Lakatos
Pál: Országrontók II. rész.
Németh,
Antall, Boross, Horn, Orbán, Medgyessy,
az egygyökerűek
Guruló milliárdok
• Kezemben a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságnál és egyes kiemelt társaságainál a 2182/2002 (VI. hó 8.) kormányhatározat a) pontja alapján elvégzett KEHI ellenőrzés főbb megállapításairól szóló összegezés, amit a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 2003. március 28-án állított össze Medgyessy Péter, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke számára. Vizsgálták a Konzumbank Részvénytársaságot, a Nemzeti Autópálya Részvénytársaságot, a Defend Security Kft.-t, a Hungexpo Kft.-t, a Magyar Követeléskezelő Részvénytársaságot, a Magyar Befektetési és Vagyonkezelő Részvénytársaságot. Ezekről a cégekről lesz szó, de beszélünk még a Bizományi Áruház Vállalat Részvénytársaság részvényeinek eladásáról, és még sok minden másról. Kezdjük Kőrösi Imrével a beszélgetésünket a Magyar Nemzeti Autópálya Részvénytársaságnál lefolytatott ellenőrzés megállapításaival. „Általában megállapítható – idézek a Medgyessy Péternek küldött levélből –, hogy az autópályák építését egy bonyolult, szövevényes, személyi összefonódásokon alapuló konstrukcióban valósították meg, melynek lényege, hogy az autópálya-építés költsége jövőbeli költségvetési kiadást jelent (tehát nem akkor, amikor építik, hanem később lesz még ebből adósság), és a végrehajtás államháztartáson kívüli körben és az állami megrendelésekre vonatkozó szabályok betartása nélkül került finanszírozásra, így az autópálya-építés, a kialakított konstrukcióból következően, kikerült az állami ellenőrizhetőség köréből, amit nem pótolt a banki szemléletű tulajdonosi felügyelet sem.” A vizsgálat a Fidesz-kormány idejéről szól.
• Egy dolog a felsorolt összes cégnél megállapítható: pénzmosoda működött pártpolitikai célokból. Az összes említett cég pénzmosodaként működött, és a szervezett bűnözés rendszerében dolgozott. Ez a megállapítás sommásan is igaz, egyébként valamennyi ellenőrzés hasonló eredménynyel zárult. Az igazi baj ebben az, hogy mindenütt benne van a titkosszolgálati rendszer, a Defendtől kezdve az MFB-n át mindenütt ott vannak a speciálisan képzett, szigorúan titkos tisztek, akik a rendszert még fekélyesebbé, átláthatatlanabbá, majdnem azt mondom, még nagyobb pénzmosó rendszerré teszik, mint amekkorát hajdanában a politikusok elgondoltak. Miért fontos akkor ez, amikor ezek az Autópálya Rt.-re tett megállapítások bármelyik vállalatnál ülnének? Amikor Magyarországot jó húsz-harminc évvel ezelőtt elkezdték eladósítani, azért, hogy az emlékezet ki ne essen, egy dologra felhívom a figyelmet. Azt mondták, azért jó, hogy ezt a hitelkonstrukciót választották, mert hét év múlva kell csak törleszteni a tőkét, addig csupán a kamatokat kell fizetni. Kérem tisztelettel, ez idő alatt a kamatokat törlesztették, majd a forint folyamatos romlása miatt hét év múlva dupla annyi dollárt kellett visszafizetni, anélkül, hogy tíz fillér új, pótlólagos forrást felvett volna a magyar állam. Ezért a bankrendszert, és az ebből alakuló gazdasági csoportosulásokat hazaárulás bűntette miatt el lehetne ítélni.
• Hadd idézzek ebből a jelentésből egy idevonatkozó passzust. Azt írják, akik készítették ezt az összeállítást a Nemzeti Autópálya Rt.-ről szólva, hogy az „állami kezességvállalásra épülő autópálya finanszírozási konstrukció halasztott költségvetési kiadást jelent, mivel a Nemzeti Autópálya Rt. saját bevételei sem az áthidaló, sem a refinanszírozó hitelek törlesztését nem teszik lehetővé. Ezért a kormány kezességvállalása alapján a visszafizetés az elkövetkező évek központi költségvetését fogja terhelni”.
• Egyről beszélünk. Gyakorlatilag a konstrukció lényege ugyanaz, mint amikor a magyar államot külföldről eladósították: ma a polgárok belföldi eladósítása folyik. Valamennyi magyar polgár ezzel a konstrukcióval szegényebb lett.
• „Az állami kezességvállalásból adódó várható költségvetési kötelezettségek – írják – 180 milliárd forint, 2005-től a törlesztendő részlet évente 15 milliárd forint.” Csak a Nemzeti Autópálya Rt.-nél.
• Megint visszatérhetünk ugyanoda. Ez tudatos, személyi nyereségfelhalmozás a magyar állampolgárok kárára. Ez bárhol a világon hazaárulás, idegen érdekek szolgálata saját zsebre. Tehát amikor halasztott fizetésekről beszélünk, költségvetési forrásból, később majd költségvetési kötelezettségről, mert él az állami garancia, akkor tudni kell, hogy a költségvetés bevételi oldala miből tevődik össze: személyi adóból, járulékból, áfából és egyéb állampolgári befizetésekből. Ebből a bevételi oldalból a jövőben 180 milliárdot nem az iskolákra, nem a közintézményekre, nem az önkormányzatokra fordítanak, hanem egy tételben egy autópálya építésére, annak a kötelezettségeire, amelyet ráadásul saját magunk fizettünk meg, mert saját állami bank finanszírozta, majd utána a nyereségét a szolgáltató zsebre teszi, és kétszeresen megfizettetik a magyar állampolgárral, mert folyamatos a jövedelemelvonás a magas autópályadíj miatt. Hozzátartozik az egészhez, hogy a Vegyépszer önmaga már a maffia. Amikor egy rendszerben olyan cég nyeri el a pályázatot, amelyik soha nem épített utat, csak keleten dolgozott az orosz, kazah és egyéb piacokon, akkor valami nem stimmel. De az is további probléma, hogy ez a cég állami banki finanszírozásból építheti fel az utat, oly módon, hogy ez az állami bank, mint az előző fejezetben jeleztük, egy év alatt 140 milliárd forint veszteséget termel.
• A Magyar Fejlesztési Bankról van szó, amely veszteségről 2002-ben azt mondtuk, ha jóindulatúak vagyunk, megfelezhető. Fele veszteség a Fideszé, fele a Medgyessy-kormányzaté.
• Kövessük a logikáját ennek az egész panama-jellegű sorozatnak. Nyilvánvaló, hogy szükség van az útépítésre. Az is nyilvánvaló, hogy az infrastruktúra fejlesztése nélkül lehetetlen a térség felzárkóztatása. Az is nyilvánvaló, hogy ebbe az egyéni érdeket bele kell vonni, ezért működnek társaságok, olyan vállalkozások, amelyek egyúttal jövedelmet termelnek saját maguknak és talán a köz javára is. De oly módon, hogy kizárólagos állami forrásból, kétszer megcsapolják a költségvetést – egyszer banki finanszírozással, majd utána kötelezettségvállalással –, és közben folyamatosan „megcsapolják” az állampolgárokat adók, valamint a társaságnak fizetendő útdíjak formájában is, ez azért már túl sok.
• Megint a jelentésből kell idéznem. „Az állami érdekérvényesítés hiánya a vizsgálat által ellenőrzött M3-as autópálya Füzesabony-Polgár közötti szakaszánál, a felkért árszakértő által készített részletes elemzés alapján számszerűen, kimutathatóan 16,2 milliárd forinttal drágította meg az építési költségeket.” Mások viszont azt mondják, hogy ez 30 milliárd forint.
• Tényeket lehet mondani, ennek a duplája az egyenes árdrágítás. De hogy ez még ráadásul milyen csalárd módon került ki nem fizetésre, az külön történet a bűncselekmények sorozatában. Ehhez képest a panamai eljárássorozat átlátható folyamat. Amikor a Vegyépszer mint fővállalkozó pályáztatás nélkül megkapta ezt a feladatot, mindenki tudta, hogy ez a vállalat „erőből” a Fideszé, bár MDF-es szigorúan titkos tiszt a tulajdonos, de itt sokadrangú kérdés a többségi tulajdon. De igazából az is érdekes persze, hogy a tulajdonos Princz Gábor legjobb barátja, ám ez a kesze-kusza viszonyokon nem változtat. Nagy Elekről, mert most róla beszélünk, tudni kell, Antall idejében a miniszterelnöki hivatal pénzügyi főtanácsadója volt, hozzá tartozott a bankkonszolidáció is. Az a bankkonszolidáció, amelyik az adósságkonszolidációval, a kereskedelmi bankok kialakításával ötezermilliárd forintjába került az országnak. Tény, hogy amikor az autópálya-építés elkezdődik, rögtön maga mellé vesz egy kvázi fővállalkozót, a Betonutat, amit a kormányváltás után a szocialisták kaptak meg. Majd a Betonút, miután neki sincs erre megfelelő kapacitása, alvállalkozókat alkalmaz, akik további alvállalkozókat foglalkoztatnak. Mondok egy számot. Egy bizonyos területért elvégzett munkára a fővállakozó, tehát a Vegyépszer, elszámolhat százmillió forintot. Leadja a feladatot a Betonútnak, aki a saját hasznát leveszi róla, tovább küldi a munkát egy másik vállalkozónak kilencvenmillió forintért. A negyedik-ötödik-hatodik alvállalkozó, aki majd a tényleges munkát elvégzi, fogóddzanak meg, körülbelül húszmillió forintot kapna érte, ha időközben ennél a lánckereskedelemnél – ami a nagybani piacokon dívik –, nem az történne, hogy a munkát elvégző szerencsétlen vállalkozó már nem kapja meg a díjat, mert az előtte lévő alvállalkozó csődöt jelent, felszámolást kér maga ellen, és szaladhat a pénze után a tényleges munkát elvégző. Magyarul mondva, megcsapolták a pénz közel hetven-nyolcvan százalékát, és még ráadául orvul szájon vágták azt, aki elvégezte a munkát. Egyetlenegy büntetőfeljelentés nem történt, ezek a kft.-k kézen-közön eltűntek, az út valóban elkészült, de a bevallotthoz képest töredék áron, és ebben az állami akaratot nem lehetett érvényesíteni, tudniillik nem volt állami akarat a korrupció megfékezésére.
• Nem tudom, mit érezhetett Medgyessy Péter miniszterelnök, amikor ezt a jelentést olvasta, nevezetesen a következő mondatokat. „Tekintettel arra, hogy a Nemzeti Autópálya Részvénytársaság az autópálya kivitelezésére kötött szerződéseknél az így kialakított árat alkalmazta, a magasabb árszint meghatározta az ezután kötött szerződéses árakat is, jelentősen megdrágította ezzel az autópályák építési költségét. Az autópálya építésében több olyan vállalkozás működött közre, amelynek részére, indokolatlanul, több százmillió forint előleget folyósítottak annak ellenére, hogy tevékenységük nem kapcsolódott közvetlenül az építési munkához, vagy alvállalkozókkal végeztették el a tevékenységet.” Ami még itt olvasható: árrés halmozódás, indokolatlan kamatköltségek, felesleges párhuzamos munkafázisok kialakulása, és mindenhol azt látni, hogy az áttételes, több szereplős rendszer megakadályozta az állami érdek érvényre juttatását, ellenőrizhetetlenné tette az autópályaépítés megvalósulását.
• Ez a jelentés azzal van szinkronban, amit az előbb elmondtam. Ez szaknyelven jelenti azt, amit én a lánckereskedelemmel hoztam párhuzamba. Hogy Medgyessy Péter mit érezhetett? Azt gondolhatta, hogy ugyan miért beszélnek neki a Gresham palotáról, ahol ő csak hatszázmillió forintos apportot használt fel, csak ennyivel fosztotta ki az államot. De amikor egy-egy ilyen jelentés elkészül a KEHI-ben, ez természetesen hatalmas politikai adut jelent ebben a csatában a gazdasági szereplőknek. Ha most a Fidesz szól valamit, visszakézből akkora pofont kap, mert leírják nekik, hogy tizenhatmilliárddal, húszmilliárddal kifosztották az államot, ellenőrzés nélkül. Erre mit válaszolhat a Fidesz? Azt mondja, hogy a Füzesabony-Polgár közti autópálya költségeinek emlegetése rosszindulatú, összehangolt politikai támadássorozat. A politikusok mindenkor aszerint forgatják a szót, aszerint mozgatják a sajtót, ahogy az érdekeik kívánják. Itt nem kevesebbről van szó, mint hogy ennek az építőit, megrendelőit, finanszírozóit, ellenőreit régesrég börtönbe kellett volna csukni, tudniillik gazdasági bűncselekmények sorozatát követték el, bűnszövetségben. Nyolc-tíz év alatt meg sem úszhatnák a vezetők, nemcsak az összeg nagysága miatt, hanem szervezettsége miatt. Ezt hívják piramis-rendszernek. Ez a szervezett bűnözés lényege, ráadásul ez elé olyan állami védőbástya kerül, mint amilyen a Fidesz-kormányzat. Ezzel nem a Fidesz-kormányzatot akarom elítélni, mert a szocialista kormány ugyanezt csinálta Horn Gyula idejében, az M5-ös pálya építésénél. Félreértés ne essék, nehogy azt higgye valaki, hogy ez Fidesz sajátosság. Ez a rendszer így működik, tudniillik ugyanilyen jelentést a Sepsey Tamás-féle csapat is írt az akkori AKÁ-ról (Alföldi Koncessziós Autópályaépítő Részvénytársaság), s ugyanezeket a megállapításokat tették, szinte szóról szóra, még az is lehet, hogy ugyanazok a személyek írták, mert az állami ellenőrzés bürokráciarendszere az alapokon mindig változatlan.
• És lehetséges, hogy ugyanezt a szöveget leírhatja majd a Medgyessy-kormányt követő másik kormány is autópálya-építés ügyében.
• Teljesen bizonyos, hogy Sepsey Tamás vizsgálatai, melyekből feljelentések lettek, majd utána szabotálták a végrehajtását, már egy politkai alku következménye. Nem Sepseyék írták a jelentéseket, hanem azok a szakemberek, akik ott dolgoznak. Én ismerem az 1998-99-es vizsgálati anyagot, a szóhasználat tökéletesen megegyezik, sőt még a kiemelések is ugyanabbana rendszerben történtek. Mert Sepsey Tamás, miután Kubicsek után átvette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, még a titkárnőt sem cserélte ki. Maradt ugyanúgy a rendszer, mert ők már a mostani kormányt fogják szolgálni. Nekem ebben a viszonylag szűk körben forgatható anyagban az a megdöbbentő, hogy ezeket én már négy évvel ezelőtt is ismertem, a Fidesz-kormány idején, s az előző kormány hasonló tevékenységéről szóltak.
• Említette az ellenőrzést, arra is van példa a jelentésben. Azt írják: „A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság bürokratikusan, lassan, eredménytelenül és érdektelenül felügyelte az autópályafejlesztés szakmai, pénzügyi megvalósulásait. A tulajdonosi szemlélet kimerült a formailag megfelelő regisztrálás követelményében. A szaktárca érdemi hatással nem tudott közreműködni a végrehajtásban”.
• Dettó, és azt lehet erre mondani, hogy ámen. Ugyanezek a megállapítások minden négy évben, minden állami beruházásnál. Az igazi tragédia nem a húsz-ötven vagy százmilliárd forint ellopásában van, és hogy azok után pénzmosás, meg egyéb társadalmat romboló dolgok következnek, hanem az, hogy ez évtizede ugyanígy folyik minden gond nélkül, a politikai „elit” mindenkor csak egymást zsarolja a feltárt tényekkel, hogy lám, a te tevékenységedben ugyanezt én is megállapítottam. Hangsúlyozom, érdemi védekezést a Fidesz-kormány ezzel szemben nem tesz, azt fogja mondani, hogy ez politikai támadás, és előhúzza, hogy mi volt az AKÁ-nál és a többi állami beruházásnál a szocialisták idejében. Tudniillik, 1994 és ’98 között Medgyessy Péter a Magyar Fejlesztési Bank főnöke volt, Fekete János főtanácsadósága mellett. Ugyanolyan korrupt volt ez a bank akkor is, mint amilyen 1998 és 2002 között. Annyit hadd mondjak, hogy a bankot ténylegesen irányító Simicska Lajos, aki az APEH-ból került át ide, és Fekete János között csak annyi különbség van, hogy János bátyánk – hogy kellően illedelmes legyek – nem akkora alkoholfogyasztó, de ugyanolyan rendszerben dolgozik, egy kutya kölykei, egyformán szolgálják azt az úgynevezett politikai „elit“ rohamcsapatot, amelyet hol szocialistának, hol Fidesznek nevezünk. Tehát ezeknél a vizsgálatoknál talán az a legnagyobb probléma, hogy ezekből soha nem lesz büntető eljárás, kivizsgálásukra a magyar rendőri apparátus tökéletesen alkalmatlan, mert bank- és üzleti titok mögé dugták el a tevékenységet. De azt is tudomásul kell venni, hogy az intézményi rendszerek jelenlegi megosztottságában az ügyész letiltja ezek vizsgálatát. És akkor gondoljunk bele, hogy a rendőr kimegy, elkezd vizsgálni, de az a pár primitív ember, akinek ráadásul a kezét-lábát megkötik, a védett férfiakhoz nem érhet el. Az igazán komoly politikusokhoz oda sem szagolhat. Igazából ez a jelentés nem mást takar, minthogy a KEHI elismeri, hogy az előző négy év korrupt volt a maga panama-rendszerében, a Fidesz válasza erre az, hogy korrupt volt azt megelőzően is. Mi meg azt mondhatjuk, hogy ezért húzódik harminc éve a dolog, ezért van az, hogy gyakorlatilag a világ legdrágább autópályái működnek Magyarországon, hiszen a fajlagos költségei drágábbak, mint annak az olasz autópályának, ahol viadukt és alagút épül, tehát sokszoros a tereptárgyépítés. Ezek az autópályák még a nyugatiak szemében is világhírűen drágák lettek, mert ma Kecskemétre elmenni és visszajönni autópályán, annyiba kerül, mint Svájcban egy egész éves autópálya-matrica.
• És ott az autópálya sokkal hosszabb, mint Magyarországon.
• Svájcban közel nyolcezer kilométer az autópályaminőségű pályatest. De gondoljunk bele, hogy az összes, Magyarországon épült autópálya egyben azonos: a felületük nem megfelelő autópályának, zötyögős, folyamatosan felújítandó. Az M7-es, felújítása után pár hónappal repedezik, tudniillik ebből még az anyagot, az aszfalt lelkét is ellopják. Kevés benne a cement, ha a Holzimtól rendelték meg a cementet, hozzá a követ Orbán Győzőtől, ez mind túlszámlázott, minőségében lerontott, miután az állami ellenőrzés rendszere két dolog miatt kizárt volt, az MFB akkoriban a Fidesz titkos bankja volt, a Vegyépszer pedig a pénzmosója. Akkor milyen állami akaratot keres itt a vizsgáló? Ő tudja a legjobban, hogy élő ember oda sem szagolhat, ahol így szól az utasítás. Egy-két ilyen álságos igazságkereső, mint Keller László, elment munkásokat keresni, és csak román, be nem jelentett dolgozókat talált. Vajon ennek milyen következménye lett? Az égadta világon semmi! Hangsúlyozom, a továbbépítés ugyanilyen rendszerben folytatódik. Amíg nem büntetik meg a bűnözőket, akik gazdasági embereknek, politikusoknak álcázzák magukat, addig ne várjuk, hogy a gyilkos magától eláll a tettétől. Hisz a megbízóit is védi a törvény és az összes hatóság.
• Persze nem jártak rosszul a munkát közvetlenül felügyelő emberek sem. A vizsgálat szerint „irreálisan magasan állapították meg a személyi juttatások mértékét, az alapfizetéseket, többletteljesítmény nélkül prémiumokat fizettek ki, a beosztásokhoz személyes gépkocsi-használat kapcsolódott, volt munkaruhajuttatás, üdülési hozzájárulás, a közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetése esetén közel tízmillió forint végkielégítés járt. A dolgozók részére ingyenes kávé- és ásványvízfogyasztás, körülbelül húszmillió forint értéket is elérő lakásvásárlási kölcsön nyújtása, háziorvosi és klinikai ellátás finanszírozása több mint hétmillió forint értékben, önkéntes nyugdíjpénztári tagság munkáltatói támogatása 2001-ben tizenötmillió forint, tenisz- és tekepálya, uszodabérlet...”
• Ebben a felsorolásban egy a biztos, hogy igaz, s az is, hogy a jövőben is így lesz. Nem a Fidesz csapat védelmére mondom, de ezek jelentős része túlszámlázás, felesleges költségek. De akkor hadd tegyem hozzá: az a szocialista-liberális kormány folytatta le ezt a vizsgálatot, amelynél az egyik államtitkárnak hat személyi használatú gépkocsija van, egy másiknak pedig négy! És egyenként tízmilliós autókat vetettek maguknak! Hat autóval hogyan közlekedjen egyszerre az a szerencsétlen nemzeti földalapot felügyelő kormánymegbízott, Benedek Fülöp? Gondoljunk bele, azt mondják, a költségcsökkentés irányába mozdultak el...
• Pontosítsunk: a hat autó Benedek Fülöpé, a négy szolgálati autó pedig dr. Szanyi Tiboré.
• Így van. Gondoljunk bele, milyen jót nevet magában a fideszes, aki azzal fog válaszolni, nem akarok neki tippeket adni, hogy ti beszéltek nekünk, hát ti hány ezer autót vettetek az utóbbi időben az ÁPV Rt. és a bankok pénzéből? Megfogja valamelyik papírt a felkért interpelláló, elmondja, a kormány válaszol neki, egy hét múlva megérkezik rá a válasz, hogy ti sokkal többet loptatok, ezt ezért politikai támadásnak minősítjük. Tehát hangsúlyozom, az a probléma, hogy a vizsgálati jegyzőkönyv mindig írott malaszt marad, mert a jegyzőkönyv készítését a vizsgált időszakban nem előzte meg feltáró vizsgálat. Ezt ugyanolyan jól tudták az MFB-ben bent hagyott szocialista káderek is. Nem kellett volna KEHI-vizsgálatot elrendelni ahhoz, hogy megállapítsák, az állami akarat nem érvényesült. Miért nem „dumáltak” a szocialisták, miért csak a fogd meg tiszta kezű embert futtatták, mármint Keller Lászlót. Nyilvánvaló, hogy azért olyan magasak a költségek és az ebből származó feketén szerzett jövedelem, mert az építés állami pénzből készült, és ráadásul halasztott fizetéssel. Ha te el tudtál belőle négyszer annyit lopni, mint amennyi járt, és nem lett belőle büntetőügy, miért ne lopnék én is. Egyetlenegy szerencsénk van, hogy 180 milliárd forint volt a kötelezettségvállalás, mert ha a Fidesz marad a kormányon, ugyanennyit 360 milliárdért épít. Ez a tolvajlási spirál nem lassulni, hanem gyorsulni fog.
• Ebben az autópályaépítésben részt vett – és a vizsgálatban is szerepel – az építkezés előtt robbanószerkezeteket kutatva a Defend Security Kft., amelyről azt írják, hogy „százszázalékos üzletrészét 1999. november 27-én vásárolta meg Földi László, a Postabank egyik kft.-jétől. A tulajdonosváltást követően az új tulajdonos fő célja a piacszerzés, és új tevékenységként a pénzkezelési, pénztárolási szolgáltatás infrastrukturális feltételeinek megteremtése volt”. Hogy milyen módon, erre is választ ad a vizsgálat, mert azt mondják, hogy „a Defend Security Kft.-vel szemben jelenleg a Magyar Posta Részvénytársaságnak 345 millió forint, a Magyar Fejlesztési Banknak 1 milliárd 459 millió forint, a Konzumbanknak pedig 600 millió forint követelése áll fenn”. És éves szinten sorolják, hogy mikor mennyit kell majd az államnak visszafizetnie. „2002-ben vissza kellett fizetni 105 millió forintot, 2003-ban 1 milliárd 100 millió forintot, 2004-ben 635 millió forintot, 2005-ben 250 millió forintot, 2006-ban pedig 314 millió forintot.” Ez tehát az az adósság, amivel a Defend Security Kft. a vizsgálat alapján rendelkezik, és amit az állam fizet vissza. Azaz ön fizeti vissza, én, és az összes többi magyar.
• Megint van itt egy csavar, mert jelenleg a Defend Kft. már felszámolás alatt áll. Időközben tulajdonosváltás történt, mert a Defend Kft.-t tulajdonosa eladta Csintalan Sándornak, tehát már nem Földi a tulajdonos.
• Milyen érdekes dolog, hogy a Fideszhez közeli Földi László az MSZP-közeli Csintalan Sándornak adja el a tulajdonát.
• Magyarul átadta, nem tudja senki ebben strómanvilágban, hogy kinek mi a tulajdona. Egy biztos, hogy ezeket a szervezeteket azért hozták létre, hogy az állami költségvetést, az állami tulajdont megcsapolják, tudniillik a Posta százszázalékos állami tulajdon. A Defendbe, ebbe a magán-titkosszolgálatba fektetett be a magyar állam az MFB-n, tehát a bankon és a postán keresztül. Menjünk még tovább, egy magán-titkosszolgálatnak mi köze van az útépítés során kötelező bombátlanításhoz? Ahhoz nyilvánvalóan eszközöket kellett vásárolni, olyanokat, amelyek minden katasztrófavédelmi szervezetnél egyébként már megvannak, párhuzamban loptak még egy hatalmasat a beszerzéseknél, kialakították azt az őrző-védő szolgálatrendszert, amely gyakorlatilag minden ellenőrzés nélkül, akármennyi pénzt kivihetett. Tudniillik, egy defendesnek nem merte senki azt mondani, hogy ott voltál, vagy nem voltál ott. Olyan összegű számlát nyújtott be, amilyet akart, és nem történt más, mint számolatlanul felhasználták a pénzt, a pénzt, a pénzt...
• Erre is van adat a jelentésben. Azt írják, hogy „a Nemzeti Autópálya Részvénytársaság számára végzett lőszermentesítési tevékenység során a társaság tényleges tevékenységet nem végzett. Az elvállalt feladatokat alvállalkozókkal végeztette el. A Nemzeti Autópálya Részvénytársasággal és az alvállalkozókkal kötött szerződésekből a Defend Security Kft. átlagosan 26,6 százalék nyereséget realizált. A vizsgálatot végzők feltűnőnek tartják, hogy míg 2000-ben a Defend Security Kft. alvállalkozója hatvan forintos négyzetméterenkénti ár mellett vállalta a munkát, addig a 2002-ben foglalkoztatott alvállalkozók 36 forintért. A Defend egyik alvállalkozója a V.I.P. Security Kft. mára fantomizálódott, eltűnt”.
• Ezt a Vegyépszernél már elmondtuk, hogy a tényleges kifizetés előtt egy csomó cég eltűnik. Ezért a tényleges munkát elvégző további csalássorozat áldozatává válik. Mielőtt a vizsgálathoz elérkeztünk, más szavakkal nagyjából ugyanezt mondtam el, tehát hogy nem ő végezte el, nincs hozzá infrastruktúrája, ez semmi más, mint pártközeli pénzmosoda. De nem biztos, hogy csak Fidesz-közeli, mert ahol egy másik párt vezető politikusa pillanatokon belül megjelenik tulajdonosként, akkor – tőle tudjuk, a televízióban elmondta – nehogy azt gondolja valaki, hogy a pártpolitikai vonalak mentén húzódik az úgynevezett üzleti világ. Itt csak azt kellene megkérdezni, hogy mitől üzleti tevékenység az, amikor valakik folyamatosan, törvénytelen büntető végrehajtási rendszerben ellopják az állami adóbevételeket. Tudniillik, itt nem másról van szó, minthogy ez bűncselekménysorozat, hangsúlyozom, a szervezett bűnözés csúcsa, amikor ráadásul titkosszolgálati tisztek különösen képzett csapata irányítja ezt az egész dezinformációs rendszert. Ezt Nyugaton kicsit súlyosabban ítélnék meg, ezek az emberek soha az életben ki nem jönnének a börtönből.
• Folytassuk tovább a vizsgálatot, mert szóba került a Fidesz által privatizált tizenkét agrárcég is. Itt a vizsgálat megállapítja, hogy „a privatizáció a 2045/2001 (III. 14.) sz. kormányhatározat alapján végehajtotta az MFB Részvénytársaság a tizenkét mezőgazdasági részvénytársaság magánosítását. Az alapítói határozatokkal elrendelt tevékenysége során jelentős összegű, 36,6 milliárd forint költségvetési pénzt, illetve saját forrást használt fel. A kormányhatározat olyan feladattal, állami tulajdonban lévő vagyon értékesítésével bízta meg a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságot, amely az ellenőrzés megállapítása szerint nem tartozik az MFB Rt. tevékenységi körébe, a kormányhatározat a privatizációs törvény egyik feltételének sem felel meg”.
• Gyakorlatilag megint ugyanoda lyukadunk ki KEHI-vizsgálatostól, mindenestől. Mindenki tudta, hogy a tizenkét állami gazdaságot Fidesz-érdekeltségbe kell leosztani. Amikor én azt mondom, hogy meg lehet találni a 140 milliárd forint veszteséget a Magyar Fejlesztési Banknál, akkor konzekvensen meg lehet állapítani mellé a következő tényeket. Nincs az MFB-nek jogosultsága ahhoz, hogy ezt lefolytassa. 36 milliárd forintot egyenesben kisöpörnek, de következetesen ugyanez történik az egész állami vagyon megcsapolásánál, mert a Vegyépszernek meg útépítéshez nem volt joga. Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy törvénytelen eszközökkel csinálják a dolgukat, és ezek az ügyletek mindannyiunk zsebére mennek. Egyet lehet tudni: az állam olyanokra bízza ezeket a feladatokat, akiknek nincs törvényi felhatalmazásuk erre, olyanokra, akiknek egy feladatuk van, a törvénytelen kormányhatározat magánosítási konstrukcióját végrehajtani. De ennél sokkal súlyosabb a helyzet. Mert ha azt hiszi valaki, hogy ez kizárólaga Fidesz gyakorlatában történik így, akkor nagyon téved. Menjünk vissza a bankprivatizációkhoz: az MSZP akkor ugyanígy a törvénytelenségek sokaságát követte el. Olyan vállalatnak adta el – alkotmány- és törvényellenesen – a Budapest Bankot, illetve nem eladta, hanem még ötvenmilliárdot fizetett is egy olyan vevőnek, amelynek nincs engedélye banki tevékenységre. A General Electricről beszélek, a világ legnagyobb vállalatáról, amely utána rengeteg pénzt kapott a Fidesztől támogatásként, a Széchenyi-tervből. Itt lehet látni, hogy ezek mennyire álságos dolgok. Felfedte az MSZP, hogy milyen galádságokat követett el a Fidesz, de ő maga ugyanazt csinálja, amikor kormányon van, csak akkor másfajta, de hasonló méretű csalássorozatokat és hazaárulást követ el. Azt a következtetést kell mindebből levonni, hogy az elmúlt két-három évtizedben, de főleg az utóbbiban, nem a hazai érdekek figyelembe vételével történik az átalakítás, hanem kizárólagosan magánzsebre és idegen szempontok szerint. Ez a lényeg, ahol szinkronban működik a jobb- és baloldalnak csúfolt maffia A és B csapata, ahogy a köznyelv mondja már, igazából egymást úgy kritizálják csak, hogy érdekeket ne sértsenek. Emögött már ott van a megállapodás. Ha olyan komolyan gondolná az MSZP-s csapat, régesrég megfogta volna a strómanokat, akik megmondanák, hogy kinek a zsebébe vándorolt ez a tíz- vagy harmincmilliárd forint. Ehelyett azt választják, hogy „ellenfelüknek” felmutatják a sárga lapot, a sajátjaiknak pedig betömik a száját ugyanolyan nagyságrendű csalássorozattal. Az MSZP is elad magának legalább tíz-tizenkét állami gazdaságot. Ugyanabban a bankban 80 milliárdot lopott a Fidesz 2002 elején, a másik nyolcvanmilliárdot meg ellopja az MSZP, 2002 második felében. Tehát, aki a hatalom közelébe kerül, az azonnal nekifog a saját klientúrája és a bennfentesei zsebeinek megtöméséhez, mindannyiunk kárára. És ebben még egy van: azonos bűncselekményformák alkalmazása, tudniillik újat már ki sem találnak. Az elmúlt évtizedben már valamennyi bűncselekményformát közgyakorlattá tették. Ezért nincs gyakorlatilag Magyarországon rendőrség, ügyészség, bíráskodás, tudniillik a bírók is látják ugyanezt. A bírók megvesztegetése ezekhez képest ezred nagyságrendű. Kiabálnak is ezért eleget.
• Beszéljünk akkor, még mindig a jelentés alapján, a Bizományi Áruház Részvénytársaság részvényeinek eladásáról, amiről a jelentés azt állapítja meg, hogy abszolút felesleges volt eladni ezeket a részvényeket. Úgy fogalmaznak, hogy „a vizsgálat során nem sikerült feltárni nyomós indokokat arra, hogy a Magyar Fejlesztési Bank Részénytársaságnak miért kellett az ügyletet sietve, az első jelentkező vásárló ajánlatát (OTP Rt. – Budacash Kft.) elfogadni, és a nyereségesen működő társaságot érték alatt, pályáztatás nélkül eladni”.
• Akkor valamit tisztázzunk. Kik szerezték meg a BÁV-ot először? Az Arago csoport, a Leisztinger Tamás-féle szocialista gárda, övék volt a Hunguest, a Zala Kerámia, a Pick. A BÁV eladása mögött Elek István tiszteletbeli főkonzulunk áll, ez is egy erős érdekeltség. Gyakorlatilag kénytelenek voltak továbbadni ezt a vagyont az éppen hatalomra került Deutsch Tamás-féle csapatnak. Amikor a BÁV-ot a Fidesz-időszakban elvették az egyébként jogtalanul tulajdonba került korábbi csapattól, azt azért megelőzte egy-két dolog: csináltak egy jó pár betörést a BÁV-nál, és bebizonyították, hogy az azóta elhunyt Lasz György In-Kal Security csapata nem jól védte ezeket a komoly vagyontárgyakat. Újságcikkek is születtek arról, hogy mekkora a baj. Kérem tisztelettel, azért nem védték jól, mert a másik csapat titkosszolgálati eszközöket alkalmazott, úgy ment be mint „betörő” azokba a helyiségekbe, ahogy egy profi betörő soha sem tud behatolni. Tudniillik, ezek a rendkívül jól kiképzett, őrző-védősöknek álcázott defendesek bármit meg tudtak csinálni.
• Mennyit ért a Bizományi Áruház Vállalat, a BÁV akkor, amikor először a szocialisták a kezükbe kaparintották?
• Hat-tízmilliárd forint közé tesszük az állóeszköz értékét és az egyebeket. Ez mindig attól függ, hogy mennyi az arany értéke. Tizedéért kaparintották meg, tehát amikor ebből kiszálltak, rendkívül jól jártak, nagyon jó alkut csinált az érdekcsoport, hogy ezt a viszonylag magas árat maguknak kikufárkodták. De hangsúlyozom, nem is volt igazi vita közöttük, sőt azt mondanám, hogy ennél jobban még nem működött tulajdonátadás, hisz hasonlóan lezser, fiatal rablók voltak azok, akik először megkapták a BÁV-ot, mint akik megvették utána. Ismételten a folyamatot kell nézni, és nem pedig azt, hogy galád módon a Fidesz elvette a BÁV-ot azoktól, akik még galádabb módon szerezték meg. Azt viszont mondanunk kell, hogy akik galád módon megszerezték ezt az állami tulajdont, azok galád módon kifosztották saját hazájuk valamennyi polgárát. Tehát itt mindig azt kell tudni, hogy mi honnan indul el. Ez a BÁV-rendszer jobb helyeken bizonyos pénzintézeti tevékenységeket is folytat, hitelez a megszorult embereknek, akik áron alul beadják fedezetbe értékeiket, amit az elszegényedés miatt aztán nem tudnak visszaváltani. Ezt hatalmas haszonnal lehet továbbadni. Ez Nyugaton is a megszorult emberek kifosztási rendszere.
• De azért a neveket akkor is meg kell említeni, még ha egy folyamatról és összehangolt tevékenységről is van szó. Azt mondtuk már tehát, hogy az MSZP érdekeltségű Arago csoport, Leisztinger Tamásék voltak azok, akik ezt először megszerezték. Azután a Fidesznél kik kufárkodtak a BÁV-val?
• Ugyanolyan egytövű a Fidesznél is a gazdasági csapat, mint amilyen az MSZP-nél is volt. A Fidesznél a Kövér Szilárd–Simicska Lajos csapat nélkül senki nem kaphatott vagyont. Ez közvetlenül Orbán Viktor irányításával történt. Tehát az, hogy kire mutatok rá, és ki a stróman ebben a dologban, azért nem fontos, mert nem akarok ugyanúgy járni, mint a Defendnél. Ahol ugyanis a cégjegyzékeket tudatosan meghamisították, homlokegyenest más neveket használnak, mint amit a háttérben valóságosan élő szindikátusi szerződést takar, nem tudhatjuk, kik a tényleges tulajdonosok. Amit viszont megismételek: Simicska Lajos és Kövér Szilárd nélkül egyetlenegy vagyontárgyat nem szereztek meg, és nem adtak tovább. Az MSZP-nél pedig Puch László irányítja a vásárlásokat. Hogy a cégjegyzék mit tartalmaz, az teljesen indifferens a tulajdonjog szempontjából. Abból a szempontból nem mindegy, hogy hány milliárdot kaszálnak le a tényleges tulajdonosok, a párt tényleges irányítói. De a vagyonszerzők, tartozzanak most bármelyik párthoz is, valamikor ugyanonnan indultak. Ők is egygyökerűek.
• A vizsgálati anyag 11. oldalán a Konzumbank Részvénytársaság vizsgálatainak tapasztalatairól beszélnek. Azt írják: „A Konzumbank Részvénytársaságnál az 1998-2002-es évekre vonatkozó vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy a bank a működése során teljesítette-e a tevékenységi körébe tartozó állami fejlesztési célok támogatását, működése megfelelt-e a jogszabályi előírásoknak, annak során megfelelően jutottak-e érvényre az állami, a tulajdonosi érdekek.” Egyetlen mondattal válaszolnak erre a hosszú-hosszú felsorolásra: „Az 1998-99-es években a társaság a pénzügyi törvényben előírtakat nem tudta biztosítani”.
• Nevezzük nevén a gyereket! A Konzumbank volt az a bank, amelyen keresztül az úgynevezett kiemelt állami célok, az úgynevezett kedvezményes hitelek eljutottak volna az állami akarat kifejezésére azokhoz az egységekhez, magánszemélyekhez, amelyek és akik kiemelt feladatokat tudnak végrehajtani a gazdaság fejlesztésében. Magyarul mondva, célcsoportos kereskedelmi bank volt, amely bizonyos célfeladatra kereskedelmi, banki tevékenységet folytatott. A folytatás azonban ennél sokkal súlyosabb. Mert a Konzumbank nem a bank szerinti működés feltételei szerint dolgozott, magyarul pénzmosoda lett. Ennek az a következménye, hogy az MFB folyamatosan pumpálta állami forrásokkal az állami különleges feladatot ellátó Konzumbankot. Majd most a kormány bejelenti, hogy ugyanúgy eladják a Konzumbankot, mint ahogy eladják a Postabankot. Egy bank értékesítésével együtt azonban a kiemelt állami feladat portfoliója és követeléscsomagja is átkerül az új tulajdonoshoz. Hogy aztán az majd mit fog velük csinálni, hogy a kiemelt kamattámogatású hiteleket milyen módon gyűri be maga alá, az teljes egészében a jövő kérdése. Amikor az OTP-vel végrehajtatták a legcsúnyább tulajdonátrendezést Magyarországon, a kedvezményes támogatású lakáshitelek átváltását piaci kamatozásra, az parlamenti döntés alapján történt. Félő, hogy a Konzumbank új tulajdonosát senki nem gátolja meg abban, hogy azonnal esedékessé tegye a hiteleket, vagy megváltozott üzleti körülményekre hivatkozva ezt a pótlólagos állami forrást, amit megszerzett, ne használja fel a maga javára. Ez az igazi veszélyforrás. De azt azért hadd kérdezzem meg: a Konzumbank több mint évtizedes pályafutása alatt vajon hogyan fordulhatott elő, hogy a Fidesz-kormány idején nem működött bankként? Előtte sem. Az igazi probléma, hogy bennfentesek részére pénzmosodának használják a kereskedelmi bankokat. Nemcsak a VIP-hiteleknél van probléma, sőt az a legkisebb baj. Miután ezek a bankok külföldi tulajdonba kerülnek, egyúttal külföldi kézbe kerül az egész követelésállomány is. A szerencsétlen magyar vállalkozó pedig, aki kedvezményes hitelben részesült, csak a Jóistenhez imádkozhat, hogy ne forgassák ki a vagyonából, a bankon keresztül, az azonnali fizetési felszólítással.
• Mennyi pénz forgott a Konzumbanknál?
• A tevékenysége folyamán 50 milliárd forintnyi, ami iszonyatosan nagy portfoliót takar. Magyarul, ehhez nagyon sok vállalkozó és magánszemély csatlakozik. Ha azt nézzük, hogy ráadásul ezek jelentős részben kamattámogatott rendszerek voltak, akkor jobb, ha nem beszélünk a privatizáció következményeiről. Itt ugyanarról van szó, mint amikor azt mondjuk, hogy meg kell tagadni a kórház privatizációját. Ugyanezért a kiemelt bankok privatizációját is meg kellene tagadni. Mitől lesz drágább a szolgáltatás, ha magánkézbe kerül, akár a kórháznál, akár a kiemelt bankoknál? Tudniillik, ha én nem profitorientáltan dolgozom, mert állami feladatot hajtok végre, akkor teljesen bizonyos, hogy olcsóbb a szolgáltatásom, mintha privatizált magánvagyonból veszem igénybe ezt a szolgáltatást, tudniillik a privatizált magánvagyonnak hasznot kell hajtania a befektető számára. Ez a vásárlás nem készpénzből, hanem banki hitelből történik meg. Ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon minden privatizáció árfelhajtású, profitorientált, és ez a profitorientáció a magyar lakosság elszegényítését gyorsítja fel.
• „A Hungexpo Vásár- és Reklám Részvénytársaság szervezeti felépítésében problémát okozott az ügyvezetési feladatok megosztottsága, az igazgatóság és a vezérigazgatói tisztség párhuzamos működése. A társaság jövedelmezőségi mutatói 2000-től kezdődően minden vizsgált mutató tekintetében 18-20 százalékkal romlottak. El akarták adni az Expo szállót, ez sikertelen volt, és egyéb más céljuk, dokumentáltan alátámasztott koncepciójuk nem volt. A Hungexpo sorsát meghatározó tulajdonosi koncepció hiánya vezethetett például az M-pavilonnal kapcsolatos beruházás leírására, ami 230 millió forinttal rontotta a Hungexpo Vásár és Reklám Rt. 2000-es évi eredményét.” Az ember nézi ezt a jelentést, és már nem is tudja fejben tartani, tízmilliók, százmilliók, milliárdok tűnnek el, csak úgy, számolatlanul.
• A rendszert kell megnézni. A Hungexpo tevékenysége, amiért létrehozták, hazánk termékeinek bemutatása. Évtizedek óta mindenütt van ilyen kiemelt állami feladat, ilyen vásárrendszer. A Hungexpo rendszerét akkor tudják tőkehiányossá, veszteségessé és rontott eredményű vállalkozássá tenni, amikor szárnyal a gazdaság. Amikor azt mondjuk, hogy a Széchenyi-tervvel mutatjuk meg a világnak, hogy kik vagyunk, öt-hat-hét százalékos gazdasági fejlődést mutatunk ki, és annak a vállalati, részvénytársasági rendszernek, amely ezt a világnak is bemutathatja, politikai akaratból meggátoljuk a fejlődését. Nehogy azt higgyük, hogy a Hungexpo-ügy mögött csak egy szálloda eladása áll. Ez a rendszer itt is ugyanúgy, a tulajdonosi érdekek érvényesítése nélkül működik. A Hungexpo kapcsán mindig arra az álságos helyzetre gondolok, amikor 1988-ban, a Németh-kormány idején, szinte közfelkiáltással eldöntötte a magyar parlament, hogy 1995-ben világkiállítást rendez Magyarország. Ellendrukkerek azért voltak. Az MSZP-s Baráth Eteléék többször közölték, hogy nem kell az MDF-kormány világkiállítással kapcsolatos intézkedéseit végrehajtani, mert úgyis rövid ideig lesznek hatalmon. Később ebből az emberből fejlesztési stratéga, államtitkár lett. Az, hogy valaki baloldali, egyáltalán nem baj, az pedig, hogy hülyének nézte az MDF-kormányt, lehet, hogy jó emberismeretre vallott. De igazából az a gond, hogy az MDF-kormány nagy nehezen próbálkozott, balga módon, a világkiállítás továbbfejlesztésével, elvitte a kádereket a Hungexporól, hátha értenek valamihez, kiküldte őket a sevillai világkiállításra, hogy tanuljanak. Egyetlenegy dolgot felejtettek el, ha elbukják a választást, akkor ki fogja ezt folytatni. Soha senki nem gondolta volna, de mégis előfordult, hogy 1994-ben az a szocialista kormány, amelyik korábban megszavazta ezt a világkiállítást, amikor hatalomra kerül, azonnali hatállyal – költségkímélés címen – az építkezéseket leállítja, és lemondja a rendezést. Ekkor lobbizik Demszky Gábor, hogy hátha Montreálnak sikerülne eladni a világkiállítást. Ez hazaárulás. Ami a Hungexpoval történik, ugyanez történt a világkiállítással is, és azok, akiknek a neve itt elhangzott, tudatosan rombolták a hazai érdekeket. Amikor arra hivatkozott az előterjesztő a magyar kormány nevében, hogy nincs 17 milliárd forint, hogy az egyébként azóta sokszorosan beépült világkiállítási területet közművesítsék és felépítsék, akkor egyszerűen ki kell jelenteni, az „elitünk” nem a hazáját szolgálja. Sem a Hungexponál, sem a világkiállításnál, sem az egyébként a vizsgálati jegyzőkönyvben oly részletezetten bemutatott útépítésnél, vagy a banki szolgáltatásoknál. Ehelyett a Hungexponál most ismételten mi következik? Nem a szakmai szempontok érvényesülnek, hanem „betolják” ide a szocialista párt tizedik vonalát, Barabás Jánost és sorolhatnánk a fullajtárait, akik hihetetlenül sok pénzt, több tízmilliós jövedelmet kapnak. De ebben megint nem ez a probléma. A helyzet általánossága a gond. Mert ha Szanyi Tibor ötven embert elhelyezhet a saját ágazatán belül, a többi ugyanezt teszi a maga szemétdombján, akkor ez már több tízezres siserehad uralma, ami egyben a tisztességes magyar ember munkájának háttérbe szorítása. Nem szakmai problémák vannak a Hungexponál, hanem a módszerrel van a baj, a sáskahad lépjen rá, kenje össze sárral az előzőeket, ha jók voltak, ha rosszak. Miközben mindez ugyanazzal a konkrét feladattal jár, feltérképezni, hogy mit lehet még onnan is ellopni. Hogy ne legyünk igaztalanok ezzel a csapattal sem, mutassunk „példát” a másik oldalról. Itt van például a jól prosperáló vállalatóriás, a Dunaferr, amit a Fidesz-kormány négy év alatt úgy tönkretett, hogy mára már gyakorlatilag finanszírozhatatlanná vált. Hozzá nem értő pártkatonák ellehetetlenítették a piacot, a termelést, a sportot, az infrastruktúrát, mindent. Akkor hadd kérdezzem meg: ki mer itt bárkinek is tükröt tartani? Egyik sem mer belenézni a tükörbe, azzal próbálja a saját galádságát, a nemzetellenes tevékenységét leplezni, hogy a másik hazaellenes módszereiről kiabál.
• Megint csak idézek, és még mindig a Hungexporól van szó. „A döntések meghozatalát megalapozó dokumentumok több esetben valótlan adatokon alapulnak, vagy később meg nem valósuló feltételezésekre alapozták azokat. A szerződések megkötését nem előzte meg egyetlen esetben sem ajánlatkérés vagy tender kiírása. A szerződések hátrányos rendelkezéseket tartalmaznak a Hungexpo számára. A szerződések felmondására vonatkozó rendelkezések csak aránytalanul magas felmondási díj ellenében engedik meg a szerződés felmondását, ami a Hungexpot, mint megrendelőt, az adott vállalkozáshoz kötik.” Csupa olyan szerződésről beszélünk, vagy legalábbis beszél ez a tanulmány, amit az adott cég köt meg, és amely számára előnytelen.
• Ismételten visszatérek rá: olyan oroszlánszerződéseket, tehát felbonthatatlan szerződéseket kötnek sorozatban, amelyeket csak nagy ráfizetéssel lehet semmissé nyilvánítani. Ez látszólag törvényes. Egyetlenegyben nem az. Az oroszlánszerződést, az egyenlőtlen feltételű szerződést meg kell semmisíteni, tudniillik, ha egyoldalú akaratnyilvánítás van, akkor az nem szerződés, hanem diktátum. Ha volna Magyarországon bíróság, akkor ezeket a szerződéseket hatályon kívül helyeznék. De megint utaljunk csak vissza a múltra. A hátrányos szerződések a rendszerváltozás óta változó hevességgel mindig előtérbe kerültek. Nézzük meg, hogy mi történt 1990-91-ben! Pár százezer forintos végkielégítések miatt az egész sajtó ordibált. Utána azt mondták Horn Gyuláék, megszüntetik ezeket a hátrányos szerződéseket, most még kifizetik a Boross csapat hordalékát, de ők már nem kötnek ilyeneket. Aztán mi történt? 1998-ra sok millióra rúgtak a végkielégítések. Ők ugyanolyan oroszlánszerződéseket kötöttek, mint amilyeneket Orbánék alatt a Hungexpo. Hazára, gazdasági életre hátrányosat. Amikor ezekről a szerződésekről kiabált a Fidesz csapat, akkor azt mondták, ezzel aztán tényleg nem tudunk mit csinálni, Magyar Bálinték megkötötték, és ezekkel a szerződésekkel az utolsó pillanatban bebetonozták a közvetlen klientúrájukat. Elérték, hogy a kirúgásuk több millió forintba kerüljön, de ők bizonyosan nem tűrik el, hogy a sajátjaik így tegyenek. És ezek után a Medgyessy-kormány ugyanarról ordibál, hogy Orbánék előnytelen szerződéseket kötöttek. De ez mindenütt így van! Az elmúlt tizenkét-tizenöt év pontosan erről szól, és ha ez a garázdálkodó csapat itt marad, a következő tíz-tizenöt év is pontosan arról fog szólni, hogy megtörténik a hazai érdekek kisajátítása teljes egészében idegen érdekek, a bennfentesek érdeke szerint. És itt utalok Hiller Istvánra, aki miniszterként azt mondta, Kövér Szilárd szerződéseivel nem lehet mit kezdeni, pedig az ország szempontjából annyira előnytelenek, hogy ez már minősíthetetlen. Akkor miért nem támadja meg? A bíróság állítólag független. Ha előnytelen szerződéseket kötöttek, akkor vonja felelősségre azokat az embereket, akik ezt tették, hiszen a büntetőjogi és a polgárjogi felelősség egyenesen a semmisség irányába mutat. De ez csak a nép bolondítása, úgy tesznek, mintha haragudnának egymásra, de bizonyítható a politikai „elit” összekacsintása. Éppen önnek mondta Orbán Viktor, hogy a privatizációs szerződéseket felülvizsgálja, azokat, amelyeknél a törvénytelenségek sokkal, de sokkal pregnánsabban kimutathatók, mint ezeknél az álságos munkaszerződéseknél vagy polgári jogi szerződéseknél. Nem történt meg. És nemigen emlékszem arra sem, hogy Orbán Viktor, ígérete szerint,nyilvánosságra hozta volna a titkosított dokumentumokat. Sőt, az adatok titkosítását még erőteljesebben folytatták. Mert Orbánék jöveteléig szolgálati- és banktitkot ismertünk csupán. De azután jöttek ők, és ötven-nyolcvan évre titkosítottak. De megint előjön a bűvös szó, egygyökerűség. Aki ezt az általuk most ismertetett jelentést kapta, Medgyessy Péter, bizony szép juttatásokban részesült az Orbán-kormány alatt. Ki magyarázza meg nekem azt, hogy Orbán Viktor magánemberként fogadja „önzetlenül” Medgyessy Pétert, majd utána utasítja a később kirúgott Katona Kálmán minisztert, hogy Medgyessy cégét a Malév alkalmazza. Milyen átvilágítás az, amit a Medgyessy cég csinált a Malévnél? Ebből is látszik, hogy bár kifelé óriási lendülettel esnek egymásnak, valójában egy irányból jöttek, s egyfelé mennek. Bolondítani kell ezt a népet, s ez a bolondítás ma olyan szintű, hogy az igazi sajtószabadságot pótlandó ordibálás egyúttal elszürkíti az emberi emlékezetet. Az ellenfelek közül soha senkit nem ért elmarasztalás, csak és kizárólag a saját államtitkárát tudta Orbán lecsukatni, kifejezetten álságos politikai szándékkal. De ennek a jelentésnek az ismeretében vajon mit tesz majd Medgyessy? Előre megmondom, semmit. Összetartoznak ők mindannyian odafent, és egy a céljuk. Meggazdagodni bármi áron, bárki rovására. Hiszen valamikor, még a bevallott kommunizmus idején őket jelölték ki az akkori hatalmasok. S ők teljesítik megbízóik akaratát, szinténhatalmasok és gazdagok lesznek. Mi meg, több millióan, építjük a szegénység birodalmát a szegénységpárti miniszterelnöknek. Németh Miklós, Medgyessy, Orbán, Horn, Boross, Antall. Eszmetársak ők valamennyien. Egygyökerűek! Hazánk függetlenségének elorzói
Megint
ködösítenek
A megújulás „élharcosa” Boross Péter?
• Régi, elcsépelt közhely, hogy a történelem gyakran ismétli önmagát. 1956-ban, amikor Budapesten a Petőfi Kör elkezdte működését, akkor egy fiatal kommunista állt a mozgalom élén, Berecz János. Majd azt követően itt hagyta Magyarországot, és elment Moszkvába.’56 élére tehát az elején odaálltak a kommunisták. 1989-ben, amikor rendszerváltozást kezdtek hazudni nekünk, akkor szintén a reformkommunisták álltak a folyamat élére, persze azzal a szándékkal, hogy minden hatalmat megtartsanak a kezükben. 2003-ban megint érdekes dolgokat lehet felfedezni. Azok, akik korábban privatizáltak, akik fillérekért adták el Magyarországot, most a privatizáció ellen szólalnak meg. Az embernek az az érzése, hogy megintcsak ugyanazok állnak egy esetleges átalakulást megújító mozgalom élére, akik ezt az egész átalakulást elhazudták Magyarországtól.
• Tökéletes diagnózis, ami elhangzott, azzal a rövid kiegészítéssel, hogy nem valószínű, hogy ez a szándékaik szerint történik. Emlékszem, amikor a Fidesz-kormány konkrét ígéretet tett a törvénytelen privatizáció felülvizsgálatára. És nem tette meg. Most meg azt mondják, hogy a Medgyessy-kormány fejezze be a privatizációt. A Fidesz-kormány is privatizált, és szórta szét az állami javakat, az állami tulajdont saját bennfenteseinek és ugyanazoknak a külföldi hiénáknak, akik jelenleg is itt vannak, például Lord Bernard Schreier úrnak. Oly módon hazug ma a jobboldalinak csúfolt politika is, amit még a rövid emlékezet is kiselejtez. Azt hiszem, mi voltunk azok, akik először felvetettük a privatizáció felülvizsgálatának, majd leállításának szükségességét olyan szakmai és politikai, valamint nemzetpolitikai érdekek alapján, hogy ma Magyarországon már látszata sincs meg a szuverenitásnak, miután a privatizált vagyon több mint nyolcvan százaléka külföldi kézre került. Ezáltal a magyar nemzetgazdaság exportdinamikáját vagy éppen leállítását is külföldről irányítják. Valószínűleg ez a folyamat hazánkban úgy fejeződik be, hogy a maffia A és B csapata nagy-nagy kiabálás mellett megegyezik. Igazából az a probléma, amivel a kérdés elkezdődött. ’56-ot is az akkori, úgynevezett reformkommunisták robbantották ki, majd amikor észrevették, hogy túlnőtt rajtuk a forradalom, behívták segítségül a szovjet tankokat. De akkor is álságos volt a világ reagálása, kiabáltak, hogy magyarok, tartsatok ki, de Nyugatnak esze ágában sem volt segíteni, mint ahogy jelenleg is azt állíthatjuk, a kifosztást nyugati segítség nélkül nem tudta volna végrehajtani ez az ÁVH-s gyökerű csapat. A kérdésben az a legveszélyesebb, hogy az esetleges megújulást akaró folyamat élére is azok állhatnak, akik kiraboltak bennünket.
• Boross Péter azt mondja, visszavonult a politizálástól. De az MDF élén az a Dávid Ibolya áll, akit Boross Péter akart korábban az Orbán-kormány igazságügyminiszterének, akit Boross Péter akart az MDF elnökének. Az MDF választmánya élén az a Csáki András áll elnökként, aki korábban Boross Péter gépkocsivezetője volt. Szóval mindenhol az ő emberei vannak, ugyanakkor viszont a nyílt leveleivel is folyamatosan jelen van a magyar közéletben, és uram bocsánat, de bekövetkezhet az a furcsaság is, hogy a sokat bírált Boross Péter lehet az az egyik vezéralak, aki egy tisztító folyamat élére áll majd, és azt mondja, hogy ezt az egész átalakulást másképp kellett volna csinálni, majd mi megmutatjuk, hogyan tovább.
• Gyakorlatilag ez már meg is történt, mert a tisztulási folyamat élére bejelentkezett Boross úr, elismerte, hogy itt korrupció van, és azt vissza kell szorítani. Ez a folyamat azonban nem az általa vezényeltek szerint fog lejátszódni, nem ő fog élére állni az igazi rendszerváltozásnak, illetve nem az a csapat, amelyik előidézője volt Magyarországon az anarchiának, mert Magyarországon a nemzeti tulajdonban a legnagyobb károkozás az Antall-Boross–érában történt. Azóta gyakorlat nálunk, hogy vannak bizonyos bűncselekményformák, amelyekben teljes egészében tehetetlen a rendőrség, az igazságszolgáltatás és a nyomozóhatóság többi része, beleértve a nemzetbiztonsági szakszolgálatokat is. Azonban még az is elképzelhető, ha ennek a folyamatnak Boross Péter az élére áll, a szintén balról jobbra küldött sajtó segítségével, és a gyakran igen rövid és szelektív emberi emlékezettel visszaélve, néhányan még el is hiszik, hogy Borossék ezt komolyan is gondolják.
• Mintha meg is kezdődött volna az agymosás, hiszen egy televíziós műsorban például a jobboldal nagy bölcsének nevezte Friderikusz Sándor műsorvezető Boross Pétert, mintegy Deák Ferenc-i képzeteket keltve.
• Madarat tolláról, embert barátjáról. Friderikuszon nem csodálkozom. Aki a Magda János nevezetű gyilkost végigfutatta több mint száz helyen az országban, az azt is megteheti, hogy azt sugalmazza, Boross Péter a haza bölcse. De legyünk reálisak, a haza bölcse lehet az, aki minősíthetetlen teljesítményt nyújtott belügyminiszterként, kormányfőként, nemzetbiztonsági elnökként és Orbán Viktor főtanácsadójaként? Ha Boross Péter valóban egy még el sem kezdődött folyamat élére akar állni, akkor először beismerő, feltáró vallomást tesz a saját és családja tevékenységéről. Neki tökéletes rálátása van a bűncselekmények jelentős részére, a privatizációs bűncselekményekre és azok eltussolására. És miután valamennyi információ birtokában van, még azt is el tudom képzelni, bár már maga a gondolat is a képtelenség felső határát súrolja, hogy megtörik, felébred a lelkiismerete, és rájön arra, hogy milyen mérhetetlen károkat okozott ő és a csapata a hazájának. Én még ismerem azt a csapatot is, amelyik hajdanában Boross Péteréknek lehallgatókkal felszerelt hamutálcákat gyártott, s amelyeket korábban, mint vendéglátóipari vezető, a Kádár-rezsimben oly eredményesen használt a későbbi miniszterelnök úr! Gondolom, a szocializmus érdekében hallgatták le a vendégeket.
• Álljunk meg egy pillanatra, mert erről én is hallottam. Arról beszélnek, hogy Dunakeszin működött egy fémmechanikai vállalat, s állítólag ott készültek ezek a hamutartók, amelyekbe lehallgatókészülékeket építettek be. Aki ezt nekem elmesélte, azt is elmondta, hogy ebben az időszakban volt ott főművezető Tóth András, aki jelenleg az MSZP-kormányzatban a Nemzetbiztonsági Hivatal államtitkára.
• Én ennél még többet is tudok. Szegeden, a Nemzetközi Jogi Tanszék vezetője, dr. Nagy Károly professzor volt, aki arra hívta fel a figyelmünket, fiatal jogászjelöltekét, hogy nagyon vigyázzunk a vendéglátóipari helyeken, főleg Budapesten, mert ott még a karfiolba is lehallgatókészüléket szerelnek. Hiszen a szocializmus védelme mindenek előtt való. Nyilvánvaló, hogy egy egyetemi tanszékvezető professzor, aki ráadásul a nemzetközi jogi tanszéket vezette, beépített volt, fedett állásban dolgozott. Egyébként nem juthatott volna ilyen információkhoz. Több száz ember előtt beszélt erről, s rendszeresen, hiszen ez a gondolatsor az előadásaiban a kedvenc fordulatai közé tartozott. Azt is ismételgette, hogy főleg a budapesti vendéglátóipari helyek fertőzöttek, magyarul azt állította, hogy ezeken a helyeken ilyen módon hallgatják le a külföldi vendégeket. De ő ezt egyáltalán nem felháborodottan mesélte, hanem szinte dicsekedett vele, hogy így, és még hány módon lehetett információt gyűjteni. Minden, de minden vendéglátóipari eszköz, tárgy ilyen lehallgatóberendezésekkel volt felszerelve.
• Csak közbevetőleg említem meg, hogy Boross Péter abban az időszakban a Délpesti Vendéglátóipari Vállalatnál dolgozott.
• A forradalom leverése után az első munkahelyei közül az egyik volt ez, s ráadásul személyzetis volt ott. A Kádár-rezsim erőszakszervezete nem arról volt nevezetes, hogy a forradalmárok közül bárkit is fél- vagy egy év múlva ilyen magas vezető beosztásba helyez. Ebből is látszik, hogy mekkora farsangi bál az, amit rendszerváltozás címén vezényelnek le nálunk idegen érdekek szerint, hol ezt, hol azt előszedve a süllyesztőből, megfelelő médiatámogatás mellett. Az a média adja a támogatást, amelynek át nem világítása a vezető politikusok akarata szerint történt meg. A kígyó nem harapja meg a saját farkát. Ha ez a folyamat nem ilyen álságosan zajlik le, hogy a mindent feltárás szándéka csak látszólagos, miközben a bizonyítékokat, a mai „elitet” kompromittáló dokumentumokat a szőnyeg alá söprik, akkor Magyarország ma nem olyan védtelen, hogy akár egy forintspekuláció is alapjaiban képes megrázni a magyar gazdaságot. A nyugatiak ma már nem is értik, miképpen működik a magyar politikai „elit”, sőt azt sem értik, hogyan működik a magyar igazságszolgáltatás, hogyan dolgoznak az operatív tevékenység nélküli felderítő munkát végző szervezetek. Amikor a Belügyminisztérium élére Horváth Balázs után Boross Péter kerül, rendet, fegyelmet ígért. Utána megkezdődött az anarchiába forduló, mérhetetlen méretű robbantássorozat, amely Közép-Európa legveszélyeztetettebb térségévé tette Budapestet. A szervezett bűnözés a nyugat-európai és amerikai elemzők szerint is Budapesten egyesült. Ezek a dolgok a vezető politikusok akarata nélkül nem alakulhattak volna így, s a kiagyalókat és a végrehajtókat, Magyarország stabilitásának lerombolóit elsősorban a Belügyminisztériumban, a nemzetbiztonsági szakszolgálatoknál és az igazságszolgáltatás felelős vezetőinél kell keresnünk. Boross Péter és családja ezeken a területeken dolgozott a „rendszerváltozást” követően. Vegyük már észre, nem lehet véletlen, hogy Nyugat-Európa és az Amerikai Egyesült Államok által is a világ legveszélyesebbnek tartott gengszterének egyik ügyvédjét úgy hívják, hogy Boross Ildikó. Ő Boross Péter lánya. Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy amikor az FBI tetten akarta érni Magyarországon a nevezett urat, egy megfelelő időben megkapott titkos információ után el tudott távozni hazánkból. Bolondítás bolondítás után, miközben a közvélemény figyelmét mindig elterelik a lényegről, például nálunk mindig valami mással kapcsolatos hatalmas hangzavar hallatszik, miközben éppenséggel áron alul adunk oda valamit a megmaradt nemzeti vagyonból. Alkotmányellenesen, hiszen az Alkotmánybíróság léte, amelynek az alkotmány felett kellett volna őrködnie a’90-es évek elejétől, törvénytelen. Tudniillik, az alkotmánybírákat nem a szabadon választott parlament választotta meg, hanem a semmiféle felhatalmazással nem rendelkező ellenzéki kerekasztal politikai alkuja alapján jelölte ki a múlt rendszer parlamentje. Erről a tényről mélyen hallgatnak, pedig ez minden rossznak, ami velük történt, az alfája és az omegája, az egyik olyan kardinális kérdése a magyar átalakulásnak, amely miatt a gyakorlatban nincs Magyarországon alkotmányosság. Mert ha a Sólyom László-féle csapatot az ellenzéki kerekasztal paktuma jelöli ki, és ez a valóságban így történt, akkor alkotmányosság szempontjából sem formailag, sem alakilag nem megfelelő az újnak mondott magyar rendszer felállása. A fő cél, hogy mindenképpen eltereljék a figyelmet arról a kötelezettségről, hogy a nemzeti vagyon elrablóit elszámoltassák. Ilyen körülmények között teljesen bizonyos, hogy ennek a tisztulási folyamatnak akár még Boross Péter is az élére állhat, tudniillik ez még mindig nem a társadalom tekintélyének és tisztaságának a visszanyerésére irányul, hanem további porhintésről van szó! Legyen szó akár a privatizációról, akár a bűnözés visszaszorításáról.
• Más esetekben is arra érdemtelenek állnak, előre megtervezetten, egy-egy mozgalom élére. 2003. június 21-én a lakásmaffia áldozatai a Kossuth téren, az Országház előtt tiltakoztak kirablásuk miatt. Döbbenten láttam és hallottam, hogy felszólalt ott az Országgyűlés lakásmaffiával foglalkozó albizottságának vezetője, Devánszkiné, az MSZP országgyűlési képviselője, akiről a korábbi könyvünkben azt írtuk, hogy még XVII. kerületi vállalkozóként, majd polgármester asszonyként ő is közreműködött emberek utcára tételében. Kapcsolatban volt a maffiával, a Mácsai fivéreket említettük társként, és ez a Devánszkiné odamegy a Kossuth térre, a lakásmaffia áldozatainak nevében beszél, mindent megígér, a vasárnapi újságok mindenhol róla „beszélnek”, a televíziók őt mutatják. Sőt Devánszkiné odamegy a lakásmaffia áldozatai közül egyhez-kettőhöz, és barátsága jeléül arcon csókolja őket.
• Ezt hívják Júdás csókjának. Ez a tüntetés is egyértelműen megmutatta, hogy milyen aljas a magyar politika. Tényszerűen itt a következő történt. A tömegben mellettem állt négy család, akiket a nevezett személy közreműködésével tettek ki az utcára. Egyik sem mert megszólalni. Pedig az egyiket megkértük, menjen oda a mikrofonhoz, és mondja el, mi történt vele, miért lakoltatták ki 48 ezer forint ki nem fizetett hátralékért. Nem merte vállalni. De igazából az aljasság nem itt kezdődik és nem is itt fejeződik be. A parlamenti albizottság csak a jövendőbeli ügyekről beszél, s azt mondja, az eddig elkövetett kisemmizésekkel ne foglalkozzanak. Devánszkiné odamegy az egyik áldozatához, Katona Judithoz, és az elvesztett lakása helyett ad egy csókot neki. A „gyilkos” megcsókolja áldozatát. A vakuk villannak, a kamerák rögzítenek, a téren tapsol a nép. A politika mindig ugyanazt csinálja, először látszólag megijed, aztán látja, hogy ennek a több tízezer kifosztott embernek sincs meg az érdekérvényesítési képessége, a szándéka arra, hogy erőszakkal visszavegye a tolvajoktól az elrabolt lakásokat. Ettől kezdve a sajtó asszisztálása mellett folyik a porhintés. Már nem az áldozatokat mutogatják a televízióban, és az újságok oldalain, hanem azokat a bűnözőket, akik előidézték és elfedik ezt a súlyos társadalmi problémát. Mert akik a parlamentben jelenleg erről beszélnek, bűnpártolást követnek el. Gyakorlatilag az ügyvédek és a közjegyzők részére számítógéprendszeren keresztül összekötik a földhivatalokat, hogy még naprakészebben tudjanak csalni, lopni, embereket vagyonukból kiforgatni. Devánszkiné ennek élharcosává vált. Kijelölte őt a parlament arra, hogy miképpen vezesse félre a közvéleményt. Nyilvánvaló, őt nem fogják vagyonelkobzással büntetni, mint ahogy tették ezt a tényeket feltárni akaró Pallag Lászlóval, az olajbizottság elnökével. Vele kapcsolatban a magyar igazságszolgáltatás alkotmány- és törvényellenesen megmutatta, hogy mire képes. Földönfutóvá tették. Devánszkiné és ez a bizottság, a magyar sajtó szerint, minden bizonnyal dicsőséges tevékenységet folytat ezen a területen.
• A lakásmaffia áldozatai megtapsolták Devánszkinét, megtapsolták Fodor Gábor nevét, aki az SZDSZ színeiben szintén ennek az albizottságnak a tagja. Mindenkit megtapsoltak, hittek, hisznek ezeknek az embereknek. Miközben, a jog álarca mögé bújva, a bizottság tagjai törvényesítik az eddigi kifosztásokat.
• Mindenki, aki nagyon nagy bajba került a szervezett bűnözői körök miatt, a legutolsó szalmaszálba is belekapaszkodna, szeretne valakinek hinni. Devánszkinénak egyre megvan a tehetsége: szép szavakkal befedni azt a mélyen húzódó sebet, amit a maffia okozott. Az a maffia, amelynek egyébként természetesen ő is tagja. Igazából az a nagy gond, hogy amikor megtapsolják az áldozatok ezeket az embereket, nagyrészt fel sem fogják, hogy kit éljeneznek. Olyan ez, mintha a hóhért tapsolná meg az áldozat. Ha a hóhér azt mondja, elnézést, kénytelen vagyok levágni a fejét, de higygye el, mélyen együttérzek önnel, azzal még az áldozatnak nem írták elő, hogy örömünnepbe törjön ki. Ennek azért két oldala van. Én is személyesen tudtam szólni ehhez a pár száz emberhez, és amikor a legjobban hangoztattam, hogy bűnözőkkel vannak körbevéve, az előbb említettnél még nagyobb taps volt. A kifosztott tömeg mindenkit megtapsol. Ez is mutatja, hogy milyen esélytelenül indul a maffiával szemben. Tudni kell tehát, amit akkor el is mondtam, hogy amikor a maffia ellen indulunk, akkor először a parlamentben és a bíróságon ülő gengszterekkel kell szembe szállni, őket kell lecsukni, és a jelenlegi, valamint a volt kormánytagokat. Ezt a mai magyar kormányfő is tudja, csak esélye sincs rá, hogy ezt a tevékenységet, ha még akarja is, eredményesen befejezze. De akarja-e? A lakásmaffia áldozatai jelenleg az írott malaszton kívül semmit sem kapnak, sőt ma már ígéreteket sem, mert azt mondják, hogy a bizottság a jövőbeni ügyek elkerülésére figyel elsősorban.
• De az eddig kifosztottakkal nem akar foglalkozni.
• Annyira nem, hogy például a Sorstársak Egyesülete segítséget kért tőlük, mert már több ezer áldozatot derített fel, összeállította a bűnözői csoportokat, s ha hiszik, ha nem, elutasították a kérelmüket. Törvénytelenül. Amikor a Sorstársak Egyesületének elnök asszonya megszervezte ezt a demonstrációt, természetesen tájékoztatta a parlament alkotmányügyi bizottságának elnökét, a belügyminisztert és az igazságügyminisztert. Vastagh Pál, az alkotmányügyi bizottság elnöke, Szegeden volt JATE-s KISZ-titkár, Antalfy professzor személyes fegyverhordozója, válaszolt a Sorstársak elnökének, olvastam azt a levelet. Mélyen felháborodott azon, hogy milyen alapon tüntetnek a kifosztottak, amikor ők minden segítséget megadtak nekik. Csak arra a kérdésre nem válaszolt az alkotmányügyi bizottság elnöke, hogy milyen segítség az, amikor az égadta világon semmi nem történik az áldozatokért, csak néhány politikus közszereplést kíván folytatni, és országosan híressé akar válni. A lakásmaffia áldozatai közül már több tucat ember meghalt. Ok-okozati összefüggés van a halál és a kifosztás között. Vajon milyen igazságszolgáltatás az, ahol egy személy több mint negyven embert fosztott ki azonos módszerrel, és a legfelsőbb bíróság egyik bírói tanácsa neki ítél, neki ad igazat. Hiába bizonyítja be bárki, hogy ez színlelt szerződés, azzal a fordulattal utasítják el az áldozatok kérelmét, hogy a közjegyző pecsétje többet ér, mint akár ötszáz tanú bizonyító erejű vallomása. A közjegyző, a gengszter, Gönczöl Judit, ezáltal államfeletti hatalommá vált. Tudniillik, a közokiratba foglalás olyan kategóriává lett Magyarországon, ami ellen ma a magyar bírói gyakorlat szerint nincs ellenszer. Nem igazságszolgáltatás az, amit ezek a gengszterek alkalmaznak. Szenvtelenül ítéletet hirdetni, egy olajmaffiózónak kedvezőt, aki százmillió liter feletti kerozint adott el, és több tucat áldozatot fosztott ki , s mindezt a legfelsőbb bíróság szentesíti – meggyőződésem, hogy ez bűnpártolás, vagy még ennél sokkal, de sokkal súlyosabb bűncselekmény. Azt hiszem, hogy Magyarországon a közeljövőben ezeket a bírákat, valószínűleg már egy demokratikus igazságszolgáltatás, felelősségre vonja majd. Amikor több ezer ügy évülhet el büntető szakban, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a lakásmaffia áldozatai továbbra is az utcán élnek. Itt valóban csak ’56 szellemében lehet ettől a gyülevész társaságtól megszabadulni. Devánszkinék pedig mindig lesznek. Mint ahogy voltak az olajbizottságban is olyan gazemberek, akik pártpolitikai érdekből torpedózták meg ennek a súlyos bűncselekménysorozatnak a felderítését. Mert ma már a rendőrezredes könyvéből kiderül, hogy Pintér Sándor személyes megrendelésére történt a Nógrádi gyerekek gyanúsítása édesapjuk meggyilkolásával. Mi soha nem tudtuk volna ezt a tényt bizonyítani, ha Kovács Lajos ezredes könyvében véletlenül tételesen ezt le nem írja, miközben az olajbizottság működését egy kisgazda, államellenes puccsként jelöli meg. De nem tudom, van-e ott demokrácia, ahol a belügyminiszter és a rendőrség politikai feladatot láthat el úgy, hogy megrendeli a nyomozást egy bizonyos irányban. Voltak ilyen ügyek, de akkor még Gerő Ernő, Péter Gábor vagy éppen Visinszkij volt hatalmon, és gulágok voltak, de a fasizmus ugyanilyen ügyeket produkált. Aki nem hiszi el ezt az állításunkat, javaslom, hogy olvassa el Kovács Lajos ezredes könyvének idevonatkozó, kétszáz-valahányadik oldalon írt hosszú fejtegetését. Eszerint odáig süllyedtek a politikusok és Orbán Viktor belügyminisztere, Pintér Sándor, hogy úgymond szakértőket, titkosszolgálatokat is bevontak a Nógrádi-ügybe, Ferenczi vezérőrnagyot például, akik azt mondták, hogy Nógrádi Zsolt mellé autó húz, és gondolatátvitellel motiválja ezt a szerencsétlen embert arra, hogy a kisgazda puccsban részt vegyen. Meg is említette egyébként Pintér Sándor, hogy azért van felháborodva, mert már több helyen úgy mutatják be Bánk Attilát, mint jövendőbeli belügyminisztert.
• Bánk Attila a Független Kisgazdapárt frakcióvezetője volt 1998 és 2002 között a parlamentben.
• Természetesen róla van szó, ezért mondja azt Pintér, hogy ami az olajügyben történik, az kisgazda rajcsúr, puccs. De gondoljunk bele, ha valóban politikai vita van a koalíciós partnerek között, azt rendőrségi módszerrel kell elrendezni? Vagy Nógrádi Zsolt „olajos” vallomása olyan erős volt, hogy ezt puccsnak tekintették? Akkor sem Pintér Sándornak, sem az őt irányító volt miniszterelnökének, Orbán Viktornak fogalma sem volt arról, hogy mi az a demokrácia. Ha a demokráciában a politikai ellenfeleinket becsukjuk a börtönbe, akkor az nem demokrácia, az diktatúra. Megint más kérdés, hogy olyan otromba módon sikerült ezeket a bizonyítékokat „egymásra lapátolni” az igazságszolgáltatásnak, illetve a nyomozóhatóságoknak, hogy vélhetően még a mai, nagyon gyenge igazságszolgáltatás is kénytelen lesz figyelmen kívül hagyni ezeket az álbizonyítékokat, mint ahogy ez már megtörtént Nógrádi Zsolt hamis váddal kapcsolatos ügyében. Mert az igazi probléma az, ha ma bárki, a haza érdekében megszólal, annak tudomásul kell venni, hogy másnap bűnözőnek nevezve találkozik szembe a rendőrhatósággal vagy a nyomozószervekkel, kreált ügyek alapján. Ezt hívják egyébként koncepciós ügynek. Ezek a koncepciós perek már egyszer végigsöpörtek a magyar társadalmon egészen 1990-ig, s ma szemmel láthatóan megint életre kelnek. Tehát az igazi probléma nemcsak a nemzeti vagyon elherdálása, nemcsak a magyar társadalom tudatos bolondítása, és lelkének, tudatának összetörése, hanem az, hogy meghatározott körök ma nyugodtan, koncepciós pereket akaszthatnak azok nyakába, akik valóban a hazájukért tesznek.
• 2003. június 19-én, csütörtökön ön részt vett Nógrádi Ádám tárgyalásának helyszíni szemléjén Soltvadkerten. Abban az időszakban, amikor a helyszínre megérkeztek autóval, hívtam önt telefonon, és azt hallottam a vonal túlsó végén, hogy ön azt mondja: Jézus-Mária, mennyi szigorúan titkos tiszt van itt.
• Amikor a helyszínre értünk, az alábbi dolog történt. Megkértem a barátainkat, nagyon sokan segítenek nekünk, hogy nézzék meg, mi történik a helyszíni tárgyaláson. Valóban hatalmas rendőri erő volt jelen, voltak egyéb személyek, szigorúan titkos tisztek és besúgók. Nem vettem részt abban az eljárásban tudatosan, nem voltam ott a helyszíni bírósági szemlén, azt láttam viszont, hogy még a bírónő és a bíróság is megdöbbent azon a vandalizmuson, amit a nyomozóhatóságok a helyszínen az ügyhöz kapcsolódóan elkövettek. Gyakorlatilag szétverték, lakhatatlanná tették Nógrádiék házát. Állítólag bizonyítékot kerestek, és ez idő alatt szétverték a lépcsőket, a padozatot, a tetőzetet, mindent. Bulldózerszerű teljesítményt nyújtott, légkalapáccsal, a nyomozóhatóság. Persze az, hogy egy 1970-ben készült betonalapzatot miért kellett szétverni egy 1998-ban elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban, egyszerűen észvesztő, ezt már nem tudom semminek sem minősíteni. Tény viszont, hogy az ügyészség és a rendőrség szerint az adott napon nyolc és tizenkét óra között történt a gyilkosság. Igaz, hogy nincs fegyver, nincs golyó, nincs tárgyi bizonyíték. Az is igaz, hogy két darabban adták vissza Nógrádi József holttestét, külön a fejét, amit korábban benntartottak egy rendőrségi hűtőszekrényben.
• Kinek az utasítására vágták ketté a holttestet?
• A nyomozóhatóság utasítására. Ez olyan példátlan a kriminalisztika történetében, amivel nem is szeretnék foglalkozni, ez már halottgyalázás. Ezt az őrültséget már ép ésszel nem lehet megérteni, hogy eltemetik az áldozatot fej nélkül, majd fél év múlva utána küldik a fejet. Ez polgári demokrácia? De térjünk vissza Soltvadkertre. Bementem a boltokba, emberekkel beszélgettem, és nem találtam egyetlenegyet sem, aki elhitte volna azt a dajkamesét, hogy a Nógrádi testvérek lennének felelősek apjuk haláláért. Ádám sem! Hangsúlyozom, nem volt egyetlenegy ember sem, sem a volt tanító néni, sem a szomszéd boltos, senki az égadta világon, aki elhitte volna a Nógrádi fivérekre szórt mocsok valódiságát, de abban sem hittek – és ez sokkal rosszabb –, hogy felmentik ezt a szerencsétlen Ádám gyereket, aki sok-sok hülyeséget csinált életében, de hogy édesapját nem gyilkolta meg, teljesen bizonyos. Tény, hogy a meghatározott időpontban, a jelenlegi tárgyi- és tanúbizonyítékok alapján, Nógrádi Józsefet a gyermek nem ölhette meg. Aki ezeket a cselekményeket mégis így írja le, az tudatosan dezinformál, és ugyanúgy koncepciós ítéletet akar hozatni, mint ez nagyon sok büntető ügyben már megtörtént.
• Mi történt Soltvadkerten? Tudjuk-e azt, hogy ezen a csütörtöki napon a bírónő levont-e valamiféle következtetést?
• Megkérdezte az ügyészt, hogy nem kellene-e visszavonni a vádat, de az ügyész, mint állami szerv, természetesen ezt helyben nem tudta eldönteni. Meggyőződésem, hogy az ülnökök és a bírónő az ügy valódi részleteivel már tisztában van. Hogy milyen ítéletet mer hozni, azt nem tudom, mert itt már messze nem Nógrádi Ádámról és Zsoltról van szó, itt a magyar igazságszolgáltatás van jelenleg pellengérre állítva, ha még nem is tudja ezt a közvélekedés. Erről a helyszíni szemléről egyetlenegy újság vagy média nem tudósíthatott. Gondoljunk bele, milyen iszonyatos titoknak kell itt lappangani, ha sem a bulvársajtó, sem a napilapok, senki, tiltásra, nem írhat róla. Minden egyes vacak maffiapernek felfújt ügyet szinte egyenesben közvetített a televízió, rádió, gondoljunk a Tasnádi-perre és még sorolhatnék jó néhány ilyen elfuserált ügyet, erről pedig valami miatt iszonyatosan kemény cenzúrával kizárták a sajtót. Kinek az érdeke ez, kinek a rossz lelkiismerete tiltja meg, hogy ezzel még ez a szárnyaszegett magyar sajtó se foglalkozzon? De nekem igazi tanulság Nógrádi Ádám ügyében az, hogy soha nem látott bizonyítékokat mutattak meg az olajbűnözéssel és a bormaffiával kapcsolatban a Soltvadkerten élők. Ha én Soltvadkerten nem veszek részt ezen a helyszíni bejáráson, nem tudom meg, hogy a helyi városi kapitánynak mi volt a dolga az olajvonatok eltüntetésében. Amikor megérkezett az olajszállítmány, mindenkor kiadták utasításban, hogy rendőr ne menjen az állomás környékére, mert az ORFK operatív akciót szervez, és nehogy megzavarja a bűnözőket az, ha esetleg felismerik a helyi rendőröket. Tehát tudatosan leplezték azt a tevékenységet, amelyben tíz-húsz-harminc kamionban fejtették le a vasúti tehertartályokból a soha meg nem festett fűtőolajat, amit gázolajként drágábban adtak el. De ennél még súlyosabb eseteket soroltak fel az emberek. Egy ideig a hamisítók a használaton kívüli gázolaj-tartályokban kotyvasztották az úgynevezett pancsolt borokat és a különféle szeszfajtákat. Most viszont – elmondták –, ez már idejétmúlt, sokkal modernebb módszerrel csinálják. Fekete fóliába szalmabálákat tesznek, meg rendkívül kevés cukrot. Nyolc nap alatt, a nitrogénnal felgyorsított erjedési folyamat egy aranysárga színű szeszes löttyöt hoz létre, amelynek előállítása literenként 25-35 forintba kerül. Ezekből születik a kannás bor, hiszen ha készen van ez az aranysárga förmedvény, a megrendelő megmondja, hogy Tramini vagy vörös bor legyen-e. Tudniillik, ez az aranysárga szeszes „méreg” rendkívül jól kezelhető, aromával dúsítható. Két nap alatt olyan színű és ízű bor készül, amilyet akarnak. Ezek az emberek megmutatták azt is, hogy hol csinálják ezeket a fóliákat. Ennek az a lényege, hogy a tartályok nagyon nehezen mozdíthatók, hiszen tömegük hatalmas, viszont egy fekete fóliát ágyba tenni, leteríteni, egy óra műve. Ez idő alatt belehordják a szalmát, majd lefedik homokkal, és a gyors érlelés pillanatok alatt megkezdődik. A kannás borok jelentős része így készül. Beszéltem kocsmárosokkal is, és kérdeztem tőlük, miért nem szőlőbort árulnak, hiszen a termelőknek hatalmas eladatlan készleteik vannak. Még nekem is meg kellett fogódznom a válasz hallatán. Azt mondták, a szőlőbortól gyorsan berúgnak az emberek, ennek a löttynek viszont nincs akkora szesztartalma, több kell belőle a részegséghez, jó pénzért többet lehet belőle eladni, s ez az igazi üzlet. És egyszer csak azt veszik észre, hogy akik erre az úgynevezett szalmaborra szoknak rá, kötődnek ehhez a „minőséghez”, nem szeretik a másféle bort, vagyis a nikotin- vagy a speciális drogfüggőséghez hasonló érzés alakul ki náluk. Ne keressük tehát az alkoholbetegségek között a gyors halálozások okát, tudniillik megtaláltuk. Azok az emberek, akiknek a máját műtrágyával fertőzik, felfúvódnak, és rövid időn belül meghalnak. Tudom, mit mondok, mert akik ezt elmondták nekem, teljes egészében birtokában voltak ennek a mocskos vegyészeti eljárásnak minden mozzanatával és következményével. Igazából ugyanaz történik itt is, mint máshol, sirassuk meg a mérgezésben korán meghalt alkoholbetegeket, sirassuk meg a lakásmaffia áldozatait, de akik sokszoros haszonnal mérik ki ezeket a löttyöket, azokat a legkeményebben védi az igazságszolgáltatás. Tudniillik, közülük soha senkit még le nem lepleztek.
• Kik „kaszálnak” itt a legjobban?
• A kocsmáros csupán végterméket ad el. Az állami költségvetést megcsapolják, eltűnik ugyanis a jövedék. Igazából ez az össztársadalmi probléma. Kik is a vesztesek először? A szőlőtermelő gazdák, mert boraik jelentős részben eladhatatlanok lesznek, hiszen a belső fogyasztás látszólag csökken, holott ezekkel a szalmaborokkal valóságosan növekedik. Azok a fináncok és rendőrök aratnak a legjobban, akik a védelmi pénzt szedik. Hatalmas pénzekért garantálják, hogy ezek a gyilkosságok folytatódhassanak. Ahogy az olajbűnözők védelmi pénzeket fizettek, hatványozottan ezt teszik a borhamisítók. Néha lelepleznek egy-kettőt közülük, de ilyenkor is rendkívüli módon vigyáznak arra, hogy a bérelt tanyában hajléktalan legyen a bérlő, akinek a világon semmi tudomása nincs arról, hogy ott mi folyik. Ezeket az embereket néha feltételes szabadságvesztéssel büntetik, de tovább soha nem mennek, pedig nagyon nehezen képzelhető el a tanya tulajdonosáról, hogy olyan embernek adja oda bérleménybe a tulajdonát, akinek a tevékenységéről nem tud semmit. És ha ezek ráadásul ugyanazok a személyek, akkor már enyhén szólva is gyanakodni kellene a tisztelt nyomozóhatóságoknak. Igazából még ennél is súlyosabb, amit a soltvadkerti, kiskőrösi és izsáki gazdák mondtak. Megmutatták Izsákon is a borpancsoló helyeket. A polgármester lakásával szemben, de a rendőrséggel szemben is reggelente négy-öt IFA áll ki, felpakolva tartályokkal. Tehát ott is folyik a borhamisítás, most már nemcsak az aranyháromszögben, hanem Izsákon, Soltszentimrén, Csengődön és sorolhatnám a helyszíneket, mert ez a „technológia” gyorsan körülfutott a térségen. Igazából az volt a számomra a megdöbbentő, amit az egyszerű emberek mondtak, tudják, hogy kik csinálják ezt, de nem merik elmondani, mert megtalálják és összeverik őket. Azokat viszont soha nem fogják megtalálni, akik agyonverték a szájukat kinyitókat. Azok az egyszerű parasztemberek, akik évtizedek óta Kiskőrösön és környékén, a futóhomokon verejtékes munkával virágzó szőlő- és gyümölcs, valamint fóliakultúrát teremtettek, mára már lényegesen rosszabbul élnek. Hiszen tisztességesen dolgoznak. Lényegesen drágább ma Kiskőrös és környéke, mint a nagy budapesti piac, körülbelül ötven-hatvan forinttal drágábbak a termékek, de az viszont tény, hogy ugyanazok, akik a térség vámszedői, elmondják róluk a rossz híreket, terjesztik, hogy ebben a térségben csalók vannak, és közben szedik a védelmi pénzeket, azoktól a gengszterektől, akik nekik egykoron besúgóik voltak. És név szerint említették Flaiszot és a többieket. Arról a Flaiszról van szó, akinek a jogerős ítéletét úgy sikerült megakadályoznia Veszprém megyében – mert börtönbe kellene vonulnia bor- és olajhamisítás miatt –, hogy megbízta védelmével Horváth Balázs ügyvédi irodáját. A parlamenti képviselő, volt belügyminiszter irodáját. Miután Horváth Balázs testvére a megyei bíróság elnöke, így a bíróság ítélethirdetés helyett elfogultságot jelentett be, ezáltal hosszú időre, amíg az új bíróság kijelölése meg nem történik, Flaisz Ferenc biztos, hogy szabadlábon marad. Vajon hová fejlődik az az ország, ahol parlamenti képviselő avatkozik bele az „igazságszolgáltatás” és a bűnüldözés dolgába. Ennél álságosabban nem működhet a politikai „elit”. Mert ami az elmúltévtizedben fonálként végighúzódott ezeken az ügyeken, az megmutatta, hogy Magyarország nem demokrácia. Hogy lehet a legfőbb ügyésznek és helyettesének a fia és felesége ügyvéd, hogy lehet úgy a felesége ügyvéd, hogy általában a második és harmadik rendű vádlottat védi, soha nem az elsőrendűt, gyakorlatilag tehát befolyással üzérkedik. De én úgy tudom, ha egy férj és feleség között vagyonközösség van, a főügyész is gazdagodik azokból a pénzekből, amit az ügyvéd feleség besöpör a közös kasszába. Györgyi Kálmánról beszélek, a másik ügyvéd pedig Fábián János és fia. De sorolhatnánk még a legfelsőbb bíróság alelnökét, Rabovszky Edét és ügyvéd fiát. A polgári demokráciákban teljesen kizárt, hogy közhivatalt betöltő, az igazságszolgáltatás csúcsán lévő emberek gyerekei vagy közvetlen hozzátartozói az igazságszolgáltatásban szereplőként fellépjenek. Ez olyan otromba csalás, amivel az elmúlt évtizedben folyamatosan találkozunk. Gondoljunk bele, mit csinál a bíró azzal a vádlottal, akinek egy parlamenti képviselő, volt belügyminiszter a védője? Vagy mit csinál abban az ügyben, ahol a védő Bárándy György, Bárándy Péter igazságügyminiszter édesapja. Fellép azzal szemben, aki kinevezi az ő főnökeit, fellép az igazságügyminiszter apjával szemben például. Nem hogy arrébb vonulna az igazságszolgáltatásból a politika, most már tevőlegesen is részt vesz benne, ügyvédként, vagy éppenséggel ügyvédi irodájával biztosítja, hogy bizonyos személyek, akik mérhetetlen vagyonra tettek szert, vagy pusztán strómanok, érintetlenek maradjanak. Mert azt nehezen lehet elképzelni, hogy abban a megyében, Bácsban, ahol állítólag Gergényi Péter felszámolta a bűnözést, de a legnagyobb az olaj-, a bor- és a szeszhamisítás, egyetlenegy komoly bűnözőt nem sikerült jogerősen bíróság elé állítani. Stadler Józsefet igen, de őt nem tartom komoly bűnözőnek. Ő egy primitív, négyelemis ember, aki gyakorlatilag nem csinált többet, mint megpróbálta a saját eszközeivel a gazdaságát felépíteni. És akkor abban bíznak, hogy Gergényi Péter Budapesten visszaszorítja a bűnözést! Az ember ilyenkor csak mosolyogni tud, és álságos szándékokat sejt mögötte. Van itt egy súlyos probléma. Gergényi Péternek sem jogi, sem rendőrtiszti főiskolai végzettsége nincs. És érettségije?! Azt mondják, Gergényi lesz a legtöbbet dolgozó rendőr Budapesten, mert neki nem kell érettségi találkozóra mennie. És mindez nem kizáró ok, hogy budapesti főkapitány legyen.
• Idézek az egyik napilapunk 2003. július végén megjelent múltidéző összefoglalójából. „Kastyják János alezredes, kiskunhalasi rendőrkapitány 1998 októberében levelet írt a főnökeinek, amelyben felhívta a figyelmet egy fölöttébb kétes nagykereskedő vezető politikusokhoz fűződő kapcsolataira. A levelet a Világgazdaság valahonnan megszerezte, leközölte. Gergényi Péter Bács-Kiskun megyei rendőrkapitány ezután Kastyjákot felfüggesztette állásból, és fegyelmit indított ellene. A fegyelmi eljárás 1999 júliusának derekán véget ért, Kastyjákot kirúgták. Zuschlag János országgyűlési képviselő, az MSZP Bács-Kiskun megyei ügyvezető elnöke közleményben adott hangot megdöbbenésének: ahelyett, hogy a fehérgalléros bűnözés és a politika között kialakuló kapcsolatokat vizsgálnák, azt rúgják ki, aki felhívja erre a figyelmet.” Eddig a napilapból vett idézet, a többit már én teszem hozzá. Ez a nagykereskedő Sepsi László volt, az akkor Fideszhez közeli SepsiKer tulajdonosa. Sepsi László az üggyel összefüggésben az óbudai hajógyári szigetről hívta fel telefonon a Magyar Köztársaság akkori miniszterelnökét, Orbán Viktort, és azt mondta neki: B…d meg Viktor! Kastyjákot még mindig nem váltották le? Másnap a kiskunhalasi rendőrkapitány nem volt a helyén. Abban az időben – csak emlékeztetőül mondom – Gergényi Péter volt Bács-Kiskun megye rendőrfőkapitánya. Most ő a vasprefektus, hiszen úgy állítják őt be, hogy eddig bármelyik megyében megfordult főkapitányként, mindenhol visszaszorította a korrupciót, mindenhol rendet teremtett.
• A korrupciót és a bűnözést vissza lehet szorítani statisztikai adatokkal. Ha valaki megfelelő mennyiségben mer csalni a statisztikával, akkor visszaszorította a bűnözést, mert ezt a statisztikát utána senki nem nézi meg. Mondok erre egy példát. Amikor egy gyűjtőszámon vannak a bűncselekmények, /1, /2, akár /437-ig egy nyomozónál vagy egy körzeti megbízottnál, akkor a bűnözést vissza lehet szorítani, ahány százalékkal akarják. Ettől természetesen a fertőzöttség fennáll.
• Mert sok perjelű ügy lesz, de a statisztikában ez csak egynek számít, pedig valójában akár ötszáz is lehet. Viszont kevesebb a statisztikailag kimutatható bűneset.
• Gondoljunk bele, ma Magyarországon, a hivatalos rendőri statisztika szerint, a bűnözés szempontjából legjobban Borsod-Abaúj-Zemplén megye áll. Az a megye, ahol bandaháborúktól kezdve minden van. Az viszont tény, ma a hivatalos statisztika szerint legdinamikusabban itt szorították vissza a bűnözést, holott bizonyos városrészekbe be sem megy már a rendőr. Minek? Nem is veszik fel a jegyzőkönyvet, itt úgysem lehet semmit sem csinálni, mondják.
• Ön szerint a budapesti rendőrfőkapitány, Gergényi Péter rendet tud tenni a fővárosban?
• Körülbelül annyi esélye van, mint egy nyeretlen kétévesnek az epsoni derbin. Nincsenek meg a feltételei. Ha a világ legjobb rendőre lenne, a világ legjobb apparátusával, akkor sem volnának meg a közhatalmi feltételek arra, hogy eséllyel vegye fel a küzdelmet a több évtizede a közigazgatásba, a bíróságba, az igazságszolgáltatásba beágyazódott maffiákkal szemben. Én nem az esetleges szándékot kétlem. Esélye sincs. Tudniillik, a politikai szándék ma Magyarországon még nincs meg arra, hogy visszaszorítsák a szervezett bűnözést. A szervezett bűnözés még jó pár évig, a teljes vagyon szétosztásáig és a vagyon átrendezéséig korlátlanul uralkodik, lehet Gergényi Péter, Kökényessy vagy akármelyik tábornok a rendőrfőkapitány. Nem személyfüggő a bűnözés visszaszorítása – állapította meg ezt 1970-ben Amerikában a szenátus ama bizottsága, amelyik a szervezett bűnözés visszaszorításának tapasztalatait próbálta levonni. De ugyanezt a következtetést vonta le az olasz parlament is, és az ottani igazságszolgáltatás is, amikor megindult bírói, igazságszolgáltatási kezdeményezésre a tiszta kezek mozgalma. A jelenlegi szituációban nincs esélye a főkapitánynak, senkinek sincs esélye. Hisz itt az intézményrendszerek már egymás ellen dolgoznak. Ha a rendőrség bármilyen eredményesen is tevékenykedne, a fideszes irányítású ügyészség kontráz. Kiadták utasításba, hogy a politikai jellegű cselekményeket lehetőleg fékezzék le. Nincs meg a harmónia a bűnüldöző szervek között, egymásra dolgoznak. Jelenleg is, és még igen hosszú ideig. Káoszt okozva és abban dolgozva nem lehet háborút nyerni.
A
nemzeti vagyont gyorsan kell ellopni
Az Orbán-kormány is hazája ellen cselekedett
• Nemcsak levitézlett emberek tűnnek fel újra a politikai életben, és akarnak ismét zászlóvivők lenni, hogy félrelengessék zászlóinkat, hanem régi ismert emberek bűnei tűnnek el. Nézzük meg, hogy az Antall-kormány időszakában kinek volt nagy szerepe a privatizációban: Mádl Ferencnek, aki jelenleg a köztársaság elnöke, és vele kapcsolatban a privatizáció egyáltalán szóba sem kerül. Vagy például a privatizációs minisztert az Antall-kormányban úgy hívták, hogy Szabó Tamás. Szabó Tamás idején hatalmas rablások történtek ebben az országban. Róla ma semmit sem tudni. A harmadik személy, akire gondolok, Schamsula György, aki közlekedési és hírközlési miniszter volt, útépítésekben vett részt, és számtalan dolog megkérdőjelezhető körülötte. Schamsuláról sem tudunk semmit.
• Ő perifériára került, de személyesen hallottam vezető szocialista képviselőtől, minisztertől 1994-ben, hogy Schamsula Györgyöt a legrövidebb időn belül letartóztatják. Ám legjobb tudomásom szerint, még büntető feljelentést sem tettek ellene. Ennyit a magyar politikai „elitről”. Schamsula miniszter úr személyesen nekem mondta el, hogy az M5-ös autópálya építésénél olyan szerződést kötött, amivel a szocialisták talpába akkora tüskét vert, hogy abból ki sem lehet azt húzni. Olyan oroszlánszerződést, amit fel sem lehet mondani. A szocialistáknak aknamezőt telepített, hangoztatta.
• Ami nem nagyon robban.
• Ez az aknamező a lakosságunk alatt robban. Ezeknek a galád, álságos megoldásoknak lett a végeredménye a vegyépszeres maffia megjelenése az autópálya-építésnél. Igazából a privatizációt körbelengte az elmúlt tizenöt évben az ismeretlenség, a tájékozatlanság, a törvénytelenség, és az a nagy hangzavar, amivel elterelték minden esetben a figyelmet a tényleges problémáról.
• Beszéljünk Mádl Ferenc szerepéről, akiről már írtuk, hogy 1957-ben, amikor Kádárék a forradalom leverése után gyilkoltak, a kommunista hatalmasságok engedélyével nyugati egyetemen tanulhatott. Később vendégtanárként dolgozott, szintén Kádárék alatt és szintén Nyugaton. Nem lehet tehát véletlen, hogy politikusi focicsapatomban a 18-as számú mezt viseli. Amikor Mádl elnök úr nem írta alá a parlament által elfogadott olajtörvényt, estebédre hívta őt a parlament Vadásztermébe Medgyessy Péter, Kovács László és Szili Katalin. A vendéglátók, hangzavar közepette megfeddték őt, ha még egyszer hasonlót mer cselekedni, nyilvánosságra hozzák a múltját, majd Szili Katalin házelnök még hozzátette, nekünk nagyon is megfelelne köztársasági elnöknek az MDF elnök asszonya, Dávid Ibolya. Így talán már érthető, hogy Mádl elnök úr egyre gyakrabban fogalmaz úgy, tenne ő valamit a hazáért, de megvan kötve a keze. Talán meg kellene szabadulni, nyilvánosan, a 18-as számú meztől, és bocsánatkérés mellett ismét a maga ura lehetne.
• Mádl Ferenc, mint tárca nélküli miniszter egészen az Antall-kormány átalakításáig, tehát Szabó Tamás privatizációs miniszterré történt kinevezéséig felügyelte az ÁVÜ és az ÁPV Rt. tevékenységét. Az ő ideje alatt nevezték ki az ÁVÜ élére, a spanyolos, kommunista harcoló ősökkel rendelkező Tömpét. Mádl helyettesét akkor Martonyi Jánosnak hívták. Közigazgatási államtitkár volt, de sorolhatnánk még jó néhány nevet az akkori csapatból. Egy Raskó György nevezetű úr pedig ma erősen kritizálja a jobboldalon a privatizációt, lassan már fideszes lesz. Az ő privatizációs felelőssége is abból az időből való. A privatizációban rendkívül komoly szerepet játszott Matolcsy György is, aztán Ditzházi Bertalan, aki gyorsan távozott az élők sorából. Térjünk vissza azonban Mádl Ferenchez. A nemzetközi jog tanáraként vajmi kevés eséllyel birkózhatott meg a magánosítással, szándékában sem állt, egy pillanatra sem, a nemzeti vagyon védelme. Sőt, a nemzeti érdekeket teljesen háttérbe szorította. Soha olyan elemzés nem készült, hogy az a százhúszmilliárd dollárnyi privatizált vagyon milyen stratégia szerint kerül kiosztásra, kik lesznek az új tulajdonosok, milyen tulajdonosi körből kerülnek elő. De azt sem mérték fel, hogy milyen ágazatok maradnak kizárólagos hazai tulajdonban, a magyar érdekek figyelembevételével. Egy privatizációt pedig csak úgy lehet elkezdeni, ha lényeges kérdésköröket eldöntünk. Az alapvető nemzeti érdekeket biztosítani kell, amelyek a későbbiekben meghatározzák a haza sorsát, bevételének, szuverenitásának garanciáját adják. Azt sem tudták egyébként, stratégia hiányában, hogy hány millió munkahely szűnik meg a privatizáció során.
• Mádl Ferenc mennyi ideig volt tárca nélküli miniszter, mennyi ideig felügyelte a privatizációt?
• Másfél évig minimálisan. Ez idő alatt olyan alapvető iparágakat értékesítettek, mint a növényolajipart, vagy a jövedéki termékkel, szesziparral, dohányiparral kapcsolatos területeket. Ezek a legnagyobb adótartalmú iparágak közé tartoznak. De egy-egy ciklus hatása messze túlmutat azon, hogy valaki meddig birtokolja a miniszteri bársonyszéket. Meg lehet nézni, Boross Péter rendkívül rövid ideig volt miniszterelnök, de az ő ideje alatt készítették el az energiaszektor eladását, amit aztán a következő kormány idején Horn Gyuláék dicsőségesen el is adtak. Miután Mádl kormánytag maradt 1994-ig, a felelőssége egészen addig fennáll, annak ellenére, hogy az oktatási területet kapta meg az MDF-kormány által kissé igaztalanul szélsőjobboldalinak minősített Andrásfalvy Bertalan professzor helyett. Tehát Mádl Ferenc ma a Magyar Köztársaság elnöke, és kabinetfőnöke az a Bächer Károly, aki parlamenti képviselő, majd Kupa Mihály és Szabó Iván politikai államtitkára volt. Így tehát közvetlen ráhatása van a magyar privatizációra, sőt előtte, mint a költségvetési bizottság alelnöke, végig azért dolgozott, hogy a privatizáció és a költségvetés egyensúlya meglegyen. Igazából Mádl Ferencnek az lett volna a feladata, az MDF-kormány programja és választási ígéretei alapján, hogy először fölülvizsgálja az önprivatizációt, amelyet egy országgyűlési határozat szerint teljesen alkotmány- és törvényellenesen folytattak le…
• Németh Miklós és csapata csinálta mindezt.
• Igen. Már Némethék idején is az ÁVÜ volt a nemzetrontás központja, a politika kinyújtott balkeze. Holott itt kellett volna kidolgozni rendkívül gyorsan azt a privatizációs törvénycsomagot, amely ágazatonként meghatározza a magyar gazdaság fejlődésütemét. Ehhez kormánydöntésre is szükség volt, ami 1990 nyarán meg is született. Bizonyos célrendszert jól határozott meg az akkori magyar kormány, de az ehhez tartozó eszközöket soha nem jelölte meg. Persze nemcsak Mádl Ferenc „áldásos” tevékenysége vált köddé a közvélemény előtt az elmúlt másfél évtizedben, nemcsak az ő privatizációs bűnei felejtődtek el, hanem a többi szürke eminenciásról is elfeledkeztünk. Szekeres Szabolcsról például senki nem tudja, hogy ez az Amerikából idejött ember mi mindent is csinált, aki egyébként Bokros Lajos kebelbarátja volt. Az elkövetett bűnök mellett az is kérdés, hogy miként került a magyar ÁVÜ élére. A lelkén szárad az élelmiszeripar privatizációja. Ekkor lett a jó barátból, Bokros Lajosból az állami tulajdonú Budapest Bank elnök-vezérigazgatója. Szekeres Szabolcs „uralkodása” 1991-92-ben zajlott Magyarországon. Volt a magyar privatizációnak pozitív alakja is. Teleki Pál unokája hazajött Amerikából, és az ÁVÜ élén 1990 őszétől 1991 nyaráig a nemzeti érdekeket próbálta előtérbe helyezni, de vajmi kevés sikerrel, és talán éppen ezért, rövid munkaviszony után eltávolították őt az irányító pozícióból. A rablás taktikája rendkívül egyszerű. Az ÁVÜ élén rövid időszakonként váltják egymást a vezetők, és utána mint rossz privatizátorok távoznak. De hiába az elkövetett bűn, senkit nem vontak felelősségre. Mádl Ferenc tárca nélküli miniszterként – mint az ÁVÜ igazgatótanácsának elnöke – 1990-től 1992 nyaráig irányítja a kormány privatizációs stratégiáját. Mi történik ekkor? Egymással homlokegyenest ellentétes döntéseket hoz az Alkotmánybíróság, amely, szóltunk már róla, alkotmányellenesen működik. Azt mondja például, hogy nem alkotmányellenes egymillió szerződés utólagos módosítása. A lakásprivatizáció szörnyűségeiről beszélek.
• Amikor több kamatot kellett fizetni a lakásbérlőkből lakástulajdonosokká válóknak a szerződésben korábban rögzítettnél.
• Akkor gyakorlatilag több százezer embert hozott lehetetlen helyzetbe a törvényellenesen működő Alkotmánybíróság. Aztán az Alkotmánybíróság rögzíti azt is, hogy a föld reprivatizációja az alkotmány szerint nem megengedett. De mire hivatkozva mondja ezt? Tisztességtelenségek sorozatára hivatkozva. Ezt megelőzően nem adják vissza a volt lakástulajdonosok lakásait és a szatócsboltokat sem, majd azt mondja az Alkotmánybíróság, ha az imént említettek nem juthattak tulajdonukhoz, a föld sem jár vissza. Tehát először tudatosan végigvisznek egy alkotmányellenes döntéssorozatot, amikor is az eredeti állapotot nem állítják helyre más vagyontárgyak esetében, aztán azt mondják erre a jogi képtelenségre, hogy emiatt nem lehet a földet reprivatizálni, ezért nem kaphatja vissza eredeti tulajdonosa.
• Csak zárójelben jegyzem meg, Romániában 2003-ban zajlik a tulajdon visszaadása, és itt nem privatizációról beszélnek, hanem tulajdon visszaadásról, mindenki visszakaphatja a korábban elvett tulajdonát, egyetlen feltétel van csupán, román állampolgárnak kell lennie. Igaz, az ott élő magyarok ezen a területen is hátrányt szenvednek.
• Magyarországon ez nem így történt. Itt mindenki kaphatott a privatizációból, aki igazolni tudta, hogy semmi köze a hazájához. Kérem tisztelettel, Mádl Ferenc, aki nemzetközi jogász, nálam vélhetőleg sokkal jobban tudja, hogy a környékünkön, ahol magánosítás folyt, Észtországban, Lettországban, Litvániában, az örök jogi alapelvet elfogadva, a reprivatizációt helyezték előtérbe. Még Oroszországban, Ukrajnában, Csehországban, Szlovéniában, Horvátországban is, mindenütt. Mi az az ok, ami miatt Magyarországon ez az örökös alapelv nem érvényesülhetett? Az Alkotmánybíróság a legpiszkosabb döntését hozta meg, amit valaha testület meghozhatott. Az eredetben visszaállítható földtulajdonnál arra hivatkozik, hogy nem számít, hogy a reprivatizációt kívánja a gazdasági és a jogbiztonsági érdek is, a föld eredeti tulajdonoshoz történő visszajuttatása aránytalan előnyökhöz juttatná másokkal szemben – és ez az égbekiáltó hazugság – a kifosztottakat. Micsoda szörnyű beteges gondolkodás az, hogy valakitől negyven évig elbirtokolnak valamit, de nem adják vissza az ősi jog szerint, mert azzal az egykori kifosztott aránytalan előnyökhöz jut. Amikor az Alkotmánybíróság ezt a döntését indokolja, elfeledkezik arról, hogy közel fél évvel azelőtt hozta meg azt a döntését, hogy az állam, a költségvetés, az OTP aránytalan hátrányba kerül, ha továbbra is a kedvezményes kamatokat fizetik a lakásvásárlók. Kérem tisztelettel: az egyik oldalon, amire ez a szörnyűséges döntés hivatkozik, több ezermilliárd forintos nemzeti vagyon, a földvagyon áll. A másik oldalon – fogóddzanak meg – évi három-négymilliárd forint kamattámogatás. Aki ezt a döntést meg merte hozni, tudatosan hazája lerombolására törekedett. Tudniillik, ha a magyar költségvetésnek 1990-91-92-ben nincsen pár milliárd forintja az egyébként kétségkívül hátrányba szorított emberek, a lakásvásárlók megsegítésére, akkor ez nem egy szuverén ország, hiszen ebben az időszakban már folyik a bankkonszolidáció előkészítése, ahol több, mint négyszázmilliárd forinttal segítik ki a tolvajokat, a bankárokat, a politikusokat és más kegyenceket. Vajon száz-százötvenszeresét egy tételben visszaadni a kereskedelmi bankhálózatok tolvajainak nem nagyobb bűn, mint azt a pár embert helyzetbe hozni, aki önhibáján kívül vált munkanélkülivé, pontosan a rendszerváltó „elit” idegen érdekek szerinti szolgálata miatt? Mert privatizálni ott, ahol nem védik meg a nemzeti tulajdont, bűn. Ott, ahol már 1991-ben szabad sikkasztani, csalni és lopni a főügyész, Györgyi Kálmán úr szerint, mert a szolidaritási alapot ebben az időben vonták el a dolgozóktól, s költötték el büntetőjogi felelősségre vonás nélkül a hivatalban lévő állami vezetők, a MOM-ban és más állami vállalatoknál. Gondolják el, levonják az egyébként szociálisan hátrányos helyzetű, alig dolgozó emberektől a szolidaritási alapot, és ebből dolgozói, vezetői jutalmakat osztanak ki maguknak. Ezt az ellentmondást észre nem venni, ne higgyük, hogy Magyarországon ilyen korlátolt az igazságszolgáltatás és a politikai vezetés. Igazából a Mádl Ferenc-féle jogászcsapatnak az a legnagyobb bűne, hogy hazája ellen dolgozott idegen érdekek szerint. Mádl a köztársaság elnöke, s teljes egészében elfelejtődött a bűnösmúlt, hogy négy évig felelőse volt hazája kirablásának. Megdöbbentő, hogy senkinek eszébe sem jut ezt felvetni. 2003 júniusában még mindig hazudozik pártpolitikai érdekek szerint, ennek a nemzetrontó privatizációnak a történetiségén és történelmén a politikai „elit”. Ha azt mondom, hogy Orbán Viktor és kormánya nem vizsgálta felül a privatizációt, akkor nemcsak azt mondom, hogy nem tartotta be választási ígéretét, hanem azt is, hogy alkotmányellenesen, a hazája ellen cselekedett. Vajon melyik kormány merte a külföldiek előtt megnyitni a magyar földpiacot? Még a Németh-kormány sem. A ’87. évi II.-es törvényben elő sem fordult olyan passzus, hogy külföldi magántulajdonosa lehet a magyar földnek. A 2001-es göteborgi szerződésben az Orbán-kormány nem kevesebbet vállalt, mint hogy külföldiek is vásárolhatnak magyar tulajdonú földet. Évezredes hagyományainkat sértették meg ezzel. Erre mondta az áljobboldali magyar sajtó, hogy a privatizáció Orbánék ideje alatt megtorpant. Ha ez megtorpanás, akkor vagy tudatosan hazudik ez a nemzetinek álcázott bagázs, vagy ami még rosszabb, jelenleg is idegen érdekeket szolgál. Anélkül, hogy túlértékelnénk Mádl Ferenc és az Antall-kormány privatizációs szerepét, Mádl nem tett mást, mint tudatosan idegen érdekeket szolgált. S közben Magyarországon az elmúlt tizenvalahány évben, és ez már valóban természetellenes, privatizációs bűncselekmény nem történt, legalábbis a magyar bíróságok szerint nem. Bár interpellációim kapcsán hatalmas lendülettel nekifogtak egy-két vizsgálatnak, de minden egyes ügy már a nyomozati szakban elhalt. Legyen szó az Autókerről vagy bármilyen más ügyről, gyakorlatilag mind a titkosítás áldozata lett, magyarul a rendőrségnek és az igazságszolgáltatásnak esze ágában sem volt kivizsgálni. A privatizáció igazi kardinális kérdés, tehát alkotmányossági kérdés. Ugyanakkor a polgárjog és a büntető jog nem avatkozik be, nem vizsgálja senki az aránytalan szerződéseket és a hazai érdekek megsértését. Vajon hogy lehet az, hogy – világbanki felmérés szerint – százhúszmilliárd dollárnyi nemzeti vagyont úgy privatizálnak, hogy még a korrupció árnyéka sem vetődik fel, holott minden egyes nyugat-európai elemzés – vagy éppen belső értékelés is – Magyarországon folyamatosan a korrupció erősödéséről beszél. Természetellenes folyamat, amit a privatizáció kapcsán a magyar kormány és a magyar politika folytatott.
• Mádl Ferencet Szabó Tamás követte a privatizációs miniszteri poszton. Az a Szabó Tamás, aki 2002-2003-ban a Balaton környékén élve, túlbuzgó vallásosként mutatja magát. Nem akarok kételkedni vallásosságában, csak gondolkodom, nem lehetséges, hogy Szabó Tamás így próbál megszabadulni a felelősségtől, ami privatizációt felügyelő miniszterként terheli őt.
• Amikor a szocialista párt vezetőivel 1994-ben erről beszéltem, azt mondták, ha senki mást, de Szabó Tamást felelősségre vonják. Hogy miért nem tették, annak ma már százszázalékos bizonyítéka van. Tudniillik, Szabó Tamás ideje alatt gazdagodott meg az egész szocialista bagázs, Máté Lászlóstól, Csintalanostól kezdve, mind. Ekkor lett tulajdonosa az Ofotértnek, s más hatalmas vagyonnak Várszegi Gábor, Máté László, Csintalan Sándor, hogy a közvetlenül a pártpolitikából jötteket említsem csupán, vagy az azóta elhunyt Völgyes Iván, László András. Ide sorolhatjuk a még ma is flangáló Bankár kft.-s Matolcsy Györgyöt, a vegyépszeres Nagy Eleket, Princz Gábort és közvetlen környezetét, akik ma milliárdosok. De közéjük tartozik a Leisztinger Tamás-féle fiatal csoport, amelyik az Eravis és a Hunguest többségi tulajdonosává vált. Ebben az időszakban és velük történt meg Magyarország sokszoros kifosztása. A szocialisták 1991-92-93-ban fennen hirdették, hogy a kárpótlási jegy semmi más, mint békekölcsön. Ezt a hatalmas média túlsúlyukkal el is tudták hitetni. Szabó Tamásék elrendelték a tömeges privatizációt, mely nem kevesebbet jelentett, mint a kárpótlási jegyek bevonását a privatizációba. Megtörtént a hatalmas állami tulajdonok átjátszása, tömegesen. De miután a kárpótlási jegyekkel csak két év múlva állítottak szembe privatizálható vagyontárgyat, ezáltal a jegy értéke a töredékére csökkent. Viszont, amikor a bennfentes gengszterek megszerezték a kárpótlási jegyeket, akkor rengeteg olyan vagyontárgyat dobtak piacra, amely megvételekor a harmadáért megvásárolt kárpótlási jegy – és ez Szabó Tamás felügyelete alatt történt –, 1760 forinton került beszámításra. A bűnös privatizátor ötször akkora vagyontárgyat kapott a kárpótlási jegyért, névértékben, mint amennyiért vette.
• Mi vész el Szabó Tamás ideje alatt értékben, de tárgyakban is?
• Szabó Tamás ideje alatt bizonyíthatóan a nemzeti vagyon mintegy negyven százaléka elveszett. Olyan iparágak, mint a Közútépítő Igazgatóság, dohányipar, dohány fermentálás, édesipar, szeszipar, beleértve a likőrt, a cukoripart, a növényolajipart, a gabonafeldolgozókat, a malmokat, a biztosításokat. Ezek jó része mind idegen kézbe került. Ez idő alatt hozza az állami bankokat tudatosan olyan nehéz helyzetbe a költségvetés és a privatizációt felügyelő miniszter, hogy azokat konszolidálni kell. Tudniillik, a bankkonszolidáció, majd a későbbi adóskonszolidáció Szabó Tamás uralkodása idején történt. Ez idő alatt veszik el a munkaerőpiac egymillió munkása. Bezárják a gyárakat, a külföldi piacot vásárol Magyarországon. Tudatosan tönkreteszi az élelmiszer-feldolgozóipart konzervgyárastól, hűtőházastól, mindenestől, és az úgynevezett tőkeemeléses kárpótlási jegyes privatizáció válik divattá, amelynek a közös nevezője minden esetben ugyanaz. A mai napig sem vizsgálták még felül a privatizációs szerződéseket, amelyeket Szabó Tamás idejében kötöttek. Nem védték a munkást sem. Látszólag, álságosan kötelezték a külföldi tulajdonost a munkaerő védelmére. Természetesen szakszervezet hiányában ez nem történt meg. Nézzük csak meg, hogy ürítik ki a dolgozók kasszáját! Létrehozzák a nagyon nehéz helyzetben lévő és hihetetlen reáljövedelem-csökkenést szenvedő lakossággal szemben a kétkulcsos áfát, ami európai mértékben ma is egyedülálló, sehol ilyen magas áfát nem fizetnek. A munkaerőpiacról kiesett embereket sokszoros adóval, a jövedelemadón kívül a szolidaritási járulékkal, az áfával, a betegségbiztosítási- és a nyugdíjjárulékkal büntetik, mára pedig hozzáteszik még az egyszázalékos ápolási díjat is. Magyarország a világ egyik adóval legjobban megszorított polgárságát tudhatja magáénak. Amikor a jövedékipar egyik-másik részén könnyítenek, tudatosan létrehozzák az olajmaffiát, ennek tagjai már ’91-92-93-ban százmilliárdos jövedelmekre tesznek szert. Ezek a strómanok vásárolják fel a kárpótlási jegyet, és lesznek tulajdonosok állami gazdasági, termelőszövetkezeti vagyonnál, vagy éppen más vagyontárgyak felszámolásánál. Látszólag nem függenek össze ezek a dolgok, de a valóságban kimutatható a felszámolási maffia, a jövedékmaffia, a kárpótlási jegy- és a privatizációs maffia közötti összefonódás. Még személyekben is azonos a bűnözői kör, és szocialista irányítás alatt működik.
• Az Antall-kormány idején.
• Az Antall-kormány ideje alatt az úgynevezett nemzeti jobboldalnak csak annyiban volt hatása a privatizációra, hogy Széles Gábor kapott egy keveset, a Videotont, s mást, meg még egy-két ilyen bennfentes vagyonhoz jutott. Ezek azonban százalékban ki sem mutathatók a nemzeti vagyon más kifosztóival szemben. Igazából MDF-es képviselő nem is lett gazdag ember. Volt egy jó párnak strómanja, de ezek az emberek közel sem kerültek a húsos fazékhoz. Oda olyan embereket engedtek csak, akik a KISZ KB székházában maradtak – ott rendezték be ugyanis az ÁVÜ-központot –, és a Budapesti KISZ Bizottság munkatársai vették át az állami vagyon kezelését, és vonultak ki a Vörösmarty térről a Pozsonyi utcai székházba. Itt aztán tetten érhető a nemzeti vagyon felmorzsolása idegen érdekek szerint. Amikor Szabó Tamásról beszélgetünk, akkor nem tudom, valóban összetörte-e a lelkiismeretét az, amit a hazája ellen elkövetett, de egy biztos, ő csak egy fogaskerék volt ebben. Ő – megbocsássa a világ – rendkívül primitív, alulképzett közgazdász, aki ellen akkoriban – meg is jelent – lopás miatt büntetőeljárást indítottak, a munkatársai között volt is, akit lecsuktak. Szabó Tamás ezután váratlan gyorsasággal politikai pályára került. Nem akarok nagyon komoly összefüggéseket találni a két esemény között, de közöttünk sok olyan ember van, aki ellen hirtelen befejezték a büntető eljárást, mielőtt az MDF megalakult volna. Van egy másik volt miniszter, Szabó Iván, aki ellen szintén eljárást folytattak le kisszövetkezet felszámolása miatt. De bizony Schamsula György képviselő úr ellen is volt a Kéményseprő Vállalatnál több olyan feljelentés, aminek soha nem jutottak a végére. Ezek az emberek hirtelen pozícióba kerültek. Meggyőződésem, hogy szándékaikkal szemben, foghatóak voltak. Amikor már tudott volt, hogy kimutathatóan idegen érdekek szerint, meghatározott technikával „rongyolják le” a magyar nemzeti vagyont, hogy az ingyen odaadható legyen, akkor a frakcióban többször megjelent Szabó Tamás magyarázni a bizonyítványát, de igazából soha egy értelmes mondatot nem tudott elmondani. De a segítői között volt Szabó Iván, aki először csak ipari miniszterként, majd pénzügyminiszterként indokolta – az egyébként általa méltán gyűlölt – Szabó Tamás cselekedeteit. Védte őt. Azt mondta, hogy igazából az az érdek, hogy minél gyorsabb legyen a privatizáció, mert legalább gyorsan ellopják a vagyont, és utána működtetik. Ez olvasható az MDF parlamenti frakciójának jegyzőkönyvében.
• Így hangzott el, hogy legalább gyorsan ellopják?
• A szó szoros értelmében. Szabó Iván azt mondta, minél gyorsabban lopják el, annál gyorsabban jelentkezik az egyéni érdek. Értsük meg tehát, nem lehet a privatizációt húzni. Ez indirekt segítség volt Szabó Tamásnak és a kormánynak is.
• Szabó Tamás gazdag ember lett?
• Nagyon gazdag ember lett, de ennek ma kevés nyoma van. Sokat beszélnek Balatonfüred környékén, hogy mekkora a vagyona, de százalékban nehezen kimutatható azokéhoz képest, akiknek a javára döntött. Én úgy látom, személyes találkozó után, hogy ő valóban egy összetört, üres tekintetű ember lett, aki birkózik a lelkiismeretével, és elsősorban a saját lelkiismerete elől és nem a felelősség elől bujkál. A Balaton északi partjának privatizációja legendás volt, ebben minden esetben benne volt az ő személyes érdekeltsége is, de hogy ebből a vagyonból mit tudott megőrizni, az már teljesen más kérdés. Mert igazából a nemzeti vagyon átrendezése, ami nem külföldi kézre került, a mai napig is tart. A felszámolási eljárások, a banki bebuktatások jelenleg is bírósági, hatósági segédlettel folynak. A VPOP, az APEH nyomozóhivatala olyan különleges jogosítványokat ad, hogy bárkit, bármikor meg tudnak fosztani a vagyonától. Ezeket a kérdéseket azért még Szabó Tamás sem láthatta előre, akkor, amikor ezeket a privatizációs vagyontárgyakat alkotmányellenesen, törvényellenesen, bűncselekménnyel átjátszatták vele. Igazából maradandó kárt azzal okozott, hogy az élelmiszergazdaság és a jövedékipar tönkretételével, idegen kézbe adásával az alapvető nemzeti érdekeket sértették meg. És itt nem is a forinttal van probléma, a gond az, hogy minden országnak megvan a személyes érdeke, minden népnek megvan az összetartozása, nemzeti akarata, hogy milyen stratégia szerint működteti gazdaságát. Tudniillik, ennek a gazdaságnak a működtetéséből, adóbevételeiből képződik aztán a társadalmi renden belüli közigazgatás, igazságszolgáltatás finanszírozása. Magyarországon, miután arra helyezték a hangsúlyt, hogy lehetőleg külföldi tulajdonos kapja meg a vagyont, mert az majd technológiát hoz be Magyarországra, szinte nem is volt kérdés, hogy minek kell stratégiailag magyar kézben maradnia. Nagyon elhibázott volt ez a stratégia – ha egyáltalán lehet egy nemzetrontást stratégiának nevezni –, de az, aki a hazáját szereti, soha az életben nem fogja megérteni, hogy milyen alapon szórták szét külföldi tulajdonosoknak a nemzet értékeit. Holott élnek a magyar tulajdonosok és utódaik, ők visszakaphatták volna az elorzott vagyont. Igazán siralmas, hogy azokat a gyárakat, ahol él a tulajdonos, milyen alapon adják oda ingyen másnak. Annyira rossz a magyar bírói gyakorlat, természetesen az Alkotmánybíróság irányításával, hogy bár megtagadja a vagyontárgyak, a házak, gyárak, egyebek visszaadását a tulajdonosnak, ugyanakkor példa nélküli ítéletet hoz a legfelsőbb bíróság egy vagyontárgy esetében, tudniillik a Herzog örökösöknek visszaadja a festményeket. Ők mitől mások? Érti azt valaki, hogy ez mitől igazságszolgáltatás? Nyilvánvaló, hogy a döntések logikáját nem Magyarországon kell keresni. Idegen érdekek szerint érvényesült minden. Antall Józseffel sokat beszélgettem erről, talán most valóban újdonságot mondok el. Antall József azt mondta, nem csak nekem, sokak előtt, hogy azért nem adják vissza az államosított nemzeti vagyont, mert jórészt nem azok az emberek kapnák vissza, akik egy napon imádkoznak vele. Ez az ő olvasatában annyit jelentett, hogy zsidó tulajdoni túlsúly van az államosított vagyontárgyak között. Ezt akkor sokan nem értettük, és visszakérdeztünk, hogy ettől még vissza lehetne adni, hiszen ők magyaroknak tekintik magukat, igaz, hogy nem katolikus, hanem zsidó vallásúak, vagy éppen kikeresztelkedett kálvinisták, de nem lehet az, hogy azokat a tehetséges embereket, akik a hazájukat szolgálták, kiszorítsuk ilyen álságos indokokkal. Érdekes módon egyébként Antall ezt a kijelentését az MDF-frakció tapsvihara közepette megismételte más formában, amikor azt mondta, ő csak egyetlenegyet kért az SZDSZ-től a paktum ellentételeként, hogy az SZDSZ olyan köztársasági elnököt jelöljön, aki vele egy napon imádkozik. Így került előtérbe Göncz Árpád, mondta el Antall. Hozzátéve, hogy Szabad György nem keresztény ember, tehát a magyar legfelsőbb közjogi méltóságok közül legalább a kereszténység legyen többségben. Ezek után ismét feltehető a kérdés, vajon milyen alapon tagadták meg a magyar reprivatizációt és az eredeti állapot helyreállítását. A válasz több mint kétszínű. Ha valahol vallási alapon lehet valakit tulajdonossá tenni, vagy továbbra is kifosztottságban tartani, akkor ott őrült nagy baj van.
• De ez az antalli szándék végül mégiscsak melléfogás, mert ugyan nem kapták vissza a zsidók a jogos tulajdonukat, ha így akarta Antall, ugyanakkor viszont az utódok politikai hatalomhoz jutottak. A politikai hatalom lehetőséget adott arra, hogy ők osszák el a vagyont, és nyilvánvaló, maguknak is osztottak ebből. No de hát a külföldön élő magyar zsidók is, mint külföldi befektetők, tulajdonhoz jutottak Magyarországon. Tehát a puska visszafelé sült el.
• Valamit tisztázzunk! Ma senki nem tudja, hogy az új tulajdonosok között arányaiban ki milyen vallású. Azt tudni kell, hogy a két világháború között az értelmiségi szakmák többsége elsősorban a kikeresztelkedett vagy zsidó vallású emberek kezében volt, ma is ők birtokolják. Jelentős részük hazájukat szerető, magyarságukat büszkén vállaló emberek voltak, akik megjárták a poklot, és sokszor vissza sem tértek onnan. Velük szemben példátlan dolgok történtek, igaz, nem a szuverén Magyarországon, hanem a nácizmus árnyékában. De ami történt, azt soha nem lehet visszafordítani, mert életet nem lehet visszaadni.
• Életet nem lehet visszaadni a Don-kanyarban sem, a Gulágon sem, a Hortobágyon sem.
• Én azt szeretném, ha mi magyarok választ adnánk a kérdésre, legyünk bármilyen vallásúak: a hadifoglyok, akik közül százalékban kevesebben jöttek vissza, mint ahányan a zsidó poklokból, nem ugyanolyan holokausztot jártak végig? Vagy azok, akik Sopronkőhidáról soha nem tértek meg, vagy a hortobágyi Gulágról, vagy Ercsről, ők nem ugyanolyan holokauszton mentek keresztül, mint zsidó testvéreik? Nem lehet megkülönböztetni vallás, faj és felekezet szerinti fájdalmat. De miért szégyelljük mi, magyarok, hogy legjobbjaink a Don-kanyarban maradtak vétlenül, mert őket a haza odavezényelte. Miért kell őket árulónak kikiáltani? Miért nem kapnak ők kárpótlást? Ha egyik népcsoport, vagy egyik felekezet kaphat, akkor az örök emberi igazságosság szerint a másiknak, a többségnek is meg kell ugyanazt kapnia. A kérdésében benne van a szinte feloldhatatlan probléma. Ugyanazok a gazemberek, akik a tanácsköztársaságnál, a központi bizottságban zsidóknak vallják magukat, de hitetlenek, több mint hetvenöt százalékban uralják a politikai „elitet”. Majd utána ezek az emberek Nyugaton menedéket kapnak. A Kun Bélák. Másik részük elmegy Moszkvába, tovább pusztítani a magyar népet, a magyar tudatot. Ha tovább folytatjuk, még ennél is sokkal súlyosabb a helyzet. 1945-ben, amikor visszajönnek, az ÁVH ezekből a hitetlen emberekből állt. Ki merem mondani, hogy a zsidóság és a magyarság legnagyobb ellensége ma már a hivatalos Mazsihisz-vezetés, amelynek tagjai a múlt rendszert is vezető beosztásban szolgálták végig, akár ÁVH-s tisztekként, vagy más vezető beosztásban. A Dob utcai, Wesselényi utcai, egyszerű járadékon szenvedő zsidó ember ugyanolyan áldozata a „rendszerváltozásnak”, mint mi, a többségi katolikus vagy éppenséggel református ember. Nekem nagyon sok zsidó barátom van, akikkel soha nem tudtam azon vitatkozni, mert fel sem merült az a kérdés, hogy ki milyen módon imádja ugyanazt az Istent, és ki milyen rítussal szolgálja, én katolikusként, ő zsidóként, a másik reformátusként, a harmadik pravoszlávként, ennek nincs jelentősége. De az a gyűlölet, ami ránk zúdul, mint bűnös népre, ugyanazoktól, akik a „rendszerváltozás” előtt, még emlékszem rá, a legnagyobb hévvel szidták Izrael nemzetellenes, rasszista politikáját, az egyszerűen megmagyarázhatatlan. Vajon a magyar sajtó, a magyar politikai „elit” nem palesztinpárti volt 1991-ig? Nem ítélte el naponta a sajtó, a televízió, a rádió, a Népszabadság az izraeli gyilkos megtorlásokat? Mi változott a palesztinok irtásával, a hazátlanságukkal kapcsolatban az utóbbi tizenöt évben? Miért lett Magyarország olyan nagy Izrael-barát, amely országot az egész világ elítéli, az ENSZ határozatok tömegével teszi ezt, mert nem tartja be az alapvető emberi jogokat – rögzíti az ENSZ közgyűlése. Hiába akarunk hazudozni, hogy toleránsak vagyunk a másikkal szemben, ha az nem toleráns velünk szemben. Vajon mi történt azokkal az emberekkel, akik ÁVH-s vezetőként kifosztották a hazájukat és gyilkoltattak meg embereket, Gulágokat hoztak létre? Mért lehet az, hogy ma ugyanők és utódaik dirigálnak a magyar parlamentben, az igazságszolgáltatásban, vagy éppenséggel, a közigazgatás bármely területén. Hogy lehet ez a sok-sok színeváltozás, hogy egyszer materialistaként szidom a zsidó államot, majd utána megjátszom, hogy hívő zsidóként Izrael államot szeretem. A bűnözés nemzetközi mércéjű. Ha azt az állam csinálja, még veszélyesebb. A gyermekek, a babák egy nyelven sírnak, legyenek palesztinok vagy zsidók. A magyar, a szerb, az iraki, a palesztin gyerek ugyanúgy szenved az amerikai bombától, az izraeli tanktól, mint a bármilyen más vallásban született. Egyet viszont soha nem tudok megérteni. Ma Magyarországon azok hirdetik nyíltan, hogy antiszemitizmus van, akik korábban azt hirdették, hogy a zsidó állam bűnös, név szerint ugyanazokról az újságírókról beszélek, akik eljártak Közel-Keletre, és most nem a kivételre, Chrudinák Alajosra gondolok. Tudósítóként dicsőítették a palesztinok felszabadító küzdelmét, ugyanezek a politikusok ma Izraelben újságíróként kujtorognak, abban az egyetlenegy országban, ahol bárki, ha zsidónak vallja magát, kiadatási eljárás nélkül menedékjogot talál. Még a bűnöző is. A magyar tolvajok jelentős része – a Zalatnay-féle pénzmosás mögött álló gazember ugyanúgy – Izraelben húzza meg magát, mint ahogy Anzelm Simon a Torgyán-féle csapatból, aki Simon Lászlóként vált ismertté itthon. Ő egy kis gazember. De Zemplényi György is odament. Miért kell a zsidóság mögé bújni? Miért akkor jut eszébe Vízi Lászlónak, a tolvaj gazembernek a téesz melléküzemágak kapcsán, hogy zsidó ember, amikor éppen a hatóság látókörébe kerül? Igazából visszaélni is lehet a jogokkal, nemcsak biztosítani a jogokat. A hazánk területére beözönlő idegenek közül többen a legnagyobb magyarok lettek. A mi magyar történelmünk csodálatos, mert legnagyobb költőink, íróink, zenészeink gyökerei bizony sok esetben nem magyarországiak, legyen az Petőfi (Petrovics) Sándor, vagy éppen József Attila. De mi azt nem tudjuk feldolgozni magunkban, hogy a saját áldozatainkról nem emlékezünk meg. Néhány percre mondandónkkal messze jutottunk a privatizációtól, mégis megdöbbentő, hogy Trianont ma ki sem szabad ejteni, de ki lehet ejteni minden mást, és bűnös nemzettudatként éljük meg közelmúltunkat. Ugyanazok gerjesztik a „bűnös vagy” érzést, akik az elmúlt szocializmusban, majd az azt megelőző szocializmusban is meghatározói voltak a magyar politikai életnek és a magyar haza elárulásának. Mert vajon az örök igazság-e, hogy a fiúk nem felelnek az apák bűneiért? Ez valóban igaz. De vajon azokat az előnyöket, amelyeket apáik bűnei miatt élveztek hosszú évtizedeken, vagy hosszú évszázadokon keresztül, azt nem lehet valamikor igazságosan helyretenni? Miért van az, hogy ma Magyarországon eleve hátrányos helyzetbe születnek azok az emberek, akiket megfosztottak a tulajdonuktól? Miért van az, hogy a parasztember, aki fenntartotta a nemzetet, a nemzet gerincét alkotta, ma ugyanolyan nyomorult, mint száz évvel ezelőtt? Ha ezeket a kérdéseket nem beszéljük meg egymás között, Magyarországnak az elkövetkezendő időben esélye sem lesz, hogy identitástudatát helyreállítsa. Mert az Európai Unió keretei között, ahol a nemzetállamokat oly keményen tagadják, a közös alkotmányuk majd nem is tesz róla említést, milyen esélylyel szerezzük vissza a magyarságtudatunkat? Évtizedeken keresztül úgy tanultuk, hogy hazánk az utolsó fasiszta csatlós. Egy ideig meg az utolsó szocialista csatlós voltunk. Most pedig ugyanazok, akik ezt nekünk politikusként, vezetőként sulykolták, ma az utolsó nyugati csatlósként követik el a hazaárulást. Ugyanazok a politikai vezetők, akik reformkommunistaként, előtte ’56 reformkommunistájaként, majd reformfasisztájaként egyébként is szerepeltek. Mert ez a gondolkodásmód az egész köztudatukon keresztül ment. A magyar privatizáció valóban nemzetrontó, mondják a nyugati értékelések. Vajon annak következményét hogyan lehet sikerként elkönyvelni, hogy a tulajdon több mint nyolcvan százalékban külföldi kézbe került? Vajon hogy lehet azt eredményként feltüntetni, hogy nem állítják helyre a jogtalanságot, és azt mondják az egykori államosítók, ma a politikai „elithez” tartozók, hogy eszük ágában sincs elismerni, hogy jogtalan volt az államosítás, annak ellenére, hogy ezt törvény rögzíti? Vajon milyen bírói gyakorlat vagy felfogás az, ahol azok a bírók, akik halálos ítéletet hoztak, semmisségi felülvizsgálat alá esnek az ítéleteik, megszüntették törvény erejénél fogva az ítéleteiket, ma mégis a legfelsőbb bíróság csúcsánuralkodnak? És nincs jogegységi döntés. A legfelsőbb bíróság elnöke mondta el ez év tavaszán, hogy legfontosabb feladatának a jogegységi döntés megvalósítását tekinti. Ha most ezt megnézzük, Magyarországon jogegységi-, gondolkodási-, identitási egység nem valósult meg. A többnemzetiségű országokban sokkal jobban szabályozzák az egymás közötti viszonyt, akár népcsoportok szempontjából is, mint ugyanannál a népnél, ahol egy nyelven beszélnek, mindannyian magyarnak vallják magukat, de közel sem azonos jogokkal állnak akár a bíróság, akár a közigazgatás elé, nem egyenlő partnerei a bankoknak, a közélet bármely területén hátrányt szenvednek el.
• Folytassuk a privatizációs névsorolvasást, s maradjunk továbbra is a minisztereknél. 1994-ben, szóltunk már róla, Boross Péter kormányzásának rövid ideje alatt előkészítették az energiaszektor eladását, tervszinten. Horn Gyuláék 1994-től kezdődő uralkodásuk alatt be is fejezték ezt a privatizációt, pontosabban az energiaszektor nyolcvan százalékát külföldi kézbe adták. És ez nem privatizáció. A Horn-kormány meghatározó privatizációs miniszterét úgy hívták, hogy Suchmann Tamás.
• Amikor Suchmann Tamás miniszter lett, két stratégiai ágazatot adtunk el. Az egyik az energia, de a közel azonos jelentőségű kereskedelmi bankok privatizációja is az ő ideje alatt történt meg, amelynél otrombább csalássorozattal nemigen találkozott a magyar privatizáció történetében senki, pedig bőven voltak negatív dolgok. Menjünk sorba! A Budapest Bank eladásakor ötvenmilliárd forint a ráfizetés, és nem banki tevékenységet végző szervezetnek, a világ legnagyobb vállalatának, a Tungsramot akkor már birtokoló General Electricnek adták oda. A második és harmadik legnagyobb bankot, a Hitelbankot, valamint a Kereskedelmi és Hitelbankot is ekkor privatizálják. A Hitelbank a holland ABM Amroé lesz, a Kereskedelmi és Hitelbank pedig egy belga banké. Mi ennek a lényege? Mikor Suchmann Tamás miniszter lesz, akkor már megtörtént a bankok konszolidációja. A legtöbb pénzt, több mint százmilliárdot, mai értéken több mint ötszázmilliárd forintot a Hitelbank kapta, ez az úgynevezett Töröcskei-Bartha Árpád-Demján nevével „fémjelzett” bank, ahol Töröcskei és Demján volt a meghatározó személyiség. És érdekes módon a privatizáció előtt egy nappal mind a két bank törzstőkéjét tíz százalékkal csökkentette az ÁPV Rt. Ez olyan csalás, amit azonnal büntető eljárások sorozatának kellett volna követni, mert ha semmi mást, de a hűtlen kezelés bűntettét meg lehetett volna állapítani, különösen nagy értékre, bűnszövetkezetben.
• Mennyi volt a törzstőke, és mit jelentett a tízszázalékos csökkentése?
• Az egyiknek hetvenhétmilliárd volt a törzstőkéje, és ezt 7,7 milliárdra, a másiknak negyvennyolcmilliárd, és ezt 4,8 milliárd forintra csökkentették. Tették ezt azért, mert ebben a botrányos időszakban nem merte a politika azt vállalni, hogy esetleg pár százalékért adja el a bankokat. A privatizációk után az adóskonszolidációval és a garanciavállalásokkal a vételár sokszorosát odaadja a vevőknek az állam. Azért volt szükség egyébként a törzstőke csökkentésére, mert ha odaadták volna a hetvenhétmilliárd helyett mondjuk tizennégy milliárdért, akkor esetleg az ellenzék a szokásos felkészületlen ordítozásán kívül még valami mást is előhozott volna, tehát kiabálhatott volna. Ezt megelőzendő, inkább csökkentették a törzstőkét, és az adásvétel után azt mondhatták, hogy 220 százalékon adták el a bankot, s ezt már sikertörténetként lehetett feltüntetni, annak ellenére, hogy a vételár a csökkentett törzstőkén alapult. De ez, hangsúlyozom, bűnszövetkezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés. Amennyiben ezt a büntetőtörvénykönyv szerint minősítik.
• Csökkentik a banki törzstőkét, ennek megfelelően több száz százalékos értéken adják el a bankot, de az eredeti törzstőkéhez viszonyítva bőven áron alul. Ám mi csak a törzstőke utáni veszteségről beszélünk, de nem szólunk azokról az objektumokról, amelyek a bankokhoz tartoztak, s amelyeknek szintén hatalmas volt az értékük.
• A Kereskedelmi és Hitelbank irodái sokszorosan többet értek, mint amennyit a törzstőke ért. Sőt, a bank nyilvántartott állóeszköz értéke nagyobb volt, mint amennyit a privatizátorok megállapítottak vételárként. Ennek a konstrukciónak hasonló a lényege, mint amikor Szabó Tamásék eladták a Prímagázt, ahol olyan alacsonyan állapították meg a társaság törzstőkéjét és az értékesítendő részvénycsomagot, hogy a nyilvántartott gázpalackok könyv szerinti értéke magasabb volt, mint a vételár. És itt ráadásul a vevő még piacot is vásárolt. Ugyanez történt a kereskedelmi bankoknál is. Egy banknál nemcsak az állóeszköz értékét, az irodákat, az infrastruktúrát, a gépeket, az információkat, a piacot kell alapul venni, hanem a piachoz kapcsolódó biztosított jövedelemforrást, a kihelyezett hitelek nagyságát, és a hitelhez kapcsolódó, a mérleg főösszegben szereplő vállalatóriásokat, üzleti kapcsolatokat. Ekkor ezeknek a bankoknak az éves mérleg főösszege négy-ötszázmilliárd forint volt. Ezt morzsákért odaadni, bűncselekmény. De az emberi emlékezet el ne törölje egyetlen ember tevékenységét sem. Bartha Ferencre gondolok, aki a Nemzeti Bank elnöke volt és a Horn-kormány privatizációs biztosa lett. Az ő regnálása alatt történt a Mariotte szálloda eladása, amit Bartha úr bizonyos amerikai érdekcsoportnak mélyen áron alul odaadott. Ezt Horn Gyula, szociális érzékenységére való tekintettel, megvétózta miniszterelnökként. Ezen Bartha Ferenc úgy megsértődött, hogy odébbállt, azt mondta, hogy ő ehhez a területhez nagyon értett, milyen alapon szól bele a kormány az ÁPV Rt., a bizományos döntésébe. Tudniillik, az ÁPV Rt. nem a sajátját értékesíti, hanem a szervezet bizományosként mindannyiunk állami tulajdonát adja el, olyan szállodákat, amelyeket egyébként világbanki kölcsönből építettünk, az adósság bekerült a költségvetésbe, s az eladás után a magyar állampolgár fizeti azt a továbbiakban is. Míg a tulajdon szabadon működik tovább, másnak hoz hasznot osztalékban, jutalékban. Bartha Ferenc ekkor sértődötten felállt, és közölte, hogy ez nem szabályos, a piaci viszonyokba ne szóljon bele a kormány. Na, itt valaki nagyon nagyot téved. Ekkor Bartha félreáll, és jön helyette Suchmann Tamás. Az a Suchmann Tamás, aki a Budapest Bank fiókvezetőjévé avanzsált a „rendszerváltozás” ideje alatt. Nem túl képzett ember hírében állt, de nemzetmegváltó gondolatokkal, hihetetlen arroganciával egészen a kétszeres miniszterségig szaladt előre, maga alá gyűrve az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumot is. Mert amikor Pál Lászlót kidobták, jött Suchmann Tamás, utána Dunai Imre, majd őt is gyorsan repítették. Őt Fazakas Szabolcs követte, aki „méltó” volt miniszter elődeihez. Tehát Suchmann Tamás csúcsminisztériumot kapott meg. Többször hivatkozott arra, hogy Horn Gyulának személyes barátja, és ez a barátság kölcsönös. És ez nehezíti a helyzetét. Csak arra az emberre lehet rábízni a nemzeti vagyont, aki baráti viszonyban áll a magyar miniszterelnökkel? Ez kissé furcsa, sőt azt mondanám, beteges gondolkodás. A privatizációt, az eladást gyorsan véghez viszik, ennek stratégiai hatása a magyar iparra rendkívül negatív. Ha az akkori és a mostani áramárakat megnézzük, az hatványozottabban magasabb, mint ahogy az infláció növekszik. Nem is privatizáció tulajdonképpen, amit Suchmannék csináltak, hanem az állami tulajdon átadása más állam részére, amit egyébként kormányközi szerződéseknek kellett volna szentesíteni. A privatizációs törvényből akkor még nem tudták azt a passzust kigyomlálni, amely szerint a stratégiai iparágak értékesítése előtt ki kell kérni az érdekegyeztető tanácson belül a munkaadók és a munkavállalók érdekvédelmi szerveinek véleményét. Miután olyan költségvetési hiányról beszélt a magyar kormánypolitika, amit állítólag az előző kormány hozott létre, ezeket az egyeztetéseket kikerülték. Látszattüntetéseket szerveztek a tisztelt urak, a villamosipari szakszervezet, Liga szakszervezet… Bohóckodás volt az egész, és minden maradt a törvénytelenség keretén belül. Suchmann Tamás dicstelen tevékenysége meglátszott abban is, hogy az általa irányított ÁPV Rt. mérhetetlen mocskos ügyekbe keveredett akkor. Például ekkor robbant ki a Tocsik-botrány, amely elsöpörte Suchmann Tamás és Horn Gyula barátságát is. A Tocsik-ügyet aztán a magyar bíróság dicstelenül lezárta 2003 májusában. Felmentette a bűnözőket. Ha a bírói gyakorlatot nézzük, nem szokatlan, hogy csak a bűnöző nyerhet magyar polgári és büntetőbíróság előtt is. Suchmann Tamás gyakorlatilag a nemzeti vagyon stratégiai részét törvényellenesen, sokszor alkotmányellenesen értékesítette. Majd ezek után duzzogva elvonult, majdnem még az MSZP-ből is kilépett. Volt egy kongresszusuk, ahol iszonyatos patáliát csapott, kiszaladt, beszaladt, aztán megnyugodott, hogy továbbra is képviselő lesz, és azóta is folyamatosan parlamenti képviselő. Több-kevesebb kritikával él mostanában, szidja a Medgyessy-kormányt mint Horn igazi embere, de tevékenységére az a szó illik a legjobban, hogy nemzetrontó. Mert nem muszáj miniszterséget vállalni. Ha olyan buta valaki, hogy nem látja át, tevékenységével árt a hazájának, nagy kár, ha mégis az élre áll. Suchmann tevékenysége azért ennél sokkal összetettebb. Egyszer Marcali környékén járt egy oknyomozó-újságíró barátom, és megtalált egy idős nénit. A néni nyolcvanéves elmúlt, és egy százötvenmilliós részvénytársaságnak volt a tulajdonosa. Az ÁPV Rt. értékesítette részére, és amint látta a papírokból az újságíró, a néni közvetlen kapcsolatban állt Suchmann Tamással. Meg is kérdezte tőle, hogy milyen ember Suchmann Tamás. Azt mondta az idős hölgy, hogy a Tomika nagyon tisztességes, rendes ember, mert szociális segélyt juttat részére, havonta harminc-negyvenezer forintot. De mondta neki az újságíró, hogy itt van ez a papír, mely szerint a néninek mekkora gyára van, mire összecsapta a kezét, hogy te jó Isten, milyen komisz gyerek ez a Tamás. Hát gondoljunk bele, a néni sem tudott róla, hogy gyártulajdonos. Amikor az újságíró bement az azóta meggyilkolt sajtómágnáshoz, Fenyő Jánoshoz ezzel a történettel, és megpróbálta a Népszavában megjelentetni, azonnali hatállyal, hangsúlyozom, azonnali hatállyal kirúgták. Azóta is a periférián él, nincs olyan újság, amelyik befogadná őt, pedig erős, baloldali kötődésű, szigorúan titkos kapcsolatokkal rendelkező újságíróról van szó, aki azért megjárta a hadak útját.
• Fejtsük meg ezt a rejtvényt! Mi történt a néni és Suchmann Tamás között?
• Csalárd szerződéssel a néninek átjátszottak egy gyárat. A néni stróman volt.
• És az eredeti tulajdonos?
• Az eredeti tulajdonost, nyilvánvaló, hogy Suchmann Tamás saját körében kell keresni. De a néninek kellett odaadni, mert ez „takart” szerződés volt, és a cégbíróságnál percek alatt a néni nevét át lehet írni bárkiére. Hisz ma Magyarországon nem a földhivatali nyilvántartással van a legnagyobb baj, hanem a cégnyilvántartással. A bírók eredeti okirat hiányában bármikor, bárkinek a nevére átírnak bármilyen vagyontárgyat, legyen az gyár, üzletrész, részvény, bármi. Nem kevesebb történt itt, mint hogy egy idős néniből, tudtán kívül, strómant csináltak, és gyárat játszottak át a nevére. Nem egyedi eset ez, mindenütt strómanokkal dolgozik a politika, de ezeknek a nyilvánosságra hozása éppoly lehetetlen, mint ahogy ennek az újságírónak a további sorsa. Nem szeretnék neki reklámot csinálni, de bizony sokáig sántikált a lábára egy állítólagos karambol miatt. A gazdáját, Fenyő Jánost pedig úgy fejbe lőtték, mint annak rendje-módja. Természetesen a tetteseket ezekben az ügyekben soha nem találják meg.
• Nem véletlenül sántikált, mert nyilvánvaló, hogy valakik megfenyítették őt, mivel ki akarta deríteni az igazságot.
• A közgyakorlat ma ez: ha valaki túlontúl közel merészkedik, még akár tudtán kívül is, bizonyos ügyek megoldásához, méltán számolhat azzal, hogy erőszak áldozatává válik. Nem szeretném azt mondani, hogy ez egyedi eset, azt meg pláne nem, hogy csak ilyen módon lehet a jogvitákat rendezni, vagy a nyilvánosságot tájékoztatni, mert ez azért ijesztő. Az újságíróknál az a baj, és itt a nyilvánosságról beszéljünk, hogy annyira nincs meg a szolidaritás közöttük, hogy ha egy újságírót megvernek, mert megír valamit, akkor döbbent csönd lesz utána. Ha ő elhallgat, mert elhallgattatják, az ügyet senki sem viszi tovább. Ezeket az ügyeket odaadtam egy-két másik újságnak is, természetesen egyik sem foglalkozott vele, sőt azt mondták, ezt hagyjuk, mert nagyon magas körökig nyúlik. Igazából sem az igazságszolgáltatás, sem a politikai-, sem a gazdasági hatalom nem kontrollja a jelenlegi privatizációknak. Sem a nyilvánosság. Mert az újságíró cinkosan néma, megvesztegethető, politikusok által irányított. És itt, ugyanúgy, mint a politikában, nincs különbség jobb- és baloldali között. Ami közös bennük: a korruptság, az ügyek elhallgatása, a kéz kezet mos elmélet gyakorlati alkalmazása. Újságíró, politikus jobb- és baloldalon, egy tőről fakad. Az MSZMP köpönyege alól bújtak ki mindahányan.
Vesztünkre
gyarapodtak
Szemtelenül gazdagok
• Suchmann Tamást, még a Horn-kormány időszakában, Csiha Judit követte a privatizációs miniszteri poszton. Csiha Judit tevékenységét vizsgálva az embernek hirtelen nem jut más az eszébe, mint hogy a miniszter asszony belekeveredett a Postabank VIP hitelügyletébe. Ennyi lenne csak?
• Csiha Judit politikai egyezség alapján került abba a székbe. A szocialista párt Suchmann Tamás távozása után olyan erősnek hitte magát, hogy csak az volt a kérdés szerintük, hogy az 1998-as országgyűlési képviselőválasztást milyen százalékkal nyerik meg. Lényegesen magasabb volt a szavazati arányuk, mint a másik két párté. Ekkor még nem dőlt el, hogy a Torgyán József vezette kisgazdapárt lesz-e az ellenfél, vagy az Orbán Viktor vezette Fidesz, amely már kereszténnyé varázsolta magát. Úgy látszódott a szocialisták szempontjából, hogy egymással szemben is jól kijátszható ez a két, tűz és víz politikus: az egyik – Torgyán – üres hőbörgő, kiabáló, akinek rendkívül jó kapcsolata van Horn Gyulával, a másik pedig egy nyugati indíttatású, a magyar viszonyokat kevéssé ismerő politikus, Orbán, aki életében nem sokat dolgozott a civil Magyarországon, hiszen más munkahelye, mint a parlament, nem volt. Hornék úgy hitték, hogy ez a két párt nem lehet komoly ellenfél a következő választásokon, ezért kétharmados többségre számított az MSZP. Ekkor úgy döntöttek, hogy miután a Bokros-csomagot is el tudta fogadtatni a politikai „elit”, csak látszólagos támadások voltak az úgynevezett jobboldalról is, ezért meg lehet torpantani egy kicsit a privatizációt, és azt a sokkot, amit a Tocsik-botrány okozott, egy joviális, aranyos nő talán megnyugtatóan kezeli ezt a miniszteri bársonyszékben. Csiha Judit tehát egy kitalált figura. Érdekes módon ekkor több nő neve is felmerült, de közülük ő volt leginkább a megfelelőnek tetsző: egyszerű, háziasszonyos miniszter-jelölt, aki azt a nyugalmat sugallta, hogy mi is olyan egyszerűek vagyunk, mint ti, választók, és a privatizációt még inkább felülvizsgáljuk, levonjuk a Tocsik-ügy következtetéseit. Tehát nagyon ügyesen találta ki a szocialista adminisztráció Csiha szerepét. De jellemző az egészre, hogy amikor a tevékenysége befejeződött, a hölgy azonnal a süllyesztőbe került. Ha valaki a privatizációban nem hagyott nyomot, akkor ő egyike azoknak. Ma az ÁPV Rt. vezetőit jobban ismerik, mint őt, legyen az a jelenlegi paksi Kocsis István, vagy az éppen kirúgott Szokai Imre. Csiha úgy lett felügyelő miniszter, hogy gyakorlati tevékenységet nem folytatott. És itt visszatérek egy személyre. Amikor a privatizációt értékeljük, megállapíthatjuk, hogy az egyik legnagyobb kárt Mádl Ferenc ideje alatt követték el, és mégsem köti senki az ő személyét a privatizációhoz. Érdekes módon Csiha Judit miniszterségével kapcsolatban senki nem tud felhozni olyan jelentős dolgot, ami valamilyen módon is köthető lenne a nevéhez. Pedig ebben az időszakban, ha nem is privatizáció folytán, de történt egy-két szörnyűség. A már megismert óriási horderejű csalásokhoz képest 1997-ben már nem volt szükség olyan mértékű pótlólagos forrásokra, mint amit a Bokros-csomag utáni helyzet követelt, amikor is a lakosság közel húszszázalékos reáljövedelem-csökkenést szenvedett el. Ezért úgy gondolták, hogy 1998-tól az új Horn-kormány, más összetételben, befejezi a privatizációt, és bevezeti Magyarországot az Európai Unióba, és ezt követően a már kialakult tulajdonviszonyok nem változtathatók. Aztán mégsem így lett, Orbánék jöttek. A túl nagyképű, a társadalommal párbeszédet rosszul folytató és belső puccsoktól sem mentes szocialista csapat önmagát buktatta meg. Horn Gyula, amikor már nyeregben érezte magát, olyan marhaságokat mondott, amiket állandóan ki kellett igazítani a saját szűkebb környezetének. Emlékezetes bombasztikus bejelentések hangzottak el. Minden nyugdíjas ingyen repülhet például a MALÉV járatain, mondta egyik begőzölt állapotában Horn. Gondolom, a magyar nyugdíjasok többségének nem az volt a legnagyobb problémája, hogy ingyen utazhatnak-e Amerikába vagy Izraelbe.
• Akkor még egyszer kérdezem: Csiha Judit ennyi volt? Semmi nem történt privatizáció ügyben az ő időszaka alatt?
• Ebben az időben készítették elő privatizációra az egészségügyet, de azt nem merték megcsinálni. A Világbank leírta már, hogy szükség van a kórházprivatizációra, de egyszerűen nem volt erő, az orvosok erős érdekérvényesítő képessége akkor megakadályozta a privatizációt. Ekkor már feltőkésítették a Postabankot, a nyugdíjbiztosítási és az egészségbiztosítási önkormányzat több tízmilliárd forintot pumpált a megroggyant Postabankba, amit aztán a Fidesz-kormány alatt további százötvenmilliárddal még megtoldottak, hogy utána majd Medgyessyék eladják a belé fektetett összeg töredékéért. De hangsúlyozom, gyakorlati privatizáció már nincs, „morzsázás” folyik, egy-két, a nagy egészhez képest semmire való vagyontárgy cserélt gazdát, de ezek már kifejezetten bennfenteseknek. Itt már hagyták, hogy csak a szocialisták gazdagodjanak. Csiha Judit idején nem a VIP-lista a fontos, hanem ekkor már gátlástalanul kapják a hiteleket az adóskonszolidáció nyertesei. Mert nemcsak a bankokat konszolidálták, hanem utána tehermentessé tették az új szocialista tulajdonosok részére azokat a vagyontárgyakat – akár hitelekkel vagy más formában –, amelyeket gyakorlatilag ingyen kaptak meg. Ebben az időszakban már mérhetetlenül gazdag a Medgyessy-kormány egyik minisztere. Ekkor alakul ki a Gyurcsány-birodalom, Apró Piroska és csapata segítségével, ez a vagyon ma már három és fél, négymilliárd forintot ér. Látni kell, hogy egy speciális formája zajlik a privatizációnak: a már megszerzett vagyonok állami bankokon keresztül történő újbóli feltőkésítése. Ez egyébként privatizációnak nevezhető, hiszen előnyökhöz juttatták a bennfentes tulajdonosokat. Ez a Csiha-korszakra nagyon jellemző.
• Azt gondolom, ha a mostani, 2003-as gyermek, ifjúsági és sportminiszter gazdagodását végigvezetjük, akkor sok minden érthetővé válik. Apró Antal lánya Apró Piroska, az ő veje Gyurcsány Ferenc, aki hogy-hogy nem, egyszer csak elkezd vállalkozni. Ki volt ő azt megelőzően, miféle birodalomhoz jutott, és miképpen?
• Lehet, hogy Gyurcsány urat még miniszterelnök-jelöltnek is tekintik. Ugyanolyan senki volt régebben is, mint most vagyonosan. Jó helyre nősült, egy ÁVH-s családba, amelyiknek az egyik szárnya a legkeményebb magyar őrző-védő és kémszolgálati csapat, az Október 6-i utcai „együttes”, ifjabbik Apró Antal vezényletével. Apró Piroska és az ifjabb Apró Antal édesapja eltemette Rajk Lászlót, majd Kádár János egyik legfőbb támogatója volt. 1956 november 4-én, az orosz csapatok bejövetelekor, a forradalom leverésekor Csermanek János, azaz Kádár János legfőbb politikai támasza. Később a kommunista országgyűlés elnökeként is tevékenykedett. Természetesen Magyarországon az ilyen politikusok utódai dicsőségben élhetnek, hatalmas lehetőséget kapnak. Gyermekei, unokái, dédunokái megbecsülést élvezhetnek, egy sokszoros milliárdos dinasztia tagjai lehetnek. Arra meg, hogy ezt a hatalmat vérrel szerezték, ki figyel oda. Ha ezt a folyamatot megértjük, észre vehetjük, hogy ma Magyarországon tetten érhető az ÁVH-s politikai „elit”, amelynek ősei a hazaárulók, a Tanácsköztársaság elsőrendű harcosai között szerepelnek. Igazából nem az a probléma, hogy Magyarországon ki ma a tulajdonos. Az a baj, hogy a bűnös államosítók utódai gazdagodhattak meg. Gyurcsány Ferencnek egyetlenegy dolga volt, a világra jönni, és közvetlen közelébe kerülni egy olyan családnak, amely a magyar történelem legdicstelenebb famíliái közé tartozik. A Vadnyugat embere ő, hiszen Nyugaton a negyedik-ötödik generációnál már senki nem emlékszik arra, hogy hány indiánt lőttek fejbe a mai szenátorok és dollármilliárdosok ősei. Mert azt tudomásul kell venni, hogy az eredeti tőkefelhalmozás Nyugaton is vérrel, magánháborúkkal, megvesztegetéssel és szervezett bűnözéssel volt átitatva. A Rockefeller vagy a Ford birodalom kialakulása példaképe lehet a jelenlegi magyar tulajdonosoknak: ugyanúgy vérrel, fegyverrel és a dolgozók kifosztásával vagyonosodtak, mint dicső magyar utódjaik.
• Gyurcsány Ferencnek volt kapcsolata a KISZ-szel?
• Mindenkinek volt kapcsolata a KISZ-szel. Akik a KISZ felső vezérkarából jöttek, politizáljanak most akár jobb- és baloldalon, nagy eredményeket értek el. De ha valaki még ráadásul jó helyre is nősült, mint Gyurcsány Ferenc, az az igazán sikeres vállalkozó, hatalmat bitorló közszolga.
• Ő Apró Piroska lányát, Dobrev Klárát vette el feleségül, aki ma Medgyessy Péter közvetlen munkatársa.
• Egy a lényeg, akinek ma bizonyíthatóan a volt Kádár-rezsim legsötétebb elnyomói közé sorolhatók az ősei, az ma Magyarországon előnyben van azokkal a kifosztottakkal szemben, akiknek elődeit a vörös ősök meggyilkolták vagy a vagyonukat elvették.
• Az úgynevezett jobboldalon is van példa hasonló mértékű gyarapodásra, hiszen 1990-től kezdődően számtalan esetben felbukkan Kövér Szilárdnak, Kövér László fideszes politikus testvérének a neve. Kövér László puritán politikusnak tünteti fel magát, de Kövér Szilárdon keresztül az egész család gazdagodik. Kövér Szilárd milyen üzletekben vett részt?
• Azok az emberek, akik pártok mellé tudtak szerveződni családilag vagy barátilag, a „rendszerváltozásból” hatalmasat „szakíthattak” tulajdonosként, éppenséggel üzletemberként. A Fidesz az 1990-ben megkapott székházat 1991-ben értékesítette, és az érte kapott pénzt egy pillanat alatt ellopták. Az MSZP-től ingyen kapott székházat eladták a Külkereskedelmi Banknak, a pénzt meg, ismétlem, ellopták.
• Mekkora értékről van szó?
• Mai értéken ez négy-ötmilliárd forint, akkor négyszázmillió forint volt az eladási ár. Teljesen törvénytelenül történt mindez, de ki kérhette számon? Senki sem. Az már viszont siralmas, hogy Kövér Szilárdék és Simicskáék tevékenysége közvetlen Máté Lászlóhoz kapcsolódik. Látszólag van tehát két tábor, a szocialista és a nemzeti, de jól tudjuk, hogy ez a két tábor egy és ugyanaz. Gyökereiben és módszereiben is. De milyen érdekes, találkoztam Kövér Szilárd társaságában Boross Tamással és dr. Balogh Györggyel is. Egyik sem tartozik a tisztességes gazdagok közé.
• Mit értett azon, hogy Kövér Szilárd és Simicska Lajos Máté László holdudvarába tartozik?
• Azonos módszerekkel dolgoznak. Például az említettek hozták létre a Hebron nevű hirdetőcéget, gyorsan továbbadtak rajta, az egymillió forintos kft.-t kétszázötvenmillió forintért adták el a kanadaiaknak. Ezt a pénzt egy nap alatt megkeresni, még ha háromfelé osztjuk is, jelentős érték. A ’90-es évek elején ez az „üzlet” fejenként legalább hetvenmillió forint. Ez nagyon nagy érték volt akkor.
• Mi volt ebben a rejtély?
• Az igazi elvtelen és galád ebben az, hogy egymilliós törzstőkével létrehozok egy kft.-t, és abból kétszázszoros haszonnal kiszállok. Ezt csak bennfentes tehette meg, ezt csak csalással lehetett megcsinálni. Amikor Csintalan Sándor azt nyilatkozta, hogy nehogy azt gondolja valaki, hogy a pártok mentén húzódik meg a gazdasági „elit” vonala, akkor nagyon igazat mondott. Nemcsak azért, mert ő most defendes tulajdonos, és az állítólag jobboldali vállalkozás. Ha visszagondolunk 1991-re, akkor már egy hihetetlenül komoly botrányra emlékezhetünk vissza. A főszereplő Kocsis András volt, aki a KISZ KB prominenséből lett üzletember. Kocsis később megjelent a kisgazdapárt környékén is, de azért odavágódik Széles Gábor mellé is, és meghirdeti az úgynevezett gazdasági kiegyezést. Teszi ezt annak ellenére, hogy a gazdaságban akkor még nem jöhetett létre kiegyezés, mert 1991-ben még nemigen dőlt el, hogy kié lesz a nemzeti vagyon. De a politikai „elit” kipróbálta már, hogy mennyire viseli el a társadalom ezeket a simlisségeket. Azt, hogy ugyanazok, akik a KISZ-ből, pártból jöttek, tulajdonosként tollasodjanak. Hát elég jól elviselte. Például, ha a caolás Nagy Imrét nézzük, a KISZ KB volt első titkárát, azonkívül, hogy körbeköpködte egy kicsit a sajtó, különösebb problémája nem lett ennek a milliárdos tolvajnak. De ugyancsak nincs baja egy másik milliárdosnak sem, akit Tolnai Lajosnak hívnak, aki alumíniumbáróként ismert – ő maga is hirdeti ezt magáról –, s aki ingyen kapott meg mindent, miközben nem tartott be egyetlen megállapodást sem. Sem az Antall-, sem a Horn-kormány ideje alatt.
• Emlékezetem szerint ő az Iparkamara elnöke is volt.
• Megvásárolta ezt a pozíciót is, nem volt nehéz. De előtte mint a megyei pártbizottság egyik vezető munkatársa villogott Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Gyakorlatilag tetten érhető egy fiatal KISZ-es, kommunista bagázs előretörése. Oroszországban egy Bikov nevezetű alumíniumkirályt, aki valóban az volt, köröznek és letartóztatják Magyarországon. Az üzlettársát, Tolnai Lajost, aki a maga szintjén legalább ugyanakkora gazember, Magyarországon nem bántja senki sem. Méltán dicsekszik tizenötmilliárdnyi vagyonnal, miközben egyetlenegy szerződésben rögzített vállalását sem teljesítette, pedig a vagyontárgy megszerzésekor jó párat kötelezően írtak neki elő.
• Térjünk vissza még mindig a Kövér Szilárd vonalhoz. Említettük ezt a kétszázmilliós kanadai üzletet, ami hetvenmillió forintot jelentett fejenként. De hát emellé csurran-csöppen még néhány fillér.
• Nagyon sok minden jön még ide, nem valószínű, hogy az egész birodalmat fel lehet térképezni, de nyilvánvaló, hogy a tankönyvpiacot megszerezni, az igen nagy falat, évenként sok milliárdos nyereséggel jár. És ez jelenleg Kövér Szilárdé. Igazából, ami nem sikerült a Kövér klánnak, pedig nagyon meg akarták szerezni áron alul, nem sikerült maguk alá gyűrni a CD-Hungaryt, a diplomáciai testületek elhelyezésére szolgáló, állami tulajdonú villákat. Ötmilliárd forintért szerezték volna meg a többségi részvénytulajdont, de a Fidesz vezérkaron belüli erős összecsapás miatt ez nem történt meg. Azt tudni kell, hogy ez az ötmilliárdos többségi tulajdonú részvényvásárlás az éves bérleti díjnak megfelelő összeg lett volna. Nagy üzletet szalasztottak tehát el.
• Mekkora volt az egész diplomata lakáshálózat értéke?
• Mai értéken számítva százmilliárd forint. Következetes lett volna egyébként a privatizációhoz a Fidesz-kormányzat, ha ezt meglépi, mert a diplomatalakásoknál is a teljes összeg öt százalékát hajtotta volna be vételárként. Ez a százalékszám jellemző az egész magyar privatizációra, tehát a privatizációból származó teljes bevétel is a nemzeti vagyon értékéhez képest öt-hét százalék.
• Végül mi lett a CD-Hungaryvel?
• Még jelenleg is többségi tulajdonos nélküli állami tulajdon, de már vannak benne úgynevezett ingatlanbefektetők. Hatalmas falat ez, sokan pályáznak a megszerzésére. Egy probléma van vele, hogy nemzetbiztonsági kockázat magánszemélynek adni, hiszen a diplomáciai testületek mindenkor az adott állam hivatalos hírszerző és kémelhárítási tevékenységét folytatják. Tehát a követségi első tanácsosok mindig a polgári, és a katonai attasék, a katonai titkosszolgálat emberei. Ez bizony lehallgatással is jár, de egyéb nemzetbiztonsági kérdéseket is felvet. Ettől függetlenül a CD-Hungaryből már bizonyos falatokat megszereztek, jobb telkeket, villákat, de az egész részvénycsomag értékesítését még nem merték keresztül verni.
• Maradjunk még a Kövér családnál. Az állami pénzből juthatott-e nekik?
• Természetesen. Tudomásul kell venni, hogy azok a családok, amelyek huzamosabb ideig részt vesznek, akár a jobb-, akár a baloldalon az ország kirablásában, azoknak nevesített vagyontárgyai vannak. Hitelt kapnak, amit nem kell visszafizetni, vagyontárgyat, amit ha kell, a bankok feltőkésítenek. Ezek törvényszerű folyamatok, tehát itt nem Kövér Lászlóról vagy Kövér Szilárdról van csak szó. Bár látszólag ellentét van a jobb- és baloldal között, abban megegyeznek mindannyian, hogy bizonyos kiemelt famíliák és érdekcsoportok összeütközése mindig megmarad a cirkuszt a népnek szinten. Egymás érdekeiket soha nem sértik. A periférián lévők közül néhányuk kap egy-két pofont, talán még többet is, esetleg lekaszabolnak egymás közül egy párat, de azok az emberek, akik a csúcson vannak, miniszterek, s mások, akik végrehajtói a rendszerváltozásnak nevezett hazaárulásnak, azok tevékeny napi kapcsolatban állnak egymással. Azt ne higgye valaki, hogy a szocialista vezérkar jelenleg nincs rendszeres és folyamatos kapcsolatban a Fidesz vezérkarral, köztük Kövér Szilárdékkal. Az megint más kérdés, hogy a közvélemény előtt ezt nem kell elismerni, hisz a közvéleményre az tartozik, hogy szidják és tolvajozzák egymást a képviselők. Az asztal alatt azonban mindig megegyeznek, bizonyítja ezt az is, hogy az egész nagy szocialista ordibálás és feljelentések mellett egyetlenegy fideszes vezető üzletember vagy parlamenti képviselő ellen nem folyik hivatalosan büntetőeljárás. Akkor pedig az összes többi porhintés csupán.
• Incselkedik velem a kisördög, ha már néhány miniszter és néhány ismert politikus neve szóba került, nézzük meg – és aztán megyünk tovább a privatizáció útján –, hogy a magyarországi miniszterelnökök, akik az átalakulás miniszterelnökei, mekkora vagyonnal rendelkeznek.
• Antall Józsefnél nagy vagyongyarapodás nem látható, gyermekei közül az ügyvédfiú nagyon gazdag lett. Boross Péter és családja mérhetetlenül gazdag, rendkívül sok strómannal dolgozik. Én a FIK-nél találkoztam egy-két olyan stróman kapcsolattal, amire már én is azt mondtam, rémtörténet. Egyébként az úgynevezett Nógrádi-perben jelentkezett egy jegyző, és elmondta, hogy Boross Péterék a Balaton északi partján mit csináltak, ezt bírósági jegyzőkönyv is rögzíti. Mindenki tudja, hogy rendkívül gazdag ember, de olyan strómant én még nem láttam, és egyelőre nem is fogok, aki a Boross-érdekeltségben meg mert volna szólalni. Horn Gyula viszonylag puritán ember, de ne sajnálják, nagyon gazdag, milliárdos vagyona van.
• Hírlik, hogy külföldön is van nyaralója.
• Az elitből és a bankárok közül mindenkinek van külföldön nyaralója. Most már nincs olyan magyar politikai vezető, aki ne vásárolt volna valamilyen úton-módon akár Stájerországban, akár Szovátán, akár Görögországban, Horvátországban, az opátiai tengerparton nyaralót. Ámbátor oda most már nemcsak politikusok, hanem VPOP-s gazemberek is szép számmal mennek, és a megvesztegetési pénzekből vásárolgatnak. Tehát Horn a köznapi értelemben véve nagyon gazdag ember, de azokhoz képest, akik igazán csak a tolvajlással voltak elfoglalva, nem tartozik a gazdagok közé. Egy rendkívül szűklátókörű ember, aki elsősorban azzal a szocialista indíttatású magatartással él, hogy az igazi szocialistának nem a vagyontárgy megvétele vagy elvétele a fontos, mert a Kádár-rezsimben megszokták, hogy bármikor bármit nyugodtan birtokolhattak. Nevében azonban sok mindenhez hozzá lehetett jutni. Unokaöccsétől Princz Gáborig nagyon sokan hivatkoztak rá, hogy milyen jó viszonyban vannak vele, s ez a legtöbb esetben hasznot is hozott a hivatkozónak. Horn Gyula alapvetően nagyon rossz hírű ember, de a tulajdonszerzése közel nem olyan mértékű, mint azoké a fiatal hiénáké, akik a környezetében megtollasodtak, és nálánál akár tízszer-húszszor nagyobb vagyont szedtek össze.
• 1998-2002 miniszterelnöke Orbán Viktor. Idáig még minden olyan kísérletre, amikor be akarták bizonyítani, hogy milyen gazdag ember, vagy hogy gazdag-e egyáltalán, bírósági perrel fenyegetőzött, amit be is tartott.
• Ezt megteheti, nem nagyon érdekel sem az édesapja, sem a testvére, Orbán Győző vagyona, sőt nem érdekel a felesége vagyona sem. Azt tudom, hogy Orbán Viktor a Haris közben eladott egy lakást százszoros haszonnal. Ha ez a mérce, akkor innentől kezdve ezzel a kérdéssel nem foglalkozom. Ha a magyar társadalom elviseli azt, hogy egyes embereket az utcára taszít a maffia, a másik ember pedig, legyen az akár miniszterelnök, százszoros haszonnal adhat tovább egy vagyontárgyat, akkor bárkit meg lehet fenyegetni bíróssággal, sőt vélhetően, miután Magyarországon az igazságszolgáltatás romjaiban hever, meg is nyeri a pereket. Tehát a magyar politikai életben soha ne azt nézzük, hogy mi van a felszínen. Igaz ez a magyar miniszterelnökök, közöttük Orbán Viktor vagyonára is. Nagyon sok homály lengi körül az ő vagyonát, de hangsúlyozom, nekem az a mérce, hogy a főtanácsadója, Boross Péter, a belügyminisztere Pintér Sándor volt. Innentől kezdve vele én nem foglalkozom. Ez olyan mérce, ami nem teszi őt párbajképessé. Semmilyen módon. Ismerem a mentalitását, és tudom, hogy párttitkár gyerekeként nőtt fel, ami önmagában nem lenne baj. De hogytíz év után még azt sem tudja állítólagos református neveltetése ellenére, hogy nem keresztény Magyarországot mondunk, mert a reformátusok keresztyént mondanak, az már mérce. Orbán Viktor és vagyoni köre engem nem érdekel, de mindenesetre azt tudom, hogy milyen lendülettel ígérte meg, hogy a privatizációt felülvizsgálja. És utána soha senkivel egy igaz szót nem váltott a privatizációról, sem mint kormányfő, sem mint magánember. Ha valaki lehetőséget kap a tulajdonjog felülvizsgálatára és törvény szerinti rendezésére, és ezt nem teljesíti, tőlem utána már lehet gazdag vagy szegény, nem érdekel. Az is egy mérce, hogy az első hivatali hónapjában az utódját fogadta, Medgyessy Pétert, és vagyont biztosított a részére. Magyarul mondva munkát, amiből vagyont lehet szerezni. Nem értem, hogy az előző kormány pénzügyminisztere mit keres a jelenlegi miniszterelnöknél, és közben miért kell hirdetni, hogy Orbán kommunistaellenes. Ez finoman kifejezve is disszonancia. Egyébként nem is az a fontos, hogy egy magyar miniszterelnök mennyire gazdag vagy mennyire nem, hanem inkább az, hogy kiknek hagyta elbitorolni az állami vagyont miniszterelnöksége idején. Az értékítélet szempontjából fontos, hogy milyen siserahad kapott mellette állami vagyont, kik azok, akik megcsapolták akár a Széchenyi-tervet, vagy a sajtóban kiknek adott szinte korlátlan hatalmat és birodalmat, a Demokratának, Bayer Zsoltnak és a többinek, szociális juttatás címén. Ismert, hogy a parlament illetékes bizottsága hatalmas vagyontárgyakat osztott szét 2001-ben. S az is ismert, kik részesültek a kegyből. Orbán Viktor 1998-ban, a Fidesz frakcióülésén mondja el, hogy túlkonszolidálják a Postabankot és a Magyar Fejlesztési Bankot, hogy bizonyos tulajdonátrendeződést vihessenek végbe a szocialistákkal szemben. Ekkortól származik kebelbarátjának, Kövér Lászlónak az a mondása, hogy egyesével fogunk benneteket levadászni. Legendás mondás, maga a mentalitás a gond: ez ugyanis maffiamódszer. Hetven- vagy nyolcvanmilliárddal túlkonszolidálják a Postabankot, és után azt mondani, hogy nem teszek komoly lépéseket sem a Postabank, sem a CW Bank, senki irányába, akkor nyilvánvaló, hogy ennek vagyoni hátterének kell lenni. Kormányzása idején politikai eszközök helyett gazdasági és büntetőjogi eszközökkel számol le koalíciós partnerével, erre ismételten azt mondom, hogy messze túllépi már a politikai mércét, ez gengsztermódszer. Ez egy éhes csapat, amelyiknek a vezetőjét úgy hívják, hogy Orbán Viktor. De hangsúlyozom, ennél sokkal súlyosabb az, hogy nemzeti földtulajdonunkat idegen érdekeknek szolgáltatta ki. Innentől kezdve minden más kérdés másodlagos.
• Medgyessy Péter, aki párton kívüli miniszterelnök, de tagja volt az MSZMP-nek, és bizony jelentős funkciókat töltött be a Kádár-rezsimben, a Pénzügyminisztériumban. Majd Németh Miklós-kormányában a miniszterelnök-helyettességig viszi, a Horn-kormányban pénzügyminiszter lesz, végül pedig miniszterelnöke lesz Magyarországnak.
• Amikor a ’80-as években voltak azok az építkezési botrányok a Pénzügy- és a Földművelésügyi Minisztériumban, érdekes módon Medgyessy Péter, bár érintett volt, megúszta. Később, évtizedek múlva kiderült, hogy azért, mert bizonyos védettséget élvezett mint szt-tiszt. Hiszen ő a D-209-es. Medgyessy Péter nyugati mértékkel mérve is nagyon gazdag ember. A vagyonszerzése részben legális, részint nem biztos, hogy minden legális körülötte. De azt nagyon jól tudom, hogy milyen kapcsolatban áll Fekete Jánossal, azzal a Fekete Jánossal, aki a térség egyik leggazdagabb embere, akinek érdeke volt a magyar térség eladósítása a Világbankon és a nemzetközi bankkonzorciumokon keresztül. Miután beismerő vallomást egyik fél sem fog tenni, Nyugatról tudtuk meg, hogy egy-egy banki hitel felvételekor öt-hét százalék volt a közvetítői jutalék. Számoljuk ki, hogy húszmilliárd dollárnál, vagy éppen az utoljára felvett ötszázmillió dollárnál, mekkora a jutalék. És ezeket rendszeresen a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Kádár János legjobb barátja, vagy talán inkább főnöke – a fene igazodik ki a titkosszolgálatokban, hogy ki kinek a főnöke –, szóval a kölcsönfelvételt Kádár egyik legközvetlenebb munkatársa bonyolította.
• Mármint Fekete János.
• Igen, de ő jelenleg Medgyessy Péter mentora is. Ámbátor most egy kicsit megsértődött rá, mert Medgyessy Péter környékére fiatalok is kerültek, Fekete átpártolt tehát Horn Gyulához, most neki lett az egyik legjobb barátja, és nagyon megszidta Medgyessy Pétert, 2003 májusában koncepciótlannak nevezte őt. Tehát visszatérve Medgyessy Péterre: a miniszterelnök nagyon gazdag ember. Társtulajdonosa volt a BNP Pari Bas Hungáriának, az egyik legnagyobb francia bank hazai leányvállalatának. Nemcsak Becsületrendet kapott Medgyessy Péter Franciaországtól, hanem 1990-ben munkát, bankári fizetést és bankári résztulajdont. Tudni kell, hogy aki a bankári körökbe bekerül, az valóban meggazdagodhatott a „rendszerváltozásnál”, ez a tétel száz százalékban igazolható a jelenlegi magyar miniszterelnök esetében. Az viszont tény, hogy az anyagi hatalmánál lényegesebb nagyobb, pénzben szinte ki sem fejezhető az a hatalom, a kapcsolati tőkére gondolok elsősorban, ami őt miniszterelnökként körül veszi. 2001 őszén egyébként a szocialisták közül nagyon sok parlamenti képviselő, elnökségi tag, reformkommunista keresett meg, közöttük a volt privatizációs miniszter asszony, Csiha Judit, meg Géczi József Alajos, a parlament mentelmi bizottságának jelenlegi MSZP-s elnöke, azt kérdezvén, mit szólok ahhoz, hogy a „libik” futtatni kezdik Medgyessy Pétert. A helyzet 1994-hez volt hasonlatos, hivatalosan akkor sem, és 1998-ben sem volt miniszterelnök-jelöltjük. Horn Gyula ’94-es kampányánál ugyanis nem jelentette be, hogy miniszterelnök-jelölt. Félt attól, de a pártja is, hogy ÁVH-s dolgai miatt ellenszenvessé válhatott volna, ami a győzelmüket veszélyeztette volna.
• De mindenki biztos volt abban, hogy Horn Gyula lesz a miniszterelnök.
• A szocialisták nem, ők Békesit szerették volna miniszterelnöknek, őt értelmesebbnek, jobban elfogadhatónak tartották. Őt aztán, mint vetélytársat, győzelme után kegyetlenül „lekaszálta” Horn Gyula.
• „Lekaszálták” őt, de közben hagyták gazdagodni.
• Békesi még Medgyessynél is sokkal gazdagabb, a Los Angeles-i maffiával, Várszegi Gáborékkal volt – és van – rendkívül jó kapcsolatban. Fotex-társtulajdonos, s más érdekeltségei is vannak. De térjünk vissza megint Medgyessyhez. Pénze, kapcsolata van, magyaros észjárása viszont nincs. Ami – ha igazak a hírek – nem lehet véletlen. Egyes körökben nagyon meggyőzően hirdetik, hogy Medgyessy apai nagyapját még Munteanu-nak hívták. Az apja változtatta meg a családi nevet Medgyessyre. Ha ez igaz, és miért ne lenne az, már érthető a miniszterelnökünk „szűzbeszéd”-kori nyelvbotlása, amikor kijelentette, ő szegénységpárti (és nem szegénypárti) miniszterelnök akar lenni. Medgyessy, a nagyapai névből ítélve románul gondolkodik, s ezért hebeg-habog magyar nyelven. Nézzük meg az MSZP gazdasági stratégiáját! Soha olyan ütemben nem privatizáltak Magyarországon, mint ahogy Horn Gyula nekifogott a stratégiai ágazatok osztogatásának. Ezt a csapatot szanaszét szervezték, és ha megnézzük az első és a második vonalát, mind lecsúszott KISZ-es. A titkosszolgálati tisztek, akikkel nagyon jó viszonyt ápolunk már évtizedek óta, főleg az utóbbi másfél évtizedben, azt mondják, ez a csapat szétesett, csak a hordaszemlélet tartja össze őket. Megdöbbentő, ha egyénenként vizsgáljuk a szocialista vezérkart, láthatjuk, micsoda semmirevaló emberek ezek, a kilencven százalékát a saját falujukban nem ismerik meg. Annak ellenére, hogy ismertségük a televízión keresztül nagyon erős. De úgy mehetnek végig az utcán, és én ezt tapasztaltam, hogy senki rájuk nem köszön. Körbelengi őket a tulajdonszerzés tisztességtelensége. Olyan emberek gyülekezete, akik közül egyik sem teheti fel a kezét, hogy én a hazámat akarom szolgálni. Ha megnézi a szocialista vezérkart, tudhatja, hogy az utolsó tizenöt évben egyikőjük sem ejtette ki – Németh Miklós kivételével – azt a szót, hogy hazám. Ami pedig önmagában nem nacionalizmus. Nekem mérce volt egyébként, hogy amikor Németh Miklós hazajött, a sajátjaival nem állt szóba. Azt mondta, csak nem képzelitek, hogy élére állok ennek a tolvajcsapatnak.
• Bár ő is megkapta a maga Júdás-pénzét.
• Megkapta, így van. Nem is tartom megváltó embernek, de az teljesen bizonyos, hogy ő azokat a politikusokat, akik ma a kormányt alkotják, úgy minősítette, hogy velük nemhogy egy kormányba, de egy asztalhoz nem ül le.
• Medgyessy Péter kormányzása alatt ismét felerősödik a privatizációs hajlam. Orbán Viktornál már beszéltünk róla, hogy a legnagyobb bűnük a föld külföldi kezekbe juttatása. Szóltunk arról is, hogy miképpen privatizálták a tizenkét állami gazdaságot. Medgyessy Péternél ismételten állami gazdasági privatizációkról van szó, erről is beszéltünk már, de ugyanakkor szóba kerül a MOL privatizációja, szóba kerül az energiaszektor további privatizációja, szóba kerül az, hogy az Energiahivatal élére akár külföldi ember is kerülhet vezetőként.
• Térjünk még vissza a privatizáció előtt egy kérdésre. Amikor Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltsége mellett döntenek a szocialisták, mert Németh Miklós nem áll velük szóba, akkor az elnökség – ez nagyon belső információ – az alábbi Kovács László-féle indokot fogadja el. Tulajdonképpen jól jártak Medgyessy Péterrel, mert amikor Németh Miklós volt a miniszterelnök, ő állandóan szerepelni akart, tízórás előkészítetlen kormányülések voltak, állandóan összevissza beszélt, de amikor nem volt idehaza, és helyettese, Medgyessy Péter vezette a kormányülést, mindent két óra alatt lezavart, praktikusabban, gyorsabban vezette az üléseket. Ezért legyen ő a miniszterelnök-jelölt. Ha Magyarországon egy miniszterelnöknél az az elsődleges szempont, hogy milyen gyorsan fejezi be a kormányülést, az szegényes, primitív gondolkodás. Amikor egy tárgyalás folyik, amelynek a stratégiája még nem kialakított (EU-csatlakozás), akkor éppenséggel a politikai munkát kellett volna erőltetni, nem pedig a szakmait, ami gyakorlatilag nincs is. Visszatérve a privatizációra: amikor az új kormány hatalomra lépett, Medgyessyék is ugyanabba a hibába estek, mint elődjeik, hogy fél évvel később önkormányzati választások lesznek. És miután az önkormányzati választásoktól ugyanúgy féltek, mint a parlamentitől, tovább folytatták ugyanazt az osztogató politikát, amit az Orbán-kormány is csinált. Az ő szempontjukból tehát megvan a magyarázat, hogy 1600 milliárd forintos államháztartási hiánynál ismét a privatizációt erőltetik. Miután leálltak az útépítések, leállt minden állami beruházás, pótlólagos forrást kell találni. Ezt kell tenni egyrészt a recessziós világgazdasági helyzet miatt, valamint azért, mert amint az uniós tárgyalások befejeződtek, ma Magyarországról bizonyíthatóan húsz százalékkal több tőke megy ki havonta, mint amennyi a beruházás. Ezért még indokolható is lenne, hogy most már a maradékot privatizálni kell, valamilyen úton-módon ismételten, sokadszorra, s mindannyiunk kárára rendbe teszik az állami tulajdonon keresztül azállamháztartás kasszáját. Felerősödnek tehát azok a hangok, hogy a maradék nemzeti vagyont dobjuk a piacra. De jelenleg már csak azok a magas adótartamú, állami tulajdonú cégek kerülhetnek sorra, amelyek adó formájában nyereséget juttatnak a költségvetésbe. Egyébként a MOL Rt. maradék részvényeit nem fogják többért eladni, mint amennyit osztalékban kifizetnek három év alatt a MOL Rt.-n belül. Tehát amikor az állam vállalatának, vezérhajósának – és itt a MOL mellett beszélhetünk az OTP-ről is, amely nyolcvan százalékban már külföldi tulajdonban van – jó esélye van arra, hogy rendkívül erős térségi, globális céggé alakulhat, akkor a magyar állam meg kíván szabadulni tőlük. Ilyet csupán a végtelenül buta, szűklátókörű, hazug politikusok mondanak. De ez csöppet sem meglepő, hiszen ugyanazt csinálják, mint amit tettek az elődeik. Ennek a két egységnek a jelenlegi értéke megegyezik az összes privatizált állami vagyon bevételével. És mégis meg akarnak szabadulni tőlük. Ez valóban hazaárulás. Itt nem további értékesítésre lenne szükség, hanem azoknak a vagyontárgyaknak a megcsapolására, amelyeket törvény- és alkotmányellenesen, tudatosan játszottak át a bennfenteseknek. Ez után a lépés után a magyar költségvetés és az államháztartás hiánya pillanatok alatt rendbe hozható lenne. De ugyancsak rendbe hozható lenne, ha kifizettetnék azoknak az állami vagyontárgyaknak a vételárát, amelyeket külföldieknek adtak át. És akkor is rendbe tehető lenne a magyar költségvetés és az államháztartás, ha azokkal a befektetőkkel, akik kijátszották többször az adózást, azaz továbbadták a vagyontárgyukat, és adómentesen távoztak el az országból, megfizettetnék a tartozásukat, lefoglalnák a vagyonukat. Tudniillik, ez a világ másik részén, ahová mi törekszünk, így szokott történni. Nyugaton, ha valaki adót csal, és tetten érik, legyen az akármekkora globális vállalat is, annak zálogként ott tartják a vagyonát. Ez jelenleg Magyarországon még fel sem vetődik, mert akiknek erről dönteni kellene itthon, fizetett emberei ezeknek a nyugati, úgynevezett beruházóknak. A hazai privatizációnak az a lényege, hogy a vevő soha nem a saját pénzéből vásárol, hanem banki hitelből. Ha a vállalkozás befuccsol, akkor először a banknak kell gazdagodni, ők jutnak a pénzükhöz, utána a befektetőnek, de ennek az árát minden esetben a magyar polgár fizeti meg. Tehát soha nincs rá megfelelő magyarázat, hogy stratégiai ágazatokat miért adunk oda olyanoknak, akik egyetlen alkalommal sem mutatták meg, hogy a jó gazda gondosságával működtetnék azt a magyar privatizált állami vagyont, amely túlnyomó részben külföldi tulajdonba került. Kié ma Magyarország, kérdezhetjük, s azonnal válaszolhatunk rá, bizonyosan nem a magyaroké. És veszekszik emiatt valaki is? Senki! De egykor talán eszünkbe jut a régi mondás: gyáva népnek nincs hazája. S akkor talán kinyitjuk a szánkat.
Kifosztottan
az unióba
Zsebre vágtak bennünket
• Eddig azt gondoltam, csak eladni tudunk rosszul, a magyar nemzeti vagyont kiárusítván. Amikor 2003 májusában az Országos Takarékpénztár megvette a bolgár bankot, akkor ez hatalmas nyilvánosság közepette történt. Kijelentették eladók, vevők és mindezt nyilvánosságra hozók, hogy az utóbbi évek egyik legnagyszerűbb üzletét kötötte a bolgár bank és az Országos Takarékpénztár is.
• A közelmúltban Szabadkán és Újvidéken voltam, és ott olyan emberekkel találkoztam, akik rendkívül jó információkkal rendelkeznek a Balkánon. Tudni kell, hogy ma Szerbia a befektetői paradicsomok egyike, azt is kell tudni, hogy szerb barátaink rendkívül féltőn őrzik nemzeti tulajdonukat. Nyilvánvaló, hogy ez a rabló privatizációs hullám Magyarországon egyedülállóan történt meg, a környező országok közül egyikben sem prédáltak így. Szerbiában pedig még féltőbben fogják vagyontárgyaikat értékesíteni. Érdekes információval vártak engem mindjárt Zombor városában, ahol megmutatták az ön által is elmondott sikertörténet másik oldalát. Magyarországon regionális terjeszkedésű két nagy cég az OTP és a MOL Rt. A MOL Rt.-ről – a mérhetetlenül nagy hitelfelvétele után – nyugodtan lehet mondani, hogy a térség legjobban eladósodott vállalata.
• Miközben azt mondják, hogy egyre terjed, egyre erősödik, de azt, hogy a tőzsdén miért csökken folyamatosan az ára, senki sem elemzi.
• Mintegy hatszázmilliárd eurós hitelkonstrukcióban állapodtak meg magánbankokkal 2003 júniusának végén, ami jelzi, hogy forgóeszköz hiányában a MOL Rt. mindenféle fajta tevékenysége, nagyon finoman fogalmazva is kétségessé vált. Mára ez a hitel hétszázötvenmilliárd euróra nőtt. A gázüzletágból kilopott hatalmas pénz alapjaiban roggyantotta meg ezt a vállalatóriást. Annak ellenére lehet ezt mondani, hogy ma sikertörténetnek nevezik a MOL gazdálkodását, és ma már a szocialisták és a Fidesz „elitje” közösen munkálkodik az olajos cég megcsapolásán. Minél nagyobb jövedelmet kivinni belőle, a hitelfelvételnek mindig ez a hátoldala. Az OTP-re visszatérve: ezek a szerb emberek, bár okkal haragszanak a magyar kormányra, amely bombáztatta őket Taszárról…
• Orbán Viktor kormányáról beszélünk.
• Természetesen. Annak sem örültek a szerbiai magyar testvéreink, hogy ugyanekkor Csurka István a Délvidék visszacsatolásáról beszélt. De nincsenek előítéleteik olyan emberekkel szemben, akikről tudják, hogy a térségben a két nép barátságán dolgoznak, így nekem igencsak sok információt adtak át. Való igaz, hogy a bolgár bankvásárlás rendkívüli jó üzlet volt, de nem az OTP-nek és nem a bolgár banknak. Nagyon jó üzlet volt a bolgár bank vezetőinek, és azoknak a pénzügyi köröknek, amelyek ezt a vásárlást irányították, valamint az OTP vezetőinek. A következőt mondták el szerb barátaim, és papírokat is mutattak róla. Ennek a bolgár banknak az értéke, amely közel 320 millió euróért kelt el, nem több, mint 10-15 millió euró. Megmutatták a bank portfolióját is. A bolgár gazdaság jelenlegi helyzete nem éri el a magyar gazdaság 1994-95-ös állapotát, sőt lehet mondani, hogy hatványozottan gyengébb a kereskedelmi bankhálózatuk, mint amilyen a miénk volt közel egy évtizeddel ezelőtt.
• Akkor most teljesen naiv a kérdés, mert szinte a választ is hallom már. Ha ilyen rossz pozícióban volt ez a bolgár bank, akkor egyrészt miért vettük meg, másrészt miért 320 millió euróért?
• A mai áron ez a bank közel 80 milliárd forintjába került a magyar OTP-nek, amelynek jelentős része azonban már nem magyar tulajdon. Menjünk vissza egy kicsit az időben. Az egész magyar bankrendszerért – az Országos Kereskedelmi és Hitelbankról, a Hitelbankról, a Budapest Bankról, a Takarékszövetkezetről, a Konzumbankról és a Duna Bankról beszélek– nem kaptunk összesen nyolcvanmilliárd forintot. Gondoljunk bele, az egész magyar bankrendszer nem ért annyit 1995-ben az átkozott privatizátoraink szerint, mint a csődben lévő és balkáni állapotú bolgár – ráadásul nem is vezető – bank. Azt tudni kell, hogy a Balkánon ezek az emberek egymásról mindent tudnak. A bolgárok felajánlották másoknak is adásvételre ezt a bankot, de nem találtak olyan korrupt gazembereket, mint a magyar privatizátorok. Az állítások szerint minimálisan háromszázmillió euró az az összeg, amit ketté lehetett osztani az adásvételből nyereséget levonó társaságnak. Hogy ebből milyen arányban osztoztak meg a vevők és az eladók, azt ma senki nem tudja. Azt viszont teljesen bizonyosan tudni, hogy mindenféleképpen Közép-Európa legnagyobb megvesztegetési pénzét kellett, hogy kifizessék, ami körülbelül háromszázmillió euró, nem kevesebb, mint hetvenötmilliárd forint.
• Ez azt jelenti, hogy a bolgár bankvezérek és az OTP vezérei, Csányi Sándorék azért állapodtak meg ilyen magas vételárban, hogy minél többet tudjanak visszaosztani önmaguknak?
• Miután láttam az ügylet tőpéldányait Szerbiában, a bank kiírását, a pénzintézet tényleges helyzetét, meg lehet állapítani, hogy minimálisan százötvenmillió eurót osztottak vissza a vevőknek.
• Bizonyítják ezt a dokumentumok?
• Az általam ismert dokumentumok azt mutatják, hogy háromszázmillió eurót teljesen feleslegesen fizetett ki a vevő OTP. Ha most bárki úgy gondolja, hogy ezt nem egyéni haszonszerzés miatt tették, akkor nagyon csodálkoznék. Meggyőződésem egyébként, hogy a mai magyar világot jól tükrözi ez a gátlástalan pénzszerzés. Ha egyeztetjük az időpontokat, akkor ennek a százötvenmillió eurónak a forintosítása, majd ismét euróvá váltása még további tíz százalék nyereséget jelentett ennek a pénzügyi befektetői körnek álcázott maffiacsapatnak.
• Mert hiszen emlékezni kell arra, hogy volt egy forintsáv-eltolás, ahol a forint értékének körülbelül tíz százalékát veszítette el, és ekkor történt a már korábban említett Csányi Sándor általi OTP részvényeladás is, ekkor történt az euróvásárlás, majd a forint hirtelen óriási mértékben gyengült.
• Amikor a banki tevékenységből ilyen hatalmas megvesztegetési pénz áramlik ki a Balkánon, ahogy Bulgáriát szívesen nevezzük, akkor más üzletek is megtörténnek. Nemcsak az euró felértékelése történt meg ekkor, ami 2003 nyarán több mint tizenöt százalékkal gyengítette a forintot, hanem megköttetett egy másik üzlet is, amelyre nem nagyon figyeltünk oda. Csányi Sándor és érdekeltségi körébe került az új Mizo Rt. Az az új Mizo Rt., amely több mint hétmilliárd forinttal károsította meg a gazdákat, amelynek a felszámolása több éve zajlik, a cég egyik felszámolója az MSZMP volt Baranya megyei vezetői közül került ki.
• A Dalmand Rt. került Csányi Sándor kezébe, meg egy Dalmand nevű bizonyos gazdasági érdekeltség, és ezeken keresztül lett Csányié az új Mizo Rt.
• Látszólag nem az új Mizo Rt.-t vette meg Csányi, de a Mizo Rt. többségi részvényeit birtokló céget megvásárolni annyit jelent, hogy szinte kizárólagos tulajdonosává vált az új Mizo Rt.-nek, amelynél semmi változás nem állt be az elmúlt pár évben, csupán egy csomó gazdát tönkretettek a cégen keresztül, és belezavartak gyakorlatilag a teljes anyagi csődbe. Viszont napvilágra került egy másik hír is, ami egyszerűen vérlázító. 2003 júniusának harmadik hetében megjelentek az új Mizo Rt. felvásárlói, és öt forintért vásárolták volna fel a tej literjét. Hozzá kell tenni, hogy ez a tejár körülbelül harminc évvel ezelőtti. Ha ezt valaki meg meri tenni, nem joggal való visszaélést követ el, hanem bűncselekmények sorozatát. Ez erőfölénynyel való visszaélés a saját hazai piacokon, s nyugodtan lehet folytatni, hogy idegen érdekek szerint, hogy Magyarországon ne legyen magyar tulajdon. Magyarul, ennek az egésznek a végén az történik, hogy az új Mizo Rt. és az egyéb ilyen hiénák által megszerzett tulajdonok is betagozódnak a Danon Rt., Parmalat Rt. és egyebek alá. Tehát nem kevesebb történik, mint tudatosan leépítik a magyar tejelő tehenészetet, ezáltal ismételten piacot szereznek a külföldi hódítóknak, vagyis a nyugat-európai termelőknek és az őket követő feldolgozóiparnak, és ehhez a magyar tulajdonon keresztül, a magyar bankárokon keresztül jut el a műveltnek nevezett Nyugat. Ha valaki öt forintért kíván megvenni egy liter tejet, melynek bizonyíthatóan ötvennyolc-hatvan forint között van az előállítási ára, akkor ezt nem lehet másnak minősíteni, mint bűncselekménynek. Hozzátartozik, hogy nemcsak az a probléma, hogy ultrával kezelik a tejet, nemcsak a zsírszódával van baj, amit a tejcsarnokban délutánonként tesznek bele a tejbe, minőségének „megőrzése” érdekében, hanem azzal, hogy a magyar termelőknél a már elfogadott tejkvóták leépítése is folyamatos. A magyar termelők már többször tönkrementek a konzervgyárak, a hűtőgyárak által, a tej- és tejfeldolgozón keresztül, mivel senki nem fizette ki nekik a felvásárlási árat. Ez ciklikusan megismétlődik, évenként hol a tejjel, hol a borsóval, hol a zöldséggel, vagy a gyümölccsel, a borral, a gabonával. A felvásárlók ezek után rendszeresen eltüntetik a céget vagy felszámolják, s a felszámolókat mindig a bennfentes bírák jelölik ki Baranyában, Bács-Kiskun megyében vagy bárhol. De ezeknek a bűncselekmény-sorozatoknak a végén mindig azok az üzletemberek állnak, akik a mai bankárelitet képviselik. Ez a bankárelit már nem a pártok mentén húzódik meg, hanem – mint már előzőekben is rámutattunk – erős KISZ-ista kötődésű, úgynevezett reformkommunista ÁVH-s ősökkel rendelkező csapat. Bizonyíthatóan azokról van szó, akik a magyar gazdaság érdekei ellen bűncselekmények sorozatát követik el.
• Ha már szóba került a mezőgazdaság a tejelő tehenészeten keresztül és a Csányi-féle OTP megemlítésével, akkor beszéljünk arról is, hogy 2003 június közepe tájékán röppent fel egy hír, hogy a magyar kormány azt tervezi, hogy a korábban megkötött úgynevezett zsebszerződéseket, színlelt szerződéseket – a földdel kapcsolatos szerződésekről van szó – legalizálja, tehát nem foglalkozik tovább vele, és a majd ezután megkötött újabb színlelt szerződéseket nyilvánítja csak semmisnek. Ez beleillik abba az európai uniós koncepcióba, mondták, hogy a föld mindenkié.
• Amiről beszélünk, az annyira bizonyíthatóan így van, hogy szívesen elővenném az 1996 tavaszán megjelent Déli Utakon című folyóiratot. Ebben olvashatóak azok a beadványok, amelyeket ekkor juttattam el az Alkotmánybírósághoz. 1996. április 24-én az alkotmánybírósági beadványomban jeleztem, hogy a színlelt szerződések alkotmányellenessége a jogállamiságot, a polgári demokráciát veszélyezteti. Azóta több mint hét év telt el, és az Alkotmánybíróság nem véletlenül nem vette a napirendjére ezt a kérdéskört, mert tudatosan várt az európai uniós csatlakozásra. Ebben a beadványban már jeleztem, hogy milyen összefüggés van a zsebszerződések és az 1970-es, ’80-as évek ingatlannyilvántartása között. Tudniillik, a kárpótlási földterületek jelentős része az elértéktelenedésük miatt zsebszerződésekkel külföldi tulajdonosok kezébe került, akik közül azok a külföldiek kerültek előnybe, akik közjegyző és ügyvéd előtt opciós szerződéssel, kvázi takart szerződéssel megvették ezeket az ingatlanokat. Ezek száma több tízezer. Nem tudni, hogy mekkora földterületet birtokolnak ma külföldiek, kétszázezer hektártól egészen a hat-hétszázezer hektárig terjedhet a nagysága. Amit viszont a magyar kormány azóta sem tett meg: nem vizsgálta felül a színlelt szerződéseket, nem kért soronkívüliségi döntést az Alkotmánybíróságtól, hanem hagyta az ügyet „jegelni”. Az viszont, amit most bejelentett a magyar kormány félhivatalosan, az nem más, minthogy közhitelesség érdekében a csalássorozatot nem megállítani akarják, hanem ugyanúgy, mint a lakásmaffiánál, a már megtörtént bűncselekményeket legalizálják, és tényleges birtoklás alapján be akarják jegyeztetni a több tízezer nyugati csalót a magyar ingatlannyilvántartásba. De hangsúlyozom, magyar tulajdonosok is vannak köztük jelentős részben, akik nem tartották be a háromszáz hektáros szerzési felső határt, hanem maguknak akár 1000-1500-2000 hektárt bejegyeztetnének majd a tényleges birtoklás alapján. Előre várható és látható volt, hogy az évtizedes csalássorozat végén azért kerülta nyugati szerző előnybe, hogy azokat a földalapú támogatásokat, amelyeket az Európai Unió 2004. május elsejétől alkalmaz Magyarország területén is, már a nyugati gazdák kapják meg. És a nyugati feldolgozók kapják meg a teljes jövedelemkiegészítést, ami a mai magyar mezőgazdasági támogatás sokszorosa is lehet. Párhuzamos intézkedés történik tehát a magyar kormány részéről. Már bejelentették, hogy a földalapú támogatást a használó kapja meg. Ez azt jelenti, hogy a használat eltér a tulajdonjogtól. Hiába van még az ingatlannyilvántartásba bejegyezve a szerencsétlen magyar tulajdonos, a használó benyújtja a szerződést az illetékes földművelési hivatalba, és ez alapján igazolja azt, hogy az ingatlan ettől és ettől az időponttól a használatában van, és már mehet is az Európai Unió közös agrárkasszájához. Tehát magyarul, az elmúlt másfél évtizedben elkövetett csalássorozatot a magyar kormány tudatosan legalizálja, majd tovább fosztja a magyar parasztságot azáltal, hogy amikor végre jobb helyzetbe kerülhetne a magyar vállalkozó, a tulajdonos, akkor már nem ő a földhasználó. Ez pedig annyit jelent, hogy támogatásért sem mehet az Európai Unió kasszájához.
• Visszaemlékezem arra az időszakra, amikor 2001-ben Orbán Viktor egy kihelyezett kormányülésen, egy kis faluban osztrák vircsaftról beszélt, arról, hogy a zsebszerződések kapcsán ezt meg kell szüntetni. Ezt követően tudjuk, hogy egyetlenegy ember próbálta visszaszerezni a zsebszerződésben külföldinek „továbbadott” földjét, de ő is elveszítette ezt a pert. Azt kell tehát mondani, hogy amikor Orbán Viktor erről a bizonyos osztrák vircsaftról beszélt, szándék sem volt ennek megszüntetésére, figyelemelterelés volt az egész.
• Ez pusztán választási fogásnak tekintendő, nem sok eredménnyel járt. Egyet tudni kell, hogy az egy tőről fakadó magyar politikai „elitnek” esze ágában sincs hazája honpolgárait szolgálni. Tudomásul kell venni, hogy néha, a választások idején, mondani kell olyanokat is, amire a választók várnak. De azt, hogy a magyar bíróság előtt támadták meg ezeket az egyébként az eredetben semmisnek mondott szerződéseket, nyilvánvaló, hogy az ügy esélytelenségét is mutatja. Tudniillik, a magyar kormánynak – mint a törvényesség őrének, a végrehajtó hatalom gyakorlójának – kellene megtennie a lépéseket, sőt kötelessége lenne ez. Ugyanis itt bűncselekménysorozatról van szó, és hiába lapozzuk a büntető törvénykönyvet, azt még nem törölték ki belőle, hogy akinek hivatalosan tudomására jutott a bűncselekmény, az köteles intézkedni. Nem az állampolgárokra kellene várni, hogy feljelentéseket és bejelentéseket tegyenek, hanem az arra illetékes végrehajtó, hatósági szerveknek, azaz a magyar kormánynak, a független magyar ügyészségnek és a magyar rendőrségnek kellene lépnie, annak a rendőrségnek, amely a magyar belügyminiszter elvi irányítása alatt áll. Ez nem történik meg, hanem helyette ilyen rosszul sikerült kormányfői beszédekkel próbálják elodázni, illetve elfedni a bajt. Ma Magyarországon szemmel látható a szándék, egy-két üresfejű politikus feláll, elkiált valamit, és ennek a következményét utána senki nem figyeli. Tudomásul kell venni, hogy Orbán Viktor és csapata írta alá a göteborgi szerződést, amely már előkészítése volt annak a folyamatnak, amelyről már korábban is beszéltünk, s amely megpecsételte a magyar föld sorsát. Tehát nem különböző kormányok különböző szemléletéről lehet beszélni, hanem azonos szemléletű, egygyökerű, kormányokon átívelő gondolkodásmódjáról.
• Egyetlenegy dolgot még. Az imént említette a tejtermelők kapcsán, hogy megint játszanak az unió által már megállapított kvótákkal. Magyarán, még a jelenlegi helyzetnél is rosszabba akarják sodorni a parasztembereket. De ez nemcsak a tejnél érhető tetten, hiszen azt látjuk, hogy különféle kiadványok készülnek az európai uniós támogatásokról hatalmas pénzekért, amelyek nyilván kebelbarátok nyomdáiban készülnek. De ezek a kiadványok, amelyek arról tájékoztatnák a parasztembert, hogy ne adja el a vagyonát, mert még ez és ez a picike kis esélye van, nem jutnak el az érintettekhez, és így kezdődik a kvóták felvásárlása, mert nem is tudja a parasztember, hogy mekkora értéket ad el.
• Ez egy tudatos, egy tőről fakadó intézkedéssorozat. A magyar parasztembert, a magyar vidéket teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kell hozni még a csatlakozás előtt. Ez tudatosan gerjesztett válság. Nézzünk körül, hogy milyen válságok vannak jelenleg Magyarországon! Gabona-, sertés- és marhahús-, tej-, tojás- és zöldségválság. Válság válság hátán. Ha megvizsgáljuk az alapvető termékek sorsát, tejtől a húsig, a zöldségtől a gabonáig, valamennyi közélelmezési cikkig, amelyek egy ország lakosságánál a közhangulatot is meghatározzák, látható, hogy a mezőgazdaságban válságot gerjesztő elemek működnek. Gondoljunk csak bele, ha Magyarországon ma úgy működik a piaci rendszer, az egész gazdaság rendszere, hogy a termelőt tudatosan „megfojtják”, annak milyen további következményei lehetnek az ország jövője szempontjából.
• 2004. május elsején, amikor majd nagy pompával az Európai Unió tagjai leszünk, milyen Magyarország lép be az unióba? Milyen mezőgazdasága lesz ennek az országnak?
• Ha visszagondolok arra, hogy tizenöt év telik el addigra a „rendszerváltozás” kezdete óta, akkor azt mondom, hogy ez a mezőgazdaság az uniós csatlakozás pillanatában nem teljesíti az ötven százalékát sem annak, amenynyit 1989-ben, az úgynevezett rossz szocializmusban, válsághelyzetben teljesített. A tehén- és a sertésállomány nem éri el az akkori létszám ötven százalékát, néhol csak a harminc százaléka az 1989-es esztendeinek, ami már akkor sem volt csúcspont. A gabonatermelés nem éri el a felét, a tejtermelés lassan szintén csak a felét éri el, és a tojás, a húshibrid, valamint a zöldség-gyümölcs termelés termékalapjai is negyven százalékkal csökkentek. Ez a tudatosan lerombolt magyar vidék az Európai Uniónak úgy lesz tagja, hogy jelentős részében már nem a magyar érdekek a meghatározók. Ebbe a kategóriába tartozik az alapanyag-termelés, a feldolgozás, és ha hozzáteszem, hogy a bankrendszer már teljes egészében nyugati érdekek szerint működik, akkor a kör bezárult. Egy teljes egészében a hazai érdekeket figyelmen kívül hagyó tárgyalássorozat végén egy lepusztult, a múlt század elejei állapotnak megfelelő agrárium várja a csatlakozás pillanatát.
• Az EU-s népszavazás előtt azt hangoztatták politikusaink, Kovács László is azt mondta, azért nem beszélnek az Európai Unió hátrányairól, mert az EU-nak nincsenek hátrányai. Most már azt mondják, ha az Európai Unió tagjai leszünk, akkor a jelenlegi szintet, amit az EU képvisel életszínvonalban, gazdaságban, körülbelül harminc-negyven év múlva érhetjük csak el. Erről korábban szó sem volt. S arról sem, hogy Magyarországon egymillió-kétszázezer ember hihetetlen szegénységben él. Ez hivatalos statisztikai adat. Mi lesz ezekkel az emberekkel az Európai Unióban? Mostanában kezdenek arról is beszélni, hogy az Európai Unió parlamentje nem veszélyeztetheti a magyar parlament nemzeti jellegét. Pedig tudjuk mindannyian, hogy az európai uniós tagságunk után a magyar parlament, a magyar jogszolgáltatás, a magyar törvényalkotás teljes egészében kiürül tartalmát, tevékenységét tekintve. Alárendeltje lesz az Európai Unió parlamentjének.
• A tárgyalások során a magyar tárgyalóküldöttségből senki nem szólt egy szót sem arról, hogy mire mi csatlakozunk, az uniónak már új alkotmánya lesz, amelyben az a szó, hogy nemzetállamiság, egyszerűen töröltetik. De más probléma is felvetődik. A magyar alkotmány gyakorlatilag üres szólammá válik, ugyanúgy, mint a többi csatlakozni kívánó ország nemzeti alaptörvénye.
• Erről az előző könyvünkben értelemszerűen nem nagyon tudtunk beszélni. Ha nézzük a politikusok megnyilvánulásait az Európai Unió kapcsán, akkor a felszínen látszólag egymásnak feszülnek az indulatok. Vitatkoznak, veszekednek, hatalmas hangzavart csapnak, de mire a népszavazásig eljutottunk, addigra mindenki, itt is, ott is, mindenben egyetértett. Elég, ha csak egyetlenegy emberkijelentéseit hozzuk példaként, bizonyítékként, Orbán Viktorét, aki azt mondta egykoron, hogy az Európai Unión kívül is van élet. Utána azt mondta, hogy az Európai Uniónak több az előnye, mint a hátránya. Majd az európai uniós csatlakozásunk tájékán már úgy fogalmazott, hogy nagyon sok hátránya van az Európai Uniónak, de lépjünk be. És az athéni találkozón, az aláíráskor, ott is volt, meg nem is, de minden cselekedetével azt sugallta, hogy az EU tagjainak kell lennünk, de közben próbálta fenntartani azt a látszatot, mintha a Fidesz tiltakozna.
• A legtöbb szerződést, szám szerint huszonnégyet, a Fidesz négy éve alatt írták alá, ugyanazok a személyek, akik jelenleg is a magyar kormány veretes tagjai, Juhásztól kezdve sorolhatnám a tárgyalóküldöttségünk legfontosabb személyeit, akik akkor Brüsszelben dolgoztak.
• Juhász Endréről van szó, aki már a Kádár-rezsimben is gazdasági területen dolgozott, minisztériumi főosztályvezető volt, ugyanezt tette az Orbán-kormány időszakában, csak akkor mint brüsszeli megbízott. Most pedig miniszter lett a Medgyessy-kormányban.
• Ebből is látszik, hogy egygyökerű a magyar politikusi csapat. Hogy retorikailag mit mondanak, annak a csatlakozás szempontjából semmi jelentősége nem volt. Annak volt jelentősége, hogy az elmúlt tizenöt évben, amikor már tudott volt az európai uniós csatlakozás, senki az égadta világon nem védte a mindenkori magyar kormány részéről a hazai érdeket – mondják el az uniós tárgyalópartnerek. Nyilvánvaló, hogy az uniónak az a hatalmas, mintegy 270 milliós nagy piaca az erős támogatási rendszerben erősebb érdekérvényesítő, mint a csatlakozni kívánó országok közül akár Magyarországé. Antall Józsefnek volt egyedül egy jó gondolata, amikor a visegrádi hármakat létrehozta, tudva azt, hogy 1985-ben az Európai Unió akkori elődje ezt a három országot már mint csatlakozni kívánó országot kijelölte. De a belső megosztottságot is ugyanők generálták, hogy véletlenül se tudjon Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország, főleg az agrárpolitika terén, közös nevezőre jutni. Hisz a CEFTA országok megbontása az uniós érdekek szerint történt a nemzetközi szabadkereskedelmi térségben, amelybe egész Kelet-Közép-Európa beletartozott. De azt már megint nem mondta el a jelenlegi magyar kormány sem, hogy a csatlakozási tárgyalások ideje alatt nemcsak az uniós alkotmányt módosítják az alapító tagok, valamint a tizenöt főre felduzzasztott európai uniós közösség, amely tíz országgal úgy növekszik, hogy a belépni kívánó országok gyakorlatilag nem vehettek részt az alkotmány módosításában. De ennél még súlyosabb probléma, hogy azt sem mondja el a mai magyar kormányzat, hogy az Európai Unió agrártámogatási rendszere, mire mi belépünk, teljes egészében átalakul. Ez az évenként negyvenmilliárd eurós kassza oly módon változik meg, hogy a csatlakozni kívánó országok tizenöt-húsz év alatt érik el az uniós országok jelenlegi szintjét. Ez annyit jelent, hogy nőni fog a különbség a 2004-ben belépő országok kárára, és a magyar vidék elszegényedése sokkal erősebb lesz az EU-s csatlakozás után, mint amilyen az elmúlt tíz évben volt. Tehát hangsúlyozom, a különbség úgy nő, hogy azok a nyugat-európai gazdák és termelők, akik majd nálunk felveszik a részükre Magyarországra érkezett uniós támogatásokat, nyilvánvaló, hogy a pénzt nem hazánkban fektetik be.
• Hogy mennyire egyívásúak voltak a magyar parlamenti pártok az EU-csatlakozás előtti népszavazáson, bizonyíték erre az is, hogy még az alkotmányunkat is közös megegyezéssel módosították, hiszen alkotmányunk úgy rendelkezett, hogy a népszavazás akkor érvényes, ha ötven százalék + egy ember elmegy szavazni. De erre az egy alkalomra, 2003. április 11-ére úgy módosították az alkotmányt, hogy huszonöt százalék + egy fő részvétele is elegendő a népszavazás érvényességéhez. Majd amikor a népszavazás befejeződött, a módosítás azonnal érvényét veszítette, ez csak erre az egyetlen alkalomra, április 11-én, 24 óráig volt érvényes, pontosabban a népszavazás lezárásáig. Döbbenetes, és ha ehhez hozzávesszük, hogy – még egyszer mondom – mindenfélét kiabáltak egymásra, csakhogy annak a látszatát keltsék, hogy ők bizony másképp gondolkodnak, mint a kormányon lévők, akkor ez nem más, mint a magyar nép kijátszása.
• Eseti döntést hozatni az Alkotmánybírósággal, ez a jogrendszeren belül kizáró eset. Ha egy jogállam úgy működik, hogy koncepcionális határozatot hozat az alkotmány felett őrködő szervezetével, akkor olyan ez, mint amikor a gyilkos beismeri tettét. Hogy ezt az alkotmánybírósági döntést közösen kérik a pártok, további álságos hátsó szándékot is mutat. Mert ha a pártok akár egy része kérte volna azoknak a legsúlyosabb törvénysértéseknek, vagy alkotmányellenességeknek a felülvizsgálatát, amelyek a privatizáció vagy a színlelt szerződések, vagy éppenséggel a titkos kormányhatározatok kapcsán történtek, akkor ma Magyarország nem feltett kézzel csatlakozna az Európai Unió egyébként átalakuló piacához.
• Az ország ellenében lehetett egységesen fellépni, de az ország érdekében ugyanezt az egységes fellépést nem próbálták meg.
• Soha az életben. Az elmúlt legalább tizenöt év tapasztalata alapján lehet mondani, hogy az úgynevezett polgári demokráciában soha nem volt egységes fellépés a hazai érdekek védelmében. A mindenkori ellenzék kiabál, bizonyos partikuláris érdekek miatt, de a mindenkori kormány ezt azzal szereli le, hogy amikor ti voltatok hatalmon, ti is ezt csináltátok. Még retorikai különbség sincs a két csapat között, legfeljebb annyi, hogy az egyik kereszténynek hazudja magát, a másik szociáldemokratának.
• Sőt nemcsak hogy szociáldemokratának, most már a Fideszhez hasonlóan az MSZP is kijelenti, hogy néppárt kíván lenni.
• Ez természetes, hisz az egész jobbra és balra osztott társadalomnak elsősorban a népi alapja hiányzik. A választókat négyévenként megbolondítják, hogy kire szavazzanak, ígérgetnek, hogy ők mi mindent teljesítenek, ha a kormányrúdhoz kerülnek, aztán a választást követő négy évig megint nincs szükség a népre. Tudomásul kell venni, hogy a mai demokrácia gyakorlása nemcsak Kelet-Közép-Európában, hanem túlnyomórészt Nyugaton is egy tőről fakadó, hiszen ha azt nézzük, az úgynevezett szociáldemokrata kormányok ugyanúgy kezelik a nyugdíjkérdést, mint az kereszténydemokratának vélt kormányok. Itt csak az a különbség, hogy a polgári demokráciákban van bizonyos korlátozott nyilvánosság, és van egy törvényben biztosított ellenállási jog, a sztrájkjog. A sztrájkjog, amely egyébként először a világtörténelemben a magyar alkotmányban volt megfogalmazva 1222-ben, amikor a rendek ellenállási jogát rögzítették az uralkodóval szemben. Ennek példája alapján alakult ki később, egyébként a nyugatiak által is elismerten, az úgynevezett korlátozott önkormányzat, majd önkormányzat, aztán azoknak az úgynevezett ellenállási jogoknak a kifejtése, amelyekről egyébként a napóleoni átalakulások kapcsán oly szépen írtak. 1222-ben, az Aranybullában már jogokat rögzítettek. Ez ma Magyarországon teljes egészében hiányzik, Nyugaton viszont nem akadályozzák meg az érdekérvényesítés jogát, tehát akár a sztrájk, a tüntetés jogának gyakorlását. Az megint más kérdés, hogy azok a soha nem látott nyugati tüntetések a globalizáció, azaz a nemzetellenesség ellen ma Magyarországon ki vannak tiltva az úgynevezett független sajtóból, ennek a híre szinte csak vékony csatornákon érkezik meg hazánkba. Ennek az az oka, hogy a magyar egytövű politikai „elit” attól fél, hogy észreveszi majd egyszer a tudatosan elbutított magyar nép, hogy az egész átalakulás nem az ő érdekei szerint történt meg. Az Európai Unió viszont tovább fog tarolni a magyar gazdasági, szociális és kulturális piacon, pontosan az eszmék szabad áramlása címén. Az eszmék pedig, a gazdasággal együtt, úgy áramlanak szabadon, hogy monopolhelyzetet teremtenek saját maguknak, és minden egyes megszólalást üldöznek, ami a hazai érdekek védelmére irányul, akár a kultúrában, akár a gazdaságban, akár a civil szféra bármelyik területén.
• Csányi Sándorral kezdtük ezt a beszélgetésrészt, a bankárral, úgyhogy ne is veszítsük el ezt a fonalat. Folytassuk tovább a bankárvilág elemzését, mert hogy évek óta folyik egy látszólagos adok-kapok a Postabank körül. Mindegyik kormány a saját érdekeinek megfelelően értelmezi, hogy mi történt a Postabankkal, mi történt az úgynevezett VIP-hitelekkel, nyilvánosságra hozzuk az összes nevet, mondták, aztán nem így történt. Keleti György akkori honvédelmi miniszterről azt mondták, hogy VIP-hitelt vett fel, de közben ő hozott egy igazolást, hogy nem így van. Igazolás ide, igazolás oda, Keleti György miniszter úr kamatmentes hitelt vett fel. Szóval maszkabál ez. Most megint arról van szó, hogy Princz Gábor megkapja méltó büntetését. Több mint harmincmilliárd forintos ügyben gyanúsították őt a Postabank-ügyben. Azt mondja erre a magyar polgár, most végre a magyar kormányzat a jog segítségével eljuthat odáig, hogy tisztán láthatjuk, mi történt a Postabank körül.
• Azért egy pár dologra figyeljünk oda. Négy bűncselekményben gyanúsítják Princz Gábort, köztük a Hengermalom-féle hercehurcában is.
• Ez a Máté László-féle hengermalom, ahol állítólag Princz magasabb értéken vett részvényeket, mint amennyit azok értek. Amikor mi erről 1999-ben beszéltünk a Vasárnapi Újságban, bíróság elé citáltak bennünket.
• Erről van szó. Valamint fedezet nélkül adott hitelt Princz ugyanennek a csapatnak, amit természetesen nem fizettek vissza. Ez a negyedik gyanúsítása Princz Gábornak, és azt mondták, elindult a gőzhenger Princz Gábor ellen, most aztán odavernek neki. Igaz, hogy lassan egy évtized telt el, magyarul elévül a bűncselekmény, mielőtt egyáltalán bírósági szakba jutna az ügy. De van egy csodálatos része ennek a nyomozásnak, tudniillik azért nem sikerül a Hengermalomnál nagyobb bűncselekményt bizonyítani, mert a bizonylatok eláztak. Csőtörés történt az üzemben, a vizsgálat idején, és pontosan a könyvelőirodát öntötte el a víz, így a bizonylatokat a betörő víz megsemmisítette. A vizsgálatot vezető írja, hogy megszűntek a bizonyítékok. Egy valamit azonban tudni kell, a gabonánál a beszállító rendszer hosszú éveken keresztül ugyanaz, a számla másik oldalát tehát a beszállítónál meg lehetne találni, hiszen nemcsak számla befogadó van, hanem kibocsátó is. Tehát az igazán komoly csalássorozatokat maguk a nyomozók fedezik, akiknek, úgy látszik, meg van adva, hogy meddig tart a póráz, meddig lehet mozogni. Amikor viszont azon lelkesednek, hogy harmincnégymilliárd forintos hűtlen kezelést, meg további bűncselekményeket állapítottak meg, egy valamit elfelejtenek: hogy ezekre a bűncselekményekre jórészt öt év feletti börtönbüntetés szabható ki, nevezett pedig nyugodtan utazgathat fel s alá. Az útlevelét elfelejtették bevonni, látszik, hogy a cirkusznak csak népet bolondító szerepe van. Mégis, ki a célpont ebben? Mert az az érdekes. Nyilvánvaló, hogy a mai pártvezető politikusok egymást a kriminológia alapján szokták „levadászni”. Amikor Princz Gáborral kapcsolatban eldőlt, hogy vállalja ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetését, szép lassan elismer belőle egy-kettőt, akkor a célpont a Fidesz gazdasági embereinél, Kövér Szilárdnál és csapatánál lesz.
• Kövér Lászlónak, a Fidesz országos választmányi elnökének testvéréről van szó.
• Csak emlékeztetőül, 1998-ban, amikor a Postabank konszolidációjáról volt szó, akkor a még rendkívül fiatal magyar miniszterelnök bejelentette a frakciónak, hogy azért kér további hetven-nyolcvanmilliárd forintot a Postabank konszolidációjára, hogy bizonyos tulajdonátrendeződéseket saját javukra tudjanak megcsinálni. Ez a saját javukra történő túlkonszolidálás „eredménye” ma – úgy a KEHI, mint a rendőrség előtt – ismert. Amikor majd Princz Gábort vizsgálják a harmincnégymilliárd forint miatt, amelynek elkövetési ideje 1995-96-97, megdöbbenve fogják megállapítani, hogy a hűtlen kezelésnek ez a fajtája már elévült, viszont Princz Gábor feltáró vallomást fog tenni, tudniillik az 1998 óta elkövetett bűnök nem évültek el, s egyértelműen megállapítható lesz Auth Henriknek és csapatának, valamint Gransperger Gyulának, az ÁPV Rt. volt vezetőjének a felelőssége. És párhuzamosan meg lehet majd állapítani a Magyar Fejlesztési Bank úgynevezett állami házipénztári felelősségét is, mert ebben az ügyben ki fog derülni, hogy bizony a Postabankot a Magyar Fejlesztési Bankon, az állami bankon keresztül konszolidálták. Tehát a politikusok álságos szándékkal mindig más célt tűznek ki maguk elé, mint amit egyébként a nyilvánossággal közölnek, mert a nyilvánosság előtti közlés csupán porhintés. Tehát a célpont ki van jelölve a szocialisták által, de a Fidesz vezetői közül is sokan megegyeznek abban, hogy a Kövér Szilárd, Wolford Sándor-féle csapatot fejezik le, tudniillik Wolford Sanyikának nemzetközi téren is problémái vannak, mint számítógép beszállítónak, a Deák Gábor–Leo Stekura-féle csapattal.
• Ezek mind elfelejtődtek, hiszen mindezek még valamikor az Antall-kormány időszakában kezdődtek.
• Akkor, igen, de 1997-98-ban, sőt 1999-ben is szép számmal folytatódtak még. A Fidesz-kormány regnálása alatt történik az egy napra eső talán legnagyobb csalás, amikor a kuvaiti államadósságból mintegy tizennyolcmillió dollárt egy tollvonással a felszámolás alatt ellopnak, szintén a nevezett körből származó személyek. Tudomásul kell venni, hogy a politika ferde csövű puskával lövöldöz, le fogja fejezni a Postabank és az MFB kapcsán először a Fidesz erős, hiénaszellemű vállalkozói köreit, majd a nemzeti földalap feltőkésítésével kapcsolatban bizonyos feladatot vállaló Erős Jánost és csapatát a Magyar Fejlesztési Bankban is. Gyakorlatilag ez a kör egy és ugyanaz, mert ha az elnök-vezérigazgatót, vagy a vezérigazgatót, vagy külön az elnököt elzavarják, a mögötte dolgozó erők ugyanazok. Tudomásul kell venni, hogy ma Magyarországon ez a maffiaszerű összefonódás a politika, a gazdaság és a bűnüldöző szervek között olyan „eredményeket” produkálhat, ahol látszólag elindítanak egy folyamatot, például Princz Gábor ellen, és a nyomozás alapossága során majd kiderül, hogy egyáltalán nem Princz Gáborról van szó. De gondoljunk bele, Princz Gábor azért tett egy-két lépést mostanában, ami már megmutatná, hogy merre megy majd a nyomozás. Feleségével, Malek Andreával együtt bejelentette, hogy gyermekei életét fenyegették meg Járai Zsigmondék, Stumpf István jelenlétében. Most vissza kell térni az előzőekben elmondottakra. Ha ez a televízión, a rádión és a napilapokon keresztül nyilatkozatként elhangzik, márpedig így történt, akkor azonnal nyomozást kellene indítani életellenes bűncselekmény előkészítése tárgyában, amely önálló bűncselekmény.
• Hiszen Malek Andrea elmondta egy televíziós műsorban, Riskó Géza volt a riporter, hogy bizony mindez, amit az imént ön említett, megtörtént, és ezért kellett nekik Magyarországot azonnal elhagyni a gyerekekkel. Azaz, Járai azt mondta Princzék szerint, ha nem takarodnak el az országból, a gyerekük fejét láncfűrésszel vágják le.
• Amit Princz Gábor felesége, Malek Andrea elmondott, önálló bűncselekménynek minősül. Aki látta Riskó Géza műsorát, akár Princz Gábor szereplését a tévében, vagy olvasta a napilapokat, az tudja, hogy olyan súlyos, életellenes bűncselekményekkel vádolta a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnökét és a volt kancelláriaminisztert mint közreműködőt vagy mint tanút a volt bankvezér, ami miatt a nyomozás elindítása nem kérdőjelezhető meg. Vagy pedig hamis vád bűncselekménye miatt kellene Princz Gábort és családját kivonni a forgalomból, tudniillik az ország hírnevének csorbítására alkalmas, ha a Magyar Nemzeti Bank elnökét, akkor még pénzügyminisztert, gyilkosságra való előkészülettel vádolják meg. Vagy Járai ellen kellene életellenes bűncselekmény előkészítése gyanújával a vizsgálatot elindítani. Ebből látni, hogy ma a közszereplők nem is tudják, hogy miről beszélnek, pusztán azokat üldözik, gondolom, és ebbe beletartozunk mi is, akik ezeket a tényeket napvilágra hozzák. Nem kevesebb történik, mint a Postabank kapcsán azok a maffiamódszerek is napvilágra kerülnek, amellyel a látszólag ellentétben lévő csapatok egymás ellen harcolnak. Ne gondolja senki, hogy Princz Gábor egyúttal nem a Fidesz csapat tagja is. Mert a Mahír vételénél a Fidesz hatalmas előnyben részesült Princz és a Postabank által. Hogy a szocialisták lefejezik őt, annak van egy másik oldala is. Nyilvánvaló, hogy Princz Gábor a magyar gazdasági életben már nem fog különösebb szerepet játszani. A mostani eljárás szálai messzebbre nyúlnak. Egy volt bankvezetőt, akit most tudatosan nem nevezek meg, erős terjeszkedése miatt Princz Gáborék leszorítottak a pályáról, és börtönbe csukatták. Ez az ember jelenleg Medgyessy Péter egyik főtanácsadója.
• Nem Kunos Péterről van szó?
• Róla, de nem szeretném a nevét meghurcolni. Örök törvény, hogy amikor valami süllyed, a másik részen emelkedés van. Tehát, amikor Princz Gáborék hiéna csapata lefelé halad, akkor a libikóka másik oldalán valakik felemelkednek. Az ellenlábasok közvetlen környezetében a jelenlegi miniszterelnök emberei állnak. Azt viszont tudni kell, ha a magyar párt elnöke, miniszterelnöke távollétében jelenti be, hogy iszonyatos problémák vannak a magyar gazdaságban, akkor nagyon nehéz előre kalkulálni, hogy az elkövetkezendő pár hónapban ennek a tolvaj csapatnak a libikókája lefelé vagy felfelé mozog-e.
• Amit most említett, tulajdonképpen egy Medgyessy-Kovács konfliktus eredője, vagy legalábbis nyilvánosság előtti bizonyítéka lehet.
• Nem kevesebbről van szó most – szocialista vezető politikusoktól tudom –, mint hogy több olyan probléma vetődött fel a közelmúltban és vetődik fel az elkövetkezendő időben, ami már a párt vezető szerveinek konfliktusát jelzi a gazdasági és társadalmi nehézségek kapcsán. Az MSZP választmánya erősen Medgyessy Péter megbuktatására játszik. Jánosi György választmányi elnökre, volt miniszterre és környezetére gondolok. Jánosi nagyon megsértődött Medgyessy Péter azonnali hatályú és meg nem beszélt miniszterségéről történő leváltásakor, és ezzel esküdt ellenséget szerzett magának az egyébként racionalistának tekintett Medgyessy Péter. Soha nem lett volna belőle miniszterelnök, ha Jánosi György személyesen nem lobbizik a szocialista választmánynál Medgyessy miniszterelnök-jelöltsége mellett.
• Medgyessy Péter leváltotta Jánosi Györgyöt, aki akkor még az MSZP országos választmányának elnöke volt, majd jön a választmányi elnöki választás, és a választmány a megbuktatott, leváltott minisztert ismét megerősíti a választmányi elnöki posztján. Magyarán, az MSZP országos választmánya egyöntetűen jelzi, hogy szembehelyezkedik Medgyessy Péterrel.
• Ez politikailag tökéletesen így van, csak nyilvánvaló, hogy egy kormányfő a magyar alkotmány szerint túlsúllyal rendelkezik. Ahhoz, hogy meg tudják buktatni, konstruktív bizalmatlansági indítványt kellene beterjeszteni ellene. A jelenlegi szituációban erre nincs meg az esély, mert Horn Gyula még mindig a sebeit nyalogatja és konspirál, s egyetlenegy vezető egyéniség sem nőtte ki magát a szocialista pártban, és miután azzal vannak elfoglalva, hogy néppártként és szociáldemokrata pártként hogyan tudják magukat elfogadtatni az Európai Unión belül is, teljesen háttérbe szorul az a kérdés, hogy ki is ma Magyarországon a miniszterelnök. De az tény, hogy a szocialista párt teljes egészében kihátrált az egyébként racionalistának mondott Medgyessy Péter és csapata mögül. Válogatott csúfságokkal tudom csak minősíteni a magyar politikai „elitet”, hiszen azt, amit a szocialista vezető politikusok nekem, mint kívülállónak elmondtak a mai magyar kormányról és személyesen Medgyessy Péterről és csapatának munkájáról, az egyszerűen minősíthetetlen. Ezek a magyar viszonyok ma szörnyűek mind a két oldalon, mert tudatosan hagyták, hogy Kovács László elbukja a pert a Fidesz-dokumentumokkal kapcsolatban, holott az őáltaluk is menedzselt Bencze József vezérőrnagynak valamennyi bizonyíték a rendelkezésére állt. Tudott volt, hogy miért hagyják, hogy Kovács László elbukja jogerősen azt a pert, amivel egyértelműen lehet bizonyítani, hogy az úgynevezett Fidesz-dokumentumok, amelyek az MSZP-re nézve károsak voltak, soron kívül kerültek be az országba. Ismert személy az, aki ezt a gyorsított vámeljárást lefolytatta.
• Pontosan mondjuk el a részleteket, mert ezt így nem érti az olvasó.
• Arról van szó, hogy a választási kampány ideje alatt és közvetlen utána Kovács László azzal vádolta a Fidesz-kormányzatot, hogy több százezres példányban hozott be külföldön nyomtatott, szocialistákat lejárató szórólapokat. A gyors vámolásnak volt a következménye, hogy ezek az okmányok még „időben” bekerültek az országba.
• Kik voltak jelen a vámolásnál?
• Az előzőekben említett Bencze József, aki méltán hihette, hogy Arnold Mihály utódaként számítanak rá, hiszen ő hajdanában a szocialisták belügyminiszter-jelöltje volt, és amikor Kuncze Gábort nevezték ki 1994-ben miniszternek, ez mérhetetlen sértődöttséget váltott ki Bencze Józsefből és köreiből. Mivel akkor nem sikerült neki előrelépni, ezért gyakorlatilag ezt az imént említett, valóban megtörtént gyorsított eljárású vámolást eldugták a bírósági eljárás bizonyítékai közül, magyarul, hagyták jégre menni a Magyar Köztársaság legnagyobb pártjának elnökét, aki egyben külügyminiszter is. Ebből azt akarom kihozni, hogy rendkívül kusza módon alakulnak az erőviszonyok, a szocialista párton belül sem szeretik már Medgyessy Pétert, de a pártelnökként kevés erőt felmutató Kovács Lászlót sem. Ennek van egy hátulütője. Én ismerem, és tudatosan nem nevezem meg azokat a VPOP-s tiszteket, akik a vámolást csinálták. Egyikük közülük már nyugdíjban van. Ha valaki megnevezi őket, konkrét, közvetlen veszélybe hozza azokat az embereket, akiknek erre a világon semmi szüksége nincs. Nem hiszem egyébként, hogy ma Magyarországon az volna a legfontosabb, hogy megvédi-e valaki Kovács László, Medgyessy Péter, Horn Gyula becsületét. Én abban az egyben bízom, hogy Magyarországon olyan helyzet teremtődik, amikor a bíróságok hivatalból is intézkedhetnek a bizonyítékok beszerzéséről, ha súlyos bűncselekményről van szó. Tudniillik, a büntetést nem kerülheti el az, aki a bíróság előtt áll, és a hazáját negatív színben tünteti fel. Mert ha nem igaz ez a bizonyítékrendszer, melyet Kovács Lászlóék feltártak, akkor hivatalból kell feljelentést tenni, ha nem is hazaárulás, de hasonló bűncselekmény miatt. Igazából nem lehet ma tisztán látni, hogy ki kivel van a szocialista pártban, de nem szabad ezt túlragozni, mert ugyanezek a viszonyok igazak a látszólag vele szemben álló Fidesznél is. Ma a Fidesznél Orbán Viktorról, mint miniszterelnök-jelöltről, mint pártelnökről azt mondják, hogy szövetséget kötött a pártjával szemben a kívülállókkal. Itt Schmitt Pálra és a vele lévő gazdákra gondolnak. A lépések azt mutatják egyébként, hogy Orbán Viktor már rájött arra, hogy ezzel a régi csapattal túl messzire nem lehet menni, ezért a párt átalakítása címén soha nem látott egyeduralmat szerzett magának, különleges elnöki hatáskörökkel. És ezt a szörnyűséget nem is az ellenzék írja meg, amelynek kommunista hagyományai erősen bizonyíthatók, hanem Orbán hivatalos életrajzírója, Debreczeni József.
• Ebben a mostani párthierarchiában Orbán Viktor még a 2006-os országgyűlési képviselő-jelölteket is egymaga nevezheti meg.
• Ezt hívják diktatúrának. Tehát a demokratikus párton belül olyan egyszemélyes döntéskört hozott létre Orbán Viktor, ami már a kádári szocializmusban is teljesen szokatlan volt. Még Kádár Jánosnak sem volt joga arra, amikor az oroszok első számú helytartója volt, hogy valamennyi személyi kérdésben ő döntsön, a nagy MSZMP-n belül sem. Orbán Viktor jelenleg ilyen különleges jogkört alakított ki magának, amelynek magyar alkotmányos gyakorlata csak és kizárólag Rákosi Mátyásnál volt fellelhető, akinél viszont nem az alkotmány volt az első számú olvasott iromány. Tehát azt kell látni, ha egy rendszer saját belső rendszerét is a diktatúra felé tolja el, akkor annak teljesen bizonyosan egy oka van, ami nem más, mint a saját honpolgárainak visszaszorítása és megfélemlítése, de mind a két oldalról. És ennek az egytövűségét az is bizonyítja, hogy egyszerre vezényeltek azonnal parancsot jobb- és baloldalról, valamint a Síp utcai irányítócsapattól, a Mazsihisztől Csurka Istvánnak, hogy szervezzen „ellenforradalmat”, amit Csurka István be is jelentett, és valamennyi párt szó nélkül hagyta.
• Mit is jelentett be Csurka István?
• Ellenállási mozgalmat a jelenlegi kormány ellen, az MTV 1-2-n, valamint a kereskedelmi csatornákon keresztül. Ha ezt a jelenlegi kormány ellen, a kézi vezérléses sajtóban bejelentheti egy általuk szélsőjobboldalinak ésfasisztának ítélt ember, akkor az kizárólag hátsó, álságos szándékkal, közös politikai akarattal történhetett meg. Ezt már kommentálni sem akarom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése