2016. március 10., csütörtök

A változás szele





A változás szele











Azért maradt Brüsszelben.

Már látom az alagút végén a fényt !... de... miért dudál ?!!
(Montázs: Kõváry Antal)









Zsidó is volt , cigány is volt , tolvaj is volt, 

hazaáruló is volt, de magyar nem volt, és 

halott mikor lesz ???

A szél viszi messze a fellegeket
ki tudja látlak- e még.

,, Inkább meg vakulok. ,,


Áttörés a nanocsipek gyártásában

Na ezt is újra felfedezik, az oligarháknál már elavult ez a technológia.

Az IBM anyagkutatói kitaláltak egy új eljárást, amivel szén nanoszálakból lehet előállítani nagy teljesítményű csipeket. Azt eddig is tudni lehetett, hogy a szén nanocsövek elektromos tulajdonságai meghaladják a szilíciumét, de a velük való munka nehézsége eddig akadályozta a nanoszálakra alapozott csipek előállítását.

James Hannon, az IBM munkatársa a Nature Nanotechnology című szakfolyóiratban ismertette csoportjával végzett kísérleteit, amelyek sikere esetén leváltható lesz a jelenlegi, szilíciumon alapuló technológia. Hannon szerint a gond az, hogy 10-15 éven belül már gyártani kellene az újfajta eszközöket, ehhez azonban pár éven belül meg kell oldani az új technológiával kapcsolatos problémákat. Hannon elmondta, hogy nagyon kevés a működőképes megoldás, és a nanoszálakra épülő ötletek többsége még csak PowerPoint pretentációban létrezik.
Bár laboratóriumi kísérletekben igazolták, hogy az egyedi szén nanocsövek energiahatékonyak és gyorsak, a valódi kihívást az integrációjuk jelenti. A kérdés az, hogy miként lehet rátenni egy csipre a nanocsövek milliárdjait úgy, hogy megfeleljen az ipar által ma elvárt pontosságnak.
Bemutatott eljárásukban az IBM kutatói a csipek előállításánál szokványos technikával martak csatornákat a szilíciumra felvitt hafnium nevű kémiai elembe, majd a csipet egymás után belemártották két különböző oldatba: az első vegyület bevonja a nanoszálakat, és azokat vízben oldhatóvá teszi, a másik vegyület pedig kötést épít ki az első vegyület és a hafnium között, de a szilíciumhoz nem tud kapcsolódni. Így a nanoszálak csak a csip hafniummal bevont felületéhez tudtak kapcsolódni.
Az elkészült mintadarabban a nanocsövek megfelelő mintázatot mutattak, sűrűségük pedig négyzetcentiméterenként 1 milliárd körül volt. A demonstrált eredmény hatalmas előrelépés, de még nagyon sok függőben lévő kérdést meg kell oldani. Hannon szerint ennél tízszer nagyobb sűrűséget kellene elérni, de az eljárásuknak máris százszor jobb az eredménye, mint amit mások eddig el tudtak érni.
Forrás: 
MTI



Megvan az NBH-s szál, beszervezték az egyik gyanúsítottat? + dokumentumok




A Nagy Testvér figyel
Mint azt már korábban megírtuk, a hazafias, nemzetiszocialista, hungarista szervezeteket aktív megfigyelés alatt tartja az NBH, így kicsi az esély, hogy a szolgálatok tudta nélkül fegyvereket, lőszert szerezhettek és cigányokat gyilkolhattak volna az ügy gyanúsítottjai. Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, a rendőrség egyre inkább belebonyolódik saját verzióiba, nincs már lefoglalt terepjáró, előkerültek „szavahihető” tanúk, akik látták a „motoros felderítőt”, aki nem más, mint Cs. István. Ő az, akit előbb elengedtek a helyszínről, majd felhívták telefonon (honnan tudták a számát?), hogy forduljon vissza, hisz ő is gyanúsított. Mit tesz Isten, engedelmesen vissza is fordult a "veszélyes bűnöző". Alább az NBH-snak látszó dokumentum (egy link jött mailben, egy fájlmegosztó oldalra töltötte fel, aki küldte) képeken és szöveghű leiratban. Jellemző, amit persze eddig is tudtunk, hogy a pártőrséggé züllött "nemzetbiztonsági" szervek politikai nézeteik alapján figyelnek meg magyarokat, miközben semmit sem tesznek például hazánk izraeli felvásárlása ellen.
Magyarország óriási többsége ma nem hisz a korrupt, hazug, szemkilövető, cigánybűnöző-babusgató, kommunistavédő, lejáratódott rendőrségnek. S ezt nem csak a Kuruc.infón megjelent közvéleménykutatások igazolják. Erre minden ok megvan, lásd 2006. ősze, Mór, a Balla-ügy, a cigányok által elkövetett és felderítetlenül maradt tengernyi kegyetlen bűneset, Gyurcsányék szabadlábon hagyása, és sorolhatnánk.
Szerkesztőségünkben – és nemcsak bennünk – felmerül a gyanú, hogy a csoport tagjai között lehet(tek) beépített ember(ek). Nem is olyan rég, a szélsőjobbnak titulált NPD-t próbálta rasszista bűncselekményekben való részvételre hivatkozva betiltani a német Alkotmánybíróság. A botrány akkor robbant ki, amikor kiderült, hogy a szóban forgó, a párt vezetésében is helyet foglaló bűnelkövetők szinte kivétel nélkül a titkosszolgálat emberei. Az NPD betiltása meghiúsult, az ügyre pedig halálos csönd telepedett. S ekkor merülhet fel a kérdés: mi van, ha ez a hazai cigánygyilkolós esetben is így történt, a cél pedig talán a Jobbik betiltása, ellehetetlenítése és/vagy az egész nemzeti radikális oldal elleni durvább fellépés igazolása, megmentendő a rogyadozó cionista rezsimet és hasonszőrű parlamenti ellenzékét.
A fenti gondolat, természetesen, csak feltételezés. Annyi bizonyos már, hogy szinte semmi sem úgy történt, ahogy azt a rendőrség nekünk mondja. Ennek lehet több oka is, például, hogy nem akarnak különböző módszereket beismerni nekünk, egyszerű állampolgároknak. Lehet az is, hogy hazudnak, hisz' ha az igazat mondanák el a nyomozásról és az elfogásról, akkor még több kérdés merülne fel, még kevésbé hinnének nekik az emberek. Bár a hiteltelenség terén ennél lejjebb már aligha süllyedhetnek a jogtipró, hazudozó, antimagyar politikai rendőrséget üzemeltető Bencze Józsefék. Lehet az is, hogy a titkosszolgálati vonalat kell mindenképp eltakarni az UD Zrt. körüli botrányban alaposan lejáratódott NBH kérésére. Ez esetben a szálak pedig egész magasra vezethetnek.
Akárhogy is van, a csoportba beépített ügynök elméletét alátámasztja az alábbi, szerkesztőségünkbe eljuttatott anyag is. Az okiraton nem szerepel fejléc, elképzelhető, hogy belső használatra készült és jobbérzésű rendőrök, titkosszolgák, valaki(k) kiszivárogtatta(ák). Az sem kizárt, hogy a szolgálatok elterelő hadműveletéről van szó, az alábbiak csak részben igazak, minthogy az is könnyen meglehet, hogy egy valódi NBH-s dokumentumot olvashatunk.
Tehát:  szerkesztőségünk nem állítja, hogy az alábbi dokumentumban megfogalmazottak biztosan megfelelnek a valóságnak, ám kötelességünknek éreztük megjelentetését, mert életszagú és több eddig feltárt ténnyel egybevág. Aztán mindenki a megfelelő tájékozódás után döntsön: mi az igazság! Mert az ÁVH-tól ezt hivatalosan nem fogjuk megtudni egyhamar. Mi pedig, remélhetőleg, hamarosan több információval és egy mélyebb elemzéssel jelentkezünk.
(Kuruc.info, Florian Geyer)
Frissítés (17.11): a szöveg teljes leirata (saját szövegfelismerés és -javítás):
A romagyilkosságok során őrizetbe vett személyek:
•    Kiss István Zoltán (******, an.: *****) A médiákban K. István. cukrász végzettség személyként említik
•    Kiss Árpád (*****.. an.: ******) Kiss István Zoltán bátyja, a médiákban az egyik ismert magyarországi zenekar volt dobosaként említik
•    Petei Zsolt István (*******., an.: ******) A médiákban P.Zs. monogrammal említik
•    Csontos István Volt szerződéses katona, a médiákban Cs. Istvánként említik
A Nemzetbiztonsági Hivatal Hajdú-Bihar megyei Kirendeltsége 2004. február 21-től szoros ellenőrzés alá vont három magyar állampolgárságú személyt, közöttük Kiss István Zoltánt, szélsőséges szervezethez való tartozás gyanújával. (Kiss István korábban már az NBH látókörébe került, mint a 90-es évek közepén, a médiákban „tóraégetési ügy"-ként ismertté vált debreceni bűncselekmény egyik elkövetője. Az akkori adatgyűjtés során megállapítást nyert, hogy nevezett tagja volt a később megszűnt szélsőséges. nacionalista eszméket hirdető Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) —nek.) Az ellenőrzés alá vont három személy a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA), valamint a Véres Kard (VK) nevezetű szélsőséges szervezetek szimpatizánsai, majd tagjaiként, aktív tagtoborzó, szervezőmunkát folytattak Hajdú-Bihar megye területén. Rendszeres szervezői voltak szélsőséges hangvételű magyar (Titkolt Ellenállás, Kárpátia, ... stb.) és alkalmanként külföldi zenekarok koncertjeinek a megye különböző településein, továbbá részt vettek magyar szélsőséges szervezetek budapesti rendezvényein és esetenként külföldi útjain.

Kiss István tagja volt a debreceni labdarúgó csapat szurkolói “kemény magjának", melynek vezetője - az NBH HBm-i Kirendeltsége által ugyancsak szoros ellenőrzés alatt tartott - **** ****, ****ni lakos. (**** **** a világhírű **** ****edző,***** fia.) ******** folyamatosan támogatta a szerény anyagi körülmények között élő Kiss Istvánt, többek között ******nt foglalkoztatta az általa ******en üzemeltetett „*******ben is.

2007 év végén, 2008 év elején. a Kiss István szoros ellenőrzése során alkalmazott telefonlehallgatás útján olyan információk keletkeztek, melyek arra utaltak, hogy Kiss István testvérével, Kiss Árpáddal, a ***** illetőségű *****, a püspökladányi *******, valamint ****** (*******, ******. an.: ******) nevezetű ismerősével valamilyen okból lőfegyverek, és nagy mennyiségű lőszer beszerzését tervezik. Ezzel párhuzamosan Kiss folyamatosan lemorzsolódott korábbi társaitól, közöttük addigi támogatójától, *******is.

Ezen információk alapján 2008 tavaszán, az NBH Hajdú-Bihar megyei Kirendeltsége kezdeményezte a már évek óta folyamatban levő szoros ellenőrzés meghosszabbítását Kiss István tekintetében, továbbá annak kiterjesztését a fent említett Kiss Árpád, *****, ******* ***** és ****** *****esetében is.

Az NBH illetékes szakirányító főosztálya (232. Főosztály) a szakigazgatósággal (23. Igazgatóság) és a Jogi Főosztállyal egyetértve elutasította a Kirendeltség kezdeményezését, nem tartotta megalapozottnak a szoros ellenőrzés meghosszabbítását Kiss esetében, illetve annak elrendelését társai tekintetében.

Kiss István szoros ellenőrzését ezt követően az NBH Hajdú-Bihar megyei Kirendeltsége 2008. május 12-én lezárta. A romagyilkosság sorozat 2008 július 21-én, Tanrabodon elkezdődött.

Csontos István:

Az NBH Hajdú-Bihar megyei Kirendeltsége előtt már ismert volt szélsőséges beállítottságú személyként azt megelőzően, hogy szerződéses katona lett. A Kirendeltség,  Csontos debreceni Bocskai dandárhoz történt bevonulását követően jelezte is a rendelkezésre álló információkat a területileg illetékes KBH szervnek. A Katonai Biztonsági Hivatal területileg illetékes szerve később ezen információk alapján beszervezte Csontost, és leszereléséig titkos kapcsolatként foglalkoztatta. Leszerelését követően a KBH felajánlotta az NBH HBm-i Kirendeltsége részére továbbfoglalkoztatásra Csontost, melyre azonban nem került sor.

A romagyilkosságok kapcsán őrizetbe vett személyek tekintetében, az NBH HBm-i Kirendeltségén évek alatt keletkezett információk értékelések, tapasztalatok alapján az alábbiak állapithatók meg:

A gyilkosság gyanúsítottjaiként őrizetbe vett személyek valamennyien szerény anyagi körülmények között éltek. Több esetben még az is nehézséget jelentett számukra, hogy elutazzanak, jegyet vegyenek a szélsőséges zenekarok koncertjeire. Ismertté vált szellemi képességeik nem teszik őket arra alkalmasnak, hogy önállóan előkészítsenek, megszervezzenek, majd végrehajtsanak egy kvalifikáltságot feltételező gyilkosság sorozatot, melyhez alapos, feltűnés nélküli helyszíni felderítésre, és pontos végrehajtásra volt szükség. Az őrizetbe vett személyek közül csak Csontosnak vannak harcászati tapasztalatai, feltételezhetően ő volt a vezető a végrehajtás során.

Az évek során szoros ellenőrzés alatt tartott Kiss István részéről váratlan fordulat volt, hogy minden előzmény nélkül fegyverek és nagy mennyiségű lőszer megszerzését kezdte szervezni, korábbi társainak hátat fordítva.

Alaposan feltételezhető, hogy a gyanúsítottaknak támogatóik voltak, akik nagy értékű, több tízmilliós terepjárókkal, fegyverekkel látták el őket, nem zárható ki az sem, hogy a gyilkosságok előkészítését is „profik" végezték. Kérdésként merül fel, hogy kinek, kiknek állhatott érdekében a romák körében végrehajtott gyilkosság sorozat?


Amennyiben az NBH Hajdú-Bihar megyei Kirendeltsége folytathatta volna Kiss és társai ellenőrzését, nagy valószínűséggel megelőzhető lett volna a gyilkosságsorozat, felderíthető lett volna a támogatói kör is.

Figyelemre méltó, hogy az NBH Főigazgatója Laborc Sándor, a gyanúsítottak őrizetbe vételét követően kért csak tájékoztatást a területileg illetékes HBm-i Kirendeltségtől. A tájékoztatást szóban augusztus 21-én pénteken, írásban pedig augusztus 24-én hétfőn kapta meg, mely tartalmazta az összes előzményinformációt, kiemelve az ügy szempontjából releváns információs jelentések számait, melyeket 2008 tavaszán a HBm-i Kirendeltség úgy küldött meg a szakirányító főosztálynak, hogy javaslatot tett a főigazgató soron kívüli tájékoztatására is!!!

Ebben a tekintetben, felmerül az NBH szakigazgatóságának, jogi főosztályának, valamint főigazgatójának a felelőssége is a történtekért, tekintettel arra, hogy nem kezelték a megfelelő súllyal az alapinformációkat.





Vigyázz, mert lehallgathat a főnököd

A botrányos Echelon-rendszer

A Nagy Testvér ma is figyel, és mindent lát - létezését tényként kezelik.

Már az ókori egyiptomi, görög és római hatalmakat is foglalkoztatta a kérdés, hogy milyen módon tudnának az ellenséges népekről, hatalmakról minél több információt szerezni, bár ekkor még nagyon kezdetleges módszerekkel próbálkoztak. Ma viszont a műholdas nyomkövető rendszerek, a térfigyelő kamerák korát éljük, melyekkel bárki bárhol lekövethető, az internet szövevényes rendszerében hagyott digitális nyomokról nem is beszélve.













Így gyakran kerül említésre a titokzatos Nagy Testvér, aki mindent lát és hall. Ugyan néhány éve ez még utópiának számított, mára egyáltalán nem valótlan elgondolás az, hogy idegenek könnyedén bepillantást nyerhetnek a hétköznapjaidba, sőt, akár a legapróbb titkaidba is. 





Titkosszolgálatok világméretű 


összefogása


Az Echelon-rendszer megalakulásához vezető első lépéseket a második világháborúban tették meg, 1943. május 17-én, ugyanis az USA és az Egyesült Királyság titkosszolgálatai ekkor írták alá a Brusa Comint egyezményt, mely az együttműködésüket szentesítette.
1946-ban és 1947-ben Kanada, Új-Zéland és Ausztrália hírszerző ügynökségei is csatlakoztak, egy évvel később pedig megkötötték a titkos UKUSA megállapodást, mely a mai napig érvényben van. Később a szövetségesek közé lépett Németország, Japán, Dél-Korea, Törökország és Norvégiatitkosszolgálata is.
A háború idején elsősorban Hitler kommunikációira irányult a szövetségesek tevékenysége, ugyanakkor sikerült megfejteniük a német katonai titkos kódrendszert, az Enigmát, valamint az egyszer használatos kulcs módszerét, a GEE-t is, ami hozzájárult a német birodalom legyőzéséhez.
Később Sztálin jelentette a legfőbb ellenséget, a megfigyelés célpontját, az amerikaiak pedig rájöttek arra, hogy egy ilyen jól működő rendszert kár lenne veszni hagyni, így tovább folytatták a tevékenységet. A hidegháború után azonban anyagi problémák merültek fel a működtetés kapcsán, ám a nemzeti terrorizmus elegendő indokot szolgáltatott arra, hogy miért is van feltétlenül szükség az egész világot megfigyelés alatt tartó rendszerre.




Lehallgató állomások szerte a világon


Máig nincs magyarázat
A rendszer terve és célja végtelenül egyszerű:lehallgatni az összes műholdas, mobil, mikrohullámú és optikai szálas kommunikációs forgalmat a Földön. Ennek érdekében tengereken, szárazföldön, sőt, a világűrben is lehallgató állomásokat létesítettek, melyek az Echelon számítógépes rendszerébe közvetítik az információkat. 
Az állomásokon olyan analizáló programok működnek, melyek a rögzített anyagokat és dokumentumokat kulcsszavak alapján szűrik meg - napi több milliárd üzenet szűrésére képesek -, és csak az előre meghatározott feltételeknek megfelelőket továbbítják.
A hatékony működés és a teljes lefedettség érdekében az egyes állomások között felosztották a világot, így például a nyugat-virginiai Sugar Grove állomás figyeli az észak- és dél-amerikai kommunikációs forgalmat, az ausztráliai Geraldtonban lévő, valamint az új-zélandi Waihopai GCSB állomások célterülete pedig Ázsia és a Csendes-óceán déli része.
A hivatalos verzió szerint a civilizált társadalom, a világbéke és a demokrácia védelmében szükséges a rendszer fenntartása és folyamatos fejlesztése, bár a laikusok és az átlagemberek könnyen továbbgondolják mindezt, miszerint a megszerzett információkat más érdekekkel kapcsolatban is hasznosítják.












Például erős a gyanú, hogy az USA stratégiailag fontos cégei az Echelonsegítségével jutnak hozzá bizalmas adatokhoz a versenytársakról. Többek között 1993-ban az elnök azokat a japán autógyárakat kezdte el figyeltetni, melyek alacsony károsanyag-kibocsátású kocsikat terveznek, a megszerzett információk pedig az amerikai Fordhoz, General Motorshoz és a Chryslerhez kerültek. 

Botrányos bizonyíték

A legnagyobb botrányt az 1990-es években egy angol újságíró, Duncan Campbell robbantotta ki. A csendes Cheshire település határában található, gabonasilóra emlékeztető, 13 emelet magas betonépítményekről készült fotók révén az illetékesek kénytelenek voltak elismerni, hogy a falakon belül lehallgatások és rádiófelderítések zajlanak. Az ügybe az Európai Parlament is bekapcsolódott, és kiderült, hogy az országban még két helyen van hasonló lehallgató állomás. Ekkor bizonyosodott be az is, hogy ezek az Echelon-rendszer állomásai, bár elhelyezkedésükből adódóan csak a környező országokra terjedt ki a működésük.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése