2016. március 10., csütörtök

Az állami gondozott helytartóink tobzódása






Az állami gondozott helytartóink tobzódása






New Yorki egyetemi professzor:
"Sötét év lesz 2016 Európa számára"
 

2016-01-07 sputniknews.com meteon.org 

Nouriel Roubini a new york-i Stern egyetem professzora szerint borús a kilátások Európa számára 2016-ban. 

A professzor szerint a geopolitikai változások nagyon rossz hatással lesznek Európára. A közel-keleti feszült helyzet újabb több millió bevándorlót indíthat el Európa felé. Az ukrajnai konfliktus is könnyedén kiszélesedhet. 

A professzor arra is figyelmeztet, hogy az ellenőrizetlen bevándorlás miatt könnyedén végigsöpörhet a kontinensen egy új járvány egy olyan, mint az SARS, a MERS vagy az Ebola. 

Nouriel Roubini arra is figyelmeztet, hogy az egyre fejlődő cyber bűnözés is könnyen káoszba taszíthatja Európát. 

A professzor kiemeli az éghajlatváltozás okozta problémákat, ami újabb milliókat indíthat útnak Afrikából és Ázsiából Európa felé. 

A szerző a legnagyobb probléma az, amit a bevándorlás és a terrorizmus jelent. Nem az a 1,5 millió menekült jelenti a problémát, aki már itt van hanem az a 20 millió, aki 2016-ban érkezhet. Nem egy külső támadásnak kell tartania Európának hanem attól a több 1000 dzsihádistától, akik a bevándorlókkal együtt Európába érkeztek. Itt nem az a kérdés hogy lesz e egy merénylet, hanem az, hogy hol következik be és mikor-mondta el Nouriel Roubini. 

Ha Európa nem talál közös megoldást a külső határok védelmére, akkor a tagállamok egyenként fognak határellenőrzést bevezetni és a 2016-ban érkező több millió bevándorló össze fogja roppantani a kontinens gazdaságát, társadalmát. 

Egy kis előzetes a megszületendő TTIP "mellékhatásairól" 

A TransCanada nevű kanadai cég az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) alapján beperelte az amerikai kormányt, mert az a civil szervezetek és a lakosság tiltakozásának hatására nem engedélyezte a Keystone XL kőolajvezeték megípítését. 

A cég most 15 milliárd dollár kártérítést követel az Egyesült Államoktól, kihasználva az egyezmény részét képező befektető-állam vitarendezési mechanizmust (ISDS). A tervezett EU-USA szabadkereskedelmi egyezményben (TTIP) és a már csak ratifikálásra váró EU-Kanada kereskedelmi egyezményben (CETA) is benne lenne az ISDS, így a kanadai és amerikai székhelyű multik szabadon perelhetnék akár hazánkat is, hogy ránk kényszerítsenek környezetkárosító beruházásokat, technológiákat. 
TransCanada Fights Keystone Denial With $15 Billion Trade Appeal (bloomberg.com
Kapcsolódó: 





A brit lakosság egyre nagyobb hányada támogatja az Európai Unió elhagyását, mostanra többségbe jutottak a kilépést támogatók. Ezzel Nagy-Britannia lehet az első uniós tagállam, ahol egy közvélemény-kutatás eredményei a nyilvánosság számára is alátámasztják, hogy a lakosság többsége ki akar lépni az Európai Unióból. 
Az ORB által végzett felmérés csütörtökön nyilvánosságra hozott adataiból kiderül, hogy a brit lakosság 54%-a támogatná a kilépést, ha erről egy népszavazáson most hétvégén kérnék ki a véleményét. Johnny Heald, az ORB International igazgatója az eredmények kapcsán kijelentette, hogy “az Egyesült Királyság a nagy európai család fekete báránya”. A cég 14 országban végezte el a felmérést, melynek eredményei szerint egyedül a brit lakosság körében jutott többséghez a kilépés, más országokban az emberek közel kétharmada szavazna az uniós tagság fenntartására. Ugyanakkor, a válaszadók mindössze 17%-a mondta azt, hogy az utóbbi 12 hónap során pozitív irányba változott volna az Európai Unióról alkotott véleménye.
Az euró támogatottsága szintén az Egyesült Királyságban a legalacsonyabb, ahol a lakosság mindössze 6%-a támogatja a közös pénz bevezetését (az Európai Unió más országaiban átlagosan a lakosság 41%-a támogatná az euró bevezetését). A brit kormány kitart amellett, hogy a közös pénzre nincs szükségük, és a jövőben sem lesz. David Cameron pedig Brüsszel központosítási törekvéseire válaszul kijelentette, hogy amennyiben további jogköröket akarnak elvenni a tagállam kormányától, a britek a jelenlegi tagság fenntartásának szükségességét is megkérdőjelezik. Cameron 2017-re ígérte a kilépésről a referendum megtartását. Azt megelőzően egy tárgyalássorozatot folytat számos tagállami jogkör visszaadásáról, valamint mentességet próbál kiharcolni az Egyesült Királyság számára arra az esetre, ha az EU elkötelezetté válik a további integráció irányába (nem akarnak az Európai Egyesült Államok részévé válni).







A britek többsége az Európai Uniót okolja a terrorfenyegetettségért




Mostanra a britek többsége kilépne az Európai Unióból, mert a Párizsban történt terrortámadások után úgy gondolja, hogy az EU-tagsággal járó ellenőrizetlen migráció veszélyt jelent a közbiztonságra.
Az Independent brit napilap nyilvánosságra hozta egy felmérés eredményeit, melyből kiderül, hogy a nyugat-európai országokban fokozódó terrorveszély végső érv volt a britek számára, és emiatt már nem támogatják az ország EU-tagságának fenntartását. Az ORB közvélemény-kutató intézet mérése szerint mostanra a britek 52%-a kilépne az Európai Unióból, így a kilépést támogatók aránya demokratikus többséghez jutott.
Az Independent hangsúlyozza; ez az első alkalom, hogy a kilépést támogatók vannak többségben – a Párizsban, november 13-án történt terrortámadás hatására már csak a brit lakosság 48%-a gondolja úgy, hogy az Európai Uniós tagságot fenn kell tartani.
A lap jelentésében emlékeztetett, hogy a hivatalos nyilatkozatok szerint 2017-re várható referendumhoz közeledve a brit közvélemény mindinkább abba az irányba látszik eltolódni, hogy az Európai Unió elhagyásáról kiírandó népszavazás megtartásakor már a lakosság abszolút többsége támogathatja a kilépést. Az Independent hangsúlyozza, hogy a közvélemény ilyen jelentős változása az ellenőrizetlen bevándorlásnak köszönhető, mert a válsághelyzet rámutatott, hogy – miközben a gazdaságilag jobb helyzetben lévő nyugat-európai országok a bevándorlók elsődleges célja – a brit kormány az uniós tagság miatt nem rendelkezik ellenőrzéssel az ország határai felett.




(speisa.com titkolthirek.hu
André Blattmann altábornagy szerint Európa polgárháború küszöbén áll, ezért azt tanácsolja az embereket, hogy fegyverkezzenek. "A társadalmak Nyugat-Európában az összeomlás határán vannak, kaotikus erőszak okozta gazdasági zavarok, a tömeges bevándorlás és a terrorizmus ennek a fő okozói." 
Az altábornagy külön figyelmeztette a svájci népet, hogy a társadalom veszélyesen közel áll az összeomláshoz, és azt tanácsolta azoknak akik nem tartalékosak a svájci hadseregben, tegyenek lépéseket a arról, hogy bizonyos helyzetben, meg tudják majd magukat védeni.
speisa.com nyomán napimigrans.com

Lemondott az ENSZ különmegbízottja, akinek a palesztin területeken elkövetett jogsértéseket kellett volna kivizsgálnia - közölte az Euronews. Több mint fél éve próbált bejutni Makarim Wibisono indonéziai diplomata Ciszjordániába és a gázai övezetbe, de az izraeli hatóságok folyamatosan megakadályozták a vizsgálatok lebonyolításában. 
Az izraeli külügyi szóvivő, Emanual Nahshon szerint azért nem működtek együtt az ENSZ különmegbízottal, mert a vizsgálat a cionista állam ellen irányult.
A zsidó állam 1967-ben, a hatnapos háborúban szállta meg a Jordán folyó nyugati partját illetve Gázát. Ez utóbbit azóta átadta a palesztin hatóságnak, de az övezetet már csaknem egy évtizede a szélsőséges iszlamista Hamasz irányítja, és számos terrortámadást indít onnan izraeli célpontok ellen.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa (UNHRC) az izraeliek által elkövetett jogsértések kivizsgálásával bízta meg a hétfőn lemondott diplomatát. Ugyanakkor az izraeli kormány arra hivatkozik, hogy a palesztinok ismétlődő merényleteikkel minden nap megsértik a zsidók emberi jogait, de azzal nem törődik a világszervezet.
Orientalista.hu – Zenobia


Jemen: Civileket és az iráni nagykövetséget bombázta Szaúd-Arábia



A rijadi vezetés múlthét szombaton felmondta a tűzszüneti egyezményt. A szaúdi vadászgépek újból bombázzák a jemeni fővárost, Szanaat.
Szaúd-Arábia megszegte a december közepén megkötött tűzszüneti megállapodást és újból elkezdte támadni a jemeni lakosságot.
Emberi jogi szervezetek hónapok óta tiltakoznak mondván, hogy a szaúdi gépek rendszeresen civil létesítményeket vesznek célba.
A tűzszünet felmondása elég nyilvánvaló összefüggésben áll azzal, hogy szombaton tüntetők feldúlták a szaúdi nagykövetséget az iráni fővárosban a hírre, hogy Rijadban kivégeztek egy síita sejket.
Szerda éjjel a szaúdi légierő a szanaai iráni nagykövetség környékét is bombázta. A szilánkok elérték az elnöki palotát és az innen körülbelül 500 méterre lévő iráni nagykövetség kertjét is. A nagykövetség területére több tucat repesz esett, megrongálva az épületet.  – közölte az Euronews.
Irán szerint a szaúdiak ezzel megtámadták a nagykövetséget. Ez rendkívül kiélezett helyzetet teremt a Közel-Kelet meghatározó országai között.
A vahabita királyság a síita Múszik és a jemeni hadsereg ellen indított háborút, miután a Rijadhoz hű volt jemeni elnök Mansour Al-Hadit tüntetések útján eltávolították a hatalomból, aki Szaúd-Arábiába menekült.
Orientalista.hu – Zenobia

A legnagyobb fenyegetés az egész világ muszlim és keresztény lakosságára nézve a szaúdi uralkodócsalád



Hassan Nasrallah, a libanoni Hezbollah iszlám fegyveres ellenállás főtitkára vasárnapi beszédében súlyosan elítélte a szaúdi síita sejk, Nimr Al-Nimr a szaúdi uralkodócsalád hatóságai általi kivégzését.
A főtitkár a világ összes szervezetét, mozgalmát és pártját felszólította arra, hogy fejezzék be a képmutatást a szaúdi uralkodócsaláddal szemben. Hiába jelent a mai Szaúd-Arábia fontos olajforrást a világ sok országának, mindenki jól tudja, hogy a vahabita tekfiri (más vallásokat és irányzatokat nem toleráló) ideológia terjesztéséért a szaúdi uralkodócsalád felelős. A libanoni főtitkár szerint Szaúd-Arábia összes tankönyve és a már kis kortól a gyermekekre kényszerített hittananyag semmiben sem különbözik a DAESH, avagy az Iszlám Államként ismert terrorszervezet tanaitól. Mi több, ezek a tanok hozták létre az Al-Kaidát, a Boko Haramot és végül az Iszlám Államot, amiben a szaúdi pénz is nagy szerepet játszott. Nasrallah gúnyosan hozzátette: nincs olyan ember a világon, aki egyáltalán különbséget tudna tenni a szaúdi monarchia viselkedése és az Iszlám Állam között.
A Hezbollah főtitkára szerint az a család, amely saját nevéről nevezte el az egész Arab-félszigetet felelős minden terrorizmusért a világon, és az Al-Szaúd-dinasztia fennmaradása hatalmas fenyegetést jelent az egész világ muszlim és keresztény lakosságára egyaránt. Szerinte az egész világnak fel kell állnia végre és egyszerre kimondani Szaúd-Arábia uralkodócsaládjának, hogy elég volt!
Az ártatlan mártírok vére Jementől egészen Szíriáig  csupán ennek a terrorista rezsimnek a bukását fogja előrevetíteni.
A főtitkár a beszéde során többször  kihangsúlyozta , hogy nem szunnita-síita vallási konfliktusról van szó, még ha egyesek azt is szeretnék elérni. Nasrallah figyelmeztette a muszlimokat, hogy ne dőljenek be a vallási uszításnak mert a vahabita királyság ideológiája  áll a legtávolabb minden vallástól.
Orientalista.hu – Cadmus




Összefoglaló jelentés a Damaszkusz tartományban zajló terrorista ellenes katonai műveletekről



Szíriai Arab Hadsereg egyik magasabb egység parancsnoka elégedett a Daraja-ban elért eredményekkel.
A Szíriai Arab Hadsereg egyik magasabb egység parancsnoka elmondta, hogy az alárendeltségében lévő erők újraindították a megszálló fegyveresek elleni műveleteket Damaszkusz tartomány Daraja nevű városában, amikor a Szíriai Légierő és a hadsereg tüzérsége folytatta a csapás mérést a terroristák állásaira.
A Szíriai Arab Hadsereg előrenyomult Daraja városában, Damaszkusz tartomány Nyugat-Ghouta régiójában.” – közölte a magasabb egység parancsnok csütörtökön.
Hozzátette, hogy a csapatai visszafoglaltak számos épülettömböt a terroristáktól az Al-Foszul Al-Arbaa út mentén Daraja déli szektorában.
Sok terrorista meghalt és megsebesült a tisztogató műveletekben, erősítette meg a parancsnok.
Ezenkívül kedden a Szíriai Arab Hadsereg a megszálló fegyveres csoportok védelmi vonalait tartotta tűz alatt Damaszkusz tartomány Kelet-Goutha régiójában.
Kelet-Goutha területén Ejna Tarmában a Szíriai Arab Hadsereg tüzérsége masszív tüzérségi csapásokat mért a megszálló terrorista csoportok gyülekező helyeire.
Előzetes harctéri jelentések közölték, hogy legalább tucatnyi terrorista halt meg és több tucatnyi másik megsebesült, amikor a Szíriai Arab Hadsereg alegységei lerohanták a vahhabita fegyveresek harcállásait Ejn Tarmában.
Hétfőn a Szíriai Arab Hadsereg alegységeinek sikerült felszabadítani egy kulcsfontosságú falut Mardzs Al-Szultan körzetében, Damaszkusz tartományban a takfiri terroristák uralma alól, miután tüzérségi és légi csapásokkal szétverték a megszállók állásait.
A hadsereg ellenőrzése alá vonta Harasta Al-Kantara falut északnyugatra Mardzs Al-Szultantól, a Kelet-Goutha régióban Damaszkusz tartomány területén a Dzsaish Al-Iszlam, Fajlakk Al-Rahman, az Adzsnad Al-Sham és a h terrorszervezetekkel vívott összecsapásokban. A hadsereg alegységei ezenkívül tüzérségi lövedékekkel rombolták szét a vahhabiták első védő vonalait.
Ezenkívül jelentések közölték, hogy a Fadzsr Al-Ummah nevű terrorista csoport fegyveresei haltak meg a hadsereg egyik támadása során Harasta városban.
Eközben szintén több vahhabita fegyveres halt meg, amikor a hadsereg tüzérsége lőtte állásaikat Douma városában, Kelet-Goutha régióban.
A hadsereg ezenkívül tüzérségi csapásokat mért a vahhabita fegyveresek állásaira Al-Naszhabija településnél és Bejt Najem gazdaságaiban.
A hír akkor érkezett meg amikor szíriai katonai repülőgépek terroristák állásait bombázták Daraja városában.
Nincsennek azonnali jelentések a likvidált terroristák számáról.
Vasárnap terrorista csoportok két magas rangú vezérével végeztek a szíriai kormányerők az offenzívájuk során Kelet-Gouthaban.
A Szíriai Arab Hadsereg és a Nemzetvédelmi Erők közös hadműveletében sok terrorista vesztette életét a Douma környéki gazdaságok területén, közöttük Bilal Al-Khanszhur, az “Al-Maghawir Dandár” nevű frakció vezére (a Dzsaish Al-Iszlam terrorszervezetből) és Abu Hasszan Hamu, takfiri terrorista csoportok rangidős parancsnoka.
Ezzel egy időben a Szíriai Fegyveres Erők csapásokat mértek a Dzsaish Al-Iszlam terrorszervezet állásaira a CARS vállalat telephelyének keleti részén és a Rahmeh gáztározó állomás közelében Harasta városban, holtan hagyva hátra több fegyverest és megsemmisítve haditechnikai eszközeiket.
Az elmúlt hetekben a Szíriai Arab Hadsereg tüzérsége és Szíriai Légierő masszív csapásokkal gyengítette a megszálló fegyveres csoportokat Damaszkusz tartomány különböző részein.
A hadsereg és a Nemzetvédelmi Erők több gazdaság területéről visszaverték a vahhabita fegyveres csoportokat Damaszkusz tartomány keleti részén és elkezdték levadászni a megmaradt terroristákat az elfoglalt körzetekben.
A Szíriai Arab Hadsereg alegységei és a nemzetvédelmiek folytatták a terrorista csoportok kiűzését Mardzs Al-Szultan körzetéből a Kelet-Goutha régióban.” – közölte a hadsereg egyik magasabb egység parancsnoka.
A kormányerők több vahhabita fegyverest megöltek vagy megsebesítettek az offenzíváik során, valamint megsemmisítették azok hadianyagait.” – tette hozzá a továbbiakban.
A Szíriai Fegyveres Erők jelenleg tovább haladnak előre Al-Naszhabijah és Harasta Al-Kantaran túl.”- mondta a Hadsereg magasabb egység parancsnoka.
A műszaki alegységeink elkezdték hatástalanítani az út szélére telepített aknákat, hogy megtisztítsák a szárazföldi csapatok előtt az utat a gyors előrehaladásuk érdekében.” – folytatta a parancsnok.
A megszálló fegyveresek a visszavonulásuk előtt helyeztek el aknákat és robbanó szerkezeteket.” – fejezte be tájékoztatóját a parancsnok.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg



Bombarobbantás: amerikai felderítőgépek szálltak fel Japánból (karpatinfo.net
Csütörtökön legalább három amerikai felderítő gép szállt fel Okinava szigetéről, hogy az állítólagos észak-koreai hidrogénbomba után nyomozzanak. Az egyik gép egy RC-135S, amelyet kifejezetten arra használnak, hogy ellenőrizze a fegyverkorlátozási megállapodások betartását. Ha Észak-Korea valóban hidrogénbombát robbantott szerdán, akkor azzal egy ilyen megállapodást rúgott fel. A sikeres robbantást egyébként a kommunista ország bejelentette. Amerika a robbantás hírére azt mondta, készek válaszlépéseket tenni,  ha Észak-Korea valóban robbantott, és ezzel fenyegeti a környező országokat, például Dél-Koreát, amelyik Amerika szövetséges.
Amerika még nem erősítette meg, hogy valóban hidrogénbombát robbantottak volna az észak-koreaiak, és Japán is kételkedik ebben. A japánok elmondták, hogy eddig nem találtak radioaktív anyagot, pedig 3 és 10 kilométeres magasságból is vettek pormintákat. A japán atomügyi hivatal azt mondta, hogy a 300 mérőállomásuk egyike sem jelezte, hogy megemelkedett volna a sugárzási szint - írja az MTI.
Mindezek ellenére Dél-Korea már intézkedett, hátha mégis hidrogénbomba robbant. Korlátozásokat vezettek  be az Észak-Koreával közösen üzemeltetett keszongi ipari parkban. Senki nem léphet be oda, akinek nincs közvetlen köze az ottani munkákhoz. Sem az ott működő cégek ügyfelei, sem vevőik, sem partnereik nem léphetnek be az ipari park területére. A két ország közötti demarkációs vonal északi oldalán található keszongi ipari parkban körülbelül 120 dél-koreai cég, leginkább kis- és közepes vállalkozások vannak: divatcikkeket, kiegészítőket gyártanak olcsó, észak-koreai munkaerővel. 53 ezer észak-koreai dolgozik a telepen.

Sok filmet tárolna? Több mint 2000 GB elfér a Samsung új, hitelkártya-méretű meghajtóján





HVG | 2016/01/08 - 15:30 | Módosítva: 2016/01/08 - 15:30 | NetTech
Egy év telt el csupán, és a Samsung megduplázta parányi külső SSD meghajtójának kapacitását - írja a HVG.
Tavaly januárban, a 2015-ös CES-en mutatta be a Samsung a hitelkártya-méretű SSD T1 meghajtót, amelynek legnagyobb változata 1 TB-nyi adatnak adott helyet. Szinte napra egy évvel később, és ismét csak a CES-en mutatta be a tovább tuningolt változatot, az SSD T3-ra akár 2 TB-nyi információ is felvihető.
Igaz, súlyosabb egyéniség is, mint 1 TB-os elődje, az újdonság ugyanis 51 grammot nyom (ami majdnem a kétszerese a T1 súlyának), viszont a méretei most is csekélyek: 74 x 58 x 10,5 mm-es. A megnövekedett súlyban az ütésálló fém háznak is szerepe van, ennek köszönhetően még egy kétméteres zuhanást is adatvesztés nélkül él túl a meghajtó.
Az SSD T3-mal akár 450 MB/s-os adatátviteli sebesség is elérhető. Támogatja az USB C típusú csatlakozást, így akár a legújabb MacBookkal is használható, emellett számos androidos telefohoz, tablethez, sőt még okostévékhez is köthető. Opcióként 256 bites AES titkosításra is lehetősége van annak, aki nagyon féltené az adatait a vizslató szemektől.
A T3 márciustól érhető el (az elődjéhez hasonlóan többféle kapacitással), azonban az áráról egyelőre nincsen hír. De mivel a tavalyi 1 TB-os meghajtó 380 dollárba kerül, ennél csak többre számíthatunk.

Teherán azzal vádolja Szaúd-Arábiát, hogy légicsapást mért Jemen fővárosában az iráni nagykövetségre. Az Iráni miniszterelnök elmondta, hogy Szaúd-Arábia szándékosan bombázta az Iráni nagykövetséget, megsértve ezzel minden nemzetközi egyezményt. Irán minden eszközzel érvényt fog szerezni követeléseinek a térségben. 
Ahmed Asser a szaúdi vezetésű koalíció szóvivője elmondta, hogy kivizsgálják a történteket.
A koalíció Jemen kérésére egy ideje már bombázza a lázadó fegyveresek állásait Jemen fővárosában, akik gyakran elhagyott épületekben bújnak meg- mondta el Ahmed Asser.
Forrás: sputniknews.com

Komolyabb szankciókat vezethet be az ENSZ Észak-Korea ellen (karpathir.com
Elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) Észak-Korea állítólagos hidrogénbomba-robbantását, és új szankciókat helyezett kilátásba a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal szemben. Az észak-koreai állami televízióban közölt bejelentés szerint hidrogénbombát teszteltek, amit az ENSZ BT a nukleáris fegyverekre vonatkozó határozatának "nyilvánvaló megsértésének" nevezett. Hozzátette, ennek fényében továbbra is fenyegetve van a nemzetközi béke és biztonság.
A testület emlékeztetett, hogy már korábban leszögezte: egy újabb észak-koreai robbantás esetén „további, jelentős lépéseket” tesz. S bejelentette, hogy most azonnal megkezdik ezek kidolgozását, egy új ENSZ BT-határozat megszövegezését.
Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete új szankciók bevezetésére, „fokozatos nyomásgyakorlásra”, és a jelenleg hatályos szankciók szigorú betartására szólította fel a nemzetközi közösséget válaszul a tesztrobbantásra. Power közleményében hangsúlyozta, hogy a KNDK
elszigetelte magát és szegénységbe taszította a koreai embereket a tömegpusztító fegyverek megszerzése utáni felelőtlen hajszája következtében Orosz kollégája, Vitalij Csurkin közölte, „túlzás” volna azt mondani, hogy Oroszország támogatja a további szankciókat. Újságíróknak azt mondta, hogy országa először látni szeretné az ENSZ BT erre vonatkozó határozatának tervezetét.
Ukrajna ENSZ-nagykövete szerint a zárt ülésen senki sem szólalt fel az újabb büntetőintézkedések ellen. Volodimir Jelcsenko megjegyezte, Kína nagykövete semmit sem mondott az ülésen, leszámítva az észak-koreai nukleáris helyzetre vonatkozó „szokásos” álláspontja ismertetését. Kína – amely egyetlen szövetségese Phenjannak – ENSZ-nagykövete nem nyilatkozott újságíróknak az ülés után.
Josikava Motohide japán ENSZ-nagykövet szerint ha a BT nem tesz haladéktalanul jelentős lépéseket és nem fogad el határozatot Észak-Koreával szemben, az a testület hitelességének fog ártani. Ugyanakkor azt nem részletezte, hogy Japán milyen büntetőintézkedéseket üdvözölne. Hozzátette: ezt a BT tizenöt tagállamának kell megvitatnia.
mti



Magyarországon is érzékelték a hidrogénbomba-robbantást

Magyarországi műszerek is érzékelték a szerda hajnali 
észak-koreai hidrogénbomba-robbantást. A 
Szeizmológiai Obszervatórium több állomásán is 
kilengett a mutató – írja az Origo.

NA - NA  hisz akkorát fingott Bill Klintonné az 
élvezéskor , hogy a tetszési indexe a sátánt is 
fölébresztette a páholyokba futótűzként járt a hír ,, az éden kertbe tolvaj járt ,,!!!!!
És legkisebb csicskásaiknál kilendült a mutató !!!!!
A mutatók csak enyhén lengtek ki, de a magyar műszerek érzékelték az állítólagos észak-koreai robbantást. Az Origo megkereste a Szeizmológiai Obszervatóriumot, ahol elmondták, hogy a robbantás után 11 perccel érte el hazánkat a rengés.
Az Egyesült Államokban a szakértők egyelőre még csak vizsgálják az észak-koreai állítólagos hidrogénbomba-robbantásról Phenjanban tett bejelentést, John Kirby külügyi szóvivő ennek ellenére felszólította Észak-Koreát, hogy tartsa tiszteletben nemzetközi kötelezettségei.
A rengést egyébként több helyen is észlelték. A dél-koreai és a kínai földtani intézet arról számolt be, hogy a Richter-skála szerint 4,9 és 5,1 közötti erősségű, feltehetőleg robbantás okozta földrengést mutattak a mérőműszerek.



Kibertámadás okozott áramszünetet Ukrajnában
 Az áramkimaradás a kelet-európai állam egy részét érintette. Ez volt az első olyan alkalom, hogy orosz hackerek erre képesek voltak.
Az esetre még decemberben került sor Ivano-Frankivszk közigazgatási egység területén. Az Ars Technica tudósítása alapján az áramszünet három regionális áramellátó rendszereit érintette és több százezer háztartásban okozott problémákat. Most kiderült, hogy az esemény hátterében kibertámadás állt és ez megdöbbentette az IT-biztonsági szakértőket, ugyanis ez az első alkalom, amikor egy kibertámadás felelős egy kritikus infrastruktúra kieséséért – olvasható az sg.hu portálon.
Az ukrán ellátócégek számítógépein évek óta találnak trójai programokhoz hasonló szoftvereket. A BlackEnergy nevű kártevőket az ESET IT-biztonsági vállalat álláspontja alapján nemrég kibővítették a “KillDisk” nevű komponenssel, amely komoly károkat okoz a merevlemezeken. Az ukrajnai áramszünetért a BlackEnergy legújabb verziója a felelős.
A szakértők azt gyanítják, hogy a BlackEnergy mögött a Sandworm Gang nevű csoport áll, amely Oroszországhoz köthető. A csoport tagjai az ukrán számítógépek mellett az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO), az ukrán és a lengyel kormányhivataloknak, valamint számos európai vállalatnak a konfigurációit is megfertőzték a kártevővel. 2012-ben a legnagyobb szaúd-arábiai gáztermelő társaság ellen is indult egy BlackEnergy-akció, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a támadás bármilyen formában érintette-e a termelést.

Ha Hillary Clinton győz novemberben, az elnök a globalizáció élére állna. A 2016-os év egyik meglepő politikai fejleménye lehet, ha novemberben, az amerikai elnökválasztás után Barack Obamát jelölik az ENSZ-főtitkári posztjára. Ezzel a forgatókönyvel eddig csak amerikai ultrakonzervatív portálok riogatták olvasóikat, akik szemében az ENSZ és Obama két olyan főgonosz, akik ha egymásra találnak, tényleg vége a világnak. 
Most először azonban egy világlap is reálisnak tartja, hogy Obama nem készül nyugdíjas évekre a Fehér Ház után, és bejelentkezik a világszervezet vezetésére.
Ban Ki-Mun főtitkári mandátuma 2016. december 31-én jár le, Barack Obama pedig 2017. január 20-án távozik a Fehér Házból. A két dátum közelsége technikailag lehetővé teszi azt, hogy Obama megpályázza - a november 8-ai elnökválasztás után - a világszervezet első számú posztját. A kérdés csupán az, hogy akarja-e ezt Obama, és ha igen, megválasztanák-e?
Obama soha nem titkolta, hogy szívesebben beszél az ENSZ közgyűlése előtt, mint például a Kongresszusban, ahol kritikusai vannak többségben. Ha továbbra is aktívan részt akar venni a politikában, akkor nem sok választási lehetősége marad.
Támogathatja esetleg - Bill Clintonhoz hasonlóan - felesége elnöki ambícióit. A feltételezés nem is annyira elrugaszkodott, mint elsőre hangzik: a Forbes tavaly nyáron egy cikkében jobb jelöltnek tartotta Michelle Obamát Joe Biden alelnöknél arra, hogy Hillary Clinton kihívója legyen, ám ez a vonat úgy tűnik, már elment - legalábbis 2016-ra. (Bár ha Hillary egy újabb komoly botrány vagy egészségügyi okok miatt esetleg mégis visszalépne, még újra előkerülhet Michelle neve, például akkor, ha kevés idő lenne hátra a választásokig, és a demokraták már nem tudnának végigvinni egy újabb előválasztási folyamatot.)
obama_2681785k.jpg




A másik lehetőség az amerikai elnöknek a politikai továbblépésre, ha Washingtonból New Yorkba vált, az ENSZ élére. Állítólag erre van is Obamában hajlandóság, de a bejelentéssel meg akarja várni az elnökválasztás eredményét. Egy republikánus győzelem után aligha jelentkezne be Ban Ki-Mun utódjának, ám ha tovább tudja adni a stafétát Hillary Clintonnak, győztesként nevezhetne a világszervezet főtitkári posztjára. (Persze az is igaz, hogy ha komolyan felmerül Obama ENSZ-jelöltsége, a republikánusok még egy érvet kapnának arra, hogy összezárjanak Hillaryval szemben.)
Nem kérdés, hogy Obama politikai világnézete minden elődjénél jobban illeszkedik a globalizmus célkitűzéseihez. Az elnök többször beszélt arról, hogy a globalizmust nem veszélynek, hanem óriási lehetőségnek látja Amerika és a világ számára - hasonlóan például Ferenc pápához, aki szintén a globális összefogásban látja az emberiség jövőjét. Nem véletlen, hogy sok konzervatív kritikusa szerint már amerikai elnökként is valójában a globalizmus céljait szolgálta

Megválasztása új életet lehelne az ENSZ-be, amelyet sokan a világháború utáni korszak relikviájának tartanak. Főtitkárként nemzetek feletti pozíciójából szabadon szónokolhatna kedvenc témáiról, a klímaváltozástól, az igazságos világ megteremtésén át a vallások és kultúrák közötti integrációig. 
De vajon megválasztanák-e? Szinte biztos, hogy igen. Megkapná az európai szavazatok nagy többségét, miután népszerűsége töretlen a kontinens vezetői között. Latin-Amerika a társadalmi forradalmárt, és a világ javainak újrafelosztóját látja benne, így onnan is megkapná a szavazatok többségét. Az ENSZ 57 muszlim tagállama nem felejtette el Obama 2009-es kairói beszédét, amelyben példaképnek állította az iszlámot, így ez a blokk is mellé állna.
Egyedül Putyin tehet keresztbe az ambiciózus céloknak. Tavaly ősszel látványosan üzengettek egymásnak az ENSZ közgyűlésén, ám az orosz elnök - hacsak nem sikerül valaki óriási tekintélyű nemzetközi nevet megnyernie az indulásra - az egy ország-egy szavazat rendszerben aligha tud annyi államot fellázítani Obamával szemben, ami elég lenne megválasztásának meghiúsításához. 
A döntés tehát leginkább Barack Obama - no meg az amerikai választók - kezében van.      


A szaúdi főmufti szerint Dzsihád 


John és al-Bagdadi izraeli 


kommandósok

írta: eisen64

Az olajkirályság vezetőinek a Nyugat mindent elnéz

2210702726.jpg




A szaúdi főmufti szerint az ISIS nem az, aminek gondolják: izraeli kommandósokból áll, és a neve is igazából “Israeli Special Intelligence Service”. Abdul Aziz sejk(képünkön) erős formában van: nemrég a muszlim férfiaknak engedélyezte, hogy 10 éves kislányokat vegyenek feleségül, és felszólította híveit minden keresztény templom felgyújtására. Bónuszként kijelentette, hogy a “Twitter minden gonoszság forrása”. Amúgy Szaúd-Arábia a Nyugat legfontosabb szövetségese az arab világban.
Abdul Azizt nem könnyű megtéveszteni. Hiába fenyegette meg december végén személyesen Abu Bakr al-Bagdadi Izraelt azzal, hogy “hamarosan Palesztinában találkozunk”, a főmufti tisztában van vele: az a gyanús, ami nem gyanús.

EZ AZ IZRAEL ELLENI FENYEGETÉS PUSZTA HAZUGSÁG. A DAESH IZRAELI KATONÁKBÓL ÁLL

– nyilatkozta a főmufti a Saudi Gazette című lapnak, az ISIS arab nyelvű rövidítését használva.
Abdul Aziz nincs egyedül: az internet tele van arab és angol nyelvű összeesküvés-elméletekkel, amelyek hol amerikai, hol izraeli kreálmánynak állítják az ISIS-t. (Mondjuk nem kell szaúdi vallási vezetőnek lenni ahhoz, hogy valaki modern vérvádakat terjesszen: Ban-ki Mun ENSZ-főtitkár szerint Izrael felelős a palesztin terrorért, csakúgy, mint a CNN műsorvezetője, Ashleigh Banfield szerint.)
A vahabita sejk a szaúdi rezsim egyik legfőbb támasza, aki fatváival készségesen kiszolgálja a királyi dinasztia érdekeit, legyen szó a pedofília legalizálásáról, a nők elleni erőszakról, a totális cenzúra érvényesítéséről, a tömeges nyilvános kivégzések indoklásáról vagy a kereszténység utolsó nyomainak eltörléséről (“minden templomot el kell pusztítani az Arab-félszigeten”). A palesztin merénylőket megfékező izraeli terrorellenes intézkedéseket oly aggodalmas figyelemmel kísérő nyugati vezetőket azonban a szövetséges szaúdi rezsim vezetőinek brutális kijelentései és gyakorlata láthatóan cseppet sem zavarják.

Történelmi talányok: 6 lelet, amire a CIA sem ismeri a megfejtést

írta: Europa22

Így őrzi titkait a múlt

Sorozatunk előző részeiben a természet jól ismert, ám máig magyarázat nélkülijelenségeiből illetve a jövőbelátás leghíresebb eseteiből válogattunk. Ezúttal a történelem és a tudomány határterületeire kalandozunk, hat rejtélyes régészeti lelet kapcsán.
1. A megfejthetetlen kódex
Az Enigma kódjait két év alatt törte fel Alan Turing. De van egy olyan 600 éves, képekkel illusztrált könyv, amelynek az írásjeleit és nyelvét a mai napig nem tudta megfejteni senki. A Voynich-kézirat a szakértők szerint látszólag növénytani, biológiai, kozmológiai, asztronómiai és gyógyszerészeti információkat tartalmazhat egy szuperkódolt nyelven, ám a benne szereplő személyek, állatok és növények egyetlen ismert földi régióval sem azonosíthatók. Ugyanígy senki nem tudja, hogy ki, miért és mikor írta a kódexet. (Nevét egykori tulajdonosáról, Wilfrid Michael Voynich amerikai könyvkereskedőről kapta, akihez 1912-ben került.) A brit és amerikai haditengerészet hivatásos kódfejtői sem jutottak eredményre a kézirattal kapcsolatban, amelyet egyesek szerint földönkívüliek jegyezhettek le. Marcelo Montemurro, a Manchesteri Egyetem elméleti fizikusa statisztikai vizsgálatok eredményeképpen kimutatta, hogy a szöveg valódi nyelvek struktúráját követi, így valószínűleg nem értelmetlen. Ezt követően Stephen Bax brit nyelvészprofesszor állítása szerint 14 karaktert  sikeresen dekódolt a szövegben (erről az Index írt részletesen) – a megfejtés azonban még várat magára. A kéziratnak a blog.hu-n saját blogja is van, itt.
2. Bonyolult gépek az ókorban?
Görög halászok 1902-ben, egy i.sz. 1. században elsüllyedt hajóroncsban rátalálták egy különös, bonyolult szerkezetre. Az antiküthérai szerkezet egy tetszőleges dátum beállításával képes volt meghatározni a nap, a hold és öt bolygó helyét, illetva holdfogyatkozások időpontját. A bonyolult műszerben olyan műszaki megoldásokat találtak, amelyek csak ezer évvel később jelentek meg más eszközökben. A mai napig senki sem tudja, ki és hogyan csinálhatta ezt a bonyolult műszert, amikor a gravitáció és a bolygók mozgásának a törvényszerűségeit csak a 17. században fedezték fel. Ablog.hu tematikus gyűjteménye a témában itt található.
3. A lepel titka
Az olaszországi Torinóban őrzött lenvásznon leplen egy ember alakja látható. Alapos vizsgálatok kimutatták, hogy ezt az embert erősen arcul csaphatták, sok római korbácsütést mértek rá, a fejbőrön valamiért számos kis szúrt sebet szenvedett, a kézen és lábon látható sérülések tanúsága szerint keresztre feszítették, az oldalába egy dárdát döftek (így győződhettek meg arról, hogy már meghalt). A názáreti Jézushalálának eseményeivel megdöbbentő egyezést mutató régészeti leletet rengeteg vizsgálatnak vetették alá, a legutóbbi, 2013-as kémiai és mechanikai vizsgálatokszerint a tárgy i.e. 700 és i.sz. 800 között keletkezett. Jézus halotti leplét említi a Bibliaés számos történelmi feljegyzés létezik róla, melyek szerint az egyház gondosan megőrizte. A vita ma is zajlik, hamisítvány vagy valódi? 
4. Az ókori Duracell
1936-ban egy német régész fedezte fel Bagdadban ezeket a kicsiny cserépedényeket, amelyekben rézcsőben egy vasrudacska volt található. A i.e. 200 körülről származó lelet rekonstrukciója egy működő elemet eredményezett. Tudósok szerint a primitív elemeket esetleg elektrosokkal történő kínzásra használhatták. Ezek szerint az elemet 1,800 évvel hamarabb felfedezték, mint eddig gondoltuk? 
5. Csúcsfej idegenek?
A világ számos pontján, de legfőképpen Egyiptomban és Peruban bukkantak az emberi csontozattól nagyon eltérő formájú koponyákra. Egyes tudósok szerint a kisbabák fejének mesterséges torzításával sikerült ilyen alakzatú koponyákat létrehozni. Valóban létezhetett egy ilyen eljárás, de ebben az esetben csak a koponyák alakja változhatott volna meg, a térfogatuk és súlyuk nem - ezek a megtalált koponyák azonban jelentősen nagyobbak és súlyosabbak, mint az emberé. 
6. Európa elpusztult 4500 éve?
Egy új, 2013-as vizsgálat során ausztrál tudósok 37 német és olasz csontváz génállományát tanulmányozták. Az eredmény megdöbbentette a tudományos világot: az európai civilizációval valami rendkívüli esemény történt 4-5000 évvel ezelőtt. A korábbi időszakból származó leletek egy virágzó, sikeres kultúráról adnak információt – de egy elképesztő katasztrófa eredményeképpen kicserélődött az európaiak génállománya, tehát az ősi európaiak elpusztultak és helyettük megérkeztek a jelenkori európaiak ősei. A Biblia beszámol egy hatalmas vízözönről, amely elborította a Földet és az akkori emberiséget – 8 fő kivételével – kipusztította. Meglepő, de igaz, hogy ezt az eseményt a Biblia i.e. 2350 körülre teszi, ami megfelel az ausztrál genetikai vizsgálat eredményeinek!






Összeomlott Angela Merkel képzelt világa 

2016.01.06. hidfo.ru 
Angela Merkel német kancellár se nyilvánosan, se személyesen nem tett még semmilyen megjegyzést a müncheni terrorriadóval és a migránsok nők elleni nemi zaklatásaival, nemi erőszak esetekkel kapcsolatban. Monoton módon ismételgeti az általa követett ideológia dogmáit, a valósággal szembenézni nem hajlandó. 

A Deutsche Wirtschafts Nachrichten német napilap kedden arra hívta fel a figyelmet, hogy egyik esemény 5, másik 6 nappal ezelőtt történt, de a kancellár még semmilyen kommentárt nem fűzött a történtekhez, pedig mindkét eset sokkolta a német lakosságot. "Aki egyetlen tiszta, legalább egy könyörületes megjegyzést várt a kancellártól, nagyot kellett csalódjon." 

Ahelyett, hogy Angela Merkel megfelelő reakciót adott volna a tragédiára, továbbra is azt sulykolja a német lakosságnak, hogy bizonyos dolgok jobbra fordulnak majd. A német kancellár egyetlen, a nemi zaklatásokkal kapcsolatba hozható nyilatkozatot tett, ami a következőképp hangzott: "Számos történés vár ránk ebben az évben, de nem szabad hagynunk, hogy ez elbátortalanítson minket. Mindig meg kell győznünk egymást arról, hogy képesek vagyunk jobbá tenni a dolgokat. Egyes dolgok jobbá válhatnak." 

Ennyit volt képes mondani a német kancellár azoknak a német nőknek, akiket az általa importált afrikaiak molesztáltak, kiraboltak, megerőszakoltak. Se egy ígéret a bűnösök elfogására vonatkozóan, se egy felszólítás az "idegen kultúrájú" (ha ezt lehet annak nevezni) bevándorlók felé, hogy eddig és ne tovább. A német vezetőt paralizálta a kialakult helyzet - közel egy héten keresztül nem sikerült olyan választ találnia a sokkoló eseményekre, ami legalább a további arcvesztést megakadályozná. 

Németországban az újévi ünnepségek fordultak tömeges zaklatásokba, rablásokba és nemi erőszakba, amit több ezer, nagy csoportokba verődött nem-európai bevándorló követett el a nyílt utcán. Január 1-jén pedig a francia hírszerzés figyelmeztette a német hatóságokat két öngyilkos merénylővel és öt bűntársukkal kapcsolatban, akik Münchenben akartak elkövetni terrortámadást. A német lap szerint Merkel elveszítette kapcsolatát a valósággal - ami egyébként teljesen megváltozott a szilveszteri migránserőszak hatására -, és ismeretlen motivációk által vezérelve egyszerűen nem hajlandó figyelembe venni a valós biztonsági kihívásokat. "Baráti arcot akar mutatni" - nem tudni, kinek, mert a választópolgárok többségének biztosan nem. A DWN publicistája megjegyzi; reméli, Angela Merkel nem fogja azt javasolni az embereknek, hogy amikor a migránsok támadnak, "fordítsák oda a másik orcájukat is". 

Kapcsolódó: 
Német politikus: Merkel káoszba taszítja Európát (hidfo.ru
A látványos közlemények nem helyettesítik a valós tetteket, az európai kormányok határozott fellépéssel kellene kezeljék a migrációs válságot. A szabaddemokrata politikus szerint Merkel cselekvésképtelensége káoszba taszítja Európát. Christian Lindner, a német Szabaddemokrata Párt vezetője azzal vádolja a kancellárt, hogy cselekvésképtelenségével, és a migráns-kérdésben mutatott passzivitásával csak a társadalmi feszültségek robbanását idézi elő.  A párt hivatalos weboldalán megjelent közlemény szerint Merkel Németországot és Európa egészét káoszba taszítja, mert Berlin egyoldalú lépéseket tesz, és az Európai Unió helyett egymagában akar dönteni arról, hogyan kezeljük a bevándorlás kérdéskörét. Az ellentétek fokozása mellett azt is felrótta a pártvezető, hogy Merkel képmutató módon felszólította az embereket a migránsok támogatására, de eközben az állam feladata lenne, hogy minden egyes bevándorlót regisztráljon, elhelyezéséről gondoskodjon, de emellett megkövetelje a beilleszkedésre való törekvést is. Lindner szerint a botrányos állapotok annak következményeként tudhatók be, hogy bár az ország befogadja a bevándorlókat, az állam nem követeli meg, hogy beilleszkedjenek, és gyakorlatilag semmilyen kényszerítő erőt nem jelent a migránsokra nézve.
A német kormánykoalíció tagjai már számos alkalommal kérték Angela Merkelt, hogy fogadjon el felső korlátot az évente befogadott migránsok számára vonatkozóan, de a kancellár ezt mindvégig megtagadta, mert ehhez az ország összes határát is le kellene zárni – a német rendőrökkel vélhetően számos véres összecsapás lenne szükséges ahhoz, hogy a bevándorlók tömegei ne Németországba akarjanak eljutni. Korábban a ZDF televízió egy heti telefonos közvélemény-kutatásából kiderült, hogy a lakosság többsége – 52%-a – ellenzi Angela Merkel migránsokkal kapcsolatos “intézkedéseit”, 74%-a pedig meggyőződéssel vallja, hogy a migrációs válság az Európai Unió egységére is veszélyt jelent. A Frontex végleges, összesített adatai szerint 2015 folyamán 1,2 millió bevándorló érkezett Európába. A többségi lakosság azonban a toleranciát erőltető propaganda ellenére is ellenzi a migránsok befogadását.





Nem Aszad rendszerét, hanem a szíriai 

államiságot akarják eltörölni


Egy amerikai geopolitikai elemző szerint Washington mindenáron meg akarja semmisíteni Szíriát, de az orosz terrorelhárítási művelet arra kényszeríti az amerikai külpolitikát, hogy az Aszad-kormány megbuktatására törekvés során egy nem-katonai megoldáshoz folyamodjon.
Eric Draitser a PressTV iráni hírügynökségnek nyilatkozva kifejti, hogy a konfliktus kezdetén Washington irányítása alatt álltak azok a lázadó csoportok, melyek célja volt, hogy rendszerváltást hajtsanak végre Szíriában. Ezen szervezetek közé tartozott az al-Nuszra Front és a ma Iszlám Állam néven ismert csoport kezdetleges formája. Az orosz légierő szíriai kormány kérésére történő beavatkozása azonban lehetetlenné tette, hogy az Egyesült Államok katonai eszközökkel buktassa meg Bassár el-Aszad rendszerét. A szakértő ugyanakkor rámutatott, hogy Washington nem csak az Aszad-rendszer megbontásában érdekelt, hanem a Közel-Kelet térképét akarja átrendezni.
Az Egyesült Államok Szíriát mint államot akarja megsemmisíteni. Az általunk ismert Szíriát végleg eltörölné, és Aszad eltávolítása ennek előfeltételét jelenti.”
Draitser szerint abban minden komolyan vehető elemző egyet kell értsen, hogy az orosz beavatkozás nélkül az Egyesült Államok nem lenne hajlandó nemzetközi fórumokon tárgyalni a szíriai rendezésről, és nem venne részt semmilyen érdemi politikai dialógusban. Ennél fogva a kormány kérésére kezdett orosz terrorelhárítási művelet egy pozitív fejlemény a szíriai konfliktus alakulásában, ami “átmeneti békét” hozhat az országnak, hiszen a katonai alapon kierőltetett rendszerváltás hosszú távon kivitelezhetetlenné válik.
A szakértő ugyanakkor arra figyelmeztet; Szíriában a rend helyreállítása és az ország stabilizálása nem jelenti, hogy Washington céljaiban változás történt volna; az Egyesült Államok azt akarja, hogy valaki olyan személy irányítsa Szíriát, aki nem Aszad köreiből kerül ki, tehát továbbra is a legitim államfő hatalomból való távozását próbálják elérni. “Egy másodlagos forgatókönyv megvalósítására álltak át. A káoszt és háborút használták fel arra, hogy politikai dialógust kényszerítsenek ki, amiben a további tárgyalások előfeltétele Aszad hatalomból való távozása lenne.”
Az elemző ugyanakkor említi, hogy Bassár el-Aszad továbbra is többségi támogatással bír Szíriában, és az Egyesült Államok elsősorban emiatt nem akarja, hogy részt vegyen egy az amerikaiak által is legitimként elismert elnökválasztáson, amit várhatóan 2017 nyarán tartanak. Az amerikai törvényhozók attól tartanak, hogy a szíriai szavazók Aszadra voksolnának, aki így megerősítené saját demokratikus legitimitását.








POZSONY. Jozef Banás, a legtöbbet fordított szlovák író, volt politikus és diplomata nyílt levelet írt Angela Merkel német kancellárnak. A ma Európa legbefolyásosabb politikusaként számontartott kancellár volt az, aki még 2011-ben levelet írt Banásnak, és köszönetet mondott neki A lelkesedés zónája című regényéért. Mára nagyon sok minden megváltozott, és most Banás írt levelet Angela Merkelnek. 
Valójában nem köszönetről van szó, hanem az író olyan gondolatairól, egy sor olyan kérdésről, amelyek a szlovákok és az európaiak többségét is foglalkoztatják, és ez indokolja ezeket a kérdéseket feltenni Angela Merkelnek. Az alábbiakban Jozef Banáš levelét kivonatos formában közöljük.
Kedves Angela Merkel szövetségi kancellár asszony, a karácsonyi időszak a lélek elcsendesülésének és a dolgok átgondolásának az ideje. Jelenleg az unokámmal játszom, és azon gondolkodom, hol lesz a kislány 5-10 év múlva. Milyen Európában fog élni? Ha Európa jövőjéről gondolkodunk, nem tehetjük meg, hogy ne gondoljunk Önre. Ön a legerősebb európai személyiség, akinek nagymértékben a kezében van unokám jövője is. Arra, hogy megszólítsam Önt, a CDU ülésén való fellépése inspirált. Személyesen nem ismerjük egymást, én Jozef Banáš vagyok, az a szlovák író, akinek Ön 2011 májusában levélben köszönte meg A lelkesedés zónája (Jubelzone) című regényét. Az Ön levele őszintén boldoggá tett, és értékes ereklyeként őrzöm. A lelkesedés zónája egy német fiatalember, Thomas és szlovák barátja, Jozef története. Thomas és én ma is barátok vagyunk, bár barátságunk 37 évre megszakadt. Az a vasfüggöny szakította meg barátságunkat, amelyet Csehszlovákia szovjet megszállása után húztak le. Nem kívánt hadseregek szálltak meg bennünket, amelyek a mi és az Önök országában is a polgárok akarata ellenére voltak jelen.
Ma az én országomban nincsenek idegen hadseregek. Az Ön országában még csaknem 60.000 idegen katona tartózkodik. Jelenlétük okát értettem abban az időben, amikor a volt Német Demokratikus Köztársaságban a szovjet katonák a Varsói Szerződés részeként voltak jelen. Ma nem létezik a Varsói Szerződés, de az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia katonái továbbra is Németországban tartózkodnak. Miért? Úgy gondolom, Ön ismeri lord Baron Ismaynak, az első NATO-főtitkárnak a szavait, amelyekkel az idegen katonák németországi jelenlétét indokolta: „To keep Americans in, the Russians out and the Germans down.“ (Az amerikaiakat bent tartani, az oroszokat kint és a németeket lent). Ma az oroszok kint vannak, és így logikusan csak két oka marad az idegen katonák németországi jelenlétének, „az amerikaiakat bent tartani, és a németeket lent“. (...)
Kedves Angela, félni kezdek, hogy Thomast és engem újra elválaszt egymástól az új vasfüggöny, amelynek építésébe Ön vezeti politikájával az európai országokat. A kommunizmus bukása után – ahogy Önnek is – olyan érzésem volt, hogy új, kerítések nélküli Európát kezdünk építeni. Ön viszont kerítések építésére kényszerít bennünket, mert olyan szerencsétleneket akar ránk erőltetni, akik elhagyják otthonukat. Ön kvóták által akarja ránk erőltetni a menekülteket. Meg tudja mondani, hogyan akarja ezt csinálni? Koncentrációs táborokat kellene építenünk, amelyekben ezeket az embereket akaratuk ellenére tartani fogjuk? Ön önként ott maradna-e egy olyan országban, ahol jóval kisebb szociális támogatást kapna, mint Németországban? Ön attól a szlovák nyugdíjastól, aki télen arról dönt, háromszáz euróért fát vegyen-e, vagy menjen el fájós fogai miatt a fogorvoshoz, azt akarja, hogy olyan menekültekről gondoskodjék, akik márkás ruhákban és hitelkártyákkal érkeznek hozzánk? Szerintem ez óriási hazugság. Ön ilyen óriási hazugságra kényszerít bennünket! És mi azt kérdezzük, miért kellene a szlovákoknak, cseheknek, lengyeleknek, magyaroknak, románoknak vagy a bolgároknak szolidárisaknak lenniük az angolokkal, franciákkal, portugálokkal, spanyolokkal, olaszokkal, belgákkal, amerikaiakkal, hollandokkal vagy akár a németekkel, akik kirabolták és nagy mértékben még ma is rabolják a gyarmatokat (ha ma már nem is így nevezik azokat), és a szerencsétlen afrikaiak vagy az ázsiaiak jönnek visszakérni a tőlük ellopott dolgokat? Miért kellene nekünk, akik nem raboltunk, szolidárisaknak lennünk azokkal szemben, akiket az Önök háborúi kergetnek ki az otthonaikból? Brüsszel arroganciája kezd az idegeinkre menni, ahogy valamikor régen  Moszkva arroganciája ment az idegeinkre. (...)
Arra is szeretném emlékeztetni, hogy Németország sokáig tétovázott, míg megengedte a szlovák állampolgároknak, hogy szabadon éljenek és dolgozzanak Németországban. Ezzel szemben a szíriai és az iraki fiatalokat meg is hívták magukhoz. Most, amikor a menekültek az Önök fejére nőnek, Önök szolidaritást kérnek tőlünk. A nemrég megtartott CDU-ülésen Ön ünnepélyesen kijelentette: „Meg tudjuk csinálni!“ Érdekelne, vajon tudja-e Ön egyáltalán, MIT akar megcsinálni, ha azt sem tudja, mennyi menekült van Európában és Németországban, és még hányan készülnek ide? (...)
(...) Hogyan akarja Ön azt , hogy mi, akiket Önök sértegetnek, támogassuk Önöket, és a német külügyminiszter szerint büntetni akarnak bennünket. Sőt Önöknek nem tetszenek azok a kormányok, amelyeket az emberek szabad választások során választottak. Rossz érzésem van, hogy Kijev után Varsóban készül az új Majdan. Ha esetleg Ön valamit tud erről, mondja meg azoknak, akik a lengyel Majdant készítik elő, hogy vigyázzanak, és ne árulják el magukat ugyanazokkal a kis piros kártyákkal, amilyenek azoknak a tüntetőknek is voltak, akik tavaly Prágában Zeman köztársasági elnök ellen tüntettek…
(...) Próbálja meg legközelebbi találkozásukkor megkérdezni barátját, Barack Obamát és leginkább az ő elődjeit, hogy nem tudnak-e valamit azokról, akik célzatosan keltenek gyűlöletet és káoszt. És félelmet, amelynek köszönhetően újra alaposabban ellenőrizhetnek és manipulálhatnak bennünket. (...) Nagy nemzet az Önöké, akik Gutenberget, Luthert, Bachot, Kantot, Goethét, Schillert, Beethovent, Schopenhauert, Wagnert, Siemenst, Marxot, Nietzschet, Planckot, Mannt, Einsteint és több tucat és több száz további nagyszerű embert adtak az emberiségnek. Önök adták a világnak Hitlert is, akiket Önöknek, németeknek egyfolytában a szemükre vetnek. Bűntudatot keltenek Önökben, „Schuldgefühl“, ezzel zsarolják Önöket. Mindenekelőtt azok zsarolják Önöket, akik a már említett háborúkat és több más háborút is kirobbantottak, amelyekben több ember meghalt, mint ahányat Hitler katonái megöltek. Félek, hogy valahol itt, ebben az elátkozott bűntudatban kell keresni az Önök szolgai magatartását. A zsarolás nekem megmagyarázza, miért fogadja tárt karokkal a német kancellár a fiatal és erős szíriaiakat, akik ahelyett, hogy saját országukban ragadnának fegyvert a rossz ellen, Önökhöz menekülnek, és Önök a szírek helyett németeket küldenek Szíriába a rossz elleni harcba. (...)
Mivel Önt rendkívül intelligens hölgynek tartom, az Ön cselekedeteinek más okai kell, hogy legyenek. Azokat sajnos sem Öntől, természetesen sem az Önök médiájából nem tudjuk meg. Tudom, Ön személy szerint megért bennünket, mivel – hozzám hasonlóan  – titokban az NDK több millió polgárával együtt figyelte a nyugati sajtót (1983-1988 között az NDK-ban éltem), és ez  nem tetszett a kommunista hatalom képviselőinek. Ma a helyzet kezd megismétlődni, és mi, szlovákok, azokkal a németekkel együtt, akiknek a többségi sajtó még nem mosta ki az agyukat, újra az igazságot keressük. Sajnos nem a Deutsche Welle, a ZDF, a ARD vagy RTVS adókon keresztül, amelyek a kommunizmus idején a szólásszabadságot jelentették számunkra, hanem az alternatív infomációforrásokban. Egyszerűen nem hiszünk az Önök forrásainak. Az a rossz érzésem támadt, hogy ez Önöknek sem tetszik. (...) Úgy tűnik, hogy Németországban sem igazán sikerül Önöknek hatást gyakorolni az állampolgárokra. A Der Spiegel hetilap nemrég arról tájékoztatott, hogy a németek nagy része „elhatárolódott a demokratikus konszenzustól”, nem tudnak kit választani, a bevezetett politikai pártokat ignorálják, és a többségi sajtó már nem is nézik. Ide jutottak a német, de a szlovák politikusok és újságírók is a képmutatásuk miatt.
Kedves Angela asszony, Ön az én kancellárom is! Ön olyan politikus, akinek megvan az esélye, hogy olyan legyen, mint Charles de Gaulle vagy Konrád Adenauer volt. Ők elszánt és nagy politikusok voltak. A politikus nagyságát egyebeken kívül az is adja, hogy korábban fellép az erőszak ellen, mintsem a vesztőhelyre vinnék. Az Önök országával bukik el vagy ragyog Európa. Amikor 1990-ben Bécsben az Ön nagy elődjével, Willy Brandttal tárgyaltam a múlttal való megbékélés témájáról, azt mondta: „Mindenkinek aszerint ismerhető meg a múltja, ahogyan ma viselkedik.” Nagy igazságot mondott ki. Nem tudom, Önnek milyen a múltja, de el tudom képzelni, hogy milyen nagyszerű jövője lehet, ha Ön és a németek megszabadulnak a bűntudattól. (...) Menjen el, kérem, Halbe Teupitzbe – ahol több mint 50.000 fiatal orosz és német nyugszik, akik 1945-ben Berlin ostromakor vesztették életüket. Menjen el oda Obamával és Putyinnal, üljenek le a halottak sírjára, és ne beszélgessenek egymással! Csak hallgassanak! Ha a nyomorultak igazságtalansága felett könnyet ejtenek, a mi énekünk, a becsapottak és megalázottak éneke dicsőséggel zeng majd. (...) - fogalmaz a levele  végén Jozef Banáš. A nyílt levél máris nagy sajtónyilvánosságot kapott, és nagy visszhangot váltott ki. Egyelőre még nem tudni, vajon reagál-e, és ha igen, miképp reagál majd a német kancellár. Jozef Banáš azt ígérte, tájékoztatni fogja a közvéleményt, ha választ kap levelére.






Részletesen beszámolt egy rendőr a kölni Expressnek arról, hogy mi is történt szilveszterkor a német városban. Az ezer fős részeg migránstömeg több mint száz nővel erőszakoskodott. A támadók többsége arab és észak-afrikai származású volt. A támadók többsége arab és észak-afrikai származású volt. A rendőrtiszt elmesélte, az ő csoportja összesen 15 embert helyezett előzetes letartóztatásba azon az estén. Ezek az emberek mindössze néhány napja, néhány hete tartózkodtak Németországban. "Közülük 14-en Szíriából, és egy ember pedig Afganisztánból érkezett. Ez az igazság. Még akkor is, ha fáj" - fogalmazott.
 
Az Expressnek egy másik rendőrtiszt is megerősítette, hogy a támadók többsége arab és észak-afrikai származású volt.
 
"Több lány is sírt mellettem, akiken már nem volt nadrág, mire a bandák elengedték őket. Sokkoltak a látottak, kezelnünk kellett a helyzetet. Jelentősen megnehezítette a helyzetünket az, hogy magunkat is meg kellett védenünk miután minket is támadtak" - meséli a neve elhallgatását kérő rendőrtiszt.
 
A helyszíni beszámolók megerősítik, hogy a téren a részeg fiatalok van petárdázásba és tüzijátékok lövöldözésébe kezdtek szilveszter éjjel, amelyekkel legtöbbször egymást és a hatóságokat célozták meg.
 
A 15 előzetes letartóztatásba helyezett vandál tartózkodási engedélyei és menedékkérelmei alapján a téren tartózkodó rendőrök egy listát készítettek a gyanúsítottakról. Ezt most titkosították, nem hozták nyilvánosságra.
 
A rendőrtiszt szavai cáfolják a rendőrfőnök, Wolfgang Albers kijelentéseit, mely szerint nem tudni, ki lehetet az az 1000 zavargó, akik szilveszterkor a bűncselekményeket elkövették.
 
"Beszéltem néhány menekülteket segítő emberrel, akik megerősítették: az éjjel többnyire arabok tartózkodtak a téren. Ezt a mentősök és orvosok is megerősítik, akiknek számtalan esetben a menedékkérőket kellett ellátniuk."
 
atv.hu

A támadók többsége arab és észak-afrikai származású volt. A támadók többsége arab és észak-afrikai származású volt.








Kicsúszott az irányítás a rendőrség kezéből szilveszter éjjel Kölnben, és a hatóságok attól tartottak, hogy súlyos sérültek, halottak is lehetnek, ha még jobban eldurvul a helyzet. Az intézkedés alá vont, valószínűleg arab férfiak elképesztően szemtelenek és nagyképűek voltak a rendőrökkel - egyebek mellett ez derül ki abból a jelentésből, amelyet a Spiegel szerzett meg. A német lap internetes oldalán csütörtökön közöltek részleteket a szövegből. Spiegel szerint a jelentés január 4-i, és egy vezető rendőrtiszt írta, aki leírhatatlannak nevezte azt, hogy a helyszínen lévő nők, akár egyedül, akár kísérettel voltak, valóságos vesszőfutást éltek át a részeg férfiak miatt. A kölni pályaudvarnál és a környékén lévő tömeget a rendőrség nem tudta befolyásolni, a helyzet kaotikus és szégyenteljes volt.
Az egyenruhások síró, zavarodott, megfélemlített járókelőkkel találkoztak, köztük nőkkel és lányokkal, akik verésről, lopásról, molesztálásról számoltak be. A rendőrök nem voltak elegen, túl sok minden történt egyszerre, ezért nem tudtak segíteni mindegyik áldozatnak, nem tudták mindenki feljelentését rögzíteni, és ez frusztrálta őket. Arra sem volt lehetőség a helyszínen, hogy őrizetbe vegyék az elkövetőket, sőt, azonosítani sem tudták őket.
Szilveszter éjszaka a kölni főpályaudvar épülete előtt
Fotó: AFP / DPA / Markus Boehm
Valamennyi sértett azt mondta, hogy migráns férfiak támadták meg.
Spiegel pontokba szedve sorolt fel a jelentésből néhány megdöbbentő konkrétumot.
- „Szíriai vagyok, velem barátságosan kell bánnotok! Engem Angela Merkel asszony hívott meg” – ordította a rendőröknek egy férfi.
- Voltak, akik szemtanúkat fenyegettek meg arra az esetre, ha valamelyik bűnözőre rá mertek volna mutatni.
- Voltak olyanok, akik a rendőrök szeme láttára röhögve tépték össze a papírjukat, és azt mondták: „semmit sem tudtok tenni, hozzatok nekem holnap újat!” Valószínűleg a tartózkodási engedélyük volt ez a papír, bár a jelentésből nem derül ki, hogy pontosan milyen dokumentumokról van szó, illetve hivatalosan voltak-e azok.
- Hiába zárták le a pályaudvart, sokan a síneken keresztül átmentek a lezárt részekre, köztük a peronokra.
- Később tülekedés volt a vonatoknál is, az erősebbek előre tolakodtak felszálláskor.
Rendőri jelentlét a pályaudvaronon 2016. január 6-án
Fotó: MTI / EPA / Maja Hitij
A helyzet annyira kaotikus volt, hogy a rendőrök attól féltek, súlyos sérültek és halottak is lesznek, ezért döntöttek a helyszín kiürítése mellett. Utána sem állt helyre a rend: több helyen tört ki verekedés, emellett a rendőröket petárdákkal, üvegekkel dobálták. A jelentésben idéztek egy másik rendőrt, aki azt mondta, hogy 29 éve szolgál, de ilyen fokú tiszteletlenséget még soha nem tapasztalt.
Aznap nagyon kemény éjszakájuk volt a kölni rendőröknek: reggel fél 8-ig voltak bevetésen.
Kölnben több mint száz feljelentés érkezett amiatt, hogy hordákba verődött, valószínűleg arab férfiak nőket molesztáltak, loptak meg és bántalmaztak. Hamburgban és Düsseldorfban is történtek ilyen esetek szilveszterkor, sőt, a friss hírek szerint az ausztriai Salzburgban is
A német kancellár arra kérte csütörtökön a német hatóságokat, hogy alaposan vizsgálják ki a szilveszter éjszaka nők ellen elkövetett támadásokat. Angela Merkel a bűncselekményeket elkövető külföldiek lehetséges kiutasítására is utalt. "Meg kell vizsgálni, hogy minden szükségeset megtettünk-e már a kitoloncolások kapcsán, hogy világos üzenetet küldjünk mindenkinek, aki nem hajlandó betartani jogrendszerünket" – fogalmazott.


Az eritreai Abdu Oszman Kelifa társaival együtt azért jár norvégiai Stavangerben indított kurzusra, hogy konfliktusmentesen feldolgozza az eredeti és új hazája közötti kulturális különbségeket – írtaa New York Times. 




Foglalkozást indít Norvégia az országba érkező menekülteknek, hogy elmagyarázza, nem minden nő prostituált, csak azért, mert alkoholt fogyaszt, nyilvánosan megcsókolja kedvesét és nincs talpig burkába burkolva. Az integrációt elősegítő kurzus célja, hogy elkerüljék a nyitott társadalom rossz értelmezéséből adódó konfliktusokat, amelyek erősítik az erőszakos, nőkre támadó harmadik világbeliekről alkotott előítéleteket, növelve az idegenellenes szélsőséges pártok népszerűségét.



A 33 éves Kelifa elismeri, hogy az, ahogyan a nőket Európában látja, elképzelhetetlen hazájában. A stavangeri kurzus önkéntes, hasonló már működik Norvégia más városaiban is. Elmondása szerint hazájában aki nőt akar, azt megszerezheti, a rendőrség ezért nem fogja megbüntetni. Számára szokatlan az is, hogy a nők a férfiakkal azonos pozíciókat betölthetnek, kormányfők vagy kamionsofőrök lehetnek, bárba mennek vagy, hogy egyedül sétálnak akár éjszaka is.
A kurzus fő üzenetei:
  • szexre kényszeríteni valakit tilos, még akkor is, ha házastársról van szó.
  • Norvégia keresztény gyökerű ország, ám berendezkedése világi, a törvényeket mindenkinek, vallási hovatartozásra tekintett nélkül be kell tartania.
Dániában a szexuális viselkedési normákról szóló kurzusokat kötelezővé tennék a menekültek számára, hasonlóan a nyelvi foglalkozásokhoz. 
Bajorország már tart is ilyen kísérleti órákat a fiatal menekülteknek a Passauban lévő táborban. Norvégia azonban az élen jár, a kormány már két éve támogatja a hasonló kurzusokat, és most összegzik a tapasztalatokat, hogy a program folytatásáról döntsenek.
Az elhallgatás mindennél veszélyesebb ” – mondta a New York Timesnak a stavangeri kórház pszochológusa. Per Idal szerint a kulturális különbségek tudomásul vétele és a szabályok világossá tétele rendkívül fontos az integrációhoz.  
Stavangerben 2009-2011 között több, nemi erőszak történt. A 20 esetből háromban ítéltek el norvégot, a többi migránsokhoz volt köthető. Ez ugyan a rendőrség szerint sem jelent egyértelmű kapcsolatot a nemi erőszak és a migránsok között, de mégis lendületet adott az integrációt elősegítők kurzusoknak. 
Egy 2011-es jelentés alapján a norvég bűnügyi statisztikában valóban felülreprezentáltak a migránsok, ám a következtetés szerint nem kulturális különbségekről van szó, hanem arról, hogy a migránsok többsége fiatal, fiatalabb, mint a norvég társadalom. 
Az oslói rendőrség erőszakos bűncselekmények osztályának korábbi vezetője, Hanne Kristin Rohde szerint azonban többről van szó, mint korosztályi jelenségről. Ő egyértelmű statisztikai összefüggést lát a nemi erőszak elkövetői és aközött, hogy többségük olyan társadalmakból érkezett, amelyekben a nőknek nincsen értékük. Rohde szerint az önkéntes foglalkozásokat kötelezővé kellene tenni a fiatal férfi bevándorlók számára, hogy megtanulhassák: a nők értékes, egyenjogú tagjai a társadalomnak. 
A kölni dóm mellett zavargó araboknak! (mandiner.hu

Ne legyenek kétségeitek: eredeti hazáitokban nem barátságos rendőrök tessékeltek volna arrébb benneteket egy ilyen eset után, hanem a katonaság oszlatott volna sortűzzel. És csakis a ti hibátok, ha ez idővel Európában is így lesz. Hogy kik vagytok, valószínűleg soha nem fogjuk megtudni. A német sajtó bizonyára mindent meg fog tenni azért, hogy homályban tartsa, hogy egykor a szüleitek, vagy az elmúlt év során ti magatok költöztetek egy szebb jövő reményében Németországba. De hála nektek, ez már mindegy is.
Az évek során számát sem tudom, hány cikket, publicisztikát írtam, próbálva elmagyarázni a nyugat-európai migráns közösségek társadalmi helyzetét. Mióta tavaly a menekültek első hullámai elérték Európa partjait, írások tucatjaiban igyekeztem kulturális és politikai magyarázatokat felsorakoztatva érvelni, miért alaptalanok, vagy legalábbis túlzóak az európaiak félelmei az újonnan érkezőkkel szemben. Próbáltam cáfolni a benneteket Európa vesztét okozó ork hordaként beállító, rossz szándékú összeesküvés-elméleteket. Mikor a kölni randalírozásotokról hallottam, éppen egy publicisztikát formáltam arról, milyen károkat okoznak a likevadász álhíroldalak, nemcsak az iszlám vagy migránsok megítélésében, hanem általában a józan észben is. Most kitörlöm a sorokat. Többet nem védelek meg titeket. A szilveszteri randalírozásotok után már nincs helye a magyarázkodásoknak. Tettetekkel minden eddigi rosszindulatot, hazug állítást igazoltatok.
Ott, a kölni dóm mellett ti voltatok a többség, melyet szociológusok, politikusok, imámok és egyszeri muszlimok is „békésként” szoktak jellemezni. Ti, a többség viselkedtetek megvadult állatokként. A többség dobált petárdát a békésen szilveszterezőkre és a többség zaklatott nőket. Ezerből egyikőtök sem próbálta megállítani a többieket. Amire korábban bevándorló arabok és muszlimok három generációja sem volt elég, azt ti most egyetlen éjszaka elintéztétek. Bűnötöket anyák, gyermekek, családapák és öregek fogják megszenvedni. A határokon a kitoloncoltak, a megfagyó, tengerbe fulladó arab és muszlim testvéreitek halála, a felgyújtott mecsetek sorsa nem a szélsőségesek, a „rasszista Európa”, hanem a ti lelketeken szárad majd.
Nem menekültek, nem migránsok, nem bevándorlók vagytok. Az ilyen eseteknek köszönhetően azok lesztek, aminek láttatjátok magatokat és aminek látnak titeket: agyatlan ork horda. Tettetekkel azokat igazoljátok, akik szerint nektek nem demokrácia és szabadság, hanem tálibok, Aszad, Husszein, Iszlam Állam kell. Akik azt mondják, hogy a bennetek élő állatot csakis a mukhabarat, a sivatagi börtönök és a rögtönítélő sharia bíróság tudja megfékezni. Ne legyenek kétségeitek: eredeti hazáitokban nem barátságos rendőrök tessékeltek volna arrébb benneteket egy ilyen eset után, hanem a katonaság oszlatott volna sortűzzel. És csakis a ti hibátok, ha ez idővel Európában is így lesz.
Sayfo Omar





A kölni szilveszter éji támadás kapcsán végül kénytelen volt beismerni a német kormány, hogy az elkövetők bevándorlók volta. Mostanra a sértettek száma 118-ra nőtt. Heiko Maas igazságügyi miniszter elmondta, hogy az arab és észak-afrikai bűnösöket meg kell büntetni. "Ezzel tartozunk az áldozatoknak" Németország belügyminisztere Thomas de Maiziere keményebb szavakat használt “Azok, akik nem ismerik el Németországban, hogy a nők egyenjogúak a férfiakkal kitoloncolásra kerülnek az országból.”
Bárki, akiről bebizonyosodik, hogy részt vett a bűncselekményben az kitoloncolásra kerül az országból, függetlenül attól, hogy mi vár rá a hazájában.- mondta a belügyminiszter.
Ralf Jaeger Észak-Rajna-Vesztfália belügyminisztere felszólította a rendőrséget, hogy tegyen meg mindent azért, hogy a jövőben egy ilyen eset ne történhessen meg.
 

Tiltakozást váltott ki a lakosság körében, hogy ezer bevándorlót akarnak elhelyezni a bécsi Liesing városnegyedben. A Die Presse beszámolója szerint az osztrák főváros 23. kerületében, - ahol maga azt osztrák kancellár, Werner Faymann is él - egykor irodaházként használt épületben akarják elhelyezni a bevándorlókat. 
A tervekért a Bécsi Szociális Alap felelős, amely tudatta, hogy olyan személyeket helyeznének el az épületben, akik benyújtották már a menedékkérelmüket, vagy a közeljövőben szeretnék ezt megtenni. Az embereket csak rövid ideig szállásolnák el, amíg más osztrák városokban nem találnak számukra ideális helyet.
A tervek szerint mindez egy-másfél évig üzemelne, kezdetben pár száz migránssal, de számuk később az 1000 főt is elérheti. A kerület szocialista polgármestere elmondta, hogy tudomásuk van a tervekről, de beleszólásuk nincs.
A lap szerint a lakosok attól tartanak, hogy egy olyan befogadóközpont alakulna ki, amelyre az alsó-ausztriai Traiskirchenben van csak példa. Az ott élők azt is kifogásolták, hogy a városvezetés a két ünnep között tájékoztatta az embereket, ekkor pedig sokan szabadságukat töltötték, így nem tudtak megfelelően hangot adni kifogásaiknak.
Az aggodalom természetesen nem alaptalan, hiszen a számítások szerint akár 1400 ember is elférne az épületben.
(Die Presse, MTI)





Miután szilveszter éjszakáján tömeges erőszakoskodásokat követtek el arabnak, észak-afrikainak leírt fiatalemberek Köln utcáin, a város polgármesternője a közelgő karnevál miatt magatartási szabályokat írna elő - nőknek. Eszerint a nőknek kartávolságot kellene tartaniuk az idegenektől és csoportban kellene mozogniuk a biztonságuk érdekében. 
Henriette Reker, Köln független főpolgármester-asszonya a szilveszter éjszakáján történt erőszakoskodások után kedden a Die Welt tudósítása szerint arról beszélt: a közelgő karneválra való tekintettel magatartási szabályokat fogalmaz meg a város nők és fiatal lányok számára, hogy azok segítségével védettebbek legyenek. Reker szerint a nők is„ünnepeljenek, de a korábbiaknál felkészültebben menjenek karneválozni”. 
A Welt arról ír, a magatartási szabályok közé tartozik, hogy a nők tartsanak egy karnyi távolságot az idegenektől, mozogjanak csoportokban és ne hagyják, hogy elválasszák őket egymástól.
Reker főpolgármester arról is beszélt: a karnevált „jobban el kell magyarázni a más kultúrkörből érkező embereknek” – hogy azok ne értelmezzék a testi közelséget rögtön szexuális célzatú közeledésnek.

Óriási hullámokat vetnek Németországban a szilveszter éjszakai események: Kölnben és Hamburgban férficsoportok nőket támadtak meg és raboltak ki. A Focus.de német portál megszólaltatta az egyik áldozatot. A Lisa M. álnéven nyilatkozó nő Kölnben akarta ünnepelni az év utolsó éjszakáját. Elmondása szerint már rögtön érkezésükkor felfigyeltek az embertömegre, azonban ekkor még semmi különös nem történt. A beszámoló szerint a mozgólépcsőn viszont már idegenek érintését érezte magán több ünneplő: a megszólaló egyik barátnője sírt és kiabált. 
A férfiak mindenhová bedugták az ujjaikat
nyilatkozta Lisa M. A történtek után igyekeztek minél gyorsabban elhagyni a helyszínt, nem messze posztoló rendőrökhöz fordultak segítségért. A rendőröknek azonban nem tudták megmondani pontosan ki és mit tett velük, az óriási embertömeg és a „több ezer” kéz között képtelenség volt azonosítani a konkrét elkövetőket.

Lisa M.: a vonat tele volt külföldiekkel

Lisa M. szerint mikor hajnali 4-kor visszaszálltak a vonatra, a szerelvény „tele volt külföldiekkel”. Csoportjukat ezt megelőzően hajnali fél 1 körül támadták meg, a férfiak külseje alapján valószínűsíti, hogy külföldiek áldozatául esett.
A nő úgy gondolja: a férfiak nyilvánvalóan nem rabolni akartak.
Egyikük sem akart a táskánkba nyúlni. Egyértelmű volt, hogyan kezeltek minket. Nem csak a fenekünket érintették meg, az ujjaikat dugták be mindenhová. Nem tudtunk anélkül kijutni a pályaudvarról, hogy ezen ne menjünk keresztül.
Amikor a csoport a metró felé tartott, a mozgólépcső ismét tele lett férfiakkal. Barátnője elesett, négy férfi esett neki, Lisa M. csak egy szolgálaton kívül lévő biztonsági őr segítségével jutott be, majd gyorsan felszálltak egy induló szerelvényre.
Csak amikor bezáródott az ajtó, akkor vettem észre, hogy a kocsi is tele van férfiakkal. A biztonsági őr eltakart minket, de a karomat és a hajamat így is megragadták
mondta a nyilatkozó, aki szerint az elsők között lehettek, akik a rendőrséget értesítették az atrocitásokról. Lisa M. szerint mikor hajnali 4-kor visszaérkeztek a pályaudvarhoz, a váróterem és a dóm között mindössze egyetlen rendőri kisbusz állt, a pályaudvar bejáratánál viszont egyetlen egyenruhást sem látott.

Ezer férfi, harmincan egy nő körül

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a  rendőrség szerint szilveszter éjszaka a kölni főpályaudvar előterében mintegy ezer férfi gyűlt össze, akik – szemtanúk egybehangzó nyilatkozata szerint – “kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származtak”. A tömegből csoportok képződtek, amelynek tagjai körbeállták az újévet ünneplő nőket, majd inzultálták és meglopták őket. Egyes beszámolók szerint voltak, akiket 30 férfiból álló csoport vett körül. A szilveszter utáni napokban is történtek hasonló esetek.
Wolfgang Albers kölni rendőrfőkapitány hétfőn nagy számú szexuális bűncselekmény és egy nemi erőszak elkövetéséről számolt be. A ZDF német közszolgálati televízió bocsánatot kért, amiért hétfő esti híradójukban nem számoltak be a nők elleni támadásokról.


Egy EP-képviselő elmondása szerint Törökország a migránsokkal zsarolja az Európai Uniót, és kilátásba helyezte, hogy amennyiben nem fizetünk, ráengedik Európára az "összes bevándorlót". Törökország zsarolja az Európai Uniót, és amennyiben nem kapja meg a "kért" anyagi forrásokat, további migrációs hullámot indít meg Európa felé. 
Grigule elmondása szerint európai szinten az Európai Bizottság az egyetlen testület, ami képes lenne kezelni a migrációs válságot, de ez a testület valamiért nem látja el kötelezettségeit. A politikus kijelentette, hogy az unió jövőképe egyébként sem fényes, mert az Európai Uniót egy piramis-sémára épülő pénzügyi modell alapján hozták létre.
Az Európai Unió novemberben határozott arról, hogy 3 milliárd eurót fizet Törökországnak, amiből eddig 500 milliót utaltak át Ankarának, hogy abból fokozza a határvédelmet és biztosítsa több mint 2,2 millió szíriai menekült elhelyezését. Az összeg fennmaradó hányada még nem áll rendelkezésre – azt ugyanis a tagállamok kellene befizessék előbb.








Támogatását ajánlotta fel a Törökországgal folyó vízumkönnyítési tárgyalások gyorsításához Angela Merkel vasárnap Isztambulban, ha cserébe Törökország gyorsítja az illegális határátlépők visszafogadásáról szóló egyezmény életbe lépését. A német kancellár előbb Ahmet Davutoglu kormányfővel, majd Recep Tayyip Erdogan elnökkel tárgyalt. 
Angela Merkel Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel tartott találkozója után, a közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta: felajánlotta, hogy támogatja “a gyorsított vízumkiadási folyamatot”.
Cserébe azt szeretné, ha Törökország gyorsítaná az Európai Unió területére illegálisan belépettek visszafogadását szabályozó egyezmény életbe léptetését.
Kijelentette azt is: megérti, hogy Törökországnak “több pénzre” van szüksége, s hozzátette, hogy Németország “kiveszi a részét” a támogatásból.
tme
Ahmet Davutoglu kijelentette: reméli, hogy a visszafogadási egyezmény a korábban tervezett 2017 helyett már 2016 júliusában érvénybe léphet a nem török állampolgárok hozzátartozóira vonatkozóan.
Reményét fejezte ki emellett, hogy ismét “lökést kapnak” a csatlakozási tárgyalások.
Davutoglu örömét fejezte ki az EU-nak a menekültügyhöz való “jobb hozzáállása” miatt. “Sajnálatos módon a nemzetközi közösség magára hagyta Törökországot ezzel a teherrel. Örülünk, hogy most jobb a hozzáállásuk. Ez (…) nagyon fontos előrelépés” – mondta a török kormányfő.
Merkel támogatását fejezte ki ahhoz is, hogy a Törökország és az Európai Unió közötti csatlakozási tárgyalások újabb fejezetei nyílhassanak meg.
Hírügynökségi jelentések szerint mindenekelőtt ezt kérte a török államfő a német kancellártól. Erdogan újságíróknak elmondta: Németországot, valamint Franciaországot, Nagy-Britanniát és Spanyolországot felszólította arra, hogy támogassák Ankara uniós csatlakozási törekvéseit.
rte
Erdogan közlése szerint Merkellel megvitatták annak szükségességét is, hogy
közösen lépjenek fel a terrorista szervezetekkel szemben.
A török elnökkel való találkozója után a kancellár derűlátóan nyilatkozott a menekültválsággal kapcsolatos terhek “Törökországgal való jobb megosztásáról”. Merkel kijelentette: egyetértettek abban, hogy ez kölcsönös érdek. A német kancellár a török vezetőkkel folytatott tárgyalásait hasznosnak és sikeresnek ítélte.
Törökország a legfontosabb tranzitország, amelyen áthaladnak az EU-ba tartó migránsok. A német kancellár látogatásának célja elnyerni Törökország segítségét az Európai Uniót és Németországot sújtó menekültválság enyhítéséhez.
A török állampolgárok jelenleg csak érvényes vízummal utazhatnak a schengeni térségbe. Az unió 2013-ban párbeszédet kezdett a török kormánnyal a vízumkiadás könnyítéséről. Törökország cserében visszafogadja az EU területére illegálisan belépetteket kitoloncolásuk esetén. A nem török állampolgárokra vonatkozóan az egyezmény egy későbbi időpontban lépne életbe.
A hivatalos adatok szerint Törökország csak Szíriából és Irakból 2,5 millió menedékkérőt fogadott be eddig. A török kormány hárommilliárd euró pénzügyi segítségnyújtást kért ellátásukra, ez háromszor annyi, mint amennyit az EU eddig felajánlott.
(MTI)
Bal-Rad komm: Jó lenne végre tisztázni egyszer s mindenkorra: KINEK-MINEK A NEVÉBEN tárgyalgat Bundesmutti egy a-területének csak öt százaléka erejéig európai-“cigányországgal”? EU-s csatlakoztatásról, vízummentességről, stb.
Ha Németország nevében?-akkor rendben!
DE NÉMETORSZÁG NEVÉBEN CSATLAKOZÁSRÓL NEM TÁRGYALHAT! (Hacsak nem rendelkezik egy privilégiummal!)
Ha privilegizált helyzetben van Bundesmutti, akkor viszont hamarosan megkezdheti Izrael csatlakoztatási tárgyalásait is!
NEKÜNK-MAGYAROKNAK!-VISZONT CSAK EGYETLEN CÉLUNK LEHET! A LEGRÖVIDEBB IDŐN BELÜL TÁVOZNI AZ EURÓPAI UNIÓBÓL, NAGYON KOMOLY KÁRTÉRÍTÉSI KÖVETELÉSÜNK BENYÚJTÁSA MELLETT!
A mi fejünk fölött-RÓLUNK-ne alkudozzon senki!




A nép 95% A-t akar. A kormány B-t akar. És a B lesz megcsinálva. Szerintem aki elmegy választani az elfogadja a pártdiktatúrát, az egy megtévesztett hazaáruló, legyen az nálunk vagy nyugaton. A rendszer működését meg kell változtatni! A Fokus (egyik leolvasotabb fősodrású magazin) véleménykutatásának eredménye. 

Rasszista magyarok, raus! (alfahir.hu
Herr Augstein, a Der Freitag roppant felvilágosult, soha nem általánosító újságírója a Spiegelen megjelent írásában azt fejtegeti, hogy a nyugati értékek, mint a "liberalizmus, a tolerancia, az esélyegyenlőség" szemben állnak a keleti antiértékekkel, mint a "rasszizmus, az ignorálás és a szűklátókörűség", és kérdés, elbír-e a felvilágosult nyugat a lengyel, magyar és szlovák idegenellenes erőkkel, akik ugye "örömmel használják a nyugati pénzt, a nyugati értékekből már köszönik, nem kérnek." 
Szerinte nincs is helye az EU-ban ezen országoknak. Itt az ideje magunkba nézni kedves mucsai, rasszista, ignoráló, szűklátókörű kelet-európai honfitársaim!
A cikk részletes kivonatát itt olvashatja el.
Jakob Augstein rosszkedvűen kelhetett fel hétfőn, így eltartott kisujjal prüszkölve hívta fel az egy emberként rettegő roppant felvilágosult nyugat figyelmét arra, hogy
ezek a lengyelek, meg a magyarok itten kérem rasszisták. Wieder.
Ezek a liberális értelemben vett kevésbé fejlett untermenschek és landok (mármint a lengyelek és a magyarok, mert a románok most épp nem, lévén bölcs módon választottak maguknak európai értelemben vett jó kormányt, ami csak kicsit rasszista)
"amikor 2004-ben EU-tagok lettek, eljátszották a jó európait (mondjuk akkor épp jó kormányunk volt, mint ismert). Hát most nem azok. Kelet és nyugat között valójában kultúrharc folyik. Itt az ideje a keserű felismerésnek: a nyugati értékek, mint a liberalizmus, a tolerancia, az esélyegyenlőség szemben állnak a keleti antiértékekkel, mint a rasszizmus, az ignorálás és a szűklátókörűség."
- írja herr Kollege.
Mondjuk az ignorálás tényleg nem szép dolog, lásd a német sajtó és Köln esetét. Persze az európai értelemben vett ignorálás más, mint a kelet-európai rasszista ignorálás.
Herr Augstein szerint az EU-ban nincs helye azon országoknak, akik a putyini tekintélyelvűséget tekintik példának, olyanoknak mint a volt NDK-soknak, akik"örömmel használják a nyugati pénzt, a nyugati értékekből már köszönik, nem kérnek".
Augstein úrnak amúgy szíve joga hülyeségeket gondolni a világról, vagy jó német hagyományok folytatójaként lenézni és gonosz, rasszista mucsainak gondolni az elmaradott kis Kelet-Európát, elvégre sajtószabadság van időnként (ha épp nem Kölnben kezd el állat módjára viselkedni ezer bevándorló, mert akkor csak feszültségcsökkentés van, no, meg kultúrák különbözősége, oder). Ám Augstein úr írását olvasva leginkább a német vállalatvezérek köpték ki a forró kávét reggel a falra (feltéve, ha valaki komolyan veszi ezt az irományt), lévén a kis gonosz és rasszista Lengyelország és Magyarország kipenderítése az Unióból (a többiek most nem azok, jó kormányuk van, oder) különösen jól mutatna a számolatlan német cég, gyár, leány év végi zárásában, vagyis az egész német gazdaság megérezné. Tudják, az a gazdaság, amelynek ipara azért boldogan dolgoztatja a gonosz csúnya, rasszista lengyelt és magyart a keleti provinciák mesésen jövedelmező olcsó viszonyai, állami adó- és támogatási rendszerei között, az erőfölénnyel élő, hódítóként érkező szolgáltatási szektorról már nem is beszélve.
Így bizony Herr Augstein úgy tesz, mint az egyes tanult ájropéer polgár: örömmel használja az olcsó keleti munkaerőt (tudják, ők dolgoznak Londonban, Hamburgban fekete mosogatóként, így nincs idejük nőket erőszakolgatni szilveszterkor), élvezi a piaccá tett, és torz gazdasági rendszerbe kényszerített kelet-európai gazdaságok által nyújtott előnyöket, de ha a kis félgyarmatok neki nem tetsző kormányokat választanának esetleg, akkor felhúzott orral emlékezteti a kis rasszistákat, hol is van a helyük. Vagyis fenyegetőzik, hogy nem érkezik több, nagy keggyel kiosztott - a fenti előnyökhöz képest nevetséges mértékű - elemózsia, vagyis: nem lesz miből felújítani a főteret a választás előtt. Klar?
Augstein úrnak a "kelet problémát jelent", hiszen ismerik ők az egykori NDK "elmaradottságát". Szerinte Németország "még éppen csak elbír a szász és porosz rasszistákkal" (újabb szép, kerek liberális rasszizmus). De vajon elbír-e Európa a lengyel, magyar és szlovák idegenellenes erőkkel? - teszi fel a kérdést a nagyonnyitott, nagyonttoleráns újságíró.
Apropó, Herr Augstein! Eine Frage!
Sikerült már eloltani az égő menekülttáborokat?





Hol vagytok csajok? Hol vannak a dacos, érzékeny lelkű, liberális nők, akik a legkisebb, az egész női nemet ért sérelemre ugranak? Miért nem ír egy liberális ismerősöm sem legalább egy kétsoros posztot a kölni történésekről? Hol van az ország főszinglije, Bihari Viki, aki virtuális csipőjére téve kezét oly mélyen megsértve küldte el Ákost, amiért meg merte fogalmazni gondolatait? Hol vannak a pár hete Ákost szapuló többiek? 
Hol van az Üvegplafon blog, hol vannak azok, akik a rendőrség videóját szidták nagy hanggal, melyet fiatal lányoknak készítettek, mondván, legyenek elővigyázatosak az éjszakában? A kölni polgármesternő egyenesen azt mondta, kerüljék a feltűnést a város lányai…
Hol van a lázári szexizmus áldozata, Szél Bernadett? Hol van Szabó Tímea, akit Harrach Péter puszija sértett vérig? Hol van Kunhalmi Ágnes? És hol vannak a pályaudvarokon tapsolók? Senkinek nincs véleménye a fiatal német nők elleni tömeges szexuális erőszakról a túloldalon?
A bugyi letépése, a mellfogdosás, a konkrét nemi erőszak nem éri el az ingerküszöböt, csak az öreg kereszténydemokrata virtuális puszija, meg a popsztár eltérő véleménye? Szólaljanak már meg tisztelt liberális hölgyek! Ha más nem jut eszükbe, akkor merjenek örülni, hogy néhány száz migránsnak „jó estéje volt”. Önöktől már ezen sem lepődnénk meg.

Az alább látható videót egy bizonyos Mohamed Amine készítette és töltötte fel Fb-oldalára. Az idegen kultúrák egymás mellett élésének újabb ékes bizonyítéka Brüsszelben, vagyis az "Európai" Unió fővárosában készült, a Clemenceau metróállomás közelében. A videót lementő és a LiveLeak videomegosztóra feltöltő felhasználó szerint egyébként ugyanarról a tökéletesen integrált galeriről van szó, amely szintén ezen a helyszínen egy autót borított le a metróállomás lépcsőjén. A Zsohár-féléknek persze biztosan van erre is valami kellően megnyugtató magyarázatuk, de az bennünket nem érdekel. És íme az említett autóborogatás: Boldog új évet, Európa!
Forrás: https://kuruc.info/r/4/153237/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Ausztriában is molesztáltak nőket migránsok szilveszter éjszaka (karpatinfo.net

Kiderült, hogy Ausztriában is történt a kölnihez hasonló szexuális erőszak. Szilveszter este több nőt is megtámadtak arabok, mára kiderült, hogy az elfogottak nemrég érkezett migránsok. Sőt, Finnországban is terveztek hasonló erőszakos akciókat a finn rendőrség szerint. 
Az első feljelentés január 4-én érkezett a rendőrségre. A nőt két férfi fogdosta meg a salzburgi Residenzplatz téren. Ezen kívül még két támadásról tudnak az osztrák rendőrségen. Az egyikben egy 28 éves afgán férfi zaklatott egy 58 éves nőt, a másikban pedig egy 23 éves szíriai férfi erőszakoskodott egy bajor nővel szilveszter éjszaka.
Érdekes, hogy miért csak most derülnek ki ezek az esetek. Erről a salzburgi rendőrség szóvivője azt mondta, hogy nem az ügyek elhallgatásáról van szó. Sokkal inkább arról, hogy az osztrák nők – akiket megtámadtak – csak a német hírek után vették a bátorságot a feljelentéshez - írja az MTI.
Finnországban december 31-én vettek őrizetbe 6 iraki menedékkérőt az egyik Kirkkonummi befogadóközpontban. Őket felbujtással vádolják, de azt még nem árulta el a rendőrség, hogy milyen bűncselekményekről lehet szó, csak később hozzák nyilvánosságra.




 (valasz.hu
Van, aki Németországból menekül, éppen a menekültek miatt - egy lett rendező és a Willkommenskultur. Az utca helyett inkább a színházakba kellene járniuk a németeknek szórakozni, és akkor egész más migránsképpel találkoznának. Mert ugyan menekültügyben egész Európába elég egyneművé vált az értelmiség, de különösen így van ez Németországban, ahol a véleményformálók tényleg rituális kötelességnek érzik, hogy minden lehetséges alkalommal állást foglaljanak a befogadáskultúra mellett. A német színházakban egymást érik az aktuálpolitikainál aktuálpolitikaibb előadások, és amikor a színészek éppen nem a színházban vannak, akkor különféle jótékonysági rendezvényeken vesznek részt vagy tévékben, újságokban fejtik ki nem túl bonyolult véleményüket az általában eleve feltétlen egyetértést váró kérdésekre.
Ezt unta meg a legismertebb lett rendező, akinek elege lett abból, hogy – mint mondta – a német színházak „menekültfogadó központként működnek”. Alvis Hermanis húsz éve vezeti a legfontosabb lett színházat, országa messze legismertebb rendezőjének számít, olyannyira, hogy tehetségét az egész világon nagyra tartják, és mindenhol bíznak rá előadásokat. Németország sem kivétel. Hermanis most tavasszal éppen a hamburgi Thalia színházban mutatott volna be egy darabot, ám december elején visszalépett, mert mint a színház intendánsának írta: „a határokat megnyitó német lelkesedés rendkívül veszélyes egész Európára”.
Hermanis ezután elég zaklatott okfejtésbe kezd, amelynek lényege, hogy „a párizsi merényletek megmutatták, háborúban állunk. És minden háborúban oda kell állni valamelyik oldalra. Én és a színház ellentétes oldalakra kerültünk. Nem lehet valaki egyszerre a terroristák és a párizsi áldozatok oldalán.”
A lemondásból természetesen óriási botrány lett, Hermanisból azonnal „rasszista rendező” lett, és bojkottfelhívás indult más előadásai ellen. (Még mielőtt a magyar jobboldal forrófejű tagozata a hősévé fogadná: mint általában a letteknek, neki is jobb a történelmi emlékezete, így egyáltalában nem rajong Putyinért.) Szóval minden megy a kultúrharcok megszokott forgatókönyve szerint, itt legföljebb annyi a különbség, hogy Hermanist nem kiutálták balliberális kollégái, hanem maga állt föl, ezzel bizonyítva, hogy ő ugyanúgy nem tudja elviselni az eltérő véleményeket, mint a másik oldal képviselői. És így végülis mindenki jól járt, hajtogathatja a saját igazát és nem kell szembesülnie a másik ellenérveivel.




Saját tagjait végezte ki az Iszlám Állam 

január 6th, 2016 Orientalista.hu - Cadmus 
Ramadi elbukása után több mint harminc gyermek harcosával és közel ötven fegyveresével végzett a terrorszervezet. 

Iraki források szerint Ninive tartományban az Iszlám Államként ismert terrorszervezet a Ramadi városból történt kiűzése után harminc, 16 éven aluli harcosával és több mint ötven más, menekülni próbáló felnőtt fegyveresével végzett. 
A gyerekek - akiket nagy valószínűséggel a terrorszervezet gyilkosai a családjaiktól raboltak el, hogy kiképzett, feláldozható gyilkológépeket faragjanak belőlük - a teljes káosz közepette próbálták menteni az életüket, miután az iraki hadsereg hosszú ostrom után be tudott törni Ramadiba. Az ISIS szintén menekülő gyilkosai először azokkal a tagjaikkal végeztek, akik már a harcok során is menekülni próbáltak, majd a gyerekeknek jutott e borzalmas sors. 
Iraki források szerint a terrorszervezet csak az elmúlt évben több száz gyermeket rabolt el Muszul tartományban. A gyerekeket szaúdi eredetű vahabita tanokkal befolyásolják és tanítják gyilkolásra, illetve önmaguk feláldozására "Allah" kedvéért. A terrorszervezet a vahabita tanok mellett a felnőtt és gyermek harcosait egyaránt Captagonnal kábítja, hogy elvégezhessék azokat a brutális tetteket, melyeket normális ember nem tudta megtenni. 
A Ramadi felszabadítása során elesett iraki katonák illetve ISIS terroristák számát nem tudni. Eddig erről hivatalos forrás nincsen. De minden bizonnyal a város és a környező települések iraki hadsereg általi elfoglalása egy hatalmas pofont jelent mind a terrorszervezetnek, mind az azt támogató rezsimeknek, kormányoknak egyaránt. 
Kapcsolódó: 





"Nem bánom, ha az ISIS elfog és megöl, ez jobb, mint az ISIS elnyomása alatt élni." Ezek voltak a fiatal szír újságírónő szavai, aki vállalta, hogy Szíriában marad, hogy az ISIS-pokolról tudósítson. Az ISIS kegyetlen gépezete elért azt a fiatal szír újságírónőt is, aki a fenyegetések ellenére is vállalta, hogy az ISIS felségterületén marad, és jelenti a világnak, mit művelnek a terroristák - írja az Independent. Október óta Ruqia Hassan az ötödik újságíró, aki az életével fizetett munkája miatt. 
fotó: Facebook
Október óta Ruqia Hassan az ötödik újságíró, aki az életével fizetett munkája miatt, halálát a Raqqa is Being Slaughtered Silently Szíriában tevékenykedő emberjogi egyesülés megerősítette.
A fiatal szabadúszó újságíró Nisan Ibrahim álnéven írt, halála előtt ezt írta Twitter oldalán:„Rakkában vagyok, halálosan megfenyegettek, de nem bánom, ha az ISIS elfog, megöl, levágja a fejemet, méltósággal halok meg, ez jobb, mint az ISIS elnyomása alatt élni.”

ISIS az NLCafén






Moammer Kadhafi, volt líbiai vezető már hosszú évekkel ezelőtt figyelmeztetett arra a terrorveszélyre, ami most formálódik Európában. Ismert egy a volt líbiai vezető és Tony Blair brit ex-miniszterelnök közti telefonbeszélgetés átirata, melynek során Kadhafi a jelen lévő alvósejtekre figyelmezteti Európát. A Telegraph mai cikke szerint tavaly kerültek elő néhány erre vonatkozó telefonbeszélgetés átiratai, amiket Tony Blair a Líbia összeomlását vizsgáló külügyi bizottság rendelkezésére bocsátott. A bizottság csütörtökön nyilvánosságra hozta a beszélgetéseket, amelyekből kiderül, hogy a líbiai vezető már 2011-ben figyelmeztette Európát a közelgő veszélyre.
Kadhafi 2011 február 25-én, a líbiai “polgárháború” kezdetekor közvetlen telefonbeszélgetést folytatott Tony Blair volt miniszterelnökkel, akinek arra hívta fel a figyelmét, hogy a dzsihádisták előbb a Földközi-tenger térségét akarják ellenőrzés alá vonni, utána pedig Európát. Kadhafi akkor úgy írta le a “polgárháborús helyzetet”, hogy:
Mi nem támadtunk rájuk [a tüntetőkre], ők támadtak minket. Az igazat akarom Önnek mondani. Ez a helyzet nem túl bonyolult, nagyon is egyszerű. Az Al-Kaida alvósejtjei voltak jelen Észak-Afrikában. Ezek ugyanolyan alvósejtek, mint amilyenek Amerikában voltak jelen szeptember 11. előestéjén.”
A dzsihádisták fegyverekhez jutottak, és megfélemlítik az embereket. Az emberek nem hagyhatják el otthonaikat. De erről nem adnak valós képet, nincsenek jelen külföldi tudósítók. A világ összes riporterét arra kérjük, hogy jöjjenek ide és saját szemükkel lássák az igazságot. Ezek fegyveres bűnbandák. Lehetetlen velük tárgyalni.”
A líbiai vezető arra figyelmeztetett, hogy “Irányítani akarják a Földközi-tenger partvidékét, utána megtámadják Európát.” A brit miniszterelnök nem adott érdemi választ ezekre a mondatokra, ehelyett a béke szükségességéről kezdett beszélni. Három héttel a beszélgetés után a nyugati országok – köztük Nagy-Britannia – elkezdett légicsapásokat folytatni Líbiában, ami végül Moammer Kadhafi hatalomból való eltávolításával és meggyilkolásával végződött. A dokumentum ugyanakkor említi, hogy Tony Blair kétszer is hívta Kadhafit, arról próbálta meggyőzni, hogy mihamarabb hagyja el az országot.











Tizenkét éven át visszautasította a bocsánatkérést, így nem csoda, hogy sokkolta a közvéleményt, amikor Tony Blair, Nagy-Britannia egykori miniszterelnöke egy televíziós CNN-interjú során azt mondta: "Sajnálom!" A meghökkentő interjú során Blair elnézést kért az iraki háborúért és elismerte, hogy ő is hibás az Iszlám Állam elképesztő felemelkedése miatt. - Sajnálom, hogy rossz döntéseket hoztunk, sajnálom a hibákat, amiket a tervezés során ejtettünk és sajnálom, hogy rosszul mértük fel a következményeket, melyek az iraki rezsim elmozdításával jártak - magyarázta Blair, aki szerint az iraki háború kulcsfontosságú eleme annak, hogy az Iszlám Állam felbukkanhatott. 
Forrás: https://kuruc.info/r/4/150263/?honnan=Nemzeti_Hirhalo






Szlovákiának védekeznie kell a fenyegetésekkel szemben, a kockázatok csökkentéséhez egyetlen út vezet: meg kell akadályozni az egységes muszlim közösség létrejöttét Szlovákiában - jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő csütörtökön a Kölnben és más német városokban szilveszter éjszakáján nőket ért támadásokra reagálva. A miniszterelnök egy pozsonyi sajtóértekezleten tett kijelentését a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte. 
Nem akarjuk, hogy Szlovákiában is olyasmi történjen, mint Németországban, nem akarjuk, hogy valaki nyilvános helyen molesztálja asszonyainkat” – szögezte le Robert Fico.
A szlovák kormányfő elmondta: a német városokban történtek után kormánya politikájában két alapvető változtatást tervez. Egyik az, hogy mostantól a migránsválság kezelésére Pozsony által szánt anyagi segítséget kizárólag a schengeni határok védelmére kívánják fordítani. “Adunk pénzt, de nem akarjuk, hogy az élelmiszeralapokba érkezzen, hanem azt, hogy a Schengen védelmét ellátó, biztonsági struktúrákra fordítsák” – fejtette ki Fico.
A másik változtatás a szlovák miniszterelnök szerint az, hogy Pozsony a jövőben már nem csak a bevándorlók újraelosztását célzó ideiglenes és tartós kvótákat utasítja majd el, hanem minden olyan döntéstől – köztük az önkéntes alapú befogadástól – is elzárkózik, amely egységes muszlim közösség létrejöttéhez vezetne Szlovákiában. “Ez az egyedüli út, a (biztonsági) kockázatok kiküszöbölésére” – szögezte le.
A szlovák kormányfő megismételte azon korábban már ismertetett nézetét is, miszerint világos összefüggést lát a migránsok a kontinensre való beáramlása és tavaly őszi párizsi terrormerényletek, valamint a szilveszterkor Németországban elkövetett cselekmények között is. Fico több ellenzéki politikust, Andrej Kiska szlovák államfőt és egyes médiákat példaként felhozva kijelentette: bízik benne, hogy ha a párizsi merényletek nem is, de a németországi történések már felnyitják azok szemét, akik szándékosan a valósnál kisebbnek próbálják feltüntetni a biztonsági kockázatokat.
Szlovákiában a muszlim közösség a többségi lakossághoz viszonyított számaránya a nyugat-európai országokéhoz képest, de a régió országaihoz mérve is rendkívül alacsony, számuk az öt és fél milliós lakosságú országban 3-4 ezret tesz ki, többségük a volt Jugoszláviából és utódállamaiból származik. A szlovák kormányfő, az “egységes” muszlim közösség létrejöttének megakadályozását szorgalmazó kijelentésével vélhetően egy nagyobb létszámú, identitását megőrző és gyakorlati, akár politikai érdekérvényesítést is folytató közösség lehetséges létrejöttére utalt, írja Pozsonyból Starovic Tibor.
magyartudat.com






2016.01.07 
Szíriai Hírek

2011-ben az amerikai adminisztráció nagy okosai és asztrológusai kijelentették, hogy Dr. Bashar Al-Assad elnök úr napjai megvannak számlálva. 

2016 Január 6-án ugyan az a szélhámos "mindent tudó, jövőt mondó banda" kijelentette a Fehér Házból, hogy Assad elnök úr maradni fog még egy évnél többet.. 

Avagy megváltoztatták a "mértékegységüket" napokról évekre. 

Vajon, ha Assad elnök úr az első mértékegységük szerint 6 évet maradt hatalmon néhány nap helyett, akkor mennyit fog ő maradni miután elkezdték az éves mértékegység használatát? 

Assad azért született, hogy maradjon. Várják ki a végét és figyeljék meg, hogyan buknak el az ellenségei sorban és hogyan mennek még könyörögni Damaszkusz kapuinál bocsánatért a szíriai állam és nép ellen elkövetett szemétségekért. 


USA: hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal... 
Hallgassátok azokat, akik történészként élték meg az USA és Izrael által megkísérelt szíriai puccskísérlet mindennapjait. Szíriában minden ellenzék szélsőséges, és az ISIS szövetségese. Az USA gyakorlatilag az ún. demokratikus ellenzék közvetítésével fegyverezte föl a a szélsőségeseket. Döbbenetes, hogy a világ szinte kizárólag egyedüliként arámi nyelvet beszélő szíriai keresztény falu lakosait az a demokratikus ellenzék fejezte le (szó szerint), amelyiket az USA fegyverzett föl - a demokrácia exportőre ugye. De inkább hallgassátok, hogy mit hallgatnak el előletek. (pannonpohl) 


Demján: Magyarország 50 év múlva nem lesz, ha nem történik változás 

2016. január 6. Hírtv 
Magyarország sikertelen és 50 év múlva nem lesz, ha nem történik változás a gazdaságpolitikában - mondta Demján Sándor a Figyelő rendezvényén, ahol átvette a hetilap Év embere díját. 
Demján azt is mondta, hogy a felesleges emberek foglalkoztatása a közszférában ezermilliárd forintos terhet jelent a gazdaságnak. Az üzletember szerint versenyképes adórendszerre és a jelenleginél színvonalasabb szakmunkásképzésre lenne szükség. Az ország sikertelenségéért a populista politikát tette felelőssé az üzletember, aki arra emlékeztetett, hogy már 2003-ban megjósolta: változások nélkül Magyarország még a szomszédaihoz képest is lemarad a gazdasági fejlettségben. 

"Muszáj a gazdaságot felpörgetni. Muszáj a gazdaságról levenni a terheket és muszáj az emberek személyi jövedelmét, vásárlóerejét növelni, ennek egyetlenegy módja van, az állami kiadásoknak a csökkentése, a fejlődésnek, és akkor ez Magyarország jövője. Ha nem, akkor, ugye, az én Istenem az Széchenyi, ő mondta akkor, hogy Magyarország lesz, ha most ezt hallgatja és látja a problémákat, akkor meg azt mondja, hogy ötven év múlva nem lesz" - fogalmazott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke. 
Kapcsolódó: 








David Cameron január 7-én munkalátogatásra érkezett Budapestre. A brit miniszterelnök kora délután érkezett, először az Országgyűlésbe vette az irányt, ahol Orbán Viktorral tárgyalt. A könnyebb témák közé tartozik Irak és Szíria ügye, ahol Magyarország elkötelezett NATO-tagként jelen van. Magyarország a jövőben is részt fog venni ezekben az akciókban. Mindketten erős és versenyképes Európát akarunk. Cameron megerősítette: az erős Európa tiszteletben tartja a nemzetállamokat. 
Orbán Viktor a vitatott negyedik javaslattal kapcsolatban viszont felhívta a figyelmet, hogy bár a szociális rendszer visszaéléseit ki kell iktatni, ugyanakkor a Nagy-Britanniában élő magyarok becsületesen és tisztességesen dolgoznak. Ezért ha bármilyen módon változtatni akarnak a közép-európai munkavállalókat érintő támogatási rendszeren, arról előzetesen
a visegrádi országokkal egyetértésre kell jutni."








Kedd este kilenc órakor rendőrök szállták meg a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Cityposter Kft. hirdetőoszlopait védő egyik vagyonvédelmi cég központját, és hatósági ellenőrzést tartottak - adja hírül a Népszabadság. Megkérdezte a BRFK-t, hogy mi végre ez a hirtelen jött éberség, ők azonban csak annyit válaszoltak, hogy "a hatályos törvény" értelmében járnak el. 
 A rendőrök vizsgálódása "a törvény hatálya alá tartozó tevékenység gyakorlásának jogszerűségére, a felelősségbiztosítási szerződés meglétére, a rendőrség által nyilvántartott adatok valódiságára, a rendőrség által hitelesített naplóba bejegyzett adatokra, és az engedélyezés vagy a tevékenység végzésének feltételeiben beállott változások vizsgálatára terjed ki”.
Egy rendőrségi illetékes
"véletlen egybeesésnek" nevezte,
hogy kollégái éppen most szálltak ki a Legion Invictus Kft-hoz, hozzátéve: számos más cégnél is a napokban tartanak ellenőrzést. A lap ugyanakkor úgy tudja, ezek a vállakozások szintén mind a Simicska-oszlopok őrzésére kötöttek szerződést.
 
A mahir és a főváros háborúja akkor kezdődött, amikor december végén rendkívüli közgyűlésen mondták fel a cég eredetileg 25 évre kötött (amúgy ordítóan korrupciógyanús körülmények között született) szerződését, és (az ünnepeket is beleszámítva) egy hetet adtak nekik, hogy hirdetőoszlopaikat eltávolítsák a budapesti közterületekről. Magyar György, a Simicska-cég ügyvédje (aki amúgy szabadidejében balliberális ellenálló és rendszerváltó, de ez már tényleg csak a meggy a tortahab tetején) január elején jelentette be, hogy, ha kell "fizikailag is megvédik" az oszlopokat. Erre a célra bérelték fel a biztonsági cégeket.

Tettes és áldozat

A balhé valamilyen jogállami gondolkodással nehezen megmagyarázható okból nyilatkozatra késztette Bakondi Györgyöt, a miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadóját is, aki a rendőrség segítségét ígérte a fővárosnak Simicska őrző-védőivel szemben. Az már eleve kínos kérdés, hogy a budapesti perpatvarnak mi köze van az országos nemzetbiztonsági kérdésekhez, ám az őrzéssel megbízott vállalkozásokkal szembeni
célzott hatósági leszámolásra
azért még a legedzettebbek se számítottak.
Szögezzük le: ha van ember, akinek egészen biztosan súlyos és menthetetlen szerepe volt abban, hogy a magyar közigazgatás kormányközeli oligarchák állami megrendelés-szolgáltató központjává aljasodott, az Simicska Lajos. Ám, ha a hatóságok maffialeszámolások verőembereiként kezdenek viselkedni, ráadásul elképesztő nyílt arcátlansággal - az akkor is életveszélyes folyamatokat jelez, ha az áldozat ebben az esetben egyben tettes is. A Mahir-ügy lényege ugyanis nem csak a hűtlenné vált egykori koleszos szoba-és tettestárssal való leszámolás. Üzenet ez mindannyiunk számára:
Ha nem kussolsz, kinyírunk!
Méghozzá olyan módon, olyan eszközökkel, amihez kedvünk van. Az az ország, ahol a hatalom közönséges bűnözők kezében van, a szakadék felé rohan. Nagyjából ez történik velünk 25 éve. Ha viszont a bűnözőknek
már egy kicsit tisztességesnek sem kell látszania
- akkor már nagyon közel van a sínpálya vége. Akkor már nagyon ideje meghúzni a vészféket - ha ugyan nem késő már...










Összesen több mint 218 millió forintnak megfelelő kártérítést ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön negyvenkilenc magyar fogvatartottnak, mert a testület megítélése szerint ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével és sérti a megalázó vagy embertelen bánásmód tilalmát, hogy túlzsúfolt cellákban tartják őket fogva. A strasbourgi bíróság egyhangúlag elfogadott ítélete értelmében a magyar államnak három hónapon belül összesen 692 ezer euró kártérítést és perköltséget kell fizetnie a raboknak a rossz börtönkörülmények miatt.
A túlzsúfoltság mellett a felperesek közül többen amiatt is panaszt tettek, hogy a mellékhelyiség nem volt rendesen elválasztva a cellától, és nem volt megfelelő szellőzés vagy meleg víz. Mások azt sérelmezték, hogy hetente csak egyszer zuhanyozhattak és csótányok, poloskák voltak a cellákban.
Hogy a panaszosok közül ki miért került börtönbe, azt az ügy szempontjából nem tartotta fontosnak a bíróság, ez az ítéletből nem is derült ki.

Ez már a második

Az EJEB december 10-én negyvenhárom másik magyar fogvatartott ügyében hirdetett ítéletet, a törvényszék akkori döntése értelmében a magyar államnak 739 900 ezer euró (több mint 230 millió forint) kártérítést és perköltséget kell fizetni a raboknak a rossz körülmények miatt.
A Magyar Helsinki Bizottság akkor az üggyel kapcsolatban hangsúlyozta, az állam máig nem teremtette meg a hatékony jogorvoslat lehetőségét, annak hiányában pedig továbbra is csak a nemzetközi bírósághoz tudnak fordulni a károsultak.








Bár a közömbösség falát a hazai közéletben ma már egyre nehezebb áttörni, de a fekete ruhás ápolónő azon kevesek egyike, akinek mégis sikerült ezt megtennie. Az egészségügyi dolgozói érdekképviselet élharcosának számító nővér élete a napokban nagy fordulatot vett. 
A 24 cikke szerint közfoglalkoztatottként folytatja pályáját Sándor Mária. A fekete ruhás nővérként megismert egészségügyi dolgozó Facebook oldalán hozta nyilvánosságra, hogy a közmunkához szükséges papírokat már elintézte és már csak a kötelező egészségügyi vizsgálatokon kell részt vennie annak érdekében, hogy dolgozni kezdhessen új munkahelyén. Mária egyébként nem fordított hátat a magyar egészségügynek, de nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni az egészségügyi intézményt, ezért annak nevét nem hozza nyilvánosságra. Elmondása szerint új munkahelyén egyébként nagy szeretettel fogadták.
Az RTL Klub Híradója által indított szavazáson egyébként Sándor Máriát nagy többséggel választották meg az év emberének. A statisztikák szerint gyakorlatilag minden második voks az ő személyére érkezett, míg a többi szavazaton a másik kilenc jelölt osztozott.
Mint ismeretes Sándor Mária azzal vált országosan ismertté, hogy egy napon fekete ruhában vette fel a munkát abban a kórházban, amelyben ápolónőként dolgozott. Az egészségügyi fizetések emeléséért és a munkakörülmények javításáért indított akciója futótűzként terjedt és számos követőre talált a hazai egészségügyi szférába










Az egészségügyért felelős államtitkár osztja azt a nézetet, hogy alacsonyak a bérek a magyar egészségügyben, ugyanakkor úgy gondolja, be kell látni: a rendszert a magyar dolgozók járulékaiból kell finanszírozni. Ónodi-Szűcs Zoltán az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában úgy fogalmazott: a jelenlegi helyzet csak úgy javítható, ha közben "a struktúra is változni fog". Hozzátette: kapott ígéretet béremelésre a szektorban, ennek mértékéről és időpontjáról azonban nem kívánt nyilatkozni.
Az államtitkár azt is mondta, hogy bár valóban nem megfelelő az egészségügy költségvetése, amelyből rengeteg pénz "hiányzik", önmagában az, hogy többletforrásokat juttatnak egy területnek, nem oldja meg a problémákat, csak akkor, ha egyéb változással is együtt jár.
Ónodi-Szűcs Zoltán úgy fogalmazott, hogy az egészségügy az utolsó "szocialista csökevény", amelyben feudalisztikus viszonyok uralkodnak.








A legjobban keresők jártak jól az egykulcsos adóval, derült ki ismét egy, a témában készített tanulmányból. A minimálbér környékén keresők adója éves szinten átlagosan 58 ezer forintról 126 ezer forintra nőtt, az átlagbér környékén keresők adókötelezettsége viszont 312 ezer forintról 299 ezer forintra csökkent. A 2010 és 2013 között végrehajtott szja-reform összességében évi 444 milliárd forinttal csökkentette a magyar állam bevételeit, az adócsökkentés 74 százaléka a két legmagasabb jövedelmi tizedhez tartozó gyermektelen állampolgárok nettó jövedelmét növeli, állapítja meg egy a Pénzügyi Szemlében megjelent tanulmány.
Virovácz Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. tudományos munkatársa és Tóth G. Csaba, a Debreceni Egyetem PhD-hallgatója a 2011-es jövedelemadó-bevallásokat tartalmazó adatbázis felhasználásával azt vizsgálták meg, hogy a személyi jövedelemadózásban 2010 és 2013 között végrehajtott adóreform miként változtatta meg az egyes társadalmi csoportok adóterhelését, illetve, hogy mindez mit jelent az államháztartás szempontjából.

Az akciótervvel szépítettek

A tanulmány megállapításai egybevágnak a korábbi kutatásokkal: az egykulcsos adó nyertesei a magas jövedelműek voltak. A Munkahelyvédelmi Akciótervet tavaly részben pont azért kellett bevezetni, hogy az egykulcsossá tett szja károsultjait, az adójóváírás megszűntetésének veszteseit kompenzálják. Egy szintén a Pénzügyi Szemlében megjelent NGM-es tanulmánybólkiderül, a 2012-től megszűnt adójóváírásnál az akcióterv kedvezményei jobban célozzák az alacsonyabb jövedelmű csoportokat. Ez tehát némileg árnyalja a teljes képet.
Tanulmányukból kiderül, a változások hatására az alsó hét jövedelmi tized adóterhelése összesen 134 milliárd forinttal emelkedett.
A nyolcadik tized adója kismértékben csökkent, a kilencediké 72 milliárd forinttal mérséklődött, míg a legmagasabb jövedelműek adója 501 milliárd forinttal zsugorodott. 61 százalékról 42 százalékra csökkent a tizedik, vagyis a legmagasabb jövedelmű tized hozzájárulása az összes adóbevételhez.
A minimálbér környékén kereső magánszemélyek adója éves szinten átlagosan 58 ezer forintról 126 ezer forintra emelkedett, az átlagbér környékén keresők adókötelezettsége viszont 312 ezer forintról 299 ezer forintra mérséklődött.
Az adóváltoztatások nyerteseinek aránya mindössze 20 százalék körül mozog az alsó négy jövedelmi tizedben, a következő négy jövedelmi tizedben pedig 30-35 százalék. A nyertesek aránya a kilencedik tizedben 92 százalék, míg a legmagasabb jövedelemmel rendelkezők körében 99 százalék. Bár a három vagy több gyermeket nevelők 63 százaléka az adóreform nyertesének számít, az alsó hat jövedelmi tizedhez tartozó sokgyerekes adózók adókötelezettsége nem csökkent érdemben. Miközben a három vagy több gyermeket nevelők számára az adóreform összesen 67 milliárd forint adócsökkenést biztosított, az összeg 92 százaléka a legfelső két jövedelmi tized nettó keresetét növelte.












Több száz millió forintért vásároltak állami földet a miniszterelnök vejének családtagjai, de Tiborcz István neve egy kastélyvásárlásnál is feltűnt az árveréseken a Fejér megyei Mányon. Az egyik parcella 166 hektáros, a másik pedig 133 hektáros - a két területért több mint 330 millió forintot fizetnek Tiborczék. A földprivatizáció nagy nyertese a felcsúti polgármester családja lett Fejér megyében, több mint 1400 hektár állami földet vett meg a Váli-völgyben és Etyeken, Alcsútdobozon és Óbarokon pedig olyan földekre licitáltak, amelyeket ők bérelnek. 
Az etyeki borvidéken viszont kizárólag olyan parcellákat vittek el, amelyek haszonbérlője 2051-ig az első Orbán-kormány idején privatizált herceghalmi állami gazdaság.
A miniszterelnök vejének családja is bevásárolt
A földárverések fejleményeit folyamatosan követi a Magyar Nemzet, ide kattintva elérheti a korábbi anyagokat.










Csak tavaly 1145 külföldi vásárolt letelepedési államkötvényt és jutott a programon keresztül tartózkodási engedélyhez Magyarországon. Az indulás óta akár 95 milliárd forintot is zsebre tehettek a közvetítőcégek. Tavaly 1145 külföldi vásárolt magyar letelepedési államkötvényt, így 2015. december 31-ig a program három évvel ezelőtti indulása óta 3358-an vettek ilyen állampapírt - közölte a Magyar Nemzettel az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK). 
Tavaly január elsején emelkedett 250 ezerről 300 ezer euróra a kötvény ára. A régi állampapírból ugyanakkor - furcsamód - még augusztusban is lehetett vásárolni, 138 külföldi vett az olcsóbb, míg 1007 a drágább kötvényből az elmúlt évben.
Az államnak a kötvények névértékén számolva elméletileg 336,6 millió euró, vagyis tegnapi árfolyamon számítva 106 milliárd forint bevétele keletkezett, a valóságban ennél azonban kevesebb, mivel a papírokat diszkontáron bocsátja ki az ÁKK, és lejáratkor éri majd el a névértékét.
Az egy kivételével az offshore cégek körében népszerű helyszíneken bejegyzett cégek 40-60 ezer eurós díjat kérnek az ügyintézésért cserébe, ezenfelül állampapíronként további mintegy 30 ezer euró is náluk landol. Ezen az üzleten nagyon egyszerűen lehet hatalmas pénzeket keresni - jegyzi meg a napilap.
Minimum 74 milliárd forintot tettek zsebre
A lap számításai szerint a program 2013-as indulása óta - a legolcsóbb díjazással számítva - 74, míg a drágább szolgáltatási árral szorozva 95 milliárd forintot, vagyis az éves átlagos magyar bruttó hazai termék közel 0,3 százalékát tették zsebre a Kajmán-szigeteken, Liechtensteinben, Cipruson, Szingapúrban és Máltán bejegyzett közvetítőcégek csupán ennek az egy programnak tulajdoníthatóan. A közvetítővállalkozásokról ennek ellenére alig tudni valamit. Pénzügyi beszámolót nem kell beadniuk, engedélyüket az Országgyűlés - korábban Rogán Antal, jelenleg Bánki Erik fideszes képviselő által irányított - gazdasági és informatikai bizottságától kapták.
Az induló hét cégből ma már csak négyen részesülnek az üzletből, miután három vállalkozásnak mondvacsinált okokra hivatkozva visszavonta a forgalmazási engedélyét a testület.
Több olyan cég is van, amelyet valamelyik adóparadicsomnak tartott helyszínen jegyeztek be, mégis hazánkban tart fenn irodát. Nagy kérdés, hogy ha a vállalkozásnak megfelel Magyarország árusítóhelyként, miért kellett a vállalkozást külföldön bejegyeztetni. Más érv nem nagyon látszik, mint az, hogy ki akarják használni a hazainál kedvezőbb adószabályozást - olvasható a Magyar Nemzetben.






Két nap alatt bejegyezte a cégbíróság Andy Vajna cégének tulajdonjogát a TV2-re - írja a Népszabadság a cégközlönyre hivatkozva. A gyors eljárást meglepőnek és szokatlannak nevezte a kereskedelmi csatornára szintén igényt tartó Megapolis Media Zrt. jogi képviselője. Nagy Ajtony Csaba hozzátette, hogy tegnap délután törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményeztek, és egyben kérték a Vajna-féle beadvány elutasítását.
Közölte továbbá, hogy megtámadják a filmügyi kormánybiztosnak kedvező cégbírósági döntést. Az ügyvéd emlékeztetett, hogy a TV2 tulajdonjoga ügyében több per is folyamatban van.
TV2: hipergyorsan bejegyezték Vajna tulajdonjogát
A Figyelő című hetilap pedig arról írt, hogy Vajna hasznot húzhat a kibővített otthonteremtési támogatásból is, a közelmúltban alapított új cégeivel az építőiparba szállhat be.
 









Ebben a ciklusban 150 000, hosszú távon pedig 600 000 közalkalmazottat rúg ki és irányít át a kormány a versenyszférába - ezt Csepreghy Nándor államtitkár, a miniszterelnökséget vezető miniszter helyettese mondta az ATV-nek. Szerinte a 4 millió magyar munkavállalóból 1 millióan dolgoznak a közszférában, vagyis tulajdonképpen a közszféra 3 millió dolgozója tart el mindenki mást.  (hiszen a közszféra fizetéseit a magánszféra adózói adják össze, s noha a közszféra dolgozói is adóznak, csak visszafizetnek az államnak).
Ezt az arányt úgy kellene módosítani a kormány szerint, hogy csak 400 ezer fő dolgozzon a közszférában, a többieket a versenyszféra felé szeretnék terelni.
(propeller)
Bal-Rad komm: Hosszú távon…
Merthogy a döbrögista horda hosszú távban gondolkodik! “Ha semmilyen átalakításnak nem mernénk hozzáfogni…”-mondja a Romániából importált ifjú(titán) államtitkár!
Hát belecsapnak a lecsóba! MAJD TÁRGYALNAK BEFEKTETŐKKEL! Csináljanak még több összeszereldét. Biztosítja hozzá a horda a rabszolgákat, akik eddigi helyére pedig ledagradálnak 600 ezer közalkalmazottat.
VALAMI NAGY BAJ KÉSZÜL!
Skandináv modellt” akarnak megvalósítani Magyarországon! Az Európai Unió szemétdombjává silányított ORSZÁGUNKBA! Feltartóztathatatlanul darál a döbrögista dumagép!











Eredménytelenül zárult a MÁV és a vasutasok közti bértárgyalás. A szakszervezetek a következő tárgyalásra a kormány képviselőjét is meghívták. Ha nem tudnak megállapodni, a vasutasok minden jogszerű eszközt alkalmazni fognak a követeléseik eléréséhez. Nem jött létre egyezség a MÁV és a vasutas szakszervezetek között a kollektív munkaügyi vita második, 2016. január 5-i fordulóján a 2016. évi bérfejlesztésről és a középtávú megállapodásról, tájékoztat közös közleményben öt vasutas szakszervezet. A tárgyalások folytatódnak. 

Készek elmenni a végsőkig 

A munkavállalói oldal kezdeményezte a tulajdonosi jogokat gyakorló minisztérium képviselőjének meghívását a következő tárgyalásra, mivel a munkáltató ismét kijelentette: nincs lehetőség a bérkövetelés teljesítésére. 
A szakszervezetek a január 5-i ülésen jelezték: a további tárgyalások eredménytelensége esetén minden jogszerű eszközt alkalmazni fognak azért, hogy tagjaik számára az általuk követelt bérnövekedést és a munkakörülményeiket javító, a foglalkoztatási biztonságukat növelő, továbbá a változó életkörülmények negatív hatásait mérséklő középtávú megállapodás aláírását elérjék. A MÁV megerősítette, hogy folytatódnak a tárgyalások, részleteket nem közölt. 




A vasutasok minden jogszerű eszközt készek bevetni
Forrás: MTI/Máthé Zoltán

5 százalékos béremelést akarnak 

A munkavállalói oldal 5 százalék alanyi jogú alapbérfejlesztést és 2,7 százalék differenciált bérfejlesztést, valamint középtávú megállapodás megkötését követeli. Utóbbira azért is nagy szükség van, írják a szakszervezetek közleményükben, mert kiszámítható életpályát kínálhat a vasutas munkavállalók számára, egyúttal az egyes vasúti munkakörökben kialakult kritikus létszámhiány pótlását is elősegítené. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Tajtékoznak a vasutasok

Sajátosan értelmezi a munkanapot a MÁV













Magyar Úszó Szövetség rendkívüli elnökségi ülést tartott, ahol a 2017-es vb miatt előrehozott tisztújítás mellett foglaltak állást. Az olimpiai sportágakban, így az úszásban is, az esetek többségében olimpiai ciklusokban gondolkodnak, így a vezető tisztségviselők mandátuma is ehhez a periodicitáshoz igazodik. Az úszóknál is 2016 végén lenne esedékes a MÚSZ soros tisztújító közgyűlése, a vezetők megválasztása. Nos, két héttel azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, Guadalajara visszalépése után Magyarország vállalja a 2017-es FINA-világbajnokság megrendezését, a MÚSZ rendkívüli elnökségi ülést tartott, amelyen a tisztújítás előrehozataláról döntöttek.
Az elnökségi ülésen bevezetőjében Gyárfás Tamás regnáló elnök jelezte: óriási kihívás a sportágnak a világbajnokság előkészítése, ugyanakkor a korábban megszokott menetrend szerint épp a vb-szervezés kellős közepén, kellene a tisztújításról dönteni.
Ezért a két hete előállt új helyzetben arra tettek javaslatot, hogy rendkívüli tisztújítás következzék – az elnökség pedig ezt elfogadta. Így az évi rendes közgyűlést módosított időpontban, idén május 22-én tartják, ami egyben tisztújító közgyűlés is lesz és ahol öt évre választják meg a sportág új vezérkarát.
Gyárfás Tamás a döntés kapcsán elmondta: „Szükségszerű az elnök, de ugyanúgy az elnökség lemondása, hiszen felelőtlenség lenne, ha közel fél évvel a hazai világbajnokság rajtja előtt mutatkoznának be a nemzetközi és itthoni partnereiknek mindazok, akik egy 2016 végén rendezett választáson bizalmat kapnak. Amennyiben a tagság másban látja azt az erőt, ami a sikeres világbajnoksághoz szükséges, akkor az elnökség emelt fővel távozik, hiszen úgy helyén való, ha a vb sikeréért felelősséget vállalók a tennivalókat kezdettől a végéig ugyanazok viszik végig.”
Mondjuk azt nehezen tudjuk elképzelni, hogy az egyik legsikeresebb magyar sportágban, májusban, ne a jelenlegivel megegyező, vagy nagyon hasonló összetételben válasszák újra az elnököt, elnökséget. Miért is tennének másként? Akik eddig is megfelelően tolták a sportág szekerét, nyilván eztán is így tesznek.








Hosszú Katinka nem fogadja el azt a szerződést, amelyet a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) ajánlott számára decemberben. A MÚSZ 12 millió forintos támogatást ajánlott, de azzal a kikötéssel, hogy vegyen részt a 2017-es budapesti világbajnokság promóciójában. A FINA által az év úszónőjének választott sportoló elmondta, hogy a versenyekre a jövőben teljesen egyedül fog készülni, nem a Kiss László által irányított csapattal. „Csak arra a munkára fogok koncentrálni, amit három éve edzőmmel és férjemmel, Shane Tusuppal elkezdtünk.” – zárta nyilatkozatát Hosszú Katinka.
Le kell szögeznem, egy ember sem kérdezett rá, hogy hol van Katinka, amikor a harminc másodperces filmet levetítettük. Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó szó nélkül, barátságból, Gyurta Dani olimpiai bajnokunk is önzetlenül vállalt benne szerepet” – mondta az elnök.
gyarfas
„Ahogy hallottam, úgy kezdődött, hogy Katinka széttépte azt a szerződést, amit mi jó szándékkal elküldtünk neki. Ez látványos lehetett és biztos nagy hatású, ám amit én nagyon sajnálok. Bánt a dolog és keserűvé tesz” – nyilatkozta Gyárfás Tamás Hosszú Katinka sajtótájékoztatójára reagálva. Elmondta: éppen emiatt az érzelmi terheltség miatt nem vett részt az eseményen.
„A konfliktus abból adódott, és ezért vállalom a felelősséget, hogy nehezményeztem annak idején, hogy a kazanyi vb előtt nem vett részt a magyarországi világbajnokságot népszerűsítő harminc másodperces promóciós filmben. Ebben két másodpercre fel szerettük volna őt villantani, amiért ő ellentételezést kért” – mondta a MÚSZ elnöke, aki hozzátette, ezt mindeddig senkinek sem mondta el, de Hosszú most “kiprovokálta”, ugyanakkor az általa kért pontos összeget nem árulta el.
Gyárfás Tamás megjegyezte, a szövetség soha ennyit nem költött edzőtáborokba, fiatalokra, versenyzőkre, mint manapság, s hangsúlyozta, erős a kormány és a Magyar Olimpiai Bizottság támogatása, hatalmas a szponzori háttér. „Bizonyos elveket én nem adnék fel, amikor uszodát építenek, amikor adófizetők pénzét ennek a vb-nek a sikerére biztosítják, amikor a politikai és gazdasági vezetőktől, egyszerű emberektől, szállodától, reptértől nem tudok olyat kérni, hogy ne segítenének, hogy ne állnának rendelkezésre, akkor pont egy úszó mond nemet, amikor egy nem kereskedelmi célú produktumban akarjuk őt megjeleníteni” – fogalmazott Gyárfás Tamás, hozzátéve: ennek tükrében különösképpen nem tud mit kezdeni azzal, hogy Hosszú szerint ez „nem a pénzről” szól.
„Le kell szögeznem, egy ember sem kérdezett rá, hogy hol van Katinka, amikor a harminc másodperces filmet levetítettük. Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó szó nélkül, barátságból, Gyurta Dani olimpiai bajnokunk is önzetlenül vállalt benne szerepet” – mondta az elnök.
Gyárfás Tamás ezúttal is kiemelte, hogy Hosszú kéréseit, így az uszodai saját öltözőre vagy az állandó masszőrre vonatkozót, teljesítették, emellett megrendelték az úszótechnikát elemző kamerarendszert is. „Nagyon sajnálom, hogy ez így alakult. Katinka csodálatos a vízben, és minden gyerek őt akarja követni, de nagyon rossz az az üzenet, hogy el akar különülni attól a közösségtől, amelyhez hitünk szerint tartoznia kell, amelyhez tartozik – szögezte le a MÚSZ első embere. – Azt mondja, egyéni utat akar járni, de hát eddig is azt járta, azt csinált, amit akart. Miért nem demonstrálja inkább, hogy ide tartozik? Miért nem büszke velünk együtt Cseh Lacira, a rövidpályás Európa-bajnokság tizenegy aranyára, amiből a többiek is kivették a részüket, a világbajnoki helytállásra, a jövő bajnokai programra? Számomra mindez érthetetlen…” – mondta a Gyárfás Tamás.
 










Tasnádi Péter tett tanúvallomást csütörtökön a Fenyő János meggyilkolása miatt indult büntetőperen a Fővárosi Törvényszéken. A tanú elmondta, hogy a Nap Tv egykori tulajdonosa, az úszószövetség jelenlegi elnöke, Gyárfás Tamás egy négyszemközti beszélgetésen a Rubin Hotelben megbízást adott Fenyő János meggyilkolására.  Tasnádi úgy emlékezett, Gyárfás azt mondta, ezt az embert „tüntesse el, likvidálni kell, meg kell ölni”. A törvénnyel többször összeütközésbe került, jelenleg jogerős börtönbüntetését töltő nehézfiú 10-20 milliós megbízási díjra emlékszik. Azonban a megbízást nem teljesítette. Emiatt a törvényszék meg sem hallgatta Gyárfás Tamást. Az úszóelnök a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, ha a bíróság nem volt kíváncsi a véleményére, akkor nincs miről beszélnie.
PÁMER DÁVID – SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Tasnádi Péter meghallgatásával folytatódott a Fenyő-gyilkosság pere a Fővárosi Törvényszéken. A magyar alvilág sokat tudó nagy öregjét a váci börtönből hozták a bíróságra. Az egykori keresztapa meghallgatására a gyilkosság elsőrendű vádlottjának, Jozef Rohácnak a kérésére került sor. A Fogász ugyanis a bíróságnak korábban benyújtott indítványában azt állította, Tasnádi meg tudja nevezni a gyilkosság felbujtóját, valamint a meghallgatása során fény derülhet a merénylet valódi elkövetőjének kilétére.

TASNÁDI ÁTVERTE GYÁRFÁST?

Tasnádi Rohác ügyvédjének kérésére elmondta, hogy Fenyő Jánost egészen fiatal kora óta ismerte, a később milliárdossá vált médiamogul néha meg is bízta „egy-két feladattal”. Tasnádi azt is hozzátette, Fenyővel soha, semmilyen vitája nem volt. Fülöp Tamás kérdésére, hogy kapott-e bárkitől, bármilyen megbízást Fenyő Jánossal kapcsolatban, Tasnádi elmondta, hogy a Nap Tv egykori tulajdonosa, az úszószövetség jelenlegi elnöke egy négyszemközti beszélgetésen a Rubin Hotelben megbízást adott Fenyő János meggyilkolására. Tasnádi úgy emlékezett, Gyárfás azt mondta, ezt az embert „tüntesse el, likvidálni kell, meg kell ölni”. A törvénnyel többször összeütközésbe került, jelenleg jogerős börtönbüntetését töltő nehézfiú 10-20 milliós megbízási díjra emlékszik. Abban is megállapodtak, hogy két részletben, a gyilkosság előtt és után is fizetve lesz a vérdíj Fenyő fejéért. Tasnádi a mai tárgyaláson kijelentette, hogy esze ágában sem volt végrehajtatni a megbízást, csak a pénz érdekelte. Noha szégyellte, mert Gyárfás jó barátja, de „ilyen magas labdát nem hagyhatott ki”. A felkérésről az egykori keresztapa beszámolt egyik emberének, Sas Lászlónak, aki önszorgalomból feltérképezte Fenyő útvonalát, „elkezdte felderíteni a terepet”. Tasnádi azt nem tudta a bíróság előtt megválaszolni, hogy Sas milyen okból cselekedett így, ám a többek között emberölés előkészülete miatt börtönbüntetését töltő férfi leszögezte, semmit nem tud a Fenyő-gyilkosságról. 1998. februárjában, a gyilkosság időpontjában Las Vegasban volt, ahol a hírekből értesült a merényletről. Tasnádi hangsúlyozta azt is, hogy „nem tudta és a mai napig nem tudja ki állhat a bűncselekmény hátterében”, ám annyit azért elismert, hogy miután tudomást szerzett a gyilkosságról, beszélt telefonon Gyárfással, „hogy bevasalja rajta a második részletet”. „Megtörtént a dolog” – mondta Tasnádi az úszószövetség elnökének, majd „megkérte”, hogy másnap legyen az irodájában az összeg, különben a „Fenyővel végző bérgyilkos hozzá is ellátogat”.

A TANÚ FENYEGETÉSEKET KAPOTT A GYILKOSSÁG UTÁN

Tasnádi elmondása szerint őt magát is fenyegették a Vico birodalom fejének kivégzése után. Volt olyan eset, amikor a telefonba csak annyit üvöltöttek neki, hogy „Vico”. Tasnádi az 1999-ben kivégzett Seres Zoltán hangját vélte felfedezni a telefonálóban, később azonban kiderítette, hogy ki volt a fenyegető, akitől olyan figyelmeztetés is érkezett, hogy „hiába bujkál Amerikában, úgyis ki fogják nyírni” Az illetővel Amerikából való hazatérése után Tasnádiék „elbeszélgettek”, ami olyan „jól sikerült”, hogy a Tasnádit zaklató férfi „megbetegedett” és kórházba került. A Gyárfás-féle megbízásról a tanú feleségének, valamint ügyvédjének is beszámolt. Tasnádi Péter kérdésre elmondta, egykori felesége 2004 őszén vallomást tett ellene, akit ezután „tíz évig kommandósok őriztek”. Az egykoron maffiavádakkal is illetett vállalkozó nem értette, hogy miért született meg ez a terhelő vallomás, hiszen volt feleségének ugyanezeket mondta el, ami itt a törvényszék előtt is előadott.

TASNÁDI A POLITIKAI KÖRÖKNEK AKART BIZONYÍTANI FENYŐ MEGÖLÉSÉVEL?

Tasnádi arról is beszámolt, hogy Kovács Lajos, a Nemzeti Nyomozó Iroda döglött ügyek osztályának egykori vezetője is többször meghallgatta az ügyben. Az első, 2000-ben történt kihallgatásáról szóló rendőri jelentésben még azt rögzítették, hogy Tasnádi szerint Gyárfás nem kereste meg őt, ám évekkel később ezt mégis elismerte. Az üzletember azt is elmondta, hogy akkoriban Kovács Lajos mindenképp összefüggésbe szerette volna hozni Fenyő kivégzésével. Szerinte a nyugalmazott rendőrtiszt éveken át úgy gondolta, hogy „ő az egyik szála ennek az ügynek”. Arra, hogy miért vállalt volna el – az anyagi problémákkal nem kifejezetten küszködő – tanú egy ilyen rizikós gyilkosságot, Kovács állítólag azt felelte, hogy Tasnádi „ezzel akart bizonyítani a felső politikai körök felé, hogy ezt is meg tudja csinálni”. A tanúként kihallgatott üzletember határozottan cáfolta, hogy Gyárfásnak bármi köze lenne Fenyő János meggyilkolásához, hiszen a médiavállalkozó abban a tudatban fizetett másodszor, hogy a gyilkosságra a tanú adott parancsot. A tanú arra a bírói kérdésre, hogy a megbízó „tendereztette-e” a gyilkosságot, azt felelte, hogy Gyárfás „nagyon óvatos ember”, aki „biztosan nem bízott meg mást” ezzel a feladattal, így a merénylet hátterében sem ő áll. Ennek az állításnak azonban ellentmond Radnai László Fenyő-ügyben tett vallomása, amit a PestiSrácok.hu is közölt tavaly szeptemberben. Ebben Radnai azt állítja, hogy a Prisztás-gyilkosság miatt immáron 11 évre ítélt Portik Tamás ölette meg Fenyő Jánost, hogy Gyárfás Tamásnak megfeleljen.

A BÍRÓ SZERINT ROHÁC ROSSZUL TETTE, HOGY BEIDÉZTETTE TASNÁDIT

A végig mosolyogva, az egész meghallgatást szinte viccként felfogva nyilatkozó elítélt vállalkozó arra akarta kérni Cserni János tanácsvezető bírót, hogy „helyezze szabadlábra”. A tanácsvezető az elsőrendű vádlott által mára megidézett tanúk, köztük az úszószövetség elnökének meghallgatását Tasnádi vallomásának fényében nem tartotta szükségesnek. Sőt, Rohácnak címezve a bíró megemlítette, hogy „Tasnádi a lehető legrosszabb tanúja” volt a vádlottnak, aki ugyan elmondta, hogy kapott megbízást Fenyő megölésére, ám ezt nem hajtotta végre. Ebből arra is lehetne következtetni, hogy akár Rohác is elkövethette a gyilkosságot – tette hozzá a tanácselnök. A tárgyaláson egyébként megjelent Gyárfás Tamás is, ám a bíró rögtön közölte vele, hogy tanúvallomására nem tart igényt a törvényszék.

A FOGÁSZ SZERINT A MEGBÍZÓ VÉDETTSÉGET ÉLVEZ

A tanú meghallgatása után Rohác felolvasta a bíróságnak beadott második bizonyítási indítványát, majd értetlenségét fejezte ki, hogy miért nem került sor az általa kért tanúk, köztük Gyárfás Tamás meghallgatására. A Fogász szerint az általa megidézett tanúk között van a „láncolat legfőbb szeme”, a megbízó. Rohác szerint ő csak egy bűnbak, a megbízó pedig védettséget élvez. A szlovák bérgyilkos arra is rámutatott, hogy évekkel korábban a rendőrségi sugalmazásokszerint , már akkor tudni lehetett, hogy ki a gyilkos és ki a megbízó, ám egy idő után „ködbe veszett a dolog”.

GYÁRFÁS TAMÁS NEM MOND SEMMIT

Megkerestük Gyárfás Tamást, aki képtelenségnek és abszurdnak tartja Tasnádi vádjait, de mint mondta, erről azért nem ad részletes magyarázatot, mert arra – nem véletlenül – a bíróság sem volt kíváncsi. “Beidézett a bíróság és én megjelentem, majd benyitottam a tárgyalóba, de már az ajtóból elküldtek, mondván, hogy nem tart igényt a bíróság a magyarázatomra. Én ezt tudomásul vettem, és innentől kezdve nincs miről beszélnem.” – mondta a PestiSrácok.hu-nak szűkszavúan Gyárfás Tamás.

ÍGY TÖRTÉNT A FENYŐ-GYILKOSSÁG A VÁD SZERINT

A vád szerint Jozef Rohác ismeretlen személy megbízásából két társával, Ladislav Trnkával másodrendű vádlottal és Jozef Hamalával készítette elő és követte el a cselekményt. A vádirat úgy fogalmaz, a vádlottak ismeretlen személytől géppisztolyt, lőszereket és hangtompítót szereztek. Feltérképezték Fenyő János mozgását és 1998. február 11-én autóval megjelentek a II. kerület Törökvészi úti Vico-székház közelében. Onnan követték a kocsival elinduló sértettet, majd 18 óra körül a II. kerületi Margit utcában egy piros lámpánál a feltorlódott kocsisorban Jozef Rohác géppisztolyával kiszállt a járműből, a sértett autójához ment, és a jobb első ajtó ablaknyílásán keresztül két sorozatlövéssel megölte a vállalkozót. Az eljárás adatai szerint a tettes másfél méterről legalább tizenkilenc lövést adott le, öt találta el a sértettet, többnyire a fején, nyakán. A cselekmény elkövetésekor az áldozat telefonált és fegyver volt nála. A merénylet után az elsőrendű vádlott megszabadult géppisztolyától, sapkájától, kabátjától, kesztyűjétől, beszállt társai közelben lévő autójába, és elmenekültek. A bíró a tárgyaláson a vád fő bizonyítékának nevezte a helyszín közelében talált ruhadarabokat. Feltehetően az elkövetőhöz köthető mikroszkopikus anyagmaradványok vannak rajtuk. Az ügyészség előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja Jozef Rohácot tettesként, Ladislav Trnkát pedig bűnsegédként. A harmadik feltételezett elkövető ismeretlen helyen tartózkodik, egyes hírek szerint meghalt, de Jozef Rohác nyomozati vallomása szerint telefonon beszélt vele a közelmúltban.
A per június 3-án folytatódik.
 Fotó: Hír24.hu














"Ne engedd, hogy a félelmeid meghatározzák a jövődet!" - írta Hosszú Katinka Instagram-profilján képe mellé, ami az edzőteremben, boxolás közben készült róla. Hosszú szerdán összetépte azt a szerződést, amit az úszószövetség ajánlott neki. Gyárfás Tamás elnök és a szövetség 12 millió forintot utalt volna át a sportolónak azért, hogy legyen a 2017-es magyarországi úszó-vb arca. Hosszú viszont nem pénzt, hanem megfelelő körülményeket kért magának a felkészüléshez. 
Gyárfás Hosszú sajtótájékoztatója után azt nyilatkozta, az úszónő "rossz példát" mutat a fiatal sportolóknak azzal, hogy a nyilvánosság elé visz szövetségi ügyeket, és lehet, hogy ez más országokban máshogy működik, de "tőlünk ez a szemlélet nagyon idegen".





Egyre inkább úgy tűnik, lyukra futottak azok az elemzők, akik a takarékszövetkezeti rendszer két éve elkezdődött megújítását kormányközeli üzletemberek mutyijaként igyekeztek bemutatni. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által az FHB Jelzálogbank ellen kezdeményezett per is láttatja: a befektetett állami milliárdok dacára nem az állam, hanem off-shore lovagok és más külföldi, továbbá a baloldali holdudvarhoz sorolt pénzemberek kaszálhatnak majd nagyot a takarékok integrációján. 
Alkotmánysértésről, botrányról, az oligarchaállam előretöréséről, rablásról éslerohanásról írt néhány felhevültebb ellenzéki orgánum, amikor 2013. nyarán körvonalazódtak a kormány tervei a takarékszövetkezetek integrációjának kikényszerítésére. Pedig nyomós érvei voltak a kormánynak, hiszen a többnyire a Kádár-rezsim volt vidéki pénzügyesei és középsúlyú kiskirályai által felügyelt takarékok körül valóban gyülekeztek a viharfelhők, majd a 2014-15-ös évek bankbotrányai is bebizonyították, hogy brutális károkat tudnak okozni a gazdaságban a zavaros hátterű kisebb pénzintézetek bedőlései. E véleményformálók mégis igyekeztek az Orbán-kormánnyal szembeni ellenállási mozgalomként láttatni a korábbi tulajdonosok dacolását. Mindezek tükrében valódi meglepetést okozott az FHB Jelzálogbank Nyrt. karácsony utáni, teljes titokban előkészített “átváltozása”, amellyel egy kormánypártiként csak nagyon nehezen aposztrofálható érdekkör lépett a takarékszövetkezetek élére, éppen a magyar állam kárára. Ezzel az átváltozással függ össze, hogy kedden bejelentette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.: fenntartja az FHB ellen benyújtott keresetét. Az MNV közleményében hangsúlyozta: “az állam álláspontja egyértelmű, és egyértelmű volt az FHB december 28-i közgyűlésén is. Az állam részt kíván venni a tőkeemelésben, mégpedig úgy, hogy az elsőbbségi részvényjegyzési jogát fenntartja”, s mivel ebből a lehetőségből, mint tulajdonost a közgyűlés határozatával kiszorították, december 30-án bírósághoz fordultak, a keresetben kérve az FHB társasági határozatainak hatályon kívül helyezését, valamint azt, hogy a bíróság a jogellenes határozatok végrehajtását függessze fel.
Már az ok is pikáns, amiért az állami vagyonkezelő közleményben volt kénytelen megerősíteni, hogy komolyan gondolta a szilveszter előtti bejelentetését az FHB elleni per megindításáról: a bankcsoport elnöke, azaz Spéder Zoltán nagyvállalkozó lapjaiban, az Index.hu-n és a Portfolio.hu-n ugyanis olyan cikkek jelentek meg a hét elején, amelyekből az derül ki, hogy aki az FHB-t támadja, az Orbán Viktort támadja. (Nem kell érzékeltetni, hogy mennyire furcsán hat a miniszterelnökért való aggódás egy olyan lapcsoportban, amely egy éve még minden bizonyíték nélkül, mégis eltökélten és első kézből híresztelte az amerikai adminisztráció vádjait az állítólagos milliárdos korrupcióról, jelentősen alápakolva a kibontakozó tüntetéseknek.) A kissé gyerekes felütésekbenmindkét orgánum (ITT és ITT) felidézte a miniszterelnök a takarékszövetkezetek 2014. december 10-i évzáró ünnepségen díszvendégként elmondott szavait,miszerint a kormány is érdekelt a takarékok sikereiben, mert azok “stabilitást és nyugalmat hozhatnak a gazdaságba”, hiszen ha a gazdaságban baj van, akkor“mindenki osztrák lesz, német, vagy amerikai, s rögtön hazaszalad”, szemben a nemzeti befektetők tulajdonában álló takarékokkal. “A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő akciója szembe megy az állam eddig nagyon is egységes és következetes politikájával. Ha innen nézzük, a lépés legjobb esetben is csak egy felejthető epizódja lesz a szilveszteri bakiparádénak” – fejezte ki reményét a két Spéder-lap.
A Portfolio.hu névtelen szerzője azt ugyanakkor elmulasztotta megemlíteni, hogy
Orbán 2014-es óhaja óta gellert kapott a takarékszövetkezeti integráció, és a magyar tőke helyett éppen a felemlegetett osztrák tőke, illetve egy kiismerhetetlen hátterű off-shore-csoport, továbbá a nagyok világában Csányi Sándor OTP-vezér oldalán szocializálódott, majd a baloldali-liberális politikai térfélen helyezkedő Spéder Zoltán érdekeltségei álltak az integráció élére (lásdkorábbi írásunkat!).
Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy miközben a december 28-i közgyűlésen a részvénykibocsátással végrehajtott tőkeemelésből kizárták (és így tulajdoni hányadának radikális csökkentésére kényszerítették) az FHB-ban többek között a nyugdíjpénztárakból származó tőke fialtatásával jelen lévő államot, egy nagy titokban előkészített ügylettel behúzták az FHB-ba a takarékszövetkezeteket.Így az FHB Jelzálogbank egyszerre próbált meg kimenekülni az évek óta halmozódó veszteségei okán folyó jegybanki felügyeleti eljárás alól ésbiztosította be vezető pozícióját a szövetkezetek élén. Az FHB Jelzálogbank honlapján a közgyűlés után két nappal, december 30-án közzétett adatokból ugyanis kiderült, hogy a 30,4 milliárd forintos értéken kibocsátott új részvényeket harminc kijelölt takarékszövetkezet és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. vehette meg. Utóbbiról az FHB honlapját böngészve kiderül, hogy takarékszövetkezeti bank a Magyar Postával folyt részvényadásvétel eredményeképpen már 2014-ben jelentős részben az FHB felügyelete alá került. Persze ismerni kéne a karácsonyi részvénykibocsátás vevőkörének pontos megoszlását, de
a tények egyre inkább arra engednek következtetni, hogy a közelmúltban a takarékszövetkezetek egymást erősítő és stabilizáló integrációja helyett inkább a Spéder-vagyon integrációja ment végbe, ráadásul a formálódó, sajtóhírek szerint majd az OTP-hez mérhető erejű új hazai pénzintézeti csoportban (FHB-s részvénycsomagjaik révén) csendestársként a külföldi, részben off-shore tőke isfontos pozícióhoz jutott.
Persze mindez nem jöhetett volna létre, ha a Simicska Lajos legszűkebb udvartartásából miniszterré, majd a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkárává avanzsált Németh Lászlóné nem teszi lehetővé, hogy Magyar Posta Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. egyfajta véd- és dacszövetségre lépjen a piacon. Az állami és a privát szféra e furcsa szövetsége a vezető posztokon ülő emberek kicserélésétől több tízmilliárd forintnyi állami tőke rendelkezésre bocsátásáig számos formában megnyilvánult. Mindezek a bonyolult összefüggések is láttatják, pillanatnyilag elég nehéz megmondani, hogy ki megy szembe a “következetes politikával” és kik gazdagították valójában a szilveszteri bakiparádék tárházát.
PESTISRÁCOK.HU – A vezető képen Spéder Zoltán látható a Portfolio.hu rendezvényén/Fotó: Népszava










A HVG szerint Orgován Béla, a tápiósági stróman, a Quaestor élén 10 napot megélt börtönviselt közmunkás a 3 millió forint törzstőkéjű Enilontal Épitőipari Kft. egyszemélyes tulajdonosa és ügyvezetője. 
A 8 osztályt végzett férfinak nem ez az első cége. Egy éve egy nap alatt 2 céget is alapított, jogi szakértők szerint azért, hogy azokon keresztül mentsék ki a Quaestor-csoport vagyontárgyait. Most azt mondja:
Nyilvánvaló, hogy a Quaestor-ügy után célkeresztbe kerültem, felérne egy öngyilkossággal, ha akárcsak gyanú merülne fel bármilyen törvénytelenségre.”









Egyre több részlet derül ki a CSOK-ról, azaz a programról, melynek segítségével a kormány egyszerre pörgetné fel a gyerekvállalást és a lakáspiacot. Azt már tudni, hogy például Orbán Viktor jóbarátja, Garancsi István vásárolta meg eximbankos hitelből a Kopaszi-gátat, ahova majd a CSOK feltételeinek megfelelő új építésű lakások kerülhetnek így. 


Vannak, akik viszont kevésbé lesznek nyertesei az új családtámogatási rendszernek. Ilyenek például a szegények, a közmunkások és a gyermeküket egyedül nevelő, GYED-en vagy GYES-en lévők. Az akár tízmillió forintos állami támogatással és tízmillió forintos kedvezményes hitellel járó programból kimaradókról az Emmi államtitkára, Rétvári Bence beszélt az RTL Klub híradójának: 



"Nagyon szélesre tártuk a bemeneti lehetőségeket, de ott meg kell húzni ennek a határait, ahol esetleg valaki visszaélhetne vele, vagy ahol nem reális, nyilván ha valakinek nincs jövedelme, akkor nem reális, hogy önrészt tud tenni bármilyen építkezéshez vagy lakásvásárláshoz."
Rétvári beszélt arról is, hogy ha valakinek van már most is ingatlanja vagy háza, akkor azt nem kell eladniuk, megtarthatják és mellé építhetnek egy újat is. Azt, hogy a család az új lakásba költözött-e, a lakcímkártyák alapján ellenőrzik majd. 







Állami bérlakások építése helyett a költségvetési milliárdokat egy narancsbárónak és MSZP-közeli üzlettársának adják, hogy a Kopaszi-gátnál akár több mint tízezer lakást is építhessenek, így majd bezsebelik az otthonteremtési támogatásokat is.ilyen mutyival kell szembesülnie.
Budapest egyik legszebb pihenőhelyét, a XI. kerületi Kopaszi-gát egy részét lakóparkokkal és irodákkal építené be az új tulajdonos, Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market Asset Management Kft. Az Orbán Viktor kormányfővel kiváló kapcsolatot ápoló, s egyben a Videoton focicsapatának tulajdonosa 51 százalékos részesedésének megvásárlásához ismét az állami tulajdonú Eximbank adhat 16,5 milliárd forintos támogatást, ahogyan azt tették Andy Vajna kormánybiztos esetében is a TV2 felvásárlása esetében 6,7 milliárdos értékben.

Túl közel a tűzhöz

Felmerült, hogy a kormány által bevezetett „10+10 milliós támogatásként” elhíresült szociális intézkedéshez illeszkedve épülhetnek majd új lakások a Kopaszi-gáton, ami ezzel jelenlegi formáját és értékét elvesztheti, bár a tulajdonosok szerint csak az üres részeken dolgoznának, és a fővárosiak továbbra is odamehetnének. Novák Előd, a Jobbik alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy pártja szerint elfogadhatatlan a terület beépítése, s felháborító, hogy a kormány a demográfiai válságot kezelő intézkedésekkor is saját érdekkörének kedvez. Megjegyezte, ugyan ilyen helyzet állt elő az illegális bevándorlás megállításáért felépített határzárnál is, amit több esetben is kétséges összegekért húztak fel.
Novák Előd felhívta a figyelmet egy Fidesz-MSZP-s szálra is: Garancsi István 51 százalékos tulajdonrésze mellett ugyanis a másik 49 százalék a River Dunainvest Kft.-n keresztül a Bajnai Gordon volt miniszterelnök érdekeltségébe tartozó Wallis egykori tranzakciós igazgatójáé, Kóbor Miklósé. Így lényegében mindkét tulajdonos egy-egy (volt vagy jelenlegi) kormányfő bizalmasa. A jobbikos képviselő elfogadhatatlannak nevezte, hogy ilyen körök húzzanak hasznot az otthonteremtési támogatásokból.

Örül a volt szocialista polgármester

A képviselő különösen felháborítónak nevezte, hogy Molnár Gyula korábbi XI. kerületi MSZP-s polgármester üdvözölte a Kopaszi-gát „közös, fideszes-mszp-s gazdasági holdudvarba való átjátszását, államilag támogatott hitelből”. Molnár Gyulát másodfokon letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Kopaszi-gát egy részének magánkézbe való átjátszása miatt, majd végül a Kúrián felmentették. Érdekesség, hogy a felmentést hozó büntetőbíró korábban az MSZP alkotmánybíró-jelöltje volt.
A Jobbik kormányra kerülve hadat üzen a politikusbűnözésnek, a közös mutyinak nyilvánosságot fog biztosítani, és a felelősöket elszámoltatja – közölte az alelnök, aki az üggyel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnököt is kérdőre fogja vonni.
 










Még decemberben írtunk arról a meglepő történetről, miszerint Matolcsy György fia, Matolcsy Ádám egyszer csak egy nagy bútorgyár, a Balaton Bútor tulajdonosa lett. A Matolcsy Ádám többségi tulajdonában lévő Glamorous Kft. ugyanis megvásárolta a Fotextől a nála legalább tízszer nagyobb veszprémi Balaton Bútor Kft-t. Na de miből?



Az eddig is látszott a cégiratokból, hogy Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás Növekedési Hitelbankja hitelezte az ügyletet, többet akkor nem tudtunk meg a hitelről (Matolcsy Ádám azt válaszolta kérdésünkre, hogy a részletek üzleti titkot képeznek).
Akkor még csak gyanítottuk, hogy valószínűleg Matolcsy György emblematikus programja, a cégeket olcsó hitelekkel támogató Növekedési Hitelprogram a hitel forrása, ezt a forrást hitelezte tovább Matolcsy Ádám cégének a Növekedési Hitelbank.
Most megnéztem a cégbíróságon a szerződést, és kiderült, hogy tényleg:

Tehát a Növekedési Hitelprogram Plusz forrását refinanszírozza a Növekedési Hitelbank. Az NHP+-t az MNB direkt a kisebb cégekre szabta, a hitelösszeg maximum 500 millió forint, a kamat legfeljebb évi 2,5 százalék.
Az is kiderül a szerződésből, hogy a beruházási hitel összege 405 millió forint:

A zálogszerződés szerint zálogtárgy, a Balaton Bútor névértéke 350 millió forint (ennyi a cég jegyzett tőkéje, a saját tőkéje pedig 338 millió forint). A felvásárló cég, a Glamorous jegyzett tőkéje 16 millió forint, saját tőkéje pedig 25 millió forint. Jegyzett tőke alapján tehát 22-szer akkora a felvásárolt bútorgyár, mint a felvásárló cég. A hitel összege pedig négyszer annyi, mint a Glamorous 2014-es árbevétele.
Tehát vegyük újra a történetet:
  • Matolcsy Ádám apja jegybankelnökként indít egy akciós hitelprogramot.
  • Matolcsy Ádám apjának unokatestvére, Szemerey Tamás vásárol egy bankot, amivel a jegybanki akciós hitelt hitelezi tovább.
  • Matolcsy Ádám apja unokatestvérének bankjából felveszi az apja által indított forrást, hogy egy, a saját cégénél 22-szer nagyobb tőkéjű gyárat vásároljon.




Alakul az új zsellérvilág Vidék-Magyarországon - Most már a kisemberek földje is kell 

2016-01-07 Bal-Rad 
Idős emberek kaptak levelet a Fidesz-KDNP-s tomajmonostorai polgármestertől, aki húsz-harmincezer forintos vételi ajánlatot tett az Abádszalók külterületén található, egy-két aranykoronás földjeikre. A polgármester, Fazekas Szabolcs a térség nagybirtokosa, családtagjai­val több száz hektár állami földet nyert el, és nemrég a liciten is bevásároltak. 
"Alulírott Fazekas Szabolcs az Ön tulajdonában álló (...) ingatlanra az alábbi vételi ajánlatot kívánom tenni" - olvasható abban a levélben, amelyet az elmúlt hetekben több, a Tisza-tó térségében élő, zömmel idős ember kapott a nagybirtokos hírében álló tomajmonostorai polgármestertől. Fazekas és családja érdekeltségébe a helyiek szerint csaknem ezerhektárnyi termőföld tartozik, ezért is álltak sokan értetlenül az előtt, hogy a nagygazda immár az elaprózott, pár száz négyzetméteres külterületi parcellákra is rámozdult, és vételi ajánlattal kereste meg a tulajdonosokat. 
A hétszáz lelkes Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tomajmonostora első embere jó viszonyt ápol a térség fideszes "erős embereivel", vagyis Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel (akinek csak névrokona) és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel, s a helybéliek szerint ottani bizalmasaik közé tartozik. 
- Azt a földet még a nagyapám kapta 1946-ban a földosztáskor, de pár év múlva, az államosításkor be is kebelezték. Sokáig az állami gazdaság használta a parcellákat, de papíron mindig a miénk maradt. Igazából azt se tudjuk, merre van a terület, amire a polgármester ajánlatot tett, csak annyit, hogy az Abádi Majortól jó pár kilométerre. Pár tízezer forintot ígért érte, s nagyanyám úgy döntött, annyiért oda is adja neki, hadd vigye. Eddig is Fazekas Szabolcs használta, bár bérleti díjat nem láttunk egy fillért se. Zavaros az egész, osztatlan közös tulajdonban van a föld, a sok öregasszony ki se tudja silabizálni, mekkora hányad esik rá a területből - mondja egy abádszalóki férfi. 
Egy másik arról beszél: a nekik tett ajánlat alapján kiszámolta, hogy a tomajmonostorai polgármester nagyjából 250 ezer forintot szán egy hektár felvásárlására. A környéken ennél jóval magasabb áron forognak a földek, bár igaz, hogy inkább az egybefüggő, nagyobb területek értékesek. - Többtucatnyi tulajdonossal kell egyezkednie, lepapírozni az ügyletet. De neki biztos megéri ez a munka, hiszen utána hektáronként minimum 70 ezer forint földalapú támogatást vehet igénybe. Vagyis csak a támogatásból 3-4 év alatt megtérül a vételár- teszi hozzá. Megemlítette: két-három éve már próbálkozott a polgármester hasonló földfelvásárlással, de akkor csak megbízottjai keresték fel a kisnyugdíjasokat. Most viszont maga tett írásban vételi ajánlatot. 
Fazekas Szabolcs tudósítónk kérdésére azt mondta: egy héthektáros, osztatlan közös tulajdonban lévő legelőről van szó, amelyet jelenleg is társaságuk használ, s a terület nagyobbik részének egyben ők a tulajdonosai is. A vételi ajánlat a fennmaradó, nagyjából 2-3 hektárnyi részt érinti, ezek elaprózott kis parcellák, gazdáik jó része már nem él, vagy idős, magatehetetlen ember. 

- Szeretnénk, ha a terület egy kézben lenne, nem értem, mi ebben a hír a Népszabadság számára? Pia­ci áron tettünk vételi ajánlatot sok kistulajdonosnak azért, hogy gondos gazda módjára magunk rendelkezhessünk egy olyan terület felett, amit amúgy is régóta használunk. Az ominózus földdarab kilométerekre van a műúttól, mások számára értéktelen - tette hozzá. 

Fazekas Szabolcs földéhsége nem új keletű. Szabó Rebeka, a PM politikusa tavaly az agrárminiszterhez intézett írásbeli kérdésében azt feszegette, mi az oka annak, hogy a tomajmonostorai polgármester 169 hektárt nyert a Hortobágyi Nemzeti Park földjeiből, és 31 további földrészletet kapott ideiglenes használatba az államtól. Felesége, Bánfi Zsuzsanna, a Kunhegyesi Járási Hivatal hivatalvezető-helyettese pedig 130 hektárnyi területet nyert el haszonbérletbe. Ugyancsak ő nemrégiben nyílt földárverésen jutott hozzá 47,3 hektárnyi földhöz 63,3 millió forintért. Ebből is látszik, hogy a térségben egyhektárnyi föld piaci alapú ára megközelíti a másfél millió forintot. A kistulajdonosoknak a legelőrészekért felajánlott, arányosított vételár ennek húsz százalékát sem éri el. 

Ángyán József a visszás földügyeket elemző, hatodik jelentésében is kiemelt helyet kapott a tomajmonostorai Fazekas család. Jász-Nagykun-Szolnok megyében az államtól bérbe kapott földek nyerteseinek rangsorát Fazekas Szabolcs és felesége nevéhez kötődő érdekkör vezeti, a megyében két-három csoport kezében összpontosul az összes aranykorona-érték 42 százaléka, a földterületek majdnem kétharmada. Fazekas Szabolcs édesapjával és feleségével együtt 382 hektár állami földhöz jutott Abádszalókon, Kunhegyesen és Kunmadarason. 

A Fazekas-érdekeltség ezen felül, egy másik családtaggal, a polgármester testvérével kiegészülve, pályáztatás nélküli megbízási szerződéssel további hetven állami birtoktestet bérel a térségben. Helyi becslések szerint a Fazekas család által használt terület összességé­ben meghaladhatja az ezer hektárt - összesített Ángyán. Ezen lehet most "bokréta" az a néhány hektáros legelő, amit immár a kisnyugdíjasoktól szándékszik felvásárolni a nagygazda. (NOL) 

Bal-Rad komm: "...a térségben egyhektárnyi föld piaci alapú ára megközelíti a másfél millió forintot. A kistulajdonosoknak a legelőrészekért felajánlott, arányosított vételár ennek húsz százalékát sem éri el..." 

-Nos hát...!-alakulgat országszerte a földesúri rendszer szépen! Nyilvánvaló, hogy nem alacsony színvonalú életvitel mellett TUDNAK A NAGYGAZDÁK területeket vásárolni! (De még így is nyomott árakon!) MIBŐL?-adódik a kérdés, amire elfogadható és MÉLTÁNYOLHATÓ MAGYARÁZAT NINCS! 

A döbrögista horda alakítgatja a maga hűbéresi KULÁK-KÖRÉT! Ehhez a pénzt innen-onnan lopja! Közpénzt természetesen! 

A "kisgazdák" pedig nyafognak, hogy nekik bezzeg nem jut! A nyafogás persze jogos, de VALAMIKOR ŐK IS saját lábra akartak állni! Boldogan, két kézzel szavaztak a téeszek szétmarcingolására. Amelyek egzisztenciát biztosítottak nekik. Nem kiugrót!-de biztosat. Ők többre vágytak, MERT SZORGALMASAK! 

Most a saját lábon állás helyett AZ ÚJ FÖLDESURAK CSIZMÁS LÁBAI rugdossák őket! Ahol csak érik! Két szék között a földön! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése