2016. március 11., péntek

Tudomány-Technika

Tudomány-Technika

A Leopárd 2-es nehézharckocsi

|
Németország a II. világháborúban alapozta meg a saját fejlesztésű és gyártású páncélosainak legendás hírnevét, és ez a tendencia mind a mai napig tart.
A Leopárd 2-es harckocsi világszerte aratott exportsikereket, és kevesen tudják, hogy az amerikai hadsereg is tesztelte a típust, és a későbbi M1 Abrams harckocsijuk csak azért győzött a tesztsorozat végén, mert a Leopárdot irreális követelmények elé állították, amit az természetesen képtelen volt teljesíteni. Zárójelben megjegyzendő, hogy az Abrams prototípusa sem lett volna képes a tesztkövetelményeknek megfelelni.
A Leopárd 2 fejlesztését a 70’-es évek elején kezdték, az első szériapéldányok 1979-ben álltak szolgálatba.
A jármű meghajtásáról egy V-12-es, turbófeltöltővel ellátott 47.5 literes dízelmotor gondoskodik, mely 68 km/h végsebesség elérését teszi lehetővé, ám ez az érték békeidőben 50 km/h-ra van korlátozva, a hajtáslánc kímélésének céljából. A motor 2600-as percenkénti fordulatnál adja le maximális teljesítményét, 1500 lóerőt (!). (Az Abrams harckocsi gázturbinája ugyanekkora teljesítmény leadására képes, ám a dízelmotor jóval kisebb infraképet generál, és nem fejleszt akkora hőt a páncélos körül, így a kísérő gyalogság fedezékként tudja használni a harckocsit. Továbbá az étvágya is jóval kisebb, mint az M1-nek.)
A Leó 2-es fogyasztása terepen 500 liter/100 km-ben van megadva, műúton 300 literrel is elballag. Az üzemanyagtartályok 1200 liter gázolajat képesek tárolni, de szükség esetén feltölthető petróleummal, kerozinnal de akár benzinnel is, bár ilyenkor csökken a motor teljesítménye. A motorhoz egy hatfokozatú automata sebességváltó csatlakozik, mely 4 előre, és két hátrameneti fokozattal rendelkezik. Hátramenetben 30 km/h maximális sebesség elérésére képes.
A motor és a váltó folyamatos felügyelet alatt áll a fedélzeti számítógép jóvoltából, az esetleges meghibásodást a vezető előtti panelen kijelzi. A motor és az erőátviteli rendszer egy blokkban helyezkedik el, együttes tömegük 6200 kg, egy profi szerelőgárda a harctéren 12 perc alatt képes kompletten kicserélni, a megfelelő segédeszközök birtokában.
Vízi átkelésre is van lehetőség, ez előkészítés nélkül 1.2 méteres vízmélységet, légzőcső felszerelésével 4 méteres mélységet jelent.
A személyzet 4 főből áll, beosztás szerint vezető, parancsnok, irányzó és a töltő-kezelő. Kísérleteztek automata töltőberendezéssel is, de a lőszerek tárolása miatt ez nem volt megoldható. A vezető három periszkópon át láthatja a külvilágot, a középső periszkópja éjjellátóra cserélhető. A vezető ülése alatt kialakítottak egy vészkijáratként funkcionáló nyílást is. A torony jobb oldalán (szemből-kívülről nézve bal oldalt) ül az irányzó, mögötte a parancsnok, a torony baloldala pedig a töltő-kezelő felségterülete. A vezető, a parancsnok és a töltő-kezelő munkahelye rendelkezik búvónyílással (az irányzó a parancsnokén keresztül mászik be a helyére). A torony két búvónyílására felszerelhető az MG 3-as légvédelmi géppuska, de legtöbbször csak a töltő-kezelő nyílására szerelik azt fel. A küzdőtér hermetikusan zárható, a tömegpusztító fegyverek hatása ellen túlnyomással védi a személyzetet, a levegőszűrők kívülről cserélhetőek telítődöttség esetén. A tűzvédelmi rendszer 70 °C felett automatikusan indítja a halonnal oltót, ezen kívül egy darab kézi működtetésű oltóberendezés is megtalálható a löveg mellett.
A Leopárd 2 harmadik generációs Chobham páncélzattal rendelkezik, ami a kritikus helyeken további titán-volfram erősítéseket kapott. (A Chobham páncél több rétegből áll: a felső, fémréteg alatt kerámialapok, olykor üveg és üvegszálas kompozit anyagok alkotják. Ezekből több réteget is egymásra préselnek, így rendkívül ellenálló anyag jön létre, mely nemcsak a kinetikus energiával romboló fegyverek ellen, de a kumulatív sugár ellen is jó eséllyel veszi fel a harcot.)
A védelmi rendszer egyik legérdekesebb eleme a lézerbesugárzás-érzékelő rendszer, mely automatikusan indítja a 8 füstgránátot a kisugárzás irányába, így rejtve el a harckocsit a lézer-vezetősugaras rakéták vagy bombák elől. A füst infravörös rejtést is biztosít, így a páncélos a füstfüggöny alatt hőkamerával (infravörös kamera – a legtöbb tűzvezető rendszer ilyet használ) sem látható.
A tank tűzvezető, optikai és felderítő rendszereit az irányzó és a parancsnok felügyelik. Az irányzó éjjel-nappal használható infravörös optikája, a sztereoszkópikus távmérő, valamint a tartalék célzórendszer és a parancsnok 360°-ban forgatható panorámaperiszkópja garantálja a személyzet sikerét harchelyzetben.
A löveg 120 mm-es simacsövű, automata füstelszívóval ellátott harckocsiágyú. A kétsíkú lövegstabilizátor segítségével akár terepen, menet közben is könnyedén célon lehet tartani a fő fegyvert. Az ágyúhoz kétféle lőszert fejlesztettek ki, a leválóköpenyes, szárnystabilizált űrméret alatti nyíllövedéket, mely egy kinetikus energiával romboló lőszertípus, ezzel elsősorban páncélozott célokat támadhat, 2200 méterről 1000 mm páncélon képes áthatolni. A másik egy többcélú – páncélosok és bunkerek ellen használatos – kumulatív lövedék. Ennek a lőszernek a hatásos lőtávja akár 6000 méter is lehet, és a magas kezdősebesség miatt akár helikopterek ellen is bevethető(!). A lövedék hüvelye félig elégő típus, így a küzdőtérben nem foglal sok helyet a lövés után hátramaradó hüvelycsonk. A töltő-kezelő munkáját egy hidraulikus segéd-töltőberendezés is segíti, így a löveg villámgyorsan újratölthető. A fő fegyver lőszermennyisége 42 darab, ebből 15 a torony bal oldalán egy elektromosan működtetett ajtó mögötti lőszertároló rekeszben van elszeparálva a küzdőtértől, melynek teteje gyengítve van, hogy egy esetleges lőszerrobbanás esetén a robbanás felfelé találjon utat magának, ne pedig a küzdőtér felé. A többi 27 lőszer a harckocsi legbiztonságosabb pontján, a frontpáncél mögött került elhelyezésre, a vezetőtől balra.
A löveggel párhuzamosan beépítettek egy 7.62-es MG 3 típusú géppuskát, mellyel az élőerő pusztítható hatékonyan. A légvédelmi és a párhuzamosított géppuskák lőszerjavadalmazása egyenként 2000 darab.
A lőszer bemálházásához egy ajtót alakítottak ki a torony bal oldalán.
A Leopárd 2-es eddig 7 modernizációs programon esett át, melyeknek köszönhetően a jelenlegi legmodernebb 2A7 verzió már alig hasonlít az eredeti szériapéldányhoz.
Leopard 2A1:
A keresztirányú szélsebesség mérőt kiszerelték, valamint áttervezték az üzemanyag-szűrő berendezést, hogy a tankolás ne tartson olyan sokáig. A lőszertároló rekeszeket az M1 Abrams harckocsiéval azonosakra cserélték, és a karbantartók is kaptak néhány plusz fellépőt a motortér könnyebb megközelítéséhez. Javítottak a panorámaperiszkóp látómezején is, valamint a tömegpusztító fegyverek elleni szűrőt is áttervezték.
Leopard 2A3:
(A 2A2-es széria csak elméletben létezik, az A1-es verzió minimális változtatásai nem indokolták egy új típusszám kiadását, ám a 2A3-as verzió már jelentős mennyiségű újítást tartalmazott, ezért kapta meg a verziószámot.)
Ennél a sorozatnál egy új rádióberendezés került a páncélosba, valamint a torony bal oldalán lévő lőszerrakodó ajtót lehegesztették, ugyanis az ajtó tömítése hamar felmondta a szolgálatot, így a küzdőtér túlnyomása megszűnt, ami vegyifegyverekkel szennyezett terepen nem igazán jó dolog. A lőszer bemálházása azóta a búvónyílásokon történik.
Leopard 2A4:
Az első széria óta a legmélyebb módosítási programon az A4-es verzió esett át. A tűzvezető rendszer központi egységét lecserélték, a torony szemből és oldalról kiegészítő páncélelemeket kapott, így a hivatalos adatok szerint a védelem szemből, kinetikus energiájú lövedék ellen 700 mm (+ reaktív páncél) hengerelt acélpáncélnak felel meg, kumulatív lőszertípusok ellen 1000 mm (+ reaktív páncél) homogén acélpáncélnak megfelelő védelemmel van ellátva. A lőszerrakodó ajtót ennél a szériánál már elhagyták a toronyról.
A fentieken kívül új tűzoltó berendezést és gondozásmentes akkumulátorokat is kapott. A lövegtől jobbra beépítettek egy kalibrációs berendezést, mellyel az irányzó ellenőrizheti lövés előtt, hogy a löveg és a céloptika egyazon pontra mutat e. A kalibrációs eszköz segítségével a löveg bármikor beszabályozható, a maximális pontosság érdekében.
Leopard 2A5:
A 2A5 széria tornya ék alakú páncélzatot kapott, mely moduláris rendszerű. Az új páncélelem a szemből közeledő lövedékek hatóerejét nagymértékben gyengíti, jó eséllyel le is pattannak róla. A teknő is kapott kiegészítő páncélzatot, a küzdőtérben pedig kerámiabetéteket helyeztek el arra az esetre, ha mégis bejutna egy lövedék és a szilánkok szerte-széjjel röpködnének. A parancsnok célzókészüléke átkerült a búvónyílása mögé, és egy „saját” éjjellátót is kapott, melyet csak ő használhat, így megkétszereződött az éjszakai felderítő képesség. A torony mozgatása teljesen elektromos lett, így a hidraulika feleslegessé vált, tehát valamennyit sikerült a tömegen csökkenteni. A vezető kapott egy hátrafelé néző kamerát, a tolatás megkönnyítésére.
Leopard 2A6:
A löveget a régi L/44-ről L/55-re cserélték, így a hossza 130 cm-rel nőtt, az űrmérete továbbra is 120 mm maradt. A löveg meghosszabbítása előnyösen hat az alkalmazott lőszertípusok torkolati energiájára és kezdősebességére. Továbbá elektromos áramfejlesztőt és légkondícionáló berendezést is beépítettek. A képen egy ketrecpáncéllal felszerelt 2A6-os látható. A ketrecpáncél a tandem robbanófejes kumulatív rakétagránátok ellen nyújt védelmet.
Leopard 2A7:
Az A7-es széria a német haderő békefenntartó missziói és az aszimmetrikus hadviselés során felhalmozott tapasztalatok alapján került kifejlesztésre. A városi harcok, az orosz gyártmányú vállról indítható páncéltörő rakéták, a házi készítésű robbanóeszközök sokszor hihetetlen sikereket értek el a világ legjobb tankjaival szemben (Abrams, Merkava, Challenger 2).
Ezért a páncélzatot körkörösen megerősítették (az A6-os szériáig bezárólag a fenékpáncél, tehát a tank hátulja, mindössze 20 mm vastag páncélzattal rendelkezett!!!), a toronyra távirányítású, gyalogság elleni géppuska került, a harckocsiból 360°-ban látó kamerarendszer biztosítja a vizuális felderítést éjjel-nappal, belülről irányítható a keresőfényszóró, az ágyúhoz újfajta lőszertípusok kerültek rendszeresítésre (feltehetőleg az Abrams harckocsinál használatos kartácslövedék, vagy ahhoz hasonló. Ez a lőszertípus 500 méteren belül milliónyi sörétszemet tud az ellenségre kilőni, pusztító hatása elementális.). A tank személyzete egy, a teknőre felszerelt telefonon keresztül tudja tartani a kapcsolatot a kísérő gyalogsággal, ami utcai harcoknál rendkívül fontos. Legérdekesebb újítás a tolólap, mellyel a hevenyészett akadályokat tudja eltakarítani az útból, emellett szemből plusz védelmet biztosít a frontpáncélnak. A tömege 67.5 tonnára nőtt, emiatt a futóművet és az erőátviteli rendszert is módosították.
Ha egyszer, a történelem során sor kerül egy minden típust felvonultató tankcsatára, ahol megválaszolásra kerül a „vajon melyik a legjobb tank ?” kérdés, én majd egy ilyenben szeretnék ülni…
Technikai adatok:
Hosszúság: 7,7 m
Szélesség: 3,7 m
Magasság: 3 m
Tömeg : 62 t
Személyzet: 4 fő (parancsnok, irányzó, töltőkezelő, vezető)
Motor: MTU MB 873, V-12-es turbófeltöltős diesel-motor, 1500 LE.
Teljesítmény-tömeg arány: 24,2 LE/t
Sebesség: 72 km/h (műúton)
Hatótávolság: 500 km (műút), 450 km (terep)
Páncélzat és fegyverzet:
Páncélzat: Chobham kompozit páncélzat
Elsődleges fegyverzet: 120 mm-es, L55, simacsövű ágyú
Másodlagos fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es MG2 koaxiális géppuska, 1 db 7,62 mm-es MG3 légvédelmi géppuska, 2 db 76 mm-es nyolccsövű ködgránátvető
Muníció:
42 db 120 mm-es lövedék
4 200 db 7,62 mm-es géppuska lőszer
Jász Gábor - Jövőnk.info
FC-1 Xiaolong (JF-17 Thunder), a szegény ember tehene
|
Kína és Pakisztán a kilencvenes évek óta fejleszt közösen egy vadász-bombázó repülőgépet, mely pár évvel ezelőtt már szolgálatba is állt mindkét ország légierejénél. A repülőgép képességei és harci potenciálja vetekedik az F-16-os, vagy a Mirage 2000 legújabb változataiéval, melyekkel egy kategóriába sorolható, tehát 4+ generációs típus.
Kína egyedül kezdte meg a típus fejlesztését, ám a pakisztáni légierőnél szolgálatban lévő kínai típusok csereéretté váltak a XX. század végére, ezért még időben jelezték szomszédjuk felé az új típus iránti érdeklődésüket. Mivel Pakisztánban a kínai gépekkel párhuzamosan F-16-osokat is üzemeltetnek nagy megelégedettséggel, ezért a pakisztáni mérnökök az amerikai típus képességeit is szerették volna viszont látni az új gépben. Ezért aztán a kínai repülőmérnököknek lehetősége nyílt az F-16-os képességeit, rendszereit vizsgálni, saját igényeik szerint fejleszteni, továbbgondolni.
A program költségeit 500 millió dollárra becsülték, amit 50-50 %-ban fedezett a két fél. A gép fejlesztésével szemben 4 fő irányvonal került meghatározásra:
- legalább 4. generációs képességekkel felvértezett gép legyen
- légi és földi célpontok ellen egyaránt bevethető legyen
- fejlett radarral és elektronikai irányító rendszerrel kell rendelkeznie
- legalább 3.8 tonna fegyvert legyen képes hordozni
Mivel a kilencvenes években a kínai ipar még nem volt képes jó minőségű hajtóművet gyártani – igazából ez a kínai repülőipar Achilles sarka mind a mai napig -, ezért az FC-1-es (vagy JF-17 Thunder) hajtóművének az orosz RD-93B-t választották.
Az orosz hajtómű maximálgázon 50 kN tolóerő leadására képes, utánégetővel ez az érték 81 kN-ra növekszik, így a gép 1.8 Mach maximális sebességre gyorsulhat külső függesztmények, vagyis póttartályok és fegyverzet nélkül. A belső üzemanyag készlet 2300 kg, mellyel légiharc fegyverzet esetén igen impozáns, 1200 km-es hatósugár érhető el. Levegő-föld fegyverzettel ez a távolság 700-800 kilométerre tehető. A gépre maximum 3 póttartály függeszthető egyszerre (ezeket 800 és 1100 literes kiszerelésben gyártják), melyek együttesen maximum + 3300 literrel növelik a belső tüzelőanyag készlet mennyiségét, tehát kb. megduplázódik a kerozin mennyisége, viszont a jelentősen megnövekedett légellenállás miatt a hatósugár nem duplázódik, „mindössze” kb. 60%-al növekszik. A megrendelő kívánságára behúzható légi utántöltő csonk felszerelésére is van lehetőség.
A sárkány a Block 1-es széria esetében még jelentős fogyókúrára fogható, ugyanis nagy mennyiségben tartalmaz nagy szilárdságú acél és titán elemeket, melyeket a 2010 után gyártott Block 2-es széria esetében már igyekeznek kompozit anyagokkal helyettesíteni, így a tömeg jelentős csökkenésével számolnak, ami a gép egyéb paramétereire is jótékony hatással lesz.
A sárkány alul- és felülnézetből erősen emlékeztet az F-16-osra, de a MIG-29-es és az F-18-asnál használt LERX szárny is fellelhető az FC-1-esen. A LERX szárnytő a kissebességű, nagy állásszögű manőverezésnél segít a gépnek stabilan repülni. Maximálisan +8.5/-3 g terhelést visel el a sárkányszerkezet.
A repülőgép lelke, az avionika (fedélzeti elektronika) tekintetében elmondható, hogy a kínai-pakisztáni mérnökök simán hozták a modern, eddig csak a nyugati gépektől elvárt színvonalat.
A kabinból kitűnő a kilátás minden irányba, a szélvédő a MIG-29-eséhez hasonlóan egy darabból készül.
Az F-16-ból átvették a HOTAS rendszert (minden létfontosságú gomb, kapcsoló elérhető a botkormányon és a gázkaron, így harc közben nem kell ezekről a pilótának levennie a kezét). A HUD rendszer a Block 1 szériánál még a pakisztániak által fejlesztett típus volt, de az új gyártású (Block 2-es) gépekbe már a kínai 3D-s Hud-ot építik, mely nagyságrendekkel javítja a fedélzeti fegyverek bevethetőségének korlátait.
A HUD alá 3 darab 20 X 15 centiméteres színes kijelzőt építettek be, melyeket a megrendelő kérésére akár érintőképernyős kivitelben is beépítenek. A kijelzőkön megjeleníthetőek az elektronikával, üzemanyaggal, alapvető repülési adatokkal, hidraulikával, fegyverekkel, repülési adatokkal kapcsolatos információk.
Az FC-1 INS/GPS kombinált navigációs berendezéseket használ a tájékozódáshoz, de a világon elsőként használhatja az orosz GLONASS, vagy akár a jelenleg még csak kiépítés alatt álló kínai BeiDou műholdas navigációs rendszereket is.
A katapultülés a pakisztáni gépekben angol, a kínai gépekben saját (kínai) gyártmány. Mindkét ülés dupla nullás, vagyis képes a mentésre akár „0” méteren, „0” sebességnél is.
Rádió-elektronikai rendszerei képesek rejtett adatkapcsolatra légtérellenőrző repülőgépekkel, földi irányító állomásokkal, vagy akár egy másik FC-1-essel is. Ez azt jelenti, hogy a pilóta a kijelzőin láthatja a másik gép, vagy akár a földi radar által látott ellenség elhelyezkedését és felkészülhet a megtámadására a nélkül, hogy gépének lokátorát bekapcsolná, ezzel felfedve saját pozícióját.
Önvédelmi képességei sokoldalúak, a besugárzásjelző az ellenséges radar irányát és távolságát is tudja mérni, valamint közeledő rakétára figyelmeztető rendszerrel is felszerelték, mely húsz kilométeren belül 360°-ban képes a légtér folyamatos figyelésére.
Az ellentevékenység automatikusan indul a számítógép által kiszámolt legoptimálisabb pillanatban, ez infravörös rakéták esetében infracsapdák kilövését, radarvezérlésű rakéták esetében a dipólkötegek kiszórását jelenti.
A radar több üzemmódban működtethető, úgymint levegő-levegő, levegő-föld, levegő-tenger, valamint térképező funkció is elérhető.
Egy F-15 méretű célt 100 kilométerről képes detektálni, míg ez az érték földháttérben (vagyis ha a célba vett gép alacsonyabban repül, mint a JF-17-es) 85 kilométerre csökken, tengeri célok esetén viszont 135 kilométerre növekszik.
A radar 40 célt képes egyszerre megjeleníteni, ebből tízet tud egyidejűleg követni, és a 4 legveszélyesebbre rakétát vezetni.
A fegyverzet terén igen széles a paletta, kis-hatótávolságú infravörös rakétákon kívül bevethet látóhatáron túli célok elleni rakétát (az orosz R-77-eskínai másolatát, a PL-12-est), de megtalálható a fegyverzetben szabadon eső és lézervezérlésű bomba, radargyilkos rakéta, műholdas és televíziós irányítású bombák, repülőtér elleni robotrepülő, valamint a hajók ellen bevethető C-802-es robotrepülő. A gép 7 felfüggesztőponttal rendelkezik, +1 felfüggesztési pontot alakítottak ki a csapásmérő fegyverek célravezetéséhez szükséges célmegjelölő konténernek.
A pilóta sisakjába integrálták a sisakcélzó rendszert, mellyel a kis-hatótávolságú és nagy szögeltéréssel indítható infravörös rakéták számára megsemmisítendő célt a feje forgatásával is kijelölheti. A sisakcélzó egyik funkciója, hogy a felderítő és célmegjelölő konténer képét a pilóta szeme elé vetíti.
A fedélzeti gépágyú 220 darabos lőszerkészlettel rendelkezik, 23 milliméteres „duplacsövű”, vagyis Gast-rendszerű. A vásárló kérheti a 30 milliméteres, szintén Gast-rendszerű gépágyú beépítését is.

Kapcsolódó cikk:

A JF-17-es (vagy FC-1-es) komoly exportsikerek elé néz, ugyanis a kínai-pakisztáni gyártók a gép Block 2-es szériáját 20 millió $-ért kínálják, ami csupán harmada az F-16-os, Mirage 2000-5-ös, vagy a Gripen darabárának.
A fegyverzetet szintén „olcsón” kínálják a géphez, szintén 1/3 áron a nyugati fegyverekhez képest. Sőt!
Már több nyugati típusú fegyver integrációja is megtörtént, így azok a vásárlók, akik eddig amerikai, orosz vagy francia repülőtechnikát üzemeltettek, a rendszeresített fegyvereiket nem kell, hogy kidobják, vagy elkótyavetyéljék, néhány típust már most is használhatnak a JF-17-es fedélzetéről. És az arzenál egyre bővül…
A típus iránt komoly érdeklődést mutat Egyiptom, Azerbajdzsán, Szudán, Zimbabwe, Banglades, Irán és Nigéria is.
Jász Gábor - Jövőnk.info

A Szuhojok és MIG-ek méregfoga

|
Az R-77-es rakéta jelenleg a legmodernebb és legsokoldalúbb levegő-levegő fegyver az orosz gyártású vadász-bombázók fedélzeti fegyverarzenáljában.
A rakétát még a nyolcvanas évek elején kezdték fejleszteni, majd 1994-ben hivatalosan is rendszerbe állt, akkor még csak a Szu-27-es, MIG-29-es és a MIG-31-es típusokon.
A fegyver légi célok ellen széles spektrumban használható fel: helikoptereket, repülőgépeket, cirkáló rakétákat, légvédelmi rakétákat, manőverező robotrepülőgépeket, az ellenség által indított levegő-levegő, vagy föld-levegő rakétákat de akár szabadon eső bombákat is képes megsemmisíteni.
Kormányfelületei behajtható rácsszerkezetűek, mely kialakításnak köszönhetően belső fegyvertérben is hordozható a fegyver, valamint a rácsszerkezet kisebb radarreflexiót generál, ezáltal a rakéta felderítése nehezebbé vált az ellenséges gépek részéről. Az AIM-120 AMRAAM típusú amerikai rakétával való hasonlósága miatt Amraamszkijnak is becézik, valamint további közös tulajdonságuk, hogy mindkét rakéta a „tüzelj és felejtsd el” kategóriát képviseli, vagyis indítás után a fegyver önállóan tevékenykedik egészen a megsemmisüléséig.
Indítás után a rakéta tehetetlenségi irányítással közelíti meg a célt, vagyis a rakéta az indítósínről való leválás előtt a fedélzeti radar által megadott célkoordináták felé indul, majd a céltárgytól kb. 20 km-es távolságban bekapcsolja a saját fedélzeti lokátorát, ami a rávezetés utolsó szakaszát teljesen önállóan képes levezényelni. Amennyiben az indítást végző repülőgép továbbra is a cél felé halad, a repülőgép fedélzeti lokátora a rakéta és a céltárgy pályáját továbbra is figyelemmel kíséri, ha szükséges, az esetleges kitérő manőverek függvényében a rakéta után küldi a szükséges pályakorrekciós utasításokat.
A fegyver kiváló manőverezőképességét bizonyítja a 4 Machos sebességnél 150°/másodperces fordulási szögsebesség, mely 12 g-s túlterhelésű manővert jelent. Ez jóval több, mint amennyit egy ember vezette repülőgép elviselni képes, tehát egyszerű fordulózással – ha a rakétának van tolóerő tartaléka – nem lehet lerázni. A rakéta bizonyos típusváltozatai számára igen hatékony végfázisos megközelítési módszereket dolgoztak ki a mérnökök. A rakéta saját lokátorát az ellenséges céltárgy képes zavarni, ezért ha a rakéta zavarást észlel, automatikusan átkapcsol a lokátoros önirányításról a zavarforrás követésére (passzív üzemmód). Ha megszűnik a zavarás, akkor újból a lokátoré a főszerep. Az R-77-es egyik változata a megközelítési végfázisban infravörös keresőfejjel követi a célt, így a céltárgy nem érzékel semmilyen kisugárzást.
A céltárgy közelébe jutott rakéta 22 kg-os robbanófejét lézeres közelségi gyújtó működteti el, amennyiben a lézertávmérő 30 méteren belül méri a rakétához képest a céltárgyat. Az előszilánkosított harci rész repeszfelhője képes bármilyen rendszerben lévő repülő eszköz megsemmisítésére, persze ez csak részigazság.
A fegyver hatótávolságáról eltérő információk láttak napvilágot, az alaptípus szemből közeledő légi célra egyes források szerint 50-60 kilométerről indítható, más források 80 kilométerről számolnak be.
Az R-77PD változat hatótávolságát 160 kilométerre növelték úgy, hogy a szilárd hajtóanyag helyett 4,5 Mach-os végsebességet biztosító torlósugárhajtóműves (úgynevezett ramjet) hajtóművet építettek belé.
Az indiai légierőnél a Szu-30-as vadászbombázók és a MIG-29-esek is megkapták a rakétát, majd az első próbalövészetek után kiderült, hogy a 3-4 vagy annál több éve konténerben pihenő rakéták elektronikai rendszerei nem, vagy rosszul működnek. A rakétát tervező Agat és Molnyija cégek azóta ezt a hibát kijavították.
Kína is vásárolt a típusból, ők természetesen lemásolták, és PL-12 típusjellel gyártják. 
Technikai adatok:
Max. sebesség: R-77: 4 Mach, R-77PD: 4.5 Mach
Indítási távolság: R-77: 60-80 km, R-77PD: 160 km
Repülési magasság: 5m - 25 km
Hossz: 3.6 m
Törzsátmérő: 0.2 m
Induló tömege: R-77: 175 kg, R-77PD: 225 kg
Jász Gábor - Jövőnk.info

Egy évforduló margójára: Székely pofon Amerikának

|
1999 március 27.-én este, kilenc óra előtt pár perccel, az amerikai légierő egyik F-117 Nighthawk típusú lopakodó-bombázója rakétatalálat következtében lezuhant Belgrádtól néhány kilométerre, szerb területen. Az esemény sokkolta az amerikai hadvezetést, a bevetés tervezők kezdhették újragondolni a légicsapások mikéntjeit, az amerikai pilóták hitetlenkedve sugdolóztak olaszországi bázisaikon, ahonnan nap mint nap indultak csapásmérő kötelékek különböző célpontok ellen. A másik oldal viszont kitörő lelkesedéssel kürtölte világgá következő nap a hírt: „A szerb légvédelemnek sikerült, ami előtte senkinek sem. Leszedtünk egy lopakodót…”
Először mindenki kacsának hitte a hírt, ám a szerb állami televízióban már a reggeli hírek közben bemutatták a képsorokat, amelyeken helybéliek pálinkával kínálják a roncs őrzésére kiküldött szerb katonákat. Később, a szerbek remek taktikai érzékének bizonyságául, teherautókon a helyszínre szállították a nemzetközi sajtó képviselőit, akiket addig marasztaltak ott, amíg a maradványok utolsó morzsáit is el nem vitték, ismeretlen helyre. Ezzel a remek húzással – a külföldi újságírók tudtukon kívül, testükkel pajzsként védelmezték az értékes roncsdarabokat - megakadályozták, hogy a gép maradványait egy robotrepülőgéppel vagy egy bombázással megsemmisíthessék az amerikaiak, mint arra egy kényszerleszállt Apache helikopter esetében sor került az első Öböl-háború alatt. (A titkos technológiáikat minden áron próbálják megvédeni az amerikaiak. És mások is.)
Hosszú évek után derült csak ki, hogy a légvédelmi üteg parancsnoka egy székely származású, a szerb hadseregben szolgáló ezredes, névszerint Dani Zoltán volt. A háborús propaganda persze akkor nem hozta nyilvánosságra, hogy az alakulat parancsnoka magyar származású, túl nagy csorba esett volna a szerb nemzeti öntudaton. A médiában Gvozgyen Gyukics néven emlegették a nem mindennapi tett „elkövetőjét”.
A Dani Zoltán által parancsnokolt üteg, egy SZ-125M Nyeva osztályú légvédelmi rakétákkal felszerelt alakulat volt. A rakéta, és kiszolgáló rendszerei a hatvanas-hetvenes évek technológiai színvonalát képviselték. Az ezredes mióta először hallott a lopakodó technológiáról, azóta nem értette, hogy egy radar hogyhogy nem látja a fémből épült gépet. Évekig törte a fejét, tanulmányozta az idevonatkozó szakirodalmat, kereste a megoldást. Tudott róla, hogy Iraknak az első Öböl-háborúban hasonló technológiával felfegyverzett légvédelme volt, és semmilyen eredményt nem tudtak elérni a lopakodók ellen, azok szabadon lófráltak ki s be Irak legjobban védett területei felett. A modern radarok alapvetően centiméteres, milliméteres, és mikrohullámú sugárzást bocsátanak ki magukból. Ezek nem is látták az F-117-est, mivel fegyverzetét belső tereiben hordozza, derékszögű felületei, amiről legjobban verődik vissza a radarhullám, pedig nincsenek. Ezen kívül radarhullám elnyelő festéssel látták el, továbbá szerkezeti kialakításának köszönhetően a radar által kibocsátott sugárzást felfelé, nem pedig a radar irányába veri vissza. Dani Zoltán úgy gondolta, hogy a méteres hullámsávban – ami a negyvenes-ötvenes évek technológiája volt – talán lehetne eredményt produkálni. Ezen ötlettől vezérelve végül elkészített egy filléres alkatrészt, aminek beszerelésétől várta a csodát. Találmányáról értesítette feletteseit, akik mereven elzárkóztak az ötlettől, hogy bármilyen módosítást is végre hajtsanak a lokátoron, sőt, szigorúan megtiltották neki az alkatrész beszerelését.
Dani Zoltán ezredes embereit jól felkészítette az előttük álló harcokra, rengeteg gyakorlással alapozta meg azt a tudást, amellyel sikeresen vehette fel a harcot az amerikai hadigépezettel. A Nyeva rendszerről tudni kell, hogy fix telepítésű üteg, nem mobil. A NATO-ban rendszeresített AGM-88 HARM radargyilkos rakéta pont az ilyen kiépített bázist igénylő légvédelmi komplexumok ellen lett kifejlesztve. Tudta ezt Dani ezredes is, ezért embereivel alaposan begyakorolták a technika összecsomagolását, és telepítését. A végén már olyan jól belejöttek, hogy a szovjetek által meghatározott szintidőnél egy órával hamarabb, másfél órán belül tudták menetkésszé tenni az állásokat. Heteken át mást sem csináltak csak pakoltak, mentek, kipakoltak, összepakoltak, megint mentek. Így harcol a gyenge az erős ellen, a gerilla taktika lényege.
Március 24-én megkezdődött a NATO békekikényszerítő akciója, ami egyet jelentett a szerb csapattestek véget nem érő bombázásával. Dani ezredes partizántaktikával harcolt, ez volt az egyetlen módja annak, hogy sikert érjen el, és hazavigye a rábízott embereket. Hatalmas tudással rendelkezett(zik) a szakterületén belül, így pontosan tudta, hogy a radart, bekapcsolása után maximum húsz másodpercig szabad üzemeltetni, mert ennyi idő kell, amíg a radarsugárzás alapján helyzetüket bemérik, majd érkezik a HARM, radargyilkos rakéta.
Március 27.-én miután megérkeztek harcálláspontjukra (Belgrádtól nem messze), Dani ezredes bekapcsolta a találmányával felszerelt tűzvezető radart. Először semmit sem láttak, a rávezető tiszt indikátorán nem voltak láthatóak repülő eszközök. A tizennyolcadik másodpercben az ezredes kikapcsoltatta a lokátort. Ezután még egyszer bekapcsoltatta, megint semmi. A képernyő teljesen sötét volt. Pár pillanat múlva, nem tudni miért, az ezredes ellentmondva saját maga által kialakított taktikának és a józan észnek, harmadszor is bekapcsoltatta a radart. Ekkor megtörtént a várva várt csoda. Apró fénylő pontok tűntek fel az indikátoron, ezek közül az egyik lőtávolon belül volt. Az észlelést azonnal jelentették a légvédelmi parancsnokságnak, megadva a célok pontos koordinátáit is. A parancsnokság ellenőrizte az adatokat egy másik lokátorállomás segítségével, de onnan azt a választ kapták, hogy ők nem látnak semmit a radaron. A tűzparancsot azonban ennek ellenére megkapták, mivel saját repülő nem tartózkodott az adott körzetben, így biztosra vehető volt a légicél hovatartozása. Két rakétát indítottak. A 13 kilométer távolságban, és 8 kilométer magasan repülő F-117-es szlovén(!) származású pilótája Dale Zelko ekkor már leszórta halálos terhét a számára kijelölt célokra, üres bombakamrákkal poroszkált hazafelé az olaszországi Avianó légibázisra. Ekkor látta meg a felé közeledő két tűzcsóvát és tudta, hogy nagy bajban van. Pár pillanattal később az egyik rakéta a gép közelében felrobbant, amitől a bombázó olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a pilótának már csak a katapult fogantyú meghúzására maradt ideje.
A háború ezzel persze nem ért véget, Dani ezredes találmánya iránt hirtelen megnőtt az érdeklődés a felsőbb vezetés részéről, akik addig mereven elzárkóztak minden újítási javaslattól.
Dani ezredes ütege később lelőtt még egy F-16-ost, ami szintén komoly fegyverténynek számít. A háború végéig még jó néhány rakétát indított az ezredes ütege, amelyek közül néhány vissza is küldte a közelségi gyújtó működését igazoló rádiójelet. (Ez annyit jelent, hogy a rakéta a cél közvetlen közelében robbant, tehát a sérülés okozása, az ellenséges repülőgép megrongálása majdnem bizonyos. A rakéta miután elveszti mozgási energiáját, vagy megszűnik a radarállomással (UNV) a kapcsolata, szintén megsemmisíti magát, de ilyenkor nincs visszaküldött jel.)
Amerika nem ismeri el, a szerbek pedig nem tudják bizonyítani, hogy pár nappal később szintén a Dani Zoltán által parancsnokolt komplexum súlyosan megrongált egy B-2 Spirit típusú lopakodó bombázót, ami aztán horvát területen kényszerleszállt és összetört. Persze ez már csak a történetre rakódott mítoszhalmaz része, mint ahogy az sem tudhatjuk biztosan, hogy az F-117-es roncsait tényleg Oroszországba szállították-e még a háború alatt, amelyért cserébe az oroszok két MIG-29-est adtak a szerbeknek. A gépek állítólag szétszedve, borsókonzervek közé csomagolva érkeztek az országba, a vámpapírokon ennyi állt: „Élelmiszersegély”...
(A képen Dani Zoltán látható, napjainkban)

Jász Gábor – Jövőnk.info

A V1-es unokái

|
Nincs olyan fegyvernem, amely ellen ne fejlesztettek volna még ki valamilyen levegőből támadó fegyvert.
A második világháborúban a peenemündei indítóállások ezerszám ontották a V1-es rakétákat angliai, és más fontos célpontok irányába. A V2, majd a háború végén még csak prototípus stádiumban lévő A10-es (ez már elérte volna Amerika keleti partját!!!) voltak az alapjai a ma feltörekvőben lévő fegyverrendszereknek, az önirányítású robotrepülőgépeknek.
Napjaink háborús övezeteiben a csapásmérő feladatok 90%-át a légierő hajtja végre. Nincs olyan fegyvernem, amely ellen ne fejlesztettek volna még ki valamilyen levegőből támadó fegyvert.
A repülőgépek fedélzetéről indítható manőverező robotrepülőgépek önálló sugárhajtóművel rendelkező fegyverek, melyek a célponttól több száz kilométerről is indíthatóak, önállóan manővereznek, majd a célpont megközelítésének végső fázisában külső parancsra, vagy a célpontról a memóriájukban eltárolt kép alapján, illetve földrajzi koordináták segítségével önállóan megsemmisítik azt.
Hatótávolságuk 200-500 kilométer közé tehető, méretüknél fogva akár vadászbombázóra is felszerelhetőek, sebességük 0,8 Mach, vagyis a szubszonikus tartományban repülnek. A repülésük teljes időtartama alatt földközelben, 30-40 méteres magasságon haladnak, ezáltal, és a modern, kompozit anyagoknak köszönhetően radarkeresztmetszetük igen alacsony, így a lokátoros felderítésük az alacsony repülési profillal párosítva rendkívül jó védettséget nyújt a radarvezérlésű légvédelmi rakéták ellen. A német-svéd közös fejlesztésű Taurus KEPD 350-es ezen kívül még rendelkezik infravörös önirányítású rakéták elleni védelemmel is.
Tömegük 1000, 1500 kilogramm közé tehető. Ebből mindössze 500 kiló körüli a robbanófej, vagyis a robotrepülőgép harci része, ami a tényleges pusztítást végzi. A fegyver csak egyszer használatos, visszatérésre nincs lehetőség.
A bevetés során az indító repülőgép fedélzetéről megkapja a célkoordinátákat, majd leválás után beindítja sugárhajtóművét, a felhajtóerőt termelő szárnyak kinyílnak és megkezdi a süllyedést a 30-40 méteres repülési magasságra.
A földfelszín feletti repülést a terepkövető radar, valamint az inerciális és GPS navigációs rendszer teszi lehetővé, adataikat a fedélzeti számítógép folyamatosan feldolgozza, kiértékeli és ezen adatok alapján végrehajtja a szükséges korrekciókat.
A végső, rárepülési fázisban a robotrepülőgép az addigi 30-40 méteres repülési magasságról „felugrik” 300-400 méteres magasságra, a memóriájában található célfotót összehasonlítja a fedélzeti kamerája által a célkoordinátán tartózkodó célponttal, majd rázuhan.
Rossz idő esetén, vagy ha a célpontot közben leálcázták, esetleg a célpont már nincs a megadott helyen (tehát ha a vizuális felderítés nem lehetséges), a robotrepülőgép a támadást az előzetesen betáplált GPS célkoordináták alapján hajtja végre. Amennyiben a célpontot nem sikerül azonosítani, és a célpont lakott területen helyezkedik el, a robotrepülő nem hajtja végre a támadást, hanem a legközelebbi lakatlan terület felé manőverezik, és ott megsemmisíti magát. De ez csak elméleti lehetőség, legtöbbször másodlagos célpontra küldik át, vagy mit sem törődve a civilekkel végrehajtják a támadást az eredeti célkoordinátára. (Ez főleg az izraeli légierőre jellemző…)
A robbanófejek rendeltetésük szerint lehetnek repesz-rombolók élőerő ellen, bunkerromboló töltettel szereltek, illetve létezik repülőtér ellen hatásos harci rész is, ez tulajdonképpen a kazettás bombák által is használt vagy ahhoz nagyon hasonló résztölteteket szállítja, de felszerelhető nukleáris robbanófej is. A hajó elleni rakéták szintén ebbe a kategóriába tartozó fegyverek.
Jász Gábor - Jövőnk.info

A fürtös bomba

|
A kazettás lőszerek (tüzérségi lőszerek vagy légibombák) eredete a második világháborúig nyúlik vissza, amikor még a klasszikus tömeghadseregek ellen jó hatásfokkal lehetett alkalmazni őket.
A kazettás bomba elsősorban az ellenség élőereje, páncélos csoportosulásai és repülőterei ellen alkalmazható hatékonyan.
Működési mechanizmus:
A kazettás bombák általában egyszer használatos fegyverek de létezik olyan, amely a hordozó eszközre erősítve marad, és csak a résztölteteket szórja ki, így a bázisra visszatérve a bombatest újratölthető, újra felhasználható.
Az egyszer használatos kazettás bomba esetében a bombatest kioldás után eltávolodik a repülőgéptől, majd azon a távolságon, ahol a résztöltetek szóródása már nem veszélyezteti a repülőgépet a bomba köpenyét piropatronok segítségével lerobbantják.Egyes típusoknál légzsákos kiszórást alkalmaznak, ez úgy működik, hogy a bomba orrában lévő szelepen keresztül levegő áramlik a bombatest hossztengelyében összehajtogatott légzsákba, amely felfúvódáskor kipréseli a résztölteteket addigi tárolóhelyükről.
A másik módszer: a bombatest végén elhelyezett vezérsíkok hossztengely irányú forgást hoznak létre, mely forgás a bomba köpenyének lerobbanása után a centrifugális erő hatására kiszórja a résztölteteket.
A repülőgép fedélzetén hordozott kazettás bombatest több tíz, vagy több száz résztöltetet is tartalmazhat annak függvényében, hogy milyen célpont ellen kívánják alkalmazni. Élőerő ellen kisebb, repeszhatású tölteteket használnak, melyből száznál is több, egyenként kézigránát erejű robbanótest található egy bombán belül.
Páncélozott járművek ellen a kumulatív résztöltetek hatékonyak, melyekből több tucat fér a bombatestbe. Ezek a töltetek rendelkeznek egy szalaggal, vagy fém propellerrel, amely zuhanás közben a légellenállás segítségével csapódógyújtójukat lefelé fordítja, így biztosítva, hogy becsapódáskor a kumulatív robbanás bekövetkezzen.
Repülőterek ellen különleges résztöltetek állnak rendelkezésre, melyek a célterület felett a bombatestből kiválás után ejtőernyővel ereszkednek egészen a talajfogásig. Ekkor a tandem robbanófej első fokozata kis lyukat robbant a betonba (vagy egyéb talajba), amibe a fő töltet beágyazódik, és a nagyobb robbanás csak ezután következik. Így akár egy másfél méter átmérőjű kráter is létrehozható a kifutópályán. Ha 4-5 résztöltet eléri a pályát, jó időre használhatatlanná teheti azt.
Léteznek aknatöltetű fürtös bombák, melyek a célterületre való kiszórás után időzítve, vagy mozgatásra robbannak, ezekkel a résztöltetekkel a levegőből lehet aknamezőt létrehozni a földön. Talán a legveszélyesebb fajtája a kazettás bombáknak, mivel egy konténeren belül több beállítási lehetőség is van. Például beállítható, hogy huszonöt darab robbanjon fel a kiszórás után négy órával, másik huszonöt darab másnap délben, a maradék száz darab meg csak a földetérés után élesedjen be, és érintésre aktiválódjon. Ez a fajta résztöltet szedi a legtöbb áldozatot, főleg a gyerekek körében.
A palettán megtalálható még a gyújtó hatású töltet, mely napalmot vagy fehér foszfort tartalmaz. (Az ide vonatkozó képsorok megtekinthetőek a „Hogyan harcol az iraki ellenállás” című dokumentumfilmünkben, az „Amerikai háborús bűnök” fejezetben.)
A gyújtó töltetek közé szoktak „csomagolni” repesztölteteket is, melyek a tűz oltásánál tevékenykedő embereket tizedelik…
1999-ben a koszovói háború során vetették be először a grafitszálakat, és alumínium bevonatú üvegszálakat tartalmazó résztöltettel szerelt kazettás bombát, mely a város felett kiszóródva ellepte az utcai villanyvezetékeket, ezzel rövidre zárták egy egész város áramellátását az amerikaiak.
A kazettás bombák leszereléséről született egy nemzetközi szerződés 2008-ban, mely egyezmény aláírói vállalták, a készleten lévő bombáik hatástalanítását, a fejlesztés és gyártás beszüntetését.
Mivel az egyezmény aláírásától az USA és Izrael az elsők közt határolódott el, így azt nem írta alá Oroszország és Kína sem.

Az S-300-as légvédelmi rakétakomplexum

|
A Szovjetunióban a 70’-es évek végén kifejlesztett nagy hatótávolságú föld-levegő rendszer. Feladata, az ipari, közigazgatási és egyéb stratégiailag fontos objektumok védelme, a légtér ellenőrzése. Mobil rendszer lévén percek alatt összepakolható, és az új felállítási helyre vezényelhető, ahol 5 perc alatt tűzkész állapotba hozható. Az első széria az S-300V még csak repülőgépek és cirkálórakéták ellen volt hatékony, ám azóta a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a ballisztikus rakéták leküzdését is megoldották. Sőt! A PMU-2-es széria már az alacsony észlelhetőségű (lopakodó) repülő eszközöket is képes detektálni nagy távolságból. (Nem véletlenül zúzták be az Amerikaiak az F-117-es bombázóikat jóval az üzemidejük lejárta előtt. ASzerbiában lelőtt gép roncsai nagyon jó fejlesztési alapot szolgáltattak az oroszoknak…)
A Doppler-radar egy 60 méter magasságban repülő repülőgép (pl.: F-15-ös) méretű célt 20 km távolságból, 100 méteren repülő célt 30 km távolságból, ennél nagyobb magasságban repülő célt (3-8 km) 175 km távolságból képes észlelni. A radar típusától függően a maximális detektálási táv repülőgép esetében akár 300 km is lehet, míg a ballisztikus rakéták észlelése optimális esetben 1000(!) kilométerről is lehetséges. A radar – típustól függően - egyszerre 100-300 légicélt képes észlelni, ebből a 4-72 legveszélyesebbet követi, és egyszerre maximum 4-36 célra képes rakétát vezetni.
A rakéták hermetikus tárolókonténerekben vannak elhelyezve, és nem igényelnek karbantartást élettartamuk során. Egy tűzvezető radarhoz elméletileg korlátlan mennyiségű rakétakonténer kapcsolható, de gyárilag egy indítójármű csak 4 rakétát cipel, ezért egy radarhoz három rakétaindító jármű van rendelve, vagyis ütegenként 12 rakéta van készletezve, melyek elhasználása esetén a tartalék rakéták 20 perc alatt felszerelhetőek, és tűzkész állapotba hozhatóak. Az „újratöltést” darus járművek végzik.
Hatótávolságuk (megsemmisítési zóna távoli határa) a rakéta és a radar-fejlesztéseknek köszönhetően a kezdeti 45 kilométerről 200 kilométerre nőtt. (A legújabb PMU-3-as verzió, vagy más néven S-400-as Favorit már 400 kilométerre is eljuttathatja rakétáit!)
A megsemmisítési zóna felső határa 30 kilométer, ilyen magasságban viszont többnyire csak ballisztikus rakéták „közlekednek” (esetleg nagy magasságban haladó felderítő repülőgépek), tehát repülőgépek és azok fedélzeti fegyverei ellen ez a működési tartomány bőven elegendő. A rakéták 3 másodpercenként indíthatóak - egy célra akár többet is lehet - így növelve a találati valószínűséget, ami az igen jó zavarvédelemnek köszönhetően nem csekély, 70-80%. A rakéták célravezetése eleinte aktív parancsközlő rendszerrel történt, vagyis a rakéta a becsapódásig a földi egység által küldött parancsok alapján kormányozta magát a cél felé, a leküzdendő célt a rakéta nem „látta”. Ám ez a módszer az elektronikai hadviselés, a zavarórendszerek fejlődése miatt sebezhetővé vált, ezért áttértek a félaktív lokátoros célravezetésre. A komplexum által kisugárzott radarhullámok a célról visszaverődve a rakéta fedélzeti lokátorába érkeznek, majd ezen adatok függvényében a rakéta fedélzeti számítógépe kidolgozza a szükséges kormányparancsokat, így navigálja magát a célra, vagy annak közelébe. Természetesen az adatkapcsolat a becsapódásig megvan a rakéta és a komplexum között, ennek zavarvédelmét úgy oldották meg, hogy rengeteg frekvenciatartományban és nagyon gyors átviteli sebességgel forgalmaznak egyszerre, így a zavarás az ellenség részéről egyáltalán nem, vagy csak nehezen oldható meg.

Az S300 PMU-1-es rendszer indítása gyakorótéren
A rakéták sebessége 1700 m/s-tól 2500m/s-ig terjed, ez elegendő bármely ma rendszerben lévő repülőgép leküzdéséhez. A rakéták csapódó- és közelségi gyújtóval is fel vannak szerelve, tehát nem szükséges telibe találni a célt, a rakéták 100, 133, illetve 150 kilogrammos harci része elegendő repeszt tartalmaz ahhoz, hogy 50 méteren belül megsemmisítsen bármilyen légicélt.

Az S300-as (PMU-2) komplexum egységei az irányító és tűzvezető rendszerrel
Az S-300-ról elmondható, hogy bármelyik hozzá kifejlesztett radar-rakéta kombinációt is alkalmazzák, az ellenség pilótái nagyon nagy bajban lesznek, ha szembe találják magukat vele. Esélyük a régebbi verziójú komplexumok ellen is csak földközeli repülés esetén lenne (az újabb S-300-asok már ezt a területet is jól lefedik), de ebben a magasságban a repülőgépek zabálják az üzemanyagot (pláne ha még fegyverrel is meg vannak pakolva), tehát a visszatérés csak utántöltéssel lenne megoldható, de egy tanker meg nem ellenfél sem a légvédelmi rakétáknak, sem a vadászoknak. Hogy Irán rendelkezik-e S-300-al? Ha azzal nem is, de kínai klónjával, a HQ-10-esselvalószínűleg igen. (Lásd az alsó képet és tegnapi cikkünket…)
A HQ-10-es az S-300PMU-1 Kínában továbbfejlesztett és gyártott változata, mely 150 kilométer távolságig és 27 kilométer magasságig hatékony. Mindenesetre 50 darab Pancir S-1-t már leszállított Oroszország Iránnak, ami hatékonyan oltalmazhatja a nagyhatótávolságú komplexumot egy nagy intenzitású közvetlen légitámadás esetén. Az Irán elleni támadás mindaddig biztosan nem fog bekövetkezni, amíg a B-2 Spirit bombázókra nem történik meg a MOP (A GBU-57 A/B bunkerromboló bomba) integrációja. Ehhez át kell alakítani a Spiritek bombakamráját, illetve telepíteni kell a szükséges szoftvereket a fedélzeti számítógépekbe. Ezek a munkálatok idén október-november végére fejeződnek be. Aztán majd meglátjuk…
Jász Gábor - Jövőnk.info

A GBU-57 A/B szuper bunker romboló bomba

|

A  Pentagon felgyorsítja, három évvel előretolja a tervezési idejét a szuper bunker romboló bomba, a GPU-57 A/B, avagy MOP, nagy tömegű áthatoló bombának. Ez egy új, nagy erejű bomba ami az iráni és észak-koreai földalatti atom-nukleáris üzemek ellen van kifejlesztve. A gigantikus bomba hosszabb mint 11 ember válltól-vállig sorban állva, 20 láb (1láb=30.48cm) 609.6 cm talpától a hegyéig, valamint több mint 15 tonna (31862lbs-font), ennek 18%-a az aktív robbanóanyag. A GPU-57 A/B MOP olyan hatalmas, hogy csak a B-52-es és a B-2-es "láthatatlan" bombázók tudják célpontjaik fölé szállítani. Ez a bomba tízszer erősebb, mint az elődje, a BLU-109, valamint 30%-al nehezebb mint a MOAB, Mother Of All Bombs, az "Összes Bombák Anyja".
Ez a szuper romboló a Reytheon Társaság technológiai áttörésének az eredménye, miután kifejlesztették az új mélyre hatoló és erősített beton romboló töltetet. Az új technológia egy Tandem Warhead System, Párosítot Töltet Rendszer nevet kapta, ami egy elsődleges, formált elő-töltet, amit egy véghezvivő, mélyre hatoló robbanótöltet fejez be. Egy kis méretű MOP prototípus ki lett próbálva a New Mexico állami White Sands Rakéta Próbatéren, mélyen egy barlangban, a kevésbé ismert Weapons of Mass Destructions National Testbed - Nagyhatású Romboló Fegyverek Nemzeti Próbahelyén. Egy karcsú, narancs színű MOP prototípust felhúztak egy állványra úgy, hogy csak néhány centiméterre volt a hegye a talajtól, s függőleges állapotban lefelé mutatva felrobbantották. A próbarobbantás során az újonnan kifejlesztet 1000 fontos, 453 kg-os töltet rekordot döntött, 589 cm-en hatolt át a 610 cm-es vastag acélrudakkal megerősített beton fal, szimulált bunker tető tömegébe. 
Ez a beton páncél 12.600 lbs/inch2 nyomás ellenállására van tervezve mint bunker fal. Kevesebb mint tíz milimásodperc alatt a robbanás 110 millió ft/lbs energiát hatott egy nagy nyomású olvadt fémsugár formájában.
Egyidejűleg a légierő (Air Force) szerződést írt alá egy nagy pontosságú GPS célzórendszer kifejlesztésére az MOP célra irányítására, amely sokkal pontosabb lesz mint az Irakban alkalmazott rendszer. Feltételezhető, hogy az új rendszer pontossága, CEP, az 5 m-en belül van. (CEP-Circle of Error Probability = Félrelövés Valószínűségének Köre).
Az új GPS irányított MOP eddig nem látott 200 láb = 61 méter mélyre hatol be mielőtt felrobban, s tönkreteszi a földalatti bunkereket, mint amit Irán és Észak-Korea is jelenleg alkalmaz az atom erő fejlesztési törekvéseihez.
Teljes méretű próbarobbantás egy B-52-es alkalmazásával történt. A prototípus megfelelt minden követelménynek a repülésben, célzási, mélyrehatolási és robbanási, valamint romboló erejében egyaránt. Az egész átvágó, robbanó hatása rendben látható volt a próbán.
2007 végére egy teljes méretű modell, vagyis egy gyakorló GBU-57 A/B MOP bomba volt betöltve egy B-2-es bombázó tárába, (mivel a B-2-esnek két forgótáras felfüggesztésű bombatere van, valószínű a forgótáras rendszert kiemelték és helyette egy egyedi bomba rögzítőjét szerelték fel - fordító által) a Whiteman Air Force Base, Missouri államban.
"Nem tudtam nem észrevenni mi óriási volt ez a bomba, ahogy ott lógott a bombatárban"- mondta egy tagja az 509-es számú Karbantartó Csapatnak, aki személyesen kezelte a bombát.
Egy gyorsított program lett elfogadva, hogy átalakítsák át a B-2-es 'láthatatlan' bombázókat, hogy két-két GBU-57 A/B MOP bomba hordozására legyenek képesek. (Mivel ez egy nagyon speciális bevetés, valószínű nem több, mint 3 B-2-est alakítanak át – fordító)
Gyorsaság és sürgősség pont akkor jön, amikor Irán és Izrael közti összetett és ellenséges viták a végükhöz közelednek az atom energia és az atom fegyverzetek kapcsán, s a több fokozatú ballisztikus rakéta rendszer elkészültével, (a minap űrbe is juttattak három műholdat), atomtöltettel is nyilvánvalóan foglalkoznak.
A légierő kutató laboratóriuma, (AFRL) a Wright Petterson Air Force Base, Ohio állam, és az AFRL Lőszer és Légi Fegyverzeti Központja, mindkettő az Eglin AFB, Florida, most már mind nagy sürgősséggel szerelik át a radarkerülő, láthatatlan B-2-esek bombaterét, hogy célhoz vihessék a terhüket.
Légierővel egyetemben magán társaságok is szorgoskodnak, mint a Northrop Grumman, a B-2 gyártója, és a Boing Phantom Works, a bomba gyártója, mint elsődlegesek a rendszer átalakításában.
A Defense Threat Reduction Agency - Veszélyt Csökkentő Védelmi Hivatal Virginia államban kezdettől összehangolta a több különböző résztvevő csoportokat.
Így most már van egy nem-atom fegyver, ami képes mélyre behatolni és óriási erővel robbanni ott.
Isten hozott.... GBU-57 A/B
strangemilitary.com - Fordította: L.

Irán saját légvédelmet épít, ha nem kap S-300-as rendszert

|
Az Irán és Oroszország között létrejött szerződés értelmében Oroszországnak már 3 éve le kellett volna szállítania az S-300-as légvédelmi rendszert. Az üzlet lebonyolítása folyamatosan tolódott a nyugati gazdasági és politikai nyomás miatt. Izrael és az USA hatalmas erőket fordított arra, hogy meghiúsítsák az üzlet lebonyolítását. Egészen addig, amíg az ENSZ elfogadott határozata értelmében Irán nem kaphat rakéta fegyvereket, sem ilyen alkatrészeket.
Ezek után vita alakult ki arról, hogy az S-300-as rendszer milyen kategória, bele esik a határozatba vagy nem, mint védelmi fegyver. A vitát két nappal ezelőtt Medvegyev elnök határozata döntötte el, aki megszabta, hogy Iránnak nem szállíthatják le ezt a fegyvert.
Irán csalódottságának adott hangot, és az iráni védelmi miniszter arról nyilatkozott, hogy kénytelenek lesznek hasonlót építeni maguknak.
Erre sokan csak legyintenek, hogy Oroszországnak is rengeteg fejlesztésbe került, hogyan akarná ezt Irán maga megcsinálni.
Nos, Irán az utóbbi időben hatalmasat fejlődött a saját fegyver előállítás terén. Ezek közül a két legerősebben fejlődött ágazat a radarrendszerek fejlesztése, és a rakétarendszereké.
Iránnak nem kell saját tapasztalataira hagyatkoznia, ugyanis ez év áprilisában az S-300-as rendszer feltűnt a teheráni katonai parádén. (A csatolt kép a Teheránban megjelent S-300-ról készült) Vagyis Irán már rendelkezik ezzel a fegyverrel. Hogy honnan, csak találgatni lehet, feltehetőleg egy harmadik országon keresztül, de ki tudja...
Lehet, hogy az egész adom-nemadom huzavona csak egy nagy színjáték?
Mindenesetre Irán rendelkezik legalább egy mintadarabbal, amely alapján akár azonnal nekiállhat a gyártásnak. Ez természetesen időbe kerül, de mennyibe? Fél év? Vagy kevesebb? Esetleg kétszer annyi? Vagy éppen ezzel a magyarázattal feltűnés nélkül szerezheti be innen-onnan közvetítő országoktól orosz S-300-asokat, és ezzel mindenki keze tiszta marad?
Biztos válaszok nincsenek, de az bizonyos, hogy érdekes fordulatok történnek, és még érdekesebb információk látnak napvilágot időnként.

Gyártó István – Jövőnk.info

Amit az éjjellátóról tudni kell…

|
Hogyan működik?
Az éjjellátó eszközök az objektíven keresztül gyűjtik a környezeti háttérfényt (csillagfény, holdfény vagy infravörös fény). Ez a fény, mely ugyanúgy fotonokból áll, mint a látható fény, a fotókatód csőbe jut, és az a fotonokat elektronokká alakítja. Az elektronokat ezután elektronikai és kémiai folyamattal sokszorosra erősítik. Az elektronokat egy foszforképernyőre irányozzák, ahol az erősített elektronok újra látható fénnyé alakulnak, melyet szemünk az okuláron keresztül érzékel. Az szemünk által látott kép ekkor már a megfigyelt jelenet tiszta, zöldes színű újjáalkotása.
1. Objektív
2. Fotókatód
3. Mikrocsatornás lemez
4. Magas feszültségű tápegység
5. Foszforernyő
6. Okulár
 
Az éjjellátó, precizitástól (képminőségtől) függően 1., 2., 3. vagy 4. generációs lehet. A generációs besorolás attól függ, hogy az adott készülékben milyen fényerősítő ballon található. Az éjjellátó szíve és lelke a fényerősítő ballon.
Az 1. generáció a világon jelenleg legelterjedtebb éjjellátó típus. A fentiekben leírt alapelvek használatával az 1. generációs egységek az elérhető fényt több ezerszeresére növelik. Ez a technológia jelenleg bárki számára elérhető, ám jóval borsosabb áron, mint amennyit valójában ér.
Egy első generációs éjjellátóval, telihold esetén, csillagfényes éjszakán akár 250 méterről kivehető egy álló ember alakja (észlelési távolság), de kissé felhős, vagy csak csillagfényes éjszaka esetén ez a távolság csupán 100-150 méter.
 
1. kép: Ló, 110 méterről… Nem sok látszik belőle… 
 
Az első generációs éjjellátók hibái, melyek alapján a második generációs fejlesztések történtek, a következők:
Halk sípolás mialatt a készülék be van kapcsolva. (Ezt a sípoló hangot a magasfeszültségű tápegység generálja)
A kép széle körül homályos lehet. Ezt geometriai torzításnak nevezik.
Amikor lekapcsoljuk az 1. generációs készüléket, egy ideig még zölden világíthat.
A távolság nem érzékelhető jól, sokszor előfordult, hogy szovjet harckocsizók kidöntötték a garázskaput, vagy nekimentek különböző tárgyaknak azért, mert becsapta őket szemük, miközben az éjjellátót használták.
A 2. generációt elsősorban a bűnüldöző szervek, a hadseregek és más hivatalos személyek használják. Magyarországon második generációs, vagy annál fejlettebb éjjellátót civil személy nem vásárolhat, tartása bűncselekménynek minősül. Civilek számára azért tilos a használata, mert illetéktelen kezekben veszélyessé válhat, például, ha egy orvvadász, vagy egy betörő ilyesmivel van felszerelve, abból nagy baj lehet. Az 1. és 2. generációs egységek közötti fő különbség a mikrocsatornás lemez, más néven az MCP. Az MCP elektron erősítőként működik, és közvetlenül a fotókatód mögött található. Az MCP több millió, rövid, párhuzamos üvegcsőből áll. Amikor az elektronok áthaladnak ezeken a csöveken, azok újabb elektronok ezreit bocsátják ki. Ez a külön folyamat teszi képessé a 2. generációs egységeket arra, hogy az 1. generációnál sokkal nagyobb mértékben erősítsék a fényt, ezáltal fényesebb és élesebb képet eredményezve. A második generációs éjjellátókkal telihold esetén, csillagfényes éjszakán akár 500 méterről kivehető egy álló ember alakja, de kissé felhős, vagy csak csillagfényes éjszaka esetén ez a távolság akár 300 méter is lehet.
2. kép: Árok 150 méterre, nyomjelző lövedékek kb. 700 méterre
A 3. generáció és a második közötti különbség egy érzékeny vegyszer, a gallium arzenid hozzáadása a fotókatódhoz, így a 2. generációnál fényesebb és élesebb képet hoztak létre. A cső élettartamának növeléséért egy ion barrier (ionokat visszatartó vagy gátló) filmet használtak. A 3. generáció képességei messze túlszárnyalják az előző kettőt, ezt a mellékelt kép is bizonyítja, melyet egy kevés csillagfénnyel megvilágított terepen készítettek. A harmadik generációs éjjellátókkal telihold esetén, csillagfényes éjszakán akár 650 méterről kivehető egy álló ember alakja, de kissé felhős, vagy csak csillagfényes éjszaka esetén ez a távolság akár 350-400 méter is lehet.
3. kép: Lövészpáncélos, mellette légvédelmi rakétát indító katona. Távolság kb. 400 méter.
A 4. generációs technológia az éjjellátó szemüvegek, és egyéb éjjellátó készülékek katonai felhasználói számára tökéletesebb éjszakai működési hatékonyságot tesz lehetővé. A negyedik generációnál eltávolították az ionokat visszatartó réteget – de a gallium arzenid bevonat megmaradt -, így a mikrocsatornás lemez magasabb jel zaj arányt kínál, mint a 3. generáció, viszont rövidebb az élettartama. A kapuzó tápegység tovább javítja a feloldást erős fényviszonyok mellett, és a csökkentett fénykoszorú minimumra csökkenti az erős fényforrásokból származó interferenciát. Ezek a továbbfejlesztések a rendszerek észlelési távolságát is lényegesen növelik. A negyedik generációs éjjellátókkal telihold esetén, csillagfényes éjszakán akár 750 méterről kivehető egy álló ember alakja, de kissé felhős, vagy csak csillagfényes éjszaka esetén ez a távolság még 500 méter is lehet. A harmadik és negyedik generáció közti különbséget a két kis kép igyekszik szemléltetni.
 
3. gen             4. gen
 
4. kép: Rakétatüzérség, 4. generációs éjjellátóval megfigyelve
 
Az éjjellátó optikák fejlődése folyamatos, következő állomásuk valószínűleg a színes képet adó csövek lesznek, ám ezek még gyerekcipőben járnak, és egyelőre igény sincs a negyedik generációnál komolyabb éjjellátókra.
 
Jász Gábor - Jövőnk.info

Az AH-64 Apache, és az AH-64 Apache Longbow

|

Olvasóink eddig - kevés kivételtől eltekintve - az orosz fegyveripar legújabb vívmányaival ismerkedhettek ezen oldalakon, most azonban itt az ideje, hogy bemutassunk néhány nyugati fegyvert, fegyverrendszert.
Elsőként egy igen hírhedt repülőeszközt, az amerikai fejlesztésű Apache támadó helikoptert vesszük tüzetesen szemügyre.
Fejlesztése a vietnámi háború végén kezdődött, amikor az amerikai hadsereg harci helikopter potenciálját a felfegyverzett UH-1 Huey csapatszállító helikopterek adták, kevés AH-1-essel karöltve.
Az új helikopterrel szembeni elvárások – harci tapasztalatok alapján – generációs ugrásra kényszerítették az akkori mérnökcsapatot, mivel nyilvánvaló volt, hogy a jövő harcterein egy felfegyverzett csapatszállítónak nem sok esélye lesz a győzelemre.
A helikopter személyzetét két főben határozták meg – pilóta és fegyveroperátor, előbbi egyben a gépparancsnok is - a pilóta hátul, az operátor elöl foglal helyet. A pilóta feladata a gép vezetése, kapcsolattartás a bázissal, valamint a célok vizuális felderítése (magyarul: figyelés) amíg a fegyverkezelő a már felderített célok befogását, megjelölését, vagy megsemmisítését végzi.
Állandó fegyverzete az M230-as gépágyú, mely 30 milliméteres lövedékeit 1500 méteren belül képes hatékonyan célba juttatni, maximális lőtávolsága 4500 méter. A gépágyút egy 2 kW-os villanymotor mozgatja, jobbra-balra 120 fokban, lefelé 60 fokig téríthető ki. Rendszeresítve van hozzá nyomjelzős páncéltörő, nagy robbanóerejű repesz-romboló, valamint gyújtó lövedék. A fedélzeti lövész a gépágyút sisakcélzójával irányozza, tehát ahová néz, oda lő a fegyver. A gépágyúkra nemrégiben lézer célmegjelölőt szereltek, így a földi csapatok is láthatják, hogy hová fog érkezni a tűzcsapás, és esetleg rádión besegíthetnek a lövésznek a célok koordinálásában. A 2500 darabos lőszerkészletet, valamint a lőszertovábbító mechanizmust a bal oldali, a kabinok alatt végigfutó „dobozban” tárolja. Az ágyú 625 lövés/perc sebességre képes, ennél nagyobb tűzgyorsaságot a reakcióerő (a gépágyú tüzelés közbeni hátralökő ereje) miatt nem alkalmaznak. A fegyver 10, 20, 50 lövedékes rögzített sorozatokat tud lőni, illetve választható a „teljes tár” üzemmód, melyet felszállás előtt még a földön állítanak be a műszakiak. Általában a „full” üzemmódot szokták kérni az operátorok.
A szárnycsonkokon hordozhat 70 mm-es Hydra típusú nemirányított rakétákat, maximum 4 konténerben, egyenként 19 darabot, melyek a fedetlen élőerő, és gyengén páncélozott célok ellen lehetnek hatékonyak. A robbanófejek palettája igen változatos, repesz-romboló, páncéltörő, fehér foszforos(!), vörös foszforos, kazettás harci résszel szerelt, füstgenerátoros, valamint ejtőernyővel ereszkedő világító töltetet használnak. A világító rakétáknak nemcsak látható fényű, hanem infravörös változata is létezik. A rakéták hajtóműve 400 méterre a géptől kiég, ezért vízszintes indítás esetén maximális hatótávolságuk kb. 2000 méterre tehető.
Irányított fegyverzetként a Hellfire rakétákat, valamint ezek modernizált változatát, a Brimstone-t tudja használni erősen páncélozott célok ellen. Az irányított rakéták félaktív lézeres önirányításúak, tehát a fegyverkezelő lézeres célmegjelölést alkalmaz a rávezetés során, a rakéta pedig saját magának dolgozza ki az optimális röppályát, és a szükséges kormányparancsokat.
A szárnyvégekre felszerelhető - ám szinte sohasem alkalmazzák – 1-1 Stinger, légicél elleni rakéta, de az amerikai haderő helikopteres alakulatait csak olyan helyen vetik be, ahol a légifölényt már előzetesen kivívták. A hátsó (pilóta) ülésből a fegyverzet korlátozottan használható, a pilóta csak a nemirányított rakétákkal, a gépágyúval és az önvédelmi légiharc rakétákkal tüzelhet, a rávezetést igénylő precíziós fegyverzet irányítása ebből az ülésből már nem megoldott, és nem is lenne lehetséges, mivel a gép irányítása, a környező légtér szemmel tartása egész embert kíván. Nem esett még szó a helikopter „szemeiről”… A gép orrában található, 120 fokban jobbra-balra, 30 fokban felfelé, és 60 fokban lefelé mozgatható érzékelők bármilyen napszakban és időjárási körülmények között alkalmazhatóak. Az erősen páncélozott –kivéve az optikai felületeket – forgó torony, öt feladatra specializált, tartalmaz egy nagy felbontású TV kamerát, infravörös kamerát, lézeres célmegjelölőt, lézer távmérőt, valamint egy rendkívül érzékeny hőképalkotó optikát, ami a párán, vagy akár a füstön is átlát, és látni engedi a környezetnél nagyobb hőkontrasztú célokat. (Embert, vagy a forró motorú járművet.) Az évek során több modernizációs csomagot is kapott az Apache, a főrotor tengelye fölé egy radar került, mellyel légi és földfelszíni célok is felderíthetőek, a fedélzeti számítógép leküzdésük sorrendjét segít meghatározni. A radar felszerelése után kapta a helikopter a Longbow nevet.
A gép sérülés állósága szintén kimagasló, a sárkányszerkezet nagyrészt kompozit műanyagból készül, kevlár és kerámia betétekkel megspékelve a kritikus helyeken. Az üzemanyag tartály (a farok és a törzs csatlakozásánál van beépítve) öntömítő, tehát ha az erős páncélzat ellenére egy lövedék eljut a tartályig, a kilyukadó tartály befoltozza magát, a lyuk környékén összezsugorodik.
A rotorlapátok titánból készülnek, akár egy 23 mm-es lövedék becsapódását is elviselik csakúgy, mint a pilótafülke üvegei.
A hajtóművek mechanikai rendszere még harminc percig működőképes marad akkor is, ha az összes olaj elfolyik a rendszerből, ez elegendő idő ahhoz, hogy a sérült gép hazamenjen, vagy legalábbis biztonságos területre vergődjön. Természetesen az egyik hajtómű kiesése sem jelent problémát, a helikopter repülőképes marad, bár ekkor már nem képvisel jelentős harci potenciált, egyedül a hazatérésre koncentrál a személyzet.
A fontosabb rendszereket, és a kormányszerkezetet megkettőzték.
A hajtóművek sem maradtak modernizáció nélkül, az eredeti gázturbinák 2800 lóerő/darab teljesítményűek voltak, a legújabb fejlesztésűek – amit idővel megkap mindegyik gép – már 3400 lóerősek darabonként.
Az Apache egyik legnagyobb hátrányaként a túl sok „kütyüt” szokták emlegetni, a fedélzeti rendszerek figyelése, adataik értelmezése túlságosan leterheli a gép személyzetét mentálisan, valamint a helikopter személyzet magas harci potenciálja csak rengeteg gyakorlással tartható fenn, ami ugyebár igen drága mulatság.
 
Jelenleg gőzerővel dolgoznak a fejlesztők, hogy a helikopter harcászati értékén még tovább javítsanak, megoldották például, hogy a fegyveroperátor átvehesse egy pilóta nélküli felderítő eszköz irányítását azon terület felett, ahová az Apache épp útban van, így megérkezésükkor már tisztában vannak a harci helyzettel. A pilóta nélküli gép, miután a fegyverkezelő már nem tart igényt a szolgálataira, a földi irányítóközpont fennhatósága alá kerül ismét, és elhagyja a helyszínt.
A legújabb fejlesztések az Apache személyzet nélküli repültetésével kapcsolatban folynak, ám ez még jó darabig utópisztikus álom marad a mérnökök részéről.

Jász Gábor - Jövőnk.info

Az X-37B titkos első küldetése

|
Felszállt az Amerikai Légierő pilóta nélküli, többször felhasználható űrrepülőgépe, hogy megkezdje első próbarepülését.
Az Amerikai Légierő (U.S. Air Force, USAF) X-37B jelű gépének első példánya (Orbital Test Vehicle-1, OTV-1) április 22-én (magyar idő szerint már 23-án, hajnali 1:52-kor) emelkedett a magasba a floridai Cape Canaveral 41. startállásáról. Az indításra egy Atlas-5 hordozórakétát használtak. Magának a kutatási programnak a részleteiről nem sokat tudni, hiszen azt katonai titkolózás övezi. A védelmi technológiák kikísérletezésére szánt küldetés várhatóan néhány hónapig tart. A tervezett maximális időtartam 270 nap. A bemutatkozó út során demonstrálni kell a rendszer működőképességét, beleértve az önműködő visszatérést és landolást is. A gép leszállására kijelölt hely a kaliforniai Vandenberg Légitámaszpont (tartalék az Edwards Légitámaszpont). Ha esetleg mégis elvétené az irányt a Csendes-óceán fölött, működésbe lépne egy önmegsemmisítő mechanizmus.
 
Az Amerikai Légierő X-37B ember nélküli kísérleti űrrepülőgépe a NASA korábbi X-37-es terveinek átalakításával készült. Összehasonlításul, csupán a mértek érzékelésére a nagy ábrán ott van egy ember métetarányos rajza. Jobbra lent az X-37B és az amerikai űrrepülőgépek külső méretei is összevethetők. Balra az indításra használt Atlas-5 hordozórakéta egységei láthatók. Egyszerűen fogalmazva az X-37B a Shuttle kicsinyített és technológiai értelemben továbbfejlesztett változata. (Grafika: Karl Tate / Space.com)
Az X-37B segítségével a légierő saját maga végezhet űrbeli kísérleteket, amelyeket utána további vizsgálat céljából akár vissza is hozhat a Földre.
 
Az X-37B repülésének előkészületei: záródik a rakéta orrkúpja. (Kép: USAF)
Az X-37B hosszú és kanyargós utat járt be, míg végül eljutott eddig a tesztrepülésig. A programot eredetileg a NASA indította, még 1999-ben. Valamelyik Space Shuttle rakterében szerették volna pályára állítani, de a Columbia balesete, majd a program leállítása miatt erre már nem kerülhet sor. Pénzhiány miatt a fejlesztés 2004-ben átkerült a védelmi kutatatásokkal foglalkozó amerikai ügynökséghez (Defense Advanced Research Project Agency, DARPA). A légierő 2006-ban vette át a vezető szerepet.
 
A floridai start. A fotó hosszú expozíciós ideje alatt az amerikai zászlót mozgatta a szél. (Kép: Ben Cooper / Spaceflight Now)
A Föld körüli pályán, valamint a légkörbe való visszatérés és landolás során az X-37B feladata új technológiák, autonóm navigációs és vezérlési módszerek, hővédő megoldások, és sok más kipróbálása lesz. Pályára állva, a raktérajtó kinyitása után az elektromos energiát kibontható napelemtáblák szolgáltatják. A konkrét kísérleti terv azonban nem nyilvános. Annyit lehet tudni, hogy a raktérben például akár néhány kisebb (legfeljebb pár száz kg tömegű) műhold is feljuttatható.
A közel 9 m hosszú, 4,5 m szárnyfesztávolságú, 5 tonnás űreszközt a Boeing építette, s már megrendelték náluk a második példányt is, amely várhatóan 2011-re elkészülhet és el is indulhat próbaútjára. A pontos részletek, és az OTV-1 esetleges további repüléseinek menetrendje természetesen nagyban függ a mostani küldetés tapasztalataitól.
A „mini-shuttle” – bár mostani első repülésén nem terveznek ilyet – elvileg alkalmas lehet saját vagy más országok műholdjainak megközelítésére, javítására – vagy bármi másra. Ezért sokakban felmerül a kétség, hogy nem a világűr militarizálása felé tett lépésről van-e szó...

A Mil-Mi 28N harci helikopter

|
  A Mi-28-as harci helikoptert már a 70’-es évek elején elkezdték fejleszteni – párhuzamosan a Mi-24-es típussal – ugyanis az akkori katonai doktrínák szerint a nagy tűzerő és csapatszállító képesség lesz a domináns a jövő harcterein. Ezt a mérnökök nem így gondolták, ennek köszönhető, hogy egy időben a 24-es típussal, megszületett (igaz csak papíron) a 28-as típus.
Afganisztánban aztán sorra elő is jöttek a Mi-24 gyengéi – gyenge páncélzat, pontatlan tűzvezetés, alacsony hatékonyságú fegyverek, légiharcban az önvédelmi képesség hiánya, stb. Szerencsére a 24-es nem került a szemétdombra, hanem továbbfejlesztették, a NATO legnagyobb bánatára.
Ám elérkezett az ideje, hogy önkritikát gyakoroljanak a szovjetek, és belevágjanak a 28-as prototípusának fejlesztésébe. A rotorlapátokat már nem fémből, hanem az akkor újdonságnak számító kompozit anyagokból készítették, ami sokkal szívósabb anyag, valamint jobb aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkezik. A farokrotor X alakú, amely sokkal csendesebb, mint a korábbi három vagy négylapátos, egyenlő szögben elosztott rotor volt. A futóművet fixállásúvá alakították, ugyanis a 24-esen használatos behúzható futómű nem tudott segíteni a becsapódás csillapításában kényszerleszállás esetén, kiengedni pedig ritkán volt idő. A Mi-28 fixfutói egy 12 m/s-os sebességgel történő talajnak ütközést simán elviselnek. A létfontosságú részegységek (hajtómű, hidraulika, stb.) védelmét úgy oldották meg, hogy a kevésbé fontos alkatrészeket eléjük, rájuk, mögéjük pakolták, így a páncélon kívül még ez a plusz védelem is javítja a helikopter túlélési esélyeit. A pilótafülke tandem elrendezésű, elöl a fegyverkezelő operátor, mögötte-felette pedig a helikopter-vezető foglal helyet. Az ülések vészhelyzet (zuhanás, talajnak ütközés) esetén egy automata szíjrendszerrel olyan testhelyzetben rögzítik a személyzet tagjait, hogy az energia-elnyelő ülésekben ülők a legideálisabb pozícióban legyenek a becsapódás pillanatában. A katapultálás lehetőségét elvetették, ám a rotorlapátok lerobbantása után nagy magasságban a helikopter ejtőernyővel elhagyható. A géptörzs és a farok csatlakozásánál kialakítottak egy üreget, ahová két ember (igaz nagyon szűkösen) bepréselhető. Ezzel lehetőség nyílik az ellenséges területen kényszerleszállt gépszemélyzet kimentésére, egy másik Mi-28-as legénység részéről, így a bajba jutott személyzetnek nem kell órákat vagy akár napokat várni a kutató-mentő szolgálatra.
A pilótafülke nagyon erős páncélzatot kapott, a 23 mm-es gépágyúlövedék közvetlen találata sem tudja áttörni. Az üvegezés a 12,7 mm-es lövedék közvetlen találatát is elviseli, a 23 mm-es gépágyú repeszeit szintén megállítja. Infravörös keresőfejjel ellátott rakéták ellen a különleges kialakítású terelőlemezek hivatottak védelmezni a helikoptert (természetesen az infracsapdákon kívül). Ezek hatékonyságának köszönhetően 2,5-szer kisebb a gép infraképe, mint a Mi-24-nek.
Bármelyik hajtómű leállása esetén a gép folytathatja útját, persze ilyenkor már gyakorlatilag harcképtelen, bázisára azonban még visszatérhet.
Állandó fegyverzete egy 30 mm-es gépágyúból, választható, az adott feladatra optimalizált fegyverzete pedig a félszárnyakon elhelyezett irányított és nemirányított rakétafegyverzetből, aknaszóró- és 30 mm-es gránátvető-, valamint 7,62-es, 12,7-es géppuska-, illetve 23 mm-es gépágyú-konténerből állhat. Ezenkívül hordozhat nemirányított légibombákat, valamint R-60-as vagy Igla típusú  levegő-levegő rakétákat, az ellenséges légicélok leküzdésére, továbbá felderítő és zavaró konténereket.
A helikopter főrotorja felett látható radarárbóc légi és földi célok követésére is alkalmas. Fedélzeti rendszerei közül az egyik legfigyelemreméltóbb a terepkövető repülést akár kézi, akár robotpilóta üzemmódban lehetővé tevő elektronika, amely a számítógép segítségével 3 dimenziós képet vetít a pilóta elé az adott terepszakaszról. Vagy például az automatikus célelosztást végző rendszer, amelyik folyamatosan kommunikál a többi helikopterrel, így nem fordulhat elő, hogy két gép ugyanazt a célt támadja.
A gép egyéb képességeit nem taglalom tovább, mert e cikk terjedelme nem teszi lehetővé.
TECHNIKAI ADATOK:
-Gyártó ország: Oroszország
-Személyzet: 2 fő
-Hatósugár: 500 km
-Max. Sebesség: 305 km/h
-Harci tömeg: 11700 kg
-Üres tömeg: 7000 kg
A Mi-28N széria mindenidős helikopter, amely akár éjjel, akár nappal, rossz időjárási körülmények között is bevethető. Felderítő és tűzvezető rendszerei, az alkalmazott fegyverek kifinomult technológiai hátteret sejtetnek, minden szinten megfelel a XXI.- század követelményeinek. Sőt.

Jász Gábor – Jövőnk.info

A T-90 közepes harckocsi

|
Napjainkban az orosz fegyvergyártás csillaga ismét felragyogni látszik. Hatalmas összegek állnak rendelkezésére a fejlesztőirodáknak, akik szakadatlanul ontják a gépkarabélytól a tengeralattjárókig minden kategóriában a legújabb technikákat. A kilencvenes évek elején már rengeteg új rendszer állt rendelkezésre a harckocsi ágazatban, ám az akkori pénzügyi gondok nem tették lehetővé a különböző újítások megvalósítását.
A T-90-es harckocsi alapjaiban megegyezik a T-72-vel, igazából csak átmeneti megoldásnak szánták az orosz hadsereg számára, míg az új nehézharckocsijuk (a Fekete Sas) el nem éri a sorozatgyártásra érett állapotot. A típus jelenleg a távol-keleti gépesített alakulatoknál áll rendszerben.
Személyzete három főből áll: parancsnok, irányzó valamint a harcjármű vezető.
Fegyverzete a 2A46 125 mm-es simacsövű lövegből, egy, a löveggel párhuzamosított 7,62 mm-es géppuskából, valamint egy 12,7 mm-es légvédelmi géppuskából áll, ám ennek hatásfoka igen alacsony így inkább földi célok ellen alkalmazzák. A küzdőtérben elhelyeztek még egy AK-74 típusú gépkarabélyt, amivel a személyzet megvédheti magát, ha a harcjármű elhagyására kényszerül. A löveg töltő rendszere teljesen automatizált, a cső automata füstelszívóval szerelt. A fő fegyver tűzgyorsasága 6-8 lövés/perc. Lőszerjavadalmazása 43 darab lövedékből áll. A 7,62-es géppuskához 2000 darab, a 12,7 mm-eshez 300 darab, az AK-74-hez 300 darab áll rendelkezésre.
A löveg alkalmas a 9M119 Svir, valamint a 9M119M Refleks típusú tandem robbanófejes rakéták indítására. Ezen rakéták célravezetéséhez a személyzet addig világítja lézerrel a célt, amíg a rakéta be nem csapódik. Maximális páncélátütő képessége 950 milliméter (!). A rakétákkal támadható helikopter is, 4-6000 méteren belül, ami a maximális lőtávolsága a fegyvernek.
A felderítést és célravezetést segítő optikai rendszerek szintén magas színvonalat képviselnek, az éjjellátó és termovíziós eszközök, valamint a célbefogó-tűzvezető rendszer igen jó hatásfokúak, bár nyugati társaikhoz képest van még hova fejlődniük.
Az alappáncél rétegelt kivitelű, ami acél, kerámia, üveg, vagy kompozit műanyag egymásra építéséből hoznak létre, esetleg a rétegek között légréseket hagynak. Erre szerelik fel aztán a Kontakt-5 típusú reaktív páncélt, ami jelentősen növeli a harckocsi sérülésállóságát.
Felszerelték továbbá a Shtora-1 optoelektronikus aktív tankvédelmi rendszerrel, ami a NATO-ban leginkább elterjedt TOW, HOT, és Hellfire páncéltörő rakéták ellen hatásos. Működési metódusa nagyjából annyi, hogy ezek a rakéták vagy lézer-vezetősugarat, vagy infravörös-vezető pontot használnak a cél betájolására, célravezetésre. Az infravörös irányító rendszert egy olyan erős hőkép kibocsátásával zavarja meg, ami elvakítja a felé közeledő rakéta vezető-rendszerét, így a rakéta irányíthatatlanul, vagy hamis kormányparancsok alapján robog a cél felé. Persze van rá esély, hogy véletlenül még így is eltalálja. A lézer-vezérlésű rakéták célpontjait lézernyalábbal világítják meg, a lézernyaláb megtörése jelenti a célt a rakéta számára. Ilyenkor automatikusan indítja a ködgránátokat, ezek ködfüggönyt hoznak létre a harcjármű körül, ami áthatolhatatlan a lézerfény számára, tehát a rakéta elveszti a célt.
Nukleáris-, vegyi-, és biológiai fegyverek elleni védelemmel is ellátták.
Az orosz Rosoboronexport fegyverexportőr cég jóvoltából eddig Ciprus, India, Venezuela rendszeresítette a típust.
Technikai adatok:
Gyártó ország: Oroszország (Uralvagonzavod)
Személyzet: 3 fő
Hatótávolság: 500-650 km (terepfüggő)
Teljesítmény: 1000 lóerő
Tömeg: 46.5 tonna
Max. sebesség: 65 km/h
Fegyverzet: 1 db 2A46 125 mm-es simacsövű löveg
1 db PKT 7,62 mm-es löveggel párhuzamosított géppuska
1 db 12,7 mm-es légvédelmi géppuska

Jász Gábor – Jövőnk.info

Aktív védelem 3. rész

|
Az „Aréna” rendszer
A Drozd-2 sikerén felbuzdulva, a KBP tervezőiroda a kilencvenes évek közepére elkészítette az addigi leghatékonyabb, a Drozd-2 képességeit is messze túlszárnyaló aktív védelmi rendszert, melyet Aréna névre kereszteltek.
Az alapkoncepció, a milliméteres hullámhosszú radar megmaradt, ehhez azonban egy jóval modernebb tűzvezető számítógépet kapcsoltak, amire a megnövekedett lefedettség, és a résztöltetek teljes felügyeletét és irányítását biztosító rendszer miatt volt szükség.
Miután a legénység minden tagja lezárta a búvónyílása fedelét, a rendszer aktiválódik, a Doppler radar megkezdi a környező légtér figyelését. Miután észleli a fenyegetést (70-700 m/s-mal közeledő légi cél) a radar célkövető üzemmódra kapcsol, és készenlétbe helyezi a várható becsapódási ponthoz legközelebb lévő védőtöltetet. A működési tartományon belülre érkező rakéta elé kilövi a robbanóanyagot és előregyártott repeszeket tartalmazó kazettát, mely a kellő pillanatban repeszfelhőt képez a fenyegetést jelentő rakéta útjába. A repeszfelhőbe berepülő objektum külső burkolatát a repeszek áttörik, majd a harci részt még a becsapódás előtt elműködtetik, így a járművet már csak a hatástalan és ártalmatlan „fémhulladék” éri el maximum.
Maljutka típusú páncéltörő rakéta harci része, az Arénával való találkozás után
A torony két oldalára szerelt tárolókban elhelyezett résztöltetek – melyek a kiskaliberű lőszerek, és a közelben robbanó lövedékek repeszei ellen páncéllal védve vannak - védőzónája egymást átfedi, tehát ha ugyanabból az irányból még érkezne 1-2 rakéta, azok is megsemmisíthetőek az elműködött résztöltet közvetlen szomszédai által. A rendszer által lefedett terület azimut szerint 220°-290°, vertikálisan maximum +15°, a résztöltetekből összesen 26 darab található a tárolókban.
(A továbbfejlesztett Arena rendszer már a tornyon körbeforgó tárolóval rendelkezik, tehát az egy irányból közeledő objektumok megsemmisítése mindaddig lehetséges, amíg el nem fogy az összes védőtöltet.)
A rendszer mindenidős, tehát időjárástól és napszaktól függetlenül alkalmazható, akár menet közben is.
Becsapni elég nehéz, ugyanis a radar nem indítja meg a védelmi mechanizmust kiskaliberű lőszerek, lassan repülő objektumok (pl: madár, vagy a tank felé hajított kő, fémtárgy) ellen. Az RPG-30-as páncéltörő rakéta viszont hatékonyan alkalmazható ellene, mivel ez a fegyver csalirakétát használ, és éppen az ilyen védelemmel ellátott járművek ellen lett kitalálva. (Erről a fegyverről az „RPG család legújabb üdvöskéi” című cikkünkben írtunk bővebben.)
Hátrányaként megemlíthető, hogy aktivált állapotában a harcjárművet gyalogság nem kísérheti, a résztöltetek működés közben ugyanis éppoly veszélyesek a baráti élőerőre, mint az ellenséges rakétákra.
Ennek ellenére azért a tervezők gondoltak a gyalogságra is, ha a rendszer aktív állapotban van egy fényjelzés látható a radarárbócon, valamint egy hangjelzés is bekapcsol, ha a radar rakétaközeledést érzékel. A hangjelzéstől számítva még simán van néhány tizedmásodperce a közelben ténfergő katonának, hogy gödröt ásson és elbújjon…
Reaktív páncéllal együtt szintén nem alkalmazható.
A felülről érkező, amerikai páncéltörő rakéta, a Javelin ellen a rendszer hatástalan.
Tény, hogy a szovjet-orosz fejlesztéseket alapul véve mind Izrael, mind az USA megkezdte saját aktív rendszerei fejlesztését, és rendszerbe állítását. Izrael Trophy, illetve Iron Fist névre, az USA Quick Kill-re keresztelte saját rendszereit.
Az Arena tömege 1-1.3 tonna, függően a kiépítés típusától és a kazetták számától, működéséhez 1kW áramot igényel.

Jász Gábor - Jövőnk.info

Kína figyelmeztette Putyint: az USA világháborút akar

|
Putyin komoly figyelmeztetést kapott egy magas rangú kínai tisztviselőtől. Ezt azért lényeges kiemelnünk, mert nem holmi földalatti mozgalom fantáziadús elemzőinek irományáról van szó, amelyet közzétettek a honlapjukon, hanem a legfelsőbb szintű kínai vezetés figyelmeztetéséről Moszkva számára. Az FSB nyilvánosságra hozott adatai is alátámasztják, hogy a fenyegetés valós, és az ismert összeesküvés-elméletektől sem áll távol. A közelmúltban a kínai belügyminiszter-helyettesnek egy Underwood nevű Blackwater-zsoldos bizalmas anyagokat adott át, amelyekből kiderült, hogy ezek a műveletek már most is előkészítés alatt vannak, és a közeljövőben számítani kell olyan amerikai akciókra, amelyek célja katasztrófák okozása, hogy a világ káoszba boruljon.
Az Egyesült Államok az afganisztáni kudarcért a pakisztáni vezetést okolja, melyet azzal vádol, hogy kijátszották az amerikai vezetést és támogatták a tálibokat. A képet bonyolítja, hogy Pakisztán fontos stratégiai partnere Kína. Több közös vállalkozásban is érdekeltek, többek között a kínai-pakisztáni ötödik generációs vadászgépet is együtt fejlesztik, valamint Pakisztán a saját tengerpartján haditengerészeti támaszpont létesítését is felajánlotta Kínának és a nyár folyamán Kína közölte, hogy "Kína a saját maga elleni támadásként fog értelmezni bármiféle Pakisztán elleni agressziót." Ezért várható volt, hogy Pakisztán előbb vagy utóbb terítékre kerül az USA hadigépezete előtt. Pakisztán azonban atomfegyverrel rendelkezik. Van még egy csavar a történetben, miszerint az oroszok kezdik megszellőztetni a korábbi ukrán rakéta-eladásokat. A Szovjetunió széthullása után Irán 20 atom-robbanófejek hordozására alkalmas rakétát vásárolt. Ezek szolgáltak később a Sahab-3 rakéták alapjául. Állítólag a robbanófejek nélkül vették meg, de ezt senki sem tudja leellenőrizni már, az viszont tény, hogy Ukrajna több robbanófejjel nem tud elszámolni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Irán már nukleáris robbanófejekkel rendelkezik, de azt sem jelenti, hogy nem rendelkezik. És pont.
De vissza a jelenre. Az átadott anyagok szerint a CIA Pakisztánban szándékosan megfertőzött több tízezer embert dengue-lázzal, ami egy gyengített, katonai célú baktérium, és egy kis fejlesztés után az amerikai lakosság ellen szándékoznak bevetni. De tervbe van véve az USA és az EU gazdaságának szándékos bedöntése, masszív hagyományos háborúk az USA-EU és Afrika, Ázsia, Dél-Amerika viszonylatában. Mindezek után jönne a Nagy Béke, amikor be szeretnék vezetni a Világkormányt. A tervezett háborúk egyikét az USA vezetné Mexikó és Dél-Amerika ellen, egy másikat a dél-kínai tengeren egy harmadikat pedig Pakisztán ellen, ez utóbbiban már nukleáris fegyvereket is bevetnének. Mellesleg Pakisztánban megtörténtek az első nyílt fegyveres összecsapások az amerikaiak és a pakisztáni haderő között.
Underwood - akit most tartóztatott le a CIA, mert nagy mennyiségű nemzetbiztonsági anyagot adott át Kínának -, elmondta, hogy az USA olyan mocskos háborúra készül, ami annyi halottat fog eredményezni, hogy jóérzésű ember számára egyszerűen elfogadhatatlan, ezért adta át az adatokat Kínának. Pakisztán és Irán ellen a háború már teljesen elő van készítve, és hogy mikor fog kirobbanni, az csak a hatalmasok pillanatnyi döntésein múlik.
Kína felhívta arra is a figyelmet, hogy az USA csendes-óceáni katonai parancsoksága figyelmeztette Kínát, ne terjeszkedjen a flotta műveleti térségében, ne távolodjanak el a partoktól messzebbre, mert a Csendes-óceán egész területe az USA hadműveleti zónája, és oda senkit sem fognak büntetlenül beengedni. Kína reagált a fenyegetésre, és készenlétbe helyezte flottáját, valamit felgyorsították az anyahajók gyártását, amelyekből összesen négy készül, a korábban megvásárolt szovjet-ukrán repülőgép hordozó alapján. Közölték az Egyesült Államok haditengerészetével, hogy a dél-kínai tengert akár fegyveresen is megvédik, ha bárki be merészeli tenni a lábát oda. Az amerikai figyelmeztetés Észak-Koreának, és az oroszoknak is szól. Líbia ügyét, valamint a szíriai eseményeket is ebbe az eseménysorba helyezték.
Kína kifejezte aggodalmát, hogy az Egyesült Államok olyan háborúra törekszik, amelyben először katasztrófák tömkelegét idézi elő, járványokat fog elindítani, hogy a világ a káosz állapotába kerüljön. Először hangzott el az összeesküvés-elmélet gyártók tézisein kívül, hogy az amerikaiak még a saját területükön belül is karanténzónákat állítottak fel, és hatalmas tömegsírtelepeket hoztak létre.
Az amerikai hadianyag gyártás a csúcson üzemel, és több háborúra elegendő készletet halmoznak fel folyamatosan. Az előkészített háborúknak két célja van Kína szerint: először az, hogy az USA-val szemben felállt egységet szétverje, majd politikai rendszereit megdöntse, a másik pedig az, hogy kieszközölje a nyugati világban, majd az egész bolygón a világkormányt.
Kína két módon válaszol az amerikai kihívásra. Az egyik, hogy hadseregét, tengerészetét, rakéta technológiáit rohamlépésekben fejleszti, a másik, hogy gazdasági háborút fog indítani az EU és az USA között, és valószínűleg ezért támogatja az EU-tagállamokat segély-hitelekkel.
Kína külön kitért a kaukázusi térségre. Az USA által befolyásolt szélsőségesek a hírek szerint tömegesen kapják különböző csatornákon az amerikaiaktól a hadianyagot. Oroszország belbiztonságát elsődlegesen a Kaukázusban próbálják megingatni. Erre vonatkozólag Underwood nagyobb mennyiségű adattal is szolgált, 10 000-nél több fényképet, dokumentumot adott át Kínának. Az Egyesült Államok azonban próbálja bagatellizálni az ügyet, mivel hatalmas katonai-stratégiai hiba történt.
A hírek nem szólnak róla, de a történethez hozzá tartozik valószínűleg az Iránnal kapcsolatos új botrány, mely szerint Irán merényletekre készült az Egyesült Államokon belül. A történet már szinte sablonosnak mondható: vagy egy szeptember 11-e, vagy tömegpusztító fegyverek birtoklásának vádja, vagy egy mostanihoz hasonló terrorcselekmény előkészítésének a legendája és egyből készen is van az ürügy a cselekvésre. „Ha van rajta sapka azért, ha nincs akkor meg azért verjük össze.” Ez mind részletkérdés, a lényeg, hogy már keresik az okokat egy háborúra.
Az ehhez hasonló nagyszabású világfelforgató tervek persze meglehetősen ismertek a világhálót böngészők körében, de most először fordul elő, hogy nem egy fantáziadús weboldalról származnak, hanem az FSB-től és a kínai belügyminisztériumtól.
Kemény Gábor - Jövőnk.info

A kazettás bombák általában egyszer használatos fegyverek de létezik olyan, amely a hordozó eszközre erősítve marad, és csak a résztölteteket szórja ki, így a bázisra visszatérve a bombatest újratölthető, újra felhasználható.Az egyszer használatos kazettás bomba esetében a bombatest kioldás után eltávolodik a repülőgéptől, majd azon a távolságon, ahol a résztöltetek szóródása már nem veszélyezteti a repülőgépet a bomba köpenyét piropatronok segítségével lerobbantják.Egyes típusoknál légzsákos kiszórást alkalmaznak, ez úgy működik, hogy a bomba orrában lévő szelepen keresztül levegő áramlik a bombatest hossztengelyében összehajtogatott légzsákba, amely felfúvódáskor kipréseli a résztölteteket addigi tárolóhelyükről.

Kína figyelmeztette Putyint:

az USA világháborút akar

|
Putyin komoly figyelmeztetést kapott egy magas rangú kínai tisztviselőtől. Ezt azért lényeges kiemelnünk, mert nem holmi földalatti mozgalom fantáziadús elemzőinek irományáról van szó, amelyet közzétettek a honlapjukon, hanem a legfelsőbb szintű kínai vezetés figyelmeztetéséről Moszkva számára. Az FSB nyilvánosságra hozott adatai is alátámasztják, hogy a fenyegetés valós, és az ismert összeesküvés-elméletektől sem áll távol. A közelmúltban a kínai belügyminiszter-helyettesnek egy Underwood nevű Blackwater-zsoldos bizalmas anyagokat adott át, amelyekből kiderült, hogy ezek a műveletek már most is előkészítés alatt vannak, és a közeljövőben számítani kell olyan amerikai akciókra, amelyek célja katasztrófák okozása, hogy a világ káoszba boruljon.
Az Egyesült Államok az afganisztáni kudarcért a pakisztáni vezetést okolja, melyet azzal vádol, hogy kijátszották az amerikai vezetést és támogatták a tálibokat. A képet bonyolítja, hogy Pakisztán fontos stratégiai partnere Kína. Több közös vállalkozásban is érdekeltek, többek között a kínai-pakisztáni ötödik generációs vadászgépet is együtt fejlesztik, valamint Pakisztán a saját tengerpartján haditengerészeti támaszpont létesítését is felajánlotta Kínának és a nyár folyamán Kína közölte, hogy "Kína a saját maga elleni támadásként fog értelmezni bármiféle Pakisztán elleni agressziót." Ezért várható volt, hogy Pakisztán előbb vagy utóbb terítékre kerül az USA hadigépezete előtt. Pakisztán azonban atomfegyverrel rendelkezik. Van még egy csavar a történetben, miszerint az oroszok kezdik megszellőztetni a korábbi ukrán rakéta-eladásokat. A Szovjetunió széthullása után Irán 20 atom-robbanófejek hordozására alkalmas rakétát vásárolt. Ezek szolgáltak később a Sahab-3 rakéták alapjául. Állítólag a robbanófejek nélkül vették meg, de ezt senki sem tudja leellenőrizni már, az viszont tény, hogy Ukrajna több robbanófejjel nem tud elszámolni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Irán már nukleáris robbanófejekkel rendelkezik, de azt sem jelenti, hogy nem rendelkezik. És pont.
De vissza a jelenre. Az átadott anyagok szerint a CIA Pakisztánban szándékosan megfertőzött több tízezer embert dengue-lázzal, ami egy gyengített, katonai célú baktérium, és egy kis fejlesztés után az amerikai lakosság ellen szándékoznak bevetni. De tervbe van véve az USA és az EU gazdaságának szándékos bedöntése, masszív hagyományos háborúk az USA-EU és Afrika, Ázsia, Dél-Amerika viszonylatában. Mindezek után jönne a Nagy Béke, amikor be szeretnék vezetni a Világkormányt. A tervezett háborúk egyikét az USA vezetné Mexikó és Dél-Amerika ellen, egy másikat a dél-kínai tengeren egy harmadikat pedig Pakisztán ellen, ez utóbbiban már nukleáris fegyvereket is bevetnének. Mellesleg Pakisztánban megtörténtek az első nyílt fegyveres összecsapások az amerikaiak és a pakisztáni haderő között.
Underwood - akit most tartóztatott le a CIA, mert nagy mennyiségű nemzetbiztonsági anyagot adott át Kínának -, elmondta, hogy az USA olyan mocskos háborúra készül, ami annyi halottat fog eredményezni, hogy jóérzésű ember számára egyszerűen elfogadhatatlan, ezért adta át az adatokat Kínának. Pakisztán és Irán ellen a háború már teljesen elő van készítve, és hogy mikor fog kirobbanni, az csak a hatalmasok pillanatnyi döntésein múlik.
Kína felhívta arra is a figyelmet, hogy az USA csendes-óceáni katonai parancsoksága figyelmeztette Kínát, ne terjeszkedjen a flotta műveleti térségében, ne távolodjanak el a partoktól messzebbre, mert a Csendes-óceán egész területe az USA hadműveleti zónája, és oda senkit sem fognak büntetlenül beengedni. Kína reagált a fenyegetésre, és készenlétbe helyezte flottáját, valamit felgyorsították az anyahajók gyártását, amelyekből összesen négy készül, a korábban megvásárolt szovjet-ukrán repülőgép hordozó alapján. Közölték az Egyesült Államok haditengerészetével, hogy a dél-kínai tengert akár fegyveresen is megvédik, ha bárki be merészeli tenni a lábát oda. Az amerikai figyelmeztetés Észak-Koreának, és az oroszoknak is szól. Líbia ügyét, valamint a szíriai eseményeket is ebbe az eseménysorba helyezték.
Kína kifejezte aggodalmát, hogy az Egyesült Államok olyan háborúra törekszik, amelyben először katasztrófák tömkelegét idézi elő, járványokat fog elindítani, hogy a világ a káosz állapotába kerüljön. Először hangzott el az összeesküvés-elmélet gyártók tézisein kívül, hogy az amerikaiak még a saját területükön belül is karanténzónákat állítottak fel, és hatalmas tömegsírtelepeket hoztak létre.
Az amerikai hadianyag gyártás a csúcson üzemel, és több háborúra elegendő készletet halmoznak fel folyamatosan. Az előkészített háborúknak két célja van Kína szerint: először az, hogy az USA-val szemben felállt egységet szétverje, majd politikai rendszereit megdöntse, a másik pedig az, hogy kieszközölje a nyugati világban, majd az egész bolygón a világkormányt.
Kína két módon válaszol az amerikai kihívásra. Az egyik, hogy hadseregét, tengerészetét, rakéta technológiáit rohamlépésekben fejleszti, a másik, hogy gazdasági háborút fog indítani az EU és az USA között, és valószínűleg ezért támogatja az EU-tagállamokat segély-hitelekkel.
Kína külön kitért a kaukázusi térségre. Az USA által befolyásolt szélsőségesek a hírek szerint tömegesen kapják különböző csatornákon az amerikaiaktól a hadianyagot. Oroszország belbiztonságát elsődlegesen a Kaukázusban próbálják megingatni. Erre vonatkozólag Underwood nagyobb mennyiségű adattal is szolgált, 10 000-nél több fényképet, dokumentumot adott át Kínának. Az Egyesült Államok azonban próbálja bagatellizálni az ügyet, mivel hatalmas katonai-stratégiai hiba történt.
A hírek nem szólnak róla, de a történethez hozzá tartozik valószínűleg az Iránnal kapcsolatos új botrány, mely szerint Irán merényletekre készült az Egyesült Államokon belül. A történet már szinte sablonosnak mondható: vagy egy szeptember 11-e, vagy tömegpusztító fegyverek birtoklásának vádja, vagy egy mostanihoz hasonló terrorcselekmény előkészítésének a legendája és egyből készen is van az ürügy a cselekvésre. „Ha van rajta sapka azért, ha nincs akkor meg azért verjük össze.” Ez mind részletkérdés, a lényeg, hogy már keresik az okokat egy háborúra.
Az ehhez hasonló nagyszabású világfelforgató tervek persze meglehetősen ismertek a világhálót böngészők körében, de most először fordul elő, hogy nem egy fantáziadús weboldalról származnak, hanem az FSB-től és a kínai belügyminisztériumtól.
Kemény Gábor - Jövőnk.info

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése