennek célja nem az irányítás volt, hanem a tőke biztosítása. (Sok évvel később az a szóbeszéd járta, hogy a Rothschildok voltak a First Bank of the United States hátterében munkálkodó hatalom. A Rotschildokról a következő cikkben írok.) Hasonlóan a Bank of England-hez, itt sem derült ki sohasem az eredeti befektetők neve……..
Hogy is alapították meg a bankot? Hamilton a következő tervet nyújtotta be a Kongresszusnak: A bank 10 millió dollár alaptőkével rendelkezzen. Ebből 2 millió dollárnyit az USA kormánya vegyen meg részvényekben. Mi volt itt a probléma? Az USA kormányának nem volt ennyi pénze (ez rengeteg pénz volt akkoriban). Hamilton javaslatára a kormány kölcsönvette (!!) a banktól a 2 millió dollárt, amit aztán 10 év alatt, évenként azonos nagyságú részletekben visszafizethetett. Nem tudom, de csak nekem tűnik ez csalásnak? Olyan pénzekkel dobálóztak, amiknek nem volt fedezete, és nem is léteztek. Nem is beszélve a maradék 80%-ról: a részvényeket a nyilvánosságnak árulták mind az USA-ban, mind külföldön. És hogyan fizethettek a vevők? Mindössze a megvásárolt részvények negyedét kellett ezüstben vagy aranyban kifizetni, a maradék lehetett kötvény, vagy más részvény, papírpénz, stb…….
Így technikailag a banknak csupán 500,000 dollárnyi „igazi” pénze volt folyamatosan, és ebből fedezték a maximum 10 millió dollárnyi hiteleket. Ez a részleges fedezetű bankrendszer „gyönyörű” példája. És mi volt a bank elsődleges szerepe? Nem az állam vagyonának őrzése és működésének finanszírozása. Nem. A bank elsősorban hiteleket osztogatott magánembereknek és vállalkozásoknak. És ennek az intézménynek volt monopóliuma a pénznyomtatás felett! (Ez azóta megváltozott. A központi bankok most már csak az államnak adnak kölcsönöket. Majd látjuk a következő cikkben, hogy ez Rotschild ötlet volt.)
A bankot annak idején úgy állították be a Kongresszus előtt, mint a bankrendszer stabilitásának és az infláció elkerülésének garanciáját. Ennek ellenére mi történt? Az első öt évben az USA kormánya 8,2 millió dollárt vett kölcsön a banktól. Ugyanebben az ötéves időszakban az árak 72%-al növekedtek. (Ez nem annyira meglepő, ha az osztogatott pénz mögött nem volt semmiféle „igazi” érték.) Jefferson így fogalmazott frusztráltságában: "Bárcsak lehetséges lenne egy egyszerű alkotmánymódosítással elvenni a szövetségi kormánytól a hatalmat, hogy kölcsönt vegyen fel."
1795-ben Hamilton helyét Oliver Wolcott Jr. vette át a Kincstár élén. Láthattuk, hogy a kormány ebben az időszakban hatalmas összegeket vett fel a banktól, mert az állam működtetéséhez egyre több pénzre volt szüksége. Két választási lehetőség volt a pénzhez jutáshoz: vagy az adókat emelik, vagy a kormány részesedését eladják a bankban. Az utóbbit választották…..(no comment).
A First Bank of the United States 1811-ig élt. Ekkor törvényjavaslatot terjesztettek a Kongresszus elé, melyben javasolták a bank működési engedélyének megújítását. Heves vita kerekedett a javaslatból. A sajtó nyíltan támadta a bankot, „szélhámosnak, keselyűnek, viperának, kobrának” titulálták. A közhangulat és a Kongresszus egyre inkább bankellenessé vált. Állítólag Nathan Rotschild megfenyegette az USA-t, hogy amennyiben nem újítják meg a bank működési engedélyét, akkor „katasztrófális” háborúban találják magukat. Ekkoriban James Madison volt az elnök, aki a kezdetektől fogva a bank ellensége volt. Alelnöke George Clinton segítségével elérték, hogy a bank működési engedélyét ne újítsák meg (Egy szavazaton múlott a dolog.). Öt hónap múlva az USA hadban állt Nagy-Britanniával (1812-es háború)……….
A hadüzenetet ugyan az USA küldte, de a háborúnak számos oka volt. A britek támogatták az USA-ellenes indiánokat, akadályozták az amerikaiak franciákkal való kereskedelmét, és amerikai hajókat támadtak meg, dezertőrök után kutatva. Mindennek oka az volt, hogy Britannia folyamatos háborúban állt Napóleonnal. (Napóleon amúgy eléggé felvilágosult ember volt, aki korlátozni akarta a bankárok hatalmát. Ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor ő igazából a Bank of England ellen harcolt az évek során. Amikor épp béke volt, akkor a Bank of England sorra pénzelte a franciák ellenségeit, hogy azok hadseregeket állítsanak fel. Napóleon a „kontinentális zárlatot” is azért találta ki, hogy Britanniát gazdaságilag tönkretegye….) Az amerikaiak szerencséje, hogy a napóleoni háborúk miatt az 1812-es háború nem végződött katasztrófával. A britek súlyos vereségeket mértek rájuk, de döntő győzelmet nem tudtak aratni.
A háború után alig 4 évvel egy újabb magántulajdonú központi bankot hoztak létre. Ez volt a Second Bank of United States. Az alapítása teljesen hasonló körülmények között zajlott le, mint az elődje esetén. Az alapításának oka a háború miatti infláció és az állam eladósodottsága volt. Működése teljesen hasonlatos volt az elődjéhez. Alig 12 év alatt az amerikaiaknak elegük lett a bankból, és olyan elnököt választottak meg Andrew Jackson személyében, aki ősellensége volt a banknak. De erről majd a kettővel későbbi cikkben!
Hogyan irányítják a világot a (nemzetközi) bankárok? 6.: Rotschildok (röviden)
2011.12.19. 11:02 astroleslie
Essen
néhány szó a Rotschild dinasztiáról! Az előző cikkben már
elhangzott ez a név. Kik is a Rotschildok, és miért fontosak?
Nos, egyes vélemények szerint a 19. században ők voltak a világ
leggazdagabb családja. A 20. századra azonban szinte „eltűntek”,
manapság alig hallani róluk. Legalábbis az összeesküvés
elméletek kivételével. De mi is az alapja ezeknek az
elméleteknek? Paul Johnson történész így fogalmazta meg:
„A
Rotschildok nehezen megfoghatóak. Nincs róluk olyan könyv, ami
leleplező és pontos lenne. Egész könyvtárakat írtak viszont
velük kapcsolatban butaságokról. Ezért főleg a család felelős.
Egy hölgy például könyvet tervezett írni (Hazugságok a
Rotschild családról címmel), de abbahagyta, azzal az indokkal,
hogy nagyon könnyű a hazugságokat átlátni a Rotschildokkal
kapcsolatban, viszont az igazságot lehetetlen megállapítani.”
A
Rotschildoknak hatalmas méretű a családfája, így nem is fogok
foglalkozni a teljes dinasztiával, csupán a legfontosabb embereket
próbálom megemlíteni.
A
dinasztiát Mayer
Amschel Rotschild (született
Frankfurt, 1744) alapította. Ő egy pénzváltó (Amschel Moses
Rotschild) negyedik gyermeke volt (összesen nyolcan voltak
testvérek). Moses-nek volt egy boltja, aminek ajtaján egy címer
volt: egy vörös pajzson ülő római sas. (A Rotschild ugye
németül vörös pajzs, innen ered a családnevük.) Moses többek
között a hesse-i választófejedelemmel kereskedett, vagyis neki
adott kölcsön időnként. Valószínűleg innen ered Mayer-nek az
ötlete, hogy sokkal jövedelmezőbb államoknak és királyoknak
kölcsönt adni, mint magánszemélyeknek (lásd a Bank
of England-es
cikkemet). Állítólag ezt mondta 1790-ben:
"Hagyjátok,
hogy kibocsássam és irányítsam egy nemzet pénzét, és nem
érdekel, hogy ki hozza törvényeit."
Moses 1755-ben halt
meg, így gyermekei örökölték a vállalkozását.
Amschel a szakmát Hamburgban „tanulta ki”, egy Jakob Wolf Oppenheim nevű vállalkozónál. Innen 1763-ban tért vissza, és ritka pénzérmékkel kezdett kereskedni. Folytatta apja jó kapcsolatát a hesse-i választófejedelemmel, ő látta el érmékkel. A vállalkozás gyorsan növekedett, főleg 1785 után, amikor IX. Vilmos került hatalomra, és megbízta Amschelt a banki szolgáltatásokkal a fejedelemségben. A francia forradalom után a vállalkozása még inkább növekedni kezdett, amikor megbízták, hogy zsoldosokat toborozzon a britek számára Napóleon elleni háborúban (ő kezelte a britek pénzét). 1785-ben egy másik fontos dolog történt az életében. Családjával egy nagy, ötemeletes házba költözött (Zöld Pajzs), amelyet a Schiff családdal osztottak meg. Jegyezzük meg a Schiff nevet is, a későbbiekben még előkerülnek ők is!
A 19. század elejére Amschel saját nemzetközi hiteleket kezdett nyújtani, melyekhez a tőkét a fejedelemségből szerezte. Annak ellenére, hogy Napóleon 1806-ban elfoglalta Hesse-t, és a választófejedelem száműzetésbe került, Amschel megmaradt a bankárának. A fejedelem pénzét, és a sajátját Angliában fektette be (ahova egyik fiát küldte, erről lent). Ezen kívül profitált Napóleon kontinentális blokádjából is, az Európán belüli kereskedelemből.
Amschelnek összesen tíz gyermeke született, akik közül négyen további dinasztiákat alapítottak. Amschel gyermekeit Európa legfontosabb kereskedelmi központjaiba küldte: Nathant Londonba, Salomont Bécsbe, Calmannt (Carl) Nápolyba és Jacobot Párizsba. Közülük a legfontosabb Nathan volt, bár a többiek is jelentős szerepet vállaltak az adott ország pénzügyeiben.
Nathan 1798-ban (21 évesen) került Angliába. Apja azért küldte Angliába 20 000 font tőkével, hogy bővítse a család textil import-beli kereskedelmét. Nathan 1804-ben lett brit állampolgár. 1806-ban megkapta apjától IX. Vilmos pénzét (550 000 font). Elvileg neki brit államkötvényeket és más hasonló részvényeket kellett volna ebből vásárolnia a fejedelem számára, de ő másba is befektetett. (Háború volt, ami nagyon kedvező az üzletnek…..). Ebből és apja pénzéből pénzügyi tevékenységbe kezdett a londoni tőzsdén, valamint bankot is alapított (N M Rotschild & Sons, 1811). Tevékenysége révén 1815-ben vissza tudták adni a pénzt Vilmosnak a kamatokkal együtt, a plusz profitot viszont megtartották. Nathan személyesen finanszírozta Wellington herceg spanyolországi hadjáratát, de más nemzeteket is támogatott a Napóleon elleni küzdelemben. A háborúból nagyon megszedte magát, de a legnagyobb „üzlete” évekkel később történt, 1815-ben.
A
korábbi cikkemben említettem, hogy Napóleon igazából a Bank of
England ellen harcolt végig. De miért támogatta Nathan is a
Napóleon ellen küzdőket? Mert Napóleon meglátta a privát
központi bankok és a bankárok valódi veszélyét. Így
fogalmazott:
"A kéz, ami ad, felette áll a kéznek, ami
kér. A pénznek nincs hazája; a pénzemberek nem hazafiak, és
nincs becsületük: kizárólagos céljuk a nyerészkedés."
Mily
igaz! Gondoljunk csak bele Amschel 1790-es kijelentésére, vagy ami
manapság is folyik tőzsdéken, bankokban, hitelminősítőknél,
stb……..
Napóleon tehát nagyon nagy fenyegetés volt a bankárok, így a Rotschildek számára is, így mindent megtettek, hogy finanszírozzák ellenségeit. Erőfeszítéseik sikert arattak, amikor Napóleont 1814-ben száműzték Elbára. Azonban 1815-ben Napóleon visszatért Elbáról, és új sereget toborzott. Ausztria és Oroszország túlságosan eladósodott, így nem vett részt a hadjáratokban. Wellington viszont éppen a későbbi Belgium területén állomásozott, így Napóleonnak vele kellett megütköznie. A döntő ütközet Waterloo-nál zajlott le (A csata kimenetelét tudjuk, az viszont kevésbé ismert, hogy a britek már a vereség szélén álltak, és ki is kaptak volna, amikor a poroszok megjelentek Napóleon jobbszárnyán, és így együtt győzelmet arattak.). A csata kimenetele hosszú időre befolyásolta a brit gazdaságot. Ha Napóleon nyer, akkor Britannia jelentősen veszít hatalmából, és félő volt egy invázió lehetősége, ha viszont Britannia nyer, akkor minden korábbinál erősebb lesz. Ezt a dolgot Nathan is felismerte, és élete legnagyobb „üzletét” csinálta a csata után egy nappal.
Hogyan vitte véghez? Természetesen nem becsületes módon, hanem manipulációval. Egy ügynöke szolgált ugyanis a brit seregben, aki a csata idején egy a csatamezőtől északra lévő dombon állomásozott. Amint a csata eldőlt, visszasietett Londonba, és közölte a hírt Nathan-nel. Ügynöke EGY TELJES NAPPAL(!!) megelőzte Wellington londoni futárát. A hírt felhasználva gyorsan cselekedett, és rögtön a tőzsdére sietett. Ott már elég nagy volt a hírneve, ezért mindenki rá figyelt. Tudták, hogy jól működő információs hálózattal rendelkezik szerte Európában (fivérei révén). Nathan eljátszotta a szomorút (mintha Napóleon nyert volna), és elkezdett eladni. Ennek nyomán pánik alakult ki, és mindenki szabadult a részvényektől. Igen ám, de pár órával később (titokban) ő és a szövetségesei tömegével venni kezdték a részvényeket immáron töredék értékükért. Kevesebb, mint egy nap alatt megszerezte az uralmat a brit kötvénypiac, és egyesek szerint a Bank of England felett is!
Erre lehet azt mondani, hogy legenda! De ami tény, hogy száz évvel később a New York Times-ban megjelent írás szerint Nathan Rothschild unokája megpróbált bírósági úton eltiltatni egy erről a tőzsdei történetről szóló könyvet. A Rothschild család váltig állította, hogy a történet hamis és becsületsértő, de a bíróság elutasította a Rothschildok kérelmét, és elrendelte, hogy a család fizessen minden perköltséget.
Lehetne még sorolni Nathan üzleti sikereit (1825-26-ban ő finanszírozta a Bank of England likviditását, 1835-ben megkaparintotta a spanyol higanybányák feletti uralmat, stb.), de az túl hosszú lenne, és ennek a cikknek és a sorozatnak nem(csak) ez a célja.
A Rotschild-dinasztia a 18. század közepére a világ legvagyonosabb családja lett. Ezt állítják a történészek. A bevezetőben említettem, hogy a 20. századra azonban gyakorlatilag eltűntek. Pedig ez csak részben igaz! (Az N M Rotschild & Sons például még ma is működik, bár hivatalosan most már nem bank, hanem pénzügyi szolgáltató cég.) A pénz olyan, mint az energia. Nem veszik el, csak átalakul, vándorol. És a Rotschildoknak akkora volt a befolyása a 20. század elején, hogy egy ilyen hatalom nem tűnhet el. Erről számos könyv és írás található. Talán hatalmuk megcsappant, amikor a fasizmus megerősödött Európában (ők ugye zsidók), bár ez is kétséges. (Hitlert támogatták nagytőkések). Biztosat viszont nem lehet kijelenteni (lásd bevezető), hiszen a mai globális üzleti világban egyszerűen nem lehet átlátni a dolgokat, legalábbis egy külső szemlélő számára. Az viszont tény, hogy a Rotschildok és szövetségeseik (Rockefeller, Morgan, Schiff, Warburg) leszármazottai még ma is élnek, és még mindig gazdagok. Hogy mennyire gazdagok, azt senki se tudja megállapítani, mert nagyon jól meghúzódnak a háttérben.
Az előbb említett családok későbbi cikkekben még elő fognak kerülni. A következő cikk azonban visszatér Amerikába, amikor Andrew Jacksonról fogok írni, aki egy itthon kevésbé ismert elnök volt, pedig olyan tetteket vitt véghez, amelyek szinte egyedülállóak a (világ)történelemben.
Hogyan irányítják a világot a (nemzetközi) bankárok? 7.: Andrew Jackson
2012.01.02. 11:14 astroleslie
A kettővel ezelőtti cikk végén már megemlítettem a Second Bank of United States megalapítását. Ez a bank elődjének mintájára (First Bank of United States) jött létre. Alapításának, működésének és végzetének körülményei szinte teljesen azonosak az első ilyen bankéval. Sorsát egy itthon kevésbé ismert amerikai elnök, Andrew Jacksonpecsételte meg.
Jackson, mielőtt politikus lett, a hadseregben szolgált, az indiánok és a britek ellen harcolt. Személyisége és elnöki tevékenysége kicsit ellentmondásos. Például gazdag rabszolgatartó volt, ennek ellenére kiállt a demokráciáért és a polgárok személyes szabadságáért. Akit jobban érdekel, az olvashat róla a neten, mi most koncentráljunk a központi bank elleni tevékenységére.
Jackson
1828-ban került az elnöki székbe. Világéletében a központi
bank ősellensége volt, és amint megválasztották, rögtön
támadásba is lendült. Azonban 1836-ig a bank működési
engedélye biztosítva volt a kongresszusi törvény által. Így
első elnöki ciklusa során „csak” arra szorítkozott, hogy a
bank támogatóit eltávolítsa a kormányzatból. A bank támogatói
érezték a helyzet komolyságát, ezért 1832-ben kérték a
Kongresszustól a bank működési engedélyének meghosszabbítását.
Abban bíztak, hogy Jackson nem fog belemenni a vitába. De
tévedtek. A Kongresszus megszavazta a hosszabbítást, de az elnök
megvétózta a törvényt.
A vétó szövegének egy
részlete:
”Nemcsak saját állampolgáraink részesülnek majd
Kormányunk bőkezűségéből. E bank tőkéjéből több mint 8
millió külföldiek tulajdona. Nem veszélyes-e szabadságunkra és
függetlenségünkre nézve egy olyan bank, ami természeténél
fogva ily kis mértékben kötődik hazánkhoz? Fizetőeszközünk
irányítása, a közpénzek beszedése, és polgáraink ezreinek
függőségben tartása sokkal veszélyesebb és félelmetesebb,
mint ellenségünk katonai ereje. Ha a kormány az egyenlő
védelemhez tartaná magát, és ahogy az Ég esőt ad, egyaránt
szórná kegyeit a magasra és alacsonyra, gazdagra és szegényre,
az feltétel nélküli áldás lenne. Az előttem lévő határozat
úgy tűnik nagy mértékben és szükségtelenül eltávolodik
ezektől az igazságos alapelvektől.”
1832-ben Jackson újra indult az elnökválasztáson. Mindaddig a kampányok során az elnök jelöltek otthon maradtak, és nem mondtak beszédeket az embereknek, hanem követőik szerveztek kampány rendezvényeket. Ezt változtatta meg Jackson. (Többek között ő használt először kampányvonatot.) Ellenfelét Henry Clay-t a bankárok támogatták, állítólag három millió dollárt fektettek kampányába. Jackson kampányának jelszava a „Jackson, és nincs Bank” volt. A választást nagyon kis különbséggel megnyerte, és nekiállt tönkretenni a Bankot.
Megválasztása
után két pénzügyminiszterét (Louis McLane, William J. Duane) is
megbízta azzal, hogy vegye ki a kormány letétjét a Second Bank
of United States-ből. Egyikük sem hajtotta végre, amit kért
tőlük Jackson, ezért mindkettőt menesztette. Harmadik
minisztere Roger
B. Taney 1833.
október 1-től kezdve elkezdte a kormány pénzét kivonni a
bankból. A bank elnöke, Nicholas Biddle ellenállt. Állítólag
ezt mondta:
” Ez a derék Elnök azt hiszi, hogy csak mert
indiánokat skalpolt és bírákat börtönzött be, azt tehet a
Bankkal, amit akar. Hát téved!”
Biddle megpróbálta
felhasználni a befolyását az amerikai politikai elitben:
„Semmi
más, csupán a széleskörű szenvedés lesz bármi hatással a
Kongresszusra. Egyedüli biztonságot számunkra a határozott
megszorítás érdekében tett következetes irányvonal követése
adhat - és nincs kétségem afelől, hogy egy ilyen irányvonal
végül a fizetőeszköz visszaállítását és a bank új működési
engedélyét eredményezi.”
Számomra ez a kijelentés kicsit zsarolónak hat. És láss csodát, mi történt ezután? Gazdasági válság. A bank erősen szűkítette a pénzkínálatot a régi kölcsönök bevonásával, és az újak kihelyezésének megtagadásával. És Biddle mindezekért Jacksont okolta, mert a kormány kivonta a tőkét a bankból. De gondoljunk bele egy pillanatra! A kormány részesedése mindössze húsz százalék volt a bankban, és az amerikai gazdaság semmivel sem működött rosszabbul abban az időszakban, mint általában. Vagyis semmi sem indokolta ezt a lépést a központi bank részéről……..
Mindenesetre a politikusok megijedtek a válság miatt, és hat hónappal a kormányzati tőkekivonás után a Kongresszus 26-20 arányban hivatalosan megrótta az elnököt. (Erre előtte és azóta sem volt példa!) Úgy nézett ki, hogy végül Jackson ellenfelei nyernek, azonban „csoda” történt. Pennsylvania kormányzója támogatni kezdte Jacksont, és erősen bírálta a bankot. Ráadásul Biddle-t rajtakapták, amint azzal dicsekedett, hogy „tönkretette a gazdaságot”. 1834 áprilisában a Kongresszus éles vita után 134-82 arányban elutasította a bank működési engedélyének megújítását. Ezen kívül egy vizsgáló bizottságot állított fel, aminek a célja annak kivizsgálása volt, hogy a bank okozta-e a válságot. Amikor a vizsgálóbizottság megérkezett Philadelphiába, a bank épületébe, hogy egy könyvvizsgáló átnézze a könyvelést, Biddle megtagadta a könyvek átadását. Nem engedett betekintést a kongresszusi tagokkal folytatott levelezésébe sem, ami személyes hiteleikről, és a nekik nyújtott kedvezményekről szólt. Azt is megtagadta, hogy tanúskodjék a bizottság előtt Washingtonban. (Biddle-t később letartóztatták, és csalással vádolták. Felmentették, de nem sokkal később meghalt.)
Mindeközben Jackson folytatta gazdaságpolitikáját. A Second Bank of United States-ből kivett tőkét más, helyi és állami bankokba helyezte, valamint közmunkákba és vállalkozásokba fektette. Ennek következtében a gazdaság virágzott. Azt is meg kell említeni, hogy Jackson volt az EGYEDÜLI elnök, aki valaha is kifizette a TELJES államadósságot 1835-ben! És „meglepő” módon ő volt az első elnök, akit megpróbáltak hivatali ideje alatt megölni. 1835. január 30-án egy Richard Lawrence nevű ember próbálta lelőni, de revolverei csődöt mondtak. A bíróság később felmentette Lawrence-t elmebetegségre hivatkozva. Állítólag szabadlábra helyezését követően azzal hencegett barátainak, hogy befolyásos emberek bízták meg Európából, akik ígéretük szerint meg is védik, ha elfognák………
Jackson talán csak egy hibát követett el elnöksége idején. Pár hónappal második ciklusa lejárta előtt, 1836-ban megalkotott egy új törvényt (Specie Circular), ami kimondta, hogy állami földet csak aranyért vagy ezüstért lehet venni (Az USA területe elnöki évei alatt jelentősen megnövekedett, és ezeket eladták magánszemélyeknek. Korábban papírpénzt is elfogadtak.) A törvény miatt jelentősen megnőtt a kereslet az arany és ezüst iránt, amit a bankok nem tudtak kielégíteni, és 1837-ben válság robbant ki. A válság okairól manapság is vitatkoznak a közgazdászok, de közgazdasági tény, hogy ha az állam nyomtatja a pénzt (és nem teszi ezt a megfelelő mértékkel) annak hiperinfláció lesz a következménye (Gondoljunk a pengőre!). Azzal, hogy Jackson elvette ezt a jogot a Second Bank of United States-től, a bankok túlzott mértékben nyomtatni kezdték az (állami) papírpénzt, és bekövetkezett az erős infláció. Ennek következményeként először a kormány, aztán a bankok nem fogadták el az értéktelen papírpénzt a földekért cserébe, és ebből jött a válság.
A cikk végére néhány személyes megjegyzés. Úgy vélem, hogy Andrew Jackson jó politikát folytatott, és tettei el kellene, hogy gondolkoztassák a mai politikusokat is! Azonban utolsó nagy döntése hibás volt, és már nem tudta kijavítani, hiszen második ciklusa után nem maradt hivatalban. (Nem találtam meg, hogy miért nem indult a harmadik ciklusért.) De talán nem is az ő hibája. Arra gondolok, hogy már akkor is, és pláne a 20. és 21. században a gazdaság úgy volt és van „beállítva a jó működésre”, ha az exponenciális növekedést mutat. Halljuk minden nap, hogy a GDP-nek növekednie kell, különben recesszió van, és akkor itt a „világ vége”. Én azon a véleményen vagyok, hogy az államnak igenis feladata a gazdaság irányítása, a kontroll, hogy megakadályozza a pénzügyi és gazdasági folyamatok elszabadulását. Manapság, és az előző évtizedekben nem ezt tapasztaltuk, és ha megnézzük néhány évente mindig jöttek az újabb és újabb válságok. És ez a mostani sem az utolsó lesz, mert akármit mondanak is a politikusok, legyen az magyar, EU-s, amerikai vagy bármilyen, ők csak „tüneti kezelést” folytatnak…..
Hogyan irányítják a világot a (nemzetközi) bankárok? 8.: Abraham Lincoln
2012.01.19. 10:45 astroleslI
Egy
kevésbé ismert amerikai elnök cikke után következzen egy írás
az egyik legismertebbről, Abraham Lincolnról. Hivatali ideje alatt
robbant ki az amerikai polgárháború. A közhiedelem szerint ennek
oka a rabszolgaság volt. De ez tévedés! A háborúnak csupán
gazdasági okai voltak. Lincoln valóban ellene volt a
rabszolgaságnak, ugyanakkor nem akarta megszüntetni azt. Így
fogalmazott egy hónappal hivatalba lépése előtt:
”Nem áll
szándékomban sem közvetve, sem közvetlenül meggátolni a
rabszolgaság intézményét azokban az államokban, ahol ez most
létezik. Úgy hiszem, nincs törvényes jogom hozzá, hogy ezt
tegyem, és nem is vagyok hajlandó megtenni.”
Gondoljunk bele
abba, hogy a rabszolgák felszabadítása nem is történt meg
1863-ig, amikor már két éve tartott a háború! És Lincoln
mindössze azért hozta létre a törvényt, hogy megnyerje a
háborút. A déliek gazdasága ugyanis a rabszolgatartáson (a
gyapotültetvényeken ők dolgoztak) alapult, és ezzel a lépéssel
végérvényesen megnyerte az Uniónak a feketéket…….
Mindez azonban lényegtelen cikkünk szempontjából. Ami fontos nekünk az a polgárháború kitörésének oka! A háború előtti években Amerika gyarapodott, de a pénzügyi irányítás nem volt a bankárok kezén. Az előző cikkben láttuk, hogy Jackson utolsó törvénye miatt gazdasági válság tört ki Amerikában, ami évekig éreztette a hatását. Ennek ellenére a rá következő években, Lincoln hivatalba lépéséig az ország szinte soha nem látott mértékben gazdagodott. És mindez egy magántulajdonú, sőt bármilyen központi bank nélkül…….
Az
északiak és a déliek ellentéte egészen a Függetlenségi
Háborúig nyúlik vissza. Az északi államok eltörölték a
rabszolgaságot (bár a feketék nem mindenhol kapták meg
ugyanazokat a jogokat, mint a fehérek), délen viszont maradt a
rabszolgaság. A vita egyre inkább élesedett, és amikor Lincoln
hivatalba került, a déli államok kiváltak, és létrehozták a
Konföderációt. Az első lövések 1861. április 12.-én
dördültek el Fort Sumner-nél, egy hónappal Lincoln hivatalba
lépése után. Ő még ekkor is így fogalmazott:
”Legfőbb
célom, hogy megmentsem az Uniót, és nem az, hogy megmentsem vagy
megsemmisítsem a rabszolgaságot. Ha megmenthetném az Uniót akár
egyetlen rabszolga felszabadítása nélkül, akkor megtenném.”
Az
ok, amiért polgárháborúvá fajult a helyzet, nemcsak Amerikában
keresendő. Az északi iparosok nyomására védővámokat
alkalmaztak, hogy a déli államok ne vegyenek olcsó európai
árukat. Bosszúból az európai államok felhagytak a Délről
érkező gyapot importtal. A Dél nehéz helyzetbe került, és
felbőszült. Ez tehát egy kiváló alkalom volt a nemzetközi
pénzembereknek, hogy meggyengítsék Amerikát, ami ugye nem volt
az uralmuk alatt. Támogatni kezdték a Konföderációt.
(Hivatalosan egy ország sem ismerte el a Konföderációt). Lássuk
mit mondott Otto von Bismarck ebben az időszakban:
”Az
Egyesült Államok egyenlő erők föderációjára felosztását
jóval a Polgárháború előtt eldöntötték az európai pénzügyi
nagyhatalmak. Ezek a bankárok attól féltek, hogy ha az Egyesült
Államok egy tömb és egy nemzet marad, az gazdasági és pénzügyi
függetlenséget eredményezne, ami megtörné a bankárok világ
feletti pénzügyi uralmát.”
A bankárok mindenképpen nyertek a helyzeten. Akármelyik fél is nyer, az USA meggyengülve kerül ki a háborúból, és nem fogja tudni érvényesíteni a Monroe-doktrínát. Alig kezdődött el a háború, a központi bankárok 210 millió frankot kölcsönöztek a francia III. Napóleonnak, hogy az szállja meg Mexikót, és tegye újra gyarmattá. Ugyanebben az időben Nagy-Britannia 11 ezer katonát küldött Kanadába, vészjóslóan állomásoztatva őket Amerika északi határánál. A brit flotta hadi készültségben állt, ha esetleg gyorsan közbe kellene avatkozniuk. Ezért is hangoztatta Lincoln többször, hogy itt az Unió sorsáról van szó….
Azonban
Montecuccoli óta tudjuk, hogy a háborúhoz három dolog kell:
pénz, pénz és pénz. Erre volt szüksége Lincolnnak is, ezért
1861-ben pénzügyminiszterével New Yorkba mentek, ahol bankárokkal
találkoztak, hogy kölcsönt vegyenek fel. A bankárok 24-36%-os
kamatra adták volna a kölcsönt, amit Lincolnék elutasítottak.
Ekkor egy bizonyos Dick Taylor ezredest bízott meg a háború
finanszírozásával, aki ezt találta ki:
”Nos, Lincoln, ez
egyszerű! Csak vedd rá a Kongresszust, hogy hagyjon jóvá egy
határozatot, ami törvényes fizetőeszköz, bankjegyek nyomására
hatalmaz fel, és ezzel fizess a katonáidnak, és gyerünk, nyerd
meg velük a háborút!”
Hasonló volt a helyzet a
Függetlenségi Háború alatt is, akkor a pénz nyomtatása
hiperinflációt okozott. Lincoln szkeptikus is volt, amire a
következő választ kapta:
”Az embereknek, vagy bárki másnak
nem lesz választása az ügyben, amennyiben teljesen törvényes
fizetőeszközt csinálsz belőle. A kormány teljes
hozzájárulásával ugyanolyan jó lesz, mint bármilyen egyéb
pénz; mivel a Kongresszust az Alkotmány egyértelműen
felhatalmazza ezzel a joggal.”
A háború ideje alatt 450
millió dollár értékben nyomtattak ezekből a bankjegyekből.
Hogy meg lehessen különböztetni más forgalomban lévő
bankjegyektől, zöld tintával nyomtatták a hátoldalán. Ezért
hívták a bankjegyet Zöldhátúnak (greenbacks).
Így finanszírozták a háborút, és ami a legfontosabb, hogy ez a
pénz kamatmentes volt! Lincoln így fogalmazta meg:
”A
kormánynak kellene létrehoznia, kibocsátania és áramoltatnia az
összes fizetőeszközt és hitelt, ami a kormánykiadásokhoz és a
fogyasztói vásárlóerőhöz szükséges. A pénzteremtés és
kibocsátás előjoga nem csak a kormány legfelsőbb kiváltsága,
hanem legnagyobb teremtő lehetősége. Ezen alapelvek elfogadásával
az adófizetők hatalmas kamatterhektől szabadulnak meg. A pénz
megszűnik úrnak lenni, és az emberiség szolgájává válik.”
Mi
volt erre a reakció Európában? Egy vezércikk szövege a London
Times-ból:
”Ha ez az Észak-Amerikából eredő kártékony
pénzügyi politika megszilárdul, akkor a kormány saját pénzt
biztosít kamatköltségek nélkül. Ki fogja fizetni az adósságait,
nem lesz tartozása. Minden pénze meglesz, ami saját
kereskedelméhez szükséges. A világ történelmében példa
nélküli gyarapodás és jómód követi. A szellemi tőke, és
minden ország vagyona Észak-Amerikába áramlik majd. Tönkre kell
tenni ezt az országot, vagy az tesz majd tönkre minden királyságot
a Földön.”
A
bankárok akcióba is lendültek, és Lincoln megengedte nekik, hogy
keresztülvigyék a Nemzeti Bank Törvényt. Minderre azért
kényszerült, mert további Zöldhátúakra volt szüksége. Ezek
az új nemzeti bankok egy virtuálisan adómentes státuszban
működhettek, és kollektívan kizárólagos monopóliummal
rendelkeztek a bankjegyek létrehozásában. A Zöldhátúak
használatban maradtak, számukat nem növelték.
De ami a
legfontosabb, hogy innentől kezdve az egész USA pénzkínálatot
adósságból teremtik elő azáltal, hogy a bankárok USA
államkötvényeket vásárolnak, és a forgalomba hozott bankjegyek
fedezetéül szolgálnak (kamat van rajtuk). A történész, John
Kenneth Gailbraith így fogalmazott:
”A háborút követő
években a Szövetségi Kormánynak jelentős többlete volt. Mégsem
tudta kifizetni adósságait, visszavonni értékpapírjait, mivel
ezáltal nem lettek volna kötvények, amelyek a nemzeti bankjegyek
fedezetéül szolgálnak. Az adósság kifizetése egyet
jelentett volna a pénzkínálat lerombolásával."
Lincoln tehát rákényszerült erre a lépésre, és egyre inkább a franciák és a britek (és azok központi bankárjaik) szorításába került. Ekkor azonban váratlan segítséget kapott II. Sándor orosz cártól. A cár szintén ellenállt egy központi bank létrehozásának, és kijelentette, hogy amennyiben Franciaország vagy Nagy-Britannia beavatkozna a háborúba a déliek oldalán, akkor azt Oroszország hadüzenetnek tekintené. Ráadásul csendes-óceáni flottájának egy részét San Franciscóba is küldte. (Emlékezzünk erre a tényre, amikor majd arról lesz szó, hogy a nagytőkések miért is támogatták a kommunista forradalmat később!)
Lincoln
sajnos nem tudta véghez vinni a Nemzeti Bank Törvény
visszavonását, mert 41 nappal második megválasztása után John
Wilkes Booth lelőtte. Ha Lincoln életben marad, akkor minden
bizonnyal fellép a törvény ellen, ezt sugallja például egyik
levelének szövege:
”A pénzhatalom békeidőben harácsol,
balsors idején pedig ellenünk ármánykodik. Sokkal despotikusabb,
mint a monarchia, sokkal szemtelenebb, mint a zsarnokság, sokkal
önzőbb, mint a bürokrácia."
Pénzügyminisztere, Salmon
P. Chase szintén megbánta, hogy létrehozták ezt a törvényt:
”A
Nemzeti Bank Törvény elfogadásának elősegítésében való
közreműködésem életem legnagyobb pénzügyi tévedése volt.
Olyan monopóliumot épített fel, ami kihat az országban minden
érdekeltségre.”
Lincolnt tehát 1865. április 14.-én lelőtték. A merénylő, Johh Wilkes Booth déli szimpatizáns volt, de egy kanadai ügyész, Gerald G. McGeer szerint a nemzetközi bankárok összeesküvése áll a háttérben. 1934-ben állt elő ezzel az elmélettel, amelyet titkosszolgálati ügynökök vallomása és bizonyítékai alapján fogalmazott meg. Egy cikket is közölt a Vancouver Sun 1934. május 2.-ai számában, melyben részletesen kifejtette, miért is ölték meg Lincolnt. És nemcsak a Zöldhátúak miatt. A bankárok aranystandard rendszerre akartak áttérni, vagyis az amerikai fizetőeszközt arany alapokra akarták helyezni. Az arany feletti uralom pedig az övék volt….
Érdekes
belegondolni, hogy száz évvel később egy másik elnök, John F.
Kennedy újra kezdte nyomtatni a Zöldhátúakat. Tudjuk, hogy neki
is mi lett a sorsa…..
Nyolc évvel Lincoln halála után
bevezették az aranystandardot. A következő cikk az ezüst és az
aranystandard harcáról fog szólni.
Hogyan irányítják a világot (nemzetközi) bankárok? 9.: Lincoln után
2012.02.06. 10:06 astroleslie
Az előző cikkben láthattuk, hogy Lincoln saját, adósságmentes pénzt nyomtatott a háború finanszírozására, amely remekül működött, és több mint száz évig forgalomban is maradt. A cikk végén azt is leírtam, hogy a bankárok aranystandardra akartak áttérni az ezüst helyett. Hogy miért lett volna ez jó nekik? Azért, mert az arany nagy része a kezükön volt, míg az ezüst (főleg Amerika nyugati terjeszkedése után) bőségesen állt rendelkezésre, és ezért nem tudták kontrollálni. Történelmi tény, hogy az ezüst 15-ször nagyobb mennyiségben fordult elő, mint az arany. Lincoln halálával megnyílt az út előttük.
Néhány
év alatt elérték, hogy a Zöldhátúakat egyre inkább
kiszorítsák a piacról. Theodore R. Thoren és Richard F. Warner
szerzőpáros így ír erről könyvében, a Truth
in Money Book-ban:
„A
Polgárháborút követő nehéz időszak elkerülhető lett volna,
ha a Zöldhátú törvényesítése folytatódik, ahogy Lincoln
elnök szándékozta. Ehelyett egy sor pénzügyi pánik következett
- amit recessziónak hívunk -, és ez arra indította a
Kongresszust, hogy elfogadjon egy törvényt a bankrendszer központi
irányítás alá vonásáról. Végül, 1913. december 23.-án
jóváhagyták a Federal Reserve Act-et."
A Fed
létrehozásáról a következő két cikkben lesz szó. Azt már
láttuk a Bank of England-es cikkben, hogy a bankárok célja mindig
is egy olyan központi bank létrehozása, ami az ő kezükön van.
De erről majd bővebben a Fed-es cikkben.
Gondoljunk bele egy
kicsit az USA Polgárháború utáni helyzetébe! Az ország
gazdasága jól működött, főleg a vasútépítés vált
jelentőssé, de egyes részeit újjá kellett építeni. A logikus
az lett volna, ha a Zöldhátúak mennyiségét nem csökkentik,
hanem legalább szinten tartják, sőt növelik, hogy a gazdaság
még inkább fellendüljön. Mégsem ez történt. 1866-ban 1,8
milliárd dollárnyi fizetőeszköz volt forgalomban, ami fejenként
50 dollár és 46 cent. 1867-re 500 millió dollárt vontak ki a
pénzkínálatból. Tíz évvel később, 1876-ban Amerika
pénzkínálatát mindössze 600 millió dollárra csökkentették,
ami fejenként csupán 14 dollár és 60 cent. Újabb tíz évvel
később, a pénzkínálatot tovább csökkentették 400 millió
dollárra, noha a lakosság jelentősen növekedett. Az eredmény az
lett, hogy fejenként 6 dollár és 67 cent maradt forgalomban -
760%-os vásárlóerő csökkenés 20 év alatt.
Nézzük meg ennek a pénzszűkítési folyamatnak az egyik legfontosabb állomását, az1873-as pánikot! Az egész a porosz-francia háborúval kezdődött, amit a poroszok 1871-ben megnyertek, és megalakult a modern Németország. A háborús kárpótlás nagy részét aranyban fizették a franciák, és emiatt Bismarck Németországa aranystandardra tért át az addigi ezüststandardról. Ez számos országban válságot idézett elő, főleg az USA-ban, ahol nagy mennyiségben bányászták az ezüstöt. Az eredmény a Coinage Act (1873) lett, amiben bevezették az aranystandardot. Ezt később a legtöbb ország követte, az egyetlen jelentősebb kivétel Kína volt, ahol 1935-ig a standard az ezüst maradt. Ennek a törvénynek a létrejöttét igazából semmi sem indokolta, hiszen a gazdaság virágzott, az ezüst pénzeszközként való visszavonása viszont súlyos következményekkel járt, ami évekre leállította a gazdasági növekedést.
De
vajon akkor miért szavazták meg? A törvénytervezetet egy
bizonyos Samuel
Hooperterjesztette
be, de ő később bevallotta, hogy a szöveget egy Ernest Seyd nevű
ember írta meg. Seyd 1874-ben beismerte,
hogy két évvel korábban azért küldték Amerikába több
százezer dollár kenőpénzzel, hogy elérje az ezüst kivonását
a forgalomból. Így fogalmazott:
”1872-73 telén mentem
Amerikába, felhatalmazva azzal, hogy amennyiben tudom, biztosítsam
az ezüstpénz kivonásáról szóló törvénytervezet
jóváhagyását. Ez azok érdeke volt, akiket képviseltem - a Bank
of England vezetői. 1873-ra az aranyérmék voltak az érmepénz
egyedüli formái."
Egy húsz évvel későbbi nyomozás
szerint Seyd ártatlan volt, és igazából nem fizetett le senkit.
Mindenesetre érdekesnek találom, hogy ezek az új bizonyítékok
akkor kerültek elő, amikor már az összes résztvevő az
eseményekben rég halott volt.........
1876-ra
Amerika egyharmada munkanélküli volt. Az emberek visszakövetelték
a Zöldhátúakat, a Kongresszus pedig bizottságot (Ezüst
Bizottság) állított fel az ügy kivizsgálására. A bizottság
egyértelműen a nemzetközi bankárokat okolta a válságért,
mégsem történt semmi. 1877-re zendülések törtek ki
Amerika-szerte, de a bankárok nem enyhítettek a helyzeten. James
Buel, az Amerikai Bankár Szövetség (ABA) titkára így
fogalmazott egy levélben, amit a tagoknak írt:
”Ajánlatos
minden tőletek telhetőt megtenni, hogy fenntartsátok a nagyobb
napilapokat és heti újságokat, különösen a mezőgazdasági és
vallásos sajtót, amelyek ellenezni fogják a Zöldhátúak
kibocsátását, és visszavonjátok támogatásotokat mindenkitől,
aki nem akarja ellenezni a kormányzati pénzkibocsátást. A
bankjegyek létrehozásáról szóló törvény hatályon kívül
helyezése, vagy a kormány által kibocsátott pénzek
visszahelyezése a forgalomba pénzzel látja el az embereket, és
ezáltal komolyan befolyásolja a mi egyéni hasznunkat, mint
bankárok és kölcsönzők. Nyomban látogassátok meg kongresszusi
képviselőiteket, és kötelezzétek el érdekeink támogatása
mellett, hogy uraljuk a törvényhozást.”
A
Kongresszus azonban 1878. február 28.-án újra engedélyezte az
ezüst dollárok veretését korlátozott számban. Azonban most már
csak más körülmények között lehetett ezüstöt veretni. 1873
előtt, aki ezüstöt vitt az USA pénzverdébe, annak ingyen ezüst
dollárt vertek belőle. Többé nem ez volt a helyzet. Az ezüst
forgalomba kerülésével újra hatalmas fellendülésnek indult az
USA gazdasága. 1881-ben James
Garfield indult
az elnökválasztáson. Ő tisztán átlátta a manipulációs
folyamatokat, melyben a bankárok előidézik a válságokat, hiszen
képviselőként a Költségvetési Bizottság elnöke, és a Bank
és Fizetőeszköz Bizottság tagja volt. Meg is választották
elnöknek, és beiktatása után így fogalmazott:
„Aki bármely
ország pénzmennyiségét irányítja, az minden iparág és
kereskedelem abszolút ura. És amikor rájössz, hogy a rendszert
így vagy úgy nagyon egyszerűen irányítja néhány nagy hatalmú
ember felülről, neked már nem kell magyarázni többet, honnan
erednek az inflációs- és válságperiódusok.”
Garfield-ot
1881. július 2.-án meggyilkolták………
Az
ezüst és az arany harca tovább folytatódott. A bankárok nem
nyugodtak bele az átmeneti vereségükbe. Újabb és újabb
válságokat akartak előidézni, hogy rátegyék a kezüket az
igazi értékekre (föld, ingatlan, munkaerő). Egy 1891-es körlevél
részlete:
”1893. szeptember 1.-étől hiteleinket semmilyen
megfontolásból sem hosszabbítjuk meg. Szeptember 1.-én pénzünket
visszaköveteljük. Lefoglaljuk a jelzáloggal terhelt ingatlanokat.
A Mississippitől nyugatra a gazdaságok kétharmadát, és a
folyótól keletre is több ezret megszerezhetünk a magunk szabta
áron. Ezután a gazdák bérlőinkké válnak, mint
Angliában.”
Az 1893-as
válság volt
Amerika legnagyobb gazdasági visszaesése 1929-ig. Sokan mondják,
hogy a központi bankokat azért kell létrehozni, ráadásul az
állami irányítástól függetlenül, mert ezáltal
megakadályozhatóak az újabb válságok. Nos, mióta az első
jelentős központi bank létrejött 1694-ben Angliában, és amióta
a Fed létrejött 1913-ban, számtalan gazdasági válságot átélt
a világ. Pont olyanokat, amelyeket ezeknek az intézményeknek meg
kellett volna akadályoznia……..
2011.10.07.
Csurka
István: Történelemhamisítás
Az
új felsőbbrendűség
A múlt héten Chrudinák Alajos alapos elemzését közöltük a Közel-keleti helyzetről, a palesztin emberek kiszolgáltatottságáról és az USA elnökének kiszolgáltatottságáról. Nem szoktak róla beszélni, de tény, állapította meg Chrudinák, hogy egy roppant erős és erőszakos zsidó csoport, amelyet most Netanjahu vezet, pórázon vezeti az Egyesült Államokat. Chrudinák Obama amerikai elnök kiszolgáltatottságot tükröző mondatát adta írása címéül: Izraelnek akkor is igaza van, ha nincs. Menynyi ebből Obama meggyőződése, mennyi a kényszer következménye, nem tudjuk.
Az egész világ szenved ettől a képtelen helyzettől, államok és kormányok igazodnak hozzá, ellenállások bontakoznak ki vele szemben, de megoldás nincs.
Netanjahu, hallva a dörgő tapsot, amellyel az ENSZ közgyűlése a palesztin elnök bejelentését fogadta, amelyben a palesztin területek önálló államkénti felvételi kérelmének benyújtását jelentette be, elképesztő kijelentésre ragadtatta magát. Azt mondta, hogy az ENSZ közgyűlése – amelynek a szónoki emelvényén állt – tulajdonképpen beszámíthatatlan, hiszen még azt is hajlandó megszavazni, hogy a Nap nyugaton kél. Netanjahu lehülyézte a világszervezetet. Ezek után csak az a kérdés, hogy ez a pökhendiség csak az USA már bejelentett vétójának a fedezetével bír, vagy lehet valami rejtettebb és piszkosabb, netán háborúsabb célja is.
Egy bizonyos: nincs más állam a Föld kerekén, amelynek miniszterelnöke arcátlanabb kijelentésre vetemednék – és meg is úszná. Netanjahu ez utóbbiban majdnem bizonyos lehetett. Nem kellett tartania attól, hogy a világsajtó, amely javarészben az őt támogató lobby kezében van, sokáig rágódik a szemtelenségén és megrója őt. A népek pedig, a milliárdok, amelyek felháborodhatnának vagy csak szórtan, vagy sehogy sem kapják kézhez a hírt, és szépen elfelejtődik a dolog. Az USA vétója a Biztonsági Tanácsban megakadályozza az önálló Palesztin állam kikiáltását, az Oroszországból és máshonnan érkező zsidó telepesek lakóparkjai pedig folyamatosan épülnek tovább palesztin földön, Izrael gyakorlatilag egyre nagyobb lesz, s egyre közelebb kerül a nagy álom megvalósulása, a Nagy Izrael, amelyben nemcsak a Jordán folyó, hanem a Tigris és az Eufrátesz is a zsidó államon belül hömpölyög.
Netanjahu és egész társulata tudja, hogy ez szerfölött kockázatos terv. Nemcsak elég zsidó ember nincs hozzá, hanem amerikai katona sincs. A meghódítandó területek népei között ugyan roppant belső ellentétek feszülnek, de a vérengző háború okozóinak gyűlöletében egységesek. Nehéz ezt a tervet gyorsan megvalósítani, különösen akkor, ha az újabb palesztinai zsidó telepek felhúzását is egyre hevesebb ellenállás övezi, s a kisebbik palesztin területet pedig a jól szervezett és félelmet alig ismerő Hamasz vezeti. Az idő szorítja Netanjahut, ezért felháborító kijelentése mögött egy másik célt is keresnünk kell.
Netanjahunak egy komolyabb pogrom hiányzik. Egy kis vér, letakart zsidó áldozatok, akiket a feltámadó nácizmus és antiszemitizmus gyilkolt meg és akikre lehet hivatkozni a lanyhuló amerikai támogatási szándékok felélesztésekor. „Hát nem látjátok!?”
Legjobb, ha mindjárt Németországban történik meg a dolog, de az sem kicsinység, ha az utolsó csatlósnál, a most más miatt is útban lévő Magyarországon. A magyarok azért is megfelelőbbek, mert könnyebben provokálhatók. Lásd:1956. Ha itt sikerülne az előző Netanjahu-zsoldban álló gyarmati kormányok okozta kiüresedés miatti elégedetlenséget, s a mostani miniszterelnök bankok és bankárok elleni, könnyen zsidóellenessé fordítható elégedetlenségét pogromba, vagy legalább nagyon hangos utcai elégedetlenségbe torlasztani, akkor létrejöhetne a hivatkozási alap új háborúk megindítására. Hol lesz, hogyan lesz, mekkora lesz, nem tudhatjuk, befolyásolni sem vagyunk képesek, bennünket a háborút kiváltó európai pogrom helyszínének kiválasztása érdekel. Kell, hogy érdekeljen.
A két helyszín alkalmasságát gondosan kell mérlegelni Netanjahuéknak is. Magyarország mellett az szól, hogy itt már valami elkezdődött. Megszólalt egy vén talmudista íróféle, aki azonban már kiesett az időből. Díjaival és díszpolgárságával együtt teljesen el volt felejtve, amikor valakik meggondolatlanul őt szólították fel a provokáció megkezdésére. A szövege is meglehetősen gyengére sikerült, mert olyan sértésnek szánt elemeket is tartalmazott, amelyeket a magyarok is használnak önvádló kedvükben. A magyar is gyakran szemrehányást tesz magának, amikor felmázolja a falra: „Birka Nép”. A diktatúrák mocsarában való dagonyázást is fel-felrója magának. Hiszen tudja, hogy eltűrte a Kádár-rendszert, sőt majdnem megszokta. Csak egy kis unszolás, terelgetés kellett és kivonult a mellvéd elé 1957. május elsején Kádárnak visszaintegetni, népet játszani, hátha kiengedik a bátyót, az apát, az osztályfőnök urat a sittről. Nem engedték, felakasztották. Hogy aztán Kertész, ez a most már ősz talmudista Kertész akkor hol állt, hol vonult, mit helyeselt, azt nem tudjuk. A forradalomban való részvételéről senki nem hallott. Neve nem szerepelt semmilyen jegyzékben. Lehet, hogy még mai talmudizmusával sem volt meggyűrűzve. Talán készülődött, talán a tollát hegyezte, s az indulás sérelmei, a korlátozott tehetsége miatti visszautasítások lökték fel benne a magyargyűlöletet már akkor. Lassan elképesztőnek kezdte tartani, hogy ő, a genetikailag is abszolút kiválasztott lemaradjon olyan gojok mögött, akiknek származásuk miatt eleve börtönben volna a helyük. Az is borzasztó sérelem lehetett benne, hogy írásaiban ezeket az érzéseit, indulatait, ezeket a feszültségeit nem közölheti – mert éppen az ő rendszere tiltja. Neki hol munkásnak, hol magyarnak, hol építő szándékúnak és „érted haragszom, nem ellened” hangvételűnek kell lennie, mert ezt követeli meg tőle az Aczél-rendszer. Pedig ő nem haragszik, dehogyis haragszik: ő gyűlöl. Nem lett volna szabad egy ilyen többször panírozott lelkű figurát kiválasztani a pogrom kirobbantására.
Most már csak úgy lehet az egészből valamit kicsiholni, ha Kertészből ártatlant bűvészkednek elő és a sértettségét a baloldal gyengesége miatti elkeseredéséből masszírozzák ki. Ez nehéz munka, de nem lehetetlen. El kell érni, hogy ha Kertész Ákostól és esetleg mástól is, aki az ő védelmében még vaskosabb magyarellenességekre ragadtatja magát, minden díjat visszavesznek, az semmi másnak ne tűnjék fel a művelt nyugat szemében, csak antiszemita tobzódásnak. A viszontvádak lényege, hogy az eljárás igazságtalan és antiszemita.
Ma még azzal kell kezdeni minden Kertész-mentést, hogy megfogalmazásaival a megszólaló elvtárs sem ért egyet, de holnap ezt már el lehet hagyni és mindent vissza lehet – és kell! – borítani a mai rendszerre, amely kimarta a kezéből a díszpolgárságot, mert zsidó. Pedig a baloldal gyengélkedése váltotta ki Kertészből a súlyos szavakat, mondják. Az ősi fájdalom, amit nem értenek meg. Kertésznek áldozattá kell lennie. Kertész, az ősz talmudista a Népszavában, a zavaros fejű magyar gettóemberek lapjában felmagasztosuló, már most is felmagasztosuló áldozat. A kormány pedig, amely az új alkotmányra vetemedett és a kétharmados többség, amely elfogadta, már fasiszta-gyanús. Schmitt Pállal, Kövér Lászlóval és mindenekelőtt Orbán Viktorral együtt pedig pogrom-vitéz lesz holnap. Irányukba minden meg van engedve. És a dolgot össze kell kötni az elszámoltatással és a Gyurcsány és társai elleni ügyészi vizsgálattal, esetleges őrizetbe vételükkel. Minden sértés meg van engedve. Most nem beszélni kell, hanem lármázni és óbégatni. Ide pogrom kell, a pogromot pedig csak súlyos sértések válthatják ki.
A nyugati baloldali, zsidó körök segítsége csak akkor érkezik meg, ha pogromot sikerül kiváltani. A szóbeliség már mit sem ér. A vérlázítóan arcátlan cikkeket nem is veszik tudomásul, itt most provokálni kell. Valaki szánja rá magát egy ütésre, aminek visszahatása révén leteríthetnek valakit. Esetleg saját tűz is végezhet egy ártatlan zsidóval. Ehhez azonban profik kellenek. – Itt vannak még a profik?
Izraelnek, Netanjahunak, Obamának meg kell értenie, hogy mi – Kertészek és Kertész-mentők – komoly bajban lévő magyarországi telepesek vagyunk, és ha Izrael elveszti a magyar menedékházat, a kaszinóvárost, az élővizet, elveszti a palesztin területen felhúzott telepes-házakat is. Mindent elveszíthet. Tehát most azért kell gajdolni, lármázni, Orbánt szidni és magyart pocskondiázni, hogy a nyugat ébredjen fel és itt robbantsa ki a pogromját és egy pillanatra se hagyja abba a magyarországi bankárkaszt védelmét, és minden módon nehezítse meg a magyar kibontakozást. Legyen itt éhínség! Ne sikerüljön semmi!
Kertész pedig, mielőtt elkoboznák tőle, küldje vissza Kossuth-díját, speciel a Mazsihisznak.
Válasz egy drótpostán érkezett hazai körlevélre
Párhuzam: Lidice és 9/11
“Az
állandóan tévéjüket bámuló elhízott amerikaiakat nem
érdekli az, hogy a most élő legidősebb
generációk [nemzedékek-szerk.] életében
annak idején az európai nemzeteket, különösen a
kelet-európaiakat, “leradírozta a térképről” a 2.
világháború.
Lidice
egy határállomás volt Németország és Lengyelország
határán, amely ellen Hitler
áltámadást szervezett provokatőreivel, hogy ezzel nyerjen
ürügyet a 2. világháború beindítására. [...?] Szerepét
játszva a színdarabban, bejelentette, hogy Németországot
Lengyelország felől támadás érte, ezért Németország
háborúba került Lengyelországgal. Így aztán beindította
úthengerét, a Wehrmachtot. A német államgépezet, különösen
a legfőbb tisztviselői és a parancskiadók, érintettek
voltak ebben a “csalásban”, amely a szörnyűségek
tárházának kapuját feltáró kulcs lett.
Ne
legyünk naivak, bábok, akik nem is sejtik a kulcsfontosságú
eseményeket: a mai történelmi valóságban az történt, hogy
az USA elnöke azt jelentette ki a szept.11-i eseményről, hogy
az *az amerikaiak szabadságát gyűlölő muszlimok tette*
volt. Ez a szörnyűség az ő
birodalmának közepén, New York városában, történt, ahol
(állítólag) ő az első számú főnök.[...?]
Mi
a helyzet az ő felelősségével? Elrendelte kemény és alapos
vizsgálatot arról, hogyan is történhetett és történt a
szept.11? Ó persze, valamit elrendelt, de akik igazán
utánanéztek, úgy ítélik meg, a vizsgálat nem végzett
alapos munkát. Nem volt eléggé részletes. “Valami” volt,
de nem igazi, nem teljes vizsgálat.
Lidice
kiváló ürügyül szolgált Hitlernek, hogy háborúzzon, a
9/11 ugyanez Bushnak. A “szabadságunk gyűlölőiről”
beszélni vicc. Ez az ócska szólam senkinek sem fog érthetővé
tenni semmit (kivéve a lusta elméket, akik beérik ennyivel
is). Ha viszont valaki Szeptember 11-et úgy mutatná be, hogy
az Bush Lidicéje, amellyel háborúba léphet most, a jelenben
az arab világgal - az már nem vicc, hanem komoly gondolat.”
K.Zs.
közép-európai “megfigyelő”
|
Tóth Judit
A fenti írást K.Zs. magát „történész”-nek nevező honfitársunk röpítette szélnek internetes körlevelében, angol fordításban is, amelyben megpróbál párhuzamot vonni Hitler és G. W. Bush között.
Először is: “G.W. Bush birodalmának közepén, New York városában, ahol (állítólag) ő az első számú főnök,”nem Bush a főnök. Már ennyire a feledésbe merült volna Sharon őszinte nyilatkozata, hogy “Mi irányítjuk Amerikát!”? Bush nem a főnök, hanem közönséges piszkos munkát végző “sábesz gój”, aki mögött ott vannak a tanácsadók, a nyomást gyakorlók, a kettős állampolgársággal rendelkező igazi terroristák. Mert amikor Sharon izraeli elnök odakiáltja Bushnak, hogy „Ugorj!”- akkor Bush alázatosan megkérdezi: „Milyen magasra ugorjak?”
Azt, hogy ki a felelős a második világháború kirobbantásáért, nem lehet elintézni két mondatban! Éppen ezért szükségét látjuk, hogy e rövid tanulmánnyal rávilágítsunk a második világháború kirobbantásának okaira és szereplőire.
Azt nem tudjuk, melyik történelemkönyvben jegyezték fel, hogy ‘Hitler Lidicében áltámadást szervezett volna provokatőreivel’, viszont tény: a németek a falut valóban a földdel egyenlővé tették, lakosságát elpusztították. A háborúnak több oka volt, de Lidice nem volt az egyik! Az igazság kedvéért, a “provokatőröket” a Szövetségesek oldalán kell keresni!
És napjainkban nem történnek hasonló esetek? Ceaucescu nem talajgyaluzta az erdélyi magyarok otthonait? Clinton utasítására és amerikai nép pénzén a NATO nem tette-e a földdel egyenlővé Koszovót? Közel-Keleten, ahol Ariel Sharon izraeli miniszterelnök parancsára palesztinok elleni megtorlások – talajgyaluzások, bombarobbantások, lakóházak szétrombolása – egyszóval a palesztin nép teljes kipusztítása vannak napirenden!?
Megtorló
rendszabályok Lidice ellen
1942. június
24.
A
Titkos [SS] Államrendőrség vezető szerve, Prága
Dr.
Geschke jelentése - „A
Führer parancsára a csehországi Lidice község ellen
megtorló rendszabályok hajtattak végre, mert szökevény cseh
ejtőernyős ügynökök, angol repülőgépekről leugorva ebbe
a községbe futottak és az angliai cseh légióban szolgáló
falubeliek rokonai és a község lakóinak nagy része
támogatták őket.”
[N.B.
- Érdekes, hogy a szegedi könyvtár a fenti kitételt, minden
írott forrásra alapozott bizonyíték nélkül tagadja,
mondván: *Ez
az indoklás nem felel meg a valóságnak.*
-tj]
“A
község, amely 95 házból áll, a földig leégettetett, 199
tizenöt éven felüli férfi a helyszínen agyonlövetett, 184
nő a ravensbrücki koncentrációs táborba, hét nő a
theresienstadti rendőrségi börtönbe, négy terhes asszony a
prágai kórházba, 88 gyermek Litzmannstadtba szállíttatott,
míg hét, egy éven aluli gyermeket egy prágai otthonba
vittek. Három gyermeket németesítés céljából az
ó-birodalom területére szállítottak. Egy súlyosan beteg nő
a kladnói kórházban fekszik.” [1]
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése