2016. március 11., péntek

Zsidó háborús és emberiségellenes bűnök a 20-ik században






Zsidó háborús és emberiségellenes bűnök a 20-ik században









  Zsidó háborús és emberiségellenes bűnök
a 20-ik században 

Tartalom: Zsidó bűntettek a Kommunizmus alatt. Zsidó bűntettek a német megszállás alatt. Zsidó bűntettek a II. Vh után. Zsidó bűntettek a Közelkeleten. Összefoglalás.
1998 február 20-án.
Anne McLellan asszonynak.
Kanada Igazságügyminisztere
Room 360, Justice Building
239 Wellington Street
Ottawa, Ontario
K1A 0H8
E-mail: mclela@parl.gc.ca
Tisztelt McLellan Asszony,
1998 Február 6-i levelemben kimutattam az aránytalanságot azok között az emberek között, akik a II.vh. alatt súlyos háborús bűnöket követtek el és azok között, akiket az Ön Igazságügyminisztériuma megvizsgált további akció céljából. Abban a levélben a Japánban elkövetett háborús bűnökre koncentráltam, és megígértem, hogy további példákkal fogok szolgálni.
Ebben a levélben ugyanazzal a témával foglalkozom - Hogy súlyos háborús bűnöket nem ukránok követtek el, és az Ön által elrendelt bűnüldözés ukránok ellen aránytalanságot mutat. Ebben a levélben zsidó háborús bűnöket fogok leírni, amely különösen jelentős, mivel az Ön eljárásainak fő hajtóerejét zsidó csoportok aktivitása adja.
Tényeimet négy csoportba osztottam, zsidó háborús bűnök az emberiség ellen (1) a kommunizmus alatt (2) a II. vh. alatti német megszállás alatt (3) közvetlenül a II vh. után (4) a Közelkeleten.
Mindenképp kérem Önt, vegye figyelembe, hogy minden tény mindig megbízható forrásból származik, a legtöbbjük zsidó forrásokból. Ha Ön alaposan megvizsgálja az alanti tényeket, arra kérem Önt, hogy hasonlítsa össze a tények nagyságrendjét azon tények nagyságrendjével, amelyekkel az Ön Igazságügyminisztériumának nácivadász osztálya Kanadai ukrán egyéneket gyanúsít az ön mostani vádolási hulláma során.
Az alanti tények felsorolása során abba a kellemetlen helyzetbe kerültem, hogy a politikai inkorrektség birodalmába kerültem. Ezért határoztam úgy, hogy a tényeket teljes részletességében fogom közölni. Ha rövidebben mutattam volna be ezeket, az olvasó esetleg arra a következtetésre juthatna, hogy mivel a tények olyan szűkösek, nem lehet belőlük messzemenő következtetést levonni.Csak a tények részletes és egyértelmű bemutatása lehet meggyőző.
1. Rész 

Zsidó háborús bűnök és más bűnök az 

emberiség ellen a kommunizmus alatt. 

Az NKVD ukránokat mészárolt le a németek megjelenése előtt. A zsidó bűnök a kommunizmus alatt terjedelmes témájából egyre szorítkozom: A zsidók által dominált NKVD által rendezett gyilkolások, amelyek elsősorban nemzsidókat, azon belül ukránokat érintettek 1941 nyarán, Ukrajna német megszállása előtt. 
Az, hogy az NKVD ukránokat a németek megjelenése előtti lemészárolt, széles körben ismert, sok forrás egységes leírásukban és különösen a különítményekről (Einsatztruppen) szóló jelentésben, amelyet itt idézünk: 
Míg a keletre felé való mozgás tartott, az NKVD tömeges letartóztatásokat és kivégzéseket hajtott végre, főleg ukránokon -- különösen azokon, akik megpróbálák a kitelepítést kikerülni. A börtönökben a legtöbb olyan elzártat, akiknek az ítélete hosszabb időre szólt, mint 3 évre, egyszerűen lelőtték, a többieket kitelepítették, ha ez lehetséges volt. Néhány városban az NKVD leégette a börtönöket, ha ez lehetséges volt. (Volodymyr Kubijovyc, szerkesztő, Ukrajna. Rövid enciklopédia, University of Toronto Press, Toronto, 1963, I kötet, 878 o., Vsevolod Holubnychy és H. M. írta ezt a részt.) 
A bolsevikok Nyugatukrajnában kb. 10 000 politikai rabot semmisítettek meg az ellenségeskedések kirobbanása előtt és azután (tömeggyilkosságok Lviv, Zolochiv, Rivne, Dubno, Lutsk, stb.. városokban történtek). (Volodymyr Kubijovyc, szerkesztő, Ukrajna. Rövid enciklopédia, University of Toronto Press, Toronto, 1963, I kötet, 886 o.) 
A németek előrenyomulása előtti menekülésük előtt a szovjet megszálló hadsereg ukrán civilek ezreit ölte meg, föleg Lviv város intelligenciáját. (Ukrajna enciklopédiája, 3. kötet, 222.o.) 
A szovjetek sietős visszavonulásának tragikus következményei voltak a Nyugatukrajnában bebörtönzött politikai foglyok ezrei számára. Mivel nem tudták őket időben kitelepíteni, az NKVD tömegesen mészárolta le őket 1941 június 22-29 között, függetlenül büntetésük okától. A legnagyobb mértékű tömeggyilkosságok Lviv, Sambir és a galíciai Stanyslavivban történtek, ahol kb. 10 000 rab halt meg, és Rivne és Lutskban Volhyniában, ahol további 5000-t gyilkoltak meg. A tömegdeportációk, a növekvő szovjet terror és ezek a gyilkosságok nagyban megnövelték a nyugatukránok utálatát a szovjetek iránt. (Orest Subtelny, Ukraine: Történelem, University of Toronto Press, Toronto Buffalo London, 1994, 461 o.) 
Röviddel a német haderő bevonulása után 2400 ukrán halottat mutattak, akiket tarkólövéssel öltek meg Lviv (Lemberg) város börtönében a szovjetek röviddel elvonulásuk előtt (Hans Frank, A bitófa árnyékában, 406. oldal). 
Lvovban 3 börtönben tartották a néhány ezer foglyot. Amikor a németek június 29-én megérkeztek, a város bűzlött és a börtönöket szörnyülködő rokonok állták körül. Hihetelen atrocitások történtek belül. A börtönök vágóhidakhoz hasonlítottak. Az NKVD-nek egy hetébe került a borzalmas feladat végrehajtása, mielőtt elmenekültek. (Gwyneth Hughes és Simon Welfare, Vörös Birodalom: Az USSR tiltott története, 1990, 133.o.) 
Megtudtuk, hogy mielőtt az orosz csapatok kivonultak volna, Lemberg (Lviv) polgárainak nagy hányadát, ukránokat és lengyeleket öltek meg ebben és más börtönökben. Továbbá, sok német férfi és tiszt testét találták meg, sokukat megcsonkítva. Lemberg lakossága keserűséget és bosszúságot érzett a lakosság zsidó részével szemben. (Erwin Schulz, 1941 májusától szeptemberéig az 5. különítmény parancsnoka volt, amely a C különítmény alá volt rendelve, John Mendelsohn, szerkesztő, A holokauszt, kiválasztott iratok 18 kötetben, Garland, New York, 1982, 18. kötet, 18 o.) 
Másnap Dr. Rasch informált minket, hogy a Lembergben meggyilkoltak száma 5000 körül volt. Kétséget kizárólag megállapították, hogy a bebörtönzések és gyilkosságok zsidó funkcionáriusok vezetése alatt történtek és Lemberg zsidó lakosságának részvételével. Ezért voltak Lemberg lakosai a zsidók ellen hangolva. (Erwin Schulz, 1941 májusától szeptemberéig az 5. különítmény parancsnoka volt, amely a C különítmény alá volt rendelve, John Mendelsohn, szerkesztő, A holokauszt, kiválasztott iratok 18 kötetben, Garland, New York, 1982, 18. kötet, 18 o.) 
A B különítmény vezetője jelentette, hogy ukrán lázadási kísérleteket az NKVD véresen elfojtott 1941 június 25-én Lvivban. Kb. 3000 embert lőtt le az NKVD. A börtönt fölgyújtották. Alig 20 %-a az ukrán intelligenciának maradt életben. (Működési helyzetjelentés, USSR, No. 10, 1941 Julius 2., Yitzhak Arad, Shmuel Krakowski és Shmuel Spector, A különítményekről szóló jelentés: A náci halálbrigádok zsidóellenes propagandája 1941 július 1943 január között, Holokauszt könyvtár, New York, 1989, 2. oldal). 
Hely: Lvov. 
Megbízható forrás szerint az oroszok kivonulásuk előtt 30 000 lakost lelőttek. A GPU börtöneiben fölhalmozott és elégetett testek szörnyű módon meg voltak csonkítva. A népesség izgalomban van: 1000 zsidót tereltek össze erőszakkal. (Működési helyzetjelentés, USSR, No. 10, 1941 Julius 2., Yitzhak Arad, Shmuel Krakowski és Shmuel Spector, A különítményekről szóló jelentés: A náci halálbrigádok zsidóellenes propagandája 1941 július 1943 január között, Holokauszt könyvtár, New York, 1989, 4. oldal). 
Hely: Zviahel (Novograd-Volynski) 
.. 
Mielőtt a bolsevikok elmenekültek volna, zsidókkal együtt megöltek néhány ukránt, ezt a június 25-i ukrán felkeléssel indokolták, amely a rabokat akarta kiszabadítani. 
Megbízható információk szerint kb. 20 000 ukrán tűnt el Lvovban, akiknek 80%-a az intelligenciához tartozott. 
Lvov börtönei zsúfolva voltak a meggyilkolt ukránok tetemeivel.Szerény számítás szerint csak Lvovban 3 és 4 ezer közötti számú személyt öltek meg vagy deportáltak. 
Dobromilban 82 halottat találtak, akik közül 4 zsidó volt. Az utóbbiak bolsevik informátorok voltak, akiket azért öltek meg, mert a gyilkosságokban cinkosok voltak. Dobromil mellett egy elhagyott sóbánya aknája tele volt töltve halottakkal. Közvetlen szomszédságában egy 6*15 m-es méretű tömegsír található. A Dobromilban meggyilkoltak száma néhány százra tehető. Samborban 1941 június 26-án a bolsevikok kb. 400 ukránt lőttek le. További 120 embert gyilkoltak meg 1941 június 27-én. A többi 80 fogolynak sikerült lefegyverezni a szovjet őröket és elmenekültek. ... 1939-ben már sok ukránt lelőttek és 1500 ukránt valamint 500 lengyelt keletre deportáltak. 
Oroszok és zsidók követték el ezeket a gyilkosságikat nagyon kegyetlen módon. Bestiális csonkítások voltak napirenden. A nők mellét és a férfiak nemiszervét gyakran levágták. Zsidók gyerekeket a falhoz szögeztek és aztán meggyilkolták őket. A gyilkosságot tarkólövéssel hajtották végre. Kézigránátokat is gyakran használtak ezeknek a gyilkosságoknak az elkövetésére Dobromilban férfiak és nőket kalapácsütésekkel öltek meg. A kalapácsokat azelőtt a vágóhídon használták a jószág elkábítására. Sok esetben kegyetlenül megkínozták áldozataikat: csontjaikat eltörték, stb.. Samborban bekötötték az áldozatok száját, hogy a kínzás és gyilkosság elkövetésekor ne adjanak ki hangot. A zsidók, néhány közülük hivatalos pozícióban, gazdasági erejük mellett, mindig szolgálták a bolsevik rendőrséget, és ezeknek a kegyetlenségeknek mindig partnerei voltak. Hét elfogott német pilótát is meggyilkoltak. Hármukat az orosz katonai kórházban végezték ki haslövéssel. 
Visszavonulásik előtt a bolsevikok a Lutski börtön 4000 lakójából 2800-at megöltek. 19 ukrán jelentése szerint, akik sebesülésekkel túlélték a mészárlást, a zsidók meghatározó szerepet játszottak a bebörtönzésekben és a kivégzésekben. A Zlochevi vizsgálatok bebizonyították, hogy az oroszok visszavonulásuk előtt 700 ukránt zártak be és gyilkoltak meg, és ebbe az egész helyi ukrán intelligencia beleesett. 
(Működési helyzetjelentés, USSR, No. 24, 1941 Julius 16, Yitzhak Arad, Shmuel Krakowski és Shmuel Spector, A különítményekről szóló jelentés: A náci halálbrigádok zsidóellenes propagandája 1941 július 1943 január között, Holokauszt könyvtár, New York, 1989, 29.33. oldal). 
Hely: Pleskau (Pskov)... 
A lakosság általában meg van arról győződve, hogy elsősorban a zsidókat kellene felelősségre vonni az Ukrajnában elkövetett atrocitások miatt. Ez amiatt van, mert az oroszok elvonulásuk előtt vagy deportálták az ukrán intelligenciát, vagy kivégezték őket, azaz meggyilkolták őket, feltételezhető, hogy az oroszok elvonulásáig Pleskauban 100 befolyásos ukránt gyilkoltak meg. A testeket még nem találták meg, de a keresés már megindult. 100-150 körüli számú ukránt gyilkoltak meg az oroszok Kremenetsben. Ezeknek néhányát állítólag forró vizet tartalmazó üstökbe dobták. Ezt abból következtették, hogy az exhumált testek némelyikéről hiányzott a bőr... Dubno elhagyása előtt az oroszok, szokásuk szerint tömeggyilkosságot követtek el. 
Tarnopolból való menekülésük előtt, úgy mint Lvovban és Dubnóban, tomboltak. Kiásták 10 német katona holttestét. Majdnem mindegyiknek dróttal volt a keze a hátán összekötve. A testeken rendkívül brutális csonkítások voltak láthatók, úgy mint kinyomott szemek, levágott nyelvek és végtagok. 
A meggyilkolt ukránok száma, akik között asszonyok és gyermekek is voltak, 600-ra tehető. Az oroszok megkímélték a zsidókat és a lengyeleket. A tarnopoli halottak száma az orosz megszállás után 2000-re becsülhető. Az ukránok tervezett deportációja már 1939-ben elkezdődött. Alig van Tarnopolban család, amelynek egy vagy több tagját nem deportálták. .. A teljes ukrán intelligenciát megsemmisítették. A háború kezdete óta az ukrán intelligencia 160 tagját gyilkolták meg vagy deportálták. A város lakosai megfigyelték, hogy 1941 július 1-ének kora reggelén egy kb. 1000 tagú civil csoportot hajtott a rendőrség és a katonaság a városból kifelé. 
Úgy mint Lvovba, kínzókamrákat találtak az igazságügyminisztérium börtöncellái mellett. Nyilvánvalóan itt forró és hideg fürdőket is használtak kínzásra, mivel néhány holttest teljesen meztelen volt, bőrük megégve és leválva sok helyen. Egy másik teremben egy vasrostélyt találtak, amely kb. 1 méterrel volt a föld fölött és alatta hamut találtak. Egy ukrán mérnök, aki szintén meg akartak ölni, és aki úgy menekült meg, hogy egy halott áldozat vérét kente arcára, beszámolt arról, hogy lányok és asszonyok sikoltozását is hallotta. (Működési helyzetjelentés, USSR, No. 28, 1941 Julius 20, Yitzhak Arad, Shmuel Krakowski és Shmuel Spector, A különítményekről szóló jelentés: A náci halálbrigádok zsidóellenes propagandája 1941 július 1943 január között, Holokauszt könyvtár, New York, 1989, 38-40. oldal). 
A zsidók ukránellenes bűneinek fölsorolásánál fontos két pont aláhúzása: Először az, hogy ugyan a fenti idézetek sok részletet elmondanak, a jelentés messze nem teljes. Hasonló jelentések kötetei olvashatók hasonló eseményekről. Másodszor, a fenti idézetek olyan eseményekről szólnak, amelyek néhány hét lefolyása alatt zajlottak le. Hasonló zsidó háborús bűnök az emberiség és ukránok ellen történtek a kommunista uralom alatt, évtizedek során, de ezek száma túl nagy ahhoz, hogy itt fölsoroljuk őket. 
Az NKVD-t zsidók dominálták. 
Ki volt felelős ukránok 1941-es, a németek bevonulása előtti lemészárlásáéert? Nyilvánvalóan az NKVD, és az NKVD-ről szóló fejezetek gyakran megerősítik, hogy az NKVD-t zsidók dominálták. De pontos-e ez az állítás, amely a szovjet titkosrendőrség aránytalanul magas zsidó részvételéről szól? Olyan megállapítások, mint a következő, azt sugallják, hogy ez valószínű: Yoram Sheftel, John Demjanjuk izraeli védőügyvédje a következőt jelenti Szimferopol, Ukrajnai utazásáról, 1 KGB 1990-es főhadiszállásáról:
A jobb falon egy emlékmű volt kb. 30 Szimferopoli KGB ember nevével, akok a nagy honvédő háborúban estek al, ahogy a szovjetek a II. vh-t nevezték. Megdöbbentem és haragudtam a nevek olvasásakor: az első Polonski volt, az utolsó Levinstein, közöttük pedig olyanok mint Zalmonowitz, Geller and Kagan - mind zsidók. A zsidó fiatalság legjobbja Oroszországban, a cionizmus gerince, eladta magát és lelkét a vörös ördögnek. (Yoram Sheftel, A Demjanjuk ügy: Egy látványos per felemelkedése és lezuhanása, Victor Gollancz, London, 1994, 301 o.)
Sheftel itt azt mondja, hogy a Szimferopoli KGB személyzetének 30 neve, akik a háborúban meghaltak, mind zsidó név volt. Természetese Sheftel 30 emberből álló mintája nem jellemzi szükségszerűen az egész NKVD-t. De az egész NKVD zsidó dominanciája nem ritka és kétséges feltevés, hanem sok irányból fenntartott állítás.
Zsidóként engem egy másik kérdés érdekel. Miért volt az NKVD-MVD nyomozók között olyan sok zsidó - ezek között e legkegyetlenebbek? Nekem ez egy fájó kérdés, de nem térhetek ki előle. (Yevgenia Albats, Állam az államban: A KGB és szerepe Oroszországban, Past, Present and Future, 1994, 147 o.)
Zsidók hemzsegtek a pártgépezet alsóbb fokozatain is - különösen a Csekában, és követőiben, a GPUban, OGPUban és NKVDban... Nehéz a zsidók túlsúlyát megindokolni a csekában. Lehet, hogy azért, mert a régi orosz uralom alatt nem érezték jól magukat, az új államban a valódi hatalmat maguknak akarták. (Leonard Shapiro, A zsidók szerepe az orosz forradalmi mozgalomban, s szláv és keleteurópai szemle, 1961, 40, 165 o.) 


2. Rész 

Zsidó háborús bűnök és más bűnök az 

emberiség ellen a német megszállás alatt. 


A médiák, és talán az Ön igazságügyi minisztériuma is sokat tesz azért, hogy bemutassa, hogy számos ukrán együttműködött a megszálló németekkel. Azonban a zsidóknak is megvoltak a kápóik (zsidó náci rendőrség), a Judenrat-juk (zsidó szenátusuk a náci uralom alatt), zsidó együttműködőik és informátoraik. A média sokat beszélt az ukrán segédrendőrségről, amely a németeknek segített, de arról nem látszik tudni, hogy a közvetlen halálos veszély miatt az együttműködésnek több iránya is volt. 
A Jüdische Ordnungsdienstnek, amely gettók zsidó rendőrségének neve volt, több ezer embere volt elkobzási tevékenységre. Csak a varsói gettóban a zsidó rendőrség 2500 fő körül volt. Lódzban 1200 fő körül, A Lvovi gettóban 500 ember. stb... (Raul Hilberg, Az európai zsidók megsemmisítése, Quadrangle Books, Chicago, 1961, p. 310) 
Ilyen nagyszámú zsidó rendőrség mellett - ezrekről beszélünk - minden olyan történethez, amely arról szól, hogy az ukrán segédrendőrség letartóztat egy zsidót, nehéz lenne egy olyat találni, hogy a zsidó rendőrség pontosan ugyanezt teszi? A játékban, amely arról szól, hogy egy életet megmentünk egy kegyetlen úrnak szolgálva, nem tüntettek ki egy pár zsidót? És az Ön igazságügyminisztériuma vajon egymás mellé tette-e az ukrán és zsidó együttműködők listáját és megállapította, hogy az ukránoké hosszabb vagy inkább korholható - vagy egyáltalán, van-e az Ön igazságügyminisztériumának zsidó listája? 
De hogy kimutassuk, hogy a zsidók is szolgáltattak embereket a náci rendőrség akciói számára, lehet, hogy elbagatellizálja az ügyet. Valójában lehetséges annak a kimutatása, hogy minden esetben a zsidóellenes akciók a zsidó kápók fennhatósága alatt történtek: 
A nácik sátáni terve biztosította, hogy minden zsidó személyes sorsa - élete és halála- teljesen a zsidó szenátus [Judenrat] döntésétől függött. A nácik időről időre elhatározták, hogy egy bizonyos számú egyén a munkatáborokba utazik megsemmisítésre, de az egyéni kiválasztás teljes egészében a zsidó szenátus kezében volt, az emberrablásokat és bebörtönzéseket a zsidó rendőrség hajtotta végre (kápók). Ilyen agyafúrt módon a zsidók rendkívül sikeresek voltak a tömeggyilkosságok végrehajtásában és a gettó légkörének megmérgezésében az erkölcsi degeneráció és korrupció útján. (Reb Moshe Shonfeld, A holokauszt áldozatok vádja. Zsidó háborús bűnösök iratai és vallomásai, Neturei Karta of U.S.A., Brooklyn, 1977, 119-120 oldal, kiemelés tőlünk) 
Dr. Israel Shahak a szerkesztőhöz intézett levelében aláhúzza, hogy majdnem minden adminisztratív feladat, a nácik irányvonalának kivitelezésére zsidó kezekben volt, a zsidó együttműködők mindenütt ott voltak, és a zsidó együttműködők tették a zsidó holokasztot kivitelezhetővé, és ők akadályozták meg a zsidó ellenállást is. Különösen figyelemre méltó, hogy a varsói gettóban levő gyerekeknek azt tanították, hogy jobban féljen a zsidó kollaboratőrtől, mint az ukrántól: 
A holokauszt meghamisítása. 
Prof. Israel Shahak levele a szerkesztőhöz, publikált 1989 május 19-én Kol Ha'ir, Jeruzsálemben. Online: http://www.kaiwan.com/codoh/newsdesk/890519.HTML
Nem értek egyet Haim Baram véleményével, hogy az izraeli oktatási rendszer tanulóiba "holokauszt tudatot" nevelt . (Kol Ha'Ir 1989. május 12). Ez nem "holokauszt tudat", hanem inkább a holokauszt mítosza, vagy inkább a holokauszt meghamisítása (olyan értelemben, hogy egy féligazság rosszabb, mint egy hazugság.), amelyet beléjük neveltek.
Mint olyan valaki, aki átélte a holokausztot, először Varsóban aztán Bergen-Belsenben, rögtön tudok példát adni a mindennapi élet teljes ignorálására a holokauszt alatt. A Varsói gettóban, az első masszív megsemmisítési periódusban, (1943 júniusa és októbere között), szinte nem is lehetett német katonákat látni. szinte minden adminisztratív munkát és később a zsidók százezreinek transzportját halálukba a zsidó kollaborátorok végezték. A varsói gettófelkelés kitörése előtt (amelynek tervezése a zsidók többségének megsemmisítése után kezdődött), a zsidó földalatti mozgalom minden zsidó kollaborátort megölt, akit csak tudott, teljesen jogosan. Ha ezt nem tették volna, a felkelés sohasem kezdődhetett volna el. A gettó lakosságának nagy része gyűlölte a kollaboratőröket, sokkal inkább, mint a német nácikat. Minden zsidó gyerek megtanulta, és ez sokuknak az életét mentette meg:
"Ha belépsz egy négyzetbe, amelynek három kijárata van, az egyiket egy német SS katona őrzi, a másodikat egy ukrán és a harmadikat egy zsidó rendőr, próbálj meg először a németnél átmenni, utána talán az ukránnál, de sohasem próbálkozz a zsidónál."
Az egyik legfontosabb emlékem az, amikor a zsidó földalatti mozgalom megölt egy megvetésre méltó kollaborátort, lakásom közelében 1943 februárjában, énekeltem és táncoltam a még vérző tetem mellett a többi gyerekkel együtt. Még ma sem bánom ezt, éppen ellenkezőleg.
Világos, hogy ilyen események nem voltak kizárólagosan zsidók, az egész náci siker abban, hogy emberek milliói felett uralkodtak, a gonosz és ördögi tervből származott, hogy kollaboratőrök hajtottak végre szinte minden piszkos munkát nekik. De tud-e erről ma valaki? Ez és nem az, amit ma tanítanak, volt a realitás. A Yad Vashem színházról (a holokauszt múzeum helye -a szerkesztő) nem is szeretnék beszélni. Az és annak a gonosz kihasználása, mint például délafrikai náci-kollaboratőrök kitüntetése igazából minden szégyen szintje alatt van.
Ezért, ha egy kicsit is tudnánk az igazságról a holokausztot illetően, akkor megértenénk (függetlenül attól, hogy egyetértünk-e vele), hogy miért semmisítik meg a palesztínek az ő kollaboratőreiket. Ez annak az egyetlen módja, hogy harcoljanak a mi végtagtörő rendszerünk ellen.
Szívélyes üdvözlettel:
[Israel Shahak] 
Íme egy ilyen zsidó kollaborátor története: 
Moldetsky,a cionista munkáspárt vezetője, aki a bedzini szenátus vezetője volt, az évek során sok ezer zsidót választott ki kényszermunkára és megsemmisítésre, míg neki sikerült életben maradni. A tömegdeportálásokra Moldetsky kiadott egy parancsot, amely teljesen csaló és megtévesztő volt, amelyben ezt írta: "Zsidók, vegyétek föl ünneplőtöket, és örömmel vonuljatok a gyülekezőhelyekre. Senki se maradjon otthon." A zsidók ártatlanul engedelmeskedtek neki. Ennek eredményeként nagy családok - az öregekkel együtt-, összesen 8000 ment Auschwitzba. A nácik a csecsemőket zsákokba tették...
A háború után Moldetsky cionista tevékenysége jóvoltából érthetően az elsők egyike volt, aki bevándorolhatott Palesztínába. A zsidók tízezreinek gyilkosaival való kollaborációja miatt a zsidó ágentúra hivatalnokai nem találták úgy, hogy alkalmatlan lenne a beutazásra. Eretz Yisroelbe ment, ahol a Bedzini zsidók bosszúja elérte egy hegyi túra alkalmával. (Reb Moshe Shonfeld, A holokauszt áldozatok vádja. Zsidó háborús bűnösök iratai és vallomásai, Neturei Karta of U.S.A., Brooklyn, 1977, 122.123 oldal)
A média sokszor bemutatta a megszálló németeket üdvözlő ukránokat. Például 1993 október 24-én Morley Safer ' A szabadság csúnya arca' c. 60 perces történetben azt állította, hogy: ' ugyanazon a tér [Lviv, Ukrajna]-ban üdvözölte 50 éve Hitler csapatait felszabadítóként', mintha ez egy ukrán tünet lenne a nácik iránti szeretetet mutatva. Safer úr nem mondta meg, hogy azon a téren ukránok, lengyelek és zsidók üdvözölték Hitler csapatait. Zsidók üdvözölték Hitler csapatait? Igen, nézzük tovább:
Az uralkodó meggyőződés az volt, hogy a rossz dolgok Oroszországból jönnek és a jó dolgok Németországból. A zsidók történelmileg Németországgal szimpatizáltak oroszországgal szemben, Nem Oroszország, hanem Németország volt hagyományos útirányuk, ha menekültek. 1939 októbere és novembere között emiatt a meggyőződés miatt költöztek zsidók ezrei az orosz megszállta Lengyelországból a német megszállta Lengyelországba. Az áram akkor állt meg, amikor a németek lezárták a határt. Hasonlóképpen egy évvel később amikor a szovjetek az újonnan meghódított területeken tömeges deportációkat hajtottak végre, ez a területen élő ukránoket, lengyeleket és zsidókat egyaránt nyugtalanította. Majdnem mindenki várta a német csapatok bevonulását. Amikor 1941 nyarán a hadsereg végre megérkezett, különösen az öreg zsidók emlékeztek rá, hogy az első világháborúban a németek felszabadítóként jöttek. Ezek a zsidók nem fogadták el, hogy a németek most üldözőkként vagy gyilkosként jönnek. (Raul Hilberg, Az európai zsidók megsemmisítése, Quadrangle Books, Chicago, 1961, 206 o.)
Miután észrevesszük a szándékot, hogy az ukránokat támadják a németek szíves fogadása miatt, a nem pártos megfigyelő észreveszi, hogy mindenkit megrettentett kiszolgáltatása a kommunizmusnak, és hogy Nyugat-Ukrajnában a háború első napjaiban senki sem tudta, hogy a németek jót vagy rosszat hoznak, és mindenki remélte, hogy az új irányítás könnyebbséget fog hozni.
A média sokat lovagolt az ukránok kegyetlenségén a nácik szolgálatában, néha azzal a felületes kommentárral, hogy az ukránok bizonyos értelemben 'rosszabbak voltak mint a nácik'. Például Morley Safer, Simon Wiesenthalhoz címezve a következőt mondta: 'Az a benyomásom, hogy az ukránok akciói rosszabbak voltak, mint a németekéi.' Amit Safer úr nem tűnik tudni az az, hogy egy pártatlan szemlélő a zsidók között ugyanolyan kegyetlenséget vesz észre és ugyanolyan együttműködést lát:
Kérdezzük meg a gettók és táborok túlélőit. Mind igazolják, hogy azok a verések, amelyeket a zsidó 'aranyifjúságtól' kaptak, tele voltak gúnnyal. Ezek nagyobb lelkesedéssel és kegyetlenséggel hajtották végre feladataikat, mint azt a német parancsnokok kívánták. (Y. Efroiken, a zsidók hősiessége és szent mivolta, Reb Moshe Shonfeld, A holokauszt áldozatok vádja. Zsidó háborús bűnösök iratai és vallomásai, Neturei Karta of U.S.A., Brooklyn, 1977, 21 oldal)
Ő [K. Tzetnik] úgy festi le Eliezer Greenbaum képét, Yitzchak Greenbaum fiáét, aki, hála taktikájának, hogy kémként és kegyetlenségek véghezvivőjeként működött, amely még a németeket is mulattatta, kinevezték a lakótömb parancsnokának. (Reb Moshe Shonfeld, A holokauszt áldozatok vádja. Zsidó háborús bűnösök iratai és vallomásai, Neturei Karta of U.S.A., Brooklyn, 1977, 21 oldal)
Gyakorlatilag minden kápó tiszt egyetemet végzett volt, akik bestiaként viselkedtek és időnként kegyetlenebbek voltak mint a nácik. (Reb Moshe Shonfeld, A holokauszt áldozatok vádja. Zsidó háborús bűnösök iratai és vallomásai, Neturei Karta of U.S.A., Brooklyn, 1977, 121 oldal)
Az a kanadai igazságszolgáltatás érdeke, hogy üldözze az ukrán kollaboratőröket míg védje a zsidó kollaboratőröket? Azért bocsát meg a zsidó kollaboratőröknek, mert azok kényszer alatt szolgálták német uraikat? Ha igen, akkor miért nem esnek az ukránok hasonló megértés alá? Ők is hasonló kényszer alatt szolgáltak. A németek az ukrán népességgel rendkívül szigorúan és kegyetlenül bántak. Még lényegesebb, az ukrán táborőröket nagy részét szovjet hadifoglyokból toborozták, akik semmiféle holokausztról nem tudtak és akik egyetlen választása az volt, hogy a német hadifogolytáborokban elpusztulnak. Ha a németekkel való együttműködést az önvédelem és a holokauszttól való menekülés megbocsájtja, akkor ezeket az ukrán hadifoglyokat föl kell menteni, mivel ők milliószámra pusztultak el a német hadifogolytáborokban:
A győzelem reményében és a 'fölösleges' szlávok megsemmisítésének akaratától vezetve, a náci hatóságok a foglyokat a szabad ég alatti táborokban tartották, amelyeket szögesdróttal kerítettek körül és megengedték nekik, hogy meghaljanak vagy járványok és betegségek áldozatai legyenek. Gyakran egyszerűen megölték foglyaikat. Következésképpen a háború végén az 5.8 millió szovjet fogolyból akik a németek foglyai lettek, 3.3 milló pusztult el. ezen halálesetekből kb. 1.3 millió Ukrajnában halt meg.(Orest Subtelny, Ukrajna: Történelem, University of Toronto Press, Toronto Buffalo London, 1994, 468 o.)
3. Rész 
Zsidó háborús bűnök és más bűnök az emberiség ellen közvetlenül a második világháború után. 
Minden tény, amit ebben részben közlünk, John Sack Szemet szemért: A zsidók németek elleni bosszúja 1945-ben c.művéből származik, Basic Books, New York, 1993.
A szerző:
John Sack, a 'Szemet szemért' szerzője zsidó és a könyv hátoldala a következőt mondja róla:
John Sack 50 éve újságíró. Riporterként dolgozott Észak - és Délamerikában, Afrikában és Ázsiában. A Harper's-nek, a The Atlanticnak, a The New Yorkernek dolgozott, emellett az Esquire társszerkesztője, író, hírszerző és levelező a CBS-nél, dolgozott Koreában, Vietnamban, és Irakban. Hét könyv írója, többek között az M-é és a Calley hadnagyé. 
A háború utáni bűnözők zsidók voltak. 
Ő volt az állambiztonsági hivatal vezetője Sziléziában, irodáját Katowicében nyitotta meg, föltette a falra Sztálin képét és zsidókat nevezett ki a hírszerzés,a börtön stb.. élére és a tisztek háromnegyed része is zsidókból állt. D Josef mégsem volt a jó tündér. A jó tündér Sztálin volt. A zsidóknak nem volt furcsa Sztálin irántuk mutatott szeretete, mert úgy vélték. hogy azt akarta, hogy a németeket a pokol kutyái pusztítsák el: azaz ők....
Miért volt Sztálin olyan részrehajló a zsidókkal? Sztálin nem magyarázta el. ... Rendeletére egy olyan zsidó lett az állambiztonság vezetője, akinek az apja Treblinkában halt meg. és minden osztály élén zsidó állt, akinek a neve nem hangzott zsidósan, mint "General Romkowski" vagy "Colonel Rozanski". Ezek az emberek nevezték aztán az összes többi biztonsági szolgálati vezetőt Lengyelországban- Josefet beleértve, akit most Jozefnek hívtak, és aki sohasem csodálkozott azon, hogy miért szereti Sztálin a zsidókat. (John Sack Szemet szemért: A zsidók németek elleni bosszúja 1945-ben Basic Books, New York, 1993., 52-53 o.)
Egy prágai barátja volt Csehszlovákiában az államvédelem vezetője.. Sztálin tehát ide is zsidót tett.
(John Sack Szemet szemért: A zsidók németek elleni bosszúja 1945-ben Basic Books, New York, 1993., 96 o.)
Október 17-én Lengyelország elnöke parancsba adta, hogy azokat a németeket, akik nem voltak bebörtönözve, ki kell utasítani Lengyelországból és Németország lengyelek által igazgatott részeiről. és a harangok zúgására a lengyel rendőrség összegyűjtötte őket és mind a tíz milliót vonatra tette - a történelem legnagyobb emberi helyváltoztatását kényszerítve ki. Kattowitzben, Kielceben, Breslauban, Stettinben és más városokban a rendőrfőnök zsidó volt. Sokan voltak volt partizánok, akiket 1944 augusztusában Lublinban ünnepeltek, ahol Lengyelország rendőrfőnöke, katolikus ember .. egy zsidót nevezett ki Lublin rendőrfőnökévé és ott minden körzet rendőrfőnökévé. Egy évre rá, 1945-ben ezek az emberek lettek Lengyelországban és és Németország lengyelek által igazgatott részeiben több helyen rendőrfőnökök. Breslauban, amely Németország lengyelek által igazgatott részében a legnagyobb város, a rendőrfőnök, a hivatalvezető a németek ügyeinek intézésére, a lengyel hadsereg belső biztonsági osztályának vezetője sőt Breslau polgármestere is zsidó volt.
(John Sack Szemet szemért: A zsidók németek elleni bosszúja 1945-ben Basic Books, New York, 1993., 138 o.)
Olyan helyeken mint Gleiwitzben, a lengyeleket a börtön fala felé fordították, a zsidó kivitelezők nagy vasgyűrűkhöz kötötték őket és azt mondták: 'Vigyázz! Kész! Tűz!', lelőtték őket és azt mondták a lengyel börtönőrőknek: 'Ne beszéljetek erről!'. A lengyel őröknek ez nem tetszett, de a Jacobok, Josefek és Pinekek, a pimasz hivatalnokok, lojálisak voltak Sztálinhoz, mivel ők magukat zsidó hazafiaknak tartották és nem lengyel hazafiaknak. És ezért foglalkoztatott Sztálin a jó tündér zsidókat. .. és tette őket a lengyel állambiztonság hivatalaiba, a saját eszközeiként a Lengyel Népköztársaságban.
(John Sack Szemet szemért: A zsidók németek elleni bosszúja 1945-ben Basic Books, New York, 1993., 139 o.)
A Kattowitzi rendőrfőnök Pinek Pakanowski volt, és Breslau rendőrfőnöke Shmuel "Gross,", aki a lengyel nevet, Mieczyslaw "Gross." -t használta. Más zsidó rendőrfőnökök Lengyelországban és Németország lengyelek által igazgatott részein Yechiel Grynspan Hrubieszowban, Ayzer Maka Bielsko-Bialaban és egy nem azonosított ember Zabkowicében. A Lublini partizánok - kétszáz ember, mind zsidó - lettek a "Chiel csoport" a Holod zászlóaljban. A csoport parancsnoka Captain Yechiel "Chiel" Grynspan volt és a zászlóalj parancsnoka Captain Aleksander Skotnicki, aki Zemsta néven volt ismert. Lengyelország rendőrfőnöke Juzwak lett, akit General Witold néven ismertek. "Gross" lett Lublin rendőrfőnöke, és nyolc körzetvezetőjének egyike Sever Rubinstein volt."Gross," szerint Lublin rendőrtisztjeinek 80%-a és rendőreinek 50%-a zsidó volt. (John Sack Szemet szemért: A zsidók németek elleni bosszúja 1945-ben Basic Books, New York, 1993., 215 o.) 
Néhány, a zsidók által a háború után elkövetett háborús bűn. 
Nap mint nap a németek Shlomo pincéjében a második és harmadik emeleti hivatalokba kellett hogy menjenek. Nyolc kihallgató, majdnem mind zsidó állta körül a németet, mondva: 'Tagja voltál a náci pártnak?'. Néha egy német erre 'igen'-nel felelt, és a fiúk azt kiáltották: 'Te disznó' és ütötték és mielőtt visszaküldték cellájába, sokszor eltörték a karját. ...
De néha egy német nem vallott. Ilyen eset volt egy 25 éves ember aki tagadott, mikor egy 200 $-os kém azt mondta: 'Te párttag voltál. Én tudom!'. Az embert a szürke épületbe vitték egy harmadik emeleti kihallgatószobába és egy fiú megkérdezte: 'Párttag voltál?' 'Nem'.
'Hány embernek vagy a főnőke?'
'Főszezonban 35-en'
'Akkor biztosan párttag voltál'- következtette a fiú. Elkérte a német irattárcáját ahol megtalálta a horgászóengedélyét amelyen a német horgásszövetség pecsétje volt. Ezt tanulmányozva azt mondta: 'Ezen a párt pecsétje van.'
'Nem az'. mondta a német. Karját az első világháborúban vesztette el és ahogy jobb karjával gesztikulált, a fiúnak úgy tűnt, hogy Hitlert élteti. A fiú feldühödött. Megfogta az férfi gallérját és leütötte. Ahogy az a padlóra esett, csizmájával ráugrott a férfi mellkasára és azon ugrált. Egy fél tucat vallató, majdnem mind zsidó, lenyomták a férfit egy székre, lehúzták a nadrágját és gumibotokkal és kövekkel teli gumizsákokkal ütlegelték. A zsidó karjai izzadni kezdtek, a férfi meztelen lábán vár kezdett folyni.
'Párttag voltál?'
'Nem'.
'Párttag voltál?'
'Nem'.- a német sikoltott, addig sikoltott, amíg a fiúk Shlomo konyhájába mentek és egy fakanállal rongyokat nem tömtek a német szájába. Aztán abbahagyták ütlegelését.
(John Sack Szemet szemért: A zsidók németek elleni bosszúja 1945-ben Basic Books, New York, 1993., 75 o.)
Lola, egy zsidó táborparancsnoknő nem szólt bele, ha emberi részegen kinyitották a cellákat, kihúzták a németeket, takarókat tettek rájuk, hogy a verés nyomai ne hozzák zavarba a lengyel törvényszékeket, azt mondták: 'disznók' és aztán fegyvereik agyával verték a foglyokat. Auschwitzban, ahol zsidókat nem erőszakoltak meg (SS embereket felakasztottak ilyesmiért), de Gleiwitzben egy lelkes kihallgató lehúzta egy német lány ruháit, az ölébe ültette és azt mondta: 'Tegyük meg. Egy perzsabundát adok neked!', de ha Lola tudott róla, ignorálta. A börtön hangos volt a németek jajgatásától, de Lola nem szólt semmit, és egy belső hang azt mondta a zsidó őröknek, hogy ha nem is tudod, hogy egy német bűnös-e, a szőke haj, a kék szem, a német nyelv igazolta, hogy ezek Hitler emberei voltak.
Egyszer egy német jelent meg fekete nadrágban, az SS színében Lola börtönében... Néhány őr, mind lányok, megragadták a terhelő bizonyítékot: A férfi fekete nadrágját, és olyan erővel húzták le, hogy az egyik ina elszakadt. A férfi jajgatott, de a lányok azt mondták neki: 'kuss' és nem vették észre, hogy a nadrág egy cserkészegyenruha része volt. A 'férfi' 14 éves volt.
A lányok elhatározták, hogy megkínozzák. Akkor az állambiztonságnak 227 börtöne volt németek számára és mindegyik a maga módján állt bosszút a II. vh-ért.A fiúk fadarabokat használtak Breslauban, de Frankensteinban fadarabokat nyomtak a németek körme alá. A Wunschelbergi fiúk megkorbácsoltak egy németet, kávét öntöttek a sebeibe és azt mondták neki: 'Te nem halsz csak úgy meg! Te meg fogsz dögleni!'. A Myslowitzi 800 fős börtönben, amelynek a parancsnoka egy Auschwitzi 20 éves zsidó volt, a fiúk ürüléket öntöttek egy német fejére, azt mondták neki: 'szedd össze a szart' és amikor megtette, újra a fejére öntötték. A Glatzi fiúk úgy akarták a németeket a 'nem' mondásáról leszoktatni, hogy a fogaikat verték ki, egy zsidó fiú Neissében egy némettel kihúzatta a saját aranyfogát...
A Gleiwitzi lányok tüzet használtak. Lefogták a 14 éves német fiút, cigarettákat nyomtak ki a testén és benzint használva, göndör fekete haját meggyújtották... Végül elengedték, a német hazament, ágynak esett és kezét a fején tartva mint egy boxoló a szorítóban kiabált: 'Ne tedd'. A fejbőre molyette rongy volt... Ideggyógyászhoz küldték és az életfogytiglanilag kezelte. (John Sack Szemet szemért: A zsidók németek elleni bosszúja 1945-ben Basic Books, New York, 1993., 87-88 o.)
Az őrők ágyrudakat, vasrudakat, és a németek mankóit használták... Egyszer egy német kezeit és lábát összekötötték, fejét pedig úgy verték a falba, mint egy ágyúgolyót. A központban Shlomo kedvenc nyírfaszékeit használták, de elégedetlen volt alkalmazott őreivel és éjszakáról éjszakára megismételte a kínzást. A holttesteket reggelente a hullaházba vitték, és a halottak nevét Shlomo följegyezte.
A testek száma óriási volt. A németekkel verették egymást: egymás gerincére kellett ugraniuk és egymás orrát nyomni. Olyan erővel ütötték a németeket, hogy az egyiknek kiesett az üvegszeme. Az őrök megerőszakolták a német nőket, egy 13 éves kislány terhes lett, és arra tanították be a kutyáikat, hogy a német férfiak nemiszervét leharapják a 'sic' parancsra... ...
Idővel Shlomo táborában a németek háromnegyed része meghalt, és Shlomo kijelentette: 'Ami a németeknek öt év alatt nem sikerült Auschwitzban, azt én öt hónap alatt megtettem Schwientochlowitzban. (John Sack Szemet szemért: A zsidók németek elleni bosszúja 1945-ben Basic Books, New York, 1993., 106-107 o.)
Potulicében több német halt meg, mint ahány zsidó a háború alatt meghalt... 'Disznók'- kiáltották a zsidók, és korbácsolták a németeket, Így Myslowitzban naponta százan haltak meg. Grottkauban a németeket krumpliszsákokban temették el, de Hohensalzában bemásztak a koporsóba, ahol a parancsnok elpusztította őket. Blechhammerben a zsidó parancsnok meg se nézte a németeket, így látatlanul haltak meg. ...Az egész területen az állambiztonságnak 1255 tábora volt, amelyekben németek voltak, és mindegyikben a németek 25-50 százaléka meghalt.
De az információ kijutott. A Berlinbe menő vonatokon újságírók jelentették ezt a briteknek és az amerikaiaknak... 1945 augusztus 16.-án Winston Churchill azt mondta a parlamentben: ' Németek hatalmas számban pusztulnak el. Lehet hogy egy szörnyű tragédia van kibontakozóban a vasfüggöny mögött.' Egy másik képviselő ezt mondta: ' Ezért haltak meg a katonáink?'. És Washingtonban egy amerikai képviselő augusztus 2-án azt jelentette: 'Azt reméltük, hogy a koncentrációs táborok szörnyűségei után ilyen többet nem történhet meg. Sajnos...' A szenátor utána beszámolt az ütlegelésekről, lelövésekről, a vízzel való kínzásokról, az fölvágott ütőerekről, a 'kiloccsantott agyvelőkről' az állambiztonság koncentrációs táboraiban.
A leghangosabban a Vöröskereszt tiltakozott - nem a nemzetközi Genfben, hanem az amerikai. Varsói emberei leutaztak Kattowitzba és beszéltek a zsidó fiúval, aki az állambiztonság titkára volt: Pinek .. (John Sack Szemet szemért: A zsidók németek elleni bosszúja 1945-ben Basic Books, New York, 1993., 110-111 o.)
A következő három évben 60 és 80 ezer közötti számú ember halt meg az állambiztonság injtézményeiben, sokkal kevesebb, mint ahány zsidó Auschwitzban halt meg, de sokkal többen, mint ahányan Belsenben, Buchenwaldban, vagy a többi helyek ezrein, ahol a zsidók ma kijelentik 'Sohasem felejtünk'.
(John Sack Szemet szemért: A zsidók németek elleni bosszúja 1945-ben Basic Books, New York, 1993., 114 o.)
Sokszor a 'nácik' a belépési korhatár alatt voltak. Chaim egyik táborában egy újszülött német volt fogvatartva, egy a balti tenger melletti táborban pedig egész barakkok voltak tele fehércsíkos bölcsőkkel és négykilós foglyokkal. Tejet nem kaptak, mert a vörösfejű doktor, egy zsidó Auschwitzból nem engedte be az anyákat, a lengyel felügyelőknek azt mondta:'elég, ha a papírok azt mondják, hogy beengedtem őket'. Az 50 csecsemőből 48 meghalt.
(John Sack Szemet szemért: A zsidók németek elleni bosszúja 1945-ben Basic Books, New York, 1993., 128 o.)
Egy napon a zsidó képviselő, [Czeslaw] tüzet gyújtott egy német barakkban, 'szabotázs'-t kiáltott, és ahogy a német asszonyok a homokot kezdték lapátolni, meggyújtotta szoknyájukat és a kiáltozó nőket a tűzbe nyomta. Az őrők egy német férfi szakállát egyszer satuba fogták és meggyújtották a németet.
A meghalt németek nevét minden nap Czeslawnak adták, aki mindig azt mondta: 'Miért ilyen kevés?'. Idővel Bielitzben majndnem mindenki meghalt. A legszerencsétlenebb németek a Grubeni asszonyok voltak. A háború alatt az SS 500 lengyelt temetett el egy Lamsdorf mellett levő mezőn, de Czeslaw úgy hallotta, hogy 90 ezren voltak, és elrendelte, hogy a Grubeni asszonyok ássák ki őket. Rosszul lettek, ahogy a fekete testek megjelentek. Az arcok már nem voltak felismerhetők, a hús már oszlófélben volt, de az őrök - akik gyakran pszichopatának látszottak , német nőket arra kényszerítettek, hogy urint igyanak, vért igyanak, egy ember ürülékét megegyék, olajos ötmárkást nyomtak egy nő vaginájába rákiáltottak a Grubeni asszonyokra: 'Feküdj le mellé!'. Mikor a asszony megtette, ezt kiáltották: 'Öleld meg! Csókold meg! Szeretkezz vele!' és a puskatussal benyomták a nők fejét a halott arcába. A nők, akik szájukat összeszorították, nem tudtak kiáltani, akik kiáltoztak, szájuk telement a halottak oszlóban levő húsával. Mikor felálltak, hányingerük volt és köpködtek, testük, ruhájuk, kezük tele volt hullaméreggel, ruhájuk nedves volt, büdösek voltak és így mentek vissza Lamsdorfba. A táborban nem volt zuhany, a hullák tífuszban haltak meg, 64 asszony halt meg Grubenben az eset következményeként.
(John Sack Szemet szemért: A zsidók németek elleni bosszúja 1945-ben Basic Books, New York, 1993., 130-131 o.)
A nemzetközi Vöröskereszt nemzetközi bizottsága szerint 1946 nyaráig nem lehetett a német hadifogolytáborokat Lengyelországban meglátogatni, és német civilek sohasem látogathatták meg ezeket. A német parlament rendeletére a német szövetségi archívumok egy titkos tanulmányt írtak, amelyet 1974 május 28-án szállítottak le a parlamentnek. A tanulmány összefoglalója szerint:
A lengyel táborokban és börtönökben kb. 200 ezer vagy ennél több ember volt, a halálozási arány 20-50 %-ig terjedt. Ez azt jelenti hogy ezekben 40 és 60 ezer között, de legalábbis 60 ezer ember semmisült meg. Mivel néhány táborban 50% volt a halálozási arány, 40 ezer túl alacsony becslés lenne, 100 ezer túl magas lenne, és becslésem szerint 60-80 ezer ember halt meg. Ez a szám lehet hogy magasabb, mert annak ellenére, hogy a jelentés erről nem szól, néhány táborban 80% volt a halálozási arány.
(John Sack Szemet szemért: A zsidók németek elleni bosszúja 1945-ben Basic Books, New York, 1993., 206 o.)
Anne O'Hare McCormick, a New York Timesban 1946 febr. 4-én megjelent cikkében a 'lengyelek' háború utáni cselekedeteit a nácik kegyetlen tetteivel hasonlította össze és B. Carroll Reece képviselő Tennesseeből 1957 május 16-án ezt népirtásnak nevezte. Azok közül a németek közöl, akik Lengyelországban vagy a lengyelek által igazgatott német területeken éltek, becslésem szerint 1950-ig 1 467 700 halt meg.
(John Sack Szemet szemért: A zsidók németek elleni bosszúja 1945-ben Basic Books, New York, 1993., 215 o.) 
Részletek és tények a Szemet szemértből.
John Sack részletes jegyzeteket és forrásokat ad meg, sok zsidó nevét, akik a fenti bűntényekben résztvettek. Sack jegyzetei között a következő jegyzet található, amely nagy archívumok létezését igazolja, amelyek zsidó háborús bűnöket és zsidók emberiség elleni bűneit tanúsítják a II. vh. után, és akinek az analízise kanadaiak egy kisebb hadseregét az Ön igazságügyminisztériumában foglalkoztathatna évekig:
Úgy ahogy zsidók ezrei számoltak írásban vagy szóban be a holokausztról, úgy írtak németek ezrei jelentést a háború utáni tapasztalataikról. Ezekből 40 ezer van a Koblenzi Bundesarchivban, a Német szövetségi Archívumban tárolva. Ezekből 748-at 8 kötetben nyilvánosságra hoztak. (John Sack Szemet szemért: A zsidók németek elleni bosszúja 1945-ben Basic Books, New York, 1993., 218 o.)
Ebből az alkalomból megkérdem Önt, hogy az igazságügyminisztérium alkalmazottai megvizsgálták-e ennek a 40 ezer tanúvallomásnak valamelyikét is, és ha nem miért nem?
4. Rész 
Zsidó háborús bűnök és más bűnök az emberiség ellen a Közelkeleten 
Az előbb fölsorolt események rettenetesek, de egy értelemben el vagyunk tőlük szigetelve, az idővel. Ezek nem ma történnek. Ez történelem. Ma már túl késő van az elkövetők megfogására, vagy majdnem túl késő. Az áldozatok régen sírjaikban vannak, kínzóik is csatlakoztak hozzájuk, a szenvedésnek régen vége van. és az emlékezések majdnem kialudtak, mint egy gyertya. A történészeknek ugyan sok elvégzendő munka maradt , de mi, a többiek élhetjük életünket.
Az itt leírt rémségek esetében ez nem áll. Ezek ma történnek, a vér ma folyik. A kínzottak sikolya ma visszhangzik. Ezeket a rémségeket le tudjuk állítani és meg tudjuk büntetni őket. Nem olyan egyszerűek, hogy elolvasásuk után egyszerűen tovább éljük életünket.
A kanadai háborús bűnösök üldözésében - az alant leírt izraeli háborús bűnösök fiatalok és egészségesek, lehet, hogy Kanadába fognak kivándorolni, és valószínűleg némelyikük ma köztünk él. Hogy koros kanadaiakat azért üldöznek, mert halálos veszedelem idején vonakodva német egyenruhát öltöttek és felületesen állítólagos feladatokat vittek véghez, míg fiatal kínzók és gyilkosok, akiknek kezén friss a vér, szabadon és büntetlenül sétálnak közöttünk, ez olyan következetlenség, hogy én ebben a levélben kérem az Ön igazságügyminisztériumát ennek elmagyarázására.
A szerző:
Az alanti idézetek mind Norman G. Finkelstein-től származnak, többnyire a 'Palesztína emelkedése és bukása: Az intifáda éveiről való személyes beszámoló', University of Minnesota Press, Minneapolis és London, 1996; c. könyvből, egy idézet a 'Képzelet és valóság és az Izrael-Palesztin ellentét realitása', Verso, London és New York, 1995.c. könyvből.
Norman Finkelstein nemzetközi kapcsolatokat és politikai elméletet oktat a City University of New Yorkban és a New York Universityn. A két könyvének végén megjelent izzó hangú riportok túl számosak ahhoz, hogy itt visszaadjuk őket itt. A 'Képzelet és valóság' ajánlása értékes betekintést nyújt a hátterébe:
Szeretett szüleimnek,
Maryla Husyt Finkelsteinnak, A Varsói gettó túlélője, Maidanek koncentrációs tábor,
és Zacharias Finkelsteinnak A Varsói gettó túlélője, Auschwitz koncentrációs tábor.
Sohasem felejtsem el vagy bocsássam meg ami velük történt.
Kezdjük egy rövid statisztikai adatgyűjteménnyel, amelyet Finkelstein bemutat Izrael születését illetően:
1947 és 1949 között 750 000 palesztint űztek ki és Izrael kikiáltotta függetlenségét, 1967 júniusában 300 000 palesztin menekült vagy üldözték el őket ahogy Izrael a Nyugati partot és a Gázai övezetet meghódította. Falvak százait törölték le a térképről. A Nyugati part és a Gázai övezet izraeli megszállása során 1967 júniusa után több mint ezer palesztint nőket és gyerekeket is - deportáltak vád és tárgyalás nélkül. A föld felét és az értékes víztartalék 80%-át vette el az izraeli kormány. Amíg a deportált palesztínok távol voltak, 100 ezer zsidó telepedett le a Nyugati parton és a Gázai övezetben. Mindezek az intézkedések - és ennél sokkal több hasonlót hozott Izrael a megszállott övezetekben - ahogy egy iraeli újság szépítően nevezte 'nagyon messze vannak a nemzetköti jog normáitól'. (Hotam, 1989 augusztus 4-én) (Norman G. Finkelstein, 'Palesztína emelkedése és bukása: Az intifáda éveiről való személyes beszámoló', University of Minnesota Press, Minneapolis és London, 1996; 52 o.)
És egy pár példa azokból az eseményekből, amelyek Izrael függetlenségi háborúját alkották:
Atrocitások történtek, ezek 'kétségtelenül fölgyorsultak az IDF haladása során' (Birth, 230. oldal). Vegyük szemügyre az Ad Dawayimai tömeggyilkosságot késő októberben. Egy katona, az eset szemtanúja leírta, hogy az IDF, amely a falut harc nélkül foglalta el, először 80-100 arab férfit ölt meg, utána nőket és gyerekeket. A gyerekekt úgy ölték meg, hogy fejüket bottal szétverték. Minden házban volt legalább egy halott. A többi arabot bezárták házaikba 'élelem és víz nélkül', és a falut szisztematikusan kipusztították.
Egy parancsnok elrendelte, hogy egy utász tegyen két idős asszonyt egy bizonyos házba és robbantsa fel a házat velük együtt. Az utász megtagadta a parancsot. A parancsnok ekkor saját embereinek parancsolta meg az asszonyok bezárását és megtették az ördögi tettet. Egy katona azzal büszkélkedett, hogy egy asszonyt megerőszakolt és utána lelőtte. Egy asszonyt, aki újszülött gyermekét hordozta, megbíztak, hogy takarítsa azt az udvart, ahol a katonák ettek. Egy pár napig dolgozott. Végül lelőtték őt is és a csecsemőt is.
A katona, aki szemtanú volt azt a következtetést vonta le, hogy: 'kulturált tisztek váltak brutális gyilkosokká és azt nem a csata hevében... de a kiirtás és pusztítás elve tette őket azzá. Minél kevesebb arab marad, annál jobb. ...
Morris jelenti a következő (nagyon részleges) leltárát az IDF atrocitásainak az októberi harcok során, ahogy azt a Mapam politikai bizottsága írta le:
SAFSAF -- '52 embert kötéllel összekötöttek , bedobták őket egy aknába es beléjük lőttek. 10 meghalt. Az asszonyok kegyelemért könyörögtek. Hármat megerőszakoltak. Egy 14 éves kislányt megerőszakoltak. További négyet megöltek.'
JISH - 'Egy asszonyt és a csecsemőjét megöltek. másik 11-et [megöltek?].'
...
(Norman G. Finkelstein, 'Képzelet és valóság és az Izrael-Palesztin ellentét realitása', Verso, London és New York, 1995. 76 o.)
Itt említi Izrael Libanoni invázióját 1982-ben:
Kb. 200 Kuwaiti halt meg az iraki invázió során. Kb. 20 ezer palesztin és libanoni halt meg Izrael libanoni inváziója során. A két invázió közötti különbség százszoros. És ahogy a média dühöngött amiatt, hogy Irak rettenetes vegyi fegyvereket vet be Irán és a kurdok ellen, úgy arról is be kellett volna számolnia, hogy Izrael, valószínűleg illegálisan, bombacsoportokat és foszforkagylókat használt a libanoni háború folyamán. Visszaemlékezésében 'A nép kára', a régi brit levelező, Robert Fisk, leírta a foszforkagylók két libanoni gyerek áldozatát:
Dr. Shamaa története rettenetes volt és hangja elcsuklott, ahogy mesélte. 'A két csecsemőt vízbe tettem, hogy a lángokat kioltsam.' mondta. 'Egy félórával később még mindig égtek. Még a hullaházban is órákig izzott testük.' Másnap Amal Shamaa kivette a két csöpp testet a hullaházból, hogy eltemessék őket. Rémületére újból égni kezdtek.
(Norman G. Finkelstein, 'Palesztína emelkedése és bukása: Az intifáda éveiről való személyes beszámoló', University of Minnesota Press, Minneapolis és London, 1996; 45-46 o.)
A maradék idézetek az intifádával foglalkoznak, amelynek én több helyet adok, mivel az tényleg időszerű téma.
Valójában a palesztin 'erőszak', amellyel én találkoztam az elfoglalt területeken való tartózkodásom során, kevéssel volt több, mint szimbólikus, de ugyanez nem mondható el arról az erőről, amely azt elfojtotta. Egyszer a Jalazoun menekülttáborban gyerekek égettek el egy autókereket az út mellett a táboron belül. Hirtelen egy autó állt meg mellettük. Az ajtók kinyíltak és négy férfi (vagy telepesek, vagy civilruhás katonák) ugrott ki, vadul lövöldözve minden irányba. A mellettem levő fiúnak a hátába lőttek, a golyó a köldökén jött ki.
(Norman G. Finkelstein, 'Palesztína emelkedése és bukása: Az intifáda éveiről való személyes beszámoló', University of Minnesota Press, Minneapolis és London, 1996; 2 o.)
Délután a Bethlehemi tömeggyilkosságról érkeztek hírek. A tiltakozók közé vegyült izraeli elhárító csoport, túristaként öltözve lelőtt öt palesztin fiatalt. Az egyik halottan feküdt. Négy sebesült társát hajánál fogva húzták a hadsereg raktárába. Ahogy a megrémült tömeg szétoszlott, a civilruhás gyilkosok nevettek és tréfálkoztak az egyenruhás gyilkosokkal. (Norman G. Finkelstein, 'Palesztína emelkedése és bukása: Az intifáda éveiről való személyes beszámoló', University of Minnesota Press, Minneapolis és London, 1996; 42-43 o.)
Egy ezeroldalas gyermekvédelmi tanulmány, 'A palesztin gyerekek sorsa a felkelés alatt', részletesen leírja a gyerekek 'ütlegelését, könnygázzal való kezelését és lelövését'. Több mint 150 palesztin gyereket öltek meg az intifáda kezdete óta, legalább 37 ezek közül fiatalabb mint 6 éves. Átlagéletkoruk 10 év volt. Többségük, a tanulmány szerint, nem is vett részt a kődobálásban amikor lelőtték, és a lelőttek négyötöde esetén a hadsereg akadályozta vagy késleltette az orvosi elsősegélyt. A hadsereg a temetéseket erőszakkal szétoszlatta vagy akadályozta. Több mint 50 ezer palesztín gyereket kellett orvosilag kezelni könnygáz belélegzése miatt, csonttörések és más sérülések miatt az intifáda első két éve során. A gyerekek fele 10 évesnél fiatalabb volt. A tanulmány szerint 'a katonák nagy részét nem vonták felelősségre a gyerekek bántalmazása miatt.' Valóban. csak kevés esetről írt a sajtó amelyet egyáltalán megvizsgáltak.
A B'Tselem (Izraeli információsközpont az elfoglalt területen az emberi jogok védelmére) tanulmánya szerint sokszor történik erőszak gyerekek ellen, akik rendőrségi őrizetben vannak, és közülük a többség ártatlanul. Komoly verések, ütlegelés, öklözés, rúgás, hajhúzás, bottal vagy vasrúddal való verés, a falra vagy padlóra nyomás meglehetősen szokásos. A tanulmány újabb módszerekről is beszámol fiatalkorúak vallatásánál:
A gyanúsított ütése, amikor az egy zsákban van, amely fejét beborítja és a térdéhez van erősítve, a gyanúsított kikötése csavart helyzetben egy szabad ég alatti csőhöz, hátrakötött kézzel órákig, sokszor esőben, éjszaka vagy a forró nap alatt. A gyanúsított fogvatartása egy kis sötét, büdös és fojtó cellában, melynek mérete másfél méter * másfél méter. A gyanúsított bezárása egy embermagas cellába, ahol állni lehet, de mozogni nem. A megkötözött gyanúsítottat órákig 'koporsóban' tartani, egy dobozban, amely felülről zárható és ahol csak guggolni lehet, WC nélkül.
Az izraeli sajtó és emberi jogi jelentések húst és vért hoznak napvilágra. A Hotam 1988 április 1-i kiadása egy 10 éves gyerek megveréséről jelentett, aki a hadsereg vallatása során annyira összevertek, hogy fekete és kék lett 'mint egy steak'. A katonákat egyáltalán nem zavarta, mikor megtudták, hogy a fiú néma, süket és szellemileg visszamaradt. A Koteret Rashit 1988 július 13-i száma jelentette, hogy 25 gyerek eltűnése és a börtönbeli bánásmód azt okozta, hogy a szülők 'zavarták' a hadsereget mikor azt kérdezték, hogy hol van a gyerekük. A Hadashot 1988 augusztus 19-i száma egy hatéves bekötött szemű gyerek fényképét mutatta, aki egy katonai autóban volt. A kapitány azt mondta, hogy sok ilyen korú gyereket tartanak fogva, amíg néhány száz dollárnyi váltsdágdíjat fizetnek értük, és hogy szállításuk közben a gyerekek gyakran becsinálnak félelmükben. 'Önkéntes gyilkos' cím alatt az izraeli emberi jogok ligájának 1989 augusztusi kiadása azt jelentette, hogy az izraeli hadsereg (nyilvánvalóan a különítmények céllövői) sok palesztin gyerekre céloz, akiket vezetőnek gondolnak. A 'gondosan kiválasztott' vezetőnek aztán vagy a fejébe vagy a szívébe lőnek, aki rögtön meghal. Dr. Haim Gordon, az izraeli emberi jogoktól jelentette, hogy egy nyolcévest megkínoztak a katonák, amikor az nem volt hajlandó elárulni, hogy barátai közül melyik dobott köveket. Meztelenre vetkőztetve a lábánál fogva akasztották föl és brutálisan verték, mielőtt elengedték, egy tető sarkára nyomták. (Az izraeli liga 1990-es bulletinjéből idéztünk). A Hadashot január 15-i kiadása egy 13 éves esetét jelentette, akit fogságba tettek, miután ujjait eltörték és ott tartották orvosi ellátás és élelem nélkül, mert apja nem tudta kifizetni a 750 dolláros váltságdíjat. A Davar 1990 január 26-i száma egy 16 éves lány esetéről számol be, akit egy gumibottal hadonászó rendőr ütött ('megpróbálta a botot még a lábaim közé is nyomni') és aztán megverték, mert nem volt hajlandó a vallomást aláírni. A Hotam 1990 június 29-i száma egy 13 éves gyanúsítottról számol be, aki nem vallott bátyja ellen terhelőleg, akinek az arcát 'törték össze', és akinek az egész testén zúzódások nyomai voltak, nem engedték meg órákig, hogy igyon, és arra kényszerítették, hogy a nadrágjába vizeljen és ürítsen.
Egy 14 éves palesztín hátborzongató történetéről számol be a Hadashot 1992 februári száma, akit azért zártak be, mert azzal gyanúsították, hogy köveket dobál, itt a Hebron letartóztatási központ belső forrását idézi:
Ami ott történt, az szörnyűséges volt. Botjaikat a fogvatartottakon törték el, nemiszerveiket ütötték, összekötöttek egy foglyot a hideg padlón és futballt játszottak vele - szószerint rugdosták és görgették. Aztán egy telefonnal elektromos áramütésekkel traktálták, majd órákig a hideg esőben kellett állnia. Összemorzsolják a rabokat, húsdarabokká változtatják őket.
Egy másik belső forrástól a központon belül azt idézték, hogy 'a kínzások a damaszkuszi börtön kínzásaira emlékeztetnek'. (Norman G. Finkelstein, 'Palesztína emelkedése és bukása: Az intifáda éveiről való személyes beszámoló', University of Minnesota Press, Minneapolis és London, 1996; 47-49 o.)
Izrael legfelsőbb bírósága készséges cinkosa a megszálló rendszernek a Nyugati parton és Gázában. A negyedik genfi konvenció kifejezetten megtiltja magántulajdon tönkretevését, kivéve, ha 'ha az ilyen tönkretevés abszolút elkerülhetetlen katonai akciók miatt', tehát megtiltja a kollektív büntetést. Mégis a legfelsőbb bíróság véleménye szerint a házrombolások az elfoglalt területeken megengedhetőek, állítva, hogy 'a házrombolásról nem állítható, hogy az kollektív büntetés lenne'. A negyedik genfi konvenció szintén megtiltja a megszállónak, hogy 'saját civillakosságát az elfoglalt területeken telepítse le'. A legfelsőbb bíróság vagy kimondta, hogy a a Nyugati parton és Gázában levő települések legálisak vagy elutasította a legalitásuk elleni érvek meghallgatását. A nemzetközi jog szerint a megszálló nem vezethet be új adókat a megszállt területen. A legfelsőbb bíróság szerint az áruforgalmi adó az 1976- ban megszállt területeken jogos. ..
A megszállt területen minden 'biztonsággal kapcsolatos' (és a legtöbb polgári) ügy felett izraeli haditörvényszékek döntenek.Gyanúsítottakat eljárás nélkül 18 napig le lehet zárni. Az elzárás meghosszabítása a hadinyomozó információjától függ. A biztosíték elleni szabadonbocsátásra vonatkozó kérvényeket 'szinte mindig elutasítják'. A gyanúsítottaknak nincs joguk jogi képviseletre. Ha megengedték, hogy ügyvédet fogadjanak, az ügyvéd nem látogathatta meg ügyfelét a nyomozás lezárásáig. A vádeljárások egy komédia szintjén állnak. A vallomások nagy része kínzások során született meg és szinte mindig héberül íródott, amelyet kevés palesztin beszél vagy ír. Egy adminisztratív vád megengedte a vád, tények vagy per nélküli elzárást egy évig.
Hivatalos Izraeli törvények megengedik egy palesztin megölését csak azért, mert álarcot visel, zászlót lobogtat vagy barrikádot emel (amely néhány kőből és pár szemétládából áll), vagy ha nem áll meg felszólításra. Szintén megengedték halálos műanyaggolyók bevetését és 'keresett' palesztínok csoportos kivégzését. Mindezek a rendeletek a nemzetközi joggal ellentétben állnak amely a halálos műanyaggolyók bevetését csak életveszélyes helyzetben hagyja jóvá, és csak akkor, ha más lehetőség nincs. Egy közelkeleti megfigyelő ebből azt szűrte le, hogy a hivatalos Izraeli gyakorlat elnézi a palesztínok jogtalan meggyilkolását.
Az idézett szabályok a halálos műanyaggolyók bevetését illetően a hivatalosak voltak, a nemhivatalosak még lazábbak voltak, ahogy ez a vizsgálatokból és a palesztínok vallomásaiból nyilvánvaló, akik izraelieket gyilkossággal vádoltak. Az intifáda során több mint 700 palesztínt lőttek le az izraeli biztonsági erők. De egy izraeli katonát sem vádoltak meg gyilkossággal és csak kettőt vádoltak meg emberek lemészárlásával. Egy tucatnál kevesebbet vádoltak meg kisebb dolgokkal, mint pl. illegális fegyverhasználat. A tíznél kevesebb katona, akik palesztínokat öltek meg, egy hivatalos nyilatkozat szerint 18 hónapig terjedő büntetést kapott. .. Amnesty International szerint a palesztinokat egy kő eldobásáéert öt évig terjedő börtönbüntetésre itélték.
Újra szemügyre véve egy gázai esetét, akit izraeli katonák brutálisan agyonvertek (akik közül egyiket sem vádoltak emberöléssel és ültettek le öt hónapnál hosszabban), a prominens izraeli ügyvéd, Avigdor Feldman ezt következtette: 'a területek törvényenkívülisége teljes. Mindenki - rangtól és más dolgokban való véleményétől függetlenül egyetért abban, hogy egy arab életének értéke nulla.' (Norman G. Finkelstein, 'Palesztína emelkedése és bukása: Az intifáda éveiről való személyes beszámoló', University of Minnesota Press, Minneapolis és London, 1996; 51-52 o.)
Ezt a korlátozást idézve Gaza Beachban, az 'egyik legjobb' izraeli internálótábor palesztínoknak, az izraeli újságíró, Ari Shavit tapasztalatait széles körben tette ismertté ritka nyíltsággal és éleselméjűséggel:
A legtöbb palesztin perére vár. A legtöbbet azért zárták le, mert köveket dobált vagy mert illegális szervezetek tagságával gyanúsítják. Sok közülük tizenéves. Itt-ott látni fiúkat, akik kicsik és nagyon fiatalnak tűnnek. A börtönnek 12 őrtornya van. Néhány izraeli katona elszörnyülködik ezeknek és más őrtornyoknak a hasonlósága miatt, amelyekről az iskolában tanultak... Lehet hogy a Shin Bet [titkosszolgálat] terhére lehet ezt írni - azért, hogy embereket letartóztat és hogy mit tesz a letartóztatottakkal. Majdnem minden éjjel, miután kihallgatásai során néhány fiatalembert 'megtört', a Shin Bet a fiatalemberek barátai neveivel listákat szállít a katonaságnak. A katonák ezután minden éjjel kimennek a városba és 15-16 éves gyerekekkel térnek vissza. A gyerekek fogai vacognak. Szemeik kimerednek. Sokszor már verték őket... És a katonák összezsúfolják őket a 'fogadószobában', és megnézik, hogy hogy vetkőznek le. Hogy megnézzék őket alsóruhában, hogy megnézzék, hogy remegnek a félelemtől. És néha rugdossák őket - még egy rúgás, mielőtt megkapják rabruhájukat. Lehet hogy a doktort okolják. Felébreszted az éjszaka közepén hogy kezeljen valakit, akit épp ma hoztak be - egy fiatal ember, mezítláb, megsebezve, aki úgy néz ki, mintha epileptikus rohama lenne, aki elmondja, hogy éppen ütötték a hátán, a gyomrán és a szíve fölött. Csúnya vörös foltokkal van a teste tele. A doktor a fiatalember fele fordul és rákiált. Hangos, dühös hangon mondja: Halj meg! És aztán nevetve hozzám fordul: Bárcsak mind meghalna! vagy lehet hogy a sikoltások hibásak. Az ügyelet végén néha rettenetes sikoltásokat hallasz .. a kihallatási részleg kerítésének másik részéről, .. hajmeresztő emberi sikoltások. Szószerint hajmeresztőek. Gázában a mi biztonsági szolgálatunk mint egy titkosrendőrség működik, a mi internálótáboraink nyilvánvalóan Gulágokként működnek. Katonáink börtönőrök. Vallatóink kínzók.
.. Így az intifáda 40 hónapjában több mint tízezer izraeli állampolgár egyenruhában vonult a kerítések között, hallotta a sikoltásokat, látta a fiatalokat, akik kint és bent feküdtek. .. És az ország hallgatott. Virágzott.. 10 (vagy 15, vagy 20) ezer izraeli végezte kötelességtudóan a munkáját, kinyitották az izolációs cella nehéz vasajtaját majd bezárták azt. Az embereket a kihallgatószobából a klinikára vezették, a klinikáról vissza a kihallgatószobába. Látták közelről az embereket, akik a terrortól beszarnak és a félelemtől bevizelnek. És egyikük sem kezdett éhségsztrájkot a miniszterelnök háza előtt. Egyikük sem, akit ismerek mondta, ez nem fog megtörténni. Nem egy zsidó államban. (Norman G. Finkelstein, 'Palesztína emelkedése és bukása: Az intifáda éveiről való személyes beszámoló', University of Minnesota Press, Minneapolis és London, 1996; 71-73 o.)
Ahogy a németek nemzedékei viselik a nácizmus terheit, úgy sok zsidó nemzedék fogja a zsidók könyörtelen erőszakát a palesztin nép ellen. Úgy ahogy ma Németország neve nemcsak Beethovennel és Brechttel, de Hitlerrel és Himmlerrel is egybe van kötve, úgy a zsidók neve elkerülhetetlenül nemcsak Marxszal és Menuhinnal, de Sharonnal és Shamirral. Izrael terrorisztikus háborúja a palesztínok ellen bemocskolta a 6 millió zsidó mártír emlékét.
(Norman G. Finkelstein, 'Palesztína emelkedése és bukása: Az intifáda éveiről való személyes beszámoló', University of Minnesota Press, Minneapolis és London, 1996; 16 o.)
Következtetések. 
A fenti anyag legalább három végkövetkeztetésre ösztönöz:
Először, ha valaki megkísérli akár a történelmet, akár az aktuális eseményeket megérteni a tömegmédia alapján, az nem teljes és zavart képet kap. A médiát a politikai korrektség meggondolásai dominálják és csak feltételesen és vezetés mellett lehet benne megbízni.
Másodszor a zsidók kommunizmus alatt, a II. vh alatt és közvetlenül azután, és ma a Közelkeleten elkövetett bűnei, eltörpítik azokat a bűnöket, amelyekkel ukránokat vádolnak ezekben az időszakokban. Ennélfogva az Ön igazságügyminisztériuma, amely ukránokat keres ki üldözése céljára azt demonstrálja, hogy valójában nem a bűnösök megbüntetése a célja, hanem egy politikai forgatókönyv lejátszása.
Harmadszor, a fenti anyagok sugallják a fenti politikai forgatókönyv megírásának motívumait, ugyanis azt, hogy a zsidó érdekek a keleteurópai és ukrán háborús bűnök témáját ébren akarják tartani a nyilvánosség előtt hogy azok lefedjék a sokkal nagyobb bűnöket, amelyet zsidók követtek el ugyanezekben az években, és akik ez még fontosabb- ma is elkövetik ezeket.
Tisztelettel:
Lubomyr Prytulak

 
Kettős mérce itt is a terrorista állam nem adja ki a háborús bűnösöket a zsidó háborús bűnös ezek szerint nem bűnös, gondolko
Na mesélj nem így gondolod, vagy nem mered kimondani, meghallják a gyarmatosítóink, és ellehetetlenítenek. Nem vagy így is ellehetetlenítve, akkor Te kollaboráns vagy dísz goj.
Neked papoljon a Fletó Ő ha kell zsidó, ha kell cigány, de sohasem magyar, rabló mint a többi, már a papától megtanulta az alapokat a környezete meg le diplomáztatta, mi meg csak sodródunk.

Hering József: Izrael nem adja ki népirtást elkövető tömeggyilkosait

Hering József
Izrael nem adja ki népirtást elkövető tömeggyilkosait
A litván hatóságok 2007 augusztusában kérték Izraeltől Jichák Árád nevesholokausztkutató meghallgatását, mert Vilnius szerint 
a zsidó történész a II. világháború idején és közvetlenül utána tevékenyen részt vett litván polgári személyek meggyilkolásában.
A zsidó állam, amint korábban, valószínűleg ezúttal sem tesz eleget egy zsidó háborús bűnös kiadatására vonatkozó kérésnek.
A második világháború utáni időszaktól napjainkig a sajtó, az irodalom, a képzőművészetek, a filmművészet és a történetírás irdatlan mennyiségben árasztja ránk a német nácik és segítőik által a zsidó nép ellen véghezvitt holokauszt eseményeiről, méreteiről és fájdalmáról szóló beszámolókat, visszaemlékezéseket és művészi alkotásokat. Mindez érthető, fájdalmas és nagyon emberi.
A zsidók XX. századi tragédiáját mindenkinek ismernie és előtte méltóképpen tisztelegnie kell!
Másrészt viszont a háború befejezése után több mint hat évtizeddel tarthatatlan állapot az, hogy például a nemzetközi zsidó szervezetek, de leginkább Izrael állam nyomására szinte minden országban 
le kell tagadni az örmény holokauszt megtörténtét.
A magyar Országgyűlésben képviselők egy csoportja törvényhozással kívánt emléket állítani az örmény tragédiának, de cionista nyomásra a javaslat napirendre sem kerülhetett.
Továbbra sem illik beszélni a szövetségesek által a második világháború vége felé a német polgári lakosság soraiban véghezvitt tudatos, előre kitervelt tömeggyilkosságokról. Mi, ötvenesek, hatvanasok az iskolában, a színházakban és a mozikban a zsidóholokauszt történésein nőttünk föl, - miközben a háború utáni időszaktól napjainkig a zsidók dominálta hazai kulturális élet és a médiumok 
hallgattak és elhallgattatnak a Tito partizánjai és a román Maniu-gárdisták által Délvidéken és Erdélyben kivitelezett magyarirtásról, a Felvidékről Magyarországra és Csehországba deportált magyarok tragédiájáról, a szolyvai, a foksányi és a barcaföldvárihaláltáborokról.
A hazai médiumok és politikusok (akiket mi választottunk a nyakunkra) tekintélyes része manapság is a holokausztkultúrát részesíti előnyben, s még mindig nacionalistának, rasszistának, nyilasnak, de a legjobb esetben csak magyarkodónak nevezik azt, aki ki meri mondani, hogy volt magyar holokauszt is.
A tabukat végre meg kell törni. Ezennel elindítunk egy sorozatot, amelyben igyekszünk fölvázolni a zsidók által a II. világháború alatt és után elkövetett népirtásokat.
Slomo (Solomon) Morel, a lengyelországi születésű zsidó kommunista tömeggyilkos,
a német polgári személyek számára Swietochlowice városban létesített koncentrációs tábor szadista hóhéra 2007. február 14-én ágyban, párnák és jó anyagi körülmények között hunyt el Tel-Avivban.
A lengyel hatóságok kétszer is kérték kiadatását Izraeltől emberiségellenes és népirtó bűncselekmények elkövetése miatt. De mindhiába. (Morelről később még részletesen értekezünk.)
Jichák Árád, a világhírű holokausztkutató izraeli történész kiadatását, pontosabban  egy vizsgálóbizottság előtti meghallgatását 2007 augusztusában a litván hatóságok kérték.
Vilnius szerint ugyanis Árád, akárcsak a lengyelországi Morel, a II. világháború idején és után tevékenyen kivette részét ártatlan polgári személyek meggyilkolásából. Az izraeli hatóságok „természetesen” a legújabb kiadatási kérelemnek sem hajlandók eleget tenni. Pedig az Árádnak tulajdonított szörnyű bűncselekmények azért is elgondolkodtatóak, mert az izraeli történész nemcsak neves holokausztkutató, hanem a téma egyetemi előadója és huszonegy esztendőn keresztül a jeruzsálemi Jád Vásém HolokausztEmlékmúzeum igazgatótanácsának az elnöke is volt, s ezenkívül az izraeli hadsereg nyugalmazott vezérezredese.
Jichák Árád (eredeti nevén: Iszák Rudnickij) 1926. november 11-én született a litvániaiSvencionys városban. Az általános iskolát a Tárbut (kultúra) nevű, az egész kelet-európai zsidó világra kiterjedő héber tannyelvű intézetben végezte, majd siheder korában belépett a Litvániában is tevékenykedő Hánoár Hácijoni (Cionista Ifjúság) elnevezésű mozgalomba. A II. világháború kitörése 1939-ben éppen Varsóban érte, de idejében visszament a szülővárosába, amely ekkor már szovjet megszállás alatt volt.
De mivel a különféle felszabadítók a történelem folyamán Litvániában is sűrűn váltogatták egymást, Jichák Árád, és vele együtt 200 ezer ottani zsidó, 1941szeptemberétől a németektől volt kénytelen rettegni. A litván fővárosban és más településeken a háború előtt mintegy 200 ezer zsidó élt, s ezért a  héberül jól tudó litván zsidók Vilniust csak Észak Jeruzsálemeként (Jerusálájim sel hácáfon) emlegették.
Partizánból NKVD ügynök
Jichák Árád visszaemlékezésében azt írja, hogy a németek gödrökbe lőtték szülővárosa zsidó lakosságának jó részét, de ő és vele együtt még néhány gyermek megszökött. A németek ezután egy kisebb gettót létesítettek a város mesteremberei számára. A gyerekeket kivitték a városon kívülre, ahol a raktárakban felgyülemlett zsákmányolt szovjet fegyvereket kellett nekik osztályozni és tisztítani. Mindjárt az első munkanapon elcsent egy rövid csövű, tehát könnyen ruha alá rejthető puskát. Egy hónap leforgása alatt a gyerekek két zsáknyi fegyvert loptak, majd elkezdték megszervezni a földalatti ellenállást. A gettót a németek őrizték, s így aztán  komolyabb ellenállást nem tudtak kifejteni. 1943 márciusában a fiatalok kiszöktek a környező erdőkben tevékenykedő szovjet partizánokhoz.
Árád a Markov Brigád Vilniusi Zászlóalj nevű szovjet partizánegységben Tolka mozgalmi néven a háború végéig elsősorban robbantásos terrorcselekményeket hajtott végre. 1943-ban beszivárgott a német hadsereg ellenőrizte vilniusi gettóba, ahol találkozott ÁbbáKovnerrel, az ottani ellenállási csoport parancsnokával, később Izrael koszorús költőjével. Árád az önéletrajzi visszaemlékezésében leírja, hogy a háború idején a szovjet partizánok soraiban miként harcolt a németekkel együttműködő litvánok, illetvejóval kisebb vehemenciával  a német katonák ellen Litvániában és Fehéroroszországban.
A Vörös Hadsereg 1944 júliusában érkezett Litvániába. Tolka egészen 1945. május 8-ig, Németország kapitulációjáig folytatta a harcot, de ekkor már a szovjet NKDV titkosszolgálat munkatársaként. A háború után Lengyelországon keresztül Olaszországba érkezett, ahol fölvette a kapcsolatot a brit hadsereg keretében harcoló palesztinai Zsidó Brigáddal. A német hadsereg és a német polgári lakosság ellen is megtorló akciókat végrehajtó Zsidó Brigáddal való együttműködése azonban tiszavirág életű volt, mertTolka, ki tudja, miért, 1945 decemberének végén fölszállt a Hanna Szenes nevű illegálisbevándorlóhajóra és fedélzetén megérkezett Palesztinába.
A Szentföldön is robbantott
De hogy milyen megbecsülésnek örvendtek Izraelben a más népek körében gyilkolászózsidó judeonácik, annak érzékeltetésére először bemutatjuk Jichák Árád sorsának alakulását a Szentföldön.
Alig érkezett meg Palesztinába, mindössze két hónapot tölt Jágúr kibucban, s máris a britek és az arabok ellen harcoló Pálmáh nevű zsidó fegyveres alakulat soraiban találjuk. (A Pálmáh a héber P'lugot Máhác, azaz a Lesújtás Századai kifejezés mozaikszava.) APálmáh elit alakulat (amely 1948-ban beolvadt az akkor megalakult izraeli hadseregbe) emlékét megörökítő héber nyelvű világhálós honlapon olvasható, hogy Árád 1946 elejénNáán településen elvégezte a pilótatanfolyamot, brit bizonyítványt kapott, s már szorgalmasan készíti a légi fölvételeket az arab célpontokról, amikor kiderül, hogy színtévesztő. Nagy tragédia persze nem történt, mert a partizán mindig gyorsan föltalálja magát, visszatért a korábbi, még a szovjet elvtársaktól tanult foglalatosságához, a robbantásos merényletekhez.
Tolka tehát ott folytatta, ahol partizánként abbahagyta. Rövidesen a robbantásos szabotőr akciókat végrehajtó tisztek kiképzője lesz Ásdot Jáákov és Áfikím kibucban. S hogy tanítványainak a gyakorlatban is bemutassa a szaktudását, fölrobbantja egy arab falubíró (muhtár) lakóházát annak lakóival együtt. Később Kelet-Jeruzsálemben apalesztinok lakta Sejk Dzsarráh és Suáfát nevű negyedében már több tucat arab házat repít a levegőbe.
Árád az 1948-ban megalakult izraeli hadseregben az '50-es évek közepén a páncélos hadosztályok műveleti alosztályának tisztje, az 1956-os Szuezi háborúban pedig a 27. zászlóalj tank ezredének parancsnoka. Az 1967-es, úgynevezett hatnapos háborúban már vezérezredesi rendfokozattal a váll-lapján a hadsereg oktatási főtisztje. 1972-ben, aránylag fiatalon, 46 éves fejjel leszerel és ezzel elkezdődik a polgári karrierje.
A Holokauszt Múzeum élén
Jichák Árád a tel-avivi egyetemen (hivatalos neve: Tel-Aviv Egyetem) a második világháború, s azon belül a zsidó holokauszt történetének sikeres előadója. Számos, ezzel a témával foglalkozó könyvet írt és adott ki különböző nyelveken. Az egyetemi katedra mellett 1972-ben a néhai Jigál Álon oktatásügyi és kulturális miniszter kinevezi a jeruzsálemi Jád Vásém Holokauszt Emlékmúzeum igazgatótanácsa elnökének, amely tisztséget egészen 1993-ig betölti. Árád a történelemtudományok doktora, disszertációját a vilniusi gettó történetéről írta. Később két kötetben megírta a Szovjetunió zsidóságánakholokausztját.
Háárec izraeli héber nyelvű napilap 2007. szeptember 7-én azt írta, hogy a litván hatóságok Jichák Árád emlékiratainak tüzetes tanulmányozása során jutottak arra a következtetésre, hogy az izraeli történész Litvánia német megszállása idején partizánként, illetve a világháború alatt és után az NKVD nevű szovjet titkosszolgálat munkatársaként tevékenyen részt vett litván polgári személyek,elsősorban  szovjetellenes hazafiak kivégzésében.
 
Jichák Árád az önéletrajzi művének (A Partizán – A Siralom völgyéből a Sion hegyig) megírásakor még nyilván nem gondolt arra, hogy a Szovjetunió szétesése után
függetlenné váló Litvánia esetleg elkezdi kutatni a litván hazafiak ellen elkövetett kommunista zsidó bűntetteket.
Rimvydas Valentukevicius litván államügyész az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy hivatala az országok közti jogsegélynyújtásra vonatkozó iratot küldött az izraeli legfőbb ügyészségnek, amelyben kérte, hogy a zsidó állam tegye lehetővé Jichák Árádmeghallgatását.
Az izraeli történésznek küldött levélben a litván hatóság közölte Áráddal, hogy
emberiség ellen elkövetett bűnökkel gyanúsítják, s ezért szeretnék kihallgatni
Árádpersze tagadja a vádat, s rögtön kijelentette, hogy a litván gyanúsítás részét képezi annak a bosszúhadjáratnak, amelyet azért indítottak ellene, mert történészként gondosan összeállította a németekkel együttműködő litvánok listáját.
Valentukevicius ügyész szerint az Árádra vonatkozó terhelő bizonyítékokat a Litván Népirtás és Ellenállás Kutató Központ szerezte be. „Sok olyan dokumentum áll a rendelkezésünkre, amelyek arra engednek következtetni, hogy Jichák Árád igenis részt vett emberiségellenes bűncselekmények elkövetésében”, jelentette ki az AFP-nekRimvydas Valentukevicius litván államügyész.
A sérthetetlen kettős mérce
Jichák Árád és az izraeli sajtó egy része természetesen antiszemitizmussal vádolta meg a történészt egyelőre csupán meghallgatni kívánó litván hatóságokat.
Árád a Háárecnek a következőt nyilatkozta: „A litvánok ezzel a kéréssel tulajdonképpen azt szeretnék bebizonyítani, hogy a második világháború idején voltak ugyan zsidókat gyilkoló litvánok, de ugyanakkor zsidók is öltek ártatlan litvánokat.” A litván Republikacímű újság nemrégiben szintén követelte Izraeltől, hogy tegye lehetővé Árádkihallgatását Vilniusban. A Háárec egyik cikkírója erre reagálva viszont ezt írta: „ARepublika nem először fejt ki antiszemita és fasiszta nézeteket.”
Efrájim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója is igen érdekes és elgondolkodtató nyilatkozatot adott a Háárec 2007. szeptember 9-ei számában az Árádmeghallgatására vonatkozó litván kérésről:
Nem ez az első eset arra, hogy idegen országok megpróbálják elérni a nácikkal kollaborálók meggyilkolásával gyanúsított izraeli állampolgárok kiadatását. Korábban a lengyelek egy személy (a tömeggyilkos Slomo Morel ), míg a litvánokÁrádon kívül két izraeli állampolgár kihallgatásának lehetővé tételét kérték. Az izraeli igazságügyi minisztérium azonban nem hajlandó eleget tenni ezeknek a megkereséseknek, mert antiszemita kérésekről van szó. A litván vizsgálóbizottság is bűnben született, mert párhuzamosan kívánják vizsgálni a szovjetek és a nácik által elkövetett bűncselekményeket. Márpedig az elfogadhatatlan, hogy egyenlőségjelet tegyenek a két esemény közé”, - nyilatkozta Efrájim Zuroff.
(Megjegyezzük, 
hogy a judeonácikat ilyen szépen védelmező  Efrájim Zuroffszorgalmazza az Ausztráliában élő 86 éves Zentai Károly és a 95 esztendős budapesti Képíró Sándor magyar bíróság elé állítását a zsidók ellen elkövetett második világháborús állítólagos bűncselekményeik miatt.)
S hogy az olvasó jobban megértse az Izraelben és általában a zsidók bizonyos köreiben uralkodó fölfogást, a fentebb olvasható sajtónyilatkozatoknak az a lényege, hogy ha zsidó követ el emberiségellenes, népirtó bűncselekményeket, és ezért felelősségre kívánják vonni, vagy ha valaki csak rámutat bizonyos kommunista zsidók embertelen cselekedeteire, akkor azt az embert rögtön kikiáltják antiszemitának és fasisztának.
A most 81 esztendős Jichák Árád kiadatása ügyében az izraeli igazságügyi minisztérium e sorok írásakor még nem hozta meg a végső döntést, de túlzott illúzióik a litvánoknak sem lehetnek, amiképpen Jeruzsálem
 egészen pimasz jogi csűrés-csavarással korábban a lengyel hatóságok kérését is elutasította a másik zsidó tömeggyilkos,Slomo Morel esetében.
 Pedig Vilnius  – amint az a litván megkeresésben olvasható – először csak meghallgatni szeretné a világhírű izraeli holokausztkutatót, megadva neki a nyilvános fórumot arra, hogy tisztázza magát. Jichák Árád nyilván jól tudja, hogy miért nem kíván élni ezzel a lehetőséggel.
A következő részben szólunk további zsidó tömeggyilkosokról, az általuk létrehozott megtorló alakulatok tevékenységéről, illetve arról, hogy az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények után Izraelben és másutt a hajuk szála sem görbül.
Ha valamely ország merészeli kérni a kiadatásukat, vagy követeli azt, hogy vonják őket felelősségre a jelenlegi tartózkodási helyükön, akkor a hivatalos izraeli válasz szinte mindig az, hogy a németek, lengyelek, litvánok, magyarok, horvátok és más népek ellen a bosszúálló
 zsidók által elkövetett népirtások nem számítanak olyan bűncselekménynek,
mint amilyen rémtetteket a nácik és segítőik elkövettek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése