2016. március 10., csütörtök

Zsidó





 Zsidó



Jaj annak a népnek kinek 

történetét ellensége írja !!!!!




Magyarország zsidó megszállásának leleplezett 

terve 


Szorít az idő. Tegnap egyik barátom izgatottan hívott fel és elmondta, hogy egyik cionista zsidó beavatta Magyarország megszállásának tervébe. Gondoltam, elmondom nektek is, amit már úgy is tudtok! A zsidók mindenképpen fel akarják áldozni Izraelt és ETNIKAI ALAPON hoznának létre Magyarország területén egy másik államszervezetet. Az elszakított részek felvásárlását követően létre kívánták hozni a Nagy Magyarország Trianon előtti területi egységét. Ez azt is jelenti, hogy megszüntetnék Romániát, Szerbiát, Szlovéniát, Horvátországot, Szlovákiát és Csehországot is, de ide képzelték csatolni Lengyelországot és Ukrajnát. A cigányok szaporítása sem véletlen, mert őket nézték ki rabszolgának, s a magyarok végleges kiirtása előtt nekünk kellett volna megtanítani nekik a földművelést. Számukra a Nyírség és Hajdúság területeit, mint rezervátumot tartották volna fenn. Erről írt Spiró György is és sokat beszéltünk már mi is arról, hogy mindez nem csak fikció, hanem kész tervek vannak minderre az elmebeteg nemzetirtásra. 

Simon Peres által bevallott szándékuk is egybe esik ezzel az elképzeléssel. A cionista elmondta, hogy erről szól a népirtás is, amit ma Magyarországon a magyarok terhére követnek el minden eszközzel. Nincs ezen mit szépíteni, mert minden gondolkodó tudhatja, hogy tények bizonyítják a terv megvalósulási fázisba lépését. Magyarország a zsidók felvonulási területévé vált a NATO logisztikai központjaival, elbitorolt közigazgatási rendszerével, tönkre vert honvédelmével, fegyveres testületeivel, civilesítettnek tűnő militáns egységeivel…tönkre tett oktatási-képzési és egészségügyi rendszerével. Egy szuperhatalmat akartak megvalósítani ezen a számunkra isten adta földrajzi és természeti adottságokkal rendelkező területen, ahol egy békeszerető és a legrégibb történelem fonalát génjeiben tovább gombolyító nép, a magyar államalkotó nemzet vívta ki sok véráldozat árán a jelenleg létező nyugati civilizáció számára a méltatlan és meg nem becsült szabadságot. Nincs mit szépíteni tovább! Izrael és szövetségesei Magyarország nyílt ellenségei, s minden velük paktáló magyar, hazaáruló. El kell kezdjük a honvédő harcunkat és ki kell verjük a területről a zsidót s egyszer s mindenkorra le kell zárni ezt az ügyet. Írmagja sem maradhat a rasszista alapú megosztásnak, nemzetek kiirtási szándékának, amely mögött minduntalan a zsidó nagytőkét és a zsidó mentalitást, fajt, vallási felekezetet találjuk meg. Az értelmes világnak, de legalább Magyarország érintett szomszédainak össze kell fogni, mert különben elvesztek ők is, ugyanis a zsidó elszaporodása semelyik területén a világnak nem kívánatos, de leginkább itt nem, ahol a békesség és a szellem lakozott ősidőktől fogva. Már látható, hogy az EU-t is azért hozták létre, hogy ez a tervük a Világkormány megvalósításával éppen Magyarországon valósuljon meg, addig legyengítve, vagy éppen felszámolva Oroszország és Kína gazdasági és katonai potenciálját. Nem tudom, mit szólnak ehhez az érintett hatalmak? Oroszország vajon eltűri, hogy egy bűnöző, terrorista nagyhatalom jöhessen létre közvetlenül az orra előtt? Egy olyan állam, amelynek köztudomásúan több száz atomtöltet áll rendelkezésére, és a pénzpiaci globális maffiát mozgatva kockáztatja minden egyes ember életét a bolygón? Rossz üzlet lenne velük bárminemű üzletet kötni, mert az ilyen törekvéseket, ha már így nyilvánosságra kerültek, csírájában kell eltaposni, hogy még nyoma se maradhasson, s képviselőiket a világ minden szegletében elrettentő példaképpen végigvonszolni, mint megvetendő, emberi fajtól különböző genetikai hulladékokat. A magyar nemzet sorsát nem a zsidó fogja eldönteni, de itt már nem csak rólunk van szó, mert ha létre jönne az az Új Izrael, amelyt ezek a zsidó bűnözők megálmodtak, akkor az egész emberiség létkérdése nyilvánvalóvá válhat rövid idő alatt, ugyanis innen fenyegetve a a világot, onthatnák tovább a mérget minden nemzetet tovább gyilkolva, ellentéteket szítva és csapásokat mérve rájuk. A zsidókérdés megoldása nem várathat magára! A kollektív bűnösségben nem hiszek, de a kollektív felelősségvállalásban igen. Vigyék el a balhét, s aki túléli, majd indulhat tiszta lappal. Sajnos azt kel mondja, hogy korábban már annyiszor emlegetett hadiállapotunk valós tény és aki a zsidóval paktál, annak kedvez, rejtegetni fogja, támogatja, hazaárulásáért felelni kell. Nemzetközi bíróságnak kell kimondani a végítéletet a zsidók felett és meghatározni büntetésüket, de addig itt Magyarországon el kell kezdjük a honvédelmi harcunkat. Meg kell tanulnunk felismeri az ellenséget és hathatósan semlegesíteni. Meghatározni lakhelyeiket, szállásaikat, titkos támaszpontjaikat és felkészülni annak felszámolására. A világban is zajlik a háború. Éppen most kaptam a hírt, hogy a lengyel államfőt, Lech Kaczynskit szállító repülőgép Oroszországban „balesetet” szenvedett. Mind a 132 ember (utas és a teljes legénység) meghalt. Az erős ködre hivatkozik az első híradás, a katasztrófa a leszálló pályától mintegy 500 méter távolságban következett be. Mivel a közös történelmünk folyamán a lengyelekkel sok tekintetben összeforrt a sorsunk és rájuk sokkal inkább tekinthetünk barátként, mint bármely más népre a környezetünkben, ezért is az MFNK nevében is részvétünket fejezzük ki az áldozatok hozzátartozóinak és az ugyanolyan zsidóbűnözés által befolyásolt lengyel népnek. A baleset okaira van elképzelésem, de nem hiszek a véletlenekben. Ez több, mint egy provokáció volt, éppen az oroszokkal történő megbékélési folyamatot megakasztani szándékozó aktusként értelmezhető. Később biztosan több részletet tudhatunk meg, de alapból feltételezhető, hogy a Mossad, vagy a CIA keze van a dologban. Nem kizárt, hogy a navigációba nyúltak bele, vagy a pilótáknak nem volt más lehetőségük, mint odavágni a gépet a földhöz! Lehet látni, hogy a tét mekkora, és a zsidók nem adják fel a háború árán a területszerzésre irányuló törekvéseiket. Mondottam: Izrael és minden vele szövetséges és baráti állam Magyarország ellensége, s így minden zsidó és nem zsidó, aki idehaza támogatja, élteti és fenntartja törekvéseit, szintén törvényi tényállást valósít meg, hazaárulás bűntettében. Felszólítom, a Honvédséget, a titkosszolgálatokat, rendvédelmi szerveket, hogy kezdjék meg a magyarországi zsidó telepek felszámolását és a betelepülési szándék tervezési-irányítási gócpontjainak (lásd: MAZSIHISZ) felszámolását! A honvédelem nem lehetőségünk, hanem törvénybe foglalt kötelességünk! 



Lebuktak: a magyar nemzetbiztonságot is zsidó cég felügyeli


2010. január 10. 13:29
HunHír.Hu
Egy Magyarországon is működő izraeli biztonsági cég mulasztása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy feljutott az Amszterdamból Detroitba tartó gépre karácsonykor a nigériai merénylő. De a lényeg nem ez. A fő kérdés, hogy mi közük van a magyar nemzetbiztonsági kérdésekhez az izraeli . zsidóknak, és hírszerző fedőcégeiknek. Szóval, akkor nem mese a perezi elszólás: Magyarországot is megszereztük.
Egy Magyarországon is működő izraeli biztonsági cég mulasztása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy feljutott az Amszterdamból Detroitba tartó gépre karácsonykor a nigériai merénylő.

Az ICTS cég és két leányvállalata (az I-SEC és a PI) a merényletkísérlet miatt folyó nemzetközi vizsgálat középpontjában áll. Az ICTS – amelynek székhelye Hollandiában van – nyújt biztonsági ellenőrzési szolgáltatást az amszterdami Schiphol repülőtéren, valamint számos más európai ország nemzetközi repülőterein, köztük Magyarországon.

A Háárec szerint számos olyan nyilvánvaló gyanús körülmény jellemezte a 23 éves Umar Farouk Abdulmutallabot, amely alapján ki kellet volna kérdezni még indulás előtt.

"Azzal együtt, hogy az amerikai hírszerzés hibázott, nem jelezte a (Delta-Northwest) légitársaságnak, hogy a nigériai utas gyanús", .az ICTS tisztségviselőinek csupán személyi profilja láttán ki kellett volna hallgatniuk a fiatalembert "Kora, neve, utazásai útvonalának logikátlansága, az a tény, hogy az utolsó pillanatban vásárolt drága jegyet, hogy csak kézipoggyásza volt, és számos más részlet fel kellett volna hogy tűnjön a biztonságiaknak" - állapította meg a lap.

Hunhír.Hu kommentár: 

A fentiek szerint akkor igazak lehetnek pPosta Imre állításai, miszerint zsidó ügynökök hallgatják ki, ellenőrzik, vagy fogják le a nekik nem tetsző, " terrorista-gyanús" magyarokat. Hiszen mit ír a tekintélyes zsidó lap a cég tevékenységéről? Az ICTS tisztségviselőinek csupán személyi profilja láttán ki kellett volna hallgatniuk a fiatalembert. Tehát az általuk ellenőrzött országokban, így Magyarországon is joguk van a kihallgatásokhoz.


Nagy bajban van az ország, és nagy bajban van az egész világ, és ettől még nagyobb bajban van az ország.
A világ a demokrácia irányába mozdult világszerte az utóbbi 100-200 évben különösen. Viszont a demokrácia kedvez nagyon is az ellenségnek. Sokáig viszonylag jól működött a demokrácia, teljesen tiszta sohasem volt, de legalább működött. Később minden demokratikus intézményt fokról fokra, lépésről lépésre megfertőzött az ellenség. Nem a magyarok ellensége, hanem a világ ellensége.
Ma már ami demokráciának látszik, és működőképesnek, az semmi már csak egy báb, ami elrejti az ellenség igazi arcát, és ezen keresztül úgy tud irányítani, mintha az az emberek akarata lenne, és nem az övé!
Tudunk ellenük küzdeni, de ezt csak ésszel lehet tenni. Azt a nemzetet, ahol nincs meg az önkontroll, és amelyikben nincs meg egy becsületes ravaszság, egy egészséges furfang, nagyon könnyen le tudják nyomni, el tudják taposni. Hisz az ellenség csak akkor támad nyíltan, szemből, ha már minden kötél szakad. Ha csak teheti, inkább másokat, más nemzeteket használ fel ellenetek, és ugyanúgy felhasznál titeket is ő ellenük!
Nagyon alattomos ellenséggel van dolgunk. Egyet kell megjegyezni, soha de soha nem szabad kimondani a nevüket. Az ellenség legnagyobb fegyvere a nácizás, fasisztázás, szélsőjobbozás lett. Innen lehet megismerni őket, illetve azokat, akik nem ellenségek maguk, de az ellenség gyűlölködő propagandáját magukba szívták.
Ha csak annyi ellenállásba ütköznénk, ami ebben az országban van, mostanra már esélyük sem lenne. De nagyon kell vigyáznunk, kis ország vagyunk. Semmi mást nem akarunk, mint igazi demokráciát, szabadságot és valódi testvériséget. De ez csak úgy megy ha kiebrudáljuk őket innen. De ha rosszul fogunk a kiebrudálásukhoz, szembe kerülünk az egész világgal, hisz gyakorlatilag az USA és a komplett nyugati demokratikus államok, az Európai Unió is fertőzött.
Ami véleményem van, azt nekem nem mondta senki. Sokszor láttam gyerekkoromban, ha egy államban (pl. Irak, Irán,egyéb arab államokban vagy kommunista államokban) lábbal tiporták az emberi jogokat, akkor a nyugati világ a legkevesebb, hogy felemelte ez ellen a szavát, más esetekben akár be is avatkozott. Most, mikor Magyarországon történt ilyen, az Európai parlamentben egyenesen kiröhögték a magyar képviselőnőt Morvai Krisztinát. Jó, ha mindenki tudja, ha idehaza a rendőrök zsidó, cigány, homoszexuális vagy egyéb más kisebbségben élőket vertek volna meg brutálisan politikai megrendelésre, akkor az EU-ban állna a bál! De így, hogy csak "magyarokat" vertek meg, aláztak meg, ez szóra sem érdemes szerintük, sőt egyenesen viccesnek, és Magyarország belügyének tartják, és eszük ágában sincs, még csak szóban is elhatárolódni ettől a posztkommunista, hazaáruló kormánytól.
A Szlovák szégyenteljes nyelvtörvényt szintén belügynek tekintik. Vajon belügynek tekintenék-e akkor, ha az a nyelvtörvény a héber nyelv ellen, és az azon beszélők ellen irányulna. Jaj dehogyis! :). Akkor már nem lenne belügy! Az egész világ felhördülne. A Szlovákok rögtön nácik lennének, és fasiszták. Antiszemiták. Kizárnák őket 2 héten belül az EU-ból, gazdasági embargót rendelnének el, és lehet, hogy még az USA is megbombázná őket, (ahogy lenne szabad kapacitása az Irakból való kivonulás után). A világon ugyanis a mai értékrend szerint különböző értékűek származásúk alapján az emberek. Nincs itt egyenlőség, ez az igazi fasizmus! Pont, hogy az ellenség a fasiszta!

Az Európai Unió államai még alszanak, mély álomban vannak az Ellenség áfiumától. Magyarország is csak épphogy ébredezik. Az Európai jogállamiság, emberi és szabadságjogokra épülve már csak mítosz! Akkor lép fel az EU, ha az ellenséget sérelem éri. Az Európia Unió választott képviselői pont ugyanolyanok, mint akik korábban tőlünk is ott ültek. Egy húron pendülnek, nem lehet arra számítani, hogy mellénk állnak, mert ez az Európai Unió csak alkalmilag küzd a jogállamiságért, mikor épp úgy kívánja az érdeke, egyébként pedig ha nem, akkor banális vicces, bagatell dolognak tartja, ha vki kiáll embertársaiért.
Nekünk ebben az országban teljesen el kell távolítani az ellenséget a hatalomból. El kell távolítani minden "külföldi" katonát, akik nagyon komoly nemztbiztonsági kockázatot jelentenek, lévén, hogy jelenleg nem létezik olyan ebben az országban, hogy Magyar Hadsereg! Igen, izraeli katonák vannak Magyarországon, fegyverrel, és bevethetőek. Ez nem antiszemitizmus, hanem puszta tény. El kell őket távolítani, lehetőleg erőszak nélkül, hogy legyen ez a mi országunk végre, a miénké magyaroké! Az Európai Unió tagállamainak pedig maguknak kell végigmenni ezen a folyamaton amin most mi, ugyanis mi, a pici országunkkal ezen nem segíthetünk. LEsz még olyan, hogy megbukik vmely nagy és erős államban pl az Usában az Ellenség. Akkor jön el a pillanat, amikor az összes demokratikus országból ki lehet őket paterolni.
Különösen kiemelném magyar tesvéreimnek, hogy nem zsidókat, cigányokat illetve egyéb más fajokat értettem ellenség alatt. Ellenség alatt egy bizonyos politikai elitet értek, akik globálisan uralmuk alatt tartják az országokat médiájuk (hazugságaik szócsövével), katonaságuk, és különböző trükkjeik segítségével. Nehéz küzdelem lesz ez, nagyon nehéz!

Szebb Jövőt!

A jelenlegi rabló cionbolsevik-liberál-diktatórikus tömörülések számára a hatalom, a kormányzás, és a törvénykezés lehetősége azt jelenti, hogy lehetőségük van a lopásra, a korrupcióra, saját és haveri-családi környezetük zsebeinek alapos megtömésére, a négy év alatt. Hát jól ki akarják használni, a még hátralévő időt is, az ország és a nép vagyonának a megszerzésére, eladására, de most már vicsorogva teszik ezt a rohadékok.
A TV-csatornákon meg fülig ér a szájuk, ígérgetnek fűt-fát, Orbán meg az izraeli nagykövet-kurva mellett mosolyogva erősíti a barátságot a terrorista állammal, és Magyarországra akar hozni egy kis-Izraelt, amikor már így is tele a töke mindenkinek a zsidók hatalmával. Az eddigi húsz évben, a kormányzásban résztvevő pártok, és szervezeteiknek mind el kell tűnnie a süllyesztőben, Fideszestől, MSZP-stől, a többiről már nem is beszélve. Kormányozza végre hazánkat, a magyarokat az a hazafias tömörülés, amelyiknek a mottója, hogy Magyarország a magyaroké. Kormányozza végre a Jobbik, Vona Gábor miniszterelnöksége, és Morvai Krisztina Köztársasági elnöksége alatt. És teljes, fillére pontos elszámoltatást, és bűnügyi felelősségrevonást. Ezt akarja a több sebből vérző magyarok döntő többsége.




Zsidók nélkül...


2010. 09. 17. péntek. - 12:49 
Nemrég jártam Erdélyben, egészen pontosan Székelyföldön. Gyönyörű vidék: a hatalmas hegyeket dús fenyvesek borítják, és kis hegyi tavak bújnak meg köztük; a völgyekben falvak, városok. De ami igazán az értékét adja a helynek, azok az emberek. Emberebbek és magyarabbak, mint itthon. Van tartásuk, van gerincük. Van nemzettudatuk, összetartozás-érzésük. Összefognak, és együtt játsszák ki a román hatóságokat, ugyanakkor mindig megmaradtak deklaráltan magyarnak, még Ceaucescu alatt is. „Egy-egy mise végén csak-csak elénekeltük a Székely Himnuszt. Vagy jön a nagy fekete autó, vagy nem..." - mesélte egy ottani kántor. Ez a fajta bátorság az itthoniakból valahogy teljesen kiveszett... kis falvakban az odahelyezett román komisszár kénytelen volt megtanulni magyarul, mert a helyiek nem voltak hajlandóak érteni románul!
A román elnyomás összekovácsolta őket. Szolidárisak egymással, és segítenek, ha baj van. Nemcsak egymásnak, nekünk, anyaországi magyaroknak is. Amikor a somlyói búcsút szétverte a jégeső, a faluban behívták a házakba az embereket, törölközőt, száraz ruhát adtak nekünk. (a falakon feszület, Nagy-Magyarország térképe vagy címer mindenhol). „Székelyföldön magyar még nem maradt éjszakára fedél nélkül."
Van méltóságuk, de van humoruk is; dolgoznak, és eredményesen teszik ezt. Majdnem olyan új az autóparkjuk, mint nekünk, pedig a helyi átlagfizetés 400-500 új lej, azaz durván 40 ezer forint. Jól élnek. Koldussal csak elvétve találkozhat az ember. Városaikban tisztaság, rend uralkodik. Nincsenek tolakodó cigányok, putri-sorok, mint a román részeken, a házak újak vagy szépen fel vannak újítva. Képesek harcolni és dolgozni a céljaikért; Udvarhely főterén a románok által háborús bűnösnek kikiáltott Wass Albert szobra áll. Még nem írhatták ki a szoborra a nevét, de folyamatosan küzdenek érte, hogy megtehessék. Templomaik tiszták, és jobban karban vannak tartva, mint akár a magyarországi nagy egyházak templomai. A házak tetején ott a katolikus vagy a kettős kereszt.
Olyanok, amilyeneknek nekünk, anyaországi magyaroknak lennünk kéne, vagy - amilyenek lehetnénk, ha hagynának minket. Mert egy nagy különbség volt, ami szemet szúrt még: sehol sem láttunk zsidókat. Egyetleneggyel találkoztunk, az is turista volt a Medve-tónál.
És innentől kezdve összeállt bennem a kép: nincsenek zsidók, tehát nem osztja meg senki a magyarokat. Nincsenek zsidók, tehát a magyar vezetőréteg valóban a magyar érdekeket érvényesítheti. Nincsenek zsidók, így nincs liberalizmus, ezáltal nincs család- és nemzetellenes propaganda. A kemény román nacionalizmus normális reakciót váltott ki a magyar emberekből: összefogtak ellene. Nincsenek zsidók - nincs aki sarcolja, zsigerelje a magyarokat; nincs, aki politikai muníciónak használja a holocaust tényét, (itt a "tény" kifejezés talán nem a legszerencsésebb - a szerk.) nincs, aki lopjon tőlük, mert a saját vezetésük is tudja - a korrumpálódott RMDSZ-t most ne vegyük figyelembe - hogy magának dolgozik, a maga népéért, a maga igazáért. A saját vezetésük, amelyben tekintélyes helyen vannak az egyházi emberek, és régi nagy családok leszármazottai ugyanúgy, ahogy a helyi, igazi nemzeti érzelmű értelmiség is.
Nem férkőzhet be zsidó közéjük, mert a székely-magyar közösségnek erős az immunrendszere. Nem férkőzhet be áruló közéjük, mert felismerik, és kiközösítik, hogy szégyenszemre kulloghat máshova szerencsét próbálni. Tisztán látnak, és nem teketóriáznak kimondani az igazságot. A magyarországi helyzetről sem.
Én annakidején álmodoztam arról, hogy egy zsidók nélküli Magyarország milyen szép és igazságos rendben élhetne. Feltételeztem, hogyha a magyarság hegemóniája érvényesülne, mennyivel jobban érvényesülhetnének a magyar érdekek, mennyivel közvetlenebbek és normálisabbak lennének a magyar emberek egymással, mennyivel jobban élhetnénk; mennyivel jobban tisztelnék és szeretnék az emberek a hazájukat, és mennyire tisztábban látnának.
És tessék: itt egy zsidók nélküli kis Magyarország: Székelyföld. Ahol fele- vagy harmadannyi jövedelemből, deklaráltan román nacionalista elnyomás alatt az emberek jól élnek; életerősek, vidámak és céltudatosak; magyar hazafiak, egyház- és családcentrikusak.
Most látom csak igazán, hogy a zsidó sajtó-, gazdasági és politikai hatalom mennyit rombolt itt nálunk és köztünk. Most látom jól, hogy mennyivel előrébb juthatnánk, ha a zsidók nem lennének közöttünk, vagy ha legalábbis nem az ő érdekeik érvényesülnének mindenhol. Hogy hol tarthatnánk már, ha vezetőink magyar érzelműek - párttól és bármitől függetlenül - , és hogy emberileg is hová süllyedt a mi anyaországi magyar népünk a maga tisztaságában megmaradt székelyekhez képest. Főleg ez a fájó pont...
Székelyföldön nincs másság; nem napirendi kérdés a homoszexualitás, nincsenek plázák és így nincs plázatöltelék sem. Nem nyertek teret a liberális eszmék, mert Székelyföldön ami életképtelen, az elpusztul. Nincsen Tokio Hotel, nincsenek buzifesztiválok, nincsenek alternatív zenei és művészeti stílusok, vagy legalábbis nem ilyen arányban, mint itt. Nincs magyarellenes magyar nyelvű sajtó, mert nincs létjogosultsága: ha ilyen megjelenne, nem venné meg senki és tönkremenne a lap kiadója.
Nincsenek zsidó belvárosi negyedek, ahol mindig csöpög valami, és csatornabűz terjeng; ahol az igénytelenül lepusztulni hagyott bérházak előtt állnak a vadonatúj sokmilliós autók, és zsidó playboyok korzóznak plasztikázott barátnőikkel - vagy fiúikkal - a sétálóutcákon.
Székelyföldön nem érvényesülnek a globalizáció hatásai, vagy csak helyenként, és nincsenek multikulturális központok sem. Vannak helyette szépen rendben tartott művelõdési házak, helyi és anyaországi nívós rockbandák koncertjei, nemzeti érzelmű publicisták előadásai.
Van csíksomlyói búcsú, és van a búcsú napját követõ hajnal, amikor az imádkozó tömeg között hagyományőrző táltosok dobjai és kürtjei köszöntik a felkelõ napot - olyan idõ tájt, amikor Budapesten az utolsó zsidó aranyifjú is hazatámolyog a Bank Dance Hallból, hogy kiszellőztesse droggal pusztított agyát egy másik homokos playboy karjaiban, vagy anyuci heverőjén.

Zárásul annyit szeretnék megjegyezni, hogy nem vagyok alapvetõen antiszemita. A zsidóságon belül a dolgozni és (valóban) asszimilálódni* kívánó kisebbséget tisztelem és becsülöm. Az uralkodó cionista kisebbség és az ezt kiszolgáló zsidó tömegek viszont nemkívánatosak ebben az országban; nincs szükség rájuk, és a legjobb lenne, ha a lehetõ legrövidebb időn belül távoznának.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése